2014 APR 0 3.
. ,
Heves Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége Központi Iroda 3240 Parád, Kossuth út 128.
Tel.:
(36) 359-033
TÁJÉKOZTATÓ A Heves Megyei Polgárőr Szövetség
2013
Tisztelt Elnök
évben végzett munkájáról
Úr!
Tisztelt Heves Megyei Közgyűlési
Mindenek előtt köszönetünket és tiszteletünket fejezzük ki azért, hogy a Heves Megyei Önkormányzat és a Szövetségünk között Megállapodásban
rögzítetteket
most
e
2013.
október 4-én létrejött Együttműködési
tájékoztató
keretében
röviden
módunkban
van
értékelni. Az
Együttmüködési
Szövetségünknek
átadott
segítségüP.he van
a
Megállapodás két
darab
a
aláírásakor
laptop
és
a
nagy
Megyei
teljesítményű
m.unkánk során. A Dyomtat0t irodai cél!·�.
a
elsősorban prezentációk készítésére használjuk. Köszönettel lehetőséggel, hogy a Heves Megyei Önkormányzat Tükör
Önkormányzat
c.
nyomtató
által nagy
két laptopot oktatási célra,
éltlink azzal
a felajánlott
folyóiratában meghatározott
időközönként bemutathassuk az olvasóknak a szövetségünk, illetve a megye polgárőr egyesületeinek tevékenységét, ezzel is népszerüsítve polgárőreink által önkéntesen vállalt áldozatos munkáját. A felajánlott teremhasználattal (Megyeháza Barkóczy terem) eddig még nem éltünk, de előre egyeztetett időpontokban ezt a lehetőséget is szeretnénk igénybe venni. Önökön
keresztül
köszönjük
most
meg
Heves
megye
minden
települési
Önkormányzatának azt a támogatást és együttműködést, mellyel kitüntetik a településen müködő és dolgozó polgárőr egyesületeket. Azt tapasztaljuk, hogy a bünmegelőzés számos feladataiban nem csak a törvényi előírások szerint, hanem attól sokoldalúbban végzik mindennapos közös feladataikat.
Tisztelt Elnök
Úr!
Tisztelt Heves Megyei Közgyűlési
Ezt követően röviden tájékoztatni igyekszünk a Heves Megyei Közgyűlés résztvevőit a
2013-
as évben végzett munkánkról a teljesség igénye nélkül. A Heves Megyei települések egy részén tevékenykedő egyesületek már két évtizeddel ezelőtt összefogtak egymással. Elhatározták, hogy egymást segítve, támogatva hatékonyabban és eredményesebben tudnak dolgozni, ezért - immár
20
esztendeje - megalakították és
bejegyeztették a Bíróságon a Heves Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségét (HMPSz). A
118
jeles évforduló alkalmából korabeli fényképeket, személyes visszaemlékezéseket tartalmazó kiadvány megjelentetését tervezi a HMPSZ elnöksége. Természetesen anyagi fedezetet kell keresnünk a kiadvány nyomdai előállításához, mert azt szeretnénk, ha ezzel megköszönhetnénk és kiemelhetnénk minden tagegyesületünk sok éves munkáját 2013 jelentőségét a polgárőrség számára leginkább az adta, hogy a gyökeresen megújult jogi környezetnek megfelelő átalakulást az év végéig a polgárőr szervezetek többségben végrehajtották. A megújulás eredménye az új polgárőr igazolvány kiadása, az új polgárőr formaruha kialakítása, a polgárőr járőr gépkocsik új megjelenési formájának kialakítása, továbbá az, hogy új tartalmú kapcsolat jött létre a rendőrséggel és a rendészeti szervekkel. A polgárőrség szakmai tevékenysége is új alapokra helyeződött, melynek eredményeként a rendőrséggel közös képzés, közös prograrnek és a folyamatos járőrszolgálat jelentősen hozzájárult Heves Megye kiegyensúlyozott közbiztonságához. A Heves Megyei Polgárőr Szövetség (továbbiakban HMPSz) Elnöksége fontos feladatának tekintette a 2011. évi CLXV. (polgárőr törvény - Pötv.) feladatainak megyénkre jellemző lehetőségek számbavételét, azok végrehajtását. Így fő célkitűzésünknek tekintettük azokat a belső vizsgálatok, hatások számbavételét, mellyel szervezeti életünk erősödhet, kapcsolataink szélesedhetnek,
a
megyei
szövetségünkre
vetülö
negatív
előítélek
teljes
egészében
megszüntethetők legyenek. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy ezekben a kérdésekben hatékonyan és eredményesen dolgoztunk. Társadalmi kapcsolataink terén fontos mérföldkőnek ítéljük, hogy megkötöttük az
Együttmük:0dési megállapodásunlmt ..
a
He,:e� t·.'fet;yei Rendőr-főkapitánysággal, clősegítcltük,
megszerveztük, hogy a megyénkben müködő összes polgárőr egyesület is szabályozhassa közös feladatrendszerét a megyei Rendör-főkapitánysággal és a járások területenként illetékes rendőrkapitányságaivaL Egyeztettük
együttműködési
közös
feladatainkat
megállapodás
a
Heves
ünnepélyes
Megyei
aláírásakor
Önkormányzattal, meg
is
akikkel
ajándékozták
az
megyei
szövetségünket. Kölcsönös megállapodást kötöttünk a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, ennek hatására több egyesület végez riasztásos, vagy önkéntes katasztrófavédelmi munkát hó akadályok,
árvíz,
tűzvész
esetén.
Heves
Megyei
Vöröskereszttel,
melynek
gyakorlati
megnyilvánulása a polgárőrök szervett véradása, az életmentő- és elsősegélynyújtó ismeretek elsajátítása a polgárőrök alap- és továbbképzésébe épülve. Igen jelentős polgárőr szeigálati óra esik a Posta Zrt-vel történő együttműködés gyakorlati megvalósítására.
Meg kell
jegyeznünk, hogy a postai kézbesítők biztonságának polgárőri támogatása egyáltalán nem áll arányban és egyesületenként nem differenciált, azzal a Postaigazgatóságok által nyújtott anyagi támogatással, melyek a polgárőr szeigálati járművek ezirányú költsége, az egyesületek üzemeltetési ráfordítása ezzel lenne azonosítható. A MÁV Zrt. Biztonsági Igazgatóság Miskolci Területi Vasútbiztonsági csoportjával, melynek hatására három polgárőr egyesület
alakított ki Vasúti Polgárőr tagozatot. Evek óta jó a kapcsolat az egyik Biztosító Társasággal, akik sokat segítenek az egyesületek tagjainak csoportos élet- és vagyonbiztonságával kapcsolatos alacsony árfekvésű és kockázatvállalású biztosítások megkötéséveL Összefogtuk,
szerveztük,
segítséget
adtunk
a
megye
egyesületeinek
az
új
igazolványcserékkel kapcsolatban, kijelöltük és felkértük az Okmányirodákat, hogy soron
kívül fogadják polgárőreinket, segítve az ezzel járó adminisztrációs munkát. Jelenlegi
2/8
információink szerint ugyan nem lehetünk elégedettek megyénkben az igazolványcserék számszerű adataival, mozgósítási,
de
közel 60 %-ban sikerült
szervezési
lehetőséget
megragadtunk,
teljesítenünk. hogy
az
Minden tájékoztatási,
igazoiványak
igénylése
felgyorsuljon. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk ezt a mu11kát továbbra is kiemeit feladatként
kezeljük.
Azt
tapasztaltuk,
hogy
az
igazolványcsere
az
egyesületeknél
"tagrevízióval" is együtt járt, melynek eredményeként megyénkben csökkent az egyesületek száma, és a taglétszám is.
Heves Megye Polgárőr egyesületei 2013-ban 35 30 25
------·�
/
20 15 10 5
�'11�,, Jll l/ o/-
li.
',•
l
Heves megyei terület (körzet)
�
�
ll) ,.....
�
:;:l cn
�
w
""
�-�
-
+-1
ll) ,.....
....
-
•Cll
N r/)
ll)
V) N :;:l V)
�
� �� ·-
-� cn
25
25
635
Füzesabony térség
15
17
362
Heves térség
14
14
Hatvan térség
12
12
Heves Megye összesen
99
102
o
�
Gyöngyös térség
ll)
CI:S ,.....:;j §� ;:; ·�
bO
33
ll) ,.....
c
,..... •ll)
Eger térség
34
�
E
·5'�
908
;;....
�o
�]
�
:;:l cn Ol) ll) V)
�� l
l
� o
�o
-5'
90
,.....
Cll
c
on·�
-� V)
cn
ooon
�s 54
10
7
28
64
633
18
42
287
35
41
2
2 825
l
3
181
208
A fenti adatok jól mutatják, hogy az egyesületek száma, taglétszáma, a területi Uárási) lakosság-létszámarányos polgárőri tevékenység milyen arányban van. Meg kell jegyeznünk, ami igen dicséretes, hogy a
statisztikai jelentések egyre pontosabb
tevékenység mutatókat tartalmaznak, egyre kevesebb munkával jár azok összegyüjtése, továbbítása a felsöbb szervek felé. Köszönet mindazoknak, akik megértették, hogy a számok összegyüjtése nem önös érdek, hanem mindannyiunk által értékelhető, elemezhető, feladatok meghatározója. Az elmúlt évekhez képest jelentösen javult a statisztikai fegyelem, a határidők betartása, a statisztikai számok reális értéke (l, 2.sz. melléklet)
3/8
Fontossá az egyesületek, de a területek, a megyei összesítés tekintetében különösen azért válik, mert a pénzbeli támogatások odaítélésének mértékadó szempontjává vált. A körülményekre tekintettel Verpelétről a Megyei Központi Irodát áthelyeztük Parádra. Az ezzel járó jogi és adminisztrációs ügyeket rendedben elvégeztük. A
járási koordinátorok nagy része a rendörkapitányságok területi illetékessége szerint a
HMPSZ Megyei Elnöksége tagjaként, alelnöki tisztségben, már korábban is tisztességgel ellátták területük koordinátori feladatait. 2013. január l-jével létrejött a járási közigazgatási rendszer, amelyhez a rendörhatóság szolgálatszervezési szempontból is igazodott. Az Egri Kaptányság területére, (mivel három járás esik), egy alelnök területvezetöi és az egri járás koordinátori feladatait, a másik két járásban (Pétervására és a Bélapátfalva) megyei elnökségi tagok,
de
korábban
jogosítványt
járási
nem
területvezetöi
koordinátori
feladatokkal
faladatokra
is.
A
megbízott
társadalmi
tisztségviselök
kapcsolataik
kaptak
kiépítettek,
valarnennyien kellő vezetöi jártassággal rendelkeznek. A járási ko01·dinátorokat befogadták, de egyelőre még ismerkednek az ezzel járó feladataikkaL Ebben segítségükre van a megjelent országos
segédanyag,
mely
részletes
ismereteket
nyújt
munkájukhoz.
Ilyen
feladat
összefoglaló a megyei Oktatási Bizottság vezetőjének összeállításában is készült, közvetlenül a járási koordinátorok megbízó levelének budapesti ünnepélyes átvétele után, s így azonnal használatba is került. A járási koordinátoroktól elvátjuk, hogy közremüködjenek az új, egységes
polgárőri
szemlélet,
gyakorlat
és
kapcsolati
rendszer
kialakításában
és
megvalósításában. Az egyesületeket hozzák közelebb a központi célkitüzésekhez, segítsék e célok megvalósulását az egyesületeknél, segítsék az egyesületek müködését. A hatékony polgárőri szeigálat ellátás érdekében segítsék elő a rendörség és a polgárőrség közötti, koordináltabb együttmüködést. A polgárőrök összetételű
alap- és továbbképző oktatását, vizsgáztatását a HMPSz megújult
Oktatási
Bizottsága
tervszerüen,
szakszerüen,
hatékonyan
végzi,
kiváló
előadókkal, szakemberekkel. Megkülönböztetett figyelmet szentelnek az egyesületi vezetök felkészítésére feladataikra, segítséget adnak az egyesületi gazdálkodás, a pályázatírás, a támogatások szakszerü elszámolása, az egyesületi irattárazás rendje, szakszerüsége, az egyesületek szabályozási rendszere (SZMSZ, alapszabály, ügyviteli rend, stb.) témakörökben. Kiemeit feladatként kezelik a térfigyelő rendszerrel rendelkező egyesületek kezelőinek az előírások
szerinti
ismeretek
átadását,
vizsgáztatását feladataikra.
felkészítéseket is végeznek, mint jelzőőri feladatok,
Speciális
és
alkalmi
jogos önvédelem esetén a spray
használata és következményei, stb.
Alapvető infrastruktúrával az egyesületek többsége rendelkezik. A mozgósítás, az információk
cseréje
elsősorban
elektronikusan,
ritkábban
telefonon,
vagy
postai
küldeményként papíralapon történik. A megyében egyre több település rendelkezik köztéri térfigyelő eszközökkel, melyek élőképes figyelési lehetősége szerint, a szeigálatban lévő és erre a feladatra engedéllyel rendelkező, kiképzett polgárőrök is segítenek. Pályázati támogatás segítségével több egyesület használ "rendszámfelismerö" rendszereket, melyek a rendörséggel történő közös
szeigálat
alkalmával
kölcsönös
előnyt
jelent
mindkét
fél
számára.
A
településeken egyre több rendezvény szargos és jelentős biztonsági feladatok teljesítésével végeznek munkát a polgárőrök. Ilyenkor a szeigálatban lévő polgárőrök egymás közötti információk megbeszélésére több helyen rádiótelefont
(URH CB rádiót) használnak melyeket
a központi vagy pályázati támogatásból tudtak beszerezni. Legtöbb gond a meglévő szeigálati jármüvek rossz műszaki állapotából, használatának magas költségéből adódik. Sok egyesület használja
szeigálati
célra
a
saját
jármüvét,
többnyire
költségtérítés
nélkül
önkéntes
adományként. Sokat segített ezen (különösen a l OOx l 00 akcióban résztvevő települések esetében) a központilag adományozott kerékpár, robogó, motorkerékpár, szeigálati gépjármű.
4/8
Lovas polgárőr egyesület megyénkben egyetlen helyen a hatvani térségben alakult.
Melegedő, tartózkodó hellyel, szinte valamennyi egyesület, elenyésző esetben polgárőr irodával csak néhány rendelkezik. Itt tárolják a szolgálatellátáshoz szükséges felszereléseiket (szolgálati napló, menetlevél, reflektor, jelzőtárcsa, láthatósági mellények, stb.) Formaruhájuk az egyesület tagjainak általában nincs, vagy néhány egyesület egyedi megállapodás alapján támogatásból olyan formaruhát vásárolt, melynek jelzéseiből kiderül együvé tartozásuk. WEB lappal, egyesületi intemet elérhetőséggel csak néhány egyesület rendelkezik, de inkább ezek is az egyéni költség terhét viselik. A HMPSz-nek van honlapja, sokoldalú tartalommal. Tükrözi a polgárőrök mindennapjait, eredményeiket, sikereiket. Informatív jellegű, mely alkalmankénti frissítéssei aktualitásokat trutalmaz. A
HMPSz
Elnöksége,
valamint
minden
bizottsága
egyre
több
sikeres
megyei
rendezvénnyel és versennyel segíti elő és erősíti a polgárőrök együvé tru1ozását, családjuk és
egymás közötti barátságát, munkájuk elismerését. Egyre sikeresebb a programja, helyszíne és a résztvevők növekvő szán1a szerint is a Megyei Polgárőrnap.
Ilyenkor az országos
elismerések mellett, megyei alapítású elismerések, kitüntetések is átadásra kerülnek. Ezen évente egy napos megyei rendezvény jelentős költségráfordítással, a helyszíni település Önkormányzatának és együttműködő szervek anyagi támogatásával lehet csak sikeres. Hagyományos
versenyek
közül említésre méltó
a
megyei
közlekedési-,
a
megyei
horgászverseny. Voltak kísérletek megyei futballtorna tekintetében is, de a jelentkezők száma igen csekély volt. A HMPSz Elnöksége éves munka-, és ülésterv szerint szervezi tevékenységét. E1mek összeállításában
jelentős
szempont
az
OPSz
által
meghatározott
főfeladatok
megyei
területünkre érvényesíthető cselekvési program meghatározása, a megye egyesületeinek és vezető szeneinek éves tevékenységének tervszerü és ütemezett szervező munkája. Figyelünk a polgárőr egyesületek aktuális területi vállalásaikra, éves akcióikra, közösségük erősítésére. A politikai semlegesség elvének tiszteletben tartása mellett felvállaljuk az egyesületek munkájának társadalmi jelentőségének meghatározását, munkájuk elismerését, a civil életük támogatását.
Általuk
segítjük
a
bűnügyi
szempontból
érzékeny
idős
emberel
a
gyermekekkel való törődést, a lakosság biztonságérzetének fokozását, az önként vállalt polgárőr tevékenység bizalmát, az általuk történő igénybevételét Az országos lOOxlOO akcióhoz kapcsolódva a rendőri szervekkel együtt feltérképezzük a bűnügyileg
fertőzött
munkanélküliség, társadalmi
a
területeket, szegénység,
összefogással
településeket, a
családok
valamelyest
azokat
krízis
enyhíthetők,
ahol
helyzetbe
arányaiban kerülése,
megelőzhetők
a
nagyobb
melyek
a
közös
bűneikövetések
megvalósítása. A program meghirdetését az indokolta, hogy nagyobb hangsúlyt fektessünk az átlagtól eltérő közbiztonsági kihívásokkal rendelkező - megyénkben öt településen - az erők, eszközök koncentrálására és az együttműködés hatékonyságának növelésére. A programban résztvevő települések közbiztonságának fenntartásában és a lakosság biztonságérzetének javításában érvényesült a rendőrség szakmai, irányító, koordináló szerepe, nőtt a közös szelgálatok és tevékenységek száma (több településen megduplázódott), rendszeressé vált az információk cseréje, erősödött az egymás iránti bizalom. Megvalósult, és hatékonyabb lett az önkormányzatok és a polgárőr egyesületek bünmegelőzési tevékenysége, együttműködése. Rendszeressé és tru1almassá váltak a bűnmegelőzési és kapcsolaterősítési lakossági fórumok, amelyek szervezését és megtartását a rendőrség és a polgárőrség hangolta össze. Katasztrófavédelemmel
teljesítmétmyel párosult. árvízveszély
miatt
A
kialakult
összehangolt
önkéntes
rendkívüli időjárás, országos
méretű
polgárőri
a márciusi
jelenlét
hófúvás,
a
katasztrófa-helyzetekben
emberfeletti júniusi, a
dunai
polgárőrség
ismételten jelesre vizsgázott. Több száz embert mentettek ki a hóban rekedt gépjárműveikből.
S/8
Különbözö melegedöhelyekre szállították, és a lehetőségekhez mérten étellel, itallal látták el öket. A Komárom-Esztergom, valamint Pest megyei, továbbá a budapesti szakaszán kialakult árvízi veszélyhelyzet miatt - a polgárörök mozgósítása vált szükségessé, de az ország számos más megyéjéböl- többek között Heves Megyéböl is- elsősorban Hatvan körzetéből érkeztek polgárörök a gátakra. Polgárörök százai, ezrei mozdultak meg a hívó szóra. A HMPSz gazdálkodása szigorúan szabályozott és takarékos. Azokból a pénzügyi támogatásokból táplálkozik, melyeket a központi költségvetés biztosít a működéshez. Ezért az anyagi lehetőségeink nagyon szűkösek, kizárólag az OPSZ-töl kapott támogatásból kell fedeznünk a kiadásainkat Az is igaz, hogy az egyesületeinket az önkormányzatok a lehetőségeikhez
mérten
tán1ogatják,
de
magát
a
megyei
szövetséget
még
a Megyei
Önkormányzat sem tudta támogatni az elmúlt években. Pályázataink ugyan befogadást nyertek, de valós pénzügyi fedezet a pályázati célok megvalósításához 2013. évben nem érvényesült (pl.: NEA). A
Belügyminisztériumtól
kapott,
az
OPSz
által
megyénként
elosztott
egyesületi
támogatások mértéke 2013-ban a következő képen alakult: A HMPSz továbbosztása a polgárőr egyesületeknek területenként (járásonként) 2013. év első és második körében együttesen következő: Polgárőr egyesületek támogatása területenként 2013-ban (Ft)
B Eger körzet • Füzesabony kórzet C Gyöngyös körwt • Hatvan körLet 1!1 Heves térség
618
A HMPSz továbbosztása a polgárőr egyesületeknek területenként Uárásonként) 2013. év harmadik körében együttesen következő:
Polgárőr egyesületek támogatása (3. kör) területenként (Ft)
4000 000 3 500 000 3000 000 2 500 000 2000000 1500000 1000000 500000
o+---
A következő évben határozott tervünk a HMPSz működésének stabilizálása, a polgárőr egyesületekkel történő mindennapos tartalmi kapcsoiat erősítése. Fontos, hogy az egyesületek közhasznúsági fo ko zat ainak felülvizsgálata során minél több egyesület megfeleljen az előírt feltételeknek, mert ezáltal tudnak biztosítani maguknak olyan feltételeket, lehetőségeket. Így fokozhatják tevékenységüket, amire eleve hivatottak, hogy erősítsék a lakosságban azt a bizalmat a tagok, az egyesületek a szövetség irányába, amely valóra váltja az emberekben a biztonságérzet megjelenését, fennmaradását, tevékenységükkel a bűncselekmények, jogsértések kialakulásának feltételeit csökkentsék. Fontosnak
tartjuk
az
egyesületek
adminisztrációs,
dokumentációs
tevékenységének
minőségi javítását, az ezzel kapcsolatos gondolkodásmód közös nevezőre hozását. A 2014. évet az OPSZ a "Külterületi bűnmegelőzés éve" -ként jelölte meg, e1mek megfelelően a szükséges feladatok elvégzését szervezzük, ezt segítjük a Heves megye egyesületeinek tevékenységében. Ez a minősítés jelzi, hogy hatékonyabban kell segíteni a tanyák és a termőföldek (termények), az erdők és a környezeti értékek védelmét Tovább folytatjuk és szorgalmazzuk a tagság
új
igazolvánnyal történő ellátását. Aktívan
részt kell venni a települések, valamint a térség, a megye életében. A helyi feladatok meghatározásánál, a polgárőr szelgálatok tervezésekor és a végrehajtás során
prioritást
kap
az
együttműködési
megállapodásokban
vállalt
rendőrségi
és
önkormányzati, valamint egyéb szervezeti (Katasztrófavédelem, Vízügy, stb.... ) igények teljesítése. Külön figyelmet igényel, hogy 2014-ben magyar és európai uniós parlamenti, valamint
önkormányzati választások lesznek, ami feladatnövekedéssel jár a rendőrség részére, és jelentősen érinti az egyesületek tevékenységét is (különös tekintettel azon egyesületekre,
7/8
amelyeknél polgármester vagy önkormányzati képviselő a polgárőrvezető vagy vezetőségi
tag).
.,.
Nem feledkezhetünk meg a hagyományosan jelentkező, kiemelt, polgárőr akciók
.,.
" "Húsvéti Polgárőr Napok elnevezéssel bűnmegelőzési, gyermek- és ifjúságvédelmi akciósorozat;
.,.
" "Őszi Baleset- és Bűnmegelőzési Hónap keretében az iskolakezdés bűrunegelőzési és közlekedésbiztonsági feladataiban való részvétel;
.,.
" "Mindenszentek és Halottak Napja időszakában a temetők rendjét veszélyeztető bűncselekmények megelőzése és a baleseti veszélyek mérséklése;
.,.
Nemzeti ünnepekkel összefüggő közösségi (települési) rendezvények közterületi
.,.
A kiemeit üdülőkörzetekben a rendőrség koordinációja alapján, az idegenforgalmi
időszakainak feladatairól sem:
rendjének ellenőrzése;
idény
jelent
fokozott,
regionálisan
összehangolt
bűrunegelőzési
feladatokat
(Poroszló-Sarud, Tisza tó; Egerszalók, Demjén; a Mátrai és a Bükki kiránduló és
üdülőhelyek).
Fontos célnak tekintjük az elkövetkezendő időszakra vonatkoztatva a bűncselekmények
felderítését, megszakítását,
elemezzük
a
területen
ill.
megelőzését.
bekövetkezett
Ene tekintettel
bűncselekményeket,
a
továbbra
is
közterületi
folyamatosan
szelgálatunk
hatékonyságát. Az értékelt adatoknak megfelelően fő célunknak tekintjük a vagyon elleni cselekmények számának csökkentését.
Részt kívánunk venni olyan mozgósításban, akciókban, mely összefügg a krízis helyzetbe
került emberek segítésében, a katasztrófa helyzetek elhárításában.
Befejezésül kétjük tájékoztatónk megvitatását és elfogadását!
Parád, 2014. április 2.
Tisztelettel a Heves Megyei Polgárőr Szövetség Elnöksége nevében:
;Qt
'
ö g f1eren
HMPSz elnöke
818