HAUBER GYÖRGY* Egy túlméretezett világ – avagy a globális felmelegedés gazdasági hatásai An oversized world – or the economic effects of the global warming „Scientific evidences are obvious: the climate change bears very serious global risks and calls for an urgent global solution.” The amount of greenhouse gases in the atmosphere is continuously and expansively growing. In the following 50-100 years forecasts predict a 2-5 centigrade increase of the average temperature. It will conduct humanity to an unknown field. Its consequences and risks cold only be appreciated, but the image is dark and frightening. A lot of time elapses between the act and its consequence and there could be irreversible processes. This is why urgent and instant arrangements are needed. In the financial analysis we should not only consider the effects on the real GDP, but to take into consideration the inadvertent and external effects on environment and on the health of people. Taking all these into account we could find out that the social marginal cost exceeds the cost of prevention and mitigation. The policy to decrease the emission has to lay on 3 important elements: the pricing of carbon, the policy of technology and the abolition of barriers on the field of the attitude’s change. The determination of the price of carbon by taxes, by commerce or by regulations is an essential element of the climate-change policy. The attitude of individuals and governments has to revolutionize if we really want to preclude these dangers. Nowadays the global warming up is just a very interesting issue for us and not a real danger that threats our children’s future.
I. Az üvegházhatás mőködése Az üvegházhatás a légkör hımegtartó tulajdonsága, ami számos dologtól függ: a Nap sugárzásától, az atmoszféra sőrőségétıl és az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjától. Az atmoszférát termikus tulajdonságai alapján hat rétegre oszthatjuk fel. Ezek a felszíntıl távolodva a toposzféra, a sztratoszféra, a mezoszféra, az ionoszféra, az exoszféra és a magnetoszféra. A bolygónkat körülvevı vékony gázréteg 30-40 kilométeres magasságig össztömegének 99%-át tartalmazza. Az üvegházhatás szempontjából számunkra ez a lényeges terület. Ebben a vékony gázrétegben találunk állandó mennyiségő összetevıket, mint a nitrogén (78%), az oxigén (21%), egy kevés nemesgázt, mint az argon, a hélium, a kripton, a xenon, valamint változó mennyiségő összetevıket, mint a szén-dioxid, a metán, a hidrogén, az ózon, a szénmonoxid és a vízgız, melynek mennyisége igen erısen változó. Ez utóbbiak „felelısek” az üvegházhatás kialakulásáért. A sugárzások nagy része a Napból ered, melyek elektromágneses sugárzás formájában érik el a Földet. Ezen sugarak közül a magas légköri ózon (szerencsére!) a röntgen-és ultraibolya sugarak nagy részét elnyeli, amely így nem jut el a Föld felszínéig. A légkör állandó összetevıin nincs elnyelési veszteség, ellenben a változó mennyiségő gázok közül a vízgız és a szén-dioxid jelentıs abszorbens, így ennek egy része *
BGF Pénzügyi és Számviteli Fıiskolai Kar, fıiskolai adjunktus.
337
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2008 nem jut el a földfelszínre, hanem a légkört melegíti. A Föld elnyeli a beérkezı elektromágneses sugárzás egy részét, és a többit hısugárzás formájában veri viszsza. Egyrészt fontos, hogy milyen felületrıl verıdik vissza – hiszen más a visszaverı képessége (az albedója) a felhızetnek, a jégnek, a hófelszínnek, az erdınek vagy a tengernek – másrészt fontos, hogy a visszaverıdı hısugárzásnak más a hullámhossz-tartománya, mint a beérkezı elektromágneses sugárzásnak, ugyanis az így visszavert sugárzást egyes spektrumtartományokban a vízgız, a metán és a szén-dioxid elnyeli, hozzájárulva ezzel a Föld hımérsékletének emelkedéséhez. Ez az üvegházhatás rendkívül fontos az élet szempontjából, e nélkül ugyanis a Föld átlaghımérséklete -18 °C lenne. A jelenlegi átlaghımérséklet +15 °C, vagyis a Földön érvényesülı üvegházhatás 33 fokkal emeli az átlaghımérsékletet. A Vénuszon példának okáért a légkör 95%-a szén-dioxid, így annak felszíne szerény 450-470 °C-ra hevült, míg a Marson az alig érvényesülı üvegházhatás következtében a felszínen az átlaghımérséklet –50 °C körül alakul.
II. Az üvegházgázok A globális felmelegedésért alapvetıen két gáz felelıs: a szén-dioxid és a metán. Ezen gázok légköri koncentrációja ugyanis az elmúlt 200 évben exponenciális növekedésnek indult. A szén-dioxid legnagyobb „bőne”, hogy a légköri tartózkodási ideje 20 és 150 (!) év között mozog. Ez azt jelenti, hogy amit ma teszünk annak az elkövetkezı 30-50 évben nincs komoly hatása az éghajlatváltozásra, viszont az elkövetkezendı egy-két évtized „munkássága” alapvetıen befolyásolhatja a századvég globális éghajlatát. Az emberiség szén-dioxid kibocsátása a múlt század közepe táján 1600 millió tonna volt, 2000-ben viszont már 8000 millió tonna, vagyis 50 év alatt az ötszörösére nıtt! Az egyes gázok légköri koncentrációjának mértékegysége a ppm (part per million), azaz egy ezred ezrelék. Az elmúlt kb. 400 000 évben ez a koncentráció sosem haladta meg a 300 ppm-et, de az ipari forradalom óta exponenciális növekedésnek indult, így ma jelenleg 380 ppm körüli ez az érték, és amennyiben a kibocsátás üteme ezen görbe mentén halad, 2035-re elérhetjük az 550 ppm-et. Ezen koncentráció-növekedés elsısorban emberi tevékenységnek köszönhetı és nem egyéb, rajtunk kívülálló okoknak. Az 550 ppm érték akkor is bekövetkezik a század közepére, ha a szén-dioxid kibocsátásunk a jelenlegi szinten stabilizálódik. A következmények a jelenlegi kutatások tükrében csak valószínősíthetıek. Minél távolabbi idıpontra tekintünk elıre, annál bizonytalanabbak az elırejelzések. Az azonban kétségtelen, hogy világmérető problémával állunk szemben, amely szélsıséges esetben globális katasztrófához is vezethet.
III. A következmények Ezek az elırejelzések az elkövetkezendı 50-100 évben a globális átlaghımérséklet 2-5 °C-os emelkedését valószínősítik, melynek rendkívül komoly és szerteágazó következményei lehetnek, és olyan öngerjesztı folyamatokat indít-
338
HAUBER GY.: EGY TÚLMÉRETEZETT VILÁG – AVAGY A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS... hatnak el, melyek visszafordíthatatlanokká válhatnak. Az éghajlatváltozás az emberiség alapvetı életfeltételeit fenyegeti: a lakóhely elvesztését, a vízhez való hozzájutást, az élelmiszer-termelést, az emberek egészségét. A teljesség igénye nélkül vizsgáljuk meg az esetleges következményeket! Vázoljuk fel a sötétebb jövıt és értsük meg most, hogy az emberiség nem juthat el erre a szintre, mert ennek következményei már beláthatatlanok. 1. Egy kb. 3-5 °C-os felmelegedés esetén a sarki jégsapkák olvadása megállíthatatlan lesz. Ezen problémával már sajnos jelen pillanatban is szembe kell néznünk. A jégsapka olvadása jelentısen emelheti a tenger vízszintjét. Nem csak a hatalmas vízmennyiségrıl van itt szó, hanem arról is, hogy a melegebb víznek nagyobb a térfogata, így ez a vízszintemelkedés akár 5-15 méter is lehet, ami több százmillió ember lakhelyét fenyegeti Dél-kelet Ázsiában, a csendes-óceáni és karib-tengeri szigeteken, Londonban, New Yorkban, Tokióban, Kairóban, Floridában, Hollandiában. Ráadásul a víz jóval több hıt képes elnyelni, mint a jég ami a folyamatot csak tovább erısíti. 2. A gleccserek a felmelegedés következtében visszahúzódnak, sıt eltőnnek, mivel nyáron több jég olvad el, mint amennyi télen újra megfagy. Rohamos olvadásnak indult a Columbia-gleccser, az Upsala-gleccser, McCall-gleccser, Place-gleccser stb. Egyes kutatók szerint 2007-re a gleccserek 90%-a elolvadt. A Himalája gleccserei a század közepére teljesen eltőnhetnek, ami százmilliók ivóvízellátását fenyegeti. 3. A jég olvadása szélsıséges esetben katalizátorként mőködésbe hozhatja a metánt, melynek légköri tartózkodási ideje ugyan csak 4-5 év, de sokkalta hatékonyabban idézi elı az üvegház-hatást. Szibéria jegének olvadása az alatta elterülı hatalmas tızeg-lápból akár 450 milliárd tonna metánt szabadíthat fel, ami rövid távon megfelel annak, mintha 23-szor annyi szén-dioxid szabadulna fel és a szén-dioxid légköri koncentrációja a 3900 ppm-et is elérheti! 4. A tengervíz hımérsékletének emelkedése tovább rontja a helyzetet. A szén-dioxid ugyanis nehezebben oldódik melegebb vízben, így bekövetkezik a tengervíz elsavasodása, ami a rendkívül érzékeny tengeri ökoszisztémában okoz felbecsülhetetlen károkat, a teljes halállomány akár 40-50%-a is kipusztulhat. 5. A melegebb éghajlat kedvez a vírusoknak, a betegséget terjesztı rovaroknak. Nagyobb mértékben terjed el a malária, a Dengue-láz, a sárgaláz, az agyvelıgyulladás vagy a vírusos agyhártyagyulladás. 6. Megzavarodik az idıjárás és egyre gyakrabban találkozunk szélsıséges idıjárási viszonyokkal. Gyakoribbak és a korábbinál hevesebbek a tornádók, hurrikánok. Ha nem is következik be bizonyos területeken a csapadék mennyiségének drasztikusabb változása, annak eloszlása szélsıségesebbé válik. Gyakoribbak az aszályos idıszakok, amit heves, áradásokkal kísért felhıszakadások váltanak fel, míg más területeken megindul az elsivatagosodás. 7. Az esıerdık kiirtása is jelentıs mértékben járul hozzá a klímaváltozáshoz. Az égetéses irtás során hatalmas mennyiségő szén-dioxid kerül a légkörbe, ugyanakkor jelentısen csökken az esıerdık csapadékképzı képessége. Ezen területeket elsısorban állattenyésztésre használják, amely ugyancsak okozója a globális felmelegedésnek. Hiszen a hígtrágya valamint a kérıdzık bendıjében képzıdött baktériumok jelentıs metánképzık. Ugyancsak nagy mennyiségő metán képzıdik a hulladéklerakókból és a rizstermelésbıl, amely meglepı módon az emberi eredető me-
339
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2008 tánkibocsátás több mint egynegyedéért felelıs. Az üvegházhatású gázok azért módosítják a légkör összetételét, azért nı ezen gázok légköri koncentrációja, mert ezek elnyelıi bioszféra léptékben beteltek. Az ember meggondolatlan anyag-és energiaáramlások létrehozásával felborította, megbolygatta a biogeokémiai ciklusok kialakult önszabályozó rendszerét. Megváltozott a felszín vegetációs borítása, és ezzel a felszín sugárzási-elnyelési képessége. A szárazföld negyede mezıgazdasági mővelés alá vont terület. Ezáltal csökken a felszín szénmegkötı és hıelnyelı képessége. Az állandó fogyásban lévı természetes felszínborítottság és vegetáció az üvegházhatású gázok kibocsátásával vetélkedı terhelés, melyek ráadásul egymás hatásait erısítik. Ez csak néhány lehetséges következménye, illetve oka egy 3-5 °C-os hımérséklet-emelkedésnek.
IV. Piaci kudarcok Egyértelmő tehát, hogy az emberiségnek szembe kell néznie az eddigi legnagyobb, világmérető piaci kudarccal, és hosszú távú, átfogó stratégiát kell kidolgoznia a probléma kezelésére. Milyen szén-dioxid koncentráció az, ami az emberiség számára hosszútávon is fenntartható és nem aránytalanul költséges? A legtöbb tudós 450-550 ppm értéket határoz meg, amely akkor valósítható meg, ha az elkövetkezendı 10-20 évben éri el a globális kibocsátás a maximumát, majd éves szinten 2-3%-kal csökken. Ha ehhez hozzávesszük, hogy 2050-re az elırejelzések szerint a gazdaság teljesítménye a mainak 3-4-szerese lesz, akkor ez az egységnyi GDP-re esı kibocsátás negyedére való csökkentését követeli meg. Célunk tehát egy alacsonyabb üvegházgáz-kibocsátású gazdaságba való átmenet. A klímatudatosság (percepció) kialakítása, a terhelés csökkentése (mitigáció) és az új körülményekhez való minél hatékonyabb alkalmazkodás (adaptáció) megvalósítása. Ahhoz, hogy mindez megfelelıen mőködhessen a szakpolitikának, az ország kormányainak, a regionális gazdasági egységeknek ki kell dolgoznia és elı kell segítenie, illetve kikényszerítenie az egészséges piaci visszajelzéseket, úrrá kell lennie a piac kudarcain, figyelembe véve az esélyegyenlıség és méltányosság elvét. A közgazdaságtan elméletében új fejezet íródik: az externáliák internalizálása immáron a világ létét jelenthetik. Milyen költségeket ró tehát a világra a kibocsátás-csökkentés kényszere, az új, nem szénalapú technológia bevezetése és elterjesztése? Mi kerül a mérleg két oldalába, és merre billen jelen pillanatban? Az egyes jelentések szerint (BAU szcenárió), ha összevetjük a szén társadalmi költségeit az elhárítás, a mitigáció költségeivel, akkor a legtöbb ágazatban ez nettó hasznot hoz. Egyes vélemények szerint a világ teljes GDP-jének 1%-a kell a stabilizációs pályára való átálláshoz. Komoly problémát okoz azonban, hogy a költségek nem egyenletesen oszlanak el. A legszegényebb országok azok, melyek jelen pillanatban is veszélyeztetettek. Hátrányos földrajzi helyzetőek, hiszen általában itt az éghajlat eleve melegebb, jobban ki vannak téve a szárazságnak, illetve jobban szenvednek a csapadék éven belüli változásától. Erısen függnek a mezıgazdaságtól, így az éghajlatváltozás ıket érzékenyebben érinti, nincs megfelelı egészségügyi ellátásuk, általában politikai nehézségekkel küzdenek, magas a korrupció mértéke, gyenge a közigazgatás. Alacsony GDP jellemzi ıket, ami tovább nehezíti az éghajlat-változáshoz való
340
HAUBER GY.: EGY TÚLMÉRETEZETT VILÁG – AVAGY A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS... alkalmazkodásukat. Ugyanakkor pont ezek az országok azok, melyek csak kis mértékben járulnak hozzá a globális felmelegedéshez. Jogos, elvárható és igazságos lenne tehát, ha a világ vezetı gazdasági hatalmai segítenék és tehermentesítenék ezeket az országokat. A fejlıdı országok eddigi sikertörténetei azt mutatják, hogy igen erıteljesen a szénalapú kibocsátás dominál a gazdaságban. Amenynyiben tehát nem támogatjuk ezekben az országokban az alacsony széntartalmú technológiák adaptációját, úgy nyilván a gyors gazdasági növekedés érdekében az egyszerőbb és jelen pillanatban jóval olcsóbb fosszilis tüzelıanyagok felhasználása felé fordulnak. Elsı lépésként a segélyek jelentıs emelésére lenne szükség, majd az egyre erıteljesebb éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás elısegítése, például a szélsıséges idıjárási viszonyokat is jól tőrı növények kifejlesztése. Sokkal nehezebb a helyzet azokban az országokban ahol már kialakult technológiák átalakításáról van szó, hiszen nyilvánvaló gazdasági-és lobbi érdekek akadályozzák a stabilizációs pályára való átállást. A szakpolitikának ebben a kialakult helyzetben három alapvetı elemre kell koncentrálnia: • a szén árazására • a technológiapolitikára • a magatartásbeli változásokra. A szakpolitika elsı eleme tehát a szén megfelelı árazása. Az üvegházgázok közgazdasági értelemben externáliák, okozói jelentıs költségeket rónak környezetükre, a világra, az elkövetkezendı generációkra, de ık maguk nem szembesülnek tevékenységeik minden következményével.
V. Az elhárítás módjai A BAU jelentés szerint, mint azt már említettük, az externális költségek már jelen pillanatban is meghaladják a mitigáció, az elhárítás költségeit. Az azonnali cselekvések, melyek a stabilizációs pályára való átállást hivatottak elérni, különösen hosszabb távon, jelentıs haszonnal kecsegtetnek. A szén megfelelı beárazása azt jelenti, hogy az embereket szembesítik tevékenységeik teljes társadalmi költségével. Ez az embereket, vállalkozásokat arra kényszeríti, hogy a magas széntartalmú áruktól és szolgáltatásoktól elpártoljanak, és az alacsony széntartalmú alternatívákba fektessenek be. A szakmapolitikai eszköz kiválasztása függ az ország nemzeti körülményeitıl, az egyes ágazatok jellemzıitıl, valamint az éghajlat-változási és más szakmapolitikák közötti kapcsolattól. 1. Az adóztatás azzal az elınnyel jár, hogy egy állandó állami bevételt biztosít, míg a kereskedelem esetén az árverés elterjedése nagy valószínőséggel nagyon jó hatással lesz a hatékonyságra, az elosztásra és az államháztartásra. Egyes országoknak a kereskedelmi kezdeményezésekre kellene összpontosítaniuk, másoknak az adózásra és a szabályozásra, míg ismét másoknak ezen szakmapolitikák egyfajta keverékére. Ezek kiválasztása pedig ágazatonként változhat. Az adózás bevezetése különösen rövidtávon jótékony hatással van ugyan az államháztartásra, azonban az adómultiplikátoron keresztül csökkentheti az össz-
341
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2008 társadalmi kibocsátást. A vállalkozások a legtöbb ágazatban igyekeznek majd költségeiket továbbhárítani a fogyasztókra, így a kényszerítı erı hatása jelentısen csökkenhet, nı az infláció és a lakosság elégedetlensége. Jól át kell tehát gondolni, hogy hol alkalmazzuk az internalizálás ezen formáját. Az tagadhatatlan, hogy szembesítenünk kell az externáliát okozókat a környezetükre rótt költségekkel, ám felmerül az a kérdés, hogy az áthárított költségek miatt szükséges kompenzációs költségek ellenhatása nem lesz-e nagyobb, mint az államháztartás bevételeinek növekedése. Ebben az esetben nem az állam allokációs funkciója a legfontosabb, hanem a gazdaság stabilizációs pályára való átállítása és egy fenntartható növekedési pálya elérése. Hosszabb távon persze épp ez az ami a fogyasztók figyelmét a kedvezıbb alternatívák felé fordíthatja, ám a pillanatnyi életszínvonal romlás sok országban nehezen felvállalható, illetve elfogadtatható. Meg kell értenünk, hogy minél késıbb alkotjuk meg a kibocsátás csökkentést szolgáló határozott intézkedés-sorozatot, annál jelentısebbek lesznek a mitigációs költségek. 2. A kereskedelmi rendszerek alkalmazása hatékony módszer lehet arra, hogy ország- és ágazatszerte kiegyenlítıdjék a szén ára. A kibocsátáskereskedelem hasznának beszedése érdekében a rendszernek ösztönzı elemeket kell biztosítania a rugalmas és hatékony válasz érdekében. A kereskedelmi rendszer céljának kiszélesítése a költségek és a kiszámíthatatlanság csökkentésére irányul. A jövıbeni szabályok és rendszerformák átláthatósága és kiszámíthatósága segít bizalmat kiépíteni a jövıbeni szénár iránt. 3. A magatartási és befektetési döntések befolyásolása érdekében a befektetıknek és a fogyasztóknak hinniük kell abban, hogy a szén ára fenntartható lesz a jövıben. Az olyan befektetések, mint egy erımő, épületek, ipari üzemek és légi jármővek több évtizedig tartanak. Ha nincs bizalom az éghajlat-változási politikák megmaradását illetıen, akkor a vállalkozások döntéshozatalkor nem tekintik tényezınek a szén árát. Ennek következménye lehet a hosszú távú, magas széntartalmú infrastruktúrába való túlzott befektetés – mely a kibocsátások késıbbi csökkentését eredményezi, sokkal nagyobb költséggel, és nehezebben. A legtöbb alacsony széntartalmú technológia jelenleg sokkal többe kerül, mint a fosszilis tüzelıanyagú alternatívák, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a technológiák költsége számuk növekedésével és a tapasztalatokkal csökken. A bizalom kiépítéséhez idıre van szükség. Az elkövetkezendı 10-20 év az áttérés idıszaka lesz egy olyan világról, ahol a szénárazás rendszere gyerekcipıben jár egy olyanra, ahol a szénárazás általános és automatikus tényezıként lép fel egy döntés meghozatala során.
VI. Szinergia avagy rendszerszemlélet Nagy kérdés azonban, hogy az egyes stratégiai elemek között létrejön-e a szükséges szinergia, a kialakult hatásmechanizmusok egymást erısíthetik, ami mind pozitív, mind negatív irányba is hathat. Vagyis az adaptációs eszközök és a mitigációs lehetıségek közötti szinergia lehet negatív irányú is. A bekövetkezett negatív hatásokra kényszerválaszok sora születhet, számos felmerülı problémára utólagosan kell reagálnunk. Az árvíz okozta károkat enyhítenünk kell, aszályos
342
HAUBER GY.: EGY TÚLMÉRETEZETT VILÁG – AVAGY A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS... idıszakban öntözünk, kánikula esetén többet használjuk a légkondicionáló berendezéseket. Ezek azonban pozitívan csatolnak vissza az okokhoz, növelve ezáltal a környezeti terhelést. Az elkerülhetetlen, hogy a jövıben ilyen válaszok szülessenek, de egyre inkább kell a megelızésre fordítanunk a figyelmet, a megfelelı gátrendszerekkel való védekezésre, a szárazságot jobban tőrı növények termesztésére, a megfelelı szigeteléső és árnyékolástechnikájú építkezésekre stb. Feladatunk tehát a pozitív visszacsatolások felerısítése, másrészt a rendszerszemlélető megoldások preferálása. Nem csak az üvegházhatás problémájával kell szembenéznünk, hanem az egyre erısödı környezeti terheléssel (erdıirtás, intenzív mezıgazdasági mővelés) és a népesség további rohamos növekedésével. A jelenlegi szabályozás a kimeneti oldalon próbál eredményeket felmutatni, a rendszerbıl távozó szén-dioxid és metán mennyiségét próbálja csökkenteni. Ennek érdekében nyúl bele a rendszerbe és szabályozza annak bizonyos elemeit. Azonban az egyes elemek szabályozásával csak annyit érünk el, hogy a gazdasági szereplık kiskapukat keresnek és a szabályozatlan oldalon kibújnak, elkerülve ezzel a szabályozás okozta rövidtávú veszteségeket és átterhelések jönnek létre. Életünk minden cselekvését alá kell rendelnünk a fosszilis energiafelhasználás csökkentésének. De valójában nem is kibocsátás-csökkentésrıl, hanem terhelés-csökkentésrıl kell beszélnünk, melyek magukban foglalják a kibocsátásokat a természeti erıforrások kitermelését és a térfelhasználást. Ezek elválaszthatatlanok egymástól. Ha használunk valamilyen természeti erıforrást, akkor nyilván kibocsátás is történik és fordítva. Vagyis ahol output van, ott input is. Ha a kibocsátásokat mennyiségileg akarjuk csökkenteni, akkor az inputokat kell szabályoznunk, azaz a természeti erıforrás felhasználását és a térhasználatot kell viszszafogni. Feladatunk tehát nem az egyes területek elkülönült kezelése, hanem az egész fennálló struktúra megváltoztatása, a legfontosabb tényezıvel, az emberrel való foglalkozás, aki viselkedésével, szemléletével, döntéseivel meghatározza a környezet terhelésének mértékét. Olyan alapvetı szemléletváltozáson kell átmennünk, amely gyökeresen változtatná meg az eddig becsontosodott struktúrákat. Olyan rendszerek épültek ki amelyeken nagyon nehéz változtatni. Az ember hozzákötötte létét az általa kialakított struktúrákhoz. Jól látható, hogy rabjai vagyunk a kialakult energiatermelı- és ellátó rendszereknek, az életünket megkönnyítı gépeknek, a kommunális és közlekedési infrastruktúrának. Egyenlıre elképzelhetetlennek, irreálisnak tőnik, hogy a társadalom beleegyezne a már kiépült struktúrák gyökeres megváltoztatásába. A feladat tehát véleményem szerint bonyolultabb és komplexebb, mint azt nagyon sok elemzés leírja.
VII. Kilátástalan jövı? A versengés, az egyre nagyobb profit hajszolása mind a vállalkozások, mind az egyének szintjén egy számunkra magasabb színvonalú élet reményében, a rövidtávú magánérdekeknek a közösségi és természeti értékek elé helyezése, nem kiút számunkra. Gazdasági nagyhatalmak üzleti és lobbi érdekei nem ebbe az irányba mutatnak. Az olaj még hosszú ideig több ezermilliárdos üzlet marad. Jelen pillanatban nem látom azokat a kényszerítı erıket, melyek rövidtávon komo-
343
BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2008 lyan csökkenthetnék a fosszilis tüzelıanyagok felhasználását. Pedig a stabilizációs pályára állás azonnali cselekvési programot kíván. Ehelyett naponta újabb és újabb szénalapú beruházások jönnek létre (Mátrai Erımő 200 milliárd forint értékben), melyeknek csak a megtérülési ideje 25 év, és bár szén-dioxid kibocsátásuk a modern technika és szőrı berendezések révén jelentısen csökken, hatékonysága is legalább ilyen mértékben nı. A végeredmény tehát ugyanakkora kibocsátási volumen. Saját pesszimizmusom a probléma megoldását illetıen itt nem ér véget. A kutatók által meghatározott elhárítási költségek- mint azt már említettem- a világ GDP-jének 1%-át is kitehetik. Ez hatalmas összeg, több százmilliárd dollárra rúghat évente. Ha azonban azt nézzük, hogy a világ éves fegyverkezési költsége meghaladja az ezermilliárd dollárt, ami a világ GDP-jének közel 3%-a, a kép sokkal sötétebb. Az ıserdık irtásából, fakitermelésbıl szerzett jövedelem éves szinten 5-10 milliárd dollár, miközben az USA csak az iraki háború folytatására megszavazott 238 milliárd dollárt.
VIII. Egy kis játékelmélet Milyen világmérető stratégiai játék zajlik tehát az elkövetkezendı évtizedekben? A világ játékosai vajon kooperálnak vagy sem? A nyertes-nyertes stratégiát „választjuk” vagy a vesztes-vesztes stratégiát? Stratégiai játékról akkor beszélünk, ha ellenérdekő felek között érdekkonfliktus áll fenn. Minden játékos optimalizálja saját helyzetét egyéni céljai által vezérelve. Amikor az egyének vagy csoportok döntenek más egyénekkel, csoportokkal szembeni viselkedésükrıl, szembesülniük kell azzal, hogy minden döntésük befolyásolja a többiek döntését. A játék szereplıi tökéletesen tisztában vannak ezzel a hatással és döntéseik során ezt figyelembe is veszik. A játékosokat a racionalitás jellemzi, azaz feltételezzük róluk a rendelkezésükre álló információk melletti következetes és haszon-maximalizáló magatartást. Egy adott játék esetén a játékosok célja nyilvánvalóan a gyızelem, de gyakran nem egyszerő megmondani, hogy ez pontosan mit is jelent. Sok játék esetében az egyik fél vesztesége a másik fél nyeresége (póker). Ezek az úgynevezett zérusösszegő játékok. Gyakrabban egy adott nyeremény játékosok közötti felosztásáról van szó, így a lehetséges nyeremények összege nem feltétlenül zérus. Ezek az úgynevezett konstansösszegő játékok. A gazdasági életben azonban gyakran nem tudjuk a felosztható nyeremények nagyságát sem, és akár minden játékos lehet egyszerre nyertes és vesztes is, például egy klímakatasztrófa bekövetkezésekor. A játékosok interakciói a közös érdek és a konfliktus keverékébıl állnak. 1. Gyakran megéri a játékosoknak egyezséget kötni, és gyakran megéri disszidálni ebbıl az egyezségbıl, abban bízva, hogy a többi játékos ezt nem teszi. Amennyiben az egyezségek nem kikényszeríthetıek, nem jön létre a játékosok közötti kooperáció. A játékok közül érdekesek lehetnek számunkra az úgynevezett evolúciós játékok, ahol is a játék kimenetele nagyban függ a játékosok felkészültségétıl és attól, hogy a korábbi játékok alapján módosítják-e jövıbeli magatartásukat. A globális felmelegedés, a klímaváltozás egy olyan társadalmi dilem-
344
HAUBER GY.: EGY TÚLMÉRETEZETT VILÁG – AVAGY A GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS... ma, melyben az egyes egyének racionális döntései, cselekvései össztársadalmi szinten irracionális végeredményt eredményeznek, vagyis mindenki rosszabb helyzetbe kerül, mint került volna egyébként. 2. A többszemélyes dilemmák esetében fontos szempont, hogy hogyan oszlanak meg a hasznok és a költségek. A hozzájárulás-dilemma esetében a játékosok azonnal szembesülnek költségeikkel, és egy olyan „jószág” áll elı, melybıl mindenki részesül. Ilyenkor az egyének erıs késztetést éreznek arra, hogy kivonják magukat a költségek megfizetése alól, azonban, ha mindnyájan így cselekszenek akkor mindenki rosszabb helyzetbe kerül. A részesedés-dilemma esetében mindenki azonnal nyereséghez jut, melynek költségeit a teljes csoport állja. Ha nem tudunk ellenállni a csábításnak akkor a végeredmény az adott „jószág” pusztulása, így valósítva meg a közlegelık tragédiáját. 3. Kooperálunk vagy versengünk? Világunk egyetlen hatalmas közjószág. Sokan megpróbálnak kibújni a közös erıfeszítés alól, de a létrehozott eredménybıl már részesedni szeretnének. İk a mi kis potyautasaink, akiknek szándékában áll elkerülni a költségeket arra gondolván, hogy a közösség többi tagjának erıfeszítése is elegendı lesz, ık azok akik dezertálásukkal rövid távon nagyobb haszonra tesznek szert, mintha részt vennének annak „elıállításában”. A megoldás látszólag egyszerő stratégiai szempontból. A szereplık között gyakori interakciót kell megvalósítani, növelnünk kell az azonosíthatóságot és javítani az egyének cselekedeteivel kapcsolatos információinkat. Az idı elırehaladtával remélhetıleg a kooperációból származó bevétel nı, míg a dezertálásból származó bevétel csökken, így potyautasokból kooperáló játékosok válnak. 4. Konklúzió?! A jövı számomra sötét, nem bízom a játékosokban, de ahogy AXELROD The Evolution of the Cooperation címő könyvében írja: • Ne legyünk szkeptikusak, kishitőek mások kooperációs hajlandósága tekintetében! • Ne dezertáljunk elıször! • Viselkedjünk a kölcsönösség elve alapján! • Ne legyünk túl okosak, inkább figyeljünk! Nos, Mr. Axelrod, én próbálkozom!
Felhasznált irodalom AXELROD, R. (1984): The Evolution of Cooperation (New York, Basic Books) Intergovernmental Panel on Climate Change Koncepcionális vélemény a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról (2007) (Magyar Természetvédık Szövetsége) KOPPÁNYI MIHÁLY (2003): Mikroökonómia (KJK-Kerszöv) MÉRİ LÁSZLÓ (1996): Mindenki másképp egyforma (Tericum Kiadó) MÉSZÁROS JÓZSEF (2005): Játékelmélet (Gondolat Kiadó) Stern-jelentés (2006)
345
