Gönczi Andrea
Beszámoló a Klebelsberg Kunó Ösztöndíj támogatásával végzett 2013. évi levéltári kutatómunkáról „A kárpátaljai görög katolikus egyház felszámolása az 1940-es években” című témában A Balassi Intézet támogatásának köszönhetően 2013. május 13. és július 11. között első alkalommal élhettem a moszkvai levéltári kutatás lehetőségével. A Magyar Kulturális Intézet munkatársai a legnagyobb gondossággal és odaadással segítették mind a kiutazásomat, mind a kint tartózkodásomat. Bár Seres Attila levéltári referens előzetesen három levéltárba kért számomra kutatási engedélyt, végül érdemi munkára csak a GARF-ban (az Orosz Föderáció Állami Levéltára - Государственный архив Российской Федерации) kerülhetett sor. Történelmi háttér A második világháborút kísérő területi átalakulások nyomán a görög katolikus egyház tagjait a szovjet hatalom a pápa ügynökeinek tekintette, de szemet vetett annak vagyonára is. Céljának megvalósítására, vagyis az unitus egyház felszámolására és vagyonának megszerzésére „történelmi” indokokat húzott elő, és a karrierista papokat is felhasználta. A folyamat a kárpátaljaihoz hasonlóan ment végbe a lengyelországi és a csehszlovákiai görög katolikus közösség esetében is. Ennek a speciálisan közép-európai egyháznak a hívei legnagyobbrészt ruszinok voltak, a sztálini erőszakgépezet így egy teljes nemzetiséget is megszüntetett. A Szovjetunió területi fennhatósága alatt először a Kárpátok hágóin túli területein, Galíciában láttak neki az ellenségesnek tekintett görög katolikus egyház felszámolásának. 1946. március 9-10-én került sor a lembergi zsinatra, amely minden incidens nélkül zajlott, és felszámolta az 1596-os breszti zsinat rendeletét az unióról, kivált a Vatikán joghatósága alól és újraegyesült az orosz pravoszláv egyházzal, végül üdvözlő táviratokat küldött az érintetteknek. Ugyanezt a forgatókönyvet akarták alkalmazni a Kárpátaljai területen is, ám itt bonyolította a körülményeket, hogy ez a vidék több országgal is határos volt, fennállt a nemzetközi konfliktus kialakulásának veszélye. Szoros – egyházi és rokoni – kapcsolat fűzte egybe a lakosságot a római katolikus egyházzal, amely mind a pravoszlávok, mind a kommunisták iránt ellenszenvvel viseltetett. Óvatosabban kellett hát nekifogni az „újraegyesítésnek”, ahogy a hatalom képviselői a görög katolikus egyház felszámolását diszkréten emlegették. A Szovjetunióban egyedül az ortodox egyház őrizhette meg privilegizált helyzetét, ami elsősorban azzal a szereppel magyarázható, amelyet a nagy honvédő háború során vállalt a nemzeti egység megteremtésében. A szovjet állam két országos szintű és számos helyi hatóságot létesített, melyek az egyházakkal és a vallási kérdésekkel foglalkoztak, amiből arra következtethetünk, hogy az állam az egyház(ak)ra mint a szovjet nemzeti-állami érdekek megvalósulását hatékonyan elősegítő eszközökre kezdett tekinteni. Ugyanezért támogatta az orosz ortodox egyház hegemón törekvéseit a világ pravoszlávjai körében, aminek a görög katolikusok bekebelezése is a részét képezte. A sztálini birodalmi külpolitika és az orosz ortodox egyház terjeszkedése mondhatni kéz a kézben járt. Moszkva arra törekedett, hogy az
Gönczi Andrea
érdekszférájához tartozó szatellit államok politikai központja legyen, de ezen kívül Róma szerepét is át kívánta venni vallási téren. A kutatás A legfontosabb forrásokat Moszkvában, az Orosz Föderáció Állami Levéltárában (ГАРФ) őrzik. A GARF állományának 6991-es fondja tartalmazza az 1943-ban létrehozott Orosz Ortodox Egyházügyi Tanács iratait. Az oroszországi nem ortodox egyházak felügyeletére 1944. május 29-én létrehozták a Vallásügyi Tanácsot. Ennek állományában lelhetők fel a Tanács Kárpátaljára (a korabeli terminológia szerint: Kárpátontúli területre) kinevezett megbízottainak az 1945-1948 közötti időszakra vonatkozó negyedéves jelentései, Varlaam kárpátaljai területi érsek iratai, valamint más egyházügyi dokumentumok. Moszkvába érkezésem másnapján Seres Attila kíséretében érkeztem a GARF-ba, ahol azonnal átvehettem az ideiglenes kutatási engedélyt, és a következő néhány nap a fondjegyzékek tanulmányozásával, kérőlapok kitöltésével, valamint az orosz levéltári rendszer és rend működésének megismerésével telt. Kiderült, hogy Varlaam érsek iratainak titkosítását még nem oldották fel, azokhoz nem juthattam hozzá. A 6991. fondban megtaláltam a Kárpátaljáról kelt egyházügyi jelentéseket. A Vallási Kultuszok Ügyeinek Tanácsa kárpátaljai megbízottja negyedévente küldte el jelentéseit Moszkvába. Az 1. opisz anyagai 1946-ban részletes elemzéseket közöltek a görög katolikus egyház helyzetéről, anyagi állapotáról, ideológiai elkötelezettségéről. Ezekre az összefoglalókra alapozták az unitus egyház felszámolásának szükségességét. A kárpátaljai megbízott tisztségének betöltésére nehezen találtak állandó személyt: 1946-ban Lintur professzor, 1947-ben Ljamin-Agafonov, végül 1948-tól Rodzjanko foglalta el ezt a pozíciót. Ennek az lehet az oka, hogy az ország más tájegységeitől eltérően Kárpátaljának rendkívül vegyes volt mind a vallási, mind a nemzetiségi összetétele, történelmi hagyományai nem a szovjet területekhez kötötték, ráadásul négy országgal is határos volt nyugati irányban. Alig akadt ember, aki ezeket a viszonyokat átlátta volna, vagy lett volna hajlandósága megismerni mindezt. A véresen komoly tartalmú források között üdítő kivételként szolgáltak azok a levelek, amelyeket hol Kijevből, hol Moszkvából írtak Rodzjankónak a felettesei, és utasították rendre megbízottjukat egy-egy újabb ballépését követően. Ő ugyanis ahelyett, hogy megregulázta volna a helyi egyházakat, bekapcsolódott azok életébe, részt vett az üléseiken, döntött személyi kérdéseikben stb. A jelentésekből világosan kirajzolódnak azok a díszletek, amelyek között a kárpátaljai görög katolikus egyház felszámolása lezajlott. Az Orosz Pravoszláv Egyházügyi Tanács elnökének, Karpovnak írta a szervezet kijevi vezetője: „A Kárpátaljai területen működik egy hatalmas görög katolikus korporáció, élén Romzsa püspökkel és környezetével. A tulajdonukban van több mint 300 gyönyörűen berendezett templom, az oldalukon áll a kulákság és a helyi értelmiség jelentős része, nem is szólva a pápista (sic!) irányultságú hívekről. A görög katolikusok tulajdonában vannak gazdag kolostorok, amelyek közül az ún. Csernek-hegyi a leggazdagabb, ez képezi a görög katolikus papság gazdasági alapját Kárpátalján, amely az egyházi ünnepén akár 150–200 ezer hívet is vonz. Ungváron van Romzsa püspök rezidenciája és püspöki irányítása, amely egy egész negyedet foglal el a
Gönczi Andrea
legszebb városrészben. Gyakorlatilag ez a legnagyobb lakótér az egész Kárpátalján.” (GARF fond 6991., opisz 1., gyelo 216. 175. oldal) Ez a vagyon jelentős vonzerővel bírt a terjeszkedő pravoszláv egyház számára, hiszen annak – a csehszlovák éra alatti erősödése ellenére – még mindig nagyon kevés temploma volt, püspöke, Nyesztor nem rendelkezett reprezentatív székhellyel, sem székesegyházzal. Az általa vezetett pravoszláv püspökség kb. 177 templomot, imaházat és kápolnát birtokolt, az egyházközségei pedig többnyire szegények voltak. (GARF fond 6991., opisz 1., gyelo 216. 176. oldal) A pravoszláv papok közül csak két fő rendelkezett felsőfokú, 35–40 fő pedig középfokú végzettséggel, a többinek csak alapfokú végzettsége volt, miközben az unitus papság felsőfokú egyházi és világi képesítést tudott felmutatni. (GARF fond 6991., opisz 1., gyelo 224. 16. oldal) Ez a magyarázata, hogy a pravoszláv hitre áttért lakosság gyakran nem fogadta el a falujába küldött papot, néha mondvacsinált ürügyekkel utasították el a kijelölt személyt. „Vannak esetek, amikor az egykori görög katolikus hívők nem fogadják el a számukra kijelölt papot, vagy azért, mert szakállas, vagy mert öreg, vagy egyéb okból, és kijelentik, hogy inkább pap nélkül lesznek, minthogy ilyen papjuk legyen.” (GARF Fond 6991., opisz 1., gyelo 526. 66. oldal) A leginkább figyelemre méltó esetek azok, amikor az egyházközség a papjával együtt áttért a pravoszláviára, és tulajdonképpen minden maradt a régiben, csak kihagyták a liturgiából a pápáért mondott imát. Az is előfordult, hogy az ilyen papok kigúnyolták a valódi pravoszláv érzelmű híveket, mondván: valójában belőlük lett ily módon görög katolikus. A Kárpátaljai területen élő pravoszlávok vezetésére kijelölt Nyesztor püspök rögtön Kárpátaljára érkezése után nekilátott a „reformoknak”, azaz saját embereivel: rokonaival vette magát körül. Ezt azzal a céllal tette, hogy senki ne zavarhassa az egyházmegye vagyonának és bevételeinek elsikkasztásában. Nyesztor kapzsisága anyagot szolgáltatott a szovjet hatalom ellenségeinek, és ürügyévé vált az ellenséges propagandának, írta Ungváron készült jelentésében Lintur, az egyházügyi tanács kárpátaljai megbízottja 1947. július 1-jén. (GARF fond 6991., opisz 1., gyelo 224. 14. oldal) Nyesztort a sorozatos panaszok után lemondatták, és Makariosz érseket állították a helyére. Meg kellett oldani a pravoszláv egyház székhelyének kérdését is; a hatóságok ezt is egyszerűen elintézték: „a Kárpátaljai területi végrehajtó bizottság 1947. július 25-i határozata értelmében a görög katolikus székesegyház és a görög katolikus püspöki rezidencia Ungváron tovább nem az unitusoké, ingyenes és korlátlan használatba vette a pravoszláv egyház Ungvár-munkácsi püspöksége.” (GARF fond 6991., opisz 1., gyelo 224. 26. oldal) Az „újraegyesülés” legfőbb akadálya Romzsa püspök személye volt. Ezt hivatalos formában is több alkalommal megfogalmazták, és 1947 nyarán Hruscsov javaslatára maga Sztálin rendelte el a püspök likvidálását. (Ezt a szakirodalom tényként kezeli; állítólag a Kárpátaljai Területi Állami Levéltárban fellelhető az erre vonatkozó utasítás, én magam eddig nem bukkantam olyan forrásra, amely ezt valóban alátámasztaná.) Így következett be 1947. október 27-én Romzsa püspök balesete, amelynek következtében november 1-jén a munkácsi városi kórházban elhunyt. A Kárpátaljai területen 1949. augusztus 10-ére mind a 366 görög katolikus templom (vagy 229 egyházközség, illetve vallási közösség) újraegyesült az orosz pravoszláv egyházzal. Az unitus papok is megkezdték az újraegyesülést. Makariosz püspökhöz a papokkal együtt
Gönczi Andrea
küldöttség érkezett Beregszászról, amelynek 2 magyar és 2 ukrán tagja volt, hogy kérjék az újraegyesülést a pravoszláv egyházzal. A Beregszászi körzet hívei és papjai feltették a kérdést Makariosznak, hogy megőrizhetik-e az új gregorián naptárt és ünnepelhetnek-e az új módi szerint, valamint kérték, engedélyezzenek nekik két liturgiát, az egyiket szláv, a másikat magyar nyelven, ahogy az unitusok alatt volt. Makariosz érsek eleget tett kéréseiknek. (GARF Fond 6991., opisz 1., gyelo 526. 23. oldal) Ez volt az első eset arra, hogy a pravoszláv egyház tömeges sikert ért el a magyar nemzetiségű lakosság körében. A pravoszláv egyház Kárpátalján 1949 közepére 260 pappal, 360 egyházközséggel, 589 templommal rendelkezett. Az egykori püspöki káptalanból egyetlen pap sem egyesült, jelentette Kijevbe Sersztyuk, a Tanács kárpátaljai megbízottja 1949. július 20-án. (GARF fond 6991., opisz 1., gyelo 367. 60. oldal) Szakmai kapcsolatok Moszkvai tartózkodásom ideje alatt került sor arra a nemzetközi konferenciára, amelyet az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai intézete szervezett „Kölcsönhatások és konfliktusok Közép- és Kelet-Európa etnikailag vegyes területein 1517-1918 között”, és amelynek a Moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ adott otthont. (http://www.sedmitza.ru/text/3786522.html) Amellett, hogy a konferencián előadást tartottam a ruszin skizmatikus mozgalomról, számos rendkívül hasznos ismeretséget kötöttem témám ismert orosz szaktekintélyeivel. Eleget tettem az Orosz Tudományos Akadémia Keleti Szláv Kutatóintézete munkatársai meghívásának, ahol Olga Khavanova, Mihail Dronov, valamint a XX. századi egyháztörténet kutatásának két nagyasszonya, Galina Murasko és Tattyana Volokityina látott vendégül. A rendkívül szívélyes fogadtatás részeként bemutatták intézetük tevékenységét, megajándékoztak köteteikkel, és személyes támogatásukkal segítettek hozzá, hogy már a találkozónk másnapján engedélyt kapjak az Oroszországi Állami Társadalom- és Politikatörténeti Levéltárban (РГАСПИ) történő kutatásra. Itt azonban sajnálatos módon csak olyan kárpátaljai vonatkozású iratokat láthattam, amelyek az új politikai berendezkedés kiépítésére vonatkoztak, mert az ún. Kominform-iratok titkosítását még nem oldották fel. Nehézségek Moszkvai utazásomat megelőzően részletes tájékoztatást kaptam a moszkvai kutatási körülményekről mind Seres Attila levéltári referenstől, mind olyan kutatóktól, akiknek már volt megfelelő tapasztalata, mégis számos meglepetés ért. Ezek közül az volt a legkellemetlenebb, hogy miután két nappal a kikérést követően leadtam a fénymásolási igénylőlapomat, közölték: nem lehetséges a sokszorosítás, mert elbocsátották a másolatokat készítő munkatársukat. Ez a körülmény többszörösére növelte a levéltárban töltött időt, mert minden fontos iratot ki kellett jegyzetelni, ill. le kellett másolni. Mivel a kutatási engedély a nagy közös kutatótérbe szólt, ezért a másoknál alkalmazott „titkos” fotózás nem jöhetett számításba. Ugyancsak a kellemetlenségek közé tartozott, amikor egyik hétfőn nem engedett be a porán szolgálatot teljesítő milicista „egészségügyi nap”-ra hivatkozva, ami náluk a
Gönczi Andrea
nagytakarítást jelenti. Amikor másnap elpanaszoltam a levéltárosnak, mi történt, ez volt a válasza: „Óh, akkor biztos elfelejtettünk erről szólni pénteken!” Megjegyzem, szőke hajszálaim ugyanott hevertek a földön, ahol a nagytakarítás előtt. A РГАСПИ-ban velem együtt a többi kutató is úgy érezte magát, mint egy fegyenctelepen: talán az őrzött anyagok korszelleme tette, hogy a levéltárosok szigorú rendet tartottak, és a megfélemlítés minden eszközét alkalmazták. A kutatási körülményekre egyébként nem lehet panasz: a kiszolgálás gyors volt, és lehetett laptopot használni. A GARF munkatársai udvariasak. Bár nem tartozik szorosan a kutatói beszámolóhoz, mégis megjegyezném, hogy a Magyar Kulturális Központ által biztosított, rendkívül „szerény” adottságokkal rendelkező szoba, amelyben nincs lehetőség sem tisztálkodásra (csak egy közös használatú fürdő a folyosón), sem főzésre, korántsem ideális helyszín az elmélyült munkához. Ebben a helyzetben, amikor nincs mód meleg étel készítésére, a moszkvai árak mellett megalázóan kevés az erre szánt ösztöndíj. Az összkomfortos apartmanok a kint tartózkodásom két hónapja alatt mindössze néhány napig voltak foglaltak, miközben mi a budapesti muzeológus kollégával küzdöttünk a sanyarú helyzettel. További lehetőségek A GARF 6991. fond 1. opisza minden Kárpátalján működő egyház tevékenységéről tartalmazza az Egyházügyi Tanács megbízottjának negyedéves jelentéseit. A görög katolikus egyházat illetően 1949 után, amikor az hivatalosan megszűnt, a jelentések már csupán szórványos megjegyzéseket közölnek, ha pl. egy pap visszatér a börtönbüntetést követően és megjelenik a hatóságoknál. A református és a római katolikus egyház ügyeit azonban még évtizedeken át figyelemmel kísérik. A magyar lakosság döntően ebben a két egyházban tömörült, ezért ezeknek az iratoknak a feldolgozása is elengedhetetlen. A levéltári működésem során elkészítettem a vonatkozó iratok jegyzékét és bízom benne, hogy másolatuk eljut Magyarországra, hozzáférhetővé válik a kutatók számára. A moszkvai GARF-ban folytatott kutatásaim eredményét a Nemzet, nemzetiség, állam című össznemzetiségi tudományos konferencián ismertettem Pécsett, 2013. szeptember 12-én, mely elektronikus formában jelent meg: Vallás és etnikum kapcsolata a Kárpát-medencében élő ruszinok körében. In: http://www.tarsadalmiegyutteles.hu/id-107-tarsadalmi_egyutteles_2013_3_szam_gonczi.html Az anyag feldolgozásának előrehaladtával további publikációs és előadói lehetőségeket keresek, távolabbi terveimben szerepel, hogy ha bekövetkezik a várt fejlődés a magyar-orosz levéltári kapcsolatokban, akkor lehetőségem nyílhat Szentpéterváron a Szent Szinódus és az Orosz Pravoszláv Egyház Levéltára vonatkozó anyagainak áttekintésére is.
Kelt Pécsett, 2013. február 25-én
Dr. Gönczi Andrea
