Gyetvai Gellért Roma integráció Békés városában

Gyetvai Gellért Roma integráció Békés városában

Gyetvai Gellért

Roma integráció Békés városában

Békés, 2009

Copyright © Gyetvai Gellért Copyright © Szent Lázár Alapítvány Békés 5630 Békés, M. Gorkij u. 2/2.

Felelős kiadó: Kovács Istvánné kuratóriumi elnök Lektorálta: Kovács Edina Cinanó Tihamér Farkas Mihály

Korrektor: Gerlai Krisztina Fedlapterv: Gyetvai Gellért

A kutatás és a kiadvány az Európai Szociális Alap SZOC-KIE-08-0084 számú pályázati támogatásával valósult meg

Tördelés, nyomdai előkészítés: Tóth Tamás, Békés Nyomdai munkák: Szőllősy Műhely, Debrecen Felelős vezető: Szőllősy Botond

ISBN 978-963-06-7002-9

Tartalomjegyzék Kedves Olvasó! ..........................................................................9. Bevezetés .................................................................................11. Romák vagy nem romák? .....................................................................................13. Akkor miért végeztünk ezek után mégis cigánykutatást? ...............................14. Mit értünk integráció alatt? ..................................................................................15. Egy kis módszertan ...............................................................................................16. Még néhány szó a szóhasználatról ........................................................................17. Lábjegyzet a Bevezetés c. fejezethez ....................................................................18.

A békési cigányság történelmi gyökerei .................................21. Kényszerintegráció? ...............................................................................................33. Lábjegyzet A békési cigányság történelmi gyökerei c. fejezethez .................38.

Nézzük, mit találtunk! ........................................................41. A kutatás célja .........................................................................................................41. Problémafelvetés ....................................................................................................41. Hipotézisek ............................................................................................................42. Mennyi az annyi? ..................................................................................................43. És mi várható? ..........................................................................................................50. Életkori összetétel ...................................................................................................51. Gyerekszámok ........................................................................................................54. Munkaviszony .........................................................................................................57. Jövedelmi viszonyok..............................................................................................64. Lakáskörülmények ................................................................................................69. Iskolázottság ...........................................................................................................74. Milyen végzettség elérését tervezik? ..................................................................80. Kulturális kérdések ...............................................................................................85. Lábjegyzet a Nézzük, mit találtunk! c. fejezethez ...........................................93.

Megoldások ...........................................................................99. Maradjon cigány, mert úgy is az! ......................................................................102. Tanuljon még többet! ..........................................................................................102. Olyan munkát keressen, amire a leginkább szükség van! ............................103. Ne csússzon vissza! ...............................................................................................104. 5

Megoldások II. .....................................................................................................104. Lábjegyzet a Megoldások c. fejezethez ............................................................105.

Melléklet ..............................................................................107. Interjúk .................................................................................................................109. Farkas Mihály interjú .........................................................................................109. Bodóczki Magdolna interjú ..............................................................................112. Labanc Júlianna interjú ......................................................................................113. Visszaemlékezések ...............................................................................................116. Cinanó Mihály ....................................................................................................116. Cinanó Tihamér ..................................................................................................118.

Képek ....................................................................................123. A Szent Lázár Alapítványról................................................................................137. A MÁS KÉP Egyesületről ....................................................................................139.

Utószó ....................................................................................143. Irodalomjegyzék ....................................................................................................145.

6

Robert Wilson: Cigányasszony

7

8

Kedves Olvasó!

M

iért más Békés „a cigánykérdés” tekintetében? Miben különbözünk, mit csinálunk másképp, esetleg jobban, mint más? Ez a könyv nem az előítéletekről szól, hanem a tényekről számol be, vizsgálva az elmúlt 20 év eseményeit, irányt mutatva a jövőre nézve. Belőle képet kaphatunk a békési romák iskolázottságáról, munkaerőpiaci, mobilitási, szociális helyzetéről. Amikor romákról beszélünk, sokszor azt gondoljuk, hogy mindent tudunk már róluk, tudjuk, hogy legnagyobb részben ők veszik igénybe a szociális juttatásokat, mivel a rendszerváltás éppen őket sújtotta a leginkább, tudjuk, hogy náluk átlagosan nagyobb a gyerekszám, azt is, hogy kevesen jutnak el a szakmunkásképzőig, hogy felsőbb iskolákat már ne is említsek... Nem tudtuk (mostanáig) azonban, hogy valójában hányan vannak, pontosan hányan jutnak el a szakmunkásképzőig, esetleg – urambocsá’ – diplomáig, hány gyerek van átlagosan egy családban, hol tudnak elhelyezkedni stb. Szemmel látható, hogy egyre több vegyes házasság kötettik, hogy nincs különbség öltözködésben roma és nem roma között, hogy már gyakorlatilag nem beszélik a nyelvüket (itt Békésen legalábbis), szokásaik nagy részét elhagyták, másképp élnek stb. Arra pedig csak következtetni tudunk, hogy e „felszíni dolgok” a kisebbségi, ill. többségi társadalom egymás iránti elfogadását jelentik-e, avagy sem, a mértékről pedig már ne is szóljunk. Ha van fejlődés, akár iskolázottság terén, akár gondolkodásmódban, akkor az milyen mértékű, és mi e fejlődés kiváltó oka. Míg az országos média visszhangzik a „cigánybűnözéstől”, addig Békésen saját lapja van a romaságnak, a harminc évvel ezelőtti jelentések pedig kiemelik, hogy Békésen nem jellemző a cigánybűnözés. Néhány évvel azután, hogy Kertesi Gáborék felvetették a gondolatot, miszerint kellenek romapedagógusok, akikhez a romatanulók bizalommal fordulhatnak Békés városban megvalósult e gondolat. A környéken nem tudunk máshol hasonló kezdeményezésről, hogy romapedagógust alkalmaznának. A mi városunkban nem hallani „cigánybűnözésről”, azonban minden esetben hangot adnak a pozitív példáknak – ami hál’ Istennek van szép számmal. Azt gondolom, hogy maga a kutatás, túl azon, hogy tényeket közöl, lehetőségeket tár elénk, amelyek mentén segítséget nyújthatunk a helyi vezetés, ill. civil szervezetek munkájához. A jelenlegi gazdasági helyzetre tekintettel ugyanis tudnunk kell, hogy mire íródik egy-egy pályázat, hogy mibe kell úgy befektetni, hogy az hosszútávon profitáljon. Mivel a város vezetése, ill. civil szervezetei már bizonyították, hogy sok esetben működik a jó példa átvétele, az is9

meretek megfelelő használata, gyakorlatba átültetése, hiszem, hogy e könyv hasznos olvasmány lesz, minden érdeklődő és romákkal foglalkozó – és persze roma – számára. Nem célunk, hogy jobb képet fessünk a békési romaságról, mint amilyen, pusztán annyit szeretnék, hogy legyen lehetősége mindenkinek a lehetőségek megismerésére. Hiszem azt, hogy tudunk együtt élni, de legalábbis békében egymás mellett biztosan. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a Magyarországon élő legnagyobb kisebbséget úgy a média, mint a politika eszközként használja, és az csak a józanságomnak köszönhető, hogy nem hiszek el mindent, amit mondanak. Látom azt, hogy ugyanez a média és politika ugyanakkor képes arra is, hogy megmutassa a másik oldalt. Nem gondolom, hogy az esélyegyenlőség akkor tud megvalósulni, hogy ha a cigányból romát csinálunk. Az esélyegyenlőség elvének a gondolatainkban kell megérni, nem lehet emberekre törvényekkel rákényszeríteni. Kedves olvasó, ha egy olyan olvasmányt keres, ami tényeken alapszik, cigány emberek mindennapjait tárja elénk és mentes a politikától, megfelelő könyvet tart a kezében. Dancs Ildikó elnök MÁS KÉP Egyesület

10

Bevezetés

A

Szent Lázár Alapítvány intézményeiben1 évek óta foglalkoztatunk roma nemzetiségűeket. Így joggal mondhatni, napi kapcsolatban vagyunk romákkal. Tapasztalataink általában nem térnek el különösebben a nem roma ellátottakkal kapcsolatos tapasztalatoktól. A képünk – már ha a munkatársaim nevében is nyilatkozhatok – inkább pozitív, és az intézményeken belül is nagyon ritka, hogy kifejezetten „cigánykérdéssel” találjuk szembe magunkat. Azonban nem mindig volt ez így. Gyerekkoromból jól emlékszem a szabolcsi szülőfalum cigányaira, a jellegzetes rózsás szoknyákra, melegítőalsóval és szandállal alatta, a hajviseletre és minden egyéb jellegzetességre, ami akkor hozzá tartozott az ottani cigányokhoz. A cigány egyet jelentett a „cigányos” jellegzetességekkel. Azonban nem csak külső jellegzetességeket takart a kifejezés, hogy „cigányos”. Egyet jelentett a rosszal is, azzal, hogy valaki nem szeret dolgozni, inkább lop, és nem lehet bízni benne. Persze ezek a jelzők nem saját tapasztalaton nyugodtak, hanem ebbe nőttem bele. Mielőtt bármit átélhettem volna velük kapcsolatban, már kész volt bennem az előítélet. Később annál felüdítőbb volt, hogy megismertem olyan cigányokat, akik homlokegyenest ellentmondtak az általam ismert típusnak. Gyerekként még nem tudtam különbséget tenni, sőt még igazán mérlegelni sem voltam képes, hogy mi az igaz és mennyire lehet általánosan elfogadni egy családban közszájon forgó álláspontot. Kamaszként viszont – immár az ország másik pontján, Székesfehérváron – rá kellett jönnöm, hogy bármi is igaz a gyerekkoromban elhangzott és megismert képből, a valóság ettől lényegesen árnyaltabb. Mikor már magam tudtam dönteni, hogy mit fogadok el az általános cigányképből, beláttam, és be kellet látnom, hogy gyűjtőfogalomként negatív éllel említeni a cigányokat elhibázott lépés – még ha valamikor több valóságalapja is volt egy ilyen szóhasználatnak, és még ha sok helyen ma is több igazság leledzik egy ilyen általánosításban. Megint később – a Kaposvári Egyetemen – eljutottam oda, hogy a Gáborcigányokat választottam kutatási témámul, hogy a hatalom, státusz- és presztízsjeleik alapján dolgozzam fel viselkedésüket. Ekkorra sok cigány ismerősöm volt már, akik inkább pozitív irányba módosították a bennem kialakult képet. Miután az alapítványnál közel 30 cigányt is foglalkoztatunk2 , egy idő után az a benyomásom támadt, hogy a békési romák3 mintha sok tekintetben eltérnének az „átlag cigányságtól”. Szép házakban laknak, szép autókkal járnak 11

sokan közülük, és ruházatukban, viselkedésükben sem nagyon tudjuk megkülönböztetni őket az átlag nem roma lakosságtól. Innen jött a gondolat, hogy vizsgáljuk meg, vajon csak az általunk ismert csoport annyira más, mint amit gyakran várnánk, vagy az integrációjukban általánosságban is előrébb járnak, mint sok egyéb helyen az országban a többi csoport tagjai. A feltételezésünk azon alapult, hogy bennünk is él az előítéletes kép (valamilyen szinten) a „szabadság népéről”, amely alapján mi is szkeptikusan fogadtuk a benyomást, hogy a romák már nem úgy élnek, ahogy máshol láttuk, ahogy várhattuk volna. A bennünk élő képhez viszonyítva találtunk egy minőségileg más népcsoportot, amelyik csak részlegesen volt illeszthető a belső képhez. Persze a kérdés éppen ezután lett igazán érdekes. Tényleg sok tekintetben mások a békési cigányok, vagy csak azok miatt érezzük ezt, akikkel kapcsolatban állunk, akik másképp gondolkodnak, és éppen ezért látjuk másnak inkább őket? Ha egy kiválasztott réteg van folyamatosan az ember szeme előtt, idővel mindenki hajlamos általánosítani, kiterjeszteni a tapasztaltakat az egész populációra – és éppen ez okból vált szükségessé egy empirikus kutatás. Az adatfelvétel – úgy tűnt – igen kedvezőtlen csillagzat alatt kellett, hogy lefolyjon, mivel éppen a lekérdezés előtti hetekben robbant ki az egész országon végigsöprő romaellenes hangulat, amelyet egy veszprémi szórakozóhelyen 2009. február 8-án hajnalban történt gyilkosság indított el (többek között), amelyben szíven szúrták Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdacsapatának, a román kézilabda-válogatottnak a játékosát4. Az országban sok helyen nyíltan, máshol burkoltan cigányellenes tüntetések zajlottak (pl. a Jobbik párt szervezésében), és a sajtó is fokozottan foglalkozott az esettel, kiterjesztve a történéseket időnként egy tágabban értelmezett cigánykérdésre. Persze ezek az események sem voltak előzmény nélküliek. Január 30-án olvastuk a hírt, miszerint „Miskolc a rablások tekintetében a legfertőzöttebb az országban. Az elmúlt időszakban – decemberben, januárban – történt valamennyi (ilyen típusú) »bűncselekmény elkövetője cigány származású volt« – mondta Pásztor Albert városi rendőrkapitány pénteken Miskolcon a sajtótájékoztatón”. Február 24-ei hír5 adta tudtunkra, hogy Tatárszentgyörgyön hétfő hajnalban ismeretlen tettesek agyonlőtték a 27 éves Csorba Róbertet és ötéves kisfiát. Mivel az illetők cigányok voltak, hamar felmerült a lehetőség, hogy bosszúról van szó, a cigányok elleni bosszúhadjáratról. Ezek után történt, április 7-én, hogy „Kedd hajnalban felgyújtották egy tatárszentgyörgyi roma politikus házát” – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója az MTI-vel.6 A teljesség igénye nélkül szerettünk volna ízelítőt adni abból a történeti mezőből, ami a kutatás indulását és annak egy részét körüllengte. Miért volt ez szerencsétlen helyzet? Többek között azért, mert – bár Békésen nem tudunk atrocitásokról – a békési romák között egy szokatlanul 12

heves bizalmatlansági hullám söpört végig. A kérdőív próbakérdezései folyton azzal szembesítettek bennünket, hogy a romák ellenséget látnak bennünk, a kisebbségi önkormányzat is bizalmatlanul állt hozzánk, így már-már arra gondoltunk, vajon meg tudjuk-e ilyen légkörben csinálni a kutatást jól, vagy megbukik a romák „vélt” félelmén7. Mindez azért volt különösen kellemetlen, mert az előkészítés fázisában inkább – kérdőívezésnél legalábbis – szokatlan nyitottságot tapasztaltunk a romák részéről, így egyértelművé vált számunkra, hogy a félelem és az elbizonytalanító fordulat valójában az országban kialakult és félelmet gerjesztő történéseknek szólt, amelynek a mi kutatásunk is majdnem áldozatává vált. Végül úgy döntöttünk, hogy vállaljuk a kockázatot – bár bizonyos módszertani változásokat kellett végrehajtanunk az utolsó pillanatban8, ami legalább két héttel hátráltatta a kutatás menetét. Ehhez képest igen nagy meglepetés ért bennünket, amikor a kérdezőbiztosok végül kimentek és az első visszajelzéseket meghozták. A romák oly mértékben készek voltak a kutatásra, hogy néha közelharcot kellett vívni a biztosokkal, hogy ne lépjenek át a módszertani kritériumokon, és ne akarják lekérdezni a mintán kívüli önként jelentkezőket, akik rendszeresen be akartak kerülni a kérdezettek körébe.

Romák vagy nem romák?

M

inden romakutatás első és legnagyobb kérdése, hogy ki számít egyáltalán romának, vagy másképp fogalmazva, ki számíthat – ilyen vagy olyan kritériumok alapján – annak. A Kritika 1997. decemberi számában Ladányi János és Szelényi Iván hosszabb írást tett közzé Ki a cigány? címmel, amelyben azt a meghökkentő tézist állítják fel, miszerint értelmetlen feladat a cigányság (vagy bármely etnikum) lélekszámára, részarányára, illetve társadalmi összetételére vonatkozóan kutatásokat folytatni, hiszen a cigány népesség (vagy bármely más etnikai csoport) körülhatárolására rendelkezésünkre álló ismérvek elkerülhetetlenül önkényesek, s a csoportképző ismérvek önkényessége miatt nem lehetséges konszenzusra jutni a szóban forgó népcsoport lélekszámával, számarányával vagy szociális összetételével kapcsolatban. Annak idején számtalan cikk jelent meg a vitával kapcsolatban, és egyet biztosan el kell ismernünk: a kérdés sokkal bonyolultabb, mint ahogy a közélet kezeli. Ebben a könyvben nem szándékozunk bekapcsolódni a vitába – bár valójában valahol mégis ezt tesszük –, azonban óhatatlanul vitahelyzetbe kerülünk már a ténnyel, hogy romakutatást végeztünk. 13

Akkor miért végeztünk ezek után mégis cigánykutatást?

A

válasz egyszerű. A tudomány igénye a precíz körülírásra, a törvény igénye a szabatos megfogalmazásra a kisebbségi jogokat illetően szép és jó dolog, de... (és valahol mindig a de után kezdődik a lényeg) sem a törvény betűje, sem a tudomány precizitása nem könnyít azoknak a helyzetén, akiket romákként, cigányokként kezelnek a hétköznapokban, akiknek ezzel a teherrel, hátránnyal, csak ritkán előnnyel kell élniük. Mert romát, cigányt mondani nem csupán szociológiai, szociálpolitikai, talán éppen politikai kijelentés, hanem egy többségi társadalomban megjelenő elv, bánásmód kimondása is. A szóra érzések, tapasztalatok, szocializációs nyomok, előítéletek, meglepetések, sztereotípiák garmadája rakódott már. Amikor a szociológia teoretikusai arról vitatkoznak, hogy elméleti síkon mi ragadható meg a cigány meghatározás kapcsán, óhatatlanul távol kerülnek a hétköznapi ember érzéseitől, benyomásaitól. A hétköznapi ember számára ugyanis a cigány nem egy tudományosan körülírásra váró kisebbség, hanem egy halom – kellemes vagy kellemetlen – élethelyzet, napi rutin és időnként szenvedés, máskor jószomszédság. Ők nem ismerik az elméletek alkotóinak vitáit, és valljuk be, nem is igazán érdekli őket, hogy a tudomány éppen kit tart cigánynak, de még az sem, hogy a jog hogyan határozza meg számukra azt, hogy kit tarthatnak annak. Ők más kategóriákban gondolkodnak. Valójában a társadalomtudománynak részben éppen az a feladata, hogy a „valóságot”9 kutassa. Vagyis azt, hogy mit és hogyan élnek meg az emberek. A cigányokkal kapcsolatos valóság pedig igen eltér attól, amit a tudomány a meghatározásaiban tulajdonítani akar. Így anélkül, hogy el kívánnánk vágni a gordiuszi csomót, ami a cigánykutatások újra és újra fellobbanó vitáiban örök téma, úgy határoztuk meg kutatásunkat, mint egy olyan kutatást, amely azt mérte, hogy Békésen a békésiek által valószínűsíthetően cigánynak tartott emberek milyen mértékben illeszkedtek be a helyi közösségbe (bizonyos ismérvek alapján). Valóban komoly integrációs lépéseket tettek, tényleg sok mindenben hasonlít általánosságban az életformájuk a helyi lakosságéhoz, miközben nagyrészt elvesztették roma identitásuk sok-sok jegyét, vagy csak az általunk ismert – általunk romának tartott – részcsoport emelkedik ki a többi roma közül? A kutatás során elhangzott beszélgetések, kérdések és válaszok is megerősítettek bennünket a választásunkban, mert bizony annak, aki a postára megy befizetni a csekkeit, iskolába akarja íratni a gyerekét, a szomszédja romaként kezeli, osztálytársai megbélyegzik (vagy csak megkülönböztetik), annak számít-e valamit is, hogy egyébként a tudomány vagy a jog hogyan határozza (avagy nem határozza) meg őt? A mindennapi életben ezek a teoretikus kérdések alig jelentenek valamit, ha pedig nem akarunk körülményeskedni, akkor ki kell mondanunk, hogy 14

ezek semmit sem jelentenek, néha még értelmetlenek is. Akit romának tart a környezete, az ezek egyikével sem tud vigasztalódni. Ezért számunkra az összes olyan meghatározásnak10, amely egyéb módon közelíti meg a kérdést, csupán elméleti értéke maradt, amelyek megoldását nem tartottuk sem érdekesnek, sem célnak ebben a tanulmányban.

Mit értünk integráció alatt?

A

HVG 2009. február 21-i száma közöl egy cikket Elvannak magukban címmel, amelyben a török „párhuzamos társadalom” integrációját mérik, és amelyben úgy határozzák meg az integráció fokát (nyolcfokú skálán), hogy „amikor a migrációs hátterű család vagy egyén a társadalomban elfoglalt hely, az esélyek és lehetőségek szempontjából elérte vagy erősen megközelítette a »bennszülött« németek státusát”. Vagyis, amikor az életesélyek, lehetőségek, életforma oly mértékben hasonul, hogy elméletileg bármelyik egyén egyenlő esélyekkel indul a helyi (ez lehet akár nagyobb hely is, akár ország) lehetőségekben. Magyarul mobilitási – életforma, státus – és egyéb lehetőségeik kiegyenlítettek lesznek. De vajon milyen mértékben beszélhetünk egyenlőségről? Hogy a saját kutatásunknál maradjunk, azt kell válaszolnunk, hogy csak nagyon óvatosan fogalmazhatunk meg valóságosan is egyenlő esélyeket – mondjuk ki, egyelőre nem látható, hogy minden tekintetben egyenlő esélyei lesznek egy roma és egy nem roma embernek Békésen. Ennek okai igen sokrétűek. Mit is mértünk tehát? Integrációnak fogtuk fel az anyagi helyzet hasonulását, az iskolázottsági mutatókat, a kulturális hasonulás jegyeit, a saját kultúra elvesztésének mutatkozó (vagy már jól konstatálható) jeleit, a gondolkodásbeli hasonlóságot olyan dolgokban, mint a házasság, különösen a vegyes házasság, a gyermekvállalás, illetve bizonyos motivációk, amelyek pl. a továbbtanulásban fontos szerephez jutnak, illetve a lakókörülmények és a birtokolt tárgyi javak hasonlóságát. Úgy látjuk, hogy mindezek fontos mutatói egy népcsoport beilleszkedési fokának, hiszen mind arról vallanak, hogy az illető nemzetiség akar-e, és ha igen, mennyire akar hasonlítani a környező többséghez. Persze az integráció is olyan fogalom, amit nem tudunk közvetlenül mérni. És mivel ezt nem tehetjük, ezért önkényesen meg kell határoznunk azokat a mérhető és számolható összetevőket, amelyek vélhetően a beilleszkedést fogják mutatni. Ezt tettük az említett területek részleges feltérképezésével. Megerősítve éreztük magunkat az említett területek meghatározásakor azért is, mert tudvalévő, hogy a cigányság ezeken a területeken igen lemaradt 15

fejlődési stádiumban élt még nem olyan régen is, sőt az ország számos pontján ma is találhatunk szinte teljesen nomád körülmények közt tengődő romákat. Ezért úgy láttuk (látjuk), mindenképpen fontos mutatók azok, amelyek az életmóddal és életkörülményekkel, gondolkodásbeli változásokkal kapcsolatban beszélnek számunkra a mélyben zajló belső átalakulásról. Merthogy az integráció valójában legbelül zajlik. Valahol mélyen, a tudatban indul el a változás, amelynek látható formában való kiteljesedése már csak indikátor, de nem maga a változás. Vagyis indikátorokat mértünk, vélve azt, hogy ezek arra mutatnak rá, amit sejtésünk szerint a tudat belül már elvégzett, és most is végez.

Egy kis módszertan

A

z itt sorra kerülő részben vázlatosan bemutatjuk az általunk választott módszereket, az elrettentés szándéka nélkül. Ennek oka, hogy szeretnénk, ha könyvünk mindenki számára olvasható maradna, még akkor is, amikor kifejezetten szakmai dolgokat kell tárgyalni. A témát el nem kerülhetjük, hiszen a tudományos munkának elengedhetetlen része a helyes módszertani alapok követése és közlése, hogy más is meggyőződhessen a munka hitelességéről. Azonban, hogy a kevésbé hozzáértőket ne untassuk, igyekszünk egyszerűbben fogalmazni, úgy, hogy kis szakmai olvasottsággal már érteni lehessen. A szakmaibb részeket pedig a tárgyalás egyéb helyein, illetve lábjegyzetben közöljük. A mérés reprezentatív mintán készült, amely idő- és költségtakarékosság miatt csoportos véletlen mintaként lett levéve. A mintavételi eljárás miatt joggal feltételezzük, hogy a várost – bizonyos megbízhatósági szinten – ténylegesen leképezi az a 600 háztartás, amelyik belekerült a mintába. Mivel tehát a mintavétel csoportos mintát jelent, az elsődleges mérési szint is a csoport, jelen esetben a háztartás volt. Fontos megjegyeznünk, hogy nem család, hanem háztartás, mivel elég gyakran előfordul – különösen a roma családok esetén –, hogy egy háztartásban nem egy család lakik. És mivel nem kívántunk belemenni a család egyéb szintjeinek, megközelítéseinek, definícióinak meghatározásába (pl. nukleáris, kiterjesztett stb.), hiszen kutatásunk szempontjából ezek nem voltak érdekes kérdések, maradtunk a háztartásnál mint mintavételi egységnél. A kiválasztott háztartásoknál persze – ahogy az a csoportos mintavétel logikájához hozzá is tartozik – minden, a mintába beletartozó családtagot lekérdeztünk. Akik pedig nem kerültek bele az egyéni lekérdezés mintájába, 16

azok megkívánt adatait – egyéb mérések miatt – a családi kérdések részben rögzítettük. A kutatásban, az egyéni részben, minden 14 és 65 év közötti embert megkérdeztünk. A 14 évet azért határoztuk meg alsó határnak, mert mobilitás szempontjából igen fontos lépés a középiskolai továbbtanulás. Leggyakrabban itt dől el, hogy „mi lesz a gyerekből”. Ez az a pont, amelyik az egyik legfontosabb hatással van a későbbi felsőoktatásban való továbbtanulásra, amely pedig igen fontos mutató. De a mostani szempontból legalább ilyen fontos az érettségi is. Másrészt a kamaszodó gyerekek általában már elég jól körülírható jövőképpel rendelkeznek, vannak álmaik a jövőről, amit részben tudni is szerettünk volna. A 65 év pedig azért tűnt számunkra jó végpontnak, mert kifejezetten a jelenleg aktív népességet akartuk mérni, és ez az az érték, amelyik elméletileg a legpontosabban húzza meg a felső határt ehhez – azzal a kritériummal, hogy ma még a nyugdíjkorhatár alacsonyabb, viszont sokan nyugdíj után is aktívak maradnak pár évig. A lekérdezés kérdezőbiztosokkal zajlott, ahol az általunk ismert roma területekre (kisváros, mindenki mindenkit ismer) szándékosan roma kérdezőbiztosokat küldtünk ki. Ennek legfontosabb oka az volt, hogy szerettünk volna összehasonlító adatot szerezni a legutóbbi, önbevallásos népszámlálási adatokhoz mérten, ahol igen kisszámú békési lakos vallotta csak romának magát az „idegen” kérdezőbiztos érdeklődésére. A kutatásban elsődlegesen kérdőívet használtunk, de egy kisebb csoportot, amelybe néhányan a diplomát is szerzett romák közül kerültek be, interjúkkal is megkérdeztünk. Ezeket, illetve néhány tanulságot ezekről, a kérdőíves adatbázis kiértékelése utáni részben közöljük. A kiadvány mellékleteként pedig megtekinthető az a dokumentumfilm, amely a 2009-es viszonyokból ad némi ízelítőt az érdeklődőknek és talán az utókornak is.

Még néhány szó a szóhasználatról

A

kutatás előkészítésébe és menetébe is bevontunk több helyen helyi romákat, akiknek köszönettel is tartozunk a támogatásért, tanácsokért. Az egyik első dolog, amit tisztáznunk kellett, hogy a cigány inkább roma-e, vagy fordítva. A kutatást megelőző fórum résztvevői szinte egyöntetűen azt kérték, hogy a számukra jobban hangzó, kevéssé diszkriminatív roma szót használjuk inkább a megnevezésükre. Mivel a magyar szóhasználatban nem tudunk jelentésbeli eltérésről a két szó között, számunkra ez nem módszertani, hanem csupán etikai kérdésként merült fel, és – még ha néha el is térünk sti17

lisztikai vagy egyéb megfontolások miatt ettől – ahol csak lehet, inkább ezt fogjuk használni, megtisztelve ezzel a helyi roma közösséget. Lábjegyzet a Bevezetés c. fejezethez 1

Az alapítvány főtevékenységként pszichiátriai nappali ellátókat és szociális foglalkoztatókat tart fenn, szám szerint hármat. További információk: www.szentlazar.hu. 2 Szociális foglalkoztatás keretében, többségük fejlesztő-felkészítő foglalkoztatásban áll alkalmazásban. A számukat pedig azért csak körülbelülre határozzuk meg, mert valójában semmilyen külön kimutatás nem készült és nem is készül róluk. 3 A velük való egyeztetés alapján a romák kifejezést használom rájuk, amikor csak lehet, mivel ők ezt tartják szimpatikusabbnak magukra nézve. 4 MTI közleménye alapján. 5 http://nol.hu/belfold/hosszu_virrasztas_tatarszentgyorgyon 6 http://www.bumm.sk/index.php?show=28231 7 Egészen odáig fajult a helyzet, hogy a mintavételhez a város házainak, benne a romák házainak összeírásában egyesek a zsidó deportálások előtti összeírásokkal való párhuzamot véltek felfedezni. Odáig elmentek némelyek, hogy irracionális elképzeléseket hangoztattak: kitaszítás, sárga csillag és kitelepítés lesz a vége. Mindez nem csak nyugtalanított bennünket, de meg is döbbentett, mert ilyen párhuzamra álmunkban sem mertünk volna gondolni, azonban mindez jól szemlélteti azt a hangulatot, amelyet az országban zajló események helyben (is) kiváltottak. 8 A kérdőív címét át kellett fogalmaznunk Roma integráció Békés városában-ról Nemzetiségi beilleszkedés és életmód Békés városában címre. Persze ezzel egy időben a kérdések egy részét is meg kellett változtatni, hogy ténylegesen ne csak a romákkal legyen kapcsolatos, hanem valóban nemzetiségeket kérdezzen – pl. a saját nemzetisége besorolásánál a cigány és magyar dichotómia helyett a vélhető nemzetiségek felsorolását kellett alkalmazni, de más kérdéseknél is el kellett időnként rejteni a romaságra irányuló érdeklődést, hogy helyette általánosabb, nemzetiségi (annak tűnő) köntösben tudakoljuk azt, ami valójában bennünket érdekelt. 9 A valóságot a szó hétköznapi értelmében használom, sem episztemológiai, sem egyéb fi lozófiai értelmet nem kívánok tulajdonítani neki, mivel a hétköznapi ember sem teszi, mi pedig most ezt az értelmét kívántuk felhasználni. 10 Több lehetőség is kínálkozik a romák meghatározásához: egyik, hogy megtudjuk, milyen anyanyelvet beszél az illető. Másik azt firtatja, hogy önbevallás alapján hova sorolja magát a kérdezett – nemzetiségi besorolás. Ez a kettő a legáltalánosabban használt meghatározás, illetve az általunk is preferált, vagyis hogy a környezete –

18

jelen esetben a kérdezőbiztos – minek látja őt. Mint a kutatás elemzési részében utalunk is rá, hatalmas különbségek lehetnek az alapján a lélekszám és egyéb adatok meghatározásában, hogy melyik módszert fogadjuk el a kutatásban. Akár többszörös különbséget is eredményezhet. Ennek oka nem az, hogy egyik vagy másik rossz módszer, hanem az, hogy bizonyos ismérvek mára bizonytalanok, akár elavultak is lehetnek (persze a módszertani megközelítés dönti el mindezt, nem pedig önmagában igaz ez a kijelentés). Mivel a cigányoknak tartott emberek jelentős része mára nem beszéli anyanyelvét, ez a választás csak bizonyos ismérv szerint foglal magába cigányokat, holott tudvalévő, hogy a cigányok száma ettől jelentősen eltér(het). Mindamellett ezen ismérv mentén is lehetséges helyes módszertani megokolással végzett kutatás, de csak akkor, ha kifejezetten a roma nyelvet beszélőket határozzuk meg (nem tanult nyelvként vagy egyéb kiegészítéssel együtt értelmezve, hogy a csak nyelvvizsgáért tanulók kimaradhassanak) a vizsgálni kívánt populációt. Ugyanez igaz a magukat cigánynak definiálók esetére is (önbevallással).

19

20

A békési cigányság történelmi gyökerei

M

ivel a cigányság általános történetét számos könyv feldolgozta már11, most erre nem térünk ki, hanem – kicsit szorosabban kapcsolódva kutatási tárgyunkhoz – csak a békési cigányok történetét mondjuk el vázlatosan, néhány oldalon, hogy a lezajlott vizsgálatunk történeti folytonossága ne veszszen el. Erre azonban szükség van, még ha a teljes feldolgozottság várat is magára, mivel korábban ezt eddig senki nem tette meg. Viszont a vázlatosság miatt a mi munkánk is csak részben tömi be a történelmi emlékezet ezen rését. A Békés megyei cigányok igen jelentős hányada Románia felől érkezett Erdős Kamill kutatásai szerint. A feltételezés helyesnek tűnik, ha azt vesszük alapul, hogy akik nem is beszélnek románul, azok nyelvében is sok román jövevényszóval találkozhatunk. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy már az említett szerző is úgy beszél a megyéről (1959-ben), mint ahol a cigányok túlnyomó többsége már nem tud egy szót sem cigányul.12 A békési romák döntő többsége ún. magyar cigányként definiálja magát, ami egyrészt jelenti a nyelvvesztésüket, másrészt identitásuk bizonyos változását is. Az oláh cigányok romungróknak mondják őket, ami nyelvükön éppen ugyanezt jelenti (rom = cigány és ungro = magyar). Dr. Karsai Ervin, a roma nyelv egyik kutatója is úgy utalt a békési cigányokra, mint akik közül nagyon sokan már a 20. század elején sem beszéltek semmilyen roma dialektust, egynyelvűek voltak, és az a magyar volt. Erdős Kamill így határozza meg a magyar cigányok származását: „A magyar cigányok őseinek jelentős része eredetileg valamilyen »cigánybűn« miatt (pl. a cigánytörvények be nem tartása, vándorjelek megrongálása stb.) lett kiközösítve és kitaszítva vándorló törzseikből. Mivel egyetlen más cigánytörzs sem fogadta be őket és mivel az egyedüli kóborlás – a hatósági közegek és a lakosság miatt – félelmessé és lehetetlenné vált, kénytelen volt valahol letelepedni, és – a vele a sorsot rendszerint megosztó családtagjaival – munkát vállalni, illetve a megélhetés valamilyen formáját megtalálni.”13 Vagyis érdekes módon a cigány szempontból deviáns cigányok lettek a mai magyar cigányok elődei. Így bizonyos kényszer hatására váltak ki a korabeli kultúrából, törzsi rendszerből, amelynek következtében letelepedtek, valójában korábban elindultak a hagyományoktól való elszakadás útján. A megyében egyébiránt – szintén Erdős Kamillra kell hivatkoznunk mint egyetlen forrásra – leginkább román és teknős cigányok éltek. 21

Oláh(vlax)-cigány törzsek és nemzetségek Békés megyében Erdős Kamill rajza alapján14

Érdekessége a fenti rajznak, hogy Békést nem említi, holott a megyében előkelő helyet foglalt el a cigány populáció tekintetében az egyéb statisztikák szerint. Viszont az igaz, hogy leginkább magyar cigányok éltek a településen, amelyek már csak leszármazottai az oláhcigányoknak15. Békés megye bizonyos tekintetben eltérő helyzetben van az ország egyéb megyéihez képest. A török dúlás mintegy 150 éve alatt szinte kihalt, így valószínűleg a 18. századi újratelepüléskor (főleg 1710 után Harruckern János György telepítéseinek hatására) érkezett a németek, szlovákok, magyarok és románok mellett a cigányság nagyobb része is. Ezzel a betelepítési hullámmal eshetett egybe az a bevándorlási hullám, amellyel Erdély és a román fejedelemségek felől újabb és újabb vándorló cigánycsoportok érkeztek az országba, a megyébe, így Békés környékére is. Erre utal az a tény, hogy a 18. században megszaporodtak a vándorló cigányok elleni helyhatósági rendeletek. A helyhatóság egyik feladatának tekintette, hogy a vándorlást megállítsa, illetve, hogy ezek mellett állandó lakhelyre való letelepedésre szólítsa fel őket. Olyan 22

rendeletekkel igyekeztek megakadályozni a vándorlásukat, amely például megtiltotta számukra a lótartást, akadályozva ezzel a közlekedésüket. Ez lehetett tehát az az időszak, amikor a város és környéke befogadta az első cigány csoportokat. A legkorábbi említés általunk 1703-ból ismert.16 Az első átfogó összeírás Mária Terézia rendelete alapján készült a megyéről, 1768-ban.17 A számbavétellel párhuzamosan kísérlet történt a cigányok letelepítésére is, az ország jobbágy lakosságába igyekeztek beolvasztani őket. Ekkor a megyében összesen 508 cigányt írtak össze 17 településen. Az összeírásban csak a letelepedetteket vették sorra, és érdekes megjegyezni, hogy csak kettő személynél tudták azt bejegyezni az összeírók, hogy mesterség nélküli. Többen közülük már évtizedek óta laktak az adott városban, faluban, házzal és kisebb vagyonnal is rendelkeztek. Vagyis az integrációjuk egészen korán megindult, mesterségekkel rendelkeztek, bár igen eltérő anyagi és kulturális helyzetben voltak még mindig. A közigazgatásnak ezekben az időkben – úgy tűnik – inkább már csak a vándorló cigányság jelentett kisebb-nagyobb gondot. A cigányság nagyobb hányada azonban ekkorra már letelepedett. Az 1893-as magyarországi cigány népesség-összeírás szerint a megyének már 2510 cigány lakosa van, ebből Békésen élt 238, vagyis közel az egytizede.18 Ekkor a megyében élő cigányok 58,7%-a már házakban él, csupán 34,7% él putriban, ami mindenképpen figyelemre méltó. Másrészt egyes szakmák hamar mobilitási csatornákká váltak. Erdős Kamill szerint a zenész cigányok a városokban szinte semmiben nem különböztek a környező lakosság jobb módú és intelligensebb egyedeitől ebben az időben. Az igazi különbség a falvak egyszerűbb, nívós szakmákkal nem rendelkező cigányainál volt megfigyelhető, akik jobbára putrikban vagy még nyomorúságosabb körülmények között lakhattak. Békés mezővárosában is megtörtént az összeírás a már említett Mária Terézia által meghozott rendelet kapcsán, 1768-ban. Ekkor 55 főt regisztráltak a településen, vagyis 55 letelepedett romát. A családfők két kivétellel valamilyen fémes szakmában dolgoztak, fémművesek voltak, egy kovács és egy lakatos van köztük, két családfő pedig zenész. Három református és egy katolikus család kivételével mindannyian görögkeleti vallásúak. Egyedi történetek is színesítik a történelmi feljegyzéseket, amelyből itt egy példát adunk közzé. 1830-ban egy gyomai iratban bukkan fel egy Reszelő Péter és társai elleni vád, mivelhogy kolompárokként egy gyomai asszonynak, Barna Gergelynének elvállalták egy üst foltozását (ill. még egy gyomai lakosnak egy-két edényt), felvették az előleget, ám a munkát nem végezték el, az üstöt pedig nem vitték vissza. Kérést fogalmaztak meg hát a békési hatóságokhoz a gyomaiak, hogy a dolgot rendezzék.19 23

Ez is mutatja, hogy a cigányok még ha letelepedettek is voltak, sokszor vándorló szakmákból éltek. A kolompárok pl. üstfoltozók voltak, de pl. a köszörűsök is hasonló, vándorlással járó tevékenységet űztek. Az újabb kori beszámolók szerint ez bizony azzal járt, hogy egy hétig is oda voltak a családfők, és csak hétvégén mentek haza a családhoz. Ekkor a családokból az asszonyok nemigen dolgoztak, bár lehetséges, hogy pl. jóslással némi pénzt ők is szereztek. A következő, kifejezetten békési vonatkozású információ egy 1916-ból származó rendelet, amely a Békési járásban Mezőberényt jelöli ki a „kóbor cigányok elhelyezésére”. Az utasítás szerint az akkor már létező cigánytelepen kell letelepíteni azokat, akik a járásban fennakadnak a közigazgatás hálóján: „Megjegyzem, hogy sem Békésen, sem Köröstarcsán nem lehet elhelyezni most a kóbor cigányokat. Valószínűnek tartom, hogy az egész járásban csekély számú kóbor cigány lesz összefogva”20. Mivel ilyen típusú erőszakos letelepítések előtte is ismertek, két feltételezést mindenképpen megenged Baross Dezső tb. főszolgabíró utasítása. Egyrészt a helyzetre való reflektálás arra enged következtetni, hogy a járásban, így Békés környékén is, ekkorra nem jellemző a vándorló életmód, ahogy már a közel kétszáz évvel korábbi iratból is ez derül ki. Másrészt valószínűleg több olyan cigány család lehetett korábban letelepítve Békésen is, akik ilyen típusú „röghözkötés” által lettek békési lakosok. Mindenképpen erre enged következtetni az a momentum, amely kifejezetten megtiltja a „mostani” ilyen típusú beavatkozást. A korábbi, május 30-án kelt rendelet hatálya nem sokáig állt fenn, mivel június 3-án mindezt módosították: „…mivel nagyobb számú kóbor cigányoknak egyedül Mezőberényben leendő elszállásolása komoly nehézségekbe ütközik, illetve éppoly nehéz, mint Békésen és Köröstarcsán, az egész járás pedig nem vonhatja ki magát ezen kötelezettség alól, figyelemmel a teher arányos megosztására is, a kóbor cigányok letelepítése helyéül Békés és Köröstarcsa községeket is kijelölöm”21. Vagyis nem csak korábban, de a 20. század elején is sor kerülhetett letelepítésre. Persze azt nehéz eldönteni, hogy a nagyobb számú cigányság mit jelent, mivel biztosan komoly ellenállásba ütközhetett a rendelet végrehajtása a mezőberényiek részéről. Elképzelhető az is, hogy csupán néhány családról volt szó, de azok befogadását sem látták jó szemmel, így került sor a rendelet módosításának kilobbizására. Másrészt érdemes megjegyezni, hogy ekkorra Békés elveszíti mezővárosi rangját, és községként szerepel a nyilvántartásokban. 22 A Munkaügyi Minisztérium 1957-ben felmérést készített a cigányság helyzetéről, így Békésről is. Mivel egyébként is kevés békési adat áll rendelkezésre, a rendelet kapcsán keletkezett jegyzőkönyvet teljes egészében közöljük 23.

24

„Békés 1957. augusztus 2., 1) A cigányság aránya az össznépességen belül a) BÉKÉS község összlakosságának száma kb. 25 416, a cigányság száma 387, az összlakosságának mintegy 1,5%-át teszik ki. b) A cigányság létszámalakulása növekvő. 2) Társadalmi helyzetük a) A BÉKÉSEN lakó cigányok cigánynak vallják magukat, de a nyelvet nem beszélik. b) A lakosság nem fogadja be a közösségbe, és mint egy teljesen különálló társadalmi réteget kezelik. c) A lakosság nagy része érezteti a cigánysággal, hogy lényegesen alacsonyabb műveltségi fokon áll; a régebbi előítélet, mely szerint a cigányság a társadalom könyöradományból élt, erősen kidomborodik. d) A cigányság a politikai életben, tömegszervezetek munkájában nem vesz részt. A fiatalság, az úttörő és az ifjúsági mozgalomban, a legkisebb mértékben van képviselve. Funkciót egyáltalán nem viselnek. e) A cigányság úgy az utóbbi években, mint az előző időkben egészen kis mértékben vett részt a bűnözésben. A mégis előforduló lopások, amenynyiben azokat cigány követte el, a legtöbb esetben megállapítható, hogy más községből idekerült cigányok részéről történt. 3) Gazdasági helyzetük és foglalkoztatásuk a cigányoknak a) A cigányok gazdasági helyzete a lakosság többi részéhez viszonyítva lényegesen rosszabb. A munkabíró cigányság nagy része dolgozik ugyan, azonban az eltartottak nagy száma miatt a legminimálisabb életlehetőséget sem tudják biztosítani. b) A cigányságon belül a foglalkoztatottsági arány mintegy 24%-ra tehető. Ezeknek nagyobb része a mezőgazdaságban van elhelyezkedve, mint idénymunkás. A cigányságnak egészen kicsi része, mintegy kettő-három százaléka van elhelyezkedve állandó munkakörben. Az időszaki munkások főleg az állami gazdaságban vannak elhelyezkedve. c) Speciális cigányszakma a község területén élő cigányok közt nincs kiala25

kulva. Az öregebb cigányok közül néhányan drótozással, tepsikészítéssel foglalkoznak, főleg a téli időszakban. A községi tanács helyesnek találná kísérletképpen a cigányokat közös munkára fogni, állami gazdaságon belül lévő üzemegységbe. Termelőszövetkezet alakítását a községi tanács nem tartaná eredményesnek. Maga a cigányság, amikor erről a dologról a községi tanács beszélgetett velük, az állami gazdaságban való foglalkoztatás mellett döntött. d) A község területén lakó cigányok közül három-négy képesítéssel rendelkező szakmunkás van. Ezek az építőiparban dolgoznak. Értelmiségi foglalkozású egyáltalán nincs. A cigányoknak földje egyáltalán nincs, önállóan egy sem foglalkozik termeléssel. e) A községi tanács megállapítása szerint, az iparvidéken lakó cigányok bizonyosan nagyobb műveltséggel rendelkeznek, feltehető, hogy az egészségügyi helyzetük is jobb. Ezt a megállapítást a községi tanács abból következteti, hogy azok a cigányok, akik egész kevés számban, iparvidékeken dolgoznak, észrevehetően nagyobb műveltséggel rendelkeznek, mint az itthon lévők, illetve állami gazdaságokban dolgoznak. 4) Egészségügyi, kulturális és lakáshelyzetük a cigányoknak a) A cigányok egészségi állapota a község lakosságáéhoz viszonyítva aránytalanul rosszabb. A legveszedelmesebb népbetegségeknek, a tüdőbajnak a fészke, de egyéb betegségek is sokkal nagyobb mértékben vannak elterjedve a cigányság közt, mint a község egyéb lakosai közt. Ennek főleg a gyengébb táplálkozás következtében a szervezeti ellenállás gyengesége az oka. Ezenkívül a zsúfolt lakás és a tisztaság hiánya nagymértékben hozzájárulnak a betegségek kialakulásához. b) A községi egészségügyi szervek mindent elkövetnek a telep tisztításának biztosítása céljából. Azonban ez a jelenlegi lakásviszonyokat figyelembe véve nem jelent megoldást. A zsúfoltságot (egy lakásban 8-10 személy lakik) nem lehet megszüntetni. A cigányokat a községi tanács fokozottabb orvosi felügyelet alatt tartja, a lakások fertőtlenítését évenként több esetben végezteti. c) Az analfabétizmus az öregeknél teljes mértékben fennáll. A községi irányítószervek kísérleteztek ugyan ennek megszüntetése céljából tanfolyamok létesítésével, azonban ezek sikertelenek maradtak. A tanköteles fiatal cigányok rendszeresen járnak általános iskolába, a tanulmányi eredményük azonban gyenge, mivel az iskolán kívül az írás, olvasás gyakorlásával nem foglalkoznak. A nyári időben a lemorzsolódás nagymérvűnek mondható. A községi tanács négy évvel ezelőtt létesített külön cigányiskolát, 26

azonban a tanítás nem járt eredménnyel. A tanulók teljes mértékben lemorzsolódtak, a cigányság pedig nagymérvű megkülönböztetésnek vette a tanácsi szerv eljárását. A gyerekek nevelésére rossz hatással van a cigánytelepen lévő lakásviszony, továbbá a zsúfolt lakáslehetőség. d ) A cigány fiatalok ipari vagy egyéb tanulónak nem jutnak el. Ennek főleg az az oka, hogy az előző tanulmányi eredmények az átlagos eredményeknél rosszabbak. A község területén jelenleg egy cigánygyermek jár középiskolába. Ennek a gyermeknek a tanulási lehetőségét a községi tanács segélyezéssel biztosítja. e) A községi tanács 1952-ben foglalkozott a külön cigányiskola felállításával. Azonban ez nem sikerült, mivel a tanulók teljes mértékben lemorzsolódtak, de hátrányos helyzet alakult ki erkölcsi szempontból is, mert a cigányság azt mondta, hogy a szocialista társadalomban ki akarják közösíteni a lakosság közösségéből {így!}. f) A község területén vándorcigányok nincsenek. Ez részben úgy alakult ki, hogy a község mindenkori vezetősége fokozottan ellenőrizte a vándorcigányok község területére való beköltözését, de maga a cigányság is kiközösítette maga közül a más községekből jövő cigányokat. Nem nyújtott nekik segítséget a letelepedésben, illetve nem fogadta be a maga közösségébe. g) A község területén élő cigányoknak a lakásviszonyaik rosszak. A község szélén zárt településben vannak elhelyezve. Az épületek 95%-a putriszerű, bogárhátú, náddal fedett épület. A lakásuk mérete kicsi, a legtöbb esetben egy szobának nevezett helyiségből és egy konyhának nevezett előtérből áll. A lakásokban két-három család él együtt 8-15 taggal. A lakásberendezésük rossz. h) Békés községi vezetősége az 1930-as években a cigányságot egy új lakótelepre telepítette ki, ugyanis az előző lakástelep egy nagy vízmedencében volt, ahol tavasszal állandóan belvízveszélynek voltak kitéve. A kitelepítés idejében a cigányoknak az épülethez szükséges vályogot ki kellet vetni, a fal felépítése után tetőszerkezet kialakításához {a község} faanyagot biztosított, tetőfedéshez pedig a legtöbb esetben nádat adott. Ezzel a segítséggel azonban a cigányság lakásviszonya nem oldódott meg, ugyanis nem ellenőrizték az építkezéseket, aminek következménye a putrilakások építése lett. Jelenleg a községi tanács anyagi erejéhez mérten igyekszik segíteni a cigányok lakásépítésén. A közegészségügyi helyzet javítása céljából a tanács közös WC-ket épít az új telepen. 5) A községi tanács a központi szervektől a lakásépítés lehetőségének a biztosítását várná el olyan formában, hogy a cigányságot kötelezné a fal27

anyag előállítására (vályogvetés), felépítésére, és a tetőszerkezet építésére megfelelő anyagokat (természetben) biztosítana. Helyes lenne a lehető legegyszerűbb szoba-konyha-kamra helyiségből álló épület típustervét elkészíteni. Buzás Gábor vb-elnök”

V

agyis így néz ki egy korabeli jelentés a békési cigányság helyzetéről. Az integráció alacsony fokáról tudósít a lakáshelyzet, a közegészségügyi és az általános gazdasági helyzet. Az ekkor élt roma népesség még egy szinte teljesen elszigetelt világban élő népcsoportot mutat be, akik fizikailag és társadalmilag is túlzottan mások ahhoz, hogy „részévé váljanak” a helyi népességnek. Azonban mostani kutatásunk a bizonyíték rá, hogy már ebben az időben el kellett indulnia egy olyan folyamatnak, amely mára – bizonyos mértékben, hogy túlzásokba ne essünk – lényegében változtatta meg a romák életét. A később született összefoglaló jelentés szerint a megyében jelenlévő cigányság létszáma növekszik. Az összes feljegyzetteknek csupán 60%-a vallja magát cigánynak a Békéscsabán készült jelentés szerint24. A többieket, 40%ot, ún. keveredett, félcigánynak titulálja az írás készítője. 25%-ban állapítja meg azok arányát, akik még tudnak cigányul beszélni a megye területén. A jelentés azt is megállapítja, hogy a nem cigány lakosságra jellemző, hogy befogadják maguk közé a cigányokat, de nem tartják egyenrangúnak őket ennek ellenére sem. A politikai életben nem jellemző a jelenlétük, csupán az úttörő mozgalomban vannak jelen nagyobb számban, ám ott is valószínűleg inkább a kötelező jelleg dominált. A bűnözés arányában nem túl jó a kép, amelyet a dokumentum sugallni kíván, ám jobban megfigyelve valószínűsíthető, hogy az itt megjelölt cigányok jelentős része az 1956-os forradalom miatt lett elítélve. Ezt a feltételezést erősíti, hogy a békési beszámoló éppen arról tett említést, hogy nemigen vesznek részt a bűnözésben. Az „utóbbi években” (évek pontos megjelölése nélkül) 635 cigány elítéltből 10-15%-nyit kihágásért büntettek meg (mezei lopások, tiltott fakivágás stb.), de megemlíti – szám nélkül – az emberölést, lopást és verekedést is a felrótt tettek között. Mindez – ne felejtsük el – persze megyei adat. A jelentés szerint nagyon kevés olyan cigány van, aki rendelkezik lakóházzal, befogott jószággal és földterülettel, és ezek között Békés a legrosszabb helyzetűek között van megemlítve. Jellemző a zenész foglalkozás, mintegy 30%-uk ebből igyekszik eltartani családját. A többiek vályogvetéssel, fuvarozással, paraszti munkákkal foglakoznak, vagy a hagyományos cigány szakmák egyikéből élnek, mint a tepsikészítők – bár némi ellentmondással a békési jelentés például ezt (sem) 28

nem a hagyományos cigány szakmákhoz sorolja. 44%-uk viszont gyepmesterséggel, kéregetéssel, teknőkészítéssel, vándoriparral szerzi a betevőjét. Ez utóbbi kategória részletezése nem szerepel semmilyen jegyzékben, így mi is csak az összesített adatokat tudjuk közölni. Békés egy szempontból élenjár a munkafeltételek megvalósítása területén, legalábbis ami az ötleteket illeti. Összesen három helyen (még Sarkadon és Eleken) vetődött fel a cigányokból alakított termelőszövetkezet gondolata, és egyik ezek közül éppen Békés. A dolog a jelentés szerint mégis megbukott, még mielőtt ki lehetett volna próbálni. A végrehajtó bizottság úgy látta, hogy a gyakorlatban nem fog beválni, mivel több esetben az állami gazdaságban dolgozó cigányok olyan kijelentéseket tettek a brigádvezetőknek, hogy csak annyi munkát mérjen ki rájuk, amennyi az aznapi étkezést biztosítja. A feljegyzés több érdekes dolgot is magában hord. Egyik – ahogy már említettem –, hogy Békésen komolyan vették az újító szándékot és a megoldások keresését, ami a cigányok sorsát kívánta rendezni. És ez igen kevés megyei városban, faluban vetődött csak fel. Másrészt az érintett romák munkamorálján bukott meg a jelentés szerint a kísérlet. Hogy mi lett volna, ha végül mégis kipróbálják az említett ötletet, nem tudjuk. Annyi azonban valószínűsíthető, hogy a földmunkához kevéssé szokott, abban hagyományokat nem ápoló cigányság a gazdasági munkában folyamatos segítséggel tudott volna csak helytállni. Az értelmiségi és a szakmunkás végzettség nem jellemző az ötvenes években a megye romáira, bár előfordul tanítónő és katonatiszt is. A jelentés szerint ugyanakkor az analfabétizmus a roma öregek 75%-át érinti, míg a fiatalok 25%-áról mondható el ugyanez, ami Békés község viszonylatában is igaz lehetett. Általánosságban 3-6 osztály az, amit legtöbben elérnek, vagyis a kevés kivételtől eltekintve alig szereznek használható iskolai végzettségeket. Igen érdekes kezdeményezés az eleki cigányiskola gondolata. Bár nem békési vonatkozású, azonban sok-sok fontos momentum derül ki belőle. Azért nem szerezték meg végül, mert a cigányok diszkriminatív intézkedésnek értékelték, ahogy például a cigány állami gazdaság megalakításának gondolatát is korábban. Kitérőként hadd jegyezzem meg dr. Karsai Ervin egyik gondolatát, aki – egyik beszélgetésünk közben – feltette a kérdést: Miért nincs cigányiskola Magyarországon, amikor pedig van szlovák nemzetiségi oktatás vagy román, vagy akár német? A fenti példa is jól mutatja, hogy valószínűleg a kérdés sokkal összetettebb, mint azt akár a szlovák, akár a román nemzetiség kapcsán, annak hasonlóságaival példázni lehetne. Viszont teljesen jogos felvetés. A 20. századi kísérletek hamvában holt ötletek maradtak, és ennek – részben biztosan – jórészt a cigányság érzései, hozzáállása volt az oka. Természetesen mélyen gyökerezik az az érzés, amely a cigányságot évszázadok óta a kirekesztettségben tartotta, és amely ezért nem is érthető meg az egyéb nemzetiségek 29

szemszögéből, akik ilyet nem kellett, hogy átéljenek. Ez a másfajta történelmi múlt, tudat adhat magyarázatot arra, miért nem valósulhatott meg egy egyébiránt jónak tetsző ötlet. És fel kell tenni a kérdést, hogy vajon változott-e az idő annyira, hogy a cigányság részéről a 21. században esetlegesen ilyen igény jelentkezhessen? A választ csak a helyi romák tudják megadni. De inkább folytassuk tovább utazásunkat. Az egészségügyi mutatókban a Kurunczi Jenő-féle megyei jelentés nem utal nagyobb eltérésre az átlaglakossághoz képest, bár a mértékét nem határozza meg, így az utalás nehezen értelmezhető igazán pontosan, másrészt némileg ellentmond a békési jelentésben foglaltaknak. Ennek oka lehet, hogy éppen nem a cigányságban keresendő, hanem abban, hogy akkoriban még a nem cigányok között is komoly kérdéseket vetett fel a lakhatási és egyéb egészséget befolyásoló hatások színvonala és azok összefüggései. A feltevés azért is látszik helyesnek, mivel akkoriban a cigányság jelentős része még putrikban, belvizes, elkülönített városrészekben volt kénytelen lakni, nélkülözve sokszor az alapvető higiéniai alapokat is. Így feltételezhető, hogy inkább a békési felmérés áll közelebb az akkori valósághoz, és az egészségi színvonaluk korántsem volt olyan magas, mint ahogy a megyei jelentés „szépíteni igyekszik”. A jelentés szerint a megye területén ekkorra már egyáltalán nem tartózkodnak vándor cigányok – ami feltételezi, hogy máshol még előfordultak az országban! Viszont a cigányság 94%-a ekkor még a településeken kívüli cigány településrészeken él, és putrikban lakik. Egy-egy ilyen putriban 8-10 fő is él. Ezt mondja a tanulmány a „legáldatlanabb” állapotnak a cigányság életén belül. Ekkor már azonban elindult az a folyamat, ami a putrik eltűnéséhez vezetett. Sok községben 200-400 öles kerteket juttattak a cigányoknak, hogy ezen építkezzenek, de ők nem nagyon építettek rá. Ennek oka, hogy a tőkéjük ehhez hiányzott, a kölcsönfeltételeket pedig nem tudták teljesíteni, így banki hitelhez nem juthattak. De a tanulmány szerint ennek oka az is, hogy jobban érzik magukat a falun kívül, az ún. cigánytelepülésen25. Az MSZMP Politikai Bizottsága 1961-ben elmaradottnak nevezi a cigány lakosság helyzetét az országban, amelynek megjavítása érdekében határozatot hozott. Az 1-72/1976 számú, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökhelyettese elrendelte, hogy a Művelődésügyi Osztály 1962. március 31-ig dolgozza ki és terjessze fel a végrehajtó bizottság elé a cigánykérdés felszámolásának távlati tervét. Ez egy olyan dátum a cigányság magyarországi történetében, amely talán az eddigi legnagyobb, legátfogóbb változást hozta a legtöbb cigány életében. Békésen is ezek után indult el a putrik központilag indított és irányított felszámolása. Ekkor Békésen a számítások szerint mintegy 574 romaként nyilvántartott ember élt. A szám becslés, mivel 1961-ből csak a munkaképes korú 30

lakosságra vonatkozóan találtunk adatokat. Így 130 férfi és 157 nő szerepelt a munkaképeseket feljegyző nyilvántartásokban. Ebből 15 volt állandó munkaviszonyban, 221 pedig időszaki munkát végzett csupán. Termelőszövetkezeti tag volt 27 férfi és 7 nő26. 1974-től bőségesebb adat áll rendelkezésre27. Békés városában ekkor 648 romát tartottak számon, 318 férfit és 330 nőt. Ebből 330 volt munkaképes korú, de csak 139 volt állandó foglalkoztatásban, 143 pedig mint nem dolgozó volt nyilvántartva. Ebből az időszakból a jelentés 2 cigánytelepről tesz említést (csak számszerűen) a városban, amelyben összesen 42 lakás (ház?), 50 család és 161 személy él. A jelentés készítői szerint 30 családot lehet ebből az V. ötéves terv keretében áttelepíteni a putrik megszüntetésével más házakba, illetve a város más pontjaira, ahogy az Békésen is történt (Szabadkai utcai kitelepítés). A megyében a megelőző időszakban (1965 óta) „441 telepi építmény” (vélhetőleg putri) került bontásra. Az is kiderül – ahogy a helyiek beszámolói is alátámasztják –, hogy az építés keretében ún. típusházak építése történt, amelyeknek a tervei az adott évben voltak éppen folyamatban. A feladat a teljes telepfelszámolás volt, az intézkedés szerint a meglévő telepek közművesítésére az elkülönített összeget nem lehetett fordítani, csak építkezésre. Egy 1977-es jelentésben28 összehasonlító adatként szerepel 1964-ből Békés (Újtelep) 81 épülete, 85 lakással, amelyben 117 családot tartanak nyilván, 481 fővel. A jelentés ugyan nem cigánylakásoknak nevezi, hanem szociális követelményeknek nem megfelelő lakótelepnek, azonban vélhetőleg a döntő számú lakosság itt is cigány lehetett. 1975-re 452-re csökkent a telepiek száma a városban. Mindeközben a telepi lakások száma 124-re emelkedett, 69 épületet pedig lebontottak. Békésnél még egy olyan megjegyzés szerepel, hogy a telep valójában nem szűnt meg, hanem a régi helyen épült újjá. A városban 1975-re 741 cigányt tartottak számon 166 cigány családban, ami 4,46 főt jelent családonként átlagban –ez gyakorlatilag megegyezik a mostani mérésünkkel. Ami viszont érdekes, hogy a nemek aránya átbillent a férfiak javára: 367 nő és 375 férfi volt ismeretes az említett évben, ami némileg szokatlan, hiszen a népességi adatok általában kicsivel több nőt regisztrálnak, ahogy egyéb adatokban ez így is van a cigányság esetében is. Ennek az átbillenésnek az okát nem ismerjük. A megyei jelentésben a Békési Kosárfonó Vállalat dolgozói azonos besorolással és hasonló munkakörökkel szerepelnek, 1500–1700 Ft-os bérekkel, ami akkoriban megfelelt az átlagnak ilyen munkakörre vetítve, vagyis nincs különbség a cigányok és nem cigányok bérezése között az említett egységnél. 1978 előtt Békés azok között a városok között szerepel, ahol pl. tanfolyamot szerveztek a romák részére, hogy az analfabétizmust segítsenek megszüntetni.

31

Az 1978-as jelentés29 21 884 lakosról tud a városban, amelyből 895 a cigány. Ebből telepen él 25 fő, ami igen kis szám, és feltételezi, hogy a telep ekkorra más fogalmat nyert, hiszen „Párizs” (ahogy a helyi cigánytelepet nevezik) valójában a mai napig nem szűnt meg, még ha a várossal való együttélése lényegében teljessé vált is. A városban ekkor már működik – csupán néhány ilyen volt az egész megyében! – egy cigányklub a művelődési központban. Ebben tapasztalatcserék, klublátogatások, kiadványok megjelentetése és egyéb szolgáltatások kaptak helyet. De pl. valószínűleg mindenütt levetítették – Békésen biztosan – a Cséplő Gyuri30 c. filmet, amely a cigány dokumentumfilmek között igazi úttörő munka. A filmet beszélgetéssel egybekötött vetítéssel vitték körbe a megyében (is). A cigány lakosság körében végzett közművelődési tevékenység fontos bázisa volt Békés. A Vöröskereszttel együttműködve, különösen az egészségügyi felvilágosító tevékenységben járt élen a város. De kiemelt szerepe volt a „Tiszta udvar – rendes ház” akcióban is, „amely együttműködést Békés mellett más településekre is ki kell terjeszteni, szervezett formában, elsődlegesen a környezet- és kertművelést szorgalmazva” – írja egy 1982-es intézkedési jelentés.31 1981-re 951 cigányt tartottak számon a városban. Ebből 467 férfi és 484 nő, ami a nemek arányát ismét változtatta, illetőleg visszabillentette. Ebből 464 fő a 14 év alatti, vagyis igen fiatal a cigány populáció ebben az időben. 49%-a a cigány népességnek gyakorlatilag gyerek. Ez igen magas arány. Békéscsabán pl. ez az arány csupán 21%, ami azt jelenti, hogy a békési cigányság száma ebben az időben egy kisebb demográfiai robbanást mutatott. Összehasonlításként, Battonyán ugyanez az arány 59%, vagyis Békés a legnagyobb arányú cigány népességnövekedést megélő városok között szerepel, de a legnagyobb növekedést nem itt mérték. Ez az adat megelőlegezi a kutatásban mért, az előző kimutatásoktól magasabb növekedési rátát. A megye cigány népességeihez képest Békésen így valószínűleg nagyobb arányban növekedett a cigány népesség (néhány kivételtől eltekintve). Ekkor Békésen még mindig 87 telepi lakást tartanak számon, 10 családban 50 főt, amely adat csak bizonyos kérdőjelekkel értelmezhető. Nem telepen, de rossz, zsúfolt lakásokban további 11 családot tartanak nyilván. Ekkor 206 férfi és 54 nő van bejegyezve állandó munkaviszonyra, összesen 260 fő, és 130 főt regisztráltak alkalmi munkásként, 109-et pedig mint akik nem dolgoznak. A fenti létszámból 1981-ben 129 óvódás korúból mindössze 14 jár ténylegesen is óvodába, ami kevesebb, mint 11%. Az egész megyében összesen 466 cigánygyerekről tudnak, aki jár óvodába. A városban összesen 147 embert segélyeznek ebben az időben (1980), amiből 23, vagyis 15,6% a cigány32 .

32

1986-ra33 a 22 188-as városi létszámból már 1124 a cigány, ami a város 5,1%-át teszi ki. A megye legnépesebb cigánypopulációja ekkorra ebben a városban él, ami részben a már említett demográfiai robbanásnak köszönhető. Arányaiban viszont a város nem tartozik a leginkább cigányok lakta települések közé. Mezőgyánban pl. ugyanebben az időben 22%-os volt a cigányok jelenléte. Azonban Békéscsabán pl. csak 0,9%-ot mértek. A jelentés szerint a Békés (Újtelep – Szabadkai utcai rész, ahogy manapság említeni szokták) városrészben ekkor 81 épület áll, 117 családdal és 481 lakossal. Vagyis ekkorra a városban lakó romák kevesebb mint fele már nem telepen él. A megjegyzés szerint a városban 1985. december 31-ig megtörtént a telepfelszámolás, ami azzal a kritikai állásponttal fogadható csak el, hogy „Párizst” nem szüntették meg, csak átalakították. Az 1985/86-os tanévben 206 cigánytanulót regisztráltak, amely szám kevesebb, mint a korábbi tanévben számolt 226. Azonban ezek 22%-a évet kellett hogy ismételjen. A Békés 1. sz. Általános Iskolában az 1984/85-ös tanévben 19,7%-os cigány arányról számolnak be, ami igen magas, de nem a legmagasabb a megye egyéb településeivel összevetve (Mezőgyánban pl. 33,6%-os az arány). A könyvtárakba beiratkozottak között a városban 1978-ban 94 cigányt regisztráltak, ami 1983-ra 175-re, 1985-re pedig 189-re növekedett. 1985 év elejétől pedig Békés is szerepel azon települések között, ahol családgondozói állást létesítettek. Az utolsó jelentés – ami általunk ismert! – 58 olyan házat, lakást említ, amelyben zsúfoltan laknak a családok, és 14 rossz műszaki állapotban lévő épületet regisztrál.34 Vázlatosan ennyit láttunk fontosnak elmondani a cigányság békési történetéből. Tanulmányunknak nem is volt szándéka feldolgozni az egész anyagot, ami rendelkezésre áll, hiszen más jellegű kutatás volt a cél. A történelmi folytonosság kedvéért viszont szükséges volt legalább nagyvonalakban képet adni, hogyan volt eddig roma a békési roma.

Kényszerintegráció?

E

rdős Kamill klasszikus művében, A Békés megyei cigányokban35, azt írja, hogy a 15. századi érkezésük után Európa-szerte – rövid türelmi időszakot leszámítva – kegyetlen üldözés indult ellenük. A könyv 11–12. oldalán ezt olvashatjuk: „A régi históriák szerint: lopnak, hazudoznak, pogány szokásoknak hódolnak. De hogy miért viselkednek így, az már senkit sem érdekelt, ugyanúgy a későbbiek folyamán sem. Arra senki sem törekedett, hogy meg33

ismerje őket, s felvilágosítsa a környező lakosságot: kik is voltaképpen, miért tesznek így vagy úgy? Kimondták az ítéletet: nem lehet velük semmit sem kezdeni; nem lehet megjavítani őket; teljességgel más emberek, mint mi vagyunk. Ezt mondani könnyű, s még kézenfekvőbbnek látszott a megoldás az inkvizíció szellemében: kiirtani! Franciaország: vérdíjat tűztek ki minden cigány fejére; Lengyelország: aki cigányt házába fogad, száműzik. I. Frigyes Vilmos porosz király rendelete 1725-ben: minden cigány, legyen az férfi vagy nő, aki már 18 éves és a porosz állam területén találtatik, kegyelem nélkül felakasztandó. Németország: 1772: a cigány férfiakat le kell lőni, a nőket megvesszőzni és homlokukon tüzes vassal megbélyegezni. Anglia: (Erzsébet királynő alatt) a templomi menedékjog a cigányokra nem érvényes. (Angliában kb. 18 ezer cigányt akasztottak fel.) Magyarország, 1726: minden cigánynak le kell vágni az egyik fülét stb. Így nem csoda, hogy Tetzner azért siet leközölni cigányokról írt művét, mert szerinte húsz év múlva cigány már nem lesz. A XX. század sem volt valami kíméletes. A magyar Barabás Péter tetoválással akarta megoldani a cigánykérdést. Porzsolt Kálmán publicista pedig a következőket írja a Pesti Hírlap 1907. augusztus 6-i számában: »Kultúr állam az ilyen fajt saját területéről kiirtja. Kiirtani! Igenis, ez az egyetlen mód.« Még ifj. dr. Hermann Antal – a neves néprajzkutató fia – is így ismerteti egy 1913-ban tartott előadásában a cigányokat: »A nomád cigány élet tele van miszticizmussal, romantikával, lopással, betöréssel, gyermekrablással, állatmérgezéssel, gyilkossággal, sőt kéjgyilkossággal is«. E szavak lehet, hogy megborzongatták a hallgatóságot, de felmérhetetlen kárt okoztak a magyarok és a cigányok közötti viszony alakulásában, azonkívül – ezek a minden cigányt egybevevő rosszindulatú általánosítások nem is felelnek meg a valóságnak. Végül, mindezek betetőzése volt a hitleri módszer, 50 ezer cigányt végeztek ki a náci gázkamrákban.” Később pedig ezt írja (13. oldal): „Ötszáz évig űzték, kergették és gyilkolták a cigányokat (és ki tudja, hogy előtte mióta), és mi lett az eredménye? Kineveltek egy rendkívül értelmes és agyafúrt emberfajtát, akit az életösztön az üldözések közepette, évszázadok óta csak arra tanít: hogyan tarthatom fenn családom és önmagam életét egyik napról a másikra, sőt egyik percről a másikra, ilyen körülmények között? És ebben van a cigányság tragédiája.” A hosszabb idézet jól mutat néhány elemi problémát. A kezdetektől átélt kirekesztettséget például. Ennek oka? Minden bizonnyal igen összetett a probléma, de bizonyosan egyik legfontosabb ok lehet a kulturális másság. Ez volt a zsidóság tragédiája is36 egyik részről. A többségi társadalom sokszor nem tűri a másságot. Igaz ez persze személyekre és kisebb csoportokra is. És minél 34

inkább üres az éléstár, minél kevesebben képesek megélni az adott javakból, és minél nagyobb kulturális különbségek járulnak mindehhez, annál inkább működik a kirekesztés, a bűnbakkeresés mechanizmusa. Az, hogy eközben a többség nem vette a fáradtságot, hogy megismerjen egy népet, már csak hab a tortán. Ez csak tovább erősítette az egyébként is kifejezett gyűlöletet. Hogyan próbálta megoldani ezeket a kérdéseket – az említetteken kívül – a társadalom? Mindenfajta kényszerrel. Ezért is adtuk fejezetünk elnevezésének a kényszerintegráció címet. Nem azért látom fontosnak feldolgozni vázlatosan azt a folyamatot, amely a cigányokat erővel igyekezett beolvasztani a többségi társadalomba, mert ezzel azt kívánnám sugallni, hogy csak ez történt. Ellenkezőleg: meg vagyok róla győződve, hogy – legalábbis – Békés megyében nagyfokú, nem a többségi társadalom hatására kialakult integrációs mozgás történt egyébként is. Hogy ennek korábban milyen okai voltak, nehéz megmondani. Talán akkor is működtek már azok a mechanizmusok, amelyek sok romával beláttatták, hogy hosszú távon a beilleszkedés a járható út. Talán kulturális átvétel hatása is érvényesült. Biztosan érvényesült a hatás, amiről már említést tettünk, amely elüldözte a deviáns cigányokat a cigánytörzsektől. Nagy szerepe lehetett a megye történetében a betelepítési folyamatoknak, és így tovább. Mindez lehetséges, de a legvalószínűbb, hogy a hatások összessége eredményezte, hogy a megyében már viszonylag korán megindult egy beépülés a többségi társadalomba. Azonban az is valószínű, hogy a külső nyomásként megjelenő események igen fontos szerepet játszottak a folyamatban. Az is lehetséges, hogy ezeknek volt nagyobb a szerepe. De mivel a mi lett volna, ha típusú kérdések megválaszolásának nem sok tudományos értéke van, ezekkel nem kívánunk foglalkozni. Milyen erőszakos integrációs törekvések zajlottak? Milyen módon kívánták jobb „újmagyarrá”37 tenni a helyi cigányságot? Nézzük át röviden: 1758-ból származik az első tiltás, amelyben a vándorló cigányok megrendszabályozását sürgetik, illetve megtiltják nekik a lótartást, hogy nehezítsék a mozgásukat.38 1768-ban kelt az az irat39, amely azt írja: „Felséges Koronás Apostoli Aszszonyunk kegyelmes parancsolata és teljes akarata, hogy a cigányok ezután egyik helységből a másikba ne kóboroljanak, hanem akik eddig is megyénkben laktanak, akármely Földes Uraság jurisdictioja40 alatt, az helységekben letelepedjenek (...) maguknak házat csináljanak, avagy zsellérséget magoknak válasszanak, és úgy a földesuraknak s publicumnak41 dolgozzanak, s adót fizessenek, emellett a lakosokhoz mind öltözetben, járásban és dologban magukat comformálják42 , házról-házra koldulni s kéregetni ne járjanak, hanem akinek valami mestersége vagyon, aztat folytassa, akinek pedig nincsen, mezei munkával vagy más dologgal életét táplálja. Az feleségei hosszú ruhával vagy keszkenővel 35

bekötött fejekkel s leeresztet hajjal és betakart lepedőkkel ne járjanak, úgy az gyermekei teljességgel mezítelen ne járjanak, egyéb iránt, ha tapasztaltatnak a bírák által, vesszővel vagy korbáccsal intessenek meg, hanem mind maguk, mind gyermekei, oda való lakosok módjára viseljenek, az feleségei asszonyi rend szokás szerint főkötőt hordozzanak, és úgy mint a lakosok ez után magukat viseljék, gyermekeiket mesterségbe adják.” A rendelet jól mutatja azt a vasszigort, ahogy a cigányságot igyekeztek „jó állampolgárrá” nevelni. A hivatkozások magukért beszélnek. Egy népet látunk, amely szinte semmilyen tekintetben nem illeszkedik az akkori feudális rendszerben még inkább merev viszonyok közzé, amely sok ponton tüske nem csak az adót és robotot epedve óhajtó földesúri rétegnek, de a szolgai sorban sokszor szó szerint csak tengődő paraszti, zselléri rétegnek is. Gyakorlatilag mindenkinek szúrhatta a szemét a sokszor csak a „szabadság népe”-ként emlegetett réteg. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a vándor életmódhoz és a kirekesztettséghez ténylegesen hozzátartozhatott a lopások és egyéb vagyon elleni bűntettek sokasága, amely igencsak fokozta az ellenszenvet a cigányok ellen. Ráadásul a cigányság kultúrájában – az eredeti kultúrát értendő alatta – a lopások és egyéb, a nem cigány népességen belül igen komoly ítélet alá eső cselekedetek egyszerűen nemcsak hogy nem számítottak rossznak, de egyenesen természetesek voltak. Az akkori cigányság nem ismerte a birtoklásnak azokat a kategóriáit, ami viszont természetes volt a környező lakosságnak. Így pl. minden lopásos eset egyben kultúrák egymás melletti olyan elbeszélésének is az eseménye volt, ami jobb esetben csak teljes értetlenséghez, máskor viszszavonhatatlan ellenszenvhez vezetett. Gyakorlatilag két annyira más kultúra találkozott a cigányságban és a nem cigányságban, hogy szó szerint „tolmácsra” lett volna szükségük, hogy egyáltalán értsék, ami az egyiknek probléma, a másiknak miért nem, és fordítva43. Mindazonáltal a lehetséges eszközök közül gazdaságilag a munkába állítás tűnt a legjobb választásnak, vagyis az integrálás. 1769-ben újabb rendelet44 jelent meg a cigányok ügyében. „…Felséges Királyi Tanács keményen és kemény büntetés alatt parancsolja, hogy az cigányok, ahol T. N. Vármegye által conscribáltattak45, egymás mellett felálló házakat, ha pedig nem csináltak, teljességgel nékiek építeni meg ne engedtessék, hanem távol, per plateas dispersim46, azért hogy alkalmatosságuk ne légyen mindenkor együtt conversálódni47, henyélni és cigányul beszélni, hanem inkább tanuljanak dolgozni, parasztmunkához szokjanak, nem lopni, hazudozni, varázsolni, cigánykodni, hanem igaz munkával élni…” Akik pedig nem akarnak engedelmeskedni: „…árestomba48 szükséges tenni (…) erősen meg kell verni és büntetni…” Másrészt „…a cigányoknak gunyhót és földházat 36

teljességgel csinálni ne engedtessék…” Mindezt kiegészítendő, ismét megtiltják a vándorlást. Egyáltalán komoly fenyegetéssel él minden rendelet akár a vándoréletmódot folytató, akár iratok nélkül megfogott cigányok ellen. Ugyanakkor a rendelet az egyik első feljegyzés egy olyan módszerről, amelynek a célja, hogy elszeparálja a cigányokat egymástól, hogy a törzsi szellemet gyengítse, illetve erősítse a nem cigány közösségi hatásokat. Jól látszanak a szövegben a kialakult képek a cigányságról az akkori időkből. 1774-ben a megye főszolgabírója elrendelte, hogy a 7–12 év közötti cigány gyerekeket vegyék el szüleiktől, és helyezzék el őket nem cigány családoknál, hogy azoknál „munkájukhoz képest istenesen neveltessenek”49. 1777-ben a helytartótanács további rendelettel erősítette az előbbit, amikor parancsba adta, hogy minden egy évnél idősebb cigány gyermeket jómódú parasztgazdákhoz adjanak, és az apa (mármint a cigány apa) egy garast fizessen a gyerek ellátásáért naponta. A 12 év felettieket pedig továbbra is mesterségre és földművelésre akarták tanítani.50 Hogy a rendeletet mennyire hajtották végre, nem tudjuk biztosan. Vannak ugyan feljegyzések mesteremberek beadványairól, amelyek valamilyen módon vitatják a járandóságokat, amit a cigány gyerekeket nevelők igényelhettek, ám az kétségesnek tűnik, hogy általánosan a végrehajtás megtörtént volna. Volt rá nem egy példa, hogy cigány gyerekeket ténylegesen elvettek szüleiktől, azonban a többség valószínűbb, hogy idegenkedett egy ilyen „adoptációtól”. Az 1885. év még mindig arról tanúskodik, hogy minden szigor ellenére sem sikerült száz év alatt sem megszüntetni a vándorló életmódot. Popovics Szilvius aljegyző aláírásával a Békés Megyei Közgyűlés még mindig törvényt sürget a Képviselőház felé, amelyben az oláh cigányok nomád, kóborló életmódja ellen hoznának jogi passzusokat 51. A cigányság számára a letelepedést nem igazán tette vonzóvá az a helyzet, amiben a magyarság akkoriban élni kényszerült. A paraszti, zselléri, szolgai életmód nem igazán volt kívánatos az egészen másmilyenhez szokott és abban magát jól érző népnek. Felkapaszkodási esélyeik gyakorlatilag nem voltak, így a két lehetőség közül – amíg csak lehetett – inkább a nomád létformát választották. A feudális állami rend egyszerűen nem kedvezett a változtatásnak, így nagyobbrészt inkább csak azok választották, hogy leálljanak a vándorló életmóddal, akiknek egyéb esélyük már nem maradt. Vajon mennyire lehetett kiegyensúlyozott a beépülés? Minden bizonnyal – ahogy feljegyzések is tanúsítják – már korán elindult egy réteg komoly hasonulása a cigányságon belül, azonban az bizonyosnak látszik, hogy igen lassú és körülményes folyamatról volt szó. A Mária Terézia által indított összeírás arról tanúskodik, hogy bizonyos értelemben, pl. a mesterségek terén, a cigányság sokkal kevéssé azonosítható a henyélő életmóddal, és közöttük már nem cigány 37

feleségekkel és letelepedett státussal is találhatunk egyeseket, családokat. Ami nem derül ki pontosan, hogy milyen arányban lehettek a még sokáig vándor életmódot folytató nomádok, akik a beszámolók alapján sok fejtörést okoztak a helyi népességnek. Az bizonyos, hogy az integráció nagyobbrészt kényszeres folyamatként indult el, még akkor is, ha több jel utal arra, hogy az idézett rendeletek igen kis hatásfokkal adtak megoldást a problémára. Viszont a sok évszázados, folyamatos nyomás előbb-utóbb éreztette a hatását. Ahogy haladunk előre a történelemben, egyre több letelepedettről, majd a többségi társadalomhoz jobban hasonuló családról találunk említést. Vagyis a malom végül nagyrészt csak felőrölte az ellenkezéseket, és nem maradt más, mint a beépülés, akár így, akár úgy. Hogy mindez meddig folytatódhat, nem tudjuk. Az integráció egészen elmehet addig, amikor már asszimilációról beszélünk, vagyis teljes „beépülésről”. Elméletileg talán fenn is áll ez a lehetőség. De addig, amíg fizikai jegyek (pl. bőrszín) megkülönböztethetővé teszik egyik embert a másiktól, csak bizonyos megkötésekkel nézhetünk optimistán a jövőbe. A történelem számos olyan példát teremtett eddig is, ami azt mutatja, hogy a legszorosabb összenövésben is maradhat elkülönülés. Még ha ezt szem előtt is kell tartanuk, amikor pl. prognosztizálni akarunk (amit én inkább kikerülnék), azt azért reméljük, hogy az integráció most már nem kényszerrel és mindkét fél legnagyobb megelégedésére folytatódhat, hogy végül – a lehetőségekhez mérten – minél teljesebb formában nyugodjon csak meg. Lábjegyzet a A békési cigányság történelmi gyökerei c. fejezethez 11

Néhány könyvet az irodalomjegyzékünkben is találhat az olvasó ezen történelmi témában, ezekben bőséges forrásanyag áll rendelkezésre az ilyen irányú ismeretekhez. 12 Erdős Kamill: A Békés megyei cigányok, p. 18. (1979-es kiadás szerint) 13 Uo.: p. 51. 14 Erdős Kamill: A Békés megyei cigányok. Gyula 1979. Békés Megyei Cigányügyi Koordinációs Bizottság, p. 87. 15 Kemény István országos reprezentatív mintán történt kutatásai szerint az országban élő cigányságnak kb. kétharmada tartozik az ún. magyar cigányok közé. 16 Források a Békés megyei cigányság történetéhez, p. 12. 17 A rendelet valójában 1767-ben született, és nem csupán az összeírásra adott felhatalmazást, hanem a cigányok úrbéri szolgálatra kötelezését is elrendelte. 1768-ban a megyei közgyűlés rendelete jelent meg, amely foganatosította a korábbi rendeletet. Ezt követően 1773-1785 között rendszeressé váltak az összeírások. A félévente ké-

38

szített összeírások jó része megtalálható a Békés Megyei Levéltár nemesi közgyűlési iratanyagában. 18 Uo.: p. 17. 19 BéML V. A. 203. a. Békés mezőváros iratai. Peres iratok 107/1830. 20 BéML V. B. 326. b. Mezőberény nagyközség iratai 3719/1916. 21 Uo. 22 Békés a városi rangját 1872-ben veszítette el, amelyet csak 1973. április 15-ével kapott vissza. 23 BéML XXIII. Békés Megyei Tanács V. B. Munkaügyi Osztálya iratai 197/1957. 24 BéML XXIII. 17. Békés Megyei Tanács V. B. Munkaügyi Osztálya iratai 197/1957. 25 BéML XXIII. Békés Megyei Tanács V. B. Munkaügyi Osztálya iratai 197/1957. 26 BéML XXIII. 8. Békés Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának iratai. Jegyzőkönyv 1962. 132-143. 27 BéML XXIII. Békés Megyei Tanács V. B. szaktitkárának iratai. Cigányügyi Koordinációs Bizottság titkári iratai 1975. 28 BéML XXIII. Békés Megyei Tanács V. B. szaktitkárának iratai. Cigányügyi Koordinációs Bizottság titkári iratai 1977. 21-E-0. 29 BéML XXIII. Békés Megyei Tanács V. B. szaktitkárának iratai. Cigányügyi Koordinációs Bizottság titkári iratai 1978. 20-E-0. 30 1978, színes, 103 perc, Schiffer Pál rendezésében: Cséplő György, az ambiciózus, okos cigányfiú két elemivel a háta mögött elhatározza, hogy két társával együtt Pestre megy dolgozni, és kitörnek a cigányputriból. Analfabéta társai hamar megfutamodnak, de Gyuri marad, és végigjárja azt a kálváriát, amit a vidéki cigányfiúk többsége. Keményen dolgozik, tanul, és élettapasztalatokat szerez. A szegénységről és az előítéletekről azonban elsősorban nem a munkában vagy az iskolában szerzi a tapasztalatait, hanem a téglagyári munkások szűkös putrijaiban. Hazatér egy kis időre, majd ismét útnak indul világot látni. A fi lm bizonyos értelemben iskolát teremtett, és fontos fi lm volt a rendező életében is. 31 BéML XXIII. 25. Békés Megyei Tanács V. B. szaktitkárainak iratai. Cigányügyi koordinációs bizottság titkári iratai. 1982. 24-E-0. 32 Uo. 33 BéML XXIII. 25. Békés Megyei Tanács V. B. szaktitkárainak iratai. Cigányügyi korrdinációs bizottság titkári iratai. 1987. 37-U-0. III. 67/51. 34 Uo. 35 1979, Gyula 36 Csak részben igaz, mert a zsidóság be nem fogadásában nagyon nagy szerepe volt az antagonisztikus vallási ellentétnek, amelynek egyik fő oka Jézus keresztre feszítésének eseményében növesztett gyökeret, és abból táplálkozott.

39

37

Levéltári adatok szerint 19. századi szóhasználat, amely egyébiránt ma is ismert a városban. 38 Források a Békés megyei cigányság történetéhez, p. 12. 39 BéML V. 326. b. Mezőberény község iratai. Közigazgatási iratok, currens levelek. 1768. – Mária Terézia rendelete nyomán. 40 joghatósága 41 közösségnek 42 alakítsák 43 Ezt a fajta értetlenséget hiányolja minden cigánysággal foglalkozó korábbi kutató. Egyszerűen a nem cigány nemzet nem vette a fáradságot sokáig, hogy ezen a területen ismeretet szerezzen, helyette maradtak a mondák, ellenszenv, igazolhatatlan történetek stb. 44 BéML V. 326. b. Mezőberény község iratai. Közigazgatási iratok, currens iratok. 1769. 45 összeírattak 46 utcánként szétszórtan 47 társalogni 48 fogdába 49 Haan Lajos: Regesták Békés vármegye közgyűlési jegyzőkönyveiből. In. A Békésvármegyei Régészeti és Mívelődéstörténeti Társulat Évkönyve, XI. kötet, 1886. pp. 109-110. 50 BéML V. A. Békéscsaba község, ill. mezőváros iratai. b/78. doboz, L/13. dok. 51 BéML IV. B. 402. Békés Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai. 242/1885.

40

Nézzük, mit találtunk! A kutatás célja

A

békési cigányság integrációjának és ezzel együtt jövőképének vizsgálata. Hol tartanak, meddig jutottak? Abból, ahol most tartanak, mire következtethetünk a jövőjüket illetően? Mivel azonban olyan kielégítő (empirikus) kutatás nem történt még a városban e témában, amely összehasonlító vizsgálatban szóba jöhetne, elsősorban leíró jellegű kutatásként fogalmaztuk meg munkánkat. Célunk, hogy a jelen állapotból, annak közismert előzményeit alapul véve, vonjunk le következtetéseket.

Problémafelvetés

B

ékésen az integráció az elmúlt évtizedekben felgyorsult, amelyet jól mutat a cigányság kivetkőzése (népi jellegzetességeik mint státusz- és presztízsjeleik, népszokásaik látható elhagyása), illetve a lakókörülményeik relatív magas szintje. Megfigyeléseink arra engednek következtetni, hogy előrehelaladott állapotban van az a tudati átalakulás, amely kivonja a cigányságot a régi életmódjából, és elindítja azon az integrációs lépcsőn, amely valahol a távolban egy „kultúrává” csatolja össze a magyarokat és a cigányokat – mindez persze viszonylagosan értendő, hiszen az egy kultúrává válás igen nehéz és hosszadalmas folyamat, amely a mostani helyzetben még beláthatatlan, másrészt nem is feltétlenül szükséges, ha egyáltalán lehetséges. Alapvető állításunk, hogy a cigányság integrációja nem történhet meg felülről vagy kívülről vezényelve. Nem lehet ráerőltetett folyamatok, politikai döntések eredményeként, erőltetett asszimilációval megragadni egy népet, amely még az elmúlt században is úgy jelenik meg az irodalomban, mint a szabadság népe. A több száz év sikertelen erőlködés megmutatta, hogy ez a nép sem fenyegetéssel, sem népirtással, sem erőszakos „háziasítással”, cigánytelepes felzárkóztatással nem emelhető fel. Mi okozta akkor a mostani, két évtizede (biztosan) láthatóan ható változást, amely mostanra kézzelfogható közelségbe hozta egy nép integrációját, amelyről – valljuk be! – legtöbben már lemondtak? Feltételezésem az, hogy ennek 41

az elsődleges oka az az anyagi és erkölcsi hozzáférhetőség, amely ma ténylegesen is elérhetővé teszi a cigányság számára a jobbik létformát. A rendi társadalmak alkalmatlanok voltak olyan mobilitási esélyeket felmutatni, amelyen a szabadság népe akár csak elindulhatott volna, hiszen a nemzetiségi, származási, kisebbségi kérdések csupán elhanyagolhatóak voltak a rendi kiváltságok mellett – ha egyáltalán léteztek. Így a cigányság esélytelen volt. Nem is próbálkozott, inkább ösztönösen ellenállt a végsőkig. Mi pedig – nem tudván mit kezdeni velük –, inkább vajdákat jelöltünk ki nekik, és beértük annyival, hogy szót értsünk velük (már amennyire!). Azonban amit nem tudott elvégezni a közigazgatás és törvényhozás, azt a „láthatatlan kéz” (A. Smith analógiájára) mintha képes lenne beindítani. A szabad piac demokráciája – még ha korlátozó eszközei is vannak, mint a kirekesztés, tanulmányi mobilitási esélyek miatti hátrányok stb. –, mintha számukra is világosságot gyújtott volna, amelyen ösvényt látnak. Úgy látjuk, hogy hatott rájuk a lehetőségek kisarjadása. Amíg a rendi társadalomban a szomszéd általában paraszt volt, aki alig élhetett jobban, mint a sátoros cigány (viszonyítási csoport), addig ma a szomszéd egyre jobb és modernebb autóval jár, tengerpartra megy nyaralni, és luxusházat épít úszómedencével. És a cigányság ezt látva rádöbben, hogy ettől a világtól ma sokszor csak a tanulás és a következetes munka választja el. A felemelkedés nem üres kormányzati ígéret többé, hanem a szomszédban látható valóság. Elméletem szerint nagyrészt ez okozza azt a változást, amely ma a cigányságban megfigyelhető felzárkózást megtermi. Ennek kapcsán kapcsolódnak be egyre inkább a társadalmi folyamatokba, vállalnak egyre inkább munkát, tanulnak egyre magasabb végzettségek megszerzéséig (önként).

Hipotézisek 1, Egyre többen szereznek magasabb iskolai végzettségeket, ami által javulnak elhelyezkedési esélyeik. Ezáltal többen dolgoznak, illetve a jövőben várhatóan nőni fog a munkavállalók száma, csökkenni a munkanélküliség (relatíve a csoportban). És még ha a gazdasági környezet alkalmatlansága nem is teszi maradandóan valósággá az említetteket, törekvéseikben mindez megragadható. 2, Hosszabb távon gondolkodnak, tervezettebb a jövőképük, és közeledik az egyéb polgárok általános szintjéhez.

42

3, A munkába állást látják az egyik legfontosabb lehetőségnek az előrejutás és a pozitívabb jövőkép szempontjából. 4, A változás egyik legfontosabb oka, hogy a megváltozott viszonyokat, a megnyíló lehetőségeket ők is valóságos lehetőségként kezdik értékelni, így ösztönzőleg hat rájuk mindez. Gazdasági okokra és személyesen érzékelhető célokra vezethető leginkább vissza a változás. Hipotéziseink áttekintése után nem marad más hátra, minthogy megnézzük, milyen mérési eredményeket sikerült rögzítenünk, és azok milyen következtetéseket engednek meg számunkra.

Mennyi az annyi?

A

z első és legfontosabb kérdésnek mindenképpen az tűnt, hogy megnézzük, mennyien vannak valójában a romák a városban. Semmilyen empirikus adatot nem ismertünk, amely az általunk használt módon (roma, akit a környezete romának tart) mérte volna a romák számát. Az egyetlen kézzelfogható adatunk – a jelenhez legközelebb – Herczeg Tamás 2006-ban készült adatfelvétele52 volt, amit csak bizonyos tekintetben tudtunk felhasználni, mert a módszertani leírásból nem derül ki több olyan tényező, amely szükséges lett volna a reprezentativitás megállapításához, amely szükséges lenne az összevetés bizonyosságához (ez nem azt jelenti, hogy nem volt reprezentatív, de adat híján nem tudjuk eldönteni).53 A kutatáshoz csoportos mintát vettünk egy lépcsőben, visszatevéses véletlen mintaként. A kérdésre – hányan vannak? – a csoportos mintavétel miatt bonyolultabb a válasz, hiszen itt az elsődleges mérési és elemzési egységet a háztartások jelentik. Végül a 600-as háztartási mintából egy 455 esetet tartalmazó elsődleges minta és a kieső 217 családból vett másodlagos minta együttesen adta meg a családok arányát54, amely alapján az egyének arányszámait is ki tudtuk számolni. A visszaérkező válaszok alapján a következő táblázatbeli adatokat ismertük meg: Roma háztartások aránya (egyértelmű jelölés alapján): 7,5% Vegyes és bizonytalan elbírálásokkal kiegészített arány: 8,6% Háztartásokon belüli népességi arányok: Roma családok: 4,4 fő/család Nem roma családok: 2,7 fő/család

43

Számításaink és különböző elbírálás szerint a romák és nem romák aránya Békésen:

Az arányok eltérése jól mutatja a módszerekben rejlő eltéréseket. A 2001es népességszámlálási adatfelvétel55 aligha közelíti meg a valóságos adatokat, aminek oka abban rejlik, hogy az ismeretlen kérdezőbiztos részére adott válasz semmilyen helyi presztízsvesztést nem jelent, így könnyebben sorolja magát a roma is nem romának, míg az általunk használt módszer – roma kérdezőbiztosok mentek a romának vélt háztartásokhoz – jól mutatja, hogy a különböző besorolások között nincs jelentős eltérés. Mert bizony a romák előtt minden romának illik romának vallania magát. Ez is igazolja a választásunkat. Mindezek alapján, a 2007-es KSH adatokat alapul véve (20 647 főben határozza meg a város összlétszámát, amit mi az azóta feltételezett fogyással 20 300-ra korrigáltunk, és ezt a számot használtuk a számításunk alapjául) 2460 fő56 roma lakosságot kalkulálunk a városban az egyértelműen roma családok arányával számolva és 2900-at a vegyes és nem biztos jelölés alapján megítélt családokat is beillesztve. Azonban mindenképpen figyelembe kell venni azt a tényt, hogy ez a válasz, ez a szám nem mond semmit az egyéb azonosítás alapján besorolt emberekről, esetlegesen romákról. Ez azt is jelenti, hogy más módszerek alapján könnyen lehet, hogy eltérő eredményre jutnánk, mivel más és más besorolás alapján mások kerülnek bele a roma kategóriába. Országos reprezentatív mintákban jól látható, hogy viszonylag nagy eltérések is lehetnek a kategóriaképzéstől függően. A következő táblázat, amely országos mintán, országos adatokat mért, jól mutatja a besorolás nehézségeit57.

44

Világosan látszik, hogy a módszer, ami alapján megközelítjük a problémát, eltéréseket is eredményezhet, nem is kicsiket. Mindez nem természetellenes, és nem is a módszer(ek) hibája. Csupán arról van szó, hogy a roma/cigány identitást, nemzetiséget, csoportot – és ki tudja még, hányféleképpen definiálhatnánk – nem olyan egyszerű meghatározni, mint egyéb dolgokat. Különbség van aközött, hogy hogyan határozza meg valaki önmagát, és aközött, hogy mások miként teszik ezt vele és így tovább. Másrészt, amint már utaltunk is rá, a roma meghatározása valójában csak bizonyos lehatárolásokkal lehetséges, és még ekkor is felvet a dolog jó néhány problémát. Nem fekete-fehér kérdésről van szó tehát. Viszont minden kutatásnak valahogy definiálnia kell a kutatandó csoportját. El kell dönteni, hogy kiket tartok a csoportba tartozónak, és kiket inkább nem. Mert hiszen nem is egy feltétlenül elméleti értelemben vett etnikumot vizsgál a kutató, hanem egy valamilyen módon, bizonyos kritériumok alapján elkülöníthető csoportot, amit aztán valamilyen névvel illet majd, egyszerűsítendő az identifikációt. A jelenlegi kutatásban azt láttuk a legcélravezetőbbnek, ha a környezete ítélete alapján soroljuk be a háztartásokat, családokat, személyeket az általunk meghatározott halmazba. Ráadásul, akik ingadoznak az önbesorolás és a kérdezőbiztosi értékelés között, könnyen lehet, hogy a környezet inkább romának látja (inkább olyan fordul elő, hogy magát nem tartja romának, de a környezete annak titulálja, mint fordítva), vagyis praktikusabb a vegyes és bizonytalan besorolást a romákhoz társítani a jelenlegi módszer szerint. Ez a módszer pedig – mivel reprezentatív mintán alapul a mérés – matematikailag az itt említett és látható eredményt mutatja.

Mit kezdjünk ezzel a számmal? Ez részben meghaladja a várakozásokat, mivel maximum 1500-2500 főre számítottunk az előzetes – empirikus mérés nélkül becsült – adatokból (a városban 10% körülinek emlegették a becsült arányt). A mi mérésünket erősíti a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottjának58 nem hivatalos kimutatása, amely 45

szerint 36%-os 2009-ben az általános iskola első évfolyamába beiratkozott romák aránya a nem roma gyerekekhez képest (59 fő 164 beíratott gyerekből). Most nézzük meg, hogyan formálódott a roma népesség aránya a városban az általunk fellelt adatok szerint idáig. 1986-ban az összeírás még csak 1124 főt számolt a 22 188 fő békési lakossághoz képest, ami 5,1%-os arányt tett ki az összlakosságból. A kimutatásról, eddig a közölt számokról semmit sem tudunk azon kívül, hogy Hevesi József, akkori (roma) koordinációs bizottsági titkár jelentésében közlik.59 Nem tudjuk tehát itt sem, hogy ki és milyen módszer alapján végezte az adatgyűjtést, így azt sem, hogy mennyire megbízhatóak a számok. A lakosság születési adatai abban az időszakban a következőképpen alakultak levéltári források szerint (élve születések és ezen belül a roma gyerekek).60

Jól látható, hogy míg a nem roma lakosság körében egyértelműen – és jelentősen – csökkent a szülések száma (25%-kal), addig a roma lakosságnál – legalábbis hasonló értékeken ingadozott. A nem roma lakosság csökkenő gyermekvállalási kedve mellett a roma lakosság viszonylag magasan tartott gyerekszáma fokozatosan növelte a romák arányát az összlakosságon belül. Az élve születések és a roma családban élve megszületett gyerekek arányait összehasonlítva jól látható, hogy már a romákon belül viszonylag azonos gyerekszám is növekedést okozott a romák arányában.

46

Ezt erősítő (legalábbis az arányok megoszlását tekintve) tényező volt a lakosság összlétszámának folyamatos csökkenése is. Mivel további adataink nincsenek a születések számának és arányainak változásáról, ezt az adatot csak bizonyos tendenciák érzékeltetésére használhatjuk fel, minden végleges következtetés nélkül. Mivel 1768 óta vannak adataink a roma lakosság létszámára vonatkozólag, a legjobb, ha a születések előbb említett kicsiny szelete mellett megnézzük, milyen mértékben változott az elmúlt közel 250 évben a roma lakosság összlétszáma.61

Az elmúlt 23 évben a roma lakosság létszáma több mint duplájára emelkedett62 , miközben a nem roma lakosság létszáma folyamatosan csökkent – és jól tudott dolog, hogy csökken évről évre. Az 1986-os 22 188-as összlétszám a 2001-es népszámlálásig 21 663-ra, 2007-re pedig 20 647-re csökkent.63 Ez mintegy 2,4%-os fogyást jelent 1986 és 2001 között, és közel 5%-os csökkenést (4,7%) az elmúlt nyolc évben. Egy emberöltő alatt így 7%-kal csökkent Békés város lakossága. Vagyis folyamatosan „fogy a békési ember”. Mindez idő alatt a roma lakosság száma emelkedőben van. Hogy milyen mértékben emelkedik (és itt a mérték a kérdés), azt csak becsülni tudjuk. Az elmúlt évtizedekből csak olyan adatokat sikerült összegyűjteni, amelyek valószínűleg csak részben alkalmasak összehasonlításra. A növekedés kezdő és végpontját tudjuk csak nagyrészt ismert biztonsággal regisztrálni. A kezdőpontot azért, mert a 18. századi „népszámlálás” valószínűleg tényleg szigorúan összeírta az ismert 55 fős roma népességet (egyetlen kétséget az jelent, hogy ekkor még a roma vándorló életmód hatással lehetett a tényleges számokra, annak ellenére, hogy különböző rendelkezésekkel ezt igyekeztek akadályozni), a végpontot azért, mert jelenlegi kutatásunkat eszerint is figyelembe vehetjük. A hozzávetőleges adatokat azonban ismerjük. Ezek – legalábbis a rendszerváltásig – inkább tükrözhetik a többségi társadalom ítéletét, így ha hiányosan is, de némi képet nyújtanak a békési cigányság létszámának alakulásáról az elmúlt közel kétszázötven évben. Az elmondott módszertani kétségek miatt így inkább csak óvatos (nagy hibahatárral készült) becslésként foghatjuk fel a kezdőpont és a végpont közötti számokat. Ha az ismert időszakok intervallumait közel azonos időszakokba soroljuk, és kiszámoljuk a növekedés ütemét, a következő diagramot kapjuk – csak a 20. századi adatokat figyelembe véve, mivel az intervallumbeosztás az említett módon csak ebben az időszakban lehetséges az adatok hiányossága miatt. *Számított adat 47

A növekedés üteme részben tűnik csak egyenletesnek, ha kiszámoljuk az arányokat, megközelítőleg azonos időtartamokra vonatkoztatva: 1768-1957-ig 7-szeres (itt nem találtunk közbülső adatokat), 1957-1975-ig 1,91 szeres, 19611986-ig 1,96-szoros a növekedés, míg az utolsó vizsgált szakaszban eltelt 23 évben 2,6-szoros a számított növekedés. Hogyan értelmezhetjük a kapott növekedési arányszámokat? Indokolt esetben akár korrigálhatná is a mért értékeket, mivel elég nagy eltérést képvisel, és ésszerűnek tűnhetne, hogy az utolsó időszakra is a korábbra „jellemző” érték közelében határozzuk meg a növekedés ütemét, és mérési hiba rovására írjuk az eltérést. Azonban a mi esetünkben ez nem tűnik jó megoldásnak, mivel kérdésesek az előző számok, amihez viszonyíthatnánk, hiszen nem matematikai alapú empirikus mérés alapján álltak össze a számok – legalábbis ezt feltételezzük –, ezért ettől a lehetőségtől eltekintünk. Másrészt nem ismert az a mód, ahogy a romákat számba vették, és nem tudjuk, ki számított romának – a sejtések ilyenkor nem jelenthetnek jó kiindulópontot. Viszont megengedhet következtetéseket arra nézve – ezzel is igazolva a számainkat –, hogy a roma lakosság növekedése gyorsult. Erre utaló jeleket korábban már láttunk a történelmi vázlat feldolgozásánál.64 Leginkább ez utolsó megállapítás tűnik helyesnek, vagyis hogy ténylegesen intenzív növekedést regisztrálhattak a 70-80-as években. Ez némileg ellentmond a beépülési folyamatoknak. Integrációról lévén szó, inkább azt várnánk, hogy a növekedés üteme csökkenjen, hiszen az integráció fontos pontja, amikor a születési-halálozási viszonyok kezdenek hasonlítani az összehasonlításra használt csoporthoz, jelen esetben a nem romák arányszámaihoz. Mi lehet akkor a megoldás? Egyes roma kutatások65 arra a következtetésre jutottak, hogy a magyarországi roma népesség most lép az ún. demográfiai átmenet szakaszába. Mit jelent mindez? A demográfiai átmenet első szakasza a halálozási arányszámok csökkenésével jár, változatlan gyermekvállalási kedv mellett. Ilyenkor a populáció hirtelen növekedésnek indul – de értelemszerűen nem a gyerekszám növekedése miatt, hanem a halálozási ráta csökkenése miatt, hiszen az emberek tovább élnek, ergo egy azonos pillanatban többen vannak életben. Ezt bizonyos késéssel követi csak a gyermekszám visszaesése, ami a későbbiekben a populáció növekedésének gátat szab, és beáll egy stagnáló, csökkenő, legfeljebb kis 48

mértékben növekvő szintre (inkább a stagnálás és visszaesés jellemző, de elméletileg számolnunk kell egy minimális növekedési lehetőséggel is). Bár a romák – országosan – lehetnek ebben a fázisban, mindezt Békés városában nem tudtuk kimutatni, bizonyos fenntartásokkal kell élnem, mivel a korábban megállapított magas gyerekszám nem igazán a demográfiai átmenet hatását, hanem inkább a növekvő gyermekvállalási kedvet igazolja, ami pedig az integrálódás ellen ható mutató. Viszont amiért a kiinduló adataink (összehasonlításra használt, korábbi kimutatások) érvényessége nem bizonyított (a más adatfelvételi módszer és reprezentációs kérdések miatt), így sem egyik, sem másik hipotézist nem tudjuk egyértelműen bizonyítani. Vagyis nem mondhatjuk ki empirikus adatok alapján egyértelműen, hogy gyorsult növekedésről van szó, csupán annyit, hogy továbbra is növekszik a romák száma és aránya az összlakosságon belül. Elméletileg még az is lehetséges, hogy nem növekedés a gyorsulásáról, hanem inkább annak lassulásáról van szó, csak a ’86-os adatok nem a mostani meghatározás alapján számba vett csoportot tükrözik, és a romáknak definiált népcsoport egy részével egyszerűen (technikai okokból, pl. hogy csak a telepes romákat vette számba mint elsődleges társadalmi problémát, vagy kényelmi okokból nem kutatta fel a városban akkor már bizonyíthatóan szétszóródva élő romákat – nem szabad elfelejteni, hogy ezek az adatok pártpolitikai kötelezettségként leosztott feladatok voltak, és még az sem biztos, hogy szakemberek végezték az adatok gyűjtését) nem számolt. Mindezeket figyelembe véve, bár általánosságban véve növekedést kell elkönyvelnünk, amihez kétség sem fér, a tendenciák változását vagy állandóságát nem tudjuk támadhatatlanul kimutatni, mert annak mértékét egyszerűen nem tudjuk empirikusan meghatározni. Így csak egy arányszámot határozunk meg, általa egy bizonyos konfidenciaszinttel igazolható népességszámot, és mellékesen hipotézisként elfogadjuk, hogy tovább növekedett a roma lakosság száma Békés városában. Mindez nem mond ellene az országos és helyi mintákon végzett kutatásoknak, így az általános tendenciának sem. A megkérdezettek aránya (48,2% férfi és 51,8% nő) megfelel a népességfelmérésből ismert adatoknak. A teljes mintán belül a romák aránya 49,7% férfi és 50,3% nő, ami szintén a várt adatok szerint oszlik meg, vagyis többen vannak a nők, mint a férfiak, még ha az eltérés nem is jelentős.

49

És mi várható?

I

lyenkor minden esetben felmerül a kérdés, hogy mi várható a jövőben? Országos számítások alapján és a saját előrejelzésünk szerint sem várhatunk komolyabb csökkenést. Békésen növekszik majd a romák száma és aránya, ami egyrészt a roma családokban jellemzően magasabb gyerekszámoknak köszönhető, és annak, hogy a nem romák között várhatóan tovább csökken a gyerekvállalási kedv, és továbbra is viszonylag magas marad majd a kivándorlás – belföldre és külföldre egyaránt. E két tényező egymás ellen hat, és gyorsítja a romák arányának növekedését. És ezen még az sem módosít nagymértékben – egyelőre biztosan nem –, hogy (amint látjuk majd később) várhatóan a romák között is csökken a gyerekvállalási kedv a következő generációban. Mert bár talán közöttük is kevesebben vállalnak majd három vagy több gyereket, ez a szám még így is annyival magasabb marad a várakozások szerint, hogy mindez további növekedést feltételez. És mivel már most is közel 15%-a a városnak roma származású vagy vegyes házasságból származik, és mivel a gyerekek között már kb. 30%-os az aránya a roma gyerekeknek, biztosan mondhatjuk, hogy Békésnek fel kell készülni arra, hogy nemsokára minden harmadik munkavállaló a városban roma lesz. Az országban az előreszámítások csak 2050-re (lásd 64. lábjegyzet) prognosztizálják, hogy minden negyedik munkavállaló roma származású lesz, így azt mondhatjuk, hogy Békésen ez a folyamat gyorsabban zajlik le. Ettől biztosabb előrebecslést nem kívánunk megfogalmazni, későbbi kontrollkutatások mutathatják ki pontosan a változásokat, és azok tehetnek majd precízebb megállapításokat.

50

Életkori összetétel

A

z életkori összetétel mindig kardinális kérdés a romakutatásokban, hiszen ezek a demográfiai adatok mutatják egyik legjobban, hogy milyen változások zajlanak egy népcsoportban (népben), és hogy mi várható a jövőben.

A kereszttábla66 jól mutatja, mennyire más a roma családok életkori összetétele, mint a nem roma családoké. Míg a legfiatalabb korosztályban 22,1% a romák aránya, addig a nem romáké ennél lényegesen kevesebb, csak 10,2%. 39,3% a romák aránya a 19-35 évesek között, a nem romáké 27,5%. A 36-55 éveseknél kezd az arány kiegyenlítődni, itt a romák aránya 31,7%, a nem romáké 33,3%. Az 56-65 éves korosztályban már csak 4,8% a roma, míg a nem romák aránya 15,2%. A legidősebbeknél pedig egészen lecsökken a romák aránya, mindössze 2,1%, miközben a nem romáknál ez az arány 13,9%. Kumulált arányokat nézve elmondhatjuk, hogy a romák 61,4%-a 35 éves vagy ez alatti, vagyis igen fiatal összetételű a népesség egyéb csoportjaihoz képest. Ugyanez az arány a nem romáknál csupán 37,7%. Igen feltűnő, hogy mennyire lecsökken a népességükhöz és az egyéb csoportokhoz képest is az arányuk az idősebb korosztályban. Mindez egybevág azokkal az országos és egyéb kutatási adatokkal, amelyek a roma lakosság fiatal voltáról számolnak be. Ennek az oka jól ismert. Nagyobb számú gyermekszületés családonként. Közel kétszer akkora családokat képeznek átlagban, mint a nem roma családok (nem roma családok átlag 2,7 fő, roma családok 4,4, az arány pedig 1,6).

51

Romák és nem romák életkori összetételének diagramja %-ban:

Jól látható a diagrammon, hogy míg az életkor előrehaladtával a roma lakosság létszáma fokozatosan csökken, addig a nem roma népesség ettől lényegesen egyenletesebben oszlik meg. Várhatóan sokkal inkább találunk az idősebb korosztályban nem romát, mint romát, és a populációban elfoglalt súlyukhoz képest aránytalanul nagy számban találunk gyerekeket és fiatalt közöttük (mintegy kétszeres arányban). Ezt támasztja alá a már említett nem hivatalos kimutatás, hogy a 2009-ben első osztályba beíratott gyerekek (általános iskola) 36%-a roma, holott – ahogy láttuk – a populációban legfeljebb 14%-nyi az általuk képviselt összarány. Több mint kétszer annyi (2,16-szoros) a gyerekek közötti arányuk, mint a nem roma lakosság esetében. A diagrammon az is jól követhető, hogy míg több gyereket vállalnak, mint a nem romák, korábban halnak, vagyis rövidebb életkorra számíthatnak, ami elsősorban életmóddal összefüggő hatások eredménye. A megkérdezettek átlagéletkorában, ahogy ezek alapján várható, jelentős eltérés mutatkozik. A romák átlagéletkora csupán 31,5 év, miközben a nem romáké 43,6 év, ami igen tetemes különbség. Egy lényegesen fiatalabb népesség-összetételű csoportról beszélünk tehát, mint az egyébként Békésre igaz összetétel.67 Ezek a számok szinten visszatükrözik egyrészt az országos adatokat, másrészt a váradalmainkat.

52

Korfán ábrázolva is beszédes a különbség.

Az eloszlások arányait szemléletesen mutató görbe a diagrammon jól ábrázolja, hogy a romák esetében a csúcs a fiatalok felé eltolódott, vagyis a népesség fiatalabb, mint az összehasonlításban megjelenő nem roma populáció esetében. Bár a nem romák között is találunk nagyobb gyerekszámmal jellemezhetőbb életkori csoportokat, a görbe arányaiban inkább középre tendál, miközben a romáké egyértelműen alul egészen kivastagodó, és felfelé folyamatosan és viszonylag egyenletesen csökkenő képet mutat, ami szintén a sok gyerekre és a később csökkenő életkorra utal. Mivel életkori kategóriák arányait hasonlítottuk össze ezen a korfán, a kategóriák eltérései szemléletesebbek, ha összevonjuk őket még szűkebb kategóriákba.

53

A legfiatalabbak között a romák aránya – népességben elfoglalt arányuk ellenére – egyharmadnyi körül alakul. Mindazonáltal az is látható, hogy mintha csökkenőben lenne a romák között is a születések száma, ami részben eltér az országos adatoktól68, ahol ilyen típusú csökkenést még nem tudtak mérni (legalábbis országos méretekben még nem, ami nem zárja ki, hogy egyes helyeken, így Békésen is, ne lehessen csökkenésről beszélni). Ha pedig náluk is csökken a gyerekszám, akkor ezt egyértelműen pozitív beilleszkedési mutatóként tudjuk regisztrálni mint az egyik legfontosabbat.

Gyerekszámok

M

ég többet mond el a két népcsoport közötti különbségről, ha megnézzük a már megszületett, és a tervezett gyermekszámot, illetve azt, hogy az apának hány testvére volt. Azt várjuk, hogy az integrációs hatások, a hasonulás egyre inkább hat a várható gyerekszámra, vagyis azok között, akik még nem vállaltak gyereket, kisebb hajlandóságot találunk a sok gyerek vállalására. Előtte azonban nézzük meg a már megszületett gyermekek arányát a két népcsoportban. 54

Jól látható a táblázatban69, hogy míg a nem romák – kumulálva – 73,6%ának legfeljebb két gyereke van (vagy jelentős részük, 8,7%, gyermektelen), addig a romák között ez az érték lényegesen kisebb, mindössze 34,5%. Vagyis míg a háromnegyede a nem roma lakosságnak legfeljebb két gyereket vállal, addig a kisebb gyerekszámra (ne feledjük, a 14-65 éves korosztály van a mintában) csak a romák egyharmada vállalkozik. 65,5%-uk még ma is három vagy több gyereket vállal, szemben a nem roma lakossággal, akik között ez az arány csak 26,4% – és ezek jelentős része is legfeljebb három gyereket vállalt. Az átlag gyerekszámok a már gyerekesek között a következőképpen alakulnak: Romák: átlag 3,23 gyerek Nem romák: 1,99 gyerek Minta összátlaga: 2,19 gyerek Míg az ország lakosságának átlag 2,1 gyerekre lenne szüksége, hogy a folyamatos népességcsökkenés megálljon, addig a romák népességi mutatói még jelentős emelkedést mutatnak. Az ő átlagszámuk jóval fölötte van a népességük megtartásához szükséges mértéknek, így értelemszerűen emelkedő tendenciát mutat a lélekszámuk. A kép sokat változik, ha megnézzük, hogy a megkérdezettek szülei (apák) hányan voltak testvérek. Ekkor kiderül, hogy az előző generáció óta azért jelentős változás történt. 55

Romák: átlag 5,13 gyerek Nem romák: 4,38 gyerek Minta összátlaga: 4,51 gyerek Vagyis az apák gyerekszámához viszonyítva jelentős csökkenést regisztrálhatunk. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy Békés nem volt egykézős vidék. Ezt mutatják a magas gyerekszámok a nem roma lakosságon belül. Mindez igazolja azt a számsort, amely a 20. század közepétől csak lassú aránynövekedést mutatott a két népesség összehasonlításkor. Az azonban még nyitott kérdés marad, hogy mi várható a jövőben. Vajon folytatódik a csökkenés és egyértelműen tendenciaként lehet majd konstatálni a jövőben a gyerekszámok alacsonyabb voltát, vagy nem? Bár a választ nem lehet megfogalmazni egyértelműen, bizonyos fenntartásokkal használható mutatóink azért vannak az elképzelésekről. Ha megnézzük azokat, akiknek még nincs gyereke, vajon milyen gyerekvállalási hajlandóságot mutatnak, a következő kép fogad bennünket: Romák: átlag 2,38 gyerek Nem romák: 1,56 gyerek Minta összátlaga: 1,73 gyerek Ez lenne a jövő? Nem tudjuk, de lehetséges, hogy valamennyire közelít majd ezekhez a számokhoz. Még jobban kivehetőek a tendenciák az együttes diagrammon.

Az apák esetében még viszonylag kiegyenlített arányok után (bár itt is a romák nagyobb gyerekszámával) a jelenlegi korosztályban nagyobbak lettek az eltérések, mivel a nem romák gyerekvállalási kedve erőteljesen zuhant, miközben a romáké kisebb mértékű csökkenést jelentett csak. Ma Békésen a megszületett gyerekeket figyelembe véve a korábbi arányokhoz képest is erőteljesen elbillent a mérleg a romák irányába. Ők továbbra is viszonylag sok gyereket vállaltak. 56

Igazán változás csak a most felnövő generációban várható, akik már határozottan kevesebb gyermek vállalását látják elfogadhatónak. A gond csak az mindezzel, hogy a tervezett gyerekszám még nem realitás. Hogy tényleg megvalósul-e, azt a jövő fogja eldönteni. Jelzésértéke azonban mindenképpen van ennek a mutatónak. Az interjúk és a személyes ismeretek is azt látszanak alátámasztani, hogy a romáknál is egyre inkább cél a kevesebb gyermek megszületése. Ez pedig számunkra egyértelmű integrációt jelző mutató. Ahogy már említettem is, mindez nem fogja egyelőre a romák arányának további növekedését befolyásolni, mert egyrészt a nem romák születési mutatói várhatóan tovább romlanak, még tovább rontva az arányokat, addig a romákéi még mindig felette állnak majd a tisztán csak a reprodukcióhoz szükséges mértékek.

Munkaviszony

A

munkához való hozzáállás az egyik fontos integrációs mutató felfogásunk szerint. Nemcsak azért, mert minden romakutatás az egyik legfontosabb integrációs csatornának ismeri fel, hanem azért is, mert a romákkal szemben kialakult sztereotípiák között előkelő helyet foglal el a munkához való rossz hozzáállás. A TÁRKI-Omnibusz felmérései azt mutatják, hogy a romákkal szembeni előítéletesség kialakulásában a munkához való hozzáállás a legfontosabb előítéletességet képző tényező. 80-85%-ban egyetértenek az emberek azzal a kijelentéssel (országos reprezentatív mintán mérve, vagyis országra jellemző módon), hogy „A romák gondjai megoldódnának, ha végre elkezdenének dolgozni” 70. Mivel az integrációnak ténylegesen fontos állomása a munka, a munka státusza, a társadalomban a munka által elfoglalt pozíció, így fontosnak láttuk megnézni a megoszlást néhány foglalkoztatási csoportban. A kategóriákat igyekeztünk úgy kialakítani, hogy az általunk érdekesnek tartott adatokat (pl. vezető beosztású, vállalkozó, szellemi munkát végző) mérjük elsősorban.

57

Szignifikáns különbség és közepesen erős kapcsolat mérhető71 a két változó között a foglalkozások terén. Jól látszik a táblázatban, hogy a romák között, akik még tanulnak (20,8%) többen vannak arányaikban, mint a nem romák között (15,9%), ami elsősorban a nagy gyermekszámnak köszönhető. A romák 32,6%-a napszámból, alkalmi munkából, betanított vagy segédmunkából72 szerzi jövedelmét, míg a nem romák között mindez csak 10,8%. Szakmunkás megélhetést folytat a romák 6,2%-a, miközben a nem romák között ez az arány 22,5%. Szellemi munkát végez 2,1%, miközben a nem romák között 8,1%-nyi rész jut erre a szegmensre. Vállalkozót és vezetőt a romák között nem regisztráltunk, miközben a nem romák a két kategóriában 4,8%-ot képviselnek. A romák között az otthon lévők, vagyis gyesen, gyeden, rokkantnyugdíjon lévők és a munkanélküliek (akiket itt most egybevettünk mint inaktívakat) 34%-nyit tesznek ki, miközben 17,8% ugyanez az arány a nem romáknál. A romák között a saját jogon nyugdíjasok aránya csupán 4,2%, miközben ez az arány a nem romáknál 20%.

58

Grafikusan az arányok ilyen képet mutatnak:

Mint látható, a romák aránya az inaktívak között – nem számolva itt a nyugdíjasokat – lényegesen magasabb, és ha a második kategóriát (napszám, alkalmi) is ide soroljuk – mint bizonytalan, részmunkaidős vagy csak időszaki jövedelmet adó foglalkozást –, akkor kiderül, hogy a roma családokban élők mintegy 67%-a igen bizonytalan körülmények között él anyagilag73. És ha még a tanuló romák 20%-át -is ide soroljuk (vagyis eltartottak), akkor a romák 87%-a egyértelműen bizonytalan anyagi helyzetűnek mondható, vagyis rossz anyagi körülmények között él. A nem roma népességben csak 27%-nyi az egyértelműen bizonytalan munkakörülményekkel rendelkezők, vagy otthon lévők aránya, és a gyerekekkel együtt is „csak” 74 42%-nyi rész az, aki inkább bizonytalannak mondható bevételekkel rendelkezik – feltételezve, hogy a rendszeres munkát elfogadjuk mint a legbiztosabb és legalkalmasabb jövedelemforrást. Mindenképpen szembetűnő, hogy a roma lakosság a képzettséget nem igénylő állásokban tud inkább elhelyezkedni, ami érthető is az iskolázottsági adatokat figyelembe véve. Az életkori adatokat tükrözi a kevés nyugdíjas a romák csoportjában. Az is valószínűnek tűnik (ismerve sok idősödő romát), hogy a kevés nyugdíjas nem csupán a demográfiai jellemzőkkel magyarázható, hanem azzal is, hogy a viszonylag kevés időskorú között viszonylag sokan nem tudtak elegendő időt ledolgozni ahhoz, hogy saját jogon nyugdíjba mehessenek. Az otthon lévők között jelentős arányú a rokkantnyugdíjas (11,8%) a megkérdezett romák közül, vagyis több mint minden tizedik roma rokkantnak számít – és itt a gyerekek is a beleszámítódnak a csoportba, vagyis az aktív munkaképes korú lakosságban ez az arány lényegesen rosszabb, mint később látjuk majd, 25%-nyi arányt tesznek ki átlagban. 59

Ha a munkaképes korúak inaktívak csoportját bontjuk roma-nem roma összetétel szerint, a következő kép fogad (%-ban)

Míg a munkaképes korú nem romáknak csak mintegy átlag 23%-a nem dolgozik, addig a romáknál ez az arány 43,4%, vagyis a munkaképes romák közel fele nem dolgozik. Ennek sok oka lehet persze. Egy részük természetesen gyesen, gyeden van. A másik részük azonban vagy munkanélküli (segélylyel vagy anélkül) vagy rokkantnyugdíjas. Lehetnek közöttük előnyugdíjasok, valamint nők, hiszen a jelenlegi szabályozás szerint a nők még 65 év alatt mennek nyugdíjba. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a gyermekek miatt és munkanélküliség, illetve rokkantság miatt vannak otthon (a 19-65 éves korosztályban 25%-os rokkantnyugdíjas arányt mértünk, 56 év felett a munkaképes korúak közel fele – 43% – rokkantnyugdíjas). Országos adatokat nézve láthatjuk, hogy 2002-ben pl. a romák 73%-a tartozott a gazdaságilag inaktívak táborába a 18-75 éves korosztályt vizsgálva, a 15-59 évesek között pedig 76%-nyi az arány.75 Mindeközben az országban átlag 25%-nyi csupán a nem romák között az inaktívak aránya. Vagyis az eltérés jelentős. Ha az egyéb munkaügyi változókat nézzük, akkor láthatjuk, hogy a roma népességben a keresőképes csoport 69%-a volt már regisztrált munkanélküli, miközben a nem romák között az arány 57%.76 Vagyis súlyosabban érinti a munkanélküliség a romákat – ahogy vártuk is –, mint a nem romákat. A munkaképes korú romák 3%-ának van csupán másodállása, miközben a nem romák között ez az arány 7%.77 Viszont a régió nem arról ismert, hogy túl sok 60

lenne a munkahely, így szignifikáns kapcsolatot nehéz várni a másodállások terén – ehhez egy munkahelyi kínálatot biztosító piac is szükséges lenne. Hogy ki mennyi ideig volt munkanélküli, abban szintén nem találtunk szignifikáns eltérést. (Gyakorlatilag azonos időt töltöttek állás nélkül, akik már voltak munka nélkül – több mint egy évet, átlagban 12-13 hónapot). A megkérdezett munkanélküli romák (ne feledjük, csak a munkaképes korúak mintájáról van szó) 56,6%-a rendszeresen böngészi az álláshirdetéseket, miközben a nem romák között ez az arány csak 47%78. Ugyanakkor a nem dolgozó romák 62,7% semmilyen egyéb – leginkább a munkaügyi központ által kínált – álláskeresési lehetőséggel79 nem élt az elmúlt fél évben, a nem romák között ugyanez az arány 74,5%. Így elmondhatjuk, hogy a roma munkanélküliek valamivel intenzívebben keresnek munkát. Mielőtt megnéznénk még a családok jövedelem-eloszlását, érdemes kis figyelmet fordítani a munkával kapcsolatos attitűdökre. A nem romáknak volt érdekes a kérdés, hogy dolgozna-e a kérdezett romákkal is. Az arányok így alakultak:

Ha ugyanezt csak a munkaképes korúak mintájában nézzük meg, akkor kissé eltérő eredményt kapunk.

61

Mit mutat a különbség? A munkaképes korúak között kisebb az ellenérzés a roma munkatársakkal szemben. Ők 84%-nyian dolgoznának romákkal is, miközben a teljes mintában ez az arány csak 58%-nyi. A fiatalok és idősebbek (nyugdíjasok) – a nem munkaképes korúak – véleménye inkább a romaellenesség irányába viszi az arányokat80 (munkatársi szempontból). Ezt talán az indokolja, hogy akik még vagy már nem dolgoznak, még/már nem érintettek annyira a kérdésben, még/már nem érzik olyan mértékben a bőrükön a kérdés súlyát, mint azok, akik napi megélhetésükért kell törekedniük egy olyan régióban, ahol nem sok választása van az embereknek, ahol nem az a kérdés, hogy milyen a munka, hanem hogy egyáltalán van-e. A másik oldalt is megkérdeztük, hogy vajon ő dolgozna-e nem romákkal (gádzsókkal). Ilyen arányt kaptunk:

Mint látszik, a romák 1%-a nem szívesen dolgozna nem romák között, az egyértelmű többség azonban nem lát ebben problémát. A kapott adat gyakorlatilag azt jelenti, hogy elenyészően kevesen gondolják úgy a roma lakosságban, hogy nem dolgoznának gádzsók között. Ők együttesen 96%-ot tettek ki a romák csoportjában. A csak munkaképes korúak csoportjában ugyanezt az eredményt kaptuk, tehát itt nincs különbség a munkaképes és nem munkaképes alminta között. A munkával kapcsolatos attitűdöknél megkérdeztük, mennyire tartja fontosnak, hogy bejelentett állása legyen, de ugyanakkor azt is, hogy mennyire ért egyet azzal, hogy nem feltétlenül kell bejelentett állásának lennie. Amint várható is volt (ún. illik válaszként fogják fel az emberek a fontos-e, hogy bejelentett állása legyen kérdést, vagyis sokan úgy válaszolnak, ahogy illik), nem volt következetes a válaszolók egy jelentős része. Az itemellenőrzés után kiderült, hogy 54,8% válaszolt konzekvensen a kérdés iránya szerint – mivel mindkét kérdés ugyanazt kérdezte, csak másik irányból. 26% mindkét esetben a leginkább „jó” választ jelölte. Ők a mintaszerűen rosszul (nem logikusan) válaszolók. A többi válaszlehetőség szinte egyenletesen oszlott meg a kategóriákban.81

62

Így annyit bizonyosan mondhatunk, hogy a válaszadók kb. egyharmada-egynegyede az, akinek fontos – ténylegesen –, hogy bejelentett állása legyen. A többiek könnyebben megalkusznak. Az első – fontos-e hogy bejelentett állása legyen? – kérdésre a romák kisebb arányban válaszoltak egyértelműen igennel. 74,4%-uk mondta azt, hogy inkább fontos, miközben a nem romák 90,1%-a tartja inkább fontosnak. A romák 9,8%-ának fontos is meg nem is ez a lehetőség, miközben a nem romáknál csak 5,2% a bizonytalanok aránya. A romák 15,8%-a pedig nem igazán tartja fontosnak, hogy bejelentsék a munkahelyen. Ez az arány a nem romáknál 3,8%.

Annyit biztosan megállapíthatunk, hogy a romáknak a válaszolók szerint kevésbé fontos, hogy bejelentett állásuk legyen. Mindez magyarázható a szocializációjukkal, de azzal is, hogy kevesen szokhattak hozzá a mai generációban, hogy bejelentett állásban legyenek. Így még azzal sem szembesültek legtöbben, hogy a későbbiekben, amikor nyugdíjazásra kerül a sor, milyen hátrányai vannak annak, ha az ember a szürke- vagy feketegazdaságban keresi kenyerét. Szükség törvényt bont alapon könnyebben megalkusznak a körülményekkel, mivel mást nem is nagyon tehetnek. A dolgozók ledolgozott órái a következőképpen oszlanak meg:

63

A táblázat szerint82 a romák 59,1%-a kevesebb mint nyolc órában dolgozik, a nem romák között ez az arány kevesebb mint 32,4%. Nyolcórás munkája van a munkaképes korú romák 27,3%-ának, a nem romák ugyanakkor 53,3%-kot képviselnek ugyanebben a kategóriában. A több mint nyolc órát dolgozók között kiegyenlítettebb az arány. A romák 13,6%-a, míg a nem romák 14,3%-a dolgozik többet, mint napi nyolc óra. Vagyis a romák nagyobb része, mintegy 60%-nyi arányban, inkább részmunkaidőben dolgozik. A nem romák viszont inkább a teljes munkaidős foglalkoztatásban vannak. Mindez önmagában azonban nem elégséges adat, csak részben ad értelmezhető képet. Mert pl. könnyen idesorolják magukat azok is, akik egyébként nem rendszeresen, de legalábbis nem bejelentett (fi x) állásban dolgoznak. Így a táblázat ezzel a megjegyzéssel együtt értelmezendő. Ennek persze több oka lehet. Ismerve a régió viszonyait, ez inkább írható a helyi sajátosságok és a romák képzetlenebb összetétele számlájára, mint az egyéni döntés miatt kialakult helyzetre. Az általunk ismert romák szinte mindegyike azért dolgozik 4-6 órában, mert más lehetősége eleve nincs (és ezek jelentős része nem is bejelentett munkahelyen dolgozik). Ismerünk persze olyanokat is, akik teljes munkaidőben nem is szívesen dolgoznának, de talán ők vannak kevesebben. A többség inkább kényszerű megoldásként alkuszik meg ezzel a lehetőséggel.

Jövedelmi viszonyok

A

z előzőek fényében érdemes kitérnünk most a jövedelmi viszonyokra83. A roma családok átlagos jövedelme 144 000 Ft, miközben a nem roma családok 170 000 Ft-nyi jövedelmet könyvelhetnek el havonta. A roma családok létszámát alapul véve így 32 700 forintnyi jövedelem jut átlagban családtagonként (háztartástagok), miközben a nem roma családokban 63 000 forintnyi összeget használhat fel egy személy átlagban, vagyis közel kétszer annyi jut a nem roma családok tagjainak.84 Mindez csak alátámasztja a várakozásainkat, és azokat az adatokat, amelyek a roma családok helyzetét eddig mérték. Lényegesen rosszabb helyzetben vannak tehát a romák, ha azt vesszük alapul, hogy ma Magyarországon a megélhetési minimum ennek közel a kétszerese. Gyakorlatilag a nem roma családok vannak a megélhetési minimum közelében, akik pedig kétszer akkora jövedelemmel rendelkeznek családtagonként, mint a nem romák. A rendszerváltás előtti jövedelmi viszonyokat nem ismer64

jük, csak szűkös mennyiségű adat áll rendelkezésre, de feltételezhetjük, hogy ekkorára nem nyílt a megélhetési olló a két csoport között korábban. Az elmúlt 20 év minden bizonnyal súlyosabban érintette a roma lakosságot, ahogy azt egyéb adatokból, beszámolókból és kutatásokból is jól tudjuk. Ezt támasztják alá azok a kimutatások, meghatározások, amelyek a romákat a halmozottan hátrányos helyzetű lakossághoz sorolják, és amiért a szegénység és a roma sok esetben szinonim fogalomként jelenik meg úgy a szociológiában, mint a szociálpolitikában85. Ha grafikusan ábrázoljuk a roma és nem roma családok jövedelmi viszonyait (%-ban családonkénti bevételeket számolva), a következő ábrát kapjuk, ami tovább árnyalja a viszonyokat.

A roma családok 60%-a esik a legrosszabb jövedelmi kategóriába, miközben a nem romák 44%-a foglal el hasonló kereseti osztályban helyet. A roma családok jövedelme – kumuláltan – 94%-ban 200 ezer forint alatt mozog (34% a 100-200 ezer közötti részben). Alig marad el ettől 90%-kos arányával a nem roma lakosság. Ami viszont a nem romák viszonyait jelentősen javítja, hogy a megkérdezett nem roma családoknak közel a fele (46%) 100-200 ezer forintos jövedelemkategóriában található, miközben a romák csupán egyharmada került ebbe a jövedelmi besorolásba. A roma családok 5%-a 200-300 ezer forintos bevételt tudhat magáénak. Ugyanebben a kategóriában 8%-ot találunk a nem romák között. A magasabb kategóriákban egyetlen roma családot sem tartalmaz a minta, nem roma család is összesen 2%-nyi akad a két legmagasabb jövedelmi rétegben. És persze csak ismételni tudjuk, hogy a családok jö65

vedelme másként oszlik meg a roma és a nem roma családokban a család eltérő népességszáma miatt. Összességében tehát – ahogy már korábban is láttuk – a nem roma családok egyértelműen jobb helyzetben vannak a romákhoz viszonyítva. Nem mellékesen pedig érdemes megjegyezni, hogy a roma családok jövedelmének jelentős része inaktív jövedelem, más része pedig nem bejelentett forrásokból származik, ami a későbbiekben jelentős problémák okozója lehet. Tovább tisztázhatja a jövedelmi viszonyokat, ha a család értéktárgyait vesszük szemügyre. Ha megnézzük súlyozottan86 a vagyontárgyak birtoklásának az eloszlását, összehasonlítva a többiekkel, akkor a következő kép tárul elénk.

A táblázatból87 jól látszik, hogy a lakosság mindkét csoportjában nagyrészt egyenlőek az arányok (26,5%-27%) azon tárgyak birtoklása terén, amelyek már elég elterjedtek (-2,00 nekik nincs, másnak van), amely „tárgyak”88 általában újabb (pl. internetkapcsolat), de még elég drága dolgokat jelentenek (vagy egyéb ok miatt még nem általánosak, pl. idősebbek nem nagyon szokták meg stb.), vagy amelyek általános elterjedtsége még nem egyértelmű (pl. számítógép). A romák sokkal inkább (50%) nem rendelkeznek olyan vagyontárgyakkal, ami másnál is általánosan hiánynak számít még, miközben a nem romáknál az arány majdnem csak a fele, 26,1%. Az ebbe a kategóriába került tárgyak a legkevésbé elterjedtek még (mint pl. az LCD tévé, mosogatógép). Kis arányt, mindössze 11,8%-ot képvisel a romaság, a roma családok azokon a területeken, amely a legáltalánosabban elterjedt tárgyakat tartalmaz66

za, mint pl. a mobiltelefon (kártyás), miközben a nem romáknál ez az arány 17,6%. És végül mindössze egytizednyi (11,8%) arány jutott a roma családokra olyan vagyontárgyak esetén, ami még nem igazán elterjedt, mint pl. az előfizetéses mobil, miközben a nem romák között a súlyozott arány 29,3% lett. Fontos megjegyezni, hogy ezek az adatok nem a nyers elterjedtségi mutatókat közlik, hiszen ránézésre is érthetetlennek tűnne, hogyan lehetséges, hogy amikor szinte mindenkinek van mobilja (nem előfizetéses), hogy jöhet ki 12%-nyi réteg csupán pl. a harmadik kategóriában. A százalékok itt súlyozott arányokat jelentenek, amelyek nem a megoszlást mutatják a mintában, hanem tulajdonképpen azt, hogy mennyire igaz az adott állítás a romákra és nem romákra, vagy éppen mennyire nem. Minél magasabb az arány, annál inkább igaz, míg minél alacsonyabb, annál inkább nem. Mit jelent mindez? A romák inkább olyan vagyontárgyak birtoklásában képviselnek hasonló arányokat a nem roma lakossághoz mérve, amelyek nagyobb elterjedtségnek örvendenek, ezzel együtt általában olcsóbbak, kisebb presztízsű birtoktárgyak. Jól mutatja mindezt a nagyobb presztízsű vagyontárgyakról készített megoszlási grafikon (arányokat láthatunk a két alcsoportot összevetve %-ban).

Amint látjuk, a magasabb presztízsűnek besorolt tárgyak között egyedül a házimozi-rendszer az, amelyet a roma családok nagyobb arányban birtokolnak. Az összes többinél akár egészen jelentős eltérés is lehet. A mosogatógépnél több mint ötszörös eltérés van a két csoporton belüli arányok között.

67

A kisebb presztízsű vagyontárgyak esetén egészen más a helyzet:

Amint jól látszik, ezekben az esetekben szinte mindig a roma családokból mintába került családok mutatnak nagyobb arányt a nem roma családoknál. Azonban ezek az eltérések közel sem olyan markánsak, mint a magasabb presztízsű vagyontárgyak esetében. Nyaralóval és háztájival a megkérdezett roma családok egyáltalán nem rendelkeznek, miközben a nem romák 2%-a nyaralóval, 11,8%-a háztájival rendelkezik. A ló és a szekér birtoklása sem jellemző a romákra, mindkét esetben 1%-alatt maradt a tulajdonosok aránya. Felvetődik a kérdés, hogy a házimozi-rendszer, amely magasabb presztízsű tárgynak számít, miért elterjedtebb a romák között, holott ez még ma is viszonylag nagy befektetés (bár ma sok olcsó, kevésbé márkás termék van már a piacon). A válasz valószínűleg az életmódban keresendő. A szegényebb rétegek életmódja és szabadidőtöltése kevésbé összetett, kevésbé változatos, számukra sokszor nem marad más, mint az otthoni szórakozás. Közöttük sokan még akkor is befektetnek az időtöltés kedvéért ilyen tárgyakba, ha – ahogy mondani szoktuk – nem engedhetnék meg maguknak. Mert gyakran a legtöbb, amivel rendelkeznek, a szabadidő, aminek más típusú eltöltéséhez nem nagyon bírnak anyagi javakkal. És mivel mára egy egyébként viszonylag magas presztízsértékű tárgy elérhetőbbé vált (lement az ára, hitelre is vásárolható stb.), számukra megtérülő beruházást jelent a beszerzése, mivel jelentős gondtól, a szabadidő kielégítő eltöltésének problémájától szabadítja meg őket. Az egyszeri beruházás gyakorlatilag később ingyen van, költségek alig jelentkeznek vele, viszont kielégülést okoz abból a szempontból is, hogy mások elismerik. Akinek az 68

életében kevés elismerés adódik, törvényszerűen keres egyéb helyeken ilyen típusú kielégülést.

Lakáskörülmények

M

ivel nincs szignifikáns különbség a romák és nem romák lakásviszonyai között, az összehasonlítást kihagyjuk, és a romák lakáseloszlását közöljük csupán. Mint látható, a romák több mint fele (saját) családi házakban lakik. Békésen az ún. párizsi és a borosgyáni rész (főleg Szabadkai utca) az a kertvárosi övezet, ahol a romák legnagyobb része él. Feltűnő viszont a lakásokban lakó romák nagy aránya. Ez ugyanis nem volt annyira jellemző rájuk korábban. Persze az 1961-től induló, részben erőszakos integrációs törekvések, részben az önkéntes beépülés sokat alakított a kialakult viszonyokon. Ma mintegy egyharmada lakik a romáknak lakásokban a város különböző részein, ami a telepesedés visszaszorulásának és a beköltözésnek – a szegregáció csökkenésének – az egyértelmű bizonyítéka.

A lakásviszonyok mellett érdemes áttekinteni, milyen házakban, lakásokban laknak a romák. Legjelentősebb részük, 88%-uk, téglaházakban lakik, csak 3%-uk él vályogházakban (miközben a nem romák között ez az arány 68%, ill. 15%), viszont 9%-uk vegyes falazású házban lakik, ami gyakorlatilag tégla és vályog (nem romák 17%). Modern technológiával épült (pl. könnyűszerkezetes ház), esetleg eltérő anyagú ház nem jellemzi a roma lakosságot.

69

Miből fakad a nagy eltérés a vályogházak és a vegyes falazású házak esetében? Valószínűleg a 60-70-es évek integrációs politikájából. Ebben az időben a romák jelentős támogatásokhoz és kedvezményes kölcsönökhöz juthattak, amiből a régi putrikat téglaépületekre cserélhették (gyakorlatilag kötelező volt számukra a váltás). Mindeközben a nem roma lakosság jelentős része megörökölte, megvette a réginek számító, de még jó „parasztházakat”, amelyek a kertvárosi övezetekben még ma is szép számmal láthatóak és lakottak. Vagyis a nem roma lakosságnak nem volt mit lecserélni, mivel a lakáskörülményei – legalábbis a roma viszonyokhoz képest – megoldottak voltak, míg a romáké nem. A nem roma lakosság nem putrikban lakott, így őket nem érintette a „szüntessük meg a putrikat” politika. Ez lehet az elsődleges oka, hogy a vegyes falazású és vályogházak inkább a nem roma lakosság birtokában vannak.89 A roma lakások – így egyáltalán nem meglepő módon – átlag 29 évesek, míg a nem roma családok házainak átlagos kora 39 év90. Vagyis elmondhatjuk, hogy a roma népesség a saját tulajdonú lakások-házak tekintetében fiatalabb ingatlanokat birtokol. A házak mérete is fordított arányokat hozott, mint amiket vártunk. Míg a nem romák átlagos lakásmérete 89 nm, addig a romáké közel tíz négyzetméterrel több, átlag 98 nm. A szobák számát illetően nem igen volt eltérés, mindkét csoport átlag 2,5 szobás házban, lakásban lakik. Mivel a kutatás nem tett különbséget a félszobák és a rendes méretű szobák között, minden bizonnyal a szobák számánál több esetben félszobával kell számolnunk. Az mindenesetre látszik, hogy a romák azonos szobaszáma egy átlag nagyobb területen oszlik el, viszont a háztartások mérete miatt mindehhez egy személyre vetítve relatíve kisebb egyénre jutó tér társul. Ha ezt vesszük alapul, akkor a számok ellenére is, a nem roma lakosság kényelmesebben él, legalábbis ami a tereket illeti. Ha a komfortfokozatot vesszük szemügyre, azonnal feltűnhet, hogy az adatainkban a roma családok nagyobb arányban szerepelnek az összkomfortos részben a nem romákkal való összehasonlításban. Ez egyrészt meglepő, másrészt megmagyarázható.

70

Mivel a kérdezőbiztosok nem ellenőrizhették le a lakások komfortfokozatát, előfordulhat, hogy a családok magasabb fokozatot diktáltak be, mivel a köztudatban nem feltétlenül úgy határozzák meg a komfortfokozatokat, ahogy a jogban. És hiába mondja el a kérdezőbiztos a szabályos meghatározást, kérdez rá a berendezések meglétére vagy meg nem létére, hogy visszaellenőrizze azokat, a megszokásból válaszolók könnyebben adnak az addig is gondolt tulajdonságok szerint választ. Másrészt – éppen a lezajlott integrációs politika hatása miatt – számolnunk kell azzal, hogy a roma házak, mivel újabbak is általában, valóban nagyobb arányokat képviselnek a teljes komfortfokozatok tekintetében. Saját személyes tapasztalatunk egyértelműen azt támasztja alá, hogy a roma lakosság többsége minden komfortfokozati tárggyal rendelkezik. A házak – úgy külsőleg, mint felszereltségre – alig tükröznek eltéréseket a városban. A lakásokban pedig eleve adottnak kell tekinteni a komfortot emelő berendezéseket, vagyis az eredmény bár meglepő elsőre, nincs ellentétben a tapasztalatokkal. A romákat személyesen jól ismerő segítőink is megerősítették ezt az eredményt. A kérdezőbiztosok meglátása szerint a házak állapotában (ránézésre) nincs szignifikáns eltérés a két vizsgált csoport között. A roma családok mintegy 4%-a lakik vakolatlan házban, 37% vakolt, de nem színezett házat birtokol, a többiek, 59%, vakolt és színezett házakban laknak. 62%-a a romáknak inkább újszerű vagy új házakban lakik a kérdezőbiztosok értékítélete szerint. 12%-nyian vannak, akiknek a házán még elmaradások vannak az építkezésből. 25%-a szorul rövidebb-hosszabb időn belül felújításra (itt összevontunk két kategóriát az 71

értékeléshez, mert a romosodó házak igen kis arányt képviseltek a mintában). Kerítés nélkülinek minden 100 házból hármat láttak a kérdezőbiztosok, függetlenül attól, hogy roma vagy nem roma lakik a helyen. 13%-ban ideiglenes kerítésekkel vették körül a telket, 74%-ban végleges kerítést találtak, de nem túl jó, esetleg leromló állapotban, és kb. 10%-nyi a kifejezetten romosnak ítélt kerítés. Szignifikáns eltérést itt sem találtunk, így az összevetéstől eltekintünk. Milyen válaszokat adnak a kapott eredmények az integrációt firtató kérdéseinkre? Ha csak a lakáskörülményeket vennénk alapul, bizonyára már-már asszimilációról számolhatnánk be. Mindenképpen elmondható, hogy ebben szinte teljes az integráció. Ami miatt teljes integrációról még nem beszélhetünk, az egyrészt a telepesség miatt van. Minden törekvés ellenére létezik még a telep fogalma ilyen vagy olyan módon. Párizs mint a klasszikus cigánytelep, még most is szinte 100%-ban romák lakta terület. A kitelepítések egyik fejleményeként létrejött Szabadkai utcai rész is gyakorlatilag ennek számít. És bár már korán (’50-60-as évek) elindultak a szegregációval ellentétes folyamatok, a telepek maradtak. Megtörtént a városhoz csatlakozásuk, de mégis telepek maradtak. A következő térképen jól látszik, hogy a szegregációjuk korántsem egyértelmű mára.

A képet mégis jól árnyalja Hatház városrész túlsúlya, amely gyakorlatilag Párizst is magában foglalja. Az élővízcsatorna, amely kettészeli a várost, mintegy 72

természetes elválasztó vonalként is szolgál. A főleg Párizsból kiáramló romák nagyrészt a kerületük környékén kerestek letelepedési lehetőséget. A városban való ilyen szétköltözést azonban nem csupán az integrációval lehet magyarázni. Mivel Párizs viszonylag kis területen fekszik, és mivel a városban a roma populáció terjedelmesnek számít, növekedése pedig igen gyors volt az elmúlt évtizedekben, természetes hozadéka volt a változásoknak, a növekedésnek a kiáramlás – egyszerű fizikai okokból, hiszen idővel már nem fértek el, kinőtték a hagyományos életterüket. Ami viszont erősen az integrációt mutatja, hogy nem a telepesedés növelése, a kifelé való építkezések irányába mozdultak el, hanem egyértelműen a város felé áramlottak ki. Hogy ez mennyire volt köszönhető a városvezetés politikájának (esetlegesen a cigánypolitikának), vagy mennyire egyéni döntéseknek, azt nem tudjuk. Bizonyára mindkettő hatott. Egyéni ismereteink, interjúk támasztják alá azt, hogy már korán megérett a beépülési, változtatási szándék a roma családokban, hogy el kellene jobban vegyülni a nem romák között. Már a ’60-as évekből tudunk példákat családokra, akik kifejezetten ezzel a szándékkal költöztek lakásokba a városban például. Meg kell tehát állapítanunk, hogy bár vannak még szegregációs hatások, az elkülönülés egyre kisebb mértékben jellemző. Hogy ez miként módosul a jövőben, nem tudjuk, de sejtéseink lehetnek. Egyik nagy probléma, hogy az újabb generáció úgy nő fel, hogy nincs lehetősége házat építeni, lakást venni. Egyre inkább jellemző a romák között a többcsaládos háztartás, aminek egyszerű oka, hogy a fiatalok még albérletbe sem tudnak elmenni, mivel jövedelem híján lehetetlen a kiköltözésük. A régió munkapiaci viszonyai lassú változásra képesek csak, és ez sem feltétlenül pozitív előjelű. Vagyis nagy változás nem várható. Ha pedig a dolgok állása ilyen marad, könnyen lehet, hogy a szegregáció a jövőben erősödni fog, és nem folytatódik a kiáramlás a telepekről. A populáció növekedni fog, de egyre inkább beszorulnak a telepek határai közé, ill. azokba a lakásokba, amelyeket már most is romák birtokolnak. Mindez még inkább aránytalanná fogja tenni a lakásviszonyokat. A kormány intézkedései is csak tovább nehezítik az önálló lakáshoz jutást, a kölcsönök egyre nehezebben hozzáférhetőek, a jövedelmi viszonyok miatt pedig sokaknál szóba sem jöhetnek. Viszont a régi lakások, házak, amelyek a ’60-70-es évek lakáspolitikájának köszönhették leginkább létüket, lassan leromlanak, felújításukra aligha lesz mód pénz hiányában, és a telepek visszanyerhetik régi, „lepusztult”formájukat. Nem túl derűs jövőt vetít elénk a mostani helyzet. Főleg azért nem, mert ha a területen változás nem történik, akkor az integráció ezen foka nem növekedhet, ami azt jelenti, hogy óhatatlanul csökkenni fog. Ez pedig senkinek sem érdeke.

73

Iskolázottság

A

táblázatból91 látszik, hogy a roma lakosság 25,5%-a nem szerezte meg a nyolc általános végzettséget sem, miközben a nem roma lakosságban csak 7,8% ez az arány (érdemes megjegyezni, hogy ebben a mintában benne vannak a 14 év alattiak is, így ez a sor csak hozzávetőleges adatokkal szolgál). 43,3% a romák között csak nyolc általánossal rendelkezik, miközben a nem romák között ez az arány lényegesen alacsonyabb, 25,5%. A romák 22,1%-a végzett szakmunkásképzőt, rendelkezik szakmával, miközben ez az arány a nem romák között 34,4%. Érettségizett a romák 8,3%-a, a nem romáknál 23,8%. Diplomás romát 0,7%-nyit találtunk, a nem romák között viszont 8,5%-os ez az arány. Ugyanezt életkori kategóriánként bontva árnyaltabb képet kapunk, és olyan mutatókat, amelyek beszédesebbek az előbbieknél.

74

Mivel a táblázatban92 18 évesek alatti kategóriában a 14 év alattiak is benne vannak (azért nem bontottuk tovább, mivel elég információhoz jutunk ez által a tábla által is), ezt a kategóriát (1-18 évesek) most nem vesszük figyelembe. A következő életkori kategóriában, 19-35 évesek, 8,8%-nyi arányt találunk a nyolc általános alatti kategóriában, a 36-55 évesek között már 26,1%, az 5665 évesek között pedig már 42,9% azok aránya, akik kevesebb mint nyolc általánossal rendelkeznek. A 66 év felettiek között pedig egyáltalán nem találunk olyat, aki legalább a nyolc osztályt kijárta volna. Ezek az arányok igen eltérnek a nem romák tábláján megfigyelhetőtől. A romák 40,4%-a rendelkezik csak nyolc általánossal még akkor is (19-35 évesek), amikor elméletileg már mindenkinek el lehet végezni az alapfokú iskolákat. A következő életkori csoportokban hasonló arányokat találunk (43,5% és 42,9%), és az előző sort figyelembe véve az utolsó, legidősebbeket magában foglaló kategória 0%-ot tartalmaz. A 19-35 éves romák viszonylag magas, 38,6%-a végzett szakmunkásképzőt, miközben a következő kategóriában már csak 19,6%-ot találunk, és az 56-65 évesek között már csak 14,3%-ot. A legfiatalabb most vizsgált csoport 12,3%-a már érettségivel is rendelkezik, miközben az egy kategóriával idősebbek (36-55 évesek) között kevesebb, 8,7%-nyi arányt találunk, és az 56-65 évesek és azoktól idősebbek között már nem találunk érettségizettet. Felsőfokú végzettségű a mintába csak a 36-55 évesek közül került, 2,2%-nyi. 75

Mint látjuk, komoly eltérések vannak a két (parciális) táblázat között. Míg a nem roma népesség lényegesen egyenletesebb iskolázottsági mutatókat tudhat magáénak, addig a romák iskolázottságának fokozatos emelkedése magáért beszél. Gyakorlatilag a szinte teljes iskolázatlanságtól mindössze két-három emberöltő alatt eljutottak egy viszonylag magas (legalábbis az előzményekhez képest) iskolázottsági szintig. Bár még mindig lényegesen rosszabb arányokat találunk az általános iskolát elvégezni nem tudók között, az emelkedés nyilvánvaló. Grafikusan még jobban látszanak a különbségek:

Ugyanez a 36-55 éves kategóriában:

76

És az 56-65 évesek között:

A trendeket jól mutatja a következő összehasonlító ábra:

A roma lakosságban fokozatosan csökken a legalacsonyabb iskolai végzettségűek száma, és ennek megfelelően nőnek a magasabb iskolai végzettségek. Ugyanakkor az is jól látszik, hogy még így is gyakorlatilag az összes végzettséget felfedő mutatóban rosszabbul állnak. Felsőfokú végzettségű a 35 év alattiak között is van, hiszen ismerünk mi is egyet, azonban az arányuk olyan kicsi, hogy a mintába nem került közülük senki. Ez azt is jelenti, hogy az előttük lévő kategóriában lévők között, tehát az eggyel idősebb korosztályban (bátyáik, nővéreik, nagybácsik, nagynénik) még magasabb volt a felsőfokú végzettséget szerzettek aránya. Mindez feltételezi, hogy elindult egy folyamat korábban – ami az előző rendszerben zajlott jórészt 77

–, amely a magasabb iskolai végzettség felé vonta a roma lakosságot, és a számok azt is jelezhetik, hogy mostanra az irány megrekedni látszik. Milyen okokkal magyarázható mindez? Mára a felsőoktatás olyan anyagi terhet jelent, hogy sok roma nem tudja vállalni ennek költségeit. Az elmúlt rendszerben az ingyenes oktatás, a kisebb anyagi különbségek és terhek több lehetőséget biztosítottak a romáknak, ezek mára jórészt köddé váltak. Gyakorlatból tudjuk, hogy még az államilag finanszírozott képzésben részt vevők havi költségei is egy kisebb fizetésnyi kiadást jelenthetnek – kollégium, utazások, könyvek, fénymásolások, zsebpénz, étkezés stb. Ezt az egyébként is kevésből élő roma háztartások legnagyobb része egyszerűen nem tudja vállalni. Másrészt az iskolázottság viszonylag magas szintje még mindig alatta van a főiskolai/egyetemi belépéshez szükséges mértéknek. Ha vannak is mára elegen azok, akik érettségit szereznek, jelentős részük nem szerzett olyan tanulmányi jegyeket, amelyek belépőt jelentenének a felsőoktatásba. Más esetben egyszerűen nincs meg az a fajta ösztönzés, ami a felsőbb iskolák felé vinné a végzett fiatalokat. A mindennapokban ahhoz, hogy egy roma továbbtanuljon, a megfelelő családi háttérnek (finanszírozás, ösztönzés stb.) és az elégséges tanulmányi eredményeknek kell találkozni, amely csak ritkán van jelen egyszerre. Ugyanakkor a tendencia egyértelmű, és ha ez nem esik vissza, amire sajnos jó esély van, akkor a tanulmányok tovább növekedhetnek. Miért lehetséges a visszaesés? Az általunk ismert felsőfokú végzettséget szerzett romák döntő többsége végzettsége ellenére sem talál munkát. Nem csak azért, mert a végzettségük általában nem piacképes (tanítói végzettségűek pl.), hanem azért sem, mert – kimondva-kimondatlanul – a diszkriminatív hatások egyszerűen háttérbe szorítják őket; mondjuk ki, nem nekik adják a megüresedett állásokat, ha lehetséges. Mindez egyáltalán nem kedvez a következő generáció továbbtanulási kedvének. A terepbejárásaink közben többször elhangzott romák részéről, hogy értelmetlennek tartják a tanulást, mert akik tanultak, ugyanúgy munka nélkül vannak, mint akik nem tanultak. Ez ellene hat a fejlődésnek, és a régió munkahelyi hátrányai miatt könnyen lehet, hogy megfordítja a folyamatot, ami eddig az integráció irányában hatott.

78

A mobilitási arányszámaik a következő képet adják:

A romák gyakorlatilag 20%-a (19,9%) volt lefelé mobil a 14 év feletti korosztályt számolva. 27,3%-uk nem volt mobil, vagyis ugyanolyan iskolai végzettséget szerzett, mint az apja, viszont 52,8%-uk felfelé volt mobil, vagyis magasabb iskolai végzettséget szerzett, mint az apja. Persze az előző táblák azt is jól mutatják, hogy mivel a romák korábban igen alacsony iskolai végzettségekkel rendelkeztek, sok esetben már a nyolc általános elvégzése is felfelé mobilitást mutat. A változás leginkább a nemzetiségen belül értelmezhető legjobban. Így nézve komoly változást jelent a tanulási mobilitás, hiszen nagyrészt átalakította a roma népességet. Ami mindennek kicsit ellentmond, hogy az átalakulás nem igazán járt sikerrel, hiszen a nyolc osztály megszerzése, esetleg egy érettségi ma – a tanulás alapú, life-long studiing beállítottságú szemlélet korszakában – a társadalomban aligha használható sok mindenre. Az iskolai végzettségek emelkedése így nem volt arányos a követelményrendszer mértékének emelkedésével, ami a romákat továbbra is sikertelenségre ítéli, rosszabb munkahelyeket és alacsonyabb társadalmi státuszt eredményez a jövőben is. Az iskolai végzettségek tekintetében egyébiránt ez a legkomolyabban veendő probléma: a nem piacképes végzettségek. Mert piacképes végzettségek hiányában az iskola fabatkát sem ér a legtöbb esetben. És mint ilyen, nem serkenti a felnövő generációk tanulási kedvét. Ráadásul a piacképes munkahelyekre és piacképes végzettséget adó felsőfokú tanintézetekbe bejutni egyéb nehézséget is von maga után. A romák legnagyobb része nem ahhoz a középosztályhoz tartozik, amelyik uralja a felsőoktatást, nincsenek felkészülve arra a versenyre, ami ezeken a helyeken fogadja őket, ráadásul sokan a jó tanulmányi eredmények mellett is hátrányos nyelvi környezetből érkeznek, ami tovább rombolja önbizalmukat. 79

Hogy mi a megoldás? Mivel a tanulás aligha megkerülhető az integráció folyamatában, már alsóbb tagozattól célirányosabban kell a romákat felkészíteni a későbbi iskolai környezetre. Amit esetlegesen a család nem tud nekik megadni a nevelésben, fejlesztésben, részben mindenképpen érdemes lenne áttestálni az iskolákra – amennyiben persze ez lehetséges. Ezek hiányában ugyanis várhatóan csökken a jobb tanulmányi eredmények ellenére is a továbbtanulási kedv, ami pedig kifejezetten nem kedvez a már elindult integrációs folyamatoknak.

Milyen végzettség elérését tervezik?

A

csak nyolc általános végzettség megszerzése egyik csoport számára sem elég magas cél, ezért nem is szerepeltettem a táblázatban.93 Mint látjuk, a romák 31,8%-a legfeljebb szakmát akar tanulni, a nem romáknál 9%-nyi rész tervezi, hogy csak szakmát tanul. A romák 29,5%-a érettségizni akar, a nem romák között csak 8,4% elégedne meg ezzel a tanulmányi szinttel. A romák 9,1%-a érettségi utáni szakképzéssel már elégedett lenne, ugyanez a nem romáknál 21,7%-nyi arány. A romák 29,5%-a diploma megszerzésében is gondolkodik, a nem romák ettől lényegesen többen szeretnének diplomát szerezni, 60,8%-nyian vágynak ilyen képzettségi szintre. Kifejezetten erős összefüggés áll fenn a között, hogy valaki roma vagy nem és hogy milyen végzettség elérését tervezi. Természetesen igen komoly fenntartással kell fogadnunk a számokat, mivel olyan vágyakat fejez ki, amely csak kis mértékben realizálódhat. A kérdésnek nem is az a lényege, hogy prognosztizáljunk a kapott eredmények alapján, hanem azokat a vágyakat tárjuk fel, amely a gondolkodásmód változása nyomán némi képet nyújt arról, hogyan gondolkodnak, mit látnak fontosnak pl. jelen esetben a tanulás terén. 80

A kép egyértelmű. Ha csak vágyak szintjén is, de megfogalmazódik a roma és nem roma lakosságban egyaránt, hogy az életben az előrejutási lehetőségek egyik legfontosabb csatornája a tanulás. Hogy miként alakulnak ezek a számok a valóságban? Mivel a társadalmi változásokhoz mindig hosszú időre van szükség, várhatóan kis mértékben fog csak eltolódni a végzettség valóságos szintje a jelenlegihez képest. Egyrészt mivel a lehetőségek behatárolják a tanulást magát (tandíj, albérlet, korábbi tanulmányi eredmények, anyagi helyzet, egyéb problémák), másrészt mert a vágyak ritkán esnek egybe a valós jövővel. Annyi azonban mindenképpen látszik, hogy a romák jellemzően még mindig alacsonyabb iskolai végzettségben gondolkodnak, mint a nem romák. 70,4%-uk legfeljebb érettségiig, esetleg az utáni szakképzésig tervezi a tanulást, vagyis nem igazán számol magasabb iskolai végzettséggel. Ezen belül lényegesen magasabb arányt képviselnek (31,8%) a szakmunkásvégzettséget célul kitűzők. Ez jó útnak tűnik, mivel egyrészt nem túl nagy – ezzel együtt reális – lépés a mobilitás terén, másrészt ma egyre inkább a jó szakmunkások hiánya jelent fokozódó problémát az ország gazdaságának. Egy ilyen űr kitöltésével nemcsak gazdaságilag jár jól a roma népesség, hanem a társadalmi presztízse is növekedhet ez által. Már csak az a kérdés, hogy mindez milyen irányba változik – ahogy korábban megfogalmaztuk. Némileg kiegyenlítettebb a helyzet, ha azt vizsgáljuk, hogy vajon a gyerekeinek milyen végzettséget szán a megkérdezett.

Ahogy a táblázatban94 látszik, a romák 10,3%-a legfeljebb szakma elérését tervezi a gyerekének, a nem romák között csak 4,9% elégedne meg, ha gyereke legalább ezt elérné. A romák 19,6%-a elfogadná, ha gyermeke érettségizne, a nem romák közt ez az arány 8%-nyi. Érettségi utáni szakképzéssel elégedett lenne már a romák 12,1%-a, a nem romák között 17,6% tartaná elégségesnek 81

ugyanezt. Diplomát is akar gyermekének 57,9% a romák között, míg a nem romák között 69,5% venné szívesen, ha gyereke diplomát szerezne. Ahogy láttuk, a vágyak terén kiegyenlítettebb a helyzet. Jobban közelít egymáshoz a két csoport tanulásról kialakított képe, még akkor is, ha a különbség még így is szignifikáns a két alminta között. A romák szemében nem olyan magas a presztízsértéke a szakmunkás bizonyítványnak, mint azt esetleg várhatnánk a saját maguk számára elvárt adatokból. Valószínűnek tűnik, hogy a gyerekeik részére merészebbet mernek gondolni a szülők, mert őket még nem béklyózza meg annyira a realitás. A diploma pedig mindkét fél részére felértékelődött. Az arányok itt közelítenek leginkább egymáshoz. Ha összehasonlítjuk a továbbtanulásban leginkább szerepet játszó motívumokat (azok között kérdeztük, akik legalább szakmunkás bizonyítványt szereztek), akkor a romáknál a következő mértékekkel számolhatunk a fő tényezőket95 illetően (a számok nem százalékokat fejeznek ki, hanem indexpontszámokat, amelyek az adott jellemző súlyát jelölik).

Jól látható, hogy legnagyobb befolyással mindkét csoportban a magas kereset lehetősége számítódott a továbbtanulási döntésnél, vagyis a megélhetési kérdések. A válaszolók – érintettek – legtöbbje azt vallotta, hogy ez számított a legtöbbet a döntésben. A különbség nem szignifikáns a két csoport között. A nem romák esetén az eután következő két fontos tényező – szinte azonos súllyal – a szülői példa és a személyes előrejutás lehetősége volt, míg a romáknál éppen fordított súllyal esett latba a két említett tényező, kisebb arányokkal: 17% és 14%. Vagyis a romák esetében kissé fontosabb szempont a személyes előrejutás az anyagi lehetőségek után, és kisebb mértékben játszik szerepet a szülői, családi példa akkor, amikor magasabb végzettség elérését tervezik. Mindez persze 82

indokolt, hiszen a legtöbbjük olyan családba születik, amelyikben nincs követendő modell a tanulás terén, vagyis egyéb területről kell a mintát átvenniük. A többi tényező nem jelent túl nagy hatást a két csoport tanulási döntéseire az önbevallás szerint. Mivel a legfontosabb tényezők anyagi és presztízsjellegű tényezők, igazoltnak látjuk – ebből a szempontból – a kutatás egyik alaphipotézisét, amelyben azt fogalmaztuk meg, hogy a romák integrációjának egyik fő oka, hogy látják, milyen mértékben nyílt meg számukra a világ anyagi téren. A világ változása, a lehetőségek „kitárulása” elindított egy folyamatot, amely az integrációt fokozta. Az már sajnos más kérdés, hogy ez az anyagi jólét felé tendálás mennyiben váltható át anyagi értékekre, illetve, hogy mennyiben váltható be hivatalosan is, vagyis nem csak feketemunkára. Az elmúlt húsz év a régiót az egyik legelmaradottabb régióvá tette (bár mindig is ezek között kapott helyet sajnos ez az országrész), a munkapiac teljesen beszűkült, így egyre nehezebb lesz elérni a motiváló tényezőket. Hogy mindez milyen hatást fog kiváltani, nem tudjuk, csak sejthetjük, hogy nem emelni fogja a roma lakosságot – sem anyagilag, sem integrációs törekvések szintjén. A tanuláshoz való hozzáállás fontos indexének96 láttuk, hogy megnézzük, milyen programokban vesz részt, amelyek nagyrészt iskolákhoz kötődnek, de mindenképpen összefüggésben állnak az iskolai tevékenységekkel, a tanuló életmóddal. Ezek a tevékenységek, bár nagyobb részt iskolai szervezésű programok, jobbára csak áttételesen kapcsolódnak az iskolához, egy részük pedig kifejezetten iskolán kívüli program, fontos mutatói lehetnek az iskolához való hozzáállásnak is. Másrészt pedig egy kulturális közegről árulkodnak, amely a háttérben formál, alakít, jórészt észrevétlenül. Ezek megléte sokat elárul a gondolkodásról.

83

Gyakorlatilag az iskolai különórák, leginkább a fakultációk (pl. matematika fakultáció) részben és az iskolán kívüli különóráknál (pl. iskolán kívüli nyelvtanulás) van eltérés a két alminta között. 1%-ot sem közelít meg azon romák aránya, akik ezekben a tevékenységekben részt vesznek. A korrepetálás azonban azonos arányban vesz részt a két csoport felkészülésében. Ez viszont jó indikátor, mivel azt mutatja ez is, hogy a romákon belül is fontos helye van a tanulásnak. 100 roma tanulóból gyakorlatilag több mint minden 10-dik vesz/ vett részt (legalább egy alkalommal, vagy rendszeresebben – bár az előfordulás gyakoriságát nem mértük) korrepetálásban. Ezek egy része valószínűleg iskolán belüli korrepetálás, és nem különóra, ami nem feltétlenül vesz el az értékéből. Ami kicsit árnyalná a képet – de nem mértük –, az az lenne, ha azt is látnánk, vajon mennyiben kötelező, tanárok által előírt és egyben ilyen módon megtartott felzárkóztatásról van szó, és mennyiben önkéntes választás eredménye (családi, szülői döntés) a kapott adat. Ha még azt is megnézzük, ki milyen mértékben szokott tanulni a gyerekkel, vagyis odafigyelni a tanulmányokra, akkor azt láthatjuk, hogy a romák 40%-ánál előfordul, hogy tanul a gyerekkel. A nem romáknál 50%-nyian jelölték be ugyanezt. Szignifikáns eltérés azonban nincs a két csoport között. Ez jelentős arány, és mindenképpen arra vall, hogy a helyi roma lakosságnál kialakult (kezd kialakulni?) egy olyan iskolakultúra, amely sokat tehet a pozitív változásokért. Jól tanulni megfelelő szülői háttér nélkül ritkán lehet. Van rá példa, azonban azt is tudjuk, hogy a legtöbb jól tanuló gyerek esetében olyan szülői, családi háttér adja a támogatását, amely mintegy garanciája (bizonyos fenntartásokkal kezelve a szót) a magasabb végzettség megszerzésének, így az elviselhetőbb, könnyebb, de esetlegesen legalábbis (anyagilag) biztosabb jövőnek. Amíg a roma családok nem tudják, vagy bármi okból nem akarják az ilyen hátteret a gyerekeik mögé állítani, nem sokat várhatunk. Egyébként ennek az összefüggésnek az ismerete vitte arra a korábbi évszázadokban a döntéshozókat, hogy a gyerekek családból való kiemelésével, más környezet biztosításával próbáljanak operálni. Természetesen egy ilyen típusú törekvés nem fogadható el legitimnek. Erőszakkal nem keresztülvihető az ilyen típusú változás, mivel az iskolázottsági mutatóknál a legfontosabb az az önkéntelen hatás (mint pl. a magasabb végzettséggel együtt járó kulturális hatások, kifejezőkészség, általános műveltség magasabb szintje), amit sem a szülő, sem a gyerek nem tudatosan (nem teljesen) használ fel a szocializáció során. A gyerekek önkéntelenül szívják magukba az „otthoni légkört”, ami óhatatlanul más attól függően, hogy ki, milyen családba született: másképp beszélnek, másképp oldják meg a problémákat, másként szórakoznak, másként és mást dolgoznak stb. A nevelés során kialakul az ún. habitus97, amitől később nagyon sok minden eldől, pl. az iskolában is, ami kapcsán az illető jól tud majd 84

alkalmazkodni az elvárásokhoz, vagy éppen ellenkezőleg, inkább társadalmilag elfogadhatatlan módon teszi, amit tesz. Mivel a társadalom minden szintjén illeszkedési pontokon keresztül lehet elérni a később tőkét jelentő kapcsolatokat, intézményeket, csak akkor van esély a tőke megszerzésére, ha ezekhez az illeszkedési pontokhoz jól tudunk alkalmazkodni. Ezeket az illeszkedési pontokat pedig a többségi kultúra definiálja leginkább – valójában a középréteg kultúrája legtöbb helyen, mint pl. az ügyintézési pontokon, iskolákban, óvodákban, polgármesteri hivatalokban stb. A többségi kultúra hatása és elvárása oly mértékig uralkodik, hogy pl. ugyanolyan tudásszint mellett két azonos képességű tanuló közül az egyik csupán azért is kaphat rosszabb osztályzatot az iskolában, mert a nyelvi hátrányai miatt (egyszerűbb kifejezőkészség, bizonyos szavak bizonytalan ismerete, alacsonyabb szinten összetett mondathasználat stb.) – ami pl. a cigányságra általában jellemző sok helyen – nem tudja az „elvárt szakszerűséggel” előadni a feleletét. Mindez nem a tanár hibája, nem is a társadalomé. Ezek legtöbbször úgy működnek, úgy határoznak meg bennünket, hogy létükről sejtelmünk sincs. És mivel a társadalom nemigen változik könnyen, az egyénnek van leginkább lehetősége arra, hogy döntsön: ezek után jobban akar illeszkedni ezekhez a pontokhoz, a habitusát olyan irányba akarja fejleszteni, amely alkalmasabb a szélesebb értelemben vett közösségben való élethez. Mindez persze csak lassú folyamatként fogható fel, és csak részlegesen tudatos lépésként, mivel a háttérben dolgozó határok és az önkéntelenség továbbra is fontos szerepet fog játszani a szocializációban. Ezen kis kitérő után térjünk vissza az elemzéshez! Mit mutatnak legutóbbi adataink? Ha nem is beszélhetünk túl nagy szokásbeli azonosságról, mindenképpen közelítést jelenthetnek a tanulási szokásokban a fenti számok, különösen, ha azt vesszük alapul, hogy milyen eredményeket kaphattunk volna – mondjuk – még az ’50-es évek elején. Bár adataink nincsenek, nem alaptalan a feltételezés, hogy korántsem hasonlítottak ennyire az iskolához való hozzáállásban a nem roma lakosságra. Attitűdkérdésekkel mértük a tanuláshoz való hozzáállást, amely a tanulás fontosságát hivatott mérni. Nem találtunk szignifikáns összefüggést, gyakorlatilag mindkét almintában 80%-nyi azok aránya, akik fontosnak tartják a tanulást.

Kulturális kérdések

A

z előzetes tapasztalataink és a nyelvi kutatások98 azt mutatták, hogy a békési romák inkább nem beszélik már a roma nyelvet, annak semmi85

lyen dialektusát. Akik beszélik is, kis mértékben, nem anyanyelvi szinten, még akkor is, ha van még ma is, aki bírja még valamelyik dialektust. A napi gyakorlatban azonban a romául jól beszélők inkább már kivételnek tekinthetők. A következő diagram sok mindent feltár.

Mint látjuk, mindössze a megkérdezett romák 17%-a beszéli még valamenynyire valamelyik roma dialektust. Ugyanakkor érdekes képlet mutatkozik azzal kapcsolatban, vajon mit szán gyermekének. Inkább tartják fontosnak, hogy a gyermekük beszéljen romául (48%). Hogyan értelmezhetjük a látottakat? Mivel roma kérdezőbiztosok kérdezték a roma családokat, feltételezhető, hogy azok is inkább tartják fontosnak a válaszadásban, hogy a gyerekeik beszéljék az általuk már nem ismert roma nyelvet, akik egyébként nem biztos, hogy tényleg figyelmet fordítanak egy ilyen – a többség szerint egyébként is súlytalan – dologra. Ha azonban ténylegesen 48% tartja fontosnak, hogy gyereke beszéljen romául, akkor azt kell mondanunk, hogy jelentős arány ez azokhoz képest, akik egyébként nem beszélik már a nyelvet. A kevés roma nyelvű mindenképpen fontos integrációs mutató, miközben erős kulturális hatásról vallhat az utódaik tekintetében még valamennyire fontosnak tartott attitűd. Hajlunk azonban arra, hogy némi fenntartással kezeljük a szándékot, és alacsonyabb arányt tartsunk inkább valóságosnak. A nemzetiségi szokások ismerete mintegy fele arányban mutatkozik a válaszokban, azonban a terepen töltött idő és a romákkal való gyakori beszélgetés – tudatosan is rákérdeztünk több esetben ezekre a szokásokra – azt a feltevésünket erősítette meg, hogy ezek már korántsem eredeti, cigány szokásokra visszavezethető kulturális cselekmények. Ami inkább jellemző, az a vallási kultusz bizonyos paraszti, helyi kulturális szokásokkal vegyített szokásrendszere egyes elemeinek továbbélése, ami az általános paraszti (ma gyakran magyar kultúraként is emlegetett) folklórból még megmaradt: pl. a 86

töltött káposzta alkalomhoz is kötött fogyasztása, a halott feletti virrasztás, a kereszteléshez kapcsolódó szokások stb. A közöttük élő szokásoknak csak egészen vékony szelete tudható be a ténylegesen cigány gyökereknek: mint pl. a férfi-nő viszonyban még kis mértékben felismerhető sajátosságok, a lakásbelső kialakításának egyes elemei, elvei stb. Mivel az ún. kivetkőzés (hagyományos öltözet elhagyása) mára teljes lett, a külső státuszjegyek gyakorlatilag megszűntek, a régi szokások alig öröklődtek át, mára csak kis mértékben beszélhetünk még kifejezett roma szokások meglétéről. A mért arány is az előbbi fejtegetésünket és a terepen szerzett tapasztalatainkat támasztja leginkább alá. Megkérdeztük, hogy mit szól ahhoz, hogy a romák nem roma feleséget/ férjet választanak. A válaszok a következőképpen oszlottak meg99:

Az első, ami szembetűnő volt, hogy a mérésre használt ötkategóriás változó is-is kategóriáját (középső, 3-massal jelölt kategória) egyetlen ember sem jelölte. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy a válaszadók határozottan képviselnek valamilyen véleményt egyik vagy másik irányban a kérdést illetően. Ez egyébként igaz a következő táblázatra is, amelyben a barátokra kérdeztünk rá. Vagyis mindkettő kardinális kérdés, és időnként akár kardinális probléma is. A romák 9,9%-a szerint inkább elfogadhatatlan egy ilyen lépés, miközben a nem romák 64,6%-a tartja inkább rossz döntésnek az ilyen házasságot, párkapcsolatot. A romák 90,1%-a viszont inkább elfogadja a helyzetet, miközben a nem romák között ez az arány kisebb, 35,4%. Vagyis a romák közül minden 10-dik ember van csak ellene a vegyes házasságoknak, a nem romák között viszont kétharmad rész nem veszi jó néven a romák-nem romák keveredését. Ugyanakkor a válaszadók közül minden tizedik jelezte, hogy a felesége-férje (élettársa, barátja) roma. Ezek jelentős arányok, és főleg az olyan közhangulat hatása alatt, amely ekkor jellemző volt az országban, különösen figyelmet érdemlő. A nem romák egyharmada a közhangulat ellenére is elfogadhatónak tartja, hogy a romák és nem romák összeházasodjanak.100 Még az is elképzelhető, hogy előnyös politikai hangulat esetén magasabb arányt mérhettünk volna. 87

Ezek után érdemes megnézni a következő táblázatban101, hogy mit gondolnak akkor, ha nem élettársnak, hanem barátnak kell elfogadni egy romát.

A romák 13,6%-a inkább nem ért egyet azzal, hogy romák nem roma barátokat választanak, miközben a nem romák 46,7%-a nem ért egyet ugyanezzel. A romáknak így 86,4%-a inkább egyetért a kérdéssel, míg a nem romák között kevesebb, csak 53,3% ért egyet egy ilyen lépéssel. A romák nagyobb részét tehát (tízből közel kilencet) nem zavarja, ha nem romákhoz kötik a romák az életüket vagy a barátságukat. Az barátságnál kapott arány nagyságrendileg megfelel a házassági kérdésre kapott válaszoknak. A nem romák viszont némileg más álláspontot képviselnek. A házassági kérdéshez képest többen vannak azok, akik ezt elfogadhatónak tartják. Gyakorlatilag a válaszadó nem romák fele nem lát nagyobb problémát a roma-nem roma barátságok szövődésében. Ezekben fontos integrációs elveket fedezhetünk fel. A békési ember nagy mértékben elfogadó a romákkal kapcsolatban. A házasság és a barátság a társadalmi távolságok skáláin előkelő helyet foglalnak el. A mássággal szembeni elfogadás legbiztosabb jele, ha a családunkba, rokonságunkba fogadunk be valakit, aki más népcsoporthoz tartozik. A barátság ugyan eggyel alacsonyabb lépcsőfokon foglal helyet, azonban ez még mindig az a kategória, amelyről saját elhatározásból és szabad belátásból döntünk, ilyen módon közel van a rokonságba való befogadáshoz. Vagyis a társadalmi távolságok két (talán) legmagasabb szintjén a békési emberek jelentős része az elfogadást választja. Hipotetikus úton azt is feltehetjük, hogy valószínűleg a város lakosságának 60%-a felé tendálna az arány, akik nem feltétlenül éreznék kellemetlennek, ha cigány család költözne a szomszédjukba – ami a skálán az előbbiek alatti lépcsőfoknak felelne meg. Fontos integrációs mutatóként látjuk a társadalmi életben való részvételt. Tapasztalataink szerint a kisegyházakban nagy arányban fordulnak meg ro88

mák, ezért – és mivel az egyházi életet is ide számítottuk bizonyos tekintetben – ezt is vizsgáltuk.

A kisegyházak között a 3,75%-os nem roma részvételi aránnyal szemben 15,7%-os roma arány áll. Ahogy vártuk is, a romák között nagyobb arányban találunk kisegyházhoz tartozót, aminek elsődleges oka, hogy a kisegyházak kevéssé a társadalmi presztízs kifejezői (ahogy időnként a nagyegyházi tagság számítódik – pl. az ún. „szagos misék”), viszont erőteljes közösség, nagyobb elfogadottság jellemzi őket, amely ilyen módon kedvezőbb elbírálás alá esik a vallás iránt fogékony romáknál. Másrészt komoly cigánymisszió folyik és folyt régebben is a városban, külön cigány gyülekezet is működik jelenleg is (kisegyházi), ami érthetővé teszi a magas arányszámot. Nem keresztény felekezeti tagságról nem tudunk, a mintában egyetlen család sem képviseltette magát. Ez persze nem a hagyományos értelemben vett közéleti tevékenység, azonban más tekintetben egy olyan külső szervezet felé való nyitást jelöl, amit nem cigányok alapítottak és nem ők tartanak fenn, ráadásul igen távol esik a hagyományaiktól, ha nem éppen ellentétes vele sok tekintetben. A nagyarányú nyitottság így a társadalom bizonyos szegmensei felé való nagyobb nyitottságot is képvisel. A történelmi egyházak valamelyikéhez való tartozást mindösszesen 7,5% választotta a romák között. A párttagság – ahogy vártuk is – nem elterjedt a romák között, ahogy a civil szervezetben való közreműködés sem. 3-3% tartozik csak ide vagy oda. Ez viszonylag magas arány, különösen annak fényében, hogy a nem romák közül szinte senki nem vállalta fel párthovatartozását. Viszont a civil szervezeti tagság nem jellemző a romákra, ami azért még mindig azt mutatja, hogy nem teljes mértékben nyitottak a társadalmi élet közszférája felé. Másrészt az állandó megélhetési gondokkal küzdő világban, csoportban valahol várható is egy kisebb részvételi kedv. 89

Mit jelent mindez? Egy viszonylag magas közösségi életet vallási téren, és egy igen alacsony közéleti részvételt egyéb téren. Bár erős képviselet – a mi meglátásunk szerint legalábbis – jellemzi a városi romákat, az átlag roma család sarjai alig vesznek részt tevékenyen a róluk, értük szóló közéleti folyamatokban. Ennek több oka lehet. Egyrészt az elszegényedett családok inkább válnak csalódottá, kiábrándulttá, ami nem kedvez a közéleti részvételnek, másrészt kulturálisan gyengébb gyökerekkel rendelkeznek ezen a téren. Zenei téren sokszor hallunk a békési zenész cigányokról, a közvélekedés – legalábbis a romákon belül – hagyományosan sok zenészről tud apáik, nagyapáik világából; nem találtunk szignifikáns eltérést a két almintában. Ezek után joggal vártuk, hogy akár nagyobb arányú hangszerismeret is felmerülhet a romák javára. Ez irányú várakozásunk nem nyert megerősítést. Minden tizedik megkérdezett számolt be valamilyen hangszerismeretről, ami azt jelenti, hogy a romák között ez a hagyomány mindenképpen kiveszőben van, ha elfogadjuk azt, hogy régebben jellemző volt a sok zenész közöttük; az általunk megismert történelmi adatok egyébként alátámasztják a sok zenészről szóló híreszteléseket. Az idegen nyelv ismerete viszont szignifikáns eltérést mutat102:

A romák 20,9%-a számolt be arról, hogy beszél – valamilyen szinten – egy bizonyos idegen nyelvet (nem roma), miközben a nem romák 35,4%-ka vallja ugyanezt. A romák 79,1%-ka viszont nem beszél semmilyen idegen nyelvet. A nem romák között ez az arány 64,6%. Személyes tapasztalatunk is azt mutatja, hogy az iskolai és tanfolyami képzések következtében egyre több roma beszél – valamilyen szinten – idegen nyelveket. Ennek általános szintjét megállapítani nem tudjuk. A nemzetiségi zene, irodalom, tévéműsorok kapcsán készített indexünk a következő nemzetiségi médiafogyasztási arányokról tudósít103:

90

A romák több mint egynegyede (28,7%) az, aki a roma „népi”, nemzetiségi lehetőségek fogyasztójának számít saját bevallása szerint. Ez az arány 43,2% a nem romáknál. Akik egyáltalán nem vallják magukat nemzetiségi programok fogyasztóinak, a romákon belül 35,2%-nyian vannak, míg a nem romáknál 25,9% ezek aránya. Mivel a nemzetiségi programok fogyasztása nem olyan egyértelmű a nem roma lakosságnál, a legtöbbet mondó adat számunkra a nem fogyasztók aránya. Az arány jól mutatja, hogy a hagyományok felmelegítése a romáknál kifejezetten kiveszőben lehet. Ha pedig ez így van, akkor az adatok ismét csak az erős integrációt mutatják. Vélemény kérdésekkel mértük, hogy mi a meglátásuk az embereknek a roma integrációról, vagyis mennyire látják beilleszkedettnek a romákat a békési társadalomba104.

A romák 12,2%-a nem látja annyira beépültnek a cigányságot a társadalomba, a nem romák viszont valamivel többen, 20,1%-nyian vélekednek így. A romák 20%-a bizonytalan abban, hogy a beépülés megtörtént-e, talán igen, talán nem, miközben a nem romák 27,7%-a nem tudja egyértelműen eldönteni a kérdést. 91

A romák 67,8%-a viszont inkább úgy látja, hogy már megtörtént a beilleszkedés a társadalomba, a nem romák ettől némileg kevesebben, 52,2%-nyian látják így a dolgot.105 Amint látjuk, a nem romák közel fele nem biztos még abban, hogy ez a lépés valóban megtörtént, miközben a romák között csupán egyharmad vonja valamilyen szinten kétségbe az integráció előrehaladott állapotát. A romák inkább látják beépültnek saját népüket a békési társadalomba, mint a nem romák. A személyes beszélgetések, interjúk csak megerősíteni tudják a fenti képet. Megnéztük azt is, hogy a megkérdezettek véleménye szerint a romáknak és a gyerekeiknek mennyire fogja leginkább roma származása meghatározni az életét a jövőben. A következő arányokat kaptuk106:

Látható, hogy a romák 20,2%-a szerint nem a roma származás fogja leginkább meghatározni a jövőjüket, miközben a nem romák között csak 8,4% van ezen a véleményen. A romák 23,2%-a nem tudja biztosan eldönteni a kérdéseket, miközben 19,4% a nem romák között az az arány, aki bizonytalan. Viszont a romák 56,6%-a szerint továbbra is a roma származása lesz az egyik legmeghatározóbb az életében és gyerekei életében, miközben 72,2% mondja azt a nem romák között, hogy ezzel egyetért. A jövőt nehéz megmondani. Bizonyos dolgokra azonban nagyobb az esély. Ilyen valószínűleg a romaság meghatározó ereje is. Egyszerűen a kinézet, a bőrszín sokszor elég, hogy meghatározzon. A romák bizakodóbbnak tűnnek mindenesetre. Egyet azért lehet tenni: elérni azt, hogy a meghatározó erő (romaság) ne csupán negatív előjellel határozzon meg. Hiszen bizonyos esetekben (mint pl. a híres zenész cigányoknál) a romaság még kifejezetten pozitív is lehet. Vagyis azért nem sokat tehetünk, hogy a bőrszín és egyéb jegyek meghatározó ereje eltűnjön, viszont annál többet tehet a roma lakosság azért, hogy ezek a most még jobbára negatívan ható erők valamelyest pozitív irányba 92

mozduljanak el. Ha ezt eléri a békési roma társadalom, akkor nagy lépést tett annak érdekében, hogy az el nem titkolható származás ne feltétlenül jelentsen egyúttal hátrányt is. Lábjegyzet a Nézzük, mit találtunk! c. fejezethez 52

HEFOP-2.2. pályázat alapján a Szociális Szolgáltató Központ megbízásából végzett felmérést Herczeg Tamás A cigányság helyzete Békésen címmel. 53 Több jel is arra utal, hogy nem volt reprezentatív a minta. Egyrészt nem beszél szinte semmit a mintáról, másrészt olyan adatok, mint a nemek közötti 10%-os eltérési arány, a romák arányának csak egy ránézésre becsült meghatározása, hivatkozás nélkül stb., inkább arra engednek következtetni, hogy nem reprezentatív a minta, ami csak korlátozásokkal engedi a felhasználást. Feltételezhető, hogy a városban elterjedt nézetet tette magáévá. A köztudatban ugyanis igen elterjedt az általa említett arány. Számszerűleg (a köztudatban) 1500 és 2500 közé teszik a romák létszámát a városban. 54 Az előzetes számításaink, amelyek az elsődleges, 455 család adatai alapján számítódtak, 8,4%-ban határozták meg a biztosan roma családok arányát. Hogy ezt ellenőrizzük, semmilyen értékelhető válasz nem érkezett a csoportból (217 db) – a rendes minta része volt ez is! –, egy 73 db-os másodlagos mintát vettünk, amit leellenőriztünk, hogy lássuk, milyen arányban vannak a roma-nem roma családok ebben a mintarészben. Az ezzel összevetett eredeti számításainkat kis mértékben korrigálta ez az ellenőrzés (néhány tizednyit). Így kaptuk meg a végleges arányt. Mivel a visszaérkező kérdőívekből láttuk, és a kérdezőbiztosok elmondásból is sejtettük, hogy a romák szívesebben válaszoltak, mint a nem romák, fontosnak tartottuk, hogy leellenőrizzük az arányokat a másodlagos mintával. Gyanúnk bevált, a romák tényleg szívesebben válaszoltak a kérdésekre, az ellenőrzéssel korrigálni tudtuk az első számításainkat, illetve mindez pontosította az elemzéshez használt súlyokat. 55 Népességfelmérés önbesorolásos adata. A lekérdezésben összesen 629 fő vallotta magát romának a városban. 56 Az érték szórása 1,1% (SH=66 fő). Így 99,7%-os biztonsági szinten állíthatjuk, hogy 198 fő eltéréssel (valamelyik irányba) igaz, amit mértünk. Természetesen a mintában a mi értékítéletünk alapján romáknak tartott emberekre igaz a kijelentés. Vagyis azt mondhatjuk, hogy a kérdezőbiztosok értékítélete alapján ma Békésen romának tarthatnak kb. 2900 főt. A konfidenciaszintet azért is lényeges ismerni, mert a vegyes családok akár ide, akár oda sorolásától függően 2-2,5%-nyi eltérés is lehet a roma családok számát illetően. Vagyis megint csak azt kell látni, hogy mennyire függ a végső szám a metódusok kiválasztásától. Ez a válasz azonban nem mond semmit az egyéb azonosítás alapján besorolt emberekről, esetlegesen romákról.

93

57

Forrás: Babusik Ferenc: A romák esélyei Magyarországon. Kávé Kiadó. Bp. 2001. p. 12. 58 Neve közlését nem egyeztettük, így ettől most eltekintek. 59 Forrás: Békés Megyei Levéltár. BéML XXIII. 25 a. A Békés Megyei Tanács V. B. szaktitkárának iratai. Cigányügyi koordinációs bizottsági titkár iratai 1987. 37-U-0. III. 67/51. 60 Forrás: Békés Megyei Levéltár. BéML XXIII. 25 a. A Békés Megyei Tanács V. B. szaktitkárának iratai. Cigányügyi koordinációs bizottsági titkár iratai 1987. 37-U-0. III. 67/51. 61 Forrás: Kereskényiné Cseh Judit: Források a Békés megyei cigányság történetéhez. Gyula, 2008. Békés Megyei Levéltár. *Az 1961-es adat a munkaképes korú romák számából becsült adat. 62 Egyértelműen nem tudjuk kijelenteni a pontos aránynövekedést, mivel nem bizonyítható, hogy az előző adatfelvétel empirikus méréseken alapul, amely bizonyíthatóan reprezentálja a mintában a populáció egészét. 63 Az 1957-es összeírásnál még 25 416 békésit regisztráltak. Vagyis Békés lakossága folyamatosan fogyóban van. A rendszerváltás után a régióban eleve jellegzetes a települések folyamatos létszámvesztesége. Ez egyrészt a csökkenő gyerekvállalási kedvnek, másrészt a fokozott elköltözésnek köszönhető. 64 Emlékezzünk vissza, hogy 1981-re 951 cigányt tartottak számon a városban, ebből 464 fő volt 14 év alatti, ami igen magas arány, és arra utal, hogy akkoriban hirtelen szokatlanul megnőtt a gyerekvállalási kedv a roma lakosságon belül. 65 Kovai Melinda és Zombory Máté kutatásukban 1999-es adatokra hivatkozva arra a következtetésre jut, hogy a cigányság most lép a demográfiai átmenet szakaszába. Ez azt jelenti, hogy a halálozási arányszám egy viszonylag magas születési arányszámmal párosul, amit későbbiekben a születések számának csökkenése követ. Ezeket figyelembe véve igyekeznek előrebecsléseket tenni az ország egészére vonatkozóan. A becslés szerint a jelenlegi 600 ezer felett mozgó létszám 2010-re elérheti a 710 ezret, 2050-re az 1,2 milliót. Az óvatos becslések is 824 ezer körülire várják a roma népesség létszámát, ami az addigra kb. 8 millióra csökkent országos létszámhoz képest 15%-nyi arányt is elérhet. Ezen belül a fiatalok körében a romák aránya 24% is lehet. Ha az adatok helyesek, akkor könnyen lehet, hogy a munkaképes korú lakosságból minden hatodik potenciális munkavállaló roma lesz (lásd még: Babusik Ferenc (szerk.) A romák esélyei Magyarországon, pp. 71-119.) 66 Sign: 0,000. CV=0,22. 67 A megkérdezett mintára összességében jellemző életkor 41,6 év – itt nem csak az egyéni lekérdezésben résztvevők mintájára kell gondolni, hanem a csoportos mintavételben feljegyzett családi adatokra, vagyis olyanok is szerepelnek a mérésben, akik a 14-65 éves egyéni mintán kívül esnek.

94

68

Összehasonlításként két forrást találtunk, a 2001-es népszámlálást és a 2004-es KSH adatokat. Ezek arról számolnak be, hogy továbbra is magas születési arányok mellett várhatóan alacsony életkort élnek meg a cigányok Magyarországon. Azonban az adatok erősen torzítanak, mivel az önbesorolás alapján felvett nemzetiségi adatok korántsem tükrözik vissza a valós számokat. Egyébiránt – éppen az adatfelvétel módja miatt, az erősebb identitástudattal rendelkező cigányok inkább választják önbesorolásuknál a cigányt, és vélhetően ők azok, akik inkább a hagyományos kultúrát is képviselik – még az is elképzelhető, hogy a cigányságon belül országosan is kimutatható lenne bizonyos gyerekszám-csökkenés, ha az adatfelvétel másképp határozná meg a cigányt. Lásd még: HVG 2009. május 2., p. 20., HVG-ténytár. 69 Sign: 0,000. CV= 0,324 70 TÁRKI-Omnibusz 2000-2005. Vélemény c. kutatás. MTA Pszichológiai IntézetTÁRKI 71 Sign: 0,000. CV=0,339. 72 Ide számoltuk az egyéb kategóriát is, mivel az elsősorban a mezőgazdasági munkák megjelölésére szolgált, és az apja foglalkozásánál elengedhetetlen volt ennek jelölése – és mert a napszám az egyik legelterjedtebb jövedelemforma, és ez leginkább ezzel függ össze. A kérdezőbiztosok egyöntetűen azt a visszajelzést adták, hogy minden esetben a mezőgazdasági – tsz-tag, kisgazda, paraszti munkák stb. – munkák megjelölésére használták a válaszadók. 73 Herczeg Tamás kimutatása (2006) szerint a békési cigányság döntő hányada részesül valamilyen szociális ellátásban. 58,86%-ka kap lakásfenntartási támogatást, 30% gyermekvédelmi támogatást, 26% közgyógyellátásban részesül, 20,29% pedig gyest kap. 74 Itt igen nagy idézőjelet használva, utalva ezzel az általánosan is rossz helyzetre. 75 Havas-Kemény: A magyarországi romákról. In: Neményi-Szalai: Kisebbségek kisebbsége, Bp. 2005. Új Mandátum Kiadó. p. 132. Az eredeti kategóriák: munkanélküli + inaktív. 76 Sign: 0,000. CV=0,384. 77 Szignifi káns kapcsolat híján csak hozzávetőleges adatként kezeljük. 78 Sign: 0,015. CV=0,169. 79 Állásbörze, álláskereső képzés, munkaügyi tájékoztató. 80 Előítéletességet mérő kutatások szerint is az idősebb népesség inkább előítéletes. Sik, 2002. In: Dencső B.-Sik E. Adalékok az előítéletesség mértékének és okainak megismeréséhez a mai Magyarországon. Oktatói kézirat, ELTE TáTK. A fiatalok azonban inkább nem tartoznak ebbe a kategóriába. Viszont mivel kifejezetten munkakapcsolatról kérdeztünk, valószínű, hogy a fiatalok (14-18 évesek) az iskolai tapasztalataik alapján válaszoltak a kérdésre.

95

81

Annyit azért érdemes megjegyezni, hogy az ilyen típusú kérdéseknél, amikor két irányból ugyanazt kérdezzük viszonylag közel egymáshoz, számolni kell a meg nem értéssel. Lehetnek olyanok, akiknek úgy tűnik, ezt a kérdést az előbb kérdeztük, és emlékezetből válaszol – rosszul. Ez a tényező mindenképpen torzíthatja a válaszokat, ezért érdemes csak bizonyos óvatossággal kezelni. Összehasonlítási alap lehet az első, könnyebben érthető és megválaszolható kérdés. 82 Sign: 0,034. CV=0,17. 83 Mivel csak a családok jövedelmi viszonyaira kérdeztünk rá, az egyének jövedelmének alakulásáról nincsenek adataink. 84 Mivel egy kategoriális változót alakítottunk magas mérési szintűvé a kiszámításához, a kerekítések miatt – és mivel az emberek felfelé inkább torzítanak, tévednek – ezek az átlagok vélhetően kisebbek lehetnek, így csak viszonyításképpen használhatjuk őket, pontos adatok közlésére nem alkalmasak. 85 Forray R. Katalin, 1998 – kritizálva egyéb meghatározásokat, a cigányságot a szegénység szubkultúráját hordozó életformacsoportként határozza meg. Ez a megközelítés egyébiránt nem csupán az említett kutató álláspontja, hanem a cigányság környezetéé is. 86 Z-score összeggel súlyozva, vagyis az átlagtól való eltérések alapján (standardizálva) indexelve minden vagyontárgyat. Ezzel minden vagyontárgy külön súllyal esik latba. A jobban elterjedt vagyontárgyak kisebb súlyt kapnak, a kevéssé elterjedtek nagyobbat. Számolunk még azzal, hogy a többiekhez képest az illető rendelkezik-e az adott vagontárggyal, avagy nem. Ha valaki rendelkezik egy vagyontárggyal, és a többiek nem, akkor nagy „jutalmat” kap, míg ellenkező esetben nagy „büntetést”. Ha ő is és mások is rendelkeznek valamivel, akkor kis jutalmat, ellenkező esetben kis büntetést. Az így kapott összegeket négy kategóriába rendezve kaptuk meg a fenti táblázatot, amely a birtoklás és megoszlás arányaiban vetíti elénk a képet. 87 Sign: 0,016. CV=0,166. 88 Nem feltétlenül a tárgyiasult kultúra tárgyiról beszélünk, hanem olyan dolgok birtoklásáról, amelyek megléte vagyon – és státuszmérő tényező. Ezért szerepelnek olyan dolgok is a felsorolásban, mint e-mail cím és internet. 89 Ezt igazolja a ház alapozására adott feleletek kiértékelése is. A romák házainak többsége (mintegy 90%) alappal is bír, míg a nem romák között ez az arány csak (80%). Ez akár azt is jelentheti, hogy a nem roma lakosságban a házban lakók között – bizonyos tekintetben – inkább találunk fejletlenebb viszonyokat, mint a roma családokban. 90 Csak a saját tulajdonú lakások, házak számítódtak a mintába. 91 Sign: 0,000. CV=0,298. 92 Parciális táblák statisztikai mutatói: Roma - sign: 0,001. CV=0,263. Gamma: 0,018.

96

Nem roma - sign: 0,000. CV=0,271. Gamma: -0,016. 93 Sign: 0,000. CV=0,404. 94 Sign: 0,001. CV=0,193. 95 Az egyéb kategóriában a kis elemszám miatt összevontuk az ösztöndíjrendszer, pedagógus és egyéb tényezők hatását. A szülői, családi példa szintén külön kategóriát jelentett eredetileg, de az összetartozás miatt inkább összevontuk, különösen azért, mert az egyéb családi ösztönzés lényegesen alacsonyabb súllyal vett részt a hatásokban, viszont mindkét csoportban (1/5-4/5-öd) arányos súlyt képviseltek egymáshoz képest, ami lehetővé tette az összevonást torzítás nélkül. A számok egyébként almintán belüli százalékokat fejeznek ki. Amiért az összegük nem 100%, az azért van, mert egy ember több tevékenységet is bejelölhetett, vagy éppen egyet sem, ami eltolja az összarányokat valamelyik irányba. 100=mindenki jelölte, 0=senki sem jelölte. 96 Ugyanazt a módszert választottuk, mint az előbbiekben. Attól függően, hogy milyen arányban vesz részt az alminta az adott tevékenységben, súlyt rendeltünk hozzá a tevékenység-nemzetiség megoszláshoz, így egy olyan idexszámot kaptunk, amely nem százalékosan, hanem egy adott súllyal mutatja be, milyen mértékben vesz részt az almintához képest a csoport az adott tevékenységben. A számok egyébként almintán belüli százalékokat fejeznek ki. Amiért az összegük nem 100%, az azért van, mert egy ember több tevékenységet is bejelölhetett, vagy éppen egyet sem, ami eltolja az összarányokat valamelyik irányba. 100=mindenki jelölte, 0=senki sem jelölte. 97 Bourdeau-i értelemben. Egyszerűen szólva egy olyan viselkedésrendszer és problémamegoldó készség, amely mintegy eszközkészletet biztosít a másokkal való kommunikációra, a problémák megoldásához, az életben való eligazodáshoz stb. 98 Kemény István kutatásai a cigányságról országos viszonylatban, Erdős Kamill és dr. Karsai Ervin kutatásai a megyében is erre a következtetésre jutottak. 99 Sign: 0,000. CV=0,451. 100 Csak érdekességképpen említeném meg, hogy több kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy a roma csoportok közötti házasságot kevésbé tartják elfogadhatónak a romák, mint a nem romákkal kötöttet. Több beszélgetőtársunk kijelentése – miképpen az oláhcigányokkal kevésbé tudják elképzelni az egybekelést – is utalt ugyanerre. 101 Sign: 0,000. CV=0,291. 102 Sign: 0,001. CV=0,118. 103 Sign: 0,002. CV=0,139. 104 Sign:0,023. CV=0,117. 105 Érdemes megjegyezni, hogy olyan összevont változót használtunk az elemzéshez, amely azokra a véleményekre kérdezett rá, amely a két csoport hasonlóságát, hasonló életvitelét és az anyagi helyzetéről kialakult véleményeket mérte. 106 Sign.: 0,001. CV=0,165.

97

98

Megoldások

A

mikor így az elemzés végén ehhez a részhez értem, az jutott eszembe: mit is írhatnék még le, amit előttem már ne vetettek volna papírra. Mindenki tudja, hogy a tanulás és a munka azok a mobilitási csatornák, amelyek feljebb emelhetik a cigányságot is. De ezt annyira tudjuk, hogy már a könyökünkön jön ki, a csapból is ez folyik. Azonban attól még igaz. Unásig mondhatjuk, ettől – még ha kicsit közhelyes is lesz esetleg a hangzása – még nem válik érvénytelenné. Ami mégis mássá teszi a helyzetet, hogy mi nem a cigányságról írtunk úgy általában, hanem kifejezetten a békési cigányságról. Egy olyan csoportról, amely éppen itt és éppen Békés megyében, annak is ezen kisvárosában és annak környékén kell megélnie és felemelkednie, és aligha segít rajta az, amit – mondjuk – Zala megyében megállapítanak. Ezért fogalmazzuk át a kérdést: Mit lehet mondani a békési cigányoknak, hogy a felemelkedésük, vagy az esetleges visszacsúszásuk megakadályozása érdekében tenni javallott. (Bár ilyenkor úgy érzem magam, mint egy orvos, aki ismervén a diagnózist, felírja a receptet, minek következtében a beteg meggyógyul. Ami persze a társadalomban így nemigen működik, sajnos!) Milyen környezetben kell felemelkedniük? A megye 2007-ben a maga 6,1%os részesedésével az ötödik legrosszabb helyzetben lévő megyének számított a segélyezésre szorulók arányát tekintve országosan. Ez még nem is tűnik annyira rossznak, amíg azt hozzá nem tesszük, hogy eközben Békés megye volt (Zala megye mellett) az éllovas a növekedés tekintetében, hiszen 2000 óta hétszeresére emelkedett az így kiosztott segélyek száma, ami mindent elmond a családok helyzetéről. A támogatásra fordított összeg pedig 17-szeresére nőtt, ami a legnagyobb növekedés egész Magyarországon107. A gazdaságilag aktív lakosság 18%-a volt munkanélküli 2009. márciusában a megyében108. A felnőttképzési programok keretében itt az egyik legkisebb a részvételi arány, csak a Dél-dunántúli régió mutat rosszabb képet a Dél-alföldi régiónál.109 Vagyis a kép nem túl biztató. De nem baj, van rá mód, vannak jó romaprogramjaink, pénzt költünk a romák felemelkedésére stb. Csakhogy van ezzel egy kis probléma: Az elmúlt 10 évben kb. 120 milliárd forintot költött az ország roma integrációs programokra, ám az Állami Számvevőszék jelentése szerint a pénzek hasznosulása követhetetlen, érdemi változást nem okozott a népcsoport életében. A hatás követhetetlen a miatt az adatvédelmi dogma miatt, amely megtiltja, hogy a 99

cigányságról etnikai alapon adatokat gyűjtsenek, ergo, nincs ember az országban, aki meg tudná mondani, hogy a pénzek romákhoz és roma integrációs célokra lettek költve, vagy csak neve lett a gyereknek. Így nem is csoda, hogy az utóbbi időben végzett kutatások „rémisztő képet mutatnak”.110 Gyakorlatilag nincs olyan adatbázis, amely alapját képezhetné azoknak az intézkedéseknek, amelyek a cigányságnak a társadalomba való integrálódását segítenék elő. Ez a régi jó fából vaskarika effektus. Mit lehet ezzel kezdeni? Egyrészt semmit. Nagyon nehéz ugyanis egy sok száz éves berögződést megváltoztatni. Amíg van cigánykérdés, de nincs szlovákkérdés, németkérdés – ugye értjük a lényegét?! –, addig folyó homokon próbálunk előrejutni. Másrészt – bár veszélyes lehet rossz kezekben, rosszul értelmezve – a cigányság nem attól lesz nem cigányság, vagy nem szegénység, hogy a cigány jelzőt használjuk vagy nem (még akkor is ki kell ezt mondanunk, ha tudjuk, milyen jelentéstani háttere lehet egy sokáig rosszul kommunikált szónak). Bár a cigány és roma szavakkal már elment a szekér, hiszen ezekhez mára óhatatlanul olyan képzetek kapcsolódnak, amelyek pozitív felhangra aligha hangolhatók át, a megoldás nem a fej homokba dugása. Attól, hogy nem ismerjük el cigányságukat, romaságukat, vagy éppen jogi eszközökkel igyekszünk egy vélt vagy valós problémát szőnyeg alá söpörni, még nem segítettünk rajtuk. A cigányság, romaság kérdése nem az íróasztaloknál és nem a tárgyalótermekben dől el, hanem a mindennapi élet találkozásaiban, az utcán, a boltban, a piacon, a forgalomban, a szomszédságban – és erre aligha van nagy hatással a teoretikusok okoskodása. Függetlenül zseniális paragrafusoktól, hatályos jogszabályoktól, ombudsmanoktól, a közember (az utca embere?)111 számára a cigány az „cigány”. És hiába a megkövetelt – mondjuk – újmagyar kifejezés, számára a cigány az csak cigány marad abban az értelemben, ahogy eddig is gondolkodott róluk, döntéseiben ez számít, hozzáállását ez határozza meg. Ha nem tud nyíltan diszkriminálni, akkor majd fog burkoltan – és higgyük el, meg fogja és meg tudja tenni! Vagyis – akár tetszik, akár nem – a dolgoknak két oldal van. A nem cigány népesség soha nem fogja befogadni, elfogadni, tolerálni a cigányságot, amíg ők nem tesznek határozott és egyértelmű lépéseket a beilleszkedés felé. Egyszerűen túl nagy a kulturális és gondolkodásmódbeli különbség ahhoz, hogy e nélkül mindez megvalósuljon. Vagyis a cigány nem maradhat cigány? Nem ezt mondtam. Maradhat, de nem úgy, ahogy most az. Amíg a kulturális különbségek egyben minden tekintetben marginalizáló különbségek is (szegénység, munka és tanulási különbségek, világlátási különbségek, drasztikus életviteli különbségek), addig esélyt aligha érdemes latolgatni, ha van is, szinte egyenlő a nullával. Furcsa, amit mondok, de a cigányságnak amolyan Münchausen báróként magát is kell emelnie a kitaszítást eredményező kere100

tekből, mert anélkül aligha fog befogadott csoporttá válni (és ez nem fából vaskarika!). Magam részéről legfeljebb részben látom megoldhatónak a helyzetet a kívülálló szimpatizánsok tábora felől. Sokkal fontosabb, hogy belül, a cigányságon belül mi változik. Hogy változik-e annyit a gondolkodásmód, amely aztán külsőségekben is megmutatkozik előbb-utóbb. Persze, ez csak az egyik oldala a dolgoknak, most kell beszélnünk a másik oldalról is. „II. József összeíratta őket, Mária Terézia megkísérelte a letelepítést, Habsburg József Alcsuton cigányiskolát nyitott. Semmi sem sikerült. Az emberek nem szeretik, ha „lehajolnak” hozzájuk. Legbölcsebben a szovjet-oroszok csinálták. Őz ezzel a meggyőződéssel oldották meg a cigánykérdést: az emberek egyenlőek, és csak a megélhetési és társadalmi különbségek tették másokká őket. Meg kell szüntetni ezeket a különbségeket, s ismét egyenlőkké válnak. Ami annyit is jelent, hogy nem „lehajolni” kell, hanem emberekké nevelni a cigányokat.”112 Kicsit idealisztikus, kicsit leegyszerűsítő az előbbi idézet, ám lényeges dolgokat mond ki: kezdjük el emberként bánni az emberekkel, és elkezdenek emberként is viselkedni. Amíg a cigány szó kimondásával a nem cigány ember esetleg csupa rosszra gondol, addig nem sok az esély. Emberként kell gondolni rájuk, mert akármennyire mások, emberek. Saját tapasztalatom cáfol tucatnyi sztereotípiát. Mindig is lesznek társadalmi különbségek, és mindig is lesznek etnikai különbségek, ám ezek nem kell, hogy a szükségesnél jobban elhatároljanak bennünket. Mert most ez történik. Ma a szegénységen belül és az etnikumon belül van egy cigány szegénység és cigány etnikum. Azonban a cigány szót, a mögötte lévő tartalommal együtt lehet nem csak faji felhanggal (vagyis jelen esetben negatív zöngékkel) használni, hanem egy egyszerű etnikai kategóriaként113, mint akár a szlovák vagy német etnikum esetén. Mert bizony a szóhasználat ma általában inkább áll közel a faji megkülönböztetés örökségéhez, mint az etnikai hovatartozás jelölésére kialakított keretekhez. A cigány szót kimondva sokan alacsonyabb faji osztályba tartozó csoportot értenek, rosszabb vért. Csakhogy mindez nem csak megengedhetetlen, de nem is vezet sehova – hacsak nem a cigány holokauszthoz, mint anno, ami pedig nem megoldás. Vagyis mondjuk ki: a cigánykérdés nem a cigányok tehetetlenségének kérdése, hogy nem tudtak beilleszkedni közénk „rendesen”, hanem össztársadalmi probléma és feladat. A cigányságot saját maguk és mi tettük cigányproblémává – így együtt. Megoldani is csak együtt tudjuk a megoldandókat. Persze az individuális embernek nehéz altruista módon – főleg egy ennyire más csoporttal – viselkedni, de ez nem a cigányság hibája, hanem a posztmodern emberéé.

101

Annyi bizonyos, hogy a sok évszázados huzavonában valamit – így együtt – nagyon elrontottunk. Csak persze mi mint többségi társadalom erőfölényben vagyunk ugyanakkor, és ebből az erőfölényből igen könnyű bírálni, ítéletet alkotni – akár még helytelenül is. Vagyis a dolog kétélű, és csak a két oldal együtt tud rá megoldást találni – még ha oly hosszú és még sok keservet is tartogató útról van is szó. Milyen ajánlásokat tehetek ezek után? Milyen receptet adhatunk a helyzetre? Csinálja a roma népesség Békésen mindazt, ami a cigányság becsületét, elismertségét növeli. Amíg a nem cigányok nem látják bizonyítottnak, hogy a cigányság is tud becsületes, elismert dolgokat tenni, addig nem fogják elhinni nekik ezt. Hiába mondom én – ismerve sok cigány embert –, hogy a cigányság nagy része (és itt az általam ismertekről beszélek) becsületes ember, elhinni mások is csak saját tapasztalatukból fogják. A békési cigányság oly mértékben beilleszkedett a helyi népességbe, hogy sokaknak már csak a mások által is látott becsület hiányzik, hogy elfogadják.

Maradjon cigány, mert úgy is az!

N

em attól kell félni, ha valaki cigány, hogy cigánynak fogják tartani (illetve dehogy nem kell ettől is félnie sajnos!), mert ezen változtatni amúgy sem lehet. Attól, hogy a milyen etnikumhoz tartozik kérdésre a magyart vallom magaménak, a többiek még ugyanúgy cigánynak fognak tartani. A többieken – meglátásom szerint – úgy segíthet a legjobban egy kiemelkedőben lévő, vagy már kiemelkedett cigány, ha cigányként ismerik (meg és el). Mert a cigánykérdés a cigányok problémáit latolgatja, amihez cigányok kellenek. De példát, jó példát mutató cigányok – no, és persze jó példát mutató, elfogadó nem cigányok. A cigány legyen elismert, megbecsült cigány, amit vállal is, és ez segíthet a többieknek.

Tanuljon még többet!

A

régi receptet nem lehet elégszer ismételni, és ez Békésen is érvényes: tanulni, tanulni, tanulni. Semmit nem érhet el a cigányság egy tanulásközpontú társadalomban tanulás nélkül. Örvendetes az a közel egy százalék, amely mára felsőfokú végzettséggel rendelkezik a városban, de még tízszer 102

ennyi kellene első körben is. Amíg úgy gondolnak a cigányokra, mint akik jó része még a nyolc osztályt sem képes elvégezni, addig a becsület esélytelen. És fokozottan érvényes mindez a munkahelyi esélyekre, ergo az életesélyekre. Szép dolog, hogy mára a cigányság nagy része azért – így vagy úgy – elvégzi a nyolc osztályt, de mára ez nem elég. A világ olyan gyorsan megváltozott, a cigányság pedig nem vette fel a tempót – persze nem csak a maga hibájából. Csak olyan végzettségek elérésének van értelme, amelyek egy rossz munkapiaci régióban is nyomnak a latba.

Olyan munkát keressen, amire a leginkább szükség van!

A

cigányság több esetben tölthetett volna be amolyan közvetítő kisebbség114 szerepet a társadalomban, de sohasem tette. A közvetítő kisebbség lehetőségéből csak a kitaszítottság és elkülönülés jutott. Pedig nemegyszer olyan gazdasági réseket is igyekeztek és tudtak betölteni, amelyek ugródeszkát jelenthettek volna számukra a közvetítő kisebbség, onnan pedig az elismert etnikai csoport felé (pl. köszörűsök, zenészek, kosárfonók). Persze nem ez az egyetlen út, sőt, a közvetítő kisebbség útja rögös is, és talán nem ez az ideális megoldás. Jó példa lehet viszont a zsidóság más tekintetben. Az 1848-ban kezdődött felszabadítási hullám után a zsidóság számára egyre inkább megnyíltak a lehetőségek. Bár továbbra is kisebbség és nem szeretett maradt, a gazdaság és a tanulás járható úttá vált számukra – egyre inkább teljesen. És a zsidóság élt a lehetőséggel. Annyira, hogy az 1900-as évek első felében három zsidótörvényt is hoztak, hogy korlátozzák őket ezeken a területeken, oly mértékben bejutottak a legelismertebb helyekre ezidáig. Mit tett a zsidóság? Kezdetben az ún. deviáns mesterségeket kezdték el űzni. Mit jelent ez? Azt hogy a társadalom szükségesnek tartotta ezeket a foglalkozásokat, ám nagy presztízsük nem volt, a legtöbb nem zsidó lenézte ezeket. Ilyen volt pl. a kereskedő szakma, de több értelmiségi munka is tárt karokkal várta a vállalkozókat, mint pl. az orvosi. A zsidóság (pl.) ezekbe a résekbe tört magának utat. A konkurencia kicsi volt, gazdaságilag kifizetődő lehetőségek voltak, és mindenki által igényelt szolgáltatásokat kínáltak. Ma is vannak biztosan ilyenek a városban is. Hogy mik, azt pontosan nem tudom, de nem is tartom feladatomnak megmondani. Viszont biztos vagyok benne, hogy a helyi lakosságnak jó ötletei vannak erre vonatkozólag. A helyi párbeszédben, a mindennapi életben lehet megtalálni azokat a réseket, amelyek ilyen módon betölthetők. 103

Persze ez csak két – talán nem is a legjobban megvalósítható – ötlet. Számos más lehetőséget tételezek fel, amelyek felfedezésre várnak. De nem az enyémre, hanem a helyi romákéra.

Ne csússzon vissza!

A

helyi romaság egyet nem szabad, hogy megengedjen magának, hogy elveszítse azokat a pozícióit, amelyeket sikerült elérnie. Pontosabban megteheti, de annak duplán is ára van. Visszakerülni sokkal nehezebb lesz. Kétszeres az előítélet, kétszeres a munka, a bizonyítás, ha egyszer már visszacsúsztak.

Megoldások II.

2

007-es adatok alapján ma Magyarországon 1117 önkormányzat működik mintegy 1100 településen, 5585 fős megválasztott képviselettel. Az országos és megyei listákról összesen 4-4 roma képviselő került be a parlamentbe. Létezik az Országos Cigány Önkormányzat, és annak több intézménye. Kormányzati programok készültek a roma integráció elősegítésére, elindult a Roma Integráció Évtizede Program (2005-2015), dolgozik a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, ösztöndíjpályázatok adnak támogatást roma fiatalok részére a továbbtanuláshoz. Megélhetési pályázatok (pl. MACIKA) segítik a napi életet. Jogvédő irodák védik a romák jogait, képzések biztosítják a munkahelyek megtalálását, közösségi házak a kulturális identitás megőrzését. Roma Kormányzati Portál (www.romaweb.hu) kínálja a lehetőséget a minden területen való tájékozódásra stb. Vagyis mára számtalan lehetőség nyílt meg a cigány fiatalok és öregek előtt, amelyeken keresztül kamatoztathatják képességeiket, kaphatnak olyan támogatásokat, amelyek valódi segítséget jelenthetnek a másabb élethez. A társadalom, ha az elvárt nyitottságot még nem is tudta kialakítani magánemberként, mára kialakította elvként. Hogy a társadalmi elfogadás ezt miképpen és mikor követi, arról felelőtlenség lenne biztos kijelentéseket tenni. Csak annyit tudunk biztosan, hogy erre, vagyis a személyes befogadásra is szükség van, mert e nélkül nem beszélhetünk soha igazi integrációról, valódi befogadásról. Addig az egész csak álom.

104

Lábjegyzet a Megoldások c. fejezethez 107

KSH 2007. In. HVG 2009. április 18. p. 19. (HVG-ténytár) Uo. p. 73. 109 Uo. p. 75. 110 Riba István. Mókuskerék. HVG 2009. február 7. p. 16. 111 Mindkét szót giccsesnek és tartalmatlannak gondolom, de talán éppen ezért jól kifejezi azt, amit mondani akarok vele. 112 Hírlap, 1948. június 15. In: Tamás Ervin-Révész Tamás: Búcsú a cigánytelepektől. Bp. 1977. Kossuth Könyvkiadó 113 Hogy a cigányság mennyiben etnikai kisebbség és mennyire nem, azt hosszas viták igyekeztek meghatározni. Vannak, akik szerint nem beszélhetünk etnikai kisebbségként róluk, mivel nem teljesítenek minden feltételt az etnikaiság mint meghatározás kimondásához. Pl. nincs cigány ország, amelyből egy népcsoportként kiváltak volna, hogy etnikumot alkossanak egy másik országban (mint pl. Szlovákia a szlovák etnikum esetén). Mi mégis etnikai csoportként kezeljük ebben a tanulmányban őket, éppen abból a megfontolásból, hogy olyan szót és kategóriát hívjunk segítségül, amely az egyébként ismert jelzőket, egyben kategóriákat (cigány, roma) igyekszik időnként kiváltani, ha szükséges. A már említett, integrációt elindító 1961-es határozat (MSZMP KB Politikai Bizottság) deklarálta, hogy a cigányság bizonyos néprajzi sajátosságai ellenére sem alkot nemzetiségi csoportot, bár korábban elvben elismerték a cigányság kisebbségi létét, hanem társadalompolitikai kérdésnek minősítette a „cigánykérdést”. Vagyis a cigánykérdés valójában szociálpolitikai kérdés. Csakhogy az ilyen jellegű megközelítés hatalmas problémája, hogy bagatellizálja a cigányság esetén különösen hangsúlyos kulturális eltérést, ami az egyik gyökere az évszázados beilleszkedési problémáknak. 114 Az etnikai kisebbségek általában a társadalom alsó rétegeiben helyezkednek el. A közvetítő kisebbség kivétel, ők több szempotból is középosztálybelieknek számítanak. A közvetítő kisebbség gazdasági réseket tölt ki, szegregált, eltérő kulturális és egyéb normákkal bír, más tekintetben is elkülönül, de mégis - legfőképpen gazdasági cselekvése kapcsán - sikerül magát középosztálybeli, gyakran, bizonyos fenntartásokkal ugyan, de elismert helyzetbe hozni. Ilyenek voltak pl. a zsidók Európában. 108

105

106

Melléklet

107

108

Interjúk

A

z itt következő részben három felsőfokú végzettséget szerzett romát kérdeztünk, hogy vajon milyen változást hozott az életében a diploma. Mint majd látjuk, van néhány közös pont, ami ösztönző volt számukra, hogy tanuljanak: a más élet vágya, menekülés a „nemzeti hagyományból”. Keveset beszélnek róla, nem is volt feladatunk, hogy az átélt diszkriminatív helyzeteikről kérdezzük őket, azonban a sorok között jól látszik, hogy az egyik motiváció éppen az, hogy nem akarják, hogy hátrányos megkülönböztetésben kelljen élniük. Látják a többiek által megélt „hagyományos” cigány életforma viszszatartó erejét, és úgy döntöttek, nem akarnak így élni. Ugyanakkor ketten a háromból kifejtik, hogy valójában már eleve úgy nőttek fel, hogy nem a cigányság határozta meg elsősorban a szocializációjukat, hanem valamilyen keresztény gyülekezet, az ott tanult értékrend. Ezért aztán eleve nem is tudtak azonosulni nemzetiségük szokásaival, mintha kicsit idegenként is tekintenének arra. Az elmondottak természetesen fontos integrációs tényezők. És kicsit rálátást biztosítanak két olyan mobilitási csatornára (keresztény közösségi értékek és a tanulás), amely fontos támpont a beilleszkedés szempontjából is.

Farkas Mihály (1970, tanító) – Miért tanultál tovább? – Elsősorban a nehéz helyzet, megélhetés miatt. A nővérem unszolására kezdtem el a tanítóképzőt. A nővérem is úgy érezte, hogy a megélhetéshez kell a diploma. Ő is tanult, angolból is felsőfokúja van. Moszkvában van jelenleg a férjével, aki bankár, és kiküldetésben tartózkodnak ott. A megélhetés azért legalább annyira fontos volt. Azóta látom, hogy diplomával sem könnyű, de azért könnyebb. Úgy láttam, hogy az iskolai végzettségeik miatt nem élnek olyan jól a szüleim. Az előző rendszerben napról napra éltek, nem volt autó, motor, szegények voltunk. A nővérem tanulását sem tudtuk nappalin finanszírozni, ezért kellett levelezőn 109

tanulnia. Nem akartam utcát seperni, szemetet szedni, mert az alacsony iskolai végzettségűeket csak így lehet látni, ezt én nem akartam. – Hogyan fogadták roma ismerőseid, hogy továbbtanulsz? – Sokan örültek, sokan bíztattak. Mások meglepődtek, hogy be merem vállalni. A közeliek mindenképpen örültek. Volt, aki azt mondta, hiába tanulsz, cigány vagy, úgy sem tudsz elhelyezkedni. Azért akik támogattak, inkább többen voltak. Leginkább romák voltak, akik támogattak. Ők nem voltak feltétlenül magasabb iskolai végzettségűek, de látták, hogy életminőségben jobban jár, aki tanul, ezért mellettem álltak. Ők nem kapták meg a lehetőséget, de látták, hogy van értelme. Vagy öregek voltak már, vagy nem tanultak eléggé ahhoz, hogy továbbtanulhassak. Az általánosban is ment már a tanulás. – Érzed-e, hogy jobban számítanak rád a romák tanulmányaid miatt? – Mindenféleképpen. Benne vagyok a kisebbségi önkormányzatban. Nem tudom, mennyire számított, mert ekkor még nem volt felsőfokú végzettségem, bár már jártam iskolába. A romáknál ez nem elsődleges szempont. Inkább az ember. Nem érzem annyira, hogy ez különösebben kiemelne. Ezelőtt is odajöttek, azóta is odajönnek. – Mennyire kezelnek másnak emiatt? – Magamban megvan az érzés, mert bárkivel le tudok ülni bármilyen témáról beszélgetni. Eddig is tiszteltek, mert sportoltam, jó kapcsolataim voltak, de azért az ember, ha valamit letett az asztalra, az jobban feljogosítja, hogy bárkivel le tudjon ülni. A munkahelyemen is – még csak pedagógiai asszisztensként dolgoztam –, amint meglett a diplomám, másként kezdtek beszélni velem, éreztem a különbséget. Vagyis mások is éreztetik velem ezt. Ahogy megkaptam a diplomát, ill. előtte, amikor már a nyelvvizsgám is megvolt, és tudták, hogy megkapom a diplomát, rögtön szerződést kaptam tanítóként.

110

– Ért már hátrányos megkülönböztetés ugyanolyan végzettségűek között roma voltod miatt? – Mondhatom, hogy szerencsém volt, éppen akkor ment szülni egy tanító, amikor a diplomát megkaptam, és nem kellett átélnem a megkülönböztetést. – Milyen viszonyban vagy a roma nemzetiségi szokásokkal? – Fontosnak tartanám, de mi, magyar cigányok már nem annyira tartjuk. Amit lehet, azért igyekszünk még megtartani. Ilyen pl. a zenélés. Fontosnak is tartanám, hogy ezeket a hagyományokat megtartsuk, azonban sajnos a mai fiatalság nem annyira tartja fontosnak. Ők már teljesen más irányba mennek. Ilyen például az öregek tisztelete. Ők már mintha nem akarnának romák lenni, nem akarják, hogy megbélyegezzék őket. Megpróbálnak mindent megtenni, hogy ne lógjanak ki a sorból. – Jobb körülmények között élsz azzal, hogy tanító lettél? – Van köze, mindenképpen, ennek is az életszínvonalamhoz. Ha szakmájában dolgozhat az ember, eleve a fizetése magasabb. Ezelőtt is megtettem mindent, hogy eltartsam a családomat. Mentem kapálni, kubikolni, mindent, hogy megkeressem, most viszont ezzel sokkal könnyebb lett. Magasabb fizetésem van, könnyebb a megélhetés. Az állandó munkahellyel van mire alapozni. – Mennyire vannak roma barátaid, és mennyire nem roma barátaid? – Nagyon sok barátom van a romák és nem romák köréből is. A sport és a mostani munkahelyem miatt is sok barátom van mindkét oldalról. – Vallásos vagy? – Gyerekkoromban én is jártam imaházba. A családom most is jár, de én még nem jutottam oda. Én is hiszek Istenben, de még nem érzem úgy, hogy azokat a szigorúbb szabályokat be tudnám tartani, mint azok, akik gyülekezetbe járnak.

111

Bodóczki Magdolna (1984, tanító, jelenleg pedagógiai asszisztensként dolgozik) – Miért tanultál tovább? – Hogy tudjak érvényesülni, hogy többre vigyem, mint a szüleim. Úgy éreztem, többet keresek majd, jobb állásom lesz. Többet akartam, ki akartam törni a roma kultúrából. Korán szülnek, családjukból élnek, mint családi pótlék pl. Én ezt nem akartam. Más életet akartam élni. Összehasonlítási alap nélkül is azt éreztem, hogy én többet akarok. Valójában idegenforgalmi szakot akartam végezni, de aztán a barátok jöttek, ők tanítónak mentek, és végül tanítónak mentem én is, hogy ne egyedül menjek. Nem szeretek egyedül lenni ilyen helyeken, így jobban éreztem magam. Három roma lány együtt mentünk el a főiskolára. – Hogyan fogadták roma ismerőseid, hogy tanulni akarsz? – Jól fogadták, már régebben is tudták. Sosem éltem a hagyományos roma környezetben, roma telepen pl. Mi a városban éltünk, és nem igazán a roma környezet határozott meg. Ugyanakkor voltak roma barátaim, ki is jártunk a telepre, a mamámhoz, de nem ott nőttem fel. Csak pozitív emlékeim vannak a környezetemből. Az azért rossz érzés, amikor az idősebbek, de a fiatalabbak is azt mondják, hogy látod, miért tanultál, nem érte meg, nem mész vele semmire. – Jobban számítanak rád a romák tanulmányaid miatt? – Érzem, hogy igen. Hozzám is szeretik íratni a gyerekeket. Bár nem vagyok még olyan státuszban, de többen kifejezetten azért kerestek meg a romák, hogy hozzám írassák a gyereket. De sajnos nem vagyok még alkalmazott. Közcélú munkában vagyok az iskolánál, a polgármesteri hivatal alkalmaz. – Ért már hátrányos megkülönböztetés ugyanolyan végzettségűek között roma voltod miatt? – Egyértelműen még nem derült ki, bizonyítékom nincs rá, de más munkahelyen már éltem át ilyet. De beszélni erről nem nagyon szeretnék, ez nem a végzettségemhez kötődik. 112

– Milyen viszonyban vagy a roma nemzetiségi szokásokkal? – Nincs egyáltalán kapcsolatom, semmilyen. A nyelvet egyáltalán nem tudom, bár egyszer elindultam, hogy tanulni fogok lovári nyelven, de nem ment. Inkább az angol és a német volt bennem. A hagyományokat nem tartom. Nem is akarom. Egyáltalán nem tartom fontosnak, legalábbis a külső jegyeket, mint pl. a hosszú szoknya. Azt sem tartom fontosnak, hogy a családi ünnepekhez és egyéb dolgokhoz kapcsolódó szokásokat ismerjem, és a gyerekeimet sem akarom erre nevelni. De pl. a lakodalmas és hűséghez kapcsolódó hagyományokat jónak tartom. Ilyen pl. a több gyerek. De azt hiszem, inkább a vallásom miatt tartom ezeket is fontosnak. A keresztény életem határozza meg inkább a dolgaimat, mint a roma származásom. – Jobb körülmények között élsz tanulmányaid miatt? – A szüleim jó körülmények között élnek, bár nem magas iskolai végzettséggel, és én is szeretnék majd így élni, de szerintem ez nem a tanulmányaim miatt lesz. Most még nem látom, hogy mi értelme volt a tanulásnak az anyagi helyzet szempontjából. Egyelőre nem látom a gyümölcsét, bár azóta dolgozom folyamatosan, ugyanebben a státuszban. Ezt az állást szerintem a diplomám miatt kaptam meg. – Mennyire vannak roma barátaid, és mennyire nem roma barátaid? – Vegyesen vannak, és kb. fele-fele. Nem feltétlenül a gyülekezeti háttér határozza meg a barátaimat. Mindkettőt fontosnak tartom. Nincs számomra cigány és magyar, nem teszek különbséget. Csak az ember számít.

Labancz Julianna (1982, tanító, jelenleg kereskedelmi ügyintézőként dolgozik) – Miért tanultál tovább? – Úgy gondoltam, hogy szeretnék felsőfokú végzettséget szerezni, mert foglalkoztatott a tanítás. Anyagilag nehéz körülmények között éltünk, de maximálisan támogattak. Mindig is szerettem a gyerekeket. Ez érdekelt, és reméltem, hogy ezen a területen tudok elhelyezkedni. 113

Eddig sajnos még nem sikerült. Ösztönző erő volt, hogy nem akartam 18 évesen három gyereket szülni és gyorsan családot alapítani. Nem akartam úgy élni, amint a környezetem. Amit láttam a környezetemben, az inkább taszító volt. A fiatal lányok, hogy már több gyereket szültek, esélytelenek voltak, mert nem tanultak, szültek. Mindez engem zavart. A hagyományos roma női szerepet nem akartam. Egyik lehetőségnek ezt láttam, hogy más életutat válasszak. A másik oldala, hogy keresztényként nevelkedtem 13 éves korom óta, ekkor tértem meg, és így kimaradtak azok az élmények (diszkó, bulizás), így óhatatlanul más irányba ment az életem. A gyülekezetben sok hatás ért, ami ebbe az irányba ösztönzött. Talán ez volt a nagyobb hatás. – Hogyan fogadták roma ismerőseid a tanulmányaidat? – A szüleimmel is meg kellet először harcolni a dolgot, azt látták, hogy nincs értelme, mert úgy sem tudok elhelyezkedni, de végül nekem adtak igazat. A környezetem megoszlott, mert voltak, akik támogatták, voltak, akik inkább ellenem voltak. Igazából nem érzem magam többnek ettől, mint más roma, nem attól leszek értékesebb, hanem mint ember. Hogyan állsz a dolgokhoz, hogyan viselkedsz, ez mutatja meg inkább, hogyan vagy ember. – Érzel olyat, hogy jobban számítanak rád a romák tanulmányaid miatt? – Nem érzem, hogy a romák ettől jobban számítanának rám. De az az igazság, hogy nem is nagyon van kapcsolatom velük. Úgy látom, hogy a romák könnyebben elfogadnak olyan embereket, akik a hagyományosabb roma értékeket képviselik. Egyik oldalról tisztelik, de azért látszik, hogy ők máshogy látják az egészet. A rokonaimmal van inkább kapcsolatom. Beszélgetek velük, a nem rokonokkal is, de tanácsot sohasem kérnek tőlem. Előfordul azonban, hogy pl. megkérdezik, milyen iskolába írassák a gyereküket. Politikus már keresett meg, hogy megkérdezze a véleményemet, és hogy számítana rám a munkájában. – Ért már hátrányos megkülönböztetés ugyanolyan végzettségűek között roma voltod miatt? – Volt, hogy átéltem ilyet. A főiskolán az első tanítási gyakorlaton az egyik tanárom, aki az osztályozó tanár volt, az osztályfőnöknek odasúgta, 114

hogy tudja-e, hogy a Julika roma, és hogy a romák ilyenek meg olyanok. Az óra jól sikerült, a tanár mégis csak egy kegyelemkettest akart adni, és végül azt is kaptam, holott a tanárnak, aki benn volt, a legjobban tetszett az én órám. Az eredeti tanár később elmondta mindezt, és hogy az egész óra alatt a cigányokat szidta a hospitáló tanárom, és hogy neki is kellemetlen volt, amikor a legjobb tanításra csak kegyelemkettest adott az osztályozó tanár. – Milyen viszonyban vagy a roma nemzetiségi szokásokkal? – Nem hallgatok roma zenét. A nyelvet azt tanultam, mert érdekelt, de csak hogy legyen nyelvvizsgám. Cigány rendezvényekre nem járok, pl. cigánybálra. Az nem zavar, hogy a gyermekeim tisztában lesznek vele, hogy roma háttérrel élnek, de nem érzem fontosnak, hogy én vigyem tovább a roma kultúrát. Nem látom értéknek igazából. Nem szégyellem ugyanakkor, felvállalom. Jó dolognak tartom pl., ha a gyerekek tanulhatnak roma nyelven, azonban nem nagyon lehet használni, mert nem olyan, mint pl. az angol. Identitás szempontjából jó dolog, de nem feltétlenül szükséges. Mint pl. a szlovákok, hogy van nemzetiségi nyelvük, de csak egymás között tudják használni igazán. – Jobb körülmények között élsz tanulmányaid miatt? – Nehéz megmondani, de a mostani munkámat akkor is megkaptam volna, ha nincs diplomám. Eddig a szüleimnél éltem, most még nem tudom, hogy lesz. Arra számítok, hogy azért ettől is jobb körülményeim lesznek, mint a szüleimnek. – Mennyire vannak roma barátaid, és mennyire nem roma barátaid? – Vannak mindkét oldalon barátaim. Talán roma barátokból több van, de ők keresztények is. Nyilván hasonló keresi a hasonlót, és sokan vannak a gyülekezetben is romák. De azt hiszem, ugyanúgy megtalálom a közös nevezőt nem romákkal és romákkal egyaránt. Vannak világi (értsd: nem keresztény – a szerz.) barátaim is, de velük nem annyira szoros, bensőséges a kapcsolatom. Munkával kapcsolatosan egyrészt példakép vagyok nekik, másrészt csalódás, hiszen nem kapok jó állást, mert roma vagyok. Többször is előfordult, hogy azért nem kaptam állást – érzésem szerint –, mert roma vagyok. Inkább annak adják oda a tanítói állást, aki nem roma. 115

Visszaemlékezések

A

z interjúk folytatásaként két visszaemlékezést olvashatnak, amely a kutatás szárazsága után kicsit színesebben mutatja be azokat a viszonyokat, amelyekben a romáknak élniük kellett néhány tíz évvel ezelőtt. Az elhangzottakat nem ellenőriztük, inkább igyekeztünk mind nyelvileg, mind szférájában meghagyni eredeti formájában, mivel ezek célja nem más, mint kicsit színesíteni a felmérésben találtakat.

Cinanó Mihály (1958)

E

gyszobás házakban laktunk annak idején, roma nyelven putrikban. Ezek nádfedelesek voltak, esetleg cserepesek. A mienk már az volt. Akik dolgoztak, azok megengedhették maguknak, hogy cserepes legyen, akik szegényebbek voltak, azok inkább nádtetősben laktak. Aztán voltak gangosak is, voltak olyan utcák, ahol szinte mind ilyen volt. Ez a 60-70-es években volt még jellemző, ahogy emlékszem. Aztán a tanács belvízprogramjakor (1972-74) építettek új házakat, és építettek kétszobás házakat. Korábban csak teknőben tudtunk fürdeni, wc még nem volt, csak egy kis fürdőszoba. Ha dolga akadt az embernek, még ki kellett járni az udvarban épített wc-be. Voltak olyan tömbök, amelyek ikresen épültek, amelyiknél több lakáshoz tartozott egy wc az udvaron. A putriban egyébként víz sem volt, de az újonnan épített házakban már ezt is bevezették, még kerti csap is volt. Eleve ki kellett építeni a vízóra helyét, amikor húzták fel az épületet. A kétszobás házakat sokan maguk építették, összejöttek és megépítették. Sokan ezek közül az építőipari vállalatnál dolgoztak, így értettek hozzá. Akik nem tudtak maguk építeni, azokhoz a tanács küldött ki brigádot, amelynek az ára az építkezés teljes költségéből kijött. Azok jártak jobban, akik maguk építették, mert volt, hogy még maradt is a keretből, és volt, aki még be is tudta bútorozni. Ekkor már a legtöbb roma dolgozott. 5-6 busszal is vitték az embereket Csabára (Békéscsaba – a szerz.), munkahelyekre. Az akkori világ nekünk jobban feküdt, több időnk volt egymásra, jobban összetartottak az emberek. (...) 116

A magyar romáknál nem volt szokás, hogy pl. melegítőre húzzanak szoknyát, mint az oláh cigányok, a lókupecek. Mácsároknak is hívjuk őket. Nekünk mások a viseleteink. Mi inkább úgy öltöztünk, mint a magyarok. Lehet, hogy nem volt annyi pénzünk, mint a magyaroknak, az öltözködésben azonban nem nagyon volt eltérés. Ünnepi napokon régebben még összejártak, mulatoztak, kártyáztak az emberek. 72-ben már létezett a Flamenco focicsapat, amatőr csapat voltunk. Minden szombaton játszottunk a kispályás városi bajnokságon. Négy focicsapat volt a cigányok között (még Brazil, Uruguai, Algír). Ezek az alkalmak szinte ünnepsorba mentek. A cigánytelepről szinte mindenki kinn volt. Volt egy Tóth-kocsma nevezetű hely, és minden meccs után ott gyűltünk össze, és este 10 körülig ott töltöttük az időt. A nők, gyerekek, mindenki kinn volt, családostól jöttek. Amikor egy idősebb cigány embert felrúgtak a pályán, szinte szaladtak volna be az emberek. A Flamancóban idősebb emberek játszottak, szinte mindenki 50 felett volt. Egészen jó buli volt. Volt egy Deák Jani bácsi, aki intézte a sorsát a romáknak a sportban. Rendszeresen rendezett nekik vacsorákat (1-2 alkalommal évente), olyan volt ez, mint egy cigánybál. Olyankor mind a négy roma csapat ott volt, feleségestől, gyerekek nélkül. Összejöttünk vagy százan a nyugdíjasházban. (...) Amikor a városgazdálkodásnál dolgoztunk, volt egy focicsapatunk, Kertész SE., és azzal bajnokok voltunk. Országos bajnokságot nyertünk, háromszor zsinórban lettünk bajnokok, de többször is nyertünk. Egyedül a kapusunk volt magyar gyerek, a többiek mind roma gyerekek voltunk. Országos Kertész Kupa volt a neve. Az ország városgazdálkodási intézményei voltak benn. A kupa is nálunk maradt. (...) A romák 80%-a dolgozott. Az állami építőipari vállalatnál és egyéb helyeken. 4-5 busszal indultak minden reggel. Szinte kiürült a telep. A feleségek is dolgoztak sokan. Takarítónőként meg a kertészetben, ill. a köztisztasági vállalatnál dolgoztak. Ritka volt az olyan ember, aki nem dolgozott. Volt két-három ember, aki üstfoltozásból élt, úgy hívták őket, hogy drótosok. Egyketten köszörűsök voltak, egy biciklire volt felszerelve a köszörű, és a biciklit hajtva köszörülte a késeket. Nagyon gyerekkoromban még vályogvetéssel is foglalkoztak sokan, még én is. De én csak besegítettem a faternek. De ezek inkább csak maguknak vetettek vályogot. (...) A szülők, úgy emlékszem, fontosnak tartották, hogy járjunk iskolába. Akkoriban a legtöbb gyereket vagy festőnek vették fel vagy mezőgazdasági gépszerelőnek. A nyolc osztályt a legtöbben elvégezték, ahogy emlékszem. Voltak persze, akik nem szerettek iskolába járni, nem tudtak beilleszkedni, 117

és nem is tudták elvégezni az iskolát. De ezek csekélyen voltak, 5-10%, vagy még annyi sem. Az iskolában is ki tudták szűrni, hogy kik a gyengébb képességűek, vagy a tanárok nem bírtak vele, mert örökmozgó volt, és a tanárok vágták át a kisegítőbe. Volt, amikor szakadt cipőkben is mentünk, de a szülők azért vigyáztak, hogy ne nagyon üssünk el a többiektől. Ami a többieknek megvan, meglegyen nekünk is. A régiek mesélték, hogy volt olyan, hogy két gyereknek egy cipője volt, és az egyik délelőtt ment iskolába, a másik délután, esti tagozatra (a nagy létszám miatt két turnusban jártak a gyerekek iskolába ekkor Békésen – a szerz.). De nálunk ilyen már nem volt. (...) A fizetés napja szinte ünnep volt. Az öregek, amikor jöttek haza a melóból, hozták a friss lecsókolbászt, süteményeket – de ekkor nem ez a lecsókolbász volt, finomabb volt, nem ezek a löttyök. De ekkor kéthetente kaptak fizetést, mert kaptak előleget, aztán a rendes fizetést. Mondjuk 26-án előleget kaptak, majd 10-én a rendes fizetést. Amikor pénzt kaptak, mindig hoztak valamit a gyerekeknek. Édességet meg hatósági főtt húst. Minden hétvégén tyúkokat vágtunk, és nagy ebédek voltak. Galuskával megcsinálták pörköltnek, máskor tyúkos káposztát főztek. Az aprajából tyúkos káposzta lett, a vastagából pörkölt. Az ünnepekhez hozzá tartozott a mákos bejgli, a töltött káposzta. - Ajándékok, családi ünnepek? Nem emlékszem ilyenekre. Amikor nagyobbak voltunk már, a szüleink jobban meg tudták engedni maguknak, akkor emlékszem, hogy karácsonyi ajándékot is kaptunk. Születésnapra, névnapra nem kaptunk semmit, mert nem is foglalkoztunk vele.

Cinanó Tihamér (58 éves, jelenleg a Szent Lázár Alapítványnál kézműves kisegítőként dolgozik)

6

5-ben még jellemző volt a putri. Még a hetvenes években is lehetett látni putrikat. Még 75-ből is emlékszem néhányra. Mindez nem a városban volt, hanem a városon kívül (most a Berényi út, most Párizs). El voltunk különítve. Itt csak putrik voltak. Engem a nagymamám nevelt, de amikor nagymamám meghalt (65-ben) és a nagypapám 67-ben, akkor kerültem ki én is a putriba, anyámékhoz. Mivel anyáméknak nem volt hol lakni, még putrijuk sem volt, azért laktunk nagymamáméknál. Ez is kinn volt Párizsban, ez volt az első téglaházak egyike. Ikerházaknak nevezték, az akkori tanács építette szociális lakásnak. 118

A putrik 20-30 négyzetméteresek voltak, alapjuk nem volt, be volt mélyítve a földbe, de mélyítés nélkül is építettek. A teteje nád volt. Belül csak lámpa volt, áram és víz nem. A vizet egy ún. csepegős kútból hordtuk, ami a vízműnél volt. Kb. 30-40 cm-re állt ki egy cső a földből, amiből folyamatosan folyt a víz, és kannában hordtuk a vizet. Ez előtt pedig egy ún. csordakútból hordtunk, amit a tehenek itatására ástak, és ez egy ásott kút volt. Ebből ittunk, ebből fürödtünk. Volt közöttünk egy cigánybíró (Antóni Pál), ő volt a telep rendezője, ő tartotta fenn a fegyelmet, a város választotta, pártember is volt. Ő volt az is, aki a máshonnan jövőket ellenőrizte, neki kellett aláírni a papírt, hogy itt tartózkodjanak, egy tartózkodás 24 órás lehetett. (...) Ekkor már sok roma dolgozott. Ha valaki dolgozott, és megvolt a hathónapos munkaviszonya, akkor kaphatott kölcsönt, és erre tudott házat építeni. Pali épített ott legelőször. Ekkor belvizes időszakok voltak, és a vizes lakásokra lehetett kérni bontást, és annak helyébe építettek kölcsönökből. Mindez a cigánybírón keresztül zajlott. Munkát, engedélyt és egyebet is vele lehetett intézni. Az építési engedélyeket a belvizes lakások bontása után adták ki. Mindez lassú folyamat volt. Ezért még a hetvenes években is volt putri. Csak később alakult ki, hogy nem kellett a cigánybíró, de akkorra már több iskolát jártunk, s mindenki tudta maga intézni az ügyeit. Voltak aztán olyanok is, akik a tanácsnál dolgoztak, hogy benn építkezhettek a magyarok között, a tanácsi telkeken. De ez nem volt általános. Ők inkább a bennfentesek voltak. A személyes ismeretségük segített nekik. A jellemző azonban az volt, hogy a cigánytelepen építettek a cigányok. Apám azt mesélte, hogy a hetvenes években megkapta a feladatot a város a cigánytelep felszámolására. Azonban ez nem történt meg. Ez azt jelentette, hogy a romákat szét kellett volna szórni a városban. Mindenkinek adtak volna új telkeket a tanácsi telkeken, és ott kellett volna építeni. Ezzel megszűnt volna a párizsi telep, de ez nem így alakult. Ez első házak mind vályogházak voltak, legfeljebb vegyes falazással. Még én is vetettem a vályogot apámmal. Majd a hetvenes évektől indult el a téglaházak építése. Ugyanekkor vezették ki a vizet és a villanyt, hogy a házakban is legyen. Egyszerre hozták mindkettőt, de csatorna és gáz még nem volt. Ez csak később volt. Ezek a házak már úgy épültek, hogy sokban már a fürdőszoba is benne volt, a víz és a villany is. Az első saját házam ún. 52-es ház volt (’71). Ezek 8,5x5,5 méteres házak voltak nyeregtetővel. Szabványházak voltak. Ez már szilikáttéglából készült. (...) A férfiak akkoriban fekete ruhában jártak, a nők színes, rózsás szoknyát hordtak. Fekete ruha, fehér ing, nyakkendő, az is fekete, mellénnyel. De ál119

talánosan inkább csak az öregekre volt már jellemző. A fiatalok már sokszor inkább a rendes divatot követték. Az én korosztályom már nem különült el annyira. Az idősek már nem annyira követelték meg tőlünk a régi öltözködést. A farmert szívesebben hordtuk. Az is előfordult, hogy az idősek is már inkább a divat szerint öltözködtek. A mi családunkban is előfordult ilyen. Anyámnak rózsás ruhái, kendői voltak még, csak ezekben járt, ahogy az idősek nagyobb része még így élt. A 80-as évek végén, 90-esek elején még lehetett látni rózsás szoknyás, fejkendős cigányokat, de már a mi korosztályunk ezt nem hordta. Az oláh cigányoknál még lehet látni, de már rájuk is inkább csak a földig érő szoknyákat láthatod, mert a rózsás szoknyák már eltűntek. A nejem még szeretné, ha így járhatna, de már nem divat, ezért így nem hordja. A bajusz, szakáll még nem régen is divat volt, nekem is van sok fényképem így, de a fiaim már nem viselnek. Nekem is azt mondták, apu olyan vagy, mint egy oláh cigány, ezért levágtam. Az oláh cigány rosszalló jelzőt jelent közöttünk (magyar cigányok). Az oláh cigány meg minket néz le, mert nem tudunk már cigányul. Azt mondják ránk, hogy rumungró. Ők beszélnek magyarul, cigányul meg románul is. (...) A nagyszülők még nem házasodtak tanács előtt, apáink már később házasságot kötöttek pár év együttélés után. Azt néztük, hogy tetszik-e az illető. Ha nem adták oda szép szóval a lányt, akkor elszöktettük. Gyakorlatilag, ha a lány elvesztette a szüzességét, visszaköltöztek, és akkor már a szülők sem álltak ellen az együttélésnek. Én 18 voltam, feleségem 13–14 évesen már szülte az első gyerekünket. Mi már hivatalosan esküdtünk, de a feleségem gyámja kellett, hogy felelősséget vállaljon. (...) Apám vályogvető volt, mielőtt vállalathoz nem került volna. Tapasztott is. Nagyon sokan drótozásból éltek. Drótoztak, fótoztak. Fazekakat foltoztak. Volt egy földbe verhető üllő, és a lábast ezen foltozták. Csatornázást is vállaltak, ők rakták fel a csatornát. A drótozásnak, hogy mi volt a lényege, arra már nem emlékszem. Mindig így kiabáltak az utcán, hogy drótozás, foltozás. Más városba, faluba is átjártak. Egy hétig is odavoltak. Csak akkor jöttek vissza. Faluról falura jártak, és mindenhova gyalog mentek. Sok zenész is volt. Az én nagyapám is az volt. Lakodalmakra, névnapra, születésnapra jártak. Mulatós világ volt. Az 50-es években még nem dolgoztak a cigányok gyárakban. Csak mezőgazdasági munkát végeztek. Tavasztól őszig. Az asszonyok is dolgoztak ilyenkor. Dunántúlra is jártak, apámék is Fejér megyébe jártak. Mert ott kaptak munkát. Ez volt a fő munka. Akkoriban még rengeteg munka volt, kézimunka, kukoricatörés meg ilyenek. A téeszbe nem is vették fel a romákat, így napszámba jártak. 120

Engem anyám egyszer nagyon megvert, mert nem mentem iskolába. Már ősz volt, és nagymamám nem engedett iskolába, mert lyukas volt a cipőm. Anyám meglátta, és zokni nélkül és lyukas cipőben elvitt iskolába. Én nem nagyon akartam tanulni. Úgy voltam vele, hogy majd szakmát tanulok, és az elég lesz. De a tanulás nem volt általánosan fontos a cigányságban. A legtöbben már csak írni-olvasni tanultak meg. 16 évesen még csak 3-4 osztályt jártak sokan. De sokan kijárták a 8 osztályt is. Szakmunkásképzőbe már csak nagyon kevesen mentünk. A feleségem is ment volna, de helyette hozzám jött, szült, én meg nem is engedtem ezek után, hogy tanuljon, így csak nyolc osztályt járt ki. A lányok, mivel hamar férjhez mentek, már nem tudtak tanulni. Sokan már a nyolc osztályt is így járták ki, mi úgy mondjuk, hogy korrepetált, és így lett meg a nyolc osztály. A szüleink nagyon sokan még analfuszok voltak (analfabéták – a szerz.), legalábbis mi így mondtuk. Jellemző volt a nagy szegénység. A fiam már alig akarja elhinni, hogy milyen szegényen éltünk.

121

122

Képek

Néhány régi kép a Szent Lázár Alapítvány dolgozóitól 123

Id. Cinanó Tihamér és rokonai temetésen

A Flamenco focicsapat (1970-es évek) 124

A Brazil focicsapat (1970-es évek)

Még ilyen házak is találhatóak a városban (Szabadkai utca) 125

Epreskerti rész, modern építésű lakóház

Egy modern ház a Szabadkai utcában 126

A házak többsége jó állapotú

Szokványos kép a cigányok házai között 127

Ház halastóval

Jellemző kép, a házak rendben vannak 128

Roma nők

A büszke háztulajdonos unokájával (tiszta udvar, rendes ház) 129

Nagy József és felesége, Róza

Jó szomszédok, romák és magyarok jól megférnek egymással 130

Kovács Róza egyik unokájával

Cinanó Tihamér és Római Jenő az alapítvány egyik telephelyén 131

Római Ilona és Kozma Éva fazekas oktatójukkal, Kis Anikóval (középen)

Római Jenő és Balogh József az alapítványnál 132

Cinanó Valéria

Cinanó Tihamér munka közben 133

Vasgyűjtés

Rácz Valéria farsangi készülődése 134

Kreatív munka (velencei karneváli álarcok készítése)

135

136

A Szent Lázár Alapítványról

A

z alapítvány 1996-ban alakult magánalapítványként. Kifejezett célul tűzte ki maga elé, hogy a békési embereket segítse számos formában, mint pl. a munkahelyteremtés és segélyezések. 1998-tól közhasznú szervezet. Ennek megfelelően a számos alkalmi programja mellett 1998-tól védett foglalkoztatót működtet több telephellyel (Lazarus Kft.), amely közel száz fő csökkent munkaképességű embernek adott munkát hosszú évekig, és jelenleg is több mint hatvan főt foglalkoztat. Varrodákat, kosárfonót, boltokat üzemeltet, segítve ezzel számos, máshol munkát nem találó ember életét. A működése alatti (eddig) több mint tíz évben Békés egyik legnagyobb foglalkoztatója volt. 2006-tól indult az alapítvány fenntartásával szociális foglalkoztatás nappali ellátás keretében. 2006 és 2008 között három intézményt hozott létre a fenntartó, amelyben jelenleg is 90 fő kap nappali ellátást, illetve végez munkát szociális foglalkoztatás keretében (89 fejlesztő-felkészítő és egy fő munkarehabilitációs foglalkoztatott). Így jelenleg a városban több mint 170 embernek ad munkát az alapítvány (a védett foglalkoztató és az alapítványi intézmények együtt) számos telephelyen, számos foglalkoztatási formában, amelyben a többség csökkent munkaképességű. Mivel munkánkat minden területen komolyan vesszük, már évek óta él bennünk a vágy, hogy ne csak a munkatapasztalataink, a képzéseink és képzettségünkből, érdeklődésünkből adótó egyéb tanulságok révén ismerjük jobban munkánkat, hanem empirikus adatok is álljanak rendelkezésre, amelyek egyrészt jó indikátorai az elvégzett tevékenységnek, másrészt olyan tanulságokat hordoznak, amelyeket a napi munkavégzés során nem láthatunk (néha éppen a statisztikai adatok hiánya miatt). Másrészt a város jelentős része (mint mostanra nyilvánvalóvá vált, kb. 12-14%-a) roma származású, vagy valamilyen okból akár ide is sorolható (ill. napi szinten gyakran ide is sorolódik a közgondolkodásban). A foglalkoztatottjaink között is mintegy 30%-nyi a roma származású. Mindezek eredője szinte természetes módon lett a kutatás, amelyet ez a kis könyv is fémjelez. Hogyan kapcsolódik egyéb tekintetben a kutatás a munkánkhoz? A nagy arányú roma jelenlét és személyes érdeklődésünk a cigányság iránt komoly tervek körvonalit bontakoztatja ki az alapítvány életében. Mi sem természetesebb ezekből adódóan, hogy fontos feladatunknak tekintsük a roma népesség segítését, hiszen arra tettük fel az életünket, hogy azoknak segítsünk, akik rászorulnak. És az ország egyik legszegényebb régiójában, az egyik legnagyobb roma populációt magának tudó városban (megyén belül) munka bőven akad. Így a 2009-es tervek egyik legfontosabbika a roma segítői munka 137

előkészítése, illetve irányainak meghatározása, a források és lehetőségek feltérképezése, amelyek komoly támogatást jelenthetnek a helyi roma lakosságnak, amelyet munkánk során hasznosíthatunk. Ehhez kapcsolt tevékenységként indítottuk el az idén azon roma költők, írók, képzőművészek feltérképezését, akik olyan alkotásokra képesek, amelyek a nagy művészeti piacon is megállják a helyüket. A művészek támogatásával olyan publikálási lehetőséghez kívánjuk juttatni a tehetségeket, amely érdemben hozzájárul alkotói kibontakoztatásához. Szintén helyi kezdeményezésként roma tehetségek felkarolását tűztük ki célul, amelynek keretében tehetséges roma fiatalok piacképes magasabb végzettség eléréséhez juthatnak hozzá támogatással. Bár ez a programunk még csak előkészítés alatt van, már most vállalkozók támogatását is élvezzük, így várhatóan hamarosan elindulhat az a finanszírozási alap, amelynek keretében évente 2-3 roma diák piacképes diplomaszerzéséhez járulhatunk hozzá. Természetesen előfeltételként kezeljük a szándékot, hogy az illető helyben kíván karriert építeni, segítve Békés városának felemelkedését, különös tekintettel a roma népességre. A meglévő tevékenységek mellett új szolgáltatások és intézmények alapításának lehetőségét is folyamatosan számon tartjuk. Egyik fontos aspektus a jövőt illetően a kutatás. Ennek egyik oka, hogy kevés olyan adat áll rendelkezésünkre a szociális munkával kapcsolatban, amelyek elégséges alapot teremtenének számos probléma érdemi kezeléséhez. Ez vezetett bennünket arra az útra, amely a jövő egyik fontos pontjaként kezeli a kutatásokat. A romakutatás mellett – e pályázat keretében eredetileg – kezdtük el előkészíteni pszichiátriai fejlesztő-felkészítő foglalkoztatásra tervezett adatfelvételünket (quantitatív és qualitatív), amelynek célja, hogy adatokkal tudjuk bizonyítani, hogy a foglalkoztatás nemcsak hogy nem haszontalan ellátási forma (amit furcsa módon egyre inkább bizonyítani kell meglátásunk szerint), hanem kifejezett és jól mérhető pozitív hatása kimutatható. Ez a kutatás országos lekérdezésen kívánja felmérni a hatásokat. Harmadik fontos terv és immár folyamatban lévő tevékenységünk a civil érdekvédelemben való aktív részvétel. Ez egyrészt jelenti a civil szférát mint társadalmi képződményt magát, másodsorban pedig a szociális szférát, ahol elhívásunknak eleget téve másik oldalról is támogathatjuk az elesett emberek jogainak érvényre jutását. Mivel a lobbitevékenységhez a „tűztől való távolságunk” bizonyos korlátokat szab, a legfontosabb tevékenység ebben a tekintetben a jól megalapozott szakmai és egyéb lobbianyagok előkészítése. Munkatársaink személyes érdeklődése miatt is ez az a terület, amit az adott évben legintenzívebben tudunk fejleszteni. Jelenleg folyamatban van több olyan civil érdekvédelmi szervezettel való kapcsolat kialakítása, amelyben érdemi munkát 138

végezhetünk ezen a területen. Minden reményünk megvan azzal kapcsolatban, hogy ezen tevékenységünk sok segítséget hoz még a városnak. Intézményi és szociális szolgáltatói tevékenységeink bővítésén is sokat gondolkodunk, számos érdemi ötlet vetődött fel az évek során, ám kapacitásunk és a prioritások eddig inkább az egyéb irányoknak kedveztek. Az elmúlt három év három intézményalakítása nem kis munkát jelentett, ráadásul a foglalkoztatás kapcsán lényegesebb nagyobb terhet rakott a vállunkra az egész ügy, mint egy „szokványos eset” tette volna – mivel egy szegény régióban munkát adni évente 30 új dolgozónak, akik ráadásul képzetlenek a piaci követelményekhez mérten, sokkal nagyobb feladat, mint „rendes körülmények” között. Munkatársaink dinamizmusa és tettrekészsége viszont mégis azzal bíztat bennünket, hogy egy-két éven belül nemcsak újabb tevékenységekkel, hanem akár intézményekkel is bővülhetünk tovább. Addig azonban marad az új tevékenységek folyamatos mélyítése, görgetése, hogy híven alapítóinkhoz, hasznos támogatói legyünk Békés városának és egy szakmának, amely felé elköteleztük magunkat. Szent Lázár Alapítvány elérhetőségei Cím: 5630 Békés, Hunyadi tér 1/1., Pf. 68. Web: www.szentlazar.hu E-mail: [email protected] Tel.: 66/643 588 Alapítvány székhelye: 5630 Békés, M. Gorkij u. 2/2. Képviseli: Kovács Istvánné kuratóriumi elnök Gyetvai Gellért igazgató (szociális és intézményi ügyekben)

A MÁS KÉP Egyesületről

A

„MÁS KÉP” egyesület 2004-ben alakult. Megalakulása modellértékű abban az értelemben, hogy alapítói megközelítőleg fele-fele arányban roma és nem roma származású emberek. Az egyesület célul tűzte ki a Békésen élő cigány családok társadalmi beilleszkedésének elősegítését, amelyet közösségfejlesztéssel, egyéb programokkal igyekszik megvalósítani. Főfeladatai közé tartozik a romaság pozitív értékeinek propagálása. Az egyesület céljai megvalósítása érdekében többször működött és működik együtt más civil, ill. állami szervezetekkel. 139

Magam 2008-ban kerültem kapcsolatba az egyesülettel egy pályázati programon keresztül. Az egyesület akkori elnöke szerette volna átadni a vezetést, és miután ezt fel is ajánlotta, elfogadtam. Gyerekként szembesültem a többségi és kisebbségi társadalom különbségeivel, bár gyerek fejjel nem éreztem a szakadékot, ami a két társadalom között van. A főiskolán szakdolgozati témának választottam a békési cigányok foglalkoztatási, munkaerőpiaci helyzetét. Minél jobban beleástam magam a témába, annál több kérdés merült fel bennem. Honnan tudjuk, hogy hányan vannak a városban? Dolgoznak-e valahol? Őrzik-e még a hagyományaikat? Velük van-e a legtöbb probléma az iskolákban? Tényleg hozzájuk jut el a legtöbb szociális juttatás? A „Csengőszó” programunk az iskolai eredményekre fókuszált. Koordinátorok segítségével motiváltuk a gyerekeket, a családokat az iskolával való szoros együttműködésre. Csökkent a hiányzások száma és javultak a gyerekek eredményei. A program annyira sikeresnek bizonyult, hogy miután már nem tudta az egyesület pályázati forrásból finanszírozni, az önkormányzat elismerve az eredményeket, biztosította a továbbfinanszírozást. Az iskolai sikeresség érdekében az egyesület részt vett a Tanoda program megvalósításában mint konzorciumi partner. A program lényegében a tanulók egyéni készségeire fókuszált — sok esetben a családot is bevonva —, a foglalkozások délután, ill. hétvégén zajlottak, a helyi pedagógusok segítségével. Békésen önkormányzati kezdeményezésre igyekeznek megszüntetni az iskolai szegregációt, mivel hosszú évek folyamatának köszönhetően kialakult az úgynevezett „cigányiskola”. Úgy igyekeznek megszüntetni az említett problémát, hogy központilag osztják el a tanulókat a különböző iskolák között. Az úgynevezett „cigányiskolában” az esélyegyenlőség jegyében megszületett az a döntés, amely szerint a gyerekek cigány népismeretet tanulnak. Mindezek ismeretében éppen a könyvben feltett kérdésekre keressük a választ, tényeket akarunk. Olyan adatokat, amelyek segítik a munkánkat. Mi történt az elmúlt időszakban és mire számíthatunk a következő évtizedekben? Hogyan alakul a gyerekszám a két társadalomban? Ha valóban hozzájuk jut el a legtöbb szociális juttatás, hogyan változik a két társadalom gondolkodásmódja? Egyáltalán mi a különbség a kisebbségi és a többségi társadalom gondolkodásmódja között? Kérdés, hogy az előítéleteket hogyan lehet kordában tartani, vagy egyáltalán van-e valami, valamiféle mechanizmus, ami ezt megteszi. Békésen nem hallani cigány-magyar összetűzésekről, összecsapásokról. A két csoport gyakorlatilag megtanult egymás mellett élni. No, persze ez nem jelenti azt, hogy nincsenek előítéletei a két közösségnek egymás iránt, csak talán a különbségek nem kerülnek élesen a felszínre. Az előítéletek egy része nyilván a szociális juttatások miatt jön elő. Békésen eltűntek a putrik, helyettük téglaépítésű házakat találunk. Az új házak nagy része „szocpolból” épült, ami en140

ged egyfajta túlfinanszírozásra, túlsegélyezésre következtetni. Ennek köszönhetően azok a rétegek, akik régebbi vagy kisebb házakat vásároltak, sértve érzik magukat. Felmerül tehát a kérdés, hogy jól működik, egyáltalán hogyan működik a „jóléti „rendszer? Mindezekre azonban nem is olyan egyszerű a válasz, mint amilyennek tűnik elsőre. Jelen kutatás is csak részben kerül közelebb a válaszlehetőségekhez, de nem is várhatunk többet tőle. A probléma mélyebb és régebbi annál, hogy ilyen egyszerű válaszokkal megoldható legyen. Mivel jó kapcsolatot ápolunk a Szent Lázár Alapítvánnyal, ahol több mint 30%-ban romákat foglalkoztatnak, a kutatást finanszírozo pályázat során csatlakozhattunk ahhoz a társadalomtudományi kutatáshoz, amelyben a fenti kérdésekre választ kaphatunk. És úgy látjuk, a kapott eredmények új lehetőségeket tárhatnak elénk. A kutatás eredményei olyan új elgondolásoknak adnak táptalajt, amelyek egyesületünk jövőjét is meghatározhatják. Az egyesület elérhetőségei: 5630 Békés, Hőzső u. 13. Tel: 20/916 4846 E-mail: [email protected] Képviseli: Dancs Ildikó elnök

141

142

Utószó

A

mikor az ember befejez egy könyvet, azt várná, hogy azzal a jó érzéssel teszi le a tollat, hogy valamit elvégzett. Az elvégzett munka jó íze pedig elégedettséggel tölti el. Ennél a könyvnél azonban ez nem így van. Leginkább azért, mert a könyv csupán csak az egyik első lépése egy hosszú útnak, kezdőpontja mindössze egy munkának, amit el kell végezni. A jelenlegi tanulmány csupán feltárt néhány, empirikusan is megfogható tényezőt, amely azt igyekezett kimutatni, hogy valami elindult. Csakhogy a java még hátra van. Mert a cigányokért dolgozni nem lehet csupán presztízst építő kutatások és könyvek jelképes mondatai után pontot tevő tevékenység. A régi mondás szerint, aki át mond, mondjon bét is. Tovább kell végezni azt a munkát, ami egyrészt feltárja az egyéb megragadható elemeket a romák sajátosságaiban, és tovább kell segíteni a romákat abban, hogy ők is otthon érezzék magukat ebben az országban. Persze a cigányozás sokkal népszerűbb ma, ráadásul sokkal könynyebb, mert van bőven alapanyag hozzá, de ebből az alapanyagból építkezni nem lehet. Az csak sárdobálásra való, bemocskolásra. Nekünk nem lehet erre építeni, mert építkezni akarunk. Mindazonáltal továbbra is fenntartom azon állásfoglalásomat, hogy a cigányságot kívülről felemelni nem lehet, azonban segíteni igen. Ráadásul Kelet-Európának jól jönnének olyan példák, amelyek a nyelvi nacionalizmus helyett hasonló nemzetépítő elvek mentén kívánnának egységet szervezni, amint tette Európa nyugati fele évszázadokkal korábban, ahol a francia és angol be tudta építeni a más nyelvűeket, más szokásúakat nemzete soraiba. Ahogy Bibó István mondja, Nyugat nem is érti a mi nyelvi alapú bezárkózásunkat. Mert a kirekesztés bezárkózás is. Amikor másokat „kalitkákba” zárunk, hogy ne is kelljen velük érintkezni, magunkat is kizárjuk – vagy inkább bezárjuk? Mert néha nem az a fontos, hogy a ketrec melyik oldalán állunk, hanem hogy a ketrec miatt eltávolodunk egymástól, esélytelenül mutogatva csupán a másikra. Az ilyen fajta „győzelemhez” nem osztanak kupákat, hiába érezzük megoldásnak, az elkülönülés mindkét felet vesztes helyzetbe taszítja. Mert ha jobban belegondolunk, amúgy is csak egy lehetőség van, együtt kell élni. Akkor pedig érdemes megpróbálni. Magyarország egyébként is elkövette már azt a hibát, hogy az általa uralt nemzeteket nem tudta maga mellé állítani, ami sokat tett azért a történelem folyamán, hogy vesztesek legyünk háborúkban, felkelésekben, és sokat tett azért is, hogy az országot végül szétdarabolták. Érdemes lenne hát tanulni atyáink hibáiból, és keresni inkább a megoldásokat, hogyan tehetnénk az együttélést elérhetővé. Félretéve előítéleteinket, rossz beidegződéseinket, hogy inkább alkotó újítók legyünk, mint a rossz hagyományok követői. 143

Bizony mindezért tenni kell, az nem jön magától. A sült galamb, ami csak úgy a szánkba repül, legfeljebb paródiája lehet a valóságnak, arra nincs miért várni. Tenni kell érte mindkét félnek. Belátni és tenni. Ezért nem lehet a könyv vége egyben befejezés is. Vagy legalábbis nem szabad annak lennie…

144

Irodalomjegyzék 1. Babusik Ferenc: A Romák Esélyei Magyarországon, Delphoi Consulting, 2002. Kávé Kiadó 2. Békési József: Cigányok a Körösök mentén. Szeged, 1985. Békés megyei Tanács 3. Bevándorlók Integrációja Németországban. HVG 2009. február. 21. 8. szám 4. Békés megye statisztikai évkönyve 2007. Szeged. KSH 5. Bibó István: Válogatott tanulmányok. Budapest, 2004. Corvina Kiadó 6. Dencső Blanka–Sik Endre: Adalékok az előítéletesség mértékének és okainak megismeréséhez a mai Magyarországon. Kézirat (ELTE TáTK) 7. Diósi Ágnes: Szemtől Szemben a magyarországi cigánysággal. Budapest, 2002. PONT Kiadó 8. Dr. Karsai Ervin: Cigányokról Dióhéjban. Budapest, 2005. Anda Romani Kultúra Alapítvány 9. Dr. Pongrácz László: Foglalkoztatást elősegítő munkaügyi kutatások Budapest, 2005. OFA 10. Erdős Kamill: A Békés megyei cigányok és cigánydialektusok Magyarországon. Gyula, 1979. Erkel Ferenc Múzeum 11. Felfüggesztett cigánypénzek. HVG 2009. április. 04 . 14. szám 12. Forray R. Katalin: Ciganológia-Romológia. Budapest-Pécs, 2000. Dialóg Campus Kiadó 13. Gémesi Ferenc: Kisebbségek Magyarországon. Budapest, 2008. Miniszterelnöki Hivatal 14. Glatz Ferenc (szerk.): A Cigányok Magyarországon. Bp. 1999. MTA 15. Gyáni Gábor (szerk.): Magyarország társadalomtörténete II. Budapest, 2000. Nemzeti Tankönyvkiadó 16. Herczeg Tamás: A Cigányság Helyzete Békésen. Kézirat, 2006. 17. Karsai Ervin–Szirtesi Zoltán: „Míg én rólad mindent, te rólam semmit sem tudsz” Budapest, 1994. Agroinform Kiadó 18. Kemény István: Szociológiai írások. Szeged, 1992. Replika Könyvek 19. Kereskényiné Cseh Edit: Források a Békés megyei cigányság törtenetéhez, Gyula, 2008. Békés megyei Levéltár Nyomda 20. Kövér György (szerk.): Magyarország társadalomtörténete I. Budapest, 2002. Nemzeti Tankönyvkiadó 21. Kritika. 1997. december 22. Ladányi János–Szelényi Iván: A kirekesztettség változó formái. Budapest, 2004. Napvilág Kiadó 145

23. Nagy Attila–Péterfi Rita: Hídszerepek – Cigány integrációs kérdések. Budapest, 2008. Gondolat Kiadó 24. Neményi Mária–Szalai Júlia: Kisebbségek kisebbsége. Budapest, 2005. Új Mandátum Könyvkiadó 25. Népszámlálás 2001. Részletes adatok a képviseleti minta alapján. Budapest, 2001. KSH 26. Örkény Antal–Székelyi Mária: Közvélemény-kutatás a Magyarországi Romák és nem Romák viszonyáról. Budapest, 2007. ELTE TáTK 27. Prónai Csaba: Cigány világok Európában. Budapest, 2006. Nyitott Könyvműhely Kiadó 28. Romák Ausztriában. HVG 2009. február 28., 9. szám 29. Sík Endre (szerk.): A migráció szociológiája. Bp. 2007. ELTE TáTK 30. Sík Endre: Kezdetleges gondolatok a diaszpóra fogalmáról. Kézirat 31. Szokolszky Ágnes: Kutatómunka a Pszichológiában. Budapest, 2004 . Osiris Kiadó 32. Tamás Ervin–Révész Tamás: Búcsú a cigánytelepektől. Budapest, 1977. Kossuth Könyvkiadó 33. Tatárszentgyörgyi temetés. HVG 2009. március. 07., 10. szám 34. Valuch Tibor (szerk.): Magyar társadalomtörténeti olvasókönyv 1944-től napjainkig. Budapest, 2004. Argumentum-Osiris Kiadó 35. Vita a Kisebbségi Népszámlálásról. HVG 2009. április. 18., 16. szám

146

147

148