Híres emberek vidám történetei. Az Est Hármas könyvéből

Híres emberek vidám történetei. Az Est Hármas könyvéből. 1933.

1

Heine Henrik Heine szeretett gúnyolódni a betegségéről. Egyszer, amikor egy barátja a kórházban meglátogatta, két ápolónő éppen a hordszékből az ágyba helyezte.  Hogy vagy? — kérdezte a látogató.  Mint látod, nagyon jól. A nők folyton a tenyerükön hordoznak. Máskor az orvos a vizsgálat után így szólt hozzá:  Kedves költőm, sokkal nehezebben köhög, mint tegnap.  Csodálom, — felelt a poéta, — pedig egész éjszaka gyakoroltam. Heltai Jenő

A kommün alatt propaganda-beszédeket tartottak, amelyekkel azt szerették volna bebizonyítani, hogy ez a rendszer képes egyedül üdvözülést nyújtani. Egy nagyhangú szónok az Otthon-körben íróknak, és újságíróknak tartott előadást. Másfélórás beszédben hirdette, hogy a bolsevizmusnak milyen óriási előnyei vannak. Amikor befejezte az agitációt, így szólt a hallgatósághoz: — Remélem, hogy mindenkit meggyőztem. — Akar valaki kérdezni valamit erről az áldásos rendszerről? Heltai Jenő, a népszerű «Elnök úr» felemelkedett, és szelíd hangján megkérdezte: — Kérem szépen, hogyan lehet innen kivándorolni? Herczeg Ferenc Az inflációs időkben felkereste az illusztris írót a kiadója, és megkérte, hogy írjon egy regényt. Herczeg húzódozott, mire a kiadó igy puhította: — Kérem, írja meg ezt a regényt, és én annyit fizetek érte, amennyit ön akar. Az író egy kícsit gondolkozott, aztán így szólt: — Az kevés. Hubay Jenő lfjúkorában a mester egy kis alföldi városban hangversenyezett hűséges kísérőjével, Bodó zongoristával. A koncert előtt észrevette, hogy bőröndjébe fivérének a frakknadrágját csomagolták be. Ez még nem lett volna baj, ha Hubay nem húsz centivel magasabb, mint a fivére. Este felvette a nadrágot, amely alig ért bokáig. A kisvárosban nem lehetett más nadrágot kapni. A művész kétségbe volt esve. Végül mentőötlete támadt.


2

Nadrágot cserélt Bodóval. Ő a középtermetű Bodó nadrágját öltötte fel. Ennek a tranzakciónak az lett az eredménye, hogy mind a ketten tíz-tíz centivel rövidebb nadrágban jelentek meg a pódiumon. A közönség hálásan tapsolt a jól sikerült koncerten, és másnap este a búcsú-banketten a város fiatalsága kivétel nélkül rövid nadrágban jelent meg. Azt hitték, hogy Pesten ez a divat. Jászai Mari A nagy tragika egyszer vidéken vendégszerepelt. A próbán rosszkedvűnek mutatkozott, és többször rászólt valamelyik ügyetlen kollégájára. Egyiktől zordonan kérdezte: — Maga miért ment színésznek? — Hajlamot érzek a világot jelentő deszkák iránt, — felelt a színész ijedten. — A tragika rákiáltott: — Akkor miért nem lett inkább asztalos. Jókai Mór A nagy mesemondó csak az irodalomban nevezte magát Mórnak, egyébként mindig kiírta a teljes keresztnevét. Haragudott is, ha csak Mórnak írták vagy szólították. Egyszer Tóth Lőrinctől levelet kapott a következő megszólítással: — Kedves barátom, Mór ! — Másnap így válaszolt neki: — Kedves barátom, Lőr ! Kant A nagy filozófus államgazdasági kérdésekkel is sokat foglalkozott. Szeretett a különböző adó-rendszerekről vitatkozni. Egyszer valaki azt hangoztatta, hogy az adózásnak az a baja, hogy a miniszterek szabják meg az adó kulcsát, nem pedig az adózó polgárság. Erre Kant a következő kis történetet mondotta el. Egy falusi ember állandóan lopta a környék lábasjószágait. Minden bűncselekmény után azonban pontosan megjelent a lelkésznél, és letette az ellopott állat értékét a pap elé. Az lsten szolgája egyszer megkérdezte tőle: - Miután te úgyis mindig elhozod a lopott jószág értékét, miért nem veszed meg inkább a gazdájától? A tolvaj megmagyarázta: - Ha venni akarok egy disznót, mindig az eladó taksálja meg az árát. - Így viszont én szabom meg, hogy mennyit ér.


3

Karinthy Frigyes

Az adóhivatalban ácsorgott egyszer Karinthy Frigyes. Miután sietős dolga volt, megpróbált az altisztnél protekciót keresni. Hozzálépett: — Pardon, Karinthy vagyok. Az altiszt zord arca egyszerre felderült: — Karinthy? A nagy író rokonának méltóztatik lenni? — Nem. Én magam vagyok — felelte most már büszkén az író. Az altiszt erre harsányan rászólt: — Akkor tessék megvárni, míg magára kerül a sor… lV. Károly Már vége felé járt a háború. A katonaság élelmezése a front-szakaszon egyre rosszabb lett. Vizitába várták a fiatal királyt. A parancsnokok szigorúan kioktatták a legénységet, hogy arra a kérdésre, hogy elegendő-e a kenyér, azt kell felelni, hogy még marad fölösleg is. Károly ellépett a díszszázad előtt, majd beszédbe elegyedett a bakákkal. Egy jóképű magyar gyalogostól elsősorban is azt kérdezte: — Elegendő-e a prófunt? — lgenis, Felség, elegendő, — hangzott a betanított válasz, — még marad is belőle. — Ami megmarad, azzal mit csináltok? — jött a nem várt újabb kérdés. A baka egy kicsit gondolkozott, aztán büszkén kivágta: — Azt is megesszük, Felség… Kisfaludi-Strobl Zsigmond lfjúkorában a művész együtt lakott Herman Lipóttal. Szerettek mind a ketten lustálkodni. Egyszer Strobl úgy dél felé ébredt, és Herman még mindig aludt. Felrázta: Kelj fel, hé ! Herman kidörzsölte a szeméből az álmot: — Legszebb álmomból riasztottál fel. Éppen azt álmodtam, hogy egy vevő járt itt, megnézte a képeket. Strobl sugárzó arccal válaszolt:  Akkor feküdj vissza azonnal, és aludj ! Hátha visszajön !


4

Kiss József

Lánczy Leo, a Kereskedelmi Bank elnöke, az egyik belvárosi csemegeüzletben új dinnyét látott. Bement, és megkérdezte az árát. — Öt forint. Korai újdonság. — Ennyit nem adhatok egy dinnyéért, mondta a bankvezér, és elment. A bankban már várt rá Kiss József, aki lapjának felemelt pausálét kért. Lánczy először nem akart adni, mivel azonban a költő hivatkozott a nehéz megélhetésre, végül is felemelte a pausálét. Ezután még sokáig dolgozott a bankban, majd hazafelé indult. Útközben eszébe jutott, hogy mégis megveszi az ötforintos dinnyét, és betért az üzletbe. — Nagyon sajnálom, — mondta a tulajdonos — de már eladtuk. — Ugyan ki a csuda vesz meg öt pengőforintos dinnyét? — kérdezte méltatlankodva a bankvezér. A kereskedő készséggel árulta el a gavallér vevő nevét: — Kiss József úr, a költő… Környei Béla A neves tenorista egyszer Kolozsváron el volt keseredve. Amint barátaival szomorkodva üldögélt, mellette felcsendült a Szamosvizet árusító parasztember hangja: — Szamos-vizet tessék ! Szamos-vizet tessék ! Környei az emberre mutatott, és meglehetősen hangosan mondotta: — Látjátok, inkább lennék ilyen vízhordó ember, mint tenorista ! A vizesember feléjük fordult, és önérzetesen mondotta: — Hang kell ahoz, uram ! Lakatos László A háború után az író új telefon-számot kapott. Véletlenül ez a szám azelőtt a Bristol szállóé volt, és ezért gyakran keresték Lakatosnál a hotelt. Az író enyhíteni akarta a sok zaklatással járó bosszúságot, és ezért sokszor viccetődött a telefonálókkal. Egyszer egy női hang telefonált: — Bristol? — lgen. Parancsol? — Kérem szépen Schmiedt urat a telefonhoz. — Nem lakik nálunk, — szólt Lakatos.


5

— Az lehetetlen. Hiszen a 106-os szobában lakik. — Nagysád talán a budapesti Bristolt keresi? — lgen. — Akkor tévedés. ltt a bécsi Bristol beszél. A hölgy udvariasan mondotta: — Oh bocsánatot kérek, akkor tévedés... Pierre Laplace Egyszer megkérdezte valaki Laplace-tól: — Kit tart Németország első matematikusának? — Bartelst. — lgazán? Nem Gausst? ! — Nem. Gausst a világ legelső matematikusának tartom… Lehár Ferenc A jeles magyar komponista lerándult egy kisebb német városba, ahol óriási sikerrel mutatták be az Évát. Volt azonban a nézőtéren egy ember, aki állandó kifejezést adott nemtetszésének, sőt egyszer füttyentett is. A második szünetben Lehár felkereste az elégedetlen nézőt, bemutatkozott, és udvariasan így szólt: — Látja, hiába vagyok az ujdonság szerzője, nekem sem tetszik a darab. De mit tehetünk mi ketten egy ilyen tömegnek a véleményével szemben? Liszt Ferenc

Sok anekdótát jegyeztek fel Liszt Ferenc önérzetes kijelentéseiről. A művészetet mindennél előbbvalónak találta. Egy alkalommal a pétervári udvarban hangversenyzett. Az egyik szám közben Miklós cár hangosan beszélgeti kezdett a szomszédjával. Liszt erre hirtelen abbahagyta a játékot. Olyan nagy lett a feltünés, hogy maga a cár fordult a művészhez, és megkérdezte: — Mi az, kedves Liszt, miért hagyta abba? Liszt meghajtotta magát, és udvarias hangon válaszolta: — Ha a cár beszél, Felség, mindennek el kell némulni.


6

Mac Mahon A tábornok szerette önmagát is kifigurázni. Egyszer tifuszos katonákat látogatott meg a járvány-kórházban. Az egyik beteg tisztet így vigasztalta: — Ez bizony szörnyű baj, de nem kell kétségbeesni. — Aki nem hal bele, egész életére hülye marad. — Én is átestem ezen a betegségen. Molnár Ferenc

A világhírű magyar drámaíró egyszer arról vitatkozott egy hölgyismerősével, hogy Maeterlincknek hogy kell kiejteni a nevét. Molnár azt hangoztatta, hogy Materlink, a hölgy pedig «Materlenk» mellett kardoskodott. A hölgy végül is elővette legkomolyabb érvét: — Pár évvel ezelőtt beszéltem vele, és megkérdeztem, hogyan ejti ki a nevét. — Ő maga mondta, hogy Materlenk... Molnár nyomban riposztozott: — Az nem jelent semmit. Szász Zoltán is «Fáf Zoltánnak» ejti ki a saját nevét, mégsem úgy kell kiejteni. Móricz Zsigmond

A kitűnő író Hévizen töltötte a nyarat. A tóban lubickolt, és nagy gyönyörűséggel nézte, mint ugrik fejest mellette egy kis gimnazista gyerek. Éppen meg akarta dicsérni a bravúrt, amikor a gyerek bátran hozzálépett, és így szólt: — Nem tetszik ismerni engem? — Honnan ismernélek, fiam? A gyerek indignálódva, és önérzetesen mondotta: — Nem tetszik emlékezni? — Hiszen három évvel ezelőtt auto-grammot kértem a bácsitól.


7

Mozart Egy ifjú zongorista megkérdezte Mozarttól, hogyan kell komponálni. — Ő, ön még nagyon fiatal, ráér még zeneszerzéssel foglalkozni — válaszolt mosolyogva a zeneköltő. — De hiszen ön már tízéves korában komponált ! — Az más ! Én nem kérdeztem senkitől. Nagy Endre

A jeles író, és szellemes konferanszié mondotta a legjobb hasonlatot arról, hogy a viccet nem lehet idegen nyelvre lefordítani, mert minden nemzetnek megvan a maga egyéni humora. ltt van például a klasszikus francia vicc. — "A kis párizsi Mórickát megkérdi a tanító úr, hogy: — "Egy liter tejben hány deci van?" Móricka így felel: «Egy deci tej, és kilenc deci víz.»" Franciaországban ez egy jó vicc, nálunk pedig — jó tej... Napoleon Nemcsak tragédiával írta tele a történelemkönyvet, hanem vidám eseteiből is feljegyeztek jónéhány kötetet. Egyszer Sevillát ostromolta. Nagyon dühös volt. Maga elé hivatta a vezénylő tábornokot, és így szólt: — "Üzenje meg nekik, hogyha huszonnégy órán belül nem adják meg magukat, leborotválom a várost... A tábornok szalutált, és indult a parancs teljesítésére. Napoleon visszahívta: — A borotválást ne izenje meg. Én mégsem lehetek a sevillai borbély." Nestroy Carl bécsi színigazgatónak volt egy Franz nevű titkára, akit az egész társulat gyűlölt. A direktornak születésnapja volt, és megkérdezte Nestroytól, hogy milyen meglepetést szerezzen a tagoknak. — Megmondom magának őszintén, — mondotta — a rossz viszonyok miatt csak olyasmire szabad gondolni, ami nem kerül sokba, és mégis örömet okoz a társulatnak. Nestroy egy kicsit gondolkozott, aztán így felelt: — Akasztassa fel a titkárát. Ez nem is kerül sokba, és az egész társulat örülni fog.


8

Ney Dávid Egykori híres énekesünktől megkérdezte egyik rajongója: — Mondja, mester, hogy veszi ön a mély cét? Ney Dávid sértődötten felelte: — Én egyáltalán nem veszem. Nekem megvan ! Ottó főherceg A mulatós kedvű főhercegről mesélték: — Betartja az udvari etikettet. Mióta Bécsben az olasz király halála miatt udvari gyászt rendeltek el, csak néger nők társaságában szokott mulatozni. Papp Géza

A kis termetéről, és jó humoráról ismert kitűnő nemzetgazdászt sokat ugratták alacsony növése miatt, amiről egyébként ő maga szeretett a legszívesebben viccet faragni. Egyszer a parlament folyosóján ugratták, mire egyik barátja védelembe vette: — Ne hagyd magad, Géza ! — Nem vagy te olyan kicsi ember ! — Láttam én már nálad kisebb embert is ! Mire a báró fejbólogatva így felelt: — De nem ingyen… Max Reinhardt A nagy rendező társasága egyszer arról beszélgetett, hogy a jó színigazgatónak sohasem szabad elveszítenie a lélekjelenlétét. Egy jelenlevő vidéki direktor előadta, hogy nála egyszer a színházban előadás közben egy néző leesett az erkélyről a földszintre. — Mit kell ilyenkor tenni egy ideális színigazgatónak? — kérdezte. Reinhardt mosolyogva felelte: — Oda kell küldeni a jegyszedőt, hogy hajtsa be az illetőtől a helyárkülönbözetet. Riedl Frigyes A jeles irodalomtanárral sok olyan kedves adoma történt, amelyet később aztán másnak ajándékoztak a történetírók.


9

Egyszer a tanári szobában valami heves vita fejlődött ki. Ríedl szónokolt a legvehemensebben. Egyszer hirtelen az órájához kapott, megnézte, aztán így szólt a kollégákhoz: — Bocsánat, kartárs urak, egy percre el kell mennem órát tartani. Rossini A sevillai borbély szerzője fogadott valakivel egy vacsorába. A menü is ki volt kötve: pulyka szarvasgombával. A komponista megnyerte a fogadást, de a vesztes egyre késett a vacsorával. Egyszer aztán egy társaságban Rossini megkérdezte tőle: — Mi az, kedves barátom? Mikor adja meg a vacsorát? — Egy kicsit még várni kell, hangzott a válasz, — mert a szarvasgomba még nem érett meg. Rossini mosolyogva felelte: — Ezt az álhírt bizonyára a pulykák terjesztik… Rothschild A zsidóviccek jelentékeny százaléka Rothschíldről szól, és legendás vagyonáról. A pénzfejedelem egyik régi «ügyfele» behozott egyszer a palotába egy szegény zsidót. Sok panasza volt a szerencsétlen embernek. Rothschild végül is átnyujtott ötven forintot, és az nagy hálálkodások közepette elment. A barátja azonban nem mozdult. — Hát maga még mit vár? — kérdezte Rothschild. — Bocsánatot kérek, én hoztam a kuncsaftot. A proviziómat várom. Rózsahegyi Kálmán Budapesten történt, a tegeződés városában. Rózsahegyi Kálmán sétált a korzón. Egyszer csak hozzácsatlakozik egy úriember. — Szervusz Kálmán ! — Szervusz ! — Elkísérhetlek? ! — Hogyne ! Most már kettesben sétáltak. Nemsokára szembe jött velük egy másik gentleman, és nagy kalap-lengetéssel köszönt:  Szervusztok ! Rózsahegyiék visszaköszöntek:  Szervusz ! A művész kísérője megkérdezte:  Ugyan édes Kálmán, nem tudod, hogy ki volt ez az úr, aki nekünk ilyen kedvesen köszönt? A művész rezignáltan felelte: — Édes fiam, hogy őszinte legyek, még azt sem tudom, hogy te ki vagy !


10

Salamon Béla

A kedvelt komikus nagy futballdrukker. Egy fontos meccsen nem volt megelégedve Opata játékával. Másnap valaki ujságolta: — Képzelje Salamon, negyvenezer néző volt a bajnoki mérkőzésen. — Tévedés. Én ott voltam; negyvenezer, és egy nézőt láttam... — Hogy-hogy? — Maguk bizonyára nem számították az Opatát. Bernard Shaw Goldwyn, a filmgyáros, felkereste Bernard Shaw-t, és kérte, engedje át egy-két darabját filmesítésre. Nagy büszkén hangoztatta:  Mi csak a kristálytiszta művészetet nézzük.  Olyan formában visszük a vászonra a műveket, hogy annak irodalmi, és művészi értéke minden eddigi eredményt felülmúl.  Kizárólag a művészi szempontokat tartjuk a szemünk előtt... Shaw egy darabig hallgatta az ömlengéseket, aztán így szólt:  Nem hinném, uram, hogy meg fogunk tudni egyezni.  Úgy látom, bennünket egy egész világ választ el egymástól.  Önt csak a művészet érdekli, engem csak a pénz. Dr. Szabó László A csillagos cikkek országos hírű írója fiatal korában parlamenti tudósító volt. Jóbarátságot tartott fenn Pakots Józseffel, aki abban az időben mint országgyűlési riporter működött. Pakots írta a folyosói humort, és gyakran előfordult, hogy nem volt anyaga. Egyszer Szabó Lászlótól kért »kölcsön« valami jó történetet. Szabó el is mesélt egy mulatságos folyosói anekdotát. Másnap Pakots kipirulva lépett hozzá a folyosón:  Szép kis bajba kevertél !  Hiszen azt a történetet, amit nekem elmondtál, és én leadtam a lapban, már Mikszáth megírta.  Mindenki ezzel heccel !  Te nem tudtad, hogy Mikszáth ezt már megírta? Szabó László mosolyogva válaszolta:


 

11

Dehogyis nem tudtam ! Azért mondtam el neked, mert akartam látni, hogy kettőtök közül ki írja meg jobban.

Szomory Dezső

Az illusztris író maga veszi át a szót, és így meséli el életének egyik derűs epizódját:  Párizsban, egy tavaszi éjjel, ahogy ép be akarok csengetni a kapun, egy kis garni kapuján a L'Echiquier uccában, ahol laktam,  hirtelen egy csomagot látok a kapu sarkának támasztva, a fél-homályban.  Lehajlok s megnézem azt a csomagot, utána is nyúlok, meglehetős óvatosan,  mert ismerem az ilyen trágár tréfákat s nem szeretem a csomagokat. Egy hang szól a csomagból.  Egy emberi hang legszűzibb kezdetében.  A csomag egy újszülött csecsemő volt.  A Le Temps-ba bepólyázva.  Mivel semmi okom sem volt azt hinni; hogy nekem szól ez a csomag, mingyárt a hónom alá fogtam s megindultam vele, keresztényiesen, a kerületi kapitányságra. Itt, elmondván az esetet, a rendőrfőnök dicséretében volt részem.  Más ember elviszi az újságot s otthagyja a gyereket ! - mondta ez a kitűnő francia. Aztán rágyújtott egy cigarettára. Az újszülött az asztalon feküdt, a Le Temps-ba begöngyölve. — Már most fogadjunk, mondta a kapitány, — fiú-e vagy lány? Én azt mondom fiú ! — Én azt mondom lány ! feleltem, nyilvánvalóan ösztönösen, mert ha már találtam egy csecsemőt, az legalább lány legyen, gondoltam. Közben a csecsemő borzasztóan sírt. Egy rendőr hozott a szomszédból egy kövér asszonyt, aki hozzálátott, hogy megszoptassa. Előbb kifejtette a Le Temps-ból. — No, lássuk ! — mondta a kapitány, — ki nyert? ! — No, lássuk ! — mondtam. — Már meg is láttuk. Lány volt ! Ez volt életem legderűsebb perce.


12

Mark Twain A neves amerikai humorista mindig ambicionálta, hogy komolyan vegyék. Ezért örömmel vállalkozott egy választási kampányban politikai beszéd tartására. Amikor az emelvényre lépett a közönség harsogó derültséggel fogadta. — Komoly beszédet akarok mondani ! — emelte fel a kezét. Még jobban dübörgött a kacagás. Ettől kezdve Mark Twain a legsúlyosabb pénzügyi, és politikai kérdésekkel foglalkozott, de a közönség harsogó derűje egy pillanatra sem szűnt meg. Másnap az összes lapok így számoltak be az eseményről: — A kitűnő tréfacsináló nagyszerűen figurázott ki egy komoly politikai szónokot Vázsonyi Vilmos A demokrata vezért harminc éven keresztül Kivovics nevű háziborbélya, és személyes hive borotválta. Vázsonyi közben nem engedte magát zavartatni. Mialatt borotválták, barátaival tárgyalt, vagy kártyázott. Az egész műveletnek nem volt szabad pár percnél tovább tartani. Kivovics csak a legritkább esetben bízta ezt a megtisztelő munkát a segédjére. Egyszer a klubban kereste fel a párthíveivel vitatkozó Vázsonyit, gyorsan megborotválta, majd a végén így szólt: — Köszönöm ! — Ma hamar megvoltunk, kegyelmes uram. Vázsonyi hunyorgatva ránézett, aztán így szólt: — Nagy kunszt. A segéd tíz perccel ezelőtt borotvált meg. Weisz Fülöp A bankvezérnek egyszer díszmagyarba kellett öltöznie. Már teljes volt az agyusztírung, csak a kard hiányzott az oldaláról. Miután nem tudta biztosan, hogy melyik oldalra kell kötni a kardot, behivatta Stein Emilt, a helyettesét, és megkérdezte: — Melyik oldalra kell kötni a kardot? Az igazgató készségesen felelte: — A követel oldalra, elnök úr... Wilde Oszkár A költőt bemutatták egy francia írónőnek, aki arról volt nevezetes, hogy korának legcsúnyább női közé számított. Az eredeti, és szellemes hölgy a bemutatás után így szólt Wildehoz: — Ugyebár, én vagyok a legcsúnyább nő Franciaországban? A poéta szórakozottan hallgatta a hölgyet, és gépies udvariassággal válaszolta: — ó, ne tessék szerénykedni... Az egész világon ! Zilahy Lajos Az írót telefonon felhívta egy férfihang. Bemutatkozott, majd így folytatta:


— "Mester, én vagyok az ön leghűségesebb olvasója. — A magyar irodalomban nincs más csillag, csak ön... — Mit is magázzuk mi egymást ... hiszen már katonáéktól ismerlek. Szervusz !" — Szervusz öregem — mondta Zilahy bágyadtan. — Mit parancsolsz? — "Írtam egy darabot, azt akarom neked elbírálás céljából elküldeni. — Csak a te véleményed a fontos, mert te vagy a legnagyobb európai író. — Minden sorodat úgy ismerem, mint a bibliát." — Jó kérlek, küldd ide a regényt a Pesti Naplóhoz. A telefonáló boldogan felelte: — Várj csak !... már írom is a címedet — ... Pesti Napló, ugyebár ... Zilahy ... Halló ! — Ferenc vagy, ugye, kérlek?

13

Híres emberek vidám történetei. Az Est Hármas könyvéből

Recommend Documents