Házirend Előszó helyett, Szent Benedek Regulájából:
36. fejezet: A beteg testvérek A betegekről kell mindenekelőtt és mindenek fölött gondoskodni, és valóban mint Krisztusnak úgy szolgáljanak nekik. Hisz ő maga mondta: "Beteg voltam, és meglátogattatok engem" (Mt 25,36), és: "Amit egynek ezen legkisebbek közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek" (Mt 25, 40). De másfelől a betegek is gondolják meg, hogy Isten dicsőségére szolgálnak nekik, és fölösleges kívánságaikkal ne szomorítsák meg a nekik szolgáló testvéreket. De még így is türelemmel kell elviselni őket, mert ez által bőségesebb jutalmat lehet szerezni.
37. fejezet: Az öregek és a gyermekek Habár az emberi természet is könyörületre hajlik ezen életkorokkal, tudniillik az öregekkel és a gyermekekkel szemben, mégis a Regula tekintélyével is gondoskodnunk kell róluk. Mindig vegyék tekintetbe bennük a gyöngeséget, és semmiképpen se alkalmazzák rájuk a Regula szigorúságát az ételekben, hanem legyenek jóságos figyelemmel irántuk, és a szabályszerű időnél előbb kapjanak valami ételt.
A Gondozott az Idősek Házában saját akaratából tartózkodik, ennél fogva személyiségi jogai semmiféle módon nem csorbulhatnak. Az Idősek Háza keresztény-bencés szellemű intézmény. Ezért szeretetközösségben kívánunk együtt élni, ahol a lakók egyenlő jogokat élveznek és egyenlő a kötelességük is. A Gondozottak a dolgozókkal nincsenek alá és fölérendelt viszonyban, ezért a kommunikáció során a „kérés” felel meg az intézmény szellemének. Az Idősek Házában való tartózkodás alapfeltétele a Gondozási Megállapodás megkötése, az abban foglalt feltételek teljesítése és a Házirend elfogadása. A Gondozó erejéhez és adottságaihoz képest minden tőle telhetőt megtesz, hogy az Idősek Háza lakóit legnagyobb szeretettel ellássa és testi, lelki
gondozásukat biztosítsa. Több ember együttélése esetén a Gondozó kötelessége, hogy olyan ésszerű szabályokat hozzon, mellyel biztosítani lehet a lakók nyugalmát és a békés együttélést. Ezek a szabályok nem korlátozni, hanem elősegíteni kívánják a közös életet.
Az együttélés általános szabályai 1.1 Az Idősek Házába a Gondozottak behozhatják bútoraikat, személyes tárgyaikat, gyógyászati segédeszközeiket és egyéb felszereléseiket – az Idősek Háza vezetőjével történt előzetes egyeztetés alapján. Mindenki köteles a lakrészét rendeltetésszerűen használni, annak megóvására törekedni, a meghibásodásokat észleléskor azonnal jelezni az emeleti ügyeletes nővérnek. 1.2 Az Idősek Házában a tűz- és érintésvédelmi valamint az egyéb szabályokat
mindenkinek be kell tartani és tartatni. 1.3 A szórakoztató elektronikai készülékek üzemeltetésének, elhelyezésének módját
az üzembe helyező a lakótársakkal köteles egyeztetni. Reggel 7 óra előtt és este 9 óra után a készülékek működtetése csak fejhallgatóval lehetséges, egymás zavarásának elkerülése céljából. Nagyothallók kötelesek hallókészüléket használni. 1.4 Az Idősek Házában kábeltelevízió csatlakozási lehetőség áll rendelkezésre. Az
alapcsomag ingyenes, a további szolgáltatásokért a Gondozott térítési díj fizetésére kötelezett. 1.5 A lakóegységekben telefon is rendelkezésre áll, melynek előfizetési díját a számítógépes nyilvántartás és forgalom alapján Gondozott fizeti. Az Intézményen belüli hívások díjtalanok, az Intézményen kívülre történő hívások díjkötelesek. 1.6 Az Idősek Háza közös helyiségeiben található, intézményi tulajdonban lévő
eszközöket és felszerelési tárgyakat a Gondozottak szabadon használhatják, ezen eszközök állagának megóvása mellett. A közös helyiségekben szervezett foglalkozások, programok, rendezvények látogatása választható. 1.7 Az együttélés során felmerülő problémákkal a Gondozottak közvetlenül az Intézményvezetőhöz, vagy megbízottjához fordulhatnak, aki saját hatáskörében intézkedik a probléma megoldása érdekében. Amennyiben a szóban forgó ügy ennél magasabb szintű intézkedést igényel, úgy az Intézményvezető – a probléma felvetőjének egyidejű tájékoztatása mellett – továbbítja a vonatkozó információt az illetékes személy vagy szervezet felé.
1.8 A Gondozott és hozzátartozója panasszal élhet az intézményi jogviszony
megsértése, személyiségi jogok sérelme, vagyonvédelmi kötelezettségek megszegése esetén, vagy az ellátás körülményeinek kifogásolása esetén. A panaszokat első lépésben az Intézményvezetőnek kell benyújtani, aki a panasz kivizsgálására kötelezett. A panasz kivizsgálásának eredményéről az Intézményvezető köteles 15 napon belül írásban értesíteni a panasztevőt, köteles a jogos panaszok esetén az azonnali intézkedésre, egyúttal felhívja a figyelmet a sérelem orvoslásának további lehetőségére. A panaszok benyújthatók az érdekképviseleti fórumnál is, mely megtárgyalja és kivizsgálja az ügyet. Amennyiben az első lépésben a panaszok kivizsgálására kötelezett személyek illetve fórum határidőre nem intézkedik, vagy az intézkedéssel a panasztevő nem ért egyet, második lépésben a panaszos az Intézmény fenntartójához fordulhat (másodfok). 1. 9 Az Intézmény fenntartója a Magyar Bencés Kongregáció. 9090 Pannonhalma, Vár 1. 1. 10 Az Intézmény érdekképviseleti fóruma: 1. 10. 1 Az érdekképviseleti fórum a személyes gondoskodást nyújtó, a szociális intézménnyel intézményi jogviszonyban állók jogainak és érdekeinek érvényesülését elősegíteni hivatott legfőbb szerv. Dönt az elé terjesztett intézményi panaszokról, továbbá intézkedéseket kezdeményezhet a beutaló, a fenntartó, az intézmény ellenőrzését ellátó hatóságnál, illetőleg más hatáskörrel rendelkező szervnél. 1. 10. 2 Az érdekképviseleti fórum tagjait az intézményvezető által összevont lakógyűlésen választják meg, melyre meghívót kapnak a jogosultak hozzátartozói, gondnokai, valamint az intézmény munkatársai és a fenntartó képviselője. Az intézményvezető ismerteti az érdekképviseleti fórum létrehozásának jogszabályban meghatározott célját, segíti a jelenlévők között a konzultáció kialakulását, lehetőséget biztosít a jogosultak, hozzátartozóik, a személyzet és a fenntartó elvárásainak megfogalmazásában, az érdekek egyeztetésében. A találkozón jelenléti ív és az elhangzottakról jegyzőkönyv készül. A megválasztott tagok névsorát és a fórum tagjainak elérhetőségét a házirend tartalmazza. 1. 10. 3 Az érdekképviseleti fórum tagjainak választása: teljes létszámban önkéntesség alapján történik. Tagjai:
-a Gondozattak közül 2, azaz két fő; -a Gondozottak hozzátartozói vagy törvényes képviselői közül 1, azaz egy fő; -az Intézmény dolgozóinak képviseletében 1, azaz egy fő; -a fenntartó, azaz a Magyar Bencés Kongregáció képviseletében 1, azaz
egy fő. 1. 10. 4 Az érdekképviseleti fórum működését az 1993. évi III. törvény értelmében a működési szabályzatban leírtaknak megfelelően kell végezni.
Az intézményből való eltávozás és visszatérés 2.1 Általános szabály, hogy a hozzátartozók a Gondozottat 8 és 17 óra 30 perc között
–kivéve 11 óra 30 és 14 óra 30 közötti időszakot-, a többi ellátott nyugalmára ügyelve, az intézményben folyó munka akadályozása nélkül a saját szobájában látogathatják. 2.2 Az Intézmény aktuális látogatási rendje a bejáratnál olvasható. A négyszemközti
(intim) beszélgetések helye lehet, a kávézó és a könyvtár is. Távolról érkező közeli hozzátartozó a vendégszoba kapacitásáig, térítési díj ellenében a házban lakhat és étkezhet. 2.3Különleges esetekben (a vendégszoba foglalt), az Intézményvezető engedélyével a közeli hozzátartozó (testvér, gyermek) a Gondozott szobájában éjszakázhat, amennyiben a Gondozott a szobában egyedül lakik, és a tárgyi feltételek erre lehetőséget adnak (vendégágy, fotelágy). 2.4 Az Intézményvezető különlegesen indokolt esetben (pl.: járvány) ideiglenes
látogatási tilalmat rendelhet el. Az egyéb kapcsolattartási formák (telefon, levél, stb.) nem korlátozottak. 2.5A látogatók kötelesek az emeleti ügyeletes nővérnek bejelenteni, hogy kit szándékoznak látogatni, amiről a nővér feljegyzést készít az arra rendszeresített nyilvántartó füzetben. 2.6 A cselekvőképességében nem korlátozott intézeti Gondozott az Idősek Házát
bármely céllal, bármely időpontban elhagyhatja, az étkezési idők figyelembevételével és annak következményeivel. Távozásáról és visszaérkezésének várható időpontjáról, valamint a tartózkodási helyéről a mindenkor emeleti ügyeletes ápolószemélyzetet köteles tájékoztatni, aki ezt az erre a célra rendszeresített naplóba köteles regisztrálni, és aláíratni. Az intézmény kapuja 17 óra 30 perc és 8 óra között zárva van. Amennyiben a Gondozott távolmaradása a bejelentettnél lényegesen hosszabbra nyúlik, a lakó felkutatására egyébként induló munka megelőzése érdekében a Gondozott köteles a távolmaradást telefonon jelezni az ügyeletes személyzetnek. 2.7Az átmeneti részlegben lakó és a mozgási, látási vagy egyéb súlyos betegségben szenvedők csak kísérővel (hozzátartozóval, ápolóval) hagyhatják el - az emeleti
ügyeletes nővér tudtával - az Idősek Házát. A jogosult eltávozása csak akkor tagadható meg, ha a jogosult háziorvosának szakvéleménye – a jogosult önmagát vagy másokat veszélyeztető egészségi állapota miatt – az eltávozást nem javasolja. Érték-, és vagyonvédelem 3.1Az intézmény biztosítja a Gondozottak készpénzének kezelését a saját vagy törvényes képviselőjének írásbeli nyilatkozata, illetve az ide vonatkozó rendeletek alapján. 3.2Az Idősek Háza csak az érték-, és vagyonmegőrzésre átvett tárgyakért vállal felelőséget. Beköltözéskor az Intézmény vezetője tájékoztatja a Gondozottat az értékek, készpénz biztonságos megőrzésének lehetőségéről az intézményen belül. Az érték-, és vagyonmegőrzésre átvett tárgyakról az Intézmény vezetője tételes felsorolás alapján tételes átvételi elismervényt készít, melynek egy példányát átadja a jogosultnak. Az értéktárgyak biztonságos őrzéséről az Intézmény vezetője köteles gondoskodni. A lakrészben elhelyezett pénzért, értékekért felelősséget az Idősek Háza nem vállal. Az Intézmény vezetője az érték-, és vagyonmegőrzésre átvett vagyontárgyakat kizárólag jogosultnak, illetve jogosult által megjelölt személynek a jogosult ez irányú írásos rendelkezése alapján szolgáltathatja ki. A jogosult esetleges halála esetén az Intézmény vezetője köteles az őrizetben lévő érték-, és vagyonmegőrzésre átvett vagyontárgyakat, valamint az átvételi elismervény egy példányát, a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyzőnek átadni. 3.3 Az Intézmény erre kijelölt dolgozója a mosásra, vasalásra átvett ruhaneműkről feljegyzést készít, amelynek hiánytalan meglétét a Gondozott a visszaszolgáltatáskor aláírásával igazolja. 3.4 A Gondozott ingóságairól, személyes tárgyairól a beköltözés alkalmával az
Intézmény két kijelölt dolgozója a Gondozottal együtt leltárt készít, melynek hitelességét aláírásukkal igazolják.
Személyes higiénia, ruházat, textília 4.1 A Gondozottak tisztálkodási szerekkel való alapellátása az Intézmény feladata, melyet a higiénés szabályzat tartalmaz. 4.2 Az egyéni és luxus igények kielégítése a Gondozottat, illetve hozzátartozóját terhelik.
4.3 Az ágynemű, illetve törülköző csere, valamint a Gondozottak szobáinak takarítása külön meghatározott ütemterv szerint történik, amelyet az Intézmény előzőleg a Gondozottal egyeztet. 4.4 Gondozottnak joga van a szobáját maga takarítani, ruhája mosásáról gondoskodni, az erről szóló írásos nyilatkozata alapján. Az Intézmény fenntartja a jogot, hogy higiéniás probléma esetén a lakóegységben az ütemtervtől eltérően, soron kívül takarítást végezzen, illetve arra, hogy a Gondozott ruháit kimossa, a jogszabályban előírtakon felül külön térítési díj ellenében. 4.5 Az intézményben működő mosoda teljeskörű szolgáltatásairól és árairól külön értesítést adunk. Étkezés 5.1 Gondozott az Idősek Házában napi háromszori étkezésre jogosult. A Gondozottaknak menüválasztást, az esetleges betegségeknek megfelelő diétát biztosítunk. Az étkezések rendje: reggeli 7.00- 8.00 óra között ebéd 12.00-13.00 óra között vacsora 18.00-18.30 óra között Az étkezések kezdési időpontja mindenkire nézve kötelező, a konyha zavartalan működése érdekében, valamint ezek a közös események adnak helyet a születésnapi megemlékezéseknek és egyéb fórumoknak. 5.2 Gondozott orvosilag indokolt esetben – és csak akkor – igényelheti, hogy ételét a szobájában fogyaszthassa el. Ez esetben a szakápolói személyzettel kell egyeztetni, de az étkezések időpontját ez nem befolyásolhatja. A lakószobákban étel csak hűtőszekrényben tárolható. 5.3 A Gondozottak kultúrált és mértéktartó alkoholfogyasztása tekintetében minden esetben az Intézet megbízott szakorvosának véleménye tekinthető irányadónak. Kerülni kell a mértéktelen alkoholfogyasztást. Az intézmény közösségi helységeiben az alkohol fogyasztása tilos. Ünnepnapokon, név és születésnapokon, rendezvényeken az intézet vezetője engedélyezheti az egészséges mértékű alkoholfogyasztást, mindenki saját felelősségére. A mértéktelen és ismételt alkoholfogyasztás a gondozási szerződés felmondását vonhatja maga után. 5.4 Dohányozni csak az erre kijelölt helyen, valamint a nagy udvaron lehet. A cselekvőképességében korlátozott Gondozott is csak az arra kijelölt helyen, csak is nővéri felügyelettel dohányozhat. A dohányzási tilalom ismételt
és
megszegése a gondozási szerződés felmondását vonhatja maga után.
Gyógyszerellátás, egészségügyi felügyelet 6.1 Miután az Idősek Háza felelős a Gondozott egészségi állapotáért, Gondozott a beköltözés előtt köteles az Intézet megbízott orvosának betegségeiről, kórtörténetéről beszámolni, a régi zárójelentéseket leadni, azon kívül e Házirend elfogadásával engedélyt adni arra, hogy az Intézmény megbízott orvosa betekinthessen a lakó egészségügyi kartonjaiba. Gondozott a beköltözéskor magával hozza az egészségügyi állapotára vonatkozó adatokat és a kórházi zárójelentéseket. 6.2 Az Idősek Házában rendszeresen vizitet tartunk, mely időközönként hivatott ellenőrizni a Gondozott egészségi állapotát. A viziteken való jelenlét kötelező, mivel az a Gondozott érdekét szolgálja. Időpontjáról minden esetben, időben tájékoztatjuk a Gondozottat. 6.3 Az intézmény biztosítja a rendszeres és szükség esetén az azonnali orvosi ellátást. Bármely egészségügyi problémát haladéktalanul jelezni kell az ügyeletes nővérnek, vagy az orvosnak. Gondozottat megbetegedése esetén az Intézményben gyógyíttatjuk. Amennyiben az Idősek Háza lehetőségei és körülményei elégtelenek a szakszerű ellátáshoz, a beteget – előzetes orvosi szakvélemény után – az állapotának megfelelő kórházi osztályra szállíttatjuk. A kórházi ellátás ideje alatt a mindenkori jogszabálynak megfelelő térítési díj fizetése kötelező. Gondozott hozzátartozóját az Idősek Háza munkatársai azonnal értesítik, ha Gondozott egészségi állapota romlik, vagy kórházba kerül. 6.4 Sürgős egészségi probléma esetén a kiépített telefonos jelzőrendszerrel, vészjelzést kell küldeni, illetve az ügyeletes személyzethez kell fordulni, akik a szakma szabályai szerint intézkednek. 6.5 Az Idősek Háza, azokat az alapgyógyszereket, segédeszközöket biztosítja térítésmentesen, melyet az Intézet megbízott orvosa, vagy szakorvosa javasol és a jogszabályban rögzített. A Társadalombiztosító által támogatott gyógyszereket a Gondozottak naponta kiadagolva kapják meg. 6.6 A Társadalombiztosító által nem térített műtétek, kezelések, segédeszközök esetében az Idősek Háza csak az életminőség megóvásához feltétlenül szükséges szinten és mértékben vállalja ezek finanszírozását. 6.7 Az Idősek Háza csak állami egészségügyi szolgálat szakemberei által végzett
szolgáltatások ellenértékét téríti. Nem vállalja természetgyógyász, magánklinikák stb. szolgáltatásainak anyagi fedezetét, ha ezt a Társadalombiztosító nem téríti meg. 6.8 A Gondozottak saját lakóegységében történő teljes kiszolgálása csak ezt indokló egészségi probléma esetén alapfeladata az ápolószemélyzetnek. 6.9 Gondozottak jogosultak az Intézet keretein belül biztosított gyógytorna igénybevételére, az Intézet megbízott orvosának javaslata alapján. Egyéb rendelkezések 7.1 A szoba, az apartman a benne lakó élettere, - amennyiben egyedül lakik, saját döntése szerint, amennyiben többedmagával lakik, a lakótársak megegyezésével – azt kulcsra zárhatja, benne vendégeket fogadhat. Szükség esetén (pl. élet-, vagyonmentés, műszaki karbantartás) a személyzet tanúk jelenlétében, jegyzőkönyv felvétele mellett a szobát felnyithatja. Éjszakára a szobákat nem szabad bezárni, hogy az éjszakás nővér munkáját ne nehezítsük, és a vészhelyzeteket gyorsan és hathatósan elháríthassuk. 7.2 Az egy szobában többedmagukkal lakók esetében fokozottan érvényesülnie kell az egymás iránti toleranciának. A többágyas szobára jelentkezők esetén ismerősök, barátok együttlakásra vonatkozó kéréseit az Idősek Háza vezetése teljesíti. Amennyiben beköltözéskor nincs szobatársnak kiválasztott személy, a Gondozott tudomásul veszi, hogy mellé ismeretlenül is más, azonos nemű személy költöztethető. Házastárs elhalálozása esetén a temetést követő kettő hónap múlva, ismeretlenül is más azonos nemű személy költöztethető. 7.3 Összeférhetetlenség esetén a lakó és az Idősek Háza vezetése is kérheti, illetve javasolhatja az áthelyezést. 7.4 Az Intézmény számára szervezett programokon, rendezvényeken valamennyi lakó ingyenesen részt vehet. Az Intézményen belül és kívül, valamint egyéb programokon (pl. kirándulás) az esetleges belépődíjak a résztvevőket terhelik. A szükséges kíséret minden esetben ingyenes. Az Intézmény biztosítja a résztvevők számának, állapotának megfelelő kísérői létszámot, ha azt időben jelezték és egyeztették, az Intézmény vezetésével. 7.5 A személyi térítési díj fizetésének rendje. Törekedni kell arra, hogy a nyugdíj átutalással érkezzen, a Gondozott számlájára, és ebből kerüljön teljesítésre a személyi térítési díj. Az Intézmény pénzügyi vezetőjének adott megbízás alapján a nyugdíjakat a megbízott személy veszi át, majd a nyugdíj és a személyi térítési díj különbözetét átvételi elismervény ellenében három napon belül átadja a Gondozottnak. Amennyiben az előbb leírt rendszerek valamelyike Gondozott
esetében nem realizálható, a Gondozási-ellátási megállapodásban foglaltak alapján kell a személyi térítési díj összegét az Intézmény házipénztárába befizetni, az egyéb befizetnivalókkal együtt (pl.: telefon, TV, mosatás stb.). 7.6 Amennyiben a Gondozott a személyi térítési díjfizetési kötelezettségének írásbeli felszólítás ellenére sem tesz eleget, az a Gondozási-ellátási megállapodásban foglaltak szerinti felmondást vonja maga után. 7.7 A gondozási jogviszony közös megegyezéssel bármikor azonnal megszüntethető, és a Gondozott 3 napon belül köteles az általa megjelölt tartózkodási helyre költözni, amiben az Intézmény minden segítséget megad számára. Gondozott, a gondozási jogviszonyt írásbeli felmondással 3, azaz három hónapos felmondási idővel jogosult felmondani. Ez esetben a Gondozottnak az Intézményvezetőhöz címzett írásbeli felmondást kell beadnia. Ezen egyoldalú felmondás esetén a gondozási jogviszony a felmondási idő lejártával szűnik meg, az ezzel kapcsolatos jogkövetkezmények is ezen idő elteltével lépnek hatályba. A gondozási jogviszonyt a Gondozó írásbeli felmondással egy, azaz egy hónapos határidővel egyoldalúan jogosult felmondani, amennyiben a Gondozott a személyi térítési díjfizetési kötelezettségének kétszeri, írásbeli felszólítás ellenére a megadott határidőig nem tesz eleget. A Gondozó a gondozási jogviszonyt azonnali hatállyal jogosult felmondani, amennyiben Gondozott 7 napot meghaladóan igazolatlanul távol marad, olyan magatartást tanúsít (pl. alkoholista, lakótársát inzultáló, az Idősek Háza vagy lakói ellen vétséget, illetve bűncselekményt elkövető), amellyel ismételten vagy súlyosan sérti az Idősek Háza házirendjében foglaltakat, és az Idősek Háza jó hírnevét. A gondozási jogviszony megszűnik, a Gondozott halálával. 7.8 Az intézményi ellátásért a Gondozottak személyi térítési díjat fizetnek, így ezt meghaladóan az alapszolgáltatásért nem adhatnak, a személyzetnek egyéb és többletjuttatást. Mindenkitől elvárható, hogy az Idősek Házában olyan magatartást tanúsítson, amely nem sérti mások nyugalmát, személyiségét. Az emberi kapcsolatok elfogadott általános normái szerint kell élni az Idősek Házában. 7.9 Az intézmény (római katolikus) egyházi, bencés jellegéből adódóan a lelki gondozásnak is nagy teret biztosítunk, a felekezeti különbségeket, ki-ki világnézetét diszkréten tiszteletben tartva. Az Idősek Háza kápolnájában mindenki számára lehetőséget biztosítunk a lelki
elmélyedésre, csendre, feltöltődésre. Az Istentiszteletek –római katolikus szertartás szerint- rendje a hirdetőtáblán olvasható. A papi szolgálatot a kórházlelkész látja el. A lakók lelki gondozása (mások bevonásával is) az igazgató felelősségi körébe tartozik. Tekintettel arra, hogy egyrészt a bencés templom igazgatója is az intézmény lakója, másrészt a templom szervesen kapcsolódik az intézményhez, mind a templomigazgató, mind pedig a bencés templom lehetőségével is élhetnek a lakók. 7.10 Az intézmény hatáskörébe nem tartozó, azt meghaladó programokról, szolgáltatásokról és azok díjáról, melyek az intézményben kapnak helyet, időben tájékoztatást adunk. 7.11 Azok a lakók, akik szívesen besegítenének (természetesen lehetőségeikhez képest) az Idősek Háza területén dolgozók munkájába, az ilyen szándékukat jelezzék az Intézményvezetőnek. A segítő kezekre mindig szükség van, és egyben reméljük, hogy több válnak a hétköznapjai változatosabbá, tevékenyebbé az ilyen dicséretre magatartással.
lakónak méltó
7.12 Az Idősek Házába élőállatot behozni és ott tartani tilos. Minden lakónak jogában áll bárminemű javaslattétel a Házirend módosítására, kiegészítésére, amelynek kivitelezését az Intézmény vezetősége mind a Gondozottak érdekképviseleti fórumával, mind az illetékes hatóságokkal szükség szerint egyezteti. Pannonhalma, 2004. január 5. A házirendet jóváhagyom.
Magyar Bencés Kongregáció Dr. Várszegi Asztrik OSB Főapát