Hagyományok, magyar értékek és hungarikumok Veszprém megyében

Hagyományok, magyar értékek és hungarikumok Veszprém megyében

A Veszprém megyei hungarikummozgalom eddigi kiadványai:

A Veszprém megyei hungarikummozgalom kiadványa

ISBN 978-963-08-9085-4

Sorozatszerkesztő: dr. Horváth Zsolt Lektor: Fenyvesi Ottó A készítésben közreműködött: Pannon Térség Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány Pannon Értékmentő és Média Szolgáltató Kft. Pannon Értékteremtők és Hagyományőrzők Közössége Közhasznú Egyesület A kiadvány a Hungarikum Bizottság támogatásával készült.

Borító: Meixner Etelka Fotók: Nagy Lajos, Kovács Endre, Valczer János Korrektúra: Erdőháti Károly Nyomdai előkészítés: Valczer János Készítette: Valczer Z+J Kft., Várpalota • Felelős vezető: Valczer Zita Print Invest Magyarország-H Zrt., 9027 Győr, Almafa u. 13. • Felelős vezető: Ványik László

HAGYOMÁNYOK, MAGYAR ÉRTÉKEK ÉS HUNGARIKUMOK VESZPRÉM MEGYÉBEN

Veszprém, 2014

A kötet létrejöttének támogatói:

Vidékfejlesztési Minisztérium

Hungarikum Bizottság titkársága Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Veszprém Megyei Értéktár Bizottság Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület Éltető Balaton-felvidékért Egyesület Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület Verga Zrt. Séd-Coop 2000 Zrt. Kukoda Nándor

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Olvasó! Ön most egy közel öt éve tartó folyamat egyik eredményét tartja a kezében. 2009 tavaszán Veszprém megye is bekapcsolódott az egyre terebélyesedő hungarikummozgalomba. Polgármesterek, önkormányzati képviselők, civil szervezetek önkéntesei, helyi és országos döntéshozók, értékgyűjtők és értékteremtők gondolták azt, hogy fontos a helyi értékek összegyűjtése, dokumentálása. Fontos, hogy újra megismerjük és felismerjük saját értékeinket. Fontos, hogy kimondjuk: minden közösségnek vannak értékei, a legkisebb közösségnek is vannak értékei. Ha elfogadjuk ezeket az állításokat, akkor pedig adott a feladat: együtt, közösen, a helyi közösség tagjai kezdjék meg ezt az értékgyűjtő munkát, értékőr és értékteremtő egyaránt ezen dolgozzon. Szerencsére a kezdeti lelkesedés nem hagyott alább, Veszprém megye végig élharcosa maradt a mozgalomnak, a nemzeti értékek védelméről született törvény előkészítésének és immár a megvalósításnak is. Szerencsére egyre több település kapcsolódott hozzánk, immár nem túlzás Kárpát-medencei mozgalomról beszélni. Működnek a települési értéktárak, és egyre több kincs bukkan fel Veszprém megye kirakatában is. Ennek a könyvnek a „testvére” 2010-ben jelent meg Hagyományok, értékek és hungarikumok Veszprém megyében címmel. Annak a kiadványnak akkor az volt a célja, hogy megmutassuk – még a törvény megszületése előtt –, hogy mit gondolunk egy értéktár tartalmáról. Jó példát szerettünk volna mutatni a közösségek tagjainak, legyen az értéktárban épített örökség, természeti érték, helyi jellegzetes étel, ital. Legyen az értéktár része egy hagyományteremtő közösség több évtizedes tevékenysége, legyünk büszkék településünk szülöttére, aki múltbéli tevékenységével példát állított a jövő nemzedéke elé is. Ez a könyv most egyfajta összegzés. Ami benne van, arra büszkék vagyunk, de nincs benne minden, amire büszkék lehetünk. A munka tovább folytatódik, ha rajtunk múlik, az értékgyűjtés egy soha véget nem érő történet lesz. Ezúton is szeretnénk megköszönni minden támogatónknak az eddigi segítséget, az elvégzett munka és annak gyümölcse is közös. Arra biztatunk mindenkit, csatlakozzon a hungarikummozgalomhoz, minden értékteremtőre, értékgyűjtőre és értékőrre szükség van! Szeresd a magyart! Szeresd Veszprém megyét!

Dr. Horváth Zsolt kuratóriumi elnök Pannon Térség Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány 5

BAKONYJÁKÓTÓL HERENDIG Konferenciasorozat Veszprém megyében a hungarikumok védelméről Dr. Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a hungarikumok védelmében kezdeményezett törvény előkészítésének Veszprém megyei koordinátora konferenciasorozattal kezdte meg a gyűjtőmunkát. Veszprém megye minden egyes településén leltár készül azokról az előállított, illetve szellemi értékekről, melyek akár nemzetközi, akár hazai, akár térségi szinten védelmet, kedvezményeket kell hogy kapjanak a jövőben. A konferenciasorozat kilenc kistérségen vonult át, és ültette el a magot, melynek nyomán ma már egyre többen tartják fontosnak a hungarikumok ügyét. 2009 áprilisában egy bakonyi kistelepülésről indultak, majd Alsóörsön, Nagyvázsonyon, Sümegen, Ősin, Tüskeváron, Tapolcán át érkeztek meg Herendre, hogy ősszel a parlamentben összegezzék a tapasztalatokat. A konferenciasorozaton nem csak a hungarikumok ügyéért tevékenykedő politikusok, helytörténészek kaptak szót. Bemutatkoztak megyénk településeinek mesteremberei, kézművesei, iparművészei és gazdálkodói is.

I. A cifra szűr is a Bakony kincse A pápai kistérségben, Bakonyjákón tartották a lehetséges hungarikumaink összegyűjtését szolgáló konferenciasorozat nyitórendezvényét 2009 áprilisában. A 2008-ban elfogadott országgyűlési határozat értelmében megyénkben tavasszal kezdődött el az a munka, amelynek során lajstromba veszik mindazon szellemi és tárgyi értékeket, melyek később helyi, megyei, térségi vagy regionális, de akár világviszonylatban is védelmet kaphatnak. A Veszprém megyei koordinátor, dr. Horváth Zsolt, összesen kilenc helyszínt jelölt meg a konferenciasorozat állomásaként. Nekünk, magyaroknak, itt a Kárpát-medencében megvan a sajátos, csakis ránk jellemző karakterünk, az ebből fakadó életvitelünk, aminek megóvására kell törekednünk. Ez különösen fontos a mostani globalizált világban, amelyben a felgyorsult kommunikáció hatására uniformizálódunk. Hasonlóvá válik a divat, a viseletünk, ételeink, italaink Londontól Fokföldig, így szinte elviselhetetlenül egyforma, jellegtelen lesz az életünk – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg az első konferenciát Talabér Márta fővédnök Bakonyjákón. Hangsúlyozta, hogy az uniformizálódás következménye a nemzeti értékek elvesztése, a magyar életvitel eltűnése lehet. Fel kell mutatnunk azokat az értékeket, melyek tájegységekként mások és mások, amitől egyediek vagyunk – jelentette ki a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke. Utalt a Bakony, a Balaton, és az egész Balaton-felvidék különlegességére, mely a gondolkodók és művészek számára mindig is nagy vonzerő volt. Hamvas Béla szavával „a dél géniusza parázslik e tájban”, az itt élő emberekben, a gyümölcsben és a borban. Az öt géniusz című könyvében részletesen kifejti, Provance, Isztria 7

és Dalmácia rokona a Balaton-felvidék és Veszprém környéke. Az Adria, a Földközi-tenger felsugárzik ide, fehérebbek, tisztábbak, világosabbak itt a színek és oldottabb az élet. Az ország legszebb megyéje a miénk! Ezért is kötelességünk mindazt, ami ezen a tájon sajátos, ami érték – népszokások, hagyományok, ételek és italok – megismerni és megőrizni és másokkal is megismertetni, tudatosítani mindenkiben, hogy a miénk! Ezzel megmentjük a közösségünket, bővítjük kulturális kincseinket, megóvjuk múltunkat, és sikeressé tesszük a jövőnket – hangsúlyozta Talabér Márta. Dr. Horváth Zsolt részletezte, hogy a gyakorlatban tulajdonképpen mire is vállalkoztak a program résztvevői Veszprém megyében. Nem csak a hungarikumok listáját szeretnék elkészíteni, hanem arra vonatkozóan is várják a gyakorlati tanácsokat, hogyan valósuljon meg ezeknek a termékeknek a védelme. Felhívta a figyelmet arra, fontos lenne számba venni a közismert magyar különlegességek mellett azokat a helyi, térségi értékeket is, amelyek az adott településekre, tájegységekre jellemzőek, specialitásuk, minőségük miatt lényegesek az ott élők számára, legyenek szellemi, tárgyi vagy természeti értékek. Bács-Kiskun megyében, ahol Lezsák Sándor koordinálja ezt a munkát, már vége felé jár a konferenciasorozat – közölte a képviselő. – A tapasztalat azt mutatja: óriási az érdeklődés az akció iránt. Mindenki azt szeretné, ha térségének nevezetességei is felkerülnének a védett értékek közé. Én azt vállaltam, hogy megyénkben minden kistérségbe elvisszük a program hírét, tájékoztatjuk az embereket arról, hogy ha lesz Magyarországnak egy olyan kormánya, amelyik törvényt alkot ezeknek a nemzeti értékeknek a védelme érdekében, az ilyen értékeket előállítók támogatásokat, adókedvezményeket kaphatnak majd, és egyes pályázatoknál előnyben részesülhetnek – jelentette ki dr. Horváth Zsolt. A honatya a közel ötven jelenlévőt arra kérte, hogy aktívan vegyenek részt a munkában, osszák meg véleményüket, elképzeléseiket a szervezőkkel. A konferenciákon elhangzó javaslatokat, tapasztalatokat beépítik a törvényjavaslatba. A megyei koordinátor felsorolta a hungarikumok védelmének öt szintjét is, majd közös gondolkodásra invitálta a jelenlévőket. A bakonyjákói konferencia vendége volt a hungarikumok ügyéről szóló országgyűlési határozat társszerzője, dr. Medgyasszay László országgyűlési képviselő. A politikus a nagyapja által közel száz éve írt verssel kezdte beszédét. Ha még élne, lehet, hogy ő is egy hungarikum lenne, hiszen ragyogó elme, okos prédikátor volt, aki a népből jött és a népért élt – mondta, utalva ezzel arra: a hungarikumaink itt vannak előttünk, közöttünk, s talán éppen a közelség miatt nem vesszük észre, hogy mindez mekkora érték. Az agrárpolitikus felidézte fiatalkori emlékeit, melyek mind ehhez a vidékhez fűzik. Mi a hungarikum? „Hungarikum: a Magyarország mindenkori területén megjelent minden, továbbá a külföldön magyar nyelven, magyar szerzőtől, illetőleg magyar vonatkozású tartalommal keletkezett valamennyi dokumentum, függetlenül attól, hogy nyilvánosságra hozták-e vagy sem” – idézte az 1997-es törvény pontos szövegét dr. Medgyasszay László, majd hozzáfűzte, hogy meggyőződésük szerint egészen másról, sokkal többről van szó. Az elmúlt másfél évtizedben a Földművelésügyi Minisztériumban komoly gyűjtőmunka folyt. Több mint háromszáz terméket sorol fel ez a gyűjtés a kürtőskalácstól a szilvapálinkáig mint hungarikumot. Az eddigi általános felfogás szerint elsősorban növényi és állati eredetű produktumok, tehát az élelmiszerek, italok a hungarikumok – ezt kell kibővíteni, hiszen 8

annyi minden más hazai, egyedi értékünk van ezenkívül. Hungarikum a Rubik-kockától a Kodály-módszerig sok minden: az Unikum, a szaloncukor, a Pick szalámi… – sorolta Medgyasszay. Tehát mindazon termékek, melyek egy bizonyos tájhoz köthetők, sajátosak, kiemelten jó minőségűek, nemzetközileg is ismertek és elismertek, vagyis alkalmasak arra, hogy a külföldiek arról Magyarországra asszociáljanak. A képviselő kiemelte, fontos, hogy ne csak Magyarország határain belül, hanem az egész Kárpát-medencében meginduljon a gyűjtőmunka. Erdélyben például már folyamatban van. A hungarikumok védelmének okai között többek közt azt is felsorolta a politikus, hogy nemzeti termékeink védelme a nemzet egységét és összetartozását is megőrzi. Ezeket a termékeket a védelem által oltalom alá helyezzük, először itthon, majd el kell intéznünk, hogy ezt az Európai Unió is elfogadja. Jelenleg 12 hungarikum uniós elfogadása van folyamatban. Amennyiben a védett termékek listájára kerülnek az Európai Unióban, akkor ezeket a termékeket csak nálunk gyárthatják. Ilyenek a szegedi paprikaőrlemény, a makói vöröshagyma, a szegedi téliszalámi, a szatmári szilvapálinka, a békési szilvapálinka, a szabolcsi almapálinka, a budapesti téliszalámi, a csabai kolbász és a gyulai kolbász, a kecskeméti barackpálinka, a kalocsai fűszerpaprika-őrlemény és a szikvíz. Hány, de hány van még: például a gulyás, a halászlé vagy a csirkepaprikás. Ehhez képest nagyon kevés termék áll valóban oltalom alatt, és kemény munka lesz ennél sokkal részletesebb, teljes listát készíteni – zárta gondolatait a parlamenti határozat egyik alkotója. A konferencia utolsó előadója maga is mesterember, aki igazi bakonyi hungarikumokat készít, méghozzá szűröket. Vitéz Zalai Károly cifraszűrszabó-mester a helyben megrendezett alkalmi kiállításán bemutatta legszebb darabjait, majd ennek a már csak kevesek által művelt ősi magyar mesterségnek a szépségeiről, fortélyairól beszélt. Az 1850-es évektől a szűr kihalt – mondta a mester. Ő az, aki több mint száz évvel később, 1972-ben elkészített két darabot és

A bakonyjákói hungarikumkonferencia előadói 9

ezzel újraélesztette a mesterséget. A magyar nép egyik legrégebbi öltözete a szűr, már a honfoglaló köznép is szűrt viselt, mesélte vitéz Zalai Károly. 1850-ben statárium alá vonták a szűr viselését és készítését is. Alig maradt néhány tárgyi emlék a bakonyi szűrökről. Vitéz Zalai Károly kizárólag bakonyi szűröket készít, mert hogy minden szűr más és más. Amikor az első két darabot zsűrizésre küldte, azzal utasította vissza a hatóság, hogy a régi eredeti szűrök másolata, mely a mai életbe nem illeszthető be. – Engem is és a szűrt is tulajdonképpen nemkívánatosnak nyilvánítottak – mondta a mester. De mi is a szűr? A konferencián megtudtuk: a szűr mesél. Minden bakonyi ember, aki annak idején szűrt viselt, legfontosabb tulajdonságait írta ki ezzel magára: vallási hovatartozását, családi állapotát, vagyona nagyságát. Eötvös Károly talán épp ezért, azzal indokolta a statáriumot, hogy: „magyar ember ne cifrálkodjon!” Valóban drága dolog volt ez a viselet. Általában egy szűr ellenértéke egy tehén volt. De az egyik híres bakonyi betyár Szentgálon harminc tehénért csináltatta a magáét. Vitéz Zalai Károly a kudarcok ellenére nem adta fel. Úgy érzi, talentumot kapott azzal, hogy képes erre az ősi magyar mesterségre. Ma már világszerte több helyen láthatók a munkái. De a legbüszkébb arra a szűrre, melyet II. János Pál pápának készített, s melyet a Vatikánban őriznek. Az előadásokat követően többen javaslatokat, ötleteket adtak a képviselőknek a további munkákhoz. Zárásként pedig dr. Horváth Zsolt azzal is lelkesítette a jelenlévőket, hogy a védelem gyakorlati hasznáról beszélt: ezeknek a védett termékeknek a jövőben segíteni lehetne a piacra kerülését, a marketingjét, készítői adókedvezményt kaphatnak, ha már minőségi védjegyet szereztek.

II. Alsóörs a vöröskő és a kőszobrok faluja A balatonalmádi–balatonfüredi kistérségben Alsóörs adott otthont a hungarikumok védelmében indított konferenciasorozatnak. Dr. Horváth Zsolt, a program Veszprém megyei koordinátora ezúttal dr. Simicskó Istvánt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökét hívta meg vendégelőadónak, aki 2008-ban maga kezdeményezte az ötpárti konszenzussal elfogadott határozatot nemzeti termékeink védelméről. Ennek a határozatnak a szellemében folyik most a gyűjtőmunka, a listára képletesen ez alkalommal is sok minden felkerült, az alsóörsi csipkétől, a vöröskő szobrokon át a balatoni borokig. A konferenciának otthont adó Alsóörsön dr. Bóka István országgyűlési képviselő nyitotta meg a közel kétórás tanácskozást. Ez a rendezvény egy útkeresés – jelezte a füredi polgármester –, egy olyan út keresése, amelyen egy jövőkép vezet végig. Jövője ugyanis csak annak van, aki a múlt értékeire alapoz. S aki ezt teszi, az jó úton jár – tette hozzá a politikus. Dr. Horváth Zsolt összefoglalta a konferenciasorozat célját, mi szerint azokat a termékeket, alkotásokat, szellemi értékeket szeretnék összegyűjteni, melyek védelmét később törvény is biztosíthatja majd, ha olyan kormánya lesz Magyarországnak, mely ezt fontosnak tartja. – Tanácskozásunk figyelemfelhívás, hogy vegyük észre értékeinket, gondolkodjunk együtt, hogy védjegyet alkothassunk ezekre a termékekre – fejtette ki a parlamenti képviselő. 10

Alsóörsi vöröskő szobor

Majd ezzel a gondolattal a két északi parti kistérségben is elindította – ahogy ő fogalmaz – a társadalmi párbeszédet a hungarikumokról, majd átadta a szót dr. Simicskó Istvánnak, aki közölte, az Európai Unió terméklistáján egyetlen bejegyzett védett magyar termék van, ez a szegedi Pick szalámi. Holott ennél sokkal több maradandó érték van az életünkben, amelyekre vigyáznunk kell, mert ezek biztosítják nemzetünk jövőjét. Nemzetünket akkor védjük, ha védjük értékeinket – jelentette ki dr. Simicskó István. Ezzel tulajdonképpen magyarázatot is adva arra, miért pont ő, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke kezdeményezte 2008-ban a hungarikumok védelmét. Bár a munka már tart egy ideje, jelenleg egy, a parlament által elfogadott határozatunk van, mely lehetővé teszi a hungarikumok gyűjtését, listázását és a társadalmi párbeszédet – mondta a politikus. Fel is tette a kérdést, ismerjük-e egyáltalán saját értékeinket. Ki az a jelenlévők közül, aki fel tudná sorolni például a kilenc magyar kutyafajtát? Egyetlen nemzet van ugyanis rajtunk kívül, az angol, amelyiknek van ennyi saját nemzeti kutyafaja. (Egyébként magyar kutyafajta a puli, mudi, pumi, kuvasz, komondor, sima és szálkásszőrű magyar vizsla, magyar agár és az erdélyi kopó). 5400 termék szerepel a nemzetek által levédett európai gyűjteményben – ismertette Simicskó. Ezeket a termékeket ezen a néven kizárólag ők gyárthatják, ráadásul támogatásokat kapnak a gyártásukra. Az 5400 termékből 890 francia, és mindössze egyetlenegy magyar. Ez a szegedi téliszalámi. Számtalan termékünk van még, melynek fel kell kerülnie erre a listára, mielőtt mások megelőznek bennünket. Szlovák barátaink például már levédették szlovák specialitásként, nemzeti szlovák termékként a kürtőskalácsot, az olaszok pedig a szürke marhát. A kormányunk ennek érdekében hét éve semmit nem csinál. A javaslatot is ellenzéki képviselőknek kellett megtenniük – jelentette ki a nemzetbiztonsági bizottság elnöke. 11

Majd felsorolta azokat a kritériumokat, melyeknek meg kell felelni ahhoz, hogy egy termék felkerülhessen erre az európai terméklistára. Kritériumok pedig, hogy a termék története dokumentálva legyen, köthető legyen egy ma is létező településhez, és ismert legyen. Ha már a dokumentálhatóságnál tartunk, érdemes rövid visszatekintést nyújtani a feljegyzésekbe: • 1395-ben említik először a feljegyzések a birsalmasajtot. • 1748-ban a kalocsai fűszerpaprika őrleményt. • 1373-ban a csabai kolbászt. • 1695-ben egy kolozsvári szakácskönyv már említi a disznósajtot. De sajátos magyar termékek, tehát hungarikumok, az ágyaspálinka, a rétes, a tepertős pogácsa, a mákos guba, a Rákóczi túrós, a Rigójancsi, a Negro, a pemetefű cukorka, a csigatészta, a tarhonya, vagy a dobostorta és a szaloncukor, mely szintén Dobos József találmánya. Egyik termék sem szerepel ezen az európai terméklistán. Nemzeti létünk tekintetében most vagyunk a huszonnegyedik órában – jelentette ki dr. Simicskó István, majd hozzátette, hogy nemzeti felemelkedésünknek egyetlen módja, ha erősítjük önbecsülésünket, hazaszeretetünket, melyben csak segít, ha megvédjük nemzeti termékeinket, értékeinket. Két helyi híresség is szót kapott a konferencián. Ertl Pálné, Marika néni, az ötvenesztendős Litéri Zöldág Néptánc Együttes alapítója és Jásdi István borász, aki Ranolder püspök egykori csopaki pincészetét állította vissza eredeti állapotába, s ott most olyan borokat termel, melyeket még a franciák is ismernek és elismernek. Aki törődik saját népével, az gyűjti saját értékeit, mert tudtára akarja adni a világnak, milyen kincsek birtokában van: ezekkel a szavakkal érvelt a gyűjtőmunka fontossága mellett Ertl Pálné. Majd kifejtette, hogy a magyar néptánc hungarikum. Egy-egy tájegység jellegzetes, sajátos mozgása, mely a helyi hagyományokon, egy-egy vidék történelmén alapul. Befolyásolja a közeg, amiben létrejön, az emberek lelke, akik táncolják, egyes csoportok jellegzetes viselete, dallamvilága is megjelenik benne, tehát a tánc, a néptánc az egyik legkomplexebb művészet – fejtette ki a Zöldág alapítója.

A Balaton-felvidéki fehérborok a külföldi borversenyeken is az élmezőnyben szerepelnek 12

A néptánc ezen túlmutatóan közösségi termék, mely értékes néprajzi talajból fakad, de kell hozzá az egyén tehetsége, rátermettsége. Majd Marika néni néhány jellegzetesen magyar táncot is felsorolt, mint a kolozsvári legényes, a decsi verbunkos, a dunántúli ugrós, vagy a galgamenti csárdás. Ertl Pálné hangsúlyozta a határainkon túl rekedt magyar testvéreinkkel való összetartás fontosságát is. Mint mondta, a Zöldágnak például három cserekapcsolata van: Sepsiszentgyörggyel, Berenccsel s egy pedig Kárpátaljával. Ahhoz, hogy a hungarikumok élni tudjanak, töltsétek meg őket élettel – biztatta a közönséget és a konferencia szervezőit is. Jásdi István, aki külföldön is ismert és elismert Balaton-parti borász, különösen a fehérborainkat méltatta, melyek külföldi borversenyeken is az élmezőnyben szerepelnek. Majd pesszimizmusának is hangot adott, amikor megemlítette, hogy a magyar külügyminisztériumban nincs igazi borospohár, s a külföldi diplomatákat másodosztályú spanyol borokkal kínálják: amíg így van, addig nem nagyon van miről tanácskozni – mondta Jásdi István. A jellegzetes balatoni borok közül az olaszrizlinget, mint zászlósbort, a cserszegi fűszerest és az Irsai Olivért emelte ki külön, ez utóbbi a mi vidékünkön nemesített fajta. Fehérborainknak önálló karaktere van, termőföldjeink minősége pedig messzemenőkig a legjobb – tette hozzá a kiváló borász. Ezek a termékek mind országunk arculatát kellene hogy építsék. Nekünk a Balatonnál pedig külön erősítenünk kell a saját arculatunkat. Olyan termékeket kellene kínálni, amelyek csak nálunk kaphatók, ehhez képest még a balatoni éttermek borlapjain is a villányi borok sorakoznak – nehezményezte Jásdi István. Az előadókat követően többen segítették hozzászólásukkal, ötletekkel vagy épp javaslatokkal a politikusok munkáját a hungarikumok védelmében folytatott harcban. Rásky Mihályné, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület elnökségi tagja az oktatás fontosságát emelte ki felszólalásában. Elmondta, hogy 1998 után még kötelező tantárgy volt a honismeret, ma már csak ajánlott, de vannak még pedagógusok, akik fontosnak tartják az ügyet. Ők, akik az egyesületet is alapították, továbbképzéseket szerveztek, tankönyveket írtak és egy Honismeret című folyóiratot is rendszeresen megjelentetnek, hogy ha újra fontos lesz majd hazánk hagyományainak, értékeinek tanítása, legyen anyag, amihez a tanárok, tanítók nyúlhatnak. Albrecht Sándor alsóörsi helytörténész először nyelvünk egyedi szépségeit méltatta, majd saját településének, Alsóörsnek a nevezetességeit sorolta. Alsóörs a vöröskő és a kőszobrok faluja – mondta. Horváth Viola, a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet igazgatója hangsúlyozta, hogy szükség lenne módszertani alapokra, amellyel dolgozhatnak, ugyanis a jelenleg Veszprém megyében folyó gyűjtőmunka szakmai hátterét is ők biztosítják. Oláh Miklós szociológus, balatonfűzfői önkormányzati képviselő a Balaton festőinek életművét kutatná fel, ugyanis sok esetben nem tudjuk, hol találhatók ezek a festmények.

III. „A Kárpát-medence igazi kincsesbánya, Nagyvázsony az egyik ékköve!” A Veszprém megyei hungarikumokról tartott harmadik konferenciát a veszprémi kistérségben, azon belül Nagyvázsonyban rendezték meg, mely település ma is őrzi és tiszteli történelmi múltját. A konferencia meghívott előadója volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés 13

alelnöke mellett Horváth Viola, a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet igazgatója és Isó László helyi borász. A rendezvényhez kapcsolódóan helyi népművészek, köztük fafaragók, keramikusok, mézeskalács-, és lószőrékszer-készítők termékeiből rendeztek kiállítást. A 2008-ban elfogadott országgyűlési határozat feladatokat ad nekünk is – mondta köszöntőjében dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő. A honatya hangsúlyozta, hogy 2009 végéig szeretnék leltárba venni mindazon szellemi és tárgyi értékeinket, termékeinket, melyeket reményeik szerint törvény is védene a jövőben, ha olyan kormánya lesz Magyarországnak, mely ezt fontosnak tartja. – Itt, Veszprém megyében arra vállalkoztunk ezzel a konferenciasorozattal, hogy közbeszéd tárgyává tesszük, hogy keressük ezeket a hungarikumokat. Szeretnénk megismerni az önök véleményét, gondolatait – mondta dr. Horváth Zsolt. Majd hozzátette, cél az is, hogy bővítsék a hungarikum fogalmát, a hungarikumok körét. Természetesen nagy különbség van a herendi porcelán és Kati néni rétese között, ezért lenne több szintje a védelemnek. Minden ilyen termék a maga szintjén viselhessen védjegyet, ezt szeretnénk – fogalmazott a honatya. Horváth Viola, a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet igazgatója a közművelődés szerepéről, annak fontosságáról beszélt. Ancsel Évát idézte, aki azt írja: „Ahol elvesznek a tradíciók, ott kilyukad az idő és elpereg a múlt.” A hungarikumok ügye leginkább ezekhez a tradíciókhoz, hagyományainkhoz köthető – mondta Horváth Viola. Felelevenítette a népművelésünk történetét. A reformkorban Kossuth, Széchenyi és Eötvös együtt határozta meg azt. Úgy fogalmaztak, hogy a népművelés feladata, hogy továbbadja a boldoguláshoz szükséges ismereteket. Klebersberg Kunó leírja: gondozni kell a helyi kultúrát és hagyományokat – ez a népművelés. 1925-ben megszületett a Népművelés Országos Bizottsága, 1929-ben pedig a Nemzeti Közművelődési Alap, de az általános gazdasági válság elsodorta az elképzeléseket. 1968-tól él a szabad, öntevékeny közművelés. Mi a jelentősége a közművelődésnek? Az ünnepi kultúra ápolása minden közösségben jelen van. Veszprém megyében a helyi kultúra a kistelepüléseink megtartóerejét jelentheti – fogalmazott az előadó. Ezt egy olyan erős intézményrendszer segíti a megyénkben, ami nincs máshol – tette hozzá. Horváth Viola a problémákról is beszélt, melyek részben nehezítik a hagyományőrzés, s így a hungarikumok ügyét is. Mindezt az amatőr népművészeti csoportok tartják életben – mondta a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet igazgatója. Kevés a hivatásos népművész – jelentette ki – példaként említve a néptánccsoportokat, melyből hivatásos mindössze kettő-négy van az országban, a többi amatőr művészeti együttesként létezik, holott amit alkotnak, az profizmusról árulkodik. Balaton-part, Bakony, gazdag történelmi városok, bakonyi kistelepülések, borvidékek, irodalomtörténeti és egyháztörténeti gyűjtemények, kézművességek (üveg, porcelán) rengeteg kulturális érték van jelen a megye életében. Az elmúlt tíz-húsz évben nagyon sok jó és stabil művészeti csoport alakult meg. A Veszprémi Művész Céh volt az első, amelybe szabadon tömörültek. A hagyományőrző egyesületek gomba módra szaporodnak. Amiben erős a megyénk, hogy nagyon sok a művelődési klub. Probléma ugyanakkor a megfelelő képzés hiánya, a fiatalok bevonása hagyományőrzésbe, támogatási formák definiálása – mondta Horváth Viola, majd előadását a UNESCO rendeletének ismertetésével zárta, mi szerint Európában össze kell gyűjteni a kulturális értékeket. Ez a rendelet 2003-ban született, a magyar kormány 2006-ban csatlakozott a programhoz, de három év alatt mindössze két javaslatot sikerült tennünk, olyan magyar hagyományra, mely felkerülhet az UNESCO 14

Nagyvázsony ma is őrzi és tiszteli történelmi múltját

listájára. Az egyik a népművészet mestere rendszer, a másik a mohácsi busójárás. Társadalmi egyeztetést ígértek – de ez elmaradt – hangsúlyozta Horváth Viola. Nagyvázsony őrzi hagyományait. Ezt jelképezi egyebek mellett a csordakihajtás ünnepe április 25-én – mondta Fábry Szabolcs polgármester. A hagyományokhoz kötik rendezvényeiket, ünnepeiket, különleges termékük a környékbeli méhészetekből származó méz, a pálinka, büszkék kovácsmesterükre, fafaragóikra, valamint szőlőültetvényeikre, boraikra. Hungarikumnak nevezte a magyar gazdákat, vállalkozókat sújtó hatósági megszorításokat, a túlzott büntetéseket Isó László helyi gazda. Élesen bírálta, hogy a nyugat-európaiakkal szemben nálunk egy gazda hatalmas adók és előírások nélkül nem értékesítheti termékeit adott térségben. Isó László családja négyszáz éve gazdálkodik a térségben. A múltra visszatekintve a borász elmondta, hogy a szőlőterületünk az évek során a negyedére zsugorodott. A kisgazdaságok felhagytak a termeléssel, mert ellehetetlenítették a munkájukat, nem tudják forgalmazni boraikat. Országos borminősítési engedély, kimérési engedély kell ahhoz, hogy boraikat értékesítsék, s ez több százezer forintba kerül, amit nem tudnak kifizetni. A szabályzórendszereket élhetővé kell tenni, normális keretek közé szorítani, hogy forgalomba hozhassuk akár Kati néni rétesét. Ma el sem adhatja, mert jön az adóhatóság és megbünteti – fogalmazott a helyi gazda. Abban bízom, hogy két esztendő múltán örömmel mondják majd önök is, milyen jó volt itt lenni egy folyamat elején – ezekkel a szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke. – A folyamat mozgásban van. Ha megnézzük az interneten a hungarikumok.lap.hu oldalt, számtalan olyan dolgot találunk, ami sajátos értékünk, tehát hungarikum, de nagy a rendetlenség, nincs rendszerezve, nincs kidolgozva a fogalom maga. Mi erre vállalkoztunk – jelentette ki Lezsák Sándor. – Azt tudjuk, hogy mi a hungarikum – mondta –, sajátos érték, amely pozitívum, amelyet a természet hozott létre és az ember védelmezi, vagy az ember hozza létre és adja tovább, mert kötelessége. De nem elég múzeumokban 15

őrizni őket, el kell tanulni és tovább kell adni a technikákat. Isó László szavaira utalva az Országgyűlés alelnöke elmondta, hogy negatív hungarikum, mint mondjuk a búsmagyarkodás, nem létezik. Megemlítette az egyik televíziócsatorna hungarikumokról szóló sorozatát, melyben kimondottan a negatív jellemzőinket kutatják és mutatják be. Szerinte ezt büntetni kellene. Legyen büntetendő cselekmény, ha megalázzák, gyalázzák értékeinket – fogalmazott Lezsák. De ha a gyalázkodás bűncselekmény, akkor egy olyan törvény is kell, ami védi értékeinket – mondta – ugyanúgy, ahogy védjük a műemlékeinket vagy természetvédelmi területeinket. Most a lajstromot el lehet készíteni a Kárpát-medencei magyar értékekről. Cselekvési programot kell készíteni 2009. december 31-ig. Össze tudnánk állítani egy kirakatot, amit mutatunk a világnak, amiben megjelenne Puskás Öcsitől a herendi porcelánig sok minden – sorolta a politikus. Ehhez feltétel, hogy a különlegességeket először az adott országban nyilváníttassák egyedivé, miként ezt tették a franciák mintegy ezer terméküknél. Náluk arra is van példa, hogy egy kecskesajtot előállító apró gazdaság terméke minősége, különleges íze miatt kapta meg az egyedi minősítést. Ezzel szemben Magyarországon egyedül a Pick szalámi birtokolhatja a jelzőt, miközben másik 12 hazai termékünk régóta sorára vár. Szlovákiában bejegyeztették már a kürtőskalácsot, Észak-Olaszországban a szürkemarhát – hasonlította össze a nemzeteket, érzékeltette hatalmas lemaradásunkat az Országgyűlés alelnöke. Megjegyezte: törvénytervezetet készítenek elő, amellyel céljuk, hogy a szűkebb és tágabb környezetünkben, valamint a Kárpát-medencében levő magyar örökség részét képező értékek, a hungarikumok élvezzenek adókedvezményt és pályázati támogatást.A szónok jó példát említett a helyi értékek felkutatására. Lakhelyén a lakosság körében felmérést készítettek arról, hogy mit tekintenek értéknek. Ezeket összegyűjtötték, közben számtalan új különlegességre derült fény, mindezt hírül

A nagyvázsonyi konferencián többek között felszólalt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is 16

adták a helyi médiákban, majd kiállítást rendeztek. Ez a munka mozgósítja az embereket, az ország felemelkedését eredményezheti, erősíti önbizalmunkat, nemzeti büszkeségünket.

IV. Természeti és épített örökségek Sümegen Bővelkedik történelmi, kulturális és természeti értékekben az ötszáz éves város és térsége, melynek történelmi adatai másfél ezer évre vezetnek vissza – hangzott el dr. Rédei Zsolt polgármester köszöntőjében a hungarikumokról szóló konferenciasorozat sümegi állomásán. Messze földön híresek a város és térsége fazekasai, fafaragói, a kovácsolás, az iparművészeti emlékek, az üvegcsiszolás, a tiffany üvegművesség, a csipkeverés, a csuhézás, gyöngyfűzés és tojásfestés – derült ki Nemesné Szabados Andrea, az Élhető Balaton-felvidékért Egyesület munkaszervezet vezetője előadásából. A külföldi vendégek is csodájára járnak a várkapitány mintagazdasága termékeinek. Letűnt korok emlékét őrzi több finomság, mint például a cukorperec, a betyárleves, a libalakodalmas, a sümegi fatányéros, az ősi fajtákból származó almalé, nem beszélve a környék finom borairól. Az őshonos szőlőfajtákat, többek között a bakatort, a rakszőlőt, a csókaszőlőt sokan újra elültették. Különlegesség az országban a püspöki palota, ugyanis önkormányzati fenntartású, mivel napjainkban nem lakik benne püspök. Padányi Bíró Márton veszprémi püspök rezidenciája volt 17 éven át 1745-től. Kiemelkedő értéket képvisel a dabronc-ötvösi kápolna, a nemeshanyi Csizmadia-vízimalom. Miklósi-Sikes Csaba múzeumvezető a térség 1500 értéke közül kiemelte a történelmi, barokk belvárost, amelynek szerkezete építészeti tekintetben egyedülálló, valamint a Marcal-forrásvidék építészeti emlékeit, a kastélyokat és kúriákat, az egyházi emlékeket.

V. Ősiben alkotóműhelyben is ápolják a hagyományokat Keramikusok, képzőművészek mutatták be értékőrző munkáikat a hungarikumokról szóló konferenciasorozat Ősiben tartott következő állomásán. Ebben a Veszprém megyei kis faluban alkotóműhelyben is összegyűlnek hetente a népművészet szerelmesei. A rendezvényen csuhéból, csontból és szaruból készült alkotásokat is bemutattak készítőik, valamint ősi receptek alapján sült házi süteményeket kínáltak a helybéliek. Dr. Horváth Zsolt, a konferenciasorozat szervezője, valamint hungarikumok gyűjtését szolgáló munka Veszprém megyei koordinátora az addigi tapasztalatokat összegezte. Az országgyűlési képviselő ismertette a telt házas közönséggel, mi is a koncepciója a Veszprém megyében indult gyűjtőmunkának. Emlékeztetett, hogy mielőbb szeretnék elvégezni az előzetes felmérést, nem csak azt kell megtudni, milyen értékeink hungarikumok, hanem azt is, hogy mit gondolnak az emberek a hungarikumokról, mit gondolnak arról, hogy miként is valósuljon meg a gyakorlatban ezeknek a termékeknek a védelme. Összefoglalva az eddigi tapasztalatokat, kijelentette, hogy csak pozitív visszajelzéseket kapott. Az embereket valóban érdekli ez a téma – sikerült tudatosítani, hogy a hungarikumok jövője mindannyiunk kezében van. Lassan társadalmi párbeszéd kezd kialakulni a témában 17

– mondta a képviselő. Hangsúlyozta, hogy egyre többen vannak, akik azt szeretnék, hogy ne csak a kézzel fogható alkotásokat, termékeket, hanem szellemi értékeinket is a védendő hungarikumok közé soroljuk. Horváth Zsolt kiemelte, hogy a minőség a mérce. Abban mindenki egyetért, hogy csak azok az értékeink kerüljenek fel erre a listára, amelyek valamely szinten (helyben egy településen, a kistérségben, egy adott megyében, régióban vagy akár az országban) kimagasló minőséget képviselnek. Hogy a védelem mely szintje illet meg egy-egy terméket, azt pedig helyben kell eldönteni – vélekedett a honatya. A megkezdett gyűjtőmunka jövőjéről szólva az adókedvezményt és a pályázati forrásokat emelte ki, melyek megilletnék azokat, akik ilyen értékeket állítanak elő, legyenek magánszemélyek vagy gazdasági társaságok. Ahhoz, hogy a források valóban célba érjenek, az kell, hogy külön pályázati forrás alap legyen a hungarikumokat előállítók számára – fogalmazott dr. Horváth Zsolt. Majd több szükséges párhuzamos lépést is említett, mely elősegítené a hungarikumok ügyét. Többek közt olyan kiadványokra lenne szükség, melyek összegeznék és bemutatnák egy-egy település hungarikumait, értékeit, valamint szükséges, hogy a helytörténet e tekintetben is beépüljön az oktatásba. A következő generációk csak így fogják majd tudni, mi az, amire büszkék lehetnek – zárta gondolatait a konferencia szervezője. A politikus előadását követően Kerekes Anna polgármester foglalta össze a helybéliek értékteremtő és értékőrző munkáját. Bemutatta azt az alkotóműhelyt is, ahol hetente találkoznak az alkotók, művészek és a művészetek szerelmesei. Nagy Csaba, Jásd, illetve Gyapay Zoltán, Öskü polgármestere településeik hagyományairól beszéltek. Nesó Sándor fa-, csontés szarufaragó népművész saját remekműveit mutatta be a telt házas közönségnek. Az érdeklődők közül többen elhozták saját készítésű, ősi receptek alapján készített süteményeiket, csuhéból készült képzőművészeti alkotásaikat, valamint népi motívumokkal díszített berendezési tárgyakat is.

VI. Savanyúság és igazi juhfark: a somlói gasztronómia kincsei Európa több országához képest hatalmas lemaradásban vagyunk nemzeti értékeink védelmének ügyében. Sokat kell még tennünk azért, hogy igazi értékeink, a hungarikumok a méltó helyükre kerüljenek, és valóban védett értékek legyenek – mondta Ékes József országgyűlési képviselő a dr. Horváth Zsolt által szervezett konferenciasorozat tüskevári, azaz utolsó előtti állomásán. A házigazda, főszervező honatya szerint nagyon fontos lenne, hogy mindenki elmondja véleményét ebben a témában. Május végén csak a konferenciasorozat ér véget, ősszel kerekasztal-beszélgetéseken tovább folytatódik a társadalmi párbeszéd a hungarikumok védelméről – mondta dr. Horváth Zsolt. Majd az eddigi tapasztalatokról szólva hozzátette, hogy egyre többen csatlakoznak ehhez a gyűjtőmunkához és magához a témához is. Bejelentette, hogy Balatonalmádiban az ottani Turisztikai Egyesület Prémium Hungarikum néven konferenciát és vásárt szervez. Szeptember végén pedig országos konferencia lesz Budapesten a Parlament felsőházi termében. Tornai Tamás térségi borász és gazdálkodó, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének elnöke beszédében azt emelte ki, hogy folyamatosan veszítik el piacaikat a hagyományos magyar termékek. A kistelepülések, az ott élő gazdálkodók valódi értékeket hoznak létre, 18

csak kevesen ismerik, és kevesen ismerik el, hogy milyen értékesek. Külön említette a somlói borokat, melyek igazán egyediek, közülük is a sokak által oly kedvelt juhfark, mely kizárólag itt terem. Kovács Norbert néptáncos, oktató, zenész a néptáncról beszélt, mely szerinte a magyar szellemi kultúra tápláléka, szinte mindennel összefügg, mindenhol megjelenik, így például hagyományainkban, ünnepeinkben. Igazi közösségi érték, és ami a legfontosabb, hogy piacképes, eladható termék. A néptánc a legmélyebb érzésekből táplálkozik, nem befolyásolják külső hatások – mondta Kovács Norbert. Hungarikumnak nevezte továbbá azt a művészetoktatási rendszert, amely az elmúlt évek alatt kiépült Magyarországon. Ezt a rendszert most meg kell védeni, nehogy áldozatul essen a válságos időszaknak – hangsúlyozta a művész-tanár. Végezetül Szabó Péterné, a noszlopi Lucullus fogadó tulajdonosa mutatta be családi vállalkozásukat, melyben manufakturális jelleggel savanyúságot állítanak elő. Nagy hangsúlyt fektetnek a térségi specialitások bemutatására, igazi tájgasztronómiai rendszert alakítottak ki, hogy vendégeikkel megismertetik a környék nevezetességeit. A konferencia záró előadását követően a hozzászólók jelezték, az államnak is segítenie kellene a helyi specialitások megismertetését. Azt szeretnék, ha a politikusok nem egyedül döntenének a fejük felett, hanem igen is kikérnék a gazdálkodók véleményét. Ami szerintük is a legfontosabb a jövőben: az az áruvédelem!

VII. Herend, a porcelán hazája Sorra tűntek el nemzeti értékeink az évek során, a mai válságos időkben pedig újabbakat fenyeget a megszűnés veszélye – mondta Jókai Anna a Herendi Porcelánmanufaktúrában berendezett, térségünk hungarikumait bemutató kiállítás megnyitóján. A kiállított tárgyakat az

A hungarikumkonferencia előadói a Herendi Porcelánmanufaktúrában 19

egyes kistérségekben megtartott konferenciák alatt gyűjtötték össze – ezzel is jelezvén, hogy a munkának ebben a fázisában a gyűjtés, a lajstromba vétel a legfontosabb. 2009 áprilisától kezdve Veszprém megye minden kistérségében egy-egy konferenciát szervezett a program helyi koordinátora, dr. Horváth Zsolt. Herenden is a képviselő köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy egyre többen vállalnak aktív munkát a hungarikumok gyűjtésének és védelmének megszervezésében, s keresik fel ötleteikkel. Elültettük a magot, és ez volt a cél. A gondolat most már ott motoszkál mindenkiben, hogy ne hagyjuk veszni értékeinket, melyek meghatároznak bennünket – fogalmazott a koordinátor. Dr. Horváth Zsolt köszöntője után Jókai Anna író méltatta nemzetünk értékeit, melyek közül több már eltűnt, és a mostani válságos helyzetben újabbakat fenyeget a megszűnés. Kiemelte a magyar nyelv szerepét, az eredetvédelmet, a nemzeti öntudat, a hovatartozás jelentőségét. Talabér Márta, a konferencia fővédnöke arról beszélt, hogy a mostani globalizált világban, ahol a felgyorsult kommunikáció hatására uniformizálódott az életünk, különösen fontos nemzeti sajátosságaink, jellemvonásaink megőrzése. A hungarikumok védelme, melyek lehetnek népszokások, hagyományok, ételek és italok, szellemi és materiális termékek, tehát minden, ami egyedi, ami érték és magyar, közösségi feladat egyben – hangsúlyozta a megyei közgyűlés alelnöke. Majd hozzátette: értékeink megóvásával gyarapítjuk kultúrkincsünket, megőrizzük múltunkat, sikeresebbé tehetjük jövőnket. Megőrizzük önmagunkat és magyarságunkat, ezáltal büszkébben, gazdagabban állhatunk az unió polgárai között. Az előadók közül dr. Márfi Gyula veszprémi érsek egyházi értékeinkre, dr. Simon Attila a Herendi Porcelánmanufaktúra nemzeti jelentőségére helyezte a hangsúlyt. Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára a határok nélküli hungarikumokról, dr. Horváth Zsolt Veszprém megyei tapasztalatairól, Horváth Viola, a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet igazgatója megyénk kulturális értékeiről beszélt.

VIII. Prémium hungarikum – első hungarikumfesztivál Balatonalmádiban Prémium hungarikum néven fesztivált szervezett a Balatonalmádi Turisztikai Egyesület 2009 augusztusában. A hagyományteremtő rendezvénnyel az volt a céljuk, hogy csokorba gyűjtve az ide látogató turistáknak megmutassák a saját értékeinket, legyenek azok olyan ismert hazai termékek, mint a pálinka vagy a bor, vagy akár ősi magyar mesterségek, mint a kovács. A Prémium hungarikum fesztivált dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő is méltatta a megnyitón – hiszen ez a rendezvény tökéletesen illeszkedik abba a munkafolyamatba, melyet ő koordinál a megyében. Gyűjtik és listázzák a hungarikumokat, hogy ha olyan kormánya lesz Magyarországnak, mely valóban fontosnak tartja nemzeti értékeink védelmét, már csak egy törvényt kelljen megalkotni, az előkészületekkel készen álljanak. Az ötnapos első almádi hungarikumfesztiválon csak és kizárólag magyar termékekkel találkozhatott az idelátogató. Kínálták helyi borokkal, a híres Csalló pálinkával, de kiállítottak fafaragók, csipkekészítők, keramikusok, gyöngyfűzők és méhészek is. A kirakodóvásár mellett a színpadon magyar zene, néptáncok vagy éppen magyar filmek szórakoztatták a közönséget, míg a tányérokba is csak magyaros ízek kerülhettek ezekben a napokban. 20

– Elkezdődött egy folyamat, amit már nem lehet megállítani – fogalmazott köszöntőjében dr. Horváth Zsolt. – Kilenc állomáson rendeztünk konferenciát a hungarikumok védelméről a megyében. Láthattuk, mennyi kincsünk, értékünk van, melyet meg kell becsülnünk és meg kell ismertetnünk másokkal is. Ezt a célt szolgálja ez a fesztivál is, melyet kiváló kezdeményezésnek tartok – gratulált a szervezőknek a képviselő. Majd kifejtette, vannak azok a hungarikumok, melyeket mindenki ismer: ilyenek a herendi porcelán, a kalocsai paprika, a makói hagyma vagy a magyar pálinka és a balatoni borok. De minden tájnak, minden vidéknek, minden településnek vannak saját jellegzetességei, melyek szintén hungarikumok. – Annak örülök, hogy ezen a fesztiválon a saját értékeikre gondoltak az almádiak első sorban, és követték azt a szemléletet, miszerint legyünk büszkék arra, ami a sajátunk. Bízom abban, hogy egyre több a maihoz hasonló rendezvénnyel találkozunk. Védjük, óvjuk, becsüljük meg a hungarikumokat! – zárta gondolatait dr. Horváth Zsolt.

IX. Hungarikumok a Parlamentben Közel negyven előadó járult hozzá gondolataival a hungarikumokról szóló törvényjavaslat előkészítéséhez a Parlamentben tartott konferencián. 2009 tavaszától egészen a szeptemberi országos konferenciáig Bács-Kiskun és Veszprém megyében értek végére a kistérségenkénti felmérő-gyűjtő munkának. Veszprém megyében dr. Horváth Zsolt kapta a feladatot. Kilenc helyszínen szervezett konferenciát a hungarikumok védelméről, melyek mindegyikén megjelentek az adott kistérség jellegzetes értékeit előállító iparosok, művészek, gazdák. Az Országházban tartott konferencián összegezték az eddigi tapasztalatokat. Az előadók között volt dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő is. Már készül a leltár a Kárpát-medencei magyar értékekről egy korábbi országgyűlési határozat értelmében – ezt Gőgös Zoltán szakállamtitkár jelentette be a konferencián. Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke ennél jóval tovább ment: azt mondta, már dolgoznak azon a törvényjavaslaton, amely lehetővé teszi a helyi értékek nagyobb megbecsülését, a hungarikumoknak pedig az uniós támogatással járó nemzetközi elismerést. Dr. Horváth Zsolt, Veszprém megyei koordinátor elmondta, a válság közepette elég pesszimistának tűnt a légkör, amikor hozzákezdett a feladathoz. De utólag kiderült, nincs ok óvatosságra és pesszimizmusra, mert nagy érdeklődés övezte a hungarikumok ügyét, és nagy sikere volt Veszprém megyében a konferenciasorozatnak. Térségenként összesen kilenc helyszínen jártunk, voltunk Bakonyjákón, Alsóörsön, Nagyvázsonyban, Dudaron, Tapolcán, Sümegen, Tüskeváron, Ősiben és Herenden. A konferenciasorozat során közel ötszáz olyan emberrel találkoztunk, akik hungarikum értékű termékek előállításával foglalkoznak, hagyományőrző csoportokat vezetnek, a hétköznapok során a saját cselekedeteikkel erősítik a hungarikumok védelmének és fontosságának gondolatát – fejtette ki a képviselő. Veszprém megyében egyébként szakmai partnerre is talált dr. Horváth Zsolt, a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet munkatársai személyében. Megemlítette a Balatonalmádi Turisztikai Egyesületet is, amely hungarikumfesztivált szervez a nyáron a Balaton-parti városban. A képviselő elmondta, hogy nagy segítségére voltak a települések polgármesterei és több civil szervezet is. A konferenciákon, melyek találkozókká váltak, több esetben szakmai 21

vita folyt a résztvevők között. De sosem az volt a vita tárgya, hogy fontos-e a hungarikumok védelme, hanem leginkább az, hogy milyen szerepet kell vállalnia a jövőben a kormányzatnak ebben a munkában. Dr. Horváth Zsolt Veszprém megyében nem csak a tárgyi értékeket mérte fel és gyűjtötte össze, hanem az egyedi szellemi értékeket is, és kapcsolatot épített ki a hagyományőrző közösségekkel. Tapasztalatai alapján még inkább fontosnak tartja, hogy a kormány megtalálja azokat az eszközöket, amellyel támogathatja a hungarikumok előállítóit. Olyan kormányra van szükség, amelyik büszke arra, hogy ezeket az értékeket Magyarországon hozzák létre. Nagyon fontos, hogy a következő generáció is megismerje sajátosságainkat. Ezért a jövőben arra is gondolni kell, hogy értékeinket beépítsük az oktatási rendszerünkbe – hangsúlyozta a honatya. Előadásában a Balaton-felvidéket úgy jellemezte, hogy azt természeti, környezeti értékekben rendkívül gazdag, szorgos, dolgos hagyományteremtő és hagyományőrző emberek lakják. Felsorolásában többek közt említette a herendi porcelánt, a noszlopi manufakturálisan előállított savanyúságot, a szűrkészítést, a bükkfatapló feldolgozását, az alsóörsi vöröskövet és vöröskő szobrokat, a somlói borokat, a térséghez kötődő irodalmi és egyháztörténeti értékeket, valamint a nálunk máig élő népi hagyományokat. Bejelentette, hogy tovább folytatja a munkát: az ősz folyamán műhelybeszélgetéseken már konkrét javaslatokat fogalmaznak majd meg, illetve a konferenciasorozat tapasztalatairól egy könyvet is kiadnak Hungarikumok Veszprém megyében címmel. A Parlamentben tartott konferencián szót kaptak a szomszédos országokban élő magyarok képviselői. A nemzetközileg is elismert hungarikumok közül a többi között a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a Béres Gyógyszergyár Zrt., a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács, a lovas kultúra, valamint a kecskeméti Kodály iskola képviselői beszéltek. Füssy Angéla

A herendi kiállítást Jókai Anna írónő nyitotta meg 22

SZERESD A MAGYART! Készülnek a Veszprém megyei települési értéktárak 2013. december 13-án Veszprémben, a Megyeházán, a Szent Istvánteremben gálával zárult a Veszprém Megyei Értéktárak kialakítását segítő és ösztönző rendezvénysorozat. Az előadás-sorozat tíz helyszínen valósult meg, járásonként egy-egy ezer fő alatti településen szerveztek délutáni értékbemutatót. Célja az volt, hogy a települések módszertani és gyakorlati segítséget kapjanak a helyi értékek feltárásához és a helyi értéktárak kialakíEmlékdíjak a rendezvény résztvevőinek tásához. Novemberben kezdetét vette az értéktárak kialakítását segítő és ösztönző rendezvénysorozat megyénkben, ami mintaprogramként szolgál az egész ország településeinek számára. A programok állandó előadója volt dr. Horváth Zsolt, a hungarikummozgalom elkötelezett támogatója. Ezenkívül Bazsó Gabriella és Hoffner Tibor is bemutatták az általuk mentorált fiatal értékőrök munkáját.

Dr. Horváth Zsolt felavatta az értékőröket 23

A mennyei iszkázi rétes

Helyi finomságok Litérről

A sorozat első helyszíne a Somló lábánál fekvő Iszkáz volt. A település lakosai hatalmas lelkesedéssel fogtak hozzá a szervezéshez. Nem csak a saját lakóhelyüket, de a környékbeli kistelepülések értékeit is igyekeztek bemutatni, így került az asztalra a kiscsőszi foszlós kakaós kalács is vagy az ízletes somlói borokból és pálinkákból néhány üveggel. A családias hangulatú délután kialakulását nagyban elősegítette a kertai iskola néptánccsoportja és az iszkázi nyugdíjasklub dalcsokor-összeállítása. A rendezvénysorozat másnap folytatódott Küngösön, a Balatonalmádi járás területén elhelyezkedő kistelepülésen. Küngös hátrányos helyzete ellenére rengeteg helyi értékkel rendelkezik, melyekből a leginkább kiemelkedő a helyi lakosok közötti szoros kapocs. A civil szervezetek és alkotókörök által összeállított kiállítás megtekintése és a gasztronómiai bemutató után a falumúzeum közös megtekintése zárta a napot. Nem sokkal később, egy hét szünet után újabb lendülettel folytatódott, az immáron nagy népszerűségnek örvendő sorozat Litéren. A település lakói számára fontosak a régi idők hagyományai, ezt mi sem igazolja jobban, mint a helyi Zöldág és Szárazág Néptáncegyüttes hagyományőrző tevékenysége, amelyek színvonalas műsorukkal járultak hozzá a délutáni jó hangulat kialakulásához.

A felújított küngösi Szent Kinga-templom

A világhírű kékkúti forrás 24

Zsinórozással készült üvegdíszítés Ösküről Ösküi Forrás Népdalkör és Hajnal Citerazenekar

A programsorozat Kékkútra is eljutott, ahol a salföldi nevezetességekkel és a Kékkúti Ásványvíz Zrt. történetével ismerkedhettek meg a résztvevők. A kékkúti kitérő után először Bakonyjákón, majd Halimbán folytatódott a rendezvény. Előbbi település esetében jelentősek a sváb ősök által továbbörökített néphagyományok. Ennek kapcsán sváb szobaberendezést nézhettek meg és sváb ételkülönlegességeket kóstolhattak meg a jelenlevők. Míg Halimbán a Ha limbáriumként is ismert gyógynövények története, felhasználásuk és gyógyászati hatásuk került bemutatásra, végezetül a Fláre beás együttes ritmusos zenei előadása koronázta az estét.

Az autentikus beás cigány zenét játszó Fláre beás együttes

25

Dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő köszöntőt mondott

Paloznaki csipkebemutató

Kézzel készített cipők Bazsiból

Következő állomásként Ösküre esett a szervezők választása. A Várpalotai járáshoz tartozó kistelepülés apraja-nagyja összegyűlt a rendezvényre, a kultúrház zsúfolásig megtelt. Az érdeklődők különböző fa-, csont- és szarufaragások mellett helytörténeti tárgyakat tekinthettek meg a kiállítás keretében. A helyi citeraegyüttes műsorát és az értékek bemutatását családias környezetű beszélgetés zárta. A rendezvénysorozat résztvevői közé tartozott még Paloznak is, ahol szintén az egész környék értékei bemutatásra kerültek. Többek között népi iparművészeti termékek: csipkék, hímzések és különböző helytörténeti jelentőségű tárgyak kerültek kiállításra. Mindezek után a Csopak Táncegyüttes lépett színpadra. Végezetül Sólyra és Bazsira jutott el a programsorozat. A jelenlévők megtekinthették a Sólyi Dalkör zenei összeállítását és megkóstolhatták a különböző helyben készült réteseket, sós kifliket és a kertbarátkör borait is, Bazsiban pedig megismerkedhettek a településre leginkább jellemző almatermesztés termékeivel, így a jellegzetes almalével, különböző almás süteményekkel, almaborral és -pálinkával. A rendezvénysorozatot egy nagyszabású, színvonalas gála zárta a veszprémi Megyeházán, amelyre mind a tíz település meghívást kapott. Iszkáz, Küngös, Kékkút, Halimba, Öskü, Sóly, Paloznak, Bazsi, Litér és Bakonyjákó, immáron egy időben, egy helyen mutatták be saját helyi értékeik közül a leginkább településükre jellemzőket. A kulturális programot az ösküi Forrás Népdalkör és Hajnal Citerazenekar nyitotta meg hagyományőrző produkciójával.

Gasztronómiai bemutató Bazsiból

Halimbai gyógynövények 26

A zenés bemutatót követően a Veszprém Megyei Értéktár elnöke, dr. Horváth Zsolt köszönetet mondott a részt vevő települések lakosainak lelkes és áldozatos munkájukért a helyi programok szervezésében. Felhívta a térségben élők figyelmét közvetlen lakókörnyezetük értékére: „Minden Veszprém megyeinek el kell egyszer jutni a megyén belüli összes településre, hogy megismerje a környék igazi arcát!” Beszédében elmondta, hogy a veszprémi egy országos mintaprogram része, amelynek első lépcsőfoka az értéktárak felállítása. A kezdeti nehézségek ellenére, manapság egyre több helyen döntenek ilyen értékgyűjtemények létrehozatala mellett, amihez most ez a rendezvénysorozat is nagyban hozzájárult. A végső cél, hogy a megyén belül a lehető legtöbb település rendelkezzen értéktárral. A részt vevő települések, fellépőik és a szervezők jelképes emléklapot vehettek át.

Szuper Miklósné népi iparművész

Gyapay Zoltán, Öskü polgármestere és Halmos László, a kertbarátok egyesületének elnöke

A résztvevők közül elsőként az Ösküi Kerbarát Egyesület elnökével, Halmos Lászlóval beszélgettünk a település kulturális életéről. Elmondása szerint, Öskün folyamatban van egy 2014. január 15-ig tartó értékgyűjtési akció, melynek során havonta egyszer kimennek a falusiakhoz, és az értéktárak kialakításával kapcsolatban egyeztetnek, valamint előadásokat tartanak a falu történelméről. Megtudhattuk, hogy a Várpalotai járásból Öskü élen jár az értékek felkutatása, megőrzése mozgalomban. A bemutatott tárgyak közül említésre méltó Nesó Sándor berhidai faragómester által készített kő-, fa- és csontfaragások. A helyi népművészek közül Boros Erika és Gáspár Mariann alkotásait is megtekinthettük. A településen jellemzően kézműves szakkörök keretében próbálják hagyományőrzésre nevelni a fiatalabb generációt. Ilyen szabadidős foglalkozáson lehet megtanulni a környéken ismeretes zsinórozási és szalvéta technikát, amelynek segítségével egyedi használati tárgyakat készítenek a falubeliek. Az ösküi hölgyek egyik kedvenc elfoglaltsága a gyöngyfűzés, ennek köszönhetően a helyi néptánccsoport fellépő ékszereit is helyben készítik. „Ez egy elég türelem- és időigényes hobbi, rengeteget kell számolni, hogy a választott minta kijöjjön. Tehát az ösküiek jó matekosok, itt végtelen a menyecskék türelme!” – jegyezte meg a település képviselője. Manapság a turizmusból is próbálja kivenni a részét a falu, hiszen már nyolc családi fogadó várja a kedves vendégeket a helyiek jelmondatával: „Öskü a világközepe!” 27

A litéri Zöldág Együttes táncosai népviseletben

Litéri juhász ruházata

A Marcal forrásvidékén, csodálatos természeti környezetben elhelyezkedő kisközség, Bazsi is felvonultatta sajátosságait a gála helyszínén. Ezek közül kiemelendőek a gasztronómiai különlegességek, mint a Kalla családi vállalkozás ínycsiklandó rögtönzött sajtkóstolója, vagy a Bazsi jellegzetes ételei közül elhozott paprikás laska. Mivel a falu határában ma is jellemző az őshonos baromfifajták tenyésztése és a gyümölcstermesztés, így ennek produktumait is megízlelhettük a veszprémi találkozón.

Iszkáz és Kiscsősz büszkeségei

Ízelítő Küngös kiállításából

A település polgármestere, Szentes László szerint a legnagyobb büszkeségük a Simon István-emlékház üzemeltetése, hiszen a Kossuth-díjas költő Bazsi szülötte. Az emlékház működtetése is azt mutatja, hogy még egy ilyen kisközség is rejthet magában szellemi és épített örökségeket a magyarság számára, amelynek megőrzése a falu kiemelt feladata. Bazsiban is voltak törekvések az értéktár létrehozására, és vannak további tervek, amelyekben a lakosság aktív részvételére is szükség lesz. A halimbai standnál a halimbai polgármester, Tóbel János részletes beszámolóját hallhattuk, melynek fő témája a halimbáriumok voltak. Valamikor a faluban élt egy híres esperes-plébános, dr. Szalai Miklós, aki a környéken egy átfogó botanikai kutatómunkát végzett. A gyűjtőmunka során 1500 féle növényt jegyzett fel, ebből több mint 350 herbárium volt. A 28

gyógynövényekből különféle keverékeket állított össze, amelyek 1987-től Halimbárium néven voltak kaphatóak a gyógyszertári forgalomban. A halimbai esperes volt az első, aki Magyarországon ilyen termékeket árusított rendkívül széles választékban. A történethez hozzá tartozik, hogy a plébános egykori házát az önkormányzat megvásárolta, majd az épületből múzeumot, a kertjéből pedig Gyógynövény Tankert és Oktató Központot alakítottak ki. Az esperes nevét 1991-ben felvette a helyi iskola, és azóta minden év májusának első csütörtökén Szalai-napot tartanak, ahova a térség iskolái is meghívást kapnak. Az egész napos vetélkedők során a diákok az egészséges életmóddal és környezetvédelemmel kapcsolatos kérdésekre adnak választ szóban és gyakorlatban. A Halimbárium teákra 2012-ben egy helyi kis vállalkozás jött létre, amely jelenleg 21 féle terméket forgalmaz. A teák gyártása során fontosnak tartják, hogy kiváló minőségű, magyar alapanyagból előállított, kézimunkával válogatott növényeket aromazáró csomagolásban kínáljanak. Tehát a falu abszolút helyi értékeként emelhetjük ki a gyógynövénykultuszt. A község földrajzi fekvésének és a környező terület természeti adottságainak köszönhetően a méhészkedés is jellemző Halimbán. Helyi különlegességnek számít a Mráz család látvány méhészete üvegkaptárral, ahol a méhek életritmusába nyerhetünk betekintést. Az idelátogató gyerek- és nyugdíjascsoportoknak időszakosan tartanak előadásokat a méh életéről és a méz élettani hatásairól. A turizmus területén is elkönyvelhet kisebb-nagyobb sikereket a település, ahogy a statisztika is mutatja, a látogatószám eléri az évi kétezer főt a Szalai-tankertben. „Kifelé jó úton halad a marketingünk!” – jegyezte meg a polgármester bemutatójában. A kiállítók között szerepelt a Szuper Miklósné által felkarolt Balaton-felvidéki hímzőkultúra. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményéből szabadrajzú, fehér és keresztszemes hímzéssel díszített kelméket csodálhattak meg az érdeklődök. Az illetékesek a régióra jellemző hímzőkultúrát, mint kulturális örökséget elő is terjesztették a helyi és a megyei értéktárba való felvételre. A paloznaki asztalnál ízelítőt kaphattunk még az alsóörsi csipkeműhely remekműveiből. „Nemrég ünnepeltük a műhely fennállásának tizedik születésnapját. Ma már a tagok között vannak a húszévestől egészen a nyolcvanévesig csipkét verő hölgyek. Az egy óriási dolog volt

Bollók Ferenc, a küngösi termelőiskola oktatója 29

Kiscsőszi aludtejes prósza

számomra, amikor az egyik tanítványom 77 évesen két hónap alatt elsajátította a technikákat, majd azt mondta, hogy élete legjobb döntése volt megtanulni a csipkeverést” – árulta el a klub vezetője, Szuper Miklósné. A Balatonfüreden élő népi iparművésztől azt is megtudhattuk, hogy az irányítása alatt álló képzőműhelyek jó néhány országos jelentőségű díjjal büszkélkedhetnek. Az idei évben Mezőkövesden került megrendezésre a hímzők egyik legnagyobb hazai megmérettetése, ahonnan a füredi, paloznaki és tihanyi versenyzők dobogós helyezésekkel térhettek haza. Litérről az első dolog, ami eszébe juthat egy Veszprém megyeinek, az a néptánc. A mintegy 55 éves múlttal rendelkező litéri Zöldág Táncegyüttes hagyományőrző produkcióját is élvezhették többek között a veszprémi hungarikumgála vendégei. Akit egyszer megfertőztek a néptánc szeretetével, annak a lábaiban marad a ritmus. Így vannak ezzel a mai zöldágasok szülei, akik valaha ők maguk is a Zöldágban táncoltak. Ebből kiindulva létrehozták az „öregek”, a szülők a Szárazágat, valamint néhány éve ifjúsági táncegyüttesek is alakultak a faluban. Tehát a jelenlegi csapatban mondhatni generációk táncolnak együtt és viszik tovább a hagyományt. Az este folyamán megtekinthettük a Litér múltját idéző rögtönzött kiállítást is, ahol – a kézműves tárgyaktól a helyi juhász szűrjéig –, a környék juhtenyésztésével kapcsolatos eszközöket ismerhettük meg. A helybéliek elmondása szerint Litérnek nem volt igazi hagyománya. Ennek érdekében próbálnak meg egyre több szokást, ünnepi fesztivált meghonosítani, mint a szilvafesztivál, mogyorósi napok vagy a húsvéti locsolkodás. Ezekből az eseményekből szeretnének hagyományt teremteni és értékként megőrizni a jövő számára. Küngös a Balaton keleti partjához közel, Veszprém megyében található; egy hátrányos helyzetű, ezer fő alatti lakosú település. Egyes források szerint nevét a települést alapító IV. Béla király leányáról, Kunigundáról kapta – ma Árpád-házi Szent Kingaként tartjuk számon. A község terveinek nagy része a Balaton közelségére, az eredeti falusi környezet, a mezőgazdasági kultúra fennmaradt hagyományainak bemutatására épülő idegenforgalom és a vendéglátás kibontakoztatását tartalmazza. A helyi kulturális élet egész évben nagyon aktív, változatos programokkal, eseményekkel biztosítja a falu közösségének színvonalas művelődését, szórakozását. 30

Az épített és szellemi értékek megőrzésére irányuló törekvéseket mutatja meg a 2010-ben felavatott, gazdag gyűjteménnyel rendelkező falumúzeum, valamint Küngös egyik nevezetességének számító Szent Kinga-templom felújítása. Meg kell említeni a háromutcás falu közepén álló kis kastélyt, amely a Vojnich bárók tulajdona volt az államosításig. Azt követően a (Veszprémi) Állami Gazdaság kerületi központjaként használták. Sajnos, az idő vasfoga meglátszik az épület mai állapotán, bár végeztek korábban tetőszerkezeti javításokat, mégis restaurálásra szorul. „Ez a kis település kevés kiemelkedő értékkel rendelkezik. Inkább az itt élő emberek jelentik az igazi értéket!” – hangzott el a küngösiektől a veszprémi rendezvényen. Fontos szót ejteni az európai uniós támogatásból megvalósult Szent Kinga Termelőiskoláról. Küngösön mindig is aktív volt a mezőgazdaság és háztáji kertművelés, azonban mára a kertek száma megcsappant, és manapság ezzel a pályázattal szeretnék a helyieket visszavezetni a közel önellátás útjára. A támogatásból lehetőség nyílik negyven fő térségben élő hátrányos helyzetű munkanélküli zöldség-gyümölcs termesztő és feldolgozó képzésére, önfoglalkoztatóvá válásának segítésére – tudhattuk meg a programban segédkező Bollók Ferenctől. Az említett termelőiskola termékeiből, illetve a település egykori arculatát idéző tárgyakból láthattunk egy összeállítást a Megyeházán tartott bemutatón. Az iszkázi standnál kiváló házi pálinkával és borokkal kínálták a záróest résztvevőit, ezzel is felhívva a figyelmet a helyi specifikumokra. Mivel a község a Somló hegy közelében helyezkedik el, ezért a vulkán hatása érződik a környék mezőgazdaságában. A környéken termesztett gyógynövényekből készített teák változatos kínálatát is magukkal hozták az iszkáziak. Ezek a készítmények különböző betegségek kezelésére alkalmasak, azonban a velük való kereskedés még elég gyerekcipőben jár. Tovább nézegetve a falu jellegzetességeit felsorakoztató tárlatot, olyan különleges módszerrel készült tárgyakat is fellelhettünk, mint a közeli pszichiátriai intézet lakói által alkotott eszközök. Ezeket a betegek pálcikára hajtogatott telefonkönyvből fonják, majd festéssel egy keményebb textúrát érnek el.

Bakonyjákói bemutató 31

Iszkáz szülőfaluja volt két Kossuth-díjas költőnknek is: Nagy Lászlónak és öccsének, Ágh Istvánnak. Mindkettőjük életútja ebből a kis Veszprém megyei településről indult el, és ennek emlékét ma is büszkén őrzik az itt élők. Végezetül megkóstoltuk az iszkázi és kiscsőszi asszonyok jellegzetes, aludtejes prószáját és házi sütésű rétesét. Ezalatt a polgármester, Cseh József néhány mondatban összefoglalta az értéktár létrehozásával kapcsolatban gondolatait: „Amikor először hallottunk erről a programról, már akkor eldöntöttük, hogy mi is belevágunk az értékek összegyűjtésébe. Örömömre szolgál, hogy ebben a munkában a lakosság segítségét is igénybe vehetjük. A jövőt illetően, azt kell mondanom, hogy még mindig vannak feltáratlan értékek, amelyeket fel kell kutatni és megismertetni az emberekkel!” A kistelepülési értéktárak kialakításáról szóló előadások részesei között volt még az ezeréves múltú Sóly, a nagyszámú német kisebbséggel rendelkező Bakonyjákó és az ásványvizéről ismert Kékkút. A veszprémi gálán ezek a falvak is méltó módon képviseltették magukat egyedi kulturális örökségeikkel. A délután folyamán bemutatkozott még az ösküi Forrás Népdalkör és Hajnal Citeraegyüttes, a Sólyi Dalkör, a Bakonyjákói Nefelejcs Vegyeskar is. A Csopak Táncegyüttes és a litéri Zöldág és Szárazág Táncegyüttes színvonalas műsorral járult hozzá a jó hangulathoz. Kovács Bonita 12 éves halimbai népdalénekes csodálatos hangjával kápráztatta el a megjelenteket. Az este beköszöntével a devecseri Fláre beás együttes fokozta a hangulatot, majd a műsorok után spontán kialakult táncos, zenés mulatság koronázta meg az estét. Varsányi Bernadett Stumpf Rebeka Toskáni-Pál Tamás Kropf Milán

32

– Sorra tűntek el nemzeti értékeink az évek során, a mai válságos időkben pedig újabbakat fenyeget a megszűnés veszélye – mondta Jókai Anna a térségünk hungarikumait bemutató kiállítás megnyitóján. A kiállított tárgyakat az egyes kistérségekben megtartott konferenciák alatt gyűjtötték össze – ezzel is jelezvén, hogy a munkának ebben a fázisában a gyűjtés, a lajstromba vétel a legfontosabb. 2009 áprilisától kezdve Veszprém megye minden kistérségében egy-egy konferenciát szervezett a program helyi koordinátora, dr. Horváth Zsolt. Herenden is a képviselő köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy egyre többen vállalnak aktív munkát a hungarikumok gyűjtésének és védelmének megszervezésében, s keresik fel ötleteikkel. – Elültettük a magot, és ez volt a cél. A gondolat most már ott motoszkál mindenkiben, hogy ne hagyjuk veszni értékeinket, melyek meghatároznak bennünket – fogalmazott a koordinátor. Dr. Horváth Zsolt köszöntője után Jókai Anna író méltatta nemzetünk értékeit. Kiemelte a magyar nyelv szerepét, az eredetvédelmet, a nemzeti öntudat, a hovatartozás jelentőségét. Talabér Márta, a konferencia fővédnöke arról beszélt, hogy a mostani globalizált világban, ahol a felgyorsult kommunikáció hatására uniformizálódott az életünk, különösen fontos nemzeti sajátosságaink, jellemvonásaink megőrzése. A hungarikumok védelme, melyek lehetnek népszokások, hagyományok, ételek és italok, szellemi és materiális termékek, tehát minden, ami egyedi, ami érték és magyar, közösségi feladat egyben. Majd hozzátette: értékeink megóvásával gyarapítjuk kultúrkincsünket, megőrizzük múltunkat, sikeresebbé tehetjük jövőnket. Megőrizzük önmagunkat és magyarságunkat, ezáltal büszkébben, gazdagabban állhatunk az unió polgárai között. Az előadók közül dr. Márfi Gyula veszprémi érsek értékeinkre, dr. Simon Attila a Herendi Porcelánmanufaktúra nemzeti jelentőségére helyezte a hangsúlyt. Görföl Jenő, a Csemadok országos titkára a határok nélküli hungarikumokról, dr. Horváth Zsolt Veszprém megyei tapasztalatairól, Horváth Viola, a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet igazgatója megyénk kulturális értékeiről beszélt.

33

ZSENIÁLIS MESTEREK

HEREND, A PORCELÁN HAZÁJA

ZSENIÁLIS MESTEREK

A hungarikumok hungarikuma: a herendi porcelán Ha valaki azt mondja, hungarikum, szűkebb és tágabb pátriánkban először a herendi porcelánra gondolunk. Sőt, megkockáztatom, hogy a nagyvilágban is sokan, 1956, Puskás Ferenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán nevének említése mellett a herendit sorolják fel, ha a magyarságra asszociálnak. A herendi étkészlet leheletfinom, elegáns motívumaival nem hiányozhat a luxusvendéglők és a világ nagy uralkodóházainak asztaláról sem. Ugyanakkor a hazai módosabb háztartások megbecsült darabja is. Mintegy védjegy, az értékes, a minőségi szinonimája. Elegancia és luxus. Értékes örökség a családok és a nemzet számára. Ezeket a jellegzetes motívumokat immár lassan két évszázada porcelánfestő nemzedékek mesterei, a mi honfitársaink, a Herenden és környékén élő emberek álmodják, festik és tanítják meg az utánuk következőknek. Örökítik a tudást generációról generációra. A kezük alól kikerülő remekművek emelik az ünnepek, az együttlétek fényét. A herendi porcelán a magyar kézügyesség, művészi érzékenység és alkotói fantázia szerencsés találkozása, amelyre joggal vagyunk büszkék.

A manufaktúra története A világ porcelángyártásának élvonalába tartozó Herendi Porcelánmanufaktúra közel ezer munkavállalót foglalkoztat, ami annyit jelent, hogy jelenleg a világ legnagyobb porcelánmanufaktúrája. A kiváló minőségű luxusporcelánt előállító és értékesítő céget 1826-ban alapította Stingl Vince fazekasmester. Az alapító a kis műhelyében a kőedénygyártás mellett porcelánkészítéssel is kísérletezett. 1839-től a manufaktúra új tulajdonosa, Fischer Mór kezdett kizárólag porcelánt gyártani, s alapozta meg Herend hírnevét. Az új tulajdonos jó üzleti érzékkel eleinte főleg neves hazai és külföldi megrendelők ízlését elégítette ki. A dekorok zöme azóta is az első neves megrendelője után kapja nevét: így a Viktória-, a Rothschild-, az Apponyi-, az Esterházy- vagy a Batthyány-minták. A hazai közönség előtti bemutatkozásra kiváló lehetőség volt 1842-ben az Első Magyar Iparműkiállítás. Kossuth véleménye szerint a nagy feltűnést keltett herendi porcelánok „egy hercegi asztal igényeinek is megfelelnek”. A herendi termékek az első világméretű elismerést az 1851-es I. Londoni Világkiállításon kapták, amikor is – a hivatalos díjakon kívül – Viktória királynő is megrendelt egy teljes, stilizált kínai virág- és pillangómintás étkészletet a windsori kastély számára. A minta azóta is a királynő nevét viseli, és máig Herend legnépszerűbb dekorjai közé tartozik, s azóta számos újragondolt verzióban is elkészült a kor ízlésének megfelelően, s többek között Kate Middleton és Vilmos herceg nászajándéka is volt a magyar állam ajándékaként, sőt megszületett gyermekük is ilyen mintájú babakészletet kapott. Több nemzetközi kiállításon szerepeltek a herendi porcelánok kiemelkedő sikerrel, amit aranyérmek és kitüntetések egész sora igazol: 1855, 1867 Párizs, 1853 New York, 1873 Bécs, 1901 Szentpétervár, 1904 St. Louis, Philadelphia, 1935, 1958 Brüsszel. 34

ZSENIÁLIS MESTEREK Prominens vásárlók A hivatalos elismeréseken túl az igazi sikert az jelentette, amikor az angol királynőt követően más kiemelkedő személyiségek is megtisztelték a Herendi Porcelánmanufaktúrát megrendeléseikkel, akik között nem kisebb személyiségek voltak, mint Ferenc József császár, II. Sándor cár, Viktor Emánuel olasz király, a Rothschild család és Alexander von Humboldt. Az

Vizi E. Szilveszter akadémikus a japán császárral és császárnővel Herenden 35

ZSENIÁLIS MESTEREK

utóbbi évtizedekben a japán császár, a brunei szultán, az angol királyi család, a thai király, a Kennedy család és Ronald Reagan mellett több világhírű cég és szervezet tulajdonába is kerültek herendi porcelánok. A sor folytathatnánk a művészetek és a sport jeles képviselőivel, akik között Celine Dion, Harrison Ford, Paul Newmann vagy Lewis Hamilton, Jenson Button is megtalálhatók.

Dekor- és formavilág Évtizedek kitartó munkája, termékfejlesztése és erőfeszítése hatására fejlődött ki a jelenlegi dekor- és formaválaszték. A vevők így 16 000 különböző forma, illetve több mint négyezer különféle dekor közül választhatnak – ízlésüknek megfelelő – herendi porcelánt. Az óriási termékválaszték lehetővé teszi, hogy a vevői igényeket a lehet legmagasabb szinten sikerüljön kielégíteni. A meglevő formákon és mintákon felül – a termelés kézműves jellegéből fakadóan – egyedi rendeléseket is elfogad a manufaktúra. Jelentős termékfejlesztés is folyik, hiszen Herend a tradíció mellett az innovációban is élenjár. Évente közel négyszáz új termék kerül ki a manufaktúra iparművészeitől és fejlesztőcsapatától, így minden nap születik egyegy új herendi porcelán.

A herendi porcelán értékét főleg a termékbe fektetett élőmunka, a dolgozók magas szintű képzettsége, szakmaszeretete, a formázás és festés manufakturális jellege adja. A szakembereket (korongosokat, gipszmintakészítőket, festőket) több mint száz éve saját iskolájában képezi a manufaktúra. A korongosok és festők munkájának köszönhetően Herend olyan, kézzel készített terméket állít elő, amelyek ma is kivívják a műértő fogyasztók legmagasabb elismerését. 36

ZSENIÁLIS MESTEREK Főbb piacok A termékek értékét jelentősen növeli a Herendi márkanév és a manufaktúra imázsa, ami annak is köszönhető, hogy a manufaktúra termékeit a világ immár több mint hatvan országában értékesíti luxus szaküzletekben. Legjelentősebb export piacai az Amerika Egyesült Államok, Japán, Olaszország, Oroszország, Anglia, Franciaország, a többi európai ország, valamint a Közel- és a Távol-Kelet. A magyarországi értékesítés terén Herend reform jellegű tevékenységet végzett: egy modern és a márkához méltó bolthálózatot alakított ki. Ebből négy márkabolt Budapesten, található, és egy-egy üzlet van Herenden, Sopronban, Kőszegen, Pécsett, Szegeden, Kecskeméten és Szentendrén. A manufaktúra idegenforgalmi fejlesztése, a Porcelánium is példaértékűnek mondható. A Minimanufaktúra, a múzeum, az Apícius étterem és kávéház a Herendre látogatóknak kínál komplex és minőségi turisztikai élményt.

Tulajdonosi forma A közel kétszáz éves múltra visszatekintő Herendi Porcelánmanufaktúra 1992-től részvénytársasági formában működik, és az MRP (Munkavállalói Résztulajdonosi Program) keretében a helyi munkavállalók 75%-os tulajdoni hányaddal rendelkeznek, a fennmaradó 25%-os részvénycsomag pedig a magyar állam – el nem adható – tulajdona. Ez alapján elmondható, hogy nemcsak a termék hungarikum, de a tulajdonosi forma is unikális. 37

ZSENIÁLIS MESTEREK

Porcelánfa A Herendi Porcelánmanufaktúra jóvoltából 2009-től egy kivételes porcelánalkotás, a Meixner Etelka tervezőművész által megálmodott porcelánfa díszíti Veszprém egyik kapuját. A Herendi Porcelánmanufaktúra által készített alkotás mintegy négy méter magas és egy tonna súlyú. Különleges belső világítással látták el. A gazdag felületképzés jól reprezentálja a herendi tudásvagyont, mesterségbeli hozzáértést. Az organikus forma különös újszerű esztétikai minőséget, igazi „urbánus tájképet” alkot a Veszprém Aréna high-tech épületkomplexumával. Egységgé fűzi az élő és az épített környezetet, mint mesterséges és szerves közti átmenet. A porcelánfa Meixner Etelka iparművész alkotása.

Ecce homo 2013. március 28-án újabb porcelánalkotással gazdagodott Veszprém városa. A Szent Benedek-hegy bejáratánál lévő márványfalazatra egy Jézus-szobor került, melynek témája az Ecce homo. A szobor a Herendi Porcelánmanufaktúrában készült, nemes porcelánból, egyedi technológiával. Felülete mázatlan, de különlegesen polírozott, matt kidolgozású, ún. biszkvit porcelán. A veszprémi vár melletti Szent Benedek-hegy bejáratánál álló, tardosi márvány falazatra applikált plasztika magassága két méter, és négy elemből épül össze. Elkészítése hosszú hónapokat, közel egy évet igényelt – a mintázás, valamint a bonyolult porcelántechnológiai, kivitelezési munkafolyamatok miatt. A finom megjelenésű, hófehér porcelánszobor – klasszikus, archaikus megjelenésében egyrészt szervesen illeszkedik a történelmi várnegyed uralkodó stílusához, műemléki hangulatához, ugyanakkor mívesen reprezentálja a Herendi Porcelánmanufaktúra évszázadok óta csiszolódó művészi-technológiai színvonalát. A mesterművet Tamás Ákos, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. tervező iparművésze alkotta meg.  38

A Herendi Porcelánmanufaktúra gyönyörű porcelándarabjai Oroszország kulturális és hatalmi központjában, szimbólumában egy hónapon át zárt körű kiállítás keretén belül kerültek bemutatásra 2009-ben. A kiállítás rangját és méltóságát mutatja, hogy soha, egyetlen más magyar cégnek még nem sikerült kiállítóként a Kreml falai közé bekerülnie. A herendi porcelánok a XX. század legelején a szentpétervári világkiállításon már megjelentek, sőt a jelen kiállításon is látható porcelánszamovár ősét akkor ajándékozta Herend az orosz cárnak. 2007-ben a szentpétervári Cárszkoje Szelóban, a cárok egykori nyári rezidenciáján, a világ talán legszebb barokk palotájában került sor a Herendi porcelán kiállítás megrendezésére. A kiállítás alkalmából a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egy több mint két méter magas óriásvázát adott az Oroszországi Föderációnak. Simon Attila vezérigazgató adta át a kétméteres porcelánvázát a Kremlben

Forma–1 A Forma–1 Magyar Nagydíj nyertesei több alkalommal herendi porcelán győzelmi trófeát kaptak. A változatlan vázaformán minden évben más, Budapest legismertebb látképei kerülnek megjelenítésre. A kivitelezéshez mesterfestők kivételes szakértemére volt szükség, hiszen a váza felületére úgy kell felvinni a képet, hogy szemből nézve a görbülete ne törjék meg a látványt. A konstruktőri dísztál is a herendi mesterek szakmai tudásának a legjavát követeli.

A Formula–1 Magyar Nagydíj nyertesei herendi porcelánból készült serleget kapnak 39

ZSENIÁLIS MESTEREK

Kreml – Cárszkoje Szelo

ZSENIÁLIS MESTEREK

Herend a kastélyban

Keszthelyen 2009. május 8-án nyílt meg és indult el közel másfél éves útjára a Herend a kastélyban kiállítássorozat, hazánk 12 kastélyát bejárva. Az ország egyik legszebb barokk kastélyának dísztermében dr. Czoma László, a Festetich kastélymúzeum egykori igazgatója, dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója és dr. Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának volt igazgatója köszöntötte a vendégeket.

Anna-bál A bálok báljára, a nagy múlttal rendelkező Anna-bálra érkező hölgyek minden évben számozott herendi porcelánszívet kapnak. A bálkirálynő értékes, Viktória-mintával díszített herendi serlegvázát kap, az udvarhölgyek kisebb méretű herendi serlegvázáját Rotschild-, illetve Apponyi-minta díszíti. 40

2013. március 21-én az Apicius kávéházban ünnepélyes keretek között dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter bejelentette, hogy a herendi porcelán az új hungarikumtörvény értelmében is hungarikum. Sajtótájékoztatón részt vett dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, aki örömét és egyetértését fejezte ki a bejelentéssel kapcsolatban. A Magyar Örökség elismerés után az országimázsunk szempontjából is fontos márka hivatalosan is hungarikum lett!

„Ha jót akarsz alkotni, próbálkozz a lehetetlennel” Herenden azt vallják, a lehetetlen nem létezik, az csupán egy újabb lehetőség. Feszegetik a porcelán, mint anyag határait, s a világ előtt járnak. Őket követik mások. Dacolnak a papírtálcás világ ellen, s elhivatottan állnak ki az érték, az elegancia és a kézművesség mellett. Divatot teremtenek, de kézműves módon, őrizve őseik tudását. Herendre belépni csoda. Függőség! Magyarország ipar-, és kulturkincsének születésében közreműködni, de akár csak megcsodálni, kivételes alkalom. Akkor, s ott érthető, hogy igenis minden nap van varázslat. Ott hisznek abban, hogy a manufaktúra 1826-os alapítása óta felhalmozott szaktudás, a herendi szakemberek porcelán iránti szeretete és tisztelete, a manufakturális porcelánkészítés hagyományai, a kaolin, a földpát és a kvarc alapanyagban való házasítása, a porcelánfestékek titkos receptúrája, a kiváló minőségre és folyamatos megújulásra törekvés, az egyediség, valamint a Herendi márka hordozta szépség, elegancia, kényeztetés és luxus együtt adják azokat az értékeket, amelyet összekötik Herend múltját és jövőjét, ezek azok az értékek, amelyek a Herendi Porcelánmanufaktúra 19. századtól 21. századig átívelő közel két évszázada alatt semmit sem változtak. Herend örök! Összeállította: Krámlik Attila 41

ZSENIÁLIS MESTEREK

A Magyar Örökség része, hungarikum

42

ZSENIÁLIS MESTEREK

A veszprémi vár ékessége az érseki palota

A veszprémi vár bejárata, a Hősök kapuja 43

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK A török hódítások ideje alatt tizenhétszer cserélt urat a veszprémi vár

A veszprémi Szent Mihály-székesegyház belső tere 44

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK Az érseki palota a Szentháromság tér felől

Az érseki palota egyik díszterme 45

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK Az érseki palota egyik termében megtekinthetők a veszprémi püspökökről készült arcképek

46

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK Az érseki palota lépcsőházának vaskorlátja

47

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK Szent Imre herceg bronzszobra a Szent György-kápolna előkertjében

Padányi Bíró Márton püspök barokk kriptája a Szent Mihály-székesegyház alagsorában 48

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK A veszprémi vár madártávlatból

A veszprémi vár főtere, a Szentháromság tér 49

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK A tihanyi kálvária

A tihanyi apátságot András király alapította 1055-ben Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére, a monostor alapító oklevele a legrégebbi magyar nyelvű szórványemlék 50

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK A bencés apátság középkori templomából csupán tucatnyi kőfaragvány és az altemplom maradt meg

51

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK A tihanyi templom belső tere

Tihany, a turisták egyik kedvenc célpontja 52

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK A nagyvázsonyi várat a 15. század közepén építette a Vezsényi nemesi família

53

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK Nagyvázsony, a Kinizsi-vár lakótornya

A Kinizsi-vár falai előtt az utolsó katonai jellegű összecsapást a Rákóczi-szabadságharc idején vívták 54

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK A nagyvázsonyi várban néhanapján felelevenítik a régi időket

Kinizsi Pál lovas szobra Nagyvázsonyban 55

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK Végvári napok címmel Sümegen minden évben történelmi fesztivált és középkori forgatagot rendeznek

A török hódítások idején a veszprémi püspökök a sümegi várba menekültek, amely végvárként végig magyar kézben maradt 56

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK Padányi Bíró Márton püspök Sümegen barokk palotát építetett a 18. században

A sümegi vár az ország egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt középkori erődje, amely a környezetéből magasan kiemelkedő kopár hegytetőre épült 57

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK

A várpalotai Thuri-várat az Újlaky család kezdte el építeni a 14. század második felében 58

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK Várpalota főterén áll a sok véres ostromot túlélt Thuri-vár

A várpalotai várban található a Vegyipari Múzeum gyűjteménye 59

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK A várpalotai vár számtalan rendezvénynek ad otthont

A hagyomány szerint Mátyás király is járt a Thuri-várban 60

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK A szigligeti vár maradványai

A török hódítások idején Szigliget is fontos részévé vált a végvárrendszernek 61

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK A szigligeti vár végzetét egy villámcsapás okozta, ami felrobbantotta az egyik toronyban őrzött puskaport, és a tűzben leégtek a vár épületei

A szigligeti vár a törökök kivonulása után elvesztette harcászati jelentőségét, ezért 1702-ben I. Lipót más várakkal együtt leromboltatta – a Rákóczi-szabadságharc idején már használhatatlan volt 62

ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGÜNK A szigligeti vár legrégebbi falait a pannonhalmi bencések építették a 13. században

Szigliget, a háttérben a Szent György-hegy és a Gulács 63

A magyarországi németekről alkotott kép a többségi magyarok körében a közelmúlt szociológiai kutatásai szerint igen pozitív. A magyar többség körében a németek a legelfogadottabbak. Az etnikai hierarchiában az első helyen állnak; a magyar válaszadók szerint a Magyarországon élő kisebbségek közül leginkább a németek hasonlítanak a magyarokra. Emiatt sem meglepő, hogy számos hungarikumnak tartott érték a magyarországi német kultúrából nőtt ki és vált a magyar közösség által is elfogadottá és kiemelkedő értékűvé.

Történeti előzmény A történeti Veszprém megye és a korábban Zala megyéhez tartozó Balaton-felvidék újkori arculatát a 18. század végén a nagy újjáépítő-telepítő munkák lezárulásával nyerte el. A telepítő akciók során 67 pusztát népesítettek be a jövevények, és ekkorra alakult ki a török hódoltságot átvészelő magyar lakosság részbeni elköltözésével (a Balaton mellé) egy egységes német lakosságú tömb a megye középső részén. A telepítések szervezésében és irányításában a világi nagybirtokosok közül az Esterházy, Zichy és közbirtokos családok, az egyháziak közül elsősorban a zirci cisztercita rend, valamint a veszprémi püspökök és kanonokok vettek tevékenyen részt. A földesúri telepítések elsősorban a megszilárduló, korszerű birtokigazgatást kiépítő uradalmak munkaerő-szükségletének biztosítását célozták. Veszprém megyében a szervezett telepítések a török kiűzése után kezdődtek, és az 1780-as évekig változó intenzitással folytatódtak. A telepítő földesurak megbízottjaik útján szervezték a telepítést, akik Ausztria és a Német-római Birodalom nyugati és délnémet tartományait keresték fel, s toborzással szedték össze a szükséges létszámot. Az előírt adminisztráció (elbocsátólevél, útlevél beszerzése) után a telepesek a Dunán hajóztak le Magyarországra. A török hódoltság után betelepített németeket csak sváboknak nevezték, holott elsősorban bajor, hesseni és frank származásúak voltak. A sváb elnevezés elterjedésének magyarázata az lehet, hogy az első német telepesek valóban a svábföldről, Baden és Württemberg tartományokból érkeztek hozzánk, és róluk nevezték el a később jövőket. Egy-egy település számtalan területről érkezőt olvasztott magába. Márkóra például (ahol az anyakönyvekben kisebb-nagyobb rendszerességgel feljegyezték a származási helyet) 1741– 1790 között 38 településről érkeztek lakosok. A többség a bajor–osztrák nyelvterületről jött Steinmark, Tirol, Böhmen, Bayern, Württemberg tartományokból. A nagy olvasztótégelyben közel ötven évnek kellett eltelnie, mire az egyik nyelvjárás (Márkón a középbajor) vált általánosan használttá és elfogadottá. Hasonló folyamat játszódhatott le valamennyi településen. A telepítésekben a megye legnagyobb birtokosa, az Esterházy család járt az élen. A família két ágának négy uradalmában a 18. század közepén a megye adózó népességének negyede lakott. 65

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

A VESZPRÉM MEGYEI NÉMETEK KULTÚRÁJÁNAK ÉRTÉKKÉ VÁLT SAJÁTOSSÁGAI

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Vöröstó község pecsétje, 1787

Márkó község pecsétje, 1774

A 18. századi községpecsétek sokat elárulnak a származás helyéről és a megtelepedés körülményeiről. Vöröstó pecsétjében a szülőföldről hozott tulipán: a francia–német–holland háromszögből érkeztek; Gyirót és Márkó pecsétjében a kivágott fa rajta a vándorló énekes madárral a vándorlást, de az erdőirtó telepesek életét is szimbolizálja.

A család cseszneki ágához tartozott a Bakony erdőterületének nagy része. A török hódoltságot átvészelt magyar népesség a 18. század elején többségében ezen a területen evangélikus volt, egyedül Csesznek várának környéke református, ahol több hugenotta család is menedéket talált. Valláspolitikájuk toleránsnak mondható. A birtokaikra betelepített németekkel való együttélést közigazgatásilag elkülönülő német és magyar falvak létrehozásával sikerült megteremteni (Német-, Magyarszentkirály, Német-, Magyarszentlászló, Német-, Magyarszombathely). A Bakony erdeiben megtelepült falvak lakói számára az erdő ugyan küzdelmes életet jelentett, ugyanakkor megélhetési forrás is volt. Elsősorban a német falvak közösségei foglalkoztak szénégetéssel, mészégetéssel. Nemcsak égették a meszet, hanem kiterjedt kereskedést is folytattak vele. Egy-egy közösségen belül „meszes” dinasztiák alakultak ki, pl. Várpalotán. Faeszközkészítésre ugyancsak a német falvak lakói specializálódtak. Különleges famegmunkálási módszereikről és termékeikről Richard Bright angol utazó is megemlékezett 1815-ben tett látogatásakor. A Bakony fafaragó központja Bakonybél volt. Az 1840-es években 40-50 ezer favilla, 15 ezer gereblye, 4 ezer lapát, 5 ezer járomfa, 50 ezer keréktalp volt az évi termelésük. Lókút évi termelése abban az időben 100 ezer fakanál, míg Pénzeskút, Borzavár, Csesznek, Bakonyszentkirály fafaragói keréktalpat, talicskát, járomfát, gereblyét, nyírfaseprűt, lapátot és villát készítettek. Az Esterházy család pápai ágának három uradalmát (Pápa, Devecser, Ugod) Pápáról igazgatták. Birtokaikra kezdetben saját ausztriai és felvidéki birtokaikról, másrészt az Esterházyak idősebb, fraknói ágának hercegi uradalmából telepítettek át jobbágyokat. Így történt ez a Veszprém megyei Bakonygyirót 1714-es, Bakonyszűcs 1736-os, Fenyőfő 1737-es, Bakonyszentiván 1744-es, vagy Lókút 1751-es megszállásakor. A német birodalomból történő szervezett telepítések az 1750-as évektől kezdődtek és szervezettségére jellemző, hogy igen gyorsan, gyakorlatilag 15 év alatt lezajlottak, többek között Hidegkút (1751), Pula (1751), Fenyőfő (1757) megszállásakor. A terület lakóinak gazdálkodását elsősorban az ökológiai viszonyok határozták meg. A földművelés a jó termőföldű területekre korlátozódott. Pápa környékén elsősorban búzát, ár66

pát, kukoricát, rozst, zabot termeltek. A szűk határú bakonyi falvakban jelentős volt a burgonyatermelés. Az egész térségben figyelemre méltónak mondható a konyhakertinövény-, valamint a gyümölcstermesztés is. Kapcsolataikra jellemző, hogy például a gyümölcs- és zöldségtermelő Bakonygyirótnak a Monarchia idején is gyümölcsszállító joga volt a bécsi udvarba, ahol keresett áru volt a gyiróti illatos barack. Az uradalom központja, Pápa a 17. századtól a Nyugat-Dunántúl egyik legjelentősebb ipari-kereskedelmi központja volt. Az Esterházy-uradalom szisztematikusan fejlesztett és támogatott egyes céheket, és foglalkoztatottságukat is biztosította. Ez különösen jelentős volt a német kőműves-, kőfaragó- és ácscéhek esetében. A 19. század elejétől németekhez köthető jelentős ipari üzemek létesültek a városban. Ekkor alapította Steingut európai porcelángyárát, volt posztó- és gyapjúszövetüzem, egy kőedény- és pipagyár, nagy forgalmú szivargyár, papírmalom és enyvgyár. Műtakácsai jeles damasztszöveteket, a Kluge család kékfestőüzeme pedig évenként 5200 vég kelmét gyártott. (A Kluge család hét generáción keresztül működtette az üzemet, amely 1786-tól 1956-ig fungált, majd 1962-ben nyitott ki újra, mint Pápai Kékfestő Múzeum. Különlegességét az adja, hogy fennmaradt a kékfestőműhely egész épülete, teljes műszaki állaga működő állapotban, nyomódúcok, textilanyagok, klisék, bárcák, pecsétnyomók, cégjeles csomagolópapírok, bútorok, háztartási felszerelések, nagyon sok ruha, használati és dísztárgyak, gazdag szakkönyvtár. A család és az üzem teljes levéltári anyaga a Veszprém Megyei Levéltárban található.) A Zichy család részben felvidéki birtokairól származó magyar és szlovák lakosokkal telepítette be palotai uradalma elhagyott faluhelyeit, nagyvázsonyi uradalmába viszont a francia–svájci–német háromszögből, Billigheim környékéről, valamint Elzász déli részéről és Schwarzwaldból toborzott telepeseket. Németbarnag és Vöröstó a környék legmódosabb német településeivé váltak, amelynek alapját a szőlőművelés és a Stájerországba irányuló borkereskedelem alapozta meg. A borért cserébe visszafelé épületfát hoztak, amely az építkezésükben és tárgyi kultúrájukban is nyomot hagyott. A Balaton-felvidéki német falvakhoz tartozó szőlőhegyek autonómiát élveztek. Birtokosai (jobbágy, polgár, földesúr) hegyközségekbe tömörültek, az articulusok mindenkire kötelezően előírták a hegybéli rendet. A szőlőt 67

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Bakonyi faszerszámárus a veszprémi piacon

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Kluge kékfestő műhely festőszobája

a hegyen lévő, gyakran gazdagon díszített homlokzatú présházakban és a mögöttük húzódó pincékben dolgozták fel, itt tárolták a bort is. A Zichy család birtokaihoz tartozott a németekkel betelepített Herend, amelynek fejlődésére a porcelánüzem megnyitása volt nagy hatással. A 19. század elején alapított Stingl és Mayer-féle üzemet 1839 után Fischer Mór virágoztatta fel. Az ő nevéhez fűződik a herendi porcelán világhírnevének megteremtése. Az 1785-ben telepített Úrkút előbb a bakonyi üveggyártás egyik helyszíne, majd az 1868-ban megindított mangánércbányászat központja lett. A veszprémi püspökök, Padányi Bíró Márton (1745–1762) és Koller Ignác (1762–1773) földbirtokosként sajátos telepítési koncepciót képviseltek. Birtokaikra – Mainz környékéről és

Kékfestő műhely épülete 68

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS A ma is működő örvényesi vízimalom

Bajorországból, Regensburg vidékéről – magasan képzett mesterembereket hívtak be: üvegfúvókat, vaskohászokat, fametsző molnárokat, építőmestereket, megteremtve így a Veszprém megyei ipar alapjait. Országos jelentőségűek voltak a bakonyi üveghuták: három a veszprémi püspökség városlődi uradalmának erdőségeiben működött (Városlőd-Pille, Német- és Csehbánya), három az Esterházy család cseszneki uradalmában létesült (Lókút-Óbánya, Pénzeskút-Újbánya és Somhegy), kettő a Zichy család birtokán. Az üveghutákban mindennapi használatra és tárolásra alkalmas fehér és zöld üveget, valamint ablaküveget készítettek. Ma már néprajzi ritkaság a maratott technikával készült somhegyi üvegpalack és pohár, ami igazi hungarikum. Rendkívül nagy erdőpusztulást okozott a területen az üveggyártáshoz szükséges hamuzsír előállítása. A huták bezárása után a munkások Városlődre, Kislődre, Ajkarendekre, Farkasgyepüre költöztek át, és földművesek lettek. Koller Ignác püspök a német építő iparosokat karolta fel, többek között Fellner Jakab tatai mestert, akinek nevéhez fűződik a veszprémi püspöki palota (1765–1773 között) és több várbeli épület, valamint a pápai nagytemplom, pulai és nagyteveli plébániatemplom és kálvária építése. Segítségével került Veszprémbe a városlődi, majd márkói Tummler család több jeles tagja (György és Henrik), akik a vár műszaki berendezéseinek – többek között a várbeli vízvezeték – megépítésében jeleskedtek. Tumler Henrik (1748–1835) kora egyik legtehetségesebb mérnöke volt, nevéhez fűződik a Balaton első vízszabályozása, Buda vízellátásának kiépítése. A földrajzi adottságok által meghatározott életfeltételek kifejezetten kedveztek bizonyos ipari tevékenységeknek, amelyek kiszolgálták a szűkebb és tágabb közösség igényeit, kielégítve szükségleteit. Ilyen iparág volt pl. a vízimolnárság, amely az egész régióban fontos szerepet játszott és többségében németek űzték. A zirci cisztercita rend Veszprém megyei birtokaira (Zirc, Nagytevel, Olaszfalu, Bakonynána, Magyarpolány és Sóly) 1699 és 1752 között telepített katolikus németeket az anyakolostor vidékéről, Sziléziából, valamint Dél-Németországból, Vesztfáliából és Passau környé69

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

kéről. Sziléziából különösen azokat a kőfaragókat, kőműveseket fogadták szívesen, akik az ottani gótikus katedrálisok felújításának befejezésével munka nélkül maradtak volna. Zircen a 19. század első harmadában mintegy negyven mesterségnek volt gazdája. Jelentős volt az építőipari szakmák (ács, bádogos, cserepező, kőműves, kőfaragó) jelenléte, de a Bakonyban megtalálható sokféle és jó minőségű fa kedvezett a finomabb asztalosmunkák készítésének is. Az apátság jelentős megrendeléseket adott a zirci mestereknek, közöttük a híres Wilde asztalosdinasztia tagjainak igényes belső famunkák előállítására. Többek között ők készítették a zirci műemlék könyvtár intarziás bútorait. A nagy uradalmi építkezések befejeztével, és a vashámorok, üveghuták működését biztosító faanyag felélésével a német iparosok többsége földművelésre kényszerült, de hozzáértésük, apáról fiúra öröklődő szakmai tudásuk környezetük kialakításában később is tetten érhető. A német nemzetiséget 1848-ig különösebb veszély nem fenyegette. A városi polgárság Veszprémben, Pápán, Palotán és Zircen testületileg (céhekbe és fegyveres polgári testületekbe) szerveződve őrizte meg különállását. A rendi viszonyok között elszigetelten élő, anyanyelvi kultúráját és szokásait megőrző falusi lakosság háborítatlanul élhetett. A települési szétszórtság és az óhazától való fokozatos elszakadás következtében elindult lassú asszimiláció sem okozott másfél századon keresztül különösebb zavart. Nem csorbította az anyanyelven való közvetlen érintkezést maguk között, sem pedig az elődeiktől átöröklött szokások ápolását és továbbadását gyermekeiknek. A kiegyezés korában több kísérlet történt a nemzetiségek nyelvi beolvasztására. Túlbuzgó (elsősorban német származású) plébánosok próbálták híveiket erőszakosan nyelvváltásra kényszeríteni, mint Gulden (Forintos) István, aki 1868-ban a kislődi németek családnevét magyarosíttatta, vagy az aszófői plébános, aki az istentiszteleti nyelv magyarosításával próbálkozott, de törekvéseik a hívek ellenállása miatt nem tudott kellő sikert elérni. A Dunántúli Közművelődési Egyesület elsősorban óvodák alapításával segítette a magyar nyelv terjesztését. Az első óvodát 1895-ben Városlődön alapították, melyet 1916-ig további nyolc követett: Bánd, Herend, Kislőd, Nagyvázsony, Pápateszér, Pápakovácsi, Tótvázsony és Zirc. Ezt a folyamatot erősítette az elemi iskolák államosítása Herenden (1891), Pénzeskúton (1908). A megye német községeiben élő lakosság többsége a huszadik század fordulójára kétnyelvűvé vált. Önálló politikai-érdekvédelmi szervezeteket nem alakítottak. Kritikus történelmi időszakokban az új haza polgáraiként együtt harcoltak és szenvedtek: 1848-ban a forradalom oldalán, majd az első világháborúban magyar sorstársaikkal. A két világháború között a magyarországi és benne a Veszprém megyei német kisebbség a politikai játszmák kárvallottja lett. Megindult a felülről irányított, erőszakos asszimiláció (kötelező névmagyarosítás az értelmiségi pályákon) és a hitleri Németországgal kötött titkos egyezmény alapján a háborúra készülő Németország jogot formált Magyarország német nemzetiségű lakosságára. A magyar kormány hozzájárult ahhoz, hogy a Wehrmacht és a Waffen SS Magyarországról sorozzon be németeket a magyar katonák megkímélése érdekében. Ebben a folyamatban Veszprém megye több mint negyven településének németajkú lakossága nem aktív tényező volt, hanem az események szenvedő alanya. A kisember számára az 1938-ban megalakult német nemzetiségi kulturális egyesület, a Volksbund mást jelentett, mint a politika számára. A gyerekeket nyaralni vitték, a Volksbund kulturális rendezvényeket szervezett, támogatást nyújtott, a Volksbund-házba az asszonyok énekelni és táncolni jár70

Irodalom: BAKONYI JÁNOS: Márkó telepítése és nyelvjárása. Budapest, 1940 PÉTERDI OTTÓ: A Balaton-felvidék német falvai. (Veszprémfajsz, Hidegkút, Németbarnag, Vöröstó, Szentjakabfa, Örvényes In.: Századok, 1935. 189–193. SCHWEIGHOFER, JULIUS GOTTFRIED: Siedlunggeschichte und Mundert von Deutschtevel. Nagytevel in westlichen Buchenwald in Mittelungarn. / Nagytevel község településtörténete és nyelvjárása. Budapest, 1990 Előadások a Veszprém megyei németek történetéből (1946–1948). Szerk: Hudi József Veszprém, 1997 ROTH, MICHAEL: Zur Geschichte von Waschludt / Városlőd: was war bevor die Schwaben kamen: das unruhige Leben des 1. Pfarrers von Waschludt / Városlőd Johann Bagermann. Bad Kreuznach: Verlag Fr. Friedler. 1990 LICHTNECKERT ANDRÁS: Veszprém megye községeinek urbáriumai, úrbéri és telepítési szerződései. 1690– 1836. Veszprém, 2009 PÁLFYNÉ ZSIRAY ADRIENNE: A Balaton-felvidék németsége a két világháború között – Veszprém Megyei Honismereti Tanulmányok XIX. Veszprém, 2000. 133–144.

71

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

tak, ahol jól érezték magukat, reményt adott, hogy több földhöz jutnak. A kollektív bűnösség fogalma, amivel 1945 után a hazai németséget illették, igazságtalan vád volt. A II. világháború végén elkezdődött a magyarországi németség kálváriája, amelynek első fázisa a földreform keretében földjeik elkobzása volt, majd a kényszermunkára, a „malenkij robotra” való elhurcolás, internálás és végül kitelepítésük volt. Veszprém megyéből három hullámban telepítettek ki németeket. Az első szakaszban (1945 tavaszán) a visszavonuló német alakulatok vitték magukkal a leventéket és a menekülni kényszerülő német lakosokat. Ebben a szakaszban kb. 2600 főt szállítottak nyugatra. A második periódusban (1946 első felében) a megye öt községéből (Bakonyjákó, Bakonypölöske, Ganna, Kislőd, Nagytevel) 1113 személyt telepítettek ki az amerikai megszállási övezetbe. A legnagyobb arányú kitelepítés a megyéből 1948 elején és tavaszán történt, amikor 47 községből 10 670 embert szállítottak ki Németország szovjet megszállási övezetébe. A sorsukra hagyott, védekezésre képtelen, birtokuktól, mozgásszabadságuktól megfosztott németek deportálása 1944 hasonló eseményeire emlékeztetett. A megye német nemzetisége lélekszámának mintegy 40 százalékát veszítette el, és az itt maradtak egészen 1950-ig jogfosztottak voltak, megvonták tőlük magyar állampolgárságukat is. A Magyarországon maradt németséget az átélt események még hosszú évekig visszatartották nemzetiségük megvallásától. Nem adták tovább anyanyelvüket saját gyerekeiknek, félve attól, hogy üldözni fogják őket érte. Az asszimiláció nagymérvű előrehaladása nagymértékben rombolta generációk identitását. Statisztikai adatok és becslések szerint a magyarországi németek száma jelenleg 200-220 ezer főre tehető, ez az ország lakosságának 2,5 százaléka. 1995-ben 164 német önkormányzat alakult és megválasztották a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatát (Landesselbstverwaltung der Ungarndeutschen). Veszprém megyében 48 német nemzetiségi önkormányzat működik. A búvópatak felszínre tör, és ha visszafogott formában is, de létezik a településeken néhol a kisebbségi szervezetek által életben tartott, máshol a mindennapi élethez szervesen kapcsolódó nemzetiségi kultúra.

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Az épített környezet máig őrzött értékei A Bakony és a Balaton-felvidék népi műemlékekben leggazdagabb vidéke országunknak. A hagyományos épületek fennmaradását elősegítette a tájra jellemző építőanyag, a kő időállósága és a vidék fejlődésének megrekedése is, különösen a 19. század végi filoxéravészt követően. Tájunkat sokáig elkerülték a fő közlekedési utak is. A háznak a táj, a földrajzi adottság, a meghatározott építőanyag már eleve bizonyos formát biztosít, e forma pedig épp az építkezés sajátos törvényszerűsége folytán maradandóbb, lassan változik. A bakonyi és Balaton-felvidéki német falvak építkezéséről már a 18. század eleji források elismeréssel emlékeztek meg. Kiemelték a német falvak szabályos, széles utcáit, a házak csinosságát, tisztaságát. A bakonyi és Balaton-felvidéki német falvakban sajátosan jellegzetes, a magyarokétól eltérő építkezés ugyan nincsen, kisebb különbségek azonban jelentkeznek. Általában a német falu egységesebb, egyöntetűbb a magyarnál, pl. Ajkarendeken majdnem minden ház azonos oszlopos tornácú, ahogy Veszprémfajsznak, Márkónak, Vöröstónak is megvan a maga sajátos stílusa. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy legtöbbjük telepített falu, szabályosan kimért telkekkel, ahol egy időben, azonos gazdasági alapokon indult meg az építkezés. A népesség növekedésével a meghatározott számú telken egy-egy falura jellemző módon növelték a lakóházak számát. Ugyanakkor a németség a felépülése korában fejlett, korszerű házakat tovább megőrizte. Innen van, hogy a legtöbb egységes, hagyományos faluképi együttest német falvakban találunk. Magyarpolányban például 43 országos védettségű tornácos bakonyi parasztházon kívül további 40 helyi védettséget élvez. A települést majd száz védett épületével a nemzeti örökség részeként tartják számon. Műemlékeinek megőrzéséért és ápolásáért a közösséget Europa Nostra-díjjal jutalmazták 1993-ban. Ha vidékünk falvai, a táj és a történelem nagy folytonosságában, azonos körülmények közt élve, lényegükben hasonlóak is egymáshoz, mégis minden falunak sajátos arculata, a szomszédjától eltérő egyéni vonása van, például a főutca házainak ritmusában, arculatában. Vöröstó és

Barnag falu a két templommal 72

73

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Városlőd sajátossága, hogy az utcafronton szinte kivétel nélkül minden háznak három ablaka van. Barnagon és Vöröstón a házak utcai homlokzata vakolatdísszel ékesített. A legtöbb bakonyi, Balaton-felvidéki faluban a házak udvari homlokzata előtt pilléres és törpeoszlopos, mellvédes (a falura jellemző arányú) tornácok húzódnak, amelyek a reneszánsz és a barokk építészet számos elemét őrizték meg (Magyarpolány, Márkó, Vöröstó). Kis különbségek lappanganak a környező tájban, a község népének összetételében, a gazdasági helyzetben, vagy talán egy bevándorolt, egyéni felfogású találékony kőművesmester formálja jellegzetessé, egyénivé a községek építkezését. A megyében található tájházak (Nagyvázsony, Bakonybél, Magyarpolány, Városlőd) ha lényegükben hasonlóak is egymáshoz, néhány vonásban saját községüket képviselik. A német falvak helyi sajátosságai közé tartoznak a közös udvarok. Márkón a 18. század közepétől kialakuló közös udvarokon két ház helyezkedik el egymás mögött, s bejáratuk egy irányba néz. A közös udvar Hausbrudernek nevezett lakói valóban rokon családok, testvérek voltak. Vöröstón olyan telekelrendezés alakult ki, amely kiküszöböli a közös udvar használatával járó súrlódásokat: itt két lakóház úgy épült fel egymás mögött, hogy bejáratuk – még a tájolás előnyeit, hátrányait is figyelmen kívül hagyva – az ellentétes oldalra néz, így mindegyikhez külön keskeny udvarrész tartozik. Kifejezetten német építkezési mód a falvakat övező pajtasor, amely a telek nagyságától és az építtetők gazdasági kondíciójától függően különböző méretű lehetett, de abban egységes képet mutat, hogy a falu belterületét magas falként védte a betolakodó állatok és emberek ellen. Jellemző a németek építkezésére a gazdasági épületek nagyobb mérete, igényesebb kivitele, specializáltsága. Az istállók a lakóház folytatásában helyezkednek el, esetleg a pajtához csatlakoznak. Az istállók közt gyakoriak a csehsüveg vagy poroszboltozattal fedett igényes épületek. Az ólak többnyire a lakóházzal szemközt sorakoznak, keskenyebb telkeken a lakóház folytatásában. A disznóólak jól megépítettek, sokrekeszesek, olykor 15-18 méter hosszan húzódnak az udvarban. A paraszti élettel legszorosabb kapcsolata a háznak van, amely keretet ad a benne lakók teljes életének, az élet minden megnyilvánulásának. Ha a ház nem is, de használata, élete már sajátos vonásokat árulhat el. A német falvakban általános gyakorlat volt, hogy első szobát, mint tisztaszobát, csak különleges alkalmakkor használták. Márkón, Pulán az egész család, néha több generáció is a hátsó szobában lakott. Vöröstón ezzel ellentétben az öregek, miután átadták a gazdaság vezetését a fiataloknak, többnyire a hátsó kis kamrába (Kammer) költöztek, s külön koszton éltek. Bútoraikra ugyancsak a hagyományőrzés jellemző. Német falvakban sokkal több helyen látni sarkos elrendezésű szobabelsőt, s máig funkcióban lévő festett és intarziás bútorokat. A keményfából készült intarziás, jellegzetes Balaton-felvidéki német bútorok sokban emlékeztetnek a 18. század végi és 19. századi kisnemesi bútorainkra. Ugyanakkor kedveltek voltak a német falvakban a festett, puhafa bútorok is. Nagyvázsony környékén egészen az 1930as évekig készültek festett fenyőfa bútorok, főként ládák, ágyak. A konyhák falát szívesen díszítették színes, virágos vagy egyéb figurális mintájú mázas tányérokkal. A tányérok java része Városlődön készült, az ottani kőedénygyárban, ami a 19. század közepétől működött, termékeit sűrűn megtaláljuk a közeli-távolabbi falvakban. Napjainkban a városlődi majolikaüzem a régi motívumkincs felhasználásával újra készít tálakat, dísztárgyakat. Vidékünkön új otthonra találó német anyanyelvű telepesek különös gonddal alakították ki sajátos lakókörnyezetüket, építették meg templomukat és áldoztak az út menti keresztekre, szobrokra és a kálváriára, amelytől védelmet és hitük megerősítését remélték. Ezek

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

a szakrális építmények európai mércével mérten is különleges értéket, egy sajátos magyarországi német kultúrkincset őriznek. A magyarországi szentek legkedveltebb alakjainak tiszteletét a németek hozták magukkal és terjesztették el a térségben. Többek között német közvetítéssel jutott el hozzánk Szent Sebestyén, Szent Bálint, Szent Flórián, Nepomuki Szent János és Szent Vendel kultusza. A tiszteletükre emelt festett szobrok, kápolnák és a hozzájuk fűződő máig őrzött szokások ma már csak itt, Közép-Európában lelhetők fel. Megyénkben a kálváriák állítása ezer szállal kapcsolódott a németség épített kultúrkincséhez, a betelepülők igényelték és kialakították ezeket a speciális építményeket és körülöttük a sajátos jelentéstartalommal bíró szakrális tájat. Mai ismereteink szerint a Veszprém megyében számbavett és leírt 45 kálvária közül harminc olyan településen épült, ahol német anyanyelvű lakosság élt. A legkorábbi, 18. századi falusi kálváriák megyénkben a Bakonyban Kislődön, Városlődön, Nagytevelen és Magyarpolányban, a Balaton-felvidéken Szentjakabfán, Vöröstón, Barnagon és Veszprémfajszon épültek. Eredeti formájában ma is látható a nagyteveli (1776), a magyarpolányi (1790-es évek), részben átépítve a városlődi (1780), a németbarnagi (1750-es évek, 1790), a veszprémfajszi (1780-as évek) s csak a leírásokból ismert és később teljesen átépített kislődi, vöröstói, szentjakabfai kálvária. A 19. század első, majd második felében különösen a Bakonyban volt igény Krisztus szenvedéstörténetének megjelenítésére. 1820 és 1840 között épült kálvária Bakonypéterden, Romándon, Bakonygyiróton, Bakonyszentlászlón, Bakonyszentivánon, Fenyőfőn és Porván, az Öreg-Bakony szinte szomszédos német falvaiban, valamint a Bakony szívében Zircen és Bakonybélben, valamint a Déli-Bakony peremén Márkón, Gyulafirátóton és a Balaton-felvidéken Hidegkúton és Sólyban. A 19. század második felében épített kálváriát a német anyanyelvű lakosság Ácsteszéren (1852), Olaszfaluban (1870), Bakonyszűcsön (1873), majd a 20. század első felében Lókúton (1914), Bakonynánán (1928–1931) és Bándon (1933). Ha jellemezni szeretnénk ezeket az emlékeket – különösen a korai alkotásoknál – feltűnik igényességük, a mesterek magas szakmai tudása. Igényesen megmunkált faszobrok (mint Barnagon, Pápán és Magyarpolányban), kőből rakott, boltozott kápolnaszerű stációk, melyek befogadják a szobrokat, képeket. Sajátos, és a németségre jellemző a kápolnák száma és a szoborcsoportok ikonográfiája. A fájdalmas olvasó titkát öt képben megjelenítő stációsor állt Magyarpolányban, Pápán, Veszprémfajszon és Vöröstón. Mária hét fájdalmát ábrázolták Németbarnagon és Kislődön. Jellegzetes dél-németországi párhuzamokkal rendelkező megoldás a keresztre feszített Jézust a két latorral és közöttük János és Mária Magdolna alakjával ábrázolni, Veszprém megyében ezt a formát követték Bakonynánán, Bakonyszentivánon, Bakonyszűcsön, Hidegkúton, Lókúton, Pápán és Porván. A 19. század második felétől kezdtek az építkezés formájában elszakadni az otthonról hozott hagyományoktól és az egyház által kanonizált 14 stációs keresztutakat építeni (Márkó, Olaszfalu, Bakonybél, Gyulafirátót, Vöröstó). Különös atmoszférájú, a munkás hétköznapok világából kiemelő helyszínek ezek a kálváriák, amelyek nemcsak az építményt alkotó közösséget, hanem tágabb környezetét is vonzzák. Külön figyelmet érdemel a temető, a halott falu, amelynek temetkezési rendje a rokoni kapcsolatok őrzője, ugyanakkor a temető a térségben a faragott kő sírjelek gyűjtőhelye is. A sírjelek nemcsak az elhunyt személyére hívják fel a figyelmet, hanem mint művészi alkotások, mint korra jellemző formák és díszítmények hordozói sem elhanyagolhatók. 74

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS A magyarpolányi kálvária

Irodalom:

A vöröstói kálvária

Háztörténetek. A dunántúli németek kulturális jellemzői. Szerk: MÁRKUSNÉ VÖRÖS HAJNALKA – MÉSZÁROS VERONIKA Veszprém, 2006 A Balaton-felvidék népi építészete. Szerk: Cseri Miklós. Lackovits Emőke, Szentendre–Veszprém 1997 H. CSUKÁS GYÖRGYI: Pula, Márkó és Vöröstó falvak építkezése. In: Veszprém Megyei Múzeumi Közlemények 18. sz. (1987) MÁRKUSNÉ VÖRÖS HAJNALKA: A barnagi kálvária. Veszprém, 2005. (magyar–német nyelven) KISS ALBERTNÉ: A lakáskultúra változása Németbányán a századfordulótól napjainkig. In.: Honismereti Tanulmányok X. Veszprém, 29–38.

75

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Népviselet A magyarországi németek a néptánchagyományok ápolásása mellett mindig szívügyüknek tekintették a népviselet megőrzését is. A hagyományőrző csoportok ma már elválaszthatatlannak tartják a szokásokhoz és a táncaikhoz tartozó viseletet. Faluról falura változik a népviselet, sokszor jelentős különbségekkel. Ez egyrészt arra vezethető vissza, hogy a betelepült németek az anyaország legkülönbözőbb részeiről érkeztek hazánkba, s onnan magukkal hozott viseletek alapvető vonásait az évek során megőrizték annak ellenére, hogy a mindenkori kordivat hatásait sem kerülték el. Másrészt a környezetükben élő magyar, illetve más nemzetiségű lakosság öltözködéskultúrájának hatása sem elhanyagolható. A falvakban egészen a második világháborút követő időkig e viseletben jártak, a közösséghez való szociális és etnikai hovatartozást is jelentette számukra. A háború utáni politikai helyzet jelentősen hozzájárult az öltözködési hagyomány megszűnéséhez, hiszen nem szívesen kérkedett senki német származásával.

Kolontári német család

Német fiatalok Tótvázsonyból

Irodalom: S. LACKOVITS EMŐKE: Viseletek, öltözködési kultúra a Bakony és a Balaton-felvidék falvaiban. Veszprém, 2001

76

Veszprém megye falvaiban a katolikus németek közreműködésével a 18. század lett a hitélet, a népi ájtatosságok kibontakozásának és igazán elevenné válásának időszaka. A közösségek vallásos és mindennapi élete összefonódott. Az egyházi év jeles napjaihoz a vallásos szokások mellett kereszténység előttiek: bőségvarázslások, gonoszűzések és időjárásjóslások is kapcsolódtak, egybefonódva munkavégzésre vonatkozó regulákkal. A Bakonyban és a Balaton-felvidéken élő német közösségek egyrészt megőrizték az őshazából magukkal hozott és megtartott szokásokat, másrészt a közel háromszáz éves együttélés során átvették a magyar kultúra bizonyos elemeit, ahogyan a magyar közösségekre is hatott az itt élő németek kultúrája. Sajátos, a mindennapi élethez szervesen kapcsolódó, abba beleszövődő egyedi kultúrkincset hoztak létre, amelynek kialakulásában szerepet játszott a „svábok” sajátos magyarországi történelme, alkalmazkodásuk a helyi viszonyokhoz és a megszakadt kulturális és nyelvi kapcsolatai a kibocsátó anyaországgal. Otthonukat és hazájukat a saját kisközösségükhöz köthető közös szokások és megőrzött tradíciók jelölték ki. Számukra a megmaradást a falu közössége, megtartóereje, a nemzedékeket összekötő tradíció és emlékezés tette lehetővé. A szellemi kultúra a hagyományos népi műveltség leghosszabb ideig és legszívósabban megmaradó részterülete volt és maradt. Ennek egyik csoportja a szokásvilág, s benne a jeles napok és kalendáris szokásegyüttessel, élő jelenségekkel ma is. Az egyházi esztendő leggazdagabb időszaka a tél és a tavasz, a karácsonyi valamint a húsvéti ünnepkör. Advent (szent idő), az egyházi év vége és az új kezdete, lelki-testi felkészülés a karácsonyban beteljesedő ígéret ünnepére. A karácsony előtti négyhetes böjti időszak a hajnali misék (rorate) ideje. A rorate sajátosan magyar, középkori hagyomány, amelyet a „svábok” is átvettek és hűségesen ápolnak. Miklós napján (december 6.) a német közösségekben általános szokásként élt és él ma is a miklósolás. A család egyik tagja fején kifordított kucsmával, kifordított bundában, kezében láncos bottal járta a kisgyermekes házakat, ahol a gyerekek magaviselete után érdeklődött, imádkoztatta őket, majd ajándékot adott nekik. A szokás német eredetű, német közvetítéssel honosodott meg a magyar közösségekben is. 18-19. századi az a ma is gyakorolt szokás, amelyet szálláskeresésnek vagy Szentcsaládjárásnak (Herbergsuchen) neveznek. December 15–24-ig naponta más rózsafüzér-társulati taghoz viszik a Szent Család képét énekes-imádságos összejövetel (kilenced) keretében. Karácsony (december 25–26.), az Ige testet öltésének (incarnatio), az örömnek, békességnek, családnak, otthonnak az ünnepe, az újjászületésnek jelképe (karácsonyfa=termőág). Mint a téli napforduló napja, mágikus cselekedetekben is gazdag. Vigíliájához kapcsolódik az ünnepköszöntés, a leánybetlehemes sajátos magyarországi német változata, az ún. krisztkindli. A szenteste (december 24.) fénypontja a Christkindlspiel, amely nagyon változatos volt, Tótvázsonyból, Gyulafirátótról, Bándról, Herendről, Hidegkútról, Magyarpolányból, Szentjakabfáról, Városlődről, Puláról, Úrkútról, Kislődről ismerjük a játék változatait. Bándon, Herenden, Gyulafirátóton, Bakonynánán ma is gyakorolják, újjáélesztett formában. Minden falunak az azonosságok ellenére is saját játéka volt, saját jellemzőkkel, falvanként változó ruhákkal. A résztvevők már korán reggel elindultak, hogy éjféli misére végezzenek, és minden házat felkereshessenek. Ugyanis az éjféli misén valamennyien részt vettek, a játékban hordozott rozmaringos almát a főoltár elé vagy a Mária-oltárra helyezték, ahol gyertyaszen77

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Szokások, hagyományőrző közösségek

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS Bándi Christkindl

telőig maradt. A játék lényege az áldásmondás, Jézus dicsőítése és a feldíszített karácsonyfa áldása a Jesuslein által. Ennek egyik csoportja a szokásvilág, s benne a jeles napok és kalendáris szokásegyüttessel, élő jelenségekkel ma is. A bakonyi németeknél szokásban volt és van a Szent János-napi (december 27.) borszentelés. A Johannes Weint szentelményként a hordókba töltötték szét, miután a családtagok egy kortyot ittak, de el is tettek belőle, amit gyógyszerként használtak. Újév napján az esztendő bőségét igyekeztek biztosítani. A Veszprém megyei német falvakban rendkívül gazdag és elterjedt volt az újév köszöntése. Városlődön és Úrkúton muzsikával keresték fel a legények a lányos házakat. Amennyiben a lány lámpát gyújtott és egy hímzett zsebkendőt is adott a legénynek, ott farsangkor várható volt az esküvő. Bándon, Szentjakabfán, Herenden a gyerekek keresztszüleiket köszöntötték, amiért diót, almát, kalácsot, mézesbábot kaptak. Kislődön, Tótvázsonyban gyerekek, Hidegkúton a már felavatott legények jártak köszönteni. A német közösségeket változatos és gazdag újévi szokásköltészet jellemzi. Vízkereszt (január 6.) az Úr megkeresztelésének és a háromkirályok látogatásának napja. A vízszentelés, házszentelés, a háromkirályjárás, jókívánságmondás időpontja. A német közösségekben minden házból valaki részt vett a vízszentelő misén, és üvegben vitt haza a szentelt vízből, amelynek gonoszűző és betegségelhárító erőt tulajdonítottak. Általános volt ilyenkor a házszentelés, amit a plébános végzett, felírva szentelt krétával a három király nevének kezdőbetűit és az évszámot az ajtó fölé, megáldva a házat. Magyarpolányban a ház megáldása a karácsonyfa előtt történt. Bándon és Herenden vízkeresztkor tartották az iparosok bálját a céhmester lakásán. Az ennivalót a céhtagok vitték, borról a céhmester gondoskodott. Másnap ünnepélyes keretek között, zeneszóval vitték a céhmester házába a céh-, majd ipartestületi ládát. A szokást a 20. század végéig megőrizték. Gyertyaszentelő Boldogasszony (február 2.) Jézus templomi bemutatásának napja, a német falvakban Lichtmesse, a karácsonyi ünnepkör záró alkalma. A reggeli misén szenteli meg 78

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS Márkó, Christkindl az 1940-es években

a plébános a gyertyákat, amely a bölcsőtől a koporsóig elkíséri az embert: vihar idején bajelhárító, súlyos betegségnél védelmező, egyházkelőn, ravatalnál, sírokon gonoszűző. A szentelésre szánt gyertyákat külön erre a célra és alkalomra vásárolták. A lókútiak hosszú, fehér gyertyát vettek a zirci vásáron. Pulán és Magyarpolányban fonott gyertyatekercseket használtak: az asszonyok sárgát, a lányok fehéret. A vöröstói és tótvázsonyi németek a veszprémi és nagyvázsonyi bábosoktól szerezték be a Wachsstockot, felnőtteknek 12 soros narancssárgát, a gyerekeknek 4 soros fehéret. A farsang időszaka vízkereszttől húshagyó kedd éjfélig tart, amely a német közösségekben rendkívül gazdag és változatos volt. Városlődön vízkereszt utáni vasárnap már bált tartottak, ez volt a Kuppeltanz, amelyen azok vettek részt, akik a farsangban tervezték lakodalmukat, továbbá azok, aki párt kerestek maguknak. Bándon Sebestyén napján (január 20.) rendeztek Schützenballt. A német közösségek farsangi vigalmai általában három napig tartottak a farsang farkán: farsangvasárnap, farsanghétfőn és húshagyó kedden éjjel 11 óráig. Hidegkúton, Magyarpolányban, Úrkúton, Szentjakabfán, Kislődön és Márkón vasárnap a litánia után kezdődött a mulatság, és csak étkezni mentek haza. Pulán ilyenkor folyt a tollfosztás, amit farsangvasárnaptól húshagyó keddig tollas bállal zártak. Kolontáron és Városlődön három kocsmában farsangoltak: az egyik az iskolásoké, a másik a legényeké, a harmadik pedig a házasoké volt. A bálokon meghatározott táncrend volt: ugrós, keringő, mártogatós és polka. Meghatározott volt a lányoknak a három napon viselt ruhája is, ami falvanként változott. Farsanghétfőn Magyarpolányban, Tótvázsonyban, Pulán és Herenden külön asszonyfarsang volt, ahova férfiak nem tehették be a lábukat. Az asszonyi mulatságon táncoltak, ettek, ittak és szőlőtőkét metszettek, hogy bő termésük legyen. Húshagyó kedden Nagyvázsonyban és Gyulafirátóton, Kolontáron, Szentjakabfán, Hidegkúton maszkos legények vonultak adományt gyűjteni. Pulán egy házaspár „die Kredl und ihr Mann”, Vöröstón egy menyasszony és vőlegény gyűjtötte az ételadományokat, akiket 79

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS Gyulafirátóti tollasbál

egész csoport alakoskodó követett. Tótvázsonyban „Hans und Gretl” keréken forgó figurával járták az utcákat. A farsangi maszkos alakoskodás, zajkeltés a tél kiűzését, a gonosz távol tartását szolgálta. Nagyböjt a húsvétvárás hat hete, az önmegtartóztatás és önfegyelem időszaka. Hamvazószerdával veszi kezdetét, amikor az elégetett virágvasárnapi barka hamujával a homlokra rajzolt kereszttel emlékezteti az egyház az embereket halandóságukra. Ez idő alatt szünetelt a zene, tánc, lakodalmakat nem tartottak, amely a német közösségekben szigorú étkezési szokásokkal párosult (lásd az étkezési kultúránál). A böjti időszak pénteki napjainak külön ájtatossága volt az aranymiatyánk (Vater unser) és Mária von Jesu und Jesu von Maria, azaz imádság Krisztus Urunk keserves kínszenvedéséért és haláláért, amelynek keretében a család és rokonság összes tagjáért fohászkodtak. Ezt az imádságtípust még ma is őrzik a magyarpolányi németek. Húsvét az ünnepek ünnepe, a megváltás napja. A nagyhét virágvasárnappal kezdődik, s jeles napjai nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat, húsvétvasárnap és húsvéthétfő. Virágvasárnap Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulásának napja, amelynek emlékére barkás körmenetet tartanak. Az ekkor szentelt barka villámcsapás ellen bajelhárító, védelmező és gonoszűző volt. A német közösségekben a szentelt barkából néhány szál a házban maradt, az istállóba is vittek belőle, a többit a temetőben az elhunyt hozzátartozók sírjára tették, jelezve az élők és holtak lelki közösségét. Városlődön az állatok első tavaszi kihajtása előtt egy-egy szemet adtak a szentelt barkából, hogy a bajtól megóvják a jószágot. Nagycsütörtök az utolsó vacsora emlékezetes napja, a harangok elnémulásának ideje. Feltámadásig kereplő helyettesítette a harangszót. A bakonyi németek a kereplőt Ratschennek, a kereplést racsnizásnak mondták. Bándon és Pulán, Bakonyszűcsön, Úrkúton, Városlődön, Bándon iskolás fiúk járták az utcákat, és a kereplésért tojásadományt kaptak. Bakonybélben ezen a napon szalmabábut égettek, amit Pilátus-égetésnek neveztek. Nagycsütörtökön készítették és készítik el ma is a szent sírt. 80

Bakonynána, a kálvária avatása 81

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Nagypéntek Krisztus kereszthalálának, a gyásznak és böjtnek, a kálvária felkeresésének napja, amikor a szent sír előtt is hódolnak. Ezen a napon a német falvak asszonyai már hajnalban a kálváriára mentek szótlanul, magányosan, minden stációnál imádkozva, gondjaikat, bánatukat Krisztus lábához letéve, amelynek végeztével hozzátartozóik sírját keresték fel a temetőben. Magyarpolányban erre az alkalomra a lányok feldíszítették a kálvária stációit, 3-3 gyertyát gyújtva mindegyiknél az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A vöröstóiak ilyenkor a plébános vezetésével Barnagra zarándokoltak, ahol közösen mentek a kálváriára misére. Tótvázsonyban ezen a napon a temetői feszületnél, Pulán a falubeli kereszteknél gyűltek össze az asszonyok fohászkodni. Lókúton ilyenkor rendezték a temetőt. Nagyszombat Krisztus feltámadásának, az új tűz meggyújtásának, a sötétség és gonosz elűzésének napja. Magyarpolányban, Bakonyszűcsön, Bakonykoppányban, Bakonynánán és Fenyőfőn a tűzszentelésre a családok egy-egy férfitagja vitte el a Júdás-fát (Weiholz), amely nyírfából vagy hét-kilencféle fadarabból dróttal egymáshoz erősített henger volt, amit tűzben megszenteltek. Az így megszentelt fadarabokból tartottak egy darabot a házban villámcsapás ellen, de vittek ki a földekre is kártevők elleni oltalomként. A nagyszombati feltámadási körmenetben az egész közösség jelen volt. Húsvétvasárnap Krisztus feltámadásának ünnepe. Hajnalban, a bibliabeli szent asszonyok példáját követve mentek az asszonyok Vöröstón, Barnagon, Veszprémfajszon, Tótvázsonyban, Magyarpolányban, Városlődön, Bándon, Szentjakabfán, Pulán Jézust keresni a kálváriára vagy a temetői feszülethez, ahol közösen imádkoztak, énekeltek és onnan visszatérve énekszóval köszöntötték a falut. Városlődön a kálváriáról hazatérők a hajnali harmatot szedték össze, hogy megtisztítsák a házat a betegségtől, bajtól. Húsvétvasárnap az első misén szenteltették meg az ételt és mise után, ekkor tartották határszemléjüket a gazdák.

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Húsvéthétfő a fiatalság ünnepe, a bálok, locsolás napja, amellyel tisztítottak és a termékenységet is biztosítani akarták. Általános szokásként ismert a német közösségekből, hogy ekkor a szomszédos falvakban élő ismerőseiket, rokonaikat keresték fel, betérve a falu templomába is, amit Emmausba menésnek „Emmausgehen, Spatiergang nach Emmaus” mondtak. A locsolás nem volt általános, csak a 20. század második felétől gyakorolják. Pünkösd a Szentlélek eljövetelének ünnepe. Ma is él Magyarpolányban az a terményvarázsló szokás, a Pfingstnigel, ahol zöld gallyakba burkolt, vegetációt megszemélyesítő, táncoló alak mágikus cselekményekkel igyekszik távol tartani a gonoszt és biztosítani a bőséget. Ismert volt ez a szokás szinte valamennyi bakonyi és Balaton-felvidéki német közösségben. A szokást falvanként ugyan más-más névvel illették, de tartalmilag megegyeztek. Aszófőn a pünkösd utáni szerda a Balaton-felvidéken egyedülálló módon fogadalmi szőlőünnep volt. Úrnapja, az oltáriszentség ünnepe pünkösd után két héttel. Pulán, Szentjakabfán, Tótvázsonyban, Vöröstón a kitelepítésig (1947-ig) még eredeti napján, csütörtökön tartották az ünnepet. Az ünneplés középpontjában a négy égtájat jelképező sátor felállítása, feldíszítése és körmenetben való felkeresésük állt. A német közösségekben különösen gazdagon ékesítették fel a sátrak belsejét, kis oltárt állítva, virágokkal körülrakva és a hozzájuk vezető utat is virágokkal, zöld ágakkal díszítve. Pápán és a Balaton-felvidéki német falvakban a körmenetben haladtak a céhek és iparosok is és a falvanként más-más egyenruhába öltözött polgári lövészegylet (a falu polgárőrségének) tagjai, a pirgerek, akik csak katonaviselt, házas emberek közül kerülhettek ki. Az ünnepen a papot kísérték, úrfelmutatáskor pedig puskáikkal a levegőbe lőttek. Püspöklátogatáskor, bérmáláskor ugyancsak templomi szolgálatot láttak el, ők alkották a püspök falubeli kíséretét. Szokásukat pirgerszokásnak nevezték, amely az egykori legénycéhek szokásaiból őrződött meg, döntően az iparosok körében. Május elseje fontos évközi jeles nap volt a németeknél. Pulán minden lányos házhoz és a kocsma udvarára állítottak ezen a napon májusfát. Egy hét múlva tartották a majálisbált,

Tótvázsonyi pirgerek ma 82

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS Vöröstói pirgerek régen

május utolsó vasárnapján pedig a májusfa döntését. Hidegkúton és Tótvázsonyban minden lányos ház tetejére vagy kapujára május elsejére virradóra felvirágozott, bokrétás ágat tettek a legények. A középkori magyar szenttiszteletet jelentősen megújították és bővítették a vidékünkre érkező német telepesek. Több (ma már közismert) szent kultuszát német közösségek hozták magukkal az óhazából, és terjesztették el területünkön. Többek között német közvetítéssel honosodott meg Szent Sebestyén ünnepe (január 20.), akit a pestis elleni védőszentként tisztelnek, ábrázolásában fához kötve, testében nyílvesszővel látható. Városlődnek, Herendnek, Magyarpolánynak és Szentjakabfának volt tisztelt szentje, és járványok távol tartásáért fohászkodtak hozzá. Bándon bált is tartottak a napján. Szent Flórián, a tűz elleni védelmező napja (május 4.) több német közösség fogadott ünnepe, így Magyarpolánynak, Pulának, Városlődnek, Kolontárnak. Tiszteletének napján a reggeli misét követően körmenetben vonultak Flórián szobrához, ahol könyörögtek a tűzi veszedelem elhárításáért, a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Flórián szobrát a mai napig virágfüzérekkel dúsan feldíszítik. Nepomuki Szent János (május 16.), a gyónási titok megőrzőjének és a vízen, hídon járók védelmezőjének kultuszát szintén német közösségek terjesztették el, és ápolásában is élen jártak. A tisztesség és a hallgatás szentjének szobra karján feszülettel, karingben, ötcsillagos glóriával többnyire hidak mellett áll. Jelmondata: Boldog, aki nyelvével nem vétkezik. Magyarpolányban Flórián szobrával együtt tisztelik, Városlődnek fogadott ünnepe. Szent Vendel (október 20.), a jószágtartó gazdák, a pásztorok és az állatok védőszentje a 18. század közepétől ismert vidékünkön. Állatokkal, vándorként ábrázolják. Német közösségek napját az állatok ünnepének tartották, amikor nem fogták be a jószágot. A beteg állatok érdekében, jószágvész ellen és idején kérték közbenjárását. Napja Aszófő, Örvényes, Kolontár és Városlőd fogadott ünnepe. 83

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

A bakonyi, Balaton-felvidéki német települések látványos szüreti felvonulással és az azt követő bállal ünnepelték meg a gazdag bortermést, a szüret befejezését. A legszínesebb jelmezes felvonulás Gyulafirátótról és Úrkútról ismert, amelyet napjainkban újra felélesztettek. Rátóton szüreti menet elején lóháton egy-egy legény és egy-egy leány, majd utánuk a szőlőkoronát vivő legények haladtak. Az ünnepet a hagyományőrző közösségek ma is megtartják. A Mária-ünnepeket a német falvak asszonyai különös buzgalommal tartották meg. Sarlós Boldogasszony (július 2.) Pulának a fogadott ünnepe volt, Magyarpolányban pedig fájdalmas anya ünnepén tartották a kisbúcsút. Nagyboldogasszony (augusztus 15.) ünnepén virágot szenteltek, és ezen a napon gyűjtötték a gyógynövényeket, amelyeket a leghatásosabbaknak tartottak. Hagyományokban gazdagok voltak a templombúcsúk és a zarándoklatok, amelyeknek során vidékünk német közösségei Csatkát, Bodajkot, Jásdot, Bakonybélt, Celldömölköt, Sümeget és Mariazellt keresték fel.

Magyarpolany, pünkösdi bohóc Irodalom: S. LACKOVITS EMŐKE: Az egyházi esztendő jeles napjai, ünnepi szokásai a bakonyi és Balaton-felvidéki falvakban. Veszprém, 2000 SCHÖNWALD MÁRIA: Tótvázsony község német származású lakóinak néprajza. In: Tótvázsony múltja és jelene. Veszprém, 1994 SZŐLLŐSI MIHÁLY: Rátóti krónika. Veszprém 1995 SOMHEGYI (HEISER) MIHÁLY: Márkó néphagyományai. Kézirat a Piarista Rend Levéltárában. [megjelenés előtt] EBELE FERENC: A magyarpolányi németek és a szentek tisztelete In: Népi vallásosság a Kárpát-medencében II. Veszprém–Debrecen, 1997. 255–263. ARNOLD MÁRIA: A téli időszak jeles napjai Herenden. In. Veszprém Megyei Honismereti Tanulmányok XIX. 2000. 117–131. Bánd története II. Így éltek és beszéltek őseink. So lebten und sprachen unsere Vorfahren. Írta és szerkesztette MÁDL ANTAL: Bánd Község Önkormányzata, 2008

84

A Veszprém megyei németek étkezési kultúrája sajátosan magyarországi német konyha, amelynek alapját a generációkon keresztül átadott német étkezési szokások képezik, kiegészítve a magyaroktól, az osztrákoktól és az itt élő más etnikai csoportoktól átvett szokásokkal. Megőrizték származási területeik jellegzetes ételeit, elsősorban a lisztből, burgonyából készülteket. Az ételkészítés fő alapanyagai a burgonya, káposzta, bab és liszt voltak, ezekből készültek/készülnek a levesek, főzelékek, egytálételek. Köretet keveset fogyasztottak, a húsételekhez is inkább salátát tálaltak. Ahogy a házikertekben érett a zöldség, úgy lett változatosabb, vitaminokban gazdagabb az étkezés, a zöldbab, zöldborsó, tök, karalábé, karfiol és kelkáposzta felhasználásával. A Veszprém megyei németek igyekeztek minden olyan alapanyagot megtermelni, háziállatokat nevelni, amelyek az ételkészítéshez szükségesek voltak. Fűszereken kívül csak nagyon ritkán vásároltak élelmiszert. A Veszprém megyei német falvakban működött legalább egy (lisztőrlő) malom, és egy pirított tökmagból olajat sajtoló olajmalom. A bakonyi német falvakban (Ajkarendek, Berénd, Polány, Pula, Bakonyjákó, Olaszfalu, Bakonyszombathely) működtek e nagy múltra visszatekintő gépek, működési elvük hasonló volt a Balaton melléki régi szőlőprésekhez. Két hatalmas tölgyfa gerendát facsavarral közelítettek egymáshoz, így sajtolva ki a gerendák közé tett olajtartalmú magot. Kis présen vadalmából, vadkörtéből mustot préseltek, különben a gyümölcsöt forró kemencében és a nyári napon aszalták/ják, s így tartósítják. Levesek: A leveseknek fontos szerepe van a bakonyi és Balaton-felvidéki német családok étkezésében, az étrendből nem hiányozhatnak. A levesek legfontosabb alapanyagai a krumpli, bab, liszt és káposzta. Régi ételkészítési hagyományokat őriznek a főzőlé felhasználásával készült tészta-, rántott- és krumplilevesek, valamint a sörleves és a savanyú leves. A sörleves (Biersuppe) elkészítése: ½ liter sört, ¼ liter vizet, 12 dkg cukorral és a fűszerekkel (fahéj, szegfűszeg, citromhéj) felforralnak, majd 3 tojás sárgáját a lassan fortyogó leveshez adják, és újból felfőzik. A levest apró kockára vágott zsemledarabokkal tálalják. A savanyú levest (Saure Suppe) a svábok a disznóvágás napján főzik. 4-5 szelet oldalast, 30 dkg kockára vágott combbal, 20 dkg sertéstüdővel, 15 dkg sertésszívvel, valamint 4-5 egész sárgarépával, petrezselyemgyökérrel, 1 fej hagymával, 10 szem borssal és 3 babérlevéllel, sóval 5 liter vízben felteszik főzni. Miután a hús megpuhult, berántják, és tálalás előtt 1 kiskanál ecettel ízesítik. Friss kenyérrel a legfinomabb. Balaton-felvidéki német leveskülönlegesség a borleves (Weinsuppe), amely 4 dl fehérbor, 2 dl víz, 15 dkg porcukor és fűszerek (2 db szegfűszeg, 1 db egész fahéj, vanília és citrom) felhasználásával készül. A bort és vizet előbb felforralják, majd hozzáadják a fűszereket és a cukor ¼ részét. A megmaradt cukorral 3 tojás sárgáját habosra keverik, és félre teszik. A 3 tojás fehérjét kemény habbá verik és a gyengén forrásban lévő borban kanállal galuska nagyságú habgombócokat főznek. A kikevert tojássárgáját a borlevesbe csurgatják. Tálaláskor a tojáshabokat a tetejére teszik. Langyosan és hidegen is finom. A német háziasszonyok szívesen és változatosan készítik a levesek tartalmasságát növelő levesbetéteket. Ilyen különlegesség például a bakonynánai németek orjalevese (Hoarukken 85

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Étkezési kultúra

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Supen), amelyet a sváb konyha finommetélt helyett krumplis gombóccal kínál. Német specialitásnak tekinthetjük a „keveréket”, amikor a rétestészta üresen maradt végeit lecsipkedik és krumpli- vagy tejlevesbe főzik. Gyakran készítenek reszelt tésztát (Gerübte Teig) tojásból és lisztből, amelyet belereszelnek a rántott- vagy borsólevesbe. Tészták: A németek sok tésztát fogyasztanak, legszívesebben főtt tésztát, de gyakran sütnek kelt tésztákat. A falun élő német családok asztalára hetente több alkalommal is kerül tésztaétel. A legkedveltebb főtt tészták: a metélt (Nudeln), a galuska (Nockerln) és a gombóc (Knödel). A Veszprém megyei németek kedvenc főtt tésztája a gombóc, amelynek számos változatát ismerik és készítik. Régen leggyakrabban ún. vizesgombócot vagy főtt krumplis gombócot fogyasztottak (lisztből, reszelt krumpliból, vízből, sóval), amelyet párolt káposztával, babfőzelékkel, főtt, tört paprikás burgonyával és mártással tálaltak. A bakonyi németek kedvelt étele zsemlegombóccal a nyúlcomb vadasan. Ha a főételekhez tálalt gombóc megmaradt, hasznosítani lehet vacsorára. Egy lábasban zsiradékon enyhén megpirítanak fél szelet apró kockára vágott kenyeret. Hozzáadják a laposra vágott gombócot és megsózzák, majd pár percig pirítják. A pirított gombóc (geröstete Knedel) finom tejjel és aludttejjel egyaránt. A másik általánosan kedvelt főtt tészta a nudli, ami szintén sokféleképpen tálalható. A Maultasche, a mi derelyénkhez hasonlítható töltött tészta, vagy a Spätzle, amit tojásos galuskának szokás fordítani. Merev receptje nincs, mégis generációról generációra öröklődik. A Bakonyban közkedvelt német étel a véres sterc (Blutsterz), amely 2 dl grízből, egy baromfi (liba, kacsa) felfogott véréből, 1 dl tejből és egy gyűszűnyi sóból készül. A hozzávalókat öszszekeverik, és állni hagyják, majd forró zsírra öntik. Gyakori kevergetés mellett 10 percig pirítják. Gyakran készítenek smarnit (Schmoan), amely ½ kg főtt krumpliból, lisztből és egy csipetnyi sóból készül. A főtt krumplit átnyomják, és annyi lisztet adnak hozzá, hogy ne álljon össze, és morzsolható legyen. Egy nagyobb lábosba előmelegített zsírba teszik, és addig keverik, amíg apró darabos s zsemleszínű lesz. Aludttejjel fenséges étel. Sülttészta-választékuk bőséges. Kenyértésztából kenyérsütés alkalmával sütöttek lángost, lepényt és mákos gubát. A szilváslepény (Pfaumekuchen) a bakonynánai németek kedvelt sült tésztája. Kalácstésztából készül a kalács, a fánkok változatai, és az ünnepek sült tésztája a rétes. A palacsintákat Magyarországon ismerték meg. Vidékünkön is ismert a húsos palacsinta (Gefüllte Fleischfädle) kolbásztöltelékkel és a bodzavirágos palacsinta (Palatschinken mit Holundenblum). A pogácsák ízesítőanyagának megválasztása különleges pogácsák készítését is lehetővé teszi: hájas, káposztás, burgonyás, babos, szilvás pogácsa. Az aprósütemények és a torták csak a két világháború közti időben terjedtek el. Főzelékek: A magyarországi német főzelékek legfontosabb alapanyagai: krumpli, bab, lencse, káposzta, zöldségfélék. A bakonyi németek egyik kedvelt főzeléke az édeskáposzta (Süßeskraut), amit a magyar szokástól eltérően főznek. A metéltre vágott fejes káposztát sós vízben megfőzik, tej hozzáöntésével ízesítik, néhány szem krumplival és világos rántással sűrítik. A sertéscsülök egyik kedvelt német körete a savanyú káposzta. 86

Húsételek: A német családok korábban kevés húst fogyasztottak, friss húsokat főleg csak a disznóvágás körüli időkben, azután füstölt húsokat használtak fel a főzéshez. A húsételkészítésben meghatározó szerepe a sertéshúsnak és a baromfihúsnak volt és van ma is. A sertéshúsok közül az oldalast kedvelik legjobban, azonkívül a tarját és a dagadót. Minden német parasztcsaládban vágnak legalább egy disznót, a tehetősebbek még többet is, elosztva a téli időszakban. A bakonyi németek disznóöléskor nem perzselik a disznót, hanem forrázzák, a bontást pedig a lábainál fogva felakasztott állat belső részeinél kezdik.

Bakonyi konyharészlet 87

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

A főzelékeknél különösen érvényesül a német háziasszonyok takarékoskodásának egyik lehetősége, akik nemcsak az élelmiszerrel, hanem az ugyanennyire fontos készítési idővel is spóroltak. Szárazbabból korábban nagyobb mennyiséget főztek, kivettek belőle egy menynyiséget, és ezt babsalátának tálalták, vagy másnap főétkezésre párolt káposztával kínálták. Ugyanígy jártak el, ha burgonyát főztek.

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Valódi német specialitás a sertéscsülök savanyú káposztában (Eibein mit Sauerkraut) és a városlődi németek káposztája, benne főtt disznóhússal, ami lakodalmi fogás. A menyasszony elé tett tálból szalagokkal díszített, nagy sertésfarok állt ki, jelezve a termékenységet biztosító szerepét. Az 1920-as években ismerték meg a rántott hús készítését, utána vasárnapi és ünnepi ebéd lett. Ma már több húst fogyasztanak, döntően boltban vásárolt friss húst használnak, kivéve az olyan ételeket, amelyeknek jellegzetessége a füstölt hús. Ételkészítésükben érezhető az új környezet hatása, mindenekelőtt a fűszerpaprika alkalmazása. Ezen a téren a Veszprém megyei német konyhában érdekes szokások alakultak ki. Ilyeneknek tekinthetjük pl. a burgonyapürét, ha gombóccal fogyasztják és hagymás-paprikás zsírral öntik le. Hasonlóan járnak el a babpürével is. Készítenek paprikás metéltet és gombócot úgy is, hogy vízben kifőtt tésztafélét paprikás-hagymás zsírban megforgatják. A paprika, mint fűszer és mint fűszernövény bevonult a magyar németek konyhájába és annak szerves tartozéka lett. Ezenkívül az új hazájukban más növényekkel is megismerkedtek, például a paradicsommal és a csemegekukoricával, a gyümölcsök egy jelentős részével, amelyek szintén az ételkészítés alap- vagy járulékos anyagát képezik. A magyar konyha számos népszerű ételét – néhányat kis névmódosítással és technológiai változtatásokkal – az itt élő németek is átvették (paprikás csirke, pörkölt, gulyás, lecsó, palacsinta). A pörkölt elődje a német konyhában a „Tunges”, a hagymás-paprikás rántás. Az osztrák szakácskönyvekből váltak ismertté és lettek népszerűek nemcsak a magyarok, hanem a németek körében is a smarni, a Sacher-torta, a fánk és a kuglóf. Az ételek elkészítésében a több nemzetiségű bakonyi falvakban, ahol magyarok, németek, szlovákok élnek együtt, egyazon anyagokat használják fel az ételkészítésre, csak azok aránya és készítés módja változik: a szlovákok leveseiket krumplival sűrítik, a németek vastag rántással, habarással. A szlovák és magyar konyha ételei fűszeresebbek. Étkezési szokások: hétköznapok A hétköznapok étrendjében a hagyományok nemcsak a megszokott ételek készítését jelentette, hanem azt is, hogy mely napokon mit főznek. Vasárnap általában húsételt készítettek és úgy főztek, hogy hétfőre is maradjon, vagyis hétfőn a vasárnapi maradékot ették. Hetente háromszor főztek tésztaételeket vagy krumplit. A péntek általában tésztás nap volt. A Veszprém megyei német falvakban a napi háromszori étkezés volt szokásban. A Balaton-felvidéki Hidegkúton reggelire hideg és meleg étel egyaránt szokásos volt. Nyáron kint ettek a mezőn, legtöbbször füstölt húst hagymával, zöldpaprikával és paradicsommal. A szegény emberek megelégedtek főtt krumplival, hagymával, zsíros vagy pirított kenyérrel. A Nagyvázsony melletti Pulán a reggeli általában tej, sült krumpli, szalonna, töpörtyű, kevert (tejfölös) túró, szilvalekvár, olajos főtt krumpli, olajos főtt bab vagy olajos (hordós) savanyú káposzta volt. Ebédnél a következő levesek egyike került az asztalra: krumplileves, bableves, lencseleves, paradicsomleves, rántott leves kenyérrel, daragaluska-leves, zöldséges (sárgarépa és fehérrépa) leves, tejleves metélt tésztával. Másodiknak babfőzeléket, krumplifőzeléket, lencsefőzeléket, paradicsomos krumplit (főtt tojással vagy kolbásszal), tejbedarát, gánicát, lisztes stercet (tejjel), főtt tésztákat (mákkal, dióval vagy túróval) vagy sült tésztákat ettek. Ilyen sült tészta volt a tócsi, lisztes pogácsa, 88

Étkezési szokások: ünnepnapok Az ünnepek étrendje – legyen az egyházi vagy családi ünnep – változatosabb volt. Ínséges idők kivételével sem a hús, sem a sült tészta nem hiányozhatott az ünnepi asztalról. A vasárnapi étrend átmenetet képzett a hétköznapok és a nagy ünnepek étrendje között. Pulán az ünnepi és a vasárnapi ételek a következők voltak: reggeli tejeskávé. Az ebéd: baromfiaprólék-, füstöltkolbász-, orja-, csont- vagy gulyásleves (disznóvágások után). A főtt húsok mellé paradicsomos mártást, reszelt ecetes tormát vagy tejes mártást szolgált fel a háziasszony; továbbá húsos (hordós) káposztát, pörköltet vagy sült húsokat. Az ünnepekre jellemző sült tészták a fonott, mákos, diós vagy kakaós kalács, a vajas kifli, vagy a lekváros, a mákos bukta, a túrós, búzadarás-lekváros, búzadarás-almás vagy a káposztás rétes. Adventben szerdán és pénteken nem ettek húst. Nagyvázsonyban karácsony este böjtös ételeket fogyasztottak: tojáslevest, héjában főtt krumplit, párolt káposztát, aszalt gyümölcsöt. Szenteste a család böjti ételeket fogyasztott: diós vagy mákos gubát, halat és gyümölcsöt. Húsos ételeket (húsos káposztát) csak az éjféli mise után ettek. A karácsonyi hiedelemvilágban központi helye volt a karácsonyi asztalnak, amelyre bőséges élelmet terítettek: egész kenyeret, mézet, almát, fokhagymát, aszalt gyümölcsöt, diót, túrót, bort. Ezzel a kiadós kínálattal kívánták biztosítani a jövő évi gazdagságot. Az almát (amely Krisztus-jelkép) általában annyi felé vágták, ahány tagja volt a családnak. Mindenki kapott belőle egy gerezdet, hogy együtt maradjanak, mert a „karácsonyi alma összetartja a családot”. Szilveszterkor a tartalmas étel- és italkínálat a jellemző, sült hurka, kolbász, sütemény. Újévre 5-6 hetes kismalacot vágnak, kemencében vagy sütőben régi hagyományok alapján sörbe mártott szalonnával kenegetve megsütik, tört krumplival és kedvelt savanyúsággal tálalják. Farsang a mulatságok, felvonulások, bálok alkalma. Hidegkúton a farsangi felvonulás résztvevői a lányos házakat keresik fel, ahonnan tojást, sonkát, szalonnát gyűjtenek saját fogyasztásukra és a felvonulás költségeinek fedezésére. A farsang utolsó három napján különö89

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

krumplis pogácsa szilvalekvárral, kukoricaprósza szilvalekvárral, túrós táska, káposztás lepény és a lekváros bukta. Bakonynánán a 20. század első felében így nézett ki a heti étrend: hétfőn: vasárnapi maradék, kedden: rántott leves reszelt tésztával, tepertős káposzta, főtt burgonyával, szerdán: paradicsomleves csipetkével, grízes tésztával, csütörtökön: kolbászos leves, savanyú krumpli kolbásszal, pénteken: bableves gombóccal, meggymártás gombóccal, szombaton: hagymaleves buktával, vasárnap: húsleves, főtt hús zsemleszósszal, rántott szelet sós burgonyával, szilvakompóttal. Márkón ősszel és télen változatosabb az étrend, mert úgy tartják, hogy ilyenkor több idő van a munkaigényesebb ételek készítésére. E módszer sikerét azzal is segítik, hogy ebédre többet főznek, így marad belőle vacsorára is. Nagy mezőgazdasági munkák idején tartalmasabb ételeket készítettek. Az aratási ebéd a bakonyi németeknél: húsleves friss húsból főzve, tésztaleves betéttel, főtt hús paradicsommártással, vagy zöldbabfőzelék hurkával, kolbásszal. A szüretelők ebédje: szalonna, sonka, kolbász, kenyér, ecetes tormával. A vacsora: pörkölt, vagy húsos káposzta, tepertős pogácsa, murci és saját főzésű körte- vagy szilvapálinka.

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Magyarpolány, disznóölés

sen bőségesen étkeznek, ilyenkor készítik a sonkával és hurkával főzött káposztát, a farsangi fánkot, töltött káposztát, kappan- és kakassültet, sonkát. Nagyböjt időszakában nem ettek húst és zsírosat, szerdán, pénteken és szombaton szigorúan böjtöltek. Böjtös ételeik voltak az olajos káposzta, krumpli, túró, sült és főtt krumpli, tésztafélék, üres főzelékek, kukoricaprósza, gánica. A legszigorúbb böjt nagypénteken volt. Régebben ezen a napon nem ettek semmit, sőt még tüzet sem gyújtottak. Ebédre aszalt gyümölcsből készített hideg levest és túróból gyúrt füstölt túrópogácsát ettek. Csak vacsorára főztek meleg levest és esetleg metélt túrós tésztát. Nagyszombaton ugyancsak böjtöltek, és csak feltámadás után ettek főtt kocsonyát. A nagyhéten, csütörtöktől szombatig főzték a sonkát, kolbászt, tojást, sütötték meg a kalácsot, amit a nagyszombati mise végén szenteltek meg, bár sok német családnál ez húsvétvasárnap reggelére maradt. Lakodalmat sok meghívott vendég részvételével 2-3 napig tartották. Városlődön kora délelőtt gyülekeztek a vendégek a vőlegényes és a menyasszonyi háznál, ahol sült hurkával, kolbásszal, savanyúsággal és néhány pohár borral erősítették magukat a nagy napra. Általános szokás volt, hogy a jegyespár egy tálból evett az esküvőn. Az esküvői ebéd, vacsora 90

Főtt krumplis gombóc 91

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

készítéséhez szükséges élelmiszereket (tojás, liszt, cukor, zsír, tej, baromfi) a rokonság, a meghívott vendégek hordták össze, a szülők disznót vagy borjút vágtak, a süteményeket az esküvő előtti napon sütötték. Pulán a lakodalmi étrend a következő ételekből állt: tyúkhúsleves, főtt tyúkhús tormával és/vagy paradicsommártással, sertéspörkölt, borjú- és csirke- (vagy tyúk-) paprikás, hordós káposzta sertéshússal és tésztafélék. A keresztelőt általában vasárnap tartották, ahova a fiatalasszony apósa, anyósa két teli kosárral megrakva ment meglátogatni az új jövevényt, jelezve ezzel is, hogy az ősök befogadják az unokát. Ezekből a kosarakból megél a család 2-3 hétig is. A kosarak tartalmát évszázados szokás írja elő, és a paraszti bölcsesség alakította ki: kis üveg pálinka a bábaasszonynak, aki naponta jön ellátni az édesanyát és ellenőrizni a gyermeket, 2 üveg bor az ifjú apának, hogy legyen mivel koccintani a látogatókkal. Leves tyúkhúsból, metélt tésztával az egész családnak. Főtt tyúkhús és rántott szelet mindenkinek. Aztán hatalmas tál hólabda a vendégeknek és a gyerekeknek. A halottas tor (temetés után, este) az 1950-es évekig volt szokás, melyen a rokonok, a komák, a keresztgyerekek és a halottvivők vettek részt. Baromfileves, főtt baromfi hús tormával vagy paradicsommártással, húsos savanyú káposzta, sült húsok, kalács és bor került az asztalra. A disznótor nagy családi ünnep, sok munkával, amelyen ott vannak a család tagjai és a segítő rokonok. Régen a család böllért (Schlachtert) fogadott. Disznótoron minden étkezés élményszámba megy, mivel a háziasszony olyan ételeket készít, amiket csak ilyenkor lehet. Kezdődik a reggelivel: pálinka, frissen sült májszeletek, hagymás sült vér, velő és hozzá krumpli, savanyúság, piros répasaláta és forralt bor. Bakonynánán az ebéd a helyi hagyományoknak megfelelő savanyú leves házilag sütött kenyérrel, sült disznóhús, sós burgonya, káposztasaláta vagy birsalmakompót. Márkón hurkaleves, disznótoros káposzta. Vacsorára disznótoros káposztát és kenyeret kínáltak. Másnap volt a kóstolóküldés ideje, ennek összetétele Vöröstón: 2 szál véres-rizses hurka, 1 szál májas hurka, 2 szál kolbász, 1 kg sertéskaraj, tepertő, hájas pogácsa (hájas kráfli). A szüreti mulatságokat a szőlőbeli munkák és a szüret befejezését követő vasárnapon tartották. Rendszerint a fiatalság színes, jelmezes, a szőlőművelést idéző eszközökkel való felvonulásával kezdődött, és hangulatos szüreti bállal fejeződött be. Gyulafirátóton a legutóbbi esztendőkig megtartották a szüreti mulatságot, de ma már a kultúrházban, ahol a szőlőkoronát tombolán sorsolják ki.

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS Pula, lakodalmas nép az 1930-as években

Irodalom: HIDEGKÚTI MIHÁLY–HUDI JÓZSEF: Hidegkút története. Veszprém, 1987 HARTMANN MÓNIKA: Népi táplálkozás Márkón. Bakonyi Múzeum adattára KOPPÁNYI ISTVÁN: A városlődi németek lakodalmi szokásai. Veszprém Megyei Honismereti Tanulmányok 1984 TREMEL JÁNOSNÉ: Rátóti fi nomságok. Gyulafirátót, 2009 Régi sváb ételek Bakonynánáról. Szerk: PRÉM BALÁZS, SIMONNÉ RUMMEL ERZSÉBET, SZAKÁCS LÁSZLÓNÉ. Bakonynána, 2007 Népi receptek a Bakonyból és a Balaton-felvidékről. Szerk: MÉSZÁROS VERONIKA ÉS PÓSFAI MARIANNA.

Erkölcsi, etikai értékek A magyarországi németek életét szigorú normarendszerük határozta meg és szervezte egységbe, amely a munkakultúrán, az erkölcsi szokásokon, vallásosságon, a párválasztás módján, a családon keresztül az élet minden területét átfogta. A normarendszer viselkedési utasításokat tartalmazott, amelyeket a közösség tagjaitól elvárt. A szorgalom, az állandó és megállás nélküli munka, a gyarapodásra való törekvés, a tisztaság, a takarékoskodás olyan örökség, amelyet a zárt közösség felbomlása sem tett tönkre, értékrendszerük alapjaiban nem rendült meg. Összeállította: Márkusné Vörös Hajnalka

92

A Balaton Közép-Európa legnagyobb tava 93

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK Balatoni hattyúk, télen

Balatoni vitorlás 94

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK A Balaton keleti medencéjét a Tihanyi-félsziget választja el a tó nyugati részétől

Budapest után a Balaton a legkedveltebb magyar turisztikai régió, a külföldi vendégek is ezt a térséget keresik fel leginkább, különösen a vitorlázók kedvelik 95

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK Balatoni naplemente

96

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK A Kelén motoroshajó

A Jókai motoroshajó 97

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK Kiránduló család a Balaton-felvidéken

Szalmabálák a Káli-medencében 98

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK Pipacsmező a Balaton-felvidéken, háttérben a Hegyestű

Szobrok a Káli-medencében 99

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK A Balaton-felvidék gazdag és változatos flórával valamint faunával rendelkezik

A Balaton-felvidék madártávlatból 100

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK Badacsony, a Tapolcai-medence legnagyobb tanúhegye, tengerszint feletti magassága 437 méter

A Badacsony nagyon megsínylette a fél évszázados bazaltkitermelést, amelyet 1965-ben állítottak le. A további károkat megelőzendő a térséget tájvédelmi körzetté nyilvánították 101

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK Badacsonyi szőlőtőkék

A badacsonyi kéknyelű messze földön ismert borfajta 102

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK A Somló Magyarország egyik legrégebbi borvidéke

Somló hegyi bort ittak a királyok, hogy fiúgyermekük szülessen 103

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK A Somló hegyen intenzív szőlőtermesztés folyik

A Somló tetejéről még a Badacsony és a Szent György-hegy is látható 104

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK Római fürdő Bakonynánán

A Bakony hazánk legnagyobb kiterjedésű és legváltozatosabb morfológiájú hegysége, amely, lomha hegyhátaival, meredek vulkáni kúpjaival, hol szelíd, hol sziklás falú patakvölgyeivel egyaránt barangolásra csábít 105

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK A Bakony hajdanán a betyárok kedvenc búvóhelye volt

A Bakony üledékes kőzetei hatalmas karsztvízkincset tárolnak, melynek tisztaságát az erdő biztosítja

106

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK A honfoglalás korában még mindenki szükségletei szerint élhetett az erdők javaival. Az Árpád-házi királyok alatt a Bakony évszázadokig királyi erdőbirtok és vadászterület volt erdőispán irányítása alatt. A vidék lakossága az erdő közvetlen és közvetett hasznából élt

Manapság a bakonyi erdőgazdaság szakembereinek a fő feladata az erdő fáinak védelme, karbantartása és a fakitermelés koordinálása 107

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK

A Dunántúl egyik legszebb, természeti és kultúrtörténeti értékekben gazdag vidéke a Bakony térsége

108

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK A Bakony vadban gazdag terület, ahol szarvas, őz, muflon és vaddisznó vadászatára van lehetőség

A szentgáli tiszafás – természetvédelmi terület 109

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK A tapolcai tavas barlang

A tavas barlang belseje 110

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK Tapolca: a település alatt csónakázni is lehet

Tapolca látképe a Csobánc tetejéről 111

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK Kirándulók a Csobánc hegyen

Diszel látképe a Csobáncról 112

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK Pihenő kirándulók gyönyörködnek a tájban

A Csobánc csúcsán egykoron vár állt 113

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK A csobánci vár falaiból nem sok maradt

114

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK Tükörkép a zirci arborétumban

Hazánk legmagasabban fekvő élőfa-gyűjteményét az 1182-ben Zircen letelepedett ciszterci rend hozta létre 115

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK Az arborétum természetvédelmi oltalom alatt áll

A zirci arborétumot átszeli a Cuha-patak, melynek vize a bejáratnál egy kis tavat táplál 116

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK Virág a zirci arborétumban

117

TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK A zirci arborétum fái minden tavasszal virágba borulnak

118

A Bakony a magyar irodalomban Ország volt a Bakony: sűrűjét nép, falka, futó vad, pásztor járta, utas, utonálló; – most sziget; omló partjairól fasorok, ligetek válnak le, vízőrző berkek, lombba merült falu, vén koronát emelő tölgy. KERESZTURY DEZSŐ: Dunántúli hexameterek XIX.

A Bakony-mítosznak vége, a magyar Atlantisz végképp elsüllyedt. Emléke azonban még itt időz. Neve a magyar számára évszázadokon át több volt, mint egy hegység vagy egy erdőrengeteg; valami ősborzongást, valami időtlenül titokzatosat jelentett. Olyat, amit csak áhítattal lehetett kimondani. Most, a motorizáció korában, amikor a hajdani ősrengeteget keresztbe-kasul átszelik az aszfaltozott utak, a mítosz tovaröppent. Ma már senkit sem riogatnak a Bakony nevével. Száz évvel ezelőtt a Várpalotán nyaraló, s a zúgó erdőtől félő kisdiák Krúdy Gyulát még így intette a nagyanyja: Szeretem, hogy féled a Bakonyt.1 Már a XVIII. századi Magyarország pontos leírására törekvő Bél Mátyás is úgy emlékezett meg a Bakonyról, mint „…amelynek egyébként nagy a híre és dicsősége a szakértők között” (1735).2 Valóban, ország volt a Bakony. Belsejébe jobb érzésű ember be sem merészkedett. Ősrengeteg volt, Közép-Európa legnagyobb lomberdeje. A köznyelv és a térképészek is csak „Bakonyerdő”-ként említették. A német térképeken úgyszintén Bakonyer-Waldként szerepelt. Fényes Elek a XIX. század elején így jellemezte: „Erdeje szörnyű nagy és szép, de hegyesvölgyes, makkal és vadállatokkal bővelkedik.” A Szatmárban élő Kölcsey Ferenc Ostrom Kőszegnél című töredékében (1818) a Szigeti veszedelem képeit idézve így említi Bakonyunkat: „A por közepében jön Szolimán. Jön, mint dagadó hab Dráva folyásin, Jön mint rohanó szél a Bakonyon…” 3 Az elmúlt századokban a civilizáció áldásaival még kevésbé védett lakosság a Bakony-vidéken szó szerint a saját bőrén érezhette a Bakony természeti erőinek közelségét. Nyilván ezek is hozzájárultak az erdőség félelmetes hírnevének öregbedéséhez. A veszprémi születésű Cholnoky Jenő földrajztudós 1938-ban így örökítette meg a bakonyi szél látogatásainak emlékét: „…Amikor Veszprémben megjelenik a bakonyi szél, akkor mindig félelem fogja el a lakosságot. Olyan keservesen tud dudálni a kéményben, úgy rázza az ablakot, ajtót, olyan félelmesen zúgnak az utcák. Különösen a városnak azokon a részein, amelyek a fennsíkra terjednek föl, tehát a Temetőhegyen, a Jeruzsálemhegyen és a Cserháton rémes a szél ereje. Egyes utcákon nem lehet vele szemben menni. Csak a vár végére kell ilyenkor kimenni, oda a világvégére! Alig lehet ott megállni, s a hatalmas, roppant vastag falú szeminárium épületét szinte alapjaiban rázza meg. A felhők rohanva kavarognak az égen, a levegő tiszta, a Bakonyban szinte minden fát meg lehet különböztetni, de szinte a lélegzetet fojtja el s alig lehet megállni vele szemben… ilyenkor rettenetes veszedelem volt a tűz! 119

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

ERDŐK ERDŐJE

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

A tűz Veszprém réme. A város közepén, a vár déli fokán áll a tűztorony… derekán erkély fut körül, s itt jár a tűzoltó őrszem éjjel-nappal. Ha tűz ütött ki, meghúzta a vészharangot. Olyan síró, jajgató, magas hangja volt, ha száz évig élek sem megy ki a fülemből ez a szörnyű hang. Húzta, húzta kegyetlenül, amíg a tüzet el nem fojtották. De sok borzasztó éjszakát szenvedtünk át mi gyerekek!” 4 Száz év múltán a tűztorony békés turistalátványossággá szelídült. Nem kell csodálkoznunk, hogy Cholnoky 1912-ben még így ír a Veszprém fölé magasodó erdőkről: „…Észak felé a Bakonyra látunk. A Bakony-plató meredek peremén tompa tetők sorakoznak… Egyhangú, erdős lejtőjük olyan titokzatossá teszi, mintha mögötte rejtelmekkel teli világ következnék.” 5 A városok is csak az erdőség peremére települtek. Belsejébe kezdetben csak a bujdosók és a szerzetesek merészkedtek. Ők azonban csak apró szigeteket vágtak az ősvadonba. Benne betyárt fogni valóban istenkísértés volt. Hiszen a Bakony anno a Dunakanyartól a Dráváig húzódott, határai korántsem voltak úgy körüljelölhetőek, mint manapság. Eötvös Károly szerint (1909)6 „Napkeleti vége a Gaja völgyére dűl Fejérvármegyében… napnyugat felé Zalában is az uzsai és sarvalyi erdőkig s innen délre fordulva Tátika és Rezi várának ormain végig a Balatonig: íme, a Bakony közepének hosszúsága… 112 kilométer ez .” Krúdy Gyula szerint7 „az északnyugati Kárpátoktól az Adriai-tengerig terjedt. Irdatlan rengeteg volt, egy esztendeig is eljárhatott benne az ember anélkül, hogy fán és égboltozaton kívül egyebet látott volna.” A Bakony a pannon vidékből mint egy sziget emelkedik ki. A pannon táj szerelmesei előszeretettel emlegetik a klasszikus nyugalmat, a harmóniát. Várkonyi Nándor Magyar Dunántúljában (1944) „valamiféle kiegyenlítő, harmóniára törekvő hajlam”-ot említ, melynek jellemzője a gondolat sokoldalúsága, az impresszióra való készség, az egyensúlyozott szellemi termékenység… „Nem a forradalmak hazája… a magyar gondolat sokszor indult el innen történelmi útjára, de a cselekedet ritkán.” Babits szerint „A Dunántúl… Kedves, harmonikus színeivel könnyű és elegáns, szinte klasszikus formaérzékre nevel… enyhe, kék vidék. Nem csoda, ha a dunántúli írók állnak a latin könnyűséghez és eleganciához legközelebb.” 8 Hamvas Béla szerint az itteni nép „…a hódításnál többre becsüli a békét, a lovagiasságnál a családiasságot, a türelmetlenségnél a higgadtságot, a fokozott tevékenységnél a sétát. Léttartalma: az aranykori hagyomány. A mérték a szabadság. A heroikus nép a tevékenységben, az idilli nép a tétlen békében érzi magát szabadnak.” S ebből a harmóniatelt, feminin vidékből emelkedik ki a szilaj, maszkulin rusztikusságú Bakony, melynek neve az évszázadok során költészetté nemesedett.

120

A mítoszokat kutatók számára közismert, hogy a sűrű, sötét erdő már ősidők óta a tudattalan homályos, rejtett, majdnem áthatolhatatlan világát szimbolizálja. Olyan helyet, amelytől félni kell. Ezt az ősi képet idézi fel Dante az Isteni színjáték kezdetén. „Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz utat nem lelém”. (Babits Mihály fordítása.) A magyarság kollektív tudattalanja számára a Bakony volt az a misztikus ősvadon, az őssötétség, ahová évszázadokkal ezelőtt civilizált ember be sem tette a lábát, legfeljebb vadászként, ebekkel körülvéve. Századunk első felében Freud, Jung, Thomas Mann, Bartók egymás után világítottak rá az akkor elementáris erővel ható igazságra: a mítoszok az idők mélységes mély kútjából fölszállva a távolból vezérlik lépteinket. „…ki kell térnem a tudattalan lényegére és szerkezetére, mert különben nem volna lehetséges, hogy a léleknek a Földtől való függőségi viszonyát helyesen ítéljük meg. Ennél a kérdésnél a léleknek nyilván a kezdeteiről és alapjairól van szó, tehát olyan dolgokról, amelyek ősidők óta betemetve nyugszanak a sötétben, nem pedig az érzeteknek és a külvilághoz való tudatos alkalmazkodásnak banális tényeiről… az archetípusok bizonyos mértékig a tudatos léleknek a mélyben rejtőző fundamentumai… Az archetípusok készenléti rendszerek, amelyek egy füst alatt képek is és emóciók is. Ezekben az ősképekben lép előnkbe talán a legvilágosabban a földnek és törvényeinek hatása a lélekre.” „…a tájaknak is van lelkük. Ha létezik az emberek között Wahlverwandschaft (rokonlelkűség), miért ne lehetne ilyesmi a tájak között is?” – kérdezi Babits.9 Itt talán elég egy Sebestyén Gyula által Badacsonytomajban gyűjtött népmesét idézni. „A Balaton keletkezése Azt tartják, míg még magyarok nem voltak itt, vagy talán még annál is régebben, a Bakonyban vad óriások laktak. Egyszer csak a rettenetes teremtések valamin hajba kaptak. Az asszonyok, míg győzték, kérlelték őket, de mikor a bunkót már a boldogabb végére fordították, annyira megijedtek, hogy a purdéikkal kimenekültek a Bakonyszélre. Itt a gyerekek csibét csináltak, az asszonyok pedig nézték, hogy férjem-uraimék hogyan döngölik egymást. A vége az lett, hogy egy épkézláb óriás sem maradt. Ki ott veszett, ki meg utóbb adta ki a lelkét. A magukra hagyott szegény asszonyok ezen annyira elbúsultak, hogy bugyorra szedték fiacskáikat, aztán örökre elvándoroltak erről a vidékről. Ma már hírüket se hallanánk, ha meg nem maradtak volna a csibéknek csinált hegyek, meg ha ott, ahonnan a sok neki valót a rajkóik összekapargatták, nem támadt volna a Balaton.” 10 E rövid mese – könnyű felismerni –, mítoszi mélységeket rejt magába. A Bakony neve az ember (magyarság) előtti vad, civilizálatlan világot idézi. Az ő eltűnésüknek köszönhető a badacsonytomajiak éltető eleme, a Balaton keletkezése. Jung tudattalant vizsgáló kutatásai szerint a kollektív ördögöt a mi vallási rendszerünkben a sátánban vagy a gonosz démonokban való hit személyesíti meg. S itt könnyű az iménti óriásokkal való rokonság (azonosság) felismerése. A népmesék óriásainak legszembetűnőbb tulajdonsága a butaság. Általában hatalmas érzelmeket szimbolizálnak: ugyanis ha valakit magával ragad valamely érzelem, akkor an121

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

A Bakony-mítosz

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

nak elhomályosul az értelme. A mítoszokban az óriások földrengéssel és természeti katasztrófákkal állnak kapcsolatban. Velük szemben mindig ott van a civilizált emberre jellemző tulajdonság, a racionalitás és az intelligencia, amelyekkel legyőzhetők az embert fenyegető primitív erők és érzelmek, s ezáltal megteremthető a magasabb rendű lét. Az ártó szellemek – az óriások – a természetnek abban a részében élnek, amely a civilizált világ számára ijesztő és veszedelmes. Nem csoda, ha az őserdő (Bakony) szélén élők legfőbb ellensége az erdei szellem, mint az alpesi hegyekben élők esetében a gleccserszellem. A görög mitológiában a titánoknak, a Föld gyermekeinek jut az istenek és az emberek közötti köztes lény szerepe. A Földközi-tenger vidékén ők felelősek a földrengésekért. Az ártó erőknek ők az archetipikus képei. Ezek az óriások tisztán emocionális energiát jelentenek, s nélkülöznek mindenfajta racionalitást. Mesénkben az óriások távoztak a Bakonyból. A hasonló mesékben gyakori a kővé változás. Ha az emóció túl nagy, hidegek leszünk, és ha még egy kicsit továbbmegyünk, akkor a tudattalan emóciók hatására kővé változunk. A Bakony azonban nem sokáig maradt terra incognita. A kereszténység felvétele válaszút elé állította a magyarságot, vagy az új rend híveivé váltak, vagy – akikben élt a pogány szellem, a függetlenségvágy, a lázadás démona – bujdosásra kényszerültek. Sokáig, szinte napjainkig élt ez a kép a magyarságban: a bakonyi ember eredendő civilizálatlanságáról, nyers és vad mivoltáról, szinte társadalom előtti, inhumánus állapotáról. Aki abban a Bakonyban él, amely még nem „megszentelt” kozmosz, hanem idegen, kaotikus tér, amelyben valamiféle démonok, kísértetek lakoznak. S benne – a történelemben élő modern ember lineáris időszemléletével ellentétben – egyfajta pogány időtlenség uralkodik. S ez az archaikus időszemlélet a kereszténység törekvései ellenére – főként a kevésbé iskolázottak körében – megmaradt. A mítoszok világában gyakran találkozhatunk ilyen vad, az emberiség primitív, archaikus korára emlékeztető hősökkel. Gondoljunk csak az egyszemű küklopszokra, vagy Enkidura, a Gilgames félig állat, félig ember hősére. A Bakonyban a legfélelmetesebb, a szinte mitikus állat a farkas volt. Jobbára téli éjszakákon látogattak be a falvakba, s akit értek – embert és állatot egyaránt – azt megmarták, széttépték, elhurcolták. Borzalmasabbnál borzalmasabb történetek keringtek szörnyű cselekedeteikről. Tatay Sándor, az író így emlékezett: „Családi hagyományainkban is szerepel egy tragikus történet. Majdnem kétszáz éves már. Ükapám, Szakonyi Mátyás akkor káplán volt Várpalotán. Szilveszterkor, késő este ő tartotta a szokásos istentiszteletet. Mátkája, Bozzay Erzsébet kicsit megkésett a templomból, valamely csipkék vasalásába merült el, mert esküvőjüket vízkereszt napjára tervezték. Futott, hogy besurranjon még az ének alatt. A templomkapu kilincsén volt már a keze, mikor a farkasok elkapták. Sosem lett ebből esküvő, és félbeszakadt az istentisztelet is. Vagy ötven évvel ezelőtt még láttam a palotai temetőben a szerencsétlen menyasszony sírkövét, mely szokatlan bőbeszédűséggel örökítette meg az idegen vándort is könnyekre fakasztó eseményt. Voltak pedig akkoriban ilyen csikorgó éjszakákon farkasvigyázók, farkaskiáltók, akik legelébb a kutyák nyüszítéséből tudták, hogy közeleg a rémséges toportyánféreg.” 11 Hamvas Béla a bakonyi magyart erdei magyarnak nevezi, aki csaknem teljesen elveszett a magyar életből. „Történelem, irodalom, közhit azt tartja, hogy a magyar alföldi, síkságnép, igazán otthon csak a lapályon és a rónán érzi magát. Ez a felfogás azért alakulhatott ki, mert a másik, a bakonyi, az erdei magyar, még mielőtt bevonulhatott volna a történelembe és az irodalomba, elkallódott. Két generációval ezelőtt, ha nem is volt nagyon gyakori, még megvolt 122

A bakonyi remete A Bakonyunkról szóló irodalom kedvelt szereplője a remete. Alakja évszázadokon keresztül a világból kivonuló ember szimbóluma, aki különleges látnoki és áldást hozó képességeivel segítségére lehet a hozzá fordulóknak. Egyfajta szent életmód képviselője, aki felad minden emberi kapcsolatot, hogy egyedül maradhasson Istennel. A néphit szerint varázserejét magányos ájtatossággal nyerte el. A bakonyi remete alakja sokak képzeletét megmozgatta. Még a tizenhat éves, írói ambíciókat dédelgető Németh László is A Bakony remetéje címmel írta első elbeszélését 1916ban.15 A középkori ábrázolások kedvelt alakja volt az erdei ember is, akinek egész testét szőr borította, esetleg állatbőrbe vagy lombruhába öltözött. Főként erdei környezetben ábrázolták őket, de kódexek szélein, indák között bujkálva is előfordulnak (A. Altdorfer, 1507, Berlin 123

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

az erdei magyar, mint emberfaj, mint meghatározott típus, vad és pogány, akit nem lehetett megszelídíteni, legfeljebb elpusztítani. Itt-ott van feljegyzés róla, különösen Eötvös Károlynál, aki oly nagyszerű történeteket jegyzett fel a Bakonyról.” 12 Hamvas sokáig kereste a bakonyi magyar tiszta típusát, akiben együtt van a „vadság és enyheség, komolyság, erő és báj… Az erdei magyar teljes és tiszta példányával nem találkoztam. Néha láttam egy-egy parasztot, kocsist, erdészt, bérest, akiben egyes vonásokat megtaláltam: a bakonyi vonásokat – a vadságot és enyheséget együtt, a komolyságot és a mosolyt, az erőt és a bájt. Különösen egy erdészre emlékszem, aki elvitt egy völgybe, hogy mutasson egy hársfát. A fa a hegyoldalban nőtt a sziklák között, elképzelhetetlenül nehéz feltételek között oly pompás egészségben házmagasságúra emelkedett s olyan lombkoronája volt, amilyen még a Bakonyban is ritka. Mikor az erdész a fát megmutatta, láttam, hogy nem szereti a fát. Ez ilyesmire nem szó. A szeretet túlságosan civilizált valami. Érezte a fával való rokonságát. Sőt: érezte a fa felsőbbrendűségét. Tisztelte a hársat, csaknem vallásos tisztelettel, de mindenesetre pogány közvetlenséggel.” (1937).13 E prototípus ellenpéldájaként említi az úrkúti svábokat, akik e vad tájon idegenül és félszegen mozognak. Igen, Koppány földje ez, vad és elementáris. A Bakony mint fogalom nyilvánvalóan azért kaphatott szimbolikus jelentést, mert többletjelentést is hordozott. Olyan szélesebb tudattalan vonatkozása is volt, amelyet ma sem lehet teljes pontossággal meghatározni vagy kimerítően megmagyarázni. S ez a szimbólumba ágyazott jelentés történetileg nemzedékről nemzedékre átöröklődött. Az örökké hiányokkal küszködő magyarság a Bakonyba álmodta bele szabadságvágyát. Aki rágondolt, képzeletében vágyvilágát vélte megtalálni benne. Ami Szent János apostolnak Patmosz szigete volt, az a magyarnak – tenger híján – a Bakony, amely a szabadság erdőtemploma lett. Az előző századok spirituális jelentéssel átitatott világában a Bakony megőrzött valamit a pogány aranykor szabadságából. Toynbee szerint a történelem egyik fő alakítója a népekre, kultúrákra ható kihívás és az azokra adott válasz (challenge, response).14 A magyarság modernizációs törekvéseire adott egyik válaszlehetőség – a Bakony volt. A fizikai és a szellemi tér rokonságának, adott korban, üzenethordozó jelentése volt.

124

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Sűrű fenyvesben, hol csak jele emberi nyomnak Sem látszott, fel alá csavarult hegy-szálak ölében, Hol leveles szeder-ín lejtő ágakra kifutván Gondos mesterség nélkül építe sikátort, Barna gerezdekkel földig tarkázna tetőtől, Hol virganc evetek, kiki vagy párjával enyelge, Vagy fát hágdosván játszának tréfa szökéssel, Élt egy tisztes öreg: lehetett Nestornak ítélni. Ősz haja vállra feküdt, mellyét sepregette szakálla, Hajladozó derekát gúzsalta rekettye növése, És cserepes talpát által kötögette fahéjjal. A dzsungel persze nemcsak fizikai értelemben létezik, hanem lelki értelemben is, a minden ember lelkében meglévő dzsungelre, de – akár egy népére is, archetipikus értelemben. A magyarság esetében ez volt a Bakony. A „látomásos tájképekről” írt könyvében Paul Piehler „a város és a vadon alapvető lelki polaritásáról” ír, és arról „az alapvető megkülönböztetésről, amely szembeállítja a várost a vadonnal, az ismertet az ismeretlennel”, a racionálist az irracionálissal, a tudatost az ösztönössel, a rendezettet a rendezetlennel, a kozmoszt a káosszal. Az antikvitás és a középkor epikus költeményei gyakran kezdődnek „városalapítással”, vagyis egy olyan terület elhatárolásával, amelyen az emberi értelem rendje érvényesül majd, és kizárja a vadont: az erdőt, az óceánt, az 125

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Staatliche Museen). Ábrázolásuk egyrészt valamiféle vágyat ébresztett az ősi, paradicsomi élet után, másrészt a kifinomult, udvari életforma magasabbrendűségét voltak hivatva szimbolizálni. Démoni erőket is megszemélyesíthettek, akiket a szentek zaboláztak meg. Ilyen, a természetben rideg körülmények között élő bakonyi munkásokról szól egy 1790ben Győrött kinyomtatott vers: Mikor a „Bakonyban szén-égető vala, / Merő hasáb fákból állott háza fala; / Akkor-is a’ tüzet locsolta, öntözte / Ringy-rongy színes ruha a’ testét födözte.16 A Bakony erdő évszázadokon keresztül nemcsak a vad erők helye volt, hanem azok számára, akik nem féltek a természet erőitől, azokat le tudták győzni, a béke, a nyugalom szigete is. Turóczi László Ungaria suis cum regibus című művében (1729) említi, hogy „…a Bakonyerdő nem annyira a fenevadak tanyája, mint szent emberek szemináriuma.” 17 Farkas Imre „fehérvári kanonok és apátúr” 1837. szeptember 24-én, a bakonybéli apátság nyolcszáz éves évfordulóján mondott ünnepi beszédében így méltatta az ottani szerzetesek munkásságát: „Bakonybél még most is a jámborság vidéke, szentek tanyája, tudományok fészke… rengeteg vadonja kies vidékké, a »latrok« tanyája ártatlanság menedékévé, az oktalan állatok barlangja tudomány és mennyei bölcsesség’ oskolájává, jámborság és isteni félelem templomává változott. Ki alkotta e’ rengeteg vadont illy kies tájékká? Ki vágott itt a sötét sürüségen legelső nyílást?” 18 Pázmándi Horváth Endre a Zirc emlékezetében külön fejezetben állítja elénk a bakonyi remetét:

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

idegen világ kaotikus és veszélyes erőit. Így írja le Uruk alapítását a Gilgames, Róma alapítását az Aeneis, és Heorot alapítását az óangol Beowulf.” 19 Szépen rímel erre a gondolatra gróf Volkra Ottó János veszprémi püspök 1716-ban kelt alapítólevele, mellyel életre hívta a veszprémi piarista gimnáziumot: „Isten dicsőségének előmozdításában, a lelkek üdvének keresésében s a szent Skapuláré társulatának fejlesztésében fáradhatatlanul s kitartóan buzgólkodjanak, a szerzetesi jámborságnak és erénynek példaadásával ne csak Veszprém városának, hanem az egész egyházmegyének épülésére szolgáljanak… s mindent elkövessenek, hogy Bakony erdeinkből a jámbor és jó nevelésben részesült ifjúságnak virága kerüljön ki, és az erdei, vad cserjékbe a jámborságnak s ismereteknek beoltott új hajtásai egykoron a király és a haza számára gyümölcsöző fákká erősödjenek.” (Tölcséry Ferenc fordítása.)20 A táj első literátusa Szent Gellért, aki a hagyomány szerint hét esztendeig remetéskedett Bakonybél határában, a mai Szentkútnál. Amikor egy alkalommal fanyalábot vitt haza, ajtaja előtt talált egy vergődő farkast; a sebzett állatnak ajtót nyitott, bebocsátá, a farkas pedig lába elé feküdt és el nem mozdult, amíg sebeit be nem kötözé; és ettől fogvást nála tanyázott a farkas is, barátságban a kis szarvassal, úgy, hogy együtt jártak ki a kapun a legelőre.” 21 A Rákóczi-szabadságharcot követően a kuruc bujdosóké lett a Bakony: „Veszprém vára volt még, álla utoljára, / Azután szorultunk sűrű Bakonyságra” – sírja a népdal. A felvilágosodás írói közül Ányos Pál költészetében foglal el jelentős helyet a Bakony. Az antik mitológiai apparátus nála inkább csak hangulatot árasztó kellék: „Bakony erdejének siess rejtekében, / Hol magát Diána mulatja székében. / Meg ne rettenj pedig hófúvásoktól, / Vagy letörő ágak csattogásoktól. / Vagy szomorú baglyok huhogásoktól.” Másutt így ír: „Bakony erdejének szállottam keblére, / hol kedvemet érzem teljes mértékben.” A romantika korában – melynek egyik legfőbb jellemzője a világból való elvágyódás a civilizáció nem érintette tájakra –, hihetetlenül népszerű a Bakony téma. A természet ekkor a teljes élet birtoklásának szimbóluma. A couleur locale, a hely színe, szelleme úgyszintén felértékelődött. „Magyarországon először a Balaton-Bakony vidékét fedezték fel: a Kárpátok, a Tátra később kezdett divatba jönni”. (Sárkány Oszkár) Rómer Flóris, a tudós bencés szerzetes, akit a magyar régészet atyjaként szoktak emlegetni, győri tanárként szorgalmasan járta a Bakony erdeit, s rajzokkal illusztrált naplóiban mindent följegyzett, amit természetföldrajzi vagy régészeti szempontból fontosnak ítélt. Ő készítette el a Bakony első tudományos leírását (1860). Hegységünk az ő felfogásában a géniuszok találkozóhelye: Észak, Dél, Kelet és Nyugat flórája ölelkezik itt: „…mintha csak a növényvilágban is divatoznék a légyott adás” – írja. Pozitivista szemléletéből fakadóan igyekezett oszlatni a Bakony-mítoszt: „Nincs magyar ember, de még külföldön is ritkán találni művelt egyént, ki a világon annyira elhirhedt Bakonyt legalább név szerént ne ismerné. De csakis név szerént, mert még honfitársaink legnagyobb része is olyannak képzeli a Bakonyt, mint a szenvedélyesregény-olvasók az Abruzzókat: utak nélküli sűrűségű őserdőnek, melyben minden fa mögött egy útonálló lappang…”

126

Hamvas Béla szerint a bakonyi betyár különbözik mindenfajta más „szabadlegénytől”. „Sobri Jóska betyár volt – duhaj. Nem Strolch, ahogy a német mondja, nem vagabond, ahogy a francia, nem hooligan, ahogy az angol. Nem hasonlít sem Till Ulenspiegelhez, sem Robin Hoodhoz. Vannak mulatságos kalandjai, megtréfálja az embereket, különösen a csendőröket, de viselt dolgaiban nem ez a fontos, hanem a duhajság, hangsúlya annak, hogy ő szabad ember s abban, amit tesz, sok az előkelőség és az elegancia. Van benne esprit, szellemes és ügyes. Valóságos hős. És a nép szereti… a csendőrök sem úgy üldözik, ahogy egy gonosz és elvetemült haramiát szokás, hanem úgy, ahogy egy nemes és nagyszerű, ritka és veszélyes vadat. Sobri Jóskából lehet a Bakonyt a legjobban megérteni.” Hamvas értékelése kapcsán felvetődik a kérdés: Mit is tesz a bakonyi betyár mint mitológiai hős? Először is elszakad a megszokott, a civilizált világtól – hogy emancipálódjék. De merre? Bizony visszafelé, a hajdani aranykorba, a szabadságba, az állatvilágba. Ez lényegében ugyanaz a lázadás, mint Rousseau-é. A magyar történelem számos olyan helyzetet teremtett, hogy a világfejlődés új, fejlettebb állapotai – például, a Nyugathoz, Ausztriához való tartozás – nem bizonyultak mindenkinek kívánatosnak, így a magyar lélek vissza a múltba, egy zoomorf ősvilágba vágyakozott. A bakonyi betyár mítosza is erről szól. Arról a roppant meghasonlásról, amely úrrá lett egy-egy válságos, hiányokkal küszködő kor emberén, s az valamiféle kitörésre késztette – legalább a mesében. Oh Bakony! Álmaim csendes megőrzője, Árnyékos ernyőd volt életem védője Te biztos menhelyem, búcsúzok már tőled, Nem vehetek soha többé hírt felőled …………………………………….. Isten veled Bakony, álmaim őrzője S most kárhozott testem csendes temetője. KIS JÁNOS: Kalendárium. Pozsony, 1799, részlet

Balogh István színházi rendező naplója szerint a Bakonyi zsiványok, Bakonyi tolvajok című darab 1827-től állandóan műsordarabja volt. Baloghnak a Nemzeti Múzeum kézirattárában őrzött naplója szerint a darabot csak 1827-ben Nagybajomban, Kanizsán, Csáktornyán, Varasdon, Zágrábban, Csurgón, Aradon, Kaposváron adták elő. Vidékünkről különösen Sobri Jóskának volt jelentős utóélete. Halála (1837) után nagy közönségsikerrel játszották Fekete Gábor Sobri című népies színművét, amelyet aztán újabbak követtek. A romantizáló szellemben írt műveket subriádáknak nevezte el az irodalomtudomány. E népszerű témából még Párizsban is színmű született. M. M. Deforges–P. Duport zenés-táncos darabját, Schubry, le brigand hongroi (Sobry, a magyar betyár) címen mutatták be 1837-ben.22 127

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

A betyárromantika

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Már a jobb ízlésű kortársak is érezték a helyzet visszás voltát. Schedel (Toldy) Ferenc így írt a Figyelmezőben (1839): „…a külföld – ki hinné – ugyan gyönyörködik még Sobriban is. Amaz általunk is a maga idejében említett, ráfogólag magyarból fordított regény „Georg Schobri der Rauber Hauptman in Ungarn” – most másodszor is megjelent Klein Ernsztnél Lipcsében, a kiadó mulatságos ajánló szavaival: E haramia merészsége őt a legújabb időben históriai személlyé alkotta s egy ideig Európa figyelmét vonta magára. Tudjuk, hogy a francia vígjátékhoz is szolgáltatott Sobri uram tárgyat, mely nemcsak Párizsban, hanem Berlinben is játszatott, sőt nyomatott is. Jó étvágyat! 23 A Bakony kiváló ismerői, előbb Rómer Flóris, majd Eötvös Károly igyekeztek megcáfolni ezeket a minden valóságos alapot nélkülöző mendemondákat. Rómer Flóris (1860): „…Még egynehány szót a Bakony borzalmas hírének okáról – a bakonyi zsiványokról. – Egész napokon át. És gyakran még későn estve is járkáltam a Bakony zege-zugában, és szégyenemre be kell vallanom, miszerént soha sem sikerült szemtől szembe szegény legényt látnom, mi magában véve még is csoda dolog, ha a közvéleményt vesszük, mely azt minden irányban rablócsoportokkal népesíti. Még a legmarconább arc is, mely a félénk utas vérét fagyasztani képes lenne »dicsértessék a Jézus neve« vagy »szerencsés jó nappal« közeledik.” 24 Német nyelvterületen a kor egyik legnépszerűbb költője a Magyarországon született és itt felnőtt, de Némethonban híressé lett Nikolas Lenau. Akarva-akaratlanul jelentős szerepe volt abban, hogy a külföld a magyarságban csak afféle csikós-gulyás nemzetet lásson. Érthető, hogy ő sem hagyta ki a Bakony témát: „Bakonyi betyár / A tölgyesben szél dühe dúl / Az árnyékban betyár lapul: / Lesi, nem jön-e távoli / Utas, kocsi / …S ha embert, pénzest, sújt vasa: / Annak is piros-meleg a vére… / Én meg – így háborog – / szegény vagyok!” 25 (Szabó Lőrinc fordítása) A maga részéről a bécsi kormány és a sajtó is mindent elkövetett, hogy a magyarságot rossz hírbe keverje, s róla afféle rablónemzetképet faragjon Európa számára. Sobri csínytevéseit Rinaldóéval tette egyenértékűvé. E hírverés nyomán következhetett be az, amit Tóth Béla örökített meg híres anekdotagyűjteményében. A szabadságharc idején az egyik előrenyomuló osztrák csapat ezredese egészen komolyan mondotta Bezerédi pápai prefektusnak: – Csak a Bakonyon tudjunk átmenni szerencsésen, azután már kardcsapás nélkül foglaljuk el Magyarországot. – S kitől félnek a Bakonyban? – kérdezte Bezerédi. – Hát ott vannak a csikósok, kanászok, betyárok, pandúrok és a híres Sobri vezér. Bezerédi minden komolysága ellenére is elnevette magát. A jó német szentül azt hitte, hogy csikós, kanász, pandúr, betyár mind külön fegyvernem és hadosztály, Sobri pedig valami híres generális. Sobri egyébként akkor már tizenkét éve porladozott a lápafői határ erdős domboldalán.26 A késő romantikus Eötvös Károly (1842–1916) szerint „A Balaton és a Bakony ez a két fönséges természeti tünemény egymást öleli át, egymásra árasztja fényét és sugarát, hagyományait és költészetét.” 27 A Bakony című könyve (1909) bár nem éri el a Balatoni utazás költői szépségét, hatszáz oldalon meséli el amit áradó mesélőkedve s emlékezéshullámai tollára adtak. Már-már a modern írók asszociációs eljárásait alkalmazza. Az apró kis történetek láncolatai szinte szülőföldeposszá állnak össze.

128

Cholnoky Viktor (1868–1912) A veszprémi születésű publicistára főként a századelő szecessziós érzésvilága jellemző. Elvágyódás a prózai, nyárspolgári világból. Helyét a bódító, sejtelmes szépségek, a fantázia és a halál utáni nosztalgia foglalja el. – A polihisztor műveltségű Cholnoky Viktor írásai térben és időben messzi tájakat járnak be. Elvont hősei álom és valóság határán élnek. Cselekedeteik gyakran irracionális irányba fordulnak, melyeket a korban divatos bergsoni intuíció hat át. Mindehhez festőiség, dús ornamentika társul. Gyakran alkalmaz mesés, csodás elemeket. A fantáziadús meseszerűség egyik leggyakoribb jegye a megszemélyesítés: „Aludtak, és a bakonyi rengeteg fáinak csodálatos sötétsége borította rá szemükre, lelkükre, puskájukra az elpihenés fátyolkendőjét.” Gyakorta törekedett akusztikai hatásokra: „Csönd, a Hortobágynak, a Bakony erdejének vagy a Balaton éjjeli vizének a csöndje. A csönd, az idegélet megnyilvánulásának és az emberi eltökélésnek ez az első feltétele.” A Bakony menekültje című novellájában ő is a Bakony-mítoszt építi tovább – immár a szecesszió ornamensekben és hangulatokban gazdag eszközeivel. „Nincs még húsz esztendeje, hogy megkezdték annak a vasútnak az építését, amely Győrt köti össze Zircen át, Veszprémen keresztül, azután a Mezőföld megszelésén Dombóvárral. Ez a kettős érszalag, amelyik a szívén vágja keresztül a Bakonyt. A megépítéséhez Olaszországból kellett munkásokat hozatni, mert a magyar parasztot lehet, hogy lustaságból, lehet, hogy arisztokratikus munkamegvetésből, de az sem lehetetlen, hogy páni panaszú természetsiratásból nem lehetett kapni erre a munkára. Olaszok dolgoztak a Bakony megölésén és – szállj képzelet, szállj – az olaszok lent dolgoznak most még a Cuha mitológiásan szép völgyében, fenn a tetőkön töretlen még az őserdő, csak a fák susognak össze reszkető ékhóvá, amikor a völgyből egy-egy dinamitpatron robbanása felhangzik hozzájuk. A hegyoldalbeli tompa pukkanás ott fenn zenei csendüléssé andalodik át a bükkfák böcklini oszlopcsarnokában.”

129

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

A patriarkális történelemszemlélet utolsó mohikánja ő. Munkásságát Németh G. Béla méltán jelölte az univerzális lokálpatriotizmus jelzővel. A Bakonyt ő még paradicsomi korából ismerte: „Pápára vitt föl apám diáknak. Az út az öreg Bakonyon vitt keresztül. Amint elhagytuk Város-Lődön túl a Szamárhegy csúcsát, jobbról-balról őserdőbe jutottunk. Bükkösbe. Közel két méter átmérőjű törzsökök, oszlopszerű faszálak, mint a gyertya, oly egyenesen fölnőve a magasságig. Óriási terebélyek, szabályos ágak és lombok, tele a jó ízű tüskés kütyüjü gesztenye-gyümölccsel, ragyogó aranyfényű sötétzöld levelek. Az erdő rengeteg mélysége határtalan. A fák alja tiszta, se fű, se cserje, se gaz. Csak avarszőnyeg. Az ember lépése alig hallik, de lélegzete jól hallatszik. A teremtés első napja előtti csönd az erdő mélyén. Csak valami madárzaj hallatszik néha-néha. Nagy vad ritkán jön az országút közelébe. Ily erdők közt ballagott kocsink addig a faluig, amelynek a neve: Farkasgyepű. Ha szél nyargal végig a rengetegen, még az is csak a fák sudarát éri fönt a magasságban. Lent csönd van, mintha Istennek szentegyházában volnánk. Ott vagyunk.” 28

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Ady Endre (1877–1919) A szimbolista költők kedvelték a mitologikus témákat. A jelképhálózat-teremtés és az írói külön világ létrehozása során alkalmazták a legerősebb mítoszi párhuzamokat. Ady szimbólumai: Góg és Magóg, Illés szekere, Az eltévedt lovas, mind e sorba tartoznak. A távoli dolgokat hallatlan asszociatív készséggel összepárosító Ady számára – akiben erősen élt a vátesztudat – a Bakony-mítosz kézenfekvő szimbólumlehetőségként kínálkozott. Ady Bakonya egyrészt a kemény, akaratos, Koppány fajtából való magyarok élethelye, másrészt az igazuk miatt menekülni kényszerülők bujdosásának metaforikus helyszíne. A Bakony az ő költészetében a magyarság egyetemes szabadságszimbólumává nőtt. A századelő más szabadságfokban élő magyarsága számára e Bakony-verseknek nyilvánvalóan erősebb költői üzenete volt, mint napjainkban.

Durcásan, büszkén csörtetett tovább Rakott, hívó, bő, nagy asztalok táján, Dobolt, virrasztott, pusztult csendesen S gőggel rugott ki végső éjszakán. Bakonyi fajta, karakán magyar, Pazar volt… (Részlet a Néhai Vajda János című versből)

Páris, az én bakonyom Megállok lihegve: Páris, Páris, Ember-sűrűs, gigászi vadon. Pandur-hada a szájas Dunának Vágtat utánam: Vár a Szajna s elrejt a Bakony. […] Vihar sikonghat, haraszt zörrenhet, Tisza kiönthet magyar sikon: Engem borít erdők erdője S halottan is rejt Hű Bakony-erdőm, nagy Párisom. (részlet)

130

Az író nagyanyja, Radics Mária Várpalotán élt. Krúdy már gyermekkorában többször megfordult az akkor még ódon hangulatú kisvárosban, ahol a közeli Bakony zúgása miatt alig tudott aludni. A misztikus hangulatokra fogékony író előszeretettel ábrázolta az akkor még legendákkal, mesékkel megrakott bakonyi tájat és a benne élő betyárt. Fantázia, álom és valóság keveredik e líraisággal átszőtt novellákban-regényekben. A tőle megszokott hangulatteremtő erő, az asszociációk szabad csapongása ezekben a bakonyi témájú írásokban is tetten érhetők. A Bakony erdő mint téma a lélek belső tájainak ábrázolására kiválóan alkalmas. A Krúdyra oly jellemző gordonkahang a Palotai álmok, az Ál-Petőfi , a Betyárok országútján, az Öreg idő, A vadmacska, A bakonyi bujdosó, a Sobriék című írásokban is megszólal. Cselekményük mélyén ott a Bakony-mítosz. A pogányok a Bakonyban című történelmi vízió Szent István korában játszódik, amikor az irdatlan rengeteg rejtette a táltoshit még kitartó képviselőit. A helyválasztás is szimbolikus: Bakonybél.29 Az erdőrengeteg állandó jelzője a zúgó-búgó. Ez volt az az alapélmény, amelyet még gyermekkori emlékként hozott magával. A táj hatása különösen a Palotai álmokban erőteljes. A Bakony-dallam számos Krúdy-műben ott kanyarog. A palotai hősöket körüllengő Bakony-idő megfoghatatlan, lebegő nosztalgiahullámzás. Ezek az impresszionista képek talán a legszebb szófestmények a mi öreg erdőnkről. „A Bakony is olyan erdő, hogy sohasem tud elpihenni, mindig zúg, mint a mesebeli erdő. Olyan ez az erdő, mint a hegyek szakálla: irtják, pusztítják, de soha ki nem pusztíthatják. A zúgása, sóhajtása regeszerűen hangzik. Mintha szegény bujdosókat rejtegetné folytonosan, mintha a betyárok énekét dúdolná. Pedig se bujdosók, se betyárok nincsenek már. A Bakony csak zúg, amúgy bolondjában. Küldi az esőt, a zivatart, a szelet, és hangjaival álomba ringatja azokat, akik ráhallgatnak.30 A Bakony szökik az emberek elől. Itt a Bakony régi Magyarország híressége. Kalandok, regények, mesemondák színtere. Az elmúlt század történelme, amikor még ráértek Magyarországon meséket mondani, meséket végigélni …A veszprémi országút ez, benne fut a Bakonyban, pandúrok virrasztották át a csillagos égboltozatot, betyárok óvakodó tüzét kereste az éjben a riadt vásáros szeme, az országútról egyenesen az erdőbe lehet lépni. Bár két lépésnyire esik egyik fatörzs a másiktól, mégis olyan sűrű ez az erdő, hogy nyomban elrejti azt, aki benne tíz-tizenöt lépést halad. Nincs bokra, csak sudár törzse. Egyforma, egykorú, egy testvér itt minden fa. Szabályosak, mint a katonák. Ember legyen, aki itt el nem téved. Mérföldekre nem változik a kép az erdő belsejében. Lomb, fa fű, kalap nagyságú kék égboltozat. Aztán megint lomb, megint fa, útnak, tájékoztatónak híre-hamva sincsen. Aki ismeretlenül elkódorog benne, a harmadik vármegyében lyukad ki, ami ugyan nem valami nagy dolog ezekben a dunántúli megyékben. Egy árok, egy facölöp vagy egy vizecske: már új vármegye kezdődik. A pandúrnak meg kell állni, nem üldözheti a betyárt idegen megye területén. Respektálták is szívesen ezt a törvényt a régi csendbiztosok, hisz egész életükben sem tettek volna egyebet, mint betyárt hajszolnak. A pandúrok tehát megfordították a lovak fejét az ároknál, megfenyegették öklükkel a zsiványokat: „ide ne merjétek tenni többé a lábatokat, mert ez Veszprém megye” – a betyárok 131

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Krúdy Gyula (1879–1933)

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

tüzet raktak, és kezdődött elölről a régi élet, hisz a Bakony mindenütt egyforma volt: Vasban, Veszprémben, Zalában… Magyarországnak talán legromantikusabb tája – rubintszínű, mint a kígyó szeme, ábrándokba ringató, mint a mérges rózsa illata, alig elhihető legendákkal teli, mint az öregek mákonyos álmoskönyvei… Itt mindenki a múltban él, mert a jelenért annyit sem érdemes tenni, hogy a piacon meghallgassa az ember a legújabb híreket. Legenda, mesemondás itt minden kődarab, a Bakony pedig a palotai éjszakákon zúg olyanformán, mint Európában semmi más erdőség.31

Hamvas Béla (1897–1968) A magyarság létét meghatározó öt géniusz Hamvas értelmezésében, nagyjából: Felvidék, Erdély, Alföld, Zala tájéka és a nyugati sáv. Ezek öt lelki alkatot predesztinálnak, s az örök magyar fátum, a széthúzás jórészt ezek összebékíthetetlenségéből fakad. S ha van Magyarhonban olyan szeglet, amely az öt géniuszt képes együvé ötvözni, akkor az – Hamvas szerint – a Bakony, melynek leglényegesebb vonása a változatosság.32 „…Az előbb az ember mészköves karszton barangolt, majd Niebelung-erdőben járt. Máskor meg mintha a thüringiai erdőben járna. Néhány kilométerrel odébb pedig délies, görög vidéken… Már egészen megszoktam azt, hogyha néhány szabad napom van, azt itt töltöttem. Itt mindig együtt van; szépség, erő, nyugalom, fenség és változatosság. Amikor Hamvas századunk húszas-harmincas éveiben bejárta a Bakony erdejét, a vasút révén már legeldugottabb zuga is megközelíthető volt. Ennek ellenére még egy archaikus világ fogadta. „…A hegységek általában földrajzi helynevek. A Bakony nem az. A Bakony a magyar számára elsősorban mítosz. Mikor Szent István az országot krisztianizálta, ennek a hegységnek rengeteg erdőségeiben rejtőztek el azok a pogányok, akik a királynak nem engedelmeskedtek. S azóta ebből a szóból a magyar függetlenséget érez ki: az uralommal való szembeszállást, forradalmi szellemet és lázadást. A hegységet sűrű és sötét erdővel benőttnek gondolja, amely tele van rejtélyes szakadékokkal, barlangokkal, hozzáférhetetlen völgyekkel. Ez a magyar dzsungel, ahová csak azok rejtőznek el, akik a világgal nem tudtak megegyezni. A vad és elementáris őstermészet mítosza jut benne kifejezésre. Tele van misztikummal és még ma, ezer évvel Szent István uralkodása után is tele van pogánysággal. A mítoszból azt érezni, hogy a bakonyi ember keményebb, civilizálatlanabb, elemibb, mint az ország más helyén lakó. Minden évszakban van valami új látnivaló. A legszebb idő minden bizonnyal május vége. Vannak mélyen fekvő nedves völgyek, amelyekben a szem káprázik a virágok színes pompáján, az orr beleszédül a fűszeres illatok áradatába, és a fül megtelik a sok száz erdei madár harsogó zenéjével.”

132

Végigtekintve az elmúlt századok Bakonyról szóló irodalmán, joggal állapíthatjuk meg: a bakonyiság – láthatatlan pecsét gyanánt – számos író-költő munkásságán hagyott nyomot. Úgy vannak vele, mint a görög mitológiai hős, Anteusz, Gaia földistennő fia, aki legyőzhetetlen volt, mindaddig, amíg Héraklész rá nem jött a titkára: erejét anyjának, a földnek érintésétől nyeri. Ezért Héraklész is csak a levegőbe emelve tudta legyőzni. Újabb kutatások szerint a szülőföldszeretetnek fiziológiai okai is vannak: kisgyermekként megszokjuk a környezetünkre jellemző földmágnesesség-hullámokat, s ha sorsunk más vidékre röpít, szervezetünk a megszokott hullámhossz után vágyódik. Szerb Antal különbséget tesz a természet és a táj fogalma között. A természet a városi civilizáció egyfajta elutasítását jelenti, s erős érzelmi tartalommal telített: „A természetbe belevetítik az emberi érzésvilág egész gazdagságát, a természet vidám, melankolikus, sivár, ujjongó, játékos, vigasztaló, Érosszal telített, haragvó.” A táj fogalma viszont erősen történelmi jellegű, a civilizáció terméke. „A tájba beletartozik az ember és az ember műve is. Fontos színe a város a hegy lábánál, a távoli falvak, a várromok a kolostorok […] Mindezek etnikai vagy művészeti milyensége még a tisztán természeti jelenségeknél is erősebben befolyásolja a táj jellegét […] a természet ahistorikus, időtlen fogalom, szinte ellentéte a történelemnek, a táj pedig csupa történelem.” 33 A Bakonnyal – Ady szavaival élve: az erdők erdőjével – kapcsolatos érzelmek, toposzok is az előttünk járó nemzedékek gondolkodásmódját, egy sajátos kultúrát árasztó táj történelméről vallott – vagy éppen annak ürügyén – elmondott nézeteit tükrözik. A Bakony az évszázadok során a szabadság tájszükséglete lett. S hogy a Bakony-mítosz mégsem halt meg teljesen, arra bizonyság a Bakonybélben alkotó Hogyor József vallomása: A Bakony az én Párizsom! 34 A társadalmi és egyéni gondok, feszültségek elől a Bakonyba vágyóknak legalább lélekben biztonságot adott e táj, de egyben feladatokat is kijelölt. Táj és lélek találkozásának helye – a Bakonyság – minden bizonnyal egy olyan virtuális térképen is ábrázolható, amely Európa jelentősebb géniuszainak színeit – határait jelöli. Mert hogy is mondja Krúdy? –„Legenda, mesemondás itt minden kődarab, a Bakony pedig […] zúg olyanformán, mint Európában semmi más erdőség.” (Részlet Sebő József: A Bakony című művéből. Veszprém, 1999, Nodus Kiadó. 107. o.)

133

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Összegzés

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Jegyzetek 1 KRÚDY GYULA: Sobriék – A bakonyi bujdosó. Részletek Krúdy bakonyi témájú írásaiból. Szerk. Praznovszky Mihály, Veszprém, 1995, 36. 2 BÉL MÁTYÁS: Veszprém vármegyei leírása, Veszprém, 1989, 22. 3 Idézi Kovács Sándor Iván „Kárpát szent bércére” Tátra-nyomok a magyar költészetben, 84. – K. S. I., Vágy és emlékezet 55–112. 4 CHOLNOKY JENŐ: Veszprém, 1938, Árpád Részvénytársaság könyvnyomdája, Kalocsa, 107–108. 5 CHOLNOKY JENŐ: Veszprém földrajza, 202. – Veszprém múltja és jelene. Veszprém. 1912, Egyházmegyei Könyvnyomda 6 EÖTVÖS KÁROLY: A Bakony, Bp., 1909, Révai, 2. 7 KRÚDY GYULA: Pogányok a Bakonyban, Veszprém, 1996, Prospektus GM, 5. 8 BABITS MIHÁLY: Esszék, tanulmányok I., Bp., 1978, Szépirodalmi, 391–392. 9 BABITS MIHÁLY: Itália és Pannónia, 208. – Arcképek és tanulmányok, Bp., 1977, Szépirodalmi. 206–208. 10 SEBESTYÉN GYULA: Dunántúli gyűjtés, Bp, 1906, Atheneum, 486. 11 TATAY SÁNDOR: Bakonyi krónika, Bp, 1985, Szépirodalmi , 89. 12 HAMVAS BÉLA: Bakony, 129–, H. B.: Közös életrend, válogatás esszéiből és életművének teljes bibliográfiája, Bp, 1988, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 121–138. 13 HAMVAS BÉLA: uo. 131. 14 TOYNBEE, ARNOLD: Tanulmány a történelemről, Pannonhalma, 1994, 7. 15 NÉMETH LÁSZLÓ: Homályból homályba I., Bp., 1977, 48. 16 NAGY JÁNOS: Nyájas Múzsa, Győr, 1790. 17. 17 Idézi: Lukácsi Károly, A Balaton-felvidék földrajza kétszáz év előtt, 171. – BÉL MÁTYÁS: Veszprém vármegye leírásához készített kiegészítő tanulmány, Veszprém, 1989, 153–236. 18 Egyházi beszéd, melyet a bakonybéli apátság nyolcszázados ünnepén szeptember 24-én 1837-ben mondott Farkas Imre fehérvári kanonok és apátúr – Egyházi Tár XII, Szerk. Guzmics Izidor, Pest, 1838., Beimel, 24., 31. 19 Hankiss, i. m. 76. 20 Emlékkönyv a veszprémi Kegyestanítórendi Gimnázium alapításának 275. évfordulójára, Veszprém 1986, 13. 21 MALONYAY DEZSŐ: A magyar nép művészete IV. , 1. és 6. 22 KÜLLŐS IMOLA: Betyárok könyve, Bp, 1988, Mezőgazdasági Kiadó, 108. 23 KÜLLŐS IMOLA: uo. 109. 24 RÓMER FLÓRIS: A Bakony, 1971, Veszprém, 34. 25 LENAU, NIKOLAS: Bakonyi betyár – Lenau válogatott versei, Bp., 1979, 69. 26 Sobri Jóska híre – TÓTH BÉLA: A magyar anekdotakincs, Bp, 1957, 265. 27 SEBŐ JÓZSEF: Eötvös Károly és a bakonyi-balatoni táj, 29. – Eötvös Károly Emlékkönyv, Szerk. Tungli Gyula, Pápa, 1995, Pápai Művelődéstörténeti Társaság, 25–30. 28 EÖTVÖS KÁROLY: A Bakony I. Bp., 1909, 20–21. 29 ÁCS ANNA: A Bakony és a Balaton Krúdy írásaiban, Irodalomismeret 1996. 3–4., 85–90. 30 KRÚDY GYULA: Öreg idő, 6. – A bakonyi bujdosó, szerk. Praznovszky Mihály, Veszprém, 1995, Prospektus Nyomda, 5–10. 31 KRÚDY GYULA: Radics János beváltotta ígéretét: visszatért a várpalotai temetőből – K. Gy., A bakonyi bujdosó, Veszprém, 1995, Prospektus Nyomda, 74–76. 32 HAMVAS BÉLA: Bakony, Napkelet, 15. évf. 6. sz., 1937, 371–379. 33 SZERB ANTAL: Természet vagy táj, 446, 448. – A Varázsló eltöri pálcáját, Bp., Magvető, 1978, 444–449. 34 Napló, 1998. júl. 11., 9.

134

Veszprém szívében, a húszemeletes toronyház egyik hátsó helyiségében megállt az idő. A kirakat üvegei mögött zsinórozott bocskaik és atillák, díszmagyar mintát idéző női kosztümök sorakoznak. Már a bejárat feletti cégtábla sem igazán huszonegyedik századba illő – hát még a felirat: Méretes Szabóság. A veszprémi szabóságban a műhely huszonhét éves fennállás óta a magyar történelem korszakainak minden jelentős katonai és nemzeti díszegyenruháját elkészítették. Legutóbb a palotaőrséget, a koronaőröket és kormányőröket öltöztették díszviseletbe. Tóth István a régi hagyományokat tisztelő szabómesterek közé tartozik, akikből ma már csak elvétve találunk. Műhelyét, a Méretes Szabóságot éppen huszonhét évvel ezelőtt alapította Veszprémben. Ez a kis szabóműhely lett az ország első ilyen műhelye. Speciális, történelmi viseleteket ma már egyedül ők készítenek. A szabómester általában az aprócska pult mögötti szabóasztalnál áll. Nyakában centi, füle mögött grafitceruza. Az asztalon papírból kivágott szabásminták, fölötte félkész, próbára váró darabok lógnak a fogasokon. Ahogy a szűk lépcsőn elindulunk felfelé az emeletre, már a folyosón páratlan daTóth István szabómester rabok sorakoznak, egy saját belső kiállítás darabjai, amik bejárták már a fél országot, talán most is csak éppen két bemutató között pihennek a szabóműhelyben. Ami a próbababákon az ámuló látogató elé tárul, az maga a szövetbe bújtatott történelem. Itt sorakoznak a magyar huszárok díszes atillái, Mária Terézia katonáinak ruhái, a Rákóczi-szabadságharc öltözetei, főurak díszruhái, palotásruhák és díszmagyarok. Még Kossuth Lajos díszruhája és Széchenyi huszárruhája is. Mindkettő a Nemzeti Múzeumban található eredeti, saját viseletük pontos mása. A gyermekkori kötődések, a történelem szeretete és a kényszer is beleszólt abba, hogy az egykor hétköznapi szabóműhely mára Veszprém egyik ékszere lett, melynek a világ minden tájáról a csodájára járnak.

„A veszprémi szabó család” Tóth Istvánnak már az apja és annak az apja is szabómester volt, ahogy a nagybácsik is. István fiatalon egy darabig komolyan érdeklődött az elektronika iránt, még rádióklubba is eljárt, de aztán csak visszatért a gyökerekhez. Ő is szabómester lett. Sőt mi több, élete 135

HAGYOMÁNYOK, KOROK, DIVATOK

NEMZETI VISELETEK AZ UTOLSÓ TRADICIONÁLIS SZABÓSÁGBÓL

HAGYOMÁNYOK, KOROK, DIVATOK párjául is egy szabót választott, akinek a családjában is szintén mindenki szabó volt. Ötven évvel ezelőtt nyitották meg az első műhelyt és üzletet (a mai Méretes Szabóság elődjét), aztán amikor kiderült, hogy a kihaló félben lévő mesterség a család jövőjére nézve nem sok jóval kecsegtet, kitaláltak egy olyan egyedi szakmát, amihez ma náluk jobban bizonyosan senki sem ért a világon. Nem véletlen, hogy külföldi megrendelések, amerikai, francia fi lmgyárak egyedi kéréseikkel rendre megtalálják a 18 fővel működő kis veszprémi szabóságot. „Bár apám is szabómester volt, szerette volna, ha a fia a legjobbaktól tanul, így kerültem Lennert István dózsavárosi szabómester szárnyai alá. Az öreg régen Sopronban huszár volt, így mindig előjöttek a régi mesék, történetek. Mivel apám is eleinte Kőszegen katonaiskolában volt szabó, valahogy megfogott a régi katonavilág. Az egyenruhák. De akkor, fiatalon még nem gondoltam volna, hogy egyszer majd én varrom a magyar katonák uniformisát” – kalandozik vissza az időben a veszprémi szabómester. Persze alapvetően nem csak ez volt az oka, hogy az idősebb korában Váci úton úri szalont vivő szabómester fia a rendszerváltás után elszegődött a korok viseletének átmentőjévé…

A felismerés – a szabómesterség kihalófélben van „Jó negyven éve lehetett. Kint jártam Ausztriában, egy akkora városban, mint Veszprém. Szabót kerestem. Akkor nálunk, itt Veszprémben, még 25-30 műhely is működhetett, ennyi szabónak adott kenyeret a mesterség, ott már akkor csak egyetlenegy volt az egész városban. Megértettem, hogy ennek a szakmának vége. Annyira felgyorsult a világ. Az embereknek egyre kevesebb ideje lesz ruhapróbákra járni, egyedi ruhát varratni. Rájöttem, hogy ha nem találok ki valamit, tönkre mehet a családunk. Nem sokkal később megkaptuk az első megrendelést a pápai hagyományőrzőktől, huszár viseletekre” – emlékszik Tóth István. 136

Korok viselete A Méretes Szabóság még 2013 év végén kapott felkérést a veszprémi önkormányzattól, hogy az I. világháború kitörésének századik évfordulójára készítsék el az akkori egyenruhák másolatát egy kiállításhoz. Amikor a megrendelést megkapták, a viseletek kétharmad része már készen volt. A szabómester csak azt sajnálta, hogy az önkormányzat ragaszkodott ahhoz, hogy csak katonai egyenruhákból álljon a kiállítás. „Tóth István azt mondja, szeret ilyenkor egészen elmerülni abban a korban, amit megidéznek a ruhákkal. Az élmény szerinte akkor lesz teljes, ha ilyenkor a katonaviseletek mellé odateszünk a polgári viseletet, aztán például egy tűzoltó vagy vámos egyenruháját is. A háború kitörésének évfordulójára is úgy készültünk, hogy néhány kuriózumnak számító darabot is megvarrtunk, többek közt felcser vagy ápolónői háborús viseletet” – meséli. Rainer Pál régész szakmai segítségével, korabeli leírások 137

HAGYOMÁNYOK, KOROK, DIVATOK

Akkor azok az első különleges viseletek egy életre elkötelezték a szabómestert. Eleinte még csak megrendelésre dolgozott. Régi megsárgult fotók alapján, szakirodalmat bújva varrta a szabadságharc katonáinak díszegyenruháit, a díszes huszárviseleteket. Néhány évre rá elkészült az első korhű gyűjtemény a II. világháború viseleteiből, mely ma is látható a várpalotai Thuri-várban. – Egyre gyakrabban megyünk elébe a megkereséseknek. Ha közeleg egy évforduló, vagy csak valamiért magával ragad egy kor, elkészítem az akkori viseleteket. Első az időutazás. Nekem nagyon fontos, hogy egészen bele tudjam élni magam abba a korba, amelynek a ruháit el akarom készíteni. Legtöbbször szépirodalommal kezdek, regényekkel, amik magukkal visznek évtizedekkel, évszázadokkal vissza az időben. A részleteket már a szakirodalomból lehet megtudni. Egyre több a pontos és hiteles adat, fotókkal, pontos leírásokkal. Ezeket muszáj követni ahhoz, hogy egy viselet valóban hiteles legyen. A hagyományőrzők például könynyen kiszúrják, ha valami nem tökéletes. Vegyük csak a hát vonalát, évszázadonként változik. Minden kornak megvannak a saját egyedi szerkesztési vonalai, amiket követni kell. Az első darabokon még több hibát ejtettünk – többször gondoltam rá, hogy vissza kellene hoznom őket Várpalotáról és egytől egyig kijavítani. De hát ezek mégis csak így értékesek – az első darabok voltak – mondja a mester. Az anyagválasztás komoly nehézségek elé állítja a szabókat. Ma ugyanis Magyarországon már egyetlenegy szövetgyár sem működik. A Méretes Szabóság Erdélyben talált partnerre, ahol a megfelelő minőségben képesek legyártani a szükséges anyagot. A háborús viseletek reprodukcióhoz a Hadtörténeti Múzeumból kérnek anyagvágatot. Azt elküldik az erdélyi textilgyárba, így választják ki az ahhoz leginkább hasonlatos szövetet.

HAGYOMÁNYOK, KOROK, DIVATOK

alapján 18 darabos gyűjtemény készült el: tisztek polgári, társasági viseletei, orvosi, ápolónői, tűzoltó-, haditengerészeti ruhák. Ezekből végül csak tízet mutattak be a jubileum alkalmából Veszprémben megnyitott tárlaton. A mester egyik kedvenc darabja az a harctéri gyakorló, amelyet a veszprémi gyalogezred katonái viseltek: az úgynevezett csukaszürke ruha kabátja egyszerű, rejtett gombolású, zsebes, buggyos nadrágja térd felett vágott, mivel alája lábszártekercset vettek és csizmát. A veszprémi szabóműhelyben máig több történelmi kor teljes viselet palettáját készítették el, a honfoglalástól, a kuruc koron, a szabadságharcon, a két világháborún át egészen napjainkig. 80-100 darabos kiállítási anyagukat számos helyen bemutatták már az országban.

Az első díszmagyartól az amerikai filmek világáig Az első zsinórozott díszmagyar, amely a veszprémi szabóságból került ki, egy bocskai volt. Nem sokkal később már ők készíthették el a Magyar Honvédség teljes tisztikarának díszegyenruháit. De arra is volt példa, hogy ők is tervezhették az egyenruhát. A rendszerváltás után Horváth Balázs belügyminiszter, aki maga is veszprémi volt, véget akart vetni annak a gyakorlatnak, hogy bírák, ügyvédek és ügyészek az utcai ruhájukban tárgyalnak a bíróságokon. A Méretes Szabóságot kérte fel, hogy tervezzenek egyenruhát a jog szolgáinak. Így született meg a ma is használatos talár. Az utóbbi években számtalan különleges és felemelő feladatokat kapott a veszprémi Méretes Szabóság. Olyan egyenruhákat, díszmagyar viseleteket varrhattak, melyek nemzetünk jelképei. Méltán vitték a Méretes Szabóság, s a veszprémi szabómester hírét a világban, aki munkáiért Honvédelemért kitüntetést is átvehetett a honvédelmi minisztertől.

138

139

HAGYOMÁNYOK, KOROK, DIVATOK

Nem sokkal azután, hogy elkészítették a koronaőrök díszegyenruháit, a kormányőrök viseletének megvarrását is rájuk bízták. A legnehezebb feladatot mégis a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok díszes fogathajtó-viseleteinek elkészítése jelentette. – A katonai egyenruhákban nyomon követhető a tradíció. Nagyon hasonlóak a szerkesztési vonalak. Pontos leírást kapunk, amelyet követni kell, így ebbe a munkába a kreativitás nem fér bele. Ellenben a fogathajtó ruhák ezernyi apró díszítése igazi kihívást jelent – mondja Tóth István. Hozzáteszi, nagyon jó érzés a nemzeti viseletek szabójának lenni, elmélyülni a történelemben. De legalább ennyire lázba hozza, ha használhatja a kreativitását és tervezhet. Ezért is örül annyira, ha nők kérnek díszmagyar viseletet. „Egy női bocskainál már szabadjára engedhetem a fantáziámat. A zsinórozás adott, de a mintában rengeteg a lehetőség”. Talán ezért is örült annyira a szabómester, amikor nem kis meglepetésére egy tört magyarsággal beszélő női hang szólt bele a telefonba. „Egy észt üzletasszony volt, akinek elmondása szerint egyik ágon magyarok a felmenői. Valamilyen magas rangú állami kitüntetést kapott, és kitalálta, hogy mutatva mennyire büszke a magyar gyökereire, egy bocskaiban veszi át a kitüntetést. Az interneten talált meg bennünket és arra kért, hogy varrjunk neki egy bocskait. Nem akartam elfogadni a rendelést. Mondtam neki, hogy ekkora távolságból nem tudom úgy elkészíteni a ruháját, hogy az tökéletes legyen. Nem véletlenül nem fogadunk külföldről női ruhára megrendeléseket. Ilyenkor nem elég három-négy méret, látnom kell, hogy áll az anyag. Mondtam is neki, hogy személyes találkozás nélkül a kérése lehetetlen. Akkor döbbentem meg igazán, amikor erre rávágta, hogy semmi probléma, felül egy repülőgépre és Magyarországra utazik. Ráhagytam. Hittem is, meg nem is. Aztán két hét múlva újra csörgött a telefon. Az észt hölgy volt az, azért hívott, hogy időpontot egyeztessünk a személyes méretvételre. És úgy is lett. Ahogy megbeszéltük, eljött Veszprémbe, itt töltött egy éjszakát, másnap megjelent az üzletben. Elegáns fekete bocskait kért. Két hete postáztuk is, éppen az utolsó pillanatban, úgyhogy abban vehette át a kitüntetését” – hangzik a nem mindennapi történet a szabómester emlékeiből. Folytatná még hosszan a meglepő megrendelések történetét. A két fura japánnal, aki második világháborús egyenruhát kértek, egy egészen kicsi és vékony férfi méretére, egyet pedig utólag testesebb méretekkel. Máig nem tudni minek kellett nekik. Tóthék lassan megszokták, hogy külföldön talán még gyorsabban terjed a hírük, mint a saját hazájukban.

HAGYOMÁNYOK, KOROK, DIVATOK „Ez részben az internetnek is köszönhető, pedig mennyire ágáltam ellne. Emlékszem, húsz éve az egyik kollégám jött oda hozzám, hogy – te Pista kellene nekünk egy fax. Még hogy fax, mondtam akkor, minek az nekünk… Most meg számítógép van minden helyiségünkben. A kollégáim van, hogy órákat leveleznek a világhálón a megrendelőkkel. Változik a világ” – sóhajt a mester. Néha színházak is megkeresik a Méretes Szabóságot, ha valami nagyon egyedi egyenruhára van szükség egy főhősnek, amit a színház szabója nem tud elkészíteni. Filmvásznon is rendszeresen köszönnek vissza a veszprémi szabóságban varrt viseletek. Egy fővárosban élő történész, aki külföldi filmgyártó cégekkel dolgozik együtt amolyan társproducerféle szakértőként, egyszer rátalált a Méretes Szabóságra. Azóta negyedévente áll elő az újabb ötletekkel. Varrtak már kérésére amerikai, francia, osztrák fi lmek hőseire. Magyar filmhez viszont csak egyszer kérték a segítségüket – ezt akkora olyan nagy titokban kellett tartaniuk, hogy máig a film címét sem tudják, amihez az egyenruhákat elkészítették. – Egy 48-as történet lesz, azt hiszem még nem is került a mozikba. Tavaly forgatták. Néhány hónap alatt kellett megvarrnunk a forradalmárok ruháit. Egy hősnek három viseletet is ugyanabból a ruhából, egy újat, aztán ugyanabból egy kopottat, és egy még viseltebbet. Ez volt máig az egyetlen magyarországi filmes megrendelésünk – mondja Tóth István, aki szerint e téren nem éppen előnyére sokat változott a magyar filmgyártás. A régi Jókai-filmekben még tökéletes, álomszép ruhákat láthattunk a filmvásznon, aztán ahogy telt az idő, a fi lmesek egyre kevesebb gondot és persze pénzt 140

141

HAGYOMÁNYOK, KOROK, DIVATOK

fordítottak a jelmezekre. A veszprémi szabómester szerint ma már nagyon elnagyoltak a magyar filmekben látható viseletek, ruházatok. Ez egy laikus nézőnek nem tűnik fel, de ő, mint szakavatott azonnal kiszúrja a gyorsan összefércelt darabokat – mondja. Külföldön máig megmaradt az igényesség. Főleg az amerikaiak adnak nagyon arra, hogy tökéletesek legyenek a filmvásznon szereplő ruhák. Nem elég, ha kívülről a megszólalásig hasonlít az eredetire a ruhadarab, passzolnia kell a bélésnek, sőt még a belső zseb felső részén lévő címkének is a helyén kell lennie – nem mintha látszana. Egyszer éppen egy amerikai filmhez rendeltek a veszprémi szabóságból amerikai keki színű katonai dzsekiket. A producer kiterítette a mintadarabot, méregette. Aztán megszólalt – nem is sejtette, hogy ezekből a régi háború korabeli katonai kabátokból még maradt eredeti raktáron. „Amikor a fővárosi történész ismerősöm, aki által a megrendelést kaptuk, ezt elmesélte, csak mosolyogtam. Ez aztán az elismerés” – mondja a szabómester. Számtalan katonai egyenruhát, francia csendőrruhát, SS-tiszt viseletet, vagy épp angol repülős ruhát varrtak az évtizedek során a filmgyáraknak anélkül, hogy egyetlen neves filmszínésszel találkoztak volna. Ahogy Tóth István mondja, ezek az emberek megközelíthetetlenek. Hiába fogják ők viselni ezeket a ruhákat, s azoknak ugye pont egy fi lmvásznon tökéletesen passzolni kellene, nem próbálnak. Csak a kapott pontos méretek vannak. A ruhapróba kizárt. Hamarosan újra katonai egyenruhákban járnak a tűk a veszprémi szabóság varrógépeiben. Épp a közelmúltban kérték fel ugyanis a Méretes Szabóságot, hogy egy norvég háborús

HAGYOMÁNYOK, KOROK, DIVATOK

filmhez készítsék el a nagy létszámú színészgárda uniformisát. 2014 júniusában indul a filmforgatás, addig alig három hónapjuk van a komoly kihívást jelentő munkára. Tóth István azt mondja, mivel most a napi munkákban sem szűkölködnek, külsősöket is be kell majd vonnia, hogy a filmforgatást a tervezett időben el tudja kezdeni a stáb.

Nincs utánpótlás – végveszélyben a szabómesterség Tóth Istvánnak, a veszprémi Méretes Szabóság szabómesterének manapság nem telik el egyetlen napja sem, hogy ne jusson eszébe, mi lesz a műhellyel, mi lesz az általa életformaként imádott mesterséggel. Lánya a pályaválasztáskor úgy döntött, hogy követi az édesapját, így lesz is, lenne is, aki továbbvigye a világhírű veszprémi szabóműhelyt, de félő, hogy lassan elfogy a személyzet. „Tíz, tizenöt éve még százak közül választhattuk ki a legígéretesebb tanulókat. Évente 20-30 tanulót képeztünk. Ma egy tanulónk sincs. Veszprémben tíz éve megszűnt a férfiszabóképzés, nem sokkal később a női is. Nincs utánpótlás. Ugyan még vannak mestervizsgahelyek, ahol mesterlevelet lehet szerezni, de ahhoz hosszú évek gyakorlata kell. Ez nem olyan, mint a konfekcióruha-készítés a gyári szalagon. Már érdeklődő sincs, de ha lenne is, lassan nem lesz, aki tanítsa. Tizennyolc kollégával dolgozunk, mindannyian nálunk voltak tanulók. Ha ők egyszer elmennek nyugdíjba, ha eltűnik ez a generáció, akkor tűnik el a szabómesterség is” – mondja a kihaló mesterség egyik legnagyszerűbb, talán utolsó követe. Füssy Angéla

142

Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület bemutkozása Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület évtizedes fennállása óta a magyar néphagyomány kutatását, átörökítését tekinti fő feladatának. E célok mentén végzi tevékenységét, szervezi, bonyolítja programjait. Munkája évről évre egyre szerteágazóbb, sokszínűbb lett, melynek eredményeként a szervezet mára az egész magyar nyelvterületen, sőt több távoli országban is ismertté vált. Székhelye Kiscsőszön, Veszprém megye egyik legkisebb falujában van. Itt hozta létre múzeumát, mely egyben szakmai tevékenységének fő helyszíne.

Tevékenységének részterületei Képzések, táborok Rendszeresen szerveznek néptáncos-továbbképzéseket. A képzések tematikája változó. Gyakran választanak egy-egy tájegységről ismert táncanyagot. Ilyenkor a gyakorlati oktatásra helyezik a hangsúlyt. A néphagyománnyal kapcsolatos elméleti ismeretekről is tartanak képzéseket, így például pedagógusok számára népi gyermekjátékokat, játékdalokat oktatnak, módszertani információkat adnak át. Különleges érdeklődés kíséri a már több alkalommal megtartott szakmai beszélgetéssorozatot, melyen alkalomról alkalomra elismert folkloristák, koreográfusok vesznek részt. Erre a programra az ország minden részéről, de a határon túlról is érkeztek táncoktatók, együttes vezetők. A nyári időszakban több szakmai tábort is bonyolítanak, melyek fő helyszíne Kiscsősz. E táborok egyre népszerűbbek, kedveltebbek.

A kiscsőszi interaktív faluház 143

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

HAGYOMÁNYOK ÉS ŐRZŐIK KISCSŐSZÖN

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS Hagyományismeret gyerekeknek

A programban a népzene- és néptáncoktatás mellett módszertani beszélgetések, kiegészítő események kapnak helyet. A célközönség ezeken a táborokon a gyermek, ifjúsági vagy felnőtt korosztályból egyaránt kikerülhet. Nemzetközi érdeklődésre tart számot a gyakorló néptáncosok és táncoktatók tábora – Dűvő népzenei tábor, melyre Amerikából, Kanadából, Ausztriából, Németországból, Japánból és az összes határon túli magyarlakta vidékről vannak jelentkezők. Hagyományos program a táncos tehetségek tábora, melyen minden évben közel kétszáz gyermek vesz részt.

A gyerekek háziállatokat is etethettek 144

Néptánc- és népzenei tábor

Néptánc- és népzenei tábor a Pajtában 145

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Művészetoktatás, tehetséggondozás A térség néptáncoktatásának meghatározó szereplőjeként oktatási intézményekkel együttműködve rendszeres néptáncórákat, tehetséggondozó foglalkozásokat tartanak az egyesület oktatói. Óvodások és iskolások egyaránt részt vehetnek a kihelyezett néprajzórákon, naptári ünnepekhez igazított játékos ismertterjesztő foglalkozásokon, melyeken a hagyomány szinte minden területéről szó esik. A néptánccsoportok kiemelkedő tehetségű tagjai megyei, országos versenyeken, fesztiválokon érnek el sikereket, rendszeresen vendégszerepelnek a térség kulturális rendezvényein, ünnepi programjain.

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS Táncmulatság a Pajtában

Rendezvények Szinte minden hónapra esik olyan népművészeti rendezvény, melyet az egyesület önállóan vagy partner szervezetekkel összefogva szervez. Bekapcsolódik a térség népművészeti programjaiba, segíti a kistelepülések rendezvényeit. Legjelentősebb rendezvényei: Somló hangja fesztivál, Kiscsőszi pajtafesztivál, Bakony népművészeti találkozó, farsangi disznóvágás Kiscsőszön, regölés Kiscsőszön, veszprémi folklórparádé, Bakony Virágai szólótáncverseny, Vándorvigadalom.

Táncosok a tornácon 146

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS Szürkemarha

Magyar lovak

Rackák

2014-ben tizedik jubileumát ünnepli a Kiscsőszi pajtafesztivál, mely a magyar népzenei és néptáncosélet egyik legmeghatározóbb szakmai rendezvénye. A kiscsőszi portákon, pajták kapujában, árnyat adó diófák alatt és akácligetekben négy napon át szólnak a magyar népzene legszebb dallamai, koppannak a táncoscsizmák, perdülnek a szoknyák. Magyar–magyar kapcsolatok Évek óta szervezik és fejlesztik Hidak programjukat. E tevékenységük kezdetben arra korlátozódott, hogy határon túli magyar hagyományőrzőkkel építettek kapcsolatot. Később ezeket a szervezeteket meghívták Magyarországra és közös eseményeket, konferenciákat, előadás-sorozatokat szerveztek. Jelenleg egy honlap formájában reklámozzák tevékenységü147

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

ket (www.hidakforum.hu). A honlapon található információk a világ bármely tájáról elérhetők. A program célja a távol élő magyarok megszólítása, a más országokban működő magyar népművészeti szervezetekkel való kapcsolattartás. Elmélyült kapcsolatot ápolnak Kanada, Amerika, Ausztria, Dél-Amerika, Németország, Szlovénia (Muravidék), Szlovákia (Felvidék), Románia (Erdély), Szerbia (Vajdaság), Ukrajna (Kárpátalja) magyar néptáncosaival. Az Országos táncháztalálkozón minden évben megrendezik a Minden magyarok tánca című programot, melyre immár több száz résztvevő érkezett a világ különböző országaiból. A nyári időszakban rendszeresen megrendezésre kerül a Hidak magyar–magyar kulturális találkozó, melyre a határon túli magyarság néptáncegyüttesei, táncos és zenész falusi hagyományőrzői kapnak meghívást. A kiscsőszi és Somló környéki környezet méltó keretet ad a közös gálaműsoroknak, táncesteknek, szakmai előadásoknak. Interaktív falumúzeum Kiscsősz, Kossuth Lajos u. 7. Többéves álom vált valóra a Kiscsőszi Interaktív Falumúzeum megnyitásával. Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület a falu egyik legromosabb, legrégebbi házát varázsolta újjá az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásának köszönhetően. Ez az épület nem a megérinthetetlen régiségek gyűjteményének háza, hanem az élő hagyomány kipróbálásának, átélésének színtere. A kertben épült hatalmas táncpajtában valós formájában és hangulatában lehet megrendezni a régi idők táncos báljait, a vendégek igazi csűrdöngölőt járhatnak. Az istállóban lovak várják a frissen kaszált füvet, lucernát, hogy később nyereg alatt, vagy kocsi előtt hálálhassák meg a gondoskodást. A kertben a háznál tartott magyar állatokból válogatott kolóniát csodálhatják meg az érdeklődők. A szamarak, birkák, kecskék és Margit, a szürkemarha szelíden fogadják az érdeklődők közeledését. A lakóházi részben összegyűjtött bútorok, berendezési tárgyak és az épületelemek a térségre jellemző hagyományokat tükrözik. A konyhából fűthető és a szobát melegítő kemencé-

Interaktív faluház, módszertani iroda 148

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS Tánctábor

ben elkészülhet a friss kenyér és más régi ételféleségek. A nyitott kéménybe felérkező hideg akácfüstön ínycsiklandó sonkát és kolbászt készíthetünk. A múzeum állandóan látogatható. Az egyesület alkalmazottai működtetik irodáját, módszertani szolgáltató „szakmai házát”, mely szintén az interaktív faluházban található. Az itt összegyűjtött archív tánc- és zenei felvételeket, írott dokumentumokat, szakfolyóiratokat ingyenesen kutathatják, másolhatják a pedagógusok, néptáncoktatók. Élő Forrás Hungarikum Klub – helyi értékek gyűjtése, bemutatása A térség aktív civiljei, az egyesület tagsága megalapították az Élő Forrás Hungarikum Klubot. A jogilag kötetlen formában működő szervezet elsődleges célja az egyesület működési hatókörébe tartozó kulturális értékek gyűjtése és dokumentálása. A kisfalvas térségben rengeteg hagyományos érték található, a Somló borászatához kötődő kulturális emlékektől a paraszti élet hagyományos tevékenységeiből eredő ismereteken át az építészeti jellegzetességekig. A klub tagjai ezek felkutatásával, rögzítésével, közzétételével foglalkoznak. Új honlapján adatbázist működtet, mely ezen értékek bemutatása mellett fotós-filmes információs ismertető anyagokkal is kiegészül. Ezek az ismertetők a magyarlakta területek (nem csak a mai országhatáron belül) népművészeti szervezeteit, mestereit, alkotóit mutatják be. Különös hangsúlyt helyez a távoli országokban működő magyar közösségek bemutatására, megbecsülésük erősítésére. A klub rendszeresen szervez találkozókat, szakmai előadásokat, kiállításokat. Kisebbségi kultúra – cigány hagyományok A Kiscsőszön, Dobán és a Somló-környék más településein megrendezett programok nagy részén helyet kap a cigányság hagyománya, zenei és táncos kultúrája. A térség több településén (Devecser, Somlóvásárhely, Somlószőlős…) jelentős a cigány lakosság aránya. A 149

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

többségi társadalomhoz való közeledés egyik legbiztosabb formája a kultúra, ezen belül a cigányok által teremtett értékek bemutatása, elfogadtatása, megszerettetése. A legjelentősebb eredményt a Fláre beás cigány zenekar munkásságán keresztül sikerült elérni. A zenekar nemzetközi sikereket ért el, koncertjei mindenhol elvarázsolják a közönséget. A nyári rendezvényeken a koncertek mellett kiállítások, beszélgetős, interaktív programok várják a cigány kultúra iránt fogékony vendégeket. Kulturális lovas túra a magyar néptáncélet kiemelkedő személyiségeivel Évente egy alkalommal, nyár elején, lóháton teljesít hagyományközvetítő missziót az egyesület néhány férfi tagja és meghívott lovas segítőik. A túra résztvevői a magyar néptáncélet legkiemelkedőbb személyiségei, táncmesterek, Népművészet Ifjú Mesterei, aranysarkantyús táncosok. Céljuk, hogy a hagyományos életmódú gazdálkodó falvakat felkeresve felélesszék, ápolják a helyben élő emberek magyarságérzetét, öntudatát. Szeretnének esténként minden faluban a lovas élettel is összefüggő táncos, népzenés előadást rendezni, melyhez zenész barátaik is segítségükre lesznek. Bíznak abban, hogy a helyi művészeti csoportok, néptáncosok, népdalkörök, más hagyományőrzők is részt vesznek ezeknek a programoknak a megvalósításában. Küldetésüknek tekintik a lovas hagyományok, a lótartás ügyének népszerűsítését. Kovács Norbert „Cimbi” elnök Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület

Táncmulatság 150

A Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület bemutatkozása „Vigyázzunk, hogy ki ne haljanak az éneklő népek, a mítoszalkotó népek, a képíró asszonyok és faragó emberek, mert az ember hal ki velük. Őrizzük, gyűjtsük, terjesszük műveiket, tanuljunk belőlük, legyen eleven lelkünk eleven része a nép léttől-el nem különült művészete, amely önmagát mondja, mint a természet s épp ezért bizonyossága a múltnak és a maradandóságnak.” (Juhász Gyula) Egyesületünk, a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület létrejöttét elősegítette, hogy hazánkban az 1970-es években a hangszeres és néptánc, a táncházmozgalom mellett megerősödött a tárgyalkotó népművészeti mozgalom is. A hímző szakkörök után sorra jöttek létre a faragó és szövő szakkörök, stúdiók, így felelevenedett a tárgyalkotó népművészet többi ága is pl. a fazekasság, bőrművesség. Megyénkben az első hímző szakkör 1973-ban alakult meg Balatonalmádiban Cz. Tóth Hajnalka vezetésével, majd később Veszprémben, Ajkán, Sümegen is működött szakkör. A fafaragók az 1973-ban a Laczkó Dezső Múzeum által kiírt pásztorfaragásokat megjelenítő pályázatán mutatkoztak be, így a jelenleg Vöröstón élő Szabó László Zoltán, a szentgáli Szabó István és testvére, valamint a berhidai Nesó Sándor közreműködésével. A fazekasok Patonai Ferenc sümegi mester mellett tevékenykedtek.

Hungarikumfesztivál Balatonalmádiban 151

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

MESTERSÉGEK MŰVÉSZEI

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

A kézművességet ma avatott szakemberek oktatják az ország különböző helyein működő kézműves iskolákban. A tárgyalkotó népművészet nem csupán díszítőművészet, hanem olyan cselekvés és magatartásforma, amely emberibb, nemzeti sajátosságainknak megfelelőbb környezet és életforma kialakítását eredményezheti. A hagyományt modellnek tekinti, melynek tanulságai segíthetnek a korszerű formák kialakításában, természeti és társadalmi környezete iránt érzett felelősséget érző közösségi magatartás létrehozásában, az egyéni alkotói készség kibontakoztatásában.

Népművészeti kiállítás

Kiállítás Székesfehérváron

Ez a szemlélet segített abban, hogy 1981 őszén Székesfehérváron rendezett konferencián megszületett a döntés: hozzunk létre egyesületeket a népművészet és a kézművesség hagyományainak felelevenítése, elsajátítása, a hagyományok széles körben való bemutatása, megismertetése, a hazafiság és környezetkultúra érdekében. Megyénkben is e konferencia hatása segítette 1982 tavaszán a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület megalakulását, amely 1989-ig területi szervezetként működött, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének létrejöttéig. Ettől kezdődően jogi személy, amely elsősorban a megyében élő népművészeket, kézműveseket fogja össze, segíti továbbképzésüket, koordinálja kiállítási lehetőségeiket, pályázaton való részvételüket, szakmai konferencián való megjelenésüket. Egyesületünk egyik fő feladatának tekinti a szűkebb haza, Veszprém megye, a Bakony, a Balaton-felvidék tárgyalkotó népi kultúrájának feltárását, mind szélesebb körben való megismertetését.

Táncház Pécselyen, a Fonóházban

Hímző bemutató Szuper Miklósné vezetésével 152

F. Petrikowsky Marianna szőnyeg, Szabó Karola szalmadíszek

F. Petrikowsky Marianna szövő

Célunk a megyében működő szakkörök munkájának segítése, a szakkörvezetők továbbképzése, az ifjúság bevonásával a helyi hagyományok felélesztése, bekapcsolódva ezzel a Hungarikum Szövetség helyi értékőrprogramjába, együttműködve a területi közművelődési feladatokat ellátó intézményekkel és közösségi színterekkel. Fontosnak tartjuk a megyében működő gyermek, ifjúsági és felnőtt szakkörök működésének feltárását, munkájuk hatékonyabb működését segítő továbbképzések szervezésével, nyári táborok formájában.

Gáspár Marianna bőrműves bemutatója

Szabó István és Kropf Milán, „mester és tanítvány”

Egyesületünknek jelenleg 76 tagja van. A megye egész területén és szinte minden szakágban tevékenykednek. Tevékenységünkhöz hozzátartozik az alkotói munka figyelemmel kísérése, az évenkénti egy alkalommal történő helyi zsűriztetés biztosítása. Alkotóink rendszeresen pályáznak, megmérettetik tudásukat, rangos díjak, címek birtokosai. Aranykoszorú díjjal ismerték el 2013-ban Szabó István fafaragót, alapító tagunkat, a Magyar Kultúra Lovagja cím birtokosát, akinek egész élete a fára és a vele való kapcsolatra épült. Tudását önzetlenül adja át tanítványainak. Ma is több faragócsoport vezetője, így Szentgálon és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban is hétről hétre tanítja a felnőtt és fiatal faragni vágyókat. 153

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Farkas Balázsné P. Marianna – szőnyeg

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Haris Mária szövő

Szabó László Zoltán fafaragó, Vöröstó

Szuper Miklósné szakkörvezető, Paloznaki Hímzőkör

Három tagunk a Népművészet mestere cím birtokosa: Cz. Tóth Hajnalka Gránátalma-díjas hímző és gyöngyfűző népi iparművész alapító tagunk, aki az egyesület szervezője és megalakulása után egészen 2005-ig előbb titkára, majd elnöke volt. 2010-ben hímző és oktatói tevékenységéért, valamint a Bakony, Balaton-felvidék hímzés mintakincsének kutatásáért kapta. Haris Mária szövő népi iparművész, a csángó hagyományok, szőttesek kutatásáért, tovább éltetéséért nyerte el 2013-ban a kitüntető címet. A Vöröstón élő Szabó László Zoltán Király Zsiga-díjas fafaragó népi iparművész alapító tagunk, aki több éven át volt egyesületünk elnöke is. Számtalan pályázat nyertese, alkotásai, kül- és beltéri szobrai, intarziás bútorai megtalálhatók itthon és külföldön egyaránt. Négy tagunk a Népművészet ifjú mestere cím birtokosa: A berhidai Nesó Sándor fafaragó népi iparművész, A Magyar Kultúra lovagja cím birtokosa, alapító tagunk a népművészetet szolgáló tevékenységével, alkotásainak gazdag mintakincsével, technikai tudásával, legyen az fa, szaru, vagy csont – díszítéseivel, méltón mutatja be a Bakony és a Balaton-felvidék pásztorművészetét – 1983-ban nyerte el a címet. Czefernekné Tenk Bernadett lószőrékszer-készítő 2004-ben nyerte el a Népművészet ifjú mestere címet. Kutatja a régi technikákat, formákat, de kollekciói közt megtalálhatók az egyedi ékszerek is. Több éven át volt egyesületünk elnöke.

Balogh Ernőné csipkeverő, Pécsely

Bardon Réka csuhéfonó 154

Zsapkáné, Adél gyöngyfűző, Balatonalmádi

Csík Tamás kovács 2012-ben kapta meg az elismerő címet. Három éve tagja egyesületünknek. Felesége, Bardon Réka csuhéfonó és tojáspatkoló 2013-ban lett az elismerő cím birtokosa. Ő is három éve aktív tagja egyesületünknek. Príma Junior díjas fafaragónk Kropf Milán, aki Bakonybélben él és alkot. Rendszeresen pályázik, aktívan részt vállal egyesületünk munkájában.

Cz. Tóth Hajnalkánál Balatonalmádiban

Cz. Tóth Hajnalka hímző

Három tagunk A Magyar kultúra lovagja cím birtokosa: A már említett Nesó Sándor és Szabó István mellett a harmadik tagunk, Bakó Ildikó tojásfestő népi iparművész. Az alkotóművészet több ágában is hatékonyan tevékenykedik. Szívesen készít csuhétárgyakat, népi játékokat is. Falujában, Takácsiban néptánccsoportot vezet, az ott működő Kenderszer Népművészeti Egyesület elnöke. Tizenöt népi iparművész tagunk van: – B. Dobos Teréz csuhétárgykészítő, szövő szakoktató, Olaszfalu – Bakó Ildikó tojásfestő, Takácsi – Baranyi Zsuzsa fazekas, Veszprém – Cz. Budai Katalin bútorfestő, Bakonynána – Cz. Tóth Hajnalka hímző, gyöngyfűző, Balatonalmádi – Farkas Balázsné Petrikowsky Marianna szövő, Balatonfüred – Gombási Tamás faműves, Csabrendek – Haris Mária szövő, Budapest 155

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Szabó Éva fazekas, Veszprém

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

– K. Nagy György fazekas, Balatonalmádi – Nesó Sándor fafaragó – Pappné Rácz Ildikó csuhéfonó, népijáték-készítő, Dudar – Szabó Éva Julianna fazekas, Veszprém – Szuper Miklósné hímző, csipkeverő, mézeskalács-készítő, Balatonfüred – Tóth Ildikó kékfestő, Győr – Szabó László Zoltán fafaragó, Vöröstó

Szabó István fafaragó, Szentgál

Varrótű Tanodában, Balatonalmádiban

Méltán vagyunk büszkék minden tagunkra, hisz aktívan részt vállalnak mesterségbemutatókon, játszóházi foglalkozások keretében avatják be a kézműves tevékenységek rejtelmeibe az érdeklődőket. Bőröseink: Gáspár Marianna Öskü , Miklós Judit Hajmáskér, Troják Zsuzsanna Bakonybél, Váczyné Agg Rita Pápa, Suri Lászlóné Királyszentistván Csuhéfonóink: Babos Anita Pápa, Burgyánné Torma Marianna Pécsely, Kauzli Dezsőné Veszprém, Kissné Kövi Rózsa Veszprémfajsz Csipkeverőink: Balogh Ernőné Pécsely, Somogyi Imréné Nagyvázsony

Balogh Ernőné csipkeverő, Pécsely

Gáspár Marianna bőrműves, Öskü 156

Fazekasaink: Balogh Ferencné Siófok, Gulyás Ferencné Zirc, Katona Péterné Zirc, Nagy Lászlóné Szentantalfa, Rein József Bánd, Szabó Adrienne Bánd, Tarcsi Zoltánné Balatonfűzfő, Tóth Márton Tüskevár, Véghelyi Kálmánné Nemesvámos Szaruműves: Barta Zoltán és Barta Józsefné Balatonalmádi Fafaragóink: Czefernek Andrea Veszprém, Fehér Vendel Szentgál, Horváth Gyula Veszprém, Maróti Lászlóné Kislőd, Mánya János Zirc, Molnár István Balatonakarattya, Tisza-Kalmár György Diszel Kovácsok: Sebők Ferenc Dabronc, Kondora Zoltán Zirc Szövők: Dombiné Dudics Judit Hajmáskér, B. Dobos Teréz Olaszfalu, Takács Tünde Pápa Kosárfonóink: Szuchyné Suller Éva Balatonfűzfő, Hegedűs Árpád Dudar, Hídvégi Gábor és Zoltán Badacsonytomaj Mézeskalács-készítők: Hegyiné Jakab Zsuzsa Dudar ,Kovács Rita Lili Veszprém, Nagyné Söjtöri Etelka Balatonszőlős, Pátkai Miklós Herend Hímzőink: Kiss Jakab Lászlóné Veszprém, Márczi Imréné Veszprém, Raffai Istvánné Veszprém, Varga Jánosné Balatonfűzfő Szalmafonók: Szabó Karola Győr, Szukits Éva Veszprém Pártoló tagok: Mánya Terézia Zirc, Nagy Tiborné Nyári Ágnes Veszprém, Vörös József Hajmáskér Mestereink, szakoktatóink részt vállaltak és vállalnak a felnőttképzésben, -oktatásban is. Az ő közreműködésükkel sajátíthatták el az 1990-es évek közepétől közel tíz évig működő, a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet által működtetett Kézműves Iskolában a játszóház vezetői képzés mellett a csuhé-, gyékény-, és szalmafonás, csipkeverés, fazekas és szövő mes157

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Szabó László Zoltán (Vöröstó) fafaragó – bútor

Barta Zoltán fésű- és szaruműves, Balatonalmádi

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

terség alapjait, OKJ-s vizsgát és felsőfokú szakoktatói képesítést kaphattak az ott képzésben részesülők. Népművészeink a megyében több helyen, nyitott műhelyekben várják az érdeklődőket: Szuper Miklósné hímző, szakkörvezető Tihanyban Örökségünk hímzőműhelyében Balatonfüreden Paloznaki Hímzőkörben Paloznakon Alsóörsön a Csipkeműhelyben Cz. Tóth Hajnalka Balatonalmádiban, a Varrótű Tanodájában várja az érdeklődőket, ahol a bemutató foglalkozások mellett működik az általa vezetett Gránátalma hímzőkör. Pappné Rácz Ildikó Dudaron működtet csuhés műhelyt Bakó Ildikó Takácsiban tojásfestő műhelyt Tóth Ildikó Győrben kékfestő műhelyt K. Nagy György fazekas Balatonalmádiban Szabó László Zoltán Vöröstón faragótábort Tóth Márton fazekas Tüskeváron nyitott családi műhelyükben Szabó István Szentgálon és a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban

Czefernekné Tenk Bernadett lószőrékszer-készítő, Veszprém

Czefernekné Tenk Bernadett lószőrékszer-készítő, Veszprém

Kiemelt rendezvényünk az országos ifjúsági népi kézműves pályázat (11–25 éves) hímzés, csipke, viselet, népi ékszer és hímes tojás kategóriában, mely keretében mutatkozhatnak be kétévente a fiatalok. 2013-ban tizedik alkalommal rendeztük meg Balatonalmádiban ezt a rangos, több helyszínű, országos meghirdetésű, öt szakterületet érintő kétnapos rendezvényt – sikeres NKA-pályázat segítségével. A pályázattal a meghirdetők lehetőséget kívánnak teremteni a Magyarországon és az ország határain túli magyar nyelvterületen élő, a hagyományos kézműves tevékenységekkel foglalkozó fiatalok bemutatkozására, megmérettetésére, illetve hagyományápoló tevékenységük továbbfejlesztésére. Minden kategóriában a díjazottak jutnak tovább az ifjú kézművesek országos kiállítására és a hozzá kapcsolódó Vándorlegény konferenciára, Debrecenbe. Rendszeres résztvevőként képviseljük Veszprém megyét az augusztus 20-án Budapesten megrendezendő Mesterségek ünnepén és a szentendrei skanzen programjain. Évek óta társszervezője vagyunk Balatonalmádiban a Péter–Pál-napi vigadalom háromnapos népművészeti bemutatójának, vásárának. 158

K. Nagy György fazekas

Felkérésre több külföldi hagyományőrző rendezvényen, kiállításon képviseltük megyénket, a Bakony, Balaton-felvidék népművészetét mutattuk be: Sepsiszentgyörgyön szőtteseket, a finnországi Rowaniemiben Cz.Tóth Hajnalka hímzéseit, Algírban, Svájcban, Linzben Szabó Karola szalmatárgyait, 2013 nyarán Washingtonban a Smit Onian Folk Life Festivalon, ahol Magyarország volt a díszvendég, lószőrékszereivel Czefernekné Tenk Bernadett képviselte egyesületünket, hazánkat. A népi kismesterségek megismertetésére, bemutatására jó alkalmak a játszóházi és mesterségbemutatók, amelyek lehetőséget teremtenek, hogy felkeltsük az érdeklődést az elfeledett régi kismesterségek iránt. Sikerrel pályáztunk 2013-ban a NAKVI (Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet) által meghirdetett Hungarikum 2013 pályázatán a Fonók világa a Balaton-felvidék népművészeti értékeinek kutatása, megőrzése, továbbéltetése és bemutatása Pécselytől Balatonalmádiig, Boldogasszony havától Kisasszony haváig címmel, mely 2014 februárjától augusztusáig tart. Fő helyszíne Pécsely, a Balaton-felvidék egyik legszebb medencéjében, a Zádor völgyében található. A rendezvény hét alkalomból áll, havi rendszerességgel, jeles napokhoz, ünnepkörökhöz kötődik. Felidézve a régi fonóházak hangulatát, ami nem csak a munkára adott alkalmat, de a szórakozásra, közös időtöltésre, vendégeskedésre is lehetőséget kínált. Ezen alkalmakon a bakonyi, Balaton-felvidéki díszítőművészet elemeivel

Bakó Ildikó, Betlehem

Szabó Karola, mesterségbemutató 159

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Kiállítás

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

ismerkedhetnek meg a fiatalok és felnőttek egyaránt, egyesületünk kézművesei, népi iparművészei, a táncoktatók a megye kiváló néptáncoltatói segítségével. Így válik teljessé pályázatunk célja, amely a népi kultúra mezsgyéjén érinti az ünnepnapokhoz szorosan kapcsolható táncalkalmakat, régi hiedelmeket, rituálékat. A programok együttműködő partnerei a helyi önkormányzat, a hagyományőrző óvoda, a helyi boros gazdák, borlovagrendi tagok, a lányok-asszonyok baráti köre, és a nyugdíjasklub. Ezek az alkalmak fontosak, hogy megismertessük a fiatalokat, felnőtteket népi kézműves hagyományainkkal, megismerkedhessenek a magyar népi motívumkincs mintavilágával, fennmaradásának, megőrzésének fontosságával. „Azt a nyelvet és kultúrát, melyet rövid időre örökbe kaptunk, Új szellemmel fényesítve, háborítatlanul át kell adni utódainknak. Ez a kötelességünk! Kissé lehajtani a fejet, de a szívet azt föl-föl Barátaim!” Kosztolányi Dezső Farkas Balázsné Petrikowsky Marianna szövő, népi iparművész, szakoktató a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület elnöke

160

Magyarország csodálatos hely. Sokak számára egyik legkiemelkedőbb ékköve a Balaton-felvidék. Ez a táj – a Balatontól a Művészetek Völgyén át Sümegig – a helyben lakóknak és ide látogatóknak egyaránt közvetíti a vidék romantikáját, a múlt kulturális emlékeit, hagyományait, ugyanakkor magában hordozza a folyamatos megújulás lehetőségét is. Az itt élő emberek kedvesek, szorgalmasak, jó vendéglátók. Befogadnak az életükbe, otthonukba. Engednek beletekinteni a helyi gazdálkodás rejtelmeibe, fortélyaiba és nehézségeibe is. Az elmúlt évek azt is bebizonyították, hogy egyre erősödő együttműködésekkel akár hatvan település is össze tud fogni. Nagy szó ez különösen napjainkban, amikor rohanó világunkban örülünk, ha az egyéni lehetőségeinket ki tudjuk használni, vagy a ránk váró kihívásokkal meg tudunk küzdeni. Egyre többen gondoljuk azonban már úgy, hogy az egyénre szabott lehetőségek tárháza is megsokszorozódik, ha sokan adják össze tudásukat, tapasztalatukat, kapcsolatrendszerüket. Másrészt viszont a legkisebb apró érték, és a legimpozánsabb épület is látványosabbá, kedveltebbé válik, ha szervesen illeszkedik a maga vonzó környezetébe. Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesületben ezen gondolatok mentén működik együtt mára több mint 250 szervezet, köztük vállalkozások, civil közösségek, önkormányzatok. Ha a lehető legáltalánosabban szeretnénk bemutatni a Balaton-felvidéki közös gondolkodást, akkor itt most be is fejezhetnénk, de a könyv eme fejezetében az előremutató, konkrét eredmények kiemelésére vállalkoztunk.

161

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

AZ ÉLTETŐ BALATON-FELVIDÉK

SZELLEMI ÖRÖKSÉG Az ezredforduló körüli években erősödő civil együttműködések vezetői 2002-2007 körül figyeltek fel az Európai Unió (EU) vidéki területek fejlesztését célzó programjára, a LEADER vidékfejlesztési programra. A LEADER egy mozaikszó (Liaison Entre Actions de Développement de l`Economie Rurale, azaz közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztése érdekében). Ez a kezdeményezés az EU legsikeresebb vidékfejlesztési programja. Alapelvei: terület alapúság, helyi fejlesztési stratégiák közösség általi kidolgozása és megvalósítása, köz- és magánszféra partnersége, innováció ösztönzése, integráltság, ágazatközi jellegű intézkedések és hálózatépítés.

162

SZELLEMI ÖRÖKSÉG A Balaton-felvidék települései, aktív közösségei, önkormányzatai, vállalkozói a korábbi évek előzményeire alapozva 2007-ben papírra fektették a formálódó partnerséget, elkészítették a hatvan település közös vidékfejlesztési programját, majd 2008-ban megalakították az Éltető Balaton-felvidékért Egyesületet. Az akkori helyes döntést mára számos eredmény támasztja alá. Az egyesület a Vidékfejlesztési Minisztériummal 2009-ben kötött együttműködési megállapodást az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program közösségi jellegű vidékfejlesztési intézkedéseinek hatvan településre irányuló megvalósítására. Ennek a minisztérium által elfogadott, közösen előkészített fejlesztési stratégia volt az alapja. Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület összesen öt fő fejlesztési területen (vidéki örökség megőrzése, falumegújítás és -fejlesztés, turisztikai tevékenységek fejlesztése, vállalkozásfejlesztés, együttműködésen alapuló Leader-fejlesztések) írt ki pályázatot a helyi vállalkozók, civil szervezetek, önkormányzatok részére. 2009 és 2014 között több mint 470 kisebb-nagyobb fejlesztési projektet támogattak közel 2,3 milliárd forint fejlesztési forrásból.

163

SZELLEMI ÖRÖKSÉG A vissza nem térítendő támogatást az Európai Unió és a Magyar Kormány társfinanszírozásban nyújtotta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretén belül. A fejlesztési források az európai uniós vidékfejlesztési alapelvek mentén úgy kerültek felhasználásra, hogy a lehető legjobban erősítsék a területi együttműködéseket. Számos település, közösség és vállalkozás élt ezzel a lehetőséggel. Az egyesület vezetősége és munkaszervezetének tagjai maguk is hiteles, az érintett településeken élő gazdaság- és közösségfejlesztésben jártas szakemberek. A Balaton-felvidék fejlődését nem csupán az egyes szervezetekre, vállalkozásokra épülő projektek segítik elő. Az egyesület elkötelezte magát a mind a hatvan település lakosságát, gazdaságát, közösségeit érintő kezdeményezések mellett is. 2010-ben egy vászolyi vállalkozó ötlete alapján települési túraútvonalakat alakítottak ki az aktív, téma iránt érdeklődő lakosok segítségével. Az útvonalak a jogszabályi procedúrák elkerülése miatt nincsenek felfestve, de internetről, ingyenes okostelefonos alkalmazásokkal is letölthetőek (www.balatonfelvidekitura.hu, www.visitbalaton.hu). A 180 túraútvonal nem csupán a bakancsos, bringás és lovas túrázóknak érdekes, de igazi csemege az ínyenceknek, rejtettebb értékek iránt érdeklődőknek is. Ez annak köszönhető, hogy a települések kínálatában szerepelnek az éltető Balaton-felvidéki együttműködésben részt vevő termelők, helyi élelmiszert előállítók, borászok, kézművesek, művészek, szálláshelyet, vendéglátást nyújtó szolgáltatók, múzeumok, tájházak, egyéb felfedezésre váró érdekességek is. Az együttműködést a tagok, partnerek mára közösségi jellegű, gazdasági szerepvállalássá is formálták. Célul tűzték ki a Balaton-felvidéki termékek ismertségének, elismertségének, piaci helyzetének erősítését. Ez alapján területi jellegű, a vidék minőségét szimbolizáló védjegyet alakítottak ki, amely az Éltető Balaton-felvidék nevet kapta (www.eltetobalatonfelvidek.hu). A védjegy kialakításánál az egyesület munkatársainak segítségével maguk a gazdálkodók, vállalkozók határozták meg, hogy miben tudnak mást nyújtani az általuk előállított áruk, szolgáltatások, mint a nagyipari jellegű társaik. 164

165

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

A védjegyet használók elkötelezték magukat elsődlegesen a helyi, illetve magyarországi alapanyagok használata mellett. A hagyományos élelmiszer-előállítási módokra (pl. füstölés, hagyományos pácolás, teljes tej használata a sajtkészítésnél) törekszenek, ugyanakkor számos új termék is bevezetésre kerül. A termelést a helyi vásárlókat, vendégeket, turistákat kiszolgáló kereskedelmi, szálláshely, vendéglátás és egyéb szolgáltatói területen működő egyesületi és hálózati tagok is ösztönzik. Kínálatukban A Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék védjeggyel rendelkező termékek kiemelten jelennek meg. Ez a kölcsönösségen alapuló gazdasági szerepvállalás mindenkinek érdeke. Szolgáltatói területen egy megújuló, minőséget képviselő kínálat biztosítását helyezi előtérbe, termelői oldalon pedig sokoldalúságot, mennyiségi növekedést, a vidék értékeinek kiemelését eredményezi. A termelés, értékesítés és szolgáltatási terület ilyen mérvű összefogása már most, a program kezdeti időszakában is megmutatkozik. A társadalmi, közösségi összefogás, elköteleződés folyamatosan erősödik, több munkahelyet tudnak biztosítani a vállalkozók, termelők. Folyamatosan keressük a további termelésben, feldolgozásban jártas gazdálkodókat, kézműveseket, akik az értékesítési kapcsolatok erősödésével stabilizálni, majd fejleszteni tudják megélhetésüket. Az egyik ilyen fő terület a sertéshizlalás, ahol szintén a magyar fajta alkalmazása mellett tette le a voksát a gazdálkodói kör. Az ez irányú termelés bővülését a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Pannon Egyetem Georgikon Karával összefogva segíti a vidékfejlesztő csapat. A védjegy kialakítása során az egyesület együttműködik más vidékfejlesztési csoportokkal (A Bakonyért Helyi Közösség, Duna–Ipoly Határmenti Együttműködés Helyi Közösség,

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Alpokalja–Ikva mente LEADER Helyi Közösség), illetve tagjává válik a nemzetközi szintű A Vidék Minősége védjegyrendszernek. Ez tovább erősíti a Balaton-felvidék termékeinek, szolgáltatásainak nemzeti és nemzetközi szintű ismertségének, elismertségének erősítését. Az egyesületben folyamatosan erősödő partneri kör kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy minél több fiatal legyen aktív részese a települések, a térség fejlődésének. Az ő családalapításuk fontos alapköve a Balaton-felvidék jövőjének, folyamatos megújulásának. Ezen a területen a Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért Egyesület is élen jár. A fiatalok igényeinek felmérésével, érdekeik képviseletével, a látásmód nemzetközi területekre is átnyúló kiszélesítésével nagyban segítik az otthon szeretetének erősítését, a jövő tervezését. A Pannon Térség Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány szintén ezt az irányt helyezi előtérbe a 2011-ben útjára indított Pannon ifjúsági értékőrhálózattal. A programban a fiatalok maguk derítik fel településük, térségük értékeit, segítik a települési értéktárak kialakítását, miközben fejleszthetik saját képességeiket. Az értékőrök közössége folyamatosan bővül, mára országos, sőt határon átnyúló partnerséggé erősödött.

A programokról az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület igénye esetén további információkat nyújt. Elérhetőségek: www.balatonleader.hu, www.balatonfelvidekitura.hu, www.visitbalaton.hu, www.eltetobalatonfelvidek.hu. 8330 Sümeg, Váralja u. 6., 8294 Kapolcs, Kossuth Lajos utca 35., 8272 Balatoncsicsó, Fő utca 25. Telefon: 87/350-111, e-mail: [email protected]. Szabados Zsuzsa munkaszervezet-vezető Éltető Balaton-felvidékért Egyesület

166

Minden településnek vannak értékei! – szól a jelmondat, mely életre hívta az értékőrhálózatot, majd az elmúlt évek során az értékőrök mottójává, jelmondatává vált. Ahhoz, hogy e szavak személyes üzenetét az egyes településeken élők valóban befogadják és hatására felismerjék saját értékeiket, hosszú utat kellett bejárni. Az első modell értékű értékőr mintaprojekt akkor indult, amikor az értéktárak legfeljebb még csak néhány törvényhozó fejében léteztek. A Veszprém megyei példa, mi szerint a felnövekvő generációra bízzák a települések múltjának, hagyományainak feltárását, azóta más megyékben is utat tört. 2011 óta több mint száz tizen-, huszonéves fiatal vált a helyi értékek őrzőjévé, Veszprém, Fejér és Bács-Kiskun megyében. A Pannon Ifjúsági Értékőr Hálózat tagjai csak Veszprém megyében eddig harmincnégy település gyűjtöttek és dokumentáltak értékeket. Dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő, a hungarikumok védelméről szóló törvény egyik alkotója a gyakorlati megvalósítás lehetőségeit latolgatva álmodta meg a hálózatot, melyben a fiatalok kutatják fel a múlt értékeit. Úgy gondolta, ha sikerülne tizenéves fiatalokat, ifjúsági szervezeteket megnyerni a hungarikumok ügyének, belőlük majd olyan követek válhatnak, akik tovább is tudják örökíteni ezeket az értékeket. „Minden faluban akadnak olyan fiatalok, akik képesek a társaikat is megszólítani, megmozgatni. Ha sikerül őket megnyerni, azzal egy generációt kötelezünk el az értékek mellett. Közben erősödik bennük a kötődés saját településükhöz, hiszen megismerik a gyökereiket, amitől az otthonuk személyes ismerőssé, életük egy darabjává, igazi otthonná válik” – véli dr. Horváth Zsolt. A program gyakorlati lebonyolításához a képviselő öt felnőtt segítőt, köztük két koordinátort talált, akik a Pannon Ifjúsági Értékőr Hálózatban a fiatalok aktív segítői, támogatói. Hoffner Tibor és Bazsó Gabriella második szülőként kalauzolják a rájuk bízott fiatalokat egy másik világban, a magyar értékek birodalmában. A fiatal értékőrök azt a feladatot kapták, hogy kutassák fel lakókörnyezetük még fellelhető szellemi, természeti, néprajzi és épített értékeit, majd örökítsék meg, dokumentálják is ezeket az értékeket. Ahhoz, hogy munkájuk igazán hatékony legyen, jó néhány dolgot meg kellett tanulniuk. Többek közt azt is, hogyan szólítsanak meg embereket, hol gyűjtsék az információkat, és ha rátaláltak valami különlegesre, miként rendszerezzék, dokumentálják azt.

Készül az értékőrudvar-kiállítás 167

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

ŐRZIK AZ ÉRTÉKEKET – FIATALOK AZ ÉRTÉKŐRÖK ÚTJÁN

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Fiatalok és felnőttek: értékőrök képzése

Az első értékőrök Az első értékőrprogram megvalósításához a Pannon Térség Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány a Fiatalok Lendületben Programiroda pályázatán nyert 1,6 millió forint támogatást. Az összegből a fiataloknak képzéseket tartottak, valamint a pályázati pénz lehetőséget biztosított arra is, hogy megvásárolják a szükséges eszközöket, komoly fényképezőgéppel, kamerával dolgozhassanak az értékőrök.

168

Tanulmányutak A munka mellett a fiataloknak izgalmas programokat, látó utakat szerveztek. A Herendi Porcelánmanufaktúrában megismerkedhettek a porcelánkészítés évszázados hagyományával, térségünk kiemelt hungarikumával. Simon Attila vezérigazgató felidézte az értékőröknek

Látogatás a Béres Zrt.-nél 169

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

2011 végétől 2012 őszéig Veszprémben és környékén húsz településen, huszonöt fős egyetemistákból, közép- és általános iskolásokból álló csapat öt felnőtt segítővel végezte a gyűjtőmunkát. Barnag, Bánd, Hajmáskér, Hárskút, Herend, Hidegkút, Királyszentistván, Márkó, Mencshely, Nagyvázsony, Nemesvámos, Papkeszi, Pula, Sóly, Szentgál, Tótvázsony, Veszprém, Veszprémfajsz, Vilonya és Vöröstó voltak azok a települések, ahol a helyi fiatalok az elsők között láttak munkához. Szakemberek bevonásával elsajátították a fényképezőgép és a kamera használatát, és azt is megtanulták, hogyan készítsenek majd adatbázist a feltalált értékekről. Felnőtt segítőik elméleti tudással is felvértezték őket. Megismerkedtek a hungarikumok védelméről szóló törvény alapjaival és nemzeti értékeink rendszerével, annak felépítésével. Így vált világossá, mi lesz majd az útja a dokumentált értékeknek. A csoportos műhelymunka után kezdődhetett a gyakorlat, azaz a terepmunka. Fényképezőgéppel, kamerával felszerelkezve indultak útnak. Nem közvélemény-kutatást folytattak, nem a levéltárakat bújták, hanem a falvak idős embereinek élő emlékeit tárták fel. Ehhez elkerülhetetlen volt, hogy bekopogjanak minden portára, és személyes kapcsolatot építsenek ki a településeken élő emberekkel.

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

„Látóúton” a pécsi Zsolnay-negyedben

a manufaktúra történetét, majd a minimanufaktúrában a saját szemükkel láthatták, hogyan készülnek az egész világon egyedülálló, kézzel formázott és festett porcelánok. Koordinátoraik szerették volna, hogy a rájuk bízott fiatalok más térségek értékeivel is találkozzanak. Az első tanulmányi vagy látóúton a Parlamentbe látogattak, ahol még azokat a zárt helyiségeket is megnézhették, ahová csak nagy ritkán léphetnek be látogatók. A Béres Zrt.-nél maga Béres József fogadta, majd kalauzolta az értékőröket. Megismerkedtek az azóta hungarikummá minősített Béres Cseppek hagyományával, id. Béres József történetével, de betekinthettek a laboratóriumba is, ahol éppen forradalmian új vitaminokkal kísérleteznek a Béres Zrt. vegyész-gyógyszerész kutatói.

Szeresd a magyart! Az értékőrök által összegyűjtött települési értékeket virtuális adattárba töltötték fel. A Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány által működtetett szeresdamagyar.hu internetes weboldalon rendszerezték az épített és természeti örökséget, a gasztronómiai és szellemi értékeket. A portálon minden bejegyzett érték mellett elérhetővé tették annak történetét, leírását, a hozzá tartozó kisfilmmel és fotógalériával együtt. Az egyes értékek mellett feltüntették azoknak az értékőröknek a nevét, akik azt az értékleltárba feljegyezték és dokumentálták. Ez a gyűjtemény a későbbiekben komoly segítséget jelenthet a települések azóta megalakult értéktárbizottságainak munkájában.

170

Kincsesláda, Kincsestár Az egész nyáron át tartó önkéntes munkára a decemberi záró kiállítás tette fel a koronát. Veszprém megye húsz településének értékőrei lehetőséget kaptak, hogy megmutassák kincsestárukat. Az első megyei értékekből berendezett kiállítás a Kincsesláda, Kincsestár avagy Te is szeresd a magyart! címet kapta, és a szentgáli Lőrincze Lajos Általános Iskolában kapott helyet. Többek közt fafaragásokat, egyedi kézimunkákat, csipkét, régi menyasszonyi ruhát, szalmából font dísztárgyakat, festményeket, vagy éppen olyan ételeket, süteményeket mutattak be, amelyek kizárólag Veszprém megye egy-egy településére jellemzőek. Az értékőrök első bemutatkozásán a gálát megnyitó Balogh László is elismerően szólt. A Közszolgálati 171

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

A Veszprém megyei digitális értékleltárban olyan helyi nevezetességek, sajátosságok kaptak helyet, mint például a nemesvámosi termelői piac, mely lehetőséget nyújt a helyi és környékbeli gazdáknak, hogy portékájukat közvetlen módon árusítsák a biotermékek kedvelőinek. Vagy a Betyár csárda, mely évszázados hagyományokra tekint vissza. A hárskúti csapat Szemere László mikológus és ornitológus életútját kutatta fel a település lakóinak emlékeiben. Kiderült, hogy a nagy tiszteletnek örvendő kutató idős korában költözött a bakonyi faluba. A helyi erdőket járva rendszerezte az itt fellelhető gombafajokat. De Hárskút értékleltárából nem maradhatott ki a Lindenbaum Német Nemzetiségi Dalkör sem, akik a sváb hagyományok továbbörökítését tűzték ki célul. A szentgáli fiatalok az elsők között a szentgáli királyi vadászok történetét és a tiszafást sorolták a település értékei közé, mely 1951 óta áll természetvédelmi oltalom alatt. Nagyvázsonyban a Zichy-kastély, a Kinizsi-forrás, a Kinizsi-vár és a Postamúzeum mellett sok más nevezetességet is megörökítettek a helyi fiatalokból kinevelt értékőrök. A legaktívabb önkéntesek miután saját településük értékeit már feldolgozták, más csoportoknak is besegítettek a gyűjtőmunkába. Így például a nemesvámosi értékőrök vállalták, hogy Veszprémfajsz értékeit is összegyűjtik: utánajártak a kálvária történetének, és leírták a híres fajszi rétes receptjét. Ma már mindegyik megtalálható a szeresdamagyart.hu digitális értéktárban.

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Szentgáli kiállítás

Közalapítvány kuratóriumi elnöke azt mondta, ezek a fiatalok úttörői lehetnek annak a folyamatnak, mely biztosítja, hogy nemzetünk értékei fennmaradjanak. – A világra szóló magyar értékeket csak akkor fogjuk megérteni és becsülni, ha tudjuk azt, hogy mik a saját értékeink. Ebben ti nagyot léptetek előre – így méltatta a fiatalok munkáját Balogh László. Azok a fiatal fiúk és lányok, akiket elsőként avattak értékőrökké, utat mutattak a többieknek is. A korábban ifjúsági civil szervezeteken keresztül megszólított fiatalok után már maguktól jöttek a barátok, ismerősök, akik önként jelentkeztek, és kérték, hogy csatlakozhassanak az értékőrökhöz. Amikor elindult a program, még csak kísérlet volt mindez. Egyáltalán nem volt biztos, hogy ami elméletben jó ötletnek tűnt, az valóban képes lesz megragadni, sőt fogva tartani a fiatalokat. Ahogy telt az idő, úgy formálódtak a tizenéves, huszonéves ifjak érett, értékeket kutató, ismerő és becsülő emberekké. A program az egy év elteltével már sokkal több volt, mint egy sikeres projekt, amit készre jelenthettek a felelősök. Örökre nyomot hagyott a falvakban, és a település fiainak lelkében.

Így látták ők „Úgy éreztem ez egy olyan feladat, ami társadalmi munkának is kiváló, és összekovácsolja a helyi fiatalokat, a csapatunkat. Mindig is érdekelt a gasztronómia. Szeretem a finom, ízletes ételeket. Most nem csak arra volt lehetőség, hogy megkóstoljuk ezeket. Láthattuk, hogyan készül a sajt, a rétes, vagy az olyan különleges specialitások, mint a grillázstorta. Pörkölttortát 172

„Tudtam, hogy a templomunkban különleges festmények vannak, de nem tudtam, hogy ki festette őket és mikor. Értékőrként nem csak a templomunk freskóinak történetét ismerhettem meg, hanem az is kiderült, hogy az egyik festményhez édesapám állt modellt.” (Kauker Gergő – Hárskút) „Szerettem volna valamilyen jó dolgot tenni a közösségért. Úgy gondoltam, hogy a régi értékek eltűnnének, elvesznének, ha valaki nem gyűjtené össze és rendszerezné. A régi mesterségek is mind meghalnának, ha azt a tudást nem örökítenénk tovább. Megtanultunk fényképezni, a kamerával bánni, hogy ezekkel az eszközökkel mi is az értékek továbbörökítői lehessünk. Eltegyük ezeket az értékeket a következő generációknak.” (Tábori Ferenc – Hárskút)

A második program – újabb 14 településen látnak munkához az értékőrök A szentgáli kiállítással az első program, egy projekt véget ért, rövid idő alatt azonban bizonyossá vált, hogy a kapcsolatok fennmaradnak. Az értékőrök többsége bekapcsolódott az új, avatandó értékőrök munkájába. 2013-ban újabb tizennégy településre terjesztették ki a hálózatot. Balatoncsicsó, Halimba, Kapolcs, Kislőd, Monostorapáti, Nyírád, Öcs, Szőc, Taliándörögd, Úrkút, Vigándpetend, Tótvázsony, Magyarpolány fiataljai már egy kitaposott úton indultak el, hogy felfedezzék térségük kincseit. A kapolcsi, monostorapáti képzéseket, műhelymunkát követően a csapatok önállóan vették nyakukba a saját településüket. Fotóga-

Látogatók az értékőrudvarban 173

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

régen sok asszony készített a faluban, ma már csak néhány idős néni ismeri a receptet. Ha ők egyszer elmennek és elviszik a titkot, egy hagyomány veszhet el.” (Bárdos Zoltán – Nemesvámos)

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

lériákat, werkfilmeket készítettek, melyek a profiknak is dicsőségére válnának. Néhány hónapos gyűjtőmunka után az értékőrök az országházban kaptak standot. A Hungarikumok a Parlamentben című konferencián az értékőrstand olyan kiállítók mellett kapott helyet, mint a Herendi Porcelán, a matyó népművészet, vagy a mohácsi busójárás hagyományőrzői.

Hungarikumtábor és újabb látóutak A kemény munka mellett a programban az értékőröknek izgalmas kalandokban, szórakozásban is bőven volt részük. A kislődi Sobri Jóska Kalandparkban például még náluk is fiatalabbakat nevelhettek az értékek őrzésére. 2013 júniusában huszonöt hetedik, nyolcadik osztályos tanulót választottak ki Veszprém megye iskoláiból, hogy ötnapos tábor keretében ismerjék meg a Balaton-felvidék értékeit. A részvételt pályázaton nyerték el a fiatalok, olyan kidolgozott programokkal jelentkezhettek, melyet az öt nap üdülés során aztán ők osztottak meg a többi táborlakóval. A veszprémi Rózsa Általános Iskola, a szintén veszprémi Hristo Botev Általános Iskola diákjai, az ösküi, a bakonynánai, kislődi, városlődi, valamint a szentgáli tanulók három felnőtt nevelővel és önkéntes értékőrökkel költöztek be a kalandparkba. A következő napokban Herenden a minimanufaktúrában kipróbálhatták a porcelánfestést, helytörténész kíséretében felkeresték a bándi Esseg-várat és a kislődi egyháztörténeti gyűjteményt. Nagyvázsonyban a magyar lófajtákkal, és magyar lovas hagyományokkal ismerkedhetnek meg, sőt a bátrabbak még lóra is ülhettek. Persze a tábor területén sem unatkoztak, játszva tanultak az értékekről, a hungarikumokról, vetélkedőn mérték össze a tudásukat. A nem mindennapi kézműves foglalkozásokon cukrász segítségével formázhattak grillázst és marcipánt. A programfelelősök ekkor már a következő értékőrökre gondoltak. Az avatott értékőrökkel való személyes találkozás, aztán az értékek birodalmában való kalandozás talán már most, ilyen fiatalon elkötelezte őket, s néhány év múlva éppen ők gyűjtik majd saját településük értékeit. A második értékőrprogramban részt vevő fiataloknak is szerveztek élményutakat. Budapesten ők is bejárhatták a Parlament rejtett zugait, s a hungarikumkonferencián felvonultatott valamennyi nemzeti értékekkel egyszerre találkozhattak. Pécsett a Zsolnay kulturális negyedben maga Márta István igazgató kísérte őket. A Gyugyi Gyűjteményben, a látványmanufaktúrában, majd a Kodály Központban elkészültek az újabb werkfi lmek.

Bővül a digitális értékleltár Közben az otthon rájuk váró munkáról sem feledkeztek meg: gyarapítaniuk kellett a digitális értékleltárat, a szeresdamagyart.hu weboldalon, ahová az ajkai térségből elsőként a pulaiak által precízen megszerkesztett kisfi lm került fel a település római katolikus templomáról. Nem sokkal később a Reményi Antal tanító és néprajzkutató munkásságát összefoglaló videó is elkészült, hogy gazdagítsa Pula képzeletbeli kincsesládáját. Monostorapátiban a falumúzeum anyagát dolgozták fel a fiatalok, Kapolcson pedig Farkas Ivettet, a Kapolcsikumok háziasszonyát keresték fel. Taliándörögdön a hagyományos márciusi borverseny történetét 174

Értékspájz a Völgyben 2013 augusztusában eddigi legnagyobb és legkomolyabb bemutatkozásukra készülhettek a fiatal értékőrök. A térség értékeit bemutató úgynevezett értékspájz ugyanis saját udvart kapott a kapolcsi Művészetek Völgyében, hazánk egyik leglátogatottabb kulturális, művészeti fesztiválján. Tíz napra, a Völgy középpontjában felállított értékudvarba költözhettek az értékek fiatal őrzői. Az udvaron belül zárt épületben rendezték be az értékek spájzát, melynek polcaira minden településről mindössze egy értéket választhattak. Azt az értéket, melyet falujukkal azonosítanának. Ezt az értéket kellett a spájz polcait feldíszítve, élethűen, befőttesüvegekben elhelyezniük. A kiállítás berendezésében és megtervezésében Tóth G. Péter néprajzkutatótól kaptak segítséget. A megnyitó előtti pár napot már Kapolcson töltötték az önkéntesek, kialakították a bemutatóteret, előkészítették a kis szekrényeket, lefestették a polcokat, majd feltöltötték az értékek spájzát. A kiállítás nem csak a program ismerői, hanem a fesztivál nagy közönsége előtt is hangos sikert aratott. Tíz nap alatt a spájzban több ezren fordultak meg, és ismerték meg a Balaton-felvidék, s Veszprém megye értékeit.

Így látták ők „Amikor lehetőséget kaptam, hogy csatlakozzak az értékőrökhöz, még pontosan nem láttam át, mit is jelent ez a program. Ahogy telt az idő, világossá vált, hogy ezek az értékek jelentik a kapcsot, a kapcsolatot közöttünk. Nagyon sok környékbeli fiatalt ismertem meg, akik hasonlóan gondolkoznak mint én, mára a barátaim lettek. Ahogy a településünkön a csapatommal elkezdtük a gyűjtőmunkát, eleinte féltem, hogy lesz-e majd mit felmutatnunk. Nem is gondoltam volna, hogy ebben a kicsi faluban ennyi érték van. Rövid idő alatt már tíz dokumentált értéknél jártunk – ami hihetetlenül büszkévé tett. Ha néhány szóban kellene összegeznem az elmúlt egy év tapasztalatait, azt mondanám: ez a program igazi közösséget épített, új kapcsolatokat teremtett, megtanított értékelni a saját településünket, és végre valóban hasznosan tölthettük el a szabadidőnket. „ (Holczer Balázs – Pula) „Az ifjúsági egyesületünk eddig is komolyan vette a hagyományőrzést. Sokat dolgoztunk azon, hogy a régi népszokásokat életben tartsuk. Amikor felajánlották, hogy részt vehetünk az értékőrprogramban, rögtön arra gondoltam, hogy ez tökéletesen illeszkedik az egyesületünk eddigi tevékenységéhez és céljaihoz. Nagyon büszke vagyok arra, amit értékőrökként véghezvittünk. Kibővítettük a tudásunkat. S amiről eddig is tudtunk, az most mélyült el igazán. Mindemellett az értékőrprogram arra is lehetőséget adott, hogy nagyobb nyilvánosságot szerezzünk azoknak az értékeknek, amelyek számunkra fontosak.” (Tufa – Monostorapáti) 175

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

kutatták, Szombathelyi Margitot a csipkekosárfonás fortélyáról faggatták. Öcsről mi más is kerülhetett volna az értékleltár élére, mint a tó és annak mesébe illő környezete.

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

A jövő 2014-ben a Pannon Értékőr Hálózat újabb értékőrökkel, újabb fiatalokkal gazdagodik. A harmadik programban Sümeg térségének értékleltárát készítik el az önkéntesek. A most csatlakozó fiatalok már számtalan olyan segítséget kapnak, mely elődjeiknek még nem volt adott. Pályázati forrásból 2014 elején nyithatta meg kapuit éppen Kapolcson az értékek bázisa, ahol állandó segítők, megfelelő technikai felszereltséggel dolgoznak az értéktárak feltöltésén. Az érték bázis munkatársai a korábbi programokban részt vett értékőrök közül kerültek ki. Hoffner Tibor és Bazsó Gabriella azt mondják, ez a program az egyik legjobb dolog, ami történt velük az életük során. Olyan mintha az a munka, amit eddig a fiatalokkal, ifjúsági szervezetekkel, például a Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért Egyesületen belül végeztek most beért volna, és megtalálta volna igazi célját, rendeltetését. „Az elején még csak egy érdekes kísérletnek tűnt. Nem is gondoltam volna, hogy többet fogok kapni, mint amennyit adhatok. A száz fiatal, akik a kezeink alatt akár itt Veszprém megyében, akár később felkérésre Fejér vagy Bács-Kiskun megyében értékőrré lettek, rengeteget fejlődtek, kreativitásban, empátiában. Ezek a fiatalok mind jó fejű, okos, értelmes gyerekek. Csak lehetőséget kellett adni nekik. Mindezt látni, ahogy értékes, igazán jó értékrendszerrel megáldott fiatal felnőttek lesznek belőlük, rendkívül jó érzés. S ami még ennél is többet jelent, része lenni ennek az egésznek. Az értékőrök csapatának.” (Hoffner Tibor) Összeállította: Füssy Angéla

Hungarikumtábor Kislődön

176

Mandulavirágzás, metszőollók csattogása, fehérlő hajlékok, hullámzó kékség, kökényillat, út menti keresztek, dolgos kezek, árnyat adó diófák, segítségért kiáltó romok, határozottan emelkedő présházak, szívmelengető részletek, várfalak, napsütötte csúcsok, zöldellő sorok, éltető források, kutak, oromdíszek, vésett évszámok, egyedi ajtók, hagyomány, hitelesség, kivételes népi emlékek, szőlőhegyi kápolnák, ragyogó mozaikok, mérhetetlen szépség, emelkedett hangulat, duzzadó fürtök, büszke arcok, vidám ünnep, törkölyillat, aranyló alkony, gyümölcsözön, tarka hegyszoknyák, színkavalkád, vonzó lejtők, sejtelmes erdők, hófödte lankák… Talán sokunk előtt megjelenik egy ehhez hasonló képsor a végtelenül csodálatos szőlőhegyi tájra gondolva. Értékét, jelentőségét a Balaton-partot kisebb időre maga mögött hagyó látogató is érzékelheti, aki pedig nyitott szívvel és szemmel érkezik, bizonyára életre szóló élményt szerez, s mélyebb ragaszkodása is könnyen bekövetkezhet. A megannyi utazót, költőt, írót, művészt megihlető Balaton-felvidéki táj szavakkal leírhatatlan melegsége szakmától, hivatástól függetlenül ejt rabul bennünket. A javarészt védett természeti környezet, a kultúrtörténeti emlékek, a népi épített örökség, a szőlő és a bor szeretete mindenhonnan vonzza a kirándulókat, érdeklődőket, kutatókat. A tájegység lelkét, éltető elemét jelenti a több ezer éves múltra visszatekintő szőlőművelés. A páratlan kultúrtáj e tevékenység és hozadékai révén létezhetett egyensúlyban, s formálódhatott a mai képére. A Balaton-felvidéki táj megkapó harmóniája a természet és az emberi kéz magas szintű összhangjának eredménye. Az antropogén eredetű alakító tényezők sokrétűek. Az összetett gazdasági, társadalmi folyamatok befolyása az utóbbi évtizedekben a szőlőhegyeket, a tájat érő negatív hatások szaporodását eredményezi. A táj komplex természete megköveteli az egységében történő vizsgálatot, az alázatos és szerteágazóságot alapul vevő hozzáállást. Számos kiváló szakembernek köszönhetünk a témában nélkülözhetetlen tanulmányokat, eredményeket, könyveket, köztük Vajkai Aurél néprajzkutatónak és Laposa József tájrendező mérnöknek. A Salföldön élő Somogyi Győző életútján, művészetén keresztül mutat követendő példát, hasonlóképpen Krizsán András, aki a közelmúltban elkészítette a Balaton-felvidéki építészeti útmutatót, amely pontos iránymutatást ad a tájhoz hű, abba simuló épületek tervezéséhez a felújítások, átalakítások, új építések esetére.

Balatonakali

Diszel 177

A TÁJ, AHOL ÉLÜNK

PRÉSHÁZAK ÉS PINCÉK A BALATON-FELVIDÉKEN

A TÁJ, AHOL ÉLÜNK

A tágabban értelmezett Balaton-felvidéken járva szembetűnő az egyes területek eltérő képe. Napjainkra a táj használata, szerkezete és ez által karaktere megváltozott. A fellépő kedvezőtlen jelenségek miatt a szőlőhegyi táj képe torzul, lényege elvész. A szőlőterület csökkenése, a pincék, présházak funkcióvesztése, a területek feldarabolása, tájidegen építmények szaporodása a nem kívánatos átformálódás, jellegtelenné válás irányába visz. A tó keleti felén, Balatonfüred magasságáig a beépítés óriási méreteket öltött, a part felé futó lejtők nagy része kerítésekkel tagolt, jellegét vesztett táj képét tükrözi. Helyenként elviselhetőbb a látvány, de összességében elmondható, hogy az a bizonyos egyensúlyi együttműködésből fakadó harmónia erőteljesen csorbult, vissza többé nem szerezhető. A víztükör felé tekintő hegyeken Balatonfüredtől egészen a Tapolcai-medence vonaláig érzékelhető a kiváló adottságokkal rendelkező helyszínek eltérő mértékű átalakulása. A kivételes panoráma és az értékes természeti környezet generálta nyaralóépítések időszakai mélyen rányomták bélyegüket itt is a szőlőhegyekre. Balatonakali, Balatonudvari térségében hegyalji nyaralótelepekkel, bódészerű építményekkel, és úszómedencével ellátott palotákkal is találkozhatunk. A part menti hegysor mögött, a medencék peremhegyein kevésbé degradált összkép fogad, de a felhagyott szőlők, pusztuló épületek száma itt is elképesztő.

A sűrűn beépült, jellegét veszítő mencshelyi Halomhegy

Elhagyott terület romos présházzal, Dörgicse

Az egyes kisebb tájegységeken – az országos jelentőségű szervezetek mellett – lelkes lokálpatrióták, elhivatott civil szervezetek igyekeznek a legtöbbet tenni az értékek megmentéséért, népszerűsítéséért. A nagy múltú Káli-medence Környezetvédelmi Társaság főként a Káli-medence területén ért el szép eredményeket, Balatonakaliban és térségében pedig a pár éve működő Balatonakali Történelmi Szőlőhegyek Borút Egyesület végez értékmentő tevékenységet. A hatékony tájvédelem eszközeivel, a különböző szakterületek együttműködésével, szigorú szabályozással kellene elérni, hogy a még meglévő, látható és érezhető értékek ne vesszenek el. Fontosak az egyedi védelem válfajai is, de az alapot a táj alkotóelemeinek összefüggéseiben, egészében történő kezelése jelenti. A különleges jelentőséget, páratlan esztétikai élményt a látvány, a rendszer egésze adja, mely az apró változások, átformálódások fellépésével óhatatlanul torzul. A fejlődés, változás persze természetes és szükségszerű, de annak módja, üteme erősen kontrollálandó! Az elmúlt évek tapasztalatai sajnos azt mutatják, hogy nem alaptalan a pesszimista meglátás, értékeink megdöbbentő gyorsasággal pusztulnak, tűnnek el örökre, s ez így rövid távon vezet a szeretett táj elvesztéséhez. A szőlőhegy a szőlőtermesztés és borkészítés (kiegészülve a gyümölcstermesztéssel) térszíne, egyéb funkciók térhódításával egyre kevésbé beszélhetünk erről, ennek tiszteletben 178

179

A TÁJ, AHOL ÉLÜNK

tartása és a kultúrtáj alázattal történő megközelítése alapvető. A különleges szépségű szőlőhegyek meghatározó elemei a szőlősorok ölelte pincék, présházak. Mellettük míves kőkeresztek, kutak, öreg gyümölcsösök, árnyat adó diófák gyönyörködtetik a látogatót. A megismételhetetlen, egyedi apró részletek – pinceajtók, zárcímkék, vakolatdíszek, ablakkeretek, szellőzőnyílások, faragások, feliratok, kémények – adják a páratlan, s ez által rendkívüli értékkel bíró egyedi egészet. A történeti, kulturális és esztétikai szempontból kimagasló értéket képviselő szőlőhegyi népi építészeti emlékek tájhoz fűződő kapcsolata egyedülálló. Az évszázadok során, többnyire helyben található alapanyagokból létrehozott épületek anyjukként tekinthettek az életet adó tájra. A környezeti adottságok révén a Balaton-felvidéken a tartós, kőből történő építkezés meghonosodhatott. A területen jelen lévő geológiai sokféleségnek köszönhetően nagy változatosságot mutatnak az építmények. Balatonalmádi, Alsóörs, Balatonszepezd és Badacsonyörs környékén és a Káli-medence egyes részein a 250 millió éves permi vörös homokkő alkotja a falakat, Balatonfüred, Pécsely, Balatonszőlős, Balatonakali környékén különböző korú mészkövekkel találkozhatunk, a mencshelyi Halom-hegyen, Hegyestűn, a Káli-medence Balatontól távolabb eső peremhegyein és a Tapolcai-medence nagyszerű formát öltött hegyein pedig a vulkáni tevékenységek során előtört szürkés bazalt adja az építőanyagot a pincékhez, présházakhoz, templomromokhoz. Igazi érdekesség, ha egy előtűnő falban többféle kőzetet fedezünk fel, a táj játékos változatosságát érezhetjük ekkor is. Területünkön a szőlő feldolgozása, a bor készítése és tárolása a hegyeken történt, ez magyarázza a szőlőhegyi épületek eredetileg is nagy számát. A pinceépítés már a XIV. században megindulhatott kőpincék létrehozásával, a ma is álló értékes épületek egy része a XVIII. században, többsége a XIX. század folyamán épült. Az épületek különbözőségét a terepadottságból adódott építési módozatok mellett történeti okok is adják: a jobbágy a szőlőt tulajdonának tekinthette, szabadon eladhatta, örökíthette. A szőlőhegyi terület autonómiát élvezhetett, törvényei, szabályai egyformán vonatkoztak földesúrra, jobbágyra, városi polgárra, nemesre. Ez a különleges birtoklási, jogi adottság pedig jó alapot teremtett a változatos szőlőbéli építkezéshez. Így tarkítják ma is – a megmaradt – uradalmi présházak, polgári jelleget mutató épületek, kisparaszti pincék a hegyeket. Az épülő, átalakuló épületekre a különféle stílusirányzatok hatást gyakoroltak, általában kissé megkésve. Ismerünk barokk stílusjegyeket felvonultató épületeket, klasszicizáló kúriákat, borházakat, copf, rokokó díszítéseket, kedvesen keveredve is. A szőlők nagy részét itt is elpusztító fi loxéra az 1800-as évek végére a nehezebben művelhető, hegytetei illetve magasabban fekvő szőlőterületek felhagyásához vezetett, majd az elmúlt században bekövetkezett mezőgazdasági átszervezés, az ültetvények szőlőhegyi területekről történő áthelyezésével szintén az ősi, jobb minőségű bort adó hegyi területek romlását hozta. Az elmúlt 10-20 év az építési szándék előretörésének szintén kedvezett, sokan befektetési céllal birtokolnak használatba vétel, gondozás nélkül területeket, értékes épületeket. A pusztulás elsődlegesen a megváltozott funkcióra vagy annak teljes hiányára vezethető vissza, nevezetesen, a szőlő művelésének értelmetlenné, lehetetlenné válása anyagi vagy családi szempontból, adja sok esetben a szomorú képet. Az elhagyott épületek többsége eladó, jobb sors reményében várnak új gazdára. A továbbiakban felújításuk, rendbetételük csak kevés esetben értékőrző, sok példát látunk az egyedi értékek, díszítések elhagyásával járó, szakértelmet nélkülöző, gátlástalan vagy alapvetően jó szándékú, de botrányosra sikeredett

A TÁJ, AHOL ÉLÜNK

kivitelezésre. Még menthető épületek is áldozatul esnek a csak külsőségeket előtérbe helyező, és azokat indokolatlanul, helytelenül alkalmazók (szilárd meggyőződésűek) tetteinek. Az értékes épületállomány leromlása, elvesztése mellett a néhol eszméletlen méreteket öltő beépítések jelentik a legfőbb veszélyt, tetézve a bajt a tájidegen, stílustalan, rossz méretű és arányú házak környezetkárosító, tájképromboló hatásával (nem is beszélve a bekövetkező közvetett hatásokról).

Eredeti díszeitől megfosztott, jó szándékkal megújított épület (Balatonudvari). Értékőrző felújításon átesett kétszintes présház (Szentbékkálla) Segítség! Összedőlő présház elhagyatottan tengődve (Vászoly)

A Balaton-felvidék szinte minden településén fellelhető akár több, országos védettségű műemlékként jegyzett présház. Az egyedileg védett épületek legtöbbje jó állapotú, azonban elhagyottak és romba dőlt értékek is erősítik az aggodalmat. A műemlékvédelem jelenlegi helyzete aligha jósolhat kedvező folyamatokat a közeljövőre nézve. Ettől eltekintve a védett halmaz óvása, megfigyelése közös érdekünk (a muemlekem.hu oldalon lehetséges a „civilek” szerepvállalása is, a műemlékről adott fényképes jelentés, állapotleírás formájában).

Értékőrző műemlék (Vászoly)

Jó állapotú védett épület (Balatonudvari)

Műemlék présház kéményfeje (Dörgicse)

A jogszabályok lehetőséget adnak az épített örökség helyi szintű védelmének megteremtésére, önkormányzati rendeletek állapítják meg a település helyi védett értékeit, és rögzítik a jó esetben elég szigorú szabályokat. A Balaton-felvidéken szerencsére sok esetben alkalmazzák ezt a módszert. Félő, hogy ezek hatékonysága nem határtalan, az adott bírság kifizetésével a károkozás, pusztítás után tovább lapozhatunk… A természet védelméről szóló törvény szerint gondoskodni kell a tájak esztétikai adottságait és a jellegét meghatározó természeti értékek, természeti rendszerek és az egyedi tájértékek fennmaradásáról. Egyedi tájértéknek minősül az adott tájra jellemző természeti érték, képződmény és az emberi tevékenységgel létrehozott tájalkotó elem, amelynek természeti, történelmi, kultúrtörténeti, tudományos vagy esztétikai szempontból a társadalom számára jelentősége van. Érezzük, hogy ebbe a definícióba könynyen beleilleszthetők a szőlőhegyi táj alapelemei. A településrendezési tervnek tartalmaznia 180

A helyi védett Bács-hegyi kápolna (Káptalantóti)

Szőlők közt bújik a diskai Szent Antal kápolna (Szent György-hegy)

A védetté nyilvánított épületeken, objektumokon kívül százával ékítik a szőlőhegyeket kivételes értékkel bíró, de védelmet nem élvező műemléki értékek. A védtelen, kedvezőtlen hatásoknak fokozottan kitett, sérülékeny értékek a legveszélyeztetettebbek. Gyűjtésük, kutatásuk, majd bemutatásuk, jelentőségük megértetése és tudatosítása, védelmük sürgető feladat, mely már részben megkésett. A műemléki értékek szakemberek általi számba vételére ismerünk példákat, a napjainkban is erősödő és szervezetek által támogatott műemléki topográfiai törekvések is hozhatnak szép eredményt, hiszen ennek célja nem kisebb, mint az épített örökség egészének felmérése és feldolgozása, a műemléki értékek módszeres kutatása, dokumentálása, rendszerezése, és műemléki topográfiai kötetekben történő nyilvánosságra hozatala. A 2012-ben érvénybe lépett nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvény és végrehajtási rendelete keretet, lehetőséget ad az értékgyűjtésre, különböző szinteken. A nemzeti érték a megfogalmazás szerint magyar alkotótevékenységhez, termelési kultúrához, tudáshoz, hagyományokhoz, tájhoz és élővilághoz kapcsolódó, nemzetünk történelme, valamint a közelmúlt során felhalmozott és megőrzött minden szellemi és anyagi, természeti, közösségi érték vagy termék. Ebbe a körbe szintén beilleszthetők a szőlőhegyeket éltető értéktípusok, a rendeletben megadott kategóriák figyelembe vételével. E lehetőség kiaknázása is kulcsfontos181

A TÁJ, AHOL ÉLÜNK

kell az egyedi tájértékek felsorolását, következésképpen az egyeditájérték-kataszterek elkészítése kötelező minden település esetében. Az egyedi tájérték felmérésének módszerét, az egyedi tájértékek típusait, fajtáit a Magyar Szabvány írja le. A Balaton-felvidék területén készültek igen alapos, és kevésbé részletes felmérések is. Az értékek leltározása szempontjából ez kulcsfontosságú feladat, hiszen szerteágazó jellegéből adódóan a komplex természetű táj vizsgálatához segítséget nyújt, aktuális képet ad a szükséges intézkedések meghozatalához. Egyedi tájérték kataszterébe kerülhetnek kultúrtörténeti, településsel kapcsolatos értékek, vallással, közlekedéssel kapcsolatos értékek, termeléssel kapcsolatos, agrártörténeti értékek (pincék, présházak), biológiai, földtani értékek és tájképi, esztétikai értékek is. A Balaton-felvidék egyedi tájértékei sorozatcímmel 2010-ben látott napvilágot egy egyedülálló, szőlőhegyi kápolnákról szóló film, melyet a várak, várromok témája követett. A filmsorozat készítői a következő, szőlőhegyi világot, s benne a pincéket, présházakat, borokat bemutató rész életre hívásához keresik a támogatókat, segítőket – remélhetőleg sikerrel, hisz a népi épített örökség ma még bemutatható, értékes darabjai a szemünk láttára tizedelődnek, így az ügy fontossága megkérdőjelezhetetlen.

A TÁJ, AHOL ÉLÜNK

ságúnak tűnik, a települések belső indíttatás alapján, saját megítélésük szerint hozhatják létre települési értéktáraikat, melyekből a kiemelkedő nemzeti értékek a megyei szinten át a Magyar Értéktárba is bekerülhetnek. A Vidékfejlesztési Minisztérium a célok hatékonyabb eléréséhez már másodízben nyújt pályázati lehetőséget értékgyűjtésre, értéktárak létrehozására, illetve a regisztrált értékek bemutatásához, népszerűsítéséhez kapcsolódóan. A Balaton-felvidék jó eredménnyel szerepelt az eddigiek során. A siker titka a párhuzamosan végzendő, hasonló jellegű munkálatok összehangolása, az érintett felek közötti együttműködések megvalósítása volna. A kedvezőtlen, negatív irányok térhódítása mellett természetesen szép, követendő példákat is találunk a szőlőhegyi táj újraélesztése és az épített örökség felelős megóvása terén. A szőlőterület nagysága, az építtető, tulajdonos kiléte, a terület földrajzi adottságai, terepviszonyai és az építőmesterek tapasztalatai együttesen határozták meg a szőlőbéli épület felépítését, jellemzőit. Az évszázadok során gazdát cserélt pincéket, présházakat neves kutatóink megalapozottan kategorizálták, ezektől a jellegzetes, hagyományos típusoktól merőben eltérni nem szabad a felújítások, építések során. Az építőanyagok jellege, az építés módja, és a kiszolgálandó funkció alapjaiban meghatározzák az épületek sajátosságait. A terepbe illesztés, a vastag kőfalak felépítése sajátos viszonyt teremt a természeti környezettel, így a tájhoz szervesen kapcsolódó, ahhoz illeszkedő méretek, formák és arányok keletkeznek. A hegyekre tekintve különös érzésünk támadhat, olyan, mintha a pincék, présházak figyelnének, mosolyogva hívogatnának. Kedves arcukkal a Balaton vagy a medencék felé néznek, a lejtők irányába. Ez a közös jellemző is meghatározóvá teszi a táj képét: az épületek hossztengelye általában merőleges a szintvonalakra. Sajnos sok esetben ezt figyelmen kívül hagyva építkeznek, ami az összhatást károsítja. A terepviszonyokhoz való alkalmazkodás, a pincék hegyoldalba mélyítése praktikusan szolgálta a borral kapcsolatos célokat, és emellett a tájba illeszkedést is eredményezte.

Derék-hegyi arcok (Pécsely)

A víz felé tekintenek (Dörgicse)

A legegyszerűbb típus a kőből boltozott pince, melyre szép példákat találunk szerte a vidéken. Az általában földdel borított építmények a szőlő feldolgozására, a bor tárolására hivatottak. Balatonfüred térségében jellemző az oldalfalak és a tető meghosszabbításával létrejött, úgynevezett iszlinges épület, ennek képviselőit tanulmányozhatjuk Balatonszőlősön, Pécselyen és Balatonakali szőlőhegyein is. Gyakori a présházzal bővült, kétosztatú épület, nyeregtetővel fedett présház résszel és földdel takart boltozott pincével. Az adottságok függvényében a bejáratot az épület elülső homlokzatán vagy oldalt helyezték el. 182

A TÁJ, AHOL ÉLÜNK Felújított iszlinges épület (Balatonakali, Fenye-hegy)

Pusztuló iszlinges épület (Balatonudvari)

Oldalbejáratú, földdel takart pincéjű épület (Balatonszőlős)

Nádtetős kisparaszti présház elülső bejárattal (Örvényes)

A következő típust elsősorban a távolabbról érkezők, illetve módosabbak, nagyobb szőlőterülettel bírók építették: az 1800-as évek első felében, a hegyben tartózkodás feltételeként a présház elé pihenőszobát építettek, s ezzel kiegészülve vált háromosztatúvá az épület. Ezen pince-présházak bejárata a ház oldalára került, a présházba belépve itt már szabadkéményes tüzelőberendezéssel is találkozunk. A középső osztatból egyik oldalra a szoba, a hegy belseje felé pedig a pince nyílik, biztonságos ajtón át. A hagyományosan náddal, manapság inkább cseréppel fedett nyeregtető az épületet teljes hosszában boríthatja. Az örvényesi Öreg-hegyen járva rendhagyónak tűnhet, hogy a présházak valamelyik oldalához további helyiség csatlakozik. A tető meghosszabbításával hozták létre az istállót, ami gyakran jelen van a területen. Mára ezek többnyire kamraként, szerszámtárolóként funkcionálnak.

Istállóval bővített présház (Dörgicse, Erdei dűlő)

Istállós épület 1882-es évszámmal (Pécsely, Öreghegy) 183

A TÁJ, AHOL ÉLÜNK

Az imént bemutatott egyszintes épületek mellett kiemelkedőek a kisebb-nagyobb mértékben minden hegyen előforduló, büszke tekintetű kétszintes présházak. A teljes hosszában alápincézett épület felső szintjén a szoba, présház vagy konyha húzódik. Oldalt nyíló bejáratuk a konyha vagy présház részbe vezet, tekintélyes hosszúságú pincéjükbe pedig az elülső homlokzat felől (ritkán oldalról) juthatunk. Az alsó szinten dongaboltozatos présház és pince, vagy csak pince foglal helyet. Bátran mondhatjuk, hogy e típus képviselői építészeti megoldásuk, díszítéseik és tekintélyes, de mégis tájhoz hű megjelenésük révén a legszebbek közé tartoznak. Szerencsére sokuk védett műemlék, ám jó néhány értékes, szinte személyiséggel rendelkező kétszintes épület gyarapítja a veszélyeztetett, védendő értékek sokrétű és tág halmazát. Talán a legközismertebbek a Balatonakalihoz tartozó Fenye- és Les-hegyi példányok, kivételesen szép és gazdag vakolatdísz-költeményeikkel. Igazán érdekes, hogy az elölről emeletesnek ható épületek a pince lejtés irányával párhuzamosan történő földbe mélyítése miatt oldalról egyszintesnek, hátulról nézve pedig szerény hajlékokként hatnak.

Gazdagon díszített védett présház (Balatonakali)

Összeomlás fenyegette, védtelen kétszintes épület (Mencshely)

Pusztuló érték (Balatonszőlős)

Oromzatán FA 1869 felirattal

A pincék, présházak közvetlen környezetét is a célszerűség és ésszerűség elveinek megfelelően alakították, mindenhol feltűnik az értékes gyümölcs mellett árnyat is adó diófa, mely természetes klímaberendezésként működik, védi a pincét a felmelegedéstől. Nagyon fontos, hogy a szőlőhegyekre őshonos, eredetileg oda illő növényeket telepítsünk, gondoljunk bele abba, hogy a megváltoztatott környezet, élőhely milyen láncfolyamat megindítója lehet… A hitelét vesztett, kizárólag üdülési célokra használatos, jellegtelen építmények udvara a kiirtott 184

Tájidegen építmény elcsúfított környezettel (Vászoly) Hagyományos összkép (Örvényes)

Műemlékek autentikus környezetben (Vászoly)

Érthetetlen, miért nem látja át a szőlőhegyi lét jelentőségét az, aki annak sajátosságai, szépsége, megkapó hangulata miatt dönt a részt vállalás mellett valamilyen módon. Pont annak a szellemiségnek a tönkretételét segíti elő magatartásával, tetteivel, ami elcsábította! A figyelem értékeinkre terelése és a sérülékenység tudatosítása, a jó példák k iemelése talán kedvezően befolyásolhatja a közeljövőt. Ennek megalapozásához nézzük meg, miben rejlik az egyediség, megismételhetetlenség, az épületek egyes elemeinek kiragadásával. Távolról tekintve is érzékeljük a présházak emberi léptékű arányait. A bonyolult forma, eltúlzott méret és magasság, a torzult arányok mind kedvezőtlenek, idegen hatást keltenek és ez által rossz érzést okoznak. Az épületek közelébe érve legszembetűnőbb az arc, mely lehet egyszerűen vagy gazdagon díszített. Nyeregtetős, oromfalas kialakításuk lehetőséget ad macskalépcsős lezárásra, padlásszellőzők jelenlétére és vakolatdíszek alkalmazására. Kivételes értéket képeznek a népi barokk stílusjegyeket oromfalukon is viselő, hullámvonalas, „barokkos” oromzatú présházak, melyek egy része korábbi átépítések alkalmával sajnos kiegyenesítést szenvedett el.

Barokk jegyeket viselő, kivételes értek, védtelen! (Pécsely)

Népi barokk présház, védtelen! (Pécsely)

Az oromfalakon jellemző a keretbe foglalt évszám, monogram, melyet egyéb motívumok is kiegészíthetnek. A vakolatdíszek a barokk, klasszicista, copf irányzatok keretei között levél, szőlőfürtös, füzérdíszes, rozettás, csigavonalas, szív, csillag, kagyló formákat is ölthetnek. 185

A TÁJ, AHOL ÉLÜNK

szőlő vagy ősgyep helyén telepített dísznövényekkel, pázsittal (néhol szőlőhegyi golfpályával) sokkoló látvány, és tragikus végkimenetel előképe. Közben pedig összeszorul a szívünk, látva azt, hogy a rompincék mellett kihalt gyümölcsfák, s hősiesen nyíló hagymás virágok hirdetik a néhai virágzó Élet édes emlékét és tárják elénk gazdáik egykori gondosságát.

A TÁJ, AHOL ÉLÜNK Örvényes, Öreg-hegy (1831)

Szív alakú dísz (Mencshely)

Szőlőfürtös motívum (1876, Balatonszőlős)

Hangsúlyos díszítőelem a szoborfülke lakóval vagy önmagában is.

Kivételes díszítés, szoborral (Pécsely)

Egyszerűen hangsúlyozott szoborfülke (Aszófő)

Láthatunk kontyolt nyeregtetős szőlőhegyi épületeket is. Gyönyörű tornácok is fokozzák a szőlőhegyi épületek változatosságát, emelik az adott ház értékét. Csillogó koronaként hat az épületek tetejétől emelkedő, hangsúlyos, egyedien díszített kéményfejjel záródó kémény. Sajnos ezt a fontos jellegzetességet sok helyütt semmibe veszik, a présházakra bolti termékek kerülnek. Tájidegen hatást vált ki a vakolatlan, nem fehérre meszelt kémény is.

Pusztuló présház szép kéménnyel (Dörgicse)

Példásan karbantartott épület hangsúlyos kéményfejjel (Aszófő)

Tagolásként gyakran használnak a falmezőtől felületi kialakításban eltérő vagy más színben húzódó vakolatsávokat, amely már önmagában hagyományos díszítést eredményez. A 186

Les-hegyi tavasz (Balatonakali)

Keretelt ajtó, Balatonakali

Elhagyatott épület, Balatonudvari

A nyílások jellegzetessége a körszeletíves záródás, láthatunk emellett kosáríves és egyenes végződést is. Rendkívül szép és egyedi ablaktáblák vigyázzák kívülről az egyes ablakokat. Pécsely környékén nagy számban fordulnak elő fémből készített változataik.

Kisdörgicse

Pécsely

Szentantalfa

Az eredeti állapotukban megmaradt pinceajtók, présházajtók és tartozékaik bámulatos mestermunka kifejeződései, az egyediségből fakadó jelentőség áttükrözői. A rendhagyó felépítések, zárszerkezetek évekig tanulmányozhatók. A kiemelkedő értékű borok idegenektől való megóvása megkövetelte a biztonságos ajtók beépítését. A többosztatú épületekben a pincerész külön zárható. Manapság is használatban vannak a nehéz, nagyméretű, egyedi kialakítású kulcsok. Az ajtók korábbi formája egyszárnyú, melyet keményfa pallókból állítottak össze. Ezen változatok is lehetnek díszesek, faragottak. Ritka változatosságot, s mégis összetartó egységet mutatnak a kétszárnyú, kétrétegű ajtók, melyek díszítése határtalanul szép és értékes. Egy-egy ilyen darab eltűnésével is óriási veszteség éri a Balaton-felvidéki tájat. A legjellemzőbb díszítési forma a napsugaras kialakítás vagy a mértani jellegű borítás, díszítmény. Faragások, rozetták is megjelennek, továbbá jelentős díszítő funkcióval bírnak az alkalmazott kovácsoltvas szegek.

Mértani díszű ajtó (Dörgicse)

Napsugaras mintázat (Csopak)

187

Rombuszos kialakítás (Vászoly)

A TÁJ, AHOL ÉLÜNK

nyílászárók körül szintén végighalad a vakolatkeret, de a hozzájuk kapcsolódó vakolatdíszítés is gyakori.

A TÁJ, AHOL ÉLÜNK

Napsugaras ajtó részlete (Örvényes)

Présházajtó díszítő eleme (Pécsely)

Lenyűgöző belső pinceajtó (Dörgicse)

Az ajtók feletti szemöldökfák is különlegesek, néhol barokkos faragással látták el őket, és évszámot is véstek bele. Nagyon érdekesek és látványosak az ívelten hajló szemöldökgerendák.

1870-es vésett évszám (Pécsely)

Faragott, ívelt szemöldök rompincén

1853-as évszám (Mencshely)

Kivételes értéket képviselnek az egyedi zárcímkék. A különféle kivitelű, alakú remekművek helyenként az egyszerű ajtók egyetlen díszítő elemei.

Dörgicse, Becce-hegy

Balatonfüred, Muskátli utca

A présházakba belépve elámulhatunk az eredeti, míves berendezési tárgyak láttán; a szőlőfeldolgozási módszer átalakulása és a belső elrendezés módosítása sok helyütt az épület mellé, elé kényszerítette az egykor a présház építését, nagyságát is befolyásoló nagyméretű, régi fapréseket. Ezek szintén rendkívül értékesek, díszítményeik egyedülállóak, de a környezeti tényezőknek nem állhatnak ellen a végtelenségig, kültéri elhelyezésük nem jó megoldás, mert gyors pusztulásra ítéltetnek. A szétesett darabok megmaradt részleteit láthatjuk ülőalkalmatosságként felhasználva is. 188

A TÁJ, AHOL ÉLÜNK Balatonakali

Gyönyörűen faragott prés, Enhéfer János, 1885 felirattal (Pécsely)

Az egykori lakóházbéli bútorok, használati tárgyak a szőlőhegyre kerültek újak készítése, beszerzése esetén, ami megteremtette a fennmaradás lehetőségét a présházak falai között. A korabeli tüzelőberendezések, kályhák mellett az épületbelsőben számtalan érték lakozik, nagyszerű falitékák őriznek mindenféle apróságot, emléket. A szobák, présházak általában padlásoltak, deszkafödémesek, mestergerendásak. Igazi kincs a boltozatos födém, ami a padláson megjelenő pozitív formát mutatva még érdekesebbé válik. Leggyakrabban szobákban csodálhatóak csehsüveg boltozatos mennyezetek, központi dísszel. A padlásokon megfigyelhető a hagyományos, szelemenes, ollós tetőszerkezet. A szobával rendelkező présházak építése nem minden esetben történt egy ütemben, Balatonudvari térségében meglepetésként a padláson emelkedik a toldás előtti, kétosztatú épület eredeti oromfala! Egy ilyen felfedezése lenyűgöző élmény.

Műemlék présház szobája (Balatonudvari)

Műemlék présház egykori oromfala (Balatonudvari)

A fentiekben vázolt ízelítő remélhetőleg sikerrel érzékelteti a Balaton-felvidéki szőlőhegyi táj jelentőségét. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a komplex szemlélet, az értékmentés, tudatosítás, valódi értékteremtés fontosságát, és az intézkedések sürgető szükségességét. Nap mint nap vesznek el a felbecsülhetetlen értékű táj apró, de annál meghatározóbb részelemei, előrevetítve a gyorsuló és visszafordíthatatlan állapotot. Ne engedjük, hogy ez bekövetkezzen, a minden korban különleges színtér, a szőlőhegy egész nemzetünk számára óriási kincs! Szöveg és fotók: Pető Piroska Irodalom: Vajkai Aurél, dr. Laposa József, Balázsik Tamás, Somogyi Győző, Krizsán András, H. Csukás Györgyi, Pető Piroska 189

Veszprém megye mint irodalom Veszprém megyének rendkívül szerteágazó, kiterjedt irodalma van, a legalapvetőbb művek felsorolása is megtöltene egy vaskos könyvet. Önálló kötetek, antológiák sora jelent meg a Balatonról, amely a Bakonnyal együtt évszázadok óta vonzza a nemzet művészetének nagyjait, s a messzi világok költői közül is jó néhányat, kiket barátság vagy gyógyulás reménye hozott ide. Szinte nincs is magyar író, ki valamiképpen, akár az itt töltött nyarak révén ne kötődne e tájhoz, ne énekelte volna meg idilli szépségét. Kicsit mindannyian úgy vagyunk vele, mint Jókai, aki azt írta, mikor megérkezett Balatonfüredre, a kocsiról leszállva, rögtön otthon érezte magát. S ez nem volt költői túlzás, hiszen valóságosan is gyökeret eresztett, nyaralója, amelyet feleségével, Laborfalvi Rózával, a reformkor híres színésznőjével együtt építtetett, az előkelő fürdőhely társasági életének egyik központja lett. A Jókai-villa máig Balatonfüred egyik legbarátságosabb épülete. A hatalmas ablakaival a tó felé forduló hófehér épület a „viszsza a reformkorhoz” törekvés jegyében éppen most nyílik meg újra felújítva emlékmúzeumként, a nagyközönség előtt, az ígéret szerint az író különböző személyes vonatkozású tárgyai között azt a távcsövet is közszemlére téve, amellyel a nagy romantikus a Balaton fölé feszülő égboltot, vagy talán a kikötőbe érkező fürdőközönséget kémlelte. Jókai Mór, Herczeg Ferenc, később Illyés Gyula, Németh László, Déry Tibor balatonfüredi, badacsonyi nyaralói, továbbá Lipták Gábor füredi háza és a szigligeti Esterházy-kastély, az írószövetség üdülője rendkívül gazdag művészeti színterekké, termékeny találkozási pontokká váltak. Mi kapcsolja az itt megforduló írókat a tóhoz? „Ha a boldogságot egy tájjal akarnám kifejezni, a Balatont választanám” – írta Déry Tibor egy, 1966-ban, a Jelenkorban megjelent esszéjében. „Pontosabban, azt a szőlődomb koszorúzta északi partját, amely Almáditól Alsóörsön, Csopakon, Arácson, Badacsonyon át le Szigligetig, s onnét Györökig nyúlik, s amely az emberi rendszeretetnek s a természet édes képzeletének olyan együttesét adja, amilyent semmilyen elektronikus tervezőgép nem tudna megszerkeszteni. Még pontosabban, s a magam ízlésére szabva: egy karéjt ebből a partvonulatból, melynek szelíd dombjáról, egy diófa alól letekinthetek a tó ultramarin nyári fényrobbanásaira, egyensúlyérzékemmel a jobbról balról menetelő szőlőkarókba kapaszkodva, hátamban fedezéknek egy másik szelíd domb, talán a Tamás-hegy támlájával, amely […] nem túl magas, nem is túl alacsony, nincsenek meredélyei, szakadékai, görgetegei, a jóindulat és a derű latin ragyogásával vonja be a tájat. Külön illata is van ennek a partnak: diófalevél, vörös agyag s a tó napsütötte vizének keveréke, amelyet még számtalan más, vékonyabb áramlat fűszerez, a nedves nád kipárolgása, itt-ott egy pamacs vonatfüst, a hínár sós lehelete, a stégek nedves deszkáinak izzadsága, a szellők édes szaga, az elégedettség szaga. A boldogság: ha az ember önmagával meg van elégedve. Ez a táj meg van elégedve önmagával.” Németh László szerint is a magyar boldogság szinonimája a Balaton. „Az egész nemzet öröme, melyből, mint egy nagy, hosszú tálból, egyre többen és többen merítenek”– fogalmaz A tihanyi Echóhoz című antológia előszavának készült szövegében, mely nyomtatásban először a Jelenkorban, 1963-ban jelent meg. „Ha egymás mellett élő embereket a történeti 191

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

KERT ÉS MŰHELY

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

tehetetlenségen kívül bizonyos közös érzések tesznek egy nemzet tagjává, a Balaton azok közé a ritka dolgok közé tartozik, melyek az öröm egész életen áthúzódó emlékével teszik magyarrá a magyart.” Németh László Magyarország egyik legszebb pontjáról, Sajkodról néz széjjel, hogy megállapítsa: „A Balaton innét még ősszel is olyan, mint egy olasz öböl: a fonyódi hegy és a Badacsony közt mintha tengerre lebegnének ki a vitorlások (talán azért is veti ki itt régi római villák kövét a föld): télen azonban a vörös nádason túl az ólmos felhők alatt már nem a Tirrén-tengerre, hanem a nemlétbe visz ki, akiért eljön, a normann orrú hajó.” Ezt a hideglelős, kísérteties oldalát látja a tájnak Krúdy, majd a veszprémi Cholnoky fivérek, Viktor és László. Az idill mögött könyörtelenül ott tudták a metafizikát, mint ahogyan a szépséges arcvonásokban képesek vagyunk felfedezni a démonit. A ködös őszi éjszakákat és a lila gőzös hajnalokat írták meg, amikor nyüszít a lélek, vagy csak ül nyitott könyvére meredve az ember és hallgat, vagy valami bizonytalanra emlékezik, ami hiányzik az életéből, talán abból a sok ezer kötetből is, amit eddig elolvasott. A Cholnokyak tudták, amivel a balatoni üdülőközönség nem biztos, hogy szívesen szembesült: az élet ihlet és sors nélkül nem ér semmit, csak tenyészet. Az ihletért Viktor és László oda is dobtak mindent, kivéve Jenőt, aki megmaradt józan földrajztudósnak, ám amikor például a Balaton jegéről vagy a Balaton színtüneményeiről értekezik, megszólal benne is a költő. A Cholnoky fiúk apja, idősebbik Cholnoky László, Veszprém város ügyésze maga is regénybe illő figura volt, könnyelmű és kicsapongó, de elbűvölően szellemes és művelt, franciából például ő maga fordította le elsőként magyarra a Monte Christo grófját. A köztiszteletnek örvendő, nagy múltú család már az ő életében kénytelen volt lemondani a tisztes jómódról, az apa nem hagyott mást öt gyermekére, mint a balatoni boldog gyermekkori nyarak emlékét, Viktor és László novelláinak gyakran felbukkanó motívumát. A nyaraló, amit Paloznak fölött nyaranta béreltek, közel volt Füredhez, a magyar riviéra legelőkelőbb helyéhez, ahova le lehetett sétálni. A Cholnoky fiúk balatoni nyarairól a Régi ismerős című regényből tudunk meg legtöbbet. Lászlónak, a legfiatalabb testvérnek jelentettek legtöbbet ezek a kiruccanások, mert mire ő felnőtt, addigra az úri életből számukra már csak ez a bizonytalan nyári idill maradt. Lászlónak a balatoni nyár a valóságból való elmenekülés egyik módja volt, olyan valami, mint egy kiadósabb víz alá merülés, belépés egy mágikus világba, ahol „a szögletes, durva kényszerűségek” helyett „a kedves, gyengéd elképzelések birodalma van”, ahol olyan emberek laknak, akik nem vesznek tudomást a közönséges valóságról, a hétköznapokról.” László életét éppen úgy fejezi be, mint novellahősei, öngyilkos lesz, a Dunába ugrik ötvenévesen Budapesten. Ha valakiknek a lelke itt lebeg ezen a tájon, az biztosan a Cholnoky fivéreké. Az irodalmi legendárium szerint Viktor és László egymás között cserélgették, ha kellett kényszerűségből kölcsönvették egymás novelláját, hogy a hitelezők szorítását kicselezve egy kis pénzhez jussanak. Szecessziós ködlovagok voltak, ahogy a lelkükhöz közelálló, szintén ennek a tájnak a neveltje, Krúdy nevezte őket, a „csodaíró és a csodadoktor”. Viktornak ugyanis az irodalmi mellett tudományos-okkultista érdeklődése is volt, mint bizonyítják a Vár Ucca 1993-as, 1. negyedévkönyvében összegyűjtött kevésbé ismert írásai, tudományos ismeretterjesztő cikkei. Mintha a túlvilággal tartott volna kapcsolatot ez az ábrándos tekintetű, kissé gunyoros mosolyú, csontsovány Don Quijote. Veszprémben, ebben a különös hangulatú, szigorú katolikus kisvárosban bohémnek és nonkonformistának lenni nem lehetett egyszerű a századfordulón sem. László szerint, aki mindenkinél jobban ismerte, hiszen ikerlelkek voltak, 192

SZELLEMI ÖRÖKSÉG Balaton-felvidéki kertek

Viktor tulajdonképpen „középkori várúr volt, és kedvét a zordonabb napokon is barátainak vendégelésében lelte, az éjszakában, itt és ott, a Lajosék udvarából pajzánul kiszökött kozőr volt, amikor csodálatos történeteit írta, az apró kis szoba falai szétnyíltak és ő, szomorúkék szemével Szerosztrisz fáraó piramisának dohos belsejébe látott be, vagy a fakó messzeségben megpillantotta Kökküregén kán tatár hordáit. Amikor egyedül volt, Shakespeare lelkével beszélt, vagy elküldte a képzeletét, járja be Babilon napsugaras utcáit, keresse fel Mekkát, a szent Kába kövének érintésére.” Kísértetlátó, mondta rá híve, a fiatal Kosztolányi. S mint tudjuk, a kísértet olyan valami, ami az emberben van, nem független tőle. A Cholnokyak olyan légkört teremtettek maguk körül, amiben az emberi élet a létezésen túl értelmet és rangot kapott. Mintha a gravitációs erő nem tartotta volna meg őket földközelben, felröppentette és lehúzta őket a gondolat. Talán, mert tudták, az élet több mint összetett kémiai reakció. Légkör is kell hozzá. Amíg bírták szusszal, tartották az ég–ember–föld függőlegesét, majd mikor elfogyott körülöttük a levegő, megfulladtak. A strandőr télen effektus. Érdekes, s talán szükségszerű, hogy a Balatonnak, a Balaton-felvidéknek és a Bakonynak a borongós, nyugtalanító vonásait éppen e táj szülöttei éneklik meg: Ányos Pál, Batsányi, Kisfaludy Sándor, Kazinczy Ferenc, Berzsenyi, majd később a két világháború között Krúdy, aki várpalotai nagyanyjánál, Radics Máriánál cseperedve gyerekként szívta magába a bakonyi üvöltő szelektől és a farkasoktól való rettegést. Az iszkázi születésű Nagy László kezdetben derűvel, hittel és bizakodással átitatott költészete is megtelik szorongató kétségekkel. Tragikum és fenség jellemzi, az irónia és játékosság elemeivel gazdagítva, karakán erkölcsi világból felépítve. Semmihez sem hasonlítható, külön színfolt Nagy László és testvéröccse, Ágh István költészete a megye művészetében, utóbbi A madár visszajár címmel emlékezik meg szülőfalujáról önéletrajzi kötetében 1973-ban. 193

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Aki egyszer itt élt, visszavágyik, mint a madár, visszajár, ugyanakkor el is vágyik innen, hiszen Budapestről nézve ez mégiscsak provincia. Sőt, van akire büntetésként szabják ki, mint mondjuk Dosztojevszkijre Szibériát. Ám ennél nagyobb ajándékot nem is kaphatott volna e táj, mint a szocializmusban Inotára raktárosnak idehelyezett zseniális filozófust, Hamvas Bélát, aki fogta a hátizsákját, és gyalog bebarangolta a vidéket a bakonyi falvak és a balatoni háttértelepülések lakóinak legnagyobb döbbenetére, akik nem akarták elhinni neki, hogy turista, akkor még nem volt divat a túrázás, ezért valami gyanús házalót láttak benne. Hát ha még tudták volna, hogy most érleli magában a magyar táj, köztük a Balaton-felvidék fi lozófiájának alapjait, és a sajátos nemzetkarakterológiát, Az öt géniuszt. Ha nem száműzik Inotára Hamvast, talán sohasem ismerjük meg önmagunkat, úgy ahogyan immár az ő szemével látjuk. Hamvas a szent könyvekkel kapcsolta össze e tájat, az őskori hagyományokra emlékeztetve, amelyek birtokbavételére, újra megélésére, életrendi alkalmazására biztat bennünket. Nem kell megijedni, csak arra gondol, amit A bor fi lozófiájában is kifejt: „Vegyétek és igyátok, mert ez az én vérem”. Mint valami szakrális térbe, úgy lép be a balatoni szőlőskertekbe, és heveredik le a diófa alá, vagy bóbiskol a méhesben a dionüszoszi mámor, Orpheusz derűs világába emelve olvasóját. S olyasmit üzen, mint amit Nagy László is egyik utolsó interjújában a holnap költőihez: ha lesz arcuk, csókolom őket. Ha megtartjuk hagyományainkat, karakteres marad az arcunk, s akkor talán méltók leszünk a mindenkori költők csókjára. Mert mindig is múzsa, szerelem volt ez a vidék, amellett, hogy kert és műhely.

Bakony erdő mélyén 194

Ányos Pál Két jó barátomnak a Bakonyba Mivel nem lehetek barátim ölében, Kikkel mulatoztam Bakony közepében, Vegyétek helyettem bágyodt verseimet, S ezekből lássátok magyar hivségemet. Ti a kies erdők laktok árnyékában, Hol árva gerlice piheg fájdalmában; S hol Diánnának kevély haragjából Akteonnak szarvak nőttek homlokából, Ott hallyátok fujni a csendes szeleket, Kacagjátok meleg házban a teleket, Mellyek, ha felülnek jeges fellegekre, Fehér fátyolt vonnak epres hegyetekre. Szép magánosságtok lebeg hallgatásban, Hol a sziv érezhet, s gyakran sohajtásban Fejezheti magát, melly a kék egekre Mint villám; ugy röpül s száll kedves szivekre.

Ányos Pál emléktáblája a veszprémi várban 195

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

IRODALMI SZÖVEGGYŰJTEMÉNY

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Szóltok, tudom, néha Nelson mátkájával, Kit a nagy Mármontel fest ékes tollával, S könyveztek Ágisnak igaz fájdalmára, Tekéntvén Spártának leomlott falára! Melly édes mulatság egy ember szivének, Midőn rendét láttya más történetének, Kit a balszerencse felvévén szárnyára, Száz sohajtás után tesz le révpartyára! Kártigám szultánnak nyögött rabságában, Énekelvén buját hárfája szavában, S a szunnyasztó éjjel hiv setétségében Könyvével öntözte virágit kertyében! A szép Adelhaid Savoj hegyeiben, Mellyeknek szüntelen hó függ teteiben, Figyelmezett Fonros gyászos hobojára, Melly pihegve felelt szive fájdalmára! Mennyit nem szenvedett Telemak uttyában, Keresvén Ulyssest Trójának hamvában, S egy tündér Nimfának gyulladván tüzétől, Hogy futott Mentorral Cyprus szigettyétől? Barátim! ezeket borostyán kuttyánál Olvasván, csergéssel folyó forrásánál, Emlékezzetek meg magyar társotokról, Ki holtig le nem mond hiv barátságtokról. Buda, 18-dik November 1779.

Csokonai Vitéz Mihály Kinizsi Pál hamvai

Vásony kőhalmai alól feltántorodott bús szellő! mit sugdosol? mire kiszteted Musámat? Ő feszegesse fel azt a márványt, amely alatt a haza volt bajnokának elsenyvedt pora nyugoszik? – Látod, az én fejemet borostyán nem övedzi: gond, bú lepi szívemet, s annak nyögése hasonlatos a tenger zúgásához. – Talám a Mátyás dicső árnyéka körül lebegtél? talám az ő sóhajtása valál, s azért bocsátott, hogy sírjából Kinizsit felserkentsed? talám érez ő s félti hazámat? Nem oly büszkének pora senyved itt, aki már régen elhúnyt őseinek karjai által nyert címereire dűlvén henyélkedik; hanem a Kinizsi fiáé, kit hajdan egy rengő kalibának zúgása között lisztpor fedett. Tapsolj ezen, Mező: dicsekedhetel. Akit a természet korcsosság nélkül szült remeknek; akit izmos test, győző karok, deli termet, érc melly, nagy homlok, tüzes szemek, komoly tekintet, bajnoki forró tűz, és az erkölcs ritka szerelme, külön választottak a gyáva nép csoportjától. Hirdessen többet a Rege őfelőle. 196

K ISFALUDY SÁNDOR Kesergő szerelem (részlet) Édes, kínos emlékezet Oh Badacsony szürete! Múlatságos gyülekezet, Te rabságom kezdete! Ott tudtam meg, ki légyen ő, S mi légyen a szerelem; Ámor nyila miként sebző, S mi az édes gyötrelem. Nem úgy mentem, amint jöttem; Nagy különbség volt közöttem, Aki valék azelőtt, S aki lettem, látván őt. 197

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Gyakorta eszet és hadi virtust rejteget a kunyhó önmagában. Szólj nagy szívének s erős karjának szemmel látott tanúja, szólj magyarom, vert-é hazájában hívebb szív egy magyarban? – Hallja hazájának nyögését? Kész annak sebére tulajdon vérét csepegtetni, kész annak oltárán saját életét feláldozni, csak az éljen. Nem rettenti a veszély, ő szórja azt maga körül a halállal. Tudják a német, cseh, lengyel halmai, ki légyen ő. Saját vére nevelte bajnoki díszének azt a zöld ágát, mellyet előbb Mars övedzett e fiának homlokára. Elvégzé Músám a maga dalját, s már indult, hogy vederbe szedje hamvait; de a sírt felfeszegetve találta. Késő! már valami kaján kéz elcsípte drága porait. – Szűnj meg, óh csecsemő Músám, panaszra fakadni, nem férkezett ide dúló kéz, ezt súgta fülembe a vígan lebegő szellőcske, a te vitézednek szép örökségébe méltán szállott ősi onokája, ez hintette az ő porát a Veszprém hű kebelébe. Hallá ez, mint nyöge árva módra kedves hazája, látá, mint ássa a Dühösség királyának trónusát, fülébe hatottak a Stájer szüzeinek zokogásai: én ajkin ültem, mikor megyéjét eképpen bíztatta: „Hív nép! a ki hazádról bátran tudod űzni a veszélyt, s a ki fejedelmidnek hűséggel szoktál adózni! Most a haza hív és sok bajjal megterheli királyod; rajta hát, vitéz! Kinizsinek szent pora, ez a drága ereklye, soha ne hagyja melylyedben a tüzedet elaludni.” És már ötszázat láték nyeregbe ülni, s ugyan annyit bajonettal indulni; mindnyáját nemes tűz gerjedeztetvén. A szeretett Amade repesett e szép ezred előtt. Ezt hallván így fejezte örömét, remegvén könnycseppjei mind a két szemébe: Veszprémnek most nyíló szüzei! Szedjetek rózsákat, oh talán a nyár sárga kalásza meghozza hű védőit drága virágaitoknak; s ha majd azok elgyengülve anyjoknak kebelére dűlnek, szépen fog az ő homlokaikon a bajnoki ággal állni a ti koszorútok; elenyésznek a hadnak eltűrt tenger bajai, s megédesednek. 1798

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Megláttam őt, – s kebelemben Egy tűzforrás fakadott, Melly az egész tetememben Sebesen eláradott. Nem jártam így életemben: Minden ér megdagadott, S mind testemben, mind lelkemben Zenebona támadott; Nyelvem számban kővé vála, S mint a füvek vékony szála, Ha hirtelen szélvész lett, Minden tagom remegett. Úgy lebegett ő szüretkor A táncolók sorában, Mint a Zephyr szürkületkor A rét szélte-hosszában, Melly nemes volt mozdulása, Melly felséges lépése, Melly gömbölyű fordulása, llyen könnyű lejtése; Teli keble mint pihegett, Rózsaszája mint lihegett, Hajh! midőn így táncola, Mennyi szívet láncola! A szép őszi nap megszürkült, Langyos volt a levegő; S a társaság sétálni gyűlt, Ott voltam én, ott volt ő. Mint fedezte, mint féltette Testét irigy ruhája, Hogy a szemek (s bölcsen tette) Ne jussanak hozzája. Jelenléte mint szépítté, Mint vidíttá, s lelkesítté Az idő s hely kedveit, A társaság kényeit! 1801

198

A befagyott Balaton megragadó látvány, kivált az első napokban. Az óriási tó nem úgy szokott befagyni, mint a folyamok, mikor töredékes jégtorlaszok csoportosulnak össze: ez egy csendes pillanatában a víztükörnek egyszerre áll meg, mint a kristály, s reggelre ott van az egész vízen a sima, tündöklő tükör. – Ezüst tükör, mikor a hold fénye bevilágítja. Nincs rajta semmi törés: egy darabból van öntve. – Csak a szekérutak látszanak meg rajta, amint a két part sűrűn fekvő falvaiból átvonulnak, egymást keresztezik, mintha mértani vonalak volnának egy üvegtáblán. A tihanyi hegyfok kettős tornyú templomával oly tisztán látszik most meg a tükörben, tornyaival lefelé fordítva, mint maga a valóság. Ha virradni kezd, a Hold elsápad, s az egész hosszában rózsaszínű kezd lenni, akkor az óriási jégtükör is csodálatos színt változtat, mintha élesen kétfelé volna osztva, az egyik rész violaszín és rézvörös fényt vesz föl, míg a napfelkelte felé eső, tehát a rózsaszín éggel érintkező fele azurkék marad. A tünemény pompája növekedik, amíg az ég egyre világosul; a bíbor, az arany az égen megkétszereződik a tiszta tükörben, s mikor a nap fénytelen izzó gömbje feljön a látkör violabarna ködei közül, tűzszín páráktól körülragyogva, s letekint a ragyogó jéglapra: ilyen varázsképet semmi tenger nem mutat, semmi mozgó hullámtükör; mert az olyan, mintha két igazi nap kelne fel egyszerre két igazi égen. Egyszerre szétlövelli a nap sugarait, amint a barna ködök közül kiemelkedett… Mikor a beállott Balaton jegére először rásüt a nap, először valami csodálatos zengés támad a jégben; mintha ezer meg ezernyi érchúrok pattognának el egy tündéri hárfáról; emlékeztet az egyiptomi zengő Memnon-szobrokra, csakhogy ez nem hagyja abba. A titkos zing-zöngés egyre hangosabb lesz, a tündérek ott a víz alatt már tele marokkal ragadnak hárfáik húrjaiba, éles pattanások kezdenek hangzani, melyek folyton emelkedő erővel a lökések hangjáig fokozódnak; és minden pattanásnál, minden durranásnál egy-egy csillámló repedés támad az eddig üvegmódra átlátszó jég tömegében: minden irányban összevissza pattog az egész óriási jégtábla, míg utóbb olyanná válik, mintha apró kockák, ötszögek és minden alakú idomok milliárdjaival volna egy óriási mozaikká összetömörítve, melynek felszíne tükör. Ez okozza ama hangokat. Aki azokat először hallja, a szíve hevesebben kezd dobogni. Az egész jéglap szól, beszél, zeng lábai alatt. Mennydörgést és citerapengést hall összekeverve. Egy-egy pattanás az ágyúdörejhez hasonlít és mérföldekre elhangzik. S a halászok nyugodtan látnak hálóik szétbontásához a mennydörgő jég hátán: s távolban szénás szekereket látni, amint a jégen csendesen végig haladnak négy ökörrel. Itt már ember és állat megbarátkozott a jég haragos perlekedésével, mely azután folytonosan tart, míg a nap ismét le nem áldozik. Most egyszerre egy rettentő dördülés hangzik, mintha száz ágyút sütöttek volna el. Az egész jégtábla megrendül és összerázkódik. S a dördülés munkája iszonyú: a füredi parttól rézsút egész Tihanyig, háromezer lépésnyi hosszúságban végig repedt a jégtábla, és kétfelé nyílt tömeg között egyölnyi széles tátongó nyílás marad. A rianás! A rianás! – kiáltoznak a halászok, s otthagyva hálóikat, szaladnak arrafelé. 199

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Jókai Mór A befagyott Balaton – napfelkelte

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Kisfaludy Strobl Zsigmond: Jókai Mór (Pápa)

Ennek a támadt résnek a neve a nép ajkán rianás, mely szót sehol másutt nem ismernek: ez nagy veszedelem a keresztülutazókra nézve, és ez be nem fagy soha, mert a víz szüntelen hullámzik közte; ezért ilyenkor a legelső dolguk a halászoknak azokra a helyekre, ahol útnyomok szelték át a rianást, a két veszélyes partra póznákat tűzni ki a jégbe, azokra szalmacsutakot téve keresztbe, hogy a jövők-menők jókor meglássák a veszélyt. 1858 (Részlet A magyar Tempe-völgy c. útleírásból)

JÓKAI MÓR Várpalota

Itt az ősvár, melyet a Corvinok híres ellenfele, Újlaky Miklós építtetett. Igazán Palota. Hajdan széles árok fogta körül, melyet friss forrásvíz töltött meg, s néha friss törökvér. Mikoriban a török szultánnak nemcsak a félhold, hanem a félföld is birtokában volt még, sokat hallották Palota körül a hadi lármát; 1593-ban Sinan basa spahijai lovagoltak be a kastély felvonóhídján s öt esztendeig ültek benne. A népmonda azt beszéli róluk, hogy egy török aga, amint a fegyverteremben meglátta Újlaky Lőrinc képét, dárdájával keresztülszúrta azt; ez csütörtökön volt, péntekre virradóra halva találták ágyán az agát; Újlaky ölte meg, annak a szelleme fojtá meg éjszaka, a két ujja helye is ott volt még a torkán, mintha két hegyes köröm ásta volna bele magát. És ezentúl minden pénteken meghalt egy a török harcosok közül, ugyanazon két körömhellyel a torkán; pénteken már rendesen volt halott a várban, amiből a magyar köznép azt következteté, hogy az ördög nem böjtöl. A török had azonban utoljára is megrémült e láthatatlan ellenségtől, s anélkül, hogy űzték volna, kitakarodott a várból. A történetíró azt mondja erre, hogy mesebeszéd, a természetbúvár azt, hogy tán vampyr lehetett az öldöklő kísértet, a poéta azt mondja, hogy szép tárgy balladára. 200

Krúdy Gyula A betyárok országútján

Hogy remegett a baljóslatú erdőségtől hatvan-hetven esztendő előtt az utazó. Minden fatörzs mögött Sobri szűrét látta, az árok száraz falevelében a betyár árvalányhajas kalapját, a szarka tarkaságában a haramia ingét. Ott, ahol sűrűbb az erdő, mintha a fák vére megduzzasztaná a lombokat, ott bizonyosan áll a betyár, lesben, mélán, rablókedvvel, kegyetlen szívvel. Ott áll és már ki is lép az országútra. Zöld, rongyos, mohos mente van rajta, amilyent valamikor a pandúrok viseltek. Új korában tán csókot kapott ez a kabát, de most már olyan vén, hogy legfeljebb a szél rázogatja meg. Rövid, mocskos gatyája van a betyárnak, a mezítelen lábára talán a tavalyi ősz szárította meg a sarat, olyan sárga, száraz az arca, mint egy vén vadásztarisznya, az erezete, a ránca vén fák kérgéről kölcsönvéve. Mozog az odvas fatuskó előre; eső, piszok, rossz esztendő jön a legyűrt karimás kalapján. Csak a szeme ég, mint a tapló. Fegyver nem látszik nála, balta sincs a kezében, mégis olyan szívzsibbasztó, mindenre elgondolkoztató a figurája, mint a közelgő öreg halálé. Az ember nyomban számolni kezd magával. Vajon mennyit kell a vén halálnak adni, hogy tovább engedjen Veszprémbe? Vajon megelégszik-e a kikalkulált summával? Hogyan kezdi a dolgot? Az a vén mente gyanús! Bő zsebében láthatatlanul megfér a revolver. Hej, hogy csattan, vakít, perzsel majd a pisztoly lángja a déli napsugárban. Vajon hányadik gyilkosságot követi el a vén haramia, számítgatja-e magában a kioltott életeket? A vén betyár mozdulatlanul áll az úton. Várja a kocsit. Mintha lassítana ez a bojnyikképű kocsis. Egész úton nem fordul hátra a bakjáról, nem volt egy szava, pedig az idevaló kocsisok szeretnek beszélgetni az utazóval. Dicsérik tájké201

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Mulatságosabb az adoma az 1687-i visszafoglalásról, amikor Eszterházy hirtelen körülfogta kétezer lovassal és ezer hajdúval a töröktől megszállt várkastélyt, s azzal a hajdúnép rögtön elkezdett lövöldözni kerekes ágyúkkal a várkerítésre, a törökök meg várpuskákkal és szakállas ágyúkkal rájuk vissza. Miután vagy öt hajdú elesett, s néhány török is hasonlóan járt, akkor kijön egy török hírnök a magyarokhoz, s azt kérdezik tőlük: – „Mit akartok?” – „El akarjuk foglalni a várat.” – „Hát miért nem szóltok? Itt a kulcsa; mit rontjátok a kerítést?” – Így értették aztán meg egymást. Nevezetes, hogy akkor 67 török harcos volt a várban, aztán volt velük 97 asszony. A várkastély most is bír még tisztes ódon külsejével, a rondella, mely előtt ez a kedélyes discursus folyt, most is áll még; vörös téglafalai vakolatlanok, de köröskörül benőtte azokat szélesen a repkény, mely egész elevenzöld szőnyeget képez a ritka ablakok körül; belül azonban újdivatú ízlés rendezte a boltozatos ősi termeket. – Távolabb az erdők között, sűrű mogyorófabokrok közé rejtve látszik valami feketülő rom. Puszta-Palota az, Mátyás király kedvenc vadászkastélya, ott csente el a királyi ebédből a torkos szakácsné a csukamáját a kérdező királynak furfangosan felelve: „csóri csuka: nincsen mája” mire a király rögtön cadenciát mondott: „palotai pálca: nincsen száma”, s a csukamáj rögtön előkerült. 1858 (Részlet A magyar Tempe-völgyéből)

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

peiket, az ostorral rámutatnak a nevezetesebb hegyekre, várromokra. Kérdezősködnek az utazótól, mi újság a nagyvilágban. Mostanában akadna elég téma az elbeszélésekhez. És lám, a kocsis az egész úton magauntan hallgatott, mint a gonosz lelkiösmeret. Talán csak nem cimboráskodik a betyárokkal? Az öreg mente áll az út mellett, és várakozik. Ha ez a vén ember valódi bakonyi betyár, akkor ismernie kellett még Sobrit is, hisz vénebb őkelme, mint akármelyik fa. Talán valamikor selyeminge, -gatyája, aranyrojtos nyakravalója, selyemmel kivarrott szürke, harmonikás csizmája volt őkelmének is, mint a régi népszínművekben láttuk a színpadi betyárokat. A fiatalkora talán belenyúlik abba a hóbortos, regényeskedő korszakba, amikor az igazi divathölgy betyárgyereket tartott szeretőnek. Sobrit sokan megsiratták környékbeli szép szemekből. No vén betyár, kendnek se volt mindig ilyen szennyes a gatyája, kislány mosta fehérre. No lássuk, tudja-e még kend a régi mesterségét, a betyárvirtust! Dobjuk le a köpenyeget. Kettőnk közül valaki itt marad a füvön. De a vén ember csak szelíden áll. Lepittyed az ajka, gondtól barázdás a homloka, törpe a termete, szemölcs szemölcsre nőtt az orrán, állán. Reszketeg a keze, amint megbillentette a kalapot. Elvtárs – mondja –, kérnék szépen egy szál gyújtót. Tegnap óta alszik a pipám. Elfogyott a tűzkövem. Pipa nélkül pedig nem megy a favágás. Öngyújtót, fénylő kis acélt, Mannlicher-töltény alakú szerszámot vesz elő zsebéből, és igazolásul megpattogtatja a szerkezet kis kerekét. Valóban nincsen annak szikrája. A kocsis meg magam is siettünk tűzzel szolgálni az álbetyárnak. Aztán megkönnyebbülve, vígan folytatjuk az utat Veszprém felé. 1920 (Részletek a Magyar tájak című kötetből)

202

Csendes a pápai határ, nyalka kuruc, büszke betyár, nem kerüli régen, börtön elől, bitó elől, nem bujdosik a felkelő Bakony erdejében. Csendes a pápai kastély, utca, közle és piactér, felseperve szépen. csendes a huszártanya is, csendes a nagy iskola is, csend van a szószéken. Kívül-belül olyan csendes, ez a város olyan rendes, mintha egy halálos régi beteg minden házban, ott feküdne futó lázban, s fogná a fél város. Éjszaka be csendes Pápa! Kong az emberek nyomába, kacagva-zokogva, csendesen, mintha valaki őrült lélek lenne, aki kacagna, zokogna. Ki kacag úgy? Ki zokog úgy? Eredj haza, feküdj, aludj, te virrasztó lélek! Bújj el egy szúvas sarokba, süllyedj a mohos sírokba, te riadó lélek! Vagy gyere be a szobámba, s ajtóm-ablakom bezárva,

203

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

ERDÉLYI JÓZSEF Pápai csend

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

ha lázadni kezdek, kölcsön adom, hogyha szépen, bánatosan dalolsz nékem, e nyomorult testet!… 1924

CHOLNOKY VIKTOR Rituper I. Azt a szolgabírót, aki a hetvenes évek elején vigyázott Devecsernek meg csaknem az egész déli Bakony vidékének a közbiztonságára, Íjártó Dénesnek hívták. Már a külsején meglátszott, hogy nem közülünk, bakonyiak közül való, mert a termete alacsony volt, a haja, szakálla szénfekete. Nem a hegyjáró magyarok közül való volt, hanem a lovas fajtából, s Debrecenből szakadt valahogyan oda közénk. A megyei dzsentri nem is igen vette be maga közé, annál kevésbé, mert Íjártó zárkózott kedvű, szótlan, csöndes ember volt, aki napokig is képes volt arra, hogy otthon üljön, vagy pedig lóra kapott, és hajnaltól estig elcsavargott a vidéken, azokat a helyeket keresve, ahol a legkevesebb emberrel találkozik. Tehette, mert dolga ugyan kevés volt. Ami munkát a kisebb kapcabetyárok meg a fatolvajok adtak volna, azt elvégezte helyette az írnok, a pandúrkáplár meg a mogyorófa. Igazi baja csak a környék híres zsiványával, a Patkó Pista utódával, Rituperrel volt. Ez a Rituper még a híres, nagy haramiák közé tartozott. Abba a fajtába, amelynek utolsó bölényei – valóban bölényei – Savanyú Józsi, Renkó Kálmán, Oroszlán Pali meg Karikás Vendel voltak. Velük halt ki a Bakony zsiványromantikája. Rituper – nem tudom, rablóneve, csúfneve vagy igazi neve volt-e ez a különös szó – sok gondot adott a szolgabírónak. Amikor híre jött, hogy itt vagy amott megint garázdálkodik, Íjártó rögtön összeszedte a pandúrjait, lóra ültette őket, és ment a zsivány nyomába. De hogy a véletlen tette-e, vagy a Rituperék ügyessége, soha még csak találkozni sem tudott velük. A keservit – szokta egy-egy eredménytelen hajsza után mondani (mert ez volt a szavajárása) –, hogy én ezzel az emberrel soha még csak találkozni sem tudok! De csodálatos is volt, hogy Rituper bandája – mindössze öt vagy hat legény, és leginkább szökött katona – hogyan tudta változtatni a helyét. Nagy birodalmuk volt, ahol uraskodtak. Keletre elkalandoztak egész Zirc vidékéig, ahol az eplényi csárda volt a tanyájuk, nyugatra felmentek Ajka fölé, itt a gombási csárda csaplárosa volt a gazdájuk. Délnek meg leszállingóztak egészen Vázsonyig, ott az úrkúti erdő adott nekik menedéket. És az ördög sem lett volna képes olyan gyorsan mozogni, mint ahogy ez az egypár legény tudott kitérni Íjártó elől. Ha ma Szentgálról jött a panasz, hogy kiraboltak valakit, akkor már biztos volt, hogy másnapra, mire a pandúrok odaértek, Rituperék vagy Jutason, vagy éppen Devecser tőszomszédságában, a Somló vidékén garázdálkodtak. Egyszer aztán megtörtént az a hallatlan eset, hogy a Mezőföldről, onnan is a Balaton mellékéről vágtatott be Veszprémbe a lovas kisbíró jelenteni, hogy megölték az akarattyai 204

II. Röpköd június végén meg július elején valami bogár, ami bele szokott repülni a ló orrába, oda rakja le a petéit. Ettől a bogártól a ló különös betegséget kap, folyton fel-alá kapkodja a fejét, de olyan óriási vehemenciával, mintha legalább egymilliószor akarna igent inteni. A ló a kísértetet is megérzi, és a halottról is tudja, hogy az micsoda. A kísértet láttára még akkor is, amikor csak ő maga látja, a gazdája nem, megáll a helyén, és hortyogni kezd, a szőre elborzolódik a combja mellett, meg a horpasza úgy jár ki s be, mint a kovács fújtatója. A halottra meg rányerít. De nem a zabra röhögés jókedvével, nem is a szekszus érzésének kényszerű hangjával, hanem valami egészen más hangon. Olyan ez a hang, mintha két légycsapót vernének össze, vagy bőrből készített lélekharangot kongatnának. A visszajáró lelket meg a halottat egész szörnyűségében megérti a ló, azért hiszem, hogy amikor a tavaszi napforduló idején nagyokat bólogat a fejével, akkor sem az orrába ment bogárnak enged, hanem megérti a harmadik nagy titkot, a természetet is, és annak a titkos szavára felel: Igen, igen! Azok közül a pandúrok közül, akik hajnali négy órakor ott voltak már a devecseri szolgabíró udvarán, négynek a lova már így bókolt a fejével. Csörömpölve kapta hol fel, hol le a kantárt, és a két zabla, a csikózabla meg a tréningzabla – túladunai angolsággal trenzlizabla – vacogva verődött össze a szájukban. A káplár bement Íjártó gazdasszonyához, hogy keltse fel a gazdáját, de mire a tornácra ért, akkorra már maga a szolgabíró lépett eléje. Meg sem látszott rajta a tegnap fáradtsága. Egy pillanat alatt tisztában volt a helyzettel, és szokott hideg hangján azt mondta: Ez a négy ló nem jöhet velünk, mert nem vesszük hasznukat. Istálló kell nekik. Menjenek vissza ezek a legények a községházára. – Tekintetes szolgabíró úr – mondta a káplár, haptákba vágva magát –, ha a Bertók, a Kádár, a Danka meg a Láng elmaradnak tőlünk a lovuk miatt, akkor talán kevesen leszünk. Hatodmagunkkal nem indulhatunk neki Rituperéknek. – Nekiindulunk – mondta Íjártó olyan hidegen, mint az Aranyoskút forrásának a vize, és csak a kezével intett egyet, az elég volt arra, hogy a négy bolond lovú pandúr elkezdjen visszabaktatni a községháza felé. 205

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

földesurat, a kastélya hálószobájában. A gyilkosságot Rituperék követték el, ők vitték el az agglegény földesúr kétezer forint készpénzét meg a kredencben levő ezüstholmiját is. A veszprémi szolgabíró küldte a lovas stafétát tovább, Devecserbe, Íjártóhoz, hogy tudassa vele, hogy most vannak hazatérőben Rituperék a zsákmánnyal, bizonyosan a Bakony végére mennek – de útjukat lehet állni. A sors, ez a nagy tréfálkozó, úgy akarta, hogy Íjártó azon a napon nem volt otthon, hanem éppen Rituperékat kereste a pandúrjaival, valahol fönt a rendeki hegyoldalon, vagy talán még messzebb, a Cuha völgyében. Messze járhatott, mert amikor késő este hazaért, csak úgy szakadt a lováról a tajték; még ő maga, az erős, ideálisan nyeregre született ember is ki volt merülve, aki pedig négy mérföldet könnyen megtett lóháton egy hujában. Amikor a staféta megmondta neki, hogy mi történt, Íjártó Dénes levette a süvegét, megtörülte az izzadt homlokát, és félig a foga között dörmögte: A keservit, hajnal előtt még az úrkúti erdőig sem érhetnek. Hajnalban eléjük indulunk, és ha akármi lesz is, most megfogom őket.

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Hatan maradtak. Maga a szolgabíró, a káplár meg négy pandúr. A felfakadó nap már végigpislantott az egész vidéken, amikor útnak indultak, és eljutottak ahhoz a vasúti őrházhoz, amit a devecseriek már akkortájt is állomásnak neveztek. El akartak kanyarodni mellette, de ekkor kilépett a kertjében már kapálgató vasutas, és megemelve a süvegét, papirost adott oda a szolgabírónak. – Tekintetes uram – mondta –, az éjjeli vonat hozta ezt a levelet. Csak reggel akartam zavarni vele a tekintetes urat, de hogy éppen itt van… Íjártó Dénes a kezébe vette a levelet, és amint a borítékra nézett, megdobbant a szíve az írás láttára. Meg is dobbanhatott, azt a levelet az anyja írta Debrecenből. Az anyja, akitől már egy éve nem kapott levelet, mert az öreg úrasszonynak a szeme gyönge, a keze meg reszketeg volt már az írásra. Az állt a levélben: „Édes fiam, nem tudok én már tenélküled lenni, elmegyek hozzád, ott maradok veled. Fáj a lelkem itthagyni az apád fejfáját, és félek a ti csupa hegy országotoktól. Félek a vasúttól is, ami odavisz, de rászánom testem-lelkem, elmegyek hozzád, hogy ott haljak meg nálad. Nem bírom így magam, a levelem után tizenkét órával ott leszek magam is.” Ez állt a levélben, és Íjártó Dénes egyszerre visszafordította a lova fejét. Hajnalra megjön az anyja, otthon kell lennie. Mondtam már, hogy rövid szavú, csaknem mogorva ember volt, ezért csak annyit mondott a pandúrkáplárnak: – Nekem vissza kell mennem. Menjenek le Veszprémnek, és Jutasról menjen be, kérjen négy legényt kisegítőnek. Aztán a vázsonyi úton menjenek le Úrkútig, holnap délelőttre én is ott leszek. – Nehéz lesz az, tekintetes uram – kockáztatta meg az ellenvetést Hárságyi, a pandúrkáplár. – Nem tetszik annyi idő alatt lejutni odáig. – Akár tetszik, akár nem, majd ott leszek. Tegye, amit mondtam – felelte a szolgabíró. Azzal nagyot nyomott a lova oldalába, s elfordult az erdei útnak, s faképnél hagyta a pandúrokat.

206

III. Kallós, a Félszemű meg Csibók, a cigány ott ültek együtt az úrkúti magaslat sziklafallá merevedett földhoporjája alatt, és szalonnát sütöttek. Még ha nem lett volna is éjjeli tizenegy óra, akkor is kitűnő helyen ültek volna. Mert nyugatról meg délről a sziklafal, keletről az embermagasságú bozót, északról meg maga az erdő virágpompás, duzzadó életű bokorflórája védelmezte meg őket még a hiúz tekintete elől is. Talán felülről, az úrkúti hegyről sem lehetett volna meglátni a parázsló tüzeket, olyan terebélyesek voltak a fák, amik menedéket adtak nekik. A bozót megcsörrent, és hármuk közül a legfürgébb, a Csibók felkapta a puskáját. De csak a Krajcár jött, a bandából a negyedik. – Gyün már a gazda is – dörmögte a foga hegyén keresztül, és alighogy kimondta, megint megrezdült a somfa tüskés bokra, puskának az agya látszott ki belőle, a kézfogdosástól sötét puskaagy nyomán meg egy még sötétebb homlok. A Rituper jött. Olyan válla volt, mint a bikának, és olyan nézése, mint a tusakodásra mindig kész vaddisznónak. Egy szó nélkül ült le a parázstűz mellé, a puskáját odadobta bele a pimpimpárés, miskakefés, ökörfarkkórótól itt-ott sárga gyöp tarka hímes gobelinjébe. Aztán nem szólt egy szót sem, és csend volt ott a tűz körül, amíg Csibóknak, a cigánynak rá nem esett egy forró csepp a pörkölődő szalonna izzadságából a kezére. Arra nagyot ordított. – Ne ordíts, cigány! – kiáltott rá a Krajcár, aki pedig alighanem maga is cigány volt. – Ordíthat már, ahogy a torkán kifér – szólalt meg erre Rituper, mély dörmögéssel ejtve a szót. – Nem lesz többet baj belőle. Elválunk egymástól. Ma még nem találnak ránk a pandúrok, holnap meg már nem leszünk együtt. Menjen mindegyitek valami kenyérkereset után. Én becsületes ember akarok lenni. Megint csönd támadt. Az a nagy magyar, becsületes csönd, amit legutóbb hoztunk ide mi magunkkal a kontempláció világából, Ázsiából a fecsegő román és a gondolattal nemcsak mindig rendelkező, hanem a gondolatot mindig ki is találó, tehát mindig szinte megszentségtelenítő germán közé. Csönd, a Hortobágynak, a Bakony erdejének vagy a Balaton éjjeli vizének a csöndje. A csönd, az idegélet megnyilvánulásának és az emberi eltökélésnek ez az első feltétele. Szinte égszakadásnak hangzott, amikor ezt a hallgatást megtörte a Félszemű hangja. – Rituper, mit akarsz te? – Semmit. Hagyjatok engemet. Ma csak azért jöttem közétek, hogy megmondjam, ne várjatok többet rám. Ha tudnátok, milyen utat tettem azért, hogy hozzátok jussak! – Azzal hanyatt feküdt a füvön, és behunyta a szemét, hogy alszik. 207

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Azok lassan kocogva indultak meg a veszprémi országút felé, s csak amikor már jó utat haladtak meg, akkor szólt hátra, pipától hegyeset köpve, a pandúrkáplár: – Nagy eset lehet a levélben, hogy még Rituperre sem jön velünk. Pedig most nagy verekedés lesz. – Aki nagyon siet, mindig bolondul siet – bölcselkedett vissza Tormási, a legfiatalabb pandúr. – A tekintetes úr is úgy sietett haza, hogy az utat is eltévesztette. –Ne félj, öcsém – mordult rá a káplár –, azon is hazatalál az; túl a Dunán nincs nála különb lovas, és nincs ember, akinek különb lova volna, mint a tekintetes úr Kártyása. Azzal lassan kocogtak tovább a veszprémi országúton.

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

A parázs kialvóban volt, a legények elalvóban. Elsötétedett az úrkúti erdő egészen. Aludtak, és a bakonyi rengeteg fáinak csodálatos sötétsége borította rá szemükre, lelkükre, puskájukra az elpihenés fátyolkendőjét. A parázs még csak néha villant egyet, de amikor az utolsót villanta, ennek visszfénye támadt: pandúrpuska csövén. Hárságyi, a pandúrkáplár, Veszprémen keresztüllovagolva, Íjártó nélkül is rátalált Rituperékre, és körülfogta őket. Lassan csörrent a bozót, amint mentek előre az úrkúti meredek alá, de a Krajcár mégis felébredt rá. Az első pillanatban tudta, hogy a nyakukon vannak a pandúrok, de ezért mégis tréfásan szólt, amikor a puskája tusával oldalba lökte az alvó cigányt: – A devla alugyék veled együtt ott a kakukkfű közt, hát nem látod, hogy itt vannak a rájthuzlisok? Itt van a káplár is, meg a szolgabíró! Fogd meg már azt a disznólábat, hátha elsül a kezedben… Odább, madár! Ezt az utolsó mondatot már annak a golyónak mondta, amelyik a füle mellett fütyülte el a repülő ólom sivító nótáját. De erre a lármára felugrott mind az öt haramia. Akkor még nagyon rosszak voltak a puskák, tehát jobban lehetett velük becsületesen verekedni. Nem tömeggyilkoló magazinszerszámok voltak még akkor, csak egy-egy személyre szóló lyukas vasak, amiket nemcsak megtölteni, hanem elsütni is mesterség volt. A pandúrok nem is annyira a csövére számítottak, mint inkább a boldogabb végére, a lövöldözést csak afféle előcsatározásnak tekintették. De azért sűrűvé tették a tüzelést, már csak azért is, mert a fel-felvillanó puskaporláng valamelyest utat világított nekik a zsiványok tanyája felé. Viszont azonban azok is világítottak. Az ő puskájuk is volt olyan jó, mint a pandúroké, a kezük meg fürgébb volt. Vagy három percig tartott ez a puskaszájjal való vitatkozás, akkor az egyik pandúr puskájából kihulló fojtás felgyújtotta a földön a száraz cserlevelet, ami úgy fogja a tüzet, mint a tapló. Egy perc alatt kivilágosodott a fák alja, a tűz kiszabadult rab mohóságával rohanta meg a bozótot meg a fák tövét, a sziklafalon nagy, vad árnyékok kezdtek el táncolni. A következő percekben pedig az a pandúr, akinek a fojtása felgyújtotta az avart, nagyot káromkodott, féloldalt fordult, és végigvágta magát a földön. A Félszemű golyója volt ott a vállában, és összezúzta a csontját, megtépte a tüdejét. Erre aztán Hárságyiban, a káplárban is eldőlt a borjú. Olyan hangon, amitől még a fák sudarai is bókolni kezdtek, ordította el: – Nem kukoricázunk tovább. Fordítsátok tusra azt a puskát, aztán nekik! Ma eszem a Rituperből! A bozót lángja akkor már felvert magasan a fák koronája közé, a hátrább megkötözött pandúrlovak megvadulva szaggatták le a kantárjukat, a két lövöldöző csoport közé pedig kötésig érő magasságban tódult közbe az eleven, jókedvű, éhes tűz. A banda humoristája, Krajcár felelt vissza a pandúrkáplárnak: – Ritupert akarsz enni? Gyertek ide érte, már sül. De ha beleharapsz, tudom, leesik az állad tőle. Azzal hátrafordult, hogy megnézze, hova állhat legjobban, hogy csak rajta keresztül jussanak hozzá oda ahhoz az emberhez, akit az apjánál meg a somlai murcinál is jobban szeretett. És akkor egyszerre az ő álla esett le. Rituper, a Bakony királya, a kontempláló zsiványélet minden lírájának sugaras hőse szaladt, ahogy a lába bírta, szaladt a sziklafal felé, és ott gyökerekbe, bokrokba kapaszkodva kezdett el mászni fölfelé. Szökött. Az égő erdő szövétneke akkor már úgy világította be a tájat, mintha a pokol valamelyik kapuját nyitották volna ki. A hőség olyan lett, hogy a levegő rekkenőségétől magától gyúltak 208

IV. Az úrkúti ispánhoz éjfél után egy órakor ijedten dűlt be a kisbéres, és azzal riasztotta fel, hogy ég odalent az egész erdő. Akkorra a pusztulás vérvilágossága már ott lobogott a muskátlival megrakott ablakok tábláján is, úgyhogy az ispán, mint valami falusi Rikárd, ordította: – A lovamat, a lovamat! A béresgyerek szaladt az istállóba, de az ispán, valami gúnyát magára kapva, már az udvaron utolérte, hogy ő jusson előbb az istállóba a lovához. No, a lova jutott előbb őhozzá. Felkantározva, megnyergelve jött eléje, csakhogy a nyergében ült valaki. Rituper. Az ispán eszeveszett vakmerőséggel kapott bele a kantárszárba, de abban a pillanatban ráordított a haramia: – A keservit, éppen te kellesz most ide! Ereszd el azt a zablát! Azonban a bakonyi gazdatisztek sincsenek fűzfából faragva, az ispán úgy fogta a lószerszámot, mint a vaskampó. A ló meg ágaskodott, prüszkölt, kapált a levegőben. Rituper csendesen húzott elő a nadrágszíja mellől egy olyan jó, régimódi lovaspisztolyt, amibe talán félmeszely puskaport is bele szoktak önteni. Nekiszegezte az ispán homlokának, de aztán gondolt egyet, és nem sütötte el, hanem csak úgy mindenestől vágta az ispán szeme közé, hogy az vérbe boruló arccal esett hanyatt. A világospej nagyot hördült Rituper térdének a nyomására, és egy szökéssel keresztülugrott az ispánlakás líciumkerítésén. Azután valami kísérteties lovaglás kezdődött el. A haramia eszeveszett vágtatásra késztette a lovat, s az égő erdő vészvilágánál elindult úttalan utakon Devecser felé. A dűlőúthoz, vízmosáshoz, árok fenekéhez hozzászokott nagy ösztönű ló csak kétszer botlott az úton, de a lovas mind a kétszer fogcsikorgatva ordította a magános éj némaságában: – Cserbe ne hagyj, hajnalra otthon kell lennem! Lassankint elmaradt az égő erdőnek még az égre festett fénye is, és amonnan, kelet felől a hajnal hideg, citromsavanyú sugarakat kezdett beleszűrni az elszürkülő levegőbe. Az éjszaka lovasa akkor ott járt már, ahol a vasút szabályos vonala húzódik el, sima, fényes lánccal kötve össze a városokat. Egy-egy korai kapás ember fejcsóválva nézett az eszeveszett vágtatása után, de az ő szeme sohasem az úton volt, hanem arra járt, messze kelet felé, ahonnan a vonatnak kell jönni. A hajnali csöndben nagyon messziről hallhatóvá vált a gőzkocsi dübörgése, és egyszerre megjelent a beteg színű égen az a fehér csík is, amit a gőz festett rá. A lovas ember a nadrágja szíját oldotta le, azzal verte a lovát véresre, hogy eléje kerülhessen a vonatnak. Ha eléri a szántódi magaslatot, ahol nagy kanyarodása van a vaspályának, ott keresztülvághat, és mellékúton előbb jut be Devecserbe, mert a kapaszkodót úgyis csak lassan, pöfögve tudja 209

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

rendre a mogyoróbokrok meg a kökénybozót. Csak a rablók szívében támadt valami olyan hidegség, ami elállja az idegeket, és megbénítja az izmokat. Rituper elszaladt! Csak úgy félig kábultan, értetlenül, védekezés nélkül eszméltek rá, hogy a pandúrok hurcolják ki őket az égő erdőből a tisztás felé, ami még nem fogott tüzet. Ott verték rájuk a békót. A Csibók sírva fakadt, és vak anyját emlegette. Kallós meg a Félszemű hallgattak, és nem bántak semmit, a Krajcár meg nevetett. Mit tehetett róla, született humorista volt, és tudta, hogy fel fogják akasztani. Fent pedig, a sziklafal peremén egy sötét pont mozgott. A pandúrok még lőttek egyet-kettőt, de az üldözésére még gondolni sem lehetett, mert azt a sziklafalat csak Rituper tudta megmászni.

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

megtenni a lokomotív, amely most vígan szalad a simán, és amelynek már a kattogása is hallható. A lovas kiért a vasúti töltés mellé, és ott a keskeny, alig félrőfnyi gyalogösvényen vágtatott. „Devecserbe, Devecserbe! – ez volt minden gondolata. – Ott kell lennem az állomáson!” Elért a szántódi kanyarulóhoz, de akkor a lova lihegésének a hangját már nem hallotta a mozdony dohogásától. Lassan, szinte asztmatikusan fújtatva, kattogva mászott fel a vonat az emelkedőn, ott volt az is a kanyarodónál. Mindegy! Eléje kell kerülni, át lehet még kaptatni előtte! Devecser, Devecser! A kifáradt paripa minden izmát megfeszítve kapaszkodott fel a töltés egyik lankásabb helyén, és ráugrott a pályára. A hátsó lába alatt omlott a kavics, de mégis meg tudott támaszkodni vele. Hanem az első lába patkója éppen a sínre jutott, és nagy szikrát vert ki belőle. Ló és lovas végigzuhant a pályatest kavicsán. A mozdonyvezető még csak nem is fékezett, olyan hirtelen bukkant fel a kísértetlovas a pályán. A lokomotív éjszakáról nyitva maradt vörös szeme meg sem hunyorodott, a kazán tüdeje egy pillanatra sem hagyta el a beteg lihegést, úgy ment keresztül lassan, szinte ítéletszerűen a vasszörnyeteg lovon, emberen egyaránt… Bent, az egyik másodosztályú kocsiszakaszban egy öreg, régimódi ruhás asszony ült. Az egész úton arról beszélt a többi utassal, hogy fél valami szerencsétlenségtől, mert most ül először gőzösön, most is csak az vette rá a reszkető szívét, hogy a fiát megy meglátogatni. Amikor a lócsontból és emberhúsból egybegázolt kupacon megakadó vonat vezetője az első vészfüttyöt adta, és az utasok riadt kiabálása felhangzott, ez az öregasszony volt az első, aki az ijedségtől elájult. És jó volt, hogy elvesztette a világról való tudomását, még jobb lett volna, ha a rémület megölte volna ott a kocsiban.

Szobrok a Káli-medencében 210

2. Az éjféli vendég A ritternek elvonult, különös életében időnkint megpróbáltatásai is voltak. Néha, ha a nap fényesen ontotta alá sugarait, ha a Balaton fölül illatos szellő csapott be a szobájába, megnézte halovány, gyúródott arcát gyöngyökkel kirakott kis kézitükrében, amit otthonról hozott magával társnak és támogatónak az emlékek megmunkálásához. Ilyenkor gyűlöletesen ostobának, nevetségesnek érezte elvonultságát; ilyenkor megragadta az ott kint táncoló, nevető élet, és csalogatta ki magával a sötét szobából. Ilyenkor, sajgó szívvel, új, más élet kezdésére határozta magát, hogy megnyugtassa egyensúlyát vesztett lelkét. Már hajnalban lement a Balatonra; valahol a nádasban ócska halászcsónakot talált, azt kivontatta a víz tükrére, és evezni próbált. A hatalmas, ólomnehéz lapátok, ahogy álmukból felriadtak, csodálkozva néztek a vézna tolakodóra, szelíden kisiklottak a kezéből, és a vízen himbálózva, nedves testüket a napfényen csillogtatva, gúnyosan mosolyogtak vissza a ritterre. Amikor meg kedveszegetten hazafelé tartott ismét, pompás topánjait felsebezték a hantok, finom ruhája meggyűrődött és a szembejövő parasztgyerekek csodálkozva vigyorogtak össze a különös jövevény láttára. – Nem az én világom ez! – gondolta szomorúan, és sietve menekült vissza elsötétített szobájába a papíremberkék közé, hogy zavartalanul szíthassa, éleszthesse bánatát, hogy a világ nem fogadja be már. És ha renitens kérdések ébredeztek a lelkében, hogy hátha az evezőlapátok is azért hagyták cserben és a gyerekek is azért mosolyogták meg, mert mindezt ő a lelke legmélyén kívánta? – ezeket a gondolatokat csecsemőkorukban kegyetlenül megfojtotta finom, hosszú ujjú kezével. És a sötét kis orgyilkosság után, ha esténként nekiindult, hogy átmenjen a kis kastélyba, már nem volt semmi, ami hátulról megfogta és szomorú kedvét elrontva, visszarángatta volna. Eleinte ritkábbak voltak a látogatásai, utóbb azonban annyira összeszoktak, hogy a ritter várva várta naponkint az alkonyat óráit, hogy elmehessen a rejtelmes Menyhért úrhoz. Néha ő is hívta azt magához, de csak ernyedt, üres szókkal, mert félt a bálványt idegen keretek közt látni. Volt Menyhért úrnak egy hiányos, ócska sakktáblája, azt faragott fácskákkal, régi pecsétnyomókkal kiegészítették és kiülve az oszlopos tornácra, órák hosszat játszottak, közben lassan iddogálva a badacsonyit. Boldog percek voltak ezek Toggenburg lovag számára; örömmel látta, hogy a lelkében sem történik már semmi szenzáció és hogy nem is kívánja, hogy történjék. Hogy teljesen kielégíti a nyugalmas csendesség, meg az a lassú, vontatott beszélgetés, amivel egyes lépéseiket kísérték. Egyetlen apró körülmény volt csupán, amely néha kissé megbolygatta a kedélyét. Már több ízben megfigyelte, hogy Menyhért úr, ha gondolatai nem kalandoznak el, játszva teremt olyan helyzeteket az ütközet folyamán, amelyek körülbelül már el is döntötték a játszma sorsát. Amikor azonban a helyzet kiaknázására került a sor, Menyhért úr mintegy készakarva megbontotta a csatarendet. – Ez bántotta némileg, lekicsinylő kíméletet és önhittséget olvasott ki belőle, ezért egy alkalommal szóvá is tette a dolgot. De Szipoghy Menyhért kedves mosollyal, szelíden válaszolta: – Kár volna azt hinnie, ritter, hogy én ezzel azt óhajtom dokumentálni, hogy bármikor is kezemben tartom önt, vagy hogy bármikoron jobban játszom, mint ön. Szó sincs róla. Egész 211

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

CHOLNOKY LÁSZLÓ Ritter von Toggenburg utolsó csalódása (részlet)

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

életemben elkerültem, hogy bárkivel is összehasonlítsam magamat, ez pedig mi volna egyéb? Valóban szándékosan hagyom néha kiaknázatlanul a helyzeteket, ennek azonban az a tapasztalatom az indítóoka, hogy az élet szép, diadalmas helyzeteit nem szabad végig kiélni. Azokat elteszem a gondolataim számára, és csak magamban dolgozom fel őket, amivel elkerülöm azt, hogy olyasmi tolakodhassék közéjük, ami megmérgezi őket. – Ez igaz, valóban igaz, ez megnyugtat – mondotta a ritter halkan, őszülő haját simogatva, de gondolatai csodálatos módon visszakalandoztak azokra a dolgokra, amelyeket Menyhért úr felől hallott. Hogy nem voltak könnyű lányok, nem volt kártya és cigány. – Volt biz’ az valamennyi – gondolta Toggenburg lovag. – Voltak, de láthatatlanok voltak. Menyhért úr talán közönyösen járt az emberek között, és azok nem is sejtették, hogy ugyanakkor hóbőrű, gyémántszemű lányok ölelgetik, hogy a ruhájukból kiáradó gyenge parfümillat hozza ragyogásba a szemét, és hogy a lépései régen elhalt barna kísértetek muzsikájától oly peckesek, amit azonban nem hallhat meg más, csak ő… És a lányok bizonyára visszajárnak és úgy lehet, hogy most is édes muzsika folydogál körül bennünket, arra figyel Menyhért úr, amikor néha úgy elnéz a semmiségbe, és csak én nem hallom. Okoskodásai nyomán aztán csüggedés kóválygott a ritter körül. Félteni kezdte a sötétséget, a csendet, és borongva nézte a feszes kis bábukat. Szipoghy Menyhért azonban, akárcsak látta volna a gondolatait, hirtelen szétkergette azokat. – A ritter nem figyel, rögtön nyakoncsípem a vezérét! Űzze el a gondolatait, nem háborgat bennünket senki és – mi kell több? És ezzel vége is volt a kis borulatnak, a nap felragyogott újra, a ritter lelkére nyugalom szállt ismét; örömködve mentette ki vezérét a kelepcéből. Így hullámzottak az érzései, így bolyongott a csendes vizek apró zátonyai között, amikor egyszer különös meglepetés várt rá. Egyik estén, amikor átment, a sakkjáték vegyes legénysége nem feszengett a rozzant kis asztalon, mint rendesen. Menyhért úr sem ült az ősi széken; fel-alá járt a tornácon. – Jöjjön csak, jöjjön – mondta a lovagnak. – Valami különös dologról szeretnék beszámolni. Érzem, hogy jobb lesz, ha ketten tudunk róla! Szelíden lenyomta a rittert a székre, maga még néhányszor fel-alá sétált, végül megállt a vendége előtt, és a szakállát simogatva így beszélt: – Rendkívüli, szokatlan dolgok csoportosultak körém tegnap megint, mint ahogy mostanában gyakrabban megesett. De nem szóltam róluk, mert nem képeztek egy összefüggő csoportot és nem szeretem elsietni a dolgokat. A tegnapi eseményeket azonban tisztán meg tudom láttatni önnel is; ha van kedve hozzá, hallgassa meg őket. – Tegnap este a holdfényben egy különös, ismeretlen emberrel találkoztam. Hogy azonban a dolog nyilvánvaló legyen, jöjjön csak velem, kérem! Az eresz alól régi faggyúgyertyát vett elő, meggyújtotta, és magasra tartva megindult befelé a kastélyba. Az álmából felvert, ódon falépcső szomorúan nyafogott; Menyhért úr megállt a közepén és azt mondta: – Itt, pontosan itt találkoztam a rejtélyes emberrel… És most jöjjön fel a terembe, mert itt, a tető repedésein keresztül becsurog az eső. Bizonyára esik megint mindjárt. A ritter szólni akart, kérdezni akart egyet-mást, de Menyhért úr magasra emelte csontos mutatóujját. 212

213

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

– Nem az a fontos ezúttal, hogy az esetet kiderítsük. Nem megfejtendő talányról van itt szó. Figyeljen csak rám!… Tegnap este, vacsora után lementem az udvarra, amit máskor, abban az időben sohasem szoktam megtenni. De valami különös erő kényszerített, hogy lemenjek, mert… mert… Menyhért úr elhallgatott, tűnődve simogatta a szakállát, fürkészőleg nézett a lovagra, majd hirtelen folytatta: – Mert ismét az oszlopok alul észrevettem, hogy a holdfény megint azt a csodás, túlvilági táncot járja a fák nedves koronáján, amit csak egyszer láttam, még abban az időben, amelyben egy Lambi nevezetű asszony vezette pórázon a szívemet. Lementem, hogy közelebbről is lássam az éjféli táncot, mert halovány, akár a halott arca, olyan halovány sejtelmem volt, hogy a régen eltűnt Lambi szívdobogása veri a taktust a csodatánchoz annak az időnek az emlékére, amikor én még magasan, olyan magasan… ó lássa!…, csak most világos előttem a dolog egészen! – most már bizonyos, hogy ő volt, ő lopta le a holdfényt a legmagasabb fák tetejére, hogy emlékeztessen engem! – igen, amikor én még olyan magasan jártam egyebek felett, mint annak a sudár hársfának a koronája!… És hátha izen is valamit?… Lementem. A fák koronájáról, amint hajladoztak az éjjeli szélben, harmat hullt alá. Tehát jól sejtettem: izent. Könnyeket izent. Könnyeket küldött annak az időnek az emlékére… Lehet, hogy nem is ezért mentem le. De az ilyesmit nem kell kutatni, ugyebár? Szipoghy Menyhért a széttárt két karjával megkérdezte újra: igazam van, ugyebár? Aztán a sötétpirosra festett falszekrényben kezdett motoszkálni. Húst, kenyeret, bort szedett elő, mindezek mellé pedig odaállította a régi, kerek kis fadobozt, amelyben összeállott, paprikával vegyes nedves só lakott, szemmel láthatólag már régi idő óta. – A dohány ott van a sarokban! Az ablakhoz ment, kitekintett, majd elégedett arccal mondta: – Lássa, igazam lett. Már esik, pedig egyre erősebben. De jól van ez így. Így nem mehetek le ismét és ez még jobb. Megbolygatná a nyugalmamat, pedig már nemigen bírom el az ilyesmit. – Azonban folytatom a történetet. – Amikor azután az udvarról feljöttem, a lépcsőn szép, elegáns, cilinderes uracska jött velem szemben. Ahogy a fordulónál a legfelső falépcső megcsikordult a léptei alatt, ahogy megpillantottam, ijedten megálltam. Ki lehet ez az ember, és hogyan jutott ide? De nem szóltam, nem kérdeztem semmit. Háttal a karfához támaszkodtam, és vártam. A vékonydongájú, pompás legényke pedig jött, egyre közelebb és szívet simogató nyugalommal dudorászta: – Auch ich war ein Jüngling mit lockigem Haare… – Amikor közvetlenül elém ért, egy pillanatra megállt, fürkészve nézett rám nagy, ragyogó szemével, majd elmosolyodott, és az ujjával nyájasan intett, hogy kövessem. De én nem mozdultam, nem is tudtam volna mozdulni, megfogott az éjszakai jövevény különös nézése és a ruhájának felém szálló, álomszerűen gyenge parfümillata. Féltem. Zsibbasztó félelem gyötört. De nem a kedves legénykétől féltem, hiszen őt szerettem volna átölelni. Nem tudom, mitől féltem. És a félelem mellett is a szívem mégis a szokott tempóban verte: is-me-red, isme-red! A jövevény pedig már ment is tovább. Már a lépcső alján állott, a sötétség már kezdte elnyelni karcsú alakját, amikor hirtelen megint megfordult, ismét mosolygott, és mint az előbb, nyájasan intett, hogy kövessem. A felső lámpás fénye most egyenesen belevilágított nemes,

SZELLEMI ÖRÖKSÉG Balatonfüred, Vaszary-villa

halovány arcába. Ha még egy pillanatig vár, talán a nevén szólítom. De nem várt. Elment. Hallgatóztam, figyeltem, de nem hallottam sem a kapu zörgését, sem az udvar porondjának ropogását. Nem hallottam semmit, csak a folyosón alvó csendesség sóhajtásait. Elment. De én mindenkoron látni fogom csillogó szemét, és érzem a parfümillatot. Nem tudom még, ki volt a jövevény, de akárki volt, nem volt káprázat. Itt volt. Amint hogy a táncoló holdfény is itt volt nálam az udvaromon. És egészen bizonyos, legyen velem együtt meggyőződve róla, ritter, hogy nem véletlenségből voltak itt nálam mindketten egyazon éjszakán!… A lovag vékony kis testébe borzongás fészkelődött. Különös helyzetbe került: amíg azon munkált, hogy érdeklődését az éjféli látogató kedves alakja köré fonja, ismét és ismét észre kellett vennie, hogy megzavarja a kellemetlen kérdés: miért mondotta el neki mindezt Menyhért úr, és hogy az mit tart voltaképpen a dolgok felől, amíg nyugodtan, utóbb pedig – úgy vélte – fürkészően néz őrá. Nyugtalan gondolatai közt egyszer csak felbukkant a házigazdája, a nagykezű paraszt, és szinte hallotta a hangját, amikor a Szipoghy Menyhért dombjáról aláfolydogáló hóvízről beszélt: nem tiszta dolog ez, nem szeretem én az ilyen embereket! Most pedig úgy érezte, hogy a paraszt ha ott volna, azt dörmögné korholólag: Az úr is jobban tenné, ha hazajönne! Mit tudja, nem valami veszedelmes őrülttel ül-e itt szemben, aki egyszer csak felkel és ugyanolyan nyugalommal, mint ahogy az éjféli látogatójáról beszámolt, felkel, odamegy magához, és valami hatalmas késsel keresztülvágja a nyakát!? Elfogódottan mondta: – Tehát mégis… bizonyos elmúlt szerelem,… Lambi nevű asszonyt említett,… tudja a jó isten, pedig én úgy képzeltem, hogy… – Hogy mindig ilyen vén remete voltam – mondta Menyhért úr anélkül, hogy a hangjába a jókedvnek, a gúnynak vagy a neheztelésnek egyetlen árnyalata vegyült volna. – Hogy engem sohasem tépett meg a szerelem vihara. De igen, én is megértem ezeket a viharokat. Hanem a 214

215

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

viharoknak többnyire én magam voltam a mestere. A villámlást leginkább magam dirigáltam a rivaldából és a mennydörgést magam produkáltam a kulisszák mögött. Csodálkozik? Nekem a szerelem is, a legtöbb esetben, sakkjáték volt: amikor a helyzet kapui feltárultak, én magam zártam be őket újra és mögöttük magam szőttem tovább a bonyodalmakat. És attól fogva az asszonyok csodás változáson mentek át, attól fogva nem voltak gonoszak és ostobák, attól fogva csak a ragyogó, a pompás szívüket hozták elém – mert tudja, ugye, hogy minden asszonynak kettő van? –, nem azt, amelyikben Flibbertigibbet manó lakik, aki a szolgálókat kornyikálásra, az asszonyokat meg ostoba nyelvelésre és hazudozásra serkenti. No lássa: ez a Lambi küldte el hozzám a holdsugarat!… – És ha maga rendezte a viharokat: tudott gyönyörködni a villámlásban és a mennydörgésben? – kérdezte a ritter, aki már bosszankodva gondolt a házigazdájára, a buta parasztra, és aki az éjjeli látogató alakját is tisztán vélte már látni. – Igen – válaszolta nyugodtan Menyhért úr. – Gyönyörködtem, szenvedtem, csakúgy, mint bárki más. Hiszen, amint mondtam, magam voltam a játék rendezője, a játék sikerült és én a sikerben gyönyörködtem. – Valóban: magam is meg vagyok győződve már, hogy a holdfény, a Lambi asszony izenete és a különös látogató nem véletlenül jártak az éjszaka önnél együtt… – Nem, ő nem! – mondta hirtelen, meggyőződéssel Menyhért úr. – Ő talán mindig ilyen volt, ilyen kedves és jó. És itt volt valóban. Még nem tudom, ki volt, de érzem, hogy az isteni természet nemes idegenkedése, a horror vacui nem tűri meg lelkemben ezt az űrt, és betölti a kedves látogató nevével. Higgye el, ritter, hogy nem válunk el anélkül végleg, hogy meg ne mondanám önnek… – Azt hiszem, nem bírok hű maradni a fogadalmamhoz – gondolta a ritter –, hogy nem kutatom az emberi dolgokat. – Nem gyötri a kérdés – kérdezte Menyhért úrtól –, nem gondolkozott felette behatóbban, vajon ki lehetett a jövevény?… De talán kár is ezt kutatnom, mert néhány elejtett szavából azt kell hinnem, hogy nagy szomorúság bontakozik ki belőle. Ön is úgy sejti, ugye? – Nem… valóban nem tudom… de nem sejtek szomorúságot, hiszen akkor nem mondtam volna el önnek… Ne feledje, hogy már régen túl vagyok a szomorú emberek tirociniumán, amikor még jólesik a közlés! – Nem, ne értsen félre – szabadkozott a lovag. – De kénytelen voltam azt hinni, hogy csak sok szenvedésből, sok csalódásból desztillálódik le ilyen csapadék, Menyhért úr, amelyik kristálytisztának, átlátszónak tetszik, mint a víz, de ha avatatlan kézzel megzavarják: homályos, felhős lesz… Mondja meg nekem, kérem, mondja meg: hol járt, merre bolyongott, mielőtt itt a sötétséget és a csendet felkereste? – Bolyongtam ezerfelé – mondta Menyhért úr mosolyogva –, talán nem is tudom, honnét kerültem ide. És nem tudom azt sem, hogy innét hová megyek. De el kell mennem, mert úgy érzem, mintha betelt volna az időm. Ittak, és hosszan hallgattak. Az asztalon álló gyertya lobogó lángja nyomában lomha árnyékfoltok csúsztak ide-oda a terem boltozatos mennyezetén; a csodálatos éjszakát egyetlen idegen hang sem zavarta meg, nem hallatszott egyéb, mint Menyhért úr motoszkálása és halk dúdolása: – Auch ich war ein Jüngling… A múlt éjszakai látogató árnya kísértett az ódon teremben.

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Mindez csodálatos melegséggel töltötte el a ritter fázékony lelkét. Amikor Menyhért úr borosüveget tett az asztalra, azt mondta neki halkan: – Úgy érzem: valami középkori lovagvár termében ülök, és most élem a valódi életemet. Sokszor töprengtem rajta már, én talán nem is úgy születtem, mint más, hanem kiestem valamelyik, felettünk régen elszállt század kurrikulumából, megütöttem, összezúztam magamat, és most a sebeimet gyógyítgatom… Sokáig küzdöttem önmagammal, sokszor csalódtam, de úgy érzem: most jó helyen járok. Az akkori, a valódi kortársaimat is ilyeneknek érzem, mint amilyen ön, Menyhért úr: jóknak, csendeseknek, akik undorodnak a köznap zajától és… és mintha mindig várnánk valamit… – Úgy van – bólintott Szipoghy Menyhért. – Várok. Várom türelmesen, amíg az éjféli látogató ismét eljön és talán elcsalogat magával. De a ritter is valahol messze kóborol akkor már, mert a ritter el fog hagyni engem, pedig most úgy érzi, hogy a szíve hozzám fűzi, hogy itt nálam feltalálta, amit keresett. – Igen: feltaláltam, amit kerestem: a sötétséget és a csendet. Az ön lelkét is betakarja puha szárnyával a homályosság, az ön lelkében is csend van… Szipoghy Menyhért mély szeme csintalanul csillogott, amikor mondta: Úgy látom, a ritter sokszor csalódott életében, de azt hiszem, most is csalódni fog. Ezúttal – énbennem. Hozzám már sokan jöttek a lelküket gyógyítgatni, de még mindenki elhagyott, mert még senki sem találta fel bennem azt, akit keresett… A ritter nincs egyedül… a ritter is el fog engem hagyni, szomorúsággal a lelkében. De egészen bizonyos, hogy találkozunk még. Hol? – mikor? – azt nem tudom!… Hanem most gondoljunk másra! – Auch ich war ein Jüngling… Amikor a ritter hazamenet ott járt már ismét az arácsi földesúr szőlővel szegélyezett kis dűlőútján, visszatekintett az ócska kastélyra. Az eső már elállt; a holdfény az ezüstgyöngyök miriádjait csillogtatta az esőcseppekben; csillogó szőnyeg takarta be a világot, csak a kastély ablakai voltak sötétek, mint a sír.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Milyen sötét-sötét a Balaton Milyen sötét-sötét a Balaton, s a nyár után hogy véreznek a fák. Tündér Tihany, felelsz-e énnekem, ha azt mondom mégegyszer: ifjúság? Nem szól a visszhang és szívem se szól, csak ők kacagnak még, a gyerekek. Trillás örömük az eget veri, én hallgatom, de már nem nevetek.

216

A gyógyszalonban sápadt nő figyel a gyertyalángnál és a foga gyöngy. Ábrándozik lehangolt zongorán, múlt bánatánál csendesen időz. Egy hangot üt meg. Újra megüti. Elsápadok. Azt mondja, itt az ősz. 1924 (A bús férfi panaszaiból)

SZABÓ LŐRINC Tihany Fejedet ölem, csókunk a Bakony, rejtettük egymást, gyönyör s fájdalom. Én? Hogy nem látok a szívedbe! Te? Hogy már nem gondolsz másvalakire!… Bolond éj jött: őr, hold, sötét Bakony, s másnap Tihany és boldog Balaton, Tihany igaz szeretőknek való. Égbe ölelt kék karjával a tó, s jártuk a vetést, szedtünk pipacsot, sirály suhant, a tündér álmodott, s hogy már elnémult az éji tücsök, szemedben még hét csillag tündökölt… S ma is… Mért vagy hát megint szomorú? Nem boldog így ez a túlboldog fiú! Új alkony gyúl… S te sírsz? Nem tudva mért?! Nézd: sellő úszik a könnyeidért. Hogy csókolsz! Végre? Vagy mégis szeretsz? Még a boldogság is rettenetes. 1947 (Tücsökzene, 253.)

217

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Esőköpeny lóg fáradt vállamon, a lábaimnál tar gally és göröngy.

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

TAKÁCS GYULA Bakonyi vers A partok közt már egyre biztosabb. Mind szikrázóbb és vastagabb a híd. A tiszta hold, s az éles csillagok verik a tóra jégpilléreik. Holnap a hátán szánkó is mehet. A hordók borral térhetnek haza. A gazdák orra, mint papi palást s kezük olyan lesz, mint a viola. Ez ám az élet! Jó borért búzát! Az égnek dalt! A lékből szép halat! Ragyogjatok hát gyémánt hídjaink a részegképű, csusszant ég alatt. Tihany felé huszonnégy nagy halász a hálónak fejszével ver helyet. Éhségtől hangos vadlibák hada, mint zászló zúg bundás fejük felett. A langyos kocsmában csak Miska ül. E zord időben ő a nyugalom. Megél a jég hátán a jó cigány már kandikál is át az ablakon S mint tátogó halat, akképpen ő egy húrra fűz huszonnégy vad halászt! – Csinált-e Péter hajdan ily csodát? – Már rángatják is Jézus Angyalát. Rég tudja ő, nagy úr a bor s a dal! csak arra vár, hogy már végezzenek. Rázendít akkor s nemcsak a tavat, de meghúzzák ezek a kék eget Tatár világ… Az erdő is ropog. Megindul és a berken most a sor. A lápon kint fagyott a Krisztus is, mint tornyunknál a kis fügebokor.

218

SIMON ISTVÁN Szélső házak A szélső házakat szerettem én mindig – A megfáradt vándort messziről köszöntik piros tetőikkel, és messziről látszik, hogy a fehér falnál a kövér muskátlik kiültek a vézna virágos kispadra, a kerek nap elé fejüket ingatva. Szemem elé a sok mosolygó, friss tető erdők-mezők után úgy bukkan elő, mint egy szemérmes lány ruhátlan a vízből: a takarónak szánt lepedő csak most nől. Könyököl már itt-ott a tyúkházra, ólra egy-egy zsenge barack, vagy legény diófa. Hajam, arcom poros, nehéz a bicikli, pihenő kellene, s jó, friss vizet inni – Mintha csalogatna, ravaszkásan hívna, úgy fordulok be az első kapuhídra, Szalad a baromfi, jelez szárnya-tolla, hogy jöjjön valaki elém az ajtóba. – Néni egy kis vizet… Fut is rögtön érte, hozza, törölgeti kék konyhaköténye sarkával oldalát, a korsó kis fülét. Csikorog máris a pörgetett kútkerék. „Nincs itthon még borunk, az uram most hozza” – S néz, mint anyám szokott betért utasokra. Míg számon tartom a hűvös cserépkorsót, s friss lelke kiszáradt torkomon lekortyog, szemem messze láthat, szabadon körülnéz, a szélső házaknál nincsen még kerítés, nincs még itt megállás, mindig tovább nőne, mint fákon a hajtás tavaszi időbe. 219

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

De úr marad a bor s a kocsmasut. Mint bőgők zengnek körbe a hegyek. Csontváz betyárok járják kint a táncot s patkójuk peng a kék Bakony felett. 1947

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

…Piros cseréptetők, tiszta szélső házak, merész kis rügyei épülő hazámnak, míg messze városok, falvak földig égnek, s hamuszín árnya száll a lobogó szélnek, sorakozzatok csak s bátran mutassátok: ti hódítjátok meg végül a világot. 1950

ILLYÉS GYULA Bevezető a Balatonhoz Az a megtiszteltetés ért, hogy azokban az időkben nap-nap után reggeltől estig a francia líra büszkesége, a nagy Paul Eluard társaságában járhattam be, magam se tudom hányadszor, a félsziget partjait, erdeit, borpincéit. A következő napok egyikén a legnagyobb élő francia költő mellett ráadásul szerény házunk a kor legnagyobb élő magyar költőjét, Szabó Lőrincet is vendégül láthatta. Eluard épp a kerti filagóriában pihent vagy dolgozott. (A költők szemlehunyva, elheverve végzik néha a legeredményesebb munkát.) Magyar társa még nem ismerte őt: úgy értve persze, hogy személyesen. Elmondtam hát neki, hogy embernek milyen ez az Eluard. Hogy mennyire igazolja épp rendkívüli tehetségével is a tételt, hogy minél nagyobb költő valaki, annál többet őriz meg magában valamiképp a gyermek örök csodálkozó képességéből, vagyis a gyermek szűzi hiszékenységéből. Vajon meddig terjedhet egy nagy költő szent ártatlansága? Ezt találgattuk aztán magyar barátommal. S vajon micsoda mérőeszközt, miféle lélektani tesztet lehetne kitalálni e csalhatóság fokának megállapítására? Hamarosan eszünkbe ötlött egy teszt, mégpedig az én emlékeim tárából… A magyar vendég – aki termetre sem volt kisebb, mint Eluard – levett a polcról egy könyvet s ment le a tópartra olvasni, heverni: amúgy is arra készült. Eluard a filagóriából még egy szép verssel jött le, a legszebbel tán, amit magyarországi tartózkodása alatt írt. Kitüntetett azzal, hogy azon melegében fölolvasta, amíg én a kávéfőzéssel foglalatoskodtam egy kezdetleges gyorsforralón. A költeménnyel ő is meg volt elégedve, készségesen világította egy-egy első hallásra túlságosan tömör részletét. A vizsgálatra ezáltal különösképpen alkalmassá vált. Aztán mi is lementünk az alsó kert aljába a tópartra. Itt is voltak egyesével legelő tehenek. Az egyik tehén őrzője, kuporogva a fűben, itt is olvasott. Közelében haladtunk el. Még mindig költészetről beszéltünk: Eluard szeme tán ezért állt meg a szokásosnál hosszabban a könyvébe mélyedt tehénpásztoron. – Nézzük meg, mit olvas? – kérdeztem, már a teszt érdekében. A lélektani kutatás különb bűnöket is megbocsátott. Eluard elsőnek indult a pásztor felé. Az tiszteletünkre felállt, leemelt fejéről egy elnyűtt parasztkalapot. – Mit olvas barátom? Válaszát nem kellett fordítanom. Mert mutatta. – Egy francia könyvet olvasok.

220

ILLYÉS GYULA Fák alatt Akármelyik tájról jön az utazó ehhez a tóhoz, itt hazafelé tart, azt fogja érezni. Ez a tó még igazi tájban fekszik. Többet mondunk. Ez a tó még a természet része. Szállodájából kilépve az utazó oly hiteles talajra lép, mint gyermekkorában. Becsületes mesterségüket végző rétek és források várják. A fák nem lakájhajlongással üdvözlik, hanem keresetlen, nyílt mosolyú, valódi gyümölccsel. Az alsóneműben mutatkozó maharadzsák ellen természetesen itt sincs garancia. Áttörtetnek e tájon is – nyakukban fényképezőgéppel, szemükben a fényképezhetnék ádáz villogásával – a jól ismert látnivalóhódítók szöges bakancsú hadoszlopai. Összetorlódnak itt is a helyi járatú – a Nagyvázsony és Nemespécsely föliratú – autóbuszok azokkal, amelyek homlokzatukon azt hirdetik, hogy Toulouse, Drezda, Zürich, tótágasra állítva távolságérzékünket. Jóakaratú figyelemre érdemesíti itt is a bennszülöttet a társtalan északi típusú hölgy, amint szemüvegét épp csak erre az alkalomra orrára illeszti. De mindez a legkedvezőtlenebb esetben is csak fél kilométernyi sáv onnan számítva, ahol a víz oly édes csettintgetésekkel nyalja a sziklát vagy a homokot. Azon túl csípőre tett kezű, termékenységben megvastagodott asszonyságok, s csaknem olyan mozdulatú diófák várják a jöttünk. Aztán tölgyek, már seregbe gyűlve: erdők. S az erdőkben a kiirthatatlan ifjúság. Az újra és újra fölmagzó jövendő. Hangosan, a szabadban rakott tüzei, a fák alatt fölütött sátrai között.

221

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

– Kiét? – kérdezte Eluard egy tanfelügyelő meleg jóakaratával, s a könyv után nyúlt. Arthur Rimbaud verseit kapta a kezébe. Lőrinccel ezt gondoltuk el villámcsapásnak. A villám azonban ártatlanul suhant át Eluardon. Épp csak a szemét húzta össze. – Verseket olvas? – Egyre kevesebbet. A kérdezett elítélően nyilatkozott a versfaragókról. A legújabbakról is. Legyintett. Megkérdeztem tőle, ismer-e egy Eluard nevű francia költőt. – Hogyne. De ez a villám is hatástalan maradt., A tudásszomj újabb villám elsütésére késztetett. – S mint vélekedik róla? Az egyszerű Balaton-vidéki pásztor rámordult a tilosba néző állatára, majd mintegy mellékesen, felénk csak félvállal fordulva azt tudatta, hogy ellentétben Mauriackal, aki a nevezett Paul Eluard költő csúcsait csak 1940-től és ugyancsak ellentétben Aragonnal, aki azokat 1945-től számolja, ő a legnagyobbnak a szürrealista „vadkorszak”-ot érzi úgy, ahogy azt olyan behatóan kifejtették: Jean Paulhan és… A mennybolt itt szakadt le, nagy kacajok és ölelkezések közepette. Egyik legderűsebb pillanataként mindazoknak a tündöklő időknek, amelyeket a Balaton fényei, népei és vendégei közt töltöttem. 1962

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

NAGY LÁSZLÓ Ha döng a föld Már tudtam én, ha döng a föld: szívemhez anyám közelít, oda emel, hol felkereng tej és akácméz illata, a gyolcs sikongó kapuit sarkig kitárja, mosolyog, s rám szabadítván kútjait a Mindenségben altat el. S láttam később: a dögnehéz zsákot mint pólyát úgy viszi, és csipején forognak el sötét öntöttvas éjszakák, cukorrépából télidőn gyémántos kazlat ő gyalul, ő sétál fehéringesen a mennyköves mezőkön át. És képzeletem tudta már: a Csodálatos Anya ő, szivárványkörben ott rezeg örökzöld tölgyfakoronán, dobtáras acélfegyverek hiába veszik célba őt, mert a golyókat vértelen elnyeli, mint a délibáb. Meséből ő a Fehér ló, növendék fia vagyok én, törvényt és könyvet hord elém gyöngytüzű állkapcsai közt, s hátára forraszt, úgy röpít az égi kökényfák alatt, hogy a tövisnek hajamat csupán fésülni engedi. Európa, íme, itt vagyok, te félelmemnek fókusza, gyönyör és tőr itt számosabb, mint a barbárok síkjain, mezítlen itt sikoltozok sípcsontjaid közt, gótika, Le Corbusier, inaim betonküllőkre csavarod. 222

Rab Zsuzsa Vízimalmok Kelepeltek, doromboltak elnémultak, beomoltak. A molnárok földbe dőltek, sárga agyagot őrölnek. Áll a malom, él a malom roskatagon, hallgatagon. Locsognak a rakoncátlan fűzgallyak a Tapolcában. Minek él az ilyen öreg? csak nyikorog, csak nyekereg. Pocsolya a malomárok, korhadt fogak a lapátok. Szemétdomb a döngölt udvar, házereszig ér a dudva. Áll a malom, él a malom, roskatagon, hallgatagon. Hogyha arra jár valaki, marok búzát vigyen neki, szórja bele garatjába, szórja bele utoljára, kegyeletből, irgalomból tán még egyszer földorombol.

223

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

De zene zendül, nagy zene, túl alkonyom vérpadjain, az örök halál falait anyám sörénye átveri, s tudom: ha újra döng a föld, szívemhez anyám közelít, s akár ha tengert hallanék: a Mindenség nekem beszél. (1965)

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Hamvas Béla Bakony (részlet)

Amikor a magyar a Bakony szót hallja, nem Nyugat-Magyarországon, a Balaton tavával párhuzamosan húzódó körülbelül százötven kilométeres erdős hegyláncra gondol. A Bakony nem az. A Bakony a magyar számára elsősorban mítosz. Mikor Szent István az országot krisztianizálta, ennek a hegységnek rengeteg erdőségeiben rejtőztek el azok a pogányok, akik a királynak nem engedelmeskedtek. S azóta ebből a magyar függetlenségvágyat érez ki: az uralommal való szembeszállást, forradalmi szellemet és lázadást. A hegységet sűrű és sötét erdővel benőttnek gondolja, amely tele van rejtélyes szakadékokkal, barlangokkal, hozzáférhetetlen völgyekkel. Ez a magyar dzsungel, ahová csak azok rejtőznek el, akik a világgal nem tudtak megegyezni. A vad és elementáris őstermészet mítosza jut benne kifejezésre. Tele van misztikummal és még ma ezer évvel Szent István uralkodása után is, tele van pogánysággal. A mítoszból azt érezni, hogy a bakonyi ember keményebb, civilizálatlanabb, elemibb, mint az ország más helyén lakó. Oly fák nőnek itt, amelyek mintha ma is kényszerítenék az embereket arra, hogy őket, mint természetfölötti lényeket, tiszteljék és áldozatokat mutassanak be nekik. Semmi sem könnyebb, mint a Bakonyban eltévedni: nem azért, mert a hely maga félelmetesen eltévelyítő. Oly erők laknak itt, amelyek ellen az ember hiába fegyverkezik fel térképpel és iránytűvel. A Bakony a mítosz szerint őserdő, inhumánus, pogány, sötét, rejtélyes rengeteg, leselkedő veszélyekkel, váratlan vadságokkal, megtévesztő bozótos sűrűséggel. Az első benyomás, amit a hegységről nyertem, ennek a mítosznak tökéletesen megfelelt. Ezerkilencszázhúsz júliusának közepén indultam neki az erdőnek és este a Kabhegy, egy kialudt vulkán tetejére értem. Az éjszakát ott akartam tölteni. Meleg volt, derűs idő és szélcsend. Hátizsákomból megvacsoráztam, aztán szénát hordtam egy fa alá, lefeküdtem, betakaróztam és mivel még világos volt, könyvet vettem elő. Rousseau Confessions tizenegyedik fejezetét olvastam. Éppen besötétedett, mikor elálmosodtam, letettem a könyvet és éppen akkor a völgyből csaholást, rekedt, sajátságos vonítást hallottam. A hangot régebbről már ismertem. Ilyesmit az ember egyszer hall és sohasem felejti el. Farkas volt. Egy keveset vártam. Az álom azonnal kiment a szememből. A csaholás közelebbről hallatszott. Nemsokára csörtetés. Nem volt nálam fegyver. A legközelebbi falu másfél óra, vagy még több. Felkaptam a holmimat és felmásztam a tölgyfára. Két perc múlva ott voltak a farkasok. Nem tudom hány, de több. Ott morogtak, szuszogtak, settenkedtek hajnalig. Zöld szemük félelmetesen foszforeszkált a sötétben. Hangosan ásítoztak, vinnyogtak és ágyamat szaglászták. Mikor a nap fölkelt, eltűntek. Kalandomban sokan kételkedtek. Lehetetlen, mondták, hogy Magyarország területén még van ilyen veszélyes vad. De utóbb egy erdész rehabilitált. Elbeszélte, hogy a háború alatt a Bakonyban valóban, nem tudni, hogyan, volt farkas és el is szaporodott. Állami erdész egyet el is ejtett. A többit valószínűleg orvvadászok lőtték le vagy parasztok ütötték agyon. Azóta az egész hegységben nincsen farkas. Más ragadozó, persze, van elég, különösen róka és vadmacska. Ez volt a Bakonyról az első és legmélyebb benyomásom. Abban az időben a falvakban még gyanakodva fogadtak. Senki sem tudta mi a turista, s mikor hátizsákkal megjelentem, adtak 224

A táj fantáziája Az első látogatás veszélyes kalandja nem vette el a kedvemet, sőt vonzott. Ízelítőt kaptam abból a fajta vadságból, amelyet az ember másutt már nem talál. S valahányszor a hegyek között voltam, az ősi, elementáris „bakonyi”-val mindig újra és újra találkoztam. A mai világ mindent elkövet, hogy az őselemeket kiirtsa. Az erdő rohamosan pusztul. A fákat óriási területeken irtják és egyes helyeken feltör a hegység alapanyaga: a karsztos mészkő. A vidék vízben amúgy is rendkívül szegény s az erdőirtás a klímát egyre szárazabbá teszi. De ha vadságot az egyik oldalon elpusztítják, megjelenik a másikon. Kivágják a nagy erdőket s helyébe egyfajta sivatag lép. Télen a hegyeket olyan ködök lepik el, hogy aki az útról letéved, legjobban teszi, ha megáll és megvárja, míg a köd felszáll, mert nem talál vissza. Beszélnek olyan zúzmaráról, amely olyan tömegben rakódott a villamosvezetékekre, hogy nyolc milliméteres huzalokat eltépett; olyan szélviharokról, amelyek a vasállványokat a betonból kicsavarták. A hófúvások méteres hóval hordják tele az országutakat. A bakonyi zivatarok rendkívül hevesek. Mesélnek egy grófról, akit a vihar vadászat közben lepett meg, a villámok sűrűségétől és a mennydörgések irtózatos zúgásától néhány óra alatt megőszült. Félelmetessége ellenére a táj mégis vonzó, mert még a legzordabb vidékein is van báj. Ez teszi olyan alkalmassá arra, hogy az ember jól érezze magát benne. Nagyszerű és mégis enyhe. Végül pedig Magyarország mai területén az egyedüli hely, ahol napokig tartó magányos vándorlásokat lehet tenni. A legutóbb egyhetes vándorlásra indultam. Már egészen megszoktam azt, hogyha néhány szabad napom van, azt itt töltöttem. Eszembe sem jut más hegységbe menni. Itt minden együtt van; szépség, erő, nyugalom, fenség és változatosság. Minden évszakban van valami új látnivaló. A legszebb idő minden bizonnyal május vége. Vannak mélyen fekvő nedves völgyek, amelyekben a szem káprázik a virágok színes pompáján, az orr beleszédül a fűszeres illatok áradatába és a fül megtelik a sok száz erdei madár harsogó zenéjével. A bő harmattól a fű ezüstösen csillog és az ég lángolóan kék. A virágzó rétek fölött rovarok, legyek, méhek, lepkék nyüzsögnek s az erdő szélén a patak még medre széléig megtelve lassan oson a bokrok alatt. Ugyanez a kép az első őszi eső után, szeptember elején még egyszer, valamivel sápadtabban és szegényesebben néhány napra visszatér. A nyár egyébként forró és száraz és még a nagy patakokat is kiapasztja. Az ősz szeles. A tavasz hideg. A tél pedig csaknem elviselhetetlenül kegyetlen. Ilyen május végi időben Várpalotában szállottam ki a vonatból. Várpalota nevét állítólag onnan nyerte, hogy Szent István király ide kővárat építtetett. Az a palotaszerű épület, amely a mai város középpontja és egyedüli látnivalója, valószínűleg a tizenötödik század közepéről való. Többszörösen átépítették és eredeti formájából csaknem teljesen kivetkőzött. A város maga semmitmondó. Mégis van valami történeti hangulata. Magyarországon az ember nagyon ritkán találkozik számba vehető múlttal. Hiszen a mai látnivalók közül a legrégibb, majdnem mind a török felszabadultság után való korból származik és a tizennyolcadik szá225

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

ugyan ételt, de éjjeli szállást már nem. Hiába magyaráztam, hogy a vidéket akarom bejárni és azért jöttem, hogy megismerjem a falvakat és gyönyörködjek a hegyekben és erdőkben. Nem hitték el. Ugyan mi nézni való van az erdőn? Egy öregasszony szívesen látott vacsorára, de aztán, mikor már úgy érezte, hogy lekötelezett és jogot formálhat a teljes őszinteségre, egyenest a szemembe nézett és felszólított, hogy most aztán már mondjam meg, mi eladni valóm van. Ügynöknek nézett.

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

zadban épült. A régibb épületeknek csak az alapja maradt meg, de a legtöbbször azt sem tudják hol. A magyar építészet a föld alatt van. Csak valami különös atmoszféra az, ami itt maradt Várpalotán is. Egy-két feltevés, talán monda, találgatás. De ez is valami. A főváros úgyszólván teljesen múlttalan és történettelen. Jólesik olyan helyre lépni, ahol az ősöknek mégis van egy kevés nyoma. A városból az út karsztos völgyön át vezet a hegység mélyébe. S itt a vándor mindjárt tapasztalhatja a Bakony leglényegesebb vonását, a változatosságot. Ennek a tájnak van fantáziája. Egy fél óráig olyan szakadékban jár amely nyugodtan lehetne Boszniában, vagy másutt valahol a Balkánon. Akkor egyszerre mind nagyobb és nagyobb fák közé ér, nagyszerű bükk, tölgy, éger, hárs és kőrisek között halad, mindig sötétebb, mohosabb, szálasabb törzsek alatt. A hűvös félhomálynak egészen új karaktere van. Az előbb az ember a mészköves karszton barangolt, most Niebelung-erdőben jár. Nagy zöld zuzmókkal bevont szürke kősziklák az út mellett és párás, ködös, szürke a levegő. Olyan, mint a thüringiai erdő legmélye. A völgy szűkül, egyre sziklásabb lesz. Ahol a fák közül kilátni, észrevehető a merész kőszakadék jobbról és balról. És egyszerre vakmerő orom tűnik elő, rajta egy torony romja. Ez Bátorkő, Állítólag a tizennegyedik században épült, később Mátyás király vadászkastélya. Királyi hely: nyugodtan, fölényesen és előkelően néz el a környező erdők fölött. Egy félóra múlva a fák ismét ritkulni kezdenek. Az ember lassan meghitt kis ligetben találja magát. Elszórva alacsony és görbe fák állanak. Önkéntelenül arra gondolok, hogy olajfák. Keresni kezdem a tengert, amely úgy idetartozna. Egyszerre víz csillan meg a fák között. Kis tavacska. Körülötte bárányok és kecskék legelésznek. Egészen délies, görög vidék. Íme: két óra alatt láttam a Balkánt, a thüringiai erdőket és Görögországot. Ez a Bakony változatossága, ez ennek a tájnak csodálatos fantáziája. Rövid idő múlva a hegyre érek. A hegy neve: Márkus szekrénye. Mátyás király bolondjának egy története fűződik hozzá, azóta hívják így. Egyáltalán Mátyás király az egész Bakonyban jelen van. Sok kastélya volt itt, szeretett erre vadászni. Az ember lépten-nyomon találkozik emlékével. Forrást, barlangot neveztek el róla. Ha másutt nem, itt az ember közel léphet a tájon keresztül ehhez a nagyszerű királyhoz. Mátyás! Ilyen uralkodója egyetlen nemzetnek sem volt. Egyesült benne egy fáraó uralomra születettsége egy modern diplomata okossága és előrelátása, egy filozófus igazságérzete és egy nagy művész ízlése. Nagyvonalú, mint II. Frigyes szicíliai király, erőszakos, mint Nagy Péter cár, olyan finom és művelt, mint X. Leó pápa és autokrata, mint XIV. Lajos, szerette a kalandot, mint Oroszlánszívű Richárd, úgy tudott uralkodni, mint V. Károly, igazságos volt, mint Salamon és olyan előkelő, mint Augustus. Ahogy a hegyről lefelé tartok és Tés falut igyekszem elérni, nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy az egész Bakonynak van valami kétségbevonhatatlan és evidens Mátyás királyszerűsége. Hogy ez micsoda, közelebbről nem tudnám megmondani. Talán az, amit az előbb úgy neveztem el, hogy a fenség és báj, a nagyszerűség és változatosság harmóniája, valami, ami zord és kemény, vad és elementáris ugyanakkor, amikor finom és kedves, vonzó és derült. Tést elhagyom szélmalmaival, amelyek már romokban hevernek és kellemetlen léghuzatával. Mondják, hogy itt egész évben fúj a szél és mindig északról. Lefelé megyek, fiatal erdőn át a völgybe. Azt a rétet akarom elérni, amely egyike céljaimnak. Ez lebegett a szemem előtt otthon, amikor elhatároztam, hogy eljövök. Az erdő kinyílik és ott vagyok. Emlékszem rá, amikor először voltam ott. Lélegzetem elállt, mikor kiléptem a fák közül s azonnal Böck226

Az erdei magyar A Bakonyban csak két számottevő tiszta és régi magyar község van: Szentgál és Bakonybél. A többi húsz, vagy még több falu német, részben tót. Az első a királyi vadászok ősi települése, a második még az Árpád-korszak legelején alapított kolostor köré épült község. Egyes falvakban vegyesen laknak magyarok idegen nyelvűekkel, Polányban, ahol van Magyar- és Németpolány. A Bakony két nagy hegyláncát elválasztó termékeny és gazdag völgy, amelyen a hegységet átszelő vasút is halad dél felé, csaknem tisztán német: Bánd, Márkó, Herend, Városlőd. Magyarul csak a fiatalabbak beszélnek. A németeket a XVIII. században telepítették ide a bécsi uralkodók, a veszélyesen pogány és magyar vidékre, ellensúlyozásképpen. Az idegen a magyart kiszorította, elvette földjét, így hát elvette életét is. Ez az oka annak, hogy a bakonyi magyar típus csaknem teljesen elveszett, s vele együtt eltűnt a magyar életből egy emberfajta. Történelem, irodalom, közhit azt tartja, hogy a magyar alföldi, síkságnép, igazán otthon csak a lapályon van és a rónán érzi otthon magát. Ez a felfogás azért alakulhatott ki, mert a másik, a bakonyi, az erdei magyar, még mielőtt bevonulhatott volna a történetbe és az irodalomban, elkallódott. Két generációval ezelőtt, ha nem is volt nagyon gyakori, még megvolt ez az erdei magyar, mint emberfaj, mint meghatározott típus, vad és pogány, akit nem lehetett megszelídíteni, legfeljebb elpusztítani. Itt-ott van feljegyzés róla, különösen Eötvös Károlynál, aki oly nagyszerű történeteket jegyzett fel a Bakonyról. A németek, bár idestova már kétszáz éve laknak itt, szemmel láthatóan még egyáltalán nem szoktak meg. Mikor először jártam a Kabhegy tövében épült kis Úrkúton, még nem ismerve a német települést, és abban a hiszemben, hogy az egész Bakony színtiszta magyar éppen úgy, mint Koppány a pogány lázadó vezér idejében volt, a táj és az ott lakó emberek között levő összemérhetetlenség azonnal feltűnt. Ezek a németek egyáltalán nem idevalók. Félszegek, mint már akkor észrevettem, sőt ennél több: nevetségesek. Nem bírnak az éghajlattal, a vidékkel, szóval a földdel.

227

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

linnek az a képe jutott eszembe, amelynek címe: Gefilde der Seligen – Az üdvözültek ligete. Tulajdonképpen semmi sem hasonlít Böcklin képéhez. Mégis ugyanannak éreztem hangulatban, természetben. Akkor is, most is. Ez a táj virágos nyugalmával, sugárzó üdeségével, friss harmóniájával olyan édes és mosolygó derűt áraszt, mintha nem a földön volna, hanem a boldogok szigetén. Íme, gondolom: a Mátyás királyszerűség! A fensőbbrendű táj, valami, ami szépségben természetfölötti, mint ahogy ő, a király, emberfölötti volt. Leülök, és bámulom a virágokat, és beszívom a zsálya illatát. Ide egyszer el kell jönnöm, több napra, sátorral, itt kell laknom, hogy e szépséggel és földöntúli nyugalommal torkig jóllakjak. A Boldogok ligetétől nem is félóra az a hely, amelyet Római fürdőnek hívnak. Állítólag a rómaiaknak tényleg volt itt fürdőjük. Az előbbi helyet nem tudtam elhelyezni sehol a földön, se Svájcba, se Olaszországba, se Norvégiába. Az nem földi hely. A Római fürdőben van valami groteszk fantasztikum, mintha az amerikai Yellowstons parkból vágták volna ki és hozták volna ide. Hóbortos formájú sziklák, vadul zuhogó patak, vízesések, függő, háznagyságú kövek, bozontos és zilált bokrok, félig lezuhanó fák és a hegyoldalban csupasz gyökerek. Az egész inkább érdekes és megragadó, mint szép. Aztán egy hosszú és szűk völgyön át halad az út, mintegy másfél óra, s az ember Bakonynánára érkezik.

SZELLEMI ÖRÖKSÉG Látkép a Csobáncról

A világtörténetben az asszimilációnak pompás példái vannak. Chile egyik félszigetén olyan vad indián törzs lakott, amellyel a spanyol kormányzat sehogyan nem bírt. Kiirtani mégsem akarta, így hát elhatározta, hogy európaiakat telepít be. A kiirtásnak ez a szelídebb, humánusabb, rómaiasabb, talán angolosabb formája. Egy egész városra való szelíd, békés, munkás, megbízható, szorgalmas, vallásos és lojális hollandust tett ki a félszigetre, házakat építtetett nekik, templomokat, iskolákat, állatokat adott és vetőmagot. Alig múlt el néhány esztendő a szelíd és békés hollandusokban csodálatos változás esett meg. A tanítót elzavarták, a pap úgy járt, hogy eleinte nem mentek templomba, de aztán, mikor az kényszeríteni akarta őket, halállal fenyegették meg s meg kellett szöknie. Ruháikat ledobálták, egy nadrágban jártak az erdőre vadászni. Asszonyokat raboltak egymástól, a földet műveletlenül hagyták, egész nap vadásztak, háborút viseltek egymás és az indiánok ellen, halomra gyilkolták egymást, és csaknem hogy emberevésre adták magukat. Nos ezek a németek itt szelídek maradtak e vad és pogány földön, továbbra is puhák és civilizáltak. Ha csak egy csepp eleven vér lett volna bennük, már valamennyi lázadó lenne. És ez bennük a visszás és nevetséges: az ember körülnéz, csupa határozott vonalú hegy, bozótos sűrűség, pompás tenyészet, kialudt vulkánok tövében, nagy sziklák alatt elementáris táj. De a hozzávaló ember hiányzik. Ez a nép itt a föld nagyságához képest szánalmasan kicsiny. Az erdei magyar teljes és tiszta példányával nem találkoztam. Néha láttam egy-egy parasztot, kocsist, erdészt, bérest, akiben egyes vonásokat megtaláltam: a bakonyi vonásokat, a vadságot és enyheséget együtt, a komolyságot és a mosolyt, az erőt és a bájt. Különösen egy erdészre emlékszem, aki elvitt egy völgybe, hogy megmutasson egy hársfát. A fa a hegyoldalban nőtt a sziklák között, elképzelhetetlenül nehéz feltételek között oly pompás egészségben házmagasságúra emelkedett s olyan lombkoronája volt, amilyen még a Bakonyban is ritka. Mikor az erdész a fát mutatta, láttam, hogy nem szereti a fát. Ez ilyesmire nem szó. A szeretet túlságosan civilizált valami. Érezte a fával való rokonságát. Sőt: érezte a fa fensőbbrendűségét. 228

A bakonyi betyár A Kőrishegyen ülök, a Bakony legmagasabb hegyén és a bakonyi betyár szociológiája fölött meditálok. A betyár alatt tulajdonképpen Sobri Jóskát gondolom, valamennyi szegénylegény között a legnagyobbat, a mitológiai hőst. Máig sem tudjuk, ki volt, mi volt, hogyan hívták és mi lett a vége. Eötvös Károly, aki hosszú tanulmányt szentelt neki, azt írja, hogy igazi neve Pap Jóska volt. De van más feltevés is. Élt a Bakony táján valahol egy Csuzy nevű család. Jómódú nemesemberek. A múlt század közepén az egyik fiúgyermek, amolyan igazi bakonyi farkaskölyök, nem akart tanulni, nem bírt vele senki, lázadozott, végül megszökött. Senki sem tudja hol járt és mit csinált. Talán tizenöt év is elmúlt, amikor újra előkerült. Akkoriban éppen, amikor Sobri Jóska, a híres haramia haláláról kezdtek beszélni. Különös, hogy ez a két dolog így összeesett. Egy törvényszéki tárgyaláson történt, ahová egy pompás termetű pásztor is meg volt idézve. A pásztor nem vallott úgy, ahogy a bíró szerette volna, s ezért meg is fenyegették. Mire a pásztor büszkén kivágta, hogy vele így ne beszéljenek, őt ne fenyegessék, mert nemesember. Kiderült, hogy ő az elveszett Csuzy fiú. Az eset nagy feltűnést keltett. A pásztorból úr lett, mert nagy örökség várt reá, visszatért a nemesi osztályba, meg is nősült. De akkoriban az egész Bakony megesküdött volna, hogy ez a Csuzy volt tulajdonképpen Sobri Jóska. Eötvös Károly más véleményen van. Azt írja, hogy ő ugyan nem, de édesapja tanúja volt annak, amikor szökés közben Sobri Jóskát agyonlőtték. A sírját is látta. Lehet, hogy így van, lehet, hogy nincs. Ki tudja? Az eset a legnagyobb mértékben rejtélyes és megoldódni már sohasem fog, hiszen a kortársak mind kihaltak. Először is lássunk világosan. Ki volt Sobri Jóska? Betyár. Mi az a betyár? Tulajdonképpen útonálló rabló, aki bandát szervez, ellátogat a falvakba, a gazdagokat megsarcolja, vásárok alkalmával elrejtőzik az országúton és a kereskedőket fosztogatja. A Bakonyban lakik, a falvakban szövetségesei és orgazdái vannak, ezektől kap ruhát, eleséget és pénzt. A szeretője is rendesen falubeli lány vagy asszony. Ritkán olt ki emberéletet, még csendőrt sem szívesen öl meg, inkább lefegyverzi, megkötözve otthagyja az út szélén és kineveti. A Bakonyban Sobri Jóskára nem azt mondják, hogy betyár, hanem, hogy: „duhaj”. Duhaj? – mi az? Duhaj az, akiben elementáris módon kitör a bakonyi temperamentum, ledobja magáról a civilizációt és visszatér az erdőbe ragadozó állatnak. A bakonyiak nagyon jól tudják, hogy ez micsoda, hiszen mindenki hord magában egy ilyen kis farkast, akit nem is nagyon jó élesztgetni, mert kitör. Semmi sem kézenfekvőbb, mint az, hogy a betyárnak, vagyis duhajnak semmi köze sincs a gonosztevőhöz. Nem züllött és aljas lény, mint egy rablógyilkos, kalóz vagy tolvaj. Erről szó sincs. A duhaj lázadó, de ez csak a negatív oldal, csak a civilizált ember szempontjából lázad. A lényeg a pozitívum: Sobri Jóska és minden bakonyi duhaj tulajdonképpen egy 229

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Tisztelte a hársat, csaknem vallásos tisztelettel, de mindenesetre pogány közvetlenséggel. Valamit mondott és felhúzta az ínyét, kivillantak a farkasfogai. Keze gyökérszerű volt, göbös, száraz, csontos, mozdulatai olyanok, mint egy vadmacskáé. Veszélyes és nagyszerű emberfajta, nem csodálom, hogy a bécsi uralkodók féltek tőle, és idetelepítették a németeket. És nem csodálom, hogy Mátyás király jól érezte magát közöttük. A szomszédban lakott Kinizsi Pál, akiről a legenda följegyezte, hogy a királynak egy kupa vizet tányér helyett egy malomkövön szolgált fel. Oly erős volt, mint egy medve, vagy mint egy ossziáni hős, és szíve olyan tiszta és hűséges, mint egy gyermeké. Ez lehetett az ősi bakonyi ember, az erdei magyar.

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

neme az ősi, civilizálatlan, elementáris „bakonyiság” megnyilatkozásának. Ezért legendás alak, ezért mitológiai hős. Ehhez azonban valami nagyon fontos dolgot kell megérteni. Az idegen uralom ellen, amely háromszáz évig volt Magyarországon, a nemzet többször felkelt. Összeesküvésekben, nyílt harcokban, portyázásokban, és állandó ellenállásban nyilatkozott meg a magyarság tiltakozása az idegen, a bécsi uralom ellen. A legnagyobb felkeléseket Rákóczi Ferenc fejedelem és Görgey tábornok vezették, a tizennyolcadik század elején és a tizenkilencedik század közepén. Ők szervezték és vitték a háborút az osztrák uralkodók ellen. A nemzet azonban, a vezérek teljes tiszteletben tartása mellett, szívben nem hozzájuk állott a legközelebb, hanem minden azokhoz, akik kisebbek voltak ugyan, de „duhajok”. Ilyen volt Rákóczi alvezére, Vak Bottyán és Ocskay, Görgey alvezére Damjanich. A magyar kedély itt, ezekben a duhajokban, akik tele voltak ötlettel, akik csínyeket követtek el, akik megtréfálták az ellenséget, akikben volt lélekjelenlét, szellem, humor, ezekben nyilatkozott meg. A magyar nép sohasem vállalt közösséget a hivatalossal, legyen az bármilyen és vegyen fel még nemzeti formát is. A nemzet igazi szimpátiája nem volt ellenzéki, hanem duhaj. A magyar irodalom is tele van ilyen duhaj költőkkel és ezek azok, akik a nép lelkéhez a legközelebb állanak: Balassi, Csokonai, Petőfi, ilyenek. Ez a magyar nemzetben levő legyőzhetetlen koppányság, az ős lázadó, az örök felkelő és ellentmondó és szembenálló, nem éppen valami cél érdekében, sőt a legtöbbször az benne a fontos, hogy ne legyen semmi más célja, mint a duhajság fellobbanása, a tiszta ellentmondás, a farkas temperamentum fellángolása. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy Sobri Jóska ki volt tulajdonképpen: a nemesi családból származó Csuzy fiú, vagy Pap Jóska, a parasztlegény. Betyár volt, duhaj. Nem Strolch, ahogy a német mondja, nem vagabond, ahogy a francia, nem hooligan, ahogy az angol. Nem hasonlít sem Till Ulenspiegelhez, sem Robin Hoodhoz. Vannak mulatságos kalandjai, megtréfálja az embereket, különösen a csendőröket, de viselt dolgaiban nem ez a fontos, hanem a duhajság, hangsúlya annak, hogy ő szabad ember s abban amit tesz, sok az előkelőség, és az elegancia. Van benne esprit, szellemes és ügyes. Valóságos hős. És a nép szereti. A falvakban és a tanyákon legendákat szőnek róla, hogy a pénzt elveszi a gazdagoktól és a szegényeknek adja. Amikor a hatóság üldözi, az egész vidék azért retteg, hogy megmeneküljön. De a csendőrök sem úgy üldözik, ahogy egy gonosz és elvetemült haramiát szokás, hanem úgy, ahogy egy nemes és nagyszerű, ritka és veszélyes vadat. Sobri Jóskából lehet a Bakonyt a legjobban megérteni, különösen, ha az ember még hozzáveszi azt, ami Mátyás királyban duhaj volt: kaland és merészség, vadászszenvedély, esprit, elegancia és farkas természet. Persze Mátyás több volt, mint egy sziklahasadék vagy barlang, vagy őserdő. Mátyás pedig az egész Bakony, akiben ott van mind e félelmetes vadság mellett a Boldogok kertje is, a harmatosan csillogó derült és nevető ragyogás. Húszezer hold gyümölcsös álom A Kabhegy délkeleti oldalán ereszkedek le Nagyvázsony felé. Ténylegesen ereszkedek, mert menésről itt szó sem lehet. A hegy legfelső százhúsz métere oly meredek, hogy felfelé csak kapaszkodni lehet, lefelé csak csúszni. Egészen kúpszerű, még megtartotta, legalább ebben, vulkáni természetét. A geológusok azt mondják, hogy a hegy anyaga bazalt. S valahogy érezni a vegetáción e tüzes kő természetét. A Csenger-völgyön akartam végigjönni, de a zajos bánya csakhamar elvette a kedvemet. Nekivágtam nyílegyenesen a bozótnak és a dombon, völgyön át jöttem fel a hegycsúcsra. 230

231

SZELLEMI ÖRÖKSÉG

Megtaláltam azt a fát, amelyre akkoriban a farkasok felriasztottak, találkoztam egy csorda vaddisznóval és egy gyönyörű szarvasbikával. Mondják, hogy régebben errefelé legeltették az akkor még több ezer állatból álló disznócsordákat. Akkor még megvolt az idevaló úgynevezett bakonyi sertés, amely ma már teljesen kiveszett s úgy tudom egyetlen múzeumban sem található sem fényképe, sem rajza. Sötét és sűrűszőrű sertés volt, nagyobbára az erdő makkjából élt, ahogy azok beszélik, akik még látták. Hosszabb lába volt, mint az alföldi sertésnek és nem tudták olyan kövérre hizlalni. Tenyésztése állítólag azért maradt abba, mert szalonnája húsos volt s ezek a hússzalagok egyszerűen megrághatatlanul kemények. Igen, a bakonyi sertés nem volt használható háziállat. Az idevaló juhfajta is kiveszett. Valószínűleg ebben is volt valami vad. S ahogy az erdőnyiladékban felfelé, látom, hogy mindjobban pusztul az erdő is. Tizenöt évvel ezelőtt hatalmas bükk törzsek állottak még itt. Ugyan kinek a szobáját melegítették? Már nincsenek sehol. Az úrkúti oldal még valahogy erdőszerű. A nagyvázsonyi oldal egyre szegényebb, szürkébb, iparszerűbb. A fáról lerí, hogy már nem az ősi bakonyi, hanem az úgynevezett haszonfa. Egy barátom sokat beszélt nekem erről a hegyoldalról. Az egész völgy hosszában, azt mondta, Veszprémtől egész Tapolcáig, ki kellene irtani a bükköt és tölgyet, kőrist és juhart, hársat és égert, és be kellene telepíteni mandulával, mogyoróval és őszibarackkal. Ez a barátom a legújabb magyar emberfajhoz tartozott. Érdemes tudni azt, hogy minden magyar nemzedéknek egészen külön terve van: a „Nemzet megmentésére”. Így, pontosan: minden nemzedék valamiképpen meg akarja menteni az országot. Sokszor elcsodálkozom azon, hogy az ország ennyi megmentést kibírt. Más nép számára ilyesmi teljesen idegen. Dicsőséget, hírt, gazdagságot szerezni, az elképzelhető, de megmenteni? Kitől? Mitől? Hát igen: a magyarok mindig meg akarják menteni népüket. Mintha valami szédítő szakadék szélén állana, mintha betegség rombolná. Az egyik a nyugati szellem átplántálásával akar megmenteni, a másik az ősi dicsőségvágy felébresztésével, a harmadik megint másképpen. A mai nemzedék emberei a gazdasági megmentők. Fejük tele van nagyszabású koncepciókkal, hogyan lehetne az Alföldet csatornásítani, a Balaton tavát átvinni az Alföldre és a Hortobágyot a Dunával öntözni. Mit kellene termelni, kinek, hogyan, mennyit, hol és miért. Földanalíziseket végeznek, kísérleteznek, rizst és gyapotot akarnak itt meghonosítani, esetleg kávét, vagy banánt termeszteni. A dolgot persze egészen komolyan veszik. Ez a barátom egyszerűen ki akarta irtani itt a húszezer holdnyi erdőt és beültetni mandulával és mogyoróval. Megállok és körülnézek a hegység oldalán. Talán ennek az embernek mégis igaza van. Ez a kép ma itt méltatlan a tájhoz és a földhöz. Mit csinálnak itt tulajdonképpen? Kivágják a nagy törzseket, aztán megvárják, amíg bozót nő, azt megritkítják egyszer, megritkítják még egyszer és harminc év múlva az erdőt újra kiirtják. Csupa gyökérből hajtott nyomorúságos, girbegurba melléktörzs az egész erdő. Mennyivel szebb lenne, ha gyümölcsfa tenyészne itt, húszezer holdon mandula és mogyoró. Hogy a talaj alkalmas, ahhoz szó sem fér. Arács ide légvonalban nem több mint tíz kilométer, kis falu, ott láttam április elején olyan mandulavirágzást, amilyen még Toscanában sem lehet. S a gyümölcs nagyszerű, édes és olajos. Ez volna méltó a Bakonyhoz, ha már elvesztette ősi vadságát, legyen belőle szépségben tenyésző óriási gyümölcsöskert. Összeállította: Fenyvesi Ottó

SZELLEMI ÖRÖKSÉG Tési-fennsík

Somló 232

Bortermelés és borkultúra a Balaton-felvidéken „Éltünk, nem éltünk, kinek fontos igazán?... Bölcsek leszünk, mint a bor, melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor istenítéletéről. Mert minden bölcsesség alja, melyet a Magyar hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével. Minden más hiúság.” Márai Sándor

A Balaton-felvidék napsütötte lejtői, Magyarország legnagyobb tavának tükre bár elsősorban a pihenni vágyókat, a fürdésre vágyó turistákat vonzza régiónkba, ezen adottságok kiválóan kedveznek a növénytermesztésnek. A Balaton környéki dűlőkben, a változatos tájnak és a föld alatti ásványi kincseknek köszönhetően páratlan ízvilágú a megtermelt bor. Nem véletlen, hogy a balatoni borrégióból már Mátyás király idejében Olaszországba exportálták a magyar bort. A balatoni boroknak, akkor még vörösboroknak Európa-szerte híre kelt, hiszen olyan borvidékkel nem sok helyen találkoztak a kontinensen, ahol egyetlen szőlőfajtából ennyiféle, ezerarcú és zamatú bort tudtak volna készíteni. Hazánk egyik legkülönlegesebb és mindenképpen legváltozatosabb borrégiója méltán vonzza a gasztronómia és a bor szerelmeseit. Illetve, aki ide született, a magyar tenger partjára, könnyedén válik ínyencé, és akarja még inkább megismerni, majd továbbadni a balatoni borok szeretetét. Így van ezzel a Balaton Borgaléria fiatal borszakértője, Szántó Zoltán is, akit

233

GASZTRONÓMIA

A JÓ MAGYAR BOR A GASZTRONÓMIA KORONÁJA

GASZTRONÓMIA a magyarok egyik nemzeti itala iránti érdeklődés, valamint a csúcsgasztronómia iránt vágy egészen Londonig hajtott, hogy onnan hazaérkezve egész életét a balatoni borok korábbi dicsfényének visszaszerzésének szentelje. Szántó Zoltán olyan élvezettel, csillogó szemmel mesél a tóparti dűlőkről, a hektáronként változó talajról, és az ezerarcú és víznél tisztább balatoni fehérborokról, hogy szavai még azt is képesek lennének megérinteni, aki életében egy csepp alkoholt nem ivott. De a borfogyasztás nem is erről szól, mármint nem az alkoholról. A bornak kultúrája, sőt mítosza van. Nem lehet inni, csak magunkba fogadni – véli a fiatal borszakértő. Utazzunk vissza vele az időben, egészen az 1300-as évekig.

A balatoni borok és a balatoni borvidékek története A római korban még pannon borvidék néven ismerték az egész mai balatoni borrégiót, nem különültek el a borvidékek, mint ma. Már Mátyás király előtt olyan komoly szőlészeti és borászati munka folyt ezen a vidéken, hogy nem csak a Balaton környékét, és a magyar borivókat tudták ellátni a kiváló balatoni vörösborokkal, hanem Európába is exportáltak, elsősorban Olaszországba, Tirolba, az Alpokon túlra és délnémet területekre. E vidék kiváló borait Zsigmond király udvarától, Hunyadi Mátyás palotáján keresztül egészen a Habsburg-házig mindenki nagy becsben tartotta. Századokon át királyi birtokok, főúri szőlők, kisnemesi és egyházi szőlőbirtokok hirdették a balatoni nedűt, mely akkoriban még zömében vörösbort jelentett. Csak a fi loxéravész után, 1915-től vált a borrégió fehérboros vidékké. Akkor a régi, több száz éves tövek szinte mind elpusztultak, szinte az összes fajtát újra kellett telepíteni. A mostani már egy fehérboros világ, igaz egyre többen próbálkoznak vörösborokkal és egyre szebb vörösboros tételeket állítanak elő, Szántó Zoltán szerint a balatoni zászlós borok 234

A balatoni borok mítosza Néhány balatoni borfajtát a kezdetek óta mítoszok öveznek. Királyok és tudósok hittek a jó somlai gyógyítóerejében. Innen származik a néphit, miszerint a kis adagokban és rendszeresen fogyasztott somlai biztosítja az emberi szervezet egyensúlyát, jó étvágyat ad, fertőtleníti a sebeket és védelmet nyújt a kolera ellen. Később már inkább a somlói borok ajzó hatásában hittek, miszerint azok erősítik a férfi potenciált, és ezzel elősegítik a fiú utódok születését. Ezért is nevezték el az egyik legjellegzetesebb somlói bort, a juhfarkot a nászéjszakák borának. A legenda szerint Mária Terézia parancsára a Habsburg főhercegeknek somlói bort kellett inniuk a nászéjszakájukon, hogy biztosan fiúgyermeket nemzzenek.  „Somló hegyén hallottam beszélni: egy magyar gróf Indiába utazott vadászni. A rádzsa vendége volt, és mikor elbúcsúzott, házigazdáját meghívta Magyarországra. Még ugyanabban az évben a rádzsa csakugyan meglátogatta, s akkor egy téli este, baráti poharazgatás közben elbeszélte szívének bánatát. Alighogy megnősült, szép fiatal nőt vett el, de ő, bár harmincöt éves sem volt, férfiasságát elvesztette. Hiába ment szanatóriumba. Hiába hívatott világhírű orvost. Hiába pasztilla, kúra, injekció, az elveszett férfiasság nem tért vissza. Szegény asszony már a búskomorság, szegény rádzsa már az őrület szélén állt.

235

GASZTRONÓMIA

még jó ideig a fehérborok közül kerülnek ki. Legalább is addig, amíg az éghajlatunk nem változik. Az igazán jó vörösborhoz ugyanis meleg, mediterrán éghajlat szükséges. A balatoni adottságok, a talaj változatossága és szerkezete ugyanakkor nagyon kedvez a fehérboroknak, amelyből igazán különleges tételeket lehet készíteni, teljesen eltérő ízvilággal. Érdekes, és bizonyára nem véletlen, hogy mindazok a borfajták, melyeket a történelem sorában hiedelmekkel, legendákkal illettek és a balatoni borrégióhoz köthetők, egytől egyig fehér borok. Az egykori Pannónia borrégió, most balatoni borrégió ma már hat borvidéket foglal magába, a badacsonyi borvidéket, a Somlót, a balatonfüred–csopaki borvidéket, a dél-balatoni, vagy más néven balatonboglári borvidéket, a zalai borvidéket és a Balaton-felvidéki borvidéket.

GASZTRONÓMIA

A magyar gróf nem szólt egy szót sem, csak hívatta a kulcsárt és somlai bort hozatott. Aztán parancsot adott, hogy a rádzsa szobájában mindig legyen somlai, s mikor indiai vendége elutazott, egy láda bort ajándékozott neki. Néhány hét múlt csak el, s a posta Indiából sürgönyt hozott. Ez volt az egész: Köszönöm barátom. Kérek még tíz láda somlait..” (Hamvas Béla: A bor filozófiája)

A Habsburg-házban a mai napig él a családi legenda, ha a nászéjszakán az ifjú pár somlai bort iszik, akkor biztosan fiú trónörökösre számíthatnak. Innen ered a nászéjszakák bora elnevezés. A badacsonyi borok híre szintén több száz évvel ezelőttig visszavezethető a történelemben. A XVIII-XIX. században a badacsonyi ürmös hírneve a tokaji aszúéval versengett. Régi mítoszok szerint, amikor a vulkánok elszunnyadtak és elült a nehéz levegő, a Teremtő rácsodálkozott alkotása szépségére. Hogy a hegyek is megcsodálhassák magukat, lábuk elé óriási tükröt állított, majd kérésével a Naphoz fordult: vízen tükröződő, szerelmes sugaraival melengesse szívüket örökkön örökké. A szoborszerű hegyek, a ráncaikban ringatózó hullámok és a hátukon táncoló fények ámulatba ejtették az embert is, aki e páratlan szépség láttán, levetkőzve minden kishitűségét, alkotásba kezdett. Nehéz munkával szőlőt telepített, hogy majd gyönyörű borokkal a poharában újra és újra rácsodálkozhasson a mindennapok szépségére. Mert Badacsony szelleme, a hegy, a víz, a napfény és a bor által árasztott megkapó érzés rabságba ejt.  A Badacsony kizárólagos fajtájához, a kéknyelűhöz szintén egy örökérvényű legenda fűződik, miszerint ez a sehol másutt nem termő szőlőfajta összehozza a szerelmes szíveket. A belőle készült bort ezért is nevezik az eljegyzések borának. Az ősi magyar szőlőfajtát, amely nevét a levélnyél kékesvörös színéről kapta, sehol máshol nem termesztik, csak Badacsonyban. Rejtélyes és titokzatos múltú fajta. Tőkéi ugyanolyan gondoskodást igényelnek, mint a

236

GASZTRONÓMIA legfinomabb hölgyek. Régen úri szőlőnek hívták, mivel kizárólag női virágzatot terem, így megtermékenyítése sok munkát, gondos előkészületet igényelt. A hagyomány szerint beporzása egykoron nyúlszőr kesztyűvel történt: elsőként a mellé telepített budai zöld, utána a kéknyelű virágát simogatták. A balatoni borrégió minden borvidékén jól termő szürkebarát bár nem egyedi, sajátos bora a Balatonnak, legendája itt, magyar tenger partján gyökerezik: A XIII–XIV. században számos nyugati rend küldött szerzeteseket Magyarországra. Így történhetett, hogy a felsőtomaji pálos szerzetesrendhez francia szerzetesek szegődtek. Azt beszélik, hogy a francia szerzetesek egy maroknyi csoportja magával hozta kedvenc szőlőjét is, a Pinot Grist. A szőlővesszőket a Badacsony oldalában nagy gonddal elültették. Minthogy a szőlő sok gondozást igényel, idejük nagy részét a hegyoldalon töltötték, s eközben fehér ruhájuk rendre bepiszkolódott. Mikor a munkából hazafelé tartottak, a helyiek látva ezt így szóltak: jönnek a hegyről a szürke barátok.

Mitől különleges a balatoni bor? Szántó Zoltán szerint bár hírében ma nem a balatoni borvidékek járnak az élen, a balatoni annyira egyedi és sajátos, hogy annak nem csak Magyarországon, de egész Európában nincsen párja. Ennek oka az ásványban gazdag, szinte hektáronként változó talajban és a tó hatásában keresendő. A balatoni borrégióban rengeteg dűlő van, számtalanféle talajjal, ezért akár egyetlen fajtából legalább százféle bort tudunk felmutatni. Míg Villányban, az egri borvidéken, vagy akár Tokajban legalább 50-80 százalékban egyforma a talaj, a Balatonnál nincs két egyforma ültetvény, és ezért nincs két egyforma olaszrizling, szürkebarát. Szintén ennek a változatos talajösszetételnek köszönhető, hogy míg a legtöbb borvidéken csak néhány fajta szőlő terem, a Balatonnál nagyon széles a paletta, és több olyan szőlőfajtánk is van, mely a világon sehol máshol nem terem, csak és kizárólag azon a borvidéken, abban a néhány dűlőben. Ilyen a 237

GASZTRONÓMIA

balatonboglári királyleányka, az egyetlen hungarikum bor vagy borhungarikum, a kéknyelű, a rózsakő, vagy a somlói juhfark. Badacsonyban például a talaj bazaltos tufa, a balatonfüred–csopaki borvidéken pedig legalább ötféle talaj megtalálható, egymástól néhány száz méterre. Egyetlen csopaki dűlőn belül négyféle talajszerkezet alakult ki az évszázadok során. Ezt a ritka adottságunkat mindig ki is használtuk a történelem során, évszázadokon át nem importáltunk, hanem mi exportáltuk a borainkat ma már magukat nagy boros nemzetnek tekintő országokba. A szocializmus persze nem tett jót a borászatnak és a balatoni boroknak sem. Az ötvenes években lealacsonyított borok újra kell éledjenek. Meg kell találják a helyüket Európában. Ma már a bimbózás korát éljük, kezdjük újra felfedezni értékeinket, így a borainkat is, viszont annak érdekében, hogy a magyar borok és köztük a balatoni borok visszaszerezzék régi hírüket és piacaikat, még nagyon sokat kell dolgoznunk. Összefogás nélkül pedig mindez elérhetetlen – véli a Balaton Borgaléria szakértője. A balatoni borrégió nincs könnyű helyzetben. Hátránya a többi borvidékkel szemben, hogy a Balaton elsősorban turisztikai vonzerő, ahová azért jönnek az emberek, hogy nyaraljanak, fürödjenek. Villányba, Egerbe, vagy Tokajra mindenki azért utazik, hogy borokat kóstoljon. Ugyan ez a Balatonnál az egész napos pihenés, fürdőzés után az esti programok egyike. A másik hátrány, hogy míg a többi neves történelmi borvidékünkön kis területen található szinte egymás mellett több száz pincészet, addig a balatoni borrégió nagyon nagy területet ölel fel. Több mint ezer pince található mintegy 300 kilométeres körzetben. Fontos feladatunk, hogy összekössük a borvidékeinket, és a borvidékek pincészeteit, hogy kialakuljon egy igazi összefogás, amire borutakat lehet kiépíteni. Mi is ezen dolgozunk a borgalériával – mondja Szántó Zoltán. „Ha a borászatok közötti összefogás, együttműködés már adott, az első fontos feladatok egyike a régi rossz beidegződések kitörlése. Az elmúlt húsz évben

238

GASZTRONÓMIA ugyanis a Balaton borászat szempontjából mostohagyermek volt. A fogyasztók többsége máig úgy tudja, hogy a Balatonnál, ha három-négyféle bor létezik: a csopaki olaszrizling, ami olyan savas, hogy a betont is felmarja. Aztán ott van még a félédes szürkebarát a Badacsonyról, a jó sárgamuskotályos. Ezenkívül legfeljebb a kéknyelű és juhfark ismertebb. Ez utóbbi, mint a Somló bora. A turisták, ha megérkeznek a Balatonhoz, még mindig a félédes szürkebarátot keresik, és csodálkoznak, ha elmondjuk nekik, hogy nem létezik félédes bor, mert minden bor száraz, legfeljebb akkor lesz édes, ha később szüretelik és magasabb a cukortartalma… Megismertetni az ezerarcú balatoni borokat – és elfeledtetni a tévhiteket – ez a mi feladatunk.”

A Balaton, mint tükör Nem a rendkívül változatos talaj az egyetlen, amitől a jó balatoni bort semmilyen más borral nem lehet összetéveszteni. A balatoni borrégió sajátossága maga a tó, az, hogy itt van nekünk a Balaton, ami önmagában egy sajátos mikroklímát teremt, ráadásul úgy működik, mint egy óriási tükör. A tó felszíne magába szívja a meleget, majd visszatükrözi a napsugarakat a körülötte lévő dombokra. Az ide telepített szőlőültetvényeket ezért kétszer annyi napfény éri, mintha más borvidékeken lennének. Ilyen adottsága egyetlen más borvidéknek sincs! Csopakon belül egy még különlegesebb mikroklíma is adott. Itt a legszélesebb a Balaton. Ez a vidék mindentől védett, nincsenek záporok, zivatarok. Ha Balatonfüreden szakad az eső, itt akkor is süt a nap – meséli Szántó Zoltán. Igaz, ettől a talaj is sokkal szárazabb, viszont ásványosabb is. Három meghatározó pincészet (a Jásdi, a Guden Birtok és a Szent Donát Pince) annak érdekében, hogy a csopaki olaszrizling eredetvédelmet kaphasson, megalkották a Csopaki Kódexet. A borvidéki szabályozás szerint ugyanis csak az a bor viselheti a Csopak vagy Csopaki védett eredetmegjelölést, mely színtiszta olaszrizling és a bor alap239

GASZTRONÓMIA

anyagául szolgáló szőlő Csopak védett dűlőiből származik.  Az itt termesztett szőlőből készülő olaszrizling, ha azt meghatározott módon és időben szüretelik, teljesen egyedi ízeket, zamatot hordoznak magukban. Csopakon nem csak azért van mindig egy-két fokkal melegebb, mint a környező településeken, mert itt a legszélesebb a Balaton. Azért is, mert Csopak alatt hőforrások található. Ezért aztán itt az is ritkaságnak számít, ha befagy a tó vize. A rendkívül meleg, és a négyféle talajösszetétel, a minden dűlőben eltérő, ugyanakkor mégis egységesen alkalmazott ősi, gyalog művelés egy rendkívül ásványos és gyümölcsös bort eredményez. A kódexben azt is meghatározták, hogy az alkoholtartalom nem haladhatja meg a 13 és fél fokot, a savtartalom pedig az 5 fokot. A magas alkohol- és glicerintartalom ugyanis elnyomja a csopaki borok identitását. Csopakon éppen ezért előbb kell szüretelni.

A Balaton bora az olaszrizling A balatoni borászok is követik a divatot, és versenyhelyzetük megtartása miatt egyre többen próbálkoznak az éppen divatos világfajtákkal. A balatoni dűlőkben megtalálható a chardonnay, a chavignon blanc, a pino blanc, de a termőterületek hatvan százalékát még mindig az olaszrizling teszi ki. Ez az a borfajta, amivel képesek lennénk magasan kiemelkedni a többi borvidék közül. Ez az a borunk, melyet ilyen minőségben a világon sehol másutt nem tudnának utánozni. Amellett, hogy a legelterjedtebb fajta, sokan a nagy magyar fehérbor egyik lehetséges ősének tartják. Legszebb, mondhatni páratlan tételei a Balatonnál készülnek. Szántó Zoltán szerint az olaszrizling titka a tisztasága. Alapbora jellegzetes színű, sárgászöld árnyalatú, illata gyümölcsös. Ízében az első kortyok után megérezzük a mandula selymes keserűségét. Az olaszrizlinget éppen a tisztasága miatt könnyű is elrontani, ha erjesztése során bármivel érintkezik, ha túl öreg hordóban érlelik, mindez megjelenik az utóízében. Mivel a boros gazdák főként anyagi okokból nem tudják elég sűrűn lecserélni a hordóikat, így sajnos gyakran találkozunk hordóízű olaszrizlinggel. Ez az a bor, amit 8-10 évesnél öregebb hordóban semmiképpen sem szabad érlelni. A legjobban termő és talán legegyedibb ízt adó területek Csopaknál találhatók. Az egymástól mindössze 150 méterre fekvő Siralomvágó dűlő és lőcedombi dűlő egészen más szőlőt terem és bort ad. Azon nemes céllal, hogy újraírják a borfogyasztók fejében az olaszrizlingről alkotott képet, egy ma már hagyományos rendezvényt ötöltek ki a csopaki borászok. Január utolsó hétvégéjén a fajta jövőjében hívő borászok összegyűlnek Csopakon, hogy bizonyítsák és közelítsék a fajtával kapcsolatos álláspontjukat. Minden borász elhozza a maga olaszrizlingjét a legfrissebb és a legkedvesebb évjáratából, amit ez alkalommal, a találkozót követő napon, egy nyílt sétálókóstoló keretében a nagyközönségnek is megmutat. A rendezvény az Olaszrizling szerintünk nevet kapta, méghozzá azoktól, akik szerint az olaszrizling nem csak hungarikum, hanem egyenesen „balatonikum”. 240

Míg a balatoni dűlőkben szinte bármely szőlő terem, több olyan szőlőfajta is létezik, amely viszont sehol másutt nem hoz gyümölcsöt, csakis a magyar tenger mellett. A sorból egy kissé kilóg ugyan a szürkebarát, mivel az a Mátraalján is megtalálható. Ízvilága viszont össze sem hasonlítható a badacsonyi szürkebaráttal. A legenda szerint a szerzetesek honosították meg a környéken, mert olyan szőlőt kerestek, amely cukor hozzáadása nélküli is kellemes bort ad minden évben.  Mivel a szürkebarát színe a tiszta fehértől a gyenge zöldes árnyalaton át egészen a narancsos hagymaszínig bármilyen lehet, ezerarcú bornak tartják. Illata fűszeres, mézes, zamatos, speciálisan a fajtára jellemző. Íze gyógynövényre emlékeztető, mégis édesen zamatos. Többek közt ezért is a nők kedvence. A legenda szerint a szürkebarát a pálosok ajándéka volt. A Badacsony hegyen, a Klastrom-kút közelében egy pálos kolostor állt a középkorban. Úgy tartja a néphagyomány, hogy az itt lakó szerzetesek kezdték el a környéken a szürkebarát szőlőfajta termesztését. A hordóban érlelt, gyümölcsös, komplex, testes, visszafogott savtartalmú száraz vagy félszáraz bor az évszázadok során az egyik legkedveltebb balatoni bor lett. A badacsonyi pincékben csemegeborok is születnek a pincékben, bogyói ugyanis a különleges évjáratokban betöppednek és aszúsodnak is.

A tanúhegyek borai A Badacsony, a Szent György-hegy és a Somló páratlan adottságokkal rendelkezik. A Balaton-felvidék legszebb és legértékesebb természeti szépségei. Tanúhegyek. A bazalt tufa talajon olyan szőlők teremnek, mint sehol másutt. Kéknyelű az egész világon mindössze negyven hektáron terem. A Badacsony dűlőiben. Nem sokkal több terem juhfarkból sem – kizárólag a Somlón. Szintén a Somló saját fajtája a furmint. Igaz telepítik Tokajban is, de Somlón van a hazája. A kéknyelű az egyetlen szőlőfajta, amelyik nem képes önmagát megtermékenyíteni. Nőivarú. Másik ősi magyar fajtát kell mellé telepíteni, általában budai zöldet, vagy a kéknyelű és a budai zöld keresztezésével megalkotott szintén kizárólag Badacsonyban termő fajtát, a rózsakőt. Mindenkinek megvan a saját érzete, hogy milyennek érzi a kéknyelűt, de igazából nagyon nehezen megfogalmazhatók a sajátos jegyei – mondja Szántó Zoltán. Borbemutatók, kóstoltatások alkalmával az ásványosságáról szoktak beszélni, de ami igazán egyedivé teszi, az a savszerkezete. A kéknyelű ugyanis savgyűjtő, éppen ezért sokáig eltartható, és három-négy évesen mutatja meg magát teljes pompájában. Ugyanez igaz a somlói fajtákra. Bár azt kevesen tudják, hogy sok mindenben különböznek is. Míg a Badacsonynak csak a legfelső rétege bazalt, másfél méterrel a felszín alatt már tömör szikla alkotja, addig a Somló szemcsés bazalt, a talaj legalsó rétege kénes anyag. A szőlő gyökere itt akár 7-8 méterre leérhet. A bazalt mélyéről, a kénes agyagból költözik a somlói borokba a tűz. Ez a kénes illat, ami annyira jellemző, és amitől a somlói bort még egy laikus is azonnal ki tudna választani akár száz fajta közül. 241

GASZTRONÓMIA

A Balaton-felvidék saját borai

GASZTRONÓMIA

Szántó Zoltán szerint a tanúhegyek borainak idő kell, hogy megmutassák igazi arcukat. Nem szabad belőlük technológiai bort készíteni. Engedni kell őket azzá válni, amit önmaguktól tudnak. Azt mondják, a somlói borok, mint a legkisebb magyar borvidék borai, a királyok borai. Tüzesek, kemények és férfiasak. „Nos, a somlai számomra a szoláris bariton, de szimfonikus szőke hímbor, amely a legmagasabb teremtő spirituális olaját tartalmazza, éspedig boraink közül egyedülálló tisztaságban. Ezért gondolom ugyanis, hogy minden bor ugyan társas, és igazi lényét akkor tárja fel, ha közösségben isszák, a somlai a magányos itala. Annyira tele van a teremtés mámorának olajával, hogy csak kellően elmélyedt, végleg elcsendesült, kiegyensúlyozott magányban szabad inni. A somlairól (az eredeti, ősi, ma már ritka, csaknem fehérarany, száraz, tüzes somlairól van szó) egyébként még azt kívánom elmondani, hogy bár minden komolyabb hegyi bor inkább a negyvenen felüli kornak felel meg, a somlai az aggastyán bora. A bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt.” (Hamvas Béla: A bor filozófiája)

Ízek harmóniája Akár egy külön kötet is szólhatna arról, mit fogyasszunk a balatoni borokhoz. Mert igaz, ahhoz, hogy a balatoni borok magukkal ragadjanak, nem kell „csúcsgasztró”, mégis, ha bort kellene kínálni a gasztronómia remekeihez, hozzájuk is leginkább a dűlős balatoni borok illenek – legalábbis Szántó Zoltán szerint. A friss fehér borokhoz, zöldes világukhoz és magasabb savtartalmukhoz a legjobb párosítás a balatoni hal. Akár a legegyszerűbb, paprikás lisztben sütött keszeg.

242

„A kéknyelű nem egyéjszakás kaland” – állítják badacsonyi borászok. Ezért ha hazánk legegyedibb borának értékét elismerjük és felemeljük őt oda, ahová való, az új élettel töltheti meg a badacsonyi hegyet, évente akár borturisták ezreit csábítva a térségbe. A Badacsony aranyának is tartott egyedi, sajátos fehérbor a 2013-as évben felvételt nyert a Veszprém Megyei Értéktárba, valamint a Magyar Értéktárba is. Szakemberek szerint a tokaji aszú mellett ez az a borunk, mely leginkább méltó arra, hogy hungarikum lehessen. Azt, hogy mennyire így van, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a legnevesebb külföldi Michelin-csillagos éttermekben a két-három magyar borfajta közül nem hiányozhat a kéknyelű. Keresik Londonban, Párizsban és nincs olyan külföldi borkedvelő turista, aki ha a Balatonhoz látogatna, ne jönne fel hegyre, hogy badacsonyi pincénél kéknyelűt kóstoljon. De mit is tud, ez az egész világon mindössze 40-50 hektáron termő szőlő és nemes itala? Mitől ennyire különleges? Badacsonyi borászok szerint talán a legfőbb szempont a múlt és az a kulturális érték, amit ez a szőlőfajta hordoz magában. Nem új, néhány tíz éve készített divatborról beszélünk – a kéknyelű története több száz évre vezethető vissza, az egyik legrégebbi fajtánk. A kéknyelű csak és kizárólag a Badacsony tanúhegyének bazalt talaján terem – és ízében annak minden egyediségét hordozza. Éppen ezért utánozhatatlan. Mindössze 15-20 borászat foglalkozik vele és nem is kapható mindenhol, nem sorakozik ott a szupermarketek polcain. Igazi prémium termék, melyért az ínyencek képesek több száz kilométert utazni, ha kell…

243

GASZTRONÓMIA

A BADACSONY ARANYA

GASZTRONÓMIA

A 18. században úri bornak, avagy a nemesek borának a kéknyelűt. A szőlőfajták közül egyedülállóan nőivarú, bár más porzó fajtákat, például budai zöldet telepítenek mellé, így is nagyon nehezen termékenyül. A kéknyelű a természettől nemes fajta, nem a marketingosztály dönt úgy, hogy akkor most terméskorlátozunk, ez ebben a fajtában alapból benne van: keveset terem. De az a termés olyan is. Nem egy mai gyártmány, hanem igazi klasszikus. A világfajták, mint a chardonay, a savignon vagy a rajnai rizling egyszerre komolyak, gyümölcsösek és illatosak. Ettől emelkednek ki világszinten. Ugyanakkor, ha egy borkedvelő találkozik nálunk egy szép chardonay-vel mégis csak azt fogja mondani: szép-szép, de harminc másik országban ittam már legalább ötvenötféle chardonay-t. A kéknyelűben más erényeket kell keresni. Esetében sokkal finomabb dolgokra lehet odafigyelni. Érdekesség, igazi kuriózum, ami a leginkább alkalmas arra, hogy azzal hazánkat, Magyarországot azonosítsák. A kéknyelű mindazon kritériumnak megfelel, amitől egy bor nagy bornak számít, Burgundiában, Bordóban és Magyarországon egyaránt: az a bor, amely nem csak egy évig nagy élmény, különleges fajta, egy különleges termőhelyről, melynek minden egyediségét ízében is magában hordozza. Egyik fajtának sincs annyi csodálatos története, mint a kéknyelűnek – s éppen ezért a legnagyobb, és nem azért mert a miénk. „A kéknyelű azoknak a bora, akik izgalmat és egyediséget keresnek, de nem egy éjszakás kaland. A kéknyelűt az keresse, aki komoly, mély, hosszú és monogám elköteleződést szeretne a Badacsonnyal.” Összeállította: Füssy Angéla

244

2013 decemberében felvett Ajka Kristály-termékek, a badacsonyi kéknyelű, a herendi porcelán, Lőrincze Lajos életútja és a Theodora ásványvíz mellett újabb kilenc értékkel bővült a megyei értéktár 2014 februárjában. Az alsóörsi permi vöröskő, a Balaton-felvidéki vert csipke, a balatoni halászlé, a nagyvázsonyi Kinizsi-vár és pálos kolostor, a Balaton-felvidéki és Bakony-vidéki hímzőkultúra, a Művészetek Völgye Fesztivál, a polányi passió és a veszprémi püspök királyné-koronázási joga, mint szellemi örökség került fel a Veszprém Megyei Értéktárba.

1. Az Ajka Kristály Kft. által előállított kristálytermékek

Az Ajka Kristály Kft. által előállított kristálytermékek

Az Ajka Kristály egy olyan név, amely megtestesíti a kézi üveggyártás legszebb hagyományait, ahogy azok évszázadokon át megőrződtek számunkra. Az ajkai üveggyár megalapításától – azaz 1878-tól kezdve – mindig a magyar üvegipar legrangosabb műhelye volt. Az asztal díszeit (kelyheket, poharakat, korsókat, palackokat, vázákat, tálakat és egyéb dísztárgyakat) ólommentes és ólomkristályból több mint tízféle színváltozatban a mai napig kézműves gyártási technológiával állítják elő. A manufaktúrában generációk adják tovább egymásnak a több ezer minta titkát, melyeket gyémántszerszámokkal csiszolnak. Minden egyes darab magában hordozza a mester tudását és az alkotás élményének gyönyörű értékét. Az ólomkristály rendkívül finom kézi csiszolást igényel, elegáns, ünnepélyes hangulatot áraszt, magas fényű és csillogású, hangja oly kellemes, hogy csengő készítésére is alkalmas. A valódi kristály – minden asztal dísze és ékessége. Formája megadja a tiszteletet a benne lévő italnak. Ahol jelen van, ott mindenütt képviseli a hagyományt, a szépséget, és az értéket.

2. A badacsonyi kéknyelű Badacsony legnemesebb és legősibb fajtája. Nemcsak hazánkban, de a világon is egyedülálló nővirágú fajtaritkaság, mely évszázadok óta a nagy badacsonyi birtokok büszkesége és a történeti források alapján már Probus császár udvarában híressé tette a római kori Pannonia e borvidékét. Porzópárja hagyományosan a szintén csak Badacsonyban termő budai zöld. Nevét kékeszöld kocsányáról kapta. A porzás és termékenyülés nehézsége miatt minden más 245

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

A VESZPRÉM MEGYEI ÉRTÉKTÁR ELEMEI

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

A badacsonyi kéknyelű

fajtánál kevesebbet terem és magasabb minőségű, koncentráltabb bort ad. Nemességét mutatják csillogó fényű savai és szelídsége ellenére páratlanul hosszú utóíze. Mint egy végtelenbe csendülő pianissimo. A bazalt tüze tisztán és frissen lobog ebben a borban. Páratlan savaik és mineralitásuk révén még a húsz-, harminc-, sőt negyvenévesnél idősebb kéknyelűk is üdén őrzik szüreti fényeiket. Illetlenség volna gyümölcsökhöz hasonlítani, érjük be ennyivel: bazaltvirág. A természetet és a több ezer éves badacsonyi hagyományokat tiszteletben tartva alkalmazzuk a legmodernebb technológia eredményeit. A fahordós érlelés után a badacsonyi borvidék szépségei e borban finom eleganciával és páratlan méltósággal köszönnek vissza. A hagyományos művelés és érlelés e par excellence badacsonyi bornál különösen fontos. Gasztronómiai ajánlat: óborként a nagy aszúk után is kóstolható, fiatalon pedig kellemes mineralitása és finom savai jól kifejezésre jutnak a nemes halak (fogas, pisztráng, nyelvhal), a homár vagy a kecskesajt mellett. Különleges alkalmakra ajánljuk. Ajánlott fogyasztási hőmérséklet: 10 Celsius-fok.

3. A herendi porcelán

Egy herendi teáskészlet

A Herendi Porcelánmanufaktúra 1826. évi alapítása óta hagyományaihoz hűen készíti kézműves remekműveit. A porcelánt régen „fehér aranynak” nevezték, birtokolni kiváltság volt, rangot jelentett, vágyott tárgy, érték volt. A nyers porcelánmassza megmunkálása a korongozó, öntő szakembereken át a kemence értéket teremtő tüzén keresztül a festőecset utolsó simításáig kézi úton történik mind a mai napig Herenden. Tiszteletben tartva a nagy elődök értékteremtő munkáját, megőrizve szellemiségüket, a kijelölt utat soha el nem hagyva, születnek így azok az értékek, melyeket a világ minden lakott földrészén ismernek és elismernek. Napjainkban így lett a herendi porcelán: hungarikum, a Magyar Örökség része. 246

Lőrincze Lajos

Lőrincze Lajos (Szentgál, 1915. november 24–Budapest, 1993. október 11.) nyelvész, tanár. Kutatási területét a névtudomány, a nyelvjáráskutatás, a mai magyar nyelv és a nyelvművelés képezte. Társzerzője volt a Nyelvművelő kézikönyvnek és A magyar nyelvjárások atlasza című könyvnek. A huszadik századi nyelvművelés egyik legkiemelkedőbb alakja. A Veszprém megyei Szentgálon született nyelvész, tanár tudományos munkásságával, a rádióban, televízióban tartott népszerű műsoraival országos hírnévre tett szert, ám mindvégig hű maradt szülőföldjéhez, amelyről meleg hangon emlékezett meg írásaiban, csakúgy, mint a Pápán töltött diák- és tanári éveiről.

5. A Theodora ásványvizek

A Theodora ásványvíz reklámplakátja

A Theodora ásványvíz a Kékkúti Ásványvíz Zrt. terméke, amelynek forrása a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban, a Káli-medencében Kékkúton található. Kékkút (a középkorban Kukut, utóbb Alsókút illetve Kőkút) az 1700-as évek végén, az 1800-as évek elején jelent meg először a Lipszky János által készített térképen, „savanyúvíz” latin megjegyzéssel a község neve mellett. A Kékkúton talált ásványvizet először Kékkúti Anna-forrás víz néven kezdték el palackozni, a palackozás előtt csak a helyi lakosság fogyasztotta az ásványvizet. A forrás első tulajdonosa Lang Mayer és Fia cég volt, akik bérbe véve a forrást, palackozót építettek rá és 1907-től megkezdték a forgalmazást. 1909-től már új tulajdonosa volt a cégnek Tolnay Lajos személyében, aki meghagyta az Anna ásványvíz nevet. Újsághirdetést és plakátot is készített az üzlet fellendítése érdekében. Az egyre inkább kedvelt kékkúti vizet az 1912. évi párizsi és londoni egészségügyi kiállításon aranyéremmel jutalmazták. Az ásványvíz palackozója 247

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

4. Lőrincze Lajos életműve

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

1921-ben Tokaji József lett, aki Emszt Kálmán főgeológus-vegyésszel elemzést végeztetett. Ő volt az, aki először Theodora néven illette az ásványvizet, melynek jelentése: Istennő, Isten ajándéka.

6. Az alsóörsi permi vöröskő

Az alsóörsi permi vörös homokkő

A perm a földtörténeti óidő hatodik, utolsó időszaka. Nevét a mai Oroszország területén, az Uraltól nyugatra fekvő tartományról kapta. A permben véget ér a harasztok és kétéltűek szárazföldi uralma, a tengeri fajok jelentős része pedig kihalt. A felsőpermben és alsótriászban, száraz, meleg éghajlati viszonyok között képződött, folyóvízi lerakódású homokkő. Vörös színét a vasoxidtartalom okozza. Kovás kötőanyagú, ezért kemény, megfelelő szilárdságú, de faragható. Főleg lábazatokhoz, kerítésépítéshez használják. A Balaton-felvidéken és a Mecsek hegységben fordul elő. A bányászat fő központjai Balatonalmádi, Révfülöp és Pécs mellett voltak. Alsóörs és Balatonalmádi homokkővidéke területén permi vörös homokkő és konglomerát van a felszínen. É-felé triász korú karbonátos kőzetekkel érintkezik. Sok a felszíni szálkőzetkibúvás. A kőzet mállásából keletkező élénkvörös talaj messziről jól felismerhető, tájképformáló tényező. Alsóörsön élményszerű látványt kínál az ősközség vörös kőből rakott patinás parasztportáival, régi házaival. Alsóörs határában számos szőlőbeli borház, barátságos pince római kori alapfalakra épült. A falu határában vörös homokkő bánya üzemelt, ennek köszönhető, hogy sok vörösköves épület és kerítés látható a környéken. A bányát bezárták és rehabilitálták, most amfiteátrumnak látszik a hegyoldalban.

7. A Balaton-felvidéki vert csipke A csipke apró mintás textília, melynek sajátossága, hogy a mintát nem utólag viszik rá a kész anyagra, hanem a textil készítése közben jön létre maga a minta is. Ez a lyukacsos, áttört anyag könnyedsége, légiessége miatt igen reprezentatív megjelenésű, ezért az öltözködésben kapott először szerepet. Már az Árpád-kori leletekből is megállapítható, hogy az uralkodók asszonyai nemcsak pompás ékszereket, hanem aranyfonálból varrott, áttört főkötőt viseltek. A mai értelemben vett csipkét – akárcsak az üveg- és tükörművességet – az itáliai reneszánsz indította világhódító útjára, a pompa városából, Velencéből. Kezdetben viszonylag egyszerű, geometrikus mintájú darabok készültek. A 16. századtól azonban mind gyakoribbak lettek a leveles, virágos motívumok, ember- és állatalakok. Az egyik hagyományos mencshelyi háziipari tevékenység a vert csipke készítése. 248

A mencshelyi asszonyok az 1940-es években tanulták meg a vert csipke készítését, majd a háború utáni évtizedre tehető a csipkekészítés virágkora. A téesz megalakulásával az asszonyoknak nem maradt idejük e nagy türelmet és tudást igénylő tevékenységre. Az 1990-es évek közepén az akkori evangélikus lelkész, Gyarmati István figyelt fel a hagyományok felélesztésében rejlő lehetőségekre. 1994-től szakkört indítottak és a következő években megalakult a Mencshelyi Csipkeverő Hagyományokat Ápoló Baráti Kör. A baráti kör megalakulása óta többször rendezett kiállítást és bemutatót a helyben és a környékbeli településeken, 1999-ben a kiskunhalasi országos kiállításon is bemutatkozhattak munkáikkal. Ennek köszönhetően Mencshely községet is felvették arra a listára, amely azokat a településeket tartalmazza, ahol ma hagyományos csipkét készítenek Magyarországon.

8. A balatoni halászlé

Balatoni halászlé

A balatoni halászlét valahogy sohasem említik a tiszai és a dunai mellett, mint a legjobb halászlé cím esetleges várományosát. Pedig megérdemelné! De talán azért van ez így, mert nem lehet igazán tudni, hogy mit is értsünk alatta. Az írásos források alapján a Balaton mellett lényegesen korábban főztek jó halászlét, mint akár a Duna vagy akár a Tisza mellett. Még hozzá olyan jót, hogy a keszthelyi halászoknak kötelességük volt bármikor Festetics gróf számára halászlét főzni, amikor csak megkívánta. De milyen a mai balatoni halászlé? Nehéz megmondani, mert a Balaton partján sokfelől jött ember megfordul, és közülük nem is egy megfőzi a halászlét – úgy, ahogyan otthon megszokta. Ezzel nincs is baj önmagában. De valaki mindig akad a társaságban, akinek nagyon 249

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Jellegzetes helyi csipkék

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

ízlett és elkéri a receptjét. Abból kiindulva, hogy a Balaton partján élvezhette ezt a finomságot, azt gondolja, hogy balatoni halászlét evett. Az interneten található balatoni halászlé receptek nagy része „echte” tiszai halászlé, másik jelentős részük pedig „echte” dunai halászlé tészta nélkül tálalva. Hogy megtudjuk milyen is az igazi balatoni, érdemes a kevésszámú maradék receptből kiindulni. Ám ez sem olyan egyszerű, mert a kisszámú recept nagyszámú variációt mutat.

9. A Kinizsi-vár, Nagyvázsony

Kinizsi-vár, Nagyvázsony

A vár a nevét a legdicsőségesebb uráról, az összes csatáját győztesen megvívó Kinizsi Pálról kapta. Építésének pontos ideje a történelem homályába vész. Első emlékek a XV. század közepéről maradtak ránk. Akkoriban a Vezsenyi család birtokaként tartották számon. 1472ben adományozta Hunyadi Mátyás a hadjárataiban tanúsított vitézségéért Kinizsi Pálnak, aki halálig (1494. november 24.) uralta, s jelentős átalakításokat hajtott végre rajta. Fő funkciója a tulajdonosok védelme, illetve a Buda–Róma közötti borostyánút felügyelete volt, mely a várbirtokon keresztül haladt. A XVI. századtól a Zichy főnemesi család birtokolta az uradalmat. A XX. század közepén történt feltárásnak, részleges rekonstrukciónak köszönhetően napjainkban az érdeklődők betekintést nyerhetnek a Kinizsi-vár egykori dicső fénykorába.

10. A pálos kolostor, Nagyvázsony

A pálos kolostor romja

A kolostort és a templomot Kinizsi Pál a győztes kenyérmezei csata zsákmányából építtette az 1480-as évek közepén, és a magyar alapítású szerzetesrend tagjait telepítette le e helyre. Az épület maradványai mutatják, hogy milyen hatalmas és impozáns lehetett, a főpárkány magassága 17 méter. A szentélyben volt elhelyezve Kinizsi szarkofágja, a hajóban pedig Horváth Márké, most mindkettő a várban van. A kolostor még hetven évet sem ért meg, mivel 250

11. A Balaton-felvidéki és Bakony-vidéki hímzőkultúra

Hímzett szoba dísztárgyai

A hímzés olyan díszítő eljárás (illetve az így elkészített mű), amely valamilyen alapanyagot (pl. vászon, szövet, bőr) tűbe fűzött fonállal varrással készített mintával ékesít. A varrás során az anyagot oda-vissza át kell szúrni, és az így vezetett fonal adja a mintát az alapanyag felületén. A szálak és a hímzés szélének eldolgozása a munkadarab hátoldalán történik. A hímzés eredete a ruhadarabok részeinek összeállítására vezethető vissza. Ezt nevezik varráshímnek is. A másik fajta hímzést a szövésből származtatják, aminek lényege, hogy a szőttes mintarészét egy hosszabb, kb. arasznyi vastűvel felszedték (ún. szedettes). Napjainkban újra erőre kapott a hímzés. A 20. század jellemzően dísztárgyait borító hímzett motívumok, a párnákról, falvédőkről, és terítőkről átkerültek napjaink használati tárgyaira. Nagymamáink még díszítettek vele, mi már hordjuk őket. A jelen embere és főként a fiatal generáció nehezen értelmezi az ornamentikától zsúfolt felületeket. Ellenben trendinek (divatosnak) találja az egyszerű háttéren önmagában megjelenő motívumokat. Ezzel mintegy kiemeli a kiválasztott motívum jelentőségét, azonosul vele. A pólón vagy tornacipőn megjelenő hímzés díszít, és felvállalásával önazonosságot ad. A hímzés, mint jel, visszakapta értelmét és értékét. A jelen korban újra a kommunikáció eszköze lett, de ma már nem tájegységekre vonatkozó azonosságot, hanem tágabb, nemzeti és generációs összetartozást jelöl. Így, a használat által teszi élővé a hagyományt a társadalom, és így változtatja saját képére az adott kor. A múzeum és az utca harca örök, a hagyományőrzés, és a hagyomány életben tartása egymás ellensége, és bajtársa.

12. A Művészetek Völgye fesztivál Egy ősi településen, Márta István zseniális ötletéből nőtt ki a mára kultuszeseménnyé érett rendezvény, a kapolcsi Művészetek Völgye. Az pedig nem véletlen, hogy e Veszprém közeli település lett a bölcsője a hazai művészeti fesztiválok egyik legkülönlegesebbikének és legnépszerűbbikének. A programokat Kapolcson és három másik településen rendezik. 251

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Veszprém eleste (1552) után az épületet felrobbantották, attól tartva, hogy a török megszállja. A kolostor rövid fennállása alatt is beírta nevét a magyar kultúra történetébe, mivel több kódex is készült itt, köztük a Czeh-, a Festetics- és a Peer-kódex. A kolostor maradványai jelenleg szabadon látogatható.

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

A Művészetek Völgye fesztivál plakátja

Kapolcs lett a fesztiválfalu, emellett Monostorapáti, Taliándörögd és Vigántpetend is kapcsolódik rendezvényekkel a Művészetek Völgyéhez. A falusi porták udvaraiban minden évben elsősorban családi programokat tartanak, többször fellépett például Palya Bea, Földes László Hobó, valamint dzsessz és irodalmi udvar is fogadja az odalátogatót.

13. A magyarpolányi passió hagyománya

Magyarpolányi passió, részlet

A Jézus földi életének utolsó szakaszát elbeszélő passiót a magyarpolányiak közel tíz éven át tartó útkeresés után az ezredfordulón vitték színre először a Tömöry Péter rendező és Bakos Árpád zeneszerző által készített, ma is játszott változatot. Mára ízig-vérig polányivá vált az előadás, a korábbi hivatásos és képzett amatőrszínészek helyébe a falu lakói és barátaik léptek. A szereplőgárda mintegy 150 fős. Tömöry Péter és Szalai Katalin koreográfus irányításával nagyon jól kihasználták a kálváriadomb alsó részének minden apró hajlatát, az itt található fákat, feszületet, a stációk alsó teraszait, sőt még a nézők tribünje is szerepet kapott Pilátus középen elhelyezett erkélyével. A készített díszletek helyett a fények váltásával teremtenek új és új helyszíneket, és a fényerő szabályozásával segítik, hogy soha ne lássunk tébláboló alakot a színen, s a néző mindig tudja, éppen hol zajlanak az események. A különleges környezet látványát tovább erősíti Lőrincz Melinda jelmezeinek színei. A társulat egyetlen igazi színész tagja, Keresztes János Jézus alakjának megformálása mellett nagyon jól vezeti társait. Az önálló szerepet kapó polányiak már-már igazi színészként, jó mozgással, hanggal jelenítik meg a történet alakjait. A magyar népzenei elemeket, balkáni hangzásokat ötvöző zenét, a Padragi Bányász Férfikórus éneke biztosítja.

252

I. Károly „koronázása” – korabeli ábrázolás (Szepeshely)

A veszprémi püspökség a tíz „szentistváni” alapítású püspökség közül feltehetően a legkorábbi lehetett, 1001-ben már biztosan létezett. A veszprémi püspök koronázási joga Gizellának, Szent István király feleségének a veszprémi egyházhoz fűződő kapcsolatára vezethető vissza. A középkori források szerint ugyanis a bajor származású királyné alapította a veszprémi székesegyházat, sőt István nagyobbik legendája szerint bőkezűen hozzá is járult a veszprémi egyház javainak gyarapításához. Középkori forrásaink szerint itt őrizték Gizella királyné koronáját, ám II. András a koronaékszert az 1217. évi szentföldi háborúba magával vitte, majd pénzzé tette azt. A veszprémi püspökök királynékancellárságáról okleveleink először 1224ben tesznek említést. Ekkor II. András második felesége, Jolánta királyné kancellárja a veszprémi prépost. A veszprémi püspök királyné-koronázási joga hagyomány által szentesített ősi jog volt, később sem a magyar civil, sem a kánonjog nem tartalmazta, ám egy pápai bulla a 13. században megerősítette a veszprémi püspököt ebben a jogában. A veszprémi püspökök a Horthy-korszak végéig viselték a királyné kancellárja címet. Még Mindszenty bíboros is a királyné kancellárja volt, és viselte a hercegprímási címet is. 1946-ban a köztársaság kikiáltása hatálytalanította a veszprémi püspök koronázói és kancellári jogkörét, és az államforma megváltozása eleve szükségtelenné tette ennek a címnek a használatát.

253

NÉPMŰVÉSZET, HAGYOMÁNYŐRZÉS

14. A veszprémi püspök királyné-koronázási joga, mint szellemi örökség

TARTALOM 5 7 23 33 34 43 65 93 119 135 143 151 161 167 177 191 195 233 243 245 255

Köszöntő Bakonyjákótól Herendig Szeresd a magyart! Herend, a porcelán hazája A hungarikumok hungarikuma: a herendi porcelán Épített örökségünk A Veszprém megyei németek kultúrájának értékké vált sajátosságai Természeti értékeink Erdők erdője Nemzeti viseletek az utolsó tradicionális szabóságból Hagyományok és őrzőik Kiscsőszön Mesterségek művészei Az éltető Balaton-felvidék Őrzik az értékeket – fiatalok az értékőrök útján Présházak és pincék a Balaton-felvidéken Kert és műhely Irodalmi szöveggyűjtemény A jó magyar bor a gasztronómia koronája A Badacsony aranya A Veszprém Megyei Értéktár elemei Tartalom

255