Hibrid felhő – mert minden rendszer egyedi
Kösse össze szervereit a felhővel és szabaduljon meg a nyűgöt jelentő feladatoktól és kockázatoktól! A Microsoft felhő technológiáinak köszönhetően ma már kiépíthető olyan hibrid rendszer, mely tetszőleges része az ügyfél saját szerverein, míg kiválasztott komponensei a Microsoft felhőjéből vagy partnerei adatközpontjából állnak rendelkezésre. Ennek legnagyobb előnye, hogy mindenki saját maga döntheti el, hogy az infrastruktúra mely részeit szeretné házon belül tartani illetve professzionális szolgáltatójánál elhelyezni, ahol az infrastruktúra felügyeletét, a szoftverkörnyezet folyamatos frissítését valamint verzióváltását a Microsoft biztosítja. Vannak olyan funkciók, amiket ma már teljes magabiztossággal lehet és érdemes is a felhőre bízni, míg más szolgáltatások a technológia jelenlegi állása mellett, illetve a környezet sajátosságai miatt nem vihetőek hatékonyan a felhőbe, még ha akarnánk sem.
Engedje ki a felesleges gőzt a felhőbe!
több költséget, munkát és kockázatot jelent, mint ami arányban áll a szolgáltatás értékével az adott szervezet számára. Egyre több informatikai szolgáltatásra igaz, hogy lényegesen olcsóbban lehet tömegesen üzemeltetni, mint ha vállalatonként külön-külön építenénk fel ezeket a rendszereket, mindegyikhez külön szervert, operációs rendszert, üzemeletetési módszertant, mentési és visszaállítási eljárást választva. A következő szolgáltatásokat ma már szinte minden esetben érdemes felhőből üzemeltetni: Szolgáltatás Levelezés
Videó konferencia és vállalaton belüli Instant Messaging Csoportmunka webhelyek, intranetek Weboldalak, extranetek
Mit érdemes a felhőből igénybe venni? Főszabályként elmondható, hogy azokat a szolgáltatásokat érdemes felhőbe vinni, amiknek a távoli vagy bárhonnan történő elérése feltétlenül fontos, illetve amiknek a beszerzése vagy akár a napi szintű üzemeltetése saját erőből sokkal
Rendszergazda által „ritkán látott” gépek vagy mobil eszközök rendszerfelügyelete
Termék
Mit érdemes továbbra is saját szervereken üzemeltetni és miért? Ideális állapotok mellett valójában mindent lehetne a felhőből üzemeltetni. Ettől az ideális állapottól azonban jelenleg még néhány tényező eltéríthet minket. Elsősorban a rendelkezésre álló sávszélesség és annak a késleltetése okoz problémát például a fájlszerverek tekintetében, emiatt még jellemzően a komolyabb adatmennyiséget megmozgató fájlszerverek továbbra is helyi szervereken kerülnek megvalósításra. A másik gyakori kihívás az adatbiztonság és a bizalom kérdésköre, ami leginkább a kritikus információkat tároló adatbázisok és vállalatirányítási rendszerek kapcsán vethet fel technikai, jogi és szabályozási kérdéseket. Ebből adódóan a hibrid felhő rendszerek jellemzően helyi fájlszerverrel, címtárral, helyben megvalósított PC és szerverfelügyelettel dolgoznak még, de más funkciókat, mint a levelezés, videokonferencia, csoportmunka-webhelyek már a felhő segítségével valósíthatunk meg. Vannak azonban továbbra is olyan funkciók, amik a technológia jelen állása szerint nem oldhatók meg a felhő segítségével - ilyen például a vékonykliens infrastruktúra kialakítása akár VDI, akár Remote Desktop Services segítségével vagy éppen a teljes körű PC és szerverfelügyelet, beleértve az operációs rendszer és alkalmazás terítés megoldásait. Nem tudunk megoldást adni a felhőből jó néhány hardver és hálózat közeli kérdésre sem, hiszen a felhő első sorban igyek-
szik elrejteni a hardverek specifikus képességeit és operációs rendszer szintjétől fölfelé enged beleszólást a rendszerünkbe, ezért például szerver-virtualizációt és virtualizáció-szintű magas rendelkezésre állást nem fogunk tudni saját magunk építeni a felhőben, mert azt már készen kapjuk. Miben is rejlik a felhő előnye valójában? Amennyiben csak a szükséges szoftverlicenceket hasonlítjuk össze, már abban az esetben is gyakran a felhőből igénybevett informatikai megoldások kerülnek kevesebbe. Azonban a felhő számtalan további előnnyel is jár, így például havonta, a felhasználók és felhasznált számítási kapacitás függvényében lehetséges fizetni az adott szolgáltatásért és ezeket a számokat könnyedén és folyamatosan változtathatjuk az esetlegesen megváltozott körülményekre reagálva. Másik előnye a felhő alapú szolgáltatásoknak, hogy nincs szükség jelentős beruházásra, hiszen nem kell új hardvert vásárolni valamint a szoftverlicenceket sem szükséges a projekt kezdetekor beszerezni. A rendszerek üzemeltetési és karbantartási költségei is csökkennek, hiszen nem kell a rendszert kiszolgáló szerverekkel és hálózati eszközökkel fizikai szinten foglalkozni, nem kell garanciával, javítással, illetve a hardver rendelkezésre állásával bajlódni. Ugyanakkor továbbra is az IT kezében marad a rendszer teljes körű konfigurálása, beállítása és testre szabása így a felszabaduló erőforrások üzlet támogató folyamatokra fordíthatók.
Ennek következményeképpen olyan IT megoldások is igénybe vehetők a felhőből, melyekről korábban – a kezdeti beruházási költségeket illetve a megtérülés várható idejét figyelembe véve - nem is álmodhattunk. Emellett néhány kattintással kipróbálható például a Lync HD videokonferencia szolgáltatás, hardverek beszerzése és napokig tartó konfigurációs munka nélkül. Amennyiben pedig megtetszik a szolgáltatás, azonnal kiterjeszthető a használatát a teljes vállalatra. Hatalmas előnyt jelent, hogy a felhőből igénybe vett szolgáltatások esetében az igénybe vett funkció működését kiszolgáló komponensek biztonsági frissítéseit és verziófrissítéseit sem nekünk kell megoldanunk, ezekről a Microsoft gondoskodik.
Hasonlóképpen ezen komponensek rendelkezésre állásának biztosítása és mérése is a Microsoft feladata, ráadásul a kiesésekért a Microsoft pénzügyi garanciát is vállal és folyamatosan tájékoztatja ügyfeleit a helyreállítás várható idejéről és az esetleges leállások pontos körülményeiről - ezáltal levéve a felelősség jelentős részét az informatikusok válláról. Mennyire vannak biztonságban az adataim a felhőben? Az adattárolás, a redundancia, a mentés, a magas rendelkezésre állás valamint a fizikai hardverek, a szoftverek és az adatbiztonság terén a Microsoft a lehető legmagasabb követelményeknek is megfelel. A teljes hálózati kommunikáció 128 bites SSL kódolással történik, a rendszer saját behatolásérzékelő rendszerrel és a potenciális hibákat előrejelző megoldásokkal van felruházva. A méretgazdaságosságnak hála (hiszen a Microsoft több százezer szervert üzemeltet) a leginkább bevált nagyvállalati biztonsági és rendelkezésre állási technológiákat alkalmazzák az adatközpontokban. Ehhez hasonló megoldást a hazai vállalatok többsége önerőből nem képes üzemeltetni vagy egyáltalán nem gazdaságos bevezetnie. A felhő használatával nem kell többé azzal foglalkozni, hogy vajon mindenről készül-e redundáns másolat vagy vajon tényleg megbízható RAID vezérlőt vagy lemezeket választott-e ki adattároláshoz, illetve hogy tényleg minden szolgáltatásleállásra fel van-e készülve.
Az Office 365 szolgáltatásaira a Microsoft 99.9%-os rendelkezésre állást garantál. Fontos (bár talán értelemszerű), hogy az Office 365-öt futtató adatközpontok és a felhasználó közötti internetkapcsolat hibájáért a Microsoft nem vállal felelősséget, az nem része ennek a vállalt SLA-nak. A Microsoft adatközpontjai a kontinensek között elosztottan találhatóak meg és rendkívül jó adatkapcsolattal rendelkeznek a világ minden tájára, nagyon alacsony hop számmal. Amennyiben a szolgáltatás bármilyen ok miatt leállna, hibásan működne, vagy adatbiztonsági probléma adódna, arról - és annak okáról - a Microsoft azonnal értesíti az érintett ügyfeleket és jelzi a működés helyreállásának várható idejét. Amennyiben a leállások a vállalt SLA-t sértik, abban az esetben a Microsoft pénzügyi visszatérítést is nyújt ügyfelei számára. Ezen túlmenően a Microsoft felhő szolgáltatásainak három fő adatkezelési alapelve van: nincsenek reklámok és nem használjuk fel a felhasználók adatait semmilyen elemzéshez vagy targetáláshoz. Nincs adatkeveredés, vagyis mindig lehetőség van az ügyfelek adatait elválasztani magától a szolgáltatástól. Az adatok hordozhatóak, így bármikor dönthet úgy, hogy valamennyi adatát véglegesen letörli vagy átviszi egy másik szolgáltatóhoz. Az Office 365 a legfontosabb biztonsági és adatkezelési szabályozásoknak is megfelel, így például rendelkezik ISO 27001 tanúsítvánnyal, megfelel a HIPAA-BAA és a FISMA, valamint az Európai Uniós adatkezelési elvárásoknak.
Milyen hatással van a felhő a rendszergazdák napi munkájára és pozíciójuk jövőjére nézve?
Hol tudok további információhoz jutni a hibrid felhővel kapcsolatban?
Azon szolgáltatások esetében, amiket a Microsoft felhőjéből veszünk igénybe, valóban nem lesz szükség bizonyos mérnöki és support feladatok elvégzésére, így például egy felhőben futó szerverhez nem férhetünk fizikailag hozzá, azt szétszedni, bővíteni, garanciális javításra elvinni mi magunk nem tudjuk a Microsoft helyett - de erre nincs is szükség. Ezt leginkább a hardverszállítók support mérnökei fogják negatívumként megélni, viszont ez a szolgáltatást igénybe vevő szervezet számára minden szempontból pozitív fejlemény, hiszen sem költségben, sem kiesett időben nem kell ezekkel a tényezőkkel tervezni a jövőben.
Minden vállalatnak saját magának kell eldöntenie, hogy hogyan néz ki a leginkább megfelelő megoldás IT rendszereinek és folyamatainak modernizálására.
A rendszer beüzemelésével kapcsolatos feladatok és kockázatok száma jelentősen csökken, mivel gyakorlatilag sosem romlanak el és sosem kell a hagyományos értelemben vett bővítéssel és frissítéssel foglalkoznunk sem a hardver, sem a szoftver szintjén. Ha mégis leállás történik, annak elhárítása egyértelműen a Microsoft kötelessége és felelőssége. Az IT feladata tehát ezen szolgáltatások minél jobb kihasználása és integrálása lesz a vállalat céljainak elérése érdekében, így átkerülhet a hangsúly a valóban értéket teremtő tevékenységekre.
A Microsoft és partnerei segítséget tudnak nyújtani abban, hogy mit és hogyan érdemes végiggondolni, illetve más vállalatok hol tartanak ezen az úton, milyen akadályokkal találkoztak és hogyan birkóztak meg velük. Az Office 365-öt, a felhőből igénybe vehető szolgáltatásokat és a Windows szervereket örömmel bemutatjuk minden érdeklődő ügyfelünk számára egy ingyenes, személyre szabott, egy órás konzultáció vagy egy kis létszámú előadás keretein belül. Látogasson el honlapunkra további információért, illetve kérjen meghívót konzultációink egyikére az alábbi oldalon! microsoft.hu/hibridfelho
Fóti Marcell tapasztalata a hibrid felhőről „A NetAcademia Oktatóközpont az országban az elsők között tért át az Office365 használatára. Ennek motivációit és az áttérés „nehézségeit” foglalom össze néhány mondatban. Először is a motiváció: nálunk az Exchange-rendszer egy üzletileg kritikus alkalmazás, ha a levelezés megáll, minden megáll, lehet hazamenni. A korábbi években sajnos többször is előfordult ilyen eset. Így fő motivációnk ennek megfelelően a rendelkezésre állási szint erős növelése volt, nulla fillér befektetéssel. De miért is döcögött a korábbi rendszerünk? Egy Exchange-rendszer üzemeltetése jelentős erőforrásokat igényel (szakember, megbízható vagy redundáns internetkapcsolat, mentési stratégia, RAIDtömb, szünetmentes áramforrás, stb.), melynek fenntartása egy kis cég esetében nem kifizetődő. Sok kis cég ott spórol, ahol tud, aztán ennek jól megissza a levét széteső RAID-tömb, visszaállíthatatlan backup, leszakadt internetkapcsolat és egyéb formájában. Ahogy az nálunk is nemegyszer megtörtént. Erre jön még a szakemberhiány: nálunk ugyan van Exchange-guru, de ha tanfolyamot tart, akkor bizony egy napot is várni kell mire hozzá tud egyáltalán kezdeni egy (amúgy reménytelen) restore-hoz. Ezt tetézi, hogy pontosan tudjuk, hogy az Exchange Serverünk leginkább az áramot zabálja a sarokban, mert más dolga a napi 300 levéllel nemigen van. 24 órás felügyeletről meg ne is álmodjunk. Összességében elmondható, hogy a régi rendszerünk egy dolgot produkált atom biztosan: minden hosszú hétvége kellős közepén lerobbant, amelyről napokkal később egy ismerőstől értesültünk.
Ezen felül biztos lehettem benne, hogy ha én vagy az Exchange gurunk szabira megy, akkor az Exchange-ünk tutira szétesik. Szórakozzon ezzel más, sőt, ha lehet, szórakozzon vele a gyártója, a Microsoft! Ez utóbbi megoldást hívják Office 365-nek..egy életem, egy halálom, áttérünk! Most lássuk a bevezetés nehézségeit. Technikai értelemben az áttérésnek nem voltak nehézségei, az egész egyetlen délután alatt lezajlott. Az összes levelesládát feltoltuk a felhőbe, az MX-rekordot átállítottuk és viszlát. Mondhatják sokan, hogy persze, mi megtehetjük, mert biztosan óriási az irodai sávszélességünk, ráadásul biztosan értünk a felhőhöz, hisz tanítjuk. Nos, a sávszélességünk száz megabit, amit lassan már némelyik otthoni szolgáltató is nyújtani tud, de ennek semmi jelentősége nincs, mert a hálózati forgalmunk egyetlen bittel sem lett nagyobb a bevezetés óta, mint korábban. Szerencsére a csatolmányként küldött vicces videók kora lejárt, arra ott van a Facebook és a Youtube, ilyen leveleket tehát nem kapunk. Ami pedig a dolgozók egymás közötti levelezését illeti, hát az bizony kimegy a netre, meg Fóti Marcell vissza is jön, de kit érdekel, NetAcademia Oktatóközpont ha egy kétszáz bájtos levél kiügyvezető
megy meg bejön? Csatolmányokat nem küldünk egymásnak. Minek? A Sharepoint esetleg ismerős valakinek? Néhány szó a hozzáértésről: az Office 365 alapszolgáltatásaink menedzselése körülbelül annyira bonyolult, mint egy online bank kezelőfelületének használata. Egy weboldal az egész. Ha ennél bonyolultabb funkcióra van szükség, ott a jól ismert management konzol, amivel csatlakozni lehet a felhőhöz, és az Exchange-szaki mindent ismerősnek fog találni. És ha még ez sem elég – amire szökőévenként egyszer lesz szükség – akkor irány a PowerShell! Esetleg nem pánikolok-e azon, hogy nincs mentés az Exchange Serverünkről? Nem pánikolok, mert tudom, hogy van. Csak nem mi kezeljük. A házi visszaállítási kísérletekről csak rossz tapasztalatom van, úgyhogy ez egyáltalán nem hiányzik. És attól nem reszket a térdem, hogy hiba esetén nem tudunk beavatkozni? Nos, amióta áttértünk Office 365-re, még sohasem tapasztaltunk problémát. Soha nem állt meg. De még ha valami történne is, biztos vagyok benne, hogy mire hozzám eljut a híre, szorgos kezek már rég dolgoznak a megoldáson, sőt valószínű, hogy már el is hárították a problémát. Összefoglalva: az Office 365 áttéréssel mi csak a láncainkat veszítettük el. Mindezt a korábbi rendszer áramdíjánál kisebb havidíjjal. Jó csere!”
©2013 Microsoft Magyarország Kft. Minden jog fenntartva. A Microsoft, a Windows, a Windows Azure, a Windows Intune, az Office, az Office 365, a Lync, a SharePoint és más terméknevek a Microsoft Corporation bejegyzett és/vagy bejegyzés alatt álló védjegyei az Amerikai Egyesült Államokban és/vagy más országokban. A kiadványban szereplő információk tájékoztató jellegűek, amelyek a kiadás időpontjában elérhető Microsoft termékekre és szolgáltatásokra vonatkoznak. A kiadványban szereplő információk nem minősülnek ajánlattételnek. A Microsoft Corporation fenntartja a jogot, hogy a termékeinek vagy szolgáltatásainak tulajdonságait megváltoztassa. Az egyes termékek, szolgáltatások elérhetősége országonként, területenként eltérő lehet.