A HIPPOKRATÉSZI CORPUS PHTHISIOLOGIÁJA írta: D r .
M I H Ó C Z Y
L Á S Z L Ó
H
ippokratész igen sok helyen és meglehetős részletességgel fog lalkozik a tüdővésszel qpdtßeec. A részletes kórleírás, a leg finomabb árnyalatokat is figyelembe v e v ő kórismézés, a meg f o n t o l t prognosztikai meggondolások és pontos therápiás uta sítások legszebb példáit a tüdővészről szóló leírásokban adja. Tekintsük át azokat az ismereteket, amelyeket a tüdővész pathogenesisére és tünettanára, lefolyására, formáira és kórjósla tára vonatkozóan a hippokratészi tanításokból megtudhatunk.
I.
Pathogenesis
A m i l i e u elmélet, amely az egész hippokratészi orvostudomány alapja, rányomja bélyegét azokra a kóroktani elképzelésekre is, amelyeket a corpusban a tüdőgümőkórral kapcsolatban olvasha t u n k . A leglényegesebb tényezőt a k l i m a t i k u s és meteorológiai v i szonyokban látja a szerző. A z epidémiák harmadik könyvében, a Thasos szigetén fellépett tömeges tüdővészes megbetegedésekkel kapcsolatban a következő intelmekre b u k k a n u n k : „ A z orvosnak pontosan kell ismernie az időjárás (évszakok) minden változását éppen úgy, mint a betegséget." A tüdővészre különösen az ősz nek és a tavasznak v a n igen nagy hatása. „ A z ősz rossz a tüdő v é s z n e k " - olvassuk az aphorismák között. ( A p h . I I I . i o . ) Ugyan csak az aphorismákban: „Ősszel keletkezik a legtöbb k ó r . . . a
tüdővész." ( A p h . I I I . 22.) M á s h o l : „ A z ágyban fekvők közül leg többen meghaltak a tavasz kezdetekor." ( E p . I I I . 13.) „ M i n d e z e n betegeknek a tavasz v o l t a legnehezebben elvisel hető." ( E p . I I I . 15.) T ö b b helyen hangsúlyozza viszont a nyár k e d v e z ő hatását. Szerinte a télen keletkezett betegségeket a nyár gyógyítja meg, i l l e t v e ilyenkor legalábbis enyhülés mutatkozik. ( E p . I I I . 15.) A z évszakok komolyabb jelentősége nem annyira önmagukban, hanem egymással v a l ó összefüggésükben, váltakozásukban, a kü lönböző évszakokban uralkodó szelek és csapadék egymásrahatá sában van. „ H a a nyár száraz és a szél északi jellegű, az ősz pe d i g esős és déli szelek járnak, a téllel kezdődnek . . . s némelyek nél a tüdővész." ( A p h . I I I . 13.) Ugyancsak az aphorismákban: „ S z á r a z s á g idején keletkezik a t ü d ő v é s z . " ( A p h . I I I . 13.) „ A betegség nyáron enyhül ( a l á b b h a g y ) . " (Belb. 11.) Máshol a népbetegségek k ö n y v e i b e n : „ A legnagyobb és legnehezebb csa pás, amely a legtöbbet megölte, a tüdővész volt. Sokan a meg betegedettek közül már a télen elkezdtek betegeskedni, ezeknek egy része ágynak dőlt, a többiek lábon hordták a betegségüket. A z ágyban fekvők közül többen meghaltak a tavasz kezdetekor és a többiek egyikénél sem maradt el a köhögés, bár a nyár fo l y a m á n enyhült. Ősszel azonban m i n d ágynak dőltek és sokan meghaltak." ( E p . I I I . 13.) Ugyancsak az epidémiák könyvében „Mindezen betegeknek a tavasz v o l t a legnehezebben elviselhető, ez a legtöbb számára ha lálosnak bizonyult. A nyár v o l t számukra a legkönnyebb. Ősszel azonban újra elhaltak nagyszámmal." ( E p . I I I . 15.) T u d j u k , hogy éppen a tüdőgümőkórban milyen nagy szerepe v a n egyes évszakoknak. M i n d a n n y i a n látjuk, hogy halmozódnak az exacerbatiok, haemoptoek és új megbetegedések a biológiai tavasz felléptekor és az őszi hónapokban egy-egy frontbetörés tragikus következményeit többször v o l t már a l k a l m u n k megfi gyelni. Hippokratész ismeri a tüdővészre hajlamosító alkatot, t u d a tüdővész szempontjából legveszélyesebb életkorokról is.
A phtisisre hajlamos ember külsejét a következő módon írja le: „ A tüdővészre hajlamos ember külseje a következő v o l t . Szőrte len, fehér szeplős bőr, vöröses haj, csillogó szemek, puffadtság, szárnyszerű lapockák." (Ep. I I I . 14.) „ A k i k a szűkmellűség kö vetkeztében púposak, vagy a serdülő kor előtt köhögősek lesznek, meghalnak." (Aph.- V I . 46.) Hippokratész alkattant osztályozása a mai napig időtálló. A legkorszerűbb p a v l o v i alkattan is nagyrészt ezen épül fel. A cor pus írója a tényezőket nem a környezetükből kiszakítva, hanem egymásra való összefüggésükben vizsgálja. Ezzel az összesfüggése ket kereső gondolkodással Hippokratész messze megelőzte k o rát. „ A k i k természettől fogva a tüdővészre hajlamosak, ezeknél a kór erőteljes és halálos kimenetelű. Különösen annál, a k i meg felelő időben betegszik meg, m i v e l az idő magában is segíti a betegséget." ( A p h . V I I I . 8.) „ A z ifjak különösen hajlamosak töb bek között vérköpésre, tüdővészre . . ." olvashatjuk az aphorismák között. ( A p h . I I I . 29.) „ A tüdővész leggyakrabban a 18-35 év között fordul elő." ( A p h . V . 9.) í g y találjuk meg Hippokratész tanításai között a tüdővészre mai tudásunk szerint is legveszedelmesebb életkor és a pubertás phtisis meghatározását. Ismeri a jó erőnlét fontosságát, a kimerültség, túlzott testi és l e l k i megterhelés fontos szerepét a betegség kifejlődésében. A belgyógyászati megbetegedésekről szóló könyvben a tüdővész kü lönböző formáinak felsorolásánál olvashatjuk: „ A betegség má sodik formája. E z a túlzott megerőltetés következménye." (Belb. "O M á s h o l a Thasos szigeti megbetegedések egy csoportjával fog lalkozva írja: „ O l y a n o k ezek (a megbetegedettek), akiknek élet ereje tovatűnőben v o l t . " (Ep. 1. 2.) T u d j u k , hogy a fertőzéssel a Koch-bacillus hatásával legalábbis egyenlő értékű veszélyt jelent a conditio, az ellenállóképesség csökkentése és az új megbetegedések mögött éppen úgy, m i n t az újbóli fellángolásokban, minden esetben megtaláljuk a túlzott testi, vagy szellemi megerőltetést, vagy a lelki megpróbáltatások romboló hatását. Hippokratész m á r ismerte és kellőképpen érté-
kelte ezt a tényt, amit sokan még ma sem vesznek eléggé figye lembe. Ismeri a szerző a szülés rosszindulatú és heveny lefolyású tüdő vészt okozó formáját. A Thasosi epicrisisek között két helyen is megemlíti Simos nejének esetét, a k i szülés következtében súlyos, hyperacut formában megbetegedve, r ö v i d idő alatt meghalt. ( E p . V I . 49.) és ( E p . V I I . 103.) U g y a n i t t több hasonló esetet is leír. Tisztában van azzal Hipokratész, hogy a mellhártyagyulladás szintén oka lehet a tüdővész kifejlődésének. „ A z o k , a k i k m e l l hártyagyulladásból gennyedést kapnak (empyema) amennyiben 40 napon belül k i nem tisztíttatnak, meggyógyulnak, ellenkező eset ben a betegség tüdővészbe megy át." ( A p h . V . 15.) Ismeri tehát azt a tényt, hogy a mellhártyagyulladás és az empyema aethiologiai egységben lehetnek a tüdőgümőkórral. N é m e l y k o r a tüdővész egyik-másik kezdeti tünetének is o k i szerepet tulajdonít. A z Aphorismákban olvassuk „ A vérköpésből tüdővész lesz." ( A p h . V I I . 80.) Ugyancsak az A p h o r i s m á k b a n : „ A gennyes köpet sorvadásba megy át és fogyásba, ha a kiürülés gátolt, bekövetkezik a halál." ( A p h . 81.) Ezek a megállapítások sem nélkülöznek minden alapot. Hiszen tudjuk, hogy a haemoptoek, ha nem is m i n t betegséget előidéző tényezők, de m i n t új, kiterjedtebb szórások létrehozói nagyon gyakran vezetnek exacerbatiohoz, illetve a betegség rohamos előrehaladásához. L a p pangó folyamatok sokszor a haemoptoek révén v á l n a k manifestté. Összefoglalva az olvasottakat állíthatjuk, hogy szerzőnk isme retei meglehetősen sokoldalúak. H a a betegség fertőző mivoltát nem is ismerte - m i n t azt egyesek állítják - , tisztában v o l t sok olyan tényezővel, amelyek a betegség kifejlődésében a kórokozó bacilussal szinte egyenlő értékűek. Ismerte a kor, az alkat praedisponáló hatását, fontos szerepet tulajdonított a conditio, a testi és l e l k i ellenállóképesség jelentőségének, ismerte a pleuritis és empyema összefüggését a tüdőgümőkórral. D ö n t ő fontosságúnak t a r t o t t a a m i l i e u , a földrajzi és meteorológiai peristasis behatá sát a megbetegedések kialakulásában.
//. Tünettan, kórisme, kórlefolyás, kórjóslat, a betegség formái A hippokratesi tünettan és diagnostika fejlett, a f i n o m részle tekre is kiterjedő tudomány. R é s z b e n már érintettük a tüdő vész re hajlamos ember külsejének leírásával. Lássunk most részlete sebben egy thasosi leírást. A legtöbb tüdővészes a következő bántalmakban szenved: „ l á z , tartós megszakításokkal fellépő lázmenet, erős láz, amely a be tegség egész tartama alatt nem szűnik, olyan hőmérséklet, amely a 3/4 napos lázhoz hasonlóan viselkedik, amennyiben egyik nap erősödik, a másik napon gyengül és egészében a legnagyobb mér tékben emelkedett. Izzadási r o h a m o k jelentkeznek állandóan, azonban nem szünet nélkül. A v é g t a g o k gyakran hideggé v á l n a k és nem lehet őket felmelegíteni. A széklet nincsen rendben, emésztetlen, epés híg tömegek ürülnek. A betegnek gyakran k e l l felkelnie. A betegek híg, kilúgozott köpetet ürítettek, amelyet csak nagy nehézségek árán t u d t a k felköhögni. A k i k a legsúlyosab ban szenvedtek, azoknál a köpet rövid ideig sem m u t a t o t t ellágyulást, hanem egész idő alatt száraz, durva köpetet ürítettek. A m e l l e t t a betegek legnagyobb részénél a betegség egész ideje alatt fájdalmas v o l t a t o r o k (garat). A torok piros és gyulladt v o l t , a nyálkahártya híg váladékot t e r m e l t . A betegek gyorsan lefogy t a k és zavarttá v á l t a k . Visszautasítottak minden táplálékot és nem kívántak inni. Sokan a halál előtt zavarttá váltak. E n n y i t a tüdő vészes esetekről." ( E p . I. 2.) Ez a leírás - m i n t látjuk - megfelel azoknak a képeknek, amelyet a tüdőgümőkór súlyos t o x i k u s alakjában figyelhetünk meg, ma már egyre ritkábban. Hippokratész idejében azonban ez a forma egyike v o l t a leggyakoribbaknak, különösen akkor, a m i k o r a szülés után, vagy legyengült rossz ellenállású betegeknél lépett fel. A thasosi és abderai epierisisekben számos ilyen leírást olvashatunk. A tüdővésznek azonban nemcsak ezt az egy formáját ismeri a corpus írója. A belbetegségek könyvében a tüdővész három for máját írja le. (Belb. 10.) „ A betegnek a következőket k e l l elszenvednie: Kezdetben láz és hidegrázás lepi meg, fájdalmai vannak a mellében és hátában,
közben köhögés is kínozza és igen sok folyékony, heves köpetet ürít. Ezeket a betegség kezdetekor szenvedi el. A továbbiakban lefogy a teste, k i v é v e a combok, ezek megduzzadnak. A vállai lefogynak és erőtlenekké válnak. A t o r o k (garat) tele v a n bizo nyos fajta habbal és úgy sípol, m i n t egy cső. A z egész betegség alatt heves szomjúság kínozza a beteget és a testet nagyfokú gyen geség lepi meg. A z ilyen beteg e körülmények között egy éven belül n y o m o r u l t u l tönkremegy és meghal." (Belb. 10.) A betegség másik formájának leírása, amelyet szintén a bel gyógyászati megbetegedések könyvében olvashatunk, már egy megnyugodtabb, későbbi frázisra utal. E z a leírás emlékeztet és valószínűleg meg is felel annak a fő leg idős betegeken látott jól ismert kórképnek, amelyet a fibrosis, a remissiok és a cardialis panaszok jellemeznek. Hipokkratész szerint a betegség e formája a megerőltetés kö vetkeztében jön létre. „ A betegség második fajtája. E z a túlzott megerőltetés következménye." (Belb. n . ) T ö b b ennél a formánál a remissio; főleg ezekre a formákra v o n a t k o z h a t i k a corpus író jának az a nézete, amely aetiologiai jelentőséget tulajdonít a vér köpésnek. Hiszen a fibrosis nagyfokú előrehaladásával egyre na gyobb a haemoptoek veszélye és így m i n d i g adva van az új szó rás, az exacerbatio lehetősége, amelyet Hippokratész a betegség kezdetének tarthatott. U g y a n i t t a továbbiakban a tüdővész h a r m a d i k formájának leí rását is megtaláljuk. (Belb. 12.) Ez a leírás jellemző arra, milyen nagy gondot fordítottak ennek a kornak az orvosai a kórisme fel állításában a részletekbe menő, a legkisebb árnyalatra is kiterjedő tünetek vizsgálatára. E z é r t leírjuk ezt a fejezetet részletesebben annak ellenére, hogy megállapításai m a i szemmel nézve sokszor már naivnak tűnnek. Hippokratész idején azonban nagy jelen tőségűek v o l t a k , mert belőlük sokszor igen fontos diagnosis felál lítására v o l t képes. „ A z ember hamarosan sötét színű lesz és egy kissé zavart. A szem alsó részei sárgásak lesznek és a test erei is elsárgulnak, némelyek megpirosodnak, legerősebben láthatók a vállgödörben. Zöldes-színű tömeget köp k i a beteg és ha feljön a köpet, fulladá-
sos rohamokat kap, sokszor ha köhögni akar, nem t u d . A köhögési inger és a fulladási r o h a m következtében sokszor epét, i t t - o t t nyálkát hány, ha evett, az ételt. A m i k o r hányt, megkönnyebül, azonban ha eltelik egy kis idő, újra kínozzák az előző fájdalmak. A z ilyen módon megbetegedettnek élesebb hangja van, m i n t egészségesnek és megszakításokkal láz, hidegrázás és izzadási ro hamok l e p i k meg." K é s ő b b : „betegség általában kilenc évig t a r t , ezalatt a beteg tönkremegy (elpusztul)." (Belb. 12.) N y u g a d t a n állíthatjuk, hogy Hippokratész tüdővészre v o n a t kozó kórisméje igen gyakran helyes volt. A betegség felismeré sét elsősorban azt teszi lehetővé, ha az orvos gondol rá. A z abderai és thasosi epikrízisek olvasásakor arra a meggyőződésre j u tottunk, hogy szerzőnk igen gyakran és helyes időben g o n d o l t a tüdővész fennállásának lehetőségére. M i l y e n jelek mérlegelés alapján alkot Hippokratész v é l e m é n y t a kórjóslatról. „ A z o k , a k i k e t a tüdővész megtámad, ha k i h u l l a hajuk, a bekövetkező hasmenés következtében meghalnak." ( A p h . V . 12.) M á s h o l : „ A tüdővész következtében megragadott szerve zet hasmenés következtében elpusztul." „ A szék, i l l . bélműködés váltakozva h o l székrekedést, h o l hasmenést mutatott, a v é g felé mindenkinél erősen folyékony v o l t . " ( E p . I I I . 13.) Ismeri a haemoptoek veszedelmes voltát. „ A véres köpésből gennyes köpés lesz" ( A p h . V I I . 15.) " A vérhányásból (köpés) . . . -tüdővész keletkezik." ( A p h . V I I . 80.) M á s h o l : „ A véres köpetből gennyes köpés és v á l a d é k o l á s lesz, ha azonban a köpet kiürülése gátolt, a halál következik be". ( A p h . V I I . 81.) Ugyancsak az A p h o r i s m á k b a n : „ A gennyes köpet sorvadásba és folyásba megy át, ahol a kiürülés gátolt, bekövetkezik a h a l á l . " ( A p h . V I I . 80.) A köpet minőségéből számos következtetést v o n le a szerző m i n d a kórisme, m i n d a kórjóslat szempontjából. „ A kínzó (előre haladott) tüdővésznél, ha a köpet - amely a köhögéssel k i l ö k ő d i k - , a tűzre dobva nehéz szagot terjeszt. . . bekövetkezik a halál." ( A p h . V . 11.) M á s h o l a Prognostikonban: „ A z a t ü d ő v é szes, akinek a köpete a tűzre dobva olyan erős szagú, m i n t az elégetett áldozati hús és a k i k n e k a hajuk k i h u l l , elpusztulnak." (Kosi pr. 426.)
„ A z o k a tüdővészesek, a k i k n e k a köpete a tengerbe dobva (a tengervízbe k ö p v e ) a mélyre süllyed, n e m s o k á r a elpusztulnak. ( A tengervizet t e d d egy ércedénybe.") ( K o s i pr. 427.) Rossz jel a fulladás, amely nyilván a légzőfelület nagyfokú be szűkülésének a jele. „ F u l l a d á s köpet nélkül, v a g y bőséges kiköpés nélkül, végzetes a tüdővészes számára." ( K o s i pr. 436.) „ R o s s z jel a tüdővészesnél az észrevétlen lélegzés" ( K o s i pr. 436.), amely a légzőközpont bénulása miatt a dyspnoe megszűné sével a terminális állapot állandóan látott kifejezője. A haemoptoehoz: „ A z a tüdővészes a legveszedelmesebb, amely nagy véredények elszakadásával jár." (Kosi pr. 430.) T u d j u k , hogy ma is a legnagyobb veszélyt jelenti a caverna erének megszaka dása és az ebből származó halálos vérzések. M é g egy plasztikus kórjóslat „ A levélhullás rossz a tüdővészes számára, rossz a ta vasz is akkor, a m i k o r a fügefa levelei akkorák, m i n t a v a r j ú l á b . " N e m térek k i a tüdőgümőkór hippokratészi gyógykezelésének az ismertetésére. E z nem fér bele tanulmányom kereteibe, érde kessége is lényegesen kisebb. R ö v i d e n ismertetem még azokat az ismereteket, amelyek a corpus tanulmányozása során a kórlefo lyás és a r é c i d i v a kérdéséről szerezhetünk.
Kórlefolyás,
cyclocitás,
récidiva
M á r a betegségek különböző formáinak tárgyalásánál feltűnt, hogy Hippokratész a betegség bizonyos fajtáinál amelyeket nagy valószínűséggel az idős emberek sclerotikus folyamatának tarthatunk - „ m e g s z a k í t á s o k r ó l " beszél a betegség lefolyásának leírásában. „ E n n é l a betegségnél több a megszakítás." (Belb. 11.) E z a fejezet m á r felkelti az olvasóban azt a gondolatot, hogy ez alatt a kitétel alatt tulajdonképpen a récidiva fogalma értendő. E z azonban m é g nem teljesen meggyőző. E z a rész felfogható volna még ú g y is, m i n t a remissiókra tett utalás, amely alatt tehát csak r ö v i d ideig tartó megnyugvást, a folyamat cyklicitásának megfelelő időleges javulást ért a szerző. Ennél meglepőbb azonban az a megállapítás, amelyet az epi démiák könyvében olvashatunk, ahol a Thasos szigetén abban az
időben fellépett tömeges megbetegedések leírásában a következő mondatokat találhatjuk: „ V o l t a k egyesek, akiknél a betegség ak kor először lépett f e l . ( E p . I . 2.) Ezek olyanok voltak, a k i k n é l az életerő( ellenállás) csökkent. Ezek közül sokan meghaltak, a leg többen köztük, és nem t u d o m , hogy azok közül, akik á g y n a k dől tek, egyetlen egy is elérte-e a középső betegségi fokot. H a m a r a b b meghaltak ezek, m i n t ahogyan ez az ilyeneknél (az ilyen esetek ben) lenni szokott." ( E p . I . 2.) A z t k e l l , hogy g o n d o l j u k , hogy a betegség Hippokratész által leírt három formája, h á r o m stádiumát és nem három egymástól különálló fajtáját jelenthette. Ez valószínűvé válik már a b b ó l a módból is, ahogy a corpus írója a három formát - vagy stádiu mot - egymásután leírja. (Belb. 10., 11., 12.) A n é l k ü l , hogy az ehhez hasonló helyek felsorolását folytatnánk, nyugodtan állíthatjuk, hogy Hippokratész a tüdővész lefolyásával, cyclikus haladásával tisztában volt. A récidiva elismerését általá ban Fernélius érdemének tulajdonítjuk, a k i 2000 évvel a corpus írója után élt. A modern tüdőgyógyászatban pedig félévszázaddal ezelőtt Bezancon keltett feltűnést a tüdőgümőkór cyklikus lefo lyására, a betegség recidiváló hajlamára tett megállapításával. N e m érdektelen adat, hogy Hippokratésznek ezen jelenségekről már 2V2 évezreddel ezelőtt helyes fogalmai v o l t a k .
/ /. Pleuritis,
Empyema
Hippokratész igen részletesen és számos helyen foglalkozik a mellhártyagyulladás és gennymell leírásával. A fejlett kórisméző és gyógyítási módokról szóló utasítások olvasása sok élvezetet nyújt. M i t olvashatunk a mellhártyagyulladás i l l . gennymell o k a i r ó l ? „ A z o k , a k i k akár a tüdőben, vagy a mellkasukban, vagy b á r m e l y más testüregükben empyemában megbetegszenek, vagy i l y e n gennyes gyülemek keletkeznek a belsejükben, fájdalom lép f e l a mellükben vagy a hátuk hátsó részein, ezek a testükben l é v ő minden ok következményeként szenvednek, tehát a nyáktól és az epétől, a m i a külső o k o k a t i l l e t i : a hideg és a meleg levegő k ö -
vctkeztében, ez befolyásolja a test melegét, a z o n k í v ü l a megeről tetések és sebesülések következtében is (t. i . szenvednek i l l . be tegszenek meg). (Bet. I . n . ) A z előbb említett felsorolásban mindazon tényezőket meg kaptuk, amelyek a hippokratészi k o r orvosának tudása szerint a betegségeket kiválthatják. Ezek két csoportra oszthatók. I . M i k r o k o z m i k u s (emberi), 2. makrokozmikus (isteni, vagyis az emberen k í v ü l á l l ó és befolyásolhatatlan) behatásokra. A m i k r o kozmikusok megint kétfélék lehetnek: kívülről és belülről ható tényezők. H a elolvassuk az előbbi leírást, rájövünk, hogy abban m i n d ezen említett kóroktani tényezők szerepeltek. A betegségeket elő idézhetik m i n t belső makrokozmikus tényezők, részben a túlzot tan felszaporodott epe és nyák, kívülről ható m i k r o k o z m i k u s té nyezők viszont a túlzott megerőltetés és a sebesülések, amelyek szintén a megbetegedéshez vezethetnek. A makrokozmikus beha tásokat is megtaláljuk az előbbi leírásban: ezek kívülről hatnak, ilyen a levegő, t. i . a hideg és a meleg levegő. E g y másik leírás: „ A k k o r is keletkezik (t. i . empyema), ha a megerőltetés követ keztében, vagy túlzott testgyakorlás, vagy hasonló megterhelés folyományaként a mellkasban v a l a m i hátulról felülről megszakad éspedig oly módon szakad meg, hogy a beteg nem köp azonnal vért, hanem a húsban kitágulás lép fel, a kitágult hús nedvessé gei: szív m a g á b a és elkékül bizonyos fokig, a beteg azonban mindezt jó általános állapota, jó közérzete m i a t t nem veszi t u domásul, vagy ha észreveszi, nem tulajdonít n e k i fontosságot. H a most úgy adódik, hogy egy i l y e n beteg v a l a m i l y e n egyéb ok, p l . láz miatt lefogy, úgy a sebesült hús kiszárad, nedvességet szív magába a környező erekből és ha ez megtörtént, megduzzad, gyulladásba jön és fájdalom lép f e l . " (Bet. I . 15.) Láthatjuk, hogyan fonódik össze a hippokratészi corpus kór leírásaiban a betegség és a környezet, hogyan ismerte fel már Hippokratész azt a tényt, hogy nem elég maga a szervezetben lappangó megbetegedés - vagy mai tudásunk mellett valamely kórokozó ahhoz, hogy a betegség kifejlődhessék a szervezet el lenállásának tartós vagy p i l l a n a t n y i leromlása is szükséges.
E m p y e m a jön létre „ a test görcsös állapotai következtében, és pedig abban az esetben, hogyha a görcstől megtámadott ér meg szakad, az így kifolyó v é r megrothad és elgennyed." (Bet. I . 17.) E z a leírás a haemothorax képe. „ A z o k , akiknek a mellhártyagyulladásuk elgennyed, amennyi ben 40 napon belül az áttörés után kitisztíttatnak, megmenekül nek, ellenkező esetben a betegség tüdővészbe megy át." ( A p h . I . 15.) G e n n y m e l l keletkezik a serosus mellhártyagyulladás elgennyesedése folytán is. „ E m p y e m a keletkezik a mellűrben a mellhártya gyulladás következtében is, amennyiben az súlyossá v á l i k és a megfelelő napokon n e m lép fel zsugorodás, sem a köpet kiürü lése, hanem éppen ellenkezőleg, a mellhártya a felgyülemlett nyálkától és epétől megzavarosodik. H a egy ilyen zavarosodás keletkezett, akkor ez gennyt választ k i és a gyulladás következté ben a környező részekből nyálkát vonz magához." (Bet. I . 15.) M i n t látjuk, H i p p o k r a t é s z sokat t u d a mellhártyagyulladás és gennymell pathogenesiséről. Ismeri a kor, hajlam, időjárás jelen tőségét. Tudja, hogy a pleuritis és az empyema összefüggésben állnak a tüdővésszel és ezen kívül egymással külön is, a genny m e l l keletkezésében gyakran mellhártyagyulladás elgennyesedése szerepel. Tisztában v a n azzal, hogy a haemothorax igen gyakran gennyed c l . T u d a legyengülés következményeként létrejövő meg betegedésről is. I s m e r i Hippokratész a mellhártyagyulladás ma megkülönböztetett f o r m á k és fajtáit. A betegségek könyveiben lapozva a pleuritis sicca leírására b u k k a n u n k : „ A b b a n az eset ben, ha a tüdő a mellhártyán fennakad (odatapad), a k k o r a be teget köhögés és légszomj veszi elő, fehér köpetet ürít, m e l l - és hátfájás kínozza és m i v e l a tüdő a mellhártyával összetapadt, úgy tűnik a betegnek, m i n t h a v a l a m i nehéz feküdnék a mellében, heves fájdalmak kínozzák, csikorog, m i n t egy bőrszíj és vissza tartja a lélegzetét." (Bet. I I . 59.) E z a leírás a száraz mellhártyagyulladás képének felel meg. A következő - izzadmányos mellhártyagyulladásra v o n a t k o z ó leírás a fejlett hippokratészi kórismézés iskolapéldája: „ H a fo l y a d é k szaporodik fel a tüdőben (mellkasban), akkor láz és kö1 3 Orvostörténet
közi.
193
högés lepi meg a beteget, gyorsan, kapkodva lélegzik, megda gadnak a lábai, körmei formátlanokká válnak és a beteg olyan állapotban van, m i n t az empyemában megbetegedett ember, de ez az állapot kevésbé súlyos és r ö v i d e b b ideig t a r t . H o g y h a beön tési, gőzfürdőt, vagy gőzölést v é g z ü n k a betegnél, akkor nem ürül genny. E z az a jel, amelyről meg lehet i s m e r n i , hogy nem genny, hanem vízgyülemről van szó. H a a fülünket hosszabb ideig a mellkasra szorítjuk és hallgatunk, a k k o r olyannak találjuk (hall juk) a mellkas belsejét, m i n t a forrásban lévő ecetet." (Bet. I I . 61.) Laenec 1819-ben fedezte fel újra az auscultatiot és addig ezek a már hippokratészi ismeretek mély álmukat aludták. A diagnosis felállításánál pontosabb, bár meglehetősen merész eszközök is álltak az a k k o r i orvos rendelkezésére. Mellhártya gyulladás exsudativ formájánál bevett szokás v o l t a mellkas szúrcsapolása, aminek következtében a folyadékgyülem minősége felől így is tájékozódást szerezhettek. A leírások o l v a s á s a k o r az a benyomásunk t á m a d t , hogy inkább a gennymell vezetett gyakori s á g á v a l ebben az időben, amelynek természetesen t ö b b oka lehet. E g y r é s z t nagyon sok v o l t a sérülés, sebesülés, amelyek elsősor ban empyemához vezettek, másrészt a járványokban fellépő tüdő vész a szervezet legyengítésével és különböző szövődményeivel (spontán légmell, perforatio) gyakran okozhatott empyemát. D e a serosusnak induló mcllhártyagyulladás is igen gyakran ment át gennymcllbe, amelynek a csekély sterilitással végrehajtott csapolások is okai lehettek. „ H a az empyema csak az egyik oldalon van, a k k o r meg kell fordítanunk a beteget és úgy kell megvizsgálnunk, hogy érezze is, m e l y i k oldalán fájdalmas. É s ha az egyik oldala melegebb, m i n t a másik, úgy fektessük az egészséges oldalára és kérdezzük meg tőle, nem tűnik-e úgy fel neki, m i n t hogyha a felül fekvő mcilkasfélből v a l a m i nehéz csüngne alá. Amennyiben ez így volna, a k k o r a gennymell azon az oldalon helyezkedik el, amelyik olda lán a nehéz-érzés fellépett." (Progn. 16.) Megkülönböztet a szerző két gennymell formát, illetve ismeri az empyema igen rosszindulatú, gyors lefolyású és a lasabban k i
fejlődő és tovább elhúzódó alakját is. A gyorsabb és a rosszabb indulatú formákhoz m á r a kezdetben nagyfokú fulladás is társul: ezekről akkor beszélünk, ha az előbb leírt betegségtünetekhez m é g : „egyidejűleg v a l a m i v e l erősebb légszomj (légzési nehézsé gek) is társulnak." (Progn. 17.) A gennymell t o v á b b i alakulását tanulmányozva azt látjuk, hogy a lefolyás rendszeresen a gennymell áttörése, az empyema necessitatis v o l t . T é v e d é s volna azonban azt hinnünk, hogy a hippokratészi orvos tétlenül v á r t a az áttörést, esetleg ráolvasás sal, vagy csupán hatástalan főzetekkel igyekezve a beteg sorsát könnyíteni. Csapoltak, megnyitották a mellkast és ezen kívül egyéb módokon is igyekeztek a folyamatot lehetőleg kedvező irányban befolyásolni. „ A z o k , (t. i . az áttörések) amelyek kifelé irányulnak, a legjobb indulatúak . . ." (Prog. 7.) A belső áttörések m á r lényegesen kevésbé jóindulatúak. „ H a a genny a beöntések következtében nem tör kifelé, a k k o r sem kell csodálkoznunk, m e r t igen gyakran a testüregek felé tör át a gennygyülem és a k k o r a beteg azonnal megkönnyebbül, mert a genny egy szűk üregből egy tágasabba kerül. A z idő t o v á b b h a l a d ta v a l azonban a láz újra hevesebbé válik, ismét k e z d ő d i k és fo kozódik a köhögés, a mellhártya újra fájdalmassá lesz, a beteg nem tudja elviselni az egészséges oldalán v a l ó fekvést, a beteg oldalán viszont t u d feküdni. Ezen kívül a megbetegedett ember lábai feldagadnak." (Bet. I I . 47.) A hippokratészi loccsanásra vonatkozó leírást olvashatunk a következőkben. „ A z o k b a n a gennymellben szenvedő betegekben, akiknél akkor, ha v á l l u k n á l fogva megrázzuk őket, nagy zaj (loccsanás) hallható, kevesebb, kisebb mennyiségű genny van, m i n t azokban, akiknél ez a loccsanás kisebb fokú, ezeknek na gyobb légszomjuk v a n és forróbb arcuk. A z o k a betegek, akiknél egyáltalán nem hallható semmiféle zaj (loccsanás a megrázáskor) ellenben nagyfokú légszomjuk van és az arcuk elkékült (cyanotikus), tele vannak gennyel és igen nagy életveszélyben forognak." ( K o s i progn. 424.) I 13*
195
Ugyanebben a fejezetben még számos áttétről, a betegség kü lönböző helyekre v a l ó szórásáról tesz eml tést a szerző. Megem líti a befelé és a különböző végtag-ízületekbe történő metastasis lehetőségeket. A betegség előrehaladásával természetesen meg v o l t a különböző gennyes metastasisok, a pyemia és a sepsis kö vetkeztében létrejövő gennyes gócok kifejlődésének a lehetősége.
Tberdpia Csupán a pleuritis és empyema „sebészi" kezeléséről fogunk egy-két szót beszélni. A hippokratészi gyógykezelésnek ez a része érdekes elsősorban a számunkra. A z actív beavatkozások felsorolása és tanulmányozása nem ér dektelen, hiszen a m i n t tudjuk, a legutóbbi időkig v i t a tárgya volt a különböző felfogású bel- és tüdőgyógyászok között, vajon a mcllhártyaizzadmány - serosus izzadmányról beszélek - leveze tendő-e vagy annak jelenléte egyenesen előnyös. M i t olvashatunk erről: A szerző bizonyos káros duzzadásokról beszél, amelyek azonban - m i n t mondja - csupán a k k o r jönnek létre; „ h a elmulasztjuk a helyes időpontot a bemetszéshez." (Bet. I I . 61.) U g y a n i t t a következőkben: „ E g y ilyen megbetegedettnél amennyiben ez a duzzadás (domborodás) kifelé lép fel, akkor a bordák között be k e l l metszenünk és kezelnünk k e l l . H a azonban nem lép fel, a k k o r vetessünk bőséges melegvíz fürdőt a beteggel, ültessük le őt úgy, m i n t egy empyemást és v á g j u n k be azon a helyen, ahol zörejt (loccsanást) hallunk. D e mindenesetre taná csos minél lentebb bemetszetnünk, hogy a lefolyás könnyen végbe mehessen . . ." (Bet. I I . 61.) Egyebek között még ezt a megjegyzést is olvashatjuk a továb b i a k b a n : „ A vizet (folyadékot) olyan kis mennyiségben bocsás suk le, amennyire ez csak lehetséges." (Bet. I I . 61.) L e kellett tehát csapolni a folyadékot Hippokratész ismeretei szerint. D e t u d t a azt is, hogy az ilyen nagymennyiségű folyadék lecsapolása a legkevésbé sem veszélytelen abban az esetben, ha ez
a művelet kellő óvatosság nélkül gyorsan megy v é g b e oly módon, hogy az egész folyadékmennyiséget egyszerre bocsátjuk le. „ A z ilyen betegnek, hogyha már tizenöt nappal az áttörés után van, meleg fürdőt k e l l vennie, ültessük egy székre, amelyik nem inog, egy másik (segítségünk) tartsa a beteg kezeit, magunk ráz zuk meg a v á l l á n á l fogva és figyeljük, melyik o l d a l o n lép fel a zörej (loccsanás). Ezen az oldalon (kívánatos, hogy a bal oldalon legyen) metszük be, mert ott ritkábban vezet halálhoz. H a azon ban a kövérség, vagy a genny nagy mennyisége m i a t t nem lép fel loccsanás, mint ahogy az gyakran megtörténik, a k k o r azon az o l dalon, amelyik jobban meg van duzzadva és jobban fáj, lehető ség szerint alul és hátul - inkább a duzzadás mögött, m i n t előtt - csináljuk meg a bemetszést, hogy a genny kifolyása könnyen menjen: széles pengéjű késsel vágjuk át a bőrt a bordák között, ezek után igen éles késsel metsszünk be, olyan késsel, amit v á szonba b u r k o l t u n k olyan módon, hogy a kés hegyét hüvelykujj szélességben hagyjuk szabadon. A z u t á n engedjünk le annyi genynyet, amelyet az illető könnyen elvisel, majd helyezzünk be egy köteg száraz vásznat és kössünk rá egy cérnát. N a p o n t a engedjük le a gennyet, ha azonban elérkezünk a tizedik naphoz, engedjük le az egész gennymennyiséget és helyezzünk be egy finom len vászon csíkot, m a j d öntsünk be egy csövecskén keresztül bort és o l i v a olajat - amelyet meglangyosítottunk - a nyílásba, hogy a tüdő (mellhártyaűr), amely hozzá v o l t szokva a genny tartalma általi öblítéshez, ne száradjon k i hirtelen, ezt a beöntést azonban k i k e l l ürítenünk reggeltől estig, illetve estétől reggelig. A m e n y nyiben a genny tapadós és kevés, helyezzünk be egy zinkcsövecskét. Miután a gennygyülem ürege teljesen kiszáradt, támasszuk meg a betétet egy kis darabon, hogy a seb ismét összeforrjon, egészen addig, míg azt teljesen k i nem vesszük." (Bet. I I . 47.) T e h á t tisztában v o l t a genny lebocsátásának leghelyesebb mó dozataival is. Sűrűn, napokon keresztül csapolt, hogy fokozatosan szoktassa hozzá a szervezetet, illetve a tüdőt a valószínűleg leg több esetben igen nagymennyiségű gennygyülem tamponáló hatá sának megszűnéséhez. D e nemcsak ez az elgondolás vezette. M i n t láttuk, mosta a gennyüreget éspedig nem ötletszerűen, hasonlóan
ahhoz, m i n t ahogyan azt ma a gennymell detensios kezelésében m i is csináljuk. M i n d e z e k e n felül még drainaget is alkalmazott, és a draincsövet a legnagyobb szakszerűséggel távolította el a seb begyógyulásakor. N e m folytatjuk a hippokratészi corpus phthisiologiájának a leírását. Helyszűke m i a t t csupán a legjellemzőbb helyek i l l . idé zetek szinte kommentár nélküli felsorolását nyújthattuk. Ezek az idézetek azonban önmagukért szólnak és belőlük a ma orvosa is tanulhat orvosi magatartást, kitartó alaposságot és magasfokú lelkiismeretességet.
I R O D A L O M 1. M a g n i
Hippocratis coi Opera
O m n i a graece et l a t i n e . E d . J o a n .
Antó
n i á d é V a n der L i n d e n , B a t a v i a 1665. 2. H i p p o c r a t i s coi M e d i c o r u m o m n i u m facie
principis Opera
quae
extant
o m n i a . J i a n o C o r n a r i o , L u g d u n i , 1567. 3. Prognostics i t P r o r r h é t i q u e s
d ' H i p p o c r a t e . M . de M e r c y . P a r i s ,
Crochard,
1813. 4. H i p p o c r a t i s O p e r a
M i n u s Certa. A l b e r t u s de H a l l e r T o m I I . Lausanne,
1784. 5. H i p p o c r a t i s A p h o r i s m i . B e r o l i n i . Paris et L o n d o n , 1822. 6. K a p f e r e r R . : D i e W e r k e des s a m m l u n g i n neuer d e u t s c h e r 7. L i t t r é
E.
Oeuvres
t e x t e grec en r e g a r d . 8. Hornyánszky
Gy.
Hippokrates. D i e hippokratische Schriften
Übersetzung,
completes
1936.
d'Hippokrate
traduction n o u v e l l e avec
le
Paris. A
görög
felvilágosodás
tudománya.
Budapest.
1910.
P E
3
K) M
E
B CBOHX T p y ; i a x P u n n o K p a T no^poŐHO oniicbiBaeT 3a6ojieBaHHíi n.TeBp H TÓM, H a x o T K o f t H THoftubiM n j i e B p H T O M , n o a p o ő n o o 6 c y > K A a e T B03MO íKHOCTH n o c T 3 B H T b ; i H a n i o 3 3 T H X 6 o j i e 3 n e H H Jli\eT V K a 3 a n n a ÄJIH HX j i e ^ e n H H . B npoTHBono,TO>KHOCTb MiieiiHio neKOTopbix HCC.neAOBaTe.ieft, T u n n o K p a T y ôbi-ia HeH3BCCTHa 3apa3HOCTb T y ő e p K y . i e 3 a . H o B CBH3H C 3BOJIK)H,HeH 3 T 0 H 6 o j i e 3 H H e M y ÔbIJIH H3BeCTHbI T 3 KHe ( p a K T b l , KOTOp b i e n o C B o e ä B a >K H o c T H n e y c T y n a i o T 6 o j i e 3 H e T B o p H O M y areHTy. E M y H3BecTHO n p e / i p a c n o , T a r a K ) i i i e e BJIHHHne B03pacTa H Tejiocjio>K e H H H . O n npanncbiBaeT öoJibinoe BJI H H H ne o ö m e M y COCTOHHHIO 3 / I O p O B b H H CnOCOÖHOCTH COnpOTHBJieH H H , K a K (pH3HMeCKOH, T a K H n c n x i m e c K O H . O H 3 H a e T , HTO n / i e B p n T H r i i o f i n b i H n . ' i e B p u T H M e KD T CBH3b c n a x o T K o i i n C H H T a e T , HTO c o B O K y n H O C T b r e o r p a c p H H e c K H X H K j i H M a T H ^ e c K H x y c J i o B H H HMeeT p e i u a i o m e e 3 H a M e H H e . BecbMa ,ieTajibHbi ero HaóVno/ieH H H , n a OCHOB3HHH K K o r o p b i x OH CTa B H T / i n a n i o 3 n n p e A C K a 3 b i B a e T H C X O A 6 o , n e 3 H H . Euy H3BecTen UH KJI HHeCKHH
XOJl
pa3BHTHH
T y 6 e p Ky,'ie3a,
OTKpbITHe
KOToporo
Boo6m,e cHHTaeTca 3 a c j i y r o f t O e p n e j i í i . B o J i b i u H e pa3,aejibi C B o e r o T p y ; i a n o c B H i i i a e T T H n n o K p a T o n n c a H H i o n p n 3 n a K O B c y x o r o m o H n o r o n j i e B p u T O B . H a c T b H3 H H X , K a K H a n p n Mep, « r u n n o K p a T O B b i B c n . i e c K H » B c e o ő m e n3BecTHbi H Hbine. OH M H o r o 3HaeT o n a T r e n e s e n j i e B p u T a H THoiÍHoro n.ieBpHTa, e M y H3BecTHO 3 H a H e n n e B 0 3 p a c T a , n o r o / i b i H K o i i C T H T y u H H o p r a i i H 3 M a . r i o M H M O y m e y n o M H H y T o n CBH3H n . n e B p n T a H ruofinoro njieBpuTa c M a x o T K o f i , e M y H 3 B e c T H 0 H TO, H TO n e p B b i e ABe 6 0 J i e 3 H H 3 a B H C H T A p y r O T A p y r a n HTO B B O 3 H H K H O B C H H H r u o f l u o r o n j i e B p H T 3 oMeHb M a c r o n r p s e T p o j i b c e p b e 3 H b w n j i e B p H T HJIH H a r H o e H u e n p n r e M O T o paKce. FunnoKpaT ycranaBJinBaeT, MTO B S T H X c j i y H a a x , juin TOTO, M T o ö b i 6 o J i e 3 H b M o r j i a p a 3 B H T b C H , He A o c T a TOM H o C K p b i T o f t B o p r a HH3Me 6 o . i e 3 H H — c o r / i a c n o c o B p e M e n H H M H O H H T H H M , KHKOH-»TH6O HncpeKHHH — a H e o ő x o A H M O T a K > K e , M T o ô b i c o n p o T H B J i f l e M o c T b o p r a H H 3 M 3 Ôbl.ia B p e M e H H O
HJIH / U I H T C T b H O n O H H J K e i i a .
FIOMHMO «Bcn/iecKOB» TunnoKpaT onucbiBaeT H xapaKiepubift ÄJIH c y x o r o n . i e B p i i T a m y M T p e n H H n j i e B p b i . O H n p HMCH H.T, B n o c n e / i , CTBHe a a H O B o o T K p w T y i o J l e i i H e K O M , a y c K y j i b T a u m o H o M e H b n j i a c T H M H o c n n e w Bae T n o n y M e n H b i e n p n STOM / i a H H b i e . MeTOA .nenenHH TunnoKpaTOM n/ießpuTa H «onepaTHBuoro BMem a T e j i b C T B a » n p n THOHHOM njieBpHTe MOÎKHO n a 3 B a T b n o p a 3 H T e j i b H o c o B p e M e H H b i M H . E M y H 3 B e c T H 0 , H TO H a c T b i M nocjie,T,c TB ne M conpoB o > K A a i o m e r o c H n a r i i o e n n e M n j i e ß p u T a HBJiaeTCH « e m p y e m a n e c e s s i t a t i s * — n p o ö o a e n n e . O A H 3 K O OH ne o e r a n e T C H ö e s / i e H T e j i b H b i M c o 3 e p U 3 T e j i e M T a K o r o n p o u e c c a , a C T p e M U T C H , o T K p bi B r p y , i H V i o K . n e T K y c noMOLHbio n p o K o . i a , n o B e p u v T b 6o„ie3nennbiH npouecc K 6/iaro-
n p H i i T i i o M y HCXOAy. O H „tejiaeT n p o K O J i u H TOTÓ, MTOÖW nocraB H T b T O W H H H A H a T H 0 3 HO c o B e p u i e n H O o n p e A e j i e i i HO n o A M e p K H B a e T H e o 6 x o , i H M O C T b n p o K O J i o B B T e p a n e B T n w e c K H x u e J i H x , MToGbi B b i n y c T H T b H3 n . i e B p b i >KH;i,KOCTb. T u n n o K p a T o n e H b n o / i p o ö n o o n H C b I B a e T , KaK aa^o jxejiarb nyHKUHKX E M y n 3 B e c T H O , HTO >KHAKOCTb n a / i o B b i n y c K a T b j i H i H b M a j i b i M H # 0 3 a M H , H 6 O B n p o T H B H O M c j i y q a e STOT M P TO A r p o 3 H T o n a c H O C T b i o ó o j i b H O M y , H B b i n y c K a e T e e n a c T o , H H o r A a u e j i b i M H ÄHHMH, H T o ő b i n e CJIHLUKOM n e p e r p y > K a T b o p r a H H 3 M . K p o M e T o r o , OH . n e j i a e T n p o M bi B a H H H HO.TOCTH n ^ e B p b i , K a K 3 T O a e . i a e T C H H HbiHe n p n T H O H H O M n j i e B p H T C O H n p u M e n H j i T a i o n e ,npena>K n , K o r ^ a p a H a 3 a > K H B a j i a , c o o J i b U i H M 3 n a H n e .nejia ypjiJtsui Tpy6i
Z U S A M M E N F A S S U N G Das
hippokratische
Werk
befasst
sich
ausführlich
m i t der A e t i o l o g i e u n d m i t den E r s c h e i n u n g s f o r m e n der
Brustfellentzündung
und
darin die Möglichkeiten ganz
erstaunlich
Den
der
Eiterbrust
Charakter
der
sind.
Körperbeschaffenheit dem
Er
wusste,
Die
w a r i h m bereits
Kräftezustand, dass
prädisponierende
der
zusammenhängen.
Von
der Umgebung, der Sehr ausführlich
entscheidener
geographischen
Bedeutsame z. B . das
Kapitel der
widmet
Hippokrates Diese
sind
der
ist
ihm
für
der
Lungenschwindsucht i h n die
Einflüsse
Verhältnisse. z u stellen u n d zunehmenden
Beschreibung
zum Teil
die Zyk
der
allgemein
dem
wird. Brustfell
bekannt,
so
Undulations-Gcräusch". d i e Pathogenese d e r B r u s t f e l l e n t z ü n d u n g u n d
brust zu b e r i c h t e n . D e r E i n f l u s s des L e b e n s a l t e r s , tution
der
einer E r s c h e i n u n g , d i e e r k a n n t zu haben
Eiterbrust.
vieles über
Erreger
Lebensalters,
Widerstandsfähigkeit.
u n d meteorologischen
bewusst
-
wusste
eine wichtige Rolle
mit
waren
oft
Hippokrates
t ä t i g gewesenen F e r n e l als V e r d i e n s t a n g e r e c h n e t
„hippokratische
E r v/eiss
Bedeutung
ist. E r w a r sich schon
l i z i t ä t der L u n g e n s c h w i n d s u c h t ,
entzündung u n d
geistigen
Eiterbrust
s i n d seine H i n w e i s e , w i e d i e D i a g n o s e
Prognose a u s z u w e r t e n 2 0 0 0 Jahre s p ä t e r
des
E r schrieb
und
und
hatte
gleichwertig m i t dem Wirkung
bekannt.
körperlichen
Brustfellentzündung
werden und
noch n i c h t g e k a n n t . E r
j e d o c h schon v o n v i e l e n F a k t o r e n , w e l c h e fast Krankheit
Es
besprochen gegeben.
Lungenschwindsucht -
Beschreibung,
thoracis).
eingehend
fortschrittliche Behandlungsvorschriften
ansteckenden
zu
der
Lungenschwindsucht,
(empyema
der D i a g n o s e n s t e l l u n g
i m Gegensatz z u r A n s i c h t einzelner F o r s c h e r dieser
mit der
wohlbekannt.
Ausser
von Pleuritis u n d Eiterbrust m i t der
dem
bereits
erwähnten
Lungenschwindsucht weiss
jene auch eine d i e a n d e r e beeinflussen,
der
der W i t t e r u n g , der
Eiter Konsti
Zusammenhang er auch, dass
dass i n der A e t i o l o g i e der
Eiterbrust
gar o f t feuchte B r u s t f e l l e n e n t z ü n d u n g Vereiterung mitspielt. Auch
(pleuritis e x u d a t i v a ) b z w . H a e m o t h o r a x -
i n diesem
Zusammenhange
s t e l l t er fest,
O r g a n i s m u s schleichende E r k r a n k u n g - nach d e m h e u t i g e n Stand der eine I n f e k t i o n faltung
zu
schwächte Ausser
-
genüge an u n d für
b r i n g e n , hierzu sei Widerstandskraft dem
die
dauernd
„Undulations-Geräusch"
oder
augenblicklich
Ent ge
erforderlich.
Organismus
die trockene Brustfellenentzündung v o n Laenec
sich nicht, d i e K r a n k h e i t zu v o l l e r
auch
des
die i m Medizin:
beschreibt
bezeichende
Hippokrates
Friktion.
die
für
E r wandte auch
auch
die
neuentdeckte- A u s k u l t a t i o n schon an u n d beschreibt sehr p l a s t i s c h
den A b h o r c h b e f u n d . Erstaunlich und
Tatsache -
zeitgemäss
Eiterbrust
bekannt,
„empyema
angesichts
mutet
angewandte dass
necessitatis"
bei
vereiterter
-
Behandlung
Brustfellentzündung
an.
Brustfellentzündung
Es
ist
der
Durchbruch,
ihm
eine h ä u f i g e F o l g e e r s c h e i n u n g ist. E r b l e i b t
dieses V o r g a n g e s
müht sich, m i t H i l f e
die von Hippokrates bei
„chirurgische"
n i c h t untätig,
er
öffnet
den
einer S t i c h p u n k t i o n den V o r l a u f
Brustkorb u n d
die aber be
i n günstiger R i c h t u n g
zu beeinflussen. E r p u n g i e r t a u c h , u m eine genau D i a g n o s e stellen zu
können,
betont aber entschieden d i e N o t w e n d i g k e i t der t h e r a p i s c h e n S t i c h p u n k t i o n , u m d i e F l ü s s i g k e i t zu entfernen. Sehr ausführlich
beschreibt
er d i e M e t h o d e , m i t
welcher das P u n g i e r e n durchzuführen
sei. Es ist i h m b e k a n n t , dass d i e F l ü s s i g
keit allmählich, i n kleinen M e n g e n
abgezapft
werden
müsse, w e i l
widrigen
falls das V e r f a h r e n den K r a n k e n g e f ä h r d e n könnte. U m d e n O r g a n i s m u s n i c h t zu
überanstrengen,
wusch
pungierte
er
häufig,
er d i e B r u s t h ö h l e r e g e l m ä s s i g aus,
oft v i e l e T a g e
hindurch.
Überdies
ähnlich w i e heute bei B e h a n d l u n g
der E i t e r b r u s t , E r w a n d t e nebst a l l d e m auch d i e D r a i n a g e an u n d aus der g e h e i l t e n W u n d e d i e R ö h r e m i t grösster
entfernte
Fachkenntnis.
S U M M A R Y T h e W o r k o f H i p p o k r a t e s is d e a l i n g i n detils w i t h d e s c r i p t i o n , e t i o l o g y a n d forms
o f appearance o f t u b e r c u l o s i s , p l e u r i s y a n d
pyopneumothorax. I t
cusses i n details t h e p o s s i b i l i t i e s o f the establishment
o f the d i a g n o s i s ,
dis and
gives v e r y o f t e n a s t o n i s h i n g l y d e v e l o p e d t h e r a p e u t i c a l i n s t r u c t i o n s . T h e contagious character of
o f t u b e r c u l o s i s - i n c o n t r a d i s t i n s t i o n to the
some researchers-was u n k n o w n t o
however k n o w n
to h i m , which
are
Hippokrates. M a n y
such
a l m o s t e q u i v a l e n t i n the
opinion
factors
the illness i t h t h e p a t h o g e n . H e k n o w s the i n c l i n a t i n g effect o f age a n d portionate
constitution. H e
attaches
great
importance
c o n d i t i o n , c o r p o r a l a n d m e n t a l c a p a b i l i t y of resistance.
to
the
were
development of pro
significance o f
H e knew that pleurisy
a n d p y o p n e u m o t h o r a x a r e c o n n e c t e d w i t h tuberculosis. H e a t t a c h e d importance
to the
effect
of the
milieu,
the geographical
and
an
utmost
meteorological
peristasis. Very of
specified
view
are
those conclusions
o f e s t a b l i s h i n g t h e diagnosis
o f his, w h i c h and
fixing
he
the
makes o f t h e
probable
point
course o f
the
disease. T h e c y c l i c progress o f t u b e r c u l o s i s is w e l l k n o w n to h i m , w h i c h t h i n k s as t h e w o r k Hippokrates
of Fernel, w h o l i w e d
bestows
2000 years
s i g n i f i c a n t chapters u p o n
one
later.
the
description
of
pleurisy
a n d p y o p n e u m o t h o r a x . A p a r t o f these, thus the „ H i p p o c r a t i c s p l a s h " are w e l l known. H e k n o w s v e r y m u c h a b o u t the pathogenesis o f p l e u r i s y a n d r a x . H e realizes already
t h e significance o f age, w e a t h e r
mentioned
connection
of pleurisy and
and
pyopneumotho
constitution. A b o v e the
pyopneumothorax
with
c u l o s i s , he k n o w s v e r y w e l l , t h a t these a r e also i n c o n n e c t i o n w i t h one in
genesis o f t h e p y o p n e u m o t h o r a x
the s u p p u r a t i o n
v e r y o f t e n the sous p l e u r i s y ,
tuber another,
respectively
t a k e p a r t . H e p o i n t s o u t here also,
of the haemothorax
that
t h e disease i t s e l f l a t e n t i n t h e o r g a n i s m - w e w o u l d c a l l i t n o w d a y s as a c e r t a i n infection
-
is n o t
enough,
for the
development
of the
disease, a l a s t i n g or
m o m e n t a r y d e b i l i t a t i o n o f t h e resistance o f the o r g a n i s m is also necessary. A b o v e t h e „ s p l a s h " he also describes t h e r u b b i n g , w h i c h charaterizes pleurisy. H e Laenec and One
can
also
went
i n for auscultation, which
describes i t v e r y consider
the
was
discovered
the d r y
again
by
treatment
of
vividly.
Hippocratical
method
of
„sergical"
p l e u r i s y , r e s p e c t i v e l y t h a t o f p y o p n e u m o t h o r a x as f o r a s t o n i s h i n g l y up t o The
fact, t h a t a
,,empyema
v e r y recurrent
necessitatis",
d i d n o t observe
consequence o f t h e
purulent
date.
p l e u r i s y is
the
t h e b u r s t i n g , is w e l l k n o w n t o h i m . N e v e r t h a l e s s
he
t h e process w i t h f o l d e d arms, b u t t r i e d t o i n f l u e n c e t h e same
i n a f a v o u r a b l e d i r e c t i o n t h r o u g h o p e n i n g t h e chest b y t a p p i n g . H e also
taps
f o r the purpose o f e s t a b l i s h i n g the exact diagnosis, he m a k e s h o w e w e r his p o i n t o f v i e w u n m i s t a k a b l y clear a b o u t withdrawel
of
the
fluid.
carrying out of the dually,
in
H e tapped the
small
He
puncture.
quantities,
t h e necessity
describes w i t h He
because
otherwise
f r e q u e n t l y , t h r o u g h days,
similarly
as
the
wound
has
i t is c u s t o m a r y been
healed
the
he b a t h e d
nowdays
in
the
he
the
method
be
drawn
involves
should not
the
pleural cavity
the
treatment
even drainage
with
must
procedure
t a k i n g care, t h a t
m o t h o r a x . A b o v e a l l these he a d o p t e d after
particulars
k n o w s that the f l u i d
o r g a n i s m m u c h t o o m u c h . Besides
tically,
of the therapical tapping, full
greatest
and
of
of gra
risks. burden
systema pyopneu
removed the
skill.
the
canule
