1 HABILITÁCIÓS TÉZISEK IDİSEK A MAGYAR TÁRSADALOMBAN A HABILITÁCIÓS ÉRTEKEZÉS ALAPJA, TÉMÁJA A habilitációs értekezésem alapját az idısek problémáira irányuló 1990-2007 márciusa közt végzett kutatásaim, illetve a releváns, statisztikák és a szakirodalom elemzése adja. Az értekezés alapvetıen a magyar idısekre fókuszál, de a hazai eredményeket nemzetközi kutatásokkal hasonlítom össze, s így lehetıvé válik a különbségek és azonosságok tárgyalása. Téziseimben az idıs problémakörbıl nyolcat tárgyalok: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Demográfiai öregedés. Társadalmi öregedés és nyugdíjrendszer. Az idısebbek helyzete a munkaerıpiacon. Az idısek, jövedelmi körülményei. Az Interperszonális kapcsolatai. Az idısek fizikai aktivitása, szabadidıs tevékenysége, mobilitása. Idıskorra jellemzı lakás, lakókörnyezeti problémák. Az idısek érdekvédelme.
Bár elsısorban az utolsó két évtizedben lezajlott folyamatokat elemzem, ahol erre lehetıség nyílik a középtávú, 2020-2050 közti idıszakra vonatkozó elırejelzésekre is rámutatok. Arra törekedtem, hogy téziseimben megjelenítsem a múlt-jelen-jövı folyamatát, az egyes idısíkok egymással összefüggı, egymásból következı pozitív vagy negatív elmozdulásait, azok hatásait. Az elsıdleges cél a magyar helyzet megismertetése, ezek valódi értékeléséhez mégis szükségesnek éreztem a nemzetközi kitekintést, az Európai Unió régi és új tagországaiban lezajlott gazdasági, munkaerı-piaci, társadalmi folyamatok analizálását, összehasonlítását. Erre a releváns szakirodalom feldolgozása mellett lehetıséget adtak azok a mind a régi uniós tagországok (EU 15) mind a 2004-ben csatlakott új tagországok (EU 10) bevonásával lefolytatott nemzetközi projektek, amelyben részt vettem. (Egyesült Királyság, Ciprus, Csehország, Dánia, Finnország, Franciaország, Írország, (Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Svédország, az Unión kívül Luxemburg; illetve a tengerentúlról Japán). A nemzetközi projektek közül azokat dolgoztam be téziseimbe, amelyek Európa demográfiai öregedése következtében az Európai Unióban alapvetı kihívásnak számító foglalkoztatáspolitikára, munkaerı-piaci folyamatokra irányulnak. Hazai kutatásaim közül pedig, az idısek munkaerı-piaci illetve társadalmi elfogadására vonatkozó eredményeimet építettem be.
1. DEMOGRÁFIAI ÖREGEDÉS MAGYARORSZÁGON ÉS AZ EURÓPAI UNIÓBAN A demográfiai öregedéssel kapcsolatos tézisemben a releváns szakirodalom feldolgozása alapján az öregedési folyamatokra illetve az azt meghatározó faktorokra kívánok rámutatni. A demográfiai öregedést meghatározó faktorok összehasonlítása az idıseket érintı problémák tárgyalásának alapvetı feltétele, mivel mind Európa mind Magyarország az elöregedett és tovább öregedı társadalmak közé tartozik. 2050-ig a régi Európai Uniós tagországok (EU 15) népességégének (Görögország kivételével) több mint egyharmada lesz 80 éves. (Észak-Amerika, Japán, Szingapúr és Hongkong esetében az öregedés még
2 szembetőnıbb; Afrika fog a legkevésbé öregedni.) A magyar demográfiai mutatók európai uniós összehasonlításban rendkívül kedvezıtlenek. Az idıskori függıségi mutató már 2000-ben is rossz értéket jelzett. Hazánk a 60 éven felüliek arányát tekintve Észtországgal, Litvániával és Szlovéniával együtt az „öregebb” új EU tagországok közé tartozott, noha az öregedés szintje ( a 60 éven felüliek aránya) még alatta maradt az EU 15 átlagához képest. (19,7% illetve 21,6%). A fiatalok (019 éves) aránya mindkét esetben valamivel meghaladta a 60 éven felüliekét. 2050-ig az elırejelzések szerint az öregedés Európában és Magyarországon is felgyorsul, a fiatalok aránya jelentısen csökken, a 60 éven felülieké jelentısen megnı: a lakosság egyharmada 60 éven felüli lesz. Az idısek arányának várható növekedése az EU 15-höz képest (20-30%) egyes kelet- európai országokban, pl. Lengyelország, Szlovákia ennél sokkal jelentısebb lesz (40%). Magyarországon a korpiramis alapvetıen megváltozik. A társadalom egyharmada, a 20 alattiak közel kétszerese 60 éven felüli lesz. Az idıskori függıségi mutató mellett, de az eltartási arány (a munkaképes korú ténylegesen dolgozók tartják el a lakosságot) már most kedvezıtlen, a legrosszabb az EU 15 és a közép-európai országok viszonylatában: (2002-ben) 100 aktív emberre 151 inaktív jut. A demográfiai elırejelzések szerint a népesség számát tekintve is a kedvezıtlen tendencia zajlik. 2050-re jelentıs népességfogyás várható, a népesség száma a jelenlegi 10 milliós szintrıl – az alacsony termékenység, a magas halálozás és a csekély mértékő bevándorlás, azaz a népességet meghatározó három tényezı együttes hatásaként- 9 millió alá esik vissza. A három mutató rossz az EU 10 átlagában is, így 2050-re a népesség jelentıs csökkenése várható (79 millióról 58 millióra). Ezzel szemben az EU 15 lakossága a nagymértékő bevándorlás, az alacsony mértékő halálozás és a stagnáló termékenységi (bár 2-nél alacsonyabb) mutató következtében jelentısen nı ( 376 millióról 424 millióra). A 2000-es években munkaképes korúnak minısített 20-59 éves lakosság aránya az EU 25-ben a 55-56%-ról 47 %-ra csökken, s ez munkaerı-piaci problémát indikált. A munkaerı- piaci jelenlét korhatárának kitolása így alapvetı kérdés, s egy késıbbi munkaerıpiaci kilépés a EU 15 esetében a születéskor várható élettartam növekedésével jogos elvárás. Ugyanakkor az új tagországok születéskor várható élettartama átlagban 5 évvel elmarad a régi tagországokétól és nagyobb eltérés elsısorban a férfiaknál tapasztalható, esetükben a 60 éves korban várható élettartam – Észtországhoz és Lettországhoz hasonlóan - 4 évvel elmarad az EU 15 átlagához képest. Nıknél a különbség csak 3,5 év. Annak az esélye, hogy Magyarországon egy férfi túléli a 65 évet mindössze 59%. Így pusztán demográfiai okokból kisebb az esélye a férfiak késıbbi munkaerı-piaci kiléptetése. A nemen kívül jelentıs különbségek találhatók iskolai végzettség, jövedelem, régiók szerint. A diplomával rendelkezık, a magasabb jövedelmőek a gazdaságilag fejlettebb régióban élıknek jobb az egészségi állapota, magasabb az élettartam. Ugyanakkor –és ezt hangsúlyozni kívánom. Egy önmagában pozitív mutató nem negatív mutatókkal párosulva kedvezıtlenül befolyásolja az egyén munkaerı-piaci, gazdasági körülményeit, s visszahat egészségére, jövedelmére, s újabb negatív demográfiai mutatót, alacsonyabb várható élettartamot indikál. Szabolcs – Szatmár- Bereg megyében a reprodukciót meghaladó, 2 fölötti pozitív mutató alacsony iskolai végzettséggel, nagyfokú munkanélküliséggel, rossz egészségi állapottal párosul és ez közrejátszik a régióban az országos átlaghoz képest jóval alacsonyabb a születéskor várható élettartamában, s jelentıs 60 éves korban várható élettartam ollót eredményez a szegény és a nyugati gazdag régió között (két év differencia Északkelet-Magyarország és a nyugati régiója között). A demográfiai folyamatoknak és a munkaerıpiac, nagy rendszerek, mint a nyugdíjrendszer szoros kapcsolatban állnak egymással.
3 2. TÁRSADALMI ÖREGEDÉS, NYUGDÍJRENDSZER A társadalmi öregedés értelmezésemben a demográfiai öregedéstıl eltérı fogalom, amelynek nagysága a nyugdíjasok népességen belüli arányától függ. A demográfiai öregedés és a társadalmi öregedés így nem írható le azonos mutatókkal, utóbbi az adott nyugdíjkorhatártól és a munkaerı-piaci kilépéstıl függ. A társadalmi öregedés mutatóját csökkenti a magasabb nyugdíjkorhatár és a késıbbi munkaerı-piaci kivonulás. Ugyanakkor a társadalmi öregedés mutatóját gyorsítja az alacsony nyugdíjkorhatár és a nyugdíjkorhatár elıtti nagyarányú munkaerı-piaci kivonulás. A foglalkoztatáspolitika célból bevezetett korai nyugdíjazást megengedı nyugdíjtípusok ennek alapján kedveznek a társadalmi öregedésnek és (a fiatalabb korosztályok késıbbi munkaerı-piaci belépése következtében) rosszabb eltartottsági mutatót eredményeznek. A nyugdíjazás, a véglegesnek tekinthetı munkaerı-piaci aktivitás abbahagyása ugyanakkor nem zárja ki annak lehetıségét, hogy a már inaktívvá vált nyugdíjas immár inaktívként ismét a munkaerıpiac tagja legyen. A nyugdíjazás, a munkaerı-piaci ki-illetve visszalépés alapján különbözı korszakok figyelembevételével modelleket alkottam: a) rendszerváltás elıtti periódust, b) 1990-1998 közti idıszakot, c) a nyugdíjreformtól /1998 2000-ig tartó korszakot, d) 2000 utáni jellemzıket. Megállapításaim a következıképp foglalhatók össze. A rendszerváltás elıtti, valamint a nyugdíjreformig tartó korszak modelljeit az alacsony nyugdíjkorhatár és a nagyarányú nyugdíjas munkaerıpiac jellemezte. 1990-tıl foglakoztatási okokból korai nyugdíjazási formák bevezetésére került sor, amely az egyébként is alacsony nyugdíjkorhatárnál is korábban történı munkaerı-piaci kivonulást tett lehetıvé, felgyorsult és nagyarányú vált a társadalmi öregedés, de eltőnt a nyugdíjas munkaerıpiac eltőnt. A nyugdíjreformmal bevezetett magasabb nyugdíjkorhatár ellenére továbbra is jelentıs arányú maradt a nyugdíjkorhatár elıtti kivonulás, amely a következıkkel magyarázható: a nagyarányú és növekvı tendenciájú korhatár elıtti nyugdíjazás; a lépcsızetes nyugdíjkorhatár emelés; a szigorított vagy bezárt korai kivonulást lehetıvé tevı nyugdíjazási formák helyett (elınyugdíj, korengedményes nyugdíj) újak megjelenése (elırehozott nyugdíj, csökkentett összegő elırehozott nyugdíj); az egységesen 62 évre felemelt, de lépcsızetesen bevezetett nyugdíjkorhatár. Az 1990-tıl a nyugdíjasok népességen belüli arányának növekedése, az 1990-es 24,3%-ról 1997-re 30,8%-ra nıtt, majd ezt követıen 30% körül állandósult, a társadalmi öregedés magas aránya nem változott. A nagyarányú nyugdíjas népesség megjelenése és újratermelıdése súlyos makrogazdasági és a nyugdíjrendszerrel összefüggı problémákat alakított ki. A társadalombiztosítási elven alapuló felosztó-kirovó nyugdíjrendszer megkérdıjelezıdött. Azt 1998-tól egy társadalombiztosítási és tıkefedezeti elemeket egyaránt tartalmazó „vegyes” nyugdíjrendszerré váltotta fel. A nyugdíjreform ellenére a 2000-es évek közepén nyilvánvalóvá vált, hogy a megreformált nyugdíjrendszer is súlyos problémákkal küzd. Az nyugdíjjárulékok nem fedezték a költségvetésbıl biztosított nyugdíjkiadásokat. A rendszert gyengítette a tıkefedezeti és társadalombiztosítási nyugdíjrendszer közti átmeneti állapot. A társadalombiztosítási kassza alulfinanszírozását növelték a fekete gazdaságban dolgozó be nem fizetett járulékai. A problémát súlyosbította a 4 év alatt lépcsızetesen bevezetett 13. havi nyugdíj. 2006-ban a 13. havi nyugdíjra fordított összeg 1700 milliárd Ft volt (a költségvetés mintegy 10%-a). A nyugdíjrendszer hiánya mintegy 2 GDP százalékponttal nıtt, az 1998-ban megreformált nyugdíjrendszer fenntarthatósága megkérdıjelezıdött. Az 1998-as nyugdíjtörvény minden paragrafusa változott valamilyen módon és a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósága az ismertetett problémák és a negatív demográfiai folyamatok miatt újabb reformot igényelt.
4 3. MUNKAERİ-PIACI ÖREGEDÉS AZ EURÓAI MAGYARORSZÁGON, TÁRSADALMI TOLERANCIA
UNIÓBAN
ÉS
A munkaerıpiacon lezajló öregedési folyamatok a következı szempontok szerint kerül elemzésre: a) az idısebb munkaerı helyzetére irányuló makro foglalkoztatáspolitikai mutatók, trendek, b) az idısebb munkavállalóval szemben tanúsított munkaadói viselkedés, c) a az idısebbek munkáját illetı társadalmi tolerancia. 2000-tıl az Európai Unió foglalkoztatáspolitikai irányelveiben (European Employment Strategy, EES) kiemelt helyet kapott az idısebb munkaerı. A lisszaboni stratégia (Lisbon strategy) az Európában zajló öregedési trend ellensúlyozása és a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében célul tőzte ki az 55-64 évesek munkaerı-piaci arányának 50%-ra növelését. (Ezt az irányelvet a csatlakozni kívánó országoknak is követniük kellett.) Magyarországon az 55-64 éves korosztályába tartozók foglalkoztatási rátája igen alacsony. 2004-ben ez a mutató a növekedés ellenére jóval a régi uniós tagországok átlaga alatt volt (2004: 42,5%, illetve 31,7%) és sokkal rossz értéket mutatott a balti országokhoz képest (amelyek már 2004-ben túlszárnyalták vagy közelítették a lisszaboni célkitőzést. A magyarországinál kedvezıtlenebb 30 % alatti mutatóval az új tagországok közül csak Szlovénia, Szlovákia és Lengyelország rendelkezett. Hazánkban az átlagos munkaerı-piaci kilépési kor 2002-ben 59,1 év volt, ami 2003-ra 61,6 évre ugrott, de 2004-ben visszaesett 60,5 évre. (2002-ben az EU átlag alatt, 2003-ban az átlag fölött, s 2004ben ismét EU 15 átlag alatt volt. Az EU 15 értékei: 60,8; 61,3; 61,0 év). Ez a változó trend vezetett ahhoz a hipotézishez, hogy a gazdaságban lezajló folyamatok nem egyértelmőek, a makro szinten megfogalmazott célkitőzéssel szemben látens trendek vannak jelen. Feltételeztem, hogy az egyik ilyen latensen zajló folyamat a munkaadó idısebb munkaerı iránt tanúsított viselkedésével van összefüggésben. Hipotézisem szerint a munkaadók a munkaerıt életútjuk korai szakaszában diszkriminálják, s ezzel lassítják a makro szint célkitőzését. Ennek bizonyítására az elmúlt években különbözı módszereket alkalmazó nemzetközi és hazai vizsgálatokat végeztem: lakossági felmérés, vállalatok humánpolitikai vezetıivel, menedzsereivel készített mélyinterjúk, álláshirdetések elemzése, kutatásaim eredményeinek a releváns szakirodalommal való egybevetése. A vállalatok menedzserei a 45 év, illetve az 50-55 év felettieket öregnek, rossz egészségi állapotúnak, fizikailag, szellemileg elhasználódottnak, tudásukat elavultnak tartották. A 2005-ben elemzett 3000 álláshirdetés 8%-ában (a törvénnyel ellentétben) a munkaadók csak 40 éves korig kerestek munkaerıt. A munkaadói diszkriminatív viselkedése 2006-ban és 2007-ben is megmaradt. Nemzetközi projektek keretében végzett magyar kutatásaimban rendkívül nehéz volt azoknak az EU projekt kívánalmaknak megfelelni, amelyek olyan jó példák bemutatását írták elı, ahol a profitorientált vállalatok 55 év feletti aktívan dolgozó munkaerıt foglalkoztattak. Magyar viszonylatban jó példának kellett tekinteni az 50 év felettiek foglalkoztatását, mivel a munkaerı állomány korstuktúrája 55 év feletti foglalkoztatott nem (vagy alig) fordult elı. Az EU definíciójában az idıs munkaerı alsó korhatára 55 év, az ilyen korúak erıteljes jelenléte éles ellentétben áll a hazai gyakorlattal, ahol ezt a gyakorlatban 5 évvel korábban, 50 éves korban kell meghúzni. A kutatások egyértelmően igazolták, hogy a hazai és a nemzetközi makro szint (döntéshozók, EU) és a mezo szinten jelenlévı szereplık, a vállalatok között érdekellentét van. A makro és mezo szintő folyamatok vizsgálata mellett elengedhetetlennek tőnt a mikro és a mezo szint közötti kapcsolat. Az Eurobarometer 2003-as felmérésében a válaszadók többsége (71%) szerint az 50 év felettieknek esélyük sincs az elhelyezkedésre. Lakossági felméréseim ugyancsak visszatükrözték a munkaadó diszkriminatív magatartását. A 2004ben a megkérdezettek véleménye szerint a munkaadók meghatározónak tartják az életkort: a 40, a 45 illetve az 50 évet. A 2006-ban végzett felmérésemben ismét markáns volt ez a
5 vélemény: a lakosság közel fele szerint a munkaadók nem vesznek fel 45 év feletti munkaerıt (de toleránsak a náluk megöregedettekkel szemben). 8%-uk a 35 évet is megjelölte a munkaerı-piaci idıskor kezdeteként. Ez alapján valószínősíthetı a mezo szint negatív irányú változása, a diszkrimináció felerısödése. Az idısebbek munkájára vonatkozó társadalmi tolerancia mérése ugyanakkor a társadalom idısek iránti szolidaritását jelzi. A korai életciklusban kezdıdı munkaerı-piaci öregedéssel szemben a lakosság az általánosságban vett idıskor kezdetét jóval késıbbi életciklusra tette: 60 vagy 70 év után. Ezzel alapjaiban megváltozott a korábbi társadalmi percepció. 1989-ben a lakosság nagy része egyöntetően a nyugdíjazást, illetve az ezzel csaknem megegyezı kort, az 50-60 évet jelölte meg az idıskor kezdeteként. Ez az egységes társadalmi definiálás 2000 közepére kettévált, megjelent egy munkaerı-piaci idıs és egy általános idıs értelmezés és a két értelmezés közt nagy életkorbeli olló van. A munkaerı-piaci öregség lakosság által jelzett értéke nagyon alacsony és lefelé, ugyanakkor az általános értelemben vett öregség ennél sokkal késıbbi korra tolódik. Vizsgálataimmal nemcsak igazoltam hipotézisemet, de az idıskor kapcsolatos a rendszerváltáskor még egységes fogalom alapvetı megváltozását is feltártam.
4. HÁZTARTÁS, JÖVEDELEM, ÉLETKÖRÜLMÉNYEK, ÖNGONDOSKODÁS Tézisemben az idısek jövedelmi viszonyainak változását, azok gazdasági és összefüggéseit vizsgálom. A 80-as évektıl kezdve a nyugdíjas népesség a nyugdíjak, a kétjegyő infláció jelenléte és az indexálásának hiánya miatt a társadalom legszegényebb rétegének számított. Többségük nyugdíja létminimum alatti vagy a körül volt, s a nyugdíjasok táborán belül is különösen rossz helyzetben voltak a rokkant nyugdíjasok (nyugdíjuk 20-30%-kal alacsonyabb a saját jogú nem rokkant nyugdíjaknál), az özvegyi nyugdíjasok, a nık, az egyszemélyes háztartásban élık. Az 1990-es évek elejétıl a nyugdíjak az inflációt követıen, 1997-tıl a svájci indexálásnak megfelelıen javultak. 1992-tıl, a munkanélküliség és más kirekesztett, marginalizálódó rétegek megjelenésével helyzetük társadalmi rétegekhez képest jobb lett. 1998-tól ez tovább javult, a 60 éven felüli háztartásfıvel rendelkezı háztartások egy fıre jutó nettó jövedelme ekkor már 12%-kal haladta meg az országos átlagot és az idısek a fiatalabb korosztályok bizonyos rétegeihez képest védettebbé váltak. Ennek ellenére még 2000-ben is a nyugdíjak és a nyugdíjszerő ellátások és a létminimum értékei közel álltak egymáshoz. Átlagosan 10%-kal haladta meg a nyugdíj összege a KSH által számított létminimumértéket. Valamelyest javult ez a mutató 2001-re, az inaktív (nyugdíjas) háztartásban élık fogyasztási indexe átlagosan 1,3%-kal magasabb volt, mint a lakosság egészére számolt infláció. Ennek ellenére 2002-ben a 60-74 évesek jelentıs része továbbra is szociális támogatásban részesült. A rokkantsági nyugdíjasok (a háztartás és az egyén oldaláról nézve is) továbbra is rosszabb helyzetben voltak a saját jogú öregségi nyugdíjasokhoz képest. A 75 év alatti rokkant nyugdíjasok közel egyötödének jövedelme a szegénységi küszöb alatt volt. Továbbra is jelentıs volt a különbség a férfiak és nık közt (utóbbiak nyugdíja 20-30%-kal volt kevesebb a férfiakhoz képest). 2002-ben ezért széleskörően lehetıvé tették a méltányossági nyugdíjat a hátrányos helyzető rétegek számára kérvényezés után adható nyugdíj kiegészítést, amelyet a nyugdíjasok mintegy egyharmada (800 ezer nyugdíjas) igényelt. A nyugdíjasok jövedelmi körülményeinek javulását indította el a 2003-tıl lépcsızetesen bevezetett 13. havi nyugdíj, amely nem azonnal éreztette hatását. Az „életkörülmény-hiány index” valamint a nyugdíjasok saját jövedelmi helyzetükre vonatkozó szubjektív megítélés továbbra is jelezte egyes nyugdíjas rétegek- különösen a nagyarányú rokkant nyugdíjasok hátrányos helyzetét.
6 A 13. havi nyugdíjemelések következtében 2006-ra a nyugdíjasok jelentıs része mégis kikerült a társadalom alsó decilisbıl. A nyugdíjasok pozitív jövedelmi viszonyainak változása ugyanakkor makro szintő problémát indikált, mivel elısegítette a nyugdíjrendszer finanszírozási gondjait és jelentısen hozzájárult a költségvetési hiányhoz. A költségvetési deficit csökkentése érdekében bevezetett megszorító csomag a kompenzálások ellenére az idısek életszínvonalára (is) negatív hatással lesz, amit az idısek „megszorító” fogyasztási szokásai sem tudnak ellensúlyozni. Az eddig bemutatott trendek mellett egy eddig sem demográfiai sem szociálpolitika megközelítésben nem tárgyalt, de a jövedelemre, az életszínvonalra, a fogyasztásra és az idıskori ellátásra ható faktor vizsgálata is szükséges. A lakásprivatizáció révén az idısek zöme lakástulajdonossá, jelentıs vagyon birtokosaivá vált. A piac már 1990-ben felismerte az idıs öngondoskodása és a lakásvagyon közti kapcsolattársítás lehetıségét eltartási szerzıdés formájában. Mégis 2005-tıl jellemzı a piac elıretörése, a lakásbefektetés és az idısek problémáinak egybekapcsolása. A banki hátterő különbözı konstrukciókat (életjáradék, örökjáradék, stb.) nyújtó piaci szereplık versenye indult el a lakásvagyon megszerzése érdekében. Az értéket képviselı vagy értékessé tehetı lakástulajdonosok így részt vehettek versenyre épülı öngondoskodási rendszerben. Ugyanakkor a rossz minıségő és fel sem újítható lakásokban élık - az idıs népesség nem elhanyagolható része - elesik e lehetıségtıl. Veszélyeztetettnek kell tekinteni a megfelelı lakástulajdonnal ugyan rendelkezı, de alacsony iskolai végzettségő idıseket a különbözı konstrukciók jogi bonyolultsága miatt. Ez az idısek eddig sem homogén rétegén belül újabb különbségeket idéz elı: a jó régióban, környezetben lévı vagyont érı lakással rendelkezı idısek képesek jövedelmi helyzetükön javítani, ezzel fogyasztási szokásaikat megváltoztatni, szükség esetén egészségügyi vagy egyéb segítı piaci szolgáltatásokat vásárolni, ettıl a már említett rétegek elesnek.
5. AZ IDİSKORÚAK INTERPERSZONÁLIS KAPCSOLATAI Tradicionálisan nagy korkülönbség a férj és a feleség között növeli az özvegyek arányát, s ezért ezek aránya már a fiatalabb nık esetében is jelentıs és az esetek többségében elmagányosodással és egy „segítı” személy elvesztésével jár együtt. Megnı a család, a gyermekek szerepe, amely nem tekinthetı az 1993-ig a törvény által (ipse de jura) elıírt tartási kötelezettség utóhatásának, sokkal inkább az érzelmi kötıdésen alapuló tradicionálisan segítı kapcsolatnak. Különösen fontos a gyerekektıl kapható segítség kapcsolat, amely egyaránt lehet fizikai, anyagi, természetbeni, gondozó-ápoló, lelki támasz, illetve az unokához főzıdı érzelmi kapcsolat. A kapcsolati háló alakulásában a korfaktor jelentıs. A longitudinális (1986-2001) szakirodalom rámutat a családi „segítı kötelék” változatlanságára, de ugyanakkor hangsúlyozza a segítık összetételének változását ( a lányok mellett a fiúk erıteljesebb segítségét). Az interperszonális viszonyrendszerben a családon, rokonságon kívül más szereplık is jelen vannak. A közelmúltban végzett kutatási eredményeim a szomszédság még ma is meglévı kiemelkedı szerepét jelzik. A falusi településen az interperszonális kapcsolatban az idıst a szomszédhoz a fiú és lány gyermekkel csaknem egyenértékő kötelék főzi megelızve a vérségi kapcsolatba tartozó unokát. Kutatásaim igazolták azt a hipotézisemet is, hogy a korral beszőkülı (halálozás, távolság, stb.) interperszonális kapcsolati hálóban elıtérbe kerül az állami/önkormányzati és nem állami segítség. A jövıt illetıen véleményem szerint az interperszonális kapcsolati rendszer jelentısen megváltozik és ennek hatására átalakul az idıs ember körülvevı segítı kapcsolati háló.
7 A kutatások változó családstruktúrát jeleznek, amely a jövıben jelentısen átalakítja az idıs ember interperszonális kapcsolatait. A negatív demográfiai folyamat, a házasodási szokások, a korábbi szemlélet változása következtében a szülı-gyermek kapcsolatára épülı háló is átalakul, azt sokféle és nemcsak a hagyományos családtípus formálja. Egyszerre van és lesz jelen: a kisebb, a nagyobb, teljes, apával, anyával rendelkezı, a csak apából vagy csak anyából és gyerekbıl álló alapcsalád, amely más felnıttekkel vérségi vagy nem vérségi kapcsolatokon alapuló személyekkel egészülhet ki. Ennek nagyságától, a családtagok közti viszonytól függıen az idıs közvetlen kapcsolati rendszere pozitív vagy negatív irányba mozdulhat el, amelyet egy új technikai vívmány, az új kapcsolatokat lehetıvé tevı számítógépes világháló elterjedése módosíthat.
6. FIZIKAI AKTIVITÁS, SZABADIDİ, MOBILITÁS A különbözı feladatok elvégzése az életkor emelkedésével romlik, de nem mindegy, hogy az milyen mértékő nehézséget okoz. A KSH háromfokozatú skálája mentén – nem okoz nehézséget; kis nehézséget okoz, nagy nehézséget okoz – a következıket vizsgálom. 1) A lakáson belüli alapvetı napi teendık elvégzéséhez szükséges, de nagy nehézséget okozó mutatókat: fürdés, WC használat, öltözködés, felkelés, lakáson belüli mozgás. 2) Az idıs zavartalan életvitele számára nélkülözhetetlen, de nagy nehézséget okozó mutatókat: fızés, vásárlás, ügyintézés. 3) Az idısek (a fenti tevékenység végzéséhez elengedhetetlen) erınléti állapotának „ nem képes végezni” mutatóit: emelés, sétálás, ülés, állás, kar, kéz, láb, guggolás. Súlyos problémaként jelentkezik az alapvetı fiziológiai tevékenységek elvégzése, elsısorban a tisztálkodás, a WC használata, valamint a lakásban való mozgás. A nagy nehézséget okozó tevékenységeknél mindhárom kategóriában a 80 éves kor éles határvonal és determináló szerepe van a nemnek, a nık fizikai aktivitása rosszabb. Az adatok elemzésekor egy mutató tért el a többitıl, a férfiak – bár a könnyebb házimunka végzése is nehézséget okoz számukra- a fızést mésem sorolták a nagy nehézséget okozó tevékenységek közé. Meglátásom szerint ennek több oka van. Az e korosztályba tartozó férfiak számára a fızés a tradicionális nıi-férfi szerepkör miatt nem tartozott elvégzendı feladataik közé, illetve az étel elkészítését (ebédet) családon kívüli segítı látta el: a házi segítı szolgálat, nonprofit szereplık, illetve piaci aktorok. A KSH által használt szabadidıs terminológia finomításra szorul. A KSH által használt tevékenységi kategóriák: a társadalmilag kötött tevékenységek, a fiziológiai tevékenységek, illetve a szabadidıs tevékenységek átfedik egymást így a kategóriák finomítását tartom célszerőnek. A szabadidı percráfordításában az aktív és –passzív tevékenységek nemzetközi és hazai összehasonlítása jelentıs különbségeket mutatott. A magyar idıs korosztály férfi tagjaira a passzív szabadidıtöltés a jellemzı. Az idejüket napi tv nézéssel töltı aránya nagyjából azonos a más országban mértekkel viszonyítva, de a napi percráfordítás tekintetében a 65 éves magyar férfiak jóval megelızik a skandináv országokat, Németországot, Szlovéniát, kisebb mértékben Észtországot, Franciaországot (az Egyesült Királyság és Belgium értékei azonosak). A nık mind hazánkban mind nemzetközi tekintetben a férfiakhoz kevesebb idıt töltenek el tv nézéssel és többet háztartási teendıkkel, de a nemzetközi adatokhoz képest családi kapcsolataikat sokkal intenzívebben ápolják mind arányaiban mind idıben (másfél, kétszer többet), amit pozitív mutatónak tartok. A jelentıs arányú passzív idıtöltést és a sportolás alacsony arányát negatív mutatóként értékelem, mivel ezek alapvetıen befolyásolják az erınléti állapotot, az egészséget, megelızı és rehabilitáló szerepük van. Ebben az összehasonlításban Magyarország az utolsó elıtti helyen áll (Anglia elıtt). Hazánkban rendkívül kevés idıs
8 mozog, sétál végez valamilyen testmozgást. A nık mutatói a férfiakhoz képest még rosszabbak. Úgy vélem, hogy a fizikai állapot javítására eddig megtett intézkedésekkel és koncepciókkal a passzív szabadidıs szokásokat nehéz megváltoztatni. A koncepciókban a sport, a szervezett tömegsport, a turisztika kap kiemelt szerepet. A koncepciók gyenge pontja, hogy nem veszik figyelembe az idıs korra már rögzült életmódot. Alternatív megoldást kell kidolgozni, egyszerő, rövid idı alatt elsajátítható, korábbi sportolást nem igénylı gyógytorna gyakorlatok megtanítását, amely javítják a vérkeringést, megakadályozzák vagy enyhítik a csigolyák meszesedését, erısítik az izmokat, megakadályozzák a púposodást. A nemzetközi gyakorlat adoptálása segítene a jelenlegi idıs korosztályok fizikai állapotát karbantartani, illetve annak hanyatlását lassítani és egyben a jövı idısgenerációinak fizikai aktivitásának javítása is lehetı válna. Az idısek mobilitási szokásainak mérésére kidolgozott speciális mérıeszközzel, az „utazási naplóval” meghatározható a lakásból való eltávozás és visszatérés ideje, célja, körülményei, mérhetı az interperszonális kapcsolatra, illetve egyéb tevékenységekre fordított idı. Az utazási napló alkalmazásával egy nemzetközi projekt keretében feltártam egy magyar falusi jellegő településen élı idısek lakáson kívüli mobilitását. Ennek alapján a a mobilitás 5 napi úti cél köré csoportosítható. A két legfontosabb 1. vásárlás, 2. kapcsolatok ápolása (interperszonális kapcsolatok ápolása), melyeket sokkal kisebb arányban követ az orvos, a templom, majd az ügyintézés kertészkedés, hobby, a séta, kultúra azonban alig jelenik meg. A nemzetközi projekt utazási napló használatával kapott eredményei ( Finnország, Hollandia, Magyarország, Németország Olaszország) alátámasztották a KSH idımérlegének eredményeit: az interperszonális kapcsolatok kiemelkedı szerepét, a sport, mozgás alig mérhetı jelenlétét. Összességében Magyarországot az egészségi állapotot és a fizikai aktivitást befolyásoló rossz mutatók jellemzik és csak rokoni-baráti interperszonális kapcsolati mutató pozitív, ami megerısíti a korábbi tézisemben megfogalmazottakat, az erıteljes rokonsági kötelék jelenlétét napjainkban is.
7. LAKÁS, LAKÓKÖRNYEZET 2004-ben a 65 év feletti saját lakásban lakók aránya Magyarországon az EU 25-höz és az EU 15-höz képest sokkal magasabb volt (87%, 68%, 67% ). Ezt a vagyontárgyat ugyanakkor igen rossz paraméterek jellemezték: régen épült, rossz minıségő, elavult felszereltségő szegényes lakás. A 2000-es évek második felében az idısek körében nem volt lakás mobilizáció, túlnyomó többségük ugyanabban a rossz paraméterő lakásban élt. A fiatal generációk öregedésével a mutatók javulni fognak, de a sajáttulajdonú 65 éven felüliek jó része anyagi körülményeik miatt minden bizonnyal nem tudja lakását modernizálni, ezért az idısebbé váló generációk nem elhanyagolható része sem. Így a lakásprobléma újratermelıdésére lehet számítani. Súlyosabb problémának tartom az idıskori hajléktalanságot: a sajátos életforma miatt a hajléktalan idısek kezelésére a hagyományos bentlakásos intézmények alkalmatlanok, bıvíteni kellene ezért az e probléma megoldására specializálódott intézmények körét. Hangsúlyozni kívánom az idıs ember funkcióvesztése és az ennek következtében lakásában elıállott problémák közti összefüggést: Ezért tartottam szükségesnek egy olyan modell kidolgozását, amely ezt a problémát megszünteti, csökkenti. A különféle lakástípusban és településtípusokban 2003-ban elindított 3 éves longitudinális modellben 75 éven felüli házi gondozottak, illetve házi gondozott és vészjelzı készülékkel ellátott idıs személyek vettek részt (150 fı) A projekt felmérése szerint a programot megelızı elesések 40%-át a lakásban meglévı akadályok okozták. A projektben résztvevık lakásaiban
9 viszonylag kis összegő, funkcionális problémáiknak megfelelı, személyre szabott lakásátalakítást hajtottunk végre. A program eredménye az esések megszüntetése, illetve jelentıs mértékő csökkenése. Ezek alapján a modell az otthoni gondozási rendszer lehetséges új elemének tekinthetı, amely kiegészíti a házi segítség, a házi gondozás, a vészjelzı rendszer formákat, s amely elem némely országban már a gondozási rendszer része. -Németországban 1994-tıl egy a német viszonyokra kidolgozott lakásátalakítási modellt iktattak a Gondozási törvénybe (Plegegesetz). - Az idısek lakásainak személyre szabott átalakítása gondozórendszerbe emelése mellett ugyanakkor a rendszeren kívül mikro szinten is hozzáférhetı: maga az idıs, az idıs családtagja, rokonsága is megcsináltathatja az átalakításokat a konkrét problémákat és azok megoldásait bemutató szemléltetı könyv alapján. Hangsúlyozni kívánom, hogy az idısek lakásainak átalakítása, akadálymentesítésére használt terminológia tartalmában nem azonos a mozgássérültek akadálymentesítése kapcsán használttal (jóllehet egyes elemeiben vannak átfedések), mivel elıbbi alatt az idıs funkcióvesztését pótolandó lakásátalakítás értendı.
8. ÉRDEKVÉDELEM, KÖZPOLITIKA, POLITIKA A nemzetközi idıs érdekvédelem fejlıdésének elemzése elengedhetlen a magyar érdekvédelem értelmezéséhez. Az 1970-es évek elején elıször az Egyesült Államokban, majd a nyugat-európai országokban alakultak meg a különféle érdekvédı szervezetek, amely bár megalakulásuk idıpontját illetıen eltértek egymástól mégis számos közös jellemzıvel rendelkeztek. 1) Az érdekvédelem önszervezıdéssel, civil szervezetek megalakulásával kezdıdött. 2) Gyors elterjedésüket figyelemfelkeltı megnyilvánulás, viselkedés (szenvedélyes tüntetés) és a tömegkommunikáció együttes használata tette lehetıvé. 3) Az egyik országban eredményre vezetı eszközöket, a nevet is beleértve más országok is átvették. 4) A nev minden esetben harciasságot tükröz: Grey Panthers/USA; (Szürke Párducok) Graue Pantern/Nyugat-Németország (Szürke Párducok); „Szürkék ereje”/Franciaország). 5) Az érdekvédelem megjelent a politika színterén, és párttá szervezıdve vagy valamilyen más módon nyomást gyakorolt a kormányra. 6) A politikai szereplést önszervezıdéssel vívták ki. Ugyanakkor a zárt kelet-európai társadalmi rendszerekben a politikai hatalom nem engedélyezte érdekvédelmi szervezetek kialakulását. Az ideológia szerint a szocializmusban nem léteztek társadalmi problémák, így a politika irányítása alatt álló szakszervezeten kívül érdekvédelemre nem volt szükség. idıszakát 1987-ig, illetve 1989-ig (egyesületi, alapítványi törvények) ez az ideológia szemlélet határozta meg a magyar idısvédelmet. A pártállam a civil szervezet tevékenységét csak néhány a rendszerre nem veszélyes szervezetre redukálta, az idısek „táncoltak, énekeltek” noha rossz gazdasági-szociális helyzetük erıs érdekvédelmi tevékenységet igényelt. 1990-tıl a nyugdíjas szervezetek érdekvédı tevékenysége egyre jelentısebbé vált: önkéntesekkel feltérképezték az idısek szociális problémáit és segítettek azokat megoldani, az idısek figyelmét felhívták jogaikra, lehetıségeikre, kapcsolatba léptek az illetékes állami, önkormányzati szervezetekkel, a Nyugdíjfolyósító fıigazgatósággal. 1996-tól az idıs érdekvédelem új fordulatot vett, a kormány választási megfontolásokból megalakította a közvetlenül a miniszterelnök alá tartozó az idısek érdekvédelmét ellátó Idısügyi Tanácsot (IT). A makro szinten megjelenı érdekvédelem sajátosságainak tekinthetık a következık. 1) Az érdekvédelmet a politika hozta létre. 2) Az érdekvédelemben alakulásában jelentıs szerepet játszott a politikai irányítás és ellenırzés ( miniszterelnök mellett az IT tagja volt a pénzügyminiszter és a népjóléti miniszter, szakértık csak meghívásos alapon kerülhettek be). 3) Politikai döntés határozta meg az érdekvédelem partnerség szintjét: miniszterelnök fennhatósága alól (1996-1998) népjóléti miniszter (1998-
10 2002) majd ismét miniszterelnöki ellenırzés alá került (2002-). Az érdekvédelmi prioritások és azok súlya így mindig az aktuális politikai döntésektıl függtek, azt az állandó politikai bábáskodás jellemezte, annak ellenére, hogy az IT megalakulása óta sok fontos idıseket érintı kérdésben ért el eredményt. E mellett 2000 közepétıl egyre több, a hagyományos érdekvédelmi formától független, az interneten nyújtotta segítséget profi módon használó idıs érdekvédı csoportok alakultak. A magyar és a külföldi érdekvédelem két jelentıs különbsége a magyar érdekvédelem késıbbi kialakulása, illetve, hogy a magyar idıs érdekvédelem a politika színterére nem saját erejére támaszkodva lépett be, hanem azt a politika „léptette be”, felülrıl kialakítva egy civil szervezetekbıl és kormányzati intézmények képviselıibıl létrehozott tanács révén.
11
A TÉZISEKKEL ÖSSZEFÜGGİ KUTATÁSAIM 2001-2007 KÖZÖTT 2001: A fiatal, a középkorú és az idısebb munkavállalók helyzetének vizsgálata Magyarországon; Hitotshubashi university, Institute of Economic Research megbízásából. 2001-2006: Intergenerational Equity, nyugdíjrendszer, intergenerációs kapcsolatok a munkaerıpiacon, nemzetközi projekt; Hitotshubasi University, Institute of Economic Research , Tokyo. 2001: Intergenerációs kapcsolatok a munkaerıpiacon; MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest 2001, 2004, 2006: Az idısebb munkavállaló munkaerı-piaci helyzetérıl kialakított reprezentatív lakossági felmérés; MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest. 2004: Társadalmi tolerancia vizsgálat az idısek iránt, az 1982, 1989-ben végzett toleranciamérések alapján; MTA Szociológiai Kutatóintézet 2003, 2004, 2005, 2006, 2007: A vállalatok menedzsereivel az idısebb munkaerı helyzetérıl készített mélyinterjús felmérések; MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest. 2005: Ageing and Employment – Good practice, Öregedés és foglalkoztatás- jó példa, EU DG, nemzetközi projekt. 2006-2007: Employment Initiatives for the Ageing Workforce of the European Union, Az idısödı munkaerı foglalkoztatására irányuló kezdeményezések az Európai Unióban, European Foundation, nemzetközi kutatás. 2004: Az idısebb munkaerı foglalkoztatásról kialakított vállalati viselkedés minták; a lakossági idısebb munkaerı helyzetérıl kialakított véleménye, MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest. 2006: Az idısebb munkaerı foglalkoztatásról kialakított vállalati viselkedés mintákdiszkrimináció, MTA Szociológiai Kutató Intézet, 2004: Társadalmi tolerancia az idısekkel szemben-munkaerıpiaci és általános helyzetük megítélése, MTA Szociológiai Kutató Intézet, 2000-2003: MOBILATE, Enhancing Outdoor Mobility in Later Life (Az idıs kori mobilitás elısegítése); EU 5. keretprogram, nemzetközi projekt, 2002-2004: ENABLE-AGE, Enabling Autonomy, Participation and Well-Being in Old Age: The Home Environment as a Determinant for Healthy Ageing, Az autonómia, részvétel és a jó körérzet elısegítése idıs korban: az otthoni környezet egészséges idısödés meghatározó faktoraként; EU 5. keretprogram, nemzetközi projekt. 2003-2006: Az idısek biztonságos otthonmaradását elısegítése Magyarországon, Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlıségi Minisztérium által támogatott Projekt, MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest. 2007: Intergenerációs egyenlıség értékelése: demográfia, munkaerıpiac, társadalom, nyugdíjrendszer Hitotshubashi university, Institute of Economic Research PIE pogrammja. 2006: Demográfiai, társdalmi és munkaerı-piaci folyamatok Kelet-Európában és Magyarországon; Oxford University, Oxford Institute of Ageing projektje. 2007: Migráció és idısgondozás; Oxford University, Oxford Institute of Ageing projektje. 2007: Idısgondozás és munkaerıpiac; Oxford University, Institute of Ageing projektje. 2007: Nyugdíjazás, korai nyugdíjazás, munkaerı-piaci kilépési formák és az idısek helyzete; Aalborg University ( Dánia) projektje.
