Globe Carex Mayenne Írta: Kozabel Zsuzsanna Military 2010. év felnőtt bajnoka Schaller Eszter volt Globe Carex Mayenne nevű lovával a Póni Klub Szövetség színeiben. Az angol telivér 1996-ban született, tenyésztője Dombóvári és Társa Gádoros, majd a galoppon kezdett versenyezni 1998-ban. Az első futama nyeretlen kétévesek versenye volt 1998.09.27-én, ahol 9-dik helyezést ért el. A 3 év alatt összesen 16 versenyen futott 1200 és 1900 m közötti távokon. Három versenyen győzött, három versenyen harmadik lett és összesen 289 500 forint nyereményt hozott. Utolsó versenye 2000.11.19-én a Búcsú Hendikep volt, ahol csakúgy mint első versenyén 9-dik helyezést ért el. 2003-ban minősült B/1 kezdő ló kategóriában 100 cm-en, majd 2007-ben B/3 kategóriában 120 cmen. FEI bejegyzése 2004-ben történt, azóta is aktív licensszel rendelkezik ugró és lovastusa szakágakban.
Származása:
(Forrás: www.pedigreequery.com)
(A képek a 2009. évi Waregem-i verseny magyar junior csapatának bemutatkozó anyagából származnak.) Adatai: Startszám Ló neve Azonosító FEI-útlevélszám Tenyésztő Tulajdonos Egyesület Születési év Szín / nem Fajta Marmagasság Ugró minősítés
Kategória Szint
Befizetett Licenc Szakágak
12111 GLOBE CAREX MAYENNE AT960660000 HUN01636 Dombóvári és Tsa., Gádoros Globe Carex kft, Balatonfüred Magyar Póni Klub Szövetség 1996 pej / mén Angol telivér 165 cm B/3 120 cm 2011 Lovastusa; Ugró
A galopp után, ahol ínsérülést szervezett a Globe Carax kft tulajdonába került és Fülöp Sándor lovagolta néhány kisebb versenyen. 2004-ben új lovast kapott Schaller Gábor személyében, akinemzetközi versenyeken is jó helyezéseket ért el vele. 2007-ben a tulajdonos átlovasította Mayenne-t és Magyar Gábor kapta meg, akinek nem sikerült túl jó eredményeket elérni. 2009-ben a tulajdonos eladta a lovait és ekkor vették meg Schaller Gáborék. Innentől kezdve 2 ifi EB-n és több nemzetközi versenyen is jól teljesített a ló. A galoppon szerzett ínsérülése egyszer kiújult, ami miatt fél évig nem dolgozott és versenyzett. A ló értékelése: A ló jó mozgású, jó alapjármóddal rendelkezik.
Díjlovaglásban egy-két 55-60 %-os eredményen kívül jobbára 60-65 % eredményt ért el. Terepen folyamatosan jól teljesít, megbízható. Ugró versenyszámban 1-1 akadályt ver. Nem túl könnyű lovagolni, igényes lovaglási módot kíván. Saját teljesítmény vizsga I-et teljesített. Nemesítő ménként a Furiosonorthstar fajtánál nyilvántartott mén.
Galopp eredményei: Magyar idomításban futott belföldi és külföldi eredmények alapján: Kor/Age 2é 3é 4é+ Összesen/Total:
Indult/Start Nyeremény/Total Győzelem/Wins Második/2nd Harmadik/3rd s Prize 3 6 7
0 2 1
0 0 0
2 1 0
37 500 Ft 174 000 Ft 78 000 Ft
16
3
0
3
289 500 Ft
Futam formák: Dátum
Pálya
Első díj
Táv
Futam (éves száma)
Talaj
Hely
Díj (Ft)
Zsoké
Súly
Forma
Date
Track
Win Prize
Dist.
Race
Surface
Result
Prize
Jockey
Weight
Rate
1998.09.27
Budapest
150 000 Ft
1300 m
NYERETLEN KÉTÉVESEK VERSENYE I. rész (338)
GYEP
9.
0
Köteles B.
57
0
1998.11.01
Budapest
130 000 Ft
1400 m
NYERETLEN KÉTÉVESEK VERSENYE III. rész (390)
GYEP
III.
19500
Köteles B.
58
0
1998.11.15
Budapest
120 000 Ft
1700 m
NYERETLEN KÉTÉVESEK HENDIKEPJE (413)
GYEP
III.
18000
Köteles B.
56
0
1999.03.28
Budapest
135 000 Ft
1300 m KINCSOR HENDIKEP II. rész (20)
GYEP
I.
65000
Köteles B.
58
0
1999.04.11
Budapest
150 000 Ft
1900 m OSSIAN HENDIKEP II. rész (32)
GYEP
III.
22000
Köteles B.
60
0
1999.08.29
Budapest
135 000 Ft
1500 m MARIO HENDIKEP II. rész (283)
GYEP
V.
7000
Köteles B.
61
0
1999.09.26
Budapest
135 000 Ft
1500 m BARNDANCE HENDIKEP (326)
GYEP
I.
65000
Köteles B.
57,5
0
1999.10.24
Budapest
186 000 Ft
1600 m
GYEP
8.
0
Köteles B.
59
0
1999.11.07
Budapest
150 000 Ft
1600 m ATTA TROLL HENDIKEP (388)
GYEP
IV.
15000
Köteles B.
62,5
0
2000.03.19
Budapest
140 000 Ft
1600 m KOMÁR HENDIKEP (V.) (4)
GYEP
7.
0
Köteles B.
60,5
0
2000.04.09
Budapest
140 000 Ft
1900 m KÖRÖZŐ HENDIKEP (V.) (30)
GYEP
I.
70000
Köteles B.
59,5
0
2000.04.30
Budapest
775 000 Ft
1600 m
BATTHYÁNY-HUNYADY DÍJ Gd-3 (66)
GYEP
8.
0
Köteles B.
57,5
0
2000.10.23
Budapest
160 000 Ft
1200 m
KEDVESI JÓZSEF EMLÉKVERSENY HENDIKEP (IV (314)
GYEP
11.
0
Köteles B.
64
0
2000.10.29
Budapest
160 000 Ft
1700 m GALOPIN HENDIKEP (IV.) (323)
GYEP
V.
8000
Köteles B.
63
0
2000.11.05
Budapest
140 000 Ft
1800 m MY COLT HENDIKEP (V.o.) (332)
GYEP
7.
0
ifj. Fejes L.
67
0
2000.11.19
Budapest
160 000 Ft
1800 m BÚCSÚ HENDIKEP (IV.o.) (359)
GYEP
9.
0
Simon F.
61
0
Ugró és military verseny eredményei:
TÓTH PÁL EMLÉKVERSENY HENDIKEP (366)
Hely
19
6
Min. pt
0
0
Indulók Start száma dátum
26
16
23110 Steiner 2003 András Arnold
0
44
50
0
58
10
0
32
0
Verseny\V.szám\Kat.
A - B kat. verseny, 2003 3460 Fülöp Sándor Kiskunhalas B1/b Nyitott(?) (100 cm)
9
12
Igszám\Lovas
23
B kat. díjugrató verseny, Nyergesújfalu C/1 Nyitott(?) (100 cm)
B kat. díjugrató verseny, Kecskemét (Airvent) 2003 3460 Fülöp Sándor B/1b kezdő lovak vasárnap Nyitott(?) (100 cm) B kat. díjugrató verseny, Kecskemét (Airvent) 2003 3460 Fülöp Sándor B/1b kezdő lovak szombat Nyitott(?) (100 cm) Balatonfüred 2007.07.01. 20210 Magyar 2007 6.vrsz.-B/2 nyitott vrsz. Gábor Nyitott (110 cm) 20210 Magyar 2007 Gábor
Balatonfüred 2007.07.01. 7.vrsz.-B/3 nyitott és ifjúsági vrsz. Nyitott (120 cm)
Elődöntő, Alappály Pont, Hiba (Aszabály) 0
Idő
0
1. összevetés 2. visszahívás Idő összevetés Idő Hiba Hiba Hiba(Verő) (verő)
Össz pont
5,6
0 76,34
0
0
0
0
0 39,7
0 74,28
6,9
0
0
0
0
0 79,18
4
0
0
0
0
0
0
0 70,88
4 105,8
Min. Hely pt 5
5
3
1
1
5
1
10
6
0
Indulók száma 5
Start dátum 2009.augusztus 79.
Igszám\Lovas 43341 Schaller Eszter
Verseny\V.szám\Kat. KAPOSVÁR A0 - A - B 2009.augusztus 7-9.3.vrsz.- B ifjúsági / nyitott Ifjúsági H-Nagykanizsa CCI* 2009.Július 02-051.vrsz.CCI* Senior
DíjElső lovaglás lószemle % I
68
Hp
Terepverseny
Idő h
Második DíjIdő Össz lószemle ugratás h Hibap
48
0
0
I
12
13
I
0 63,6
0
1,2
I
4
0
6
16 2009.Július 2-5.
43341 Schaller Eszter
13 2009.május 8-10.
43341 Schaller Eszter
KAPOSVÁR - A0 - A - B kategória - 2009.május 8-10. 2.vrsz.- A - kezdő ló / kezdő nyitott
I
65 52,5
0
0
I
4
0
5
43341 Schaller 12 2009.április 17-19. Eszter
DÁNSZENTMIKLÓS 2009.április 17-19. A0-A-BCNC* 2.vrsz.- A - kezdő ló / nyitott
I
58,4 58,4
0
10,8
I
0
6
7
I
68,7 46,9
0
7,2
I
4
1
59
17 2010. szept 3-5.
43341 Schaller Eszter
A0 - CIC2* Felnőtt OB Kaposvár, 2010. szept 3-5. 5.vrsz.- CIC** nyitott FELNŐTT OB Senior
7 2010.júli 16-18.
43341 Schaller Eszter
Pápa-A0-A-B-CNC*-IFI és JUNIOR OB- júli 16-18 3.vrsz.- B nyitott - IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG
I
66,5 51,3
0
0
I
0
0
50
6
1
11
1
9
4 2010.júl. 2-4.
43341 Schaller Eszter
XIV. Nagykanizsai Military (júl. 2-4.) 3.vrsz.- B nyitott / ifjúsági
I
67 49,5
0
14
I
0
0
0
43342 Schaller 6 2011.május 20-22. Eszter
A0-CCI2* Kaposvár, 2011. május 20-22. 5.vrsz.- CCI** nyitott KÜLÖN KIÍRÁS SZERINT Senior
I
64,25 53,6
0
0
N
0
0
0 Kizárva
Nemzetközi versenyek FEI adatbázisból Show
Competition
Start Date
Competitor
Rank
MER
D
Nagykanizsa
CCI2*
01/07/2011
Eszter SCHALLER (HUN)
RET
49,9
Kaposvar
CCI2*
20/05/2011
Eszter SCHALLER (HUN)
EL
53,6
Kaposvar
CIC2*
03/09/2010
Eszter SCHALLER (HUN)
Bad Segeberg
CH-EU-J-C1*
18/08/2010
Eszter SCHALLER (HUN)
Waregem
CH-EU-J-C1*
10/09/2009
Eszter SCHALLER (HUN)
53
69,4
Nagykanizsa - EC for...
CCI1*
02/07/2009
Eszter SCHALLER (HUN)
3
Nichelino
CIC2*
13/10/2006
Gábor SCHALLER (HUN)
Himberg Gutenhof
CIC2*
30/09/2005
Somogysard
CIC1*
Nagykanizsa
1 WD
XC obs
XC tim
J obs
20
J tim
Score XC XC
46,9
7,2
55,4
22,8 20
4
1 59.14 2nd HI
8,8
8
106.20
63,6
1,2
4
68.80
36
66,9
30,8
Gábor SCHALLER (HUN)
9
63,0
8,0
09/09/2005
Gábor SCHALLER (HUN)
4
70,0
0,4
CIC1*
03/06/2005
Gábor SCHALLER (HUN)
3
60,0
Humpolec
CIC1*
23/07/2004
Gábor SCHALLER (HUN)
8
63,6
Nagykanizsa
CIC1*
05/06/2004
Gábor SCHALLER (HUN)
3
57,0
97.70 12
1 84.00 70.40 60.00
4 2,4
67.59 59.40