Iktatószám: FE/FO/00833-0027/2016 Tárgy:
Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat
HATÁROZAT
Az Auchan Magyarország adószáma:13338037-2-44)
Kft-t
(székhelye:
2040
Budaörs,
Sport
u.
2-4.,
kötelezem
arra, hogy a fogyasztók által bejelentett minőségi kifogásról a jogszabálynak megfelelő tartalommal jegyzőkönyvet vegyen fel, arra, hogy a fogyasztók írásbeli panaszára a jogszabályban meghatározott határidn belül érdemi választ adjon, továbbá
a panasz elutasítása esetén tájékoztassa a fogyasztót írásban arról, hogy panaszával – annak jellege szerint – mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti.
Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.
A fogyasztó és vállalkozás közötti szerzdés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló a 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet (továbbiakban: NGM rendelet) szerint:
2 1. § (1) E rendeletben foglaltakat kell alkalmazni, ha a Polgári Törvénykönyv szerinti fogyasztó és vállalkozás közötti szerzdés esetén az eladott ingó dolog hibája miatt a fogyasztó a Polgári Törvénykönyv szerinti kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényt (a továbbiakban: szavatossági igény) vagy jogszabály alapján t megillet jótállási igényt (a továbbiakban: jótállási igény) érvényesít.
4. § (1) A vállalkozás a fogyasztó nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényérl jegyzkönyvet köteles felvenni, amelyben rögzíti
a) a fogyasztó nevét, címét, valamint nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzkönyvben rögzített adatainak a rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez,
b) a fogyasztó és vállalkozás közötti szerzdés keretében eladott ingó dolog megnevezését, vételárát,
c) a szerzdés vállalkozás általi teljesítésének idpontját,
d) a hiba bejelentésének idpontját,
e) a hiba leírását,
f) szavatossági vagy jótállási igénye alapján a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogot, továbbá
g) az (5) bekezdés szerinti eset kivételével a szavatossági vagy jótállási igény rendezésének módját vagy az igény, illetve az az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát.
(2) Ha a vállalkozás szavatossági vagy jótállási kötelezettségének a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogtól eltér módon tesz eleget, ennek indokát a jegyzkönyvben meg kell adni.
(3) A jegyzkönyvnek tájékoztatást kell tartalmaznia arról, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fvárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett mköd békéltet testület eljárását is kezdeményezheti.
(4) A jegyzkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.
(5) Ha a vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetségérl annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltet testülethez fordulás lehetségérl is – öt munkanapon belül, igazolható
3 módon köteles értesíteni a fogyasztót.
(6) A vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényérl felvett jegyzkönyvet az annak felvételétl számított három évig köteles megrizni, és azt az ellenrz hatóság kérésére bemutatni.
(7) A szavatossági vagy jótállási igény bejelentése nem minsül a fogyasztóvédelemrl szóló törvény szerinti panasznak.
5. § A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.
8. § (1) A 4–6. §-ban, valamint a 7. § (2) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el a fogyasztóvédelemrl szóló törvényben meghatározott szabályok szerint.
A fogyasztóvédelemrl szóló 1997. évi CLV törvény szerint:
1. § (1) E törvény hatálya – a (2) bekezdésben meghatározott eltéréssel – a vállalkozások azon tevékenységére terjed ki, amely a fogyasztókat érinti vagy érintheti.
(2) E törvény hatálya nem terjed ki a pénzügyi közvetítrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által felügyelt tevékenységet folytató szervezeteknek, személyeknek MNB által felügyelt tevékenységére (a továbbiakban: pénzügyi szolgáltatási tevékenység).
17/A. § (2) A fogyasztó a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történ forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással.
(3) A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát
a) személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni,
b) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésbb a (6) bekezdésben foglalt érdemi válasszal egyidejleg megküldeni,
4
egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan a (6) bekezdésben írtak szerint köteles eljárni.
(4) A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni.
(5) A panaszról felvett jegyzkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
a) a fogyasztó neve, lakcíme,
b) a panasz elterjesztésének helye, ideje, módja,
c) a fogyasztó panaszának részletes leírása, a fogyasztó által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,
d) a vállalkozás nyilatkozata a fogyasztó panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,
e) a jegyzkönyvet felvev személy és – telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével – a fogyasztó aláírása,
f) a jegyzkönyv felvételének helye, ideje,
g) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.
(6) Az írásbeli panaszt a vállalkozás – ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltéren nem rendelkezik – a beérkezését követen harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidt jogszabály, hosszabb határidt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles.
(8) A panasz elutasítása esetén a vállalkozás köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával – annak jellege szerint – mely hatóság vagy békéltet testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell továbbá az illetékes hatóság, illetve a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltet testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a vállalkozás a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi-e a békéltet testületi eljárást.
5
A fogyasztó és vállalkozás közötti szerzdés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló a 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet (továbbiakban: NGM rendelet) szerint:
1. § (1) E rendeletben foglaltakat kell alkalmazni, ha a Polgári Törvénykönyv szerinti fogyasztó és vállalkozás közötti szerzdés esetén az eladott ingó dolog hibája miatt a fogyasztó a Polgári Törvénykönyv szerinti kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényt (a továbbiakban: szavatossági igény) vagy jogszabály alapján t megillet jótállási igényt (a továbbiakban: jótállási igény) érvényesít.
4. § (1) A vállalkozás a fogyasztó nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényérl jegyzkönyvet köteles felvenni, amelyben rögzíti
a) a fogyasztó nevét, címét, valamint nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzkönyvben rögzített adatainak a rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez,
b) a fogyasztó és vállalkozás közötti szerzdés keretében eladott ingó dolog megnevezését, vételárát,
c) a szerzdés vállalkozás általi teljesítésének idpontját,
d) a hiba bejelentésének idpontját,
e) a hiba leírását,
f) szavatossági vagy jótállási igénye alapján a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogot, továbbá
g) az (5) bekezdés szerinti eset kivételével a szavatossági vagy jótállási igény rendezésének módját vagy az igény, illetve az az alapján érvényesíteni kívánt jog elutasításának indokát.
(2) Ha a vállalkozás szavatossági vagy jótállási kötelezettségének a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogtól eltér módon tesz eleget, ennek indokát a jegyzkönyvben meg kell adni.
(3) A jegyzkönyvnek tájékoztatást kell tartalmaznia arról, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fvárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett mköd békéltet testület eljárását is kezdeményezheti.
(4) A jegyzkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.
6
(5) Ha a vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetségérl annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltet testülethez fordulás lehetségérl is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a fogyasztót.
(6) A vállalkozás a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényérl felvett jegyzkönyvet az annak felvételétl számított három évig köteles megrizni, és azt az ellenrz hatóság kérésére bemutatni.
(7) A szavatossági vagy jótállási igény bejelentése nem minsül a fogyasztóvédelemrl szóló törvény szerinti panasznak.
5. § A vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.
8. § (1) A 4–6. §-ban, valamint a 7. § (2) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el a fogyasztóvédelemrl szóló törvényben meghatározott szabályok szerint.
A fogyasztóvédelemrl szóló 1997. évi CLV törvény szerint:
1. § (1) E törvény hatálya – a (2) bekezdésben meghatározott eltéréssel – a vállalkozások azon tevékenységére terjed ki, amely a fogyasztókat érinti vagy érintheti.
(2) E törvény hatálya nem terjed ki a pénzügyi közvetítrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) által felügyelt tevékenységet folytató szervezeteknek, személyeknek MNB által felügyelt tevékenységére (a továbbiakban: pénzügyi szolgáltatási tevékenység).
17/A. § (2) A fogyasztó a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történ forgalmazásával, illetve értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban vagy írásban közölheti a vállalkozással.
(3) A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát
a) személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni,
7
b) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésbb a (6) bekezdésben foglalt érdemi válasszal egyidejleg megküldeni,
egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan a (6) bekezdésben írtak szerint köteles eljárni.
(4) A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni.
(5) A panaszról felvett jegyzkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
a) a fogyasztó neve, lakcíme,
b) a panasz elterjesztésének helye, ideje, módja,
c) a fogyasztó panaszának részletes leírása, a fogyasztó által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,
d) a vállalkozás nyilatkozata a fogyasztó panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,
e) a jegyzkönyvet felvev személy és – telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével – a fogyasztó aláírása,
f) a jegyzkönyv felvételének helye, ideje,
g) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.
(6) Az írásbeli panaszt a vállalkozás – ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltéren nem rendelkezik – a beérkezését követen harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidt jogszabály, hosszabb határidt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles.
(8) A panasz elutasítása esetén a vállalkozás köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával – annak jellege szerint – mely hatóság vagy békéltet testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell továbbá az illetékes hatóság, illetve a
8 fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltet testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a vállalkozás a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi-e a békéltet testületi eljárást.
Az Auchan Magyarország Kft a kérelmez által 2016. 06. 30.-án bejelentett minségi kifogásról nem vett fel jegyzkönyvet, ezzel jogsértést valósított meg. A jogsértésért a hatóság az Auchan Magyarország Kft felelsségét állapította meg.
Az Auchan Magyarország Kft a termék vételárának visszafizetésérl az albertfalvai áruházában 2016. 08. 04.-én készített jegyzkönyvben nem rögzítette a fogyasztó nevét, címét, valamint nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul a jegyzkönyvben rögzített adatainak a rendeletben meghatározottak szerinti kezeléséhez, a szerzdés vállalkozás általi teljesítésének idpontját, a hiba bejelentésének idpontját, a hiba leírását, a szavatossági vagy jótállási igénye alapján a fogyasztó által érvényesíteni kívánt jogot, és tájékoztatást arról, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fvárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett mköd békéltet testület eljárását is kezdeményezheti. Az Auchan Magyarország Kft a minségi kifogásról szóló jegyzkönyv hiányos kitöltésével jogsértést valósított meg, a jogsértésért felels.
A kérelmez 2016. 07. 29.-én kelt elektronikus levelében jelzett azon panaszra, hogy a szervizelés során a vezérlpanel csere folytán kára keletkezett, kártérítést kért, az Auchan Magyarország Kft nem küldött 30 napon belül írásban választ a kérelmeznek, arra érdemi választ nem adott, és nem tájékoztatta a kérelmezt arról, hogy a panaszával mely szervekhez fordulhat, valamint arról, hogy a Békéltet Testülethez fordulhat. Az Auchan Magyarország Kft a minségi kifogásról szóló jegyzkönyv hiányos kitöltésével jogsértést valósított meg, a jogsértésért felels.
Kelt: Székesfehérvár, 2016.
Kapják: IRATTÁR, GAZDASÁGI FŐOSZTÁLY,