XXV. évfolyam, 2. szám
2013. február
A középiskolások Terézanyuja 9. oldal Közéleti és tájékoztató lap
Megjelenik minden hónap első hetében Bővebb információ, archívum a város honlapján: http://www.albertirsa.hu
100 Ft
Hetven éve történt a doni katasztrófa A Don-kanyarnál elszenvedett magyar hadsereg vereségének 70. évfordulóján, január 13-án, ahogyan azt országszerte több településen, úgy Albertirsán is megemlékeztek a tragikus végkimenetelű ütközetről. Kiszel Mihály plébános, a Katolikus Templomban tartott istentiszteleten méltatta azokat a katonákat, akik hősiesen helyt álltak a csatában, kik példaképei az önfeláldozásnak és hazaszeretetnek. Szinte alig volt olyan család, amelyet ne érintett volna ez az ütközet, s a hősi halált halt katonák, hadifoglyok emlékét meg kell őrizni és tiszteletben tartani. Az ünnepi gyászmise után a II. Világháború albertirsai áldozatainak tiszteletére emelt emlékmű előtt folytatódott a megemlékezés, ahol Szőke Szabolcs, a Kulturális Bizottság elnöke mondott beszédet: (folytatás az 8. oldalon) A szovjet hadsereg Sztálingrád felszabadításának fontos hadművelete során 70 éve, 1943. január 12-én törte át a Don-kanyarban védelembe vonult magyar csapatok vonalait. Az orosz télben a 2. magyar hadseregre mért vereség és visszavonulás a csapatok pusztulásához vezetett. A doni veszteségekről pontos adatok még ma sem állnak rendelkezésre. A 2. magyar hadsereg mintegy 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer embert veszített el, az elesettek és a fogságba kerültek pontos számát máig nem lehet megállapítani. A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége. Magyar katonaság a keresztes háborúk óta nem harcolt olyan messze a hazájától, mint akkor.
Kedves Olvasóink! 2013 februárjától lejárt a főszerkesztői megbízatásom, a Képviselő-testület Ádori Pétert bízta meg az Albertirsai Híradó felelős szerkesztői feladatainak ellátásával. Kérem, hogy a továbbiakban észrevételeikkel, problémáikkal hozzá forduljanak. Köszönöm eddigi megtisztelő figyelmüket, érdeklődésüket! Tisztelettel: Müller Mónika
Albertirsai Híradó
2
Tartalom
VÁROSHÁZA ............................................................................... 3-6. oldal KULTÚRA ..................................................................................... 6-8. oldal KÖZÉLET ................................................................................. 9-14. oldal AKTUÁLIS HELYI POLITIKA ................................................. 15-16. oldal AKTUÁLIS .............................................................................. 17-19. oldal SPORT .......................................................................................... 19. oldal KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK ..................................................... 20. oldal
2013. február
MÁRCIUSI ELŐZETES! A Gerje-Party Fúvósegylet szeretettel meghívja Önt és kedves családját
Farsangi jelmezes koncertjére
2013. március 2-án, szombaton 18 órára a Móra Ferenc Művelődési Házba. Ne feledjék, SZJA 1% ajánlás 2013-ban is! Gerje-Party Fúvósegylet Adószám: 18668267-1-13
VÉRADÁS Egy kontinens íze képekben 6. oldal
Magyar Kultúra Napja 7. oldal
FELHÍVÁS
VALAMENNYI FÖLDHASZNÁLÓ SZÁMÁRA A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény és a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007 (XII. 23.) Korm. rendelet változása következtében valamennyi ingatlanügyi hatóságnál (továbbiakban: járási földhivatalnál) regisztrált földhasználó KÖTELES BEJELENTENI: a) magánszemély földhasználó esetében a személyi azonosítóját (személyi számát) és az állampolgárságát, b) gazdálkodó szervezet földhasználó esetében pedig a statisztikai azonosítóját. A fentiek alapján 2013. március 30-ig az illetékes járási földhivatalhoz be kell nyújtani magánszemély földhasználó esetében a személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolatát, gazdálkodó szervezet földhasználó esetében a statisztikai azonosítót. Amennyiben a földhasználó családi gazdálkodónak minősül, a Korm. rendelet alapján a családi gazdaság nyilvántartási számát is be kell jelenteni, valamint szükséges annak megjelölése, hogy a földterület a családi gazdasághoz tartozik. /Az a földrészlet tartozik a családi gazdasághoz, amelyet a megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága a családi gazdaság használatába regisztrálta./ A földhasználati azonosító adatközlési adatlap beszerezhető a földhivataloknál, vagy
letölthető a www.földhivatal.hu honlapról. A bejelentést határidőben elmulasztó földhasználót az földhivatal bírsággal sújtja, amelynek mértéke a termőföld ingatlan-nyilvántartás szerinti AK értékének ezerszerese, azzal, hogy nem lehet kevesebb a behajtható köztartozás minimális összegénél. A földhasználati nyilvántartás teljes körűvé tétele érdekében a Magyar Országgyűlés döntése alapján módosult a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény. A 2013. január 1-ével hatályba lépett rendelkezés értelmében már nem kizárólag az 1 hektárt meghaladó termőföldterületet használó, hanem VALAMENNYI FÖLDHASZNÁLÓ KÖTELES BEJELENTENI A HASZNÁLATÁT a területileg illetékes járási földhivatalnál. A törvény értelmében földhasználó az is, aki termőföld tulajdonjogával rendelkezik és annak használatát nem engedte át más személy részére. A földhasználati bejelentési adatlap beszerezhető a földhivataloknál, vagy letölthető a www.földhivatal.hu honlapról. A bejelentést elmulasztó földhasználót az földhivatal bírsággal sújtja, amelynek mértéke a termőföld ingatlan-nyilvántartás szerinti AK értékének ezerszerese, azzal, hogy nem lehet kevesebb a behajtható köztartozás minimális összegénél.
2013. február 12-én (kedden) 9 és 12 óra között tisztelettel várnak minden véradót a Művelődési Házban. Magyar Vöröskereszt
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Idén is pályázható a 3 hetes franciaországi testvérvárosi nyelvgyakorlás, melyre várhatóan 2013. július végén, augusztus elején kerül sor. A pályázatnak tartalmaznia kell: – bemutatkozás, – pályázati feltételek meglétének indoklása, – a pályázat beadásának célja. A pályázat elbírálása során a jelentkezők nyelvi szintfelmérő teszten veszek részt! A pályázat feltételei: – 18. életév betöltése, – albertirsai lakhely, – középszintű francia nyelvtudás, – közéletben való részvétel (pl.: francia vendégek rendszeres fogadása) – magas fokú önállóság és kommunikációs készség, – a francia fél által felajánlott nyári munka és elszállásolási feltételek elfogadása. A pályázat leadásának határideje: 2013. 03. 07. Az eredményről a pályázókat levélben értesítjük. Bővebb felvilágosítás illetve a pályázat leadása: személyesen: Albertirsa Város Önkormányzata (Titkárság) vagy Albertirsai Testvérvárosi Csoport. E-mail:
[email protected] Tel.: 70/5714860
Albertirsai Híradó
2013. február
3
VÁROSHÁZA
Első kézből Költségvetés készítés közben Tavaly novemberben, jogszabályi kötelezettségének eleget téve megtárgyalta, majd elfogadta képviselő-testületünk, a 2013. évi városi költségvetés előzetesét, az ún. koncepciót. Az előkészítésekor kapott számok igen borús képet mutattak számunkra az idei esztendőről. Minden jel arra utalt, hogy a tavalyi, valamenynyi korábbinál soványabb bevételi keret, idén tovább szűkül. Nos, januárban a költségvetési törvény végleges számaival kalkulálhattuk saját, 2013. évi büdzsénket. Ezekben minimális mértékű pozitív elmozdulás tapasztalható az őszi, előzetes adatokhoz képest. A konkrét számokat vizsgálva sajnos azt kell mondjam, hogy a fenti mondat szavai körül a fő hangsúlyt a „minimális”-ra kell helyezni. Ezek után az sem csekélység, hogy a megformált költségvetési tervezetünkben egyensúlyba tudtuk hozni a bevételi és a kiadási oldalt. Mindez oly módon sikerült, hogy az idén rendelkezésünkre álló anyagi források biztosítják valamennyi már meglévő szolgáltatásunk, intézményünk biztonságos működtetését. Ezen túlmenően szerény mértékben, de futja gyülekezeteink, civil szervezeteink támogatására, a járda építési program folytatására, és egy elkülönített kisebb összeg szolgálhatja (a tanyagondnoki intézmény mellett) a külterületen élők speciális gondjainak oldását. Ismét tervezzük továbbá hetven év fölötti lakótársaink vásárlási utalvánnyal való támogatását, fiataljaink első nyelvvizsga díjának átvállalását csakúgy, mint a Bursa Hungarica Ösztöndíj rendszer eszközével a tehetséges, ám szociálisan rászoruló főiskolások, egyetemisták megsegítését. A teljesség igénye nélkül felsoroltakat amiatt emeltem ki, mivel egyikük sem kötelezően ellátandó feladat önkormányzatunk számára. Ebbe a körbe tartozik továbbá valamennyi egészségügyi szakrendelésünk. Azért kell erről beszélni, mert az Országgyűlés által tavaly elfogadott új önkormányzati törvény (más szigorítások mellett) 2013-tól csak akkor engedélyez ilyen ún. szabadon választott feladatot teljesíteni egy településnek, ha a törvények által részére előírt minden kötelező
teendő pénzügyi fedezetét előteremtette. Nos, sok-sok magyarországi helyhatóság számára ma még ez is teljesíthetetlennek tűnik. A bevezetőben említett 2013. évi költségvetési törvény ugyanis a kötelező feladatok minimális anyagi forrásainak alig több mint felét biztosítja állami keretekből. Vagyis a kötelező feladatok teljesítéshez hiányzó pénzeket kell elsőként előteremtenünk saját „tehetségünkből”. Ma már nyugodtan kijelenthetem, hogy Albertirsán eredményesen megoldjuk ezt a legalapvetőbb leckét. Sőt! Mint fentebb láthattuk, szándékaink szerint az önként vállalt feladatainkat is továbbvisszük. Mindezek után felhalmozásra, tehát fejlesztésre, új értékek létrehozására, előreláthatólag mintegy 136 millió forintot költhetünk 2013-ban. Ebből a legnagyobb tételt, mintegy 110-120 millió forintot a Luther utcai óvoda épület teljes felújítására, és 300 m2-rel történő bővítésére fordíthatunk. A beruházás eredményeként ismét egy szép, korszerű óvoda épülettel gazdagodhatunk. A munkavégzést európai uniós pályázaton történt eredményes szereplésünk tette lehetővé. A tervezett beruházási költség kilencvenöt százalékát állja az Unió. Ez, vagyis a támogatás összege, 111.309 ezer forint. A többi, ma vállalhatónak látszó fejlesztési tétel között, értékét tekintve sajnos egyetlen jelentős akad. A Pesti út mellett, a Pozsonyi és a Batthyány utca közötti szakaszon épülő vízelvezető árokra gondolok. Bízom benne, hogy a 2012. évi gazdálkodásunkról készülő zárszámadás elfogadását követően mutatkozik majd annyi szabad pénzmaradványunk, amely lehetővé teszi még néhány más beruházás végrehajtását. Azt azonban máris jelzem, hogy a tavaly tavaszihoz hasonló mértékű pénzmaradvány megjelenése kizárt. Ennek több oka van. Közülük a legmarkánsabb az, hogy költségvetésünk tervezete, a majdani pénzmaradványból bevételi oldalon száztíz-millió forintnyival máris számol. Munkatársaimmal úgy kalkulálunk, hogy ennyi szabad pénzmaradvány biztosan átkerül 2012-ről az idei büdzsébe. Sőt, minden bizonnyal valamennyivel több is. Az ezután megjelenő
növekmény azonban meg sem közelítheti a 2012 márciusit. Összegzésként azt jelenthetem, hogy 2013-ban szerény, feszes, ám vállalható költségvetése lesz Albertirsának. Olyan költségvetése, amely alkalmas korábbi eredményeinek továbbvitelére, s fölötte néhány különösen fontos fejlesztés végrehajtására. Szerény lesz tehát a város 2013. évi költségvetése, ám biztonságos. Nem olyan gazdag, amilyet szeretnénk, de valamivel szebb, mint amitől novemberdecemberben tartottunk, s lényegesen kiegyensúlyozottabb, mint a hazai önkormányzatok többségének költségvetése. Ennek, a másokhoz viszonyítva konszolidált, nyugodt, kiegyensúlyozott helyzetnek nagyon pontos okai vannak. Nézzük ezeket! – Esztendővel ezelőtt a képviselő-testület felvállalt néhány népszerűtlen, ám elkerülhetetlen döntést. Gondolok például a kommunális adó emelésére, a szakrendelések fizetőssé tételére és a helyi közszféra dolgozói létszámának csökkentésére. Sok kritikát kaptunk ezért. Még ma is akadnak, akik az akkori lépéseket valamiféle népnyúzó politika fölösleges részelemeiként próbálják beállítani. Csakhogy ezek a döntések növelték a bevételeinket, és csökkentették a kiadásainkat. E hatásuk több évre szól. Nélkülük ma sokkal nehezebb lenne összeállítanunk Albertirsa 2013. évi költségvetését. – Fentebb már említettem, hogy a 2012-ből várhatóan áthozásra kerülő szabad pénzmaradványból száztíz-millió forintot bevételi oldalon figyelembe vettünk a költségvetési tervezet összeállításakor. Ezt többek között azért tehettük meg nyugodtan, mert 2012. második negyedévétől tartósan lekötöttük azt az ötven-millió forintot, amely miatt néhányan szintén szakadatlanul ágáltak… – A kormányzat önkormányzatokat érintő adósságkezelési eljárásából a 2013. esztendőt érintő adóterhünk harminckét-millió forintos mérséklésére számíthatunk. Zárójelben meg kell jegyeznem, hogy az adósságrendezésnek negatív következményei is vannak. Ezek terhét valamennyi honi települési önkormányzat elszenvedi az állami támogatások csökkenő mértékében. Közvetlenül pedig az említett harminckét-millió forintot hozza a konyhára. Folytatás a következő oldalon >>
Albertirsai Híradó
4
2013. február
VÁROSHÁZA Folytatás az előző oldalról – Az elfogadott költségvetési törvény, az eredeti országgyűlési javaslathoz képest kevesebb ún. elvárt bevételt írt elő önkormányzatunk számára. Ennek eredményeként a tavaly őszi ismereteinkhez képest relatíve növekszik valamelyest a még így is csekély állami támogatás.
Az itt leírtak csupán a város 2013-ra vonatkozó majdani költségvetési rendeletének első tervezetéről szólnak. Az alapjukat képező kalkulációkról, s azok következményeiről a képviselő-testület februárban tart vitát. A végső változat elfogadása jó esetben a hónap utolsó napjára várható. Mindez azt jelenti, hogy a fentiekben
ismertetett dolgok ma még csupán az elképzelések szintjén léteznek. Tény továbbá, hogy magunk előtt görgetünk több olyan fejlesztési feladatot, amelyre a jelenlegi tervezet nem tartalmaz forrást. Vagyis költségvetési elképzeléseink első változatának további átdolgozására, finomítására van szükség. Fazekas László
Beszámoló a Képviselő-testület januári üléseiről Albertirsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete január 17-én rendkívüli üléssel kezdte meg munkáját, ahol Fazekas László polgármester bemutatta a képviselőknek a Városüzemeltetési Iroda új vezetőjét, Gergely Norbertet. Az első napirendi pontban az „Új Széchenyi Terv” keretében keretén belül, épületenergetikai fejlesztésekre kiírt KEOP pályázaton való részvételt vitatták meg. A támogatás mértéke 85%-os, s a pályázat az önkormányzat, valamint annak intézményei épületenergetikai fejlesztésére nyújt lehetőséget, kombinálva a megújuló energiaforrásokkal. Egyik fontos feltétel, hogy a pályázó előzetesen regisztráltassa magát, melyre január 21-től nyílik majd mód. Az előterjesztés megtárgyalásánál a pályázat elkészítésének egyik ajánlattevője, a Primagáz Kft. két képviselője is jelen volt. Ajánlatukat a Képviselő-testület megfelelőnek és elfogadhatónak tartotta. A testület ezért úgy döntött, hogy a Polgármesteri Hivatal, a Városi Könyvtár, a Vasút utcai Orvosi Rendelő, valamint a Tessedik Sámuel Általános Iskola Győzelem utcai és Táncsics utcai épületeinek épületenergetikai fejlesztésére nyújt be pályázatot, melynek elkészítésével, illetve az előzetes regisztráció lebonyolításával a Primagáz Kft.-t bízza meg. A Napsugár Óvoda Pesti úti és a Dózsa György úti épületei, valamint a Művelődési Ház esetében az intézményvezetőket bízzák meg a pályázatok benyújtásával. Ismeretes, hogy a Képviselő-testület 2012. november 29-én hozott határozatával úgy döntött, előzetesen hozzájárul ahhoz, hogy az EDF-Démász Kft. a 0278/13 hrsz.-ú, Dánosi úton lévő ingatlan egy részén 120/20kV-os alállomást létesítsen és módosítsa az ingatlant érintő szerkezeti és szabályozási tervet. Azóta több kérdés, aggály is felmerült, melyekre a DÉ-
MÁSZ képviselője igyekezett válaszokat adni. Oláh Mihály elmondása szerint az alállomás semmilyen veszélyt nem jelentene sem a környezetre, sem a lakosságra nézve. Mivel földkábeles megoldás esetén a kábelek mintegy 1m mélyen futnának a föld alatt, így az esetleges művelést sem akadályozná. Az alállomás továbbá nem csupán az Aquarius-Aqua Kft. megnövekedett energiaigényét tudná kiszolgálni, de a város áramellátásának minőségét is javítaná. A testület ugyanakkor arról is értesült, hogy az Aquarius Kft. közelében is van egy kijelölt terület, melyet a Démász korábban megvizsgált és alkalmasnak ítélt az alállomás telepítéséhez. Mivel a képviselők többsége inkább ezt a területet támogatná, s fontosnak tartja az Aquarius-Aqua Kft. véleményét is ez ügyben, így határozat nem született, a döntést a rendes ülésre halasztották. A téma azonban, az új fejlemények tükrében, addigra már elvesztette aktualitását. A Démász ugyanis főként a januártól bevezetett közműadó miatt úgy döntött, egyelőre nem építi meg városunkban az alállomást; az Aquarius Kft. megnövekedett energiaigényét a Cegléden már meglévő alállomásról biztosítja. Így Albertirsa energiaellátásban nem keletkezik többlet, de a végleges megoldásról tovább egyeztetnek a Démász és az Aquarius Kft. szakemberei – derült ki a két ülés közötti időszak beszámolójából. A rendkívüli ülés utolsó napirendi pontjában a Képviselő-testület elfogadta, hogy az ÉPTERV 96 Bt. készítse el 2.000.000 Ft összegű vállalkozás szerződésének tervezetét a Napsugár Óvoda Luther utcai épületének (Tündérkert) építészeti és gépészeti kiviteli terveinek elkészítésére vonatkozóan. A statikus tervek elkészítésével a Maki-Szerk Kft.-t 600.000 Ft összeggel, míg az elektromos tervek
elkészítésével a Kőhegyi Mérnöki Iroda Kft.-t 400.000 Ft összeggel bízza meg. A tervezéshez szükséges bruttó 3.108.000 Ft-ot az önkormányzat a 2013. évi költségvetésből biztosítja. Egyebekben Sági Józsefné az iránt érdeklődött, hogy a Hirös Kft. hány darab sárga zsákot biztosít ezentúl a lakosoknak? A Hirös Kft. felülvizsgálta és módosította zsákjuttatási rendszerét, mivel előfordult, hogy akár 10-12 PET palackok gyűjtésére szánt zsákokat is kihelyeztek, melyekben kommunális hulladékot is beletettek – tudtuk meg a polgármestertől. Így 2013. január 17. napjától újrahasznosítható hulladékok (sárga zsák) kapcsán 1 db kihelyezett zsák esetén 1 db cserezsákot, 2 db kihelyezett zsák esetén 2 db cserezsákot, 3 db kihelyezett zsák esetén 3 db cserezsákot, 4 db kihelyezett zsáktól max. 3 db cserezsákot biztosítanak. További változás, hogy – a korábbi gyakorlattól eltérően – nem lehet plusz zsákot igényelni a polgármesteri hivatalokban, illetve a hulladékgyűjtő udvarokban. Fontos, amennyiben a cserezsák kevésnek bizonyul, az újrahasznosítható hulladékokat bármilyen más áttetsző, műanyag zsákban is ki lehet helyezni! A témához kapcsolódóan Major Judit azt kérte, hogy a komposztálható hulladék gyűjtéséhez a zöld zsákokból többet biztosítsanak, amelyekre főként az őszi időszakban lenne nagy szükség. Az alpolgármester továbbá jelezte, hogy a Luther utcai óvodánál nem, vagy csak nagyon ritkán veszik igénybe a parkolókat a szülők, ami gondot okoz a közlekedésben, illetve a sebesség mérő jelzőtáblák már jó ideje nem működnek. Fazekas László polgármester feljegyezte a problémákat, előbbi a rendőrség hatáskörébe tartozik, utóbbira vonatkozóan pedig Folytatás a következő oldalon >>
Albertirsai Híradó
2013. február
5
VÁROSHÁZA Folytatás az előző oldalról a rendes ülésre megérkezett az árajánlat, mely szerint mérőegységenként 40.000 Ft-ért tudja a kivitelező javítást elvégezni. Kovács Lászlóné a közlekedési jelzőtáblák igénylésének folyamata felől, Szőke Szabolcs pedig az iránt érdeklődött, miért nem történt meg havazást követően a hóeltakarítás az önkormányzat utcáin? A kérdésekre a polgármester válaszolt. Elmondta, a táblák igénylése folyamatban van, s még a rendes ülés előtt elkészül az összesítés, a havat pedig valóban nem tolatták el, mert úgy ítélték, nem esett akkora mennyiségű hó, ami indokolta volna azt. Végül Szemőkné Szedlacsek Judit a 70 éven felüliek nevében, valamint egy kis köszönőlevél kíséretében megköszönte az Erzsébet utalványokat. A január 31-i rendes ülés ünnepélyes eskütétellel kezdődött. A távozó Lebanov József helyére Szőke Károly került a Képviselő-testületbe, s nyert el képviselői mandátumot. Így változott a bizottságok összetétele is. A Jogi Ügyrendi Bizottságba Kovács Lászlóné és Szőke Szabolcs került, Szőke Károly, aki eddig külsős tagként segítette a Kulturális Bizottság munkáját, immáron a rendes tagi funkciót tölti be, s egyúttal megválasztották a Városfejlesztési- és Környezetvédelmi Bizottságba is. A Kulturális Bizottság külsős tagjává pedig Lehel Lászlót választották, aki szintén letette esküjét. Elfogadták Albertirsa város forgalmi rendjéről szóló előterjesztést, melyet évente felül kell vizsgálni. A területi képviselőktől beérkezett javaslatok alapján, többek között várakozni tilos tábla kerül a Baross utca, Landler J. utca és hűtőházi utca közötti szakaszra, illetve az Arany János utcában az óvodában szembeni útszakaszra. Sebességkorlátozó tábla (30 km) lesz a Pálinkafőző dűlő aszfaltozott
szakaszánál és megfontolják a Mikebudai u. és Galamb u. kereszteződéséhez ennek felállítását, ám ehhez a Magyar Közút hozzájárulását kell kérni. Egyirányúsítják a Petőfi utcát a Dózsa György utcától az első baloldali keresztutcáig, egyúttal behajtani tilos tábla kerül a Petőfi utca 2749 és 2782 hrsz.-ú utca felől; s 3 db útkanyarulatot jelző tábla lesz a Szentmártoni úton. Mint ismeretes, a Képviselő-testület nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a közétkeztetési feladatok ellátására. Az eljárás nyertesének a TS Gastro Kft.-t hirdették ki. A cég, a Szociális Segítőház által nyújtott étkeztetés intézményi térítési díját 562,61 Ft/nap-ban határozta meg. Visszavonták a január 17-i rendkívüli ülésen született határozatot, mely szerint a Primagáz Kft. nyújt be pályázatot, s bonyolítja le az előzetes regisztrációt épületenergetikai fejlesztésre. Az előzetes regisztráció azonban január 21-én törlésre került, a komplett pályázati dokumentumokat legkorábban február 5-től lehet beadni. A feltételek módosulásának ismertében a Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Polgármesteri Hivatal, a Napsugár és a Mazsola Óvoda, valamint a Politzer Ádám Orvosi Rendelő épületeinek épületenergetikai fejlesztésére nyújt be pályázatot, melynek elkészítésével a Primagáz Kft.-t bízza meg. A Márai Sándor Városi Könyvtár vonatkozásában pedig a Goodwill Consulting Kft. készíti el a pályázati anyagot. Több csatornán is értesülhettek olvasóink, hogy az állam, meghatározott feltételek mellett, részben átvállalja az 5000 fő feletti települések pénzintézetekkel szembeni adósságának egy részét. Albertirsa adóerőképessége alapján a város adósságának 60%-át vállalja át az állam, melyről legkésőbb június 28-ig gondoskodik az államháztartásért felelős miniszter.
MAGYAR KÉMÉNY KFT. FELHÍVÁSA Értesítjük, hogy a 347/2012. (XII.11) Kormányrendelet és a 63/2012. (XII.11) BM rendelet értelmében előírt kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás körébe tartozó feladatokat – a települési Önkormányzat közigazgatási határain belül – a Magyar Kémény Kft. alkalmazottjai látják el. Az Önök települését kollegáink 2013. január 26 és június 30. között keresik fel. A társaságunk alkalmazásában álló dolgozóink fényképes igazolvánnyal illetve névre szóló megbízólevéllel rendelkeznek. GABONA GYÖRGY kéményseprő ÉS BOZSÓ ROLAND kéményseprő
Egyebekben Szemőkné Szedlacsek Judit arra kérte a lakosságot, hogy házaik, s amennyiben lehetséges, úgy az üresen álló ingatlanok előtt is, a könnyebb közlekedés érdekében tisztítsák el a havat. Továbbá a szemészeti rendelés újraindulása felől érdeklődött, mely jó ideje szünetel, és a rendelő bejáratánál nincs kitéve erre vonatkozó információ. A képviselő aszszony ezen kívül a külterületi utak rendbetételéről, valamint a csatornatársulat megalakulásáról kért tájékoztatást. A polgármester a szemészeti szakrendelés ügyében ígéretet tett annak utána érdeklődésére, a külterületi utakról legkorábban a költségvetés elfogadásakor tudnak dönteni, de a költségvetés 1. változatában 1,5 M Ft van jelenleg elkülönítve erre a célra. A csatornatársulat megalakulásáról pedig lesz később egyeztetés a DAKÖVvel. Durázi Jánosné az iránt érdeklődött, megoldható-e, hogy a településen ismét működjön DÉMÁSZ ügyfélszolgálat, ugyanis több lakónál a hátralékok elmaradása miatt, feltöltő kártyás áramvételi lehetőséget ajánlott fel a szolgáltató, ám ezt csak Cegléden lehet elintézni. Fazekas László felkeresi azt a személyt, aki ilyen jellegű ügyfélszolgálati tevékenységet el tudna látni, ám mindenképpen szükséges egyeztetni a DÉMÁSZ-szal is. A külterületi utak rossz állapotát Szőke Szabolcs ugyancsak felvetette, egyúttal kérte, a latyakmentesítésre a jövőben nagyobb erőt fordítsanak. Mivel nem esett túl sok hó, így az eddigieknél több intézkedést nem tudnak tenni – válaszolta a polgármester. Szőke Károly jelezte, hogy a Baba utcában három világító test nem működik, valamint az iránt érdeklődött, benyújtották-e a kérelmet villanyoszlop áthelyezésére a Sport utcát illetően? A kérdést, illetve a problémát Gergely Norbert Városüzemeltetési Irodavezető feljegyezte, Fazekas László pedig arra kérte Szőke Károlyt, ha a Baba utcaihoz hasonló esetet észlel, minél korábban jelezze azt hivatalban, ne a testületi ülésre halassza az ilyen jellegű problémákat. A képviselő úr továbbá pozitívan értékelte a tavaly elindult ároktisztítási munkálatokat és annak folytatásában reménykedik, valamint jelezte, tudomása szerint a DAKÖV Kft. azon lakosoknak is számlázott szennyvízdíjat, akiknél nincs bekötve a csatorna. Erről a problémáról Murárné Zsigó Emma, a pénzügyi iroda Folytatás a következő oldalon >>
Albertirsai Híradó
6
2013. február
VÁ R O S H Á Z A / K U LT Ú R A Folytatás az előző oldalról vezetőjének nincs tudomása. Közmunkában elvégzett ároktisztításra pedig a Vízügyi Igazgatóság nyert egy erre vonatkozó pályázaton, s amennyiben újra lesz ilyen lehetőség, az Igazgatóság újfent pályázik, s a programban Albertirsa is részt vesz. Kovács Lászlóné a dűlő utak rendbetétele felől érdeklődött, ugyanis az egyik lakos szerint az ilyen munkák elvégzésére hamarosan pályázatot írnak ki. Fazekas László feljegyezte az információt, figyelemmel kísérik a kiírásokat, de hozzátette, sok esetben lakosságszám is szerepel a feltételek között, ami miatt nem indulhat önkormányzatunk. A képviselő asszony
ezen kívül a Penny és a Lidl áruház építése iránt is érdeklődött. A Penny – mint tudjuk -, az ún. „pláza stop” miatt nem épülhet meg, s ebben feltehetően a Lidl is érintett, továbbá az évekig húzódó per következtében valószínűleg már elévült az építési engedélyük, amit költséges lenne a cégnek újra elkészíttetni – válaszolta Fazekas László. Major Judit két lakossági kérdést tolmácsolt a testület felé, melyek arra irányultak, hogy miért nem tart a város megemlékezést a holokauszt, valamint a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján? Az alpolgármester elmondta, e két nap is nagyon lényeges a magyar történelemben, utóbbi esetében megfelelő helyszín nincs a városban, ám
Tudta? 1807-ben határozta el a hitközség, hogy új templomot épít Irsán. (Az első templom Albertin volt.) Az építkezés költségeit furcsa módon fedezték. A hitközség elhatározta ugyanis, hogy a kóser borfogyasztók fedezzék a templomépítési költséget, olyképpen, hogy aki kóser bort vesz – a hitközség ugyanis házilag kezelte a kóser bormérést – az iccéjét egy pengő forinttal fizesse meg. Ha saját termése volt valakinek, azt a hitközségnek eladta. Ez a boradó három egymásután következő évre lett kivetve. De ha már most azt hinnők, hogy e három évben a hívek kevesebb bort fogyasztottak, mint más évben, akkor alaposan tévednénk. Az elkönyvelt kimutatásból kitetszik, hogy Irsán soha azelőtt annyi kóser bor nem fogyott el, mint e három év alatt. A tagok szinte versenyeztek egymással, hogy ki mennyivel több kóser bort fogyasszon. Ki volt mondva határozatképen a hitközségnél, hogy aki idegenből hozat kóser bort és azt az elöljáróságnál be nem jelenti, ha kitudódik a dolog, elveszíti hitközségi jogát, elveszik tőle a címét és általános bojkottnak legyen kitéve. Hogy valaki nem kóser bort igyék,
arra abban az időben nem is lehetett gondolni. Három évig tartott az építkezés és 1809. szeptember elején, Újév előtt lett fölszentelve. A templom építésének évszámát jelképes mondatban Berl kántor véste ki márványlapon, mely a templom bejárata fölött lett befalazva, miként az most is látható ugyanott. 1809 őszén a templom elkészült. Csak négy évvel később, sok huza-vona után szerezték a mostani díszes frigyszekrényt, mely alkalomra faragtatta ki a kisebb oszlopain Rabbi Amram az azon most is olvasható nevének akrosztikonjával szerkesztett verset.
Héber szövegének értelme: hogy ez oszlopos frigyszekrény volt Isten népének régi óhaja és vágya és az Isten iránti égő szeretet eredményezte, hogy a nép e vágyát ezúttal fokozatosabb mértékben megvalósíthatta.
nem a formai, hanem a lelki oldalára kell helyezni a hangsúlyt ezeken a napokon, s akár otthon, akár a temetőben egy-egy gyertyát gyújtani az elhunytakért. Hozzátette, a nemzeti ünnepeken kívül, minden más megemlékezésen igen csekély érdeklődés mutatkozik. Végül Szemőkné Szedlacsek Judit, Pappné Bartos Mária, a Napsugár Óvoda intézményvezetőjét kérte, továbbra is legyenek kapcsolatban a TS Gastro Kft.-vel, ha szükséges egyeztessenek, mert érkeztek kifogások az ételek minőségére. Zárt ülés is volt, ahol az Albertirsai Híradó új főszerkesztőjének Ádori Pétert választotta meg a Képviselő-testület. Müller Mónika
Egy kontinens íze képekben Engedjék meg, hogy e cikk elején egy szösszenetnyi múltbéli kitérőt tegyek, hiszen írásom főszereplőjét, ha nem is tekinthetem személyes ismerősömnek, mégiscsak földimnek kell, hogy nevezzem. Gyermekkoromban három-négyháznyira lakott tőlünk a Bagyinka család. A garázsból kialakított fagylaltozójukban gyakori vendég voltam nyaranta. Alig-alig ismertem a családot, épp csak annyit tudtam róluk, hogy van egy Bernadett nevű lányuk, aki majd egykorú velem. Nem alakult ki semmilyen kapcsolat közöttünk, és elrepült jó néhány év is a fagyizós nyarak óta, de amikor nemrégiben egy véletlen folytán találkoztam a fotójával az interneten, rögtön felismertem. Igen, ő az a Bagyinka Bernadett, aki akkor, gyerekszemmel kicsit elszigetelten, kicsit félrehúzódva élt a szüleivel. S lám, mostanra egy elismert, tapasztalt, világot járt, kiállításokkal büszkélkedő grafikus művész vált belőle. Persze, hogy felkeltette az érdeklődésemet, és a gyors kapcsolatfelvétel után megkértem, hogy mesélje el, hogy Albertirsáról indulva, hogyan jutott el átvitt és konkrét értelemben Afrikáig. Az alap, a kiindulási pont, már gyerekkorában gyökeret vert benne. Örömmel rajzolt, használta a színeket, szívesen merült el az alkotás adta képzeletvilágban. Valószínűleg több volt a rajzaiban, mint Folytatás a következő oldalon >>
2013. február
Albertirsai Híradó
7
K U LT Ú R A Folytatás az előző oldalról egy unatkozó firkálás, hiszen képzőművészeti középiskolában végzett és érettségizett. Néhány év múlva, egy rajz- és művészettörténet tanári, és egy vizuális nevelőtanári diplomával elkötelezett rajongója lett Afrikának. A főiskolán kapta a kezdeti ízelítőt az afrikai életvilágból. Ettől kezdve, időt és energiát nem sajnálva vetette bele magát előbb az észak- majd a nyugat-afrikai kultúrkör felfedezésébe. Beleszeretett ennek a világnak a sokszínűségébe, a titokzatos és mély hitvilágába, az életvitelükbe, az európai ember számára merőben más kultúrába. Míg az átlagember ellenérzésekkel, olykor előítéletekkel viseltetik az afrikai kontinens világa iránt, Bernadett a felszín mögé nézve egy megismerésre váró etnikumot próbál közelebb hozni a képeivel. Afrikai ihletettségű rajzos grafikáival igyekszik a megszerzett tapasztalatait és kialakult érzéseit megmutatni. Még szabadidejét is kutatással, tanulással, ebben a földrészben való elmélyüléssel tölti. Kutatásainak legjellemzőbb pontja, Nigéria törzsi világa és művészete. Magához legközelebb állónak a yoruba közösség stílusjegyeit tartja, amely meghatározóan hat saját munkáira. Kiállításainak hangulata is megegyező
a képeivel. Afrikai dobosok segítségével, valamint nagynevű meghívottak szerepeltetésével próbálja méltóan közönség elé tárni alkotásait. Mint mondja, külföl-
dön sokkal nyitottabbak az idegen kultúrák megismerésére az emberek, mint hazánkban. Azonban ez nem tántorítja el abbéli céljától, hogy közel hozza Afrikát azok számára, akik nyitottak erre, illetve lerombolja azt a téves tudatot, amivel rendelkezünk e népcsoport iránt. Képei
grafikai eszközök segítségével készülnek, többnyire színes ceruzával. Londonban oklevelet szerzett számítógépes grafikából, de nem sikerült megkedvelnie ezt az irányt, ezért maradt a kézi rajzolásnál. Munkássága során jó néhány olyan barátot gyűjtött maga mellé, akik támogatják az útján, illetve komoly szakmai tudásukkal segítik a fejlődését. Dr. Biernaczky Szilárdot, aki néprajzkutató, egyetemi előadó és Victor Makazat angolai nagykövetségi főtitkárt személyes barátjának tudhatja. Valamint hálás szívvel gondol azokra a művészekre, akik elindították a pályán, néhányukhoz azóta is töretlen barátság köti. Írásom végére keresgélésbe kezdtem, hogy valami olyan zárszót tegyek ide, ami összefoglalja Bernadett munkásságát, illetve e bemutató által sokakban kialakult képet róla. Az nem kérdés, hogy nagyon szép pályafutást tudhat magáénak, hogy sikerekben bővelkedik az élete. A jövő kimenetelét azonban általában nem tudjuk. Viszont találtam egy mondatot, amit valahová ő írt bejegyzésképpen, más munkáját dicsérve. Most ezt a mondatot állítom elé, egyben jókívánságként: „Aki ilyen tehetséges, azzal van valami célja az égnek, biztosan.” Németh Emília
Magyar Kultúra Napja Január 22-ét, immáron 24 esztendeje a Magyar Kultúra Napjaként tartjuk számon, mely napon Kölcsey Ferenc 1823ban Csekén letisztázta a Himnusz kéziratát.
E nap alkalmából a Móra Ferenc Művelődési Ház két eseménynek is helyszínt adott. Január 18-án 17 órától Szentjóby Szabó Andor, alapos, minden részletre kiterjedő előadását hallhatták az érdeklődők
költő ősének életéről, Szentjóbi Szabó Lászlóról. Szentjóby Szabó Andor immáron több évtizede kutatja a költő munkásságát, melyet egykoron még édesapja kezdett el. Szentjóbi Szabó László 1767ben születetett Ottományban, akit nem csupán lelkészként és költőként jegyzik, hanem nyelvújítóként is. Részt vett a II. világháború több ütközetében és a Martinovics féle mozgalomban, amiért börtönbüntetésre ítélték. Büntetését a hírhedt kufsteini várbörtönben kellett letöltenie, embertelen körülmények között. A rendezvénysorozat január 21-én a Novecento – Az óceánjáró zongorista legendája című monodrámával folytató-
dott, ugyancsak 17 órától. A humoros elemeket sem nélkülöző, színes bőrű, eléggé zárkózott, de rendkívül tehetséges zongorista sorsát, aki csecsemő korától kezdve egy hajón élte le életét, Ilyés Lénárt adta elő, Márkus Tibor zongorakíséretében. Az előadás még egyedibbé sikeredett azáltal, hogy a közönség közvetlen közelből, a színpadon kísérhette figyelemmel a darabot. Müller Mónika
Albertirsai Híradó
8
2013. február
K U LT Ú R A
Hetven éve történt a doni katasztrófa „Tisztelt Megemlékezők! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A mai napon, a jelenkori magyar történelem talán legszomorúbb napjára emlékezünk. Egy történelmi léptékkel fiatal, de annál szörnyűbb eseményre, évfordulóra. Ugyanis ma 70 éve, 1943. január 12-én kezdődött meg az a bizonyos Doni áttörés, ahol majd 140 ezer magyar katona, munkaszolgálatos és hadifogoly lelte halálát a majd’ 200 ezer fős 2. magyar hadseregből.
Ma azokról emlékezünk, akik ezt a poklot megjárták, és azokra a családtagokra, akik évtizedekig várták vissza férjüket, apáikat, gyermekeiket, testvéreiket. Akik számára örök emlék maradt ez a tragédia. A 2. hadsereg alakulatinak mozgósítására 1942. február 24-étől került sor. A végrehajtásra a szombathelyi III., a pécsi IV. és a miskolci VII. hadtestet jelölték ki. A kiszállítást követően a hadsereg csapatai súlyos harcok árán érték el a Don folyó vonalát, ahol német alárendeltségbe kerülve a hadsereg személyi állományához, és felszereltségéhez képest széles, 200 kilométer hosszú arcvonalon foglaltak védőállást. A német és a szovjet hadosztályokhoz viszonyítva, jóval gyengébben felszerelt magyar sereg, az 1943. január 12-13-án megindított, nagy erejű szovjet ellentámadásnak nem tudott ellenállni. A magyar védelmi vonal áttörése után lőszer-, üzemanyag- és felszerelés hiánnyal küszködő magyar csapatok, óriási veszteséget szenvedtek, felmorzsolódtak. 1943. január 12-én Urivnál, majd 14-én Scsucsjénél a szovjet hadsereg nagy erejű támadást indított, a Don-kanyarban védelmi állásokban lévő, mintegy 200 ezer főt számláló 2. magyar hadsereg ellen. A szinte elviselhetetlen, mínusz 35-40 fokos hideg ellenére a magyar honvédek hősiesen próbáltak ellenállni, de megfelelő
elhárító fegyverek hiányában, a páncélosok elleni szinte puszta kézzel való küzdelem eleve kudarcra volt ítélve. A 2. magyar hadsereg nem kapott támogatást a német csapatoktól, nem engedélyezték számukra a visszavonulást, a menekülő német egységek fedezetnek használták a magyar katonákat. A megmaradt csapategységek súlyos utóvédharcokat vívtak, majd Kurszk térségéig vonultak, s keltek át a Dnyeperen. A csatavesztés után a fagy poklától megmenekültek nagy részére a legkegyetlenebb hadifogság várt. A szovjet fogság elől megmenekülő honvédek viszont a hómezőkön keresztül nyugat felé indultak. A felbomlott alakulatok a rendes utakat elkerülve vonultak vissza, szovjet légitámadásoktól való félelmükben. A rendkívüli hidegben, minden éjszaka a legyengült, lerongyolódott emberek ezrei fagytak halálra, az életben maradottak pedig tovább vánszorogtak. Melegedni, megpihenni, az elpusztított felgyújtott falvak tüzénél tudtak, táplálékul a megfagyott lovak húsát ették. A hadsereg maradványainak zöme február elején érkezett hazai földre, de még márciusban is érkeztek katonák, voltak akik majd’ 1000 km-t gyalogoltak. Március 3-ig 2913 tiszt és 61.116 fő érkezett haza, elkeseredve és megtörve. A doni csatavesztéssel a magyar hon sorsa is megpecsételődött. A II. világháború lezárta után minket a doni, tarnopoli, és számos más csatamezőn legyőző szovjet hatalom uralma alá hajtott. A hősökből csatlós bűnbakok, a túlélőkből pedig rejtegetni való üldözöttek lettek. A szovjet fogoly, vagy más néven haláltáborokból hazatért honfitársaink ellehetetlenültek, és majd’ 47 évet kellett várniuk arra a pillanatra, amikor szenvedéseikért végre valaki nyilvánosan is bocsánatot kérhetett. Tisztelt Hölgyeim, tisztelt Uraim! Tisztelt Megemlékezők! Ez a sajnálatos esemény is jól mutatja, hogy sajnos a magyar történelemben számos példát lehetne hozni arra, hogy hányszor lett ez az értékes magyar nép ártatlan
áldozata a hataloméhes, tudatosan romboló szándékú nagyhatalmi politikának. Hányszor pusztult értelmetlenül ez a nemzet, idegenek, külföldiek javára?! Mindezért fejet hajtva, tisztelettel kell megemlékeznünk a 2. magyar hadseregről, hiszen az akkori eseményeknek üzenetük van! Nem szabad hagynunk soha többé, hogy minket, magyarokat olyan helyzetbe hozzanak, hogy idegen javakat szolgáljunk a saját veszteségeink árán. Jelenünkben is hasonló veszélyek fenyegetik nemzetünket. A nagyvilág szolgájává akarnak bennünket tenni, hogy lerongyolódva, tönkremenve odarángathassanak minket, ahova akarnak, és hogy könyöradományokon éljünk. Hála istennek országunk mai vezetői, tisztelt Hölgyeim és Uraim az ellen harcolnak, hogy a minket szolgasorba szánt felső hatalmak ne tudják végrehajtani a magyar nép és a magyar föld elleni gonosz szándékukat. Kijelenthetem, jó úton haladunk, ha akadozva is, de tanulunk történelmi hibáinkból. Mindezért, be kell látnunk nekünk magyaroknak, hogy minden reménységünk a Hitben, a Jó Isten irgalmába vetett reményben, és a felebaráti szeretet általi összefogásban van. Ebben a szellemben kérem önöket, hogy emlékezzünk a valaha e nemzetért életüket áldozó hőseinkre. Köszönöm megtisztelő figyelmüket!”
Az emlékező szavak után Albertirsa Város Önkormányzata nevében Fazekas László polgármester, illetve Major Judit alpolgármester, a Római Katolikus Egyházközség nevében pedig Galántai György és Kiszel Mihály plébános helyezett el koszorút a II. világháborúban meghalt Alberti és Irsai polgárok emlékművénél. Müller Mónika
2013. február
Albertirsai Híradó
9
KÖZÉLET
A középiskolások Terézanyuja Míg korábban papírra vetettük gondolatainkat, élményeinket, véleményünket és elzárva tartottuk azokat másoktól, mára mindez szinte teljesen megváltozott. Nyilvánosan megosztjuk mondanivalónkat ismerősökkel és ismeretlenekkel az interneten, melyeket követnek, véleményeznek, ha szükséges tanácsokat adnak. A blog, vagy más néven internetes napló, a világháló igen népszerű alkalmazása. Hivatalos meghatározás szerint egy olyan periodikusan újabb bejegyzésekkel bővülő weboldal, amely ezek sorozatából áll, függetlenül attól, hogy mi az oldal témája, formája. M. Orbán Edit sokakhoz hasonlóan szintén ír blogot, ám egészen más vizekre evezett. A klio nevű blogon a legjelentősebb irodalmi alkotások tartalmát, szerzőinek életrajzát osztja meg az érdeklődőkkel. A népszerű blog írójával, M. Orbán Edittel beszélgettünk. Mióta írja a klio blogot, illetve mi inspirálta az elindítását? M. Orbán Edit: A fiam, aki informatikus, s már korábban írt három blogot, úgy vélte, hogy nincsen eléggé kihasználva a szellemi kapacitásom. Ezért azt tanácsolta, írjak én is blogot, legyen nekem is egy saját internetes naplóm. Sokat gondolkodtam a témáján, de szokványosat nem szerettem volna írni. Több érv is közrejátszott abban, hogy végül az irodalmat választottam. Egyrészt azért, mert nagyon szeretem. Sokáig tanítottam, s tanítok még ma is. Mielőtt leköltöztünk Albertirsára, két éven keresztül a pilisi általános iskola, majd 1967-től, egészen a nyugdíjazásomig és még egy darabig azután is, a Tessedik Sámuel Általános Iskola pedagógusa voltam. 2001-től pedig a Katolikus Iskolában dolgozom napközis tanárként, illetve tanulószobát tartok a gyerekeknek. Emellett régóta itthon is vállalok korrepetálást, ami a másik érve a blog elindításának. Mindig jöttek hozzám középiskolások, akiket nyáron pótvizsgára, pótérettségire készítettem fel, s mindegyik diák eddig, kivétel nélkül, sikeresen levizsgázott. Közben megismerkedtem az érettségi tételeikkel, melyeket először egy füzetbe írtam le. Amikor a fiam ezeket meglátta, azt tanácsolta, tegyem fel az internetre, hiszen ehhez hasonló blog nem lelhető fel a világhálón. Pártoltam az ötletét, mert arra gondoltam, ha ezek a gyerekek, akik egyébként rendszeresen használják az in-
ternetet, a tanév közben tudnának olyan honlaphoz nyúlni, ami segíti a tanulásukat, könnyebben megértik, megérthetik a tananyagot. Így lettem úgymond a középiskolások Terézanyuja, mert teljesen ingyen, egyfajta mankót nyújtok nekik. Miért pont klio lett a blog neve? M. Orbán Edit: Olyan nevet szerettem volna adni a blogomnak, ami könnyen megjegyezhető, viszont nehezen felejthető. Klio pedig nem más, mint a történetírás istennője a görög mitológiában. További érdekesség, hogy ismertünk egy görög művészházaspárt, akiknek a lányukat Klionak hívták. Ez is valamelyest közre játszott a névválasztásban. A klio blog voltaképpen egy irodalmi témájú blog, ahol többek közt vers- és könyvelemzések lelhetők fel. Kifejezetten iskolásoknak szól? M. Orbán Edit: Tulajdonképpen bárkinek, akit érdekel az irodalom és szereti azt. Rendkívül széles skálán mozog a honlap, a szépirodalomból éppúgy olvashatóak műelemzések, mint a sci-fi világából. Eddig mintegy száznyolcvan oldalt töltöttem fel. Megtalálható rajta minden, ami irodalom. Az évek során rájöttem arra, hogy a gyerekek nem minden esetben olvassák a kötelező olvasmányokat, így számos műről részletes elemzést találhatnak. Ehhez egykori olvasónaplóm szolgáltatta az ötletet. Továbbá segítséget nyújtok ahhoz, hogyan, milyen szempontok szerint hasonlítsanak össze két művet, ami gyakori téma az érettségiken. Azonban szó sincs arról, hogy helyettük dolgoznék és nem kellene tanulniuk, vagy elolvasniuk a művet. Igenis szükséges megdolgoztatni az agyukat, hiszen én csupán, ahogy azt korábban említettem, egyfajta mankót nyújtok a diákoknak. Az oldal ráadásul igen magas látogatottságnak is örvend. M. Orbán Edit: 2010-ben indult az oldal és persze kellett némi idő, míg tudomást szereztek az internetezők a blogomról, de igaz, hogy egyre többen keresik fel és ennek nagyon örülök. Bár viszonylag régen frissítettem a blogot, ennek ellenére folyamatosan növekszik a látogatók száma. Míg a kezdeti időszakban naponta kb. 700-an böngészték az oldalt, addig mára Folytatás a következő oldalon >>
360 informatikai és idegen nyelvi képzés indult el a
Tudásod a Jövőd! programban
360 informatikai és idegen nyelvi képzés már elindult a Tudásod a jövőd! projekt keretében, január 22-én pedig újabb képzések jelennek meg. A program keretében százezren vehetnek részt minimális önerő mellett idegen nyelvi és informatikai képzésben 2014 augusztusáig. A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal a már 24 képző intézménnyel aláírt megállapodáson túl, további 83 képző intézménnyel kötött együttműködési megállapodást. A megállapodások mellett a képzések meghirdetése is ütemezetten halad, így ennek köszönhetően január 22-én újabb képzések jelennek meg. Magyarországon még nem volt korábban példa olyan horderejű és kedvezményes felnőttképzési programra, mint a Tudásod a jövőd!. A programban egészen minimális önerő befizetésével bárki idegen nyelvi és/vagy informatikai képzésen vehet részt, aki betöltötte a 18. életévét és nem áll középiskolával, felsőoktatási intézménynyel tanulói/hallgatói jogviszonyban (kivételt képeznek a költségtérítéses képzésben résztvevők), így a program több ezer embernek ad komoly esélyt a fejlődésre. A kormány bruttó 90 ezer forintos keretösszeggel támogatja az idegen nyelvi és informatikai képzését, a támogatás a költségek 9598%-át fedezi. A hátrányos helyzetű kistérségekből jelentkezőknek csak 2% önrészt kell befizetniük, a többieknek 5%-ot. A felnőttképzési program kiemelten kezeli a munkanélkülieket, a kismamákat, a legszegényebb környezetben élőket és a 45 év felettieket. Az élethosszig tartó tanulás jegyében a képzéseknek nincs felső korhatára. A jelentkezők a következő két évben az ország egész területén összesen 300 képző helyen tanulhatnak majd. További információ: www. tudasodajovod.hu
Albertirsai Híradó
10
2013. február
KÖZÉLET Folytatás az előző oldalról ez a szám a 800-at is meghaladta. Ráadásul, a statisztika szerint, külföldön is igen kedvelt. Eddig jelenleg 51 országból kattintottak a klio blogra, amibe az ázsiai és az afrikai földrész országai is beletartoznak. Persze van közöttük olyan, aki pusztán kíváncsiságból böngészi az honlapot, azonban ketten Los Angelesből mindennap felkeresik az oldalt. Feltehetően külföldön tanuló magyar diákok lehetnek.
Vannak további tervei a bloggal kapcsolatban? M. Orbán Edit: Az irodalom hatalmas, szinte kimeríthetetlen témakör, bármeddig lehetne bővíteni. Ugyanakkor más témájú blogon is gondolkodom. Az irodalmon kívül a rajz és az orosz nyelv is igen közel hozzám, mivel eredetileg magyar, orosz és rajz szakos tanár vagyok. Fontolom, hogy előbb-utóbb egy művészettörténet témájú blogot írok, ami végig követi a képzőművészet alakulását, fejlődését az őskortól egé-
szen napjainkig. Úgy vélem és látom, hogy hiánypótló weboldal lenne az interneten. Ugyanis eddig csak olyan honlapot találtam, ami vagy egy adott művésszel, vagy képzőművészeti korszakkal foglalkozik. Egy átfogó, képekkel illusztrált blog pedig szintén nagyon hasznos lehet a diákoknak és rengeteget spórolnának, ugyanis az ilyen jellegű könyvekhez nagyon magas áron lehet hozzájutni. Illetve egy orosz nyelvtanulást segítő oldalon is gondolkodom. Müller Mónika
Gaál Zoltánné: Hogyan legyünk környezettudatos vízhasználók? Manapság egyre többet hallunk a globális vízkészletek veszélyeztetéséről, egyes régiókban az édesvizek hozzáférhető mennyiségének csökkenéséről, a visszafordíthatatlan vízszennyezésekről. A környezettudatos fogyasztó tudja, hogy a víz az élet forrása, az őselem, amiből minden született, és a mai napig születik. Ahol nincs víz, ott megszűnik az élet. Ezért is óvja és tiszteli a vizeket. Mert a víz az élet! Fontos tényező az EGÉSZSÉGES IVÓVÍZ, amiből naponta másfél-két litert meg kell innunk. Agyunk 90%-a víz, ha szomjazunk, agyunk is aszalódik. Munkavégzés közben legalább óránként igyunk meg egy pohár vizet. Fizikai munka, vagy sportolás után még többet. Milyen vizet? Jogos kérdés. A csapból folyik a víz. Ez számunkra természetes. Sokan nem is tudják, mekkora érték, és kiváltság ez a Föld bolygón. Az üzletek tele vannak palackozott vizekkel, el sem lehet már igazodni köztük. Az áruházak polcain válogathatunk a házi kis víztisztító berendezések között. Csak tudnánk mire valók! Csak azt tudnánk a sok reklám között, minek lehet hinni, és mit kell messzire elkerülni. Az ásványvíz mára Magyarországon az egyik leggyakrabban fogyasztott élelmiszer. Jól meg kell választanunk, hogy milyen ásványvizet teszünk a kosarunkba. Először is érdemes tudni, hogy megkülönböztetünk természetes ásványvizet és létezik az ún. ásványi anyaggal dúsított ivóvíz. Az ásványi anyaggal dúsított ivóvíz ásványi anyag tartalmát mesterséges módon alakítják ki különböző engedélyezett „adalékanyagokkal”. A természetes ásványvíz természetes állapotában emberi fogyasztásra szánt víz, amely öszszetevőinek köszönhetően egészségügyi
szempontból előnyös tulajdonságokkal rendelkezik. A természetes ásványvizeket a víznyerő hely közvetlen környezetében palackozzák. Ha egy palackozott víz címkéjén semmi nem utal az összetevőkre, akkor az nem más, mint egyszerű – esetleg szénsavval dúsított – csapvíz.
A fogyasztási értékeken túl – környezettudatos vásárlóként – azonban jó, ha tudjuk: a palackozott vizek fogyasztásával nagymértékben terheljük környezetünket. Hazánkban évente 100.000 tonna üveghulladék keletkezik a vissza nem váltható palackokból. 100 db pillepalackból mindössze 2(!) db-ot töltenek újra és mindössze 10 db-ot gyűjtenek vissza szelektíven, a többi a lerakókon végzi. A szelektíven gyűjtött palackok feldolgozása sem megoldott még teljes körűen – és a szállítást, feldolgozási technológiákat is figyelembe véve – rengeteg energiába kerül. A műanyag csomagoló anyagok polietilénből (PET) készülnek, melynek alapja az ásványolaj. A napfény bomlasztja a műanyagot: idővel kisebb molekulájú, mérgezőbb hatású vegyületekké vál-
nak, amelyek végül is a talajt és a vizeket szennyezik. Minden tényezőt figyelembe véve leszögezhető: a környezettudatos család csapvizet iszik. A CSAPVÍZ VÁLASZTÁSA A TUDATOS, SZEMÉLYRE SZABOTT, EGYÉNI KÖRNYEZETVÉDELEM EGYIK LEGHATÉKONYABB FORMÁJA. Miért is igyunk csapvizet? Azért, mert számos, a szervezetünk számára szükséges ion, nyomelem található a csapvízben. Azért, mert üdít, frissít, a legjobb szomjoltó; Azért, mert könnyen hozzáférhető; Azért, mert elérhető áron megkaphatjuk; Azért, mert biztonsággal fogyasztható; Azért, mert ellentétben az üdítőkkel nem hizlal; Azért, mert nem termelünk felesleges hulladékot; Azért, mert a víz az élet. Amennyiben élvezeti érték szempontjából kifogás merül fel – magyarul a víz nem ízlik – apró fogásokkal ezen javíthatunk. Forraljuk fel a vizet, hagyjuk kihűlni, majd üvegpalackba töltve helyezzük a hűtőszekrénybe. Használjuk a régi paraszti praktikát: tartsuk máztalan, kiégetett agyagkorsóban a vizet hideg, hűvös helyen. Néhány óra után olyan lesz az íze, mint a friss forrásvízé. Ráadásul az agyagkorsó vásárlásával a hazai gyártókat támogatjuk. Végül néhány információ és jó tanács, ami nem kerül semmibe, viszont segít takarékoskodni a vízzel: Folytatás a következő oldalon >>
Albertirsai Híradó
2013. február
11
KÖZÉLET Folytatás az előző oldalról Egy átlagos csapból 10 másodpercenként folyik ki egy liter víz! Egy rosszul tömített csapból egy hónap alatt 170 liter víz csöpög el. Nagyanyáink két „vájdlingban” mosogattak: az egyikben volt a meleg mosogatóvíz, a másikban a hideg öblítő. Ma is nyugodtan elzárhatjuk a csapot a mosogatáskor. Folyóvizet legfeljebb az öblítéshez használjunk, ahol nincs kétmedencés mosogató. A zöldség-, gyümölcsmosó kosár (vagy szűrő) alá tegyünk egy nagyobb edényt, hogy ne hagyjuk elfolyni a mosóvizet! Ezzel a módszerrel sok vizet gyűjthetünk össze pl. a szobanövények locsolásához. Ne folyóvíz alatt hűtsük a vizes üveget vagy a dinnyét. Tegyük hideg helyre! Ne folyassuk a csapot, hogy hideg vizet ihassunk! Tartsunk mindig egy üveg vizet a hűtőszekrényben! Mosógép és mosogatógép vásárlásánál részesítsük előnyben a víz- és energiatakarékos gépeket! Fedezzük fel újra a fogmosó poharat!
Nedvesítsük meg a fogkefét és zárjuk el a csapot! Ha öblítünk, csak akkor nyissuk meg újból! Fürdés helyett zuhanyozzunk, lehetőleg víztakarékos rózsával! Jó ötlet a matrózfürdő: szappanozás alatt elzárjuk a csapot. Takarékos WC-öblítést alkalmazzunk! Ne dobj be semmit tóba, folyóba. Gondolj arra, hogy később inni szeretnél belőle vagy fürödni szeretnél benne! A kertet reggel és este locsold, mert ilyenkor kevésbé párolog el a víz! A vizet a növények gyökeréhez juttasd! Locsolásra lehetőleg használjuk az összegyűjtött csapadékvizet. A mosógépet rakjuk tele ruhával, egykét pólóért pazarlás beindítani. Vigyázz ruháid tisztaságára! Ha kevesebb ruhát piszkolunk össze, kevesebb lesz a mosnivaló is. Ügyelj arra, hogy sáros lábbal ne menj be a lakásba, mert így nem kell naponta többször felmosni! Mit tehetünk a rengeteg veszélyes vegyszer használata helyett, amelyek végül is a szennyvízbe (tóba, folyóba) kerülnek?
Mosogatószerként tegyünk egy evőkanál mosószódát a forró vízbe. Az edény leégett részét nedvesítsük be, szórjunk rá szódabikarbónát és hagyjuk állni néhány óráig! A fellazult szennyeződés sikálókefével könnyen eltávolítható. A csészékről, a poharakról és a porcelánedényekről nedves ruhára szórt szódabikarbónával távolítható el a kávé- és teafolt. A réztárgyakat citromlével kevert szódabikarbónával lehet megtisztítani. Részesítsük előnyben a környezetkímélő, foszfátmentes mosószereket! Tartsuk be az adagolási utasításokat! A mosószer túladagolása nemcsak pazarlás, hanem súlyosan környezetkárosító is. A mosogatógéphez megfelelő mosogatószer: egy pohárnyi bórax és félannyi szódabikarbóna vízzel simára keverve. Várjuk meg, amíg elegendő edény gyűlik össze, és csak akkor indítsuk el a gépet! Az olajok és zsírok a legsúlyosabb mérgezői lehetnek a tavaknak, folyóknak. Nagyon vigyázzunk, hogy ne kerüljenek olyan helyre, ahonnan az élővízbe mosódhatnak (olajcserétől a bográcsmosásig)! forrás: www.klimabarat.hu
Gyárlátogatás a MIRELITE MIRSÁ-nál Az elmúlt év végén az albertirsai általános iskolák tanulóit hívta meg a MIRELITE MIRSA Zrt. abból a célból, hogy a környéken élő gyerekek megismerkedjenek az üzemben folyó munkákkal és az ott készülő termékekkel. Az iskolák mindegyike lelkesen fogadta el meghívásunkat, s több osztályt is delegált a gyárlátogatásra. A kis látogatók számára először egy rövid reklámfilmet vetítettünk le, melyet nagy örömmel fogadtak, hiszen ez kifejezetten gyerekek számára készült 3D animációval. A reklámfilm azóta több százszor került bemutatásra a különböző TV csatornákon is. A kisfilm a gyorsfagyasztás technológiáját mutatja be játékosan, a gyerekek számára is érthető módon. Ezt követően az üzemben folyó munkát mutattuk be a gyerekeknek egy ismeretterjesztő film keretében, mely a MIRELITE MIRSA Zrt.-nél készült. Ebben a fő termékeink előállítását mutatjuk be, majd erről beszélgettünk velük. A beszélgetés során gyakran kérdéseket
tettünk fel nekik, hogy maguk jöjjenek rá az előállítási folyamatok lényegére, s aki jól válaszolt, az tollat is nyerhetett. A
nyeremény lehetősége szinte minden tanuló esetében nagy lelkesedést váltott ki, így hisszük, hogy nem volt kárba veszett egyetlen itt elhangzott információ sem. Ezt követően mindenki fehér köpenyt és sapkát vett magára, hogy látogatóink is eleget tegyenek a gyárban előírt higiéniai szabályoknak. Így vittük őket körbe az üzemben, ahol a sárgarépagyártás volt folyamatban, melyben mind a nagy teherautókon beszállított nyersanyag mennyisége, mind pedig a nagy kapacitású, modern feldolgozó berendezések ejtették ámulatba kis látogatóinkat.
Minden látvány ellenére mégis legnépszerűbb állomás a laboratóriumunk konyhája volt, mert itt sült szilvatöltelékes gombóccal kínáltuk meg vendégeinket, akik ezt örömmel fogadták. A népszerű kóstolón bátran fogyaszthatták a különleges csemegét, s szinte mindenki többször repetázott. A gyárlátogatás során mind a látogató gyerekek, mind pedig az őket kísérő tanárok egyaránt nagyon elégedettek voltak az általunk kínált programokkal, s a MIRELITE MIRSA dolgozói számára is különleges élményt jelentettek a nem mindennapi látogatók. A látogatás megörökítésére minden csoportról képet készítettünk, melyet az osztályok is megkaptak egy-egy MIRELITE MIRSÁS hűtőmágnes kíséretében. Az iskolák ide látogató osztályai néhány nap múlva az itt látottakról gyönyörű rajzokat és fogalmazásokat küldtek, melyeket élvezettel nézegettünk, olvastunk kollégáimmal. Egy MIRELITE MIRSA dolgozó
Albertirsai Híradó
12
2013. február
KÖZÉLET
Városismereti túra Albertirsán a MIRELITE MIRSÁ-soknak Az elmúlt év végén kaptunk lehetőséget az albertirsai Önkormányzat alpolgármester asszonyától, Major Judittól, hogy a MIRELITE MIRSA Zrt. dolgozói megismerkedhessenek egy túra keretében Albertirsa nevezetességeivel. A túravezetőnk lelkes helytörténészként rendkívüli élményt adott minden egyes állomáshelyen, melyet alkalmunk volt megtekinteni. Lebilincselő személyes történetekkel gazdagította vezetőnk a helytörténeti bemutatót, s ezzel minden érdeklődőt közelebb hozott a város történelméhez. Az albertirsai Polgármesteri Hivatalból indult kis csapatunk, ahol megnézhettük az ott összegyűjtött leveleket, tárgyakat, melyeket szintén jórészt vezetőnk gyűjtői munkásságát dicsérik. Ezt követően sétáltunk át az Evangélikus templomba, ahol az oltárkép festőjének Feszty Árpád lányának, Feszty Masának a csodálatos festményét tekinthettük meg. Ezután sétáltunk át a Katolikus templomba, ahol Mihály atya mesélte el a templom építésének szakaszait és a hozzá fűződő anekdotákat. Innen már autóval mentünk tovább a távolabbi helyszínen lévő Rózsika kúthoz, mely arról nevezetes, hogy a második világháború idején az elhurcolt zsidók közösségéből egy kislány emlékére állította az annak egyetlen életben maradt
hozzátartozója. A bácsi, aki a kutat állította, még sokáig élt a környéken egy vegyesbolt tulajdonosaként, aki híresen jólelkű volt a környékben lakókhoz. Megható volt az itt elmesélt emberi tragédiák ellenére megmutatkozó érzelmi gazdagság. Szintén nagyon megrázó volt látni a második világháborús elhunytak névsorát az Emlékparkban, ahol kiderült, hogy egész családok vesztek oda értelmetlenül. A műemlékkel szemközti házról, melynek egy része ma vegyesboltként üzemel, kiderült számunkra, hogy a falu zsidó közösségének elhurcolás előtti összegyűjtésére használták. Innen mentünk át a zsinagógához, mely egy magántulajdonban álló telken található, s kívülről egy elhagyatott gyárépületre hasonlít, de belépve meglepően gazdag falfestés, ajtók maradványai árulkodnak az egykoron csodaszép épületről. A lenyűgöző épületből kilépve Dr. Losó József Elnökünk, és felesége Marika jóvoltából megkóstolhattunk egy igazi kóser recept alapján készült flódnit, mely almával, mákkal és dióval gazdagon ízesített volt, s egyetlen kolléga sem tudott ellenállni a repetának. Innen a következő helytörténeti nevezetesség a település első templomának maradványai voltak, melynek köveit a mai katoli-
kus templom falaiba is beépítették. A szoborkert volt talán az egyetlen albertirsai nevezetesség, melyet minden látogató ismert, ennek ellenére vezetőnk itt is új ismeretekkel lepett meg bennünket. Sajnos az albertirsai strandhoz már késve érkeztünk, így azt csak kívülről tudtuk megnézni, de a sportpályát kinyitották nekünk, s aki le akarta adni a flódni plusz kalóriáit, az még körbe is futhatott. Az Ybl Miklós által tervezett kápolna volt a következő helyszín, ahol még a kriptát is volt lehetőségünk megtekinteni. Túránkat a faluházban fejeztük be, ahol nem csak érdekes tárlatvezetést, hanem jelmezes bemutatót is láthattunk, mellyel a korabeli parasztruhákba beöltözött főnökünk és idegenvezetőnk kedveskedett. A helytörténeti időutazásunkat a jelenben fejeztük be, melyhez az alberti söröző több fogásos ebédkínálata biztosított jó hangulatot. Az ebéddel eltelve szervezőink még egy ajándékokkal inspirált vetélkedőt is rögtönöztek, melynek minden résztvevő nyertese lett. Aki kihagyta, bánhatja, hiszen az utóbbi évek egyik legjobban sikerült rendezvényeként értékeltük. Egy MIRELITE MIRSA dolgozó
Albertirsai lány lett Magyarország szépe A Miss Hungary szépségversenyt először 1929 januárjában rendezték meg. A páratlan rendezvénysorozatnak igen komoly hagyományai vannak, hiszen már az első győztesünket a francia köztársasági elnök is méltatta. A győztes egy keszthelyi orvos lánya, Simon Böske lett, aki még ugyanabban az évben (február 8-án) 17 ország versenyzője között elnyerte a Miss Európa címet is. A Miss Hungary 2012, a legszebb magyar nőnek kijáró név, egy emberöltőnyi sors átmeneti ragyogási, és mélypontjai után új szervezői irányítással, egy modernebb design megjelenéssel újra életre kelt méltóan régi hírnevéhez. A leendő magyar szépség, a híres magyar szépség imázs megerősítéséért indul útjára. A Capital Marketing Kft. a szépségverseny háttér szervezője és Kovácsvölgyi Hajnalka a „Miss Hungary 2012” brand tulajdonosa egyfajta szemléletváltást is hozott magával: „A 2012. évi Miss Hungary rendhagyó szépségkirálynő-választás lesz, a szervezők küldetése, hogy a Miss Hungary név egyet jelenthessen az intelligens női szépség ideáljával, ezért a szervezők minden olyan nemű tevékenységtől, ami nem felel
meg cégünk által megfogalmazott egyértelmű erkölcsi értékével, teljes mértékben elhatárolódik.” 2012-ben először történt meg, hogy nem csak magyarországi szépségek indulhattak a versenyen, hanem a külföldön élő, de magyar állampolgársággal rendelkező lányok is. A 2012. évi Miss Hungary szépségverseny döntőjének helyszíne is különleges volt, ugyanis a szépségek a Városligeti Műjégpályán vonultak fel december 29-én, köztük a 18 éves, albertirsai főiskolai hallgatóval, Kelemen Henriettával. A szebbnél szebb lányokat olyan közismert személyek zsűrizték, mint Mendveczky Ilona vagy éppen Keresztes Ildikó. A döntés éjfél után született meg, s a koronát a tavalyi
nyertes, Bertók Mariann helyezhette fel a zsűri által legszebbnek ítélt lányra, aki nem más, mint Kelemen Henrietta. A versenyen egyébként a második udvarhölgy Makk Andrea, az első pedig Ötvös Brigitta lett. Henrietta szépségére nem először figyeltek fel, korábban is nyert már szépségversenyt. A legutóbbi Operabálon például őt választották meg bálkirálynőnek. A Miss Hungary-re családja, párja és barátai bíztatására jelentkezett, s a döntés helyesnek bizonyult. Azonban, lapinformációk szerint, sokkal büszkébb azokra az eredményekre, melyeket az albertirsai tánccsoporttal ért el. Több országos megmérettetésen is a dobogón végeztek, de mióta a fővárosban folytat kommunikáció szakon tanulmányokat, felhagyott a tánccal. A verseny után, az örömben úszó lány azt nyilatkozta, izgatottan várja a jövőt, tisztában van azzal, hogy a korona birtokosaként új kapuk nyílnak meg előtte, de egyben felelősséget is hordoz az, amit e cím jelent. Reméli, azzal a figyelemmel, ami a Miss Hungary koronájával jár, segíteni tud majd másokon, legfőképpen Albertirsa rászorulóin. Összeállította: Müller Mónika
Albertirsai Híradó
2013. február
13
KÖZÉLET
Tényleg szépek a papagájok A híradó januári számában hosszabb interjút olvashattunk a városunkban élő Nagy Ferenccel, aki mintegy százharminc papagáj büszke gazdája. Az írásból egyebek mellett megtudhattuk, hogy Nagy Úr barát papagájai közül három tavaly a világbajnokságon egyaránt az első öt között végzett, míg a lipcsei Európa-bajnokságon egy-egy arany, ezüst és bronzérmet kaptak madarai. Most, ezek után idén január 22-én
este rövid sms érkezett a telefonomra, melynek szó szerinti szövege a következő: „Tisztelt Polgármester Úr! Bár végül személyesen nem jutottam ki a BV-re, egy világbajnoki címet mégis sikerült szereznem! Üdvözlettel: Nagy Ferenc” Úgy gondolom, valamennyi albertirsai lakótársam nevében szeretettel gratulálhatok Nagy Ferenc Úr újabb sikeréhez.
Használt cikk piac Március hónaptól, minden szombaton a régi szabályok szerint, ismét működik az ún. „használt cikk”, vagy népszerű nevén, bolhapiac. Az elmúlt két esztendő, különösen 2012. azt bizonyította, hogy egyre többen felfedezik maguknak ezt a kifejezetten hasznos, praktikus, eleven beszerzési lehetőséget. A korábbiakhoz képest lényegesen több,
egymástól nagyon is különböző árucikk cserél itt gazdát. A saját készítésű szerszámoktól, a régi könyveken, érméken, dísztárgyakon, bélyegeken át, a ruhaneműn keresztül, a különleges mezőgazdasági terményekig terjed a bolhapiacon megjelenő „jószágok” skálája. Érdemes szombat délelőttönként kilátogatni a piactérre!
Frissítjük a honlapot Albertirsa város honlapja hosszú esztendők óta megtalálható a világhálón. A viszszajelzések szerint mind többen használják ezt az eszközt informálódásra. Éppen ezért januártól igyekszünk a korábbiaknál gyakrabban, mondhatom – folyamatosan frissíteni a tartalmát. A „Híreink” rovatba átlagosan két-három naponta kerülnek fel új információk, a Fórumon jelenleg három témában várjuk a hozzászólásokat, javaslatokat. Odafigyelünk, hogy ezentúl az „Események” címszó alatt is folyamatosan nyomon követhetőek legyenek Albertirsa közéletének történései. Az Önkormányzat legkülönfélébb tevékenységi területeinek mozzanatait igyekszünk hasznosan bemutatni. Így pl. a „Hatályos rendeletek” rovatban a képviselő-testület által megalkotott valamennyi aktuális rendeletet megismerheti a böngésző. Érdemes rákattintani a www.albertirsa.hu címre! Fazekas László polgármester
Dolinai bejgli-égető túra Szakkörünk december 29-én részt vett a Pilisi Klímabarát Kör által szervezett Bejgli égető túrán. A túra útvonala a Pilisi pincéknél felállított Szent Orbán szobortól indult, az Ikerfenyőn, a Sas-hegyen keresztül, az – Albertirsa területéhez tartozó – Dolinavölgyig. A völgyben felállított esőháznál pihentünk meg, majd egy közös madáretetés után fordultunk a kilátó irányába és tértünk vissza a gyümölcsösön keresztül a Pilisi pincékhez, ahol már víg kedélyű társaság várt bennünket házi tepertők, lilahagyma, finom tea és forralt bor társaságában. Egy túra során a mozgás, a friss levegő, a szép táj, a látnivalók lelket formáló, felemelő élményt nyújtanak. Emellett viszont számottevő a résztvevők egymásra gyakorolt hatása is. Közösségformáló erővel hat még akkor is, ha csak alkalmi közösségről beszélünk. Az ilyen alkalmi közösség – mint jelenesetben az összegyűlt természetszerető társaság –, olyan perspektívákat tár az újonnan érkező elé, amelyek pozitív irányba formálják a világról alkotott szemléletét. Nem véletlenül hirdettem meg szak-
körömben nyílt programként a Bejgliégető túrát. Szerettem volna, ha „külsős tagok” is résztvevőivé válnak ennek az eseménynek. Elsősorban szülőkre, testvérekre számítottam, de sok barát is megjelent. Olyan gyerekek is, akik nem örvendnek túlzottan jó hírnévnek. Ilyen esetben az ember kicsit kételkedik döntésében; „Megérte-e nyitottá tenni a túrát?” Milyen képet alkotnak rólunk az emberek, ha néhány nagyszájú, modortalan gyerek is velünk tart? Szerencsére a túra során beigazolódott az, amit fentebb leírtam. Még ezek a renitens gyerekek is, akik zavarukat durva, nyers stílus mögé próbálják rejteni, beszédükben trágár szavakat használnak, és a mindennapi életben nincsenek tekintettel másokra, még ők is másként mentek el a túráról, mint ahogy odajöttek. Nagyobb alázattal és kevesebb gőggel. Valamit megtapasztaltak magukkal és az őket körülvevő világgal kapcsolatban. A szépnek, a jónak ezeknél a gyerekeknél, akik útjukat keresik, nagyobb ereje van, mint a tiltásnak, a hatalmi szónak. (Még akkor is, ha ezt az avatatlan szem nem veszi rögtön észre.) Persze naivitás
lenne azt hinni, hogy egy túra gyökeresen megváltoztatja a személyiséget, életfelfogást – bár csodák azért lehetnek –, de általában az itt szerzett benyomások, tapasztalatok idővel halványulnak, vesztenek erejükből. Éppen ezért szükséges minél több hasonló kezdeményezésbe bevonni ezeket a gyerekeket. Az ilyen gyerekek (de valljuk be, nem csak a perifériára szorult tinédzserek) hétköznapi élete rendkívül ingerszegény. Az ebből fakadó űrt igyekeznek kitölteni mesterségesen előállított ingerekkel. Ezek általában kényelmesen – egy –egy gomb megnyomásával - elérhető „áruk”, amelyek nem megelégedettséget okoznak, hanem további igényeket szülnek. Ez a folyamat egyre jobban emeli az ingerküszöböt, s emiatt egyre újabb, nagyobb, erősebb ingerek utáni vágyat alakít ki. Egy idő után kivezet az emberléptékű világból, s ez által testre, lélekre károsan hat. Az ember emberléptékű világba lett teremtve. Természetes, hogy lelkének egészséges fejlődését ebből a teremtett világból (a természetből) fakadó Folytatás a következő oldalon >>
Albertirsai Híradó
14
2013. február
KÖZÉLET Folytatás az előző oldalról hatások szolgálják, segítik leginkább. Mi, akik a civilizáció vívmányaival vesszük körül magunkat, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem csak anyagi-, hanem inkább biológiai és lelki lények vagyunk egyszerre. Testünknek szüksége van a természetben fellelhető alkotó elemekre, lelkünknek pedig a természet nyújtotta élményekre. Ha erről megfeledkezünk és csak a saját magunk által előállított művi dolgokkal vesszük körül magunkat elengedhetetlenül torzul személyiségünk. Ha aktuális hasonlattal akarok élni, ez a jelenség olyan, mint amikor az ember az éhségét bejglivel igyekszik elűzni. Egy darabig működik a dolog, de egy idő után telítődik a gyomor és már más – a szervezet számára szükséges – táplálékra sem tudunk ránézni. Könnyen beleeshetünk ebbe a hibába. A lelki szükségleteinket, édes, cukros lelki bejglikkel igyekszünk kielégíteni, amíg rosszul nem leszünk tőlük. Szeretem a bejglit, de csak mértékkel. Ezt a mértéket mi felnőttek – jobb esetben – ismerjük, tehát mértéket tudunk szabni a „bejglinek”. A gyerekek viszont csak tanulják.
A társadalom mérték nélkül ömleszti rájuk a cukros lelki maszlagot. A mi felelősségünk őket megtanítani a szelektálásra és a mértékletességre. Egyrészt a felnőtt személyes példájával, másrészt a helyzetek megteremtésével. Gyakorló pedagógusként és szülőként tapasztalom, hogy amit tanítok, azt nem csinálják a gyerekek, viszont amit teszek és ahogy teszem, azt ők is megteszik. (Akár jó, akár rossz.) További szakmai tapasztalatom az, hogy valamiről szavakkal tanítani könnyű, de nem kimondottan eredményes, viszont valamit úgy tanítani, hogy közben csináljuk sokkal hatásosabb. A pedagógiának ez a módszere – az élmény- és cselekvés pedagógia –, rendkívül jól használható a környezeti nevelés terén. Ezért tartom fontosnak és példaértékűnek az olyan helyi civil megmozdulásokat, amelyek a természetben zajlanak egészséges gondolkodású emberek társaságában. Egy ilyen rendezvényre „becsöppenő” gyermekre, ilyenkor a teremtett környezet és a jó emberi példák egyszerre hatnak, ezáltal égetve testi, lelki bejglik sokaságát. Szamosfalvi Attila forrás: klimabarat.hu
Köszönet a szerkesztőnek Müller Mónika bő két esztendőn keresztül szerkesztette az Albertirsai Híradót. Igen fiatalon vállalta az igazán nem egyszerű feladatot: fogyasztható újságot készíteni, amelyet szívesen kézbe vesz az olvasó, amely informatív, minél inkább megjeleníti változó, fejlődő városunk legkülönfélébb értékeit, de beszél napjainkról is. Mindezt olyan környezetben kellett teljesítenie, amelynek egyes meghatározó szereplői saját véleményüket, nekifeszüléseiket olvasták legszívesebben e hasábokon. Csak hát létezik egy terjedelmi, és egy tartalmi korlát is, amit figyelembe kell venni. Ugyanakkor az ésszerűség és a jó ízlés szabta határokon belül, a sokrétűség elvét is fontos érvényre juttatni. Meggyőződésem, hogy Müller Mónika megfelelt ezeknek az összetett, s egyben kemény követelményeknek. Szerkesztő Asszony! Köszönöm, köszönjük a munkáját! Fazekas László polgármester
!!! VÁLTOZÁSOK AZ ÜGYINTÉZÉSBEN !!! Kedves Ügyfeleink! Január 1-től számos, korábban a Polgármesteri Hivatalban intézhető ügy átkerül az év elején felálló Ceglédi Járási Hivatalhoz, így az ügyintézés helyszíne is megváltozik. Egyes szociális ügyeket 2013. január 1-től a CEGLÉDI JÁRÁSI HIVATAL ALBERTIRSAI KIRENDELTSÉGÉN, az Albertirsa, Somogyi B. utca 50. szám alatt intézhetik az állampolgárok. Az alábbi szociális támogatásokat 2013. január 1-től, a Ceglédi Járási Hivatal Albertirsai Kirendeltségén igényelhetik: • alanyi jogú ápolási díj és fokozott ápolási szükségletre tekintettel megállapított ápolási díj, • időskorúak járadéka, • alanyi és normatív jogcímen megállapított közgyógyellátás, • egészségügyi szolgáltatásra való jogo-
sultság. A városi gyámhivatal helyett a járási hivatal szakigazgatási szerveként felálló JÁRÁSI GYÁMHIVATAL jár el – a továbbra is jegyzői hatáskörben maradó rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény és a kiegészítő gyermekvédelmi támogatás, valamint óvodáztatási támogatás kivételével – valamennyi, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) hatálya alá tartozó pénzbeli, természetbeni ellátás, és a gyermekvédelmi gondoskodás körébe tartozó hatósági intézkedésekkel kapcsoltban. Az ügyintézés ezen ügyek esetében is a CEGLÉDI JÁRÁSI HIVATAL ALBERTIRSAI KIRENDELTSÉGÉN (Albertirsa, Somogyi B. utca 50. szám) történik. A lakcímnyilvántartással (állandó-, ideiglenes lakhelyre való bejelentkezés, lakcím fiktiválása) kapcsolatos ügyeket 2013. január 1-től a CEGLÉDI JÁRÁSI
HIVATAL ALBERTIRSAI KIRENDELTSÉGÉN, az Albertirsa, Somogyi B. utca 50. szám alatt vagy a CEGLÉDI JÁRÁSI HIVATALBAN 2700 Cegléd, Kossuth tér 1. szám alatt intézhetik az állampolgárok. 2013. január 1-től az első fokú építésügyi hatósági feladatokat ellátó általános építésügyi hatóság az építmények, építési tevékenységek tekintetében a járásszékhely, azaz CEGLÉD VÁROS JEGYZŐJE 2700 Cegléd, Kossuth tér 1. Amennyiben az ügyintézéssel kapcsolatban további kérdése van, kérjük, forduljon bizalommal a Ceglédi Járási Hivatal Albertirsai Kirendeltségén-, tel.: 53 571-198 vagy Albertirsa Város Polgármesteri Hivatalában tel.: 53 570 050 dolgozó munkatársakhoz! Albertirsa, 2013. január 2. dr. Kovács Tímea sk. aljegyző
Albertirsai Híradó
2013. február
15
A K T U Á L I S H E LY I P O L I T I K A
KI A LUDAS avagy MIÉRT HALLGAT A POLGÁRMESTER? A 2012. augusztus 30-i testületi ülésen a város belterületét érintő közlekedési zajterhelés-mérés vizsgálati eredményeinek megismerése és megtárgyalása után a képviselők, mint azt az újság az alábbiakban idézetek szerint közzétette: „Úgy döntöttek, nem kezdeményezik a vizsgált utakon az éjszakai forgalom korlátozását, mivel az a nappali forgalmon csapódna le, de 2014 őszéig, negyedévente tájékoztatást ad a polgármester a belterületi utak teherforgalmáról és csillapítása érdekében végzett munkálatokról, együttműködve az Aqurius-Aqua Kft.-vel.” Mint visszaemlékezhetünk rá, a 2012 novemberi városfórumon az Aqurius-Aqua Kft. egyik társtulajdonosa Benedek úr – a cég új beruházásának október végi ünnepi átadása után – még nem tudott semmi bíztató változást ígérni a lakosságnak a vállalkozásuk által (is) generált súlyos közlekedési problémák rendezhetősége kapcsán feltett kérdésekre.
Ezt követően – tán köszönhetően a Dolina Zöld Kör elkötelezett megoldáskeresésére és a probléma folyamatos napirenden tartásának – az „A.H.” évadnyitó számában, immáron a másik társtulajdonosra, Plutzer Tamás úrra való hivatkozással, egy olyan reménykeltő tájékoztatás jelent meg, hogy a régóta várt elkerülő út jó eséllyel megépülhet az önkormányzattal közösen együttműködve, pályázati pénzből. Ezt a főszerkesztői tudósításban megjelent „hírt” a polgármester se meg nem erősítette, se meg nem cáfolta az újságban. Úgy tűnik, e kedvező hír kapcsán a polgármester – ki tudja miért? –, de kivár és hallgatásba burkolózik, olyannyira, hogy a nagy várakozásban még a negyedévenkénti beszámolási kötelezettségéről is sikerült megfeledkeznie, amit elősegít az a tény: a képviselők sem érdeklődnek az időközben e témában kifejtett hatalmas munkájáról. Ezek után kitüntetett figyelemmel várjuk az esedékes városfórumon a cég tu-
lajdonosainak érdemi tájékoztatását az elkerülő út megvalósulásának céldátumáról (ha az egész nem csak mese), illetve a polgármester beszámolóját a teherforgalom csillapítása érdekében eddig megtett intézkedéseiről. Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy egyesületünk kérelmezte az illetékes hatóságnál az ügyben a teljes körű vizsgálat lefolytatását. Ezen túl a hozzánk bejelentkezett lakótársak érdekében megkezdtük az önkormányzattal szembeni kártérítési eljárás megkezdésének előkészítését. Ennek alapja a rendelkezésre álló iratok, valamint az a tény, hogy több képviselő is visszaellenőrizhető módon elismerte az önkormányzat felelősségét. A kártérítési eljárás megindításáig – amely várhatóan 5-8 nap – még lehetősége van az érintetteknek, hogy jelezzék csatlakozási szándékukat Dr. Janik Zoltánnál személyesen, vagy a 06/30-350-5574 telefonon. Dolina Zöld Kör
NEM MAGÁTÓL ZÖRÖG A HARASZT – avagy megint átvernek bennünket? Az elmúlt időszak eseményei miatt ismét szükségét éreztük, hogy tollat ragadjunk és megpróbáljuk – a terjedelmi korlátok miatt – röviden összefoglalni az önkormányzatunknak azon tevékenységeit, amelyek súlyos csapást mérnek a lakosság pénztárcáira. Többször, többféleképpen – de nem hivatalosan – kaptunk tájékoztatást arról, hogy 2013. január 1.-től a DAKÖV Kft. Pilisi Üzemigazgatósága végzi Albertirsán is a víziközművek üzemeltetését. Nos, az, hogy ez jó-e nekünk Albertirsaiaknak, vagy sem, jelen pillanatban nehéz megítélni, majd a jövő megmutatja. Ésszerűen arra lehet következtetni, hogy bizonyos munkafolyamatok (számlázás, karbantartás, adatszolgáltatás stb.) központosításával takarékosabban lehet gazdálkodni, valamint kiegyensúlyozottabbá, biztonságosabbá válik a szolgáltatás. Megszűnik egyes önkormányzatok kényuralma, legalábbis ami az árszabályozást, valamint a közműfejlesztési hozzájárulást (amelyet a mi önkormányzatunk egyesekkel megfizettet, másokkal – ki tudja mi okból? – nem) illeti. Mindemellett a társuló önkormányzatok, amennyiben olyan szerződést kötöttek még haszonra is szert tehetnek, legalább a bevitt vagyon arányában.
Albertirsán úgy látszik valamilyen okból ezen a területen is a handabandázás, esetenként a kormányzati döntés lejáratása, no és a trükközés folyik, ahelyett, hogy a lakosság érdekeit képviselnék. Korrekt, hivatalos, hivatkozható tájékoztatás helyett szórólapozás és mismásolás, a felelősség ide-oda tologatása folyik. A korrekt tájékoztatás lehetősége biztosítható lenne, hisz Albertirsa képviselteti magát a cég döntéshozó testületében (persze azt szigorúan titokban tartják, hogy ki az, mennyiért végzi ezt a munkát, ki delegálta?). Nézzük, hol van a trükk? A képviselő testület 2011 novemberi ülésén döntött, hogy 2012. januártól – jelentősen – megemeli a víz- és csatornadíjat. Tehát 2012. évben érvényesült az áremelés, amelyet hivatalosan rendeletben is kihirdettek. A Kormány – ellentétben a polgármester állításaival – a költségek áthárításának, elszabadulásának megakadályozása érdekében törvényben szabályozta, hogy 2012.-2014. között az áremelés nem lehet több mint a 2011. december 31-én alkalmazott ár maximum 4,2%-a. Annak ellenére, hogy ezt az első áremeléssel az önkormányzat már bőven teljesítette, most 2012. év végén a polgármester – nem hivatalosan, csak úgy a két ülés közötti idő-
szak beszámolójában – bejelentett 4,2%-a díjemelést, a törvény által engedélyezett maximumot! Tette ezt úgy, hogy évek óta a viziközmű intézményünk pozitívan zárta a költségvetési évet. Az önkormányzat nyilvánvalóan azzal enged szabad utat a szolgáltató cégnek az áremeléshez, hogy ő 2011-ben emelte az árat, csakhogy mi emlékszünk rá, hogy a 2011. évi döntés az 2012. évtől érvényes, hogy lett belőle 2011. december 23.? Ki tudja? A trükk nem biztos, hogy bejön! Nem engedjük, hogy éves szinten újabb egy havi vízdíjnak megfelelő összeget kivegyenek a már amúgy is laposra taposott pénztárcánkból. Hol van ilyenkor a Jogi Ügyrendi Bizottság? Azt mi nem tudjuk, hogy ilyenkor hol vannak, de egyet tudunk, hogy hol kellene lenniük. Nyomatékosan felszólítjuk őket, hogy a jövőben nagyobb odafigyeléssel tegyenek eleget önként vállalt kötelezettségüknek! Az önkormányzatnak pedig felhívjuk a figyelmét, hogy trükközés helyett képviseljék végre a lakosság érdekeit. Ehhez az első lépés, hogy hivatalossá teszik a működést, az új cég mindenki számára nyilvánossá és elérhetővé teszi az üzemeltetési szerződést. Folytatás a következő oldalon >>
Albertirsai Híradó
16
2013. február
A K T U Á L I S H E LY I P O L I T I K A Folytatás az előző oldalról A lakosság döntsön saját belátása szerint, amikor emelt díjjal megkapják a számlát az új cégtől, miközben sokan a szerződés feltételeiről sem tudnak. A KDNP tagsága kijelenti, hogy mindaddig nem hajlandó befizetni a díjat, amíg hivatalosan nem rendezik a véleményünk szerint nyilvánvaló ellentmondásokat. A KDNP az illetékes hatóságoktól hivatalos állásfoglalást kér az ügyekben. A rendelkezésünkre álló dokumentumokat pedig megküldjük a nyomozó hatóságnak is, csatolva a „miközben milliók folynak bele ismeretlen zsebekbe” képviselői kijelentés kapcsán indított eljárás anyagához. Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a nyomozó hatóság a 47 ügyből (a hírek szerint) több mint harminc esetében megindította a nyomozást. A tanyagondnoki szolgálat esetleges szabálytalansága, valamint a normatív támogatás körüli esetleges problémák miatt a lakosságot ért károkról a következő lapszámban adunk tájékoztatást. KDNP helyi szervezete
A továbbfejlődő Albertirsáért Kedves Lakótársam! Az Albertirsai Híradó augusztusi számában már jeleztem, hogy alapvetően hat ember munkájaként elkészült a városunk lehetséges jövőjéről szóló koncepcióvázlat, s azt társadalmi vitára bocsátjuk. A dokumentum „A továbbfejlődő Albertirsáért” címen Albertirsa város honlapján www.albertirsa.hu olvasható, illetve onnan letölthető. A szerzők nevében kérem, hogy amennyiben a benne foglaltakkal összefüggésben véleménye, javaslata van, azt a város honlapján található fórumon írt hozzászólásában, vagy a
[email protected] címre írt levelében ossza meg velünk! Természetesen véleményét személyesen vagy hagyományos levélben is eljuttathatja az Albertirsai Híradó szerkesztőségéhez, vagy a Polgármesteri Hivatal titkárságára. Köszönettel,
Fazekas László polgármester
Tisztelt Gér Márton! Nagy érdeklődéssel olvastam sorait az újság előző számában. Jó lett volna, ha már akkor reflektálni tudok mondandójára. Elöljáróban szeretném Önt pontosítani. Nem szokás, hanem az SZMSZ - ben is rögzített törvény adta jog, a városfórumok megtartása az Önkormányzat részére. Az más kérdés, hogy sajnos nálunk ezt a fontos plénumot a Polgármester felhasználja az egyoldalú beszámolói számára, és néhányan visszaélve a lehetőségekkel hasonlóképpen járnak el. Nem kétséges, ezek a megnyilvánulások az addigi féloldalas tájékoztatást már igencsak árnyalják. Azonban a valóban létező ügyekre történő rákérdezéseket személyeskedésnek, kákán való csomókeresésnek nevezni azért talán túlzás. Főleg akkor, amikor itt, az újság keretein belül is megjelenő ellenvélemények terjedelmét a minimálisra csökkentenék, miközben az eddig megszokott ünnepi szerkesztői köszöntők helyében a Polgármester üdvözletei olvashatók a két utolsó lapszám címoldalán is, egyéb írásai mellett. Lehet nosztalgiázni a régmúlt sanyarú időkön, felemlítve a fejlődést, amely kétségtelen, azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy ez nem egy embernek volt köszönhető, hanem nagyon sokak összefogására volt szükség. Ön
a felsorolt érdemek mellett eltekint attól, hogy a járdák nagy része igen csak foghíjas. Pont az Ön előtt lévő utcán fordulnak elő balesetek azért, mert a bokrok, megsüllyedt járdarészek miatt az úttestre szorulnak a közlekedők - a kerékpárok, gépkocsik, buszok elé. Az aszfaltozott utcák többsége kátyús, szélük töredezett, anyaguk szinte szétmállik. A vízművet úgy adtuk át Dabasnak, hogy az évek óta kért csatornafedelek kiemelése, felbontások rendbetétele nem történt meg, közel 45 millió a kintlévőség, amely most már nem is fog befolyni. Jó lenne, ha nem csak a régi szép időkről álmodozna, hanem szemét kinyitva, ébren járna a városban. Régen, valóban a választások idején sem történtek olyan kritikai észrevételek, amelyek manapság. Nem véletlen. Egyrészt sokkal kevesebb volt a hiba a vezetés részéről. Másrészt akkor hatékonyan működött a problémák elkendőzése. Manapság azonban már nagyon sokan átlátják az Ön által dicsőített rendszer működésének problémáit, hiányosságait. Remélem, elgondolkodik az általam mondottakon, és ráébred arra, hogy Öntől zárszavában nagyon furcsán hangzanak Jézus szavai is. Mondhatni, más tollával ékeskedik… Tóth János képviselő
Kedves Tóth János! Miért is válaszolhatott volna nekem rögtön az előző lapszámban, amikor én Önt személyesen nem szólítottam meg? Úgy tudom, a helyi lap megjelenése előtt azok kapnak kézhez egy-egy írást, akiket azokban megszólítanak! Továbbá: minden településen természetes, hogy városfórumon a polgármester tart beszámolót. Önnek mi gondja van ezzel a gyakorlattal? A polgármester kap négy évre felhatalmazást a település ügyeinek irányítására. Tán csak beszámolhat ezek után az elvégzett munkáról… Szerintem ez kötelessége. Ha valahol, az Albertirsai Híradóban végképp nem féloldalas a tájékoztatás. Sőt! A polgármester ellenfelei minden lapszámban tele írnak egykét oldalt a többnyire színvonaltalan támadásaikkal. Ön ezt is kevesli? Szerintem nem azért választunk meg valakit négy évre polgármesternek, hogy aztán néhány önjelölt, felhatalmazás nélküli népvezér feltörölje vele a főutcát. Egyetlen szóval sem írtam azt, hogy Albertirsa fejlődése egy valakinek köszönhető. Természetesen ez nem igaz. Örülök, hogy Ön is így látja. Persze azoknak van benne a legkisebb szerepük, akiknek a teljes munkássága mások bemocskolásáról szól. Ugye ebben is egyetértünk? Lehet, hogy utcáink egy részében töredezett az aszfalt, de legalább van, ami töredezhet. Nézzen szét más településen! Meg aztán nálunk évente történik kátyúzás. Sok kisvárosban nincs ez így, mert államunk nem ad hozzá elég pénzt. Tudtommal a vízművet nem önként adta át a képviselő-testület Dabasnak. Az Országgyűlés által elfogadott törvény kötelezte Önöket a
változtatásra. Hogy a kintlévőség később befolyik-e, azt ma még senki nem tudhatja. Vagy Önnek van erről valamilyen titkos információja? Ha igen, mondja el! Januári írásomban senkit nem dicsőítettem. Ám Ön rosszul tudja: nem a mi városunk vezetői hibáznak egyre többet, hanem mint Ön is tudja, az önkormányzatok állami támogatása csökken folyamatosan. Ezért jut újabban kevesebb fejlesztésre. Egyébként Ön helyi képviselő, vagyis „a vezetés” egyik tagja. A testületi ülések kábeltévés közvetítéseiből nem derül ki, hogy Ön mit segít a hibák felszámolásában. Az üléseken elég csendes – mondhatnám passzív. Képviselő Úr! Kérem, legyen szerény! Ne vonja kétségbe azt a jogom, hogy Jézus, vagy bárki más történelmi személy szavait idézzem. Mégis mit gondol, mi alapján írhatja elő nekem, hogy kitől idézhetek? A képviselőség szolgálat, nem pedig cenzori jog. Képviselő Úr! Legyen szerény! Januári írásommal arra szerettem volna ráirányítani a figyelmet, hogy egy közösség érdekében érdemes másokkal békében, összefogva dolgozni. Meglepődtem arrogáns reakcióján. Nem is értem mi váltotta ezt ki Önből. Azaz, mivel hetven év fölötti vagyok (így magam is kaptam az önkormányzati ajándék utalványokból) van egy tippem: esetleg az a félmondatom, amely szerint nem illik más tollával ékeskedni… Meg az a másik, amivel bizonyos hirdetésekre utalok…? Üdvözli: Gér Márton
Albertirsai Híradó
2013. február
17
AKTUÁLIS
A Tessedik Iskola hírei Január 1-től iskolánk fenntartója és működtetője a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK). Ez a változás nagyon sok szervezési és adminisztrációs feladatot ró ránk. Igyekszünk mindezt úgy megoldani, hogy tanulóink és a szülők ebből ne érezzenek semmit. Engedjenek meg néhány gondolatot még a decemberi hónap eseményeihez: Köszönetünket fejezzük ki Balogh Árpád úrnak, aki nagylelkű felajánlásával lehetővé tette, hogy sok rászoruló diáknak a téli szünet előtti utolsó napon egy-egy tartalmas karácsonyi ajándékcsomagot adhattunk át. A csomagba gyümölcsöt, édességet, iskolai írószereket vásároltunk. Köszönjük a támogatását! A korábbi számban beszámoltunk a tornaterem átadásakor rendezett sportnapról. Erre az eseményre a MIRSA Zrt.-től kaptunk fagyasztott gyümölcsöket, melyekből a salátabár készült. Köszönjük a segítségüket!
Félévzárás a Tessedikben – alsó tagozat A 2012/13-as tanévet alsó tagozaton 14 osztállyal indítottuk. A Táncsics úton 5 osztály, a Győzelem úton pedig 9 osztály kezdte meg a tanulást szeptember harmadikán. A speciális tagozatos tanulókkal gyógypedagógus foglalkozik. Délután 6 napközis csoportban folynak a foglalkozások. Két fejlesztő pedagógusunk a tanulási problémával küzdő tanulókat segíti a felzárkóztatásban. Az alsó tagozat tanulói létszáma jelen pillanatban 298 fő. Ez a létszám gyakran változik, ugyanis a szeptemberi évkezdés után érkezett tanulók
száma az alsó tagozaton 8 fő, a távozottaké 10 fő. Az idén is részt veszünk az iskolagyümölcs programban, melynek során a gyerekek eddig almát és dobozos gyümölcslevet kaptak. Február 18-án kezdődik a harmadik kiosztási időszak. Ebben a tanévben is bekapcsolódtunk a dolinai madáretetésbe az ABKTCS vezetésével. Minden héten egy kis gyerekcsapat kimegy a Dolinába kihelyezett madáretetőkhöz és kihelyezik a természetvédelmi csoport által biztosított madáreleséget. Ezen kívül ők maguk is visznek almát, magokat. A január eleje a félévi felmérések megíratásával, javításával, az értékelések elkészítésével telt. Tanulóink január 18-án vihették haza a félévi bizonyítványokat. Az első és második osztályosok még szöveges értékelést kaptak. Az alsó tagozatos osztályok magatartás átlaga 4.46, szorgalom átlaga 4.37. A harmadik, negyedik évfolyamon 34 a kitűnő tanulók száma. Azonban vannak olyan gyerekek is, akiknek a második félévben sokkal több szorgalommal kell a tanuláshoz viszonyulniuk. Ezúton is tájékoztatjuk a kedves szülőket, hogy január 24-én elkezdődnek a Sulikuckó foglalkozásai, amelyekre az iskolába készülő nagycsoportos óvodásokat várják a leendő elsős tanító nénik, a Győzelem úton Horányiné Kovács Éva és Kancsár Éva, a Táncsics úton pedig Keligerné Dávid Ildikó. A foglalkozások időpontjai a következők: Január 24. Győzelem út – Horányiné Kovács Éva Táncsics út – Keligerné Dávid Ildikó Január 31. Győzelem út – Kancsár Éva Február 7. Győzelem út – Horányiné Kovács Éva Táncsics út – Keligerné Dávid Ildikó Február 14. Győzelem út – Petrovicsné Oláh Ildikó (angol foglalkozás) Február 21. Győzelem út – Kancsár Éva Táncsics út – Hulovych Mária (angol foglalkozás) Február 28. Győzelem út – Horányiné Kovács Éva Táncsics út – Keligerné Dávid Ildikó Március 7. Győzelem út – Kancsár Éva Birinszkiné Szabó Marianna igazgatóhelyettes
Felső tagozat A felső tagozaton 13 osztályban 324 gyermek tanul, az osztálylétszámok változatosak, a legkisebb létszámú osztály a 7. a 22 (23) fővel, a legnagyobb létszámú a 8.b 28 fővel. Könyvtárunkba decemberben 109 db új dokumentumot vásárolt könyvtárosunk, szinte minden korosztály számára, így bővült az állomány, tanulóink nagy örömére. Az idei tanévtől be kellett vezetnünk a heti 5 óra testnevelést az első és az ötödik évfolyamokon. Ezt zökkenőmentesen sikerült megoldanunk eddig. Emelt szintű, és óraszámú oktatást végzünk mind a négy évfolyamon matematikából és angol nyelvből. Bízunk abban, hogy ezt a hagyományt a továbbiakban is folytatni tudjuk, hiszen azt látjuk, hogy többségében ezen tanulóink tudásszintje nagyon jó, ezekből a csoportokból kerülnek ki többnyire versenyzőink. Ebben a félévben sokat értekeztünk hol kisebb, hol nagyobb közösségekben, hiszen a törvény előírta, hogy felül kell vizsgálnunk az iskola Pedagógiai Programját, a Házirendet, az SZMSZ-t. Megújítottuk a vizsgáztatás rendszerét, belemélyedtünk az új helyi tanterv elkészítésébe és sok dolgunk lesz az elkövetkezendő időszakban is. Nagy örömünkre az első félévet 7 tanulónk kitűnő bizonyítvánnyal zárta. A felső tagozat magatartás átlaga: 4.17, szorgalom átlaga: 3.76, tanulmányi átlaga: 3.7. Szinte minden tartárgy átlaga az előző évekhez képest javulást mutat. Nyolcadik osztályosaink január 19-én írták meg a központi írásbeli feladatsort (75-ből 63-an). Az elkövetkezendő időszakban történik a felvételi lapok előkészítése, egyeztetése és küldése a középfokú intézményekbe. Reményeink szerint minden diákunknak sikerül bejutnia a kívánt középiskolába. A ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium által szervezett angol nyelvi irodalmi versenyen Kovács Richárd 8.c osztályos tanuló 3. helyezést ért el. Felkészítője: Götzné Király Erzsébet tanárnő volt. Gratulálunk a szép eredményhez! Szalay Zita igazgatóhelyettes
Albertirsai Híradó
18
2013. február
AKTUÁLIS
Szalagtűzés 2012-ben
A Budakalász Gimnázium Albertirsai Tagintézményében megint ünnepeltünk. Az ünnepséget most már negyedik alkalommal szerveztük a végzős diákjaink tiszteletére, akik ekkor kapták meg a diákévek végét jelképező szalagot. A szalagon 2009/2013 évszám van, mert gimnáziumi képzés négy éves. A legtöbb végzősünk csak három évet töltött a gimnázium padjaiban, mert az előző iskoláit a beiratkozáskor be tudtuk számítani. Az
ünnepség most is azzal kezdődött, hogy a tanulók kivonultak névsorban a tantermükből a folyósóra. Felemelő és meghatódott érzéssel hallgattuk meg együtt Zorán Az ünnep című számának az első részét. A Tessedik Sámuel Általános Iskola ad helyet a gimnáziumi képzésnek és az ünnepséget jelenlétükkel megtisztelték az iskola vezetői. Közülük az iskola igazgatója, Ádám Ildikó gratulált a felnőtt diákoknak. Dicséretre méltó telje-
sítmény, hogy a család és a munkahely gondjai mellett vállalták a tanulás nehéz feladatát. Az ünnepséget megtisztelte Major Judit alpolgármester asszony is. Köszöntőjében gratulált a diákoknak és sok sikert kívánt az érettségi vizsgákhoz. Eddig több mint 140 felnőtt tanuló kapta meg az érettségi bizonyítványát Albertirsán. Azt kívánja, hogy a jelenlévők közül mindenki átvegye majd nyáron ezt a fontos okmányt. A szalagtűzés előtt az egyik végsős tanuló, Csépe Ferencné versben foglalta össze a diákévek lényegét. A köszöntők után következett az összejövetel fénypontja, a szalagtűzés. Először most is a végzősök osztályfőnöke, Dikasz-Ivanics Melinda tanárnő kapta meg a szalagot a tizenegyedikes osztályfőnöktől. Ezután kapták meg a végzősök az osztályfőnöküktől a szalagot. Az idei szalagtűzésen nagy számban jelen voltak a végzősök családtagjai is. Ez azt is jelenti, hogy a család támogatja őket. Erre is szükségük van és még kitartó, szorgalmas tanulásra, hogy június végén megkaphassák az érettségi bizonyítványukat.
Hagyományok februárban
Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogaszszony napján a katolikus templomok körül sok helyen körmenetet tartanak, és közben zsoltárokat énekelnek. Ilyenkor kerül sor a gyertyaszentelésre is. A hagyományos néphit szerint a pap által megszentelt gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket, a betegeket, a halottakat. A gyertyaszentelő ünnepéhez hagyományosan különféle tavaszjóslatok kapcsolódnak. Az európai hagyomány szerint ha a barna medve – egyes helyeken a borz – gyertyaszentelő napján, február 2-án kijön az odvából és meglátja az árnyékát, akkor visszabújik és alszik tovább, mert hosszú lesz a tél. Ha viszont borús idő van, akkor kint marad, mert rövidesen jön a tavasz. Észak-Amerikában az újkori bevándorlók az ott élő erdei mormotát tették a február 2-i népi hiedelem tárgyává, olyannyira hogy ez a nap „az erdei mormota napjaként” (Groundhog Day) is ismert. Ezeket a hiedelmeket a meteorológusok nem igazolják. Február 14-e Szent Bálint napja (Valentinnap), a szerelmesek védőszentjének ünnepe. Az angolszász országokban alakult ki az a hagyomány, hogy ezen a napon a szerelmesek, a jó barátok és mindazok, akik szeretik egymást kisebb ajándékokkal (képeslappal, virággal, színes léggömbökkel, szívekkel) lepik meg egymást. Általában februárra esik a karnevál, vagyis farsangi felvonulás. A leghíresebb a riói karne-
vál és a velencei karnevál, Magyarországon pedig a busójárás. A magyarság körében február 3-án, Szent Balázs napján volt szokás a balázsolás, amikor a torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstölték, hogy ezzel a fájdalmat, betegséget okozó gonoszt elűzzék. Máshol a pap a beteg gyermekek álla alá két gyertyát tett keresztbe és imát mondott. Balázs napja az iskolások ünnepe is volt, amikor a diákok házról házra járva jelmezesen vonultak fel, adományokat gyűjtöttek az iskolának és új diákokat toboroztak. Ez az úgynevezett „balázsjárás”, ami a magyarságon kívül a szlovákok és csehek körében is ismert volt. Farsang idején széles körben elterjedt szórakozási forma volt a farsangi bál. A vidéki élet kiemelkedő eseményének számított a megyebál. Ezen kívül különféle társadalmi egyletek, sportkörök is hirdettek tagságuknak bálokat, de jótékony célú táncos ünnepségeket is. Faluhelyen a farsang legjellemzőbb eseményei közé tartoztak a különböző köszöntő szokások, álarcos, jelmezes farsangi felvonulásokra is sor került. A legkedveltebb figurák voltak például a koldus, betyár, menyasszony, katona. A farsang gondolatköre elsősorban a házasság témája körül forgott. A legények a muzsikosokkal végigjárták a falu utcáit, a lányos házak előtt táncoltak, és megtáncoltatták a házbéli lányt is. A farsangi
alakoskodók általában kis párbeszédes jeleneteket is előadtak, ilyenkor került színre a tréfás lakodalom is. A farsangi lakodalmas játékok közül leglátványosabb a nyugat-dunántúli rönkhúzással összekötött mókaházasság volt, amikor a leányokból, legényekből álló párok egy kidöntött fát húztak végig az úton. A köszöntők és felvonulások evés-ivással, valamint a táncházban vagy fonóházban tartott közös táncmulatsággal, bállal zárultak. A farsangi bálok fontos szerepet játszottak a párválasztásban. A mulatság gyakran elkülönült korcsoportonként. Gyakori volt a lányok, asszonyok külön farsangolása is (aszszonyfarsang). A farsangi napokban tartották a disznótort is. Erre rokonokat, szomszédokat hívtak össze, és reggelig mulattak. A farsang jellegzetes süteménye volt a fánk és a rétes. A sok étel fogyasztásától az év bőségét remélték.
Albertirsai Híradó
2013. február
19
AKTUÁLIS / SPORT
Fiatal lány, nagy tehetséggel
2013. január 23. Ez a nap Uszkay Zsófi életében mérföldkő lehet, hiszen ekkor nyitották meg élete első önálló kiállítását Cegléden a Kossuth Lajos Gimnázium klubtermében, melyen Rónai Mátyás köszöntötte az egybegyűlteket, aki maga is aktívan részt vett Zsófi tanításában. Méltató szavait jólesően hallgatták a szülők, tanárok és barátok. Zsófi 1996. augusztus 4-én született. Szüleivel Albertirsán él és a gimnázium előtt a Tessedik Sámuel Általános Iskola tanulója volt. A 16 éves leány hosszú évek óta, szinte
ceruzával a kezében éli napjait. Már kisiskolás korában felfigyeltek tanítói a tehetségére. Rajzait több pályázatra is benevezték, de sajnos alkotásait nem fogadták el azzal az indoklással, hogy ezt egy felnőtt ember rajzolta. Akkoriban kedvencei a képregények voltak. Gondolatait ebben a formájában jelenítette meg. Teltek az évek és jött egy új „szerelem”. Elkezdett lovakat rajzolni, s minden idejét a négylábúak között töltötte. Természetesen lovagolni is megtanult, s hamarosan saját lóval is meglepték szülei. Minden vonalban, minden képen az állat iránti rajongása látszott. A gimnáziumi évek alatt új irányt vettek rajzai. Portrékat készít. Ismert és ismeretlen emberek arcát, de családtagjait is megjeleníti egy-egy ábrázolásában. Felmerül a kérdés: Honnan a tehetség? Apai nagyapja karikatúrákat rajzolt, de anyai nagyapját is ügyes kézzel áldotta meg az élet. Édesanyja is rajzolgatott fiatalabb korában. Úgy tűnik Zsófi csak folytatta amit a szülők, nagyszülők elkezdtek. Képeit látva, biztos vagyok benne, hogy hallunk még az ifjú tehetségről. Bartos Tiborné
Köszönet Nagy-nagy tisztelettel köszöntöm a polgármester urat és a képviselőket! A decemberi lapszámban megjelent Köszönet című cikkem utolsó mondata így szólt: „Bízom benne, hogy sikerül az ajándékutalvány ügyének megoldása.” Nagy örömömre szolgál, hogy sikerült. Úgy érzem, minden idős személy nagyra értékeli ezt a nemes cselekedetet. Sajnos az idős ember olyan, mint a gyerek. Nem is az ajándék nagysága vagy értéke a lényeg számára. A lényeg, hogy „kaptam valamit”, még ha csak egy zacskó cukorkát is, „de kaptam”. Úgy vélem, hogy öröm ez a cselekedet annak is aki adja és annak is kapja. Mindenkit felvidít, így mindenki felüdül. Nem kell a vezetőségnek exkuzálnia magát, hogy mit, miért és hogyan. Így jó, ahogy van. A jó kívánság sose késő. Ezzel a nemes gesztussal bebizonyították, hogy igen is jó szándékú, őszinte, segítőkész, becsületes emberek. Isten áldja meg Önöket az új évben is, munkájukhoz sok erőt, kitartást, bölcsességet és egymás közti békességet, tiszteletet, szeretetet és nem utolsó sorban jó egészséget kívánok! Koska Pálné
Sikeres szereplés az Amatőr Küzdősport Gálán A földharc és ketrecharc versenyek nagy népszerűségnek örvendenek manapság a különböző stílusokban. A kevert harcművészet (MMA) rendszere igyekszik a legjobb megoldásokat bemu-
tatni a küzdelemben. Egyszerre három verseny zajlott 2012. november 24-én Szegeden, az Amatőr Küzdősport Gálán a Szegedi Küzdősport Klub szervezésében. MMA és Thai Box versenyek mellett bonyolították le a G4 Grappling Liga 2. fordulóját – amely alapvetően földharc verseny, és amelyet a nemzetközi me-
zőnyben Grappling névvel illettek – a Magyar Jiu Jitsu Szövetség szervezésében. A súlycsoportos és korcsoportos verseny lehetőséget ad a felkészült versenyzők megmérettetésére. Ebben az évben 251 versenyző jelentkezett 28 klubból, hogy összemérje tudását a Grappling versenyben. Az Albertirsai Nihon Tai Jitsu Klubból Városi József mester felkészítésével 3 versenyző indult és rangos helyezéseket értek el. Hadnagy Zsolt Patrik, ifjúsági 41 kg, NoGi kategóriában III. helyezés, Cseh Péter felnőtt 95 kg, Gi kategóriában III. helyezés, Cseh István felnőtt 85 kg, Gi kategóriában VII. helyezés. Az Albertirsai Nihon Tai Jitsu Klubban a sikeresebb versenyszereplés érdekében 2013-tól a harcművészeti edzések mellett még nagyobb hangsúlyt fektetünk a küzdelmi felkészülésre. Az edzésekre mindenkit szeretettel várunk a Stílusok Arénájában – Albertirsa, Köztársaság utca 47. szám alatti edzőteremben – a következő időpontokban:
Gyerek edzés Hétfő és Szerda, 18 órától 19 óráig Felnőtt edzés Hétfő és Szerda, 19 órától 21 óráig Küzdelmi edzés Péntek, 19 órától 21 óráig Szombat, reggel 7 órától 9 óráig Érdeklődni lehet: Városi József Telefon: +36-30/370-8898 E-mail:
[email protected]
Albertirsai Híradó
20
2013. február
KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK
A MŰVELŐDÉSI HÁZ februári programjai
1.
8 DAKÖV ügyfél fogadás 1400 Tess. S. Ált. Isk. felső tagozat farsangi bál 2000 ZUMBA 930 Adventista Egyház 900 Önismereti csoport 1300 Nyugdíjas klub 1400 ÖKO ügyfélfogadás 1800 Galambász gyűlés 930 Termékbemutató 1400 DAKÖV ügyfélfogadás 1700 MSZP gyűlés 1900 Filmklub 1800 Fotókör 800 Öko ügyfélfogadás 800 Termékbemutató 1600 Dalma dance 800 DAKÖV ügyfélfogadás 800 Vásár 1300 Magyarok Nagyasszonya Róm. Kat. Ált. Isk. farsangi bál 1700 Kutyasport egyesületi gyűlés 2000 ZUMBA 930 Adventista Egyház 1300 Nyugdíjas klub 1400 ÖKO ügyfélfogadás 900 Véradás 1400 DAKÖV ügyfél fogadás 1900 Filmklub 900 Vásár 800 Öko ügyfélfogadás 00
2. 4. 5.
6. 7. 8.
9. 11. 12. 13. 14.
1630 Dalma dance 15. 800 DAKÖV ügyfél fogadás 1300 Tess. S. Ált. Isk. alsó tagozat farsangi bál 2000 ZUMBA 16. 930 Adventista Egyház 2000 Valentin Bál 18. 1300 Nyugdíjas klub 1400 ÖKO ügyfélfogadás 19. 1000 Vásár 1400 DAKÖV ügyfél fogadás 1900 Filmklub 20. 1800 Fotókör 21. 800 Öko ügyfélfogadás 800 Impulser egészségnap 1630 Dalma dance 22. 800 DAKÖV ügyfél fogadás 800 Impulser egészségnap 2000 Zumba 23. 930 Adventista Egyház 1300 Tess. S. Ált. Isk. alsó tagozat farsangi bál 1400 Vasutas nyugdíjas klub 25. 1300 Nyugdíjas klub 1400 ÖKO ügyfélfogadás 1900 Polgárőr gyűlés 26. 900 Vásár 1400 DAKÖV ügyfél fogadás 1900 Filmklub 28. 800 Öko ügyfél fogadás 1630 Dalma dance
2013. JANUÁR HÓNAPBAN SZÜLETETT Erdélyi János és Czifra Szilvia Parág Pál és Apagyi Tímea Gór Ádám és Zölei Klára Gulyás Miklós és Gór Melinda Nagy Sándor és Pásztás Zita Fajkis Dezső és Szabó Éva Borhi Gábor és Kovács Ildikó Veress László és Szabó Tünde Fazekas Roland és Kollár Zsuzsanna
Ádám Bendegúz Boglárka Katalin Ádám Balázs Lorena Manna Fanni Benett Antal László és Levente Szófia nevű gyermeke.
2013. JANUÁR HÓNAPBAN ELHALÁLOZOTT Nagy Jánosné Zimonyi Géza Jenőné Király Ernőné Léé Ferencné Cselovszki Pál Szabó Jánosné ifj. Csányi Pál Zackar Mihályné Adamecz Pál Pécseli Ferenc Magna Sándorné Kertész Imre Horváth István
76 éves 65 éves 77 éves 81 éves 86 éves 89 éves 59 éves 73 éves 85 éves 83 éves 84 éves 77 éves 86 éves
Pesti út 93. III. Külterület 6. Baross u. 34. Baross u. 9. Tessedik u. 40. Vörösmarty u. 33. Nyáregyházi u. 15. Hunyadi u. 95. Dózsa Gy. u. 7. Dózsa Gy. u. 7. Koltói A. u. 1. Győzelem köz 9. Mikebuda, Geisz út. 3. szám alatti lakos. Őszinte részvétünk a hozzátartozóknak!
Tisztelt Lakosság!
Értesítjük Önöket, hogy háziorvosaink rendelési idejéről, a szabadságolásról, illetve a helyettesítési rendről az 53/370-552-es telefonszámon érdeklődhetnek hétköznap 7.00 órától 18.00 óráig. Munkaszüneti és ünnepnapokon 7.00 órától másnap 7.00 óráig és ügyeleti időben hétköznap 18.00 órától másnap 7.00 óráig sürgős beteghívásaikat szintén az 53/370-552-es telefonszámon adhatják le. Ebben az esetben a ceglédi mentőállomás diszpécsere intézkedik. Dr. Pécsi Angéla ügyeletvezető
Háziorvosok ügyeleti beosztása FEBRUÁR
Ügyelet címe, telefonszáma: Albertirsa, Vasút u. 4. (53) 370-552 Ellátási terület, illetve település neve: Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda Dátum Ügyeletes orvos neve
15. Dr. Babinszky Eleonóra
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
16. Dr. Pécsi Angéla
Dr. Babinszky Eleonóra Dr. Hajdúhegyi Ágnes Dr. Pécsi Angéla Dr. Oszvald Gyula Dr. Kis Ferenc Dr. Makkos Gyula Dr. Fógel Kristóf Dr. Babinszky Eleonóra Dr. Pécsi Angéla Dr. Renteria Zoltán Dr. Pécsi Angéla Dr. Zolnyan Erzsébet Dr. Zolnyan Erzsébet Dr. Fógel Kristóf
17. Dr. Renteria Zoltán 18. Dr. Hajdúhegyi Ágnes 19. Dr. Zolnyan Erzsébet 20. Dr. Makkos Gyula 21. Dr. Fógel Kristóf 22. Dr. Hajdúhegyi Ágnes 23. Dr. Tajti Géza 24. Dr. Zolnyan Erzsébet 25. Dr. Pécsi Angéla 26. Dr. Zolnyan Erzsébet 27. Dr. Makkos Gyula 28. Dr. Fógel Kristóf
Az Albertirsán működő gyógyszertárak ügyeleti nyitva tartása
2013. FEBRUÁR hónapban A hétvégi ügyeletet az alábbi gyógyszertárak végzik: Február 02-03. Február 09-10. Február 16-17. Február 23-24.
IRMÁK Gyógyszertár CENTRUM Gyógyszertár REMÉNY Gyógyszertár IRSA Gyógyszertár
Az Albertirsai Híradó főszerkesztője Ádori Péter, üzenetet hagyhatnak a Művelődési Házban. Lapzárta a hónap 20-án
Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének kiadványa Felelős kiadó: Albertirsa Város Önkormányzata Felelős szerkesztő: Müller Mónika Szerkesztőség: Albertirsa, Pesti út 85. Tel.: 370-713 Okiratszám: III/PHF/181/Pe/1988. Megjelenik 1300 példányban Nyomda: Pende Print Kft. – Nagykőrös, Béke u. 5. Felelős vezető: Kőházi Zoltán