Gyp és az ő koszos szennyese 1

XXXIII./2

3. oldal

Gyp és az ő koszos szennyese1

KÖSZÖNTŐ

Kicsi a világ Éppen mostani számunkban olvasható nagy gyrosteszt témájú cikkünk készítésének közepén voltunk (warning, spoiler!) és a tesztelő különítménnyel sétáltunk a körúton, mikor gyp főszerkesztő-helyettes a kilencedik gyrosban lévő brutális adag csípős szósz tudatmódosító hatása alatt valami ilyesmit talált nekem mondani: – Ó, milyen szép ez promenád. [„Ó, mily csodás teazsúr.” – jut erről eszembe, de nem, tényleg csak sétáltunk a körúton.] – Ja. [Tőlem csak erre a válaszra tellett a kilencedik gyrosban lévő brutális adag csípős szósz tudatmódosító hatása alatt.] – Csak utcalányok nincsenek. [Na jó, ezt nem teljesen így mondta, de ebben a cikkben most (még) nem használunk profán nyelvezetet.] – Ja. Bezzeg felénk. Fót felé az út szélén mindig áll vagy két-három. – Te Fót felé jársz haza? Akkor keresztülmész Csomádon is, nem?2 – Ja. De az nem egy izgalmas falu, még kurvák se állnak az útszélen. [Csak, hogy ne legyen szóismétlés. Bezzeg minden mondatot lehet azzal kezdeni, hogy „Ja”.] – Na... – Na jó, ott laktam 10 éves koromig. A beszélgetés további része azzal telt, hogy megpróbáltuk beazonosítani az én volt lakhelyem pontos helyét gyp-nagymama házának viszonylatában, ugyanis, mint kiderült a kis gyp ugyanabban a faluban, ugyanazon a játszótéren, ugyanazon a hintán játszott kiskorában, ahol én is. Ennek, meg főleg annak, hogy anélkül, hogy erről a tényről tudnánk, és mégis sok-sok évvel később az egyetemen találkozunk, és még gyrost is tesztelünk a körúton kb. annyi az esélye, mintha holnap szembejönne velem az utcán Recski tanár úr, fegyvert fogna rám, és addig fenyegetne, amíg nem engedem neki,

hogy beírja a Számításelmélet szigorlati ötösömet az indexembe. Visszatérve a lakhely lokalizálására, először nem nagyon ment, pedig már felidéztük, hogy milyen régi sírfeliratok vannak az öreg temetőben, a helyi lelkészt is sikerült nevesíteni, meg hogy milyen a szánkópálya, és hogy azért nem szabadott kimennünk az erdőbe az összecsukhatós kempingbicajjal, mert azt mondták, hogy ott világháborús aknák és észrevehetetlen tankcsapdák vannak. Végül közös tudásbázisunkból sikerült előásnunk egy házat, melyet gyp a piros kockaház, előtte sok fával deskripcióval jellemzett. Nekem a gyerekkori ovis (a csehszlovák legóutánzatból készült hajó, amivel csak a legritkább esetben engedtek játszani, na meg a délutáni alvás) és egyéb sérelmek csak az épülethez kötődő legszignifikánsabb emlékfoszlányt hagyták felszínre törni, melyet a következőképpen nyilvánítottam ki: – Abban az utcában volt egy ház, ahol az udvarban állt egy sötét színű, pedálos, lábbal hajtható Moszkvics kisautó. Na, a srácot, aki azzal játszott nagyon utáltam, mert nekem sosem volt olyan autóm. Mire gyp csak ennyit válaszolt: – Az a srác én voltam. Snitt. Kereskényi Balázs 1

2

Hogy végre egyszer a főszerkesztő-helyettes neve is szerepeljen a köszöntőben Aki most ebből elkezdi találgatni, hogy hol lakom, azt figyelmeztetem, hogy a fenti településnevek csupán a képzelet szüleményei.

Tartalom Köszöntő

3

Ha én ezt a klubban elmesélem… 13

Gyp és Kereskényi Balázs közös gyermekkora.

HK News

Woody Allen mondta egyszer azt, hogy soha nem lenne egy olyan klub tagja, ami felvenné a tagjai közé.

4

Mi a különbség a határozott, vagy a határozatlan idejű munkaviszony között?...

Tanárinterjú

5 8

Az Impulzus által szervezett nagy Gyros-teszt.

17

A Critical Mass bringás felvonulás résztvevői ismét megkapták a behívót, aminek huszonnégyezer kerékpáros tett eleget...

Az Energetikai Szakkolégium beszámolója.

HTE

15

„Begun the semester has!” – Stílszerűbben nem is lehetne kezdenem az októberi szám rovatát, mint Yoda mester szavaival, aki valószínűleg maga is professzor lehetett egy Jedi egyetemen, réges-régen.

Túl a kritikus tömegen

Freudenaui vízerőmű–látogatás 11

14

Ki is volt Schönherz Zoltán?

MusicMania

Interjú Dr. Péceli Gáborral, karunk újonnan válaszott dékánjával

Tékozló Omar

Utcanevek nyomában

12

Ez egy újabb három betűs rövidítés, amit meg kell tanulni az egyetemen, vagy ennek értelme is van?

„...in the word apologize” HK választási különszámunkban a nyomda ördöge Markert László András képviselőjelölt bemutatkozásából eltüntetett egy mondatot, mely nélkül egy egész bekezdés értelmét vesztette. A teljes bekezdés így szólt: „Mikor tavaly ilyenkor azt kértem, hogy szavazz rám, akkor azt ígértem, hogy átláthatóbbá teszem a HK munkáját. Ez nem teljesen sikerült, ám az én munkámba már bárki betekinthet (http://laccikahkblog.freeblog.hu).” Lacitól ezúton kérünk elnézést, reméljük, hogy a mi hibánkból nem fog elesni egy szavazattól sem. Igen, tudjuk, hogy a fejléc is hibás.

4. oldal

2005. október

news Az első munkanapok előtt… Sziasztok! Gondolom sok hallgató él abban a reményben, hogy a sikeresen abszolvált államvizsgák után felkeresi egy „multicég”, és felajánlja a biztos megélhetést nyújtó havi egymillió forintos fizetést. Ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen, nem árt, ha néhány jogi kérdéssel tisztában lesztek a munkaszerzõdés aláírásakor. A mostani cikkben csak a munkaszerzõdés megkötésének lényeges kérdéseire térnék ki, a közalkalmazotti és köztisztviselõi jogviszony létesítését – ami sokmindenben eltér az elõbbitõl – egy másik alkalommal ismertetem. 1. Szóban is megköthetem-e a munkaszerződést? A Munka törvénykönyve (a továbbiakban: Mt.) kötelező írásbeli alakot ír elő a szerződéshez. Az írásba foglalás elmulasztása miatti érvénytelenségre csak a munkavállaló hivatkozhat, a munkába állását követő 30 napon belül. Ez azt jelenti, hogy a szóban megkötött szerződés esetén, ha 30 napon belül nem hivatkozol arra, hogy érvénytelen a szerződés, érvényessé válik a megállapodás, ami a munkáltató részéről súlyos visszaélésekhez is vezethet. 2. Mit kell belefoglalni a szerződésbe? A munkaszerződésben meg kell állapodni a munkavállaló személyi alapbérében, munkakörében, illetve munkavégzési helyében, továbbá meg kell jelölni a felek nevét, illetve megnevezését és a munkaviszony szempontjából lényeges adatokat: • a személyi alapbér összege teljes munkaidő esetén a minimálbérnél kevesebb nem lehet! • a munkakör alatt azt a konkrét munkát kell megjelölni, amit köteles elvégezni a munkavállaló, • a munkavégzés helyét is rögzíteni kell, és azt is, hogy állandó, vagy változó munkahelyen fogsz dolgozni, • a felek nevét pontosan kell megjelölni (a munkáltató pontos nevét, megnevezését, másrészt a munkavállaló nevét), • a felek munkaviszony szempontjából lényeges adatait is fel kell tüntetni (pl.: a felek azonosítására alkalmas adatok – munkáltató székhelye, cégjegyzékszáma, vagy a munkavállaló esetén adószáma, TB azonosító száma, lakcíme…) Ezeken felül a munkaszerződésben más kérdésekben is meg lehet állapodni, amit bármelyik fél lényegesnek tart (pl. próbaidő, bérpótlékok, túlóraátalány, munkavégzés kezdete ill. vége, felmondási idő...) 3. Kell-e próbaidőt kikötni? Nem kötelező, de a munkaszerződésben, a munkaviszony létesítésekor próbaidő kiköthető. Ez lehetőséget ad mind a munkáltatónak, mind a munkavállalónak, hogy a munkavégzés során egymás elvárásait, képességeit megismerje. Lényeges azonban, hogy csak

a munkaszerződés megkötésekor lehet írásban kikötni, tehát utólag a munkába lépés napján már próbaidőt kikötni nem lehet, ill. érvénytelen lesz. Próbaidő a határozatlan és a határozott időre szóló munkaszerződésben egyaránt kiköthető, azonban csak egy alkalommal, és tilos meghosszabbítani. A próbaidő időtartama 30 nap, ennél lehet rövidebb és hosszabb is, azonban legfeljebb három hónap. Ha nem határozzátok meg az idejét a szerződésben, akkor az csak 30 napig terjedhet. A próbaidő alatt a munkaviszonyt bármelyik fél azonnali hatállyal megszüntetheti, mégpedig indoklás nélkül. 4. Ha megkötöttem a szerződést, mikor kell elkezdeni dolgozni? A munkaviszony kezdete a munkába lépés napja, ha ezt a munkaszerződésben nem határoztátok meg, akkor a munkaszerződés megkötését követő munkanapon kell a munkavállalót munkába állítani. 5. Mi a különbség a határozott, vagy a határozatlan idejű munkaviszony között? Az Mt. a felek megállapodására bízza az időtartam meghatározását, a tipikus azonban a határozatlan időre létrejött munkaviszony. Ez azt is jelenti, hogy, ha nem állapodtok meg a szerződésben erről, akkor főszabályként határozatlan időtartamú lesz a jogviszony. A határozott idejű munkaviszony az öt évet nem haladhatja meg. A határozott idejű munkaviszony határozatlan idejűvé alakul, ha a munkavállaló az időtartam lejártát követően legalább egy munkanapot, közvetlen vezetője tudtával tovább dolgozik. Ellenkező esetben a meghatározott időtartam lejárta esetén a munkaviszony megszűnik. Ha a fent leírtakat figyelembe veszitek a szerződés megkötésénél, akkor már az elején sok problémát elkerülhettek a jövőbeli munkáltatóitokkal. Sikeres pályakezdést kívánok minden hallgatónak, dr. Haskó Imre ügyvéd

Hallgatói jogsegélyszolgálat A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar hallgatói részére – a HÖK támogatásával – jogsegélyszolgálat indult 2005. szeptember 1-étől. Ha a hallgatói jogviszonyoddal kapcsolatban bármilyen jogi kérdésed merülne fel (tanulmányi ügyek, kollégiumi elhelyezés, albérlet, adózás, öntevékeny csoportok alapítása, munkaszerződés stb.), illetve a magánéleteddel összefüggésben, vagy a munkáid során a karriereddel kapolcsatban jogi tanácsra szorulsz

(családjogi ügyek, cégügyek, adásvétel, büntetőügyek), akkor fordulj bizalommal dr. Haskó Imre ügyvédhez. A jogsegélyszolgálat ingyenesen vehető igénybe Az alábbi időpontban személyesen megbeszélheted problémád a HÖK Irodában: Kedd 17.00 – 17.45 vagy írhatsz e-mailt a [email protected] címre.

XXXIII./2

5. oldal

Mindennapos csaták a hallgatókért és egy elismert karért Tanárinterjú Dr. Péceli Gábor dékánnal

TANÁRINTERJÚ

Dr. Péceli Gábort, a Méréstechnika és Információs rendszerek Tanszék tanszékvezetõjét tavasszal választották karunk dékánjává. Az egykori villanykaros hallgatóval jelenlegi céljairól, elképzeléseirõl és szakmájáról beszélgettünk egy késõ péntek délután. – Ön 1974-ben végzett itt a Műegyetemen a Villanykaron. Mit gondol, az elmúlt harminc évben a villamosmérnöki szakma megítélése hogyan változott meg Magyarországon? – Ez egy rettenetesen összetett kérdés. A hetvenes és nyolcvanas években ugyanis ami a számítástechnika, elektronika területén megindult és megindulhatott, az alapvetően a villamosmérnökséghez kötődött. Nem volt informatika szak, még ilyen szakirány sem egészen 1987-ig, ezt megelőzően minden, ami elektronika, számítástechnika volt, az a villamosmérnökök privilégiuma volt, ráadásul egy olyan érdekes helyzetben, hogy a magyar elektronikai és számítástechnikai ipar alapvetően nyugat-európai forrásokból végzett fejlesztéseket, és egy elég tág szovjet piacra dolgozott. Ez a körülményekhez képest nagyon jó szakmai lehetőséget biztosított. Én 1968-ban felvételiztem, akkor a négyszeres túljelentkezés teljesen bevett dolog volt. Amikor megindult apránként a piacgazdaság, de még a rendszerváltás előtti időszakban, fokozatosan elkezdett a villamosmérnöki szakma iránti érdeklődés csökkenni. A nyolcvanas években óriási bummként jött be az informatika. A villamosmérnöki szakma elég nehéz időszakot élt meg a rendszerváltás után: a szakmában a meghatározó cégek (műszeripar, elektronika) gyakorlatilag darabokra estek, és hosszú-hosszú évek teltek el, míg magukra találtak. Az informatikai érdeklődés miatt jelentkező nyomás 2000. óta lassan csökken, már nincs jelentős különbség a felvételi pontszámokban a két szakon, és kezd jobb állapotba kerülni a villamosmérnöki képzés is. – Korábban hallhattunk olyat, hogy a cégek elégedetlenek a végzett mérnökökkel. Milyennek ítéli meg Karunk gyakorlati oktatását? – Több szempontból is nehezen értékelhető, hogy most a gyakorlati képzésünk mennyire jó. Nagyon elterjedt az a szemlélet, hogy jó lenne olyan szakembereket felvenni, akik az összes számítástechnikai eszközt ismerik, és gyakorlati problémamegoldó készségük van. Sokszor a dologhoz kötődött az is, hogy ezek a cégek különböző nyugati cégek léányvállalatai, és azok abszolút praktikusan közelítik meg a kérdést. Magának a képzésnek viszont másfajta filozófiája van, mert egy életpályára készít fel: a rendszerekben való gondolkodási képesség talán itt a legkonzisztensebb és a legerőteljesebb. Bizonyos fokig ezek a tradíciók vezettek el oda, hogy ez a stúdium a tanulmányi eredmények alapján a legnehezebbek egyike, nehezebbnek ítéltetik, mint az informatika. A tanulmányi eredményekben tapasztalhatjuk, hogy sokkal alacsonyabbak a villamosmérnöki átlagok, a köztársasági ösztöndíjasok között alig van villamosmérnök. Jó lenne, ha ebben a képzési formában még több, a gyakorlati készséget fejlesztő tárgy jelenne meg. Ezt a B.Sc. képzés megcélozza. Olyan programot állítottunk össze, amely tartalmi megújulást jelent ebből a szempontból, és úgy gondolom, hogy a B.Sc. szinten akár tőlünk elköszönő, akár az abban a stádiumban nálunk munkára fogott Master fokozatú hallgatók gyakorlati dolgai jobbak lesznek.

– Mi a helyzet a szakmai visszajelzésekkel? – A cégekkel folyamatos kapcsolatot kell fenntartanunk; az önálló laborral és a diplomatervezéssel lehet az igényeket egymáshoz közelíteni. Nem gondolom, hogy a képzés gyengébb mint korábban. Azt viszont igen, hogy a hallgatóinknak sokkal nehezebb lett a helyzete. Sok panasz nincs az elhelyezkedésre a végzőseink körében, de azért ez nem annyira triviális, és sok helyen keresnek inkább szoftverest, mint univerzális villamosmérnököt. Ugyanakkor nagyon pozitív dologról számolt be az egyik cég vezetője. Azt mondta, nagyon örül annak, hogy a fejlesztéseket idehozták Magyarországra, mert sok szempontból jó itt a mérnöki mentalitás. Meghirdették a szoftvervilágban, hogy a klasszikus szoftverfejlesztést Indiában kell végezni, mert ott nagy kapacitás van, és kiváló a minőség. De mit is jelent ez a kiváló minőség? Azt jelenti, hogyha elküldenek egy feladatspecifikációt, akkor a specifikációnak megfelelően tökéletes munka az eredmény. Pontosan az, ami le van írva, se több, se kevesebb. A probléma pedig, hogy nincs tökéletes specifikáció. A magyar mérnököt azért szeretik, mert ha valamit egy specifikáció alapján meg akarnak csinálni, akkor szeretné megérteni, hogy hogyan működik az a rendszer. Elgondolkozik, hogy nem lehetne-e egyszerűbben megoldani az adott feladatot, a specifikációhoz visszanyúlva egy esetleg eredményesebb fejlesztést produkálni. A mi képzésünknek tradícionálisan az a filozófiája, hogy ezt a szemléletmódot, gondolkodást próbáljuk meg átadni. – A régi képzés során a szemlélet átadására öt év volt, most pedig csak három és fél év jut. Elegendő ennyi rá? – Nagyon tapasztalatlanok vagyunk, ugyanis a tradíciók egyértelműen a német típusú ötéves képzéshez kötődnek, illetőleg a főiskolai képzéshez, mely szintén ezt a vonalat képviseli. Amikor az egész B.Sc./M.Sc. dolgot megkaptuk, akkor meglehetősen kínban voltunk. Miért csinálnánk olyasmit, mint a Kandó, amikor azt a Kandó csinálja? Ráadásul a villamosmérnöki szakon úgy alakult, hogy ötéves képzés egyedül nálunk van az országban. Végül egy olyan kompromisszumra jutottunk, hogy a mi B.Sc. képzésünkben inkább legyen elég nagy a prioritása a mester képzés előkészítésének. Messze nem dékáni pozícióból hajkurásztam ebben az időszakban, hogy hogyan lehetne ezt a mérnöki szemlélet dolgot a lecsökkent időtartamban és a deklaráltan tömegoktatás közepette mégis valahogy biztosítani, és hogy hogyan lehetne az alaptárgyakhoz kvázi odakényszeríteni a leginkább magukkal ragadó oktatókat, sztárelőadókat, akiknek nagyon jó a szövege, értik a dolgukat, csillog a szemük, és egyértelműen sugárzik belőlük az elkötelezettség. Vegyünk az én esetemet. Habár általános- és középiskolában olyan srácokkal kerültem kapcsolatba, akik mérnöki beállítottságúak voltak, és a felmenőim a legkülönbözőbb mérnökök, a villamosmérnökség egyedül nálam bukkant fel a családban.

6. oldal Humán gimnáziumba jártam nyelvi tagozatra, ott olaszt tanultam, semmilyen szakmai előképzettséget nem hozott nekem az érettségi előtti időszak. Középiskolás koromban halvány lila dunsztom sem volt, hogy igazság szerint mi is ebben a szakmában a lényeg. De pont ezt a lényeget kell megmutatni a hallgatóknak. Ha ez nekik megtetszik, akkor az érdeklődéssel sokkal könnyebbé válik a nehéz tanulmányi részek abszolválása, mert azért fogják legyűrni, hogy képesek legyenek a későbbiekben érdekes dolgokkal foglalkozni. Ha valaki az első néhány évben nem találja meg ennek az ízét, akkor kimerül, elveszíti a kedvét, elkezd mindenfelé csalinkázni, szívesebben vállal valami célterületen inkább munkát, húzza a tanulmányait, s nem olyan jó szájízű az egész. Viszont akinek ez összeáll, annak sok segítséget nyújt az elkötelezettség, motiváltság, hogy igen, erőfeszítéseimet valamilyen cél irányában végzem. Borzasztóan sok múlik a tanárokon az igazán nagy személyiségeken, és erősíteni kell azokat a mechanizmusokat, hogy ezek a tanárok tényleg kibontakozhassanak és segítsék azt a munkát, ami az Önök munkája, hogy minél eredményesebben abszolváljanak akár három és fél év után is. S tömeges létszámban fogalmazódjon meg az igény a mester fázis elvégzésére. – Belejátszik ebbe az is, hogy az előadások látogatottsága monoton csökken, jellemző, hogy az első órán tele a terem, aztán a félév végén szinte üres? – Az óralátogatottságot nehezen tudom megítélni. Elég egyértelmű, hogy az igazán nagy egyéniségek órái látogatottak, de még ott sem lehet száz százalékos részvételi arányról beszélni. Valószínűleg a szájról szájra terjedő vélemények, és az időbeosztással kapcsolatos nehézségek szülik, hogy legelőször az órák látogatását hagyják el a hallgatók. A laborokra, gyakorlatokra be kell menni, a feladatokat le kell adni, de hogyha egyszer sikerül valahol megcsúszniuk, akkor órákra nem fognak bemenni. A saját gyerekeimnél is látom ezt a hozzáállást. – Beszélgettünk a B.Sc. képzésről, amely az alsó szint a bolognai rendszerben. Mikor tervezik az M.Sc. képzés beindítását? – Sokféle megfontolás életképes. Nem kis mértékben a rektor úr egyértelmű fellépésének és egyetemi politikájának is betudhatóan most az a törekvés, hogy a szakok jelentős részénél az indítás ne legyen kizárt akár 2006 szeptemberétől. De annyira nincsenek meg a törvényi feltételek, végrehajtási utasítások, hogy ezek még csak álmok, amiket hajkurászunk. Nevezetesen mi is megvitatjuk a keddi kari tanácson, hogy beadunk-e indítási kérelmet, ami azt jelentené, hogyha mindenféle szabályozások helyükre kerülnek, akkor év végén belekerülhet a felvételi tájékoztatóba, hogy lehet M.Sc.-re jelentkezni. Jelenleg oly módon tudom elképzelni a folytatást, hogy míg a most induló B.Sc. föl nem fut, addig átmeneti tanterv legyen, többek közt azért, mert az ötéves képzés leköti az energiánkat, így nem tudunk egy másik programot párhuzamosan vinni. – Milyen új teendői lettek dékánként, miben változott meg az élete az eddigiekhez képest? – Nem olyan katasztrófális a dolog. Egyrészt a kinevezésem augusztus elseje óta van érvényben, ami dominálóan még egy nyári időszak. Érdemben azokat a feladatokat, amiket a dékánnak el kell látnia, jó két hete csinálom. Nyilván sok szempontból egy olyan pályát jelent a kinevezés, ami az életemet is megváltoztatja. Mindenképpen sokkal több adminisztratív dolog van, ami technikai, a

2005. október kar bizonyos ügyei, mindenféle szerződések, engedélyek és egyebek. De bele kell folyni az elődeim nyomán minden olyan a kart érintő dologba, amit folyamatosan vinni kell. Jelenleg az MSc tanterv-história tartozik ide, tipikusan az indítási dokumentum elkészítése. Ez most egy elég intenzív időszak. – Dékánként egyik feladata volt a gólyák köszöntése a gólyatáborban augusztus közepén. Milyen érzés volt dékánként szemben állni a jövő reménységeivel? – Óriási alkalom az elsős évfolyam nagy része előtt beszélni. Összességében nagyon jó érzés volt, bár extra módon nem tudatosodott bennem, hogy ott mint dékán beszélek. Úgy gondolom, hogy a karral kapcsolatos munkálatokban tanszékvezetőként elég hosszú ideje részt veszek, egyetemi tanácstagként pedig volt időm felkészülni az ilyen típusú feladatokra. Persze új arcok előtti megnyilvánulás alkalmával az emberben benne van a megilletődöttség és meghatottság, de ez nem volt olyan élesnek tekinthető esemény, különösen azzal a seriffes koreográfiával. Azt hiszem, hogy az ember habitusától függetlenül hozzátartozik az egyetemhez, és bizonyos ünnepeket, bizonyos tradíciókat nem árt megőriznie. Valahol annak is megvan a szerepe, hogy tisztelettel tekintsünk a valamilyen oknál fogva közmegbecsülésnek örvendő emberekre, hiszen tekintélyük bizonyos kommunikációkban, fellépésekben, ünnepekben, beszédekben tényszerűen megjelenik. – Említette a B.Sc. és M.Sc. képzést, mint az egyik ilyen fő területet, melyen mint dékáni koordinátor munkát kell végeznie, és bele kell folynia. Lesz-e még valamilyen stratégiai változás, ami az Ön dékánsága alatt fog bekövetkezni? – Pályázatomban megfogalmaztam néhány stratégiai célt. Szeretnék érdemben előbbe lépni a hallgatóink itteni közérzete ügyében. Azt szeretném, ha csupa elkötelezett, jókedélyű, teherbíró, szorgalmas, eredményesen produkáló hallgató lenne. Most nem ez a helyzet. Szeretném továbbá, ha a kar nemzetközi hírű kutató és képző kar lenne, és ennek érdekében stratégiai cél, hogy a tanszékek szakmai munkamegosztásában lépjünk előre. Tervezem a kar kompetencia-térképének összeállítását valamit a kar és a tanszékek jövőképének megvizsgálását. Mindenképpen fontos stratégiai cél, hogy az oktatói körben a szerencsére egyre nagyobb létszámban megjelenő fiatalok idejekorán készüljenek föl a különféle kari feladatok ellátására. Ez tulajdonképpen vezetői utánpótlás, hiszen nem csinálhatjuk a dolgokat akármeddig. Ugyanakkor egy harmincöt év körüli ember már bármit fölvállalhat. Mostanában a fiatalabb minisztereké a kulcsszerep az országban, tehát olyan politikát követünk, amely jobban támaszkodik a fiatalokra. Ezek ugyan általánosságok, de kemény mindennapi csatákat kell vívni az elérésükhöz. A kar helyzete sokféle szempontból kitüntetett. Sok bajunk van, de egy relatív skálán nem vagyunk olyan rossz helyzetben. Az unikális jelleg mellett – ez az egyetlen öt éves villamosmérnöki képzést nyújtó felsőoktatási intézmény – az informatikai képzés is eléggé jó. Ha mindehhez pluszt nem ígérünk, hanem csak megpróbáljuk ezeket a színvonalbeli, minőségbeli jellemzőket megőrizni, már akkor is sok mindent kell tennünk, mert ez a rendszer folyamatos karbantartást igényel. De hiszem, hogy előbbre is lehet lépni, és a fél évszázadot meghaladó pályafutású kart képesek vagyunk egy növekvő, fejlődő pályán tartani. Borzasztóan nehezen fogalmazható meg, hogy most kvázi az eddigiekkel ellentétben valamit gyökeresen másképpen kell csinálni. Mindent megpróbálunk a

XXXIII./2 jelenlegi helyzetből kihozni, ez persze nem csak a dékán feladata, itt sokan próbálunk meg együtt dolgozni. A dékán egy olyan személy, akit azért tartanak, hogy az információkat megfelelően ideoda továbbítva úgy koordináljon tevékenységeket, hogy ez az összes tanszéknek egymást erősítő hatását eredményezze. – Informatikus hallgatóként hallgattam az Ön által tartott beágyazott információs rendszerek tárgyat. Mennyire fontos az, hogy egy mérnök életében legalább egyszer hallhasson ilyen rendszerekről és működésükről? – Az oktatás szempontjából a tárgy része annak a törekvésnek, hogy meg kell próbálni egy rendszerszemléletű világképet kialakítani mindenkiben, és felkészíteni a legnehezebbekre, például valami komplexitás kezelésére ami nagyjából a lehetetlen kategóriája. A beágyazott rendszer terület borzasztóan széles, önmagában véve nem lehet azt mondani, hogy most én akkor a beágyazott rendszerekhez értek, ennél sokkal kevésbé megfogható. A mai trend szerint fűben-fában, íróasztalban megjelennek mindenféle processzoros szerkezetek, melyek egymással kommunikálnak, bizonyos szolgáltatásokat nyújtanak, az életünket irányítják, befolyásolják, őrzik, védik, és ez hihetetlen módon eszkalálódik. A ‘90-es évek közepe óta prognosztizált a meredek fejlődés, de a terület borzasztóan széles, rengetegen próbálnak megélni belőle, a nagy távközlési cégek is ebbe az irányba mozdulnak. Azt tapasztalom, és az elmúlt időszak erőfeszítéseinek egy talán most már pozitívan értékelhető eleme, hogy jó döntés volt erre ráfeküdnünk. Ilyen szakirányszintű képzés a világban elenyészően kevés van. Akik nálunk a villamosmérnöki társaságban végeznek, azoknak van valami kis fogalmuk a hardver és szoftver együttes tervezéséről. Ez olyan értelemben új szakma, hogy olyan szakemberekre van szükség, akik nyitottak a másokkal való kommunikációra. A tradicionális informatikus többnyire hozzá hasonló tradícionális informatikusokkal kommunikál, a beágyasok viszont nem. Hasonlóképpen az egész távközlési terület is inkább ilyen homogén csapatokból áll, mi pedig egy más valamit képviselünk. – Az önéletrajzából kiderül, hogy még a nyolcvanas években részt vett egy egy hónapos amerikai tanulmányúton. Ezt miért tartotta fontosnak kiemelni? – Abból a szempontból érdekes, hogy ez volt az egyetlen tanulmányút az életemben, és a kortársaimhoz, de még a fiatalokhoz képest is rendkívül ritka, hogy eléggé keveset vagyok távol. Az az időszak kiemelkedő volt, mert sok mindent tanultam Amerikában, hogyan zajlanak a dolgok, hogyan folynak a kutatások, hogyan működik ott az egyetem. Egyben annak az időszaknak a hajnalán történt mindez, amikor eldőlt, hogy én inkább itthon létezek és élek, és a tanszék további élete szempontjából számítanak rám. Elvileg nem volt lehetetlen egy olyan fajta életpálya, hogy hosszabb időtartamra az Egyesült Államokban maradjak, és ott folytassam szakmai pályafutásom, de tőlem ez abszolút idegen volt, és nem is tudtam elképzelni, hogy a családommal ott létezzem. – Ön tevékenykedik dékánként, tanszékvezetőként, tanít tárgyakat az egyetemen, a karunkon. Mennyire van, illetve mennyire jut ideje más dolgokra, a családjára, esetleges hobbira? – Életemben a legelső helyen mindenképpen minden munka mellett a családom van (ami egy a mai viszonyokhoz képest méretesebb család), és utána következik minden egyéb. Sokszor azonban eléggé káros módon a családom rovására a szabadidőmet is leköti a munka. – A tárgyak oktatására jut elegendő ideje? – Az oktatási kötelezettségek számomra mindig megtiszteltetésként adódtak. Az elmúlt években meglehetősen sok tárgy oktatásába keveredtem bele, egyszerűen azért, mert úgy éreztem, hogy azoknak a tárgyaknak menni kell. De nem volt, aki oktassa,

7. oldal és „Ha nincs ló, jó a szamár.” alapon ezekbe beszálltam. A tanszéken véleményem szerint átlagon felüli az elmúlt 25 évre jellemzően a mobilitás, és ennek következtében a korosztályos összetétel elég jó. Vannak fiatal docensek, akik frissen szereztek fokozatot, és sok a PhD-vel rendelkező kolléga is. A tanszék működése szempontjából egy meghatározó jelenség, hogy innen folyamatosan mentek és mennek el a világ összes tájára az iparba, mert mérnöktanszék lévén az itt megszerzett képességeknek van értéke. A beággyal is így jártam. Nekem eszem ágában sem volt ezt a tárgyat tanítani, csak az a fiatal, Ph.D.-vel rendelkező munkatárs, akit kinéztem, nagyon talpraesett volt, és elvitte innen az élet. S ez ment folyamatosan. Tartottam az órákat, nagy nehezen valamit meg is tanultam belőle de közben tervezgettem, hogy átadom XYnak, de XY egyéb dolgokban ügyesen muzsikált és elment. Hogy a továbbiakban milyen mértékben viszem a tárgyakat, azon múlik, mi minden gázol el. Valószínűleg kevesebbet fogok tudni oktatni. Bacsárdi László, Horváth Gergely

Hirdetés – Még nem horkolt melletted hajnali három és négy között a főszerkesztőd? – Éjjeli bagoly vagy, aki szeret egyszerre sokat dolgozni? – Szeretnél egész éjszaka Franz Ferdinandot hallgatni? Itt a megoldás: Gyere hozzánk tördelőnek! Látogass meg minket hétfőnként a Schönherz Kollégiumban 19.00 órakor, a 819-es szobában!

8. oldal

2005. október

Tékozló Omar Óhatalmas Impi Gyrosteszt Igen, fõzni jó, szeretünk mi is. De legyünk reálisak: huszonkevés évesen nem fogsz naponta vörösboros marhapörköltet rittyenteni a kolesz konyhájában, anyu meg már ugye régóta beszéli beléd a zöldborsófõzeléket otthon – szükség van hát egy megbízható alaptáplálékra az egyetemista lét betontöréssel megegyezõ terhelése mellett. Messze már az az idõszak, amikor gasztronómiai orgazmust okozott a keleti-déli különlegesség Siófok egyetlen gyrososánál, nagyjából minden sarkon kaphatsz már ilyen húsos cuccot. Az Impulzus szerkesztõsége felvállalta teljes újságíró felelõsségét: végigette helyettetek az összes helyet, amivel potenciálisan szembe kerülhettek. Kulináris horror és sommás tapasztalatok alant. (A keletis tízféle spermás fokhagymás szószos sztori meg urban legend. Ezt elmondtuk egymásnak többször is.) Mindenféle tesztnek kardinális pontja a metodolika precíz rögzítése, úgyhogy essünk is túl rajta. A tesztelői ötfős csoport az előzetesen, a tipikus villanykaros hallgató városbéli mozgását figyelembevéve összeállított lista alapján egyetlen este, szünet nélkül végigjárja a szóban forgó gyrososokat. Mindenhol szigorúan ugyanaz a rendelés: „Két gyrost kérnék!”. Az összes további kérdésre („csípős mehet?” vagy „hagyma?”, esetleg „hadd szóljon?”) a válasz minden esetben „igen” kell hogy legyen. (Az étkezdénként két gyros öt főre munkabiztonsági-túlélési döntés volt.) Az étel mellé csupán az ízlelés és emésztés működéséhez feltétlenül szükséges folyadékmennyiséget vihetik be. A tesztelők észrevételeiket a helyről, a táplálékról és saját fiziológiai állapotukról folyamatosan rögzítették írásban, az egyéb objektív paramétereket közösen kialakított lista alapján közöljük, az átlagolt pontszámmal együtt.

Zorba büfé A büfé maga kicsi, relatíve kulturált, bár már itt ízelítőt kapunk az egész estét végigkísérő kulturális brandingből: egy-két kivétellel tökéletesen lényegtelenné válik az a pár ezer kilométer, szeparálva töltött év és pokolgépes merénylet, ami a görögöket, törököket és az arabokat elválasztja – az „ilyen keleti cucc” márkanév alatt prímán el lehet adni mindent Pesten. (Bár tesztünkön kívül esett, javaslandó még tanulmányozásra a témában a Noa grill a Nyugatinál, ahol néger srác pakolja eléd a görög, török, szerb és arab ételeket, az étteremben meg amúgy Dávid-csillagos intarziák és Izrael-fotók vannak mindenfele.) Bemelegítő hely, lelkesedéssel, tapasztalatok nélkül, éhesen érkezünk, ennek megfelelően kommersz és unalmas értékelések születnek csak, hogyaszongya: „Kellemes, igényes ízek, defaultgyros. Persze lehet, hogy csak azért, mert a tulaj hallotta, hogy tesztelni fogunk. A zöldségből nekem nem jutott, ezért a török maffiát teszem felelőssé.” vagy „Semmi kirívó, enyhén csípős, kellemesen meleg, a két réteg hús közöt némi zöldség formát hozza, szinte csak bemelegítésnek hat a nagy gyrosmeccs előtt. A csomagoláson lévő »Eredeti recept alapján« feliratból is a konvencionális gyrosra tippelnék.” A legkarakteresebb vélemény is csak hasonlítgatni tud, semmi konkrét kritikával nem szolgál: „A markáns csípősség mögül elő-előtünedezik a rántotta és a lecsó, nagyjából egy selymes ízű hét végi brassóit közelít egy átlagos kisvendéglőben.” Szolídak a hatások is: „Egész nap nem ettem semmit a teszt kedvéért, most viszont bebillent a triggerjel.”, „Gyenge orális csípős érzés.”, „Enyhe éhség, a rákészülés miatt lágy kávés savasság kezd terjengeni a gyomorban. Többször eszembe jut nagymamám csirkevágó kése.” Értékelés: 6,4

Szinbád büfé Jellegtelen megbúvó egység a vegyészkolesz közelében, legalább ezerszer jártam erre, mégsem vettem észre soha, hogy itt ilyen

is van – pedig régi játékos lehet, már az öt éve itt végzett főnököm is ezt ajánlgatta. Az egész hely olyan, mint egy EU-konform tehénistálló: körben fehér csempe, havonta újrameszelt falak, elvileg tökéletesen higénikus, mégis a lelked mélyén érzed, hogy rémítő baktériumok lapulnak a fugák rései között. Belépéskor megcsap a „nagymamám vasárnapi húslevest főz a konyhában” szag. A vélemények már kezdenek formálódni: „Tipikusan az a fajta gyros, amelyik szétáztatja a pitát, mielőtt az ember a végére ér. A lédússág és a káposztára (figyelem, nem csalamádé, hanem friss káposzta) szórt zellerlevelek ismételten úgy kaparják elő a húsleveses emlékeket, mint a nagyi csirkéi a baromfiudvaron a gilisztát.”, meg „Itt egy kis zöldséghez is jutottam, ez metabolizmusomra pozitív hatásúnak bizonyult. Az előzőhöz hasonlóan kicsit több sütést elbírt volna még. Kellemesen csípős, pont jól eltalált arányban.”, „A magyar büfés itt is sawarmát adott, amely nevével ellentétben, elég távol állt közelkeleti rokonától, ugyanis határozottan magyaros íze volt. Konkrétan az Erős Pistából kikevert CSÍPŐS szósz, és a tejfölös szósz szinte teljes hiánya okozta ezt. Szerintem.” Problémázók azért mindig akadnak: „Száraz marhapörköltre hajazó hús, bármire megesküdnék, hogy avas vajjal kenegetik a pita belsejét.”, „A néhol markánsabb zelleríz keveredik a húslevesízzel egészen addig, míg gyp ki nem dobja a pirosas lével átitatott maradék pitacafatokat.” A gyomroknak meg se kottyan a még fél gyros/főt sem elért terhelés: „Erős A-vitamin túltengés. Kezd megjönni az étvágyam. A csípős érzés tovább fokozódik.”, „Erősödő nyomás a gyomor hátsó felén, a csipős érzés állandósul a szájpadláson.” Értékelés: 6,2

Abazidos Polír kis etető a Karinthyn, tükrös, üvegtálalós, dizájnos kivitellel, a már megszokott kulturális konfúzióval. Az előzőekkel ellentétben olyasmi, ahova az előző este a Buddha Beachen vagy valami hasonló trendi helyen megismert csajt is elcipelheted egy salátázásra, ha már a Liszt Ferenc térhez smucig vagy, csak valami olyasmit kell beadni, hogy az egyszerű kinézet ellenére itt adják a város legeslegjobb görög salátáját, de tényleg. Valószínűleg egy el nem készült Robert Rodriguez-féle Ali baba és a 40 rabló adaptációról kapta a nevét. Úgy látszik, ez a gyrosos tényleg a külsőre helyezte a hangsúlyt: az összes tesztelőnk a kaja kinézetét dícséri, amiről pedig a Goldmann menza Explorers pultja óta tudjuk, hogy – khm – sz.rt se jelent. Ilyeneket rögzítenek, hogy „Talán a legszebb gyros az összes tesztalany közül.”, meg „Reforméttermeket megszégyenítő szintű, ropogós, zöld, kívánnivaló salátákat lapátolnak a kerek pitába, vizuálisan excellál a termék.” A szép salátát viszont hűteni kell rendesen, és ez gondokat is szül: „A zöldség jobban elkeveredhetne a hússal, ezenkívül termodinamikai anomáliák is fellépnek.“ és „Külsőre forró, viszont meglepő, hogy belül jéghideg. Ez egy barátnőmre emlékeztet,

XXXIII./2 de akár a pita belsejének nedvessége miatt is eszembe juthatna ő.” Amúgy viszont mindenki dícséri: „Lássuk belülről… nyamm. Jól átsült, kicsit csíp. A tulaj le akart fizetni minket, ez legalábbis gyanús.”, „Egységes, különösebb meglepetések nélküli íz, tökéletes alaptápanyag vizsgaidőszakra. Égett faszilánkok szerepelnek húsként, de az összhatás tökéletes.”, „Ebben a gyrosban a legjobb a vége, ahol is a pita aljában összegyűlő szósz és szaft kicsit átitatja a tésztát. Az valami csodás ☺” Azért akad kétkedő is: „A túl apróra vágott saláta és a kis darab égett húsok lenyelés után szájpadlásra ragadt maradványai azt az érzést indukálják, mintha az ember szája tele lenne apró bogarakkal és hangyákkal.”. Itt kerülnek elő a gondolatok az újságírói felelősségről, de még semmi gond nincs semmivel: „Éhségérzet csökken, a bután nézős fázis még messze.”, „mikor eszünk már valami csípőset?”. Értékelés: 8

Eker A Bartók Béla út mellé telepített kiülős részével azon helyek közé tartozik, ahol a kerthelység és terasz fogalmához szervesen hozzátartozik a masszív szénmonoxid- és nitrogéndioxid-bevitel. Kár, hogy a pultos csaj nem engedte, hogy lefényképezzük. Pedig csinos. De azért lefényképeztük. „Ekerd meg és táncolj”, jut eszembe a klasszikus Anima dalszöveg – jegyzi fel a főszerkesztőnk, az csak a baj, hogy írásban nem tudja hozzátteni, hogy höhö. Ez az első hely, ami megosztja a teamet, és az első, ahol el kell térnünk a szigorú tesztelési metodologikától a teljeskörű tájékoztatás érdekében, ugyanis itt szélesebb igények kielégítése végett borjú és csirkehúsos gyrost is árulnak. Az utóbbi egy falat után meghátrálásra készteti egyik tesztelőnk „Számomra a este mélypontja. A borjúhúsosról nem nyilatkoznék, maximum annyit, hogy szerintem az falafel volt, nem is gyros. Egy falat elég volt az ítélethez.”, de mást is megráz: „A borjúhúsból érezni kínhalált halt aranyos fiatal patások egész életének szenvedését.”. Ezek mellett viszont kifejezetten pozitív a vélemény: „Finom a tésztája, csak az egésznek enyhe rágógumi ize van, pedig nem rágóztam előtte.”, „Igazából sosem szerettem a vékony pitába csomagolt gyrost, de ez »hmmm, meglepően finom«. A tetején érződő kellemesen édeskés borjúhús után a lilakáposzta mögül lesből támad egy evőkanálnyi Erős Pista. Na ez már ott van, és nem csak csípősségre. Ha jól tudom, a csirkehúsból csak a sótartalma miatt nem gyártanak szappant. A csirkehúsos változatban lévő hús állaga mégis a sós tisztálkodószerre emlékeztet, na nem mintha kiskoromban megkóstoltam volna az epres sampont, hogy eperízű-e.”, „Hoppá. Hát ez mindent visz, idáig messze a legjobb – a gyrosológiai kulináris élvezetek non plus ultrája. Optimális csípésfaktor, a hús átsült, a zöldségek jól el vannak vegyítve. A csirkés jobb, a borjúhúsból készült kicsit lehetne omlósabb.”. Kezdünk törődötté válni: „Azt hiszem, a jóllakás küszöbén állok”, „A gyomor állapotát legjobban egy erősre steppelt bőr focilabda közelíti“. Főszerkesztőnk kitart: „Borjúhúsost akarok még. Bevallom, másnap titokban vissza is mentem ide, hogy egyek még egyet”. Értékelés: 7,3

Wikinger A hely a körtéri McDonald’s mellett található. Most egyesek megkérdeznék, hogy melyik, és a kérdés jogos. Az étteremben van belső kiszolgáló része, itt két helyiség van ahol le lehet ülni, melynek kicsit ront csak a fényén a mindent belengő, enyhe, ám határozott áporodott szarszag. Emellett pedig az utcára nyílik két ablak, az egyikben csirkés a másikban pulykás gyrost lehet kapni...

9. oldal „eredeti recept alapján”, ami ugye azért mókás, mert az eredeti recept szerint a gyrost nem szárnyashúsból csinálják. A hely elég felkapott, mindig sokan vannak, amiben azért valószínűleg nagy szerepet játszanak a „jézusúristen”-kategóriájú, egész estét betöltő hamburgereik is. A nyársra tűzött húsoktól immár ismét és ismét előtolul elmémbe egy disznónyelvekből rakott halom rémképe. Kezdődnek a telítődésből adódó, inkorrekt értékelések: „A hullámformára reszelt uborka igen eklektikussá teszi a kompozíciót, de már itt is gyanút fog az ember, aztán mikor a csalamádé átható íze az überkeleteurópai büfés hamburgerízt csempészi a gyanútlan fogyasztó szájába, rájövünk, hogy ez valójában nem is gyros. Félelemetes, a vertikális, bal-jobb oldal szerkezetű zöldségek-hús elrendezés, azóta is gondolkodom, hogy ennek valóban akart-e politikai felhangja lenni, vagy csak én ettem már túl sokat.”, esetleg „Édespaprika? WTF? Vagy talán cipőkrém. A zöldség szabályosan édes. Szerintem műanyag is van benne, valószínűleg polipropilén. Mindenesetre rendhagyó. Érthetetlen, hogy ennek ellenére itt a legnagyobb sor és a leglassabb kiszolgálás.”. Sokatmondó egyik tesztelőnk elhaló sikolya is: „NORVÉG KŐOLAJSZÁRMAZÉKBÓL KÉSZÜLT PÁRIZSI!”. Kezdődnek a hallucinációk: „A hasam egyre inkább közelít egy, a kiskölöknek homokkal megtöltött felfújható gumimedencéhez, amit épp apu próbál odébbvonszolni. Amik ugye ki szoktak szakadni. Félek.”, „Kezdek tele lenni. A gyrosban egy pillanatra megláttam Napóleont. Remélem, nem tartós.” Értékelés: 4,4

Pizza kuckó A Körtér Subway felé eső peremén levő kis zug, autentikus leszakadtétkezde-dizájnnal. A pizzás frontról rossz emlékeim vannak: az éhhalál szélén a Pizza Huthoz smucigan jópárszor beugrottam ide, amitől aztán minden egyes alkalommal rosszul is lettem. Nem baj, ha belehalunk is, most tesztelünk. Furcsa egy ételt adnak itt. „A helyszínen nincs gyrosrúd, valami műanyag lavorból kotorják bele a húst a pitába, valamint gondolom a pizzafeltét egyes elemei keverednek mellé, hogy az egész gyrosformát öltsön. A hús az említett okokból kifolyólag hideg, de hogy ne unatkozzon a kedves vendég, a feltűnően Erős Pistás vonásokat mutató szósz kis csomókban bújSik meg ebben a gasztronómiai csodában.“, „Banános palacsintatálos szín. Jó cucc, jó cucc, csak épp nem gyros. Ha majd az egyéves gyerekem visszaköpi a tökfőzeléket, neki viszek ilyet“. Gyrosnak tényleg senki nem gondolja: „Konkrétan tejfölös uborkasaláta. A kiszolgáló ismerheti az OSImodellt, gyrosban ennyire még senkinek sem sikerült elkülöníteni a rétegeket, mind fizikailag, mind ízügyileg. Az analógiát folytatva sem sikerült rájönnöm, hogy vajon a legalulra került fél centi vastag erőspaprika hogyan felel meg a fizikai rétegnek. Az utóíze azt hiszem halászlé.” A tesztelők közül többen ezen a ponton feladják. A maradék kezd komoly problémákkal küzdeni: „Megint megláttam Napóleont, de most ott is maradt. Kénytelen voltam megenni”, „Meg akarok szabadulni az egy kiló döghústól a gyomromban. Látomások kezdődnek.“ Értékelés: 3,66

Napsugár Kínai Gyorsbüfé A „meghalok a kolesszobában, mielőtt megjön a rendelt pizza”-szituációk egyértelmű bajnoka, nagyjából száz méterre a Schönherztől. A szomszéd üzlet felújítása révén alakult ki ez a „keleti cucc” fogalmát nem várt módon kibővítő képződmény, ahol egy meglepően kedves faszi próbálja ránktukmálni az egész napi maradékot.

10. oldal A hallucinációk állandósulnak: „Lelki szemeim előtt megjelent a vágott szemű hentes, aki egy tömeggyilkos mosolyával közelít egy ártatlan, aranyos, gombszemű kiscicához. A cicus még halkan nyávog egy utolsót, aztán… Garantáltan nem európai recept. Ismeretlen összetevők. Hideg. »Csíp, mint állat.«” gyp azon gondolkodik, hogy ecettel öblíti le. Egy pillanatra ez nekem is megfordul a fejemben. „Kíváncsi vagyok, hogy a hely szelleme miatt sejlik-e fel bennem a chillis chirke (sic!) pirított tésztával íze, vagy csak azért, mert végül a többiek rábeszélésére mégsem kértem bele üvegtésztát. A középen elrejtett brutál hagymagránátra való ráharapás aztán kitörli az agyamból a kínai ételeken való lamentálást, majd ezt kiheverve és lefelé haladva a húsban előjön a csirkepaprikás aroma, tipikusan a zacskós fajtából.” Egyesek menekülni próbálnak: „Megszöktem a WC-re. Ezek épp az én pénztárcámból veszik a tizedik gyrost, de nem érdekel. Nem akarok visszamenni. Valahol olvastam olyan csípős paprikáról, amitől hallucinálni kezd az ember. Ezek itt kerítettek olyat. A dunaújvárosi mozi paprikás popcornjára raknak ilyesmit, néha meg pusztán csak azért haza szoktam járni.” Valószínűleg ez a mélypont. Rendelünk egy kör jégert, hogy hátha – és tényleg. „Én akkor most hazamegyek, ezek egyre rosszabbak.” „A maradék jégert összeöntöm a poharak aljáról, és megiszom. A vég visszatarthatatlanul közeleg.” Értékelés: 6,25

Star Kebap Ismét egy az együnk-nehézfémet iskola lelkes követői közül, kedves kis terasszal a Petőfi híd 2x2 sáv+villamosos pesti lehajtójának oldalában. A hamburgerük egész jó, meg van ott egy kedves leányzó, aki ha a megfelelő emberekkel megyek, már a villamosra felinteget. Hmm, megeshet, hogy nem is nekem. Namindegy. A tortillatésztás-alufóliás változatot kapjuk itt is, erős hőmérsékleti problémákkal: „Ez hideg. De tényleg. Biztos valami skandináv recept szerint készült. Hús nem sok van benne. A végét már senki nem próbálja meg legyűrni, mert szar”, „Külsőre cézársaláta-dizájn, belsőre húsízű habcukorka jégcsapszerű salátaszilánkokkal”. A tetszelők közti egység is kezd megbomlani: „Ez ismét tele van hagymával, ami kihozza belőlem a velejéig gonoszt. El is dugtam egy nagy darabot oldalvást, harapjon rá valaki a többeik közül. Nagyon erős oregánós-paradicsomos íz. Szerintem a helyet valójában az olasz maffia üzemelteti, engem nem vernek át, már az első falatnál kiszúrtam a mögöttünk álló digó kinézetű srácot, aki úgy bámul minket, miközben jegyzetelünk, mintha diplomamunkájukat kézzel körmölő bölcsészpalánták lennénk.” Kifejezetten furcsán viselkedünk már, és nincs senki, aki ne akarna igazából hazamenni. „Beszédtémákban muszáj áttérnünk a pinára, hogy ne vesszünk végleg össze az ASP.Net és a JavaScript hitvitáján. Piszkos Fred a harmadik váza virággal sétál el mellettünk”, „Napóleonnal kettesben próbáljuk elpusztítani a gyrost. Közben elárulja, hogy Oroszországot csak egy zacskó szódabikarbóna reményében támadta meg. Egy mentő jön erre. Remélem, hogy értünk”. Értékelés: 4,25

„A” görög – Baross utca Végre egy hely, ahol nem kavarnak mindenféle kulturákkal: görög faszi, görög szinek, görög dizájn, ahogy azt kell. Az étterem tágas, aszalok-székek mindenfelé, kényelmesen el lehet férni. Emellett kellemes görög muzsika duruzsol a fali hangszórókból, és a pult felé pillantva egy hamisítatlan görög arc mosolyog rád, készen arra, hogy a legfinomabb ételeket rakja eléd. Aszongya a faszi, hogy haddszóljon? Aszongyuk, haddszóljon. Erre kapunk egy-egy marék pokolian erős paprikát a gyrosunk tetejére, közben baljóslatú zene szól. „Megnyugtatnak, hogy döglött és nem élő pulykából van a hús. Nem tudom kiverni a fejemből a kulináris genocidum kifejezést, hiába tudom, hogy semmi értelme.” A csípősség mindenkit kikészít: „Ekkora vastag szelet uborkával kisebb szárnyas

2005. október rovarokat is le lehet vadászni. Mire hozzám ér a többiek már kisírták magukat a csípőssége miatt, én csak ekkor érzem meg a pita aljáról felcsapó lángokat. Szerintem ebben a csípős szósztól égett szenesre a hús, állapítom meg az első falat után. Valószínű, hogy a tulajdonos eladta a lelkét az ördögnek. Távozás után látom is lelki szemeim előtt, ahogy az asztalon hagyott ételmaradékok izzása öblös sátáni kacaj kiséretében porrá égeti az alatta lévő műanyag tányért.”. Már nem is panaszkodunk: „Kezdek éhes lenni. Ez már a halál előtti érzéktévesztés”, „Tünetek: enyhe diszlexia (ezt így írják?), »zöldséget akarok enni« lüktető érzése a gyomortájon, Tele vagyok. Én ennyit nem szoktam enni. Sajnálnám összehányni a falat, olyat szép festmények vannak rajta. Talán ha görög mintákat hánynék, az nem tűnne fel annyira”. Értékelés: 8,5

„A” görög – Corvin Végezetül, nem titkolt mozizási szándékkal utunk a régi Görög Grillnél zárult, ahol az utolsó, azaz 15. gyrost fogyasztottuk el. Terasz ismét, ezúttal 2x3 sáv és az árkádok kihagyhatatlan hugyszaga dekorál. Amúgy ez az előző hely tulajának régi helye, amit a neje visz tovább, kint is egy kép róla a falon. Ha teljesen korrektek akarnánk lenni, ezt a tesztet már kihagynánk az összegzésből: teljes letargia és pusztulás ül ránk. „A folyton megbúvó avas vajízt már pikáns pácnak érzem, és csak mérsékelten zavar hogy komplett disznóbordák bukkannak elő a csirkés szendvicsből.” Főszerkesztőnkből immáron minden felelősségtudat kiveszik a szerkesztőség tagjai iránt: „Én állok sorba az utolsó gyrosért, közben az üzlet belsejében meglátok egy fotót az előző helyen kiszolgáló görögről. Mellettem egy kis helyiség, ahol egy 60 körüli nő szorgoskodik, mintha vacsorát főzne. Az Orákulum jut eszembe róla, majd durván visszaránt a valóságba, az ahogy a görög-klón mosogatószivaccsal nyomkodja ki a zsírt a tömb húsból. Kétségeim támadnak, hogy megkóstoljam-e, de azért kiviszem a gyanútlan többieknek” Kihozta. „Az igazi, hamisított, magyar gyros – maga a »hungaropannon népi-nemzeti« gyros archetípus. Az a fajta, ami az architekturális hanyagság miatt szétesik a kezedben, de előtte a pólódra csöpög a leve. Populáris ízvilág, hagyományízű, tapasztalatillatú. Igazából egész sok pontot kapna, ha nem találtunk volna benne egy fél méteres gyesznyóbordát. De találtunk.” Kezdjük határozottan gyűlölni azt, aki kitalálta ezt az egész tesztet. Azokat is, akiknek írjuk. Azokat is, akik sosem fogják olvasni. „Végül mégis megkóstolom, de mindegy is, azt hiszem nem érzek már ízeket”, „Most már minden mindegy. Szerintem megeszek mégegyet, aztán meghalok. Esőben.”. Értékelés: 5,5 Balázs, gyp, inti, Jani, jimmi, Lvsti

XXXIII./2

11. oldal

Freudenaui vízerőmű–látogatás 2005. júniusában a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Energetikai Szakkollégiuma a MEE-vel közösen üzemlátogatást szervezett a freudenaui vízerőműbe. A számos látnivalón, illetve az újonnan megszerzett szakmai tapasztalatokon kívül különösen fontos jelentősséggel bírt ez az esemény a Szakkollégium életében. Most először nyílt arra lehetőségünk, hogy az eddig megtekintett számos magyarországi erőmű, illetve az ahhoz szorosan kapcsolódó létesítmény mellett egy külföldi erőművet is meglátogassunk. A Freudenau Vízerőmű 1993-1997 között épült Közép-Európa szívében, a közel kétmillió lakosú Bécs határában. A többi dunai vízerőműhöz hasonlóan ez is jelentősen hozzájárul a Duna jobb hajózhatóságához és az árvízvédelemhez. A tervezés és kivitelezés során fontos szempont volt a műszaki követelmények kielégítése mellett az is, hogy a létesítmény a lehető legjobban illeszkedjen környezetéhez. Érkezésünkkor már vártak bennünket. A bejáratnál számos angol és német nyelvű tájékoztató kiadványt kaptunk. Rövid bemutatkozás után el is kezdtük körbejárni az erőművet, mert látnivaló akadt bőven. Először a látogatócentrumot tekintettük meg, ahol a létesítmény felépítésével és műszaki paramétereivel ismerkedhettünk meg közelebbről. Különféle rajzokat, metszeteket, illetve egy háromdimenziós makettet is láthattunk az építményről. A makett nem csak egy külső látványterv volt, hanem jól lehetett látni a generátorok és egyéb berendezések elhelyezkedését is, de gondosan ügyelve az áttekinthetőségre. Ez utóbbi azért lényeges, mert látogatásunk során több látogatócsoporttal, főleg gyerekcsoportokkal találkoztunk. Láthatóan különös gondot fordítottak arra, hogy kellő felvilágosítást, illetve ismeretbővítést adjanak azoknak a látogatóknak is, akik nem járatosak az energetika területén. Az erőmű bejárását a vízfelszín felett lévő gépház megtekintésével kezdtük. Itt található a mérőrendszerekhez tartozó informatikai központ, valamint a generátorok teljesítmény-elektronikái. Az igazi élmények ezután kezdődtek. Miközben a Duna alá tartottunk, az idegenvezetőnk elmondta, hogy a lift, amelyben tartózkodunk különleges érzékelőkkel van felszerelve. Vízbetörés esetén „nincs mitől tartanunk”, a liftbe nem juthat víz. A folyómeder alatt szálltunk ki a liftből, ahol nagy zaj és olajszag fogadott minket. Itt megnézhettük a turbinákat valódi méretükben. Utunk folytatásaként, a vízerőmű alatti alagutat jártuk be. Egy szelep fényképezése közben tudtuk meg, hogy a Duna alatt található még egy folyó. Ha a két folyó között nyomáskülönbség alakulna

ki, akkor ezzel a szeleppel kiegyenlíthető. A Duna alól az erőmű irányítótermébe mentünk, ahol további ábrák, metszetek, illetve látképek voltak. Az osztrák villamosenergia rendszer üzemeltetői azt tervezik, hogy az összes Dunán lévő ausztriai vízerőmű irányítását innen fogják végezni. Miután a vízerőmű fontosabb részeit végigjártuk, lehetőségünk volt a létesítményt kívülről is alaposan szemügyre venni. A szakmai szempontból fontos látnivalók mellett az volt számunkra érdekes, hogy turistákat, illetve a szüleikkel békésen sétálgató gyerekeket, futó vagy kerékpározó embereket láttunk. Ezt azért tartjuk lényegesnek, mert sokszor hallhatjuk a vízerőművekkel szemben felhozott ellenérvként azt is, hogy esztétikailag igen romboló hatásúak. Mi nem ezt tapasztaltuk. Számunkra úgy tűnt, hogy az emberek vagy azért vannak ott, mert érdekli őket az erőmű mint egy lehetséges környezetbarát energiaforrás, vagy pusztán nézelődve szabadidejüket töltik ott. Az emberek pedig nem töltik olyan helyen a szabadidejüket, ahol nem érzik jól magukat, vagy nem elégedettek a környezetükkel. Ezúton szeretnénk megköszönni a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek, elsősorban Dr. Kádár Péternek az üzemlátogatás szervezésében nyújtott segítséget. Ladányi József, Bodnár Imre Energetikai Szakkollégium

Az Energetikai Szakkollégium által az őszi félévben szervezett programok: 2005. október 27.

Dr. Dezső György Kuhl Tibor

Vezetői elvárások az energetikai mérnökképzéssel szemben

2005. november 3.

Dr. Molnár Károly

A lineáris kétlépcsős képzés a BME-n

2005. november 10.

Üzemlátogatás

Metró

2005. november 17.

Vitafórum

A Paksi Atomerőmű üzemidő hosszabbítása

2005. november 24.

Dr. Roósz András

A fémek szerepe az emberiség fejlődésében

2005. december 1.

Dr. Solymosi János

Technikai felzárkózás vagy lemaradás? Az űripar Magyarországon

2005. december 8.

Üzemlátogatás

Debreceni Erőmű

A programban szereplő előadások helye (ha az külön nincs feltüntetve) a BME Kármán Tódor Kollégiumának Fszt. 20. sz. terme (1111 Budapest, Irinyi J. út 9-11). Az előadások kezdete 18.00.

Tevékenységeinkkel, rendezvényeinkkel szeretnénk minél szélesebb körben tájékoztatást nyújtani ezért szívesen fogadunk minden építő jellegű ötletet, javaslatot az alábbi email címre: [email protected] További információ: http://www.eszk.ktk.bme.hu

12. oldal

2005. október

HTE Ez egy újabb három betûs rövidítés, amit meg kell tanulni az egyetemen, vagy ennek értelme is van? Nagy Péterrel a HTE ügyvezetõ igazgatójával beszélgetve próbáltuk bemutatni ezt a komoly múlttal rendelkezõ szakmai szervezõdést. – Kezdjük talán az alapoknál: mit takar a HTE három betűje?

– Szóba kerültek a rendezvények is. Mi lesz a következő nagy esemény?

– A rövidítés a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesületet takarja, ez egy olyan nonprofit szervezet, melynek gyökere az 1900-ban megalakult Magyar Elektrotechnikai Egyesülethez (MEE) nyúlik vissza. A húszas években alakult meg az MEE Gyengeáramú és a Rádiótechnikai szakosztálya, melyek 1949-ben váltak ki az egyesületből. Később ebből az új alakulatból lépett ki a Méréstechnikai és Automatizálási Tudományos Egyesület (MATE), valamint az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesület (OPAKFI). A profiljában híradástechnikaivá tisztult egyesület lett a HTE, és 1998-ban vettük fel a mostani nevet. Mind a HTE-nek, mind a korábbi elődegyesületeknek a célja elsősorban önszerveződő alapokon nyugvó, nem politikai, közhasznú munka volt. Persze a fő profil időszakonként változott, de az alapcél sosem.

– A World Telecommunications Congress 2006. április 30. és május 3. között. Ez nevéből következően egy világkongresszus, körülbelül 400 résztvevővel, szemben az általunk általában szervezett 150-200 fővel. Természetesen vannak és lesznek közben kisebb események is, melyekről a honlapunkon lehet tájékozódni, de ez magasan a legnagyobb prioritású és költségvetésű rendezvényünk. További infó: http://www.wtc2006.com

– Most mivel foglalkozik a HTE? – A rendszerváltás előtt nem sokkal lépett be a profilba a rendezvényszervezés. Akkoriban, amikor egy-egy multi be akart jönni az országba, találkozókat szerveztünk a cégvezetők és a magyar szakmai elit között. Személyes kapcsolatok épültek ki, kezdődtek el ezeken a találkozókon. Próbáltuk összehozni a politikai döntéshozókat és a technológiai partnereket. Azóta a rendezvények növekedtek a profilban, most már konferenciákat is szervezünk. Emellett a Híradástechnika című lapot is mi működtetjük, valamint diplomamunka, TDK pályázatokat írunk ki a fiataloknak, illetve igyekszünk rendezvényeket támogatni, a MAVE-vel például kifejezetten jó a kapcsolatunk. Szakosztályi szinten élő a kapcsolat még a BSTV-vel is. Szintén említésre méltó még az egy-egy területet lefedő tanulmányok készítése. Ezekben szakmai alapokon, objektívan vizsgálunk meg egy-egy területet. Ilyen volt a mobiltelefonok élettani hatásaival foglalkozó tanulmányunk, de a tervek szerint hamarosan a digitális műsorszórásról és az elektronikus aláírásról is fog tanulmány készülni. – Hány ember munkája van jelen pillanatban a szervezetben? – Öt ember dolgozik itt fizetéses alkalmazásban, még 20 ember adja az intézőbizottságot és a vezetést, valamint újabb 20 fő vezeti a szakosztályokat. Ők társadalmi munkában, társadalmi elhivatottságból, önkéntes alapon dolgoznak. (Mégsem mondanám azt, hogy teljesen ingyen, mert hatalmas kapcsolati tőkét kapnak cserébe.) – Ezek a szakosztályok pontosan mivel foglalkoznak, hogy néznek ki? – Általában volt egy cég vagy csoport, ami behatóbban elkezdett foglalkozni egy témával, kutatási területtel. Ők ilyenkor előadásokat szerveztek, ahol az állandósuló látogatókból kialakult egy 4050 fős fix mag. Sajnos vagy szerencsére, ez nézőpont kérdése, ezek a csoportosulások nem szokták magukat hirdetni, nem nyíltak meg. Így valamelyest beszűkülve, ugyanakkor stabil alapokkal jöttek létre szakosztályaink. Legaktívabbak közé sorolhatjuk a Távközlési Klubot, a Média Klubot, a Digitális Mozgóvilág Klubot és a TETRA szakosztályt. Utóbbi szakosztályról azt kell tudni aktuális hírként, hogy a belügyminisztérium pályázatot írt ki a készenléti erők kommunikációs rendszerének cseréjére. A pályázatnak ugyan csak novemberben lesz eredménye, ám mindhárom pályázó TETRA alapú technológiát kínál.

– Egyesület lévén a HTE-ben vannak tagok. Kik ők, és mibe kerül a tagság? – Körülbelül 1500 egyéni tagunk van, ez két részből áll, egyrészt a titeket is érintő egyetemi tagság, ez 500 forint évente, illetve a „felnőtt” tagság, ami 2500 forint. Van még nyugdíjas tagság, szintén 500 forint, illetve céges, amire itt most nem térnék ki. – Egyetemistaként milyen hasznom származhat a HTE tagságból? – Legnagyobb értékként a networkinget tudnám felhozni. Meghatározó személyekkel kerülhetnek kapcsolatba, lehetőség nyílik beszélgetni a szakma meghatározó személyeivel a HTE nagyobb rendezvényein. Gondolok itt többek között különféle gyártók, szolgáltatók vezetőire, de nem szeretnék sem cég, sem személynevekkel dobálózni. Léteznek kisebb szakmai rendezvényeink is, nem ennyire neves előadókkal, ahol a legnagyobb érték az átadott műszaki tudás, tapasztalat . Ezek a kisebb rendezvények tagjaink számára ingyen látogathatók, klubszerűen zajlanak, körülbelül két órás előadás, utána kötetlen beszélgetésekkel. Meg kell említeni még a nem közvetlenül tagsághoz kapcsolódó lehetőségeket, különböző díjakat, például diplomatervre, TDK-ra. Ezek némi pénzzel járnak, és ami talán fontosabb, a díjazottak neve bekerül egy körfogásba. Emellett a nagy rendezvényeinken tagjaink kedvezménnyel vehetnek részt. – Ezek a nagy rendezvények mennyire látogathatóak nem tagok által? – Lényegében bárki számára látogathatóak, nem differenciálunk az érdeklődők között, természetesen ha véges helyünk van, a tagokat preferáljuk. – Említésre került a HTE gondozásában megjelenő lap. Erről mit érdemes tudni? – Igen, ez a lap a Híradástechnika. Büszkeséggel tölt el, hogy idén megélte a hatvanadik évfolyamot. Egyrészről publikációs lehetőséget biztosít a fiatalabb mérnökgenerációnak, doktoranduszoknak, másrészt az iparban dolgozók felé mutat be a szakmai újításokat, újdonságokat. – Milyen feltételekkel lehet publikálni? – A publikációs lehetőség teljesen független a szervezettől, a szervezeti tagságtól. Természetesen van egy szűrő, amin át kell esnie, és még lektoráljuk is őket. Az impakt-faktor miatt döntöttünk így, ez magasabb pontszámot ér a publikációk között. Tervben van az IEEE némelyik folyóiratával egy kapcsolat, de ezzel kapcsolatban biztosat még nem tudok mondani. Emellett a Híradástechnikában szeretnénk több tudományos igényű, de nem vad szakmaisággal megfogalmazott, olvasható, ismeretterjesztő cikkeket is megjelentetni, hasonlóan az IEEE Spectrumhoz. kokas

[publikációs feltételekről, szabályokról és szokásokról általánosságban is bővebben a következő számunkban – a szerk]

XXXIII./2

13. oldal

Ha én ezt a klubban elmesélem… Woody Allen mondta egyszer azt, hogy soha nem lenne egy olyan klub tagja, ami felvenné a tagjai közé. Nos, a Mérnökhallgatók klubjába nem nehéz bekerülni, ám ennek ellenére a szervezõk szeretnének egy színvonalas klubot létrehozni. Miről is van szó pontosan? Innováció, hangzik a kulcsszó. A Boston Group 2004-es felmérése szerint a felmérésben részt vett szervezetek 90%-a legfontosabb prioritásnak az innovációt tartja. Egyre inkább a gyors megtérülés és a nagy hatás az, amit az innováció felé fordulók keresnek. A Prónay Gábor tanár úr által életre hívott klub első félévében az innovációt tartja szeme előtt, ezt a témát igyekszik körüljárni. Hosszabb távon félévenként tematikusan egy-egy terület köré épülnének fel az előadások vagy egyéb foglalkozások. Első téma most ősszel az innováció, pontosabban a megfogható innováció. A klub elindítói szeretnék bemutatni az érdeklődő egyetemistáknak, hogy hogyan lehet egy jó ötletből sikeres termék, miként valósíthatók meg nagy ideák, és ennek mik a módjai. Sokat tanulhatnának arról, miként kell menedzselni az ember szellemi termékeit, valamint képet kaphatnának konkrét sikerek alapján a módozatokról. Nemcsak mérnököket hívnak meg, hanem mindazon tudományok neves képviselőit, akiknek közük van a témához: jogászokat, közgazdászokat, üzletembereket. Fontos kérdés, hogy hogyan lehet közösséget teremteni, komoly munkára összekovácsolni a hallgatókat. Mivel a tevékeny közösséghez egyéb programok is szükségesek, és ezek első közelítésben nem valósulnának meg a Klub keretében, hiszen a két szervező gárda, a MAVE és a Simonyi Szakkollégium saját programjain keresztül épp ilyen lehetőségeket biztosít tagjainak. Így hát a klub – a létrehozó szándék szerint – önképző kör lenne, amely szervesen integrálódik a szervező egyesületek életébe, tehát a Klubban átjárást biztosítunk ezen szervezetek tagsága felé

is. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy aki ezeket az előadásokat látogatja, annak MAVE vagy Simonyi tagnak kellene lennie, mindössze közelebbi ismeretséget jelent a kar két nagy szakmai szervezete felé. A klubelőadásokra a http://www.eestec.hu/klub oldalon lehet (és kell is) regisztrálnia magát az érdeklődőknek. És hogy valóban érdeklődést is keltsünk, következzenek a tervezett témák: szeptember 27. Az innováció jelentősége, folyamata, kritikus tényezői (bevezetés, definíciók), gyakorlati tapasztalatai Dr. Reznák Roxán igazgató (T-Com) október 20. Az innováció közgazdasági-üzleti kérdései Bártfai Gusztáv (Analogic-Computers) november 3. Szerzői jog és adatvédelem dr. Ormos Zoltán ügyvéd (Ormos ügyvédi Iroda) november 24. Állami szerepvállalás (2004. évi CXXXIV. innovációs törvény), Nemzeti Fejlesztési Terv, EU pályázatok) és az egyetemi kapcsolat az innováció fejlesztésében Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (Boda Miklós) Dr. Pap László tanszékvezető egyetemi tanár december 8. Iparjogvédelem Dr. Lantos Mihály elnök (Danubia Szabadalmi és Védjegy Iroda)

Batman voltam Batman voltam: Őserő, rettenet. Batmanként repültem Át a kék eget. Senki nem tagadta Batman létemet.

Batman a világot IQ-ból menti meg, S csodáltak engem A nem-Batman emberek: Őseink sem voltak tán Ennyire Batman-ek.

Batman voltam – erőm elhagyott. Batman voltam, de már nem vagyok.

Batman voltam – erőm elhagyott. Batman voltam, de már nem vagyok. De néha, ha éjjel A csend körém elterül, Akkor érzem magam Egy kicsit még Batman-ül. Takács K. János

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a Vödörkör lelkes jómunkásembereinek, hogy még a hajnali órákban is kihoztak egy nagy adag sültkrumplit, gordonkát meg valamit, amit panzorettinak hívnak, és ráadásul finom is. Még szerencse, hogy a lovas katona nem rettentette el őket a munkakedvtől ☺.

14. oldal

2005. október

Utcanevek nyomában Ki is volt Schönherz Zoltán? Talán egy újabb egyéniség a hírneves mérnökök sorában, akik sorsfordító találmányaikkal öregbítették ennek az intézménynek a hírnevét? Netán híres tanára, rektora volt, vagy valamely tanszék alapítója? Esetleg egy híres mûvész, író, festõ, zeneszerzõ, aki ezen a környéken élt és alkotott, s így vált méltóvá rá, hogy kollégiumot nevezzenek el róla? Ismerõseim, köztük a szerk. tagjai, régóta rágják a fülemet, írjak már egy cikket Schönherzrõl. Hiszen ha az ember nap, mint nap szájára veszi ezt a nevet, kíváncsivá válik, kit is takarhat, és még egyszer sem meséltem róla. Nos, ezt most sem fogom megtenni. Ennek két oka van. Az egyik, hogy Schönherzről nem áll rendelkezésre annyi információ, amiből épkézláb cikket lehetne írni, a másik az, hogy Kruspér Istvánról fogok írni. Kruspért, amellett, hogy elég sokat letett a mérnöki társadalom asztalára, s így illik ismerni az érdemeit, azért is érdekesebb riportalanynak tartom, mert az ember az órákra való rohangászásban összefut Egry József vagy Bertalan Lajos nevével, arról nem is beszélve, hogy Schönherz nevét naponta többször is hallja egy villanykaros, azt viszont tapasztalatból tudom, hogy járnak az egyetemre emberek, akik még több év után sem vették észre, hogy van itt Kruspér utca. Pedig van. És nem is annyira eldugott helyen. Mai feladványunk: hol? Persze amikor 1818. januárjában Miskolcon meglátta a napvilágot, még nem sejtette, hogy utcát fognak elnevezni róla. Az is valószínű, hogy ebben az időben a Mértékhitelesítő Bizottság felállítása, vagy a Magyar Mérnök- és Építész Egylet alapítása sem szerepelt a tervei között, ahogy arra sem számított, hogy nagyrészt az ő érdeme lesz a méter alapú mértékrendszer meghonosítása hazánkban, amely rendszer utódja a ma is használatos SI-rendszer lett. Oly mértékben nem szerepeltek eme cselekedetek a tervei között, hogy középiskolai tanulmányai után Késmárkon kezdett jogot hallgatni. Innen azonban már a műszaki pálya irányába indult, egészen pontosan a bécsi Politechnisches Institut, az ottani műegyetem felé. Ebben az intézményben szerzett mérnöki oklevelet, és itt folytatta asszisztensi tevékenységét is, Stampfel professzor oldalán tanársegédként. 1847-ig asszisztenskedett, majd optikai és finommechanikai műhelyt nyitott Bécsben, szemüvegeket, látszerészeti lencséket készített és árusított, ám ez a vállalkozás nem volt életének leghosszabb epizódja. 1850-ben a József Ipartanoda, mely a mai budapesti műegyetem őse volt, meghívta előadói közé, mechanika előadások tartására. Az sem kizárt azonban, hogy a forradalom és szabadságharc bukása befolyásolta döntésében, hogy felszámolja üzletét Bécsben, és legyőzött hazája fővárosába költözzön. Az ipartanoda József műegyetemmé való fejlesztésével a geodézia előadója, majd rendes tanára lett, és 1899es nyugdíjba vonulásáig viselte is ezt a címet. Munkássága a geodézia magyarországi fejlődésében mérföldkőnek számított, emellett Kruspér nemzetközi elismertsége és hírneve legalább ekkora jelentősséggel bírt. Ő írta meg az első magyar nyelvű geodézia tankönyvet Földméréstan címmel. Ezért a művéért a Magyar Tudományos Akadémia 200 arannyal jutalmazta, további munkássága értékelése képpen pedig levelező, rendes, majd végül tiszteletbeli tagjává választotta. Nem az akadémia volt azonban az egyetlen, ami értékelte Kruspér eredményeit, kitüntetések és tagságok egész arzenálja társult a mérnök mellé pályája során: királyi tanácsossá nevezték ki, a császári Lipót-rend, a III. osztályú Vaskorona rend lovagja, a szerb Takova-rend középkeresztese, arany- és ezüst érdemrendek tulajdonosa, valamint több külföldi kitüntetés mellett megkapta a francia Becsületrend tiszti fokozatát. És hogy mivel érdemelte ki ezeket az elismeréseket? Nos elsősorban geodétaként végzett munkájával. A Visegrádon tartott egyetemi mérőgyakorlatok után Kruspér összeállította Pest geodéziai felmérésének feltételeit, és a városmérés kivitelezését 1869. és 1871. között ellenőrizte is. A geodézia mellett tanított mechanikát, mértant, matematikát és géptant is. A tanításon és a mérési

munkálatokon kívül sok műszer fejlesztése, korrigálása, javítása is Kruspér nevéhez fűződik. Legjelentősebb ezek közül a Kruspér-féle „új lejtmérő” szintező műszer, melyet a Stampfer-féle „lejtmérő műszer” javításával, akár 10°-ig terjedő magassági szögek megmérésére is alkalmassá tételével alkotott, és amellyel az 1878. évi Párizsi Világkiállításon ezüstérmet, az 1885. évi Brüsszeli Világkiállításon pedig aranyérmet nyert. Érdemei közé sorolható az is, hogy alapító vett részt a Magyar Mérnök- és Építész Egyletben. Mindezek mellett Kruspér István egyik legjelentősebb érdeme mégis a metrológia területén nyújtott tevékenysége. Felismerte a mértékek szabványosításának fontosságát mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban. Párizsból méter és kilogramm etalonokat kért, több tanulmányt is írt ezek vizsgálatáról, pontosabb műszereket alkotott ezekhez a vizsgálatokhoz. Javarészt az ő munkásságának köszönhető, hogy az 1875. május 20-i Méteregyezmény előtt egy évvel már törvény rendelkezett a méterrendszer magyarországi bevezetéséről. Kruspér előterjesztése alapján állította fel a kormány a Mértékhitelesítő Bizottságot, a mai Országos Mérésügyi Hivatalt elődintézményét, és nevezte ki elnökéül magát Kruspér Istvánt, aki 16 évig viselte ezt a tisztet. 1894-ben lemondott minden tisztségéről, minden itthoni és külföldi megbízatásáról és nyugdíjaztatta magát. Azonban geodéziai és metrológiai tanulmányain még visszavonulása után is szüntelenül dolgozott. Láthatjuk tehát, hogy Kruspér életében igen sokat tett a mérnöki tudományok fejlődése, a mérések egyszerűbb kezelhetősége, a mértékrendszer rendszerbe foglalása valamint a mechanika és geodézia területén használatos műszerek fejlesztése érdekében. Ezek után érthető, hogy nevét és emlékét utca őrzi a Műegyetem mellett, természetes és becsülendő, hogy mellszobra az egyetem aulájában áll, ahogy az is, hogy az ő emlékezetére a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége 1956-ban évenként kiosztásra kerülő Kruspér-emlékérmet alapított. Kruspér István jelentős életművet hagyva az utókor számára, békés öregkorban hunyt el 1905. július 2-án, Budapesten. S 23 nappal később Kassán megszületett Schönherz Zoltán. Elektromérnöki diplomát szerzett, és úgy nagyjából ennyi köze van az Egyetemhez és a Villanykarhoz. Meg a szakmához is. Merthogy nem villamosmérnökként szerzett hírnevet, hanem illegális kommunistaként. Egyetemi évei alatt Prágában vette fel a kapcsolatot a munkásmozgalommal, a Magyar Fiatalok Szövetsége megszer-vezésén munkálkodott, de abban az időben (1938, első bécsi döntés) nem igazán nézték ezt jó szemmel, és a munkásmozgalom tagjai elég nagy számban vonultak illegalitásba. Köztük Schönherz is. Ezután Magyarországon folytatta a tevékenységét, a KMP-vel Kulich Gyulán keresztül érintkezett. 1940. decemberétől a KMP háborúellenes harcának szervezője volt és irányítója a Független Bizottságnak, tüntetéseket szervezett és a Népszava 1941. karácsonyi számát készítette elő, a februári számban a vezércikket is ő írta Szabad Nép szabad országban címmel. 1942. július 6-án és szeptember 29-30-án ítélte halálra a haditörvényszék. BaGe Felhasznált irodalom: Magyar Életrajzi Lexikon Dr. Vajda Pál: Nagy magyar feltalálók Révész Arnold István és Vargha Vilmos: Magyar műszaki alkotók.

XXXIII./2

15. oldal

„Begun the semester has!”

MUSICMANIA

Stílszerûbben nem is lehetne kezdenem az októberi szám rovatát, mint Yoda mester szavaival, aki valószínûleg maga is professzor lehetett egy Jedi egyetemen, réges-régen. Ez lehet az egyetlen magyarázat arra, hogy miért is beszél annyit össze-vissza, miért pici, zöld és ráncos, miért van olyan jóban Gendy Tartakovskyval, és hogy miért fõz kiváló lóbablecsót, de azt hiszem ennyire ne kalandozzunk el… Elmúlt a nyár. A gólyák még csak most kóstolgatják az egyetemi lét fõzelékét, a felsõbbévesek pedig vagy új ízeket elemeznek, vagy rosszabb esetben repetázni jöttek… Szóval más sem kattog metronómszerűen a fejemben, mint az, hogy megint tanulni kell... A nyáron remek dolgokat éltem át (mint minden bizonnyal Te is), és rengeteg zenét fogyasztottam. Így rendhagyó módon most nem egy albumot, bandát mutatnék be, hanem az utóbbi hónapokban engem ért nyári hatásokról írnék, valamint az ehhez kapcsolódó gondolataimról, ajánlásaimról, és arról, hogy miként lehet könnyedebben átvészelni a tanév nehézségeit egy-egy dallammal, zajos zúzással, vagy egy dózisnyi nyugtató refrénnel. Azt hiszem a nyár legnagyobb felfedezése nálam a BACKYARD BABIES volt, akiknek svéd, pimasz punk’n’roll-jától mindig jobb kedvre tudtam derülni. Stockholm Syndrome albumuk a jelenlegi kedvenc, melyet nyugodtan bevállalhat akárki, aki nem retten meg egy bepunkosított „GUNS-os” hatásokkal operáló adrenalinbombától. Kötelező nóta az Earn The Crown és a Brand New Hate. Sok újdonság jött ki egyébként a közelmúltban, melyek közül a FOO FIGHTERS elég erősen kitűnik új duplaalbumával (In your Honor), illetőleg a SOAD is bőven teljesített a nekik állított bizonyos magas mérce felett. Mezsmerize című CDjükkel tovább tágították határaikat, és roppant ragadós dalokat sikerült összehozniuk. Vétek kihagyni, mert az a változatosság és dallamvilág, ami egyre inkább a fő értékük, egy igazi zenei élmény mindenki számára. Azt mondjuk megjegyezném, hogy rövidke a lemez, és nem tetszik a kiadói hozzáállás, hogy pár hónap múlva ismét lehúzzuk a tisztelt publikumot a TERMÉK másik felével (lásd még: LIMP BIZKIT…). Valamint itt említeném meg halkan, hogy a nyáron kicsúcsosodó GREEN DAY HYPEot (azaz a főként marketing okok miatt mesterséges úton gerjesztett hisztériát) a mai napig nem értem. Egy kategóriáján belül elég középszerű albummal ennyi díjat elnyerni… Paff! Elgondolkodtató. Punkrock színtéren maradva jó volt belemélyülni a PULLEY MATTERS korongjába, akik szilárdan kitartanak a BAD RELIGION/LAGWAGON-féle dallamos vonal mellett. Újszerű érzéseket keltett viszont a KEMURI japán SKA-punkja, mely ugyan a SKA-P-vel nem említhető egy lapon, de a már nem mai 77 Days lemezükkel nálam maradandót alkottak a távolkeleti srácok. A már említett SKA-P Incontrolable című koncertfelvételét is elég sokat nyúztam, majd élőben ellenőriztem a baszk punkokat a Szigeten. Beszámoló valahol arrébb a Sziget-összesítőben... LESS THEN JAKE-ék Anthemje jó iskolábamenős zenének, mely remek alaphangulatot tud adni a nyárias témáival a már egyre kö-dösebb reggeleken. Szintén jó barangolós zene STRUNG OUT-éktól az Exile In Oblivion, mely dinamikája leginkább a Blueprint On A Fall számon érhető leginkább tetten. Ajánlott darab, ha szeretsz pergő ritmusra sétálni! Ha estére abszolút el vagy fáradva a budapesti zsongás

után, tedd fel a sötét szobában RUFIO-ék 1985-ös korongjukról kiemelt White Lights című relaxációs programot, RISE AGAINST-ék pedig akkor jönnek majd szóba, ha már-már kilátástalannak tűnik a helyzeted. SIREN SONG… CD-jük gatyába ráz, és helyrepofoz majd, az tuti! Metál vonalon az utóbbi időben nem sok minden tudta a figyelmem megragadni. Azért persze akadtak kivételek, hiszen a BLIND GUARDIAN-ék A Night At The Opera-ja, és ANGRA-ék Temple Of Shadows–a megmutatta, hogy van még új a nap alatt. A „Vak Őrző” legutóbbi mesterműve annyira elvarázsolt, hogy több hétig szinte csak azt kóstolgattam... Megalomániás germánok! Az album értelmező végighallgatása olyan katarzist ad, amit egy csodaszép mesefilm végén vár az ember a moziban. BRUCE DICKINSON Abducted száma volt még az, amelytől többször kirázott a hideg... Én ilyen szólót még nem hallottam! Keményebb fronton a svédish UNEARTH mellett tenném le a voksom, kiknek The Oncoming Storm albuma szerintem minden tekintetben kiemelkedik a manapság eléggé divatos újhullámos metál mezőnyből. DREAM THEATER-ék új lemeze helyett inkább a szólóalbumokat ajánlanám PETRUCCI-tól (Suspended Animation), és LABRIE-től (Elements Of Persuasion). A vizsgaidőszak közeledésével aztán beáll majd a tél, a sötét éjszaka, és az ember leginkább hangulatok után kutat. Ebben a már-már kultikus THRICE progresszív és eléggé összetett HC alapú zenéje is segíthet. Artist In The Ambulance remekművüket emészteni kell párszor, utána képes lesz elrepíteni a füzeted mélyéből egy másik világba. Final Fantasy rajongók és zongoraentúziaszták (ehh, de műszó ez is) a Final Fantasy VII-Piano Collections-t töltsék le íziben (jó pár rajongói oldalon fenn van), és merüljenek el egy zseniális zeneszerző (NOUBO UEMATSU) négykezes zongorára átültetett varázslatában. (Sok tétel innen van átemelve a szerintem remekül sikeredett Advent Children filmbe is. Ha tehetitek, nézzétek meg! A végére rájöttök, hogy igényes CG moziban nem csak ogrék meg kisállatok szerepelhetnek!) Vizsgákra való készüléskor pedig az ember jobbat sem kívánhat háttérzenének (persze nem seggelés alatt), mint az INTERPOL kellemesen andalító Antics-ét. Nagy kübli gőzölgő tea mellett január elején a meleg szobában mi így gyakoroltuk be a Digit I.-et… Hát igen... Végül így jutottunk el a nyártól a télig. Ahogyan most még csodálkozunk azon, hogy hogyan bírunk ki 90 percet egy helyben ülve, hogy bírjuk ki a hétvégi nagy szunyáig a pörgést, a tanulást, lassan azon vesszük észre magunkat, hogy túl vagyunk egy tüsszentés hirtelenségű karácsonyon, kínos vizsgaidőszakon, és kezdődik minden előlről… Talán addigra 80 cm magasan szemlélve a világot, furán járva, rövid fénykardot forgatva, és fordított szórendben nagy okosságokat beszélve. Attila –mcmacko-

XXXIII./2

17. oldal

Túl a kritikus tömegen Tavasszal már beszámoltam itt a nagy sikerû áprilisi Critical Mass bringás felvonulásról, amelyen közel tízezren vettek részt. Nem egészen öt hónap elteltével a kerékpáros társadalom ismét megkapta a behívót: ezúttal a Nemzetközi Autómentes Nap alkalmából emelhették a fejük fölé biciklijüket a résztvevõk.

A Critical Mass célja, hogy felhívja a figyelmet a kerékpárra, mint alternatív közlekedési eszközre, és bebizonyítsa, hogy jóval többen szeretnének így közlekedni, mint azt a többség (és a döntéshozók) gondolják. Áttételesen pedig szeretné beépíteni a köztudatba, hogy a biciklis is ember, és ugyanolyan joga van az aszfaltot koptatni, mint az autósoknak. (Ezt sajnos az utóbbiak hajlamosak elfelejteni.) Talán kevesen tudják, de a mostani kereken a tizedik a 2001. óta szervezett megmozdulások sorában. A tömeget elnézve mulatságosnak tűnhet, hogy az első „felvonulások” olykor csak néhányszor tíz főt számláltak; akadt olyan is, amelyet illegálisan, engedély nélkül szerveztek meg. Az eleinte döcögősen induló demonstráció azóta szédületes karriert futott be a fővárosban mind a résztvevők számát, mind a szervezettséget tekintve. Ha úgy vesszük, a Critical Mass már tavasszal elérte a célját, hiszen a felvonulók száma már áprilisban túllépte a kritikus tömeget: azt a tömeget, amelynek már ereje van, amelyet már nem lehet figyelmen kívül hagyni. A média rögvest rá is harapott a témára, a nyári uborkaszezonban egymást érték a főváros közlekedésével, BKV-val, bicikliutakkal, bringás futárokkal foglalkozó adások (Tilos Rádió, MTV Kultúrház stb.). A legfontosabb mégis az, hogy a nyár folyamán a bevehetetlennek hitt Városháza is engedett a nyomásnak, és tárgyalóasztalhoz ült az időközben megalakult Magyar Kerékpáros Klub képviselőivel. Ez pedig nem más, mint az alvilági lét vége és a demokratikus érdekérvényesítés kezdete. Feltehetnénk a kérdést, hogy miért van akkor szükség újabb felvonulásokra? Nyilván senki sem gondolhatja, hogy ezt az egészet csak az autósok bosszantása végett rendezik meg. A magyarázat egyszerű: a bringások ugyan csatát nyertek, de háborút nem. Hol vagyunk még a bécsi 1000 km bicikliúttól (140 km)? A hollandok 25% fölötti biciklis arányától (1%)? És hogy ne csak számokat említsek, hol vagyunk még attól, hogy az autósok egyenrangú félként kezeljék a kerekeseket? Sajnos fényévekre. Felmerülhet, hogy miért ez az ideál, miért kell támogatni a biciklizést? A több bicikli kevesebb autót, tehát kevesebb dugót, szmogot, zajt és – okosan közlekedve – balesetet jelent. Mindössze ezért. Az elkövetkező megmozdulások feladata az, hogy átformálja a jellemzően beszűkült látásmódot és megnyissa az utat egy élhetőbb város felé. Az élhető város mára igencsak elcsépelt kifejezéssé vált, ennek ellenére nálunk még mindig csak szavakban létezik. Első hallásra az ember talán grandiózus építészeti és közlekedési megoldásokat vizionál, pedig itt is inkább a hozzáállásunk megváltoztatásáról van szó. Például ha sok a dugó, arra nem az a megoldás, hogy építsünk mindenhova kétszer olyan széles utat, hanem hogy ne járjunk akkor is kocsival, mikor nem muszáj. Ehhez le kell küzdenünk az önzést, és néha fel kell áldoznunk a kényelmet azért, hogy a

köznek jó legyen. Cserébe elvárhatjuk, hogy más is ezt tegye. Mindez idealizmusnak tűnhet, de a Critical Mass által képviselt eszmék között ezt is megtaláljuk. E kis eszmefuttatás után kanyarodjunk vissza magához a rendezvényhez. Nem hivatalos adatok alapján az idei CM-en 24 ezren vettek részt, ami azért nem semmi. ☺ A növekvő érdeklődésnek több oka is van. Hála az elmúlt felvonulások sikerének, egyre többen pattannak nyeregbe „békeidőben” is (ez egyébként már a bicikliutak forgalmán is kezd látszani), és találják magukat szemben az elkeserítő valósággal (lepusztult, kátyús, gazos bringautak). Ők a jelenlétükkel szeretnének valamilyen előrelépést elérni az ügyben. A felvonulás persze sokakat amiatt is vonz, mert izgalmasnak vagy jó bulinak tartják a máskor „tiltott” helyeken való kerekezést, és kíváncsiak, milyen mély a nyúl ürege. A nagy létszám nem utolsósorban pedig a hatékony gerilla-propagandának is köszönhető. A rendezvény honlapjáról (http://criticalmass.hu) letölthető szórólapok, matricák, poszterek keresettségén még a rendezők is meglepődtek. Az önkéntes terjesztők lelkességét bizonyítja, hogy szeptember folyamán a fővárosban jószerivel nem maradt olyan jelzőlámpa-oszlop, amelyre ne ragasztottak volna egy pár jellegzetes narancsszínű CM matricát. Húszezer embert felügyelni és a vonulást levezényelni nem kis feladat. Most 250 szervező segítette a rendőrök munkáját. Ezúttal én magam is szervezőnek álltam, bár őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy mit kell majd csinálnom, és hogy azt képes leszek-e majd jól végezni; de hát ilyen apróságokon nem akad fönn az ember. Az eligazításon aztán tiszta vizet öntöttek a pohárba: a szervező ugyanolyan földi halandó mint bárki más, csak önszántából elvállal még bizonyos (népszerűtlen) feladatokat is, mint például a szemközti sávba kóborolt biciklisek visszatérítése, a menet megállítása a zebra előtt, és szükség esetén békítőshow rögtönzése egyegy összeszólalkozott biciklis és autós/ gyalogos között. Szerencsére ez utóbbira nem került sor: a menet nyugodtan haladt és az autósok is faarccal tűrték a kényszerpihenőt. Mivel a tavaszi felvonulás képe még élénken él bennem, ezért kicsit furcsálltam, hogy a mostani felvonulók mintha nem tudták volna annyira elengedi magukat, mint akkor. Áprilisban már egy egyperces megállás hatására is legalább hullámzásban tört ki a tömeg, a körutak keresztezésénél pedig hangosan üvöltve ráztuk a fejünk fölött a járgányt. A felvonulás alatt semmi hasonló nem történt. Úgy tűnt, mintha a járókelők is távolságtartóbban viselkednének. Csak elvétve láttam pacsira nyúló kezeket, villamosról integető embereket. A célnál azért végül csak a fejek fölé lendültek a bringák, a további vidám hangulatról pedig egy biciklis zenészcsoport gondoskodott. A szervezők nevében is köszönöm mindenkinek, aki ott volt! Jövő tavasszal pedig találkozunk ismét ugyanott, ugyanúgy, és ha lehet, még többen! Lvsti