Mezıgazdasági Szemle. Havi folyóirat. Vi. évfolyam. Magyar-Óvár, 1888. évi deczember hó. XII. füzet. A tengeri.1 A tengeri, kukoricza, málé vagy törökbúza (Zea Mays L.) bizvást hazánk egyik legnagyobb fontosságu mívelt növényének mondható s kitünı tulajdonságait alig lehet eléggé dicsérni. E növény egész hazánk; de különösen némely vidékének igazi kincse, melynek az emberek és állatok egyaránt jó fentartásukat köszönhetik; ez egyik legbiztosabb, legkevesebb koczkázattal járó és legháladatosabb terményünk. A tengeri nagy fontosságát hazai viszonyaink között kiválóbb gazdáink már régebben felismerték s ezek között kivált jeles gazdasági irónk Pethe Ferencz fejtegeti a tengeri termelésének nagy elınyeit, ki 1805-ben kiadott ,,Pallérozott mezei gazdaság” czimü munkájában azt irja: „A kukoricza az, mely a Magyart, ha jól mívelné azt, sohasem csalhatná meg.” Továbbá: „Ha hasznát veszszük próbára: alig állhat meg mellette a magyar föld szinén termı gyümölcsök közül egy, hogy annak szélesen kiterjedı hasznával felérjen; az Olasz, Magyar és Oláh tudja azt legjobban.” – Az idı azóta bebizonyototta, hogy Pethe idézett szavai manapság sem vesztettek igazságukból. Történeti és növénytani jegyzet. A tengeri a tengeren túlról (innét a neve) Dél-Amerikából származik, hol a bennszülöttek az ısidıktıl fogva termelték. Nyugati Európába Spanyolországból terjedt el, hol több helyen kertekben sokáig csak dísznövényül ültették. Állítják, hogy a tengerit a Khinaiak s a Japániak már ısidıktıl fogva ismerik, sıt az egyptomi mumiák koporsóiban is találtak tengeriszemeket; de tény az, hogy csak Amerika fölfedezése után vált a tengeri általánosan ismeretessé és emelkedett azon fontosságra, melyet a mezıgazdaságban most elfoglal. Hazánkba a tengeri valószinüleg Törökországon keresztül jutott, mire az Erdélyben közszokásban levı „törökbúza” elnevezés után is lehet következtetni. Növénytani tekintetben a tengeri a pázsitfélékhez s az egylakiak közé tartozik. Termı virágzata, melybıl kifejlıdése után a béllel ellátott csı keletkezik, a szár oldalán ül, porzós virágai pedig bugában elhelyezve, mint úgynevezett czímer, a növény csúcsát foglalják el. Magjának hosszmetszetét nagyítva a 132. ábra tünteti fel. Válfajok. A tengerinek csak egy önálló faja ismeretes, de válfajai számtalanok és sokszor igen kevéssé állandók; ennek oka egyrészt abban keresendı, hogy a tengeri mint egylaki növény kölcsönös termékenyitésre van utalva, másrészt abban áll, hogy változott éghajlati és talajviszonyok behatása alatt elfajzásra még akkor is hajlandó, ha azt lehetıleg tisztán, más válfajoktól eléggé távol termelik. E válfajok a fejfödés idıszakának hosszusága, az egész növény külseje, a csı s a szemek nagysága, továbbá a szemek alakja és szine szerint különbözık. Van tengerifajta, mely eredeti hazájában 5–6, nálunk pedig 3–3 5 m/-nyi magasságra megnı és fejlıdése 5–6 hónapot kiván, míg más fajta csak 0 5 egész 1 m/-nyi magas lesz és 3–4 havi fejlıdéssel beéri. Némely fajta csövei 25 c/m-nél is hosszabbak és 150–180 g/ szemet adnak, másokéi ellenben legfeljebb 5–10 c /m-nyiek maradnak és csak 50–60 g/ szem van rajtok.
1
Mutatvány Balás Árpád és Hensch Árpád „Általános és különleges mezıgazdasági növénytermelés” czimü legközelebb megjelenendı müvének II. kötetébıl.
A csövek alakja hengeres, lapos vagy kidudorodó lehet s a szemek a csöveken többé-kevésbé rendes sorokban elhelyezvék, melyek száma 8–20 között ingadoz. A 133., 134., 135., 136. és 137. ábrák eltérı csıalakokat tüntetnek fel. Van továbbá igen apró és igen nagy szemü tengeri; a szemek gömbölyüsek, szegletesek vagy laposak lehetnek. Egyik fajtának szemei péld. nagyok, laposak és felül behorpadtak úgy, hogy némileg lófogakhoz hasonlók, miértis e fajtát lófogu tengerinek hívják; egy másikéi ellenben igen aprók, hegyesek, s e fajtának neve: egérfogu tengeri.
Különösen nagy változatosságot mutat a tengeri szemeinek szine; legközönségesebb a sárga szín, de ez számtalan árnyalatban a világos szalmaszíntıl a barnapiros-sárga, színig található. Azonkivül van fehéres, piros, feketés-piros, fekete, ibolyaszinü s a legváltozatosabban csikozott és pettyegetett, tarkaszemü tengeri. Igen sajátságos azon fajta, melynek minden egyes szeme polyvába foglalva ül a csutkán; e polyvás tengerit, mely Amerikában vadon még most is elıfordul, a tengeri vad ısalakjának tartják. – A tengeriszemek absolutsulya is nagy ingadozásokat mutat; 1000 drb aprószemü tengeriszem sulya 60–80, nagyszemüé 450–600 g/ lehet. Az egy csövön elıforduló szemek sulya is különbözik; legkönnyebbek a felsık, legsulyosabbak az alsók, legjobban kifejlıdöttek a középsık. Nevezetes továbbá, hogy a hektoliter-súly a szem nagyságával forditott viszonyban áll; aprószemü tengeri térfogat-sulya nagyobb, mint nagyszemüé. Összetétel tekintetében kiemelendı, hogy a tengeriszem fıalkatrészét a keményitı (64 %) alkotja, azonkivül 9–11 % proteint és aránylag sok, tudniillik 6–7 % olajt tartalmaz, mely fıleg a csirában található s annak 29–33 %-át teszi.
Aprószenü válfajok szem és csutka közötti aránya általában véve kedvezıbb, mint nagyszemüeké; elıbbieknél 100 k/g csutkára 600–700 k/g, utóbbiaknál 400 k/g szem számítható. A csutka tápértéke nagyon csekély, mert csak 1 4 % proteint és 36–40 % nyers rostot tartalmaz. Nem mindegyik tengerifajta egyenlıen alkalmas a nagyban való termesztésre és valamely fajta gazdasági becsértéke fölött következı kérdések döntık: vajjon 1. koránérı-e? – 2. bıtermı-e, azaz több csı képzıdik-e egy-egy száron? – 3. a szemek alakja olyan-e, hogy sőrőn ülnek és sok férhet a csutkára? – 4. a csutka végig van-e benıve s a rajtok levı szemek nagysága nem nagyon eltérı-e? – 5. aránylag nagy-e a szemek sulya? – végül 6. van-e az illetı fajtának kelete a piaczon? – Ha mind e kérdésekre „igen”-nel lehet felelni, akkor a fajta megérdemli, hogy felkaroljuk, s igyekeznünk kell azt lehetıleg tisztán fentartani, mi csak oly módon érhetı el, ha azt nem ültetjük más fajta közelébe, vagy ha ez kikerülhetetlen, akkor kiszemelt fajtánkat vetımag nevelése czéljából elszigetelt helyen kell vetnünk.
A létezı számos tengerifajta következıképen csoportosítható: 1. Polyvás tengeri. Szemei golyvalevelekbe vannak burkolva; termelésre nem alkalmas. 2. Egérfogu tengeri. Szemei aprók, hegyezettek, piros- vagy sárgaszinüek. Késın érı; viszonyaink között mívelésre nem ajánlatos. 3. Mazsola- vagy czukortengeri (133., 134. és 135. ábra). Szemei ránczosak; fehér-, sárga-, piros- és kékes szemü; többnyire késın érı, de korán tejesedı válfajai fıleg csemegének míveltetnek, mert feltünı czukortartalmuknál fogra édes izüek. Nagyban való termelésre szintén nem alkalmas. 4. Lófogu tengeri (136. ábra.). Szemei laposak, hegyükön beporhadtak; fehér- és sárgaszemü válfajai általában késın érık, bár bıtermık; szemtermelésre viszonyaink között nem
ajánlatos, csalamádénak inkább való; egyik ismert változata a nálunk is megérı Caraguai tengeri. 5. Közönséges tengeri. Ebbe a csoportba az Európában általánosan mívelt válfajok tartoznak, milyenek: a közönséges magyarfaju, köznyelven paraszt-tengeri. Érésének ideje középszerü, hüvös nyáron sokszor nem érik meg; 1–3 csı van egy-egy magánosan álló száron és csöve igen hosszu. E fajta szemei gömbösek lévén, egy-egy szem sok helyet foglal el a csután s igen rendes, egymástól végig elválasztott sorokban ülnek rajta; a csuta hegye gyakran üres vagy aprószemü; a szemek sulya nem kielégitı és szinök sárgás fakó. – E leirásból kitünik, hogy a hazánkban leginkább elterjedt és meghonosodott tengerifajta nem elégítheti ki kivánalmainkat. Valószinüleg e fajtából vette eredetét a korai székely tengeri, melyet Szentkirállyi Árpád kiszemelés útján létesitett és melynek elınye elıbbi fölött abban áll, hogy korábban, azaz 3–4 hónap alatt érik meg s a talaj iránt is csekélyebb igényeket támaszt. Szentkirállyi legujabban egy „legkorábbi székely tengerit” is hirdet. A szerémi (helytelen magyarsággal szirmiai,) tengeri meglehetısen korán érik, bıtermı (kivételképen 5–7 csı is található egy száron); csöve rövid, hengeres, a szemek hosszukásak és pajzsosak, nem egészen rendesen és igen sőrőn ülnek a csután, mely végig majdnem egyenlı nagyságu szemekkel van benıve; a szemek sulya igen jó és szinök pirosas-sárga; a kereskedık igen kedvelik. E kitünı fajta, mely sok helyen van elterjedve, kiváló figyelemre érdemes. A szerémihez a szerbországi tengeri igen hasonló. A kétszerérı vagy ötvennapos, olaszul cinquantino-tengeri olaszországi eredetü, alacsony növésü, igen apró csövü és szemü fajta nagyon rövid tenyészidıt kiván; hazájában állitólag 50 nap alatt érik meg s azért egyazon évben kétszer egymásután vagy akár tarlóba vethetı, de nálunk ily módon nem termeszthetı, mert kifejlıdésére legalább kétszer annyi idıt, közönségesen 120 napot kiván. Legfıbb jó sajátsága korai érésében keresendı. Hozzá hasonló, de nagyobb szemü és késıbben érı a jóval nagyobbra növı pignolettotengeri; mindkettınek szeme lapos, hosszukás és narancsszinü; hazai viszonyaink között gyorsan elfajzik, nagyobb szemü és csövüvé, továbbá késıbben érıvé válik és sötét szinébıl veszít. Minthogy a fentemlitett szerémi, a cinquantino s a pignoletto tengerifajtáknál, – melyek között számos átmenet van és melyeket egymástól biztosan megkülönböztetni alig lehet, – a szem alakja s ennélfogva a szem és csuta közötti arány nagyon kedvezı: ezek számos összehasonlitó kisérlet bizonyitása szerint nagyobb termést szolgáltatnak, mint a nagyobb csövü magyar tengeri. A jelesebb válfajok sorába tartoznak azonkivül: a fehér King Philipp, a fehér kanadai, a Ladycorn, a Duttoncorn (137. ábra) és mások, melyek közül azonban egy sem terjedt el annyira, mint a cinquantinóból keletkezett fentemlitett válfajok. Különösen Amerikából hoznak számos új fajtát forgalomba, melyek használhatósága fölött egyedül figyelmesen végrehajtott honositási kisérletek határozhatnak. Nagyobb városok közelében kiváló figyelmet érdemel oly fajták termelése, melyek éretlen korukban fızve vagy sülten élvezve, kellemes izök által tünnek ki. Ezen ú. n. csemegetengeri termelése esetleg különösen jövedelmezı lehet. Éghajlat. A tengeri a magasabb és zordabb fekvéseken kivül egész hazánkban díszlik és jóval tovább megy észak felé, mint a szılı, de ennek tenyészı határán túl már nem érik meg minden évben biztosan. Általában véve 20 C° átlagos nyári hımérsékletet igényel sikerrel
való termelésére. Zöldtakarmánynak vagyis csalamádénak2 a tengerit zordabb éghajlatu vidékeken is jó sikerrel lehet vetni. Az éghajlat befolyásáról a válfajok átváltozására már fentebb emlékeztünk meg; kiegészitésül fölemlítjük, hogy nagy melegség, száraz klima és sovány talaj korai, mérsékelt meleg, csapadékos éghajlat és gazdag talaj ellenben kései válfajok keletkezését eredményezik. A tengeri nagy meleget és szárazságot tőr meg, mert levelei alkatánál fogva csekély esıt is hasznára fordíthat, amennyiben azok a felfogott csapadékot a növény tövéhez vezetik, hol azt a sekélyen elterülı harmatgyökerek magukba veszik. Talaj. Minden termıképes talaj, ha nem vizenyıs vagy nem túlszáraz, alkalmas ugyan a tengeri alá, mégis legjobban szereti a középkötöttségü, televényben gazdag, kiszáritott iszapos helyet. Ha a talaj köves is, az nem baj, csak nedves ne legyen. Sovány talajon is megterem még valahogyan a tengeri, de nagy termést ily helyen ne várjunk.
Tekintve, hogy a tengeri gyökerei agyagtalajon 0 5–1, homoktalajon 3–4 m/-nyi mélységig lehatolni képesek: kivánatos, hogy a talaj mélyrétegü legyen. Minél zordabb az éghajlat, annál inkább melegebb, homokosabb, – ellenkezı viszonyok között a vizet jobban visszatartó 2
A m. tud. Akadémia kiadásában megjelent „Magyar nyelv szótárá”-ban a csalamádé takarmányul vetett sőrőn termı sásos kukoriczát jelent és csada vagy csadaj, azaz csádé = sásos termény és málé = kukoricza alkatrészekbıl származott, s így a sőrő növésü tengerit eredetileg csadajmálénak nevezték, mibıl azonban hang-átvetéssel „csalamádé” lett.
agyagtalajok kedvezık a tengerire nézve. – Gazdag televénytalajon oly terméseket adhat a tengeri, minıket egyik szemes vetemény sem szolgáltathat. Elhelyezése a vetésforgóban. A tengeri elhelyezése a vetésforgóban igen könnyü, mert majdnem minden elıterményt követve jól díszlik s a legtöbb növény igen jól terem utána. Irtásföldeken, gyeptörésen, kivált a második évben kitünı termést ad a tengeri; úgyszinte luczerna, vörös lóher, továbbá trágyázott dohány és répa után is szép tengeri lesz, ellenben kevésbé kedveli a gabonanemüeket elıveteményekül, habár többnyire ezeket követi, mi kellı trágyázás és talajmívelés mellett helyes is. Tengeri után jól sikerülnek: a dohány, a kender s a tavaszi gabonanemüek. Az ıszi gabonának is igen jó helye van a tengeri után, de csak azon föltétel alatt, ha korán érı fajtát termesztünk; s így elég idınk van a talajt az ıszi alá elıkésziteni. De tagadhatatlanul hibás eljárás a búza és még inkább a rozs vetését a késıi tengeriszüret miatt novemberig elhalasztani, mint ezt nálunk nem ritka helyen látni lehet. Oly gazdálkodás, milyent némelyütt ez Alföldön őznek, sokszor egymásután tengerit s utána búzát termesztvén, egy ideig sikerülhet, de bizonyára nem mondható okszerü eljárásnak, mert ez a rendszeres talajzsarolás végtére is megboszulja magát. Egyébiránt kivételesen jó talajon a tengeri sőrőn egymásra következve is vethetı, de általában véve nem ajánlható, legfeljebb bujatermésü talajokon, melyek másként jobban nem értékesíthetık. Talaj elıkészitése. A tengeri az ıszi mély szántást és esetleg turóekével való felturást igen meghálálja, miértis a talaj ily módon való elıkészitését fıkép kötöttebb talajon sokalnunk nem szabad. Tavaszszal azután a szükséghez képest egy- vagy kétszer szántsunk, illetıleg – tekintettel a téli nedvesség megırzésére – egy porhanyitást vagy erıs fogasolást s a vetést megelızıleg középmély vetıszántást adunk. Fıtekintettel mindig arra legyünk, hogy talajunk lehetıleg gyom- és rögmentes legyen. Trágyázás. A tengeri a lehetı legbıvebb trágyázást türi meg és nála nincsen okunk attól félni, hogy az igen erıs trágyázás bajt okozhatna. A különbözı trágyanemek közül, mint a tengerire különösen hatásosat, az emberi ürüléket kell kiemelnünk. A marhaganaj úgy friss, valamint érett állapotban is alkalmazható; legjobb a ganajt már télen felhordani s azonnal elteregetni. Hogy a megfelelı esetekben a csontliszt, a guano, a mész, a gipsz, a kálisók, a hamu stb. szintén igen jó hatást gyakorolhatnak, az önmagától értetıdik. Ha aránylag kevés trágyánk van, akkor azt csak az elvetett mag fészkeibe rakjuk, mit a tengeri szintén meghálál. Középszerü terméssel a tengeri kat. holdankint 34 k/g nitrogent, 16 k/g phosphorsavat és 52 k/g kálit von ki a talajból. Vetés ideje és módja. A tengerimag elrakásának ideje az éghajlattól s az idıjárástól függ. Általában véve tanácsos, hogy addig ne rakjuk el tengerinket, míg kései fagyok kilátásban vannak, de ezt eltalálni nagyon nehéz. Tény az, hogy a korán ültetett tengeri hasonlíthatatlanul jobban díszlik, gazdagabb termésü és korábban érik, mint a késın elrakott, – azért tehát inkább koczkáztassuk korai vetésünket; semhogy elkéssünk vele, mert a tengerinek úgyis csak az erısebb fagyok ártanak és kevésbé érzékeny, mint többnyire hiszik. Némely helyen és esetben már márczius hó végén lehet az elrakást kezdeni, rendesen azonban április hó második felére marad; a májusi vetéshez korai fajták választandók, melyek szükség esetén még junius hó elején is vethetık. A tengeri vetése zsinór, jelzıeke, közönséges eke és kapa után teljesíthetı, nagyban legáltalánosabb azonban a közönséges sorbevetı- vagy fészekbevetıgéppel való vetés; kivételesen itt-ott kézzel szórva is vetik. Zsinór és jelzıeke után a legrendesebb elrakás esik s ezért ez az eljárás legjobban ajánlható, kivált ha a tengeri sorközeinek megmívelése fogatosan történik, mert ez esetben a sorközmívelıkkel keresztbe is lehet járni; négyes kötés mellett e fészkek távolsága egymástól minden irányban korai fajtáknál 45–60, késeieknél 60–80 c/m lehet. Egy-egy fészekbe 5–6 szem rakandó, de – csak 1–2 növény hagyandó meg.
Közönséges eke után az elrakás akként történik, hogy három szélesebb vagy négy keskenyebb barázdát húznak s ez utolsó barázda oldalára egy-egy nagyobb lépésnyi távolságra ültetik a magot. A kapa utáni ültetés, midın a munkás szemmértéke szerint határozza meg az egyes fészkek távolságát, sokszor nagyon rendetlen, térpazarló, s az így rakott tengerit fogatosan nem, hanem csak kézzel lehet megmívelni. A tengeri vetésének legokszerőtlenebb módja a szórvavetés, mely hazánk Erdélyrészében és Romániában még ezidıszerint is szokásban van. Nagyban való termelés mellett a jelzıeke után vagy a sorbevetı-géppel eszközölt vetést alkalmazzák legközönségesebben; utóbbi esetben a megfelelı sortávolság jó talajt és nagy válfajt föltételezve 60–70,– apróbb, korai válfaj mellett 45–60 c/m. Pignolettót péld. 60 c/m, cinquantinót pedig 45 c/m távolságu sorokban czélszerü vetni. Általában véve óvakodjunk attól, hogy a tengerit túlsőrőn vessük, mivel ez a csövek képzıdésére nagyon rosz befolyást gyakorol; soros vetés esetén ez okból a növények a sorokban 30–60 c/m-nyire kiritkitandók. A mag alátakarása 3–5 c/m-nél mélyebb ne legyen, mert különbem hiányos a kelése, mely a vetéstıl számított 8–12 nap mulva szokott bekövetkezni. Vetımag minı- és mennyisége. A tengeri vetımagját igen meg kell válogatni, mivel jósága a termésre nagy befolyással van. A válogatást már ıszszel a törés alkalmával czélszerü megejteni, minthogy ilyenkor, midın minden csı úgyis megfordul a kézben, a legszebb, legtökéletesebben kifejlıdött csöveket könnyüszerrel különválogathatjuk. Még jobban érjük el czélunkat, ha magnak való csöveket csak oly növényektıl veszünk, melyek 2–3 kifogástalan alaku, jól benıtt s a termelt válfaj jellegét magán viselı csövet hoztak; e csöveket hajuknál fogva összekötözve, szellıs padláson aggassuk fel. Tavaszszal e csöveket leszedjük, két végöket, hol a fejletlenebb szemek vannak, letördeljük s a csövek közepén levı szemeket kézzel morzsoltatjuk le. Ha a tengeri valamely évben különösen jól sikerült, akkor czélszerü annyi vetımagot félre tenni, hogy az két-háromszori vetésre is elég legyen, mert nem minden évben terem kifogástalan mag; e tengeri magja 3–4 évig tartja meg csirázóképességét. Ha egyébiránt nem szorulunk rá, akkor inkább használjunk friss, semmint régi vetımagot. Tekintettel a vetés különbözı módjaira, a szükséges vetımag-mennyiség kat. holdankint fészkes vetésre 12–24, soros vetésre 24–48, szórvavetésre 50–70 l (per hektár 0 2–0 4, illetve 0 4–0 8 és 0 8–1 2 H/l). Az éppen elvetett s a csirájában levı tengerit a madarak igen kedvelik; úgyszintén sok kárt tesz néha benne a drótféreg, t. i. a vetési pattanóbogár álczája (Agriotes lineatus L.), mely ellen a vetımag áztatását kékkı-oldatban egy órán keresztül vagy több napra terjedı füstölését ajánlják. Ujabban közönséges petroleummal eszközölt kisérletekbıl kiderült, hogy a tengeri-vetımag csirázóképességének petroleumba való 1–2 órai áztatás csak keveset árt, körülbelül 20 %-kal csökkentvén azt, hogy ellenben az ily módon kezelt vetımag, valamint a belıle kifejlıdött csemeték földalatti ellenségeiktıl teljesen megkiméltetnek. A tengeri közé vetett termények. Nagyon szokásban van és kivált kisebb gazdák gyakorolják azt, hogy a tengeri közé egyéb terményeket is vetnek, milyenek: a bab, a tök a czirok, a kender, a napraforgó, a babó, a burgundi répa stb. Feltéve, hogy e termények a tengeri növekedését, valamint rendes megmívelését nem gátolják: e közbenesı termesztés nemcsak hogy nem czélszerőtlen, hanem hasznos is. Mindannyi enemü termény között leginkább a gyalogpaszuly és kézi kapálás esetén a tök ajánlható közbenesı mívelésre, ellenben a czirkot, a napraforgót s a magnak való kendert czélszerőbb csak szegélyképen vetni, mint azt sok helyen teszik is; a felfutó bab termesztése a tengeri között káros. Fogatos sorköz-mívelés mellett a közbenesı termények, a paszuly kivételével, alkatmatlanok s azért vetésök ily esetben többnyire végképen elmarad.
A sorközök megmívelése. A tengeri sok és gondos megmívelést igényel, de a kellı módon ráforditott munkát busásan meg is tériti. Különösen nagyfontosságu az elsı kapálás, melyet megkérgesedett talaj mellett erıs fogasolás elızzön meg, és mely gondosan mívelt talajon és sorba vagy rendes fészkekbe vetett tengerinél fogatos sormívelıkkel, különben pedig kézi kapákkal hajtatik végre. Ezen elsı, sekélyen, t, i. csak 4–5 c/m-nyi mélységre terjedı kapálást akkor teljesítjük, mikor a növényke egy arasznyi magasságra nıtt fel. Az igen korai mívelés a tengeri egész fejlıdésére döntı befolyással van; aki e szavakban kételkedik, avagy igaz voltukról nincsen teljesen meggyızıdve, legjobban cselekszik, ha egy kisebb darab földön összehasonlitó kisérletet tesz s ily módon szerez magának a tényállásról biztos meggyızıdést. Pethe Ferencz erre nézve azt mondja: „A kukoriczának elsı kapálása nem tréfa, ettıl függ az egész termés!” Néhány héttel az elsı kapálás után, mikor a szálak mintegy 25 c/m-nyi magasak, a második kapálás következik; ugyanezen alkalommal ritkitunk is, azaz egy-egy bokorban legfeljebb két erıteljes szálat hagyunk meg, a többieket pedig kitépjük s a földet kissé a szálak felé húzzuk, Déli Magyarországon, hol a tengeritermesztést a legterjedtebb mértékben üzik, rendesen csak egy és ritkán két szálat hagynak meg egy bokorban, a Dunántúlon ellenben sokszor 4–5, sıt több szálat is találni egymásmellett, minek nem lehet más, mint rosz következése. Sorba vetett tengerinél a ritkitás a termelt válfaj szerint 30–60 c/m-nyire történik, és kiváló gondunk legyen, hogy a nagy tenyészterületet igénylı tengeri a sorokban túlsőrőn ne álljon, különben kevés számu és rosszul kifejlıdött csövet hoz; mert a sorban mívelt tengerit gyakran nem ritkítják meg eléggé, sokan a tengeri soros mívelését helytelen eljárásnak tartják. A második kapálás, melyet közönséges kézi mívelés mellett rendesen a töltögetés helyettesít, sorba vetett tengeriben czélszerüen fogatos sormívelıkkel történik; jelzıeke után fészekbe vetett tengeri keresztbe is mívelhetı. Utólagosan a kikerülhetetlen hibákat munkásokkal kézi kapával kell kijavíttatnunk. A tengeri sorközeinek fogatos megmívelésére különösen az expanziós sormívelı eszközök alkalmasak (lásd I. köt. 342. s a köv. lapokat). Ha a tengeriszálak mintegy 30–40 c/m-nyire nıttek fel s a sorközök már kissé gazosak, akkor a töltögetés vagy halmozás kerül sorra. A kézzel való töltögetés akként végzendı, mi kiválólag fontos, hogy a föld a növények körül jó porhanyóra kapatva elıször elhuzassék és csak ennek megtörténte után halmoztassék ismét fel a növény körül. E munkával együtt a fattyuhajtások eltávolitása is jár, mit oldalvást töréssel gondosan kell tenni, mert másként a rosszul kitört fattyak ismét kihajtanak. Hogy a töltögetést végzı munkások a fattyazással az idıt hiába ne pazarolják és sajátképi feladatukat akadály nélkül végezhessék, czélszerü, ha e teendıt egykét nappal a töltögetés elıtt külön, csupán evégbıl rendelt munkásokkal végeztetjük; ezen intézkedésnek a munka jobb megosztásán kivül még azon elınye is van, hogy a tetemes mennyiségü, takarmányul jól használható fattyuhajtást összegyüjtethetjük s így az kárba nem vész, és hogy a már töltögetett tengeri letaposása kerültetik el. Sorba vagy rendes fészkekbe vetett tengerit a töltögetıeke az elıbb emlitett kisegitéssel nagyon jól és gyorsan töltögeti. Ha szükségesnek látjuk, bizonyos idı mulva újból töltögethetünk, mit a gondos tengeritermesztı rendesen nem szokott elmulasztani. A halmozás a tengerire fontos munka, mert gyökerei általa megerısödvén, a szár azontúl a szél hatalmának jobban ellenáll; a töltögetésnek ugyanis a tengerire az a sajátságos hatása is van, hogy szárának alsó, töltögetés után földdel boritott bütykeibıl számos oldalgyökér indul ki, melyek a tengeriszárt épúgy erısitik a földhöz, mint a kötelek az árbóczfát a hajóhoz. Ujabb kisérletek alapján a tengerinek sima mívelését hozzák javaslatba, mely abból áll, hogy a töltögetés mellızésével helyette csak kapálnak (lásd I. köt. 351. lapját). Kisérletek bebizonyitották, hogy a sima mívelés bizonyos viszonyok között a töltögetésnél nagyobb termést eredményezett,3 nevezetesen áll ez laza, csekély víztartó-képességet mutató homok3
E. Wollny: „Die Cultur der Getreidearten” Heidelberg, 1887. 225. 1.
és homokos talajokon, melyeknek különben is gyors kiszáradását a töltögetés által okozott felületnagyobbitás sietteti. Kötöttebb, a nedvességet jobban megırzı talajokon, továbbá magasra növı fajta mívelése mellett azonban a töltögetés kivétel nélkül elınyösnek bizonyul, ha azt kellı idıben és helyesen alkalmazzák; eszerint tehát a sima mívelés nem érdemel föltétlen felkarolást, s a töltögetés megtartása, a régi rosz szokásokhoz való ragaszkodással, nem mondható egyértelmünek. Sıt oly eset is elég gyakran fogna elıfordulni, hogy némely gazda a sima mívelés elfogadásának örve alatt az eddig szokásban volt töltögetés helyett tengerijét egyáltalán nem munkálja meg egyszernél többször, mit töltögetés gyakorlása mellett sohasem fogna megtenni. Egyébiránt ezen irányban elıször kicsinyben teendı kisérletek minden gazdának ajánlhatók, melyek eredményétıl teheti függıvé a sima mívelés elfogadását vagy a töltögetés továbbra való megtartását. Mire a tengeri virágzásnak indul, minden megmunkáltatása bevégezve legyen. Egyéb ápolási munkálatok. A tengeri között bármi okból támadt foltokat péld. répa kiültetésével kell tatarozni, hogy az üresen maradt helyet hasznosítsuk és gyom ne foglalja el. Minthogy egy-egy szár csak két vagy legfeljebb három csövet érlelhet meg tökéletesen, ennélfogva, minden e számot meghaladó csı a többiek rovására fejlıdik. Ezt tudva, a virágzás utáni idıben, midın a csövek már jól láthatók, megbízható munkásokat állitunk a tengeribe, kiknek feladata a fölös számu csöveket kitörni s ugyanezen alkalommal a csınélküli szárakat kivágni. Csemegetengeri termesztése mellett a csövek megérlelése nem jövén tekintetbe, az ily tengeri sőrőbb lehet és minél több csı keletkezése kivánatos. Ha a czímer a virágzás után megsárgul s a mag a csöveken már annyira kifejlıdött, hogy keményedni kezd: akkor a szár azon része, mely a csövek fölött van, a mag további teljes kiképzıdésére származható minden hátrány nélkül eltávolítható; sıt a szárhegyek levágása, csak túlkorán ne történjék a lefejezés, a szemek tökéletes kifejlıdését még elı is mozdítja, mint ezt ujabban Wollny fentemlitett müvében számos kisérlet alapján kimutatta. Hidegebb vidéken, hol a tengeri teljes megérése kérdéses, azért tehát a tengeri czímerének levágását rendesen végzik és hüvösebb nyáron melegebb fekvésü tájakon is haszonnal alkalmazható, mert ily esetekben ez az egyedüli mód arra nézve, hogy a tengeri érése siettessék. A levágott czímerek azonnal feltakarmányozhatók, vagy pedig megszárogatva télire eltehetık, s ez uton mindkét esetben nem jelentéktelen takarmánymennyiségre teszünk szert.
