GONDOLATOK A KOLOZSVÁR TÁBLA ÜGYRŐL. A csüggedés népe. Óriási felháborodás, majd tipikus ős-magyar bú fogadta a Kolozsvár tábla ügyben hozott bírósági döntést. „Ezek vagyunk mi, örök vesztesek”, így összegezném kolozsvári és erdélyi magyar közösségünk tagjainak lelki hozzáállását, én Szőcs Sándor Attila ügyvéd, mint a felperes ügyvédje. Végleges döntés született. Tehát sohasem lesz kiírva városunk bejáratánál a lelkünkben őrzött szent felírat: KOLOZSVÁR. „Látjátok feleim szümtükkel, hogy mik vogymuk, isa por es chomu vogymuk” így szól az ezeréves Halotti beszéd. Az bizony. Gyáva népnek nincs hazája. De nem gyáva nép a magyar, csak a következteség hiányzik nálunk és még kissé gyermetegek vagyunk. Lássuk be. Végleges döntés született? Nem lesz kiírva: Kolozsvár? Nehogy már, a befőtt tegye el a nagymamát, a nyúl viselje a puskát, a ketrec rázza a majmot, és ami a legfontosabb: nehogy már, a kolozsvári bíró büntesse meg a végén Mátyás királyt! Ébredjetek fel kedves kolozsvári magyarok, mert ébredésre van szükség. Nőjünk ki végre a kamaszkorból, úgy is, mint közösség. Az Amerikai Egyesült Államok és Nyugat Európa népei 1948-ban ünnepelték nagykorúsításukat. Felesküdtek az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata által egy szebb és emberibb jövő eljövetelére és a jóléti társadalmak és jogállamok kialakítására. Valamennyire sikerült nekik. Mindenesetre, ők uralják a Föld nevű bolygót. Büszke és szabad népek. Tehát, visszatérve a tárgyra, nehogy valaki azt higgye, hogy a kétnyelvű táblák ügye lezárt dolog. Ez csak a mese kezdete. Még csak ott tartunk, hogy a kolozsvári bíró megbüntette Mátyás királyt, nem tudván a szerencsétlen, kivel húz ujjat. A valóságban is úgy van, mint az Írásban vagy a népmesékben. Dávid legyőzi Góliátot. Vagy, ahogy Wass Albert mondaná, a disznópásztorból lett királyfi végül lefejezi a hétfejű sárkányt, pedig az most még kénköves lángokat okád, de azért még a kisgyermek szája sem görbül sírásra. Miért? Mert Aki a mesét megírta és megírja úgy írta és úgy írja meg, hogy az jól végződjön.
Csak a tüzérség lőtte be magát. Minden igazi ütközet azzal kezdődik, hogy a tüzérség kipróbálja az ágyukat. Amolyan próbaszerű rutin ez, ami arra hivatott, hogy korrektúrákat végezzenek a tüzérek a lövedékek röppályáját illetően. Ilyen volt a Kolozsvári tábla-ügy első menete. A bürokrata ellenség persze már itt, az első menetben berezelt, elpufogtatta muníciója nagy részét és most azt hiszi, hogy győzött. Pedig csak pirruszi győzelemről van szó. 1
Úgy vélem, Kolozsvár civil társadalma fel van készülve az elnyomás elleni harcra. Nemcsak a magyar civil társadalomról beszélek itt, hanem a román polgártársaink hasonló szervezeteiről. Hiszen, ezt a harcot nem a románok ellen vívjuk, hanem egy olyan hatalom ellen, amely őket is megfosztja egyéni vagy akár kollektív jogaiktól. Mehetnek ők is külföldre dolgozni. A verespataki ocsmány tervezet elleni tüntetések alkalmával láttuk milyen erőt tud felmutatni ez a civil társadalom. Rengett a föld Kolozsvár központjában. A RMGC részvényeseinek és az általuk „megkent” politikusoknak csak úgy reszketett a mája. Gedeon egy kis különítménnyel semmisítette meg a filiszteusok hatalmas seregét. Az Úr tanácsa azért is volt jó, mert ha az első „kidon” (Gedeon különítménye után így nevezik ma a Moszad kis számú, de igen hatékony brigádjait) meg is semmisül, rohamozhatott volna a következő, a demoralizált és már nagy veszteségeket szenvedett filiszteusok ellen. Összefogunk, de úgy, hogy egyik kidon a másik után fog rohamozni. Elég, ha az egyik győz. Kolozsvár népe meg fogja látni, mennyire izmos és erős lett a civil társadalom. Ifju harcosaink hadiösvényre léptek. Beszéltem, Hough!
Az ellenség „fegyverei”. Lássuk csak, milyen „fegyverekkel” küzdött a kolozsvári bíró. Egyik fő fegyvere a dezinformáció, szóval a hazugság. Azt állítják nincsenek közösségi jogok. Jól jegyezzük ezt meg. Tehát, sem a kolozsvári románoknak, sem a magyaroknak nincsenek kollektív jogaik. Érdekes! Ez az egy dolog, amelyben tényleg következetesek. A kolozsvári bíró szerint csak egyéni jogok léteznek. Bár, szerintem az ilyen jogokat sem nagyon respektálják. Aki a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal kapuján belép, az szinte felhagyhat minden reménnyel, legyen szó akár egy banális személyazonossági igazolvány felújításáról. Ha változik az utcanév, akkor a polgár a hunyó. Mindig új és új dossziét kell benyújtania, mert feltételezett hamisító ám a polgár, feltételezhető, hogy a régi személyijét hamis akták alapján szerezte be. Loholhat a Telekkönyvi Hivatalhoz bebizonyítandó, hogy nem hajléktalan, de bezzeg adófizetéskor kiderül, hogy a polgármesteri hivatal nagyon is jól tudja, hol lakik. Hitelesített születési igazolvány, netán váló-perhatározat és így tovább, sorbaállások, megaláztatások. Mire való akkor az Anyakönyv, amit a polgármesteri hivatal vezet és tart. De ez csak egy apró példa az egyéni jogok tiprása területén. Persze, ilyen körülmények között, kollektív jogokról szó sem lehet. Csakhogy a következő menetben komoly nemzetközi fórumokhoz fogunk folyamodni. Tudakozódni fogunk afelől, ki hazudik? Léteznek-e vagy sem kollektív kisebbségi jogok? Kíváncsiak vagyunk, hogyan vélekednek erről a katalánok, flamandok vagy tisztelt testvérvárosaink önkormányzatai. Persze, nem fogjuk elhallgatni azt sem, milyen kontextusban merült fel a kérdés. 2
Vajon ez által, lejáratjuk szülővárosunkat, mint európai ifjúsági kulturális fővárost? Főleg mint multikulturális fővárost? Ha a polgármesteri hivatalnak igaza van, akkor nem, hiszen ha a kollektív kisebbségi jogok valóban nem léteznek, akkor a semmit reklamáljuk, panaszunknak nem lesz sem éle, sem tárgya. De ha mégis, netán igazunk van, akkor jogunk van panaszkodni, mert nem lehet csak úgy kirekeszteni 50.000 embert a nagy multikulturalításból! Úgy bizony, a következő perben már komoly szakértők véleményét tesszük le a bíróság elé, a kollektív kissebségi jogok létét vagy nemlétét illetően. Egy másik nagyon fontos fegyver, amit ellenünk szegezett a polgármesteri hivatal, az a zseniális találmány, hogy a Románia által aláírt nemzetközi szerződések által előírt követelményeket nem lehet érvényesíteni, hiszen ez sértené Románia szuverenitását. „Szép” és főleg eredeti elmélet ez. Ha jól megfigyeljük, a polgármesteri hivatal már rég következetesen alkalmazkodik hozzá. Szó sem lehet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában felszentelt jogok alkalmazásáról a hivatal kapuin belül és ezen a téren, mi kolozsvári magyarok nem panaszkodhatunk megkülönböztetésről, hiszen román nemzetiségű polgártársaink jogaiból is ugyanúgy csúfot űznek. Tehát sem a Strasbourgi kisebbségjogi keretegyezményt, sem a Temesváron 1996-ban aláírt kétoldalú egyezmény kisebbségekre vonatkozó kitételeit nem lehet érvényesíteni, mert ez sértené Románia törvényrendszerének területi hatályosságát. Lehet, hogy van valami igaza a kolozsvári polgármesteri hivatalnak, de akkor értesíteni kell a nemzetközi fórumokat és az érintett partnereket, hogy többé ne fáradozzanak ilyen szerződések aláírásával, hiszen csak meddő dokumentumokat gyártanak, már ami Romániát illeti. Így vélekedik, nota bene, Románia volt miniszterelnöke! Ehhez a gondolatmenethez nagy óvatosan hozzá van fűzve az is, hogy majd ha Románia Parlamentje törvény által ratifikálja a nemzetközi szerződések által megadott alapvető emberi jogokat, akkor már azok direkt érvényesülnek. Majd és ha! De mikor? A jelenlegi kissebségek státusát szabályozó törvényrendeleten már több húsz éve „kotol” Románia Parlamentje. Na, szóval így állunk. De amint tartja a közmondás, „a hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát”. Hadd idézzem Románia Alkotmányának 20. cikkelyét, amelynek címe:”Az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi szerződések”. A 20 cikkelyben ez áll: „Az alkotmány azon előírásai, amelyek az alapvető emberi jogokra és szabadságokra vonatkoznak, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, az erre vonatkozó egyezmények, valamint a Románia által aláírt szerződések szellemében lesznek értelmezve és alkalmazva”. Ugyanennek a cikkelynek a második bekezdése, gondolom én, a „gyengébbek kedvéért” a következőket tartalmazza:”Ha a Románia által aláírt, alapvető emberi jogokra vonatkozó egyezmények és szerződések és a belső törvények között ellentmondások vannak, akkor elsőbbségben részesülnek a nemzetközi szabályozások, kivéve ha az Alkotmány és a belső törvények előnyösebbek”.
3
De, ugorjunk tovább lássuk hogyan vélekedik általában Kolozsvár polgármestere a kisebbségi jogokról, amelyek, emlékeztetőül, véleménye szerint csakis egyéni jogok lehetnek. Idéznek egy olasz nemzetközi jogtudóst (nem néztem utána, de valószínűleg Mussolini idejéből), aki szerint minél több jogot adunk meg egy kisebbségnek, annál többet fog követelni, sőt fennáll a veszélye, hogy önkormányzatot hoz létre (tudniillik, a kisebbség) és nagy a valószínűsége, hogy szembe fog fordulni a meglevő legitim kormányzattal. Tehát, mutatis mutandum, ha a kolozsvári magyar kisebbségnek megadatik a kétnyelvű táblák joga, innen egyenes út vezethetne egy külön polgármesteri hivatal létesítésére, kizárólag magyarok számára. Érdekes! Én a fentebbi lehetőséget nem látom valószínűnek, de ha „reductio ad absurdum” ilyesmi megvalósulna, akkor az csak ideiglenes lenne, mert a románok is átiratkoznának az új hivatalba, hiszen az sötétebb és bürokratikusabb nem lehetne, mint a jelenlegi. A fenti gondolatokat tömörebben lehetne kifejezni, azzal hogy „nyújtsd a kisujjadat a niggernek és rögtön elveszi az egész kezedet”. Így vélekedett Mark Twain Huckleberry Finn-je, bár a regény végén már megváltoztatta felfogását. Hiába na, a klasszikusok azok klasszikusok. Persze, az ilyen gondolatok ma már politikailag nem korrektek, ezért bocsánatot kérek az összes színesbőrüektől, legyenek azok feketék vagy akár indiánok. Íme, még egy „beton” érv, miért nem lehet és miért nem szabad kitenni kétnyelvű táblákat. Mint jó sáfár, aki ügyel ám a kolozsváriak pénzére és szentül betartja az költségvetés szabályait, a polgármesteri hivatal arra is felhívja a figyelmet, hogy a kétnyelvű táblák kitétele nemcsak jogi, hanem pénzügyi szempontból is lehetetlen. Mert 2002-ben született már egy ilyen döntése a Kolozsvári Helyi Tanácsnak (kétnyelvű táblák kihelyezése), de hát ugyebár, logikus, hogy a 2002-es évi költségvetésbe nem lehetett előirányozni ezt a költséget. Tudniillik, a 2002-es költségvetés 2001-ben készült. Továbbá 2002-ben 90 napos határidőt írt elő a tanácsi határozat. Sajnos mire 2002-ben a 2003-as évi költségvetés elkészült, a 90 napos határidő lejárt és már nem lehetett pénzt előirányozni a teljesítési időpontot meghaladott kötelezettség teljesítésére. Hát igen, kissé fejfájós olvasmány, de ez fehéren-fekete írásban így állt a polgármesteri hivatal fellebbezésének indoklásában. Vagyis, X-nek 90 napon belül teljesítenie kell egy kötelességet, mondjuk Y-nal szemben, például vissza kell fizetnie egy bizonyos összeget 90 napon belül, de mivel az időpont meg lett haladva, a kötelességet már nem lehet teljesíteni. Nem tudom melyik eszement permániás merne bíróság előtt ilyen érvelést felhozni, anélkül, hogy lesülne a bőr pofájáról, de esküszöm, a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal jogtanácsosa ezt megtette. Írásban is és szóban is. Hát nem borzasztó? Ilyen jogászok képviselik Kolozsvárt, ilyen emberek őrködnek jogaink felett. Két másik „acélos” érv a polgármesteri hivatal részéről a bíróság illetékességének tagadása és a felperes holland alapítvány perbeli minőségének tagadása volt. Ezek is igen érdekes és demokráciát tagadó érvek.
4
„Yankee, go home”. Ha a kétnyelvű táblák kitételének megtagadásáról van szó, úgy látszik a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak semmi sem szent. Még a tradicionális román vendégszeretet megsértése sem. Az Európai Unióban élünk, de a kolozsvári polgármesteri hivatal nem igazán fogja még fel ezt a tényt. Nagyon is xenofób módon viszonyult a holland EUROPEAN COMMITEE HUMAN RIGHTS HUNGARIANS CENTRAL EUROPE alapítvány jó szándékú és önzetlen kezdeményezésével szemben. Világszerte tevékenykednek emberjogi szervezetek, amelyek tekintetében el kell fogadni, hogy számukra nincsenek határok. Különösen az Európai Unión belül. Az EU-s tagországok, mint partnerek elvárják egymástól, hogy a határaikon belül kisebbségek számára biztosított jogok hasonlóak legyenek partnereik esetében is. A per keretén belül a polgármesteri hivatal tagadta az alapítvány perbeli jogosultságát. Mi köze az alapítványnak, különösen egy holland alapítványnak a kolozsvári magyar kisebbség jogaihoz? Látszólag, valóban úgy tűnhet igaza is van a hivatalnak, legalábbis a saját xenofób jellegű logikája alapján. Csakhogy a jogállamokban már régen elfogadott gyakorlat, hogy a civil társadalom entitásai, az alapítványok és egyesületek harcoljanak az általuk védencnek nyilvánított egyének és csoportok jogainak érvényesítése érdekében. A civil társadalom összetevőinek a szerepe, legyen szó szindikátusokról, egyesületekről vagy alapítványokról, pont az, hogy az alapvető emberi jogokat és szabadságokat érvényesítsék. A civil szervezetek általában szakosodnak bizonyos megnevezett emberi jogok érvényesítésére. Vannak például olyan civil szervezetek, amelyek a tiszta környezethez való jogért harcolnak, azaz környezetvédelmi egyesületek. Az EUROPEAN COMMITEE HUMAN RIGHTS HUNGARIANS CENTRAL EUROPE, a magyar kisebbség jogainak érvényesítéséért harcol. Szabályzatában konkrétan megjelölt célkitűzése pontosan ennek a kisebbségnek a védelme. Tehát az alapítványnak nemcsak hogy joga van a kisebbségi magyar közösségek jogainak érvényesítésére, hanem az ilyen jellegű tevékenység egyenesen kötelessége is. Ellenkező esetben puszta létezése értelmetlen volna és fel kellene számolni. Az alapítványt Hollandiában jegyezték be. Az illetékes holland hatóságok úgy ítélték meg, hogy az alapítvány szabályzata törvényes. Tehát, az alapítvány kérelmezői és perbeli jogosultságának tagadása Hollandia hatóságai számára is durva sérelmet jelent. Ezt nem lehet szó nélkül hagyni és jelezni kell a Holland Kormánynak, hogy Romániában sem a helyhatóságok, sem a bíróságok nem vallják magukénak ugyanazokat a szabályokat, amelyek Hollandia területén elfogadottak. De az EU szintjén is jelezni kell ezt a rendellenességet, hadd legyen eldöntve, kinek van igaza. Az sem kizárt, hogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak van igaza és akkor figyelmeztetni kell a külföldi civil egyesületeket, kerüljék el Kolozsvárt, hiszen itt nem nagyon „rúghatnak labdába”, azaz tevékenységük meddő, nem célravezető. Szerintem figyelmeztetni
5
kell azokat a szervezeteket is, amelyek az európai ifjúság fővárosában fognak tevékenykedni 2015-ben, nehogy túlzott reményeikben csalódások érjék őket.
A bíróság illetékességének tagadása. Szintén demoralizáló hatású az a hozzáállás, hogy a bíróság nem illetékes annak eldöntésére, hogy legyenek-e vagy sem kétnyelvű helységnévtáblák. A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal tagadta az elfogadhatóságát annak a lehetőségnek, hogy jogaink érvényesítése érdekében illetékes közigazgatási bírósághoz forduljunk. Ilyen szempontból nem az tény a legelkeserítőbb, hogy a hivatal tagadja a kétnyelvű táblákhoz való jogot, hanem az a még súlyosabb érv, hogy még bírósághoz sincs jogunk fordulni való vagy vélt jogaink érvényesítése érdekében. És ez már a demokrácia alapvető szabályainak durva megsértését jelenti. Ilyen érvekkel védekezni vagy vádaskodni a bíróság előtt az autokrácia felé való elcsúszás jeleit mutatja. Kolozsvár Polgármestere a per folyamán többször is kijelentette, hogy hajlik több nyelvű helységnévtáblák kitételére, de nem így, bíróság által köteleztetve. Felhívnám a figyelmet, hogy nem hivatalos helységnévtáblák kitételéről beszélt a polgármester, hanem csak üdvözlőtáblákról. Mindenesetre, nekem, mint ügyvédnek úgy tűnt, mint egy olyan hozzáállás, miszerint: „nehogy már a bíróság, nehogy már egy egyszerű, vagy három egyszerű bíró kötelezzen a táblák kitételére”. Mert ugyebár, a Kolozsvári Törvényszék épületében száznál is több bíró dolgozik, de csak egyetlen nagyhatalmú Polgármester uralkodik és diktál a Helyi Tanács épületében.
Méltánytalan per. Alapfokon a bíróság elmulasztotta védőirat letételét. A törvény és konkrétan, a Törvényszék által kijelölt határidőn belül nem állt elő azokkal a kifogásokkal és védekezésekkel, amelyeket később a fellebbezésben felhozott. Fellebbezésben nem hozhatók fel olyan kifogások és védekezések, amelyeket a peres fél nem gyakorolt alapfokon, jogvesztés terhe alatt. Még akkor sem, ha igaza van. Igazságos-e vagy sem egy ilyen imperatív rendelkezés, nem vagyok elhívatott eldönteni. Mindenesetre ez a szabály a polgári eljárás egyik alapvető szabálya, mindenkire nézve kötelező. Teljesen méltánytalan a kivételezés, még a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal javára is, hiszen a polgári eljárás folyamán a felek egyenlő bánásmódban kell részesüljenek. Tehát a felek egyenlőségének alapelve is sérült. Régóta a „dominó elv” híve vagyok, ennek lényege az, ha egy alapvető emberi jog sérül egy bizonyos konkrét esetben, akkor ez kihat más ilyen jogokra is. Esetünkben is sérült az egyenlő elbánás alapvető joga, ez méltánytalan pert eredményezett, hátrányos megkülönböztetés lett a végeredmény és így tovább. 6
Elkeserítő a per eredménye, de ez csak az 1516/117/2014-es dosszié lezárását jelenti. Maga az ügy folytatódik. Ismétlem: ez csak az első menet volt. Ami előnyünkre szolgál, nekünk elég egyetlenegy menetet megnyerni és már lesz tábla. Az igazi harc csak most következik. A kolozsvári bíró ezt nagyon meg fogja emlegetni.
Viszontlátásra a Törvényszéken, Szőcs Sándor Attila ügyvéd, a MINORITY RIGHT EGYESÜLET elnöke, az új kérelmező és a valószínű új felperes részéről.
7
