Neveléstörténet
8. témakör:
A felvilágosodás
Háttéranyag
Gondolatok Rousseau és a reformpedagógia kapcsolatáról Bevezető
Érdeklődésem még a főiskolán kezdődött e téma iránt, amikor a Neveléstudományi Tanszék Rousseau pályázatot hirdetett. A gondolatkör tehát adott volt, de ugyanakkor a lehetőségek rendkívül széles tárháza állt előttem. Rousseau életével és pedagógiájával ismerkedve (tananyagként) nagy érdeklődéssel olvastam, kutakodtam és nagyszerű alkalom volt ez arra, hogy másokkal is megoszthassam gondolataimat, véleményemet. Mindig foglalkoztattak a párhuzamok, kapcsolódások, ok-okozati viszonyok korszakok, pedagógiák, módszerek stb. között. Ezért amikor Rousseau Emil-jét olvasva reformpedagógiára hasonlító elemeket véltem felfedezni, egyre inkább érdekelt a „mikéntek" és „hogyanok" tanulmányozása. A múlt és a jelen kapcsolata, a valahonnan valahová fejlődés és haladás útja számomra és véleményem szerint a pedagógusok számára is értékadó, vagy legalább is tapasztalatokat hozó lehet. Rövid történeti áttekintést követően Rousseau pedagógiájának néhány elemével foglalkozom keresvén ezek aktualitását a mában. A következőkben az általam mélyebben tanulmányozott 3 fő alternatív pedagógiai irányzat (Waldorf, Montessori, Freinet) vélhető gyökereit, kapcsolatait keresem Rousseau Emil című munkája alapján. Tudom, hogy még számos jelentős irányzat létezik, melyek többé-kevésbé hasonló elveket vallanak, de nem akartam az „aki sokat markol keveset fog" csapdájába esni. Mindhárom irányzat tartalmaz olyan markánsan elhatárolható pedagógiai elemeket, melyek megkülönböztetésük szempontjából lényegessé válhatnak, viszont párhuzamba hozhatók a Rousseau-i pedagógiával.
Előszó
A XVIII. századi Európát új ember- és világkép, valamint a polgárság függetlenségre, törekvése jellemzi. A szabadságért, önállóságért, az észre alapozott tudományért és társadalmi rendért vívott harc először a felvilágosodás filozófiai, politikatudományi és irodalmi műveiben jelentkezett. A felvilágosodás a XVII. század végén Németalföldön (Grotius, Spinoza) és Nagy-Britanniában (Locke, Hume, Newton) született, ahol a legfejlettebb a polgári öntudat, a polgárság és nemesség közötti egyenlőség és a gazdaság. A felvilágosult gondolkodás középpontjában az ész fogalma áll. John Locke angol filozófus "Két értekezés a kormányzásról" című munkájában a törvényhozó és végrehajtó hatalom megosztásának elméletét képviseli, és ezzel a liberális-demokratikus államberendezkedés alapgondolatát fogalmazza meg. Legfőbb törvények az alapvető jogokat, mint az egyenlőség, szabadság, a személy és a tulajdon sérthetetlenségének jogát tartja. Innen indul el az a folyamat, amely a XVIII. század közepére Franciaországra tevődik át, ez a valódi felvilágosodás. Denis Diderot és Jean le Rond d'Alembert kiadásában megjelenő francia "Enciklopédia" elsőként közvetíti egy szabad, ész irányította kutatótevékenység eredményeit, és polgári reformprogramot fogalmaz meg. A tudományokat egy - még eddig ismeretlen - rendszerbe tömörítve a kor nagyjai, (Locke, Diderot, Voltaire, Rousseau ...) az enciklopédisták foglalták össze és tették mindenki számára érthetővé. Jean Jacques Rousseau is részt vett az "Enciklopédia" megírásában, bár szerinte a tudomány és a technika fejlődése veszéllyel fenyegeti a társadalmat és a kultúrát. A racionalizmus és az ész uralmával szemben az érzelmeknek tulajdonított nagyobb fontosságot. A nevelésről pedig azt vallotta, hogy a gyermeket képessé kell tenni arra, hogy természetes adottságai révén kiküszöbölje és elkerülje a társadalom káros hatásait, saját megfigyelése és tapasztalatai útján szerezzen ismereteket. "A felvilágosodás hitt abban, hogy az ember - a felvilágosult gondolkodás "képzési és nevelési tárgya" - boldogítható. A képzéshez való jog követelése egyben a képzés kötelességét jelenti. Az értelem parancsa azt követeli, hogy a nevelés váljék önneveléssé, így jut el az ember önmaga meghatározásához."
Rousseau nézetei a nevelésről
A francia felvilágosodás egyik "kopernikuszi fordulatot" előidéző alakja a pedagógiában és filozófiában egyaránt, Jean Jacques Rousseau. Életének fordulatos pontjai és változatos helyszínei is a sokszínűséget, az egyre fokozódó tudásvágyat jelzik. Genfben született 1712-ben, édesanyja fia születése után egy héttel meghalt, így apja nevelte. Elemi iskolába nem járt, de édesapjával sokat olvasott és ezért nagy műveltségre tett szert. Olvasott regényeket, színdarabokat, értekezéseket mindent, ami a keze ügyébe került. 10 éves korában apjának menekülnie kellett (összetűzésbe került egy kapitánnyal), ezért a nagybátyja gondjaira bízta. Nagybátyjának nem volt ideje a neveltetésére, ezért egy lelkészhez Lambercierhez adta, aki iskoláztatta. Ebben az időben Rousseau latinos műveltséget szerzett, később visszatért Genfbe. Előbb egy írnok
Neveléstörténet
8. témakör:
A felvilágosodás
Háttéranyag
mellett inaskodott, majd egy vésnök mellé került. Itt ismerkedett meg azzal az embertelen bánásmóddal, mely az inas életet jellemezte. Ebből kitörve a kalandos életet választotta, megfordult Torinóban, Párizsban, közben zeneszerzőnek is kiadta magát. Huszonnyolc esztendős korában magánnevelőnek szegődött Mably, a lyoni csendőrfőparancsnok házában. Ez idő alatt kezdett először a pedagógiával foglalkozni, és megírta első írását mely egy levél volt, nevelési terv tanítványa édesapjának. Célja: jó, szabad és boldog embert kell a gyerekből nevelni. Rousseau egy időre a Montmorency erdő szélén álló kis házba költözött, ahol megírta nagy pedagógiai regényét "Emil, avagy a nevelésről" címmel (1762). Könyve nagy visszhangot keltett különösen azért, mert Rousseau-t, mint filozófust és politikust ismerték a pedagógiában viszont nem tehetett nagy gyakorlottságra szert. Mégis, ettől függetlenül nem a nevelési elvei váltották ki az olvasókból a felháborodást, hanem a természetes vallással foglalkozó rész. Rousseau deista felfogását írja le a könyv negyedik részében, és egyben azt fogalmazza meg Emil valláserkölcsi neveléseként. Hamarosan elfogatóparancsot adtak ki ellene, és csak nagyon nehezen menekülhetett. Könyvét, az "Emil-t" pedig nyilvánosan elégették. Mégis ebből a csodálatos műből tudhatjuk meg mais, hogyan vélekedett Rousseau a gyermeknevelésről. Talán az is kiderül majd, hogy több mint 200 év múlva még mindig élnek-e Rousseau eszméi? Jean Jacques Rousseau azt mondta, hogy az élet bonyolult és nehéz dolog, ezért a gyermeket arra kell nevelni, hogy ebben a bonyolult világban meglelje és tisztességgel megállja a helyét. Rousseau máskor sem nagyon kedveskedett embertársainak és itt (az "Emil-ben") sincs egy jó szava senkihez: "Minden jó, aurákor a teremtő kezéből kikerül, és minden elfajul az emberek keze közt. "- ezzel kezdi művét. Vajon itt az intézményes nevelésre gondol? Arra, hogy a gyerekek bekerülvén egy „átlagos" iskolába, negatív élményekkel térnek haza? Hány gyermek mondaná ma azt, hogy szeret iskolába járni? A négy évvel ez előtti helyzetképet láthatjuk a következőkben.
Hazánkban kevesebb, mint tíz százalékuk szeret iskolába járni ebben az életkorban, érdekes volna felkutatni az országok közötti különbségek okát is, hiszen néhány esetben ez számottevő. Emil c. könyve csak gyakorlati tanácsadónak készült egy barátnője Chenonceaux-né számára. Ám abban mégiscsak megmarad művének személyes jellege, hogy szavait elsősorban Chenonceaux-né osztályához intézi: a gazdag úri népekhez, akik kényeztetéssel akarnak kiváltságos embereket nevelni gyermekeikből, melyhez pénzük és rangjuk van, de eszük nincs. Nem arra tanítják gyermekeiket, hogy elviseljék a szenvedést, hanem arra, hogy szenvedjenek. Megkezdődik ez közvetlen a születés után, amikor az újszülöttet pólyába tekerik, megfosztják a mozgás és a szabadlevegő örömétől, nem az anya szoptatja, hanem dajkára bízza, az apa pedig nem ér rá foglalkozni vele így megvonják tőle a természetes anyai szeretetet és apai gondoskodást. Ha felsír, azonnal babusgatni kezdik ahelyett, hogy az okát keresnék és orvosolnák. A csecsemő azonnal megtanulja, hogy sírással kényeztetést csikarhat ki nevelőjéből. Nem törődnek az egészséges táplálással sem, ha valami kisebb baj van, azonnal futnak az orvoshoz, aki kiöli belőle a bátorságot a betegség leküzdésére. Ezért mondja Rousseau, hogy érthető miért egészségesebbek és ellenállóbbak a falusi gyermekek a városiakhoz képest. A városi gyermekeket fáslizzák, ketrecbe zárják, járókában korlátozzák, holott hagyni kellene, szabadon kúsznimászni, hogy kedvére fedezhesse fel a körülötte lévő világot. A tanulás képessége vele születik a gyermekkel, a tudás azonban nem; mindent magától kell megtanulnia, tapasztalásból, véli Rousseau. Fontos, hogy hozzászokjon a szenvedéshez, mert később csak így tudja majd legyőzni azt. A nevelésnek csiszolni kell a gyermek lelkét (ma ezt személyiség-fejlesztésnek nevezzük). Nézzük, mennyire tesszük mi ezt ma pedagógusok a diákok szerint.
Összességében nézve úgy látszik, hogy a diákok a segítőkészség szempontjából vélekednek viszonylag legpozitívabban tanáraikról, de ami – Rousseau-t idézve - a lelki nevelést, itt a személyességet jelenti, ez az egyik legalacsonyabb érték. Elgondolkodtató, de még inkább figyelmeztetés lehet mindenki számára ez a tanulói felmérés. Egy intés Rousseau-tól, ami talán ma a legaktuálisabb: "Tudjátok-e, mi a legbiztosabb módja annak, hogy szerencsétlenné tegyétek a gyermeketeket? Ha hozzászoktatjátok ahhoz, hogy mindent megkap. " A gyermeknek meg kell ismernie a nélkülözést, ha nem is nagymértékben, de legalább annyira, hogy megértse, nem kaphat meg mindent, amit szeretne. Meg kell ismernie a jót és a rosszat, tanulja meg értékelni, ami neki hasznos és a nevelő dolga az, hogy ez a haszon egyben az emberiség egészévé legyen. Ha a gyermek hazudik, úgy kell ügyeskedni, hogy hazugságainak káros következményei rá szálljanak, ez tanítja az igazság tiszteletére. Tapasztalatból jusson arra a belátásra, hogy helyesebb igazat mondani, mint hazudni. A Rousseau-i nevelés alapgondolata, hogy a gyermek maga végezzen mindent. Ez az alapja a mai kognitív módszerekre épülő pedagógiáknak is. A gyermek ideálja Robinson Crusoe legyen, aki egy puszta szigeten mindenféle gépek és támogatás nélkül maga tudja megteremteni az emberi életformát. A tapasztalás és az önálló felfedezés álljon a gyermeki élet középpontjában. Éppen ezért nem kell sietni az oktatással, olvasással, iskolás ismeretek közlésével, nyelvtanulással. Semmit se tanuljon meg a gyermek kívülről, ne raktározzon el ismereteket, hanem magától jöjjön rá azokra! Ehhez persze olyan pedagógus szükséges, aki ügyesen felkelti a tanuló figyelmét valami iránt, a megoldást nem közli, hanem lépésről lépésre rávezeti arra, hogy maga találja ki. Rousseau megtagadja a könyveket is: "Nem kell más könyv, csak a világ, sem más oktatás csak a tények. Amikor a gyermek olvas, nem gondolkodik, csak olvas; nem műve-
Neveléstörténet
8. témakör:
A felvilágosodás
Háttéranyag
lődik, csak szavakat tanul. " A tudományokat ne tanulja, hanem saját maga találja fel. Minél jobban megkönnyítjük a dolgát az ismeretek szerzésében, annál nehezebben gondolkodik, ha pedig önálló gondolkodásra képtelen, mások tekintélyének rabszolgája lesz. Nem szabad egyén lesz, hanem másoktól függő "alattvaló". Rousseau nézeteit a nevelésről nehéz egy-egy momentumot kiragadva felvázolni, és rendszerének egészét bemutatni. Erre én nem is törekszem, feladatom az, hogy kiemeljem az alternatív pedagógiákból azokat a vonulatokat és nézeteket, melyek visszavezethetők a rousseau-i elképzelésekre. Rousseau néhány alapgondolatának megjelenése az alternatív pedagógiákban Néhány gondolat arról, hogy mi tette szükségessé ezen új pedagógiai áramlatok megjelenését. Az elmúlt években egyre inkább felszínre kerültek a különböző alternatív iskolamodellek létrehozására irányuló igények és az egyes reformpedagógiai irányzatok magyarországi adaptálására is lépéseket tettek. Ez a nagy érdeklődés és változás az oktatási rendszerünkben a gyors társadalmi-politikai változásoknak (is) köszönhető, továbbá hatottak a XIX. század második felétől a fontosabb társadalmi törekvések, szellemi áramlatok, melyek első nagy hatású szószólója a svéd tanítónő Ellen Key 1900-ban megjelent pedagógiai műve "A gyermek évszázada" címmel. A svéd tanítónő könyvében ostorozza a korszak társadalmi-pedagógiai visszásságait. Alapgondolata, hogy miként lehet olyan új nevelési formákat meghonosítani, melyek alkalmasak lennének a jövő generációjának felneveléséhez és a társadalomban való elhelyezéséhez. Elképzelése szerint az új század a gyermek évszázada lesz, melyben a szülők és pedagógusok nem a felnőttség távlatából néznek le rájuk, és ahol a gyermeknek jogai vannak. Figyelembe kell venni a gyermek életkori sajátosságait és a család 0ismét a nevelés legfőbb színterévé válik, ami már oly rég nem jellemezte oktatásunkat. Ahhoz, hogy Ellen Key ezen elveit meg tudja valósítani, kiadta a jelszót - "A régi iskolát meg kell szüntetni!" "Az új emberek" nevelésére szolgáló "új iskolát" a gyermekhez kell méretezni, figyelembe véve annak igényeit, életkori sajátosságait. Számos olyan később alapgondolatként megfogalmazódó elképzelését írta le elsőként, melyek gyakran visszacsengenek pedagógiai reformáramlataink sorában. A századvég társadalmi mozgalmai és gazdasági változásai tették szükségessé, hogy végre ne egy és "mindenható" központilag irányított pedagógiai rendszer határozza meg az oktatást, hanem a különböző rétegek elveiknek megfelelő oktatásban vehessenek részt. Így lett tehát a nőmozgalmak eredménye az iskolai koedukáció, sorra nyíltak a leánygimnáziumok, valamint az egyetemek megnyitását követően egyre több nő választhatta és választotta is a tanári, orvosi pályát, többen közülük a reformpedagógia kiváló szakembereivé váltak, mint például: Ellen Key, Maria Montessori, Amélie Hamaide, Nememé Müller Márta stb. A szociális mozgalmat követő nagy társadalmi különbségek szükségessé tették, hogy az újonnan kialakult ipari munkásréteg egyenlő vagy legalábbis megközelítően hasonló esélyekkel indulhat el a tanítás-tanulás útján. Ugyan itt még vélhetően nem tűnnek el a különbségek az osztályok között, de megindult a szakoktatás és a legtöbb európai országban összehangolt intézkedések történtek a gyermekvédelem törvényi szabályozására, intézményes kereteinek kialakítására. A különböző ifjúsági mozgalmak a nőmozgalmakhoz hasonlóan az egyenjogúság gondolatát fogalmazták meg, amelyre a korszak fiatalságának egyre szélesebb körében teremtődött igény. Mozgalmuk számos maradandó pedagógiai eredményt hozott, melyek az egész európai nevelés további alakulásában éreztették hatásukat. Ide tartozik a fiatalok egyszerű természet közeli életmódja, mely elválasztotta a gyermektől és felnőttől egyaránt, a népdal, néptánc, népzene, a különböző nemű ifjúság érintkezésének természetessége (melyhez hozzájárul az iskolák koedukációja), és ami a legfontosabb, hogy ez a kor minden tekintetben önálló jelentéssel, pszichológiai törvényszerűségekkel, szükségletekkel és feladatokkal saját fejlődési fokozatot alkot a gyermek- és felnőttkor között. Egy gondolat erejéig forduljunk még vissza Ellen Key mintegy 100 éve elhangzott felismeréséhez. Azt hangoztatta, hogy a család ismét váljon a nevelés legfőbb színterévé. A mai családok követik ezt az elvet? Valóban ők azok, akik elsősorban nevelő hatással vannak gyermekeikre? Mennyiben próbálják önmaguk gyermekeikkel együtt megoldani a szülői „szerep" okozta nehézségeket? Napjainkban a nevelési problémákkal foglalkozó intézmény többek között a nevelési tanácsadó. Vajon melyik életkorban veszik ma leginkább igénybe az efféle segítséget?
Tehát abban a Rousseau által is fontosnak vélt időszakban jelentkeznek a problémák, ahol a gyermeki én kibontakozóban van, a leginkább alakítható és ezáltal rombolható 3-10 éves korban. Ellen Key "után" érkezünk el a századforduló táján kibontakozó azon új nevelői gondolkodáshoz, mely szerint a nevelés-oktatás célja a fejlődő gyermek életkori sajátosságainak minél teljesebb figyelembevétele. Eme gondolat pedig már igen ismerősen hangzik, hiszen a gyermek felfedezését megalkotó zseniális ember Jean Jacques Rousseau. Így jutunk tehát a múltból a jelenbe, jelenből a múltba, ahol az összekötő láncszem Rousseau maga.
Reformpedagógiák – A Waldorf iskola és óvoda
"A nevelésben három eszköz alkalmazható sikeresen: a büntetés, a becsvágy felkeltése és a szeretet. Ami az első kettőt illeti, erről a Waldorf iskola lemond." Ebből a rövid Steiner idézetből is kitűnik, hogy mennyiben különbözik a Waldorf-iskola a nálunk megszokottól. Egyetlen pedagógia kialakulását sem fogom felvázolni, hiszen úgy érzem a hangsúly
Neveléstörténet
8. témakör:
A felvilágosodás
Háttéranyag
és dolgozatom lényegi vonulata is a sajátos nevelési felfogásokon, módszereken alapszik és ezek valamiféle párhuzamba állításán Rousseau gondolataival. Vajon mennyiben Rousseau-i gondolatok ezek, vagy talán csak továbbgondolt elvek Rousseau nyomán? A Waldorfpedagógia a gyerekre vonatkozó ismeretekből indul ki. Meggyőződésem szerint, ami az iskolában történik, nem állhat ellentétben a gyermek egész személyiségével, fizikai és pszichikai tulajdonságaival. Ellenkezőleg. Ezek figyelembevételével kell a tanítónak tanítani. Rousseau ezt a természetesség elvében fogalmazza meg, mely szerint a gyermek természetéhez kell alkalmazkodnia a módszereknek, tehát a gyermekközpontú pedagógia ilyen formán megmaradt a Waldorf-iskolákban is. A természetesség elve alapján követelik az iskolákban az eddigi passzív iskola helyett az aktív iskolát. "Fiatal tanítók - írja Rousseau - ...gondoljátok meg, miszerint minden tantárgynál inkább cselekedni, mintsem beszélni kell, mert a gyermek könnyen feledi, amit mond, és amit neki mondanak, de soha azt, amit tett, és amit neki tettek."(4) nem a tapasztalati úton megvalósuló ismeretszerzés formája. A legtöbb reformpedagógia átvette Rousseau elveiből a tapasztalatszerzés fontosságát, a cselekedtetés megvalósítását már az alsóbb osztályokban is. Valóban fontos és elengedhetetlen egy Waldorf-iskolában is a kognitív tapasztalatszerzés, mely leginkább a gyakorlati munkák blokkját hatja át, de jelen van a művészetekben és a tantárgyak körében is. Ez a 3 fő tömb, amibe csoportosíthatjuk a Waldorf-iskolák tanítási anyagát. Rousseau-tól átvett vagy vélhetően átvett forma a tantárgyak köre, ahol léteznek minden nap visszatérő tantárgyak, mint például a két élő idegen nyelv - amit direkt módon tanulnak közvetlenül az érzéki megtapasztalásból és utánzásból kiindulva - ének, zene, euritmia (mozgásművészet), testnevelés, kézimunka, kertészkedés stb. Vannak azonban olyan tárgyak is, melyeket blokkokban tanulnak. A tananyag terjedelmének megfelelő időtartamig csak ezt helyezik előtérbe, majd később körülbelül fél év vagy pár hónap múlva újból előveszik, és tovább bővítik ismereteiket. A Waldorf-iskolákban - mint az már Rousseau-nál is megjelent - központi jelentőséggel bír a tanító, az osztálytanító. Ő az a személy, akihez a gyerekek 8 éven keresztül kötődnek. A 12 év alatt az első 4 évben az osztálytanító tartja majdnem az összes órát, de az első kettőt mindenképpen és ez a 2 óra 8. osztályig nem változik meg. Fontos ez azért, mert a gyermek iskolai életében van egy biztos pont, egy változatlan, megváltoztathatatlan személy, akihez mindig, minden körülmények között bizton fordulhat. Nem egyszer fordult már elő, hogy a 14-15 évesektől az osztálytanító fájdalmas búcsúban szakítja el magát. Ők most már a "felső tagozatba" a Waldorf-iskola középiskolájába lépnek, ahol bár miután lesz osztályfőnökük is, de szabadon választhatnak tutort maguk mellé az új tanárok közül. Az osztálylétszám általában 35 fő, ami eltér Rousseau kis létszámú csoportjaitól, azonban ezek a gyermekek is a legkülönbözőbb rétegekből kerülnek ki. A felvételi alkalmával nem számít a szülők anyagi helyzete, sem rangja vagy beosztása, egyedül a gyermek számít maga és az, hogy vajon számára fejlesztő hatású lesz-e ez a pedagógia vagy inkább hátráltatja majd fejlődésében. A Waldorf-pedagógia buktatás- és osztályzásmentes rendszerének köszönhetően a gyermekben nem alakulnak ki gátlások, nem válnak szorongóvá és a 11-12. évre a nehezebben indulók is el tudják érni a továbbtanuláshoz megfelelő szintet, ami már teljesítmény centrikusságot fog ismét jelenteni és kiküszöbölhetetlenné válik majd a megmérettetés. Összefoglalva tehát a Waldorf-intézmények (iskolák és óvodák) a legsikeresebb képesség- és személyiségfejlesztő pedagógiai intézmények közé tartoznak világszerte, megteremtik a lehetőségét a hátrányos helyzet kompenzációjának, a tehetséges gyerekeknek pedig nagyfokú fejlődési-fejlesztési megoldásokat kínálnak a heterogén - óvodában életkorilag is heterogén - csoportokban. A tanulási folyamatot megszabadítják a szorongástól, és a cselekvésben a személyiség öntudatosságát próbálják megalapozni. A gyerekek ismeretéből, mindenkori szükségleteiből indul ki, amely szükségleteket a gyermek külső és belső lénye, valamint a történelmi korszak és a társadalmi helyzet alapvetően meghatároz. Tisztán látszik, hogy Rousseau-i gondolat alapvetően a gyermekközpontúság és személyiségfejlesztés, valamint a világ tevékeny megismerése a gyermekek saját tapasztalatai által. Rousseau elvei a kor és az adott társadalmi-politikai helyzet tükrében néhol megváltozva, de véleményem szerint megjelennek a Waldorf-pedagógiában.
Neveléstörténet
8. témakör:
A felvilágosodás
Háttéranyag
A Montessori-pedagógia Maria Montessori pedagógiájának egyik alapelve, hogy minden gyermekben "megvan az Isten által megadott cselekvési vágy és a világ megismerésének igénye, csak annak kibontakoztatását kell elősegíteni." Ebből következik a gyermek személyiségének tisztelete, fejlettségi szintjének figyelembevétele, mert ezáltal válhat a tanulás örömteljessé, eredményessé. Nem azon kell gondolkoznunk, hogy hogyan tanítsunk, hanem hogy a gyermek hogyan tanul. Montessori szerint az önálló tanuláshoz kell megteremteni a legkedvezőbb feltételeket. A gyerekeknek kisiskoláskorban is igen nagy a mozgásigényük és cselekvésvágyuk, melyet hagyni kell kibontakozni, akadályozni nem szabad. Rousseau is szól a tanulók aktivizálásának fontosságáról: "Élni nem azonos a lélegzetvétellel, hanem a mozgással, a tevékenységgel élni azt jelenti, hogy használjuk szerveinket, érzékeinket, tehetségeinket, szóval testünk-lelkünk mindazon részeit, melyek létünk öntudatára ébresztenek bennünket."5 Ezek a gondolatok összecsengenek Montessori azon elveivel, hogy gyakorlattal, cselekvéssel fejleszthetőek mind a manuális képességek, mind az érzékelés különböző fajtái és az észlelés is. Minden gyerek számára biztosítani kell a felfedezés szabadságát, a problémák önálló megoldását, melynek eredményeképpen a felfedezés öröme az, ami pótolhatatlan. A Montessori - pedagógia másik legfontosabb alapelve: "Segíts nekem, hogy magam tudjam csinálni!" Ez vonatkozik az önkiszolgálásra, de minden manuális vagy problémamegoldó tevékenységre is. A tanító abban segít, hogy a gyermek maga jöjjön rá, fedezze fel a "tanítandó" anyagot, ismerje meg a körülötte lévő világot. Montessori ehhez a megismerő tanuláshoz eszközöket, eszközrendszert dolgozott ki. Óvodáiban és iskoláiban ezeket az eszközöket nyitott polcokra helyezte el, hogy a gyermekek bármikor igényük és érdeklődésük szerint használhassák. Tőle származik az óvodákban ma is jelenlevő kis, a gyerekek által is mozgatható székek és asztalok, a csoportszobák szellős elrendezése, biztosítva ezzel a megfelelő játékteret a gyerekek számára. Az eszközök, melyeket használ, különböző érzékelési, észlelési képességet fejlesztenek, de egyidejűleg fejlesztik manuális és gondolkodási képességüket is. Tevékenykedés közben az óvodások megismerik az anyagi világ alapvető tulajdonságait (szín, forma, kiterjedés stb.), azonosságokat-különbözőségeket állapítanak meg, párosítanak, és sorokat alkotnak. Montessori szerint a pedagógusnak "... új művészetet kell megtanulnia azt, hogy a gyermek segítőtársa és vezetője legyen, és elvezesse őt azokhoz az eszközökhöz, amelyekre akkor fejlődése fokán szüksége van."(6) Szakít a tanítani-tanulni általános elvével, hiszen a tanítónak nem tanítani, hanem irányítania kell a diákokat. A pedagógus legfőbb feladata a megfigyelés és mindig pontosan akkor és annyi segítséget nyújtson a tanulóknak, amennyi az önálló tanuláshoz szükséges. Tekintsünk most vissza egy kicsit az időben, és nézzük meg, hogy Rousseau hogyan fogalmazta meg a pedagógus és az eszközök szerepét. Fontos volt számára is a szemléltetés, melyhez a természetes szituációt ajánlotta: "Általában soha nem szabad a tárgyat annak jelével helyettesíteni, ha amazt magát megmutathatjuk, mert a megjelölő kép magára vonván a gyerek figyelmét, a megjelölendő tárgy egészen háttérbe szorul. "– Ez az, amit Montessori is hangsúlyoz a világ valódi megismerése, tárgyainak közvetlen manipulálásával való tapasztalatszerzés. Rousseau tanítási formája a dialógus, ez minden tanításának alapja. Emil (a tanuló) kérdez és Rousseau (a tanító) válaszol. Kifejti, hogy ez a válasz milyen legyen: "Nem mindent kell tudni, ami létezik, hanem egyedül azt, amit tudnunk hasznos. "8 Montessori és Rousseau gondolata ezen a ponton találkozik. A pedagógus úgy kérdez és irányít, hogy mindezekkel arra hívja fel a figyelmet, amit tudnunk hasznos, amit meg kell, hogy ismerjenek a gyermekek a világból. Rousseau talán nem engedi annyira szabadjára a gyermeket, mint Montessori, aki arra törekszik, hogy teljesen önmaga képzőjévé váljon a gyermek. Rousseau korában még ez a fajta rávezető módszer is túl liberálisnak bizonyult. Van még egy nagyon sarkalatos elv, amely jelen van ebben a pedagógiai irányzatban, ez pedig az érdeklődés kibontakozásának elve, amely tulajdonképpen a gyermekközpontúságból adódik. Fontos, hogy a gyermeket érdekelje az, amit éppen tenne, érezze a feladatait kötelességnek, és ne tegyen kényszerből dolgokat. Ez a gondolat teljes egészében és ilyen formában jelenik meg Rousseau pedagógiájában is. Mária Montessori pedagógiája a gyermek személyiségének tiszteletére épül. Alapvetően gyermekközpontú, ezért nem arra kell figyelnünk, hogyan tanítsunk, hanem arra, hogy a gyermek miként tanul. Szerinte nem a tudás mennyisége a fontos, hanem a képességek fejlettsége. A legkisebb gyermeket sem az iskolára kell felkészíteni, hanem az életre és ezért törekszik minden pedagógus a gyermek személyiségének fejlesztésére. Ami a gyermeket legjobban érdekli, az iránt a legfogékonyabb, és azt sajátítja el a legkönnyebben. Ezért kell biztosítanunk az eszközválasztás szabadságát és hagynunk addig foglalkozni velük, ameddig a gyereknek kedve van hozzá, ameddig problémát jelent számára, addig tanul is belőle. "van egy eszköz, mely biztosabban visz célhoz valamennyinél, de erről teljesen megfeledkeznek, ezen eszköz nem más, mint a tudásvágy. E tudásvágyat ébresszétek a gyerekben, aztán bátran eldobhatjátok olvasószekrényeiteket és -kockáitokat (amiket Locke szerkesztett az olvasás tanítására); minden módszer célhoz vezet akkor. " (9)
Neveléstörténet
8. témakör:
A felvilágosodás
Háttéranyag
A Freinet-pedagógia
Celestin Freinet századunk '20-as, '30-as éveiben hozta léte egy francia faluban a Modern Iskolát. Néhány alapelve: - A nevelés kiteljesedés és felemelkedés, nem pedig tudásfelhalmozás. - Freinet arra törekszik, hogy tanítványai tudatos és felelősségteljes felnőttekké váljanak, akik olyan világot építenek majd, ahol nincs háború, nincs rasszizmus, az emberek kizsákmányolása és megkülönböztetése nem létezik. - A nevelésnek nem szabad figyelmen kívül hagynia a társadalmi, politikai változásokat. - "A gyermek számára nem a játék a természetes, hanem a munka." (10) Itt álljunk meg egy pillanatra. Olyan ponthoz érkeztünk, amely több magyarázatot igényel, és melynek Rousseau-i vonatkozásai is vannak. Rousseau is pontosan megkülönbözteti a játékot a munkától, de a különbséget nem az adja, hogy az egyik természetes, a másik nem, hanem minőségi különbség van közöttük. Freinet-vel ellentétben Rousseau amellett foglal állást, hogy az első éveket játékkal kell a gyermeknek eltöltenie. A játékban - mondja Rousseau - "a természet" mutatkozik meg, a gyermek mozgásigénye. A munkához kapcsolódik szorosan az az elv, mely szerint a gyermekek érdeklődését (mint azt már Montessori pedagógiájánál említettem) figyelembe kell venni akkor, amikor feladatot adunk nekik. C. Freinet tanulmányában ezt olvassuk: "A gyerekek már az óvodában is szeretik előre tudni, hogy mit kell és mit lehet majd csinálniuk, főként, ha ők maguk döntöttek róla. S ez az, ami nagyon fontos." (1) - Az iskola középpontjában a gyerek áll, aki segítségünkkel - mondja Freinet - saját maga építi fel személyiségét. Az egész Freinet - pedagógia egy átfogó pszichológiai és pedagógiai megújítást hajt végre azzal, hogy létrehoz egy segítő közeget, olyan anyagot és technikát, amelyek lehetővé tesznek egy természetes, kulturált nevelést. E néhány gondolat után, melyek mind azt bizonyítják, hogy ez a reformirányzat is mennyire gyermekközpontú, nézzük, hogy Freinet mit gondol a büntetésről: "A büntetés mindenkor tévedés." (2) Rousseau óta folyik erről a kérdésről a vita: "igen" vagy "nem". A középkor "igent" mondott a büntetés kérdésében, tehát mindenki, aki szemben áll a középkorral a pedagógiában, "nemet" mond, s Rousseau-ra hivatkozik. Látjuk, hogy Freinet is ezt teszi. Rousseau a valóságból indul ki, hogy a gyermek "gyenge" tapasztalatlan és tudatlan is. "A gyermek kell, hogy érezze gyengeségét, de ne szenvedjen attól; kell, hogy függjön valakitől, de nem szükséges, hogy szolgailag engedelmeskedjék; kérnie kell, nem pedig parancsolnia. Csak azért van másoknak alárendelve, mivel szüksége van rájuk; mert mások jobban tudják megítélni, mi hasznos reá nézve és mi nem, mi járulhat hozzá, vagy mi árthat fennmaradásának Senkinek nincs jogában, még az atyának sem, azt parancsolni a gyereknek, mi annak javára nincs. "(3) Büntetni tehát nincs jogunk, sem arra nem hatalmaz föl senki és semmi, hogy a gyermek cselekedetei fölött ítélkezzünk. A legjobb büntetés, amit Rousseau nyomán "természetes büntetésnek" szoktunk nevezni: "Kötelező kívánságai elé csak természeti akadályokat kell gördíteni, és csak azzal kell őt büntetni, ami magából a cselekmény természetéből következik. Az ilyen büntetésre adandó alkalommal mindig visszaemlékezik. Ahelyett, hogy megtiltanánk neki rosszat tenni, elég, ha abban akadályozzuk „ (4) Egy másik sarkalatos kérdés a reformpedagógiákban, melyről még nem esett szó, a tanterv és tankönyv problémája. A reformpedagógia teoretikusai és iskolaszervezői "jó" tantervvel, "jó" tankönyvvel, s főleg "jó" módszerekkel igyekeznek megvédeni a gyereket a túlterheléstől. A szabadabb nevelési irányzat képviselői azonban felmentik a tanulókat minden kötelezettség alól - "szabad nem tanulni" - mert elvetik a tankönyveket és tiltakoznak az ellen, hogy a tudományt tantárgyakra szabdalják. "Le az iskolakönyvekkel!"- hirdette kezdetben Freinet is, de később az iskolában szerzett tapasztalatai alapján, mintegy visszavonva fenti kitörését, ezt írja: a tankönyvellenesség "a kispolgár anarchikus gesztusa". (5) Tankönyvellenességükben a szabad nevelés hívei joggal hivatkoznak Rousseau-ra, ugyanis a tankönyvellenes hangulatnak, mely olykor-olykor visszatér a pedagógiában, Rousseau a forrása. Azonban Rousseau abból a tévedésből indul ki - melyet követői nem vesznek figyelembe -, hogy a korabeli rossz tankönyveket azonosítja a mindenkori tankönyvvel. Rousseau néhol szélsőséges pedagógiai felfogása mind abból adódik, hogy mindig a középkorból indul ki és ezt az állapotot elvetve, általánosítja az adott módszert vagy elveket, és mint tudjuk utópiát fogalmaz meg. A mindenkori reformpedagógusok pedig nem mindig veszik figyelembe Rousseau korának "másságát", ezért nem biztos, hogy minden időben aktualizálhatóak a Rousseau-i gondolatok. Röviden és csak néhány fontos mozzanatot kiemelve a teljesség igénye nélkül próbáltam bemutatni Freinet pedagógiáját. Sok részletben hasonlóságot mutat az eddig tárgyalt pedagógiákkal, de egészében mégis egyedi és egy új, igen jelentős irányzatról van szó. Utószó E rövid, de semmiképpen sem teljes áttekintésből láthatjuk, hogy az a feltételezés, mely szerint a ma "élő" reformpedagógiai irányzatok Rousseau-i gyökerekből származnak, beigazolódni látszik. Rousseau a középkori nevelés ellen emeli fel szavát és ennek aktualitása talán még soha nem volt ennyire helyénvaló, mint most. Az "új" pedagógiák a központosítás, a személytelenség ellen küzdenek és megpróbálnak a humánus emberi értékek felől közelíteni a diákok felé. Talán Rousseau nem ezt akarta? De igen. Számára is a legfontosabb a gyermek volt (az Emil c. munkája szerint) a gyermeki lélek, mely minden tudás és tapasztalatszerzés kiindulópontja és elin-
Neveléstörténet
8. témakör:
A felvilágosodás
Háttéranyag
dítója. Ismerjük meg a gyermeket, tudjuk azt, hogy az egyes gyereknek mi a legjobb, de ne hagyjuk figyelmen kívül az egységet, a csoport egészét sem. Rousseau volt az elindítója e nagyfokú gyermekközpontúságnak, tőle ered a "tevékenykedve, saját tapasztalatszerzés útján, önállóan" tanuljunk elve, a munkára nevelés és a gyermekkori sajátosságok figyelembevétele a pedagógiai folyamatban. Fontos volt és mais az, ezekben az irányzatokban a gyermek érdeklődésének figyelembevétele, mert csak azt tudja maradandóan megtanulni, ami számára is fontos és figyelemfelkeltő, de azt senki sem zárja ki, hogy a pedagógus indirekt módon beavatkozzon ebbe az "önkéntes" tanulási folyamatba. Itt jelenik meg a pedagógus örökérvényű, elmaradhatatlan és pótolhatatlan mivolta, mely által mindig szükség lesz kiválóan képzett szakemberekre (pedagógusokra), akik lehetőleg minden körülmények között legyenek tisztában a helyzet adta lehetőségekkel, tudjanak minden apró, az élet látszólag jelentéktelen mozzanatát felhasználni, és megfelelően kamatoztatni az adott oktatási-nevelési folyamatban. Rousseau Emilt kezdetben egyedül kívánta nevelni, de tisztában volt a közösség építő erejének hatásával is. Mit mondanak a reformpedagógiák? Nevelni kell az egyént, de közösségben, általában ha lehet kisebb csoportokban, mert így válik majd a gyermek a társadalom tudatos polgárává. Talán sokan azt gondolják, hogy őrültség visszamenni századokkal ezelőttre, és bizonygatni, hogy valóban innen indult el "valami", ami ma éli virágkorát. Miért? Az evolúcióval kapcsolatos kutatásokat még mindig nem fejezték be, holott az eredmény már jó ideje egyértelmű! Miért ne lehetne a pedagógiai újítások gyökereit kutatni, mi volt előbb Rousseau vagy Montessori? Ezt pedig tudjuk, hiszen adataink vannak erre vonatkozóan. Tehát már csak az összefüggéseket, ok-okozati, logikai viszonyokat kell megkeresnünk ahhoz, hogy valóban egységet tudjunk teremteni, és folyamatában lássuk végre a folyamatot, melyet oly sokszor megkérdőjeleztek már. Ki vette át kitől ezt vagy azt a módszert? Hangzik gyakran a kérdés, melyet valójában nem válaszol meg senki. Pontosan nem tudhatjuk, de azt már biztosan tudom, hogy honnan nőtte ki magát ez az "őrület", melyet pedagógiai szabadságnak hívnak, és amelyet olykor nem megfelelő módon értelmeznek. Szerintem a helyes az, ha odafigyelünk lehetőleg minden egyes gyermekre, az óvoda-iskola keretein és sajátos korlátain belül megpróbáljuk a legmegfelelőbb formában, és a lehető legtöbb tartalommal átadni vagy megtapasztaltatni mindazt az ismeret- és tudásanyagot, amely egy induló "felnőtt" számára elengedhetetlenül szükséges. Természetesen korlátozó elvek és szabályok mindenhol és mindenkor vannak és lesznek is, de ahogyan ez a Nemzeti Alaptantervvel is beigazolódni látszik, ezek a korlátok egyre lazább köteléket jelentenek majd a pedagógus számára, ami azonban a felelősséget is egyre inkább fokozva terheli meg a tanítót. És, hogy mégse érezze magát a "pedagógus társadalom" mindenhatónak, Rousseau azt mondja: "... az anyai gondozást senki sem pótolhatja." (6)
Irodalomjegyzék 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Alternatív pedagógiák: Szöveggyűjtemény Nevelésért Szövetség, Debrecen 1994 Benedek István: Rousseau Magvető Kiadó, Bp. 1978. Jean Jacques Rousseau: Emil, avagy a nevelésről Papirusz Book változatlan kiadás, Bp. 1997 Kozma Tamás: Az oktatás fejlesztése: esélyek és korlátok Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1983. Magániskolák Almanachja 1993-1994. Educatio Kiadó, Bp. 1993 Pukánszky Béla - Zsolnai Anikó: Pedagógiák az ezredfordulón, Szöveggyűjtemény Eötvös József Könyvkiadó, Bp. 1998. 7. Pukánszky Béla-Németh András: Neveléstörténet Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1996 8. Vélemények/viták: Oktatási rendszerünkről Kossuth Könyvkiadó, Bp. 1982. 9. Vincze László: Rousseau-tól Neillig, A gyermek felszabadításától a szabad nevelésig Tankönyvkiadó, Bp. 1981. 10. Vissza az alapokhoz, Körkép az európai általános iskolákról Oktatáskutató Intézet, Bp. 1991.
