SZÖVETSÉG
Avatás
HÍREK
Hírek
Kovács István testvért avatta presbiterré a Szolnoki Baptista Gyülekezet 2011. január 23-án. Igével Pátkai Béla lelkipásztor testvér szolgált. A kézrátételes imádságot Szabó Mihály helyi lelkipásztor testvér végezte.
Jegyesség 2011. január 11. Száraz-Nagy Hedvig (Csongrád) és Bálint Géza (Békéscsaba)
Gyermekáldás Szilágyi Manuéla: 2011. január 1. (Ildikó és Gyuszi gyermeke, Varbó) Kis Máté: 2011. január 31. (Anita és Zoli gyermeke, Vésztõ) Kovács Ágnes: 2011. március 4. (Beáta és Pisti gyermeke, Szolnok)
Alkalmak 2011. február 19-én Tábori fórumot tartottunk Sajószentpéteren. Csongrádon a következõ témákban hangoztak el elõadások: „Hogyan juthatunk a Mennybe?” (Giricz László); „Hívõ tudósok - meggyõzõdéses ateistákból” (Vágvölgyi
A folyóiratot önkéntes adományokból tartjuk fenn, és minden érdeklõdõnek térítésmentesen megküldjük. Ezúton is köszönünk minden támogatást! Csekkeket a helyi terjesztõktõl lehet igényelni, kérésre az újsággal postázzuk. Várjuk olvasóink leveleit, írásait a terjesztés címére. Terjesztés-megrendelés a Testvéri Szövetség Egyesület címén: 5520 Szeghalom, Táncsics M. u. 18/1.
[email protected] Számlaszám: OTP 11733003-20119502-00000000 Kérjük a közlemény rovatba beírni: „Szövetség újság”!
2011. I. negyedév
Zoltán). Hang és képanyag letölthetõ: www.tesz.net/csongrad) „Házaspárkapcsolat” címmel Férfi csendesnapot rendezünk 2011. március 26án 9,30 órai kezdettel Derecskén, a Baptista Imaházban (Ipar utca 16.) A témában Gál Lajos testvér szolgál Szeghalomról. A nap folyamán különbözõ fórumokon minden résztvevõ bekapcsolódhat a téma megvitatásába, felteheti kérdéseit, ill. bizonyságot tehet személyes tapasztalatairól. A rendezvény nagyszerû lehetõség a házasságban élõknek tanulni, megújulni, ill. az az elõtt állóknak felkészülni és okulni. A részvételi szándékot a következõ e-mail címen, vagy sms-ben kérjük jelezni:
[email protected]; 06-20/886-8116 (Bálint Géza). Ugyanebben a témában megrendezésre kerülõ Nõi csendesnapunkat máj. 21-én a Kondorosi Baptista Imaházban tartjuk meg. 2011. ápr. 16-án „Ítélet Istene vagy a szereteté?” címmel Bohus András testvér tart elõadást a csongrádi Csemegi Károly Könyvtárban.
Kiadó: A Testvéri Szövetség Egyesület Az egyesület honlapja: www.tesz.net Felelõs kiadó: Bohus András Felelõs szerkesztõ: Frank Róbert A szerkesztõség tagjai: Bohus András, Elek Sándor, Gál Lajos, Giricz László, Máté Andrásné, Molnár Istvánné Tördelés, szerkesztés: Urbán László Korrektúra: Bálint Géza, Elekné Szoboszlai Réka, Frank Róbertné, Száraz-Nagy Hedvig, Szvetnyik Melinda Megjelenik: negyedévente Aktuális példányszám: 1500 db Nyomtatás: SzVSz Kft, Szentes
9. évfolyam • 1. szám
2011. I. negyedév
Szolgálunk, vagy szórakoztatunk? Egy métely kezdett beszivárogni a hitvalló keresztények soraiba, méghozzá olyan hallatlanul durva módon, hogy ezt még a legrövidlátóbbaknak is észre kell venniük. Az utóbbi évek során szélsebesen terjed el, amint a kovász hatására az egész tészta az utolsó részéig kovászossá válik. A Sátán ritkán szedi rá ravaszabbul a gyülekezeteket, mint azzal, hogy a megbízásuk: szórakozást felkínálni az embereknek azok megnyerése céljából. Az egyház bizonyságai egyre inkább ellaposodtak. A puritánok még kerekebben fogalmaztak. Az emberek érdektelenek lettek, és a világi befolyásokat nem vették már oly tragikusan. Nemsokára ezeket a gyülekezetek peremén tolerálni kezdték. Ma már hivatalosan alkalmazzák, úgy érvelve, hogy így nagyobb tömegeket érhetnek el. Ellenvetésként elõször is: az Írásból sehol sem olvasható ki, hogy a keresz-
tyén közösség feladatai közé tartozna az embereknek szórakoztatást kínálni. Amennyiben ez is hozzátartozna a szellemi tevékenységhez, akkor ezt Krisztus nem említette volna? Õ ezt mondotta: „Menjetek el szerte a világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). Ez eléggé érthetõ. Éppen ilyen érthetõ lett volna, ha ehhez még hozzáfûzte volna: „És azoknak, akik az evangéliumot nem kellõ érdeklõdéssel fogadják, ajánljatok fel szórakozást.” De ilyen szavakat sehol sem találunk. Úgy tûnik, hogy ilyesmire nem is gondolt. Vegyünk egy másik igehelyet: „És Õ adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére” (Ef 4,11-12). Hová soroljuk be a mókamestereket? A Szent Lélek
SZÖVETSÉG
TANÍTÁS gyülekezet imára gyûlt össze (ApCsel 4). De könyörgésük nem így szólt: „Uram, add meg a Te szolgáidnak, hogy ártatlan és bölcsen átgondolt szórakozás által megmutathassuk ezeknek az embereknek, hogy mi keresztyének mily boldog, jó kedélyû nép vagyunk.” Õk nem hagytak fel azzal, hogy Krisztust hirdessék; nem volt idejük szórakoztató mûsorokat szervezni. Az üldözéstõl szétszóratva mindenhová elmentek, és hirdették, prédikálták az evangéliumot. Feje tetejére állították a világot. Ez a különbség közöttük és közöttünk, mai keresztyének között. „Óh Urunk, tisztítsd meg a gyülekezetet minden restségtõl és badarságtól, amivel az Ördög terhelte meg õket, és vezess minket vissza az apostolok módszereihez!” És végül: a keresztyén szórakoztatás célját téveszti. Az új megtérõk között hatalmas károkat okoz. Hagyd csak, hogy a gondtalanok és gúnyolódók megköszönjék Istennek, hogy az egyház eléjük ment félútig, hogy felálljanak, és bizonyságot tegyenek. A szórakoztatással egybekötött evangélizáció senkit sem indít valódi megtérésre. Amire ma szükségünk van, az a hittel végzett tanulmányok (Isten Igéjének tanulmányozása) komoly lelki élettel egybekötve, amelybõl egyik hajt ki a másik után, mint gyümölcs a gyökérrõl. Biblikus oktatásra és irányításra van szükségünk, amely értelmünket és szívünket oly módon érinti meg, hogy attól lángra lobbanjunk.” C. H. Spurgeon (1832-1892)
nem említi õket. Azért üldözték a prófétákat, mert megnevettették az embereket, avagy mert vonakodtak ettõl? Másodszor: a szórakoztatás felkínálása közvetlen ellentétben áll Krisztus tanításával és életével, és mindegyik apostoléval. Mi volt a gyülekezet pozíciója a világgal szemben? „Ti vagytok a Föld sója” (Mt 5,13), nem pedig vattacukorja! A sót elutasítják, (örömmel) le sem nyelik. Rövid és kemény volt a kijelentés: „Hagyd a halottakra, hogy eltemessék halottaikat!” (Mt 8,22). Jézus ezt szent komolysággal értette! Ha Krisztus több, vidámabb és kellemesebb elemet épített volna be prédikációjába, akkor az nem ártott volna népszerûségének (a Jn 6,60-69-ben olvasható esetnél). Arról nem olvastam, hogy ezt mondta volna: „Szaladj utánuk Péter, és mondd nekik, hogy holnaptól egészen új stílusban tartunk istentiszteletet, attraktív módon, rövid prédikációval. A népnek egy kellemes estét fogunk szerezni. Mondd el nekik, hogy biztosan igen jól fogják érezni magukat. Gyorsan Péter, nekünk az embereket valahogy ide kell gyûjtenünk!” Jézus könyörületes volt a bûnösökhöz, sírt miattuk, de szórakoztatni sohasem próbálta õket. Hiába is keresgélünk az újszövetségi levelekben vagy az evangéliumokban szórakozás után. Az üzenet így hangzik: „Gyertek ki (a világból), maradjatok kívül, és tartsátok tõle tisztán magatokat!” Az elsõ keresztyének végtelen bizalommal voltak az evangélium iránt, és nem volt szükségük más fegyverre. Miután Pétert és Jánost nyilvános prédikációik miatt elfogták, a
2
EGYHÁZTÖRTÉNET
2011. I. negyedév
Egyháztörténeti szemelvények Anabaptista mártírtörténetek dat. Azután a papnak szorosan be kellett tekernie a kezét egy kötéssel. Ha a keze három nap alatt meggyógyult, ez azt jelenti, hogy a férfi ártatlan. Sokan tudták, hogy a férfit csak akkor találhatták ártatlannak, ha a pap a vasdarabot nem hevítette fel túl erõsen. Ezt a szörnyûséges próbát, a babonaság és a római egyház, valamint a középkor uralmának kegyetlensége miatt lehetett végrehajtani. Más vizsgálatoknál a személy egyik kezét vagy egyik karját forró vízbe mártották, vagy az áldozatot egy hideg folyóba vetették. Ha a szerencsétlen áldozat fent maradt a vízen, bûnösnek mondták ki, viszont, ha elsüllyedt, ártatlan volt. Nyilvánvalóan sok áldozat nem menekült meg ezeknek a próbatételeknek a során. Végül Kr. u. 1400 körül az egyház elhatározta ezeknek a próbáknak a megszüntetését. A kép a „Mártírok tükre” címû könyvbõl egy Kr. u. 1214-ben történt elbeszélés illusztrációját ábrázolja (1. rész 236. oldal). Ilyen módon kísértették az embereket és Istent Krisztus egyértelmû parancsa ellenére, ami a Mt 4,7-ben olvasható.
Az anabaptisták saját és régebben élt testvéreik mártírtörténeteit a „Mártírok tükre” c. könyvben gyûjtötték össze. A könyv egy része magyarul is elérhetõ „Aki a cethal gyomrába került” címmel az Evangéliumi Kiadó gondozásában. Ebbõl a gyûjteménybõl közlünk egy pár történetet a kiadó engedélyével.
A tûzpróba Egy izzó szénnel megtöltött réz tartó állt az oltáron. Az oltár mögött, egy festményrõl Szûz Mária mosolygott le a tûzre. Az emberek elnémultak a katedrálisban, amikor a pap elérte miseruhájában az oltárt, hogy imádkozzon. Amikor meghintette szenteltvízzel a szenet, az felsistergett. Az emberek, akik ott összegyûltek, hogy megnézzék a tûzpróbát, hallották a pap által mormolt imádságot, de nem értették, mit mondott. A legtöbben tudták, mi lesz a próba eredménye. Csak kevesen remélték titokban, hogy a vádlott, szabad emberként fogja elhagyni a katedrálist. Végül a vas, amit a tûzben hevítettek, izzó forróságú volt. A pap megáldotta, egy fogóval óvatosan kihúzta a vasrudat a tûzbõl és odafordult a vádlott férfihoz. A megvádolt eretneknek kilenc lépést kellett puszta kézzel vinnie az izzó vasru-
James W. Lowry: Aki a cethal gyomrába került, Evangéliumi Kiadó, Budapest, 2008., 77-78. o. 27
SZÖVETSÉG
KÖNYVAJÁNLÓ
Könyvajánló Corrie ten Boom: A menedék Harmat Kiadó, 2010. (1980 Ft) meg lehet tanítani a gyûlöletre, akkor a szeretetre is meg lehet tanítani õket! Meg kell találnunk a módját, bármeddig is tart. Felfogtam, hogy az õreinkrõl beszél. Ránéztem a felügyelõnõre. Én a szürke egyenruhát, és az ellenzõs sapkát láttam, Betsie pedig egy sebzett embert. Megkérdeztem magamtól, milyen ember is az én testvérem. Miféle úton jár, miközben én csak cammogok a szilárd, talán túlságosan is szilárd talajon? Az egyik sötét reggelen egy gyöngeelméjû lány elõttünk két sorral bepiszkított. Egy õr rárontott, csapkodott a nehéz bõrkorbáccsal, miközben a lány a félelemtõl és fájdalomtól ordított. A felügyelõnõt fényes ruhája miatt Kígyónak hívtuk magunk között. Végül megkönnyebbültem, amikor a sikoltozó lány némán az útra rogyott. - Betsie - suttogtam - mit tehetünk az ilyen emberekért? Természetesen késõbb. Nem alapíthatnánk a számukra egy otthont, ahol gondoskodnánk róluk és szeretnénk õket? - Corrie, én mindennap imádkozom, hogy meg tudjuk majd mutatni nekik, hogy a szeretet mindennél nagyobb! Csak késõbb, a fagyûjtésnél lett világos elõttem, hogy én a szellemi fogyatékosra gondoltam, Betsie pedig az üldözõikre.” Molnár Istvánné, Miskolc
Miért szeretjük mi, hívõ emberek más korban, más körülmények között élt - testvérek életrajzát olvasni? Mit keresünk benne? Példaképet? Útmutatást? Bátorítást? Csodákat? Vagy magát az Élõ Istent? Aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz? Corrie ten Boom, Hollandia elsõ órásmesternõje életébe pillanthatunk bele ebben az elbeszélésben. Hogyan és miért lesz valaki 50 évesen a földalatti ellenállás tagja? Miért alakíttat ki hálószobájában egy búvóhelyet, hogy zsidó embereket mentsen meg? Mi készteti arra, hogy életét is kockáztatva üldözötteket bújtasson? Hazudjon vagy mondjon igazat, amikor a Gestapo a bujkáló zsidók felõl kérdez? Mi a helyes, mi az Isten elõtt kedves cselekedet? És mi a jutalom mindezért a földön? Hogyan lehet Isten szeretetét egy koncentrációs táborban megmutatni? „- Betsie - nyögtem, - meddig fog még ez tartani? - Valószínûleg sok ideig. Évekig. De hogy is tölthetnénk el jobban az idõnket? Felé fordultam és rámeredtem. - Mit beszélsz?! - Ezek a fiatal nõk. Corrie, ha az embereket 26
LEPLEZETLENÜL
2011. I. negyedév
A „Céltudatos gyülekezet” az ige mérlegén Lehet-e mérni a Szentlélek munkáját? Szabad-e hatékonysági kritériumokat állítani a misszió elé? A gyülekezet létszáma, illetve annak növekedése abszolút mutató lenne? Rick Warren amerikai baptista lelkipásztor, egy kaliforniai megagyülekezet vezetõje szerint ezekre a kérdésekre egyértelmû igen a válasz. „Céltudatos gyülekezet” címû könyvében biblikus célokat tûz ki maga elé, a hitetlenek elérését, hitre segítését és növelését a hitben, azonban ezeket a célokat a legújabb menedzsment eszközök alkalmazásával kívánja megvalósítani. Mindenrõl kérdõívek készülnek, visszajelzéseket gyûjtenek, ezeket kiértékelik, folyamatosan tudatosítják a stratégiát a gyülekezeti tagokban és munkatársakban - és a rendszer jól láthatóan mûködik. Céltudatossá kell formálnod a gyülekezetet - hirdeti a szerzõ -, és akkor elindul majd a növekedés. Kifejezetten szimpatikus a könyv bevezetése, ahogyan lefekteti, hogy mindenben Krisztus a mérce, hogy tiszta Igét kell hirdetni, mert egyedül ez tarthatja meg a hívõket, és vezetheti az Úrhoz a hitetleneket, valamint, hogy az Úrra kell figyelni, hogy Õ mit akar, és nem a mi kis céljainkat utólag „megszenteltetni” Vele. Sajnos azonban, ahogy haladunk elõre a mûben, a Szentlélek munkája háttérbe szorul, és egy professzionális „hívõgyár” képe rajzolódik ki elõttünk. A bekerülõ alapanyag mit sem sejt róla, hogy milyen mérnöki pontossággal megtervezett átalakítások során formálnak belõle a végére „érett hívõt”. Aki kiesik a sorból, azon egyszerûen túllépnek, mert energetikailag nem hatékony a helyreállítása (Warren szerint ötször annyi energiába kerül
egy megfáradt, gyülekezetbe már nem járó hívõt, mint egy hitetlent megtéríteni). Az alábbiakban ennek a „hívõgyárnak” néhány jellemzõjét szeretném ismertetni - biblikus cáfolatukkal együtt - a mû alapján. 1. Az egész gyülekezet a misszió körül forog. Minden ennek van alárendelve. A hívõket azért növelik a hitben több lépcsõn keresztül, hogy misszionáriusként kiküldhessék õket szolgálni. A rendszer deklarált célja minél több ember megtérítése. Ha egyszer valami oknál fogva kifogynának a megtéríteni valókból, összedõlne az egész, mint a kártyavár, mert erre a célra lett felépítve és kihegyezve. A gyülekezet egészségét a kiküldött misszionáriusok száma jelzi - hirdeti Warren. Ezek szerint a mormon közösség, vagy Jehova tanúi nagyon egészséges gyülekezetek, mert folyamatosan bocsájtják ki a misszionáriusokat?! A Szentírásban sehol nem olvassuk, hogy a gyülekezet létének célja a hitetlenek megtérítése lenne, sõt mi több, a gyülekezet hívõk felé végzett szolgálatán van a hangsúly az apostoli levelekben is. Sokkal, de sokkal összetettebb a Biblia gyülekezet fogalma annál, hogy egy ilyen egydimenziós képbe szoríthassuk. A Szentírás beszél a misszióról, mint olyan tevékenységrõl, amelyet a hívõknek egyéni és közösségi szinten is gyakorolniuk kell, azonban ez korántsem „a cél”, csupán egy cél a sok közül. Ha nem így lenne, akkor miért nem csak evangélistákat rendelt az Úr a gyülekezet számára, vagy miért nem emeli ki az õ szolgálatukat a szolgálati területek felsorolásakor (Ef 4,11-13)? Warren maga is elismeri, hogy egy egészséges, élõ gyülekezetbe maguktól jön3
SZÖVETSÉG
LEPLEZETLENÜL
nek a meggyötört és megfáradt lelkek, mégis „doppingolja” a saját rendszerét, hogy biztosan odataláljanak. 2. Minden nagyon modern, trendi, kényelmes. Ha nem így lenne - véli a szerzõ -, az emberek megijednének, lehet, hogy többet nem is jönnének, nehezebben térnének meg. Ezek alátámasztására különbözõ pszichológiai tanulmányokat és közvéleménykutatásokat idéz. Odáig megy ebben, hogy olyan kérdõíveket osztogat, amelynek fejlécében ez áll: „Gyülekezetünk szeretné Önt még jobban szolgálni…”. Itt álljunk meg egy szóra! Akkor most kinek szolgál a gyülekezet? Krisztusnak, vagy a megtéríteni kívánt egyéneknek?! Vitathatatlan tény, hogy alapvetõ komfortra (fûtés, kényelmes ülõhelyek, szellõztetés, világítás, stb.) szükség van ahhoz, hogy a gyülekezeti tagok tudjanak koncentrálni az igehirdetésre, és az sem hátrány, ha egy gyülekezet felismeri a modern technikában rejlõ lehetõségeket (minõségi hangosítás, szolgálatok rögzítése, tanítás illusztrálása diavetítéssel), azonban nem lehet ezekre helyezni a hangsúlyt. Az Areopáguson, Jeruzsálemben, Korintusban ezekbõl egy sem volt, mégis tudott hatalommal szólni Isten Igéje. Warren váltig állítja, hogy az apostolok, a reformátorok azért voltak sikeresek az evangélizálásban, mert koruk társadalmát koruk nyelvén szólították meg, azonban mára ez kiveszett a keresztyénségbõl, mert konzerválta a múltat. Véleménye szerint új épületekre, új zenére, új liturgiára és új módszerekre van szükség. Ezzel szemben az Egyház kétezer éves történelme alatt a múlt század elejéig gyakorlatilag változatlan módon hirdették az Igét a „sikeres” igehirdetõk, sõt, amikor mások megpróbáltak a modernizálás érve alatt változtatni a rendszeren, az ellen felemelték a hangjukat
(lásd a vezércikket). 3. Modern zene kell, mert ebben érzik jól magukat az emberek. Egy újabb féligazság ez, amely kifejezetten veszélyes a gyülekezetre nézve. Igaz, hogy a nagyon régi, több száz éves énekek legtöbbje igen idegenül hangzik a ma embere számára (fõleg a történelemmel, kultúrával alig rendelkezõ amerikaiaknak), és ezek cseréje indokolt lehet. Nem kell azonban bedõlni annak, hogy ami új, az szükségszerûen jobb, mint a régi. Nagy bölcsességgel, és az Úr vezetésére való hagyatkozással kellene összeválogatni azokat a régebbi és újabb énekeket, amelyek kenettel rendelkeznek, s így alkalmasak Isten dicséretére és a hívek igehirdetésre való hangolására (Kol 3,16-17). Óvva intsen bennünket Kálvin figyelmeztetése: „Ha a Sátán beléphetne a gyülekezetbe, az énekkarhoz csatlakozna.” Az úgynevezett „modern zenét” az újabb kori sátánista mozgalom ihletésére hozták létre, hogy leromboljanak vele mindent, amit Isten rendelt el. Gondoljunk csak bele azoknak a friss hívõknek az esetébe, akik ebbõl a környezetbõl tértek meg, aztán a gyülekezetben újra találkoznak vele! Beteljesedik rajtuk Péter apostol intõ szava, és visszakerülnek a fertõbe, amelybõl megszabadultak (2Pét 2,22). A dicsõítés célcsoportja a hitetlen tömeg - írja Warren. Isten dicséretébõl és magasztalásából közönséges cirkusz lett… 4. Lelkesítõ szolgálat. Warren szilárd meggyõzõdése, hogy szégyent hoz Isten nevére, ha egy szolgálat nem lelkesítõ. Nem szabad elkeseríteni az embereket. Bemerítõ János ezen definíció alapján szégyent hozott Istenre. Jónás prédikációja is felért egy istenkáromlással?! Ha egy szolgálat nem ösztönöz arra, hogy közelebb kerüljek az Úrhoz, az valóban baj. De még ekkor is 4
BIZONYSÁGTÉTEL, ESEMÉNYNAPTÁR az ifjúságin szoktunk. Már az elején lehetõségem nyílt elmondani nekik az igazat, és elnézésüket kérni. Azt sem tudtam, hogy mit mondjak. Elég kellemetlen volt, de elmondtam végre. Azt felelték, hogy majd visszatérünk még erre. Hajnalban volt pár óra, amit mindenki kedve szerint tölthetett el. Az egyik szobában beszélgetni kezdtek, és én csatlakoztam hozzájuk. Ráterelõdött a szó, hogy akkor én most mit is gondolok a megtérésrõl? Zavarban voltam. Végül valaki kisegített egy kérdéssel, amivel az Istennel való kapcsolatomat feszegette. Elõször arra gondoltam, sokszor a
2011. I. negyedév
vágyaim és gondolataim az akadályai ennek. Erre õ elmagyarázta, hogy ez megtörténik a megtért, hívõ emberekkel is, de nekik van kapcsolatuk Istennel, és ez lényegi különbség, mert így vezetheti õket Isten, adhat nekik kijelentést. Láttam, hogy ez nálam nem mûködik, de szerettem volna. Ezután imádkoztunk, és együtt kértük az Úr Jézust, hogy költözzön a szívembe. Az elkövetkezõ két hét nagyon „fura” volt. Olyan szeretet és öröm volt bennem, mint soha addig. Így kezdtem el új életben járni, és azóta is igyekszem, hogy Istennek éljek. Tóth Gergely, Bõcs
A TeSz 2011-RE TERVEZETT ALKALMAI Dátum
Alkalom
Helyszín
2011.02.19.
Tábori fórum
2011.03.26.
Férfi csendesnap
2011.04.02.
TeSz Egyesület közgyûlés
Sajószentpéter, Baptista Imaház Derecske, Baptista Imaház Vésztõ, Baptista Imaház
2011.05.21.
Nõi csendesnap
Kondoros
2011.08.01-07.
Ifjúsági tábor (13-19 év)
2011.08.08-14.
Csendeshét
2011.08.15-21.
III.Családos üdülési hét
Pányok Közösségi szállás Pányok Közösségi szállás Pányok Közösségi szállás Pányok Közösségi szállás Pányok Közösségi szállás
2011.10.15.
Tábori fórum
Berettyóújfalu
2011.09.24.
Õszi csendesnap
2011.11.26
Ifjúsági konferencia
2011.07.11-17. I.Családos üdülési hét 2011.07.18-24. II.Családos üdülési hét
Helyszín egyeztetés alatt Miskolc 25
Megjegyzés Téma: Házaspárkapcsolatok
Téma: Házaspárkapcsolatok Pogonyi Mihály, Maczkó László, Jassó Zoltán
Kovács István, Szécsi Attila
Tomka János, Gál Lajos Megújulni az elhivatásban
SZÖVETSÉG
BIZONYSÁGTÉTEL
Szilveszteri ajtónyitás Hitetlen családban születtem. Szüleim még születésemkor elváltak. Gyermekéveim alatt sokat költöztünk, ami számomra nagyon nyomasztó volt. Ahogy mindig alkalmazkodnom kellett az új helyeken, egyre gyakrabban állítottam hamis képet magamról. A folyamatos iskolaváltásokat nehezen bírtam, egy idõ után megkeseredtem az egésztõl. Középiskolába is ebben a közönyös állapotban jártam. Ekkor teljesen váratlanul meghívást kaptam egy ifjúsági alkalomra. Nem mentem az elsõ meghívásra, se a másodikra, de aztán beláttam, hogy nem ártana új társaságba kerülnöm. Édesanyám is tapintatosan erre bátorított. Ekkor már ott tartottam, hogy egy napom abból állt, hogy iskolába mentem, ebédeltem, aztán be a számítógép elé; evés, alvás és néha tanulás. Ez így ment már évek óta. Éreztem, ezen változtatnom kellene, de taszított a gondolat, hogy valami „Istenes” alkalom, amire hívnak. Úgy gondolkodtam, „nekem ne mondja meg senki…”. Végül felülkerekedett bennem a ping-pong asztal vonzása, mivel említették, hogy erre is lesz lehetõség. Mindemellett édesanyám is biztatott: ha játszok velük egy jót, már megérte, nem muszáj a beszélgetõs részén is maradnom. Ilyen elõzményekkel indultam közéjük. Már nem emlékszem hogy mirõl volt szó, de nagyon meglepõdtem azon, ahogy körülvettek. Elfogadtak, közvetlenek voltak, és éreztem a szeretetet közöttük. Régen nem tapasztaltam hasonlókat. Már akkor tudtam, máskor is fogok menni. Ahogy az idõ telt, egyre job-
ban éreztem a szükségét a változásnak. Nagyon meg akartam változni, de nem ment. Önerõbõl akartam, emiatt nem sikerülhetett. Éreztem, hogy valami különbség van a többi (megtért) fiatal között és köztem, de nem tudtam, hogy mi, csak azt, hogy közéjük akarok tartozni. Olyan sokban különböztek tõlem, és rájuk akartam hasonlítani. 2009 vége felé az egyik ifjúsági alkalmon vendégszolgálat volt. A szolgáló testvér megkérdezte, hogy a szívemben van-e az Úr Jézus. Igennel válaszoltam. Nem tudom még most sem, hogy miért. Tudtam, hogy nem volt igaz. Az alkalom végén megkérdezett valaki, elmondanám - e, hogyan fogadtam be Õt. Mivel nem volt mirõl beszélnem, nem is tudtam sokat mondani. Hivatkoztam a Biblia igazságára és mekegtemmakogtam még valamit. Nagyon kellemetlen szituáció volt. Sokszor járt a fejemben, el kellene mondanom a többieknek az igazat. Ahogy múlt az idõ, eljött a Szilveszter. Az ünnepi istentiszteleten az igei szolgálat alapja ez volt: „Ímé az ajtó elõtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és õ én velem”. Tudtam, hogy én még nem nyitottam ajtót, és az is zavart, hogy éppen errõl hazudtam a többieknek. Nyugtalan voltam emiatt. Az istentisztelet után az ifjúság visszamaradt, hogy együtt töltse el az estét. Nem ez volt az elsõ szilveszterem velük, kíváncsian vártam a programokat. Körbeültünk, ahogy 24
LEPLEZETLENÜL
2011. I. negyedév
újra végigmennydörög Anglián is.” 7. Jutalmak, oklevelek, kreditek és dicséretek sora várja az arra érdemes gyülekezeti tagokat, mivel éreztetni kell velük fontosságukat, különben otthagyják a rendszert, nem lesz motivációjuk. Hamis motivációk ezek testies hívõknek. Ahogyan Paul Washer misszionárius fogalmazott: ha Krisztus nem elég indok arra, hogy odaadással szolgáld Õt, akkor nem ismered Krisztust eléggé. Az Úr Jézus azt tanította, akik itt a földön várnak dicséretet munkájukért, azok itt elvették jutalmukat (Mt 6,2). Nem a földi motivációkra kell tekintenünk, ha Istennek akarunk szolgálni, hanem a mennyeire, hiszen nincsen itt maradandó városunk (Zsid 13,14). Természetesen jó és szükséges a buzdítás, a szolgálattevõk segítése és a közbenjárás értük (Zsid 13,1718; 1Tim 2,1-2; 2Tim 4,2), azonban a túlzott dicséret, ajnározás felfuvalkodáshoz vezet, és ellopja a mennyei jutalmat, ezért kerülendõ. 8. Kényszerû növekedés. Warren kidolgozott egy baseball-pályát mintázó növekedési térképet, amelyen végig kell menniük a tagoknak. A cél az, hogy minden tag eljusson a 4. alappontig. Szó sincs arról, hogy a Szentlélek mit munkál az életemben. Ahhoz, hogy érettnek nyilvánítsanak, elég elvégezni ezeket a kurzusokat, amelyek végén bizonyítványt osztanak, és fogadalmat íratnak alá a résztvevõkkel. Az ünnepélyes fogadalmakat évente megújítják, és errõl is kis „bizonyítványt” osztanak ki. A Szentírásban ezzel szemben azt látjuk, hogy az Úr személyre szabottan vezeti elõre gyermekeit a hitben az engedelmességnek
lehet, hogy bennem van a hiba, és nem a szolgálatban. Hogy akar lelkesítõ szolgálatokkal bûnbánatra segíteni?! Bûnbánat nélkül nincs megtérés (ApCsel 3,19). 5. Szociális evangélium. A szerzõ véleménye szerint Jézus úgy közeledett az emberek felé, hogy betöltötte fizikális szükségleteiket, és az Igére ily módon fogékonnyá tett személyeknek már könnyen tudta hirdetni az evangéliumot. A valóság ezzel szemben az, hogy az Úr Jézus tökéletesen tisztában volt vele, hogy sokan csak azért követik, mert ettek és jóllaktak, és ezt világosan értésükre is adta (Jn 6,26). Nem foglalkozott a felszínes fizikai szükségletekkel mindaddig, amíg az igazi, szellemi szükségeket be nem töltötte (Mt 9,2). Az Úr nem olyan követõkre vágyik, akik csak érdekbõl követik Õt. 6. Profi marketing. Miénk a legjobb hír a világon - véli Warren -, és ez megérdemli, hogy ennek megfelelõen tálaljuk. Kreatív hirdetésekre, újszerû prédikációkra, modern módszerekre van szükség, hogy az evangélium ne legyen unalmas. Ismét sikerült elcsúsztatni a hangsúlyt, jelen esetben a tartalomról a csomagolásra. Hadd idézzem Spurgeont, aki nagyon találóan fogalmazta meg, hogyan kell hirdetni az evangéliumot: „Az õsi igazságot - amelyet Kálvin hirdetett, Ágoston hirdetett, és Pál apostol hirdetett kell nekem is prédikálnom, máskülönben elárulom a saját lelkiismeretemet, és Istenemet. Én nem alakíthatom az igazságot, és hallani sem akarok arról, hogy bármely tanítás érdes szélét lefaragjam. John Knox evangéliuma az én evangéliumom; s ami egykor végigmennydörgött Skócián, most 5
SZÖVETSÉG
LEPLEZETLENÜL mondja Warren - azonban semmi gond, jönnek helyettük újak. 12. A munkatársak tartják mûködésben a gépezetet. Õket meg kell becsülni, külön ki kell emelni érdemeiket mindenki elõtt, hogy így bátorítva legyen szolgálatuk - tanácsolja a szerzõ. Ezzel a mondatával azonban azt is deklarálja, hogy a Lélek munkájának vajmi kevés hely marad. Az egyszeri gõzmozdony történetére emlékeztet ez a módszer, amely hegymenetben így könyörgött: „Jaj, istenem, most segíts! Jaj, istenem, most segíts!” majd túljutva a csúcson így folytatta: „Ha segítesz, ha nem is, lemegyek én magam is!” Természetesen ez a felsorolás a teljesség igénye nélkül készült, tekintettel a terjedelemre. Úgy vélem azonban, hogy ennyibõl is világosan láthatóvá válik a „hívõgyár” visszássága. Ahol a Szentlélek munkáját emberi erõlködéssel váltják fel, ahol a gyülekezet fejlettségét, erejét nem tagjain egyenként, hanem a darabszámon mérik le, ahol a szolgálatok csak lelkesítõek lehetnek, ott csak idõ kérdése, hogy a most még biblikus igehirdetésekben elõször csak megjelenjenek, majd késõbb átvegyék az uralmat a tévtanítások. Tévedés ne essék, ha a gyülekezet számszerû növelése a cél, akkor az mûködni is fog ennek a módszertani kézikönyvnek a segítségével. Lesznek látványos eredmények. De milyen áron? A futószalagon gyártott balga szüzek az utolsó ítéletkor halomra fognak elkárhozni, vádolva azokat a vezetõket, akik a hatékonysági mutatók oltárán feláldozták az igei alapokat. Jobbágy Péter, Miskolc
megfelelõen. Nem osztogat bizonyítványt, amellyel dicsekedni lehet, nem végeztet kurzust senkivel, azonban valóban felhasználja a gyülekezetet, a testvéri közösséget az Övéi megszentelésére. 9. Szolgálat profilozás alapján. A szerzõ bevallása szerint a szolgálatokat úgy osztják ki, hogy készül az illetõrõl egy profil milyen készségekkel, képességekkel, alkattal, stb. rendelkezik, majd személyesen elbeszélgetnek vele. Az, hogy mire hívta el az Úr, fel sem merül. Jó dolog, hogy mindenkire bíznak valamilyen szolgálatot, így kerülve a tunyaság terjedését a közösségben. Az azonban kifejezetten káros, hogy emberi szempontok alapján osztják ki azokat (vö. ApCsel 13,2). 10. Légy önmagad! Isten egyedinek teremtett, egyedi képességekkel, adottságokkal, és azt várja tõled, hogy bátran élj azokkal. Valósítsd meg önmagad, így lehet hatékony és áldott a szolgálatod. - Ez a motívum, a pozitív gondolkodás, pozitív önkép kialakítása át meg átjárja Warren mûveit, nyilatkozatait. Nagyvonalúan elfeledkezik róla, hogy Krisztus követése az önmegtagadással és a kereszt felvételével kezdõdik (Mt 16,24), és egy kényelmes, vidám utat kínál a szolgálni vágyó hívõknek. 11. Halál a gyöngékre. Ahogyan a bevezetõben is írtam, a „hívõgyár” hatékonyságának fenntartása érdekében nem törõdnek az elbukott hívekkel, sorsukra hagyják õket, mert túl sok erõt és idõt emésztene fel helyreállításuk. A Jó Pásztor életét adta azokért a juhokért, de a béresek szívfájdalom nélkül leírják õket, mint járulékos veszteséget (Jn 10,11-13). Évente több száz nevet törlünk a nyilvántartásból 6
BIZONYSÁGTÉTEL
2011. I. negyedév
szembeszél. Ha a jót elvetted, tudj hálát adni a rosszért is. Ezen a szakaszon volt egy kis lassulás. Megfordul a széljárás, most neked kedvez. 35 kmen túl vagy, erõsíteni tudsz a tempódon. Elkezd szakadni az esõ, de nem érdekel. Vannak, akik már célba értek, vannak, akik már csak gyalogolnak. Te csak futsz, és a végén még hajrázni is marad erõd hálatelt szívvel, mivel nem kellett feladnod, vagy megállnod. A célba érsz, mosolyogsz. Sikerült, fogadod a gratulációkat. Nagy tömeg van. A célban keresed a szeretteid, és meglátod õket. Már vártak téged. Együtt örültök minden célbaérõvel. Kimerült vagy, de mégis boldog, hogy sikerült. Megpihensz, visszagondolsz futásodra, kellemes érzés tölt el. Ha a nehezebb, esõs részre gondolsz, kicsit kiráz a hideg, de ez is velejárt a te futásoddal. Vége az egésznek. Hazaértél. Ott vagy Azzal, Aki elindított a maratonon. Aki felkészített, aki adta a hátszelet, mikor szükséges volt. Azzal, Aki jutalmat ígért neked, ha célba érsz. Átveszed jutalmad. Rajthoz állhatsz te is. Neked is ott kell lenned a célban! Miért nem futsz egyenesen Õhozzá? Miért bolyonganál tovább? Vagy, ha már a futók között vagy, miért gyalogolsz? Kezdd újra! Fuss örömmel! Kovács Tibor, Budapest
bocsánatát, akkor beszélgethetsz vele, hallhatod a hangját. Most azt mondja, hogy fuss Tibivel egy maratont. Nem hiszed el, hogy a hívõ élet egy maraton? Íme, miket mondott a mi Urunk: Legyetek szentek, mert én szent vagyok. Szeresd a te ellenségedet. Ne kívánd a felebarátodét, stb. Isten megmutatta neked az életre vezetõ utat, a keskeny utat. Azt mondod, erõdet meghaladja? Bízz Istenben! Õ nem azért jött, hogy elvessz, hanem, hogy élj. Nem vesz ki téged a világból, hanem megtart. Õ táplálni fog, elõször gyermekeknek, majd szilárd, férfiaknak való eledellel. Térjünk vissza a futásunkhoz. Isten azt akarja, hogy érj célba, és ne kínlódva, szenvedve, hanem örömmel fuss. Ez lehetséges, õ felkészít. Kezdd el Vele a felkészülést, legyél kitartó! Rengeteg minden meg akarja akadályozni a felkészülésed. Ne engedd, tarts ki!! Nem a meghátrálás emberei vagyunk, hanem a hitéi. Ne félj, mert neveden szólítottalak, enyém vagy! Elindul a maraton futás. Nem vagy egyedül, sokan futnak melletted, ez erõt ad. Vannak, akik rohannak az elején, de te fegyelmezett vagy, megtanultad, hogy be kell osztanod az erõdet. Érzed, hogy felkészültél, könnyedén megy a futás, erõs vagy. Jön egy kis könnyebb rész, eláll az esõ, szélcsend van, majd jön az emelkedõ, egy kis 23
SZÖVETSÉG
BIZONYSÁGTÉTEL követelek dolgokat), a másik pillanatban már kéri, hogy beszélgessek vele, és örömmel megy tovább. A kolléganõm, aki elkezdte keresni Istent, azt mondta, hogy õt csak az gyõzte meg, hogy van Isten, ahogy lát naponként itt az iskolában. Egy ígéret, amiben az Úr háromszor is megerõsített az idén: „Kinek szíve rád támaszkodik, azt megõrzöd teljes békében, mert benned bízik. Bízzatok az Úrban mindenkor, mert az Úr a mi kõsziklánk mindörökre!” (Ézs 26,3). És még sok-sok minden történik. Én ezeket látva sokszor sírva dicsõítem Istent! Borzalmas helyzetek, sorsok, életek, gyerekek. Ajánlom õket a testvérek figyelmébe, és jómagamat is. Minden pici imádságra rászorulok! Kovácsné Bodrogi Borbála, Budapest
felajánlotta, hogy ebben a tanévben, mint biológia-testnevelés szakos tanár dolgozhatok tovább, és ráadásul „megkaphatom” a legnehezebb osztály vezetését. Talán én tudok velük valamit kezdeni... . Én nem, de hiszem, Istennek terve van itt, és én szeretnék ebben engedelmes és használható szolgája lenni. És csak néhány dolog, ami idõrõl idõre erõt ad: Iskolakezdéskor odaszaladt hozzám egy hetedikes fiú és átölelt, hogy hiányoztam neki. Rá két nap múlva, mikor megint találkoztunk, ezt mondta: „Emlékszik mikor odaszaladtam magához és átöleltem? Én akkor éreztem, hogy magában tényleg az Úr Jézus benne lakik!” Minden nap legalább 10 ölelést, nekem szóló rajzokat kapok. A fiú, aki az egyik pillanatban még hozzám akarta vágni a széket (mert azért én
A nagy futás Az Úr Jézus sokat beszélt példázatokban. Általában olyan példákat hozott, amit a kor embere értett. Menjünk hát el most közösen kirándulni! Kellemes az idõ, süt a nap. Elérünk egy kis tóhoz, festõi környezet, gyönyörködünk Isten teremtett világában. Elkezd beborulni az ég, majd elkezd esni az esõ, csak 13 fok van, és fúj a szél. Most gyertek, fussuk le a maratont, 42 195 métert! Ez azért durva! Ezer méter is elég lenne. Tudod mikor fogod akarni azt, hogy
velem fuss? Ha ráeszmélsz, hogy a dolgaid nem mûködnek jól. Hiába igyekszel, kicsúsznak a kezedbõl a dolgok. Bizonytalanságot érzel a munkádban, a feleségeddel való kapcsolatban, a gyermekeid jövõjével kapcsolatban. A testvéri, baráti kapcsolataid sem a régiek már, és ha megöregszel, minden itt marad. Mi értelme akkor az egész életnek? Ha azt mondod, hogy ilyen az életed, ilyen a világunk, akkor jöjj Jézus Krisztushoz, mert vele megváltozhat! Ha elfogadtad az Õ kegyelmét, bûneid 22
TANÍTÁS
2011. I. negyedév
Fiaink és lányaink a kamaszkor küszöbén A Berettyóújfalui Nõi Csendesnapon elhangzott elõadás rövidített változata Házasságunk eddigi 19 éve alatt Isten nem adott nekünk gyermekeket, ezért nem feladatom a kamaszok nevelésérõl tanítani. De mivel közöttük élek a középiskolában, ahol dolgozom, a gyülekezeti ifjúságban, a táborokban, a kamaszok gondolkodásáról, és a velük való kapcsolatomról szeretnék most szólni. A „KAPCSOLAT” szóra nagy hangsúlyt fektetve! Minden szülõnek szeretném feltenni a kérdést: Miért kaptátok a gyermekeiteket? Mi volt Istennek a célja azzal, hogy éppen ezeket a gyerekeket, és éppen a ti családotokba adta? (Állj meg egy pillanatra, és próbálj válaszolni rá, mielõtt tovább olvasod!) Kérdéseket tettem fel magamnak, amiket próbáltam megválaszolni:
engedelmesség közben tanulja meg a gyermek félni Istent. Tiszteletet nemcsak a szülei felé, de minden ember felé tanúsítania kell. Tiszteletben tartani a másik személyiségét, érzéseit, a másik tulajdonát. „Amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek…” (Mt 7,12). Meg kell tanulnia a jó és rossz között különbséget tenni, hogy amikor egyedül kell döntenie, tudja a jót választani. Gyakorolnia kell az önfegyelmet. Meg kell értenie, hogy nem körülötte forog a világ, nem kaphat meg mindent azonnal, várni kell dolgokra. Közben türelme is fejlõdik. Megtérése után hálás lesz, hogy megtanulta megtagadni önmagát. A mai hazug világban nagy érték az õszinteség és a becsületesség. Elmaradhatatlan mellõle az alázat. Egy gondolat a bocsánatkérésrõl, megbocsátásról: Egyszer elém állt egy frissen megtért fiatal, aki közel állt hozzám: „Szeretnék valamit mondani. Isten már megbocsátotta, és tudom, hogy te is meg fogod bocsátani, mert hívõ vagy. De nem fogok csodálkozni, ha soha nem állsz velem többet szóba.” Ezek után egy komoly bûnvallás következett. Olyan dolgokról beszélt, amiket ellenem követett el, és én nem tudtam róla. Szeretne már felszabadulni ezek alól, szeretné a múltját rendezni. Õ ezeket akkor tette, amikor még nem ismerte Istent. Örömmel hallottam, hogy Isten hatalmasan munkálkodik benne, de közben nagyon fájt, amit ellenem vétett. Potyogtak a könnyeim, és bár nagy nehezen kipréseltem magamból, hogy
Mire kell nevelni a gyermekeket? Az életre és a szolgálatra! Ez istenfélelem, bölcsesség nélkül lehetetlen. „Az Úrnak félelme az életnek kútfeje” (Péld 19,24). Mindennél fontosabb, hogy a gyermek elismerje Istent mindenek fölötti tekintélynek, és tisztelje Õt. Minden hívõ szülõ vágya, hogy a Krisztusban való üdvözítõ hitre eljussanak gyermekei. Imádkozzunk értük, és éljünk úgy, hogy megláthassák bennünk Krisztust! De soha ne felejtsük el, hogy egyedül Isten az, aki bûnbánatra juttathat! A szülõk feladata a (keresztyén) jellem kialakítása. Mibõl áll ez? A szülõk tisztelete, és a nekik való 7
SZÖVETSÉG
TANÍTÁS
„persze, hogy megbocsátok”, de aztán gyorsan el akartam menni onnan. Ahogy álltam fel, szólt az Úr belül: „Ha te most itt hagyod, õ nem éli át a megbocsátásodat.” Elszaladni akarásom öleléssé változott. Közben Isten engem is formált, és még sokáig beszélgettünk. A kapcsolatunk pedig mélyebbé vált. A szolgáló lelkületet jellemzi az áldozatkészség, mások iránti érzékenység és segítségnyújtás. Meg kell tanulniuk, hogy jó dolog a munka, van értelme, és lehet szívesen végezni. A rend szeretete is formálható. Ha rendetlenség van körülöttem, akkor valami belül sincs rendben. Szorosan hozzátartozik ehhez az idõvel és a pénzzel való jó sáfárkodás. Van, ahol sok pénz van, és nem ismerik az értékét, máshol kevés pénz van, és ha végre pénzhez jutnak, nem tudják bölcsen beosztani, tartalékolni. Bár idõbõl mindenkinek ugyanannyi van, mégis különbözõ módon gazdálkodnak vele. Meg kell tanítani a gyermeket a tanulás, munka és a szabadidõ okos beosztására. Ezek a jellemvonások mind KAPCSOLATOK-ról szólnak, az emberi együttélés alapjairól.
BIZONYSÁGTÉTEL
Hogyan lehet megkönnyíteni a gyermekeinknek, hogy az Úrhoz közeledjenek? Kegyelemmel és fegyelemmel. A kegyelem alatt azt a szeretõ légkört értem, ahol a gyermek mer önmaga lenni, ahol mer õszinte lenni, ahol hibázhat, és mégis biztonságban érzi magát, ahol nem kell félnie. A fegyelem alatt azt értem, amikor korlátokat állítunk fel, határokat szabunk. Isten törvényeket adott (bármennyire is nem szeretjük ezt a szót), és gyönyörködik benne, ha ezek alapján rendezzük be az életünket. Ha Isten iránti szeretetbõl élek az Õ általa szabott korlátokon belül, akkor ez megelégedéssel, békességgel tölt el. Ismét a KAPCSOLAT a kulcsszó. Az Istennel való kapcsolatom ad értelmet az életemnek. Isten szabályai szerint, isteni szeretetben felnõni - ez egy jó alap az életre! Évekkel ezelõtt szoros, mondhatni baráti kapcsolatba kerültem egy tizenéves lánnyal (semmilyen keresztyén háttérrel nem rendelkezik). Feltettem neki egyszer ezt a kérdést: Szerinted mitõl vagyunk barátok? A sorok között olvasva megérthetjük…
Hogyan neveljünk?
Mit vár egy kamasz, mibõl érzi a szeretetet?
Tanítasz azzal, amit mondasz. Tanítasz azzal, amit teszel. De legtöbbet azzal tanítasz, aki vagy! (A személyiségeddel, akivé Krisztus formálhatott.) Légy vele élõ kapcsolatban! A cselekedetekben éljen ez a szeretetkapcsolat!
„Sokszor érzem azt, hogy megbízol bennem, ami nagyon jól esik…” Minden kapcsolat alapja a bizalom. Ennek fontosságáról akkor tanultam, amikor találkoztam egy állami gondozásban felnõtt fiatallal, aki lelkében, 8
2011. I. negyedév
„…erõtlenség által végeztetik el...” Megtérésem elõtt egy kereskedelmi cégnél dolgoztam kötetlen munkaidõben, elég sok pénzt keresve. Közben megtértem, férjhez mentem, és gyermekeim születtek. Az otthon töltött évek végén Isten arra vezetett, hogy menjek vissza a pályámra, pedagógusnak, ezért hozzákezdtem a munkakeresésnek. Több önéletrajzot is elküldtem, és végül kilenc hónap után sikerült elnyernem egy napközis állást 5. és 6. osztályosoknál. (Biológia-testnevelés szakos tanár vagyok.) Az elsõ interjú alatt már éreztem, hogy ez az én helyem. Igaz, napköziben még nem dolgoztam, de ha Isten itt és ebben akar látni, akkor biztos segíteni fog - hittem. Ez a hitem egy kicsit megingott az elsõ pár nap folyamán. Egyszerûen ledermedtem attól, ami fogadott. Ordibáló, tanulni nem akaró, állandóan verekedõ, dobálózó, ki - berohangáló, a tanárra rá se hederítõ gyerekek képe fogadott. - Mit fogok én itt csinálni? - hasított belém a kérdés.És tényleg tehetetlen voltam. (Az iskoláról annyit szeretnék megjegyezni, hogy 300 tanulónkból 250 fõ hátrányos helyzetû, 70-80% kisebbségi, és kb. 100 gyermek értelmileg fejlesztésre szorul.) Nem tudtam mást tenni, mint úgy indulni iskolába, hogy a gyerekeket
naponta név szerint vittem az Úr elé, és könyörögtem. Az iskolában az Úrra figyelni, hozzá kiáltani, és minden körülmények között õrizni a Tõle kapott békességet és árasztani a szeretetét. Rengeteg lehetõségem volt velük beszélgetni, megismerni õket, és beszélni az Úr Jézusról. És lassan elkezdõdött valami. A foglalkozáson csend lett, ha nem volt lecke, kértek, az ebédlõbe normálisan le tudtunk menni. Gyûjtöttük a dicséreteket, mert lassan mindenki odafigyelt ránk. A kolléganõm azt mondta, hogy soha ilyen csendben még nem folyt a napközi. Itt mindig õrjöngés volt. Boldog voltam, hogy részese lehetek annak, amit az Úr itt munkál! Ez a munka odaszorított Istenhez. Ha nem figyeltem rá, vagy már magamnak tulajdonítottam volna a dolgokat, Õ megmutatta, mi van bennem. Néha olyan indulatok törtek volna ki tehetetlenségemben. Nagyon kemény egy év volt, de ahogy a férjemnek, testvéreknek is mondtam: Én szeretem ezeket a gyerekeket! De azt is érzem, hogy ez már nem az én szeretetem! Én erre képtelen lennék! Isten nagyon szereti õket is! És a folytatás?! Év végén behívatott az igazgatónõ, és 21
SZÖVETSÉG
BIZONYSÁGTÉTEL Csoda, amikor valamit elõre megmond, és az beteljesedik. És csoda, amikor egy nehéz nap után kimerülve sétálok a csillagfényben, és õ megnyugtat engem. Látható, kézzelfogható. Ez teszi napsugarassá az én kis világomat. Ezek után most úgy tûnhet, hogy nincsenek már nehézségek, küzdelmek az életemben. Hát azért korántsem. Most is ugyanolyan harc a kevés idõm közepette leülni Bibliát olvasni, Isten akaratát megcselekedni, és újra és újra rádöbbenek arra, hogy vissza-vissza kell nyúljak a gyökerekhez, mert szükségem van arra az alázatra és odaadásra. Sajnos sokszor követek el bûnt is, amiket be kell lássak. Viszont Isten még mindig megbocsát és tanítani akar. Leckérõl-leckére halad velem, türelmesen. És igen, van még hálaokom: Meli, a nõvérem mindig ott volt, és segített. Neki olyan sokat köszönhetek, hogy ezt szavakkal ki sem lehet fejezni. Abban bízom, hogy Isten neki a szeretetét, gondoskodását hétszeresen visszafizeti majd. A barátnõim. Milyen sokszor kellett már felfelé tolniuk engem, mert én elfáradtam! Végezetül az egyik kedvenc énekem utolsó versszakát leírom, mert úgy érzem, összefoglalja a hitvallásomat: „Jézusra nézz, Õ legyen a példakép! Tégy jót, szeress, így mutasd be életét! A szolgálathoz új erõt Te mindig csak Tõle várj, Az Úrtól vedd az égi fényt, És ragyogj, mint napsugár!” Ezt kívánom mindenkinek, és emellett még Isten gazdag áldását az életetekre! Dudás Lívia, Szentes
Istennek sem.” (részlet a naplómból). Akkor törtem össze Isten elõtt igazán. Megtapasztaltam, hogy Isten megbocsátott, és megszabadultam a testsúlyomnál jóval nagyobb tehertõl. Tudtam, hogy Isten szól hozzám, amikor ezt olvastam: „...mivel tudtátok, hogy nektek értékesebb és maradandóbb vagyonotok van (Zsid 10,34). Földi vagyonunk veszendõ, nem maradandó. Isten azonban maradandó kincset ígért nekünk dicsõséges országában, és mi ezt az ígéretet annyira megbízhatónak tarthatjuk, hogy máris az örökkévaló birtok tulajdonosának érezhetjük magunkat. Már most a miénk. Megvan rá a jogcímünk, zálogunk van rá, sõt már megízleltük elsõ gyümölcsét is. Nemcsak hallomásból tudunk róla, hanem már meg is tapasztaltuk. Örvendezzünk ezért, és mondjuk az Úrnak: Mindennap áldalak téged, dicsérem nevedet mindörökké. (Zsolt 145,2).” (Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza). Utána teljes szívvel vallottam, hogy „Értékes vagy, de nem azért amit teszel, hanem amiatt Akihez tartozol.” Ez volt az én megújulásom. Ez Isten hatalmas kegyelme volt. Így, 2006 óta igyekszem újra az Urat követni a keskeny úton. Nem egy csodálatos megtapasztalásom van azóta, ahogyan Isten belenyúl az életembe. Sokszor mosolyt csal az arcomra, és csak annyit mondok neki: „Ugye, ez most Te voltál?” Csoda, amikor kiküld elém egy testvérnõt, miután lekéstem a buszt, és tuti nem érnék be a suliba másképp; csoda, amikor megment egy-egy dolgozattól, amire nem tudtam készülni. 20
TANÍTÁS érzelemvilágában nagyon gyerek volt. Mivel gyerekkorában nem volt olyan felnõtt, akiben bízhatott volna, felnõttként sem tud bízni senkiben. „Nem kezelsz kis taknyos 16 évesnek…” Úgy vettem észre, felháborítja a kamaszokat, ha gyerekként kezelik. Van véleményük, szeretnének felnõni, szeretnének egyediek, önálló személyiségek lenni. Ehhez várják, hogy mi is tiszteljük õket. „Ha hagyom, akkor normálisan beszélsz velem…” Nem mindig hagyják. De közben nagyon vágynak a mély beszélgetésekre, hogy megosszák önmagukat, hogy elmondják, mit éreznek, mit gondolnak. „Te általában szeretsz velem beszélgetni, úgy veszem észre…” Várják a visszajelzést, hogy reagáljunk a dolgaikra, hogy elfogadjuk õket. És persze gyakran ki kell õket igazítani, de elõbb érezni akarja, hogy mellette vagy. „És tudom, ha rád bízok egy titkot, és utána mondom, hogy ne mondd el senkinek, akkor tényleg nem mondod el…” Ha mi elmondunk egy testvérnek, barátnak valamit, arra számítunk, hogy nem adja tovább. Rosszul esne, ha megtenné. Miért gondoljuk, hogy a kamaszok ezen könnyebben túlteszik magukat? „Te hiszel abban, hogy én képes lennék bizonyos dolgok megvalósítására....” Ha kis dolgokban bátorítjátok, nagy dolgokban is hozzátok fognak menni. Nektek mondják majd el örömeiket, harcaikat. Volt egy diák az iskolánkban, akinek a félévi osztályzata szinte csak egyesekbõl állt. Úgy láttam, ettõl több van benne. Beszélgettem vele, biztattam, próbáltam meggyõzni, hogy érdemes lenne elkezdeni tanulni, õ ettõl többre képes. Februárban kaptam az sms-eket: „Ötös dolgozatot írtam.” „Feleltem, és négyest kaptam.” A
2011. I. negyedév
szülõi bátorítás szárnyakat adhat a fiatalnak. „Nagyon sok idõt együtt szoktunk tölteni egy-egy nap...” Idõ, idõ, idõ! Sokan megijedhetnek, hiszen éppen ebbõl van a legkevesebb. Pedig a gyerekek idõben mérik a szeretetünket!” „Kérdezgetsz állandóan, hogy mi van velem... mi van az életemmel... gondoskodó vagy...” Várják, hogy odafigyeljünk rájuk, hogy törõdjünk velük. Amikor törõdünk vele, megtanítjuk kommunikálni, beszélni az érzéseirõl, gondolatairól. „Nem bírod elviselni, ha szomorú vagyok...” Nagyon várják az együttérzésünket, vigasztalásunkat. „Megszerettelek. És azért, mert önmagadat adod…” Szeretek az Úr Jézusról bizonyságot tenni. De úgy, hogy elõbb a barátjává válok annak, akinek szeretnék Istenrõl beszélni. A szeretetkapcsolatban benne kell lennem nekem is. Ez az Ige vezérel ebben: „Készek voltunk közleni veletek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a mi magunk lelkét is, mivelhogy szeretteinkké lettetek nékünk” (2Thessz 2,8). A magam lelkét is odaadom, csakhogy te megtaláld Istent. (Zárójelben írom: évekkel késõbb megtalálta!) „Akármikor felhívhatlak, bármilyen gondommal-bajommal, akár éjjel háromkor is, te meghallgatsz…” Legyünk jelen gyermekeink életében! Nem elég együtt lakni, vele is kell élnünk! „Az embernek szüksége van barátokra.” Milyen nagy dolog, ha a szülõ felé olyan bizalommal lehet, mint a legjobb barátja felé! Erre a csendesnapra készülve néhány fiatalnak feltettem egy kérdést: 9
SZÖVETSÉG
TANÍTÁS sátok! (Mt 18,6) Hogyan lehet ingerelni, bosszantani, botránkoztatni? Milyen hibákat követünk el? Vagy túl nagy szabadságot adunk, vagy túl erõs a fegyelmezés, és nem engedjük felnõni. Idézek két (nem hívõ családból származó) fiatal felnõtt beszélgetésébõl: „Neked azért nehéz felnõnöd, mert mindent elõírtak a szüleid, mindent megmondtak, és nem lehetett magánvéleményed semmirõl. Én meg azért nem tudok felnõni, mert nekem mindent szabad volt, és most nem tudom, mi a jó, és mi a rossz.” Kivételezéssel is ingereljük. Vagy amikor igazságtalanul õt hibáztatjuk. Ha ritkán dicsérjük, gyakran emlegetjük a hibáit. Amikor manipulálni próbáljuk. Vagy éppen lélekölõ szavakkal megalázzuk. Ha elhanyagoljuk. Egy fiatal felnõtt mondta: „Én nem tudtam, hogy szeretnek a szüleim, soha nem mondták, soha nem érdeklõdtek felõlem. Csak kaptam a parancsokat, szabályokat, de nem tudtam, hogy szeretnek. Biztosan szerettek, csak nem vettem észre.” A szeretetünk megtagadása. Egy apa mondta: „Én tekintély szeretnék lenni, azt akarom, hogy féljenek tõlem. Az anyjuk babusgassa õket, de tõlem féljenek.” A kamasz és felnõtt gyerekeit ismerem. Valóban félnek az apjuktól, és menekülnek otthonról. Ha következetlenek vagyunk, nem tudja, hol a határ, merre menjen. Amikor olyan elvárásokat támasztunk elé, amiket képtelen megvalósítani. Mi sem vagyunk tökéletesek, ne várjuk ezt a gyerekeinktõl sem. Ha ezeket a hibákat elkövetjük, torzulni fog az istenképük. Istenrõl is azt gondolják majd, hogy nem szereti õket. Befejezésül azokhoz szeretnék szólni,
Mibõl tudjátok, hogy szeretnek a szüleitek? Ezt a kérdést a szülõknek tenném fel ,legszívesebben így:
Mibõl tudják a gyerekeitek, hogy szeretitek õket? Vajon egyezne azzal, amit a fiatalok mondtak? Ízelítõül néhány válasz: Mondják szavakban is, hogy szeretnek. Megölelnek, megpuszilnak. Ajándékokat adnak. A kívánságaimat (megfontolva) teljesítik. Erejüket megfeszítve dolgoznak értünk, lemondva a saját kényelmükrõl. Anya a kedvenc sütimet süti. Segítenek a tanulásban, ha kell. Mindig megkérdezik, milyen napom volt. Nem engednek el bizonyos helyekre, és ezzel védenek. Megpróbálják személyiségemet változtatni. Bármikor tanácsot és segítséget kérhetek tõlük. Folyton imádkoznak értem. Nem hagyták, hogy a kudarcaim padlóra tegyenek. Elfogadtak olyannak, amilyen voltam, még a pattanásaim miatt sem nevettek ki. A szidás elõtt és után is kifejezik a szeretetüket. Hittek abban, hogy valamiben jó lehetek kitartással és szorgalommal. Állítsuk ezzel szembe, amit egy állami gondozott mondott: Sehova sem tartozom, senki nem szeret, senkinek nem vagyok fontos, teljesen mindegy, hogy mit csinálok, nincs fölöttem tekintély, nincs kinek engedelmeskedni, nincs kit szeretni, én vagyok a magam ura, én vagyok a magam törvénye. Nincs biztonság, nincs békesség, nincs ragaszkodás, nincs kötõdés, nincs valahova tartozás. És emiatt parttalan és értelmetlen az életem.
Hogyan NE (!) neveljük? Ne ingereljétek! (Ef 6,4) Ne bosszantsátok! (Kol 3,21) Ne botránkoztas10
BIZONYSÁGTÉTEL hogy végül rossz társaságba keveredtem, és otthon is igen erõs eltitkolnivalóim akadtak. Igen, az otthon és a gyülekezet. Volt a küszöb elõtti, és a küszöbön túli életem. Kettõ az egyben. Ez a manapság igen divatos kifejezés egy ember esetében aligha nevezhetõ felszabadult állapotnak. Próbáltam nyugtatni a lelkiismeretem, hogy itt is, ott is szeretnék megfelelni, akkor mégis mi itt a baj? Pontosan tudtam, hogy a Biblia mit mond errõl: „Meddig sántikáltok kétfelé” illetve „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyûlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti.” Egyet érzékeltem csak, hogy a baj nem kicsi, hanem óriási. A gondosan berendezett színházam kezdett átcsapni egy borzalmas filmbe, és már csak azt kívántam, hogy valahogyan szabaduljak ki ebbõl a jelenetbõl. Mivel Isten gyermeke voltam már ekkor, tudtam, hogy éppen mi a helyzet velem. Ott állt távol, és figyelt engem. De hát ki mint vet, úgy arat. Otthon is összetört az álarc, lázongani kezdtem. A gyülekezetben õszintén imádkoztam, de képtelen voltam megélni a hitet. Összeszedtem minden erõmet, hogy otthon lenyeljem a visszabeszélést, a dühöt. De minden erõfeszítésem hatástalan volt. Bent a szobámban sírtam, amikor biztos voltam benne, hogy senki sem lát. Mindig is tartottam magam mások elõtt, de úgy felsûrûsödtek a dolgok, annyi szomorúság nyomasztott más dolgokkal kapcsolatban is (pl. család), hogy legbelül teljesen eltört a mécses. Tehát így, több síkon folyt az életem. Aztán közeledett a nyár, és ha nyár,
2011. I. negyedév
akkor természetesen elérkezett a pányoki tábor is, ahová kicsi koromtól kezdve jártam. Széles mosollyal az arcomon érkeztem a táborba, és a kérdéseimre választ keresve. A csoportomban tulajdonképpen én voltam az egyedüli hívõ. Én tettem bizonyságot, én mondtam fogós lelki kérdésekre választ, ezt egy rövid idõn belül a többiek is éreztetni kezdték velem. Mármint azt, hogy õk mások, mint én. Ez volt a tetõpont. Én õszinte akartam lenni, és igaz is volt, amit elmondtam csoportbeszélgetéseken, csak ugye közben vergõdtem, mert a mindennapi életemben nem volt Isten a tetteim ura. Így az amúgy is darabokban lévõ lelkivilágom végleg összetört. Úgy éreztem, az igehirdetések is nekem vannak címezve, ezekben is megszólított Isten. A még nem hívõ csoporttársaktól sok bántást kaptam. Fájt, hogy onnan jöttek ezek a bántások, ahonnan a legkevésbé számítottam volna rá. Na, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Amikor hazajöttem, ott tartottam, hogy nem tudom már tovább folytatni ezt a megosztott életet, elmondtam Istennek: „Tudom Uram, hogy bûnös vagyok, aki tingli-tangli keresztyén életet él, akinek a szíve oly sokszor megosztott, langymeleg. Úgy szeretném, ha az egész életem lángolhatna! Ha Istené lehetne az egészen! De nem vállalom, letagadom, vagy félek elmondani a Krisztus evangéliumát. Amiért pedig élnem kellene. De hiszen olvasok, imádkozok - reflektálok magamnak sokszor, mégis valami magasabbra vágyom, és hiszem, hogy ez a megosztott Lívia nem elég 19
SZÖVETSÉG
BIZONYSÁGTÉTEL
Bizonyságtétel Gyermekkori megtérés - ifjúkori megújulás fel sem fogtam. Csak örültem, mosolyogtam, mert megérezte lelkem Annak a jelenlétét, aki maga a békesség és a boldogság. Éreztem, hogy Isten megbocsátotta nekem a hûtõrõl való „csokipénz” lopást, és minden más akkori bûnömet. Óriási kegyelem, hogy ezt a kincset már 8 évesen nekem ajándékozta. Telt-múlt az idõ, lassan kinõttem a gyermekkorból, és kamaszodni kezdtem. Istent lassan-lassan teljesen elhagytam, a Bibliát feltettem a polcra. Jobban érdekeltek a tinimagazinok, a társasági élet, a nevetgélések az osztálytársaimmal, gyakorlatilag mindenki tudta rólam, hogy vallásos vagyok, de ez nem különösebben látszódott az életemen. Ugyanazt a zenét dúdoltam, ugyanazokon a vicceken nevettem, ugyanolyan megjegyzéseim, észrevételeim voltak, mint nekik. Ha egyszer-egyszer megszólalt a lelkiismeretem, gyorsan elnyomtam, mert semmi kedvem nem volt kilógni a sorból. Ráadásul sosem voltam olyan csendes kislány, és nem kockáztattam a megszerzett helyemet az osztályon belül. Ez a folyamat odáig harapódzott,
Alapvetõen egy nem hívõ családba születtem. Éltem teljesen átlagos kis gyermekkoromat. Egy voltam a gyerekek közül a Kossuth utcai játszótérrõl. Különösebb ismertetõjegyeim akkoriban talán a bátorság, az akaratosság és a folytonos mosolygás voltak. Aztán történt valami. Nõvérem, Melinda megtért, és elkezdett járni a baptista gyülekezetbe. Rövid idõn belül már kéz a kézben mentünk, hiszen én nyitott voltam minden újra, ahol csoki és játék volt. Így történt, hogy gyorsan megismerkedtem a gyermekklubos gyerekekkel, és az evangéliumot tisztán, az én kis világom számára érthetõen elmondták. Nem sok idõ elteltével vonzani kezdett az Úr Jézus, és már nem a móka volt a legfontosabb, hanem az a szeretet és kedvesség, ami ott uralkodott. Megértettem, hogy Jézus Krisztus az én bûneimért halt meg. Szomorú lettem, mert 8 évesen már felfogtam azt, hogy ez milyen komoly dolog. És akkor ott, az ágyon térdelve Isten egy másdimenziós élettel is megajándékozott, ami örökre megváltoztatta életemet. Nos, ezt én teljes egészében akkor még talán 18
TANÍTÁS akik ezt az igét jól ismerik, mert átélték, vagy átélik: „Akiket dédelgettem és felneveltem, ellenség emésztette meg õket!” (JerSir 2,22). Kérdés formájában:
2011. I. negyedév
távol, nagyon komoly kötelékekben élt. Hiába kérleltem, az Istentõl való távolodása a velem való kapcsolatot is megrontotta. A második is megtért, de nem sokkal késõbb jött egy hitetlen kapcsolat az életébe. Mondtam szépen, mondtam sírva, írtam levélben: „Nem az a baj, hogy a fiú van melletted, hanem hogy elfordít Istentõl, és a te lelkednek lesz kárára.” Semmi nem hatott, ez a barátság is megszakadt. És volt a harmadik, aki még nem volt az Úré, és hallani sem akart róla. Egy idõ után viszont már rólam sem akart hallani. Megvetetté, utolsó emberré váltam a szemükben. Az Úrnak öntöttem ki szívemet: „Uram, én ezt többé nem csinálom, ennek nincs értelme. Kiteszem a lelkem, éjszakákat átbeszélgetek velük, szeretem õket, és akkor most hátat fordítanak Neked is, nekem is.” Teljesen azonosulni tudtam Ésaiással: „Hiába fáradoztam, semmire és haszontalan költöttem el erõmet, de az Úrnál van ítéletem, és jutalmam Istenemnél” (Ézs 49,4). Testvérek bátorítottak, hogy Isten elõtt vannak azok az éjszakák, ezek a kapcsolatok, higgyek és bízzak. És aztán így szól az Úr: „Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetségének megépítésére és Izrael megszabadultjainak visszahozására: sõt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!” (Ézs 49,6) Vigasztaló balzsamként hatott az Úr ígérete. Jogos lenne a kérdés: Mit munkált azóta az Úr? Az elsõ még mindig a világban van. Kapcsolatunk nincs, imádkozom érte. Ha az Úrhoz visszatér, hiszem, hogy fogok hallani róla. A második az a ritka kivétel, ami erõsíti a szabályt, hogy megtért a hitetlen
Mit tegyek, ha gyermekem hallani sem akar Istenrõl, az Õ értékrendjérõl? Amikor láttam közelrõl fiatalokat Istenhez megtérni, majd eltávolodni, ott volt bennem a kérdés, hogy mit rontottam el. Ez egy szintig lehet egészséges, egy szint után lehet rossz. Bocsánatot kell kérni, el kell rendezni Istennel, aztán a gyermekkel. És lehet újrakezdeni! Mindig lehet újrakezdeni! Istennél van újrakezdési kegyelem! Ha megvan a kötõdés, a szeretet a családban, akkor tudja, hogy oda mindig visszamehet. Akkor is kommunikáljunk a gyermekünkkel, amikor már felnõtt, és hallani sem akar a hívõ szülõi háttérrõl! A KAPCSOLATOK-ban szoktunk megsebesülni, és a KAPCSOLATOK-ban tudunk meggyógyulni is. Ezért jó, ha van olyan TESTVÉRI KAPCSOLATUNK, akikkel tudunk együtt imádkozni az Istentõl távol levõ gyermekeinkért. Akik tanácsot adnak, ha padlón vagyunk, akik a szeretetükkel mellettünk állnak. Ha testileg nem is adott Isten gyermekeket, lelki gyermekekkel „dicsekedhetek az Úrban”. Olyanokkal, akik mellett ott lehettem a lelki vajúdásuknál, és születésüknél. Három van most elõttem közülük. Néhány évvel ezelõtt sokat szomorkodtam miattuk. Az egyik Istentõl 11
SZÖVETSÉG
TANÍTÁS, BIZONYSÁGTÉTEL
fiú, és visszatért a hívõ leány. Összeházasodtak, hitben élnek, bizonyságtevõ, szolgáló életet. Amikor a fiú megtért, és a lány megújult, megkerestek, eljöttek hozzánk, beszámoltak az Úr munkájáról. A fiút akkor ismertük meg, és jó volt hallani a megtérését, és csodálni Istent, hogy ezt véghezvitte. A testvéri kapcsolat visszaállt a lánnyal, és új testvérre találtunk a fiatalemberben. A harmadik, aki hallani sem akart az Úrról, egyszer csak újra kereste a társaságomat, és már nem fordult el, ha Isten
dolgait szóba hoztam. Aztán több alkalommal is bocsánatot kért régi dolgokért. És eljött a nap, amikor végre testvérként ölelhettem át! Akár kicsi a gyermeked, akár lázadó kamasz, akár már megtért testvéred: Imádkozz érte, és szeresd! Én ezt gyakoroltam, és gyakorlom a környezetemben levõ fiatalokkal, és átéltem (és szeretném még sokszor átélni) Isten kegyelmének kiáradását rajtuk! Molnár Istvánné, Miskolc
Párválasztás „Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret.” (Zsid 10,36) Kiskoromtól kezdve természetesnek tartottam, hogy egyszer feleség és édesanya leszek. Évek hosszú sora következett, és az eredeti elképzelés, hogy egyetem után férjhez megyek, és 30 éves koromra több gyermekem lesz, csak álom maradt, amibe sokszor belekeseredtem. Istenre bíztam a sorsomat, és igyekeztem minél szabadabb lenni a társkérdésben. Sok lányt biztattam, hogy ne csüggedjenek el, Isten gondot visel rólunk, ígéreteit beteljesíti. Sokat jelentett az egyedülálló testvérnõk barátsága, úgy éreztem, hogy õk azok, akik igazán meg tudják érteni a helyzetemet. Családomnak pedig azt mondtam, hogy addig ne aggódjanak, ameddig nem látnak aggódni. A környezetem többször próbált összehozni fér fiakkal, ezzel is nehezítve az amúgy
sem könnyû várakozást. Mindeközben tudtam, hogy azért vagyok még egyedül, mert Istennek más terve van még velem, a szolgálat pedig addig is „egyedülálló lehetõség” a számomra (Zsid 10,36). Az Úr több igével bátorított: „Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert Õ MUNKÁLKODIK” (Zsolt 37,4-5). „Kicsoda az, aki féli az Urat? Megmutatja annak az utat, amelyet válasszon” (Zsolt 25,12). Õ megadja majd a megfelelõ idõben a társat, akit kiválaszt a számomra, az egyedülit, a legjobbat. 2005-ben többször jött az elém: várj, tûrj, legyél állhatatos (Jak 5,7-8; Jerikó története)! Meg kellett értenem, hogy az életünk egy vitorlás 12
BIZONYSÁGTÉTEL Ahogy olvastam, az jutott eszembe, hogy ez olyan ige, amit jegyeseknek lehet mondani, kívánni. Akkor reggel úgy vettem, hogy ez az Isten válasza. Õ már elõre tekint, és azért ezt az igét adja, mert ez eldöntött dolog, hogy férj és feleség legyünk Hédivel. Aznap a gyülekezetben volt egy prédikáció, amiben a lelkipásztor arra hívta fel a gyülekezet figyelmét, milyen fontos hogy megvárjuk, míg a gyümölcs beérik, akkor lesz igazán zamatos és ízes. Úgy gondoltam, ez a kép nekem szól. Tudom ki lesz a társam, de még várnom kell. Ezután eltelt két hét, és a testvérem, egyben barátom gyermekének a bemutatásán Békéscsabán a prédikátor felolvasta a 144. Zsoltár 12. versét, azt, amit korábban kaptam Istentõl válaszként. Tudtam most már, hogy kegyelmes volt hozzám az Isten, és meghallgatta még ezt a kérésemet is, hogy erõsítse meg a szavát, ne egyszer szóljon. Ezután több hónap várakozás következett. Várakozás közben többek közt ezzel az igével bíztatott az ÚR: „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert õ munkálkodik” (Zsolt 37,5). A várakozás hónapjai alatt végigkísérte „lépteimet”, velem volt harcaimban a Mennyei Atyám. Kérdéseimre, kétkedésemre mindig válaszolt. Két kérdés volt folyamatosan nyitott elõttem: Mikor kell induljak, illetve biztos hogy ez az Isten akarata? Nem tévedek? Az utolsó küzdelmem volt a legnehezebb az év végén. Ekkor sok mindennel elkezdett vádolni a kísértõ, tel-
2011. I. negyedév
jesen megkérdõjelezodött bennem a vezetés is. Azt gondoltam, ha mégis igaz lenne a vezetés, akkor is hónapokat kell még várjak. Oda mentem az Úrhoz segítségért és csak ezt az igét kaptam: „Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.” (Zsolt 37,4) Elkezdtem ezt tenni. Elõvettem az igét, és nem figyeltem másra csak az Úrra. Félretettem ezeket a kérdéseket, és minden reggel csak arra törekedtem, hogy Istennel legyek közösségben, hisz ez a legfontosabb, ez a legjobb a számomra. Ezután két dolog történt: Azt mondta az Úr nagyon határozottan egy igehirdetés által, hogy most kell lépnem, és azt mondta az alábbi ige által, hogy szinte mindenki tudja már, hogy Isten akarata, hogy a társam legyen Hédi, csak én vagyok értetlen. „Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik néked. Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?” (Jób 12,8-9). Miután megkaptam ezt az igét, hívtam fel Hédit, és mondtam, hogy szeretnék vele beszélgetni egy fél órát. Másnap találkoztunk, és igent mondott. Utólag derült ki, hogy többen már évekkel korábban meglátták, hogy az Úr egymásnak szánt minket. Mindenért Istené a dicsõség! „Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.” (JerSir 3,26) Bálint Géza, Békéscsaba 17
SZÖVETSÉG
BIZONYSÁGTÉTEL
hogy foglakozzak most már komolyabban a házasság témájával. Nem elég vágyakozni a házasság után, kell érte könyörögni, és figyelni, mit szeretne tenni az Úr. Ha jól emlékszem az egyik gyermektáborban ismertem meg Hédit. Láttam a szolgálatkészségét. Tapasztaltam azt több ízben is, hogy megbízható, és lehet rá számítani, de számomra nem jelentett akkor többet, mint a többi hívõ nõtestvér. Én ezt a látást, amit akkor kaptam, nem mondtam el senkinek, de gondolkoztam rajta, és nem hagyott nyugodni. Következõ héten beszélgettem a húgom férjével, Endrével, és váratlanul ezt mondta: „Tudod Géza, hogy vannak olyan nõtestvérek, akik sokat várnak a férjükre, és nehéz ez a várakozás”. Endre nem mondott többet errõl, és nem is beszéltünk tovább errõl a témáról, de tudtam, Endre által az én Mennyei Atyám szólt megint hozzám. Tudtam, hogy itt az ideje az Isten akarata keresésének, és örültem annak, hogy valami jót kezdett el az Isten munkálni. Számomra nem volt ekkor egyértelmû, hogy Hédi lesz a társam. Voltak sejtéseim, de ezekre nem építhettem. Egyik alkalommal, Hédivel beszélgettem telefonon keresztül több mint fél órát, ami teljesen szokatlan volt. Nagyrészt a szolgálatunkról beszélget-
tünk, de egyik téma jött a másik után. Elgondolkoztatott ez a beszélgetés, és felvetõdött bennem a következõ gondolat: Lehet, hogy Hédi lesz a társam. A tavaszi csendesnap után még inkább rámnehezedett ez a kérdés. Egyik reggel csendességemben kiáltottam az Úrhoz, és kértem, mondja meg, Hédi lesz-e a társam. Kértem, emlékezzen meg rólam, hallgassa meg az imádságaimat, amit sok-sok év alatt imádkoztam, egyedül és testvérekkel. Szinte a zsoltárossal mondtam akkor reggel: „Uram, hallgasd meg könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra; hûséged és igazságod szerint hallgass meg engemet” (Zsolt 143,1). Kértem még azt is, hogy ne engedje, hogy megcsaljon a szívem, és ha válaszol, ne egyszer szóljon, hanem kétszer, egybõl erõsítse meg a szavát. Az imádságom után megnyugodtam, és tudtam, valamilyen módon választ fogok kapni a kérdésemre. Nem gondoltam, hogy egybõl aznap reggel kapok választ. Akkor reggel, a soron következõ igeszakaszban a következõ igéket olvastam: „Fiaink olyanok legyenek, mint a plánták, nagyokká nõve ifjú korukban; leányaink, mint a templom mintájára kifaragott oszlopok” (Zsolt 144,12). 16
PÁRVÁLASZTÁS hajóhoz hasonlít, és a mûködéséhez elengedhetetlen a szél fújása. Addig meg ne erõlködjünk, míg a Szent Szellem szele nem kezd el fújni. 2006. március 11-én hazafelé tartva a békési konferenciáról az autóban elszenderedtem. Az a gondolat jött elém, hogy elõször rosszat fogok átélni, mielõtt örömben lenne részem. Azt válaszoltam rá a szívemben Jóbhoz hasonlóan, hogy Uram, ha a jót elfogadom, akkor a rosszat is el kell. 2008 második felében bekövetkezett a rossz. Édesapám tavasszal beteg lett, és szeptemberben eltemettük. Megértettem, hogy õmiatta kellett otthon maradnom, fizetni számára a szülõknek járó hála tartozását (1Tim 5,4), és hirdetni számára az evangéliumot, amire nyitott is volt. Emellett édesanyámnak is szüksége volt rám a betegség és a gyász feldolgozásában. Ezután értettem meg, hogy az egyedüllétem célja ugyanúgy, mint József életében - a szolgálat mellett a jellemem formálódása. Vártam, hogy a gyászidõ leteltével jöjjön az én jövendõbelim, és kérje meg a kezem, de nem így történt. 2009 júliusában egy férfitestvér jött elém, és kértem az Urat, hogy vezessen bennünket, ha õt akarja számomra társnak. Néhány nappal késõbb komolyabb beszélgetésem volt egy testvérrel, és rákérdezett, hogyan
2011. I. negyedév
is állok a párválasztással. Amikor elmondtam neki, hogy ki van bennem, azt válaszolta, hogy úgy látja, Istennek más a terve velem, majd késõbb a beszélgetés Gézára terelõdött. Nem tudtam a szavait ekkor még befogadni, de tudtam, hogy az Úr válaszolt az imádságomra. Bár Gézát az elmúlt években többször említették számomra mások is, de mindig elhárítottam ezt a gondolatot. Néhány közös szolgálat alatt kicsit jobban megismertem, és megállapítottam róla, hogy szelíd, megbízható, és biztonságban érzem magam mellette. A júliusi beszélgetés után egyre inkább az alakult ki bennem, hogy a házasságban a legfontosabb a lelki-szellemi közösség, és megállapítottam, hogy Gézával alapvetõ (hitbeli, értékrendi) dolgokban hasonlóan látunk. Ettõl kezdve számomra a személye egyértelmûvé vált. Nyár végén és õsszel három alapvetõ dologra tanított Isten: a másik elfogadása, a másikra való felnézés és a másik értékelése. Majdnem egy év múlva a tavaszi csendesnapra készülve többször beszélgettünk telefonon egymással. A félóra idõtartamú beszélgetésnél többször le akartam tenni a telefont, de mivel békesség és tisztaság jellemezte a beszélgetésünket, így nem tettem ezt. Néhány nap múlva a gyermekprogramra aranymondás után néz13
SZÖVETSÉG
BIZONYSÁGTÉTEL
tem, és összekavartam az 56. és a 65. zsoltárt. Ekkor megérintett a 12. vers: „Megkoronázod az évet javaiddal, és nyomaidon bõség fakad.” (Zsolt 65,12). Bizonyossá vált bennem, hogy egy éven belül eljön az ideje a leánykérésnek. Akkor még nem is reméltem, hogy a menyegzõnek is. Õsszel egy háziközösségi alkalmon mit sem sejtve kértem a „Rejtve még, mit hoz a holnap” címû éneket. Közben lett világossá számomra, hogy a következõ rész a párválasztás közeledtét jelenti: „Nem bánom, mit hoz a jövõ, Jézus szólt, s én elhiszem, Minden nap Hozzá visz utam, Tudja Õ, mi kell nekem.” Hálás szívvel mentem haza, de utána ezt is félretettem, nehogy elvigyenek az érzelmeim. Az év utolsó hónapjaiban többször beszélgettem testvérekkel. Sok mindent meg kellett látnom saját magammal kapcsolatban, amit rendeznem kellett Istennel és a hozzám közeli testvérekkel. Szilveszterkor ezután ismét érezhettem, milyen Isten vigasztalása, milyen is az igazi szeretetteljes közösség. Hála az Úrnak, megújított. Január elsõ napjaiban édesanyám megszomorodva azt mondta a közösségünkre, hogy ez egy nagyon zárt társaság. Érzõdött a hangján, hogy nem reménykedik abban, hogy nekem valaha is családom lehet. Még akkor bátorított Isten ezzel az igével: „világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az õ örökségének dicsõsége a szentek között” (Ef 1,18). Néhány nappal késõbb egy közeli testvérnõvel a gyermekmunkáról beszélgetve, a látásait, véleményét hallgatva hangsúlyos lett
számomra az, hogy jó lenne mellém egy közelebbi testvéri kontroll. Igazat adtam az életem más területeire vonatkozóan is, és megoldásként Gézáért imádkoztam. Másnap néhányan együtt voltunk, és az egyik testvér áldást mondott. Ez megérintette a szívemet, tudtam, hogy Isten áldani akar. A Szél fújni kezdett. Következõ hétfõn a munkahelyen támadások sorozata ért, és az egyik testvérnõ ezt az igét kapta rám nézve: „Célt téveszt minden fegyver, amit ellened kovácsoltak, meghazudtolsz minden nyelvet, mely törvénykezni mer veled. Ez az öröksége az Úr szolgáinak, így szolgáltatok nekik igazságot - így szól az Úr” (Ézs 54,17). Az igevers eredeti tartalmán túl ismét feltûnt a többesszám. Ezen a napon két nehéz megbeszélés között hívott fel Géza, hogy másnap beszélni szeretne velem. Nem mondta el, hogy mirõl is lenne szó. Azt tudtam, ha pénzügyi szolgálatban vagy gyer mekmunkában szeretne egyeztetni, azt elmondta volna. Felhívtam az egyik barátnõmet, akivel több éve együtt harcoltuk a párválasztást. Õ nagyon örült, és biztos volt benne, hogy Géza megkéri a kezem. Próbáltam csitítani, hogy ne éljük bele magunkat. Éjszaka három variációt dolgoztam ki: vagy inteni akar (erre kész voltam), vagy rendezni akar velem valami konfliktust (nem tudtam arról, hogy bármilyen feszültség lenne közöttünk), vagy megkéri a kezem (erre meg nem elég fél óra). Kész voltam a leánykérésre, csak egy kérdés volt bennem, hogy tényleg eljött-e az ideje. 2011. január 11-én délután elmen14
BIZONYSÁGTÉTEL
2011. I. negyedév
mébõl: „Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig” (JerSir 3,26). Gyermekkoromban már a vasárnapi iskolában egy alapelvet fogalmaztam meg magamban, csak hívõ keresztyén leány lehet a feleségem. Megújulásom után újabb alapelvet határoztam meg. Nem elég hogy hívõ legyen a társam, hanem olyan legyen, akit nem én választok, hanem az Úr. Nem szerettem volna a szemem után menni, sem a csalfa szívem alapján választani magamnak társat, éppen ezért igyekeztem mindig bizonyos távolságot tartani a nõtestvérekkel szemben. A hívõ életem elsõ pár éve után, sok harc és küzdelem eredményeképpen tudtam meghozni azt a döntést, hogy lerakom a társkérdést Isten kezébe, és nem fogok vele foglalkozni addig, amíg Õ nem szól. Kértem ezzel kapcsolatban az Úrtól egy jelet. Ezután évekig vártam az Úr indító szavára, miközben végeztem a szolgálataimat. Ebben a várakozásban kicsit el is kényelmesedtem, olyannyira, hogy miután bekövetkezett a várva várt jel, nem nagyon akartam „mozdulni” mindaddig, míg az Úr erélyesebben nem szólt. Az „erélyes szó” 2010-ben ért el engem, egy csongrádi alkalmon. Az Úr adott számomra egy látást. Úgy láttam ebben meg az egyik testvérnõt, Hédit, mint aki vár régóta egy társra, és bele van fáradva a várakozásba. Megdöbbentett ez a kép, és megítélt egyben. Én élem az önzõ, kényelmes életemet egyedül, és lehet, hogy van olyan nõtestvér, aki emiatt szenved. Megértettem, az Úr elvárja tõlem,
tem a barátnõmékhez imádkozni, és matematikát korrepetálni. Feszült voltam, és meg se hallottam, amikor azt mondta, hogy „Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk, és örüljünk ezen!” (Zsolt 118,24). Fél óra múlva Géza megkérte a kezem. Már régebben elhatároztam, hogy csak azután mondok igent, ha már édesanyámnak bemutattam. Mivel ez még aznap este megtörtént, örömmel mondtam ki a lánykérés estéjén, hogy a válaszom egyértelmûen igen. Ekkorra már a hozzám közelálló testvérek számára is ugyanígy egyértelmûvé vált, hogy jegyességünk az Úrtól van, így még este imádkoztak értünk, és örömmel köszöntöttek bennünket. „Boldog, aki hitt, mert beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki” (Luk 1,45). Száraz-Nagy Hedvig, Csongrád
„És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet” (Ézs 58,11a) Ha visszatekintek az eltelt évekre, úgy látom, hogy Isten végig kegyelmesen és szeretettel bánt velem, míg elhozta a terve szerint elkészített idõpontot a házasságra. Rendszeresen megállított, visszafogott, amikor én elindultam, illetve amikor csak indulni akartam ezen a területen. Az elején keményebb eszközökkel, aztán ahogy értem, növekedtem, egyre könnyebben tudott a várakozásra rávenni. Sokszor nehezen értettem meg, mit akar Mennyei Atyám, de Õ türelmes volt hozzám. Én sokszor elcsüggedtem és elfáradtam, de most mégis elmondhatom a Mindenható Isten kegyel15
