LXIX. ÉVFOLYAM, 250. SZÁM, ÁRA: 110 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 88 FT
Helen McCrory az új James Bond-film női főszereplője.
Enikő életét a tanulás tölti ki. 16. OLDAL
16. OLDAL
MAGYARORSZÁG FÜGGETLEN NAPILAP
Gond a víz minőségével
CSÜTÖRTÖK 2012. OKTÓBER 25.
15°C REGGEL
Karácsonykor akár lajtos kocsik gondoskodhatnak a vízellátásról.
Változóan felhős idő lesz, tartós ködfoltokkal.
DÉLBEN
tályától megtudtuk, hogy „a komplex konténerizált víztisztító és vízkiadó berendezéseket a honvédség önkéntes védelmi tartalékos katonái telepítik majd, az üzemeltetés azonban az önkormányzatok, illetve a megfelelő helyi intézmények feladata lesz. Amennyiben lajtos kocsi telepítése válik szükségessé egy-egy településen egy át-
NYÍREGYHÁZA. A megyei kormányhivatal adatai szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jelenleg 44 település, településrész lakosai kapnak még határérték feletti arzéntartalmú ivóvizet. A Honvédelmi Minisztérium sajtóosz-
ESTE
meneti időszakra, úgy annak az őrzéséért a honvédség felel majd”. Arra a kérdésünkre, hogy mennyi időbe telik majd a víztisztító berendezés telepítése, azaz meddig lesz szükség arra, hogy lajtos kocsik biztosítsák az ivóvizet, a szaktárca azt válaszolta, hogy „a víztisztító berendezések gyártása megkezdődött, így már január 1-jén számos tele-
pülésen ezek a berendezések fogják biztosítani a tiszta ivóvizet”. Az eszközök gyártása és beüzemelése természetesen folyamatosan halad majd. A vonatkozó kormányhatározat szerint a Honvédelmi Minisztériumnak június 30-áig kell gondoskodnia a berendezések telepítéséről valamennyi KM érintett településen. /3.
Kivágott fák A NYÍRVV munkatársai a közlekedésre veszélyes fákat vágtak ki a nyíregyházi Benczúr téren. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR
A Keleti Régió sikeres rajtja
Remekül mutatkozott be az amatőr labdarúgó Európa-bajnokság csehországi elitkörében a Keleti Régió néven futó magyar válogatott. A Feczkó Tamás és Fogarassi Zoltán duó irányította, az NB III. Tisza-csoportjában szereplő megyebeli csapatokra épülő együttes vesztett állásból fordítva győzte le a házigazda KM csehek csapatát. /9. LABDARÚGÁS.
Csik Mihály
FOTÓ: RACSKÓ TIBOR
Nyírbélteki közmunkások
– Részt veszünk a Start munkaprogramban, 2011 októberében 3 programot indítottunk. A mezőgazdaságiban 20-an, a belvizesben 25-en, míg az árkok takarításában, mezőgazdasági földutak karbantartásában 25-en vettek részt. Idén nyolcvan közmunkásra kaptunk 96 millió 355 ezer forintot, ebben benne volt az eszközök beszerzése is – nyilatkozta szerkesztőségünkben Csík Mihály, Nyírbéltek KM polgármestere. /6.
NYÍREGYHÁZA.
Indokolatlan a területi rendszám bevezetése Ismerkedők A Nyíregyházi Állatpark egyik legnagyobb varázsa, hogy szinte testközelből lehet megismerkedni az állatokkal.
Négy betörőt fogott Henrik
Felmentés, pénzbüntetés és felfüggesztett börtönbüntetés.
Színház vár majd a focistákra
A minimálbér összege Magyarországon 2000 és 2012 között, forint/hó
53 000
2006 6
62 6 500 69 000
2008 8
73 500
2010
93 000
2012
bit nyolcvanezer forint pénzbüntetésre, utóbbit pedig 1 év börtönbüntetésre ítélte, a végrehajtást 2 év próbaidőre felfüggesztve. A több mint tízéves ügy középpontjában egy csengersimai ingatlan felújítási, valamint térbetonozáMTI si munkálatai álltak.
Új galéria
Felújítják az Aranycsapat című előadást a Móricz Zsigmond Színházban, október 30-án pedig nemcsak a színpadon lesz főszereplő a foci: a nézőtéren a Nyíregyháza Spartacus labdarúgói, a csapat menedzsmentje, valamint a Bozsik Akadémia ifjú tehetségei is helyet foglalnak KM majd. /14.
0 50 000
mentette a csalás és a magánokirat-hamisítás vádja alól, a másodrendű és a harmadrendű vádlottat viszont bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett csalás bűntettének kísérletében és társtettesként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében, ezért előb-
Lassan egy hete, hogy megnyílt a Bessenyei Galéria a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei Hoteljében, ahol jelenleg a Vizuális Kultúra Intézet hallgatóinak munkái láthatóak.
NYÍREGYHÁZA.
25 500
2004 4
telt eljárás keretében meghozott ítélet a nyíregyházi áfaügyként ismertté vált büntetőperben. Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnökhelyettese, szóvivője közölte: a bíróság 2011. december 19én az elsőrendű vádlottat fel-
NYÍREGYHÁZA. A fellebbezések visszavonásával jogerőre emelkedett a Nyíregyházi Városi Bíróság által tavaly decemberben, a megismé-
Minimálbér
2002 2
FOTÓ: RACSKÓ TIBOR
Jogerős ítélet a nyíregyházi áfaügyben
GÁVAVENCSELLŐ. Négy betörőt fogott el egy rendőrségi nyomkövető kutya Gávavencsellőn. A Henrik nevű németjuhász az egyik házban elkövetett, hétfői betörés után eredt az elkövetők nyomába, és meg is találta a gyanúsítottakat: két 22 éves és két 17 éves helyi, illetve paszabi lakost, akik ellen a rendőrség büntetőeljáMTI rást indított.
2000
NYÍREGYHÁZA. A Magyar Autóklub vezetői szerint indokolatlan és költséges a területi rendszám bevezetése. A lapunknak elküzdött tájékoztatójuk szerint nincs információ vagy adat olyan többletértékről, amely indokolttá tehetné a tervezett változást, és ami arányban állna a mintegy 40–50 milliárd forintos ráforKM dítással. /5.
FOTÓ: SIPEKI PÉTER
Újra csökkenő üzemanyagárak
Csökkenti bruttó 10, illetve 7 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. A Mol egy hete emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin, illetve 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. A mostani csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 423-424 forintra, a gázolajé pedig 430-431 forintra esik. A benzin ára az idén április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj január közepén volt a legdrágább, akkor egy liter átlagosan 449 forint volt. Az autósok 20–25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál. MTI
BUDAPEST.
GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: NAV
Gyermeke meggyilkolása a vád
Mindenféle Nyírbéltek Horgász Sport Kultúra
5. 6. 8. 9.,10. 14.
Kelet-Magyarország 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25.
Díszpárnával fojtotta meg a kislányát, majd gyógyszereket vett be.
NYÍREGYHÁZA. Megkezdődött szerdán a Nyíregyházi Törvényszéken annak a 37 éves, helybeli asszonynak a büntetőpere, aki a vád szerint tavaly novemberben az otthonában megfojtotta kétéves
www.szon.hu Telefon: (42) 501-510
12250
9
770133
205047
C
Y
M
kislányát, majd önmagával is végezni próbált. A gyermek a születése után három hónapig kórházi kezelésre, gondozásra szorult egészségi problémái miatt. Az orvosok később megállapították, hogy a kislány autoimmun betegségben szenved. A vádirat szerint az asszony 2011. november 22-én nyír-
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
egyházi otthonában egyedül maradt kislányával. A kiságyában alvó gyermeket egy díszpárnával megfojtotta, majd gyógyszereket vett be és azokra alkohol ivott. A kislányra a hazaérkező férj talált rá, aki azonnal értesítette a mentőket, de a gyermek életét már nem tudták MTI megmenteni.
Termékek akár 50 5 ő á 50%-kal kedvezőbb áron!
Már csak 4 napig! M
573474
A tartalomból:
HIRDETÉS
KELET
1
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. OKTÓBER 25., CSÜTÖRTÖK
2 Mindenfelől Tarnavölgyi gyii Gergely
Az emberi méltóság védelmének kötelezettségére figyelmezteti a jelenkor nemzedékeit az európai szintik és romák ellen a nemzetiszocializmus idején elkövetett népirtás.
BUDAPEST. A Magyar Bankszövetség megítélése szerint a forgóeszköz-hitelezés is nehéz helyzetbe kerülhet a kormány által tervezett intézkedések, így a bankadó mértékének jövő évre ígért teljes fenntartása, a tranzakciós illeték felemelése miatt – mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára egy szerdai háttértájékoztatón MTI Budapesten.
A Jedi visszatért A Jedi lovagok egykor a remény jelképei voltak a „sötét” időkben. Örökösei annak a Tanácsnak, mely több mint 20 000 éven át védelmezte a Köztársaságot, tartotta fenn a békét a Galaxisban. Sokszor, sokféle szerepben kellett már harcolniuk a Jediknek, legendás képességeikre sokszor, sok helyen szükség volt. Vajon kedden itt, Magyarországon lépett színre egy?
A munkaadók nem látnak teret a minimálbér emelésére, a szakszervezetek könnyítenék az adózást. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szerdai ülése után Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke elmondta: a szakszervezeti oldal a reálpozíció szinten tartását szeretné elérni. Ehhez vagy béremelés kell, vagy az, hogy a személyi jövedelemadó kulcsa a minimálbérnél és garantált bérminimumnál (szakmunkás minimálbér) 16 helyett 12 százalék legyen jövőre. A létminimumhoz kevés Kifejtette: a reálpozíció megtartásával is fennmaradna az a mostani helyzet, amely szerint a minimálbér mindössze 75 százalékban fedezi a létminimumot. Palkovics Imre ismertette: az ülésen elemezték, milyen hatással van a béren kívül juttatásoknál az egészségügyi hozzájárulási adótétel kulcsának 10 százalékról 27 százalékra történő emelése. A Matolcsy György gazdasági miniszter által a múlt héten bejelentett intézkedés megnehezítette a bértárgyalásokat. A szakszervezetek azt kérték a kormánytól, ezek figyelembevételével is vizsgálja meg a tervezett intézkedéseket – mondta Palkovics Imre, hozzáfűzve: ígéretet kaptak arra, hogy a kormány október 31-re új számításokat készít. A következő egyeztetés a jövő évi minimálbérekről november 5-én lesz – mondta a Munkástanácsok elnöke.
[email protected]
Devizaárfolyam (2012. 10. 24.) változás
281,13
+2,25
USA dollár
217,39
+3,61
Svájci frank
232,50
+1,82
Angol font
347,19
+4,30
Román lej
61,43
+0,61
Ukrán hrivnya
26,64
+0,46
Horvát kuna
37,17
+0,19
Lengyel zloty
67,95
+0,07
FOTÓ: MTI
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára közölte: a munkaadók a második kiigazító csomag bejelentése után egyáltalán nem látnak teret a minimálbér és a szakmunkás bérminimum emelésére 2013-ban, ráadásul úgy vélik, számítani lehet egy harmadik „Matolcsycsomagra” is. Kiemelte: ez nem jelenti azt, hogy lezárták a bértárgyalásokat. Dávid Ferenc szerint az újonnan bejelentett intézkedésekkel „elkoptak” a Munkahelyvédelmi akciótervben a munkáltatóknak ígért kedvezmények, veszélybe került a tervezett intézkedések hatékonysága. Hozzáfűzte: az új kiigazító csomag tükrében közgazdaságilag nem indokolt a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, mert a csomaggal olyan jelentős pozícióromlást szenved el a vállalkozói szféra, hogy nem lesz forrás béremelésre.
BUDAPEST.
Bajnai víziója egy olyan politikai közép, mely köré össze lehet gyűjteni az Erőt, azaz a szétforgácsolt ellenzéket. Ahhoz, hogy a visszatérés ne egy egyszeri fellángolás legyen, a kormányváltás szándéka mellé egy egységes programot is hirdetni kell. Mert nem elég csak jó Jedi módjára a fénykardját meglóbálnia, majd a kezét a szavazók szeme előtt elhúzni, és azt mormolni: szavazzatok rám!
Euró
Kovács Levente
ANGELA MERKEL
gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB
Mások emberi méltóságát mindenkinek tiszteletben kell tartani – figyelmeztet a KDNP-s politikus. BUDAPEST.
élő emberek egymás ellen fordításában érdekeltek. Megjegyezte: ugyanezt várták volna a „békésen, rendben” zajlott megemlékezésekről beszámoló Belügyminisztériumtól, illetve a magyar kormánynak felelős rendvédelmi szervektől is.
Határozott fellépést ígértek Az ellenzéki pártvezető közleményében kiemelte: az MSZP a jövőben is határozottan fellép azok ellen, akik a bűnbakkeresésben, az indulatok elszabadításában, az egyre nehezebb körülmények között
Megütötték az újságírót Kedden este az index.hu szerkesztősége arról tájékoztatta az MTI-t, hogy munkatársaik a Milla-rendezvényre érkező ellentüntetők közül filmezték az eseményeket, amikor a rendőri sorfaltól néhány méterre többen rájuk támadtak. „A zsidózás és takarodjatok innen felkiáltások mellett előbb lökdösték őket, majd a tömegből valaki ököllel egyik munkatársunk arcába ütött” – közölte a
Az MSZP mélyen elítél minden, a Magyarországon élő zsidó vagy más nemzeti, vallási kisebbségek ellen irányuló fizikai vagy verbális támadást – közölte Mesterházy Attila pártelnök.
Y
M
Az év első háromnegyedében 70 ezer körüli lakóingatlan cserélt tulajdonost, csaknem 10 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában – derül ki az Otthon Centrum legfrissebb elemzéséből. Az ingatlan franchise hálózat a teljes évre a korábbihoz hasonlóan 90 ezer tranzakcióval számol, várakozásai szerint az árak csökkenése nagy valószínűséggel megáll az idén. MTI
A biztosítók az idén is október 30-án teszik közzé kötelező gépjármű felelősségbiztosítási tarifáikat két országos napilapban, ennek alapján dönthetnek az autósok arról, hogy jelenlegi biztosítójuknál maradnak, vagy váltanak – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége. Adataik szerint 2012. június 30-án 4,268 millió kgfb-szerződés MTI volt érvényben.
BUDAPEST.
„
Nem indokolt a minimálbér és a garantált bérminimum emelése.
100
90
80
70
60
50
A baleset helyszínén
FOTÓ: MTI, NOSZLOPY N. MIKLÓS
DÁVID FERENC
A cafetériát érintő változások kapcsán a főtitkár azt mondta: a munkaadók vagy elveszik a béren kívüli juttatásokat, vagy beépítik a bérbe; ezt azonban nem minden munkáltató tudja megtenni. Akkor mondják, ha meglesz Az MTI a Nemzetgazdasági Minisztériumot (NGM) is megkereste a bértárgyalások kapcsán. A tárca múlt héten megerősítette, hogy megkezdődtek a 2013. évi minimálbérrel kapcsolatos tárgyalások a munkaadók és munkavállalók érdekképviseleteivel. „A megállapodás tartalmáról annak megszületését követően tudunk nyilatkozni” MTI – jelezte az NGM.
Halálos baleset részese volt szerdán Lázár János Halálos áldozatot követelt az a baleset, amely Kecskemét közelében, szerda reggel történt: a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, Lázár Jánost szállító mikrobusz és egy személyautó ütközött össze. A személyautóban utazó nő meghalt, Lázár János és a mikrobusz vezetője könnyebben megsérült. A Kormányszóvivői Iroda tudatta szerda reggel, hogy egyelőre tisztázatlan okból egy másik gépjárműnek ütközött az államtitkárt szállító autó. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szerda délután a rendőrség honlap-
KECSKEMÉT.
ján azt közölte: az elsődleges adatok szerint az M5-ös autópálya Budapest felé vezető szakaszán, a 109-es kilométerszelvénynél egy Ford Fiesta típusú személygépjármű a belső forgalmi sávban haladt, amikor eddig tisztázatlan okból többször is letért az útról, majd a szalagkorlátnak ütközött. A második ütközés után az autó besodródott a külső sávba, ahol a vele azonos irányban, a közlekedési szabályoknak megfelelően haladó Volkswagen Multivan típusú kisbusz vezetője már nem tudta elkerülni az ütköMTI zést.
Nemzetközi lapszemle
Bizonytalan a cafeteria jövője (illusztráció)
FOTÓ: ÉKN
„Nem megengedett a gyűlöletkeltés”
C
10%
Október 30-án ismertetik a kfb-feltételeket
A munkaadók még egy csomagra számítanak
Talán a „most vagy soha” érzés keríthette hatalmába Bajnai Gordont, amikor meghozta korszakalkotó (avagy korszakváltó?) döntését. Ez saját bevallása szerint sem ment könnyen: „nehéz döntés volt visszatérni a közönség soraiból a színpadra” – kezdte október 23-ai beszédét. „Az elmúlt két év keserű ébredése bebizonyította, hogy utcára kell menni a jogainkért, politizálni kell annak is, aki civil akart lenni.”
árfolyam
„
Nehéz helyzetbe kerülhet ez a hitelezés
Jegyzet
PÉNZNEM
MAGYARORSZÁG
szerkesztőség. A Jobbik keddi megemlékezése után tartott koncertet követően a Jobbik Ifjúsági Tagozat (IT) szervezésében néhány ezer ember átvonult a Deák Ferenc térről a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai székháza elé. A tömeg útközben a „mocskos zsidók”, „ÁVH”, „Orbán, takarodj”, „Gyurcsány, takarodj”, „Orbán, Gyurcsány, Gordon, mind a három lógjon” és „fegyverbe” jelszavakat skandálta – derül ki az MTI beszámolójából. „Tisztelet” Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke szerint a gyűlöletkeltés a szavazatszerzés érdekében sem megengedett; mások emberi méltóságát, vallási meggyő-
40
30
20
10
5
ződését, mindenkinek tiszteletben kell tartani. Lukács Tamás kereszténydemokrata politikus szerdán a többi között úgy fogalmazott: jobb, ha ezt – akiket illet – időben megtanulják és nem a történelem tanítja meg őket. Arra a beszédre reagált, amelyben Vona Gábor, a Jobbik elnöke pártja október 23-ai nagygyűlésén meghirdette a „független Magyarország” programját. Ebben szerepel Magyarország kilépése az Európai Unióból, „a felső tízezer, a politikai szereplők és a cigányság vezetőinek” vagyonosodási vizsgálata és a nem igazolható módon szerzett vagyonok utólagos megadóztatása, a Magyarország és Izrael közötti társulási MTI szerződés felmondása.
Frankfurter Allgemeine Zeitung: A lap A kettéosztott Magyarország címmel közölt beszámolót, amelyben Stephan Löwenstein kifejtette: az október 23-i tömeggyűlések az ország „mély megosztottságát” mutatták. A Békementtel kapcsolatban felvetette: kinek a költségére szállítottak busszal résztvevőket vidékről a fővárosba? A Milla tüntetéséről megjegyezte: az ellenzéki táborban mostanáig hiányzott egy szereplő, aki Orbán Viktor kihívója lehet. Ez a helyzet változhat, mert megjelent Bajnai Gordon. Berliner Zeitung: A megosztott nemzet címmel közölt beszámolót az újság. Frank Herold az írása alcímében kiemelte: a magyar ellenzék „talált egy anti-Orbánt”. A Békemenetről megjegyezte: a jobboldali konzervatív kormányzat „messze nem annyira népszerű”, mint amikor két és fél éve hatalomra került, de még mindig „tömegeket tud vinni az utcára”. Der Spiegel: A magyar ellenzék szövetségbe tömörül Orbán ellen címmel közölt beszámolót a Der Spiegel. Kiemelték: az Együtt 2014-et az egyesült ellenzék platformjának szánják, létrehozására pedig azért volt szükség, mert csak a közös fellépés lehetőségét kínálják a választási törvények. Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje valószínűleg Bajnai Gordon lesz. Die Zeit: Tízezrek tüntettek Orbán elnök ellen címmel közölt beszámolót az internetes kiadás. Az Együtt 2014-ről úgy vélték, hogy a megosztott, vitázó ellenzék jövőbeni „választási platformjának magva lehet”. Die Presse: A lap szerint a baloldal, mint egy „messiást” „varázsolta elő” Bajnait. Peter Bognar tudósító szerint Bajnai Gordon a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök Demokratikus Koalíciójával való együttműködésbe is belemehet, keddi fellépésével azonban nem utolsósorban egy lehetséges, pártokon
átívelő baloldali szövetség kormányfőjelöltjeként jöhet szóba. Nem Bajnai és követői voltak az egyetlenek, akik az utcára vonultak 1956-ra emlékezve, sok ezren vettek részt a „Békemeneten” is, amit Orbán szervezett – fogalmazott a lap. Der Standard: Az ellenzék reményei Bajnaira összpontosulnak, akinek a Milla rendezvényén mondott beszéde „tüzesebbre sikerült, mint azt sokan várták”. „Egyfajta Obama 2008-érzés van a levegőben” – fogalmazott Gregor Mayer cikkíró, aki szerint Bajnai lehet az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, de vannak bizonytalansági tényezők is. A lap beszámolt a Békemenetről is, amelyet úgy említett, hogy a miniszterelnökhöz közel álló Széles Gábor mágnás és lapkiadó szervezte a kormányfőnek. Neue Zürcher Zeitung: A lap kiemelte Bajnai Gordon politikai visszatérését. Bajnai „szabályos választási kampánybeszédet” tartott – írta Kathrin Lauer. Libération: Orbán utcára viszi Magyarországot címmel számolt be a francia lap arról, hogy tízezrek tüntettek a „nacionalista és konzervatív” miniszterelnök mellett vagy ellen. A lap szerint „az üzletemberek által finanszírozott kormánypárti Békemeneten” 150 ezren vettek részt, a baloldali ellenzéki tüntetésen pedig 100 ezren hallgatták Bajnai Gordont. Le Figaro: Az újság beszámolója szerint a megemlékezéseket a kormány és az ellenzék is utcai erődemonstrációra használta. Stéphane Kovacs tudósító úgy vélte, hogy a nap alapvetően Bajnai politikai visszatéréséről szólt, akit „Orbán komoly riválisának” tartanak.
http://www.szon.hu Hírek. További beszámolók a hazai és a nemzetközi politika világából.
kelet
2
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. OKTÓBER 25., CSÜTÖRTÖK
Háttér 3
MAGYARORSZÁG
Lajtos kocsik a karácsonyfa alatt? Szabolcs-SzatmárBereg megyében jelenleg 44 településen van probléma az ivóvíz minőségével.
elmondta: lajtos kocsikról ő nem értesült, de ettől függetlenül sincs megijedve, hiszen a Nyírségvíz Zrt.-vel kötött megállapodásuk révén, amenynyiben szükséges, egy mobil arzénmentesítőt állítanak fel majd a településen. – Ez átmenetileg megoldaná a gondjainkat addig, míg a jelenleg is folyó ivóvízminőség-javító programot be nem fejezzük. Balkány polgármestere a beszélgetés során elmondta: szerinte ha lesznek is lajtos kocsik, akkor is csak azokon a településeken, ahol a vízminőség-javító programot még el sem kezdték.
Az Európai Bizottság december 25-éig adott haladékot Magyarországnak, hogy biztosítsa az ivóvizek európai uniós határérték alatti arzén-, bór-, fluoridtartalmát. Magyarországon számos településen nem felel meg az ivóvíz minősége a hazainál szigorúbb uniós határértékeknek. Ezek elérésére az ország 2006ban és 2009-ben is haladékot kért és kapott, de a 2015-ig vállalt átmenetről szóló tavalyi magyar kérelmet Brüsszel elutasította.
NYÍREGYHÁZA.
Az uniós határértékek szerint egyes településeken december 25-e után nem egészséges csapvizet fogyasztani ILLUSZTRÁCIÓ: SIPEKI PÉTER
második napján jelenhetnek meg az érintett településeken, ám a vizet a lakásokban nem zárják majd el. Nagy kérdés, miért hordanák az emberek lajtos kocsiktól a vizet, amíg az továbbra is folyik majd a csapból, s még nagyobb, hogy lehet majd megértetni az emberekkel, hogy amit évtizedeken át minden különösebb gond nélkül ittak, az december 25-étől már egészségtelen.
Lajtos kocsit küldenek? Az előírt értékeknek 365 településen nem felel meg a vízminőség, a haladék pedig december 25-én lejár. A településeken az átmeneti vízellátásról a Honvédelmi Minisztériumnak kell gondoskodnia: víztisztító berendezés telepítésével, illetve amíg ez megtörténik, lajtos kocsival. A lajtos kocsik karácsony
„
Hozzám lajtos kocsiról még semmiféle hír nem érkezett.
pülés, településrész lakosai kapnak még határérték feletti arzéntartalmú ivóvizet, ebből 29 pályázott az Ivóvízminőség Javító Program I. ütemében. – A kormány határozott célja, hogy a fennálló probléma minél előbb megoldódjon. Ennek keretében vizsgálják azokat a lehetőségeket, amelyekkel a folyamatban lévő uniós projekteket meggyorsíthatják, valamint a kormányzat eltökélt abban is, hogy az átmeneti megoldás a lehető legkevesebb terhet rója az érintettekre. Ezért is határozott arról, hogy az átmeneti vízellátásról a Honvédelmi Minisztérium fog gondoskodni. A kormányhatározat értelmében erre a
Meggyorsítják a programot A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal megkeresésünkre közölte azon települések listáját, ahol az uniós előírások miatt gond van az ivóvízzel. – Jelenleg 44 tele-
PÁLOSI LÁSZLÓ
kormány külön forrást kíván elkülöníteni. Az általunk megkérdezett polgármesterek még nem hallottak arról, hogy lajtos kocsik „bevetését” tervezné a minisztérium. Balkány-Abapusztán és Balkány-Perkedpusztán is a határérték feletti az ivóvíz szennyeződése. Pálosi László
Átfolyatnák a vizet Jánd polgármestere, Koncz Zoltán nem tagadja: a vizük arzéntartalma az uniós 10 mikrogramm/liter helyett 18 mikrogramm/liter. – Számomra is új információ a lajtos kocsi, de ha valóban él a december 25-ei határidő, akkor a szolgáltatónkkal egyeztetve egy konténer felállítása jelenthet megoldást, amelyen átfolyatva a vizet az már fogyasztásra alkalmassá KM-TG válhat.
A problémás települések: A megyei kormányhivatal szerint az alábbi településeken van probléma az ivóvíz minőségével: Apagy, Balkány-Perkedpuszta, Bátorliget, Besenyőd, Bököny, Érpatak, Geszteréd, Kérsemjén, Levelek, Magy, Mátészalka, Nábrád, Nagykálló, Nyírcsaholy, Nyírgyulaj, Nyíribrony, Nyírmeggyes, Nyírtét, Ófehértó, Ópályi,
Panyola, Szamoskér, Szamosszeg, Terem, Újfehértó, VásárosnaményPerényitanya, Balkány-Abapuszta, Hodász, Jánd, Jármi, Kántorjánosi, Kisléta, Nyírcsászári, Nyírderzs, Nyírkáta, Olcsvaapáti, Papos, Tiborszállás, Vásárosnamény-Gergelyiugornya, Beszterec, Kemecse, Tiszarád, Tivadar, Vasmegyer
„Mikor térkövezik le a tornapályát is?” KELET-V@ROSVITA NYÍREGYHÁZA Városvitázóinkat is megihlették a Sóstóval kapcsolatos tervek.
Hogy is van ez?
Rekortán, netán még tető a tóra? Gyakori tólátogatónak számítok, hiszen kellemes időben igazi kikapcsolódást, testi és szellemi felfrissülést nyújt egy sóstói séta. A Krúdy által is kedvelt pihenőhelyen nyugdíjasok nosztalgiáznak, szerelmespárok bújnak össze, gyerekek ismerkednek a természettel, családok sétálnak és élvezik a jó levegőt, a szemet gyönyörködtető látványt. Örömteli, hogy a hírek szerint sok pénz jut majd arra, hogy tovább fejlődjön a mi Sóstónk, ahova évtizedekkel ezelőtt hétvégenként buszokkal érkeztek „Cseszkóból”, de még „Polszkiból” is a turisták. Jöjjenek is vendégek, pihenjenek, érezzék jól magukat, miként minden idelátogató honfitársunk, megyebeliek és nyíregyháziak. Sóstó a pihenés szigete, legyen is az, őrizzük meg a természetes báját, a tó körüli sétányt övező, melegben árnyat adó lombokat, a séta közben talpunk alatt surrogó kavicsokat. Mert most erről van szó, hiszen a tervekben az is szerepel, hogy térburkolat és futópálya kerül a tó köré. Miért? Hát ez az! Ahol nem ilyen szerencsések, ott milliókat (persze euróban) költenek arra, hogy természetesebbé tegyék a környezetet. Víz, napfény, fa, virág, gyep... ebbe a sorba passzol a kavics, ám a térkő, és főként a rekortán aligha.
A sétány elveszítheti természetességét, amennyiben díszburkolatot kap a tó környéke ILLUSZTRÁCIÓ: RACSKÓ TIBOR
rünk, mert igény nem nagyon van rá. Amit viszont most olvastam először, és teljesen elkeserített, hogy letérkövezik az összes sétányt, ami most kis kaviccsal van leszórva. A tavat is körbe! Erre higgadt szavakat nem tudok írni... Minden városvezetésnek vannak térköves haverjai? Nyilvános vécére és egy kis piactérre
Szavaztak a SZON-on Az internetes portálunkon megkérdeztük olvasóinkat, szerintük jó ötlet-e a rekortán pálya és a térkövezés. Néhány óra leforgása alatt 222 szavazat érkezett. Ebből 202-en nem értenek egyet a kezdeményezéssel. A szavazók 9%-a, 20 olvasó ellenben nem talál kivetnivalót a kezdeményezésben.
FOTÓ: RACSKÓ TIBOR
Mán László
Ami érték, kincs, a miénk és természetes, azt óvjuk, vigyázzuk, fejlesszük, de ésszerűen. Mert ahol jó a kavics, oda nem kell térkő és a rekortán! Vagy ha igen, akkor mi lesz a következő lépés, kicsempézzük és befedjük a tavat?
„Most volt egy kis időm elolvasni mindent, amit a sóstói fejlesztéssel és a lakossági fórummal kapcsolatban találtam” – írta a v@rosvitán Babosi György. „Rekortán lesz, az ügyvezető igazgató úr azt mondta, a rendszeresen futók kérésére. Én is megkérdeztem néhányat, biztos más futókat ismeNYÍREGYHÁZA.
Nyíregyházán a Holló utcán ivóvízvezeték-csere zajlik, ami miatt 30km/h-ra korlátozták a sebességet. Ám az utca lakóövezetbe sorolt, így a KRESZ szerint maximum 20km/h-val lehet közlekedni.
Nézőpont
nincs pénz. Már várom, mikor kövezik le az erdei tornapályát” – írta levelezőnk. Dr. Daragó László ezt írta: „A térkő is menő, semmi nem változott, csak más zsebbe megy az, ami eddig is ment. A vasúthoz meg menjen mindenki dágványban, bokatörő kőzúzalékon, járda sem kell (bár, ha rekortánból csinálnák...).
Mert hogy, ugyebár: ékszer, gyöngyszem, meg minden. ” A Kelet-Magyarország kíváncsi olvasói véleményére is: Önök szerint szükség van arra, hogy rekortánt építsenek a sóstói tó körül, a sétányokat pedig letérkövezzék? A véleményeket elküldhetik a
[email protected] email címKM re.
[email protected]
Kelet kvíz Melyik településünkön található az 1222-ben épült, Szent Márton nevét viselő római katolikus templom? a) Nyírparaszna b) Nyípazony c) Nyírbéltek d) Nyírvasvári A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el.
Megkérdeztük: Ön szerint jó ötlet az, hogy díszburkolatot kap a sóstói tó környéke?
DOMINA JÓZSEF: Egyetértek a burkolással.
KÖVÉR GYÖRGYNÉ: Inkább a kutyapiszkot kellene eltakarítani!
C
JOÓ VERONIKA: Szerintem úgy jó a tó, ahogy most van.
KISS ANITA: Ettől nem vész el a természetesség.
Y
M
100
90
Domina József egyetért a térburkolással, hiszen szerinte Sóstót szebbé és vonzóbbá kell tenni a turisták számára. – A természetességét nem veszti el ezáltal a környék – válaszolta a nyíregyházi férfi. Joó Veronika szerint úgy kellene hagyni a parkot és a sóstói tavat, ahogy most van. – A hely természetessége csorbulna akkor, ha letérköveznék a tó környékét – közölte. Kurtyán Anita szerint ez az emberek érdekét szolgálja, így nincs benne semmi kivetnivaló. – Télen nem lesz latyakos és sáros egy arra sétáló család. Januárban is van olyan idő, amikor az ember szívesen kimegy járni egyet a víz köré
KURTYÁN ANITA: Télen nem lesz latyakos az ember.
REMÉNYI LÁSZLÓ: A rekortán pálya kíméli az izületeket.
80
70
60
50
40
30
20
10
5
– tette hozzá. Kövér Györgyné szerint nem rossz az ötlet. – Én inkább a kutyákkal és az ebből fakadó kutyapiszokkal nem vagyok kibékülve, no meg azzal, hogy póráz nélkül szaladgálnak errefelé az ebek – mondta a Sóstón élő hölgy. Kiss Anita támogatja az ötletet, szerinte nem veszíti el a természetességét a hely. – Ahol most sétálni lehet, ott legyen nyugodtan díszburkolat, hiszen akkor esős idő után sem lesz az ember sáros. Reményi László is jó elképzelésnek tartja a rekortán pályát, mert a futóknak ez izületkímélő lenne. – A természetességet és a térkövet összhangba kell tudni KM-TG hozni – válaszolta.
Hálóval a galambok ellen Ipari alpinisták hálózták be az egyik belvárosi épület falát, hogy a galambok ne költözzenek oda, és ne piszkítsák tele a környéket. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR
KELET
3
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. OKTÓBER 25., CSÜTÖRTÖK
4 KM-extra
MAGYARORSZÁG
Nagy Éva fotója Táncsics-bokorban készült 1958-ban A vásárosnaményi Vörös Meteor csapata 1971-ben. A felvételt Páll Sándornétól kaptuk
Vasárnapi mise után a templom előtt a férfiak Székelyben. Az 1962-ben készült képet Varga Mónika küldte be
Várjuk a régi fényképeket
Az 1954-ben Berettyóújfaluban készült képen az LI-2-es gép pilótája, Szmolnik Károly látható
Babakocsi és „lakója” 1961-ből, Zámboriné Anikó felvétele
Kántorjánosi Községért Közalapítvány
Mangalica hízó eladó. Érd.: 0620/ 467−0723. 581259
Borona nehézfogas szétnyithatós, 4 levelű és 3 levelű eladó. Érd.: 0630/6577−081. 581748
Eladó és kiadó ingatlanok nagy választéka a Szabolcs Ingatlanköz− vetítő Irodában. Állunk az önök ren− delkezésére. Hívjanak, térjenek be hozzánk, vagy látogassanak el meg− újult honlapunkra. Rákóczi út 18− 20. Átrium Üzletház, vagy www.sza− bolcsingatlan.hu. 0670/338−2585.
Eke, 3 fejes Kühne, 95. évjárat eladó. Érd. 0620/954−5428. 581588
Nagy sulyú üres koca eladó. Érd. 0630/307−9064 581589 Tarka kakas eladó a készlet erejéig. Vezséné, Baktalórántháza. Tel.: 0630/347−7018. 580326
Talajmaró eladó. Érd.: 0630/ 6356−948. 581225
Választási malacok eladók Nyírtel− ken. Érd.: 0620/382−7455. 581244
JÁRMŰ ALKATRÉSZ
580439
Nokian téli gumi szett 195/65 R15 Ford Focus, vagy C−maxra acél tárcsával egy szezon hasz− nálattal eladó 115 000ft−ért. Érd:06−20−9520−961
Jánkmajtis, Árpád utcában családi ház eladó. 0670/374−0076. 578100
HÁZ, HÁZRÉSZKERESÉS
579895
LAKÁSELADÁS Nyíregyháza Árpád utcán 2 szobás lakás eladó. Érd: 0630/317−0123 581332
Sürgősen eladó 68 nm−es lakás Örökösföld Semmelweis utca, 3 szoba 12,8 M Ft. 70/6409−757
2 hetes bikaborjú magyar tarka eladó. Ár: 115 E Ft. Érd.: 0620/ 9672−175. 581621 7 db választási malac eladó. Érd.: 0620/2291−185. 581615
ÁLLAT
581606
NÖVÉNY
Fehér nagytestú 4 kg−os tojótyúk 1400 Ft/db, fehér kukoricás vágni− való csirke 1,5−2 kg−ig 470 Ft/kg áron kapható. Nyíregyháza, Szabadságbokor 1/a. Tel.: 0630/ 581685 755−2579 Lipicai félvér kanca csikó szemes kukorica eladó .Érd: 06−20−215− 3419 580969 Malacok, süldők eladók. Érd.: 0620/985−0325. 581744
FÖLD, KERT Szántóföldet bérelnék Gávaven− csellőn vagy 10 km−es körzetében. Érd.: 0630/998−7048. 580757
ÉPÍTŐANYAG BETONOSZLOP, drótfonat a gyártó− tól eladó. Kerítés építést vállalunk. Tel.: 0630/9160−622. 581312
M
10 hetes malacok, és 1 db 150 kg−os kan eladó. Érd: 0630/858− 3172 581255
581604
100
90
80
70
60
50
Agresszor káposzta eladó. Érd.: 20/342−1898. 581143 Étkezési napraforgót vásárolok szárazon, nyersen egyaránt. Érd.: 581151 0630/238−1525. Fekete borszőlő 200 kg, 120 Ft/kg és héjas dió eladó. Érd.: 30/347− 2675. 581307 Florina almát vásárolok 70 mm−től. Érd.: 0630/2895−804. 581235
40
munkakörbe.
30
20
10
5
Feltételek: • szakirányú végzettség • számítógép kezelői ismeretek • szakmai tapasztalat
Jelentkezési határidő: 2012. november 2. HÁDA
ács−tetőfedő bádogos munkákat vállalok! Új tetők készítése régiek átfedése felújítása, elő tetők filagóriák készítése nkisebb kőműves munkák zsaluzás,gipsz− karton szerelés stb. ingyenes fel− mérés garancia, referencia! hívjon bizalommal.+36203117635
581538
A HÁDA KFT. felvételt hirdet tiszakanyári telephelyére
Jelentkezni kizárólag e-mailben, fényképes önéletrajzzal a
[email protected] címen lehet!
Idared alma eladó. Érd.: 0620/ 374−4206 581626
1 hetes piros−tarka üszőborjú eladó. Érd.: 0620/571−2734.
Körbálás szalma eladó, 3000 Ft/db vagy borjú csere érdekel. Nagyhalász. Érd.: 0620/523−0024.
1 fő bérszámfejtő, munkaügyi ügyintéző
Vágó húscsirke, és továbbtartásra alkalmas csirke folyamatosan kapható Sényőn! Érd:30/275−1290
581147
ÉLELMISZER, TAKARMÁNY
10 FŐ NŐI MUNKAERŐT KERESÜNK Észak-Írországban működő használtruha feldolgozó üzem megbízásából, novemberi kezdéssel!
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT
Választási malac eladó Nagycser− keszen. Érd.: 0620/500−3949.
Autóbontóba vásárolok keleti−nyu− gati autót 20−40 Ft/kg áron, elszál− lítással. 0630/219−2182. 559440 Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter− heltre is. Tel: 20/938−3151. 580838
ÁLLÁSLEHETŐSÉG!
Golden, Redron és Idared alma, illetve agresszor káposzta eladó. Érd.: 0630/639−6846. 581378
580996
AUTÓ
ÉSZAK-ÍRORSZÁGI MUNKALEHETŐSÉG!
VÁGNIVALÓ CSIRKE, piros 1.5−2 kg−os, Red Master. ÁRUSÍTÁS SZOMBATON. Geszteréd Nyíri tanya Tel: 0670−3615880 581709
580973
Nyíregyházán és szűk vonzáskörze− tében eladó és kiadó ingatlanokat keresünk ügyfeleink részére, eme− lettől, állapottól, értéktől függetle− nül. Gyors, pontos ügyintézés, több mint 12 éves tapasztalat. Forduljon hozzánk bizalommal. 0670/338− 2585. www.szabolcsingatlan.hu
Y
hogy 2012. október 17. és november 6. között ivóvízhálózat mosatási, karbantartási munkákat végzünk. Ez idő alatt vízzavarosodás és időszakos vízhiány következhet be. 2012. október 17–25. Mátészalka városban 2012. október 24–25. Ópályi községben 2012. október 26–29. Nyírmeggyes községben 2012. október 29–31. Nyírcsaholy községben 2012. november 05–06. Jármi, Papos községben Kérjük fogyasztóink szíves megértését, Szalka-Víz Kft.
GÉP, SZERSZÁM
HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS
C
Munkácsy György képén a tiszaberceli általános iskola dolgozói láthatók a ’70-es évek végén
581373
580543
576937
1%-ával – 269 568 Ft összeggel –
A támogatás összegét a közalapítvány céljaira használtuk fel.
NYÍREGYHÁZA. Továbbra is várjuk olvasóink régi fotóit! Olyan képeket kérünk Önöktől, amelyek mindannyiunk számára érdekesek lehetnek, mégpedig azért, mert megyénk valamely településén készültek – a (távoli) múltban. Szeretnénk a múltidézéssel, az emlékek közreadásával a mát és a jövőt ilyen módon is hozzákapcsolni közös történelmünkhöz. Ebből bizonyára nyilvánvaló, hogy a képeket (elsősorban nem képeslapokat, hanem saját felvételeket) szándékunkban áll közölni a Kelet-Magyarországban. A képek küldésének többféle módja van: az egyik a postai (4400 Nyíregyháza, Pf. 25., a borítékra, kérjük, írják
Értesítjük a Tisztelt Fogyasztóinkat,
megköszönni mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk
hozzájárultak a közalapítvány munkájához.
rá: Régi fotó). A másik: a di- fotókat szerkesztőségünkbe Arra kérjük olvasóinkat, hogy gitalizált változatot küldik el (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. ne csak a régmúlt emlékeit e-mailben a kelet@inform. 4–6.), és mi a képeket digita- küldjék el, de a ’70-es, ’80-as hu címre. A harmadik: nem lizáljuk, az eredetiket visz- évekből is juttassanak el hozKM küldik, hanem behozzák a szaküldjük tulajdonosuknak. zánk fotókat!
Káposzta, kelkáposzta nagy tétel− ben eladó. Érd.:_ 0630/2528−260. 581727
Krizantén, krém és sárga színű eladó. Érd.: 20/266−9181. 581222 Mutsu, Jonatán és Idared alma eladó. Érd.: 0630/9071−565. 581314
Napraforgó csikos eladó. Tel.: 0670/632−1618. 580464 Pekem körte eladó. Kölcse Kossuth út 5. Tel:30/7161479
Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni kizárólag rövid, fényképes önéletrajzzal lehet!
581662
Áruszállítást, költöztetést, teherfuvarozást, bármilyen munkát vállalok 3 tonnáig, −igény szerint rakodókkal− zárt, dobozos teherautómmal az ország minden pontjába. Kedvező ár, szakszerűség, megbízhatóság! 100 581663 Ft/km; 30/2489802.
581575
100 − 100 − 100 mázsa Golden, Jonagold és Idared alma eladó. 581245 Érd.: 0630/861−6200.
EGYÉB ELADÁS Új gyártású, fa tartályládák eladók, méret: 1200x1000 mm. 581248 Érd:0670/380−4390
EGYÉB KERESÉS Turkálóba berendezést keresek. Érd. 0630/894−8105. 581328
Beépített területen álló, nem dönthető, veszélyes fák szakszerű kivágása. Rövid határidővel, garanciával, teljes felelősség vál− lalásával, szakvizsgákkal, 12 év gyakorlattal! (Bereczky Attila Tel: 06−30−9982−178) 581660
ER−ZSO Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmónikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgal− mazása, szerelése, gurtnicsere. Érd: DRISZKU ZSOLT 42/492− 090, 30/522−2170 581665
Postacím: HÁDA-1 KFT. 4493 Tiszakanyár, Kölcsey u. 12. E-mail:
[email protected]
581334
Az 1922-es, a vitkai katolikus templomról és környékéről készült képet Bartha Ernőné küldte be
Folyamatosan érkeznek a képek szerkesztőségünkbe a családi fotóalbumból.
Jóslás magyar, cigány kártyából, tenyérből. Kártyajós képzés egyéni− leg. Átok, kötés, rontás levétele. Fájdalomcsillapító kezelés. Kínai akupresszúrás meridián test kezelés, akupresszúrás szőnyegen. Vörösmarty Jósda 06−46−353−518, 06−20−247−4058 581659
AKCIÓ!−20% kedv. Redőny, reluxa, szúnyogháló, szalagfügg., műa. fa ajtó, ablak. Javítás. 30/543−1120 573603
Pala−lapostető bontás nélküli felújítása, szines, mintás, bitume− nes zsindellyel. Kémény bontás, építés. Ingyenes árajánlat készítés. Őszi akció −10% Tel: 06/30/229− 2206, www.palatetofelujitas− javitas.hu 581658 Számítógép javítása, oktatás háznál, helyszínen, gyorsan, precízen! Szabolcs megye egész területén! azért hogy önnek ne kelljen fáradnia. (Helyszíni PC Szerviz) Tel: (20)9−755−557 581661
Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon.
KELET
4
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. OKTÓBER 25., CSÜTÖRTÖK
Mindenféle 5
MAGYARORSZÁG
Nem értik a területi érveket Az Autóklub szerint indokolatlan és költséges a területi rendszám bevezetése.
NYÍREGYHÁZA. A Magyar Autóklub Országos Elnöksége áttekintette a területi rendszám bevezetéséről nyilvánosságra került elképzeléseket, és a legutóbbi ülésén hozott állásfoglalását eljutatta szerkesztőségünkhöz. Eszerint a közigazgatás korszerűsítésének pillére az elektronikus adatfeldolgozás, az adatok elektronikus tárolása és továbbítása, valamint az egyes adatbázisok összekötése, így a valós idejű adatszolgáltatás a jelenlegi rendszer keretében is megoldott.
A megállapodást dr. Kovács Ferenc (b) és dr. Vinnai Győző írta alá FOTÓ: RACSKÓ TIBOR
A járási hivatal célja a bürokrácia csökkentése Ünnepélyes keretek közt írta alá a jövő januártól felálló járási hivatal működésével kapcsolatos megállapodást szerdán dr. Kovács Ferenc, a megyeszékhely polgármestere és dr. Vinnai Győző, a megyei kormányhivatal vezetője. A kormánymegbízott elmondta: a megállapodást a nyíregyházi közgyűlés a múlt csütörtökön megszavazta, így kerülhet most sor az aláírásra. – A kormány a szakigazgatási szervek feladatait is letisztázta, így mára teljesen világos, hogy mely feladatok maradnak a települési jegyzőnél, és mely feladatok kerülnek át a járási hivatalhoz – tá-
Rendszám rögzítése – az Autóklub a régi rendszer mellett teszi le a voksát
jékoztatott dr. Vinnai Győző, aki hozzátette: az országos összevetésben is legnagyobb ügyfélforgalommal működő nyíregyházi kormányablak is záloga lehet a további sikereknek. Dr. Szemán Sándor, a megyeszékhely címzetes főjegyzője az önkormányzat részéről kiemelte: egy hosszú, de eredményes tárgyaláson vannak túl. – Igyekeztünk elérni, hogy a városlakók ugyanazokkal a dolgozókkal találkozzanak, akik eddig is segédkeztek nekik az ügyesbajos dolgaik elintézésében. Az aláíráskor elhangzott: a megyeszékhely önkormányzata nyolcvan dolgozót ad át KM-TG a járási hivatalnak.
NYÍREGYHÁZA.
Kiadási hullám indulhat el Nincs információ vagy adat olyan többletértékről, amely indokolttá tehetné a tervezett változást, és ami arányban állna a mintegy 40–50 milliárd forintos ráfordítással. A Magyar Autóklub leszögezi, hogy a lakosság, és ezen belül különösen a túladóztatott autósok terheinek további
Emlékművet állított 1956 tiszteletére Nyírpazonyban az önkormányzat. NYÍRPAZONY. A SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Közgyűlés október 23-ai ünnepi megemlékezését Nyírpazony Község Önkormányzatával közösen tartotta. Az ünnepség a község általános iskolájának aulájában kezdődött, ahol a Himnusz eléneklése után a nagyszámú ünneplő közönséget Dubay László polgármester köszöntötte, aki elmondta, hogy a településen 1956-ban vér- és halálos áldozatok nélkül zajlottak a forradalmi események. A mindennapi életritmus azonban megváltozott, nemzetőrök járták a települést, az iskola homlokzatáról leverték a vörös csillagot, eltörölték az orosz nyelv kötelező tanulását, valamint a település lakóiból többen bekapcsolódtak
NYÍREGYHÁZA.
Csordás Imre
FOTÓ: TRIVIAL
Vidéken pihenő hazai vendégek
Vállalkozó nők NYÍREGYHÁZA. Idén az Európai
NYÍREGYHÁZA. Az év hátralévő részében a hazai vendégek száma minden bizonynyal továbbra is magas lesz a vidéki szállodákban – véli Csordás Imre, az Accent Hotel Management Kft. ügyveKM zetője.
KKV Hét brüsszeli központi eseményének a témája „ A női vállalkozók az üzleti életben” volt. Az októberi tanácskozás aktualitását jelzi, hogy a kezdő vállalkozók 30 százalékát a női vállalkozók teszik ki. KM
januárban és szeptemberben a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, októberben pedig az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottságát tájékoztatta tapasztalatairól, és eltökélt az intenzív kommunikáció folytatásában – továbbította lapunknak az Autóklub érveit Szaszala László észak-alföldi KM-NYZS regionális elnök.
megérdemel. Ez a mi korosztályunk, és ez lesz gyermekeink küldetése is – tekintett előre az elnök. Az ünnep további részében az iskola tanulói idézték fel műsorukkal a forradalom történéseit. A megemlékezés folytatásaként leleplezték és megszentelték az önkormányzat által 1956 tiszteletére állított emlékművet. A megemlékezés végén a résztvevők közösen énekelték el a KM Szózatot. Emlékművet avatott Seszták Oszkár és Dubay László FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT
Koszorút helyeztek el
a nyíregyházi forradalmi eseményekbe.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Nyíregyháza Megyei Jogú Város NAV Megyei Igazgatósága Fidesz-KDNP megyei frakciója Nyírpazonyi Önkormányzat Nyírpazonyi Nyugdíjas Klub Nyírpazonyi Nők Klubja
Tartozunk a hősöknek A köszöntő után Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy nemzetünknek folyton szabadságharcokat kellett és kell vívnia még most is.
Nekünk újra és újra, akár a múltban, úgy a jelenben és a jövőben egyaránt saját erőnkből kellett és kell a felemelkedést keresnünk, és így volt ez 1956-ban is. Soha ne feledjük, hogy tartozunk az 56’-os bátraknak és hősöknek azzal, hogy hazánkat végre olyan erős, szilárd országgá tegyük, amilyet nemzetünk joggal
www.topaukcio.hu
Jobbik-sajtótájékoztató
A visszaszámlálás elindult
A Jobbik újra tettre kész a mintavárosában
Ne feledje, már csak néhány napig licitálhat az őszi Topaukción!
TOPAUKCIÓ. Az álomajánlat csak egy lépésre van Öntől: regisztráljon a www.topaukcio. hu oldalon, licitáljon, és szerezze meg a kiválasztott terméket akár 50 százalék kedvezménnyel.
573488
Autóklub Országos Elnökségének álláspontja szerint a központi gépjármű nyilvántartás a jelenlegi rendszám alapján is kellő információval szolgál az intézkedő hatóság részére, így a közbiztonság növelésére alapozott területi rendszám mellett szóló érv nem értelmezhető. A Magyar Autóklub ebben a témakörben
Ez lesz gyermekeink küldetése is
Aranyalmát termő csodafa
Az Aranyalmát termő csodafa című mesejátékot láthatják a gyerekek október 27-én, szombaton 17 órától a Váci Mihály Kulturális Központ színháztermében. Jegyek válthatók a VMKK inKM formációján.
növelése nem támogatható. A rendszámcsere és az ehhez kapcsolódó forgalmi engedély cseréje önmagában (jelenlegi árszinten is) meghaladja a 15 ezer forintot, és ehhez kapcsolódik többek között az autópálya matrica, a behajtási és parkolási engedélyek cseréje, a kötelező és CASCO biztosítások módosítása. A Magyar
ILLUSZTRÁCIÓ: SIPEKI PÉTER
Hamarosan zárul a Topaukció Néhány nap múlva, október 29-én este leüt a kalapács, és lezárul az őszi Topaukció, mely egy nagyszerű verseny és játék egyben. Az eddigi aukciók tapasztalataiból tudjuk: sokszor mindössze pár száz forinton múlik, ki nyeri meg az áhított wellness hétvégét, vagy éppen egy B kategóriás vezetői tanfolyamot. Természetesen, aki lemarad róla, annak bosszantó, míg másoknak élvezetes és nyereséges,
C
Y
M
Kiváló lehetőség a Topaukció, olcsón juthat minőségi termékekhez, és még egy izgalmas versenyben is részt vehet FOTÓ: INTERNET
de ez az, amiért érdemes még október 29-éig a számítógép elé ülni. Az árverés során a www. topaukcio.hu portálon akkor tehet árajánlatot egy termékre, ha regisztrált felhasználóként bejelentkezik az oldalra. Fontos, hogy miután megtette ajánlatát egy választott
100
90
80
70
60
50
termékre vagy szolgáltatásra (megadhat egy titkos licitmaximumot), az ajánlat visszavonhatatlan, illetve csak felfelé módosítható. Amennyiben más magasabb összeget kínál ugyanarra az ajánlatra, Önt e-mailben értesítjük erről, és lehetősége van emelni titkos licitmaximumát. Ha to-
40
30
20
10
5
vábbra is részt kíván venni a termékért a játékban, abban az esetben újra megadhat egy legmagasabb árat. Ez az árverseny egyben izgalmas és szórakoztató is. Több egyforma termék, szolgáltatás is lehet a kínálatban, ezért nézze végig figyelmesen az egyes kategóriákat, szemezgessen az ajánlatok között. Amennyiben egy cég részéről több egyforma felajánlás is szerepel a palettán, azt Önnek külön is jelöljük, azaz minden ilyen ajánlat mellett talál egy figyelmeztetést, amennyiben több ugyanilyen termékekre is megteheti ajánlatát. Az „eladó további termékei” gombra kattintva pedig részletesen megismerkedhet az eladó egyéb ajánlataival. A játékhoz jó szórakozást és sok szerencsét kíván a Topaukció csapata!
Az október 28ára kitűzött időközi önkormányzati választások apropóján tartott sajtótájékoztatót szerda késő délután Vona Gábor, a Jobbik első embere, és dr. Fülöp Erik, a párt polgármesterjelöltje, jelenlegi polgármester. Vona Gábor az elmúlt két év összegzésében elmondta: „A város vezetése és jómagam, amikor azt mondtuk, hogy „mintavárost csinálunk Tiszavasváriból”, nem vártunk segítséget senkitől, még a magyar kormánytól sem. Azt szerettük volna, ha békén hagyják a Tiszavasvárit, és hagynak minket dolgozni.” A két év alatt elért eredmények közt említette a város adósságállományának csökkentését, a járási székhely létrejöttét Tiszavasváriban, és azt, hogy a városban új TISZAVASVÁRI.
munkahelyek jöhettek létre a Járműszerelvény Gyártó Zrt. jóvoltából. Vona Gábor a vasárnapi időközi voksolással kapcsolatban aggodalmának is hangot adott: „Tudomásunk van arról, hogy a helyi MSZP és a FIDESZ-KDNP is szavazatokat akar vásárolni, amellyel befolyásolni akarják a választás tisztaságát. A Jobbik ezért civil megfigyelőket állít a szavazókörök elé, akiknek a feladata a választás tisztaságának megőrzése lesz a törvényes keretek között.” A pártelnök az esélyeket elemezve elmondta, bízik a választókban, és abban, hogy értékelik az elmúlt két év alatt elért eredményeket, ezért újra Fülöp Erik és a Jobbik többségű képviselő-testület vezetheti a várost október 28-a után. BALOGH TAMÁS
KELET
5
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. OKTÓBER 25., CSÜTÖRTÖK
6 Nyírbéltek
MAGYARORSZÁG
Interjú: Csik Mihállyal, Nyírbéltek polgármesterével
A mezővárosi címért dolgoznak Nyírbélteken hosszú távra terveznek, és kiegyensúlyozott gazdálkodással várják a jövőt.
san tárgyalunk arról, hogy miként lehetne befektetőt hozni Nyírbéltekre, hasznosítani a telepet, és munkahelyeket teremteni. A másik lehetőség a közmunka, az önkormányzat ezzel tud segíteni.
A finanszírozás és a járásokhoz kerülő feladatok miatt szükség lesz létszámleépítésre a hivatalban, intézményekben? CSIK MIHÁLY: Korábban sem volt kényszerátszervezésekre, elbocsátásokra szükség az önkormányzatnál, és most sincs. Mindig úgy oldottuk meg a feladatainkat, hogy a természetes fluktuációt nem pótoltuk vissza. A 2013-as központi költségvetési tervjavaslat alapján már számoltuk az óvodai és a polgármesteri hivatali létszámot, hiszen januártól a korábbi normatívát feladatalapú finanszírozás váltja fel. Mindkét helyen az a létszám jött ki, amivel most is dolgozunk, így ehhez sem kell hozzányúlnunk, és a nálunk maradó feladatokat a megszokott magas színvonalon tudjuk ellátni.
Csik Mihály polgármester szerkesztőségünkben
CSIK MIHÁLY: Tíz éve vagyok
dós legyen a működés. Erre szeretnénk majd pályázni.
polgármester, és dicsekvés nélkül mondhatom, soha nem álltunk sorba. Van működési hiányunk, mint minden önkormányzatnak, de nincs kifizetetlen számlánk, nincs likviditási problémánk, nincs munkabér hitelünk, és a fejlesztésekhez az önerőt mindig biztosítottuk. Az éves költségvetésen túl van egy gazdasági programunk, hosszú távra tervezünk. Ennek végrehajtása attól is függ, hogy milyen pályázati kiírások vannak, és azoknak milyen a támogatási intenzitása. Mert ha nagyon sok önerőt igényel, akkor nem biztos, hogy belevágunk, hanem megvárjuk, amíg jobb feltételekkel megvalósíthatjuk. A jó gazda gondossága itt nem elég, kétszer jobban kell gazdálkodni a település pénzével, értékeivel.
Egy kistelepülés milyen saját bevétellel tud számolni? CSIK MIHÁLY: Az egyik saját bevétel, ha az önkormányzatok elkezdik a vagyonukat felélni, de mi ezt nem akarjuk. Egyébként az éves költségvetésben a kis önkormányzatoknál a saját bevétel kevés, 3–5, maximum 10 százalék körüli, attól függően, hogy milyen a helyi adókból befolyó összeg. Nálunk a fix térítési díjakból, valamint a földbérletből származó bevétel a legkomolyabb, ez utóbbi idén meghaladta az 5 millió forintot.
A folyamatosan változó költségvetési számokat látva tudnak tervezni 2013-ra? CSIK MIHÁLY: Azzal, hogy rendszeresen módosítják az központi költségvetést, az önkormányzatok helyzetét sem könnyítik meg. Közgazdászként azt nézem, hogy minek mi lesz a hozadéka, mennyi az a szükséglet, ami a feladataink elvégzéséhez kell. Ha lesz olyan nem kötelező feladat, amit jövőre nem finanszíroz az állam, a jelenlegi jogszabályok alapján ilyen pl. a mezőőri szolgálat, akkor önként felvállalt feladatként a szolgálat működéséhez nekünk kell megteremteni a bevételt. Az idősek bentlakásos otthonának fenntartása sem kötelező feladat, s ha ez így marad, akkor legalább 50 fősre kell bővíteni az otthonunkat, hogy nullszal-
FOTÓ: RACSKÓ TIBOR
Szerencsés helyzetben vannak. CSIK MIHÁLY: Nyírbéltek területe 6217 hektár, ebből a belterület 350 hektár, a külterület 45 százaléka erdő. Az 5867 hektárból az önkormányzaté 712 hektár. Az 5 hektártól nagyobb területeken az önkormányzat gazdálkodik, van 226 hektár erdőnk, amit folyamatosan bővítünk. Most ősszel újabb 7 hektárt telepítünk, és jövőre folytatjuk.
Komoly gond mindenhol, hogy miként lehet megtartani a lakosságot. Önök mit tudnak tenni ennek érdekében? CSIK MIHÁLY: Még a rendszerváltás előtt a Ganznak volt egy gyára több mint 500 dolgozóval, majd kiprivatizálták. Ma már csak néhányan dolgoznak itt, árulják a céget. Folyamato-
A hírek szerint irigylésre méltó az önkormányzat anyagi helyzete.
Ebben is jól állnak? CSIK MIHÁLY: Részt veszünk a Start munkaprogramban, 2011 októberében 3 programot indítottunk. A mezőgazdaságiban 20-an, a belvizesben 25-en, míg az árkok takarításában, mezőgazdasági földutak karbantartásában 25-en vettek részt. Idén nyolcvan közmunkásra kaptunk 96 millió 355 ezer forintot, ebben benne volt az eszközök beszerzése is. Egy hektáron zöldséget termesztünk, csak paradicsomból 300 ezer forint értéket dolgoztunk fel, a káposztát most tapossuk, 1000–1500 liter savanyú káposzta lesz belőle. Jövőre szeretnénk 114 főt bevonni a közmunkába, s a tervek szerint a mezőgazdasági programban már 85-en vesznek részt, csaknem 40 hektáron gazdálkodunk majd. Ez a jövő alapja. Az elmúlt 10 évben számos sikeres pályázatot valósítottak meg (lásd külön anyagunkat), ezek közül a legnagyobb a szennyvízprogram. CSIK MIHÁLY: Hat település közösen – Encsencs, Piricse, Nyírbéltek, Nyírbátor, Nyírgyulaj, Nyírvasvári – társulást hozott létre, együtt pályáztunk, sikerrel. Az utolsó simításokat végezzük, hogy a kivitelezői közbeszerzést kiírhassuk. Terveink szerint 2013-ban elindul a munka. A 4,5 milliárdos programból 1,294 milliárd forint jut ránk. A szükséges 782 millió forint önerőt arányosan osztottuk el a települések között, a mi részünk 203 millió forint. Nyírbéltek székhellyel létrehoztuk a szennyvíztársulatot is – Nyírbátor nincs benne –, ami szintén jelzi a mikrotérségi szerepünket. Nem titkolt célunk – a szennyvízprogram befejezése után – a mezővárosi cím elnyerése. Ennyi hiányzik hozzá. KM-BM
A terménytároló és a fóliasátor után hűtőkamrát is szeretnének
Megújuló óvodától a tartósítóüzem tervéig A települések jövője nagyban függ attól, hogy milyen fejlesztéseket sikerült megvalósítani, illetve milyen pályázati lehetőségeket használnak ki a további fejlődésre, céljaik elérése érdekében. Még az előző településvezetés pályázott rá, de 2004-ben adták át az Idősek Otthonát, most annak bővítésére szeretnének pályázati támogatást elnyerni. Megtörtént a Művelődési Ház rekonstrukciója, helyi piacot alakítottak ki 2006ban. Sor került a település csatornáinak rendbetételére, a befogadók nagymértékű felújítására. – Minden közintézményünkben elvégeztük az alapvető akadálymentesítést, a polgármesteri hivatalban a teljes körűt. Az óvodakorszerűsítés keretében felújítottuk a tetőt, az óvoda további felújítására és a pedagógiai program átdolgozására 95 millió forintot nyertünk. Nemrég adtuk át a korszerűbb fűtési NYÍRBÉLTEK.
powermix fabrikett
Magas fűtőértékű, száraz, praktikus csomagolású, felhasználásra kész tüzelőanyag! Részletek: Debreceni u. 269. (Ipari park), 30/572-3325 www.termeszetmelege.hu A tűzifa tömören:
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg
Koszorúzással és irodalmi műsorral emlékeztek Az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulója tiszteletére október 19-én megemlékezést tartottak a településen. Az ünnepség az emlékparkban koszorúzással kezdődött, majd a közösségi
NYÍRBÉLTEK.
Projekt megnevezése:
,,Krónikák írják” Nyírbéltek Nagyközség Önkormányzata tanórán kívüli és szabadidős szolgáltatásai közoktatási intézmények számára”
házban a hetedikesek műsorával folytatódott. A gyerekek verses-zenés összeállításukkal fölidézték 1956 forradalmának és szabadságharcának dicső napjait. Felkészítő tanár Kiss Enikő és Belme Lászlóné volt.
TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0257 Kedvezményezett megnevezése és elérhetősége: Nyírbéltek Nagyközség Önkormányzata 4372 Nyírbéltek, Kossuth u. 5–7. Telefon: 06-42/389-207 Fax: 06-389-254 www.nyirbeltek.hu Közreműködő szervezet neve és elérhetősége: ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. közreműködő szervezet 1134 Budapest, Váci út 45. C épület Telefon: 06-1/273-4250 E-mail:
[email protected] www.esza.hu
Jelmezek a játszóházban
Nyírbéltek Nagyközség Önkormányzata az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.2.13-12/1 kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című pályázaton támogatást nyert. A projekt hosszú távú, átfogó célja, hogy Nyírbéltek Nagyközség Önkormányzata kulturális szolgáltatóként szélesebb körben kapcsolódjon be a formális oktatásba, és szerepe tovább erősödjön a kulturális tudás átadásában. Elérendő közvetlen cél Szabolcs-Szatmár-Bereg megye érintett térségeiben a közoktatásban résztvevő gyerekek és tanulók óvodai, tanórai, tanórán kívüli és szabadidős nevelésének és oktatásának támogatása. A projekt eredményeként 10 közoktatási intézményben valósulhat meg egy vagy több tevékenységforma összesen 17 programja. A programokban érintettek száma várhatóan megközelíti az ezer főt. A projektben résztvevő intézmények: Szent László Általános Iskola és Községi Könyvtár Nyírbéltek és ömbölyi tagintézménye, Gyöngyszem Óvoda Nyírbéltek és ömbölyi tagintézménye, Kastélykert Óvoda Nyírtelek és 1. számú nyírteleki tagintézménye, Eszterlánc Északi Óvoda Nyíregyháza és Eszterlánc Északi Óvoda Napsugár tagintézménye, Szent Jácint Görög Katolikus Óvoda Balkány, Szorgalmatos Község Általános Művelődési Központ (Általános Iskola). Az intézményekben hagyományőrző témahét, hagyományőrző, alkotóművészeti, digitális képalkotás szakkör, történelmi és helytörténeti kutatóverseny kerül megszervezésre. A projekt megvalósításával olyan kulturális nevelést támogató eszköztár fejlesztése és modell értékű hasznosítása fog megtörténni, amely segíti a személyiségformálás intézményi feladatait. A tervezett foglalkozássorozatok hozzájárulnak az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciák fejlesztéséhez, a kulturális tudatosság és kifejezőképesség megalapozásához.
Nyáron 240 gyerek vett részt a szociális étkeztetésben, s augusztus végéig érdekes programokat szervezett számukra a gyermekjóléti szolgálat. FOTÓK: ÖNKORMÁNYZAT
Társulásban működik a legrégebbi társulás a nyírbátori kistérségben. – A jelenlegi információk szerint 2013 után is díjazzák majd a társulásokat, így indokolt az ésszerű kihasználás vagy a bővítés. Most dolgozunk rajta, hogy mit szeretnénk továbbra is társulásban megvalósítani – mondta Csik Mihály polgármester.
Másfél évtizedes jubileum Az idén 15 éves Nagyközségi Szociális Szolgálat keretében működik a családsegítő, a házi segítségnyújtó és a gyermekjóléti szolgálat, a szociális étkeztetés, valamint az Idősek Klubja.
581717
NYÍRBÉLTEK. Januártól a településeknek újra kell gondolniuk a társulások jövőjét. Dönthetnek a további működtetés mellett is. A nyírbélteki oktatási intézmények, az óvoda és az iskola, az egészségügyi alapellátás, a védőnői szolgálat intézményfenntartó társulásban működik Ömböllyel. Ez
rendszert az iskolában, informatikai termeket alakítottunk ki, megújult az épület utcafronti része, kicseréltük a nyílászárókat. Megújult a faluközpont is – sorolta a teljesség igénye nélkül Nyírbéltek polgármestere. A közbiztonság fokozása érdekében 9 millió forintot fordítottak a 17 kamerából álló térfigyelő rendszer kiépítésére. Ennek hatására a településen több mint 50 százalékkal javult a bűnügyi mutató. – A LEADER program keretében pályázunk a hivatal hőszigetelésére, a nyílászárók cseréjére. Szeretnénk egy tartósítóüzemet építeni, egy 200 négyzetméteres hűtőkamrát, ami az önkormányzati gazdálkodáshoz kapcsolódó beruházás lenne. Kidolgozás alatt van az Egészségügyi komplexum felújításának pályázati anyaga. Tervezzük még a ravatalozó és környékének rendbetételét – mondta a tervekről Csik Mihály. KM
Visszahozzuk a meleg napokat!
579822
NYÍRBÉLTEK. Januártól átalakul a közigazgatás rendszere, a település abban a szerencsés helyzetben van, hogy lakosaik száma 2970, így nem kényszerülnek arra, hogy bármely szomszédos községgel közös hivatalt működtessenek.
HIRDETÉSEK
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
KELET
6
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. OKTÓBER 25., CSÜTÖRTÖK
Fórum 7
MAGYARORSZÁG
Mi a baja? Szálljon már le rólam!!!...
Üzenet
„
Csombók Zoltán, rakamazi olvasónktól:
Olvastam a Fórum-oldalon október 24-én megjelent Megfigyelve című írást. Egekig ugrott a vérnyomásom. A levél írója nem látott még közelről, belülről iskolát, mai gyerekeket az iskolában, nem néz tévét, nem hallgat rádiót. A tanári túlkapásokat említve nekem az a kép ugrik be, amikor a tanárt rugdossa a tanuló, tanítónőt rugdos, pofoz a kedves szülő. Melyik tanár vagy tanító merne „túlkapni”, amikor ezer szemmel lesik, hogy miként lehet egy pedagógust mutogatni, mint gyermekellenes szörnyet!? Szerencsére már nyugdíjas tanár vagyok. Ha bármikor, bárhol találkozom kollégákkal, panaszáradatot hallok a megfékezhetetlen tanulókról. Az, hogy semmilyen eszköz nincs a nevelők kezében, régi dolog. De az, hogy ha rászól a nevelő a renitens gyerekre, a válasz („Mi a baja? Szálljon már le rólam!”) közben a homlokánál jellegzetes ujjmozdulattal a tanár elmeállapotára utal – eddig talán erre példa sem volt. A roma jogvédők fel akarnak lépni a romák érdekében, azonban az eszükbe sem jut, hogy csapatukat próbálják a társadalmi normákhoz szoktatni. Sorolhatnék még ezerféle dolgot, ám nem sok értelme lenne. Nyugodt szívvel írhatom, hogy a tanárokat szinte „vigyázzállásba” kényszerítik. A kamera felszerelése megoldás lenne valóban. Kideríthető lenne, hogy valójában ki kit bántalmaz.
Nem az emberek közti kapcsolatok hoznak bennünket egymáshoz közel, hanem a gondolkodásmód és az érzések azonossága. PJOTR ILJICS CSAJKOVSZKIJ.
A nap előfizetője
Kovácsné Petőfi Ildikó Húsz éve minden decemberben egy évre előfizet a Kelet-Magyarországra Kovácsné Petőfi Ildikó. Régen a rejtvényfejtéssel nyert egy brosstűt, amit a mai napig féltve őriz. – Az Aegon nyíregyházi fiókjánál dolgozom ügyintézőként, a férjem a Szabolcs Taxinál dolgozik. Két fiam van, akik még tanulnak. Mindig nagy érdeklődéssel forgatom az újságot, mivel érintőlegesen tanultam egy kicsit az újságírás alapjairól. A családban leggyakrabban én és a férjem lapozzuk az újságot, én a napi gazdasági híreket, a recepteket és Angyal tanár úr írásait olvasgatom, de a család többi tagja is megtalálja benne a számára fontos információt. – Az utóbbi évtizedben nagyon sok (pozitív) változást fedeztem fel a lapban, mivel rengeteg színes oldalt is tartalmaz. Lassan olyan lesz, mint
NYÍRSZŐLŐS.
egy magazin. Kiemeli a helyi híreket, és olyan információkat tartalmaz, amire naponta szükségünk van. Nekem az állatfotók tetszenek a legjobban, mivel állatbarát vagyok. Hobbim a családom, sokat sütök, főzök, jó lenne, ha több szezonális receptet közölne a lap. Szeretjük a természetet, ha tehetjük, kirándulunk. Korábban mindig időben kaptuk az újságot, mostanában később érkezik. A férjem taxis és szeretné magával vinni a Keletet. – További jó munkát kívánok a szerkesztőség minden munkatársának! Az ajándékcsomagot pedig köszönöm – mondta Kovácsné.
MRENKÓ ISTVÁN, NYÍRTELEK
Búcsúzáskor szép emléklapot kaptak a találkozó résztvevői Kerezsi Bélától
Különös találkozó Kisvárdán Különös érettségi találkozóra került sor október 19-én a kisvárdai Szent László Katolikus Szakközépiskolában, ahol az egykori leánygimnázium 1962-ben végzett IV/A osztályának tanulói először gyűltek össze, hogy megünnepeljék érettségi vizsgájuk
Az emlékezés ölelő szeretete A mindenszentek, a halottak napjára újra kitárulnak a temetőkertek kapui. Hazahoz mindenkit az emlékezés ölelő szeretete, hogy minden szerettünk sírjánál égjen egy szál gyertya, mécses, vagy krizantémok pompás színeivel gondoljunk rájuk. Feltépődnek a szívek sebei,
50 éves jubileumát. A 31-es létszámú osztályból csupán két tanuló nem élte meg a félévszázados találkozót. Az öregdiákokat egy megifjodott, gyönyörű intézet és Kerezsi Béla igazgató köszöntötte. A katolikus középiskola vezetősége, a
gazdasági hivatal szeretettel fogadta az egykori diákokat, amit ezúton köszönnek meg vendéglátóiknak az érettségi találkozó résztvevői, és Isten áldását kérve sikereket kívánnak az utódoknak. MIHÁLYOVSZKY MÁRTA, NYÍREGYHÁZA
amit némán hordozunk viharvert, megtépázott lelkünk fájdalmaival. Hiányzik az elvesztett drága gyermekünk, szerető hitves, a kedves, hiányoznak szerető szívű testvérek, a gondoskodó, óvó, „hazaváró” édesanyák, a családjukért sokat fáradó édesapák, az ölelő karú nagymamák, nagypapák! Megannyi barát, a gyermekkori emlékeinket idéző egykori
tanáraink. Sokszor jó megsimogatni a hideg sírkövet, arcunkon lepergő könnyeink jelzik, mennyire hiányoznak, ha még egyszer átölelhetnénk őket, vagy elmondhatnánk a soha ki nem mondott szavakat, hogy mennyire szerettük, és mennyi minden félbeszakadt, amit már pótolni sosem lehet! VIRÁNYINÉ PARAGH KATALIN, SZAMOSSZEG
Postaládánkból
Tudvalévő: a bőr a szervezet tükre Az időskori bőrproblémákról tartott előadást a sóstói, sóstóhegyi nyugdíjasoknak dr. Szondy Györgyi bőrgyógyász a Szabó Lőrinc tagintézményben. Részletesen ismertette a bőr funkcióit, viselkedését külső és belső hatásokra. Például a bőr öregedéséért az UV sugarak is felelősek a genetika mellett, bőrünk emlékszik korábbi tapasztalataira, így a fiatalkori túlzott
Őszi horgászat Fehérgyarmaton A téglagyári horgásztavon a helybeli Tóth Gáspár tekintete arról árulkodik: „Itt úgy érzem magam, mintha a paradicsomban lennék”. FOTÓ: E. NAGY ISTVÁN
Pál Feri ma este Nyíregyházán! A szorongástól az önbecsülésig
576897
Pál Feri neve az elmúlt évek során fogalommá vált. Kedvéért Budapesten minden kedden megtelik a Millenáris Központ ezerfős színházterme, sőt, az alkalmakra annyian szeretnének bejutni, hogy még ez az óriási tér is rendre szűknek bizonyul. Előadásainak hangfelvételei az aktuális sikerfilmeket megszégyenítő sebességgel terjednek az interneten, és szociológiai felmérés keretében kutatják példátlan népszerűségének titkát. Tevékenységéért a magyar állam 2011-ben Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntette ki. Pál Feri ugyanis az egyik legkülönlegesebb, legvarázslatosabb előadó, akit valaha hallhattunk.
napozásokra is. Figyeljünk az anyajegyek, májfoltok méret- és színváltozására, és az olyan sérülésekre, melyek nem gyógyulnak, s ha ilyet tapasztalunk, mielőbb forduljunk bőrgyógyászhoz! A melanoma minden korosztályt érint, nagyon fontos a megelőzés. Védjük, ápoljuk bőrünket! Ne használjunk bőrt szárító, irritáló szappant, tusfürdőt! Az öblítők használata sem tesz jót bőrünknek. Megtudtuk: nagyon jók a gyógyszertárakban kapha-
Tisztelt olvasónk!
Színes képekkel illusztrált előadás hangzott el FOTÓ: OLVASÓNKTÓL
tó mosakodó kenőcsök és testápolók. LŐKÖS IMRÉNÉ, NYÍREGYHÁZA
Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, ói leveleket fényképeket közöljük. LehetőségeLeh inkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalon csak a névvel és címmel érkező leveleket közöljük.
Lakóhelyem: Ön is lehet szerkesztő!
Leveleinkből
Egyszerű szavakkal képes bonyolult, mély lélektani összefüggéseket megvilágítani, és érzelmileg annyira megmozgat, hogy előadásai után sokan szeretnék megölelni, vagy legalább megfogni a kezét. Ha pedig nem volna pap és mentálhigiénés szakember, valószínűleg stand-up komikusként is megkereshetné a kenyerét, olyan fergeteges humora van. Nem csoda, hogy országszerte mindenhol vastapssal ünnepli őt a közönség. A ma esti előadás címe: A szorongástól az önbecsülésig. Aki ott lesz, biztos lehet benne, hogy egy felejthetetlen önismereti utazásra vált jegyet, egyszersmind nagyon jól fog szórakozni. Érdekesség: novemberben azonos címmel jelenik meg Pál Feri új könyve, és a témáról az egész országban először mi hallgathatjuk meg őt. A Nyitott Akadémia helyszínen felállított standján pszichológiai témájú könyvek óriási választéka várja az érdeklődőket kedvezményes áron, köztük Pál Feri műveivel, melyeket a szerző kérésre szívesen dedikál is. Az előadásra jegyek kaphatók a Kodály Zoltán Általános Iskola titkárságán és a Váci Mihály Kulturális Központ jegypénztárában.
Ma este kihagyhatatlan program várja Nyíregyházán a lélek dolgai iránt érdeklődő közönséget, hiszen a népszerű Nyitott Akadémia sorozat keretében ezúttal a lenyűgöző előadásairól híres Pál Feri (Feri atya) érkezik a Kodály Terembe.
FOTÓ: OLVASÓNKTÓL
Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t (www.szon.hu) is. A lakóhelyem aloldalakon az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket.
Méltó megemlékezés Nyírparasznyán
1956 mártírjaira emlékeztek... Szakácsné Major Edit tanárnő rövid történelmi bevezetője után verses, zenés összeállítással emlékeztünk meg 1956. október 23-áról. A nagyszüleink átélték a forradalom eseményeit, mi diákként csak a
A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település aloldala szerepel. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével.
FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL
könyvekből tájékozódhatunk, hogy mi is történt Budapest utcáin. A műsor végén egyperces néma csenddel adóztunk ’56 mártírjainak, a bírósági ítélet nélkül kivégzett, valamint a 182 ezer külföldre emigrált magyar ember emlékének. PÓK SZABINA, 8. OSZTÁLYOS TANULÓ, NYÍRPARASZNYA
Fogadónap: kedden és pénteken
Hétfejű karalábé termett Ópályiban
Továbbra is várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesztőségünkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden és pénteken, 10–14 óráig Dankó Mihály újságíró fogadja az aktuális problémafelvetésekkel, információkkal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4–6. szám alatt, az első emeleten.
Különös dolgot produkált a természet Erdélyi Ilona kertjében: hétfejű karalábé került elő betakarításkor. Ráadásul a hét fej közül hat külön-külön elég a vasárnapi húslevesbe. Hétfejű sárkányról már hallottunk, de hétfejű karalábéról még nem... FOTÓ: ERDÉLYI MIKLÓS
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
KELET
7
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. OKTÓBER 25., CSÜTÖRTÖK
8 Horgász
MAGYARORSZÁG
A fogási napló pont(y)os eredménnyel bővült TUNYOGMATOLCS. A horgászok között egy legenda jár szájról szájra már évtizedek óta, miszerint az idő, amit az ember horgászással tölt, nem számít bele a kiszabott életútba, így az átlagéletkor nőhet azoknál, akik a folyóvizek mellett jelentősebb időt töltenek el. Kelemen Zoltán szintén ismeri e történetet, és azt a nyugalmat, amelyet gyerekkora óta szüntelen átél pecázás közben. A Tunyogmatolcson élő, Tisza-Szamosháti Horgász Egyesület tagja heti kéthárom alkalommal, akár 3-4 órát is eltölt a Holt-Szamos partján, ahol most ősszel újra szerencsés kapás érte. – Sikerült alig 5 perces fárasztással egy gyönyörű, 9 kgos nyurgapontyot kifognom a Holt-Szamosból. Az idén ez
az első nagyobb kapásom, régebben 14-15 kg-os halat is fogtam már, de mostanában a szerencse nem volt hozzám kegyes. Remélem, további példányok kerülnek majd horgomra. Álmom, hogy egyszer 20 kg körüli hallal térjek haza családomhoz” – mondta el a horgász, aki Magyarország második legnagyobb holtágán mindig örömmel tölti el szabadidejét. – Fontos a hely kiválasztása, az etetés, a horgászeszközök és csalik minősége, a fárasztás, szákolás, de a legfontosabb mindig a türelem, amely előbb-utóbb meghozza nekem és horgászbarátaimnak is a szerencsét a HoltSzamoson – tette hozzá a tunyogmatolcsi horgász.
A horgászverseny résztvevői
FOTÓK: M. MAGYAR LÁSZLÓ
SZÉLES.SZABOLCS
Pecabotra is horgásztunk A fogásoknak köszönhetően jó hangulatban horgásztunk a Verba Tanya tavánál.
Kelemen Zoltán a nyurgával
NYÍREGYHÁZA. Hagyomány már, hogy az Inform Média Kft. megyénkbeli dolgozói, családtagjaik és barátaik a horgászévadot egy versenynyel zárják. Így volt ez az idén is, szeptember 29-én – szintén a hagyománynak megfelelően – a Verba Tanya horgásztava adott otthont az őszi küzdelemnek. A kellemes, napsütéses időben a halak nem hagytak cserben bennünket, bár házigazdánk (akinek külön köszönjük a lehetőséget) szerint még adósok maradtunk a nagy fogásokkal. A lényeg, hogy szinte mindenki fogott
FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
Emléktáblát avattak az imádott Kacsa-tónál GÁVAVENCSELLŐ. A gávavencsellői Tiszaparti Horgászegyesület június 24-én megtartott házi horgászversenyét követően, a kezelésében lévő Kacsa-tó partján emléktáblát avatott a tragikus hirtelenséggel elhunyt egyesületi elnök, Turkó Sándor emlékére.
tott, lékelt, versenyt szervezett, bonyolított, ellenőrzött fáradságot nem ismerve. Nagyon nehéz feladat lesz azon a színvonalon teljesíteni, de mindent meg fognak tenni, hogy az elkezdett munkát méltóképpen továbbvigyék. Kiemelte, hogy Turkó Sándor szinte fél életét a vízparton töltötte, vagy az egyesület ügyeit intézte, időt, energiát nem sajnálva önzetlenül dolgozott azért, hogy mások kikapcsolódásának legjobb feltételeit megteremthesse. A horgászat szerelmese volt, és ezért szinte mindent képes volt háttérbe szorítani, amiről talán csak a családja tud igazán nyilatkozni. Turkó Sándornak elvitathatatlan érdemei és tengernyi munkája van abban, hogy mi most itt állhatunk egy jól sikerült háziverseny után, és most bizonyára nagyon büszkén és boldogan néz le ránk az égből – fogalmazott a Fegyelmi Bizottság elnöke. A márványtáblát Turkó Sándor felesége és fia leplezte KM le az jelenlévők előtt.
Az emléktábla a parton
FOTÓ: EGYESÜLET
Kormány Zoltán egy ponttyal
álhatott fel 21,23 kg-os fogással, a második Lukács Barna (13,83 kg), a harmadik Kormány Zoltán (13,49 kg) lett. A legnagyobb halat, egy 6,43
kg-os pontyot is Zoltán Tamás fogta. A győztesek mellett valamennyi résztvevő jutalomKM ban részesült.
A jó kapásra vártak negyven órán át Környezetvédelmi előadást is hallhattak a parton a horgászok.
MÁRIAPÓCS. Ebben az évben első alkalommal rendezte meg a 40 órás horgászhétvégét a Máriapócsi Horgász Egyesület szeptember 28. és 30. között. A verseny péntek este 18 órától vasárnap 10 óráig tartott, ez idő alatt több mint 20 versenyző várta a kapást. Szombaton 18 órától Tóth Árpád egyesületi elnök tartott tájékoztatást a Máriapócsi Horgász Egyesület környe-
ben megtartott környezetvédelmi napért szintén oklevélben részesült a civil szervezet. Az egyesület a 2008. évi tevékenységéért megkapta a „Tiszta víz, rendezett vízpart” elismerést is 2009. március 13-án. Ismertette, hogy az idei esztendőben 8 alkalommal lesznek még környezetvédelmi napok az egyesület tagjai KM részére. A máriapócsi horgászverseny résztvevői
zetvédelmi tevékenységeiről és az eddigi eredményekről. Mint kiemelte, a 2007. évi
FOTÓ: EGYESÜLET
munkájáért az egyesület elismerő oklevélben részesült, valamint a 2010. és 2011. év-
A végeredmény Felnőttek: 1. Dandár Sándor, 2. Papp Zsolt, 3. Tóth Zoltán. A legnagyobb halat fogta: Papp Zsolt (3, 68 kg, ponty). A legeredményesebb ifjúsági horgász: Bordás Edvárd.
Termetes csuka akadt a horogra TISZABERCEL, GÁVAVENCSELLŐ.
A tiszaberceli Fekete Béla a gávavencsellői Kacsa-tavon október 11-én csukát fogott. A hal 7,5 kg-os és 91 cm hosszú KM volt.
Fekete Béla a csukával
579874
Emberfeletti munkát végzett Az egyesület vezetése Petró Attila, a Nyír-Márvány Kft. tulajdonosa által felajánlott és elkészített emléktáblával kíván adózni a Turkó Sándor és a már eltávozott horgásztársak emléke előtt. A gyönyörű környezetben összegyűlt horgásztársak, a meghívást elfogadó barátok, ismerősök néma csendben állták körül az emlékhelyet. Az egyesület nevében Dögei Mihály, a Fegyelmi Bizottság elnöke szólt néhány szót, melyben megemlékezett a Turkó Sándor által végzett „emberfeletti” munkáról. Mint mondta – ő szinte egy személyben vitte az egész egyesület munkáját, ha kellett, ügyet intézett, takarí-
halat. Ifj. Dankó Mihály még alig csomagolta ki a felszerelését, máris egy 4 kg-os potykát fárasztott. (Bár kiderült, ezzel ő el is lőtte a puskaporát.) Később egymást érték a mérlegelők. A zsákmány között volt keszeg, kárász, compó, ponty és két darab tokhal is. Az izgalmakat fokozta, hogy az erdélyi barátaink egyik tagjának a botját egy nagyobb hal egy pillanat alatt berántotta a vízbe, hosszas pecázás eredményeként sikerült a felszerelést partra húzni. (Természetesen a kapitális hal nélkül.) Végül az is kiderült, hogy az ízesített csalik és etetőanyagok vitték a pálmát. Az eredményhirdetésnél a dobogó legfelső fokára az egyik baráti horgász, Zoltán Tamás
FOTÓ: VARGÁNÉ FEKETE SZILVIA HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
KELET
8
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. OKTÓBER 25., CSÜTÖRTÖK
Sport
150
Usain Bolt, a jamaicaiak sztárfutója szerint az atlétikában elképzelhetetlen egy olyan doppingbotrány, mint a kerékpáros Lance Armstrongé.
Balázs István nehezen emészti meg, hogy az NRK elvesztette a Budai XI elleni mérkőzést.
játszmáért jár. Vajon, erre büszkék lehetünk? Egyértelműen nem. Az első szettet 21:18-as vezetésről vesztettük el, a harmadikban 20:15-ös állásról lett 20:23 a hazaiaknak, akik éltek is vele.
Ember tervez, csapat végez. Balázs István két győzelmet irányzott elő a legutóbbi dupla fordulóra – az NRK élvonalbeli röplabda együttese azonban félmunkát végzett. Szombaton még nem volt semmi gikszer, a nyíregyháziak hazai pályán elhegedülték (3:0) a Veszprémet, behúzva második bajnoki győzelmüket. Hétfőn este már csaknem szétvetette a méreg a trénert, a nyírségiek ugyanis elvéreztek (3:2) a Budai XI otthonában, mégpedig csalódást keltő produkcióval.
RÖPLABDA.
Nem volt önbecsülés – Egyértelműen két győzelmet reméltem: a Veszprémmel szemben, ha akadtak is nehézségek, megvalósult az elképzelésem – merült a részletekbe Balázs István edző. – A Budai XI elleni siker sem volt
Labdarúgás: Régiók Kupája
Mai sportműsor
Elitkör, 3. csoport, 1. forduló Zlín (cseh)–Keleti Régió 1–2 (1–1) Brumov-Bylnice, 1200 néző, v.: Bakovic (bosnyák). Keleti Régió: Tóth Sz. – Patály J., Ricsei, Fülöp A., Szűcs Á., Fodor A., Mészáros D. (Pálvölgyi, a szünetben), Lakatos L. (Jeddi, 80. perc), Kóka R., Domokos I.,
Asztalitenisz. Megyei csapatbajnokság: ATC Nagykálló–KSE Nyírtét, 18. Kézilabda. Országos Ifjúsági Kupa, fiú: NYKSK-Nyír-Komplett–Ózd, Tiszavasvári úti csarnok, 12. Országos Junior Kupa, férfi: NYKSK-Nyír-Komplett–Ózd, Tiszavasvári úti csarnok, 15.30.
Marics G. (Less, 64.). Edző: Feczkó Tamás. Gól: Matejka (26.), illetve Ricsei (33.), Domokos I. (61.). Kiállítva: Bejkovsky (89.), illetve Fodor A. (90.). A csoport másik mérkőzésén: Württemberg (német)–Nyugat-Közép Skócia 6–1.
A folytatásban hasonló elszántságra lesz szükség az NRK játékosainak részéről FOTÓ: RACSKÓ TIBOR
túlzó elvárás, csak éppen a csapatnak nem volt önbecsülése, tartása, ambíciója, hogy végig koncentráltan játszva felülkerekedjen. A meccs so-
Zenészek az újságírókért, az újságírók egymásért
Összefogunk!
Bevállalta a befejezéseket Az eddigi legjobb meccsét játszó Polyák László reméli, máskor is tud élni a bizalommal.
Polyák László 24 ponttal (7/12 a mezőnyből, 9/12 a büntetővonalról), 8 lepattanóval, 6 gólpasszal, 9 kiharcolt személyi hibával, 2-2 szerzett és eladott labdával zárta a mecscset – a mutatók többsége és a vele járó 40-es teljesítményindex karriercsúcsnak számít, miként a 36 pályán töltött perc is. Lehet állandósítani ezt a teljesítményt? Nelson az elsőszámú – Tisztában vagyok vele, hogy Anthony Nelson a csapat első számú irányítója, de ha kell, akkor mellette kettes poszton is tudok játszani – véli a „civilben” jogi egyetemista játékos. – Bízom benne, hogy a szombati, Zalaegerszeg elleni bajnokin újra bevethető lesz a légiósunk, bár mivel nekem is csonthártyagyulladásom volt a sarkamban, tudom, roppant kellemetlen sérülésről van szó. Nagyon kemény meccs elé nézünk, a legfontosabb, hogy nyerjünk, és persze azt sem bánnám, ha újra tudnék élni a lehetőséggel. A játékos által is említett zalaiak elleni mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik a bujtosi csarnokban, a jelentőségéről pedig csak annyit: négy forduló után a két alsóházba várt csapat egyaránt egy-egy győzelemmel rendelKM-BT kezik.
Polyák László többnyire jó döntéseket hozott Kaposváron FOTÓ: RACSKÓ TIBOR
sekből bizonyultam eredményesnek, ezek után többször dobhattam ráadásbüntetőt a sikeres kosaraim után. Sok biztatást kaptam a társaktól és a kispadról is, a holtidők során Nelson is megosztotta velem, hogy mire kell odafigyelnem és mit csinálok jól. A végén már több figura befejezése is rám hárult, szerencsére gyakran jártam sikerrel, és ez meghozta az önbizalmamat is. Ugyan örülök annak, hogy a felnőttek színterén eddigi legjobb produkciómat nyújtottam, de akkor lettem volna maradéktalanul boldog, ha mindez győzelemmel párosult volna.
Fokozatosan lendült bele – Egy-két nappal a meccs előtt már látszott, hogy Anthony aligha tudja vállalni a játékot, így fejben is hangolódtam arra, hogy nekem kell majd irányítani a csapatot – mondta a történtekről Polyák László. – A meccs alatt pedig fokozatosan lendültem bele, eleinte a társak kiszolgálására fókuszáltam, de amikor kiderült, hogy kevesen fogtak ki jó napot, egyre többet vállalkoztam. Elsősorban betöré-
T R E C N O K 19.00 ., 5 1 r e b m e v o n . 2012 k o n r a s C A M Y S
Republic | Oláh Ibolya | „Caramel” | Keresztes Ildikó | Balázs Fecó | Benkő László :, Jankai Béla | Mihály Tamás :, Somló Tamás, Pásztor Anna (Anna and the Barbies) A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
A koncert támogatói:
Jegyár: 5800 Ft 579795
Sarkalatos kérdéssé vált, hogy ki az irányító a Marso-Vagép NYKK-nál – a szóba jöhető játékosok közül előbb Polyák László, majd az amerikai Anthony Nelson dőlt ki saroksérülés miatt. Utóbbi csapata szombati, kaposvári élvonalbeli bajnokiját volt kénytelen kihagyni, de minden rosszban van valami jó: a helyére ugró, immár egészséges Polyák Lászlóról kiderült, lehet rá számítani. A 19 esztendős korosztályos válogatott kosárlabdázó 24 ponttal csapata legeredményesebb játékosának bizonyult a 78–65-re elvesztett mérkőzésen. KOSÁRLABDA.
rán kétszer is nagy előnyt adtunk le, így ahelyett, hogy teljesen simán, 3:0-ra nyertünk volna, egy pontot tudtunk szerezni, ami a két megnyert
Felemelte a hangját – Mit mondhatok erre? A társaság nem érezte át a súlyát annak, hogy az első játszma kulcsfontosságú, mert megtörhető az ellenfél, ezt az esélyt elszalasztottuk. De legalább nyertünk volna. Nem bírok napirendre térni a vereség felett, gyakorlatilag aludni sem tudtam hétfőn éjjel, és nem csupán azért, mert későn, hajnalban értünk haza. Nem szégyellem, vállalom, hogy felemeltem a hangom az öltözőben: a jelek szerint a szép szó nem használ, márpedig valahogy észhez kell téríteni a játékosokat! Az NRK számára több mint kéthetes bajnoki szünet következik, legközelebb november 9-én a Palotát fogadja. KM-KT
Szolidaritás Alapítvány Számlaszám: 11706016-20794934
www.osszefogunk.hu
szerezték a magyarok, a hátralévő fél órában pedig jobbára csontzene hallatszott: összesen tizenegyszer villant a sárga és kétszer a piros lap. Miután a kisvárdai Fodor András is a kiállítás sorsára jutott, így ő biztosan kihagyja a pénteki mérkőzését, amelyen a nyitányon a németek ellen 6–1-es vereséget szenvedett Nyugat-Közép Skócia lesz a mieink ellenfele. – Szenzációsan és óriási szívvel futballoztak a fiúk. A második félidei játékunk alapján úgy gondolom, teljesen megérdemelten nyertünk, visszavágva ezzel a házigazdának az elmúlt huszonnégy órában bennünket ért megpróbáltatásokért. Bizakodásra, de nem elbizakodottságra ad okot, hogy a tavalyi Eb-bronzérmes cseh csapatból tizenegyen most is tagjai a keretüknek. Egy lépéssel közelebb kerültünk céljaink megvalósulásához – nyilatkozta a mérkőzés KM-BT után Feckó Tamás.
A házigazda Csehországot képviselő Zlín tartományi válogatott elleni győzelemmel kezdte szereplését az NB III. Tisza-csoport szabolcsi játékosaira épülő, Keleti Régió néven szereplő magyar amatőr válogatott a Régiók Kupája (vagyis az amatőr Európa-bajnokság) elitkörében. A szépszámú közönség előtt rendezett szerdai mérkőzésen (mely előtt a szálloda minősége és a helyszíntől meglévő ötven kilométeres távolsága, valamint az utazási nehézségek nem nyerték el a magyarok tetszését...) a hazaiak jutottak előnyhöz, de a nyírbátori Ricsei Ferenc hamar válaszolni tudott. A második félidőben a Hajdú megyei Ebes csapatában szereplő Domokos Imre találatával a vezetést is meg-
LABDARÚGÁS. Murat Yakin, a svájci csapat nemrégiben kinevezett vezetőedzője szerdai székesfehérvári sajtótájékoztatóján kifejtette: reményei szerint sikerült úgy felkészítenie a Baselt, hogy jó eredményt érjenek el a Videoton elleni csütörtöki labdarúgó Európa-liga-mérkőzésen. Miként azt a tájékoztatón kihangsúlyozták: a céljuk az, hogy megnyerjék a csoportot, ezért nem döntetlenben, sem vereségben, csakis a győzelemben gondolkodnak.
A szép szó már nem használ
Hátrányból fordítottak a házigazda csehek ellen
LABDARÚGÁS.
Nyerni akar a bázeli csapat
A Magyar Kajak-kenu Szövetség mai elnökségi ülésén döntött Douchev-Janics Natasa ügyében: a háromszoros olimpiai bajnok csak akkor versenyezhet jövőre szerb színekben, ha a szerb szövetség október 31-éig kifizet érte 150 ezer eurót. Az MKKSZ „felkészülési hozzájárulásnak” nevezi a kért összeget, és tájékoztatásuk szerint a pénzt bárki befizetheti.
A kerékpár és az atlétika két különböző dolog, ilyesmi nálunk elképzelhetetlen.
Egy lépéssel közelebb került a Keleti Régió csapata az amatőr Európa-bajnoksághoz.
9
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
KELET
9
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. OKTÓBER 25., CSÜTÖRTÖK
10 Sport
MAGYARORSZÁG
Labdarúgás: Megyei III. osztály Arany Fácán fehérgyarmati csoport, 10. forduló: Pátyod–Nagyar 7–0, Jánkmajtis–Túrricse 0–1, Cégénydányád–Ura 0–5, Túristvándi–Hermánszeg 1–0, Szamossályi–Penyige 1–2, Csengerújfalu–Szamosbecs 3–3, Csegöld–Kisar 0–3. A csoport állása 1. Penyige 10 8 1 1 27–9 25 2. Ura 10 7 2 1 28–14 23 3. Pátyod 10 7 1 2 34–12 22 4. Jánkmajtis 10 7 – 3 27–14 21 5. Túrricse 10 5 1 3 28–16 19 6. Túristvándi 10 6 – 4 27–17 18 7. Szamosbecs 10 5 2 3 31–15 17 8. Csegöld 10 4 1 5 15–19 10 9. Nábrád 9 4 – 5 23–15 12 10. Szamossályi 10 4 – 6 20–18 12 11. Kisar 10 4 – 6 19–30 12 12. Cégénydányád 10 4 – 6 12–30 12 13. Kocsord 9 3 1 5 15–27 10 14. Csengerújfalu* 10 3 1 6 22–35 9 15. Nagyar 10 2 – 8 9–38 6 16. Hermánszeg 10 – – 10 10–39 – *A Csengerújfalutól egy büntetőpont levonva. Arany Fácán kisvárdai csoport, 10. forduló: Gégény–Nyírtass 3–1, Petneháza– Nyírkércs 5–2, Zsurk–Aranyosapáti 1–3, Vitka–Nagydobos 1–1, Kisvarsány– Lövőpetri 1–1, Nyírjákó–Tiszabezdéd 6–1, Berencs FC–Barabás 4–2. Szabadnapos: Tiszaszentmárton. A csoport állása 1. Nyírjákó 10 7 1 2 38–18 22 2. Lövőpetri 9 7 1 1 27–12 22 3. Vitka 9 7 1 1 23–9 22 4. Petneháza 9 6 1 2 31–17 19 5. Kisvarsány 10 5 2 3 29–17 17 6. Tiszabezdéd 9 5 1 3 17–25 13 7. Gégény 9 4 4 1 20–16 16 8. Nagydobos 9 4 1 4 31–21 13 9. Berencs FC 10 4 1 5 19–25 13 10. Nyírkércs 10 4 1 5 17–23 13 11. Barabás 9 2 2 5 23–29 8 12. Aranyosapáti 9 2 – 7 17–31 6 13. Zsurk 8 1 2 5 12–23 5 14. Nyírtass 10 1 – 9 15–28 3 15. Tiszaszentmárton 8 – 2 6 12–37 2 Arany Fácán mátészalkai csoport, 10. forduló: Hodász–Nyírcsászár 2–1, Kisléta–Penészlek 3–1, Bököny–Őr 6–1, Nagykállói VSE II–Nyírbátor FC II 3–2, Encsencs–Bogát 2000 TC 7–0, Geszteréd–Nyírgyulaj II 6–0, Biri–Piricse 7–1. Szabadnapos: Nyírbéltek. A csoport állása 1. Biri 10 10 – – 32–3 30 2. Encsencs 10 9 – 1 49–11 27 3. Geszteréd 10 8 – 2 35–10 24 4. Bököny 9 7 – 2 34–22 21 5. Nagykálló II 9 4 2 3 25–25 14 6. Penészlek 10 4 1 5 20–21 13 7. Nyírbátor II 8 3 1 4 15–18 10 8. Őr 9 3 1 5 15–24 10 9. Nyírgyulaj II 9 2 4 3 13–20 10 10. Hodász* 9 3 1 5 11–22 9 11. Nyírbéltek 9 2 2 5 19–28 8 12. Kisléta 9 2 2 5 12–24 8 13. Nyírcsászári 10 2 – 8 18–33 6 14. Bogát 2000 9 2 – 7 11–29 6 15. Piricse 8 – 2 6 11–30 2 *A Hodásztól egy pont levonva. Arany Fácán nyíregyházi csoport, 10. forduló: Tiszavasvári II–Frimex 4–1, Nyírtura–Balsa 4–1, Bashalom–Ramocsaháza 5–5, Gávavencsellő II–Tiszabercel 0–1, Tiszadob–Tiszatelek 2–1, Buj–Tiszaeszlár 0–0, Nyírtét–Tiszalök POTE 3–6. Szabadnapos: Tiszalök II. A csoport állása 1. Nyírtura 9 8 1 – 21–5 25 2. Tiszabercel 10 6 3 1 30–8 21 3. Tiszatelek 9 5 3 1 25–9 18 4. Tiszalök VSE II 9 5 3 1 25–10 18 5. Tiszaeszlár 9 5 2 2 20–11 17 6. Tiszavasvári II 10 4 5 1 18–13 17 7. Ramocsaháza 8 3 4 2 25–21 13 8. Gávavencsellői SE 9 3 2 4 28–16 11 9. Buj 9 3 2 4 10–12 11 10. Tiszadob 10 3 2 5 15–23 11 11. Nyírtét 10 3 1 6 23–30 10 12. Bashalom 9 2 4 3 21–23 10 13. Tiszalök POTE 9 2 1 6 17–34 7 14. Frimex 9 1 – 8 8–37 3 15. Balsa 10 – 1 9 7–41 1
Nem elég a vereség, a Kótaj elleni meccsen két tiszalöki játékos is a kiállítás sorsára jutott
A szegény ember esete... A tiszalökiek felemelt fejjel dolgoznak tovább, hogy ne ússzon el végképp számukra a bajnokság. LABDARÚGÁS. A tiszalökiek már nagyon unják. Egyben dühbe gurulnak, ha az utolsó pillanatokban „benyelt” gólokra emlékeztetik őket. Márpedig a megyei első osztályú futballegylet tagjainak kijutott a megrázó élményekből az őszi idényben. A legutóbbi fordulóban is beütött a ménkű: Kótajban a 88. percben még 0–0-ra álltak – mégis lógó orral távoztak. Kikaptak (2–0), mindemellett két, piros lappal leküldött játékosuk várhatja, mennyi időre meszelik el őket. Ennél szomorúbb, hogy a
Janda Tamás egyik legjobb barátjával ütközött, a súlyos sérülés azonban nem változtat kapcsolatukon. LABDARÚGÁS. Nem éppen a Barátok közt sorozat epizódját forgatták a vasárnap játszott Fényeslitke–Ajak (1–1) megyei másodosztályú futballmecscsen, holott csaknem drámai következményekkel járt két jóban-rosszban egymás mellett kitartó cimbora összecsapása.
Nem mert ránézni... Más kérdés, hogy a filmvászonra kívánkozó történet szenvedő alanya, Janda Tamás rémálmaiban sem vágyott hasonló szerepre. A hazaiak huszonegy éves kapusa ugyanis az ominózus mérkőzés 40. percében régi pajtásával harcolt a labdáért, aminek több hónapos kényszerpihenő lett a vége – és járhatott volna rosszabbul is... – A kelleténél egy ütemmel
G-csoport: Szpartak Moszkva–Benfica 2–1 (2–1), Barcelona–Celtic 2–1 (1–1). A csoport állása 1. Barcelona 3 3 0 0 7–3 9 2. Celtic 3 1 1 1 4–4 4 3. Sz. Moszkva 3 1 0 2 6–7 3 4. Benfica 3 0 1 2 1–4 1 H-csoport: Galatasaray–CFR 1–1 (0–1), Manchester United–Braga 3–2 (1–2). A csoport állása 1. M. United 3 3 0 0 6–3 9 2. CFR Cluj 3 1 1 1 4–3 4 3. Braga 3 1 0 2 4–5 3 4. Galatasaray 3 0 1 2 1–4 1
7 4 3 1
6 6 6 0
Tisza-partiak vasárnapi vereségükkel az utolsó helyre zuhantak. Rádöbbentek, nem egyszerű – Nem is tudom, mit mondhatnék – dohogott Kovács János, a Tiszalök edzője. – Azt, hogy a szegény embert az ág is húzza, vagy inkább, a szegény ember vízzel főz. A szezon előtt nyolc futballista távozott a keretből, és sajnos, akiket szerettünk volna a sorainkban látni, jobb ajánlatot kaptak és máshová igazoltak. Így a kezdeti nehézségek után az eredmények sem igazán jöttek, sőt, ezt tetézve trénerünkkel is megszűnt a közös munka. Ismételt házon belüli megoldás után azt hittük: nem lesz különösebb baj, jó formában van a csapat, jól játszik, bármire képes
lehet a folytatásban. Hamar rádöbbentünk, ez nem is lesz annyira egyszerű, annál is inkább, mivel rendszeresen az utolsó tíz percben, netán a hosszabbításban buktuk el a meccseket. Nem törődnek bele – Foghatjuk sok mindenre a történteket: magyarázhatjuk azzal, hogy nincs szerencsénk, csapatunk jelenleg csak nyolcvan perc focira van „belőve”, továbbá fiatal játékosaink még rutintalanok. Focistáink létszáma menet közben fokozatosan vékonyodott, arról nem beszélve, még ebből a keretből is hétről hétre hiányzik két-három labdarúgó. Teljes állománnyal még egyik meccsnek sem tudtunk nekimenni. Kovács János szerint nem
csupán a balszerencse sújtja a Tiszalököt. – Ráadásként olyan emberek is keresztbe tesznek, akiknek ítéleteikkel a focit kellene támogatni, de ők sajnos, mindent megtehetnek. Így a következő mérkőzésünk az eddigieknél is nehezebbnek látszik. Pedig élt a remény, hogy végre kiegyenesedünk, de akadnak személyek, akik belenyúltak a csapatösszeállításba... Egy biztos, sereghajtók lettünk, ebbe viszont nem törődünk bele. Világos, bravúrokra lesz szükség, hogy ne ússzon el számunkra végképp a bajnokság. Felemelt fejjel dolgozunk tovább, változatlanul bízom a csapatomban, abban, hogy képes felnőni a feladathoz. Szurkolóinktól kis türelmet kérek, és ígérem, megháláljuk KM-KT kitartásukat.
Együtt sírtak az ágy szélén
Labdarúgás: Bajnokok Ligája, keddi eredmények E-csoport: Nordsjaelland–Juventus 1–1 (0-0), Sahtar–Chelsea 2–1 (1-0). A csoport állása 1. Sahtar Doneck 3 2 1 0 5–2 2. Chelsea 3 1 1 1 7–4 3. Juventus 3 0 3 0 4–4 4. Nordsjaelland 3 0 1 2 1–7 F-csoport: BATE –Valencia 0–3 (0-1), Lille–Bayern München 0–1 (0-1). A csoport állása 1. Valencia 3 2 0 1 6–2 2. B. München 3 2 0 1 4–4 3. BATE Boriszov 3 2 0 1 6–5 4. Lille 3 0 0 3 1–6
FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ
később indultam a beívelésre, így szerencsétlenül ütköztem az ajaki játékossal, Horváth Andrással, aki az egyik legjobb barátom – ecsetelte az eseményeket Janda Tamás. – A jobb lábam leragadt, anynyira fájt, hogy nem szégyellem, a szememből a könny kicsordult. Nem mertem ránézni. Kiderült, kifordult a térdkalácsom, később mesélték, hogy meglehetősen csúnyán festett... Hogy lekopogjam, nem volt még ilyen sérülésem, remélem, nem is lesz, mert senkinek nem kívánom azt a borzalmas érzést. – A mentő kiérkezéséig, majd amíg be nem értünk a kisvárdai kórházba, iszonyatosan szenvedtem: nem tudtam, pontosan mit közölnek
„
Remélem, nem is lesz, mert senkinek nem kívánom azt a borzalmas érzést.
JANDA TAMÁS
a szakemberek, de féltem, hogy valami nagyon rosszat fogok hallani... Nos, bár Janda Tamás egyelőre meg sem moccanhat, talán megkockáztatható, roszszabbul is járhatott volna. Olyanok, mint két testvér – A sürgősségi osztály ügyeletes orvosa helyrerakta a térdemet, utána röntgenre mentem, ami szerencsére nem mutatott törést – mesélt megpróbáltatásairól kapus. – Térdficamot állapítottak meg, nyitott fekvőgipszet kaptam, ez péntekig lesz rajtam, akkor megyek viszsza kontrollra. Vasárnap este meglátogatott több ismerősöm, köztük Horváth András is: olyanok vagyunk, mint a testvérek, sírva kért bocsánatot! Természetesen mondtam neki, nincs harag, sajnos, ez benne van a futballban, a barátságunkon ez semmit nem KM-KT változtat! A megsérült Janda Tamás (jobbról) attól félt, valami nagyon rosszat fog hallani... FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL
http://www.szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport.
Asztalitenisz: Megyei csapatbajnokság, 7. forduló
Duatlon B kategóriás országos diákolimpiai döntő, Szekszárd. A nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola versenyzőinek eredményei I. korcsoport Fiúk Egyéni: 9. Juhász Bence, 25. Hegyes Vilmos, 39. Susla Vince, 62. Shamli Rafael. Csapat: 5. Kodály (Juhász Bence, Hegyes Vilmos, Susla Vince, Shamli Rafael). II. korcsoport Fiúk Egyéni: 6. Szécsi Tamás, 13. Fehér Zsombor, 15. Siktár Norbert, 30. Torda Tamás. Csapat: 1. Kodály (Szécsi Tamás, Fehér Zsombor, Siktár Norbert, Torda Tamás). Lányok Egyéni: 1. Garai Graciána, 19. Szabó
A Kodály-iskola Szekszárdon remeklő duatlonos csapata FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Eszter, 26. Gincsai Lili, 45. Jámbor Gabriella. Csapat: 1. Kodály (Garai Graciána, Szabó Eszter, Gincsai Lili, Jámbor Gabriella). III. korcsoport Fiúk Egyéni: 5. Fehér Ábel, 30. Siktár Zsolt, 38. Tóth Martin, 71. Béres Bence. Csapat: 4. Kodály (Fehér Ábel, Siktár Zsolt, Tóth Martin, Béres Bence). IV. korcsoport Fiúk Egyéni: 11. Tóth Patrik, 22. Kiss Máté, 31. Matyasovszki Kristóf, 42. Kun Ábel. Csapat: 3. Kodály (Tóth Patrik, Kiss Máté, Matyasovszki Kristóf, Kun Ábel). Összesített pontverseny: 3. Kodály (testnevelő-edzők: Csernyus Enikő, Juharos Gábor, Kisgáti Istvánné).
Apagy SE IV–Trió-Maxi Kemecse SE II 12–6 Győztek: Nyikos, Ráti S. 4-4, Nagy S. 3, Kiss Z. 1, illetve Roskó 2, Zolcsák, Damasiewich, a Pásztor T., Roskó és a Zolcsák, Damasiewich páros 1-1. Ajak SE I–Nyírpazony SE 15–3 Gy.: Varga F., Spekker L. 4-4, Szabó J., Juszku 3-3 és a Varga F., Szabó J. páros, illetve Vaszlovics, Szombati T. és a Vaszlovics, Szombati T. páros 1-1. Apagy SE III–Nyírbátori ASE III 4–14 Gy.: Németh F. 3, Budai P. 1, illetve Újlaki B. 4, Szeles B., Molnár D. 3-3, Majoros M. 2, az Újlaki, Majoros M. és a Szeles B., Molnár D. páros. Mátészalkai MTK–Fehérgyarmati VSE I 14–4 Gy.: Hegedűs T., Varga S. 4-4, Hudák I.
3, Nagy N. 2 és a Hudák I., Hegedűs T. páros, illetve Mikes J. 2, Kereszti L. és a Kereszti L., Varga K. páros 1-1. Vásárosnaményi SE II–Kék SE 16–2 Gy.: Bánik, Butkó, Dankovics 4-4, Fizel 2, a Bánik, Dankovics és a Butkó, Fizel páros, illetve Szöllősi B., Csiszár L. 1-1. Fehérgyarmati VSE II–Vitka SE 7–11 Gy.: Kósa Á., Orosz E. 2-2, Garda, Kovács I. és a Kósa Á., Kovács I. páros 1-1, illetve Orosz F., Bányász Zs. 4-4, Matuzsa 2 és az Orosz F., Lakatos Sz. páros. Ajak SE II–Záhonyi VSC 6–12 Gy.: Filep T. 3, Bacsa A. 2, Pálfi Cs. 1, illetve Lovácsi, Pokol I. 3-3, Fazekas T., Humicskó 2-2, a Lovácsi, Humicskó és a Fazekas T., Pokol I. páros.
KELET
10
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. OKTÓBER 25., CSÜTÖRTÖK
www.kelet.hu 11
MAGYARORSZÁG
Az aukció időtartama: 2012. október 18. – október 29. A Regisztráljon a www.topaukcio.hu oldalon és máris licitálhat bármelyik termékre a képen látható sorszámok segítségével! Az aukciós honlapon követheti a licit alakulását!
$QJROQ\HOYWDQIRO\DP
$QJROQ\HOYWDQIRO\DPV]LQW&VRSRUWRV N«S]«VHVHW«QIē
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
/LVWD£U )W
)W
.«Q\H]WHW«VD=VµU\EDQ
)W
3ULPDYHUDW£VNDUXJµVOµV]ēU$1'$17( PDWUDF0«UHW PDJDVV£JFP
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
«MV]DN£VURPDQWLNXVIHOW¸OWēG«V =DODNDURVRQIēU«V]«UHI«OSDQ]LµYDO :HOOQHVR£]LVPLQLJROILQWHUQHWKDV]Q£ODW
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
/LVWD£U )W
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
0£W\£V.LU£O\*\µJ\V]£OORGD
+DMG¼V]RERV]Oµ 0£W\£VNLU£O\V«W£Q\ 7HO
/LVWD£U )W
)W
0DWUL[6]«SV«JV]DORQ 1\¯UHJ\K£]D &VDO£GXD 7HO
)W
70
3URZHUGRVH¾]HPDDGDO«N
]HPDQ\DJIRJ\DV]W£VWFV¸NNHQWē DGDO«NDQ\DJ
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
/LVWD£U )W
2£]LV:HOOQHVV3DUN 6]LJHWV]HQWPLNOµV 7¸N¸OL¼W 7HO
573505
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
$NXSXQNW¼UDE«UOHW
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
80
1HJ\HG«YHVE«UOHW
1HJ\HG«YHV3RZHU6WHS%«UOHW
DONDOPDV£WIRUP£OµDNXSXQNW¼UDE«UOHW SHUFHVDODNIRUP£OµEēUIHV]HV¯WēJ«SL NH]HO«V&RPSXWHU6HOI0RG WDUWµVI¾OWij
90
/LVWD£U )W
)W
,1',626SHOHRWHU£SLD 'HEUHFHQ 1DJ\HUGHLN¸U¼W 7HO
/LVWD£U )W
100
:HOOQHVV+DMG¼V]RERV]OµQ
6]£OO£V«MIēU«V]«UHI«OSDQ]LµV HOO£W£VVDOVY«GDV]WDORVUHJJHOL«VYDFVRUD DV]£OORGDJ\µJ\SH]VJēY£OWµI¾UGēM«QHN ILQQ«VLQIUDV]DXQ£M£QDNILWQHVV U«V]OHJ«QHNKDV]Q£OD
/LVWD£U )W
)W
QDSRVN«Q\H]WHW«VIē
M
6µWHU£SLDD.OLQLN£QV]DNRUYRVLK£WW«UUHO ,QGLVR6SHOHRWHU£SLDNOLQLNDL«VV]DNRUYRVL K£W«UUHO$M£QODWXQNDONDOPDVJ\HUHN NH]HO«V
(J«V]QDSRVN«Q\H]WHWēFVRPDJIēQHN J\HUW\DI«Q\HVYDFVRU£YDOD]2£]LV :HOOQHVV3DUNEDQ)HOKDV]Q£OKDWµ P£UFLXV
Y
%RO\KRVJ\DV3£OLQND MV]LOY£V %LFVNHL¼W 7HO
6µWHU£SLDD.OLQLN£Q
0DJLWD+RWHO
(UGēE«Q\H +XQ\DGLX 7HO
C
/LVWD£U )W
)W
6DOGR.«S]«V.IW 'HEUHFHQ 'HEUHFHQ6LPRQII\X, 7HO
QDS«MV]DN£VV]£OO£VIēU«V]«UH VY«GDV]WDORVUHJJHOLYHO )HOKDV]Q£OKDWµV£JDLJ
)W
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
/LVWD£U )W
)W
3LKHQ«VD0DJLWD+RWHOEHQ
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
%RO\KRVJ\DV3£OLQND
%RO\KRV£J\DVYLOPRVN¸UWHS£OLQND OLWHUHVNRY£FVROWYDV£OOY£Q\RQFVDSRV ¾YHJEHQ
7%¾J\LQW«]ē
&HJO«GL*\µJ\I¾UGē«V6]DEDGLGēNS &HJO«G )¾UGē¼W 7HO
7%¾J\LQW«]ēµU£VWDQIRO\DP/&' PRQLWRUWQ\HUKHWE«USURJUDPDM£QG«NED 6]RFL£OLV«VHJ\«ENHGYH]P«Q\HN (OKHO\H]NHG«VLWDQ£FVDG£V
/LVWD£U )W
)W
2WWKRQ&HQWUXP,QJDWODQLURGD 1\¯UHJ\K£ 1\¯UHJ\K£]D (J\K£]X 7HO
.HUWY£URVL%¼WRUK£] 1\¯UHJ\K£]D 'HUNRYLWV¼W 7HO
3LKHQ«VD]GHQNHUWEHQ
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
/LVWD£U )W
)W
/LVWD£U )W
)W
&HJO«GHQDJ\¸Q\¸UijI¾UGē V]RPV]«GV£J£EDQDSDUWPDQEDQIē U«V]«UHQDSRVSLKHQ«VPDVV]£]]VDO I¾UGēEHO«SēYHO
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
9ROWHUD£J\NHUHW
6]DN£O«V7£UVD.IW 5DNDPD] 6]HQW,X 7HO
)W
,QJDWODQ«UW«NEHFVO«V
/DNµLQJDWODQRN«UW«NEHFVO«VHPHO\ IHOKDV]Q£OKDWµDG£VY«WHOLV]HU]ēG«V PHJN¸W«V«KH]KLYDWDOLSOJ\£P¾J\ LOO E£UPLO\HQS£O\£]DWL(86]«FKHQ\LVWE HOM£U£VKR]
9ROWHUD£J\NHUHW DVPDWUDFKR] £J\U£FFVDOPDWUDFQ«ON¾O $Q\DJDIHK«U V]¯QijODPLQ£OWIRUJ£FVODS0«UHW V]«O PDJ P«O\
/LVWD£U )W
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
+XQJXHVW+RWHO1DJ\HUGē 'HEUHFHQ 3DOODJL¼W 7HO
GE[PPHVKēV]LJHWHOW V]HNFLRQ£OWND]HWW£VNDSXDUDQ\W¸OJ\ V]¯QEHQGEDEODNNDOPRWRURV PijN¸GWHW«VVHOGEFVDWRUQ£V W£YLU£Q\¯WµYDOV]HUHO«VQ«ON¾O
$48$7+(50+27(/ =DODNDURV G¾OēVRU 7HO
/LVWD£U )W
)W
*DU£]VNDSX
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
/LVWD£U )W
)W
1DJ\HUGHLSLKHQ«V
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
/LVWD£U )W
)W
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
$+XQJXHVW+RWHO1DJ\HUGēV]£OORG£EDQ QDS«MV]DNDIēU«V]«UH6WDQGDUG N«W£J\DVV]RE£EDQI«OSDQ]LµVHOO£W£VVDO
6£UN£Q\:HOOQHVV«V*\µJ\I¾UGē 1\¯UE£WRU )¾UGēX 7HO
=DODNDURVIē«MV]DND
,QIRUP0«GLD.IW 'HEUHFHQ %DOPD]¼MY£URVL¼W 7HO
:HOOQHVVE«UOHW
)W
/LVWD£U )W
)W
.¯Q£ODWXQN*\µJ\YL]HVWHUP£OPHGHQF«N ¼V]µPHGHQFHMDNX]]LNV]DXQ£N Jē]NDPUDVµNDPUDPDVV]£]V$ DONDORPUDV]µOµµU£VEHO«SēMHJ\ QDSLJ«UY«Q\HV
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
(J\¾WW(J\P£V«UW(J\HV¾OHW 1\¯UHJ\K£]D %HOVēNUW 7HO
YHVHOēIL]HW«V
.HUWY£URVL%¼WRUK£] 1\¯UHJ\K£]D 'HUNRYLWV¼W 7HO
/LVWD£U )W
)W
YHVHOēIL]HW«VPHO\I«OHFVRPDJ YDODPHO\LN«EēOY£ODV]WKDWµ
/LVWD£U )W
)W
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
=VµU\*\µJ\«V6WUDQGI¾UGē 0H]ēN¸YHVG 1DSI¾UGē¼W 7HO
3ULPDYHUDPDWUDF
7RSDXNFLµLQGXOµ£U
6]£P¯WµJ«SHVWDQIRO\DP
$ODSIRN¼V]£P¯WµJ«SNH]HOēLWDQIRO\DP$ WDQIRO\DPUDKHWLDONDORPPDOK«WN¸]QDS WµONHU¾OVRU7RY£EELLQIR ZZZHJ\PDVHUWFRP
/LVWD£U )W
%LJ%HQ1\HOYLVNROD 1\¯UHJ\K£]D 'µ]VD*\X 7HO
$FVRPDJWDUWDOPDGEEHO«SēDI¾UGēEH «VDV]DXQDYLO£JED«VGESHUFHV PDVV]£]VD=VµU\)¾UGēEHQ
/LVWD£U )W
)W
WIRUP£Oµ$NXSXQNW¼UD1\¯UHJ\K£]D 1\¯UHJ\K£]D 9£FL0LK£O\X$«S¾OHW 7HO
60
50
40
30
20
10
5
352:(5'26(.)7 0LVNROF .LVV(UQēX 7HO
KELET
11
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
12 Mikor hová csütörtökön
2012. OKTÓBER 25., CSÜTÖRTÖK
musor.szon.hu Minden program egy helyen
DUNA TV 05.20 Hajnali gondolatok 05.23 Az Este /nincs kh. (ism.) 05.55 Ma Reggel 08.00 Híradó 08.05 Sporthírek 08.10 Időjárás-jelentés 08.15 India – Álmok útján /12 09.05 Gasztroangyal /12 10.00 A mi erdőnk /nincs kh. 10.30 Család-barát /nincs kh. 11.40 Útravaló 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.25 Slovenski Utrinki 12.55 Alpok-Duna-Adria 13.25 Jelfák /12 13.40 Mindenből egy van /12, A Fifó család kalandjai folytatódnak 14.35 Édes élet olasz módra /12, Véletlen vagy végzet 15.25 A korona hercege /12, Az árulás 16.35 MM 17.25 SzerencseHíradó /12 17.40 Heartland /12, Küzdj, vagy halj meg!
Fábry A 70 perces műsorban több Fábryra és kevesebb showderre, ezzel együtt számos régi ismerősre is számíthatnak a nézők. 20.15 18.30 Maradj talpon! /12 19.30 Híradó este 20.00 Sporthírek 20.05 Időjárás-jelentés 20.15 Fábry /12 Vadonatúj szórakoztató műsorral, igazi „one man show”-val tér vissza a köztévé képernyőjére Fábry Sándor. A 70 perces műsorban több Fábryra és kevesebb showderre, ezzel együtt számos régi ismerősre is számíthatnak a nézők. 21.35 Munkaügyek – IrReality Show /16 magyar filmsorozat, 2012 22.05 Az Este /nincs kh. 22.40 Négy szellem /12A Bélyeg 23.40 Angi jelenti /12 Angi a csótányok között 00.10 Maradj talpon! /12 (ism.) 01.05 MM /nincs kh. (ism.) 01.56 Műsorszünet
05.50 Hajnali gondolatok 05.55 Ma Reggel 08.00 Híradó 08.08 Sporthírek 08.11 Időjárás- jelentés 08.15 Beavatás /12 08.25 Szellem a palackból... 08.55 Kutyafül-Macskanyelv 09.20 Valaki /nincs kh. 09.45 Az Örök Szövetség 10.15 Régi magyar országcímer 10.35 Mindentudás Egyeteme 2.0, Magunkon kívül... 11.25 Nem csak zöldség /6 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.19 Sporthírek 12.23 Időjárás-jelentés 12.25 Magyar retro 13.20 2-es Retro – Színes portrék 13.22 Kincsestár 14.50 Magyar elsők 15.05 Fejezetek a magyar vasutak történetéből 15.25 Beavatás /12 15.40 Klipperek 2.0 /12 20.
05.40 Top Shop 06.05 Jó reggelt, skacok! /12 Benne: – Lego Ninjago – SpongyaBob Kockanadrág (6-os korhatár) – A tini nindzsa teknőcök új kalandjai – Transformers 07.35 RTL Klub Híradó 08.05 Reflektor Reggel /12 08.15 Reggeli – Csak csajok /12 09.00 Mindörökké szerelem /12 10.05 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Az éden titkai /12 196. 14.00 Fókusz /12 (ism.) 14.40 Pasik /12 17. 15.10 Bűnös szerelem /12 17. Natalia és Adrián boldogok, de Elena igyekszik mindent megtenni, hogy beárnyékolja a szerelmüket. Elhatározza, hogy ügyvédet fogad, és kisemmizi Adriánt. 16.15 Marichuy – A szerelem diadala /12, 151/1. 16.45 Riválisok /12, 19/1. 17.15 A gyanú árnyékában /12
A korona hercege Valaki meg akarta mérgezni a királynét, de végül visszatáncolt. Kiderül, hogy Guk-yeong állt a háttérben. Mindenki le van sújtva. 22.55
A szállító A szállító hallgatag férfi. Sohasem kérdez, csak megbízásokat teljesít. Hideg és érzelemmentes. Frank Martin megbízatása ezúttal minden eddiginél egyszerűbb. 21.25
Az utolsó vakáció Georgia Byrd egy áruház konyhai osztályán dolgozik, és ahelyett, hogy titkos vágyait próbálná beteljesíteni, csak őrlődik és kínlódik. 21.20
16.10 MacGyver /12 16.55 Elit gimi /12 17.50 Felfedező úton a Robinson család /6 18.20 A Nyereg Klub /6 18.45 Tinga Tinga mesék 18.55 Kérem a következőt! 19.10 Édes élet olasz módra /12, Véletlen vagy végzet 20.00 Híradó este 20.29 Sporthírek 20.34 Időjárás-jelentés 20.35 2-es Retro 20.37 Illatszertár magyar tévéjáték, 1987 Fsz.: Bodrogi Gyula, Kern András, Benedek Miklós, Szacsvay László, Rudolf Péter 22.00 Maradj talpon! /12 magyar műveltségi vetélkedő 22.55 A korona hercege /12 dél-kor. – koreai filmsorozat, 2007, Az árulás 00.00 On The Spot: Harcosok /16, Telepesek
18.30 RTL Klub Híradó 19.10 1 perc és nyersz! 20.10 Fókusz /12 20.50 Barátok közt /12 magyar filmsorozat, 1998 21.25 A szállító 2. /16 francia – am. akcióthriller, 2005 Fsz.: Jason Statham, Alessandro Gassman, Jason Flemyng, Matthew Modine, François Berléand A szállító hallgatag férfi. Sohasem kérdez, csak megbízásokat teljesít. Hideg és érzelemmentes. Frank Martin megbízatása ezúttal minden eddiginél egyszerűbb: egy kisfiút fuvaroz az iskolába. 23.15 Brandmánia /12 23.45 Totál szívás /18 am. krimisorozat, 2008, A vég kezdete 00.50 Reflektor /12 01.05 Infománia /12 01.35 Műsorszünet
17.30 Hawaii Five-0 /12 18.30 Tények 19.35 Aktív /12 20.05 Jóban Rosszban /12 magyar filmsorozat 21.20 Az utolsó vakáció /12 am. kalandfilm, 2006 Fsz.: Queen Latifah, Gérard Depardieu, LL Cool J, Timothy Hutton Georgia Byrd egy áruház konyhai osztályán dolgozik és ahelyett, hogy titkos vágyait próbálná beteljesíteni, csak őrlődik és kínlódik borzalmas félénksége miatt. Mígnem egy napon az orvosa közli vele a hírt, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Közben: Kenósorsolás 23.30 Aktív /12 (ism.) 00.00 Tények Este 00.35 EZO.TV 01.35 Az utolsó vakáció /12 (ism.) 03.25 Segíts magadon! (ism.)
Újra önálló lelkésze lett a református közösségnek TUNYOGMATOLCS. „Istentől vezérelt életút”, amikor ezt olvassuk és halljuk, akkor sokszor csak legyintünk rá: miért pont én részesülök ebben a kegyes áldásban? Aztán jön a töprengés, a talán mégis beismerése, és már el is fogadjuk, hogy ez nem kétely, hanem bizonyosság, amelyért immáron csak köszönettel és hálával tartozhatunk a Mindenhatónak. „Tulajdonképpen belecsöppentem egyenest a gyülekezeti munkának a kellős közepébe. Nem is gondoltam volna, hogy az otthonomhoz ilyen közel kerüljek, még csak a vágyat se nagyon mertem magamban megfogalmazni, hogy ez megvalósulhasson, hiszen az ember azokat érti meg a legkönnyebben, akik között felnőtt, kikhez a legközelebb van. Itt, Matolcson is nagyon sokat számít ez az én munkámban, mivel a gondolkodásunkban, az identitásunkban a mindennapok során nem vagyunk egymástól messze az itt élőkkel, könnyebb megértenünk egymást, akár akkor, ha kétkezű munkát kell végezni, akár, ha a gyülekezeti
MOZI Nyíregyháza: Krúdy mozi (Országzászló tér 8. sz. IV. emelet) Sötét lovag: A felemelkedés, Amerikai film 15.00-17.45 (42)506-342 Nyíregyháza: Krúdy mozi (Országzászló tér 8. sz. IV. emelet) Én, a séf, Francia-spanyol film 18.00-19.24 (42)506-342 Nyíregyháza: Krúdy mozi (Országzászló tér 8. sz. IV. emelet) Aglaja, Magyar-lengyel film 20.00-21.50 (42)506-342
élet más jellegű dolgaiban kell együtt megoldást keresnünk” – mondta el Gergely Tamás, akit a Református Anyaszentegyház ünnepélyes keretek között iktatott be lelkipásztori tisztségébe a Matolcsi Református Egyházközségnél. „Több mint 20 év után újra van helyben lakó lelkipásztora Matolcsnak. Ez egy nagyon reményteljes dolog, ugyanis azt mutatja, hogy Isten meg tudja eleveníteni, és fel tudja éleszteni a széthullásnak, romlásnak indult gyülekezeteket. Amit én tudok a fiatal lelkipásztorról, a gyülekezetről, és arról, miképpen fogadták kölcsönösen egymást, az megint csak arra enged következtetni, hogy ahol van egymás iránti nyitottság, megértés, készség a közös tenni akarásra, ott nagyon örömteli, áldott jövő elé tekinthet a közösség” – mondta el az ünnepi istentisztelet után dr. Bölcskei Gusztáv, püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, aki az ünnepi istentiszteleten igét is hirdetett a matolcsi templomban.
M
SZÉLES SZABOLCS
100
90
80
70
60
50
MAGYAR ATV 5.15 700-as klub /12 5.55 ATV START 8.05 Start plusz 8.40 Egyenes beszéd 9.50 A tét 10.45 Fórum 11.30 Laci bácsi konyhája 12.25 Fórum 15.30 ATV START 16.05 START+ 16.30 Profit 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 17.55 Híradó 18.30 Világhíradó 18.45 Sporthíradó 18.55 Híradó 19.15 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.40 No comment 20.45 Húzós 21.55 Híradó 22.20 700-as klub /12 23.05 Hazai turizmus 23.55 Híradó 0.20 No comment
HÍR TV 6.00 Paletta 6.30 Lapzárta 7.00 Híradó 8.05 Rájátszás 9.05 Páholy 9.30 Retrográd 10.00 Híradó 10.30 BBC Hard Talk 11.05 Befutó Szabadstílus 11.30 Ősök tere 12.00 Déli híradó 12.45 Közvetlen ajánlat 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 Versus 14.30 Sportré 15.00 Híradó 15.30 Ázsia 16.05 BBC Click 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Soroló 1 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Globál 20.05 Rájátszás 21.00 Híradó 21 21.35 Versus 22.00 Híradó
FILM+ 10.10 Asterix és Obelix 12.15 A Midsomer gyilkosságok 14.10 Egon és Dönci – Mindenütt jó, de legjobb otthon 15.35 Családi bűnbanda /szül. eng. 17.20 Jack Hunter – A fáraó sírja /szül. eng. 19.15 A hetedik tekercs / szül. eng. – 2. 21.00 Mátrix – Forradalmak /16 23.20 Godsend – A teremtés klinikája /15
8.00 Poirot /12 10.00 Laptop-konyha /12 10.30 Dallas /12 11.25 Született feleségek /12 12.25 Jim szerint a világ /12 12.50 Doktor Addison /12 13.45 Váratlan utazás /12 14.40 A farm, ahol élünk /12 15.35 Laptopkonyha /12 15.40 A farm, ahol élünk /12 16.35 Megkövült szívek /12 17.35 Dallas /12 18.40 Európa Liga – Videoton FC – FC Basel 1893 21.20 Columbo és az MM7 robot /12 22.55 Jakupcsek... mert érdekel /12 23.25 Európa Liga – Összefoglaló
06.30 Kult-óra (12) 08.00 Híradó 08.30 Mesél a Híradó – magazin (12) 09.00 Képújság 17.00 Akinek sebeivel gyógyultatok meg…(12) H 17.30 Rövid Hírek 17.32 Lelátó extra – sportmagazin (12) 18.00 Rövid Hírek 18.02 Híregyháza (12) 19.00 Híradó 19.30 Díszpolgár – sorozat (12) 20.00 Híradó 20.30 EP-percek Állampolgári jogok, bel- és igazságügy (12) H 20.45 Hírháló H 21.00 Tájoló (12) H 22.00 Dallamokon át (12) H 23.00 Híradó 23.25 Képújság
HBO
KÖLCSEY TV
4.10 Isten hozott Rileyéknál /15 6.00 A negyedik /12 7.50 Felvétel indul! – 43. 8.20 Győzzünk már! /12 10.10 Robin Hood /12 12.45 A dzsesszember /12 14.15 Scooby-Doo és a tavi szörny átka /12 15.35 Thor /12 17.30 Rango 19.15 Justin Bieber: Soha ne mondd, hogy soha /12 21.00 Terápia /12 – 4. 21.30 Zöld zóna /15 23.25 Facebookos buktatók /12 0.25 Terápia /12 – 4. 0.55 A pap – Háború a vámpírok ellen /18 2.25 Texas gyilkos földjén /18
UNIVERSAL C. 6.20 Halálbiztos diagnózis 7.20 A férjem védelmében 8.20 Testvérek 9.20 A szupervulkán 11.20 Walker, a texasi kopó 12.20 Monk – Flúgos nyomozó 13.20 Békét bíró 14.20 Walker, a texasi kopó 15.20 A férjem védelmében 16.20 Testvérek 17.20 Amerikai hadihajók 19.20 Monk – Flúgos nyomozó 20.20 Békét bíró 21.20 Kékpróba 22.20 Luxusdoki 23.20 Érettségi találkozó
FILM MÁNIA 9.10 A rózsaszín párduc nyomában /12 11.05 Rendőrakadémia /12 – Csakis az igazat 12.00 Teleshop 13.15 Ki segít a Mikulásnak? /12 15.15 Dolcsi Vita /12 17.00 Hollywood Café /12 17.30 Hercule és Sherlock /12 19.10 A mexikói határ /12 20.45 Csillagkapu /12 23.00 A félelem városa /16 0.55 Szökés Sobiborból /18 3.18 Privátfilmek – vágatlanul
FILM CAFÉ 8.00 A boldogság ára /12 9.00 A boldogság ára /12 10.00 Amíg tart az élet /12 11.00 Amíg tart az élet /12 12.00 Trópusi paradicsom /12 13.00 Trópusi paradicsom /12 14.00 Második esély /12 15.00 A szerelem törvénye /12 16.00 Mindent a szépségért /12 18.00 Amy után /12 20.00 A szerelem törvénye /12 21.00 Emma kívánsága /12 22.45 A sivatag románca /16 0.30 Hollywood Café /12
6.30 Party-Zóna – videoklipek 7.00 Ring – ism. 8.10 Híradó 8.40 Info-suli 9.00 Lólépésben 9.25 Képújság 17.00 Party-Zóna – élő, benne. Hírek 18.40 Honvéd 7 19.00 Híradó 19.30 Tűsarok – női beszelgetések / új / 20.00 Film. Bevezetés a filmkészítés rejtelmeibe (45’) 20.45 Akadémiai kaszinó IV.rész – ism. 21.55 Híradó 22.25 Party- Zóna – ism. 23.55 Himnusz 0.00 Képújság
MR1-KOSSUTH 6.00 180 perc 7.00 Krónika 7.54 Fülszöveg 8.00 Krónika 9.00 Napközben 10.00 Hírek 11.00 Hírek 11.06 A Hely 11.30 Vendég a háznál 11.58 Harangszöveg 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 12.30 Ütköző délben 13.05 Rádiószínház 13.30 Tanúim lesztek! 14.06 Arcvonások 14.35 Tér-Idő 15.00 Krónika 15.10 Prémium Rádiókabaré 15.30 Közelről 16.00 Hírek 16.40 Hangtár 16.45 Trend-idők 17.00 Hírek 17.30 Krónika 18.00 Ütköző este 18.30 Határok nélkül 19.00 Hírek 19.07 Sportvilág 19.25 Tetten ért szavak 19.30 Gyereksáv 19.30 Időfutár 19.40 „Bújj, bújj zöldág” – óvodások aranyalbuma. 19.49 Esti mese 20.06 Közvetítés a Videoton-Basel labdarúgó Európa Liga mérkozés II. félidejéről 21.04 Kultúrkör 21.30 Rádiószínház 22.00 Krónika 22.20 Sportvilág 22.30 A nap történetei 23.00 Hírek. KENÓ 23.05 Arcvonások23.34 Tér-Idő 0.00 Himnusz. Hírek 0.10 Éjszaka
Sporthírek 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.02 Sporthírek 14.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Sporthírek 16.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 16.03 Egész úton – hazafelé a Petőfi Rádióval 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 17.02 Sporthírek 18.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.02 Sporthírek 19.03 Kultúrfitnesz 20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 22.00 Passzport 23.00 Eleven 0.00 Himnusz 0.02 DJ Set 1.00 DJ Set
MR3-BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel 6.30 Háló 6.45 Zene 7.00 Hírek. Időjárás 7.04 Zene 7.40 Rejtvény 8.00 Hírek. Időjárás 8.16 Riport 8.20 Zene 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Hang-fogó 11.00 Ahogy tetszik 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Tátrai Vilmos 100 13.40 A Small Brass Kvintett játszik 14.00 A hét zeneszerzője: Lajtha László 15.00 Hírek. Időjárás 15.04 Muzsikáló délután 16.00 Kulturális hírek 16.05 Zene 16.30 Rejtvény 16.40 Zene 17.00 Hírek. Időjárás 17.04 Zene 18.00 Versenygyőztes fiatalok 18.30 Jazzmozaik 19.00 Népzene – újragombolva 19.30 Hírek. Időjárás 19.35 A Német Szimfonikus Zenekar hangversenye 21.00 Jácintok – Theodor Storm és Conrad Ferdinand versei 21.15 Sztárparádé 23.00 Jazz a Márványteremben 113. rész 23.30 Ars nova 23.55 Hírek. Időjárás. Szózat 0.00 NOTTURNO
MR6 A RÉGIÓ RÁDIÓJA 6.00–9.00 Hajnaltól reggelig Benne Hírek, tudósítások, aktuális témák a régióból, közlekedési és ügyeleti információk. 9.00–12.00 Itthon vagyunk Benne 9.00–11.00 Zenés délelőtti magazin 11.00–12.00 A Vidék Magyarországa 12.00 MR1-Kossuth Krónika 12.30 5 évtized magyar slágerei 13.00–17.00 Délutáni zenés magazin 17.00 Észak-alföldi Krónika 17.30 MR1-Kossuth Krónika 18.00– 06.00 MR6 és MR7 közös műsora
MR2-PETŐFI
http://tv.szon.hu TV-műsor. A tv-műsort a Szabolcs Online-on is olvashatja! Forrás:
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Talpra magyar – reggel a Petőfi Rádióval 6.30 Hírpercek 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 7.30 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.30 Hírek. Időjárás. Közlekedés 9.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.03 Petőfi összes 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 11.02
mozi tv színház
www.szon.hu További képek
KIÁLLÍTÁS Csenger: Helytörténeti Múzeum (Hősök tere 3.) Csenger iskoláinak története, Csenger története az őskortól az 1950-es évekig, régészeti kiállítás, Az állattartás és a földművelés eszközei, Berendezett parasztház, Mezőgazdasági eszközök, gépek – Állandó kiállítások 9.00-17.00 44/715-209, 06-20/560-5027 Jánkmajtis: Művelődési Ház (Kossuth u. 10.). Végh Antal emlékszoba. 7.30-12.00. Kisvárda: Rétközi Múzeum (Csillag u. 5.). Kovács műhely, Szövőház, Ajaki ház és cifra pitvar, Rétközi szoba és kamara, „Mesterek és tanítványok”, 19-20. századi polgári szobabelsők. Állandó kiállítások. 8.3016.30. (45)405-154 Mátészalka: Szatmári Múzeum (Kossuth L. u. 5.). Szekerek, szánok, gazdasági eszközök, Szatmár-beregi fafaragások, Néprajzi fatárgyak, lábbelikészítés Szatmárban, kocsi- és hintógyűjtemény, Kertész Klára kerámiái, válogatás Mátészalka sajtótermékeiből, Zielinszki Szilárd életét bemutató kiállítás (Állandó kiállítás). 9.00-17.00. (44)502-646 Nagykálló: II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központ (Báthori u. 1.). III. Nagykálló kincsei. 8.00-17.00. (42) 263-141 Nagyhalász: Csuha-Kállay-kúria (Arany J. u. 58.). Csuha-Kállay család emlékkiállítása, Tárgyak és eszközök Nagyhalász népi életéből, A kenderfeldolgozás eszközei, Megyei alkotók galériája Állandó kiállítások. 9.00-17.00. (42)526-014 Nyírbátor: Báthori István Múzeum (Károlyi u. 21.). „Nyírbátor évszázadai”, „Határvédelem – határőrizet” a nyírbátori Határőr Igazgatóság Csapatmúzeumának anyaga. Állandó kiállítások. 9.00-17.00. (42)281-760 Nyíregyháza: Vasutas Művelődési Ház. Vasútmodell és nyíregyházi vasúti közlekedés története című kiállítás, 9.00-17.00 Nyíregyháza: Orémusz Galéria (Szent Miklós tér 7.). Orémusz József önálló kiállítása. Nyíregyháza: Korzó Galéria. A Leonardo Akadémia első évfolyamos tanulóinak alkotásaiból kiállítás, 9.00-20.00 Nyíregyháza: Kinizsi Képző Központ „Jó gyakorlat az élet kezdetén – első lépések
FOTÓ: BALKU NORBERT
Y
06.00 Kárpát Expressz 06.30 Híradó 06.35 Horvát krónika 07.05 Ecranul nostru 07.30 Híradó 07.40 A Duna – Utazás ínyenceknek 08.10 Kultikon /12 (ism.) 08.30 Híradó 08.35 Lyukasóra /6 (ism.) 09.05 Közbeszéd (ism.) 09.30 Az Ormánság senkié se 11.00 Híres zeneszerzők nyomában 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó – Déli kiadás 12.10 Vers 12.25 Tüskevár, Viharban 13.00 Kívánságkosár 15.00 Szafari 15.30 Az iszlám Európában /12 16.00 Mesélő cégtáblák 16.30 Térkép /12 17.00 Duna anzix 17.20 Életképek /12 79. 18.00 Híradó – 18:00 18.25 Dunasport 18.30 Időjárás-jelentés 18.35 Közbeszéd 19.05 Az ősz 17 pillanata /12 19.30 Tálentum, Cakó Ferenc 20.05 Irgalom /12 20.55 Híradó 21.00 Dunasport 21.10 Mici néni két élete /12 magyar vígjáték, 1962 22.30 Kultikon /12 22.45 MüpArt classic – Liszt-est 00.40 Vers 00.45 Himnusz
NYTV
http://mozi.szon.hu MOZIMŰSOR. A részletes műsort a Szabolcs Online-on is olvashatja.
Gergely Tamás, a református egyház beiktatott lelkipásztorának életére mondtak áldást lelkészkollégái az ünnepi istentiszteleten
C
06.00 Segíts magadon! (ism.) 06.25 Tények Reggel 07.00 Mokka /12 09.30 Stahl konyhája /12 09.40 Babapercek 09.50 Teleshop 10.55 EZO.TV /12 12.00 Rex felügyelő /12, Gyermekkereskedők A templom előtt egy halott csecsemőre bukkannak. Ugyanakkor egy fiatal lány elrabolt kisfiát akarja megtalálni. Brandt-nerék nyomozni kezdenek. 13.00 Rex felügyelő /12, A halál szépsége Egy fotós a műtermébe csábít lányokat reklámfotózás ürügyével. Sajátos fotóiból kiállítást rendez, melynek témája a halál. 14.00 Tények Délután 15.00 Marina /12 15.30 Walker, a texasi kopó /12 16.30 Hal a tortán /12 17.25 Update Konyha /12
STORY4
40
30
20
10
5
Krúdy asszonyai Ezzel a címmel nyílt meg Németh Erika szobrászművész kiállítása szombaton a Júlia Fürdőben. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR
a fogyatékos gyermekek fejlesztésében” címmel képzés 8.00-14.00 Nyíregyháza: Sóstói Múzeumfalu (Sóstófürdő, Tölgyes u. 1.). Tapintható népi kultúra. Állandó kiállítás. 9.00-18.00. (42)479-704 Nyíregyháza: Bencs Villa (Sóstói u. 54.) Nyíregyháza anno..., Orémusz József állandó kiállítása 08.00-16.00 06-30/2050666 Nyíregyháza: Kölyökvár (Dózsa Gy. u. 25.). A „Mesekert” Bábszínház Bábtörténeti Gyűjteményét bemutató állandó kiállítás. 9.00-17.30. (42)408-700 Nyíregyháza: Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Móricz Zsigmond u. 48.). Felső-Tiszavidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény. Állandó kiállítása: A Felső-Tiszavidék vízügy története. hétfő-péntek, 8.00-12.00. (42)502-200, 06-30/627-7078 Nyíregyháza: Rádióállomás (Borbánya, Lászlócsere dűlő 15.). Rádiózástörténeti gyűjtemény Telefonos előzetes egyeztetés alapján. 9.00-16.00. (30)239-4899 Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr Gy. tér 21.). Ősi mesterségek nyomában (régészeti), „Én elmentem a vásárba…” (néprajzi), „Sárga ördög” – aranykincsek a Jósa András Múzeumban, Benczúr-kiállítás, Jósa András-emlékkiállítás Állandó kiállítások. 8.00-16.00. (42)315-722 Nyíregyháza: Nyírpláza. Dr. Kiss István amatőr festőművész alkotásaiból kiállítás, 9.00-20.00
Nyíregyháza: Városi Galéria, Selyem u. 12. „Képek az Óperenciás tengeren túlról” válogatás népmesék rajzfilmsorozat grafikáiból, 9.00-17.00, (42)408-720 Nyíregyháza: Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum (Szabadság tér 3. ). Himnusz a falon, Bakti Károly festőművész kiállítása, 8.00-18.00 Nyíregyháza: Bencs Villa (Sóstói u. 54.). Gobelin kiállítás, Kodak István, Kodak Istvánné, Szabó Andrásné és Deák Jánosné alkotásaiból. 8.00-16.00 Nyíregyháza: Nyíregyházi Főiskola (Sóstói u. 31/B. sz.). Természetes reflexiók , fotókiállítás, 9.00-17.00 Nyírmihálydi: Magtár Múzeum (Rákóczi u. 15.). Műhely-enteriőrök, Gazdálkodás, Helytörténet, Nyírségi Népélet, Egyházi kiállítások, Gyógynövénykert, M ária zarándokút, Mária oltár, 1944-es Kegyeleti park, Faiparral és ácsszakmával összefüggő szerszámok kiállítása Állandó kiállítások! Látogatás előzetes bejelentkezés alapján. 8.00—17.00. (42)287-500, 06-70/967-1657 Szatmárcseke: Kölcsey Emlékszoba (Kölcsey u. 46.). Kölcsey élete és munkássága. 8.00-17.00. Tiszavasvári: Vasvári Pál Múzeum (Kálvin u. 7.), Egyházi emlékeink, 9.00-16.00 Vaja: Vay Ádám Múzeum (Damjanich u. 75.). A Vajai Art művésztelep zárókiállítása, 9.00-17.00 Vaja: Vay Ádám Múzeum (Damjanich u. 75.). Felső-Tiszavidék szerepe a
Rákóczi-szabadságharcban, A Rákóczi korszak államigazgatása, A Vay-család története, XVIII-XIX. századi bútorok. Állandó kiállítások. 10.00-18.00. (44)385-297 Vásárosnamény: Beregi Múzeum (Szabadság tér 26.). Bereg kincsei: Bereg és környéke régészeti emlékei, A beregi falvak patrónusai, A Tomcsányi-kastély lakói (Lónyay-Tomcsányi emlékszoba), Szerelem a Tiszaháton (A beregi vászon készítése/, A szemtakarótól a szemfedőig) az ünnepek és hétköznapok Állandó kiállítások. 8.3016.30. (42)570-146, 570-147 Vásárosnamény: Vitka: Kölcsey ÁMK (Damjanich u. 2.). Balázs József-emlékszoba, Beregi Fafaragó Galéria. 8.00-16.00. (45)478-622 ELŐADÁS Nyíregyháza: Nyíregyházi Főiskola (Sóstói u. 31/B. sz.). Távcsöves bemutató a csillagvizsgálóban, 19.00-22.00. 42/599-400 SZÍNHÁZ Nyíregyháza: Móricz Zsigmond Színház (Bessenyei tér 13.) Kishercegek, katonák, csipkerózsika, Csipet csapat bérlet 10.0011.30, 14.00-15.30 (42)311-333 Nyíregyháza: Móricz Zsigmond Színház (Bessenyei tér 13.) Az özvegy Karnyóné, Krúdy Kamara – Kölcsey „D ”bérlet 19.0021.30 (42)311-333
KELET
12
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. OKTÓBER 25., CSÜTÖRTÖK
Szolgáltatás 13
MAGYARORSZÁG
Mai horoszkóp
Rejtvény
Mivel a felettesei közül többen is szabadságon KOS 03.21.–04.20. vannak, remek alkalom kínálkozik arra, hogy bebizonyítsa, döntéshozó szerepben is lehet számítani a szaktudására.
AUSZTRÁLIAI FUTÓMADÁR
A megfejtéseket 2012. október 31-éig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel az e heti öt rejtvény számát, a Kelet-Magyarország logót, valamint írják rá telefonszámukat! A jó megfejtők között Ford VAGÉP autós ajándékot sorsolunk ki. Beküldési címünk: Kelet-Magyarország (Rejtvény) Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4–6. 4400, Pf. 25.
Helyesen tenné, ha visszafogná magát, és kevesebbet vállalna. Fel kell töltődnie energiával, 05.21.–06.21. és ismereteit sem ártana felfrissíteni. Szánjon erre több időt.
IKREK
Hirtelen annyi munka szakadt a nyakába, hogy azt RÁK sem tudja, honnan kezdjen hozzá. Pedig ezek rutin06.22.–07.22. feladatok, nem jelentenek igazán újdonságot vagy szellemi kihívást önnek. Annyira azért már ismerhetnék, hogy tudják, semmi OROSZLÁN sem olyan fontos önnek, mint a dicséret, az elismerés. 07.23.–08.22. No, nem mintha az anyagiak hidegen hagynák, de a pénz igazán másodlagos.
JEM EN FŐVÁROSA
250
A NEUTRON JELE GERMÁN EREDETŰ FÉRFINÉV
MAGYARORSZÁG
Megfejtendő: Itt, ahol a bűn az erény, harcok... Vergilius gondolata
Nyerőszámok Kenó, 2012. október 23.: 3 8 10 14 21 24 28 30 47 50 55 60 69 71 74 76
D
ITT AHOL A BŰN AZ ERÉNY, HARCOK ...
16 42 65 79
HOLTBIZTOS VISZONT
VADÁSZKUTYA
ELLENÉRTÉK
KÉSZLETJELZŐ
AZONKÍVÜL, TOVÁBBÁ
A LÁBÁHOZ MELY SZEMÉLY? ÁTKELŐHAJÓ
GÉMESKÚT GERENDÁJA
Vízállás
Családjában jelentős események várhatóak: eljegyzés, esküvő vagy gyermekáldás a láthatáron. Ettől 10.23.–11.21. a hírtől az egész napot ünnepi hangulatban tölti, a fellegekben jár. Az első pillanattól az utolsóig élvezheti a sikert, a NYILAS dicsőséget. Otthonában, a munkahelyén, bármerre 11.22.–12.21. jár, kiváló eredményeket ér el, és ez megerősíti a kötelességérzetét. Szinte árad önből a magabiztosság, az 12.22.–01.20. önbizalom. Egy ponton túl azonban már akár veszélyessé is válhat, mert elveszíti a józan ítélőképességét.
BAK
Nem kell feltétlenül mindig az első sorban tülekedni, amikor a feladatokat osztogatják. Ezen a napon 01.21.–02.19. engedje, hogy mások is munkához jussanak, nem kell mindent önnek vállalnia.
VÍZÖNTŐ
HAZAI ELŐADÓMŰVÉSZ KÖZÉPSZÁR!
DUKÁL, JOGOSULT RÁ
http://horoszkop.szon.hu
HASÁB, RUBRIKA
RÓMAI ÖTVEN
RAVEL-MŰ
SZÓTLAN INDULATSZÓ
VIBRÁL, RÁZKÓDIK
ÖBLÖS EDÉNY
ÍZES ITAL
HEVÜLET
AZ ÉVA NÉVVÁLTOZATA
ÚRHÖLGY FÉNYES SELYEMSZÖVET GONDOL ADDI G ÜSD,AMÍG TÜZES!
...- MOZOG NAPKI TÖRÉS
LOTTÓSZELET!
Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Ladányi Tóth Lajost. Tel.: +36-20/468-9575, e-mail:
[email protected] Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat.
Szeretne többet tudni?
AZ EZÜST V EGYJELE
BEPÖCCEN
KEDD A NAPTÁRBAN
MAGYARORSZÁG
Hívja jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: 475 Ft/perc (bruttó)
BRIT HARAG
RITKA FÉRFINÉV
MOCSÁRI NÖVÉNY
Hívjon minket!
Ne hagyja, hogy szembefordítsák a valódi felfogáHALAK sával! Délután találkozik valakivel, aki mély hatást 02.20.–03.20. gyakorol önre, de ne veszítse el vele szemben a kritikai érzékét.
RIZSES ÜRÜHÚS
CÖLÖPÖT ÁLLÍT
Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél –239 cm, árad, a mederteltség 2%, vízhőfok 11,1 C-fok; Tivadarnál –299 cm, állandó, 0%, 11,4 C-fok; Vásárosnaménynál –206 cm, árad, 2%, 11,5 C-fok; Záhonynál –328 cm, árand, 2%, 11,4 C-fok; Dombrádnál 2 cm, árad, 20%, 11,7 C-fok; Tiszabercelnél 241 cm, árand, 38%, nem mérik; Tokajnál 450, állandó, 13,3 C-fok; a SZAMOS Csengernél –119 cm, apad, 0%, 12,8 C-fok; a KRASZNA Ágerdőmajornál 93 cm, apad, 19%, 13 C-fok; a TÚR Garbolcnál –96 cm, árad, 6%, 9,8 C-fok.
SKORPIÓ
HAJNALKŐ
HIVALKODÓ TETSZELGŐ
SZŰZ
Semmilyen ünnepi csillogásra ne számítson, de még MÉRLEG kiemelkedőbb eredményekre, emlékezetes esemé09.23.–10.22. nyekre se. Egyszerűen, mondhatni szokványosan telik majd a napja.
ILJUSIN GÉPE
KERESZTÜL
Az adatok tájékoztató jellegűek!
Az elismerés ne szédítse el: értékelje reálisan. Ha úgy érzi, hogy megérdemli, fogadja szerényen, 08.23.–09.22. ha pedig mégsem szolgált volna rá, tekintse előlegnek.
B
A GONDOLAT FOLYTATÁSA
89090
Mire számított? Mit gondolt, ki fogja ön helyett megoldani a kérdést? Nem mindenki olyan, mint ön, aki 04.21.–05.20. nem hagyja, hogy akár mások hibájából is veszteség érjen valakit.
BIKA
ADY MÚZSÁJA
KÉRDŐSZÓCSKA
A MÚLT IDŐ JELE
ORI GÓ
Á
K A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a
[email protected] címre várjuk!
Ügyeletek
Sudoku 250. feladat Kezdőknek, 250.
7 1 7
Haladóknak, 250.
6
4 3 9
2 1 6 4 5
1 8 8
2
5 9
4 5 8 7
5 9 7 1
Megfejtések, 244. számú feladat
9 5 7 5 6 4 6 7 9 4 3 8
7
9 2
8
7 3
1
8 5 6 3 4 1 4 2 9 6 9 3
1 6
2
5 6 3 2 7 9 1 8 4
1 7 2 3 4 8 9 6 5
4 8 9 5 6 1 2 3 7
3 5 8 4 2 7 6 9 1
2 4 7 1 9 6 3 5 8
6 9 1 8 3 5 4 7 2
8 2 5 9 1 3 7 4 6
9 1 6 7 5 4 8 2 3
9 4 6 2 5 8 7 3 1
7 3 4 6 8 2 5 1 9
3 1 8 9 6 7 5 2 4
2 5 7 1 3 4 6 9 8
8 9 2 5 1 6 3 4 7
1 3 5 4 7 2 9 8 6
7 6 4 3 8 9 2 1 5
6 8 9 7 2 1 4 5 3
4 7 3 8 9 5 1 6 2
ORVOSI ÜGYELET. Nyíregyházán, a Szent István u. 70. sz. alatt. Tel.: 42/402-377 (felnőtt). 42/445-500 (gyermek). GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. Állandó gyógyszertári ügyeletet a Korona Gyógyszertár Nyíregyházán, a Szabadság tér 12/A sz. alatt tart. Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107. A VOLÁN-információ: 42/598-177 ÚTINFORM: 06-46 /432-111 A MAGYAR AUTÓKLUB segélyhívószáma: 188 MÁV: 06-40/49-49-49-es kékszám. A T-Com-tudakozó: 198. A hibabejelentő: 194 Nyírségvíz Rt., hibabejelentő: 42/523-600 Nyírtávhő Kft.: 451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 06-80/300-300 E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. hibabejelentés: 06-80/210-310 Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618
5 2 1 6 4 3 8 7 9
Kezdőknek Haladóknak A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen egy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (248–252.) ragasszák egy levelezőlapra és juttassák el szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4–6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki mind az öt sudoku-rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2012. október 31. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.
Időjárás
Blanka, Bianka Napkelte: 07:03 Traffipax Napnyugta: Záhony, Nyírmada 17:21
idojaras.szon.hu
A Nyírségben ma reggel ködös, illetve változóan felhős területek váltakoznak. Napközben maradhatnak tartósan ködös, borongós területek, ahol pedig a köd megszűnik, ott változóan felhős lesz az ég. Az esti órákban teljesen hasonló marad az időjárás, fokozatosan csökken a hőmérséklet.
4 °C 16 °C Ma eső továbbra sem esik. Napközben – a hajnali köd lassú ritkulása, feloszlása után– erősen szűrt napsütés, az ország nyugati harmadán és az északkeleti országrészben erősen felhős idő lesz. Gyenge, délies szél fúj. Éjszaka ismét köd képződik. A várható, jellemző hőmérséklet országos átlaga reggel minimum 5, délután maximum 15, péntek reggel minimum 8 fok köré várható.
7 °C
15 °C
14 °C
Mátészalka NYÍREGYHÁZA
8 °C 15 °C
PÉNTEK
SZOMBAT
Csenger
8 °C 15 °C
9 °C 15 °C
A Nyírségben az egészségügyi határérték kb. 60%-a
4 ° C 2 °C Hideg, szeles idő, sok esővel, este havas esővel, kevés hóval.
0 ° C 3 °C Nagyrészt borongós, téli idő, eleinte még kisebb havazással.
Pázsitfűfélék alacsony Libatopfélék alacsony
Bodrog Szamos Hernád Sajó Berettyó Kraszna
14 °C 13 °C 14 °C 10 °C 8 °C 13 °C
PABLO PICASSO Pablo Picasso spanyol festőművész, a 20. századi avantgárd egyik legjelentősebb festője.
8 °C 14 °C
Az esti órákban teljesen hasonló marad az időjárás, fokozatosan csökken a hőmérséklet.
Orvos-meteorológia
Gombák magas Parlagfű közepes Csalánfélék alacsony
Évforduló
VASÁRNAP SÁRNAP Nyírbátor
8 °C 10 °C Erős hidegfront érkezik, lehűléssel, kisebb esővel.
° 10 C ESTE
Pollen
Duna 12-13 °C Tisza 11-15 °C Balaton 14 °C Velencei-tó 14 °C Fertő 11 °C Tisza-tó 14 °C
8 °C 15 °C
7 °C 13 °C
Napközben maradhatnak tartósan ködös, borongós területek, ahol pedig a köd megszűnik, ott változóan felhős lesz az ég.
Vízhőmérséklet
Vásárosnamény
Kisvárda
Tiszavasvári
° 15 C DÉLBEN
Változó felhőzet és tartós ködfoltok határozzák meg az időjárást.
Záhony
8 °C 15 °C
Levegőszennyezettség
C
° 8 C REGGEL
Ma 7 °C
Megyei előrejelzés
Országos előrejelzés
MAGYARORSZÁG
Csütörtök reggel ködös, illetve változóan felhős területek váltakoznak.
Névnap
október 25., csütörtök
Impresszum
A VOLGA MELLÉKFOLYÓJA
KÁRTYA KICSI ANIKÓ
Vasárnap, hétfőn, kedden reggelenként foltokban fagyos időjárás ugyan nem kedvez a vírusok, illetve baktériumok terjedésének, de a száraz nyálkahártyán a csökkent védekezőképesség miatt könnyebben alakulhatnak ki fertőzések. Fűtött szobákban használjanak párologtatót!
Szomszédos városok időjárása Kassa Eperjes Terebes Ungvár Munkács
15 °C 16 °C 15 °C 14 °C 14 °C
Beregszász 15 °C Szatmárnémeti 18 °C Nagyvárad 18 °C Arad 19 °C Temesvár 19 °C
Közlekedés-meteorológia www.eumet.hu
Ilyen időjárási helyzetben aluszékonyabbak, bágyadtabbak vagyunk. Azaz hosszabb autóutakat több megállással célszerű megtervezni.
Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István (
[email protected]). Főszerkesztő: Kiss László (
[email protected]). Főszerkesztő-helyettes: Nyéki Zsolt (
[email protected]). Terjesztési vezető: Tóth István (
[email protected]). Értékesítési vezető: Varga Zsolt (
[email protected]). Technikai vezető: Ifj. Dankó Mihály (
[email protected]). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen:
[email protected] Az előfizetés díja: egy hónapra 2190 forint, negyedévre 6490 forint, fél évre 12 990 forint, egy évre 24 690 forint. Kombi előfizetés (KM és Vasárnapi Kelet): egy hónapra 2390 Ft. Hirdetésfeladás – keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail:
[email protected] – apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás díja 500 Ft+áfa (bruttó 600 Ft/perc), mely az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail:
[email protected] Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4–6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133–2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.dubó
[email protected]). Megjelenés száma: 2012/250. www.informmedia.hu „A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak.”
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
KELET
13
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
Hírfelhasználó
2012. OKTÓBER 25., CSÜTÖRTÖK
14 Kultúra
MAGYARORSZÁG
Az Aranycsapat sikeréért a Szpari focistái is szurkolnak A Szpari és a Bozsik Akadémia focistái is megnézik az Aranycsapat című előadást.
FOTÓ: MTI, BALÁZS ATTILA
Az üveghegyen is túlra juk őket, a hajdani emlékeink hamurétegei alól előbukkanó Marikát és a Diótörőt, látjuk a sorakozó ólomkatonákat, a szárnyatört repülőt, és hol a gyermeket tanítgató felnőttben, hol a csodákat észlelni képes gyerekben ismerjük fel magunkat. Sediánszky Nóra darabja, a Hercegek – katonák néhány közismert mesét dolgoz egybe, felidézve azok legjellemzőbb szereplőit és pillanatait.
Gyerekek és felnőttek számára egyaránt élvezhető mesemozaikot mutattak be a Móricz Zsigmond Színházban. Hol volt, hol nem volt, valahol a világ végén, vagy azon is túl, vagy a lelkünk mélyén, a gyermekkor rég elsüllyedt mennyországának mélyén, ahol piros csúszdán röpülnek fehér angyalok, ahol hercegek táncolnak a perzselő sivatagi napban, s ahol a féllábú ólomkatona rendíthetetlen szerelmének lángja nemcsak önmagát pusztítja el, hanem a karcsú balerinát is, ahol minden lehet, mert ott ülünk egy régen elveszett birodalom partjainál, és lát-
NYÍREGYHÁZA.
összeházasító előadás rendkívül látványos (stylist: Lakatos Márk, videó: Keserue Zsolt, látványterv: Ladányi Andrea, szcenikus: Boldizsár Zsolt), amelyben a vizualitás éppoly fontos, mint a mozgás vagy a zene. Ladányi az produkciót nemcsak koreografálta, hanem rendezte is. Meseország sok-sok játékát és katonáját megelevenítő, eleganciát, humort és extravaganciát elegyítő látomása gyerekek és felnőttek számára egyaránt élvezhető, hiszen arra ösztönzi őket, hogy hagyják szabadon szárnyalni fantáziájukat, akár az üveghegyen is túlra, ahol még minden megtörténhet, ahol még megelevenedhet a csoda.
Elegancia, humor A szöveget narrátor mondja el, a figurák pedig Ladányi Andrea (zene: Borlai Gergő) klasszikus balettet és kortárs táncot merészen vegyítő koreográfiáját adják elő. A sajátos, narrációt és táncot
KARÁDI ZSOLT
Főiskolások diadala Vasváron Tiszteletbeli vasvári polgárokká fogadták a fiatalokat.
Jelentős szakmai sikert aratott a Nyíregyházi Főiskola Színházi Műhelye a Vasváron október 18–21. között megrendezett XI. Nemzetközi Színjátszó
Aucassin és Nicolette című előadást Ezüst fokozatra minősítette. A csoport emellett elnyerte a fesztivál „eredetiségért és kreativitásért” járó különdíját is. A fiatalokat a dunántúli város polgármestere tiszteletbeli vasvári polgárrá KM fogadta.
NYÍREGYHÁZA.
Számos díjjal tértek haza
Fesztiválon. A zsűri a Karádi Zsolt által színpadra állított
Két idősík Ahogy a bemutató után megírtuk: az Aranycsapat – Fenyő Miklós és Tasnádi István munkája, Tasnádi Csaba rendezése – két idősíkban dolgozza fel a korabeli nagy győzelmet. Három egykori drukker: Stopli
A főszereplők újraélik kamaszkoruk legszebb nyarát
Nyírbátorban láthatja a közönség A nagy négyest November 12én, hétfőn 19 órától Ronald Harwood A nagy négyes című remekművét láthatják a színházszeretők a Nyírbátori Kulturális Központban, az előadásban Molnár Piroska, Vári Éva, Benedek Miklós és Szacsvay László alakítja az egykori operaénekeseket, akik visszavonultan élnek egy békés művészotthonban. Az
NYÍRBÁTOR.
Rock ’n’ Roll. A színház tánckara kitesz magáért, szellemes és jó a koreográfia, olykor még a közönség is énekel. Az előadás teljességéhez hozzájárult a világbajnokság döntőjéről készült film néhány jelentének a bemutatása. A kifakult felvételek egyúttal arra is rámutattak, hogy ez a döntő már a múlté, a következő lehetőségre pedig minden bizonnyal várni kell, hiszen az akkori helyzet egy különleges „konstelláció” eredménye volt. Az előadást az október 30-ai bemutatót követően november 9-én láthatja KM-SZA újra a közönség.
Melyik településünkön található az 1222-ben épült, Szent Márton nevét viselő római katolikus templom? c) Nyírbéltek
egykor ünnepelt tenor, baszszus, alt és szoprán sérelmei, vonzalmai mintha tegnap történtek volna, véd- és dacszövetségük mintha tegnap köttetett volna. És előttük a nagy feladat: egy Verdi-gála, hoszszú évek után újra a közönség előtt. Ronald Harwood a színdarabban az örökifjúságról és a művészet hatalmáról mesél iróniával, sok humorral. KM
Molnár Piroska, Benedek Miklós Vári Éva és Szacsvay László
FOTÓ: BALÁZS ATTILA
Kvízmegfejtés
580316
Az előadás közismert meséket dolgoz egybe
NYÍREGYHÁZA. Felújítják az Aranycsapat című előadást a Móricz Zsigmond Színházban, október 30-án pedig nemcsak a színpadon lesz főszereplő a foci: a nézőtéren a Nyíregyháza Spartacus labdarúgói, a csapat menedzsmentje, valamint a Bozsik Akadémia ifjú tehetségei is helyet foglalnak majd. A Szpari együttesének sűrű napja lesz: délután Magyar Kupa meccset játszanak a Kazincbarcika ellen, ám ez sem akadályozza meg őket abban, hogy este hétkor már a színházban legyenek, s viszszatérjenek a legendás csapat aranykorába.
bácsi (Gáspár Tibor), elegáns úr (Bárány Frigyes) és Kalap (Puskás Tivadar) egy mai válogatott mérkőzést figyel. A játék nyomokban sem emlékeztet az Aranycsapat játékára, csak a „Hajrá, magyarok!” él még elevenen – legalább is Stopli bácsiban. A másik idősíkban a fiatalok játsszák el a régmúltat, amelybe szervesen beágyazódik a történelem is. Az ötvenes évek elejének világa, az 1954-es világbajnokság döntője, 1956 és az azt követő néhány év. Ebben a síkban az éneké és a táncé a főszerep, szól a boogie, a
Nagyné Simkó Szilviának! Születésnapod alkalmából köszöntelek Téged, sok örömet és boldogságot kívánok most néked! Dalma, Erika,Attila, Regina, Anya, Gizimama. HIRDETÉS
Értágító mofetta a Kelettel!
Irish Dance Tornado – ír ssztepptánc tepptá c sshow Kisvárdán mények. őfizetői kedvez
HŰfiS bet… zetne töb
-50%
HAJDÚ -BIHAR
bbér t is m
? egkaphatja
indennap! Használja m
I
RSZÁG MAGYARO
Kisvárda, Művészetek Háza, Flórián tér
2012.
Kombinált érszűkületkezelés a Mező utcán!
november 3., szombat 4900 Ft 19 óra
2900 Ft
Válassza ön is a Keletet! Hasz Használja zná álja ki előfizetői kedvezményeinket! ke
574956
Szén-dioxid gyógygázas kezelőcentrumunk egy éve fogadja a kedves betegeket. A kezeléseket fülkében végezzük, napi fél óra gázfürdővel. A gáz bekerül a szövetekbe, és értágító hatást gyakorol a keringésre, szívműködésre. Kinek ajánlható? - Szívkoszorúér betegség, nyaki, alsóvégtagi érszűkület - Nyugalomban v. járás közben jelentkező lábszárfájdalom - Lábszárgörcs, kéz- és lábzsibbadás, lábszár elszíneződés - Hideg érzésű végtagok, reggeli kézmerevség, elszíneződés - Magasvérnyomás, cukorbaj és érszövődményei - Gerinc- és ízületi betegségek, csontritkulás - Szexuális képességjavító, gondolkodás élénkítő, méregtelenítő, fogyasztó - Fáradékonyság elleni, közérzetjavító hatás Kezeléseink: Gyógygázas érszűkületkezelés 80 000 Ft helyett 40 000 Ft. Kombinált érszűkületkezelés (gyógygáz és arabterápia) 120 000 Ft helyett 60 000 Ft. 20 napos kúrák, napi 30 perc kezelési idővel. A gyógyfülkébe vezetett gázkeverék értágító, fájdalomcsillapító. Az arabterápiás készülék infra-, ultra- és hallható hang segítségével serkenti a mellékerek képződését. Kombinált Érterápiás Centrum – Nyíregyháza, Mező u. 25., I. em. Bejelentkezés: 42/787-414, 70/624-4360
…ha kevese
HAJD
Miért
TYA ARI
ÁR ÉGK
Ú-BIH
újság. El Több mint egy
Kedves Előfizetőink! őink! Szeretettel meghívjuk Önöket Catherine Cath Gallagher’s Irish Dance Tornado – ír sztepptánc showra a kisvárdai Művészetek Házába. Írország Nemzeti Bajnoka és társulata egy fantasztikus új show-t hoz el a hazai közönségnek. A Kelet előfizetőjeként önök 4900 Ft helyett – 2000 Ft kedvezménnyel – 2900 Ft-ért vásárolhatják meg jegyeiket.Az előfizetőknek szánt kedvezményes jegyek korlátozott számban az alábbi helyeken kaphatók: Kelet-Magyarország szerkesztőségében (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4–6.); Kisvárdán a Photo Hall üzletében (Kisvárda, Szent László u. 28.); a Sky Travel irodában (Kisvárda, Csillag u. 29.). Figyelem! A kedvezményes árú belépőjegyek a készlet erejéig kaphatók! MAGYARORSZÁG
Név*: Cím*: R
S
Z
Á
G
Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával!
M
A
G
Y
A
R
O
Tel.*: E-mail cím*: 573819
* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Hűségkártya sorszáma:
MAGYARORSZÁG
MAGYARORSZÁG
HIRDETÉSEK
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
KELET
14
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. OKTÓBER 25., CSÜTÖRTÖK
www.kelet.hu 15
MAGYARORSZÁG
GYÁSZHÍR
A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Elmúló az, ami csillog a felszínen, Halhatatlan az, ami mélyen él a szívben.
Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Egyetlen titka volt jóságos lelkének: Mosoly, hit és tiszta szeretet.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy
ISKI KÁROLY Gávavencsellő Nagyközség díszpolgára
ISKI KÁROLY gyémántokleveles népiskolai tanító Gávavencsellő díszpolgára
IFJ. GALI SÁNDOR
életének 85. esztendejében elhunyt. Búcsúztatása 2012. október 27-én (szombat) 14.00 órakor lesz a gávai görög katolikus templomból (Gávavencsellő, Petőfi út 160.). Iski Károlyt az önkormányzat saját halottjának tekinti. Emlékét tisztelettel és kegyelettel megőrizzük. Gávavencsellő Nagyközség Önkormányzata. 581714
életének 85. évében elhunyt. Temetése 2012. október 27-én 14 órakor lesz a gávai görög katolikus templomból. Szerető felesége, gyermeke, 581241 unokái, dédunokái.
61 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2012. október 27-én 14.00 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából. Gyászoló család. 581453
Megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú házunk, nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Fájó szívvel tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Nyíregyháza, Szánkó utca 18. szám alatti lakos életének 73. évében rövid, de súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2012. október 30-án 13 órakor lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójából.
KOVÁCS LÁSZLÓNÉ szül. Szabó Margit volt Füszért dolgozója
volt pócspetri lakos 79. éves korában, hosszantartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2012. október 25-én, 10.30 órakor lesz a pócspetri temető ravatalozójából.
580457
581568
" Pihenj te drága szív, mely megszüntél dobogni. szerető jóságod nem tudjuk feledni."
kisvárdai lakos, 56 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2012. október 26-án (péntek) 15 órakor lesz az Új Köztemetőben. Kérjük, aki virággal kíván elbúcsúzni, azt 1 szál virággal tegye! 581607 A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették,hogy
nyíregyházi lakos 80 éves korában hirtelen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2012. október 29-én 11 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából.
papi lakos 81. évében elhunyt. Temetése 2012. október 25-én 13 órától lesz a papi temető ravatalozójából.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
580157
581385
Fájdalmat hagytál ránk, üres lett a lelkünk, ezúton ígérjük, hogy soha nem feledünk. Nem érdemelted meg a kegyetlen halált, de Isten hívó szava hamar reád talált.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
ID. IGNÁCZ PÁL 581710
volt rakamazi lakos 82 éves korában elhunyt. Temetése 2012. október 27én 13.00 órakor lesz a rakamazi temető ravatalozójából. Minden külön értesítés helyett. 581733
Mikor már testem roskadozva vittem, csendesen váratlanul átölelt az Isten.
volt kőlaposi majd Virágfürt utcai lakos életének 64. évében elhunyt. Temetése 2012. október 27-én 11 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából.
tiszateleki lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése 2012. október 26-án – pénteken – 13 órától lesz a tiszateleki köztemető ravatalozójából. Gyászoló felesége, gyermekei.
Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy
581701
GÖNCZI ANDRÁS
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
Támogatott lakáshitelek vásárlásra felújításra hitelkiváltásra fix forint alapon. 20/585−1310. 581637
Víz, gáz, fűtés szerelése, javítása, gázvízmelegítő, gázkazán, gáz− konvektor javítása, cseréje, karbantartása, villanybojler víz− kőtelenítése, javítása, hétvégén ügyelet. Tel.: 42/491−128, 20/ 920−8969. 581666
Gyógyszerkiadó szakasszisztens OKJ−s képzés indul Miskolcon november 17−én. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! 30/377−7797 579903 www.alfakapos.hu
MUNKAHELYET KÍNÁL
November 13−tól eszperantó képzés indul cs.: 17.00−20.00. Big Ben Nyelviskola Kft, Tel.: 42/400−813. Nysz: 01090−2009
Ausztriai szakmunkák, segéd− munkák! Hölgyeknek, uraknak! 30/ 449−3848; 30/449−3802 580205
581327
PÉNZ
Függöny varrásához és ruha javításhoz varrónőt keresünk. Érdeklődni lehet a 06−30/2396− 300−as telefonszámon. 581149
Adósságrendező , jelzálog, autó, személyi, hitelek, lízingek. Fel− mondott hitelek újrafinanszírozása, hitelkiváltás. Akár BAR−osoknak is! Vállalkozók, cégek hitelezése. Adó, TB, VH, inkasszók kiváltása. Osztrák pénzügyi termékek. Tel: 30/9850− 079 581664
Októberben angol tanfolyam indul: h., sze: 16.45−19.00. Big Ben Nyelviskola, 42/400−813. Nysz: 01090−2009
Ön tehergépkocsi−vezető? Munkát keres? Munkaközvetítés: 30/305− 5213 579248
581323
VEGYES
Traktorost,segédmunkást alkal− mazok növénytermesztésben. (Debrecen kült.) (30)3391428, (30)9156995 581545
A akciós szén Sényői Tüzépen. Lig− nit, dió, kocka 1220 Ft/q−tól. Szállí− tás megoldható. 20/4759−760. 571653
Lakatosokat és CO hegesztőket nagy gyakorlattal keresünk nyíregy− házi üzemi munkára. Szállást vagy utazást biztosítunk! 06/70−269− 0950. 580638
Munkafelvevőt keresünk gépjárműjavító szervizbe.
M
Akác, nyár tüzifa 900 Ft−tól. Nyír− egyháza 10 km−es körzetében ingyenes kiszállítás. 30/675−9401
MEGEMLÉKEZÉS "Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok hiszen napként az égen Nektek ragyogok. Ha szép idő van s kék az ég, Jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha rám gondoltok soha ne sírjatok, hiszen szívetekben jó helyen vagyok."
581618
Akác, nyár, tölgy tüzifa 900 Ft−tól, szállítás is,.Kisvárda és környékére. 574613 30/521−4601. Akác, tölgy, nyár, alma tűzifa eladó 800 Ft/q−tól. Kiszállítás megold− ható. 0630/536−9410. 581501
volt kisvárdai lakos halálának 1. évfordulójára emlékezve.
Nyárfa tüzifa kapható 1000 Ft/q kuglizva, házhozszállítva. Érd.: 30/ 254−1124, 30/267−0308. 581331
580966
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
579901
100
90
80
70
60
50
temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. 579067
A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: http://www.kelet.hu
291835
580543
Jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal az
[email protected] e-mail címre, illetve a 4403 Nyíregyháza Pf. 14. levelezési címre várjuk!
Y
Akác, alma tüzifa, SZÉN 1200 Ft− tól. Szállítás megoldható. Tel.: 0630/302−4710. 581740
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik
Drasztikus áremelkedés januártól a felnőttképzésben! Jelentkezzen Nyíregyházán induló műköröm− építő, kézápoló képzésünkre decemberig: rövidebb tanfolyam, megfizethető ár! Kérje ingyenes tájékoztatónkat! www.alfakapos.hu 30/288−2092
– hasonló munkakörben szerzett tapasztalat
C
VALCSÁK JÓZSEF kótaji lakos 57. éves korában elhunyt. Temetése 2012. október 26-án – pénteken – 11 órától lesz a kótaji temető ravatalozójából. Gyászoló felesége, gyermekei, unokái. 581564
OKTATÁST VÁLLAL
Elvárások: – műszaki végzettség – jó szervezőkészség – határozottság Előny:
Akác és alma tüzifa eladó 1300 Ft− tól kiszállítással. Akácerdőt, fasort 574582 veszek. 70/667−1480
40
30
20
10
5
KELET
15
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
866214
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁLAT
581788
Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk!
volt téglási, majd nyíregyházi lakos életének 79. évében méltósággal viselt, hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2012. október 27-én, 13 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából. A gyászoló család.
2012. OKTÓBER 25., CSÜTÖRTÖK
16 Képes krónika
MAGYARORSZÁG
Vág az esze James Cameron új hősnőjének Taylor Stevens Az informátor című bestselleréből rendez filmet James Cameron. A rendező az Avatar két folytatásának elkészülte után forgatja le a thrillert. Cameron Lightstorm Entertainment nevű produkciós cége megvásárolta a 2011-ben megjelent Stevens-regény megfilmesítésének jogait. A könyv főszereplőjét, Vanessa
LOS ANGELES.
Cseresznyevirágzás Amerikában
FOTÓ: INTERNET
Somfaerdőt ajándékoz Amerika Japánnak Ünnepélyes szertartással indították útjára hétfőn az Egyesült Államok Nemzeti Arborétumából annak a somfaerdőnek az első száz facsemetéjét, amellyel Washington a messze földön híressé vált tavaszi cseresznyevirágzását kívánja meghálálni Tokiónak. A Barátság Virágai Kezdeményezés keretében az amerikai külügyminisztérium, a japán nagykövetség és az Amerikai-Japán Hídverő Alapítvány munkatársai arról emlékeztek meg Washingtonban, hogy 100 évvel ezelőtt, a két ország közötti barátság megörökítésére, Japán 3 ezer cseresznyefát ajándékozott Amerikának. Noda Josihiho
japán miniszterelnök áprilisi egyesült államokbeli látogatásakor amerikai tisztségviselők viszonzásként bejelentették, hogy a következő évszázad tiszteletére kormányuk 3 ezer somfát adományoz a távolkeleti szigetországnak. A washingtoni arborétum munkatársai egy marylandi és egy észak-karolinai ültetvényről ötfajta somfát válogattak össze. A tokiói Jojogi parkban elültetendő első száz fa közül 66 csemete Appalache-i hó, 34 pedig Édesvízi vörös fajtájú lesz. Az amerikai somokat az elkövetkező évek során a japán fővárosban, valamint a 2011-es földrengés által legjobban sújtott Tohoku régióban és más MTI területeken ültetik el.
WASHINGTON.
James Cameron
FOTÓ: INTERNET
„Michael” Munroe-t Cameron üzlettársa, Jon Landau úgy festette le, mint akit a „tetovált lány”, Lisbeth Salander és Jason Bourne figurájából gyúrtak össze. Az információszerzésre specializálódott nő előtt nincs megoldhatatlan ügy. Új megbízása, egy olajmilliárdos lányának felkutatása azonban Afrikába szólítja, ahol szembesülnie kell hányattatott múltjával. A rendezőnek a deadline. com portálon idézett nyilatkozata szerint alig várja már, hogy belefoghasson a regény megfilmesítésébe. A forgatókönyvírót hamarosan kiválasztják. „Munroe érdekes és vonzó hősnő, akinek jól vág az esze, és szereti a kalandokat. Ugyanakkor az érzelmi élet, a váratlanul felbukkanó szerelmi szál is legalább enynyire izgat” – fogalmazott MTI Cameron.
Visszafizetnek a bérükből a dohányzó tanárok Bérük egy részének visszafizetésére kötelezi Oszaka prefektúra kormányzata azon középiskolai tanárokat, akik tanítási időben elhagyták az iskolaépületet azért, hogy dohányozzanak. Az oszakai oktatási hivatal a vétséget elismerő iskolai dolgozók meghallgatása után az általuk dohányzás miatt elmulasztott munkaórák számának függvényében szab ki büntetést a tanárokra. A
TOKIÓ.
büntetés a tanárok bére mellett egyéb juttatásokra, így az általuk felvett lakhatási és étkezési támogatásra is kiterjed – írta az Aszahi Simbun japán napilap. A hivatal tájékoztatása szerint legalább egy embert több mint félmillió jen (mintegy 1,35 millió forint) visszafizetésére köteleznek. Az ügyben összesen öt tanár és két további középiskolai dolgozó MTI érintett.
www.szon.hu További képek és videók
Friss főiskolás Hegyi Enikő a Nyíregyházi Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatója. Jelenleg a tanulás tölti ki életét, s tervei szerint ez a jövőben sem fog másképp alakulni. FOTÓ: SIPEKI PÉTER
A 007-es ügynök 50 éves Királyi világpremieren mutatták be a jubileumi Bond-filmet Londonban.
Játékos cicák A hátsó sort még nem érdekli, ami az elöl lévőket már igen: hogyan játsszák ezt a játékot. FOTÓ: INTERNET
A patinás nyugatlondoni Royal Albert Hallban rendezett fényes bemutatón őfelsége leghíresebb titkosügynökének 50. születésnapját is ünnepelték, az első Bond-film ugyanis 1962 októberében került a mozikba. A jelenlegi Bond, vagyis a 44 esztendős Daniel Craig – aki a Skyfall című epizódban harmadszor alakítja a rettenthetetlen ügynököt – még nem is élt, amikor a Sean Connery megszemélyesítette első Bond fél évszázada megjelent a filmvásznon az LONDON.
Megér egy mosolyt A milliomos épít egy kastélyt, három úszómedencével, az egyikben meleg víz, a másodikban hideg, a harmadik üres. Barátja kérdi, hogy minek. – Tudod vannak napok, amikor jólesik a meleg medencében úszkálni, a forró
napokon viszont a hideg medence esik jól. – De minek az üres medence? – Vannak napok, amikor nincs kedvem úszni. További viccek humor.szon.hu
A nap videója
Sokba kerül az élet Kínában
SANGHAJ. A Hszinhua hírügynökség felmérése szerint az átlagfizetések többszöröse szükséges ma ahhoz, hogy kényelmesen meg lehessen élni Kína nagyvárosaiban. A hírügynökség megállapítása szerint Pekingben például legalább 8 550 jüan (291 ezer forint) Sanghajban legalább 9 250 jüan (315 ezer forint) kell havonta ahhoz, hogy az ember kényelmesen meg tudMTI jon élni.
A szerelem nem ismer határokat Sőt, faji korlátokat sem: szegény teknős egy műanyag locsoló kannába zúgott bele...
További videók video.szon.hu
Az új Bond-film szereplői a bemutató előtt
akkor 36, ma 86 esztendős II. Erzsébet királynő szolgálatában. A jubileumi Bond-évet azonban még különlegesebbé teszi, hogy a golyó-, ütés-
FOTÓ: INTERNET
és robbanásálló szuperkém nemrégiben – most első ízben – valóban találkozott az uralkodóval. Az idén ugyanis London rendezte a nyári
Elutasították a jelentkezést Túl virgoncnak talált egy 101 éves nőt egy svéd idősotthon. STOCKHOLM. A 101. születésnapját szombaton ünneplő Anna Lundvall egy ideje nehezen látja el magát, nem tud jól járni, jórészt kerekesszékhez van kötve, és a hallása sem
jó. Az öreg hölgy a közelmúltig egyedül élt, ám áprilisban elesett, eltörte a bokáját, amit kéthónapi kórházi, szanatóriumi ápolás, lábadozás követett. Végül visszatért otthonába, ahol nem érzi biztonságban magát, ezért 73 éves lánya, Gudrun Ek segítségével felvételét kérte a jokkmokki idősek
otthonába. Az intézet elutasította a kérelmet Lundvall „túl jó egészségi állapotára” tekintettel, ehelyett hosszabb otthoni ápolást ajánlott fel, amit a család nem talált elfogadhatónak. Gudrun Ek azzal vádolta az önkormányzati tisztségviselőket, hogy híján vannak MTI az együttérzésnek.
440818
MAGYAR MAGYARORSZÁG Y ORSZÁG
olimpiai játékokat, és a világszerte hatalmas sikert aratott nyitóünnepély legnagyobb visszhangot kiváltó eleme volt az a négy és fél perces – a kelet-londoni Olimpiai Stadion kivetítőin a globális tévéközvetítéssel egy időben bemutatott – filmjelenet, amelyben a királynő és a legendás 007-es ügynök együtt indult helikopterrel a londoni Buckingham-palotából az arénába. A királyi család a Royal Albert Hall szerda hajnalba nyúló fényes premiergáláján is magas szinten képviseltette magát, megjelent ugyanis a díszvendégek élén Károly trónörökös és felesége, Kamilla cornwalli hercegnő. MTI
Egymást lövik a vadászok
RÓMA. Tragédiák sorozatával indult a mostani olaszországi vadászszezon: szeptember elseje óta tizenhárom ember halt meg, harminchárman pedig megsebesültek – mindegyiküket vadász találta el. Az Enpa állatvédő szervezet a belügyminisztériumhoz fordult, részben a vadászok érdekében – írta az olasz sajtó. A szervezet szerint évente egyszer fizikai-pszichikai vizsgálatnak kell alávetni őket a tragédiák elkerülése érdekében. Meg kell akadályozni, hogy „fegyvert szórakozásból viselő vadászok” lepjék el a vidéket – hangoztatta az Enpa, amely szerint vadnyugati körülmények uralkodnak a vadászatra kijelölt területeMTI ken.
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
kelet
16
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow