Határozatainak Tára. A Bíróság. a Törvényszék. Határozatok Tára I: I: 1* 8* * I. rész Bíróság LUXEMBOURG ISSN ISSN

ISSN 1831-8096

A Z

E U R Ó P A I

U N I Ó

B Í R Ó S Á G A

Határozatok Tára

A Bíróság és

a Törvényszék

2011 – 1

Határozatainak Tára *

I. rész Bíróság *

I: 1–268 I: 1*–8*

ISSN 1831-8096 Katalógusszám: QD-AB-11-001-HU-C

HU

2011 – 1 LUXEMBOURG

Az Európai Bírósági Határozatok Tára a Bíróság eljárási szabályzatának és az Európai Unió nyelvhasználati szabályainak megfelelően az Európai Unió hivatalos nyelvein 1, azaz bolgár, spanyol, cseh, dán, német, észt, görög, angol, francia, olasz, lett, litván, magyar, máltai, holland, lengyel, portugál, román, szlovák, szlovén, finn és svéd nyelven jelenik meg, minden ügynél az eljárás nyelvének megjelölésével. 2004. május 1-jétől, ha az érintett ítélkező testület másként nem határoz, a Határozatok Tárában már nem teszik közzé: – a három bíróból álló tanácsok által hozott ítéleteket, kivéve az előzetes döntéshozatali eljárásokban hozott ítéleteket, – az öt bíróból álló tanácsok által, főtanácsnoki indítvány nélkül hozott ítéleteket, kivéve az előzetes döntéshozatali eljárásokban hozott ítéleteket, – a végzéseket. E határozatok azonban a rendelkezésre álló nyelveken – azaz az eljárás nyelvén és a tanácskozás nyelvén – elérhetők a Bíróság internetes oldalán (http://curia.europa. eu). A 2006 – 1. kötettel kezdődően a Határozatok Tára külön részben tartalmazza a közzé nem tett határozatokra vonatkozó információkat (I-1*, I-2* stb. számozású oldalak). * Az ítéletek és a végzések összefoglalói nem kötik a Bíróságot, és semmiképp sem tekinthetők az összefoglalt határozatok hivatalos értelmezésének. * A Határozatok Tára használatának megkönnyítése érdekében a különböző hivatalos nyelveken megjelenő kiadások ugyanazt az oldalszámozást követik. Éppen ezért előfordulhat, hogy a nyomtatás egyes oldalakat nem tölt ki teljes egészében. A szövegek sokszorosítása megengedett, feltéve, hogy a forrást feltüntetik. Az ítéletekre a következőképpen javasolt hivatkozni: az ügyszám; a felek megnevezése a Határozatok Tára oldalainak fejlécében szereplő módon; az ítélet kihirdetésének napja; a Határozatok Tárának rövidítése (EBHT), amelyet a kötet évszáma követ; az oldalszám, amelyet a Bíróság előtt folyamatban volt ügyek esetén a I., míg a Törvényszék előtt folyamatban volt ügyek esetén a II. szám előz meg. 1

Az ír nyelv tekintetében a 920/2005/EK tanácsi rendelet (HL L 156., 2005.6.18., 3. o.) ideiglenes eltéréseket írt elő.

Megjelent füzetek – I. rész

2011 – 1

1–268. o.

HOGYAN JUTHAT HOZZÁ AZ EURÓPAI UNIÓ KIADVÁNYAIHOZ? Ingyenes kiadványok: ●

az EU-könyvesbolton (EU Bookshop) keresztül (http://bookshop.europa.eu);

●

az Európai Unió képviseletein és küldöttségein keresztül. A képviseletek és küldöttségek elérhetőségeiről a http://ec.europa.eu weboldalon tájékozódhat, illetve a +352 2929-42758 faxszámon érdeklődhet.

Megvásárolható kiadványok: ●

az EU-könyvesbolton keresztül (http://bookshop.europa.eu).

Előfizetéses kiadványok (az Európai Unió Hivatalos Lapjának sorozatai, az Európai Bírósági Határozatok Tára stb.): ●

az Európai Unió Kiadóhivatalának forgalmazó partnerein keresztül (http://publications.europa.eu/others/agents/index_hu.htm).

A LISSZABONI SZERZŐDÉS HATÁLYBALÉPÉSÉNEK HATÁSAI AZ EURÓPAI UNIÓ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI FÓRUMAINAK HATÁROZATSZERKESZTÉSI GYAKORLATÁRA A 2009. december 1-jén hatályba lépett Lisszaboni Szerződés többek között módosította egyrészt a Szerződések és a közösségi igazságszolgáltatási fórumok megnevezését, másrészt pedig az Európai Unióról szóló szerződés (EU-Szerződés) és az Európai Közösséget létrehozó szerződés (EK-Szerződés) – amelynek helyébe az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUM-Szerződés) lépett – rendelkezéseinek számozását. E módosítások számos következménnyel járnak az Unió igazságszolgáltatási fórumainak határozatszerkesztési gyakorlatára, amelyek közül a legfontosabbakat az alábbiakban ismertetjük. I. Az igazságszolgáltatási fórumok megnevezése Mivel az Európai Közösségek Bíróságának neve a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével az Európai Unió Bíróságára változott, az azt alkotó három igazságszolgáltatási fórum megnevezése a határozatszerkesztési gyakorlatban az Európai Unióra történő hivatkozást tartalmaz, amennyiben a szövegkörnyezet ezt megköveteli. Ami különösen a Törvényszéket, azaz a korábbi Elsőfokú Bíróságot illeti, a Lisszaboni Szerződés figyelembe vette az ezen igazságszolgáltatási fórum által 2005 óta gyakorolt fellebbviteli hatáskörből eredő következményeket, amennyiben fogalmilag immár nem „elsőfokú” igazságszolgáltatási fórumra utal annak nevében. E fejlemény figyelembe vétele érdekében, valamint az igazságszolgáltatási fórum folytonosságára tekintettel a Törvényszék ítélkezési gyakorlatára való hivatkozás ezen új megnevezés használatával történik, függetlenül attól, hogy a 2009. december 1-jét megelőző vagy az azt követő ítélkezési gyakorlatról van e szó. A Közszolgálati Törvényszék az ítéleteiben és végzéseiben a saját határozatait a „Közszolgálati Törvényszék” határozataiként hivatkozza, az Európai Unió Törvényszéké nek 2009. november 30-a után hozott határozatait pedig az „Európai Unió Törvényszéke”, illetve röviden a „Törvényszék” határozataiként. II. Utalás a Szerződésekre, azok rendelkezéseire, valamint a másodlagos jogra A – A Szerződésekre való hivatkozás Amennyiben a hivatkozás a Szerződéseknek a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követő változatára utal, anélkül hogy e Szerződések valamely konkrét rendelkezését érintené, az „EUM-Szerződés” és az „EU-Szerződés” kifejezés használatos. Az Európai Unióról szóló szerződésnek a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőző változata és a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követő változata közötti összetéveszthetőség elkerülése I

érdekében e Szerződést az előbbi esetben az „EU-Szerződésnek a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőzően hatályos változata”, az utóbbi esetben pedig az „EU-Szerződés” kifejezés jelöli. Az Európai Unióról szóló szerződés rendelkezéseinek megjelölésére az EUSZ, az Európai Unió működéséről szóló szerződés rendelkezéseinek megjelölésére pedig az EUMSZ rövidítés szolgál. Vagyis, ha a hivatkozás valamely cikknek a 2009. december 1-je után hatályban lévő változatára utal, a cikk száma előtt közvetlenül az „EUSZ” vagy „EUMSZ” rövidítés áll aszerint, hogy melyik Szerződésről van szó. B – A másodlagos jogi aktusokra való hivatkozás Amennyiben 2009. november 30-a után keletkezett jogi tényállásról van szó, a hivatkozás pedig olyan másodlagos jogi aktusra utal, amelynek címében vagy rendelkezéseiben a Szerződés valamely rendelkezése a korábbi számozás szerint szerepel, e korábbi számozás helyébe a Lisszaboni Szerződésből eredő új számozás lép. Az ekképpen bevezetett, a másodlagos jogi aktusoknak az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában vagy az Európai Unió Hivatalos Lapjában (HL) kihirdetett változatai szerinti címét vagy rendelkezéseit érintő módosítások szögletes zárójelbe kerülnek. Példa: Az [EUMSZ 108. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22-i 659/1999/EK tanácsi rendelet C – Közösségi jog és uniós jog Általános szabály, hogy a „közösségi jog” kifejezés helyébe az „uniós jog” kifejezés lép; természetesen ez nem e joganyag természetének vagy lényegének átalakulása, hanem csupán a megnevezésében bekövetkezett változás. E szabály alól adódhatnak kivételek, amennyiben a „közösségi jog” kifejezés használata elkerülhetetlen, így többek között akkor, ha érzékeltetni kell a különbséget a korábbi jelentéstartalom szerinti uniós jog körébe tartozó, vagyis a második vagy harmadik pillér szerinti valamely rendelkezéshez képest. Ami a „közösségi védjegy” kifejezés sajátos esetét illeti, e kifejezés továbbra is használatban marad, mivel egy jogalkotói aktusban – a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26-i 207/2009/EK tanácsi rendeletben (HL 2009. L 78., 1. o.) – kifejezetten megnevezett jogi fogalomnak felel meg. Ugyanez a helyzet a „közösségi” szót tartalmazó más hasonló kifejezések esetében is, amennyiben a megnevezésükről rendelkező jogalkotói aktust e tekintetben nem módosították.

II

TÁRGYMUTATÓ oldal

Adórendelkezések

– Jogszabályok harmonizálása – Forgalmi adók – Közös hozzáado ttértékadó-rendszer – Adóalap – Eltérő nemzeti intézkedések: ítélet 2011. január 27. (Vandoorne, C-489/09. sz. ügy) . . . . . . . . . . . . . .

I - 225

Eljárás

– Az ítéletek indokolása – Terjedelem: ítélet 2011. január 20. (General Química és társai kontra Bizottság, C-90/09. P. sz. ügy) . . . . . . . . .

I-1

Európai uniós polgárság

– A tagállamok területén való szabad mozgáshoz és szabad tartózkodáshoz való jog – Ingatlanátruházási illeték: ítélet 2011. január 20. (Bizottság kontra Görögország, C-155/09. sz. ügy) . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 65

– Egyenlő bánásmód – Állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés – Tilalom – Ingatlanátruházási belföldi illeték: ítélet 2011. január 20. (Bizottság kontra Görögország, C-155/09. sz. ügy)

I - 65

III

Fellebbezés

– Jogalapok – Téves jogalkalmazás: ítélet 2011. január 20. (General Química és társai kontra Bizottság, C-90/09. P. sz. ügy) . . . . . . . . .

I-1

Jogszabályok közelítése

– Formatervezési minták – 98/71/EK irányelv – A formatervezési minták oltalma és a szerzői jogi védelem halmozódásának elve: ítélet 2011. január 27. (Flos, C-168/09. sz. ügy) . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 181

Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset

– A kötelezettségszegés bizonyítása – A Bizottságra háruló teher – A kötelezettségszegést valószínűsítő bizonyítékok előterjesztése: ítélet 2011. január 27. (Bizottság kontra Luxemburg, C-490/09. sz. ügy) . . .

I - 247

Közlekedés

– Légi közlekedés – Fogalom – Kereskedelmi célú, hőlégballonnal végzett légi utasszállítás: ítélet 2011. január 25. (Neukirchinger, C-382/08. sz. ügy) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

IV

I - 139

Közösségi jog

– Elvek – Egyenlő bánásmód – Állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés – Tilalom: ítélet 2011. január 25. (Neukirchinger, C-382/08. sz. ügy) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 139

Szociálpolitika

– Jogszabályok közelítése – Vállalkozások átruházása – A munkavállalók jogainak védelme – 2001/23 irányelv – Hatály: ítélet 2011. január 20. (CLECE, C-463/09. sz. ügy) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 95

Szolgáltatásnyújtás szabadsága

– Korlátozások – Másik tagállamban felmerült orvosi költségek megté rítésére vonatkozó nemzeti szabályozás: ítélet 2011. január 27. (Bizottság kontra Luxemburg, C-490/09. sz. ügy) . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 247

Verseny

– Uniós szabályok leányvállalatok – ítélet 2011. január C-90/09. P. sz. ügy)

– Jogsértések – Betudás – Anyavállalat és Gazdasági egység – Értékelési szempontok: 20. (General Química és társai kontra Bizottság, . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I-1

V

C-90/09. P. sz. ügy

General Química SA és társai kontra Európai Bizottság „Fellebbezés – Verseny – Kartellek – A gumiipari vegyi anyagok ágazata – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – Vállalkozáscsoport – Az anyavállalat egyetemleges felelőssége a versenyszabályoknak a leányvállalatai által elkövetett megsértéseiért – A cégcsoportot vezető anyavállalatnak való betudás”

J. Mazák főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2010. szeptember 14. A Bíróság ítélete (első tanács), 2011. január 20. . . . . . . . . . . . . .

I-5 I - 30

Az ítélet összefoglalása 1. Verseny – Uniós szabályok – Jogsértések – Betudás – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok (EK 81. cikk és EK 82. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés) 2. Verseny – Uniós szabályok – Jogsértések – Betudás – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok (EK 81. cikk és EK 82. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés I - 1

ÖSSZEFOGLALÓ – C-90/09. P. SZ. ÜGY

3. Eljárás – Az ítéletek indokolása – Terjedelem (A Bíróság alapokmánya, 36. cikk) 4. Fellebbezés – Jogalapok – Téves jogalkalmazás (EK 225. cikk; a Bíróság alapokmánya, 58. cikk, első bekezdés)

1. Abban a különös esetben, ha az anyavál lalat az uniós versenyszabályokat meg sértő leányvállalata tőkéjének 100 %-ával rendelkezik, egyrészről ezen anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolhat e le ányvállalat magatartására, másrészről pedig fennáll azon megdönthető vélelem, amely szerint az említett anyavállalat ténylegesen ilyen befolyást gyakorol le ányvállalatának magatartására. E körül mények között elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy a leányvállalat tőkéjének egészével az anyavállalata rendelkezik, ahhoz hogy vélelmezze, ez utóbbi meg határozó befolyást gyakorol e leányvál lalat üzletpolitikájára. A Bizottságnak ezt követően módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelősségét megállapítani a leányvállalatára kirótt bírság megfizeté sét illetően, kivéve ha az e vélelem meg döntésére köteles anyavállalat elegendő bizonyítékot terjeszt elő annak bizonyítá sához, hogy a leányvállalata önálló piaci magatartást követ. I - 2

Megdönthető jellegére tekintettel e véle lem nem eredményezi azon anyavállalat felelősségének automatikus megállapí tását, amely a leányvállalatának teljes törzstőkéjével rendelkezik, mivel a fele lősség ilyen megállapítása ellentétes len ne az uniós versenyjog alapjául szolgáló személyes felelősség elvével. E vélelem megdöntése érdekében az anyavállalat nak kell megvizsgálás érdekében az uniós bíróság elé terjesztenie minden olyan, a közte és a leányvállalata közötti szerveze ti, gazdasági és jogi kapcsolatokra vonat kozó elemet, amely bizonyítja, hogy nem képeznek egyetlen gazdasági egységet.

(vö. 39–40., 50–52. pont)

GENERAL QUÍMICA ÉS TÁRSAI KONTRA BIZOTTSÁG

2. Meg lehet állapítani a holdingtársaság egyetemleges felelősségét az uniós ver senyjog olyan megsértéseiért, amelyeket a cégcsoportjának olyan leányvállalata követett el, amelynek a törzstőkéjével nem rendelkezik közvetlenül, amen�nyiben e holdingtársaság az említett le ányvállalatra – akár közbenső társaság révén közvetetten – meghatározó befo lyást gyakorol. Erről van szó különösen akkor, amikor a leányvállalat nem önál lóan, e közbenső társaságtól függetlenül határozza meg piaci magatartását, és e közbenső társaság sem tevékenykedik önállóan a piacon, hanem lényegében a holdingtársaság által számára adott uta sításokat követi. Ilyen helyzetben ugyanis a holdingtársaság, a közbenső társaság és a cégcsoport utolsó leányvállalata ugyanazon gazdasági egység részét képe zi, tehát az uniós versenyjog értelmében egyetlen vállalkozást alkot.

Abban a különös esetben, ha a holding társaság a közbenső társaság tőkéjének 100 %-ával rendelkezik, amely közbenső társaság viszont teljes egészében rendel kezik a cégcsoportjához tartozó, az uniós versenyszabályokat megsértő leányvál lalat tőkéjével, fennáll azon megdönthe tő vélelem, miszerint e holdingtársaság meghatározó befolyást gyakorol a köz benső társaság magatartására, a köz benső társaság révén pedig közvetetten az említett leányvállalat magatartására is. Ennélfogva e sajátos helyzetben a Bi zottság egyetemlegesen kötelezheti a holdingtársaságot a cégcsoport utolsó leányvállalatára kiszabott bírság meg fizetésére, kivéve ha e holdingtársaság

megdönti az említett vélelmet annak bi zonyításával, hogy vagy a közbenső tár saság, vagy pedig az említett leányvállalat önálló piaci magatartást tanúsít.

(vö. 86–89. pont)

3. Az ítélet indokolásából világosan és egyértelműen ki kell tűnnie az Elsőfokú Bíróság érvelésének oly módon, hogy le hetővé tegye az érdekeltek számára, hogy megismerjék a meghozott határozat in dokait, és a Bíróságnak, hogy a bírósági felülvizsgálatot gyakorolja.

Azon ítélet, amelyben az Elsőfokú Bí róság egyszerű elvi állításra szorítkozik, anélkül hogy világosan és egyértelműen feltüntetné azon indokokat, amelyek az általa tett megállapításra vezették, tehát nem fejti ki az említett megállapítás alap jául szolgáló okokat, sérti az indokolási kötelezettséget.

(vö. 59., 61–62. pont) I - 3

ÖSSZEFOGLALÓ – C-90/09. P. SZ. ÜGY

4. Az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmaz za a jogot, amikor az uniós verseny szabályokba ütköző jogsértést elkövető leányvállalat magatartásának elemzése keretében nem vizsgálja meg érdemben a leányvállalat anyavállalatától való üz leti önállóságának bizonyítása érdekében előterjesztett bizonyítékokat, és a felpe resek érveit egyszerűen az ítélkezési gya korlatára utalva utasítja el. E tekintetben, mivel az Elsőfokú Bíróságnak ezen ítél kezési gyakorlat értelmében értékelnie kell minden olyan, az anyavállalat és a le ányvállalat közötti szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatokra vonatkozó elemet, amely alkalmas annak bizonyítására, hogy a leányvállalat az anyavállalatától független magatartást tanúsít, és hogy e két társaság nem minősül egyetlen gaz dasági egységnek, figyelembe kell vennie, és konkrétan meg kell vizsgálnia a felpe resek által annak bizonyítása érdekében előadott elemeket, hogy a leányvállalat az üzletpolitikáját önállóan hajtja vég re, annak eldöntésekor, hogy a Bizottság mérlegelési hibát követett-e el, amikor

I - 4

úgy vélte, hogy e bizonyítékok nem al kalmasak annak bizonyítására, hogy e le ányvállalat az anyavállalatával nem alkot egyetlen gazdasági egységet.

E vizsgálatot annál is inkább el kell vé gezni, mivel a leányvállalatnak az üzlet politikája végrehajtása során való önál lósága mindazon releváns elemek részét képezi, amelyek lehetővé teszik a felpere sek számára azon vélelem megdöntését, miszerint az anyavállalat a leányvállalat magatartására meghatározó befolyást gyakorolt, amely elemek jellege és jelen tősége az adott eset sajátos jellemzőitől függően változhat.

(vö. 75–78. pont)


JAN MAZÁK FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA Az ismertetés napja: 2010. szeptember 14. 1

I – Bevezetés

1. A General Química SA (a továbbiakban: GQ), a Repsol Química SA (a továbbiakban: RQ) és a Repsol YPF SA (a továbbiakban: RYPF) (a továbbiakban együtt: fellebbezők, vagy felperesek) fellebbezésükkel az Elsőfo kú Bíróság (jelenleg Törvényszék) (hatodik tanács) T-85/06. sz., General Química és társai kontra Bizottság ügyben 2008. decem ber 18-án hozott ítéletének (a továbbiakban: megtámadott ítélet) részbeni hatályon kívül helyezését kérik, amellyel ez a bíróság elutasí totta az [EK] 81. cikk és az EGT-megállapodás 53. cikke megsértésének tárgyában a Flexsys NV, a BayerAG, a Crompton Manufacturing Company Inc. (korábban Uniroyal Chemical Company Inc.), a Crompton Europe Ltd., a Chemtura Corporation (korábban Crompton Corporation), a General Química SA, a Repsol Química SA és a Repsol YPF SA vállal kozásokkal szemben (COMP/F/C.38.443 ügy – Gumiipari vegyi anyagok) 2005. december 21-én hozott 2006/902/EK bizottsági határo zat (HL 2006. L 353., 50. o.) (a továbbiakban: megtámadott határozat) megsemmisítésére irányuló keresetüket.

2. A megtámadott határozatban a Bizott ság kimondta, hogy a GQ, az RQ és az RYPF 1 – Eredeti nyelv: angol.

más vállalkozásokkal együtt megsértet ték az EK 81. cikk (1) bekezdését (jelenleg EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése) és az EGTmegállapodás 53. cikkét azzal, hogy 1999 és 2000 között részt vettek árrögzítést és bizal mas információk cseréjét magában foglaló megállapodásokban és összehangolt maga tartásokban a gumiipari vegyi anyagok ágaza tában az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül. A Bizottság a GQ-ra az RQ-val és az RYPF-fel egyetemlegesen 3,38 millió eurós bírságot szabott ki.

3. A fellebbezés az anyavállalatnak (RYPF) az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése megsértésé ért való felelőssége megállapítását érinti egy olyan leányvállalat által folytatott jogellenes magatartását illetően, amelyet az nem közvet lenül irányít. A GQ ugyanis az RQ 100 %-os tulajdonában álló leányvállalat, amely utóbbi maga 100 %-ban az RYPF tulajdona. A felleb bezők többek között azt állítják, hogy a Tör vényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor automatikusan kiterjesztette a cégcsoportot vezető anyavállalatra a vélelmet, amely sze rint meghatározó befolyást gyakorol leány vállalatai magatartására. I - 5

MAZÁK FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA – C-90/09. P. SZ. ÜGY

4. A fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság he lyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet abban a részében, amelyben az elutasította a fellebbezők EUMSZ 101. cikk (1) bekezdé sének megsértéséért fennálló egyetemleges felelősségével kapcsolatos nyilvánvaló mérle gelési hibára és megfelelő indokolás hiányá ra alapított jogalapot. Kérik továbbá, hogy a Bíróság semmisítse meg a megtámadott ha tározat 1. cikkének g) és h) pontját és a 2. cik kének d) pontját, mivel azok szerint az RQ és az RYPF egyetemlegesen felelős az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének GQ által elköve tett megsértéséért, vagy másodlagosan sem misítse meg az egyetemleges felelősség meg állapítását az RYPF vonatkozásában, mindkét esetben a bírság megfelelő csökkentésének elrendelésével.

II – A fellebbezés háttere

A – A megtámadott határozat

5. A GQ egy spanyol vállalkozás, amely bi zonyos gumiipari vegyi anyagokat, mégpedig elsődleges kötésgyorsítókat és az antioxi dánsok csoportjába tartozó öregedésgátló I - 6

szereket gyárt 2. A GQ az RQ 100 %-os tulaj donában álló leányvállalat, amely utóbbi az RYPF 100 %-os tulajdonában van. A megtá madott határozat elfogadását eredményező eljárást azt követően indították meg, hogy 2002. április 22-én a Flexsys kérelmet nyúj tott be a Bizottsághoz a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló, 2002. február 19-i bi zottsági közlemény (a továbbiakban: enge dékenységi közlemény) (HL 2002. C 45, 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet 2. kötet 155. o.) alapján. 2002. szeptember 26–27-én és október 24-én a Crompton és a Bayer is benyújtotta a Bizottsághoz saját, bírság aló li mentesség vagy bírság csökkentése iránti kérelmét.

6. 2005. április 12-én a Bizottság többek kö zött az EUMSZ 101. cikk szerinti eljárással kapcsolatos kifogásközlést küldött a GQ-nak, az RQ-nak és az RYPF-nek. A Bizottság úgy találta, hogy a GQ jogsértéséért az RQ és az RYPF egyetemlegesen felelős, azon tény alap ján, hogy a GQ az RQ 100 %-os tulajdonában álló leányvállalat, amely utóbbi 100 %-ban az RYPF tulajdonában van, valamint azon GQ és az RQ közötti személyi kapcsolat alapján, amelyet az RQ által kinevezett és a GQ igaz gatótanácsát felváltó egyszemélyi igazgató („administrador unico”) jelent. 2 – A gumiipari vegyi anyagok szintetikus vagy szerves vegyi anyagok, amelyek a gumigyártás során javítják a termelékeny séget és a termékek jellemzőit. Az autóipar a gumi alkatrészek legnagyobb felhasználója, főleg gumiabroncs formájában. Az öregedésgátló szerek és a kötésgyorsítók a legfontosabb gumi ipari vegyi anyagok a piaci érték tekintetében, ezek teszik ki az összes gumiipari vegyi anyag 85–90 %-át.


7. 2005. június 15-én kelt levelében az RQ és az RYPF közös választ adott a kifogás közlésre. 2005. június 20-i levelében a GQ anyavállalataitól függetlenül adott választ. A GQ-t, az RQ-t és az RYPF-et 2005. július 18án hallgatták meg. Vitatták többek között a GQ által állítólagosan elkövetett jogsértésért való felelősség RQ-nak és az RYPF-nek való betudását. Előadták először is, hogy az RQ és az RYPF nem vett részt a GQ magatartásá ban, vagy nem tudott arról, másodszor pedig, hogy a GQ a gumiipari vegyi anyagok piacán folytatott üzleti tevékenységét önálló egység ként folytatta.

9. A Bizottság különösen azt mondja, hogy az az állítás, mely szerint az RQ és az RYPF (a megtámadott határozatban megkülönböz tetés nélkül csak „Repsol”-ként említve) nem volt a GQ napi üzletvitelével vagy szervezetei irányításával megbízva, nem elegendő annak a vélelemnek a megdöntéséhez, amely szerint meghatározó befolyást gyakorol a GQ felett.

8. A megtámadott határozatban a Bizottság ugyanakkor úgy vélte, hogy a GQ, az RQ és az RYPF egyetemlegesen felelős a GQ jog sértéséért. Az RQ-nak és az RYPF-nek a GQ magatartásáért való felelőssége megál lapítását illetően a Bizottság a megtámadott határozatban azt állítja, hogy vélelmezhető egy anyavállalatnak a 100 %-os tulajdonában álló leányvállalatok jogellenes magatartásá ért való felelőssége, de lehetősége van arra, hogy a vélelmet, amely szerint meghatározó befolyást gyakorol ezekre a leányvállalatokra, megdöntse. A Bizottság kimondja továbbá, hogy ezt a vélelmet nem lehet megdönteni azt állítva, hogy az anyavállalat nem bátorította leányvállalatait jogsértő magatartás tanúsí tására. Végül a megtámadott határozat sze rint, ha ez a vélelem alkalmazandó, az érintett vállalkozás nem döntheti ezt meg egyszerű en annak kijelentésével, hogy az anyavállalat nem volt közvetlenül érintett a kartellben, vagy nem volt tudomása arról.

10. A Bizottság kimondja továbbá, hogy a „Repsol” és a GQ olyan iratokat nyújtott be, amelyek tisztázzák kapcsolatuk jellegét, az irányítási struktúrát és a jelentési kötelezett ségeket. Megállapítja, hogy a felperesek sze rint a GQ üzleti tervét és értékesítési célki tűzéseit nem hagyják jóvá az anyavállalatok. Nincsenek ipari kapcsolatok, összefonódások vagy vertikális átfedések a „Repsol” és a le ányvállalat között, mivel a GQ olyan termé keket gyárt, amelyek nincsenek kapcsolatban a „Repsol” termékeivel. A jogsértés időtarta ma alatt nem volt átfedés a három vállalkozás igazgatótanácsa között. A Bizottság említést tesz a „Repsol” magyarázatáról is, amely sze rint a GQ önállóan irányíthatta kereskede lempolitikáját a Repsol közbeavatkozása nél kül, mivel a Repsol elsősorban egy nagyobb csomag részeként vette meg a GQ-t, nem pe dig a tevékenysége iránti érdeklődés miatt, és számos alkalommal sikertelenül próbálta meg eladni azt. I - 7


11. Mindazonáltal a megtámadott határozat (259)–(264) preambulumbekezdésében a Bi zottság megjegyzi, hogy 1994 óta a „Repsol” volt a GQ egyetlen tulajdonosa. A Bizottság szerint tehát olyan helyzetben volt, amelyben tudomást szerezhetett a GQ tevékenységéről a 100 %-os ellenőrzés és az általános felelős ség miatt. A GQ eladására tett kísérleteket illetően a Bizottságnak az az álláspontja, hogy még annak feltételezése mellett is, hogy ezek a kísérletek mutathatják, hogy a „Repsol” nem volt érdekelt leányvállalatának tevékenységé ben, ez nem jelenti azt, hogy nem volt érde kelt abban, hogy meghatározó befolyást gya koroljon felette annak érdekében, hogy a GQ ismertsége és kereskedelmi értéke ne csök kenjen egy érdeklődő vásárló megtalálásához szükséges időszakban.

12. A megtámadott határozatban a Bizottság azt is megállapítja, hogy az anyavállalatnak a leányvállalata piaci magatartásáért való fe lelőssége megállapításához nem szükséges, hogy az anyavállalat tevékenysége akár csak részlegesen is átfedésben vagy közeli kapcso latban legyen a leányvállalat tevékenységével. Ezt az érvelést követve a Bizottság kimondja, hogy az átfedés hiánya az igazgatótanácsok ban önmagában nem mutatja, hogy a GQ ön álló, tekintve, hogy az RQ-nak számolt be a forgalmazási, termelési és pénzügyi eredmé nyeiről, amint az a „Repsol” által benyújtott iratokból is kiderül.

13. A Bizottság megjegyzi továbbá, hogy a „Repsol” szerint a GQ önállóan állapította meg azon termékek árait, amelyeket a Repsol Italia részére értékesített, valamint hogy ez mutatja, hogy a GQ önállóan cselekedett, és érdekei eltértek a „Repsol” érdekeitől. I - 8

Mindazonáltal a Bizottság a megtámadott ha tározatban azt állítja, hogy a GQ és a Repsol Italia közötti kereskedelmi képviseleti szerző désből kitűnik, hogy vertikális kapcsolat van a „Repsol” és leányvállalata között. Végül a Bi zottság megállapítja, hogy a GQ-tól a Repsol Italiának küldött, a termékei árának növeke désével kapcsolatos információ nem bizonyí ték a GQ és a „Repsol” közötti érdekellentétre, mivel a GQ forgalmának bármilyen, termékei árának emelkedéséből adódó növekedése nö veli a „Repsol” forgalmát is.

14. A megtámadott határozat kimondja to vábbá, hogy még ha az egyszemélyi igazgató delegálta is a GQ szervezeti irányításával kap csolatos jogköreit, akkor is kapocsként mű ködött a GQ és az RQ között, akin keresztül forgalmazási, termelési és pénzügyi informá ciók jutottak el az anyavállalathoz. Továbbá a GQ pénzügyi eredményeit a „Repsol” ered ményeivel konszolidálták, amelynek eredmé nyeképpen a GQ nyereségei vagy veszteségei tükröződtek a cégcsoport nyereségeiben vagy veszteségeiben.

15. Végül a Bizottság hozzáteszi, hogy egy anyavállalat és annak 100 %-os tulajdonában álló leányvállalata vélelmezhetően egyetlen vállalkozást alkot az EUMSZ 101. cikk értel mében. E körülmények között a Bizottság úgy véli, hogy az RQ és az RYPF nem döntötték meg a GQ jogellenes magatartásáért való fe lelősségre vonatkozó vélelmet.


16. A megtámadott határozat 1. cikkében a Bizottság úgy vélte, hogy a GQ, az RQ és az RYPF 1999. október 31-től 2000. június 30ig az EGT-n belül a gumiipari vegyi anyagok árának rögzítését és bizalmas információk cseréjét magában foglaló megállapodások és összehangolt magatartások egységében való részvétellel, megsértették többek között az EUMSZ 101. cikket. A megtámadott határo zat 1. cikkének f ) pontja a GQ, míg a megtá madott határozat 1. cikkének g) és h) pontja az RQ és az RYPF jogsértésben való részvéte lére vonatkozik.

17. A megtámadott határozat 2. cikkének d) pontjában a Bizottság a megtámadott határozat 1. cikkében foglalt jogsértésért 3,38 millió euró összegű bírságot szabott ki a GQ-val szemben az RQ-val és az RYPF-fel egyetemlegesen.

B – A megtámadott ítélet

18. A Törvényszék hivatalához 2006. március 8-án benyújtott keresetében a GQ, az RQ és az RYPF a megtámadott határozat részleges megsemmisítését kérték. A Törvényszékhez benyújtott kérelmeik alátámasztására a GQ, az RQ és az RYPF három jogalapra hivat kozott. Elsősorban a GQ, az RQ és az RYPF egyetemleges felelősségével kapcsolatban a hibás mérlegelésre illetve az indokolás hi ányára hivatkoztak. Másodsorban a bírság összegének téves kiszámítására hivatkoztak. Harmadsorban pedig az engedékenységi

közlemény alkalmazása során a hibás mérle gelésre, az indokolás hiányára és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére hivatkoztak. 19. Tekintettel arra, hogy a fellebbezők ké relmei a jelen fellebbezési eljárásban csak a Törvényszéknek az előtte folyó eljárásban fel hozott első megsemmisítési okra vonatkozó döntését érintik 3, a megtámadott ítéletnek csak a vonatkozó részét ismertetem. Ennek megfelelően tehát a megtámadott ítélet 58– 84. pontjában a Törvényszék az első jogalapra vonatkozó következtetéseit az alábbiak sze rint foglalja össze: „58. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmé ben azon tény, miszerint a leányvállalat külön jogi személyiséggel rendelkezik, még nem elegendő ahhoz, hogy kizárja annak lehetőséget, hogy magatartását az anyavállalatnak tudják be, mégpe dig akkor, amikor a leányvállalat nem önálló módon határozza meg saját ma gatartását a piacon, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat szabott meg a számára (a 107/82. sz., AEG Telefunken kont ra Bizottság ügyben 1983. október 25én hozott ítélet [EBHT 1982., 3151. o.] 49. pontja és a C-268/98. P. sz., Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben 2000. november 16-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-9925. o.] [a továb biakban: Stora-ügyben hozott ítélet] 26. pontja). 59. Továbbá abban a különös esetben, ha az anyavállalat rendelkezik a kö zösségi versenyjog szabályait sértő magatartást folytató leányvállalat tő kéjének 100 %-ával, fennáll azon meg dönthető vélelem, amely szerint az 3 – A GQ, az RQ és az RYPF egyetemleges felelősségével kapcso latos hibás mérlegelés és indokolás hiánya.

I - 9


említett anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalata magatartására (lásd ebben az értelemben a T-314/01. sz., Avebe kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27-én hozott ítélet [EBHT 2006., II-3085. o.] 136. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), valamint hogy ezért az [EUMSZ 101.] cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkotnak (a T-71/03., T-74/03., T-87/03. és a T-91/03. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 15-én hozott ítélet [az EBHT-ban nem tették közzé], [a továbbiakban: »Tokai II«ügyben hozott ítélet] 59. pontját). Ennélfogva, amikor a közösségi bíróság előtt vitatja a Bizottságnak a leányvállalata magatartása miatt vele szemben bírságot kiszabó határozatát, az anyavállalatot terheli e vélelem megdöntése olyan bizonyítékok nyújtásával, amelyek alkalmasak a leányvállalat önállóságának alátámasztására (lásd a fent hivatkozott Avebe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 136. pontját, valamint ebben az értelemben a fenti 58. pontban hivatkozott Stora-ügyben hozott ítélet 29. pontját). 60. E tekintetben igaz, ahogyan arra a felpe resek helyesen hivatkoznak, hogy a Bíró ság a fenti 58. pontban hivatkozott Storaügyben hozott ítélet 28. és 29. pontjában a leányvállalat tőkéjének 100 %-ával való rendelkezésen kívül további körülmé nyekre is hivatkozott, például arra a tény re, hogy nem vitatták az anyavállalatnak a leányvállalata üzletpolitikájára gyakorolt befolyását, és a két vállalkozásnak közös volt a képviselete a közigazgatási eljárás során. E körülményeket azonban a Bí róság csupán azért említette meg, hogy ismertesse azon elemek összességét, amelyekre a [Törvényszék] az érvelését alapozta, avégett, hogy arra a következ tetésre jusson, hogy ez utóbbi nem kizá rólag azon alapult, hogy az anyavállalat rendelkezett a leányvállalata tőkéjének egészével. I - 10

61 Ezen túlmenően – a felperesek állítása ival ellentétben – nem merül fel a jog sértéssel kapcsolatos kezdeményezés kérdése az anyavállalat és a leányvál lalata között, és még kevésbé az előbbi érintettsége az említett jogsértésben, hanem arról a tényről van szó, hogy az [EUMSZ 101.] cikk értelmében egyetlen vállalkozást képeznek, ami felhatalmaz za a Bizottságot arra, hogy a bírságokat kiszabó határozatot a vállalkozások cso portja anyavállalatának címezze. Em lékeztetni kell arra, hogy a közösségi versenyjog elismeri, hogy az ugyanazon csoporthoz tartozó különböző vállalko zások gazdasági egységet képeznek, azaz az [EUMSZ 101. és 102.] cikk értelmében vállalkozásnak minősülnek, amennyiben az érintett vállalkozások nem önállóan határozzák meg a piaci magatartásukat (a T-203/01. sz., Michelin kontra Bi zottság ügyben 2003. szeptember 30-án hozott ítélet [EBHT 2003., II-4071. o.] 290. pontja).

62. E körülmények között elegendő, ha a Bi zottság bizonyítja, hogy valamely leány vállalatnak az anyavállalata az egyedüli tulajdonosa, ahhoz hogy vélelmezni le hessen, hogy ez utóbbi meghatározó befo lyást gyakorol az előbbi üzletpolitikájára. A Bizottságnak ezt követően módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelőssé gét megállapítani a leányvállalatára kirótt bírság megfizetését illetően, kivéve ha az anyavállalat bizonyítja, hogy a leányválla lata önálló piaci magatartást követ.


63. A jelen ügyben a Bizottság tehát nem hagyta figyelmen kívül a Bíróság és a [Törvényszék] ítélkezési gyakorlatát azzal, hogy egyszerűen arra a tényre hivatkozott, hogy a GQ anyavállala tai rendelkeznek tőkéjének 100 %-ával, és azzal, hogy elutasította a felperesek arra irányuló érveit, hogy a GQ függet len, annak érdekében, hogy betudhassa e vállalkozásoknak a GQ versenyellenes intézkedéseit.

66. A jelen esetben a Bizottság a megtá madott határozat (262) preambulum bekezdésében azt állítja, hogy az egysze mélyi igazgató továbbra is kapocsként szolgál a GQ és az RQ között, hogy az RYPF a GQ és az RQ beszámolóit a cso port szintjén konszolidálja, és hogy az RQ és az RYPF közösen adtak választ a kifogásközlésre. Ezek a tényezők egyet len gazdasági egység létére engednek következtetni.

64. A Bizottság ezért nem tévedett abban, hogy az RQ-t és az RYPF-et is felelős nek találta egy olyan jogsértésért, amely a felelősség megállapítása következtében úgy minősül, mintha ők maguk követ ték volna el (lásd ebben az értelemben a C-294/98. P. sz., Metsä-Serla Oyj és tár sai kontra Bizottság ügyben 2000. nov ember 16-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-10065. o.] 28. pontját). Ezen az alapon irreleváns az az érv, amely szerint az RQ és az RYPF közvetlenül nem vettek részt a szóban forgó jogsértésben.

67. A pert megelőző eljárásban tehát az RYPF-nek és az RQ-nak kellett bizonyí tania, hogy a GQ önállóan döntött saját piaci magatartásáról, és hogy az RYPF és az RQ nem gyakorolt meghatározó befo lyást annak üzletpolitikájára.

65. Másodszor, az RYPF és az RQ azon érvét illetően, amely szerint a pert megelőző el járásban a felelősségre vonatkozó vélelem megdöntése, valamint a GQ kereskedel mi és üzemi tevékenységére vonatkozó függetlenségének kézzelfogható bizonyí tása érdekében számos iratot nyújtottak be a Bizottságnak, rá kell mutatni arra, hogy az anyavállalatnak kell a Bíróság elé terjesztenie minden, a közte és a leány vállalata közötti szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatra vonatkozó bizonyítékot, amelyről úgy véli, hogy alátámasztják azt, hogy nem képeznek egy gazdasági egységet.

68. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a felperesek azt állították, hogy az RQ bebizonyította a Bizottságnak, hogy a GQ üzleti tevékenységének helyén 2002. szeptember 27-én lefolytatott ellenőr zést követően utasította a GQ-t, hogy szüntessen be minden olyan gyakorlatot, amely a versenyjogi szabályok megsérté sének minősülhet.

69. A felperesek ezen állítása önmagában is elegendő annak bizonyításához, hogy az RQ meghatározó befolyást gyakorolt a GQ üzletpolitikájára nemcsak a piacon, hanem a megtámadott határozat tárgyául szolgáló jogellenes magatartás tekinteté ben is. I - 11


70. A teljesség kedvéért a Törvényszék mind azonáltal a felperesek kérelmének meg felelően megvizsgálja, hogy a Bizottság mérlegelése téves volt-e a megtámadott határozatban a felperesek által benyújtott bizonyítékok tekintetében, vagy hogy azokat tévesen figyelmen kívül hagyta-e.

71. E tekintetben meg kell állapítani, hogy az a körülmény, hogy a leányvállalat tevékenysége – akár teljesen – eltér a cégcsoport tevékenységétől, vagy az a körülmény, hogy az anyavállalat ugyan sikertelenül, de megpróbálta eladni le ányvállalatát, nem dönti meg azon vé lelmet, amely szerint az RQ és az RYPF felelőssége fennáll. Ugyanis, még ha vállalkozáscsoportok és a holdingok gyakran különböző tevékenységeket is folytatnak, és néha átruházzák egyes le ányvállalataikat, azokat már úgy tekin tették, hogy az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkotnak (lásd eb ben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-330/01. sz., Akzo Nobel kontra Bizott ság ügyben 2006. szeptember 27-én ho zott ítéletének [EBHT 2006., II-3389. o] 78. és 82. pontját).

72. Továbbá a Bizottság a felperesek doku mentumok benyújtása iránti kérelmére válaszolva benyújtott az Elsőfokú Bíró sághoz egy dokumentumot, amely tartal mazta az RQ igazgatótanácsának 1998 és 2000 közötti jegyzőkönyveit, amelyek magukban foglalták a GQ pénzügyi ered ményeit, valamint egy határozatot a GQ Silquímica SA-ban fennálló részesedésé nek és a GQ ingatlanainak értékesítésé ről. E dokumentum lényegében a Bizott ság által a megtámadott határozatban tett megállapításokat támasztja alá. Ugyanis, I - 12

ha az RQ igazgatótanácsa jelentős sze repet játszik a GQ stratégiájának több alapvető területén, úgymint ingatlanok értékesítése vagy részesedés eladása, fenntartva magának e tekintetben a vég leges döntést, ebből az következik, hogy meghatározó befolyást gyakorol a GQ magatartására.

73. A felperesek szerveinek összetételében való átfedések hiányára alapított érvet il letően meg kell állapítani, hogy a GQ által 2004. április 5-én a Bizottságnak küldött, a felperesek által a pert megelőző eljá rásban benyújtott levélből kitűnik, hogy [bizalmas] 1996 és 2000 között a GQ igazgatótanácsának elnöki, 1998 és 1999 között pedig az RQ igazgatótanácsának tagsági feladatait is ellátta. Továbbá meg kell jegyezni, hogy amikor erre a tárgya láson rákérdeztek, a felperesek legalábbis hallgatólagosan elismerték ezen átfedés fennállását.

74. Ugyanígy azon érvek, amelyek szerint a Bizottság a megtámadott határozatban nem vizsgálta meg azokat a ténybeli bi zonyítékokat, amelyek alátámasztották, hogy – az RQ előzetes tájékoztatása vagy engedélye nélkül – kizárólag a GQ ve zetői döntöttek a társaság kereskedelmi politikájáról, és hajtották azt végre, nem fogadhatók el a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat fényében. Ugyanez vonatkozik azon állításokra is, amelyek szerint az GQ által az RQ-nak adott információk nem a leányvállalat kereskedelmi politi kára, hanem annak pénzügyi eredménye ire vonatkoztak.


75. A GQ és a Repsol Italia közötti kapcso latokat illetően meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban helyesen utasítja el a felperesek azon ér vét, amely a GQ és az anyavállalatai kö zött fennálló állítólagos érdekellentétre vonatkozik, kiemelve, hogy az RYPF kon szolidálja a több leányvállalatból, többek között a GQ-ből és a Repsol Italiából álló cégcsoport beszámolóit. A Bizottság to vábbá szintén helyesen véli úgy, hogy e kapcsolatok megerősítik az egyetlen vál lalkozás fennállására vonatkozó vélelmet.

76. E körülmények között meg kell ál lapítani, ahogy azt a Bizottság is tette a megtámadott határozat (264) preambulumbekezdésében, hogy a felpereseknek nem sikerült megdönteni ük az anyavállalatok felelősségére vonat kozó vélelmet.

77. Végül a felperesek által másodlagosan előterjesztett érvek egyike sem alkalmas arra, hogy megcáfolja a megtámadott határozatot.

78. Először, azzal az érvvel kapcsolatban, hogy a Bizottság sohasem kért informá ciót az RQ és az RYPF közötti kapcso latokról, és sohasem törekedett annak megállapítására, hogy az RQ és az RYPF ugyanannak a vállalkozásnak a részei-e, elegendő azt megállapítani, hogy mivel a felperesek nem vitatják, hogy az RQ tőké jének 100 %-a az RYPF tulajdonában van, az RYPF-t terhelte annak a vélelemnek a megdöntése, hogy meghatározó befolyást

gyakorolt az RQ üzletpolitikájára, és hogy az RQ-val együtt az [EUMSZ] 101. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alko tott, ezt azonban nem tette meg.

79. Másodszor, azzal az érvvel kapcsolat ban, hogy nem volt előre látható, hogy az RYPF-et az RQ-val és a GQ-val együtt egyetemlegesen találják majd felelősnek, a felperesek lényegében azt adják elő, hogy a megtámadott határozattal ellen tétben a kifogásközlés nem a GQ jogel lenes magatartására, hanem kizárólag az RQ jogellenes magatartására tekintettel igazolta az RYPF felelősségét.

80. Meg kell állapítani, hogy a kifogás közlés és a megtámadott határozat nem tér el egymástól ebben a kér désben. A megtámadott határozat (254) preambulumbekezdése megálla pítja, hogy a felperesek egyetemlegesen felelősek, különösen az RQ-nak a GQ tőkéjében fennálló 100 %-os részesedése és az RYPF-nek az RQ tőkéjében fennálló 100 %-os részesedése miatt, míg a kifo gásközlés 344. pontjában kimondja, hogy az RQ felelőssége az RYPF-re az RQ tőké jében való 100 %-os részesedéséből eredő tényleges ellenőrzést és meghatározó befolyást biztosító helyzetére vonatkozó vélelemből fakadóan terjed ki.

81. Az az érv, amely szerint a két megállapítás ellenétes, a jogsértés betudhatóságával I - 13


kapcsolatos ítélkezési gyakorlattal ös�szefüggő félreértésen alapul. A tőketulaj donból származó felelősségre vonatkozó vélelem nemcsak azokban az esetekben alkalmazható, ahol közvetlen kapcsolat van az anyavállalat és a leányvállalata között, hanem olyan esetekben is, mint a jelen ügy, amelyben ez a kapcsolat egy közbenső leányvállalat révén közvetett.

84. A fenti tényezők összességére tekintettel az első jogalapot el kell utasítani.”

III – A felek kérelmei

82. Mindezekre tekintettel, mivel a közösségi versenyjog elismeri, hogy az azonos cso porthoz tartozó különböző vállalkozások egyetlen gazdasági egységet, és ennél fogva egyetlen vállalkozást alkotnak az [EUMSZ 101. és 102.] cikk értelmében, ha az érintett vállalkozások nem önálló an határozzák meg piaci magatartásukat, csekély jelentőségű az a kérdés, hogy eze ket a vállalkozásokat az anyavállalat köz vetlenül vagy közvetve ellenőrzi, mivel a jogsértésért való felelősség mindenkép pen betudható ennek az anyavállalatnak (lásd ebben az értelemben a fent hivat kozott Michelin kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 290. pontját).

83. Mindezekre tekintettel meg kell állapíta ni, hogy a felperesek ésszerűen nem kö vetkeztethettek a kifogásközlésből és kü lönösen annak 344. pontjából arra, hogy a Bizottság a szóban forgó jogsértést nem tartaná az RYPF-nek betudhatónak. I - 14

20. Fellebbezésükben a fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság:

–

helyezze hatályon kívül a T-85/06. sz. ügy ben 2008. december 18-án hozott ítéletet annyiban, amennyiben az elutasította a fellebbezők egyetemleges felelősségével kapcsolatos nyilvánvaló értékelési hibára és megfelelő indokolás hiányára alapított jogalapot;

– semmisítse meg a megtámadott határo zat 1. cikkének g) és h) pontját, valamint 2. cikkének d) pontját annyiban, amennyi ben azok kimondják, hogy az RYPF és az RQ a GQ-val együtt egyetemlegesen fele lős az EK-Szerződés 81. cikke (1) bekez désének (jelenleg az EUMSZ 101. cikk) megsértéséért, valamint másodlagosan annyiban, amennyiben a megtámadott határozat az RYPF elmarasztalására irá nyul, mindkét esetben megfelelő módon csökkentve a bírságot.


21. A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

– utasítsa el a fellebbezést;

– a fellebbezőket kötelezze a költségek viselésére.

IV – A fellebbezés

22. A fellebbezők fellebbezésüket két jog alapra alapítják. Először is téves jogalkal mazásra az EK 81. cikk (1) bekezdésének (jelenleg EUMSZ 101. cikk) megsértéséért való felelősség betudásával kapcsolatosan, valamint az anyavállalatnak a leányvállala ta felett gyakorolt ellenőrzésére vonatkozó vélelem értelmezésére és alkalmazására vo natkozóan, ideértve a bizonyítási teher sza bályainak megsértését és a tények elferdíté sét is. A fellebbezők hivatkoznak továbbá a vélelem törvényi (iuris et de iure) vélelemnek minősülésére és a személyes felelősség elve alkalmazásának a hiányára. Másodszor téves jogalkalmazásra hivatkoznak a felelősségnek a cégcsoport anyavállalata, az RYPF részére történő betudása tekintetében, az anyaválla latnak a leányvállalata felett gyakorolt ellen őrzésére vonatkozó vélelem nem megfelelő kiterjesztésével. A fellebbezők hivatkoznak továbbá a bizonyítási teher megfordulására, valamint a vállalatcsoportok tekintetében a felelősség automatikus fennállására.

A – Az első jogalap

23. A fellebbezők állítják, hogy a Törvény szék tévesen fogadott el egy olyan, az anya vállalat leányvállalatainak tevékenységéért való felelőssége megállapításával kapcsolatos kritériumot, amely nincs összefüggésben az ügy tényeivel és körülményeivel vagy a leány vállalat által elkövetett jogsértéssel. Ebből kö vetkezően a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor azon az alapon mondta ki az anyavállalatnak a leányvállalat magatartásá ért való felelősségét, hogy egy gazdasági egy ség fennállását állapította meg egyszerűen az anyavállalat azon lehetősége vagy képessége alapján, hogy meghatározó befolyást tud gya korolni a leányvállalatára.

24. A fellebbezők úgy vélik, hogy a Tör vényszék helytelenül alkalmazta az ítélkezési gyakorlatot, amely szerint a leányvállalat ma gatartása betudható az anyavállalatnak, ha a leányvállalat nem önálló módon határozza meg saját magatartását a piacon, hanem lé nyegében azokat az utasításokat követi, ame lyeket az az anyavállalat szabott meg a számá ra, amellyel egy gazdasági egységet alkot 4. A Törvényszéknek nem állt jogában a gazdasági egység fennállására vonatkozó megállapítását kizárólag egy megdönthető vélelemre ala pozni 5, amely szerint az anyavállalat, amely leányvállalatának teljes tőkéjével rendelkezik, meghatározó befolyást gyakorolhat az utóbbi magatartására. 4 – A 48/69. sz., Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben 1972. július 14-én hozott ítélet (EBHT 1972., 619. o.) 133. és 134. pontja. 5 – A 107/82. sz., AEG Telefunken kontra Bizottság ügyben 1983. október 25-én hozott ítélet (EBHT 1983., 3151. o.) 50. pontja.

I - 15


25. A fellebbezők ennélfogva úgy vélik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletben azzal, hogy úgy találta, a Bizottságnak nem kell to vábbi bizonyítékot előterjesztenie annak bi zonyítására, hogy az anyavállalat ténylegesen befolyásolta a leányvállalatának magatartá sát 6, megsérti a személyes felelősség elvét és a bizonyítási teher szabályait, és a szóban forgó vélelmet megdönthetetlenné teszi, mivel le hetetlen bebizonyítani, hogy az anyavállalatot nem terheli személyes felelősség.

26. A fellebbezők úgy vélik, hogy a 100 %-os tőkerészesedésen alapuló, meghatározó be folyásra vonatkozó vélelem nem mentesíti a Bizottságot az anyavállalat felelősségének bizonyítására vonatkozó teher alól, amelynek következtében a bizonyítékok alapján vizsgál nia kell, hogy az anyavállalat ténylegesen gya korolt-e ellenőrzést a leányvállalata felett, és hogy a leányvállalat többnyire alkalmazta-e a kapott utasításokat 7.

27. Ezenkívül a fellebbezők szerint a vélelem megdöntéséhez szükséges bizonyítékok jel lege sincs megállapítva. A megtámadott íté let nem korlátozza a Bizottságnak a vélelem megdöntése érdekében benyújtott bizonyíté kok mérlegelésével és értékelésével kapcsola tos mérlegelési jogkörét. 6 – Követve ezzel az ítélkezési gyakorlat új irányvonalát, amely újraértelmezi a C-268/98. P. sz., Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben 2000. november 16-án hozott ítéletet (EBHT 2000., I-9925. o.), mint például a T-112/05. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2007. december 12-én hozott ítélet (EBHT 2007., II-5049. o.) 60. és 61. pontja és a T-69/04. sz., Schunk és Schunk Kohlenstoff-Technik kontra Bizottság ügyben 2008. október 8-án hozott ítélet (EBHT 2008., II-2567. o.) 57. pontja. 7 – Lásd a T-325/01. sz., DaimlerChrysler kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 15-én hozott ítélet (EBHT 2005., II-3319. o.) 218. pontját, valamint a T-109/02., T-118/02., T-122/02., T-125/02., T-126/02., T-128/02., T-129/02., T-132/02. és T-136/02. sz., Bolloré és társai kontra Bizott ság egyesített ügyekben 2007. április 26-án hozott ítélet (EBHT 2007., II-947. o.) 132. pontját.

I - 16

28. A Bizottság azt állítja, hogy a fellebbezők az egyetemleges felelősséggel kapcsolatban kialakult állandó közösségi ítélkezési gyakor latot kérdőjelezik meg. Az AEG Telefunken kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében 8 a Bíróság világosan felállította azt a vélelmet, hogy egy anyavállalat 100 %-os tulajdonában álló leányvállalat szükségszerűen ugyanazon – alapító okiratban létrehozott – szervek ál tal kialakított politikát követi, mint amelyek az anyavállalat politikáját is meghatározzák. Így a leányvállalata által elkövetett jogsérté sért való felelősség még akkor is betudható az anyavállalatnak, ha nincs bizonyíték arra, hogy az anyavállalat bármilyen módon részt vett a szóban forgó jogsértés alapját jelentő tényállásban. Ezenkívül a Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben 9 a Bíróság anélkül is megerősítette e vélelem alapján az anyavállalat felelősségét, hogy bármilyen olyan további bizonyítékot követelt volna, amely az anyavállalatot a jog sértéshez kapcsolhatja.

29. Ebben a tekintetben a Bizottság úgy véli, hogy a fellebbezők állításaival ellentétben a szóban forgó vélelem nem mentesíti a Bizott ságot a rá háruló bizonyítási teher alól. Ahogy ugyanis azt Kokott főtanácsnok a C-97/08. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben ismertetett indítványában kifejtette 10, a szó ban forgó vélelem alkalmazása nem vezet a bizonyítási tehernek az ártatlanság vélelmével összeegyeztethetetlen megfordulásához. Mi vel az anyavállalatnak a leányvállalatban való 100 %-os részesedése prima facie arra enged következtetni, hogy a meghatározó befolyás gyakorlására ténylegesen is sor kerül, az anya vállalat kötelessége, hogy ezt a következtetést helytálló ellenbizonyítékok előterjesztésével vitassa. A Bizottságnak tehát csak a vélelem 8 – Hivatkozás az 5. lábjegyzetben. 9 – Hivatkozás a 6. lábjegyzetben. 10 – EBHT 2009., I-8237. o.


alkalmazhatóságához szükséges bizonyítékot kell előterjesztenie.

30. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az anyavállalatnak lehet betudni a leányvál lalat magatartását, ha – jóllehet külön jogi személyiséggel rendelkezik – nem önállóan határozza meg saját magatartását a piacon, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a szá mára, különös tekintettel az említett két jogi személy közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra. Hasonló esetben ugyanis az anyavállalat és leányvállalata ugyanazon gaz dasági egység részét képezi, és ily módon egyetlen vállalkozást alkot. Ennek alapján az a tény, hogy valamely anyavállalat és annak leányvállalata egyetlen vállalkozást alkot, le hetővé teszi a Bizottság számára, hogy bírság megfizetésére kötelező határozatot címezzen az anyavállalatnak, anélkül hogy bizonyítania kellene az utóbbinak a jogsértésben való sze mélyes részvételét 11.

31. Arra a különös helyzetre tekintettel, amelyben az anyavállalat 100 %-os részese déssel rendelkezik az Európai Unió (EU) ver senyjogi szabályait sértő magatartást folytató leányvállalatban, véleményem szerint a jelen legi fellebbezés írásos kérelmei, amelyeket a 2009. február 27-én (fellebbezés) és 2009. má jus 14-én (ellenkérelem) benyújtott iratok tar talmaznak, bizonyos mértékben meghaladják a Bíróságnak a C-97/08. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott, 2009. szeptember 10-én kihirdetett ítéletét. Ezt a tényt a felek a jelen fellebbezés tárgyalásán 2010. április 29-én el is ismerték. 11 – Lásd a 10. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 58. és 59. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. A vállalati leplet ilyen kor fellebbentik annak érdekében, hogy a jogsértésért felelős gazdasági egységet vagy vállalkozást megtalálják.

32. A Bíróság a C-97/08. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben kimondta, hogy ha az anyavállalat rendelkezik az EU ver senyjogi szabályait sértő magatartást folytató leányvállalat tőkéjének 100 %-ával, egyrészről ezen anyavállalat meghatározó befolyást gya korolhat az említett leányvállalat magatartá sára, és fennáll azon megdönthető vélelem, amely szerint az említett anyavállalat tényle gesen meghatározó befolyást gyakorol leány vállalatának magatartására 12. A Bizottságnak ezt követően módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelősségét megállapítani a le ányvállalatára kirótt bírság megfizetését ille tően, kivéve ha a fenti vélelem megdöntésére köteles anyavállalat elegendő bizonyítékot terjeszt elő annak bizonyításához, hogy a le ányvállalata önálló piaci magatartást követ 13.

33. A felperesek állításával ellentétben tehát a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy egy 100 %-os tu lajdonú leányvállalat esetében a Bizottságnak nem kell további bizonyítékot előterjesztenie annak bizonyítására, hogy az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyako rolt leányvállalatának magatartására ahhoz, 12 – Lásd a 10. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 60. pontját. Véle ményem szerint a szóban forgó vélelem erénye, hogy vilá gos természete miatt erősíti a jogbiztonságot. Lásd ebben az értelemben Kokott főtanácsnok C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben ismertetett indít ványának 71. pontját. Az anyavállalatokat ez figyelmezteti bizonyos körülmények között a leányvállalataik magatartá sáért való lehetséges felelősségükre, így megtehetik azokat a megfelelő intézkedéseket, amelyeket a leányvállalatokban fennálló 100 %-os tulajdonrészük lehetővé tesz, annak érde kében, hogy biztosítsák e magatartás versenyjoggal való összhangját. 13 – Lásd a 10. lábjegyzetben hivatkozott C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 61. pontját. Amikor a szóban forgó vélelem felmerül, véle ményem szerint a bizonyítási teher ténylegesen átszáll az anyavállalatra, amennyiben az meg kívánja dönteni ezt a vélelmet, és ő viseli további bizonyíték előterjesztésének a terhét annak bizonyítása érdekében, hogy leányvállalata önállóan határozza-e meg piaci viselkedését. Megjegyzem, hogy nem tudok olyan ügyről sem a Bíróság, sem a Törvény szék előtt, amelyben a szóban forgó vélelmet ténylegesen megdöntötték volna.

I - 17


hogy a vélelem megálljon 14. Ezért a szóban forgó vélelemnek megfelelően a Bizottságnak nem kell további bizonyítékot előterjesztenie arra vonatkozóan, hogy az anyavállalat ténylegesen befolyásolta leányvállalatának magatartását, vagy valóban volt tudomása a jogsértésről vagy a leányvállalat szerepéről a jogsértésben 15.

34. Le kell ugyanakkor szögezni, hogy a Bí róság a C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben ki emelte a szóban forgó vélelem megdönthető jellegét. Ettől eltérő vélekedés véleményem szerint az alapjogok megsértését jelentené 16. A vélelem megdönthető jellege szükséges a szóban forgó anyavállalat védelemhez való jogának és az igazságszolgáltatáshoz való jo gának biztosításához, és különösen annak a ténynek az ellensúlyozására szolgál, hogy a vélelem nagyban csökkenti a Bizottságra há ruló bizonyítási terhet. Az anyavállalat által előterjesztett valamennyi bizonyítékot tehát nagy körültekintéssel kell mérlegelni és meg fontolni. A fellebbezők azon állítását tehát, hogy a vélelem ténylegesen megdönthetetlen, el kell utasítani. 14 – Lásd a megtámadott ítélet 62. pontját. 15 – Lásd Kokott főtanácsnok 10. lábjegyzetben hivatkozott C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben ismertetett indítványának 90. és 91. pontját. 16 – Lásd különösen a Nizzában 2000. december 7--én kihirde tett az Európai Unió Alapjogi Chartája (HL 2000. C 364., 1. o.) Strasbourgban 2007. december 12--én kiigazított változatának (HL 2007. C 303., 1. o.) „A hatékony jogor voslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog” címet viselő 47. cikkét, valamint az 1950. november 4-én Rómában aláírt, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (a továbbiakban: EJEE) „Tisztességes eljárás” címet viselő 6. cikkét. Ebben a tekintetben analógiát alkal maznék a Bíróságnak a közbeszerzések területén kialakított ítélkezési gyakorlatával, amelyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a nemzeti jog azon szabályai, amelyek automatiku san kizárnak egyes résztvevőket a közbeszerzési szerződé sekből, ellentétesek az Unió jogával. Lásd a C--21/03. és C--34/03. sz., Fabricom egyesített ügyekben 2005. március 3-án hozott ítélet (EBHT 2005., I-1559. o.) 33. és 35. pont ját; a C-213/07. sz. Michaniki-ügyben 2008. december 16-án hozott ítélet (EBHT 2008., I-9999. o.) 63–69. pontját; a C-538/07. sz. Assitur-ügyben 2009. május 19-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-4219. o.) 29–33. pontját, valamint a C-376/08. sz., Serrantoni és Consorzio stabile edili ügyben 2009. december 23-án hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) 40–46. pontját.

I - 18

35. A vélelem azonban fennáll, kivéve ha az anyavállalat bizonyítani tudja, hogy leányvál lalata önálló piaci magatartást követ. Azt az állítást, hogy egy 100 %-os tulajdonban álló leányvállalat önálló piaci magatartást követ, világos és ellentmondástól mentes bizonyí tékokkal kell alátámasztani, amelyet a Bizott ságnak mérlegelnie kell, amely mérlegelés utóbb bírósági felülvizsgálat tárgyát képezhe ti a Bíróság előtt.

36. Ezenkívül úgy vélem, hogy bár az egyes bizonyítékok önmagukban nem elegendőek a szóban forgó vélelem megdöntéséhez, az anyavállalat által előterjesztett minden bizo nyítékot összességében kell mérlegelni annak megállapítása érdekében, hogy a bizonyítékok halmaza elegendő-e a vélelem megdöntésé hez. Ahogyan azt a Bíróság a C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügy ben hozott ítéletben egyértelműen kimondta, hogy annak megállapítása érdekében, hogy a leányvállalat önálló módon határozza-e meg piaci magatartását, az említett leányvállalat és az anyavállalat közötti valamennyi releváns gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatot i gyelembe kell venni, amelyek az adott esettől függően változhatnak, ezért nem képezhetik kimerítő felsorolás tárgyát 17.

37. A fellebbezők számos további kérelmet adtak elő arra vonatkozóan, hogy a Törvény szék tévesen alkalmazta a jogot, vagy elferdí tette a tényeket az általuk eléterjesztett bizo nyítékok tekintetében. Ezeket a kérelmeket 17 – Lásd a 10. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 74. pontját. Így a fellebbezőknek a fenti 27. pontban található állításaival ellentétben a Bíróság és a Törvényszék nem kötelesek álta lánosságban megjelölni, hogy milyen bizonyítékok szüksé gesek a vélelem megdöntéséhez.


a Bizottság vitatja. Úgy vélem, ahogyan azt az alábbiakban részletesen is kifejtem, hogy a fellebbezők kérelmeinek nagy része csak a szóban forgó tényeknek a Bíróság általi újbóli mérlegelésére irányul, amelyre a Bíróságnak fellebbezési ügyekben nyilvánvalóan nincsen hatásköre 18.

38. A Törvényszéknek a megtámadott ítélet 66. pontjában foglalt megállapításával ellen tétben, mely szerint egyetlen gazdasági egy ség létére utal az a tény, hogy az egyszemélyi igazgató kapocsként szolgál a GQ és az RQ között, hogy az RYPF konszolidálja a GQ és az RQ beszámolóit a cégcsoport szintjén, és hogy az RQ és az RYPF közösen válaszolt a Bizottság kifogásközlésére, a fellebbezők úgy vélik, hogy ezek a tényezők nem teszik lehe tővé a felelősség anyavállalatnak való betu dását igazoló gazdasági egység fennállásának megállapítását.

tényezőket a Törvényszék nem önmagukban, hanem a leányvállalatban való 100 %-os része sedés alapján feltételezett gazdasági egység fennállására utaló további bizonyítékként ér tékelte 19. Úgy tűnk, hogy mind a fellebbezők, mind a Bizottság egyetértenek abban, hogy a szóban forgó beszámolókat a cégcsoport szintjén konszolidálták a szóban forgó vál lalkozások közötti kapcsolatokból következő jogi kötelezettségek miatt. Tekintettel arra, hogy a leányvállalatot az anyavállalathoz kötő valamennyi releváns gazdasági, szervezeti és jogi tényezőt figyelembe lehet venni a gazda sági egység fennállásának bizonyítékaként 20, úgy vélem, hogy a Törvényszék nem tévedett abban, hogy figyelembe vette ezt a tényezőt is, bár csak további kiegészítő bizonyítékként. Ezenkívül, mivel a fellebbezők nem vitatják azt a tényt, hogy ténylegesen kapcsolat volt a GQ és az RQ között az egyszemélyi igazgató révén, ez a bizonyíték nem volt irreleváns ki egészítő bizonyítékként a GQ-ból, az RQ-ból és az RYPF-ből álló gazdasági egység létezé sére vonatkozóan. Továbbá az a tény, hogy az RQ és az RYPF közösen válaszoltak a Bizott ság kifogásközlésére, szintén nem irreleváns, hanem olyan kiegészítő bizonyíték, amely egy gazdasági egység fennállására utal 21.

39. Az egyes szóban forgó tényezők érde mi vizsgálata előtt úgy vélem, hogy ezeket a 18 – Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság nem ren delkezik hatáskörrel sem a tényállás megállapítására, sem – bizonyos kivételekkel – a Törvényszék által e tényállás alátámasztására elfogadott bizonyítékok megvizsgálására. Amennyiben a bizonyítékok megszerzése szabályszerűen történt, valamint tiszteletben tartották az általános jogelve ket és a bizonyítási teherre és a bizonyításfelvételre vonat kozó eljárási szabályokat, kizárólag a Törvényszék feladata annak mérlegelése, hogy a hozzá benyújtott bizonyítékok nak milyen bizonyító erőt tulajdonít. E bizonyítékok elferdí tésétől eltekintve, e mérlegelés nem minősül tehát a Bíróság felülvizsgálata alá tartozó jogkérdésnek. Ha a fellebbező a bizonyítékoknak a Törvényszék általi elferdítésére hivatko zik, akkor pontosan meg kell jelölnie az állítólagosan elfer dített bizonyítékokat, és be kell mutatnia azokat az elemzési hibákat, amelyek ezen elferdítéshez vezettek. Ilyen elferdítés akkor valósul meg, ha a meglévő bizonyítékok értékelése új bizonyítékok felhasználása nélkül is nyilvánvalóan téves. Lásd ebben az értelemben a C-413/08. P. sz., Lafarge kontra Bizottság ügyben 2010. június 17-én hozott ítélet (az EBHTban még nem tették közzé) 15–17. pontját és az ott hivatko zott ítélkezési gyakorlatot.

40. A fellebbezők úgy vélik továbbá, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 68. és 69. pontjában tévedett az RQ azon utasításá nak jogi minősítésében, amelyben a verseny jogi szabályoknak való megfelelésre utasítja a GQ-t az utóbbi üzleti tevékenységének helyén 19 – Lásd a megtámadott ítélet 58–63. pontját. 20 – Lásd a 10. lábjegyzetben hivatkozott C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 72. és 74. pontját. 21 – Lásd analógia útján a 6. lábjegyzetben hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29. pontját és a 10. lábjegyzetben hivatkozott C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 50. pontját.

I - 19


2002. szeptember 27-én lefolytatott vizsgálatot követően, és elferdítette az azzal kapcsolatos tényeket. Úgy vélem, hogy a fellebbezők nem tudták bebizonyítani, hogy a Törvényszék tévedett a jogban, vagy hogy elferdítette a tényeket. Egy ilyen megszüntetésre irányuló utasítás kiállítása, amit a fellebbezők sem vitatnak, bizonyíték arra, hogy az RQ – jóllehet a jogsértést követően – meghatározó befolyást gyakorolt a GQ piaci magatartására.

41. A Törvényszék a megtámadott ítélet 69. pontjában kimondta, hogy az utasítás kiadása önmagában elegendő volt annak megállapításához, hogy az RQ meghatározó befolyást gyakorolt a GQ felett. Ez az állítás azonban, amely némileg félrevezető, nem jelent alapot a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezésére, mivel azt a megtámadott ítélet 62. és 63. pontjával együttesen kell ér telmezni, amelyek egyértelműen utalnak a szóban forgó vélelemnek a jelen ügy tényeire való alkalmazására.

42. A fellebbezők azt állítják továbbá, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 70– 76. pontjában pusztán a teljesség kedvéért kifejtett összegző értékelésében tévesen al kalmazta a jogot, és elferdítette a fellebbezők által a vélelem megdöntése érdekében be nyújtott bizonyítékokat. Ennek a bizonyíték nak a szilárd és koherens jellegére tekintettel egy objektív és pártatlan szemlélő arra a kö vetkeztetésre jutna, hogy a GQ független volt az RQ-tól. I - 20

43. A fellebbezők azt állítják, hogy a Tör vényszék a megtámadott ítélet 71. pontjában nyilvánvalóan elferdítette a tényeket, mivel elmulasztotta megemlíteni, hogy a GQ az RQ csoportba való belépése előtt kezdte meg tevékenységeit, hogy a GQ tevékenységei nem függtek össze az RQ tevékenységeivel, valamint nem tett említést az RQ számtalan kísérletéről sem, hogy eladja a GQ-t 1993 és 2004 között. A fellebbezők szerint ezek a té nyezők nyilvánvaló bizonyítékát nyújtják an nak, hogy az RQ nem volt érdekelt a GQ-ban.

44. Emlékeztetek arra, hogy a megtámadott ítélet 71. pontjában a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy ezek a kijelentések nem elegendő ek a szóban forgó vélelem megdöntéséhez, mivel az anya- és leányvállalatok gyakran végeznek különböző tevékenységeket, és az anyavállalatok néha eladják leányvállalatai kat. Úgy vélem, hogy a fellebbezők állításaik kal nem tudták a megfelelő jogi mérce szerint bizonyítani, hogy a tényeket elferdítették, mint ahogy nem sikerült azokat a mérlegelési hibákat sem bizonyítaniuk, amelyek vélemé nyük szerint a vitatott tények elferdítéséhez vezettek. Véleményem szerint a fellebbezők, még ha formálisan téves jogalkalmazásra hi vatkoznak is, lényegében a tények Törvény szék általi mérlegelését vitatják. Ezenkívül azt az érvet tekintve, hogy a Törvényszék el mulasztott arra rámutatni, hogy a GQ az RQ csoportba való belépését megelőzően kezdte meg tevékenységeit, nem látom ennek az érv nek a jogi vagy a ténybeli relevanciáját, mivel az RQ a GQ 100 %-os tulajdonát 1989 és 1993 között szerezte meg, míg a jogsértés 1999. október 31-től 2000. június 30-ig tartott, így jóval azt követően, hogy a GQ az RQ 100 %-os tulajdonában álló leányvállalatává vált.

45. A fellebbezők állítják, hogy az a tény, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet


72. pontjában összesen két, az RQ igazgató tanácsa által az 1998 és 2005 közötti 8 éves időtartam alatt tartott két ülésen megvitatott kérdésre utalt, rámutat arra, hogy valójában az RQ-nak a GQ tevékenységeire semmilyen hatása nem volt, és nem avatkozott be azok ba. A Törvényszék megállapította, hogy az RQ igazgatótanácsának 1998 és 2000 közöt ti jegyzőkönyvei tartalmazzák a GQ üzleti eredményeit, valamint egy, a GQ Silquímica SA-ban fennálló részesedésének eladásával, illetve a GQ ingatlanainak eladásával kapcso latos határozatot. A Törvényszék e bizonyíték alapján állította, hogy az RQ igazgatótanácsa jelentős szerepet játszik a GQ stratégiájának számos alapvető területén, és meghatározó befolyást gyakorol a GQ magatartására, ami re tekintettel elutasította a fellebbezőknek azt az elsőfokú eljárásban előadott érvét, hogy az RQ igazgatótanácsának 1998 és 2000 közötti jegyzőkönyvei csak a GQ pénzügyi eredmé nyeire utalnak 22.

46. Véleményem szerint a jelen fellebbe zés fellebbezői csökkenteni akarják az RQ igazgatótanácsa 1998 és 2000 közötti ülése iről készült jegyzőkönyvekben a GQ-nak a Silquímicában fennálló részesedésére és a GQ ingatlanvagyonának eladására vonatkozó utalások jelentőségét. Mivel a fellebbezők az elsőfokú eljárásban elmulasztották a szóban forgó jegyzőkönyvekben a GQ Silquímicában fennálló részesedésének eladására és a GQ in gatlanvagyona eladására vonatkozó utalások ra felhívni a Törvényszék figyelmét, és mivel 22 – A GQ a szóban forgó jegyzőkönyvekben szereplő pénzügyi eredményekre történő egyszerű utalásra hivatkozott annak a bizonyítására, hogy vezetői készítik el és hajtják végre stra tégiai és kereskedelmi terveit, és csak általános információt adnak az RQ-nak. A Törvényszék a Bizottság elsőfokú eljá rás során előterjesztett viszonválaszában található, a szóban forgó jegyzőkönyvekben szereplő, a GQ Silquímicában fenn álló részesedésének és a GQ ingatlanvagyonának eladására történő utalására vonatkozó bizonyítékok alapján úgy ítélte meg, hogy a Bizottság által előterjesztett bizonyítékok alá támasztják a megtámadott határozatban foglalt, a meghatá rozó befolyásra vonatkozó megállapításait.

nem bizonyították, hogy a Törvényszék elfer dítette volna a vitatott tényeket, vagy megsér tette volna a bizonyítási teher szabályait, úgy vélem, hogy a fellebbezőknek a megtámadott ítélet 72. pontjára vonatkozó érvét el kell utasítani. A fellebbezők lényegében a tények Törvényszék általi mérlegelését vitatják, ami a tények elferdítése hiányában nem tartozik a Bíróság hatáskörébe a fellebbezési eljárásban.

47. A Törvényszék a megtámadott ítélet 73. pontjában megállapította, hogy [X] 1996tól 2000-ig a GQ igazgatótanácsának elnöke, 1998-tól 1999-ig pedig egyúttal az RQ igaz gatótanácsának tagja volt. A fellebbezők an nak a vélelemnek a megdöntése érdekében, hogy az RYPF és az RQ nem gyakorolt meg határozó befolyást a GQ-ra, azt állították az elsőfokú eljárásban, hogy nem volt átfedés a szerveik tagjai között. A jelen fellebbezésben a fellebbezők elismerik, hogy valóban volt ilyen átfedés, de az csak egy személyt érintett, és így teljességgel jelentéktelen volt. A felleb bezők azt állítják továbbá, hogy a Bizottság értesült az átfedésről a közigazgatási eljárás során, de ezt a tényt sem a kifogásközlésében, sem a megtámadott határozatban nem vette figyelembe olyan tényezőként, amely igazol ná a a GQ és az RQ közötti gazdasági egység fennállását.

48. Véleményem szerint a fellebbezők nem bizonyították, hogy a Törvényszék elferdí tette a kérdéses tényeket, vagy megsértette a bizonyítási teher szabályait. A fellebbezőknek a megtámadott ítélet 73. pontjára vonatkozó érveit tehát el kell utasítani. Úgy vélem, hogy a szóban forgó vélelem – amely kizárólag a I - 21


vállalkozásban fennálló 100 %-os részesedé sen alapul – megdöntése szempontjából nem releváns, hogy a Bizottság nem hivatkozott más tényezőkre, amelyek valóban igazolhat ják egy gazdasági egység fennállását.

49. A fellebbezők úgy vélik, hogy a megtá madott ítélet 74. pontjában a Törvényszék tévesen utasította el az arra vonatkozóan be nyújtott bizonyítékot, hogy csak a GQ vezetői döntöttek a vállalkozás kereskedelmi politiká járól, és hajtották végre azt, csakúgy mint azt az állítást, hogy a GQ által az RQ-nak átadott információ csak a költségvetéssel és a stra tégiai és kereskedelmi tervekkel kapcsolatos eredményre vonatkozott 23. A megtámadott ítélet 74. pontjában a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy ezek az állítások nem fogadhatók el a megtámadott ítéletben hivatkozott ítélke zési gyakorlatra tekintettel 24. 23 – A fellebbezők az elsőfokú eljárásban azt állították, hogy a Bizottság kifogásközlésére adott válaszukban részletes bizonyítékokat terjesztettek elő arra vonatkozóan, hogy a GQ vezetői formálisan és ténylegesen is e vállalat igazga tóiként végezték tevékenységüket, és önállóan döntöttek a GQ kereskedelmi politikájáról. Ezen állítások célja a szó ban forgó vélelem megdöntése volt. Ebben a tekintetben a fellebbezők a Bizottság kifogásközlésére adott válaszukban számos, a nyersanyagszállítással, a termékek tárolásával, a termékek gyártásával összefüggő együttműködéssel és technikai segítségnyújtással kapcsolatos, valamint a munka vállalók és a vezetés közötti kollektív, a GQ igazgatói vagy a GQ vezetői által megkötött és aláírt szerződésre utaltak. A fellebbezők továbbá az elsőfokú eljárás során a vélelem megdöntése érdekében azt állították, hogy a GQ igazgatói készítették el a vállalat éves költségvetését, és az RQ-nak csak a végrehajtás helyzetével kapcsolatban adtak általános információkat. 24 – E tekintetben megjegyzem, hogy a Törvényszék a megtáma dott ítélet 74. pontjában egyszerűen a már korábban hivat kozott ítélkezési gyakorlatra utal. A teljesség kedvéért tehát meg kell vizsgálnom a Törvényszék által a megtámadott ítélet 74. pontját megelőzően hivatkozott teljes ítélkezési gyakor latot, vagyis az 5. lábjegyzetben hivatkozott AEG Telefunken kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 49. pontját; a 6. láb jegyzetben hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 26. pontját; a T-314/01. sz., Avebe kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27-én hozott ítélet (EBHT 2006., II-3085. o.) 136. pontját; a máso dik tanács T-71/03., T-74/03., T-87/03. és T-91/03. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 15-én hozott ítéletének (az EBHT-ban nem tették közzé) 59. pontját; a T-203/01. sz., Michelin kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 30-án hozott ítélet (EBHT 2003., II-4071. o.) 290. pontját és a C-294/98. P. sz., Metsä-Serla Oyj és társai kontra Bizottság ügyben 2000. november 16-án hozott ítélet (EBHT 2000., I-10065. o.) 28. pontját.

I - 22

50. Véleményem szerint a Törvényszék azzal, hogy egyszerűen csak az ítélkezési gyakorlat ra hivatkozott, elmulasztotta megvizsgálni, akárcsak felületesen is, hogy a fellebbezők ál tal az elsőfokú eljárásban előterjesztett részle tes bizonyítékok alkalmasak-e a szóban forgó vélelem megdöntésére. A megtámadott ítélet ből valójában az derül ki, hogy a Törvényszék kizárólag a hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján ítélte úgy, hogy az ilyen bizonyítékok nem alkalmasak a szóban forgó vélelem meg döntésére. Úgy vélem, hogy a Törvényszék által a megtámadott ítéletben hivatkozott ítélkezési gyakorlat nem támasztja alá a meg támadott ítélet 74. pontjában foglalt megálla pításokat, mivel ez az ítélkezési gyakorlat csak arra utal, hogy a leányvállalat magatartása betudható az anyavállalatnak, ha az előbbi lé nyegében azokat az utasításokat követi, ame lyeket az anyavállalat ad a számára, különös tekintettel az említett két jogi személy közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra. Hivatkozik továbbá a megdönthető vélelemre, valamint arra, hogy az anyavállalatnak lehető sége van megdönteni ezt a vélelmet. Az ítél kezési gyakorlat hivatkozott részei tehát nem támasztják alá a Törvényszék azon megállapí tását, hogy a fellebbezők elsőfokú eljárásban előterjesztett bizonyítékai nem alkalmasak a vélelem megdöntésére. Tekintettel arra, hogy nincs semmilyen más, különös és részletes, a fellebbezők által előterjesztett bizonyítékokra vonatkozó értékelés vagy érvelés a Törvény szék részéről, úgy vélem, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a megtámadott íté let 74. pontjában. A Törvényszék nem adott megfelelő lehetőséget a fellebbezők számá ra, hogy megdöntsék a vélelmet, amely jogot pedig a Bíróság ítélkezési gyakorlata egyér telműen biztosít 25. Ezen túlmenően a Bíró ság a C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében az esetenkénti megközelítést javasolva kifeje zetten kerülte az annak megállapítása végett 25 – A 10. lábjegyzetben hivatkozott C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 63–65. pontja.


értékelhető bizonyítékoknak az előzetes, megszorító vagy kimerítő jellegű meghatározását, hogy egy leányvállalat önállóan határozza-e meg piaci magatartását. Ebben az ügyben a Bíróság ítéletében kimondta, hogy nemcsak az anyavállalatnak a leányvállalat árazási politikájával, valamint termelési és forgalmazási tevékenységével kapcsolatos szerepét kell figyelembe venni, hanem a leányvállalat és az anyavállalat közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokkal összefüggő valamennyi releváns tényezőt is 26. Tehát ahelyett, hogy a vélelem megdöntése szempontjából irrelevánsként előre kizárta volna a bizonyítékok valamely kategóriáját, vagy különleges jelentőséget tulajdonított volna egy konkrét kategóriának, a Bíróság a C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében átfogó megközelítést alkalmazott a megdöntésre alkalmas bizonyítékok tekintetében. Magától értetődő ugyanakkor, hogy a vélelem megdöntése érdekében előterjesztett bizonyítékok megvizsgálásukat követően valóban teljesen irrelevánsnak bizonyulhatnak ebben a tekintetben. 51. A fentiekből következik, hogy a Törvény széknek a megtámadott ítélet 74. pontjában foglalt megállapításait hatályon kívül kell he lyezni. A Bíróság alapszabályának 61. cikke alapján, ha a fellebbezés megalapozott, a Bíró ság a Törvényszék határozatát hatályon kívül helyezi. Ha a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti, illetve határozathozatalra visszautalhatja a Törvény székhez. A jelen ügyben véleményem szerint a per állása megengedi, hogy érdemben dön teni lehessen. Véleményem szerint tehát a Bí róság feladata az ügy érdemi eldöntése. 52. Úgy vélem, hogy a fellebbezők által az első fokú eljárásban a szóban forgó vélelem megdöntése érdekében előterjesztett és a 26 – Lásd a 10. lábjegyzetben hivatkozott C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 74. pontját.

fenti 23. lábjegyzetben hivatkozott bizonyíté kok a GQ igazgatóinak formális hatásköreire és az utóbbiaknak a GQ napi irányításában való önállóságára vonatkoznak. A fellebbezők azt állították továbbá, hogy az RQ-nak csak a GQ pénzügyi eredményeire, nem pedig a ke reskedelmi politikájára vonatkozó informáci ókat adták át. Véleményem szerint a fellebbe zőknek a pénzügyi információkra vonatkozó állítását el kell utasítani, mivel a Törvényszék a megtámadott ítélet 72. pontjában úgy ítélte meg, hogy a GQ pénzügyi eredményein kívül más információkat is továbbítottak az RQnak. Ezenkívül, míg a GQ igazgatói jelentős függetlenséggel rendelkezhetnek a napi üzlet vitelt illetően 27, és formálisan valóban önál lóak lehetnek, a Törvényszék a megtámadott ítélet 72. pontjában úgy ítélte meg, hogy az RQ igazgatótanácsa jelentős szerepet játszik a GQ stratégiájának számos jelentős terüle tén 28. Ennélfogva ezeknek a tényezőknek a megvizsgálását követően úgy vélem, hogy a fellebbezők nem döntötték meg a szóban for gó vélelmet.

53. A fellebbezők úgy vélik, hogy a Törvény szék a megtámadott ítélet 75. pontjában azzal 27 – Véleményem szerint az ilyen bizonyíték önmagában nem meghatározó, mivel az ügy összes körülményétől függően döntheti meg, vagy sem, a szóban forgó vélelmet. Ahogy arra Kokott főtanácsnok a 10. lábjegyzetben hivatkozott C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben ismertetett indítványának 89. és 90. pontjában rámutatott, hogy míg az ármeghatározásra, a termelési és forgalmazási tevékenységre vagy a piaci magatartás szempontjából lénye ges hasonló szempontokra vonatkozó konkrét utasítások, irányelvek vagy beleszólási jogok különösen közismert jelei az anyavállalat által a leányvállalatának üzletpolitikájára gyakorolt meghatározó befolyás fennállásának, hiányuk ból nem lehet egyértelműen a leányvállalat önállóságára következtetni. 28 – Ezek a tényezők a Bíróság 10. lábjegyzetben hivatkozott C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélete 74. pontjában foglalt megállapítás fényében relevánsak, mivel minden olyan tényező, amely a leányvállalat és az anyavállalat közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokkal összefügg, releváns annak megállapí tásakor, hogy a leányvállalat önállóan határozza-e meg piaci magatartását.

I - 23


az állításával, miszerint az a tény, hogy az RYPF a cégcsoport szintjén konszolidálja a beszámolókat, alátámasztja a Bizottságnak a gazdasági egység fennállására vonatkozó állítását, tévedett a GQ és a Repsol Italia közötti kapcsolat jogi minősítését illetően. A fellebbezők állítása szerint bizonyították, hogy a GQ és a Repsol Italia közötti nem kizárólagos kereskedelmi képviseleti jogviszony alátámasztja, hogy a GQ kereskedelmileg önálló volt.

55. A fentiekre tekintettel úgy gondolom, hogy a fellebbezők első jogalapját részben el kell fogadni, a fennmaradó részében pedig el kell utasítani. A fellebbezők által a Törvény székhez benyújtott megsemmisítés iránti ke resetet véleményem szerint el kell utasítani.

B – A második jogalap

54. Véleményem szerint a fellebbezők nem bizonyították, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, vagy elferdítette a ténye ket a megtámadott ítélet 75. pontjában azzal, hogy elutasította a fellebbezőknek azt az első fokú eljárásban előadott állítását, miszerint a GQ és a Repsol Italia közötti nem kizárólagos kereskedelmi képviseleti jogviszony alátá masztja, hogy a GQ kereskedelmileg önálló volt, mivel ez érdekellentétet jelentett a GQ és anyavállalatai között, hiszen a Repsol Italia számára megszabott árat minden más forgal mazóhoz hasonlóan a GQ is egyoldalúan álla pította meg, az RQ és az RYPF beavatkozása nélkül. A Törvényszék a Bizottság megtáma dott határozatban foglalt megállapításával egyezően úgy ítélte meg, hogy a cégcsoport konszolidálta a beszámolókat, tehát a GQ termékei árának növekedése nem bizonyítja az érdekellentétet a GQ és az anyavállalatai között, mivel a GQ-nak a termékei árának növekedéséből származó forgalma növeli az RQ és az RYPF forgalmát is. Véleményem szerint a fellebbezők valójában a Törvényszék tényekkel kapcsolatos mérlegelését vitatják, és a megtámadott ítélet 75. pontjára vonat kozó érvüket mint elfogadhatatlant el kell utasítani. I - 24

56. A fellebbezők azt állítják, hogy a Tör vényszék tévesen alkalmazta a jogot azzal, hogy a cégcsoportot vezető anyavállalatra is automatikusan kiterjesztette a leányvállalat által elkövetett jogsértésért való felelősséget. Ez a szóban forgó vélelem nem megfelelő kiterjesztésével valósult meg, amely azon alapul, hogy az anyavállalat képes a leányvál lalatára meghatározó befolyást gyakorolni. Ebből kiindulva először is a Törvényszék a jelen ügyben kizárólag azon az alapon találta felelősnek az RYPF-et, hogy nem bizonyította a „közbenső” RQ vállalkozás függetlenségét, amely a maga részéről nem bizonyította azt, hogy leányvállalata, a GQ ténylegesen füg getlen. A vitatott érvelés eredményeként az RYPF-t felelősnek találták azért, mert az RQ nem volt képes cáfolni a GQ magatartásáért való felelősségét. Másodszor, a Törvényszék értelmezése azt eredményezné, hogy a le ányvállalatok által elkövetett jogsértéseket mindig a cégcsoportot vezető anyavállalat nak tudnák be, tekintet nélkül az ügy konkrét körülményeire és különösen a szóban forgó leányvállalat és anyavállalat közötti vállalko zások számára, ezeknek a közbenső vállalko zásoknak a jellegére, tevékenységeikre és az


utóbbi vállalkozások közötti tényleges jogi és gazdasági kapcsolatokra.

57. Ebben a tekintetben a fellebbezők azt ál lítják, hogy a Michelin kontra Bizottság ügy ben hozott ítélet 29 és a T-330/01. sz., Akzo Nobel kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 30 nem mondja ki az anyavállalat meghatározó befolyásának a cégcsoport vezetőjére törté nő ilyen automatikus kiterjesztését. A Mi chelin kontra Bizottság ügyben hozott ítélet arra a lehetőségre vonatkozott, hogy súlyo sító körülményként figyelembe lehet venni az anyavállalat által ismételten, a különböző, ellenőrzése alatt álló leányvállalatai tekinteté ben elkövetett jogsértéseket. A T-330/01. sz., Akzo Nobel kontra Bizottság ügyben a Tör vényszék cégcsoportot vezető anyavállalatnak tudta be a leányvállalata által elkövetett jog sértést pusztán azon az alapon, hogy az utób bit egy holding társaság irányította, amelynek az egyetlen célja a leányvállalat részvényeinek tulajdonlása volt. A fellebbezők azt állítják, hogy ezzel szemben a jelen ügyben az RYPF nem minősül sem a GQ anyavállalatának, sem tőkéje tulajdonosának. Az RYPF továb bá nem hagyja jóvá a GQ éves beszámolóit, és nem nevezi ki a vezetőségének tagjait sem. Végül sem az RQ jellege, sem tevékenysége alapján nem állapítható meg az, hogy az utób bi kizárólag egy közvetítő, amelyen keresztül az RYPF ellenőrzést gyakorol a GQ felett.

58. A Bizottság úgy véli, hogy a Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügy ben hozott ítélettel 31 összhangban vállalkozá sok olyan láncolatának léte, amelyen keresztül 29 – Hivatkozás a 24. lábjegyzetben. 30 – EBHT 2006., II-3389. o. 31 – Hivatkozás a 6. lábjegyzetben.

ellenőrzést gyakorolnak, semmilyen módon nem érinti annak értékelését, hogy az anya vállalat és a leányvállalat egy gazdasági egy séget alkot-e. A Bizottság szerint a Törvény szék legújabb ítélkezési gyakorlata a Michelin kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben 32 és a T-330/01. sz., Akzo Nobel kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben 33 is fenntartotta ezt a megközelítést. A T-330/01. sz., Akzo Nobel kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben a Törvényszék elutasította az Akzo azon állítá sát, miszerint a vélelem rá nem vonatkozott, tekintettel azon tényre, hogy egy termelési vagy forgalmazási tevékenységet nem folyta tó holding társaság volt, illetve tekintettel az általa gyakorolt ellenőrzés „távoli” és „közve tett” jellegére. Ezenkívül a Bizottság szerint Kokott főtanácsnok a C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben is mertetett indítványában 34 azt javasolta, hogy a Bíróság utasítsa el a T-112/05. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben ho zott ítélettel 35 szemben benyújtott fellebbe zést, amely ügyben az anyavállalat közvetett módon, közbenső vállalkozásokon keresztül gyakorolta az ellenőrzést. A Bizottság úgy véli továbbá, hogy a második jogalap hatástalan, mivel a megtámadott ítélet azon pontjait nem vitatták, amelyek rámutatnak arra, hogy az RYPF gazdasági egységet alkot a GQ-val.

59. A fellebbezők második jogalapjukkal el kívánják határolni az RYPF-t a GQ által elkö vetett jogsértéstől a jelen ügyben, különösen az RQ GQ tekintetében játszott szerepének, mint például annak a ténynek a hangsúlyozá sával, hogy az RQ nevezi ki a GQ vezető szer vét, és hagyja jóvá az utóbbi éves beszámolóit. 32 – Hivatkozás a 24. lábjegyzetben. 33 – Hivatkozás a 30. lábjegyzetben. 34 – Hivatkozás a 10. lábjegyzetben. 35 – Hivatkozás a 6. lábjegyzetben.

I - 25


60. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EU versenyjoga a vállalkozási tevékeny ségekre vonatkozik, és a vállalkozás fogalma minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül azok jogállá sától és finanszírozási módjától A Bíróság azt is megállapította, hogy ugyanebben az ös�szefüggésben a vállalkozás fogalmát úgy kell értelmezni, mint amely a szóban forgó meg állapodás szempontjából gazdasági egységet jelent, még akkor is, ha jogi szempontból ez az egység több természetes vagy jogi személy ből áll. Ha ilyen gazdasági egység sérti meg a versenyszabályokat, a személyes felelősség elve szerint neki kell felelnie ezért a jogsérté sért. Az EU versenyjogának megsértését egy értelműen azon jogi személynek kell betudni, amellyel szemben később bírság szabható ki, és a kifogásközlést ez utóbbinak kell címezni. A kifogásközlésnek szintén meg kell jelölnie, hogy a benne foglalt tényeket milyen minősé gében róják fel a jogi személynek 36.

61. Az állandó ítélkezési gyakorlat alapján egyértelmű, hogy egy jogi személy, mint az adott vállalkozás, amely nem volt közvetlenül érintett a jogsértésben, bizonyos körülmé nyek között mégis szankcionálható azért 37. A Bíróság a C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és 36 – A 10. lábjegyzetben hivatkozott C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 54–57. pontja. 37 – Lásd az 5. lábjegyzetben hivatkozott AEG Telefunken kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 49. pontját. Lásd analógia alapján a C-280/06. sz., ETI és társai ügyben 2007. decem ber 11-én hozott ítélet (EBHT 2007., I-10893. o.) 40. és azt követő pontjait.

I - 26

társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéle tében hangsúlyozta azt a tényt, hogy ha egy anyavállalat és a leányvállalata egyetlen gaz dasági egységet alkot, az anyavállalat felelőssé tehető a leányvállalata által elkövetett jogsér tésért annak ellenére is, hogy az anyavállalat a jogsértésben személyesen nem vett részt 38. Így annak megállapítása, hogy adott vállalat csoporton belüli vállalkozások egyetlen gaz dasági egységet alkotnak-e, alapvető fontos ságú többek között a versenyjogi szabályok megsértéséért való felelősség betudásának szempontjából is 39. Ez a kérdés kétségtelenül kevésbé összetetté és nehézzé vált a verseny jog szabályait alkalmazó hatóságok számára, mint amilyen a Bizottság, azon megdönthető vélelemnél fogva, hogy a 100 %-os tulajdon ban lévő leányvállalat anyavállalata megha tározó befolyást gyakorol az előbbi felett, és hogy ezért mindketten egyetlen gazdasági egységet alkotnak. Úgy gondolom, hogy amint azt Kokott főtanácsnok a C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben is mertetett indítványában 40 kifejtette, a szóban forgó vélelem feladata a versenyjogi szabályok hatékony érvényesítésének megkönnyítése és a jogbiztonság fokozása, a vélelem létrejötte egyszerű módjának köszönhetően. 38 – Lásd az 59. pontot. 39 – Az [EUMSZ 101. és 102. cikkben] meghatározott ver senyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16-i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet 2. kötet 205. o.) 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján a Bizottság határozat tal bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy vállalkozások társulásaira, amennyiben azok akár szándékosan, akár gon datlanságból megsértik az [EUMSZ 101. vagy 102.] cikket. A jogsértésben részt vevő vállalkozások és vállalkozások tár sulásai tekintetében a bírság egyenként nem haladhatja meg az előző üzleti év teljes forgalmának 10 %-át. A vállalkozás azonosítása tehát hatással lehet a bírság összegére. Ezen kívül a vállalkozásokra kiszabott bírságokat az 1/2003 ren delet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján növelni lehet, ha súlyosbító körülmények állnak fenn, mint például ha a vállalkozás ugyanazt vagy hasonló jogsértést követi el azt követően, hogy a Bizottság vagy nemzeti versenyhatóság úgy találta, hogy a vállalkozás megsértette az [EUMSZ 101. vagy 102.] cikket. Lásd a C-3/06. P. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben 2007. február 8-án hozott ítéletet (EBHT 2007., I-1331). Lásd továbbá az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bír ságok megállapításáról szóló bizottsági iránymutatást (HL 2006. C 210, 2. o.). A vállalkozásra kiszabott bírság meg határozott körülmények között számottevően növekedhet a cégcsoporthoz tartozó leányvállalat korábbi versenyjogi jogsértése miatt. 40 – Hivatkozás a 10. lábjegyzetben.


62. Úgy gondolom, hogy az anyavállalat (RYPF), amely 100 %-os részesedéssel rendel kezik a leányvállalatában (RQ), amely viszont egy másik vállalkozás (a GQ) 100 %-os tulaj donosa, kétségtelenül képes meghatározó befolyást gyakorolni az utóbbi vállalkozásra (GQ) 41, ennélfogva alkalmazandó az a meg dönthető vélelem, hogy az anyavállalat (az RYPF) ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol. A vállalatcsoportot vezető anyavál lalat és a versenyjogi jogsértésben részt vevő leányvállalat között álló 100 %-os tulajdonú vállalkozások száma nem akadályozhatja meg a vélelem fennállását. A 100 %-os tulajdonú vállalkozások „láncolata” esetén a cégcsopor tot vezető anyavállalat lehetősége arra, hogy meghatározó befolyást gyakoroljon minden egyes leányvállalat fölött, de különösen a jogsértésben részt vevő leányvállalat felett, véleményem szerint nem lehet kérdéses. Ha valamely vállalkozás egy másik vállalkozás 100 %-os tulajdonában van, még ha közvetett módon is, a szóban forgó vélelemnek fenn kell állnia, mivel az ilyen esetekben főszabály sze rint a vállalati struktúra nem döntő.

63. Ennélfogva nem látom okát, hogy a szó ban forgó vélelmet miért ne lehetne alkal mazni a jelen ügy tényállására. Újra meg kell jegyezni, hogy a vélelem megdönthető. A cég csoportot vezető anyavállalat számára meg kell adni a lehetőséget, hogy bizonyítékokat terjesszen elő azon vélelem megdöntésére, amely szerint meghatározó befolyást gyakorol a leányvállalatai magatartására. Ha ugyanis a cégcsoportot vezető anyavállalat bizonyítani tudja, hogy a jogsértést elkövető leányvállalat, vagy az anyavállalat és a jogsértő leányvállalat közötti egyik „közbenső” leányvállalat önálló an határozza meg piaci magatartását, ez meg szakítja a felelősségi láncot, és a cégcsoportot vezető anyavállalat nem tehető felelőssé a ver senyjog megsértéséért. 41 – És az RQ-ra.

64. Véleményem szerint egy eltérő megálla pítás veszélyeztetné a megdönthető vélelmet és így annak a versenyjog hatékony érvénye sülését biztosító célját is, mivel az anyavállala tok a vállalati struktúra átszervezésével men tesülhetnének az azon jogsértésekért való felelősség alól, amelyekben a leányvállalataik részt vettek 42. Az ilyen stratégiai átszervezés közvetve korlátozná a Bizottságnak a bírsá gok kiszabására vonatkozó hatáskörét is, és így aláásná a bírságok elrettentő hatását 43.

65. Mindezek alapján úgy gondolom, hogy a fellebbezők második jogalapját el kell utasítani.

V – A költségekről

66. Az eljárási szabályzat 122. cikkének első bekezdése értelmében, ha a fellebbezés meg alapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita 42 – Bár egyes esetekben viszonylag könnyen lehetséges azon színlelt megállapodások azonosítása, és így figyelmen kívül hagyása, amelyeket a vélelem alkalmazásának meg akadályozása céljából kötöttek, úgy gondolom, hogy az esetek túlnyomó többségében ez a lehetőség nem áll fenn, különösen ahol a 100 %-os tulajdonban álló leányvállalat több mint egy holding, és ezért a vélelem és annak előnyei megsemmisülnek. 43 – Az uniós versenyjogi jogszabályok megsértéséért kiszabott bírságok elrettentő célját és e cél biztosításának szükséges ségét nem veszélyezteti vagy hiúsítja meg a vállalkozások átszervezése, amint azt legutóbb a Bíróság a 37. lábjegyzet ben hivatkozott ETI és társai ügyben hozott ítéletében, a C-76/06. P. sz., Britannia Alloys & Chemicals kontra Bizott ság ügyben 2007. június 7-én hozott ítéletének (EBHT 2007., I-4405. o.) 22–29. pontjában, valamint a C-101/07. P. és C-110/07. P. sz., Coop de France bétail et viande és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2008. december 18-án hozott ítéletének (EBHT 2008., I-10193. o.) 96–98. pontjá ban is megállapította.

I - 27


kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről.

67. Az említett szabályzat 118. cikke alapján a fellebbezési eljárásra alkalmazandó 69. cik kének 2. §-a szerint a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a per nyertes fél ezt kérte. Ugyanezen szabályzat 69. cikke 3. §-ának első bekezdése értelmé ben azonban a Bíróság határozhat úgy, hogy részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viselje saját költségeit.

68. A jelen ügyben, mivel fellebbezők és a Bizottság a fellebbezési eljárás keretében elő terjesztett kérelmeik vonatkozásában részle gesen pervesztesek lettek, úgy kell határozni, hogy mindegyikük maga viselje az eljárás je len szakaszában felmerült költségeit

69. Ezzel szemben, mivel a fellebbezők által előterjesztett megsemmisítés iránti kereset elutasításra került, helyben kell hagyni a meg támadott ítélet rendelkező részének 2. pontját annyiban, amennyiben az elsőfokú eljárásban felmerült költségekre vonatkozik.

VI – Végkövetkeztetések

70. Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság:

– helyezze hatályon kívül az Elsőfokú Bíróság (hatodik tanács) T-85/06. sz., Ge neral Química és társai kontra Bizottság ügyben 2008. december 18-án hozott ítéletét, amennyiben az a General Químicát a Repsol Químicával és a Repsol YPF-fel egyetemlegesen felelősnek találta a General Química által elkövetett jogsértésekért;

–

ezt meghaladó részében utasítsa el a fellebbezést;

I - 28


– utasítsa el a General Química, a Repsol Química és a Repsol YPF által benyúj tott, az [EK] 81. cikk és az EGT-megállapodás 53. cikke megsértésének tárgyában a Flexsys NV, a BayerAG, a Crompton Manufacturing Company Inc. (koráb ban Uniroyal Chemical Company Inc.), a Crompton Europe Ltd., a Chemtura Corporation (korábban Crompton Corporation), a General Química SA, a Repsol Química SA és a Repsol YPF SA vállalkozásokkal szemben (COMP/ F/C.38.443 ügy – gumiipari vegyi anyagok), 2005. december 21-én hozott 2006/902/EK bizottsági határozat megsemmisítése iránti kérelmet;

–

a feleket kötelezze a jelen eljárásban felmerült saját költségeik viselésére, a Gene ral Químicat, a Repsol Químicat és a Repsol YPF-t pedig az elsőfokú eljárásban felmerült valamennyi költség viselésére.

I - 29

2011. 01. 20-I ÍTÉLET – C-90/09. P. SZ. ÜGY

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács) 2011. január 20. *

A C-90/09. P. sz. ügyben,

a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2009. február 27-én benyújtott

a General Química SA (székhelye: Alava [Spanyolország]),

a Repsol Química SA (székhelye: Madrid [Spanyolország]),

a Repsol YPF SA (székhelye: Madrid [Spanyolország])

(képviselik őket: J. M. Jiménez-Laiglesia Oñate és J. Jiménez-Laiglesia Oñate abogados) fellebbezőknek,

fellebbezése tárgyában,

* Az eljárás nyelve: spanyol.

I - 30


a másik fél az eljárásban:

az Európai Bizottság (képviselik: F. Castillo de la Torre és E. Gippini Fournier, meg hatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: A. Tizzano tanácselnök (előadó), J.-J. Kasel, M. Ilešič, E. Levits és M. Safjan bírák,

főtanácsnok: J. Mazák, hivatalvezető: R. Şereş tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. április 29-i tárgyalásra, I - 31

2011. 01. 20-I ÍTÉLET – C-90/09. P. SZ. ÜGY

a főtanácsnok indítványának a 2010. szeptember 14-i tárgyaláson történt meghallga tását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1

Fellebbezésükben a General Química SA (a továbbiakban: GQ), a Repsol Química SA (a továbbiakban: RQ) és a Repsol YPF SA (a továbbiakban: RYPF) az Európai Kö zösségek Elsőfokú Bírósága T-85/06. sz., General Química és társai kontra Bizottság ügyben 2008. december 18-án hozott azon ítéletének (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kérik, amelyben az Elsőfokú Bíróság elutasította az EK-Szerződés 81. cikke és az EGT-Megállapodás 53. cikke szerinti eljárással kapcso latban a Flexsys NV, Bayer AG, Crompton Manufacturing Company Inc. (a korábbi Uniroyal Chemical Company Inc.), Crompton Europe Ltd, Chemtura Corporation (a korábbi Crompton Corporation), General Química SA, Repsol Química SA és Repsol YPF SA vállalkozásokkal szemben (COMP/F/C.38.443 – „gumiipari vegyi anyagok”ügy) 2005. december 21-én hozott 2006/902/EK bizottsági határozat (HL 2006. L 353., 50. o., a továbbiakban: vitatott határozat) elleni keresetüket, amely határozat az említett társaságokra egyetemlegesen bírságot szabott ki egy sor megállapodásban és összehangolt magatartásban való részvétel miatt. I - 32


A jogvita alapját képező tényállás

2

3

4

5

6

A GQ a spanyol jog szerinti társaság, amely bizonyos gumiipari vegyi anyagokat gyárt. A GQ az RQ 100 %-os leányvállalata, az RQ pedig az RYPF 100 %-os leányvállalata.

Az Európai Közösségek Bizottsága 2005. április 12-én az EK 81. cikk és az Európai Gazdasági Térségről szóló 1992. május 2-i megállapodás (HL 1994. L 1., 3. o., a továb biakban: EGT-Megállapodás) 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban kifogás közlést küldött a fellebbezőknek.

A Bizottság a vitatott határozatban megállapította az RQ és az RYPF (a továbbiakban együttesen: Repsol) egyetemleges felelősségét a GQ által elkövetett jogsértésért.

E tekintetben a Bizottság az említett határozatban kifejtette, hogy valamely anyavál lalat a priori felelősnek tekinthető a 100 %-ban irányított leányvállalatai jogellenes magatartásáért, de lehetősége van arra, hogy megdöntse azon vélelmet, amely szerint ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol azokra.

A Bizottság kifejtette, hogy e vélelem nem dönthető meg azt állítva, hogy az anya vállalat nem vett részt közvetlenül a kartellben, vagy annak létezéséről nem tájékoz tatták, illetve nem ösztönözte leányvállalatait jogellenes magatartás tanúsítására. A Bizottság ugyanakkor úgy vélte, hogy azon állítás, miszerint az RQ és az RYPF nem volt felelős a GQ mindennapi tevékenységéért, sem pedig operatív irányításáért, nem elegendő az említett vélelem megdöntéséhez. I - 33

2011. 01. 20-I ÍTÉLET – C-90/09. P. SZ. ÜGY 7

8

9

Ezenkívül a Bizottság megjegyezte, hogy a jelen ügyben még ha a GQ egyszemélyi igazgatója delegálta is a GQ operatív irányításával kapcsolatos jogköreit, mindig „ka pocsként” működött a GQ és az RQ között, akin keresztül az értékesítésekre, a ter melésre és a pénzügyi eredményekre vonatkozó információkat közöltek az anyaválla lattal. Továbbá a GQ pénzügyi eredményeit a „Repsol” eredményeivel konszolidálták, amelynek eredményeképpen a GQ nyereségei vagy veszteségei tükröződtek a cégcso port nyereségeiben vagy veszteségeiben.

E körülmények között a Bizottság a vitatott határozat 1. cikkének f )–h) pontjában megállapította, hogy a fellebbezők az Európai Gazdasági Térségben 1999. október 31től 2000. június 30-ig az EK 81. cikket és az Európai Gazdasági Térségről szóló 1992. május 2-i megállapodás 53. cikkét megsértve részt vettek egy sor, az árak rögzítésére és bizonyos gumiipari vegyi anyagokra vonatkozó bizalmas információk cseréjére vo natkozó megállapodásban és összehangolt magatartásban.

Következésképpen a Bizottság az említett határozat 2. cikkének d) pontjában a GQra, az RQ-ra és az RYPF-re egyetemlegesen 3,38 millió euró bírságot szabott ki.

Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet

10

Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2006. március 8-án benyújtott keresetlevelükben a fellebbezők az EK 230. cikk alapján a vitatott határozat részleges megsemmisítése iránti keresetet nyújtottak be. I - 34

GENERAL QUÍMICA ÉS TÁRSAI KONTRA BIZOTTSÁG 11

12

13

A fellebbezők e keresetük alátámasztására három jogalapra hivatkoztak. Az első a fel lebbezők egyetemleges felelősségével kapcsolatban elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibán és az indokolási kötelezettség megsértésén alapult. A második és a harmadik jogalap, amelyekről az alábbiakban már nem lesz szó, mivel azokra a fellebbezés nem vonatkozik, azon alapult, hogy a Bizottság a bírság kiszámítása során több tekintet ben is tévesen alkalmazta a jogot, illetve azon, hogy a Bizottság az engedékenységi közlemény alkalmazása során mérlegelési hibát követett el, valamint megsértette az indokolási kötelezettséget és az egyenlő bánásmód elvét.

Az első jogalapot illetően az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 58. pontjában elő ször is a Bíróságnak a 107/82. sz., AEG Telefunken kontra Bizottság ügyben 1983. október 25-én hozott ítélet (EBHT 1983., 3151. o.) 49. pontjából és a C-286/98. P. sz., Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben 2000. november 16-án hozott ítélet (EBHT 2000., I-9925. o.) 26. pontjából eredő ítélkezési gyakorlatára emlékez tetett, amely szerint azon körülmény, hogy a leányvállalat külön jogi személyiséggel rendelkezik, nem elegendő annak kizárására, hogy magatartását az anyavállalatának lehessen betudni, különösen amikor az említett leányvállalat nem önállóan határozza meg e piaci magatartást, hanem lényegében az anyavállalata által számára adott uta sításokat követi.

Ezt követően az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 59. pontjában kiemelte, hogy szintén az állandó ítélkezési gyakorlat szerint abban a különös esetben, amikor az anyavállalat a jogsértő magatartást tanúsító leányvállalatát 100 %-ban irányítja, fenn áll azon megdönthető vélelem, miszerint az említett anyavállalat ténylegesen meg határozó befolyást gyakorol leányvállalata magatartására (hivatkozással az Elsőfokú Bíróság T-314/01. sz., Avebe kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27-én ho zott ítéletének [EBHT 2006., II-3085. o.] 136. pontjára és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatra), így e két társaság az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkot (hivatkozással az Elsőfokú Bíróság T-71/03., T-74/03., T-87/03. és T-91/03. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság, ún. „Tokai II” egyesített ügyekben 2005. június 15én hozott ítéletének 59. pontjára). Ennélfogva az anyavállalat feladata, amennyiben a közösségi bíróság előtt vitatja a leányvállalata által elkövetett jogsértés miatt rá bírsá got kiszabó bizottsági határozatot, e vélelem megdöntése olyan bizonyítékok benyúj tásával, amelyek alkalmasak a leányvállalat önállóságának alátámasztására; az Elsőfo kú Bíróság e tekintetben különösen a fent hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29. pontjára hivatkozik. I - 35

2011. 01. 20-I ÍTÉLET – C-90/09. P. SZ. ÜGY 14

15

16

17

18

Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 60. pontjában kifejtette továbbá, hogy noha a Bíróság az említett Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben a leányvállalat tőkéjének 100 %-ával való rendelkezésen kívül további körül ményekre is hivatkozott, ezt kizárólag abból a célból tette, hogy ismertesse mindazon elemeket, amelyekre ezen ügy keretében az Elsőfokú Bíróság a megtámadott hatá rozatban az érvelését alapozta, nem pedig azért, hogy az említett vélelmet további ténykörülmények fennállásától tegye függővé.

Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 62. pontjában tehát megállapította, hogy elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy a leányvállalat tőkéjének egészével az anya vállalata rendelkezik, ahhoz hogy vélelmezni lehessen, hogy ez utóbbi meghatározó befolyást gyakorol az említett leányvállalat piaci magatartására. A Bizottság követke zésképpen egyetemlegesen kötelezheti az anyavállalatot a leányvállalatára jogellenes megállapodásokban való részvétel miatt kiszabott bírság megfizetésére akkor is, ha megállapítást nyer, hogy az említett anyavállalat e megállapodásokban nem vett részt közvetlenül, kivéve ha ez utóbbi bizonyítja, hogy leányvállalata önálló piaci magatar tást követ.

Az Elsőfokú Bíróság ennélfogva a megtámadott ítélet 63. pontjában megállapította, hogy a jelen ügyben „a Bizottság nem hagyta figyelmen kívül a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlatát azzal, hogy arra a tényre hivatkozott, hogy a GQ anya vállalatai rendelkeznek tőkéjének 100 %-ával, […] annak érdekében, hogy betudhassa e vállalkozásoknak a GQ versenyellenes intézkedéseit”.

Az Elsőfokú Bíróság ezt követően a megtámadott ítélet 65. pontjában kiemelte, hogy az RYPF és az RQ megvizsgálás érdekében nem terjesztett elé semmilyen, a köztük és a GQ közötti szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatokra vonatkozó elemet, amely bizonyította volna e leányvállalat üzleti és operatív önállóságát.

Ellenkezőleg, az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 66. pontjában megállapította, hogy egyetlen jogalany fennállására engednek következtetni a Bizottság által a vitatott határozat (262) preambulumbekezdésében kiemelt elemek, azaz hogy a GQ egysze mélyi igazgatója mindig „kapocsként” szolgált a GQ és az RQ között, az RYPF a GQ I - 36


és az RQ beszámolóit a cégcsoport szintjén konszolidálta, és végül az RQ és az RYPF közösen válaszoltak a kifogásközlésre.

19

20

Ezenkívül a megtámadott ítélet 68. és 69. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapítot ta, hogy azon körülmény, hogy az RQ a GQ üzlethelyiségeiben 2002. szeptember 27én lefolytatott vizsgálatot követően 2002. október 22-én arra utasította a GQ-t, hogy hagyjon fel minden olyan magatartással, amely a versenyszabályok megsértésének minősülhet, önmagában elegendő annak bizonyítására, hogy az RYPF és az RQ nem csupán a piacon, hanem a vitatott határozat tárgyát képező jogsértő magatartással összefüggésben is meghatározó befolyást gyakorolt a GQ politikájára.

A teljesség kedvéért az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 71–76. pontjában a kö vetkezőképpen vizsgálta meg, hogy a vitatott határozat keretében a Bizottság a felleb bezők által benyújtott bizonyítékokat illetően követett-e el mérlegelési hibát, illetve azokat tévesen hagyta-e figyelmen kívül:

„71 E tekintetben meg kell állapítani, hogy az a körülmény, hogy a leányvállalat te vékenysége – akár teljesen – eltér a cégcsoport tevékenységétől, vagy az a körül mény, hogy az anyavállalat ugyan sikertelenül, de megpróbálta eladni leányválla latát, nem dönti meg azon vélelmet, amely szerint az RQ és az RYPF felelőssége fennáll. Ugyanis, még ha vállalkozáscsoportok és a holdingok gyakran különböző tevékenységeket is folytatnak, és néha átruházzák egyes leányvállalataikat, azokat már úgy tekintették, hogy az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkot nak (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-330/01. sz., Akzo Nobel kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-3389. o] 78. és 82. pontját).

72 Továbbá a Bizottság a [fellebbezők] dokumentumok benyújtása iránti kérelmére válaszolva benyújtott az Elsőfokú Bírósághoz egy dokumentumot, amely tartal mazta az RQ igazgatótanácsának 1998 és 2000 közötti jegyzőkönyveit, amelyek magukban foglalták a GQ pénzügyi eredményeit, valamint egy határozatot a GQ Silquímica SA-ban fennálló részesedésének és a GQ ingatlanainak értékesítéséről. I - 37

2011. 01. 20-I ÍTÉLET – C-90/09. P. SZ. ÜGY

E dokumentum lényegében a Bizottság által a [vitatott] határozatban tett megálla pításokat támasztja alá. Ugyanis, ha az RQ igazgatótanácsa jelentős szerepet ját szik a GQ stratégiájának több alapvető területén, úgymint ingatlanok értékesítése vagy részesedés eladása, fenntartva magának e tekintetben a végleges döntést, ebből az következik, hogy meghatározó befolyást gyakorol a GQ magatartására.

73 A [fellebbezők] szerveinek összetételében való átfedések hiányára alapított érvet illetően meg kell állapítani, hogy a GQ által 2004. április 5-én a Bizottságnak kül dött, a [fellebbezők] által a pert megelőző eljárásban benyújtott levélből kitűnik, hogy [bizalmas] 1996 és 2000 között a GQ igazgatótanácsának elnöki, 1998 és 1999 között pedig az RQ igazgatótanácsának tagsági feladatait is ellátta. Továbbá meg kell jegyezni, hogy amikor erre a tárgyaláson rákérdeztek, a [fellebbezők] legalábbis hallgatólagosan elismerték ezen átfedés fennállását.

74 Ugyanígy azon érvek, amelyek szerint a Bizottság a [vitatott] határozatban nem vizsgálta meg azokat a ténybeli bizonyítékokat, amelyek alátámasztották, hogy – az RQ előzetes tájékoztatása vagy engedélye nélkül – kizárólag a GQ vezetői dön töttek a társaság üzletpolitikájáról, és hajtották azt végre, nem fogadhatók el a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat fényében. Ugyanez vonatkozik azon állításokra is, amelyek szerint a GQ által az RQ-nak adott információk nem a leányvállalat üz letpolitikájára, hanem annak pénzügyi eredményeire vonatkoztak.

75 A GQ és a Repsol Italia közötti kapcsolatokat illetően meg kell állapítani, hogy a Bizottság a [vitatott] határozatban helyesen utasítja el a [fellebbezők] azon ér vét, amely a GQ és az anyavállalatai között fennálló állítólagos érdekellentétre vonatkozik, kiemelve, hogy az RYPF konszolidálja a több leányvállalatból, többek között a GQ-ből és a Repsol Italiából álló cégcsoport beszámolóit. A Bizottság továbbá szintén helyesen véli úgy, hogy e kapcsolatok megerősítik az egyetlen vál lalkozás fennállására vonatkozó vélelmet. I - 38


76 E körülmények között meg kell állapítani, ahogy azt a Bizottság is tette a [vitatott] határozat (264) preambulumbekezdésében, hogy a [fellebbezőknek] nem sikerült megdönteniük az anyavállalatok felelősségére vonatkozó vélelmet.”

21

22

23

24

Végül az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 77. pontjában kifejtette, hogy a felleb bező társaságok által másodlagosan előterjesztett érvek egyike sem kérdőjelezi meg a vitatott határozatot.

Közelebbről az Elsőfokú Bíróság az említett ítélet 78–83. pontjában megállapította, hogy – ahogyan az e területre vonatkozó ítélkezési gyakorlatból levezethető – a fele lősségnek a tőkével való rendelkezésre alapított vélelme nem csupán azon körülmé nyek között alkalmazandó, amikor az anyavállalat és leányvállalata között közvetlen kapcsolat áll fenn, hanem azon esetekben is, amikor – ahogyan a jelen ügyben is – e kapcsolat egy közvetítő leányvállalat fennállása miatt közvetett.

E megfontolások összessége alapján az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 84. pontjában elutasította a megsemmisítés iránti kereset alátámasztására előadott első jogalapot.

Az Elsőfokú Bíróság a többi jogalapot is megalapozatlannak ítélve, a megtámadott ítélet 157. pontjában e keresetet teljes egészében elutasította. I - 39

2011. 01. 20-I ÍTÉLET – C-90/09. P. SZ. ÜGY

A felek kérelmei

25

Fellebbezésükben a fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság:

– a megtámadott ítéletet helyezze hatályon kívül annyiban, amennyiben az elutasí totta a fellebbezők egyetemleges felelősségét illetően elkövetett nyilvánvaló mér legelési hibára és az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapot;

– semmisítse meg a vitatott határozat 1. cikkének g) és h) pontját, valamint 2. cikké nek d) pontját annyiban, amennyiben e határozat megállapítja az RYPF és az RQ egyetemlegesen felelősségét az EK 81. cikk (1) bekezdésének a GQ által elkövetett megsértéséért, másodlagosan pedig annyiban, amennyiben e határozat az RYPFre vonatkozik;

– mindkét esetben megfelelően csökkentse a kiszabott bírságot.

26

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

– a fellebbezést utasítsa el, és

– a fellebbezőket kötelezze a költségek viselésére. I - 40


A fellebbezésről

27

A fellebbezők fellebbezésük alátámasztására két, arra alapított jogalapot hoznak fel, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor az EK 81. cikk (1) be kezdésének a GQ által elkövetett megsértéséért megállapította az RQ, illetve az RYPF felelősségét.

Az arra alapított első jogalapról, hogy téves jogalkalmazásra került sor, amikor az EK 81. cikk (1) bekezdésének a GQ által elkövetett megsértéséért megállapították az RQ felelősségét

28

A fellebbezők által hivatkozott első jogalap lényegében három részből áll.

Az arra alapított első részről, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta azon vé lelmet, miszerint az anyavállalat a 100 %-ban irányított leányvállalat magatartására meghatározó befolyást gyakorol

– A felek érvei

29

A fellebbezők szerint az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor tévesen úgy vélte, hogy a Bizottság ahhoz, hogy megállapítsa az anyavállalat felelősségét azon leányvállalat jogellenes magatartásáért, amelynek tőkéjével 100 %-ban rendelkezik, I - 41

2011. 01. 20-I ÍTÉLET – C-90/09. P. SZ. ÜGY

támaszkodhatott az e leányvállalat által elkövetett jogsértéssel semmilyen összefüg gésben nem álló kritériumra.

30

31

32

33

A C-97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 10-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-8237. o.) valóban megerősíti az e tekintetben fenn álló vélelem alkalmazásának jogszerűségét. A Bizottságnak azonban további ténykö rülményeket is meg kell állapítania ahhoz, hogy ezen anyavállalatnak tudhassa be a leányvállalata magatartását.

Következésképpen, ahogyan az Elsőfokú Bíróság T-325/01. sz., DaimlerChrysler kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 15-én hozott ítéletének (EBHT 2005., II-3319. o.) 218. pontjából, valamint a T-109/02., T-118/02., T-122/02., T-125/02., T-126/02., T-128/02., T-129/02., T-132/02. és T-136/02. sz., Bolloré kontra Bi zottság egyesített ügyekben 2007. április 26-án hozott ítéletének (EBHT 2007., II947. o.) 132. pontjából, továbbá bizonyos mértékben a Bíróság fent hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítéletéből kitűnik, a Bizottság nem mentesülhet azon kötelezettsége alól, hogy minden egyes esetben megvizsgálja, vajon ezen anyavállalat ténylegesen gyakorolt-e irányítási jogkört a leányvállalata fe lett, és hogy ez utóbbi lényegében a kapott utasításokat követte-e.

A Bizottság szerint ezen érvelés ellentétes az állandó ítélkezési gyakorlattal. A fent hivatkozott AEG-Telefunken kontra Bizottság ügyben, a Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben, valamint az Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletekben ugyanis a Bíróság megerősítette azon vélelem fennállását, misze rint az anyavállalata által 100 %-ban irányított leányvállalat ugyanazon – alapító ok iratban létrehozott – szervek által kialakított politikát követi, mint amelyek az anya vállalat politikáját is meghatározzák. Ez lehetővé teszi az anyavállalat felelősségének megállapítását a leányvállalata által elkövetett jogsértésért még arra utaló ténykörül mény hiányában is, hogy az említett anyavállalat részt vett az elkövetett jogsértést megvalósító tényállásban.

A fellebbezők állításával ellentétben e vélelem alkalmazása nem feltételezi a bizonyí tási teher megfordulását, hanem kizárólag az ahhoz szükséges bizonyítási szintet ál lítja fel, hogy meg lehessen állapítani az anyavállalat felelősségét azon összejátszást megvalósító tevékenységekért, amelyekben a leányvállalata részt vett. I - 42


– A Bíróság álláspontja

34

35

36

37

Előzetesen ki kell emelni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a vállalkozás fo galma minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül azok jogállásától és finanszírozási módjuktól (lásd különösen a C-189/02. P., C-202/02. P., C-205/02. P–C-208/02. P. és C-213/02. P. sz., Dansk Rørindustri kontra Bizottság egye sített ügyekben 2005. június 28-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-5425. o.] 112. pontját, a C-222/04. sz., Cassa di Risparmio di Firenze és társai ügyben 2006. január 10-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-289. o.] 107. pontját, valamint a C-205/03. P. sz., FENIN kontra Bizottság ügyben 2006. július 11-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-6295. o.] 25. pontját).

A Bíróság kifejtette továbbá, hogy ezen összefüggésben a vállalkozás fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az gazdasági egységet jelent, még akkor is, ha jogi szempont ból e gazdasági egység több természetes vagy jogi személyből áll (a C-217/05. sz., Confederación Española de Empresarios de Estaciones de Servicio ügyben 2006. december 14-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-11987. o.] 40. pontja, a fent hivatko zott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 55. pontja, valamint a C-407/08. P. sz., Knauf Gips kontra Bizottság ügyben 2010. július 1-jén hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 64. pontja).

Ha ilyen gazdasági egység sérti meg a versenyszabályokat, a személyes felelősség elve szerint neki kell felelnie ezért a jogsértésért (a fent hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 56. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

Ami azon kérdést illeti, hogy mindazonáltal milyen körülmények között szankcionál ható azon jogalany, aki nem a jogsértés elkövetője, az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az anyavállalatnak lehet betudni a leányvállalat magatartását különösen akkor, ha e leányvállalat – jóllehet külön jogi személyiséggel rendelkezik – nem ön állóan határozza meg piaci magatartását, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a számára, különös tekintettel az e két jogalany közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra (a fent hivatkozott Akzo Nobel és I - 43

2011. 01. 20-I ÍTÉLET – C-90/09. P. SZ. ÜGY

társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 58. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

39

40

41

Ilyen esetben ugyanis, mivel az anyavállalat és leányvállalata ugyanazon gazdasági egység részét képezi, és így az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkot, a Bizottság a bírságokat kiszabó határozatot az anyavállalatnak címezheti anélkül, hogy bizonyítania kellene az utóbbinak a jogsértésben való személyes részvételét (lásd eb ben az értelemben a fent hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 59. pontját).

E tekintetben a Bíróság kifejtette, hogy abban a különös esetben, ha az anyavállalat az uniós versenyszabályokat megsértő leányvállalata tőkéjének 100 %-ával rendelke zik, egyrészről ezen anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolhat e leányvállalat magatartására, másrészről pedig fennáll azon megdönthető vélelem, amely szerint az említett anyavállalat ténylegesen ilyen befolyást gyakorol (lásd a fent hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 60. pontját).

E körülmények között elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy a leányvállalat tő kéjének egészével az anyavállalata rendelkezik, ahhoz hogy vélelmezze, ez utóbbi meghatározó befolyást gyakorol e leányvállalat üzletpolitikájára. A Bizottságnak ezt követően módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelősségét megállapítani a le ányvállalatára kirótt bírság megfizetését illetően, kivéve ha az e vélelem megdöntésére köteles anyavállalat elegendő bizonyítékot terjeszt elő annak bizonyításához, hogy a le ányvállalata önálló piaci magatartást követ (lásd a fent hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29. pontját, valamint a fent hivatko zott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 61. pontját).

Így a fellebbezők állításával ellentétben az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 60. pontjában helyesen emelte ki, hogy igaz ugyan, hogy a Bíróság a fent hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 28. és 29. pont jában a leányvállalat tőkéjével 100 %-ban való rendelkezésen kívül további körülmé nyekre is hivatkozott, például arra a tényre, hogy nem vitatták az anyavállalatnak a I - 44


leányvállalata üzletpolitikájára gyakorolt befolyását, és a két társaságnak közös volt a képviselete a közigazgatási eljárás során, e körülményeket a Bíróság csupán azért említette meg, hogy ismertesse azon elemek összességét, amelyekre az Elsőfokú Bí róság ezen ügyben az érvelését alapozta, és nem annak érdekében, hogy a fent emlí tett vélelem alkalmazását az anyavállalat által a leányvállalatára ténylegesen gyakorolt befolyásra vonatkozó további ténykörülmények előterjesztésétől tegye függővé (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 62. pontját).

42

43

E megfontolások összességéből következik, hogy az Elsőfokú Bíróság egyáltalán nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 59–63. pontjában úgy ítélte meg, hogy amikor az anyavállalat a leányvállalata tőkéjének 100 %-ával rendelkezik, fennáll azon megdönthető vélelem, miszerint ezen anyavállalat meghatározó befo lyást gyakorol leányvállalata magatartására.

Az első jogalap első részét tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

Az első jogalap arra alapított második részéről, hogy téves azon megállapítás, misze rint a 100 %-ban irányított leányvállalat magatartására az anyavállalat meghatározó befolyást gyakorol

– A felek érvei

44

A fellebbezők először is úgy érvelnek, hogy még ha a Bizottság vélelmezhette is, hogy az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol azon leányválla lat magatartására, amelynek tőkéjével 100 %-ban rendelkezik, az Elsőfokú Bíróság a I - 45

2011. 01. 20-I ÍTÉLET – C-90/09. P. SZ. ÜGY

bizonyításra alkalmazandó szabályokat illetően tévesen alkalmazta a jogot, amikor e vélelem megdöntésének lehetőségeit túlságosan korlátozta, és így a személyes felelős ség elvével ellentétes automatikus felelősségi rendszert vezetett be.

45

46

47

48

Másodszor az említett vélelem megdöntése érdekében előterjesztett bizonyítékok ér tékelését illetően a fellebbezők azt állítják, hogy az Elsőfokú Bíróság által a megtáma dott ítélet 66. pontjában megvizsgált elemek nem teszik lehetővé egyetlen gazdasági egység fennállásának megállapítását.

Harmadszor a fellebbezők azt állítják, hogy a megtámadott ítélet 68. és 69. pontjában az Elsőfokú Bíróság elferdítette azon közleményt, amelyben az RQ a Bizottság által elvégzett vizsgálatot követően a cégcsoportja összes társaságát, köztük a GQ-t is arra utasította, hogy hagyjanak fel minden olyan magatartással, amely jogsértésnek mi nősülhet, mivel e közlemény nem bizonyította, hogy az RQ-nak tudomása volt a GQ terhére rótt magatartásról.

Negyedszer a megtámadott ítélet ugyanezen pontjai ezenkívül téves jogi minősítést és téves indokolást tartalmaznak, mivel az említett közlemény nem volt elegendő az RQ és a GQ közötti gazdasági egység fennállásának bizonyításához.

A Bizottság úgy érvel, hogy ami azon vélelem anyavállalat általi megdöntését illeti, hogy a leányvállalatára meghatározó befolyást gyakorol, a fent hivatkozott Akzo No bel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet kiemelt néhány, az Elsőfokú Bíró ság érvelésének jogszerűségét megerősítő ténykörülményt. Ezen ítéletben ugyanis a Bíróság úgy ítélte meg, hogy annak megállapításakor, vajon a leányvállalat önállóan határozza-e meg piaci magatartását, meg kell vizsgálni az e leányvállalat és az anya vállalata közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra vonatkozó releváns ele mek összességét. I - 46


Márpedig a Bizottság szerint a fellebbezők nem bizonyították, hogy az Elsőfokú Bíró ság ezen elemek értékelése során hibákat követett el.


50

51

52

Ami az arra alapított első kifogást illeti, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor korlátozta az anyavállalat azon vélelem megdöntésére vonatkozó lehe tőségeit, miszerint meghatározó befolyást gyakorol azon leányvállalat magatartására, amelynek tőkéjével 100 %-ban rendelkezik, ki kell emelni, hogy a megtámadott ítélet 65. pontjában e bíróság helyesen állapította meg, hogy az anyavállalat köteles meg vizsgálás érdekében elé terjesztenie minden olyan, a közte és a leányvállalata közötti szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatokra vonatkozó elemet, amely bizonyítja, hogy nem alkotnak egyetlen gazdasági egységet.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából ugyanis kitűnik, hogy azon vélelem megdöntése érdekében, miszerint a leányvállalatának törzstőkéjével 100 %-ban rendelkező anya vállalat az előbbire ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol, az említett anyavál lalatnak kell megvizsgálás érdekében az uniós bíróság elé terjesztenie minden olyan, a közte és a leányvállalata közötti szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatokra vonatkozó elemet, amely bizonyítja, hogy nem képeznek egyetlen gazdasági egységet (lásd a fent hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 65. pontját).

Ezenkívül hozzá kell tenni, hogy a fellebbezők állításával ellentétben megdönthető jellegére tekintettel az említett vélelem, amely minden egyes esetben megdönthető az Elsőfokú Bíróság által említett elemek összességére hivatkozva, nem eredményezi azon anyavállalat felelősségének automatikus megállapítását, amely a leányvállalatá nak teljes törzstőkéjével rendelkezik, mivel a felelősség ilyen megállapítása ellentétes lenne az uniós versenyjog alapjául szolgáló személyes felelősség elvével. I - 47

2011. 01. 20-I ÍTÉLET – C-90/09. P. SZ. ÜGY 53

54

55

56

57

58

Következésképpen e kifogást el kell utasítani.

Ami az arra alapított második és harmadik kifogást illeti, hogy az Elsőfokú Bíróság hibát követett el, mivel a megtámadott ítélet 66. pontjában vizsgált elemek nem teszik lehetővé egyetlen gazdasági egység fennállásának megállapítását, illetve hogy ezen ítélet 68. és 69. pontja elferdítette az RQ által a GQ-nak adott utasítást, mivel az nem bizonyítja, hogy az RQ-nak tudomása volt a GQ terhére rótt magatartásról, ki kell emelni, hogy e kifogások az említett ítélet vonatkozó szövegrészleteinek téves értel mezéséből erednek.

Egyrészről ugyanis – a fellebbezők állításával ellentétben – az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 66. pontjában megvizsgált elemekre tekintettel nem állapította meg gazdasági egység fennállását. Egyszerűen annak megállapítására szorítkozott, hogy ezen, a Bizottság által a vitatott határozat (262) preambulumbekezdésében már figyelembe vett elemek egyetlen jogalany fennállására engednek következtetni, tehát nem teszik lehetővé az RQ-t terhelő vélelem megdöntését.

Másrészről a megtámadott ítélet 68. és 69. pontjában az Elsőfokú Bíróság az RQ által a GQ-nak adott utasításból nem következtetett arra, hogy az RQ bizonyosan tudott a GQ terhére rótt jogsértő magatartásról, hanem úgy vélte, hogy a fellebbezők azt meg erősítő állítása, hogy az említett utasítást közölték a GQ-val, önmagában elegendő annak bizonyítására, hogy az RQ a GQ politikájára meghatározó befolyást gyakorolt.

E körülmények között mint megalapozatlant a második és a harmadik kifogást is el kell utasítani.

Negyedik kifogásukkal a fellebbezők lényegében azt állítják, hogy az Elsőfokú Bíró ság megsértette az indokolási kötelezettséget, mivel nem fejtette ki kellően, hogy a I - 48


megtámadott ítélet 69. pontjában milyen okokból vélte úgy, hogy a fellebbezőknek az RQ által a GQ-nak adott utasításra vonatkozó említett állítása önmagában elegendő annak bizonyítására, hogy az RQ a GQ politikájára meghatározó befolyást gyakorolt.

59

60

61

62

63

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az ítélet indokolásából világosan és egyértelműen ki kell tűnnie az Elsőfokú Bíróság ér velésének oly módon, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára, hogy megismerjék a meghozott határozat indokait, és a Bíróságnak, hogy a bírósági felülvizsgálatot gya korolja (lásd a C-202/07. P. sz., France Télécom kontra Bizottság ügyben 2009. április 2-án hozott ítélet [EBHT 2009., I-2369. o.] 29. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

A jelen ügyben az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 69. pontjában annak megál lapítására szorítkozott, hogy azon közlemény, amelyben az RQ a GQ üzlethelyiségei ben 2002. szeptember 27-én lefolytatott vizsgálatot követően arra utasította a GQ-t, hogy hagyjon fel minden olyan magatartással, amely a versenyszabályok megsértésé nek minősülhet, önmagában elegendő annak bizonyítására, hogy az RQ nem csupán a piacon, hanem a vitatott határozat tárgyát képező jogsértő magatartással összefüg gésben is meghatározó befolyást gyakorolt a GQ politikájára.

Az Elsőfokú Bíróság ezáltal egyszerű elvi állításra szorítkozott, anélkül hogy világosan és egyértelműen feltüntette volna azon indokokat, amelyek e megállapításra vezették.

Ebből következik, hogy a megtámadott ítélet sérti az indokolási kötelezettséget an�nyiban, amennyiben az Elsőfokú Bíróság nem fejtette ki az említett megállapítás alap jául szolgáló okokat.

Következésképpen e kifogás megalapozott, az első jogalap második részét egyebek ben pedig el kell utasítani. I - 49

2011. 01. 20-I ÍTÉLET – C-90/09. P. SZ. ÜGY

Az első jogalap arra alapított harmadik részéről, hogy az Elsőfokú Bíróság a fellebbe zők által – az RQ által a GQ magatartására gyakorolt meghatározó befolyásra vonat kozó vélelem megdöntése érdekében – hivatkozott elemek vizsgálata során tévesen alkalmazta a jogot, és megsértette az indokolási kötelezettséget

– A felek érvei

64

65

66

67

A fellebbezők az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 71–75. pontjában a tel jesség kedvéért tett megállapításokkal szemben több kifogást is felhoznak.

Először is az Elsőfokú Bíróság az említett ítélet 71. pontjában elferdítette azon körül ményt, hogy a GQ az RQ tevékenységeitől eltérő tevékenységeket folytatott, ezenkívül pedig tévesen semmilyen jelentőséget nem tulajdonított az RQ arra irányuló külön böző kísérleteinek, hogy a GQ-t 1993 és 1994 között harmadik személyekre ruházza át. Ezen elemek ugyanis nyilvánvalóan bizonyítják, hogy az RQ nem volt érdekelt a GQ tevékenységében.

Másodszor az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 72. pontjában foglalt állás pontjával szemben azon tény, hogy az RQ igazgatótanácsának ülésein készült jegyző könyvek az 1998 és 2005 között eltelt nyolcéves időszak vonatkozásában a GQ-ra csak két alkalommal utaltak, azt bizonyítja, hogy az RQ egyáltalán nem befolyásolta a GQ tevékenységét, és abba egyáltalán nem avatkozott be.

Harmadszor a fellebbezők szerint az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 73. pontjában megállapított, az RQ és a GQ igazgatási szervei között fennálló átfedés csak egyetlen személyt érintett, tehát pusztán jelentéktelen jelleggel bírt. I - 50


69

70

Negyedszer a megtámadott ítélet 74. pontjában az Elsőfokú Bíróság, anélkül hogy megvizsgálta volna, helytelenül elutasította egyrészről azon elemeket, amelyek azt bizonyítják, hogy kizárólag a GQ vezetői döntöttek e társaság üzletpolitikájáról, és hajtották azt végre, másrészről pedig azon állításokat, amelyek szerint a GQ által az RQ számára adott információk kizárólag a GQ pénzügyi eredményeire vonatkoztak.

Ötödször az Elsőfokú Bíróság a GQ és a Repsol Italia társaság közötti kapcsolatokat illetően is hibát követett el, amikor a megtámadott ítélet 75. pontjában úgy vélte, hogy a cégcsoport szintjén a számláknak az RYPF általi konszolidálása a Bizottság érvelését támasztja alá, míg a GQ és az e társaság között fennálló nem kizárólagos kereskedelmi képviseleti jogviszony a GQ üzleti önállóságát bizonyítja.

A Bizottság ezzel szemben úgy érvel, hogy a fellebbezők nem bizonyították olyan kivételes körülmények fennállását, amelyek megdöntik azon vélelmet, miszerint az anyavállalat a leányvállalatára meghatározó befolyást gyakorolt, amely körülmé nyek vizsgálatát az Elsőfokú Bíróság tévesen elmulasztotta, illetve e körülményeket elferdítette. A fellebbezők által e tekintetben felhozott érvek nagyon általánosak és megalapozatlanok.


71

Először is emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 225. cikkből és a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből az követ kezik, hogy kizárólag az Elsőfokú Bíróság rendelkezik hatáskörrel egyrészt a tényállás megállapítására, kivéve ha megállapításainak tárgyi pontatlansága a hozzá benyúj tott eljárási iratokból ered, másrészt e tények értékelésére. Amint az Elsőfokú Bíróság megállapította vagy értékelte a tényállást, az EK 225. cikk értelmében a Bíróság ren delkezik hatáskörrel e tények jogi minősítésének és az abból az Elsőfokú Bíróság által levont jogkövetkezményeknek a felülvizsgálatára (lásd különösen a C-551/03. P. sz., General Motors kontra Bizottság ügyben 2006. április 6-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-3173. o.] 51. pontját, a C-266/06. P. sz., Evonik Degussa kontra Bizottság ügyben I - 51

2011. 01. 20-I ÍTÉLET – C-90/09. P. SZ. ÜGY

2008. május 22-én hozott ítélet 72. pontját, valamint a C-535/06. P. sz., Moser Baer India kontra Tanács ügyben 2009. szeptember 3-án hozott ítélet [EBHT 2009., I-7051. o.] 31. pontját).

72

73

74

75

A Bíróság így nem rendelkezik hatáskörrel sem a tényállás megállapítására, sem – főszabály szerint – az Elsőfokú Bíróság által az e tényállás alátámasztására elfoga dott bizonyítékok vizsgálatára. Amennyiben ugyanis e bizonyítékok megszerzése szabályszerűen történt, valamint az általános jogelveket és a bizonyítási teherre és a bizonyításfelvételre vonatkozó eljárási szabályokat tiszteletben tartották, kizárólag az Elsőfokú Bíróság feladata annak mérlegelése, hogy a hozzá benyújtott bizonyítékok nak milyen bizonyító erőt tulajdonít. E mérlegelés tehát, eltekintve e bizonyítékok el ferdítésének esetétől, nem minősül a Bíróság felülvizsgálata alá tartozó jogkérdésnek (a fent hivatkozott General Motors kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 52. pontja, a C-113/04. P. sz., Technische Unie kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-8831. o.] 83. pontja, valamint a C-103/07. P. sz., Angelidis kontra Parlament ügyben 2008. január 31-én hozott ítélet 46. pontja).

A jelen ügyben először is az arra alapított kifogásokat illetően, hogy egyrészről az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 71. pontjában állítólag elferdítette azon tényt, hogy a GQ már az RQ cégcsoportjába való belépése előtt az RQ tevékenységeitől eltérő tevékenységeket folytatott, valamint azt, hogy az RQ 1993 és 2004 között kí sérleteket tett a GQ értékesítésére, másrészről pedig, hogy az Elsőfokú Bíróság az ezen ítélet 72., 73. és 75. pontjában vizsgált tények jogi minősítésekor állítólag hibákat követett el, meg kell állapítani, hogy a fellebbezők e kifogásokkal kizárólag a bizo nyítékoknak az Elsőfokú Bíróság által elvégzett értékelését kívánják megkérdőjelezni azzal, hogy vitatják a vizsgálata során figyelembe vett bizonyítékoknak tulajdonított bizonyító erőt.

E körülmények között, mivel a fellebbezők valójában nem állítják sem azt, hogy az Elsőfokú Bíróság elferdítette azon tényállást, amely alapján megállapításait tette, sem pedig a tényállás hibás jogi minősítését, a jelen ítélet 71. és 72. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel az említett kifogásokat mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani.

Ami ezt követően azon kifogást illeti, amellyel a fellebbezők azt kívánják bizonyítani, hogy az Elsőfokú Bíróság érvelése elégtelen, sőt ellentmondásos, valamint azt, hogy I - 52


az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot a megtámadott ítélet indokolásának azon részében, amelyben elutasította a fellebbezők által a GQ RQ-val szembeni üzleti és operatív önállóságának bizonyítása érdekében benyújtott bizonyítékokat, ki kell emelni, hogy a megtámadott ítélet 74. pontjában az Elsőfokú Bíróság nem vizsgálta meg érdemben e bizonyítékokat, hanem a fellebbezők érveit azzal utasította el, hogy egyszerűen a megtámadott ítéletben korábban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra utalt.

76

77

78

Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy az említett ítélet 58–60. pontjában hivatko zott ítélkezési gyakorlat nem szolgál olyan elemekkel, amelyek alkalmasak az ilyen érvek konkrét vizsgálat nélküli elutasítására, hanem valójában arra kötelezte az Első fokú Bíróságot, hogy – ahogyan ezen ítélet 65. pontjában maga is kiemelte – értékel jen minden olyan, az RQ és a GQ közötti szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatokra vonatkozó elemet, amely alkalmas annak bizonyítására, hogy a GQ az anyavállalatától független magatartást tanúsított, és hogy e két társaság tehát nem minősült egyetlen gazdasági egységnek.

E vizsgálatot annál is inkább el kellett volna végezni, mivel a GQ-nak az üzletpoliti kája végrehajtása során való önállósága – ahogyan a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik – mindazon releváns elemek részét képezi, amelyek lehetővé teszik a fellebbe zők számára azon vélelem megdöntését, miszerint az RQ a GQ magatartására meg határozó befolyást gyakorolt, amely elemek jellege és jelentősége az adott eset sajátos jellemzőitől függően változhat (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Akzo No bel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 73. és 74. pontját).

Az Elsőfokú Bíróságnak tehát figyelembe kellett volna vennie, és konkrétan meg kel lett volna vizsgálnia a fellebbezők által annak bizonyítása érdekében előadott eleme ket, hogy a GQ az üzletpolitikáját önállóan hajtotta végre, annak eldöntésekor, hogy a Bizottság mérlegelési hibát követett-e el, amikor úgy vélte, hogy e bizonyítékok a jelen ügyben nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy e leányvállalat az RQ-val nem al kotott egyetlen gazdasági egységet. I - 53

2011. 01. 20-I ÍTÉLET – C-90/09. P. SZ. ÜGY 79

80

A fentiekből következik, hogy – ahogyan a főtanácsnok az indítványának 51. pontjá ban kiemelte – az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 74. pontjában azt állította, hogy az ezen önállóság fennállásának bizonyítása ér dekében előadott érvek „a hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel” nem fogadha tók el, anélkül hogy a fellebbezők által hivatkozott elemeket konkrétan megvizsgálta volna.

Ennélfogva a jelen kifogásnak helyt kell adni, az első jogalap harmadik részét egyebek ben pedig el kell utasítani.

Az arra alapított második jogalapról, hogy téves jogalkalmazásra került sor, amikor az EK 81. cikk (1) bekezdésének a GQ által elkövetett megsértéséért megállapították az RYPF felelősségét

– A felek érvei

81

82

Második jogalapjukkal a fellebbezők előadják, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkal mazta a jogot, amikor a jogsértést elkövető leányvállalat felelősségét automatikusan kiterjesztette az azon cégcsoportot vezető vállalkozásra, amelyhez e leányvállalat is tartozik.

Így eljárva az Elsőfokú Bíróság az RYPF-et tette felelőssé azért, hogy az RQ nem volt képes megcáfolni a GQ magatartásáért való felelősségét. Ebből az következne, hogy a leányvállalat által elkövetett jogsértésekért szisztematikusan az azon cégcsoportot vezető anyavállalatot tennék felelőssé, amelyhez e leányvállalat is tartozik, tekintet nélkül az adott ügy sajátos körülményeire, különösen a közbenső társaságok számára, jellegére vagy tevékenységeire, valamint jogi és gazdasági kapcsolataikra. I - 54


A Bizottság szerint az Elsőfokú Bíróság újabb ítélkezési gyakorlata megerősíti, hogy a leányvállalatra gyakorolt meghatározó befolyásra vonatkozó vélelem a cégcsoportot vezető társaságra akkor is alkalmazandó, ha az e leányvállalat általa való irányítása „távoli” és „nem közvetlen” jellegű.


84

85

86

A jelen jogalap megválaszolása érdekében meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság meg állapíthatja-e a cégcsoportot vezető társaság (a továbbiakban: holdingtársaság) – a jelen ügyben az RYPF – egyetemleges felelősségét az uniós versenyjog olyan társa ság – a jelen ügyben a GQ – által elkövetett megsértéséért, amelynek teljes tőkéjével ugyanezen cégcsoport közbenső társasága – a jelen ügyben az RQ – rendelkezik, akit viszont a holdingtársaság 100 %-ban irányít.

E tekintetben ki kell emelni, hogy a jelen ítélet 34–38. pontjában hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság bizonyos esetekben az uniós versenyjog meg sértése miatt valamely társaságra bírságot kiszabó határozatot hozhat, anélkül hogy bizonyítani kellene az e jogsértésben való közvetlen részvételét, különösen akkor, ha a leányvállalat, noha külön jogi személyiséggel rendelkezik, nem önállón határozza meg piaci magatartását, hanem lényegében az anyavállalata által számára adott uta sításokat követi.

Ennélfogva e megfontolások fényében nem zárható ki, hogy meg lehessen állapítani a holdingtársaság egyetemleges felelősségét az uniós versenyjog olyan megsértéseiért, amelyeket a cégcsoportjának olyan leányvállalata követett el, amelynek a törzstőkéjé vel nem rendelkezik közvetlenül, amennyiben e holdingtársaság az említett leányvál lalatra – akár közbenső társaság révén közvetetten – meghatározó befolyást gyakorol. Erről van szó különösen akkor, amikor a leányvállalat nem önállóan, e közbenső tár saságtól függetlenül határozza meg piaci magatartását, és e közbenső társaság sem I - 55

2011. 01. 20-I ÍTÉLET – C-90/09. P. SZ. ÜGY

tevékenykedik önállóan a piacon, hanem lényegében a holdingtársaság által számára adott utasításokat követi.

87

88

89

90

Ilyen helyzetben ugyanis a holdingtársaság, a közbenső társaság és a cégcsoport utol só leányvállalata ugyanazon gazdasági egység részét képezi, tehát az uniós versenyjog értelmében egyetlen vállalkozást alkot.

Ebből következik, hogy – ahogyan a főtanácsnok az indítványának 62. és 63. pont jában kiemelte – abban a különös esetben, ha a holdingtársaság a közbenső társaság tőkéjének 100 %-ával rendelkezik, amely közbenső társaság viszont teljes egészében rendelkezik a cégcsoportjához tartozó, az uniós versenyszabályokat megsértő leány vállalat tőkéjével, fennáll azon megdönthető vélelem, miszerint e holdingtársaság meghatározó befolyást gyakorol a közbenső társaság magatartására, a közbenső tár saság révén pedig közvetetten az említett leányvállalat magatartására is.

Ennélfogva e sajátos helyzetben a Bizottság egyetemlegesen kötelezheti a holdingtár saságot a cégcsoport utolsó leányvállalatára kiszabott bírság megfizetésére, kivéve ha e holdingtársaság megdönti az említett vélelmet annak bizonyításával, hogy vagy a közbenső társaság, vagy pedig az említett leányvállalat önálló piaci magatartást tanú sít (lásd analógia útján a fent hivatkozott Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizott ság ügyben hozott ítélet 29. pontját, valamint a fent hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 61. pontját).

A fentiekből következik, hogy az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 81. pontjában kimondta, hogy a felelősségnek a valamely másik társaság tőkéjének egészével való rendelkezésre alapított vélelme nem csupán azon esetekben alkalmazandó, amikor az anyavállalat és leányvállalata között közvet len kapcsolat áll fenn, hanem azon esetekben is, amikor – mint a jelen ügyben is – e kapcsolat más közbenső társaság miatt közvetett. Ennélfogva az Elsőfokú Bíróság he lyesen mondta ki az említett ítélet 64. és 80. pontjában lényegében azt, hogy a Bizott ság megállapíthatja a fellebbezők egyetemleges felelősségét, különösen azért, mert az I - 56


RQ a GQ-ban 100 %-os részesedéssel rendelkezik, az RYPF pedig az RQ-ban 100 %-os részesedéssel rendelkezik.

91

92

93

Ennélfogva a fellebbezés második jogalapját mint megalapozatlant el kell utasítani.

A fentiek összességéből következik, hogy a megtámadott ítéletet – amely elutasította a fellebbezőknek a vitatott határozat megsemmisítése iránti keresetét – hatályon kívül kell helyezni, mivel az Elsőfokú Bíróság egyrészről nem fejtette ki, hogy milyen okok ra támaszkodva állapította meg, hogy azon közlemény, amelyben az RQ arra utasítot ta a GQ-t, hogy hagyjon fel minden olyan magatartással, amely a versenyszabályok megsértésének minősülhet, önmagában elegendő annak bizonyítására, hogy az RQ nem csupán a piacon, hanem a vitatott határozat tárgyát képező jogsértő magatartás sal összefüggésben is meghatározó befolyást gyakorolt a GQ politikájára, másrészről pedig az Elsőfokú Bíróság elmulasztotta konkrétan megvizsgálni a fellebbezők által annak bizonyítása érdekében hivatkozott elemeket, hogy a GQ önállóan határozta meg és hajtotta végre üzletpolitikáját.

A fellebbezést egyebekben el kell utasítani.

Az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott keresetről

94

A Bíróság alapokmánya 61. cikke első bekezdésének második mondata értelmében a Bíróság az Elsőfokú Bíróság határozatának hatályon kívül helyezése esetén az ügyet érdemben maga is eldöntheti, ha a per állása megengedi. I - 57

2011. 01. 20-I ÍTÉLET – C-90/09. P. SZ. ÜGY

A felek érvei

95

96

97

98

Először is a fellebbezők előadják, hogy az RQ a GQ üzlethelyiségeiben 2002. szeptem ber 27-én lefolytatott vizsgálatot követően 2002. október 22-én arra utasította cég csoportjának összes társaságát, köztük a GQ-t is, hogy hagyjanak fel minden olyan magatartással, amely az uniós versenyszabályok megsértésének minősülhet.

E körülmény azt bizonyítja, hogy az RQ és az RYPF nem vett részt a GQ terhére rótt jogsértő magatartásokban, nem volt kapcsolatban a kérdéses kartellben részt vevő vállalkozások egyikével sem, nem vett részt sem a kartell határozatainak kidolgozá sában, sem azok alkalmazásában, sem pedig végrehajtásuk ellenőrzésében, nem tájé koztatták őket más vállalkozások a kérdéses tényekről, és végül a GQ sem tájékoztatta őket e magatartásokról.

Másodszor a fellebbezők úgy érvelnek, hogy az RYPF és az RQ a pert megelőző eljá rásban számos dokumentumot benyújtott a Bizottsághoz az említett magatartásokért való felelősségére vonatkozó vélelem megdöntése érdekében, bizonyítva a GQ üzleti és operatív önállóságát. A Bizottság azonban e bizonyítékokat tévesen értékelte, sőt figyelmen kívül hagyta.

Közelebbről a Bizottság a tárgyi bizonyítékok értékelése során nyilvánvaló hibát kö vetett el, mivel a GQ a piacon teljesen önállóan tevékenykedett, ugyanis e társaság vezetői teljes megbízással és meghatalmazással rendelkeznek valamennyi irányítási, igazgatási és adminisztratív jogkör gyakorlására. Ezenkívül a Bizottság nem vette i gyelembe azt sem, hogy a GQ által az RQ-nak nyújtott információk a költségvetésekre és a GQ vezetői által elfogadott stratégiai és üzleti tervekre tekintettel elért eredmé nyek megállapítására korlátozódtak. I - 58


A Bizottság előadja, hogy a fellebbezőknek nem sikerült megdönteniük az RQ-t ter helő felelősségre vonatkozó vélelmet.

A Bíróság álláspontja

100

101

102

A jelen kifogások megvizsgálása érdekében el kell dönteni, hogy a Bizottság mérle gelési hibát követett-e el, amikor egyrészről nem állapította meg, hogy az RQ által a GQ-nak adott utasítás bizonyítja, hogy az RQ-nak nem volt tudomása a kérdéses jogsértésről, e jogsértésben nem vett részt, és nem is ösztönözte leányvállalatát annak elkövetésére, másrészről pedig, amikor nem állapította meg, hogy az arra vonatkozó an benyújtott bizonyítékok, hogy a GQ vezetői önállóan határozták meg és hajtották végre e társaság üzletpolitikáját, azt bizonyítják, hogy e társaság önállóan határozta meg piaci magatartását.

E tekintetben először is az RQ által a GQ-nak adott utasítást illetően ki kell emelni, hogy – ahogyan az ügy irataiból kitűnik – ezen utasítás általános jellegű volt, mivel nem kizárólag a GQ-nak szánták, hanem a cégcsoport valamennyi társaságának, és azt a GQ terhére rótt versenyellenes magatartás megszüntetése után két és fél évvel adták.

Ezen elemek valóban arra engednek következtetni, hogy az RQ-nak nem volt tudo mása a GQ terhére rótt jogsértésről, e jogsértésben nem vett részt, illetve nem ösz tönözte a GQ-t annak elkövetésére. A fellebbezők előadásával ellentétben azonban a Bizottság az anyavállalatra nem azért szabhat ki bírságot, mert az anyavállalat az uni ós versenyjogi szabályok megsértésére ösztönözte leányvállalatát, vagy mert az előbbi közvetlenül részt vett az utóbbi által elkövetett ilyen jogsértésben, hanem azért, mert e két társaság ugyanazon gazdasági egységet alkotja, tehát az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást képez (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 59. és 77. pontját). I - 59

2011. 01. 20-I ÍTÉLET – C-90/09. P. SZ. ÜGY 103

104

105

106

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben pusztán azon körülmény, hogy az RQ egyrészről csak a GQ üzlethelyiségeiben 2002. szeptember 27-én lefolytatott vizs gálatot követően szerzett tudomást a jogsértésről, másrészről pedig e jogsértésben nem vett részt közvetlenül, és annak elkövetésére nem is ösztönözte a GQ-t, nem bi zonyítja, hogy e két társaság nem alkotja ugyanazon gazdasági egységet. E körülmény tehát nem elegendő azon vélelem megdöntésére, miszerint az RQ a GQ magatartásá ra ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt.

Másodszor azon érveket illetően, miszerint a GQ vezetői állítólag önállóan határozták meg és hajtották végre e társaság üzletpolitikáját, ki kell emelni, hogy a fellebbezők által e tekintetben előadott elemek nem bizonyítják, hogy a GQ önállóan határozta meg piaci magatartását, tehát nem alkotott az RQ-val gazdasági egységet. Ugyanis, noha igaz, hogy egyes, a fellebbezők által benyújtott dokumentumok azt bizonyítják, hogy számos, a GQ irányításával, igazgatásával és adminisztrációjával kapcsolatos jogkört ruháztak annak vezetőire, az ügy iratainak más elemei azonban azt mutatják, hogy az RQ több szempontból is jelentősen korlátozta a GQ stratégiáját, valamint üzletpolitikáját.

E tekintetben először is az RQ igazgatótanácsának titkára által 2005. június 7-én adott igazolásra kell utalni, amely e társaság igazgatótanácsának 1998 és 2005 között ké szült számos jegyzőkönyvéből tartalmaz kivonatokat. E dokumentumból kitűnik, hogy az RQ igazgatótanácsa 1998 és 2000 között több lényeges szempontból is jelen tősen beavatkozott a GQ politikájába, különösen akkor, amikor 1998. április 17-én engedélyezte a GQ Silquímica SA társaságban fennálló részesedésének értékesítését, 1999. január 28-án pedig a GQ ingatlanainak értékesítését.

Ezt követően meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben – ahogyan a Bizottság a vitatott határozat (262) preambulumbekezdésében kiemelte, és ezt ténylegesen a fellebbezők sem vitatták – a GQ egyszemélyi, az RQ által kijelölt igazgatója változatlan magatar tása miatt kapocsként működött e két társaság között, akin keresztül az értékesíté sekre, a termelésre és a pénzügyi eredményekre vonatkozó információkat közöltek az RQ-val. I - 60


108

109

110

111

Végül, ami a GQ és az RQ vezetői közötti információcserét illeti, azon, maguk a fel lebbezők által megerősített tény, hogy a stratégiai és üzleti tervek végrehajtásának szakaszáról információkat nyújtottak, további arra utaló ténykörülményt jelent, hogy az RQ ellenőrzést gyakorolt a GQ vezetői által kidolgozott és végrehajtott döntések felett.

Ezen összefüggésben azonban egyáltalán nem releváns azon körülmény, hogy ezen információk közül néhány a GQ éves költségvetéseire tekintettel elért pénzügyi ered ményekre vonatkozott, mivel mindegyik anyavállalat köteles a cégcsoportja szintjén a beszámolók konszolidálására.

E megfontolások fényében meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem követett el mér legelési hibát, amikor úgy vélte, hogy a fellebbezők által egyrészről arra vonatkozóan előadott elemek, hogy az RQ-nak nem volt tudomása a kérdéses jogsértésről, e jog sértésben nem vett részt, és nem is ösztönözte leányvállalatát annak elkövetésére, másrészről pedig a GQ üzletpolitikája meghatározásának és végrehajtásának módjai ra vonatkozóan előadott elemek – az ügy iratainak többi releváns elemére is figyelem mel – nem bizonyítják, hogy a GQ önállóan határozta meg piaci magatartását, tehát nem teszik lehetővé azon vélelem megdöntését, miszerint az RQ a GQ magatartására meghatározó befolyást gyakorolt.

Következésképpen a fellebbezők által a megsemmisítés iránti kereset alátámasztása érdekében e tekintetben hivatkozott kifogásokat el kell utasítani.

Ennélfogva a megsemmisítés iránti keresetet el kell utasítani. I - 61

2011. 01. 20-I ÍTÉLET – C-90/09. P. SZ. ÜGY

A költségekről

112

113

114

A Bíróság eljárási szabályzata 122. cikkének első bekezdése értelmében, ha a felleb bezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről.

Az említett szabályzat 118. cikke alapján a fellebbezési eljárásra is alkalmazandó 69. cikkének 2. §-a szerint a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen szabályzat 69. cikke 3. §-ának első bekezdése értelmében azonban a Bíróság határozhat úgy, hogy részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viselje saját költségeit.

Mivel a jelen ügyben a fellebbezők a fellebbezés keretében lényegében pernyertesek lettek, a megsemmisítés iránti kereset keretében előterjesztett kérelmeik vonatkozá sában azonban pervesztesek lettek, úgy kell határozni, hogy a felek mindegyike maga viselje a jelen eljárással kapcsolatban felmerült saját költségeit, és a fellebbezők visel jék az elsőfokú eljárással kapcsolatban felmerült összes költséget.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

1) A Bíróság az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának a T-85/06. sz., Ge neral Química és társai kontra Bizottság ügyben 2008. december 18-án ho zott ítéletét – amely elutasította a General Química SA, a Repsol Química SA és a Repsol YPF SA által benyújtott, az EK-Szerződés 81. cikke és az EGTMegállapodás 53. cikke szerinti eljárással kapcsolatban a Flexsys NV, Ba yer AG, Crompton Manufacturing Company Inc. (a korábbi Uniroyal Chemical Company Inc.), Crompton Europe Ltd, Chemtura Corporation (a korábbi Crompton Corporation), General Química SA, Repsol Química SA I - 62


és Repsol YPF SA vállalkozásokkal szemben (COMP/F/C.38.443 – „gumiipa ri vegyi anyagok”-ügy) 2005. december 21-én hozott 2006/902/EK bizottsági határozat megsemmisítése iránti keresetet – hatályon kívül helyezi, mivel az Elsőfokú Bíróság egyrészről nem fejtette ki, hogy milyen okokra támasz kodva állapította meg, hogy azon közlemény, amelyben a Repsol Química SA arra utasította a General Química SA-t, hogy hagyjon fel minden olyan ma gatartással, amely a versenyszabályok megsértésének minősülhet, önmagá ban elegendő annak bizonyítására, hogy a Repsol Química SA nem csupán a piacon, hanem a 2006/902 határozat tárgyát képező jogsértő magatartással összefüggésben is meghatározó befolyást gyakorolt a General Química SA politikájára, másrészről pedig az Elsőfokú Bíróság elmulasztotta konkré tan megvizsgálni a General Química SA, a Repsol Química SA és a Repsol YPF SA által annak bizonyítása érdekében hivatkozott elemeket, hogy a Ge neral Química SA önállóan határozta meg és hajtotta végre üzletpolitikáját.

2) A Bíróság a fellebbezést egyebekben elutasítja.

3) A Bíróság a General Química SA, a Repsol Química SA és a Repsol YPF SA által az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságához benyújtott keresetet elutasítja.

4) Mindegyik fél viseli a jelen eljárással kapcsolatban felmerült saját költségeit, és a General Química SA, a Repsol Química SA, valamint a Repsol YPF SA viseli az elsőfokú eljárással kapcsolatban felmerült összes költséget.

Aláírások

I - 63

C-155/09. sz. ügy

Európai Bizottság kontra Görög Köztársaság „Tagállami kötelezettségszegés – EK 12., EK 18., EK 39. és EK 43. cikk – Az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás 4., 28. és 31. cikke – Adójogszabályok – Az első ingatlan vételéhez kapcsolódó vagyonátruházási illeték alóli mentesség feltételei – Kizárólag a belföldi lakóhellyel rendelkezők és a vétel időpontjában külföldi lakóhellyel rendelkező görög származású személyek részére fenntartott mentesség”

A Bíróság ítélete (első tanács), 2011. január 20. . . . . . . . . . . . . .

I - 68

Az ítélet összefoglalása 1. Európai uniós polgárság – A tagállamok területén való szabad mozgáshoz és szabad tar tózkodáshoz való jog – Ingatlanátruházási illeték (EK 18., EK 39. és EK 43. cikk; EGT-Megállapodás, 28. és 31. cikk) 2. Európai uniós polgárság – Egyenlő bánásmód – Állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés – Tilalom – Ingatlanátruházási belföldi illeték (EK 12., EK 18., EK 39. és EK 43. cikk; EGT-Megállapodás, 4., 28. és 31. cikk) I - 65

ÖSSZEFOGLALÓ – C-155/09. SZ. ÜGY

1. Nem teljesíti az EK 18. cikkből, az EK 39. cikkből és az EK 43. cikkből, vala mint az Európai Gazdasági Térségről szó ló megállapodás 28. és 31. cikkéből ere dő kötelezettségeit az a tagállam, amely kizárólag a belföldön már állandó lakó hellyel rendelkezők számára engedélyez mentességet az ingatlanátruházási illeték alól, míg az ezen országban a jövőben le telepedni szándékozó külföldieket nem mentesíti ezen adó alól.

Ugyanis az egyenlő bánásmódra vo natkozó szabályok nem csupán az ál lampolgárságon alapuló nyílt hátrányos megkülönböztetést, hanem a hátrányos megkülönböztetés valamennyi leplezett formáját is tiltják, ezek ugyanis más meg különböztető ismérvek alkalmazásával valójában ugyanahhoz az eredményhez vezetnek. Márpedig ez a helyzet olyan in tézkedés esetén, amely a lakóhelyre vagy tartózkodási helyre vonatkozó kritériu mon alapuló megkülönböztetést ír elő, mivel ez főként a más tagállamok állam polgáraival szembeni hátrányos megkü lönböztetés veszélyét hordozza magában, mivel azok a személyek, akiknek lakóhe lyük illetve tartózkodási helyük nem az adott tagállam területén található, legin kább azok, akik nem ennek a tagállamnak az állampolgárai. Az állandó lakóhelyre vonatkozó ilyen feltétel egyrészről nem alkalmas a szóban forgó tagállam által hi vatkozott, az első lakóingatlan megszer zésének elősegítésére, az ingatlanspeku láció megelőzésére, valamint az alacsony I - 66

és közepes jövedelmű családok támoga tására irányuló célok igazolására, és nem szükséges az adócsalás visszaszorítása és a mentesség céljának kikerülésére irá nyuló visszaélések elkerülése érdekében.

(vö. 45–46., 59., 63. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2. Nem teljesíti az EK 12. cikkből, az EK 39. cikkből és az EK 43. cikkből, va lamint az EGT-Megállapodás 4., 28. és 31. cikkéből eredő kötelezettségeit az a tagállam, amely az e tagállam területén található első lakóingatlan megszerzé sekor meghatározott feltételek mel lett kizárólag a belföldi állampolgárai vagy a belföldi származású személyek számára engedélyez mentességet az ingatlanátruházási illeték alól.

Ezen, a belföldi állampolgárok és a szó ban forgó tagállamban letelepedni szán dékozó más tagállam állampolgárai közötti – kifejezetten és kizárólag az ál lampolgárságon alapuló – eltérő bánás mód az említett rendelkezések által tiltott közvetlen hátrányos megkülönböztetés nek minősül. Az egyrészről az említett tagállam állampolgárai és az ugyanezen belföldi származású személyek lakás szerzésének elősegítésére, valamint vis�szatérésük ösztönzésére irányuló célok,

BIZOTTSÁG KONTRA GÖRÖGORSZÁG

mivel e tagállam lakossága a külföldre történő tömeges kivándorlás miatt nagy mértékben lecsökkent, másrészt pedig az említett kivándorlók és a származási országuk közötti kapcsolatok megőrzése nem bizonyítja olyan objektív, az érintett személyek állampolgárságától függet len körülmények fennállását, amelyek igazolhatják az említett mentességből

következő hátrányos megkülönböztetést, mivel azok magán az érintett személyek állampolgárságán alapulnak.

(vö. 69–71., 75. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

I - 67

2011. 01. 11-I ÍTÉLET – C-155/09. SZ. ÜGY

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE(első tanács) 2011. január 20. *

A C-155/09. sz. ügyben,

az EK 226. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt a Bírósághoz 2009. május 4-én,

az Európai Bizottság (képviselik: R. Lyal és D. Triantafyllou, meghatalmazotti minő ségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

felperesnek

a

Görög Köztársaság (képviselik: P. Mylonopoulos és V. Karra, meghatalmazotti mi nőségben, kézbesítési cím: Luxembourg) alperes ellen

benyújtott keresete tárgyában,

* Az eljárás nyelve: görög.

I - 68


A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: A. Tizzano tanácselnök, J.-J. Kasel, E. Levits, M. Safjan és M. Berger (előadó) bírák,

főtanácsnok: J. Mazák, hivatalvezető: R. Şereş tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. május 20-i tárgyalásra,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,


Ítéletet

1

Keresetével az Európai Közösségek Bizottsága annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Görög Köztársaság:

– mivel kizárólag a Görögországban már állandó lakóhellyel rendelkezők számára engedélyez illetékmentességet az ingatlanátruházási illeték (a továbbiakban: ille ték) tekintetében, míg az ezen országban a jövőben letelepedni szándékozó kül földieket nem mentesíti ezen adó alól, és I - 69

2011. 01. 11-I ÍTÉLET – C-155/09. SZ. ÜGY

– mivel meghatározott feltételek mellett kizárólag a görög állampolgárok számára engedélyezi az említett illeték alóli mentességet a Görögországban megszerzett első lakóingatlan esetén, ily módon kifejezetten hátrányosan megkülönböztetve a nem görög állampolgár külföldi lakosokat,

nem teljesítette az – az EK 12. cikkel összefüggésben értelmezett – EK 18. cikk ből, az EK 39. cikkből és az EK 43. cikkből, valamint az Európai Gazdasági Térség ről szóló, 1992. május 2-i megállapodás (HL 1994. L 1., 3. o.; a továbbiakban: EGTMegállapodás) 4., 28. és 31. cikkéből eredő kötelezettségeit, mivel akadályozza az e rendelkezésekből következő alapvető szabadságok gyakorlását.

Jogi háttér

Az uniós jog

2

Az EK 12. cikk első bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„E szerződés alkalmazási körében és az abban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül, tilos az állampolgárság alapján történő bármely megkülönböztetés.” I - 70

BIZOTTSÁG KONTRA GÖRÖGORSZÁG 3

Az EK 18. cikk (1) bekezdése előírja:

„Az e szerződésben és a végrehajtására hozott intézkedésekben megállapított korláto zásokkal és feltételekkel minden uniós polgárnak joga van a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz.”

4

Az EK 39. cikk (1)–(3) bekezdésének a szövege a következő:

„(1) A Közösségen belül biztosítani kell a munkavállalók szabad mozgását.

(2) A munkavállalók szabad mozgása magában foglalja az állampolgárság alapján tör ténő minden megkülönböztetés megszüntetését a tagállamok munkavállalói között a foglalkoztatás, a javadalmazás, valamint az egyéb munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében.

(3) A közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okok alapján indokolt korlátozá sokra is figyelemmel a munkavállalók szabad mozgása jogot biztosít a munkavállaló nak arra, hogy:

a) tényleges állásajánlatokra jelentkezzen;

b) e célból a tagállamok területén szabadon mozogjon; I - 71

2011. 01. 11-I ÍTÉLET – C-155/09. SZ. ÜGY

c) munkavállalás céljából valamely tagállamban tartózkodjon az adott tagállam ál lampolgárainak foglalkoztatására vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazga tási rendelkezéseknek megfelelően;

d) egy tagállamban történő alkalmazását követően a Bizottság által alkalmazási ren deletekben meghatározott feltételek mellett az adott tagállam területén maradjon.”

5

Az EK 43. cikk értelmében:

„Az alábbiakban megállapított rendelkezéseknek megfelelően tilos a valamely tagál lam állampolgárainak egy másik tagállam területén történő szabad letelepedésére vo natkozó minden korlátozás. Ezt a rendelkezést azokra a korlátozásokra is alkalmazni kell, amelyek képviseletnek, fióktelepnek vagy leányvállalatnak egy tagállam valamely tagállamban letelepedett állampolgára által történő alapítására vonatkoznak.

A szabad letelepedés magában foglalja a jogot gazdasági tevékenység önálló vállalko zóként történő megkezdésére és folytatására, vállalkozások, így különösen a 48. cikk második bekezdése szerinti társaságok alapítására és irányítására, a letelepedés orszá gának joga által a saját állampolgáraira előírt feltételek szerint, figyelemmel a tőkére vonatkozó fejezet rendelkezéseire is.”

6

A jelen ítélet 2–5. pontjában említett rendelkezések – az EK 18. cikk kivételével – megegyeznek az EGT-Megállapodás 4., 28. és 31. cikkében szereplő rendelkezésekkel. I - 72


A nemzeti szabályozás

7

Az 1078/1980 törvény 1. cikkének (1) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„Az ingatlan egésze teljes tulajdonjogának házas személy által történő megszerzésé ről szóló szerződések mentesek az ingatlanátruházási illeték alól, amennyiben a vevő vagy annak házastársa, illetve gyermekei nem rendelkeznek teljes tulajdonjoggal, haszonélvezeti joggal vagy használati joggal más olyan ház vagy lakás felett, amely kielégíti családjának lakhatási szükségleteit, vagy teljes tulajdonjoggal olyan építési telek vagy telekrész felett, amely megfelel a lakhatási szükségleteiket kielégítő ingatlan területének, és olyan városban vagy helységben található, amelynek lakossága megha ladja a háromezer (3000) főt.”

8

Az említett törvény 1. cikke (3) bekezdésének a szövege a következő:

„A jelen cikk rendelkezései nem vonatkoznak az ellenszolgáltatás fejében történő ingatlanátruházásra, amennyiben a vevő állandó lakóhelye nem Görögországban található.

Kivételesen mentesség adható lakóház, lakás vagy telek olyan görög állampolgárok vagy görög származású személyek általi megszerzése esetén, akik legalább hat (6) évig külföldön dolgoztak, és akik az ország nemzeti önkormányzati nyilvántartásában szerepelnek, még ha a vétel időpontjában nem is rendelkeznek görögországi állandó lakóhellyel.” I - 73

2011. 01. 11-I ÍTÉLET – C-155/09. SZ. ÜGY 9

10

Az említett törvény 7. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a mentesség azzal a feltétellel adható meg, hogy az ingatlan legalább öt évig a vevő tulajdonában marad.

Az 1078/1980 törvény 1. cikkének (12) bekezdésében adott felhatalmazás alapján egy 2005. április 7-én hozott miniszteri határozat legalább egy évben rögzítette az érde keltek minimális folyamatos görögországi tartózkodásának időtartamát.

A pert megelőző eljárás

11

12

13

2007. december 6-án a Bizottság felszólító levelet küldött a Görög Köztársaságnak, amelyben azt állította, hogy mivel egyrészről kizárólag a Görögországban állan dó lakóhellyel rendelkezők számára ad illetékmentességet, azon külföldi lakóhel�lyel rendelkezők számára pedig nem, akik a jövőben szándékoznak letelepedni ezen országban, másrészről pedig meghatározott feltételek mellett kizárólag a görög ál lampolgárok számára engedélyez illetékmentességet a Görögországban megszerzett első lakóingatlan esetén, és ily módon kifejezetten hátrányosan megkülönbözteti a nem görög állampolgár külföldi lakosokat, az említett tagállam nem teljesítette az EK 12. cikkből, az EK 18. cikkből, az EK 39. cikkből és az EK 43. cikkből valamint az EGT-Megállapodás 4., 28. és 31. cikkéből eredő kötelezettségeit.

A Görög Köztársaság a fenti levélre 2008. február 13-án adott válaszában teljes mér tékben elutasította a Bizottság kifogásait.

Mivel a Bizottság az említett választ nem találta meggyőzőnek, 2008. szeptember 23án indokolással ellátott véleményt küldött a Görög Köztársaságnak, amelyben felszó lította, hogy a vélemény kézhezvételétől számított két hónapon belül tegye meg az ab ban foglaltaknak való megfeleléshez szükséges intézkedéseket. A tagállam a fentiekre 2008. november 21-én válaszolt, megismételve a felszólító levélre adott válaszának tartalmát. I - 74


Minthogy úgy ítélte meg, hogy a Görög Köztársaság magyarázatai nem kielégítők, a Bizottság a jelen keresetlevél benyújtása mellett döntött.

A keresetről

Az egyes alapvető szabadságjogok korlátozásán alapuló első kifogásról

A felek érvei

15

16

A Bizottság – különösen a C-330/91. sz. Commerzbank-ügyben 1993. július 13-án hozott ítéletre (EBHT 1993., I-4017. o.) hivatkozva – elsősorban azt állítja, hogy jólle het az 1078/1980 törvény 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében előírt, állan dó lakóhelyre vonatkozó kritérium nem eredményezi szükségszerűen az uniós polgá rokkal szemben alkalmazott hátrányosan megkülönböztető bánásmódot, tekintettel arra, hogy az érdekeltek állampolgárságától függetlenül alkalmazandó, az állandó görögországi lakosok nagy többségükben görög állampolgárok, ami lehetővé teheti a szóban forgó rendelkezés hátrányosan megkülönböztető jellegének megállapítását.

A Bizottság e vonatkozásban azt állítja, hogy az említett rendelkezés kizárja az adó mentesség kedvezményéből azokat a külföldi lakosokat, akik Görögországban az e tagállamban való jövőbeli letelepedés céljából első lakóingatlant vesznek. Ezen eltérő bánásmód tehát hátrányosan megkülönböztető bánásmódot eredményez a jelenlegi és a leendő lakosok között. I - 75

2011. 01. 11-I ÍTÉLET – C-155/09. SZ. ÜGY 17

18

19

Másodsorban a Bizottság – különösen a C-464/02. sz., Bizottság kontra Dánia ügy ben 2005. szeptember 15-én hozott ítéletre (EBHT 2005., I-7929. o.), valamint a C-209/01. sz., Schilling és Fleck-Schilling ügyben 2003. november 13-án hozott íté letre (EBHT 2003., I-13389. o.) utalva – emlékeztet arra, hogy a valamennyi uniós állampolgárnak a tagállamok területén való szabad mozgására és tartózkodására vo natkozó jogát kimondó EK 18. cikket az EK 39. cikk és az EK 43. cikk konkretizálja. Álláspontja szerint a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata alapján az EK-Szerződés nek a személyek szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseinek célja, hogy az uniós állampolgárok számára megkönnyítsék bármilyen szakmai tevékenység gyakorlását, és azokkal ellentétes minden olyan intézkedés, amely az állampolgárokat hátrányosan érinthetné, amikor egy másik tagállam területén kívánnak gazdasági tevékenységet végezni. Az olyan rendelkezések, amelyek akadályozzák vagy visszatartják valamely tagállam állampolgárait attól, hogy a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorolva, el hagyják származási országukat, e szabadság korlátozásának minősülnek, még abban az esetben is, ha az érintett munkavállalók állampolgárságától függetlenül alkalma zandóak. A Bizottság a fenti ítélkezési gyakorlat alapján azt állítja, hogy a szóban for gó görög jogszabály nyilvánvalóan ellentétes az EK 18., EK 39. és EK 43. cikkel, mivel azon személyek helyzetét, akik még nem állandó jelleggel tartózkodnak e tagállam ban, és akik állandó jelleggel kívánnak ott letelepedni, kevésbé vonzóvá teszi, mint azon állandó lakosokét, akiknek az adóelőnyt megadják.

E tekintetben a Bizottság pontosítja, hogy az EK 39. és EK 43. cikk megsértése ak tív személyek esetében valósul meg. Az EK 18. cikk ezzel szemben közvetlenül azon személyekre alkalmazandó, akik nem folytatnak gazdasági tevékenységet, vagy nincs kapcsolatuk Görögországgal, ami a jelen esetben különösen a nyugdíjasokat érinti.

A fentivel azonos érvelés alapján véli úgy a Bizottság, hogy az 1078/1980 törvény 1. cikkének (1) bekezdése és 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdése ellentétes az EGT-Megállapodás 28. és 31. cikkével. I - 76


21

22

23

Az említett rendelkezésekkel bevezetett korlátozás igazolását illetően a Bizottság azt állítja, hogy az a Görög Köztársaság által hivatkozott egyik közérdekű céllal sem iga zolható, és mindenképpen ellentétes az arányosság elvével.

A belföldi lakosok lakóingatlan-szerzésének elősegítésére és az ezzel kapcsolatos in gatlanspekuláció megelőzésére irányuló célok vonatkozásában a Bizottság elsősorban azt állítja, hogy e célt olyan személyek esetében is követni lehetne, akik annak ér dekében vesznek első lakóingatlant, hogy később Görögországban telepedjenek le. Másodsorban a Bizottság arra hivatkozik, hogy az 1078/1980 törvény nem írja elő az ingatlanszerző számára annak kötelezettségét, hogy a megszerzett ingatlant állandó lakóhelyként használja, és azt sem tiltja meg számára, hogy azt bérbe adja vagy to vábbértékesítse. Márpedig ilyen kötelezettség hiányában a fenti cél nem érhető el, arra tehát a Görög Köztársaság hasznosan nem hivatkozhat.

Egyébiránt a Bizottság arra hivatkozik, hogy léteznek az említett célkitűzések eléré sére alkalmas, kevésbé kényszerítő ellenőrző mechanizmusok, mint például a Gö rögországban letelepülő személyeknek az illetékes görög hatóságnál történő nyilván tartásba vétele, e személyeknek az adózófizetők nyilvántartásába történő bejegyzése, adóbevallásaik ellenőrzése és meghatározott feltételek teljesítésétől függően előnyös adójogi bánásmód engedélyezése. Az ilyen ellenőrzési rendszert ráadásul „nyilatko zatok” is kiegészíthetik. Következésképpen az említett adómentesség engedélyezésé nek azon személyektől való megtagadása, akik még nem rendelkeznek görögországi állandó lakóhellyel, de a jövőbeli letelepedés szándékával vesznek ingatlant ezen or szágban, túllépi a görögországi ingatlanspekuláció megelőzésére irányuló cél megva lósításához szükséges mértéket.

A Bizottság vitatja, miszerint a vevőre vonatkozó adózási információk hiányában le hetetlen lenne adott esetben megállapítani a vevőhöz kapcsolódó egyéb görögországi ingatlanok létezését, és ezért a vitatott nemzeti rendelkezést nem lehet úgy tekinteni, I - 77

2011. 01. 11-I ÍTÉLET – C-155/09. SZ. ÜGY

mint amely a törvény kikerülésének megakadályozására irányul. E tekintetben azt ál lítja, hogy a Görögországban letelepedni kívánó személyek esetében annak megálla pítása, hogy rendelkeznek-e már görögországi ingatlannal, vagy sem, nem nehezebb az utóbbiak esetében, mint azok esetében, akik már rendelkeznek belföldi lakóhellyel. Tekintettel arra, hogy az adóbevallás nem tekinthető kiemelkedően megbízható esz köznek, semmivel sem ellentétes, ha a görög hatóságok megkérdezik a vevőket arról, hogy tulajdonosaik-e már görögországi ingatlannak. A Bizottság e vonatkozásban utal a megfelelő nyilvántartásokba – mint például a közelmúltban létrehozott ingatlannyilvántartásba – való bejegyzés lehetőségére és a visszaélések megelőzését lehetővé tévő ellenőrzések bevezetésének lehetőségére.

24

25

26

Végül a Bizottság a Görög Köztársaság azon érvét is vitatja, amely szerint az uniós jog nem szünteti meg a nemzeti jogalkotó azon jogát, hogy az adókönnyítések és –elő nyök engedélyezését meghatározott kritériumoknak rendelje alá. E tekintetben arra hivatkozik, hogy a Szerződés nem csupán a közvetlenül hátrányosan megkülönbözte tő bánásmódot tiltja, hanem általánosabban az alapvető szabadságoknak a közvetlen adózás területén történő korlátozásait is. Az 1078/1980 törvény 1. cikke (3) bekezdé sének első albekezdése vitathatatlanul megvalósítja a személyek szabad mozgásának korlátozását, mivel e rendelkezés visszatartja a más tagállamokban élő és többségük ben e tagállamok állampolgárságával rendelkező, nem pedig görög állampolgárságú személyeket attól, hogy Görögországban telepedjenek le.

A Görög Köztársaság az állított kötelezettségszegés egészét vitatja, először is arra hi vatkozva, hogy amennyiben helytálló, hogy az EK 12. cikk és az EK 39. cikk kifejezetten megtiltja az állampolgárságon alapuló minden hátrányos megkülönböztetést, a nem zeti jogalkotó által különböző alkalmakkal elfogadott rendelkezések összességéből, valamint a görög állampolgárságnak a szóban forgó adómentesség engedélyezésének feltételei közül való kizárásából következik, hogy az említett állam állandó szándéka mindig is arra irányult, hogy e mentességben ne csupán a görög állampolgárok, ha nem általánosabban mindazon természetes személyek is részesüljenek, akik görögor szági állandó lakóhellyel rendelkeznek, az utóbbiak állampolgárságától függetlenül.

E vonatkozásban a Görög Köztársaság hangsúlyozza, hogy az Államtanács véle ményének kikérését követően, 1992-ben annak érdekében kiadott körlevél, hogy a I - 78


közigazgatásnak segítséget nyújtson az 1078/1980 törvény helyes alkalmazásához, pontosítja, hogy az említett törvény vitatott rendelkezései más tagállamok állam polgáraira is alkalmazandók, pontosan ugyanazon feltételekkel, mint a belföldiekre. Ezenfelül egy 2004. június 21-i miniszteri határozat tartalmazza, hogy az említett mentesség kedvezményében való részesüléshez az uniós állampolgárok állandó lakó helyét és gazdasági tevékenységét többek között adóbevallások, társadalombiztosítási szervezetek igazolásainak, munkaszerződések, valamely tevékenység megkezdésével kapcsolatos dokumentumok, lakásbérleti szerződések bemutatásával is bizonyítani lehet.

27

28

Ezt követően a szabad mozgás jogával élő uniós állampolgárok és az összehasonlít ható helyzetben lévő belföldiek közötti – az EK 12. és az EK 18. cikkből következő – egyenlő bánásmód alapelvét illetően a Görög Köztársaság arra vonatkozó kétségeit fejezi ki, hogy az adómentesség vonatkozásában az uniós állampolgárokra alkalma zott korlátozásoknak összehasonlíthatóknak kell-e lenniük a belföldi állampolgárokra vonatkozókkal. E tagállam szerint ugyanis az uniós jog egyáltalán nem követeli meg azt, hogy az uniós állampolgárokat – a fogadó tagállamban való teljes integrációjukra vonatkozó kötelezettség teljesítése érdekében – a belföldi állampolgárokra alkalma zottakkal egyenértékű feltételek mellett mentesítsék az illeték alól. A Görög Köztársa ság pontosítja, hogy az első lakóingatlan vásárlásakor az illetékmentességben való ré szesüléshez a belföldi állampolgároknak számos feltétel teljesítését kell bizonyítaniuk, és adóbevallásokat kell benyújtaniuk. Márpedig a Bizottság érvelése – amennyiben alkalmazásra kerül – azzal az eredménnyel járna, hogy a Görög Köztársaságtól eltérő tagállamok állampolgárait egyszerű nyilatkozattétel alapján ugyanazon kedvezmény ben részesítené, mint amelyet az utóbbi tagállam állampolgárainak engedélyeznek, ami nem lenne helyes.

Végül az 1078/1980 törvény 1. cikke (3) bekezdése első albekezdésének igazolását il letően a Görög Köztársaság pontosítja, hogy az kizárólag első lakóingatlan vételére, tehát a vagyonátruházások olyan rendkívül szűk csoportjára alkalmazandó, amelyek közérdekű szükségletet elégítenek ki. I - 79

2011. 01. 11-I ÍTÉLET – C-155/09. SZ. ÜGY 29

30

31

Egyébiránt e tagállam szerint az említett rendelkezést igazolja, hogy az a magánsze mélyek által történő lakásszerzés elősegítésére, következésképpen a családok támo gatására irányult. Az állam szociálpolitikájának szélesebb keretébe illeszkedik, ami ily módon tanúsítja a közép- és alsóosztályról való gondoskodását, amelyek részére olyan lakhatási támogatást nyújt, amely szociális célú adóelőny formáját ölti.

Ezenfelül a 2005. április 7-i miniszteri határozat valamennyi érdekelt esetében egy évben rögzítette a minimális folyamatos ottlakás követelményét. E feltétel arányos, megfelelő és szükséges, tekintettel arra, hogy olyan ésszerű időtartamról van szó, amely lehetővé teszi az uniós állampolgár számára, hogy megismerkedjen az ország gal, alkalmazkodjon hozzá és annak életmódjához, valamint ingatlanvásárlás céljából tanulmányozza a piacot. E feltétel annak biztosítékát képezi, hogy a vevő használat céljából szerzi első lakóingatlanát, és nem haszonszerzési vagy más célból kíván ingat lanokat venni. Megbízhatóbb kritériumok hiányában az említett minimális ottlakási időtartamot ítélték alkalmasnak az adócsalás visszaszorítása és a visszaélések megelő zése érdekében. Egyébiránt ezen időtartam nem annyira hosszú, hogy nehézségeket okozzon a Görögországban lakni kívánó személyeknek, vagy hogy visszatartsa őket a görögországi letelepedéssel kapcsolatos terveik megvalósításától.

E vonatkozásban a Görög Köztársaság elutasítja a Bizottság azon következtetéseit, amelyeket azon körülményből von le, hogy a vevő részére nem írnak elő kötelezett séget a megvásárolt ingatlan állandó lakóhelyként történő használatára vonatkozóan, sem pedig ebből következően semmilyen tilalmat annak bérbeadása vagy újraértéke sítése tekintetében. Az újraértékesítéssel kapcsolatban az említett tagállam azt állítja, hogy a Bizottság fenti állítása nem helytálló, mivel az 1078/1980 törvény 1. cikkének (7) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a mentességet azon feltétellel engedélyezik, hogy az ingatlan legalább öt évig a vevő tulajdonában marad. Mivel a nemzeti jogalkotó realista megközelítést alkalmazott, nem rögzített szigorú kritériumokat az első lakó ingatlan használata vonatkozásában, figyelembe véve azon körülményt, hogy a vevő gazdasági tevékenységének súlypontja és családi helyzete egyaránt megváltozhat. I - 80


33

34

35

A Görög Köztársaság ezenkívül úgy véli, hogy a Bizottságnak az 1078/1980 törvény céljainak elérését lehetővé tévő, kevésbé kényszerítő mechanizmusok – azaz az ön kormányzati vagy adózási nyilvántartásokba történő bejegyzés, illetve az adóbeval lások benyújtása – kapcsán tett javaslatai nem hatékonyak. E tekintetben emlékeztet arra, hogy a Görögországban letelepedő uniós állampolgárok nem kötelesek az ön kormányzatnál bejelentkezni, sem pedig adóazonosító-számot szerezni vagy adóbe vallásokat benyújtani addig, amíg nem szereztek ingatlant. Ezenfelül az ingatlaneladá sokat még nem építették be az ingatlan-nyilvántartás informatikai rendszerébe, mivel annak bevezetése még csak kezdeti szakaszában van.

A Görög Köztársaság azt a következtetést vonja le, hogy az állandó lakóhely krité riumának eltörlése tehát sokkal inkább megnehezítené az illetékmentességben való részesüléshez előírt feltételek ellenőrzését, és esetlegesen azzal a következménnyel járna, hogy megkerülik a releváns rendelkezéseket, mivel a vevőre vonatkozó minden adózási információ hiányában lehetetlen ellenőrizni, hogy az utóbbi rendelkezik-e más görögországi ingatlannal.

Hasonlóképpen a Görög Köztársaság – mint nem megfelelőt – elvetette a Bizottság arra vonatkozó javaslatát, hogy a vevőtől egy egyszerű nyilatkozat megtételét köve teljék meg annak megállapítása céljából, hogy rendelkezik-e már görögországi in gatlannal, mivel az ilyen nyilatkozat nem nyújt semmilyen garanciát az adóigazgatás számára.

Végül a Görög Köztársaság arra hivatkozik, hogy még ha az uniós jog rendelkezései az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés megszüntetése keretében elő is írják a tagállami hatáskörök gyakorlásának korlátozását az adózás területén, e rendelkezések nem szüntetik meg a nemzeti jogalkotó azon hatáskörét, hogy konk rét kritériumokat írjon elő az adóelőnyök engedélyezése céljából, különösen amikor az adómentességeket szociális kritériumok alapján hozták létre. A fent hivatkozott Bizottság kontra Dánia ügyben hozott ítéletre és a C-190/98. sz. Graf-ügyben 2000. január 27-én hozott ítéletre (EBHT 2000., I-493. o.) hivatkozva, e tagállam azt állítja, hogy még a megkülönböztetés nélkül alkalmazott olyan rendelkezések is, amelyek va lamely tagállam állampolgárát megakadályozzák abban vagy visszatartják attól, hogy I - 81

2011. 01. 11-I ÍTÉLET – C-155/09. SZ. ÜGY

elhagyja származási országát a szabad mozgáshoz való jogának gyakorlása érdekében, csak abban az esetben képezik e szabadság akadályát, ha a munkavállalóknak a mun kaerőpiachoz való hozzáférését feltételektől teszik függővé.

36

37

38

A Bizottság válaszában teljes egészében fenntartja a keresetében korábban előadott érvelését.

Ezzel szemben a Görög Köztársaság viszonválaszában úgy véli, hogy a Bizottság nem vette figyelembe az 1078/1980 törvény vitatott rendelkezéseinek szociális tartalmára vonatkozó érveit. Úgy véli, hogy szociális előnyök megfontolás és ellenőrzés nélkül történő odaítélése a szabad mozgáshoz való jogát gyakorló valamennyi uniós állam polgár számára egyrészről a hatályos szociális tárgyú nemzeti szabályozások meg kerüléséhez vezet, másrészről pedig megszüntetné az általuk követett célok szoci ális jellegét, mivel ezen előnyök odaítélése kizárólag azon körülményen alapulna, hogy a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorló személyek uniós állampolgársággal rendelkeznek.

Ily módon a Görög Köztársaság – a C-343/92. sz., Roks és társai ügyben 1994. február 24-én hozott ítéletre (EBHT 1994., I-571. o.), valamint a C-280/94. sz., Posthuma-van Damme és Oztürk ügyben 1996. február 1-jén hozott ítéletre (EBHT 1996., I-179. o.) hivatkozva – azt állítja, hogy a szociális célok megvalósításával kapcsolatos nemzeti gyakorlatok a tagállamoknak a szociálpolitikájuk meghatározása érdekében megtar tott – az általuk létrehozott szociális védelem jellegét és terjedelmét érintő – mérle gelési hatáskörébe tartoznak, feltéve hogy cselekményeik arányosak a követett céllal. Következésképpen a Görög Köztársaság azt állítja, hogy az 1078/1980 törvény 1. cik kének (1) bekezdése és 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdése nem ellentétes az uniós joggal, és hangsúlyozza, hogy az e rendelkezés által követett célok kevésbé korlátozó eszközökkel nem érhetők el. I - 82



39

40

41

42

43

Bevezetésképpen emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorla ta szerint a közvetlen adók ugyan a tagállamok hatáskörébe tartoznak, ez utóbbiak azonban hatáskörüket a közösségi jog tiszteletben tartásával kötelesek gyakorolni (lásd különösen a C-334/02. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2004. már cius 4-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-2229. o.] 21. pontját, a C-104/06. sz., Bizottság kontra Svédország ügyben 2007. január 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-671. o.] 12. pontját és a C-152/05. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2008. január 17én hozott ítélet [EBHT 2008., I-39. o.] 16. pontját).

Meg kell tehát vizsgálni, hogy – a Bizottság állításának megfelelően – az 1078/1980 törvény 1. cikkének (1) bekezdése és 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdése korlá tozza-e a személyek szabad mozgását az EK 18., az EK 39., az EK 43. cikkben, valamint az EGT-Megállapodás 4., 28. és 31. cikkében foglaltak értelmében.

Az EK 18. cikk, amely általános jelleggel rögzíti valamennyi uniós állampolgárnak a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, különös kifejeződést kap az EK 39. cikkben a munkavállalók szabad mozgása tekintetében, az EK 43. cikkben pedig a letelepedés szabadsága tekintetében (lásd a C-345/05. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2006. október 26-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-10633. o.] 13. pontját, a fent hivatkozott Bizottság kontra Svédország ügyben hozott ítélet 15. pontját és a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 18. pontját).

Következésképpen először is meg kell vizsgálni, hogy az 1078/1980 törvény 1. cik kének (1) bekezdésében és 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében foglalthoz hasonló nemzeti szabályozás ellentétes-e az EK 39. és az EK 43. cikkel.

A Szerződés személyek szabad mozgására vonatkozó rendelkezései összességé nek célja, hogy az Unió állampolgárai számára megkönnyítsék bármilyen szakmai I - 83

2011. 01. 11-I ÍTÉLET – C-155/09. SZ. ÜGY

tevékenység gyakorlását annak egész területén, és azokkal ellentétes minden olyan intézkedés, amely az állampolgárokat hátrányosan érinthetné, amikor egy másik tag állam területén kívánnak gazdasági tevékenységet végezni (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Dánia ügyben hozott ítélet 34. pontját és az ott hivatkozott ítélke zési gyakorlatot; a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ügyben hozott íté let 15. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Svédország ügyben hozott ítélet 17. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 21. pontját).

44

45

46

A jelen ügyben a Görög Köztársaság arra hivatkozik, hogy a vitatott rendelkezések ben az illetékmentesség engedélyezésének feltételei között egyáltalán nem szerepel a görög állampolgárság követelménye, mivel az egyedül megkövetelt feltételt a görög országi állandó lakóhely jelenti.

E vonatkozásban elegendő megjegyezni, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az egyenlő bánásmódra vonatkozó szabályok nem csupán az állampolgársá gon alapuló nyílt hátrányos megkülönböztetést, hanem a hátrányos megkülönböz tetés valamennyi leplezett formáját is tiltják, ezek ugyanis más megkülönböztető ismérvek alkalmazásával valójában ugyanahhoz az eredményhez vezetnek (lásd kü lönösen a 152/73. sz. Sotgiu-ügyben 1974. február 12-én hozott ítélet [EBHT 1974., 153. o.] 11. pontját, a fent hivatkozott Commerzbank-ügyben hozott ítélet 14. pontját és a C-103/08. sz. Gottwald-ügyben 2009. október 1-jén hozott ítélet [EBHT 2009., I-9117. o.] 27. pontját).

Különösen ez a helyzet olyan intézkedés esetén, amely a lakóhelyre vagy tartózko dási helyre vonatkozó kritériumon alapuló megkülönböztetést ír elő, mivel ez főként a más tagállamok állampolgáraival szembeni hátrányos megkülönböztetés veszélyét hordozza magában, mivel azok a személyek, akiknek lakóhelyük illetve tartózkodási helyük nem az adott tagállam területén található, leginkább azok, akik nem ennek a tagállamnak az állampolgárai (lásd különösen a C-224/97. sz. Ciola-ügyben 1999. áp rilis 29-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-2517. o.] 14. pontját, a C-388/01. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2003. január 16-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-721. o.] 14. pontját és a fent hivatkozott Gottwald-ügyben hozott ítélet 28. pontját). I - 84


48

49

50

Márpedig a jelen esetben az 1078/1980 törvény 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdése pontosan ilyen típusú kritériumon alapul, mivel e rendelkezés az ille tékmentesség kedvezményét kizárólag a görögországi állandó lakóhellyel rendelke zők részére tartja fenn. E vonatkozásban meg kell jegyezni, hogy jóllehet az ingatlan megszerzőjének állampolgárságától függetlenül alkalmazandó, az illetékmentesség ben való részesüléshez szükséges állandó belföldi lakóhely kritériuma kapcsán fenn áll annak veszélye, hogy azt különösen a görög állampolgársággal nem rendelkező személyek kárára alkalmazzák. Ezek ugyanis leggyakrabban azok a személyek, akik Görögország területén kívül hozták létre lakóhelyüket.

Következésképpen az említett rendelkezés hátrányos helyzetbe hozza a Görögország ban lakóhellyel nem rendelkező azon személyeket, akik az e tagállamban történő jö vőbeli letelepedés szándékával vásárolnak első lakóingatlant, mivel nem teszi lehető vé e személyek számára, hogy az első lakóingatlan vásárlásakor fizetendő illeték alól mentességet élvezzenek, míg a már görögországi lakóhellyel rendelkező és ott első lakóingatlant vevő személyek élvezhetik e mentességet.

E feltételek mellett a fent említett rendelkezés visszatartó erővel rendelkezik a görög országi lakóhellyel nem rendelkező azon személyek vonatkozásában, akik az EK 39. és az EK 43. cikkből eredő szabad mozgás joga alapján e tagállamban első lakóingatlant kívánnak szerezni.

A fentiekből következik, hogy azáltal, hogy az 1078/1980 törvény 1. cikkének (1) be kezdése és 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdése az első lakóingatlan vásárlása kor kivetett illeték alóli mentesség kedvezményét a görögországi állandó lakóhel�lyel rendelkező személyek részére tartja fenn, alkalmas az EK 39. cikkben, illetve az EK 43. cikkben külön-külön garantált, a munkavállalók szabad mozgásának és a lete lepedés szabadságának korlátozására. I - 85

2011. 01. 11-I ÍTÉLET – C-155/09. SZ. ÜGY 51

52

53

54

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából azonban az következik, hogy azon tagálla mi intézkedések, amelyek alkalmasak arra, hogy akadályozzák vagy kevésbé vonzó vá tegyék a Szerződés által biztosított alapvető szabadságok gyakorlását, mégis elfo gadhatók azzal a feltétellel, hogy közérdekű célt szolgálnak, hogy alkalmasak e célok megvalósításának biztosítására, és hogy nem lépik túl az elérni kívánt cél megvaló sításához szükséges mértéket (lásd többek között a fent hivatkozott Bizottság kont ra Portugália ügyben hozott ítéletet 24. pontját, a fent hivatkozott Bizottság kontra Svédország ügyben hozott ítéletet 25. pontját és a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítéletet 26. pontját).

Ezzel kapcsolatban a Görög Köztársaság arra hivatkozik, hogy az állandó lakóhely fel tételét különösen egyrészről az első lakóingatlan magánszemélyek általi megszerzé sének elősegítésére, valamint az ingatlanspekuláció megelőzésére, másrészről pedig az adócsalás visszaszorítására és a visszaélések megelőzésére irányuló célok igazol ják. Ezenfelül e feltétel az érintett tagállam szociálpolitikájának általánosabb kereté be illeszkedik, amely vonatkozásában a szociális célok megvalósításával kapcsolatos nemzeti gyakorlatok azon mérlegelési hatáskörbe esnek, amelyet a tagállamok szoci álpolitikájuk meghatározása érdekében őriznek meg az általuk létrehozott szociális védelem jellege és terjedelme vonatkozásában azzal a feltétellel, hogy intézkedéseik arányosak a követett céllal.

Feltételezve, hogy ezen érvek felhozhatók a személyek szabad mozgása akadályozá sának igazolására, meg kell állapítani, hogy az 1078/1980 törvény 1. cikke (3) bekez désének első albekezdésében előírt, görögországi lakóhelyre vonatkozó feltétel egy általán nem teszi lehetővé az említett rendelkezés által állítólagosan követett célok elérését, ráadásul túllépi az e célok eléréséhez szükséges mértéket.

Ami először is a szóban forgó nemzeti szabályozás megfelelőségét illeti, ha az emlí tett rendelkezés annak elkerülésére is irányul, hogy az ingatlan vevője abból hasznot húzzon, és ily módon elősegíti a spekuláció megelőzését, meg kell állapítani, hogy az e rendelkezés által támasztott feltétel nem teszi lehetővé a követett cél elérését, mivel I - 86


az 1078/1980 törvény nem írja elő az ingatlan vevője számára annak kötelezettségét, hogy azt állandó lakóhelyként használja, és nem tiltja meg számára annak bérbeadá sát. Ilyen kötelezettség hiányában a Görög Köztársaságnak a spekuláció elleni küzde lemmel kapcsolatos érve nem fogadható el.

55

56

E megállapítás alkalmazandó a Görög Köztársaság által kifejezetten hivatkozott – az alacsony és közepes jövedelmű családok támogatásának szükségességére alapított – szociálpolitikai érvre is. Tekintettel arra, hogy nem áll fenn az előző pontban említett hez hasonló kötelezettség, nem tűnik úgy, hogy az 1078/1980 törvény alkalmas lenne az említett cél megvalósításának biztosítására, mivel az első lakóingatlan vásárlása kor megadott adóelőnyt az állandó lakóhely feltételét teljesítő valamennyi személy részére engedélyezik függetlenül attól, hogy a közép- és alsóosztályba tartoznak-e. E feltételek mellett nem vélelmezhető, hogy ezen adóelőny nem szelektív engedélyezése kielégíti az 1078/1980 törvény állítólagosan szociálpolitikai célját. Egyébiránt a Görög Köztársaság nem bizonyította, hogy az első lakóingatlan vételéhez kapcsolódó illeték mentesség olyan szociális célú adóelőny, amely kizárólag a leghátrányosabb helyzetű társadalmi osztályokba tartozó személyeket célozza.

Másodszor azon értékelést illetően, amelyet a szóban forgó szabályozás szükségessé ge vonatkozásában kell elvégezni, meg kell állapítani, hogy a Görög Köztársaság által felhozott, az adócsalás korlátozására és a mentesség céljának kikerülésére irányuló – például annak kedvezményét több ingatlan vásárlásához történő kérelmezésével meg valósított – visszaélések elkerülésére irányuló célokra alapított érvek nem bizonyítják, hogy a vitatott rendelkezések szükségesek e cél eléréséhez. Ezzel szemben az említett cél épp ugyanannyira elérhető abban az esetben is, ha a vevők nem rendelkeznek ál landó belföldi lakóhellyel. I - 87

2011. 01. 11-I ÍTÉLET – C-155/09. SZ. ÜGY 57

58

59

60

Ahogyan ugyanis arra a Bizottság jogosan hivatkozik, léteznek az említett célkitű zések elérésére alkalmas, kevésbé kényszerítő ellenőrző mechanizmusok, amelyek lehetővé teszik a görög hatóságok számára, hogy megbizonyosodjanak arról, misze rint az ingatlan vevője tiszteletben tartja-e az illetékmentességben való részesüléshez előírt valamennyi feltételt, különösen annak ellenőrzését, hogy nem rendelkezik más görögországi ingatlannal, ilyen mechanizmus például az adófizetők nyilvántartásába vagy az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés, adóbevallások vagy lakóhellyel kapcsolatos nyilatkozatok megkövetelése vagy az adóügyi hatóságok által végzett el lenőrzések bevezetése, amelyeket a vevők eskü alatt tett olyan nyilatkozatai egészíte nek ki, amelyek kapcsán az utóbbiak büntetőjogi felelősséggel tartoznak nyilatkozata ik tartalmáért és pontosságáért.

A fentiekből következik, hogy az olyan szabályozás, mint a 1078/1980 törvény 1. cik kének (1) bekezdésében és 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében szereplő nemzeti szabályozás, túllépi a kitűzött cél eléréséhez szükséges mértéket.

E megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy az 1078/1980 törvény 1. cik kének (1) bekezdésében és 1. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében szereplő, az állandó lakóhelyre vonatkozó feltétel egyrészről nem alkalmas az első lakóingat lan megszerzésének elősegítésére, az ingatlanspekuláció megelőzésére, valamint az alacsony és közepes jövedelmű családok támogatására irányuló célok igazolására, másrészről pedig nem szükséges az adócsalás visszaszorítása és a mentesség céljának kikerülésére irányuló visszaélések elkerülése érdekében, így azt a következtetést kell levonni, hogy az ilyen feltétel ellentétes az EK 39. és az EK 43. cikkel.

Másodszor a görögországi lakóhellyel nem rendelkező és gazdasági tevékenységet nem folytató személyek esetében ugyanezen következtetés vonható le az EK 18. cikk re alapított kifogással kapcsolatos érvek azonossága miatt (lásd a C-522/04. sz., Bi zottság kontra Belgium ügyben 2007. július 5-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-5701. o.] 72. pontját és a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 30. pontját). I - 88


62

63

A Bizottság azt is állítja, hogy e rendelkezések fenntartása miatt a Görög Köztársaság nem teljesítette az EGT-Megállapodásnak a 28. cikkben rögzített, a munkavállalók szabad mozgására, illetve a 31. cikkben rögzített, a letelepedés szabadságára vonatko zó rendelkezéseit.

E tekintetben ki kell emelni, hogy az EGT-Megállapodásnak a 28. cikkben rögzített, a munkavállalók szabad mozgására, illetve a 31. cikkben rögzített, a letelepedés szabad ságára vonatkozó korlátozásokat megtiltó szabályai megegyeznek az EK 39., illetve az EK 43. cikkben foglalt szabályokkal.

Következésképpen meg kell állapítani, hogy mivel az 1078/1980 törvény 1. cikke (3) bekezdése második albekezdésének alkalmazásával kizárólag a belföldön állandó lakóhellyel rendelkezőket mentesíti az illeték alól, míg azon külföldiek, akik e tag állam területén kívánnak letelepedni, nem részesülnek az említett illeték alóli men tességben, a Görög Köztársaság nem teljesítette az EK 18. cikkből, az EK 39. cikk ből és az EK 43. cikkből, valamint az EGT-Megállapodás 28. és 31. cikkéből eredő kötelezettségeit.

Az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésre alapított második kifogásról

A felek érvei

64

A Bizottság arra hivatkozik, hogy az 1078/1980 törvény 1. cikke (3) bekezdésének má sodik albekezdése állampolgárságon alapuló, kifejezett hátrányos megkülönböztetést tartalmaz, mivel kizárólag a görög állampolgárok és a görög származású személyek élvezhetik az illetékmentességet, még abban az esetben is, ha nem teljesítik a görögor szági állandó lakóhelyre vonatkozó általános feltételt. Ezen adómentesség semmilyen esetben sem ismerhető el a Görög Köztársaságtól eltérő tagállamok állampolgárainak esetében. I - 89

2011. 01. 11-I ÍTÉLET – C-155/09. SZ. ÜGY 65

66

Az EK 12. cikk első bekezdésében kimondott általános elvnek megfelelően az állam polgárságon alapuló, a görög állampolgárok javára, és a többi tagállam állampolgárai kárára hátrányosan megkülönböztető bánásmódot megvalósító valamennyi megkü lönböztetés kifejezetten tilos. A többi tagállam azon állampolgárai tehát, akik első lakóingatlant kívánnak szerezni Görögországban, olyan illetéket kötelesek fizetni, amelyet a görög állampolgárok általi ingatlanszerzések esetében nem kell alkalmaz ni, ami a görögországi első lakóingatlan megszerzését a külföldiek számára kevésbé vonzóvá teszi, és ily módon akadályozza az utóbbiak szabad letelepedését az említett tagállamban.

A Görög Köztársaság arra hivatkozik, hogy a görög állampolgárságnak vagy görög származásnak a görögországi állandó lakóhely feltétele alóli kivétel indokaként való alkalmazása megerősíti, hogy az illetékmentességben való részesülés alapvető feltéte le az állandó lakóhely elhelyezkedése, amely a lehető legobjektívebb és legmegfelelőbb kritérium. A vitatott rendelkezést a devizabehozatalra alkalmazandó adómentesség eltörlését követően illesztették az 1078/1980 törvénybe, és célja a görög származású személyek és a korábban kivándorolt görögök lakásszerzésének elősegítése, valamint Görögországba való visszatérésük ösztönzése. Tekintettel arra, hogy a Görög Köz társaság azon államok közé tartozik, amely lakossága a külföldre irányuló tömeges kivándorlás következtében jelentősen lecsökkent, indokoltnak találták, hogy a kül földön letelepedett görögök Görögországba történő visszatérésének ösztönzése cél jából adómentességek révén könnyítéseket engedélyezzenek. E konkrét és pontosan meghatározott kivétel egyértelmű szociálpolitikai célokat szolgál annak érdekében, hogy megőrizze a külföldön letelepedett görögök és a származási országuk közötti kapcsolatokat. Figyelembe véve különösen a vitatott rendelkezés szociális vetületét és az általa elérni kívánt célt, a Bizottság által bírált korlátozás nem lépi túl az arányosság és az elfogadhatóság korlátait. I - 90



67

68

69

70

A Bizottság azon a körülményen alapuló második kifogását illetően, miszerint az ille tékmentességet kizárólag görög állampolgárok vagy görög származású személyek ré szére engedélyezik, meg kell állapítani, hogy az 1078/1980 törvény 1. cikke (3) bekez désének második albekezdése állampolgárságon alapuló megkülönböztetést alkalmaz.

E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a hátrányos megkülönböztetés tilalma, függetlenül attól, hogy az EK 12. cik ken vagy az EK 39., illetve az EK 43. cikken alapul-e, megköveteli, hogy az összeha sonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően, és az eltérő helyzeteket ne kezeljék azonos módon. Az ilyen eltérő bánásmód csak akkor igazolható, ha objektív, az érintett sze mélyek állampolgárságától független, a nemzeti szabályozás által jogosan megvaló sítani kívánt célkitűzéssel arányos megfontolásokon nyugszik (lásd e tekintetben a C-164/07. sz. Wood-ügyben 2008. június 5-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-4143. o.] 13. pontját és a C-524/06. sz. Huber-ügyben 2008. december 16-án hozott ítélet [EBHT 2008., I-9705. o.] 75. pontját).

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a görög állampolgárok és a Görög Köztár saságtól eltérő tagállamok azon állampolgárai, akik Görögországban kívánnak le telepedni, az e tagállamban található első lakóingatlan megszerzése szempontjából összehasonlítható helyzetben vannak. Márpedig az 1708/1980 törvény 1. cikke (3) be kezdésének második albekezdése értelmében a görög állampolgárságú és görög szár mazású személyeknek, illetve a nem görög állampolgároknak az illetékmentességhez való joguk tekintetében fennálló helyzete között egyetlen tényező tehet különbséget, és ez az állampolgárságuk. Ugyanis kizárólag görög állampolgárok és görög szárma zású személyek élvezhetik az említett mentességet. Ezen – kifejezetten és kizárólag az állampolgárságon alapuló – eltérő bánásmód tehát közvetlen hátrányos megkülön böztetésnek minősül.

A Görög Köztársaság arra hivatkozik, hogy e megkülönböztetést a jelen ügyben kü lönösen azon célok igazolják, amelyek egyrészről a kivándorolt görögök és görög I - 91

2011. 01. 11-I ÍTÉLET – C-155/09. SZ. ÜGY

származású személyek lakásszerzésének elősegítésére, valamint visszatérésük ösz tönzésére irányulnak, tekintettel arra, hogy e tagállam lakossága a külföldre történő tömeges kivándorlás miatt nagymértékben lecsökkent. Másrészről az említett ren delkezésben szereplő mentességet szociálpolitikai indokok is igazolják, amennyiben a kivándorló görögök és a származási országuk közötti kapcsolatok megőrzésére irányulnak.

71

72

73

74

E megfontolások azonban nem bizonyítják olyan objektív, az érintett személyek állam polgárságától független körülmények fennállását, amelyek igazolhatják az 1078/1980 törvény 1. cikke (3) bekezdésének második albekezdésében szereplő mentességből következő hátrányos megkülönböztetést, mivel azok magán az érintett személyek ál lampolgárságán alapulnak.

Következésképpen a görög állampolgárságú és görög származású, illetve a Görög Köz társaság állampolgárságával nem rendelkező állampolgárok közötti eltérő bánásmód, amennyiben az 1078/1980 törvény 1. cikke (3) bekezdésének második albekezdése az utóbbiakat kizárja az említett rendelkezésben szabályozott mentességben részesülők köréből, az EK 12. cikk első bekezdése, az EK 39. cikk és az EK 43. cikk által tiltott hátrányos megkülönböztetésnek minősül.

A Bizottság arra is hivatkozik, hogy az említett rendelkezés fenntartása miatt a Görög Köztársaság az EGT-Megállapodásnak a külön-külön az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmával, a munkavállalók szabad mozgásával és a le telepedés szabadságával kapcsolatos 4., 28. és 31. cikkéből eredő kötelezettségeit sem teljesítette.

E vonatkozásban meg kell említeni, hogy az EGT-Megállapodás 4. cikkében szereplő, állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma, valamint az említett megállapodás 28. és 31. cikkében kimondott, a szabad mozgás és a letelepedés sza badságának korlátozását tiltó szabályok egyenként azonosak az EK 12., az EK 39. és az EK 43. cikkben szereplő szabályokkal. I - 92


Következésképpen meg kell állapítani, hogy mivel meghatározott feltételek mellett kizárólag a görög állampolgárok vagy görög származású személyek számára enge délyez illetékmentességet a belföldön megszerzett első lakóingatlan esetén, a Görög Köztársaság nem teljesítette az EK 12. cikkből, az EK 39. cikkből és az EK 43. cikkből, valamint az EGT-Megállapodás 4., 28. és 31. cikkéből eredő kötelezettségeit.

A költségekről

76

Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Görög Köztársaságot, mivel per vesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

1) A Görög Köztársaság:

– mivel az 1078/1980 törvény 1. cikkének (1) bekezdése és 1. cikke (3) be kezdésének első albekezdése alkalmazásával kizárólag a belföldön már állandó lakóhellyel rendelkezők számára engedélyez mentességet az ingatlanátruházási illeték alól, míg az ezen országban, a jövőben letele pedni szándékozó külföldieket nem mentesíti ezen adó alól, I - 93

2011. 01. 11-I ÍTÉLET – C-155/09. SZ. ÜGY

– mivel meghatározott feltételek mellett kizárólag a görög állampolgárok és görög származású személyek számára engedélyezi az említett illeték alóli mentességet a belföldön megszerzett első lakóingatlan esetén,

nem teljesítette az EK 12. cikkből, az EK 18. cikkből, az EK 39. cikkből és az EK 43. cikkből, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló, 1992. május 2-i megállapodás 4., 28. és 31. cikkéből eredő kötelezettségeit.

2) A Bíróság a Görög Köztársaságot kötelezi a költségek viselésére.

Aláírások

I - 94

C-463/09. sz. ügy

CLECE SA kontra María Socorro Martín Valor és Ayuntamiento de Cobisa (a Tribunal Superior de Justicia de Castilla-La Mancha [Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) „Szociálpolitika – 2001/23/EK irányelv – Vállalkozások átruházása – A munkavállalók jogainak védelme – Az »átruházás« fogalma – Takarítási tevékenységek – Valamely önkormányzat által új személyzet felvételével közvetlenül ellátott tevékenység”

V. Trstenjak főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2010. október 26. A Bíróság ítélete (harmadik tanács), 2011. január 20. . . . . . . . . . .

I - 97 I - 122

Az ítélet összefoglalása Szociálpolitika – Jogszabályok közelítése – Vállalkozások átruházása – A munkavállalók joga inak védelme – 2001/23 irányelv – Hatály (2001/23 tanácsi irányelv, 1. cikk, (1) bekezdés, a) és b) pont) I - 95


A munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jog szabályok közelítéséről szóló 2001/23 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontját úgy kell értelmezni, hogy ezen irányelv nem al kalmazandó olyan esetre, amelyben valamely önkormányzat, amely helyiségeinek takarítá sával korábban magánvállalkozást bízott meg, úgy dönt, hogy megszünteti az ezen utóbbival kötött szerződést, és új személyzet e célból történő alkalmazásával maga látja el az emlí tett helyiségekben a takarítási tevékenységet.

A takarítási tevékenységet valóban lehetne elsődlegesen munkaerőn alapuló tevékeny ségnek tekinteni, és következésképpen egy olyan munkavállalói közösség, amely tar tósan végez közös takarítási tevékenységet, más termelési tényezők hiányában megfelel het egy gazdasági egységnek. Ugyanakkor ez

I - 96

utóbbinak az érintett ügyleten keresztül meg is kell őriznie az identitását. Márpedig csupán az a körülmény, hogy egy magánvállalkozás és egy önkormányzat által gyakorolt tevékeny ség hasonló, sőt azonos, nem teszi lehetővé a gazdasági egység identitása megőrzésének a megállapítását. Valamely egységet ugyan is nem lehet pusztán azzal a tevékenységgel azonosítani, amellyel megbízták. Identitása olyan több, egymástól elválaszthatatlan elem ből tevődik össze, mint amilyen az egységet alkotó személyek, az egység besorolása, a munkaszervezése, a gazdálkodási módszerei vagy adott esetben a működtetéséhez rendel kezésére álló eszközök. Különösen nem őriz hető meg egy alapvetően munkaerőn alapuló gazdasági egység identitása, ha a személyze tének lényeges részét nem veszi át az állító lagos átvevő.

(vö. 39., 41., 43. pont és a rendelkező rész)

CLECE

VERICA TRSTENJAK FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA Az ismertetés napja: 2010. október 26. 1

I – Bevezetés

fennálló munkaviszonyból eredő követelé sekre vonatkozó jogvitára vezethető vissza. Az alapügy felperese a keresetével vitatja az álláspontja szerint jogellenes felmondást, mi nek során – többek között – azokra a jogokra hivatkozik, amelyeket a 2001/23 irányelv biz tosít üzletátruházás esetén.

1. A Tribunal Superior de Justicia de CastillaLa Mancha (a továbbiakban: a kérdést elő terjesztő bíróság) az EK 234. cikk 2 alapján a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üz letek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jog szabályok közelítéséről szóló, 2001. március 12-i 2001/23/EK tanácsi irányelv 3 értelmezé sével kapcsolatos kérdést terjesztett a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra.

2. Ez az előzetes döntéshozatal iránti kére lem M. Socorro Martin (a továbbiakban: az alapügy felperese), egy eddig a CLECE SA nevű takarító vállalkozás (a továbbiakban: CLECE) részére munkát végző munkavál laló és az Ayuntamiento de Cobisa (cobisai önkormányzat) között a CLECE-vel eddig 1 – Eredeti nyelv: német. Az eljárás nyelve: spanyol. 2 – Az előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló, 2007. december 13-i Lisszaboni Szerző dés (HL C 306., 1. o.) alapján jelenleg az Európai Unió műkö déséről szóló szerződés 267. cikke szabályozza. 3 – HL L 82., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 98. o.

3. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés lényegében annak tisztázását kéri a Bíróságtól, hogy a 2001/23 irányelv hatálya alá tartozik-e az olyan tényállás, amelyben egy polgármesteri hivatal, amely korábban egy magántulajdonban álló vállalkozást szer ződtetett a helyiségei takarítására, és később ezt a szerződést felmondta azért, hogy a ta karítási tevékenységet visszavegye, miközben erre kizárólag új alkalmazottakat szerződtet. Jogi szempontból az ügy ezen uniós jogi aktus hatályának kérdését veti fel, és a Bíróságnak elsősorban azt kell majd megvizsgálnia, hogy az üzletátruházáshoz szükséges, a gazdasági egység megtartására vonatkozó feltétel akkor is teljesül-e, ha a termelési tényezőket nem ruházzák át, és munkavállalókat sem vesz nek át, valamint az „átruházás” önmagában I - 97

TRSTENJAK FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA – C-463/09. SZ. ÜGY

sokkal inkább kizárólag a tevékenység funk cionális folytatását jelenti.

„A jogbiztonság és az átláthatóság érdekében szükségessé vált az átruházás jogi fogalmának tisztázása a Bíróság esetjogának fényében. Ez azonban nem változtatta meg a Bíróságnak a 77/187/EGK irányelv hatályára vonatkozó értelmezését.”

II – Jogi háttér

A – Az uniós jog

4

4. A 2001/23 irányelv az 1998. június 29-i 98/50/EK tanácsi irányelv 5 által módosított, a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek és ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jog szabályok közelítéséről szóló, 1977. február 14-i 77/187/EGK tanácsi irányelvet 6 foglalja egységes szerkezetbe.

5. A 2001/23 irányelv (3) preambulum bekezdése alapján „szükség van a munkavál lalók védelmére a munkáltató személyének megváltozása esetén, különös tekintettel jo gaik védelmének biztosítására”. 4 – Az EU-Szerződésben és az EUM-Szerződésben alkalma zott megjelölésekhez kapcsolódva az „uniós jog” fogalmát a közösségi jog és az uniós jog átfogó fogalmaként használom. Amennyiben a következőkben egyes elsődleges jogi rendelke zésekről van szó, a ratione temporis hatályos rendelkezéseket idézem. 5 – HL L 201., 88. o. 6 – HL L 61., 26. o.

I - 98

6. Ezen irányelv (8) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

7. Az irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„a) Ezt az irányelvet kell alkalmazni valamely vállalkozás, üzlet vagy ezek egy részének más munkáltató részére szerződés alap ján történő átruházása vagy összefonó dása esetén [helyesen: szerződés vagy egyesülés alapján történő átruházása esetén].

b) Az a) albekezdésnek és ennek a cikknek a további rendelkezései tárgyában [he lyesen: rendelkezéseinek sérelme nélkül] ezen irányelv értelmében akkor jön lét re átruházás, ha olyan gazdasági egység kerül átruházásra, amely megtartja iden titását, azaz az erőforrások olyan szer vezett csoportja marad, amelynek célja, hogy fő vagy kiegészítő gazdasági tevé kenységet folytasson.

c) Ezen irányelvet kell alkalmazni a közés magántulajdonban álló, gazdasági

CLECE

tevékenységet folytató vállalkozásokra, tekintet nélkül arra, hogy működésük nyereség elérését célozza, vagy sem. A közigazgatási szervek igazgatási átszer vezése vagy a közigazgatási funkcióknak a közigazgatási szervek közötti átadása nem minősül az ezen irányelv szerinti átruházásnak.”

8. Az irányelv 3. cikke (1) bekezdésének első albekezdése a következő:

„Az átadót megillető, az átruházás napján fennálló munkaszerződésből vagy munka viszonyból eredő jogok és kötelezettségek az ilyen átruházásból eredően átszállnak a kedvezményezettre.”

B – A nemzeti jog

1. A jogalkotás

10. A 2001/23 irányelvet átültető, 1995. már cius 24-i Ley del Estutato de los Trabajadores (a továbbiakban: a munkavállalók jogállásáról szóló törvény) 44. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

9. Az irányelv 4. cikke (1) bekezdésének első albekezdése a következőket mondja ki:

„Valamely vállalkozás, vagy e vállalkozás va lamely telephelyének vagy önálló termelőegy ségének átruházása önmagában nem szünteti meg a munkaviszonyt; az új munkáltatóra a munkaszerződés és a szociális biztonság tekintetében az előző munkáltató jogai és kötelezettségei vonatkoznak – beleértve a nyugállománnyal kapcsolatos kötelezettség vállalásokat is – az alkalmazandó különös szabályozásban előírt feltételek mellett, illet ve általánosságban az átadó által a kiegészítő szociális védelem területén vállalt valamennyi kötelezettséget is beleértve.”

„A vállalkozás, üzlet vagy ezek egy részének átruházása önmagában nem teremt jogala pot az átadó vagy a kedvezményezett általi elbocsátásra. Ez a rendelkezés nem akadá lyozza az olyan elbocsátásokat, amelyeknek oka gazdasági, műszaki vagy szervezeti jelle gű, és a munkaerő tekintetében változásokat eredményez.”

11. Az említett rendelkezés (2) bekezdésében kimondja, hogy „[a] jelen cikkben foglaltak alkalmazásában vállalkozás jogutódlásának tekintendő egy olyan gazdasági egység át ruházása, amely megőrzi identitását, azaz az erőforrások olyan szervezett csoportja marad, amelynek célja, hogy fő vagy kiegé szítő gazdasági tevékenységet folytasson”, amely meghatározás egybeesik a 2001/23/EK I - 99


irányelv (1) cikke (1) bekezdésének b) pontjá ban megállapítottakkal.

2. A kollektív szerződés

12. A Toledo tartomány hivatalos közlönyé nek 2005. november 22-i 269. számában köz zétett, Toledo tartomány épületeinek és he lyiségeinek a takarítására vonatkozó kollektív szerződés 14. cikke kimondja, hogy:

„Amennyiben valamely vállalkozás, amelynél a takarítást addig egy vele szerződésben álló vállalkozás látta el, az említett szolgáltatásról saját maga kíván gondoskodni, nem köteles állásukban megtartani a vele szerződésben állt átadónak szolgáltatást végző alkalmazot takat, ha a takarítást saját munkavállalókra bízza, azonban köteles átvenni az előbb emlí tett munkavállalókat, ha a takarításra új alkal mazottakat kíván szerződtetni.” I - 100

III – A tényállás, az alapügy és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

13. Az alapügy felperese 2004. március 25étől kezdve takarítónőként végzett munkát a CLECE számára. Munkavégzésének helyei az Ayuntamiento de Cobisa (Toledo) helyiségei voltak, a 2003. május 27-én az első és a má sodrendű alperes által önkormányzati iskolák és épületek takarítására megkötött szerződés értelmében. Az előzetes döntéshozatalra uta ló határozatból kitűnik, hogy a munkaszer ződés nem terjedt ki különleges eszközökkel való munkavégzésre.

14. Az Ayuntamiento, egy alkalommal tör tént meghosszabbítást követően, 2007. nov ember 9-én arról tájékoztatta a másodrendű alperes CLECE-t, hogy 2007. december 31-i hatállyal felmondja a takarítási szerződést. 2008. január 2-án az említett cég közölte az alapügy felperesével, hogy az 2008. január 1-jétől kezdve az Ayuntamiento alkalmazá sában áll, mivel e szerv lett az Ayuntamiento helyiségeinek takarítására kiírt szolgáltatás nyújtásra irányuló közbeszerzési szerződés új nyertese. Az említett szerv a munkaviszonyá ra irányadó valamennyi eddigi jog és kötele zettség tekintetében a jogelőd helyébe lép a Toledo tartomány épületeinek és helyiségei nek a takarítására vonatkozó hatályos kollek tív szerződés értelmében.

15. Az alapügy felperese 2008. január 2-án megjelent munkahelyén, az Ayuntamiento

CLECE

épületében, ahol nem tették lehetővé számá ra a munka elvégzését. A CLECE nem he lyezte át őt másik munkahelyre. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból megálla pítható továbbá, hogy az elsőrendű alperes Ayuntamiento 2008. január 10-én egy 2007. január 21-én alapított munkaközvetítő cég öt munkavállalóját szerződtette épülete helyisé geinek takarítására.

16. Az alapügy felperese által a felmondás miatt a CLECE-vel és az Ayuntamiento de Cobisával szemben benyújtott kereset tár gyában a Juzgado de lo Social No 2 de Tole do által hozott ítélet megállapította, hogy ez utóbbi szerv nem rendelkezik passzív perbeli legitimációval, és helyt adott a CLECE-vel szemben benyújtott keresetnek, a felmondást jogellenesnek minősítette, és a CLECE-t kö telezte arra, hogy választása szerint a felmon dás előtti feltételekkel vegye vissza az alapügy felperesét, vagy fizessen részére 6507,10 eu rós kártérítést, mindkét esetben kifizetve ezenfelül az eljárás miatt kiesett munkaidőért járó munkabért.

idézett ítélkezési gyakorlattal összefüggésben értelmezett 14. cikke értelmében.

18. A kérdést előterjesztő bíróság a végzésé ben kétségének ad hangot a 2001/23 irány elvnek az alapügyre való alkalmazhatóságát illetően. Az eljárást felfüggesztette, és a kö vetkező kérdést terjesztette a Bíróság elé elő zetes döntéshozatalra:

„A 2001/23 irányelvnek az 1. cikke (1) bekez désének a) és b) pontjában meghatározott hatálya alá tartozik-e az, amikor az önkor mányzat visszaveszi vagy átveszi helyiségei takarításának a korábban szerződtetett vállal kozással végeztetett tevékenységét, amelyre új alkalmazottakat szerződtet?”

IV – A Bíróság előtti eljárás

17. Az említett cég az előbbi ítélettel szem ben 2008. december 26-án fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bíróság hoz. Röviden összefoglalva, az említett fel lebbezésben a CLECE fenntartja, hogy az Ayuntamiento az alapügy felperesével fenn álló munkaviszonyban jogutódként az ő he lyébe lépett, a Toledo tartomány épületeinek és helyiségeinek a takarítására vonatkozó kollektív szerződésnek a munkavállalók jog állásáról szóló törvény 44. cikkével és az általa

19. A 2009. október 20-i előzetes döntésho zatalra utaló határozat 2009. november 25-én érkezett meg a Bíróság hivatalához.

20. Írásbeli észrevételeket a Spanyol Király ság kormánya, valamint a Bizottság nyújtott be a Bíróság alapokmányának 23. cikkében előírt határidőn belül. I - 101


21. Mivel senki nem nyújtott be tárgyalás tar tása iránti kérelmet, a 2010. augusztus 31-i ál talános értekezletet követően sor kerülhetett a jelen főtanácsnoki indítvány kidolgozására.

V – A felek lényeges érvei

22. A spanyol kormány azt az álláspontot képviseli, hogy az alapügybelihez hasonló helyzet a 2001/23 irányelv hatálya alá tarto zik, jóllehet a takarítási tevékenység vissza vétele, illetve átvállalása szigorúan véve nem azonosítható a kereskedelmi jogi értelemben vett átruházás koncepciójával.

23. Az alapügyben az Ayuntamiento nem rendelkezett a szükséges alkalmazottakkal ahhoz, hogy a helyiségei takarítását elvé geztesse, és ezért új alkalmazottakat kellett szerződtetnie. Ilyen esetben alkalmazni kell a Bíróság ítélkezési gyakorlatát, főképp mi vel nem áll fenn kétség a tekintetben, hogy a CLECE funkciójának az Ayuntamientóra való átruházására került sor, és a cél, nevezetesen a takarítási tevékenység elvégzése, ugyan az; hogy az Ayuntamiento stabil és autonóm szervezeti struktúrával rendelkezik, jóllehet a célkitűzései szélesebbek a puszta takarítási I - 102

tevékenységnél, és járulékosak egy önkor mányzat fő feladataival szemben; hogy végül az átadó alkalmazottainak száma a saját alkal mazottakra korlátozódik.

24. A Bizottság ezzel szemben azt állítja, hogy a 2001/23 irányelvet nem lehet olyan helyzet re alkalmazni, amelyben az Ayuntamiento, amely a helyiségei takarítására eredetileg egy magántulajdonban álló vállalkozást szerződ tetett, felmondja a szerződést, majd a takarí tási feladatot maga végzi el, ha nem veszi át azon munkavállalók egy – számát és kompe tenciáját tekintve – jelentős részét, amelyeket a magánvállalkozás a szerződés teljesítése ér dekében rendelkezésre bocsátott.

25. A Bíróság ugyanis többször kifejtette, hogy a takarítási ágazatban akkor lehet szó átruházásról, ha az új munkáltató nemcsak folytatja a takarítási tevékenységet, hanem az alvállalkozó alkalmazottainak számát és kompetenciáját tekintve jelentős részét is átveszi, amennyiben az alkalmazottak át vétele az alvállalkozó által az alvállalkozási szerződés teljesítése érdekében szerződtetett alkalmazottak számát és kompetenciáját te kintve jelentős részének az átvételét foglalja magában. 7 7 – A C-13/95. sz. Süzen-ügyben 1997. március 11-én hozott ítélet (EBHT 1997., I-1259. o.) 23. pontja, a C-127/96., C-229/96. és C-74/97. sz., Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben 1998. december 10-én hozott ítélet (EBHT 1998., I-8179. o.) 32. pontja, és a C-51/00. sz. Temco-ügyben 2002. január 24-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-969. o.) 33. pontja.

CLECE

26. A Bizottság előadja, hogy az előzetes dön téshozatalra utaló határozatból nem tűnik ki pontosan, hogy az alapügy felperese a CLECE által az Ayuntamiento helyiségeiben alkalma zott egyetlen munkavállaló volt-e. Mivel ez utóbbi öt munkavállalót alkalmazott az addig az alvállalkozó által végzett tevékenység foly tatására, lehetséges, hogy a CLECE hasonló létszámban alkalmazott munkavállalókat. Mindenesetre az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból megállapítható, hogy az addigi munkavállalók egyikét sem alkalmaz ták tovább, és hogy az Ayuntamiento ehelyett a helyiségei takarítására munkaerő-közvetítés útján öt új munkavállalót alkalmazott. E kö rülmény alapján nem ruháztak át „gazdasági egységet”, ezért nem áll fenn a 2001/23 irány elv értelmében vett „átruházás”

szupranacionális szinten átfogó védelmi kon cepciót azon munkavállalók jogainak biztosí tására, akiknek munkaviszonyát valamely vál lalkozás, üzlet vagy ezek részeinek átruházása érinti. Az irányelv, amely a nemzeti munkajog részharmonizációját valósítja meg, lényegé ben azt írja elő, hogy az átadónak az átruhá zás időpontjában fennálló munkaszerződés ből vagy munkaviszonyból eredő jogainak és kötelezettségeinek az átruházás alapján át kell szállniuk az átvevőre. Az irányelv célki tűzése tehát az, hogy amennyire lehetséges, biztosítsa a munkaviszonynak az átvevővel változatlan formában való fennmaradását an nak megakadályozása érdekében, hogy a vál lalkozás átruházásával érintett munkavállalók önmagában az átruházás miatt rosszabb hely zetbe kerüljenek. 8 A munkavállalók e szo ciálpolitikailag indokolt védelme mellett az EK 94. cikkre alapozott 77/187 irányelv célja a közös piac működésének biztosítása, mivel az irányelvet elfogadó jogalkotó megítélése szerint a vállalkozások vagy üzletek átruházá sa során a munkavállalók részére biztosított védelemnek a tagállamokon belüli különböző szintje kereskedelmet korlátozó hatást fejthet ki.

VI – Jogi értékelés

A – Bevezető megjegyzések

27. A 77/187 irányelvvel – amely a 2001/23 irányelv előzménye – először hoztak létre

8 – Lásd többek között a C-24/85. sz. Spijkers-ügyben 1986. már cius 18-án hozott ítélet (EBHT 1986., 1119. o.) 11. és 12. pont ját; a 105/84. sz. Foreningen af Arbejdsledere i Danmark ügyben 1985. július 11-én hozott ítélet (EBHT 1985., 2639. o.) 26. pontját; a 324/86. sz. Daddy’s Dance Hall ügyben 1988. február 10-én hozott ítélet (EBHT 1988., 739. o.) 9. pontját; a C-362/89. sz., D’Urso és társai ügyben 1991. július 25-én hozott ítélet (EBHT 1991., I-4105. o.) 9. pontját; a C-132/91., C-138/91. és C-139/91. sz., Katsikas és társai egyesített ügyekben 1992. december 16-án hozott ítélet (EBHT 1992., I-6577. o.) 21. pontját; a C-399/96. sz. Europièces-ügyben 1998. november 12-én hozott ítélet (EBHT 1998., I-6965. o.) 37. pontját; a C-232/04. és C-233/04. sz., Güney-Görres és Demir egyesített ügyekben 2005. december 15-én hozott ítélet (EBHT 2005., I-11237. o.) 31. pontját; a C-499/04. sz. Werhofügyben 2006. március 9-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-2397. o.) 25. pontját; a C-396/07. sz. Juuri-ügyben 2008. november 27-én hozott ítélet (EBHT 2008., I-8883. o.) 28. pontját; a C-466/07. sz. Klarenberg-ügyben 2009. február 12-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-803. o.) 40. pontját, és a C-151/09. sz. UGT-FSP ügyben 2010. július 29-én hozott íté let (az EBHT-ban még nem tették közzé) 40. pontját.

I - 103


28. A 77/187 irányelvet a Bíróság gyakran értelmezte. Nem utolsósorban a Bíróság íté leteinek sokfélesége alapján az irányelvet elfo gadó jogalkotó a 98/50 irányelvvel jelentősen módosította ezt az irányelvet, és annak szöve gét ezen ítélkezési gyakorlathoz igazította. Az egyértelműség kedvéért a 77/187 irányelvet végül a 2001/23 irányelv tartalmi változtatá sok nélkül újra egységes szerkezetbe foglalta. Éppen az uniós jogalkotónak és a Bíróságnak a munkajog kialakítása során – az alkotmányos hatáskörük keretében – tanúsított konstruk tív együttműködése miatt bizonyul az előző irányelvvel kapcsolatos eddigi ítélkezési gya korlat értékes segítségnek a jogalkalmazó szá mára a 2001/23 irányelv egyes rendelkezései értelmének és céljának megállapításához. Ez különösen azokra a rendelkezésekre vonat kozik, amelyek az irányelv személyi hatályát állapítják meg, és amelyek értelmezése a jelen előzetes döntéshozatali eljárás tárgyát képezi.

1. cikk(1) bekezdése a) és b) pontjának tény állási elemeit, és ezáltal a 2001/23 irányelv hatálya alá tartozik-e. Közelebbről szemlélve a kérdést előterjesztő bíróság a kérdésével azonban végső soron nem mást kér, mint tá jékoztatást arról, hogy az alapügyben meg valósult-e az irányelv értelmében vett „üzlet átruházás”. Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy az előzetes döntéshozatali eljárást jellemző együttműködési viszonynak megfe lelően elvileg kizárólag a nemzeti bíróság fel adata, hogy a közösségi jog, valamint a nem zeti átültető jog alkalmazása során vizsgálja, hogy az átruházás feltételei egyedi esetben megvalósultak-e. A Bíróság ezért ítélkezési gyakorlatában 9 értelemszerűen kimondta, hogy a nemzeti bíróságnak e vizsgálat során a szóban forgó műveletet jellemző összes tény beli körülményt együttesen kell figyelembe vennie, és átfogóan kell értékelnie az összes részszempontot.

B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálata

1. Általános fejtegetések

29. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés arra irányul, hogy a Bíróság állapítsa meg, az alapügy tényállása megvalósítja-e az I - 104

30. Másfelől a Bíróság hatáskörébe tartozik, hogy az értelmezés útján megadja a nemzeti bíróságoknak az összes releváns kritériumot annak érdekében, hogy lehetővé tegye számá ra ezt az értékelést. Ahogy az eddigi ítélkezési gyakorlat mutatja, mindazonáltal a Bíróság nincs akadályoztatva abban, hogy – annak érdekében, hogy célravezető, az alapügyben szóban forgó jogvita megoldását eredménye ző választ adjon – kiterjesztően gyakorolja az 9 – A C-175/99. sz. Mayeur-ügyben 2000. szeptember 26-án hozott ítélet (EBHT 2000., I-7755. o.) 52. pontja.

CLECE

értelmezési hatáskörét azáltal, hogy például az esetre vonatkozóan értelmezze az ilyen kritériumokat, és ennek során kitérjen az elé terjesztett tényállás egyes vonatkozásaira. 10

munkáltató változásával, egy vállalkozásra, egy üzletre vagy ezek egy részére kell vonat koznia, és szerződésen kell alapulnia. 11

31. Ezen általános fejtegetések után most már rátérek az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tulajdonképpeni – a 2001/23 irány elvnek az előzetes döntéshozatalra előterjesz tett kérdésben ismertetett tényállásra való alkalmazhatóságával kapcsolatos – kérdésére.

a) A munkáltató változása

szerződésen

alapuló

i) A megbízó hatósági minősége

2. A 2001/23 irányelv alkalmazhatósága

32. Ahogy a 2001/23 irányelv 1. cikké nek(1) bekezdéséből következik, annak al kalmazásához három feltételnek kell telje sülnie: az átruházásnak együtt kell járnia a 10 – A Bíróság a hatáskörének gyakorlása során nem szorítkozik arra, hogy az üzletátruházás meghatározására vonatkozó kritériumokat felsorolja, hanem ezeket a kritériumokat gyakran az esetre vonatkozó megközelítés alapján értelmezi. Erre helytállón utal Moizard, N., „Directive transfert et changement de prestataires de services dans la restauration collective”, Revue de jurisprudence sociale, 2004, 261. o., és Loibner, G., „Betriebsübergang bei Auftrags- und Funktionsnachfolge”, Zeitschrift für Arbeits- und Sozialrecht, 2004, 135. o. Lásd például a C-340/01. sz., Abler és társai ügyben 2003. november 20-án hozott ítélet (EBHT 2003., I-14023. o.) 36. pontját, amelyben a Bíróság megállapította, hogy egy kórházi konyha üzemeltetése esetében nem olyan tevékenységről van szó, amelynél az emberi munkaerőnek lényegében jelentősége van.

33. Előzetesen röviden emlékeztetni kell a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatára, amely nek következtében a magánjogi jogi személy gazdasági tevékenységének közjogi jogi sze mélyre történő átruházása elvileg a 77/187 irányelv hatálya alá tartozik. 12 Az efféle kö vetkeztetés – ahogy a Bíróság az UGT-FSP ügyben 2010. július 29-én hozott ítéletben 13 nemrég megerősítette – a 2001/23 irányelv hatálya alatt is szükségszerű.

34. Ebben az összefüggésben rá kell mu tatni arra, hogy a Bíróság a 77/187 irányel vet akkor is alkalmazhatónak nyilvánította, ha valamely település – a közigazgatási jog 11 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott Temco-ügyben hozott ítélet 21. pontja. 12 – A 9. lábjegyzetben hivatkozott Mayeur-ügyben hozott ítélet 29. pontja. 13 – Lásd a 8. lábjegyzetben hivatkozott UGT-FSP ügyben hozott ítélet 23. pontját.

I - 105


különös szabályi keretében eljáró közjogi jogi személy –bizonyos olyan feladatokat vesz át, amelyeket addig a település érdekében nonprofit szervezet, azaz magánjogi jogi személy látott el, amennyiben az átruházott egység megtartja identitását. 14 Következésképpen pusztán az a körülmény, hogy azt a takarítási tevékenységet, amelyet eddig a CLECE alkalmazottai végeztek az Ayuntamiento – egy hatóság – részére, ez utóbbi átveszi, nem szól a 2001/23 irányelv alkalmazhatósága ellen. Az irányelv 1. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt különleges körülmények az alapügyben egyébként sem állnak fenn.

felelős, vagy azon jogi személy, amely a vállal kozás alkalmazottaival szemben a munkálta tói kötelezettségeket teljesíti. 15

36. Logikusan a Bíróság azt is megállapította, hogy az olyan eset, amelyben egy vállalkozás szerződéssel egy másik vállalkozásra ruházza át az olyan takarítási tevékenység elvégzésé ért való felelősséget, amelyet korábban köz vetlenül végzett, 16 és az olyan eset, amelyben valamely megbízó, aki a helyiségei takarítá sára egy első vállalkozót szerződtetett, az e vállalkozóval kötött szerződést felmondja, és a hasonló munkák elvégzésére új szerződést köt egy második vállalkozóval, 17 az irányelv hatálya alá tartozik.

ii) Átruházás a takarítási szerződés felmondá sa alapján

35. Az irányelv értelmében vett átruházás módjait illetően először is meg kell állapítani, hogy a Bíróság a „szerződés alapján történő átruházás” fogalmát az ítélkezési gyakorla tában kiterjesztően értelmezi annak érdeké ben, hogy eleget tegyen az irányelv céljának, nevezetesen a munkavállalók vállalkozásuk átruházása esetén való védelmének. Ennek megfelelően a Bíróság úgy döntött, hogy az irányelv minden olyan esetben alkalmazható, amelyben szerződéses kapcsolatok kereté ben megváltozik a vállalkozás működéséért 14 – Lásd a 9. lábjegyzetben hivatkozott Mayeur-ügyben hozott ítélet 57. pontját.

I - 106

37. A jelen ügy jogi értékelése szempont jából nagyobb jelentőséggel bír azonban a Hernández Vidal és társai egyesített ügyek ben hozott ítélet, 18 amely számos párhu zamot mutat az alapüggyel, és amelyben a Bíróság megállapította, hogy az irányelvnek alkalmazhatónak kell lennie abban az eset ben, ha egy vállalkozás egy másik vállalkozást 15 – A C-171/94. és C-172/94. sz., Merckx és Neuhuys egyesített ügyekben 1996. március 7-én hozott ítélet (EBHT 1996., I-1253. o.) 28. pontja, és a 7. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 23. pontja. 16 – A C-392/92. sz. Schmidt-ügyben 1994. április 14-én hozott ítélet (EBHT 1994., I-1311. o.) 14. pontja. 17 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen-ügyben hozott ítélet 11. és azt követő pontja. 18 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 25. pontja.

CLECE

szerződtetett a helyiségei vagy azok egy része takarítására, és úgy dönt, hogy felmondja az e vállalkozással kötött szerződést, és ezentúl maga gondoskodik e tevékenység elvégzéséről. Mivel az alapügyben éppen ez az eset áll fenn, véleményem szerint a Bíróságnak a fent említett ítéletben levont következtetései minden további nélkül alkalmazhatók. Ennélfogva a „szerződés alapján történő átruházás” fogalmát – ahogy Geelhoed főtanácsnok egyébként az Abler és társai ügyben ismertetett indítványában 19 helytállóan megállapította – nem lehet például úgy értelmezni, hogy az átruházásnak kizárólag szerződés „alapján” kell megvalósulnia. Sokkal inkább az olyan egyoldalú jogi aktus is, mint a takarítási szerződés felmondása, szerződés keretében történik, és ezért az irányelv hatálya alá tartozhat.

38. A CLECE-vel addig fennálló szerződés nek az Ayuntamiento általi felmondása és az addig annak munkavállalói által végzett ta karítási tevékenység ezt követő átvétele e kö rülmény alapján elégséges a 2001/23 irányelv (1) cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmé ben vett „szerződés alapján történő átruhá zás” megállapításához. Mivel tehát fennáll a munkáltató szerződésen alapuló megváltozá sa, az üzletátruházás megállapításához szük séges feltételek közül kettő teljesült. 19 – Geelhoed főtanácsnok Abler és társai ügyre vonat kozó indítványának 57. pontja (hivatkozás az ítéletre a 10. lábjegyzetben).

b) Gazdasági egység átruházása

i) A gazdasági egység fogalma

39. Ahogy elöljáróban említettem, az irány elv célja a gazdasági egység keretén belül fennálló munkaviszony folyamatosságának a tulajdonos személyének változásától függetle nül történő biztosítása, ezért annak a kérdés nek a megválaszolása során, hogy az említett irányelv értelmében vett átruházásról van-e szó, az a döntő feltétel, hogy a kérdéses egység megtartja-e azonosságát. 20 Állandó jelleggel megszervezett olyan gazdasági egységre vo natkozó átruházásnak kell tehát fennállnia, amelynek tevékenysége nem korlátozódik egy meghatározott munka elvégzésére. 21 Az „egység” kifejezés a Bíróság ítélkezési gyakor lata szerint a személyek és erőforrások olyan szervezett csoportjára utal, amely lehetővé teszi elkülönült célú gazdasági tevékenység kifejtését. 22

40. Ezt a megfogalmazást – a Bíróság által kialakított fogalommeghatározáshoz kapcso lódva – a 98/50 irányelv utólag és csaknem szó szerint beillesztette az üzletátruházásra vonatkozó irányelv 1. cikke(1) bekezdésének 20 – Lásd különösen a 8. lábjegyzetben hivatkozott Spijkersügyben hozott ítélet 11. pontját. 21 – A C-48/94. sz. Rygaard-ügyben 1995. szeptember 19-én hozott ítélet (EBHT 1995., I-2745. o.) 20. pontja. 22 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen-ügyben hozott ítélet 13. pontja.

I - 107


b) pontjába, mindazonáltal anélkül, hogy ezáltal az előző 77/187 irányelv hatályát a Bíróság általi értelmezés megváltoztatta volna. 23 Ez utóbbit a 2001/23 irányelv (8) preambulumbekezdése is tisztázza. Az említett rendelkezés szerint az átruházásnak olyan „gazdasági egységre” kell vonatkoznia, „amely [...] az erőforrások olyan szervezett csoportja marad, amelynek célja, hogy fő vagy kiegészítő gazdasági tevékenységet folytasson”, amely az átruházást követően megtartja „identitását”.

kritériumokhoz tartozik nevezetesen(1) az érintett vállalkozás vagy az üzlet típusa; (2) az, hogy sor került-e tárgyi eszközök, azaz ingat lanok vagy ingóságok átruházására; (3) az immateriális javak értéke az átvétel időpont jában; (4) az, hogy sor került-e a vállalkozás új vezetője által a személyi állomány jelentős ré szének átvételére, (5) az ügyfélkör átadására; (6) az átruházás előtti és utáni tevékenységek hasonlóságának mértéke; (7) e tevékenységek esetleges felfüggesztésének időtartama. Ezek az elemek azonban a szempontoknak csupán egy részét jelentik az összes felmerülő jelen ség megítélése során, és emiatt nem lehet őket elszigetelten értékelni. 24

ii) A gazdasági egység fennállásának értékelé sére vonatkozó általános kritériumok

– Az egyes kritériumokról részletesen

41. Annak megállapításához, hogy a fent említett jogi meghatározás értelmében vett egységet ruháztak-e át, a szóban forgó mű veletet jellemző összes ténybeli körülményt együttesen kell figyelembe venni. A Bíróság ennek során az állandó ítélkezési gyakorlatá ban egy összesen hét értékelési kritériumot tartalmazó katalógust alkalmaz. A releváns 23 – Lásd a 8. lábjegyzetben hivatkozott Klarenberg-ügyben hozott ítélet 40. pontját.

I - 108

42. A Bíróság az ítélkezési gyakorlatában utalt továbbá annak szükségességére, hogy a szóban forgó műveletet jellemző tények ér tékelése során figyelembe vegyék – többek között – a szóban forgó vállalkozás vagy üz let típusát. A Bíróság álláspontja szerint az irányelv értelmében vett átruházás meglétére jellemző különböző szempontok fontossága szükségszerűen a végzett tevékenységektől, és még a vállalkozásban, az üzletben vagy az 24 – Lásd többek között a 8. lábjegyzetben hivatkozott Spijkersügyben hozott ítélet 13. pontját; a 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen-ügyben hozott ítélet 14. pontját; a 10. láb jegyzetben hivatkozott Abler és társai ügyben hozott ítélet 33. pontját, és a 8. lábjegyzetben hivatkozott Güney-Görres és Demir egyesített ügyekben hozott ítélet 33. és 34. pont ját. Lásd továbbá az üzletátruházásra vonatkozó irányelvnek az EFTA/EGT-államokra kiterjedő hatályú értelmezésé vel kapcsolatban az EFTA-Bíróság (az EGT-jogban foglalt egységességi követelménynek megfelelő) ítélkezési gyakor latát, többek között az E-2/95. sz. Eidesund-ügyben 1996. szeptember 25-én hozott ítélet ([1995-1996] ECR 1. o.) 32. pontját, az E-2/96. sz. Ulstein-ügyben 1996. december 19-én hozott ítélet ([1995-1996] ECR 65. o.) 28. pontját és az E-3/96. sz. Ask-ügyben 1997. március 14-én hozott ítélet ([1997] ECR 1. o.) 20. pontját. A 2001/23 irányelv az EGTMegállapodás XVIII. mellékletének 32d. pontja szerint az EFTA/EGT-államokra is alkalmazandó.

CLECE

üzletrészben alkalmazott termelési, illetve üzemeltetési módszerektől függően is változik. Mivel egy gazdasági egység e tekintetben bizonyos ágazatokban releváns tárgyi vagy immateriális eszközök nélkül is működhet, az ilyen egység gazdasági identitásának az átruházáson túl való megtartása nem függhet a termelési tényezők átruházásától. 25

43. Az utóbbi megállapítás különösen ér vényes egyes olyan gazdasági ágazatokra, mint a takarítóipar, amelyekben a tárgyi és immateriális eszközök – ahogy a Bíróság a Hernández Vidal és társai egyesített ügyek ben hozott ítéletben 26 megállapította – gyak ran a legegyszerűbb formájukban tűnnek fel, és a tevékenység alapvetően az emberi mun kaerőre épül. 27 A Bíróság ezért ebben egy takarító vállalkozás vonatkozásában azt is megállapította, hogy más termelési tényezők hiányában gazdasági egységnek tekinthető az olyan munkavállalók szervezett csoportja, akik különös és tartós jelleggel valamely kö zös feladatot látnak el. 25 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen-ügyben hozott íté let 18. pontja; a 7. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 31. pontja; a C-173/96. és C-247/96. sz., Hidalgo és társai egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 1998., I-8237. o.) 31. pontja, és a 8. lábjegyzetben hivatkozott UGT-FSP ügyben hozott ítélet 28. pontja. 26 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 27. pontja. Lásd továbbá a C-458/05. sz., Jouni és társai ügyben 2007. szeptember 13-án hozott ítélet (EBHT 2007., I-7301. o.) 32. pontját, és a 8. lábjegyzetben hivatkozott UGT-FSP ügyben hozott ítélet 29. pontját. 27 – Diller, M./Grzyb, N., „Kurzkommentar zum Urteil in der Rechssache Abler u. a./Sodexho MM Catering Gesellschaft MbH”, Entscheidungen zum Wirtschaftsrecht, 2004., 86. o., és Loibner, G., hivatkozás a 10. lábjegyzetben, 135. o., osztja a Bíróság azon értékelését, hogy a takarítási tevékenység alkalmazottak foglalkoztatása, illetve emberi munkaerő által meghatározott tevékenységnek minősül.

44. A Bíróság a Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítéletben az ítélke zési gyakorlatát egyetlen, a világossága és egy szerűsége révén mégis meggyőző formulában foglalta össze. Eszerint egy gazdasági egység nek „ugyan kellően felépítettnek és önállónak kell lennie, nem kell azonban szükségszerűen jelentős tárgyi vagy immateriális eszközö ket magában foglalnia”. 28 Ebből a mondatból a jelen ügy jogi vizsgálata szempontjából a következő lényeges következtetések vonha tók le: jóllehet – az adott gazdasági ágazattól függően – elfogadhatók a tárgyi, valamint im materiális eszközök meglétével kapcsolatos követelmény korlátozásai, az érintett egység „felépítettségének” és „önállóságának” szük ségszerű követelménye érintetlen marad. 29

45. Maga a Bíróság tehát abból indul ki, hogy az üzletátruházás általa megfogalmazott, fent említett hét kritériumának semmiképpen sem kell együttesen fennállnia. Sokkal inkább mindig a konkrét üzlet és az érintett gazda sági ágazat egyes sajátosságait kell figyelembe venni. E körülmény alapján a következőkben csak azokkal a kritériumokkal foglalkozom részletesen, amelyek ebben az előzetes dön téshozatali eljárásban tekintetbe jönnek, és amelyek fennállása részleteiben problemati kusnak tűnik. 28 – A 7. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 27. pontja. 29 – Lásd a 26. lábjegyzetben hivatkozott Jouni és társai ügyben hozott ítélet 31. pontját.

I - 109


46. Ezeket a kritériumokat most már az alap ügyre kell alkalmazni.

47. Magának az átruházás előtt fennálló szervezeti egységnek az átruházást követően is lényegében változatlanul fenn kell állnia. Először is tehát az a meghatározó, hogy az átruházás előtt egyáltalán fennállt-e önál ló gazdasági egység. Az alapügyben tehát a CLECE által az Ayuntamientónál történő takarítási tevékenység elvégzésére alkalma zott munkavállalóknak kell a vizsgálat tárgyát képezniük. E körülmény alapján – a spanyol kormány álláspontjával ellentétben 30 – tel jesen irreleváns, hogy az Ayuntamiento ön kormányzatként eleget tesz-e az önállóan szervezett egységgel szemben támasztott követelményeknek.

– Tárgyi és immateriális eszközök átruházá sának hiánya

Tárgyi eszközök

48. Konkrétan az itt értékelendő alapügyet illetően az iratokból megállapítható, hogy az alapügy felperese a körülbelül négy takarítást 30 – Lásd a spanyol kormány beadványának 27. pontját.

I - 110

végző munkavállalóból álló személyzet része ként 31 nyilvánvalóan az Ayuntamiento részé re végzett munkát, miközben meg kell jegyez ni, hogy – a kérdést előterjesztő bíróság adatai alapján – e tevékenységhez nem használtak különleges munkaeszközöket. Ez utóbbi arra enged következtetni, hogy ezek az alkalma zottak a tevékenységük végzése során első sorban az emberi munkaerejükre voltak utal va, és ezért a takarítási szerződés felmondását követően nem került sor tárgyi eszközöknek, például berendezéseknek, gépeknek vagy takarítófelszerelésnek 32 az Ayuntamiento ré szére történő esetleges átruházására.

Immateriális eszközök

49. Annak a kérdésnek a megítélése során, hogy az irányelv értelmében vett gazdasági egységet ruháztak-e át, a tárgyi eszközök mel lett az eredeti munkáltató által a tevékeny ség végzéséhez esetlegesen rendelkezésre 31 – A Juzgado de lo social No 2 de Toledo (szociális ügyekben illetékes 2. sz. bíróság, Toledo) 2008. május 13-án hozott ítéletéből, amelyet a Bíróság részére megküldött iratokhoz csatoltak, kitűnik, hogy több munkavállalót alkalmaztak a takarítási tevékenységre (II. cím: „Bizonyított tények”, az ítélet eredeti kiadmányának 4. pontja, 2. o.), mindazonál tal anélkül, hogy pontos szám szerepelne. Az alapügy fel peresének a fent említett ítélettel (8. o. a 15-ből) szemben előterjesztett 2008. július 1-jei fellebbezéséből (Recurso de suplicación) másfelől megállapítható, hogy a CLECE az önkormányzati iskolákban és a polgármesteri hivatal helyi ségeiben végzett takarítási tevékenységre négy munkaválla lót alkalmazott, tehát nem rendelkezett nagy személyzettel. 32 – Lásd a 8. lábjegyzetben hivatkozott UGT-FSP ügyben hozott ítélet 31. pontját, valamint Sharpston főtanácsnoknak az ügyre vonatkozó, 2010. május 6-i indítványának 39. pontját. Helytállóan szerepel itt, hogy a takarítás területén beren dezések, gépek vagy felszerelések jönnek tekintetbe tárgyi eszközként.

CLECE

bocsátott immateriális eszközök is jelentőséggel bírnak.

50. Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy figyelembe kell venni bizonyos olyan szem pontokat, mint az alkalmazottak, a vezetők, a munkaszervezet és az üzleti módszerek azo nossága, amely tényezők a Bíróság álláspontja szerint egy üzlet vagy üzletrész gazdaságiegy ség-jellegét meghatározzák. 33 Az első három szempontot illetően, amelyek mind egy vállal kozás belső szervezetére vonatkoznak, máris meg kell állapítani, hogy semmi sem utal arra, hogy a csupán négy munkavállalóból álló sze mélyzet, amelyhez az alapügy felperese tarto zott, vezetőkkel rendelkezett volna, nemhogy bizonyos szervezeti felépítéssel.

51. Ahogy a Klarenberg-ügyben hozott íté letből 34 megállapítható, a Bíróság megkö veteli egy vállalkozás belső szervezetének bizonyos minimális szintjét, mégpedig úgy, hogy az egyes termelési tényezők között füg gőségi és kiegészítő kapcsolatnak kell fennáll nia, amelynek köszönhetően ezek együttesen 33 – Lásd a 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen-ügyben hozott ítélet 15. pontját. 34 – Lásd a 8. lábjegyzetben hivatkozott Klarenberg-ügyben hozott ítéletet.

vesznek részt egy meghatározott gazdasági tevékenység gyakorlásában. 35

52. A kérdést előterjesztő bíróság minden esetre utal arra, hogy az alapügy felperese önkormányzati iskolákban és a polgármes teri hivatal épületeiben végezte a takarítási tevékenységét. Meg kell tehát állapítani, hogy lényegében minden munkavállaló a többitől függetlenül dolgozott, minek során bizonyos helyiségekbe beosztották őket, amelyeket egy pontosan meghatározott időn belül ki kellett takarítaniuk. Ezzel kétséges, hogy az érintett egység „felépítettségének” és „önállóságának” a Bíróság által felállított követelménye 36 az alapügyben teljesül-e, amennyiben az alapügy felperesének és a többi munkavállalónak a te vékenysége lényegében azonos, és az egymás sal munkaközösség keretében való együttmű ködés – ami támpontként szolgálhatna egy összetett szervezeti felépítés fennállásához – nem adott. 35 – Lásd a 8. lábjegyzetben hivatkozott Klarenberg-ügyben hozott ítélet 47. pontját, Mengozzi főtanácsnok 2009. február 12-i vonatkozó indítványának 42-44. pontjára való hivat kozással. Lásd továbbá Sharpston főtanácsnok UGT-FSP ügyre vonatkozó 2010. május 6-i indítványának 56. pontját (az ezen ügyben hozott ítéletre a 8. lábjegyzet hivatkozik). Ebben az értelemben Willemsen, H. J., „»Mit oder an«: § 613a BGB und der Wertschöpfungsgedanke”, Festschrift für Reinhard Ricardi zum 70. Geburtstag, München 2007., 477. o., véleménye szerint egy üzlet vagy üzletrész identitása szempontjából az adott szervezet, azaz a meglévő források nak kifejezetten egy bizonyos üzleti célból való összekap csolása meghatározó és mellőzhetetlen. Hasonlóképpen Müller-Bonanni, T., „Betriebsübergang – ja oder nein? – Die aktuelle Rechtsprechung zum Tatbestand des § 613a BGB”, Neue Zeitschrift für Arbeitsrecht, 1/2009. melléklet, 14. o., azt az álláspontot képviseli, hogy az üzletátruházás egy felépített munkaszervezet értelmében vett funkcioná lis összefüggés átvételét követeli meg. A szerző egy üzlet „értékteremtő forrásának” a kedvezményezett általi átvételét említi. 36 – Lásd a jelen indítvány 44. pontját.

I - 111


53. Másrészt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a tervezés, valamint a szakér telem és a tudás a takarítási tevékenység te rületén rendszerint jóval csekélyebb szerepet játszik, mint más szakmai tevékenységek esetében. 37 Nem utolsósorban ebből az ok ból alkalmaznak a takarító vállalkozások nem ritkán tanulatlan munkavállalókat is. Ez a kö vetkeztetés elismerten nem vonatkozik azok ra a szakosított takarítási vállalkozásokra, amelyek különleges felszereléssel, valamint különleges munkamódszerekkel rendelkez nek. A szakosított takarítási tevékenység fon tos immateriális eszközei lennének például a munkamenet megszervezése, kalkulációk, bi zonyos takarítási eljárások, munkamódszerek ismerete, az egészségre káros vagy akár élet veszélyes anyagok kezelése területén szerzett készségek, hogy csak néhányat említsünk.

az immateriális eszközök egyik említett tí pusát sem ruházták át az Ayuntamientóra. Ettől eltekintve semmi sem utal arra, hogy a személyzetet, amelyhez az alapügy felperese tartozott, a fenti értelemben vett szakosított takarítási tevékenységet végzőként lehetne besorolni. E körülmény alapján inkább azt kell megállapítani, hogy e tevékenység vég zéséhez nem volt szükség különleges készsé gekre vagy munkamódszerekre. E tekintetben az immateriális eszközök átvétele szintén hiányzik.

– A funkcionális utódlástól való elhatárolás

54. Az iratokból megállapítható ellentétes adatok hiányában abból kell kiindulni, hogy 37 – Lásd a 19. lábjegyzetben hivatkozott Abler és társai ügyben ismertetett indítvány 71. pontját. Ebben a főtanácsnok azt az álláspontot képviseli, hogy a kórházi étkeztetés ágazatá ban az emberi munkaerő csekélyebb jelentőséggel bír, mint a takarítási és őrzési ágazatban, és semmiképpen sem minősül a legfontosabb tényezőnek. Ezenfelül a kórházi étkeztetés mint tevékenység két tekintetben különbözik a takarítási és őrzési tevékenységtől. Először, ennek során a munkatényező mellett a tárgyi eszközök nagyobb jelentőséggel bírnak. Másodszor a szakértelem, a tudás, a tervezés és a szervezés jelentősen nagyobb súllyal esik latba, mint a takarítási és őrzési tevékenység esetében.

I - 112

55. A tárgyi és immateriális eszközök átru házásának hiányára tekintettel a gazdasági egységnek az alapügyben való fennállására elvileg már a vizsgálat e szakaszában nem leges választ kellene adni. Amennyiben az Ayuntamiento csupán a takarítási tevékeny séget folytatta, anélkül azonban, hogy a te vékenységet addig végző munkavállalókat át vette volna, az alapügyben elvileg egy puszta „funkcionális utódlásból” lehetne kiindulni, amely a Bíróság újabb ítélkezési gyakorlata

CLECE

szerint alapvetően nem tartozik a 2001/23 irányelv hatálya alá. 38

56. Ahogy a Bíróság helytállóan megállapí totta, a vállalkozás átruházása fogalmának ha tálya nem korlátlan. 39 E kiterjesztő értelme zés szélső határát a Bíróság a Süzen-ügyben hozott ítéletben 40 állapította meg azáltal, hogy tisztázta, önmagában az a körülmény, hogy a régi és az új megbízott által nyújtott szolgáltatások hasonlóak, nem enged arra következtetni, hogy gazdasági egység átruhá zásáról van szó. A Bíróság álláspontja szerint ugyanis az egység nem értelmezhető puszta tevékenységként.

57. Ezt az ítélkezési gyakorlatot megerősí tette a Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet, amely – mint már említettem – számos párhuzamot mutat a jelen üggyel. A tényállás annyiban hasonló volt, hogy abban – ahogy az alapügyben – ar ról a kérdésről volt szó, hogy az a vállalkozás, 38 – Lásd a 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen-ügyben hozott ítélet 15. pontját, a 7. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 30. pontját, és a 25. lábjegyzetben hivatkozott Hidalgo és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 30. pontját. Lásd ebben az értelemben a jogtudományi irodalom értelmezését. Lásd erről többek között Majoros, T., „Auftragnehmerwechsel bei Großküche als Betriebsübergang”, Das Recht der Arbeit, 2004., 193. o., Jochums, D., „Betriebsübergang: Der EuGH auf Abwegen?”, Neue Juristische Wochenschrift, 2005., 36. füzet., 2585. o., Davies, P., „Taken to the Cleaners? Contracting Out of Services Yet Again”, Oxford Journals, 1997. június, 196. o., Willemsen, H. J., hivatkozás a 35. lábjegyzetben, 477. o., és Thüsing, G., Europäisches Arbeitsrecht, München 2008., 168. pont, 168. o., a puszta funkcionális utódlást nem tekinti a 2001/23 irányelv értelmében vett üzletátruházásnak. 39 – Lásd Geelhoed főtanácsnok értékelését a 19. lábjegyzetben hivatkozott Abler és társai ügyre vonatkozó indítványának 61. pontjában. 40 – Lásd a 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen-ügyben hozott ítélet 15. pontját, és a 25. lábjegyzetben hivatkozott Hidalgo és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 30. pontját.

amely a közötte és egy takarító vállalkozás kö zött létrejött takarítási szerződést felmondta, hogy a jövőben maga végezze a helyiségei takarítását, az üzletátruházásra vonatkozó irányelv alapján jogilag köteles-e a takarító vállalkozás alkalmazottait tovább foglalkoz tatni. Az említett az ítéletben a Bíróság a kö vetkezőket állapította meg:

„Pusztán az a körülmény, hogy a takarító vállalkozás, majd az azon vállalkozás által végzett takarítási tevékenységek, amelynek helyiségeiről szó van, egymáshoz hasonló ak, nem enged a gazdasági egységnek az első vállalkozásról a második vállalkozásra törté nő átruházására következtetni. Az egységet ugyanis nem lehet puszta tevékenységként értelmezni.” 41

58. A tényállási elemek egyértelmű hasonló ságára tekintettel az ítélkezési gyakorlat a je len ügyre alkalmazhatónak tűnik. A takarítási tevékenység folytatása önmagában nem olyan meghatározó tényező, amely gazdasági egység átruházására enged következtetni, hanem – a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhang ban – csupán egy a több körülmény közül. 41 – Lásd a 7. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és tár sai egyesített ügyekben hozott ítélet 30. pontját.

I - 113


– A személyzet jelentős részének átvételére vonatkozó kritérium

A Bíróság ítélkezési gyakorlatáról

az a munkavállalói közösség, amelyet egy kö zös tevékenység tartósan összefog, gazdasági egységet alkot, az ilyen egység az identitását az átruházáson túl is [megtarthatja], ha a vállalkozás új vezetője nem csak az érintett tevékenységet folytatja, hanem azon személy zet – számát és kompetenciát tekintve – je lentős részét is átveszi, amelyet az elődje kifejezetten e tevékenységre alkalmazott”. A Bíróság a jogi álláspontját azzal indokolja, hogy „ebben az esetben a vállalkozás új veze tője tényezők olyan szervezett egységét [szer zi meg], amely tartós jelleggel megengedi szá mára az átadó vállalkozás tevékenységeinek vagy bizonyos tevékenységeinek folytatását”.

59. A funkcionális utódlásra véleményem szerint adott esetben nemleges válasz adha tó, amennyiben a nemzeti bíróság az alapügy körülményeinek elvégzendő átfogó vizsgálata keretében arra az eredményre jutna, a jelen ügyben teljesülnek más olyan kritériumok, amelyek döntőek a gazdasági egység fennál lása szempontjából.

60. Ebben az összefüggésben azonban már az ez ellen szólhat, hogy nyilvánvalóan az ad dig a CLECE részére munkát végző négy-öt munkavállaló egyikét – közöttük az alapügy felperesét – sem foglalkoztatták tovább. A továbbfoglalkoztatás körülménye a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis a gaz dasági egység fennállására utaló fontos jel. A Bíróság a Süzen-ügyben hozott ítéletben 42 azt az álláspontot képviselte, hogy „amennyiben bizonyos ágazatokban, amelyekben alapvető en az emberi munkaerőnek van jelentősége, 42 – Lásd a 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen-ügyben hozott ítélet 21. pontját; a 7. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 32. pontját; a 7. lábjegyzetben hivatkozott Temco-ügyben hozott ítélet 33. pontját, és a 25. lábjegyzetben hivatkozott Hidalgo és tár sai egyesített ügyekben hozott ítélet 32. pontját.

I - 114

61. Jóllehet ez az ítélkezési gyakorlat, ahogy a fent említett többi kritérium vizsgálata is, az alapügyben a 2001/23 irányelv értelmében vett átruházás tagadását eredményezi, a kö vetkezőkben szeretnék röviden észrevételeket tenni a Bíróságnak a fent említett ítéletekben foglalt fejtegetéseivel kapcsolatban. A Bíró ság ezen ítélkezési gyakorlatának pontosítá sa érdekében a fejtegetéseim lényegében azt a kérdést érintik, hogy a személyzet jelentős részének átvételével kapcsolatos kritérium mennyiben enged meg egyáltalán megbízha tó következtetést az üzletátruházás fennállá sára vonatkozóan.

CLECE

Az ilyen kritérium hátrányai

62. Először emlékeztetni kell arra, hogy a „személyzet jelentős részének” átvétele eseté ben alapjában véve a 2001/23 irányelv, illet ve – pontosabban fogalmazva – az átültetésé re szolgáló nemzeti jogi aktusok meghatározó jogkövetkezményéről van szó. Ilyen módon ugyanis éppen a meglévő munkaviszonyok nak az uniós jogalkotó által célul kitűzött fo lyamatosságát kell biztosítani üzletátruházá sok esetére. 43 Ezért az a körülmény, hogy úgy tűnik, a Bíróság e jogkövetkezményt egyúttal az üzletátruházás tényállási elemévé is emeli, első pillantásra módszertanilag kétségesnek tűnik. Egy és ugyanazon elem ugyanis sza bályozástechnikai szempontból nem lehet egyúttal a 2001/23 irányelv tényállási eleme és jogkövetkezménye anélkül, hogy – ahogy már Cosmas főtanácsnok a Hernández Vi dal és társai egyesített ügyekben ismerte tett indítványában kifogásolta 44 – logikátlan eredményre jutnánk. Az ugyanis, hogy a sze mélyzet jelentős részét egy üzletátruházás 43 – Lásd a jelen indítvány 27. pontját. 44 – Lásd Cosmas főtanácsnok C-127/96., C-229/96. és C-74/97. sz., Hernández Vidál és társai egyesített ügyekre vonatkozó indítványának 80. pontját (a Bíróság 1998. december 10-én hozott ítélete; EBHT 1998., I-8179. o.). Jochums, D., hivatkozás a 38. lábjegyzetben, 2584. o., és Viala, Y., „Le maintien des contrats de travail en cas de transfert d’enterprise en droit allemand”, Droit Social, 2/2005, 203. o., szintén rámutat arra, hogy a munkaviszo nyok átruházása a jogkövetkezmény, és ezért nem lehet egyúttal tényállási elem. Loibner, G., hivatkozás a 10. láb jegyzetben, 136. o., álláspontja szerint a Bíróság az Abler és társai ügyben hozott ítéletben kikerülte annak vizsgálatát, hogy a személyzet átvétele az üzletátruházás tényállási ele mének vagy jogkövetkezményének minősül-e, azáltal, hogy az emberi munkaerőnek az étkeztetési tevékenység tekinte tében nem tulajdonított identitást létrehozó jelentőséget, és a gazdaságiegység-jelleget a leltárra szűkítette le.

következtében csak akkor veszik át, ha koráb ban már a személyzet jelentős részét átvették, valójában szinte ördögi kör, 45 és ezenkívül bizonyára aligha felel meg az irányelvet elfo gadó jogalkotó szándékának.

63. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának fent ismertetett értelmezése ezenfelül Geelhoed főtanácsnoknak az Abler és társai ügyben ismertetett indítványában 46 jogosan kifogá solt, „a jogalkotás és az ítélkezési gyakorlat között fennálló inkongruencia” veszélyét rej ti magában, és visszaélésre ad lehetőséget. Amennyiben ugyanis az ítélkezési gyakorlat e vonalát úgy értelmezik, hogy többek kö zött „a személyzet jelentős részének” átvéte le bír meghatározó jelentőséggel, az irányelv alkalmazását végső soron valójában az új munkáltató kizárólagos mérlegelési jogkö rébe utalják. Ez ugyanis az üzletátruházást szabályozó uniós jogi rendelkezéseket éppen a munkaigényes ágazatokban kerülheti meg azáltal, hogy a korábbi munkáltató személy zetét egyszerűen nem veszi át. Nyilvánvaló, hogy ez ellentétes az uniós jogalkotó azon szándékával, hogy védje a munkavállalókat a munkáltató változása esetén, ezenfelül pe dig annak az értelmetlen kísértésnek teszi ki az átvevő munkáltatót, hogy ilyen módon 45 – Lásd ismét a 44. lábjegyzetben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekre vonatkozó indítvány 80. pontját. 46 – Lásd a 19. lábjegyzetben hivatkozott Abler és társai ügyre vonatkozó indítvány 79. pontját.

I - 115


számos – ha nem az összes – munkavállalótól megszabaduljon. 47

64. Véleményem szerint a fent ismertetett megközelítés mindazonáltal nem veszi i gyelembe kellően a Bíróság e kritériumra vonatkozó megállapításait, és végső soron ezen ítélkezési gyakorlat egyszerűsített vizs gálatából következik. Már a releváns ítéletek meghatározó passzusainak a szövegéből ki tűnik ugyanis, hogy a Bíróság éppen csak a „személyzet – számát és kompetenciáját te kintve – jelentős részének” átvételét tekinti mérvadónak. Ebből az következik, hogy nem csupán számszerű mennyiségről, hanem sok kal inkább és éppen minőségi, valamint külö nösen szervezési tényezőkről van szó. Erre az ítélkezési gyakorlat szakszerű értelmezésére 47 – Riesenhuber, K., Europäisches Arbeitsrecht, Heidel berg 2009., 3. rész, 24. §, 40. pont, 420. o., a személyzet jelentős részének átvételére vonatkozó kritériumot jogosan minősíti helytelennek, mivel az üzletátruházás tényállását bizonyos mértékben a kedvezményezett rendelkezésére bocsátja, akit ilyen esetben célszerűtlen módon arra ösz tönöznek, hogy ne vegyen át egyetlen munkavállalót sem. Hasonlóképpen Davies, P., hivatkozás a 38. lábjegyzetben, 197. o., még azon aggályának is hangot ad, hogy e kritérium alkalmazása hátrányos hatást fejthet ki a munkavállalóra. Uő, „Transfers – The UK Will Have to Make Up Its Own Mind”, Industrial Law Journal, 2001. június, 234. o., kifejti, hogy nem zárható ki, hogy olyan esetekben, amikor kizáró lag munkaerőn alapuló tevékenységről van szó, a kedvezmé nyezett egyszerűen az addigi munkavállalók alkalmazásának mellőzésével kivonja magát az irányelvből eredő kötelezett ségei alól. A szerző rámutat e helyzet aggályosságára, főképp mivel éppen a takarító vállalkozások nem ritkán tanulatlan munkaerőként dolgozó munkavállalói szorulnak leginkább védelemre, és nekik kell, hogy lehetőségük legyen az irány elvre hivatkozni.

I - 116

tett kísérlet keretében még azonnal részlete sebben kitérek.

65. Előbb érdemes rámutatni arra, hogy a 2001/23 irányelv szerint a munkáltató semmi képpen sem köteles mindig minden áron az összes munkavállalót átvenni. 48 Ellenkezőleg, az irányelv a differenciált szabályozási rend szere révén figyelembe veszi a magánautonó miának az uniós jogrendben érvényesítendő elvét is. Ezt a körülményt e másodlagos jogi aktus értelmezése során is mindig figyelembe kell venni iránymutatásként és szélső határ ként. Éppen a „gazdasági egység” fogalmának túl kiterjesztő értelmezése eredményezheti ugyanis – például az alapügyben a konkrétan átvett munkavállalók számának kizárólagos figyelembevétele révén – a munkáltató ma gánautonómiájának aránytalan korlátozását, ha a munkáltatót korlátozzák abban, hogy a szerződéses viszonyait a jogos érdekeivel összhangban alakítsa. Ebben az összefüggés ben látni kell Geelhoed főtanácsnok kritiká ját 49 is, aki meggyőzően érvelt azzal, hogy a munkáltatónak az addigi személyzet tovább foglalkoztatására való feltétlen kötelezése kü lönösen azokban az ágazatokban lenne ellen tétes a szabad verseny elvével, amelyekben a munkavállalók minősége a szolgáltatás minő sége szempontjából fontos tényező. Amen�nyiben például az új munkáltató részben új személyzetet szeretne bizonyos tevékeny ség végzésére szerződtetni, mivel az addigi személyzet teljesítménye kívánnivalót hagy maga után, a „gazdasági egység” fogalmának 48 – Lásd a 19. lábjegyzetben hivatkozott Abler és társai ügyre vonatkozó főtanácsnoki indítvány 81. pontját. 49 – Uo., 81. pont.

CLECE

túl kiterjesztő értelmezése adott körülmények között akadályozná az új munkáltatót abban, hogy jobb munkavállalókat alkalmazzon, ami ehelyett a kevésbé jó munkavállalók gazdaságilag kevéssé ésszerű előnyben részesítését eredményezné.

66. Közbenső következtetésként már ezen a helyen rögzíteni kell, hogy a fenti fejtegetések re tekintettel – mindenesetre a jelen ügyhöz hasonló esetekben – a személyzet átvételére vonatkozó kritérium nem lehet a meghatáro zó tényező. Először is sokkal inkább e krité rium pontos értelmezését kell megkísérelni, hogy azt majd a szükséges átfogó értékelés keretében megfelelően figyelembe lehessen venni.

Az ítélkezési gyakorlat pontos értelmezésé nek kísérlete

67. Amennyiben a Bíróság ezt a kritériumot továbbra is relevánsnak tekintené, a jogbiz tonság érdekében tanácsos lenne a Bíróság nak a „személyzet jelentős részének” átvé telére vonatkozó kritériummal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát pontosítani. Ennek során az üzletátruházásra vonatkozó irány elv értelme és célja képezi a megfontolások kiindulópontját.

68. A 2001/23 irányelv, valamint a mögöt te álló jogalkotói megfontolások vizsgálata felfedi, hogy az előd által létrehozott üzleti szervezet és az új üzlet vagy üzletrész léte sítésével szemben ebben rejlő előny további kihasználása képezi a termelési tényezők ked vezményezettjének az összes fennálló munka viszonyba való kötelező belépésének lényegét és legitimációs alapját. 50 Az e szabályozás mögött álló logika szerint az új tulajdonos tól – ha az a korábbi tulajdonos tulajdonát képező üzlet gazdaságilag jelentős értékeiből hasznot húz – az is elvárható, hogy az azokkal dolgozó embereket is alkalmazza. A munka vállalók védelmét másfelől azáltal biztosítják, hogy nem választják el őket üzletátruházási stratégiák a munkájuk alapjától, nevezetesen e gazdasági értékektől. 51

69. Az ítélkezési gyakorlat igazolja, hogy a Bíróság is az irányelv ilyen értelmezéséből indul ki, például amikor az üzletátruházás 50 – Ebben az értelemben Thüsing, G., hivatkozás a 38. lábjegy zetben, 168. pont, 168. o., Willemsen, J., „Erneute Wende im Recht des Betriebsübergangs – ein »Christel Schmidt II«Urteil des EuGH”, Neue Zeitschrift für Arbeitsrecht, 2009., 292. o., valamint Jochums, D., hivatkozás a 38. lábjegyzet ben, 2585. o. Jochums úgy értelmezi ezt a szabályozást, hogy a gazdasági előny – a fennálló szervezet – igazolja a kedvez ményezett vállalkozáshoz való jogának az elrendelt jogkö vetkezmények révén történő korlátozását. Müller-Bonanni, T., hivatkozás a 35. lábjegyzetben, 14. o., utal arra, hogy a munkaviszonyokba való kötelező belépés annak ellenszol gáltatását képezi, hogy a kedvezményezett más által felépí tett munkaszervezetet vesz át, és ezáltal megkíméli magát a saját szervezet felépítésétől. 51 – Így Reissner, G.-P. is, „Anmerkung zum Urteil in der Rechtssache C-340/01, Carlito Abler u. a./Sodexho MM Catering Gesellschaft mbH”, ZESAR, 3/2004., 141. o..

I - 117


megállapítását ahhoz a feltételhez köti, hogy a kedvezményezett olyan funkcionális kapcsolatot tartson fenn az átruházott tényezők között, amely lehetővé teszi számára, hogy hasonló gazdasági tevékenységet folytasson. 52

70. A személyzet jelentős részének a fent említett ítélkezési gyakorlat értelmében vett átruházása önmagában keveset mond arról, hogy fennáll-e ilyen előny a kedvezményezett javára. A személyzet átruházásának előnyös volta rendszerint inkább a minőségen, vagyis annak kompetenciáján és tapasztalatán mér hető le. Nem utolsósorban ezért beszél a Bí róság arról, hogy egy gazdasági egység az át adásán túl is megtartja identitását, amikor az új vállalatvezető átveszi annak az állomány nak egy a „szám és a kompetencia” tekinte tében jelentős részét is, amelyet az elődje kifejezetten ezzel a feladattal bízott meg. Az átvett munkavállalók „számára” vonatkozó kritériumot a „kompetencia” kritériumával az „és” kötőszó révén való összekapcsolása saját jelentéssel ruházza fel. Annyiban mind két kritérium erős kontextuális kapcsolattal 52 – Lásd többek között a 8. lábjegyzetben hivatkozott Klarenberg-ügyben hozott ítélet 48. pontját; a 7. lábjegyzet ben hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyek ben hozott ítélet 32. pontját; a 7. lábjegyzetben hivatkozott Süzen-ügyben hozott ítélet 21. pontját; a 16. lábjegyzetben hivatkozott Schmidt-ügyben hozott ítélet 17. pontját és a 21. lábjegyzetben hivatkozott Rygaard-ügyben hozott ítélet 21. pontját. Reissner, G.-P., hivatkozás az 51. lábjegyzetben, 141. o., álláspontja szerint a Bíróság mindig azt nézi, hogy az új tulajdonos azokat a gazdaságilag jelentős értékeket, amelyek a korábbi tulajdonos tulajdonát képezték, tovább használja-e, bárhogy is kerültek ezek a birtokába.

I - 118

rendelkezik, hogy a meglévő munkavállalók száma közvetve ismereteket adhat a szerve zettség mértékéről. A szervezet másfelől csak akkor szükséges, ha munkamegosztásra van szükség, ami a maga részéről szakmai speci alizálódást és így kompetenciát követel meg. Ez utóbbira az ezen állománynak kifejezet ten egy bizonyos feladattal való megbízására vonatkozó kiegészítés („kifejezetten ezzel a feladattal bízott meg”) utal. Az átvett munka vállalók számának figyelembevétele minden valószínűség szerint egy pusztán felületes vizsgálat következménye.

71. A munkavállalók átvételének adott eset ben annyiban jelzésérték tulajdonítható, hogy bizonyos munkavállalók például a knowhow-jukkal immateriális eszközöket teste sítenek meg. 53 A meglévő, illetve átruházott munkavállalók puszta számából a meglévő 53 – Láthatóan ebben az értelemben nyilatkozik Jochums, D., hivatkozás a 38. lábjegyzetben, 2585. o. Hasonlóképpen az EFTA-Bíróság is, amely a mennyiségi kritériumnak pusztán jelzésértéket tulajdonít, mindazonáltal csak amennyiben az üzletet a személyzetének magas szintű szaktudása jellemzi. Lásd a 24. lábjegyzetben hivatkozott Eidesund-ügyben hozott ítélet 43. pontját, a 24. lábjegyzetben hivatkozott Ulstein-ügyben hozott ítélet 36. pontját és a 24. lábjegy zetben hivatkozott Ask-ügyben hozott ítélet 29. pont ját („in cases where a high percentage of the personnel is taken over, and where the business of the first service provider is characterised by a high degree of expertise of its personnel, the employment of that same personnel by the second service provider may support a finding of identity and continuity of the business. If the work to be performed does not require any particular expertise or knowledge, the taking-over of personnel becomes less indicative of the identity of the undertaking.”)

CLECE

kompetenciára való következtetés azonban nem szükségszerű, ezért a személyzet jelentős részének átruházására vonatkozó kritérium mindenesetre nem tekintendő kizárólagosan mérvadónak annak megítéléséhez, hogy ténylegesen sor került-e üzletátruházásra. 54

72. Amennyiben ezt az ítélkezési gyakorlatot mégis a fenti értelmezés szerint, azaz a „kom petencia” tényezővel összefüggésben alkal mazzák, a gazdasági egység alapügyben való fennállására nem lehet igenlő választ adni, főképp mivel először az addig alkalmazott munkavállalók egyikét sem vették át, másod szor pedig semmi nem jelzi a személyzetnek az esetleges különleges készségek vagy mun kamódszerek formájában megnyilvánuló kü lönleges kompetenciáját 55.

73. A fenti megfontolásokra tekintettel ezen ítélkezési gyakorlatnak sem a közvetlen alkal mazása, sem pedig az itt képviselt, a 2001/23 irányelv értelméhez és céljához igazított értel mezése szerint nem áll fenn az 1. cikk (1) be kezdésének b) pontja értelmében vett olyan „gazdasági egység”, amely üzletátruházás tár gyát képezhette volna. 54 – Lásd Thüsing, G., hivatkozás a 38. lábjegyzetben, 13. pont, 168. o., véleménye szerint az identitás megtartása esetében tipológiai fogalomról van szó: e kritériumok egyike sem szükséges és elégséges ismérve egy üzletátruházásnak. 55 – Lásd a jelen indítvány 54. pontját.

iii) Közbenső következtetés

74. Különösen nem állapíthatók meg a ta karítási tevékenység végzéséhez szükséges olyan tárgyi, valamint immateriális eszközök, amelyekből ilyen egység fennállására lehetne következtetni. Ennélfogva a 2001/23 irányelv alapügyre való alkalmazhatóságának harma dik feltétele nem áll fenn.

c) Az új személyzet alkalmazására vonatkozó követelmény jogi jelentősége

75. Ez az értékelés nem változik az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés utolsó részszempontjának vizsgálatával sem. A kér dést előterjesztő bíróság a 2001/23 irányelv alkalmazhatóságára vonatkozó kérdésébe ki fejezetten belevette azt a körülményt, hogy az Ayuntamientónak először új munkaválla lókat kellett megbíznia, hogy a takarítási te vékenységet a jövőben maga végezhesse el. A vállalkozás új megbízások iránti esetleges igé nyének azonban sem a 2001/23 irányelvben, sem pedig a Bíróság ítélkezési gyakorlatában nem tulajdonítanak jelentőséget. Önmagában véve ez a körülmény ezért nem igazolhatja az irányelv értelmében vett üzletátruházás megállapítását. Ezenkívül önmagában ab ból a tényből, hogy új munkavállalókat kell szerződtetni, nem lehet megbízható követ keztetést levonni a Bíróság által kialakított és fent elöljáróban már behatóan vizsgált töb bi kritérium fennállására. Az új megbízások I - 119


iránti igény ugyanis éppúgy utalhat puszta funkcionális utódlásra. Ez annál inkább ér vényes, ha – mint a jelen ügyben – éppen egyetlen munkavállalót sem vesznek át, ha nem kizárólag új munkaerőt toboroznak munkaközvetítőn keresztül funkcionálisan azonos tevékenységre. Éppen e körülmény alapján minősíti a spanyol kormány a vita tárgyát képező folyamatot jogosan a CLECE és az Ayuntamiento közötti „transferencia de funcionesnek” (funkcióátruházásnak). 56

védik a munkavállalókat. 57 Ez annak a rész leges harmonizációnak a kifejeződése, ame lyet célul tűz ki az irányelv, amely e tekintet ben nem az Európai Unió egészére kiterjedő, egységes szempontoknak megfelelő védelmi szint létrehozását célozza, hanem a külön böző tagállamok jogrendjeiben külön-külön biztosított védelmet akarja kiterjeszteni a vállalkozásátruházás esetére is. 58

77. Ezzel a lehetőséggel élt a spanyol kor mány a kollektív szerződés 14. cikke révén. E rendelkezés szerint valamely vállalkozásnak, amely maga végez takarítási tevékenységet, miután e tevékenységet korábban egy másik vállalkozással végeztette el, mindenesetre át kell vennie az utóbb említett vállalkozás mun kavállalóit, ha a takarítási tevékenységre új alkalmazottakat kellene szerződtetnie. Mind azonáltal azt, hogy alkalmazható-e a kollektív szerződés 14. cikke a jelen ügyre, és ha igen, mennyiben, kizárólag a nemzeti bíróságok nak kell eldönteniük, mivel ez a szabályozás túllép a 2001/23 irányelv rendelkezésein, és az uniós jogban e szabályozást nem írták elő. 76. A kérdést előterjesztő bíróság által emlí tett, az új munkaerő megbízására vonatkozó követelmény csupán a spanyol jog egy nem zeti normájának, nevezetesen a kollektív szer ződés 14. cikkének tényállási eleme. Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a 2001/23 irányelv 8. cikke, valamint a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a nemzeti jogalkotónak jogában áll a 2001/23 irányelv ben foglalt követelményeken túlmenő olyan nemzeti rendelkezéseket elfogadni, amelyek a jelen ügyhöz hasonló esetekben átfogóbban 56 – Lásd a spanyol kormány beadványának 27. pontját.

I - 120

78. Jóllehet a kollektív szerződés 14. cik ke az itt vizsgált előzetes döntéshozatal ra előterjesztett kérdésre adandó válasz 57 – Lásd a 8. lábjegyzetben hivatkozott Foreningen af Arbejdsledere i Danmark ügyben hozott ítélet 26. pont ját, a C-4/01. sz., Martin és társai ügyben 2003. november 6-án hozott ítélet (EBHT 2003., I-12859. o.) 41. pontját, és a 8. lábjegyzetben hivatkozott Juuri-ügyben hozott ítélet 23. pontját. 58 – Lásd a jelen indítvány 27. pontját.

CLECE

szempontjából tehát nem bír semmiféle jelentőséggel, kiegészítésképpen mégis utalni kell arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában a kollektív szerződés 14. cikkének a jelen ügyre való alkalmazhatóságára kifejezetten nemleges választ adott a spanyol Tribunal Supremo 2008. december 10-i ítéletére hivatkozva. 59 A nemzeti bíróság e megállapításához, amely kizárólag a nemzeti jogot érinti, a Bíróság kötve van.

d) Következtetés

79. A fenti megfontolásokra tekintettel arra a következtetésre jutok, hogy a 2001/23 irány elv nem alkalmazható az alapügyben szerep lőhöz hasonló helyzetre.

VII – Végkövetkeztetések

80. A fent kifejtettekre tekintettel azt indítványozom a Bíróságnak, hogy a Tribunal Superior de Justicia de Castilla-La Mancha által előzetes döntéshozatal céljából elő terjesztett kérdést a következőképpen válaszolja meg:

A munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2001. március 12-i 2001/23/EK tanácsi irányelv 1. cikkének (1) bekezdését úgy kell értel mezni, hogy nem tartozik az irányelv hatály alá az alapügyben szereplőhöz hasonló olyan helyzet, amelyben egy önkormányzat, amely korábban egy magántulajdonban álló vállalkozást bízott meg a helyiségei takarításával, később ezt a megbízási szer ződést felmondta azért, hogy a takarítási tevékenységet visszavegye, ha az önkor mányzat nem veszi át azon személyzet – számát és kompetenciáját tekintve – jelen tős részét, amelyet korábban a magántulajdonban álló vállalkozás is e tevékenységre alkalmazott.

59 – Lásd az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 5. és 6. olda lát, valamint a Bizottság beadványának 15. és 16. pontját.

I - 121

2011. 1. 20-I ÍTÉLET – C-463/09. SZ. ÜGY

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács) 2011. január 20. *


az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Tribunal Superior de Justicia de Castilla-La Mancha (Spanyolország) a Bí rósághoz 2009. november 25-én érkezett, 2009. október 20-i határozatával terjesztett elő az előtte

a CLECE SA

és

María Socorro Martín Valor,

az Ayuntamiento de Cobisa között folyamatban lévő eljárásban,

* Az eljárás nyelve: spanyol.

I - 122

CLECE

A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),

tagjai: K. Lenaerts tanácselnök, D. Šváby, R. Silva de Lapuerta, Juhász E. és J. Malenovský (előadó) bírák,

főtanácsnok: V. Trstenjak, hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

– a spanyol kormány képviseletében F. Díez Moreno, meghatalmazotti minőségben,

– az Európai Bizottság képviseletében J. Enegren és R. Vidal Puig, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2010. október 26-i tárgyaláson történt meghallgatását követően, I - 123

2011. 1. 20-I ÍTÉLET – C-463/09. SZ. ÜGY


Ítéletet

1

2

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagálla mi jogszabályok közelítéséről szóló, 2001. március 12-i 2001/23/EK tanácsi irányelv (HL L 82., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 98. o.) 1. cikke (1) be kezdésének értelmezésére vonatkozik.

E kérelmet a CLECE SA (a továbbiakban: CLECE) és M. S. Martín Valor, valamint az Ayuntamiento de Cobisa (a továbbiakban: Cobisa önkormányzata) között M. S. Mart ín Valor elbocsátásának tárgyában folyamatban lévő eljárás keretében terjesztették elő.

Jogi háttér

Az uniós jog

3

A 2001/23 irányelv egységes szerkezetbe foglalja az 1998. június 29-i 98/50/EK tanácsi irányelvvel (HL L 201., 88. o.) módosított, a munkavállalók jogainak a vállalkozások, I - 124

CLECE

üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagálla mi jogszabályok közelítéséről szóló, 1977. február 14-i 77/187/EGK tanácsi irányelvet (HL L 61., 26. o.).

4

5

A 2001/23 irányelv (3) preambulumbekezdése kimondja, hogy „[s]zükség van a mun kavállalók védelmére a munkáltató személyének megváltozása esetén, különös tekin tettel jogaik védelmének biztosítására”.

Ezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdése alapján:

„a) Ezt az irányelvet kell alkalmazni valamely vállalkozás, üzlet vagy ezek egy részének más munkáltató részére szerződés alapján történő átruházása vagy összefonódása esetén [helyesen: szerződés vagy egyesülés alapján történő átruházása esetén].

b) Az a) albekezdésnek [helyesen: pontnak] és ennek a cikknek a további rendelke zései tárgyában [helyesen: rendelkezéseinek sérelme nélkül], ezen irányelv értel mében akkor jön létre átruházás, ha olyan gazdasági egység kerül átruházásra, amely megtartja identitását, azaz az erőforrások olyan szervezett csoportja ma rad, amelynek célja, hogy fő vagy kiegészítő gazdasági tevékenységet folytasson.

c) Ezen irányelvet kell alkalmazni a köz- és magántulajdonban álló, gazdasági tevé kenységet folytató vállalkozásokra, tekintet nélkül arra, hogy működésük nyere ség elérését célozza, vagy sem. A közigazgatási szervek igazgatási átszervezése vagy a közigazgatási funkcióknak a közigazgatási szervek közötti átadása nem minősül az ezen irányelv szerinti átruházásnak.” I - 125

2011. 1. 20-I ÍTÉLET – C-463/09. SZ. ÜGY 6

Az említett irányelv 3. cikke (1) bekezdésének első albekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az átadót megillető, az átruházás napján fennálló munkaszerződésből vagy munka viszonyból eredő jogok és kötelezettségek az ilyen átruházásból eredően átszállnak a kedvezményezettre.”

7

A 2001/23 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének első albekezdése a következőképpen szól:

„A vállalkozás, üzlet vagy ezek egy részének átruházása önmagában nem teremt jog alapot az átadó vagy a kedvezményezett általi elbocsátásra. Ez a rendelkezés nem aka dályozza az olyan elbocsátásokat, amelyeknek oka gazdasági, műszaki vagy szervezeti jellegű, és a munkaerő tekintetében változásokat eredményez.”

A nemzeti jog

8

A 2001/23 irányelvet a spanyol jogba a munkavállalók jogállásáról szóló törvény mó dosított szövegének elfogadásáról szóló, 1995. március 24-i 1/1995. sz. királyi tör vényerejű rendelet (Real Decreto Legislativo 1/1995, por el que se aprueba el texto refundido de la Ley del Estatuto de los Trabajadores; a BOE 1995. március 29-i 75. szá ma, 9654. o.; a továbbiakban: a munkavállalók jogállásáról szóló törvény) 44. cikke ültette át. I - 126

CLECE 9

A munkavállalók jogállásáról szóló törvény 44. cikkének (1) és (2) bekezdése a követ kezőképpen rendelkezik:

„(1) Valamely vállalkozásnak vagy e vállalkozás valamely telephelyének vagy önálló termelőegységének az átruházása önmagában nem szünteti meg a munkaviszonyt; az új munkáltatóra a munkaszerződés és a szociális biztonság tekintetében az előző munkáltató jogai és kötelezettségei vonatkoznak – beleértve a nyugállománnyal kap csolatos kötelezettségvállalásokat is – az alkalmazandó különös szabályozásban előírt feltételek mellett, illetve általánosságban az átadó által a kiegészítő szociális védelem területén vállalt valamennyi kötelezettséget is beleértve.

(2) A jelen cikkben foglaltak alkalmazásában vállalkozás jogutódlásának tekintendő egy olyan gazdasági egység átruházása, amely megőrzi identitását, azaz az erőforrá sok olyan szervezett csoportja marad, amelynek célja, hogy fő vagy kiegészítő gazda sági tevékenységet folytasson.”

10

A Toledo tartomány épületeinek és helyiségeinek takarítására vonatkozó ágazati kol lektív szerződés 14. cikke előírja:

„Amennyiben valamely vállalkozás, amelynél a takarítást addig egy vele szerződés ben álló vállalkozás látta el, az említett szolgáltatásról saját maga kíván gondoskodni, nem köteles állásukban megtartani a vele szerződésben álló átadónak szolgáltatást végző alkalmazottakat, ha a takarítást saját munkavállalókra bízza. Azonban köteles átvenni az előbb említett munkavállalókat, ha a takarításra új alkalmazottakat kíván szerződtetni.” I - 127

2011. 1. 20-I ÍTÉLET – C-463/09. SZ. ÜGY

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

11

12

13

14

15

A CLECE, egy takarítási szolgáltatásokat nyújtó vállalkozás, 2003. május 27-én szer ződést kötött az Ayuntamiento de Cobisával, amely szerződésnek a tárgya települési iskolák és helyiségek takarítása volt, annak megállapítása nélkül, hogy az érintett szol gáltatások nyújtása különleges eszközök alkalmazását teszi szükségessé.

E szerződés alapján M. S. Martín Valor 2004. március 25-e óta takarítónőként dolgo zott a CLECE-nél.

2007. november 9-én az Ayuntamiento de Cobisa azon döntéséről tájékoztatta a CLECE–t, hogy 2007. december 31-i hatállyal felmondja az e társasággal kötött szerződést.

2008. január 2-án a CLECE arról tájékoztatta M. S. Martín Valort, hogy 2008. janu ár 1-jétől kezdve az Ayuntamiento de Cobisa alkalmazásában áll, mivel ettől kezdve ezen utóbbi látja el az érintett helyiségek takarítását. A CLECE szerint ugyanis a To ledo tartomány épületeinek és helyiségeinek takarítására vonatkozó ágazati kollektív szerződés 14. cikke alapján az Ayuntamiento de Cobisa az alapügyben szóban forgó munkaviszonyra vonatkozó jogok és kötelezettségek összessége tekintetében e társa ság helyébe lépett.

Ugyanezen a napon M. S. Martín Valor megjelent az Ayuntamiento de Cobisa helyi ségeiben, azonban ott nem dolgozhatott. A CLECE a maga részéről az érdekeltet nem helyezte más állásba. I - 128

CLECE 16

17

18

19

20

Az Ayuntamiento de Cobisa 2008. január 10-én munkaközvetítőn keresztül öt mun kavállalót vett fel a helyiségeinek takarítására.

M. S. Martín Valor tehát a Juzgado de lo Social no 2 de Toledo előtt keresetet nyújtott be a CLECE-vel és az Ayuntamiento de Cobisával szemben az elbocsátása visszaélés szerű voltának a megállapítása céljából.

2008. május 13-i ítéletével a Juzgado de lo Social no 2 de Toledo megállapította, hogy a Toledo tartomány épületeinek és helyiségeinek a takarítására vonatkozó ágazati kol lektív szerződés 14. cikke nem alkalmazandó, és következésképpen az Ayuntamiento de Cobisa nem perelhető. Az említett bíróság továbbá megállapította, hogy a CLECE jogszerűtlenül bocsátotta el M. S. Martín Valort, és az előbbit arra kötelezte, hogy az érdekeltet az elbocsátása előtt fennálló feltételek mellett helyezze vissza állásába, vagy fizessen neki 6507,10 eurós kártérítést. Mindkét esetben folyósítani kellett azon szokásos fizetéseket is, amelyeket M. S. Martín Valor nem kapott meg.

2008. december 26-án a CLECE az említett ítélet ellen fellebbezést nyújtott be a Tribunal Superior de Justicia de Castilla-La Manchához. E fellebbezéssel a CLECE többek között azzal érvelt, hogy a Toledo tartomány épületeinek és helyiségeinek a ta karítására vonatkozó ágazati kollektív szerződésnek a munkavállalók jogállásáról szó ló törvény 44. cikkével és az általa hivatkozott ítélkezési gyakorlattal összefüggésben értelmezett 14. cikke alapján az Ayuntamiento de Cobisa lépett helyébe a M. S. Mart ín Valorral fennálló munkaviszonyban.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bí róság) 2008. december 10-i ítéletében egységesített ítélkezési gyakorlatából lényegé ben kitűnik, hogy az épületek és helyiségek takarítására vonatkozó ágazati kollektív szerződés rendelkezései nem alkalmazandók egy megbízást adó olyan vállalkozásra, I - 129

2011. 1. 20-I ÍTÉLET – C-463/09. SZ. ÜGY

amely külön tevékenységet folytat, és amely – valamely takarítással foglalkozó vállal kozással kötött szerződés megszüntetésével – úgy dönt, hogy helyiségei takarítását közvetlenül maga látja el, mivel a megbízást adó említett vállalkozást nem lehet e kollektív szerződés hatálya alá tartozónak tekinteni.

21

22

23

Ilyen körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a 2001/23 irányelv 1. cikke (1) bekezdése a) és b) pontjának hatálya alá tartozik-e az az eset, amikor valamely önkormányzat úgy dönt, hogy saját munkavállalókkal látja el a kü lönböző helyiségeinek azon takarítási munkálatait, amelyekre korábban egy takarí tással foglalkozó vállalkozást szerződtetett, amely szerződést felmondott azért, hogy új alkalmazottakat szerződtessen e takarítási feladatok ellátására, miközben rá nem vonatkozik az épületek és helyiségek takarítására vonatkozó ágazati kollektív szerző dés, amely ilyen esetekben szabályozza a jogutód kötelezettségeit.

A kérdést előterjesztő bíróság különösen azt kérdezi, hogy az alapügyben a 2001/23 irányelv 1. cikke (1) bekezdése a) és b) pontjának alkalmazásából adódó következte téseket kell-e levonni annak ellenére, hogy a Toledo tartomány épületeinek és helyi ségeinek a takarítására vonatkozó ágazati kollektív szerződés nem alkalmazandó az Ayuntamiento de Cobisára, és hogy e jogalany sajátossága az, hogy a közjog hatá lya alá tartozó munkáltatónak minősül, aminek következtében a spanyol alkotmány 103. cikke (3) bekezdésének megfelelően különös munkaviszonyok vonatkoznak rá.

Ilyen körülmények között a Tribunal Superior de Justicia de Castilla-La Mancha úgy döntött, hogy az eljárást felfüggeszti, és a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

„A [2001/23] irányelvnek az 1. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában meghatáro zott hatálya alá tartozik-e az az eset, amikor az önkormányzat visszaveszi vagy átveszi I - 130

CLECE

a különböző helyiségei takarításának a korábban szerződtetett vállalkozással végezte tett tevékenységét, amelyre új alkalmazottakat szerződtet?”

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

24

25

26

A kérdést előterjesztő bíróság kérdésével lényegében azt szeretné megtudni, hogy a 2001/23 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontját úgy kell-e értelmezni, hogy ezen utóbbi alkalmazandó egy olyan esetre, amelyben valamely önkormányzat, amely helyiségeinek takarításával korábban magánvállalkozást bízott meg, úgy dönt, hogy megszünteti az ezen utóbbival kötött szerződést, és új személyzet e célból történő alkalmazásával maga látja el e takarítási tevékenységeket.

Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a 2001/23 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének c) pontja alkalmazandó a köztulajdonban álló, gazdasági tevékenységet folytató vállal kozásokra, tekintet nélkül arra, hogy működésük nyereség elérését célozza, vagy sem.

A Bíróság ezért úgy határozott, hogy pusztán az a tény, hogy az átvevő közjogi jogi személy, a jelen esetben egy önkormányzat, nem teszi lehetővé a 2001/23 irányelv hatálya alá tartozó átruházás fennállásának kizárását (lásd a C-175/99. sz. Mayeurügyben 2000. szeptember 26-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-7755. o.] 29., 33. és 34. pontját, valamint a C-151/09. sz. UGT-FSP-ügyben 2010. július 29-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 23. pontját). I - 131

2011. 1. 20-I ÍTÉLET – C-463/09. SZ. ÜGY 27

28

29

30

31

Ezért az a tény, hogy – amint az alapügyben is – az érintettek egyike önkormányzat, önmagában nem gátolja a 2001/23 irányelv alkalmazását.

Ezt követően, a 2001/23 irányelvet az 1. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében valamely vállalkozás, üzlet vagy ezek egy részének más munkáltató részére szerződés vagy egyesülés alapján történő átruházása esetén kell alkalmazni..

E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az említett rendelkezés hatálya nem értékelhető kizárólag a szöveg szerinti értelmezés útján. Az irányelv különböző nyelvű változatai közötti eltérés, valamint a szerződéses átruházás fogalmára vonat kozó nemzeti szabályozások különbözőségei miatt a Bíróság e fogalomnak kellően rugalmas értelmezést adott az említett irányelv célkitűzésének teljesülése érdekében, amely – amint a (3) preambulumbekezdéséből is kitűnik – a munkavállalók jogainak a munkáltató személyének megváltozása esetén történő védelmében áll (lásd ebben az értelemben a C-458/05. sz., Jouini és társai ügyben 2007. szeptember 13-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-7301. o.] 24. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

A Bíróság tehát megállapította, hogy a 2001/23 irányelvvel egységes szerkezetbe fog lalt 77/181 irányelv alkalmazandó minden olyan esetben, amikor szerződéses viszo nyok keretében változás történik a vállalkozás működtetéséért felelős természetes vagy jogi személyben, aki a munkáltatói kötelezettségeket a vállalkozásnál dolgozó alkalmazottakkal szerződésben rögzíti (lásd a C-171/94. és C-172/94. sz., Merckx és Neuhuys egyesített ügyekben 1996. március 7-én hozott ítélet [EBHT 1996., I-1253. o.] 28. pontját, valamint a C-127/96., C-229/96. és C-74/97. sz., Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben 1998. december 10-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-8179. o.] 23. pontját).

A Bíróság azt is megállapította, hogy a 77/187 irányelv hatálya alá tartozhat egy olyan helyzet, amikor valamely vállalkozás, amely helyiségeinek vagy azok egy részének a takarításával más vállalkozást bíz meg, úgy dönt, hogy megszünteti az ezen utóbbival I - 132

CLECE

kötött szerződést, és ettől kezdve maga látja el e munkákat (lásd a fent hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 25. pontját).

32

33

34

Ennek következtében nem zárható ki, hogy a 2001/23 irányelv alkalmazandó olyan körülmények között, mint amelyek az alapügyben is felmerültek, amikor valamely önkormányzat egyoldalúan úgy dönt, hogy megszünteti a magánjogi vállalkozással kötött szerződést, és maga végzi el az ezen utóbbira bízott takarítási tevékenységeket.

Mindazonáltal ahhoz, hogy a 2001/23 irányelv alkalmazandó legyen, az átruházásnak az ezen irányelv 1. cikke (1) bekezdése b) pontjának megfelelően olyan gazdasági egy ségre kell vonatkoznia, amely megőrzi identitását a munkáltató személyének megvál tozása esetén.

Annak megállapításához, hogy egy ilyen gazdasági egység megőrzi-e az identitá sát, a szóban forgó műveletet jellemző összes ténybeli körülményt együttesen kell figyelembe venni, amelyek között szerepel az érintett vállalkozás vagy üzlet típusa; az, hogy sor került-e tárgyi eszközök, azaz ingatlanok vagy ingóságok átruházására; az immateriális javak értéke az átvétel időpontjában; az, hogy sor került-e a vállal kozás új vezetője által a személyi állomány jelentős részének átvételére, az ügyfél kör átadására; az átruházás előtti és utáni tevékenységek hasonlóságának mértéke; e tevékenységek esetleges felfüggesztésének időtartama. Ezek az elemek azonban a szempontoknak csupán egy részét jelentik az összes felmerülő jelenség megítélése során, és emiatt nem lehet őket elszigetelten értékelni (lásd többek között a 24/85. sz. Spijkers-ügyben 1986. március 18-án hozott ítélet [EBHT 1986., 1119. o.] 13. pontját; a C-29/91. sz. Redmond Stichting ügyben 1992. május 19-én hozott ítélet [EBHT 1992., I-3189. o.] 24. pontját; a C-13/95. sz. Süzen-ügyben 1997. március 11-én hozott ítélet [EBHT 1997., I-1259. o.] 14. pontját, valamint a C-340/01. sz., Abler és társai ügyben 2003. november 20-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-14023. o.] 33. pontját). I - 133

2011. 1. 20-I ÍTÉLET – C-463/09. SZ. ÜGY 35

36

37

38

A Bíróság korábban kimondta, hogy egy gazdasági egység bizonyos ágazatokban je lentős materiális vagy immateriális eszközök nélkül képes működni, így egy ilyen egy ség identitásának megőrzése a rá kihatással lévő műveletet követően is, elvileg nem függhet ezen erőforrások átruházásától (lásd a fent hivatkozott Süzen-ügyben hozott ítélet 18. pontját, a fent hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben ho zott ítélet 31. pontját és a fent hivatkozott UGT-FSP ügyben hozott ítélet 28. pontját).

A Bíróság azt is megállapította, hogy amennyiben azon ágazatokban, ahol a tevékeny ség elsődlegesen a munkaerőn alapszik, egy olyan munkavállalói közösség, amely tar tósan végez valamely közös tevékenységet, megfelelhet egy gazdasági egységnek, az ilyen egység az átruházásán túl is képes megtartani identitását, amikor a vállalkozás új vezetője nem csupán folytatja az adott tevékenységet, hanem a létszám és a feladatkör tekintetében átveszi az elődje által előzetesen erre a feladatra alkalmazott személyzet lényeges részét is. Ebben az esetben a vállalkozás új vezetője megszerzi azon tényezők szervezett összességét, amely lehetővé teszi számára az átadó vállalkozás valamennyi tevékenységének, vagy azok közül néhánynak az állandó jelleggel történő folytatá sát (lásd a fent hivatkozott Süzen-ügyben hozott ítélet 21. pontját; a fent hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 32. pontját; a C-173/96. és C-247/96. sz., Hidalgo és társai egyesített ügyekben 1998. december 10-én hozott íté let [EBHT 1998., I-8237. o.] 32. pontját; a C-51/00. sz. Temco-ügyben 2002. január 24-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-969. o.] 33. pontját, valamint a fent hivatkozott UGT-FSP ügyben hozott ítélet 29. pontját).

E tekintetben, amint a jelen ítélet 31. pontjából következik, kevésbé van jelentősége annak, hogy a személyzet lényeges részének átvétele az átruházó és az átvevő között tárgyalt szerződéses átruházás keretében valósul-e meg, vagy hogy a korábbi vállal kozásvezetőnek az átruházott személyzet munkaszerződéseinek a felmondására irá nyuló egyoldalú döntésének az eredménye-e, amelyet az új vállalkozásvezetőnek arra irányuló egyoldalú döntése követ, hogy ugyanezen személyzet lényeges részét ugyan ezen feladatok elvégzésére alkalmazza.

Ha ugyanis a személyzet jelentős részének átvétele esetén a 2001/23 irányelv értelmé ben vett átruházás fennállása a szerződésen alapuló ilyen átvételtől függne, a mun kavállalók ezen irányelv által célzott védelme a vállalkozás vezetőinek a mérlegelésé re lenne bízva, és ezen utóbbiak az átruházott munkavállalók jogai 2001/23 irányelv I - 134

CLECE

3. cikkének (1) bekezdésében biztosított védelmének rovására a szerződéskötéstől való tartózkodáson keresztül megkerülhetnék ezen irányelv alkalmazását.

39

40

41

Amint a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, az olyan takarítási tevékenységet, mint amilyenről az alapügyben is szó van, valóban lehetne elsődlegesen munka erőn alapuló tevékenységnek tekinteni (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 27. pontját, a fent hivat kozott Hidalgo és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 26. pontját, és a fent hi vatkozott Jouini és társai ügyben hozott ítélet 32. pontját), és következésképpen egy olyan munkavállalói közösség, amely tartósan végez közös takarítási tevékenységet, más termelési tényezők hiányában megfelelhet egy gazdasági egységnek (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 27. pontját). Ugyanakkor ez utóbbinak az érintett ügyleten keresztül meg is kell őriznie az identitását.

E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az Ayuntamiento de Cobisa abból a célból, hogy az iskoláinak és helyiségeinek korábban a CLECE-re bízott takarítását saját maga végezze el, új személyzetet vett fel anélkül, hogy átvette volna a CLECE-nél e tevékenységeket korábban végző munkavállalókat, és nem vette át e vállalkozás tárgyi vagy immateriális eszközeit sem. Ilyen körülmé nyek között a CLECE által végzett tevékenységek és az Ayuntamiento de Cobisa által átvett tevékenységek közötti kapcsolatot megteremtő egyetlen tényezőnek az érintett tevékenység tárgya, vagyis a helyiségek takarítása minősül.

Márpedig csupán az a körülmény, hogy a CLECE, illetve az Ayuntamiento de Cobisa által gyakorolt tevékenység hasonló, sőt azonos, nem teszi lehetővé a gazdasági egy ség identitása megőrzésének a megállapítását. Egy egységet ugyanis nem lehet pusz tán azzal a tevékenységgel azonosítani, amellyel megbízták. Identitása olyan több, egymástól elválaszthatatlan elemből tevődik össze, mint amilyen az egységet alkotó személyek, az egység besorolása, a munkaszervezése, a gazdálkodási módszerei vagy adott esetben a működtetéséhez rendelkezésére álló eszközök (lásd ebben az érte lemben a fent hivatkozott Süzen-ügyben hozott ítélet 15. pontját; a fent hivatkozott Hernández Vidal és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 30. pontját, valamint a fent hivatkozott Hidalgo és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 30. pontját). Külö nösen nem őrizhető meg egy alapvetően munkaerőn alapuló olyan gazdasági egység I - 135

2011. 1. 20-I ÍTÉLET – C-463/09. SZ. ÜGY

identitása, mint amelyről az alapügyben is szó van, ha a személyzetének lényeges ré szét nem veszi át az állítólagos átvevő.

42

43

Ebből követezik, hogy – a nemzeti védelmi szabályok esetleges alkalmazhatóságának sérelme nélkül – az alapügyben a korábban a CLECE-re bízott takarítási tevékenysé gek Ayuntamiento de Cobisa által történő átvétele önmagában nem jelenti a 2001/23 irányelv értelmében vett átruházás fennállását.

Következésképpen a feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2001/23 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontját úgy kell értelmezni, hogy ezen irányelv nem alkalmazandó olyan esetre, amelyben valamely önkormányzat, amely helyiségeinek takarításával korábban magánvállalkozást bízott meg, úgy dönt, hogy megszünteti az ezen utóbbival kötött szerződést, és új személyzet e célból történő alkalmazásával maga látja el az említett helyiségekben a takarítási tevékenységet.

A költségekről

44

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költsé gekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költsé gek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg. I - 136

CLECE

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

A munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruhá zása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2001. március 12-i 2001/23/EK tanácsi irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontját úgy kell értelmezni, hogy ezen irányelv nem alkalmazandó olyan esetre, amelyben valamely önkormányzat, amely helyiségeinek takarításával ko rábban magánvállalkozást bízott meg, úgy dönt, hogy megszünteti az ezen utób bival kötött szerződést, és új személyzet e célból történő alkalmazásával maga látja el az említett helyiségekben a takarítási tevékenységet.

Aláírások

I - 137

C-382/08. sz. ügy

Michael Neukirchinger kontra Bezirkshauptmannschaft Grieskirchen (az Unabhängiger Verwaltungssenat des Landes Oberösterreich [Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) „Légi közlekedés – Kereskedelmi célú, hőlégballonnal végzett repülések szervezésére vonatkozó engedély – EK 12. cikk – Lakóhelyre vagy székhelyre vonatkozó feltétel – Közigazgatási szankciók”

P. Mengozzi főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2010. szeptember 7.

I - 143

A Bíróság ítélete (nagytanács), 2011. január 25. . . . . . . . . . . . . .

I - 162

Az ítélet összefoglalása 1. Közlekedés – Légi közlekedés – Fogalom – Kereskedelmi célú, hőlégballonnal végzett légi utasszállítás (EK 12. cikk, EK 49. cikk, EK 51. cikk, (1) bekezdés és EK 80. cikk, (2) bekezdés) 2. Közösségi jog – Elvek – Egyenlő bánásmód – Állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés – Tilalom (EK 12. cikk) I - 139


3. Közösségi jog – Elvek – Egyenlő bánásmód – Állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés – Tilalom (EK 12. cikk)

1. A kereskedelmi célú, hőlégballonnal végzett légi utasszállítás a közlekedés, különösen az EK 80. cikk (2) bekezdésé ben említett légi közlekedés területére tartozik.

Jóllehet az említett EK 80. cikk (2) bekez dése alapján a tengeri és a légi közleke dés – amennyiben a közösségi jogalkotó eltérően nem rendelkezik – nem tarto zik az EK-Szerződés harmadik részének a közösségi közlekedéspolitikáról szóló V. címében található szabályok hatálya alá, azokra a többi közlekedési móddal együtt továbbra is a Szerződés általános szabályai vonatkoznak. Mindazonáltal a szolgáltatásnyújtás szabadsága vonat kozásában az EK 51. cikk (1) bekezdése szerint az EK 49. cikk nem alkalmazható változatlan formában a légi közlekedésre. Ezzel szemben a kereskedelmi célú, hő légballonnal végzett légi utasszállítás a Szerződés hatálya alá tartozik, arra tehát I - 140

az utóbbi valamely általános szabálya, például az EK 12. cikk is alkalmazandó. Ugyanis a közösségi jogalkotó több olyan, az EK 80. cikk (2) bekezdése alapján el fogadott intézkedést hozott, amelyek a légi közlekedés e formáját érinthetik. A légi fuvarozók engedélyezéséről szóló 2407/92 rendeletet illetően, annak első két preambulumbekezdéséből követke zik, hogy a Tanács által az említett ren delet elfogadásával követett cél az volt, hogy 1992. december 31-ig megalkossa a légi közlekedési politikát a belső piac fokozatos létrehozása érdekében, mely utóbbi olyan, belső határok nélküli tér ség, amelyben az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása biztosítva van. Márpedig e széles körű célkitűzés magától értetődően a keres kedelmi célú, hőlégballonnal végzett légi utasszállításra is kiterjed.

(vö. 19., 21–23., 26., 27., 29. pont)

2. Az EK 12. cikkel ellentétes az olyan tagál lami szabályozás, amely a hőlégballonnal végzett repülések e tagállamban történő szervezéséhez – és e szabályozás be nem

NEUKIRCHINGER

tartása esetén adminisztratív szankciók terhe mellett – előírja a más tagállamban lakóhellyel rendelkező vagy ott letelepe dett olyan személy számára, aki e másik tagállamban kereskedelmi célú hőlégbal lonos repülések szervezésére vonatkozó engedély jogosultja, hogy az első tagál lamban lakóhellyel vagy társasági szék hellyel rendelkezzen.

Ugyanis egyrészről a lakóhely alapján történő megkülönböztetés kritériuma valójában az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetéssel azonos eredményre vezet, mivel azzal a kocká zattal jár, hogy főként a más tagállamok állampolgárainak kárára alkalmazzák, mivelhogy a belföldi lakóhellyel nem rendelkezők leggyakrabban külföldi ál lampolgárok. Másrészről a székhely elhe lyezkedésén alapuló megkülönböztetési kritérium főszabály szerint állampolgár ságon alapuló hátrányos megkülönbözte tést valósít meg.

lakóhellyel rendelkező vagy ott letelepe dett olyan személyt, aki e másik tagállam ban kereskedelmi célú hőlégballonos re pülések szervezésére vonatkozó engedély jogosultja, arra kötelezi, hogy új enge dély kiállítását kérelmezze, anélkül hogy kellően figyelembe vennék azon körül ményt, hogy a kiállítási feltételek lénye gében azonosak a második tagállamban részére már korábban kiállított engedély feltételeivel.

Ugyanis az ilyen szabályozás olyan meg különböztetési kritériumot vezet be, amely valójában az állampolgárságon ala puló kritériuméval azonos eredményre vezet, mivel az e szabályozás által előírt kötelezettség gyakorlatilag főként a más tagállamok állampolgárait vagy a más tagállamokban székhellyel rendelkező társaságokat érinti.

(vö. 34., 37., 44. pont és a rendelkező rész)

3. Az EK 12. cikkel ellentétes az olyan tagál lami szabályozás, amely a hőlégballonnal végzett repülések e tagállamban történő szervezéséhez – és e szabályozás be nem tartása esetén adminisztratív szankci ók terhe mellett – a más tagállamban

Nem vitatott, hogy a fuvarozott szemé lyek életének és egészségének védelmé hez kapcsolódó érdek, valamint a légi közlekedés biztonságának érdeke ta gadhatatlanul jogos célnak tekinthetők. Mindazonáltal az a körülmény, hogy va lamely tagállam valamely személyt arra kötelez, hogy új engedély kiadását kérel mezze, anélkül hogy kellően figyelembe venné azt a tényt, hogy a kérelem kiadá sának feltételei lényegében megegyeznek I - 141


a más tagállamban részére már kiadott engedély kiadásának feltételeivel, nem arányos a követett jogos célokkal. Mivel ugyanis az alapügyben szóban forgó fu varozási engedély kiadásának feltételei a két tagállamban lényegében azonosak, úgy kell tekinteni, hogy a fent hivatkozott jogos érdekeket az első engedély másik

I - 142

tagállamban történő kiadása alkalmával már figyelembe vették.

(vö. 38., 39., 42., 44. pont és a rendelkező rész)

NEUKIRCHINGER

PAOLO MENGOZZI FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA Az ismertetés napja: 2010. szeptember 7. 1

I – Bevezetés

II – Jogi háttér

A – Az osztrák jog 1. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kére lem az EK 49. és azt követő cikkek egy német állampolgár által, valamely osztrák hatóság azon határozata ellen indított eljárás kereté ben történő értelmezésére vonatkozik, amely a hőlégballonutak ausztriai lebonyolítására vonatkozó nemzeti rendelkezések ezen állam polgár általi megsértése miatt vele szemben közigazgatási bírságot szab ki.

3. A többször módosított légi közlekedésről szóló törvény (Luftfahrtgesetz, a továbbiak ban: LFG) 2 102. §-a többek között a motor nélküli légi járművek által teljesített keres kedelmi célú utas-, postai küldemény és/ vagy árufuvarozást egyrészt az LFG 104. és következő §-ai szerinti fuvarozási engedély, másrészt pedig az illetékes osztrák hatóságok által kiadott, az említett törvény 108. §-ában előírt üzemeltetési engedély megszerzésétől teszi függővé.

4. Az LFG 106. §-a alapján a fuvarozási enge délyt akkor állítják ki: 2. A jelen ügy jelentősége, amely a Bíróságot arra ösztönözte, hogy az ügyet a főtanácsnok indítványának meghallgatását követően ha tározó nagytanács elé utalja, valamint hogy ismét megnyissa a szóbeli szakaszt, annak meghatározásában áll, hogy az ilyen fuvaro zási szolgáltatások nyújtását az Unió elsődle ges vagy másodlagos jogának mely szabályai alapján kell vizsgálni. 1 – Eredeti nyelv: francia.

– a) ha a kérelmező az Európai Gazdasági Térségről szóló, 1992. május 2-i megálla podásban 3 részes tagállam állampolgára, Ausztriában lakik, megbízható és szak mailag hozzáértő, 2 – 253/1957. sz. Bundesgesetzblatt Bundesgesetzblatt. 3 – HL L 1., 3. o.

és

a

83/2008.

sz.

I - 143

MENGOZZI FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA – C-382/08. SZ. ÜGY

– b) ha az üzemeltetés biztonsága biztosí tott, és a vállalkozás anyagi fedezete iga zolt, és

– c) ha bizonyították, hogy az LFG 164. §-ában vagy a 785/2004/EK rende letben 4 előírt biztosítékokat vállalták.

5. Az LFG 106. §-a pontosítja továbbá, hogy abban az esetben, ha a vállalkozó nem ter mészetes személy, a vállalkozásnak ausztriai székhellyel kell rendelkeznie, és törzstőkéje többségének az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állam polgárainak tulajdonában kell lennie.

6. Az LFG 108. §-a szerint amint a légi fuva rozó vállalkozás megszerzi a fuvarozási en gedélyt, és a közlekedés biztonsága garantált, kiállítják az üzemeltetési engedélyt.

7. Az LFG 169. §-a alapján egyébként a sze mélyek kereskedelmi célú légi fuvarozásá ra vonatkozó tevékenység LFG 102. §-ában megkövetelt engedélyek nélküli gyakorlását 4 – A légifuvarozókra és légi járművek üzemben tartóira vonatkozó biztosítási követelményekről szóló, 2004. ápri lis 21-i 785/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rende let (HL L 138., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 8. kötet, 160. o.).

I - 144

legalább 3630 euró összegű pénzbírsággal kell büntetni.

B – A német jog

8. A légi közlekedésről szóló törvény (Luftverkehrgesetz) 5 20. §-ának (1) bekezdése a személyek vagy áruk ballonnal történő ke reskedelmi célú fuvarozásához üzemeltetési engedély kiállítását írja elő. A kiállítás feltét eleit illetően a hangsúly a fuvarozásért felelő sök megbízhatóságán van.

9. Az említett törvény 20. §-ának (2) bekez dése szerint az engedély kiegészítő előírások kal látható el. Az engedély megadását meg kell tagadni, ha a tények a közbiztonság vagy a közrend lehetséges veszélyeztetésére utal nak, különösen ha a kérelmező vagy a szállí tásért felelős más személy megbízhatatlannak minősül. Az engedély megadását meg kell tagadni, ha a biztonságos működéshez szük séges anyagi eszközök vagy a megfelelő biz tosítékok megléte nem igazolt. Az engedély megadása megtagadható, ha a német légijár mű-lajstromba nem bejegyzett vagy nem a 5 – BGBl 2007. I, 698. o.

NEUKIRCHINGER

kérelmező kizárólagos tulajdonát képező légi járműveket kívánnak üzemeltetni. A német légijármű-lajstrommal egy tekintet alá esnek az Európai Közösség légi közlekedési jogának hatálya alá tartozó államok lajstromai.

III – Az alapeljárás és az előzetes döntés hozatalra előterjesztett kérdések

10. M. Neukirchinger passaui (Németország) lakos, Németországban hőlégballon-vállalko zást működtet. 1999. március 2-án a német hatóságok engedélyezték számára a repülő téren kívüli felszállást annak érdekében, hogy a sűrűn lakott területeken kívül fekvő, előre nem meghatározott területekről szabadon felszállt ballonokkal repüljön. Ez az engedély részletes feltételeket tartalmaz a ballonrepü lések végrehajtásával és a ballon jellemzőivel kapcsolatban. M. Neukirchinger ezt követően egy Németországban székhellyel rendelkező társaság, a Bayernhimmel Ballonfahrt GmbH ügyvezetője lett, amely társaság 2003. április 15-én kapott üzemeltetési engedélyt a német hatóságoktól.

közigazgatási hivatala) M. Neukirchingerrel szemben szabálysértési határozatot („Straferkenntnis”) hozott, amelyben 3630 euró összegű pénzbírságot szabott ki, amely meg nem fizetése esetén 181 napi szabadság vesztésre változtatható át. A Bezirkshaup tmannschaft Grieskirchen a 2007. június 19-én végrehajtott kereskedelmi célú repü lést az LFG 169. §-a szerinti szabálysértés el követésének tekintette, mivel arra az LFG 102. §-ában meghatározott engedélyek nélkül került sor.

13. Az e határozattal szemben az Unab hängiger Verwaltungssenat des Landes Oberösterreich-hoz (Ausztria) benyújtott keresetében M. Neukirchinger többek között azt hangsúlyozta, hogy a hőlégballonutak fu varozási és üzemeltetési engedély megszerzé séhez kötése sérti az EK-Szerződésben meg határozott alapvető szabadságokat, és hogy egy osztrák hőlégballon-vállalkozásnak egy általán nem kellett volna újabb engedélyeket szereznie Németországban, ha már rendelke zik az Ausztriában kiadott engedélyekkel.

11. 2007. június 19-én M. Neukirchinger Wies-ből (Ausztria) felszállva keresztelővel egybekötött hőlégballonos repülést hajtott végre.

12. 2008. január 22-én a Bezirkshauptman nschaft Grieskirchen (Grieskirchen járás

14. Az Unabhängiger Verwaltungssenat des Landes Oberösterreich úgy vélte, hogy a hőlégballonutak nem minősülnek fuvarozási szolgáltatások nyújtásának, és megállapította, hogy a motor nélküli légi járművek működ tetését közösségi szinten nem harmonizálták, I - 145


ezért az Unabhängiger Verwaltungssenat des Landes Oberösterreich az eljárást felfüggesz tette, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

1) Úgy kell-e értelmezni az [EK] 49. és azt követő cikkeket, hogy azokkal ellenté tes az olyan nemzeti jogszabály, amely a másik tagállamban [Németországban] letelepedett és az e tagállam jogrend je szerint kiadott, kereskedelmi célú hőlégballonutak lebonyolításhoz szük séges engedéllyel rendelkező személytől ausztriai hőlégballonutak lebonyolításá hoz belföldi székhelyet vagy lakóhelyet követel meg [...]?

3) Ellentétes-e az [LFG] 104. §-ával és 106. §-ával összefüggésben értelmezett 102. §-a az [EK] 49. cikkel, ha a Német országban letelepedett engedélyessel szemben az engedély szerinti tevékeny ségének gyakorlása miatt büntető jellegű közigazgatási eljárást indítanak, és ezál tal a piacra jutását megakadályozzák, te kintettel arra, hogy az [LFG] 106. §-ának (1) bekezdése értelmében ilyen engedély és üzemeltetési engedély külön telephely és/vagy lakóhely, valamint a Németor szágban már lajstromba vett hőlégbal lon osztrák átlajstromozása nélkül nem szerezhető?

IV – A Bíróság előtti eljárás

2) Úgy kell-e értelmezni az [EK] 49. és azt követő cikkeket, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, amelynek értelmében a másik tagállamban letele pedett és annak jogrendje szerint kiadott, kereskedelmi célú hőlégballonutak lebo nyolításhoz szükséges engedéllyel ren delkező személynek hőlégballonutak va lamely más tagállambeli lebonyolításához további engedélyt kell szereznie, amely kiadásának feltételei végeredményben tartalmilag megegyeznek a származási országban már kiadott engedély kiadásá nak feltételeivel, azonban azzal a további feltétellel egészülnek ki, hogy a kérelme zőnek belföldi (a jelen ügyben ausztriai) székhellyel vagy lakóhellyel is rendelkez nie kell? I - 146

15. A Bíróság alapokmányának 23. cikkével összhangban az Osztrák Köztársaság, a Len gyel Köztársaság, valamint az Európai Bizott ság írásbeli észrevételt nyújtott be.

16. A Bíróság a 2009. szeptember 1-jei hatá rozatával a második tanács elé utalta az ügyet. Mivel a Bíróság alapokmányának 23. cikke szerinti egyik érdekelt fél sem kérte szóbeli észrevételeinek meghallgatását, a Bíróság úgy

NEUKIRCHINGER

döntött, hogy tárgyalás nélkül határoz. A Bí róság ezenkívül úgy határozott, hogy az ügy ben főtanácsnoki indítvány nélkül dönt.

17. 2010. február 4-én a második tanács úgy határozott, hogy a Bíróság eljárási szabályzata 44. cikkének 4. §-át alkalmazva az előtte lévő ügyet a nagytanács elé utalja, és főtanácsnoki indítvány készítését rendeli el.

18. A nagytanács 2010. április 21-i végzésé vel elrendelte a szóbeli szakasz újbóli meg nyitását, és felkérte a Bíróság alapokmányá nak 23. cikke szerinti érdekelt feleket, hogy nyilatkozzanak abban a kérdésben, hogy az EK 51. cikk (1) bekezdésére tekintettel me lyik az az elsődleges vagy másodlagos uniós jogi szabály, amely adott esetben a személyek hőlégballonon történő kereskedelmi fuvaro zásából álló szolgáltatás szabad nyújtására alkalmazandó.

19. M. Neukirchinger, az Osztrák Köztársa ság, az EFTA Felügyeleti Hatóság és az Euró pai Bizottság a 2010. június 15-én tartott tár gyaláson ismertették szóbeli észrevételeiket ezzel a kérdéssel kapcsolatban.

V – Elemzés

20. Emlékeztetek arra, hogy az LFG a má sik tagállamban letelepedett szolgáltató által teljesített hőlégballonos utas- és/vagy árufu varozást lényegében ahhoz a feltételhez köti, hogy a szolgáltató osztrák fuvarozási és üze meltetési engedélyekkel rendelkezzen, me lyek kiállításának feltétele, hogy a szolgáltató lakóhellyel vagy – jogi személy esetén – szék hellyel rendelkezzen Ausztriában.

21. A legfőbb nehézség ebben az ügyben an nak meghatározásában rejlik, hogy az utasok kereskedelmi célú hőlégballonútjaira kiter jednek-e az EK-Szerződés szolgáltatásnyúj tás szabadságára vonatkozó rendelkezései (EK 49. és azt követő cikkek), vagy ez a tevé kenység az említett Szerződés közös közle kedéspolitikára vonatkozó rendelkezéseinek (EK 70. és EK 80. cikk) hatálya alá tartozik.

22. A fuvarozás általános meghatározásából kiindulva, mely szerint a fuvarozás egy vagy több személy és/vagy áru egyik helyről a má sikra járművek segítségével történő szállítása, kétségek merülhetnek fel, hogy a hőlégballo nok a szállítóeszközök kategóriájába tartoz nak-e. Közismert, hogy különösen a szelektől I - 147


való függőségük miatt és a technikai fejlődés ellenére ezek a közlekedési módok csak meg közelítőleg biztosítják a tervezett célállomás ra való megérkezést 6.

23. Ugyanezen gondolatok alapján azt is lehetne javasolni, hogy a hőlégballonutak szállító jellegének kiegészítő volta miatt ez a tevékenység közelebb áll a turisztikai szol gáltatások nyújtásához, mint az utasok és/ vagy áruk kereskedelmi célú fuvarozásának piacához. E tekintetben kiemelem, hogy a Presidente del Consiglio dei Ministri ügyben hozott legutóbbi ítéletében 7 a Bíróság egy, a nem menetrendszerű személyszállításra szolgáló légi járművek leszállásait, valamint a kedvtelési célú vízijárművek kikötéseit ter helő, egyedül a tartomány területén kívüli adóilletőségű üzemeltetőkre kivetett tarto mányi adó diszkriminatív jellegét kizárólag az EK 49. és az EK 50. cikk alapján vizsgálta, emlékeztetve ítélkezési gyakorlatára, amely 6 – „Egyik első, az Öt hét léghajón című kalandregényében Jules Verne a Daily Telegraph egy cikkén keresztül egyik hőse, Samuel Fergusson afrikai körutazására utal, hang súlyozva: »[e]z a vakmerő utazó úgy döntött, hogy egész Afrika fölött, kelettől nyugatig utazik át léghajón. Ha jól értesültünk ezen csodálatraméltó utazás kiindulási pontja Zanzibár volna Afrika keleti partján; ami pedig az utazás végpontját illeti, ennek kiderülése a Gondviselés számára van fenntartva«”(Verne, J.: Cinq semaines en ballon, voyage de découverte par trois anglais, Bibliothèque d’éducation et de récréation, Hetzel és Cie,, Párizs, 1863., 8. o.). 7 – A C-169/08. sz. ügyben 2009. november 17-én hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) 20–28. pontja.

I - 148

szerint ezek a cikkek magukban foglalják a szolgáltatást igénybevevők és különösen a tu risták azon szabadságát, hogy a szolgáltatást igénybe vegyék 8. A jelen ügyben fontos meg jegyezni, hogy az alapeljárásban vitatott, egy osztrák területen lévő mezőről indulva végre hajtott repülést a kérdést előterjesztő bíróság „hagyományos” hőlégballonos keresztelővel egybekötött repülésnek tekintette. Nem zár ható tehát ki, hogy a felkínált szolgáltatást olyan szolgáltatásnak tekintsék, amelynek alapvető célja, hogy szórakozási szükségle teket elégítsen ki, és a szolgáltatás ezáltal az EK 49. és az EK 50. cikk hatálya alá tartozhat.

24. Bár az előzetes döntéshozatalra utaló ha tározat e tekintetben indokolást nem tartal maz, az imént kifejtett megfontolások szintén magyarázhatják, hogy a kérdést előterjesztő bíróság miért kéri a Bíróságtól az EK 49. cikk értelmezését.

25. Három indok engem mégis arra ösztö nöz, hogy úgy gondoljam, az alapügyben vita tott szolgáltatások a légi közlekedés területére tartoznak.

26. Mindenekelőtt, ahogy azt M. Neukir chinger a kérdést előterjesztő bíróság előtt, valamint az EFTA Felügyeleti Hatóság a 8 – Uo. 25. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

NEUKIRCHINGER

tárgyaláson a Bíróság előtt kijelentették, a hőlégballonok az 1944. december 7-i, Chicagóban aláírt, a nemzetközi polgári repülésről szóló nemzetközi egyezmény 9 értelmében a légi járművek csoportjába tartoznak. Az sem vitatott egyébként, ahogy azt a Bizottság írásbeli észrevételeiben is kifejtette, hogy az alapeljárás tényállásának idején ezek a légi járművek a polgári repülés területén a közös szabályokról és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség létrehozásáról szóló, 2002. július 15-i 1592/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben 10 előírt technikai rendelkezések és biztonsági szabályok, valamint a légifuvarozókra és légi járművek üzemben tartóira vonatkozó biztosítási követelményekről szóló, 2004. április 21-i 785/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben 11 megállapított feltételek hatálya alá is tartoztak, amelyek első változatai kifejezetten utalnak az EK 80. cikk (2) bekezdésére, amely lehetővé teszi az Európai Unió Tanácsa számára, hogy megfelelő intézkedéseket fogadjon el a

9 – Az Egyesült Nemzetek Szerződéseinek Tára, 1. kötet, 295. o. Ezen egyezmény „légtér szabályait” tartalmazó 2. melléklete ugyanis megállapítja, hogy a hőlégballonok a légi járművek kategóriájába tartoznak. Írásbeli észrevételeiben a Bizottság a ballon vagy hőlégballon fogalmát a következőképpen hatá rozza meg: „olyan motormeghajtás nélküli légi jármű, amely a felhajtóerő hatása következtében emelkedik a levegőbe, és a levegőben a szeleket kihasználva irányítják”. 10 – HL L 240., 1. o. ; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 7. kötet, 30. o.. Meg kell jegyezni, hogy az 1592/2002 ren delet alapján elfogadott, a légi járművek és repüléstechnikai termékek, alkatrészek és berendezések folyamatos légi alkal masságának biztosításáról és az ezzel összefüggő felada tokban részt vevő szervezetek és személyek jóváhagyásáról szóló, 2003. november 20-i 2042/2003/EK bizottsági ren delet széles körűen határozza meg a légi járműveket, mint „olyan szerkezeteket, amelyeket a levegő által keltett azon reakcióerők tartanak fenn, amelyek nem a levegőnek a föld felszínre gyakorolt hatásából származnak”. 11 – HL L 138., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 8. kötet, 160. o.

légi közlekedés területén, a Szerződés közle kedésről szóló fejezetének keretében.

27. Így álláspontom szerint logikátlan len ne úgy gondolni, hogy a kereskedelmi célú hőlégballonutak részben a légi közlekedés területéhez és ennélfogva a Szerződés közös közlekedéspolitikára vonatkozó rendelkezé seinek a hatálya alá tartoznak, míg részben a Szerződés szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó általános szabályai vonatkoznak rájuk.

28. Továbbá, amint az az előzetes döntésho zatalra utaló határozat olvasatából kitűnik, az alapeljárás felperesének a kérdést előterjesz tő bíróság által „személyek hőlégballonnal történő kereskedelmi célú légi szállításának” minősített tevékenységét mind Németország ban, mind Ausztriában e tagállamok vonatko zó légi közlekedési jogszabályai, valamint az illetékes nemzeti légi közlekedési hatóságok szabályozzák.

29. Végül, az alapügy körülményei eltérnek a fent hivatkozott Presidente del Consiglio dei Ministri ügyben hozott ítéletben megállapí tott körülményektől. Míg ugyanis ez utóbbi I - 149


ügyben a leszállást terhelő tartományi adó kizárólag a közlekedési eszközök üzemelte tőit és nem magát a fuvarozási szolgáltatást terheli 12, amely magyarázatot adhat azon okokra, amelyek alapján a Bíróság kapcsola tot keresett ezen adó és a Szerződés szolgálta tásnyújtás szabadságára vonatkozó általános rendelkezései között 13, addig az LFG által támasztott követelmények inkább a hőlégbal lonnal végrehajtott légi fuvarozási szolgálta tások nyújtásához kapcsolódnak.

30. Úgy vélem tehát, hogy a felperes által az alapügyben végrehajtotthoz hasonló kereske delmi célú hőlégballonutak a légi közlekedés területéhez tartoznak.

31. Márpedig az EK 51. cikk (1) bekezdésével összhangban a közlekedés területén a szolgál tatásnyújtás szabadságára az EK-Szerződés közlekedésre vonatkozó címének rendelkezé sei az irányadók, melyek közé az EK 80. cikk (2) bekezdése is tartozik.

32. A Bíróság e rendelkezések együttes olva satából arra következtetett, hogy a közlekedé si ágazatban a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásai fokozatos lebontásának eredeti 12 – Lásd a 24. pontot. 13 – Lásd a 25. és 26. pontot.

I - 150

célkitűzését a közös közlekedéspolitika kere tében kellett elérni 14.

33. A légiközlekedési szolgáltatások Közössé gen belüli liberalizációjának utolsó szakaszá ra három tanácsi rendeletnek, közismertebb nevén a „harmadik belső piaci légiközlekedési csomagnak” az EGT-Szerződés 84. cikké nek(2) bekezdése (később az EK-Szerződés 84. cikkének (2) bekezdése, jelenleg módosí tást követően az EK 80. cikk (2) bekezdése) alapján történő elfogadásával került sor 1992. július 23-án 15. Ezek az aktusok követték az 1987 decemberében és 1990 júniusában el fogadott első és második „légiközlekedési csomagot”.

34. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a légi fuvarozók engedélyezéséről szóló 2407/92 rendelet – amely a harmadik légiközlekedési csomag szerves részét képezi, és az alapügy tényállásának idején hatályos volt – 1. cikké nek(2) bekezdése szerint ez a rendelet nem vonatkozik a motor nélküli és/vagy motoros ultra-könnyű légi járművek által teljesített, utas, postai küldemények és/vagy áru légi fu varozására. Ugyanez a cikk hozzáteszi, hogy „ezeknek az üzemeltetési tevékenységeknek 14 – Lásd a C-49/89. sz. Corsica Ferries (Franciaország) ügyben 1989. december 13-án hozott ítélet (EBHT 1989., 4441. o.) 11. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. 15 – Nevezetesen a légifuvarozók engedélyezéséről szóló, 1992. július 23-i 2407/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 20., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 3. o.), a közösségi légifuvarozók Közösségen belüli légi útvonalak hoz jutásáról szóló, 1992. július 23-i 2408/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 240., 8. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. feje zet, 1. kötet, 420. o.) és a légi szolgáltatások vitel- és tarifadí jairól szóló, 1992. július 23-i 2409/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 240., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 1. kötet, 427. o.).

NEUKIRCHINGER

az esetében a működési engedély vonatkozásában a nemzeti jogot – amennyiben van ilyen – az üzembentartási engedély (AOC) vonatkozásában pedig a közösségi és a nemzeti jogot kell alkalmazni” 16.

35. Egy ilyen légi jármű segítségével teljesí tett szolgáltatásokra tehát, az alapeljárás fel perese által nyújtott szolgáltatásokhoz hason lóan, az üzembentartási engedély kiállítását részben kivéve, nem vonatkozik a harmadik légiközlekedési csomag.

36. Úgy tűnik, hogy ez az oka annak, ami ért a Bizottság a feltett kérdések megvála szolását az EK 54. cikk, illetve a Szerződés általános rendelkezéseinek alapján javasolja, figyelembe véve a Bizottság kontra Görögor szág ügyben 2007. január 11-én hozott ítélet 26. pontját 17.

37. Az említett ítélet ezen pontjában ugyan is – amely a szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének a tagállamokon belüli tengeri fuvaro zásra (tengeri kabotázs) történő alkalmazásá ról szóló, 1992. december 7-i 3577/92/EGK 16 – A 2407/92 rendelet 2. cikkének d) pontja a következőkép pen határozza meg az üzemben tartási engedélyt (AOC): „a tagállamok illetékes hatóságai által egy vállalkozás vagy vállalatcsoport számára kiadott okirat, amely igazolja azt, hogy a kérdéses üzemeltető rendelkezik azokkal a szakmai képességekkel és szervezettel, amelynek révén biztosítani tudja a légi jármű biztonságos üzemeltetését az engedélyben meghatározott repülési tevékenységekre”. 17 – A C-251/04. sz. ügyben 2007. január 11-én hozott ítélet (EBHT 2007., I-67. o.).

tanácsi rendelet 18, illetve egy olyan nemzeti szabályozás összhangjára vonatkozik, amely csak a görög lobogó alatt közlekedő hajóknak engedi meg a nyílt tengeri vontatási szolgál tatások nyújtását – a Bíróság úgy ítélte meg, hogy „az EK 51. cikk(1) bekezdésének és az EK 80. cikk (2) bekezdésének együttes olva satából az következik, hogy a tengeri köz lekedési ágazatba tartozó azon szolgáltatá sokat, amelyekre azonban nem terjed ki a 3577/92 rendelet vagy az EK 80. cikk (2) be kezdése alapján elfogadott jogszabályok ha tálya, továbbra is a tagállami jogszabályok szabályozzák, az EK 54. cikk és a Szerződés egyéb általános rendelkezéseinek tiszteletben tartásával” 19.

38. Az elemzés e szakaszában vonzó lehet ezen ítélet tanulságainak a jelen ügyre tör ténő alkalmazása, és így annak vizsgálata, hogy az LFG-ben meghatározott feltételek tiszteletben tartják-e az EK 54. cikket és/ vagy a Szerződés egyéb általános rendelkezé seit, köztük a jelen ügyben az EK 12. cikket, amely tiltja az állampolgárság alapján történő megkülönböztetést.

39. Ugyanakkor előzetesen meg kell vizsgál ni az Osztrák Köztársaság által a tárgyaláson előadott kifogást, amely szerint az EK 54. cikk nem alkalmazható a közlekedés területén, mivel ez a rendelkezés az EK 49. cikkhez 18 – HL L 364., 7. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 10. o. 19 – Kiemelés tőlem.

I - 151


hasonlóan az EK-Szerződés harmadik része III. címének 3. fejezetéhez tartozik, amely az EK 51. cikk (1) bekezdése szerint nem szabályozza a szolgáltatásnyújtás szabadságát ezen a területen.

Unió másodlagos jogának rendelkezései által nem szabályozott területen az EK 54. cikk és a Szerződés egyéb általános rendelkezéseinek tiszteletben tartásához kötötte, következés képpen úgy tűnik, hogy ez a cikk általános érvényű, és nem korlátozódik az EK-Szerző dés harmadik része III. címének 3. fejezetébe tartozó szolgáltatásokra.

40. Emlékeztetek arra, hogy az EK 54. cikk értelmében „a szolgáltatásnyújtás szabad ságára vonatkozó korlátozások eltörléséig a tagállamok ezeket a korlátozásokat állampol gárság vagy lakóhely alapján történő különb ségtétel nélkül alkalmazzák a[z EK] 49. cikk (1) bekezdése értelmében szolgáltatást nyújtó minden személyre”.

41. Az EK 54. cikknek az EK-Szerződés rend szerében elfoglalt helye az Osztrák Köztársa ság által kifejtett érvelést támasztja alá, amely szerint ez a rendelkezés – az EK-Szerződés harmadik része III. címének 3. fejezetében szereplő egyéb rendelkezésekhez hasonló an – nem vonatkozik a tengeri és légi közle kedés területén nyújtott szolgáltatásokra.

42. Mindenesetre két tényező arra ösztönöz, hogy ezt az értékelést árnyalni kell.

43. Egyrészt, ahogy arra már utaltam, a fent hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítéletben a Bíróság a tagál lamok megmaradt jogalkotói hatáskörének gyakorlását egy tengeri közlekedést érintő, az I - 152

44. Másrészt, ahogy arra a Bizottság a tárgya láson emlékeztetett, mivel más átmeneti jel legű rendelkezésektől eltérően az EK 54. cik ket az EK-Szerződés felülvizsgálatakor nem helyezték hatályon kívül, és mivel e cikk tar talma továbbra is változatlanul megjelenik az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 61. cikkben, ez a rendelkezés meg őrizheti hatékony érvényesülését. Igaz ugyan, hogy az átmeneti időszak végétől a szolgál tatásnyújtás szabadságának korlátozásait el törölték, és hogy ennélfogva az EK 54. cikk jelentőségét veszítette az EK-Szerződés har madik része III. címének 3. fejezete alá tarto zó szolgáltatások tekintetében 20, megőrizhet te azonban megmaradt szerepét a közlekedés területén. Mivel ugyanis a szolgáltatásnyújtás szabadságának lehető legteljesebb megvalósí tásához ezen a területen egy, a közlekedésről szóló fejezet keretében elfogadott uniós szintű jogi aktus szükséges, és ilyen aktust nem vagy 20 – Úgy tűnik, hogy ez már a 39/75. sz., Coenen és társai ügyben 1975. november 26-án hozott ítélet (EBHT 1975., 1547. o.) 8. pontjából is következett.

NEUKIRCHINGER

csak részben fogadtak el, a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozásait a közlekedés területén még nem szüntették meg. Ennélfogva az EK 54. cikkben foglalt kötelezettség továbbra is hatékonyan érvényesülhet.

45. Úgy tűnik, hogy ennek a rendelkezésnek kettős jelentése van, keveredik benne egyrészt a nemzeti bánásmód elve és a legnagyobb kedvezményről szóló záradék 21. Kizárólag a „nem-diszkriminatív” korlátozások alkalma zását tolerálva ugyanis az EK 54. cikk tilt te hát minden, az állampolgárság vagy lakóhely alapján hozott hátrányosan megkülönböztető intézkedést. Arra is utal, hogy a szolgálta tásnyújtás szabadsága egyéb korlátozásainak eltörlésére várva a tagállamoknak a valame lyikük által esetlegesen biztosított legkevésbé korlátozó bánásmódban kell részesíteniük a 21 – Ezt a kettős jelentést több szerző is hangsúlyozta: lásd különösen Draetta., U., „Commento all’art. 65”, megje lent Quadri, R. és társai gondozásában, Trattato istitutivo della C.E.E. Commentario, Giuffrè, Milan, 1965., I. kötet, 493. és 494. o.; Truchot., L., megjelent Léger, P. gondozásá ban, Commentaire article par article des traités UE et CE, Helbing Liechtehahn, Dalloz, Bruylant, 1. kiadás, Paris, 2000., 477. o.. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy a jogtu domány egy része ezt a szöveget kizárólag a hátrányos meg különböztetés tilalmaként (lásd például Van den Bogaert, S., Practical Regulation of the Mobility of Sportsmen in the EU post Bosman, Kluwer Law International, Hága, 2005., 122. o.) vagy a nemzeti bánásmód alkalmazása egyszerű megismétléseként értelmezi (lásd többek között Lugato, M.,„Commento agli articoli 49–55”, megjelent Tizzano, A., Commentario ai Trattati dell’Unione europea e della Comunità europea, Giuffrè, Milan, 2004., 415. o.), míg ezzel ellentétben egy másik jogtudományi irányzat úgy véli, hogy az EK 54. cikk csak a legnagyobb kedvezményről szóló zára dékot tartalmazza (lásd többek között Goldman, B. és társai, Droit commercial européen, Dalloz, 5. kiadás, Paris, 1994., 273. o.).

többi tagállam szolgáltatóit. Más szavakkal élve, e megkülönböztetés nélkül alkalmazan dó korlátozásokkal kapcsolatban ez a rendel kezés nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy ugyanolyan bánásmódban részesítsék a szol gáltatókat, mint saját állampolgáraikat, de bi zonyos módon a legnagyobb kedvezményről szóló záradékként jelenik meg.

46. Ha a Bíróság osztaná ezt az elemzést, akkor könnyű lenne megválaszolni a kérdést előterjesztő bíróság által feltett első kérdést. Semmilyen kétség nem fér ugyanis ahhoz, hogy az a nemzeti jogszabály, amely egy má sik tagállamban letelepedett jogi személy ál tal nyújtott szolgáltatást ahhoz a feltételhez köti, hogy ez a személy a nemzeti területen székhellyel vagy lakóhellyel rendelkezzen, nyilvánvalóan sérti az EK 54. cikket. Min dent egybevetve, írásbeli észrevételeiben az Osztrák Köztársaság egyáltalán nem igazolja ezt az eltérő bánásmódot, és kiemeli, hogy a törvény következő felülvizsgálata során java solni kell az LFG ezen feltételt megszüntető módosítását.

47. Ezzel szemben a második kérdés megvá laszolása úgy tűnik, több nehézséget vet fel, kivéve természetesen ennek a kérdésnek a lakóhellyel vagy székhellyel rendelkezésre vo natkozó feltételt érintő részét, amelynek már I - 153


az első kérdésre adandó válasznak is a tárgyát kell képeznie.

szóló fejezetének rendelkezései alapján elfo gadott aktusok keretében kell sort keríteni.

48. Ezzel a korlátozással a második kér désnek annak megállapítására kell irányul nia, hogy ellentétes-e az EK 54. cikkel az LFG-hez hasonló nemzeti jogszabály által a hőlégballonutak valamennyi üzemeltetőjére előírt követelmény, amely szerint mind fuva rozási engedéllyel, mind üzemeltetési enge déllyel rendelkezniük kell, még akkor is, ha ez az üzemeltető a székhelye szerinti tagállam ban már megszerezte azokat az engedélyeket, amelyek kiállításának feltételei azonosak vagy egyenértékűek azokkal a feltételekkel, ame lyeket a szolgáltatásnyújtás teljesítése szerinti tagállam területén megkövetelnek.

51. Mindenesetre el lehet gondolkodni azon, hogy az említett engedélyek kiállítására irá nyuló eljárásban ezt az értékelést nem kelle ne-e árnyalni.

49. E tekintetben nem vitatott, hogy – nyil vánvalóan a nemzeti területen lakóhellyel vagy székhellyel való rendelkezésen kívül – az osztrák területen működő szolgáltatókat terhelő azon követelmény, hogy mindkét fent említett engedéllyel rendelkezzenek, állam polgárság vagy lakóhely alapján való megkü lönböztetés nélkül alkalmazandó.

50. Ennélfogva az EK 54. cikkel főszabály sze rint nem ellentétes az ilyen követelmény, az ebből származó korlátozások megszünteté sére adott esetben a Szerződés közlekedésről I - 154

52. Az LFG 102. §-a és 106. §-a által előírt, fuvarozási engedély megszerzésére vonatkozó kötelezettséget illetően az ilyen engedély kiál lításához előírt feltételek – kivéve, ismétlem, az ausztriai lakóhellyel vagy székhellyel való rendelkezést –, melyek a szakmai hozzáértés és megfelelő anyagi fedezet bizonyítására, a biztonsági szabályok tiszteletben tartásá ra, valamint annak bizonyítására szolgálnak, hogy az üzemeltetés kockázatait biztosítot ták, úgy tűnik, hogy – legalábbis részben – már képezték a tagállamok jogszabályainak közösségi szinten való közelítésének a tárgyát.

53. Emlékezetetek ugyanis arra, hogy még ha a 2407/92 rendelet 1. cikkének(2) bekezdése elvileg ki is zárja hatálya alól a motor nélküli légi járművekkel teljesített légi fuvarozási te vékenységet, pontosítja többek között, hogy „ezeknek az üzemeltetési tevékenységeknek az esetében […] az üzembentartási engedély (AOC) vonatkozásában pedig a közösségi és a nemzeti jogot kell alkalmazni”, és hogy

NEUKIRCHINGER

az említett rendelet 2. cikkének d) pontja ez utóbbit úgy határozza meg, mint „a tagálla mok illetékes hatóságai által egy vállalkozás vagy vállalatcsoport számára kiadott okiratot, amely igazolja azt, hogy a kérdéses üzemelte tő rendelkezik azokkal a szakmai képességek kel és szervezettel, amelynek révén biztosítani tudja a légi jármű biztonságos üzemeltetését az engedélyben meghatározott repülési te vékenységekre”. Továbbá, ahogy azt az Oszt rák Köztársaság és a Bizottság előadták, az 1592/2002 rendeletben előírt technikai és biztonsági szabályokat, az e rendelet alapján elfogadott szabályokat, és különösen azokat is beleértve, amelyek a légialkalmassági bi zonyítványra vonatkoznak 22, a hőlégballo nokra is alkalmazni kell. Ami egyébként az üzemeltetési kockázatok biztosításának bizo nyítását illeti, az LFG 106. §-a kifejezetten a légifuvarozókra és a légi járművek üzemben tartóira vonatkozó biztosítási követelmé nyekről szóló 785/2004 rendeletre utal vissza.

54. Márpedig ilyen körülmények között úgy vélem, hogy egy tagállam hatóságai, akik tel jes mértékben elutasítják, hogy elfogadják a szolgáltató székhelye szerinti tagállam által kiállított fuvarozási engedélyt, még akkor is, ha egy ilyen dokumentum legalább részben 22 – A légi járművek és kapcsolódó termékek, alkatrészek és berendezések légialkalmassági és környezetvédelmi tanú sítása, valamint a tervező és gyártó szervezetek tanúsí tása végrehajtási szabályainak megállapításáról szóló, 2003. szeptember 24-i 1702/2003/EK bizottsági rendelet (HL L 243., 6. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 7. kötet, 456. o.).

tanúsítja, hogy ez utóbbi megfelel a jelen in dítvány előző pontjában kifejtett feltételek nek, figyelmen kívül hagyják az EK 54. cikket és a fent említett rendeletek releváns rendel kezéseit. Ez az elutasítás ugyanis végső soron és ténylegesen is kizárólag a szolgáltató szék helyén alapul, és így az EK 54. cikk tiltja azt 23.

55. Úgy tűnik számomra, hogy ezt az értéke lést ki kell terjeszteni az üzemeltetési engedély megszerzésére vonatkozó kötelezettséget ille tően is, amelynek kiállítása – úgy tűnik – teljes mértékben a fuvarozási engedély megszerzé sétől függ az LFG 108. §-ának(2) bekezdésével összhangban, és amelynek megszerzéséhez – úgy tűnik – semmilyen más, a fuvarozási en gedély kiállításához előírt feltételeket kiegé szítő feltételt nem követelnek ez utóbbi enge dély jogosultjától 24.

56. Hozzáteszem, hogy végül úgy tűnik, ez a megközelítés nem áll távol az Osztrák Köz társaság által írásbeli észrevételeiben védett 23 – Az ítélkezési gyakorlat szerint a letelepedés szabadsága tekintetében az állampolgárokkal és más tagállamok állam polgáraival szembeni egyenlő bánásmódra vonatkozó sza bályok nemcsak a nyilvánvalóan az állampolgárság vagy a társaság székhelye alapján történő hátrányos megkülönböz tetést tiltják, hanem a hátrányos megkülönböztetés minden olyan rejtett formáját is, amely a megkülönböztetés egyéb feltételeit alkalmazva ténylegesen ugyanarra az eredményre vezet. Lásd többek között a C-115/08. sz. ČEZ-ügyben 2009. október 27-én hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) 92. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. 24 – Sem az előzetes döntéshozatalra utaló határozat, sem az Osztrák Köztársaság írásbeli észrevételei nem tesznek emlí tést esetleges kiegészítő feltételekről.

I - 155


megközelítéstől, mely szerint, amennyiben az engedély kiállítására irányuló eljárásban figyelembe veszik azokat a bizonyítékokat és garanciákat, amelyeket a kérelmező a származási országában átadott, az engedély feltételei igazoltak 25.

57. Mindenesetre emlékeztetek arra, hogy az alapeljárás nem érinti azt, hogy az illetékes osztrák hatóságok anélkül utasították el, hogy a szolgáltató részére fuvarozási és üzemelte tési engedélyt állítsanak ki, hogy figyelembe vették volna az említett szolgáltató által a székhelye szerinti tagállamban megszerzett engedély(eke)t, továbbá hogy az alapeljárás egy büntető jellegű, a hőlégballonutak üze meltetésére irányuló, az LFG által megkö vetelt két engedély hiányában gyakorolt jog ellenes tevékenység miatt indult, e törvény megsértésére vonatkozó eljárást érint.

58. Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság által feltett második kérdés valójában annak megállapítására vonatkozik, hogy közösségi szinten el kell-e kölcsönösen és teljes egészé ben ismerni a hőlégballonnal történő fuva rozói tevékenységet gyakorló piaci szereplők más tagállamokban kiállított fuvarozási és üzemeltetési engedélyeit, amennyiben az em lített engedélyek kiállításához előírt feltétele ket egyenértékűnek tekintik. 25 – Az említett észrevételek 60. pontja. Mindenesetre hangsú lyozni kell, hogy ezek az észrevételek az EK 49. cikk értelme zésére, nem pedig az EK 54. cikk értelmezésére vonatkoznak.

I - 156

59. Az általam kifejtett megfontolásokra te kintettel erre a kérdésre nemleges választ kell adni. Az EK 54. cikk a tagállamok számára ilyen kötelezettséget ugyanis csak úgy írhat elő, hogy az az Unió azon politikai intézmé nyei hatásköreinek bitorlására vezet, amelyek feladata, hogy a közös közlekedéspolitika keretében a szolgáltatásnyújtás szabadságát megvalósítsák.

60. Mindenesetre az erre a kérdésre adandó válasz véleményem szerint akkor sem kü lönbözne, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy egy, az LFG-hez hasonló nemzeti jogszabály összhangját nemcsak az EK 54. cikk, ha nem az EK 12. cikk alapján is vizsgálni kell, amely a Szerződés alkalmazási körében tiltja az állampolgárság alapján történő bármely megkülönböztetést.

61. Először is, úgy vélem, hogy ez utóbbi ren delkezésnek egy, az alapügybeli helyzethez hasonló helyzetben való alkalmazhatósága semmiképpen nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba.

62. Véleményem szerint ugyanis ilyen meg közelítés következik többek között a fent hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítélet 26. pontjának értelme zéséből is.

NEUKIRCHINGER

63. Ennek ugyanakkor ösztönöznie kelle ne a Bíróságot arra, hogy meghaladja a fent hivatkozott, a tengeri közlekedési szolgálta tásokra vonatkozó Corsica Ferries (Francia ország) ügyben hozott ítéletben kialakított megoldást.

64. Emlékeztetek arra, hogy ebben az ügy ben azon kérdés eldöntése érdekében for dultak a Bírósághoz, hogy ellentétes-e az EGK-Szerződés 59. cikkével (később az EKSzerződés 59. cikke, jelenleg módosítást követően az EK 49. cikk) egy megkülönböz tetett, 1981-ben és 1982-ben beszedett adó nak a bevezetése, amely attól függött, hogy a szóban forgó hajók Korzika és a kontinentális Franciaország között vagy ugyanezen sziget és egy másik tagállam kikötője között bizto sítottak összeköttetést. Miután emlékeztetett arra, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságát a közlekedés területén a közlekedésről szóló cím rendelkezései, és nem az EGK-Szerződés 59. és azt követő cikkei szabályozzák 26, és hogy az EGK-Szerződés 84. cikkének(2) bekezdé se szerint a Tanács eldöntheti, hogy milyen mértékben és milyen eljárásban fogadhatók el megfelelő rendelkezések a tengeri közle kedés területén 27, a Bíróság megállapította, hogy az alapügy szóban forgó időtartamában (1981. és 1982. évben) a szolgáltatásnyújtás szabadsága a tengeri közlekedés területén még nem valósult meg, az csak 1987-ben a 26 – A fent hivatkozott Corsica Ferries (Franciaország) ügyben hozott ítélet 11. pontja. 27 – Uo. 12. pont.

4055/86/EGK rendelet 28 elfogadását köve tően lépett hatályba, ami következésképpen arra utal, hogy a tagállamoknak jogában áll az alapügyben vizsgált rendelkezésekhez hason ló típusú rendelkezéseket alkalmazni 29.

65. Márpedig meg kell jegyezni, hogy a Bí róság ebben az ügyben a szóban forgó szabá lyozást nem vizsgálta a Szerződés általános rendelkezései, különösen az EGK-Szerződés 7. cikke (később az EK-Szerződés 6. cikke, je lenleg módosítást követően EK 12. cikk) alap ján, ahhoz hasonlóan, ahogy a főtanácsnok számára javasolta 30. Ez utóbbi szerint ugyanis „nyilvánvalónak” tűnik, hogy a jelen ügyben nem lehet az EGK-Szerződés 7. cikkében elő írt, az állampolgárság alapján történő hátrá nyos megkülönböztetés tilalmára hivatkozni, mivel tekintettel arra, hogy a közlekedés ki van zárva a Szerződés e tilalom konkretizálá sára és megvalósítására irányuló, a szolgálta tásnyújtás szabadságára vonatkozó általános rendelkezéseinek a hatálya alól, az e rendelke zésekre hivatkozás ellentétesnek tűnne azok szerkezetével. Más szavakkal kifejezve, úgy tűnik, hogy a főtanácsnok attól tartott, hogy az EGK-Szerződés 7. cikkének alkalmazá sa abban az ügyben, amelyben a Bírósághoz fordultak, lényegében megkerülné a szolgál tatásnyújtás szabadsága általános szabálya inak a közlekedés területén való alkalmaz hatatlanságát, ahogy azt az EGK-Szerződés 28 – A tagállamok közötti, illetve a tagállamok és harmadik országok közötti tengeri szállításban a szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének alkalmazásáról szóló, 1986. december 22-i tanácsi rendelet (HL L 378., 1. o.; magyar nyelvű külön kiadás 6. fejezet, 1. kötet, 174. o.). 29 – Lásd a fent hivatkozott Corsica Ferries (Franciaország) ügy ben hozott ítélet 13. és 14. pontját. 30 – Lásd Lenz főtanácsnok indítványának (a fent hivatkozott Corsica Ferries [Franciaország] ügyben hozott ítélet) 12. és 13. pontját.

I - 157


61. cikke (később az EK-Szerződés 61. cikke, jelenleg módosítást követően az EK 59. cikk) előírta, mivel az EGK-Szerződés 7. cikkében megállapított elvet a szolgáltatásnyújtás területén az EGK-Szerződés 59. cikke szabályozza 31.

66. Nem vagyok biztos abban, hogy a Bíró ság Corsica Ferries (Franciaország) ügyben hozott ítéletének hallgatását e tekintetben a Lenz főtanácsnok által megfogalmazott ja vaslat elfogadásaként kellene értelmezni. Ha ugyanis igaz, hogy az EK 12. cikk szerinti 32 hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét a szolgáltatásnyújtás szabadságának vonat kozásában ténylegesen az EK 49. cikk sza bályozza, köztudomású, hogy ez utóbbi nem korlátozódik a hátrányosan megkülönbözte tő intézkedések megszüntetésére, hanem a szélesebb értelemben vett „korlátozásokra” vonatkozik, azaz minden olyan intézkedésre, amely a szolgáltatásnyújtás szabadságának gyakorlását zavarja vagy kevésbé vonzóvá te szi 33. A különbség egyrészt a Szerződés álta lános rendelkezései, melynek az EK 12. cikk is részét képezi, másrészt pedig az EK 49. cikk 31 – Lásd e tekintetben különösen a C-55/98. sz. Vestergaardügyben 1999. október 28-án hozott ítélet (EBHT 1998., I-7641. o.) 17. pontját és a C-289/02. sz. AMOK-ügyben 2003. december 11-én hozott ítélet (EBHT 2003., I-15059. o.) 26. pontját. 32 – Az EK 12. cikkben megállapított általános tilalom terjedel mével kapcsolatban lásd a fent hivatkozott ČEZ-ügyben hozott ítélet 89. és 91. pontját. 33 – Lásd különösen a C-76/90. sz. Säger-ügyben 1991. július 25-én hozott ítélet (EBHT 1991., I-4221. o.) 12. pontját, a C-264/99. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2000. június 8-án hozott ítélet (EBHT 2000., I-4417. o.) 9. pontját, valamint a C-518/06. sz., Bizottság kontra Olaszország ügy ben 2009. április 29-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-3491. o.) 62. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

I - 158

között a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján elvégzendő átfogó értelmezésből is követ kezik. Ezen ítélkezési gyakorlat szerint tehát jóllehet az EK 49. cikk által követett célkitű zéseket a közös közlekedéspolitika keretében kell megvalósítani a közlekedés területén 34, még ha a tengeri és légi közlekedés ki is van vonva – legalábbis ameddig a Tanács más ként nem határoz – a Szerződés közös közle kedéspolitikára vonatkozó szabályai alól, ezek azonban a többi közlekedési módhoz hason lóan továbbra is a Szerződés általános szabá lyai alá tartoznak 35. Nehezen érthető, hogy egy ilyen ítélkezési gyakorlat kizárt volna egy, az EK 12. cikkhez hasonló alapvető rendel kezést a Szerződés általános szabályaira való utalásból.

67. Így másodszor, ami az EK 12. cikknek egy, az alapügyhöz hasonló üggyel való ös�szefüggésben történő értelmezését illeti, az e rendelkezésben foglalt tilalommal vitathatat lanul ellentétes, hogy valamely tagállam egy másik tagállamban letelepedett szolgáltató tevékenységét ahhoz a feltételhez kösse, hogy ez a szolgáltató székhellyel vagy lakóhellyel 34 – Lásd különösen a 13/83. sz., Parlament kontra Tanács ügyben 1985. május 22-én hozott ítélet (EBHT 1985., 1513. o.) 62. pontját, valamint a 209/84–213/84. sz., Asjes és társai egyesített ügyekben 1986. április 30-án hozott ítélet (EBHT 1986., 1425. o.) 37. pontját. 35 – A 167/73. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1974. április 4-én hozott ítélet (EBHT 1974., 359. o.) 32. pontja. Lásd továbbá a fent hivatkozott Asjes és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 45. pontját.

NEUKIRCHINGER

rendelkezzen az előbbi tagállamban 36. Emlékeztetek egyébként arra, hogy írásbeli észrevételeiben az Osztrák Köztársaság egyáltalán nem próbálta meg igazolni ezt a hátrányos megkülönböztetést.

68. Ezzel szemben az EK 12. cikk szerin ti állampolgárság alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmának hatálya nem terjedhet addig, hogy a tagállamokat a többi tagállamban kiállított fuvarozási és üzemelte tési engedélyek kölcsönös elismerésére köte lezze, jóllehet ezek az engedélyek tanúsítják, hogy a szolgáltató tiszteletben tartja az egyen értékű garanciákat, amint arra a kérdést elő terjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésében választ vár. Egy ezzel ellentétes megoldás ugyanis annak elfogadására vezetne, hogy az EK 12. cikk hatálya azonos, sőt szélesebb körű, mint az EK 49. cikk hatálya 37, és ennélfogva 36 – Lásd e tekintetben a C-103/08. sz. Gottwald-ügyben 2009. október 1-jén hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) 28. pontját. 37 – Emlékeztetek arra, hogy az olyan előzetes engedélyezés EK 49. cikk szerinti jogszerűségét illetően, amely szolgáltatás nyújtás valamely tagállamban való gyakorlásához szükséges, a Bíróság úgy ítéli meg, hogy az ilyen engedély megszerzésé hez tiszteletben tartandó feltételek nem képezhetik a letele pedés államában már teljesített ugyanolyan értékű törvényi feltételek ismétlését. Lásd a C-496/01. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2004. március 11-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-2351. o.) 71. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

megkerülné ez utóbbi rendelkezés közlekedés területén való alkalmazhatatlanságát. Továb bá, hasonlóan ahhoz, amire a jelen indítvány 59. pontjában az EK 54. cikkel kapcsolatban utaltam, az EK 12. cikk hatálya olyan értelme zésének az elfogadása, amely meghaladná az EK 49. cikk hatályát, azt eredményezné, hogy a Bíróság elvonja az Unió azon politikai in tézményeinek a hatáskörét, amelyeket a szol gáltatásnyújtás szabadságának a közlekedés területén való megvalósításával bíztak meg.

69. Azt javasolom tehát, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és második kérdést úgy válaszolja meg, hogy egyrészt az EK 54. cikkel és adott esetben az EK 12. cikkel ellentétes, hogy egy tag állam jogi szabályozása kereskedelmi célú hőlégballonutak e tagállam területén való lebonyolításához megkövetelje, hogy egy másik tagállamban letelepedett szolgáltató ezen előbbi tagállamban székhellyel vagy la kóhellyel rendelkezzen, másrészt pedig – a nemzeti területen való lakóhellyel vagy szék hellyel rendelkezés feltételét kivéve – sem az EK 54. cikkel, sem az EK 12. cikkel nem ellen tétes, hogy egy tagállam megkövetelje, hogy valamely szolgáltatónak, aki a székhelye sze rinti tagállamban kiállított, kereskedelmi célú hőlégballonutak lebonyolításához szükséges engedélyek jogosultja, újabb engedélyeket kelljen szereznie abban a tagállamban, amely nek területén a szolgáltatásnyújtást megvaló sítja, feltéve hogy ezen engedélyek kiállítása során e tagállamok illetékes hatóságai figye lembe veszik azokat a garanciákat, amelyeket I - 159


a kérelmező a székhelye szerinti tagállamban már benyújtott.

nem szerezhette volna meg ezeket az engedé lyeket, anélkül hogy tevékenységének székhe lyéül ne Ausztriát választotta volna.

70. Ami az előzetes döntéshozatalra elő terjesztett harmadik kérdést illeti, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi 38, hogy esetlegesen összeegyeztethetetlenek-e a Szerződés rendelkezéseivel a másik tagállam ban letelepedett, tevékenységét osztrák terü leten, az LFG által megkövetelt fuvarozási és üzemeltetési engedélyek nélkül gyakorló szol gáltatóra kiszabott szankciók.

72. Ennélfogva, amennyiben az iratokból nem következik, hogy a kiszabott büntetés összegének kiszámítását és még inkább a helyettesítő büntetés kiszámítását arányos módon végzik el az engedélyek kiállításának különböző figyelmen kívül hagyott feltételei alapján, a nemzeti bíróságnak az ítélkezési gyakorlattal összhangban mellőznie kell a formai követelmény be nem tartása miatt ki szabott közigazgatási szankciót, ha annak be tartását az Unió jogát sértő módon az érintett tagállam tette lehetetlenné 39.

71. E tekintetben mindenekelőtt emlékezte tek arra, hogy az LFG rendelkezéseinek olva sata alapján az ausztriai lakóhellyel vagy szék hellyel rendelkezés követelménye az említett engedélyek megszerzése feltételének minő sül. Márpedig ez a feltétel az én szememben összeegyeztethetetlen az EK 54. cikkel vagy adott esetben az EK 12. cikkel, az alapeljárás Németországban letelepedett felperese soha 38 – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kér désének megfogalmazásában a kérdést előterjesztő bíró ság úgy tűnik egy, az LFG által az engedélyek kiállításához megkövetelt kiegészítő feltételre utal, vagyis arra, amely szerint a szolgáltatónak Ausztriában is lajstromoztatnia kell az utasok e tagállam területén való kereskedelmi célú szál lításához használt hőlégballonokat. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy ez a feltétel nem következik az alapügyben vitatott nemzeti rendelkezések szövegéből, sem az alapügy tényál lásából. Ezenkívül az előzetes döntéshozatalra előterjesztett előbbi kérdések sem vonatkoztak erre a feltételre, amelynek a Szerződés rendelkezéseivel való összegegyeztethetőségére az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a kérdést előter jesztő bíróság sem utalt. Úgy vélem tehát, hogy ezt a feltételt nem lehet vizsgálni, mivel azt a kérdést előterjesztő bíróság egyébként nem kéri.

I - 160

73. Azt javasolom tehát, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kér désre a Bíróság azt a választ adja, hogy nem lehet alkalmazni a valamely tagállamban lete lepedett, kereskedelmi célú hőlégballonutak szolgáltatóira azon az alapon kiszabott köz igazgatási szankciókat, hogy ez a szolgáltató nem rendelkezik a szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállam azon nemzeti jogszabályai által megkövetelt fuvarozási és üzemeltetési engedélyekkel, amelyek az engedélyek kiállí tását az utóbbi tagállamban lévő székhellyel vagy lakóhellyel rendelkezéshez kötik, meg sértve az EK 54. cikket és adott esetben az EK 12. cikket. 39 – A büntető szankciókkal kapcsolatban lásd a C-338/04., C-359/04. és C-360/04. sz., Placanica és társai egyesített ügyekben 2007. március 6-án hozott ítélet (EBHT 2007., I-1891. o.) 69. pontját.

NEUKIRCHINGER

VI – Végkövetkeztetések

74. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság a következő képpen válaszoljon az Unabhängiger Verwaltungssenat des Landes Oberösterreich által feltett kérdésekre:

„1. Az EK 54. cikkel és adott esetben az EK 12. cikkel ellentétes, hogy egy tagállam jogi szabályozása kereskedelmi célú hőlégballonutak e tagállam területén való lebonyolításához megkövetelje, hogy egy másik tagállamban letelepedett szolgál tató ezen előbbi tagállamban székhellyel vagy lakóhellyel rendelkezzen.

2. A nemzeti területen való lakóhellyel vagy székhellyel rendelkezés feltételét kivé ve sem az EK 54. cikkel, sem az EK 12. cikkel nem ellentétes, hogy egy tagállam megkövetelje, hogy valamely szolgáltatónak, aki a székhelye szerinti tagállamban kiállított, kereskedelmi célú hőlégballonutak lebonyolításához szükséges enge délyek jogosultja, újabb engedélyeket kelljen megszereznie abban a tagállamban, amelynek területén a szolgáltatásnyújtást megvalósítja, feltéve hogy ezen enge délyek kiállítása során e tagállamok illetékes hatóságai figyelembe veszik azo kat a garanciákat, amelyeket a kérelmező a székhelye szerinti tagállamban már benyújtott.

3. Nem lehet alkalmazni a valamely tagállamban letelepedett, kereskedelmi célú hőlégballonutak szolgáltatóira azon az alapon kiszabott közigazgatási szankci ókat, hogy ez a szolgáltató nem rendelkezik a szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállam azon nemzeti jogszabályai által megkövetelt fuvarozási és üzemelteté si engedélyekkel, amelyek az engedélyek kiállítását az utóbbi tagállamban lévő székhellyel vagy lakóhellyel való rendelkezéshez kötik, megsértve az EK 54. cik ket és adott esetben az EK 12. cikket.”

I - 161

2011. 01. 25-I ÍTÉLET – C-382/08. SZ. ÜGY

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács) 2011. január 25. *


az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az Unabhängiger Verwaltungssenat des Landes Oberösterreich (Ausztria) a Bírósághoz 2008. augusztus 25-én érkezett, 2008. augusztus 19-i határozatával ter jesztett elő az előtte

Michael Neukirchinger

és

a Bezirkshauptmannschaft Grieskirchen között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: V. Skouris elnök, A. Tizzano, J. N. Cunha Rodrigues, K. Lenaerts, J.-C. Bonichot, D. Šváby tanácselnökök, A. Rosas, U. Lõhmus, E. Levits, L. Bay Larsen (előadó) és M. Berger bírák,

* Az eljárás nyelve: német.

I - 162

NEUKIRCHINGER

főtanácsnok: P. Mengozzi, hivatalvezető: Fülöp B. tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. június 15-i tárgyalásra,


– M. Neukirchinger saját maga képviseletében,

– az osztrák kormány képviseletében C. Pesendorfer és G. Eberhard, meghatalma zotti minőségben,

– a lengyel kormány képviseletében M. Dowgielewicz és M. Szpunar, meghatalma zotti minőségben,

– az Európai Bizottság képviseletében E. Traversa és B.-R. Killmann, meghatalma zotti minőségben,

– az EFTA Felügyeleti Hatóság képviseletében X. Lewis, meghatalmazotti minőség ben,

a főtanácsnok indítványának a 2010. szeptember 7-i tárgyaláson történt meghallga tását követően, I - 163

2011. 01. 25-I ÍTÉLET – C-382/08. SZ. ÜGY


Ítéletet

1

2

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EK 49. cikk és az azt követő cikkek értel mezésére vonatkozik.

E kérelmet a M. Neukirchinger és a Bezirkshauptmannschaft Grieskirchen (Grieskirchen kanton közigazgatása) között az utóbbi közigazgatási szervnek az alap eljárás felperesére a hőlégballonnal végzett repülések szervezésével kapcsolatos sza bályok megsértése miatt közigazgatási bírságot kiszabó határozata tárgyában folya matban lévő jogvitában terjesztették elő.

Jogi háttér

Az uniós szabályozás

3

A légi fuvarozók engedélyezéséről szóló, 1992. július 23-i 2407/92/EGK tanácsi ren delet (HL L 240., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 3. o.) első három preambulumbekezdése az alábbiakat tartalmazza: I - 164

NEUKIRCHINGER

„[…] a Szerződés 8a. cikkében előírtak értelmében a belső piac fokozatos létrehozása érdekében 1992. december 31-ig fontos egy légi közlekedési politika megalkotása;

[…] a belső piac egy olyan, belső határok nélküli térség, amelyben az áruk, a szemé lyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása biztosított;

[…] a légi közlekedési ágazatban a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvét csak ezen ágazat sajátos jellemzőinek a figyelembevételével lehet alkalmazni”.

4

A 2407/92 rendelet 1. cikke értelmében:

„(1) Ez a rendelet a Közösségben székhellyel rendelkező légi fuvarozók részére a tag államok által kiadandó üzemeltetői engedélyek megadásának és érvényben tartásá nak követelményeire vonatkozik.

(2) Ez a rendelet nem vonatkozik a motor nélküli és/vagy motoros ultrakönnyű légi járművek által teljesített, utas, postai küldemények és/vagy áru légi fuvarozására, il letve a különböző repülőterek közötti fuvarozással nem járó helyi repülésekre. Ezek nek az üzemeltetési tevékenységeknek az esetében a működési engedély vonatkozá sában a nemzeti jogot – amennyiben van ilyen – az üzemben tartási engedély (AOC) vonatkozásában pedig a közösségi és a nemzeti jogot kell alkalmazni.”

5

A 2407/92 rendeletet a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló, 2008. szeptember 24-i 1008/2008/EK európai parlamenti és taná csi rendelet (HL L 293., 3. o.) hatályon kívül helyezte. „Hatálybalépés” című 28. cikke I - 165

2011. 01. 25-I ÍTÉLET – C-382/08. SZ. ÜGY

szerint az utóbbi rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését kö vető napon lépett hatályba, a kihirdetés napja e rendelet esetében 2008. október 31. volt.


6

A 2008. június 26-án kihirdetett törvénnyel (BGBl. I, 83/2008) módosított, légi közle kedésről szóló, 1957. december 2-i törvény (Luftfahrtgesetz, BGBl. 253/1957, a továb biakban: LFG) 11. §-ának (1) bekezdésében az alábbiak szerint rendelkezik:

„A légi járművek személyek és tárgyak légi fuvarozására kialakított, talajjal mechani kailag nem érintkező olyan járművek, amelyek nehezebbek a levegőnél (például: repü lőgépek, vitorlázó repülőgépek, motoros siklóernyők és sárkányrepülők, ornitopterek, helikopterek, egyrotoros repülőgépek és ejtőernyők), vagy könnyebbek annál (például kormányozható léghajók és hőlégballonok).”

7

Az LFG 102. §-ának (1) bekezdése kimondja:

„Azok a vállalkozások, amelyek motor nélküli vagy ultrakönnyű légi járművek által teljesített kereskedelmi célú utas-, postai küldemény és/vagy árufuvarozást, illetve a különböző repülőterek közötti fuvarozási tevékenység nélkül kizárólag körrepülé seket kívánnak végezni, kötelesek a szövetségi közlekedési, innováció- és technoló giaügyi miniszternél vagy a 140b. cikk alapján felhatalmazott illetékes hatóságtól a I - 166

NEUKIRCHINGER

104. és azt követő cikkek szerinti fuvarozási engedély és a 108. cikk szerinti működési engedély kiállítását kérelmezni.”

8

Az LFG 104. §-a az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1) A fuvarozási engedély kiállítása iránti kérelemnek meggyőző módon meg kell jelölnie a vállalkozás létrehozásához és működéséhez rendelkezésre álló pénzügyi eszközöket.

(2) A kérelemnek a fentieken kívül tartalmaznia kell az alábbiakat:

a) név és utónév (cégnév), lakóhely (székhely) és a vállalkozás telephelye,

b) a vállalkozás képviseletére felhatalmazott személyek neve, lakóhelye és állampolgársága,

c) a tervezett tevékenységek: például körrepülések,

d) […]

e) a tervezett repülési körzet, tehát az a terület, amelyre a vállalkozás tevékenységét kiterjeszti, I - 167

2011. 01. 25-I ÍTÉLET – C-382/08. SZ. ÜGY

f ) a tervezett légi járművek száma és típusa,

g) a vállalkozás tervezett szerkezete.

[…]”

9

Az LFG 106. §-a az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1) A fuvarozási engedélyt akkor állítják ki:

a) ha a kérelmező az Európai Gazdasági Térségről szóló, 1992. május 2-i megállapo dásban (HL 1994. L 1., 1. o.) részes tagállam állampolgára, Ausztriában lakik, megbíz ható és szakmailag hozzáértő,

b) ha az üzemeltetés biztonsága biztosítva van, és a vállalkozás anyagi fedezetét iga zolták, és

c) ha bizonyították, hogy a 164. §-ban vagy a 785/2004/EK rendeletben előírt biztosí tásokat megkötötték

(2) Ha a vállalkozó nem természetes személy, a vállalkozásnak ausztriai székhellyel kell rendelkeznie, és törzstőkéje többségének az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárainak tulajdonában kell lennie.” I - 168

NEUKIRCHINGER 10

Az LFG 108. §-a értelmében:

„(1) Légi közlekedési vállalkozás működése csak abban az esetben engedélyezhető, ha rendelkezik a fuvarozási engedély jogosultjának kérelmére a szövetségi közleke dési, innováció- és technológiaügyi miniszter vagy a 140b. § szerint felhatalmazott illetékes hatóság által kiállított engedéllyel (működési engedély).

(2) A működési engedélyt meg kell adni, amint a fuvarozási engedélyben rögzített feltételek teljesülnek, és a közlekedés biztonsága garantált. Az engedély – semmisség terhe mellett – csak írásban állítható ki.”

11

Az LFG 169. §-a (1) bekezdésének 4. albekezdése alapján a személyek kereskedelmi célú légi fuvarozására vonatkozó tevékenységnek az LFG 102. §-ában megkövetelt en gedélyek nélkül történő gyakorlását legalább 3630 euró összegű pénzbírsággal kell büntetni.

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

12

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következik, hogy 2008. január 22-én a Bezirkshauptmannschaft Grieskirchen M. Neukirchingerrel szemben szabálysértési határozatot hozott, amelyben – meg nem fizetése esetén 181 napi szabadságvesztésre átváltoztatható – 3630 euró összegű pénzbírságot szabott ki. I - 169

2011. 01. 25-I ÍTÉLET – C-382/08. SZ. ÜGY 13

14

15

16

Az érdekelttel szemben azt rótták fel, hogy 2007. június 19-én a Land Oberösterreich területén lévő Kallhamban található, Wies helységben elhelyezkedő mezőről felszáll va hőlégballonnal végzett, fuvarozási engedély és működési engedély nélkül kereske delmi célú légi utasszállítást végzett, és ez ellentétes az LFG 104. és azt követő §-aival, valamint az LFG 108. §-ával.

M. Neukirchinger, aki kereskedelmi célú, légi személy- és áruszállítási tevékenység re vonatkozó, Németországban kiállított működési engedély jogosultja, jogorvosla tot nyújtott be az említett közigazgatási határozat ellen a kérdést előterjesztő bíróság előtt különösen arra hivatkozva, hogy a szabad mozgás lehetővé teszi a légi fuvarozást végző, Németországban kiállított engedéllyel rendelkező vállalkozás számára, hogy Ausztriában folytassa tevékenységét.

Tekintettel arra, hogy M. Neukirchinger a szolgáltatás nyújtása alkalmával ideiglene sen másik tagállamba távozott, a kérdést előterjesztő bíróság szerint az alapügy tény állása eleve a szolgáltatásnyújtás szabadságához való jog körébe tartozik.

A kérdést előterjesztő bíróság arra is rámutat, hogy M. Neukirchinger részére a Land Oberösterreich Landeshauptmannja (kormányzója), amely elsőfokú légi közlekedé si hatóságként eljárva az érintett tevékenységi kör tárgyában hatáskörrel rendelke zik, az LFG 9. § alapján a 2008. évben és Oberösterreich teljes területén érvényes általános felszállási engedélyt adott. Az ilyen engedély kiállítása egyébiránt egyben a M. Neukirchinger részére Németországban kiállított engedély érvényességének az említett hatóság által történő elismerését jelenti. I - 170

NEUKIRCHINGER 17

Mivel úgy vélte, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita megoldásához az EK 49. cikk és azt követő cikkek értelmezése szükséges, az Unabhängiger Verwaltungssenat des Landes Oberösterreich úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes dön téshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1. Úgy kell-e értelmezni az [EK] 49. és azt követő cikkeket, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, amely a másik tagállamban, jelen esetben Német országban letelepedett és az e tagállam jogrendje szerint kiállított, kereskedelmi célú, hőlégballonnal végzett repülések lebonyolításhoz szükséges engedéllyel ren delkező személytől ausztriai hőlégballonutak lebonyolításához belföldi székhelyet vagy lakóhelyet követel meg ([az LFG] 106. §-a)?

2. Úgy kell-e értelmezni az [EK] 49. cikket és az azt követő cikkeket, hogy azok kal ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, amelynek értelmében a másik tag államban letelepedett és annak jogrendje szerint kiállított, kereskedelmi célú hőlégballonutak lebonyolításhoz szükséges engedéllyel rendelkező személynek hőlégballonnal végzett repülések valamely más tagállambeli lebonyolításához to vábbi engedélyt kell szereznie, amely kiadásának feltételei lényegében tartalmilag megegyeznek a származási országban már kiadott engedély kiadásának feltételei vel, azonban azzal a további feltétellel egészülnek ki, hogy a kérelmezőnek belföl di, a jelen ügyben ausztriai székhellyel vagy lakóhellyel is rendelkeznie kell?

3. Ellentétes-e az [LFG] 104. §-ával és 106. §-ával összefüggésben értelmezett 102. §-a az [EK] 49. cikkel, ha a Németországban letelepedett engedélyessel szemben az engedély szerinti tevékenységének gyakorlása miatt közigazgatási szankciókat alkalmaznak, és ezáltal a piacra jutását megakadályozzák, tekintet tel arra, hogy az [LFG] 106. §-ának (1) bekezdése értelmében ilyen engedély és üzemeltetési engedély külön telephely és/vagy lakóhely létrehozása, valamint a I - 171

2011. 01. 25-I ÍTÉLET – C-382/08. SZ. ÜGY

Németországban már lajstromba vett hőlégballon osztrák átlajstromozása nélkül nem szerezhető?”

18

A nagytanács 2010. április 21-i végzésével elrendelte a szóbeli szakasz újbóli megnyi tását, és felkérte az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikke szerinti érdekelt feleket, hogy nyilatkozzanak abban a kérdésben, hogy az EK 51. cikk (1) bekezdésére tekintettel melyik az az elsődleges vagy másodlagos uniós jogi szabály, amely adott esetben a személyek hőlégballonon történő kereskedelmi fuvarozásából álló szolgál tatás szabad nyújtására alkalmazandó.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Előzetes megállapítások

19

20

Ahogyan azt a főtanácsnok indítványának 25–30. pontjában megjegyzi, az olyan szol gáltatás, mint az alapügybeli, a közlekedés, különösen az EK 80. cikk (2) bekezdésé ben említett légi közlekedés területére tartozik.

Az EK-Szerződés ellentétes rendelkezése hiányában ugyanis a légi közlekedésnek az említett rendelkezés szerint vett fogalmát úgy kell érteni, mint amely az olyan köz lekedést is magában foglalja, amelyet a kérdést előterjesztő bíróság személyek hő légballonon történő kereskedelmi fuvarozásának minősít. Ezenkívül, ahogyan azt a főtanácsnok indítványának 26. pontjában hangsúlyozza, a nemzetközi polgári légi közlekedésről szóló, 1944. december 7-én aláírt chicagói egyezmény szintén kiter jeszti hatályát a hőlégballonokra. I - 172

NEUKIRCHINGER 21

22

23

24

Jóllehet az EK 80. cikk (2) bekezdése alapján a tengeri és a légi közlekedés – amen�nyiben a közösségi jogalkotó eltérően nem rendelkezik – nem tartozik az EK-Szerző dés harmadik részének a közösségi közlekedéspolitikáról szóló V. címében található szabályok hatálya alá, azokra a többi közlekedési móddal együtt továbbra is a Szer ződés általános szabályai vonatkoznak (a 167/73. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1974. április 4-én hozott ítélet [EBHT 1974., 359. o.] 32. pontja, valamint a 209/84. sz., Asjes és társai ügyben 1986. április 30-án hozott ítélet [EBHT 1986., 1425. o.] 45. pontja).

Mindazonáltal a szolgáltatásnyújtás szabadsága vonatkozásában az EK 51. cikk (1) bekezdése szerint az EK 49. cikk nem alkalmazható változatlan formában a légi közlekedésre (lásd ebben az értelemben a C-49/89. sz. Corsica Ferries (France) ügy ben 1989. december 13-án hozott ítélet [EBHT 1989., 4441. o.] 10. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a C-467/98. sz., Bizottság kontra Dánia, „nyitott égbolt”-ügyben 2002. november 5-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-9519. o.] 123. pontját).

Az olyan kereskedelmi célú, hőlégballonnal végzett légi utasszállítás kapcsán, mint az alapügybeli, meg kell jegyezni, hogy a közösségi jogalkotó több olyan, az EK 80. cikk (2) bekezdése alapján elfogadott intézkedést hozott, amelyek – ahogyan azt az Eu rópai Bizottság megjegyzi –a légi közlekedés e formáját érinthetik. Ez vonatkozik az alapeljárás tényállásának megvalósulása időpontjában a polgári repülés területén a közös szabályokról és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség létrehozásáról szóló, 2002. július 15-i 1592/2002/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre (HL L 240., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 7. kötet, 30. o.) valamint a 2006. dec ember 20-i 1900/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 377., 176. o.).módosított, a polgári légi közlekedés területén a műszaki előírások és a köz igazgatási eljárások összehangolásáról szóló, 1991. december 16-i 3922/91/EGK taná csi rendeletre (HL L 373., 4. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 1. kötet, 348. o.).

Ami közelebbről a légi fuvarozók engedélyeit illeti, az EGK-Szerződés 84. cikkének (2) bekezdését (később az EK-Szerződés 84. cikkének (2) bekezdése, mely utóbbi, mó dosítást követően az EK 80. cikk (2) bekezdése) a 2407/92 rendelet elfogadásával haj tották végre, amely az alapügy tényállásának idején alkalmazandó volt. I - 173

2011. 01. 25-I ÍTÉLET – C-382/08. SZ. ÜGY 25

26

27

28

Kétségtelen, hogy a 2407/92 rendelet 1. cikkének (2) bekezdése alapján a Tanács ki zárta az említett rendelet hatálya alól a légi fuvarozók engedélyeit, különösen ha a légi utasszállítást motor nélküli, tehát a hőlégballonokat is magukban foglaló légi jármű vekkel végzik. Az ilyen jellegű fuvarozást illetően a Tanács kifejezetten pontosította az említett rendelkezésben, hogy arra a működési engedély tekintetében kizárólag nemzeti jogszabályokat, az üzemben tartási engedély vonatkozásában pedig a nemze ti és az uniós jogot kell alkalmazni.

Ahogyan azonban a 2407/92 rendelet első két preambulumbekezdéséből következik, a Tanács által az említett rendelet elfogadásával követett cél az volt, hogy 1992. dec ember 31-ig megalkossa a légi közlekedési politikát a belső piac fokozatos létrehozá sa érdekében, mely utóbbi olyan, belső határok nélküli térség, amelyben az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása biztosítva van. A Közösségnek a belső piac ezen időpontig történő – a közlekedés területére is kiterjedő – létrehozá sára vonatkozó kötelezettségét az EGK-Szerződés 8A. cikke (később módosítást köve tően az EK-Szerződés 7A. cikke, amely módosítást követően az EK 14. cikk) írta elő.

Márpedig e széles körű célkitűzés magától értetődően az olyan kereskedelmi célú, hőlégballonnal végzett légi utasszállításra is kiterjed, mint amelyről az alapügyben szó van.

Következésképpen, jóllehet a 2407/92 rendelet 1. cikkének (2) bekezdésében szereplő kizárást nyilvánvalóan indokolja az a körülmény, hogy a légi közlekedési ágazat sajá tosságai nem igazolják, hogy az olyan kereskedelmi célú, hőlégballonnal végzett légi utasszállításra, mint az alapügybeli, az említett rendeletben szereplő szabályokat kell jen alkalmazni, ebből nem következik, hogy e kizárással a közösségi jogalkotó szán déka arra irányult, hogy e közlekedési módot teljes mértékben kivegye a Szerződés hatálya alól. I - 174

NEUKIRCHINGER 29

30

A fentiek összességéből következik, hogy az olyan kereskedelmi célú, hőlégballon nal végzett légi utasszállításra, mint az alapügybeli, az EK-Szerződés hatálya alá tartozik, arra tehát az utóbbi valamely általános szabálya, például az EK 12. cikk is alkalmazandó.

Következésképpen annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság részére hasz nos választ lehessen adni, az előterjesztett kérdéseket az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának alapelvét kimondó EK 12. cikk szempontjá ból kell megvizsgálni (lásd különösen a C-40/05. sz. Lyyski-ügyben 2007. január 11én hozott ítélet [EBHT 2007., I-99. o.] 33. pontját és a C-222/07. sz. UTECA-ügyben 2009. március 5-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-1407. o.] 37. pontját).

Az 1–3. kérdésről

31

A kérdést előterjesztő bíróság 1–3. kérdésével – amelyeket indokolt együtt vizsgálni – lényegében azt kérdezi, hogy ellentétes-e az EK 12. cikkel az olyan tagállami szabályo zás, mint amelyről az alapügyben is szó van, amely a kereskedelmi célú, hőlégballon nal végzett repülések e tagállamban történő szervezése érdekében és e szabályozás be nem tartása esetére közigazgatási szankciók terhe mellett

– a más tagállamban lakó vagy letelepedett, e másik tagállamban kereskedelmi célú, hőlégballonnal végzett repülések szervezésére vonatkozó engedéllyel rendelkező személytől megköveteli, hogy az első tagállamban lakóhellyel vagy székhellyel rendelkezzen, és

– ugyanezen személyt arra kötelezi, hogy új engedély kiállítását kérelmezze anélkül, hogy kellően figyelembe vennék azon körülményt, hogy a kiállítási feltételek lé nyegében azonosak a második tagállamban részére már korábban kiállított enge dély feltételeivel. I - 175

2011. 01. 25-I ÍTÉLET – C-382/08. SZ. ÜGY 32

33

34

35

Ezzel kapcsolatban az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a letelepedés szabadsága tekintetében az állampolgárokkal és nem állampolgárokkal szembeni egyenlő bánás módra vonatkozó szabályok nemcsak a nyilvánvalóan az állampolgárság vagy a társa ság székhelye alapján történő hátrányos megkülönböztetést tiltják, hanem a hátrányos megkülönböztetés minden olyan rejtett formáját is, amely a megkülönböztetés egyéb feltételeit alkalmazva ténylegesen ugyanarra az eredményre vezet (a C-115/08. sz. ČEZ-ügyben 2009. október 27-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-10265. o.] 92. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

Először is amennyiben az olyan tagállami szabályozás, mint amelyről az alapügyben szó van, e tagállamban található lakóhely vagy székhely fennállását követeli meg ah hoz, hogy e tagállamban kereskedelmi célú, hőlégballonnal végzett repüléseket le hessen szervezni, az olyan megkülönböztetési kritériumot állít fel, amely a természe tes személyek esetében azok lakóhelyén, társaságok esetében pedig azok székhelyén alapul.

Egyrészről a lakóhely alapján történő megkülönböztetés kritériumát illetően elmond ható, hogy az valójában az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetéssel azonos eredményre vezet, mivel azzal a kockázattal jár, hogy főként a más tagállamok állampolgárainak kárára alkalmazzák, mivelhogy a belföldi lakóhellyel nem rendelke zők leggyakrabban külföldi állampolgárok (lásd ebben az értelemben különösen a fent hivatkozott C-224/97. sz. Ciola-ügyben 1999. április 29-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-2517. o.] 14. pontját; a C-388/01. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2003. január 16-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-721.o.] 14. pontját, és a C-209/03. sz. Bidarügyben 2005. március 15-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-2119. o.] 53. pontját).

Az ilyen eltérő bánásmód csak akkor igazolható, ha objektív, az érintett személyek állampolgárságától független megfontolásokon alapul, és arányos a nemzeti jogsza bályokban meghatározott jogszerű célokkal (a fent hivatkozott Bidar-ügyben hozott ítélet 54. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). I - 176

NEUKIRCHINGER 36

37

38

39

40

A Bíróság elé terjesztett iratokból azonban nem derül ki, hogy az alapügyben szóban forgó szabályozás kapcsán létezne ilyen igazolás.

Másrészről a székhely elhelyezkedésén alapuló megkülönböztetési kritérium fősza bály szerint állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetést valósít meg, aho gyan az a jelen ítélet 32. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból is következik.

Másodszor az olyan tagállami szabályozás, mint amelyről az alapügyben szó van, a másik tagállamban lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező azon személyt, aki e másik tagállamban kereskedelmi célú, hőlégballonnal végzett repülések szervezésére vonat kozó engedély jogosultja, arra kötelezi, hogy az első tagállamban új engedély kiállítá sát kérelmezze anélkül, hogy kellően figyelembe vennék azon körülményt, hogy a ki állítási feltételek lényegében azonosak a második tagállamban részére már korábban kiállított engedély feltételeivel. Ezáltal az említett szabályozás olyan megkülönbözte tési kritériumot vezet be, amely valójában az állampolgárságon alapuló kritériuméval azonos eredményre vezet.

Azzal ugyanis, hogy elutasítja a másik tagállamban kiállított engedély figyelembevé telét, az ilyen szabályozás az érintett személy részére – amennyiben a kereskedelmi célú, hőlégballonnal végzett repüléseket kíván szervezni az első tagállam területén – előírja annak kötelezettségét, hogy másodszor is megtegye az engedély megszerzésé hez szükséges valamennyi intézkedést. Márpedig az említett tagállam által létreho zott kötelezettség gyakorlatilag főként a más tagállamok állampolgárait vagy a más tagállamokban székhellyel rendelkező társaságokat érinti.

Az osztrák kormány arra hivatkozik, hogy az osztrák kormány által kiállított enge dély megszerzésére vonatkozó kötelezettséget a fuvarozott személyek életének és I - 177

2011. 01. 25-I ÍTÉLET – C-382/08. SZ. ÜGY

egészségének védelméhez kapcsolódó érdek, valamint a légi közlekedés biztonságá nak érdeke igazolja. Egyébiránt vitatja a kérdést előterjesztő bíróság által tett azon megállapítást, amely szerint egyrészről az M. Neukirchinger részére Németországban adott engedély kiállításának feltételei, másrészről pedig az Ausztriában megkövetelt feltételek lényegében azonosak.

41

42

E vitatás kapcsán emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróságnak az a feladata, hogy az uni ós bíróságok és a nemzeti bíróságok közötti hatáskörmegosztás keretében úgy vegye figyelembe azon ténybeli és jogszabályi környezetet, amelybe az előzetes döntésho zatalra előterjesztett kérdés illeszkedik, ahogyan az az előzetes döntéshozatalra uta ló határozatban meghatározásra került (a C-475/99. sz. Ambulanz Glöckner ügyben 2001. október 25-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-8089. o.] 10. pontja és a C-153/02. sz. Neri-ügyben 2003. november 13-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-13555. o.] 35. pont ja. A bíróságnak nem kötelessége, hogy egy olyan értékelésről határozzon, mint ame lyet a kérdést előterjesztő bíróság elvégzett a két érintett tagállamnak az alapügyben szóban forgó engedélyek kiadásának feltételeiről szóló szabályozása közötti hasonló ságra vonatkozóan.

Az osztrák kormány által hivatkozott érdekek védelmét illetően elmondható, hogy azok tagadhatatlanul jogos célnak tekinthetők. Mindazonáltal az a körülmény, hogy valamely tagállam egy olyan személyt, mint M. Neukirchinger arra kötelez, hogy új engedély kiadását kérelmezze anélkül, hogy kellően figyelembe venné azt a tényt, hogy a kérelem kiadásának feltételei lényegében megegyeznek a más tagállamban részére már kiadott engedély kiadásának feltételeivel, – ahogyan arra a lengyel kormány és a Bizottság joggal rámutat – nem arányos a követett jogos célokkal. Mivel ugyanis az alapügyben szóban forgó fuvarozási engedély kiadásának feltételei a két tagállamban lényegében azonosak, úgy kell tekinteni, hogy az osztrák kormány által hivatkozott érdekeket az első engedély németországi kiadása alkalmával már figyelembe vették. I - 178

NEUKIRCHINGER 43

44

A fentiekből következik, hogy az olyan szabályozás, mint amelyről az alapügyben szó van, valójában állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül, amelyet az említett szabályozás megsértése esetén alkalmazott közigazgatási szank ciók fokoznak.

Következésképpen az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy az EK 12. cikkel ellentétes az olyan tagállami szabályozás, mint az alapügybeli, amely a hőlégballonnal végzett repülések e tagállamban történő szervezéséhez, és e szabályo zás be nem tartása esetén adminisztratív szankciók terhe mellett

– előírja a más tagállamban lakóhellyel rendelkező vagy ott letelepedett olyan sze mély számára, aki e másik tagállamban kereskedelmi célú, hőlégballonnal végzett repülések szervezésére vonatkozó engedély jogosultja, hogy az első tagállamban lakóhellyel vagy társasági székhellyel rendelkezzen, és

– ugyanezen személyt arra kötelezi, hogy új engedély kiállítását kérelmezze anélkül, hogy kellően figyelembe vennék azon körülményt, hogy a kiállítási feltételek lé nyegében azonosak a második tagállamban részére már korábban kiállított enge dély feltételeivel.

A költségekről

45

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költsé gekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költsé gek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg. I - 179

2011. 01. 25-I ÍTÉLET – C-382/08. SZ. ÜGY

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

Az EK 12. cikkel ellentétes az olyan tagállami szabályozás, mint az alapügybeli, amely a hőlégballonnal végzett repülések e tagállamban történő szervezéséhez, és e szabályozás be nem tartása esetén adminisztratív szankciók terhe mellett

– előírja a más tagállamban lakóhellyel rendelkező vagy ott letelepedett olyan személy számára, aki e másik tagállamban kereskedelmi célú, hőlégballon nal végzett repülések szervezésére vonatkozó engedély jogosultja, hogy az első tagállamban lakóhellyel vagy társasági székhellyel rendelkezzen, és

– ugyanezen személyt arra kötelezi, hogy új engedély kiállítását kérelmezze anélkül, hogy kellően figyelembe vennék azon körülményt, hogy a kiállítási feltételek lényegében azonosak a második tagállamban részére már koráb ban kiállított engedély feltételeivel.

Aláírások

I - 180

C-168/09. sz. ügy

Flos SpA kontra Semeraro Casa e Famiglia SpA (a Tribunale di Milano [Olaszország] előzetes döntéshozatal iránti kérelme) „Ipari és kereskedelmi tulajdon – 98/71/EK irányelv – A formatervezési minták oltalma – 17. cikk – A formatervezési minták védelme és a szerzői jogi védelem halmozódásának kötelezettsége – Nemzeti szabályozás, amely egy bizonyos időszakra kizárja vagy érvényesíthetetlenné teszi a szerzői jogi védelmet a hatálybalépését megelőzően a közkincs részévé vált formatervezési minták tekintetében – A bizalomvédelem elve”

Y. Bot főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2010. június 24. . . . .

I - 186

A Bíróság ítélete (második tanács), 2011. január 27. . . . . . . . . . . .

I - 203

Az ítélet összefoglalása 1. Jogszabályok közelítése – Formatervezési minták – 98/71/EK irányelv – A formatervezési minták oltalma és a szerzői jogi védelem halmozódásának elve (98/71 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 17. cikk; 93/98 tanácsi irányelv, 1. cikk, (1) bekezdés és 10. cikk, (2) bekezdés) I - 181

ÖSSZEFOGLALÓ – C–168/09. SZ. ÜGY

2. Jogszabályok közelítése – Formatervezési minták – 98/71/EK irányelv – A formatervezési minták oltalma és a szerzői jogi védelem halmozódásának elve (98/71 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 17. cikk)

1. A formatervezési minták oltalmáról szó ló 98/71 irányelv 17. cikkét úgy kell ér telmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely kizárja az e tagállam szerzői jogi jogszabályai által biztosított védelem alól az olyan forma tervezési mintákat, amelyek valamely tagállamban vagy tagállam tekintetében lajstromozásra kerültek, és amelyek e szabályozás hatálybalépését megelőzően a közkincs részévé váltak, noha megfelel nek az e védelem nyújtásához előírt vala mennyi feltételnek.

A 98/71 irányelv 17. cikkének szövegé ből, különösen pedig az e cikk első mon datában szereplő „is” szó használatából ugyanis egyértelműen kiderül, hogy szer zői jogi védelemben kell részesíteni min den olyan formatervezési mintát, amely az érintett tagállamban vagy annak vo natkozásában lajstromozásra került.

Az uniós jogalkotónak ezen véde lem nyújtására irányuló szándéka kö vetkezik továbbá a 98/71 irányelv (8) preambulumbekezdéséből, amely, a I - 182

szerzői jogi jogszabályok harmonizáció jának hiányában, rögzíti a formatervezési minták lajstromozás útján történő sajátos oltalma, valamint a szerzői jogi védelem halmozódásának alapelvét.

Ezenkívül a tagállamok azon lehetősége, hogy a szerzői jogi védelem terjedelmét és nyújtásának feltételeit meghatározzák, szükségszerűen kihatással van ugyan ezen védelem hosszára, lévén a védelmi időt a szerzői jog és egyes szomszédos jogok védelmi idejének összehangolá sáról szóló, 93/98 irányelv uniós szinten harmonizálta.

E tekintetben a 93/98 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése a Berni Uniós Egyezmény 2. cikke értelmében vett irodalmi és mű vészeti művek szerzői jogi védelméről rendelkezik a mű szerzőjének életében és a halálától számított 70 éven át. Ugyan ezen irányelv 10. cikkének (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy ezt a védelmi

FLOS

időt minden olyan műre vagy teljesít ményre alkalmazni kell, amely legalább egy tagállamban szerzői jogi védelemben részesült 1995. július 1-jén.

Ebből az következik, hogy a 98/71 irány elv 17. cikkének értelmében az olyan formatervezési mintáknak, amelyek va lamely tagállamban vagy tagállam tekin tetében lajstromozásra kerültek, és ame lyek megfelelnek a szerzői jogi védelem nyújtása tagállamok által meghatározott feltételeinek, köztük az eredetiség felté telének, továbbá amelyek tekintetében a 93/98 irányelv 10. cikkének (2) be kezdésével összhangban értelmezett 1. cikkében rögzített védelmi idő még nem járt le, szerzői jogi védelemben kell részesülniük.

E tekintetben a 93/98 irányelv 10. cik kének (2) bekezdéséből egyértelműen következik, hogy az általa előírt védel mi idő azzal a következménnyel járhat, hogy azokban a tagállamokban, ame lyek jogszabályai rövidebb védelmi időt írnak elő, a közkinccsé vált művek vagy teljesítmények újra védelem alá kerül nek. Ez a megoldás az uniós jogalkotó kifejezett szándékából következik, és arra irányul, hogy a szerzői jogi védelmi időre vonatkozó nemzeti rendelkezések

harmonizációjának az ugyanezen irány elv (2) preambulumbekezdésében meg fogalmazott célkitűzése a lehető leggyor sabban elérhető legyen, illetve annak elkerülésére, hogy bizonyos jogok egyes tagállamokban megszűnjenek, míg más tagállamokban továbbra is védelem tár gyát képezzék.

Meg kell állapítani, hogy ezen okfejtés alkalmazható a korábban más szellemi tulajdonjog által védelemben részesült formatervezési minták szerzői jogi védel mének feléledésével kapcsolatban is.

(vö. 37–44. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2. A 98/71 irányelv 17. cikkét akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely az olyan formatervezési minták szerzői jogi védel mét, amelyek – noha megfelelnek az e vé delem nyújtásához előírt valamennyi fel tételnek – e szabályozás hatálybalépését megelőzően a közkincs részévé váltak, akár egy jelentős időtartamra, nevezete sen tíz évre, akár teljesen kizárja olyan harmadik személyek tekintetében, akik az adott államban már gyártottak és for galmaztak az e formatervezési mintáknak I - 183

ÖSSZEFOGLALÓ – C–168/09. SZ. ÜGY

megfelelően előállított termékeket, füg getlenül attól, hogy ezen aktusokat mikor hajtották végre.

Ami először is azt a jogszabályi rendel kezést illeti, amely harmadik személyek egy bizonyos kategóriája tekintetében, jogos érdekeik védelme céljából átmeneti időszakot ír elő, a megszerzett jogok tisz teletben tartása elvéből és a bizalomvéde lem elvéből az következik, hogy a 98/71 irányelv 17. cikkével nem ellentétes egy ilyen rendelkezés, amennyiben nem jár azzal a hatással, hogy egy jelentős idő szak folyamán késlelteti a formatervezési minták szerzői jogi védelmére vonatkozó új szabályozás alkalmazását, akadályozva ezáltal annak az ezen irányelv által előírt időpontban történő alkalmazását.

E vonatkozásban ezen átmeneti időszak tartamának, valamint a harmadik szemé lyek említett jogszabályi rendelkezés által érintett kategóriáinak összeegyeztethe tőségét az arányosság elvére tekintettel kell értékelni. I - 184

Vagyis az érintett tagállam által elfoga dott jogszabályi rendelkezésnek a nem zeti jogszabály által megvalósítani kívánt célkitűzés elérésére alkalmasnak, illet ve ehhez szükségesnek kell lennie, azaz biztosítania kell az egyrészt a harmadik személyek szerzett jogai és jogos bizal ma, másrészt a szerzői jog jogosultjának érdekei közötti egyensúly tiszteletben tartását. Ezenkívül garantálnia kell, hogy mindez ne haladja meg az ezen egyensúly biztosításához szükséges mértéket.

E tekintetben az említett rendelkezést kizárólag akkor lehet alkalmasnak te kinteni, ha harmadik személyek olyan kategóriáját érinti, amely hivatkozhat a bizalomvédelem elvére, azaz az olyan sze mélyeket, akik a 98/71 irányelv 17. cikkét az érintett tagállam belső jogába átültető jogszabály hatálybalépését megelőzően már megvalósították a közkincshez tar tozó formatervezési minták felhasználási aktusait.

Egy ilyen jogszabályi rendelkezésnek továbbá az említett formatervezési min ták harmadik személyek által történő használatának azon időszakára kell kor látozódnia, amely e személyek számára szükséges akár az említett formatervezési

FLOS

minták korábbi használatán alapuló te vékenység fokozatos megszűntetéséhez, akár a készletek eladásához. A rendel kezés nem haladja meg a fennálló érde kek biztosításához szükséges mértéket, amennyiben nem késlelteti jelentős idő szak folyamán a szerzői jogi védelem nyújtását.

Másodsorban, azon jogszabályi ren delkezéssel kapcsolatban, amely eltörli a türelmi időt és bevezeti a szerzői jogi védelem korlátlan érvényesíthetetlensé gét olyan áruk tekintetében, amelyeket a 98/71 irányelvet átültető nemzeti jog szabály hatálybalépését megelőzően a közkincs részét képező formatervezési minták nyomán hoztak létre, a fentiekből az következik, hogy egy ilyen rendelkezés

megfosztja lényegétől a 98/71 irányelv 17. cikkét, mivel azzal a következménnyel jár, hogy általános jelleggel akadályozza az új, azaz a szerzői joghoz kapcsolódó védelem alkalmazását. Ezen rendelkezés nem irányul azon harmadik személyek kategóriájának korlátozására sem, akik a bizalomvédelem elvére hivatkozhatnak. Épp ellenkezőleg: kitágítja a szerzői jog érvényesíthetetlensége alkalmazhatósá gának körét, mivel a rendelkezés értelmé ben nem szükséges, hogy a harmadik sze mély a 98/71 irányelvet átültető nemzeti jogszabály hatálybalépését megelőzően kezdje meg az említett formatervezési minták felhasználását.

(vö. 55–60., 64., 65. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

I - 185

BOT FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA – C-168/09. SZ. ÜGY

YVES BOT FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA Az ismertetés napja: 2010. június 24. 1

1. A jelen ügy jogi hátterét a 98/71/EK irány elv 2 képezi, amelynek 17. cikke rögzíti a for matervezési minták lajstromozás útján tör ténő sajátos oltalma, valamint a szerzői jogi jogszabályok által biztosított védelem hal mozódásának alapelvét. Eképpen e rendelke zés kimondja, hogy valamely formatervezési mintát – annak bármilyen formában történő megalkotásától vagy rögzítésétől kezdődő en – szerzői jogi védelem illeti meg.

2. A Castiglioni testvérek alkotói fantáziájá nak gyümölcseként megszületett híres Arco lámpa lemásolása képezi tárgyát a Flos SpA társaság (a továbbiakban: Flos) – amely állí tása szerint a lámpához kapcsolódó minden vagyoni joggal rendelkezik –, valamint a Semeraro Casa e Famiglia SpA (a továbbiak ban: Semeraro) társaság közötti pernek.

importálhatta és forgalmazhatta az Arco mo dellt utánzó Fluida lámpát.

4. A 98/71 irányelv hatálybalépése és az olasz jogrendbe való átültetése következtében a Flos úgy véli, hogy a szerzői jogokat kell alkal mazni az Arco modellre. Ennélfogva kifogá solja a Fluida lámpa Semeraro általi gyártását és forgalmazását, és kéri az olasz bíróságtól a lámpa forgalmazásának megtiltását.

5. A jelen ügyben tehát az a kérdés merül fel elsősorban, hogy a 98/71 irányelv hatály balépése előtt közkinccsé vált valamely for matervezési minta szerzői jogi védelemben részesül-e.

3. Az érintett időszakban hatályos nemzeti szabályozásnak megfelelően az Arco lám pamodell a közkincs részévé vált, követke zésképpen a Semeraro gyárthatta, Kínából 1 – Eredeti nyelv: francia. 2 – A formatervezési minták oltalmáról szóló, 1998. október 13-i 98/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 289, 28. o.; magyar nyelvű különkiadás: 13. fejezet, 21. kötet, 120. o.).

I - 186

6. A kérdésre adott igenlő válasz esetén a kérdést előterjesztő bíróság másodsorban azt kérdezi, hogy az a tény, mely szerint a vala mely közkinccsé vált formatervezési minta formáját utánzó terméket harmadik személy

FLOS

jogszerűen gyártja és forgalmazza, kihatással van-e a formatervezési minta által élvezett szerzői jogi védelemre, és – adott esetben – meghatározható-e olyan átmeneti időszak, amely során ez a védelem kizárt.

I – Jogi háttér

A – Az uniós jog

1. A 93/98/EGK irányelv 7. Jelen indítványban azt javaslom a Bíróság nak, hogy úgy ítélje meg, miszerint a 98/71 irányelv 17. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályo zás, amely előírja, hogy az irányelvet átültető nemzeti rendelkezések hatálybalépését meg előzően közkinccsé vált formatervezési min ták nem részesülnek szerzői jogi védelemben.

9. A szerzői jog és egyes szomszédos jogok védelmi idejének összehangolásáról szóló, 1993. október 29-i 93/98/EGK tanácsi irány elv 3 1995. július 1-jén lépett hatályba. 4

10. Ez az irányelv előírja, hogy az irodalmi és művészeti művek a szerző életében és a ha lálától számított hetven éven át részesülnek szerzői jogi védelemben. 5

8. Ezt követően kifejtem azokat az indoko kat, amelyek miatt úgy vélem, hogy a 98/71 irányelv 17. cikkével nem ellentétes olyan és�szerű átmeneti időszak meghatározása, amely folyamán az irányelvet átültető nemzeti ren delkezések hatálybalépését megelőzően köz kinccsé vált formatervezési minta formáját utánzó valamely terméket jogszerűen gyártó és forgalmazó személyek továbbra is forgal mazhatják azt.

11. A 93/98 irányelv 10. cikkének2) bekez dése szerint „[a]z ezen irányelvben foglalt védelmi időket minden olyan műre vagy tel jesítményre alkalmazni kell, amely legalább egy tagállamban védelemben részesül [az irányelv hatálybalépésének] időpontjában a 3 – HL L 290., 9. o. (magyar nyelvű különkiadás: 17. fejet, 1. kötet, 141. o.). 4 – Lásd a 93/98 irányelv 13. cikkének (1) bekezdését. 5 – Lásd a szóban forgó irányelv 1. cikkének (1) bekezdését.

I - 187


szerzői jogra vagy a szomszédos jogokra vonatkozó nemzeti rendelkezéseknek megfelelően, vagy amely ezen időpontban megfelel a 92/100/EGK[ 6] irányelvben foglalt védelmi feltételeknek”.

12. A 93/98 irányelv 10. cikkének (3) bekez dése értelmében az irányelv nem érinti a ha tálybalépését megelőzően végzett felhaszná lási cselekményeket. A tagállamok elfogadják azokat a rendelkezéseket, amelyek különösen a harmadik személyek által szerzett jogok vé delme érdekében szükségesek.

15. Az említett irányelv 17. cikke ugyanis ki mondja, hogy „[a] valamely tagállamban vagy tagállam vonatkozásában az irányelvvel össz hangban való lajstromozás útján oltalomban részesülő formatervezési mintát bármilyen formában történő megalkotásától vagy rögzí tésétől az adott állam szerzői jogi jogszabályai szerinti védelem is megilleti. E védelem terje delmét és feltételeit, ideértve az előírt eredeti jelleg mértékét, az egyes tagállamok határoz zák meg.”

16. A 98/71 irányelv 19. cikke értelmében a tagállamoknak 2001. október 28-ig kellett megfeleleniük az irányelvnek.

2. A 98/71 irányelv

B – A nemzeti jog 13. A 98/71 irányelv célja a formatervezé si mintaoltalmak jogi védelmére vonatkozó nemzeti jogszabályok közelítése.

14. Az irányelv többek között rögzíti a for matervezési minták lajstromozás útján törté nő sajátos jogi oltalma, valamint a szerzői jogi jogszabályok által biztosított védelem halmo zódásának alapelvét. 6 – A bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szel lemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról szóló, 1992. november 19-i 92/100/EGK tanácsi irányelv (HL L 346, 61 o.; magyar nyelvű különkiadás: 17. feje zet, 1. kötet, 120. o.).

I - 188

17. A 98/71 irányelv olasz jogba való átül tetését megelőzően a szerzői és szomszédos jogokról szóló 1941. április 22-i 633. törvény 7 2. cikke (1) bekezdésének 4. pontja előírta, hogy szerzői jogi védelem alá tartozik a szob rászati vagy festészeti alkotás, ipari tervező művészeti alkotás, metszés útján vagy más hasonló módon létrehozott képzőművészeti alkotás, ideértve a díszlettervet, ipari terme lés céljából történő alkalmazása esetén is, 7 – A GURI 1941. július 16-i 166. száma, a továbbiakban 633/41. sz. törvény.

FLOS

amennyiben művészeti értéke elválasztható a hozzá kapcsolódó termékek ipari jellegétől.

említett időpontot megelőzően megkezdték az olyan formatervezési mintáknak megfele lően létrehozott termékek gyártását, felkíná lását vagy forgalmazását, amelyek a közkincs részét képezték, vagy közkinccsé váltak.

18. Az irányelv nemzeti jogba való átülteté sét követően a 98/71 irányelv végrehajtásáról szóló 2001. február 2-i 95. törvényerejű ren delet 8 a művészi érték elválaszthatóságára vo natkozó feltétel eltörlésével módosította ezt a rendelkezést. Ennélfogva a módosítás követ keztében a 633/41 törvény 2. cikke (1) bekez désének 4. pontját hatályon kívül helyezték, és beiktatták a 10. pontot. Ennek értelmében szerzői jogi védelem alatt állnak az olyan ipa ri formatervezési alkotások, amelyek önma gukban alkotói fantáziát és művészeti értéket mutatnak. A 95/2001 törvényerejű rendelet 2001. április 19-én lépett hatályba.

20. Ezeket a rendelkezéseket együttesen az ipari tulajdonról szóló olasz törvénykönyv tartalmazza. Különösen, a törvénykönyv 239. cikke átvette a 95/2001 törvényerejű ren delet 25 bis cikke által bevezetett tízéves tü relmi időt. Az említett törvényköny 44. cikke – a megkívánt 70 év helyett – a szerző halála utáni 25 évre csökkentette a szerzői jog által biztosított védelmi időt.

21. Eközben az Európai Közösségek Bizottsá ga a 98/71 irányelv 17. és 18. cikkének meg sértése miatti jogsértési eljárást indított az Olasz Köztársaság ellen, mivel a tízéves türel mi idő és a védelmi időszak szerző halála utá ni 25 évre való csökkentése a Bizottság szerint ellentétes ezekkel a cikkekkel. 19. A 98/71 irányelv alkalmazásáról szóló 2001. április 12-i 164. törvényerejű rendelet 9 a 25 bis cikkel egészítette ki a 95/2001 tör vényerejű rendeletet, amelynek értelmében ez utóbbi hatálybalépésének napjától számí tott tízéves időszak folyamán az 1941. április 22-i 633. törvény 2. cikke (1) bekezdésének 10. pontja alapján a formatervezési minták számára biztosított oltalom nem bír hatás sal azon személyek vonatkozásában, akik az 8 – A GURI 2001. április 4-i 79. száma, a továbbiakban: 95/2001 törvényerejű rendelet. 9 – A GURI 2001. május 31-i 125. száma.

22. Az uniós jognak való megfelelés érdeké ben az Olasz Köztársaság elfogadta a közössé gi és nemzetközi kötelezettségek végrehajtá sáról szóló 2007. február 15-i 10. törvényerejű rendelet 4. cikkének(4) bekezdését. 10 E rendelkezés előírja az ipari formatervezési 10 – A GURI 2007. február 15-i 38. száma.

I - 189


alkotás szerzői jogi oltalma idejének 70 évre történő emelését és módosítja az ipari tulajdonról szóló olasz törvénykönyv 239. cikkét. Ennélfogva e cikk értelmében a 633/41 törvény módosított 2. cikke (1) bekezdésének 10. pontja alapján az ipari formatervezési minták számára biztosított oltalom nem illeti meg a formatervezési mintáknak megfelelően létrehozott olyan termékeket, amelyek a 2001. február 2-i 95. törvényerejű rendelet hatálybalépésének napját megelőzően a közkincs részét képezték, vagy közkinccsé váltak.

II – A tényállás és az alapeljárás

23. A Flos egy olasz társaság, amely a 60-as évektől kezdve működik a magas presztízsű világítóberendezések ágazatában. Állítása szerint jogosultja az Achille és Pier Giacomo Castiglioni olasz designerek által megalkotott híres Arco lámpamodellhez fűződő minden vagyoni jognak.

24. A Flos kifogásolja, hogy a Semeraro egy Fluida elnevezésű lámpamodellt importál Kínából és forgalmaz Olaszországban, amely másolja az Arco lámpa valamennyi stílusbe li és esztétikai jellegzetességét, megsértve ezzel az ő, lámpán fennálló szerzői jogait. A Flos úgy véli, hogy a Semeraro megsértette I - 190

az Arco lámpa által képviselt ipari formater vezési alkotásra vonatkozó vagyoni jogait, és következésképpen sérti a versenyjogot is.

25. A Semeraro vitatta, hogy az Arco lámpa modell önmagában bármely művészi értékkel rendelkezne, amely a szerzői jogi védelemnek a 633/41. törvény 2. cikke (1) bekezdésének 10. pontjában előírt feltétele. Ezenkívül vitat ta a két lámpamodell közötti bármiféle formai azonosság fennállását.

26. Le kell szögezni, hogy mivel az abban az időben hatályos nemzeti szabályozás értelmé ben az Arco lámpamodell a közkincs részévé vált, a Semeraro jogszerűen másolhatta azt.

27. Az Assoluce (associazione nazionale delle imprese degli apparecchi di illuminazione [világítóberendezéseket gyártó vállalkozások nemzeti szövetsége]) a Flos támogatása vé gett beavatkozott.

28. Érdemi keresetének benyújtását megelő zően a Flos ideiglenes intézkedés elrendelése iránti kérelmet nyújtott be, melyben a Fluida lámpák lefoglalását és a Semeraro általi min den további import, illetve forgalomba hoza tal megtiltását kérelmezte.

29. 2006. december 29-i végzésében a nem zeti bíróság megállapította, hogy az Arco lámpa az ipari formatervezési alkotásokhoz

FLOS

fűződő szerzői jogi oltalom alatt áll, és a Fluida lámpamodell szolgaian másolja annak formáját. Ennélfogva elrendelte a Fluida lám pák lefoglalását és megtiltotta azok Semeraro általi további forgalmazását. A végzést a fel lebbviteli bíróság is megerősítette.

30. A Tribunale di Milanónak (Olaszország) kétségei merültek fel az alapeljárás során vég bement jogszabályi módosítások uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően.

tagállamnak biztosított lehetőség, hogy önállóan határozza meg e védelem ter jedelmét és feltételeit, magában foglal hatja magának a védelemnek a kizárását az olyan formatervezési minták tekinte tében, amelyeket – noha megfelelnek a védelem szerzői jog által meghatározott követelményeinek – úgy kell tekinteni, hogy a formatervezési mintákhoz fűződő szerzői jogot a belső jogrendbe bevezető törvényi rendelkezések hatálybalépésé nek napját megelőzően a közkincs részé vé váltak, mivel azokat formatervezési mintaként sohasem lajstromozták, vagy a vonatkozó lajstromozás az említett idő pontban már lejárt?

III – Az előzetes döntéshozatalra előter jesztett kérdések

31. A Tribunale di Milano felfüggesztette az eljárást, és a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

„1) A 98/71 […] irányelv 17. és 19. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy egy olyan tagállam nemzeti törvényének alkal mazásában, amely – ezen irányelv alap ján – jogrendjébe bevezette a formater vezési minták szerzői jogi védelmét, az e

2) Az első kérdésre adott nemleges válasz esetén 98/71 […] irányelv 17. és 19. cik két úgy kell-e értelmezni, hogy egy olyan tagállam nemzeti törvényének alkal mazásában, amely – ezen irányelv alap ján – jogrendjébe bevezette a formater vezési minták szerzői jogi védelmét, az e tagállamnak biztosított lehetőség, hogy önállóan határozza meg e védelem ter jedelmét és feltételeit, magában foglal hatja magának a védelemnek a kizárását az olyan formatervezési minták tekinte tében, amelyeket – noha megfelelnek a védelem szerzői jog által meghatározott követelményeinek – úgy kell tekinteni, hogy a formatervezési mintákhoz fűződő I - 191


szerzői jogot a belső jogrendbe bevezető törvényi rendelkezések hatálybalépésé nek napját megelőzően a közkincs részé vé váltak, és egy – az e formatervezési mintákhoz fűződő szerzői jog jogosultja által fel nem hatalmazott – harmadik sze mély az adott államban már gyártott és forgalmazott az e formatervezési minták nak megfelelően előállított termékeket?

gyártott és forgalmazott az e formater vezési mintáknak megfelelően előállított termékeket, feltéve, hogy e kizárás egy jelentős (tízéves) időszak tekintetében kerül meghatározásra?”

IV – Elemzés

3) Az első és második kérdésre adott nem leges válasz esetén a 98/71 […] irányelv 17. és 19. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy egy olyan tagállam nemzeti törvé nyének alkalmazásában, amely – ezen irányelv alapján – jogrendjébe bevezette a formatervezési minták szerzői jogi vé delmét, az e tagállamnak biztosított le hetőség, hogy önállóan határozza meg e védelem terjedelmét és feltételeit, magá ban foglalhatja magának a védelemnek a kizárását az olyan formatervezési minták tekintetében, amelyeket – noha megfe lelnek a védelem szerzői jog által meg határozott követelményeinek – úgy kell tekinteni, hogy a formatervezési min tákhoz fűződő szerzői jogot a belső jog rendbe bevezető törvényi rendelkezések hatálybalépésének napját megelőzően a közkincs részévé váltak, és egy – az e for matervezési mintákhoz fűződő szerzői jog jogosultja által fel nem hatalmazott – harmadik személy az adott államban már I - 192

32. A Bizottsághoz hasonlóan én is úgy vé lem, hogy a 98/71 irányelv 19. cikke nem bír jelentőséggel a jelen ügyben. E cikk ugyanis csupán azt az időpontot határozza meg, ami korra a tagállamoknak meg kell felelniük az irányelv rendelkezéseinek, nevezetesen 2001. október 28-át. Márpedig a jelen esetben nem az a kérdés, hogy az Olasz Köztársaság határ időben átültette-e az említett irányelvet.

33. Az alapeljárás annak eldöntésére vo natkozik, hogy a Semerarónak – amely jog szerűen szerezte meg annak idején a Fluida lámpamodell gyártásához és forgalmazásá hoz füződő jogokat – abba kell-e hagynia a gyártást és a forgalmazást azon oknál fogva, hogy a 98/71 irányelvet átültető nemzeti sza bályozás feléleszti a Fluida modell által má solt Arco modellre vonatkozó szerzői jogokat.

FLOS

34. A kérdést előterjesztő bíróság különösen arra keresi a választ, hogy az irányelv 17. cik két úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellen tétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy az irányelvet átültető nemzeti rendelkezések hatálybalépése előtt közkinc�csé vált formatervezési minták nem részesül nek szerzői jogi védelemben.

35. A kérdésre adott igenlő válasz esetén a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy az a tény, mely szerint egy harmadik személy jogszerűen szerezte meg a valamely közkinccsé vált modell formáját másoló termék gyártási és forgalmazási jogát, kihatással van-e a modell által élvezett szerzői jogi védelemre, és – adott esetben – megha tározható-e olyan átmeneti időszak, amely során ez a védelem kizárt.

A – A szerzői jogoknak a 98/71 irányelv ha tálybalépését megelőzően közkinccsé vált for matervezési mintákra történő alkalmazásáról

36. A 98/71 irányelv 17. cikke kimondja, hogy a valamely tagállamban vagy tagállam vonatkozásában lajstromozás útján oltalom ban részesülő formatervezési mintát bármi lyen formában történő megalkotásától vagy

rögzítésétől az adott állam szerzői jogi jogsza bályai szerinti védelem is megilleti. 11

37. Az irányelv nem pontosítja, hogy a ha tálybalépését megelőzően közkinccsé vált formatervezési minta részesülhet-e ebben a védelemben.

38. Tekintve, hogy az említett irányelv 17. cikkének második mondata kimondja, hogy „e védelem terjedelmét és feltételeit […] az egyes tagállamok határozzák meg”, a kér dést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a tagállamok rendelkeznek-e olyan mozgástér rel, amely lehetővé teszi számukra a 98/71 irányelvet átültető nemzeti szabályozás ha tálybalépését megelőzően közkinccsé vált formatervezési minták szerzői jogi védelmé nek kizárását.

39. Nem gondolom, mégpedig a következő okokból.

40. A 98/71 irányelv kidolgozásához vezető előkészítő munkálatokból kitűnik, hogy az irányelv célja a formatervezési mintákra vo natkozó nemzeti jogszabályok harmonizációja 11 – Kiemelés tőlem.

I - 193


oly módon, hogy ezek a jogszabályok legfontosabb elemeiket tekintve egymással, illetve a jövőbeni közösségi védelmi rendszerrel ös�szeegyeztethetővé váljanak. 12

41. Ezenkívül az is kimondásra kerül, hogy az említett jogszabályok közelítésének nem kell kiterjednie a nemzeti jogszabályok valamen�nyi elemére, hanem elegendő csupán azokat a jellemzőket közelíteni, amelyek a formaterve zési minták sajátos nemzeti védelmének és a közösségi védelemnek az együttes fennállásá hoz szükségesek, és különösen a védelem ter jedelmére és időtartamára vonatkozóakat. 13

42. Az előkészítő munkálatok azt is kimond ják, hogy „nincs ok beavatkozni az oltalmaz hatósági feltételek teljesülésének megállapí tását illető hivatalos eljárásra és vizsgálatra vonatkozó nemzeti rendelkezések terüle tén”. 14 Véleményem szerint ez az oka, amiért a 98/71 irányelv 17. cikkének második mondata kimondja, hogy a szerzői jogi védelem terje delmét és megszerzésének feltételeit – ide értve az előírt eredeti jelleg mértékét is – az egyes tagállamok határozzák meg. 12 – Lásd a formatervezési minták oltalmáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvjavaslat (COM (93) 344 final) 1.4 pontját. 13 – Lásd az irányelvjavaslat 1.5 pontját. 14 – Ua.

I - 194

43. Ezzel szemben a szerzői jogi védelem ide je és annak időbeli hatálya az Európai Unió szintjén harmonizáció tárgyát képezte az alapügy tényállásának idején hatályos 93/98 irányelvben. 15

44. A 93/98 irányelv szerint ez a védelem a szerző életében és a halálától számított 70 éven át tart. 16 Az irányelv 10. cikkének (2) be kezdése ezenkívül kimondja, hogy ez az idő tartam minden olyan műre vagy teljesítmény re alkalmazandó, amely az említett irányelv hatálybalépésekor legalább egy tagállamban védelemben részesült.

45. Ennélfogva úgy vélem, hogy a 98/71 irányelv 17. cikkét a 93/98 irányelv rendelke zéseivel, és különösen annak 10. cikke (2) be kezdésével együttesen kell értelmezni.

46. E rendelkezést a Bíróság már értelmezte egy a szerzői jog zenei művön való feléledésé vel kapcsolatos ügyben. 15 – A szerzői jog és egyes szomszédos jogok védelmi idejéről szóló, 2006. december 12-i 2006/116/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv kodifikált változata (HL L 372, 12. o.). 16 – Lásd a szóban forgó irányelv 1. cikkének (1) bekezdését.

FLOS

47. Így az 1999. június 29-i Butterfly Music ügyben hozott ítéletében 17 a Bíróság meg állapította, hogy az említett rendelkezésből egyértelműen kitűnik, hogy a 93/98 irány elvben előírt védelmi idő alkalmazása azzal a következménnyel járhat, hogy azokban a tagállamokban, amelyek jogszabályai rövi debb védelmi időt írnak elő, a közkinccsé vált művek vagy teljesítmények újra védelem alá kerülnek. 18

48. A Bíróság megállapítja, hogy ez a meg oldás arra irányult, hogy a szerzői jogok védelmi idejére vonatkozó nemzeti rendel kezések harmonizációjának célkitűzése a lehető leggyorsabban elérhető legyen, illet ve annak elkerülésére, hogy bizonyos jogok egyes tagállamokban megszűnjenek, míg más tagállamokban továbbra is védelemben részesüljenek. 19

Előkészítő munkálataiban a Bizottság megál lapította, hogy a formatervezési minták eseté ben ez a halmozódás kötelező, és hogy ez azt jelenti, hogy a nemzeti szabályozást módosí tani kell abban az esetben, ha az nem, vagy feltételektől függően teszi lehetővé a szerzői jogi védelem és a formatervezési mintákra vonatkozó sajátos jogszabályok által előírt ol talom halmozódását. 20

51. A formatervezési minták lajstromozás útján történő sajátos oltalma, valamint a szer zői jogi jogszabályok által biztosított védelem halmozódása tehát nem a tagállamok számá ra biztosított lehetőség, hanem a különböző jogszabályok között fennálló eltérések meg szüntetése érdekében elérendő célkitűzés.

49. Úgy gondolom, hogy ez az ítélkezési gya korlat átültethető a jelen ügyben.

50. A 98/71 irányelv egyik fontos érdeme, hogy rögzíti a formatervezési minták lajstro mozás útján történő sajátos oltalma, valamint a szerzői jogi jogszabályok által biztosított vé delem halmozódásának alapelvét annak érde kében, hogy a tagállamok szabályozása között e téren fennálló eltéréseket megszüntesse. 17 – C-60/98. sz. ügy (EBHT 1999, I-3939. o.). 18 – Uo. 18. pont 19 – Uo. 20. pont.

52. Véleményem szerint ez a célkitűzés meg hiúsulna, ha a közkinccsé vált formatervezési minták szerzői jogi védelme alkalmazásának lehetőségét a tagállamokra bíznánk. Ugyan is ez azzal a következménnyel járna, hogy a 98/71 irányelv hatálybalépését megelőzően alkotott formatervezési minta egyes tagálla mokban védelemben részesülne, míg mások ban nem. Az irányelv által eltörölni szándéko zott eltérések továbbra is fennmaradnának, és ez érintené a tagállamok közti kereskedelmet. 20 – Lásd a 12. lábjegyzetben hivatkozott irányelvjavaslat 18. pontját.

I - 195


Ezenkívül ez ellentétes lenne a 93/98 irányelv fő célkitűzésével, amely a szerzői jog védelmi idejének és időbeli hatályának harmonizálását célozza. 21

53. A fent hivatkozott Butterfly Music ügy ben hozott ítéletben kialakított megoldás tűnik egyedül alkalmasnak a 98/71 irányelv Unió egész területén való egységes alkalma zásának biztosítására.

54. Ezen megfontolásokra való tekintettel úgy vélem, hogy a 98/71 irányelv 17. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy az irányelvet átültető nemzeti rendelke zések hatálybalépését megelőzően közkinccsé vált formatervezési minták nem részesülnek szerzői jogi védelemben.

55. Most tehát a kérdés az, hogy az a tény, mely szerint a valamely közkinccsé vált for matervezési minta formáját másoló terméket harmadik személyek jogszerűen gyártották és forgalmazták, kihatással van-e a szerzői jogi védelem formatervezési mintára történő alkalmazására. 21 – Lásd az irányelv második preambulumbekezdését.

I - 196

B – A harmadik személyek által jogszerűen szerzett jogoknak a 98/71 irányelv hatály balépését megelőzően közkinccsé vált forma tervezési minták szerzői jogi védelmére való kihatása

56. Láttuk, hogy véleményem szerint a for matervezési minták szerzői jogi védelme a megalkotásuktól kezdődően fennáll, akkor is, ha azok a 98/71 irányelv hatálybalépése idején a közkincs részét képezték.

57. Második és harmadik kérdésével a kér dést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy nincs-e ez másképpen, vagy legalábbis meg határozható-e olyan átmeneti időszak, amely folyamán ez a védelem kizárt, amennyiben valamely harmadik személy, mint a Semeraro, jogszerűen gyártott és forgalmazott egy köz kinccsé vált modell formáit másoló modellt.

58. A 98/71 irányelv nem pontosítja, hogy melyek a szerzői jog harmadik személyek ál tal az irányelvet átültető nemzeti rendelke zések hatálybalépését megelőzően szerzett jogokra történő alkalmazásának lehetséges következményei.

59. Annak érdekében, hogy a kérdést elő terjesztő bíróság számára hasznos választ lehessen adni, szerintem ismételten utalni kell a 93/98 irányelv azon rendelkezéseire,

FLOS

amelyek – különösen a 10. cikkének (3) be kezdésében – a szerzői jogi védelem időbeli hatályát szabályozzák.

60. E rendelkezés kimondja, hogy a 93/98 irányelv nem érinti a hatálybalépését megelő zően végzett felhasználási cselekményeket, és hogy a tagállamok elfogadják azokat a ren delkezéseket, amelyek különösen a harmadik személyek által szerzett jogok védelme érde kében szükségesek.

61. A fent hivatkozott Butterfly Music ügy ben hozott ítéletben, miután megállapította, hogy az említett irányelvben előírt védel mi idő alkalmazása azzal a következmén�nyel jár, hogy a közkinccsé vált művek vagy teljesítmények újra védelem alá kerülnek, a Bíróság emlékezetet arra, hogy a 93/98 irány elv(27) preambulumbekezdése kimondja, hogy „a szerzett jogok és jogos elvárások vé delme a Közösség jogrendjének részét képe zik; [és hogy] a tagállamok rendelkezhetnek különösen úgy, hogy az ezen irányelv értel mében feléledő szerzői és szomszédos jogok bizonyos feltételek esetén nem kötelezik díj fizetésre azokat, akik a műveket jóhiszeműen

hasznosították, amikor azok közkincsnek minősültek”. 22

62. A Bíróság annak megállapításával folytat ja, hogy ez az irányelv kimondta a megszűnt szerzői és szomszédos jogok feléledését, nem érintve a hatálybalépését megelőzően végzett felhasználási cselekményeket, a tagállamokra hagyva a harmadik személyek által megszer zett jogok védelmét szolgáló intézkedések el fogadásának kötelezettségét. 23

63. A Bíróság emlékeztet arra, hogy vala mely jogszabályi rendelkezés módosítását, eltérő rendelkezés hiányában, alkalmazni kell a korábbi törvény hatálya alatt létrejött jogi helyzetek jövőbeni hatásaira. Mivel a szer zői és szomszédos jogok feléledésének nincs hatása az annak bekövetkezését megelőző en, harmadik személy által végzett végső fel használási cselekményekre, a feléledést nem tekinthetjük visszaható hatályúnak. A nem végleges helyzetek jövőbeni hatásaira történő alkalmazása ezzel szemben azt jelenti, hogy az kihatással van a harmadik személyek olyan hanghordozó kiaknázásának folytatására vo natkozó jogaira, amelynek példányait már legyártották, de az említett időpontban még nem hozták kereskedelmi forgalomba, és nem bocsátották piacra. 24 22 – A fent hivatkozott Butterfly Music ügyben hozott ítélet 22. pontja. 23 – Uo. 23. pont. 24 – Uo. 24. pont.

I - 197


64. A Bíróság emlékeztet arra is, hogy a biza lomvédelem elvét nem lehet oly módon kiter jeszteni, hogy általános módon akadályozza az új szabályozás alkalmazását a korábbi sza bályozás hatálya alatt keletkezett helyzetek jövőbeli hatásaira. 25

65. A Bíróság tehát úgy vélte, hogy egy olyan korlátozott időszak meghatározása, amely során azon hanghordozókat amelyekre vo natkozóan a felhasználói jogok egy korábbi jogszabály értelmében megszűntek, árusít hatják az azokat jogszerűen gyártó és forgal mazó harmadik személyek, megfelel a 93/98 irányelv 26 előírásainak. Ez az időszak megfelel egyrészt a harmadik személyek szerzett jogai nak védelmét célzó intézkedések meghozata lára vonatkozóan a tagállamok számára előírt kötelezettségnek, másrészt pedig a szerzői és szomszédos jogok új védelmi idejének az em lített irányelv által előírt időponttól kezdődő alkalmazása szükségességének, ami az irány elv fő célját képezi. 27

66. Véleményem szerint ugyanezt a gondo latmenetet kell követni a jelen ügyben is.

formatervezési mintákra történő alkalma zásának – tiszteletben tartása, és másrészt az irányelvet átültető nemzeti rendelkezések hatálybalépését megelőzően harmadik sze mélyek által jóhiszeműen szerzett jogok biz tosításának szükségessége között. A szellemi tulajdon ugyanis egy olyan terület, ahol egy idejűleg több, időnként egymással ellentétes érdek létezik. Lényeges az alkotás támogatá sának azzal való biztosítása, hogy a művek, formatervezési minták védelemben részesül nek a hamisítás bármely formájával szemben. Ehhez hasonlóan fontos a megfelelő verseny lehetővé tétele az ilyen típusú piacon annak érdekében, hogy az uniós polgárok hozzáfér hessenek az alkotás gyümölcseihez, akár a technológia, az információ, akár éppen a for matervezés területén.

68. A jelen indítvány 63. pontjában hivat kozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a szerzői jog 98/71 irányelvet átültető nemzeti rendelkezések hatálybalépését megelőzően közkinccsé vált formatervezési mintákra tör ténő alkalmazása nincs hatással az ezen idő pontot megelőzően véglegessé vált helyzetek re. Ennélfogva, ez szerintem azt jelenti, hogy az Arco modell által élvezett szerzői jogra nem lehet hivatkozni azon Fluida lámpákkal szemben, amelyeket ezen időpontot megelő zően gyártottak és bocsátottak a piacra.

67. Meg kell ugyanis találni az egyensúlyt egyrészt a 98/71 irányelv egyik fő célkitűzé sének – nevezetesen a szerzői jogi védelem 25 – Uo. 25. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. 26 – Uo. 26. pont. 27 – Uo. 27. és 28. pont.

I - 198

69. Ezzel szemben, mivel a tagállamok ren delkeznek bizonyos mozgástérrel a harmadik

FLOS

személyek által szerzett jogok védelmét ille tően, 28 a hatáskörrel rendelkező nemzeti ha tóságok előírhatnak egy, a 98/71 irányelvet átültető rendelkezések hatálybalépésétől kez dődő átmeneti időszakot, amely során az ezt megelőzően közkinccsé vált modellt másoló termék forgalmazásának jogát jogszerűen megszerző harmadik személyek továbbra is forgalmazhatják e terméket.

70. A Flos egyébként megjegyzi észrevéte leiben, hogy „elfogadhatatónak tűnik olyan átmeneti szabály előírása, amely csökkenti a 98/71 irányelv végrehajtásából következő, szerzői jogon alapuló védelemre történő átté rés súlyosságát”.

71. A fent hivatkozott Butterfly Music ügy ben hozott ítéletben a Bíróság pontosította, hogy az átmeneti időszaknak ésszerűnek kell lennie. 29 Nem csupán a jóhiszemű harmadik személyek jogos érdekeire, hanem a szerzői jog jogosultjának az érdekeire is tekintettel kell lenni, és figyelembe kell venni az érintett jogszabály által elérni kívánt célt.

vizsgálata során több elemet is figyelembe kell vennie, hogy – adott esetben – olyan átmeneti időszak meghatározásának szüksé gességét állapítsa meg, amely során az Arco lámpa nem részesül szerzői jogi védelemben.

73. Láttuk ugyanis, hogy a 98/71 irányelv 17. cikke nem pontosítja, hogy a szerzői jogi védelem alkalmazandó-e a hatálybalépését megelőzően a közkincs részévé vált formater vezési mintákra.

74. Először is emlékeztetek arra, hogy a 98/71 irányelvet átültető nemzeti törvény tízéves átmeneti időszakot írt elő, amelynek során a közkinccsé vált formatervezési min ták nem részesülnek szerzői jogi védelemben. Másodszor, a Bizottság által megindított jog sértési eljárás következtében a nemzeti jogal kotó ismételten módosította ezt a törvényt, és jelenleg előírja, hogy a szerzői jogi védelem nem vonatkozik a 98/71 irányelvet átültető 95/2001 törvényerejű rendelet hatálybalépé sét megelőzően közkinccsé vált formaterve zési mintákra.

72. A kérdést előterjesztő bíróságnak vé leményem szerint a jelen helyzet tényleges 28 – Uo. 23. pont 29 – Uo. 27. pont.

75. Tekintetbe véve ezen elemeket és azt, hogy az irányelv nem rendelkezik a szerzői jog közkinccsé vált formatervezési mintákra I - 199


történő alkalmazásáról, azt gondolom, hogy a szóban forgó irányelv nemzeti jogrendben történő hatálybalépése a Semeraro vonatko zásában jogos bizalmat kelthetett az akkor hatályos nemzeti jogszabály fenntartását ille tően, nevezetesen, hogy az Arco lámpára vo natkozó valamennyi jog megszűnt, és ennél fogva továbbra is gyárthatja és forgalmazhatja a Fluida lámpákat.

kell lennie annak érdekében, hogy biztosítsa azoknak a vállalatoknak a gazdasági érdeke it, amelyek jóhiszeműen fektettek be a 98/71 irányelv hatálybalépésének napját megelő zően közkinccsé vált formatervezési minták gyártásába. Azoknak a vállalatoknak a védel méről van szó ugyanis, amelyek gazdasági te vékenysége az irányelv átültetéséből fakadóan szinte azonnal illegálissá vált.

76. A gazdasági szereplők szerintem joggal kételkedhettek a 98/71 irányelv 17. cikkének olyan értelmezésében, amelyet a Bíróság szá mára ajánlok, nevezetesen, hogy az irányelvet átültető nemzeti rendelkezések hatálybalé pését megelőzően közkinccsé vált forma tervezési minták szerzői jogi védelemben részesülnek.

79. Mindamellett emlékeztetek arra, hogy ez az átmeneti időszak nem járhat olyan követ kezménnyel sem, hogy akadályozza az új sza bályozás alkalmazását a korábbi szabályozás hatálya alatt keletkezett helyzetek jövőbeli hatásaira. 30

77. Az átmeneti időszak tartamát illetően a kérdést előterjesztő bíróság a nemzeti jogal kotó által eredetileg előírt tízéves átmeneti időszak célszerűségére kérdez rá.

78. Véleményem szerint az átmeneti idő szak tartamának megfelelően hosszúnak I - 200

80. A fent hivatkozott Butterfly Music ítélet alapjául szolgáló ügyben a Bíróság kimondta, hogy egy három hónapos határidő – amely nek folyamán a jogszerűen jogot szerző har madik személyek árusíthatják a hanghordozó kat – az elérni kívánt célra és a 93/98 irányelv átültetésének körülményeire tekintettel és�szerű határidőnek tekintendő. Ez a határidő nagyon rövidnek és szigorúnak tűnhet, de va lójában – ahogyan a Bíróság azt hangsúlyoz ta – az átültetés az irányelv hatálybalépésének napjától számítva közel egy évet hagyott a 30 – Uo. 25. és 28. pont.

FLOS

harmadik személyek számára, hogy továbbra is forgalmazzák a hanghordozókat. 31

84. Ez az időtartam számomra megfelelő egyensúlynak tűnik a harmadik személyek által jogszerűen szerzett jogok tiszteletben tartása és a 98/71 irányelv egyik célkitű zésének biztosítása – nevezetesen a szer zői jog formatervezési mintákra történő alkalmazása – között.

81. Ami a jelenlegi ügyet illeti, a tízéves vé delmi időszak – a szerző halálát követő het venéves védelemhez képest – számomra túlzónak tűnik. Egyébiránt a Bizottság kü lönösen azért indított jogsértési eljárást az Olasz Köztársaság ellen, mert a nemzeti jog szabály tízéves átmeneti időszakot írt elő.

82. Ezzel szemben hajlok arra, hogy a hala dék, amelyben a Semeraro részesült 2001. október 28-a – amely napig a tagállamoknak meg kellett feleniük 98/71 irányelvnek 32 – és 2009. december 29-e között – amely napon a nemzeti bíróság elrendelte a Fluida lámpák lefoglalását –, ésszerű.

83. Ez alatt a kicsivel több mint öt év alatt ugyanis a Semeraro gyárthatta és forgalmaz hatta a lámpákat. 31 – Uo. 27. és 28. pont. 32 – Lásd az irányelv 19. cikkének (1) bekezdését.

85. Tehát a kérdést előterjesztő bíróságnak a jelen ügy körülményeire tekintettel, valamint a szóban forgó jogszabályok célkitűzéseit i gyelembe véve kell értékelnie azt, hogy mi lyen esetben szükséges egy ésszerű átmeneti időszak meghatározása a harmadik szemé lyek által szerzett jogok védelmének biztosí tása végett.

86. Az előzőekre való tekintettel úgy vélem, hogy a 98/71 irányelv 17. cikkével nem el lentétes egy olyan ésszerű átmeneti időszak meghatározása, amely alatt az irányelvet át ültető nemzeti rendelkezések hatálybalépését megelőzően közkinccsé vált formatervezési minta formáját másoló valamely terméket jogszerűen gyártó és forgalmazó személyek továbbra is forgalmazhatják azt. I - 201


V – Végkövetkeztetések

87. A fenti megfontolások összességére való tekintettel javaslom, hogy a Tribunale di Milano által feltett kérdésekre a Bíróság a következőképpen válaszoljon:

„1) A formatervezési minták oltalmáról szóló, 1998. október 13-i 98/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 17. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy az irányelvet átültető nemzeti rendelkezések hatálybalépését megelőzően közkinccsé vált formatervezési min ták nem részesülnek szerzői jogi védelemben.

2) A 98/71 irányelv 17. cikkével nem ellentétes egy olyan ésszerű átmeneti időszak meghatározása, amely alatt az irányelvet átültető nemzeti rendelkezések hatály balépését megelőzően közkinccsé vált formatervezési minta formáját másoló va lamely terméket jogszerűen gyártó és forgalmazó személyek továbbra is forgal mazhatják azt.”

I - 202

FLOS

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács) 2011. január 27. *

A C-168/09. sz. ügyben, az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Tribunale di Milano (Olaszország) a Bírósághoz 2009. május 12-én érke zett, 2009. március 12-i határozatával terjesztett elő az előtte a Flos SpA és a Semeraro Casa e Famiglia SpA között, az Assoluce – Associazione nazionale delle Imprese degli Apparecchi di Illuminazione részvételével folyamatban lévő eljárásban, A BÍRÓSÁG (második tanács), tagjai: J. N. Cunha Rodrigues tanácselnök, A. Arabadjiev, A. Rosas, U. Lõhmus (elő adó), A. Ó Caoimh bírák,

* Az eljárás nyelve: olasz.

I - 203

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-168/09. SZ. ÜGY

főtanácsnok: Y. Bot, hivatalvezető: L. Hewlett főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. április 22-i tárgyalásra,


– a Flos SpA képviseletében G. Casucci és N. Ferretti avvocati,

– a Semeraro Casa e Famiglia SpA képviseletében G. Floridia és F. Polettini avvocati,

– az Assoluce – Associazione nazionale delle Imprese degli Apparecchi di Illuminazione képviseletében C. Galli, M. Bogni és C. Paschi avvocati,

– az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segí tője: S. Fiorentino avvocato dello Stato,

– az Európai Bizottság képviseletében H. Krämer és S. La Pergola, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2010. június 24-i tárgyaláson történt meghallgatását követően, I - 204

FLOS


Ítéletet 1

2

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a formatervezési minták oltalmáról szóló, 1998. október 13-i 98/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 289., 28. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 21. kötet, 120. o.) 17. és 19. cikkének értelme zésére vonatkozik). Ezt a kérelmet a Flos SpA (a továbbiakban: Flos), a formatervezett világítótestek ágazatában működő társaság, és a Semeraro Casa e Famiglia SpA (a továbbiakban: Semeraro) közötti jogvita keretében terjesztették elő, melynek tárgya a felperes „Arco” elnevezésű lámpán – állítása szerint – fennálló szerzői jogainak sérelme.

Jogi háttér

Az uniós jog

A 93/98/EGK irányelv 3

A szerzői jog és egyes szomszédos jogok védelmi idejének összehangolásáról szóló, 1993. október 29-i 93/98/EGK tanácsi irányelv (HL L 290., 9. o.; magyar nyelvű kü lönkiadás: 17. fejezet, 1. kötet, 141. o.) második preambulumbekezdésében kimondja, I - 205

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-168/09. SZ. ÜGY

hogy a szerzői jog és a szomszédos jogok védelmi idejét szabályozó nemzeti jogsza bályok között fennálló különbségek gátolhatják az áruk és szolgáltatások szabad moz gását, valamint a közös piaci szabad verseny torzulását eredményezhetik, következés képpen a belső piac zavartalan működése érdekében harmonizálni kell a tagállamok jogszabályait, hogy az Európai Unión belül egységes védelmi idő érvényesüljön.

4

5

Ugyanezen irányelv 1. cikkének (1) bekezdése az irodalmi és a művészeti művek vé delméről szóló Berni Uniós Egyezmény (Párizsban, 1971. évi július hó 24. napján felülvizsgált szöveg) 1979. szeptember 28-i módosítást követő változata 2. cikke értel mében vett irodalmi és művészeti művek szerzői jogi védelméről rendelkezik, a mű szerzőjének életében és a halálától számított 70 éven át.

Az említett irányelv „Időbeli hatály” című 10. cikkének (1)–(3) bekezdése ekként rendelkezik:

„(1) Ha az ezen irányelvben foglalt védelmi időnél hosszabb valamely védelmi idő egy tagállamban a 13. cikk (1) bekezdésben meghatározott időpontban már megkezdő dött, az az érintett tagállamban ennek az irányelvnek a hatására nem rövidül le.

(2) Az ezen irányelvben foglalt védelmi időket minden olyan műre vagy teljesítmény re alkalmazni kell, amely legalább egy tagállam [helyesen: tagállamban] védelemben részesül a 13. cikk (1) bekezdésében meghatározott időpontban a szerzői jogra vagy a szomszédos jogokra vonatkozó nemzeti rendelkezéseknek megfelelően, vagy amely ezen időpontban megfelel a [bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról szóló, 1992. november 19-i] 92/100/EGK [tanácsi] irányelvben [HL L 346., 61 o.; magyar nyelvű különkiadás: 17. fejezet, 1. kötet, 120. o.] foglalt védelmi feltételeknek. I - 206

FLOS

(3) Ez az irányelv nem érinti a 13. cikk (1) bekezdésében foglalt időpontot megelőző en végzett felhasználási cselekményeket. A tagállamok elfogadják azokat a rendelke zéseket, amelyek különösen a harmadik személyek által szerzett jogok védelme érde kében szükségesek.”

6

A 93/98 irányelv 13. cikke (1) bekezdése első albekezdésének értelmében a tagálla mok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ezen irányelv 1–11. cikkének 1995. július 1-je előtt megfeleljenek.

A 98/71 irányelv

7

8

A 98/71 irányelv (2) és (3) preambulumbekezdésének értelmében a tagállamok jog szabályai által a formatervezési mintákra biztosított oltalom eltérései a formatervezé si mintákat magukban foglaló termékeket illetően közvetlen hatással vannak a belső piac kialakítására és működésére, és ezek az eltérések torzíthatják a versenyt a belső piacon, következésképpen a belső piac zavartalan működéséhez szükséges a tagálla mok formatervezési mintaoltalmi jogszabályainak közelítése.

Az említett irányelv (8) preambulumbekezdésének értelmében „a szerzői jogi jogsza bályok harmonizációjának hiányában fontos rögzíteni a formatervezési minták lajst romozás útján történő sajátos oltalma, valamint a szerzői jogi védelem halmozódá sának alapelvét, miközben a tagállamok számára biztosítani kell annak szabadságát, hogy meghatározzák a szerzői jogi védelem mértékét és azokat a feltételeket, amelyek alapján az ilyen védelmet biztosítják”. I - 207

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-168/09. SZ. ÜGY 9

Ugyanezen irányelv „A mintaoltalom tartalma” című 12. cikke ekként rendelkezik:

„(1) A minta lajstromozása alapján a mintaoltalom jogosultjának kizárólagos joga van a minta hasznosítására és arra, hogy a mintát engedélye nélkül hasznosító harmadik személyekkel szemben fellépjen. Hasznosításnak minősül [helyesen: Hasznosításnak minősül a jelen rendelkezés alkalmazásában] különösen annak a terméknek az előál lítása, forgalomba hozatalra való felkínálása, forgalomba hozatala, behozatala, kivitele és e célokból való raktáron tartása, amelyben a minta megtestesül, illetve amelyre a mintát alkalmazzák.

(2) Ha az (1) bekezdésben említett cselekmények a tagállam jogszabályai alapján nem akadályozhatók meg az irányelvvel való összhang megteremtéséhez szükséges ren delkezések hatálybalépésének napját megelőzően, a formatervezési mintaoltalomból eredő jogok alapján nem lehet fellépni azzal a személlyel szemben, aki e cselekménye ket ezt az időpontot megelőzően kezdte meg”.

10

A 98/71 irányelvnek a „A szerzői joggal való kapcsolat” című 17. cikke előírja:

„A valamely tagállamban vagy tagállam vonatkozásában az irányelvvel összhangban való lajstromozás útján oltalomban részesülő formatervezési mintát bármilyen for mában történő megalkotásától vagy rögzítésétől az adott állam szerzői jogi jogsza bályai szerinti védelem is megilleti. E védelem terjedelmét és feltételeit, ideértve az előírt eredeti jelleg mértékét, az egyes tagállamok határozzák meg”.

11

Az említett irányelv 19. cikke (1) bekezdésének első albekezdése kimondja, hogy a tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelke zéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek 2001. október 28-tól kezdődő hatállyal megfeleljenek. I - 208

FLOS

A 2001/29/EK irányelv 12

13

Az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22-i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 167., 10. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 230. o.) „Hatály” című 1. cikke (1) bekezdésében kimondja, hogy ezen irányelv tárgya a szer zői jog és a szomszédos jogok védelme a belső piac keretében, különös tekintettel az információs társadalomra. Az említett irányelv „Többszörözési jog” című 2. cikke a következőképp rendelkezik: „A tagállamok biztosítják a közvetett vagy közvetlen, ideiglenes vagy tartós, bármely eszközzel vagy formában, egészben vagy részben történő többszörözés engedélyezé sének, illetve megtiltásának kizárólagos jogát: a) a szerzők számára műveik tekintetében; […]”.


14

A formatervezési minták védelmét az ipari mintákat megillető szabadalmakra vonat kozó jogi rendelkezésekről szóló, 1940. augusztus 25-i 1411. sz. királyi rendelet (a Gazzetta Ufficiale 1940. október 21-i 247. száma) biztosítja. E királyi rendelet 2001. április 19-ig alkalmazandó változatának 5. cikke ekként rendelkezett: „Díszítő formatervezési mintát megillető szabadalom tárgyát képezhetik az olyan új formatervezési minták, amelyek bizonyos ipari termékeket formájuk, vagy vonalaik, színeik vagy egyéb elemeik sajátos kombinációja révén különleges díszítéssel ruház nak fel. A szerzői jogra vonatkozó rendelkezések a fent említett formatervezési min ták tekintetében nem alkalmazhatók. […]” I - 209

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-168/09. SZ. ÜGY 15

16

17

18

A szerzői és szomszédos jogokról szóló, 1941. április 22-i 633. törvény (a Gazzetta Ufficiale 1941. július 16-i 166. száma, a továbbiakban: 633/1941. sz. törvény) 2001. április 19-ig alkalmazandó változata 2. cikke (1) bekezdésének 4. pontja szerzői jogi védelem alá vonta – az „elválaszthatóság” („scindibilità”) feltételével – a formaterve zési mintát, és kimondta, hogy ilyen jogi védelem alá tartozik „az alkotás[…], ipari termelés céljából történő alkalmazása esetén is, amennyiben művészeti értéke elvá lasztható a hozzá kapcsolódó termék ipari jellegétől”.

A 98/71/EK irányelv végrehajtásáról szóló, 2001. április 19-én hatályba lépő 2001. február 2-i 95. törvényerejű rendelet (a GURI 2001. április 4-i 79. száma, a továbbiak ban: 95/2001. sz. törvényerejű rendelet) 22. cikke a művészi érték elválaszthatóságára vonatkozó feltétel eltörlésével módosította a 633/1941. sz. törvény 2. cikke (1) bekez désének 4. pontját, továbbá egy új 10. pontban az alábbiakkal egészítette ki az oltalom alatt álló műalkotások felsorolását: „az olyan ipari formatervezési alkotások, amelyek önmagukban alkotói fantáziát és művészeti értéket mutatnak”.

„A 98/71/EK irányelv végrehajtásáról szóló, 2001. április 12-i 164. sz. törvényerejű rendelet (a GURI 2001. május 9-i 106. száma, a továbbiakban: 164/2001. sz. törvény erejű rendelet) a 25 bis cikkel egészítette ki a 95/2001 törvényerejű rendeletet, amely nek átmeneti jelleggel 2001. április 19-től számított tízéves türelmi időt vezetett be, amelynek folyamán a[z] [633/1941. sz.] törvény 2. cikke (1) bekezdésének 10. pontja alapján a formatervezési minták számára biztosított oltalom kizárólag azon személyek vonatkozásában nem bír hatással, akik az említett időpontot megelőzően megkezd ték az olyan formatervezési mintáknak megfelelően létrehozott termékek gyártását, felkínálását vagy forgalmazását, amelyek a közkincs részét képezték, vagy közkinccsé váltak”.

Ezt követően e rendelkezést átvette az ipari tulajdonról szóló olasz törvénykönyv 239. cikke (a továbbiakban: CPI), amelyet 2005-ben hirdettek ki. I - 210

FLOS 19

A közösségi és nemzetközi kötelezettségek végrehajtásáról szóló, 2007. február 15-i 10. sz. törvényerejű rendelet (a GURI 2007. február 15-i 38. száma) 4. cikkének (4) be kezdése, amelyet törvénybe iktatott a 2007. április 6-i 46. sz. törvény, a CPI 239. cikké nek módosításával eltörölte többek között a 164/2001. sz. törvényerejű rendelet által bevezetett tízéves türelmi időt. E módosítást követően e cikk így rendelkezett:

„A [633/1941. sz.] törvény 2. cikke (1) bekezdésének 10. pontja alapján az ipari forma tervezési minták számára biztosított oltalom nem illeti meg a formatervezési minták nak megfelelően létrehozott olyan termékeket, amelyek a [95/2001. sz.] törvényerejű rendelet hatálybalépésének napját megelőzően a közkincs részét képezték, vagy köz kinccsé váltak”.

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

20

21

2006. november 23-án a Flos a Tribunale di Milano előtt keresetet nyújtott be a Semeraro ellen, amiért az „Fluida” elnevezésű lámpákat importált Kínából és forgal mazott Olaszországban, amelyek – a felperes álláspontja szerint – másolják az Arco lámpa valamennyi stílusbeli és esztétikai jellegzetességét, amely ipari formatervezési alkotás vagyoni jogainak, állítása szerint, ő a jogosultja.

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kiderül, hogy az e határozathoz vezető érdemi eljárást megelőző ideiglenes intézkedés elrendelése iránti eljárás során megál lapítást nyert, hogy az 1962-ben megalkotott és 2001. április 19-ét megelőzően a köz kincs részévé vált Arco lámpa a 95/2001. sz. törvényerejű rendelet által módosított 633/1941. sz. törvény alapján a szerzői jog által biztosított, ipari formatervezési alko tásokat megillető védelmet élvez, valamint hogy a Semeraro által importált lámpamo dell „szolgaian másolja az ARCO valamennyi stílusbeli és esztétikai jellegzetességét”. Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró következésképpen 2006. december 29-i végzésében elrendelte a FLUIDA lámpák lefoglalását, és megtiltotta a Semerarónak azok további forgalmazását. I - 211

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-168/09. SZ. ÜGY 22

23

24

Az érdemi eljárással kapcsolatban a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy ezen eljárás kezdete óta olyan, a szerzői jogi jogszabályok által biztosított, az ipari formatervezési alkotásokat megillető védelemre vonatkozó jogszabályi módosítások mentek végbe, amelyek kételyeket támaszthatnak a tekintetben, hogy vajon össze egyeztethetőek-e a 98/71 irányelvvel, és különösen az annak 17. cikke által bevezetett védelem halmozódásának elvével.

A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben különösen a CPI-nek a 2007. február 15-i 10. sz. törvényrendelet 4. cikke (4) bekezdése által módosított 239. cikkére hivatkozik.

Ilyen körülmények között a Tribunale di Milano úgy határozott, hogy az eljárást fel függeszti, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1) A [98/71] irányelv 17. és 19. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy egy olyan tagállam […] törvényének alkalmazásában, amely – ezen irányelv alapján – jogrendjébe bevezette a formatervezési minták szerzői jogi védelmét, az e tagállamnak biz tosított lehetőség, hogy önállóan határozza meg [e védelem terjedelmét és feltét eleit], magában foglalhatja magának a védelemnek a kizárását az olyan formater vezési minták tekintetében, amelyeket – noha megfelelnek a védelem szerzői jog által meghatározott követelményeinek – úgy kell tekinteni, hogy a formatervezési mintákhoz fűződő szerzői jogot a belső jogrendbe bevezető törvényi rendelkezé sek hatálybalépésének napját megelőzően a közkincs részévé váltak, mivel azokat formatervezési mintaként sohasem lajstromozták, vagy a vonatkozó lajstromozás az említett időpontban már lejárt? I - 212

FLOS

2) Az első kérdésre adott nemleges válasz esetén [98/71] irányelv 17. és 19. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy egy olyan tagállam nemzeti törvényének alkalmazá sában, amely – ezen irányelv alapján – jogrendjébe bevezette a formatervezési minták szerzői jogi védelmét, az e tagállamnak biztosított lehetőség, hogy ön állóan határozza meg [e védelem terjedelmét és feltételeit], magában foglalhatja magának a védelemnek a kizárását az olyan formatervezési minták tekintetében, amelyeket – noha megfelelnek a védelem szerzői jog által meghatározott követel ményeinek – úgy kell tekinteni, hogy a formatervezési mintákhoz fűződő szerzői jogot a belső jogrendbe bevezető törvényi rendelkezések hatálybalépésének nap ját megelőzően a közkincs részévé váltak, és egy – az e formatervezési mintákhoz fűződő szerzői jog jogosultja által fel nem hatalmazott – harmadik személy az adott államban már gyártott és forgalmazott az e formatervezési mintáknak meg felelően előállított termékeket?

3) Az első és második kérdésre adott nemleges válasz esetén a [98/71] irányelv 17. és 19. cikkét úgy kell e értelmezni, hogy egy olyan tagállam nemzeti törvényének al kalmazásában, amely – ezen irányelv alapján – jogrendjébe bevezette a formater vezési minták szerzői jogi védelmét, az e tagállamnak biztosított lehetőség, hogy önállóan határozza meg [e védelem terjedelmét és feltételeit], magában foglalhatja magának a védelemnek a kizárását az olyan formatervezési minták tekintetében, amelyeket – noha megfelelnek a védelem szerzői jog által meghatározott követel ményeinek – úgy kell tekinteni, hogy a formatervezési mintákhoz fűződő szerzői jogot a belső jogrendbe bevezető törvényi rendelkezések hatálybalépésének nap ját megelőzően a közkincs részévé váltak, és egy – az e formatervezési minták hoz fűződő szerzői jog jogosultja által fel nem hatalmazott – harmadik személy az adott államban már gyártott és forgalmazott az e formatervezési mintáknak megfelelően előállított termékeket, feltéve, hogy e kizárás egy jelentős (tízéves) időszak tekintetében kerül meghatározásra?” I - 213

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-168/09. SZ. ÜGY

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Előzetes észrevételek

25

26

27

A Semeraro és az Európai Bizottság kételyeket táplál a tekintetben, hogy a 98/71 irányelv 19. cikke jelentőséggel bír-e a jelen alapjogvita megoldása szempontjából, lévén e cikk csupán azt az időpontot határozza meg, amikorra a tagállamoknak meg kell felelniük ezen irányelv rendelkezéseinek.

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem tartalmaz magyarázatot arra nézve, hogy a 98/71 irányelv átültetési határide jének lejárta milyen jelentőséggel bírna az alapjogvita megoldása szempontjából. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem indokolásában ugyanis a kérdést előter jesztő bíróság mindössze ezen irányelv 17. cikkére utal.

Következésképpen úgy kell tekinteni, hogy a kérdéseket lényegében az említett irány elv 17. cikkének tárgyában tették fel, ennélfogva a Bíróság feladata az, hogy e kérdése ket ezen egyetlen cikk fényében válaszolja meg.

Az első kérdésről

28

A kérdést előterjesztő bíróság első kérdésével lényegében arra keresi a választ, hogy a 98/71 irányelv 17. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagálla mi szabályozás, amely kizárja a szerzői jogi védelemből az olyan formatervezési min tákat, amelyek az ezen védelmet e tagállam belső jogrendjébe bevezető jogszabályi I - 214

FLOS

rendelkezések hatálybalépését megelőzően a közkincs részét képezték vagy közkinc�csé váltak akár azért, mert azokat formatervezési mintaként sohasem lajstromozták, akár mert a vonatkozó lajstromozás az említett időpontban már lejárt, noha megfelel nek az ezen védelem nyújtásához szükséges valamennyi feltételnek.

29

30

31

32

A kérdést előterjesztő bíróság két esetet vázol fel tehát: egyrészt azt, amikor a for matervezési minták a 98/71 irányelvet átültető nemzeti jogszabály hatálybalépését, azaz 2001. április 19-ét megelőzően a közkincs részét képezték, mivel azokat nem lajstromozták formatervezési mintaként, másrészt azt, amikor e formatervezési min ták ezen időpontot megelőzően a közkincs részévé váltak, mivel az e lajstromozásból eredő védelem lejárt.

E vonatkozásban, noha a Flos említette a tárgyaláson, hogy nem lajstromoztat ta formatervezési mintaként az alapeljárás tárgyát képező lámpamodellt, az előze tes döntéshozatalra utaló határozat e tárgyra vonatkozólag nem szolgál semmiféle pontosítással.

Az első kérdésre tehát a jelen ítélet 29. pontjában említett két esetre figyelemmel kell válaszolni. A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ez említett lámpát lajstromozták-e, vagy sem, formatervezési mintaként.

Ami az első esetet illeti, tehát azt, amikor a formatervezési mintát ekként sosem lajst romozták, meg kell állapítani, hogy a 98/71 irányelv 17. cikkének értelmében valamely tagállamban vagy tagállam vonatkozásában az adott állam szerzői jogi jogszabályai által biztosított védelem kizárólag az irányelvvel összhangban való lajstromozás útján oltalomban részesülő formatervezési mintát illeti meg. I - 215

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-168/09. SZ. ÜGY 33

34

35

36

37

Következésképpen az olyan formatervezési minták, amelyek a 98/71 irányelvet vala mely tagállam jogrendjébe átültető nemzeti jogszabály hatálybalépését megelőzően, a lajtromozás hiánya folytán a közkincs részét képezték, nem tartoznak az említett cikk hatálya alá.

Mindazonáltal nem lehet kizárni, hogy a nem lajstromozott formatervezési minták nak mint műalkotásoknak a szerzői jogi védelme más szerzői jogi tárgyú irányelvek ből, köztük a 2001/29 irányelvből is következhet, amennyiben alkalmazásának feltét elei teljesülnek, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

Ami a második esetet illeti, tehát ha a formatervezési minták azon ténynél fogva vál tak a közkincs részévé, hogy a lajstromozásból eredő védelem már lejárt, emlékeztetni kell arra, hogy a 98/71 irányelv 17. cikkének első mondata akként rendelkezik, hogy a valamely tagállamban vagy tagállam vonatkozásában az irányelvvel összhangban való lajstromozás útján oltalomban részesülő formatervezési mintát bármilyen formában történő megalkotásától vagy rögzítésétől az adott államban a szerzői jogi védelem is megilleti, ugyanezen cikk második mondata pedig lehetővé teszi a tagállamok számá ra, hogy e védelem terjedelmét és feltételeit meghatározzák, ideértve az előírt eredeti jelleg mértékét.

Mindazonáltal ezen második mondat nem értelmezhető úgy, hogy a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy szerzői jogi védelemben részesítsenek, vagy ne részesítse nek egy formatervezési mintát, amely valamely tagállamban vagy tagállam vonatkozá sában lajstromozásra került, ha e formatervezési minta teljesíti a védelem nyújtásának említett feltételeit.

Ezen irányelv 17. cikkének szövegéből, különösen pedig az e cikk első mondatában szereplő „is” szó használatából ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a szerzői jogi vé delemben kell részesíteni minden olyan formatervezési mintát, amely az érintett tag államban vagy annak vonatkozásában lajstromozásra került. I - 216

FLOS 38

39

40

41

42

Az uniós jogalkotónak ezen védelem nyújtására irányuló szándéka következik továb bá a 98/71 irányelv (8) preambulumbekezdéséből, amely, a szerzői jogi jogszabályok harmonizációjának hiányában, rögzíti a formatervezési minták lajstromozás útján történő sajátos oltalma, valamint a szerzői jogi védelem halmozódásának alapelvét.

Ezen túl a tagállamok azon lehetősége, hogy a szerzői jogi védelem terjedelmét és nyújtásának feltételeit meghatározzák, szükségszerűen kihatással van ugyanezen vé delem hosszára, lévén a védelmi időt a 93/98 irányelv uniós szinten harmonizálta.

E tekintetben a 93/98 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése a Berni Uniós Egyezmény 2. cikke értelmében vett irodalmi és művészeti művek szerzői jogi védelméről ren delkezik a mű szerzőjének életében és a halálától számított 70 éven át. Ugyanezen irányelv 10. cikkének (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy ezt a védelmi időt min den olyan műre vagy teljesítményre alkalmazni kell, amely legalább egy tagállamban szerzői jogi védelemben részesült 1995. július 1-jén.

Ebből az következik, hogy a 98/71 irányelv 17. cikkének értelmében az olyan for matervezési mintáknak, amelyek valamely tagállamban vagy tagállam tekintetében lajstromozásra kerültek, és amelyek megfelelnek a szerzői jogi védelem nyújtása tag államok által meghatározott feltételeinek, köztük az eredetiség feltételének, továbbá amelyek tekintetében a 93/98 irányelv 10. cikkének (2) bekezdésével összhangban ér telmezett 1. cikkében rögzített védelmi idő még nem járt le, szerzői jogi védelemben kell részesülniük.

E tekintetben, amint azt a Bíróság megállapította a C-60/98. sz., Butterfly Music ügy ben 1999. június 29-én hozott ítéletének (EBHT 1999., I-3939. o.) 18–20. pontjában, a 93/98 irányelv 10. cikkének (2) bekezdéséből egyértelműen következik, hogy az általa előírt védelmi idő azzal a következménnyel járhat, hogy azokban a tagállamokban, I - 217

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-168/09. SZ. ÜGY

amelyek jogszabályai rövidebb védelmi időt írnak elő, a közkinccsé vált művek vagy teljesítmények újra védelem alá kerülnek. A Bíróság megállapította, hogy ez a meg oldás az uniós jogalkotó kifejezett szándékából következik, és arra irányult, hogy a szerzői jogi védelmi időre vonatkozó nemzeti rendelkezések harmonizációjának az ugyanezen irányelv (2) preambulumbekezdésében megfogalmazott célkitűzése a le hető leggyorsabban elérhető legyen, illetve annak elkerülésére, hogy bizonyos jogok egyes tagállamokban megszűnjenek, míg más tagállamokban továbbra is védelem tár gyát képezzék.

43

44

Meg kell állapítani, hogy ezen okfejtés alkalmazható a korábban más szellemi tulaj donjog által védelemben részesült formatervezési minták szerzői jogi védelmének feléledésével kapcsolatban is. A 98/71 irányelv (2) és (3) preambulumbekezdésének fényében ugyanis az ezt átültető nemzeti szabályozás, anélkül, hogy veszélyeztetné ezen irányelvnek az Unió területének egészén való egységes alkalmazását, valamint a formatervezési mintákat is magukban foglaló áruk belső piacának zavartalan műkö dését, nem zárhatja ki az olyan formatervezési minták szerzői jogi védelmét, amelyek, noha e szabályozás hatálybalépésének napját megelőzően a közkincs részét képezték, jelenleg megfelelnek az e védelem nyújtásához előírt valamennyi feltételnek.

Következésképpen az első kérdésre adandó válasz az, hogy a 98/71 irányelv 17. cik két úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely kizárja az e tagállam szerzői jogi jogszabályai által biztosított védelem alól az olyan formatervezési mintákat, amelyek valamely tagállamban vagy e tagállam tekintetében lajstromozásra kerültek, és amelyek e szabályozás hatálybalépését megelőzően a köz kincs részévé váltak, noha megfelelnek az e védelem nyújtásához előírt valamennyi feltételnek. I - 218

FLOS

A második és harmadik kérdésről

45

46

47

Második és harmadik kérdésével, amelyeket együttesen célszerű vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 98/71 irányelv 17. cikkét akként kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely az olyan formatervezési minták szerzői jogi védelmét, amelyek – noha megfelelnek az e védelem nyújtásához előírt valamennyi feltételnek – az e jogszabály hatálybalé pésének napját megelőzően a közkincs részévé váltak, akár egy jelentős időtartamra, nevezetesen tíz évre, akár teljesen kizárja olyan harmadik személyek tekintetében, akik az adott államban már gyártottak és forgalmaztak az e formatervezési mintáknak megfelelően előállított termékeket.

A közkincs részét képező formatervezési minták szellemi tulajdonjogi, nevezetesen szerzői jogi védelmének feléledésével kapcsolatban a Flos, az olasz kormány és a Bi zottság írásbeli észrevételeiben azt állította, továbbá a Semeraro a tárgyaláson úgy vélte, hogy ez a védelem ütközéshez vezethet egyrészt a szerzői jog jogosultjainak, illetve jogutódainak jogos érdekei, másrészt az olyan, jóhiszeműen eljáró harmadik személyek érdekei között, akik szabadon felhasználhatták e formatervezési mintákat ezek alapján előállított áruk gyártása vagy forgalmazása céljából.

Természetes, hogy egy, a 98/71 irányelvet átültető nemzeti jogszabály, mint amilyen a 95/2001. sz. törvényerejű rendelet 25 bis cikkét beiktató 164/2001. sz. törvényerejű rendelet és a CPI tízéves türelmi időt bevezető 239. cikke – amely kimondja, hogy az érintett formatervezési minták védelme nem érvényesíthető az árukat e formaterve zési minták szerint, 2001. április 19-ét megelőzően előállító harmadik személyekkel szemben – alkalmas arra, hogy az ezen árukat előállító harmadik személyekben azt a jogos bizalmat keltse, hogy folytathatják e felhasználást. I - 219

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-168/09. SZ. ÜGY 48

49

50

51

Mindazonáltal, ami a formatervezési minták szerzői jogi védelmének alkalmazását illeti, a 98/71 irányelv, a 93/98 irányelv 10. cikkének (3) bekezdésével ellentétben, nem tartalmaz egyetlen kifejezett rendelkezést sem időbeli alkalmazásáról a megszerzett jogok és harmadik felek jogos bizalmának védelme érdekében.

E vonatkozásban meg kell állapítani, hogy a 98/71 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése, amely a formatervezési minták felhasználási cselekményei elleni fellépésről szól olyan személyekkel szemben, akik az említett cselekményeket az ezen irányelvet átültető nemzeti rendelkezések hatálybalépését megelőzően kezdték meg, kizárólag a forma tervezési mintaoltalomból eredő jogokat érintette, amint az magának e rendelkezés nek a szövegéből is következik, következésképpen nem alkalmazható a szerzői jogi védelem tekintetében.

Mindazonáltal, az olyan rendelkezés hiánya, amely kifejezetten a harmadik szemé lyek megszerzett jogainak és jogos bizalmának védelmére irányulna a 98/71 irányelv 17. cikkében biztosított szerzői jogi védelem feléledésével szemben, nem zárja ki az Unió alapelveinek sorába tartozó szerzett jogok tiszteletben tartása elvének és a biza lomvédelem elvének az alkalmazását.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy azon érv értelmében, mely szerint valamely jogszabályi rendelkezés módosítását – eltérő rendelkezés hiányában – alkalmazni kell a korábbi jogszabály hatálya alatt felmerült helyzetek jövőbeli következménye ire (lásd többek között a 68/69. sz. Brock-ügyben 1970. április 14-én hozott ítélet [EBHT 1970., 171. o.] 6. pontját, a 270/84. sz., Licata kontra CES ügyben 1986. július 10-én hozott ítélet [EBHT 1986., 2305. o.] 31. pontját, valamint a fent hivatkozott Butterfly Music ügyben hozott ítélet 24. pontját), az új szabályozás hatálybalépésének napját megelőzően végzett felhasználási cselekmények tekintetében továbbra is a ko rábbi törvény irányadó. Vagyis a szerzői védelem feléledése nincs hatással a harmadik személyek által azon időpontot megelőzően véglegesen megvalósított felhasználási cselekményekre, amely időpontban ezen jogok alkalmazhatóvá váltak. I - 220

FLOS 52

53

54

55

56

Az említett elv értelmében e szerzői jogi védelemnek a nem végleges helyzetek jövő beni hatásaira történő alkalmazása ezzel szemben azt jelenti, hogy az kihatással van a harmadik személyek olyan teljesítmény felhasználásának folytatására vonatkozó joga ira, amely újból szellemi tulajdonjogi védelmet élvez (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Butterfly Music ügyben hozott ítélet 24. pontját).

Ugyancsak emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a bizalomvédelem elvének alkalmazási köre nem tágítható ki annyira, hogy általános jelleggel megakadályozza az új szabályozásnak a régi szabályozás hatálya alatt létre jött helyzetekre való jövőbeli alkalmazását (lásd ebben az értelemben többek között a 278/84. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 1987. január 14-én hozott ítélet [EBHT 1987., 1. o.] 36. pontját; a 203/86. sz., Spanyolország kontra Tanács ügyben 1988. szeptember 20-án hozott ítélet [EBHT 1988., 4563. o.] 19. pontját; a C-221/88. sz. Busseni-ügyben 1990. február 22-én hozott ítélet [EBHT 1990., I-495. o.] 35. pontját és a fent hivatkozott Butterfly Music ügyben hozott ítélet 25. pontját).

Jelen esetben az érintett tagállam két típusú jogszabályi rendelkezést is elfogadott harmadik személyek egy bizonyos kategóriája megszerzett jogai és jogos bizalma vé delmének céljából.

Ami először is azt a jogszabályi rendelkezést illeti, amely harmadik személyek egy bi zonyos kategóriája tekintetében, jogos érdekeik védelme céljából átmeneti időszakot ír elő, a megszerzett jogok tiszteletben tartása elvéből és a bizalomvédelem elvéből az következik, hogy a 98/71 irányelv 17. cikkével nem ellentétes egy ilyen rendelkezés, amennyiben nem jár azzal a hatással, hogy egy jelentős időszak folyamán késlelteti a formatervezési minták szerzői jogi védelmére vonatkozó új szabályozás alkalmazását, akadályozva ezáltal annak az ezen irányelv által előírt időpontban történő alkalmazá sát (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Butterfly Music ügyben hozott ítélet 23. és 28. pontját).

E vonatkozásban ezen átmeneti időszak tartamának, valamint a harmadik személyek említett jogszabályi rendelkezés által érintett kategóriáinak összeegyeztethetőségét az arányosság elvére tekintettel kell értékelni. I - 221

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-168/09. SZ. ÜGY 57

58

59

60

61

Vagyis az érintett tagállam által elfogadott jogszabályi rendelkezésnek a nemzeti jogszabály által megvalósítani kívánt célkitűzés elérésére alkalmasnak, illetve ehhez szükségesnek kell lennie, azaz biztosítania kell az egyrészt a harmadik személyek szerzett jogai és jogos bizalma, másrészt a szerzői jog jogosultjának érdekei közötti egyensúly tiszteletben tartását. Ezen túl garantálnia kell, hogy mindez ne haladja meg az ezen egyensúly biztosításához szükséges mértéket.

E tekintetben az említett rendelkezést kizárólag akkor lehet alkalmasnak tekinteni, ha harmadik személyek olyan kategóriáját érinti, amely hivatkozhat a bizalomvédelem elvére, azaz az olyan személyeket, akik a 98/71 irányelv 17. cikkét az érintett tagállam belső jogába átültető jogszabály hatálybalépését megelőzően már megvalósították a közkincshez tartozó formatervezési minták felhasználási aktusait.

Egy ilyen jogszabályi rendelkezésnek továbbá az említett formatervezési minták har madik személyek által történő használatának azon időszakára kell korlátozódnia, amely e személyek számára szükséges akár az említett formatervezési minták ko rábbi használatán alapuló tevékenység fokozatos megszűntetéséhez, akár a készletek eladásához.

A rendelkezés nem haladja meg a fennálló érdekek biztosításához szükséges mér téket, amennyiben nem késlelteti jelentős időszak folyamán a szerzői jogi védelem nyújtását.

A jelen ügyben, azon harmadik személyek kategóriájával kapcsolatban, akik tekinte tében a jogszabály a szerzői jogi védelem időszakos érvényesíthetetlenségét írja elő, a 95/2001. sz. törvényerejű rendelet rendelkezéseit és a CPI 239. cikkét megfelelőnek lehet tekinteni, mivel azok kizárólag azon személyeket érintik, akik jogaikat a 98/71 irányelvet átültető nemzeti rendelkezések hatálybalépését megelőzően szerezték. I - 222

FLOS 62

63

64

65

Ezzel szemben egy ilyen érvényesíthetetlenséget egy tízéves átmeneti időszak folya mán nem látszik többé igazolni a jóhiszeműen eljáró harmadik személyek gazdasá gi érdekei biztosításának szükségessége, mivel úgy tűnik, hogy egy rövidebb időszak ugyancsak lehetővé teszi a tevékenység fokozatos beszűntetését a korábbi használat, de akár még a készletek eladása tekintetében is.

Továbbá úgy tűnik, a szerzői jogi védelemre vonatkozó tízéves átmeneti időszak meg haladja a szükséges mértéket, mivel azzal, hogy tíz évvel csökkenti egy mű védelmi idejét, amely főszabály szerint a szerző halálát követő hetven év, a szerzői jogi véde lem alkalmazását egy jelentős időszak folyamán késlelteti.

Másodsorban, ami a 2007. február 15-i 10. törvényrendelet 4. cikkének (4) bekezdését illeti, amely eltörli a türelmi időt, és bevezeti a szerzői jogi védelem korlátlan érvénye síthetetlenségét olyan áruk tekintetében, amelyeket 2001. április 19-ét megelőzően a közkincs részét képező formatervezési minták nyomán hoztak létre, a fentiekből az következik, hogy egy ilyen rendelkezés megfosztja lényegétől a 98/71 irányelv 17. cik két, mivel azzal a következménnyel jár, hogy általános jelleggel akadályozza az új, azaz a szerzői joghoz kapcsolódó védelem alkalmazását. Ezen rendelkezés nem irányul azon harmadik személyek kategóriájának korlátozására sem, akik a bizalomvédelem elvére hivatkozhatnak. Épp ellenkezőleg: kitágítja a szerzői jog érvényesíthetetlensége alkalmazhatóságának körét, mivel a rendelkezés értelmében nem szükséges, hogy a harmadik személy 2001. április 19-ét megelőzően kezdje meg az említett formaterve zési minták felhasználását.

A fenti megfontolások fényében a második és harmadik kérdésre azt kell válaszolni, hogy a 98/71 irányelv 17. cikkét akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely az olyan formatervezési minták szerzői jogi védelmét, amelyek, –noha megfelelnek az e védelem nyújtásához előírt valamennyi feltételnek –, e szabályozás hatálybalépését megelőzően a közkincs részévé váltak, akár egy jelen tős időtartamra, nevezetesen tíz évre, akár teljesen kizárja olyan harmadik személyek tekintetében, akik az adott államban már gyártottak és forgalmaztak az e formaterve zési mintáknak megfelelően előállított termékeket, függetlenül attól, hogy ezen aktu sokat mikor hajtották végre. I - 223

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-168/09. SZ. ÜGY

A költségekről

66

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költsé gekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költsé gek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

1) A formatervezési minták oltalmáról szóló, 1998. október 13-i 98/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 17. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely kizárja az e tagállam szerzői jogi jogszabályai által biztosított védelem alól az olyan formatervezé si mintákat, amelyek valamely tagállamban vagy tagállam tekintetében lajst romozásra kerültek, és amelyek e szabályozás hatálybalépését megelőzően a közkincs részévé váltak, noha megfelelnek az e védelem nyújtásához előírt valamennyi feltételnek.

2) A 98/71 irányelv 17. cikkét akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely az olyan formatervezési minták szerzői jogi védelmét, amelyek – noha megfelelnek az e védelem nyújtásához előírt valamennyi feltételnek – e szabályozás hatálybalépését megelőzően a köz kincs részévé váltak, akár egy jelentős időtartamra, nevezetesen tíz évre, akár teljesen kizárja olyan harmadik személyek tekintetében, akik az adott államban már gyártottak és forgalmaztak az e formatervezési mintáknak megfelelően előállított termékeket, függetlenül attól, hogy ezen aktusokat mikor hajtották végre.

Aláírások I - 224

C-489/09. sz. ügy

Vandoorne NV kontra Belgische Staat (a hof van beroep te Gent [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) „Hatodik HÉA-irányelv – A 11. cikk C. pontjának (1) bekezdése és a 27. cikk (1) és (5) bekezdése – Adóalap – Egyszerűsítési szabályozások – Dohánygyártmányok – Adójegyek – A HÉA-nak kizárólag a forrásnál való beszedése – Közbenső értékesítő – A vételár egészének vagy egy részének meg nem fizetése – A HÉAvisszatérítés megtagadása”


I - 1228

Az ítélet összefoglalása Adórendelkezések – Jogszabályok harmonizálása – Forgalmi adók – Közös hozzáadottértékadórendszer – Adóalap – Eltérő nemzeti intézkedések (77/388 tanácsi irányelv, 11. cikk, C. pont, (1) bekezdés, valamint 27. cikk, (1) és (5) bekezdés) I - 225


A 2004/7 irányelvvel módosított, a tag államok forgalmi adóra vonatkozó jog szabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adó alap-megállapításról szóló 77/388 hatodik irányelv 11. cikke C. pontjának (1) bekezdé sét és 27. cikkének (1) és (5) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely a do hánytermékek tekintetében a hozzáadott érték-adó kivetésének egyszerűsítése és az adókijátszás vagy az adóelkerülés elleni küz delem céljából – mivel ezen adó adójegyek formájában történő beszedését egyetlen al kalommal, a forrásnál, azaz e termékek gyár tóinál vagy importőreinél rendeli el – kizárja az ezt követő értékesítési láncban később fel lépő közbenső értékesítők azon jogát, hogy hozzáadottértékadó-visszatérítésben része süljenek, amennyiben a vevő nem fizeti meg az említett termékek árát.

A hatodik irányelv 27. cikkének (1) bekezdése ugyanis kizárólag az olyan intézkedéseknek képezi akadályát, amelyek jelentős mértékben befolyásolhatják a fogyasztás végső szakaszá ban esedékes adó összegét. Márpedig, jólle het bizonyos körülmények között, úgymint a termékek eltűnése, azok veszteséges vagy az adójegyen megjelölttől eltérő kiskereskedelmi áron történő szabálytalan értékesítése esetén, a fent hivatkozott eltérést megvalósító rend szerben, a gyártó vagy az importáló az emlí tett adó nagyobb összegben való megfizetésé re kötelezhető, mint amennyi a közösségi jog hozzáadottérték-adó beszedésére vonatkozó harmonizált rendszerének alkalmazásából következett volna, az ilyen körülmények elő fordulásának lehetősége önmagában nem I - 226

elégséges annak megállapításához, hogy e rendszer jelentős mértékben befolyásolhatja a fogyasztás végső szakaszában esedékes adó összegét. Valamely egyszerűsítési szabályo zás ugyanis természeténél fogva általánosabb megközelítést von maga után, mint az általa helyettesített szabályé, és ennélfogva nem felel meg szükségszerűen minden adóalany pontos helyzetének.

Ezenkívül, mivel a közbenső értékesítőknek nem kell a dohánytermékek értékesítése után hozzáadottérték-adót fizetni, a hatodik irány elv 11. cikke C. pontjának (1) bekezdése értel mében nem kérhetnek hozzáadottértékadóvisszatérítést ezen értékesítések árának a vevő általi meg nem fizetése esetén. E tekintetben nem releváns, hogy gazdasági szempontból az ezen értékesítőnek teljesített értékesíté sek ára magában foglalja a forrásnál a gyártó vagy az importőr által adójegyek formájában megfizetett hozzáadottértékadó-összeget. E körülmény ugyanis egyáltalán nem teszi kér désessé azt, hogy a hozzáadottérték-adóra vonatkozó szabályok alapján az említett érté kesítőknek nincs adófizetési kötelezettségük.

Egyébiránt, mivel az ilyen, a hozzáadottértékadó egyszerűsített kivetésére vonatkozó sza bályozás keretében a gyártó vagy az impor táló által adójegyek formájában megfizetett

VANDOORNE

adó összege nem az egyes értékesítők által ténylegesen kapott ellenértéknek, hanem a termékekre a végső fogyasztás szakaszában alkalmazott árnak felel meg, a közbenső ér tékesítő a szerződéses partnerrel szembeni követelésének behajthatatlanná válása sem miképp nem csökkenti az adóalapot.

Végül annak lehetővé tétele, hogy a hozzá adottérték-adó ilyen egyszerűsített szabályo zása keretében a közbenső értékesítő ezen adó bizonyos részét vagy egészét visszaigé nyelhesse, amennyiben a vevő nem fizeti meg az értékesítés árát, egyrészt a hozzáadottér ték-adó kivetését tenné jelentősen bonyo lultabbá, másrészt pedig kedvezne a vissza éléseknek és adókijátszásoknak, miközben a hatodik irányelv 27. cikkének (1) bekezdése

alapján e szabályozás céljai éppen ezen adó kivetések egyszerűsítése és az ilyen vissza élések és adókijátszások megakadályozása. Következésképpen a hozzáadottérték-adó visszatérítéséhez való jog kizárása a köz benső értékesítő tekintetében, amennyiben a dohánygyártmány vevője ne fizeti meg a vételárat ezen értékesítőnek, az olyan szabá lyozásból fakadó következménynek minősül, amelynek a hatodik irányelv 27. cikkének (1) bekezdése alapján e termékek tekinteté ben a célja és hatása a hozzáadottérték-adó kivetésének egyszerűsítése és az adókijátszás vagy az adóelkerülés elleni küzdelem.

(vö. 30–31., 38–40., 43., 45–46. pont és a rendelkező rész)

I - 227

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-489/09. SZ. ÜGY



az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a hof van beroep te Gent (Belgium) a Bírósághoz 2009. november 30-án ér kezett, 2009. november 17-i határozatával terjesztett elő az előtte

a Vandoorne NV

és

a Belgische Staat között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: J. N. Cunha Rodrigues tanácselnök, A. Arabadjiev, U. Lõhmus, A. Ó Caoimh (előadó) és P. Lindh bírák,

* Az eljárás nyelve: holland.

I - 228

VANDOORNE

főtanácsnok: J. Mazák, hivatalvezető: A. Calot Escobar,


– a Vandoorne NV képviseletében D. Blommaert advocaat,

– a belga kormány képviseletében M. Jacobs és J.-C. Halleux, meghatalmazotti mi nőségben,

– a cseh kormány képviseletében M. Smolek, meghatalmazotti minőségben,

– az Európai Bizottság képviseletében W. Roels és M. Afonso, meghatalmazotti mi nőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor, I - 229

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-489/09. SZ. ÜGY


Ítéletet

1

2

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2004. január 20-i 2004/7/EK tanácsi irány elvvel (HL L 27., 44. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 2. kötet, 7. o.) módosított, a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv (HL L 145., 1. o.; magyar nyelvű különki adás 9. fejezet, 1. kötet, 23. o.; a továbbiakban: hatodik irányelv) 11. cikke C. pontja (1) bekezdésének és a 27. cikke (1) és (5) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

E kérelmet a Vandoorne NV (a továbbiakban: Vandoorne) nevű társaság és a Belgische Staat (belga állam) között amiatt folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, hogy a Belgische Staat elutasította a társaság szerződéses partnere által nem megfizett dohánytermékek értékesítéséhez kapcsolódó hozzáadottérték-adó (a továbbiakban: HÉA) visszatérítését az említett társaság számára. I - 230

VANDOORNE

Jogi háttér

Az uniós szabályozás

3

A hatodik irányelv 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A [HÉA] alá tartozik:

1. az adóalany által belföldön ellenszolgáltatás fejében teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás;

2. a termékimport.”

4

Ezen irányelv 5. cikkének (1) bekezdése előírja:

„»Termékértékesítés«: a materiális javak feletti tulajdonjog átengedése.” I - 231

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-489/09. SZ. ÜGY 5

Az említett irányelvnek az „Adóköteles esemény [helyesen: adóztatandó tényállás] és az adó felszámíthatósága” címet viselő VII. címe alatti 10. cikke a következőképpen szól:

„(1) a) »adóköteles esemény« [helyesen: adóztatandó tényállás]: olyan esemény, amely által az adó felszámítási kötelezettségének törvényes feltételei [helyesen: az adó felszámíthatóságához szükséges törvényi feltételek] megvalósulnak;

b) az adó »felszámíthatósága« azon időpontban keletkezik, amikor az adóhatóság törvény alapján jogosulttá válik, hogy az adóalannyal szemben az adót követelje, függetlenül attól, hogy a tényleges megfizetés késleltetett lehet.

(2) Az adóköteles esemény [helyesen: adóztatandó tényállás] és az adó felszámítha tósága azon időpontban keletkezik, amikor a termék értékesítése vagy a szolgáltatás nyújtása megtörténik. […]”

6

A hatodik irányelvnek az „Adóalap” címet viselő VIII. címében található 11. cikke C. pontjának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Lemondás, visszautasítás [helyesen: felmondás, elállás, megszüntetés], illetve teljes vagy részleges nemfizetés avagy az értékesítés bekövetkezte [helyesen: az ügylet telje sítése] utáni árengedmény esetén az adóalap a tagállamok által meghatározott feltéte lek szerint megfelelő mértékben csökken.

A tagállamok azonban a teljes vagy részleges nemfizetés esetén eltérhetnek e szabálytól.” I - 232

VANDOORNE 7

A hatodik irányelv „Egyszerűsítési szabályozások” címet viselő XV. címében található 27. cikke értelmében:

„(1) A Tanács, a Bizottság javaslatára egyhangúlag eljárva, bármelyik tagállamot fel hatalmazhatja arra, hogy ezen irányelv rendelkezéseitől eltérő különös intézkedéseket vezessen be az adókivetés egyszerűsítésére vagy az adókijátszások és adókikerülések egyes fajtáinak megakadályozására. Az adókivetés egyszerűsítésére szolgáló intézke dések a végső fogyasztás stádiumában begyűjtött tagállami adóbevétel teljes összegét csak jelentéktelen mértékben befolyásolhatják.

[…]

(5) Azon tagállamok, amelyek 1977. január 1-jén a fenti (1) bekezdésben meghatáro zott típusú különös intézkedéseket alkalmaztak, fenntarthatják azokat, amennyiben erről a Bizottságot 1978. január 1-je előtt értesítik, továbbá azzal a feltétellel, hogy e különös intézkedések – amennyiben az adókivetést egyszerűsítő intézkedésekről van szó – a fenti (1) bekezdésben megállapított követelménynek megfelelnek.”

8

9

A dohánygyártmányokra alkalmazandó, a jövedékiadó–köteles termékekre vonatko zó általános rendelkezésekről és e termékek tartásáról, szállításáról és ellenőrzéséről szóló, 1992. február 25-i 92/12/EGK tanácsi irányelv (HL L 76., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 179. o.) 6. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a jöve déki adó a szabadforgalomba bocsátáskor vethető ki, vagyis többek között e termékek adófelfüggesztési eljáráson kívül történő előállítása vagy importálása során.

A dohánygyártmányok fogyasztását érintő, a forgalmi adón kívüli egyéb adókról szó ló, 1995. november 27-i 95/59/EK tanácsi irányelv (HL L 291., 40. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 283. o.) 10. cikke a következőképpen szól:

„(1) Legkésőbb a végső fázisban össze kell hangolni a jövedéki adó beszedésének sza bályait. A megelőző fázisokban a jövedéki adót alapvetően adójegyek útján szedik be. I - 233

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-489/09. SZ. ÜGY

Ha a jövedéki adót adójegyek útján szedik be, a tagállamok kötelesek az adójegyeket a többi tagállam gyártója és forgalmazója számára is elérhetővé tenni. Ha a jövedéki adót más úton szedi be, a tagállamok kötelesek gondoskodni arról, hogy sem admi nisztratív, sem technikai akadály ne befolyásolja ennek következtében a tagállamok közötti kereskedelmet.

(2) A dohánygyártmányok importőrei és nemzeti gyártói azon rendszer alá tartoz nak, amelyet az (1) bekezdés ír elő a jövedéki adó beszedését és megfizetését illetően.”


10

A hozzáadottérték–adóról szóló törvénykönyv (a továbbiakban: HÉA-törvénykönyv) 77. cikke (1) bekezdésének 7. pontja értelmében:

„A 2004. december 27-i programtörvény 334. cikke alkalmazását nem sértve, azon adót, amelyet termékértékesítésre, szolgáltatásnyújtásra vagy Közösségen belüli ter mékbeszerzésre vetnek ki, visszatérítik a megfelelő összeg erejéig:

[…]

7. a vételár-követelés egészének vagy egy részének behajthatatlanná válása esetén.” I - 234

VANDOORNE 11

A HÉA-törvénykönyv 58. cikkének (1) bekezdése szerint:

„A Belgiumba importált, ott a 25b. cikknek megfelelően megszerzett vagy ott előál lított dohánygyártmányok tekintetében az adót minden olyan esetben ki kell vetni, amikor a dohányt érintő adószabályokra vonatkozó jogi vagy közigazgatási rendelke zések értelmében belga jövedéki adót kell fizetni. Az adót az adójegyen feltüntetett ár alapján, vagy ha nem tüntettek fel árat, a jövedéki adó alapja szerint számítják.

[…]

Az ily módon kivetett adó kiváltja a dohánygyártmányok behozatalát, Közösségen belüli beszerzését és értékesítését terhelő adót.

A Király meghatározza a dohánygyártmányokra vonatkozó adó kivetésének részlet szabályait és az ezen adó fizetésére köteles személyek körét.”

12

A HÉA-törvénykönyv 58. cikkének (1) bekezdése hatályban volt a hatodik irányelv elfogadásának idején. Az irányelv 27. cikkének (5) bekezdése alapján a Belga Királyság 1977. december 19-én értesítette a Bizottságot e rendelkezésről. Ezen értesítés szöve ge a következő volt:

„B. Az adó előzetes szakaszban történő megfizetése.

1. Dohánygyártmányok

A HÉA-beszedés ellenőrzésének ezen ágazatban történő megkönnyítése érdekében a dohánygyártmányok behozatala és értékesítése után fizetendő adót ugyanakkor kell kivetni, mint a jövedéki adót. A HÉA-t a gyártó vagy az importáló az adójegyek megvásárlása alkalmával ugyanis a fogyasztói ár után fizeti meg. E szakaszt követően I - 235

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-489/09. SZ. ÜGY

semmilyen HÉA kivetésére nem kerül sor, és értelemszerűen semmilyen levonás nem érvényesíthető. Az értékesített dohánytermékeket az adót tartalmazó áron kell kiszámlázni.”

13

A dohánygyártmányok hozzáadottérték–adó rendszeréről szóló, 1992. december 29i, 13. sz. királyi rendelet (Belgisch Staatsblad, 1992. december 31., 28086. o.) 1. cikke értelmében:

„1. cikk

A Belgiumba behozott, a [HÉA-]törvénykönyv 25. cikke szerint beszerzett vagy elő állított dohánygyártmányok – beleértve a dohányhoz hasonló termékeket – utáni [HÉA] ugyanabban az időpontban esedékes, mint a jövedéki adó.

A [HÉA-]törvénykönyv 58. cikkének (1) bekezdése szerint számított adó összegét a jövedéki adó alanya annak köteles megfizetni, aki a jövedéki adó beszedésére jogosult.

[…]

2. cikk

A hozzáadottérték–adó megfizetésének biztosítását célzó intézkedésekről szóló 1. sz. királyi rendelet 5. cikkének 8. és 9. pontjától eltérően a dohánygyártmányok értékesí téséről kiállított számlákon az árat az adóval együtt kell feltüntetni. Ezenfelül a szám lának a következő megjegyzést kell tartalmaznia: »Dohánygyártmányok: a forrásnál fizetett, és nem levonható HÉA«.” I - 236

VANDOORNE 14

15

A jövedékiadó–köteles termékekre vonatkozó általános rendelkezésekről és e termé kek tartásáról, szállításáról és ellenőrzéséről szóló 1997. június 10-i törvény (Belgisch Staatsblad, 1997. augusztus 1., 19836. o.) 6. cikke előírja, hogy a jövedéki adó a szabad forgalomba bocsátáskor vethető ki, vagyis többek között e termékek adófelfüggesztési eljáráson kívül történő előállítása vagy importálása során.

A dohánygyártmányokat érintő adószabályokról szóló 1997. április 3-i törvény (Belgisch Staatsblad, 1997. május 16., 12105. o.) 10a. cikke előírja, hogy a jövedéki adót, a jövedéki különadót és a HÉA-t az adójegyek kiállításakor kell megfizetni.

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

16

17

18

A Vandoorne dohánygyártmányok nagykereskedelme tevékenységi körrel nyilvántar tásba vett HÉA-alany. E címen az e termékek értékesítési láncában egyrészt a gyártók és/vagy az importőrök, másrészt pedig a viszonteladók és/vagy a kiskereskedők kö zötti köztes szerepet tölt be.

A Bírósághoz benyújtott iratokból e tekintetben kitűnik, hogy a Vandoorne-nak a tevékenysége gyakorlása során értékesített dohánytermékek már rendelkeznek adó jeggyel, amelyet annak értékesítője, e termékek gyártójaként vagy importőreként a HÉA-törvénykönyv 58. cikkének (1) bekezdése és a 13. sz. királyi rendelet rendelke zései alapján ragasztott fel.

Kétségtelen, hogy e királyi rendelet 2. cikke értelmében ezen, a Vandoore-nak tel jesített értékesítésekre vonatkozó számlák tartalmazzák a „Dohánygyártmányok: a forrásnál fizetett, és nem levonható HÉA” megjegyzést, és ebből következően nem I - 237

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-489/09. SZ. ÜGY

jelölik külön a HÉA összegét. Ugyanezen termékek Vandoorne általi értékesítése a szerződéses partnerei felé ugyanezen megjegyzést tartalmazzák, és ezért ezek sem jelölnek meg semmilyen külön HÉA összeget.

19

20

21

22

A Vandoorne a 2006 első negyedévére vonatkozó HÉA-bevallásában kérte az adóha tóságtól a Capitol BVBA-nak (a továbbiakban: Capitol) való dohánytermék–értékesí tésekhez kapcsolódó HÉA visszatérítését, miután a Capitol 2005. március 14-i csődje miatt az ezen értékesítésekre vonatkozó követelések végleg behajthatatlanná váltak.

Az adóhatóság azon indokkal utasította el e kérelmet, hogy ezen értékesítések után nem számítottak fel HÉA-t, mivel a szóban forgó termékek utáni HÉA-t a HÉAtörvénykönyv 58. cikkének (1) bekezdése szerint egyszeri beszedés révén a gyártó a jövedéki adóval együtt megfizette.

2008. október 8-án hozott ítéletével a rechtbank van eerste aanleg te Brugge is eluta sította a Vandoorne keresetét, mint megalapozatlant.

A fellebbezést elbíráló le hof van beroep te Gent – a Belgische Staathoz hasonló an – megállapítja, hogy a jelen esetben a HÉA-törvénykönyv 58. cikkének (1) bekez dése és a 13. sz. királyi rendelet rendelkezései alapján a Vandoorne és a Capitol kö zötti, a jogvita tárgyát képező értékesítési szakaszban nem számítottak fel HÉA-t, mivel a HÉA-t teljes egészében a gyártó vagy az importőr fizette meg a forrásnál a jövedéki adóval együtt, és hogy a Vandoorne részére teljesített értékesítéseket olyan számla kísérte, amelyen nem tüntették fel a HÉA-t az ár külön összetevőjeként, ily módon az nem vonta le a HÉA-t. Ugyanígy a Vandoorne által a Capitol számára kiál lított számla nem tüntette fel külön a HÉA-t, hanem jelezte, hogy a HÉA-t a forrás nál megfizették, és az nem levonható. Márpedig a HÉA-törvénykönyv 77. cikkének I - 238

VANDOORNE

(1) bekezdése csak akkor teszi lehetővé a HÉA „visszatérítését”, ha azt „kivetették a termékértékesítésre”.

23

24

E bíróságban mindazonáltal felmerül a kérdés, hogy a hatodik irányelv 27. cikke sze rinti egyszerűsítési szabályozás alkalmazása járhat-e azzal a következménnyel, hogy megfosztja az ilyen közbenső értékesítőt a HÉA-visszatérítéshez való jogtól, amen�nyiben az ezen értékesítő által fizetett ár magában foglalja a HÉA-t. Ugyanis, még ha a rendszer azzal is jár, hogy a HÉA az adójegyek gyártó vagy importőr általi felragasztá sa miatt nem azonosítható be, tagadhatatlan, hogy ezen adó összegét minden későbbi értékesítési szakaszban teljes mértékben megfizetik, anélkül hogy az adóalany levon hatná azt. Márpedig, ha a közbenső értékesítő szerződéses partnerével szembeni kö vetelése behajthatatlanná válik, ezen értékesítő akkor sem tudja beszedni vonatkozó HÉA összegét, ha ugyanezt az összeget ő megfizette a szállítójának.

E körülmények között a hof van beroep te Gent felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„A belga szabályozás, különösen a HÉA-törvénykönyv 77. cikke (1) bekezdésének 7. pontjával összefüggésben értelmezett 58. cikkének (1) bekezdése, összhangban áll-e a [hatodik] irányelv 27. cikkével, amely szerint a tagállamok egyszerűsítési szabályozá sokat vezethetnek be, és/vagy ugyanezen irányelv 11. cikke C. részének [(1) bekezdé sével], amely teljes vagy részleges nemfizetés esetén biztosítja a HÉA-visszatérítéshez való jogot, ha e szabályozás […] a dohánygyártmányok értékesítésére a HÉA besze désének egyszerűsítését írja elő azzal, hogy ezen adót kizárólag a forrásnál veti ki, és […] a vételár–követelés egészének vagy egy részének behajthatatlanná válása esetén nem biztosítja a HÉA-visszatérítéshez való jogot azon adóalanyok számára, amelyek a közbenső szakaszokban e dohánygyártmányok utáni HÉA-t viselték?” I - 239

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-489/09. SZ. ÜGY

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

25

26

27

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság nem határozhat az EUMSZ 267. cikk alapján indított eljárásban a nemzeti rendelkezéseknek az uniós joggal való össze egyeztethetőségéről. Ezzel szemben a Bíróság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróságot a közösségi jog értelmezésére vonatkozó minden olyan szempontról tájékoztassa, amelyek lehetővé tehetik számára ezen összeegyeztethető ség értékelését annak érdekében, hogy döntést hozzon az előtte folyó eljárásban (lásd többek között a C-145/06. és a C-146/06. sz., Fendt Italiana egyesített ügyekben 2007. július 5-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-5869. o.] 30. pontját, valamint a C-379/08. és a C-380/08. sz., ERG és társai egyesített ügyekben 2010. március 9-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 25. pontját).

Ilyen körülmények között az előterjesztett kérdést úgy kell érteni, hogy a kérdést elő terjesztő bíróság lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a hatodik irányelv 11. cikke C. részének (1) bekezdését és a 27. cikkének (1) és (5) bekezdését úgy kell-e értelmez ni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügyben szerepel, és amely – mivel az adójegyek formájában történő HÉA-beszedést egyetlen alkalommal, a forrásnál, azaz a dohánytermékek gyártóinál vagy importőreinél ren deli el – kizárja az ezt követő értékesítési láncban később fellépő közbenső értékesítők azon jogát, hogy HÉA-visszatérítésben részesüljenek, amennyiben a vevő nem fizeti meg e termékek árát.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az irányelv 27. cikkének (1) és (5) bekez dése által „az adókivetés egyszerűsítés[e], vagy az adókijátszások és adókikerülések megakadályozás[a]” érdekében engedélyezett eltérő nemzeti intézkedéseket megszo rítóan kell értelmezni, és azok kizárólag az e cél eléréséhez feltétlenül szükséges mér tékben térhetnek el az említett irányelv 11. cikkének a HÉA adóalapjára vonatkozó rendelkezéseitől (lásd a 324/82. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 1984. április 10én hozott ítélet [EBHT 1984., 1861. o.] 29. pontját és a C-63/96. sz. Skripalle-ügyben 1997. május 29-én hozott ítélet [EBHT 1997., I-2847. o.] 24. pontját). Ezenfelül ezen intézkedéseknek az általuk kitűzött konkrét cél megvalósításához szükségesnek és arra alkalmasnak kell lenniük, és csak a lehető legkisebb mértékben érinthetik a ha todik irányelv céljait és elveit (a C-177/99. és a C-181/99. sz., Ampafrance és Sanofi egyesített ügyekben 2000. szeptember 19-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-7013. o.] 60. pontja, valamint a C-17/01. sz. Sudholz-ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-4243. o.] 46. pontja). I - 240

VANDOORNE 28

29

30

31

A jelen esetben úgy tűnik, hogy – a C-494/04. sz. Heintz van Landewijck ügyben 2006. június 15-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-5381. o., 24., 44., 54. és 62. pont) alap jául szolgáló ügyben szereplő holland szabályozáshoz hasonlóan – az alapügyben szereplő nemzeti szabályozásban foglalt, a HÉA adójegyek útján való beszedését le hetővé tevő eltérő szabályozás célja és hatása mind az adókijátszások és visszaélések megakadályozása, mind pedig az adókivetés egyszerűsítése, amelyre az eltérő rend szernek köszönhetően a termékek értékesítési láncának egyetlen szakaszában kerül sor, mivel előírja, hogy a HÉA kivetésére a jövedéki adóval egy időben, a hatodik irányelv 10. cikke értelmében vett adóztatandó tényállás megvalósulása előtt kerüljön sor. E szabályozás a HÉA felszámíthatóságának időpontjára is vonatkozik, oly módon, hogy azt a jövedéki adó kivetésének időpontjával egyezően határozzák meg (lásd a C-435/03. sz., British American Tobacco és Newman Shipping ügyben 2005. július 14-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-7077. o.] 45. és 46. pontját).

Egyébiránt nem vitás, hogy – szintén a fent hivatkozott Heintz van Landewijck ügy ben hozott ítélet (55. pont) alapjául szolgáló ügyben szereplő holland szabályozáshoz hasonlóan – e szabályozás – ahogy az mind a HÉA-törvnykönyv 58. cikkének (1) be kezdéséből, mind pedig a hatodik irányelvnek megfelelően a Belga Királyság által tett, a jelen ítélet 12. pontjában idézett bejelentés tartalmából kitűnik – a fizetendő HÉA összegét a termékek végső fogyasztási fázisában alkalmazott árához köti, mivel az em lített összeget a fogyasztó által fizetett kiskereskedelmi árhoz kapcsolódóan határoz zák meg.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a hatodik irányelv 27. cikkének (1) bekez dése kizárólag az olyan intézkedéseknek képezi akadályát, amelyek jelentős mérték ben befolyásolhatják a fogyasztás végső szakaszában esedékes adó összegét (lásd a 138/86. és a 139/86. sz., Direct Cosmetics és Laughtons Photographs egyesített ügyekben 1988. július 12-én hozott ítélet [EBHT 1988., 3937. o.] 52. pontját, valamint a fent hivatkozott Heintz van Landewijck ügyben hozott ítélet 57. pontját).

Márpedig jóllehet bizonyos körülmények között, úgymint a termékek eltűnése, azok veszteséges vagy az adójegyen megjelölttől eltérő kiskereskedelmi áron történő sza bálytalan értékesítése esetén, az alapügyben szereplőhöz hasonló rendszerben, a gyár tó vagy az importáló nagyobb összegű HÉA megfizetésére kötelezhető, mint amennyi I - 241

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-489/09. SZ. ÜGY

a közösségi jog HÉA beszedésére vonatkozó harmonizált rendszerének alkalmazásá ból következett volna, az ilyen körülmények előfordulásának lehetősége önmagában nem elégséges annak megállapításához, hogy e rendszer jelentős mértékben befolyá solhatja a fogyasztás végső szakaszában esedékes adó összegét (lásd ebben az értelem ben a fent hivatkozott Heintz van Landewijck ügyben hozott ítélet 56–58. pontját). Valamely egyszerűsítési szabályozás ugyanis természeténél fogva általánosabb meg közelítést von maga után, mint az általa helyettesített szabályé, és ennélfogva nem felel meg szükségszerűen minden adóalany pontos helyzetének (a fent hivatkozott Sudholz-ügyben hozott ítélet 62. pontja).

32

33

Következésképpen az olyan szabályozás, mint amely az alapügyben szerepel, nem sér ti a hatodik irányelv 27. cikkének (1) bekezdésében meghatározott követelményeket, és ugyanezen okokból e szabályozás nem haladja meg a HÉA kivetésének egyszerű sítéséhez és az adókijátszás vagy az adóelkerülés elleni küzdelemhez szükséges mér téket (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Heintz van Landewijck ügyben hozott ítélet 58. és 59. pontját).

A jelen eljárásban benyújtott írásbeli észrevételeiben a Vandoore azonban azzal ér vel, hogy e szabályozás ellentétes a hatodik irányelv 11. cikke C. pontjának (1) be kezdésével és 27. cikke (1) és (5) bekezdésével annyiban, amennyiben az kizárja a HÉA-visszatérítéshez való jogot az ár meg nem fizetése esetében. A hatodik irányelv 27. cikke ugyanis azzal, hogy lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy a HÉA-nak kizá rólag a forrásnál való beszedését jelentő szabályozást vezessenek be, eltérve a gazda sági lánc minden szakaszában való HÉA-beszedést előíró általános szabálytól, csak a HÉA-beszedésre vonatkozó, az adókijátszás és az adóelkerülés megakadályozását cél zó nemzeti egyszerűsítő szabályozásokat engedélyez. Minden kivételt szigorúan kell ugyan értelmezni, az ilyen eltérés ellenben nem befolyásolhatja a HÉA egyéb olyan szabályait, mint az ezen adó visszatérítésére vonatkozóakat. Egyébiránt a követelés olyan behajthatatlanná válása, mint amellyel a Vandoorne a jelen esetben szembesült, pontosan ugyanannyi kárt okozott neki, mint amennyi bármely olyan adóalanynál ke letkezik, amelyre a szakaszos HÉA-rendszer vonatkozik, mivel a szóban forgó eltérést lehetővé tevő szabályozás keretében minden egyes közbenső láncszem megfizeti a dohánygyártmányok értékesítőjének fizetett árban foglalt HÉA-t. I - 242

VANDOORNE 34

35

36

37

38

Ennek az érvelésnek nem lehet helyt adni.

Kétségtelen ugyanis – amint az a jelen ítélet 28. pontjából kitűnik –, hogy az olyan szabályozás keretében, mint amely az alapügyben szerepel, a dohánygyártmányokhoz kapcsolódó HÉA-t adójegyek formájában egyetlen alkalommal és előzetes jelleggel szedik be a forrásnál, azaz kizárólag e termékek gyártójánál vagy importőrénél, a jö vedéki adó beszedésével egy időben, és azelőtt hogy a hatodik irányelv 10. cikke értel mében vett adóztatandó tényállás megvalósult volna.

Következésképpen az olyan közbenső értékesítők, mint amilyen a Vandoorne az alap ügyben, és amelyek a gyártó és az importőr után következnek e termékek egymást követő értékesítésének láncában, egyrészt a saját értékesítőjük által nekik teljesített értékesítés során nem kötelesek megfizetni az adó azonnali és teljes körű levonásának jogát lehetővé tevő, a hatodik irányelv 17. cikkének (2) bekezdése értelmében vett, előzetesen felszámított HÉA-t, másrészt nem kötelesek az említett irányelv 10. cikké nek (2) bekezdése értelmében véve HÉA-t felszámítani az említett termékek vevőjé nek való értékesítés során.

Következésképpen az olyan helyzetben, mint amely az alapügyben szerepel, nem vi tás, hogy – amint azt a jelen ítélet 18. pontja már megállapította – az említett ítélet 13. pontjában idézett 13. sz. királyi rendelet 2. cikke értelmében e különböző értékesí tésekhez kapcsolódó számlák külön HÉA-összeget nem, hanem olyan árat tüntetnek fel, amely magában foglalja a gyártó vagy az importőr által megfizetett HÉA összegét, és tartalmazza a „Dohánygyártmányok: a forrásnál fizetett, és nem levonható HÉA” megjegyzést.

Ilyen körülmények között, mivel a közbenső értékesítőknek nem kell a dohánytermé kek értékesítése után HÉA-t fizetni, a hatodik irányelv 11. cikke C. pontjának (1) be kezdése értelmében nem kérhetnek HÉA-visszatérítést ezen értékesítések árának a vevő általi meg nem fizetése esetén. I - 243

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-489/09. SZ. ÜGY 39

40

41

42

E tekintetben nem releváns, hogy gazdasági szempontból az ezen értékesítőnek tel jesített értékesítések ára magában foglalja a forrásnál a gyártó vagy az importőr által adójegyek formájában megfizetett HÉA-összeget. E körülmény ugyanis egyáltalán nem teszi kérdésessé azt, hogy a HÉA-szabályok alapján az említett értékesítőknek nincs adófizetési kötelezettségük.

Egyébiránt, mivel a HÉA olyan egyszerűsített kivetésére vonatkozó szabályozás kere tében, mint amely az alapügyben szerepel, a gyártó vagy az importáló által adójegyek formájában megfizetett HÉA-összeg nem az egyes értékesítők által ténylegesen ka pott ellenértéknek, hanem – amint a jelen ítélet a 29. pontjában már megállapította – a termékekre a végső fogyasztás szakaszában alkalmazott árnak felel meg, a közbenső értékesítő a szerződéses partnerrel szembeni követelésének olyan behajthatatlanná válása, mint amely az alapügyben szerepel, semmiképp nem csökkenti az adóalapot.

Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a HÉA összegének az ilyen köz benső értékesítő részére való visszatérítése, amennyiben a vevő nem fizeti ki a do hánytermékek értékesítésének árát – a hatodik irányelv 27. cikkének (1) bekezdésében megköveteltekkel ellentétben –, jelentős mértékben befolyásolná a fogyasztás végső szakaszában esedékes adó összegét, és következésképpen az e szakaszban beszedett tagállami adóbevételeket. Annál inkább ez lenne a helyzet, amennyiben a HÉA vis�szatérítése iránti kérelemnek a dohánytermékek gyártója vagy az importálója által megfizetett teljes összegre kellene vonatkoznia azon okból, hogy az ez utóbbiak által előzetesen megfizetett adó a bármely közbenső értékesítő által a szerződéses partne rének kiszámlázott ár teljes egészét terheli.

Márpedig valószínű, hogy – amint azt a Bizottság az észrevételeiben kifejti – e ter mékeket – többek között olyan helyzetben, mint amely az alapügyben szerepel – a csődöt jelentő vevő képviselője a termék jellegére tekintettel még értékesítheti a végső fogyasztó számára. Így nem zárható ki, hogy a közös HÉA-rendszerben előírt elvvel ellentétben, az említett termékeket anélkül fogyasztják el, hogy a fizetendő adó egy részét vagy egészét megfizetnék a kincstárnak. I - 244

VANDOORNE 43

44

45

46

Ezenkívül hangsúlyozni kell, hogy annak lehetővé tétele, hogy az ilyen szabályozás keretében a közbenső értékesítő a HÉA bizonyos részét vagy egészét visszaigényel hesse, amennyiben a vevő például csődhelyzetre hivatkozva nem fizeti meg az értéke sítés árát, egyrészt a HÉA-kivetést tenné jelentősen bonyolultabbá, másrészt pedig – amint azt a Belga Királyság és a Cseh Köztársaság az írásbeli észrevételeikben előad ják – kedvezne a visszaéléseknek és adókijátszásoknak, miközben a hatodik irányelv 27. cikkének (1) bekezdése alapján e szabályozás céljai éppen a HÉA-kivetések egy szerűsítése és az ilyen visszaélések és adókijátszások megakadályozása (lásd analó gia útján a fent hivatkozott Heintz van Landewijck ügyben hozott ítélet 43., 62. és 65. pontját, valamint a C-374/06. sz. BATIG-ügyben 2007. december 13-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-11271. o.] 39. pontját).

Márpedig a cigarettapiac, ahogyan arra a Bíróság már rámutatott, különösen kedvez a jogellenes kereskedelem fejlődésének (lásd a C-491/01. sz., British American To bacco [Investments] és Imperial Tobacco ügyben 2002. december 10-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-11453. o.] 87. pontját és a C-222/01. sz., British American Tobacco ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-4683. o.] 72. pontját, valamint a fent hivatkozott BATIG-ügyben hozott ítélet 34. pontját).

Következésképpen a HÉA-visszatérítéshez való jog kizárása az olyan közbenső érté kesítő tekintetében, mint a Vandoorne, amennyiben a dohánygyártmány vevője ne fizeti meg a vételárat ezen értékesítőnek, az olyan szabályozásból fakadó következ ménynek minősül, mint amely az alapügyben szerepel, és amelynek a hatodik irányelv 27. cikkének (1) bekezdése alapján e termékek tekintetében a célja és hatása a HÉAkivetés egyszerűsítése és az adókijátszás vagy az adóelkerülés elleni küzdelem.

Ebből következően az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a hatodik irányelv 11. cikke C. részének (1) bekezdését és 27. cikkének (1) és (5) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügyben szerepel, és amely a dohánytermékek tekintetében a HÉAkivetés egyszerűsítése és az adókijátszás vagy az adóelkerülés elleni küzdelem cél jából – mivel ezen adó adójegyek formájában történő beszedését egyetlen alkalom mal, a forrásnál, azaz e termékek gyártóinál vagy importőreinél rendeli el – kizárja az ezt követő értékesítési láncban később fellépő közbenső értékesítők azon jogát, hogy I - 245

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-489/09. SZ. ÜGY

HÉA-visszatérítésben részesüljenek, amennyiben a vevő nem fizeti meg az említett termékek árát.

A költségekről

47

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költsé gekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költsé gek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.


A 2004. január 20-i 2004/7/EK tanácsi irányelvvel módosított, a tagálla mok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik tanácsi irányelv 11. cikke C. pontjának (1) be kezdését és 27. cikkének (1) és (5) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügyben szerepel, és amely a dohánytermékek tekintetében a hozzáadottértékadó-kivetés egysze rűsítése és az adókijátszás vagy az adóelkerülés elleni küzdelem céljából – mi vel ezen adó adójegyek formájában történő beszedését egyetlen alkalommal, a forrásnál, azaz e termékek gyártóinál vagy importőreinél rendeli el – kizárja az ezt követő értékesítési láncban később fellépő közbenső értékesítők azon jogát, hogy hozzáadottértékadó-visszatérítésben részesüljenek, amennyiben a vevő nem fizeti meg az említett termékek árát.

Aláírások

I - 246

C-490/09. sz. ügy

Európai Bizottság kontra Luxemburgi Nagyhercegség „Tagállami kötelezettségszegés – EK 49. cikk – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – A Luxemburgi Nagyhercegségtől eltérő tagállamokban végzett laboratóriumi elemzések és vizsgálatok költségeinek meg nem térítése – Az ilyen elemzések és vizsgálatok megelőlegezett költségének megtérítés formájában való viselését elő nem író nemzeti szabályozás – Az egészségügyi ellátások költségének viselését az e szabályozásban előírt feltételek teljesítésétől függővé tévő nemzeti szabályozás”


I - 249

Az ítélet összefoglalása 1. Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Korlátozások – Másik tagállamban felmerült orvosi költségek megtérítésére vonatkozó nemzeti szabályozás (EK 49. cikk) 2. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – A kötelezettségszegés bizonyítása – A Bizottságra háruló teher – A kötelezettségszegést valószínűsítő bizonyítékok előterjesztése (EK 10. cikk és EK 226. cikk) I - 247


1. Nem teljesíti az EK 49. cikkből eredő kötelezettségeit az a tagállam, amely a társadalombiztosításra vonatkozó sza bályozása keretében nem teszi lehetővé a más tagállamban végzett laboratóriumi elemzések és vizsgálatok költségeinek viselését az ezen elemzések és vizsgála tok érdekében megelőlegezett költségek megtérítésének formájában, hanem a költségeknek csak az egészségbiztosítá si pénztárak általi közvetlen viseléséről rendelkezik.

Amennyiben az ilyen szabályozás alkal mazása ténylegesen kizárja a más tagál lamokban letelepedett összes vagy majd nem összes egészségügyi szolgáltató által nyújtott laboratóriumi elemzések és vizs gálatok költségei viselésének lehetőségét, az eltántorítja az említett tagállami társa dalombiztosítás biztosítottjait attól, vagy meg is akadályozza őket abban, hogy ilyen szolgáltatókhoz forduljanak, és mind e biztosítottak, mind a szolgáltatók

I - 248

számára a szolgáltatásnyújtás szabadsá gának korlátozását is jelenti.

(vö. 41., 48. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2. Az EK 226. cikk szerinti, kötelezettség szegés megállapítása iránti eljárásban a Bizottság feladata az állítólagos kö telezettségszegés fennállásának bizo nyítása az e kötelezettségszegés fenn állásának a Bíróság általi vizsgálatához szükséges tények Bíróság előtt történő előterjesztésével.

Pusztán az a körülmény, hogy a Bizottság a tagállami kötelezettségszegést érintően nem rendelkezik vizsgálati hatáskörök kel, és az iratok vizsgálatában a tagálla mok válaszaira és együttműködésére van utalva, nem teheti lehetővé a Bizottság számára, hogy kivonja magát a fent em lített kötelezettségek alól, ha nem kifogá solja, hogy e tagállam nem teljesítette az EK 10. cikkből eredő kötelezettségeit.

(vö. 49., 57–58., 60. pont)

BIZOTTSÁG KONTRA LUXEMBURG



az EK 226. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt a Bírósághoz 2009. november 30-án

az Európai Bizottság (képviselik: G. Rozet és E. Traversa, meghatalmazotti minőség ben, kézbesítési cím: Luxembourg)

felperesnek

a

Luxemburgi Nagyhercegség (képviseli: C. Schiltz, meghatalmazotti minőségben, segítője: A. Rodesch ügyvéd) alperes ellen

benyújtott keresete tárgyában,

* Az eljárás nyelve: francia.

I - 249

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-490/09. SZ. ÜGY

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: J. N. Cunha Rodrigues tanácselnök, A. Arabadjiev (előadó), A. Rosas, U. Lõhmus és P. Lindh bírák,

főtanácsnok: P. Mengozzi, hivatalvezető: Fülöp B. tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. október 28-i tárgyalásra,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,


Ítéletet

1

Keresetével az Európai Közösségek Bizottsága annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség – mivel hatályban tartotta a luxemburgi társa dalombiztosítási törvénykönyv 24. cikkét, amely kizárja a más tagállamban végzett orvosbiológiai elemzések költségeinek megtérítését, és ezen elemzések költségeinek csak harmadik személy kifizető általi viseléséről rendelkezik, valamint az egészség biztosítási pénztárak szövetsége szabályzatának 12. cikkét, amely a más tagállamban I - 250


végzett orvosbiológiai elemzések költségeinek megtérítését a luxemburgi nemzeti megállapodásokban előírt szolgáltatásnyújtási feltételek maradéktalan teljesítésétől teszi függővé – nem teljesítette az EK [49.] cikkből eredő kötelezettségeit.

Jogi háttér

2

A luxemburgi társadalombiztosítási törvénykönyv 24. cikke, a jogvitára alkalmazan dó változatában (Mémorial A 2008., 790. o., a továbbiakban: társadalombiztosítási törvénykönyv) a következőképpen rendelkezik:

„Az egészségügyi ellátások nyújtása vagy a nemzeti egészségpénztár [a korábbi egész ségbiztosítási pénztárak szövetsége] és az egészségbiztosítási pénztárak által a költ ségelőleget fizető biztosított személyeknek való megtérítés, vagy a nemzeti egészség pénztár általi közvetlen költségviselés formájában történik, és ez utóbbi esetben az egészségügyi szolgáltató a biztosított személy ellen csak annak az esetleges önrész mi att indíthat eljárást. Ellentétes megállapodásbeli rendelkezés hiányában a közvetlen költségviselés csak a következő aktusokra, szolgáltatásokra és ellátásokra vonatkozik:

– laboratóriumi elemzések és vizsgálatok;

[...]”

3

A jogvita felei egyetértenek abban, hogy a társadalombiztosításra vonatkozó luxem burgi szabályozás, a társadalombiztosítási törvénykönyv 24. cikke értelmében, a la boratóriumi elemzések és vizsgálatok költségeinek viselését az ezen elemzések és vizsgálatok érdekében a biztosítottak által megelőlegezett költségek megtérítésének formájában nem teszi lehetővé. I - 251

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-490/09. SZ. ÜGY 4

Az egészségbiztosítási pénztárak szövetsége szabályzata 12. cikke első és második be kezdésének az 1995. január 1-jén alkalmazandó egységes szerkezetbe foglalt változata (Mémorial A 1994., 2989. o., a továbbiakban: szabályzat) értelmében:

„A szolgáltatások és ellátások költségeinek az egészségbiztosítás általi viselése Lu xemburgban a [társadalombiztosítási] törvénykönyv 17. cikkében meghatározott, és ugyanezen törvénykönyv 65. cikkében érintett jegyzékekben vagy a jelen szabályzat ban előírt listákon szereplő szolgáltatásokra és ellátásokra korlátozódik.

A szolgáltatásokat csak akkor fedezi az egészségbiztosítás, ha azokat a [társadalom biztosítási] törvénykönyv 61. és 75. cikkében említett megállapodások rendelkezései nek megfelelően nyújtották.”

A pert megelőző eljárás

5

6

A Bizottsághoz a Luxemburgi Nagyhercegségtől eltérő tagállamokban végzett orvosbiológiai elemzések költségeinek a luxemburgi társadalombiztosítás által bizto sított betegeknek való megtérítése megtagadását érintően két panasz érkezett.

Ezen esetek egyikében a költségek megtérítését azzal az indokkal tagadták meg, hogy mivel a nemzeti szabályozás ezen elemzések költségeinek viselését közvetlenül az egészségbiztosítási pénztárakra hárítja, az érintett egészségbiztosítási pénztár a szol gáltatás díjszabásának hiányában nem volt jogosult a megtérítésre. I - 252

BIZOTTSÁG KONTRA LUXEMBURG 7

8

9

10

A Bizottság szerint a másik esetben a Németországban végzett vér- és ultrahangvizs gálatok megtérítését azért tagadták meg, mert csak a szabályzatban meghatározott szolgáltatásokat lehet megtéríteni, és a szolgáltatásokat a különböző, alkalmazandó nemzeti megállapodások rendelkezéseinek megfelelően kell nyújtani. Ebben az eset ben e vizsgálatok megtérítésére előírt feltételeket a panasz benyújtója nem teljesít hette a luxemburgi és a német egészségügyi rendszer közötti különbségek miatt. A Bizottság példaként megemlíti, hogy közvetlenül az orvos végezte a mintavételeket, miközben a luxemburgi szabályozás szerint azokat „elkülönített laboratóriumban” kell elvégezni. Márpedig e követelményt Németországban nem lehet teljesíteni.

Az említett panaszok nyomán a Bizottság 2007. október 23-án felszólító levelet inté zett a Luxemburgi Nagyhercegséghez, amelyben azt állította, hogy a társadalombiz tosítási törvénykönyv 24. cikkének és a szabályzat 12. cikkének hatályban tartása nem felel meg az EK 49. cikknek.

2007. december 17-i levelében e tagállam azt válaszolta az említett felszólító levélre, hogy ismeri az uniós jogból eredő kötelezettségeit, és hogy egyrészt általános jelle gű megoldást próbál találni a Bizottság által felvetett problémára, másrészt pedig az időközben megmutatkozó „elszigetelt eseteket” „pragmatikus megközelítéssel” fogja kezelni.

A Luxemburgi Nagyhercegség azonban számos technikai nehézséggel szembesült az említett kötelezettségek teljesítése során. Hivatkozott többek között arra, hogy az egészségbiztosítási pénztárak szövetsége nem alkalmazhat hasonló díjszabást a kül földön felmerült költségek megtérítésére, hivatkozott továbbá az orvosbiológiai elem zések költségtérítésének különleges belső jogi feltételeire, valamint azon tényre, hogy a szabályzat módosítása a szociális partnerek hatáskörébe tartozik. I - 253

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-490/09. SZ. ÜGY 11

12

A Bizottság – mivel úgy ítélte meg, hogy nem kapott határozott kötelezettségvállalást a luxemburgi hatóságok részéről a felhozott kötelezettségszegés megszüntetésére – 2008. október 16-án indokolással ellátott véleményt intézett a Luxemburgi Nagyher cegséghez, amelyben felhívta, hogy az e vélemény kézhezvételétől számított két hóna pon belül tegyen eleget az EK 49. cikkből eredő kötelezettségeinek.

A Luxemburgi Nagyhercegség és a Bizottság közötti levélváltást követően – amely alkalommal e tagállam többek között azzal érvelt, hogy a luxemburgi egészségbiztosí tási pénztárakat felszólították a Luxemburgon kívül végzett orvosbiológiai elemzések költségeinek viselésére a luxemburgi díjakhoz hasonlóan meghatározott díjszabás al kalmazásával, hogy az egészségbiztosítási pénztárak szövetségét felszólították a sza bályzata módosítására, és hogy a társadalombiztosítási törvénykönyvet nem esetileg, hanem a következő általános reform keretében fogják módosítani – a Bizottság úgy ítélte meg, hogy nem fogadták el a vitatott nemzeti jogszabályt módosító rendelkezé seket, és ezért a jelen kereset benyújtása mellett döntött.

A Bíróság előtti eljárás

13

14

A Bíróság elnökének 2010. április 19-i végzése megengedte a Dán Királyság beavatko zását a Luxemburgi Nagyhercegség kérelmeinek támogatása végett.

Miután a Dán Királyság tájékoztatta a Bíróságot arról, hogy eláll a beavatkozástól, a Bíróság elnöke 2010. július 14-i végzésével elrendelte e tagállam beavatkozó minőség ben való törlését. I - 254


A keresetről

A felek érvei

15

16

17

A Bizottság szerint a társadalombiztosítási törvénykönyv 24. cikke és a szabályzat 12. cikke a szolgáltatásnyújtás szabadságának az EK 49. cikk értelmében vett, nem igazolható korlátozásához vezet.

Azzal érvel, hogy az egészségügyi szolgáltatások az említett EK 49. cikk értelmében vett szolgáltatások, és e cikkbe ütközik minden olyan nemzeti szabályozás alkalmazá sa, amely a tagállamok közötti szolgáltatásnyújtást nehezebbé teszi az egy tagállamon belüli szolgáltatásnyújtásnál. A Bizottság szerint továbbá, bár az uniós jog nem sérti a tagállamoknak a szociális biztonsági rendszerük kialakítására és a társadalombizto sítási ellátások nyújtása feltételeinek meghatározására vonatkozó hatáskörét, e hatás kör gyakorlása során a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogot.

A laboratóriumi elemzések és vizsgálatok költségeinek az egészségbiztosítási pénz tárak általi közvetlen viselésének rendszere nem vonatkozik azon esetekre, amikor az a laboratórium, ahova a luxemburgi társadalombiztosítás biztosítottja fordul, Lu xemburgon kívül telepedett le. Az a tény, hogy a nemzeti szabályozás előírja, hogy az említett szolgáltatásokat csak e rendszerben lehet viselni, kizárja annak lehetősé gét, hogy a Luxemburgi Nagyhercegségtől eltérő tagállamban végzett orvosbiológiai elemzésekből eredő költségeket az ilyen biztosítottnak megtérítsék. I - 255

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-490/09. SZ. ÜGY 18

19

20

21

Márpedig a Bizottság emlékeztet arra, hogy a Bíróság korábban úgy határozott, hogy a természetbeni ellátási rendszert létrehozó tagállamoknak utólagos megtérítési me chanizmusokat kell előírniuk a biztosított tagállamától eltérő tagállamban nyújtott ellátások megtérítésére.

Ezenkívül, még abban az esetben is, ha a luxemburgi hatóságok a Luxemburgi Nagy hercegségtől eltérő tagállamokban végzett elemzések és vizsgálatok esetében alkal maznák a megtérítési rendszert, e szolgáltatások költségeit nem lehetne megtéríteni, amennyiben a szolgáltatásokat nem a vonatkozó luxemburgi szabályozásban előírt feltételek maradéktalan teljesítése mellett végezték. E tekintetben ahhoz, hogy az említett szolgáltatások költségét viselni lehessen, megkövetelik, hogy azokat „elkü lönített elemző laboratóriumban” kell elvégezni. Márpedig Németországban, és más tagállamokban is, maguk az orvosok végeznek ilyen elemzéseket.

A költségviselésnek a luxemburgi szabályozásban előírt feltételei tehát a szerint tesz nek megkülönböztetést, hogy az egyes tagállamokban milyen módon nyújtják az egészségügyi ellátásokat. A luxemburgi társadalombiztosításban biztosított így attól függően jut megtérítéshez, hogy mely tagállamban vett igénybe egészségügyi ellátást. A Bizottság példálózó jelleggel rámutat, hogy ha a luxemburgi társadalombiztosítás ban biztosított Franciaországba vagy Belgiumba megy, ahol az elemzéseket leggyak rabban „elkülönített laboratóriumokban” végzik, e biztosított részesül megtérítésben. A Bizottság állítása szerint azonban, ha ez utóbbi Németországba megy, ahogyan az a Bizottsághoz benyújtott egyik panasz esetében történt, nem kerül sor megtérítésre.

A Bizottság szerint a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a szolgáltatásokban való részesü lésnek a biztosítotti jogállás szerinti tagállamban előírt feltételeit továbbra is megkö vetelik a más tagállamban ellátást igénybe vevő betegektől, azonban azok nem mi nősülhetnek sem hátrányosan megkülönböztetőnek, sem pedig a személyek szabad mozgását gátló akadálynak. Márpedig a luxemburgi szabályozásban előírt feltételek közvetlenül kötődnek azon módszerhez, amellyel a tagállamok az egészségügyi ellá tások nyújtását szervezik, és a betegek számára így ténylegesen lehetetlen ezen ellátá sok nyújtása módjának bármely befolyásolása. Az elemzés jellege azonban változatlan I - 256


marad, attól függetlenül, hogy ezen elemzést az orvos a rendelőjében, a kórházban vagy „elkülönített laboratóriumban” végzi.

22

23

24

25

A társadalombiztosítási törvénykönyv 24. cikke és a szabályzat 12. cikke következés képpen azzal a hatással jár, hogy elriasztja a luxemburgi társadalombiztosítás bizto sítottjait attól, hogy a Luxemburgi Nagyhercegségtől eltérő tagállamban letelepedett egészségügyi szolgáltatókhoz forduljanak, és ezért a szolgáltatásnyújtás szabadságá nak nem igazolható korlátozását képezi.

Ami a megállapodások rendszerét fenyegető azon veszélyt illeti, hogy szerződéses szolgáltatóknak nem állna ezek után érdekében a megtárgyalt ár elfogadása, ha a szol gáltatásokat ugyanazon díj mellett térítik meg, akár szerződéses szolgáltatókról van szó, akár nem, a Bizottság azzal érvel, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség nem muta tott be e tekintetben semmilyen bizonyítékot. Ezenkívül az egészségbiztosítási pénz tárak általi közvetlen költségviselés rendszere a szerződéses szolgáltatók javát szolgál ja, mivel elvileg a nem szerződéses szolgáltatók azt nem tudják a betegeiknek kínálni.

Ami az egészségbiztosítási pénztáraknak adott azon utasításokat illeti, hogy viseljék a Luxemburgon kívül végzett orvosbiológiai elemzések költségeit, a Bizottság úgy véli, hogy az olyan közigazgatási gyakorlatot – amelyet természeténél fogva a közigazgatás tetszőlegesen módosíthat, és amely nem kellően ismert – nem lehet az uniós jogból eredő kötelezettségek jogszerű végrehajtásának tekinteni.

A Luxemburgi Nagyhercegség úgy véli, hogy a más tagállamban letelepedett labora tóriumban végzett elemzések költségei egészségbiztosítási pénztárak általi viselésé nek megtagadása nem felel meg az EK 49. cikknek. I - 257

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-490/09. SZ. ÜGY 26

27

28

29

Azt állítja ugyanakkor, hogy az egészségügyi szolgáltatások megszervezése, finanszí rozása és nyújtása a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik, és felmerül benne a kérdés, hogy az e szolgáltatások költségei megtérítésének őt anélkül terhelő kötele zettsége, hogy előzetes ellenőrzési joggal rendelkezne, nem sérti-e az EK 5. cikk har madik bekezdésében foglalt arányosság elvét. E kötelezettség sérti a tagállamoknak a szóban forgó területen fennálló szuverén jogait, és az a Luxemburgi Nagyhercegséget az egészségügyi rendszere gyökeres átszervezésére kötelezné.

Az említett tagállam ezenkívül azzal érvel, hogy az egészségügyi rendszere a szol gáltatók kötelező szerződéskötésének és a kórházi létesítmények költségvetésbe való felvételének elvén alapszik. E rendszer figyelembe vesz szociálpolitikai megfontoláso kat, mivel ugyanolyan előnyöket kínál a szerény körülmények között élő állampolgá roknak, mint a magas jövedelemmel rendelkezőknek. A rendszer csak akkor tartható fenn, ha ténylegesen nagyszámú biztosított veszi azt igénybe, mivel az egészségbiz tosítási pénztárak általi közvetlen költségviselés mechanizmusa az ezen eredmény elérését szolgáló eszköz.

Márpedig, ha a jobb módú biztosítottak szabadon vehetnének igénybe a Luxemburgi Nagyhercegség közelében fekvő tagállamokban egészségügyi ellátást, a luxemburgi egészségügyi rendszer működéséhez szükséges szolidaritás sérülne. A luxemburgi egészségügyi szolgáltatók ebből következően megtagadnák a megállapodások rend szeréből eredő feltételek vállalását. Annak érdekében ugyanis, hogy fennmaradjon bi zonyos szolgáltatók szerződése, a kollektív tárgyalások során díjemelésben állapodtak meg.

A Luxemburgi Nagyhercegség azonban kifejti, hogy nem ellenzi a Bizottság kerese tében kifogásolt rendelkezések módosítását. Az ilyen módosításokra az érintett terü let általános reformja keretében kerül sor, addig is az általános társadalombiztosítási felügyelet egyértelmű, pontos és kötelező iránymutatást ad, előírva az egészségbiz tosítási pénztáraknak a más tagállamokban végzett laboratóriumi elemzések költsé geinek megtérítését, amelynek a tiszteletben nem tartása az ezzel ellentétes határozat I - 258


felfüggesztését, sőt megsemmisítését vonja maga után. Így biztosítják az EK 49. cikk tiszteletben tartását.

30

A Luxemburgi Nagyhercegség tehát a Bizottság keresetének elutasítását kéri.


31

32

A Bizottság azt kifogásolja, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség nem teljesítette az EK 49. cikkből eredő kötelezettségeit, mivel e tagállam egyrészt a társadalombiz tosításra vonatkozó szabályozása keretében, a társadalombiztosítási törvénykönyv 24. cikke értelmében, nem tette lehetővé a más tagállamban végzett laboratóriumi elemzések és vizsgálatok költségeinek viselését az ezen elemzések és vizsgálatok érde kében a biztosítottak által megelőlegezett költségek megtérítésének formájában, és a költségeknek csak az egészségbiztosítási pénztárak általi közvetlen viseléséről rendel kezett. Kifogásolja másrészt, hogy e tagállam mindenesetre, a szabályzat 12. cikkének értelmében, a más tagállamban elvégzett orvosbiológiai elemzések költségeinek az említett pénztárak általi megtérítését az e cikkben említett nemzeti megállapodások ban előírt szolgáltatásnyújtási feltételek maradéktalan teljesítésétől teszi függővé.

Először is emlékeztetni kell arra, hogy bár az uniós jog vitathatatlanul nem sérti a tagállamoknak a szociális biztonsági rendszerük kialakítására vonatkozó hatáskörét, és európai uniós szintű harmonizáció hiányában az egyes tagállamok jogszabályai határozzák meg a társadalombiztosítási ellátások nyújtásának feltételeit, az is igaz, hogy e hatáskör gyakorlása során a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogot, különösen a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseket (lásd többek között a C-157/99. sz., Smits és Peerbooms ügyben 2001. július 12-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-5473. o.] 44–46. pontját; a C-385/99. sz., Müller-Fauré és van Riet ügyben 2003. május 13-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-4509. o.] 100. pontját; a I - 259

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-490/09. SZ. ÜGY

C-372/04. sz. Watts-ügyben 2006. május 16-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-4325. o.] 92. pontját, valamint a C-173/09. sz. Elchinov-ügyben 2010. október 5-én hozott íté let [az EBHT-ban még nem tették közzé] 40. pontját).

33

34

35

36

E tekintetben az EK 49. cikkbe ütközik minden olyan nemzeti szabályozás alkalmazá sa, amely a tagállamok közötti szolgáltatásnyújtást nehezebbé teszi a tisztán valamely tagállamon belüli szolgáltatásnyújtásnál (a C-158/96. sz. Kohll-ügyben 1998. április 28-án hozott ítélet [EBHT 1998., I-1931. o.] 33. pontja és a C-211/08. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2010. június 15-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 55. pontja).

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a díjazás ellenében nyújtott orvosi ellátá sok a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezések hatálya alá tartoz nak (lásd többek között a fent hivatkozott Kohll-ügyben hozott ítélet 29. pontját és a fent hivatkozott Elchinov-ügyben hozott ítélet 29. pontját), anélkül hogy különbsé get kellene tenni aközött, hogy az ellátásokat kórházi keretek között vagy azon kívül nyújtják (a C-368/96. sz., Vanbraekel és társai ügyben 2001. július 12-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-5363. o.] 41. pontja; a fent hivatkozott Müller-Fauré és van Riet ügy ben hozott ítélet 38. pontja; a fent hivatkozott Watts-ügyben hozott ítélet 86. pontja, valamint a C-512/08. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2010. október 5-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 30. pontja).

A Bíróság azt is kimondta, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságába beletartozik a szolgáltatás címzettjeinek, vagyis az orvosi ellátásra szorulóknak azon szabadsá ga, hogy e szolgáltatások igénybevétele céljából más tagállamba utazzanak (lásd a 286/82. és 26/83. sz., Luisi és Carbone egyesített ügyekben 1984. január 31-én hozott ítélet [EBHT 1984., 377. o.] 16. pontját; valamint a fent hivatkozott Watts-ügyben hozott ítélet 87. pontját, a fent hivatkozott Elchinov-ügyben hozott ítélet 37. pontját és a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 31. pontját).

Ezenkívül az a körülmény, hogy a nemzeti szabályozás a társadalombiztosítás köré be tartozik, pontosabban pedig, hogy az egészségbiztosítás tekintetében a megtérítés helyett inkább természetbeni ellátást ír elő, nem eredményezi az orvosi kezeléseknek ezen alapvető szabadság hatálya alóli kivételét (lásd ebben az értelemben a fent hivat kozott Müller-Fauré és van Riet ügyben hozott ítélet 103. pontját; a fent hivatkozott Watts-ügyben hozott ítélet 89. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 47. pontját. I - 260

BIZOTTSÁG KONTRA LUXEMBURG 37

38

39

40

Ami először is a Bizottság keresetének azon részét illeti, hogy a társadalombiztosítá si törvénykönyv 24. cikke értelmében nem lehetséges a laboratóriumi elemzések és vizsgálatok költségeinek viselése az ezen elemzések és vizsgálatok érdekében meg előlegezett költségek megtérítésének formájában, előzetesen meg kell állapítani, hogy ez csak a luxemburgi egészségbiztosítási pénztárakkal nem szerződött egészségügyi szolgáltatók által nyújtott egészségügyi ellátások költségviselését érinti, mivel az egészségügyi ellátások költségeit az e pénztárak általi közvetlen költségviselés rend szere fedezi, amennyiben ezen ellátásokat szerződött szolgáltató nyújtja.

E tekintetben, bár a társadalombiztosításra vonatkozó nemzeti szabályozás nem foszt ja meg a biztosítottakat attól a lehetőségtől, hogy a Luxemburgi Nagyhercegségtől el térő tagállamban letelepedett egészségügyi szolgáltatóhoz forduljanak, mindenesetre nem teszi lehetővé a nem szerződött szolgáltató által nyújtott ellátások költségeinek megtérítését, jóllehet e megtérítés az egyetlen eszköz az ilyen ellátások költségeinek viselésére.

Márpedig, mivel nem vitatott, hogy a luxemburgi társadalombiztosítási szabályozás a szolgáltatók szerződéskötési kötelezettségének rendszerén alapul, a luxemburgi egészségbiztosítási pénztárakkal szerződött szolgáltatók elsősorban az e tagállamban letelepedett szolgáltatók.

Valamely tagállam egészségbiztosítási pénztárai ugyanis kétségkívül megtehetik, hogy külföldi szolgáltatókkal kössenek megállapodásokat. Ugyanakkor főszabály sze rint nem valószínű, hogy jelentős számú, más tagállambeli szolgáltató kötne meg állapodást az említett egészségbiztosítási pénztárakkal, tekintve, hogy az e pénztá rakhoz tartozó betegek fogadásának lehetősége esetleges és korlátozott marad (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Müller-Fauré és van Riet ügyben hozott ítélet 43. pontját). I - 261

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-490/09. SZ. ÜGY 41

42

43

44

Következésképpen, amennyiben a szóban forgó luxemburgi szabályozás alkalmazása ténylegesen kizárja a Luxemburgi Nagyhercegségtől eltérő tagállamokban letelepe dett összes, vagy majdnem összes egészségügyi szolgáltató által nyújtott, a társada lombiztosítási törvénykönyv 24. cikke értelmében vett laboratóriumi elemzések és vizsgálatok költségei viselésének lehetőségét, az eltántorítja a luxemburgi társada lombiztosítás biztosítottjait attól, vagy meg is akadályozza őket abban, hogy ilyen szolgáltatókhoz forduljanak, és mind e biztosítottak, mind a szolgáltatók számára a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását is jelenti.

A Luxemburgi Nagyhercegség védekezésül előadja, hogy az egészségbiztosítási rend szere kerülne veszélybe, ha a biztosítottak szabadon vehetnék igénybe más tagálla mokban az egészségügyi ellátásokat, mivel így nem fordulna elegendő számú biz tosított a luxemburgi egészségügyi szolgáltatókhoz, és ez utóbbiak megtagadnák a megállapodások rendszeréből eredő feltételek vállalását.

E tekintetben a Bíróság kimondta egyrészt, hogy a kiegyensúlyozott és mindenki szá mára hozzáférhető orvosi és kórházi ellátás fenntartása az EK 46. cikkben foglalt köz egészségügyi okból eltérést tehet lehetővé, amennyiben e cél hozzájárul az egészség védelem magas szintjéhez (a fent hivatkozott Kohll-ügyben hozott ítélet 50. pontja, a fent hivatkozott Müller-Fauré és van Riet ügyben hozott ítélet 67. és 71. pontja, vala mint a fent hivatkozott Watts-ügyben hozott ítélet 104. pontja), másrészt pedig hogy nem zárható ki, hogy a társadalombiztosítási rendszer pénzügyi egyensúlyában oko zott súlyos kár veszélye olyan közérdeken alapuló kényszerítő indokot jelent, amely igazolhatja a szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének korlátozását (a fent hivatkozott Kohll-ügyben hozott ítélet 41. pontja; a fent hivatkozott Müller-Fauré és van Riet ügy ben hozott ítélet 73. pontja; a fent hivatkozott Watts-ügyben hozott ítélet 103. pontja, valamint a fent hivatkozott Elchinov-ügyben hozott ítélet 42. pontja).

A Luxemburgi Nagyhercegség azonban nem bizonyította ilyen veszély fennállását, és nem is adta elő azon okot, amely miatt a más tagállamokban letelepedett egészség ügyi szolgáltatók által végzett laboratóriumi elemzések és vizsgálatok költségeinek I - 262


meg nem térítése alkalmas a közegészség védelme célja megvalósításának biztosításá ra, és hogy az nem ne lépi túl az ehhez objektíve szükséges mértéket.

45

46

47

Ezenkívül, válaszul azon érvre, amely szerint a tagállamoknak le kellene mondaniuk az egészségbiztosítási rendszerük elveiről és szerkezetéről, és sérülne azon szabad ságuk, hogy szabadon alakíthatják ki társadalombiztosítási rendszerüket, valamint sérülne e rendszer működése, ha többek között arra kényszerülnének, hogy az egész ségügyi ellátásokhoz való hozzájutás megszervezési módjai közé a más tagállamok ban nyújtott ilyen ellátások költségeinek megtérítését is bevezessék, a Bíróság a fent hivatkozott Müller-Fauré és van Riet ügyben hozott ítéletének 102. pontjában úgy ítélte meg, hogy az EK-Szerződés által biztosított alapvető szabadságok megvalósítása mindenképp a saját társadalombiztosítási rendszerük kiigazítására kötelezi a tagál lamokat, anélkül hogy ezt az e tárgyban fennálló nemzeti szuverenitásukat sértőnek lehetne tekinteni.

Egyébiránt még a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14-i 1408/71/EGK tanácsi rendelet (HL L 149., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 35. o.) végrehajtása keretében is a természetbeni ellátási rendszert – vagy akár nemzeti egészségügyi szolgálatot – létrehozó tagállamoknak utólagos megtérí tési mechanizmusokat kell előírniuk az illetékestől eltérő tagállamban nyújtott ellá tások megtérítésére (a fent hivatkozott Müller-Fauré és van Riet ügyben hozott ítélet 105. pontja). E tekintetben semmi nem tiltja, hogy a természetbeni ellátási rendszert működtető illetékes tagállam meghatározza a megtérítés összegét, amelyre a más tag államban ellátást igénybe vevő betegek igényt tarthatnak, ha ezen összegeket objektív, hátrányos megkülönböztetéstől mentes és átlátható szempontok alapján határozzák meg (a fent hivatkozott Müller-Fauré és van Riet ügyben hozott ítélet 107. pontja).

Végül, ami az általános társadalombiztosítási felügyelet által kiadott utasításokat ille ti, amelyre a Luxemburgi Nagyhercegség a felrótt kötelezettségszegés hiányának bi zonyítékaként hivatkozik, elegendő arra emlékeztetni, hogy az ilyen utasítások alkal mazásából eredő egyszerű közigazgatási gyakorlatot – amelyet természeténél fogva a közigazgatás tetszőlegesen módosíthat, és amely nem kellően ismert – nem lehet a I - 263

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-490/09. SZ. ÜGY

Szerződésből eredő kötelezettségek jogszerű végrehajtásának tekinteni (lásd többek között a C-465/05. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2007. december 13-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-11091. o.] 65. pontját).

48

49

50

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség – mivel a társadalombiztosításra vonatkozó szabályozása keretében, a társadalombiztosítási törvénykönyv 24. cikke értelmében, nem tette lehetővé a más tagállamban végzett laboratóriumi elemzések és vizsgálatok költségeinek viselését az ezen elemzések és vizsgálatok érdekében megelőlegezett költségek megtérítésének formájában, hanem a költségeknek csak az egészségbiztosítási pénztárak általi közvetlen viseléséről ren delkezett – nem teljesítette az EK 49. cikkből eredő kötelezettségeit.

Ami másodsorban a Bizottság keresetének a szabályzat 12. cikkét érintő részét illeti, emlékeztetni kell először is arra, hogy az EK 226. cikk szerinti, kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásban a Bizottság feladata az állítólagos kötelezettségszegés fennállásának bizonyítása az e kötelezettségszegés fennállásának a Bíróság általi vizs gálatához szükséges tények Bíróság előtt történő előterjesztésével (lásd különösen a C-160/08. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2010. április 29-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 116. pontját és a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 56. pontját).

Ezenkívül a Bíróság eljárási szabályzata 38. cikke 1. §-ának c) pontjából és az azzal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a keresetlevélnek meg kell jelöl nie a jogvita tárgyát, és tartalmaznia kell a jogalapok rövid ismertetését, illetve annak kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy az alperes elő tudja ké szíteni védekezését, valamint a Bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Mind ebből következik, hogy a kereset alapjául szolgáló alapvető ténybeli és jogi elemeknek magából a keresetlevél szövegéből kell egységes és érthető módon következniük, és a keresetlevélben a kérelmeket egyértelműen kell megfogalmazni, nehogy a Bíróság a határozatában túlterjeszkedjen a kereseti kérelmen, vagy ne határozzon valamely kifogás tekintetében (lásd a C-412/04. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2008. február 21-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-619. o.] 103. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 32. pontját és a C-508/08. sz., I - 264


Bizottság kontra Málta ügyben 2010. október 28-án hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 16. pontját).

51

52

53

54

Meg kell állapítani egyrészt, hogy a szabályzat 12. cikkét illetően a Bizottság azt kifo gásolja, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség a más tagállamban végzett orvosbiológiai elemzések költségeinek megtérítését a nemzeti szabályozásban e tekintetben előírt összes feltétel teljesítésétől teszi függővé. Azt is előadja, hogy e feltételek „nyilvánva lóan aránytalanok”.

E tekintetben, ahogy azt maga a Bizottság a keresetlevelében előadta, a Bíróság meg állapította, hogy a társadalombiztosítási ellátások nyújtásának feltételei – amelyek meghatározása a tagállamok hatáskörébe tartozik, ugyanúgy ahogy a társadalombiz tosítás által nyújtott biztosítás terjedelmének meghatározása is – amennyiben e fel tételek nem minősülnek hátrányosan megkülönböztetőnek vagy a személyek szabad mozgását gátló akadálynak, a megtérítés akadályát képezhetik a biztosítotti jogállás szerintitől eltérő tagállamban nyújtott ellátások esetében (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Müller-Fauré és van Riet ügyben hozott ítélet 106. pontját).

Márpedig azon követelmény kivételével, amelyet Bizottság mind a felszólító levélben és az indokolással ellátott véleményben, mind pedig a keresetlevélben úgy azonosí tott, mint amely szerint az „orvosbiológiai elemzéseket” „elkülönített laboratórium ban” kell elvégezni, a Bizottság egyáltalán nem jelölte meg a beadványaiban, hogy melyek az említett feltételek. Azt sem fejtette ki részletesen, hogy különösen a luxem burgi jog mely rendelkezései írják azokat elő.

Következésképpen a Bizottság nem adta elő az ahhoz szükséges tényeket, hogy a Bí róság megvizsgálja e feltételeknek az EK 49. cikkel való összeegyeztethetetlenségét. I - 265

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-490/09. SZ. ÜGY 55

56

57

58

59

60

61

Másrészt, ami a jelen ítélet 53. pontjában említett követelményt illeti, meg kell állapí tani, hogy a Bizottság nem jelölte meg a luxemburgi jog azon rendelkezését, amely azt előírja, és nem határozta meg egyértelműen és precízen e követelmény pontos tartal mát, valamint azon egészségügyi szolgáltatásokat sem, amelyekre az alkalmazandó.

E tekintetben sem az azon panaszba foglalt leírás, amely a Bizottsághoz érkezett, sem a Bizottság által a tárgyaláson előadott tények nem tették lehetővé e szempontok tisztázását.

E kérdéssel kapcsolatban a Bizottság a tárgyaláson azzal érvelt, hogy a tagállami köte lezettségszegést érintően nem rendelkezik vizsgálati hatáskörökkel, és az iratok vizs gálatában a tagállamok válaszaira és együttműködésére van utalva.

Pusztán e körülmény azonban nem teheti lehetővé a Bizottság számára, hogy kivonja magát a jelen ítélet 49. és 50. pontjában említett kötelezettségek alól.

A Bíróság egyértelműen megállapította, hogy az EK 10. cikkből az következik, hogy a tagállamok kötelesek jóhiszeműen együttműködni a Bizottság által az EK 226. cikk alapján folytatott vizsgálatok során, és kötelesek minden e célból kért információt megadni (lásd a C-82/03. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2004. július 13-án hozott ítélet [EBHT 2004., I-6635. o.] 15. pontját és a C-221/08. sz., Bizottság kontra Írország ügyben 2010. március 4-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették köz zé] 60. pontját).

A Bírósághoz benyújtott iratokból nem tűnik ki azonban, hogy a Bizottság felkérte a Luxemburgi Nagyhercegséget, hogy nyújtsa be neki az alkalmazandó szabályozást, sem pedig hogy ezen intézmény kifogásolta volna, hogy e tagállam nem teljesítette az EK 10. cikkből eredő kötelezettségeit.

Végül a Bizottság a jelen ítélet 53. cikkében említett követelménynek a szolgál tatásnyújtás szabadsága tekintetében való korlátozó jellegét sem bizonyítot ta, hanem mindössze megemlítette az uniós szinten továbbra sem harmonizált I - 266


nemzeti társadalombiztosítási rendszerek közötti eltéréseket (lásd ebben az értelem ben a 41/84. sz. Pinna-ügyben 1986. január 15-én hozott ítélet [EBHT 1986., 1. o.] 20. pontját és a fent hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 61. pontját).

62

63

Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a Luxemburgi Nagyhercegség – mivel hatályban tartotta a szabályzat 12. cikkét, amely az egészségügyi ellátások és szolgáltatások költségeinek az egészségbiztosítá si pénztárak általi viselését az e cikkben említett nemzeti megállapodásokban előírt szolgáltatásnyújtási feltételek maradéktalan teljesítésétől teszi függővé – nem teljesí tette az EK 49. cikkből eredő kötelezettségeit.

A fentiekből következően a Bizottság keresetét, a szabályzat 12. cikkét érintő részé ben, el kell utasítani.

A költségekről

64

Az eljárási szabályzat 69. cikke 3. §-ának első bekezdése értelmében részleges per nyertesség esetén a Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit. A jelen esetben, mivel a Bíróság csak részben adott helyt a felek keresetének, mindegyik fél maga viseli saját költségeit. I - 267

2011. 01. 27-I ÍTÉLET – C-490/09. SZ. ÜGY


1) A Luxemburgi Nagyhercegség – mivel a társadalombiztosításra vonatkozó szabályozása keretében, a luxemburgi társadalombiztosítási törvénykönyv 24. cikkének a jogvitára alkalmazandó változata értelmében, nem tette le hetővé a más tagállamban végzett laboratóriumi elemzések és vizsgálatok költségeinek viselését az ezen elemzések és vizsgálatok érdekében megelőle gezett költségek megtérítésének formájában, hanem a költségeknek csak az egészségbiztosítási pénztárak általi közvetlen viseléséről rendelkezett – nem teljesítette az EK 49. cikkből eredő kötelezettségeit.

2) A Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3) Az Európai Bizottság és a Luxemburgi Nagyhercegség maguk viselik saját költségeiket.

Aláírások

I - 268

A 2011. ÉVBEN KÖZZÉTETT HATÁROZATOK IDŐRENDI MUTATÓJA

I. rész - A Bíróság ítélkezési gyakorlata

1. füzet

C-90/09. P. sz. ügy: General Química SA és társai kontra Európai Bizottság („Fellebbezés – Verseny – Kartellek – A gumiipari vegyi anyagok ágazata – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – Vállalkozáscsoport – Az anyavállalat egyetemleges felelőssége a verse nyszabályoknak a leányvállalatai által elkövetett megsértéseiért – A cégcsoportot vezető anyavállalatnak való betudás”) . . . . . . . . . . . . . .

I-1

J. Mazák főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2010. szep tember 14. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I-5

A Bíróság ítélete (első tanács), 2011. január 20. . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 30

C-155/09. sz. ügy: Európai Bizottság kontra Görög Köztársaság („Tagállami kötelezettségszegés – EK 12., EK 18., EK 39. és EK 43. cikk – Az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás 4., 28. és 31. cikke – Adójogszabályok – Az első ingatlan vételéhez kapcsolódó vagyonátruházási illeték alóli mentesség feltételei – Kizárólag a belföldi lakóhellyel rendelkezők és a vétel időpontjában külföldi lakóhellyel rendelkező görög származású személyek részére fenntartott mentesség”) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 65

A Bíróság ítélete (első tanács), 2011. január 20. . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 68

I - I

C-463/09. sz. ügy: CLECE SA kontra María Socorro Martín Valor és Ayuntamiento de Cobisa („Szociálpolitika – 2001/23/EK irányelv – Vállalkozások átruházása – A munkavállalók jogainak védelme – Az »átruházás« fogalma – Takarítási tevékenységek – Valamely önkor mányzat által új személyzet felvételével közvetlenül ellátott tevékenység”) (a Tribunal Superior de Justicia de Castilla-La Mancha [Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . .

I - 95

V. Trstenjak főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2010. október 26. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 97

A Bíróság ítélete (harmadik tanács), 2011. január 20. . . . . . . . . . . . . . .

I - 122

C-382/08. sz. ügy: Michael Neukirchinger kontra Bezirkshauptmannschaft Grieskirchen („Légi közlekedés – Kereskedelmi célú, hőlégballonnal végzett repülések szervezésére vonatkozó engedély – EK 12. cikk – Lakóhelyre vagy székhelyre vonatkozó feltétel – Közigazgatási szankciók”) (az Unabhängiger Verwaltungssenat des Landes Oberösterreich [Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . .

I - 139

P. Mengozzi főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2010. szeptember 7. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 143

A Bíróság ítélete (nagytanács), 2011. január 25. . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 162

C-168/09. sz. ügy: Flos SpA kontra Semeraro Casa e Famiglia SpA („Ipari és kereskedelmi tulajdon – 98/71/EK irányelv – A formatervezési minták oltalma – 17. cikk – A formatervezési minták védelme és a szerzői jogi védelem halmozódásának kötelezettsége – Nemzeti szabályozás, amely egy bizonyos időszakra kizárja vagy érvényesíthetetlenné teszi a szerzői jogi védelmet a hatálybalépését megelőzően a közkincs részévé vált formatervezési minták tekintetében – A bizalomvédelem elve”) (a Tribunale di Milano [Olaszország] előzetes döntéshozatal iránti kérelme) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 181

Y. Bot főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2010. június 24. . .

I - 186

A Bíróság ítélete (második tanács), 2011. január 27. . . . . . . . . . . . . .

I - 203

I - II

C-489/09. sz. ügy: Vandoorne NV kontra Belgische Staat („Hatodik HÉA-irányelv – A 11. cikk C. pontjának (1) bekezdése és a 27. cikk (1) és (5) bekezdése – Adóalap – Egyszerűsítési szabályozások – Dohánygyártmányok – Adójegyek – A HÉA-nak kizárólag a forrásnál való beszedése – Közbenső értékesítő – A vételár egészének vagy egy részének meg nem fizetése – A HÉA-visszatérítés megtagadása”) (a hof van beroep te Gent [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

I - 225


I - 228

C-490/09. sz. ügy: Európai Bizottság kontra Luxemburgi Nagyhercegség („Tagállami kötelezettségszegés – EK 49. cikk – Szolgáltatásnyújtás szabadsága –A Luxemburgi Nagyhercegségtől eltérő tagállamokban végzett laboratóriumi elemzések és vizsgálatok költségeinek meg nem térítése – Az ilyen elemzések és vizsgálatok megelőlegezett költségének megtérítés formájában való viselését elő nem író nemzeti szabályozás – Az egészségügyi ellátások költségének viselését az e szabályozásban előírt feltételek teljesítésétől függővé tévő nemzeti szabályozás”) . . . . . . . . .

I - 247


I - 249

I - III

A KÖZZÉ NEM TETT HATÁROZATOKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A Határozatok Tárának olvasóihoz Felhívjuk az olvasók figyelmét arra, hogy a Bíróság következőkben ismertetett határozatainak teljes szövege az eljárás nyelvén és adott esetben minden egyéb rendelkezésre álló nyelven elérhető a Bíróság internetes oldalán (http://curia.europa.eu).


A Bíróság (ötödik tanács) 2011. január 12-i végzése – Eriksen és társai kontra Bizottság (C-205/10. P., C-217/10. P. és C-222/10. P. sz. egyesített ügyek) „Fellebbezés – Kártérítési kereset – A thuléi (Grönland, Dánia) nukleáris baleset közegészségügyi következményei – 96/29/Euratom irányelv – Valamely tagállammal szembeni intézkedések Bizottság általi elfogadásának elmulasztása” 1. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset – A Bizottság keresetindítási joga – Diszkrecionális joggyakorlás – Magánszemélyek azon jogosultsága, hogy a Bizottság álláspontját követeljék – Hiány – A mentességek biztosítására vonatkozó bizottsági hatáskörrel való kapcsolat – Hiány (EK 226. cikk; EA 141. cikk) (vö. 42– 43., 56., 67. pont) 2. Szerződésen kívüli felelősség – Feltételek – Jogellenesség – Az a tény, hogy a Bizottság nem indított kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást – Jogellenességet nem megvalósító tény (EK 226. cikk és EK 288. cikk, második bekezdés; EA 141. cikk) (vö. 52–53. pont) 3. EAK – Szerződés – Hatály – Katonai területre tartozó tevékenységek – Kizártság – Katonai nukleáris baleset közegészségügyi következményei – Hatás hiánya (EAKSzerződés) (vö. 66. pont)

Tárgy A Törvényszék (negyedik tanács) T-516/08. sz., Eriksen kontra Bizottság ügyben 2010. március 24-én hozott azon végzése ellen benyújtott fellebbezés, amellyel a Törvényszék – mint nyilvánvalóan minden jogi alapot nélkülözőt – elutasította a fel lebbező által állítólagosan elszenvedett azon kár megtérítése iránti keresetet, amely annak következtében érte, hogy a Bizottság elmulasztotta megtenni a szükséges in tézkedéseket Dániának arra való kötelezése érdekében, hogy az megfeleljen a mun kavállalók és a lakosság egészségének az ionizáló sugárzásból származó veszélyek kel szembeni védelmét szolgáló alapvető biztonsági előírások megállapításáról szóló I - 1*


96/29 irányelvnek (HL L 159., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 2. kötet, 291. o.), és rendelkezéseit alkalmazza a thuléi (Grönland) nukleáris baleset által érin tett munkavállalók esetében, valamint hogy a Bizottság figyelmen kívül hagyta a fenti baleset közegészségügyi következményeiről szóló, 2007. április 20-i európai parla menti határozatot (720/2002 petíció, 2006/2012[INI]).

Rendelkező rész 1)

A Bíróság a fellebbezéseket elutasítja.

2)

A Bíróság H. H. Eriksent, B. Hansent és B. Lindet kötelezi a költségek viselésére.

A Bíróság (ötödik tanács) 2011. január 13-i ítélete– Media-Saturn-Holding kontra OHIM

(C-92/10. P. sz. ügy)

„Fellebbezés – Közösségi védjegy – Feltétlen kizáró ok – A megkülönböztető képesség hiánya – Reklámjelmondatot magában foglaló és önmagukban véve megkülönböztető képességgel nem rendelkező alkotóelemekből álló védjegy – »BEST BUY« ábrás megjelölés”

1. Fellebbezés – Jogalapok – A tények téves értékelése – Elfogadhatatlanság – Az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett tények értékelésének a Bíróság általi felülvizsgálata – Kizártság, kivéve az elferdítés esetét (EUMSZ 256. cikk; a Bíróság alapokmánya, 58. cikk, első bekezdés) (vö. 27. pont)

2. Fellebbezés – Jogalapok – Először a fellebbezés keretében felhozott jogalap – Elfogadhatatlanság (vö. 39. pont) I - 2*


Tárgy A Törvényszék (negyedik tanács) T-476/08. sz., Media-Saturn kontra OHIM (BEST BUY) ügyben 2009. december 15-én hozott azon ítélete ellen benyújtott fellebbezés, amellyel a Törvényszék elutasította az OHIM negyedik fellebbezési tanácsának az elbíráló azon határozatával szemben benyújtott fellebbezést elutasító, 2008. augusz tus 28-i határozatával szemben benyújtott hatályon helyezés iránti keresetet, amely megtagadta a „BEST BUY” ábrás megjelölésnek az 1., 2. 5–12., 14–17., 20–22., 27., 28., 35., 37., 38. és 40–42. osztályba tartozó áruk és szolgáltatások tekintetében, kö zösségi védjegyként történő lajstromozását – Reklámjelmondatot magában foglaló és önmagukban véve megkülönböztető képességgel nem rendelkező alkotóelemekből álló védjegy megkülönböztető képessége.


A Bíróság a fellebbezést elutasítja.

2)

A Bíróság a Media-Saturn-Holding GmbH-t kötelezi a költségek viselésére.

A Bíróság (hatodik tanács) 2011. január 18-i végzése – Berkizi-Nikolakaki kontra Anotato Symvoulio epilogis prosopikou és Aristoteleio Panepistimio Thessalonikis

(C-272/10. sz. ügy)

„Az eljárási szabályzat 104. cikkének 3. §-a – Szociálpolitika – Az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdése – 1999/70/EK irányelv – A határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 8. szakasza – Határozott idejű munkaszerződések a közszektorban – Egymást követő szerződések – Visszaélés – Szankciók – A munkaszerződés határozatlan idejűvé alakítása – Eljárási részletszabályok – Jogvesztő határidő – Az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve – A munkavállalóknak nyújtott védelem általános szintjének a csökkentése” I - 3*


1. Szociálpolitika – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás – 1999/70 irányelv – Az egymást követő határozott idejű munkaszerződések visszaélésszerű igénybevételének megakadályozását célzó intézkedések (EUMSZ 155. cikk, (2) bekezdés; 1999/70 tanácsi irányelv, melléklet) (vö. 32–33., 37–38., 44–45., 48–49., 51–61. pont és a rendelkező rész 1. pontja) 2. Szociálpolitika – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás – 1999/70 irányelv – A munkavállalóknak nyújtott védelem általános szintje csökkentésének tilalma az említett megállapodás hatálya alá tartozó területen (1999/70 tanácsi irányelv, melléklet, 8. szakasz, 3. pont) (vö. 69., 74., 76–77. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

Tárgy Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Dioikitiko Efeteio Thessalonikis – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28-i 1999/70/EK tanácsi irányelv (HL L 175., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 368. o.) melléklete 8. szakasza 3. pontjának értelmezése – A határozott idejű munkaszerződések határozatlan idejű munkaszerződéssé alakításához jogvesztő határidőt bevezető nemzeti szabályozás.


I - 4*

Az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdését, valamint az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28-i 1999/70/EK tanácsi irányelv mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló, 1999. március 18-án kötött keretmegállapodást úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint a határozott idejű szerződéssel a közszektorban alkalmazott munkavállalókra vonatkozó rendelkezéseket előíró 164/2004. sz. elnöki rendelet 11. cikkének (2) bekezdése, amely előírja, hogy a munkavállaló arra irányuló kérelmét, hogy az – esetlegesen visszaélésszerűnek tekinthető – egymást követő, határozott idejű munkaszerződéseit határozatlan idejű mun kaszerződéssé alakítsák, a hatáskörrel rendelkező hatóságnál az említett ren delet hatálybalépésétől számított két hónapos jogvesztő határidőn belül kell előterjeszteni, azzal a feltétellel, hogy e határidő – amit a nemzeti bíróságnak


kell ellenőriznie – nem kevésbé kedvező, mint a hasonló nemzeti munkajogi kérelmekre előírt határidők, és nem teszi lehetetlenné vagy nem nehezíti túl zott mértékben az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását.

2)

A határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás 8. sza kaszának 3. pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint a 164/2004. sz. elnöki rendelet 11. cikkének (2) be kezdése, amely előírja, hogy a munkavállaló arra irányuló kérelmét, hogy az – esetlegesen visszaélésszerűnek tekinthető – egymást követő, határozott idejű munkaszerződéseit határozatlan idejű munkaszerződéssé alakítsák, a hatáskörrel rendelkező hatóságnál az említett rendelet hatálybalépésétől számított két hónapos jogvesztő határidőn belül kell előterjeszteni, míg az ezen időpontot megelőző, hasonló nemzeti jogszabályok által előírt megfelelő határidők meghosszabbíthatók voltak, amennyiben e szabályozás nem érinti a határozott idejű szerződés alapján alkalmazott munkavállalóknak nyújtott védelem általános szintjét.

A Bíróság (hatodik tanács) 2011. január 20-i végzése – Chihabi és társai kontra Geert Vandendriessche, az Anneessen felszámolóbiztosaként eljárva

(C-432/10. sz. ügy)

„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Nyilvánvaló elfogadhatatlanság”

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – Elfogadhatóság – A tényállás és a jogszabályi háttér kellően részletes ismertetése nélkül feltett kérdések (EUMSZ 267. cikk; a Bíróság alapokmánya, 23. cikk; a Bíróság eljárási szabályzata, 92. cikk, 1. § és 103. cikk, 1. §) (vö. 18-23. pont) I - 5*


Tárgy Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Rechtbank van eerste aanleg te Antwerpen – A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK taná csi rendelet (HL L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o.) 5., 38–41., 43. cikkének, 177. cikke második francia bekezdésének, 202. cikke (1) és (3) bekezdésének, valamint 221. cikke (1) és (3) bekezdésének, továbbá a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vo natkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2-i 2454/93/EGK bizott sági rendelet (HL L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o.) 199. cikke (1) bekezdésének értelmezése – Behozatali vagy kiviteli vámok utólagos beszedése – Adóssal való közlés – Vámtartozás keletkezése áruk jogellenes belépte tése következtében.

Rendelkező rész A rechtbank van eerste aanleg te Antwerpen 2007. május 31-i határozatával előter jesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem nyilvánvalóan elfogadhatatlan.

A Bíróság elnökének 2011. január 31-i végzése – Bizottság kontra Éditions Odile Jacob

(C-404/10. P-R. sz. ügy)

„Ideiglenes intézkedés iránti kérelem – Az intézmények dokumentumaihoz való hozzáférés – 1049/2001/EK rendelet – Vállalkozások összefonódásának ellenőrzésére vonatkozó eljárás dokumentumai – Bizottsági határozat – A dokumentumokhoz való hozzáférés megtagadása – A Törvényszék ítélete – A bizottsági határozat megsemmisítése – A Törvényszék ítélete végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelem – Sürgősség” I - 6*


1. Ideiglenes intézkedés iránti kérelem – A végrehajtás felfüggesztése – Ideiglenes intézkedések – Az elrendelés feltételei – Fumus boni iuris – Sürgősség – Súlyos és helyrehozhatatlan kár – Kumulatív jelleg – Az ügyben szereplő érdekek összességének mérlegelése – A vizsgálat sorrendje és módja – Az ideiglenes intézkedésről határozó bíró mérlegelési jogköre (EUMSZ 256. cikk, (1) bekezdés, EUMSZ 278. cikk és EUMSZ 279. cikk; a Bíróság eljárási szabályzata, 83. cikk, 2. §) (vö. 19–21. pont)

2. Ideiglenes intézkedés iránti kérelem – A végrehajtás felfüggesztése – Az elrendelés feltételei – Sürgősség – Súlyos és helyrehozhatatlan kár – Bizonyítási teher (EUMSZ 278. cikk) (vö. 30–31. pont)

3. Ideiglenes intézkedés iránti kérelem – A végrehajtás felfüggesztése – A Törvényszék fellebbezéssel megtámadott ítélete – Az elrendelés feltételei – Súlyos és helyrehozhatatlan kár – A dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférésről szóló 1049/2001 rendelet alkalmazására vonatkozó eljárás lefolytatása – Hiány (EUMSZ 278. cikk; 1049/2001 európai parlamenti és tanácsi rendelet) (vö. 32. pont)

Tárgy

Fellebbezés a Törvényszék (hatodik tanács) T-237/05. sz., Éditions Jacob kontra Bizottság ügyben 2010. június 9-én hozott ítélete ellen, amellyel a Törvényszék meg semmisítette a Bizottság által 2005. április 7-én hozott D (2005) 3286. sz. határozatot abban a részében, amelyben a felperessel szemben megtagadja a COMP/M.2978. sz. Lagardère/Natexis/VUP ügyben az összefonódás-ellenőrzési eljárás dokumentumai hoz való hozzáférést – Vállalkozások összefonódásának ellenőrzésére vonatkozó eljá rás dokumentumai - A vizsgálatok céljának védelmére vonatkozó kivétel – Az érintett intézmény részéről fennálló, a hozzáférés iránti kérelem által érintett dokumentumok tartalmának konkrét és egyenkénti vizsgálatára irányuló kötelezettség. I - 7*



A Bíróság elnöke az Európai Bizottság ideiglenes intézkedés iránti kérelmét elutasítja.

2)

A Bíróság elnöke a költségekről jelenleg nem határoz.

I - 8*

AZ EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGÁNAK KIADVÁNYAI A Bíróság és a Törvényszék Határozatainak Tára

EUR

I. és II. rész (az 1990-es évfolyamtól):

1954–1994-es évfolyam (Sorozat) 1995-ös évf. – 2003-as évf. (ár/évf.) 2004-es évf. 2005-ös évf. – 2011-es évf. (ár/évf.)

1 850,– 170,– 95,– 250,–

Közszolgálati ügyekről szóló rész (EBHT-KSZ):

1995-ös évf. – 2003-as évf. (ár/évf.) 2004-es évf. 2005-ös évf. – 2010-es évf. (ár/évf.) 2011-es évf.

70,– 40,– 100,– 110,–

Az I., II. és az EBHT-KSZ rész együtt:

1995-ös évf. – 2003-as évf. (ár/évf.) 2004-es évf. 2005-ös évf. – 2010-es évf. (ár/évf.) 2011-es évf.

205,– 115,– 300,– 350,–

Az árak Luxemburgra értendők, és az áfát nem tartalmazzák. A kiadványok beszerzésével kapcsolatos információk a borító utolsó előtti oldalán találhatók.

Az Európai Unió Bírósága A Bíróság és a Törvényszék Határozatainak Tára I. rész – Bíróság 2011 – 1 Luxembourg: Az Európai Unió Kiadóhivatala 2012 – 286 oldal – 16,2 × 22,9 cm Katalógusszám: QD-AB-11-001-HU-C ISSN 1831-8096 Egy évfolyam ára (áfa nélkül) Luxemburgban: 350 EUR

Határozatainak Tára. A Bíróság. a Törvényszék. Határozatok Tára I: I: 1* 8* * I. rész Bíróság LUXEMBOURG ISSN ISSN

Recommend Documents