,,Hát nézd mint példaképet ôket mûvészek ôk és emberek, kiket csak hála illet megˆ!

VIII. évfolyam 2. szám

2006. nyár

,,Hát nézd mint példaképet ôket mûvészek ôk és emberek, kiket csak hála illet megˆ! Hans Sachs szavaival köszöntjük az új budapesti Mesterdalnokok színreállítóit

2006. nyár

Tartalom A Mesterdalnokok köszöntése… . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3 Szerelem elsô pillantásra . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4 Wagnerhez föl kell nôni, beszélgetés Kiss B. Attilával . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Zenei kirándulás Pozsonyban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 „Modern” operarendezések Liegèben és a világban . . . . . . . . . . . . . . . . 12 Mosolygó zenetörténelem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 Wagner és a hamis wagnerizmus . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 „Snoblesse oblige”, avagy a kötelezô sznobizmus . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19 Wagner elôadások 2006 nyarán . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 Sümegi Eszter dalestje Gödöllôn . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21 Hogyan ismertem és szerettem meg Wagner mûvészetét . . . . . . . . . . . . 22 A Wagner Társaság kitüntetett tagjai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23 A zenetanulás idegrendszeri háttere (I.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24 Gratulálunk! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27 Zenei zarándoklat Bayreuthba 1902-ben (II.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28 A Nürnbergi mesterdalnokok visszatérô dallamai . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 Képes krónika a pozsonyi kirándulásról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32 (Patay Katalin, Földváry Szabolcs és Király László felvételei) A címlapon MAX BRÜCKNER (1836–1919) A nürnbergi mesterdalnokok II. felvonásának díszletterve. A jeles díszlettervezô Richard Wagner, Cosima és Siegfried Wagner idôszakának színpadkép alkotója. Haláláig szinte minden színpadképet ô tervezett (a Parsifalt Paul von Joukowskyval). Így ezeket a wagneri rendezések ismérveként foghatjuk fel. A címlapkép 1911-bôl származik.

Kiadja a Richard

Wagner Társaság

Fôvédnök: MARTON ÉVA 1148 Budapest, Kerepesi út 76/E. Telefon: 383-0101 • 467-0611 Fax: 383-0101 E-mail: [email protected] Internet: www.wagnertarsasag.hu Szerkesztôbizottság: Dr. Ádám András (mb. fôszerkesztô), Dr. Király László, Pallós Tamás Megjelenik negyedévente, megvásárolható: a Társaság rendezvényein, a Magyar Állami Operaházban ISSN 1587-1525

2006. nyár

,,Szent nap! Most serkenj, kegyes nép, és zengd a virágos rét énekét, mint édes szájú csalogány, oly szép lesz hangod, oly vidám! Az éj nyugatra elmerült, új hajnal fénye felderült és áttörte a napsugár a gyászos felhôk fátyolát.ˆ Sachs köszöntése a saját versével (Die WittenbergischÄ Nachtigall 1523

GEORG BARLÖSIUS

GEORG BARLÖSIUS (1869–1905) német festô és illusztrátor grafikája látható a Mesterdalnokok III. felvonásából vett idézettel. A mûvész naptárdíszítéseivel és neves embereknek alkotott „ex libris”-eivel vált híressé. Munkatársa volt a Bayreuther Blãtter folyóiratnak. Különösen az 1901-ben kiadott A NÜRNBERGI MESTERDALNOKOK illusztrációs kötete kiemelkedô jelentôségû. A rendkívül dekoratív szöveges-képes kódexszerû könyv a budapesti központi Szabó Ervin Könyvtárban is megtekinthetô.

3

2006. nyár

Szerelem elsô pillantásra Ha a kedves olvasónak módja van a Mesterdalnokok nyitányát követô korált meghallgatni e cikk olvasása elôtt, kérjük tegye meg; 3 és fél perc. Ha van ilyen – márpedig mindenki tanúsítja, hogy igenis létezik – nos, ilyen szerelem A nürnbergi mesterdalnokokban Pogner Éva és Stolzingi Walther nyíló szerelme. Elsô találkozásukkor, az elôzô napon (!) Walther bemutatkozásakor még semmit sem tudhatnak meg egymásról, és most a meghitt istentisztelet alatt, a korál éneklése közben, a hívôk között ülô Éva és az oszlop mellett álló lovag között valami csodálatosan finom, szem-arc-mozdulat beszéd indul el. Wagner hihetôvé teszi, hogy lehet egy istentisztelet alatt szépen, tisztán, visszafogottan szerelmet vallani az alatt a pillanatnyi csönd alatt, míg a hívôk a strófa végén újra lélegzetet vehetnek. Igen, lehet pillantással, zárt ajakkal, a tekintet mindent eláruló kérdésével és boldog igenlô válaszával szerelmet esdeni és kapni is. Az opera ezzel a lírai szépségû jelenettel kezdôdik, melyhez a korál és az orgona adják a keretet. A lélegzetvételnyi szünetekben lehetünk mi is a vallomások szem- és fültanúi. Figyeljünk. A wagneri zenekar megint támaszunk lesz, közvetít, „súg”: amit a szem, tekintet és finom gesztusok sem képesek már elmondani, szavak sem hangozhatnak el, hiszen templomban vagyunk, nos, azt elárulja a zene. A pici intermezzók, melyek látszólag a fortéban éneklô kórussal szemben pianóban, vagy mezzofortéban jelentkeznek, ugyanúgy érzelmi történést görgetnek, mint a korál, és éppúgy triumfálnak a korál végére, mint a csodaszép népének. „Ránk áldást adj…el ne hagyj!” Közös végszó! Így alkot a korál, a fenségesen lassú, és tizenhatodokkal dús közbeiktatott szerelmi zene, egy tökéletes orchesztrális és dramaturgiai egységet. A partitúra gyönyörûen kirajzolja a két vonalat, kicsengetve a motívumok változásait a lelki történéseknek megfelelôen. Húzódjunk mi is halkan egy oszlop mögé, és hallgassuk a nyitány utolsó taktusával egyidôben visszafogottan felcsendülô korált. „Elment hozzád, szent János…”

Korál

Intermezzo

Az elsô korál mondat után, midôn Wagner színpadi utasítása szerint „Walther sóvárgó arckifejezéssel kérdôn néz Évára” halkan megszólal a bensôséges szóló cselló kérdô, kérlelô szólama, mely Éva érzelmeit kutatja. Sokszor visszatér még késôbb ez a „megindultság" dallam, motívum. A tizenhatodok a csellón záró akkorddal jelzik, hogy a belsô és külsô sorompók itt még az érzelmek útjában állnak. „Megváltónk a Jordánhoz.”

Korál

4

Intermezzo

2006. nyár

Ludvig Sievert: A nürnbergi mesterdalnokok I. felvonása 1. jelenet

Így éneklik a hívek, majd a közbeiktatott részben élénken az elôzô motívumokat megindultan ismétlik a hidegebb klarinétok, fafúvósok és a kürt hangok. Éva szeretne a kérdezônek válaszolni, rápillant, de gyorsan „szégyenlôsen lesüti a szemét”. Itt a melegebb tizenhatodok árulkodnak az érzelmekrôl. Ez a dallam gyorsan belevegyül a harmadik korál énekbe. „Nekünk is azt hagyta meg…” A négy taktus A-mollban hangzik, s ez megfelel a szövegnek, de megfelel a néma beszédnek is, mert mindkettô az élet bizonytalanságáról, komolyságáról szól. Mi a remény a szép életre? Wagner most így válaszol:

A szenvedély dallama csendül fel a szóló brácsán! Walther vár, sürgetné a lány válaszát, hiszen az ô szívében már megszólalt a szenvedély, ô már biztos érzelmeiben, komolyan döntött. Ezért kétszer is felhangzik a brácsán a szenvedély dallamának kezdô eleme egyre emelkedô erôvel. A szövegkönyvben: „Éva bátortalanul elhárítja Walther nyomatékos kérését”, hiszen végtére is templomban vagyunk, és ô jól nevelt polgárlány. Igen ám, de a lovag úr, akire Éva mégis „újra mély érzéssel pillant" már alig fér a bôrébe! Ezt jelzi a kétszeres szenvedélymotívum erôs akcentusban felhangzó dallama, bizonyos rendi dacosságot jelezve. Ebbe a mély oboa hangba „csúszik" szépséges halkan ismét a korál finom intimitással: „Hosszú útra elmegyünk…” – dass wir durch dein Tauf uns weih’n”

5

2006. nyár A weih’n (=szentel) szónál akaratos, sebes kantilénát énekel a kórus, mely megegyezôen Walther nyugtalanságát tükrözi. Az utolsó akkordnál felidézi az oboa, a fagott és a kürt hangja fölött a megindultság dallamát, hiszen „Walthert révületbe ejtette a leány szépsége; érthetô, hogy „ünnepélyesen fogadkozik…” „Hozzá méltók így legyünk…" és végre felcsendül a szerelem dallama!

„Éva üdvözülten mosolyog (selig lächend )”. De a harmadik intermezzo taktusban nem teljesedik ki egy domináns szept hangzás, (ez esetben C-dúrban kellene), hanem A-mollban végzôdik, ami itt egy szkeptikus sorskérdést jelez. „Egy kérdést!” Az utolsó korál részlet ugyanezt az A-moll hangot ragadja meg, mégis más irányban halad tovább: halkan indul, majd rögvest felhullámzik és fortéban kisugárzó D-dur dominanciával felzeng: „Hitnek atyja – Krisztus papja!” melyre nagy hangzás-ívben elhalkulóan a cselló szólam cikornyás „türelmetlen” dallama válaszol. Mély megindultságot sugall ez, kifejezve Walther érzelmeit, melyeket „ostromló pillantásokkal” el is árul. Mégis Wagner szövegkönyv utasítása szerint összeszedi magát „türelmet parancsolva magára”, hogy az istentisztelet végeztével szót válthasson Évával. Békés fenséggel hangzik fel C-durban a megváltó utolsó két sor: „Ránk áldást adj – Minket el ne hagyj!” A befejezô korál akkord után, midôn a hívôk útjukra térnek, szétszélednek, a vonósok mintegy felujjongva ünnepelnek. Hogy mit? Elárulja a dallam: a megindultság, a szenvedély motívuma nagy örömmel csendül, mivel a fiatalok beszéd nélkül „mit Zeichen und Augenspiel”-lel megértették egymást! A pezsgô orgonahang mintegy mágneses teret képez a hitvilág és az emberek köré. A hegedûk és a fafúvósok szépen, hosszú kivezetéssel megszelídítik a szenvedélyes hangokat, visszavezetve bennünket az életbe. E dinamikai ív híven érzékelteti a lovag belsô feszültségét a sorsdöntô kérdés „egy szó” feltevése elôtt, mely eldönti életét… És, hogy mi a kérdés – csupán ennyi: „Igen, vagy nem, óh vallja be kisasszony, hogy menyasszony-é?” Vajh, mi a válasz? A válasz okosan furcsa… de ez már egy következô történet! Dr. Király László

6

2006. nyár

Wagnerhez föl kell nôni – beszélgetés Kiss B. Atillával – lfredo, Don Alvaro, Radames, Des Grieux, Rodolpho, Cavaradossi, Lohengrin, Walther von Stolzing, Bánk bán, Don José, Steva Buryja, Turiddu… Az iménti felsorolás nem egyszerûen az operairodalom nagy tenorhôseinek listája, hanem egy énekesünk repertoárjának jelentôs szelete, aki napjaink hazai operajátszásának egyik legmeghatározóbb alakja. Kiss B. Atillát amellett, hogy a magyar operaélet kiváló tenorja, már külföldön is jelentôs színpadokon ünneplik. Nem sokkal Berlinbôl való hazatérését követôen, egy Mesterdalnokok próba után beszélgettünk.

Közben Luxemburgban is tanultam ösztöndíjasként. Akadémistaként is kaptam Magyarországról felkéréseket, ezek egyre szaporodtak, s egy pillanatban én már itt éltem, a családom pedig otthon. Ekkor döntöttünk úgy, hogy mindhárman itt telepszünk le. – Verditôl kezdve Puccini és Janac˘ek mûvein át Wagnerig számos szerzô operájában megismerhettünk téged. Melyikük világa áll legközelebb hozzád? – Nagyon szeretem a romantikát, és soha nem tudom letenni a voksomat egyik szerzô mellé sem, mert mindegyikük másért izgalmas. Hasonlóképp gondolkodom a szerepeim– Hogyan lett belôled rôl is. Olyanok, mint ha a énekes? gyermekeim volnának, egy– Hiszem, hogy minden formán szeretem ôket, de embernek küldetése van a mindegyikük másért kedföldön, még akkor is, ha ves. Amikor elkezdek tanulezt nem ismeri fel rögtön. ni egy szerepet, akkor a kiSzámomra ez az éneklés, hívás hajt. Késôbb vagy és úgy érzem, hogy a azért kedvelem, mert sikeGondviselés terelgetett lérül teljesen azonosulni vepésrôl lépésre ebbe az le, vagy azért, mert még irányba. Tanulmányaim nem adta meg magát, és tomegkezdése elôtt is énekelvább kell folytatni a muntem, de nem azzal a szánkát a meghódításáért. dékkal, hogy ebbôl akar– A rengeteg olasz szeKiss B. Atilla jak megélni. Vonzott a rep után nagy váltásnak tûszínpad világa, és a színmûvészeti felvételire való nik Wagner világa, hisz tudjuk, hogy hangilag teljefelkészülés során derült ki, hogy leginkább az éne- sen mást követel az énekesektôl. Jelentett-e számodkes-színészi pálya való nekem. Ekkor még Erdély- ra nehézséget Lohengrin szerepe, illetve Walther, ben éltem, így arra hogy Zeneakadémiára járjak, amire most készülsz? csak a romániai rendszerváltozáskor, 1990-ben – Azt azért nem mondanám, hogy teljesen nyílt elôször reális lehetôség. Ebben az évben fel is mást. Mindig is úgy éreztem, hogy Wagnerhez fel vettek Kolozsvárott, ahol 1996-ban diplomáztam. kell nôni szakmailag, lelkileg, emberileg egyaránt,

A

7

2006. nyár

Mint Turiddu

s nem utolsó sorban hangilag is egy kicsit meg kell izmosodni. Úgy érzem, Wagner zenéjében minden benne van, ami elôdei és kortársai zenei világából leülepedett. Ahhoz, hogy valaki méltó módon szólaltassa meg, nagyon sok „zenén túli” ismeretre is szükség van. Én magam a legnagyobb alázattal közelítek minden egyes hangjához. Az egyik legnagyobb kihívás itt Budapesten a wagneri hangszerelés. Az Operaház adottságai folytán nem vagyunk olyan szerencsés helyzetben, mint a bayreuth-i énekesek, ott ugyanis a zenekar a színpad alá van süllyesztve. Itthon az énekes állandó késztetést érez, hogy áténekelje a zenekari árokból feltörô hangfüggönyt, s ebbôl származik, hogy a hang túlságosan megizmosodik, és ekkor már nincs visszaút a „karcsúbb” olasz szerepekhez.

8

– Életed elsô Wagner szerepe Lohengrin volt, abban az Erkel színházi elôadásban, ami jelentôsen megosztotta a magyar közönséget. Neked, mint fôszereplônek, mi a véleményed errôl a produkcióról, illetve a manapság divatos rendezôi stílusokról? – Szkeptikusan fogadtam Katharina Wagner Lohengrinrôl alkotott elképzelését. Biztos, hogy szükség van most erre Budapesten, gondoltam ekkor. Attól a pillanattól fogva azonban, hogy elfogadtam a koncepciót, hittem a dologban és mind a mai napig úgy érzem, hogy jó elôadás született. A mûalkotások, s így az operák is, mindig üzenethordozók, a szerzô transzcendens szférákból jövô üzenetét közvetítik. Ennek a transzcendens üzenetnek a leképezôdött formája a mû. Az a véleményem, hogy egy rendezônek joga van ehhez a formához hozzányúlni addig a határig, míg a benne rejlô üzenetet nem csorbítja. Úgy érzem, hogy Katharina Wagner ezt a határt nem lépte át azzal, hogy a Lohengrint kiemelte abból a történelmi korból, melybe Richard Wagner helyezte, pusztán azt a „csúszó felületet” változtatta meg, melyen az üzenet eljut a nézôhöz. – Amíg nem kezdôdtek el a próbák, gondolom te is egy középkori mesének ismerted Lohengrin mítoszát, s így kialakulhattak elképzeléseid a szereprôl. Nem okozott nehézséget, hogy a színpadon egészen más történt, mást kellett csinálnod? – Szeretem, ha a rendezô nemcsak egy alapötlet szolgálatába akarja állítani a mûvet, hanem egy alaposan átgondolt történetbe helyezi a figurákat, s ezáltal hôsömnek megvan az élete, fejlôdése. Megidézhetô, s ezáltal eljátszható. Katharina Wagner ezt tökéletesen megoldotta, és a színpadon ugyan tényleg más történt, de ez csak az a forma, amihez – mint említettem – rendezôként hozzányúlhatott, mert a darab mondanivalója nem sérült. Nehézséget pedig egyáltalán nem jelentett, mert szinte egy idôben ismertem meg a koncepciót, és kezdtem el tanulni a szerepet. Számomra kifejezetten jó, ha az éneklés mellett színé-

2006. nyár szi feladatom is van, és Katharina Wagner bôven teremtett olyan drámai helyzeteket, melyekben a játékra is kínálkozott lehetôség. A színészi feladat és a játék lehetôsége eltereli a figyelmet arról, hogy az énekes belekapaszkodik a padlóba szúrt kardjába, és arra koncentrál, hogy mikor jönnek a zeneileg nehéz részek. És azt is el kell mondanom Katharina Wagner védelmében, hogy ez az elôadás szinte hagyományosnak számít azokhoz képest, melyeket manapság külföldön látni, s amilyen Parasztbecsület elôadásban nekem is alkalmam volt nemrég Berlinben, a Deutsche Operben fellépni. – Milyen érzés volt ilyen fiatalon fôszereplôként részt venni a magyar opera- és filmtörténet „elsô közös alkotásában", Káel Csaba Bánk bán filmjében? – Szerencsésnek mondhatom magam, hogy számomra megadatott ez a lehetôség, mert ma Magyarországon és világviszonylatban is egyre kevesebb pénz jut a kultúrára, s azon belül az operára. Nagyon kevés felvétel készül, pedig fontos lenne, hogy az utókornak fennmaradjanak a ma élô mûvészek is. Ilyen körülmények között különösen nagy ajándéknak érzem, hogy filmen is eljátszhattam Bánkot. Jó volt kipróbálni a filmes munkát. Sok mindenben más, mint a színpad, hiszen nem kronologikusan vettük fel a mûvet, minden jelenetet többször, több kameraállásból rögzítettünk. Meg kellett tanulnom, hogyan hozzam

Mint Bánk bán, Marton Évával

Lohengrin

magam egy adott emocionális állapotba akkor is, ha ennek létrehozásához nincs elég idô. – Milyen terveid vannak a jövôre nézve? – Júniusban Bilbaóban lépek fel Radamesként az Aidában, 2007 februárjában a budapesti premieren éneklem az André Chénier címszerepét, majd Tokióban a Nyugat lányában énekelek. Terveim, szerepálmaim nincsenek, az egyes feladatok általában megtalálnak anélkül, hogy nagyon sürgetném ôket. Azt gondolom, hogy dolgozni kell és alázattal várni a felkéréseket. Hiába szeretnék egy szerepet elénekelni, ha nem kérnek föl rá. Hála Istennek érkeznek fölkérések, új Wagner szerepeket is ajánlottak már, de errôl nem szeretnék egyelôre többet mondani. Mûvészi munkádhoz sok sikert és örömet kívánunk. Vajai Balázs

9

2006. nyár

Zenei kirándulás Pozsonyban

M

i, „Wagner Társaságiak” április ele- pasztalatom szerint – elsöprô siker volt a magyar jén ismét egy jót, tartalmasat kirán- wagneriánusok körében, s persze nálam is! Köszönhetjük ezt Pallós Tamás korábban tartott dultunk 2 busszal, 2 napig! A programunk tartalmazta Wag- kiváló Ruszalka ismertetésének is, amellyel mindanyner 28 évvel fiatalabb kortársa, An- nyiunkat felkészített az ismeretlen mû befogadására. Az elôadást Jaroslav Kyzlink vezényelte, Ruszaltonín Dvor˘ák Ruszalka c. operájának a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban való megtekintését, to- kát Íva Jenisová, a herceget Jozef Kundlák, az idevábbá ismerkedést Pozsony látnivalóival, majd az gen hercegnôt Jolana Fogas˘ová, a vízimanót Martin áradó Duna és Morva ölelésében található dévényi Malachovsky´, a boszorkányt Denisa Hamarová énevár megközelítését és megmászását, végül hazafelé kelte. A pozsonyiak kiegyenlítetten magas színvonalú jövetben Richter János gyôri emlékhelyeinek megláteljesítményt nyújtogatását. Mindehtottak. A színpadkép hez hozzátartozott (díszlet és kosztûm) a 100 fôbôl álló viaz elsô felvonásbeli dám társaság, a mesevilágtól fokozanagyszerû idô tosan jutott el a si(amit nem tudott vár valóságig, azaz elrontani a Dévény a harmadik felvovárában váratlanásbeli „szeméttelenul nyakunkba pig". Így jól követte zúduló zápor sem) Ruszalka szomorú és nem utolsó sortörténetét, aki saját ban, a társaság sellôvilágából az tagjaiból verbuváemberek világába lódott szervezôk vágyott, de ott ide(Király Éva, Csorgen maradt, és – néba Géza, Molnár maságra kárhoztatEszter) és idegenva – legszebb érzévezetôk (Patai KaA Nemzeti Színház Pozsonyban sei rejtve maradtak. talin, Udvardi Lakos Endre, Tôry Vár- és városnézés Klára) önzetlen munkája. Az összefoglaló bevezetés után nézzük a részleteket. Az operaelôadás mellett módunk volt ismerkedni Pozsony és környéke tárgyi és történelmi nevezetesRuszalka ségeivel, a helybéli idegenvezetôk idônként „furcsa" Szerencsés véletlen volt, hogy szinte napra 105 szemléletét tükrözô vezetésében. Ismeretes, hogy Bécshez való közelsége miatt Poévvel az 1901. március 31-i bemutató után nézhetzsony lett a Mohács utáni Magyarország fôvárosa tük meg a Ruszalka elôadását 2006. április 1-jén. Az operát Budapesten évtizedek óta nem tûzték 1531 és 1784 között, illetve koronázó városa 1563mûsorra, így ismeretlen a magyar operabarátok 1835-ig, de itt zajlottak a magyar rendek országgyûszámára. Egyedül Ruszalka gyönyörû elsô felvo- lései is, köztük a legnevezetesebbek, a reformkoriak. A gótikus stílusú Szent Márton-székesegyház, násbeli áriáját ismerjük a rádióból, világhírû énekesnôk kiválóbbnál kiválóbb tolmácsolásában. Ta- mint a tornyán látható három mázsás aranyozott lán ezért volt ennek az áriának az interpretálása az korona is mutatja, volt a Habsburg családból szárelôadás egyetlen csalódása. Mert a Ruszalka – ta- mazó 11 király és 8 királyné megkoronázásának

10

2006. nyár szószékkel. Megható érzés színhelye. A dómban táblára volt Dohnányi és Bartók vésték a megkoronázottak gimnáziuma elôtt megállneveit, de alatta megtalálhatnunk. juk Pázmány Péter és Pálffy Bejutottunk a ma repreMiklós síremlékét is. zentációs célokat szolgáló Nagyon tetszett, hogy a Prímás-palotába, amelyet koronázási menet útvonalát Batthyány hercegprímás kockakövekbe helyezett sárépíttetett 1778-81 között, ahol garéz korona jelezte. Ezt köszebbnél szebb bútorokkal vetve sétáltuk be Pozsony óváberendezett termekben sétálrosát a dóm kapujától elintunk, közben megcsodáltuk dulva. Hangulatos utcákban, Héro és Leander szerelméterekben, épületekben gyönek tragikus történetét az nyörködtünk. Végiggondolni 1630-ban Angliában készíis lehetetlen történelmünk tett gobelineken. Sajnos a nagyjainak névsorát, akiknek palota másik fô nevezetessélába nyomán jártunk! ge, a Tükörterem zárva maLáttuk az országgyûlések radt elôttünk. épületét a Mihály-kapu utcáA pozsonyi és a dévényi ban, barokk polgárházakat, várak meglátogatása szintén melyeket gótikus alapokra nagyszerû mozzanata volt építettek, ismert magyar utazásunknak. A várak imarisztokrata családok (Pálffy, pozáns méretei, a falaikról Illésházy, Esterházy, Appoélvezhetô csodálatos kilátás nyi) palotáit, az óvárosháza A Szent Márton templomban koronázott magyar királyok az áradó folyókra, közeli és XIV. századi gótikus épületét (Jakab bíró háza) a ferencesek templomát, amely távoli tájakra nagy élmény volt! Mint ahogy nagy élmény volt az egész kirándulás. magába rejtette a gótikus csipkézetû Szent János Janzsó Anna kápolnát, a Szent Szalvator templomot a Donner

Pozsony Anno...

11

2006. nyár

„Modern” operarendezések Liegèben és a világban a valaki megnézi a www.richard-wagnerwerkstatt.com címet (társaságunk honlapjáról is elérhetô), meglepô felfedezésre jut: az Európában rendezett Wagner-elôadások szinte valamennyije szakít a „hagyományos” felfogással, és stilizált, átköltött, néha egészen „vad” kosztümök és díszletek között jelenik meg. A honlapon csak a fényképeket látjuk, de „élôben” is tapasztalhatjuk: az egyes „modern” elôadások többnyire nem csak a külsôségekben, de a színpadra állítás egyéb eszközeivel is egy új gondolkodásmód és világfelfogás megtestesítôi. Társaságunk rendezvényein és Hírmondó újságjában is gyakran foglalkozunk ezzel a kérdéssel, sok-sok élô elôadás élménye alapján: vajon mi van, mi lehet e jelenség mögött? Talán egyszerûen csak a rendezôk „önmegvalósítási” szándéka? Hogy a rendezô, ahelyett hogy az operaszerzô eredeti mondanivalóját, érzéseit, világfelfogását próbálná megérteni, és fôleg szolgálni, interpretálni – a darabbal való foglalkozás során támadt saját gondolatait, érzéseit, és saját világlátását kívánja kifejezni, akár a szerzô eredeti szándéka ellenére is? Néha úgy érezzük: bizonyos leegyszerûsítés, divat, olcsó hatásvadászat és felszínesség (is) van a dolog mögött. Tipikus példája ennek, amikor a hatalom és az elnyomás ábrázolására a szereplôket SS-egyenruhába (érdekes módon: soha nem más hatalmi gépezet egyenruhájába!) öltöztetik. Ez az ötlet az elmúlt évtizedekben „végigsöpört” egész Európa színházi világában. Talán csak arról van szó, hogy a rendezô azt gondolja,

H

hogy a darab a „klasszikus” változatában nem lesz elég korszerû ? Véleményem szerint, jó szerzô darabjának jó elôadása, bármely korszakról, akár több ezer éves történelmi távlatról van is szó, képes arra hogy „üzenjen a mának”: ez a színpad örök hatásmechanizmusa. Az aktualizálásnak nem a kosztümökben és a díszletekben kell megvalósulnia – hanem a nézô lelkében. Miért nem hagyja a rendezô, hogy a hatalmat örök emberi problémaként éljem át, és miért erôlteti, hogy pont a fasizmusra asszociáljak? A probléma hasonló a szerelem ábrázolásában is. Az Operaház jelenlegi szezonjában is láthatjuk, hogy a Don Giovanni híres jelenetében, Don Giovanni estélyén a szereplôk a menüett hangjaira félre nem érhetô erôteljes szeretkezési rángatózást és „különbözô testrészek találkozását” imitálják, légtornászok (szerintem teljesen szükségtelen, sôt zavaró) mutatványaival kísérten. Talán egyes rendezôk már forgatják is a fejükben, hogy legközelebb valódi, meztelen pornográfiát állítsanak az operaszínpadra? Az ember nem tudja eldönteni: ezek a rendezôk, akik még a Trisztán éteri zenéjére is a szeretkezés fizikai megvalósulását merik színpadra állítani, valóban nem tudják, nem érzik, micsoda hihetetlen különbség van a szerelem megmagyarázhatatlan, titokzatos, földöntúli érzése és a testi egyesülés „kukkolóknak való” nyers, az állatétól nem sokban különbözô technikai megvalósítása között? (amelyet a szeretkezésnek egy durvább szó-változatával lehetne igazán kifejezni)? A vulgarizálás tipikus példája, amikor a választékos, gazdag szókincs helyett valaki a mondandóját

Tannhäuser Liegèben

12

2006. nyár egyszerû, mondhatni get így az élet és a primitív stílusban adja halál, a természet elô, - újabban trágár kikörforgása (pl. az fejezésekkel is tarkítva évszakok váltakovagy agyontûzdelve. zása) és a pogány (Ennek megtapasztalávallások szertarsához elegendô kinyitni tásai dimenziójáa televíziót!) ba helyezi. Ebben az esetben e Mindezt a jelenség tudatos elôállírendezô a nyílt tói még véletlenül sem töszínen meztelerekszenek arra, hogy nül flangáló terközönségüket „felemelhes nôk látvájék”, a mûveltség boldonyával kívánja gító és fennkölt világába kifejezni. (Ehhez vezessék be. Vagyis ôk, a szerintem jobb Tannhäuser Liegèben szolgáltatók szállnak le lenne terhes szüaz alacsony ízlés, az igénytelenség világába. Ezek sze- zek szerepeltetése, de ennek megjelenítését a rendezô rint a manipulálható „tömegember” a „célcsoport”, és a egyelôre még nem találta ki.) A Vénusz-barlangban a „hagyományos értékek” negligálása a felvállalt stratégi- háttérben az átvilágított, élettôl lüktetô magzat filmfelai cél? Egyesek az operát is így akarják „közelebb hoz- vételét látjuk, a darab zárójelenetében pedig Szûz Máni” a tömegekhez? Ez már elég nehezen elképzelhetô cél, riát: a rendezô ôt tekinti e darabban a nôi fôszereplô– minden bizonnyal valami másról van szó. nek (ez a szimbólum többször is megjelenik). A megválaszolatlan kérdések sorában akár arra is Ami pedig a lovag-bohócok és a zarándok-bohócok gyanakodhatunk: egyes esetekben talán a rendezôi megjelenítését illeti, ennek megmagyarázására a rendeaberráció és extravagancia megnyilvánulásáról van szó. zô (illetve a cikket író dramaturg) érdekes okfejtésbe Mindez akkor vetôdött fel bennem, amikor kezem- kezd: igaz ugyan, hogy a zarándoklat az egyén önmabe került a belga Richard Wagner Társaság francia gával való megbékélését, a bûnök tisztára mosásának nyelvû folyóirata, mely részletes ismertetést és elemzést (az egyház által sugallt) lehetôségét is jelenti, de az egész tartalmaz a 2004/2005-ös évadban Liège-ben bemuta- jelenség hátterében ott munkál a profit: a középkorban tott Tannhäuser-elôadásról. Itt a Vénusz-jelenetben a földesurak, nemes urak nem mentek el személyesen a anyaszült meztelen, ráadásul terhes(!) nôk népes cso- bûnbánó zarándoklatra, hanem megfizették annak portját látjuk a színen. A bevonulási jelenetben és má- szolgálatait, aki ezt megtette – helyettük. Így például, aki sutt is, a nemes urak, lovagok: bohócra maszkírozva Lübeckbôl elment Jeruzsálembe, annak 60-100 márkát jelennek meg; hasonlóképpen a zarándokok kara is. fizettek, ha pap ment el helyettük, 130-at. Római utat Az ezt színpadra állító rendezôi koncepcióról elég bô már 10-30 márkából „meg lehetett úszni”, ha a zaránkifejtést kapunk az újságban, így a továbbiakban e cikk dok végig mezítláb gyalogolt, 10 márka „felárat” kérhegondolatait, magyarázatait tekintem kiinduló pontnak. tett. A zarándok-utakat koldusok és fosztogatók is kísérA cikk, igen logikusan, a földi és az égi szerelem – ték. Mindez valóban érdekes, és valószínûleg többünkvagyis a kéjes-érzéki testi szerelem és az éteri tisztaságú, nek új információt jelent. De hogy’ jönnek ide a bohóa halálig tartó, abban feloldódó spirituális szerelem – di- cok? chotómiájára épít, és ebbôl vezeti le a világ örökös körforA bohócok – a rendezô felfogása szerint – áldozagását: az éppen-adott „földi normáktól" való eltávolodás, tok; e darabban a „megváltás-cirkuszt”, a kiszolgáltaa bûn, a megváltás dimenziójában. A megváltás, az önfel- tottságot, az önként vállalt áldozatot, vagyis a bohóc-lét áldozás hozhatja helyre a megbillent egyensúlyt, ehhez nevetségességének felvállalását fejezik ki. A rendezô a szükséges a bûnbak, az áldozati bárány, melynek ártatlan bohóc-szereppel kívánja kifejezni a társadalomból kivére az újjászületés kiindulópontja. Az áldozat-eszmeisé- zárt, stigmatizált személyek, sôt az áldozati állatok sze-

13

2006. nyár repét – azokét, akiknek személyes áldozatvállalása teszi lehetôvé a kiengesztelôdést – sôt, azt, hogy ismét követhessünk el bûnöket. Vagyis a bohóc a bûn, a megbánás, és a folyamatos, állandó újrakezdés szimbóluma, közvetítô személy a szent és a profán dolgok között. Lássuk be, a bohóc láttán nem feltétlenül ez a gondolatmenet „ugrik be” számunkra elsôként. Ezt a felfogást lehet követni, lehet elfogadni (mint ahogy lehet elvetni is) – de hogy Wagner operáját használni e nézet kifejezésére? A 48 éves belga rendezô, Jan Fabre eddig saját darabjaiban (színdarabok és koreográfiák) fejezte ki nézeteit, gondolatait a világról. Életútjának leírása szerint a Tannhäuser az elsô kalandja az operarendezésben. Ha az opera nem lenne ilyen költséges, nem „fogna be” kénytelen-kelletlen oly sok nagy felkészültségû mûvészt és szakembert, egy monstre apparátust a mindenkor-éppen-adott rendezôi koncepció szolgálatába – talán még meg is bocsájthatnánk a rendezô „kilengéseit". De hát az operaházak látogatóinak döntô többsége számára az opera: egyféle „szakralitás”, így az adott opera nem egyszerûen tantörténet, nyersanyag a rendezô vízióinak, absztrakt gondolatainak kifejezéséhez, hanem idôtálló, mondhatjuk „örök értékek” közvetítôje. Vagy fogadjuk el, hogy a „hagyományos” operalátogatók (akiknek legalábbis ezideig szóltak az elôadások) elvárásai ma már nem fontosak? Az operaházaknak új közönségnek, új értékrendet kell közvetíteniük? A kérdés messzire vezet – térjünk vissza még egy kicsit a Tannhäuserhez. Az embernek az az érzése, hogy a rendezô nem is tételezi fel (legalábbis nem szól róla), hogy valaki nem üzletbôl megy zarándoknak, és mikor áldozatot hoz másokért, azt nem bohóc-szerepben, alávetettként éli meg, hanem valami magasabb rendû, magasztosabb szellemiség szolgálatában. Hogy a földi világ pragmatikus gondolkodásmódja fölé tud nôni egy mély meggyôzôdésre épülô hit. Nehéz elhessegetni a gondolatot: itt talán nem is csak demisztifikációról van szó – hanem a hit, a „hagyományos értékek” relativizációjáról. A rendezôi felfogás generalizálja a bûn fogalmat, relativizálja a megváltást, és figyelmen kívül hagyja a hit létezését. A cikk szerzôje az elôadás bemutatása-elemzése során oldalakon keresztül ír az önfeláldozásról, bûnbakszereprôl, megváltásról és kiengesztelésrôl – mint a tár-

14

sadalmi örök-ciklikus öntisztulás jelenségérôl, de nem szól a minden társadalmi-gazdasági érdektôl elvonatkoztatható hit gyógyító-világmegváltó erejérôl, arról hogy esetleg létezhet ez is. (Szerényen és zárójelben jegyzem meg: meglátásom szerint Wagner „eredeti” mûve sokkal inkább errôl szól.) Amennyiben a rendezôi koncepciót jól értelmeztük – nos akkor ez az elôadás valóban „modern”, mert kifejezi a társadalomban egyre inkább eluralkodó jelenséget, melynek bôvebb kifejtésétôl – bocsássa meg nekem az olvasó – most eltekintek. E felfogás lényege, sugallata a legtömörebben és legegyszerûbben talán úgy fogalmazható meg, miszerint „nincs Isten, nincs haza”. Vagyis a társadalom (értsd: világgazdaság) összetartó ereje nem valami absztrakt fogalom, mely belülrôl, a lélek legmélyérôl építkezik – hanem a személyes érdek, önmegvalósítás (a pozícióban lévôk számára), és ehhez való alkalmazkodás (a tömegek részérôl). A problémát abban látom, hogy Wagner nem ezt a „modernséget" akarta kifejezni, darabjai alapvetôen nem ilyen irányban kívánnak azonosulást és sugallnak tanulságokat számunkra. A Tannhäuserbôl egyelôre nem olvasható ki sem a bohócok lázadásra sem a tömegszórakoztatásra való biztatása (az elôbbi a kommunizmus ajánlott receptje volt, „korszerû megoldásnak”, az utóbbi számít). Akárhogy is vesszük, a Tannhäusernek Richard Wagner a szerzôje, Ha szerzôségét elismerjük és felvállaljuk, akkor személyétôl, szellemiségétôl nem lehet elvonatkoztatni. (Ha ezt tennénk, az már „ellen-Wagner”-darab lenne.) A Liège-i elôadás élesen felveti a kérdést: amíg az eredeti zenét (egyelôre) nem írják át, addig a rendezô bármit belemagyarázhat a darabba? Hol van a határ, ameddig a rendezô elmehet: – a szerzô és mûvének szolgálata, interpretációja helyett mikor beszélhetünk már annak megtagadásáról, az eredeti mû megerôszakolásáról, mondandójának kifordításáról? Meddig engedhetô meg, hova vezet mindez? A Tannhäuser-elôadástól talán túlságosan is messze jutottunk. Mindenesetre, kíváncsi vagyok, hogy az itt felvetett „bohóc-problematika” megoldására, illetve ennek kifejezésére találnak-e a „korszerûen gondolkodók” újabb Wagner-darabokat, illetve „haladó" gondolataik próféciálására milyen újabb rendezések zúdulnak még ránk ? Udvardi-Lakos Endre

2006. nyár

Mosolygó zenetörténelem Tavaszi számunkban érdekes sorokat olvashattunk Wilhelmine Schröder–Devrientrôl. Ez a történet se érdektelen…

Gyûlölet A múlt század húszas és harmincas éveinek egyik legnagyobb mûvésze volt Wilhelmine Schröder-Devrient. Drámai színésznô volt a javából, alakításai – elsôsorban a Fidelio – tudjuk, rendkívüli hatással voltak Wagner Richardra is. Wilhelmine Schröder-Devrient Párizsban is vendégszerepelt s ott is oly rendkívüli sikerrel, hogy a párizsiak elkényeztetett primadonnájában, Malibranban, engesztelhetetlen, halálos gyûlölet támadt ellene. Ez a gyûlölet valósággal megzavarta a párizsi énekesnô lelki egyensúlyát, s olyan cselekedetre ragadta ôt, amely nem sokban különbözik a gyilkosságtól. Otellot játszották, Malibran volt Otello. Schröder Devrient Deszdémona. A dalmû végén Otello megragadja Deszdémona holttestét és – rendezôi utasítás szerint – a színpad elôterébe viszi. Ott öli meg magát, gyûlölt s imádott hitvesének holtteste fölött. A függöny legördül.

Malibran a rendezôi utasítás szerint cselekedett. De Deszdémona holttestét úgy helyezte el a rivalda lámpasora elôtt, hogy a hirtelen legördülô függöny egészen bizonyosan összeroncsolta volna Wilhelmine Schröder-Devrient arcát, sôt talán meg is ölte volna a nagy német drámai énekesnôt. Szerencsére a függönykezelô gépésznek helyén volt a szeme és a szíve; észrevette, mi készül, nem engedte le a függönyt mindaddig, amíg a halott Deszdémona nem változtatta meg megfelelôen helyzetét s nem helyezte biztonságba a tulajdon fejét. Ezt a színpadi rögtönzést természetesen a közönség is észrevette. Okát nem tudta, tehát jót nevetett, amikor látta, hogy a halott felemeli fejét és körülnéz. A lapok azt írták: a halott Deszdémona meg akart bizonyosodni arról, hogy Otello követi-e ôt a halálba…

…és csipkedjük tovább a tenoristákat?

Tenorista, ó! 1. Nem minden énekes mûvelt zenész, de mûveletlen sem. Nem szabad általánosítani. Egy magyar Wagner-énekesrôl a rossz nyelvek azt terjesztették, hogy – bár húsz éven át énekelte Siegmund szerepét – nem tudja, mi történik A Walkür h a rmadik felvonásában. Siegmund ugyanis a második felvonás végén elesik a harcban, kileheli lelkét és hazamegy vacsorázni. Arról, hogy a harmadik felvonásban mi történik, csak hallomásból értesülhetne, de ô nem kíváncsi természetû. Így annak a darabnak a harmadik felvonása, amelynek ô a hôse, számára örök titok marad. 2. Egy bécsi tenoristáról jegyezte fel S˘lezák, hogy Gluck Armidá-jának egyik elôadásán bemutatták neki a szerzôt, Gluck-ot. 1905-ben. Rinaldo áriája után ugyanis egy hosszú, fehér szakállas úriember jelent meg a színpadon. – Kedves barátom – mondta a tenoristának a rendezô – engedje meg, hogy bemutassam önnek Gluck urat, a szerzôt. – El vagyok ragadtatva öntôl, mûvész úr – jelentet-

te ki Gluck lovag. – Ilyen remek Rinaldot még nem is hallottam… El is dicsekedett a dícsérettel a tenorista a kávéházban, ahol aztán közölték vele, hogy Glucknak nem volt szakálla, viszont már 1787-ben megdicsôült. 3. A Bajazzók egyik elôadásán Leoncavallo jelent meg a Hofoper színpadán. Az Armida Rinaldoja most Caniot énekelte, még pedig oly kitûnôen, hogy Leoncavallo, aki csak átutazott Bécsen és rangrejtve hallgatta végig az elôadást, közölni akarta vele megelégedését. Felment tehát a színpadra, elébe állt, megölelte és olasz nyelven elhalmozta dícsérô jelzôkkel. – Kicsoda maga tulajdonképpen? – kérdezte a tenorista gyanakodva. Leoncavallo nagyot nézett. – Én? A Bajazzók szerzôje vagyok. Leoncavallo. – Járassa mással a bolondját! – szólt rá szigorúan a magas cé lovagja. – Kikérem magamnak, hogy vicceljen velem egy ilyen alak, aki Isten tudja, hány száz éve halott… Ezzel faképnél hagyta a zeneszerzôt és sértôdötten távozott az öltözôbe. Fodor Gyula gyüjtése

15

2006. nyár

Wagner és a hamis wagnerizmus

S

okat vitatkoztak már a wagneri operák aki azt mondja, hogy „az az ember, aki húsz szóval hosszadalmasságáról és annak a szükségé- mond el olyan dolgot, amit tízzel is el lehetne mondani, rôl, hogy megrövidítsék ôket: ezt a mûveletet minden gaztettre képes”. színházi nyelven „húzás”-nak nevezik és abból áll, hogy De ki meri mondani, hogy Wagner kevesebb idô alatt is egyes részeket kihagynak a partitúrából. Erre a problémá- elmondhatta volna mindazt, amit A nürnbergi mesterdalra csak egyetlen válasz adható. Egy mûalkotásnak megvan nokokban elmond? Ha valaki órával a kezében megállapíta maga mérete, megvannak az arányai, amelyeket nem le- ja, hogy A nürnbergi mesterdalnokok négy óráig tart és a het megváltoztatni. A mûvészi szépség kapcsolatokból, el- Bajazzók csak másfél óráig, evvel nem mutatta ki, hogy a lentétekbôl és vonatkozásokból tevôdik össze. Nem lehet Mesterdalnokok hosszadalmasabb a Bajazzóknál, mert az Rafael egy képét ezer részre órával mért idônek semmi köze osztani és azután a részeket sincs a mûvészi idômértékhez. egyenként vizsgálat alá venni. Ellenkezôleg, ha egy négyóA dantei Purgatórium „orienrás elôadás keretein belül egy tal zaffiro”-jának (keleti zafirköltônek sikerül az egész világot jának) nem volna meg az a küábrázolnia, csodálatos módon lönös és felejthetetlen tündökrövid volt, sportnyelven: gyorsalése az elôzô pokolbeli rész kosági rekordot állított fel és mûve mor színei nélkül: Siegfried és lényegileg rövidebb lesz annál, Brünnhilda jelenetének apolamely csak negyedóráig tart, de lói ragyogása az Istenek alkonem mond semmit. nya prológusában nem volna De lehetetlen meg nem állni teljes a Nornák jelenete nélkül, egy percre ennél a csodálatos akik a tragédia elején a végzet mûnél, amikor találkozunk vele. gyászos fonalát fonják. Mindenekelôtt a MesterdalAz ember azért találta fel a nokokat nem lehet úgy szemlélmûvészetet, mert nincs veszteni, mint egy Dürer-metszetet; getni való ideje: jól tudja, nem az archaizmus a legfontohogy percei meg vannak sabb vonása, hanem a heroizszámlálva és, hogy mégis mus. Nem egy elmúlt világ után megismerhesse a világot, vágyakozik benne szerzôje, össze kell foglalnia olyan képnem a festôi ruhák vonzzák, ben, amelynek kicsinysége mint Uhlandot balladáiban, arányos az életével. Ugyanenvagy más költôket, akiknek mûnek a sietségnek tulajdoníthaveiben a szavak színes ködén át tó az is, hogy a természetben a látjuk az ôrgróf lányát, amint a változatos tájat keresi és metoronyból integet szôke lovagjáLosonczy György nekül az egyhangútól. nak. Ha az ember ezer évig élne, valószínûleg hat hónapNem „életkép” ez, hanem az élet hatalmas, tökéletes ra a sivatagba menne nyaralni, hat hónapra a tenger és hiánytalan ábrázolása. Ez a mû, amely cipészek és pémellé, azután a hegyekbe és így tovább. Tekintve azon- kek körében játszódik le, a legjobban bizonyítja, hogy a ban, hogy ideje nagyon korlátozott, a lehetô legnagyobb wagneri heroizmus lényege nem a keménypapírból kémennyiségû képet kell a legkisebb térre összegyûjtenie, szült pajzsokban, nem az operai raktárak ócskavasában hogy egyidejûleg szemlélhesse ôket. rejlik, hanem az érzésekben és az ideálokban. Ha ezeket a megfontolásokat az élettan terérôl a mûHabár a Wagnerrôl szóló irodalom, a napoleoni biblivészetére visszük át, az következik belôlük, hogy a tömör- ográfia után, talán a leggazdagabbnak mondható, még sinség a mûvészet alaptörvénye. Igaza van Carduccinak, csen olyan mû, amely kimutatná, hogy a wagneri színpad-

16

2006. nyár nak, amely a legnagyobb a görög aranyoz be – a természet egy tragédiák és Shakespeare mûvei népünnepély vidám keretében, a mellett, lényege a hôsiesség. mindenséget átölelô szeretet a A wagneri hôs nem azért Reformáció kórusában. nagy, mert átmegy a tûzön és leAz idô mindig lelkiállapotunk gyôzi az óriás szörnyeket: minszerint múlik gyorsan vagy lasden bábszínházi hôs megteszi san. Romeonak öt-hat óra ugyanezt. Hanem azért nagy, gyorsabban múlik el igen kényelmert benne valósul meg és fejemetlen helyzetben a kötéllétrán, zôdik ki minden nagy emberi mint egyetlen perc a vádlottnak, ideál. aki az ítéletet várja: ha LeoncaAmikor a wagneri hôs leteszi vallo Bajazzók-ját hallgatom mitológikus mezét, leemeli sisaknagy kínlódás közben, akkor ez ját és sarokba támasztja lándzsáa mû, amely egy óráig tart, ját, hogy húsz évszázaddal kéhosszabb lesz nekem Anürnbersôbb, mint nürnbergi foltozó gi mesterdalnokoknál, amelyért varga jelenjen meg elôttünk, röglelkesedem. tön felismerjük. Az öltözéke nem Igazságtalanság volna megérdekel bennünket. csonkítani ezt az operát azoknak A hagyományokhoz ragasza kedvéért, akik nem értik (és kodók szörnyû lármát csaptak, akik túl hosszúnak találnák akamikor Hamlet a színpadon kor is, ha alaposan megrövidítefrakkban jelent meg, éppúgy, nôk): Wagner tisztelôi, akik egyeEz volt az a téli este, amikor a magas hó ellenére mint az „Arany és sár” vagy a dül szeretik és értik ezt az operát, zsúfolásig megtelt az Opera 1940-ben. „Homok és szenvedély” címû film teljes alakjában akarják hallani. hôse. Viszont Hamlet ereje éppen ebben a könnyedségben Budapesten egy olyan téli este is zsúfolásig megtelt az rejlik, ahogy ruháit cserélgetheti. Olyan tiszta benne az em- opera „A nürnbergi mesterdalnokok” elôadásán, amiberség, hogy megindít bennünket, bármilyen ruhát adjon kor az utcákat olyan magas hó lepte, hogy a villamosok rá a rendezô szeszélye vagy exhibicionizmusa. Racine sze- sem tudtak közlekedni. mélyeit nem lehet frakkba öltöztetni, Shakespeareéit igen: ez Wagner hamis tisztelôi azok, akik így panaszkodnak: a különbség köztük. „Igen, igen, Wagner szép, kétségtelenül, de az a WaltrauHans Sachs hôsiessége nem kisebb Siegfriedénél – te jelenet! de az az Erda jelenet! de Gurnemanz elbeszélésôt talán nagyobb. A belsô ellenségek lebírásában, a lelki se!” Így beszél a hamis wagneriánus, aki természetellenes felemelkedés képességében aratja Hans Sachs legna- lény, hiszen olyasmivel foglalkozik, ami nem tetszik neki és gyobb gyôzelmét, úgy mint a beethoveni hôs. Wagner így hasonlóvá válik ahhoz, aki eszik akkor is, amikor nem egyébként maga is félreérthetetlen módon kifejti a hôsies- éhes. ségrôl való felfogását: „A ’hôsies’ szót – írja Beethoven Tudjátok, miért nem panaszkodik Michelangelóra és III. szimfóniájáról, az Eroicáról szólván – emberi érte- Shakespearere ugyanúgy, mint Wagnerre? Azért, mert milemben kell venni: hôsies az érzések felmagasztalása; a után öt percig nézegette a Sixtus-kápolnát, elmehet nyugodszenvedély, a szerelem, a fájdalom: de soha és semmi kö- tan, de a színházból nem vonulhat el elôadás közben (távorülmények közt sem katonai értelemben.” zását észrevennék és wagneriánusi tekintélyét lerombolná). De térjünk vissza „A nürnbergi mesterdalnokok”-hoz, Azért, mert amikor Trisztán és Izoldát hallgatja, ezt az opeamelyen különösen jól vizsgálhatjuk meg a hosszúság rát a karmester „húzta” a saját ítélete szerint: viszont amiproblémáját. kor Shakespeare Henrikjeit olvassa, átugrik a koronajeleAzt hiszem, a hivatalos idômérôk megállapították, hogy neteken és a falstaffi jeleneteknél idôzik, maga csinálja a A nürnbergi mesterdalnokok harmadik felvonása a kínai húzásokat „ad libitum”. Természetesen – az adott viszonyok fal után a leghosszabb dolog a világon. Viszont szinte hi- mellett – nem lehet teljesen elkerülni a rövidítéseket, különöhetetlen, mennyit tud elmondani ebben a felvonásban ilyen sen fiatalkori operáinál, de legföljebb a Németországban rövid idô alatt. Alapelemei: a lemondás, a hôsi megnyug- hagyományossá vált kisebb húzásokra kell szorítkozni. vás, a beletörôdés, a skolasztikus vita az eszme és forma elTehát a divatos körökben vannak wagneriánusok lentétérôl és ennek kiegyenlítésérôl, a szabályok kereteibe éppúgy, ahogy vannak síelôk, lovaglók és táncosok. Sôt szorított ihletrôl a „leckejelenetben”, a nôi ideál, amint Éva a wagneriánust díszhely illeti meg a sznob gyülekezetekmegjelenik, körülfogva a zene paradicsomi sugárzásától, ben és amellett még az a veszély sem fenyegeti, mint a hasonlóan Beatricéhez, akit a „dolce stil nuovo” fénye sportoknál, hogy esetleg kitörheti a nyakát: a leg-

17

2006. nyár rosszabb, ami megeshet vele, az, hogy elalszik Az istenek alkonya III. vagy a Trisztán I. felvonása alatt. Nem kell azonban azt hinni, hogy a wagneriánus útján nincsenek tövisek. Hogyne volnának! Nagyon nehezen érdemli ki kisded örömeit. Boldog volna, ha operettbe mehetne és ehelyett avval kell elrontania estéjét, hogy Wagnert hallgatja. Keserûsége ilyesfajta megjegyzésekben tör ki: „Wagner operáiból egyszerre csak egy felvonást kellene meghallgatni – csak a zenét kellene elôadni, a színpadi rész nélkül – Siegfried halála után haza kellene menni, stb., stb.,”. Az igazság az, hogy ezek az operák egyáltalán nem tetszenek neki, sem húzásokkal, sem pedig azok nélkül; Siegfried halála éppúgy hidegen hagyja, mint a megelôzô vagy utána következô részek; csak azt szeretné, ha kínlódását megrövidítenék és a keserû orvosságot kis adagokban adnák be neki, mert ezen a földön mindent el lehet viselni, még a botozást is, csak ne tartson sokáig. Egy operaigazgatóságnak, amely felhatalmazást kért tôle húzásokra, Wagner így felelt: „Ha ebben az operában egyetlen fölösleges hang volna, akkor azt nem írtam volna le. Ha azt akarják, hogy operáim elérjék céljukat, amelyet maguk elé tûztek és amelyért Önök elôadják, teljes alakjukban adják elô: ha nem így cselekszenek, nem használnak az operának és nem járnak el az én szándékaim szerint. Ki kell ûzni az emberek tagjaiból a restséget, nevelni kell ôket arra, hogy kitartók legyenek a mûélvezetben. A görögök napokon át kitartottak trilógiáik elôadásain: ugyanolyan emberek voltak ôk is, mint mi, de a mûvészetet mélységesen tisztelték…” Érthetô ugyan, hogy a színházban kifullad a wagneriánusi szusz Siegfried halála után, csak az nem érthetô, hogy mi módon tart addig a percig is. A germán Olympos összeomlása a Siegfried halála utáni jelenetben, drámailag belôle következik, mint egy sor hibának végzetes feloldása, amelyek fokozatosan a tökéletes megsemmisüléshez vezettek. Az ember elvesztette eredeti ártatlanságát, elszakadva a természettôl és kioltva a szeretetet lelkében. A Niebelungok gyûrûjével szimbolizált hatalomért folytatott testvérharcba valamennyien könyörtelenül belesodródnak, még a nemeslelkûek is. Kain örökségeként a földön az önzés és ambíció szomorú uralma honosodott meg. Gunther nem éri be avval, hogy a Rajna királya legyen, Fafner nem elégszik meg az óriások, Alberich a törpék, Wotan az istenek uralmával. Csak az egész világ uralma elégítheti ki féktelen mohóságukat: a kitörô testvérharcban összezúzódnak az emberi erôk. A nagy megváltó mû, amely a világot visszavezeti a szétzúzott egységhez, az eredeti harmóniához, egyetlen lény áldozata valamennyiért. Brünnhilda tûzhalála megszabadítja a világot az átoktól. Afenséges dráma utolsó jelenetének görögös vonalain a már majdnem keresztényi idealizmus fénye szûrôdik át. Brünnhilda, fenséges özvegyi palástjába burkolózva, kezében a fáklyát lóbálva, amellyel a hazugság királyi palotáját

18

fogja elhamvasztani, kihirdeti az embereknek a szeretet nagy igazságát, mielôtt Siegfriedet követné az örökkévalóságba. Ez a jelenet Wagner lángelméjének leghatalmasabb fellobbanása. Talán nincs a világ mûvészetében hozzá hasonló! De hiába! A wagneriánus kimondta rá, hogy túl hosszú és nem akarja meghallgatni. Siegfried halála után feláll és elmegy. A sznobizmus mártírja nem üríti mindig fenékig a keserû kelyhet: néha el is dobja. Természetesen a mártírium kiterjed az ártatlan csemetékre is. A wagneriánus kegyetlen, mint a görög apa, aki lányát feláldozta, hogy a szeleket kiengesztelje. Iphigénia mítosza újjáéled annak a kislánynak a tragikus sorsában, akinek le kell mondania egy bálról, mert fanatikus szülôje a Siegfriedbe viszi. És az operának ilyen parazitái kedvéért tegyünk tönkre, csonkítsunk meg császármetszéssel egy tökéletes mûvet? A mûvészi igazságot áldozzuk fel a nagyvilági frivolitásnak? Ki hívta ôket? Ki kötelezi ôket, hogy meghallgassák Siegfriedet? Miért zavarnak bennünket, amikor kimennek az operából az elôadás vége elôtt? Mi, akik a jó zenét szeretjük, kénytelenek vagyunk elviselni a hamisat: nincsen már hely a földkerekségen, sem háromezer méter magasságban, sem pedig egy csendesóceáni szigeten, ahol vacsorázni vagy beszélgetni lehetne, anélkül, hogy ne hallanók azt a selejtes zenét, amelyet a rádió szükségesnek tart terjeszteni (mintha az ostobaságnak szüksége volna terjesztésre!) Ennek ellenére még ha mindenhatók volnánk, akkor sem köteleznénk senkit sem, hogy Wagnert vagy Beethovent hallgasson. Legyenek nyugodtak, mi sohasem fogjuk megzavarni néger zenei orgiáikat, sem émelyítô, szirupos zenei falatjaikat, sem pedig mindazt a zenei moslékot, amit a nyitott ablakokon keresztül kénytelenek vagyunk hallgatni: és amely még tengeri utazásainkon, nyaralásunkon, fürdôzésünkben is üldöz bennünket. Mi beérjük avval, ha engedik békén élveznünk a mi zenénket, anélkül, hogy eldöntenôk, hosszúk-e vagy rövidek Wagner operái. Higyjék el végre, hogy nincsen megfelelô szerszámuk ennek a megmérésére és ha túl hosszúnak találnak egy operát, ne menjenek el meghallgatni. De ha makacsul ragaszkodnak hozzá, hogy mindenáron Wagnert akarnak hallgatni, akkor a mi házunkba jönnek és alkalmazkodjanak a mi feltételeinkhez. Ne felejtsük el: Krisztus példája arra tanít, hogy ûzzük ki a kufárokat a templomból. Sergio Failoni Failoni írása a Hazugságok a mûvészetben c. kötetében jelent meg. (Franklin Társulat, Budapest, kb. 1943.)

2006. nyár

„Snoblesse oblige” avagy a kötelezô sznobizmus

B

izony mondom néktek, a papírnál csak letudjuk a kötelezô Parsifalt az operaházban.." E raz olvasó türelmesebb! És sokszor az re utal az oldal szellemdús fôcíme, magyarul: köteírónál is bölcsebb… Hová jutnánk, ha lezô sznobizmus. „Mert noha e darabot rendesen minden szamárságra, ami a sajtóban elôadni nem tudjuk, az országunkat sújtó baromi megjelenik, tollat ragadva válaszolnánk? Nem jut- katolikus teher miatt folyvást kötelezôen nyûjük ilyenkor. " Eddig a citátum, elég is. Különben bána idônk az olvasásra. A kis tévedés: humoros kelléke a világnak, egyál- rányra soha nem iszunk, – kulturális képzavar. Nos kérdés, van-e operahátalán tévedni emberi ( írói) zi sznobizmus ma nálunk? Bidolog. De a rosszindulatú zonyára van, de biztosan más torzítások, érzelmi félreveformában, mint régen, és fôleg zetések nem tartoznak a nem a Parsifalon! Inkább az bocsánatos bûnök közé, Operabálon, egyes parádés gásôt az ilyen jellegû nyilván lakoncerteken, ahol nyüzsögpolgár-pukkasztásra szánt nek a prominens ismertek, a sajtópetárdák sem! MásSpitzbubok, zsurnaliszták, a különben a polgár már résztárok, a mega-lovagok és „logen nem pukkad, hanem a vaginák”, – de operalátogató pukkancsokat kikerüli, és házának legkisebb helyiséegy sem! Másrészt a mai magében az undormányos gyar elsô generációs újgazdag írásoktól gyorsan megszaréteg még nincs jelen az Opebadul. Ez az olvasó rában, majd a gyermekei talán, bosszúja, hogy még válaszunokái biztosan járni fognak. ra sem méltatja a „ méltat(Az elsô generációé a pénz, lant”. majd aztán a mûvelôdés és az ízlés.) Vannak azonban a staA mostani nagypénteki Partisztikai átlagot meghaladó sifalon a közönség fele, ha hazugságok, amikor nem kétharmada külföldiekbôl Goethe figyelmeztetését állt, akik nyilván nem sznobizmeg kell szívlelni, miszerint musból jöttek el Bécsbôl, Grazaz igazat folyvást hangozG. C. Wilmshurst: Parsifal és Kundry ból, Berlinbôl, Hannoverbôl, tatni kell, mert a tévedéseket is gyakran ismétlik. A célkeresztben természete- de még Hollandiából is. Mert hírlik, hogy a budapesti elôadás jó és szép. A húsvéthétfôi elôadás pedig sen most is Richard Wagner! Nos hát, egy hetilap rövid, de zagyva, névaláírás a rajongó, hozzáértô bérleteseké, ôk lennének a nélküli kis flekknyi cikkében tallózva jó néhány el- sznobok? Ami pedig a darab „rendes elôadását” illeti, ez az més affektációt találtunk. Ezek egymással logikailag nem is függenek össze, így nyugodtan kiragad- idei nem rendes volt, hanem nagyszerû! „ a budahatjuk szövegkörnyezetükbôl egy kis kommentárral. pestiek nem is tudják, milyen kincs van a kezükben” ÍME: mondja egy hannoveri nézô, és már sorolja is a töb„Húsvét jön, a bárányra iszunk majd, de elôbb bi vendéggel, hogy milyen egyértelmûen kiváló volt a

19

2006. nyár zenekar a nyitánytól kezdve, milyen remek a karmester Kovács János, milyen elsôrangúak az énekesek: Molnár András, Alfred Muff, Perencz Béla, Németh Judit! Mindehhez a harmonikus szép színpadkép! Félek, hogy a cikkíró jó két évtizede nem látta ezt az operát! A cikk egy mondata: „Az operaháznak már bealkonyult.” Ezt a zsigeri állítást nem lehet értelmezni. Ô tud már valamit? Ami pedig „az országot sújtó baromi katolikus terhet” illeti, a cikkíró itt saját baromi tudatlanságát árulja el, hisz még a legfelületesebb operakalauz is leírja, hogy a Parsifal nem vallásos, és nem katolikus mû – mint pl. egy Mozart mise –, hanem európai keresztény és némi buddhista szimbolikával kifejezett emberi érzéseket: mint szeretetet, részvétet, hûséget, hivatástudatot, mások megértését és önzetlen megváltását bemutató alkotás. Még valami: közismert, hogy Wagner nem szerette zsurnalisztákat, de a jezsuitákat sem…. miért írt volna katolikus operát? A Parsifal elôadását, úgy érzem, nem katolikus teherként élik meg a nézôk valamilyen klerikális presszió folyományaként. És hogy miért „nyûjük” pont Nagypénteken? Nagyon szárazan fogalmazva: mert itt nemcsak EGY koncepciós perre emlékezünk, hanem mert ebben a passióban örök emberi szenvedések emléke is ünnepre emelkedik… A cikkíró panaszkodik és figyelmeztet, hogy a Parsifal hosszú. „megnézhetô a csekély 4 és fél órás dalmû nagypénteken n a t ü r l i c h ( 17.00) és húsvéthétfôn is, szintén a kedvesen felhasználóbarát délután 5 órai kezdettel.” A mondat többszöri elolvasás után is zagyva.

Majd a bravúrosan értelmetlen cikkben jön a kötelezô Nietzsche idézet: „Wagner leroskadt a kereszt elôtt.” Nos, Nietzsche még ép elmével meg Wagner elôtt roskadt le. És ebben lehetett valami igaza. Akkor még megérthette Wagner szimbolikus világát, késôbb betegen már csak egy gyûlölt keresztet látott a Parsifalban, távolabb már azt se, csak teljes éji sötétséget… Igazán parádés, sommás elbánásban részesíti a flekkíró Kundryt, mint a Parsifal „egyik fôhôsnôjét”. Ki a másik? Világfelismerés lenne, ha megtudhatnánk, ki a másik? A folytatás így szól: „ .. a szûzkurva – na ilyet már láttunk! Ez a banális szajhinger, megtetézve a wagneri kromatikával, éppen eléggé elviselhetetlen.” Milyen igaza volt Voltaire-nek: A stílus maga az ember! Kundryban mindössze egy köznôt lát? Szinte valamennyi Wagner tudós egyetért abban, hogy a Parsifal csábító Kundryja magábanrejti, mintegy szintetizálja Wagner összes operájának nôi karaktereit, s így alakja végeredményben egy örök, általános nôi szimbolikus archetípus. Ilyen értelemben, ebben a kategóriában benne van a cikkíró kedves mamája, és szeretett hölgye is. A fenti jelzôkkel? Noblesse oblige! A nemesség kötelez, így jó az eredeti mondás. Más ember örömét – szenvedését nemesen tisztelni: ez együttérzés. Nos erre tanít a Parsifal. Gurnemanz tanácsára azt javaslom: az ilyen hozzá nem értô flekkíró vagy vadásszon libára, vagy járjon többet operába, hátha ráragad valami, és nem ír ilyen otromba sületlenségeket. K.É.

2006 Wagner elôadások Bayreuthban:

Wagner elôadások Budapesten:

A BOLYGÓ HOLLANDI július 25. augusztus 4. 7. 18. 20. 24. TRISZTÁN ÉS IZOLDA augusztus 1. 5. 9. 17. 21. 28. PARSIFAL augusztus 2. 6. 10. 19. A RAJNA KINCSE július 26. augusztus 11. 22. A WALKÜR július 27. augusztus 12. 23. SIEGFRIED július 29. augusztus 14. 25. AZ ISTENEK ALKONYA július 31. augusztus 16. 27.

A NÜRNBERGI MESTERDALNOKOK május 20. 24. 27. 31. június 3. 11. (Operaház) PARSIFAL (a Mûvészetek Palotájában) június 10. 17.

20

Parsifal Christian Franz Gurnemanz Matti Salminen Klingsor Günter von Kannen Amfortas Tomasz Konieczny Titurel Kováts Kolos Kundry Németh Judit Vezényel: Fischer Ádám

2006. nyár

Sümegi Eszter dalestje Gödöllôn 2006. április 8-án mikor pár hónapja felröppent a hír, elôadásában: Wagner Wesendonck-dalai, vagy Liszt hogy a nemzetközileg is sikeres opera- Ferenc. „Ich liebe dich” c. dalkölteménye, netán épés dalénekesnônk egy újabb zenei elô- pen Richard Strauss melódiadús dallamai. Bármeadással tiszteli meg a Wagner-társaság lyiket is választjuk, énekesnônk mindig képes volt az tagjait, a csengô tavaszi levegôben, érezni lehetett, elôbbi nagy mesterek lelki- és érzelemvilágát méltóhogy itt, ebben a gödöllôi díszes barokk királyi te- képpen tolmácsolni. remben valóságos zenei csemegében lesz részünk. Kívánjuk, hogy a jövôben azokat az operaáriákat Annál is inkább, mert mûsorára olyan világhíres és dalmûveket is énekelje, amelyek közel állnak szízeneszerzôk dalait tûzte, mint Richard Strauss, Ri- véhez és hangjához, és amelyek e hallgatóság szívét chard Wagner és Liszt Ferenc. is bizonyára gyönyörködtetni fogják. Amikor közönsége elôtt megjelent, „vihar elôtti Bizonyára vannak velem együtt, akik szívesen csend” vagy inkább megilletôdöttség uralkodott a követnék ôt külföldi zenei turnéin, legyen az Bécs, gyönyörû teremben, majd lelkes taps jelezte az irá- Párizs, London, Madrid, amely révén turisztikai útnyába megnyilvánuló elismerést és szeretetet. jainkat úgy lehetne meghatározni, hogy ez esetleg Az igen vonzó egybeesne a mûmûvésznôt elôször vésznô programjaia budapesti Franval. Ezen gondolacia Intézetben halltommal találkozna gattam, a kiváló szakmám, a nemfrancia zongorista, zetközi turizmus, Michel Dalberto egy sikeres zenebarátjának társasmûvészeti szerepágában, aki úgy érléssel. tékelte a mûvésznô Méltatásom nem széles-skálájú lenne teljes, ha nem hangját, hogy koszólnék Sümegi moly, sikeres karriEszter által Assisi ert fog befutni. És Szent Ferenctôl ez valóra vált… idézett és felolvasott Úgy érzem, „Mennyei intelLugosi Anna és Sümegi Eszter hogy énekét az emmek”-rôl, amelyek pátia és könnyed kisugárzás jellemzi, amely révén betetôzték az est felemelô hangulatát. hamar elnyerte a hallgatóság figyelmét és elismeréAz elôadás sikeréhez természetesen nagyban sét. Emellett képes tolmácsolni a zenének azon tár- hozzájárult Lugosi Anna diszkrét zongorakísérete, sadalmi nevelô erejét, amely mély alázatra tanít, ami- valamint Meixner tanár úr megszokottan szakszerû re a mai embereknek éppen most nagy szükségük és részletes, érdekes esztétikai ismertetése. van a tolerancia és megértés mellett. Szép virágcsokrok szimbolikusan kifejezték Széles-skálájú, szenvedélyes hangja egyrészt ki- köszönetünket az emlékezetes szép „királyi kontörô vulkánra emlékeztet, máskor kristálytiszta in- certért”. terpretálása békét és nyugalmat sugároz. Nem is tudom, hogy mi volt a leglenyûgözôbb Farkas Tamás

A

21

2006. nyár

Hogyan ismertem és szerettem meg Wagner mûvészetét? A 2003-beli évfolyamunkban ajánlottuk tagjainknak, hogy írják meg visszaemlékezésüket, miként váltak Wagner mûvészetének ismerôivé és kedvelôivé. Az UTAM WAGNERHEZ témába akkor hárman kapcsolódtak be egy-egy cikkel. Nagy örömünkre szolgál, hogy most újabb visszapillantást van módunk közölni Szentiday Klára tagtársunk tollából. Várjuk a hasonló jellegû további érdekes írásokat. Amióta az eszemet tudom, szeretem a muzsikát. Otthonunkban – mint gyermekkorom idején számos lakásban – ott állt a sarokban a nagy fekete zongora, melyen anyám vagy apám eljátszott olykor egy egy operett-részletet vagy táncdalt. Hét évesen kezdtem el zongorát tanulni; bár nem voltam kirobbanó tehetség, hamarosan felcsendült ujjaim alatt néhány kedves gyermekdal és népzenei mû. Életem elsô komolyzenei élményéhez zongoratanárnôm jóvoltából jutottam, a kedves és csinos fiatal hölgy valamilyen reménytelen szerelem ihletett állapotában eljátszotta nekem Sinding Tavaszi zsongását.* Emlékszem, estére belázasodtam – no nem a zene betegített meg, torokgyulladás okozta a bajt –, majd lázas félálmomban zúgó füllel és felgyorsult szívveréssel egyre a csodálatos zongoradarab dallamainak zsongását éltem át. Csak késôbb, évek múltán tudtam meg: Sinding Wagner zenéjén nevelôdött, egyike a nagy mester követôinek! A háború elsodorta otthonunk; számos holmink, bútorunk elveszett, köztük a fekete zongora is ebek harmincadjára került. Amint életünk konszolidálódott, ismét kedvem támadt a zenéléshez, és szüleim – engedve unszolásomnak – megajándékoztak egy tangóharmonikával. E hangszer akkoriban nagy divatját élte, ráadásul lényegesen olcsóbb és kisebb helyigényû volt, mint a régi zongora. Elsô kottafüzetem: Kis kezek, nagy mesterek népszerû klasszikusok, operaáriák harmonikára átírt, rövidített változatát tartalmazta, ama dícséretre méltó pedagógiai megfontolást követve, hogy az amúgy könnyûzenére kitalált billentyûs-gombos hangszer növendékei is* Christian Sinding: Frühlingsrauschen. Op. 32/3.

22

merjék meg a komolyzene gyöngyszemeit is. Köztük egy meglehetôsen nehezen játszható darabon akadt meg a szemem: Dal az esthajnalcsillaghoz, szerzôje Richard Wagner. Aki ismeri a harmonikát, tudja a balkézzel játszható kíséret dúr, moll és szeptimakkordok formájában adott, mely akkordok a hangnemek sorrendjében követik egymást. Ennek köszönhetôen a harmonikán játszó zenész sokkal közvetlenebb módon képes követni a hangnemek és a hangsorok váltásait, mint például a zongora mûvelôje. Wagner dalát tanulgatva feltûnt, hogy a hangnemek és a hangsorok szinte ütemrôl ütemre váltogatják egymást, és e modulációk szokatlan, az avatatlan fül számára olykor kevésbé tetszetôs hangzatokat keltenek. Eleinte dallamtalannak, ridegnek éreztem e muzsikát, ám késôbb, amint megszoktam ezt a zenei világot, ráéreztem az ízére, és lassanként képes voltam átadni magam az esthajnal-dal méla hangulatának. Érdekelni kezdett a komolyzene, jártam operába, néha egyedül, máskor kísérôvel, társasággal. Bérletem is volt, ám ki tudja, mi okból, a zenemûvek sorából a Wagner-opera kimaradt. Ismerôseim azt mondták: nehéz, fárasztó zenét írt ez a német, vájtfülûeknek, zenetudósoknak valót… Aztán mégis történt valami, ami közelebb vitt Wagnerhez: egyik kedves ismerôsöm – akkoriban joghallgató – operába hívott. E fiatalember – neve Eöry Kálmán – a híres operadíva: Némethy Ella unokaöccse volt. „Ella néni” meglepte ôt két jeles elôadás páholy-jegyeivel, s a kedves fiú engem választott partneréül. Az egyik opera a Lohengrin volt, ebben Némethy Ella Ortrúdot énekelte, a másik a Walkür, ebben Frickát alakította, mindkettôt fergeteges sikerrel. Ôszinte leszek: igazából csupán a „slágereket” élveztem e két zenedrámából; gondolom,

2006. nyár nem kell leírnom, melyeket. Ezeket azonban nagyon… annyira, mint még soha semmi más zenét… Ekkor született meg bennem az elhatározás: meg fogom ismerni, fel fogom dolgozni Wagner mûveit, s ha kell, addig hallgatom a majdan megvásárolandó hifi berendezésen lemezeit, amíg ez operák valamennyi taktusa oly nagy gyönyörûséget nem okoz nekem, mint az elsô hallásra megkedvelt részletek. Mit szaporítsam a szót, tervemet teljesítettem! Bárcsak életem valamennyi célkitûzése ily sikeresen valósult volna meg… Nos mindegy, azért ez se semmi, ahogy mondja manapság az ifjúság. Célomig azonban még hosszú út volt hátra: operalátogatások sora, regények, életrajzi mûvek, esszék elolvasása, a szövegkönyvek alapos megismerése, elmélyedés Wagner költészetében, valamint felfigyelni filozófiai gondolataira is. Wagner divatba jött! Nemcsak operaházaink tûzték egyre gyakrabban mûsorukra mûveit, hanem az ötvenes-hatvanas évek lemezbemutatóin, zenei estjein is egyre gyakrabban hallatták hangjukat a rézfúvósok és a világhírû énekesek, köztük a legkiválóbb Wagner-tenorok. Ki ne emlékezne Grexa Gyula bácsi hetedik kerületi lakására, ahol a búto-

rokkal telezsúfolt szobákban dalra fakadt Lohengrin, Siegfried és valamennyi társuk! Ahol a diszkréten körbejáró kristály hamutartóba bepottyantott néhány forintunkért meghallgathattuk a hazánkban akkoriban még nem kapható lemezcsodákat, melyekhez érdekfeszítô és rendkívül tanulságos történeteket fûzött a zenerajongó, egykori tanár. Igazából ekkor jutottam el Wagnerhez. Utam további szakasza nem mondana újat azoknak, akiket ugyancsak rabul ejtett ez a varázslatos zene; mit zene, bûvölet! Mûvészi élmény, mely ugyanakkor foglalkoztatja az intellektust, emberismeretre tanít, feltárja létünk lényegét… Mint annyi más Wagner-rajongó, magam is részese voltam és vagyok mind a mai napig számos értékes elôadásnak: hazai elôadómûvészekkel, vendégmûvészekkel, itthon és külföldön; hanglemezen, CD-n, DVD-n… ahogyan egyre tökéletesedik a technika. És a csúcs: Bayreuth, 1964. Parsifal! Életemben egyszer nékem is megadatott. (Azért még ma is végigfut a hátamon a hideg, ha meghallom a Tavaszi zsongást, no nem zenekari átiratban, hanem – zongorán…) Dr. Szentiday Klára Mária

Szentiday Klára Mária fizikus-villamosmérnökként kezdte pályafutását, majd fôiskolai oktatóként csaknem 28 évet töltött el a Budapesti Mûszaki Fôiskolán. Öt mûszaki könyvet írt, továbbá fôiskolai jegyzeteket adott közre, tudományos közleményeket is publikált. Miután visszavonult, érdeklôdése a szépirodalom felé fordult, régóta dédelgetett álmait regények formájában valósítva meg. Elsô regénye: A sárga angyal 2005 ôszén jelent meg magánkiadásban. Az izgalmas, fordulatos regény néhány komolyabb társadalmi-gazdasági problémát is felvet, miközben kellemes szórakozást nyújt mindazoknak, akik szeretik a könnyen emészthetô, olvasmányos, ugyanakkor elgondolkodtató regényeket. Elôkészületi fázisban van a szerzô második könyve, címe: Két kard, mûfajára nézve bûnügyi történettel vegyített társadalmi regény, ám egyes vélemények szerint hamisítatlan magyar krimi! A szerzô mindkét regényének érdeme az összecsapások izgalmas rajza, az igazi emberi érzelmek sokszínû ábrázolása, és mindenekfelett a rejtély, a titokzatosság, a kaland, mely átszövi, feszültté teszi a történeteket.

GRATULÁLUNK a Richard Wagner Társaság eminens tagjainak, akik március 15-e alkalmából magas állami kitüntetésben részesültek. Berta Márton a Deák Téri Általános Iskola nyugalmazott rajztanára, a Wagner Társaság egyik legrégibb tagja, eredményes munkásságának elismeréseként a Magyar Köztársaság Ezüst Érdem Kereszt kitüntetését kapta. Csicsery-Rónay István történész, újságíró a Wagner Társaság tagja, a Magyar Köztársaság Érdem Rendjének középkereszttel és csillaggal kitüntetettje, most irodalmi munkásságának elismeréseként, a Magyar Mûvészeti Akadémia aranyérmét vehette át. Pertis Jenô zeneszerzô, kamarazenei és más hangszeres alkotások, dalok, kórusmûvek komponistája, a kortárs zene neves mûvelôje, az Állami Operaház volt korrepetitora Erkel díjat kapott. További munkásságukhoz egészséget, örömet, sok sikert kívánunk!

23

2006. nyár

A zenetanulás idegrendszeri háttere Dr. Acsády László agykutató nagy érdeklôdéssel kísért elôadást tartott Társaságunkban. Az alábbi oldalakon ennek írásos változatát olvashatjuk

M

inden bizonnyal az egyik legôsibb emberi tulajdonság a zene. Egy szlovéniai barlangban nemrég egy barlangi medve lábszárcsonton szabályos, de egyenlôtlen távolságban elhelyezkedô fúrt lyukakat fedeztek fel. A lelet kora több mint 40 000 év. A kutatók számos kísérlet segítségével igazolták, hogy e megdöbbentôen régi eszköz valószínûleg egy ôsi furulya (Kunej & Turk, 2000). Ezen az ôsi hangszeren a különbözô távolságokra elhelyezkedô lyukak a mai napig minden zenei kultúrában univerzálisan fellelhetô, nem egyenlô hangközökbôl álló skála megszólaltatását teszik lehetôvé. A lelet kora azért különösen izgalmas, mert ebben az idôszakban Európában még nem élt az ún. modern ember – a Homo sapiens –, csak a Neander-völgyi ember. Ez az önálló fejlôdési ágat képviselô, ôsi emberfaj a Homo sapiens megérkezését követô néhány ezer éven belül kihalt. Ismereteink szerint a Neander-völgyi ember kultúrája sokrétû volt, de gazdagsága nem érte el a Homo sapiensét. A zene azonban, e lelet szerint, már ezen egyszerûbb kultúrának is része volt. Mi lehet az emberi zene eredete? Az emlôsökön belül szûkebb rokonsági körünk, az emberszabású majmok, nem különösebben muzikálisak1. Nem jeleskednek olyan összetett hangsorok kreatív, közösségi használatában, melyek nem közvetlenül fajfenntartási vagy területvédô funkciókat látnak el. Legmuzikálisabb emberszabású rokonunk a gibbon. Intenzív huhogásokból álló házastársi duettjében bonyolult hangsorok pontos mintázat szerint követik egymást. Más szólam jut a hím és nôstény gibbonnak. A messze hangzó gibbon-duett szerepe a kialakult pár területének fenntartása, illetve a monogám családi kötelék erôsítése (Geissmann, 2000). A gibbon-ének genetikailag rögzített, azaz tanult elemeket 1

nem tartalmaz, nem úgy mint akár a legegyszerûbb emberi ének. Talán hasonló, közösségi, fôemlôsének lehetett minden emberi zene kezdete. Ám a formálható, tanulható muzikális képesség fajunk kialakulása során alakult ki, merészebb elképelések szerint a beszéddel együtt emberré válásunk aktív formálója volt. Mi teszi lehetôvé, mi irányítja az ember esetében a zenei kifejezést? Mikor és milyen módon tanulható a zene hallgatása, szeretete, mûvelése? Vizsgálhatóake e kérdések a rengeteg ismert empirikus adat mellett a természettudomány módszerével? Úgy tûnhet, a zene lényegébôl fakadóan ellenáll a természettudományos megközelítésnek, hiszen ez utóbbi leggyakrabban elemi, reprodukálható jelenségek objektív vizsgálatára törekszik. A zene pedig rendkívül komplex és inherensen szubjektív jelenség. Ennek ellenére az elmúlt évtized robbanásszerû fejlôdése az idegtudományokban azt eredményezte, hogy fény derült néhány izgalmas jelenségre a zene és az idegrendszer hosszú- és rövidtávú kölcsönhatását illetôen. I. A zenei tevékenység idegrendszeri háttere Az elsô fontos kérdés, hogy mely idegrendszeri területek vesznek részt zenei tevékenységek irányításában. Vannak-e muzsikára szakosodott agyi régiók, vagy a különben is magasabb rendû idegrendszeri tevékenységgel kapcsolatos területek felelôsek a zenével kapcsolatos funkciókért?2 A zenei tevékenység idegrendszeri hátterének vizsgálatakor érdemes összehasonlítani a nyelvi és a zenei funkciókat, valamint az ezek szabályzásáért felelôs agyi területeket. Mind a nyelv mind a zene kifinomult érzékelést és mozgásszabályozást igényel. Mindkét kommunikációs forma kifejezô és befoga-

Az emlôsök között a legzeneibb lény a hosszúszárnyú bálna (Megaptera novaeanglidae). Hímjeinek akár félóráig is tartó „áriái” szabályos, ismétlôdô frázisokból és témákból állnak (Payne, 2000). Érdekes módon ez az ének közösségi termék. Az egy területen található bálnák hangról hangra ugyanazt a dalt éneklik. Ám az ének évrôl évre változik és a változást az egész csoport átveszi. Hogy honnan ered az új dallam, hogy terjed el és mi e bonyolult ének funkciója, az továbbra is rejtély. A bálna ének és az ember ének a sok hasonlóság ellenére természetesen egymástól függetlenül fejlôdött ki.

24

2006. nyár dó résztvevôket feltételez. Szervezôdési elvük is hasonló, hiszen mindkettô egyedi alaphangok megfelelô szabályok szerint történô szinte végtelen számú kombinációjára épít. A zene és nyelv között azonban számos igen fontos különbség van. Más a hordozott információ jellege és más az alapelemek szervezôdését irányító szabályrendszer. Végül, a nyelv elsajátítása adott emberi életkorban általános tulajdonság, míg a zenei érzékenységben és képességekben igen nagy egyéni különbségek figyelhetôk meg. A zenei és nyelvi funkciók esetében egyaránt megtalálhatóak érzékeléssel, mozgásszabályzással illetve az érzelmi élettel kapcsolatos komponensek. Mindkét esetben igen jelentôs szerepe van a különbözô érzékterületek (látás, hallás – az ún. modalitások) közötti információ átalakításának. Vegyük példaként a hangos olvasást, illetve a kottából való játékot. Mindkét esetben egy vizuális jel (a betû, illetve a kotta) tevôdik át egy mozgási programmá (a szájüreg, illetve a végtagok izmainak irányítása), mely mindkét esetben folyamatos hallási kontroll alatt áll. Vajon ugyanazon idegrendszeri területek látják el e két funkciót? A modern mûszeres vizsgálatok elôtt e kérdésre zenészek idegrendszeri sérülését követô funkció-kiesésbôl lehetett következtetni (Sergent, 1993). Több ilyen esetben a zenei és nyelvi funkciók együtt károsodtak, ami arra utal, hogy hasonló terület irányítja a zenei és nyelvi funkciókat. Máskor azonban a nyelvi funkciók teljes elvesztése mellett is volt zeneszerzô (J. Langlais), aki tovább komponált. Az ellenkezôjére is volt példa: egy ismeretlen idegrendszeri károsodás nyomán Maurice Ravel élete végére szelektíven elvesztette komponálási képességét, a fejében hallott zenét képtelen volt leírni. E mellett beszédkészsége tökéletes maradt. E két példa tehát azt mutatja, hogy különbözô agyi területek lehetnek felelôsek a nyelvi és zenei funkciók irányításáért. Az elmúlt évtized kísérletei érdekes új eredményeket hoztak a zenei és nyelvi funkciók idegrendszeri lokalizálásában (összefoglalásként lásd Falk, 2000)).

Elôször vizsgáljuk meg a zenei feldolgozással kapcsolatos elemi feladatokért (látás, hallás, mozgás) felelôs idegrendszeri területeket, összehasonlítva a megfelelô nyelvi funkciókkal (1. ábra). A zenész számára a vizuális inger a kotta. Érdekes módon kotta olvasásakor nem a szövegolvasásért felelôs, a fali lebenyben található olvasóközpont mutat fokozott aktivitást. A hangjegy feldolgozást egy olyan agykérgi terület végzi, mely a látási információk térbeli feldolgozásáért felelôs, azaz a „hol van az adott tárgy a képmezônkben?” kérdést segít eldönteni. Ez arra utal, hogy a zenészek a kottát más alapelvek szerint dekódolják, mint az írott szöveget. E dekódolás alapvetôen téri jellegû információt használ, tehát a jel nem más, mint a kottafejek egymáshoz viszonyított helyzete. Beszéd, illetve dallam hallgatáskor a halántéklebenyben található elsô rendû és magasabb rendû hallókérgi területek aktiválódnak. A két különbözô típusú hang azonban jellegzetes féltekei különbséggel kerül feldolgozásra. A pontos idôbeli (0.01-0.02 mp), de nem olyan pontos hangmagasságbeli megkülönböztetést igénylô beszédhangok erôsebben aktiválják a bal féltekét, míg a precíz hangszínérzékelést, és az ezzel párosuló lassabb idôbeli felbontást (0.1mp) igénylô zenei hangok inkább a jobb féltekében kerülnek feldolgozásra. Zenei elvárásainkat sértô akkord hallgatásakor egy a jobboldali homloklebenyben található régió reagál igen gyors (0.2 mp késés) elektromos jellel. Érdekes módon e régiónak a baloldali megfelelôje nyelvi szabálytalanság esetén „jelez” (Maess és mtsai., 2001). A zenei és nyelvi szabálytalanság felismerését tehát hasonló agyterület végzi, azonban jelentôs féltekei különbséggel. Végül pedig egy egyszerû mozgási feladat során (zongorán való skálázáskor), egy a homloklebenyben található magasabb rendû mozgató központ aktiválódik, mely a váll, csukló és ujj izmok koordinálását végzi. Ez a terület szomszédos, de nem ugyanaz, mint az írásközpont, annak ellenére, hogy az írás hasonló mozgásszervezést igényel.

2

Ember esetében ilyen jellegû vizsgálatokat ún. „nem invazív” agyi képalkotó eljárásokkal végeznek. Ezek segítségével a mûködô idegrendszer élettani jelei rögzíthetôk, melyek ezután korreláltathatóak a megfelelô ingerrel, vagy cselekvéssel, esetükben zenehallgatással, vagy zenéléssel. E módszerek közül a különbözô komputer tomográfokkal (PET, fMRI) készült felvételek viszonylag pontos térbeli lokalizációt tesznek lehetôvé, de idôbeli felbontásuk rossz. Az agyi elektromos jeleket rögzítô berendezések (pl. EEG) ezzel szemben milliszekundumnyi pontossággal mérnek, de rosszabb a térbeli felbontásuk. 3

Az agykérget négy lebenyre osztják. A nyakszirt-lebeny látási információk feldolgozását végzi. A fali lebenyben többek között testérzékelési és térérzékelési funkciók lokalizálódnak, de emellett fontosak különbözô érzékterületek szintézisét irányító részek is. A halántéklebeny a beszédértô központ mellett, halló és memória funkciókkal rendelkezô területeket tartalmaz. A homloklebeny a mozgás, a tervezés, a döntés a székhelye.

25

2006. nyár

1. ábra

Összefoglalásként megállapíthatjuk tehát, hogy elemi zenei funkciókért felelôs idegrendszeri területek párhuzamba állíthatók, de nem azonosak a nyelvi funkciókat irányító agyrégiókkal. Az eltérés minden bizonnyal a feldolgozandó információ jellegébôl fakad. Mi történik azonban, ha nem az elemi zenei funkciókat (kottaolvasás, zenehallgatás, skálázás) vizsgáljuk, hanem a kottából való játékot, ahol látási, hallási és motoros információk bonyolult kölcsönhatásával kell számolnunk? E kérdés megválaszolására tíz zongoristával végeztek kísérleteket. Bach egy kevéssé ismert korál-elôjátékának (BWV 767) blattolása volt a feladat, miközben tomográffal rögzítették az agyi jeleket. A fent említett elemi funkciókért felelôs idegrendszeri területeken kívül még három agyterület aktivitását figyelték meg (Sergent és mtsai., 1992). Az egyik terület a fali lebenyben a látási és hallási információk párosítását végzi, vagyis a kotta és a hallott hang szintézisét, szimbolikáját teremti meg. Érdekes, hogy a közvetlen e régió mellett található agyterület az olvasás esetén végez hasonló funkciót, azaz az olvasott betû értelmezését. (Ez utóbbi terület sérülése olvasás és írás képtelenséget idéz elô, akkor is, ha a többi halánték és homlok lebenyi beszéd központok épek.) A második terület szintén a fali lebenyben található. Feladata a látás révén kialakult térbeli információk alapján történô mozgásszervezés. E mûködés révén vagyunk képesek irányított 4

mozgásokra, pl. egy leesett ceruza felvevésére. Zongoristáink esetében e régió segítségével alakul át a kotta, mint térbeli információ ujjmozgást irányító jellé. Végül a harmadik terület a homloklebenyben található olyan mozgásközpont, mely a szekvenciális izommozgások összerendezését végzi. E terület szerepe nem kérdéses zongorajáték esetén. A zenélés jellegébôl következôen tehát a zenei tevékenységet nagyszámú, komplex idegrendszeri funkciókért felelôs idegrendszeri terület aktiválódása jellemzi. Ezek közül több a különbözô modalitások (látáshallás; látás-mozgás) közötti átalakításokat végzi. A zenével kapcsolatos agyi aktivitás vizsgálatokat zárjuk a zene által kiváltott érzelmi komponensek tanulmányozásával. Van-e valamilyen ismeretünk arról, hogy mely idegrendszeri területek aktiválódnak pozitív zenei élmény esetén? Van-e általános jelentôsége e kicsit különös kérdésnek? Miért fontos e tény ismerete egy zenetanárnak? Tulajdonképpen két lehetôség vetôdik fel. Az egyik, hogy a pozitív zenei élmény magasrendû asszociációs agyi területeket aktivál, tehát a pozitív érzelmi komponens nem más, mint egy magas szintû – alapvetôen intellektuális jellegû – információ feldolgozás, és eltér a többi biológiai jellegû pozitív élménytôl. A másik, hogy a zenei élményért az idegrendszeri öröm-, avagy jutalmazási központok4 a felelôsek, mely arra utalna, hogy a zene mélyen bennünk élô pozitív megerôsítô ingerként szolgálhat. A kísérleteket zenészekkel végezték (Blood & Zatorre, 2001). Elôzetes felmérés alapján kiderítették, hogy kinek mely darab, mely részleténél „futkározik a hátán a hideg” a gyönyörûségtôl. Bármennyire furcsa, ez a meglehetôsen nem tudományos állapot igen jól jellemezhetô bizonyos élettani paraméterekkel. „Hideg-futkározás” esetén gyorsul a pulzus, fokozódik a légzés mélysége és fokozódik az izomtónus. A hatás egy adott hallgató esetén megbízhatóan mindig a zene adott részénél jelentkezik, de természetesen ez a részlet mindenkinél más és más. Amitôl egyik hallgatónak futkározik a hátán a hideg, az lehet a másiknak teljesen közömbös. E felmérés után következhetett a számítógépes képalkotó eljárással az idegrendszeri aktivitás regisztrálása. Az eredmények a kutató-

E központok felelôsek a külvilág pozitív élményeinek közvetítéséért. Megerôsítik azt a cselekvést, ami az adott pozitív élményt okozta, kialakítják a kellemes inger eléréséhez szükséges motivációt. Ezek az agyterületek a kábítószerek támadási pontjai is. Egy lényeges különbség természetesen van. A természetes pozitív élmények esetén a szervezet saját belsô, természetes „kábítószere” okozza a kellemes érzést, mely, miután feladatát megtette megfelelô rend szerint elbomlik, aberráns aktivitást, függôséget nem okoz. A kábítószer a szervezet számára idegen anyag, erôsebben kötôdik az idegsejtekhez és nem tud elbomlani. Hatását itt, most nem kell részletezni.

26

2006. nyár kat is meglepték. A pozitív zenei élmény hatására azok az agyterületek aktiválódtak, melyek a természetes biológiai jutalmazási ingerek (pl. étel, szex) pozitív, megerôsítô jellegét is közvetítik a szervezet számára. Ezen agyterületek nélkülözhetetlenek a fajfenntartási cselekvésekhez szükséges motiváció kialakításához. A jutalom központok aktiválódása mellett csökkent mûködést mutatattak a félelmet, elkerülést szabályozó idegrendszeri területek (amygdala, hippokampusz). Miért különlegesek ezek az eredmények? A zene biológiailag nem releváns inger, szoros értelemben nem szükséges túlélésünkhöz, szaporodásunkhoz. Mégis, a zenei élmény azon területeket aktiválta, melyeket a fennmaradásunkhoz szorosan kötôdô biológiai élmények is aktiválnak. A zene és az ôsi idegrendszeri örömközpontok ilyen jellegû kapcsolata valószínûleg meghatározó lehetett a zene kialakulásában, fennmaradásában, illetve a muzsika közösségi tényezôvé válásában. Dr. Acsády László MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet (Ez az írás a Parlando c. folyóiratban is megjelent.) Folytatás következik.

Ábramagyarázat 1. ábra. Zenei tevékenységgel kapcsolatos területek az emberi agyban. A bal félteke oldalnézeti képe. A lebenyek neveit a megfelelô régiók mellett tüntettük fel. A számozás a Broadmann-féle felosztást követi. A két aránytalan, fél, emberi alak (az ún. homunculus) az elsôdleges mozgató és érzô terület. Az aránytalanság abból fakad, hogy a testérzékelést és a mozgást a kézen és fejen jóval nagyobb agyterület irányítja, mint a törzsön és a lábakon. A sötétszürke régiók felelôsek az elemi zenei funkciókért. A 19-es régió aktiválódik kottaolvasáskor, az elsôdleges kézmozgató központ és a 6-os régió bizonyos részei skálázáskor, a 22-es régió jobb oldali megfelelôje pedig zenehallgatáskor. Több más hallókérgi terület nem látszódik ebben a nézetben. A világos szürke területek a komplex zenei funkciókat irányítják: a 40-es a látási és hallási, a 7-es pedig a látási és mozgási információk összerendezését. A bonyolult mozgások szervezését a 6-os és a 44-es terület végzi. Összehasonlításképp ábrázoltuk a nyelvi funkciókért felelôs területeket is. A nem szürke területek közül a 22-es és a 39-es a beszédértô központ, a 40-es régió a nyelv szimbolizmusát kódolja. A 44–45-ös régióban a beszédmozgató az xx-el jelzett részeken pedig az írás központ található. A 18-as area a látóközpont része. Falk ábrája alapján.

GRATULÁLUNK nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetetteknek, nevezetesen azoknak, akik a wagneri mûvészet terén is jeleskednek Berczelly István – a Wagner Társaság tiszteletbeli tagja – Liszt díjas érdemes mûvész, most kiváló mûvész is lett. Elsôsorban Wagner énekesként ismerjük, de sok más elsôrangú alakítását is megcsodálhatjuk. Részt vett a Társaságunk által szervezett „élô” Wagner koncerten, ahol Hans Sachsként lépett föl. Emberi mivoltára egy apró epizódot szeretnék megemlíteni. Az 1997-es bayreuthi ösztöndíjra válogató énekverseny elôtt egy kezdô, fiatal énekesnô megkérte, énekelje el vele a Walkür II. felvonásából Fricka és Wotan kettôsét. A már akkor is neves operaénekes elvállalta a „beugrást”. Mint az est folyamán elmondta, indulása nem volt egyszerû, mert egy óriási hótömeg esett a tetôrôl kocsijára. Gondolkozás nélkül taxiba ült, nehogy elkéssen… Wiedemann Bernadett – Liszt díj. Elôször mint pályakezdôt ismertem meg a Manon énekesének nyúlfarknyi szerepében. Annyira elbûvölt a hangja, hogy azóta – ha csak tehetem – minden elôadásán ott vagyok. A teljesség igénye nél-

kül sorolom föl fôbb szerepeit: Gertrud (Bánk bán), Eboli (Don Carlos), Azucena (Trubadur), Amneris (Aida), Ulrika (Álarcosbál) stb. Wagner mûveiben is hallhatjuk: Erda (Siegfried), Waltraute (Az istenek alkonya), Schwertleite (Walkür): Felejthetetlen élményt nyújtott Mahler II. (Feltámadás) szimfóniájában és Verdi Requiemjében is. Fekete Attila – Liszt díj. Ô az az operaénekes, akit elsô éves zeneakadémista kora óta figyelemmel kísérhettem. Ma már az Operaház egyik vezetô tenoristája. Fôbb szerepei: Hunyadi László, Pollione (Norma), a mantuai herceg (Rigoletto), Gustavo (Álarcosbál), Leonce (Leonce és Léna) stb. Wagner mûveiben még csak a Rajna kincse Froh-ját énekelte. Elmondta, hogy egyik szerepálma Stolzingi Walter. Reméljük, eléri célját! A jövôben is sok sikert kíván mind a hármuknak a Wagner Társaság minden tagja nevében: Molnár Róbertné

27

2006. nyár

Zenei zarándoklat Bayreuthba 1902-ben II. rész

A

z ünnepi láz újra jelentkezik s a júliusi teteje fölé, amelyhez meg félénken hozzásimul az épühôség dacára fürgén törtetünk elôre. let méreteihez nem illô kicsiny bejárat. A lázadni készülô mûérzéket hamarosan lecsitítja a Azonban a lélek anyagi foglalatja is megköveteli a magáét s mivel éppen „Lohen- színház bejárata elôtt föltáruló bábeli zûrzavar. A mûvelt grin” vendéglô tükörablakai kacérkodnak ránk, beté- világ minden típusa adott e helyen egymásnak nemzetkörünk a hattyús lovag helyiségeibe. Az asztalokat nagy zi légyottot. Francia, angol, német, dán, svéd és szláv tömeg ember foglalja el. Valahogy helyet szorítanak a hangok reszkettetik meg a fül dobhártyáját, úgy, hogy az szegény elkésett zarándokoknak, de nincs sok köszö- ember szinte ijedten kapja félre a fejét. Mennyire elüt egynet benne. Szemben handabandázik két fiatal ember. mástól ez a sok járó-kelô ember s mégis egy a közös akaAz egyik, egy lobogó sörényû, szemforgató ifjú, a leg- ratjuk: a gyönyörû nyári délutánt nem a természet szamagasabb cérnaszálhangon, majd oroszlán dörmögé- bad ölén, hanem festett világot kínáló színházi helyiség sével sipít és üvölt különbözô dallamokat Parsifal-ból, fülledt légkörében eltölteni Wagner mûvészete kedvéért. Ünnepélyes trombitahangok fokozzák a tömeg hulamelyeket saját ôrületes elmélete szerint nyakatekert elnevezésekkel elkeresztel. Nyilvánvaló, hogy azon wag- lámzását a netovábbig. Aszínház bejárata elôtt megjelent neriánus felekezet kebelbeli tagja, akikrôl maga a mes- vagy egy tucat modern hírnök fekete Ferenc-József-kater mérgesen így nyilatkozott: „Bárcsak ne volnának bátban és elkürtöli az úrvacsora fönséges dallamát annak jeléül, hogy tíz ezek a szamarak – perc múlva, azaz wagneriánusok! ” négy órakor kezdôMinden zenei nagydik az elôadás. Most képûsködése mellett ismétlik, és az embeazt a benyomást kelrek ideges léptekkel tette, hogy úgy ért sietnek a múzsa-vár Wagner zenéjéhez, belsejébe. Néhány mint minálunk az a falépcsô – jaj nekünk bizonyos hajdú a itt tûzvész esetén – harang öntéséhez. fölvisz minket egy lejA közönség tôs folyosóra, és vaegycsapásra ritkul kító napfénybôl eleaz óra hármas kainte koromsötétnek kukkolására. Útra látszó terembe lékerekedünk mi is és pünk be. Lassanként nemsokára az ünkidomborodnak a nepi színházhoz vederengô félhomályzetô fasorban lépdeFestspielpause 1892 ban a nézôtér egyszelünk a hasonló irányban hullámzó tolongásban. Húsz percnyi gyalog- rû és nemes körvonalai. Modern színházaink kápráztalás után, a mûkertészet remeken készült virágágyai kö- tó fényûzésének se híre se hamva; oldalpáholyok és zött fölérünk a domb magaslatára és – nagyot csaló- emeletek helyét pótolja jobbról és balról hat-hat a dunk. Tündérlakot varázsolt lelkünk elé az izgatott mennyezetig érô korinthusi oszlop, amelyeknek koronáképzelet, annak hittük a Grál templomát, s íme elôttünk ja alatt néhány tejüveggel borított villamos lámpa áraszt áll egy ideiglenes jellegû ormótlan épület, amelynek némi világosságot. A mennyezet kékre festett síkjában sárgásbarnára mázolt faváza természetes színû vörös nincsen csillár. Szemünk elôtt sötétbarnának tetszô, téglával van kitöltve. A színpad zsinórpadlása, mint va- mûvészies redôkbe szedett függöny a szokásos allegorilami óriási ôrház emelkedik a nézôtér tojásdad alakú kus festmény nélkül, a súgó kagylója hiányzik, a füg-

28

2006. nyár gönytôl az elsô széksorig több méternyi üresség, „a misztikus örvény”, amelybôl semmiféle hangszerpróbálgatás vagy hangolás nem árulja el a láthatatlan zenekar jelenlétét. Az 1650 személyt magába fogadó nézôtér közönsége halk zümmögést hallat, átérzi, hogy az eszményi elveket valló mûvészet szentelt csarnokában van. Most eltûnnek a villamos lámpák tejüveggömbjei, miként a hold fénye a komor felhôk között, a hirtelen elnémult közönségre vaksötétség borul és nemsokára fölcsendülnek a misztikus hangulatba ringató, áhítatot keltô elôjáték hangjai. A csellók kimondhatatlanul édesen zengik az úrvacsora motívumát. A szeretet ezen bûvös hangjai ismétlôdnek a hárfák angyali akkordjaitól körülfonva, és föllép a Grál, a megváltás jelképének magasztos dallama, amely a kürtök és harsonák érces csengésében természetfölötti pompában ragyog. Rövid szünet múlva csatlakozik a hit csodálatos motívuma. Itt fokozódik elôször a kifejezés ereje a mennydörgésig, a különbözô hangszercsoportok vetekedve hirdetik az emberiségnek: „a hit él”. Ez isteni intelem a gyarló emberhez, akitôl a törhetetlen hit súlyos áldozatokat követel; s még egyszer fölcsillan a megváltás ígérete a Grál-dallamban. Sötét, borus hangok lebegnek most mindenfelôl, a fájdalom ôserejû kiáltásai zúdulnak föl. A bûn tisztátalan kezében gyötrôdô istenség panasza összeelegyedik a megváltásért velôtrázó hangokon esdeklô vétkes emberével, a szeretet fölfelé törekvô búbánatos szavát eltakarja a bûn, az önzés fátyola még ideig-óráig. A bûn fellegein azonban diadalmasan keresztültör a szeretet isteni ígérete és a bûntôl megtisztult lélek reménye az ég hona felé száll. A hit, remény és szeretet isteni eszméinek dicsôségét hirdeti ez a fölülmúlhatatlan szépségû, bámulatos hatású bevezetô zene.* (…) Parsifal az egész fönséges jelenet alatt ott áll oldalt szinte megdermedten és csak Amfortas kínjainak égbe kiáltó panaszára kap görcsösen szívéhez, amelyben már a részvét üde bimbója fakadozik. Gurnemanz bosszús kérdésére, vajon értett-e valamit abból, amit szemlélt, szótlanul rázza fejét. A türelmét vesztett aggastyán ridegen kiutasítja az ajtón, mert hiszen ez az ifjú csak „dôre”. Még egyszer fölhangzik a megváltást ígérô szózat és a megváltás jelképe: a Grál dallama – és a függöny összecsukódik. A villamoslámpák szelíd fényt szórnak megint a közönségre, amely a függöny összeborulása után mozdulatlan marad egy ideig. Végre csattan az elsô tenyérpár s követik mások, de oly szerény, majdnem félénk módon, mintha nem is az a követelôdzô ezerfejû szörnyeteg volna, amely pénzért erôszakosan szokta tetszé-

Wagner – Liszt Cosima

sét vagy nemtetszését nyilvánítani. Ez a taps „a mester” lángeszének szól, amely ennek a teremnek minden zugát betölti. Más értelme nem is lehet a tapsnak, mert a függöny nem nyílik többé, annál kevésbbé jelenik meg a közönség kegyes pártfogását alázatosan megköszönô, hétrét görnyedô mûvészcsapat. Követjük szomszédaink példáját és kimegyünk a szabad levegôre az egy óráig tartó szünet élvezésére. Elmélkedésre nemigen jut idô, mert egy vidám hang üdvözöl minket a legalsó lépcsôfoknál, S. J., csellómûvész, ezeknek a különleges bayreuthi életjelenségeknek avatott ismerôje. „Nézzenek csak oda!” szól vezetônk és a bejárat jobb oldalán összetömörült csoportra mutat. Az elôkelô csoportból kiválik egy fekete selyemruhás nôi alak galambôsz hajjal, felejthetetlen Lisztünk jellegzetes arcélével. Csakugyan nem más, mint ennek a csodálatra méltó világnak föntartó nemtôje: Wagner-Liszt Cosima asszony. Az udvarát alkotó férfiak valóságos uralkodó hercegek, grófok, bárók, világhírû mûvészek. Aszegény ember feje csaknem beleszédül a sok ismert és ismeretlen fényes név elsorolására. Mûvész-barátunk csendes kacagása magunkhoz térít. „Bizony látni és hallani kellene királynônket uralkodói teendôi gyakorlásában. Szinte zsarnoki módon ragaszkodik férje szellemében annak mûvészi hagyomá-

* A Parsifal tartalmáról a szerzô itt – felvonásról felvonásra haladva – igen részletes leírást ad. A cselekmény e hosszas elbeszélését (a helyenkénti egyéb rövidítéseinken túlmenôen) csaknem teljesen mellôzzük, csupán ízelítôként tartunk meg néhány mondatot. (A szerk.)

29

2006. nyár nyához. Nap-nap mellett fáradhatatlanul jelen van a próbákon, éles szeme mindent lát, még élesebb kritikájától pedig mindenki retteg. Elôírja a legkisebb karmozdulatokat, sôt az arckifejezést is, és ezerszer jaj annak a mûvésznek, aki ellenkezni vagy elôadás közben a kapott utasítástól eltérni merészel, – kegyvesztett lesz a Wahnfried házban, még ha a világ nagyjainak legnagyobbja volna is. De meg is látszik ennek a rendszernek üdvös hatása – amint meg is gyôzôdhettek – a fölülmúlhatatlanul egyöntetû elôadásokon, amelyeknek színvonala még elsôrendû intézeteknek is elérhetetlen, ahol a képzelt vagy valódi énekes nagyság elôtérbe rugaszkodik a kétségbeejtett zeneszerzô és a többi szereplô minden tiltakozásának szuverén megvetésével. Megy itt minden, mint a karikacsapás! Majdnem fölösleges intézkedés, hogy az összes magánénekeseknek külön karmester súgójuk van a színfalak mögött, aki a vezérkönyvvel a kezében minden pillanatban kész az ingadozó énekest zavarából kimenteni. Ezeknek a színpadi karmestereknek igazán aranyos dolguk van… No de abbahagyom már, mert még azt fogják hinni, hogy a sárga irigység bánt: inkább levezetem önöket, ha így akarják, zenei mûhelyünkbe”. A szíves fölhívásnak örömest engedtünk annyival is inkább, mert már az elôbb láttuk a zenekari helyiség ajtaja fölött a barátságos és vendéglátó intelmet: „Idegeneknek tilos a bemenet”. Orpheus-unk egy-két szava elnémította az alvilágot ôrzô, ezüstpaszomántos kék libériába bújtatott Cerberus-t. Különös egy alkotmány ez „a misztikus örvény”! A nézôtérrôl és a színpadról kinyúlik egy-egy domború pléhfödél, amelyek a helyiség közepén egymással találkoznak. Miután a színpadról kinyúló pléhtetô körülbelül másfél méterrel mélyebben fekszik, mint a nézôtéré, természetesen egy ugyanilyen szélességû „hangrés” támad a kettô között, amelyen át még a legviharosabb zenekari tombolás is eszményítve hatol a hallgatóság fülébe. A zenészek ülôhelyei hat széles lépcsôfokban ereszkednek a színpad alá. A legfelsô lépcsôfok kellô közepén trónol a mennydörgô Jupiter azaz karmester, háta mögött egy nagy feketére mázolt tábla, hogy minden legcsekélyebb mozdulatát láthassák az énekesek és zenészek. Ezt a karmester könnyen éri el, mert ô, valamint táborkara a zenekari helyiségben uralkodó pokoli hôség miatt – ingujjban mûvészkedik. A karmester emelvénye mellett és alatt az elsô három lépcsôfokon foglalnak helyet a húros hangszerek, a negyediken a fafúvók, az ötödiken a kisebb kaliberû réz-fúvók és a legutolsón, már egészen a színpad alatt lappanganak a rézfúvók félelmetes óriásai és az ütô-verô hangszerek lármás csapatja. Vezetônk szerint a Parsifal elôadásánál százegynéhány zenész mûködik, de a Nibelunggyûrûben százhúsznál is több, és végtelenül sajnálta,

30

hogy a színpadra nem vezethet, mivel onnan még ôt is elkergetnék az ünnepi játékok ideje alatt. Alig vettünk búcsút egymástól köszönô kézszorítással, már fölhangzott a Parsifal-motívum heroikus csengése és nemsokára körülhálózott minket az a misztikus varázs, amely csak ennek a helynek a sajátja.(…) Esti nyolc óra van. A nap utolsó sugarai bíborpiros szegéllyel övezik a távolban kéklô hegyek ormait. A csicsergô madárdal elnémult, a színház terén alig ôdöng néhány alak, miután az ünnepi vendégek túlnyomó része a barakkvendéglôkbe vonult, hogy a test is megkaphassa azt, ami a testé. Most ki az erdei zöldbe! Teli tüdôvel szívjuk a balzsamos esti levegôt és nyugalmasan lépdelünk a gondosan ápolt fasorokban. Az idô gyorsan szárnyal, és így nem csodáljuk, hogy a kürtök ércszava jelzi már a Grál-motivummal az utolsó fölvonás kezdetét. (…) A bibliai jelenetet bezománcozza a „nagypénteki varázs”. Parsifal gyönyörûséggel szemléli a virágos mezôt, amelynek minden egyes fûszála susog, mosolyog feléje, pedig a fájdalom ezen napján sírni, szomorkodni kellene. Gurnemanz megindító bensôséggel válaszolja, hogy a megváltott ember bánatos könnyei szent harmatként ragyognak a mezôn ma a szeretet áldozatának üdvözítô tudatában; megkíméli szelíd lépte még a fûszálat is, és ezért mosolyog a mezô. Minden képzeletet meghaladó bájos dallam kíséri az emberi hangot; magasabb szférák rezgése ez, amely szívet-lelket eltölt. A nagypénteki varázs nemes egyszerûségébe belezsong a Grál-harangok távoli zúgása. Földerült a megváltás órája!(…) Angyali karok hirdetik „a legmagasztosabb üdv csodáját”, amely „megváltást hozott a Megváltónak”. Az új király hôsi tette kiszabadította az Amfortas vétkétôl mélyen megbántott Üdvözítôt a bûn kezébôl és az isteni panasz mindörökre elnémult. A vezéreszmék: az isteni szeretet, a hit és Grál dallamai túlvilági zengésben összefonódnak és magukkal viszik a lelket az örök szeretet légkörébe. A zene eszményi varázsától elbûvölt hallgatóság pillanatnyi mély csendjét fölváltja a zajos lelkesedés, és a még kétszer-háromszor szétváló függöny föltárja a megváltás gyönyörében térdre borult Grál-lovagok áhitatos gyülekezetét. Esti féltizenegyre jár az idô, és Wagner hívei feketéllô hullámokban tartanak a múzsadombról a város felé. Az emberáradat zúgását, kocsizörejt, ostorpattogást pusztán gépiesen fogja föl a fül, a zûrzavaros lárma a merengô lélekbe nem hatol, amely még mindig visszatükrözi a leírhatatlan zene hangjaihoz fûzôdô nagyszerû képeket. A hold sarlójának ezüstje néhol bevonja a fák törzseit és a sötét lombsátoron átsurran misztikusan a szellô, mintha a világot hódító lángész szárnysuhogása volna… Becker Nándor

2006. nyár

Richard Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok visszatérô dallamai, motívumai Beckmesser Barátság / Freundschafts

Mot.

Céhtanács Zunftberat Mot.

Mot.

Cipész 1/ Schuster

Dalmûvészet / Meistergesang Cipész 2 / Schuster

Mot. 1

Mot.

Cipészdal / Schusterlied

Mot. 2

Dávid / Lehrbuben - (David)

Mot. Éva 1 / Eva

Éjjeliôr éneke / Nachtwächterlied

Mot. 1

Éva 2 / Eva

dolce dim.

Gúny / Spott

Mot. 2

dolce.

3

János nap / Johannistag Mot. a)

Harag / Zorn Mot.

Mot.

dolce

Jegyzô / Merker Mot.

Jóindulat / Wohlwollen Mot. (humánum, Sachs embersége)

b)

Keresztelô ötös / Taufspruch Quintett

Korál / Choral

Lant / Laute Mot.

dolceiss.

Megindultság / Empfindungs Mot.

Lovag / Stolzing Mot.

Lemondás / Entsagungs Mot.

(I)

ausdrucksvoll

(II)

dim.

marcato

Mesterdalnok ünnep / Meistersingerfanfaren Mot.

Mesterdalnok / Meistersinger Mot.

Nürnberg / Nürnberg Mot.

molto tenuto

Nyári éj / Johannisnacht Mot. Rózsakoszorú / Kränzlein Mot.

3

dolce

Szenvedély / Leidenschafts Mot.

Szerelem / Liebes Mot.

Szerenád / Lautenständchen

3

3

Tabulatúra (Szabályok táblája) Szerkesztések szabályzata záradékkal / Tabulatur Mot.

Verekedés / Prügel Mot.

Tavasz és Vizsgadal / Walters Werbegesang und Lenz Mot. (I)

Versenydal / Walters Preislied

(II) 3

cresc.

3

dolce.

„Wach auf!” / (Serkenj!) Vogelweide / Walters1. Gesang

meno dim.

E motívumgyûjtemény a Wagner Ring Alapítvány kiadásában megjelent, Blum Tamás fordította R. Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok szövegkönyvbôl származik.

31