„Ha meg tudtam álmodni, meg is tudom tenni” Csipak Péter ingatlanfejlesztő. Néhány éve régi épületek megmentőjeként tűnt fel, most pedig az Új Városközpont - közismertebb nevén Zeppelin megépítésével a Belváros arculatát szeretné átalakítani. Mindennapjait az igényesen felújított Deák Palotában tölti, mellyel több nemzetközi elismerést aratott. Irodájában hosszasan beszélgettünk családjáról, eredményeiről, terveiről. Készült jegyzet, magnófelvétel, ám ezekből végül mégsem interjú kerekedett. Az alábbiakban Csipak Péter írását adjuk közre, változtatás nélkül. ”Apámnak az Apáczai Csere János utcában volt fodrászata, amelyet 1902ben még a dédnagyapám alapított, s később apáról fiúra szállt. Egyébként nem az V. kerületben nőttem fel, hanem Zuglóban. A szüleim egyéves koromban elváltak, én pedig édesanyámmal és nevelőapámmal, a híres autóversenyző Iriczfalvi Ferenccel nevelkedtem. Középiskolába az Ecseri úti vendéglátóipariba jártam, a nyári gyakorlatokat pedig rendszerint a családi fodrászattal szemben épült Fórum Szállóban töltöttem. Igazából ekkor kezdtem jobban megismerni a Belvárost. Édesapám mesélte, hogy a Fórum Szálloda helyén sokáig grund volt, így az ablakból egyenesen a Budai Várra láttak. A régi fodrászüzlet ma már nincs meg, a bérleti jogot ugyan megtartottuk egy ideig, de aztán egy ír befektető tett egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Így ért véget a több, mint százéves családi vállalkozás. Érdekes, hogy végül az írek is egy fodrászatnak adták bérbe a helyiséget. Szép szokás, hogy az üzletet a gyerekek viszik tovább, de engem apám, aki egyébként nagyon szerette a szakmáját, erről lebeszélt. Egy ismerősünk tanácsára inkább a vendéglátást választottam, ami egyébként is jobban érdekelt. A vendéglátóipari szakközépiskolába akkoriban nehéz volt bejutni, divatszakmának számított. Nyári gyakorlataim során a Fórum Hotelben dolgoztam. Konyhán, cukrászaton, felszolgáltam, minden területen kipróbáltam magam. Felvettek a Vendéglátóipari Főiskolára, de a tanévnyitón már hiába vártak… A friss érettségi bizonyítvánnyal a zsebemben lementem Balatonlellére dolgozni. Ekkor volt utoljára főnököm. Egyszerű alkalmazottként, igaz, sok munkával, de akkori léptékkel mérve sok pénzt kerestem. Megéreztem, hogy a magam ura lehetek, s a szabadság minden pillanatát élveztem. Támadt egy ötletem, és Zuglóban, a Bosnyák tér környékén játéktermet nyitottam egy gyerekkori barátommal. Mindezt a nyári bevételeimből finanszíroztam, illetve abból a pénzből, amit a családomtól kaptam. Soha nem lehetek elég hálás nekik, hiszen minden porcikájuk tiltakozott az ellen, hogy kihagyom a főiskolát, mégis segítettek. A saját lábamra álltam 19 évesen, annál is inkább, mert akkor született meg Péter fiam, aki idén már az egyetemi tanulmányait kezdte meg. Soha egy pillanatig sem gondoltam életcélomnak egy játékterem üzemeltetését. Abban a korszakban egyszerűen jó üzlet volt. Észrevettem, hogy a Vörösmarty térről gyakorlatilag hiányzik a vendéglátás. A Gerbeaud későn nyitott, korán zárt. Megnyitottam a Vörösmarty Cafét a Tőzsdepalota előtt, hajópadlóval, kovácsoltvas kerítéssel. Következett nyolc termékeny és intenzív év, amikor minden esztendőben nyitottam egy üzletet a Vörösmarty téren és annak környékén. A következő az Art Café volt a csődbe ment Csontváry Galéria helyén. A Képcsarnok Vállalat tetemes tartozását átvállaltuk és a nevetségesen alacsony bérleti díj többszörösét ajánlottuk fel. Mivel a galéria bezárásakor a művészetbarátok aggodalmuknak adtak hangot, elhatároztuk, hogy
ötvözzük a művészetet és a vendéglátást. Ezért választottuk az Art Café nevet. Amíg át nem adtuk a helyet a következő tulajdonosnak, kortárs művészeknek tárlatokat szerveztünk. Azokban az években nem csak az üzletek ellenőrzésével teltek a napjaim, de - bár soha nem tanultam - magam terveztem az étlapokat, néha az enteriőrt is, és ezt nagyon élveztem. Ahhoz képest, hogy a kilencvenes évek elején nem lehetett leülni a Vörösmarty téren, talán nem kis dolog, hogy 2002-re már közel 1200-an tudtak egyszerre kávézni a teraszainkon. Az ezredforduló után megkeresett az ING ingatlanfejlesztő azzal, hogy szeretnék megvásárolni és
lebontani az akkori ORI-székházat. Ekkor fordult meg a fejemben először, hogy elég volt a vendéglátásból. Sikereim csúcsán voltam, a teraszaink teltházzal üzemeltek, én mégis úgy döntöttem, belevágok az ingatlanfejlesztésbe. Tudni kell, mikor kell abbahagyni valamit. Azt szokták mondani, a jó író nem csak írni tud, de azt is, hogy mikor kell befejezni a művet. Én az ezredforduló tájékán kezdtem így érezni. Az első belvárosi épületet 2001-ben szereztem meg a Deák Ferenc utcában. Az önkormányzat nyílt pályázatot írt ki a Deák Ferenc utca 15-re és a 19. számú ház alsó szintjére, ahol a közeli rendőrszékház garázsa működött. Én voltam az egyedüli magyar jelentkező és nyertem. A Deák Ferenc utca 15. Deák Palota néven ma cégeim székhelye. A garázsról pedig úgy gondolkodtam, hogy üzlethelyiséggé alakítva sokkal kifizetődőbb üzemeltetni, s a Belvárosnak is jobb lesz. Igazam lett, bár a ház harmincöt lakástulajdonosa először kivétel nélkül nemmel szavazott erre. Akkor egy barátommal fogadtam egy üveg whiskey-ben, hogy ezt két hónap alatt megfordítjuk. Különböző ajánlatokkal, lakásfelújítással, homlokzat-tatarozással végül sikerült rávenni a lakókat, hogy a garázs helyett az üzlethelyiséget, a múlt helyett a jövőt, a változást válasszák. Ha akkor megtorpanok ma sem Deák Palota, sem Fashion Street nincs. A tárgyalóban régi fotók mutatják, milyen volt, amikor még lovas kocsik szállították az árut a boltokba, de ez a múlt, s én a jövőt építem. A felújítás kezdetekor arról győzködtek a tanácsadók, hogy ebben az utcában nem szabad A+ kategóriás irodaházat építeni, nem kell ide neves holland sztárépítész. Én azonban valami egyedit akartam. Mindig szerettem újítani, olyasmit tenni, amit előttem még más nem csinált. A ház eredeti homlokzatának helyreállításához Bor Ferenc művészettörténésztől kértünk értékvédelmi tanulmányt. Ahhoz viszont, hogy a múltat és a jövőt egyedülálló módon ötvözni tudjuk, Erick Van Egeraat világhírű holland építész munkájára,
szakértelmére volt szükség. Ő olyan „high-tech” irodaházat hozott létre a Deák Ferenc utca 15ben, amely megfelel a mai kor elvárásainak. Komoly szakmai elismeréseket kapott, például Fiabci es Pro Architectura díjat. Ahogy elkészültünk, folyamatosan jöttek a bérlők, ami önbizalmat és kedvet adott a továbblépéshez. Tényleg sikerült valami különlegeset alkotni, ha olyan bérlőket nyertünk meg elsőre, mint a Cushman és Wakefield, a Fortis Bank, a Morgan Stanley vagy az Európai Unió. Közben persze már gondolkodtam a hogyan továbbon, megnéztem a tulajdoni lapokat, láttam, hogy meg lehet vásárolni az utcában több ingatlant is. Kialakítottuk a Fashion Streetet, a modern vásárlóutcát, ami abban is különbözik a Váci utcától, hogy az itt található ingatlanok, üzletek egy kézben vannak. A Fashion Streeten nem fordulhat elő, hogy ide nem illó márkák, szolgáltatások kapjanak helyet, bármennyit is kínálnak a bérleti jog elnyeréséért. A mi előnyünk a Váci utcával vagy az Andrássy úttal szemben az, hogy a menedzsment egységes elvet képvisel a bérlői érdekében, biztosítva ezzel a kivételesen magas minőséget. A mi érdekünk, hogy ezt a bérlői színvonalat folyamatosan javítsuk, mert csak így leszünk versenyképesek a bécsi, milánói, londoni bevásárló utcákkal. Az üzletek feletti lakásokban többségében ottmaradtak a régi lakók. Szerintem jól jártak, legalábbis mi igyekeztünk megtenni a maximumot értük, a lakókörnyezetükért. Természetes volt számunkra, hogy az összes ház homlokzatát felújítottuk, nem csak a mi tulajdonunkban lévő alsóbb szinteket. A kilencvenes évek elején, amikor az Andrássy út éledezni kezdett, elborzadva láttam, amint egy-két tulajdonos a portált kifestette, körülötte meg omladozott a vakolat. No, gondoltam, ezt nem! Vagy sehogy, vagy rendesen! Végül komoly hozzáadott értékkel növeltük meg a szóban forgó Deák Ferenc utcai házakat, 14 tonna bronzot és rezet építettünk vissza az épületek homlokzatára. Ma, a gazdasági válság miatt senkinek nem megy olyan jól, mint régen. De - lekopogom - a mi üzlethelységeink szinte mind ki lettek adva, az éttermek tele vannak, a teraszok, kávézók pedig dübörögnek a nyári időszakban. Ha valamelyik mégis bezár, rögtön akad új jelentkező. Gazdasági elemzők szerint egyébként a Fashion Streeten a legalacsonyabb a kereskedelmi üzletek üresedési rátája. A vásárlók aránya magas a betérőkhöz képest, 35-40 %, míg az európai átlag csak 15-20 %. Ezt nagyon fontos szempont. Sajnos itthon kevesebbet költenek az emberek, mint Nyugat Európában, de ez remélem, idővel megváltozik. Mi nem akarunk versenyezni az Andrássy úttal, ott a luxuskategóriák rendezkedtek be, a nagy márkák ugyanis a világon mindenhol a belváros elsőszámú sugárútján nyitják meg az első üzletet, a továbbiakat a sétálóutcákban. A Fashion Streetre egyébként is más típusú közönség jár, inkább fiatalok, akik a kevésbé kirívó, trendi márkákat kedvelik. Idő kell, hogy átformáljuk a Belvárost, megváltoztassuk az emberek gondolkodását, vásárlási szokásait. Először is vissza kell csábítanunk őket a plázákból. Ehhez remek alkalom és lehetőség az Új Főutca és az Új Városközpont. Mint korábban már céloztam rá, a Váci utca annyiféle tulajdonban van, hogy ma szinte lehetetlen hozzányúlni, pedig ami most ott látható, az elszomorító. A gazdasági válság a legrosszabbkor jött, az Új Városközpont előkészületei szempontjából különösen. Hiszen éppen ekkor nyújtottunk be érvényes pályázatot az OTP ingatlan megvásárlására. A banki finanszírozás elmaradása miatt azonban nem tudtuk volna teljesíteni az abban vállalt kötelezettségeinket. Ezért az akvizíció akkor meghiúsult. Az épülettel kapcsolatban azóta nem született végleges döntés. Ha őszinte akarok lenni, el kell ismernem, hogy engem mélyebben érintett a recesszió, mint amire számítottam. Sokan türelmesek voltak velem és a cégeimmel, akiknek hálás vagyok ezért, ha ez nem így lett volna, ma nem tartanék itt. A válságnak voltak pozitív tanulságai is: megtudhattam, kire számíthatok, s kire nem.
A Belvárosnak szüksége van a változásra, hogy ott olyasmi történjen, amire felfigyelnek. Egy modern Főutcába kortárs elem, úgynevezett „landmark” épület kell. Eddig minden évszázad letette építészeti névjegyét, most rajtunk a sor. A beruházás 2010-ben kezdődik és terveink szerint 2013ban adjuk át az Új Városközpontot. Jól átgondoltuk, hogyan lehet mindezt a lehető legkevesebb fennakadással megoldani, s az V. kerületi önkormányzat is szigorú feltételeket támasztott. Ami az Új Főutcát illeti, nincs ok aggodalomra. Egyrészt egy por, illetve zajfogó falat húzunk a beruházás köré, illetve biztosítjuk a zavartalan autós, valamint gyalogos forgalmat az építkezés ideje alatt. Nekünk nagyon fontos hogy az ott lakók, illetve az arra járók ne lássák kárát az építkezésnek, hanem majd az előnyeit élvezzék, persze, ha már elkészült. Azt is vállaltuk, hogy az Új Városközpont szomszédságában lévő Harmincad utcát felújítjuk, s az Új Főutcáéhoz hasonló burkolattal látjuk majd el, illetve az Angol Nagykövetség előtt éktelenkedő „tankcsapdákat” is olyanra cseréljük, amelyek illenek az új, megszépült környezetbe. Az épület alá körülbelül 300 férőhelyes mélygarázst tervezünk, ahol a kerületi lakosok kedvezményesen parkolhatnak, de bárki szabadon használhatja majd. Azokat, akik a millenniumi földalatti miatt aggódnak, megnyugtatom, hogy jóval annak az alagútja alatt vezetjük át az autóforgalmat. Az építési területen húzódik keresztül az egykori középkori pesti városfal, ezt ugyanúgy, mint a Deák Ferenc utca 15. esetében megőrizzük, láthatóvá tesszük. Az épületben minden igényt kielégítő iroda, illetve üzlethelyiségeket alakítunk ki, minőségi vendéglátóhelyekkel. A bérlők kiválasztásakor a luxus és a középkategória közti kínálatban gondolkozunk. Aki járt már a Harrodsban vagy a Lafayette-ben tudja, mire számíthat. Magas minőséget képviselő, üresen álló iroda sincs elég a Belvárosban, ezek iránt már most kereslet mutatkozik. A tervező Foster and Partners cég neve komoly vonzerőt jelent a külföldi partnerek számára. Ráadásul ez egyfajta
energiatakarékos, gazdaságos, földenergiát hasznosító „zöldház” lesz, párkánymagassága a Kempinski Szálló legmagasabb pontjával kerül egy síkba. Az épület tetején kialakított közparkba bárki ingyen betérhet, de természetesen vendéglátóhelyek is lesznek azok számára, akik hosszabb ideig szeretnék élvezni a pazar kilátást Budára és Pestre. Ide egy üvegsiklóval lehet majd feljutni. Végül mindezt megkoronázza egy ötcsillagos boutique hotel, amit a sajtó Zeppelinnek keresztelt el. Nagyon fontos tudni, hogy az épített környezetünk alapvetően meghatározza mindennapi hangulatunkat. Európa fővárosai elrohantak mellettünk, állva hagyva minket. Mindent el kell követni azért, hogy behozzuk a lemaradást. Meggyőződésem, hogy ehhez mindenkinek a maga területén kell valami pluszt letennie az asztalra, máskülönben nem sikerülhet. Budapestnek minden szempontból szüksége van a változásra, éppen úgy szemléletben, mint az építészetben. Mindenki láthatja, hogy Budapest szürke, és egyhangú, hogy a budapestiek ma rosszkedvűek, rossz hangulat lett úrrá a városon. Budapestet fel kell rázni a téli álmából. Ha sikerül elérni, hogy Budapest képes lesz egy dinamikusan fejlődő, kortárs jelképszerű építészeti értékeket is felsorakoztató modern vibráló, élettel teli világvárossá válni, akkor majd az emberek újra
jókedvűen, elégedetten fognak sétálgatni a Belváros utcáin, és végre újra büszkék lesznek a fővárosukra, Budapestre. Maximalista vagyok, és amit egyszer elkezdtem, azt be is fejezem, és ebből nem vagyok hajlandó engedni. Mindig is az voltam, sosem ismertem lehetetlent. Ez a fogalom számomra nem létezik. Akkor se létezett, amikor 25 évesen egyedül maradtam a fiammal, akkor sem, amikor sikereim csúcsán beköszöntött a válság és minden összeomlani látszott, s most sem létezik. Megtehetném, hogy hagyom az egészet, kiszállok, s boldogan élek abból, amit eddig létrehoztam, de az azt jelentené, hogy megfutamodtam a nehézségek láttán. De az nem én lennék. Hiszen ha meg tudtam álmodni, meg is tudom tenni!” Csipak Péter, ingatlanfejlesztő
