Görgeteg* Emlékezés egy székely népmesére 1933
Szereplők
JÁNOS JULISKA PAP PAPNÉ ROKKANT ASSZONY EGYHÁZFI KURÁTOR PRESBITÉRIUM Történik egy vidéki városban, a református pap utcára néző háza előtt JULISKA A ház nyitott ajtajában edényeket törölget, körülötte is edények és virágcserepek hevernek, s egy rádió. Énekli. „Likas a kalapom teteje. Kilátszik a hajam belőle, Eléggé szégyellem legény létemre - hogy likas a kalapom teteje…”
JÁNOS Fiatal mesterlegény; biciklin jön az úton. Az énekre lassít, a leányra még jobban lassít. Amikor odaér egészen a leányhoz, megáll a biciklivel, és földre száll.Legény létire? JULISKA Magát hova küldték? JÁNOS Akárhová. JULISKA Hát akkor menjen akárhová!
JÁNOS Közeledik a lányhoz. Maga mikor került ide a paphoz? JULISKA Jobb lesz, ha maga elkerül innét. JÁNOS Azt kérdeztem, hogy mikor került ide? JULISKA Tegnapelőtt. Mi baja véle? JÁNOS Körülnéz; látszik, hogy észrevett valakit közelíteni az úton; s bosszankodva. A fene ette volna meg! Éppen ide tolják! Ezt a nyesett embert! Csenget a biciklijén. Félre az útból! Itt jő a generális! Elványadt, rongyos asszony egy „férfit” tologat rozoga tolókocsin. A „férfin” elnyűtt katonazubbony van. A két karja és a két lába le van vágva, a szemei helyén vak üreg. Az asszony az ajtó előtt megböki a „férfit”, aki erre vontatott síri hangon mondja. ROKKANT Szegény nyesett ember vagyok!… Segítsenek valamivel!… Az asszony egy ideig nézi Jánost és Juliskát, aztán tovább tolja a „férfit”. JULISKA Elszörnyedve. Hát ez ki volt?! JÁNOS Egy ember. JULISKA Ez magának ember volt!? JÁNOS Ember, ember! Hát magának mi volt? JULISKA Küszködve, majd szinte sírva. Cégér! JÁNOS Hogyhogy cégér?
JULISKA Nem érti! Úgy, hogy cégér! JÁNOS Micsoda cégér? JULISKA Hát cégér a kolduláshoz! Nem érti?! Maszkura! Nem ember! JÁNOS De én tudom, hogy ember! JULISKA De én is tudom, hogy nem ember! JÁNOS Hát nem hallotta, hogy még beszélt is?! Azt mondta, hogy szegény nyesett ember vagyok… Nem hallotta! Maga… maga süket! JULISKA Én nem vagyok süket! Én hallottam! De azt nem ember mondta! Hanem egy maszkura! A cégér! JÁNOS Maga buta! Hát aki beszél, az magának nem ember? JULISKA Nem hát! A rádióra mutat, ami ott áll mellette a földön. Ez a szerkezet is beszél, mégsem ember! JÁNOS Maga kótya! Hát akkor magának ki az ember? JULISKA Maga a kótya, tudja! Mert nekem az az ember, akinek két keze van! Akinek két lába van! S akinek két látó szeme van! JÁNOS Maga tiszta bolond! JULISKA Maga a tiszta bolond! JÁNOS Ember volt, s megvan! JULISKA Nincs meg, mert cégér volt!
JÁNOS Ember volt! JULISKA Cégér volt! Sírás előtti dühösséggel. Cégér volt! Az edényt, ami a kezében van, a földhöz vágja; egyre dühösebben a többi edényeket és a cserepeket is vagdosni kezdi a földhöz; a végén egyenesre feláll, és átkozódva. Így törjön engemet is össze az Isten, ha nem cégér volt! JÁNOS Éktelen haraggal a biciklit a földhöz veri és összetöri. Engemet is így törjön össze az ördög, ha nem ember volt! JULISKA Sírva lerogy a küszöbre. JÁNOS Várja meg, amíg jő valaki s megkötözi… Elmegy. PAPNÉ Egy nagy edényben liszttel, zacskóban cukorral s kávéval; örvendezve jön, s az ajtó előtt. Juliska! Juliska! Kaptunk lisztet s cukrot s ká- Megdöbbenve. Hát itt mi történt?! JULISKA Sír. PAPNÉ Juliska! Itt mi történt?! JULISKA Szepegve. Erre jött egy mesterlegény, s hozzáveretett velem mindent a földhöz… PAPNÉ Hozzáveretett? Egy mesterlegény?! JULISKA Az hát. PAPNÉ S az hogy történt? JULISKA Az úgy, hogy egy asszony errefelé taszított egy cégért, akire az a mesterlegény azt mondta, hogy ember. PAPNÉ Reszketve. No és? JULISKA
S mind azt erősítette, hogy az a cégér ember! PAPNÉ Felkacag, aztán egyszerre kitör. Jaj, hogy az a feketefene nem tudott tégedet megenni! Mielőtt idehoztalak volna! A mesterlegényeddel együtt! Aki mind azt erősítette! Hogy az én edényeimet, egy ilyen kicsiség miatt! Jaj, azt a…! Földhöz vágja a kávét s a cukrot, toporzékolva kiszórja mind a lisztet is, s az edényt is odazúgatja a falhoz. PAP Temetésre készülőben, palásttal a vállán, ünnepélyesen kijön. Hát itt mi van? A papné ott sír a szolgáló mellett. Nem szól egyik sem. PAP Mi van itt? Miért sírtok itt rakásra? Hát ez miféle háború, itt a földön? Ki bolondult itt meg? PAPNÉ Szepegve. Ez a lány mind összetörte az edényeimet s a cserepeimet… Egy kicsiség miatt… PAP Hát ezt a kávét s ezt a lisztet?! JULISKA Azt a tiszteletes asszony, egy kicsiség miatt. PAPNÉ Juliskára. Hallgass, mert kettőbe hasítlak! PAP Nyugalmat tartva. Mielőtt hasogatnál, tudni szeretném, hogy mi történt. PAPNÉ Feláll, s úgy magyaráz. Képzeld, valami mesterlegénnyel összekapott ez a leány, s éppen akkor erre tolta azt a szerencsétlen Csonka Ferencet a felesége, s ezen összevesztek. PAP Hogy vesztek össze? JULISKA Szintén feláll, s úgy magyaráz. Úgy, tiszteletes úr kérem, hogy az a mesterlegény mind azt erősítette, hogy akit kerekes széken toszítnak, az ember. PAP
Hát te mit mondtál? JULISKA Én azt mondtam, hogy az nem ember, hanem kéregetési cégér. PAPNÉ No, hallj oda! E miatt a kicsiség miatt, az én cserepeimet, az én drága vázáimat!… JULISKA De bizonisten cégér volt, tiszteletes úr! PAP A feleségéhez. Hát te mért szórtad széjjel ezt a kávét s ezt a lisztet? PAPNÉ Én a cserepek miatt… Hogy ezek olyan bolondok voltak. PAP Küszködik, majd magából kikelve. Jaj, azt a fehérnépnek mindenségit! Hogy ezt a sok drága… Nohát! Istenem ne legyen, ha mind bolondok nem vagytok! Bolondok! Bolondok! Lekapja a palástját, hasogatni kezdi össze, majd a földre veti és tapodja. Így hasogassanak össze engemet is, s így tapodjanak össze, ha mind bolondok nem vagytok! Bolondok! Bolondok! EGYHÁZFI A temetésre készen, egy nagy énekeskönyvvel a kezében odajön. Egeknek szent Ura! Fogja a fejét. Hát itt mi történt?! A pap, a papné, a szolgáló háromfelé veszékelnek. Nem szól egyik sem. Egyházfi felfogott kézzel, bátortalanul közelít a pap felé. Tiszteletes úr, drága jó tiszteletes úr, itt mi tudott történni? PAP Hát nem látja!? EGYHÁZFI Én látom, de miért; ó, miért? PAP Ó, azért, hogy Csonka Ferenc ember-e, vagy cégér. JULISKA Cégér, bizonyisten cégér! PAPNÉ
A szolgálóhoz. Te vagy a cégér! Cserepes cégér! PAP A felesége felé, a szolgáló felé. Itt süllyedjek el, ha bolondok nem vagytok! Nők pityeregni kezdenek. A pap dühödten kering, ropogtatja a talpa alatt a cserepeket. EGYHÁZFI Bambán néz, fogja a fejét. Mindjárt, mindjárt, mindjárt megbolondulok! … Szintén keringeni kezd; egyszerre összeütközik a pappal, s azt megragadja.Mindjárt megbolondulok! Mi történt? PAP Fintorgó arccal, lassan. Itt az ajtóban ez a leány s egy mesterlegény beszélgettek együtt… Akkor Csonka Ferencet erre tolta a felesége. Az egyik azt állította a Csonkáról, hogy ember: a másik azt, hogy cégér. JULISKA Én mondtam, hogy cégér! PAP Mintha rá akarna ugrani a szolgálóra. Sssííjjj! Az egyházfihoz. Ezen összevesztek… a cserép… a váza… EGYHÁZFI Kétségbeesve. Ceégér?! JULISKA Az hát! PAP Rátámadva az egyházfira. Hát nem érti!? EGYHÁZFI Ceégér? PAP Cégér, cégér! EGYHÁZFI Hát az mi? PAP Maszkura, jel a kéregetéshez. Megtalálja a szót. Báb! EGYHÁZFI
Hhjajj! S e miatt a kicsiség miatt? PAP Kering megint. Emiatt. EGYHÁZFI Ezt a sok drága cserepet, e miatt a kicsiség miatt? PAP E miatt a kicsiség miatt. EGYHÁZFI S a lisztet is emiatt? PAP Emiatt. EGYHÁZFI S a palástot is emiatt? PAP Kiáltva. Emiatt! EGYHÁZFI Most… most… megbolondulok… Tépni kezdi össze a nagy énekeskönyvet. Dobálja széjjel a lapokat, tapodja a földön. Így tépjenek össze engemet is, így tiporjanak össze, ha ebben a házban mindenki nem bolond! Ebben a házban! Mindenki! Nem bolond! KURÁTOR Ládával a hóna alatt jön, egy kicsit meghökken, de aztán tréfásan szemléli a dolgot. Hát itt mi az ánti van!? JULISKA Megörvendezve, bizalommal kapaszkodók belé a kurátorba. Bácsi, tegyen igazságot, tegyen igazságot! KURÁTOR Megindul az egyházfi felé, aki még mindig kergül és szaggat. Mentiben mellékesen Juliskához. Teszek, csak várj. Az egyházfihoz, akit megfog. Hó, komám, hó! EGYHÁZFI Kapálódzik, a papék felé bök, s Juliska felé bök. Ezeknek hógasson! Mert ezek mind bolondok! JULISKA A kurátorhoz, előbb is, később is többször. Mondja, hogy cégér! KURÁTOR Az egyházfinak. Mi lelte, komám? Hát magának eddig szép esze volt!
EGYHÁZFI Mindjárt megbolondulok! JULISKA Úgy-e, hogy cégér? KURÁTOR Juliskához. Ne karicsálj! Hanem mondd meg, hogy ide mi az istennyila csapott bé, ebbe a házba?! JULISKA Olyan istennyila, hogy egy asszon egy maszkurát toszított erre, egy olyan kéregetési cégért, itt az úton. KURÁTOR Hát osztán! JULISKA Hát aztán volt egy mesterlegény, aki velem akart beszélgetni, s aki mind azt erősítette, hogy nem cégért toszítanak, hanem embert. KURÁTOR Hát aztán? JULISKA Hát aztán ezen összevesztünk, s én a virágcserepeket s ő a biciklit összetörtük. KURÁTOR E miatt a kicsiség miatt? JULISKA Ez nem kicsiség! Mert cégér vót! KURÁTOR Hát a liszt? Mindenki a papnéra mutat. KURÁTOR Mért? JULISKA Ő is azért. KURÁTOR Hát a palást?
Mindenki a papra mutat. KURÁTOR Mért? JULISKA Ő is azért. KURÁTOR Hát ezt a drága énekeskönyvet? Mindenki az egyházfira mutat. KURÁTOR Mért? JULISKA Ő is azért. KURÁTOR A ládát a földhöz vágja. Így üssön belém a ménkő, ha mind bolondok nem vattok! Mind, ahányan vattok! JULISKA Mondtam, hogy cégér vót! Mondtam, s mondom! KURÁTOR A ládából kidőlt irományokat kezdi széjjelszórni. Tiszteletes úr! Itt vannak az irományok! Nem tudomány kell a világnak! Hanem cégér! JULISKA Az vót! Cégér vót! Amíg a kurátor „dolgozik”, mindenki a maga rontásához megy, és azt folytatja, mind jobban és nagyobb dühvel. PRESBITÉRIUM Nyolc gazda jön. Az első. Ez már igen! KURÁTOR Nekiszökik a presbitériumnak. Neki a munkának! Ki mit ér!
AZ ELSŐ A PRESBITÉRIUMBÓL Há’ mért? KURÁTOR Ne kérdezd, hanem vágjad! JULISKA Erős hangon, mint az ítélet. Az embernek két lába van! Az első ember béáll a rombolásba. JULISKA Az embernek két keze van! A második ember is béáll. JULISKA Az embernek két szeme van. A harmadik is béáll. JULISKA Csak az ilyen ember, a másik nem ember! PAP Vágja az egész Presbitérium! Az emberek sorba mind béállnak. KURÁTOR Ki hol éri! JULISKA Változzék békává, ki háborút csinál! EGYHÁZFI Jaj, mindjárt megbolondulok! JULISKA
Ki a szép emberből csúnya cégért csinál! PAPNÉ Ki az én házamból egy romhalmazt csinál! PAP Meggyújtja a papirosokat. Ki az én házamból tűznek lakodalmat csinál! Egyre erősödő zongoramuzsika, mintha a rádióból szólna. Bartók: „Töltik a nagyerdő útját”. JULISKA Énekeli, miközben zúzzák a házat és égetik. „Töltik a nagyerdő útját, viszik a székely katonát.
Künn trombita. Katonák masírozása hallik. Viszik-viszik szegényeket, szegény székely legényeket. Úgy elviszik arr’a helyre, hol az út is vérrel festve. Kit a golyó, kit a lándzsa, kit éles kard összevágta.”
Függöny
A hivatkozás helye Jegyzet A Napkelet közölte, 1933. évi első (januári) számában. A darab ismét megjelent a Tamási által is szerkesztett, rövid életű színházi lap, a Romeo és Julia 1947. március 18-i (első) számában. Majd a Népszabadság tette közzé 1975. december 25-én azzal a téves adattal, hogy „először és utoljára” 1947-ben a Romeo és Juliában jelent meg. A budapesti, Paulay Ede utcai Országos Kamara Színházban az Erdélyi Férfiak Egyesületének patronálásában, 1933. május 7-én, Szentimrei Jenő Siratóban című egyfelvonásos parasztkomédiájával és a Szivárvány a havason című „misztikus balladajátékkal”, valamint az Isten veled Kapuzábé című „dalosjátékkal” egy műsorban került színre. A Cifra Szőttes című összeállítás – Tamási Áron szavaival szólva – azzal a céllal készült, hogy a székely népi értékekből bemutasson egy csokornyit. Két székely származású, de Budapesten élő színész – Köpeczi-Boócz Lajos és Ignácz Rózsa – rendezte. Zenéjét összeállította, illetve szerezte: Laurisin Miklós. Díszlettervezője Beutum János volt. A közreműködők között találjuk Peéry Pirit, Ignácz Rózsát, Herczeg (később Hlatky) Lászlót, Bihary Józsefet. Tamási a Kamara Színházban szerzett benyomásairól Tiszta beszéd a székely „Kék madarászok”-ról című, a Brassói Lapokban 1933. augusztus 27-én megjelent kritikai esszéjében tudósított. A székely népmese, melynek „ötletéből” született a Görgeteg, a Kriza-gyűjteményben, a Vadrózsák-ban lelhető meg, A huszár és a szolgáló címmel. S a Cifra Szőttes című színházi matiné (benne a Görgeteg) előkészületeiről, az előadás
lefolyásáról, fogadtatásáról, utóéletéről Ignácz Rózsa részletesen beszámol az Ikerpályáimon című memoárkötetében (Gondolat Kiadó, 1975). A játékot Tamási – erős változtatással – Fegyverek árnya címmel az Irodalmi Újság 1955. január 1-jei számában is közreadta.
