Gyökérzöldségek termesztése. Szerkesztette: Kovács András

Gyökérzöldségek termesztése Szerkesztette: Kovács András

Gyökérzöldségek termesztése

1

Írták Géczi László Glits Márton Hraskó Istvánné Némethyné Uzoni Hanna Nagy Győzőné Pénzes Béla Takácsné Hájos Mária Tóthné Taskovics Zsuzsanna

Nagyváthy János az első magyar mezőgazdasági szakkönyv szerzője Ezt a művet kiegészítő tankönyvként ajánljuk a gazdaképzés és a szaktanácsadók számára 2

Gyökérzöldségek termesztése Szerkesztette Kovács András

3

Lektorálta Terbe István

Borítófotó:

Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt. Fajták: sárgarépa: ’Fertődi vörös’; retek: ’Róza’; cékla: ’Rubin’; zeller: ’Nova’ © dr. Kovács András, 2011 ISBN 978-963-286-633-8 ISSN 1217-1042

Mezőgazda Kiadó – az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének tagja – 1036 Budapest, Lajos u. 48-66. B/2. Felelős kiadó: a kiadó ügyvezető igazgatója Felelős szerkesztő: Wenszky Ágnes Műszaki vezető: Körösi Andrea Borítósorozat-terv: Kiss István Megjelent 13,3 (A/5) ív terjedelemben, 39 ábrával MGK 716 240/11

4

Bevezetés

Gyökérzöldségek összefoglaló név alatt 11 növényfajjal foglalkozik könyvünk. E növényeket nagyobb részt szabadföldön termesztik; néhány faj hajtatásával is foglalkoznak, amely csökkenti a zöldségfogyasztás szezonalitását. A könyvben tárgyalt gyökérzöldségfélék egy része nap mint nap szerepel a táplálkozásban, míg például a cikória és a feketegyökér különlegességnek számít, a fogyasztóközönség még nem ismeri ezeket. A gyökérzöldségfélék nagyon értékes tápanyagokat tartalmaznak, gondoljunk csak az intenzív narancsvörös sárgarépa magas karotintartalmára, a petrezselyem C-vitaminban gazdag levelére és nagy ásványianyag-tartalmú, megvastagodott karógyökerére, a mélylila színű cékla festékanyagaira, a torma csípős ízéért felelős allil-izocianátra, a csicsókában található inulinra; és a sort lehetne folytatni. Összefoglalva, a gyökérzöldségféléknek jelentős szerepük van a helyes táplálkozásban, és ezen keresztül az egészség megőrzésében. Ezért a fogyasztók egyenletes, jó ellátásáról e növénycsoport esetén is gondoskodni kell. Ennek érdekében szükség van az ismeretek folyamatos bővítésére és a termesztéstechnológiák fejlesztésére. Ez a könyv ebben kíván az érdeklődők segítségére lenni, az olvasó átfogó ismereteket szerezhet az egyes növényfajokról és azok termesztéséről. A könyv ajánlható mindazoknak, akik jelenleg tanulják a szakmát, mert elméleti és gyakorlati szempontok szerint tárgyalja a növényfajokat, de gyakorló szakembereknek is hasznos tudnivalókat tartalmaz. dr. Kovács András szerkesztő 5

6

A gyökérzöldségek jelentősége

A gyökérzöldségek közé számos növényfaj tartozik, melyek ismertsége, elterjedtsége különböző. Közülük Európában a sárgarépa, a petrezselyem, a cékla, a retek, a pasztinák, a zeller, a torma és a csicsóka bír nagy jelentőséggel; termesztésükkel az egész kontinensen foglalkoznak. Több országban, így hazánkban is kevéssé ismert gyökérzöldségféle a cikória, a vajrépa és a feketegyökér. A gyökérzöldségeknek jelentős szerepük van a helyes táplálkozásban; fogyasztásuk hozzájárul a kiegyensúlyozott étkezéshez. Hazánkban a csoport növényei közül a sárgarépa, a petrezselyem, a zeller és a pasztinák friss vagy feldolgozott –  fagyasztott, konzervált, szárítmány – termékként folyamatosan, míg más gyökérzöldségek – így a cékla, retek, torma – főleg idényzöldségként szerepelnek az étrendben. A cikória, a feketegyökér, a csicsóka fogyasztása nagyon szűk körű, pedig kiváló beltartalmi tulajdonságaik vannak. A gyökérzöldségek értékes tápanyagokat és rostanyagokat szolgáltatnak az ember számára, egyesek kitűnő fűszerező, illetve egészségvédő tulajdonságokkal rendelkeznek. A csoport növényei vitaminokban és ásványi anyagokban gazdagok (1. és 2. táblázat). A vitaminokat illetően ki kell emelni a sárgarépa nagy A-provitamin (karotinoid) tartalmát, mellyel a kertészeti növények között az első helyen áll; valamint a torma és a petrezselyem-levél ugyancsak nagy C-vitamin-tartalmát. A gyökérzöldségek sok ásványi anyagot, különösen káliumot, foszfort, kalciumot és magnéziumot tartalmaznak. 7

1. táblázat. Gyökérzöldségek beltartalmi anyagai I. (100 grammban) Növényfaj

Energia (kcal)

Fehérje (g)

Zsír (g)

Szénhidrát (g)

Rost (g)

Sárgarépa

36

1,3

0,3

7,2

30

gyökér

35

1,2

0,1

7,1

▪

levél

Petrezselyem

16

2,2

0,3

1,3

1,5

Zellergumó

14

1,4

0,3

5,0

1,6

Pasztinák

57

1,5

0,3

13,5

4,9

Csicsóka

30

2,4

0,4

12,1

7,6

Feketegyökér

72

1,5

0,5

12,5

1,4

Cikória

16

1,8

0,3

▪

0,8

Torma

55

2,8

1,7

7,0

3,6

Retek

14

0,7

0,1

2,8

1,6

Vajrépa

18

0,9

0,1

4,0

3,5

Cékla

34

1,9

0,1

6,3

▪

▪ nincs adat

A táblázatban a megjelölt irodalmi forrásokból származó adatok, illetve azokból számított átlagértékek szerepelnek.

A vitaminokon és ásványi anyagokon kívül a gyökérzöldségekben más, az emberi egészségre nézve nagyon kedvező hatású anyagok is előfordulnak. A cékla a gumójában lévő antocianin festékanyagok miatt ma már az élelmiszeripar nélkülözhetetlen alapanyaga; természetes ételszínezékként is hasznosítják. Egyes gyökérzöldségek illóolajokat tartalmaznak, amelyek összetevői a növények sajátos ízén, illatán keresztül alakítják ki azok fűszerező tulajdonságát. Az illóolaj-összetevők közül pl. petrezselyemnél az apiole, myristicin, α-pinene; zellernél a D-limonén, selinene, sedanolide; sárgarépa esetében a limonéne, béta-pinén, terpinolene, caryophyllen, szabinene mennyisége határozza meg az íz és illat alkulását. A torma jellegzetes csípős ízét az allil- és butil-isothiocianát vegyület adja. A csicsóka a magas inulintartalma következtében redkívül kedvező a cukorbetegségben szenvedők étkezésében. 8

2. táblázat. Gyökérzöldségek beltartalmi anyagai II. (100 grammban) Növényfaj

Vitaminok

Ásványi anyagok (mg)

A (IU)*

B1 (mg)

B2 (mg)

B3 (mg)

C (mg)

10 000 –15 000

0,09

0,06

0,9

6

39

1,2

14

44

255

▪

0,10

0,10

0,7

12

48

2,5

30

30

250

5200

0,09

0,15

0,9

125

125

2,0

79

40

550

Zellergumó

▪

0,05

0,06

0,7

8

43

0,7

20

115

323

Pasztinák

▪

0,09

0,05

0,4

17

47

0,6

35

75

375

Csicsóka

+

0,20

0,06

1,3

4

10

0,6

20

78

478

Feketegyökér

▪

0,05

0,02

0,3

5

60

1,5

23

65

400

Sárgarépa Petrezselyem

gyökér levél

Ca

Fe

Mg

P

K

4000

0,06

0,10

0,5

24

▪

0,9

22

43

420

Torma

▪

0,06

0,03

0,5

95

150

2,4

81

41

420

Retek

▪

0,02

0,03

0,4

21

20

0,8

10

27

190

Vajrépa

▪

0,04

0,03

0,4

21

30

0,3

11

27

170

Cékla

+

0,05

0,02

0,4

11

13

0,5

19

55

296

Cikóriasaláta

▪ nincs adat

 + nyomokban   * karotinok átváltva A-vitaminra; mértékegysége IU (1 IU = 0,60 µg α-karotin; 1 IU = 1,20 µg β-karotin) A táblázatban a megjelölt irodalmi forrásokból származó adatok, illetve azokból számított átlagértékek szerepelnek.

Több gyökérzöldségnövény esetében tapasztaltak egészségvédő-, illetve gyógyhatást: antioxidáns, gyulladáscsökkentő, antibakteriális, vizelet- és szélhajtó, stimuláló tulajdonságok ismertek egyes fajoknál. A könyvben tárgyalt gyökérzöldségek termesztési volumenéről néhány esetben hiányosak az információk; a statisztikai nyilvántartások nem közlik minden fajra vonatkozóan a termőterület nagyságát és a betakarított termés mennyiségét. Külföldi termesztésükről a következő adatok nyújtanak tájékoztatást: Legnagyobb területen termesztett faj a sárgarépa; termőterülete a világon évente eléri a 800 ezer hektárt. Nagy mennyiségű sárgarépát termesztenek Kínában, az USA-ban és Oroszországban; együttesen a világ összes sárgarépa termesztésének közel 50%-át adják. Kínában az évente 9

előállított sárgarépa mennyisége 8,4 millió tonna, a másik két országban 1,6 millió, illetve 1,7 millió tonna körül alakul. Az EU-ban, az utóbbi öt évet alapul véve, éves átlagban 150-160 ezer ha-on folyik sárgarépatermesztés, mely területről mintegy 5,7 millió-5,8 millió tonna termést takarítanak be. A legnagyobb mennyiségű sárgarépát Lengyelországban (~940 ezer t/év), az UK-ban (~740 ezer t/év), Franciaországban (~570 ezer t/év), Olaszországban (~ 400 ezer t/év), Hollandiában (~ 480 ezer t/ év) és Spanyolországban (~313 ezer t/év) termesztik. A termesztés színvonala a nyugat-európai országokban a legmagasabb, a termésátlag pl. Hollandiában közel 62 tonna/ha, Spanyolországban 45,3 tonna/ha körül változik. A többi gyökérzöldség külföldi termesztésére vonatkozóan az alábbi számok adnak több-kevesebb információt: Tormatermesztéssel kevés országban foglalkoznak; a rendelkezésre álló adatok szerint az USA-ban, Kanadában, Ausztriában és Németországban találhatók a termőterületei, összesen kb. 2500 ha, melyről mintegy 22 ezer-25 ezer tonna termést takarítanak be évente. Petrezselyem- és pasztináktermesztést minden európai országban folytatnak, azonban pontos számok nem állnak rendelkezésre a termőterületre és a termésmennyiségre vonatkozóan. Gumós zellerből legnagyobb mennyiséget az európai országok közül Olaszországban (140 ezer tonna/év), Spanyolországban (91ezer tonna/ év) és az UK-ban (68 ezer tonna/év) állítanak elő. A cikóriatermesztés – gyökérként valamint levélsalátaként való hasznosításra –  Franciaországban eléri az évi 260 ezer tonnát, de nagy jelentőséggel bíró növény Olaszországban és Hollandiában is (220 ezer, illetve 90 ezer tonna). A céklából Franciaországban és az UK-ban termesztenek a legtöbbet; mindkét országban 90 ezer tonna körüli termést takarítanak be évente. A retek éves termesztése Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában, valamint Németországban eléri a 40 ezer-50 ezer tonnát. A vajrépa külföldön lényegesen ismertebb zöldségféle mint hazánkban; különösen Franciaországban és az UK-ban termesztenek belőle nagy mennyiséget, 80 ezer, illetve 170 ezer tonnát évente. A csicsóka jelentősége növekvőben van: az élelmiszeripari felhasználáson kívül a bioetanol gyártás alapanyagaként is hasznosítható. Termő10

területe Európában 100 ezer -150 ezer ha, melynek nagy része Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban található. A hazai termesztésben a gyökérzöldségfajok jelentőségét (egy-két kivételtől eltekintve) alapvetően a fogyasztási szokásaink, valamint az import áru mennyisége határozzák meg. Sárgarépából az elmúlt öt évben 1100-2510 ha-on folyt szabadföldi termesztés; a termőterület csökkenése 2007-től következett be; a betakarított termésmennyiség 50 ezer-72 ezer tonna között volt. A  sárgarépa-hajtatás területe is csökkent, a korábbi évekhez viszonyítva kb. harmadára, 2010-ben 105 ha-on állítottak elő primőr sárgarépát. A sárgarépaimport az utóbbi években erőteljesen növekedett, az elmúlt két évben meghaladta az évi 10 ezer tonnát. A torma termesztés kiegyenlített, magas volumenét (2005-2010 években 8100-9200 tonna/év) főleg az exportlehetőségek biztosítják (20072009 években 8475-8975 tonna/év). A termőterület nagysága alig ingadozik, évente mintegy 1200-1400 ha-on termesztenek tormát. A petrezselyem termőterülete a sárgarépáéhoz hasonlóan alakult az elmúlt években; az éves termésmennyiség 30 ezer-42 ezer tonna között változott. A pasztinák, a gumószeller és a cékla termesztése is visszaesett a korábbi évekhez viszonyítva; 2010-ben a három növény termőterülete együttesen 690 ha-t tett ki. A gyökérzöldségfélék különböző növényrendszertani családokhoz tartoznak; a könyvben szereplő fajok besorolása a következő: Apiaceae család Sárgarépa: Daucus carota L. ssp. sativus Petrezselyem: Petroselinum crispum /Mill./ Hill; változatok: v ar. tuberosum – gyökérpetrezselyem; var. neapolitanum – levélpetrezselyem, sima levelű var. crispum – levélpetrezselyem, fodros levelű Pasztinák: Pastinaca sativa L. ssp. sativa Zeller: Apium graveolens L. változatok: v ar. rapaceum – gumós zeller var. dulce – halványító zeller var. secalinum – metélő zeller 11

Asteraceae család Feketegyökér: Scorzonera hispanica L. Cikória: Cichorium inthybus L. változatok: v ar. sativus – gyökércikória var. foliosum – salátacikória Csicsóka: Helianthus tuberosus L. Brassicaceae család Retek: Raphanus sativus L. Torma: Armoracia rusticana Gaertn. Mey., et Scherb. Vajrépa: Brassica napus var. rapifera Metzg. Chenopodiaceae család Cékla: Beta vulgaris L. ssp. esculenta var. rubra A csoporthoz tartozó fajok tőbbsége a teljes életciklust tekintve kétéves növény (sárgarépa, petrezselyem, zeller, cékla, pasztinák, cikória, vajrépa). Botanikailag évelő növényeknek számítanak a torma, feketegyökér és a csicsóka. Az áruzöldség-előállításban mindegyik fajt egyéves növényként termesztik.

Irodalomjegyzék Hájas M. (1976): Gyökérzöldségek termesztése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 246 p. A zöldség és gyümölcs ágazat helyzete Magyarországon, 2010. FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet Yamaguchi, M. (1983): Wold vegetables. AVI Book, Published by Van Nostrand Reinhold, New York, 239–249. p. www.carrotmuseum.co.uk www.hri.ac.uk/enveg/data/raw/production.htm Peter. K. V.: Handbook of herbs and spices, 2. kötet. www.books.google.hu

12

Sárgarépa szabadföldi termesztése és hajtatása

Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége A sárgarépa a Daucus nemzetséghez tartozik, melynek vadon élő és kultúralakjai főleg Délnyugat-Ázsiában és a Földközi-tenger partvidékén fordulnak elő, de megtalálhatók Európa más részein is, továbbá Afrikában, Ausztráliában és Amerikában. A Daucus nemzetség géncentrumaként a Földközi-tenger vidékét és az ázsiai térséget jelölik meg. A kultúrformák nagy változatossága található Anatóliában. A Daucus nemzetség Európában előforduló tizenegy faja közül a termesztett sárgarépa a Daucus carota L. fajhoz tartozik, annak egyik alfaja; latin neve: Daucus carota L. ssp. sativus (Hoffm.). A Daucus carota fajnak a kultúrsárgarépán kívül sok vadon élő formája ismert, melyeket tíz alfajba rendszereztek. Közülük leggyakrabban előforduló a D. c. ssp. carota (közismert nevén vadmurok), mely egész Európában és DNY Ázsiában elterjedt. A D. c. ssp. carota a termesztett sárgarépafajták vetőmag-előállítását nagyon megnehezítő gyomnövény: könnyen kereszteződik a nemesített fajtákkal. A Daucus carota többi, vadon élő alfaja közül a D. c. ssp. major, a D. c. ssp. maritimus és a D. c. ssp. maximus növényei fordulnak elő nagy gyakorisággal főleg a Földközi-tenger környékén. Az Európában termesztett narancsszínű sárgarépafajták elődjei, a sárga és lila színű répák az arab országokból terjedtek el. Ezek az ősi változatok a Földközi-tenger környékén a X-XI. században jelentek meg először, majd innen kerültek Európa több országába. Korabeli festmények és leírások alapján ismert, hogy a lila színű répákat a XIV. századtól 13

Franciaországban és Hollandiában termesztették, majd később más európai országban is ismertté váltak. Kedvezőtlen tulajdonságaik (lila színanyagok – antocianinok – kioldódása feldolgozás közben; mag­szár­ kép­zés­re való hajlam az életciklusuk első évében) miatt azonban lassan kiszorultak a termesztésből, és helyüket a XVI. századtól fokozatosan átvették a sárga színű répák. A sárga színű fajták fontos szerepet játszottak a narancsszínűek létrejöttében: egy sárga répájú fajtában keletkezett színmutáció képezte a kiindulási anyagot a narancssárga fajták előállításához. Az első narancsszínű fajtákat a XVII. században, Hollandiában nemesítették. A sárgarépa nagy tápértékkel rendelkező növény: a benne lévő vitaminok, ásványi anyagok, illóolaj-összetevők jelentős szerepet töltenek be a táplálkozásban és az egészség megőrzésében; antioxidáns, valamint antibakteriális hatással bír. A sárgarépa tartalmaz legnagyobb mennyiségben karotinoidokat a kertészeti növények körében. A karotinoidtartalom nagy részét (90%-át) a karotinok (α, ß) teszik ki, melyek az A-vitamin előanyagai (provitaminok); kis mennyiségben tartalmaz a sárgarépa likopint, és xanthophyllokat. A karotinok mellett a vitaminok közül B1-, B2-, B3-, B6- és C-vitamin-tartalma növeli a táplálkozási értékét. Az ásványi anyagok közül kalcium-, vas-, foszfor- és káliumtartalmát emelhetjük ki. A répatest és a mag illóolajban gazdag (3. táblázat). 3. táblázat. A sárgarépa beltartalmi értékei (100 g-ra vonatkoztatva) Vitaminok (mg)

Ásványi anyagok (mg)

Energia

31–41 kcal

karotinok (ß, α)

10–15

Kalcium

33–44

Fehérje

1,0–1,5 g

B1-vitamin

0,05–0,13

Foszfor

37–50

Zsír

0,2–0,3 g

B2-vitamin

0,05–0,07

Vas

Szénhidrát

6,8–7,7 g

B3-vitamin

0,7–1,1

Kálium

Illóolaj

80–140 ppm

B6-vitamin

0,1–0,19

Magnézium

Rost

2,8–3,2 g

C-vitamin

5,0–7,0

1,0–1,3 220–290 10–18

Termőterülete évente mintegy 800 ezer hektár körül alakul a világon, ebből Európában 270-280 ezer ha található. Hazánkban a 2005-2010. években folyamatosan csökkent a sárgarépával hasznosított terület nagysága; 2010-ben 1100 ha volt a termőterülete, míg a korábbi években 14

2500 ha körül változott; a betakarított termés mennyisége ugyanezen időszakban 70 ezer tonnáról 50 ezer tonnára csökkent. A sárgarépa országszerte megtalálható a házikertekben, azonban jó terméshozamokat csak a növény számára kedvező környezeti feltételek mellett lehet elérni. A sárgarépa fejlődéséhez jó ökológiai adottságokkal rendelkező területek főleg a Kisalföldön, a Mezőföldön, az Alföld északi részén és a Duna –Tisza közén vannak.

Növénytani jellemzése A sárgarépa (Daucus carota L. ssp. sa­ ti­vus) az ernyősvirágzatúak (Apia­ceae) családjába tartozó, kétéves növény. A  teljes életciklusának első évében tőlevélrózsáját és répatestét fejleszti ki. A répatest a karógyökér és a szik alatti szár –  hipokotil –  megvastagodásával keletkezik. A  répatest szöveti felépítésére jellemző, hogy a megvastagodás egy kambiumgyűrű tevékenységén alapul, amely befelé faszöveti (xylem), kifelé pedig háncsszöveti (phloem) sejteket hoz létre. A  répatestet bőrszövet védi (1. ábra). A gyakorlatban a faszövetet „szívrész”-nek, a háncsszövetet pedig „kéreg”-nek nevezik. A faszövet beltartalmi értékei (színanyag-, szárazanyag-, cukortartalom) elmaradnak a kéregrész ezen tulajdonságaitól. Termésminőség szempontjából kedvezőtlen, ha a narancsszínű fajták szívrésze sokkal világosabb színű, mint a háncsrész. A termesztett sárgarépák körében a répatest formáját és színét tekintve nagy változatosság tapasztalható. A ne-

a b c d

e

1. ábra. Répatest szöveti felépítése a – répaváll; b – bőrszövet; c – háncsszövet (kéreg); d – kambium; e – faszövet (szívrész)

15

mesített fajtákat a létrejöttük helye szerint occidentalis (nyugati/európai) és orientalis (keleti/ázsiai) csoportokba sorolják. Az occidentalis csoporton belül a fajták további osztályozásának szempontját képezi a répatest formája (ld. később a Fajták értékmérő tulajdonságainál) és színe. A színanyagtartalom szerint az occidentalis körhöz • narancsszínű, karotinokat tartalmazó fajtákat (var. aurantius); • sárga színű, xanthofillokat tartalmazó fajtákat (var. sulfureus); • fehér színű fajtákat (var. albus) soroltak. A répa színét tekintve az utóbbi évtizedben bővült az occidentalis fajták csoportja, ugyanis megjelentek az európai országok fajtaválasztékában is a lila színű fajták. Az orientalis fajtákat a répa színe alapján a következő alcsoportokba sorolták: • sárga színű (var. scharrovii); • bíbor színű, antocianint tartalmazó (var. boissierii); • sötétlila színű, antocianint tartalmazó (var. vavilovii); • narancsszínű (var. zhukovskii). Kedvező körülmények között a fejlődő répa alakban, méretben, bel­tar­tal­mi értékekben addig változik, amíg a fajtára jellemző tulajdonságokat el nem éri. A  fajtajellegnek megfelelő méret és minőség kifejlődését a vetőmag biológiai értéke, a növénysűrűség, a talaj szerkezete és minősége, a hőmérséklet, a fény, továbbá a tápanyag és vízellátottság befolyásolja. A sárgarépa a fejlődés generatív szakaszában elágazó hajtásrendszert képez (2. ábra); a növények egy vagy több magszárat fejlesztenek, azokon másod-, harmad-, negyedrendű elágazásokkal. A főszár és az oldalhajtások ernyős virágzatban végződnek. A főszár ernyőjét fő- vagy elsőrendű ernyőnek, az oldalhajtások ernyőit másod-, har2. ábra. Virágzó sárgarépa növény 16

3. ábra. A sárgarépa összetett ernyős virágzata

mad-, negyedrendű ernyőknek nevezzük az elágazódás szintjének megfelelően. A sárgarépa összetett ernyős virágzata (3. ábra) több ernyőcskéből áll, amelyekben a szabadlevirágzású fajták esetén hímnős és kis százalékban hím virágok találhatók. A hímnős virágok protandrikusak, a pollen korábban érik be, mint a bibe. A hibrid vetőmag-előállításhoz brown és petaloid típusú hímsteril vonalakat fejlesztettek ki. A sárgarépa idegentermékenyülő, rovarmegporzású növény. A  termésérés a többszörösen elágazó maghozó növényeken időben elhúzódik. A virágokból ikerkaszat termés fejlődik (4. ábra), mely az érést követően két részterméskére hasad. A  részterméske háti oldalán 4 főborda és 3 mellékborda húzódik, melyek alapjánál olajjáratok helyezkednek el. A  bordák felületén tüskék találhatók, ezeket a vetőmag-feldolgozás folyamán dörzsöléssel eltávolítják. Legértékesebb magok az első- és másodrendű ernyőkben fejlődnek. A mag endospermiuma illóolajban gazdag; az embrió nagyon kicsi. A sárgarépa ezermagtömege dörzsölten 1,0 -1,5 g, dörzsöletlenül 2,0-2,4 g; csírázóképességét 3-4 évig őrzi meg.

17

A

B

E

C

D

t e

4. ábra. Sárgarépa virágtípusai, termése, magja A – hímnős virág; B – brown típusú hímsteril virág; C – petaloid típusú hímsteril virág; D – ikerkaszat termés; E – mag hosszanti keresztmetszete; t – táplálószövet; e – embrió

Környezeti igényei Hőigény. A sárgarépa az ún. mérsékelten hidegtűrő növények közé tartozik. A növény fejlődési fázisától függően a hőmérsékleti optimuma 16±7 ºC. A mag gyors csírázását és kelését a 20-23 ºC-os hőmérséklet biztosítja. A répatest fejlődésében a hőmérséklet – a vízellátással és növénysűrűséggel együtt – nagy hatással van a formára, színre és a méretre. Alacsony (pl. 8 ºC) hőmérsékleten, bőséges vízellátásban és ritka térállásban a répatest méretben ugyan nagy lesz, de formában és színben éretlen marad. Magas hőmérséklet, gyenge vízellátás és nagy növénysűrűség esetén a répa vegetatív növekedése visszaszorul, és az érés kerül előtérbe, a termés gyorsan színesedik, de nem éri el a fajtára jellemző méretet. Kísérletekkel igazolták, hogy a répatestek növekedése akkor a legintenzívebb, ha a talaj és a levegő hőmérséklete egyaránt 16-20 ºC közelében van. Ha nagy különbség van a kettő között, a répatest növekedése lelassul vagy akár le is állhat, mert a levelekben képződött asszimilátákért folyó versenyben a lombozat előnyt élvez. 18

A kifejlett sárgarépa a -3, -5 ºC hideget rövid ideig elviseli, ha a lombja takarja. A növények a vegetatív életszakaszból a generatívba hőmérsékleti hatásra lépnek át; a magszár képződését 4-10 °C közötti hideghatás váltja ki. A fiatal növényeket ért hideghatás következtében az első évben magszár fejlődhet, ami árurépa-termesztésben kedvezőtlen, tekintve, hogy terméskiesést eredményez. Magszár képzésre csak azok a növények képesek, melyek bizonyos fejlettséget elértek, az ún. juvenilis stádiumon átestek. Egyes közlések szerint a juvenilis stádium (amely alatt a növények érzéketlenek a ver­ na­li­zá­ciós hatásra) a fajtától függően, szikleveles kortól 8 lombleveles korig tarthat. Más közlések a magszárképződéshez szükséges fejlettséget hetekben adják meg: pl. az Imperator fajtánál a 8 hetes növények hidegkezelése nem idézett elő magszárfejlődést, viszont a 12 hetes növények mag­szár­kép­zés­sel reagáltak a vernalizációs kezelésre. E vizsgálatok alapján nagy körültekintéssel kell eljárni a szabadföldi korai termesztésre és hajtatásra történő fajta kiválasztásnál, hogy elkerüljük az első évi magszárképződést. Fényigény. A sárgarépa az ún. árnyékot tűrő növények közé tartozik, szórt fényben is jól fejlődik. Kevés fény hatására azonban a lombja gyengébb lesz, és szedésnél könnyen szakadhat. A répatest talajból kiálló válli része a fajták többségénél elszíneződik fény hatására; elsősorban megzöldül, de előfordul, hogy vöröses színűvé válik. A  répafej elszíneződése a termés értékét csökkenti, egyaránt kedvezőtlen a friss fogyasztásra és a feldolgozásra termesztett répánál is. A répaváll külső és belső elszíneződése között szoros kapcsolat van. Különösen bakhátas művelési módnál okoz problémát a színanyagok klorofillá alakulása, mivel a bakhátakról csapadék vagy öntözés hatására a talaj lemosódhat, és a répaváll szabadon maradva fény hatására elszíneződik. Vízigény. A sárgarépa a közepes vízigényű növények közé tartozik, a rendelkezésére álló vizet gazdaságosan használja fel. Illóolajat tartalmazó magja kezdetben nehezen veszi fel a vizet, ezért csírázás időszakában nagyon fontos, hogy a magágy kellően nedves legyen. A sárgarépa a répatest kifejlesztésének időszakában igényli a legtöbb vizet. Megfelelő, piacképes árut csak jó vízellátás mellett kaphatunk. Amennyiben a tenyészidőben a növény számára kevés a természetes csapadék, öntözéssel 19

pótoljuk azt. A hazai csapadékviszonyok mellett 120-150 mm öntözővíz kijuttatásával számolhatunk. A sárgarépa a termésnövekedés időszakában érzékeny a vízellátás egyenletességére is. Ha száraz periódus után hirtelen nagy mennyiségű vízhez jut a növény, a külső kéregrész nem képes követni a szívrész hirtelen vastagodását, és felrepedhet. Talaj- és tápanyagigény. Az erősen kötött és túlzottan laza homoktalajok kivételével a sárgarépa minden talajon termeszthető. A mélyrétegű, középkötött homokos vályog és vályogos homok, valamint a humuszos barna homoktalajokon fejlődik legjobban. Jó terméseredmények érhetők el mészben gazdag öntéstalajokon, továbbá a nem túl kötött mezőségi talajokon is. A sárgarépa a semleges vagy ahhoz közeli kémhatású talajokat kedveli, legmegfelelőbb számára a 6-6,5 pH. Korai, rövid tenyészidejű fajták termesztéséhez könnyű, laza homoktalajok a megfelelőek; a késői betakarítású, tárolásra vagy ipari feldolgozásra termesztett fajtákat középkötött talajokon javasolt elhelyezni. Fontos, hogy a termesztéséhez kiválasztott terület talajlakó kártevőktől mentes legyen. A sárgarépa közepes tápanyagigényű, az egyik legjobb tápanyag-hasznosítású zöldségfélénk. Jelentős mennyiségű kálium mellett közepes a nitrogénigénye, foszforból pedig más zöldségfajhoz képest alacsony a felvétele. A fajlagos műtrágyaigénye a termőhelytől és a talaj tápanyagellátottsági szintjétől függően a következő határértékek között alakul: nitrogén 1,5-5,5 kg/t, foszfor 0,5-3,7 kg/t, kálium 1,0-7,5 kg/t. Az alsó értékek az I. termőhelyi kategória igen jó tápanyag-ellátottsági szintjére, a felső értékek a IV. termőhelyi kategória igen gyenge tápanyag-ellátottsági szintjére vonatkoznak. A kálium-ellátottság a termés minőségét, színét, tárolhatóságát, és a betegségekkel szembeni ellenállóságot befolyásolja. A  nitrogénellátás elsősorban a termésmennyiség alakulására hat. A növény igényénél több nitrogén rontja a tárolhatóságot, és humán-egészségügyi szempontból kedvezőtlen hatású. A nitrogéntrágyázásnál figyelembe kell venni, hogy a sárgarépa nitrátfelhalmozó növény. A  répatestben felhalmozódó nitrát mennyiségét külső és belső tényezők befolyásolják. A külső tényezők közül legfontosabb a nitrogéntrágyázás és a fényellátottság (különösen betakarításkor) szintje; a növény fejlettsége, a lomb erőssége, a répatest szöveti szerkezete belső, növényi tényezőként hatnak a nitrát felhalmozódására. 20

Szabadföldi termesztés Termesztés-technológiai változatok

A következő technológiai változatokat különböztetjük meg a sárgarépa szabadfödi termesztésében: • csomózott sárgarépa-előállítás, • frisspiaci értékesítésű, ún. kilós áru-előállítás tavaszi és nyári vetéssel (szántóföldi átteleltetés takarással), • rövidebb-hosszabb ideig tartó tárolásra termesztés, • feldolgozóipari célra termesztés.

Területkiválasztás, vetésforgó

Sárgarépa-termesztéshez sík fekvésű, gyomokkal nem fertőzött, talajlakó kártevőktől mentes területek alkalmasak. A sárgarépa a monokultúrát nem kedveli, ezért a vetésforgóban való elhelyezésénél ügyelni kell arra, hogy önmaga és más, az ernyősvirágúak családjába tartozó növény után 4 évig ne kerüljön vissza. A növényi sorrend meghatározásánál figyelembe kell venni, hogy olyan növény legyen a sárgarépa előveteménye, amely jó szerkezetű talajt hagy maga után, nem „talajzsaroló”, továbbá a betakarításának ideje lehetővé teszi az őszi mélyszántás időben és jó minőségben való elvégzését. Jó előveteményei a sárgarépának a zöldborsó, zöldbab, kabakosok, káposztafélék, őszi búza. Sok szármaradványt hagyó növények után (kukorica, napraforgó) nem javasolt a sárgarépa termesztése. A sárgarépát a szervestrágyázást követő második évben, és lehetőleg öntözhető területre helyezzük el a vetésforgóban. A rövid tenyészidejű fajtákat elő-, és másodnövényként, a közepes és hosszú tenyészidejű fajtákat csak főnövényként termeszthetjük.

Talaj-előkészítés, tápanyagellátás

Az elővetemény lekerülése után tarlóhántást, tarlóápolást végzünk, a nyári csapadék megőrzése, a gyomosodás elkerülése és a kártevők elszaporodásának megakadályozása érdekében. Alaptrágyaként juttatjuk ki a foszfor hatóanyag tartalmú műtrágya 8090%-át, és a káliumtartalmú műtrágya 50%-át, melyek az őszi mélyszántással kerülnek bedolgozásra. 21

A gyökérzöldségfélék, így a sárgarépa talaj-előkészítésénél két igen fontos dolgot kell szem előtt tartani: az egyik a jó őszi mélyszántás, a másik az egyenletes talajfelszín eldolgozás. Az őszi szántás 30 cm mélyen történjen. Másodvetésű sárgarépánál elegendő a sekélyebb 5. ábra. Elhúzódó kelés heterogén méretű szántás is (20-25 cm), kütermést eredményez lönösen ha az elővetemény előtt rendesen elvégeztük az őszi talajforgatást. Korai vetésekhez a mélyszántást lehetőleg még az ősz folyamán munkáljuk el. Későbbi vetésekhez a szántáselmunkálást elegendő tavasszal elvégezni. Indítótrágyaként adjuk ki a foszfortartalmú műtrágya megmaradt 10-20%-át és a kálium műtrágya 25%-át. A nitrogéntartalmú műtrágyából szaporítás előtt csak keveset, 10-20%át szórjunk ki; a többi nitrogént és a káliumtrágya fennmaradt 25%-át a tenyészidő folyamán, 2-3 részletben juttatjuk ki. A tavaszi talaj-előkészítésnél, különösen a laza, könnyű talajokon, ügyelni kell arra, hogy a magágy kellően tömör alapú legyen, mert ellenkező esetben a vetésmélységet nem tudjuk betartani. Ennek következtében a kelés egyenlőtlen lesz, ami maga után vonja a répatestek méretbeli kiegyenlítetlenségét, mely csak a betakarítás után észlelhető (5. ábra). Vetés előtti hengerezéssel biztosíthatjuk az egyenletes vetés-mélységet, továbbá azt, hogy a mag ne kerüljön túl mélyre. A megfelelő csírázáshoz, a biztonságos és gyors keléshez kellően nedves, tömör alapú, aprómorzsás, egyenletes felszínű magágy szükséges.

Szabadföldi termesztésre alkalmas fajták értékmérő tulajdonságai

Sárgarépából kilenc fajtatípus kategóriában a fajták széles választéka áll a termesztők rendelkezésére. A termesztési és felhasználási célnak megfelelő fajtát az alábbi tulajdonságok figyelembevételével választjuk ki: Tenyészidő. A fajták között vannak rövid (90-110 nap), középhosszú (110-140 nap) és hosszú (140-180 nap) tenyészidejűek. A rövid tenyészi22

dejű fajtákat friss fogyasztásra, a közepes tenyészidejűeket friss fogyasztásra, esetleg feldolgozásra, a hosszú tenyészidejűeket téli tárolásra, feldolgozásra termesztjük. Termőképesség. A sárgarépafajták termőképessége függ a tenyészidőtől, a répatest formájától, hosszúságától és vállátmérőjétől, a lomb erősségétől és a betegség-ellenállóságtól. A  fajták termőképességét meghatározó öröklött tulajdonságok kifejlődését a környezeti (ökológiai, termesztési) tényezők befolyásolják. A termőképességben elég nagy eltérések tapasztalhatók még az azonos érési csoporthoz tartozó fajták között is. Lomberősség. Termesztési és felhasználási szempontból egyaránt jelentős tulajdonság. Az erős lombú fajták a betegségekre általában kevésbé érzékenyek, mint a gyengébb lombúak. A nyűvő rendszerű betakarítógépekkel az erős lombú fajták kis veszteséggel takaríthatók be. Korai csomózott áru-előállításhoz azok a rövid tenyészidejű fajták alkalmasak, amelyek lombja erősen illeszkedik a répatesthez, és elég erős a levélnyelük. Betegségekkel/kártevőkkel szembeni ellenálló képesség, amely nagymértékben hat a terméshozamra. A súlyos károkat okozó Al­ter­na­ria dauci-val szemben az újabb fajták különböző szintű rezisztenciával rendelkeznek. A nemesítők törekszenek a sárgarépa léggyel és a szabadföldi gubacs-fonálféreggel szembeni ellenállóságok kialakítására is. Minőség. A termés minőségét a beltartalmi tulajdonságok, valamint a külső megjelenés határozzák meg. Ezek közül a legfontosabbak: Karotintartalom: szoros kapcsolatban áll a színnel. A  nagy ka­ro­tin­ tar­tal­mú (150 ppm felett) fajták intenzív narancsvörös színűek, míg a kevés karotint (100 ppm alatt) tartalmazók halványabb narancsszínnel jellemezhetőek. Fontos fajtabélyeg a kéreg és szívrész színbeli egyöntetűsége. Szín: a narancsszínű sárgarépa fajták mellett az utóbbi években megjelentek egyéb színezetű fajták is a vetőmagpiacon. A lila, citromsárga, fehér, piros, kombinált színű (lila háncsszövet, narancssárga faszövet) répatestek változatosabbá, színesebbé teszik a nyersáru-kínálatot, jó táplálkozási értékekkel rendelkeznek. Alacsony karotintartalmuk ­miatt azonban nem helyettesíthetik táplálkozásunkban az elsődleges ka­ro­tin­ for­rás­ként szereplő narancsszínű fajtákat. 23

A fajtatulajdonságok (különösen a karotintartalom) erőteljes leromlását idézi elő, ha a vetőmag-előállítás során vadmurokkal kereszteződnek a termesztett fajta virágzó növényei. A  vadmurokkal „fertőzött” magtételekből nagy gyakorisággal fejlődnek fehér, halványsárga, valamint halvány narancs- és fehér színkombinációkat mutató egyedek a narancssárga-narancsvörös színű fajták esetében. Íz: kialakulásában a cukrok és az illóolajok mennyisége és összetétele játszik fontos szerepet. A sárgarépában lévő mono- és diszacharidok mennyiségében és arányában különbség van a fajták között. A korai fajták glükózból és fruktózból tartalmaznak többet, a késői érésű fajtáknál a szacharóz van nagyobb mennyiségben a betakarított termésben. Szintén eltérés tapasztalható az illóolaj mennyiségében – amely fajtától függően 80-140 ppm között alakul – és összetételében. Az illóolaj-komponensek közül a limonen, béta-pinen az édes íz, míg a terpinolene, szabinene, ca­ryo­phyl­len a kevésbé kellemes, érdes, kesernyés íz irányába hatnak. Szárazanyag-tartalom: a fajták szöveti szerkezetétől, beltartalmi anyagaitól függően 10-14% körül alakul. A  késői érésű fajták szárazanyag-tartalma nagyobb (általában 14% feletti), mint a korai és középérésűeké, emiatt tárolhatóságuk is jobb. Szöveti szerkezet: a háncs- és faszöveti részek egymáshoz viszonyított aránya szintén minőséget befolyásoló tulajdonság, mivel a faszövetben általában kevesebb a színanyagok és a cukrok mennyisége, mint a háncsrészben. Répaváll zöld elszíneződése: jelentősen csökkenti a termés minőségét, feldolgozásnál különösen hátrányos. A répa válli részének külső és belső

6. ábra. Sárgarépa fajtatípusok (balról jobbra: Párizsi vásár; Amszterdami; Nanti; Chantenay; Berlicum; Danvers; Flakker; Imperator; St. Valery)

24

4. táblázat. Sárgarépa fajtatípusok főbb jellemzői Fajtatípus

Tenyészidő (nap)

Lombozat erőssége

Termesztési mód

Felhasználás

Párizsi vásár

75–90

közepes

korai szabadföldi

friss fogyasztás, feldolgozás (konzerv)

Amsterdami

  90–100

gyenge/ közepes

hajtatás, korai szabadföldi

korai csomózott áru, friss fogyasztás

Nanti

  95–120

közepes

hajtatás, korai csomózott áru, átteleltetéses term. friss fogyasztás korai szabadföldi,

Chantenay

120–140

közepes/erős

szabadföldi

friss fogyasztás, tárolás

Berlicum

130–150

erős

hajtatás, szabadföldi

korai csomózott áru, friss fogyasztás, feldolgozás

Imperator

130–150

erős

szabadföldi

friss fogyasztás, feldolgozás

Danvers

140–160

erős

szabadföldi

tárolás, feldolgozás

Flakker

130–160

erős

szabadföldi

friss fogyasztás, tárolás, feldolgozás

St. Valery

160–180

erős

szabadföldi

feldolgozás, tárolás

zöld elszíneződésében a környezeti tényezőknek erős szerepük van, de a fajták között is van különbség e tulajdonságra való hajlamban. Répatest felületének gyűrűzöttsége: rontja a termés külső megjelenését; kifejlődésére nagymértékben hat a talaj szerkezete. A sárgarépafajtákat a termés-tulajdonságok (főleg a forma és a méret) és a tenyészidő alapján ún. fajtatípusokba sorolják. A fajtatípusok elnevezése az adott típuson belül legrégebben előállított és termesztett fajta után történik (pl. a Flakker fajtatípus a Flakker nevű fajta után kapta az elnevezését; ezt a fajtát a XIX. század végén nemesítették és 1900 óta termesztik). A sárgarépa fontosabb fajtatípusainak megjelenését a 6. ábra, a termesztésükhöz és felhasználásukhoz kapcsolódó leglényegesebb tudnivalókat a 4. táblázat tartalmazza.

Szaporítás

A sárgarépát állandó helyrevetéssel szaporítjuk. Az egyenletes, szemenkénti vetés feltétele az egyöntetű, kalibrált, jó biológiai értékű vetőmag. 25

5. táblázat. Sárgarépa vetési, betakarítási időszakok a fajták tenyészidejétől függően Fajta tenyészideje

Hónap

Felhasználás

II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI.

rövid

csomózott és kilós áruként friss fogyasztás

középhosszú

csomózott és kilós áruként friss fogyasztás, feldolgozás; átteleltetéses termesztéssel friss fogyasztásra

hosszú

tárolás, feldolgozás vetés betakarítás

A maggal terjedő betegségek (sztemfíliumos és alternáriás betegségek) elkerülésére csávázott vetőmagot használjunk. A vetés mélysége 2-2,5 cm legyen. Egyöntetű növényállomány elérése érdekében egyenletes vetésmélységet kell biztosítani. A vetés időpontját a sárgarépa felhasználása és a fajta tenyészidejének figyelembevételével határozzuk meg. Csomózott és friss értékesítésű kilós áru-előállításhoz – amint a talaj állapota engedi – március közepétől vethetünk június második feléig. Az ún. átteleltetéses termesztéshez nyáron, július folyamán történik a vetés. Feldolgozásra április első felében, tárolási célra pedig április második felében ajánlott elvetni a hosszú tenyészidejű fajtákat. A rövid, közepes és hosszú tenyészidejű fajták helyes megválasztásával június második felétől október végéig, illetve a fagymentes téli napokra (átteleltetéses termesztésben) húzhatjuk szét a szedési idényt. A fajták tenyészidejétől függően a vetési és betakarítási időszakokat, valamint a termesztés céljait és a felhasználási területeket az 5. táblázat tartalmazza. A vetőmagszükségletet alapvetően a termesztés célja határozza meg: • csomózásra 1,5-2 millió db csírázóképes mag (röviden csíra)/ ha, • 100-200 g-os répa előállításhoz (friss felhasználásra)1,0-1,2 millió db csíra/ha, 26

7. ábra. Sárgarépa bakhátas művelésben

• 200-400 g-os répa előállításhoz (tárolásra, feldolgozásra) 0,8-1,2 millió db csíra/ha, • 400 g feletti répa előállításhoz (feldolgozásra) 0,8 millió db csíra/ ha. A fenti tőszámokat figyelembe véve a ha-onkénti vetőmagszükséglet 1,0-2,5 kg. A művelés módja lehet síkművelés, amelynél a sortávolság 30-50 cm közötti. Több előnye miatt egyre inkább terjed hazákban is a bakhátas művelés (7. ábra). A bakhátak távolsága (bakhát középtől bakhát középig) 70-75 cm,; a bakhátak 20-25 cm magasságúak és ugyanennyi a korona szélességük. A  bakhátak kialakításához bakhátkészítő gépek állnak rendelkezésre. A vetés történhet a bakhátkészítéssel egy menetben, illetve azt követően. Az előbbi előnye, hogy a kevesebb művelet miatt kisebb a taposási kár. A bakhátakon legtöbbször ikersoros elrendezésben történik a vetés, a sorok egymástól való távolsága 7-10 cm. A bakhátas művelés a répatest növekedéséhez, fejlődéséhez kedvező környezetet biztosít, melynek hatásai az alábbiakban foglalható össze: 27

• nagyobb összes és értékesíthető termésmennyiség; • külső megjelenésre jobb minőségű és darabosabb árut lehet elérni; • biztosabb a kelés a könnyen cserepesedő talajokon; • könnyebb a betakarítás, a répa nem sérül, így kisebb veszteséggel tárolható. A bakhátas művelési módnál felmerülő nehézségek: • a bakhát gyorsabb kiszáradása miatt több öntözést szükséges biztosítani; • csapadék és öntözés hatására lemosódhat a talaj a répavállról, amely így bezöldülhet; ez elkerülhető a bakhátak felújításával; • a kisebb lombborítottság miatt növekszik az elgyomosodás veszélye.

Növényápolási munkák

Gyomirtás, talajápolás. A sárgarépa kezdetben lassan fejlődik, ezért fontos, hogy megakadályozzuk az elgyomosodást. Ezt egyrészt a talajlazítással egybekötött mechanikai gyomirtással érhetjük el. A  gyomok mechanikai irtására, illetve talajlazításra jól alkalmazható a rotációs sorközművelő, mellyel egyben a bakhátak felújítása is elvégezhető. A növény fejlődési stádiumához igazodóan kiválasztott gyomirtó szerek alkalmazásával megkönnyíthető az állományok gyommentesen tartása. A herbicidek (pendimetalin, fluorkloridon, linuron hatóanyag-tartalmú) használatára vonatkozó előírásokat mindig be kell tartani. Fejtrágyázás. A rövid tenyészidejű sárgarépáknak egy alkalommal, a közép és hosszú tenyészidejűeknek pedig kettő-három alkalommal adjunk fejtrágyát. Márciusi vetéseknél ez májusi, valamint június-júliusi kijuttatást jelent, ami fejlettség szerint 6-8 cm-es, 12-15 cm-es, 20-25 cm-es növénymagasságot jelent. Fejtrágyaként kapja a növényállomány a nitrogén hatóanyag-tartalmú műtrágya nagy részét, és a kálium negyed részét. Öntözés. Kelesztő öntözésre csak a későbbi, április végi, május-júniusi vetéseknél van szükség, ennek öntözési normája 10 mm. Kelést elősegítő öntözést csak olyan talajokon alkalmazzunk, amelyek nem hajlamosak a cserepesedésre. Másodnövényként termesztett sárgarépa esetén, ha nem tudunk eső utáni időszakban vetni, jobb vetés előtt beöntözni a talajt. A sárgarépának korai termesztéseknél 300 mm, a későieknél 450-500 mm vízre van szüksége, melynek egy részét –  az időjárástól függően 28

– öntözéssel pótoljuk. A megfelelő terméshozam elérése érdekében a tenyészidő folyamán többször kell öntözni. A répák legnagyobb vízszükséglete a fő növekedési szakaszban van, amely a tenyészidőszak második felétől kezdődik. Fontos, hogy egyenletes legyen a növényállomány vízellátása, így elkerülhető a répák felrepedése. A tárolásra kerülő sárgarépa öntözését a betakarítás előtt 3-4 héttel fejezzük be, mert a tárolhatóságát rontja. A növényvédelmi permetezések időben és megfelelő módon való elvégzése biztosítja a növényállomány kórokozóktól és kártevőktől való mentességét. A szántóföldön átteleltetett sárgarépát a téli fagyoktól szalmatakarással védjük meg. A takarást a fagyok beállta előtt kell elvégezni; 25-30 cm vastagságú szalmatakarással lehet számolni időjárási körülményeink között.

Betakarítás

A betakarítás idejét egyrészt a termesztés célja, a felhasználási terület, másrészt a fajta tenyészideje határozza meg. A korai, csomózott áruként értékesítésre kerülő sárgarépa szedése június második felében kezdődik szabadföldön. A lombbal piacra kerülő sárgarépát kézzel takarítják be, majd válogatás, osztályozás, mosás után magában vagy petrezselyemmel együtt csomózzák. A csomózásra kerülő termés a méretre és minőségre vonatkozó előírások alapján extra, I. vagy II. osztályú besorolást kap. Friss piacra, ún. kilós áruként, augusztus közepétől, végétől értékesítik a sárgarépát. Erre a célra legtöbbször kézzel vagy nyűvő rendszerű gépekkel – amelyek nem okoznak sérülést a répatesten – takarítják be a termést. Az átteleltetéses technológiánál fagymentes napokon végezhető a szedés. Az így előállított sárgarépa jobb minőségű, mint a tárolókból kikerülő. A feldolgozóipari célra termesztett középhosszú és hosszú tenyészidejű fajták szedése szeptember közepétől kezdődik, és a hidegebb idő beálltáig kell azt elvégezni, hiszen fagyra érzékeny növényről van szó. A  hűtő-, konzerv- és szárítóipari nyersanyagot általában ásórendszerű gépekkel takarítják be. Mivel ezek a gépek több-kevesebb sérülést okoznak a répán, a felszedett termés nem tárolható, az ősz folyamán, a tél elején fel kell dolgozni. 29

A tárolásra kerülő sárgarépa betakarítása október közepe felé kezdődik. Törekedni kell arra, hogy szedés közben a lehető legkevesebb sérülés érje a termést, mivel az ún. tárolási betegségek a répán keletkezett sebzésekben, sérüléseken keresztül jutnak a növénybe és elindítják a kisebb-nagyobb veszteségekkel záródó kórtani folyamatokat. Téli tárolásra félig gépesített módon (az előzőleg lombtalanított sárgarépát erőgép vontatta, kormánylemez nélküli ekével kilazítják, majd kézzel felszedik) vagy nyűvőrendszerű betakarítógépekkel történik a felszedés. Az elérhető termésátlag függ a fajta termőképességétől, a környezeti feltételektől és a termesztés színvonalától. Hazánkban 30-60 t/ha között alakul a termésátlag, de elérhető 80-90 t/ha terméshozam is magas termesztési színvonal és jó természeti körülmények mellett. A sárgarépa tárolása történhet hagyományos módon – pincében, veremben, prizmában, szalmával és fóliával takart ládákban a szabadban –, továbbá hűtőtárolóban. Törekedni kell arra, hogy a tárolóba egészséges sárgarépa kerüljön. Tároláskor több betegség megjelenésével számolhatunk; tárolási veszteséget okozhat az ervíniás lágyrothadás, a szkle­ro­ tí­niás és botritiszes rothadás, a sztemfíliumos és rizoktóniás betegség. A tárolás során fellépő betegségek többnyire termőhelyi eredetűek, ellenük agrotechnikai eljárásokkal (vetésforgó betartása, bakhátas művelési mód alkalmazása, megfelelő tápanyagellátás, kíméletes betakarítás), továbbá a megfelelő tárolási körülmények biztosításával tudunk védekezni. Fontos, hogy a tárolókba kerülő anyag ne legyen nedves, sáros. A sárgarépa tárolásához a +1ºC körüli hőmérséklet és a 95% feletti RP az optimális.

Hajtatás Termesztőberendezés-igény

Sárgarépa-hajtatásra a fűtés nélküli fóliasátrak jól hasznosíthatók. Az őszi vetéssel indított sárgarépa-hajtatás kettős takarású, nagy légterű sátrakban biztonságos. A fűtés nélküli fóliasátrak belső takarással (fátyolfóliával takart alagút) kiegészítve szintén kellő védelmet nyújtanak az őszi indítású hajtatáshoz (8. ábra). Tavaszi vetés esetén kisebb légterű sátrak is megfelelnek. 30

8. ábra. Fólia alagút a sárgarépa fűtés nélküli fólia alatti hajtatásában

Az előző növénykultúra lekerülése után a termesztőberendezésből eltávolítjuk a növényi maradványokat, és mechanikai úton gyomtalanítunk is, ha szükséges.

Tápanyagellátás, talaj-előkészítés

Sárgarépa-hajtatáshoz laza szerkezetű, könnyen felmelegedő talajok alkalmasak; humuszos barna homoktalajokon jó küllemű, darabos répát kaphatunk. Szervestrágyázást közvetlen a sárgarépa alá általában nem alkalmazunk, viszont jó, ha a sárgarépát megelőző kultúra részesült benne. Ha közvetlenül a sárgarépa előtt szükséges szerves trágyát a talajba dolgozni (kissé kötöttebb talajok és laza homoktalajok esetében), az mindig földdé érett legyen. Közepes tápanyag-ellátottságú talajon a következő hatóanyag-mennyiségeket biztosítsuk: nitrogénből 10-15 g/m2, foszforból 5-10 g/m2, káliumból 15-20 g/m2. 31

A nitrogént és káliumot megosztva, vetés előtt és fejtrágyaként több alkalommal adjuk ki. Vigyázni kell a nitrogénellátásra, mert a túladagolás következtében egyrészt a lomb-répa arány a lomb javára tolódik el, másrészt a répatestben felhalmozódó nitrát egészségkárosító hatású. Talaj-előkészítés előtt a következő hatóanyag mennyiségeket tartalmazó műtrágya adagokat juttassuk ki: N 4-5 g/m2, P2O5 5-10 g/m2, K2O 10 g/m2. A szerves trágyából 4-5 kg/m2 kerüljön a talajba, ha szükséges. A tápanyagok bedolgozása talajforgatással történik, mely hajtatásban is legyen legalább 25 cm mélységű. A talaj-előkészítést ásógéppel, rotációs kapával, gereblyével és hengerrel végezzük. Fontos, hogy a magágy jól ülepedett legyen, egyébként nem kapunk egyenletes, jó kelést. Vetés előtt 30 mm-es vízadaggal öntözzük be a területet.

Hajtatásra alkalmas fajták értékmérő tulajdonságai

Sárgarépa-hajtatásra a következő tulajdonságokkal rendelkező fajták jöhetnek számításba: • rövid tenyészidő (85-110 nap), • gyors fejlődés, korai színesedés, • a lomb elég erős, jól csomózható legyen, • sima felületű, hengeres répatest, • egyöntetű méret és alak, • jó beltartalmi értékek (magas karotin- és cukortartalom) és kellemes íz, • ne legyen nagy a szívrész, • hidegtűrő képesség, ne legyen magszárképzésre hajlamos, • lombot károsító betegségekkel szembeni ellenálló képesség. A sárgarépa fajtatípusok közül az Amsterdami, Nanti és a Berlicum típusba tartozó fajták (elsősorban hibridek) alkalmasak hajtatásra. Az Amsterdami és Nanti típusú fajták rövidebb tenyészidejűek, kisebb répatestűek, mint a Berlicum típusba tartozók, így ezekkel korábban lehet csomózható méretű termést elérni.

Szaporítás

Sárgarépa-hajtatáshoz a szaporítás módja állandó helyrevetés, amely történhet október végén és február közepén-végén. Az ősszel indított hajtatásnál nagyon fontos, hogy ne vessünk október végénél előbb. A korábbi, október eleji vetésekből a növények elérik a vernalizációhoz 32

szükséges fejlettséget az ősz folyamán, és hideg hatására megindul a magszárképződésük, amely terméskiesést okoz. Őszi vetések esetén kisebb-nagyobb mértékű fagykár is előfordulhat a téli időjárástól függően, viszont tavasszal, már április második felében lehet szedni a csomózásra alkalmas méretű répát, és értékesíteni azt. A február közepén-végén indított hajtatásból május végére, június közepére kapunk értékesíthető termést. A sztemfíliumos betegség elkerülése érdekében csávázott vetőmagot vessünk. A sortávolság 15-20 cm, vetésmélysége 2-2,5 cm. A művelésmód sík vagy kiemelt, ágyásos. Az Amsterdami és Nanti típusú fajták esetén nagyobb (200-250 növény/m2), a Berlicum típusúakból kisebb (150-200 növény/m2) növénysűrűséget biztosítsunk. Túlságosan sűrű állomány esetén a lombozat gyenge lesz, ami a csomózásnál hátrányos.

Növényápolási munkák

Öntözés, fejtrágyázás. Csírázáshoz és a kezdeti fejlődéshez a sárgarépa jó vízellátást kíván. Vetés után 5-8 mm-es vízadagú öntözés szükséges. Őszi vetés esetén novembertől márciusig elegendő a havonta egyszeri, 15-20 mm vízzel való öntözés. Márciustól előbb kéthetenként, majd a felmelegedéstől függően kell biztosítani a növények vízellátását; lehetőleg mikroszórófejes öntözést alkalmazzunk. Fontos, hogy a répatest növekedési időszakában egyenletes legyen a vízellátás. Nitrogén és kálium hatóanyag-tartalmú műtrágyákkal kétszer szükséges a fejtrágyázás. Tőszámbeállítás, gyomirtás. Amennyiben túl sűrűre sikerült a vetés, három-négy lombleveles állapotban végezzük el a ritkítást, az előzőleg közölt növénysűrűséget biztosítva. A  gyomosodást kézi kapálással és gyomlálással akadályozhatjuk meg. Hőmérséklet-szabályozás, szellőztetés. Tavasszal, a lombozat fejlődésének erőteljes megindulásával, a fóliát rendszeresen szellőztetni kell. A magas hőmérséklet kedvezőtlen irányba tolja el a lomb-répa arányt. Növényvédelem. Sárgarépa-hajtatásban főleg a sztemfíliumos betegség, az alternáriás levélfoltosság és a lisztharmat okozhat problémát. Számítani lehet továbbá a szklerotíniás betegségre, ha az előző kultúrában (uborka, paradicsom, paprika) jelentkezett, és nem volt a sárgarépa előtt talajfertőtlenítés. A sárgarépa hajtatása előtt ellenőrizzük, hogy talajlakó kártevők előfordulnak-e a területen, és ha szükséges, végezzünk talajfertőtlenítést. 33

Szedés

A hajtatott sárgarépa szedése április közepétől, második felétől kezdődik. Mivel a zsenge, lombos termés csak néhány napig tárolható, egyszerre mindig csak annyit szedjünk fel, amennyit értékesíteni tudunk. Felszedést követően válogatás, osztályozás, mosás és a csomózás következik. Szabvány rögzíti a csomózott sárgarépával kapcsolatos – méretre és minőségre vonatkozó – előírásokat.

Növényvédelem szabadföldön és hajtatásban A sárgarépa betegségei

A sárgarépa tarkalevelűsége (kórokozó: Carrot mottle virus, CMoV, Umb­ra­vi­rus) és a sárgarépa vöröslevelűsége (kórokozó: Carrot red leaf vi­rus, CtRLV, Luteovirus) szabadföldön szórványosan fordul elő. Fertőzési források a beteg tövek, ahonnan a vírusokat a zöld sárgarépa-levéltetű (Ca­va­riella aegopodii) viszi át. A CMoV csak a CtRLV-vel együtt képes az átvitelre. Természetesen a CtRLV egyedül is átvihető. Védekezés: A vetőmag termesztésekor a szántóföldi szemlék keretében a vírusgyanús töveket el kell távolítani. A zöld sárgarépa-levéltetveket rendszeresen gyéríteni kell. A sárgarépa xantomonászos betegsége (kórokozó: Xanthomonas cam­pest­ris pv. carotae) szabadföldön szórványosan jelentkezik, főleg a május-júniusi meleg, csapadékos időjáráskor válhat jelentőssé. Előfordulása a vetőmag-termesztéskor veszélyes, mivel a kórokozótól fertőzött vetőmagvak nem forgalmazhatók. A levélen, levélnyélen és a maghozó száron apró, vizenyős, barna foltok, illetve csíkok jelentkeznek. Fertőzési források a vetőmag és a növénymaradványok, ahonnan a kórokozó vízcseppekkel kerül a fiatal növényekre. Védekezés: A maghozó növényállományt májusban és júniusban rézhidroxid (pl.: Champion 50 WP), rézoxiklorid (Pl.: Rézoxiklorid 50 WP, Rézkol 400 FW) vagy rézoxiklorid+mankoceb (pl.: Miltox Special Extra WP) hatóanyagú szerekkel kell permetezni. A szuperelit és elit vetőmagvak esetében fontos a magfertőzöttség laboratóriumi kimutatása. 34

A sárgarépa ervínás lágyrothadása (kórokozó: Erwinia carotovora subsp. carotovora) szabadföldön és hajtatóházban elvétve fordul elő. Jelentősége a tárolás során értékelhető. A  betegség főleg szabadföldi prizmás tároláskor, alászántásos és fóliatakarással történő tároláskor jelentkezik. Kártételére akkor kell számítani, ha a gyökértestek vizesen, nedvesen, sérülten kerülnek a tárolóba és ott alászántással, fóliatakarással és a szabadföldi prizma gerincének gyors betakarásával levegőtlen körülményeket teremtünk. A gyökértesten vizenyős, bűzös rothadás észlelhető, nagytömegű nyúlós baktériumnyálka képződik. A kórokozó szinte tünetmentesen kerül a tárolóba. Ott 10 °C alatti hőmérsékleten – bár jelen van – nem károsít. 10 °C feletti hőmérsékleten a sebzések és sérülések, továbbá a talaj- és növénymaradványok a kórokozó fertőzésére kedvezőek. A levegőtlen, azaz aneorob körülmények a kórokozó számára elengedhetetlenek. Ilyenkor a betegség egyik gyökértestről a másikra gyorsan terjed. Védekezés: A nyűvő rendszerű betakarítást alkalmazzuk. Az ásórendszerű betakarítást mellőzzük. Kockázatos, ezért kerülni kell a sérült, nedves felületű gyökértestek levegőtlen tárolását (alászántás, fóliatakarás). A  szabadföldi prizmák szellőztetése fontos. A prizma gerincének késői lezárása, a prizmában az alsó szellőzőcsatorna elhelyezése feltétlenül szükséges. Sárgarépa-peronoszpóra (kórokozó: Plasmopara nivea) kis jelentőségű, szórványosan előforduló betegség. Csapadékos nyarakon jelentkezhet. A levél színén apró, sárgászöld, ún. olajfoltok, a fonákon pedig fehér kivirágzás (sporangiumtartó gyep) észlelhető. A kórokozó az elszáradt levelekben oospórákkal marad fenn. A  vegetációban a sporangiumtartón képződő sporangiumokból kiszabaduló mozgó sporangiaspórákkal fertőz. Védekezés: Állománypermetezés május-júniusban a sárgarépa xanto­ mo­ná­szos betegségénél ajánlott réz-hidroxid, réz-oxiklorid vagy rézoxiklorid+mankoceb hatóanyag-tartalmú szerekkel. Számításba jöhetnek még az azoxistrobin+difenokonazol (pl.: Amistar Top) vagy a mankoceb (pl.: Dithane DG Neo-Tec, Manzate 75 DF) hatóanyagú szerek. Sárgarépa-lisztharmat (kórokozó: Erysiphe heraclei) a sárgarépa egyik legjelentősebb, gyakori betegsége, mivel nyár végére súlyos lomb35

pusztulást okoz. Ennek következménye, hogy a betakarítás nyűvő rendszerű betakarítógépekkel nem oldható meg. A levélen, a levélnyélen és a maghozó száron, szürkésfehér bevonat (epifita micélium a konídiumláncokkal), azokban pedig elszórtan apró, fekete ivaros termőtestek, vagyis kleisztotéciumok (újabb néven: kaz­ mo­té­ciu­mok) figyelhető meg. A kórokozó a növénymaradványokon telel át. A hosszan tartó száraz, meleg időjárás a kórokozó számára kedvező. Ilyenkor a konídiumláncról leváló konídiumok, majd még a kleisztotéciumból kiszabaduló aszko­ spó­rák fertőznek. Védekezés: Az állománypermetezést megelőzésképpen már június közepén meg kell kezdeni, majd a betakarításig folyamatosan kell védekezni. Védekezésre a kén (pl.: Cosavet DF, Eurokén 2000 80 WG, Ne­ca­tor 80 WG, Solfo M 80 WP, Thiovit Jet), valamint az azoxi­stro­ bin+difenokonazol (pl.: Amistar Top) hatóanyagok használhatók. A választott készítményekhez nedvesítőszert is kell adni. A sárgarépa alterniáriás levélfoltossága (kórokozó: Alternaria por­ ri f. sp. dauci) nagy jelentőségű betegség, mivel súlyos lombpusztulást idéz elő, ezáltal a nyűvő rendszerű betakarítást hiúsítja meg. Kezdetben az idősebb, külső leveleken apró, barna foltok jelentkeznek. Azokon a kórokozó barna konídiumtartó gyepe ritkán észlelhető. A tünet jellegzetes, mivel az idős, külső levelek elhalnak, elfeketednek, és a talajra fekszenek, ugyanakkor viszont a belső fiatal levelek egészségesek maradnak. Fertőzési források az elpusztult levelek, ahonnan a kórokozó koní­ diu­mai csak a kifejlett, elöregedő leveleket betegítik meg. A kórokozó számára a magas hőmérséklet és a magas relatív páratartalom kedvező. Védekezés: A lombpermetezést csak júliusban kell megkezdeni, majd 10 naponként még 2-3 alkalommal meg kell ismételni. Védekezésre a mankoceb (pl.: Dithane DG Neo-Tec, Manzate 75 DF) vagy a réz-oxi­ klo­rid+mankoceb (pl.: Miltox Special Extra WP) hatóanyagok jöhetnek számításba. A sárgarépa sztemfíliumos betegsége (kórokozó: Stemphylium ra­ dic­num) jelentős betegség, mivel csíranövény-pusztulást, lombkárosodást és a répatestek fekete foltosságát idézi elő. A csíranövény szártöve elfeketedik, a levélen apró barna foltok láthatók, továbbá a gyökértesten 36

nagy fekete, besüppedő foltok alakulnak ki. A foltokat sötétbarna bevonat (micélium és konídiumtartó gyep) borítja. Fertőzési forrás elsősorban a vetőmag. A beteg magvakból fejlődött csíranövényekről a kórokozó a lomblevelekre jut, onnan pedig esővel vagy öntözővízzel a répatestre kerül. Védekezés: Egészséges vetőmag használatával és magcsávázással a betegség megelőzhető. A mag egészségi állapota laboratóriumi vizsgálattal megállapítható. A vetőmag-előállító és forgalmazó cégek legtöbbször csávázott vetőmagot forgalmaznak. A csávázás tényét a csomagoló­ anyagon tüntetik fel. Csávázásra a TMTD (tirám) (pl.: Royalflo) és a kap­tán (pl.: Orthocid 50 WP) hatóanyagok ajánlhatók (ezek I. forgalmi kategóriába soroltak!). A nyár folyamán az esetleges lombkárosodás esetén a sárgarépa alter­ ná­riás levélfoltossága ellen javasolt hatóanyagok, illetve készítmények hatásosak. Sárgaréparozsda (Uromyces lineolatus) csak ott jelentkezik, ahol a sárgarépatáblák közelében szikes mocsarak és rétek, továbbá rizsföldek vannak, és ott a sziki káka (Bolboschenus maritimus) is megtalálható. A  betegség előfordulására ezért a Duna–Tisza közén és a Tiszántúlon lehet számítani. A sárgarépán – mint köztesgazdán – a levélen és a száron sárgászöld megvastagodások jelentkeznek, majd narancssárga, pontszerű sper­ma­ gó­niu­mok és ecídiumok alakulnak ki. A sziki kákán, mint főgazdán barna uredo- és fekete teleutotelepek figyelhetők meg. A kórokozó a sziki kákáról bazídiospórákkal jut a sárgarépa lombjára. Onnan pedig az ecídiumban képződő ecídiospórák a sziki kákára ke­rülnek. Védekezés: A  sziki kákát rendszeresen kaszálni kell. Állománypermetezésre a sárgarépa alternáriás betegsége ellen javasolt időpontok és hatóanyagok javasolhatók. A sárgarépa szklerotíniás rothadása (kórokozó: Sclerotinia scle­ro­ tio­rum) szabadföldön akkor jelentkezik, ha korábban az elővetemények kétszikűek (pl. paradicsom, napraforgó) voltak és azokon már a kórokozó előfordult. Hajtatóházban is károsíthat, ha több éve a korábban hajtatott növényeken előfordulva a talajban szkleróciumai felhalmozódtak. A betegség elsősorban azonban a tárolóban idéz elő tetemes rothadást. 37

A gyökértesten vizenyős rothadás észlelhető, amelyen dús, vattaszerű, fehér micéliumbevonat alakul ki. Később izzadmánycseppek kíséretében fekete, lencse alakú szkleróciumok képződnek. Védekezés: Növényházban kockázatos sárgarépát hajtatni, ha az előző növényállományokban már a betegség előfordult. A betegség észlelésekor a betegséggócokban a növényeket ki kell emelni és edénybe helyezve meg kell semmisíteni. A sárgarépát a vetésforgóban kalászosok után kell termeszteni. A betakarítást az első talaj menti fagyok előtt (legkésőbb november első hetében) tervezzük, mivel a gyökértestek talajból kiálló feji részén fagy okozta finom repedések keletkeznek. A sárgarépát nyűvő rendszerű betakarítógéppel szedjük fel. Gondos szállítással a gyökértestek zúzódását, törését kerülni kell. Tárolás előtt a sárgarépát át kell válogatni. A tárolás hőmérséklete az 5 °C hőmérsékletet ne haladja meg. A sárgarépa botrítiszes rothadása (kórokozó: Botrytis cinerea) a tárolt sárgarépa jelentős betegsége. A gyökértesten rothadó foltok jelentkeznek. Ezeken alacsony tárolási hőmérsékleten fehér micéliumbevonat, majd sok apró, fénylő fekete szklerócium képződik. Magas tárolási hőmérsékleten viszont a rothadt részeket szürke konídiumtartó gyep borítja. A kórokozó a szabadföldről szinte tünetmentesen kerül a tárolóba. A gyökértestbe a felszedéskor és szállításkor keletkezett sebeken át jut. Védekezés: A nyűvő rendszerű betakarítást alkalmazzuk. Az ásórendszerű betakarítást mellőzzük. Kockázatos, ezért kerülni kell a sérült, nedves felületű gyökértestek levegőtlen tárolását (alászántás, fóliatakarás). A  szabadföldi prizmák szellőztetése fontos. A prizma gerincének késői lezárása, a prizmában az alsó szellőző csatorna elhelyezése feltétlenül szükséges. A sárgarépa rizoktóniás betegsége (kórokozó: Rhizoctonia solani, Rhi­zoc­tonia crocorum, Rhizoctonia carotae). A Rhizoctonia solani szórványosan jelentkezik, rothadást nem okoz, hanem a gyökértest felületén apró talajrögökhöz hasonló, sötétbarna ál­szkle­ró­ciu­mok találhatók. E kórokozó tehát a gyökértest minőségét ­rontja. Fertőzési forrás a talaj, főleg, ha előzőleg ott burgonyát, cukor- és takarmányrépát termesztettek. A Rhizoctonia crocorum ugyancsak szórványosan jelentkezik. A gyökértesten nagy bemélyedő foltok láthatók, amelyeken cérnaszerű, lilás38

barna micéliumhálózat, köztük pedig pontszerű, fekete álszkleróciumok figyelhetők meg. A kórokozó mélyfekvésű, kötött talajokon fordul elő. Olyan területeken található, ahol korábban lucernát és lóherét termesztettek. A Rhizoctonia carotae a sárgarépa rizoktóniás kráterrothadását idézi elő. A használt faládákban tárolt sárgarépán a legjelentősebb. A gyökértesteken bemélyedő foltokban dús, fehér micélium, azokban alig észrevehető sárgásfehér álszkleróciumok észlelhetők. Végül a gyökértesteket, sőt a faládát is fehér micéliumbevonat borítja. Védekezés: A Rh. solani és Rh. crocorum miatt a sárgarépát kalászosok után kell termeszteni. Előveteményként burgonya, cukor- és takarmányrépa, lucerna és lóhere nem jöhet számításba. A Rh. crocorum előfordulását lényegesen mérsékelhetjük, ha a sárgarépát bakháton termesztjük. A Rh. carotae károsítását elkerülhetjük, ha a sárgarépát tiszta műanyag ládákban tároljuk. Ha erre nincs lehetőség, akkor a faládákat – különösen akkor, ha azok használtak – műanyag fóliával béleljük ki.

A sárgarépa kártevői

A talajlakó kártevők (cserebogarak –  Melolonthidae, pattanóbogarak – Ela­te­ri­dae) a gyökérzöldségek legjelentősebb kártevői az általuk okozott sérülések mennyiségi és minőségi veszteséggel járnak. A károsított sárgarépa nem tárolható. A talajlakó kártevők közül a cserebogarak pajorjai a répatest felületén, kisebb nagyobb, szabálytalan alakú odvakat, mélyedéseket rágnak. A károsítás a karógyökér teljes hosszában jelentkezhet. A drótféreg károsításakor 2-3 mm átmérőjű, furatszerű, a répatesten áthatoló mélyedéseket találhatunk. Védekezés: A talajlakó kártevők elleni védelem a terület megválasztásával kezdődik. Olyan területen, ahol a talajlakó kártevők fejlett lárváinak száma négyzetméterenként meghaladja az 1-2 egyedet, a kártétel létrejöttével számolni kell. A drótféreg és a pajor ellen sárgarépamag teflutrin hatóanyagú csávázószerrel (Force 10 CS) kezelhető, illetve vetéssel egy menetben, sorkezelésre ugyancsak teflutrin hatóanyagú rovarölő szer (Force 1,5 G) használható. A  tavaszi rovarölő szeres talajkezelés hatékonysága a gyökérzöldségeknél csak abban az esetben kielégítő, ha a talajlakó kártevők a talaj felmelegedése folytán, a talajkezelésre szánt rovarölő szerek 39

kijuttatásakor már a felső talajrétegben tartózkodnak. Éppen ezért, ha a talajlakó rovarlárvák ellen a védekezés mindenképpen szükséges, akkor inkább a termesztést megelőzően az előveteménynél, az őszi vetésű gabonaféléknél végezzük el. Így a termesztés e fontos kártevőcsoporttól mentes talajon kezdhető el. A vetési bagolylepke (Agrotis segetum) lárvája, népies nevén a mocs­ kos­pajor a sárgarépát a tenyészidő nyári időszakában veszélyeztető kártevők közül a legjelentősebb. A  vetési bagolylepke Magyarországon általánosan elterjedt. A  sárgarépát a májusban és július végétől rajzó két nemzedéke egyaránt károsíthatja. A károsított répatest – hasonlóan egyéb talajlakó kártevők által károsított gyökérzöldségfélékhez – tartósan nem tárolható. A levelekre rakott tojásból kikelt egészen fiatal lárvák a leveleket hámozgatják. Ez a kártétel alig észlelhető. A  későbbiekben a fénykerülő lárvák a talajba húzódnak és ott a répatest felső talajfelszínhez közeli részén károsítanak. Az első nemzedék lárvái a még fiatal növények karógyökerének elrágásával azok pusztulását okozzák, az idős növényeken, a répatest felületén odvakat rágnak. Védekezés: A szexferomoncsapdák fogási adatai, valamint a növényállományban elvégzett lárvaszám felvételezése alapján, időzített rovarölő szeres kezelésekkel a vetési bagolylepke lárvájának kártétele megelőzhető. A fiatal, még a talaj feletti növényrészeken tartózkodó lárvák ellen a deltametrin hatóanyagú rovarölő szerrel (Decis Mega) védekezhetünk. A második nemzedék elleni védekezést nehezíti az akkorra már záródott, túl sűrű lombozatú növényállomány. A már a talajba behúzódott hernyók ellen nem tudunk védekezni. A szabadföldi gubacs-fonálféreg (Meloidogyne hapla) előfordulása a könnyen melegedő, homoktalajú területeken gyakoribb. A vetésforgó hiányában a kártevő igen jelentős károk okozója, sőt a gyökérzöldségtermesztés korlátozója is lehet. A gyökérzöldségfélék közül elsősorban a sárgarépa, a petrezselyem és a pasztinák vékonyabb gyökerein gombostűfejnyi, esetleg bors nagyságú gyökérgubacsokat okoz, továbbá a minőséget erősen rontó oldalgyökerek erőteljes képződése indul meg. A szabadföldi gubacs-fonálféreg sok tápnövényű faj. Számos lágy szárú, kétszikű, termesztett és gyomnövényen előfordul. A  gyomnövények közül leggyakrabban a tavaszi aggófűn (Senetio vernalis) talál40

hatjuk meg. A  szabadföldi gubacs-fonálféreg szántóföldi körülmények között is áttelel. Egy nemzedék kifejlődéséhez, hőmérséklettől és tápnövénytől függően 30-60 napra van szükség. Hazai vizsgálatok két nemzedék kifejlődését valószínűsítik. Védekezés: A  vetésforgó jelentősége szabadföldi gubacs-fonálféreg elleni védelemben rendkívül fontos. A M. hapla az egyszikű növényeket nem károsítja, ezért a fertőzött területen, több éven keresztül kalászos növények termesztése ajánlott. A szabadföldi gubacs-fonálféreg előfordulását legegyszerűbben a területen található tápnövények gyökérvizsgálatával ellenőrizhetjük. A vetéssel együtt granulátum formájában kijuttatott oxamil hatóanyag (Vydate 10 G), a tenyészidő kezdetén mérsékli a fonálféreg-fertőzés mértékét, de az erősen fertőzött talajú területeken a kártételt nem akadályozza meg. A bakhátas sárgarépa-termesztés, amely a gyökér talajba hatolását, fejlődését is segíti, mérséklően hat a fonálféreg-kártételre. A mezei pocok (Microtus arvalis) az évelő pillangósokkal, gyomos, műveletlen területekkel szomszédos gyökérzöldség-állományok jelentős kártevője lehet. A mezei pocok a környező, nem művelt területekről betelepedve a növények gyökerét és talajból kiálló gyökérnyaki részt rágja meg. A károsított termény értékesíthetetlen. Védekezés: A környező terület gondozásával, művelésével a betelepedés lehetősége és a kártétel bekövetkezése csökkenthető. A sárgarépa-gyökértetű (Pemphigus dauci) elsősorban a homoktalajú területeken gyakori, de eddig jelentős hazai kártételét nem tapasztaltuk. Kártétele a sárgarépán a tenyészidő második felében, a sárgarépa gyökerén figyelhető meg. A főgyökér és a hajszálgyökerek felületén 1-2 mm hosszúságú, fehér viaszszálakkal borított gyökértetvek szívogatnak. A faj többnemzedékű, gazdacserés kártevő. Tavasszal a nyárfákon, elsősorban a Populus nigra és Populus italica fajokon okoz levélgubacsot, majd júniustól repül a sárgarépára. Védekezés: Az okozott kártétel mértéke eddig nem indokolt növényvédelmi beavatkozást. A zöld sárgarépa-levéltetű (Cavariella aegopodii) főként a folyópartok, ártéri erdők közelségében termesztett sárgarépán gyakori faj. Szívogatásával a levélen okozott közvetlen kártétele a sárgarépán általában 41

jelentéktelen, a vírusátvivő szerepe miatt azonban figyelmet érdemel. Az élelmiszer-ipari feldolgozásra termesztett petrezselyem-, kaporlevélen a zöld sárgarépa-levéltetű jelenléte jelentős minőségrontó tényező. A sárgarépa levelén, levélnyelén a nyár elejétől jelenik meg. Az erősen károsított levelek csavarodnak, besodródnak. A zöld részeken szívogató levéltetvek által ürített mézharmattól ragadósak a levelek. A levéltetvek károsítása nyomán kisebb répatest fejlődik. A zöld sárgarépa-levéltetű fűzfajokon, tojásokkal telel. Tavasszal megjelenő szárnyatlan ősanyák és leánynemzedékeik fűzfákon károsítanak, majd nyár elejétől kialakuló szárnyas alakok repülnek különböző ernyősvirágú növényekre. A  kártevő tömegszaporodását korlátozó természetes ellenségek közül a katicabogár-lárvák és -imágók, továbbá a zengőlegyek lárvái a legjelentősebbek. Védekezés: Tömeges elszaporodása esetén a deltametrin hatóanyagú készítménnyel (Decis Mega) végzett permetezés jó eredményt ad. A sárgarépa-fúrómoly (Aethes williana) tömeges megjelenésére, illetve jelentős elszaporodására elsősorban a házikertekben számíthatunk, ahol évről-évre közeli területeken termesztik a sárgarépát. A károsított növények gyengébben fejlődnek. A kettévágott sárgarépagyökér közepén lefelé haladó lárvajárat, benne valódi hernyót találunk. A károsított sárgarépa a tárolóban rendszerint elrothad. A sárgarépa-fúrómoly tömegesen július elejétől rajzó második nemzedék károsít a sárgarépán. A  lepkék a sárgarépa szívleveleinek tövéhez rakják tojásaikat. A  kikelő lárvák járatot készítenek a karógyökérben. Évente két nemzedéke fejlődik, bár az áprilistól-szeptemberig rajzó egyes nemzedékek nem különülnek el élesen egymástól. Az első nemzedék vadon élő tápnövényein fejlődik. A kifejlett lárva a répatestben vagy a talajban telel. Védekezés: A vetésforgó betartása esetén, az üzemi felületeken eddig jelentős kárt nem okozott. A sávosnyakú cincér (Phytoecia interica) elsősorban a házikertekben termesztett gyökérzöldségeken jelentkezik. A kártevő ritka előfordulása, a kártétel csekély mértéke rendszerint nem igényli a sávosnyakú cinér elleni kémiai védelmet. A sárgarépa, a pasztinák, és a petrezselyem ritkán előforduló kártevője. A karógyökér közepén hosszanti, lefelé hatoló járatot találunk. 42

A növények gyökérnyaki részéhez rakott tojásokból kikelő lárvák befurakodnak a gyökérbe és a gyökeret kiüregesítik. A kártétel rendszerint a gyökérzöldség felhasználása során derül ki. Évente egy nemzedéke fejlődik. Az imágó a károsított növényben telel. Védekezés: A vetésforgó betartása esetén a kártevő elszaporodásától nem kell tartani.

Irodalomjegyzék Banga, O. (1962): Möhre, Daucus carota L. In: Handbuch der Pflanzenzüchtung 6., Berlin, Parey, p. 1–22. p. Benjamin, L. R. et al. (1997): The Root Vegetables: Beet, Carrot, Parsnip and Turnip. In: H. C. Wien: The Physiology of Vegetable Crops; CAB INTERNATIONAL. 1997. Cambridge, 553–581. p. Folk, Gy. – Glits, M. (1993): Kertészeti növénykórtan. Mezőgazda Kiadó. Budapest, 403–423. p. Hájas, M. (1976): Gyökérzöldségek termesztése. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest, 246 p. Hraskóné Medgyesi K. (2003): A sárgarépa terméshozamának növelése bakhátas művelési mód alkalmazásával. EU Konform Mezőgazdaság és Élelmiszerbiztonság. Gödöllő, 2003. június 5. 196–203. p. Hraskóné Medgyesi, K. – Fekete G-né (1994): Shoulder discolouration studies in carrots. ZKI Bull. 1994. vol. 26. 63–70. p. Hraskóné Medgyesi, K. – Fekete G-né (1995): Trends of sugar content development in carrot as affected by variety and year. ZKI. Bull. Vol. 27. 45-55 p. Hraskóné Medgyesi K. (1998): Nantes és Flakker típusú sárgarépák lombtulajdonsága és kapcsolatuk a termés mennyiségével és minőségével. Lipppay János –Vass Károly Tudományos Ülésszak. 1998. szeptember 1618. Zöldségtermesztési Szekció 470. p. Jakovác, F. (2004): Gyökérzöldség termelési és betakarítási technológiák gépei. FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet, Gödöllő Mártonffy B. (szerk.) (1999): Gyökérzöldségek. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 79 p. Salter, P. J. et al. (1981): Studies on some sources of variation in carrot root weight. The Journal of Agricultural Science. 1981. 96.3: 549–556. p.

43

Tailvalmaa, S. L.–Talvitie, H.(1997): The effects of ridging, row spacing and seeding rate on carrot yield. Agricultural and Food Science in Finland, Vol. 6., 1997: 363–369. p. Turi I. (1993): Zöldséghajtatás. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 311-329 p. Yamaguchi, M. (1983): Wold vegetables. AVI Book, Published by Van Nostrand Reinhold, New York. 239–249. p. http: //www.luirig.altervista.org/flora/daucus.htm www. agroatlas.ru/ content/cultural/Daucus_carota_K.jpg

44

Petrezselyem szabadföldi termesztése és hajtatása Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége A petrezselyem a XVI. század óta ismert és kedvelt zöldségnövény Európában. A  Földközi-tenger mellékén Spanyolországtól Görögországig vadon előfordul, főleg források környékén, kavicsos, köves területeken. Erre utal a kultúrforma botanikai megnevezése is: Petroselinum crispum. A Petroselinum nemzetségnév egy szóösszetétel: a görög „petros” és a „selinon” szavakból származik; a petrosz jelentése szikla, kő; a selinon szó szerinti fordításban zellert jelent, de használatos egyéb aromadús ernyősvirágzatú növény esetében is. A  crispum szó a fodros levélzetet jelzi. A kultúrformák Európa déli részén alakultak ki. Nálunk főleg a gyökérpetrezselyem – melynek gyökerét és levelét is fogyasztjuk – termesztése terjedt el. A kora tavaszi időszakban csomózott zöldségként – sárgarépával vagy magában –, később gyökérként értékesítik. Télen a tárolt gyökér biztosítja a háztartások és a feldolgozóipar igényét. Az ún. metélőpetrezselyem –  melynek gyökere nem hasznosítható – főleg Nyugat-Európában kedvelt és jelentős zöldségnövény. A petrezselyem felhasználása szűkebb körű, mint a sárgarépáé, fűszerező értéke miatt ételízesítőként alkalmazzuk. Gyökerét és lombját egyaránt hasznosítják a háztartásokban, valamint a feldolgozóiparban. A  gyökeréből konzervált, fagyasztott és szá­rít­mány­ként feldolgozott zöldségkeverékek készülnek, szárított levelével levesporokat ízesítenek. A tavaszi hónapokban a petrezselyem lombja fontos vitaminforrást jelent a táplálkozásunkban: C-vitaminban rendkívül gazdag (120-130 mg/100g). A  petrezselyem gyökérben főleg ásványi anyagok (főleg a kálium, kalcium, foszfor) és szénhidrátok fordulnak elő jelentősebb 45

6. táblázat. A petrezselyem beltartalmi értékei (100 g-ra vonatkoztatva) Gyökérpetrezselyem

Levélpetrezselyem

Vitaminok B1-vitamin (mg)

0,1

B2-vitamin (mg)

0,1

0,1 0,2

B3-vitamin (mg)

0,7

1,3

B6-vitamin (mg)

0,2

0,2

C-vitamin (mg)

35,0

140,0

Kalcium (mg)

48,0

125,0

Foszfor (mg)

30,0

40,0

2,5

2,0

Ásványi anyagok

Vas (mg) Kálium (mg)

250,0

550,0

Magnézium (mg)

30,0

50,0

Energia (kcal)

35,0

16,0

Fehérje (g)

1,2

2,2

Szénhidrát (g)

7,1

1,3

Zsír (g)

0,1

0,3

mennyiségben (6. táblázat). A  növény minden részének nagy az illóolaj-tartalma. A petrezselyemgyökér és -levél illóolaj-összetételében a fő komponensek (10-30%-ban): myristicin, limonene, menthatriene; ez utóbbi alakítja ki a petrezselyem jellegzetes ízét. Kisebb mennyiségben vannak jelen az illóolajban mono- és sesquiterpének. A petrezselyem megvastagodott karógyökerének és levelének fogyasztása kedvezően hat az emberi szervezetre: gazdag beltartalmi tulajdonságainak és illóolaj-tartalmának köszönhetően egészségvédő hatásúak. Hazánkban az utóbbi években csökkent a petrezselyem termőterülete: míg 2004-ben 2400 ha volt, 2010-ben már csak 1100 ha. A megtermelt összes termésmennyiség pedig 45 000 t-ról 31 000 tonnára esett vissza. Házikerti termesztésével országszerte foglakoznak, de nagyobb, összefüggő termőterületeivel általában csak a sárgarépa termesztési körzetekben találkozhatunk.

46

Növénytani jellemzése A petrezselyem (Petroselinum crispum /Mill./ A. W. Hill.) az ernyősvirágzatúak (Apiaceae) családjába tartozó kétéves növény. A növény felépítését tekintve két formája van: az egyik a gyökérpetrezselyem (Pet­ro­ se­li­num crispum var. tuberosum), a másik a levélpetrezselyem. Ez utóbbinak fodros levelű (Petroselinum crispum var. crispum), és sima levelű (Pet­ro­selinum crispum var. neapolitanum) változatai léteznek. A gyökérpetrezselyem első évben a tőleveleit és húsos karógyökerét fejleszti ki; a levélpetrezselyemnél szintén tőlevelek fejlődnek, de a főgyökér nem vastagodik meg, és rajta elég erős oldalgyökerek nőnek. A gyökérpetrezselyem húsos karógyökere kedvezőtlen körülmények között erősen elágazódhat. A megvastagodott karógyökér felszíne általában sárgásfehér, belső része fehér, húsos, benne tartalék tápanyagok raktározódnak. A gyökér keresztmetszetén belülről kifelé megkülönböztethető a vastag farész, a kambium és a vékony háncsrész, kívülről pedig a bőrszövet. A tőlevelek kettő-háromszorosan szárnyasak, hasogatott levélkékkel, levélnyelük hosszú. A metélőpetrezselyemnek hasonlóak a levelei a gyökérpetrezselyeméhez, de vannak fodros levelű típusai is. A petrezselyem a vegetatív életszakaszból a generatívba normális körülmények között a második évben lép át. Virágszára 100-150 cm magas, elágazó. Összetett ernyős virágzatában a sziromlevelek zöldesfehérek, virágszerkezetére az 5-ös szám jellemző. Idegen termékenyülő, rovarmegporzású növény. Termése ikerkaszat, amely kettő magból áll. A mag apró, 2-3 mm hosszú, 1 mm széles, illóolajokban gazdag. Csírázóképességét 2-3 évig őrzi meg, ezer­mag­tö­me­ge 1,2-1,8 g (9. ábra). 9. ábra. Petrezselyem virág és mag

47

Környezeti igényei Hőmérséklet. A petrezselyem növekedésének, fejlődésének hőmérsékleti optimuma 16±7 ºC. A sárgarépával azonos hőigény-csoportba sorolás ellenére hőigénye kisebb a sárgarépáénál. Teljesen kifejlett állapotban -8, -10 ºC-ot is elvisel. Hidegtűrése lehetővé teszi az ősz elején történő vetését (amelyből a megerősödött petrezselyemnövények telelnek át), és késő őszi vetését, amely kora tavasszal csírázik ki. A petrezselyem csírázása 2-3 ºC-on kezdődik, azonban alacsony hőmérsékleten a kelés nagyon vontatott; a csírázás optimális hőmérséklete 20 ºC. Csírázási ideje megfelelő nedvesség mellett 15-20 nap, a hőmérséklettől függően. A sárgarépához hasonlóan a vegetatív szakaszból hideg hatásra lép át a generatív szakaszba. Fény. A  petrezselyem az árnyékot tűrő zöldségnövények közé tartozik, gyengébb fényben is kielégítően fejlődik, amely lehetővé teszi a téli hónapokban történő hajtatását. Víz. A petrezselyem magja sok illóolajat tartalmaz, emiatt csírázáskor nagyon lassan veszi fel a vizet. Csírázás idején ügyelni kell arra, hogy a legfelső talajréteg ne száradjon ki, és ne cserepesedjen le. A fiatal növények érzékenyek a szárazságra, ezért ajánlott korán tavasszal vetni. A húsos karógyökér fejlődésének idején a hosszú típusú fajták kevésbé érzékenyek a vízellátásra, mint a rövid gyökerűek. Tápanyag és talaj. A petrezselyem nitrogénből és foszforból közepes, káliumból nagy tápanyagigényű növény. Termőhelytől és a talaj tápanyag-ellátottsági szintjétől függően a petrezselyem fajlagos műtrágyaigénye: nitrogén 1,5-7 kg/t; foszfor 0,5-5 kg/t; kálium 2-14 kg/t. Az alsó határértékek az I. termőhelyi kategória igen jó, a felső értékek a IV. termőhelyi kategória igen gyenge tápanyag-ellátottsági szintjére vonatkoznak. Petrezselyemtermesztésre az üde, mélyrétegű, tápanyagban gazdag vályogtalajok felelnek meg leginkább. A  talajjal szemben fő követelmény a mélyművelhetőség, a jó víz- és tápanyag-gazdálkodás. Túlságosan kötött talajokon és laza homokon nem érhető el jó terméseredmény. Nagy terméshozamokat tesznek lehetővé a mészben gazdag öntéstalajok, és a jó tápanyag-ellátottságú, kötöttebb mezőségi talajok. 48

Szabadföldi termesztése Termesztés-technológiai változatok

A petrezselyem szabadföldi termesztése a következő technológiai változatokban történhet: • csomózott áru előállítása (levéllel és gyökérrel együtt), • gyökértermesztés, • levélzöldtermesztés.

Területkiválasztás, vetésforgó

A petrezselyem a monokultúrára érzékeny növény; legjobb, ha önmaga és más gyökérzöldség után 5-7 éves vetésforgót tartunk be. Szervestrágyázást nem igényel, viszonyt jó, ha az előveteménye vagy az azt megelőző növény szervestrágyázott kultúra. Lehetőleg öntözhető területen termesszük. A  petrezselyem előveteményei olyan növények legyenek, amelyek után jó kultúrállapotú marad a talaj, és betakarításukat követően elegendő idő áll rendelkezésre az őszi talajmunkák elvégzéséhez. Jó előveteményei a trágyázott kapásnövények, így a kabakosok, káposztafélék, valamint az egyéves pillangósok és a kalászosok. A nagy mennyiségű gyökér- és szármaradványt visszahagyó növények után nem biztosítható a petrezselyem apró magjának vetéséhez a jó vetőágy, így kerüljük ezen növények utáni termesztését.

Talaj-előkészítés, tápanyagellátás

Talaj-előkészítése hasonló a sárgarépáéhoz; a petrezselyem számára is nagyon fontos a mélyművelés, amely jó, ha a 30 cm mélyen történő őszi szántáson túl az altalaj lazítására is kiterjed. A petrezselyem érzékeny a talajszerkezetre, ezért feltétlen törekedni kell a növény jó fejlődése érdekében a talajmunkák megfelelő minőségben való elvégzésére. Talaj-előkészítés során szükséges védekezni a talajlakó kártevők (cserebogarak és pattanóbogarak lárvái, vetési bagolylepke lárvája, szabadföldi gubacs-fonálféreg) ellen, ha az egyedsűrűségük ezt indokolttá teszi. A szántáselmunkálást kötöttebb talajok esetén célszerű ősszel elvégezni, ha tavasszal nagyon korán történik a vetés. A foszfor és kálium hatóanyag-tartalmú műtrágyákat az őszi mélyszántással dolgozzuk a talajba. A nitrogéntartalmú műtrágyát fejtrágya49

ként, a tenyészidőszakban juttatjuk ki 2-3 alkalommal. A vetés előtti talaj-előkészítésnél ügyelni kell arra, hogy jól ülepedett, finom, morzsás szerkezetű, gyommentes, egyenletes felszínű legyen a magágy.

Szabadföldi termesztésre alkalmas fajták értékmérő tulajdonságai

Petrezselyemből a hagyományos, szabadforgalmazású fajták mellett, főleg külföldi nemesítésből megfelelő fajtaválaszték áll a termesztők rendelkezésére. Fajtaválasztásnál a termesztési, felhasználási cél függvényében a következő tulajdonságokat vegyük figyelembe: Gyökérpetrezselyem • tenyészidő hossza (rövid: 130-140 nap; közepes: 160-180 nap; hosszú: 190-200 nap) • termőképesség, • a húsos karógyökér alakja szerint 3 típus különböztetünk meg (10. ábra): rövid (a gyökér 12-15 cm hosszú, vállszélessége 5-6 cm), félhosszú (a gyökér 20-24 cm hosszú, vállszélessége 3-4 cm), A B C hosszú (a gyökér 30-40 cm hosszú, vállszélessége 2-3 cm), • a gyökér minősége: elágazásra való hajlam, belső pudvásodásra való hajlam, gyökér színe, felülete, a gyökér szárazanyag-tartalma, rosttartalma, D • a lomb erőssége, állása; levélnyél hossza, vastagsága, • betegségekkel szembeni érzékenység (lisztharmat, szeptóriás levélfoltosság). 10. ábra. Gyökérpetrezselyem Levélpetrezselyem fajtatípusok • tenyészidő (110-130 nap), A – rövid; B – félhosszú; C – hosszú fajtatípus; • lombhozam, D – petrezselyem gyökér keresztmetszet 50

• lomb megújuló képessége, • levél színe (halványzöldtől sötétzöldig), • levél felülete (sima levelűtől az erősen fodrozottig), • levélnyél hossza, erőssége, lomb állása, • betegségekre való érzékenység.

Szaporítás

A petrezselymet állandó helyrevetéssel szaporítjuk. A vetés időpontját a termesztés célja határozza meg. Korai csomózott áru-előállításhoz vethetünk ősszel és korán tavasszal. A csak gyökeréért termesztett petrezselymet szintén tavasszal, minél korábban el kell vetni, mert magja lassan csírázik. Későbbi, másodterménykénti vetést gyökérpetrezselyemből csak öntözéses termesztésben végezhetünk, azonban a mag lassú csírázása és a nyári nagy meleg miatt ez az eljárás elég kockázatos. Levélzöld előállításhoz – tartósítóipari felhasználásra – a magot szintén korán tavasszal vetjük (7. táblázat). A vetés mélysége 2-3 cm. A könnyű talajok esetében vagy szárazabb tavaszokon, fontos a vetés előtti hengerezés a vetési mélység betartása érdekében. 7. táblázat. Petrezselyem vetési, szedési időpontok a termesztési céltól függően Termesztés célja

Hónap

Fajtatípus

II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. Csomózott áru előállítás •  tavaszi vetés • nyár végi őszi vetés

rövid típusú gyökérpetrezselyem-fajták

Gyökértermesztés • tárolásra, feldolgozásra

félhosszú, hosszú típusú gyökérpetrezselyemfajták

• másodterm. friss fogyasztás

rövid, félhosszú típusú gyökérpetrezselyemfajták

Levélzöldtermesztés

levélpetrezselyem vagy nagy lombú gyökérpetrezselyem-fajták

vetés betakarítás

51

A maggal terjedő szeptóriás levélfoltosság és fuzikládiumos betegség elkerülésére fontos, hogy csávázott vetőmagot használjunk. Szemenkénti vetés esetén nincs szükség a nagyon kézimunka-igényes tőszámbeállításra. A művelési mód lehet sík és bakhátas. A vetési sortávolság síkművelés esetén 24-45 cm között változik a termesztés céljától és a betakarítás módjától függően. Kézi betakarítás esetén a sortávolság 24-36 cm, gépi esetén 40-45 cm. Bakhátas művelésben a bakhátak távolsága általában 70-75 cm, a bakhátakon legtöbbször ikersoros elrendezésben történik a vetés, a sorok egymástól való távolsága 7-10 cm. A  bakhátas művelés előnyei és hátrányai a sárgarépánál leírtakhoz hasonlóan jelentkeznek. A termesztés céljától, a fajtatípustól és a növényelrendezéstől függően a következő növénysűrűségeket biztosítsuk: • csomózott áru-előállításnál (rövid és félhosszú típusú fajták, 24-30 cm sortávolság) 100-120 növény/m2; • gyökértermesztésnél (24-32 cm-es sortávolságnál) rövid, széles vállú fajtákból 18-20 db/fm, 700 ezer-800 ezer növény/ha; félhosszú és hosszú típusú fajtákból 30 db/fm, 850 ezer-1 millió növény/ha; • gyökértermesztésnél (40-45 cm-es sortávolság, félhosszú és hosszú típusú fajták) 680 ezer-750 ezer növény/ha. • levélpetrezselyem termesztéséhez (ipari felhasználásra) 1,6 millió-1,8 millió növény/ha. A vetőmagszükséglet a fentiek alapján 2-4 kg/ha közötti.

Növényápolási munkák

A tenyészidőszak folyamán gyomirtást, talajápolást, ha szükséges tőszámbeállítást, öntözést, fejtrágyázást és kórokozók, kártevők elleni növényvédelmet végzünk. A petrezselyem vegyszeres gyomirtására használható kemikáliák köre lényegében megegyezik a sárgarépában használatos szerekkel. Azonban a petrezselyemnek a gyomirtó szerekkel szemben nagyobb az érzékenysége, amit feltétlenül vegyünk figyelembe. Amint a sorok látszanak, el kell végezni az első kézi vagy gépi sorközkapálást. A sorközlazítást még egy vagy két alkalommal ismételjük meg – amíg a lomb nem záródik –, mert a petrezselyem nem szereti a levegőtlen, tömörödött talajt. 52

Tőszámbeállításra szemenkénti vetés esetén nincs szükség; ha a vetést nem tudták precíziós vetőgéppel végezni, 2-4 lombleveles korban esedékes a ritkítás. Az időjárástól függően, június-augusztus hónapokban adott öntözések jól segítik a gyökér és lombozat fejlődését, növelik a terméshozamot. A tenyészidőszak folyamán juttatjuk ki a nitrogén hatóanyag-tartalmú műtrágyát, egyharmad részét kelés után az első kapáláskor, a többit pedig két részletre elosztva. Tárolásra történő termesztésekben a betakarítás előtti hónapban már ne juttassunk ki nitrogéntartalmú műtrágyát.

Betakarítás

A gyökérpetrezselyem betakarításának ideje függ a termesztés céljától és a fajtától. Korai, csomózott áruértékesítésre az őszi vetésű növényállományok szedése május 20-25-e körül kezdhető. Február végi, március eleji szabadföldi vetésekből június második felére fejlődik ki a csomózásra megfelelő méretű termés. Csomózott árukénti – sárgarépával vagy önállóan – értékesítésre augusztus 1-je előtt akkor alkalmas a petrezselyem, ha a gyökér vállátmérője elérte a 10, illetve 15 mm-t (II., illetve I. oszt.). A nyár második felében (augusztus 1-től) a csomózott petrezselyemre a szabvány előírás 20 (II. oszt.), illetve 25 (I. oszt.) mm vállátmérőt határoz meg. A csomózott, friss árukénti értékesítéshez a szedés legtöbbször kézzel történik. A felszedett terményt válogatás, osztályozás után mossák, majd csomókba kötik. Csomózva szeptember közepéig forgalmazzák a petrezselymet. Várható termés csomózott petrezselyemből 10-12 csomó/m2. A tárolásra, feldolgozásra termesztett félhosszú, hosszú típusú petrezselymet lomb nélkül takarítjuk be; a szedésük szeptember végétől a fagyok beálltáig tart. A felszedés kis területen általában kézzel vagy félig gépesített módon (erőgép vontatta kormánylemez nélküli ekével) történik. Nagy területek betakarítását nyűvő vagy ásó rendszerű betakarítógépekkel oldják meg a félhosszú típusú fajták esetén. A nyűvő rendszerű gépek alkalmazásának feltétele, hogy a lomb egészséges maradjon a tenyészidő végéig. A hosszú típusú fajták szedése a nagyon mélyre lehúzódó gyökér miatt csak kézzel oldható meg. Várható termés félhosszú, hosszú típusú petrezselyemből 20-30 t/ha öntözött körülmények között. A tartósítóipari feldolgozásra termesztett levélpetrezselyem betakarításának időpontja a lomb fejlettségétől függ. A  fajtára jellemző lomb53

tömeg elérését követően a vágást az alsó levelek sárgulása előtt kell elkezdeni. A lomb vágására 2-3-szor kerül sor a tenyészidőben, az egyes vágások között egy hónap időtartam telik el. A vágás kézi úton, kaszával történik, gépi betakarításához kaszáló rendszerű gépeket használnak. Elérhető termés a lombból 20-30 t/ha. A gyökérpetrezselyem téli tárolására a félhosszú típusú fajták a legalkalmasabbak, ugyanis a hosszú típusúak, ha nem elég vastag a gyökerük, gyorsan fonnyadnak. A rövid gyökerű fajták általában érzékenyebbek a betegségekkel szemben, könnyebben fertőződnek, ami a szántóföld után a tárolóban is jelentkezik. A petrezselyemgyökér tárolására az 1ºC körüli hőmérséklet és 95% RP az optimális. Ha lehetőség van rá, tároljuk a petrezselymet hűtőtárolóban; ha ez nem áll rendelkezésre, a régi eljárásokkal tudjuk a téli petrezselyemszükségletet biztosítani. Hagyományos tárolása pincében, veremben, prizmában, valamint védett szabad területen szalmával, fóliával takart ládákban történhet. A tárolási veszteségek minimális szintre szorítása érdekében nagyon fontos, hogy a tárolóba egészséges növényanyag kerüljön, amit a szántóföldön alapozunk meg, mivel a tárolási betegségek termőhelyi eredetűek. A petrezselyem tárolása során a következő betegségek jelentkezhetnek: petrezselyem szklerotiniás és botritiszes rothadása, petrezselyem sztemfíliumos és rizoktóniás betegsége.

Hajtatás Termesztőberendezés-igény

A petrezselyem hajtatásához a 6-12 ºC hőmérsékletet biztosító ter­mesz­ tő­lé­te­sít­mé­nyek, elsősorban a fóliaborítású berendezések használhatók. A fűtés nélküli fóliasátrak belső takarással (fátyolfóliával takart alagút) kiegészítve biztonságosan alkalmazhatók őszi indítású petrezselyem hajtatáshoz is (11. ábra).

Tápanyagellátás, talaj-előkészítés

Szerves trágyát (5-6 kg/m2) csak akkor adjunk a petrezselyem alá, ha a talaj szerkezete miatt ez indokolt. 54

11. ábra. Fóliaalagút a petrezselyem fűtés nélküli hajtatásában

Közepes tápanyag-ellátottságú talajon a következő tápanyag (hatóanyagban) mennyiségek javasolhatók a petrezselyem vetése előtt: •  nitrogén 5 g/m2, •  foszfor 5-8 g/m2, •  kálium 15-20 g/m2. Fejtrágyaként: nitrogént 5 g/m2 hatóanyag mennyiségben két alkalommal juttassunk ki. A talaj-előkészítéssel együtt 20-25 cm mélyen bedolgozzuk az indítótrágyákat. Vetésre jól ülepedett, apró morzsás szerkezetű, sima felszínű magágyat készítsünk. Szaporítás előtt öntözzük be a területet. 55

Hajtatásra alkalmas fajták értékmérő tulajdonságai

A petrezselyemhajtatásnak két célja van, egyrészt a téli petrezselyemzöldszükséglet, másrészt a tavaszi csomózott gyökérpetrezselyem iránti kereslet kielégítése. A téli petrezselyemzöld-előállításhoz a fajtaválasztás a következő tulajdonságok figyelembevételével történjen: • lomb erőssége, színe, a levél fodrozottsága, • a levélnyél hossza és erőssége, • a lomb megújuló képessége • betegségekre való érzékenység. A petrezselyemzöld-hajtatáshoz gyökér- petrezselyem fajták közül inkább az erőteljesebb lombot fejlesztő félhosszú és hosszú ­típusú fajták közül válasszunk. A  metélőpetrezselyem-fajtákat is lehet a téli petrezselyemzöld-hajtatáshoz alkalmazni, közöttük vannak fodrozott levelűek is. Fontos, hogy a lomb fejlődése intenzív legyen. A gyökerével együtt csomózásra kerülő petrezselyem hajtatásához gyors fejlődésű, ún. rövid típusú és a kicsit hosszabb tenyészidejű, félhosszú típusú fajták alkalmasak.

Szaporítás

A téli petrezselyemzöld hajtatása kétféle módon történhet: magvetéssel, vagy kisméretű (10-25 mm vállátmérőjű) gyökerek kiültetésével. A magvetéssel történő szaporítás esetén a vetés augusztus folyamán esedékes; vetőmagszükséglet 1-2 g/m2. A sortávolság 10-15 cm; ágyásos elrendezésben 8-10 sor kerül egy ágyásba, az ágyások között 25-30 cm széles kezelőutakat célszerű hagyni. A gyökerekről indított petrezselyemzöld-hajtatásnál a kiültetést november közepétől január végéig lehet végezni. A gyökereket 15-20 cm sortávolságra és 2-2,5 cm tőtávolságra ültessük előre beöntözött talajba. Másfél méterenként itt is kezelőutakat kell hagyni, ahonnan a szedés is végezhető. A gyökerével csomózásra kerülő petrezselyem hajtatásához a magvetés ősszel, október végén, november első felében történik. A sortávolság 15 –20 cm, 40-50 db növényt biztosítsunk folyóméterenként. A  vetést lehet síkművelésben vagy kiemelt ágyásokra végezni. 56

Növényápolási munkák

Öntözés, fejtrágyázás. Az ápolási munkák között nagyon fontos az öntözés. A  magvetéseket finom porlasztású szórófejekkel rendszeresen öntözzük, mert a petrezselyem magja nehezen veszi fel a vizet; a magágy a kelésig mindig legyen nedves. A vízpótló öntözések gyakorisága a hajtatási időszaktól függ: a petrezselyemzöld-hajtatás augusztusi vetésű növényállományát kezdetben többször szükséges öntözni (15-20 mm-es vízadaggal). A későbbi, október végi-november eleji indítású hajtatásokban is feltétlenül gondoskodjunk a terület beöntözéséről a gyökerek kiültetése, valamint a vetések után. Ezt követően, a téli hónapok enyhébb időjárású szakaszaiban mérsékelt, majd tavasszal a melegebb idő beköszöntével rendszeres öntözést biztosítsunk. Fontos az egyenletes vízellátás, különösen a gyökérpetrezselyem növekedési időszakában, a gyökértermés jó minőségének biztosításához. A fejtrágyázás nitrogén hatóanyag tartalmú műtrágyával két alkalommal javasolható. Tőszámbeállítás, gyomirtás. Kettő-négy lombleveles állapotban, ha szükséges, a fentebb megjelölt növénysűrűségre ritkítsuk ki az állományt. Fontos, hogy a területet gyommentesen tartsuk, mert a gyomok hátráltatják a növények fejlődését, és a szedést megnehezítik. Ez a művelet mechanikai gyomirtással oldható meg. Szellőztetés. Tavasszal, az időjárás melegebbre fordulásával rendszeresen szellőztessünk; a magas hőmérséklet kedvezőtlenül befolyásolja a lomb-gyökértest arányt.

Szedés

A petrezselyemzöld szedése – ha a hajtatás gyökerek kiültetésével történik – december elején-közepén kezdődik és március elejéig folyamatosan tart. A magvetéssel történő téli petrezselyemzöld-hajtatásban a szedés január közepétől esedékes, és a tavaszi hónapokban egészen május elejéig tart. A petrezselyemzöldet 5 cm hosszú levélnyéllel szedjük, egy csomóba a fejlettebb levelekből 10 db, a kevésbé fejlettekből 15 kerül. A gyökérrel együtt csomózott petrezselyem szedése április közepén kezdhető. Kezdetben általában a sárgarépával együtt csomózzák. A cso57

12. ábra. Csomózásra alkalmas petrezselyem fólia alatti hajtatásból

mózott petrezselyem méretére és minőségére vonatkozó előírásokat szabvány rögzíti (12. ábra).

Növényvédelem szabadföldön és hajtatásban A petrezselyem betegségei

A petrezselyem tarkalevelűsége (kórokozó: Carrot mottle virus, CMoV, Umbravírus), valamint a Celery mosaic virus, CeMV, Potyvirus) szórványosan fordul elő. Fertőzési források az Apiaceae családba tartozó növények. A kórokozók legfontosabb terjesztői a levéltetvek. A CMOV csak a sárgarépa vöröslevelűségét okozó Carrot red leaf virus (CtRLV) közreműködésével vihető át. 58

Védekezés: Vetőmag termesztésekor a szántóföldi szemléken a vírusgyanús növényeket el kell távolítani. A levéltetvek folyamatos gyérítése fontos. A petrezselyem ervíniás lágyrothadása (kórokozó: Erwinia caro­to­ vo­ra subsp. carotovora) az étkezésre tárolt gyökértesteken kedvezőtlen termesztési és tárolási feltételek esetén a tárolóban fordul elő. A továbbiakat ld. a sárgarépa ervíniás lágyrothadása. Petrezselyem-peronoszpóra (kórokozó: Plasmopara nivea) a szabadföldi petrezselyem levelén csak hosszan tartó, hűvös időjárás esetén szórványosan fordul elő. A továbbiakat ld. sárgarépa-peronoszpóra. Petrezselyem-lisztharmat (kórokozó: Erysiphe heraclei) a petrezselyem egyik legjelentősebb levélbetegsége. A levelek „szennyezettsége” miatt a levélzöldség nem értékesíthető, a levelek pusztulása miatt pedig a gyökértestek fejlődésükben visszamaradnak. Ezeken kívül pedig a nyűvő rendszerű betakarítás is meghiúsulhat. A továbbiakat ld. sárgarépa-lisztharmat. Ha petrezselyemzöldet kívánunk előállítani, akkor a gabona-sortávolságra vetett petrezselyen lisztharmatos leveleit le kell kaszálni. Az új levelek már lisztharmatmentesek. A petrezselyem szeptóriás levélfoltossága (kórokozó: Septoria pet­ ro­se­lini) rendszeresen jelentkező betegség, a levél felhasználását teszi lehetetlenné, ugyanakkor a gyökértest fejlődését is csökkenti, továbbá lehetetlenné teszi a nyűvő rendszerű betakarítást. A levélfoltok aprók, kör alakúak vagy oválisak, szegélyük barna, közepük kifehéredik, benne apró pontok (piknídiumok) láthatók. Később a levelek elszáradnak. Fertőzési források a növénymaradványok és a vetőmag. A kórokozó piknídiumból kikerülő konídiumai fertőzik a leveleket. Védekezés: Egészséges vetőmag használata. A mag egészségi állapota laboratóriumi vizsgálattal megállapítható. A  vetőmag-előállító cégek a magvakat általában csávázottan forgalmazzák. Az állománypermetezést június elején meg kell kezdeni, majd legalább 3 alkalommal 10 naponként meg kell ismételni. Védekezésre a mankoceb (pl.: Dithane DG Neo-Ted), a réz­oxi­ klo­rid+mankoceb (pl.: Miltox Special Extra WP), vagy az azoxi­stro­ bin+difenokonazol (pl.: Amistar Top) hatóanyagok jöhetnek számításba. 59

Ha levélpetrezselymet termesztünk, akkor a beteg levelek lekaszálásával is eredményesen védekezhetünk. A petrezselyem szklerotíniás rothadása (Sclerotinia sclerotiorum) szabadföldön csak akkor fordul elő a gyökértesteken és a leveleken, ha az elővetemények nem kalászosok, hanem napraforgó, cukor- és takarmányrépa voltak. A betegség a tárolt gyökértesteken is előfordul, főleg sebzéseken és sérüléseken keresztül kerül azokba. A továbbiakban ld. a sárgarépa szklerotiniás rothadása. A petrezselyem botrítiszes rothadása (kórokozó: Botrytis cinerea) a tárolt gyökértesteken szórványosan fordul elő. A  továbbiakban ld. a sárgarépa botrítiszes rothadása. A petrezselyem rizoktóniás betegsége (kórokozó: Rhizoctonia solani, Rhizoctonia crocorum). A Rhizoctonia solani előfordulására akkor lehet számítani a petrezselymen, ha az elővetemény burgonya volt. Ilyenkor a gyökértesteken apró, talajszemcsékhez hasonló álszkleróciumok találhatók. Ezért petrezselymet a vetésforgóban a kalászosok után termesszük. A Rhizoctonia crocorum csak a mély fekvésű, kötött talajokon termesztett petrezselyem gyökértesteken fordul elő. A gyökértesten a hálózatosan szétterjedő lila micélium, közte pedig a pontszerű álszklerócium jól felismerhető. Megelőzésképpen a petrezselymet bakháton termes�szük.

A petrezselyem kártevői

A szabadföldi gubacs-fonálféreg (Meloidogyne hapla) előfordulása a könnyen melegedő, homoktalajú területeken gyakori. A vetésforgó hiányában a kártevő jelentős károk okozója lehet. A petrezselyem vékonyabb gyökerein gombostűfejnyi, esetleg bors nagyságú gyökérgubacsok képződnek, illetve répatesten az oldalgyökerek erőteljes képződése indul meg. Védekezés: A szabadföldi gubacs-fonálféreggel fertőzött területen ne termesszünk petrezselymet. A vetéssel együtt granulátum formájában kijuttatott oxamil hatóanyagú növényvédő szer (Vydate 10 G) a tenyészidő kezdetén mérsékli a fonálféreg-fertőzés mértékét, de a kártételt nem akadályozza meg. Így a vetésforgó jelentősége, a fonálféregtől mentes termőhely kiválasztása a szabadföldi gubacs-fonálféreg elleni védelemben rendkívül fontos. A  bakhátas petrezselyemtermesztés, amely a gyökér talajba hatolását, fejlődését segíti, mérsékli a fonálféreg kártételét is. 60

A talajlakó kártevő lárvák (pajorok-Melolonthidae, drótférgek-Ela­ te­ri­dae) a gyökérzöldségek, így a petrezselyem legjelentősebb kártevői. A répatest felületén keletkezett sérülések, sebek következtében a károsított petrezselyem nem tárolható. A  talajlakó lárvák elleni védekezés megegyezik a sárgarépánál írottakkal. A vetési bagolylepke (Agrotis segetum) mindkét nemzedéke károsíthatja petrezselymet. A károsított gyökerű petrezselyem, hasonlóan egyéb talajlakó kártevők által károsított gyökérzöldségfélékhez tartósan nem tárolható. Védekezés: A szexferomoncsapdák fogási adatai, valamint a növényállományban elvégzett lárvaszám felvételezése alapján, időzített rovarölő szeres permetezéssel a vetési bagolylepke lárvájának kártétele megelőzhető. Az első nemzedék fiatal, még a talaj feletti növényrészeken tartózkodó lárvák ellen a deltametrin hatóanyagú rovarölő szerrel (Decis Mega) védekezhetünk. A második nemzedék elleni védekezést nehezíti az akkorra már a nehezebben bepermetezhető záródott, túl sűrű növényállomány. A mezei pocok (Microtus arvalis) az évelő pillangósokkal, gyomos, bolygatatlan talajú területekkel szomszédos gyökérzöldség állományok jelentős kártevője lehet. A mezei pocok a répatest földből kiálló felső részét megrágja, ily módon jelentős károk okozója. Védekezés: A környező terület gondozásával, művelésével a betelepedés lehetősége és a kártétel bekövetkezése csökkenthető. A petrezselyem-levéltetű (Dysaphis apiifolia subsp. petroselini) a zöldjéért termesztett petrezselyem levelén szívogató levéltetvek minőségrontó tényezők. A károsított levél szárítmány készítésre nem alkalmas. Évente többnemzedékű, migráló faj. Tavasszal a galagonyán károsít, majd nyár elejétől kialakuló szárnyas alakok a petrezselyemre és a zellerre repülnek. A levéltetű kolóniák levélnyeleken és esetenként a gyökérnyakon is szívogatásukkal károsítanak. Védekezés: A kártétele rendszerint nem indokol növényvédelmi kezelést. Tömeges megjelenése esetén deltametrin hatóanyagú rovarölő szer (Decis Mega) hatásos. A közönséges gyászszúnyog (Lycoriella modesta) a kötött, hideg talajon termesztett petrezselyemállományokon gyakori kártevő. Kártétele rendszerint másodlagos. A  gyökérnyaki részen barna elszíneződés 61

látható, amely rendszerint gombás fertőzés következménye. A kórokozó gomba által megtámadott szöveteken a gyászszúnyog lárvái felszínen táplálkoznak, illetve sekély felszín alatti járatokat készítenek. Védekezés: Optimális termőhely kiválasztásával elkerülhető a kártétel. Kerüljük az erősen kötött, hideg talajokat, ami önmagában sem kedvez a petrezselyem termesztésének. A közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) a petrezselyem gyakori kártevője, jelentős kártételt azonban ritkán okoz. A leveleken a károsítás hatására levélsárgulás lép fel. A kártevő megjelenésére aszályos esztendőben a tenyészidő második felében, elsősorban az idős leveleken találkozhatunk. Védekezés: Öntözött növényállományokban a kártétel mértéke általában nem indokolja növényvédő szeres kezelés elvégzését.

Irodalomjegyzék Folk Gy. – Glits M. (1993): Kertészeti növénykórtan. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 403–423. p. Hájas M. (1976): Gyökérzöldségek termesztése. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 246 p. Hodossi S. – Kovács A. –Terbe I. (2004): Zöldségtermesztés szabadföldön. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 233–255. p. Jakovác F. (2004): Gyökérzöldség termelési és betakarítási technológiák gépei. FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet, Gödöllő Mártonffy B. (szerk.) (1999): Gyökérzöldségek. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 79 p. Tailvalmaa, S. L.-Talvitie, H. (1997): The effects of ridging, row spacing and seeding rate on carrot yield. Agricult. and Food Science in Finland Vol. 6., 1997: 363–369. p. Yamaguchi, M. (1983): Wold vegetables. AVI Book, Published by Van Nostrand Reinhold, New York, 239–249. p.

62

Zeller szabadföldi termesztése és hajtatása Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége A zeller vad alakja (Apium graveolens var. silvestris) a Kaukázustól a Földközi-tengeren át egészen Svédországig a tengerpart sós talaján tömegesen terem. Nemesített változata kedvelt zöldségnövényünk, melynek gumóját, magját és levelét évezredek óta használja az emberiség. A zeller élelmiszerként, gyógyászati és egyéb célokra történő felhasználása több ezer évre nyúlik vissza. Már az ókori egyiptomiak is termesztették és fogyasztották ezt a növényt. Tutanhamon fáraó sírjában meglepően jó állapotban, illatát megőrző zellermaradványt találtak. Az ókori görögök és rómaiak is ismerték a zellert, melyet salátának vagy tonizáló italnak elkészítve fogyasztottak. Hazai elterjedése is a régebbi időkre tehető. Nagy Károly idejében a kolostorkertekben termesztendő növények jegyzékében már szerepel a zeller neve. A XII. és a XIII. század fordulóján magyarul íródott Pray-kódex naptárához kapcsolódó egészségügyi szabályban 27 növényt, köztük a zellert is felsorolták. A XIV-XV. századi latin-magyar szójegyzékben a zeller is említésre kerül. Lippay János Posoni kert című munkájában új zöldségnövényként mutatja be a zellert, melyet – mint írja – „a németek után kell elneveznünk, mert onnan került be hazánkba”. A termesztett zellernek három típusa ismert • gumós zeller (Apium graveolens var. rapaceum), • halványító zeller (Apium graveolens var. dulce), • metélőzeller (Apium graveolens var. secalinum). Hazánkban leggyakrabban a gumós zellert (gumót és levelet egyaránt) fogyasztják, de terjed az ásványi anyagban gazdag halványító és meté63

lőzeller termesztése és fogyasztása is. A halványító zellernek megvastagodott, húsos levélnyelét és levélzetét fogyasztjuk. A metélőzeller csak főgyökeret képez, gumót nem, itt a termesztési értékét a lombozat adja. A gumós zellert a háztartásokban levesízesítőként használják, de terjed köretként és salátákban való felhasználása is. A  feldolgozóipar szárítmányként ételízesítőket és levesporokat gyárt belőle. A zellergumó beltartalmi jellemzőit a 8. táblázat foglalja össze. 8. táblázat. A zellergumó beltartalmi értékei (100 g-ra vonatkoztatva) Vitaminok (mg)

Ásványi anyagok (mg)

Szénhidrát

  5,0 g

B1-vitamin

0,05

Kalcium

  67,2

Rost

  1,6 g

B2-vitamin

0,06

Vas

   1,8

Zsír

  0,3 g

C-vitamin

8,0

Foszfor

115,0

Fehérje

  1,4 g

Kálium

323,0

Energia

14 kcal

Levele, levélnyele flavon-glikozidokat, éterikus olajokat, cukrot, fehérjét, ásványi sókat tartalmaz. Hazánkban a zeller fogyasztása sajnos nem általános, habár változatos elkészítésére számos recept áll rendelkezésre.

Növénytani jellemzése A gumószeller az ernyősvirágzatúak (Apiaceae) családjába tartozó kétéves növény. Az első évben a szárgumót, a második évben a magszárat, a virágot és a magvakat fejleszti. A növény hasznos része a gumó. Gyökér. Karógyökere csak fiatalabb korban különböztethető meg a gyökérágaktól. A  gumó botanikailag szárgumó, amelynek kialakulásában az epikotil, a hipokotil és a gyökérzóna vesz részt. A megvastagodott epikotil az orsógyökérben folytatódik. A gumó alakja a szabályos gömbtől a megnyúlt, majdnem hengeres formáig változhat fajtától függően. A gumó felülete, a gumóhús színe, a gyökérzet elhelyezkedése is fajtára jellemző tulajdonság. Levél. Levelei tőlevelek, amelyek felállóak, de lehetnek szétterülőek is. Ez részben öröklött tulajdonság, részben a termesztési mód befo64

A B lyásolja. Levélnyele lehet rövid, félhosszú és hosszú. Levéllemeze többé-kevésbé fogazott, fénylő zöld színű. Levelei páratlanul szárC nyasan összetett levelek. A levelek igen magas illóolaj tartalommal rendelkeznek. Virág. A zeller a második évben fejleszti a 60-100 cm magas virágszárat, amelyen az összetett ernyővirágzat helyezkedik el. Idegentermékenyülő növény, a megporzást 13. ábra. A zeller virágszára, virága és termése rovarok végzik (13. ábra). Termés. Termése ikerkaszat, két A – virágszár; B – virág; C – termés maggal. A  mag színe szürke vagy barnásszürke, illóolajban gazdag. A  benne lévő éterikus olaj okozza a mag jellegzetes illatát, valamint a nehezebb duzzadását, ami miatt a csírázási ideje hosszabb. A magja igen apró, ezermagtömege 0,4-0,5 g csírázóképességét 4-5 évig tartja meg.

Környezeti igényei Hőigény. Hőmérsékleti optimuma 19 oC, de az egyes fejlődési fázisokban más-más hőmérsékletet igényel. Kezdeti fejlődése – az elhúzódó csírázása miatt – igen lassú, ekkor egyenletes hőmérsékletet igényel. A csírázáshoz 24-26 oC, a gumófejlődéshez 16-19 oC a legkedvezőbb. A palántakorban fellépő tartós hideghatás (10 oC alatti hőmérséklet) eredményeképp már az első évben magszárat fejlesztenek a növények. A nyári nagy meleg nem kedvez a növények fejlődésének. A fokozott gumóképződés megindulása akkor várható, amikor hűvösebbé válik az időjárás (augusztus második fele). A kifejlett növény a -3-5 oC-ot is elviseli károsodás nélkül, ha még a talajban van és a lombja védi. A lombjától megfosztott, a talajból kiemelt gumó már károsodik ezen a hőmérsékleten. Fényigény. A zeller fényigényes növény, árnyékban a növények megnyúlnak, gyökerük elvékonyodik és a gumófejlődésük nem lesz kielé­ gítő. 65

Vízigény. A gyökérzöldségek közül a zeller igényli a legtöbb vizet a termesztése során. Csírázás idején nagyon fontos az egyenletes, jó vízellátás, mert az illóolajban gazdag mag a vizet lassan veszi fel. A tenyészidőszakban folyamatos vízellátást igényel, vízigénye a gumóképződés időszakában különösen magas. A  magas talajvízszintű területeket nem kedveli. Tápanyagigény. Tápanyagigényes növény, káliumigénye kiemelkedik a többi makroelem közül. Fajlagos tápanyagigénye 3,5 kg/t N, 2,0 kg/t P2O5 és 6,0 kg/t K2O. Sóérzékenyebb, mint a sárgarépa és a petrezselyem. Különösen igényes a cink, réz, kén és a bór mikroelemekre. A bór hiánya a szívlevelek, majd a tenyészőcsúcs elhalását okozza. A megfelelő tápanyagellátás javítja a színt, a beltartalmat és a tárolhatóságot. A többi gyökérzöldségtől eltérően a frissen szervestrágyázott területet szereti. Talajigény. A zeller a mélyrétegű, középkötött talajokat igényli. A korai, rövid tenyészidejű fajták a lazább szerkezetet, míg a tárolási és ipari célra termesztett típusoknál a kötöttebb vályogtalajokat kell előnyben részesíteni. Itt magasabb szárazanyag-tartalmú, vastagabb sejtfalú gyökerek képződnek, amelyek jobban tárolhatóak, feldolgozási értékük nagyobb. Kedveli a semleges kémhatású, átlagos mésztartalmú (1-5%) talajokat. Savanyú talajokon kalciumhiány léphet fel, túl meszes talajon a bórhiány tünetei jelentkezhetnek.

Szabadföldi termesztése Területkiválasztás, vetésforgó

A termőterület kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy a klimatikus és talajtényezőkre érzékenyen reagáló növényről van szó. A  mélyebb fekvésű, ásványi és szerves anyagban gazdag területek alkalmasak termesztésére, ilyenek az öntés- és láptalajok. A  túlzottan kötött, magas talajvízszinttel rendelkező talajtípusok nem megfelelőek, de a gyenge víztartó képességű, tápanyagban szegény homoktalajok sem. A zeller a monokultúrás termesztést nem kedveli, legalább 5-6 évig ne kerüljön önmaga és az Apiaceae családba tartozó növények után. Legjobb előveteményei a nyár folyamán lekerülő növények, pl. zöld66

borsó, zöldbab és legfőképpen a kalászosok. A vetésforgóban a frissen szervestrágyázott és öntözhető szakaszba kerüljön.

Talaj-előkészítés, tápanyagellátás

A zeller a talajművelésre igényes növény, ezért az őszi szántás az egyik legfontosabb munkaművelet. A szántás 25-30 cm mélységben történjen, ezzel egy menetben a szerves trágyát (40-50 t/ha), a foszfor és a kálium alaptrágyát is bedolgozzuk. Tavasszal a területen szántáselmunkálást végzünk, majd egy-két talajlazítással biztosítjuk a terület gyommentességét az ültetésig. A zellernek a tenyészidő folyamán folyamatosan szüksége van nitrogénre és foszforra, a káliumot leginkább a gumóvastagodás időszakában igényli. Ennek megfelelően az összes nitrogén hatóanyagot (150-180 kg/ha) 2-3 alkalommal a tenyészidőszakban fejtrágyaként juttatjuk ki. A  szükséges káliummennyiséget (250-300 kg/ha) egyharmadát ősszel alaptrágyaként, kétharmadát július közepétől-augusztus elejéig juttatjuk a talajba. Foszforból a szükséges mennyiség (60-80 kg/ha) teljes egészét ősszel alaptrágyaként adjuk ki.

Szabadföldi termesztésre alkalmas fajták értékmérő tulajdonságai

A zeller termesztésének, feldolgozásának, tárolásának egyik legfontosabb tényezője a fajta. A fajták értékét elsősorban a hozam, az érésidő és a minőség határozza meg, de a fajtatulajdonságot a környezeti tényezők (talajnedvesség, klíma) is befolyásolják. Gumószeller termesztéshez számos fajta áll rendelkezésre, a következő fajtatulajdonságok figyelembevételével tud a termesztő megfelelő fajtát választani: • tenyészidő – a fajták között elenyésző a különbség, a kiültetéstől a teljes gumónagyság kifejlődéséig 150-170 nap telik el. • lomb erőssége, állása – lehet felálló, félig felálló és elterülő. Termesztési szempontból az utóbbi nem megfelelő, főleg gépi betakarítás esetén. A lombozat erőssége a csomózott áru előállításánál fontos tulajdonság. • gumó alakja – lehet gömbölyű, alul kiszélesedő, kissé megnyúlt és lapított gömb. Tisztítási szempontból a gömbölyű forma a legmegfelelőbb (14. ábra). 67

14. ábra. Zellergumóformák

• gumó felszíne – a felület lehet sima, gyűrűzött és dudoros. A sima gumójú fajták szedése, tisztítása könnyebb, kevesebb a veszteség. • gumó mérete, tömege – alapvetően befolyásolja a termőképességet. A nagy gumójú fajták tömege 500-600 g, a közepes gumó 300-350 g tömegű, a kis gumó tömege 250-300 g. • gumóhús belső színe – fajtánként változhat. Lehet hófehér, fehér és sárgásfehér. A fehér fajták adják a legjobb minőségű nyersanyagot a feldolgozóipar számára. A főzés során elváltozó hússzín részben fajtára jellemző hajlam, de utalhat technológiai hibára is (trágyázás, nyomelemhiány).

15. ábra. Durva felületű és gyökérzetű gumók

68

• gumóhús íze – az illóolaj-tartalommal van szoros összefüggésben, a kevesebb illóolaj-tartalommal rendelkező fajták kellemesebb ízűek. • gumó üregesedése –  a legtöbb fajta húsa tömör, nem üreges. Az üregesedési hajlam fajtabélyeg, az ilyen fajták termesztésénél fokozottan ügyelni kell, hogy a hirtelen gumónövekedést elkerüljük. • gyökérzet elhelyezkedése, finomsága – a finomabb, vékonyabb és a gumó alján elhelyezkedő gyökérzet a kedvező, mert az ilyen fajták könnyebben szedhetők és tisztíthatók (15. ábra). • betegség-ellenállóság –  szeptóriás levélfoltossággal szembeni ellenálló képesség

Szaporítás

Palántanevelés. A  zellert a többi gyökérzöldségfélével ellentétben palántaneveléssel szaporítjuk apró magja és vontatott kelése miatt. A május közepi kiültetéshez a vetést március elején kell elvégezni fűtött termesztőberendezésbe. A vetés mélysége 0,2-0,5 cm. Alkalmazhatunk soros és szórt vetést is. Szabadföldi tömegtermesztéshez (tárolásra, feldolgozásra) általában szálas palántát nevelünk, 1000-1200 db/m2 növénysűrűséggel. Friss piaci értékesítéshez tálcás vagy tápkockás (4×4 vagy 5×5 cm) – tűzdelt vagy tűzdelés nélküli – palántát is nevelhetünk. A palántanevelés időtartama 9-10 hét. A tavaszi fagyok elmúltával, mikor a talaj hőmérséklete eléri a 10 oCot, megkezdhetjük az ültetést. A javasolt ültetési időpont azonban május közepe, növény-egészségügyi szempontból. Korábbi ültetésnél ugyanis nagyobb az esélye a fómás gumóvarasodás fellépésének, mert a betegséget okozó gombafaj alacsony hőigényű. A kiültetés általában 50 cm sortávolságra és 20-25 cm tőtávolságra történik, de alkalmazható ikersoros elrendezés is (40+30×15 cm). A növényszám nagy gumójú fajtából 80-85 ezer tő, kis gumójú fajtából 100110 ezer tő hektáronként. Ültetéskor vigyázni kell arra, hogy a szívlevelek ne kerüljenek a talajfelszín alá, mert a kelleténél mélyebbre ültetett növények a fejlődésben visszamaradnak, sőt el is pusztulhatnak. Ültetés után a töveket öntözzük be a jó eredés érdekében.

69

Növényápolási munkák

Növényápolásnál elsősorban a gyomirtást, talajlazítást, öntözést, tápanyag-utánpótlást és a növényvédelmet kell elvégezni. A zeller gyomirtása vegyszeres és mechanikai úton történhet. Vegyszeres gyomirtására pendimetalin és S-metolaklór hatóanyag-tartalmú készítmények engedélyezettek. A mechanikai gyomirtás egyik módja a talajlazítás. A kézi kapálás, a sorközművelő kultivátorozás a zellertábla elgyomosodásának megakadályozása mellett biztosítják a talaj megfelelő levegőzöttségét. A zeller a tömörödött talajon rosszul fejlődik, ezért a lombzáródásig több alkalommal kell talajlazítást végezni. A tenyészidőszak során a zeller –  fokozott vízigénye miatt –  többszöri öntözést igényel. A beiszapoló öntözésen kívül évjárattól függően 3-4 alkalommal kell vizet kijuttatni 30-40 mm-es vízadagokban. A hazai mérsékelt csapadékellátás miatt csak öntözött körülmények között termeszthető megfelelő módon a zeller, főleg júniustól-augusztus közepéig kell az öntözéseket beiktatni. Ezután már a betakarításig nem öntözünk a jobb tárolhatóság miatt. Fejtrágyázásnál a nitrogén hatóanyag teljes mennyiségét 2-3 adagra szétosztva júliusban és augusztusban juttassuk ki, a kálium hatóanyag kétharmadát július közepétől augusztus elejéig dolgozzuk a talajba. A nitrogénadagolásra fokozott figyelmet kell fordítani, mert a túlzott Nellátás károsan hat a tárolhatóságra a gumószövetek fellazulása miatt, és felhasználáskor –főzés során – a gumószín barnásfeketévé változik. A növényvédelmi permetezések időben és megfelelő módon való elvégzése biztosítja a növényállomány kórokozóktól és kártevőktől való mentességét.

Betakarítás, tárolás

A zellert ősszel a fagyok előtt takarítjuk be, szeptember közepétől október végéig. A zellergumó lombozatával együtt csak néhány fokos fagyot bír ki. Szedésére félig gépesített eljárások és betakarítógépek alkalmazhatók. A  félig gépesített megoldás esetén gyökérkiemelő ekével kiszántják a zellert, kupacokba gyűjtik, majd kézi erővel lombjától, gyökerétől megtisztítják. A  betakarítógép kiválasztásánál a zeller felhasználási módja határozza meg a gép típusát. Abban az esetben, ha a leveleket a konzerv-, hűtő- vagy szárítóüzem használja fel, akkor a lombozatot elő70

ször lekaszálják, majd a gumókat burgonya- vagy cukorrépabetakarító géppel felszedik. Amennyiben csak a gumó kerül értékesítésre, úgy a betakarításhoz nyűvő rendszerű gépeket alkalmazunk. Ennek feltétele a felálló és egészséges lomb. A felszedett zellergumókat a szedés után tisztítani kell. Nagyobb felületen történő termesztésnél ez a folyamat is gépesített. Házikertben ezt a műveletet késsel végzik, a leveleket és a gyökérmaradványokat kézzel távolítják el. Gumószellerből megfelelő termesztési körülmények mellett 40-60 t/ha termésátlag érhető el. Tárolása 0-1oC-on, 90-95%-os relatív páratartalom mellett az optimális.

Hajtatás Termesztőberendezés-igény

A zellert korai termés-előállításához termesztőberendezésben hajtatják. A  hajtatás a szabadföldi termesztéshez képest jóval kisebb területen folyik. Üvegházi hajtatása nincs, jellemzően fóliával fedett termesztőberendezésben fűtött és fűtetlen körülmények között termeszthető. Fűtött berendezésbe február végén, március elején, fűtés nélküli fólia alá március végén-április elején ültethető.

Talaj-előkészítés, tápanyagellátás

Az előző kultúra után a növénymaradványok eltávolításával kezdődik a termesztőberendezés előkészítése. A  talaj-előkészítés során a talajba dolgozzuk a szerves trágyát (4-6 kg/m2 mennyiségben), továbbá a műtrágyák közül nitrogénből 7-8 g/m2, foszforból 4-5 g/m2, káliumból 10-12 g/m2 hatóanyag-mennyiséget. A bedolgozás után megfelelő ültetőágyat készítünk, majd a területet beöntözzük.

Hajtatásra alkalmas fajták értékmérő tulajdonságai

Hajtatáshoz gyors fejlődésű, hidegre nem érzékeny fajták alkalmasak. Egyéb tulajdonságok tekintetében a fajtaválasztás szempontjai megegyeznek a szabadföldi termesztésnél leírtakkal. 71

Szaporítás

Hajtatásban is palántaneveléssel szaporítjuk a zellert. A növényvédelmi problémák (fómás gumóvarasodás, szeptóriás levélfoltosság) csökkentése érdekében csávázott vetőmag használata ajánlott. A palántanevelés tűzdelt, tápkockás (4×4, 5×5 cm-es). Tűzdelés nélküli tápkockás palántanevelés csak nagyon jó minőségű vetőmagnál képzelhető el. A magokat fűtött fóliás hajtatáshoz január elején-közepén, fűtés nélküli hajtatáshoz január utolsó napjaiban kell elvetni. A zeller magja igen lassan csírázik, nagy figyelmet igényel ebbe az időszakban a vízellátása. A palántanevelés ideje alatt emellett a megfelelő hőmérséklet (18-20 oC, szikleveles korban 12 oC), szellőztetés, tápanyagellátás egy-két alkalommal tápoldat formájába, valamint a növényvédelem a legfontosabb feladat. A palántanevelés időtartama 9-10 hét. A kiültetés 30-40×15-20 cm térállásra történjen. A zeller érzékeny az ültetési mélységre, hajtatásban is vegyük ezt figyelembe a kiültetésnél. Ültetés után a palántákat öntözzük be.

Növényápolási munkák

Kiültetés után a fényviszonyoktól függően a hőmérsékletet 19 oC körül kell tartani. A  talajnedvesség megőrzéséről öntözéssel tudunk gondoskodni, a tenyészidőszakban a növények növekedését egy-két alkalommal kijuttatott nitrogén- és káliumtartalmú műtrágyával tudjuk elősegíteni. A szeptóriás levélfoltosság elkerülése érdekében két-három alkalommal réztartalmú szerrel ajánlott permetezni.

Szedés

A hajtatott zellert 2-3 cm-es gumóátmérő elérése után, lombbal együtt szedik, majd az elszáradt leveleket eltávolítják, mossák és áruvá készítik elő. Az értékesítés május végétől tervezhető. Értékesíthető darabos áruként és csomózva, természetesen mindkét esetben lombbal együtt. Egyegy csomóba 5 db növény kerül. 1 m2-ről 20–25 db, illetve 4–5 csomó takarítható be. Az értékesíthető termésmennyiség a kiültetett növényállomány 85-90%-át teszi ki.

72

Növényvédelem szabadföldön és hajtatásban A zeller betegségei

A zellermozaik (kórokozó: Celery mosaic virus, CeMV, Potyvirus) gyakran előforduló betegség. A leveleken mozaikfoltosság, levélér-kivilágosodás és alakváltozás figyelhető meg. Fertőzési forrás a zellergumó, amelyből beteg növények fejlődnek. A kórokozót a levéltetvek terjesztik. Védekezés: Magtermesztéskor a szabadföldi szemlék során a vírusgyanús töveket el kell távolítani. A  növényállományban a levéltetvek ellen folyamatosan kell védekezni. A zellerfajták fogékonysága eltérő. A zeller fómás gumóvarasodása (kórokozó: Phoma apiicola) gyakori betegség, amely a gumó használati értékét csökkenti. A tárolás során is csak enyhe felületi rothadás figyelhető meg. A tünetek csak a gumók felszedésekor észlelhetők. A gumón vörösesbarna, majd varas, enyhén repedezett foltok láthatók. A foltokban elszórtan pontszerű, fekete piknídiumok alakulnak ki. Fertőzési források a zeller vagy más Apiaceae családba tartozó növények növénymaradványai. A fertőzés alapvető feltétele, hogy a növények kiültetése után magas legyen a talaj nedvességtartalma, ugyanakkor pedig alacsony, 10-15 °C legyen a talajhőmérséklet. Védekezés: Állománypermetezéssel a betegség nem küzdhető le. A terület kiválasztásakor kerülni kell a mély fekvésű, kötött talajú területeket. Előveteményként kalászosokat termesszünk. A legfontosabb az, hogy a zellerpalántákat túl korán ne ültessük ki. A május második felében történő kiültetés ajánlható. A zeller szeptóriás levélfoltossága (kórokozó: Septoria apii, amely a nagy levélfoltosságot okozza, Septoria apii-graveolentis, amely a kis levélfoltosságot okozza). A  levélpusztulás miatt a gumó kisebb lesz, a levélfoltosság következtében a levél ételízesítőnek nem alkalmas. A levélen a nagy levélfoltosság jellemzője, hogy a foltok 3-10 mm átmérőjűek, közepük szürke, szegélyük pedig határozott vonalú, sötétbarna. A kis levélfoltosság esetében apró, 1 mm-t meg nem haladó, egynemű barna. A foltokban csoportosan apró fekete pontok, piknídiumok találhatók. 73

Fertőzési forrás egyrészt a vetőmag, másrészt pedig a növénymaradványok. Már a csíranövényeket is fertőzik a kórokozó piknokonídiumai. A kórokozó innen jut később a levelekre. Védekezés: Egészséges vetőmag használata (a zellermagvakat az előállító, illetve forgalmazó cég legtöbbször csávázza, és ezt a csomagolóanyagon feltünteti). Magcsávázásra a kaptán (pl.: Orthocid 50 WP, Captan 50 WP, I. forgalmi kategóriájú!) hatóanyag használható. A  lombvédelmet már a palántanevelőben meg kell kezdeni, majd szabadföldön legkésőbb június közepétől 10 napos időközzel folytatni kell. Szabadföldön 3-4 kezelés eredményes. Védekezésre a réz-oxiklorid (pl.: Rézoxiklorid 50 WP) vagy a réz-hidroxid (pl. Champion 50 WP) hatóanyag ajánlható. A tárolóban a zeller fómás gumóvarasodása (kórokozó: Phoma apiicola) felületi gumórothadást idéz elő. A  kedvezőtlen tárolási feltételeket a zeller ervíniás lágyrothadása (kórokozó: Erwinia carotovora subsp. carotovora) jelzi. Elsősorban termőhelyi eredetű a zeller szkle­ro­ ti­niás rothadása (kórokozó: Sclerotinia sclerotiorum) és az ehhez tár­ suló zeller botrítiszes rothadása (kórokozó: Botrytis cinerea). A továbbiakat ld. a sárgarépa betegségei.

A zeller kártevői

A közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) a zeller levelének szívogatásával klorofillelhalást okoz. Már a palántanevelés, majd azt követően szántóföldön is jelentkezhetnek a kártevő által okozott idősebb levelek sárgulásában megmutatkozó tünetei. A takácsatka a növényházi palántanevelés során más fajú növényekről, gyakran gyomnövényekről kerül a palántára. A általánosan elterjedt sok tápnövényű és egyben határozatlan nemzedékű, szárazság és melegkedvelő kártevő. Védekezés: Palántanevelés során az alapvető higiénés szabályok betartásával megelőzhető a kártétele. A  zellertáblával határos, elgyomosodott parlagterületek kiinduló forrásai lehetnek a takácsatkák megjelenésének. Az öntözött, folyamatosan gyommentesen tartott, erőteljesen növekvő növényállományokban a közönséges takácsatka ellen nincs szükség vegyszeres növényvédelmi kezelésre. A talajlakó kártevő lárvák (cserebogarak pajorjai – Melolonthidae, pattanóbogarak lárvái – Elateridae) a kiültetés után a fiatal növény gyökerét, illetve a későbbiekben a zellergumót károsítják. A károsított zel74

lerpalánták elpusztulnak, a megrágott gumók könnyebben rothadnak, kevésbé jól tárolhatók. Védekezés: A zellert, a kiültetést követően szabad földön veszélyeztető talajlakó kártevők elleni védelem a károsítóktól mentes terület kiválasztása elsődleges szempont, tekintettel arra, hogy a talajlakó kártevők ellen jelenleg nincs engedélyezett rovarölő szer. Az eredményes zellertermesztés érdekében a kerüljük a talajlakókkal fertőzött területeket vagy már előre az elővetemény tervezésekor, az őszi vetésű gabonaféléknél végezzük el a talajlakó kártevők elleni kezelést. Így a termesztés e fontos kártevőcsoporttól mentes talajon kezdhető el. A terület kiválasztása során a talajlakó kártevők döntést megalapozó felvételezésének költsége, a későbbiekben kamatostól megtérülő befektetést eredményez. A vetési bagolylepke (Agrotis segetum) lárvája a gyökerek és a gumó megrágásával károsít a zelleren is. A kártétel következtében a fiatal palánta elpusztul, a megrágott gumó piaci értéke kisebb, rosszabbul tárolható. A vetési bagolylepkének évente kettő nemzedéke fejlődik. A  telet a kifejlett lárvák a talajban töltik, majd bábozódnak és a rajzás május hónaptól kezdődik. A zellert a májusban és július végétől rajzó lepkék utódai egyaránt károsíthatják. Az első nemzedék a kipalántázott fiatal növényeken károsít, akár növény elhalását is okozhatja. A lepkék által a levelekre rakott tojásból kikelt fiatal lárvák a leveleket hámozgatják. Ez a kártétel alig észlehető. A későbbiekben a fénykerülő lárvák a talajba húzódnak, és ott a palánta gyökerét, majd a fejlődő gumót károsítják. Az első nemzedék lárvái a még fiatal növények karógyökerének elrágásával azok pusztulását okozzák, az idős növényeken, a gumó felső talajfelszínhez közeli részén károsítanak, annak felületén odvakat rágnak. Védekezés: A vetési bagolylepke rajzása a szexferomon csapdák segítségével jól megfigyelhető. A  rajzásészlelést követően a növényállományban elvégzett tojás- és lárvaszám felvételezése alapján dönthetünk a védekezés szükségességéről. A levélen tartózkodó fiatal lárvák elleni időzített rovarölő szeres kezelésekkel a vetési bagolylepke lárvájának kártétele megelőzhető. Indokolt esetben a tömegesen megjelenő lárvák ellen a deltametrin hatóanyagú készítményekkel (Decis Mega) eseti engedély birtokában védekezhetünk. A már a talajba behúzódott hernyók ellen nem tudunk védekezni. 75

A zellerlégy (Euleia heraclei) levélen károsít. Levélaknái szinte valamennyi zellerállományban megtalálhatók, de kártétele rendszerint jelentéktelen. Védekezés: Vegyszeres védekezés nem szükséges. A zeller-levéltetű (Dysaphis apiifolia) Magyarországon, zelleren okozott kártételéről nincs biztos adat.

Irodalomjegyzék Becker, G.: Knollensellerie in Kappert, H. – Rudorf, W. (1962): Handbuch der Pflanzen-züchtung. 2. Aufl. Vol. VI. p. 104–130. Hájas M. (1976): Gyökérzöldségek termesztése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Hortobágyi, T. (1986): Agrobotanika. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Hraskó I-né: Zeller in Terbe, I.-Hodossi, S.-Kovács A. (2005): Zöldségtermesztés termesztőberendezésben. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Némethyné U. H.-Ertseyné P. K. (2009): Zöldségvetőmag-termesztés. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Takácsné H. M.: Zeller in Hodossi S.-Kovács A.-Terbe I. (2004): Zöldségtermesztés szabadföldön. Mezőgazda Kiadó, Budapest.

76

Pasztinák termesztése

Származása, elterjedése; táplálkozási, gazdasági jelentősége A pasztinák nagyon régi kultúrnövény, már az ókorban is ismerték, a középkorban pedig azonos jelentőséggel bírt, mint a sárgarépa. Vad alakja kozmopolita, szerte a világon előfordul; Európában főleg réteken gyakori gyomnövény. A vad pasztinák gyökere nagyon fás, táplálkozásra nem alkalmas. A  pasztinák vad alakjából (Pastinaca sativa ssp. sativa var. pratensis) kiindulva hozták létre a termesztett pasztinákot. Táplálkozási szempontból a pasztináknak csak a megvastagodott karógyökere értékes, a levele ehetetlen. Hazánkban a pasztinákot ételízesítőként hasznosítják; a petrezselyem helyettesítésére is szokták használni, pedig ízanyagaik némileg eltérnek; tápanyagban gazdagabb, mint a petrezselyem. A  pasztinák szárazanyag-tartalma 17-19%; szénhidrátokból 12-15%, cukrokból 5-9%, fehérjéből 1,2-1,7%-nyit tartalmaz. Vitamin-, ásványianyag- és energiatartalma (100 g-ra vonatkoztatva): C-vitamin 15-18 mg; B1-vitamin 0,07-0,11mg; B2-vitamin 0,05-0,09 mg; B3-vitamin 0,2 -0,3 mg; PP-vitamin 0,2 – 0,7 mg; energiatartalma 55-60 kcal. Az ásványi anyagok közül a foszfor (70-80 mg/100 g), a kálium (350400 mg/100g), valamint a kalcium (45-50 mg/100 g) és a magnézium (30-40 mg/100 g) fordul elő jelentősebb mennyiségben a pasztinák megvastagodott karógyökerében. A pasztinákot elsősorban feldolgozóipari célra termesztjük, a hazai háztartások keveset használnak fel belőle. Hazánkban az elmúlt húsz évben erősen visszaesett a pasztináktermesztés: 2009-ben csak 130 ha volt a termőterülete, melyről mintegy öt ezer tonna termést takarítottak be. A nyugat-európai országokban, különösen Franciaországban és Angliában kedvelt zöldségféle, de elterjedt Észak-Amerikában is. 77

Növénytani jellemzése A pasztinák (Pastinaca sativa L. ssp. sativa var. sativa) az ernyősvirágzatúak (Apiaceae) családjába tartozó, a teljes életciklusát tekintve kétéves növény. Az első évben erőteljes, húsos karógyökerét és tőleveleit fejleszti ki. A megvastagodott karógyökér alakja a fajtától függően a megnyúlt gömbtől a hosszú kúp formáig változik. A gyökér felülete sárgásbarna vagy sárgás, kissé sötétebb gyűrűzöttséggel, belseje fehér és húsos. A gyökér enyhén édeskés ízű, fűszeres aromájú. A pasztinák levele nem használható fel; hangyasav-tartalma miatt kellemetlen bőrgyulladást okoz, ezért növényápolási munkák végzésekor fontos a megfelelő védőöltözet. Második évben fejleszti ki az 50-150 cm magas, elágazó virágszárát (16. ábra). A  fő- és oldalhajtások végén hozza az összetett ernyős virágzatait. A pasztinák virágzása és magérése több hétig elhúzódik. A virágszerkezetére az 5-ös szám jellemző, a sziromlevelek sárgák. Idegentermékenyülő, rovarmegporzású növény. Termése ikerkaszat, amely erősen lapított, és két magból áll (17. ábra). A magvakat hártyaszerű képződmény veszi körül, amely elősegíti azok terjedését. A  magvak színe világosbarna. A két mag-

16. ábra. Maghozó pasztinák növények

78

17. ábra. Pasztinákvirágzat és termés

részből álló termés 5-8 mm hosszú, 4-6 mm széles és 0,5-0,6 mm vastag. Ezermagtömege 3-4 g. Csírázóképességét gyorsan (1-2 év alatt) elve­szíti.

Környezeti igényei Hőmérséklet. A pasztinák a hidegtűrő növények közé tartozik, gyökere károsodás nélkül telel át a talajban. Fejlődési fázistól függően a hőmérsékleti optimuma 16±7 ºC. A  mag csírázásához 20-25 ºC az optimális hőmérséklet. A pasztinák a vegetatív életszakaszból a generatívba hideg hatásra (4-8 ºC) lép át. Fény. A sárgarépáéhoz hasonló a fényigénye. A gyenge árnyékot tűri, kevés fény hatására azonban a lombja gyengébb lesz, ami kihat a terméshozamra. Víz. A  pasztinák a csírázáshoz sok vizet kíván. Sekély vetése miatt nagy odafigyelést igényel a csírázás időszaka, amikor a magágynak mindig nedvesnek kell lennie. A  fejlődéséhez több vizet igényel, mint a sárgarépa vagy a petrezselyem. A pasztinák a vizet gazdaságosan felhasználó növények közé tartozik. Csapadékban szegény évjáratokban az öntözést meghálálja. Talaj és tápanyag. A pasztinák a mélyrétegű, jó vízgazdálkodású, 6-7 pH-értékű talajokat kedveli. Termesztése a tápanyagban gazdag, humuszos vályogtalajokon a legeredményesebb. Könnyen kiszáradó, nagyon laza, humuszban szegény homoktalajokon csak alacsony terméshoza­ mok érhetők el. A pasztinák fajlagos tápanyagigénye: nitrogén 5,4 kg/t, foszfor 1,9 kg/t, kálium 5,4 kg/t. A szervestrágyázást meghálálja, ha van rá lehetőség 25-30 t/ha men�nyiségben juttassunk ki belőle alaptrágyaként. A pasztinák gyökérfejlődésének fő időszaka augusztus, de főleg szeptemberre esik. A műtrágyák kijuttatásánál gondolni kell arra, hogy ebben az időszakban is elegendő tápanyag álljon a növény rendelkezésére.

79

Termesztés Területkiválasztás, vetésforgó

A pasztinák termesztéséhez talajlakó kártevőktől, és lehetőleg gyomoktól is mentes, sík fekvésű területek a legmegfelelőbbek. A pasztinák a többi gyökérzöldséghez hasonlóan a monokultúrára érzékeny, termesztésében 4 éves vetésforgó betartására kell törekedni. Ne helyezzük el a pasztinákot az ernyősvirágzatúak családjába tartozó más gyökérzöldségféle után – az azonos kórokozók és kártevők elszaporodásának megakadályozása érdekében – 4 évig. Jó előveteményei a pasztináknak az egyéves pillangósok, kabakosok, káposztafélék, őszi gabona. Fontos, hogy a pasztinák előtt olyan növénnyel hasznosítsuk a területet, amelynek betakarítása után még jó minőségben elvégezhető az őszi mélyszántás. A pasztinák a szervestrágyázást meghálálja; a vetésforgóban való elhelyezésnél vegyük ezt figyelembe. Csapadékszegény évjáratokban öntözéssel a terméshozam lényegesen javítható, ezért lehetőleg öntözhető helyre tegyük. A  pasztinák hosszú tenyészidejű, ezért főterményként termesztjük.

Talaj-előkészítés, tápanyagellátás

A pasztinák érzékeny az alap és vetés előtti talajművelésre. Az elővetemény lekerülése után tarlóhántást, tarlóápolást végzünk a nyár végi csapadék megőrzése, a gyomosodás elkerülése és a kártevők elszaporodásának megakadályozása érdekében. Ősszel juttatjuk ki a 25-30 t/ha szerves trágyát, valamint a foszfortartalmú műtrágyát teljes egészében, és a kálium műtrágya 50%-át. A szerves és műtrágyákat az őszi mélyszántással dolgozzuk be a talajba. Az őszi talajforgatás 30 cm mély legyen, és lehetőleg kössük össze altalajlazítással. A pasztinák vetését kora tavasszal – amint a talajra rá lehet menni – végezzük, ezért célszerű a szántást még az ősz folyamán elmunkálni, ha az időjárás engedi. A tavaszi talaj-előkészítést egybekötjük az indítótrágyázással, ekkor juttatjuk ki a kálium 25%-át, a nitrogén 20-30%-át, és bedolgozzuk. A  kálium és a nitrogén fennmaradó részével a tenyészidőszakban két alkalommal, június végén és augusztus közepe felé végzünk fejtrágyázást. A tavaszi talaj-előkészítés során a talajlakó kártevők (cserebogarak 80

és pattanóbogarak lárvái, vetési bagolylepke lárvája, gyökérfonálféreg) ellen is védekezhetünk, ha szükséges. A magágy készítésénél ügyeljünk arra, hogy az kellően tömör alapú, morzsás szerkezetű, gyommentes, sima felszínű és nedves legyen. Csak így érhetünk el jó kelést az egyébként nehezen csírázó pasztináknál.

Fajták értékmérő tulajdonságai

A pasztinák fajtaválasztéka meglehetősen kicsi, a Nemzeti Fajtajegyzékben javarészt külföldi nemesítésű, valamint szabadforgalmazású fajták szerepelnek. A fajták tenyészidejében nincs nagy különbség, 150-180 nap között alakul. A hazánkban leginkább elterjedt félhosszú típusú fajták kb. 180 nap alatt fejlődnek ki. A fajták között a gyökértest alakját illetően három típust különböztetünk meg: • kerek típusú (a gazdaságilag hasznos gyökere kissé megnyúlt, gömb alakú, 10-15 cm hosszú, 8-10 cm széles vállal), • félhosszú típusú (középhosszú – 20-30 cm – gyökere széles, egyenes vállú, vége felé egyenletesen keskenyedő, hegyben végződő) (18. ábra), • hosszú típusú (gyökere hos�szú –  30-40 cm –  egyenletesen vékonyodó, gyökérválla közepesen széles). A pasztinák fajták fontos minőségi tulajdonsága a hússzín, ami legtöbbször sárgásfehér; továbbá a pudvásodásra való hajlam. Szárítóipari célra a fehér szárítmányt adó, nem pudvásodó fajták alkalmasak. A betegségekkel szembeni ellenálló képesség (lisztharmat, peronoszpóra) szempontjából toleranciáról beszélhetünk néhány fajta vonatkozásában; az erős lombozatot fejlesztő fajtáknak nem 18. ábra. Félhosszú típusú pasztinák

81

csökken jelentős mértékben a termésmennyisége a kórokozókkal való fertőződés esetén. Hazai termesztésben a félhosszú típusba tartozó fajták terjedtek el, amelyek egyaránt kielégítik a termesztők és felhasználók igényeit.

Szaporítás

A pasztinák szaporítását állandó helyrevetéssel végezzük. A vetés ideje korán tavasszal, március elején van, ekkor a talaj nedvességtartalma általában jó kelést tesz lehetővé. A vetési mélység 1,5-2 cm. Szemenkénti vetéssel megtakaríthatjuk a kézimunka-igényes tőszámbeállítást. A pasztinák termeszthető sík és bakhátas művelési móddal. Síkművelésben általában 40-45 cm-es sortávolságot alkalmazunk. Bakhátas művelési mód esetén a sárgarépánál és gyökérpetrezselyemnél leírtak szerint történik a bakhátak kialakítása. Ezzel a műveléssel a pasztinák terméshozama is lényegesen növelhető, és megkönnyíti a betakarítást. A tőtávolságot a fajtától függően biztosítsuk: a szélesebb vállú fajtákból 15-20 db, a keskeny vállú hosszú típusúakból 25- 30 db kerüljön egy fm-re. A vetőmagszükséglet 3-4 kg/ha, amely a kelési veszteségek miatti rátartást is tartalmazza.

Növényápolási munkák

Amint a sorok jól látszanak, végezzük az első sorközlazítást, amit később követhet még egy. Vetés után, kelés előtt (pendimetalin hatóanyag-tartalmú szerrel) és három-négy lombleveles fejlettségnél (linuron hatóanyag-tartalmú szerrel) alkalmazott vegyszeres gyomirtással megakadályozhatjuk a terület elgyomosodását. A pasztinákot négy-öt lombleveles fejlettségnél egyeljük ki a fent megjelölt növénysűrűséget biztosítva. A tenyészidőszakban két alkalommal juttatjuk ki a nitrogén és egyszer a kálium tartalmú fejtrágyát. Ennek ideje június-augusztus hónapban van. A pasztinák több vizet használ fel, mint a sárgarépa és a petrezselyem. Az időjárástól függően szükség van az öntözésére, amely a tenyészidőszak előrehaladtával növekvő vízadaggal (előbb 20, majd 30 mm-es) történjen. A növényápolási munkák között nagyon fontos a növényvédelem a pasztinákot károsító betegségek és kártevők ellen. 82

Betakarítás

A pasztinák a hidegre, sőt a fagyra sem érzékeny, így betakarítását késő ősszel, október második felében végezzük, de akár a termőhelyén, a talajban is átteleltethetjük, ha nem sikerült a szedését befejezni. Kis területen kézzel, ásóval takarítjuk be a termést; üzemi termesztésben félig gépesített (a lomb letakarítását követően erőgép vontatta kormánylemez nélküli ekével) vagy teljesen gépesített módon, ásórendszerű betakarítógépekkel. A  nyűvő rendszerű betakarítógépek pasztinák szedésére nem alkalmasak egyrészt a nagy lombtömeg, másrészt a nagy és erős gyökerek miatt. Átlagos termesztési körülmények között ha-onként 30-40 t körüli termés érhető el. Válogatását, osztályozását követően feldolgozzák vagy tárolják. A  pasztinák tárolása általában hagyományos módokon, pincében, veremben, prizmában, árkosan vagy szalmával és fóliával takart ládákban történik. A tárolási veszteségek csökkentése érdekében ügyelni kell arra, hogy egészséges termés kerüljön betárolásra. A pasztinák számára megfelelő agrotechnikai eljárások (vetésforgó, jó tápanyagellátás, bakhátas művelési mód alkalmazása, betakarítási sérülések minimális szintre szorítása) biztosításával elkerülhetjük, hogy a termőhelyi eredetű ún. tárolási betegségek (ervíniás és szklerotíniás rothadás, botrítiszes és rizoktóniás betegségek) számottevő kiesést okozzanak a tárolás folyamán.

Növényvédelem A pasztinák betegségei

Pasztinákmozaik (kórokozó: Parsnip mosaic virus, ParMV, Potyvirus) hazánkban a tünetek alapján előfordulása valószínűsíthető. A levélen sárgászöld mozaikfoltok figyelhetők meg. Fertőzési források a gyökértestek, amelyekből beteg növények fejlődnek. A kórokozót a levéltetvek terjesztik. Védekezés: Magterméskor a szabadföldi szemlék során a vírusgyanús töveket el kell távolítani. Szabadföldön a levéltetveket folyamatosan gyéríteni kell.

83

A pasztinák-lisztharmat (kórokozó: Erysiphe heraclei) a legjelentősebb betegség. Ellene a lombfejlődéskor folyamatosan kell védekezni. A továbbiakat ld. sárgarépa-lisztharmat. Szabadföldön a pasztinák-peronoszpóra (kórokozó: Plasmopara nivea) a levélen ritkán fordul elő. Ellene megelőzésképpen csak hosszan tartó, hűvös és csapadékos időjáráskor kell védekezni. Termőhelyi eredetű, de a tárolás során a gyökértestek rothadását okozzák: a pasztinák ervíniás lágyrothadása (kórokozó: Erwinia carotovora subsp. carotovora baktérium), továbbá a pasztinák szklerotíniás rothadása (kórokozó: Sclerotinia sclerotiorum), valamint a pasztinák botrítiszes rothadása (kórokozó: Botrytis cinerea). A továbbiakat ld. a sárgarépa betegségei.

A pasztinák kártevői

A talajlakó rovarlárvák (cserebogarak – Melolonthidae, pattanóbogarak – Elateridae) kártétele olykor a pasztinákon is jelentkezik. A pajorok teljes hosszában odvakat rágnak a répatestbe, a drótférgek a kelő fiatal növényeket rágják ki. A károsított répatest nem tárolható. A talajlakó rovarlárvák fejlődése többéves. Ebből adódóan kártéte­ lük csak a károsító előrejelzés elmulasztásából vagy annak hiányossága folytán jelentkezhet váratlanul. Védekezés: A terület kiválasztása során a talajlakó kártevők növényvédelmi döntést megalapozó felvételezésének költsége, a későbbiekben kamatostól megtérülő befektetést eredményez. Hasonlóan a többi gyökérzöldséghez a talajlakó kártevők elleni védelem legcélravezetőbb módja, ha a védekezést nem a pasztináknál, hanem azok előveteményénél, az őszi vetésű gabonaféléknél végezzük el. A drótféreg és a cserebogárpajor ellen a pasztinákmag vetésével egy menetben, sorkezelésre teflutrin hatóanyagú rovarölő szer (Force 1,5 G) használható. A tavaszi rovarölő szeres talajkezelés hatékonysága a gyökérzöldségeknél csak abban az esetben kielégítő, ha a talajlakó kártevők a talaj felmelegedése folytán, a talajkezelésre szánt rovarölő szerek kijuttatásakor már a felső talajrétegben tartózkodnak. Éppen ezért ha a talajlakó rovarlárvák ellen a védekezés mindenképpen szükséges, akkor inkább a termesztést megelőzően, az előveteménynél védekezzünk a talajlakó kártevők ellen. 84

A vetési bagolylepke (Agrotis segetum) lárvája a gyökérzöldségféléket, így pasztinákot is károsítja. A lárvák kártétele közvetlenül a talajfelszín alatt jelentkezik a répatesten. A fiatal növények gyökerét elrágja, ezzel azok pusztulását okozza. A vastagabb gyökerek felszínhez közeli részén odvakat rág. A károsított répatest – hasonlóan egyéb talajlakó kártevők által károsított gyökérzöldségfélékhez – tartósan nem tárolható. A vetési bagolylepkének évente kettő nemzedéke fejlődik. A  telet a kifejlett lárvák a talajban töltik, majd bábozódnak és a rajzás május hónaptól kezdődik. A pasztinákot a májusban és július végétől rajzó lepkék utódai egyaránt károsíthatják. A lepkék által a levelekre rakott tojásból kikelt fiatal lárvák a leveleket hámozgatják. Ez a kártétel alig észlehető. A későbbiekben a fénykerülő lárvák a talajba húzódnak és ott a pasztinák gyökerét károsítják. Védekezés: Annak ellenére, hogy a vetési bagolylepke lárvája talajlakó kártevő, talaj-felvételezéssel nem jelezhető előre a várható kártétel. Ennek oka az, hogy az imágók gyakran táblán kívüli területről érkeznek és rakják tojásaikat a növény föld feletti részére. Ezért a kártevő előrejelzésének alapja az imágók szexferomoncsapdás rajzásmegfigyelése. Miután a növényállományban elhelyezett, rendszeresen megfigyelt csapdák fogják az imágókat, hamarosan várható a tojások megjelenése a leveleken. A növényállományban elvégzett tojás és lárva felvételezések alapján, időzített rovarölő szeres kezeléssel a vetési bagolylepke lárvájának kártétele megelőzhető. Jelenleg a pasztinákállományokban megjelenő kártevő rovarok elleni védelemre egyedül a deltametrin hatóanyagú készítmény (Decis Mega) engedélyezett. A körte-pasztinák levéltetű (Anuraphis subterranea) a nyári időszakban a pasztinákon megtalálható, de rendszerint táplálkozása révén jelentős károkat nem okoz. Közvetett kártétele a vírusos betegségek kórokozójának terjesztése. Védekezés: Kártételének csekély mértéke miatt rovarölő szeres kezelés általában nem indokolt. Rovarölő szeres védekezésre ellenük legfeljebb a vírusos betegségek terjesztésének megakadályozása céljából, a magfogásra termesztett állományokban, deltametrin hatóanyagú rovarölő szerrel (Decis Mega) kerülhet sor.

85

Irodalomjegyzék Benjamin, L. R. et al. (1997): The Root Vegetables: Beet, Carrot, Parsnip and Turnip. In: H. C. Wien: The Physiology of Vegetable Crops CAB INTERNATIONAL, 1997. Cambridge, 553–581. p. Gorini, F. (1980): Ortaggi da radice. Pastinaca. Informatore di Ortoflorofrutti coltura. 2.: 3–5. p. Hájas M. (1976): Gyökérzöldségek termesztése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest., 246 p. Yamaguchi, M. (1983): Wold vegetables. AVI Book, Published by Van Nostrand Reinhold, New York, 239–249. p. Balázs S. (szerk.) (1994): Zöldségtermesztők kézikönyve. Mezőgazda Kiadó, Budapest.

86

Cékla termesztése

Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége A cékla, tudományos nevén Beta vulgaris L. ssp. esculenta Gurke var. rubra L., régóta ismert, az ókori kultúrnépek által is termesztett növény. A cékla a libatopfélék családjába (Chenopodiaceae), a Beta vulgaris L. fajhoz tartozik. Termesztett növényeink közül rokon a cukorrépával (Be­ta vulgaris L. provar. altissima), a takarmányrépával (Beta vulgaris L. convar. crassa provar. crassa) és a mángolddal (Beta vulgaris L. con­ var. cicla). Ezek az alfajok egymás között könnyen keresztezhetőek, ezért a vetőmagtermesztésnél erre fokozott figyelmet kell fordítani, mivel idegentermékenyülők és szélporozta növények. Ősalakjának a Beta vulgaris L. var. maritima vad alakját tekintik, amely a Földközi-tenger környékéről származik (19. ábra). Kedvező étrendi és gyógyhatása miatt felhasználása és elkészítési módja valószínűleg bővülni fog. Hazai viszonyok között a cékla jórészt feldolgozó-ipari nyersanyag, tartósított savanyúságként, ivólé alapanyagaként vagy színezőanyag formájában hasznosítják. Az utóbbi években számos táplálék-kiegészítő terméket is előállítottak belőle. A répatestek alakjától függően a gömbölyűekből kockázott, míg a hengeresekből szeletelt készítményeket állítanak elő. Korábban néhány szárítóüzem külföldi megrendelésre céklapor előállításával is foglalkozott, újabban próbálkoznak torma- és céklapüré előállításával, illetve számos táplálék-kiegészítő alapanyagaként használják. Ennek ellenére hazánkban a céklatermékek választéka igen szegényes.

87

Beta vulgaris Beta atriplicifolia Beta macrocarpa 2n = 18 (közeli rokon fajok)

ssp. cicla (mángold)

ssp. maritima

szelekció levélre – Európában

gyógynövényként Kr. e. 2000

nagy levelű fehérrépa

ssp. vulgaris

szelekció gyökérre – Európában

cékla zöldségféleként római időkben

mai cékla

takarmányrépaként a középkorban

mángold

Cukorrépa a XVIII. századból

mai takarmány-répa

cukorrépa fajták

19. ábra. Cékla származása

A gömbölyű típusú 2-4 cm-es répatesteket egészben is konzerválják (bébicékla), illetve az ettől 1-2 cm-rel nagyobbakat folpak csomagolásban hűtőpultokon kínálják. Számos európai országban a zsenge leveleket főzelékek és levesek alapanyagaként értékesítik. A répatestből tejsavasan erjesztett, pektindús leveket készítenek, de fogyasztják sütve is. Külföldön nagyobb jelentősége van, Európa északi országaiban csomózva kerül friss piaci értékesítésre (4-5 cm átmérőjű répatestek – bé­bi­ cék­la), a zsenge levelekből levest készítenek, míg a répatesteket főzelékként és sütve is fogyasztják. Nálunk ezt a zöldségnövényt főként másodveteményként termesztik, a zöldségtermő területek kb. 0,3%-án, a feldolgozás igényeinek megfelelően. Önálló termesztőkörzetek nem alakultak ki, általában a feldolgozóipar és a helyi igények kielégítésére állítják elő. 88

9. táblázat. A cékla különböző részeinek elemtartalma és eloszlása a répatestben (Csikkelné Szolnoki – Takácsné Hájos, 2001)

Elemek

Elemtartalom (mg/100g friss anyagban) levélben

Makroelemek

Mikroelemek

répatest húsban

répatest héjban

Ca

156,00

10,04

21,19

Mg

170,30

22,23

44,33

K

687,70

296,40

375,70

Na

540,80

121,40

158,60

P

37,38

49,40

65,65

Zn

0,88

0,40

0,54

Fe

2,91

0,85

2,09

Cu

0,20

0,11

0,13

Mn

1,15

0,22

0,28

Al

5,68

0,50

0,58

Kedvező táplálkozás-élettani hatását igazolja jelentős vörös színanyag- (betacianinok), ásványi elem- és dietetikus rosttartalma. A cékla kémiai összetételének vizsgálata az antitumor hatásának előtérbe kerülésével gyorsult fel. A  kutatók ezt a répatest vörös (beta­ cia­ni­nok) színanyagának, és a belőle előállított erjesztett készítmények tejsavtartalmának, valamint az egyes vitaminok (C és E) kedvező hatásának tulajdonítják. Az erjesztett céklalé tumorgátló hatásáról már több kutatási eredmény beszámolt. Ismert továbbá, hogy ez a növényfaj számos létfontosságú makro- és mikroelemet tartalmaz. Különböző fajtákkal végzett vizsgálatok alapján bizonyítást nyert, hogy a levelek ásványi elemekben gazdagabbak, mint a répatest (9. táblázat). Feltehetőleg ezt már több évezreddel ezelőtt is tudták (gondolták), mivel már akkor is fogyasztották a cékla levelét (orvosságként). A répatest elemösszetételét vizsgálva megállapítást nyert, hogy a répatest héj része tápelemekben gazdagabb, mint a hús, ezért feldolgozásnál ajánlatos egészben főzni, és csak azt követően megtisztítani. A cékla ugyanakkor ismert természetes ételszínezék-forrás is. Festékanyagait külföldön már széleskörűen alkalmazzák természetes ételszínezékként (jégkrémek, joghurtok, szójatermékek, kolbászok stb. színezésé89

re, pácolt húsok fedőfestékeként), ezzel kiváltva a rákkeltő hatású E 123 jelű mesterséges színezéket. Összességében megállapítható, hogy a cékla fogyasztását fokozni kell. A jól ismert ecetes céklasaláta mellett változatosabb elkészítési módokat is alkalmazni kell, hogy ez a zöldségnövény tovább gazdagíthassa a hazai választékot.

Növénytani jellemzése Kétéves növény, amely az első évben répatestet és tőlevélrózsát, majd a második évben magszárat és virágot fejleszt. A répatest alakját tekintve megkülönböztetünk lapos, gömbölyű és hengeres típusokat (20. ábra). A jelenlegi fajtavácm laszték többnyire gömbölyű típusú és vörös belső színű fajtákból áll. Ezek között a hazaiak 10 mellett számos külföldi is megtalálható. Kialakulásában a gömbölyű 20 A B C fajtáknál a szik alatti szárrész (hipokotil) vesz részt, míg a hosszú típu30 soknál a karógyökérnek is szerepe van. Betakarí20. ábra. Cékla répatesttípusok tásnál a gömbölyű fajtákat részesítik előnyben, mert csak vékony karógyökér rögzíti a talajhoz, így kevesebb talajszennyeződéssel, sérülésmentesen takarítható be. A cékla répatest felépítésére a másodlagos vastagodás jellemző, melynek eredményeként az idősebb gyökerek keresztmetszetén egy koncentrikusan elhelyezkedő fa- és háncselemeket tartalmazó gyűrűrendszer alakul ki, amelyek mindegyikében fa- és háncselemek, valamint a kettő között kambiumzóna található (21. ábra). A színanyag főként a háncsszövet sejtjeiben található, de kisebb-nagyobb mértékben a farészben is. Ez okozza a gyűrűk láthatóságát. 90

B k A termés kialakításában a A h levélzet aktivitásának is fonf tos szerepe van. A  korai fajták mf h rövid vagy közepes lombhos�szúságúak, amelyek elősegítik az intenzív répatestfejlődést. C D k Késői fajtáknál a közepes hos�ny szú lomb hatékonysága kisebb pa ugyan, de a lassúbb növekedés mf alatt a répatestek több cukrot és színanyagot halmoznak fel. A cékla lombozatának nagy21. ábra. A répatest másodlagos sága a gépi betakaríthatósággal vastagodásának vázlata is összefüggésben van. A – fiatal gyökér elsődleges szövetekkel; B – másodlagos A hosszabb levélzet nyű­vő­ vastagodás; C-D – új kambiumgyűrűk keletkezése; h – háncsnyaláb; k – kambiumgyűrű; gé­pi betakarításra ad lehetősé- fmf– fanyaláb; – másodlagos fatest; ny – kambiumgyűrűk által get. A fajták között jelentős kü- lefűzött faháncs edénnyalábok; pa – raktározó lönbségek vannak a levélnyél parenchimaszövetek hosszában és színanyag-tartalmában is. A kisebb lombozatú fajtáknál a levélnyelek vékonyabbak és sötétlila színűek, míg a hosszabb levelű fajtáknál ez narancssárga, lilás csíkozással. Egyes kutatók összefüggést feltételeznek a levélnyél és a répatest színintenzitása között. A rövidebb tenyészidejű fajták lombozata alacsonyabb, és a répatest vastagodása gyorsabb ütemű. Virágszára 80-130 cm magas, melyet a növény a második évben fejleszti ki. Virágzata gomolyos fürt. Virágai hímnősek, idegenbeporzók és illatosak. Az apró virágok a virágzati tengelyen igen közel helyezkednek el egymáshoz, így a termékenyülést követően összenőnek és gomolyt alkotnak (22. ábra). Termése 2-3, esetenként 5 magot tartalmazó (poligerm) gomolyból álló csalmatok, amely egyben a szaporítóanyag is. Vetést követően egy gomolyból több növény fejlődik, ez okozza az egyelés (tőszámbeállítás) szükségességét. A nemesítői munka eredményeként ma már ismertek egymagvú (monogerm) fajták is, amelyeknél az egyelés fáradságos művelete elma-

91

I e szl

gy

II

III

1 I

2

II

III

fl

22. ábra. Cékla termés szerkezete 1. Gomoly I. első virág II. második virág III. harmadik virág fl – lepellevél

2. Gomoly hosszmetszete I. első virág II. második virág III. harmadik virág e – endospermium gy – gyököcske szl – sziklevél

radhat. A monogerm fajtákra jellemző az egyenletes kelés és az állomány nagyobb egyöntetűsége. A poligerm magokat körbevevő parás réteg felülete érdes és jelentős mennyiségű csírázást gátló anyagot tartalmaz. Ezért a gomolyokat koptatják, valamint az egyenletes kelés érdekében áztatják (duzzasztják), hogy gyorsabb és egyöntetűbb csírázást érjenek el. A cékla ezermagtömege fajtánként változó (13-22 g), csírázóképessége 3-4 év, de kedvező körülmények között akár 8-10 év is lehet.

Környezeti igényei Hőigénye a fejlődés során elég nagy ingadozást mutat. Általában a 19 °C optimális hőmérsékletű növények közé sorolják, de a tenyészidő folyamán ennél jóval alacsonyabb vagy magasabb hőmérsékleten is jól fejlődik. Hidegre fiatal korban a leginkább érzékeny. Csírázása már 8-10 °C-on megkezdődik, azonban ha hosszabb ideig ezen a hőmérsékleten tartjuk, 92

akkor már az első évben magszárat hoz, így a répatest kialakulása zavart szenved. Nyugat-Európában a cékla főveteményként is részt vesz a zöldségellátásban, amelyet márciusi vetéssel biztosítanak. Ehhez a kora tavaszi alacsony hőmérséklet miatt csak felmagzásra ellenálló fajtákat lehet termeszteni. Fényigényes növény. A szórt fény nem hátráltatja fejlődését, azonban a répatest színanyag- és cukortartalma jelentősen csökken. Vízigénye közepes, de a csírázás és a kezdeti fejlődés időszakában fokozott talajnedvességet kíván, amely az egyenletes kelés és kezdeti fejlődés fontos feltétele. Ellenkező esetben az elfekvő magok szakaszosan kelnek, és heterogén állományt alkotnak. A cékla tápanyagigényes növény, ezért nagy termést csak jó szerkezetű, tápanyagban gazdag talajon várhatunk. Legjobbak számára a vályog-, homokos vályog- és humuszos homoktalajok. Laza homoktalajoknál a gyakori öntözés okozta gyors tápanyag-lemosódás miatt a répatestek talpgyökere megerősödik, amely jelentősen rontja a minőséget és a növeli a tisztítási veszteséget. A répatest cukor- és szárazanyag-felhalmozódásához jelentős mennyiségű kálium kell. A cékla K-igénye nagy, amelyet laza homoktalajon fejtrágya formájában is pótolni kell.

Termesztés Termesztés-technológiai változatok

Termesztése történhet elő-, fő- és másodveteményként. Hazánkban főként az utóbbi változatot alkalmazzák, amely a rövid tenyészidővel (100110 nap) és az őszi feldolgozó-kapacitással magyarázható. Ehhez a vetési idő június vége, július eleje. A korai (április) vetésből származó termés már július végén betakarítható, ami kizárólag friss piaci értékesítésre alkalmas. Őszig a talajban hagyva túlnőnek, durvábbá válik a szöveti szerkezet, jelentősen csökken a színanyagtartalom, ezáltal hasznavehetetlenné válik a répatest. A bébicékla termesztésének sajátosságai közé tartozik, hogy tenyészideje 60 nap, ezért csak intenzív vastagodású fajták alkalmazhatók, a répatestek 3-5 cm közötti átmérőjűek legyenek, melynek kialakulásához jól elmunkált, aprómorzsás talaj szükséges. Elsődleges fontosságú 93

a megfelelő fajta kiválasztása, valamint a betakarítás helyes időpontjának meghatározása. Az 5 cm-nél nagyobb répatestek aránya kevesebb legyen, mivel ez a méret csak alacsonyabb áron értékesíthető.

Területkiválasztás, vetésforgó

A terület kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy szerves trágyát közvetlenül alá nem lehet kijuttatni, mert rossz ízű, túlfejlett és deformált répatesteket kapunk. Továbbá fontos, hogy a talaj agyagtartalma ne legyen nagy, mert a másodvetésnél a területet öntözni kell, amely kérgesedést követően megnehezíti a kelést, ezáltal lehetőséget ad a gyökérfekély okozta csíranövény-pusztulásnak. A vetésforgóban trágyázott kapás növények (paradicsom, dinnye, uborka), valamint hüvelyesek és gabonafélék után a legjobb termeszteni. Önmaga, valamint takarmány és cukorrépa után nem vethető.

Talaj-előkészítés, tápanyagellátás

Talaj-előkészítésnél ha másodveteményként termesztjük a céklát, akkor az előző kultúra betakarítását követően nehéztárcsás lazítást végzünk, majd elmunkálást. Ha túl alacsony a talaj nedvességtartalma, célszerű előtte a területet beöntözni. Így a vetőágy is jobb minőségű lesz, illetve a csírázáshoz szükséges vízmennyiséget is biztosítjuk. A tápelemek közül legnagyobb mennyiséget káliumból használ fel, ezért a nagyobb hozam eléréséhez ezt biztosítani kell, illetve a növény számára hozzáférhetővé kell tenni. Ebben kiemelt szerepe van a levegős talajszerkezetnek és a megfelelő nedvességtartalomnak. Tápanyagellátásánál a 25 t/ha-os hozam eléréséhez az alábbi hatóanyag-mennyiségeket kell kijuttatni: nitrogénből 70-80 kg/ha, foszforból 60-70 kg/ha, káliumból 200-210 kg/ha. Közismert, hogy a túladagolt K-trágya csökkenti a Mg-felvételt, ezáltal a répatestek Mg-tartalma csökken. Tehát tápanyag-utánpótlást csak a talaj tápelemtartalmának és szolgáltató képességének pontos ismeretében ajánlatos végezni. A cékla fejlődése folyamán nem igényel nagyobb mennyiségű nitrogént. Ezért ennek a tápelemnek az adagolása fokozott odafigyelést igényel, mert a répatest hajlamos a nitrát felhalmozásra. Ezért a fejtrágyadózisok megállapításánál fokozattan figyelni kell a talaj nitrátszolgáltató képességére. 94

A nagyobb humusztartalmú talajoknál ez a tápelem többnyire elegendő a répatestek zavartalan fejlődéséhez, ezért nitrogén-fejtrágyázást nem ajánlatos alkalmazni. Ellenkező esetben a termény nitrátszennyezett, alacsonyabb színanyag- és szárazanyag-tartalmú lesz, valamint a tárolhatósága is csökken.

Fajták értékmérő tulajdonságai

A cékla legfontosabb minőséget meghatározó paramétere a belső színintenzitás és annak egyöntetűsége, valamint a vízoldható szárazanyagtartalma. A cékla színét a sejtvakuólumban található két fő színanyagcsoport, a narancssárga betaxantinok és a vörös betacianinok határozzák meg. A vörös színanyag több komponens összetevőjeként van jelen, mely fajtánként eltérő arányban fordul elő (10. táblázat), egyben meghatározva a színanyag-összetételt és annak hőstabilitását. 10. táblázat. Céklafajták vörös színanyagtartalma és összetétele (mg/100g) (Takácsné Hájos, 1999) Összetevők

Betanin

Isobetanin

Betanidin

Isobetanidin

Fajták

Összes vörös színanyag

BONEL

50,03

26,62

4,20

0,96

81,81

NERO

40,29

13,10

2,92

1,12

57,43

FAVORIT

49,53

24,04

4,61

2,10

80,24

RUBIN

46,26

25,16

6,63

2,96

81,01

DETROIT

43,35

21,29

5,13

1,16

70,93

Fajták átlaga

45,89

22,03

4,70

1,66

74,28

4,31

1,91

0,52

0,34

6,62

SzD (5%)

A betacianinok kb. 75-95%-át a betanin adja. Ez a vegyület enyhén savas közegben (pH: 5,6-6,0) mutat legnagyobb stabilitást, míg 9-es pHértéknél jelentős a vörös színanyag átalakulása vulgaxantinná. Továbbá megállapítást nyert, hogy a betacianinok igen hőérzékenyek. 100 °C-on 10 perc alatt akár 70%-os színanyaglebomlás is bekövetkezhet. Ezt a feldolgozás során figyelembe kell venni. Sokan a céklát jellegzetes íze, illata miatt nem kedvelik. Ezt egy geoz­ min (tranz 1,10-dimethyl-trans-decalol) nevű vegyület okozza, amely a 95

talajban lakó gombák közül az Actinomycetes fajok spóráiból származik. A cékla gyökerén szimbiózisban élő gombák a növény fejlődésével egyre nagyobb számban jelennek meg. Előfordulása jelentős mértékben függ a talaj típusától, a feldolgozási és tárolási módtól, valamint a fajtától. A cékla nejlonzsákos, 8-10 °C-on történő tárolásával a répatestek geozmin koncentrációja többszörösére növekedett, amely még a belőlük készült konzervekben is kimutatható volt. Ezt a tényt a gombák és mikroszervezetek a számunkra kedvező környezetben történő további szintetizáló tevékenységével lehet magyarázni. Tehát a tárolás körülménye nemcsak növény-egészségügyi szempontból fontos, hanem a répatest ízanyagait is jelentősen befolyásolja. Kedvező táplálkozás élettani hatását igazolja jelentős ásványi elem tartalma. A  céklanövény különböző részeinek makro- és mikroelem mennyiségét a 9. táblázat mutatja be. Megállapítható a fokozott K- és Mg-tartalom, amelyhez alacsonyabb Na-mennyiség társul. A répatest héj része ásványi elemben gazdagabb, mint a hús. Ezért a cékla hámozásánál erre fokozott figyelmet kell fordítani, azaz lehetőleg főzés után hámozni, így csak a külső, parás réteget kell eltávolítani. Ismeretes, hogy a Na visszatartja a vizet, míg a K elősegíti annak távozását. Az optimális ionháztartás (Ca2+ + Na+) : (Mg2+ + K+) ≈ 1.0, azonban a humán szervezetben ennek értéke általában 2,5-4,0 között van. A répatest ionaránya a fajták átlagában 0,75, így a cékla fogyasztása elősegíti a megfelelő érték kialakítását. A lombozat ásványielem-ellátottsága magyarázatként szolgál arra, hogy külföldön miért használják a cékla levelét olyan széleskörűen. Megállapítható, hogy a zöld növényi részben valamennyi elem nagyobb arányban van jelen, mint a répatestben. Összes cukortartalmának (3,5-8,5%) 92-95%-a szacharóz és csak 5-8%-a az egyszerű cukor. Ez függ a fajtától, környezeti tényezőktől, valamint a vetés és a betakarítás időpontjától. A cékla cukortartalma fontos szerepet játszik a répa ízének kialakításában. Mennyisége 3,5-8,5% között változik, melyet befolyásol a fajta, a talaj termékenysége és nedvességtartalma, valamint a vetés és a betakarítás időpontja. Összetételét tekintve 92-95% szacharóz (diszacharid) és csak 5-8%-a egyszerű cukor (glükóz és fruktóz). Kutatók megállapították, hogy az intenzív vörös belső szín és a nagy cukortartalom nincs összefüggésben. A nagyobb cukortartalmú alapanyagok salátakonzervek előállításánál kedvezőek, míg a 96

kevésbé édes cékla szárítóüzemi feldolgozásnál jelent előnyt. A hő hatására bekövetkező karamellizáció ezen alapanyagoknál kisebb mértékű, így a szárítmány jobb minőségű lesz. A cékla rosttartalma alkoholban oldhatatlan (AIS) értékben megadva 0,90-2,53%. Más zöldségnövényekkel összehasonlítva a céklában igen nagy men�nyiségű szabad- és összes folsavat (pteroil monoglutamin sav vagy folat) mértek a nyers és a feldolgozott répatestben egyaránt. A céklánál ennek a vegyületnek a jelenléte erősen fajtafüggő, ezért az összes folsav mennyiségét friss tömegre vonatkoztatva 52-118 µg/100 g-ban határozták meg. A napi szükséglet már 20 dkg cékla fogyasztásával biztosítható. Fajtaválaszték. Jelenleg többnyire vörös színű fajtákat termesztenek, de különlegességként szerepel a választékban sárga és fehér répatestű fajta is. Ez utóbbit ételkülönlegességek és halsaláták ízesítésére használják. E mellett találkozhatunk Olaszországban fehér céklával, amelyet vörös gyűrűk „ékesítenek”. Franciaországban a XIX. század végén még a sárga, nagyobb cukortartalmú fajtákat részesítették előnyben. A répatest alakja is változatos – megkülönböztetünk lapos (korai, friss fogyasztásra alkalmas fajtáknál), gömbölyű (kockázott és csíkozott készítményekhez) és hengeres (szeletelve kerül feldolgozásra) típusokat.

23. ábra. Halványabb gyűrűk a répatesten

24. ábra. Gömbölyű típusú, vékony talpgyökerű fajta

97

A jelenlegi fajtaválaszték gömbölyű és hengeres típusú, vörös belső színű, poligerm fajtákból áll. Ezek között a hazaiak mellett számos külföldi is megtalálható. A minőséget meghatározó belső szín egyöntetűsége nem mindig teljesül (23. ábra), de a piacosságot kedvezően befolyásoló vékony talpgyökér meghatározó a fajták értékében (24. ábra). Monogerm típusú céklából jelenleg nincs fajta a hazai fajtalistán, de ettől függetlenül megtalálható a vetőmagforgalomban. Kifejezett előnye a fajtának, hogy precíziós vetést követően nem igényel tőszámbeállítást, mert a termés csak egy magot tartalmaz.

Szaporítás

A termesztésben többnyire egysoros síkművelést alkalmaznak 40-45 cmes sortávolsággal. Ehhez a szükséges vetőmagmennyiség 12-16 kg/ha, erősen koptatott vetőmagnál ettől kevesebb, 7-8 kg is elegendő. A kereskedelmi forgalomban kapható vetőmag általában koptatott és csávázott. Ellenkező esetben a vegyszeres kezelést pótolni kell, mellyel a kelés idején fellépő gyökérfekély ellen védekezhetünk. Az optimális vetési mélység 2-3 cm. A keléshez 7-8 napra van szükség. Szárazabb talajnál kelesztő öntözést alkalmazhatunk, amelyet finom porlasztású vízzel végzünk (mikro szórófejjel), hogy elkerüljük a talaj cserepesedését. Ez kiemelt fontosságú a gyors kelés és az egyenletes állomány kialakításához. Bébicékla előállításánál a kisebb répatest és a 60 napos tenyészidő miatt sűrűbb állományt kell kialakítani, hogy a megfelelő egyedszám és a nagyobb értékesítési ár kompenzálja a kisebb hozamból származó árbevételt. Ennél a termesztési módnál ágyásos vetést alkalmazunk 50+15+15+15+15×5 cm-es elrendezésben. A  tőszámbeállításkor kieső növények zsenge levelét fel lehet használni friss saláták alapanyagaként. Ezáltal kis területről dupla termést tudunk betakarítani.

Növényápolási munkák

A hazai vetőmagválaszték többnyire poligerm típusú fajtákból áll, ezért 2-4 lombleveles állapotban tőszámbeállítást kell végezni. A  jó szöveti szerkezet, valamint a nagyobb színanyagtartalom miatt a répatestek mérete ne haladja meg a 70 mm-es átmérőt. Ennek megfelelően az optimális növényszám 16-18 db/folyóméter. 98

Talajápolás: Sor- és sorközművelést kell alkalmazni, amelyet kézzel vagy géppel végeznek. A műveletet akkor is el kell végezni, ha a talaj nem gyomos, mert az öntözés hatására letömörödött talaj levegő-ellátottsága gyenge, amely a kálium gyengébb felvételét eredményezi. Fejtrágyázás: A talaj előkészítésnél kijuttatott tápanyagok mellé további tápanyag-kijuttatás a 100 napos tenyészidőben már nem szükséges, kivéve homoktalajon, ahol az öntözés hatására jelentős a lemosódás. Ebben az esetben kevés nitrogént és főként káliumot tartalmazó trágyákat érdemes használni. Mivel ismert, hogy a cékla klórérzékeny, így csak szulfát formában adagoljuk a K-ot. Öntözés: Másodveteményként történő termesztésnél már a vetés előtt be kell öntözni a területet, hogy a magok nedves magágyba kerüljenek, ezzel is elősegítve a gyors és egyöntetű kelést. A vetést követő kiadós öntözés ezt a műveletet nem pótolja, mert a képződő talajkéreg megnehezíti a kelést. A csíranövények lassabb fejlődése lehetőséget ad a gyökérfekély kialakulására, ezáltal a szikleveles állomány jelentős mértékű pusztulására. Kelést követően általában 2-3 alkalommal kell 30-40 mm-es vízadagot kijuttatni. A  nyári hónapokban sikeres termesztést csak öntözéssel folytathatunk. Az egyenetlen vízellátás a répatestek fehérgyűrűsségét okozza, valamint a vastagabb talpgyökerek növelik a tisztítási veszteséget és csökkentik a termék minőségét. Gyomirtásához a cukorrépánál használatos szereket lehet alkalmazni. További vegyszerek alkalmazásánál azonban figyelembe kell venni, hogy a cékla nem ugyanazon növénycsaládhoz tartozik, mint a többi gyökérzöldségféle, így az azoknál alkalmazott szerek nem használhatóak.

Betakarítás

Betakarítását a keléstől számított kb. 100-110. napra lehet tervezni. A répatestek fagyérzékenyek, ezért október közepéig, a fagyok előtt kell felszedni. Ezt a műveletet könnyen elvégezhetjük kézzel vagy géppel is, mivel a répatestek 1/3-része kiáll a talajból. A levelek eltávolításánál vigyázni kell a répatestek épségére (nem fejezhető le), másként a fokozott léveszteség és a sérülések miatt értékesítésre és tárolásra alkalmatlanok lesznek.

99

Kötött talajnál fontos az optimális betakarítási idő kiválasztása, mert a fokozott talajszennyeződéssel betakarított répatesteknél jelentős tisztítási veszteséggel számolhatunk. A várható termésmennyiség 23-30 t/ha, amely elérheti a 40-50 t/ha-t is hengeres típusoknál, ha a termesztést tápanyagban gazdagabb talajon végezzük. Ismert, hogy a cékla gyökerével szimbiózisban élő mikroorganizmu­ sok olyan anyagot termelnek, amely a répatestek jellegzetes földes ízét okozzák. A  fokozottan talajszennyezett répatesteken folytatódik ennek a vegyületnek (geozmin) a szintetizálódása, amelyet a helytelen tárolási körülmények (kb. 10 °C és 85-90%-os páratartalom) még tovább fokoznak. Ilyen pl. a nejlonzsákos tárolás a pincében. Tehát a cékla betakarítását lehetőleg szárazabb talajállapot mellett, kevesebb szennyeződéssel takarítsuk be, majd a terményt 3-4 °C-on és 97% relatív páratartalom mellett tároljuk.

Növényvédelem A cékla betegségei

Céklamozaik (kórokozó: Beet mosaic virus, BtMV, Potyvirus) jelentős vírusos betegség. A leveleken sárgászöld és sárga mozaikfoltok észlelhetők. A levelek hullámosak, alaktalanok lesznek. Fertőzési forrás a magtermő cékla vagy a cukor- és takarmányrépa gyökértestei, azaz dugványai. Ezekről számos levéltetűfaj terjeszti a kórokozót. A kórokozó a növényápolás során növénynedvvel is átvihető. Védekezés: A fogyasztásra termesztett céklát a magtermő cékla, cukor- és takarmányrépáktól messze kell elhelyezni. A vírust átvivő levéltetvek ellen rendszeresen védekezni kell. A cékla sárgasága (kórokozó: Beet yellows virus, BYV, Closterovirus) jelentős vírusos betegség. A levelek világoszöldek, majd sárgák lesznek. A sárgulás az idősebb leveleken gyakori. A betegség lefolyása és a védekezés: ld. céklamozaik. A cékla szőrösgyökerűsége (kórokozó: Beet necrotic yellow vein vi­ rus, BNYVV, Furovirus) 1982-től hazánkban egyre jelentősebbé válik. 100

Először a cukor- és takarmányrépán, újabban viszont a céklán is gyakori. A betegséget összefoglaló néven rizomániának is nevezik, mivel jellegzetes tünete a sok hajszálgyökér kialakulása. A levélen mozaikfoltok vannak. A növény növekedésében visszamarad, fonnyad. A kórokozó bár növénynedvvel is átvihető, de fő terjesztője a nedves talajban élő Polymyxa betae nyálkagomba. Újabban fonálféreg-átvitelt is igazoltak. Védekezés: ld. rezisztens céklafajták termesztése. A cékla pleospórás betegsége (kórokozó: Pleospora betae, pszeudo­ té­ciu­mot képező gomba). A betegséget fómás betegségként is tárgyalják, mert a fenti kórokozó ivartalan alakja a Phoma betae piknédiumos gomba. A betegséget gyökérfekély vagy gyökérrothadás néven is említik. A betegség főleg akkor jelentkezik, ha a csíranövények kezdeti fejlődése nem megfelelő. A rossz talajszerkezet, a hideg talaj, a korai mély és sűrű vetés a betegség fontos előfeltételei. Csak ilyenkor képes a maggomollyal átvihető kórokozó jelentős kárt okozni. Védekezés: Egészséges vetőmag használata. Magcsávázás kaptán (pl.: Orthocid 50 WP, Captan 50 WP) hatóanyag-tartalmú szerrel. A céklát későn, április második felében vessük. Előtte a talajmunkát gondosan végezzük el. A másodvetésű céklát a pleospórás betegség alig károsítja. Céklaperonoszpóra (kórokozó: Peronospora schachtii) csak hűvös, csapadékos tavaszon válik jelentőssé. Különösen akkor, ha a közelben maghozó cékla-, cukor- vagy takarmányrépa táblák találhatók. A betegségnek két tünete van. Az egyik (ún. primer tünet), amelyre jellemző, hogy a maghozó állományok gyökértesteiből fejlődő levelek torzak, sárgászöldek, a levélfonákot pedig szürkésbarna kivirágzás (spo­ ran­gium­tartó gyep) borítja. A másik (ún. szekunder tünet) az étkezésre termesztett növények levelein sárgászöld foltok láthatók, a fonákon pedig sporangiumtartó gyep kéződik. A kórokozó a maghozó állományokból kerül az étkezésre termesztett növényekre. A kórokozó számára a hűvös, csapadékos időjárás kedvező. Védekezés: Ha az étkezésre termesztett cékla közelében maghozó cékla-, cukor- vagy takarmányrépa található, akkor a céklát kelés után 2 alkalommal 10 napos időközzel réz-oxiklorid (pl.: Rézoxiklorid 50 WP), réz-hidroxid (pl.: Champion 50 WP) hatóanyagú szerrel védekezzünk. Veszélyhelyzetben (hosszan tartó hűvös, csapadékos időjárás esetén a 101

metalaxil+mankoceb (pl.: Ridomil Gold MZ 68 WG) hatóanyagú szerrel kell védekezni. A másodvetésű céklán a peronoszpóra csak a felszedés előtt jelentkezhet, ha ősszel csapadékos az időjárás. Kártétele azonban nem jelentős. A cékla cerkospórás levélfoltossága (kórokozó: Cercospora beticola) a cékla fontos levélbetegsége. Főleg a tavaszi vetésű céklán a levélfoltok folyamatosan gyarapodnak, végül nyáron a lombpusztulás már jelentős lehet. A másodvetésű céklán a betegség alárendelt szerepet játszik. A leveleket kerek, liláspiros szegélyű foltok borítják. A foltok közepe később szürke lesz, amelyeket finom, konídiumtartó gyep borítja. Fertőzési források a cékla, a cukor- és takarmányrépa levélmaradványok. A kórokozó fertőzéséhez a levélfelület nedvessége (harmat, csapadék, öntözés) és 20 °C feletti hőmérséklet kedvező. Védekezés: Rezisztens fajták termesztése. E fajtákról a fajtaleírások adnak tájékoztatást. Ha a fajta nem rezisztens, akkor 4-5 lombleveles kortól a növényállományt rendszeresen, legalább 4-5 alkalommal védeni kell. Védekezésre a réz-oxiklorid (pl.: Rézoxiklorid), a réz-hidroxid (pl.: Champion 50 WP), a mankoceb (Dithane DG Neo-TEc), az azoxistrobin (pl.: Amistar) hatóanyag egyaránt alkalmas. Céklalisztharmat (kórokozó: Erysiphe polygoni) a tavaszi vetésű céklán főleg nyáron válik jelentőssé. A másodvetésű céklán a betegség szerepe alárendelt. A levél színén először foltszerűen, később a levéllemezre kiterjedő finom, szürkésfehér bevonat (epifita micélium a konídiumláncokkal) található. Ebben később elszórtan apró, fekete gömböcskék (kleisztotéciumok, újabb nevükön kazmotéciumok) fejlődnek ki. Fertőzési források a beteg levelek. A kórokozó számára a 20 °C feletti hőmérséklet kedvező. Védekezés: 4-5 lombleveles kortól, legalább 4-5 alkalommal a tavaszi vetésű céklát védeni kell. Védekezésre a kén (pl.: Thiovit Jet, Tiokoll 300 SC, Cosavet DF), az azoxistrobin (pl.: Amistar) hatóanyag megfelelő. Céklarozsda (kórokozó: Uromyces betae) a lisztharmathoz társulva a levélen esetenként fordul elő. A levélen tavasszal a spermogóniumok és az ecídiumok szórványosan figyelhetők meg. Nyáron viszont a vörösbarna uredo- és a sötétbarna teleutotelepek nagymértékben jelentkeznek. A kórokozó legfőbb terjesz102

tői az uredotelepekben képződő uredospórák, amelyek a cékla idősebb leveleit fertőzik meg. Védekezés: ld. a cékla cerkospórás levélfoltossága.

A cékla kártevői

A talajlakó kártevők (cserebogarak –  Melolonthidae, pattanóbogarak – Ela­te­ri­dae) a cékla jelentős kártevői, az általuk okozott sérülések mennyiségi és minőségi veszteséggel járnak. A talajlakó kártevők közül a cserebogarak pajorjai a répatest felületén, kisebb nagyobb, szabálytalan alakú odvakat, mélyedéseket rágnak. A károsítás a karógyökér teljes hosszában jelentkezhet. A drótféreg gyakran a csírázó magvakat és a fiatal növények gyökerét elrágja. Védekezés: A talajlakó kártevők elleni védelem a terület megválasztásával kezdődik. Olyan területen, ahol a talajlakó kártevők fejlett lárváinak száma négyzetméterenként meghaladja az 0,5 db/m2 egyedet, a kártétel létrejöttével számolni kell. A cékla talajlakó kártevői elleni védekezésre engedélyezett a magvetéssel egy menetben, sorkezelés formájában kijuttatható teflutrin (Force 1,5 G) hatóanyagú rovarölő granulátum. A répafonálféreg (Heterodera schachtii) a cékla jelentős kártevője lehet. Erős fonálféreg-fertőzöttség esetén az állományban a növények foltszerűen visszamaradnak a növekedésben. A levelek száraz időben lankadnak, a főgyökéren vékony, sűrű éhezési gyökerek jelennek meg. A  hajszálvékony gyökereken fehér, később barna színű, citrom alakú fonálféreg-nőstényeket ún. cisztákat találunk. A ciszta a nőstény elhalt teste, amely akár 4-5 évig is védelmet ad a fonálféreg-lárváknak. A cisztából kikelő lárvák fertőzik a cékla és más répafélék (cukorrépa, takarmányrépa) gyökerét. Védekezés: A károkat a helyes vetésváltás kialakításával megelőzhetjük. Répafonálféreggel fertőzött területen 5-6 évig sem céklát, sem más tápnövényét nem ajánlott termeszteni. A vetési bagolylepke (Agrotis segetum) lárvája, a céklát is gyakran károsítja. A vetési bagolylepke lárvája közvetlenül a talajfelszín alatti rágásával a gyökeret, illetve a gumót. A fiatal növény gyökerét elrágja, az idősebb növény gumóját odvasítja. 103

A vetési bagolylepke kétnemzedékes kártevő. Májusban és július végétől rajzó két nemzedéke egyaránt károsíthatja a céklát. A levelekre rakott tojásból kikelt egészen fiatal lárvák a leveleket hámozgatják. Ez a kártétel alig észlelhető. A  későbbiekben a fénykerülő lárvák a talajba húzódnak és ott a répatest felső talajfelszínhez közeli részén károsítanak. Az első nemzedék lárvái a még fiatal növények karógyökerének elrágásával azok pusztulását okozzák, az idős növényeken, a répatest felületén odvakat rágnak. Védekezés: Annak ellenére, hogy a vetési bagolylepke lárvája talajlakó kártevő, talaj-felvételezéssel nem jelezhető előre a várható kártétel. Az imágók többnyire táblán kívüli területről érkeznek és rakják tojásaikat a növény levelére. Ezért a védekezés szükségességének eldöntésére és a növényvédelmi kezelés időpontjának meghatározására az imágók szexferomoncsapdás rajzásmegfigyelése feltétlenül szükséges. Miután a növényállományban elhelyezett rendszeresen megfigyelt csapdák fogják az imágókat, hamarosan várható a tojások megjelenése a leveleken. A  növényállományban elvégzett tojás- és lárvafelvételezések alapján még a leveleken tartózkodó fiatal lárvák ellen időzített rovarölő szeres kezeléssel a vetési bagolylepke lárvájának kártétele megelőzhető. Jelenleg a céklaállományokban megjelenő kártevő rovarok elleni védelemre egyedül a deltametrin hatóanyagú készítmény (Decis Mega) engedélyezett. A már a talajba behúzódott idősebb hernyók ellen nem tudunk védekezni. A fekete répa-levéltetű (Aphis fabae) a céklaállomány meghatározó jelentőségű kártevője. Közvetlen kártételével visszaveti a növény növekedését, továbbá a céklán előforduló vírusos betegségeket is terjeszti. A károsított fiatal levelek besodródnak, növekedésük leáll. A fekete répa-levéltetű szárnyas elevenszülő egyedei tavasszal a fás szárú növényekről, a nyár folyamán a répafélékről vagy esetleg gyomnövényekről vándorolnak a céklára. Határozatlan nemzedékszámú faj, az egész nyár folyamán szűznemzéssel és elevenszüléssel szaporodik. Védekezés: A  levéltetvek megjelenésekor, mindenképpen a levelek besodródást megelőzően deltametrin (Decis Mega) hatóanyagú rovarölő szerrel védekezhetünk. A levélzet növekedésének mértékétől és a levéltetvek betelepedésétől függően a a védekezés többszöri ismétlése is szükséges lehet. Az idős, kifejlett levelű, befejezett növekedésű lombot már nem veszélyeztetik a levéltetvek. 104

A bagolylepke lárvák (Noctuidae), mint cékla alkalmi levélkártevői említést érdemelnek. Közülük a káposzta-bagolylepke (Mamestra bras­si­cae), a gamma-bagolylepke (Autographa gamma) előfordulása a leggyakoribb. Kártételük a levelek lyuggatásában, szabálytalan rágásában nyilvánul meg. Az imágók a táblán kívüli területről repülnek a növényállományba és rakják tojásaikat a növények leveleire, majd a hernyók okozzák a kártételt. A tenyészidő során rendszerint május végétől augusztusig veszélyeztetik a növényállományt. Védekezés: Az első rágásnyomok észlelésekor a még fiatal lárvák ellen deltametrin (Decis Mega) hatóanyagú rovarölő szerrel, állománypermetezés formájában védekezhetünk.

Irodalomjegyzék Csikkelné Szolnoki A., Takács Hájos M. és Kiss A. S. (2001): Céklanövény különböző részeinek makro- és mikroelem-tartalma a fajták függvényében. 44. Magyar Spektrokémiai Vándorgyűlés. Baja. 2001. június 25-27. 25‑28. p. Hoppner, K., Lambi, B., Perrin, D. E. (1972): The free and total folate activity in foods available on the Canadian market. J. Inst. Can. Sci. Technol. Aliment 5:60-66. Pash, J. H. – Elbe, J. H. von – Dinesen, N. (1975): Betalain as natural food colorants. Food Prod. Dev. 9.9:38. Takácsné Hájos M. (1997): A cékla nitrát- és geozmin tartalmának változásai a betakarítástól a felhasználásig. Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Közleményei. Budapest. 56:160-166. Takácsné Hájos M. (1998): Céklafajták tesztelése réti öntéstalajon. Kertgazdaság. 30.3/4:19-23. Takácsné Hájos M. (1999): Colour components of different table beet varieties. International Journal of Horticulture Science. 5:3/4:36-39. Takácsné Hájos M. and Gyuris K. (1994): The effect of different temperatures and pH values on colour intensity in table beet root. Zöldségtermesztési Kutató Intézet Bulletinje. Kecskemét. 26:129-140. Takácsné Hájos M., Csikkel Szolnoki A. and Kiss A. S. (1999): Mineral content of table beet roots as depending on varieties. Magnesium Research. 12:326-327.

105

Takacs-Hajos M. (2010): Table beet as natural pigment source in the food industry. 6th International Congress of Pigment in Food Chemical, Biological and Technological Aspects. June 20-24, 2010. Budapest. 331333. Tyler, L. D. – Acree, T. E. – Becker, R. F. – Nelson, R. R. – Butts, R. M. (1978): The effect of maturity, cultivar, field history and the operations of peeling and coring on the geosmin content of Beta vulgaris. J. Agric. Food Chem. 26.6:1466-1469.

106

Feketegyökér termesztése

Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége Dél- és Közép-Európában őshonos. Hazánkban a Budai-hegyekben vadon is előfordul. Termesztésbe későn került, a kultúrnövények között csak a XVI. századtól találkozhatunk vele. Nálunk Tóthfalusi Miklós orvos „tudor” az 1847-ben megjelent Magyar gazda, mint kertész c. könyvében „artifipozor”, illetve „ártifiola” néven már ismertette. A XX. század elején megjelent szakácskönyvek csak „pozdor”-ként említik. Nyugat- és Dél-Európában kedvelt, a francia konyha egyik legnépszerűbb zöldségféléje a téli időszakban. Hazánkban napjainkig sem tudott elterjedni. Kisebb jelentőségű, kevésbé elterjedt, téli időszakban spárgapótlóként felhasználható gyökérzöldségféle. Termeszthetjük köztes termesztésben a nagy térállású zöldségfélék között, fiatal gyümölcsösökben, szőlőkben. Évelő növény, de a többéves gyökere étkezésre nem alkalmas, ezért egyéves főnövényként termesztjük. Fogyasztásra kerülő gyökere értékes táplálék. Jó tárolhatósága következtében a friss zöldségfélékben szegényebb téli időszakban választékbővítő lehetne. Táplálkozási értékét a benne található ásványisó-, vitamin-, fehérje-, zsír- és cukortartalma adja. Az ásványi anyagok közül különösen gazdag káliumban, kalciumban, magnéziumban, foszforban és vasban. A B-vi­ ta­min­csa­lád legtöbb tagját bőségesen tartalmazza. E-vitaminbombaként is emlegetik. Jelentős a C-vitamin-tartalma is. Sok fehérjét és zsírt tartalmaz, szárazanyag-tartalma 20% körüli. Emberi fogyasztásra legalkalmasabb az 107

egyéves tavaszi vetésből, illetve az augusztusi vetésből származó másfél éves gyökér. Többféle módon készíthető el, főzelékként vagy spárgához hasonlóan. Kiváló diétás étel, fogyasztása rendkívül egészséges, főként a téli és kora tavaszi időszakban. Egyes országokban kígyócsípésre, szív-, szemés idegbetegségekre is alkalmazzák.

Növénytani jellemzése A feketegyökér (Scorzonera hispanica) a fészkesvirágúak (Asteraceae) családjába tartozó növény. Évelő, első évben alakul ki a hengeres, barnásfekete karógyökere a levélrozettával, majd a második évtől virágszárat fejleszt. Gyökere: Kívülről barnásfekete, belül fehér, tejnedvet tartalmazó, raktározógyökér. Hossza 25-30 cm, 2,5-3 cm átmérőjű, orsó vagy hengeres alakú, ritkán elágazó. Levele: A tőlevelek hosszúak, lándzsásak. A második évben fejlődő virágszáron lévő levelek rövid nyelűek vagy száron ülők. A  virágszár 60-120 cm hosszú, csúcsánál elágazó. Valamennyi oldalág virágzatban végződik. Virágzata: Sárga színű, virága 2-3 cm átmérőjű fészekvirágzat. Csak nyelves virágokból áll, ön- és idegenbeporzó. A virágok a hajnali órákban nyílnak és a déli órákban már becsukódnak. Nálunk június-júliusban virágzik. Termése: Pálcika alakú kaszattermése van, amely 12-17 cm hosszú, 1-1,5 mm átmérőjű. Magja: Fehéressárga színű, rajtuk nyélen ülő bóbita található. Ezzel a repítőkészülékkel terjeszti a szél a kaszattermést. Ezermagtömege 13-14 g. A magvak gyorsan elvesztik csírázóképességüket. Biztonsággal csak az egyéves mag használható fel.

Környezeti igényei Hőigénye. Hidegtűrő növény. Magja már 8-10 °C-on csírázásnak indul, de optimálisan 24-25 °C-on csírázik. Hazai megfigyelések szerint 7-29 108

°C hőmérsékleti tartományon belül növekedése zavartalan, de fejlődéséhez a 15-20 °C a legkedvezőbb. A gyökereknek kiváló a fagytűrő képessége, de a levelek is károsodás nélkül elviselik a kisebb fagyokat. Fényigénye. Közepes, mind az intenzív megvilágításban, mind a félárnyékos helyen jól fejlődik, de a magtermesztéséhez sok fényre van szüksége. Vízigénye. A gyökérzet megerősödéséig vízigényes, így a kelés idején és a fiatalkori fejlődéséhez elegendő nedvességre van szüksége. A gyökér megerősödése után és kifejlett állapotban öntözés nélkül is jól bírja a száraz időszakokat. Talaj- és tápanyagigénye. Mélyrétegű, tápanyagban gazdag, középkötött talajokon terem jól. Laza homoktalajokon rövidebb gyökeret fejleszt, a mélyen fekvő, erősen kötött, vizenyős területeken pedig elágazó, értéktelen gyökeret ad. Tápanyagigénye nagy. 20 t/ha termés a talajból 115 kg N-t, 180 kg K-ot, 40 kg P-t és 60 kg Ca-ot von ki. A tápanyagfelvétel dinamikája a növény fejlődésével megegyező. Tápanyagigénye kezdetben kevesebb. A nyár második felétől, amikor a lombozat növekedése erőteljessé válik, hirtelen megnő a nitrogén-, foszfor- és káliumigénye. A  teljes tápanyagszükségletét csak a tenyészidő végére veszi fel.

Termesztése Termesztéstechnológiai változatai

Egyéves és kétéves termesztés lehetséges.

Területkiválasztás, vetésforgó

Elsősorban a mély termőrétegű, 7,5 pH-érték körüli humuszos vályog-, illetve agyagos vályogtalajokat válasszuk. Önmaga után 3-4 évig ne termesszük. Jó előveteményei az előző évben szervestrágyázott kapásnövények, a hüvelyesek és a gabonafélék.

Talaj-előkészítés

Mélyre hatoló gyökérzete miatt fontos az alapos talaj-előkészítés. Ős�szel, legalább 28-32 cm-es forgatás, illetve szántás szükséges. A mélyla109

zítás, esetleg mélyforgatás növeli a termésbiztonságot, ezzel elérhetjük, hogy a 35-40 cm mélyre hatoló gyökere jól kifejlődjön. Tavasszal aprómorzsás, kellően ülepedett, gyommentes magágyat készítsünk. Nyár végi vetés esetén az elővetemény lekerülése után nyári mélyszántást kell végezni, és a vetéshez a magágyat gondosan készítsük el.

Szaporítás

Hazánkban a forgalomban lévő feketegyökérből nincsen fajtaválaszték, de külföldön is alig. Állandó helyrevetéssel szaporítjuk. Egyéves termesztés esetén a vetést márciusban, de legkésőbb április elejéig kell elvégezni. Gépi vetés esetén, nagyobb területen termesztve 40-50 cm sortávolságra vetjük. Házikertben, ahol kézzel műveljük a sorokat, a 20-25 cm sortávolság is megfelelő. a vetés mélysége 3-4 cm. Vetőmagszükséglete 5-10 kg/ha. A magok 12-14 nap múlva kelnek ki. A növények egyelését 4-5 lombleveles korban kell elvégezni. Ezt a fejlettségi állapotot csak nyár elején éri el a növény. A kívánatos tőtávolság 7-10 cm. Kétéves termesztésben a magvetés időpontja nyár végén, augusztus 20-szeptember 20. között van. Ennél későbbi vetés esetén a gyenge fejlettségű növény a téli nagy hidegben elpusztulhat. A sor- és tőtávolság megegyezik a tavaszi vetésnél leírtakkal. Tápanyagban szegényebb talajokon alkalmazhatjuk ezt a termesztési módot. Szedésre kész feketegyökeret a következő év őszén kapunk, de az egyéves termesztéshez képest keményebb, rostosabb, rágósabb lesz a gyökér.

Növényápolási munkák

Talajlazítás, gyomtalanítás: A feketegyökér igényli a levegős, morzsalékos talajszerkezetet, és a gyommentes állapot folyamatos fenntartását. Ezt többszöri kapálással tudjuk elérni. Öntözés: Amennyiben júniusban, júliusban száraz az időjárás, öntözéssel gyorsíthatjuk a gyökér fejlődését, javíthatjuk a minőségét. Fejtrágyázás: A feketegyökér lassú fejlődésű, a tápanyagfelvétel dinamikája a növény fejlődésével megegyező. A teljes tápanyagszükségletét csak a tenyészidő végére veszi fel, ezért a fejtrágyázást a növény fejlődéséhez igazodva az öntözéssel egyidejűleg is elvégezhetjük (25. ábra). 110

Virágszár kitördelése: Fontos ápolási munka a gyakran, már az első évben megjelenő virágszár minél fejletlenebb állapotban történő kitördelése, különben gyenge, vékony, rostos szöveti szerkezetű, felhasználásra alkalmatlan gyökeret fejleszt.

Betakarítás

A feketegyökér a fogyasztásra kész méretét szeptember végére, október elejére éri el, ettől kezdve szedhető. Nem fagyérzékeny, egész télen a talajban hagyható. Fagymentes időben egész télen szedhető. Száraz, kemény teleken, hogy a talaj fagymentes maradjon, szalmával, trágyával, lombbal takarhatjuk, így a gyökerek felszedése akár áprilisig is végezhető. Óvatosan kell szedni, mert a gyökér nagyon törékeny, sérülékeny, a roncsolás helyén a benne lévő tejnedv kifolyik és a gyökér kiszárad, értéktelenné válik. A hosszú, mélyre hatoló gyökér sérülésmentes felszedése legkön�nyebben úgy oldható meg, hogy a sorok mellé legalább 40-50 cm mély árkot ásunk és ebbe döntjük az így már könnyen hozzáférhetővé váló gyökereket. Ezt a módszert házikerti termesztésnél, kisüzemi viszonyok között alkalmazzuk. Nagy felületen termesztve mélyítő ekével kell a kiforgatást elvégezni.

25. ábra. Jól fejlett feketegyökérállomány (www.szepzold.hu)

26. ábra. Értékesítésre előkészített feketegyökér (www.szepzold.hu)

111

Szedés után a gyökereket letisztítjuk, a lombozatot 2 cm-es csonkra vágjuk vissza. A  csonk nélküli visszavágás szintén a tejnedv elfolyását eredményezheti. Tisztítást követően a gyökereket osztályozzák (26. ábra). I. osztályú a teljesen ép, egészséges, földmentes, 15-20 cm hosszú gyökér, II. osztályú a 12-15 cm hosszú, kisebb szín- és formahibával. A várható átlagtermés 10-25 t/ha. A megtisztított, osztályozott feketegyökér jól tárolható. Erre a célra a hűvös, nyirkos pince a legalkalmasabb. A gyökereket nedves homok közé rétegezzük. A  homokot állandóan nedvesen kell tartani, hogy a gyökér ki ne száradjon. A már kiszáradt gyökerek fonnyadttá válnak és teljesen értéktelenek.

Növényvédelem A feketegyökér betegségei

A feketegyökér albugós betegsége (kórokozó: Albugo tragopogonis) a leveleken csak szórványosan fordul elő, ezért ilyenkor nem kell védekezni. Esetenként, főleg hosszan tartó hűvös, csapadékos időjáráskor azonban a betegség jelentős lehet. Ekkor a cékla albugós betegségénél leírtak az irányadóak. A feketegyökér lisztharmata (kórokozó: Erysiphe cichoracearum) előfordulása a leveleken július végétől gyakori. A levél színét kissé nemezes, fehér bevonat (epifita micélium a ko­ní­ dium­lán­cok­kal) borítja, abban később elszórtan fekete képletek (kleisz­ to­té­ciu­mok, más néven kazmotéciumok) találhatók. A kórokozó konídiumokkal és aszkospórákkal terjed. Védekezés: A  feketegyökér fajták lisztharmat fogékonysága eltérő. Erről a fajtaleírások adnak tájékoztatást. Rendszeres esőztető öntözéssel a lisztharmat visszaszorítható. Védekezésre a kén (pl.: Thiovit Jet, Tio­ koll 300 SC, Cosavet DF) hatóanyag ajánlható. Feketegyökér-rozsda (kórokozó: Puccinia hieracii, Puccinia jac­kya­ na) a leveleken szórványosan jelentkezik. Teljes fejlődésmenetű rozsdagombák. Képleteik: spermogónium, ecidiospóra, uredospóra, te­leu­to­ spóra, bazídiospóra. A betegség legfőbb terjesztői a nyár folyamán folyamatosan képződő uredospórák. Védekezésre szükség esetén a man­ko­ceb (pl. Dithane DG Neo-Tec) hatóanyag ajánlható. 112

A feketegyökér kártevői

A szántóföldi gyökér-gubacsfonálféreg (Meloidogyne hapla) feketegyökeret is károsítja. Szívogatásuk hatására sok vékony oldalgyökér fejlődik, amelyeken legtöbbször apró, de legfeljebb borsszemnyi gubacsok képződnek. A károsított gyökerek hátráltatják a növény víz- és tápanyagfelvételét. Védekezés: A fonálférgek kártétele a vetésforgó betartásával elkerülhető. A gyökérzöldségfélék, különösen a sárgarépa után ne termesszünk feketegyökeret. A gyümölcsfagyökér-fonálféreg (Pratylenchus penetrans) elsősorban laza, vagy középkötött talajokban fordulhat elő. Károsításuk hatására a gyökérvégek megvastagszanak. Az óriási tűfonálféreg (Para­lon­gi­do­ rus maximus) szívogatása a növények növekedését gátolja, szívogatásuk hatására a hajszálgyökereken kisebb duzzanatok és horgok képződnek, amelyek később elhalnak. Védekezés: A károsító fonálférgek elleni védelemben legnagyobb jelentősége a helyes vetésforgó betartásának van. A talajlakó rovarlárvák (cserebogarak – Melolonthidae, pattanóbogarak – Elateridae) a gyökerek megrágásával a feketegyökeret is jelentősen károsíthatják. A talajlakó rovarlárvák fejlődése többéves. Védekezés: Hasonlóan a többi gyökérzöldséghez, a feketegyökér termesztése előtt a terület kiválasztásakor vizsgáljuk meg a talajlakó kártevők előfordulását. Amennyiben a terület talajlakó kártevőkkel erősen fertőzött, a feketegyökér termesztése kockázatos. Tekintettel a feketegyökér állományban talajlakó rovarlárvák ellen engedélyezett növényvédelmi eljárás nem áll rendelkezésre, a védekezést már az elővetemény termesztése során az ott engedélyezett növényvédő szerrel indokolt elvégezni. A vetési bagolylepke (Agrotis segetum) lárvája valamennyi gyökérzöldséget, így feketegyökeret is a gyökér megrágásával károsíthatja. Védekezés: Annak ellenére, hogy a vetési bagolylepke lárvája talajszintben károsít talaj-felvételezéssel nem jelezhető előre a várható kártétel. A  többnyire táblán kívüli területről berepülő imágók tojásaikat a növény földfeletti részére rakják. Rajzásuk szexferomoncsapdákkal figyelhető meg. Az imágórajzást követően a kelő lárvák ellen deltametrin hatóanyagú növényvédő szerrel (Decis Mega) védekezhetünk. 113

A levéltetvek (fekete répa-levéltetű – Aphis fabae, zöld őszibaracklevéltetű – Myzus persicae) gyakori levélkártevői a feketegyökérnek. Soknemzedékűek, a fás szárú tápnövényeikről vándorolnak a vegetáció során a feketegyökérre. Védekezés: A növényállomány rendszeres ellenőrzésével megfigyelhető a levéltetvek szárnyas alakjainak megjelenése. A tömeges elszaporodásuk kezdetén deltametrin hatóanyagú rovarölő szerrel (Decis Mega) végzett állománykezeléssel elkerülhetjük a kártétel kialakulását. A meztelen csigák (Limacidae, Agriolimacidae, Milacidae, Arionidae) a feketegyökéren is károsítanak. A károsított növényeken visszamaradó csillogó nyálka egyértelműen a jelenlétükre utal. A meztelen csigák nedves környezetet kedvelő, fénykerülő állatok. Megjelenésükre a gyomos, elhanyagolt környezetű növényállományokban különösen számolni kell. A zöldségféléken károsító meztelen csigák több fajból kerülnek ki, így életmódjuk változatos. Hímnős, tojással szaporodó állatok. Évente általában egy-két nemzedékük fejlődik ki. A telet növénymaradványok között, illetve talajba húzódva, vegyes fejlődésű alakok formájában töltik. Védekezés: A növényállománnyal szomszédos területeken a búvóhelyeik megszüntetésével, a növényállomány menti szegélyterület gyommentesen tartásával, továbbá a talaj felületére kiszórt nedvszívó anyagok, pl. porított műtrágyák csökkentik a kártételt.

Irodalomjegyzék Balázs S. (1989): Zöldségtermesztők kézikönyve. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Balázs S. (2001): A zöldséghajtatás kézikönyve. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Balázs S. – Filius I. (1973): Zöldségkülönlegességek. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Horváth Gy. (2002): Zöldség- és fűszerkülönlegességek termesztése. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Hodossi S. (2001): Zöldség-különlegességek termesztési és hasznosítási lehetőségei. Primom táplálkozás-élénkítő Alapítvány, Nyíregyháza

114

Cikória szabadföldi termesztése és hajtatása Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége A cikória Európa nagy részén, Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában őshonos. Vad alakja a katáng (katángkóró) hazánk egész területén előforduló gyomnövény. A régóta emberi táplálékul szolgáló növényt kezdetben gyűjtögették, később termesztették is. Vad alakjából alakult ki a gyökeréért termesztett (Cichorium intybus var. sativus) és a salátának termesztett (Cichorium intybus var. foliosum) cikória. A régi egyiptomiaknak fontos növényük volt, de ismerték a görögök és a rómaiak is. Európában évszázadokon keresztül salátát és főzeléket készítettek belőle. Nálunk a zöld lombjáért történő termesztése az utóbbi időben kezd növekedni, gyökeréért történő termesztése, amelyből pótkávét készítenek, régebb óta ismert. Nyugat-Európában és Észak-Amerikában három különböző céllal és formában termesztett és felhasznált növény. Termesztik szabadföldön zöld lombjáért, amelyet köretként és salátaként használnak. Gyökeréért, amelyből készíthetnek pótkávét, de a gyökerek fénytől elzárt körülmények közötti hajtatásával, az etiolált hajtáskezdeményéért, amelyet salátaként fogyasztanak. Jelentőségét növeli, hogy mind friss zöldként, mint etiolált hajtáskezdeményként rövid idő alatt, egyszerűen és biztonságosan előállítható. Ősztől márciusig hajtatható. Melegigényes zöldségfélék hajtatása előtt jó elővetemény lehet. A termesztőberendezéseken kívül hajtatható fény nélküli pincékben is.

115

Tárolása, csomagolása könnyen megoldható, jól szállítható. Szedés után hűvös helyen hetekig tárolható. Érdemes lenne nagyobb felületen foglalkozni termesztésével. A cikória zöldsalátaként jelentős vitaminforrás, emellett ízletes salátanövény. A levelek A-, B1-, B2-, PP- és C-vitamint tartalmaznak. Ásványi anyagok közül kalcium-, vas-, foszfor-, kálium- és magnéziumtartalma jelentős. Kiemelendő a karotintartalma, 4,5 mg/100 g, amely szedés után hetekig megmarad a növényben. Kalóriatartalma alacsony, étrendi hatása kedvező. Kesernyés ízét a benne található tejnedv okozza, ami a gyökérben és a levélben egyaránt jelen van. Elkészítése sokrétű, friss salátaként, köretként, ételek díszítésére egyaránt használható. Választékbővítő szerepe főleg a téli időszakban lenne fontos. Gyökere kávépótlóként használható alacsony koffeintartalma miatt. Gyógyhatása klinikailag igazolt, gyógyszeralapanyagként is felhasználják.

Növénytani jellemzése A cikória (Cichorium intybus) a fészkesvirágzatúak (Asteraceae) családjába tartozó évelő növény. Változatai: Cichorium intybus var. foliosum – levélcikória (zöldsalátának, halványított salátának), Cichorium intybus var. sativus – gyökércikória (pótkávénak). Gyökere: Erős, karószerű főgyökere van. Alakja, formája és mérete fajtától függően változó. Vannak hosszú és rövid gyökerű, tompa és hegyes végű fajták, bennük nagy mennyiségű tápanyag halmozódik fel. A gyökér tejnedvet is tartalmaz, amely keserűvé teszi. Levele: Fordított tojás, néha lándzsa alakúak, szélükön többszörösen fogazottak. Ugyanolyan tejszerű nedet tartalmaz, mint a gyökér, amelytől keserűvé válik. Magszárát a második évben hozza, 30-120 cm magas. Virága: Fészkes virágai kék vagy kékesfehér színűek, nyelesek. 20-30 mm átmérőjű virágai idegenbeporzók. Termése: Fordított tojás alakú, sárga vagy barna színű kaszat. Magja: Apró, 2-3 mm hosszú, rajta 1 mm hosszú bóbita található. Ezermagtömege 1-1,2 g. Csírázóképességét 4-5 évig megtartja. 116

Környezeti igényei Hőigénye. Közepes hőmérsékleti igényű növény, hőigénye megegyezik a sárgarépa és a petrezselyem igényével. Magja fagypont felett néhány fokkal már csírázni kezd. A  hideget és a meleget egyaránt jól elviseli. Optimális számára a 15-20 °C-os hőmérsékleti tartomány. Fényigénye. Kevésbé tisztázott. Nálunk a fényviszonyok a termesztését nem gátolják. A hajtatott cikória előállítása fény kizárásával történik; ha fény éri a kifejlődött hajtásokat, azok elszíneződnek, keserű anyag halmozódik fel bennük, fogyaszthatatlanná válnak. A nappalok hosszúságának növekedése egyes fajták magszárképződési hajlamát befolyásolhatják, ennek ismerete a fajtaválasztásnál fontos lehet. Vízigénye. Öntözés nélkül is jól megterem, de a magvetés idején ügyelni kell arra, hogy a talaj kellően nedves legyen a csírázás érdekében. A mélyre hatoló gyökérzete a talaj vízkészletét jól hasznosítja, de a csapadékszegény időjárásban az öntözést meghálálja. Talaj- és tápanyagigénye. A szélsőséges talajok kivételével minden talajon termeszthető, ahol más gyökérzöldséget is termesztenek. A megfelelő gyökérfejlődés szempontjából elsősorban a laza vagy középkötött talajokon termeszthető legjobban. A talaj pH-jával szemben sem igényes. A közepes tápanyagigényű növények közé sorolható. Erős gyökérzete a talaj tápanyagkészletét jól hasznosítja. Közepes mennyiségű terméssel hektáronként 170 kg nitrogént, 190 kg káliumot és 52 kg foszfort von ki a talajból. Elsősorban kálium- és nitrogén-igényes, de a nitrogén adagolásával vigyázni kell, mert a túl sok nitrogén a gyökerek tárolhatóságát rontja. A frissen szervestrágyázott területet is kerülni kell hasonló okok miatt.

Szabadföldi termesztés Termesztés-technológiai változatok • zöldsaláta-termesztés technológiája, • gyökértermesztés technológiája.

117

Zöldsaláta-termesztés technológiája A cikória zöldsalátaként történő termesztéséhez a Cichorium intybus var. foliosum változatot kell választani. Az ún. levélcikória fejlődésének kezdeti szakaszában a fejes salátához hasonló levélrozettát képez. Több típusát különböztetjük meg. A levelek színe, a fej formája nagy változatosságot mutat. A tenyészidő szempontjából megkülönböztetünk tavaszi, nyári és őszi termesztésre alkalmas fajtákat. A levélcikória szaporítása történhet állandó helyrevetéssel vagy palántázással. A helyrevetést korán tavasszal, amint rá lehet menni a talajra, elkezdhető. A vetést 40-50 cm sortávolságra, 1,5-2 cm mélyen végezzük. A szükséges vetőmagmennyiség 3-4 kg hektáronként. Az elvetett magvak megfelelő talajnedvesség mellett, 5-6 °C hőmérsékleten 8-10 nap alatt kikelnek. Kelés után 20 cm tőtávolságra kell ritkítani a növényeket. Palántáról történő szaporítás esetén tápkockás, tálcás vagy szálas palántát alkalmazhatunk. A palántanevelés ideje 4-6 hét. Kiültetés március vége-április eleje, 30×30, 30×40 cm sor- és tőtávolságra. A folyamatos áruellátás biztosításához szakaszos vetés és ültetés szükséges. A tenyészidőszakban végzendő növényápolási munkák: talajlazítás, gyomirtás, esetenként szükség lehet öntözésre, fejtrágyázásra és növényvédelemre. Különleges ápolási munka a zöldsaláta-termesztésben a halványítás. Elsősorban a hosszúkás fejet képző levélcikóriáknál végzik, amikor a növény elérte a 25 cm-es magasságot. A fej csúcsi részét lazán összekötik, így a fej belső levelei halványíthatók, ezáltal kevésbé lesz keserű ízű. A halványítás 2-3 hetes folyamat. A zöldsaláta előállításához 60 nap szükséges. A fejes salátával ellentétben a leszedett fejek hűvös helyen tárolva (3-4 °C) 1-2 hónapig eltarthatóak. Gyökértermesztés technológiája Cikóriagyökeret két célból termesztik: egyrészt pótkávénak, másrészt hajtatásra, fénytől elzárt, halványított hajtáskezdemények előállítására. Pótkávétermesztéshez a Cichorium intybus var. sativus fajtákat alkalmazzák, mert ez a fajtacsoport fejleszti a feldolgozáshoz szükséges megfelelő méretű és alakú gyökeret. A hajtatott cikória előállításához a Ci­cho­rium intybus var. foliosum fajtákat használják. 118

A cikóriagyökér e két célből történő termesztésében lényeges eltérés nincs. Gyökértermesztés pótkávénak: Termesztése sok tekintetben megegyezik a zöldsalátának termesztett cikóriáéval. A  magvetés május elejétől végezhető. A tenyészidőszak alatt nagy figyelmet kell fordítani a növények magszárfejlődésének megakadályozására, mert az csökkenti a gyökér méretét és minőségét. A cikóriagyökeret szeptember-október hó folyamán, még a fagyok előtt kell felszedni. A gyökereket tisztítják, hámozzák, feldarabolják és pörkölik, amelyből pörkölés utáni darálással állítják elő a pótkávét. Gyökértermesztés hajtatáshoz: A cikória minden olyan területen termeszthető, ahol más gyökérzöldséget is termesztenek. Talajban nem nagyon válogatós, de szép, egyenletes gyökeret elsősorban laza vagy középkötött talajon várhatunk. A cikória a vetésforgóba jól beilleszthető. Korán lekerülő, rövid tenyészidejű zöldségnövények után is vethető. Szervestrágyázott területen a vetésforgó második évébe kerüljön.

Terület-előkészítés, tápanyag-ellátás

Gondos talaj-előkészítést igényel. Finoman elmunkált, kellően nedves, ülepedett magágyat kíván. Vetés előtt és közvetlen vetés után is ajánlatos hengerezni. A megfelelő gyökér- és hajtásfejlődés érdekében szükséges a tápanyag utánpótlása. Nagyon alacsony humusztartalmú talajon 30-40 t/ha szerves trágya kiadható, de jobb, ha az előző kultúra alá kerül. Alaptrágyaként hatóanyagban számolva hektáronként 50-60 kg nitrogént, 50-60 kg foszfort és 120 kg káliumot ajánlott kijuttatni.

Fajták értékmérő tulajdonságai

A hajtatott cikória előállításához a Cichorium intybus var. foliosum fajtákat használják. A fajták kiválasztásánál az etiolált hajtások színét, a tenyészidő hos�szát, valamint takarófölddel vagy takaróföld nélkül termeszthető tulajdonságaikat vesszük figyelembe. Az etiolált hajtások színe lehet sárgás, enyhén zöldes vagy lila színárnyalatú. Tenyészidő alapján vannak igen korai (október-november), korai (december-január), középkorai (február-március) és késői (április-május) 119

hajtató fajták. A korai fajták előnye, hogy a felszedés után azonnal hajtathatók, nincs szükség rövidebb-hosszabb ideig történő tárolásra, mint a többi fajtáknál. Vannak fajták, amelyeket földdel, tőzeggel stb. takarni kell, hogy a levélrozettát alkotó levelek ne essenek szét, ne nyíljanak ki és vannak, amelyeket nem szükséges takarni földdel, mert a levelek így is egyben maradnak.

Szaporítás

Állandó helyrevetéssel történik. A gyökerek előállításához a magot nem szabad korán elvetni, mert a növény könnyen megfázhat, átesik a ja­vo­ri­ zá­ciós hideghatáson és már az első évben magszárat fejleszt. A magszárat fejlesztett cikóriagyökér nem alkalmas hajtatásra. A legmegfelelőbb vetési idő május eleje és június közepe közötti időszak. Ennél későbbi – legfeljebb július elejéig – akkor lehet vetni, ha van öntözési lehetőség. A magokat 30 cm sortávolságra, 1,5-2 cm mélyen vetjük. A szükséges vetőmagmennyiség hektáronként 4-5 kg, szemenkénti vetés esetén 0,5-1 kg. A gépi művelés megkönnyítésére ágyásos elrendezést is kialakíthatunk. Kelés után, ha a növények elérték az 5-10 cm magasságot, 10 cmes tőtávolságra ritkítsuk. A ritkítás nélküli, sűrű térállásban fejlődött gyökér túlságosan vékony lesz és a hajtatásban kisebb levélrozettát fejleszt. Egy hektárról lekerülő gyökérmennyiség 500-600 m2 hajtatófelület számára ad szaporító­anyagot.

Növényápolás

A 2-3 alkalommal végzett talajlazítást meghálálja. Fontos a rendszeres gyomirtás, amely kapálással vagy a sárgarépában, petrezselyemben is használt gyomirtó szerekkel eredményesen megoldható. Nagy szárazságban – különösen a késői vetéseknél – öntözésre van szükség. Tápanyaghiány esetén fejtrágyázásra is szükség lehet. A termésmennyiséget növelő nitrogén adagolásával vigyázni kell, mert a túl sok vagy a későn adott nitrogén rontja a gyökér tárolhatóságát és a hajtatás eredményességét.

Betakarítás

A gyökerek felszedésének ideje a magvetés időpontjától függően szeptember elejétől kezdhető és a fagyok beálltáig végezhető. A  teljes tenyészidő a vetéstől a betakarításig kb. 110-120 nap. 120

A felszedett gyökereket tisztítják, lombtalanítják, osztályozzák, majd tárolják. A  tisztítás során a gyökérről eltávolítják a földmaradványt. A lombozatot úgy kell visszavágni, hogy a gyökérnyak felett 2-3 cm-es levélcsonk maradjon. A  leveleket nem szabad ennél rövidebbre vágni, mert a tenyészőcsúcs könnyen megsérülhet, emiatt a hajtatásban nem képes levélrozettát fejleszteni (27. ábra). Az így előkészített gyökereket vastagság szerint osztályozzák. Erre azért van szükség, hogy a hajtatásban egy időben, egy hajtatóegységbe azonos méretű gyökerek kerüljenek. A  legjobb minőségű hajtatott cikóriasalátát a 2,5-5 cm átmérőjű gyökerek adják. A  túlságosan vastag gyökerekből rosszabb minőségű, elágazó levélrozetták fejlődnek. A tisztított, lombtalanított, osztályozott és válogatott gyökereket a hajtatás megkezdéséig tároljuk. A tárolás történhet prizmában, veremben, pincében és szabályozott klímájú tárolóban. A cikóriagyökér tárolása 3 °C körüli hőmérsékleten történik a hajtatás megkezdéséig.

27. ábra. Hajtatásra alkalmas cikóriagyökér (www.edenkert.hu)

Hajtatás A hajtatás előtt a tárolt, osztályozott gyökerek közül a betegeket és sérülteket szedjük ki, mert ezek hajtatásra nem használhatók. A  legmegfelelőbbek a 3-5 cm gyökérnyak-átmérőjűek, amelyeket a hajtatás előtt 15-20 cm-es hosszúságúra visszavágunk. Az ennél kisebb vagy nagyobb átmérőjű gyökerek nem fejlesztenek megfelelő hajtásokat (kisméretű vagy elágazó lesz). 121

A hajtatás során a gyökereket melegtalpra helyezik és takarják földdel vagy feketefóliával, hogy az előtörő hajtásokból etiolált, kemény levélrozetták fejlődjenek. Fontos szempont, hogy a hajtató közegbe, konténerbe, ládába, edénybe azonos gyökérnyak-átmérőjű és hosszúságú gyökerek kerüljenek, mert a válogatás nélkül berakott gyökerekből eltérő időben kapunk szedhető levélrozettát. A hajtatás kezdési időpontját az értékesítés tervezett időpontja, a tenyészidő hosszát a fajta és a hajtatási hőmérséklet határozza meg: 12-16 °C-on 30-35 nap, 20 °C-on 28 nap, 24 °C-on 25 nap. A cikória hajtatása többféle módon történhet: •  talajban, takarófölddel, •  talajban, takaróföld nélkül, •  vízkultúrában. A hajtatás fő ideje decembertől-február végéig (igény szerint októbertől májusig) tart mind a három módszerrel. Talajban, takarófölddel történő hajtatás esetén a gyökereket a hosszúságuknak megfelelő, vastag rétegű talajba ültetjük, egymástól 1,5 cm távolságra. Egy négyzetméterre kb. 300-400 db gyökér kerülhet. Ültetés után alaposan öntözzünk, majd 20-25 cm vastagon tőzeggel vagy finom szerkezetű talajjal takarjuk be a gyökereket. Takaróföldként homokot vagy nagyon homokost talajt ne használjunk, mert eltávolításuk a képződő levelek közül nagyon nehéz. A gyökerek számára szükséges meleget a talajban elhelyezett fűtőcsövekkel biztosíthatjuk. A gyökér és a takaróföld megfelelő nedvességéről folyamatosan gondoskodni kell. Talajban, takaróföld nélküli hajtatáskor a 15-20 cm mély talajba ültetett gyökerekre nem takaróföld kerül, hanem feketefólia. Ezt sátorszerűen helyezik el a gyökerek fölé vagy magát a termesztőberendezést takarják vele. A  hajtatóhelyiségben teljesen sötétnek kell lenni. Ez a technológia korszerűbb, olcsóbb, kevesebb kézimunkát igénylő. Vízkultúrás hajtatáskor a gyökereket nem talajba ültetik, hanem mesterséges gyökérrögzítő közegbe vagy közvetlenül tápoldatba helyezik. Ez utóbbihoz ún. hajtatómedencéket használnak. A  medencék 0,8×1,2 m alapterületűek és 20 cm magasak. Ebbe helyezik el a gyökreket szorosan egymás mellé rakva. A gyökerek körül 5 cm-es magasságban 122

áramoltatják az azonos hőmérsékletű és oxigénnel dúsított vizet. A hajtatáshoz szükséges tápanyagot a gyökér tápanyagtartalma biztosítja, de előfordul, hogy víz helyett híg tápoldatot használnak. Ez a technológia teljesen automatizálható. Növényápolási munkák: a megfelelő hőmérséklet, nedvesség- és páratartalom biztosítása.

Szedés

Talajtakarásos termesztés esetén a szedésre érettség jele, hogy a kifejlődött levélrozetták elérik, megrepesztik a takaróföld felszínét. Nem szabad megvárni, amíg a hajtások kibújnak, mert akkor megzöldülnek és keserűek lesznek. A takaróföldet óvatosan megbontva, soronként emeljük ki a hatásokat gyökérrel együtt. A kiszedett tövekről a hajtásokat éles késsel úgy vágjuk le, hogy 3-4 mm gyökérrészt vágjunkhozzá, így a levelek nem esnek szét. A feketefóliával takart és a vízkultúrás termesztésnél akkor kezdődik a szedés, amikor a hajtások elérik a kellő méretet és fejlettségi állapotot. Egy négyzetméter felületről 30-50 kg termést lehet betakarítani. Egy hajtás tömege 80-150 g. Nagysága változó lehet, legkedvezőbbek a 12-16 cm hosszúak. A  hajtásokat szedés után osztályozzák. I. osztályú a 12-16 cm hosszú, teljesen zárt, kemény hajtás, II. osztályú a 8-12 cm hos�szú, lazább hajtás, III. osztályú a nem megfelelő nagyságú vagy már szétnyíló hajtás (28. ábra). Osztályozás után a cikóriát csomagolják. Erre a 28. ábra. Hajtatott cikória (www.nosalty.hu) 123

célra fénymentesen zárható, sötét színű fóliával bélelt kartondobozokat használnak. A  szállítás és az értékesítés során ügyelni kell arra, hogy fény ne érje a hajtásokat, mert megindul a klorofillképződés és keserűvé válik. 3-4 °C-on, 90-95%-os páratartalom mellett 7-10 napig, mínusz 1 °C-on 80-90%-os páratartalomnál 2-3 hétig tárolható.

Növényvédelem szabadföldön és hajtatásban A cikória betegségei

A cikória sárgasága (kórokozó: Beet western yellows virus, BWYV, Po­ le­ro­vi­rus) tünetei csak a betakarítás előtt 2-3 héttel az idősebb leveleken figyelhetők meg. A levélen a levélerek zöldek, ugyanakkor a levélerek által határolt levéllemez sárgás színű. A kórokozó főleg levéltetvekkel vihető át. Védekezés: A levéltetvek folyamatos gyérítése. A cikória pszeudomonászos levélszélrothadása (kórokozó: Pseudo­ mo­nas marginalis pv. marginalis) szabadföldön és növényházban egyaránt előfordul. A levél szélén keskeny, fekete elhalás észlelhető. Az elhalt levélszélek először nyálkásak, később beszáradnak. Fertőzési források az elhalt levelek. A kórokozó vízcseppekkel, a talajról jut a levelekre. A kórokozó számára az alacsony hőmérséklet és a nedves körülmények kedvezőek. Védekezés: Szabadföldön a vetésforgó ajánlott. Növényházban hűvös időjáráskor az öntözést mérsékelni kell. A cikória pszeudomonászos levélfoltossága (kórokozó: Pseudo­mo­ nas cichorii) a növényházban észlelhető. A leveleken ezek által határolt sötétbarna foltok jelentkeznek. A kórokozó magas relatív páratartalom és 20 °C hőmérsékleten a fiatal növényeket betegíti meg. Védekezés: A magas relatív páratartalmat szellőztetéssel csökkenteni kell.

124

A cikória kártevői

Az aknázólegyek (Agromyzidae) kártétele cikórián Európa azon országaiban jelentkezik, ahol hagyománya van a cikóriatermesztésnek. A kártételt több faj (Napomyza cichorii, Ophiomyia pinguis, Liriomyza strigata) okozza. Magyarországon eddig a Liriomyza strigata előfordulása igazolt, de cikórián nem károsított. Az aknázólegyek a tojásaikat a nyáron és ősszel a levelek fonákára a bőrszövet alá rakják. A nyüvek járatokat rágnak a levelek főerébe, majd a gyökérfejbe húzódnak. Hajtásnövekedéskor ismét a külső leveleken károsítanak, ahol barna színű járatokat alakítanak ki. Védekezés: Tekintettel arra, hogy eddig az aknázólegyek károsítása nem jelentkezett, a védekezés szükségtelen. A cikória-levéltetű (Aphis intybi) hazai előfordulása nem ismert, így csak a cikória potenciális kártevőinek listáját gyarapítja.

Irodalomjegyzék Balázs S. (1994): Zöldségtermesztők kézikönyve. 2. javított kiadás. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Balázs S. (2001): A zöldséghajtatás kézikönyve. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Balázs S. – Filius I. (1987): Zöldségtermesztés a házikertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Balázs S. – Filius I. – Hodossi S. (1987): Zöldségkülönlegességek. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Terbe I. (2000): Levélzöldségfélék. Dinasztia Kiadó, Budapest.

125

Csicsóka termesztése

Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége A csicsóka méltatlanul mellőzött növényünk, hiszen sokoldalú hasznosíthatósága és ellenálló képessége révén a mostaninál nagyobb szerepet tölthetne be. Őshazája Észak-Amerika (Kanada), itt már Amerika felfedezése előtt termesztett növény volt. Az őslakosok a burgonyához hasonlóan a gumóját fogyasztották. Európába francia közvetítéssel került be a XVII. században; máig itt van a legnagyobb termőterülete Európában. Hazánkban Lippay János Po­so­ni kert című munkájában „patada”, „földi alma” néven tesz róla említést, leírja kedvező tulajdonságait, talajjal szembeni közömbösségét. A burgonyáról nem tesz említést, hiszen csak ekkor kezd elterjedni Magyarországon, feltehetőleg német diákok révén. Jelentős szerephez csupán a világháborúk éhínsége idején jutott, amikor csaknem egyedüli élelemforrás volt. A csicsóka előnyös tulajdonságai ellenére sem tudott versenytársa lenni a burgonyának, a mellőzöttség oka többek között az volt, hogy termesztése nem volt teljesen gépesíthető, a gumó eltarthatósága rossz volt, a gumó minősége kevésbé volt piacképes. A nemesítés révén ma már fajtákkal rendelkezünk, melyek termesztése a burgonyatermesztés gépsorával megoldható. Felhasználása sokrétű, gyógyszergyári alapanyag, édesipar, szeszipar alapanyaga és kiváló takarmány-alapanyag. A csicsókagumónak a burgonyánál 5-6-szor nagyobb rosttartalma fokozza laktató hatását. Kedvező biológiai adottságait a kálium-, kalcium-, 126

11. táblázat. A csicsóka beltartalmi értékei (100 g-ra vonatkoztatva) Vitaminok (mg) Szénhidrát

12,1 g

Ásványi anyagok (mg)

C-vitamin

4,0

Kalcium

10,0

Cukrok

4,5 g

B1-vitamin

0,2

Vas

Rost

7,6 g

B2-vitamin

0,06

Magnézium

Zsír

0,4 g

B3 -vitamin

1,3

Foszfor

78,0

Fehérje

2,4 g

karotin

0,01

Kálium

478,0

E-vitamin

0,2

Nátrium

3,0

Cink

0,1

Víz Energia

79 g,0 30 kcal

0,6 20,0

magnézium-, foszfor-, cink-, ásványianyag-tartalma, a béta-karotin-, B1-, B2-vitamin, niacin- és C-vitamin-tartalma adja (11. táblázat). A csicsóka fontos diabetikus alapanyag, íze hasonlít a burgonyához, de annál jóval édesebb. A 20-28% szárazanyagot tartalmazó gumókban 14-16% inulin és polifruktonázok (levalin, szinantrin) vannak. Az ezekből keletkező fruktóz könnyebben és gyorsabban emészthető a répacukornál. A fruktózt a cukorbetegségben szenvedők szervezete a vércukorszint emelkedése nélkül hasznosítja.

Növénytani jellemzése A csicsóka (Helianthus tuberosus L.), a fészkesvirágúak családjába (As­ te­ra­ceae) tartozó évelő, dudvás szárú növény. Angol nyelvterületen „jeruzsálemi articsókának”, míg német és francia nyelvterületen „to­pi­nam­ bur­nak” nevezik. A mi éghajlatunkon magot nem érlel, hajtásrendszere minden évben megsemmisül, csak a gumója él tovább. Szaporítóanyagként is ezt használják. Gyökérzet. Az elültetett gumóból fejlődik a hajtás. A hajtás föld alatti részén ún. járulékos gyökérzet képződik, amelynek mérete – különösen gyengébb talajokon – jelentős. Az alacsony tápanyag-ellátottsági szint és a kevés nedvességtartalom miatt a gyökérzet hamar a mélyebb rétegekbe hatol és behálózza azt. A  csicsóka gumója a föld alatti szárképleten, a sztólón fejlődik (29. ábra). A sztólók utolsó 5-10 ízközének megvastago127

30. ábra. Csicsókavirágzat

dásából fejlődik. A gumó rövid szártagú, földbeni módosult hajtás. Kívülről vékony periderma borítja, a sztólóleválás helye viszonylag nagy (köldök29. ábra. seb), így a gumó tárolása, eltarthatósága hosszabb Sztólón fejlődő ideig nem lehetséges. csicsókagumók Szár. Szára egyenes, többé-kevésbé elágazó, hengeres, szőrözött dudvaszár. Magassága a termőhely adottságaitól függően 1-4 m között változhat. A  szárat tagoló szárcsomókból fejlődnek ki a levelek, a levelek hónaljából hajtások képződnek. Színe zöld, néha antociános, ami esetenként fajtabélyegnek minősül. A szár kezdeti növekedése igen lassú. A szárak száma és növekedési erélye fajtától és termőhelytől függően változik. A fiatal hajtás állása – felálló vagy elfekvő – a gumószínre utaló tulajdonság. Levélzet. A haragoszöld levelek egymással szemben helyezkednek el a fő- és mellékhajtásokon, de a szórt és örvös levélállás is megfigyelhető. A levél tojásdad vagy lándzsa alakú, felülete enyhén szőrözött. Fiatal korban értékes takarmány, mert jelentős a fehérjetartalma. A levél: szár arány optimális értéke 50:50. Vannak leveles (vegetatív) és levélben szegényebb (generatív) típusok. 128

Virágzat, termés. A csicsóka virágzata a napraforgóéhoz hasonló fészkes sátorvirágzat (30. ábra). A  virágok fészektányérban helyezkednek el, a külső részen találhatók a meddő nyelves virágok egy sorban, belül a csöves virágok vannak. Hazánkban a virágzása szeptember végén, október elején várható, ezért nem érlel termést. Mediterrán területen, illetve növényházi körülmények között fejlődik ki a termés. Termése kaszat, a napraforgónál jóval kisebb (ezermagtömege 7-8 g), piszkosfehér színű, mozaikszerű foltokkal.

Környezeti igényei Hőigény. Hazánk adottságaiból kiindulva az egész ország területe alkalmas a csicsókatermesztésre. A  gumó kimondottan fagytűrő, a –15  oC–25  oC-os fagyokat is károsodás nélkül elviseli. A föld feletti részek is csak –4 - –5  oC-on barnulnak el. A kései fagyok (májusi) során károsodott növények is képesek új hajtások képzésére. Fényigény. A csicsóka fényigényes növény. Az árnyékolásra és a nappalhosszúságra érzékeny. A hazai fényviszonyok a levél- és a gumóképződéshez egyaránt kedvezőek. Vízigény. Termesztésének egyik alapja a jó szárazságtűrése. Nagy tömegű és szerteágazó gyökérzetével a talaj vízkészletét jól hasznosítja. A tenyészidő vízellátottsága és a csapadék eloszlása azonban jelentősen befolyásolhatja a szárnövekedést és a gumóképződést. A  gumótermés szempontjából az őszi időszak (augusztus-október) vízbősége a fontos, míg a nyári csapadék elsősorban a zöld növényi részek gyarapodásának kedvez. Ezért szárazságtűrése ellenére az öntözést meghálálja. Tápanyagigény. A csicsóka 10 t gumó- és szártermés képzéshez 4045 kg N, 13-15 kg P2O5 és 80-85 kg K2O hatóanyagot igényel. A bőséges szervestrágyázást (40-50 t/ha) meghálálja. A szerves trágya az elsődleges tápanyag-utánpótlási forma és az előveteménytől, valamint a talajvizsgálati eredményektől függően egészíthetjük ki műtrágyaadagokkal. A túlzott N trágyázás a zöldtömeget növeli, míg a gumótermést csökkenti és a gumók inulintartalmát mérsékli. Talajigény. A  talajjal szemben nem igényes, szinte minden talajtípuson megterem. Legnagyobb gumó- és szártermést homokos vályog 129

és humuszos homoktalajokon ad. Homoktalajon jó talajvédő növény a deflációval szemben, erőteljes gyökérzete és nagy szártömege a talaj szervesanyag-készletét gyarapítja. Laza talajon a gumó simább felületű, kevésbé elágazó formájú. A  gépi műveléshez a homok-, homokos vályogtalajok alkalmasak. A talaj pH-ja iránt közömbös, de nagyobb termésátlag inkább a meszes, lúgos kémhatású talajoknál várható.

Termesztés Termesztés-technológiai változatok, vetésforgó

A csicsóka termesztése a következő technológiai változatokban folyhat: 1.  évelő extenzív termesztés vetésforgón kívül, 2.  évelő intenzív termesztés vetésforgón kívül, 3.  kétéves intenzív termesztés vetésforgóban, 4.  egyéves intenzív termesztés vetésforgóban. Az évelő extenzív termesztés ott alkalmazható, ahol a nagyobb táblák kialakítása miatt kieső területeket másképp nem tudják hasznosítani. Ilyenek lehetnek az erdők közé ékelt táblák, gyenge adottságú földek, az eróziónak kitett területek. Ily módon pl. homoktalajokon 5-10 évig vagy ennél hosszabb ideig is fenntartható a csicsóka. Ma már ritkán alkalmazzák ezt a technológiát, főleg vadgazdálkodási egységekben és hobbikertekben folyik így a termesztés. Az évelő intenzív technológiával minden olyan vetésforgón kívüli, alaktalan tábla hasznosítható, amelynek talaja alkalmas a csicsóka termesztésére. Feltétel, hogy a növény számára optimális feltételeket biztosítani tudjuk a megfelelő hozam érdekében. Ebben az esetben a hozam a 4.-6. évben sem csökken. Ha a talaj tápanyagtartalmának utánpótlásáról nem gondoskodunk, legalább kétévente nem történik szántás, nem biztosított a megfelelő tőszám, akkor a gumók nagysága évről-évre csökken. Az évelő technológiával megtakarítható a gumóültetés költsége, az így kialakított állomány korábban hajt ki és az esetleges kora tavaszi szárazságot jobban elviseli. 130

Ennél a technológiánál az első évben a gumótermesztés a cél, a továbbiakban a zöldtakarmány-előállítás. A kétéves intenzív technológiánál az évelő életforma előnyeit kihasználva a vetésforgó érvényesülése a cél. Elmarad a tavaszi ültetés munkafolyamata, megtakarítható az ültetőgumó. A technológia az elgyomosodott táblák megtisztítására is alkalmas, mert a csicsóka annyira beárnyékolja a talajt, hogy alatta még a tarackos gyomok is kipusztulnak. Olyan gazdaságokban alkalmazható technológia, ahol a csicsókagumó termesztése ipari felhasználásra történik (etil-alkohol, sűrítmény). Az egyéves intenzív termesztésnél az elit vetőgumó és takarmánykeverék előállítása, valamint talajjavítás az összetett cél. Ez az intenzív technológia leginkább a burgonyatermesztés technológiájához hasonlítható. A gumókat kora tavasszal elültetik és ősszel, amíg zöld a hajtás, felszedik. A vetésforgóban történő csicsókatermesztés a monokultúra káros hatásait mérsékli vagy megelőzheti, továbbá a talaj tápanyagkészletét gyarapíthatja.

Talaj-előkészítés, tápanyagellátás

A csicsóka igényli a forgatásos talajművelést, nem szereti a tömörödött talajt. A nyers altalajra nem érzékeny. Telepítéskor, különösen éves kultúrában az őszi mélyszántás vagy mélylazítás elengedhetetlen. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a növény mélyrehatoló gyökérzetet fejlesszen, ezáltal jobban hasznosítva a talaj tápanyag- és nedvességtartalmát. Őszi mélyszántás után tavasszal kombinátorral elkészíthető az ültetőágy. Őszi ültetés esetén augusztusban középmély lazítás (35-40 cm), majd később középmély szántás (20-25 cm) szükséges. Az ültetés előtti napokban kombinátorral kialakítható az ültetőágy. Évelő, forgón kívüli termesztésben a gumókiszedés után ősszel vagy tavasszal végezhető el a sekély szántás, majd annak elmunkálása. A csicsóka tápanyagigénye 10 t gumó- és szárterméshez 40-45 kg N, 13-15 kg P2O5 és 80-85 kg K2O hatóanyag. A foszfort és a káliumot alaptrágyaként, a nitrogént ültetés előtt juttassuk ki. Évelő termesztésben minden évben kora tavasszal N-fejtrágyázás elvégzése szükséges. A kora tavaszi, kihajtás előtti fejtrágyázás eredményesebb, mint a későbbi, nagyobb adagú N műtrágya kiszórása. A nitrogéntúladagolás a leveles szártermést növeli, de a gumótermést csökkenti és 131

vele együtt a gumó inulintartalmát mérsékli. A K- és P-műtrágyát minden második év őszén vagy tavaszán kell kiadagolni a gumókiszedés után. Üzemi szinten a szervestrágyázás szükséges, nem hagyható el. A bőséges (40-50 t/ha) istállótrágyát meghálálja, de más trágyaféleségeket is jól hasznosít.

Fajták értékmérő tulajdonságai

A csicsóka gumója a burgonyához hasonló, de a sztóló felőli részén kissé megnyúlt. Felületét nem pararéteg, hanem megvastagodott epidermisz, ún. parabőr borítja. Általában négy gumóformát különböztetünk meg: körte, tojásdad, orsó és szabálytalan alakú gumót. Kötött talajon számtalan átmeneti forma is megtalálható (31. ábra). A gumó színe lehet fehér, sárga, piros, kék, lila, bronz vagy füst színű, illetve ezek átmenetei és árnyalatai. Általában a színesebbek jobban eltarthatók, sima felületűek, de kevesebbet teremnek, mint a fehéres színűek.

31. ábra. Csicsókagumó

132

A csicsóka fajtákkal szembeni elvárások az alábbiakban foglalhatók össze: • nagy gumótermő képesség, • a gumók megfelelő beltartalmi tulajdonságokkal rendelkezzenek, pl. a feldolgozásra szánt fajták min. 14-16% fruktóztartalommal rendelkezzenek, • a gumó alakja tojásdad, gömbölyded, kissé körte alakú legyen, • a gumó felülete sima, elágazásmentes legyen, • a gumó rövid sztólókon fejlődjön, a bakhát felszíne alatt helyezkedjen el, • a gumó minél könnyebben váljon le a szárról, • a virágzás legkésőbb október közepéig befejeződjön a megfelelő gumótermés érdekében, • ellenálló legyen a fajta a fehérpenészes rothadással szemben.

Szaporítás

A csicsókagumó ősszel és tavasszal egyaránt ültethető. A tavasszal ültetett csicsókagumó általában 28-30 napra hajt ki. A színes gumójú fajták hajtása kezdetben földhöz lapuló, de 3-4 hét múlva felfelé törekvő. A fehér gumójú fajták hajtása már kezdetben felálló. A szár növekedése eleinte lassú, a 6. hét után válik intenzívvé és késő őszig tart. A gumóképződés júliusban kezdődik és a tenyészidő végéig folyamatos. A gumó növekedése július, augusztusban indul meg és a lombozat leszáradásáig tart. A gumóképződés fő időszaka augusztus-október. A gumó nyugalmi állapota 2-3 hónap. Az őszi ültetést laza homoktalajokon alkalmazzák olyan helyeken, ahol a téli vadkárral nem kell számolni. Hideg, kötött talajokon csak a tavaszi ültetés sikeres. Őszi ültetésnél a csicsóka tavasszal korábban és erőteljesebben sarjad, így jobb a gyomelnyomó hatása. Emiatt az ápolási munkák is kisebb költségűek, a gyomirtás csak mechanikai úton is tökéletesen elvégezhető. A vontatottan kihajtó csicsóka érzékeny az ültetési mélységre, ezért a gumók 10 cm-nél mélyebbre ne kerüljenek. Az ültetési mélységet az ültetési idő és a talajszerkezet módosíthatja. Ősszel a vad- és fagykár elkerülése érdekében mélyebbre (8-10 cm) kell ültetni. Tavasszal homokos talajba szintén mélyebbre, kötött talajba sekélyebben (6-8 cm) kerüljenek a gumók. 133

A vetőgumó nagysága és a várható termés alakulása között pozitív összefüggés figyelhető meg. Ültetésre a 30-50 g közötti gumók a legmegfelelőbbek. Nagyobb (50-100 g) gumók csak intenzív termesztésnél, jó tápanyag-ellátottság mellett használhatók fel. Az ajánlott sortávolság csicsókatermesztésnél 60-80 cm, a tőtávolság 40-80 cm, így a hektáronkénti növényszám 15-41 ezer tő között változhat. A tenyészterület és a vetőgumó mennyiségének összefüggését a 12. táblázat tartalmazza. Az ültetési módot a rendelkezésre álló eszközellátottság határozza meg. Végezhető kézzel fészekbe kapával, barázdanyitó eke után minden második vagy harmadik barázdába. A gépi ültetés a burgonyánál alkalmazott ültetőgéppel igen jó minőségben elvégezhető.

Növényápolási munkák

Gyomirtás. Növényápolás szempontjából a csicsóka viszonylag igénytelen. A kihajtásig és a kezdeti fejlődés időszakában azonban ügyelni kell a terület gyommentességének megtartására. Kezdetben a gyomfajok a vegetatív fejlődést gátolhatják. A csicsóka azonban a legtöbb gyomnövényt túlnövi és a tenyészidő többi részében egyeduralkodóvá válhat a táblán. Az állományzáródásig, amely kb. 1,5-2 hónap, gondoskodni kell a mechanikai vagy vegyszeres gyomszabályozásról. Vegyszeres gyomirtás az új telepítésű csicsókánál alkalmazható a napraforgónál engedélyezett gyomirtó szerek felhasználásával. Bakhátkészítés. Kihajtás után a csicsókát fokozatosan (2-3 alkalommal) töltögessük fel a burgonyához hasonlóan, egészen addig, amíg a 12. táblázat. Vetőgumó-szükséglet a tenyészterület függvényében csicsókánál Tenyész­ terület (cm)

30 g

40 g

Vetőgumó tömege

60×40

1,25

1,67

50 g

60 g

70 g

80 g

2,92

3,34

vetőgumó-szükséglet (t/ha) 2,09

2,50

60×60

0,83

1,11

1,39

1,66

1,95

2,22

80×60

0,62

0,83

1,04

1,25

1,46

1,67

70×70

0,61

0,82

1,03

1,22

1,42

1,63

80×80

0,47

0,62

0,78

0,94

1,09

1,25

134

talajt beárnyékolja. A gyors növekedés miatt ez az állapot hamar elkövetkezik. Sokan vitatják a csicsóka töltögetésének szükségességét. A  kísérleti és a gyakorlati eredmények ennek előnyét bizonyítják, mivel nagyobb és könnyebben kiszedhető gumótermést kapunk. Széljárta területeken a töltögetés a csicsókaszár kidőlését is megakadályozza. Tőszámbeállítás. A másod-, harmad- és többéves állományok esetén évente gondoskodni kell ugyanannak a sor- és tőtávolságnak a beállításáról, ami az első évben volt. Az elsűrűsödő állomány csak satnya gumókat terem, ugyanakkor a szártermés is kedvezőtlenül alakul. A soralakító kultivátorozásra akkor kerüljön sor, amint a csicsóka kihajtott (április). Tápanyag-utánpótlás. Többéves állománynál minden ősszel vagy tavasszal (szükség szerint) a gumókat ki kell szedni a földből és 3-4 évente jól beérett istállótrágyát, valamint a szükséges műtrágyamennyiségeket ősszel vagy kora tavasszal, tárcsával a talajba kell dolgozni.

Betakarítás

A csicsóka általában az első erősebb fagyokig növeli a szár- és gumótermést. Ezért gumótermesztés esetén a csicsóka szárát lehetőleg az első fagyok után kell levágni, amikor a levelek megbarnulnak, néha feketés színűek lesznek. Erre a célra a magas tarlóval járatott járvaszecskázó gép vagy szárzúzó alkalmas. A magas tarló meghagyása azért indokolt, mert az őszi csicsókaszár erősen elfásodott és a hagyományos betakarítógépet megrongálná. A csicsókagumó betakarítására néhány burgonyakiszedő géptípus alkalmas. Megfelelő munkát csak laza talajon végeznek abban az esetben, ha a gumók már könnyen leválnak a sztólókról. Az őszi betakarításnál a gumók felszedését a kemény szártő és a gumók sztólóról való nehéz leválaszthatósága nehezíti. Így az őszi betakarítást csak a gépi és kézi szedés kombinálásával lehet megoldani, ami a költségeket növeli. Pedig a gumó ebben az időszakban közel 30%-kal több inulint tartalmaz, mint tavasszal. Tavaszi szedésnél a szármaradványok már annyira elkorhadnak, hogy azokat kiszedés előtt nem kell külön eltávolítani, nem akadályozzák a felszedést. A bakhátasan művelt csicsókát kora tavasszal, a fagyok megszűnte és a talaj megfelelő száradása után lehet géppel kiszedni. Erre a célra egy- vagy kétsoros burgonykiszedő gép alkalmazható. A tavaszi 135

gépi kiszedés könnyebb és olcsóbb. Az így felszedett gumók ugyan kevésbé értékesek, de a termesztés gazdaságosabb. Kistermelőknek a kézi szedés javasolható. Ebben az esetben a munkát célszerű megkönnyíteni úgy, hogy előbb a tövet ásóval meglazítják, majd villával gumóstól kiemelik. Extenzív viszonyok között a termésátlag 10-20 t/ha között változik, közepes termesztési viszonyok esetén 25-40 t/ha termés takarítható be, kedvező termesztési viszonyok között 40-80 t/ha termés is várható. A csicsókagumó nehezen tárolható a felületét borító vékony parabőr miatt. A betakarított gumó feldolgozásra alkalmas állapotát meleg, száraz időben csak rövid ideig őrzi meg. Legegyszerűbben a burgonyához hasonlóan prizmában tárolható, de a legmegfelelőbb a szabályozott légterű tárolólétesítmény.

Növényvédelem A csicsóka betegségei

Csicsóka-peronoszpóra (kórokozó: Plamopara halstedii) főleg a hűvös, csapadékos időjáráskor válhat jelentőssé. A betegségnek két tünettípusa van. Az egyik az ún. primer tünet, amikor a levelek sárgászöldek, torzulnak, a levél fonákát pedig fehér kivirágzás (sporangiumtartó gyep) borítja. A másik az ún. szekunder tünet, amely az előző tünetet követi. Ilyenkor a levél színén sárgászöld foltok, a fonákon pedig fehér kivirágzás (sporangiumtartó gyep) képződik. A kórokozó a napraforgó és a csicsóka növénymaradványain oospó­rá­ val marad fenn, majd a fejlődő növényeket a sporangiumból kiszabaduló mozgó sporangiospórák fertőzik. A kórokozó számára a csapadékos, hűvös, 14 °C körüli hőmérséklet kedvező. Védekezés: A csicsókatáblát a napraforgótól távol kell elhelyezni. Tavasszal, hosszan tartó, hűvös időjáráskor a csicsókát 2 alkalommal me­ ta­la­xil+mankoceb (pl.: Ridomil Gold MZ 68 WG) hatóanyaggal kell kezelni. Csicsóka-lisztharmat (kórokozó: Sphaerotheca fuliginea, Erysiphe ci­cho­racearum) főleg a nyár végén, száraz, meleg időjáráskor jelentkezik. A leveleken először foltszerűen, majd felületüket teljesen beborítva szürkésfehér bevonat (epifita micélium a konídiumláncokkal) figyelhető 136

meg. Ebben később elszórtan apró, fekete gömböcskék (kleisztotéciumok, újabb nevükön kozmotéciumok) alakulnak ki. A kórokozó konídiumokkal és a kleisztotéciumokból kiszabaduló asz­ ko­spó­rákkal fertőz. Védekezés: A betegség kezdeti tüneteinek észlelésekor kén (pl.: Thio­ vit Jet, Tiokoll 33 SC, CoSavet DF) hatóanyaggal kell védekezni. Szükség szerint a védekezést meg kell ismételni. Csicsóka-rozsda (kórokozó: Puccinia helianthi) szórványosan előforduló betegség. A  kórokozó összes spóraformája ismert, azonban a sper­mo­gó­nium és az ecidium ritkán figyelhető meg. A levélen a vörösbarna, pontszerű uredotelepekben a fertőző uredo­spó­ rák folyamatosan képződnek. Végül nyár végén a fekete teleutotelepek alakulnak ki, amelyekben az áttelelő teleutospórák fejlődnek. Védekezés: A  csicsókatáblát a napraforgótól távol kell elhelyezni. A rozsda észlelésekor mankoceb (pl.: Dithane DG Neo-Tec, Manzate 75 DF) hatóanyaggal kell védekezni. A védekezések a csicsóka-lisztharmat elleni védekezéssel összekapcsolhatók. A csicsóka szklerotíniás rothadása (kórokozó: Sclerotinia scle­ro­tio­ rum) a nyári csapadékos időjáráskor és a folyamatos esőztető öntözésekor jelentkezik, különösen akkor, ha a csicsókát napraforgó vagy más kétszikű növény után termesztik. Azoknál pedig már korábban e betegség előfordult vagy felhalmozódott. A  vetésforgóban tehát a csicsókát kalászosok után kell termeszteni. A kórokozó a szabadföldről kerül a tárolóba, ahol kedvezőtlen tárolási feltételek mellett súlyos kárt okozhat. Ld. részletesen: a sárgarépa szklerotíniás rothadása. A csicsóka botrítiszes rothadása (kórokozó: Botrytis cinerea) ld. részletesen a sárgarépa botrítiszes rothadása.

A csicsóka kártevői

A mezei pocok (Microtus arvalis) az évelő pillangósokkal, gyomos, műveletlen területekkel szomszédos csicsókaállományok jelentős kártevője lehet. A mezei pocok a környező bolygatatlan területekről betelepedve a csicsóka gumóit megrágja. Védekezés: A környező terület gondozásával, művelésével a betelepedés lehetősége és a kártétel bekövetkezése csökkenthető. Több éves állományban cinkfoszfid (Arvalin LR) rágcsálóirtó szerrel végzett kezelés csökkenti a kártétel mértékét. 137

A cserebogarak pajorjainak (Melolonthidae) kártétele akkor lehet jelentős, ha a csicsóka ültetésekor már idősebb cserebogárpajorok nagy számban találhatók a talajban. A pajorok a csicsóka gumókat megrágják. Védekezés: Amennyiben a csicsókát korábban is művelésben részesített területen termesztjük a cserebogárpajorok ellen nem indokolt a kémiai védekezés. A talaj előkészítése során a talajművelő eszközök által kifordított pajorok, gyakran a szántást végző munkagépet követő madaraknak szolgának táplálékul. A megsérült lárvák jelentős részét a talajban található entomopatogén mikrobák pusztítják el. Az emlősök közül a vaddisznó (Sus scrofa), szarvas (Cervus elaphus) és az őz (Capreolus capreolus) is okozhat a csicsókaállományokban károkat. Az elültetett szaporítóanyagot vagy a felszedés előtt álló csicsókagumót kitúrják, kikaparják a talajból. Védekezés: Az ültetést követő időszakban a vadak riasztásáról gondoskodni kell.

Irodalomjegyzék Angeli I.– Barta J. – Molnár L. (2000): A gyógyító csicsóka. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Antal J. (szerk.) (2005): Növénytermesztéstan 2.: Gyökér- és gumós növények. Hüvelyesek. Olaj- és ipari növények. Takarmánynövények. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Duschanek V. (2005): Szegények krumplija: a csicsóka. http:// www.vital.hu/ themes/healt/csicsoka.htm Izsák, Z. – Lázár, L. (2004): Szántóföldi növények vetőmagtermesztése és kereskedelme. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Szabó L. Gy. (2010): A csicsóka – Magyarország kultúrflórája. Szent István Egyetemi Kiadó.

138

Torma termesztése

Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége A legtöbb irodalmi forrás a torma őshazájaként Délkelet-Európát, a Fekete-tenger környékét és a szomszédos ázsiai területeket jelöli meg. Egyes források szerint a torma Délkelet-Európából Finnországba és Lengyelországba, majd a Kaspi-tenger környékére, valamint a kun birodalom területére (Cumanba) és Törökországba került. A torma vad változata Európa minden országában előfordul, de megtalálható az ázsiai és amerikai földrészeken is, leginkább a patakok, folyók és tavak vizes részein. A szláv és egyéb népek vándorlása elősegítette a torma keletről nyugatra történő terjedését. Ehhez hozzájárult a torma azon tulajdonsága, hogy minden „eldobott” gyökérdarab új egyed létrehozására képes. Szájhagyományok szerint a tormát a honfoglaló magyarok is ismerték és fűszerként, gyógynövényként is használták. Az első írásos emlékünk Matthiolustól (1517) maradt fenn, mely szerint a magyarok és a lengyelek a torma gyökerét ételeik ízesítésére használták. Jonas és Rosa feljegyzései szerint a germánok a középkorban a torma gyökerét és levelét is fogyasztották. Európában elsőként Németországban indult meg a termesztésbe vétele a XVI. században. Genetikai vonalakat különítettek el, s egy-egy termesztőtájnak jellegzetes tájfajtája alakult ki Hazánkban, kezdetben a főváros és nagyobb városok közelében (Győr, Debrecen, Makó, Pécs) folyt tormatermesztés a piaci igények kielégítésére. Ezen túlmenően a kertekben is volt 2-3 tő torma családi felhasználásra.

139

Leggyakrabban évelőként termesztették, amely alapvetően eltér a jelenlegi termesztési módtól. Könnyű talajokat választottak termesztésre, amely az ápolási munkákat és a felszedést is elősegítette. Alapvető változást az egyéves és bakhátas termesztésre történő áttérés hozott, amely az 1920-as évekhez kapcsolható. E módszer bevezetése Bagamérban, a Debrecen-Nagyváradi káptalan birtok területén indult, nyírségi jellegű homoktalajon. Faulwer Ignác erdőmérnök javaslata alapján Herkéli Imre, a birtok intézője valósította meg. Elgondolásukat a homoktalajok gazdaságos hasznosítása motiválta. Kitűnő minőségű tormát termesztettek, amelyet jól lehetett értékesíteni a debreceni és a nagyváradi piacokon is, de az ország más területeire is eljuttatták. A termesztést a ’Nürnbergi’ tájfajtával kezdték és folytatták. A torma fajtái, vonalai morfológiailag sokfélék. Beltartalmi értékei közül a legfontosabb az allil- és butil-izotiocionát-tartalom, amely a különlegességét, kellemes csípősségét biztosítják. A torma C-vitaminban is gazdag, fogyasztása a bélrendszer működését elősegíti. Baktericid hatása révén tisztítja a bélrendszert. A Hajdúság az ország egyetlen termőtája. A  termőtájhoz Bagamér, Álmosd, Kokad, Újléta, Vámospércs és Debrecen-Dombostanya települések kertségei és külterületei tartoznak. Területe 1500-1700 ha, évenként változó. A megtermelt mennyiség 8-10 ezer tonna, amelynek több mint 90%-át exportáljuk. Az export döntő hányada Nyugat-Európába irányul. Nyersárut exportálunk, a hazai feldolgozás kis volumenű. A termőtáj rendelkezik azzal a hűtőházláncolattal, amely biztosítja az egész évi folyamatos exportszállításokat. A torma hungarikum, földrajzi eredetvédelme, jelölése 2009-ben realizálódott.

Növénytani jellemzése A tormát az egyszerűsített növénytani besorolás szerint a Cruciferae (újabban Brassicaceae) család tagjának tekintjük, ahová a káposztafélék is tartoznak. Tudományos neve: Armoracia rusticana Gaertn. Mey., et. Scherb. A torma évelő növény. Szaporítása gyökérdugvánnyal történik. A földben lévő gyökerek tőrózsát, hajtásrügyeket képeznek, amelyekből virágszár, virág és mag képződik. Terjedése mag által is feltételezhető. 140

Termesztése általában egyéves. A tavasszal eltelepített gyökérdugványok őszre megvastagodnak és tőrózsát képeznek. Ezt a megvastagodott gyökeret főgyökérnek, vagy rizómának nevezzük. Ez szolgál humán felhasználásra fűszerként, gyógynövényként. Ritkán a fiatal leveleket is fogyasztják. A torma oly mértékben élelmes növény, hogy ahol egyszer megtelepedett, onnan kiirtani szinte lehetetlen. Az idősebb növények gyökértörzse 2-3 év után kiodvasodik, de a megmaradó háncson lévő járulékos rügyektől új hajtások, növények képződnek. Gyökérrendszere: A tormára a mellékgyökérrendszer képzése a jellemző. Annak érdekében, hogy a gyökerek elnevezését, funkcióit jól megértsük, induljunk ki az ültetésre használt gyökérdugványokból. Ezek 23-26 cm hosszú, 8-12 mm Ø–jű gyökerek. A dugványok alsó részén 3-5 db talpgyökér képződik, amelyek mélyre hatolnak és többszörösen elágaznak. Az elültetett dugvány felső részén nyakgyökerek, a többi részén oldalgyökerek képződhetnek. A  fiatal gyökereken sűrűn elhelyezkedő sarj (adventív) rügyek vannak, amelyekből hajtások képződhetnek. A tavasszal eltelepített dugvány október végére 30-50 mm Ø-jű főgyökérré alakul. A termesztés szempontjából ez a legfontosabb, de a talp- és mellékgyökerek is jelentősek, hiszen ezekből lesznek a következő évi dugványok. Bakhátas termesztés esetén a gyökerek 70-80%-a a talaj 40-60 cm-es rétegben helyezkedik el, s ez igen kedvező a víz- és tápelemek felvétele szempontjából. Gyökérfeltárási munkánk során azt tapasztaltuk, hogy a gyökérzet összes tömege 95-100 dkg volt, s ebből a főgyökér 30-35 dkgot tett ki. Az egyes fajták gyökérzete lehet fehér, bronzos színű. A főgyökér alakja lehet hengerded, hegyesedő, egyenletes vagy hullámos felületű Az évelőként talajban tartott tormatövek is nagy tömegű mellékgyökérrendszert képeznek. Levélzet: A torma nagy lombozatot fejleszt. Egy-egy kifejlett rizómán 16-20 db levél is lehet, amelynek tömege 60-80 dkg, de az 1 kg-ot is elérheti. 1 ha felületre vonatkoztatva, megközelítőleg 50 ezer m2-nyi levélfelülettel számolhatunk. Megkülönböztetünk első- és másodrendű leveleket. Az elsőrendű levél megnyúlt, többnyire lándzsa alakú, hosszúsága elérheti a 70-80 cm-t 141

is, szélessége pedig középen mérve a 20-30 cm-t fajtától, vonaltól függően. Az induló hajtások lehetnek fehérek és kékeslilák. A levéllemez széle általában fűrészes vagy fogazott, de ritkán előfordulnak ép szélű változatok is, pl.: a Gyömrői. A  levelek felülete lehet durva, hullámos, lehetnek vastagok vagy vannak egészen finom levelű változatok is. Az április közepén-végén ültetett dugványok esetében a másodrendű levelek általában augusztus közepén jelennek meg. Morfológiailag az elsőrendű levelektől eltérőek. Többnyire erősen fogazottak, cakkozottak és jóval kisebbek, keskenyebbek, mint az elsőrendű levelek. Biológiai értelemben a másodrendű levelek megjelenése a rizómák érésének kezdetét jelzi, vagyis a harmonikus aromaanyagok kialakulásának megindulását. A fajták és a vonalak a levél alapján jól elkülöníthetők. Az ún. Magyar torma lándzsás levelű és a levéllemez vége kakastaréjszerűen visszahajló. A levélnyél 15-20 cm hosszú és kiszélesedően tapad a gyökérkoronához. Szárrendszer: A tavasszal eltelepített dugványok őszre tőrózsát fejlesztenek. A tőrózsa levelekkel borított hajtásrügyekből áll. Amennyiben a rizómát nem szednénk fel, a 2. évben a hajtásrügyekből virágszárak fejlődnének, amelyeken gazdag sátorvirágzatok képződnek. Az évelőként talajban tartott tormatöveknél hasonló folyamat zajlik le, azaz a tőrózsákból virág- vagy magszárak képződnek. A  több évig helyben hagyott tormanövények tőrózsa alatti részéből újabb és újabb hajtások képződnek, amelyek tőrózsában végződnek és virágszárat fejlesztenek. A tőrózsa „nyílása” már február közepén megindul, a virágszárak pedig március közepén megjelennek. A fiatal virágszárakon páfrányszerű, alig 1-2 cm-es nyéllel rendelkező levelek jelennek meg. Ezek a levelek alig 4-5 cm hosszúak és 3-3,5 cm szélesek. A virágszárak általában 80100 cm-re nőnek meg. A levélhónaljakban rügyek jelennek meg, amelyekből virágok képződnek. Virág, virágzat, mag: A torma dús, sátorozó fürtvirágzatot képez. A virágok nyílása április végén kezdődik és akár 3-4 hétig is eltarthat. A virág 4 csésze- és sziromlevélből, egy jól fejlett bibéből és általában 4, vagy több porzóból áll. A csészelevelek fejletlenek, zöldek, a sziromlevelek fehérek és kicsik. A  porzók száma fajtafüggő, a Kanadai pl. 6 porzós. 142

32. ábra. Tormabecőkék és magvak

A porzók két körben helyezkednek el, a belső kör négy porzója megnyúltabb, mint a két külsőé. A bibe vaskos, 2-2,5 mm átmérőjű, a bibefej kiszélesedő. Virágai általában hímnősek, de vannak csökevényes bibéjű változatok is. Termése becő, de jóval kisebb, mint a többi keresztes virágúé, ezért helyesebb becőkének, siliculanak nevezni. Alakja gömb vagy kissé megnyúlt, zöld színű és ráncos felületű. Általában 4 mag van egy becőkében (32. ábra). A magok barnák, kicsik, gyakran léhák. A virágokat méhek, vadméhek porozzák be. A magokat eredményesen csak táptalajon lehet csíráztatni.

Környezeti igényei Hőmérséklet. A torma az alacsony hőmérséklet-igényű zöldségfélékhez sorolható. Ha a Markov-Haev rendszerben próbálnánk elhelyezni a tormát, a 13±7 oC igénylők közé sorolhatnánk. Ez azt jelenti, hogy 13 oC ele143

gendő a vegetációs folyamat megindulásához, viszont 6 oC hőmérsékleten a fejlődés megakad. A kifejlett tormatő a hazánkban előforduló leghidegebb (–25 - –30 oC) téli napokat is átvészeli károsodás nélkül. Ez az ős�szel ültetett dugványokra is vonatkoztatható, amennyiben az őszi begyökeresedés megtörtént. (A gyéren gyökeresedett dugványok károsodnak.) Tapasztalataink szerint a torma levelei és a takaratlanul hagyott ri­zó­ mák (gyökerek) mínusz 4-5 oC-on megfagynak. A tormagyökerek fagyási hőmérséklete –2,86 oC. A torma a dugványültetést követően magasabb, 16-18 oC hőmérsékletet igényel. Ezen a hőmérsékleten a dugványok gyökeresedése intenzív. Hőségnapokon (+ 35 oC) a torma levelei lankadnak, a légzőnyílások zárva maradnak, a gyökerek kéntartalma növekszik, a torma csípősebb lesz. Megfigyelésünk szerint az erősen felmelegedő homoktalajokon (35 oC felett) a rizómák korona alatti részén a bőrszövet „pörkölődik”, rőtbarna lesz, s ez minőségi romlást jelent. Fény. Hosszúnappalos növény. Fő virágzási ideje már a hosszúnappalos hónapokra esik (május, június). A termőállomány kedveli a teljes megvilágítást. Ekkor a lombozat és a gyökérzet növekedése egyensúlyban van. Árnyékos és félárnyékos helyen a lombozat növekedése erőteljesebb, mint a gyökereké. Fák árnyékában lévő növényeknél, a levélnyél hosszú, a lemez pedig viszonylag kicsi. A nappalok rövidülésével (augusz­tus) megjelennek az igen szeldelt másodrendű levelek. Páratartalom. A torma igényli a levegő magas páratartalmát. Ezt igazolja, hogy vizes és fás élőhelyek közelében szinte mindenütt találhatunk tormát. A termesztésben a magasabb páraigény, kissé mélyebb fekvésben történő telepítéssel, sűrű térállással biztosítható. Cél, hogy a nagy melegek idejére (július) a tormasorok zárjanak, amely a talajnedvesség megőrzéséhez is hozzájárul. A hajdúsági ligetes, erdős táj hozzájárul az itt termesztett torma különleges íz-zamat anyagához. A folyamatos magas páratartalomnak viszont kórtani veszélyei vannak. Ez csökkenthető a sorok fő szélirányban (É-D) történő vezetésével, amely a hajnali-reggeli magas páratartalom, nedves levél gyorsabb felszáradását eredményezi. Vízigény. A tormát nem soroljuk a feltétlenül öntözést igénylő zöldségfélék közé. Ennek oka a 40-60 cm mélységben elhelyezkedő nagy gyökérzete, amely révén az ott lévő vízkészletet is képes hasznosítani. Viszont azt is tudjuk, hogy a tormát döntően homoktalajokon termeszt144

jük, amelyek csapadék-, vízkapacitása, vízmegtartó képessége kicsi: 21,0-27,2 tf%. A termőtájra az alacsony (500-550 mm) csapadékmen�nyiség a jellemző. A frekventált július-augusztus hónapokban kevés csapadék hullik, gyakori a 3-4 hétig tartó aszály. A torma transzspirációs együtthatója 334 l/1 kg szárazanyag. Ez viszonylag magas érték. A  torma nagy lombozata is vízpazarlást jelent. Ezek a tényezők indokolják a torma öntözését. A  növény viszont nem bírja a magas vízállást. 10-12 napi közel 100%-os telítettségnél növekedése leáll, levelei sárgulnak. Tápanyagigény. A torma viszonylag sok tápanyagot használ fel. A 3 fő makrotápelem (nitrogén, foszfor, kálium) közül a legtöbbet káliumból, majd nitrogénből vesz fel, míg foszforból az igénye kevesebb. Felvételi arányuk N 2:P 1:K 4 számokkal jellemezhető. Egy tonna (1000 kg) gyökértermés képzéséhez 8-10 kg nitrogént, 4-5 kg foszfort és 18-20 kg kálium hatóanyagot vesz fel a talajból. A torma tehát kifejezetten káliumigényes növény. Említenünk kell viszonylag magas kén (S) szükségletét is, amely a kellemes csípős íz (allilizotiocianát) kialakulásához szükséges. Jelentős a kalcium (Ca) és a magnézium (Mg) igénye is. A mikroelemek közül elsősorban a bórt igényli, hiányában a főgyökér farésze (xilém) feketedik, szívrothadásos lesz. Legalább 1,0-1,5% humusztartalom kell a makro- és mikroelemek felvételéhez. Talajigény. A torma többféle talajon megél, csak a szikesek jelentenek kivételt. Sekély termőrétegű talajokon piacképes áru nem termelhető. Árutermelésre csak azok a területek alkalmasak, amelyeknél a termőréteg vastagsága az 50-60 cm-t eléri. Tormatermesztésre optimálisnak a mélyebb fekvésű, magas talajvízszintű barna homoktalajok tekinthetőek. Kedvezőek a lápi jellegű öntéstalajok. Ezeket népiesen „hugyos” homoktalajoknak nevezik, jelezve a szinte permanensen nedves voltukat, amely a felszín közeli talajvízzel kapcsolatos. Ma már kötött – csernozjom jellegű – talajokon is termesztenek tormát, ahol öntözéssel elkerülhető a húsállomány fásodása, kesernyés íze és igen erős csípőssége. A homokhátak tápanyagban, vízben oly mértékben szegények, hogy jövedelmező termesztés itt nem folytatható. Itt a torma csak sínylődik, kellő vastagságú rizóma nem képződik. 145

Nem megfelelőek azok a réti jellegű öntéstalajok, amelyeknél a tavaszi hónapokban (április, május) olyan magasan van a talajvíz, amely már a gyökérzónát is érinti. Nem jó a teknős terület, mert a magas vízszint miatt levegőtlen a talaj.

Termesztése Területkiválasztás, vetésforgó

A termesztés részben házikertekben történik, így a területválasztás is behatárolt. Ezek a kertek általában 1000-3000 m2 nagyságúak, mélyebb fekvésűek, többségében barna homoktalajok, de előfordul kötött talaj is. A vízállásos területek jelentik a legnagyobb problémát: későbbi kiültetés, növekedés leállása, őszi gépi felszedés meghiúsulása stb. Ezeket a területeket célszerű más növénnyel hasznosítani. Külterületeken már nagyobb lehetőség van a terület megválasztására. Fő szempont itt is a vízállásos, teknős területek kerülése. Magasabb fekvésű, sovány homokterületeken öntözéssel sem tudunk jövedelmező termesztést folytatni. A lápi jellegű öntéstalajok kedvezőek. Fontos a nyílt fekvés, a sorok észak-dél irányú vezetése, a reggeli harmat gyorsabb felszáradása miatt. A tormát nem vetésforgóban termesztik. A  hagyományos kerti termesztés döntően monokultúrás. Ennek ebben a térségben több oka van: a) Szinte az egyedüli növény – termék, amely mindenkor értékesíthető, azaz pénzbeni bevételt jelent, még a kisebb területtel rendelkező családoknak is. b) Hagyománya van a termesztésnek. c) A fő termék mellett automatikusan képződik a következő év szaporítóanyaga. Ez újabb termelést motiváló tényező. A külterületeken lehetővé válik a vetésváltásos termesztés. Ennek jelei a nagyobb területtel rendelkező termelőknél mutatkoznak. Homokon jó váltónövény a tritikálé és a rozs, kötött talajon pedig a kukorica. A napraforgó és a kapásnövények is megfelelnek. A kísérleti és a gyakorlati tapasztalatok is egyértelműen a növényváltásos termesztés előnyeit igazolják.

146

Talaj-előkészítés, tápanyagellátás

A talaj-előkészítés legfontosabb mozzanata a mélyszántás. Ez egyes ekével 50-60 cm mélyen történik. A torma gyökérzetének 70-80%-a a 40-60 cm-es zónában helyezkedik el. Ha ez a réteg nem laza, a gyökerek zsugorodnak, a főgyökér nem lesz kellő méretű. A mélyszántás végezhető ősszel és tavasszal. A gyakorlatban elsősorban a tavaszi terjedt el. Bakhátkészítés. Hazánkban a magas bakhátas termesztés terjedt el. A bakhátak alsó szélessége 40 cm, a korona szélessége 30 cm, a magassága 30-35 cm. A bakhát tengelyek közötti távolság általában 90-110 cm között változik. A bakhátakat speciális ekével készítik el, általában a mélyszántást követően. Az ekék fölé fémhengeres simítót is felszerelnek, a bakhátkoronák egyenletességének biztosítására. Az alaptrágyázást a mélyszántást megelőzően kell elvégezni. Ennek gerincét az istállótrágyázás jelenti. A termelők többsége közvetlen istállótrágyázást végez, általában 40-60 t/ha-os dózissal. Tapasztalataink szerint a 40 t/ha dózis elegendő, a nagyobb adag a rizómák epidermiszének barna foltosodását okozhatja. Általános a szarvasmarhatrágya alkalmazása, de baromfitrágyát is használnak. Érett, almozott marhatrágya a legkedvezőbb. Ha a talaj humusztartalma eléri az 1-2%-ot, elegendő a kétévenkénti istállótrágyázás. A műtrágyák közül a káliumtartalmúak a legfontosabbak, közülük is a szulfát (SO4) iont tartalmazóak. Ezt a torma magas kén (S) igénye indokolja. A kálium-szulfát vagy a Patent-káli javasolható 250-300 kg/ha hatóanyag dózisban. Foszforból 150 kg/ha, nitrogénből 170 kg/ha hatóanyag kijuttatása javasolt az EU direktíva előírása szerint. Savanyú homoktalajokon azokat a N-hatóanyagú műtrágyákat válas�szuk, amelyek kalciumot (Ca) is tartalmaznak. Ha a talaj mészszegény, meszezzünk pl. karbidmésszel, 0,5 kg/m2 adagban.

147

Fajták

Bár az utóbbi két évtizedben nőtt a fajták száma, de nem mindegyikből szerezhető be szaporítóanyag, mert gyökérdugványt előállító törzsültetvények nincsenek. Ezen túlmenően a termelő nehezen is vált új fajtára, mert az előző év fő terméke mellett a dugványanyag is megtermelődik. Más fajta dugványainak beszerzése pedig anyagilag terheli meg a gazdát. Hazánkban több évtizeden át a Debreceni édesnemes tájfajtát termesztették. A termőterület 65-70%-án ma is ezt ültetik. A vadtormáktól eltér egyenletes felületével, fehér húsával, édesebb ízével. Az 1980-as évek közepéig hivatalos fajtafenntartás nem folyt. Emiatt a tájfajta elvesztette egységességét. A javító szelekciós munkát a nyolcvanas évek végén kezdték meg. A nemesítők feladata, hogy a jelenlegi fajták egységesek, fokozott termőképességűek legyenek, jobban ellenálljanak a betegségeknek. Mivel jelenleg nincs vírusmentes fajta, ezért a vírusmentesítés kiemelt cél. Szükségessé vált a jó tárolhatóság elérése is. Speciális igény a magas allilizotiocionát (alil-mustárolaj=csípősség) tartalmú fajták nemesítése. Jelenleg hét, államilag elismert, többségében hazai nemesítésű fajta áll a termelők rendelkezésére. A mai hazai választék értékadó tulajdonságait a fent leírtak tartalmazzák.

Szaporítás

A tormát gyökérdugványokkal szaporítjuk, amelyeket a főgyökér talpés mellékgyökereiből nyerünk. Dugványoknak legalkalmasabbak a 8-12 mm átmérőjű és 23-26 cm hosszú gyökerek. A dugványokon sarjrügyek vannak. Ezeket az előkészítés során zsákvászon dörzsöléssel eltávolítjuk, kivéve a fej- és talpi részén lévőket, amelyekből hajtások, illetve gyökerek képződnek. Dugványokat a termelő két alkalommal gyűjthet: • ősszel, a felszedés utáni áru előkészítéskor, amikor a talpgyökereket lepattintják a főgyökerekről, • tavasszal, mélyszántáskor, ha előzőleg torma volt a területen. Az őszi dugványokat 23-26 cm méretűre vágjuk, kötegeljük. Homokágyba helyezzük és 10-15 cm vastag homokréteggel fedjük, védve a fagytól és kiszáradástól. 148

Dugványok előhajtatása. Célja, hogy gyökeres és kis hajtásokkal, levélkékkel rendelkező dugványokat kapjunk kiültetésre. Ez gyors eredést eredményez (33. ábra). Az előhajtatás szabadban is történhet, kötegekben, homokágyban. A területet megtisztítjuk, kb. 10 cm mélyen kiemeljük a földet és 5-6 cm rétegben sárga bányahomokot terítünk a földre. A 200 db-os kötegeket talpra állítva helyezzük a kivájt területre, s a közöket, valamint a tetejét homokkal béleljük, takarjuk. Száraz időszakban öntözzük be az ágyásokat. Az előhajtatás időtartama 2-3 hét. Célszerű az előhajtatást április elejére ütemezni. Ültetés. Ebben a termőtájban 33. ábra. Előhajtatás utáni a tavaszi ültetés terjedt el. Ideje dugványköteg általában április közepétől május végéig tart. Az ültetést megelőzi a mélyszántás, az alaptrágyázás és a bakhátkészítés. Kedvező, ha a bakhátkészítés után néhány napig ülepedni hagyjuk a talajt. Az ültetés végezhető kézzel és géppel. • Kézi ültetés. Jelenleg a kézi ültetés a domináló. A  munkát 2-3 fő végzi. Egyikük a dugványokat a bakhátra helyezi, a másik a T-alakú hengerded ültetővassal elkészíti az ültetőlyukakat, majd a dugványok belehelyezése után az ültetővassal hozzá szorítja a talajt. Gyorsítja a munkát, ha a dugványbehelyezést is másik személy végzi. A dugványokat 24-26 cm távolságra kell lerakni (34. ábra). Az ültetést olyan mélyen kell elvégezni, hogy a dugvány teteje kb. 3-4 cm-re a talajfelszín alá kerüljön. A mélyültetés megakadályozására célszerű az ültető vas szárán alulról mérve a 30 cm-t megjelölni. Az ültetés befejező aktusa a vegyszeres gyomirtás. 149

34. ábra. Dugványok bakhátra helyezése és kézi ültetése

• Gépi ültetés. Jelenleg két típusa ismert. A kétsoros gépi ültetési típusnál egy 20-25 mm-es vastagságú csoroszlya megnyitja a bakhát közepét, ahová két személy belerakja a dugványokat, törekedve az egyenletes tőtávra. Ezt követően két hátrafelé szűkülő erős lemez összeszorítja a bakhátat, aminek következtében a vájatba helyezett dugvány megfelelő módon be van rögzítve. Teljesítménye 8 óra alatt 1 ha, azaz 40 ezer dugványt ültet el. A fogóujjas palántázó az erdészeti csemeteültető és tárcsás bakhátoló kombinációjából készült. Előnye az, hogy a bakhát felhúzásával egy menetben az ültetés is elvégezhető. A fogóujjak, illetve a kapcsolódó automata pontosan biztosítják az egyenletes tőtávot.

Növényápolási munkák

Gyomirtás. A  termelők többsége alkalmaz vegyszeres gyomirtást. Az integrátorok, majd a termelők az illetékes hatósági szervtől évenként kapnak tájékoztatást az eseti engedéllyel felhasználható szerekről. Az 150

utóbbi években az engedélyezett listán az S-metolaklór és terbutilazin hatóanyagú szerek szerepeltek. Az S-metaloklór inkább az egyszikűeket, míg a terbutilazin a magról kelt kétszikű gyomokat irtja. Mindkét szer 1,5 l/ha dózisban használható. Kijuttatásuk az ültetés utáni bakhátra permetezéssel történik. Ezek a szerek kb. másfél hónapig biztosítanak gyommentességet. Talajművelés. Kézi kapával a bakhátkoronát és a tövek közötti részt gyommentesítjük. A  vályogos homoktalajokon, vagy éppen kötött fekete földön többször kell talajművelést végezni a talaj lazítása miatt. A másodolást kisméretű kézikapával végezzük, célja az előző évi „vad tormatövek” eltávolítása, ha tormát torma követ. A herbicidkezelés mellett is szükség van legalább háromszori talajmunkára, amely a gyomirtás mellett töltögetést, nyomatást is jelent. Ugyanis a hajtásválogatáskor a tövektől elhúzott talajt a munka elvégzése után vissza kell nyomatni. Erre speciális ekék szolgálnak. A gépi talajművelésnél mindenkor fokozott gondot kell fordítani arra, hogy a munkagépek a bakhátakat ne rombolják, és a tövek talajjal mindenkor fedve legyenek. Záporok, felhőszakadások után töltögető ekét kell használni! Az utolsó talajművelést augusztus közepére kell ütemeznünk, s ezt követően a felszedésig több talajmunkára nincs szükség, legfeljebb gazolásra. Fitotechnika. Az elültetett dugványok 3-4 hajtással indulnak. Amikor a hajtások a talajfelszín felett 6-8 cm hosszú, 3-4 cm széles pillangólevelek megjelennek, el kell végeznünk a hajtásválogatást (35. ábra). A  dugványok mellől legalább 10 cm mélyen húzzuk el a földet, vizsgáljuk meg a hajtásokat, leveleket, s a legfejlettebbet –  le- 35. ábra. Hajtásválogatás; 3-4 hajtásból hetőleg a középen lévőt – hagyjuk egy db-ot hagyunk meg 151

meg, a többit pedig törjük ki. A dugványkorona alatt előtört gyökereket vászondarabbal dörzsöljük le. A jelenlegi termesztésben a termelők csak a hajtásválogatást végzik el. Ez a minőség szempontjából semmiképpen nem kedvező, de kétségtelen, hogy költségcsökkentő. Az utóbbi években a termelők többsége növelte tormatermő területét a jövedelmezőség fokozása érdekében. A nagyobb területet csak a kézimunkaerő-szükséglet csökkentése révén tudja művelni. Ezért maradt el, pl. a nyakgyökerezés munkafázisa. A csupán kerti termesztés idején, még egy második nyakgyökerezést is végeztek a termelők. Ma már kötött, csernozjom típusú talajon is folyik tormatermesztés. Itt csak szinte tőkibontás nélküli hajtásválogatásra van lehetőség. Fejtrágyázás. Minden tormatermelő él e lehetőséggel. Fejtrágyázásra általában nitrogén és/vagy komplett (NPK+mikroelemek) műtrágyákat alkalmaznak. A  komplett műtrágyák közül azokat részesítsük előnybe, amelyekben a kálium van túlsúlyban (pl.: N6:P11:K24 vagy N7:P14:K21+2). Az EU-direktíva szerint N-ből a kijuttatható mennyiség 170 kg/ha évenként. Ennek a mennyiségnek 30-50%-át szórjuk ki ültetés előtt, a talajkötöttségtől függően. A fennmaradó hányadot két alkalommal fejtrágyaként adjuk. Az első alkalom kapcsolódjék a június elejei hajtásválogatáshoz, a második alkalom pedig július közepe-vége legyen. Az esetleges harmadik fejtrágyázást augusztus első dekádjában kell elvégezni. A 170 kg hatóanyag 27%-os nitrogén műtrágya esetén 630 kg/ha műtrágyát jelent. Ha ültetés előtt 50%-ot juttatunk ki, 315 kg marad fejtrágyázásra. A kétszeri kijuttatásra, illetve alkalmankénti műtrágyázásra 157,5 kg/ha jut, amely 42,5 kg/ha hatóanyagot jelent Ha N-ből 30%ot adunk alaptrágyaként (189 kg/ha), vegetációs időben alkalmanként 220 kg natúr műtrágyát, illetve 59,5 kg hatóanyagot juttatunk ki egy-egy alkalommal. Kisebb területen kézi, nagyobb területeken röpítőtárcsás géppel célszerű a fejtrágyát kijuttatni, azonnali bedolgozással, amelyet töltögető ekével is végezhetünk. Levéltrágyázás. Kísérleteink igazolják kedvező hatását. Elsősorban összetett, makro-, mezo- és mikroelemeket tartalmazó készítményeket használjunk erre a célra. A kálium túlsúly fontos! 152

Alkalmazzunk bórtartalmú levéltrágyákat is a húsbarnulás csökkentésére. A levéltrágyák többsége a növényvédő szerekkel együtt is kijuttatható. 3-4 alkalommal levéltrágyázzunk. Öntözés. Amíg nem volt döntő fontosságú a jövedelmezőség, a minőség az osztályos áru aránya, addig a torma az ún. szárazkultúrás növények közé tartozott. Hozzájárult ehhez, hogy a tormát mély fekvésű területekre telepítették, ahol a közeli talajvíz és a kapilláris víz is elősegítette a megfelelő vízellátást. Bakhátak közötti árasztó öntözés. A mélyebb fekvésű kertekből a torma kikerült a külterületekre, ahol a körülmények már kedvezőtlenebbek voltak. Aszályos években a homoktalajon a torma nyár közepére lesült levélzetűvé vált. Felmerült az öntözés gondolata. Szerencsére e területeken 12-14 m mélységben olyan vízréteg található, amelyre elviselhető költséggel lehet kutat fúratni. Így jöttek létre a tábla végeken a csőkutak. Ha nincs villanyáram, motoros szivattyúkkal hozzák felszínre a vizet és vászonbetétes tűzoltócsöveken vezetik a bakhátak közé (36. ábra).

36. ábra. Barázdás árasztóöntözés

153

A termelők többsége ma is ezt az árasztóöntözést folytatja. Beruházásigénye a többi öntözési módhoz viszonyítva a legkisebb, élőmunkaszükséglete viszont a legnagyobb. A vizet a bakhátak között vezetik, s ha szükséges, gátakat, tiltókat készítenek, kézikapával. Az a jó öntözés, ha a bakhátak felső harmadáig felduzzad a víz. Ehhez m2-ként 80-110 l víz szükséges, a talaj nedvességétől függően. Csapadékszegény időben 5-6-szor is szükséges öntözni, kedvező csapadék mennyiség mellett elég 2-3 alkalom. A VK érték 75%-nak biztosítása mellett kapjuk a legtöbb osztályos termést. Az öntözési időszak általában június közepétől-végétől augusztus közepéig-végéig tart. Szeptemberben csak nagy szárazság idején öntöznek. Gyakori év, amikor egy szezonban 400-500 mm vizet is kijuttatnak. A gazdák egy része törekszik a víztakarékosabb, kevesebb élőmunkát igénylő öntözési mód bevezetésére Csepegtetőöntözés. Jelenleg a termőtáj kb. 3,0%-án folytatnak csepegtetőöntözést. A  csepegtetőöntözés alapvető feltétele a mélyfúrású, nagy vízhozamú kutak megléte. A vízkivétel villamos energiával működő szivattyúval történik. Szükséges fóliával bélelt víztározó kialakítása. Szórófejeken, azaz esőszerűen célszerű a tározóba juttatni a vizet, így a levegővel érintkezve a kinyert víz a magas vas- és magántartalmából sokat veszít. A víztározóból a csepegtetőrendszerbe juttatandó vizet szűrni kell, a csepegtetőcsövek eltömődésének elkerülésére. Szükséges gerincvezeték kiépítése, amelyen keresztül jut el a víz a csepegtetőcsövekbe. Szalag csepegtetőcsöveket alkalmaznak, amelyek több évig használhatóak. A csöveket minden második bakhát közé helyezik el, így a munkagépek mozgása sem akadályozott. A csövek bakhátra is helyezhetők. Hektáronként 6500 fm cső kihelyezése szükséges. Általában 5-6 alkalommal öntöznek, esetenként 40-45 mm-es víznormával. Az összes kijuttatott vízmennyiség 220-270 mm, a csapadék mennyiségétől függően. Az öntözés az I.-II. osztályos torma arányát akár 70-80%-kal is növelheti. Esőszerű öntözés. A nagyobb területen tormát termelők közül egyre többen térnek át erre az öntözési módra. Bevezetése egyszerűbbnek tűnik, mint a csepegtetőöntözésé. 154

Esőszerű mikroöntözés. A  lineár öntözés, szűkített mikroöntözéses változatát is alkalmazzák a tormatermesztésben. Csévélődobos és konzolos lehet. Az öntöződobon 200 m, 50 mm átmérőjű tömlő van elhelyezve, 3 fokozatú váltóművel felszerelve. A huzalkonzol 36 m szélességű. A konzolon 12 db különböző méretű fúvóka található. Nagyobb men�nyiségű víz kijuttatása esetén 6 mm átmérőjű fúvókákat, 2,5 bar nyomást és 10 m/ó menetütem beállítást célszerű alkalmazni. Így 65-70 mm vízborítás is biztosítható. Ez a vízmennyiség tökéletesen átáztatja a talaj 45-50 cm-es rétegét, amelyet ellenőriztünk is. Alapvető követelmény a vízszűrő beiktatása, a fúvókák eltömődésének megakadályozására. Az öntözőelemek áttelepítése és behúzása egy erőgép segítségével oldható meg. Az üzemeltetéshez legalább 125 l/perc vízhozamra van szükség. Esőszerű öntözés nagyteljesítményű berendezéssel. Az öntöződobos, konzolos berendezésben a dobon 350 m hosszú, 75 mm átmérőjű cső helyezkedik el. Vízturbina meghajtású, 4 sebességfokozattal, amely a kijuttatott víz mennyiségét szabályozza. A konzol 20 m széles és rajta 120 cm-enként két irányba szóró, 8 mm furatú résfúvókák vannak. 90 cm-es torma sortávolság mellett 24 sor öntözhető egy menetben. Vízkivételre nagyteljesítményű szivattyú szükséges. Üzemeltetéskor 200 m csőbehúzással, 3 bar nyomáson, 30 m/óra sebességgel, a 2. fokozatba kapcsolva, kb. 40-45 mm víz juttatható ki a területre 6, 5-7, 0 óra alatt. Nagyobb mennyiségű vizet 4 bar nyomáson, 2. fokozattal és 20 m/óra sebesség mellett biztosíthatunk. Így 70-80 mm víz is kijuttatható. Csak teljes lombzáródás után adhatjuk ezt a vízmennyiséget, mert bakhát-lemosódással járhat. Vízágyús öntözés. Néhány termelő alkalmazza ezt az öntözési módot. Előnye, hogy egyenlőtlen felszínű területeken is alkalmazható. Egyszerű az áttelepítése egyik területről a másikra. Nem szükséges erőgép. Nagy vízhozamú kút és szivattyú szükséges működtetéséhez. Akkor alkalmazható, amikor a lombozat már elég nagy, mert egyébként a bakhát lemosódásának veszélye fennáll. Megjegyezzük, hogy egyik esőztető berendezés esetén sem tapasztaltunk erős nyakgyökérképződést, amelytől való félelem gyakran elhangzik. Gyakorlati példa igazolja, hogy rendszeres öntözéssel akár 8 t/ha I. osztályú torma is termelhető.

155

Betakarítás

Előkészítő munkája a levelek eltávolítása. Ezt traktorvontatású, körforgást végző, átalakított fűkaszával végzik. A  lombvágót úgy kell beállítani, hogy 4-5 cm-es csonkot hagyjon a korona felett, hogy az ne sérüljön. Ezt a munkát 5-6 nappal a kiszedés előtt kell elvégezni, annak érdekében, hogy a levágott lomb összefonnyadjon, s ne akadályozza a gépi rizómakiemelést. Tormagyökerek kiemelése U alakú ekével. A betakarítás általában október utolsó harmadában kezdődik, és november közepéig-végéig eltart; mindaddig, amíg a talaj felső 4-5 cm-es része át nem fagy. Ha ez bekövetkezik, a gépi rizómakiemelés tovább nem folytatható. A fagyos rétegben lévő rizómarész kiemeléskor, kiforgatáskor eltörik, megszakad. Optimális lenne november közepéig a betakarítást befejezni, annak érdekében is, hogy elegendő idő jusson az áru előkészítésére. A rizómák kiemelése speciális U alakú ekével történik (37. ábra). Az eketestek acélból készülnek, kétoldali szárhosszúságuk 70-80 cm, szélességük pe-

37. ábra. Betakarítás U alakú ekével

156

dig 15 cm. Az U alakú eketest élezett, és munka közben 40-50 cm mélyen halad a bakhát alatt, elvágja a gyökereket és a rizómákat megemeli és egy másik típus ki is forgatja. A munkavégzéshez legalább 80 lóerős traktor szükséges (pl. Zetor 82, Lamborghini). A kiemelt rizómákhoz, talpgyökerekhez sok föld tapad, amit kézi felszedéskor két rizóma egymáshoz ütögetésével távolítanak el, ezt követően a kiemeléskor keletkezett barázda egyik oldalára helyezik, csomókban. A következő munkafázisban a rizómákat feldobálják a szállítójárműre. A rakományt beszállítják a termelő udvarába, ahol az áru előkészítése történik. A gépi kiemelést az őszi esőzések miatt felázott talaj akadályozhatja, ezért marad a torma télire a talajban, amelyet csak tavasszal lehet felszedni. Szerencse, hogy a torma ilyen körülmények között sem károsodik. A torma gépi felszedése. Az U alakú ekével történő kiemelést követően sok és nehéz munkát jelent a rizómák kézi kiszedése. A gépi felszedés ezt a munkát kívánja kiváltani. A felszedő munkagépeknek jelenleg két típusát találjuk meg a termelőknél, amelyeket a cukorrépa rendfelszedő, felrakó gépből alakították ki. A rendfelszedő ujjakat leszedve, azok helyére egy U alakú kést szerelnek fel, amely akár 50-60 cm mélységig leengedhető, elvágja, majd kiemeli a rizómákat. Innen a torma felkerül a rázószalagra, majd a pörgettyűre, amely a rátapadt föld nagy részét lerázza. A pörgettyűről a torma egy kihordó szalagra kerül, s majd a talajra (38. ábra). Ezt követően a rizómákat összecsomózzák és elszállítják. A második típusnál a pörgettyűről a rizómákat egy felhordó szalag viszi a szállítójárműre. Ennek a típusnak az a hátránya, hogy két erőgép kell hozzá. Minkét típus nagy előnye, hogy sok kézimunkát kivált, s a szükséges kézimunka nehézségi foka is töredéke a hagyományosénak. Tel38. ábra. Rizómakiszedő gép jesítményük: 1 ha/nap. 157

Áru-előkészítés, tárolás

Több munkafázisból áll, a legtöbb kézi munkát igényli és ezek a mosás kivételével jelenleg nem gépesíthetők. A nagy kézimunka-igény az jelenti, hogy minden rizómát kézbe kell venni, a gyökérről a talp- és oldalgyökereket tőből le kell pattintani, tördelni, ez 40 ezer db rizóma ha-ként. Azért nem késsel vágják le a gyökereket, mert a kézi pattintás után gyorsabban hegednek a sebek és ezáltal a rizómák jobban tárolhatók. A letördelt gyökereket két részre kell osztani. A 8-12 mm Ø-jű, ceruza vastagságúak és a 20 cm hosszúságot elérők/meghaladók képezik a következő évi szaporítóanyagot, a dugványokat. A vastagabb gyökereket hosszúságuktól függetlenül ún. mosott gyökérként értékesítik. A rizómákról letördelik a talp- és oldalgyökereket, majd levágják a koronát. A koronát (tőrózsát) úgy kell levágni, hogy zöld rész, hajtásrügy nem maradhat rajta, majd éles késsel körül kell szegélyezni. Ezután a rizómákat átválogatják egészségesekre és betegekre. Betegek a „csírás”, tumoros és a felület 1/3-án korhadásos foltot mutató rizómák. A beteg rizómákról a csirákat, tumorokat le kell vágni és a korhadt részeket az egészségesig teljes egészében el kell távolítani. Az egészséges rizómákat osztályokba kell sorolni. Minőségi szabványok és osztályok. A torma osztályozása az 19946-74 sz. Magyar Szabvány szerint történik (13., 14. táblázat). Az átvételnél a külpiaci követelmények hatására újabb kategóriák és osztályok alakultak ki. Az itt feltüntetett osztályokat a gyakorlatban német szabványnak is nevezik. Kétségtelen, hogy vannak olyan követelményi előírások, amelyek szerepelnek a német szabványban. Nem szerepelnek benne azonban tömegre történő követelmények, míg a német szabványban igen. Tárolásról röviden. A megtisztított tormát a termelők raschel-zsá­kok­ ba rakják. Az egyes minőségi osztályokat célszerű eltérő színű zsákokba rakni. Az átvevőhelyen történik az áru kalodákba helyezése és mosása. A kalodák raklapon vannak, villamos targoncával mozgathatók, szállíthatók. A kalodákba helyezett árut hűtőházakban tárolják. Egy kalodában 600 kg áru helyezhető el. A kalodák aljára, oldalára fóliát, majd a termék berakását követően „fóliasapkát” helyeznek, amely csökkenti a párolgást és a súlyveszteséget. 158

13. táblázat. A torma minőségi osztályai; az I. és II. osztály a Magyar Szabvány szerint Minőségi osztály

I. osztály

II. osztály

Minőségi előírás

A tormagyökér leveleitől, földtől megtisztított, ép, egészséges, fehér húsú, egyéves fejlődésű, enyhén csípős legyen. Vizes nem lehet. Fagytól, idegen íztől, állati kártevőktől, gombás betegségektől mentes legyen. Ne legyen fonnyadt, elvénült, fás, üveges, szennyezett. Hossza legalább 20 cm, vastagsága legnagyobb átmérőben mérve legalább 25 mm legyen.

Mint az I. osztálynál, azzal az eltéréssel, hogy egy elágazás, kismértékű fon�nyadás, alaki és színhiba, legfeljebb 6 cm2 összterületű beparásodott sérülés a tömeg (súly) legfeljebb 20%-áig megengedett. Hossza legalább 20 cm, vastagsága legnagyobb átmérőben mérve legalább 20 mm legyen.

Megengedett eltérés

Legfeljebb 10% II. osztályút tartalmazhat.

A mennyiség legfeljebb 10%-a lehet olyan, amely nem felel meg az osztály minőségi és méreti követelményeinek, de egészségügyi szempontból nem kifogásolható, fogyasztásra alkalmas.

III. osztály

Ebbe az osztályba sorolhatók azok a rizómák, amelyeken az elágazás meg-szüntetése miatt vágási felületek találhatók, enyhén repedtek vagy féreg-rágottak. Hosszuk legalább 15 cm, közép átmérőjük 15 mm legyen.

IV. osztály

Gyengén fejlett rizómák és vastagabb gyökerek tartoznak ide. Nem feltétlenül szükséges, hogy tőrózsával rendelkezzenek. Nem lehetnek romló hibásak. Hosszuk 10 cm, átmérőjük legalább 10 mm legyen. A csonkok is idetartoznak.

Mosott gyökér

Idegen anyagtól, penésztől mentes legyen. Hosszúság és átmérő indiferens. Fehér torma: speciális célokra készített, a háncsrész teljes eltávolításával. Beteg, csírás, korhadásos felületű rizómák is alkalmasak erre a célra.

„Faragott” torma

14. táblázat. Gyakorlati minőségi osztályok

I.-II. osztály, a tormatesteknek az a tömege, amelyeknek a gombás-korhadtféregrágott sérüléseit kifaragták. A kifaragott rész összesen nem lehet nagyobb, mint a tormatest felületének 1/3-a. A rizómák hosszúsága minimum 17 cm legyen, a legnagyobb átmérője 20 mm feletti legyen.

A tárolás általában mínusz 2-3 oC-on történik, 90-93%-os relatív páratartalom mellett. A külföldre történő kamionos szállítás folyamatos, azaz hetenkénti vagy kéthetenkénti, a külföldi partnerrel történő szerződés szerint. A torma akár egy évig is tárolható Mérésünk szerint a fenti módon történő 11 hónapos tárolás esetén a súlyveszteség 6-9%-nál nem volt több. A veszteség fajtafüggő is. 159

Növényvédelem A torma betegségei

Tormamozaik (kórokozó: Cauliflower mosaic virus, CaMV, Cauli­mo­vi­ rus; Turnip mosaic virus, TuMv, Potyvirus). A levélen sárgászöld, szegletes foltok, valamint gyűrűk találhatók. Mindkét kórokozó elsősorban a levéltetvekkel vihető át. Védekezés: Külföldön már ún. vírusszegényített növényállományok állnak rendelkezésre. Ezek gyökérhozama lénylegesen nagyobb, mint más növényeké. A levéltetvek ellen rendszeresen védekezni kell. A torma albugós betegsége (kórokozó: Albugo candida) tavasszal vagy ősszel, hűvös, csapadékos időjáráskor rendszeresen fordul elő. A betegséget fehér sömörnek is nevezik, mivel a levélen, a levélnyélen sárgászöld udvarú, 1-2 mm-es fehér duzzanatok (sporangiumtelepek) egyesével vagy körökbe rendeződve jelennek meg. A gyökértest feji részén dudorok figyelhetők meg. A kórokozó a karógyökerekben és a levélmaradványokon oospórával és micéliummal marad fenn. A vegetációs időben a sporangiumtelepből vízben mozgó sporangiospórák fertőznek. A kórokozó hőmérsékleti igénye alacsony, 10-15 °C. Védekezés: A betegség ellen főleg tavasszal kell védekezni. Ilyenkor 1-2 alkalommal metalaxil+mankoceb (pl.: Ridomil Gold MZ 68 WG) vagy metalaxil +réz-oxiklorid (pl.: Ridomil Gold Plus 42,5 WP) hatóanyagot kell használni. A torma cerkospórás levélfoltossága (kórokozó: Cercospora ar­mo­ ra­ciae) főleg nyáron, meleg, száraz időjárás esetén válik jelentőssé. A levélen 6-7 mm-es, kerek, zónált, világosbarna foltok figyelhetők meg. A folt felületét szürke konídiumtartó gyep borítja. Fertőzési források a levélmaradványok. A  kórokozó konídiumai folyamatosan fertőznek. A gomba számára magas relatív páratartalom és magas, 21-32 °C-os hőmérséklet szükséges. Védekezés: A nyár folyamán 2-3 alkalommal mankoceb (pl. Dithane DG Neo-Tec) hatóanyag-tartalmú szerrel kell védekezni. Tormalisztharmat (kórokozó: Erysiphe polygoni) a nyár második felében a leveleken jelentkezik. A levélen foltszerűen, majd a levéllemezt beborítva finom, szürkésfehér bevonat (epifita micélium a konídiumláncokkal) látható, amelyben 160

később apró gömböcskék (kleisztotéciumok, újabb nevükön kaz­mo­té­ ciu­mok) figyelhetők meg. Fertőzési források a beteg levelek. A kórokozó a konídiumláncokról lefűződő konídiumokkal és a kleisztotéciumokból kiszabaduló asz­ko­ spó­rák­kal fertőz. A kórokozó magas hőigényű, számára a 20 °C feletti hőmérséklet szükséges. Védekezés: A torma cerkospórás levélfoltossága elleni védekezéskor kén (pl.: Thiovit Jet, Tiokol) 300 SC, Cosavet DF) hatóanyagot a tormalisztharmat ellen is kell használni.

A torma kártevői

A fonálférgek (Nematoidea) közül a tormán több faj is előfordul, de eddig jelentős kárt nem okoztak. A gyökér-gubacsfonálférgek (Meloidogyne spp.) a torma hajszálgyökerein gumószerű duzzanatokat okoznak. A gyökereken megtalálható még a Pratylenchus pratensis vándorló gyökérfonálféreg faj is. A szárfonálféreg (Ditylenchus dipsaci) a levelek főerének megvastagodását okozza. Védekezés: A fonálférgek eddigi előfordulása és jelentéktelen kártétele a védekezést nem indokolta. A cserebogarak (Melolonthidae) pajorjai a torma gyökerén is károsítanak. Amennyiben, a termesztésre kijelölt terület talajában második lárvastádiumú vagy ettől idősebb cserebogárpajorok fordulnak elő, kártételükkel számolnunk kell. A lárvák a torma gyökerének megrágásával, odvasításával okozhatnak kártételt. A  gyökerek megrágásával a növények víz- és tápanyagfelvételét zavarják, a károsított növények a növekedésben lemaradnak. Amennyiben kártételük a dugványon jelentkezik, úgy a növények pusztulását okozhatják. Védekezés: A cserebogarak lárvái több évig fejlődnek a talajban, így várható kártételük előre jelezhető. A talajlakó kártevők egyedsűrűségét talajmintavétellel állapíthatjuk meg, amelyet a termesztést megelőző évben, nyár végén érdemes elvégezni. Lehetőleg pajoroktól mentes területeken termesszünk tormát. Ha a talajlakó kártevők száma eléri a 0,5 db/m2 átlagos egyedsűrűséget, a kártétel megelőzése érdekében rovarölő szeres talajkezelés szükséges. Tekintettel arra, hogy a talajlakó lárvák ellen a tormaállományban engedélyezett növényvédő szeres kezelés nem áll rendelkezésre a terület kiválasztása, illetve az előveteménynél elvégezhető talajlakó kártevők elleni védelem jelentősége felértékelődik. 161

A torma-levélbogár (Phaedon cochleariae) torma legjelentősebb levélkártevője. Azokban a termesztő körzetekben, ahol évről évre, nagy felületen termesztenek tormát, a torma-levélbogár esetenként tömegesen elszaporodhat. A vadon élő növények közül a vízitorma, a vízikányafű és a deréce veronika szintén tápnövényei. A 3-4 mm nagyságú, fémfényű, zöldeskék bogarak szabálytalan lyukakat rágnak a torma levelén. A lárvák a levelet hámozgatják, kezdetben a bőrszövetet épen hagyják, majd a károsítás előrehaladtával a teljes levelet átrágják, elfogyasztják. Évente Magyarországon három nemzedéke fejlődik. Az imágók telelnek át a talajban, a talajfelszínhez közeli 3-4 cm-es talajrétegben. A torma kihajtása után az imágók április végén, május hónapban jelennek meg a leveleken. Érési táplálkozást folytatnak, majd párosodnak és ezt követően a nőstények lerakják tojásaikat. Egy nőstény 300-400 tojást is rakhat a levél erére. A kikelő lárvák hozzávetőlegesen egy hónapig károsítanak, majd sekélyen a talajban gubón belül bábozódnak. A második imágónemzedék június végén, júliusban jelenik meg, majd gyakran még a harmadik nemzedék kártételével is számolni kell a tenyészidő második felében. Védekezés: Az imágók észlelésekor deltametrin hatóanyagú rovarölő szerekkel (Decis Mega) végzett permetezés hatásos a torma-levélbogár imágók ellen. Tekintettel a kártevő több nemzedékére, továbbá arra, hogy külső területekről a tenyészidő során bármikor betelepedhet, a permetezés többszöri megismétlésére is szükséges lehet. A keresztesvirágúak földibolhái (Phyllotreta spp.) a fiatal torma jelentős kártevői. Az imágók által a leveleken ejtett sebeken a növény párologtatása szabályozhatatlanná válik. A  nagy mennyiségben távozó vizet a növény a még fejletlen gyökérzetével nem tudja pótolni, így különösen aszályos időjárás esetén a károsított növények a fejlődésben visszamaradnak. A földibolha-imágók a szomszédos területekről, gyakran gyomnövényekről az egész tenyészidő során betelepedhetnek, de nyár folyamán okozott kártételük jelentősége elmarad a tavaszi kártételtől. A kártételt a földibolhák imágói okozzák. Már kihajtás kezdetén megjelennek a fiatal leveleken és károsítanak. A leveleken apró, kerek lyukakat rágnak. Gyakran a levél fonákjáról indul ki a rágás és a levél színén, bőrszövettel fedett, kerek ablak jelzi a bogarak rágása nyomán létrejövő 162

szövethiányt. Kárkép alapján az egyes fajok nem különíthetők el. A lárvák a talajban a gyökereken fejlődnek, de táplálkozásukkal jelentős kárt nem okoznak. Szárazságkedvelő fajok. Telelőhelyüket az imágók akkor hagyják el, ha a levegő hőmérséklete a 7-8 C fokot meghaladja. Napsütéses, tartósan száraz, meleg időjárás kedvez a tömeges elszaporodásuknak. Kivétel nélkül egynemzedékes fajok. Az imágók telelnek át a növénymaradványok között, és már kora tavasszal megjelennek a fiatal növényeken. Tojásaikat a növények mellé a talajba vagy a gyökérnyaki részre helyezik. A lárvák a gyökereken táplálkoznak. Mintegy kéthetes fejlődési időszak után a talajban bábozódnak. Az újabb imágók a nyár folyamán előjönnek a talajból és folytatják a károsításukat. Az előzőekben leírt, a földibolhákra általánosan jellemző fejlődésmenettől eltérően fejlődik a nagy káposztabolha. Tojásait a levelekre rakja és a lárvák a levelekben készített aknákban fejlődnek, majd a talajban bábozódnak. Védekezés: Az imágók tavaszi megjelenését növényállomány vizsgálattal és ragadós fogólapok és illatcsapdák kihelyezésével egyaránt elvégezhetjük. A  vetésforgó következetes betartásával számottevően csökkenthető a földibolhák kártétele. Ha a növények kihajtásakor aszályos az időjárás, és a növényeken a földibolhák megjelennek, a védekezés nem halasztható. Az imágók betelepedésekor deltametrin hatóanyagú készítménnyel (Decis Mega) végzett állománypermetezés hatásos. Elhúzódó betelepedés esetén a permetezés megismétlésére is szükség lehet. A növények vontatott fejlődése fokozza a kártétel mértékét, ezért minden olyan termesztéstechnikai beavatkozás, amely a növények növekedését segíti, mérsékli a kártételt. A torma-levélbolha (Phyllotreta armoraciae) keresztesvirágúak földibolhái közül kizárólag a tormán előforduló faj. A torma-levélbolha kártétele részben eltér a többi levélbolha kártételétől. Az imágók a leveleket egyezően a többi levélbolhafaj imágójával hámozgatják és lyuggatják. A lárvák a levélnyélben és a főérben fejlődnek, ahol járatokat rágnak. Évente egy nemzedéke fejlődik. A májusban megjelenő bogarak a levélnyélre rakják a tojásaikat. A lárvák a levélnyélben járatot készítenek, majd kifejlődve a talajban bábozódnak. Védekezés: A növényállományban megjelenő imágók ellen, hasonlóan a többi földibolhafajhoz, deltametrin hatóanyagú növényvédő szerrel 163

(Decis Mega) állománypermetezés formájában védekezhetünk. Az imágók elleni hatásos védekezés szükségtelenné teszi a lárvák elleni védekezést. A repcedarázs (Athalia rosae) tormán okozott kártétele a tenyészidő második felében érdemel figyelmet. Számottevő kártételével elsősorban a repcedarázs tömegszaporodásának éveiben kell számolni. Tormán olykor a második, gyakrabban pedig az augusztus közepétől rajzó harmadik nemzedék károsít jelentős mértékben. A repcedarázs levélkártevő. Kártételt a lárvák okozzák. Sötétszürke, fekete álhernyói szabálytalan rágással lyuggatják a leveleket. Erősebb kártételnél csak a levélerek maradnak meg. A repcedarázs a keresztesvirágú növények közül a legjelentősebb kárt a repcén okozza. A repcén és más keresztesvirágú növényekről szétszóródó imágók, különösen a tenyészidő második felében a torma fiatal levelére is lerakják tojásaikat. A  levélszövetbe süllyesztett tojásokból kikelő lárvák kezdetben a fonákon hámozgatnak, majd a levelet lyuggatják. A kifejlett álhernyók a talajban telelnek és itt is bábozódnak. Évente három nemzedéke fejlődik. Védekezés: Az imágók betelepedése Moericke-féle sárga tálakkal megfigyelhető. Az imágók rajzásának kezdetétől két-három héten belül várható a lárvák kelése. A lárvakelés pontos ideje és üteme a növényállomány 3-4 naponkénti ellenőrzésével állapítható meg. A  fiatal lárvák tömeges megjelenése esetén a piretroid hatóanyagú (deltametrin, pl.: De­cis Mega) növényvédő szer kipermetezésével eredményesen védekezhetünk. A káposztapoloska (Eurydema ventrale) keresztesvirágúak gyakori, de kevésbé jelentős kártevője. A levelek szívogatásával a fiatal tormanövények növekedését, fejlődését zavarja. Tömeges elszaporodásuk főleg a tartósan aszályos esztendők során jelentkezik, ilyenkor hátráltatja a növekedés folyamatát. A növények levelén a poloskák szívogatásainak helyein csillag alakú, kivilágosodó szívásnyomok láthatók. Évente három nemzedéke van, az imágók növénymaradványok között telelnek át. Tojásaikat csoportokban a levelekre rakják. A lárvák az imágókkal együtt szívogatnak termesztett és vadon élő keresztesvirágú növényeken. 164

Védekezés: A káposztapoloska ellen külön védekezésre általában nincsen szükség, mivel a jelentősebb kártevők (levélbolhák, torma-levélbogár) elleni rovarölő szerek (deltametrin) a káposztapoloska ellen is hatásosak. A bagolylepkék lárvái (saláta-bagolylepke) (Mamestra oleracea), káposzta-bagolylepke (Mamestra brassicae), gamma-bagolylepke (Auto­grapha gamma) a torma eseti kártevői. Általában a második nemzedékük okozhatnak kártételt. A fiatal bagolylepkelárvák a leveleket kezdetben hámozgatják, majd egyre nagyobb lyukakat rágnak a levélen. Évente általában két nemzedékük fejlődik. A bábok telelnek a talajban. Kivételt képez a gamma-bagolylepke, amelyik vándorló faj, esztendőről esztendőre a mediterrán területekről vándorol be és az utódaik a nyár folyamán károsítanak. Védekezés: A fiatal lárvák elleni védekezés jól időzíthető az imágók rajzásának megfigyelésével. A bagolylepkék rajzása fénycsapdával, némelyik fajnál szex-feromoncsapdával követhető. A tömeges rajzást követően 7-10 nap elteltével várható a lárvák kelése. A fiatal lárvák, a torma-levélbogár és a földibolhák ellen is ajánlott deltametrin hatóanyagú növényvédő szerre (Decis Mega) érzékenyek.

Irodalomjegyzék Becker-Dilligen. J. (1956) Handbuch des gesamten Gemüsebaues, Berlin Courter, J. W., and Rhodes, A. M. (1969) Historical notes on horseradish. Econ. Bot. 23. 156-164. University of Illinois Cselőtei L.-Nyujtó S.-Csáky A. (1985) Kertészet. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest De Candolle, A. (1959) Origin Of Cultivated Plant Haffner Publisching Coo., 468T/, New York Géczi L. (1999) A torma termesztése. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest Géczi L. (2003) A Hajdúsági torma. Kertészeti hungarikumok. Magyarország az ezredfordulón. MTA Kiadványa, Budapest Géczi L. (2007) Az Érmellék biharikuma a torma. Tanulmány – a torma nemesítése és termesztés-technológiája. Hungaro Torma Kft., Bagamér

165

Gergely J. (2009) Tárolási kísérletek eredményei. (Kísérleti jelentés, Bagamér) Haraszthy J. (2005) A torma. Parmen Kft. Zöldség-Gyümölcs Kereskedelmi Kft., Debrecen Kárpáti Z. (1968) Kertészeti növénytan I. kötet Mezőgazdasági Kiadó, Budapest Nagy K. (2009) Csepegtető öntözés (Írásos feljegyzés szerző által rövidítve) Pálfalvi L. (2009) Esőszerű öntözés Forrás típusú (Írásos feljegyzés szerző által rövidítve) Somos A. (1955) Zöldségtermesztés 2. részletes rész. Mezőgazdasági Kiadó. Budapest Szabadi Z. szerk. (2008) Növényvédő szerek és termésnövelő anyagok. FVM kiadványa, Budapest Szabó Z. (2009) Dugványültetés és gépi felszedő gépek (szóbeli közlés) Tuba és m. társai (2007) Botanika II. Nemzeti Tankönyvkiadó, 482P Budapest Veres J.-Dimitru, J.-Tüzes, K. (1961) Zöldségtermesztés. Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági és Erdészeti Kiadó, Bukarest Végső E. (2009) Esőszerű öntözés RM típusú (Írásos feljegyzés szerző által rövidítve)

166

Retek szabadföldi termesztése és hajtatása Származása, elterjedése; táplálkozási jelentősége A retek régi, világszerte elterjedt kultúrnövény, amelynek eredete vitatott. Egyes szerzők szerint a Földközi-tenger vidékéről származik, míg mások ázsiai eredetűnek mondják, ahol már kb. 4000 éve termesztik. Egyiptomban régóta ismerik, i. e. 2700-ban már szerepel az ételek között, mint nagy mennyiségben fogyasztott zöldségnövény. Plinius római történetíró szerint Egyiptomban magjából olajat nyertek, s ezért fontos kultúrnövénynek tartották, magján kívül gyökerét is használták. Diosz­ ko­ri­dész, az ókori görög orvos megállapította, hogy a retek javítja az emésztést, hasonló megállapítást tett Galenus, aki mint étvágygerjesztőt ajánlotta. A népi gyógyászatban is sokoldalúan használt szer volt. A hónapos retek csak a XVI. századtól ismert, Franciaországból terjedt el Európa-szerte, s üveg alatti hajtatása is itt kezdődött. A retek magyarországi termesztése szintén régi keletű, Lippai (1664) termesztése mellett hajtatását is ismerteti és több típusát is megkülönbözteti. Termesztése jelenleg is Ázsiában a legjelentősebb, ahol nem csak nyersen, hanem főzve és savanyítva is fogyasztják. Táplálkozási értékét nem csak vitamintartalma adja, bár C-vitaminból 20-50 mg/100 g található benne. A  csípős ízét okozó kéntartalmú allil- és butil- mustárolaj származékok azok, amelyek gyógyászati értékét, antibakteriális hatását okozzák. Ennek köszönhető, hogy a XX. század végi táplálkozástudomány „újra felfedezte” a retket, s rendszeres fogyasztását egészségvédőnek nyilvánította. Az ázsiai retkek közül a Magyarországon termesztett fajták lédússága, valamint csípősségre, pudvásodásra való csekély hajlama az oka, hogy 167

egyre népszerűbbek. A japán retkek mellett a hazai piac kezdi felfedezni már a kínai retkeket is. Ezek forma-, szín- és ízvilágukban is eltérnek hazai rokonaiktól. A kínai retkek közül Magyarországon még csak a gömbölyű típusoknak folyik a termesztésbe vétele.

Növénytani jellemzése A retek, Raphanus sativus L. rendszertanilag a Brassicaceae család Ra­pha­ nus nemzetségébe tartozó egyéves, többnyire idegen termékenyülő, hos�szúnappalos növény, amelynek virágzását a magas hőmérséklet serkenti. Rendszertani besorolása még nem egységes, a termesztésben három alakkörét különböztetik meg: • hónapos retek – Raphanus sativus L. var. radicula Pers. • nyári-, őszi-téli, fekete retek – Raphanus sativus L. var. niger Mill. • japán és kínai retek – Raphanus sativus L. var. longipinnatus Bailey/ acanthiformis Makino. Botanikailag a fogyasztott rész a hónapos retek esetében a szik alatti szárból (hipokotil) fejlődött gumó, a többi reteknél gyökértest, amelyik a szik alatti szárból és a főgyökér megvastagodásából alakul. Ennek megfelelően a retkek alakja és mérete igen változó, 2-3 cm-es gömbtől a 2025 cm átmérőig, illetve a 20-50 cm hosszú, hegyes v. tompa végű gyökértestig terjed. A  héj színe szintén különböző, fehér, sárga, rózsaszín, piros-fehér, zöld-fehér, piros, lilás, barnássárga, fekete lehet. Hússzíne általában fehér, de lehet színes vagy cirmos is. A japán retkek közül két típus honosodott meg hazánkban: a hegyes és a tompa végű, de mindkettőből csak a fehér vállú fajták, a zöld vállúak nem. További jellemzőjük, hogy 35-45 (60) cm hosszúak. A levelek a fejlődés első szakaszában tőlevelek, melyek szeldelten tagoltak, sima szélűek vagy fogazottak. Felületük általában serteszőrös, egyes fajtáknál azonban csupasz. Virágzati szára a fejlődés második szakaszában képződik, az itteni levelek alakja a tőlevelekéhez hasonló, de kisebb. Magszárat a hónapos és a nyári retek már az első évben, a téli retek csak a második évben hoz. A virágzat levéltelen fürt, a sziromlevelek színe fehér, rózsaszín vagy ibolyaszín, a gumó színének megfelelően. A fajták zömmel idegenbeporzók, de vannak önbeporzók és teljesen önmeddők is. 168

Termése fel nem nyíló becő, benne kerekded, barnás magokkal, amelyek 4-5 évig őrzik meg csírázóképességüket. Ezermagtömege 6-10 g. A retkek különböző tenyészidejűek, attól függően, hogy melyik botanikai változatba tartoznak. A hónapos retek egyéves, nagyon rövid tenyészidejű (25-40 nap), a nyári 50-70, a japán retkek általában 50-60, de egyes fajták akár 80 naposak is, a kínai retek átlag 60, a téli retek 90-110 napos tenyészidejűek.

Környezeti igényei Hőigénye. A hónapos retek esetében alacsony, már 2-3 ºC-on csírázik, de keléséhez 20 ºC az optimális. Sziklevelesen az 5-6 ºC, a gumóképződés megindulásáig 10-12 ºC, a gumóképzés idején 15-20 ºC az ideális számára. Hidegtűrése jó, csírázáskor a -3 ºC-t is elviseli, növekedéskor pedig a -6 ºC-t. A hosszan tartó hideg hatására gyorsan magszárba megy. Alacsony hőmérsékleten termesztve (8-10 ºC) kifejlődnek a gumók, de az optimálisnál sokkal lassabban. A nyári és téli retek fejlődéséhez több melegre van szükség. Az ázsiai retkek hőigénye a legmagasabb. Csírázáskor a minimális hőmérséklet 5 °C, az egyenletes keléséhez 15 °C szükséges, szikleveles állapotban 10-12 °C-os hőmérséklet a megfelelő számára. Később (2-4 leveles korban) a répatest kialakulásának kezdetéig legalább 15-16 °C a kedvező. Ha ez alatt az idő alatt hidegsokk lép fel, a retek magszárba mehet. 10 °C alatt a gyökerek növekedése, fejlődése leáll. A lomb viszont még -3-5°C-ot is kibír károsodás nélkül. Fényigénye. Hosszúnappalos növény. A  hónapos reteknél a megvilágítás időtartamának csökkenése a magszárba indulást késlelteti, de a gumófejlődést is gátolja. A fény erősségének csökkenése a gumó-lomb arányt rontja. A  többi retektípus esetében a kevés fény, különösen, ha magas hőmérséklettel párosul, pudvásodást okoz. A kínai retek fényigénye különösen jelentős, csak nyári, szabadföldi termesztésre alkalmas. Vízigénye. Csak eléggé nedves talajon termeszthető eredményesen. A hónapos retek vízigénye a gumófejlődés idején jelentős, ami a tenyészidőnek kb. az utolsó negyede. Egyenetlen vízellátás a gumók felrepedését és szőrösödését okozza, száraz talajon pedig pudvásodik, illetve hamar felmagzik. 169

A többi retektípus is igényli az egyenletes, jó vízellátottságot, ennek hiányában a nyári és a téli retkek csípőssé válnak, illetve fásodnak. A japán retkek számára a gyökértest hízása idején a talaj 65-70%-os víztelítettsége optimális. A vetés után, keléskor, illetve a fejlődés kezdetén (ceruzavastagságú gyökértest méretig) mindegyik retektípus érzékeny a túlöntözésre. Ebben a fejlettségi állapotban egy erősebb esőzés is igen rontja a minőséget (a japán reteknél javasolt bakhátas termesztés erre az időjárási esetre is előnyös, mert itt kevésbé károsodnak a gyökértestek). Talajigénye. A jó minőségű, tápanyagban gazdag, jól átszellőző, enyhén lúgos talaj a kedvező a retek termesztésére. Kötött talajon a nyári és a japán retek is könnyen deformált gyökértestű esetleg „lábas” (elágazó gyökértestű) lesz, illetve a színe lesz rossz, barnás. A nagyobb gyökértestű japán retkek számára a kellő mélységű lazított talajt legkönnyebben bakháton történő termesztéssel tudjuk biztosítani. Tápanyagigénye. Közepes, de a rövid tenyészidő miatt a tápanyagokat könnyen felvehető formában igényli. A  túltrágyázás, illetve a talaj magas EC értéke lassítja a csírázást. Közvetlen istállótrágyát nem igényel, a túlzott nitrogénbőség a hónapos reteknél hajlamosít a gumórepedésre, pudvásodásra. A téli retek fajlagos tápanyagfelvétele nitrogénből 6 kg/t, foszforból 3 kg/t, káliumból 5 kg/t, a hónapos reteké nitrogénből 5 kg/t, foszforból 2 kg/t, káliumból 5 kg/t, magnéziumból 0,4 kg/t. A japán reteknek nem csak a hő-, hanem a tápanyagigénye is nagyobb a hónapos retekénél. Ha talajvizsgálat nélkül kerül termesztésre, akkor 1000 m2 -re 20 kg nitrogén, 16 kg foszfor és 20 kg kálium hatóanyag kijuttatása javasolt.

Szabadföldi termesztés A hónapos retek elő- vagy utótermény, a japán retket nyári termesztésben, a téli retket és a rövidebb tenyészidejű japán retek fajtákat utóterményként termeszthetjük. A  fátyolfóliás takarás a hónapos retek és a japán retek termesztése során korábbi vetést, jobb kelést tesz lehetővé.

170

Területkiválasztás, vetésforgó

Hajlamos a talajuntságra, ezért monokultúrában még házikertben sem termeszthető. Fontos számára az őszi talajművelés megfelelő mélységben történő elvégzése, mert a pangó vízre érzékeny. A  hónapos retket elő- vagy utóterményként termesztjük, a télit nyár elején lekerülő növények utóterményeként. Jó elővetemény számukra a burgonya, gabonafélék, egyéves pillangósok és a póréhagyma. Ne kerüljön frissen istállótrágyázott szakaszba, ezzel a gyomosodást, illetve a rágó kártevők talajba jutásának a veszélyét fokozzuk csak. Legjobb, ha a trágyás szakasz után kerül a vetésforgóba.

Talaj-előkészítés, tápanyagellátás

A hónapos retek alá nem szükséges mélyen szántani, ezzel szemben a japán retkeknél még az altalajlazítás is hasznos lehet. Ennél a fajtatípusnál igen bevált a bakhátas termesztés. Apró magja miatt mindegyik típus igényli a jól elmunkált és ülepedett magágyat. A magágy akkor megfelelő, ha ülepedett és aprómorzsás szerkezetű, a felszíne egyenletes, sima, gyommentes. Ezt úgy érhetjük el, hogy mindig tömörítéssel (hengerezéssel) fejezzük be a magágykészítést. A henger lehet sima és gyűrűs, ami az ülepedést segíti elő. A talaj-előkészítés módja, időpontja az elővetemény és a szaporítási időpont függvénye. Tápanyag-utánpótlásuknál a talajvizsgálat adatai és a várható termés alapján számítjuk ki a kijuttatandó trágyamennyiséget hónapos retek esetében 5-8 t, nyári reteknél 10-15 t, téli típusnál 13-20 t/ha a tervezhető termés. A műtrágyák közül a foszfort és a káliumot általában alaptrágyaként adjuk ki, a nitrogént indító- és fejtrágyaként vagy csak fejtrágyaként. Japán retek termesztéséhez a sárgarépa-termesztésben alkalmazott magas bakhát (25 cm magas bakhát, 70-75 cm koronaközép-távolság) jól megfelel. A talaj bórtartalma el kell érje az 1 ppm-es minimumértéket és ugyancsak fontos a nyári, téli és japán retek termesztésénél, hogy mangán- és magnéziumhiány ne lépjen fel. Ezért a fejtrágyázásra, különösen ha a talaj a fenti elemekben szegény, tanácsos komplex műtrágya használata.

171

Szabadföldi termesztésre alkalmas fajták értékmérő tulajdonságai

A szabadföldi termesztésre alkalmas fajtákat csoportosíthatjuk fajtatípus, alak, héjszín, tenyészidőszak szerint. Termesztési szempontból a fajtatípus szerinti a szokásos. A hónapos retekből a legnagyobb a fajtaválaszték, ezeknél a legfontosabb tulajdonságok: • koncentrált érés (cél az egy vagy legfeljebb kétmenetes betakaríthatóság), • ne legyen hajlamos repedésre és pudvásodásra, • élénk, piros héjszín, • kerek vagy megnyúlt gömb (ez az úgy nevezett bikolor, piros-fehér héjszínű fajtáknál általános) alak • kicsi, de erős lomb (jól lehessen csomózni). Méret tekintetében a piaci elvárások az irányadóak, külföldön általában a kisebb, a hazai piacon a nagyobb gumójú retek a keresettebb. Exportra vagy áruházlánci értékesítésre lomb nélkül, fóliazacskós kiszerelésben is kerülhet a hónapos retek, ebben az esetben a lomb minősége jelentéktelen. A nyári, illetve az őszi-téli reteknél a héj színét (legkeresettebb a fehér szín), a héj vastagságát kell figyelembe venni, illetve, hogy a gyökértest se üregesedésre, se vállzöldülésre ne legyen hajlamos. Nemkívánatos az erősen csípős íz sem. A japán retkek közül két típus keresett hazánkban, a hosszú, keskenyebb gyökértestű, hegyes végű, és a zömökebb gyökértestű, tompa végű. Mindkettőből csak a fehér vállú fajták, a zöld vállúak (még) nem. Az Ázsiában népszerű, cirmos hússzín sem keresett nálunk. A japán retek hosszánál szempont, hogy „férjen bele a ládába” azaz legfeljebb 5055 cm legyen a gyökértest hossza. Ízük mindig enyhébb, mint nyári-téli retkeké. Ennél a fajtatípusnál már vírussal és baktériumos betegséggel szemben toleráns, illetve rezisztens fajták is forgalomban vannak. Az úgynevezett kínai retek most van terjedőben, óriási, akár 10-25 cm átmérőjű gumója finom ízű, lédús, a hónapos reteknél sokkal jobban bírja a tárolást. Erős levélrozettát képez. Nem fásodik, csípmentes. Tömege elérheti a 0,3-0,5 kg-ot is. Héjszíne ragyogó piros vagy hófehér. Két fajta említhető meg: a Misato Red és a Misato Red Rose Flesh [Sakata] fajták. A Misato Red a hónapos retekhez hasonló héjszínű, hófehér hússal, 172

míg a másik említett típus fehér gumójú, zöld vállú, bíbor, illetve bíbor cirmos hússzínű.

Szaporítás

Szaporítása a hazai termesztési gyakorlatban helyrevetéssel történik. Apró magját sekélyen, hónapos reteknél 1,5-2 cm, a többinél 2-3 cm mélyre vetjük. A vetés ideje hónapos reteknél tavasszal, amint rá lehet menni a talajra, általában március eleje, ősszel pedig augusztus második fele, szeptember eleje. A nyári retek vetési ideje március- április, a télié július vége. A retekvetések fátyolfóliás takarása nem csak a kelést teszi egyenletesebbé, hanem véd a káposztalégy és a keresztesvirágúak földibolhái ellen is. Növényvédelmi szempontból csak akkor hatásos a fátyolfólia, ha azonnal a vetés után lefektetjük és folyamatosan rögzítjük földdel. A tavaszi vetéseknél a fény már a takarás alatt is elegendő a retek számára, így a fóliát a felszedés előtt 5-6 nappal elég eltávolítani. Japán reteknél szabadföldön a vetés április vége-május elejétől javasolt. Ennél korábbi vetést mindenképpen fátyolfóliával szükséges takarni, mert az alacsony hőmérséklet esetében nagy a magszárba indulás veszélye. A keléshez és utána egy hónapig legalább 15 °C szükséges a japán reteknek. Legbiztonságosabb a nyári termesztés, de ebben az időszakban az értékesítés nehezebb. Őszi termesztés esetén figyelembe kell venni, hogy 10 °C alatt a gyökerek növekedése, fejlődése leáll. Ősszel jól bevált a fátyolfóliával történő takarás. Kínai reteknél a vetés július-augusztusban van. Ha a vetés idején száraz a talaj, vetés előtt öntözzük be. Vetéselrendezés a hónapos reteknél négyzetes vagy soros, a többinél soros vagy szalagos. A hónapos retek kézi vetésénél lyuggatóhenger vagy -deszka segítségével szemenként vetnek. Bevált a vetések fóliával történő takarása, mert javítja a hő- és vízgazdálkodást, ezzel gyorsítja és egyenletesebbé teszi a kelést. Kelés után a PE-fóliát azonnal el kell távolítani. A hónapos reteknél vigyázni kell, hogy ne vessünk túl mélyen, mert ez a gumók deformálódását okozza. 173

Szokásos tenyészterületek: • Hónapos reteknél: 5×5 és 10×10 között (a fajta és a tervezett gumóméret szerint) vagy 10-20×5-8 cm • Nyári reteknél: 20-30×6-8 vagy 20+40×6-8 cm • Téli reteknél: 40×10-15 cm • Japán reteknél: 30-40+10×10-25 cm, illetve bakhátas, ikersoros termesztésben, 6 cm sortávolságnál hármas kötésben vagy 7-9 cm ikersoros elrendezésben vetve. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy a talaj elég mélyen van megművelve, akkor a japán reteknél szélesebb sortávolságot hagyjunk, hogy esetleg fel lehessen töltögetni a sorokat. Tavasszal és nyáron a gyors fejlődés miatt a kisebb sortávolság is elegendő lehet, de ősszel mindenképpen nagyobb sortávolság ajánlott, mivel kevesebb a fény, a nagyobb testű fajtáknál az őszi lassúbb fejlődés idején a sorközi művelés is szükséges lehet. Kínai reteknél a sor- és tőtávolságot a fajta retektest méretéhez kell igazítani: 40-70×15-20 cm a szokásos.

Növényápolási munkák

A hónapos retek rövid tenyészideje alatt nem igényel jelentősebb ápolási munkát. Gyomirtása vegyszeresen vagy mechanikailag történhet, de fontos az állomány gyommentessége, mert az árnyékolás a gumók megnyúlását, lassabb fejlődését okozhatja. A felszedéshez szükséges munkaidő is megnő gyomos területen. Igen fontos a talaj nedvességének megőrzése, az állomány öntözése a gumófejlődés idején rendszeresen és kisebb adagokkal (20 mm) történjen. A fejtrágyázás ideje a gumóképződés, a répatest hízásának kezdete. Fejtrágyázásra a kálium-nitrát, kalcium-nitrát javasolt, 0,3%-os tápoldat formájában. Folyamatos tápoldatozással is termeszthető a retek, ebben az esetben komplex műtrágyák 0,3%-os oldatával, 15-20 l/m2 –es adagokkal kezelik hetente. Klórérzékenysége miatt a reteknél ne használjunk klórtartalmú műtrágyákat. Nyári és téli reteknél a talajlazítás, öntözés, fejtrágyázás jelenti az ápolási munkákat. A tápanyaghiány, a száraz talaj pudvásodást, fásodást okoz. Az egyenetlen vízellátás a gyökértest repedéséhez vezethet. Az első, kelesztő öntözésre a nyári vetéseknél van szükség, illetve ha tavasszal száraz a talaj. Öntözési normája 5-10 mm. 174

A csapadékpótló öntözés a nyári és téli retek répatesteinek hízásakor fontos, az öntözési normát mindig a retekfajták gyökerezési mélységéhez igazítsuk, amely általában 30-40 mm, 2-4 alkalommal. A japán reteknél a kelést követő időszakban kerüljük a túl gyakori öntözést, mert ennek hatására a gyökérnövekedés lelassul, a gyökér „nem kívánkozik” a mélybe. A vízadagot és az öntözés gyakoriságát fokozatosan kell a növény fejlettségi állapotához igazítani. Leggyakrabban elkövetett hibák a japán retek termesztése során: • Tavasszal magszárba megy: oka a hidegsokk, esetleg a hőingadozás, tartós vagy rövid lehűlés. A magszárak kitörésével nem lehet az állományt megmenteni. • A retek vállai kiemelkednek: ha a retek főgyökere kemény talprétegbe ütközik vagy a gyökér vastagodni kezd, a talaj kemény, nem enged az oldalirányú nyomásnak. • Görbe, deformált, elágazó gyökér: kemény, rossz szerkezetű talaj. • Fás, erős ízű retek: rossz vízellátás. • Belső termésfeketedés: Ca- vagy B-hiány, egyenetlen vízellátás. • Vékony gyökértest: víz-, tápanyaghiány. • Tompa végű, hegyes retek: kemény talaj, tápanyaghiány, korai szedés. • Apró, besüllyedt pontok a retek felületén: nematódafertőzés. • Egyenetlen, durva retekfelület: kötött, rossz talaj. • Túl rövid retektest: rossz talajszerkezet, esetleg a felső talajréteg tápanyag-ellátottsága jó, az alsóé nem. Esetleg kemény vagy hideg alsó talajréteg.

Betakarítás

A betakarítás akkor történik, amikor a retek a fajtára jellemző, illetve a piac által kívánt méretet elérte. A retkeket lombbal együtt szedjük és a tárolt, téli retek kivételével általában lombbal együtt történik az értékesítés is, mert a lomb jelzi az áru frissességét. Gömbölyű hónapos reteknél az EU szabvány és a piaci igény eltér a hazaitól. Az EU-ban 2-2,5 cm, a jégcsapnál 2 cm az elfogadott vállátmérő, hazánkban ennél nagyobb a piacon keresett méret. A nyári retkeknél a legkisebb vállátmérő 4 cm, télieknél 5 cm. A japán retkeké 3-10 cm közötti. 175

A felszedést azonnal válogatás, osztályozás, mosás és piaci igény szerinti csomózás követi. Ennek kézimunka-igénye jelentős. A hónapos és nyári retek csak átmeneti tárolásra kerülhet, a lehető leggyorsabb értékesítésig, de ez alatt is hűtőtárolóban kell elhelyezni és fontos, hogy a hűtőlánc az értékesítésig folyamatos legyen. A szedés a hónapos retek esetében általában kézzel történik, bár megjelentek már a hónapos retek felszedésére kifejlesztett gépek is. Nagyobb gyökértestű nyári reteknél, japán reteknél nyűvő rendszerű gépi szedés is történhet, illetve a kézi szedést gépi talajlazítás előzi meg. A téli retkeket – különösen, ha tárolásra kerülnek – csak akkor szedjük fel, ha a fajtára jellemző méretet már elérték, mert csak az ilyen retkek alkalmasak a tárolásra. A szedés általában még 2-3 menetben történik a hónapos és a nyári retek esetében is, a téli retket vagy egy menetben takarítjuk be (tárolásra), vagy „színelő szedést” (előszedést) végeznek a piaci igények szerint. Ugyanez a gyakorlat a japán retkek esetében is. A téli retek fagyérzékeny, betakarítását az őszi fagyok előtt be kell fejezni. A téli retek értékesítése lomb nélkül, csak a szívlevelet meghagyva történik. Tárolásra is így kerül. A várható termés: • hónapos reteknél 20-50 csomó/m2; • nyári reteknél 4-5 csomó/m2; • téli reteknél 10-20 t/ha; • kínai reteknél 6-12 t/ha; • japán reteknél a felszedés idejétől és a típustól függően 10 t/ha, vagy a feletti. Tárolásuk: A  téli retket ládában vagy prizmában, nedves pincében, 95%-os relatív páratartalom mellett, 1-4 ºC-on optimális tárolni. A japán retkek 90%-os relatív páratartalom és 0-1ºC között jól és hosszú ideig tárolhatók.

Hajtatás Hajtatásra a hónapos és a japán retek alkalmas. Alacsony hőigénye miatt a hónapos retket általában a fűtetlen illetve enyhén fűtött termesztő-berendezésekben hajtatják, ősszel és kora ta176

vasszal. Kisebb felületen sárgarépa, paprika, paradicsom közteseként is termesztik. A retek szerves trágyát közvetlenül nem igénylő kultúra, de hajtatásban a talaj víztartó-képességének javítására, különösen homoktalajokon, földdé érett istállótrágya kijuttatása ajánlott. A  tavaszi hajtatásnál már ősszel célszerű kiszórni az istállótrágya felét, kb. 5-6 kg/m2-nyi men�nyiséget és nem túl mélyen, 15-20 cm-re bedolgozni. Tavasszal a vetés előtt egy héttel még 4-5 kg-nyit kell kiszórni és sekélyen, gereblyével bekeverni. Istállótrágya hiányában a jó minőségű komposzt is használható. A félig érett istállótrágya káros hatású, mert gátolja a csírázást és a későbbi fejlődést is zavarja. Jobb víztartó képességű talajok esetében az istállótrágyázás helyett a magvetés komposzttal történő takarása is alkalmazható. Istállótrágyázás hiányában se adjunk indító trágyázásként 5 g/m2 nitrogénnél és 20 g/ m2 káliumnál több hatóanyagú műtrágyát, mert a só­ér­ zé­keny retek csírázását gátolja a talaj magas sótartalma. Hajtatásra a rövid tenyészidejű, 30-40 napos fajták alkalmasak. A megnyúlt gömb alakú, két színű fajták kevésbé hajlamosak a repedésre, pudvásodásra. Szaporítási módja hazai viszonyok között általánosan a helyrevetés. Szemenkénti vetőgéppel, kisebb felületen lyuggatóhengerrel előkészített talajba, sekélyen, 1-1,5 cm mélyen vetik. A vetés idejét a termesztőberendezés fűtési szintje határozza meg. Nagyobb légterű berendezésben, kettős takarással, esetleg vészfűtéssel már decemberben, januárban vethető, fűtés nélküli fólia alá februárban. Hajtatásban mindig kalibrált vagy méretre rostált, minél nagyobb ezer­ mag­tö­me­gű magot kell vetni, ezzel az egyenletes kelést biztosíthatjuk és a nagyobb magokból gyorsabban is fejlődnek a növények. A tenyészterület hónapos reteknél a kisebb gumójú fajtáknál 5×5, 6×6 cm, a nagyobb gumójúaknál 8-10×5 cm. A tenyészidő hossza december végi vetésnél 50-55 nap, márciusban már csak 30-35 nap. Ápolási munkái közül különösen fontos a talaj megfelelő nedvességének biztosítása, valamint a fényviszonyoknak megfelelő hőmérséklet beállítása és a fejtrágyázás.

177

Öntözés: hajtatásban a talaj vízkapacitását a felső 10-15 cm-es talajrétegben egyenletesen 70-75%-on kell tartani. Egyenetlen vízellátás a gumók felrepedését és szőrösödését okozza. Télen általában hetenként egyszer, később kétszer, sőt háromszor is szükséges az öntözés, az öntözési norma a hónapos reteknél kicsi, 10-12 mm. Fontos az is, hogy a levegő ne legyen száraz, de a páratartalom se emelkedjék 80% fölé. Növényvédelmi szempontból jó, ha öntözés után a növények gyorsan felszáradnak. Az optimális hőmérséklet a fényviszonyoktól függ. A 15. táblázat a hónapos retek hőigényét mutatja a hajtatásban, átlagos magyarországi fényviszonyok mellett, egyrétegű fóliás takarás alatt. Fontos a retek talajának tisztán, gyommentesen való tartása, valamint a megfelelő porhanyítás, az egyöntetű növényállomány eléréséhez. Fejtrágyázásra a kálium-nitrát, kalcium-nitrát javasolt, 0,3%-os tápoldat formájában, 1-2 alkalommal. Rendszeres tápoldatozásnál komplex műtrágyák 0,3%-os oldatával öntözzünk. Ha a gumó mérete meghaladja a borsónyit, onnantól kezdve már fejtrágyát ne, csak öntözővizet adjunk, ezzel elkerülhető a retekben a nitrátfelhalmozódás és a gumó felrepedésének a veszélye is csökken. A hónapos reteknél a hazai piac a 3-5 cm-es vagy nagyobb gumót keresi. Kalibrált vetőmag használatával, és kedvező termesztési körülmények biztosításával az egymenetes szedés is elérhető. A szedések száma jelenleg még 2-3. A második és a harmadik szedés 5-6 nap múlva 15. táblázat. A hónapos retek követi az előzőket. Az első szedést hőmérsékleti igénye hajtatásban akkor kell végezni, ha a gumók 60Hőmérséklet (°C) 70%-a már elérte a korábban emlíHónapok nappali éjszakai tett méreteket. Január   8–10 4–6 A szedés hónapos retek esetéFebruár 10–12 6–8 ben általában kézzel történik, és a felszedést azonnal válogatás, oszMárcius 12–15   8–10 tályozás, mosás, csomózás követi. Április 15–18 10–12 A hajtatott hónapos retek munSzeptember 12–15   8–10 kaerő-szükséglete gépi vetés és Október 10–12 6–8 kézi gyomlálás és kézi felszedésNovember   8–10 4–6 tisztítás-csomózás esetén átlag December 6–8 4–6 320-420 munkaóra/1000 m2. 178

Nyugat-Európában alkalmaznak már teljes gépesítést is a hónapos retek hajtatásában, amikor a 6 soros szemenkénti vetőgép után a felszedést 6 soros, lombtalanító-felszedő gép végzi, majd a mosás és a fóliazacskózás is gépi úton történik. A várható termés hónapos retek esetében a fajta és a tenyészterület függvénye, 150-350 db/ m2, illetve 30-60 csomó négyzetméterenként. Japán retek hajtatásánál a magasabb hőigény miatt vagy fűtött berendezés, vagy sokkal későbbi vetési idő alkalmazható. Fűtetlen fólia alatt csak március közepétől, illetve augusztusban lehet vetni. Nagy fényigénye miatt dupla fóliás takarásánál új fólia használata szükséges. A nagyobb hőmérsékleti igényű japán reteknél alkalmazható a palántanevelés is. Ebben az esetben fűtött palántanevelő berendezésben, a szokásosnál magasabb tápkockába vagy magas falú tőzeg/papír cserépbe vetik a magot vagy sűrű vetéssel, 15 g magot/m2, mivel a jó palántának hosszú hipokotillal kell rendelkeznie. A retekpalánta akkor kerül kiültetésre, amikor a gyökerek a földlabdát már jól átszőtték és az első lomblevél kiterült. Az ültetés fokozott gondosságot igényel, hogy a gyökér fejlődése folyamatos legyen és a fajtára jellemző gyökértest alakuljon ki. A téli termesztés csak olyan esetekben lehet eredményes, amikor a hőmérséklet nem süllyed mínusz 3-5 °C alá. Érdemes jól fejlett állomán�nyal indulni a télnek, hiszen csak a 10 °C feletti napokon várható lassú fejlődés. Jó, ha nagyobb sortávolságot választunk, és gondoskodunk a rendszeres szellőztetésről is, és fokozott növényvédelmet biztosítunk. Ajánlatos nagy testű, hengeres fajtákat választani. A japán reteknél is a szemenkénti vetés ajánlott, 1-2 cm mélyen. A sortávolság nagymértékben függ a fajtától és a termesztési időszaktól. Általában 30-40 cm között változik. A tőtávolság 20-25 cm. Japán reteknél előnyös a bakhátas termesztés és a magvetés fóliás takarása. Japán reteknél az öntözés különös gondosságot igényel. Abban az esetben, ha a talaj nem elég nedves, vetés után azonnal el kell kezdeni az öntözést. Fontos a rendszeres öntözés, mert a talaj víztelítettségének nagyobb ingadozása a gyökértest korai pudvásodásához, a minőség romlásához vezet. A japán reteknél azonban a kelést követő időszakban a túl gyakori öntözés következménye lehet, hogy a gyökérnövekedés lelassul, valamint a gyökérközeget is lehűtjük. 179

A vízadagot és az öntözés gyakoriságát fokozatosan kell a növény fejlettségi állapotához igazítani. Kelés után a főgyökérnek gyorsan, egyenletesen kell lefelé haladnia. Az öntözési norma a gyökérmélységet kissé meghaladó kell legyen! A tápoldatozás ideje a japán reteknél akkor van, amikor a gyökerek elérik a hosszúságukat, és elkezdenek szélesedni, hízni. Az utolsó harmadában-negyedében a tenyészidőnek már ne adjunk nitrogént. A gyomok ellen mechanikai úton lehet védekezni. Bakhátas művelésnél minden esetben el kell végezni a sorok kézi, illetve gépi utántöltögetését, ha a növény megkívánja. A japán retkek méretétől függően kézzel, illetve ásóval történik a felszedés, nagyobb területről a többsoros, nyűvő rendszerű betakarító gépekkel szedhető fel a termés. A várható termés a fajta és a tenyészterület függvénye, 1,5-2 kg/ m2.

Növényvédelem szabadföldön és hajtatásban A retek betegségei

Retekmozaik (kórokozó: Radish mosaic virus, RaMV, Comovirus) hazánkban egyre gyakrabban fordul elő. A levélen világoszöld és sötétzöld mozaikfoltok figyelhetők meg. Fertőzési források a maghozó retek és keresztesvirágú gyomnövények (pl. pásztortáska). A kórokozó terjesztői a keresztesvirágúak földibolhái (Phyllotreta fajok), valamint a repcebecő-ormányos. Védekezés: A fenti kártevők folyamatos gyérítése. A retken előfordulhat még a Turnip mosaic virus, TuMV, Potyvirus, valamint a Cauliflower mosaic virus, CaMV, Caulimovirus, ezért a retektáblát a káposztaféléktől távol kell kiválasztani, továbbá az e vírusokat átvivő levéltetvek ellen kell védekezni. A retek albugós betegsége (kórokozó: Albugo candida) a retek levelén a tavaszi és őszi hónapokban válik jelentőssé. A levélen először sárgászöld foltok, majd dudorok jelennek meg, amelyeken később egy vagy több hófehér, enyhén kiemelkedő telepek (sporangiumtelepek) alakulnak ki. A leveleken a sporangiumtelepek fokozatosan jönnek létre. Akkor válnak azonban jelentőssé, ha tavasszal vagy ősszel az időjárás csapadé180

kos és hűvös. Ilyenkor a sporangiumtelepek felszakadnak, belőlük pedig a vizet igénylő mozgó sporangiosporák szabadulnak ki, majd fertőznek. Védekezés: Tavasszal és ősszel, hosszan tartó csapadékos és hűvös időjárás esetén 1-2 alkalommal metalaxil-M+makoceb (pl.: Ri­do­mil Gold MZ 68 WG) vagy metalaxil-M+rézoxiklorid (pl.: Ri­do­mil Gold Plus 42,5 WP) hatóanyag-tartalmú szerrel elegendő permetezni. Retekperonoszpóra (kórokozó: Peronospora brassicae) a retek legjelentősebb betegsége. A tünetek már a sziklevélen is mutatkoznak, hamarosan azonban a lomblevelekre tevődnek át. A levél színén sárgászöld, elmosódott foltok vannak, a fonákon pedig fehér kivirágzás (sporangiumtartó gyep) alakul ki. A gumón leggyakrabban annak felső harmadában sötétszürke foltok láthatók, majd később ezeken is fehér kivirágzás (sporangiumtartó gyep) figyelhető meg. A gumót kettévágva belseje szürkésbarna, fogyasztásra alkalmatlan. A kórokozó a növénymaradványokon marad fenn. A sziklevélen megjelent kórokozó a lomblevélre jut, onnan pedig a talajból kiálló gumó felületére mosódik. A gomba hőmérsékleti igénye sajnos a retek optimális hőmérsékleti igényével azonos. Védekezés: ld. a retek albugós betegsége. A retek rizoktóniás gumórothadása (kórokozó: Rhizoctonia solani) ott jelentkezik, ahol a talajt hosszú éveken át palántanevelésre használták, majd ott retket hajtattak. A retekgumó töpped, barna lesz, felületén laza micéliumbevonat található. A talajban lévő kórokozó a fejlődő retekgumón telepedik meg. Védekezés: A palántanevelésre korábban használt talajt retekhajtatásra ne használjuk. A retek plazmodiofórás betegsége (kórokozó: Plasmodiophora bras­ si­cae) hazánkban csak az importált jégcsapretken fordul elő. A gyökértesten kisebb-nagyobb duzzanatok, ún. golyvák találhatók. A kórokozó plazmódiumos gomba, plazmódiumai a növénysejteket töltik ki, ezáltal golyvát okoznak. A kórokozó kizárólag a savanyú talajokon fordul elő, ezért a nyugat-európai országokból importált jégcsapretkek gyökértestén fordul elő.

181

A retek kártevői

A talajlakó kártevő lárvák (cserebogarak –  Melolonthidae, pattanóbogarak – Elateridae) kártételével a retekállományban is számolni kell. A gyökerek megrágásával a növények víz- és tápanyagfelvételét zavarják, a károsított növények a növekedésben lemaradnak. A megrágott retekgumó piaci értékesítésre alkalmatlan. A talajlakó rovarlárvák fejlődése többéves. Ebből adódóan várható kártételük csak a károsító állatok előfordulásának megállapítására irányuló helyszíni talajvizsgálattal jelezhető előre. A gyakorlatban tapasztalt károk a kártevők felvételezésének elmulasztásából, vagy annak hiányosságából adódnak. Védekezés: Tekintettel arra, hogy a reteknél talajlakó kártevők ellen engedélyezett rovarölő szer nem áll rendelkezésre, a terület megválasztásakor törekedjünk olyan terület kiválasztására, ahol a talajlakó kártevők legfeljebb csekély számban fordulnak elő vagy az előveteménynél talajlakó kártevők elleni hatékony védekezés megtörtént. A keresztesvirágúak földibolhái (Phyllotreta spp.) a szabadföldön termesztett fiatal retek növényállomány legjelentősebb kártevői. A  földibolha-imágók a leveleken (sokszor a talajból éppen kibúvó szikleveleken, apró kerek lyukat rágnak. A növény a még többnyire hideg talajból, a kicsiny gyökérzetével nem tudja pótolni a rágás következtében létrejött sérüléseken szabályozhatatlanul eltávozó vízmennyiséget. A  károsított növények aszályos időjárás esetén lankadnak, fejlődésben visszamaradnak, és olykor elpusztulnak. A később vetett növényeket és a másodvetésű retek állományokat is károsítják. A keresztesvirágúak földibolháinak évente egy nemzedéke fejlődik. Az imágók növénymaradványok között, valamint a talajban telelnek át rendszerint táblaszéli gyepes területeken. Tavasszal, a talaj felmelegedésével elhagyják telelőhelyüket és tápnövényt keresnek. A termesztett és vadon élő keresztesvirágú növényeken egyaránt károsítanak. A  fő kártételi időszakuk a tavasz és a nyár második fele. Tojásaikat a növények mellé a talajba vagy a gyökérnyaki részre helyezik. A lárvák a gyökereken táplálkoznak, ezzel jelentős kárt nem okoznak. Mintegy kéthetes fejlődési időszak után a talajban bábozódnak. Az újabb imágók a nyár folyamán előjönnek a talajból és folytatják a károsításukat. Szárazságkedvelő fajok. Napsütéses, tartósan száraz, meleg időjárás kedvez a tömeges elszaporodásuknak. 182

Telelőhelyüket az imágók akkor hagyják el, ha a levegő hőmérséklete a 7-8 C fokot meghaladja. Védekezés: A  vetésforgó következetes betartásával számottevően csökkenthető a földibolhák kártétele. Az imágók tavaszi megjelenését a növényállomány vizsgálatával és illatcsapdák kihelyezésével egyaránt megfigyelhetjük. A közeli nagy területen termesztett őszi káposztarepce a kártevő elleni védelem szempontjából veszélyes szomszédságnak minősül. Ha a retek kelésekor aszályos az időjárás, és a kelő növényeken a földibolhák megjelennek, a védekezés nem halasztható. Az imágók betelepedése és kártétele esetén deltametrin hatóanyagú növényvédő szerrel (Decis Mega) végzett permetezés hatásos. Elhúzódó imágórajzás esetén a permetezés megismétlésére is szükség lehet. A növények vontatott fejlődése fokozza a kártétel mértékét, ezért minden olyan termesztéstechnikai beavatkozás, amely a növények növekedését segíti, mérsékli a kártételt. A tavaszi káposztalégy (Delia radicum) a retek gyakori gumókártevője. Kártételével különösen a tavaszi időszakban étkezési célra termesztett, ún. hónapos reteknél szabadföldi és növényházi termesztés mellett egyaránt számolhatunk, de előfordulása hosszú tenyészidejű, nyáron és ősszel termesztett állományokban sem hagyható figyelmen kívül. A hagyományosan retektermesztő, hajtató körzetekben védekezés hiányában gyakran közel 100%-os fertőzés is kialakulhat. A kártétel egészen a retek betakarításig nem szembetűnő. A nyű kártételét rendszerint a gumó felvágása után észlelhetjük. A gumó belsejében egyre szélesedő lárvajáratot, esetenként a csontszínű nyüveket is megtalálhatjuk. Évente 2-3 nemzedéke fejlődik. A tonnabábok a talajban telelnek át. Az imágók rajzása a hőmérséklettől függően már kora tavasszal megindul. Tojásaikat a növény tövéhez a talajra helyezik. A fiatal lárvák behatolnak a gumó belsejébe és ott fejlődnek ki, majd a talajban bábozódnak. Védekezés: A védekezés sikerét jelentősen növeli a vetésforgó gondos betartása. Kémiai védekezésre elsősorban az imágók ellen van lehetőség. A gumót károsító légyfajok ellen, a tojások lerakásának megakadályozására, elsősorban a piretroidok csoportjába tartozó hatóanyagok közül a deltametrin (Decis Mega) engedélyezett és hatásos. Az imágók rajzásának kezdetekor szükséges a kémiai védekezés elkezdése. Az elhúzódó rajzás miatt a készítmény hatástartamától függően többszöri permetezés183

re lehet szükség. A kezelések elvégzésénél, tekintettel a rövid tenyészidőre, az élelmezés-egészségügyi várakozási idő betartására fokozottan ügyelni kell. A repcedarázs (Athalia rosae) a retken okozott kártétele az őszi szabadföldi, továbbá az őszi retekhajtatás során érdemel figyelmet. Számottevő kártételével a gradációs években kell számolni. Az augusztus közepétől rajzó harmadik nemzedék a repcén, tarlórépán és a retken is károsít. Védekezés: Az imágók betelepedése Moericke-féle sárga tálakkal megfigyelhető. Az imágók rajzásának kezdetétől két-három héten belül várható a lárvák kelése. A lárvakelés pontos ideje és üteme a növényállomány 3-4 naponkénti ellenőrzésével állapítható meg. A  fiatal lárvák tömeges megjelenése esetén a deltametrin hatóanyagú rovarölő szerrel (Decis Mega) végzett permetezés hatásos. A meztelen csigák (Limacidae, Agriolimacidae, Milacidae, Arionidae) a retek veszélyes kártevői. A károsított növényeken visszamaradó csillogó nyálka egyértelműen a jelenlétükre utal. Nappal többnyire a talajba húzódnak. Elsősorban a fiatal növények leveleinek, továbbá a retekgumó megrágásával okoznak károkat. Az utóbbi esztendőkben megjelent spanyolcsiga (Arion lusitanicus) az egyik legjelentősebb retekkártevő. A meztelen csigák nedves környezetet kedvelő, fénykerülő állatok. Megjelenésükre a gyomos, elhanyagolt környezetű, szabadföldi állományokban különösen számolni kell. A zöldségféléken károsító meztelen csigák több fajból kerülnek ki, így életmódjuk változatos. Hímnős, tojással szaporodó állatok. Évente általában egy-két nemzedékük fejlődik ki. A telet növénymaradványok között, illetve a talajba húzódva, vegyes fejlődésű alakok formájában töltik. Védekezés: A növényállománnyal szomszédos területeken a búvóhelyeik megszüntetésével, a növényállomány menti szegélyterület gyommentesen tartásával, továbbá a talaj felületére kiszórt nedvszívó anyagokkal, pl. porított műtrágyákkal mérsékelhetjük a kártételt. A meztelen csigák számát és a kártétel mértékét a metaldehid hatóanyagú csigaölő szerek (pl.: Bio Plantella Arion, Glanzit), a kártétel kialakulása előtti kiszórása csökkenti a kártevő kártételét. Biogazdálkodásban a csigák elleni védelemre az indiai futókacsa tartása kisebb területeken bevált módszer.

184

Irodalomjegyzék Brandstetter, R. (2008): Rettich. Gemüse, 44.6:31-32. Némethy Z.-né: Retek. In: Terbe I.- Hodossi S. – Kovács A. (2005): Zöldségtermesztés termesztőberendezésekben. Mezőgazda Kiadó, Budapest Némethy Z.-né: Retek. In: Hodossi S. – Kovács A. – Terbe I. (2004): Zöldségtermesztés szabadföldön. Mezőgazda Kiadó, Budapest Rod, J. –Hluchy, M.- Zavadil, K. – Prasil, J. – Somssich I. – Zacharda, M. (2005): A zöldségfélék betegségei és kártevői. Biocont-Semo Smrzice, Brno Somos A.- Koródi L.- Turi I. (1980): Zöldséghajtatás. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest

185

Vajrépa termesztése

Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége Őshazája a feltételezések szerint a mai Nyugat-Pakisztán és Kelet-Afganisztán térsége. Feltételezések szerint még két másodlagos géncentruma is van. Egyik Kis-Ázsia és Transzkaukázus, másik a Földközi-tenger vidéke. Ez utóbbiban alakulhattak ki az európai fajtatípusok. Régi kultúrnövény, a görögök és a rómaiak az ókorban már ismerték, termesztették, fogyasztották. Sokáig népeledel volt. Hazánkban csupán szórványosan terjedt el. Mérsékelt hőigényű, hidegtűrő, a retekhez hasonló és ugyanolyan módon használható zöldségféle. Könnyen termeszthető, minimális kockázatú növény. A retekkel ellentétben a vajrépának a reteknél nagyobb és erőteljesebb lombozata is hasznosítható. Répateste a reteknél finomabb szöveti szerkezetű és nitrát-nitrit felhalmozódására kevésbé hajlamos. A  mérsékelt öv nagy részén, így Magyarországon is egész évben termeszthetjük. Nagy előnye, hogy rövid idő alatt sokat terem és télen is fogyasztható. Lapított gömb alakú, nagy répatestet fejlesztő változata a Dunántúl nyugati, csapadékos részein kerekrépa vagy tarlórépa néven, korán betakarított gabonafélék után vetve régóta termesztett növény. Gazdaságos növényünk lehetne, mert tarló után vagy a házikertben korán lekerülő növények után termeszthetjük. Még a tél előtt betakarítható, jól tárolható. Háziállatok részére nyersen és silózva értékes takarmány, vadjaink kiegészítő etetésére is felhasználható. Friss zöldségellátás szempontjából választékbővítő lehet. Fogyaszthatósága megegyező a retekével. Figyelemre méltó az ásványianyag-tartalma, elsősorban kalcium, kálium, magnézium és vas forrás. A benne lévő 186

A-, B1-, B2-, B3-, valamint C-vitamin-tartalom közepes mennyiségű. 1011% szárazanyagot, 1,2% fehérjét, 5,0-5,5% szénhidrátot, íz- és aromaanyagokat, mustárolajat (ettől származik esetleges csípős íze) tartalmaz. Húsa igen kellemes ízű, nemcsak frissen, hanem párolva is fogyasztható. A jó minőségű répákat a fejes káposztához hasonlóan lereszelik, savanyítják és ugyanúgy használják fel, mint a savanyúkáposztát. A még zsenge leveleit feldarabolva szendvicsek díszítésére, ízesítésére használják, de spenóthoz hasonlóan elkészítve is fogyasztható.

Növénytani jellemzése A vajrépa a keresztesvirágúak (Brassicaceae) családjába tartozó kétéves növény. Latin neve: Brassica napus var. rapifera Metzg. Első évben a répatest fejlődik ki, második évben hozza a virágszárát. Gyökérzete: Fő- és gyönge oldalgyökérzetből áll. A répatest földben ülő vagy kiemelkedő, lapos, gömbölyű vagy karó formájú, fehér, zöld, sárga, lila színezetű lehet. Levélzete: Erőteljesebb, mint a reteké. Változatos alakú, ép szélű vagy erősen szabdalt levéltípus is előfordul. Virágzata: Fürt virágzata van. A virágok a szár végén ülnek, hímnősek és idegen megtermékenyülők. A virágok színe a répatest belső színével mutat összefüggést. A  fehér húsúaké citromsárga, a sárga húsúaké narancssárga. Virágszára 60-80 cm magas, elágazó. Termése: Becő. Magja: Apró, kerek, fekete. Ezermagtömege 2,5-3,5 g. 4-5 évig csí­ rá­zó­­képes.

Környezeti igényei Hőigénye: Mérsékelten melegigényes növény. Csírázása 5-6 °C-on már megindul. A  répatest fejlődéséhez, az optimális répatest-lom arány kialakulásához ideális a 10-13 °C talaj és a 18-23 °C levegőhőmérséklet. A tartósan 10 °C alatti hőmérsékleten a növény megfázik és a répatest helyett magszárat fejleszt már az első évben. 25 °C feletti hőmérsékleten 187

a répatest keményebb szöveti szerkezetű, fásodó lesz, kellemetlen keserű mellékízzel. Fényigénye: Közepes. Vízigénye: Sok vizet igénylő növény. A száraz, meleg éghajlatot nem kedveli. A  répatest növekedése idején a vízigénye jelentős mértékben megnő, amelyet természetes csapadék hiányában öntözéssel lehet kielégíteni. Jó vízgazdálkodású, kellően cspadékos vidéken öntözés nélkül is termeszthetjük. Talaj- és tápanyagigénye: A túlságosan kötött, illetve az egészen laza szerkezetű talajok kivételével szinte minden talajtípuson termeszhető. A növény számára a középkötött, humuszban gazdag, jó víztartó képességű, 5,5-7 pH-jú talajok az ideálisak. Átmeneti vízborítottságra, pangó vízre érzékeny. A talaj magas mésztartalmára kevesebb terméssel és rosszabb minőséggel reagál. Közepesen tápanyagigényes. Közvetlen istállótrágyát nem igényel. Makroelemek közül nitrogénre elsősorban a fejlődés kezdetén, foszforra a gyökérképződéskor és a répatest vastagodásakor, káliumra az egész tenyészidőszak alatt szüksége van.

Termesztése Termesztéstechnológiai változatai

• tavaszi termesztés friss fogyasztásra, • őszi termesztés friss fogyasztásra és téli tárolásra.

Vetésforgó

A monokultúrás termesztést nem bírja. Ugyanarra a területre vagy a Bras­sicaceae családba tartozó növények után 3-4 évig ne kerüljön. Jó előveteményei a szervestrágyázott kapások, kalászosok. Másodterményként, korán lekerülő növények után vethetjük.

Talaj-előkészítés, tápanyagellátás

Tavaszi termesztés esetén, ősszel kijuttatjuk a foszfor 80-90%-át, a kálium 50%-át és mélyszántással forgatjuk a talajba. A vetéshez tavasszal jól elmunkált, rögmentes, aprómorzsás vetőágyat készítsünk. A kezdeti növekedés segítésére indítótrágyaként a foszfor 10-20%-át, a nitrogén 50%-át adhatjuk. 188

Másodnövényként termesztve az elővetemény lekerülése után közép­ mély szántást végzünk, tápanyagként a könnyen felvehető műtrágyaféleségek jöhetnek számításba. A  vetéshez rögmentes, kellően ülepedett vetőágy szükséges.

Fajták értékmérő tulajdonságai

A vajrépának nagyon változatos külső megjelenésű, méretű, színű fajtái alakultak ki. Ezeket elsősorban a tenyészidő hossza és a felhasználás jellege alapján csoportosítjuk. A répatest alakja lehet: • gömbölyű, • lapított gömb alakú, • megnyúlt. A répatest külső- és belső színe alapján: • fehér húsú fajták, amelyeknél a répatest külső színe lehet ▫  piros galléros, fehér, ▫  zöld galléros, fehér, ▫  egyöntetű fehér. • sárga húsú fajták, amelyeknél a répatest külső színe lehet ▫  piros galléros, fehér, ▫  egyöntetű bronz színű. A tenyészidő szerint lehetnek: • rövid tenyészidejűek (40-50 napos), amelyek kisebb répatestet fejlesztenek, gyors fejlődésűek. Friss fogyasztásra mind a tavaszi, mind az őszi termesztésben ezeket a fajtákat érdemes választani. • hosszú tenyészidejűek (80-100 napos), amelyeknek a répateste nagyobb, lassúbb fejlődésűek, téli tárolásra alkalmasak.

Szaporítás

Állandó helyrevetéssel szaporítjuk. Tavaszi termesztés esetén: A  magvetés ideje március közepe-április közepe. A magokat 30-35 cm sortávolságra, 1,5-2,5 cm mélyre vetjük. Vetőmagszükséglet 2-4 kg/ha. A vetés utáni 4-5 mm-nyi kelesztő öntözéssel a gyorsabb, egyöntetűbb kelést biztosíthatjuk. Az elvetett magvak 5-6 °C talajhőmérsékleten 4-5 nap alatt kikelnek. Amikor a fiatal növények elérik a 3-4 lombleveles állapotot, 10-15 cm-es tőtávolságot kell ritkítással beállítani. 189

Őszi termesztés friss fogyasztásra: A magvetés ideje augusztus elejeszeptember eleje. Sortávolság 30-35 cm, vetés mélysége 1,5-2,5 cm. Vetőmagszükséglet 2-4 kg/ha. Kelesztőöntözést feltétlenül alkalmazzunk (4-5 mm) az egyenletes és biztonságos kelés érdekében. Tőszámbeállítást 3-4 lombleveles állapotban végezzük el, 10-15 cm-es tőtávolságra. Mindkét termesztési időszakra rövid tenyészidejű fajtákat válasszunk. Őszi termesztés téli tárolásra: A magvetést június vége-július közepe között végezzük el. A sortávolság 45 cm, vetésmélység 1,5-2,5 cm. Öntözés feltétlenül szükséges az egyöntetű keléshez. 3-4 lombleveles fejlettségi állapotban 15-20 cm tőtávolságra ritkítjuk. Tárolásra a hosszú tenyészidejű fajták alkalmasak.

Növényápolási munkák

Tőszámbeállítás, egyelés: A szaporításnál leírtak alapján. Gyomirtás, talajporhanyítás: A kapálás csak addig előnyös, ameddig a répatest nem kezd növekedni, vastagodni. Kapálással ugyanis a hajszálgyökereket megsérthetjük, amire a vajrépa érzékeny. Öntözés: Tavaszi vetésnél szükség szerint kelesztőöntözés 4-5 mm, száraz időjárás esetén egy-két hetente 10-15 mm adagban adható. Nyári vetésnél kelesztőöntözésre feltétlen szükség van. Csapadékszegény időszakban három-négyszer 10-15 mm öntözésre szükség lehet. Fejtrágyázás: Az öntözéssel egyidejűleg is kiadhatók a nitrogén- és káliumtartalmú műtrágyák. Rövid tenyészidejű fajtáknál 1-2, hosszú tenyészidejűeknél 2-3 alkalommal juttathatjuk ki. Növényvédelem: Kártevők és kórokozók elleni védelemből áll. Kártevői a földibolha, levéltetű, káposztalégy lárvái. Kórokozói a káposztafélék tőrothadása, káposztafélék feketeerűsége, lisztharmat.

Betakarítás

Végezhetjük répakiemelővel, kapával, ásóval. Tavaszi termesztésű, rövid tenyészidejű fajták vetés után 40-60 nappal, május végén-június elején betakaríthatóak. Legjobb minőségű a 4-5 cm átmérőjű répatest. A tavaszi termesztésű vajrépa azonnali friss fogyasztásra való. Felszedés után 2-3 napig tárolható hűvös helyen. Őszi termesztés friss fogyasztásra, betakarítási időpontja október. Szintén a 4-5 cm átmérőjű répatestek a legmegfelelőbbek. 3-4 napnál tovább nem tárolható. 190

Őszi termesztés téli tárolásra. Betakarítása a répatest teljes kifejlődése után, a végleges méret elérésekor történhet. Ennek ideje október vége, november eleje. A teljesen kifejlődött növény kisebb fagyokra nem érzékeny. Várható termésmennyiség 15-25 t/ha. A tárolásra termesztett vajrépát tárolás előtt tisztítjuk, 5 cm-es levélcsonk meghagyásával lelevelezzük. Csak az egészséges, ép répákat tároljuk. Tárolása fedett vagy földes vermekben, prizmákban vagy szabályozott légterű tárolókban történhet. 0 oC-on 90-95%-os relatív páratartalom mellett 4-5 hónapig tartható el.

Irodalomjegyzék Balázs S. (1994): Zöldségtermesztők kézikönyve. 2. javított kiadás. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Hodossi S. (2001): Zöldség-különlegességek termesztési és hasznosítási lehetőségei. PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány, Nyíregyháza.

191

Gyökérzöldségek ökológiai termesztése

Már a múlt század 20-as éveiben megfogalmazódott annak szükségessége, hogy a kémiai anyagok mezőgazdaságban való felhasználását csökkenteni kell. Különböző mozgalmak indultak annak érdekében, hogy minél kevesebb műtrágyát, növényvédő szert használjanak a termelők (biodinamikus gazdálkodás; szervesbiológiai mezőgazdálkodás; Le­ maire – Boucher módszer stb.). A vegyipar, gépipar rohamos fejlődése azonban háttérbe szorította a civil kezdeményezéseket, csak helyi szinteken, egy-egy termelő tartotta fontosnak az előállított termékek megbízhatóságát és a környezet kímélését, megóvását. Mintegy 40 éve, az 1970-es évektől kezdődően ismét felerősödött a garantáltan kontrollált körülmények között, szintetikus vegyi anyagok mellőzésével termelt kertészeti, mezőgazdasági termékek iránti igény, és ezzel párhuzamosan a környezet védelmének fontossága. Az ember közvetlen és tágabb környezetének megóvása, és az emberi egészségre káros anyagok kizárása táplálkozásunkból immár nem csak lokálisan felmerülő igényekként jelentkeztek, hanem egy átfogó problémakör részeként nemzetközi szinteken is figyelmet kapott. A környezetvédelem ügye az 1970-es évektől a fenntartható fejlődés egyik pilléreként szerepel a gazdasági és társadalmi fejlődés mellett. A fenntartható fejlődés az emberiség közös ügye, ennek megfelelően az ENSZ szakmai szervezetei foglalkoznak a gazdasági, társadalmi fejlődés és az ökológiai környezet egyensúlyi kérdéseivel. A fenntartható fejlődés fogalmát először 1987-ben fogalmazta meg az ENSZ felkérésére 1984-1987 között működő „Környezet és Fejlődés” 192

Világbizottsága. A Közös Jövőnk c. jelentésben a következőképpen határozták meg: „A fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen generációk szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációit abban, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket; nem lépi túl az adott ökológiai rendszer eltartó, létfenntartó képességét, mellette a bioszféra képes megújulni, és nem szenved visszafordíthatatlan károkat”. A fenntartható fejlődéshez kapcsolódó ENSZ konferenciákon (1992. Rio de Janeiró: „Környezet és Fejlődés”; 2002. Johannesburg: „Fenntartható Fejlődés”) a következő témák kaptak különösen nagy hangsúlyt: energia- és anyagtakarékos eljárások igénye; a helyi erőforrások hasznosítása; a megújuló természeti erőforrások előtérbe helyezése; a szemétés hulladékképződés minimalizálása, a szennyeződések csökkentése, a mennyiség helyett a minőség ösztönzése, a természeti értékek tisztelete és védelme. A Johannesburg-i konferencia óta eltelt időben nagy figyelem fordult a globális klímaváltozással járó problémákra, azok mérséklésére. A környezet fenntarthatóságának, illetve állapotának jellemzésére kidolgozták az ún. ökológiai lábnyom fogalmát: az ökológiai lábnyom megadja, hogy mekkora terület képes megtermelni fogyasztási javainkat és feldolgozni hulladékainkat, azaz a fenntarthatóságot biztosítani. A lábnyom területét ún. globális hektárban adják meg, ami az egész Föld biológiailag produktív felszínének átlagos hektáronkénti regeneratív kapacitása. A  számítások szerint, a Föld lakosságát tekintve, egyenletes elosztás és fenntartható fejlődés mellett, az ökológiai lábnyom értéke személyenként 1,8 ha lenne, szemben a mai 2,2 ha-ral (az USA-ra vonatkozó érték 9,5 ha; a magyarországi átlagos lábnyom 3,6 ha; a fejlődő országokban ez az érték általában 1 ha alatti). E számok jól jelzik az ember által a környezetben okozott károkat, és rámutatnak a környezetvédelem fontosságára, amely nélkülözhetetlen része a fenntartható fejlődésnek. A fenntartható fejlődés elemeinek vizsgálatával foglalkozók hangsúlyozzák, hogy összhangot kell teremteni a társadalom anyagi igényei, a népesség növekedése és a természeti erőforrások hasznosítása között, s egyúttal minimalizálni kell a környezet károsítását. Ez utóbbi feladatok közé tartozik a környezetkímélő technológiák bevezetése a kertészeti növények, közöttük a zöldségfélék körében. Könyvünk e fejezetében kilenc gyökérzöldségfaj ökológiai termesztésének technológiai elemeit tekintjük át. 193

Az ökológiai szemléletű termesztésekre vonatkozóan külön szabályozások vannak érvényben az Európai Unióban és hazánkban is. 2009. január 1-jétől hatályos a 834/2007/EK rendelet (amely a 2092/91/EK rendeletet váltotta fel) az ökológiai termékek előállításáról, jelöléséről, és ellenőrzéséről, amelynek részletes végrehajtási szabályait tartalmazza a 889 /2008/EK rendelet. Az EU-s rendeletekkel összhangban született meg és lépett 2009. július 1-től hatályba a jelenleg érvényben levő hazai szabályozás: 79/2009 FVM rendelet a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai gazdálkodási körülmények szerinti tanúsításának, előállításának, forgalmazásának, jelölésének és ellenőrzésének részletes szabályairól. A rendelet az ellenőrzési és tanúsítási tevékenységet a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., illetve a Hungária Ökogarancia Kft. hatáskörébe utalja. A jelöléseket illetően a rendelet 2010. július 1-től kötelezővé teszi az új és egységes EU logó („eurolevél” – zöld háttér előtt levelet formáló EUcsillagok) használatát a hazai ökotermékek esetében is.

Termőhely, területkiválasztás, vetésforgó Kisebb területeken, házikertekben az országban szinte mindenütt termesztenek gyökérzöldségféléket, azonban ökológiai termesztéssel bárhol nem érhetünk el jó minőségű és megfelelő mennyiségű termést. A kemikáliák (szintetikus növényvédő szerek és műtrágyák) felhasználását erősen korlátozó termesztési eljárások sikeressé tételében nagyon fontos, hogy a növény fejlődéséhez kedvező ökológiai körülmények álljanak rendelkezésre. Ezért nagyobb területen ökológiai gyökérzöldség-termesztést az adott növényfaj/növényfajok környezeti igényeinek megfelelő tájegységben lehet megvalósítani legeredményesebben. Így hazánk tájegységei közül a Kisalföldön (Fertőd és környéke, Dunakiliti) és a Mezőföldön (Székesfehérvár környékén) jól termeszthető a sárgarépa, a petrezselyem, a pasztinák, a zeller. Az Alföld északi része (Tura-Gödöllő környéke) és a Duna–Tisza köze szintén alkalmas sárgarépa, petrezselyem, pasztinák termesztésére, míg a cékla termesztéséhez a Duna–Tisza közén jók a természeti adottságok. 194

Területkiválasztás során a következő szempontokra kell nagy figyelmet fordítani: • A terület talaja ne legyen talajlakó kártevőkkel fertőzött (fonálféreg, cserebogárpajorok, mocskospajor, drótférgek, lótetű). • Lehetőleg gyommentes területet válasszunk; ez különösen fontos az apró magvú petrezselyem és sárgarépa esetében, mert a vetésükhöz jó minőségű magágyat csak gyommentes területeken lehet biztosítani. • Sík fekvésű, fagyzugoktól mentes területek, jó víz- és tápanyaggazdálkodású talajok alkalmasak a termesztésükhöz. • Korai termesztésekhez (csomózott sárgarépa, petrezselyem, retek) gyorsan melegedő, laza szerkezetű, humuszos barna homoktalajok vagy vályogos homoktalajok a legjobbak. • Őszi betakarítású termények előállításához a jó szerkezetű, középkötött talajok felelnek meg. • Nagyon kötött agyagtalajok nem alkalmasak a gyökérzöldségfélék termesztéséhez. A vetésforgó kedvező biológiai és agrotechnikai hatásai nagymértékben hozzájárulnak az ökológiai termesztés eredményességéhez. A gyökérzöldségfélék fejlődését segítő közvetlen és közvetett hatásai a következőkben foglalhatók össze: • A  vetésforgó megfelelő növényi összetétele és növényi sorrendje meggátolja az ugyanazon családba tartozó növények kórokozóinak és kártevőinek a felszaporodását. Azonos betegségekre és kártevőkre érzékeny növények termesztése esetén legalább négy évet ajánlott várni a két növény között a vetésforgó ugyanazon szakaszában való elhelyezésénél. • A  vetésforgó helyesen megválasztott növényi összetétele és sorrendje jó hatással van a talaj tápanyag- és vízgazdálkodására, szerkezetére, melyek jelentősen befolyásolják a gyökérzöldségek termésminőségét és mennyiségét. Az érett istállótrágyával való szervestrágyázás kedvező hatása a gyökérzöldségek termesztésénél is jelentkezik, azonban ezen növények többsége nem igényel közvetlen frissen szervestrágyázott területet: a sárgarépát, petrezselymet, céklát, vajrépát, retket, feketegyökeret, cikóriát a szervestrágyázást követő második évben helyezzük el a vetésforgóban. 195

A zeller és a pasztinák termesztése frissen szervestrágyázott területen a legeredményesebb. Az egyéves pillangósok alkalmazása a vetésforgóban nagyon jó hatást gyakorol a talaj termékenységére. A pillangósok a légköri nitrogént megkötő baktérium fajokkal (Rhizobium sp.) való szimbiózisos együttélésük következtében növelik a talaj tápanyagtartalmát; a Rhizobium baktériumokkal megkötött nitrogén szerves anyaghoz kapcsolódik, így az nehezen mosódik le az alsóbb talajrétegekbe, illetve talajvizekbe, a környezetet nem szennyezi. Ezen túlmenően a pillangósok mélyre hatoló gyökérzete javítja a talaj vízgazdálkodását, jól hasznosítják a talaj mélyebb rétegeibe lemosódott tápanyagokat, előmozdítják az altalaj szellőzését, elősegítik a talaj mikrobiológiai szervezeteinek tevékenységét. • A kultúrnövényeknek a gyomosodás mértékére gyakorolt eltérő hatásait figyelembe véve olyan növényi sorrend alakítható ki, amelyben a gyomok fejlődését segítő, illetve azok visszaszorítására képes növények követik egymást. 16. táblázat. Gyökérzöldségek vetésforgóban való elhelyezése Vetésforgó Növényfaj

típusa

Sárgarépa

öntözött zöldséges öntözött kombinált szföldi-zöldséges

4-5

egyéves hüvelyesek, őszi búza káposztafélék #

Petrezselyem

öntözött zöldséges öntözött kombinált szántóföldizöldséges

4-5

egyéves hüvelyesek, őszi búza káposztafélék #

Pasztinák

öntözött kombinált szántóföldi- zöldséges

4-5

gabonafélék, egyéves hüvelyesek

időtartama (év)

Elővetemény

Zeller

öntözött zöldséges

4-5

egyéves hüvelyesek

Retek

öntözött zöldséges

4-5

egyéves pillangósok, gabonafélék

Vajrépa

öntözött zöldséges

4-5

egyéves pillangósok, # kapások

Feketegyökér

öntözött zöldséges

4-5

egyéves pillangósok, # kapások, gabonafélék

Cikóriasaláta

öntözött zöldséges

4-5

gabonafélék, # kapások

Cékla

öntözött zöldséges

4-5

hüvelyesek, korai káposztafélék

196

• A  vetésforgó megfelelő növényi sorrendje biztosítja az őszi talajmunkák időben való elvégzését, amely különösen a korai szaporítású gyökérzöldségeknél nagyon fontos. • A vetésforgó kedvező hatásai a gyökérzöldségek esetében általában 4-5 éves körforgási idő-tartamban érvényesülnek. A gyökérzöldségek vetésforgóban való elhelyezéséhez a 16. táblázat ad útmutatót. 17.táblázat. Gyökérzöldségek kettős termesztési lehetőségei előnövény

utónövény

korai sárgarépa (csomózott)

zöldbab, csem. kukorica vajrépa

korai petrezselyem (csomózott)

zöldbab, csem. kukorica vajrépa

hónapos retek (korai)

cékla, zöldbab

korai káposzták

cékla

zöldborsó

sárgarépa, petrezselyem

cikória saláta

cékla

zöldborsó, zöldbab

feketegyökér

18.táblázat. Gyökérzöldségek köztes termesztésben

petrezselyem

sárgarépa

gyökérzöldség

zeller retek

társított növény

társított növény kedvező hatása

vörös-, póré- és fokhagyma

répalégy kártételt mérsékli

retek

területhasznosítás

fejessaláta

sorjelző növény

feketegyökér

területhasznosítás, a feketegyökér lassan fejlődik

kapor, rozmaring

sárgarépalégy távoltartása

büdöske,körömvirág

fonálféreg távoltartás

vörös- és metélőhagyma

a hagymák távoltartják a kártevőket

retek

területhasznosítás

fejessaláta

sorjelző növény

büdöske, körömvirág

fonálféreg távoltartás

póréhagyma

területhasznosítás

káposzta, karalábé

a zeller védi a társított növényt (káposztalégy)

retek

területhasznosítás

fejessaláta

saláta védőnövény (földibolha)

197

Kettős és köztes termesztés. Az ökológiai termesztésekben területhasznosítás szempontjából nagyon jelentős szerepük van a kettős és köztes termesztéseknek. Kettős termesztésben egy tenyészidőszak alatt kettő növényfaj követi egymást a vetésforgó ugyanazon szakaszában. A gyökérzöldségek közül a sárgarépa, a petrezselyem, a retek, a cékla, a vajrépa, a cikóriasaláta, a feketegyökér vonhatók be a kettős termesztésekbe. Tekintve, hogy a tenyészidőszakot megosztva vannak jelen a növények a területen, csak rövid tenyészidejű fajtákkal valósítható meg ez a termesztés. Köztes termesztésben egy időben egyszerre van két növény a vetésforgó ugyanazon szakaszában. Ez az eljárás növényvédelmi szempontból is nagyon hasznos, mert helyes növénytársításokkal megelőzhetőek, illetve távoltarthatók bizonyos betegségek és kártevők. A jellegéből adódóan kisüzemi, házikerti körülmények közé tervezhető eljárás. A 17., 18. táblázatokban a gyökérzöldségek kettős-, illetve köztes termesztési lehetőségeit foglaltuk össze.

Talaj-előkészítés, tápanyagellátás A gyökérzöldségek termesztéséhez nagyon fontos a megfelelő alaptalajművelés. A korán lekerülő elővetemények után végzett tarlóhántással a csírázó vagy fiatal gyomok könnyen irthatók, és a nyári csapadék is jobban hasznosul. A gyökérzöldségfajok talajban fejlődő, gazdaságilag hasznos növényrészei csak megfelelően mélyen művelt talajban képesek kifejlődni. Az ősszel elvégzett mélyszántás (25-30 cm), ha szükséges mélylazítással egybekötve, a talajtömörödöttség megszüntetésén túl a gyomok irtásához is hozzájárul, továbbá a téli csapadék befogadására kedvező talajállapotot teremt. A szántáselmunkálást és magágykészítést a talaj szerkezetének és nedvességtartalmának megóvása érdekében kis számú munkaművelettel ajánlott elvégezni. A gyökérzöldségek tápanyagigénye az ökológiai gazdálkodásban istállótrágyával (zeller, pasztinák), a növénytermesztés melléktermékeiből előállított komposzttal, zöldtrágyával, ásványi vagy egyéb szerves ere198

detű trágyával (mint fahamu, csontliszt, szaruliszt, vérliszt) elégíthető ki. Előírás, hogy a szerves trágyával, komposzttal, illetve szerves vagy szervetlen ásványi anyagokkal a talajba juttatott nitrogén hatóanyag nem haladhatja meg az évenkénti 170 kg/ha mennyiséget. A növények tápanyagellátásában, továbbá mikrobiális trágyák, valamint ún. biopreparátumok használhatók az ökológiai termesztésekben. Mikrobiális trágyából több engedélyezett készítmény van forgalomban hazánkban, amelyek a természetben megtalálható baktériumtörzsek keverékét tartalmazzák. A mikrobiális trágyák talajkondicionáló, tápanyagfeltáró és biopeszticid hatásuk révén segítik a növények fejlődését. Tápanyag-utánpótlás céljából az ökotermesztésekben felhasználható készítmények körét minden évben közreadja a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.

Fajtaválasztás szempontjai Az ökológiai termesztéshez nagy körültekintéssel kell kiválasztani a fajtát. A  hatékony gazdálkodás érdekében azt a fajtát termesztjük, ami a helyi sajátosságoknak legjobban megfelel. Az ökológiai termesztéshez történő fajtakiválasztásnak vannak általános szempontjai, melyeket a gyökérzöldségek esetében is hasznos figyelembe venni; ezek a következők: • Jó „technológiai tulajdonságokkal” rendelkezzen (pl. egyöntetű fejlődés és érés, repedésre ne legyen hajlamos stb.); • Kiváló minőség, jó beltartalom; • A növényfajtól függően a funkcionális diverzitás követelményeinek feleljen meg, azaz a termése többféle célra is hasznosítható legyen; • Ellenálló képességgel rendelkezzen a legnagyobb problémát jelentő kórokozóval/kártevővel szemben. Az ellenálló képesség több szinten fejeződhet ki: ▫ Rezisztencián (szűk értelemben vett) a növény azon képességét értjük, amely elnyomja vagy késlelteti a patogén (általában kórokozó) szervezet fejlődését. ▫ Tolerancia azt jelenti, hogy a növény ugyan fogékony és fertőződik az adott kórokozóval, de a terméshozam csak minimálisan csökken, vagyis a növény tolerálja a betegséget. A gyökérzöld199

ségek körében egyes fajták ellenálló képessége toleranciában nyilvánul meg. Pl. az erős lombú sárgarépafajták között vannak a lisztharmat és al­ter­na­riás fertőzésekkel szemben toleránsak; a hosszú típusú petrezselyemfajták szintén toleránsak a lisztharmatra; a zeller fajtaválasztékban is szerepelnek olyan fajták, melyek kevésbé érzékenyek a szeptóriás fertőzésekre. ▫ Álrezisztencia akkor alakul ki, amikor a növény valamilyen oknál fogva térben vagy időben el van zárva a kórokozótól, pl. korai érés vagy klimatikus tényezők miatt nem jöhet létre járványszerű fertőzés. Pl. a korai sárgarépát, petrezselymet általában nem fertőzi meg a lisztharmat kórokozója. • Természetesen genetikailag módosított fajták – illetve azok, amelyek szülővonalait genetikai transzformációval állították elő – használata tiltott az ökológiai termesztésekben hazánkban és külföldön egyaránt.

Szaporítás Az ökotermesztésekben szaporítás vonatkozásában a következő szempontokra célszerű tekintettel lenni: Az érvényben levő előírások ökológiai vetőmag (az ökológiai termesztés követelményeinek megfelelő termesztéssel előállított és minősített vetőmag) használatát szorgalmazzák. A rendelkezésére álló ökovetőmag-kínálatról a termesztők az MgSZH Ökovetőmag adatbázisából tájékozódhatnak. Abban az esetben, ha nem áll rendelkezésre a tervezett termesztéshez megfelelő fajtából öko­ve­tő­ mag, a termelő a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. külön engedélyével, ún. szokványos vetőmagot is használhat. Az ökológiai termesztésben kerülni kell a nagy növénysűrűséget a betegségek/ kártevők gyors terjedésének megakadályozása érdekében. A gyökérzöldségek ökológiai termesztéséhez ajánlható állománysűrűségeket a 19. táblázat tartalmazza. A szaporítás módjait bővebben a gyökérzöldségek konvencionális termesztését tárgyaló fejezetek tartalmazzák, azoktól nincs eltérés.

200

19. táblázat. Gyökérzöldségek ökológiai termesztéséhez ajánlható növénysűrűségek növényfaj

termesztés célja csomózott

sárgarépa

zeller pasztinák

növényelrendezés sortáv. × tőtáv. (cm)

  95-150



30-35×2-3

őszi friss értékesítésre

75-80



40-45×3

tárolásra, feldolgozásra

60-75



csomózott petrezselyem

növénysűrűség (db/m2)

45×3-4

  95-110



30-35×3

gyökér, őszi értékesítésre

60-65



40-45×4

gyökér tárolásra, feldolgozásra

55-60



40-45×4-5

gumó levéllel nyári értékesítésre

12-13



gumó, őszi betakarításra

  8-10



tárolásra, feldolgozásra

40-50



50×20-25 40-50×5-6

100-110



10×8-10

tárolásra (téli retek)

22-30



40-45×8-10

cékla

tárolásra

22-30



40-45×8-10

feketegyökér

tárolásra

25-35



40-50×7-10

vajrépa

őszi friss fogyasztásra

19-33



30-35×10-15

cikória saláta

friss fogyasztásra

  6-11



30-40×30-40

retek

csomózásra

40×20

Az ökológiai termesztésekhez felhasználásra kerülő szaporítóanyagokat nem lehet (az ökotermesztésekre vonatkozó rendelkezések alapján) szintetikus csávázószerekkel kezelni. A csíranövények védelmét növényi kivonatokkal történő kezelések szolgálhatják. Szintén a kelést segítik a mikro- és nyomelemeket tartalmazó készítményekkel történő magkezelések. A művelés mód egyes gyökérzöldségek esetében hatást gyakorol a termés mennyiségének és minőségének, valamint az egészségi állapotának alakulására. A sárgarépa, petrezselyem, pasztinák, feketegyökér bakhátas termesztése lényegesen növeli a terméshozamokat és a termés minőségi tulajdonságai is kedvezőbbek a sík művelésben történő termesztéshez viszonyítva. Ezen növényfajok bakhátas termesztése megkönnyíti a betakarítást, a répatestek kevésbé sérülnek, melynek eredményeként a tárolhatóságuk is javul. 201

Növényápolás Növényvédelem

A kórokozók és kártevők elleni védekezésben kulcsfontosságú a megelőzés, amelyet kiegészítenek a biológiai védekezési eljárások, a különböző fizikai módszerek és az engedélyezett kémiai anyagok használata. Nagyon lényeges, hogy a növényvédelmi munkák során a hasznos élő szervezetek megóvására tekintettel legyünk, hiszen a természeti egyensúly fenntartásában ez alapvető jelentőségű. A megelőzés érdekében minden agrotechnikai eljárással a növény fejlődés optimális feltételeinek megteremtésére kell törekedni. A  kórokozók, a kártevők és a gyomok elszaporodását a következő technológiai elemek helyes kivitelezésével mérsékelhetjük: vetésforgó és az abban alkalmazott növénytársítások; talajművelés; tápanyagellátás; fajtaválasztás; fertőzésmentes szaporítóanyag használata; állománysűrűség. Ezen tényezőkre az előzőek során már kitértünk. A biológiai védekezési eljárások a kórokozó és kártevő szervezetek természetes ellenségeire építenek. Az ún. antagonista baktérium- és gombafajok, illetve az azokból előállított készítmények csökkentik a fertőzések és kártételek mértékét. A palántadőlés megakadályozására Streptomyces griseoviridis tartalmú készítmény alkalmazható (zeller- és cikóriasaláta palánta­ne­ve­lé­sé­ ben). A szürkepenészes rothadás (Botrytis cinerea) elleni védelemre Tri­ cho­der­ma harzanium gombafajt tartalmazó termék van forgalomban (tárolásra termesztett gyökérzöldségeknél). A fehérpenészes rothadást kiváltó kórokozó (Sclerotinia sclerotiorum) ellen természetes antagonistaként Coniothyrium minitanssal készült szer­ rel védekezhetünk (tárolásra termesztett gyökérzöldségeknél). A mézontófű zöldtrágyanövényként való használata és a büdöske sze­ gély­növénykénti ültetése hatékonyan alkalmazhatók a fonálférgek elleni védekezésben. Egyes rovar kártevők elleni biológiai védekezésben hatásosak a Ba­ cil­lus thüringiensist tartalmazó szerek, azonban a gyökérzöldségfélék kártevőire vonatkozóan nincs információ a felhasználásukat illetően. 202

A fentieken túl a termesztők segítségére szolgálnak a hasznos ragadozó rovarok (fátyolkák, lebegőlegyek, fürkészlegyek, fürkészdarazsak, katicabogarak), melyek gyérítik a kultúrnövényeken élősködő kártevőket. Növelni lehet ezeknek a hasznos rovaroknak az egyedszámát változatos, csalogató hatású növényzettel: pl. a lebegőlegyek – amelyek a levél- tetveket fogyasztják –  száma jelentősen növelhető büdöske, körömvirág, sarkantyúvirág ültetésével. A büdöske az ugyancsak tetveket pusztító katicabogarakat és fátyolkákat is vonzza. A fizikai módszerek közvetve vagy közvetlen módon gyérítik a kártevőket. Ezek közé tartozik a fátyolfóliás takarás, mely a növényállomány lefedése által biztosít védelmet a kártevő rovarokkal szemben (pl. korai retek termesztésekor távol tarthatók a káposztalegyek és a keresztesvirágúak földibolhái). A talaj szerves anyaggal való takarása kedvező körülményeket teremt a futóbogarak számára, melyek a bagolylepkék lárváinak, a mocskospajoroknak természetes ellenségei. A lótücsök okozta kártételek mérsékelhetők, ha a járataik mentén sima falú edényeket helyezünk el, melyekbe beleesnek és aztán összegyűjthetők. A felhasználásra kerülő komposztot, istállótrágyát ellenőrizni kell, mert azokban gyakran előfordul ez a kártevő. A pattanóbogarak lárvái, a drótférgek jelenlétéről ún. búzacsomós csalogató módszerrel lehet meggyőződni, ezzel egyben gyéríthető is a kártevő. Ugyanilyen hatásos, ha csalétekként sárgarépát vagy burgonyaszeletet használnak a drótférgek összegyűjtésére. A kártevő rovarok összecsalogatására szolgáló színcsapdák használatával szintén gyéríthetők a kártevő-populációk (sárga lap: levéltetvek, molytetvek; szürke lap: káposztabolha). Bizonyos kémiai anyagok használata is segítséget jelent a kórokozókkal és kártevőkkel szembeni védekezésekben. Az ökológiai termesztésekben alkalmazható anyagok és készítmények körébe tatoznak: paraffin- és növényi olajok (levéltetvek kártételének csökkentésére); növényi készítmények csalánból, zsurlóból, tormából, vörös- és fokhagymából (levéltetvek egyedszámának csökkentésére, továbbá baktériumos és gombás megbetegedések mérséklésére); kőzetlisztek (gombás betegségek megelőzésére és kártevők távoltartására); káliszappan (levéltetvek és hernyók ellen); elemi kén és elemi réztartalmú szerek (gombás megbetegedések csökkentésére). 203

Az ökológiai termesztésekben felhasználható készítményekről – beleértve az antagonista szervezeteket tartalmazókat is – a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. évente ad tájékoztatást.

Gyomszabályozás

Az újabb vizsgálatok szerint a gyomok jelenléte segít a biológiai egyensúly fenntartásában/ vagy az azt megközelítő állapot elérésében. A gyomok ugyanis takarják, védik a talajt (eróziót csökkentik) és a hasznos rovaroknak (pl. futóbogarak) menedéket nyújtanak, virágaik sok hasznos élőlénynek táplálékforrást jelentenek. Ugyanakkor a gyomok kórokozók és kártevők gazdanövényei is, így a termesztést tekintve nemkívánatosak. Mindezt figyelembe véve a gyomirtást lehetőleg célzottan kell elvégezni, csak szükség esetén javasolt az erélyes eszközök használata. A következő szempontok figyelembevételével végezzük a gyomirtást az ökológiai termesztésben: A gyomokat magérlelés előtt kell eltávolítani a területről, ezáltal a talaj gyommagkészlete nem növekszik. A talajművelési eljárások váltogatása biztosítja, hogy ne gyomosodjon el a terület; tanácsos egy éven belül felváltva alkalmazni sekély és mély, forgatásos és forgatás nélküli eljárásokat. A széles sortávolságú állományok gyomszabályozása mechanikai módszerekkel, sorközkultivátorral és kézi kapával történhet. Sárgarépában inkább a gyomkefe használatát javasolják, mint a kultivátorokét. A talajfelszín takarása (mulcsozás) is segítséget jelent az elgyomosodás megakadályozásában. Erre a célra az ökogazdaságban képződött növényi eredetű anyagok jól hasznosíthatóak.

Öntözés, fejtrágyázás

A hazai időjárás szélsőséges alakulása miatt a tenyészidőszak alatt szükség van öntözésre. Az ökológiai termesztésekben lehetőleg víz- és energiatakarékos, talaj- és növénykímélő öntözési megoldásokat kell előnyben részesíteni. A  csepegtető és mikroszórófejes öntözési módszerek alkalmasak tápanyagok kijuttatására is. A kora tavaszi szaporítású gyökérzöldségek (hónapos retek, korai sárgarépa, petrezselyem, pasztinák) kelesztőöntözés nélkül is kikelnek, a másodnövényként termesztetteket azonban öntözni kell a jó kelés érdekében.

204

Az időjárástól függően, rendszerint szükség van vízpótló öntözésekre is a növények kielégítő fejlődéséhez. Az erre vonatkozó ismereteket az előző fejezetek tartalmazzák. A tenyészidőszak folyamán gondoskodni kell tápanyag-kijuttatásról is. A fejtrágyázás történhet levélen, illetve talajon keresztül. Az engedélyezett készítmények körét a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. évente közli.

Betakarítás A gyökérzöldségfélék termesztéstechnológiai változatai közül az őszi betakarításúaknál nagyon kell vigyázni arra, hogy a fagyérzékeny fajokat (sárgarépa, zeller, cékla, vajrépa, retek) időben felszedjék. A gyökérzöldségek betakarítását kíméletes módon végezzük; a talajban fejlődött, gazdaságilag értékes növényi rész lehetőleg ne vagy minél kisebb mértékben sérüljön. A friss piaci értékesítésre és a tárolásra szánt terményeknél különösen fontos az épségben történő betakarítás. Kis területekről kézi ásóval vagy félig gépesített módon (lombtalanítást követően kormánylemez nélküli ekével alászántás, majd kézi felszedés) történhet a gyökérzöldségek betakarítása. Nagyobb termőterületek esetében jól alkalmazhatók a nyűvő, illetve az ásórendszerű gyökérzöldség-betakarító gépek. A nyűvő rendszerűeknél kisebb mértékű a répatestek sérülése, ezért tárolásra és friss piaci értékesítésre ezekkel a gépekkel javasolt a betakarítás. A  feldolgozásra termesztett növényállományok betakarítására az ásórendszerű felszedőgépek is megfelelnek. Mivel az ásórendszerű gépek nagyobb törési, vágási sérüléseket okoznak a gyökérterméseken, fontos, hogy rövid időn belül a feldolgozás helyszínére kerüljenek az így betakarított gyökérzöldségek.

Irodalomjegyzék Bíró B. (2007): Küzdelem a túlélésért – mikrobiális stratégiák és a talajállapot. Biokultúra. XVIII. évf. 6. Borbély F. (2009): A nagymagvú hüvelyesek termesztésének hazai jelentősége. Agrofórum, 20. évf. 4.

205

Balázs S. (szerk.) (1994): Zöldségtermesztők kézikönyve. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Hájas M. (1976): Gyökérzöldségek termesztése. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. Kovács G. (2004): Organikus növénynemesítés és organikus vetőmagtermesztés. in: Bedő Z. (szerk.): A vetőmag születése. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Láng I. (2001): Lesz-e új a nap alatt a környezetvédelemben? Magyar Tudomány, 2001/12. Némethyné U. H. – Ertseyné P. K. (szerk.) (2009): Zöldségvetőmagtermesztés. Mezőgazda Kiadó, Budapest. Radics L. (2007): Ökológiai gazdálkodás II. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest. Sárközy P. – Seléndy Sz. (1994): Biogazda 2. Szántóföldi és kertészeti növénytermesztés. Biokultúra Egyesület, Budapest. Szőke Lajos (szerk.) (2001): Ökológiai gazdálkodás (Alternatív gazdálkodási módok) II., NYF MMFK (főiskolai jegyzet) Szunics L.(2002): A biotermék biológiai alapja; a betegségekre ellenálló fajta termesztése. Mag, Kutatás, Fejlesztés és Környezet. VETMA, 2002. N0 4. aug.- szept. Vida G. (2007): Fenntarthatóság és a tudósok felelőssége. Magyar Tudomány, 2007/12.

206

Tartalom

Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

5

A gyökérzöldségek jelentősége (Hraskó Istvánné dr.–Tóthné Taskovics Zsuzsanna) . . . . . . . . . . . . . 7 Irodalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12 Sárgarépa szabadföldi termesztése és hajtatása (Hraskó Istvánné dr.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége Növénytani jellemzése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Környezeti igényei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szabadföldi termesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Termesztés-technológiai változatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Területkiválasztás, vetésforgó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Talaj-előkészítés, tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szabadföldi termesztésre alkalmas fajták értékmérő tulajdonságai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szaporítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényápolási munkák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Hajtatás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Termesztőberendezés igény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Tápanyagellátás, talaj-előkészítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Hajtatásra alkalmas fajták értékmérő tulajdonságai . . . . . . . . Szaporítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

13 13 15 18 21 21 21 21 22 25 28 29 30 30 31 32 32 207

Növényápolási munkák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szedés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényvédelem szabadföldön és hajtatásban . . . . . . . . . . . . . . . A sárgarépa betegségei (Dr. Glits Márton) . . . . . . . . . . . . . . . A sárgarépa kártevői (Dr. Pénzes Béla) . . . . . . . . . . . . . . . . . . Irodalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Petrezselyem szabadföldi termesztése és hajtatása (Hraskó Istvánné dr.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége . Növénytani jellemzése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Környezeti igényei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szabadföldi termesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Termesztés-technológiai változatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Területkiválasztás, vetésforgó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Talaj-előkészítés, tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szabadföldi termesztésre alkalmas fajták értékmérő tulajdonságai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szaporítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényápolási munkák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Hajtatás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Termesztőberendezés igény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Tápanyagellátás, talaj-előkészítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Hajtatásra alkalmas fajták értékmérő tulajdonságai . . . . . . . . Szaporítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényápolási munkák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szedés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényvédelem szabadföldön és hajtatásban . . . . . . . . . . . . . . . A petrezselyem betegségei (Dr. Glits Márton) . . . . . . . . . . . . . A petrezselyem kártevői (Dr. Pénzes Béla) . . . . . . . . . . . . . . . Irodalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

33 34 34 34 39 43 45 45 47 48 49 49 49 49 50 51 52 53 54 54 54 56 56 57 57 58 58 60 62

Zeller szabadföldi termesztése és hajtatása (Tóthné Taskovics Zsuzsanna) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 63 Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége . 63 Növénytani jellemzése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 64 208

Környezeti igényei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szabadföldi termesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Területkiválasztás, vetésforgó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Talaj-előkészítés, tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szabadföldi termesztésre alkalmas fajták értékmérő tulajdonságai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szaporítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényápolási munkák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Betakarítás, tárolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Hajtatás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Termesztőberendezés igény . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Tápanyagellátás, talaj-előkészítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Hajtatásra alkalmas fajták értékmérő tulajdonságai . . . . . . . . Szaporítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényápolási munkák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szedés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényvédelem szabadföldön és hajtatásban . . . . . . . . . . . . . . . A zeller betegségei (Dr. Glits Márton) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A zeller kártevői (Dr. Pénzes Béla) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Irodalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

67 69 70 70 71 71 71 71 72 72 72 73 73 74 76

Pasztinák termesztése (Hraskó Istvánné dr.) . . . . . . . . . . . . . . . . . Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége . Növénytani jellemzése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Környezeti igényei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Termesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Területkiválasztás, vetésforgó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Talaj-előkészítés, tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fajták értékmérő tulajdonságai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szaporítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényápolási munkák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényvédelem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A pasztinák betegségei (Dr. Glits Márton) . . . . . . . . . . . . . . . . A pasztinák kártevői (Dr. Pénzes Béla) . . . . . . . . . . . . . . . . . . Irodalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

77 77 78 79 80 80 80 81 82 82 83 83 83 84 86

65 66 66 67

209

Cékla termesztése (Takácsné dr. Hájos Mária) . . . . . . . . . . . . . . . . Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége . Növénytani jellemzése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Környezeti igényei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Termesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Termesztés-technológiai változatok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Területkiválasztás, vetésforgó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Talaj-előkészítés, tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fajták értékmérő tulajdonságai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szaporítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényápolási munkák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényvédelem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A cékla betegségei (Dr. Glits Márton) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A cékla kártevői (Dr. Pénzes Béla) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Irodalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

87 87 90 92 93 93 94 94 95 98 98 99 100 100 103 105

Feketegyökér termesztése (Nagy Győzőné) . . . . . . . . . . . . . . . . . . Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége . Növénytani jellemzése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Környezeti igényei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Termesztése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Termesztés-technológiai változatai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Területkiválasztás, vetésforgó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Talaj-előkészítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szaporítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényápolási munkák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényvédelem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A feketegyökér betegségei (Dr. Glits Márton) . . . . . . . . . . . . . A feketegyökér kártevői (Dr. Pénzes Béla) . . . . . . . . . . . . . . . Irodalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

107 107 108 108 109 109 109 109 110 110 111 112 112 113 114

Cikória szabadföldi termesztése és hajtatása (Nagy Győzőné) . Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége . Növénytani jellemzése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Környezeti igényei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

115 115 116 117

210

Szabadföldi termesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Termesztés-technológiai változatai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . zöldsaláta termesztés-technológiája . . . . . . . . . . . . . . . . gyökértermesztés technológiája . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Terület-előkészítés, tápanyag-ellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fajták értékmérő tulajdonságai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szaporítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényápolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Hajtatás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szedés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényvédelem szabadföldön és hajtatásban . . . . . . . . . . . . . . . A cikória betegségei (Dr. Glits Márton) . . . . . . . . . . . . . . . . . . A cikória kártevői (Dr. Pénzes Béla) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Irodalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

117 117 118 118 119 119 120 120 120 121 123 124 124 125 125

Csicsóka termesztése (Tóthné Taskovics Zsuzsanna) . . . . . . . . . . . Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége . Növénytani jellemzése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Környezeti igényei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Termesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Termesztés-technológiai változatok, vetésforgó . . . . . . . . . . . Talaj-előkészítés, tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fajták értékmérő tulajdonságai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szaporítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényápolási munkák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényvédelem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A csicsóka betegségei (Dr. Glits Márton) . . . . . . . . . . . . . . . . A csicsóka kártevői (Dr. Pénzes Béla) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Irodalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

126 126 127 129 130 130 131 132 133 134 135 136 136 137 138

Torma termesztése (Dr. Géczi László) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Származása, elterjedése; táplálkozási, gazdasági jelentősége . Növénytani jellemzése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Környezeti igényei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

139 139 140 143 211

Termesztése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Területkiválasztás, vetésforgó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Talaj-előkészítés, tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fajták . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szaporítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényápolási munkák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Áru-előkészítés, tárolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényvédelem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A torma betegségei (Dr. Glits Márton) . . . . . . . . . . . . . . . . . . A torma kártevői (Dr. Pénzes Béla) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Irodalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Retek szabadföldi termesztése és hajtatása (Némethyné dr. Uzoni Hanna) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Származása, elterjedése; táplálkozási jelentősége . . . . . . . . . . . . Növénytani jellemzése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Környezeti igényei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szabadföldi termesztés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Területkiválasztás, vetésforgó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Talaj-előkészítés, tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szabadföldi termesztésre alkalmas fajták értékmérő tulajdonságai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szaporítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényápolási munkák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Hajtatás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényvédelem szabadföldön és hajtatásban . . . . . . . . . . . . . . . A retek betegségei (Dr. Glits Márton) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A retek kártevői (Dr. Pénzes Béla) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Irodalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Vajrépa termesztése (Nagy Győzőné) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Származása, elterjedése; táplálkozási és gazdasági jelentősége . Növénytani jellemzése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Környezeti igényei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 212

146 146 147 148 148 150 156 158 160 160 161 165 167 167 168 169 170 171 171 172 173 174 175 176 180 180 182 185 186 186 187 187

Termesztése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Termesztés-technológiai változatai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Vetésforgó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Talaj-előkészítés, tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fajták értékmérő tulajdonságai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szaporítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényápolási munkák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Irodalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

188 188 188 188 189 189 190 190 191

Gyökérzöldségek ökológiai termesztése (Hraskó Istvánné dr.-Tóthné Taskovics Zsuzsanna) . . . . . . . . . . . . . Termőhely, területkiválasztás, vetésforgó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Talaj-előkészítés, tápanyagellátás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Fajtaválasztás szempontjai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szaporítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényápolás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Növényvédelem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Gyomszabályozás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Öntözés, fejtrágyázás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Betakarítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Irodalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

192 194 198 199 200 202 202 204 204 205 205

213

A

ajánlata

Terbe István – Hodossi Sándor – Kovács András (szerk.)

Zöldségtermesztés szabadföldön 3500 Ft

Mártonffy Béla

Káposztafélék Fejes, vörös, kelkáposzta, karfiol, karalábé, brokkoli, bimbóskel, kínai kel 950 Ft

214

Terbe István – Hodossi Sándor – Kovács András

Zöldségtermesztés termesztő­ berendezésekben 3200 Ft

Túri István

Zöldséghajtatás 2500 Ft

Terbe István – Slezák Katalin (szerk.)

Talaj nélküli zöldséghajtatás 5900 Ft

Hadnagy Árpád – Tuza Sándor

Téli zöldségek 1900 Ft

Némethyné Uzoni Hanna – Ertseyné Peregi Katalin (szerk.)

Zöldségvetőmagtermesztés 4500 Ft

Mártonffy Béla

Hagymafélék Vörös-, fok-, póré-, téli sarjadék-, metélőés salottahagyma 950 Ft

Mártonffy Béla

Fehér Béláné

A spárga termesztése

Konzervuborka 950 Ft

2500 Ft

Mártonffy Béla

Dinnyefélék Görög- és sárgadinnye 950 Ft

Láng István (szerk.)

A zöldség-, dísznövényés szaporítóanyagtermesztés berendezései és gépei 4200 Ft

Czáka Sarolta – Molnár Mária – Bálint János

A növényvédelem ábécéje 3200 Ft

Balázs Klára – Vörös Géza

Kertészek növényvédelmi naptára 3700 Ft

Győrfi Júlia (szerk.)

Gombabiológia, gombatermesztés

Kappel Noémi (szerk.)

Tökfélék termesztése

4900 Ft

Tervezett ár: 3500 Ft Várható megjelenés november

A könyvek a következő címen rendelhetők meg:

mezőgazda kiadó

1097 Budapest, Ecseri út 14–16. • telefon: 407-1020 • fax: 407-1787 [email protected] • www.mezogazdakiado.hu

215

A sárgarépa szinte minden nap az asztalunkra kerül, de egész évben szívesen fogyasztjuk a petrezselyem, a pasztinák, a torma értékes gyökerét, a zeller, a cékla, a retek gumóját, de vannak a könyvben különleges zöldségfélék is, mint a vajrépa, a cikória, a csicsóka és a feketegyökér. Értéküket az is adja, hogy jól tárolhatók, így szinte egész évben beszerezhetők. A gyökérzöldségeknek különösen fontos szerepük van táplálkozásunkban, értékes tápanyagokat, rostanyagokat, vitaminokat, egészségvédő és ásványi anyagokat tartalmaznak. A szerzők a 11 növényt azonos tárgyalási módon mutatják be. Ismertetik származásukat, elterjedésüket, táplálkozási és gazdasági jelentőségüket, növénytani jellemzőiket, környezeti igényüket, szabadföldi termesztésüket, hajtatási lehetőségüket, szaporítási módjukat, felhívják a figyelmet a leggyakoribb betegségeikre, kártevőikre és a védekezési módokra. A mű zárófejezete a ma oly fontos és egyre népszerűbb ökológiai termesztés lehetőségeit tárja fel. Ajánljuk ezt a könyvet a már gyakorlattal rendelkező zöldségtermesztőknek, akik érdeklődnek az új termesztési és kereskedelmi lehetőségek, új fajok és fajták iránt, de pontos termesztés-technológiát találnak azok a kezdő gazdálkodók is, akik friss zöldséggel szeretnék ellátni szűkebb környezetüket.

ISBN 978-963-286-633-8

3500 Ft