Kallai Milos
Határátlépések Krasznahorkai László Háború és háború című regényében
A Háború és háború Krasznahorkai László negyedik nagyregénye, mely az 1999-es könyvhétre jelent meg először. A könyv kiadását két dolog előzte meg. Krasznahorkai 1996 és 1997 között hat darab Egy mondat című szövegeket jelentetett meg különböző folyóiratokban és lapokban. Ezt 1998-ban a regényt bejelentő Megjött Ézsaiás című novella követte, ami levél alakot kapott rajta egy az olvasónak szánt üzenettel: „Kedves, magányos, fáradt, érzékeny olvasó, kérlek, csúsztasd be ezt a levelet abba tasakba, amit az 1999-es magyar könyvhétre megjelenő könyvemben majd megtalálsz. Te tudod, miért.” Végül az ígéreteket betartva 1999-ben kiadták a Háború és háború című regényt. A könyv azóta több kiadást is megélt, legutóbb 2013-ban jelent meg újra a szerző hatvanadik születésnapjának alkalmából, immáron javított kiadásban. Krasznahorkai művét speciális irodalomi projektnek nevezi, mert a regény határai itt még nem zárulnak le, ugyanis az író a mű főhősét, Korin Györgyöt megpróbálta átvinni a valóságba. Korin egy „Budapesttől kétszázhúsz kilométerre délkeleten”1 lakó levéltáros, aki munkahelyén talál egy rejtélyes, cím nélküli kéziratot, melynek szerzője és minden további körülménye is ismeretlen. Korint magával ragadja a kézirat szépsége, úgy érzi egy olyan szöveget talált, melyet az örökkévalóság számára közzé kell tennie, számára az ehhez legmegfelelőbb eszköz pedig az internet, amit elpusztíthatatlannak gondol. A feladatot nem végezheti el akárhol, ehhez a világ általa vélt közepébe, New Yorkba kell utaznia. Végül mikor már végzett az irat begépelésével, egy Mario Merz szobor fényképének hatására a főszereplő Svájcba utazik, hogy élőbe is megcsodálhassa az alkotást. A regényben megjelennek az író életművét átszövő motívumok. Ilyen a bolyongás, a keresés, a beszéd és írás ellentéte vagy a magány ábrázolása. Korin minden nap több órát bolyong 1
Krasznahorkai László: Háború és háború. Magvető, Budapest, 2013. továbbiakban: HH.
New Yorkban, kutat valami után, ugyanis úgy gondolja „látnia kéne valamit” a város épületei között, „de csak meresztgeti a szemét2”. Ehhez hasonló bolyongással és kereséssel találkozhatunk Krasznahorkai egy későbbi Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó című művében is, ahol Genji herceg unokája egy varázslatos kertet szeretne megtalálni, ami igaz ott van az orra előtt, de valahogy mindig elkerüli a figyelmét. Ilyen bolygó a Sátántangóban Futaki, vagy az Ellenállás melankóliájában Valuska és még sorolhatnánk. A beszéd és írás ellentétének motívuma első komolyabb művében, a Sátántangóban is megjelenik. A telep doktora már nem kommunikál az ott lakókkal, viszont az ablakából kibámulva feljegyzéseket készít róluk. Ez az ellentétpár a Háború és háborúban a következőképp jelenik meg: a talált kézirat szövegét sohasem olvashatjuk közvetlenül, csupán Korin, vagy egy másik szereplő közvetítésében, aki ezt szóban meséli el. A regény egész elbeszélésmódja ehhez hasonló: amit olvasunk a regény jelen idejében, azt egy olyan személy beszéli el valakinek a jövőben, aki ennek az események a szemtanúja volt, tehát a regénynek nem egy homogén nézőpontú narrátora van, aki mintegy utólag, visszaemlékezve írná le az eseményeket. A magány kérdése azért fontos, mert Krasznahorkai hőseinek nagy része önként választja az egyedüllétet. A Sátántaóban a doktor önként vonul ki a telep mindennapjaiból és zárkózik be, de az Ellenállás melankóliájában az egyik fontos szereplő, Eszter úr is annak érdekében választja a magányt, hogy nyugodtan folytathassa zenei kísérleteit. Korin pedig egy különös feleszmélésnek köszönhetően, később pedig a kézirat közzétételének érdekében választotta otthoni magányát, majd new yorki száműzetését. A Háború és háború azonban felmutat egy fontos újdonságot a korábbi művekkel szemben: Krasznahorkai megpróbálja regényét beleírni a valóságba, megpróbálja Korin regénybeli alakját a mi valóságunkba áthozni. Ez a törekvés azért fontos, mert korábbi regényeiben zárt, saját törvényei szerint működő világokat ábrázolt, amire legjobb példa a Sátántangó elszigetelt telepe. Mivel a fentebb említett újítás mellett a regény fő erősségét az elbeszélésmódjában látom, ezért dolgozatomban Krasznahorkai regényének ezen elemeit nagyrészt a narratológia eszköztárával fogom vizsgálni, főként az elbeszélés szerkezetére, a metalepszis és mise en abyme alakzatokra fókuszálva. Megpróbálom felvázolni ezáltal, hogy miért lehet sikeres a regény valóságba való beépítése.
2
HH.84.o.
Bényei Tamás a következőt írja a regényről: „Nem véletlen, hogy a szöveg alapegysége hangsúlyozottan a mondat: a mondás, a mondásban, elmondottságban levés a nyelv állandó, megkerülhetetlen állapota”3 Bényei mondat alatt a regény fejezetinek számozott mondatait érti, ezek több oldalon keresztül folynak, a mondással pedig az elbeszélés szerkezetére utal, mivel az olvasottakat mindig valaki elmondja. Ahogy arra már a bevezetőben is utaltam, a Háború és háborúnak szinte nincs egy kitüntetett, fixált nézőpontú elbeszélője, így a szövegben szinte alig találhatunk példát tiszta elbeszélésre. Mondhatnánk, hogy az elbeszélés fő része a mimézis terepén zajlik, hiszen a főhős cselekedeteit, történetét időben csúsztatva, a vele találkozók, vagy a saját nézőpontjából olvashatjuk, melyet az (el)beszélők saját szójárásukkal, mesélnek el. Így a regény rengeteg narrátorral rendelkezik, egy rövid eseménysort sokszor akár négy-öt ember beszél el. Ezekben a (ahogy Bényei írja) mondásokban állandó előreutalásokat olvashatunk a regény jövőbeli cselekményére, ezt az időbeli elcsúszást Selyem Zsuzsa diszkróniának nevezi, ilyen például a következő idézet: „A mozdulatában, mondta Korin másnap a MALÉV-irodában, annyira nem volt semmi kétértelmű, meg az egész annyira normális, olyan hétköznapi volt” (HH. 19. o.) Itt, a 19. oldalon Korin még egy rákosrendezői felüljárón gubbaszt az őt körbevevő hét gyerek közt, de már tudhatjuk, hogy a későbbiekben, a 32. oldalon, már egy MALÉV-irodában lesz, ahonnan majd elbeszéli azt, ami a 19. oldalon történik. Ha nem Korin mondja el a vele történeteket, hanem mások, akkor az a jövőbeli pont, ahonnan már ők beszélnek, nem tartoznak szorosan Korin világához, a regény fő szálához, hanem kisebb világok nyílnak meg, melyek a regény valóságba való integrálását és bruegheli struktúráját készíti elő. A mimetikus elbeszélésmódon kívül találhatunk néhány példát a tiszta elbeszélésre is, ahol a narrátor hangja nyilvánul meg. Ezek általában a környezetre vonatkozó leírások, természeti képek, ilyen például a repülő denevérek látványa, vagy a reptér takarításának leírása, de ennél fontosabb a hosszú, több oldalas mondatokat megszakító néhány soros Korinra vonatkozó 3
Bényei Tamás: Honlap
személyes leírások. Ezek általában Korin melankolikus elmélkedéseit, gondolatait közvetítik, például: „Ha már csak egyetlen mondat volna hátra, akkor az az én esetemben nem lehetne más, mint hogy nem volt, drága kisasszony, annyira nem volt értelme semminek, jegyezte meg a következő napon egy szokásos hosszú csend után Korim, aztán csak bámult kifelé az ablakon, nézte a tűzfalakat, a háztetőket s a fenyegető, sötét felhőket az égen, végül csak annyit mondott: – De hát még sok mondat van hátra, és most meg itt a hó.” (HH.136.o. kiemelések Krasznahorkaitól) Ezekkel a rövid, bölcselkedő, melankolikus, néhol banális, megnyilvánulásokkal nehéz mit kezdenünk, mert megtörik a szöveg ritmusát, a hosszú mondatokat és beágyazott elbeszélések váltakozását. Azonban ezek fontos részek, mert jól tükrözik a főszereplő new yorki lelkivilágát, itt, – ha nem is mondtatjuk, hogy magáról beszél –, de valahogy ez által közelebb kerülhetünk hozzá, mert ekkor nem a kézirat szövegét mondja fel. A fentebb írtakból is látszik, hogy Krasznahorkai szövegét, ahogy ő fogalmaz „bele akarta írni a valóságba”4. A regényt bejelentő levél, a könyvhöz mellékelt könyvjelző, a narratíva szerkezete, a sok elbeszélő által megnyiló világok, a különböző helyszínek (Budapest, New York, Svájc) szerepeltetése, a kulturális utalások (Balaton koncert az Almássy téren, Brueghel, Mario Merz szobra), a schaffhauseni Hallen für neue Kunst falán elhelyezett, készített tábla és végül a www.warandwar.com linken taláható szöveg mind-mind a valóság és Korin történetének összefonódását segíti elő. Ebből felsorolásból következik, hogy lehetőségei szerint Krasznahorkai megpróbál egy olyan világot leírni, mely megegyezik a valóságunkkal, ezért törekszik egy ilyesfajta teljesség megteremtésére, melynek sikere a sok elem szerepeltetésében áll. Az elemek mindig egy szeletet mutatnak fel a világból, mely megint felmutathat egy újabb keresztmetszetet, ezt akár a végtelenségig lehetne folytatni. A regény valósággal való összefonódását a narratológia fogalmaival leírva a metalepszis egyik sajátos esetének tekinthetjük. A metalepszis klasszikus retorikából eredő fogalmát először Gérard Genette alkalmazta. Genette metalepszis fogalmát Monika Fludernik a következőképpen foglalja össze: 4
Krasznahorkai erről többek közt 2014. január 8.-án beszélt az Írók Boltjában, a videó elérhető itt: https://www.youtube.com/watch?v=aSk-FmTBMa0
„Genette metalepszis-fogalma a narratíva extradiegetikus és diegetikus, illetőleg a (intra)diegetikus és metadiegetikus szintek közötti egzisztenciális határátlépésként definiált; vagy röviden, a létezők vagy cselekvők átlépése bármely hierarchikusan meghatározott szintről eggyel fentebbire vagy lentebbire (akár köztes szinteket is átugorva).” 5 A metalepszist Genette és értelmezői több féle módon (sokszor talán túlzottan is) is kiterjesztik, de a metaleptikus határátlépés legalapvetőbb este például az, amikor a szerző beavatkozik saját művébe, vagy fordítva, a fikció tör be a valóságba. Genette minden narratív határsértést metalepszisnek nevez. A Háború és háborúban több ilyen határsértéssel, metalepszissel is találkozhatunk, ezek közül kettőt szeretnék kiemelni. Az első a regénybe beágyazott talált kézirat esete. A könyv olvasása közben többször nem tudjuk hirtelen, hogy mit olvasunk, a regényt, vagy a kéziratot, figyelmeztetés nélkül átugrik a narráció az egyik szintről a másikra, ezt Brian McHalle trompe-l’oeil-nak nevezi. McHalle ez alatt a narratív szintek összezavarását, a diegetikus6 és beágyazott szint összemosását érti, olyan módon, hogy azokat az olvasó ne tudjuk egymástól elválasztani. A metalepszis másik előfordulásához ez az alakzat egy kis kiterjesztésre szorul, mert általában ezt egy adott szövegen belül szokták értelmezni. A Háború és háború határai azonban túlnőnek a hagyományos könyvön (nem véletlenül nevezi az író speciális irodalmi projektnek). Bizonyos részei könyvjelzőn, kőtáblán stb. találhatóak. Az ilyen a regényhez nem szorosan kapcsolódó szövegeket Genette a transztextualitás egyik, a paratextualitáshoz sorolja, ezt a fogalmat a következőképpen definiálja: „A második típust az az általában kevésbé explicit és távolságtartóbb kapcsolat alkotja, amely – egy irodalmi mű formálta egységben – a tulajdonképpeni szöveg és aközött áll fenn, amit aligha hívhatunk másként, mint a szöveg paratextusa: cím, 5
Monika Fludernik: Színtérelmozdulás, metalepszis és metaleptikus mód. In.: Bene Adrián, Jablonczay Tímea
(szerk.): Narratívák 6. Budapest, Kijárat, 2007. 83.o. 6
MchHalle Genette narratív szintekre vonatkozó terminusait használja, melyek a következők: elsőszintű, tiszta elbeszélés szintje: diegetikus, beágyazott szöveg szintje: metadiegetikus, vagy hüpodiegetikus, a beágyazáson belüli beágyazás szintje, pedig az extradiegetikus szint.
alcím, belső címek; előszók, utószók, bevezetők, elöljáró beszédek stb.; lapszéli, lapalji, hátsó jegyzetek; mottók; illusztrációk; mellékelt szórólap, címszalag, borító és számos más járulékos jel, sajátkezűleg vagy mások által bejegyezve, melyek a szövegnek egy (változó) környezetet teremtenek, sőt olykor kommentárt is, hivatalosat vagy félhivatalosat, amellyel a puristább és külső erudícióra kevésbé hajló olvasó nem rendelkezik olyan könnyen, mint szeretné, s ahogy azt állítja.”7 Mivel a Háború és háborúban az általam kiemelt metaleptikus határátlépés csak a regény paratextusaival együtt értelmezhető, ezért ezt egyfajta paratextuális metalepsziként értelmezhetjük.
Krasznahorkai már regénye előkészítését is metaleptikus és egyben
paratextuális módon teszi meg azzal, hogy egy levelet „küld” az olvasónak. A levélforma által a szöveg a fikciós és a valós világ közt egyensúlyozik, hiszen a levélnek van címzettje („Kedves, magányos, fáradt, érzékeny olvasó”), van feladója (Magvető kiadó), sőt még egy kérést is intéz az olvasó felé, ugyan is annak ezt a levelet be kell majd csúsztatnia a jövőben megjelenő regénybe, az ott megadott helyre. A következő lépcső a könyvjelző, amin menetrendeket, útvonalakat találunk Schaffhausenbe. Természetesen ekkor még nem tudhatjuk, hogy miért kellene nekünk Schaffhausenbe mennünk, de ez is egy felhívás, hogy a regényben lesz valami, ami miatt nekünk utaznunk lehet, vagy kell. A regény olvasása közben az egyik leg metaleptikusabb elem a többször szereplő warandwar.com linkre való felhívás. Ezt a konkrét linket az 1999-es változat még nem tartalmazta, csak a könyv végén találhatunk rá néhány utalást a következőképpen: „Rákattintott a szövegre, és azt írta fölé, war and war, majd megadta mint file-nevet is, és elmentette, és leellenőrizte, hogy címként valóban rendben működik-e, aztán lenyomta az utolsó gombot, kikapcsolta a készüléket, összecsukta, és óvatosan lerakta az ágyra” (1999-es kiadás, 194.o.) Azonban a 2013-as kiadásban már a szöveg regénybeli begépelésétől fogva több helyen megtalálhatjuk, már nem csak az előzően látottak formájában, hanem egy konkrét linket kapunk, warandwar.com formában. Ha ezt megnyitjuk, a böngészőben, akkor a regény egy újabb paratextusát kapjuk, mely a következő üzenetet közvetíti:
7
Genette, Gérard: Transztextualitás (ford.: Burján Mónika) 83.o.
„Not Found The requested URL / was not found on this server. Additionally, please be informed that this home page service has been called off due to recurring overdue payment. Attempted mail deliveries to Mr. G. Korin have been returned to sender with a note: address unknown. Consequently, all data have been erased from this home page.”8 Ez már a valóságba beírt fikció, vagyis a fentiekben paratextuális metalepszisnek nevezett jelenség egy konkrét esete, mivel egy a regényben szereplő linket nyitunk meg a valóságban, melyből megtudjuk, hogy Korin lapját nem érhetjük el, mert nem fizette a szerver szolgáltatási díját. Végül Háború és háború utolsó ilyen metaleptikus eleméhez a mellékelt könyvjelzőn található információk vezetnek el bennünket. Ezt a szöveget már nem a regényben olvashatjuk, hanem a schaffhauseni múzeum falán, egy emléktábla formájában, melyet Korint akarata szerint készítették és helyezték el a Halle für neue Kunst falán. A táblán a következő felirat áll rajta: „Itt lőtte fejbe magát Korin György, Krasznahorkai László Háború és háború című regényének hőse, aki hiába kereste, nem találta, amit úgy hívott: a Kivezető Út.” Az előbb felsoroltakon kívül még a kisebb-nagyobb valósághoz kapcsolódó, valódi elemek használata (Víg Mihály szerepeltetése stb.) is erősítik a regény metaleptikus voltál, azonban ezek felett elsikkadnánk az előbbiekben felsorolt elemek nélkül. A Háború és háború több öntükröző alakzattal is rendelkezik, ezek közül kettőt emelek ki, az egyikkel pedig kicsit részletesebben foglalkozom. Az egyiket Bombitz Attila és Bényei Tamás is leírja, ez a regény cselekményével és a benne szereplő kézirattal való párhuzam. A gépelés alatt álló kézirat szereplőinek főbb tulajdonságait megtalálhatjuk a regény szeplőiben is stb. A másik öntükröző alakzat, amit érdekesebbnek találok az a VII. fejezetben található mise en abyme, melyet Brueghel művészete alapján érthető meg.
8
http://www.warandwar.com/
Korin a kezdetektől fogva úgy érzi, hogy észre kell vennie valamit New Yorkban, végül a regény végéhez közeledve, egy séta folyamán talál egy könyvet a város építészetéről, majd az egyik kirakatban egy TV képernyőn megpillantja Pieter Brueghel Bábel képét. Innentől számára minden világossá válik, ugyanis Korin „világosan látta, hogy egész New York tele van bábeltornyokkal, atyaúristen, hát, képzelje el, mondta még aznap délután is rendkívül izgatottan, itt mászkált köztük, heteken át itt kódorgott le-föl, és tudta, hogy fel kéne ismernie, de nem ismerte fel, viszont most már érti, szólt ünnepélyesen, most már felfogta, hogy a világ közepét, a világ középpontját, a világnak ezt a legfontosabb, legérzékenyebb, leghatalmasabb fővárosát valaki teleépítette bábeli tornyokkal” (HH.198.o.) Korin feleszmélése által nemcsak New York és Bábel, hanem a regény és a bruegheli művészet között párhuzam áll fenn. Selyem Zsuzsa ezt a lényeg szétszórásában látja. A regény bővelkedik lényegtelennek tűnő leírásokkal, Selyem a csatornafedelek és járdaszegélyek ábrázolását emeli ki. Ezáltal a bruegheli művészet regényben való szerepeltetése a mise en abyme egyik estének vehetjük. A címertanból származó fogalmat elsőként André Gidet használja, „az elbeszélést tükröző belső tükröt”9 jelenti, melyben „az egészet a rész ismétli, vagy megtévesztő módon duplikálja”10. Brian McHalle szerin a mise en abymenek három kritériuma van: „először is, a mise en abyme beékelt vagy beágyazott reprezentáció, amely egy narratív szinttel mélyebben helyezkedik el, mint az elsődleges, diegetikus világ; másodszor, ez a beékelt reprezentáció hasonlít valamire az elsődleges, diegetikus világból (...); és végül harmadszor, ez a „valami”, amire hasonlít, az elsődleges világnak meghatározó és általános része kell hogy legyen, kellőképpen meghatározó és általánosan jellemző ahhoz, hogy szinte azt mondjuk: a beékelt reprezentáció reprodukálja vagy duplikálja az elsődleges reprezentációt mint egészet”11
9
Jablonczay Tímea: Önreflexív alakzatok a narratív diszkurzusban. In.: Bene Adrián, Jablonczay Tímea (szerk.): Narratívák 6. Budapest, Kijárat, 2007. 8.o.
10
Uo. McHall, Brian: Kínai-doboz világok. In.: Bene Adrián, Jablonczay Tímea (szerk.): Narratívák 6. Budapest, Kijárat, 2007. 199.o.
11
Brueghel képe mindhárom kritériumnak megfelel. A kép a szöveg diegetikus szintje alatt helyezkedik el, egy metadiegetikus szinten. A beékelt reprezentáció hasonlít valamire a diegetikus világból, ez a fentebb említett Selyem Zsuzsa által felfedezett hasonlóság. Végül a beékelt reprezentáció duplikálja az elsődlegest, mint egészet. Ez némi kifejtésre szorul. A Háború és háború felépítése legjobban Brueghel Ikarosz bukása című képhez hasonlít. Ikarosz regénybeli megfelelője Korin, ő az, aki (legalábbis az ő szemszögéből nézve), valami nagy tettet hajt végre, az ő repülése a kézirat begépelése, és bukása is egyben, ugyanis a warandwar.com-ról megtudhatjuk, hogy vállalkozása sikertelen. Emellett még analógia áll fent Krasznahorkai és Brueghel elbeszélésmódja között is. Mind a kettejüknél fontos szerepet játszanak a háttérszereplő előtérbe helyezése. Brueghel Ikarosz képén a dolgozó parasztok vannak szem előtt, Krasznahorkai regényében pedig a Korinnal találkozó emberek mesélik el a története. Ezekről úgy, mint Brueghelnél a szántó parasztok világáról, úgy az ő világukról is megtudhatunk valamit, amely a cselekmény fő szálához szorosan nem kötődik, azonban a regény és a valóság egy szintre hozásának kísérletében fontos szerepe van.
Bibliográfia: Bényei Tamás: Honlap In. Keresztury Tibor (szerk.): Krasznahorkai olvasókönyv. Széphalom Könyvműhely, 2002. Bombitz Attila: KÁPRÁZAT.DOC. Munkafájlok Krasznahorkai László: Háború és háború című regényéhez. In.: Tiszatáj. 2000. március Fűzi Izabella, Török Ervin: Nézőpont In.: Bevezetés az epikai szövegek és a narratív film elemzésébe. (elérhető itt: http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mediatar/vir/tankonyv/tartalom.html utoljára megtekintve: 2014. 11. 30.) Genette, Gérard: Metalepszis. Az alakzattól a fikcióig. ( ford.: Z. Varga Zoltán) Pozsony, Kalligram Könyvikiadó, 2006. Genette, Gérard: Transztextualitás. (ford.: Burján Mónika) In.: Helikon, 1996/1-2. http://www.warandwar.com/ (utolsó letöltés: 2014. november 28.) https://www.youtube.com/watch?v=aSk-FmTBMa0 (utolsó letöltés: 2014.11.28.)
Jablonczay Tímea: Önreflexív alakzatok a narratív diszkurzusban. In.: Bene Adrián, Jablonczay Tímea (szerk.): Narratívák 6. Budapest, Kijárat, 2007. Krammer Balázs:A befejezhetetlen szöveg. In.: Jelenkor. 2000. április Krasznahorkai László: Háború és Hábor., Magvető Kiadó, Budapest, 2013. (javított kiadás) Krasznahorkai László: Háború és Háború. Magvető Kiadó, Budapest, 1998.
McHall, Brian: Kínai-doboz világok. In.: Bene Adrián, Jablonczay Tímea (szerk.): Narratívák 6. Budapest, Kijárat, 2007.
Monika Fludernik: Színtérelmozdulás, metalepszis és metaleptikus mód. In.: Bene Adrián, Jablonczay Tímea (szerk.): Narratívák 6. Budapest, Kijárat, 2007.
Selyem Zsuzsa: Valami helyet, a place. In. Selyem Zsuzsa: Valami helyet, a place. Budapest, Jak füzetek – Kijárat, 2001. Szabó Erzsébet: A nézőpont kérdéskörének újabb narratológiai megközelítései: fókuszok, paraméterek és kognícióelméleti hozadékok In.: Szabó Erzsébet, Vecsey Zoltán (szerk): Nézőpont és jelentés, Grimm Kiadó, Szeged, 2010.
