GLOBÁLIS KIHÍVÁSOK, MILLENNIUMI FEJLESZTÉSI CÉLOK ÉS MAGYARORSZÁG

GLOBÁLIS KIHÍVÁSOK, MILLENNIUMI FEJLESZTÉSI CÉLOK ÉS MAGYARORSZÁG ENSZ-AKADÉMIA 2008

Szerkesztette: Gömbös Ervin

MAGYAR ENSZ TÁRSASÁG 2008

Az ENSZ-AKADÉMIA 2008 megrendezését, beleértve e könyv kiadását is, a Külügyminisztérium a nemzetközi fejlesztési együttműködési előirányzatából támogatta.

© Magyar ENSZ Társaság

ISBN 978-963-86322-9-6

Borító: VIRTUART Kreatív Stúdió Kft.

A kiadásért felelős Dr. Gömbös Ervin, a Magyar ENSZ Társaság főtitkára

2

TARTALOMJEGYZÉK RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE ................................................................................... 5 ELŐSZÓ Horváthné dr. Fekszi Márta ...................................................................................... 7 BEVEZETÉS a szerkesztő ............................................................................................................... 9 KIKNEK VAN SZÜKSÉGE AZ ENSZ-RE A XXI. SZÁZADBAN? Simai Mihály........................................................................................................... 13 GLOBÁLIS KIHÍVÁSOK „A FÖLD BOLYGÓ NEMZETKÖZI ÉVE” TÜKRÉBEN Szarka László .......................................................................................................... 21 THE INTERNATIONAL DAY OF NON-VIOLENCE (2 OCTOBER) – REMEMBERING MAHATMA GANDHI Ranjit Rae ............................................................................................................... 35 IMPLEMENTING THE MDGs - CHALLENGES AND THE ROLE OF THE UNITED NATIONS Maher Nasser .......................................................................................................... 39 A NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉS A SZEGÉNYSÉG CSÖKKENTÉSE ÉRDEKÉBEN Tomaj Dénes ........................................................................................................... 43 A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS EURÓPAI SZEMMEL Kerekes Sándor ....................................................................................................... 51 HOL TART A TUDÁSALAPÚ TÁRSADALOM? Boytha György........................................................................................................ 61 GLOBÁLIS ÉS HAZAI EGÉSZSÉGÜGYI KIHÍVÁSOK ÉS EGÉSZSÉGPOLITIKAI TÖREKVÉSEK A XXI. SZÁZAD ELEJÉN Orosz Éva................................................................................................................ 89 MIT TETT ÉS MIT NEM TETT A VILÁG (ÉS MAGYARORSZÁG) A NŐK EGYENJOGÚSÁGA ÉS HELYZETE JAVÍTÁSA ÉRDEKÉBEN? Koncz Katalin ....................................................................................................... 115 1809-1948-1989-2008-2009 AZ EMBERI JOGOK FEJLŐDÉSÉNEK GLOBÁLIS ÉS EURÓPAI FORDULÓPONTJAIN Szabó Máté és Haraszti Katalin ............................................................................ 155 THERE IS NO EXCUSE FOR IDLENESS - THE MILLENNIUM DEVELOPMENT GOALS Greg Dorey............................................................................................................ 173 A MULTILATERÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS A XXI. SZÁZAD KIHÍVÁSAI Simai Mihály......................................................................................................... 183

3

A VILÁG ÉLELMISZERVÁLSÁGA, HATÁSA AZ EURÓPAI UNIÓBAN, MAGYARORSZÁGON Baksa Adrienn és Vida Adrienn............................................................................ 201 A XXI. SZÁZAD KÉRDŐJELEI: BÉKÉS VILÁG VAGY TERRORIZMUS, ERŐSZAK ÉS FEGYVERKEZÉS? Erdős André .......................................................................................................... 219 FÜGGELÉKEK .................................................................................................... 235 MILLENNIUMI FEJLESZTÉSI CÉLOK ............................................................ 237 THE MILLENNIUM DEVELOPMENT GOALS REPORT 2008: Foreword and Overview............................................................................................................... 239 A MAGYAR ENSZ TÁRSASÁG KIADVÁNYAI ............................................. 247 TABLE OF CONTENTS...................................................................................... 249 THE UN ACADEMY........................................................................................... 251

4

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE AIDS BT

Acquired Immune Deficiency Syndrome (szerzett immunhiányos szindróma (tünetcsoport)) Biztonsági Tanács (ENSZ)

CEDAW

Convention on the Elimination of Discrimination against Women (Egyezmény a Nők Elleni Megkülönböztetés Kiküszöböléséről)

CIS EBRD

Commonwealth of Independent States (lásd FÁK) European Bank for Reconstruction and Development (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) European Development Fund (Európai Fejlesztési Alap) Európai Gazdasági Közösség Európai Közösség Egyesült Nemzetek Szervezete (UNO - United Nations Organisation) Európai Unió (European Union) Független Államok Közössége (lásd CIS) Food and Agricultural Organisation of the United Nations (ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete) Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Gross Domestic Product (brutto hazai termék) Gross National Income (bruttó nemzeti jövedelem) Global Positioning System (Globális Helymeghatározó Rendszer) Human Immunodeficiency Virus (az emberi immunrendszert megtámadó vírus)

EDF EGK EK ENSZ EU FÁK FAO FVM GDP GNI GPS HIV

IAEA

International Atomic Energy Atomenergia Ügynökség)

IAGA

International Association of Geomagnetism and Aeronomy (Nemzetközi Geomágnességi és Aeronomiai Szövetség) Information and Communication(s) Technology (Információ és kommunikációs technológia International Labour Organisation (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) International Monetary Fund (Nemzetközi Valutaalap) Integrated Pollution Prevention and Control (integrált szennyezésmegelőzés és csökkentés) International Trade Centre (UNCTAD/WTO Nemzetközi Kereskedelmi Központ) International Union of Geological Sciences (Nemzetközi Földtudományi Unió)

ICT ILO IMF IPPC ITC IUGS

5

Agency

(Nemzetközi

IYPE KÜM MDGs MENSZT

International Year of Planet Earth (A Föld Bolygó Nemzetközi Éve) Külügyminisztérium Millennium Development Goals (Millenniumi Fejlesztési Célok) Magyar ENSZ Társaság (United Nations Association of Hungary)

MTA NATO

Magyar Tudományos Akadémia North Atlantic Treaty Organization (Észak-atlanti Szövetség)

NEFE NGO OECD

Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés Non Governmental Organization (nem kormányzati szervezet) Organisation of Economic Co-operation and Development (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Public Private Partnership (állami és magán társulás) Research and Development (kutatás és fejlesztés) a világgazdaság három legfejlettebb pólusa: Észak-Amerika, Nyugat-Európa és Japán United Kingdom (Egyesült Királyság – Nagy-Britannia és ÉszakÍrország) United Nations (Egyesült Nemzetek) United Nations Association (ENSZ-társaság) United Nations Conference on Trade and Development (ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája) United Nations Development Programme (ENSZ Fejlesztési Programja) United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization (ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) United Nations Population Fund (ENSZ Népesedési Alapja) United Nations Children’s Fund (ENSZ Gyermekalapja) United Nations Industrial Development Organization (ENSZ Iparfejlesztési Szervezete) UN Office on Drugs and Crime (ENSZ Kábítószer-ügyi és Bűnügyi Hivatala)

ÖTM PPP R&D TRIAD UK UN UNA UNCTAD UNDP UNESCO UNFPA UNICEF UNIDO UNODC

UPU

Universal Postal Union (Egyetemes Postaegyesület)

USA USD WB WFP WFUNA

United States of America (Amerikai Egyesült Államok) United States Dollar (amerikai dollár) World Bank (Világbank) World Food Programme (Világélelmezési Program) World Federation of United Nations Associations (ENSZ Társaságok Világszövetsége) World Health Organization (Egészségügyi Világszervezet)

WHO

WMO

World Meteorological Világszervezet)

WTO

World Trade Organisation (Kereskedelmi Világszervezet)

6

Organization

(Meteorológiai

ELŐSZÓ

Horváthné dr. Fekszi Márta1

Az Egyesült Nemzetek 189 tagállama 2000-ben, a Millenniumi Csúcson elkötelezték magukat amellett, hogy 2015-ig megvalósítják az ún. Millenniumi Fejlesztési Célkitűzéseket. A millenniumi fejlesztési célok elérésével becslések szerint 500 millió embert lehetne kiemelni a rendkívüli szegénységből, és több millió életet megmenteni. A fejlesztési célok között szerepel többek között a súlyos szegénység és az éhínség visszaszorítása, a mindenkire kiterjedő alapfokú oktatás lehetővé tétele, a gyermekhalandóság megfékezése, a környezeti erőforrások csökkenésének visszafordítása, a szegény országok adósságának mérséklése, vagy a gyógyszeripari vállalatokkal együttműködve elérhetővé és megfizethetővé tenni az alapvető gyógyszereket a fejlődő országokban. Szinte látom magam előtt, ahogy a Kedves Olvasó most a fejéhez kap, és azt gondolja „Te jó Isten, már megint egy csapat holdkóros álmodozó a nagyratörő, utópisztikus terveikkel, akik még abban sem értenek egyet, hogy az őket tömörítő szervezet hogyan működjön.” Meggyőződésem, hogy a helyzet nem ennyire reménytelen. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy a 21. század kihívásainak kezeléséhez a nemzetközi közösségnek erős, megújult, jól működő nemzetközi szervezetekre van szüksége. Az elmúlt években az ENSZ-reform valamennyi területén előrelépés történt, és számos olyan fontos intézmény kezdte meg működését, mint például az Emberi Jogi Tanács vagy a Békeépítő Bizottság. Tény azonban, hogy a további eredmények eléréséhez, és a fent említett nagy ívű célok megvalósításához egyéb területeken is megújulásra van szükség. Elkerülhetetlen a világszervezet menedzsmentjének reformja, a Közgyűlés „újjáélesztése”, de ugyanilyen fontosságú az ENSZ környezetvédelmi és fejlesztési rendszerének megújítása. Az ENSZ-rendszer belső koherenciájának javítása a fejlesztés, a humanitárius segítségnyújtás és a környezetvédelem terén a világszervezet megújításának elengedhetetlen feltételei. Ugyanilyen fontos probléma, hogy a Biztonsági Tanács napirenden lévő reformja a nemzetközi politikai és gazdasági erőviszonyokban bekövetkezett változásoknak megfelelően, és azokat mintegy leképezve történjen. A fejlesztés és a biztonság összefüggése egyértelmű. A szegénység megszüntetése a politikai stabilizáció előfeltétele, hiszen a kirívó szegénység közvetlenül vagy közvetve, de hozzájárul a konfliktusok kialakulásához, a bukott államok létrejöttéhez, táptalaja a terrorizmusnak és a nemzetközi szervezett bűnözésnek. A Millenniumi Fejlesztési Célkitűzések megvalósítása, és az ehhez elengedhetetlen ENSZ-reform éppen ezért minden tagállamnak, így Magyarországnak is alapvető érdeke és egyben kötelezettsége is. Simai Mihály akadémikus, az ENSZ Társaság elnöke és az ENSZ Akadémia 2008 egyik előadója – e könyvben is olvasható előadásában – feltette a 1

Horváthné dr. Fekszi Márta a Külügyminisztérium államtitkára

7

kérdést: „Kinek van szüksége az ENSZ-re?” Én ezt egy kicsit kibővítve kérdezném: „Kinek van szüksége egy megújult, hatékonyan működő ENSZ-re?” Bár az erre vonatkozó választ Ő részletesebben fejtette ki, az általa mondottak lényegével egyetértek: Mindenkinek.

8

BEVEZETÉS Az elmúlt közel két évtizedben az ENSZ által szervezett nagy nemzetközi konferenciák – többek közt a fenntartható fejlődésről, a fejlődés finanszírozásáról – határozatainak, valamint az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljainak (lásd a függelékben) az integrált és koordinált megvalósítása mellett az EU és az OECD is elkötelezte magát. (A 2000. szeptember 6-8. között New Yorkban tartott Millenniumi Csúcstalálkozó 189 tagállam képviselőivel, 147 állam- és kormányfő (magyar részről Mádl Ferenc köztársasági elnök) részvételével, elfogadta a Millenniumi Nyilatkozatot, amely alapján a közgyűlés határozott a Millenniumi Fejlesztési Célokról.) Az EU 2001-ben politikai állásfoglalást (kommunikációt) adott közre a témában a „Hatékony partnerség építése az ENSZ-szel a fejlődés és a humanitárius ügyek területén” címmel, az Európai Bizottság 2004-ben pedig jelentést készített a Millenniumi Fejlesztési Célok végrehajtásáról. Az ENSZ legutóbbi jelentése e témában 2008 szeptemberében jelent meg (The Millennium Development Goals Report 2008)2. Az ENSZ Alapokmánya elvárja, hogy az ENSZ javítsa a gazdasági és szociális viszonyokat, ösztönözze a nemzetközi gazdasági, egészségügyi és kapcsolódó problémák megoldását. A világ népeinek többségét legközvetlenebbül fenyegető veszélyek: a szegénység, az éhínség, a nem biztonságos ivóvíz, a környezeti pusztulás, továbbá a járványos vagy fertőző betegségek. Az ENSZ e területen végzett fontos munkája a Millenniumi Fejlesztési Célok megvalósítására összpontosít. A nyolc cél között található a szegénység és az éhínség felére történő csökkentése, az egyetemes elemi oktatás biztosítása, valamint a HIV/AIDS és más jelentős betegségek terjedésének visszafordítása 2015-ig. Meg kell jegyezni, hogy bizonyos változások történtek, de a Millenniumi Fejlesztési Célok elérésében nem egyértelmű az előrehaladás. A célok megvalósításának feltétele a szilárd gazdaság- és szociálpolitika, a jó kormányzás, az erőforrások mobilizálása, és a fejlett és a fejlődő nemzetek közötti igazi partnerség. A Magyar ENSZ Társaságnak több évtizedes tapasztalata van az ENSZhez kapcsolódó globális problémák ismertetésében, hazai bemutatásában. A Társaság az elmúlt években közel negyven könyvet jelentetett meg az ENSZrendszerről, céljairól, tevékenységéről és elért eredményeiről. A kiadványok valamennyi hazai egyetem és főiskola könyvtárában, valamint az egyéb jelentős könyvtárakban is megtalálhatók. (A kiadványok listája a függelékben megtalálható.) A Társaság egyik népszerű tudományos-oktatási-tájékoztatási programja az ENSZ-AKADÉMIA.

E kötet függelékében közöljük Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár bevezetőjét a jelentéshez, valamint Sha Zukang ENSZ-főtitkárhelyettes összefoglalóját a jelentésről angolul. 2

9

Az említett ENSZ-határozatok és a Millenniumi Fejlesztési Célok széles körű ismertetéséhez és megvalósításához kívánt hozzájárulni a Magyar ENSZ Társaság, amikor immár negyedik alkalommal rendezte meg a – a korábban is nagy érdeklődést kiváltott és sikert aratott – ENSZ-AKADÉMIÁT, amely általában tíz héten át tartó – az ENSZ napirendjén szereplő fontos problémákat tárgyaló előadássorozatból áll. Rendszerint heti egy alkalommal, a délutáni órákban van előadás és konzultáció kiemelkedő hazai és külföldi szakemberek vezetésével. Nyitó konferenciával kezdődik, és záró konferenciával fejeződik be. Célja olyan ismeretek nyújtása, amelyek elengedhetetlenek mindazok számára, akik a mai nemzetközi viszonyok bonyolult világában el akarnak igazodni. Egyetemi és főiskolai hallgatókat – a résztvevők többsége e kategóriákba tartozik – segíti abban, hogy tanulmányaikat bővítsék, kiegészítsék és gyakorlati szempontból is jobban megértsék az ott szerezett ismereteket. A negyedik ENSZ-AKADÉMIA – amelynek előadásait e kötetben találja az olvasó - megrendezésére 2008 őszén kerül sor a Külügyminisztérium támogatásával (szeptember 24. és december 10. között, szerda délutánonként) „Globális kihívások, Millenniumi Fejlesztési Célok és Magyarország” címmel arról, hogy milyen feladatokat jelentenek Magyarország számára a XXI. század kihívásai, hogyan tudja hasznosítani saját lehetőségeit. Milyen kötelezettségeket vállaltak az államok a Millenniumi Fejlesztési Célok kitűzésével, milyen szerepet játszik teljesítésükben az Európai Unió és hazánk. Az akadémia célja az is, hogy segítse a felkészülést és a személyi feltételek megteremtését a következő évtizedek nemzetközi feladatainak megvalósításához. A Magyar ENSZ Társaság korábban is rendezett ENSZ-AKADÉMIÁT. Az első kettőt a TIT-tel (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) közösen. Az 1993ban, 100 fő résztvevővel megrendezett tizenkét héten át tartó előadássorozatnak és konzultációknak jelentős visszhangja volt a sajtóban is. A résztvevők fele egyetemi és főiskolai hallgató volt. Korunk legfontosabb problémáival (béke és biztonság, békefenntartás, emberi jogok, környezetvédelem, egészségügy, stb.) foglalkozó előadások anyagát 132 oldalas kötetben, 1500 példányban jelentette meg a Társaság. Az 1997-ben 50 éves Társaság azzal emlékezett meg alapításának évfordulójáról, hogy ENSZ-AKADÉMIÁT szervezett "Az ENSZ-család és Magyarország" címmel. A tizenkét előadásból álló előadássorozat és konzultáció célja annak megismertetése volt, hogy Magyarország az ENSZ-család szervezeteiben (UNESCO, UNICEF, FAO, WHO, ILO, WMO, UNIDO, UNCTAD, UNDP, ITC, WTO, IEAE, UPU, IMF, World Bank stb.) milyen kötelezettségeket vállalt, mit kapott tőlük, s milyen tevékenységet fejtett ki az adott szervezetekben. Az Európai Unióba és a NATO-ba történő belépés előtt fontos volt annak tudatosítása, hogy milyen haszna származott az országnak eddig is az ENSZ keretei közötti nemzetközi együttműködésből. Az Akadémiára 230 főjelentkezett, ennek mintegy fele vett részt rendszeresen az előadásokon. A résztvevők többsége ekkor is egyetemi- és főiskolai hallgató volt. A 200 oldalas kötet 1500 példányban jelent meg.

10

Az ENSZ alapításának 60. és hazánk ENSZ-tagságának 50. évfordulója alkalmából, az ENSZ Fejlesztési Program (UNDP) és a Külügyminisztérium támogatásával rendezett harmadik ENSZ-AKADÉMIA 2005 márciusában fejeződött be (2004 őszén kezdődött). A nyitó és záró konferenciából, valamint 10 előadásból álló sorozat témája “A nemzetközi fejlesztési együttműködés a XXI. században” volt. Az Akadémiára mintegy 300 fő jelentkezett, az előadásokon rendszeresen kb. 150 fő vett részt (főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, de civil szervezetek és minisztériumok képviselői is). A HUNIDA kht-val (a Külügyminisztérium nemzetközi fejlesztési együttműködési programjának végrehajtó szakintézménye) közösen szervezett Akadémia előadásainak anyagát egy 400 oldalas, igényes kivitelű kötetben jelent meg 2000 példányban. A mostani, negyedik ENSZ-AKADÉMIA megszervezésére a Magyar ENSZ Társaság egyedül vállalkozott, és ez rendkívüli erőfeszítéseket követelt a Társaság vezetőitől, mert az Akadémia nagyságrendje és (pénzügyi) adminisztrációja messzemenően meghaladta egy fizetett alkalmazottal sem rendelkező szervezet kapacitásait. Külső erők bevonásával azonban sikerült zökkenőmentesen lebonyolítani a programsorozatot. Az ENSZ-AKADÉMIA 2008 sikerét jelzi, hogy 537 fő jelentkezett (regisztrált) az Akadémiára, az előadásokon rendszeresen ennek mintegy fele vett részt, főleg egyetemi és főiskolai hallgatók, de szép számban voltak jelen nem kormányzati szervezetek, valamint államigazgatási szervezetek képviselői is. Ez a várt érdeklődést messzemenően meghaladta, rekordnak számít. A résztvevők megkapták a Magyar ENSZ Társaság kiadványait, több mint tíz könyvet. Az előadásokat rendszeresen látogatók pedig angol és magyar nyelvű oklevelet kaptak. (Részvételi díj sem most, sem korábban nem volt.) Tóth Mária projekt menedzser, az ENSZ-AKADÉMIA 2008 egyik résztvevője így írt az Akadémiáról a Társaságnak: „A mi feladatunk nem a millenniumi célok teljesítésén dolgozni, hanem az előadások gondolatait saját célkitűzéseinkbe, mindennapi tanulmányainkba, munkánkba beépítve lehetőségeink szerint hozzájárulni a célok eléréséhez. Ebben pedig tökéletes segítséget kaptunk. Köszönöm!” Jelen kötetben tesszük közzé az ENSZ-AKADÉMIÁN elhangzottakat időbeli sorrendben, ezúton is köszönetet mondva az előadóknak odaadó és színvonalas munkájukért. A program kialakításában döntő szerepet játszott a Társaság elnöksége, de külön ki kell emelni Simai Mihály akadémikust, aki két – kiemelkedő színvonalú – előadást tartott, és a szakmai program összeállítását koordinálta, valamint Dr. Boytha György alelnököt, aki sikeres előadása mellett aktívan részt vett a szakmai program formálásában is. Az előadásokat – anyagi okok miatt - azon a nyelven közöljük, amelyen elhangzottak. Az ENSZ-AKADÁMIA 2008 rendezői köszönetüket fejezik ki Dr. Göncz Kinga külügyminiszternek - akinek a Társaság vezetői először vetették fel a negyedik Akadémia gondolatát - aki kedvezően fogadta az ötletet, és kezdettől fogva támogatta megvalósítását. Köszönet illeti meg Horváthné dr. Fekszi Márta külügyi államtitkárt, aki a nyitó konferencián köszöntötte az előadás-sorozat

11

résztvevőit. A rendezők köszönettel tartoznak Tomaj Dénes nagykövetnek is, a Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Főosztálya vezetőjének, akinek a támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg e sikeres program. A rendezők ezúton is nagyrabecsülésüket és köszönetüket fejezik ki Őexc. Greg DOREY úrnak, az Egyesült Királyság budapesti nagykövetének, Őexc. Ranjit RAE úrnak, India budapesti nagykövetének, valamint Maher NASSER úrnak, az ENSZ Bécsi Információs Szolgálata igazgatójának, hogy előadásukkal hozzájárultak az ENSZ-AKADÉMIA hírnevének öregbítéséhez. Köszönetet kell mondani a rendező szervezet (Magyar ENSZ Társaság), valamint a Külügyminisztérium és a HUN-IDA Kht. munkatársainak, továbbá a Magyar ENSZ Modell Diákegyesület vezetőinek és aktivistáinak (Dina Mátyás elnök, Naszádos Zsófia főtitkár, továbbá Gaál Miklós, Ignáth Krisztina, Katus Kinga, Vadlövő Judit és Vas Korinna), akik jelentős mértékben hozzájárultak az ENSZ-AKADÉMIA 2008 zökkenőmentes lebonyolításához. A szerkesztő

12

KIKNEK VAN SZÜKSÉGE AZ ENSZ-RE A XXI. SZÁZADBAN? Simai Mihály akadémikus3

1945 óta a világon meglehetősen sajátosan alakult az államok és a közvélemény hozzáállása az ENSZ-hez. Alapítói közül elsősorban az Egyesült Államok fűzött nagy reményeket a Világszervezet munkájához. Az európai győztesek körében még túl elevenen élt a Népszövetség emléke. A hidegháborús korszak két világhatalma kezdettől fogva külpolitikája egyik eszközének tekintette, s akkor akasztotta le eszköztárának fogasáról, amikor éppen szüksége volt rá. Időnként igyekeztek alárendelni politikai céljaiknak. A kisebb országok sokat reméltek tőle. Számukra egyébként lehetőséget adott a Világszervezet arra, hogy súlyuknál nagyobb mértékben vegyenek részt a világ ügyeinek intézésében. Különösen fontos volt az ENSZ az új államok számára, hiszen segítette születésüket s gyakran első lépéseiket is. Nemcsak állami szuverenitásuk lényeges jelképe volt, hanem védelmet is nyújtott számukra a korábbi gyarmatosítókkal szemben. Fennállása óta egyébként sokszor és sok oldalról támadták az Egyesült Nemzetek Szervezetét szinte születésének pillanatától kezdve. Már a második világháború győztes hatalmai között sem volt teljes egyetértés abban, hogy a háború utáni világban milyen szervezetre lenne szükség és, hogy kik legyenek annak tagjai. Voltak olyan vélemények, hogy csak a győztesek és szövetségeseik. Sok vita folyt szavazási rendszeréről, különösen a vétójogról. Figyelemreméltó, hogy annak ellenére, hogy az ENSZ alapokmányának megfogalmazásában és a szervezet létrejöttében döntő szerepet játszott az Egyesült Államok és személy szerint Roosevelt amerikai elnök, az elmúlt évtizedek során a legtöbb támadás a Világszervezetet az Egyesül Államok különböző szervezetei és kormányai részéről érte. Amikor az ENSZ nem az amerikai kormány álláspontját képviselte, amerikai személyiségek, beleértve az USA egyes elnökeit is, a Világszervezetet alkalmatlannak tekintették a világ ügyeinek kezelésére, s vagy feloszlatását, vagy az USA kilépését javasolták, illetve jelentősen szűkítették pénzügyi hozzájárulásukat. Bizonyos szélsőjobboldali csoportok ennél is tovább mentek. A hidegháború időszakában a Világszervezetet a kommunizmus eszközének deklarálták. Mások azt állították, hogy nem alkalmas többé a világ gondjainak kezelésére. Legutóbb az amerikai Heritage Alapítvány egyik vezetője kijelentette, hogy „az ENSZ elvesztette indokoltságát, s a legfőbb ideje annak, hogy bezárják, s véget vessenek korrupcióval átszőtt bürokráciájának.”Az iraki háború kapcsán is sajátos helyzet alakult ki. Az amerikai vezetés azért támadta a Világszervezetet, hogy nem legitimizálta az USA fellépését, más országok pedig azért, hogy nem 3

SIMAI MIHÁLY akadémikus, a Világgazdasági Kutató Intézet kutatóprofesszora, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a Magyar ENSZ Társaság elnöke

13

tudta megakadályozni az amerikai katonai akciót. Sok fejlődő országban tekintették és tekintik a Világszervezetet az Egyesült Államok vagy általában a nyugati hatalmak “trójai falovának”. A XXI. században új támadás indult az ENSZ ellen, azon az alapon, hogy sok tagállama nem tartja be az alapokmányban és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában megfogalmazott normákat. Főleg néhány befolyásos civil szervezet és politikus már korábban is javasolta, hogy az ENSZ helyett hozzanak létre egy új nemzetközi szervezetet a demokratikus államok világszövetségét, amelynek katonai erejét a NATO jelentené. Ebbe a szervezetbe csak demokratikusnak tekintett államokat vennének fel. A NATO pedig alkalmas lenne arra, hogy megfelelő erővel avatkozzék be a terrorizmussal és az emberiességet sértő magatartásokkal szemben. Vannak olyan vélemények is, hogy a Világszervezetet nem kellene feloszlatni, de a tényleges globális ügyeket a demokráciák világszervezete kezelné. Ezzel lényegében feladnák az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik alapvető működési elvét, az államok szuverén egyenlőségének eszméjét és gyakorlatát. Egy 2000-ben Varsóban rendezett nemzetközi konferencián indították el a globális mozgalmat a Demokráciák Szövetsége érdekében. A kialakított kritériumoknak a mai világban kb. 60 ország felelt meg, s további tucatnyi állam jelentette a határesetet. Más országok is csatlakozhatnának, ha teljesítik a szükséges kritériumokat, de csak olyanok, amelyekben kizárt az autokrata rezsimek újjáéledése. A szervezet nem oszlatná fel az Egyesült Nemzetek Szervezetét, de abban meghatározó tömbként működne. Valószínű, hogy ilyen és hasonló kezdeményezések a jövőben is lesznek. Ezért is érdemes komolyan foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy tulajdonképpen milyen érdekek és célok tartják fenn az Egyesült Nemzetek szervezetét és formálják jövőjét a XXI. század világában. Közhelynek tűnik, mégis szükséges ismételten hangsúlyozni azt, hogy az ENSZ nem világkormány, amelyik utasíthatja az államokat, hanem államoknak alárendelt szervezet. Az egyetlen olyan szervezet bolygónkon, amelyben gyakorlatilag minden állam részt vesz. Nem tagjai az olyan államnak deklarált politikai egységek, mint Koszovó, Oszétia vagy Abházia, amelyeknek államiságát nem fogadta el az ENSZ tagállamainak közössége. Azt is fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a Világszervezet a XX. század során átfogó globális rendszerré fejlődött, s nincs a világon az államközi kapcsolatokban vagy a nemzeti fejlődés lényeges kérdései között olyan terület, amelyen ne működne legalább egy, az ENSZ családhoz tartozó kormányközi szervezet. Akik az Egyesült Nemzetek Szervezetét támadják, azok tulajdonképpen egy olyan globális rendszer alapjait támadják, amelyik igyekezett bizonyos rendet vinni egy alapjában kaotikus és zavaros világba, s amelyik továbbra is arra törekszik, hogy erősítse a föld lakóinak biztonságát, javítsa életfeltételeit, védje jogait, és segítse azokat, akiket természeti vagy emberek, embercsoportok által kezdeményezett katasztrófák sújtanak. Az ENSZ legfőbb ellensége a XXI. század világában azonban a tudatlanság, a szerepéről szóló ismeretek hiánya. Ebben sajnos

14

időről időre részt vesz a média is, amelynek esetenként fontos tényezői akarva akaratlanul az ENSZ ellenségeinek legostobább érveit veszik át. Az ENSZ rendszer természetesen nem hibátlan, nem tévedhetetlen és nem is statikus szervezeti hálózat. Hatékonysága nemcsak attól függ, hogy tagállamai mennyire támogatják céljait, és biztosítanak számára megfelelő eszközöket, hanem a rendszer alkalmazkodóképességétől, rugalmasságától is. Az ENSZ jövője szempontjából lényeges, hogy nagy változások kezdődtek az államok rendszerében. A XXI. századra a világ újra útelágazáshoz érkezett. Az államok továbbra is a világpolitika alapvető egységei maradnak, a kormányzás azonban nehezebbé válik. Az internet és az emberek nagyobb globális mobilitása, új típusú virtuális közösségek kialakulását segíti globális méretekben. Ezek növekvő erőt képviselnek a nemzetközi rendszerben. Motivációik és összetartó tényezőik igen sokrétűek: szociális problémák, globalizáció-ellenesség, közös vallás, közös politikai nézetek ökológiai kérdésekben, a nők helyzetének javítását illetően stb. Demográfiai, gazdasági és politikai tényezők hatására jelentősebbé válik a migráció, amelyik egyre több multi-kultúrájú államot eredményez, rengeteg új problémával, belső feszültségekkel és nemzetközi konfliktus-forrásokkal. Egyidejűleg erősödik a törekvés a nagyobb demokráciára és a demokrácia korlátozására sok országban. A hidegháborúra jellemző kétpólusú, majd az ezt követő egypólusú hierarchikus hatalmi rendszer ismét átalakulóban van, s egy többközpontú világ kibontakozása folyik, amelyik gazdasági szempontból már előbbre tart, mint politikai-katonai téren. Azok a hatalmi koalíciók, politikai konfrontációk és tényezők, amelyek formálásában és működésében a hidegháború időszakát jellemezték, a XX. század végére megszűntek. Véget ért a hidegháború időszakát követő globális optimizmus is, amelyik arra számított, hogy a kialakuló új világrend a jog, a béke és a globális jólét időszakának kezdete lesz. A világ készülődik az amerikai hatalmi monopólium utáni korszakra. Ennek a kibontakozó új korszaknak egyik fontos jellemvonása az, hogy a globális viszonyok rendszerében, a két rendszer helyébe az egységes világkapitalizmus lépett. Helyreállt egy olyan világ, amelyben az ideológiai-politikai katonai versengés helyébe a politikai-gazdasági-hatalmi versengés lép, amelynek természetesen jelentős katonai következményei is lesznek. A hidegháborút követő korszakra a polgárháborúk, az önálló államiság megteremtéséért folytatott küzdelmek voltak jellemzőek. Az új fejlődési szakasz egyik fő veszélye a küzdelem megindulása új érdekszférák, hatalmi befolyási zónák kialakításáért. Ez a küzdelem megindult. Továbbra sem zárult le azonban a harc az önálló állami lét megteremtéséért, s ez igen sajátos helyzet kialakulását vetíti előre. Milyen érdekeket szolgálhat az ENSZ, s milyen eszközei lehetnek a formálódó világban? Csaknem fél évszázaddal ezelőtt jelentette ki az ENSZ második főtitkára, Dag Hammarksjöld, hogy a Világszervezetet nem azért hozták lére, hogy földi paradicsomot teremtsen, hanem, hogy megmentse az emberiséget a pokoltól. Ez

15

egyike azoknak az alapigazságoknak, amelyek továbbra is lényegesek, és különösen fontos hangsúlyozni az ENSZ szerepével kapcsolatban a béke és biztonság terén. Az ENSZ olyan kollektív biztonsági rendszerként született, amelynek központi célja egy új világháború kirobbanásának megakadályozása volt. Az ellenség, akikkel szemben a világ népeit meg kellett védeni, a tengelyhatalmak és csatlósaik voltak, köztük Magyarország is. A hidegháború radikálisan új veszélyeket hozott, új konfrontációk jöttek létre, s a két vezető hatalom közötti nukleáris világháború megakadályozása lett az ENSZ fő feladata. Az un. kis háborúkkal kapcsolatban, amelyek között nemzeti felszabadító harcok, nemzetközisedett polgárháborúk voltak túlsúlyban, új feladatkörrel, a béketeremtéssel és békefenntartással bővültek a világszervezet feladatai. A béke megőrzésével kapcsolatos feladatok között természetesen alapvető fontosságú évszázadunkban a háborúk kitörésének megelőzése, megakadályozása, a konfliktuskezelés. A megelőzéssel összefüggő tevékenységek a fegyverkezés fékezése, a tömegpusztító fegyverek korlátozása, terjedésük megakadályozása. Magában foglal olyan feladatokat is, mint a polgári lakosság védelme fegyveres konfliktusokban, a gyermekek bevonásának megakadályozása a fegyveres harcokba, a könnyűfegyverek terjedésének korlátozása stb. A békefenntartás stratégiai szempontból sajátos „szürke zóna” a békés rendezés és a katonai erővel történő kikényszerítés feladatai között, tartalmazva mindkettőnek elemeit. Magában foglalja a szembenálló felek szétválasztását, leszerelését, féken tartását és ellenőrzését. A békefenntartás feladatai a hidegháború befejezése óta számottevően megnőttek. Mintegy 110 000 békefenntartó katona vagy rendőr működik, több mint 100 ország fegyveres erőinek részvételével, 18 országban illetve térségben. A modern békefenntartás sok feladatkört magában foglaló, nehéz és kényes faladat, amelyik a részvevőktől nemcsak különleges erőfeszítéseket, hanem magas fokú szakmai felkészültséget, integritást és megértést is követel. A békeépítés a fegyveres konfliktust követően a béke konszolidálását, a szembenálló felek közötti viszonyok javítását célozza. Eredményei mellett az ENSZ nem bizonyult képesnek arra, hogy mindenütt megakadályozza a tömegmészárlásokat, az etnikai tisztogatást. A XXI. század világában azonban nincs egyetlen olyan globális szervezet sem, amelyik az ENSZ-nél hatékonyabban lenne képes minden konfliktus kezelésére, különösen azoknak az eszközöknek segítségével, amelyeket a tagállamok hajlandóak voltak rendelkezésére bocsájtani. Valamennyi állam, s különösen a vezető hatalmak érdekeltek abban, hogy az ENSZ ellássa, és jól hajtsa végre a fenti feladatokat. Milyen háborúkra kell számítani évszázadunkban? Lehetséges–e a XX. század két világégéséhez hasonló katasztrófa, s képes lenne-e az ENSZ arra, hogy ennek veszélyét megakadályozza? Nagy háborúk okai általában rendkívül sokrétűek. Rendszerint hosszabb ideig tart a felkészülés, a fegyverkezés, a szükséges szövetségi rendszerek kiépülése. Elvileg ezek a folyamatok előre láthatóak. A XXI. század

16

tömegkommunikációs feltételrendszerében elvileg aligha lehet mindezt titokban, rejtve megtenni. Ugyanakkor igen sok jelentéktelennek tűnő konfliktus is gyorsan nemzetköziesedhez, s nem számítható ki az sem, hogy egy kis állam, mikor ránt be nagyhatalma(ka)t olyan konfliktusba, mely gyorsan kiszélesedhet. A kis államoknak erre különleges képességeik vannak. Ezért is fontos a kis konfliktusok elkerülése, illetve minél gyorsabb lokalizálása. A fentiek miatt is nehéz arra a kérdésre válaszolni, hogy mire képes a Világszervezet a kibontakozó globális hatalmi struktúrában. Nyilvánvaló, hogy fő fórumai és közös eszközei, mindenekelőtt a Biztonsági Tanács talán a korábbinál is nagyobb szerepet kaphatnak egy esetleges agresszorral szemben, ha az agresszor egyértelműen azonosítható, és ha az államok képesek lesznek a BT szükséges reformjának végrehajtására. Ez ma négy területen van napirenden: tagságának kategóriái, a vétójog kérdése, a regionális képviselet, a tanács létszáma és munkamódszere, és az ENSZ közgyűléshez való viszonya terén. Az is világos, hogy az érdekviszonyok bonyolultsága és az ENSZ globális jellege miatt elengedhetetlen a regionális szervezetek és a mögöttük álló államok aktívabb közreműködése. Földünk lakóinak jövője nagymértékben függ attól is, hogy milyen társadalmi és gazdasági feltételek között élnek. Az évszázad közepe táján, további 3 milliárd emberrel nagyobb lesz a föld lakossága. 2008-hoz képest csaknem ötven százalékkal több embernek kell osztoznia földünk erőforrásain, a levegőn, a vízen, az energia hordozókon, a nyersanyagokon, s ennyivel több embernek kell élelmet, lakást, ruházkodást, képzést és egészségvédelmet biztosítani. Még nehezebb feladat lesz az, hogy megfelelő megélhetést biztosítsanak számukra. Ugyanilyen lényeges az is, hogy demokratikus keretek és feltételek között élhetnek, amelyben biztosítani tudják szabadságjogaikat. A választ azokra az új kihívásokra, amelyek az említettekkel kapcsolatosak, nem lehet többé csupán nemzeti keretek között megtalálni. A legtöbb témában az államok közös erőfeszítéseire van szükség. Döntő fontosságú feladata marad a Világszervezetnek az emberi jogok és a demokrácia védelme. A XXI. században nincs egyetlen olyan globális szervezet sem, amelyik az ENSZ-nél többet tett volna a demokratikus eszmék terjesztésében, s az emberi jogok védelmének előmozdításában. Egyetlen más globális szervezet sem képes arra az emberbaráti segítségnyújtásra, amelyet a növekvő számú és súlyosságú globális szükséghelyzetek követelnek. Az ENSZ sok bírálója és ellensége sokszor hivatkozik arra, hogy az alapokmányt 1945-ben néhány szövetséges hatalom jogászai fogalmazták, s azóta a világ radikálisan megváltozott. Ez természetesen tény. Megfeledkeznek azonban arról, vagy nem akarják figyelembe venni, hogy az ENSZ nem maradt változatlan. Sokak számára meglepő képességekkel rendelkezik arra, hogy innovatív, új elképzeléseket, javaslatokat dolgozzon ki az új problémák kezelésére és megoldására. Az ENSZ a XXI. század jelenlegi szakaszában nem jellemezhető egy olyan New York-i bürokráciaként, amelyik megrekedt eredeti felhatalmazásánál. Olyan átfogó rendszer jött létre, amelyik a mai világ minden kérdésével képes

17

érdemben foglalkozni: a világegészségügytől az világűrig és a tengerekig. Az ENSZ-család szervezetei gyakorlatilag behálózzák a világot. A választ arra a kérdésre, hogy kinek kell az ENSZ a XXI. században, a fentek alapján nem nehéz megfogalmazni: •

•

• •

•

legnagyobb mértékben a 9 milliárdra szaporodó földlakónak van szüksége az ENSZ hálózatára, akiknek biztonságos létfeltételei elképzelhetetlenek olyan normák, szabályok és feltételek nélkül, amelyeknek globális kialakításában, alkalmazásában és továbbfejlesztésében e hálózatnak döntő szerepe van; szüksége van az ENSZ-re, mint biztonsági és együttműködési rendszerre annak a mintegy 140 mikro- mini- és kis országnak, amelyek a tagállamok többségét alkotják: fórumot, kitekintést és részvételt biztosít számukra a világ közös ügyeinek rendezésében; szüksége van az ENSZ-re a középhatalmaknak, amelyek ily módon növelni tudják szerepüket és befolyásukat, csökkenteni tudják ennek költségeit; szüksége van az ENSZ-re a nemzetközi környezetüket jelentős mértékben befolyásolni képes nagyhatalmaknak, mert ezen keresztül jobban képesek érdekeik érvényesítésére, a világpolitika és a világgazdaság napirendjére kerülő kérdések meghatározására; szüksége van az ENSZ-re a civil szervezeteknek, mert fórumain keresztül jobban tudják képviselni és érvényre juttatni az általuk képviselt csoportok érdek- és értékviszonyait.

Az ENSZ-nek azonban minden korábbinál több ellenséggel, kritikával és támadással kell számolnia. Egy olyan világban kell végeznie feladatait, amelyre a globális gondok és a bizonytalanság növekedése jellemző. Többé-kevésbé egyértelmű, hogy a világfejlődés eddigi útjának folytatása globális politikai, szociális és környezetei tragédiák egész sorát eredményezheti. A 2000. szeptemberi globális ENSZ csúcs, ennek „follow up” jellegű tanácskozásai az ENSZ, a Világbank, a Nemzetközi Valutalap hatvanadik évfordulója ajánlásainak meglehetősen vérszegény jellege, a WTO dohai fordulójának problémái és kudarcai azt tükrözték, hogy az érdekek különbözősége és esetenkénti növekvő eltérései miatt, csak igen lassan lesz képes a multilaterális rendszer a globális változásokhoz igazodni. Ezekből a problémákból kiindulva egyes szakemberek, politikusok, de főleg a világ vezető közvélemény formáló propagandistái azt a következtetést vonták le, hogy a multilateralizmus általában válságba, s a világ a kaotikus viszonyok új állapotába jutott. Az államok hivatalos megnyilatkozásai nem ennyire pesszimisták. Sajátos egyetértés alakult ki abban, hogy szükségessé vált az egész nemzetközi együttműködési rendszer felülvizsgálata és reformja. Megértették, hogy a XXI. század elejére jellemző feltételek között aligha lenne képes a világ minőségileg új multilaterális szervezetek létrehozására. 2008-ra nyilvánvalóvá vált, hogy a multilaterális rendszer reformja nem képzelhető el gyors és radikális intézkedési csomagként. A világ hosszú távú, a szükségleteket, a

18

lehetőségeket, a feladatokat és az operatív intézkedések sorozatát összehangoló átfogó program megvalósítása nem lehetséges a jelenlegi globális hatalmi és érdekviszonyok mellett. Valószínűleg általában a kis lépések és az egyes területek közötti jelentős különbségek jellemzik majd a reformokat. A jövő szempontjából különösen jelentős lehet az EU, s néhány fontos fejlődő ország pozitív szerepe a multilaterális rendszer globális szerepének erősítésében, és a komplex módon értelmezett globális biztonság erősítését jobban szolgáló jövőjének formálásában. Azt sem tartom kizártnak, hogy mindez befolyásolja majd az Egyesült Államok magatartását is, amelynek szerepe a multilaterális rendszer alakításában továbbra is döntő fontosságú. Magyarországnak, mint viszonylag kis országnak a jelenleginél sokkal aktívabb szerepet kellene vállalnia a nemzetközi együttműködés globális multilaterális rendszerében, különösen azokon a területeken, amelyek legközvetlenebbül kapcsolódnak hazánk jövőjének formálódásához. Ehhez azonban jobban kell ismerni a problémákat, a feladatokat és a lehetőségeket. Joggal jelentette ki az ENSZ egyik volt főtitkára, hogy a világszervezet egyik legnagyobb ellensége a tudatlanság. A Magyar ENSZ Társaság által szervezett ENSZAkadémia abban kíván mindenekelőtt segíteni, hogy az új helyzetben bővítse az ismereteket, és ösztönözze a közös gondolkodást.

19

20

GLOBÁLIS KIHÍVÁSOK „A FÖLD BOLYGÓ NEMZETKÖZI ÉVE” TÜKRÉBEN Szarka László4

Rezümé A Föld Bolygó Nemzetközi Éve (2007-2009, 2008-ban tematikus ENSZ-év) keretében a földtudományok művelői világszerte – így Magyarországon is (www.foldev.hu) – számos ismeretterjesztő programot szerveznek annak bemutatására, hogy a földtudományok hogyan szolgálják az emberiség, a társadalmak javát. A Földév hivatalos témakörei a következők: felszín alatti vizek, természeti veszélyforrások, a Föld és egészség kapcsolata, éghajlat, a nyersanyagés energiakincs kérdései, az óriásvárosok problematikája, a Föld mélye, óceánok, talaj, valamint a Föld és élet kapcsolata. A füzetsorozat (amely letölthető a www.yearofplanetearth.org internet címről, és amelynek magyar változatát GEOFIFIKA címmel jelentettük meg) átfogó föld- és környezettudományi helyzetképet ad, továbbá bemutatja a földtudomány különféle ágainak eredményeit, lehetőségeit, és a legsürgetőbb tennivalókat. A Földről így kirajzolódó körkép azonban az emberiség kórképe is egyben. Egyértelműen látszik, az emberiség eddig megszokott életmódját fenyegető veszélyeknek az éghajlatváltozás (ha van, és ha tényleg melegedés) csak egyike. A problémák gyökere végeredményben az, hogy az emberiség eddigi dinamikus fejlődése immár beleütközik a Föld végességébe: globális élelmiszer-, energia-, nyersanyag- és felszín alatti víz-szűkösségre lehet számítani. Bevezetés Az IUGS (Nemzetközi Földtudományi Unió) és az UNESCO közös kezdeményezése, „A Föld Bolygó Nemzetközi Éve” (International Year of Planet Earth, IYPE) 2008-ban ENSZ tematikus év lett. A földtudományok művelői 2007 és 2009 között világszerte – így Magyarországon is – számos ismeretterjesztő 4

Prof. Dr. SZARKA LÁSZLÓ, a MTA (földtudomány) doktora, tudományos főosztályvezető, a Földév Magyar Nemzeti Bizottság titkára

21

programot szerveznek annak bemutatására, hogy a földtudományok hogyan szolgálják az emberiség, a társadalmak javát. A hazai rendezvénysorozat fővédnöke a Magyar Köztársaság elnöke, védnökei: az MTA és a Magyar UNESCO Bizottság elnöke, valamint néhány tárca minisztere. A programokat az erre a célra alakult MTA-UNESCO szervezésű magyar nemzeti bizottság koordinálja, és a megvalósításban a legkülönfélébb hazai egyesületek vesznek részt, mindenekelőtt a Magyarhoni Földtani Társulat, a Magyar Geofizikusok Egyesülete, és a Magyar Földrajzi Társaság. A Magyar Tudományos Akadémia által minden évben megrendezett Tudomány Ünnepe idei mottóját („A tudomány az élhető Földért”) a Földév ihlette. A Földév ügyét számos hazai intézmény is szívén viseli. A hazai eseményekről a legátfogóbban a Földév MNB (Magyar Nemzeti Bizottság) www.foldev.hu című honlapjáról lehet tájékozódni. A Földévről átfogó helyzetképet ad a Magyar Tudomány 2008. októberi száma (Brezsnyánszky és Szarka, 2008); a Természet Világa 2008 decemberében tervez egy Földév-különszámot megjelentetni. Az MTA honlapja (www.mta.hu) időnként szintén beszámol a Földév eseményeiről. A Föld Bolygó Nemzetközi Éve világméretű nyitórendezvényét 2008. február 12-13-án, a párizsi UNESCO Palotában 60 ország kb. egyezer tudományos és közéleti személyisége, továbbá sok-sok diák (a Földév-pályázat nemzeti díjazottjai) jelenlétében tartották (Szarka, 2008a, Kármán 2008). A résztvevők „Párizsi Nyilatkozat” címen a földtudományok hasznáról, és a jövő érdekében teendő lépésekről közös nyilatkozatot fogadtak el. (A nyilatkozat több nyelven megtalálható a Földév nemzetközi honlapján, magyarul pedig a www.foldev.hu–n.) A Földév ügye – Pálinkás József 2008. április 15-i felszólalásának köszönhetően – a Magyar Országgyűlés elé is került. A hazai nyitórendezvényre (a Magyar Természettudományi Múzeumban, 2008. április 17-én) egy négynapos, ún. „Földtudományos Forgatag” keretében került sor: 6500 regisztrált résztvevővel (iskoláscsoportokkal és családokkal), de szinte teljes sajtó- és közéleti közömbösség közepette. A megvalósuló hazai kezdeményezések egyike egy tudományosismeretterjesztő füzetsorozat, amely az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet kiadásában, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásával jöhetett létre. E – GEO-FIFIKA című – füzetek 2008 januárjától az év végéig nagyjából havonta jelennek meg (GEO-FIFIKA, 2008, Szarka, 2008b). A füzetek alapötletét a Föld Bolygó Nemzetközi Éve által kiadott angol nyelvű prospektus-sorozat adta, amelynek első (bevezető) füzete bemutatja a Földévet, majd tíz füzet tárgyalja a Földév tíz hivatalos témakörét: a felszín alatti vizeket, a természeti veszélyforrásokat, a Föld és egészség kapcsolatát, az éghajlatváltozásokat, a nyersanyag- és energiakincs kérdéseit, az óriásvárosok problematikáját, a Föld mélyét, az óceánokat, a talajt, valamint a Föld és élet kapcsolatát. A magyar változat tartalmi és formai elemeiben e sorozatot követi, de több vonatkozásban is eltér az eredeti kiadványoktól: a bevezető füzet a Földévvel párhuzamosan indított más, rokon kezdeményezésekbe is betekintést ad, valamint

22

az utolsó, 12. füzet a Földrendszer láthatatlan elemét, a geomágneses teret tárgyalja. Mindegyik GEO-FIFIKA füzetben találhatók hazai vonatkozások, és szerepelnek bennük beküldhető számítási feladatok is. A füzetsorozat átfogó föld- és környezettudományi helyzetképet ad, továbbá bemutatja a földtudomány különféle ágainak eredményeit, lehetőségeit, és a legsürgetőbb tennivalókat. Az emberiség előtt álló globális kihívásokat a GEOFIFIKA füzetek témái szerint vesszük sorra. 1. füzet: Földtudományi kezdeményezések a Nemzetközi Geofizikai Év 50. évfordulóján „A folyamatos geofizikai adatsorok nélkülözhetetlenek a Föld megértéséhez.” (Charles Barton, az IAGA elnöke, 2007) Az első füzet a Föld Bolygó Nemzetközi Éve (www.yearofplanetearth.org) és más, most (2007-2009 között) futó nemzetközi földtudományi projektek: Nemzetközi Sarki Év (www.ipy.org), Elektronikus Geofizikai Év (ww.egy.org, az IAGA = International Association of Geomagnetism and Aeronomy kezdeményezése), Nemzetközi Heliofizikai Év (www.ihy2007.org) ismertetése. Közös bennük az, hogy mindegyiket az 1957-58-as Nemzetközi Geofizikai Év 50. évfordulója alkalmából kezdeményezték, úgyhogy az első számból a Nemzetközi Geofizikai Évre (mint egy páratlanul sikeres globális Föld-megfigyelési projektre) történő visszatekintés sem maradhatott ki. A nemzetközi tudományos közösségek által kezdeményezett fenti projektek illeszkednek a tudomány belső fejlődéséhez. Ismereteink szerint mindegyikük meglehetősen kevés támogatást kap. A politikusok ugyanis inkább azokat a projekteket részesítik előnyben, amelyekről úgy gondolják, hogy közvetlen hasznot hoz számukra; az alapkutatás pedig általában nem ilyen. Igazi kihívás, hogy a világ föld- és környezettudományi kutatóinak törekvései mennyire találnak majd meghallgatásra. 2. füzet: A felszín alatti víz („Tartalék egy szomjas bolygónak”) „A fenyegető vízválság elkerülésének alapfeltétele a körültekintő, fenntartható vízkitermelés.” (2. IYPE-füzet, GEO-FIFIKA 2) Az emberiség élete és megélhetése a víztől függ. A tiszta víz iránti kereslet az emberiség létszámával egyenes arányban növekszik. A világ számos részén hiányzik az emberek számára létfontosságú ivóvíz. Ahol pedig van, ott az igények növekednek, szinte megállíthatatlanul. A biztonságos ivóvíz, az ipari és a mezőgazdasági vízellátás lehetetlen felszín alatti víz hasznosítása nélkül, mivel ez

23

jelenti a legnagyobb és legmegbízhatóbb édesvízkészletet. A felszín alatti víz a legtöbb esetben tisztább a felszíni víznél, hiszen talaj- és kőzetrétegek védik a felszínről érkező szennyeződésektől. A felszín alól származó ivóvíz aránya Európában közel 80%; Észak-Afrikában és a Közel-Keleten még ennél sokkal magasabb. (Hazai ivóvízellátásunk több mint 95%-a felszín alatti víztestekből történik.) Ha az emberiség a felszín alatti vízkészletek kiaknázását utánpótlás vagy visszatöltődés nélkül folytatja, a vízválság egyre nagyobb méreteket ölthet. A felszíni vízzel kapcsolatos kihívás: a vízválság megelőzése. Magyarország igen jelentős felszín alatti vízbázissal rendelkezik. Létfontosságú kérdés ennek megóvása. 3. füzet: Természeti veszélyforrások („A lehető legkisebb kockázat, a lehető legnagyobb odafigyelés”) „A geoszférába, a bioszférába és a tájba történő emberi beavatkozás is válthat ki természeti katasztrófákat.” (3. IYPE-füzet, GEO-FIFIKA 3) A „természeti veszélyforrás” („geohazárd”) magában foglalja a földtani veszélyforrásokat (földcsuszamlásokat, vulkánkitöréseket), a hidrometeorológiai veszélyforrásokat (árvizeket, szökőárakat, nagy erejű viharokat) és a geofizikai veszélyforrásokat (pl. földrengéseket és geomágneses viharokat). Minden olyan Földdel kapcsolatos folyamat, amely az emberi életre kockázatot jelent „geohazárd”, azaz természeti veszélyforrás. Ide sorolandók a kisebb események (pl. egy sziklaomlás), de az olyan globális jelenségek is, amelyek az egész emberiség kipusztulásához vezethetnek (pl. egy nagyobb aszteroida becsapódása, vagy egy hatalmas vulkánkitörés, „szupervulkán”-kitörés). A legutóbbi évtizedek során a természeti katasztrófák száma emelkedő tendenciát mutat. Ennek elsődleges oka a sérülékenység növekedése. Az a tény azonban, hogy a hidrometeorológiai katasztrófák száma sokkal nagyobb mértékben nő, mint a geofizikaiaké, egyértelműen az éghajlatváltozás számlájára írandó. A kihívás jelen esetben alkalmazkodást jelent. A természeti veszélyek és a fenntarthatóság összefüggésében az első jelentős lépés a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Unió által kezdeményezett ún. Budapesti Kiáltvány (Budapest Manifesto, 2002) volt. (Az IUGG elnöke, Tom Beer egyúttal a Nobel-békedíjas IPCC munkacsoport tagja, és kevesen tudják róla, hogy magyar származású.) 4. füzet: Föld és egészség („Biztonságosabb környezet kialakítása”) „A természet varázsát ontja bőven: a fűben, a fában és a kőben. Ó nincs a földön oly silány anyag, Mely így vagy úgy ne szolgálná javad.

24

De nincs oly jó, melyben ne volna vész, Ha balga módra véle visszaélsz!” (Shakespeare: Rómeó és Júlia. Fordította: Mészöly Dezső) A kőzetek a Földfelszín alapvető építőelemei, tele fontos ásvánnyal és kémiai elemmel. A legtöbb elem a levegőből, élelmiszerekből és a vízből kerül az emberi testbe. Az időjárási folyamatok elmállasztják a kőzeteket, és létrehozzák a talajt, amelyen a növény- és állatvilág él. Az ivóvíz – a vízkörforgás részeként – áthalad a kőzeteken és a talajon. A légkörben a kezdetektől fogva felhalmozódott nagy mennyiségű por és gáz nagy része is geológiai eredetű. A geológiai anyagok és folyamatok által kiváltott betegségek jóval gyakoribbak, mint azt a legtöbben gondolnák. A becslések szerint a világon kb. 3 milliárd ember egészségére hat a geológia. E tény a nyilvánosság előtt – főleg a fogyasztói társadalom terjedésével – egyre kevésbé ismert. A kihívás: az egészségkárosító hatások mérséklése a földtani hatások figyelembe vételével. Mindez földtudományi kutatók és orvosok együttműködését igényelné. 5. füzet: Éghajlat („Kőbe vésett magnószalag”) „A Föld 4,6 milliárd éves története nem más, mint folytonos éghajlat-változások egymásutánisága.” (Kordos László) Földünk éghajlati rendszerében történt ősi változások „kőbe vannak vésve”. A porés jégfelhalmozódások, tavak és tengeri üledékek, a dűnemezők és folyóteraszok mérete, alakja és elhelyezkedése, növényi fosszíliák és állati csoportosulások, ősi partvonalak, a korallokban, fagyűrűkben, mészkőbarlangok keletkezésében megfigyelhető növekedési periódusok, régészeti adatok és az ősi kultúrák írott emlékei mind-mind tartalmazzák ennek a történetnek a mozaikjait. A történelem és a kultúra sok mindent őriz a múltbeli éghajlati változékonyság hatásaiból. A környezet megváltozása több emberi civilizáció pusztulását is okozta. A szupervulkán-kitörések és kisbolygó-becsapódásokat követően a légkörbe nagy mennyiségű aeroszol kerülhet, ami elárnyékolja a Napot, és a Földön ún. vulkanikus, illetve kozmikus tél állhat be. (A Kréta végi (kb. 65 millió évvel ezelőtti) globális kihalást (közöttük a dinoszauruszokét is) az okozhatta, hogy a becsapódás nyomán keletkező kozmikus télben még a fotoszintézis is leállhatott.) Nem kétséges, hogy a mi jövőnket is erősen fogja befolyásolni az éghajlat alakulása, hiszen most első alkalommal történik meg, hogy egy faj: a homo sapiens vált a Földrendszer és a klímarendszer megváltoztatásának egyik fő tényezőjévé. Az éghajlati kihívás kettős. Egyrészt alkalmazkodni kell az örökké változó természeti feltételekhez, másrészt törekedni kell arra, hogy az emberiség tevékenysége minél kevesebb éghajlati következménnyel járjon.

25

6. füzet: Nyersanyag- és energiakincs („A fenntartható felhasználás felé”) „A bányászatot egyetlen társadalom sem tekinti közömbösen: érdemeit felnagyítva dicsőítik, vagy érdemeit elhallgatva pocskondiázzák.” Georgius Agricola (1530) A világ – amint egy Mindentudás egyetemi előadás (Kovács, 2003) rámutatott – most éppenséggel a második állapotból kezd kijózanodni. Szinte minden, amit gyártunk vagy építünk, és majdnem minden energia, amit használunk: a Föld belsejéből származik. A modern társadalom egyre inkább függ az ásványkincsektől és az energiahordozóktól. Ezek az erőforrások azonban nem újulnak meg, emellett hozzáférhetőségük, kitermelési költségük és földrajzi eloszlásuk nagyon egyenlőtlen. A megállíthatatlanul fokozódó igény szükségessé teszi a még fel nem fedezett ásványtelepek folyamatos kutatását és termelésbe állításukat. A közeljövőben a nem energiaszolgáltató ásványi nyersanyagok terén nem várható globális hiány, ámbár igazi nagy lelőhelyek felfedezése már csak elvétve várható. Az energiahordozók terén a problémák sokkal súlyosabbak. A párizsi Földév-megnyitón elhangzottak szerint a jelenlegi termelési szinten az ismert kőolajtelepek már csak kb. 40, a földgáztelepek kb. 70 évig termelhetők. (Szénből 200 évre van elegendő mennyiség, de ennek kitermelése tovább súlyosbodó éghajlati következményekkel járna.) A megújuló energiaforrások terén az emberiség gyakran tévútra téved; igazi megoldás még nem született. Nagy kérdés a nem-konvencionális szénhidrogének, így például a metánhidrát („gázhidrát”) kitermelhetősége. A metánhidrát-telepek készlete többszörösen meghaladja az ismert hagyományos földgázkészletek mennyiségét, de nem lehet kizárni azt sem, hogy egy jelentősebb globális melegedés esetén a metánhidrát magától szabadul ki a légkörbe, ami az üvegházhatás beláthatatlan következményekkel járó felfokozódásával járna. A nyersanyag- és energiakincs terén a kihívás lényege abban áll, hogy az emberiség energia- és nyersanyag igényét össze kell hangolni a lehetőségekkel. 7. füzet: Óriásvárosok („Mélyebbre hatolni, biztonságosabban építkezni”) „Tudomány nélkül a fenntarthatósági célkitűzéseknek még esélye sincs.” (7. IYPE-füzet, GEO-FIFIKA 7) Óriásvárosnak („megavárosnak”) a legalább 5 milliós városokat nevezzük. 2015-re a világ várhatóan mintegy 60 óriásvárost számlál. Az óriásvárosok – méretük révén – a fizikai, társadalmi és gazdasági események és folyamatok új dinamikáját, komplexitását és egyidejűségét jelentik. Demográfiai, szociális, politikai, gazdasági

26

és ökológiai folyamatok intenzív és összetett kölcsönhatásainak színterei. Az óriásvárosokban számottevő lehetőségek, ennek következtében erős változtatási kényszerek jelentkeznek, és ennek pedig – amint a tapasztalat mutatja – környezeti leromlás a kísérője. Az óriásvárosok ún. ökológiai lábnyoma sokak szerint akkora, hogy fenntarthatóságuk alapjaiban kérdőjeleződik meg. A földtudomány természettudományi és társadalomföldrajzi módszereket egyaránt kínál az óriásvárosokban jelentkező problémák kezelésére, amelyek már Budapesten is jócskán jelentkeznek. A kihívás véleményem szerint nem lehet más, mint a fenntarthatósági korlátok belátása. 8. füzet: A Föld mélye („A kéregtől a földmagig”) „Az ember ráteszi kezét a kövekre, egész alapjukig dúlja a hegyeket. Áttöri a sziklát és tárnát nyit benne, sok-sok drágaságot láthat ott a szeme. Felkutatta már a folyóknak forrását, és sok rejtett dolgot napvilágra hozott. De hát a bölcsesség - ez vajon honnét van, és az értelemnek hol a lelőhelye?” (Jób könyve, 28:10-13) A Föld belső szerkezetének és folyamatainak kérdéskörei ugyan távol esnek a mindennapoktól, de az emberiség alapvető szükségletei (például vízellátás, erőforrások, a természeti katasztrófák elleni védelem), valamint a földi környezet romlásának nyomon követése szempontjából e kérdéseknek mégis meghatározó jelentőségük van. A kontinensek felszíne mélybeli és felszíni folyamatok közötti kölcsönhatások eredménye. Fontos lenne tudnunk, hogy hogyan érthető meg még jobban a Föld felszínén zajló tömegmozgás és annak visszahatása a Föld mélyének körfolyamataira, és hogy a Föld folyamatairól szerzett alaposabb ismereteink miként hasznosíthatók az előrejelzésben. Az emberi tevékenység manapság már geológiai hatótényezőként is figyelembe veendő, hiszen az emberiség több anyagot mozgat meg, mint a felszíni geológiai folyamatok együttvéve! A kihívás: A Föld felszínén zajló tömegmozgás és a Föld körfolyamatai közötti kölcsönhatások megismerése, valamint mindezek hasznosítása az előrejelzésben. 9. füzet: Óceánok („Az idő mélye”) „Az óceánkutatás legújabb eredményei a földi biológiai evolúciós eseményekről a gondolkodás új horizontját nyitották meg.” (G. Tóth László)

27

Ma már egyértelműen elfogadott tény, hogy a Föld működésének megértéséhez az egyik kulcsot az óceánok jelentik. Az óceáni üledékek értékes adatokat őriztek meg a legutóbbi 200 millió év éghajlati változásairól. Annak ellenére, hogy az óceánokról szóló ismereteink a bolygónk működéséről alkotott képet forradalmian átalakították, még rengeteg minden vár felfedezésre – nem csupán az óceánok hasznosítása, hanem a kontinentális lemezszegélyek katasztrófa-kockázatainak enyhítése terén is. A világ népességének mintegy 21 százaléka, 1,147 milliárd ember él ugyanis a part menti 30 km-es sávban. A XXI. század végére az óceánok vizének lassú hőtágulásából kb. 60 cm-es tengerszint-növekedés várható; a grönlandi gleccserek elolvadásából ehhez további néhány tíz cm vízszintnövekedés adódhat. Az ún. nagy óceáni szállítószalag felismerése éghajlat érzékenységének korábban nem ismert tényezőjére hívta fel a figyelmet. Czelnai (1999) megfogalmazásában „a szállítószalag az ismert leghatékonyabb óceáni tömeg és energiaszállító mechanizmus, mely a három óceáni medence trópusi övének hőtöbbletéből igen jelentős részt továbbít – megállás nélkül – az Atlanti-óceán északi részébe, és ezzel főleg Északnyugat-Európa (sőt kisebb mértékben egész Európa) éghajlatát sokkal kellemesebbé teszi, mint az különben volna”. A hasadékok (pl. az Atlanti-óceán közepén húzódó hátság) és az alábukások (amelyek a Csendes-óceán partjainál jellemzők) kutatása is sok meglepetést tartogat, a nyersanyagok és a biológia szempontjából egyaránt. A hidrotermális hasadékokban lévő forró, szulfidokkal és fémekkel teli folyadékról például egyáltalán nem gondolnánk, hogy ott virágzó életkörülmények lennének. Határozottan kijelenthető, hogy a mélytengeri biomassza-koncentráció éppen a hasadékok környékén a legnagyobb. Egyre több kutató vallja azt a nézetet, hogy az élet a Földön az ilyen helyeken alakult ki. Földünk felszínének kétharmad részét óceánok borítják, de az óceánokat kevésbé ismerjük, mint a világűrt. Az óceánkutatás kihívása többszörös: nem nehéz megjósolni, hogy a nyersanyag- és energia, a biológia és a környezeti kockázatok és következmények vonatkozásában egyaránt új alapfelismerések várhatók. 10. füzet: Talaj („A Föld élő bőre”) „Ne feledd: a talajon nem csak állsz, hanem élsz is!” (Stefanovits Pál) A talaj az emberi egészség és jólét legfőbb letéteményese. Stabilitást biztosít a gyökereknek, a vizet hosszú ideig megőrzi, és felvehetővé teszi a növények számára, tápanyagot raktároz az élet fenntartásához, levegőt és hőt szolgáltat a talajlakó élőlényeknek. Nélküle a Föld felszíne olyan kietlen lenne, mint a Marsé. A talaj mikroorganizmusok milliárdjait tartalmazza, amelyek részt vesznek a biokémiai átalakítások folyamatában – a légköri nitrogén megkötésétől a szerves

28

anyagok lebontásáig – továbbá a mikroszkopikus élőlények, illetve a jól ismert földigiliszták, hangyák, egyéb rovarok és emlősök élőhelyéül szolgál. A földi biodiverzitás nagy része a talajban lakozik, nem a felszínen: talaj nélkül a biodiverzitás megőrzése sem lenne lehetséges. A talajra, a talajba és a talaj felhasználásával építkezünk, sőt az élet felfoghatatlan bősége és az ember számtalan tevékenysége mind-mind kötődik a talajhoz. A talajt tehát teljes joggal nevezhetjük a Föld eleven bőrének. A talajt úgy kezeljük, mintha kimeríthetetlenül rendelkezésre állna. A talajhasználatban bekövetkező mélyreható változások azonban elérkezhetnek egy ponthoz, ahol a talaj elveszíti termelő, hidrológiai és ökológiai funkcióit – épp azokat a funkciókat, amelyeket mindaddig természetesnek vettünk. (A földi rendszerek válaszfüggvénye nemlineáris, miként a kutya reakciója sem arányos az őt ért incselkedéssel.) Előrejelzések szerint 2050-re a Föld népessége a jelenlegi 6 milliárdról 9re nő. Következésképpen még nem csak több vízre, energiára, ásványi nyersanyagra, fémre, hanem több termőtalajra is lenne szükség. E példa nélküli és dinamikusan növekedő erő már nem csupán a Földet fenyegeti, hanem bolygónk életfenntartó rendszereit is. A kihívás annak a problémának a kezelése, hogy a Föld valószínűleg képes ugyan ellátni 9 milliárd embert, de az ökoszisztéma és a biodiverzitás feláldozásával, ráadásul úgy, hogy nem (vagy alig) marad hely bioüzemanyag számára. 11. füzet: Föld és élet („A sokféleség eredete”) „Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem. Ninive nem él örökké. A tök sem…” (Babits Mihály: Jónás könyve) Vida Gábor akadémikus fenti véleményét (Vida, 2007) a fenntarthatóságról egy soproni rendezvényen hallottam. A „fenntartható fejlődés” fogalma a földtudományok felől nézve is abszurd. A bioszféra − a földi élet színtere − bolygónk legkülönlegesebb, a Naprendszeren belül egyedülálló sajátsága. Az élet megjelenésével a bioszféra evolúciója mintegy 4,2 milliárd évvel ezelőtt megkezdődött, és 2,7 milliárd évvel ezelőtt kezdett jelentősebb hatást gyakorolni a Föld légkörére, az óceánokra, a teljes geoszférára. Az életet szabályozó összetett tényezők megértésére irányuló kutatások kiterjednek az egykori ökoszisztémák működésének vizsgálatára, a biodiverzitás, azaz a biológiai sokféleség hosszú idők során történt változásainak megértésére, és a jövőbeli bioszféra életképességére vonatkozó előrejelzésre. A bioszféra jelenlegi állapotának megóvása mindannyiunk felelőssége, hiszen ez az emberiség természeti öröksége, s benne rejlik jövője is.

29

Az emberiség talán legalapvetőbb érdeke a globális ökológiai rendszer fennmaradása. Amennyiben a bioszféra nem képes biztosítani az emberiség tápanyag- és egyéb gazdasági szükségleteit, katasztrófák sora következhet be. A jelenlegi ökológiai rendszer működése az emberiség számára minden más egyéb céljánál fontosabb. 12. füzet: A geomágneses tér („Védőpajzsunk”) „Ezekért a titkokért érdemes bejárni az üstökösök útját, a világétert fel a napfoltokig, s aztán lefelé a föld rétegeit… Ezeket meghódítani! Érdemes egy emberélet fáradságának!” (Jókai Mór: Fekete gyémántok) A Föld mágneses tere igen kiterjedt és összetett, a legújabb kutatási eredmények csak kevéssé ismertek. A felszínen érzékelhető tér domináns forrásai a Föld mélyében, a külső magban kialakuló áramrendszerek. Ehhez az igen lassan változó térhez hozzáadódnak a földkéregbeli kőzetek és az esetleges felszín-közeli ferromágneses betelepülések statikus mágneses hatásai, valamint a Föld tágabb plazmakörnyezetében zajló dinamikus folyamatok által okozott elektromágneses térváltozások. A jelenségkör kutatása (amellyel a füzetsorozatot kiadó soproni akadémiai kutatóintézet geofizikusai foglalkoznak), több szempontból is nélkülözhetetlen: (1) Az ún. űridőjárás hatásai ugyanis károsíthatják a műholdas rendszereket, zavarhatják a műholdas kommunikációt, GPS pozícionálási hibát okozhatnak, műholdpálya-módosulást idézhetnek elő. Zavarhatják a rádiós távközlést, elektromos távvezetékekben és csővezetékekben indukált áramokat hozhatnak létre (áramszünetet, illetve csővezeték-korróziót idézve elő). A különféle geo-elektromágneses geofizikai módszerek vulkánok és földrengések megfigyelésében, esetleges előrejelzésében is szerepet játszanak. (2) A geomágnesség (elektromágnesség) jelenségén alapul a múltbeli és jelenkori globális változások kutatása; a globális hőmérséklet és naptevékenység változásai közötti kapcsolat kutatása; a földfelszín alatt a szennyező anyagok terjedésének, nyomon követésének sok módszere; segítségével a felszín alatt szemmel nem látható mesterséges tárgyak (pl. elfeledett hulladékgyűjtőhelyek vagy régészeti emlékek) is megtalálhatók. Ugyanez a jelenség teszi lehetővé a tektonikai rekonstrukciót; a tektonikai mozgások a földkéreg és kőzeteinek tulajdonságainak; rétegsorok, kőzetek, az óceánaljzat és magminták korának meghatározását. Az ásvány- és szénhidrogénkutatásban (a felszín alatti földtani szerkezetek feltérképezésében és modellezésében, anyagvizsgálatokban és az irányított fúrásokban) a geo-elektromágnesség ugyancsak nélkülözhetetlen. (3) A geomágnesség a tájékozódásban és pozícionálásban (pl. műholdak orientációja; útjelző és észlelő rendszerek; biomágnesség, állatok tájékozódása vonatkozásában), valamint az egészségvédelemben (pl. az elektromágnesség biológiai hatásainak kutatásában) is alapvető fontosságú.

30

A geomágneses tér legnagyobb jótéteménye, hogy védőpajzsot nyújt a földi élet számára, többek között azzal, hogy megvédi a felszíni vizeket a napszéleróziótól. Mindezekről a témákról a legközelebbi tudományos világkongresszust Magyarországon, Sopronban tartják (IAGA 11th Scientific Assembly, Sopron, 2009. augusztus 23-30, www.iaga2009sopron.hu). A geomágneses tér jelenségei terén az éghajlatváltozással való esetleges összefüggések kimutathatósága talán a legnagyobb kihívás. Összefoglalás „A Föld Bolygó Nemzetközi Évé”-t nyilván azért kezdeményezte a Nemzetközi Földtudományi Unió (IUGS), hogy felhívja az emberiség figyelmét arra, hogy földtudományi ismeretek nélkül az emberiség nem tud létezni. A füzetsorozat átfogó föld- és környezettudományi helyzetképet ad, továbbá bemutatja a földtudomány különféle ágainak eredményeit, lehetőségeit, és a legsürgetőbb tennivalókat. A Földről így kirajzolódó körkép azonban az emberiség kórképe is egyben. Egyértelműen látszik, az emberiség eddig megszokott életmódját fenyegető veszélyeknek az éghajlatváltozás (ha van, és ha tényleg melegedés) csak egyike. A problémák gyökere végeredményben az, hogy az emberiség eddigi dinamikus fejlődése immár beleütközik a Föld végességébe: globális élelmiszer-, energia-, nyersanyag- és felszín alatti víz-szűkösségre lehet számítani. A párizsi nyitórendezvényen a problémákat a következőképp összegezték: •

• •

A Föld a 2050-re várható 9 milliárd embert csak az ökoszisztéma és a biodiverzitás feláldozásával tudná eltartani, nem hagyva helyet bioüzemanyag számára, A növekvő energiaigényt csak az éghajlat további rontásával (CH-alapon csak néhány évtizedig) lehet kielégíteni, A civilizáció sérülékenysége és a környezet változása miatt a (hidrometeorológiai) természeti veszély-kockázat nő.

Látnunk kell, hogy mindezek nem a Föld problémái, hanem az emberiségé, hiszen a Föld nélkülünk is „el lesz” még egy pár milliárd évig. A Magyar Nemzeti Bizottság a Földév eredeti „Earth sciences for society” jelmondatát már kezdetben (eleinte ösztönösen, úgymond: „a jobb hangzás kedvéért”) „Földtudományok az emberiségért”-re fordította. Ma már bizonyos, hogy ez helyes döntés volt, hiszen a problémákat maga a jelenlegi társadalom okozza. (A nemzeti logók jelentős részében egyébként az emberiség, és nem a társadalom szerepel.) Vajon sikerül-e olyan gazdaságot kiépíteni, amely figyelembe veszi, hogy a Föld erőforrásai kimerülőben vannak? Amennyiben az emberiség igényeit nem sikerül egyensúlyba hozni a természeti erőkkel, jövőnk (és a megmaradt földi élet jelentős részének jövője) hosszú távon nem lesz biztosítható.

31

Arti Mehra, Delhi polgármestere a Földév párizsi nyitórendezvényére írt felszólalását a Holy Vedas-ból vett idézettel zárta: SARVA ASHA MUM MITHRAM BHAVANTU, azaz „Live as if you are one with the trees, the rivers, the mountains, and the whole Universe will embrace you like a friend.” Magyarul akár így is hangozhatna: „Élj mint egyike a fáknak, a folyóknak, a hegyeknek, és a Világegyetem barátként ölel a keblére.” Hetvenhárom ország földtudományi kutatói vallják – különféle kulturális kötődésű megfogalmazásban – lényegében ugyanezeket a gondolatokat. A Földév Magyar Nemzeti bizottság 2008. novemberi nyilatkozattervezete is ebben a szellemben íródik. Bolygónkon az emberiség sorsa valóban a mi kezünkben van. Köszönetnyilvánítás Mindenekelőtt köszönetet mondok az ENSZ-AKADÉMIA 2008 szervezőinek, hogy a nyitókonferencián lehetőséget adtak a földtudomány szempontjából lényegesnek tartott globális kihívások bemutatására. A GEO-FIFIKA projekt az NKTH Mecenatúra programjának támogatásával valósult meg. A Nyugat-magyarországi Egyetem lelkes diákjainak fordításait precíz lektorok pontosították. A NYME diákjainak (akik közül kiemelendő Pacsai Endre) nyersfordításán alapuló füzetek magyar változataihoz a következők működtek közre: Verő József, (1-12. füzet), Cserny Tibor (2-4, 7), Rezessy Géza (2-7), Kakas Kristóf (3-6), Mentes Gyula (3), Tóth László (3), Újvári Gábor (3), Demény Attila (4), Kiss Ferenc (4), Mátyás Ernő (4), Rokob Krisztina (4), Bencze Pál (5), Mika János (5), Ádám Antal (6), Pápay József (6), Holoda Attila (6), Kovács Zoltán (7), Kuti László (7), Németh Károly (7), Török Ákos (7), Ádám Antal (8), Novák Attila (8), Kiss János (8), Horváth Ferenc (8), Brezsnyánszky Károly (8), Dombrádi Endre (8), Haas János (8), Czelnai Rudolf (9), G. Tóth László (9), Galácz András (9), Bidló András (10), Selmeczi Ildikó (11), Pálfy József (11), Wesztergom Viktor (12), Lemperger István (12), Pósfai Mihály (12), Puszta Sándor (12), Bór József (12). A MTA GGKI-ből, illetve a soproni Hillebrand Nyomdából külön köszönet illeti Tóth Mártát, Szendrői Juditot, Fleischhacker Imrénét, Rokob Krisztinát (a NYME doktori hallgatóját), Németh Erzsébetet, illetve a Hillebrand-fivéreket és Farkas Erikát. Az elektronikus változatot (www.foldev.hu/geofifika.htm) Koppán András szerkesztette. A füzet teljessége és egységessége az alábbi résztámogatóknak köszönhető: MTA, MBFH, Geo-Risk Kft, Mecsek Öko Zrt, Geo-Hidro-Drilling Kft, Geovil Kft, Geomega Kft, Elgoscar-2000 Kft, Soproni Tudós Társaság. A terjesztésben közreműködött a Magyar Geofizikusok Egyesülete, a Magyarhoni Földtani Társulat, a Magyar Természettudományi Múzeum, a NYME, ELTE, ME és több más felsőoktatási intézmény, Láng Ágota tanárnő (Széchenyi Gimnázium, Sopron), valamint több hazai konferencia szervezőbizottsága is.

32

Hivatkozások Brezsnyánszky Károly, Szarka László, 2008: Földtudományok az emberiség szolgálatában. A Föld Bolygó Nemzetközi Éve. Magyar Tudomány (megjelenik: 2008. október) Budapest Manifesto, 2002: http://www.iugg.org/publications/reports/budapest.pdf Czelnai Rudolf, 1999: A világóceán.Vince Kiadó, Budapest GEO-FIFIKA, 2008: Földtudományi ismeretterjesztő füzetsorozat, 1-12. szám. Szerkesztette: Szarka László. ISBN 978-963-8381-25-5 Kármán Krisztina, 2008: Csápos kutakkal Párizsba. Természet Világa, 139. évf. 8. sz. Kovács Ferenc, 2003: Meddig és mit bányásszunk? Mindentudás Egyetemi előadás http://www.mindentudas.hu/kovacs/20030924kovacs38.html Magyar Tudományos Akadémia honlapja, 2008: http://www.mta.hu/index.php?id=634&no_cache=1&backPid=417&tt_news =7705&cHash=3a4f294ee1 http://www.mta.hu/index.php?id=634&no_cache=1&backPid=417&tt_news =7845&cHash=14c0edd560 http://www.mta.hu/index.php?id=634&no_cache=1&backPid=417&tt_news =8350&cHash=e3d322d1f7 http://www.mta.hu/index.php?id=634&no_cache=1&backPid=417&tt_news =8362&cHash=28d56b142c http://www.mta.hu/index.php?id=634&no_cache=1&backPid=417&tt_news =8831&cHash=42dd0e574b http://www.mta.hu/index.php?id=634&no_cache=1&backPid=417&begin_at =10&tt_news=8967&cHash=25a2d291a3 Szarka László, 2008a: A Föld Bolygó Nemzetközi Éve nyitórendezvénye. Természet Világa, 139. évf. 4. sz. Szarka László, 2008b: A Föld Bolygó Nemzetközi Éve” hazai ismeretterjesztő füzetei. MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Testület konferencia-kiadványa, Nyíregyháza, 2008. október 3-4. Vida Gábor, 2007. Fenntarthatóság és a tudósok felelőssége. Magyar Tudomány, 2007/12 1600. o. http://www.matud.iif.hu/07dec/15.html

33

34

THE INTERNATIONAL DAY OF NONVIOLENCE (2 OCTOBER) – REMEMBERING MAHATMA GANDHI Ranjit Rae5

It gives me great pleasure to participate in the United Nations Academy hosted by the United Nations Association of Hungary. The lecture sessions and consultation provide participants, specially our young friends and colleagues, an opportunity to discuss and debate some of the major global issues that are currently on the agenda of the United Nations. I would like to congratulate the United Nations Association of Hungary for having organised this programme. The proposal for the United Nations to declare an International Day of Non-Violence, originated at an International Conference on “Peace, Non-Violence and Empowerment – Gandhian Philosophy in the 21st Century” that was convened in India in January 2007, to commemorate the centenary of the Satyagraha Movement launched by Mahatma Gandhi in South Africa. Conference participants included national and international leaders, noble laureates, academicians and practitioners of Mahatma Gandhi’s philosophy. The Declaration issued by the Conference emphasized the contemporary relevance of Mahatma Gandhi’s teachings. One hundred and thirty seven countries led by India, co-sponsored a Resolution at the United Nations General Assembly entitled “Culture of Peace”, which reaffirms the “universal relevance of the principle of non-violence and seeks to promote a culture of peace, tolerance and understanding”. The Declaration, adopted unanimously by the Assembly declared 2nd October, the birthday of Mahatma Gandhi, as the International Day of Non-Violence. The first International Day of Non-Violence was celebrated last year throughout the world. Governments, NGOs and civil society organisations came together to create greater awareness and the great power of the principles of non-violence. I am also happy to inform you that the Central European University is organising an International Conference on Mahatma Gandhi’s philosophy and teachings, entitled “Gandhi in a Globalised World: Contemporary Relevance of Gandhian Thought” during 1-3 December, 2008. Eminent academicians and scholars from India and the world will debate and discuss this theme with specific reference to Central and Eastern Europe. I would invite you to participate in this Conference. More than any other Indian, it is the name of Mahatma Gandhi that strikes a responsive chord in the hearts of people all over the world. An apostle of peace and non-violence, his message has relevance, across frontiers and over the ages. 5

H.E. Mr. Ranjit RAE, Ambassador of India to Hungary

35

Perhaps, never more so than now when we see our world driven by conflict and violence, poverty, discrimination and injustice and environmental degradation. Einstein said of the great soul and I quote, “As a leader of his people, unsupported by any outward authority; a politician whose success rests not upon craft or mastery of technical devices, but simply on the convincing power of his personality; a victorious fighter who has always scorned the use of force; a man of wisdom and humility, who has devoted all his strength to the uplifting of his people… a man who has confronted the brutality of Europe with the dignity of the simple human being, and thus at all times risen superior. Generations to come, it may be, will scarcely believe that such a one as this ever in flesh and blood walked upon this earth.”. Such a man was Mahatma Gandhi, Father of our Nation, who delivered India and her people from the colonial yoke into freedom and liberation through a mass non-violent movement for which there is no parallel in human history. A nation long suppressed, responded to the humiliation and suffering imposed by a colonial power not by violence or hatred but by peaceful protests and civil disobedience which ultimately culminated in India’s independence. For Gandhiji, non-violence was not a mere political weapon or strategy. It was a deep rooted conviction, the practice of which required great courage in the face of adversity and fearlessness before brute force. He said that “Non-violence is the greatest force at the disposal of mankind. It is mightier than the mightiest weapon of destruction devised by the ingenuity of man”. He had developed this weapon in South Africa to protest the laws that discriminated against Indians. He was utterly convinced that there can be no compliance with anything that is humiliating for the people. At the same time there can never be any recourse to violence not only because an unarmed people have little chance of success before the armed might of an empire, but because violence begets violence just as hatred only sows more hatred. The means applied to achieve a goal were extremely important. If the means are sullied, the end, however noble, would also be sullied. To Gandhiji, violence was “objectionable because when it appears to do good, the good is only temporary but the evil it does is permanent”. “Counter-hatred only increases the surface as well as the depth of hatred.” He did not believe that there would ever be any victors or vanquished in any conflict. He once said that “an eye for an eye only ends up making the whole world blind.” The history of the 20th century is littered with examples that demonstrate unambiguously that violence is no solution to global problems. At the core of Gandhiji’s concept of Satyagraha or Truth Force was his conviction of the innate goodness of all human beings; that hatred would respond to love and brute force would falter before the voluntary and courageous suffering and the fearlessness of the Satyagrahi. Hate the sin and not the sinner, he exhorted. Gandhiji demonstrated that the oppressed, the deprived and the weak have the great moral power of righteousness, of truth and non-violence. He successfully mobilised the long suffering masses of India in an entirely non-violent manner against the injustice of empire.

36

Gandhiji’s philosophy and approach influenced many of the movements for liberation in Africa and for greater freedoms in the US and Europe. Nelson Mandela, Martin Luther King, and other leaders including Lech Walesa and Vaclev Havel were inspired by his philosophy. I am informed that civil society organisations active prior to the change of regime in Hungary in 1989-90- were also inspired by Gandhiji’s teachings. Contemporary societies face violence in many different forms both within and from without, in this increasingly interdependent world where borders are becoming irrelevant. Discrimination against women, between high and low, rich and poor continue to plague human society. The stockpiling of tens of thousands of nuclear weapons has the power to annihilate the earth many times over. We are faced with the scourge of international terrorism that knows no boundaries. Humankind is worried about climate change and global warming. Violence against the earth, the relentless exploitation of nature’s bounties are resulting in rapid environmental degradation and ecological imbalances. Global warming and climate change are wreaking havoc through tsunamis, cyclones and hurricanes. We would do well to pay heed to what Mahatma Gandhi had once said: “The earth provides enough to satisfy every man’s needs but not every man’s greed.” While global society has made great advances, it is also characterised by growing terrorism and extremism. Scholars are seriously debating the so-called clash of civilisations and cultures and religion-based conflicts. Deeply religious, Gandhiji believed that the essence of all religions is one. Only their approaches may differ. He once said, “One’s own religion…. is a matter between oneself and one’s Maker and no one else’s”. We in India, have therefore never accepted theories of civilisational conflict. As a pluralistic multi-cultural society with diverse religions, languages and ethnic groups, we take great pride in our diversity. Our national slogan is ‘unity in diversity’. Indeed, our diversity strengthens our unity. As Gandhiji said: “I do not want my house to be walled in on all sides and my windows to be shut. I want the cultures of all lands to be blown about my house as freely as possible. But I refuse to be blown off my feet…”. This pluralistic ethos can only be nurtured in an environment of peace and tolerance. Tensions do arise from time to time but these are resolved democratically, through give and take, in a spirit of compromise and consensus. The democratic framework that we have established is flexible enough to accommodate individual, regional and national aspirations of people of all communities, religions and linguistic groups. Many of the tensions and conflicts that characterise global society can be resolved through peaceful and non-violent means, provided there is tolerance, a willingness to see the “other” point of view and to agree to solutions where neither side wins entirely or loses outright. To Gandhiji, intolerance was a form of violence. Non-violence on the other hand required an intensive engagement with the adversary and a common striving for a peaceful resolution of the conflict. Globalisation of the last few decades has unleashed unlimited opportunities for growth and prosperity of peoples and nations. Unfortunately, this has also been

37

accompanied by regional disparities and growing inequalities between the haves and the have-nots, the rich and the poor. Crass materialism and unbridled consumerism have become the new mantras with scant attention to those that lie beyond the pale of globalised processes and markets. Mahatma Gandhi not only rejected colonialism and imperialism, violence and militarism, but he also was against materialism. He once told the rich landlords of India: “You may hold all your private property in trust for your tenants and use it primarily for their welfare. I have told mill-owners that they are not exclusive owners of mills and workmen are equally sharers in ownership. In the same way, I would tell you that ownership of your land belongs as much to the ryots (peasants) as to you”. There are important lessons that the world can learn from Mahatma Gandhi’s philosophy. He pioneered the concept of people-centred development or Sarvodaya at the core of which was the individual. He believed in grass-roots and participatory democracy and self-sufficient rural communities. While some of the ideas may be utopian in our globalised world, his focus on the individual, the bottom-up approach rather than the top-down trickle down theories are of abiding relevance in our contemporary world. Perhaps, Gandhiji’s philosophy gave birth to the concept of sustainable human development. The great initiative on micro-finance pioneered by Prof. Muhammad Yunus of Bangladesh, that is, empowering the rural folk, especially women, is very much in line with Gandhian economics. The new trends that have started in some Western countries whereby people are sourcing their food from within a radius of 100 to 200 kilometres from where they live, is another example. I believe in the following message of Mahatma Gandhi to his followers, which has timeless relevance. "I will give you a talisman. Whenever you are in doubt, or when the self becomes too much with you, apply the following test. Recall the face of the poorest and the weakest man [woman] whom you may have seen, and ask yourself, if the step you contemplate is going to be of any use to him [her]. Will he [she] gain anything by it? Will it restore him [her] to a control over his [her] own life and destiny? In other words, will it lead to swaraj [freedom] for the hungry and spiritually starving millions? Then you will find your doubts and your self melt away." Let us rededicate ourselves to the principles and values that Mahatma Gandhi stood for and apply them in our own deeds and actions.

38

IMPLEMENTING THE MDGs CHALLENGES AND THE ROLE OF THE UNITED NATIONS Maher Nasser6

I would like to thank the United Nations Association of Hungary for inviting me to this event and also to congratulate them for choosing a timely theme for this year’s UN Academy - a theme that is in line with a top priority for Secretary-General Ban Ki-moon and the United Nations as a whole. As you may be aware, there was a High Level Meeting on Africa’s Development two days ago in New York which will be followed by a High Level Meeting tomorrow, also in New York on the Millennium Development Goals. In his opening remarks at the HLM on Africa’s Development, SG Ban Ki-moon said that Africa’s Development was one of his highest priorities as Secretary-General and that he had convened the MDG Africa Steering Group last year to galvanize international support. The work of the Steering Group gave a good idea of what is needed: The cost of achieving the MDGs in Africa will be about 72 billion dollars in external financing - a little over a quarter of what OECD countries spent last year on agricultural subsidies alone (around 267 billion dollars). The outcome of the High Level meeting two days ago on Africa’s Development and the one to be held tomorrow on the MDGs will feed into the Doha Review Conference on Financing for Development which will start in late November in Qatar. The Doha Review will provide an opportunity to address the critical issues of international economic cooperation and development. The UN’s focus on development and the MDGs is meant to ensure that efforts are multiplied to make achieving the MDGs possible, particularly now that the midpoint for achieving them has now passed. We have listened this afternoon to several prominent and impressive speakers on a number of related themes ranging from whether there was a need for the United Nations, global challenges in the International year of Planet Earth to the International Day of Non-Violence (2 October) – remembering Mahatma Ghandi. In 2007, I had the pleasure of being part of the first observance of this international day in Cairo Egypt where I joined the Ambassador of India to Egypt (HE Ambassador Gopinathan) in inaugurating a photo exhibit documenting the life of Mahatma Ghandi, a leader whose dedication to non-violence and the cause of peace remain unmatched. The concepts of non-violence and peace are crucial to development and therefore achieving the MDGs. It is therefore befitting that the observance of this day was included in today’s programme. 6

Maher NASSER , Director of the United Nations Information Service at Vienna

39

For my part, I would like to offer a brief overview of the MDG 2008 Report and UN efforts to ensure that the promises made by World Leaders in 2000 are met by 2015, i.e. achieve the MDGs. The Secretary-General of the United Nations, Mr. Ban Ki-moon seized the opportunity this week when world leaders are gathered in New York for the General Debate segment of the 63rd session of the General Assembly to organize the two high-level meetings I mentioned earlier. Secretary-General Ban also used his annual address to the General Assembly yesterday to call for Global Leadership to confront the multiple perils such as global financial crisis, global energy crisis and global food crisis, to deal with the trade talks that have collapsed, the out break of new wars and violence and new rhetoric of confrontation. Climate change was also highlighted by Secretary-General Ban in his opening address as one of the clear threats to our planet. Earlier this month, and as part of the lead up process to these meetings, Secretary-General Ban Ki-moon launched a report by the MDG Gap Task Force, entitled “Delivering on the Global Partnership for Achieving the Millennium Development Goals” and a more comprehensive one a week later on 11 September entitled 2008 Millennium Development Goals Report. The main message of the first of these two reports, the MDG Gap Task Force Report 2008 focused on MDG 8 (Developing a Global Partnership for Development), is that while there has been progress on several counts, important gaps remain in delivering on the global commitments in the areas of aid, trade, debt relief, and access to new technologies and affordable essential medicines. The weakening of the world economy and the steep rises in food and energy prices threaten to reverse some of the progress made in the various dimensions of human development. The report argues that strengthening global partnerships are needed to avoid any reversal of progress made thus far. Urgent responses are needed to bridge the existing implementation gaps and deliver on the promises to achieve the MDGs. The High Level event tomorrow in New York will hopefully provide an opportunity to start bridging these gaps. I regret that we do not have any hard copies of that report with us today, but you can access the full report online on the following link: http://www.un.org/esa/policy/mdggap. The most comprehensive global assessment of where we are now in terms of achieving the MDGs is found in the Millennium Development Goals Report 2008, which was launched by SG Ban Ki-moon in New York on 11 September and we launched it in Vienna on 12 September. The Report provides hard evidence on what the world has done well and what needs to be done if we are to reach the Goals by 2015. On the positive side, the Report shows that developing countries are devoting more resources to education and health – thanks mainly to reduced external debt servicing, fresh assistance and new financing from private foundations.

40

As a result, primary school enrolment is rising and progress on health and gender equality has also been achieved. More importantly, on the overarching goal of reducing extreme poverty, new data from the World Bank shows that the proportion of people living in extreme poverty is indeed expected to decline by half by 2015. Unfortunately however, progress in this area has been largely concentrated in Asia. Until recently, sub-Saharan Africa was losing ground in the fight against extreme poverty. For this reason, the report highlights that investment in agriculture is critical. During the launch of this report in New York, Secretary-General Ban Kimoon expressed confidence that the MDGs are achievable as set out and agreed by world leaders in 2000. For that to be possible, he said, and I quote: “we must really galvanize political will and mobilize necessary resources and I count on the leadership of developed countries. I expect all participants to announce specific initiatives or commitments and lay out plans for them”. Middle Income Countries and emerging donors also face additional challenges that affect their ability to achieve the MDGs and deal with their specific needs. This category includes countries such as your own and I trust that you will be addressing the specific challenges faced here and how to overcome them. Now to some dry and sad facts from the MDG 2008 Report: In the 21st century, over 500,000 women die every year during childbirth or pregnancy complications. About one quarter of developing world children are undernourished, about half of the world’s population lacks proper sanitation facilities and over one third of the growing urban population in developing countries live in slums. Worse still, many experts warn that global economic slowdown is likely to diminish the incomes of the poor, climate change will have a disproportionate impact on the already disadvantaged, and prevailing high food prices are expected to push millions of people in poverty. Nevertheless, there is still hope to react effectively to these challenges. If I may quote the Secretary-General’s words: “In most cases, we already know what needs to be done, and how. Now we need an aggressive push to get the world on track.” That aggressive push is what all the reports and meetings I mentioned are all about. Events such as this one here today is another important effort to raise awareness about the promise made by world leaders eight years ago to reach goals for development around the world as this is not only vital to building better, healthier and decent lives for millions of people, it is also essential to building enduring global peace and security. In addition to what is being done in New York at the political level and in the field by UN organizations such as UNDP, UNICEF, FAO, WFP and others I wanted to give some examples of how some Vienna Based Organizations contribute to the global effort to achieve the MDGs, particularly as Vienna is my new duty station. In cooperation with scientists and farmers, the International Atomic Energy Agency (IAEA) works to produce hardier and healthier wheat. Under national and

41

regional projects, IAEA in cooperation with Scientists and Farmers, pioneer hardier, healthier wheat. In Africa alone, six new varieties of crops have been officially released - plants with higher yield, improved nutrition, and more hardy characteristics for harsh environments. This includes new varieties of sesame in Egypt, cassava in Ghana, wheat in Kenya, banana in Sudan and finger millet and cotton in Zambia. Another example is the work done by the United Nations Industrial Development Organization (UNIDO) in setting up programmes that promote enterprise development and investment promotion in developing countries targeting women. For its part, the United Nations Office on Drugs and Crime (UNODC) works with other UN entities within the joint United Nations Programme on HIV/AIDS to combat this disease, particularly as around 10 per cent of all new HIV infections worldwide are due to injecting drug use. UNODC supports countries and civil society organizations in developing and implementing comprehensive HIV/AIDS prevention and care programmes for injecting drug users. The examples I mentioned were meant to illustrate that even when your focus is on something that seems unrelated to the MDGs, you can still be part of the global effort to achieve them. With that in mind, I wanted to mention a global campaign that started in 2006 when 23 million people stood up on the International Day for the Eradication of Poverty and read a message calling on world leaders to keep their Millennium promises. Last year, over 43 million people around the world Stood Up and Spoke Out Against Poverty. This year’s event will take place from 17-19 October and we hope that even more people will break the Guinness World Record of the number of people who stood up against poverty. You can organize your own event and register online. More details on this on our website: www.unis.unvienna.org Thank you, Köszönöm

42

A NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSI EGYÜTTMŰKÖDÉS A SZEGÉNYSÉG

CSÖKKENTÉSE ÉRDEKÉBEN Tomaj Dénes7

Magyarország 2008-ban elfogadott külpolitikai stratégiája így szól a nemzetközi fejlesztési együttműködésről: „Magyarország támogatja a nemzetközi donorközösségnek az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljai jegyében, a globális kihívások kezelése, mindenekelőtt a szegénység enyhítése, az elmaradott térségek támogatása, az éhezés, a járványok és fertőzések mérséklése, az iskoláztatás, a női egyenjogúság és a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében kifejtett erőfeszítéseit. Magyarország érdeke, hogy kivegye részét a nemzetközi fejlesztési együttműködésből, amely a felzárkóztatás, a fejlettségbeli különbségek csökkentése révén mind a biztonságot, mind a gazdasági kapcsolatokat erősíti. Uniós tagként vállalt kötelezettségének megfelelően, 2010-ben nemzeti jövedelme 0,17%-át, 2015-ben 0,33%-át fordítja a fejlesztési együttműködésre, amelyben komoly szerepet kapnak a magyar civil segélyszervezetek. Magyarország egyetért azzal, hogy a legsürgetőbb feladat az afrikai szegénység csökkentése és a nélkülözés mérséklése. Egyúttal arra törekszik, hogy a nemzetközi donorközösség földrajzilag kiegyensúlyozottan alakítsa fejlesztési politikáját. Szoros nemzetközi fejlesztési együttműködési partneri viszonyt tart fenn Európa keleti és déli térségével, valamint néhány rászoruló távol-keleti országgal. Kiveszi részét a természeti katasztrófák miatt szenvedő települések és térségek ellátási gondjainak enyhítéséből és a helyreállítási munkálatokból.” Külkapcsolati stratégiánk e kitétele is jelzi: a nemzetközi közösség tagjaként Magyarország felelősséget érez a hátrányos helyzetű országok sorsáért, az országok és régiók fejlettsége közötti óriási különbségek csökkentéséért. A globalizáció okkal - ok nélkül való emlegetése miatt a fogalom már-már elcsépeltté válik, az azonban nyilvánvaló, hogy a világ országainak egymásrautaltsága a gazdasági és technológiai fejlődésnek, az információáramlás és a kommunikáció gyorsabbá és sokrétűbbé, a helyváltoztatás könnyebbé válásának köszönhetően erőteljesen megnőtt az utóbbi évtizedekben. A számos pozitív hatás mellett ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk a betegségek és a bűnözés könnyebb terjedésében, a szegénységben és kiszolgáltatottságban élő tömegek biztonságos otthont és megélhetést kereső világméretű vándorlásában rejlő veszélyekről sem. A környezet szennyezése, a természeti erőforrások átgondolatlan és gátlástalan kimerítése és rombolása szintén olyan hatásokat gerjeszt, amelyek nem maradnak ország- és településhatáron belül; a szűkebb régióban élő emberek 7 TOMAJ DÉNES nagykövet, főosztályvezető, Külügyminisztérium

43

életkörülményeinek tönkretétele mellett távoli, magukat esetleg szerencsésebbnek tudó országok jövőjét is befolyásolja. A nemzetközi fejlesztési együttműködéssel foglalkozó szakemberek nem győzik elégszer elismételni: a világban több mint 1 milliárd ember extrém szegénységben él. Ez azt jelenti, hogy naponta kevesebb, mint egy amerikai dollárnak megfelelő összegből kell megoldaniuk a létfenntartásukat. Ennek következtében évente 10 millió gyermek hal meg éhezés, szegénység, ellátatlan betegség következtében, úgy, hogy nem érte meg az ötödik születésnapját. A szegénység természetesen nem egyszerűsíthető le a pénz hiányára. Kiváltképp nem, ha egész országok, térségek szegénységéről, szociális gondjairól van szó. A hosszan tartó, kilátástalan nyomor szétmállasztja a társadalom kötőszöveteit, lerombolja az önvédelmi mechanizmusokat, aláássa az intézményrendszert, teret engedve a zűrzavarnak, terrornak, fegyveres konfliktusoknak. A szegénység tehát biztonsági kérdés is. A Béke Nobel-díjat odaítélő bizottság 2006-ban a következő szavakkal indokolta a bangladesi Muhammad Yunus, a „szegények bankárának” kitüntetését: „…A tartós béke csak akkor érhető el, ha a világ népességének nagyobb csoportjai találják meg a szegénységből kivezető utat…. Az alulról jövő fejlődés a demokrácia és az emberi jogok erősödését is elősegíti.” Nem árt, ha már most belegondolunk: a jelenlegi népesedési adatokból arra lehet következtetni, hogy 2050-re 9 ország fogja biztosítani a föld népességnövekedésének csaknem felét, s közülük csak egy tartozik a fejlett országok csoportjához, az Egyesült Államok. Jelenleg a legnagyobb arányú népességnövekedés azokban az országokban van, amelyek gazdasági szempontból a legkevésbé képesek az egyre nagyobb létszámú generációk eltartására. Ráadásul ezen országok egyike-másika politikailag sem tekinthető stabilnak, környezeti viszonyaik sérülékenyek. Emellett óriási arányú urbanizációnak vagyunk tanúi; a történelem során most először, a világ népességének a fele immár városokban él, ennek minden következményével. 2000 szeptemberében az ENSZ többi tagállamával egyetemben Magyarország is aláírta az ENSZ Millenniumi Deklarációját, amely azt tűzte ki célul, hogy 2015-re felére csökkenti a világban létező szegénységet. A nyolc Millenniumi Fejlesztési Cél időarányos teljesüléséről készült legfrissebb jelentések számos területen előrehaladást állapítanak meg, ám az erőteljesebb fellépést igénylő területeket is beazonosítják. 1990 óta 30%-ról 20% alá csökkent az extrém szegénységben élők aránya, a gyerekek 90%-a iskolába jár és jelentősen megnőtt az AIDS-kezelésben részesülők száma (a szubszaharai Afrikában megtizenháromszorozódott). A biztató számok azonban egyensúlytalanságot is takarnak: a szegénység csökkenése elsősorban az ázsiai országok tartós és nagyarányú gazdasági növekedésének köszönhető; Afrika lemaradt a versenyben és általában nem meggyőzőek az eredmények az oktatási és az egészségügyi szektorban. Afrikában az 5 év alatti gyerekek harmada éhezik vagy alultáplált. Az is szomorú, hogy a gyermekhalandóság és az AIDS elleni küzdelemben kulcsszerepet játszó nők között nagyobb arányú a szegénység.

44

Magyarország – adottságainak és lehetőségeinek függvényében – az elmúlt évtizedekben folyamatosan végzett külországokba irányuló fejlesztési tevékenységet. A rendszerváltás előtt a kétpólusú világrendben elfoglalt helyének megfelelően ideológiai-politikai alapon kiválasztott országoknak nyújtott főleg szakemberképzést, segélyhitelezést és humanitárius segítséget. 1990 után a külföldre irányuló támogatások elsősorban a régióbeli, határon túli magyar kisebbségek életét, anyanyelv- és kultúramegőrzését, szakemberképzését voltak hivatottak megkönnyíteni. Az OECD-be 1996-ban történt felvételünk, valamint az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások azonban szükségessé tették egy új, koherens, e két nemzetközi szervezet normáival harmonizáló nemzetközi fejlesztési politika (NEFE) kialakítását. Ennek szellemében született meg 2001-ben az a dokumentum, amely első ízben rögzítette az OECD-tag és EU-tagságra készülő Magyar Köztársaság nemzetközi fejlesztési együttműködéssel kapcsolatos koncepcióját. A magyar sajátosságokra épülő és az EU fejlesztési stratégiájához igazodó együttműködési politika céljai a nemzetközi béke és biztonság megőrzésére, a regionális stabilitás megteremtésére, a fenntartható fejlődés elősegítésére, az emberi jogok és az esélyegyenlőség védelmére, a demokratikus elveket érvényesítő, hatékony közigazgatási gyakorlat, az un. “good governance” követelményeinek érvényesítésére, a természetes életfeltételek és a környezet védelmére, a szegénység felszámolására irányulnak. Tekintettel arra, hogy a szegények sorsa elsősorban saját országukban dől el, nagyon fontos, hogy a partnerországokban olyan struktúrák megteremtését segítsük, amelyek maradandó módon szolgálják az emberi jogokat tiszteletben tartó intézményrendszer működését, az oktatási, egészségügyi hálózat kiépítését és továbbfejlesztését, a fenntartható fejlődést. Ezért igyekszünk minél szélesebb körben alkalmazni az ú.n. tudástranszfert, amely a szaktudás, a tapasztalatok átadásával pontosan ezt a célt szolgálja. A magyar NEFE politika e célok elérését elsősorban a politikai és gazdasági átmenet végrehajtásában, az EU csatlakozás során szerzett tapasztalatok, továbbá mezőgazdasági, vízgazdálkodási, környezetvédelmi, egészségügyi és oktatási szakismereteink átadásával kívánja elősegíteni. Az új, a külpolitika szerves részét képező, egyszersmind az OECD és az Európai Unió tevékenységével harmonizáló magyar NEFE politika intézményi hátterének kialakítása 2003-ban megtörtént; létrejöttek a tanácsadó és a döntéshozatali testületek. A NEFE politika alakítását jelenleg egy olyan, 30 fős társadalmi tanácsadó testület segíti, amelyben az elnök Glatz Ferenc, az MTA volt elnöke mellett a parlamenti pártok, civil szervezetek, tudományos műhelyek, munkaadói és munkavállalói érdekvédelmi szövetségek képviselői is megtalálhatók. A nemzetközi fejlesztési együttműködési politika tervezéséért, összehangolásáért és végrehajtásáért a Külügyminisztérium felel, ám az egyes szaktárcák is folytatnak a saját feladatkörükbe tartozó területen fejlesztési együttműködést. A multilaterális kooperációban szintén fontos szerep jut az egyes

45

minisztériumoknak, amelyek működtetik az illetékességi körükbe tartozó nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolatokat. A nemzetközi fejlesztési együttműködés az Európai Unió külkapcsolatainak egyik legnagyobb volumenű része; az Unió és tagállamai együttesen a világon nyújtott fejlesztési segélyek több mint felét biztosítják. A Közösség és a tagállamok NEFE politikája egymást kiegészíti. A közös külpolitika kormányközi jellegű, így mindegyik tagállam önállóan határozhatja meg nemzetközi fejlesztési együttműködésének fő célterületeit és szektorait. Ennek során természetesen szem előtt kell tartani a különböző nemzetközi keretekben és az Unión belül is vállalt hatékonysági és egyéb kötelezettségeket. Magyarország – az Európai Unió többi, kelet-közép-európai új tagállamához hasonlóan – hagyományosan nem rendelkezik olyan intenzív kapcsolatrendszerrel a fejlesztési segélyek legfőbb célterületének számító afrikai kontinensen, mint az Unió régi nagy donor államai, és ugyanez vonatkozik a karibi és a csendes-óceáni térségre is. Forrásaink nagyságrendje egyelőre csak korlátozott mértékben teszi lehetővé, hogy ezekben a távoli régiókban számottevően bővítsük tevékenységünket. Ugyanakkor az Unióban is mindinkább erősödik annak felismerése, hogy az új tagállamok tapasztalatai – a hasonló történelmi előzmények és az átmenet időbeli közelsége miatt – az Unióval szomszédos kelet-európai és balkáni térségben jobban hasznosíthatóak, mint a távoli, eltérő fejlődésű országokban. A magyar NEFE partnerországai három csoportot alkotnak; kiemelt partnereinkkel (Bosznia-Hercegovina, Moldova, Palesztin Hatóság, Szerbia, Vietnam) középtávú országstratégiák alapján folytatunk fejlesztési együttműködést, Afganisztán és Irak fejlődéséhez nemzetközi kötelezettségvállalás alapján járulunk hozzá, többi partnerünknél pedig egyedi projekteket hajtunk végre. A közelben lezajlott délszláv háború borzalmainak friss emléke, a szegénység és az instabilitás összefüggései állnak annak hátterében, hogy a Magyarország által kiemelten kezelt partnerországok sorában két közeli ország is található, Szerbia és Bosznia-Hercegovina. A balkáni régió biztonságának megerősítése Magyarországnak alapvető érdeke, ezért együttműködési projektjeink jelentős része ezekben az országokban valósul meg. A támogatás célterülete elsősorban a civil társadalom erősítése, a közigazgatás intézményrendszerének megerősítése, a mezőgazdaság és az egészségügyi ellátás javítása, valamint az Európai Unióval való együttműködés tapasztalatainak átadása. Kiemelt partnerországunk továbbá a Moldovai Köztársaság, ahol az ország fejlesztéséhez való hozzájárulásunk jól kiegészíti a különböző nemzetközi missziókban vállalt szerepünket, amilyen pl. a 2005 novembere óta a moldovai-ukrán határon magyar vezetéssel működő EU Határtámogató Misszió (EUBAM), 2007 márciusa óta magyar szakember tölti be az EU moldovai különleges képviselői (EUSR) posztját és a 2007 áprilisa óta a chisinaui magyar nagykövetségen működő EU Közös Vízumkérelem-átvevő Központ (CAC). 2008 januárjában EU ügyekkel foglalkozó magyar szakértő kezdte meg tevékenységét a moldovai miniszterelnök hivatalában.

46

Moldovát – az Európai Szomszédsági Politika céljait is szolgálva – elsősorban az EU-csatlakozás során szerzett intézményszervezési tapasztalatok és az igazságszolgáltatási rendszer reformjával kapcsolatos ismeretek átadásával segítjük. Fontos partnerországként kezeljük még – elsősorban fejlesztési kapcsolataink hagyományos volta, a magyarországi szakértelem megbecsülésének magas foka miatt – Vietnamot, ahol a közigazgatás, különösen a közpénzek felhasználási rendjének korszerűsítését célzó és átfogó mezőgazdasági projektek folynak. Úgy gondoljuk, az ország imponáló fejlődési mutatóinak alakulásához egy kicsit a mi tevékenységünk is hozzájárult. Ebbe a kategóriába soroljuk továbbá a Palesztin Hatóságot, amelyet számottevő humanitárius segítségnyújtásban részesítettünk, és fejlesztéséhez nagyobb arányú hozzájárulást ajánlottunk fel a 2007-ben rendezett donorkonferencián. Partnerországaink csoportjában Koszovó, Macedónia, Moldova és Ukrajna mellett Kirgízia, Mongólia, valamint az OECD kategorizáció által a legkevésbé fejlett országok csoportjába sorolt Etiópia, Jemen, Laosz és Kambodzsa is megtalálható egy-egy intézményfejlesztési, civil társadalom-erősítő vagy éppen egészségügyi, oktatási projekt erejéig. Ukrajnában megvalósuló fejlesztési projektjeink egy része az ország oktatási rendszerének fejlesztése mellett a kárpátaljai magyar lakosság életének, művelődési viszonyainak javítását is szolgálja, jó példa erre a nemrégiben felújított mezőkaszonyi iskola és egészségügyi központ. A magyar NEFE tevékenységben egyre növekvő súllyal van jelen Afganisztán, ahol nemzetközi kötelezettségvállalás alapján folytatunk fejlesztési tevékenységet, és ebbe a kategóriába tartozik Irak is. A NATO-tagállam Magyarország 2003 óta van jelen Afganisztánban, ahol a tálib rezsim bukása után a nemzetközi közösség együttes erővel fogott hozzá az évtizedekig tartó belharcok és zűrzavar örökségének, az évszázados elmaradottságnak a felszámolásához. Az ENSZ felhatalmazásával, a NATO vezetésével működő Nemzetközi Biztonsági Támogató Erők (International Security Assistance Force) részeként 2006. október 1-től a Magyar Honvédség látja el a Tartományi Újjáépítési Csoport (Provincial Reconstruction Team – PRT) vezetését Afganisztán Baghlan nevű, északkeleti tartományában. A tartomány biztonsági helyzetének megőrzését szolgáló katonai jelenléthez 2007-től fogva sokrétű fejlesztési tevékenység is társul: állami támogatással két civil szervezet, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Baptista Szeretetszolgálat hajt végre projekteket, amelyek az oktatás, az egészségügyi ellátás feltételrendszerének, infrastruktúrájának kialakítására, munkahelyteremtésre, a helyi lakosság életkörülményeinek javítására irányulnak. Más szaktárcák – FVM és ÖTM – a maguk szakterületén fejtenek fejlesztési tevékenységet. Afganisztánban minden segítség elkel; a lakosság felének naponta nem egészen egy amerikai dollárnak megfelelő összegből kell megélnie, várható élettartama jelenleg 44 év, a gyerekek egynegyede nem éri meg az ötödik

47

születésnapját, az iskolázottság szintje alacsony, és egészen 2001-ig, a tálib rezsim bukásáig a kislányok nem járhattak iskolába. A gazdaság fejlettsége a társadalmi viszonyokhoz hasonló szinten áll. A nemzetközi közösség erőfeszítéseinek köszönhetően az elmúlt esztendőkben számos előrelépés történt az állami intézményrendszer kialakításában; alkotmányt fogadtak el, elnök- és parlamenti választásokat tartottak, és lassan a gazdaság is lendületbe jön. A vitathatatlanul pozitív jelek ellenére Afganisztán még sokáig rá fog szorulni a külvilág segítségére; a speciális terepviszonyok, a hagyományok, a szétzilált társadalmi, politikai viszonyok utóhatásai, a kábítószer-alapanyag termelésének és eladásának csábítóan magas haszonkulcsa nem teszi akadálymentessé a demokratikus berendezkedésre való átállást. A fejlesztési források hatékony felhasználása érdekében tevékenységünket a stratégiai szektorokban (mezőgazdaság és oktatás) végrehajtott, kevésbé forrásigényes, tudás intenzív fejlesztésekre igyekszünk koncentrálni. A lehetőségek között szerepel a tartomány első növényegészségügyi és talajvizsgáló állomásának létrehozása, valamint az intenzív baromfitartás feltételeinek megteremtése céljából egy közepes kapacitású takarmánygyártó üzem kialakítása. Az oktatás területén Afganisztánban nagyon komoly változások mentek végbe az elmúlt évek során, melyek következtében a meglévő infrastrukturális háttér nem tud lépést tartani a szaporodó igényekkel. A korábban már elkezdett programokat folytatni kívánjuk, melyek keretében oktatási intézmények, iskolák épülnek vagy kerülnek felújításra, valamint támogatásban részesül több oktatási intézmény, eszközök, felszerelések adományozása révén. Az elmúlt években egyre súlyosabb természeti katasztrófák sújtották a fejlett és fejletlen országokat egyaránt, árvizek, földrengések, hurrikánok, erdőtüzek stb., amelyek a posztkonfliktusos válságok mellett egyre jobban igénylik a humanitárius segítségnyújtást. A magyar kormányzati humanitárius tevékenység a hazai és nemzetközi karitatív szervezetekkel szoros koordinációban végzi munkáját. 2008-ban az ukrán árvizek, a kínai földrengések és a grúz válság kapcsán nyújtottunk nagyobb volumenű segítséget. Grúzia megsegítése érdekében 100.000 USD-t ajánlottunk fel a UNDP-vel közösen a fejlődő és átalakuló államokkal való együttműködés erősítésére létrehozott un. Trust Fundhoz. A kétoldalú együttműködések mellett Magyarország ú.n. multilaterális keretekben is tevőleges részese a nemzetközi szervezetek fejlesztési tevékenységének. Az ENSZ-, EU-, OECD, valamint a nemzetközi pénzügyi intézményekben (pl. Világbank, EBRD) vállalt tagságunk révén támogatjuk ezen intézmények fejlesztési programjait, illetve alapjait, valamint ezen szervezetek fejlesztési együttműködési akcióit. Magyarország az Európai Unió tagállamaként nemzetközi fejlesztési együttműködési politikájának alakítása során szem előtt tartja az Unió fejlesztési stratégiáját, a közös cselekvésekre irányuló döntéshozatalban pedig aktívan részt vesz. Magyarország csatlakozott azokhoz a megállapodásokhoz, amelyek az Uniónak az afrikai, karibi és csendes-óceáni államokba irányuló fejlesztési tevékenységét foglalják keretbe, így pl. kötelezettséget vállaltunk arra, hogy 2008.

48

és 2013. között 125 millió euróval járulunk hozzá EU közös költségvetésén kívül álló, a befizető tagállamok által működtetett 10. Európai Fejlesztési Alaphoz (EDF). Részvételünk a 10. EDF-ben új lehetőségeket nyit meg a hazai vállalkozások előtt az afrikai, karibi, csendes-óceáni térség fejlesztésére meghirdetett pályázatokból való részesedésre. Ennek sikerét segítendő, a Külügyminisztérium több képzést szervezett, támogatott, amelyek célja a vállalkozások felkészítése volt az EDF pályázati lehetőségeinek kiaknázására. Az Európai Unió tagjaként 2005-ben Magyarország vállalta, hogy 2010-re nemzetközi fejlesztési ráfordításainak a bruttó nemzeti jövedelemhez (GNI) viszonyított részarányát 0,17%-ra növeli. Ez még annak fényében is ambíciózus célkitűzés, hogy tudjuk, 2003. és 2005. között ez az arány a GNI 0,03%-ról 0,1% fölé emelkedett. A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy NEFE célú ráfordításaink aránya a 2006-ban mért 0,13% után 2007-ben 0,08%-ra esett vissza, ami mögött azonban nem a segítő szándék gyengülése, hanem a nemzetközi kötelezettségként megvalósult adósság-elengedések sorozatának lezárulta húzódik meg. A 2010-re vállalt NEFE arány elérése nem csupán a szegénységcsökkentés iránti elkötelezettségünk, ezáltal uniós tagállami hitelességünk alátámasztása érdekében fontos, hanem a 2011-ben esedékes magyar EU-elnökség alatt végrehajtandó feladatok sikeres elvégzéséhez szükséges bizalom megszerzéséhez is. Nem árt, ha tudjuk, hogy Magyarország nemzetközi fejlesztési ráfordításain belül meglehetősen nagy súllyal van jelen a multilaterális keretben folytatott tevékenység, míg a bilaterális alapon nyújtott támogatásra az utóbbi években valamivel kevesebb pénz jutott. Ha azt szeretnénk, hogy a fejlesztési együttműködés - külkapcsolataink szerves részeként - a magyar nemzeti érdekek nemzetközi porondon való érvényesítésének hatékony eszközévé váljon, a jövőben arra kell törekednünk, hogy a költségvetés adta lehetőségek függvényében növeljük az egyes partnerországoknak kétoldalú keretben adott fejlesztési támogatás arányát. Az elkövetkező időszakban az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kell helyeznünk az uniós fejlesztéspolitika figyelmének központjában álló afrikai fejlesztésekre és fokozott figyelmet kell fordítanunk a támogatási tevékenység nemzetközi összehangolása, hatékonyságának növelése érdekében elfogadott nemzetközi dokumentumokban foglaltak teljesülésére. A kimunkálás alatt álló NEFE szempontú országstratégiák alapján koncentráltan, az értékrendünket, komparatív előnyeinket világosan tükröző szektorokban nyújtott fejlesztési segítség hatékonyan mozdíthatja elő az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljainak teljesülését, nem utolsósorban pedig tovább növelheti ismertségünket és elismertségünket a világban, megkönnyítve ezzel külpolitikai, külgazdasági érdekeink érvényesítését is. Tomaj Dénes előadásának szerkesztett változatát készítette: Makkay Lilla

49

50

A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS EURÓPAI SZEMMEL Kerekes Sándor8

A fenntartható fejlődés elméletét társadalom és természettudósok egyaránt vizsgálják és értelmezik. Sokan a közgazdaságtan kudarcának tekintik mindazt, amit az elmúlt ötven évben a globalizálódó világ a „környezetpusztítás érdekében összehozott”. A következőkben röviden, és nagyon leegyszerűsítve megpróbálom bemutatni, hogy mi a közgazdaságtan álláspontja a fenntartható fejlődést illetően. A fenntartható fejlődésnek 1987-ben megfogalmazott, és azóta továbbfejlesztett elmélete az ökológiai, a társadalmi és a gazdasági fenntarthatóságot egyidejű harmóniaként feltételezi. A három dimenzió közti kölcsönhatásoknak nemcsak mennyiségi, hanem minőségi következményei is izgalmasak. A gazdaság és a bioszféra viszonyát jelentős részben az anyag és energia áramok jellemzik. Környezeti szempontból a legproblematikusabbnak azt tekinthetjük, hogy a közgazdaságtan szerint szabad javaknak tekintett ökológiai rendszerből a gazdasági rendszer nyersanyagokat és energiát igényel, amit aztán hulladékká transzformálva ad vissza az ökológiai rendszernek. Az „értékteremtés”, amit a gazdasági rendszer végez, az ökológiai rendszerből nézve hulladéktermelés, vagy természettudományos kategóriákkal kifejezve, kis entrópiájú természeti erőforrásoknak nagyobb entrópiájú hulladékká történő átalakítása. Eközben a gazdasági rendszer emberi szükségleteket elégít ki az ipari alrendszer által termelt termékek és szolgáltatások segítségével. Az „értékteremtés” azonban értékvesztéssel, minőségromlással jár a természet szempontjából. Nem mindegy természetesen, hogy milyen ennek az értékvesztésnek a sebessége és persze az sem közömbös, hogy közben milyen színvonalon elégítette ki a gazdasági rendszer az emberi szükségleteket. A fenntarthatóság „valami” szakadatlan létezésének a biztosíthatóságát jelenti. A fejlődés jelentésével bonyolultabb a helyzet, hiszen értelmezhetjük mennyiségi és minőségi növekedésként is, például a jólét vagy a jól-lét szakadatlan növeléseként. Természetesen nem mindegy, hogy hogyan értelmezzük. A GDP növekedése például nem feltétlenül jelenti a jólét, és különösen nem a jól-lét növekedését. A jól-lét növekedésébe beletartozik az oktatás fejlődése, az egészségesen megért élettartam növekedése, az élet és szociális biztonság javulása, sőt olyan tényezők javulása is, mint például a személyes szabadság, amelyek mindmind alkotó elemei az életminőségnek. Pearce és Atkinson megfogalmazzák az úgynevezett gyenge fenntarthatósági kritériumot. Három tőke típust különböztetnek meg: a KM- az 8

Prof. Dr. KEREKES SÁNDOR egyetemi tanár, rektor-helyettes, Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástudományi Kar, Környezettudományi Intézet igazgatója

51

ember által létrehozott (vagy újratermelhető) tőke (utak, gyárak, lakóházak stb.), KH a humán tőke (a felhalmozott tudás és tapasztalat), és KN a természeti tőke, amit igen tágan értelmeznek, és magában foglalja a természeti erőforrásokat (ásványok, termőföld stb.), de az élet fenntartásához nélkülözhetetlen egyéb természeti javakat is, mint például a biodiverzitás, a szennyezés asszimiláló kapacitás stb. A neoklasszikus közgazdaságtan alapfeltevése, hogy a tőkejavak egymással korlátlanul helyettesíthetők. Közgazdasági értelemben a gyenge fenntarthatóság akkor áll fenn, ha a társadalom rendelkezésére álló tőkejavak értéke időben nem csökken. A szigorú fenntarthatóság teljesülésének feltétele (amennyiben nem fogadjuk el, hogy a tőkejavak egymással helyettesíthetők), hogy a természeti tőke értéke időben ne csökkenjen. Az ökológusok, és általában a természettudósok érthető okokból a tőkeelemek helyettesíthetőségét, és így a gyenge fenntarthatóságot nem fogadják el, sőt még a szigorú fenntarthatósággal is problémáik vannak, hiszen a természeti tőkén belüli kompenzációkat ez utóbbi is feltételezi. Az ökológiai közgazdászok zöme a szigorú fenntarthatósággal kapcsolatban kiköti, hogy a természetben nem szabad irreverzibilis változásokat (pl. fajok kipusztulása) előidézni. Ez a feltétel persze a gyakorlatban nem teljesíthető, és ezáltal az ökológiai közgazdászok és követőik egy olyan fogalomhoz jutnak, amelyre környezetpolitika nem építhető. A közgazdasági szakkönyvek szerint fenntartható az a fejlődési pálya, amely biztosítja, hogy az „átlagos (egy lakosra jutó) jólét” ne csökkenjen. Első közelítésben a közgazdászok nem „bajlódnak” a jólét szabatos meghatározásával, azt feltételezik, hogy a több (növekvő GDP) egyúttal magasabb életminőséget is jelent. A fenntartható fejlődésnek, mint láttuk sokféle értelmezése létezik. Érdemes azonban a három alaptípust megkülönböztetni. 1. Értelmezhetjük a fenntarthatóságot, mint konstans fogyasztást. Ez az értelmezés felel meg a gyenge fenntarthatósági kritériumnak, amelynél a természeti és ember alkotta tőke egymással helyettesíthető. Az össztermelés, illetve az egy főre jutó fogyasztás színvonala mindaddig tartható, ameddig a természeti erőforrások használatából származó profitot nem elfogyasztják, hanem anyagi tőkébe fektetik. 2. Értelmezhetjük a fenntarthatóságot, a természeti erőforrások időben állandó (konstans) készleteként. Ez az értelmezés felel meg a szigorú fenntarthatóságnak, és azt feltételezi, hogy a természeti és az ember alkotta tőke a termelésben kiegészítik, de nem helyettesítik egymást. 3. És végül értelmezhető a fenntarthatóság, mint generációk közötti egyenlőség is. Ez utóbbi abban különbözik az előző kettőtől, hogy nem tesz semmilyen kikötést a természeti és ember alkotta tőke helyettesíthetőségére vonatkozóan, helyette „valamilyen generációk közötti egyenlőség” biztosításának, a nem jól definiált követelményét helyezi a középpontba.

52

Mint láttuk az első két definíció közgazdasági kategóriaként jól leírható. A gyenge fenntarthatóság a gazdaság számára az uralkodó paradigma rendszer keretein belül is teljesíthető lehetne. Az EU környezeti direktíváinak zöme is csak a gyenge fenntarthatósági kritérium teljesülését segíti. Az IPPC direktíva például a „legjobb elérhető technológia” (BAT) kiválasztásánál előírja a költség-haszon elemzést, vagyis a kiválasztott „legjobb” technológia költséghatékony technológia kell, hogy legyen. A második definíció, a szigorú fenntarthatóság, közgazdaságilag ugyan értelmezhető kategória, de a létező gazdaság nem képes megfelelni ennek a kritériumnak és legfeljebb kísérletet lehet tenni bizonyos „safe minimum standard” szerű szabályozással a közelítésére. Egy autópálya vagy egy erőmű építése biztosan csökkenti a biodiverzitást, ami pótolhatatlan veszteséget okoz a természeti tőkében. A harmadik definíció közgazdaságilag nem is értelmezhető, ez magyarázza, hogy vitatkozni lehet ugyan a definíción, de gyakorlati környezetpolitikát nem lehet rá alapozni. Talán nem véletlen, hogy ez a legkevésbé kézzelfogható fogalom a leginkább ismert a köztudatban. Kuznets növekedéselmélete és a fenntartható fejlődés A növekedés és a fenntartható fejlődés eddigi vizsgálatából kimaradt két tényező figyelembevétele, ami pedig fontos a probléma megértéséhez. Az egyik a népesség szám változás, másik pedig a technológiai haladás. Nyilvánvaló, hogy ezek hatásának a figyelembevétele nélkül vizsgálódásunk statikus marad. A PearceAtkinson képletek nem a jólétnek a változásával, hanem a különböző tőkeelemek állományának az időbeli változásával foglalkoznak. A Brundtland jelentés definíciója viszont a jelen és a jövő generációk szükségleteinek a kielégítéséről, vagyis a jelen és a jövő generációk jólétéről beszél, ami a felhalmozott tőke nagyságától és attól is függ, hogy mekkora az ellátandó népesség száma. Amennyiben feltételezzük, hogy a természeti tőke nagysága nem csökken az időben (szigorú fenntarthatóság), a jólét akkor is csökkenhet, ha a népességszám nő. A népességszám növekedést ellensúlyozhatja a technológiai haladás, ami elősegítheti, hogy egységnyi természeti tőke nagyobb jólétet eredményezzen. A technológia fejlődése javítja nemcsak a munkatermelékenységet, hanem az úgynevezett ökohatékonyságot is. Például az energetikai hatásfoka a gőzgépeknek csak 5-15% volt, a mai erőgépek nem ritkán 50-65%-os hatásfokkal dolgoznak. Ha a technikai haladás gyorsabb ütemű, mint a népesség számának növekedési rátája, elvileg teljesíthető a szigorú fenntarthatósági kritérium is. A Világbank 1992-ben megjelent kötete (World Development Report) bemutatja, hogy a gazdasági növekedés bizonyos szintjén, a növekedés és a környezetszennyezés elválik egymástól. Tízezer dollár egy főre jutó GDP felett olyan környezeti mutatók, mint például a kéndioxidkibocsátás, a tisztítatlan

53

szennyvíz mennyisége, a levegő ólom és más nehézfém tartalma stb. egyértelműen javulnak. Ezeket az összefüggéseket leíró görbéket szokás a környezetgazdaságtanban Kuznets görbéknek nevezni. Simon Kuznetz akit gazdasági növekedés-elmélet egyik pápájának tekinthetünk, 1971-ben kapott Nobel díjat. Természetes talán, hogy Kuznets a növekedést optimistán szemlélte. A Nobel díj átvételekor mondott beszédében a növekedés negatív hatásait is elismerve, egyértelműen azt állítja: „Két fontos dolgot kell kiemelni. Az első, hogy ezideig a növekedés negatív hatásait sohasem tekintették olyannak, ami megkérdőjelezné a növekedés pozitív hatásait, olyan mértékben, hogy az a növekedés tagadásához vezetne függetlenül attól, hogy milyen durva a háttérszámítás. A másik, biztosan feltételezhetjük, hogy ha a növekedésnek valamely nem várt negatív hatása megjelenik, a növekedés negatív hatását csökkentő anyagi vagy a társadalmi technológia lehetősége is megjelenik, ami a negatív hatást csökkenti vagy megszünteti. A gazdasági növekedés története alapján megalapozottan elmondható, hogy az általa előidézett bármely sajátos probléma csak átmeneti jellegű lesz – bár sohasem leszünk mentesek a negatív hatásoktól, függetlenül attól, hogy milyen gazdasági fejlettséget érünk el.” Kuznets tehát 1971-ben azt állította, hogy addig még senki sem kérőjelezte meg, hogy a növekedés több jót eredményez, mint rosszat és, hogy a negatív hatások ellensúlyozásához a növekedés a technológiák segítségével megoldásokat is kínál. Kuznets igen körültekintően a modern gazdasági növekedés hat alapvető jellegzetességét említette: 1. Az egy főre jutó nemzeti termék és a népesség a korábbinál sokkal gyorsabb növekedése a fejlett országokban; 2. A munkatermelékenység korábbinál sokkal gyorsabb ütemű növekedése; 3. A gazdaság gyorsütemű szerkezeti változása, a mezőgazdaság háttérbe szorulása, és előbb az ipar majd a szolgáltató szektor előretörése. A magánvállalkozás helyett a társaságok előretörése, és ezzel kapcsolatban a foglalkoztatási viszonyokká változása; 4. A társadalmi szerkezet és a hozzá kapcsolódó ideológiák gyors változása; 5. A közlekedési és hírközlési technológiák segítségével a fejlett országok könnyedén elérhetik a világ más részeit, ami a világ egységesüléséhez vezet; 6. A gazdasági növekedés ellenére, a világ lakosságának háromnegyede messze az alatt a szint alatt él, amit a modern technológiák alkalmazásával lehetséges volna számukra biztosítani. Kuznets gondolatai jóval korábbiak, mint a fenntartható fejlődés elméletének megjelenése. Miközben Kuznets átveszi a Nobel díjat, már készül a Római Klub első, a ”Növekedés határai” címet viselő jelentése, és 1972-ben meg is jelenik Meadows-ék könyve, megkérdőjelezve a növekedés hosszú távon való fenntarthatóságát és azt is, hogy a növekedés hatása inkább pozitív, mint negatív. A

54

Római Klub szerzői természetesen nem Kuznetz-cel vitatkoztak. Ha gondosan szemügyre vesszük a fenti állításokat, jól látszik, hogy a ma már klasszikusnak számító közgazdász növekedéselmélete nagyrészt magában foglalja mindazt, amit az elmúlt harmincöt évben a kutatók, sokszor a növekedéselmélet kritikájaként, megfogalmaztak. Kuznets ugyanis a technológiai és társadalmi innovációkat a fejlődés alapjának tekintve, de természeti, társadalmi és kulturális dimenziókat is fontosnak tart, mikor azt mondja, hogy „a modern technológia, amely a munkamegtakarításra összpontosít, alkalmatlan lehet azoknak az országoknak, amelyek óriási munkaerő felesleggel rendelkeznek, de hiányt szenvednek más tényezőkben, mint például a termőföld és a víz. A modern intézmények, amelyek a hangsúlyt a személyes felelősségre és a gazdasági érdekekre helyezik, alkalmatlanok lehetnek a hagyományos életvitelt követő mezőgazdasági társadalmakban, mint amilyenek a legtöbb fejlődő országot jellemzik.” Kuznets a GDP-t természetesen nem értelmezi jóléti mutatóként, sőt a már említett előadásában egyértelműen leírja, hogy „a nemzeti termék hagyományos számítása és összetevői nem reflektálnak megfelelően azokra a költségekre, amelyeket a radikális technológiai innovációk a gazdasági és társadalmi szerkezetre hatva okoznak, és mellékesen a kedvező megtérülésekre sem, amelyeket az innovációk kiváltanak. ... Az elméletnek ezek a hiányosságai vezettek ahhoz a felismeréshez, hogy kiterjesszük a nemzeti elszámolások keretét az idáig rejtett, de igen fontos költségekre, mint például az oktatás, mint tőkebefektetés, a városi élet irányába történő elmozdulás, vagy a környezetszennyezés és a tömegtermelés más negatív hatásai. Ezek a törekvések felfednek néhány eddig nem mért pozitív hozadékot is, mint a jobb egészség és hosszabb élettartam, a nagyobb mobilitás, a több szabadidő, a kisebb jövedelemkülönbségek stb.” Ismét, hadd emlékeztessek arra, hogy a humán fejlődés indexe (HDI) vagy a Daly-Cobb féle ISEW (a fenntartható gazdasági jólét indexe) csak sokkal később, az 1990-es években kerültek az érdeklődés homlokterébe. Európa aggodalomra okot adó fejlődési sajátosságait a következőkben foglalhatjuk össze. Miközben a szolgáltatói szektor növekedését a GDP létrehozásában általában kedvező eredménynek lehet tekinteni, még környezeti szempontból is, hiszen ez önmagában is javítja a gazdaság ökohatékonyságát, mára Európából már nemcsak a munka-intenzív, hanem az anyag és energia intenzív ágazatok is távoznak, leginkább Kínába. Kényelmes volna azt mondani, hogy ez elsősorban a lazább kínai környezetvédelmi és munkaegészségügyi előírásoknak köszönhető, de ma már nemcsak erről van szó, hanem egyre inkább arról is, hogy Európában elhanyagoltuk a szakmunkásképzést, és a feldolgozóiparok már nemcsak az olcsóbb, hanem fokozatosan a szakképzett munkaerő miatt törekednek Kínába és Indiába. Ez utóbbi például óriási szeletet hasított ki a szoftver piacból. Az ázsiai régió államai ma már ösztöndíjakkal csábítják az európai és amerikai diákokat, kutatókat, annak érdekében, hogy a sok évtizedes agyelszívás kedvezőtlen hatásait kompenzálják. Ezzel szemben az Európai ösztöndíjprogramok továbbra is erősen „nemzeti”, jó esetben Európa centrikusak.

55

Azt mondhatjuk tehát, hogy a lisszaboni stratégia, amely a tudás társadalomban látja Európa egyik kitörési pontját, féloldalas és ütemezési gondokkal is küzd. Előbb ugyanis ki kellene találni, hogy miként válik Európa „tudás társadalommá”, és csak azután szabadna leépíteni az ipari termelést. Az Európai Unió is nagyrészt a francia/német/angol nyelvű tudományosság erősítését szolgálja, emiatt sehol sem éri el a tudományos műhelyek mérete a „kritikus tömeget”. Minden állam alulról jövően dolgozza ki a „knowledge” társadalomra vonatkozó elképzeléseit, sőt az EU a lisszaboni stratégiában kifejezetten ezt tűzi ki célul, miközben nyilvánvaló, hogy EU szintű vízióra és egyetértésre volna szükség. Ha az Unió végre eldöntené, hogy miben akar első lenni a világon és elegendő pénzt áldozna a célok megvalósítására, akkor valószínűleg elsők lehetnénk néhány területen. A fenntartható fejlődés sokféle értelmezéséből a „gyenge fenntarthatóságot” a társadalmi támogatottság reményében is fel lehetne vállalni. Ezt a zöldek támadnák, de egy emberközpontú világképet a számottevő politikai erők felvállalhatnának. Ez a koncepció elfogadja a gazdasági növekedést, amennyiben az elegendő új értéket hoz létre a gazdaság által „elhasznált” természeti tőke pótlására is. Az a tény, hogy az utóbbi évtizedben szinte a teljes feldolgozó ipar Ázsiába települt, kvázi monopolhelyzetbe hozza Ázsiát Európával és az USA-val szemben. A feldolgozóipar azért hagyja el a Nyugatot, mert Ázsiában alacsonyak a bérek és jó a munkakultúra. A csökkenő létszámú, és ráadásul elöregedő európai népesség számára vonzónak tűnhet, hogy az „alacsonyabb rendűnek tekintett” fizikai munkától megszabadul. Európa jobban járna, ha itt tartaná a termelő tevékenységeket, lassítaná a bérek növekedését, sőt engedné betelepülni keletről a kisebb bérért is dolgozni hajlandó fiatal munkaerőt, elősegítve egyfajta kulturális, az európai demokratikus hagyományokat tiszteletben tartó asszimilációt. Ez segítene megőrizni azt a sokszínű gazdasági szerkezetet, ami Európát eddig jellemezte, és ami Európa gazdaságának a stabilitását biztosította. A globalizáció egyik legnagyobb veszélye, hogy a nemzetközi munkamegosztás túlhajtásához vezet, a tömegtermelés kétségtelen előnyeivel együtt megkapjuk annak hátrányait is. Kvázi monokultúrákká válnak az európai államok, és ez igen sérülékennyé teszi a gazdaságot és a társadalmat is. A diverz rendszerek mindig fenntarthatóak, míg az egynemű rendszerek, a monokultúrák igen sérülékenyek és instabilak. Európa a huszadik század második felében nem volt sikeres régió, ezért sem szerencsés másolni azt a gyakorlatot, amit eddig Nyugat-Európa folytatott. Az EU a lisszaboni stratégiával az utolsó pillanatban ébredt arra, hogy szerepet játsszon a világgazdasági folyamatok irányításában. Ennek a felismerésnek a része az EU bővítése, de mint láttuk a bővítéssel az EU sokat késlekedett, és az egyes tagállamok népszavazásaiból kitűnik, a bővítést az EU 15 nem annyira jókedvükben, mint inkább kényszerből tették. A most csatlakozottaknak és köztünk nekünk valami újat kellene kitalálnunk, ami Nyugat-európai barátainknak eddig még nem jutott eszükbe. Nekünk elsősorban azt kellene megtanulnunk, hogyan takarékoskodjunk a természeti erőforrásokkal, ezzel mintegy felkészülve azokra az

56

időkre, amikor tényleg erre kényszerülünk majd. Lehet, hogy az úgynevezett hidrogén gazdaság megoldja majd az energiaproblémákat, de a nyersanyagforrás akkor is korlátokat jelent majd, és a nyersanyagok ára biztosan emelkedni fog. Ha sikerülne a béreket lassabban felzárkóztatni az EU-hoz, mint az életminőséget, és az életminőséget megpróbálnánk intézményesen másképp definiálni, mint ahogyan ezt az Unió polgárai tették, az hosszútávon minden bizonnyal versenyelőnyt jelentene számunkra. Ha a politika nem az életkörülmények gyors javulását, az egyes ember egzisztenciális helyzetének azonnali jobbra fordulását ígérné, és nem ennek alárendelt, mondhatni kényszerintézkedéseket hozna, hanem vállalnánk egy szolidabb tempót, egy lassúbb felzárkózást, és eközben minőségében más útra állítanánk az országot, mint amelyen Európa többségének átlagpolgárai haladnak, az mindenképpen előnyt jelentene számunkra hosszútávon. A fenntartható fejlődési stratégiák az EU tagországai egy részében kifejezetten „zöld” stratégiák, amelyek az ökológiai, környezetvédelmi célok elérését szolgálják (skandináv országok), míg más stratégiák esetében a fenntartható fejlődés társadalmi és gazdasági dimenzió is hangsúlyosak (pl. Ausztria). Hazánk készülő fenntarthatósági stratégiája célszerű volna, ha ez utóbbi klaszterba tartozó tagállamok gyakorlatát követve, a gazdasági és társadalmi dimenziókat a környezetiekkel legalább hasonló szinten kezelné. A fenntarthatósági stratégia tehát műfaját tekintve nem lehet a környezetvédelmi tárca ágazati jellegű stratégiája, hanem az államigazgatás, sőt a társadalom egészét átfogó cselekvési program alapját kell, hogy képezze. Ezt indokolja, hogy a környezet és a természetvédelem helyzetét illetően kifejezetten javítjuk, míg a társadalmi igazságosság, az esélyegyenlőség és más vonatkozásokban jelentős feladatokat kellene megoldanunk ahhoz, hogy elérjük az EU átlagát. Nem lebecsülve a gazdaság érzékelhető fejlődési trendjeinek a természeti környezetre gyakorolt kedvezőtlen hatásait, tárgyilagosan be kell látnunk, hogy a fenntartható fejlődést jelenleg inkább a társadalmi dimenzió oldaláról érik veszélyes hatások. Nőnek a jövedelemkülönbségek, az esélyegyenlőség illetve társadalmi mobilitás olyan csatornái, mint az oktatás bedugulnak. A hátrányos helyzet és megkülönböztetés halmozottan érint bizonyos társadalmi rétegeket. Ezen problémák miatt – hangsúlyozva, hogy a természeti és épített környezet megfelelő minősége nemcsak az emberi élet minősége, de még a gazdaság működése szempontjából is elsődleges - a fenntartható fejlődés stratégiája nem adhat kizárólagos prioritást a természethasználat fenntarthatóságának, vagyis csak egy ésszerű kompromisszumokra épülő fenntarthatósági stratégia kidolgozására van lehetőségünk. Ezt „gyenge fenntarthatóság”-ként említettük a bevezetőben, amelynél jelentős gazdasági hasznok esetén a társadalom eltűri a környezet minőségét rontó beruházások megvalósulását is. Ez nem feltétlenül kell, hogy jelentse az „emberi környezet” minőségének a romlását, de kilépve a humáncentrikus gondolkodásból, minden bizonnyal jelent irreverzibilis változásokat a természeti környezetben, olyanokat is, amelyek sajnos hosszú távon az ökoszisztémák alkotta rendszerek működésére kedvezőtlenül hathatnak, de amely hatások ma még nem érik el észlelési küszöbünket.

57

Amennyiben megkötjük ezt a kompromisszumot, annyiban kidolgozható egy olyan környezetkímélő és a társadalmi problémákat csökkentő szabályozási rendszer, ami innováció barát, és mint ilyen nem korlátja, hanem előmozdítója a gazdasági fejlődésnek. A nemzetközi trendeket figyelembe véve optimizmusra adhat okot, hogy a tudomány és a technika új távlatokat nyit a környezetkímélő megoldások előtt. Míg korábban szinte kizárólag „csővégi” megoldásokkal enyhítettük a környezetterhelést, mára a megelőzés és az integrált szemlélet térnyerésének köszönhetően a környezetvédelemben terjednek az úgynevezett kettős haszonnal járó megoldások. A környezetvédelem nem fékezője a gazdasági fejlődésnek, hanem egyik motorjává vált. Elég, ha például a megújuló erőforrások terjedésére gondolunk, amelyek nemcsak az erőforrás szűkösséget, hanem az erőforrások egyenlőtlen földrajzi eloszlása miatti erőforrás függőséget is segítenek enyhíteni. A GDP szerkezete nemzetközi és hazai összefüggésben is kedvező irányba változik. A GDP anyag és energiaintenzitása jelentős mértékben csökken azáltal, hogy a szükségletek egyre inkább szellemi, kulturális javak irányába tolódnak el, amely javak létrehozása kevésbé környezetterhelő. Mindezek hatására az ökohatékonyság jelentős mértékben javult az elmúlt évtizedekben, a XXI. század első harmadában arra számíthatunk, hogy az ökohatékonyság javulásában hasonlóan radikális változások következnek be, mint amit az ipari forradalom után, a munkatermelékenység változásában tapasztaltunk. Igaz, hogy a munkatermelékenység egyes területeken száz, kétszázszoros növekedést mutatott, de a közeljövőben az ökohatékonyság is nagyságrendileg nőhet, amennyiben a „készletgazdaság”-ról (stock economy) áttérünk a „szolgáltatásgazdaság”-ra (flow economy). Miután az emberi szükséglet nem az árutest birtoklására irányul, hanem azokra a szolgáltatásokra, amit az árutest közvetíthet számunkra. Nem a mosógépre irányul a szükséglet, hanem a tiszta ruhára, amelyhez a gép csak eszköz, de a tiszta ruhát másként, sokkal kevesebb természeti erőforrás felhasználásával is biztosíthatnánk, mint ahogy jelenleg tesszük. Ha belegondolunk, hogy mekkora környezeti terhet generál az a tény, hogy minden háztartásban mosógépet működtetünk, kiépítve hozzá a vízkivétel és energiaszolgáltatás stb. infrastruktúráját is, akkor megértjük, hogy a ruhatisztító szalonok jobb megoldást kínálnának. Az, hogy ez a korábban virágzó szolgáltatási ágazat szerkezetileg átalakult, nem azért ment végbe, mert megszerettük az otthoni mosást és vasalást, hanem azért, mert a szolgáltatás a magas munkabérek miatt megfizethetetlenné vált a háztartások számára. Az energia és a nyersanyagok drágulása, ami éppen csak elkezdődött az elmúlt években, megváltoztatja a tényezőárakat, ami kedvezhet a szolgáltatásgazdaság fejlődésének. Jelentős lökést adhat a szolgáltatásgazdaság fejlődésének a kiépülő informatikai hálózat, ami jelentősen csökkenti a tranzakciós költségeit a szolgáltató rendszerek működésének. Az említett példánál maradva, interneten leköthetjük azt az időpontot, amikor a szolgáltatást igénybe kívánjuk venni, és esetleg sms-ben értesítenek, hogy mikor mehetünk a vasalt tiszta ruháért. Interneten megrendelhetjük az intercity állomásra a személygépkocsit, amellyel a kívánt célállomásra folytathatjuk utunkat, miközben a hosszú úton élveztük a vonat

58

előnyeit, és ugyanez az eszköz lehetővé teszi, hogy amíg nekünk nem lesz rá újra szükségünk, valaki más használja az autót, mert mindez csak annyi fáradtságunkba kerül, hogy a kábelnélküli hálózaton, a telefonon megjelöljük, hogy hol hagytuk a kocsit stb. Az optimista kilátásokat ma még beárnyékolja, hogy az erőfeszítések ellenére a környezetterhelés alapfolyamatainak iránya nem változott. Sajnos az ökohatékonyság növekedését egyelőre ellensúlyozza a fogyasztásnövekedés. Az emberek a kisebb anyag és energiafelhasználás miatt olcsóbban jutnak hozzá a termékekhez és ezért több terméket vásárolhatnak meg jövedelmükből, és ez összességében, naturáliákban mérve (kilogramm, joule) növeli a természeti erőforrások felhasználását. Ezt a jelenséget hívjuk visszapattanó hatásnak (rebound effect), amelyre szemléletes példát szolgáltat pl. Finnország, amelynek ma kb. 70%-al nagyobb az egy főre jutó, naturáliákban mért anyagfelhasználása, mint volt tizenöt évvel ezelőtt. Az anyag és energia fajlagosak javulása kétségkívül előny a fenntartható fejlődés szemszögéből, csökkenthető a kimerülő erőforrások használata, és csökkenhetnek a káros emissziók is. Az átváltásnak azonban rendszerint ára van. Miközben a stacioner szennyezések csökkennek, ami kétségkívül előnyös, a másik oldalon a baleseti kockázatok olyan mértékben nőhetnek, ami a társadalom szemében megkérdőjelezheti az elért eredményeket. Könnyen megérthető a probléma, ha belegondolunk azokba a fejlesztésekbe, amelyek az utóbbi néhány évtizedet jellemezték. A növényvédő szerek körében például ma már ismerünk olyanokat, amelyeknek 1 grammja elegendő 1 hektár ültetvény védelmére, míg hagyományos szerekből a szükséges mennyiség esetleg több tíz kilogrammot jelentett. Elképzelhető ezek után az ilyen nagyhatású készítményt eredményező gyártási és pláne felhasználási technológiának az érzékenysége és baleseti veszélyessége. Említhetünk példaként olyan baleseteket is, mint a németországi vasúti baleset, amelynél az anyaghiba és az extrém igénybevétel együttesen okozott tömegkatasztrófát. Mindezek arra hívják fel a figyelmet, hogy a fenntartható fejlődést szolgáló fejlesztések kedvező eredményeit csak a környezeti kockázatokkal együttesen lehet értékelni. A környezeti kockázatok egy másik igen érdekes területe a természeti, illetve környezeti katasztrófák problémája. Óriási tömegeket fenyeget létbizonytalanság ezek miatt a jelenségek miatt, amin a korai veszélyelhárító rendszerek enyhíthetnek ugyan, de bizonyos régiókban a gazdasági fejlettségtől szinte függetlenül is jelentős - és a növekvő népsűrűség miatt fokozódó kockázatokat jelentenek. A fenntartható fejlődést gazdasági fejlettségtől függően másként értelmezik a fejlett, és másként az úgynevezett fejlődő országok. Az ENSZ és más nemzetközi konferenciák azt bizonyítják, hogy nehéz megállapodásra jutni, miközben az elmaradott régiókból a helyzet kilátástalansága miatt fokozódik a népvándorlás. A „környezetvédelmi menekültáradat” jelentős mértékben megváltoztatja a Földön a politikai határok stabilitását. A fenntartható fejlődés eme politikai-biztonsági dimenziója kétségtelenül új megvilágításba kerül. Kína

59

megjelenése az olajpiacon máris érzékelhető változásokat indukál. 2005 elképesztő természeti katasztrófái pedig még a legpesszimistább várakozásokat is felülmúlták. Mindezek egyértelművé teszik, hogy az évszázadnak a versenyképességnél is fontosabb problémája a környezeti biztonság kérdése lesz.

60

HOL TART A TUDÁSALAPÚ TÁRSADALOM? Boytha György9

A XXI. század követelményei a képzés, az innováció és a szellemi termékek védelmének hazai és globális korszerűsítése terén

I. Tudásalapú fejlődés 1. Az emberiség eleve tudás alapú. A mózesi mitológia szerint az emberiségnek sorsát meghatározó, eredendő tragédiája, hogy Ádám nem állt ellen a megismerés kísértésének, és evett a tudás fájának gyümölcséből. Őslénytani, genetikai és agykutatások a XIX. században felismert evolúció fényében nyilvánvalóvá tették, hogy a ma élő, Európában mintegy 30 ezer évre visszanyomozható, Afrikában több mint százezer évvel ezelőtt megjelent homo sapiens alfajunk fennmaradása a többi, sorra kihalt homo fajokkal szemben, alapvetően az erre az alfajra jellemző agykéreg mutációira, mint az emberi tudás eszközére, és annak már meglévő génszekvenciákkal kombinált természetes kiválasztódására vezethető vissza. Agyunk már nem csupán természetes környezetünk felismerésére, genetikailag programozott adottságok kihasználására, magatartásminták eltanulására és tájékozódásra képesít; hanem az ily módon szerzett tudás kreatív alkalmazására, a bővülő ismeretek személyes példamutatáson túlmenő, egyre inkább téren és időn átívelő közlésére, egymás felismeréseinek továbbfejlesztésére: egyes agyvelők tevékenységének párhuzamos kapcsolására is alkalmassá tesz. 2. Ennek megfelelően az ember csoportos együttélésének sajátosan fejlődött formája, a társadalom maga is jellemzően tudásalapú. Nem csupán egyéni érvényesülésünk, hanem a környezetünkkel szembeni helytálláshoz szükségesnek bizonyult csoportos létünk is csak a tudás megosztásával, az egyes, külön-külön csak lassan araszoló továbbkövetkeztetésre képes agyvelők egymás puhatolódzásaira épülő felismeréseinek összegeződésével és kollektív tudatosodásával tartható fenn. Az előttünk létrejött fajok fennmaradása egyedeik és változó környezetük kölcsönösen közvetlen egymásra hatásának természetes egyensúlyától függött. A homo sapiens új keletű agyához vezető kis evolúciós változás megváltoztatta az ember környezetével való kölcsönhatásai arányait és jellegét; a természet tudatos kiaknázásának lehetőségével a maga javára billentette az adaptációs egyensúlyt. Amíg az emberi nemhez soroló korábbi, kihalt fajok alkatilag egyre védtelenebbé váltak meglévő környezetük behatásaival szemben, és ezt hosszabb távon nem tudták tudatosan ellensúlyozni, a homo sapiens dominanciáját az agyvelő kismértékű változása a tudás más fajokban is régóta 9

PROF. DR. BOYTHA GYÖRGY ny. nagykövet

61

csírázó képességének robbanásszerű megugrásával tette lehetővé. A tudás révén fölébe tudtunk kerülni természetes környezetünknek. Nem csak védekezni tanultunk ellene, hanem egyrészt alárendeltük elképzeléseinknek és kiaknáztuk, másrészt vissza is szorítottuk mesterséges életterünk javára. Az egyetemes természetes szelekciót az emberi evolúció új, tudás alapú dimenzióval bővítette, amit az ember fennmaradásának szükségszerű feltételeként akár kortikális szelekciós tényezőnek is nevezhetnénk. Ennek köszönhetjük a példátlan emberi kreativitást, a megismerés és annak határait feszegető hit fejlődésünket meghatározó befolyását, a civilizációt és kultúrát, egyszersmind az egyre gyorsuló ütemű gazdasági változásokat is. Ez a folyamat azonban szükségszerűen saját túlélési feltételeink, természetes környezetünk rombolását, a felhalmozódó tudás kezelésének növekvő nehézségeit is magával hozta, amivel századunkban szembesülnünk kell. 3. A tudástól függő emberi fennmaradás követelménye nem csupán az embernek a természeti erők fölébe kerülését eredményezte, hanem az emberiségen belül is óriási társadalmi és gazdasági különbségekhez, csoportok, népek és társadalmak egymás közti versengésének tudásalapú síkokra terjedéséhez is vezetett. Ennek során a tudásszint ollója is tágra nyílt a fejlett, illetőleg a fejlődésükben visszaszorult helyzetű népek viszonylatában, ami idővel hátráltatta az emberiség továbbfejlődéséhez szükségessé vált egyetemes tudás kibontakozását, és az utóbbi évtizedekben felszínre hozta a tudás mindenkire történő kiterjesztésének és általános növelésének a követelményét. A XX. század második felében végbement az információk közlésének digitális forradalma, az információk elektronikus számítógépeken történő bináris tárolása, feldolgozása és közlése, a világhálóra vitt lényeges és lényegtelen ismeretek tömegének korlátlan hozzáférhetővé válása. Az egyedi ismeretek fölé az emberiség globális ismerethalmaza tornyosult. Ennek kezelése és kollektív hasznosítása a személyes tudás széleskörű kommunikálásához szükséges szintjének mindenki számára való biztosítását és általános elvárhatóságát, a kollektív emberi tudás gyarapítását és meghatározott célok szolgálatába állítását kívánja. A XX. század fordulóján ezért szükségképpen került sor a társadalom tudásban rejlő alapjainak újszerű értékelésére, az emberiség fejlődését öntörvényűen eddig is meghatározó tudás fejlesztésének egyetemes, a Föld egész népességét szolgáló célkitűzésként való meghatározására, a fenntartható fejlődés lehetőségeinek feltárására, az emberiség sorsát érintő jövő kihívásai felé is előre nyúlva. Az a felismerés, hogy az elszabadult tudás veszélyeket is hoz magával, ahhoz a további következtetéshez vezetett, hogy az ismereteinkkel szaporodó lehetőségeinkkel csak ellenőrizhető keretek között élhetünk, ha nem akarjuk, hogy rövid távú hasznukért később súlyos árat fizessünk. A tudásalapú társadalom célkitűzésének ezért nem egyszerűen mindenki képzésére, hanem a máris óriási mennyiségben személytelenedett ismeretanyag közös és megfelelő kézben tartására, megfelelő alkalmazására, az egész emberiség további fejlődési

62

lehetőségeinek, a conditio humana egyetemes felismerésére és megőrzésére kell irányulnia. Ne feledjük, az első homo sapiens faj, a neandervölgyi ember, ismereteink szerint alig több mint 100 000 évig maradt fenn, nagyjából a Földünket ma benépesítő és tudás alapon fejlődő sapiens Európába településéig. S az emberiség léte ma még alig haladta meg a neandervölgyi ember ugyanezen a földrészen kibírt idejét. II. Az ENSZ és a tudáslapu társadalom előmozdítása 4. Az ENSZ Alapokmánya 1. cikk 3. bekezdése szerint a céljai közé tartozik, hogy a béke és biztonság fenntartása keretében „gazdasági, szociális, kulturális vagy emberbaráti feladatok megoldása útján, valamint az emberi jogok és az alapvető szabadságok mindenki részére, fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül történő tiszteletben tartásának előmozdítása és támogatása révén nemzetközi együttműködést létesítsen.” Ennek megfelelően az ENSZ közgyűlése 1948. december 10-én határozatilag kinyilvánította „Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata” 27. cikkében, hogy „(1) Minden személynek joga van a közösség kulturális életében való szabad részvételhez, a művészetek élvezéséhez, valamint a tudomány haladásában és az abból származó jótéteményekben való részvételhez. (2) Minden személynek joga van minden általa alkotott tudományos, irodalmi és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez.” Ezt a határozati nyilatkozatot 1966-ban nemzetközi szerződés formájában is megerősítette az ENSZ 1976-ban hatályba lépett „Gazdasági, szociális és kulturális jogok Nemzetközi Egyezségokmánya” részletesebben fogalmazott 15. cikke, amely szerint „1. Az Egyezségokmányban részes államok elismerik mindenki jogát arra, hogy (a) részt vegyen a kulturális életben; (b) élvezze a tudomány haladásából és annak alkalmazásából származó előnyöket; (c) minden olyan tudományos, irodalmi vagy művészeti alkotás10 tekintetében, melynek szerzője, erkölcsi és anyagi érdekei védelemben részesüljenek. 2. Az Egyezségokmányban részes államok által e jog teljes érvényesítése érdekében teendő lépéseknek ki kell terjedniük a tudomány és a kultúra megőrzését, fejlesztését és terjesztését biztosító intézkedésekre is. 3. Az Egyezségokmányban részes államok kötelezik magukat a tudományos kutató és alkotó tevékenységhez nélkülözhetetlen szabadság tiszteletben tartására. 4. Az Egyezségokmányban részes államok elismerik a tudomány és kultúra területén történő nemzetközi kapcsolatok és együttműködés előmozdításából és fejlesztéséből származó előnyöket” (kiemelések tőlem). Ezek az okmányok egyfelől mindenki részesedését irányozzák elő a tudomány eredményeiben, másrészt a tudomány eredményeit létrehozók anyagi és erkölcsi érdekeinek honorálására köteleznek. 10

Az angol és francia szövegekben production, ami tágabb értelmű fogalom, mint „creation”, hiszen olyan eredeti szellemi terméket is felölel, ami nem éri el az önálló alkotás szintjét, például egy zenemű egyénien művészi előadása, vagy egy találmány sikeres alkalmazására irányulóan szerzett egyéni ismeret.

63

5. Ezekre a meghatározó nemzetközi jogi kötelezettségekre épült az ENSZ tagállamai által 2000-ben előirányzott és 2015-ig teljesítendő „Millenniumi Fejlesztési Célok” nyolc alapvető célkitűzése keretében a második: „Megvalósítják a mindenkire kiterjedő alapfokú oktatást”. Ennek során „Biztosítják, hogy minden fiú és lány befejezze az általános iskolát.” Félidőben Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár 2008. szeptember 25-én emelte ki az oktatás kulcsszerepét valamennyi többi fejlesztési cél megvalósításában. Az „oktatás mindenki számára” program hat alapvető feladata a korai gyermekkori gondoskodás és oktatás, a szabad és kötelező általános iskolai oktatás mindenki számára, az állandó tanulás és jártasság előmozdítása fiatalok és felnőttek számára, a felnőttek írni és olvasni tudásának 50%-os emelése, a nemek egyenlő részesedésének elérése, valamint az oktatás minőségének javítása. Az UNESCO statisztikai mutatóiból kitűnik, hogy az írni-olvasni tudó lakosság államonként közölt aránya 2004-ben még Földünk 7 afrikai országában (köztük Szenegál) és egy ázsiai államában (Afganisztán) 50% alatt maradt. De a fejlett országok közül is csak kevés, kis létszámú államban érte el a 100%-ot, pl. Dániában, vagy a balti államokban. Sok országból hiányzanak az analfabetizmus mutatói.11 Az általános iskolai évjáratokhoz tartozók közül a megfelelő osztályokba ténylegesen beiratkozottak aránya 2000 és 2006 között világviszonylatban még csak 90%-ot ért el a férfiak körében, nők esetében csak 88% volt (nettó beiratkozási arány. Sokan kimaradnak az iskolából vagy csak az előirt kort meghaladóan iratkoznak be. A hiányzások aránya külön felmérés tárgya). Magyarországon az általános iskolai évjáratok minden osztályra kiterjedő beiratkozási aránya férfiaknál 90, nőknél 88 százalék volt.12 6. A tudásalapú társadalom megvalósításához az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa, az oktatás körén túlmenően, a magas szintű tudás és technológia, különösen az információs és kommunikációs technológiák („Information and Communication Technologies”, ICT) hozzáférhetőségének és átvitelének a tudásra épülő gazdaság keretében történő előmozdítására irányuló miniszteri nyilatkozatot is előterjesztett, amit az államok képviselői 2000 júliusában szintén jóváhagytak. Egy év múltán, a Világgazdasági Forum13 kezdeményezésével összhangban, Kofi Annan ENSZ főtitkár 2001 novemberében életre hívta az ENSZ „információs és kommunikációs technológiák feladatkülönítményét” (ICT Task Force). Ez a különítmény a számítógép ipar jelentős cégeiből, globális nem kormányzati szervezetekből és kormányok, illetve kormányközi nemzetközi szervezetek képviselőiből állt. Feladata a Föld digitális megosztottságának („digital divide”) áthidalására irányuló, közületek és magáncégek közötti együttműködés („Public Private Partnership”, PPP) előmozdítása volt. Közreműködött az először 2003-ban Genfben, majd 2005-ben Tuniszban tartott Információs Társadalmi Világcsúcs előkészítésében. Megbízása ezt követően nem került meghosszabbításra. 11

UNESCO Institute of Statistics, Literacy The State of the Worlds Children 2008, UNICEF, Tables 1 and 5. 13 World Economic Forum [WEF], Genf; svájci alapítványként működő nemzetközi szervezet 12

64

Az ENSZ globális erőfeszítései keretében századunk elején kialakultak a tudás alapú gazdaság korszerű feladatkeretei. A tudomány és technológia („science and technology”, S&T) párosítása gyorsan tovább konkretizálódott. A tudományos alapkutatás egyre inkább függetlenedett meghatározott ipari feladatok megoldásától. Amíg az egyetemek és tudományos kutatóintézetek elméleti területeiken törekedtek egyre újabb felismerésekre, és azok egymásra épülő fejlesztésére, addig a konkrét termelési problémák megoldásának és a megoldások alkalmazásának szövevénye - lényegében a találmányi szabadalmak és a vonatkozó know-how komplex hasznosítását célzó „technológia” fejlesztése - egyre inkább a vállalkozások saját piacaik szerint szakosodó területévé vált. Kibontakoztak a vállalkozások kutatási és fejlesztési („Research and Development”, R&D) tevékenységei, egyre speciálisabb irányokban fejlődve (pl. biotechnológia, nanotechnológia). A feltárt ismeretekhez való hozzáférés és azok hasznosítása ugyanakkor mind a tudományos kutatás, mind az ipari-kereskedelmi fejlesztés számára nélkülözhetetlenné tette a bárhol keletkezett információk megismerésüket lehetővé tevő tárolását, közvetlen és gyors elérhetőségét, valamint cseréjét. Ezért külön szakterületté vált az információs és kommunikációs technológiák („Information and Communication Technologies” (ICT) fejlesztése. A XXI. század tudásalapú gazdasága ezeknek a tevékenységeknek (S&T, R&D, ICT) a fejlesztése révén tesz szert fokozott innovációs képességre, aminek birtokában egyre szaporodó ismeretek újszerű kombinálásával és új módokon való felhasználásával egyre újabb eredményeket ér el. Az innováció („újítás”) a gazdasági fejlődéstől függő társadalmi berendezkedésekben mind újabb termékek létrehozásával, mind a piac szervezése terén, mind az irányítást és a gazdaság befolyásolását illetően biztosítja működésük folyamatosságát, állami, regionális és globális szinten egyaránt. III. Innováció és tudásalapú versenyképesség az Európai Unióban 7. Az innováció fogalmát az Európai Bizottság Statisztikai Hivatala felmérései céljából a következőképpen határozta meg: „Egy új, illetőleg jelentősen fejlesztett termék (árú vagy szolgáltatás) piacra vitele vagy egy új, illetőleg jelentősen javított eljárás vállalkozáson belüli bevezetése. Innovációk új technológiai fejlesztések, meglévő technológiai új kombinációi vagy a vállalkozás által szerzett más tudás eredményein alapulnak.”14 Az innováció mint az üzleti siker tényezője mindenek előtt a következőkben mutatható ki:15

14

Statistics in Focus, Science and Technology, 61/2007, 7. Európai Közösségek

15

„Factors of Budiness Success” (FOBS) survey; Statistics in Focus, Industry, Trade and Services, 15/2008, 1. Európai Közösségek

65

Innovation as a Factor in Business Success Main findings • • • • •

Product innovation is the most common type of innovation among successful entrepreneurs. Product innovation is also the most common type of innovation in industry, marketing innovation was most common in trade. , Experience in management and in the economic sector play a positive role in innovation. Younger entrepreneurs seem to be more innovative and feel more optimistic about the future of their business than older ones. Enterprises that are active in product innovation tend to have higher growth in the number of employees than other enterprises.

Az innováció jellege szerint az avval foglalkozók a következő tárgykörök szerint oszlottak meg 2005-ben:16

A vezető szerepet betöltő termék-innováció nyomában piacteremtés terén szükséges újítások kimunkálása. A tükrében azonban jelentősebb továbblépést kíván meg a fejlesztése, mind az államháztartás eredményességének, előrelátóan gazdaságos működésének javítása, váratlan érdekében. 16

erőteljesen fejlődik a gazdasági változások szervezési innovációk mind a vállalkozások helyzetek megelőzése

„Factors of Business Success Survey”, Statistics in Focus, The Profile of the successful entrepreneur. 29/2006, Európai Közösségek.

66

8. Az Európai Unió, ugyancsak a századfordulón, a tudásalapú gazdaságfejlesztést emelte központi kérdéssé. 2000 márciusában, portugál soros elnökség alatt az Európai Tanács Lisszabonban rendkívüli ülésén 10 évre szóló komplex stratégiát („Lisszaboni stratégia”) fogadott el az Uniónak a világ legversenyképesebb, dinamikus tudásalapú, fenntartható gazdasági fejlődésre képes gazdaságává alakítására. Az ülés jelmondata volt: „Foglalkoztatás, gazdasági reform és szociális kohézió – az innováció és tudás Európájáért”. Az Európai Tanács e célok eléréséhez intézkedések sokaságát dolgozta ki, minden szinten nyílt koordinációt irányozva elő, a tagállamok meghatározott módon történő tapasztalatcseréjével. Az ily módon felvázolt stratégia három alapvető iránya: (i) Tudás alapú gazdaságra való áttérés, az információs társadalom, a kutatás és a fejlesztés előmozdításával; (ii) az Európai Szociális Modell átalakítása és munkahelyek teremtése; (iii) alkalmas makrogazdasági politikák kombinációjának fenntartása. E stratégia kivitelezésére indult meg a 2010-ig előirányzott lisszaboni folyamat. Ez a folyamat, az Európai Közösség és egységes belső piaca eredendően regionális és gazdasági céljainak megfelelően, eltérően az ENSZ globális célkitűzéseitől, nem az „északi” és a „déli” államok fejlődése közötti történelmi ellentétek, az oktatás és képzésben meglévő lemaradások és a digitális szinten is megmutatkozó megosztottság felszámolására irányul, hanem a globálisan összefonódó világgazdaságban Európa versenyképességének növelését célozza, szemben a másik meghatározó gazdasági hatalommal, az Egyesült Államokkal, figyelembe véve Japán és az ázsiai kontinens szédületes iramú fejlődését is. Ezért meghatározó célkitűzése a gazdaságnak a tudás alapjaira helyezése, ezt is az alap és közép fokú képzést meghaladóan, a magas szintű innováció, kutatás és fejlesztés előmozdításával kívánva elérni. 9. A lisszaboni stratégia növekedésre és munkahelyekre vonatkozó, négy csoportba integrált vezérelvei („integrated guidelines”) közül a második csoport címe „tudás és innováció – a fenntartható növekedés motorjai.” E csoport bontása a vezérelveken belül: 7. befektetések növelése és javítása kutatásba és fejlesztésbe (R&D), különösen magán üzletágak részéről; 8. az innováció minden formájának megkönnyítése; 9. az információ és kommunikáció technológia (ICT) terjedésének és tényleges használatának megkönnyítése és egy mindent felölelő információs társadalom kiépítése; 10. ipari bázisa verseny előnyeinek erősítése; 11. késztetés a források fenntartható igénybevételére, valamint a környezetvédelem és növekedés együtthatásainak erősítése:17

17

Council of the European Union, 10667/05 and 10205/05

67

LISBON STRATEGY THE INTEGRATED GUIDELINES FOR GROWTH AND JOBS Knowledge and innovation -engines of sustainable growth 7. To increase and improve investment in R&D, in particular by private business; 8. To facilitate all forms of innovation; 9. To facilitate the spread and effective use of ICT and build a fully inclusive information society; 10. To strengthen the competitive advantages of its industrial base; 11. To encourage the sustainable use of resources and strengthen the synergies between environmental protection and growth.

10. 2004-ben az Európai Tanács és az Európai Közösség Bizottsága elhatározták a folyamat félidős áttekintését és az Európai Tanács felkérte Wim Kok volt holland miniszterelnököt felmérő szakértői csoport vezetésére. A Kok jelentés 2004 novemberében készült el. Megállapításai kritikusak. A munkahelyteremtéssel javítandó foglalkoztatási arány az Unióban ugyan 62,5%-ról 64,3%-ra nőtt öt év alatt, de messze elmaradt a 2010-re előirányzott 70%-tól. Egyaránt rámutat az Uniót érő külső (USA, Ázsia) és a belső („öregedő” Európa, új tagállamok) kihívásokra. Az átfogó stratégiát túlságosan bőnek tartja ahhoz, hogy a folyamatba tett mintegy 120 akció átlátható és megfelelően kommunikálható legyen. A Kok jelentés öt irányban tartalmaz javaslatot, ezek közül a tudás alapú gazdasági fejlődést közvetlenül az első és az utolsó ajánlás tartja szem előtt: (i) A kutatás és fejlesztés (R&D) legfőbb prioritás legyen, Európai Kutatási Tanács felállításával. A 2005. évi tavaszi Európai Tanács ülése előtt megegyezésre kell jutni a közösségi szabadalmat létrehozó rendelet kérdéseiben. Elő kell mozdítani világszínvonalú tudósok Unióba áramlását. (vi) Tagállami stratégiák fejlesztése szükséges az EU környezet-technológiai akció tervének implementációjához. Az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC) 2007. február végén hivatalosan létrejött, hét évre szólóan 7,5 milliárd eurós költségvetéssel, amiből fiatal kutatók ösztöndíjban részesülhetnek. Az egységes közösségi szabadalom javaslata azonban még mindig viták tárgya, a nemzeti szabadalmi hivatalok gyakorlata és, a felszínen, a bejelentések soknyelvű fordításának terhe miatt. 2008. szeptember 15-én budapesti székhellyel megalakult az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT), amely alapintézménye lesz két vagy három 2009-re tervezett Tudás és Innováció Közösségnek. 18 hivatásos szakemberből álló Kormányzó Tanácsában Magyar Bálint volt oktatásügyi miniszter is helyet foglal. 2008. március végén az Európai Bizottság javasolta, hogy 2009 legyen a kreativitás és innováció éve, különösen az életen át tartó tanulás hangsúlyozásával. Az Európai Parlament ezt a javaslatot már támogatta is, kiemelve, hogy minden a kitűzött célt támogató program egyaránt fontos.

68

11. Az Európai Unió a strukturális alapjából és keretprogramok (Framework Programs, FP) révén támogatja a tudásalapú gazdaság belső piaci fejlődését. A kutatást, technológiai fejlődést és innovációt18 elsősorban a Bizottság által javasolt és a Tanács és Parlament által 1984 óta öt éves időszakokra jóváhagyott keretprogramok mozdítják elő. A hetedik ilyen programot (FP7) már hét esztendőre (2007-2013) irányozták elő kutatás és technológiai fejlesztés támogatására, európai kutatási térség (European Research Area) kialakítása céljával, összesen 50 milliárd eurós költségvetéssel. A FP7 alapvető célja kutatási infrastruktúrák és a kis és közép vállalkozások javát szolgáló kutatások előmozdítása. Független szakértők jelentkezését várják.19 IV. Magyarország és a globális tudásalapú fejlődés 12. A legszámottevőbb tudásalapú gazdasági övezetek és saját gazdaságunk világgazdasági súlyának megítélésekor szem előtt kell tartanunk bruttó hazai termékeik és népességük értékeit. Az „EU 27” bruttó haza összterméke (GDP) 2007-ben már meghaladta a 13.000 milliárd eurót, ami az euró US dollár árfolyamának figyelembe vételével meghaladja az Egyesült Államok dollárban számszerűen hasonló összegű GDP-jét. Japán GDP értéke mintegy az USA érték egy harmada. Magyarország bruttó társadalmi terméke 2007-ben 25 374 milliárd forint volt, ami nagyjából 100 milliárd eurónak felel meg. A világ népessége ugyanakkor 6 és félmilliárd embert közelít; az Európai Unió (EU27) lélekszáma 480 milliónyi; az USA lakossága 300 milliót közelít; Japán 130 milliónyi lelket számol; Magyarország lakossága, ugyancsak kerekítve, 10 millió. A tudásalapú társadalomfejlődés állapotát Magyarország szempontjából elsősorban saját fejlődésünk utóbbi évek adataiban tükröződő alakulásának az Európai Unió különböző tagállamainak megfelelő mutatóival való egybevetésével tudjuk szemléltetni. Ezek a mutatók rendkívül sokféle területre vonatkozhatnak. Az oktatás helyzetének európai megítéléséhez két mutatórendszert emelhetünk ki: (i) az oktatásra államonként fordított közkiadások államonkénti arányainak egymással és a 27 tagú Európai Unió átlagával való egybevetését, továbbá (ii) a középiskolások által tanult idegen nyelvek egy ilyen diákra eső átlag számának hasonló jellegű egybevetéseit.20

13. Oktatásra fordított közkiadások GDP%-ában (Eurostat) összeállításból válogatva 18

Research, technological development and innovation: RTDI Lásd: Practical Guide to EU funding opprotunities for Research and Innovation [PDF]; http://cordis.europa.eu/eu-funding-guide/home_en.html. 20 http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1996,39140985&_da=portal&… ? 19

69

Ország EU 27 Cseho. Dánia Németo. Franciao. Magyar Ausztria Románia Szovénia Szlovákia

2000 4,68 4,04 8,28 4,45 6,03 4,50 5,66 2,88 -4,15

2001 4,94 4,09 8,44 4,49 5,59 5,01 5,70 3,28 6,56 4,00

2002 5,06 4,32 8,44 4,70 5,57 5,37 5,67 3,52 5,87 4,31

2003 5,14 4,51 8,33 4,70 5,88 5,85 5,50 3,44 5,91 4,30

2004 5,07 4,37 8,43 4,59 5,81 5,43 5,44 3,29 5,85 4,19

2005 5,03 4,25 8,28 4,53 5,65 5,45 5,44 3,48 5,83 3,85

A GDP százalékában kifejezett, oktatásra költött összkormányzati ráfordítás 5,5 százalékot közelítő hazai mértéke 2000-hez képest növekedést mutat és meghaladja az EU27 átlagát; Szlovéniát kivéve szomszédos országaink ráfordítási mértékeit is. Magasabb arányú oktatási ráfordítás csak Belgium, Dánia, Franciaország, Finnország, Ciprus, Lengyelország és Svédország esetében regisztrált.

14. Tanult idegen nyelv középiskolai tanulónként

Ország EU27 Cseho. Dánia Észto. Franciao. Olaszo. Magyaro. Szlovénia Szlovákia Finno.

2000 1,4 1,0 1,6 2,0 1,5 1,2 0,7 1,0 1,1 2,2

2001 1,4 1,0 1,9 2,0 1,5 1,2 0,9 1,0 1,1 2,2

2002 1,4 1,0 1,9 2,0 1,5 1,2 1,0 1,0 1,1 2,2

2003 1,4 1,0 2,0 2,0 1,5 1,2 1,0 1,1 1,1 2,2

2004 1,4 1,0 2,0 2,0 1,5 1,4 1,0 1,2 1,1 2,2

2005 1,4 1,1 2,0 2,0 1,5 1,7 1,0 1,3 1,1 2,2

A középiskolákban tanult nyelvek közül egy középiskolásra hazánkban évek óta átlagosan csupán 1,0 nyelv esik, ami az EU 27 értékéhez képest (1,4) meglehetősen alacsony; ennél alacsonyabb szintű nyelvtudást egyetlen uniós államban sem jelez a statisztika. A nyelvtanítás szintje nálunk fejlődést sem mutat, ami a kis magyar nyelvterületre tekintettel előnytelenül befolyásolja versenyképességünket. Hasonlóan alacsony szintű idegen nyelvtudást csak az angol világnyelvet hivatalos nyelvükként használó Írország és az Egyesült Királyság mutatnak fel, igen kevéssé szorulva idegen nyelv használatára. A volt szocialista országokhoz képest annak idején is ijesztő lemaradásunkhoz képest (1998-ban még csak 0,7% volt az

70

átlagunk, mikor Csehország vagy Szlovénia már az átlag egy idegen nyelvnél tartottak) 2003 óta mozgunk az egy idegen nyelvet tanuló középiskolás átlag szintjén. Megjegyzendő, hogy Bulgáriában, Szlovéniában már 1,3 az átlag, Romániában már 2,0, vagyis a magyar nyelvoktatási szint kétszerese. 15. A tudomány és technológia (S&T) területén foglalkoztatott humán erőforrások aránya a foglalkoztatottak körében (2006) és átlagos évi növekedésének mértéke (2001-2006) az Európai Unió egyes országaiban az alábbiak szerint alakult.21 Az EU27 államaiban foglalkoztatott lakosság nagyjából egy harmada dolgozott a tudomány és technológia területén:

A következő ábra a tudomány és technológia terén foglalkoztatottak képzettség szerinti megoszlása a tudósok és mérnökök, más szakemberek, illetőleg a technikai segédszemélyek egymáshoz képesti arányát mutatja. A vizsgált körben a felsőfokú és szakképzett foglalkoztatottak magyarországi aránya az európai megoszlás középső értékét mutatja: 21

Eurostat, Statistics in focus, 77/2008, p. 1, 4 és 6.

71

Distribution of human resources employed in an S&T occupation (HRSTO) by type of occupation, aged 25-64, in the EU and selected countries, 2006

A következő koordináták a különböző országokban a tudomány és technológia terén foglalkoztatottak számának egyrészt (a függőleges irányú tengely mentén) a 2001 és 2006 közötti évenkénti növekedési átlagarányát, másrészt (a vízszintes tengely mentén) a népességen belül 2006-ban kimutatott számarányát mutatják. Megállapítható, hogy Magyarország ezekben az összefüggésekben szintén középhelyen szerepel, nagyjából egy bolyban az EU27 átlagával, Litvániával,

72

Lengyelországgal, az Egyesült Királysággal, Svédországgal, Franciaországgal együtt. Jóval magasabb a tudomány és technológia terén foglalkoztatottak aránya Dániában, Svájcban, Norvégiában, Hollandiában, Németországban; ezekben az államokban viszont az évenkénti növekedési ráta szükségképpen alacsonyabb:

16. Kutatásra és fejlesztésre (R&D) fordított kiadások, GDP-hez mért arányuk és a tudósok és mérnökök aránya a munkaerők százalékában 2000 és 2006 között az EU országokban a következőképpen alakult:22

22

OECD Main Science and Technology Indicators, April 2008. Key Figures in Vol. 2008/1

73

Az összehasonlításból kitűnik, hogy a kutatás és fejlesztés intenzitása Magyarországon a ráfordítások tükrében az EU27 átlagának a felét is alig haladja meg, és évek óta nem mutat értékelhetően javuló irányzatot. Messze alatta marad a Magyarországon oktatásra fordított összeg GDP-re vetített arányának is. Ezen kulturális haladásunk és a versenyképességünk mentése végett egyaránt változtatnunk kell. A szomszédos Ausztriában, vagy Németországban a kutatás és fejlesztés intenzitása két és félszer akkora. A kis lélekszámú Finnországban 3 és félszer nagyobb arányban támogatják a kutatást és fejlesztést, mint hazánkban. Ugyanakkor kitűnik az egybevetésből, hogy a magyarországi ráfordítási arányok több mint kétszeresét teszik ki Bulgária, Románia, vagy Szlovákia megfelelő értékeinek. A következő ábra sorba rendezett összehasonlító oszlopokkal szemlélteti az OECD országok kutatásra és fejlesztésre fordított kiadásait bruttó hazai

74

össztermékük hányadában. Magyarország 1,0%-os értéke az OECD átlagának (2,3) a felét sem éri el, mögénk már csak Portugália, Törökország, Görögország, Lengyelország, Mexikó és végül Szlovákia sorolnak:

A következő ábra a világgazdaság meghatározó államainak, illetve államcsoportjainak bruttó kutatásra és fejlesztésre fordított kiadásainak (GERD) arányait veti egybe bruttó hazai össztermékükhöz képest:

75

Látható, hogy Japán fordítja bruttó hazai össztermékének legnagyobb hányadát kutatásra és fejlesztésre. Hozzá képest az Egyesült Államokban ez az arány már csak háromnegyed résznyi. Az EU27 ráfordítási arányai alig haladják meg Japán megfelelő rátájának a felét. 17. A magyarországi kutatási és fejlesztési intenzitás elmúlt évek adatai tükrében mutatkozó alakulására nézve a kutatók létszámának, a kutatásra fordított kiadásoknak és a kutató fejlesztő helyek száma megoszlásának változása nyújt képet.23

A létszám tekintetében aránylag kis átmeneti növekedések mellett 10 éve stagnálás állapítható meg, ami a jövendő fejlődésre nézve kiábrándító, és kérdéseket vet fel az oktatásra fordított, kedvezőbb mértékű ráfordítások eredményességét illetően is. A kutatási ráfordításokat tekintve a 2000 és 2002 közötti három év erőteljes fejlesztései után visszaesés mutatkozik az 1998. évi szint alá, ami ugyancsak a kutatás-fejlesztés jelentőségének fel nem ismerését tükrözi.

23

Kutatás és fejlesztés 2007. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 2008. 1. és 2. sz. ábra.

76

A kutatás és fejlesztés terén közpénzekből finanszírozott kutató helyek száma nyolc év alig nőtt, máig 10 százalék alatt maradt. Fejlődésünk és versenyképességünk alakulása szempontjából egyaránt elgondolkoztató adat. Az utolsó két esztendőben jelentősen csökkent a felsőoktatási kutatóhelyek részesedése. Kieső szerepvállalásukat a piacgazdaságban elvárható módon a vállalkozások R&D tevékenységének kibontakozása törekszik pótolni. Kutatásfejlesztési struktúránk még nélkülözi a megfelelő hatékonyságot. 18. A szabadalmak számának összehasonlító alakulása az innováció intenzitásának egyik alapvetően hagyományos mutatója. Globális áttekintése szintén többféle bontásban lehetséges. Tekintetbe kell venni, hogy a ma még territoriális szabadalmak államonként eltérő módon érvényesülnek, és egyazon találmány annyiféle szabadalmat élvez, ahány országra nézve kérték és megadták azt. Ezért szokás nem egyes szabadalmakról, hanem szabadalmi családokról szólni, amikor egy családhoz tartozónak minősül azonos találmányra bármely ország területére és jogrendjére vonatkozóan megadott valamennyi szabadalom. Az áttekintést megkönnyíti az olyan szabadalmi családok összehasonlítása, amelyek azonos találmány valamely országban eszközölt első bejelentése után mind az Európai Szabadalmi Hivatal által több országra, mind az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatala, mind pedig a Japán szabadalmi Hivatal által adott szabadalmak összessége. Az ilyen, három jelentős piacra kiterjedő szabadalmi családok globális hatályukból következtethetően nagyobb jelentőségű

77

találmányokra épülnek, és az országonkénti feltalálói intenzitás egybevetésére alkalmasnak tűnnek. Az OECD statisztika az ilyen, a három legjelentősebb piacot átfedő hivatalban adott szabadalmakat tartalmazó csoportokat trialista szabadalmi családokként („triadic patent families”) veszi számba; első bejelentésük országa szerint, az egy millió lakosra eső trialista szabadalmi családok számát 2005-re vonatkozóan és 1995-höz képest, a következők szerint hasonlította össze:24 Triadic patent families per million population, 2005

24

OECD, Patent Database, June 2008.

78

A táblázatokból kitűnik, hogy Magyarország „trialista” hatósugarú feltalálói intenzitása (4/millió lakos) lényegesen alatta marad a fejlett ipari országok egy millió lakosra eső feltalálói tevékenységének (44/millió lakos), ugyanakkor azonban azokkal összevethető arányban fejlődik, és lényegesen meghaladja a kelet európai és a fejlődő országok feltalálói eredményességét. A trialista szabadalmi családok népességre vetített aránya tekintetében megelőzzük Oroszországot, Kínát, Indiát és Brazíliát is. Megjegyzendő, hogy a trialista szabadalmi családok számát országonként lényegesen meghaladja az egyéb szabadalmi családok száma; az OECD statisztika eleve csak olyan országokat vett figyelembe, amelyek több mint húsz szabadalmi család kezdeményezői. Európai összehasonlításban az Európai Szabadalmi Hivatalnál az egyes országokból 2007-ben érkezett bejelentések számának egybevetése érdemel figyelmet.25 Az adatokból kitűnik (következő oldal), hogy amíg Magyarországról egy millió lakosra vetítve 9.6 volt a bejelentések száma (összesen 97), addig az Európai Szabadalmi Egyezmény valamennyi tagállamára vetítve számított átlag 118,5/millió lakos (összesen 68290 Európából érkezett bejelentés). Az átlag értékelésénél figyelembe kell azonban venni a territoriálisan eltérő vállalkozási szabályozásokból eredő különbségeket; így pl. a kis Liechtensteinből érkező 6739,1 szabadalmi bejelentés esett volna egy millió lakosra (összesen 237 bejelentés), ha az országnak több mint a jelenlegi 35 000 lakosa lenne. A Magyarországból érkezett bejelentések nagyságrendjének értékelésénél tanulságos lehet viszont az egybevetés más kis államokkal: Finnországból 2045 bejelentés, 387/millió lakos; Csehország bejelentési adatai nagyjából azonosak a mieinkkel. Szlovákia 18 bejelentéssel csak 3,3 bejelentést tett millió lakosra vetítve. Szlovéniára nézve viszont ugyanezek a számok 115, illetve 57,2. Mindennek figyelembe vételével a magyar innováció intenzitása az európai szabadalmi bejelentések tükrében sem igazolja az oktatásra fordított, átlagosnak tekinthető ráfordításaink elvárható eredményességét. Az Európai Szabadalmi Hivatalnál tett bejelentéseket tekintve figyelmet érdemel végül, hogy az európai országokból érkezett bejelentések számát változatlanul meghaladja az évente Európán kívülről, túlnyomó részt az Egyesült Államokból és Japánból tett bejelentések száma.

25

Europäisches Patentamt Jahresbericht 2007.

79

80

V. A know-how erjedő jogvédelmének kérdései 19. A know-how jogvédelmének kérdése egyre inkább előtérbe kerül a globális reálgazdaság tudásalapú fejlesztése terén. A műszaki problémák megoldását jelentő szabadalmak felhasználásának engedélyezése önmagában még korántsem növeli az engedélyes versenyképességét. Eredményes felhasználásuk nagymértékben függ alkalmazásuk módjától: hatékony kivitelezésétől és az eredmény megfelelő forgalmazásától. A szabadalmak sikeres kiaknázására törekvés a versenyben egyre inkább megköveteli a vonatkozó, gyakorlatban bevált ismeretek megszerzését és fejlesztését. Ez a körülmény folyamatosan növeli a feltáratlan, nem regisztrált ipari, kereskedelmi és szervezési ismeretek, az ún. titkos know-how iránti keresletet és annak piaci értékét. A szabadalmi licencek rendszerint együtt járnak know-how átadással, és növekszik az önálló know-how licencek száma is. A szabadalmak és a know-how eltérő szellemi termék kategóriáit együtt általában a technológia bővebb fogalma alá vonják, aminek a forgalma nélkül innováció már nem lehet számottevő. Ennek megfelelően a knowhow még korántsem egyértelműen tisztázott jogi védelmének korszerű biztosítása versenyképességi prioritást igényel. 20. Az Amerikai Egyesült Államok külkereskedelmében a szellemi tulajdont érintő tranzakciókon belül már évek óta „ipari eljárások” vagy „gyártási know-how” címén együtt kezelik a szabadalmak és más tulajdonszerű feltalálások, illetve kereskedelmi titkok („other proprietary inventions”), valamint technológia engedélyezéséből eredő díjakat. 2005-ben az USA összes szellemi tulajdoni licencekből származó bevétele 57,4 milliárd dollárra rúgott, ezen belül a „gyártási know how” díjai több mint 10%-ot, 6,6 milliárd dollárt tettek ki; többet, mint a számítógépi szoftver tranzakciókból beérkezett 5,5 milliárd dollár, és 15%-kal többet, mint az előző évben. Az értékesített technológia 39%-áért Japánból fizettek. 20%-ot az EU fedezett. Az USA „gyártási know-how importja” mindezzel szemben a bevételek felébe sem, mindössze 2,7 milliárd dollárba került. Ennek az összegnek viszont 60%-a az Európai Unióba irányult.26 Ezeknek a forgalmi adatoknak a fényében kézen fekvő, hogy az Egyesült Államok a know-how tisztességtelen versennyel és polgári jogi deliktumokkal szembeni titokvédelmén túlmenő, a know-how biztonságos forgalmazását előmozdító oltalomhoz keresett megoldást. A jogi védelem sarkalatos kérdése végső soron az USA-ban is a körül forgott, hogy a know-how csupán magán használatra szánt kereskedelmi titokként élvezzen védelmet, tisztességtelen versenycselekményekkel és a titkot elsajátító deliktumokkal szemben, vagy pedig – mint más definiálható szellemi termékek esetében - a tulajdonjoghoz hasonló, ám időben és tartalmilag egyaránt korlátozott, azonban eleve mások által történő használatának szavatolható engedélyezésére

26

Science and Engineering Indicators 2008. Chapter 6. Industry, Technology, and the Global Marketplace. Továbbá Appendix table 6-15 és 22. http://www.nsf.gov/statistics/seind08/c6/c6s4.htm.

81

irányuló és harmadik személyekkel szemben azt követően is védő, forgalomképes kizárólagos jog tárgya legyen. Az amerikai alkotmány I. cikkének 8.8 pontja a „tudomány és a hasznos művészetek előmozdítását”, a copyright és a találmányi szabadalmak védelmét szolgáló kizárólagos jogok meghatározott időre szóló szövetségi szintű biztosításának jogát adta a kongresszus kezébe. A tulajdonjog védelmének a szabályozását ugyanakkor a tagállamok körében hagyta, kivéve az ötödik alkotmánymódosításnak a „Bill of Rights” keretében elfogadott előírását, amely szerint „magántulajdon közhasználatra csak igazságos kártalanítás ellenében sajátítható el”. A bíróságok nem látták a kongresszus hatáskörébe esőnek kizárólagos jog biztosítását titkos gyakorlati ismereteken, a tagállamok viszont saját hatáskörükben haboztak a nem dologi know-how fölött tulajdoni jogosultságokat elismerni.27 Ily módon került sor az USA tagállamai biztosainak nemzetközi konferenciáján a tagállamok számára 1985-ben végleges formába öntött „Uniform Trade Secrets Act” (UTSA, „Kereskedelmi titkok egységes törvénye”) megalkotására, amelyet a tagállamok túlnyomó többsége kisebb egyedi módosításokkal saját törvényei közé iktatott. A törvény nem utal kifejezetten sem tulajdonra, sem más korlátoltan kizárólagos jogra, sem tisztességtelenségre, mint a titok tilos elsajátításának feltételére. A titkok gyűjtő fogalmaként az „információ” megjelölést használja, ami alá példálódzóan besorolja a „módszer, technika” kategóriáit is, ami a hivatalos annotáció szerint felöleli a know-how fogalmát. A kereskedelmi titok jogosultját „owner” meghatározással jelöli, ami a „proprietor” (tulajdonos) dologi vonzatú kifejezéshez képest tágabb ölelésű, adott esetben azt érzékelteti, hogy a titok inkább sajátja, semmint klasszikus értelemben vett tulajdona a kialakítójának; az UTSA ugyanakkor kifejezetten megkívánja utóbbi hozzájárulását nem csupán az információ elsajátításához, hanem felfedéséhez és használatához is. Az információ hozzájárulás nélküli felhasználás eseteit a törvény „improper means” (elitélendő módok) felsorolásával illusztrálja, köztük az egyébként dologi tulajdon elleni bűncselekménynek minősített lopást is említve, mintegy dologi hordozójához kapcsolódóan is rendezve az információ védelmét. A törvény a titok szankcionálandó felhasználásának meghatározásaként a „misappropriation” (felróható elsajátítás) fogalmát alkalmazza, aminek fennforgásakor kártérítés és jogalap nélküli gazdagodás térítése is meg lehet ítélni. Mindebből következően az UTSA az USA sajátos alkotmányjogi keretei figyelembevételével sem nem tulajdonjogi, sem nem versenyjogi, hanem sajátos, meghatározott keretek közé szorított, érdemben kizárólagos jogi védelmet ötvözött,

27

V.ö. különösen Utah állam fellebbviteli bíróságának a tulajdoni koncepció irányában tapogatódzó 1981. évi itéletét Microbiological Research Corp. V. Muna ügyben, 625 P. 2d. 690, 696; szövetségi szinten pedig a kérdést a szövetségi államok körébe hárító Ruckelshaus v. Monsanto ügyben hozott legfelsőbb bírósági ítéletet [467 U.S. 986 (1984)]. Bővebben Boytha,Gy.: REFLEXIÓK Bobrovszky Jenő: Rejtélyek és fortélyok” c. tanulmányához. Polgári jogi kodifikáció, 2006, VIII/5, 22.

82

előre mutatva a tisztességtelen magatartás delictumával szembeni védelem alanyi jogi tartalmú felváltása irányában. 21. A Világkereskedelmi Szervezetet (WTO) 1994-ben létrehozó szerződés I.C mellékletét képező TRIPS Megállapodás (Agreement on Trade-Related Aspects of Intellectual Property Rights – Megállapodás a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól) 39. cikke, - az alapul szolgáló, ipari tulajdon védelméről szóló Párisi Uniós Egyezményre (PUE) hivatkozással, és annak a kereskedelmi titok védelmére vonatkoztatható egyetlen, még 1900-ban beépített, tisztességtelen verseny elleni védelmet biztosító 10bis cikkéhez kapcsolódóan - az amerikai államok előbb ismertetett UTSA törvénye nyomán rendezte a „Nyilvánosságra nem hozott információk” védelmét. A PUE hivatkozott 10bis cikke azonban semmilyen titkos know-how-ra közvetlenül vonatkoztatható rendelkezést nem tartalmaz. Generálklauzulája [(2) bek.] általánosságban csak annyit szögez le, hogy „ipari és kereskedelmi ügyekben minden a tisztességes gyakorlatba ütköző cselekmény tisztességtelen versenycselekményt valósít meg,” a tovább, különös szabályokban [(3) bek.] pedig csak összetéveszthetőség keltését, továbbá a versenytársat illető hitelrontó, illetőleg a saját árukra vonatkozóan megtévesztő állításokat tiltja. A TRIPS hivatkozott 39. cikkének 1. bekezdése ennek megfelelően hiánypótlóan azt írja elő, hogy az ily módon rendelt tisztességtelen versennyel szembeni hatékony védelem biztosításának során a 2. bekezdés szerint kell eljárni: „ A természetes és jogi személyeket megilleti a lehetőség, hogy megelőzzék a jogszerűen ellenőrzésük alatt álló információ hozzájárulásuk nélkül a tisztességes kereskedelmi gyakorlatba ütköző módon mások számára történő feltárását, vagy azok által történő felhasználását, amíg az ilyen információ a) titkos abban az értelemben, hogy az a maga egészében vagy elemei meghatározott illeszkedésében és összeállításában nem általánosan ismert vagy könnyen hozzáférhető olyan körökhöz tartozó személyek számára, amelyek szokásszerűen foglalkoznak szóban forgó jellegű információval; b) titkossága folytán kereskedelmi értéke van, c) az információt jogszerűen ellenőrző személy a körülményekhez képest ésszerű lépéseket tett titokban tartása érdekében”. Ez a szabály nyilvánvalóan fedi a titkos know-how fogalmát is, és az amerikai példához igazodóan kerüli mind a kifejezetten tulajdonjogi, mind a kizárólagos alanyi jogi minősítést; azonban a titkos információhoz való hozzáférés és annak felhasználása előzetes hozzájáruláshoz kötésével túllép a tisztességtelen verseny elleni ex post értékelendő védelem körén. A TRIPS 1. cikke pedig lehetővé teszi, hogy a tagállamok a „Megállapodásban megkívántnál messzebb menő („more extensive”) védelmet foganatosítsanak („implement”) jogukban, ha az ilyen védelem nem áll szemben e Megállapodás előírásaival.” Ezért a TRIPS szövege önmagában nem állna útjában a know-how kifejezetten alanyi jogi védelmének sem. 22. Az Európai Közösség jogában az Egyesült Államokat követően már 1989-ben felismerték a know-how biztonságos közös piaci forgalmazásának rendeleti szabályozása fontosságát. Az Európai Bizottság 556/89/EGK sz. csoportmentesítési rendeletével alkalmazta a know-how licenciára az EK szerződés

83

81.cikk (3) bekezdésében előirányzott lehetőséget a kartelltilalom alól bizonyos feltételek mellett adható mentességre. Csakhamar nyilvánvalóvá vált azonban a mentesítés komplexebb megközelítésének szükségessége a technológia átadás összetettebb szellemi termékkörének együttes mentesítési szabályozásával. A know-how licenciát érintő rendeletet felváltotta a technológiaátadási megállapodások egyes csoportjainak mentesítésére vonatkozó 240/96/EK rendelet, amelyet jogunkba a 86/1999. (VI.11.) Korm. rendelet ültetett át. A technológiaátadás versenyképességet előmozdító növekvő jelentősége ismét újabb, egyszerűbb és a piac fejlődő gyakorlatához igazodó rendezést kívánt, aminek a Bizottság az előbbit felváltó 772/2004/EK rendelete (2004. április7.) tett eleget.28 A rendelet alkalmazásában az 1. cikk értelmében technológiaátadási megállapodásnak minősül az olyan szerződés, amelynek elsődleges tárgya a szabadalmi licencia, know-how licencia, szoftver felhasználás, vagy az ilyenekből álló vegyes szerződés. Az 1. cikk g) pontja szerint a rendelet alkalmazásában egyképpen szellemi tulajdonjognak minősülnek az ipari tulajdonjogok, a knowhow, a szerzői jogok és a szomszédos jogok. A know-how fogalma a hatályos rendelet szerint: tapasztalatból és tesztelésből származó, nem szabadalmazott gyakorlati ismeretek, amelyek (i) titkosak, azaz nem közismertek vagy könnyen hozzáférhetők; (ii) lényegesek, azaz a szerződés szerinti termékek előállításához fontosak és hasznosak, valamint (iii) azonosítottak, azaz kellően átfogó módon körülírtak („described”) [(1)i)]. Nem mentesülhet – többek közt - az olyan megállapodás, amely arra kötelezi a licencia vevőt, hogy az engedélyezett technológia továbbfejlesztése tekintetében kizárólagos licenciát nyújtson a licencia adónak vagy harmadik személynek, vagy a továbbfejlesztésen keletkező jogokat utóbbiak valamelyikére ruházza át, vagy hogy ne támadja meg a licencia adó szellemi tulajdonjogai érvényességét [5.cikk (1)]. Nem versenytársak közötti megállapodásban nem mentesülhet a licencia vevő korlátozása saját fejlesztése hasznosításában, vagy bármelyik fél korlátozása kutatásban és fejlesztésben, kivéve, ha ez nélkülözhetetlen a licencia tárgyát képező know-how titkosságának megőrzésében [5.cikk(2)]. Az eddigiekből is kitűnik, hogy az Európai Közösség ugyan nem rendezte tagállamaira kötelezően a know-how védelem jogi tartalmát, azt azonban a belső piac fejlődéséhez nélkülözhetetlen forgalombiztonság szempontjából úgy kezeli, mintha átruházással vagy engedélyezéssel gyakorolható, korlátok közt kizárólagos alanyi jog lenne, amely addig áll fenn, amíg a know-how titkossága a licencia vevő cselekményétől függetlenül közismertté nem válik (v.ö. 2. cikk). Az EU tag Német Szövetségi Köztársaságban ma is csak az 1909. évi tisztességtelen verseny elleni törvény szankcionálja a titoksértést. A versenytörvény alkalmazása azonban a sértő cselekmény versenycélzatát feltételezi, aminek hiányában a német bíróságok a polgári törvénykönyvre nyúlnak vissza, amely más tulajdonának vagy másféle jogának felróhatóan jogellenes megsértése esetén kártérítést irányoz elő (BGB 823.§.(1) bek.). Mivel a német jog a 28

OJ L 123, 27.04.2004, 11-7. Kommentár Speyart, H., in Cottier,T./Véron,P.: Concise International and European IP Law, 2008. pp.407-455.

84

titkos know-how-on nem ismer el kizárólagos jogot, védelmét olyan kerülő úton kísérli meg biztosítani, hogy engedély nélküli elsajátítását a know-how-t fejlesztő üzem tulajdonának megsértéseként értelmezi.29 Nemzetközi téren azonban a know-how szerződő felek által kölcsönösen forgalomképes és szavatolható jogként történő elismerésére törekszik. A német gazdasági és munkaügyi miniszter és a kínai külgazdasági miniszter által megerősített, szabadalmi és know-how licencekről szóló német-kínai standard szerződés keretfeltételeket bevezető szakasza leszögezi: „Az engedélyezőnek jogában áll a know-how használatához nem kizárólagos, nem átruházható jog és licenc engedélyesre ruházása, és ahhoz hozzájárul.” A 24.§ szerint „az engedélyező fél garantálja, hogy a szolgáltatott technika jogszerű tulajdonosa és kellően legitimált a technika átruházására vagy licencírozására.”30 Noha Európában túlnyomó a regisztrálással konstituált iparjogvédelmi jogokat megadó nemzeti hatóságok és az ezt igazoló, jogbiztonságot fokozó okiratokat előnyben részesítő, az ipari tulajdoni kategóriák zárt körében gondolkodó iparjogvédelmi szakemberek idegenkedése a know-how kizárólagos alanyi jog tárgyaként való elismerésétől; a gyártói és kereskedelmi gyakorlat és az európai belső piaci versenyhatóság az államközi forgalomban mégis úgy kezeli a know-how-t, mintha afelett sajátosan korlátozott kizárólagos jog alapján rendelkezne a kialakítója. Az iparjogvédelmi szakma ellenállása elsősorban arra az érvre épül, hogy a kizárólagos jog megadása a találmány vagy más ipari szellemi tulajdon esetében a szellemi termék nyilvános feltárása ellenében történik. Háttérbe szorul, hogy az iparjogvédelmi szellemi termékek feltárása a kizárólagos jogi védelemben részesíthetőségük történetileg kialakult és törvényekben megkövetelt objektív feltételei (újdonság, feltalálói lépés, megkülönböztető jelleg stb.) hivatalos vizsgálatához szükségképpen elkerülhetetlen. Ahol a szellemi termék védelme nem függ előzetesen vizsgálandó feltételektől, ott a kizárólagos jog biztosítása a nyilvánosságra hozatal feltételétől függetlenül is betölti alapvető rendeltetését, a szellemi termék létrehozatalára való erkölcsi és anyagi ösztönzést, a kreatív célú befektetések megtérülését. Ennek megfelelően a szerzői és szomszédos jogok nem csak az eredeti mű vagy egyéni szellemi teljesítmény nyilvánosságra hozatala fejében illetik meg a kizárólagos jogosultakat, hanem már eleve, még a nyilvánossághoz közvetítéssel szemben is védelmet nyújtva. A gazdasági értékű titkos know-how kizárólagos alanyi jogú védelmének indokoltságára nézve ezt a szempontot is figyelembe kell venni. 23. Magyarországon a hatályos 1959. évi Polgári jogi törvénykönyv ( Ptk.) 1977. évi módosítása során „A szellemi alkotásokhoz fűződő jogok” cím alatt beiktatott 86.§ (4) bekezdése szerint „A személyeket védelem illeti meg a vagyoni értékű gazdasági, műszaki és szervezési ismereteik és tapasztalataik tekintetében is. 29

Osterrieth, Ch.: Patentrecht, 2. Aufl. 2004. 102 Deutsch-chinesischer Standardvertrag für know-how und Patentlizenzen, 2003. http://www.bfai.de/DE/content; Elemzi Huck, W.: Rahmenbedingungen für den Technologietransfer von Deutschland nach China, Institute for International Business and Law, Braunschweig, 2005.

30

85

A védelmi idő kezdetét és tartamát jogszabály határozza meg.” Az 1978:2 törvényerejű rendelet 4.§ (1) bekezdése szerint „A személyeket a vagyoni értékű gazdasági, műszaki és szervezési ismereteik és tapasztalataik tekintetében a megkezdett vagy tervbe vett hasznosítás esetén a közkinccsé válásig illeti meg a védelem.” A Ptk. 87. § (2) bekezdése szerint „….a személyek vagyoni értékű gazdasági, műszaki, szervezési ismereteit és tapasztalatait érintő védelem körében a jogosult azt is követelheti, hogy az eredményeit elsajátító vagy felhasználó személy részeltesse őt az elért vagyoni eredményben.” Ezek a rendelkezések a Ptk. összefüggésrendszerében ugyanolyan jellegű, sajátosan korlátoltan kizárólagos jogot biztosítanak a know-how kialakítójának, mint egyéb szellemi termékek létrehozóinak. A Ptk. minden szellemi termék vonatkozásában egyformán annak védelmét biztosítja. Az idézett szakaszai címében azonban azt is kifejezésre juttatja, hogy a védelem az alkotások fűződő jogok biztosításával történik. Ezeket az előremutató know-how védelmi szabályokat bíróságaink az utóbbi években is sikeresen alkalmazták.31 Kiemelem a Legfelsőbb Bíróság Gazdasági Kollégiumának 52. sz. állásfoglalását, amely a know-how-t társaság alapításkori vagyonához való hozzájárulás lehetséges módjának ismerte el. A gazdasági társaságokról szóló korábbi, 1988. évi VI. tc. 22.§-a és a jelenleg hatályos azonos tárgyú 2006. évi IV. törvény (Gt) 13.§ (1) bekezdése szerint egybehangzóan „A nem pénzbeli hozzájárulás bármilyen vagyoni értékkel rendelkező dolog, szellemi alkotáshoz fűződő vagy egyéb vagyoni értékű jog…..lehet.” A Gazdasági Kollégium szerint „Bár kizárólagosságot biztosító jogkövetkezmények nem fűződnek hozzájuk, a jogosulatlan felhasználással szemben ezek az ismeretek is védelemben részesülnek.” Majd: „A know-how mint szellemi alkotás …vagyoni értéket képvisel és forgalomképes, ennélfogva……nem pénzbeli betét (hozzájárulás) tárgya lehet.” Noha a kizárólagosságot biztosító jogkövetkezmények hiányára utalás megkérdőjelezhető, hiszen, ha külön törvény nem is részletezi a know-how jog tartalmát és tartalmi korlátjait, a Ptk. a knowhow védelmét a többi szellemi termék védelmével együtt „A szellemi alkotásokhoz fűző jogok cím alatt tárgyalja, továbbá kifejezetten külön szankciót is előírva: A „…védelem körében a jogosult azt is követelheti, hogy az eredményeit elsajátító ….részeltesse őt az elért vagyoni eredményben.” A know-how Legfelsőbb Bíróságunk által történt, a Gt. szerint csak vagyoni értékkel rendelkező dolgokra vagy vagyoni értékű jogokra kiterjedő nem pénzbeli hozzájárulás fogalmi körébe vonása joghatásaiban a know-how forgalmazható jogtágy jellegének hatályos elismerését jelentette, túllépve a titokvédelem defenzív körén. Ezzel az előremutató fejlődési irányzattal - és az azt a Ptk. folyamatban lévő újrakodifikálása során pontosítani és a know-how forgalomképességét ezáltal növelni kívánó kodifikációs bizottsági javaslattal32 - szemben a parlament elé 31

V.ö. pl. BH 2000.219, 2000.243, 2002.193, 2003.14, 2003.90, 2004.68, 2004.179, 2004.188. 32 Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez, szerk. Vékás,L., az 1998-ban kormányhatározattal létrehívott Kodifikációs Főbizottság elnöke. Complex, 2008. 384-390.

86

terjesztett kormányjavaslat, a szerzői jog és iparjogvédelem szabályainak maradéktalan elhagyásával és a Ptk.-n kívüli jogalkotásra hagyásával, a know-how védelmet is vissza kívánná helyezni a merő üzleti titokvédelem körébe, lényegében a TRIPS 39. cikkének minimum szabályai szerint, némi, a szakértői javaslatból következő korszerűsítéssel. A miniszteri indokolás korábbi, a beterjesztésig némileg módosult szövege kiemelte, hogy „A know-how ugyanis az üzleti titok speciális fajtája, amely egyaránt élvezi a Ptk. magántitokhoz rendelt és a versenyjog üzleti titokra vonatkozó védelmét.”33 24. A know-how jogvédelmének a kényszerű világgazdasági versenyben való célszerű szabályozásakor figyelembe kell venni, hogy az sajátos természetű információ. Jogosultjának innovatív üzletpolitikájában már korántsem kizárólag belső használatra szánt magán- vagy üzleti titok, mint például ügyfelek jegyzéke, adósok vagy hitelezők listája, cégszempontú minősítésük, egyéni feltételrendszereik, kiemelt ügyfeleknek nyújtott egyéni kedvezmények, stb. A know-how forgalmazható piaci értékkel rendelkező információ, ami magánhasználatán túl a vele való kereskedésre is ösztönöz. Ennek realizálásához azonban nem csupán az egyéni know-how magánszférába való behatolásssal szembeni, vagy a tisztességtelenség deliktumához kötött általános védelme, hanem harmadik személyek által a know-how létrehozójának engedélye nélkül eszközölt, a közismertté válás bizonyos lehetőségein (az érintett termék elterjedésével járó fokozott hozzáférhetőség, jogosan szerzett termék saját célokra történő szétszedése) kívül eső megszerzésének a know-how piaci értékesítése (átruházása vagy licencírozása) esetén is igényelhető, sajátos időbeli és tartalmi korlátozások között harmadik személyekkel szemben is kizárólagos alanyi jogra épülő szankcionálása is kívánatos. Az előrebocsátottakból kitűnően a joggyakorlat a századforduló óta köntörfalazó módon máris úgy kezeli a know-how-t, mintha sajátos kizárólagos jog tárgya, vagy népszerű gyűjtőfogalommal „szellemi tulajdon” tárgya lenne. Ha a hatályos Ptk-ban nevesített védelmét visszaszállítanánk a magántitok keretei közé, ráadásul a TRIPS még csupán tisztességtelen verseny elleni védekezésre épülő minimális védelmi szabályaira hivatkozással, homályba oldódna a Ptk.87.§ (2) bekezdésének már idézett, előre mutató külön szabálya is: ”a jogosult azt is követelheti, hogy az eredményeit elsajátító vagy felhasználó személy részeltesse őt az elért vagyoni eredményben.” A jövőre nézve eldöntendő alapkérdés abban áll, hogy vállalataink versenyképességüket erősítő titkaikként őrizzék megszerzett know-how-jukat, és minden vállalat saját kísérletezéssel próbáljon már másnál meglévő know-how-ra újból szert tenni, vagy pedig az alanyi jogi védelem nyújtotta forgalombiztonság 33

A Parlament elé terjesztett tervezet T/5949 sz. iromány. Üzleti titokról a 2.89 § rendelkezik és a vonatkozó részletes indokolás szól. A know-how nevesített alanyi jogi védelme ellen lásd Bobrovszky,J.:Rejtélyek és fortélyok. Hozzászólás az üzleti titok és a know-how kérdésköréhez a Ptk. Javaslat kapcsán. Polgári jogi kodifikáció, 2006, VIII/4, 22. Alanyi jogi védelme mellett Boytha,Gy. I.m. (18. lj.); korábbi felvetés Soltysinszki, S.: Are Trade Secrets Property? IIC. Vol. 17. no. 3/1986, 331. Különösen 350-356.

87

keretében segítsük elő, hogy innovatív vállalatok saját know-how-jukat más vállalkozó útján is értékesítsék; aminek alapján azt az engedélyes vállalkozás ugyancsak biztonságosan fejlesztheti tovább, összességében alacsonyabb költségráfordítással. A kérdés egyértelműen alanyi jogi megoldása mind a hazai, mind a külföldi tőke Magyarországi fejlesztéseit mozdíthatja elő. Amint a fentiekben hivatkozott adatokból is kitűnt, innováció terén még van mit tennünk.

88

GLOBÁLIS ÉS HAZAI EGÉSZSÉGÜGYI KIHÍVÁSOK ÉS EGÉSZSÉGPOLITIKAI TÖREKVÉSEK A XXI. SZÁZAD ELEJÉN Orosz Éva34

Az előadásomban tárgyalt folyamatok, problémák három fő kérdéskör, kihívás köré csoportosíthatók: • A globális folyamatokat tekintve: Milyen globális stratégiát igényel az egészségi állapot drámai mértékű egyenlőtlenségeinek a csökkentése? • Szűkebb környezetünket, az Európai Uniót tekintve: Hogyan érvényesíthetők, tarthatók fenn a tradicionális európai értékek az egészségügyben a radikálisan változó gazdasági és társadalmi körülmények között? • Hogyan állítható meg leszakadásunk a fejlett országoktól a magyar népesség egészségi állapotát, életesélyeit tekintve? Bevezető: Az egészség és egészségügyi rendszer fontossága Az elmúlt évtizedek folyamatai rendkívül ellentmondásosak az előadásomban érintett mindhárom - azaz a globális, európai és hazai – szinten egyaránt. Az egészség felértékelődött az egyének és a társadalmak számára, ugyanakkor fokozódtak az egészséget veszélyeztető kockázati tényezők lokális és globális szinten egyaránt. Mindeközben azonban kevés figyelmet, csekély gyakorlati törekvést figyelhetünk meg a kormányzatok, a piaci szereplők és az egyének részéről is a kockázati tényezőkkel szembeni fellépésre, azokat korlátozó változtatásokra. Mindenki elismeri, hogy a jó egészség alapvető, önmagában vett érték. Azonban hiányzik a „közös kép”, domináns nézet - a politikai elit, a szakmai, mind a laikus közönség körében egyaránt – arról, hogy mi az egyén és a társadalom, ennek részeként a kormányzati egészségpolitika felelőssége és feladata az egészség megőrzésében, helyreállításában. Az alapkérdésekről, alapértékekről való gondolkodás és a „közös minimumok” kialakítása nélkül hatásos – az egészség szempontjait valóban figyelembe vevő - hosszú távú egészségpolitika azonban nehezen képzelhető el.

34

Prof. Dr. Orosz Éva, egyetemi tanár, ELTE TáTK Egészségpolitika és Egészséggazdaságtan Szakcsoport vezetője, az OECD szakértője

89

A gazdaság, egészség és egészségügy között többirányú hatásmechanizmusok érvényesülnek. A súlyos betegség és annak következményei a szegénység egyik alapvető okává válhatnak. A magasabb gazdasági fejlettség potenciálisan jobb feltételeket teremthet az egészségi állapot, várható élettartam növekedéséhez. Nem igaz azonban, hogy a magasabb egy főre jutó GDP-vel rendelkező országokban szükségszerűen jobb a népesség egészségi állapota is. A nemzetközi színtéren napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap, hogy a gazdasági fejlettség és az egészségi állapot közötti összefüggés kétirányú: a népesség egészségi állapota - és így maga az egészségügyi rendszer is - alapvetően befolyásolja a hosszú távú gazdasági növekedést. Az egészségügy, mint gazdasági tényező jelentőségét mutatja az is, hogy az egészségügyre fordított kiadások a világ GDP-jének kb. 10%-át tették ki 2002ben (Gottret-Schieber, 2006). Arra a kérdésre, hogy mikor működik jól egy egészségügyi rendszer, több nézőpontból is válaszolhatunk, ugyanazt a folyamatot, jelenséget a különböző szempontrendszert alkalmazó elemzők meglehetősen eltérően értékelhetik. Ezért a Tisztelt Olvasó számára a melléklet egy rövid összefoglalót tartalmaz - az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői által kidolgozott, és a nemzetközi szakirodalomban domináns nézetnek számító koncepció alapján - az egészségügyi rendszer általános jellemzőiről és teljesítményének értékelési kritériumairól. Globális trendek: növekvő egészségi kockázatok, növekvő egyenlőtlenségek Az egészségi állapot globális trendjeit, a világ népességének egészségét tekintve az elmúlt 20-30 év mérlege rendkívül ellentmondásos. Az egészségi állapot változását globális gazdasági és társadalmi folyamatok alakítják. A gazdasági fejlődés, iskolázottsági színvonal emelkedése, és nem utolsó sorban az egészségügyi rendszer pozitív hatásai jelentős szerepet játszottak abban, hogy a várható élettartam jelentősen növekedett a világ legtöbb régiójában. Ugyanakkor azonban növekedett a krónikus megbetegedések és a multi-morbiditás prevalenciája35, így például a szív- és érrendszeri és daganatos megbetegedések, cukorbetegség, depresszió, balesetek. Az alacsony jövedelmű országokban megszűntnek hitt járványos betegségek tértek vissza. A fejlett és közepesen-fejlett országokban új „népbetegséggé” vált az elhízás. A globális járványok kockázata is fokozódott. Ezek a problémák mögött is olyan gazdasági és társadalmi folyamatok húzódnak meg, amelyek közvetlenül is veszélyeztethetik az egészségi állapotot, vagy közvetve, azáltal, hogy az egyének életmódját, egészségkárosító szokásait is jelentős mértékben a társadalmi viszonyok alakítják. (Ez a megállapítás – azzal, hogy hangsúlyozza az egyének választási lehetőségeinek társadalmi meghatározottságát - nem mond ellent az egyén felelősségének saját egészségi állapotáért.) Az egészségi állapotra, az egészségügyi ellátás iránti szükségletekre ható globális folyamatok közül mindenekelőtt a növekvő egyenlőtlenségek, az urbanizáció és a népesség idősödése említendő. Az életmód mintái, az 35

Egy adott időpontban/időszakban az adott betegséggel rendelkezők aránya a népességen belül.

90

egészségkárosító szokások (dohányzás, kábítószer fogyasztás stb.) és a hozzájuk kapcsolódó gazdasági érdekek is globalizálódtak. Például miközben – köszönhetően részben a kormányzati prevenciós intézkedéseknek is - a fejlett országokban szűkült a dohányipar piaca, a fejlődő országokban ezzel szemben jelentősen bővült. Végül, de nem utolsó sorban növekedtek a környezetszennyeződésből, éghajlati változásokból eredő egészségi kockázatok is. Szeretném néhány adattal is illusztrálni ezeket a folyamatokat. Az 1970-es évek végén a világ népességének 38%-a élt városokban, 2008-ban már 50%-a. A városi népesség egyharmada (több mint 1 milliárd ember) nyomornegyedekben él – nélkülözve az egészség alapvető feltételeit, az egészséges ivóvizet és alapvető higiéniás feltételeket. Ezeken a helyeken él a - 2000-es évek közepén kb. 200 millióra becsült - migráns népesség egy jelentős része, akik sokszor ki vannak zárva az adott országban elérhető alapvető egészségügyi ellátásból is (WHO, 2008,p.8). A fejlett országok társadalmainak elöregedése egyszerre hathat a források relatív szűkülésére és az egészségügyi szolgáltatások iránti szükségletek növekedésére. Az ENSZ előrejelzése szerint 2050-ben a jelenlegi fejlett országok lakosságának 30-40%-a 60 év feletti (10-15%-a 80 év feletti) lesz (United Nations, 2006). A egészségügyi rendszer, egészségügyi technológia fejlődési irányai jelentősen befolyásolhatják, hogy az idősödő népesség szükségleteinek kielégítése milyen mértékben fogja a kiadásokat tovább növelni. Az egészségi állapot, a várható élettartam trendjei egyaránt tükröznek jelentős pozitív változásokat és súlyos problémákat. Az 1. ábra a nemzetközi elemzésekben szokásos 7 régióra osztva mutatja a várható élettartam alakulását (Marmot, 2008).36 A globális adatokat tekintve - Sub-Saharan Afrika (a továbbiakban: Afrika) és CEE-CIS országok kivételével - jelentősen növekedett a várható élettartam. Csökkent a fejlett országok (OECD országok) és a többi 4 régió közötti különbség (2. ábra) . Ugyanakkor drámai mértékben növekedett Afrika és CEE-CIS országok és a többi régió közötti különbség. Például Dél-Ázsiában 12 évvel hosszabbodott a várható élettartam az 1970-es évek első fele és a 2000-es évek első fele között, ugyanakkor Afrikában csupán 3 évvel, és így 2005-ben már 13 évvel alacsonyabb volt, mint a régiók rangsorában utána következő DélÁzsiában. A másik leszakadó régiót a Kelet-Európai poszt-szocialista országok (kivéve az OECD országokat) és a korábbi Szovjetunióból kialakult államok (CEECIS országok) jelentik. Az 1970-es évek elején ebben a régióban a várható élettartam az OECD országok átlagától csupán 3 évvel volt rövidebb. A 2000-es évek közepére a különbség több mint 10 évre növekedett. A régió átlagát tekintve alacsonyabb volt a várható élettartam, mint 30 évvel ezelőtt. Nyilvánvalóan minden régión belül jelentősek a különbségek, és vannak a régió átlagától eltérő, pozitív trendet mutató országok is a CEE-CIS országok között. 36

Az Arab államok (részét képezi Észak-Afrika is); Kelet-Ázsia és Óceánia; Latin-Amerika és a Karib térség; Dél-Ázsia; Sub-Saharan Afrika; az OECD országok; Kelet-Európa OECD országok közé nem tartozó államai és a volt Szovjetunióból létrejött független államok (CIS).

91

1.

ábra: A születéskor várható élettartam alakulása37

Az egészségügyi rendszer globális folyamatai közül az egyik meghatározó az orvosi technológiák robbanásszerű fejlődése - különösen a képalkotó diagnosztika, biotechnológia, géntechnológia (génsebészet), transzplantáció, bio-kibernetika (mesterséges szervek), új, nagyhatású gyógyszerek, minimál-invazív műtéti eljárások (lézersebészet, endoszkópos, laparoszkópos eljárások), valamint a telemedicina területén. Az új diagnosztikai és gyógyító eljárások jelentősen növelték az egészségügy befolyását a népesség egészségi állapotának az alakulására, és változásra késztették az egészségügy működését, intézményi struktúráját és finanszírozását is. A technológiai fejlődés az egyik meghatározó tényezője annak, hogy a GDP növekvő része fordítódik az egészségügyi szolgáltatások finanszírozására. Napjaink egészségügyének egyik legnagyobb kihívása: milyen eszközökkel enyhíthető a technológiai fejlődés által nyújtott terápiás lehetőségek és az egészségügyi ellátás finanszírozására elérhető források között kiéleződött feszültség. A bővülő, de dráguló terápiás lehetőségek és korlátozott források viszonyai között hogyan csökkenthetők az egyenlőtlenségek az ellátáshoz való hozzájutásban. A problémák nyilvánvalóan különböző szinten jelentkeznek a világ különböző fejlettségű országaiban. A közepes és alacsony jövedelmű országok fokozottan szembesülnek azzal, hogy az új technológiák kifejlesztésekor a fejlett országok pénzügyi feltételeit, lehetőségeit veszik figyelembe, azaz a technológia követésének, alkalmazásának feltételei jelentősen nehezedtek ezekben az 37

Human Development Report 2007/2008

92

országokban. Az alacsony jövedelmű országokban pedig a népesség jelentős része a legszükségesebb egészségügyi ellátást is nélkülözi. Egyre inkább láthatóvá válik az egészségügy egy új globális válságjelensége: a humán erőforrások szűkössége, elégtelensége. Az elmúlt évtizedekben számos fejlett országban munkaerőhiány alakult ki, aminek egyik oka, hogy a közpénzekből finanszírozott egészségügyben az egészségügyi dolgozók relatív jövedelmi helyzete jelentősen romlott a gazdaság piaci szektoraihoz képest. A fejlett országok a munkaerő probléma enyhítése érdekében az alacsony és közepes fejlettségű országból vonzzák az orvosokat és nővéreket. Az elmúlt évtizedben jelentőssé vált az egészségügyi munkaerő globális migrációja. Ez azt is jelenti, hogy valójában az alacsony és közepes fejlettségű országok finanszírozzák a fejlett országokban dolgozó orvosok egy részének a képzését. Miközben a fejlett országok – a munkaerő elszívásával – „exportálják”, súlyosbítják a problémát a többi országban. Alapvető kihívások: alacsony-jövedelmű országok Az egészségügy globális egyenlőtlenségei a gazdaság egyenlőtlenségeinél is mélyebbek. A világ különböző gazdasági fejlettségű régiói közötti különbségek drámai mértékét érzékelteti, hogy 2002-ben a 25 legmagasabb jövedelmű38 (legnagyobb egy főre jutó GDP-vel rendelkező) országának a részesedése a világ népességéből 16%, a bruttó nemzeti termékéből (GDP-jéből) 80%, a betegségteherből39 10%, az egészségügyi kiadásokból pedig 88% volt. Az összes többi (alacsony40 és közepes jövedelmű) ország részesedése a népességből 84%, a GDPből 20%, a betegség-teherből 90%, az egészségügyi kiadásokból pedig 12% volt (Gottret and Schieber, 2006). Az ENSZ által - a szegénység elleni globális stratégiaként - 2000-ben meghirdetett Millenniumi Fejlesztési Célok (MDG38) az egészségi állapot területén három fő célt (és ezek elérését szolgáló számos további célt) fogalmazott meg (United Nations, 2008; Devarajan, et.al., 2002): • •

kétharmaddal csökkenteni az 5 éves életkor előtti halálozást 2015-re az 1990-es szinthez képest (MDG 4); háromnegyeddel csökkenteni az anyai halálozást 2015-re az 1990-es szinthez képest (MDG 5);

38

Egy főre jutó GNI >USD 16000 (Gottret and Schieber, 2006) A betegség-teher alatt általában a korai halálozásból (vagy halálozásból és megbetegedésből) eredő életév veszteséget értjük. Például a „Potential Years of Life Lost” indikátor a 70 év előtti elhalálozásokból eredő életév veszteséget mutatja (OECD,2007). 40 Egy főre jutó GNI
93

•

a HIV/AIDS, malária és más fertőző betegségek elleni küzdelem (megállítani és visszafordítani a HIV/AIDS, malária és tuberkulózis terjedését (MDG 6).

Az adatok azt mutatják, hogy – amennyiben az elmúlt nyolc év tendenciái folytatódnak - a fenti Millenniumi Fejlesztési Célok valószínűleg nem valósulnak meg. Nincs egyetlen olyan régió sem, ahol a célul tűzött mértékben javult volna a helyzet (United Nations, 2008). Az életesélyekben már a születéskor drámaiak a különbségek: a fejlődő országok régióinak átlagát tekintve 2006-ban 1000 gyermekből 80 meghalt az 5 éves kor elérése előtt, ami 13-szorosa volt a fejlett országok hasonló adtának.41 (2. ábra). Az 5 éves életkor előtti halálozás csak 22%-kal csökkent 1990 és 2006 között, ami messze elmarad a célul tűzött kétharmados csökkenés időarányos mértékétől (United Nations, 2008). Az átlag mögött nagyok a különbségek az egyes régiók között. Afrikában a fejlődő országok átlagánál is lassabb volt a javulás: minden 6-7. gyermek meghal az 5 éves kor elérése előtt, az 5 év alattiak halálozási rátája 26-szorosa a fejlett országokénak (a fejlődő országok átlagának is majdnem a kétszerese). MDG 4: Kétharmaddal csökkenteni az 5 év alatti halálozást (19902015) 6 8 11 17 23 27 24 26

Fejlett régiók Független Államok Közössége, Európa Kelet Ázsia

27

latin amerikai országok ás Karib-térség

45 35

Észak Afrika

35

Dél-Kelet Ázsia

35

55 45

40

Nyugat Ázsia

85

47 47 47

Független Államok Közössége, Ázsia

69 64 66

Oceánia Fejlődő régiók

1990 79

73

85 80 88 81

Dél Ázsia

2006 2000

77

103

94

120 157

Sub-Saharan Africa 0

50

100

150

167

184

200

2. ábra: Az öt éves életkor előtti halálozás, 1990, 2000 és 200642

41 42

A fejlett országokban 1000 élve születésre 6 öt év alatti halálozás jutott 2006-ban. The Millennium Development Goals Report, 2008

94

Még döbbenetesebb a különbség, még súlyosabb az elmaradás a Millenniumi Fejlesztési Célok megvalósításában az anyai halálozást tekintve. 1990 és 2006 között a fejlődő országok átlagát tekintve csupán 6%-kal csökkent az anyai halálozás (480-ról 450-re 100 ezer élve születésre), Afrikában pedig gyakorlatilag nem történt javulás (920-ról 900-ra csökkent a 100 ezer élve születésre jutó anyai halálozás.) Ez azt jelenti, hogy Afrikában minden száztízedik szülés az anya halálával jár együtt. Ez 100-szoros a fejlett országokhoz képest. Néhány ország példája azt mutatja, hogy rövid idő alatt is elérhető radikális javulás, ugyanis az anyai halálozás egyik alapvető oka, hogy a szüléseknek csupán 40-47%-át segíti képzett egészségügyi személyzet Dél-Ázsiában és Afrikában. MDG 5: Háromnegyeddel csökkenteni az anyai halálozást (19902015) 9 11

Fejlett régiók Kelet Ázsia

50

Független Államok Közössége

51 58

95

130 180

latin amerikai országok ás Karib-térség Ézsak Afrika

160

Nyugat Ázsia

160 190

250

2005 300

Dél - Kelet Ázsia

430

Oceánia

1990

450 550

450 480

Fejlődő régiók

490

Dél Ázsia

620 900 920

Sub-Saharan Africa 0

200

400

600

800

1000

3. ábra: Az anyai halálozás, 1990 és 200543 Az egészségügyre vonatkozó harmadik alapvető Millenniumi Fejlesztési Cél: a HIV/AIDS, malária és más fertőző betegségek elleni küzdelem. Az ENSZ-nek a MDG megvalósítására vonatkozó 2008. évi jelentése szerint tovább növekedett HIV/AIDS fertőzéssel élők száma: 2001-ben 29,5 millió 2007-ben pedig 33 millió volt a számuk, és többségük Afrikában élt. A fejlődő országokban a kezelésre (antiretroviral gyógyszerre) szoruló 9,7 millió beteg közül csupán 3 millió jutott hozzá a szükséges gyógyszerhez 2007-ben (United Nations, 2008). Az alacsony jövedelmű országok többségében a minimálisan szükséges alapvető ellátás biztosítása is külső forrást igényel. Sokszor nemcsak a források elégtelensége jelen problémát. A külső támogatáson alapuló programokban az 43

The Millennium Development Goals Report, 2008

95

AIDS, malária, tuberkulózis elleni programok dominálnak, és sokszor nem kap megfelelő hangsúlyt az alapvető egészségügyi infrastruktúra és humán erőforrás kialakítása. A programokra sokszor a donor szervezetek közötti koordinálatlanság jellemző; számos országban az adminisztratív kapacitás hiánya az egyik fő akadálya a segélyek hatékony felhasználásának. A donor programok nem szándékolt mellékhatásaként számos esetben súlyosbodott a munkaerőhiány az egészségügy belső forrásokból finanszírozott alapvető területein – mivel a donorok által támogatott programok a bennük dolgozók magasabb jövedelme miatt elszívták a munkaerőt más területekről. Afrikában kb. 1 millió egészségügyi dolgozó hiányzik ahhoz, hogy a minimális egészségügyi alapellátást biztosítani lehessen. Az alacsony jövedelmű országokban a munkaerőhiányt súlyosbította az egészségügyi munkaerő elvándorlása a fejlett országokba. A Millenniumi Fejlesztési Célok néhány kiemelt problémára fókuszál, konkrét, jól mérhető, alapvető fontosságú célokkal kívánja mobilizálni az erőforrásokat. Az egészségügy globális problémáinak enyhítésére az Egészségügyi Világszervezet 2008 nyarán elindított egy másik – átfogóbb koncepción alapuló globális stratégiát is. 2005-ben hívta életre a WHO „Az Egészség Társadalmi Meghatározói” Bizottságot44, azzal a feladattal, hogy összegezze az egészség egyenlőtlenségeit meghatározózó társadalmi, gazdasági tényezőkre vonatkozó tudományos bizonyítékokat, és tegyen javaslatot egy átfogó globális stratégiára az egyenlőtlenségek csökkentésére. A Bizottság 2008 augusztusában tette közzé jelentését, amelynek középpontjában az egészségre ható legfontosabb társadalmi tényezőiknek az alakítása áll (4. ábra). (WHO,2008).45

44

Commission on Social Determinants of Health. (Dr. M Chan, WHO főtitkár, 2008, augusztus 28-ai sajtótájékoztató alkalmával hangsúlyozta:„Ez a munka pontot tesz a vita végére. Az egészségügyi ellátás fontos meghatározója az egészségi állapotnak. Az életmód is fontos meghatározója az egészségi állapotnak. Azonban a társadalmi tényezők azok, amelyek meghatározzák az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutást, és elsősorban meghatározzák az életmódválasztást.” 45

96

4. ábra: Az egészség társadalmi meghatározói46 Az egészség és egészségügy kihívásai a fejlett országokban Az elmúlt négy évtizedben jelentősen javultak a népesség életkilátásai a fejlett országokban. 1960 és 2005 között a születéskor várható élettartam - az OECD országok átlagát tekintve - 9 évvel hosszabbodott: 69,5 évről 78,6 évre. Ez számos tényező eredője, amelyek közül csak egyik és nem is döntő jelentőségű a gazdasági fejlődés. Ezt jelzi például, hogy miközben az 1 főre jutó GDP 2005-ben a harmadik legmagasabb volt az USA-ban (csak Luxembourg és Norvégia előzte meg), az amerikai népesség várható élettartama az egyik legrosszabb az OECD országokban (5. ábra). Továbbá lényegesen kisebb mértékben növekedett a várható élettartam az USA-ban, mint az 1960-ban hasonló szinten álló országokban (pl. Olaszország, Németország).

46

WHO, 2008

97

5. ábra: Születéskor várható élettartam alakulása az OECD országokban47 Az egészségügyi rendszerek eltérő modelljei A jelenlegi egészségpolitikai törekvések megértéséhez fontos az egészségügyi rendszerek fejlődés-történetének az ismerete, figyelembe vétele. A fejlett országok XX. századi fejlődése során, különösen a jóléti államok második világháború utáni kiépülésével markáns különbség alakult ki az amerikai és az európai egészségügyi rendszerek között. A különbség nemcsak a konkrét szervezeti jellemezőkben (pl. a finanszírozás módjában) mutatkozik, hanem az alapvető politikai és etikai elvekben is, amelyeken az európai és az amerikai egészségügyi rendszerek alapulnak. A nyugat-európai országokban tradicionális, évszázados érték a szolidaritás és a jelenlegi modern egészségügyi rendszerekben is alapvető politikai prioritás az esélyegyenlőség a szolgáltatásokhoz való hozzájutásban48. Nyilvánvalóan függ az 47

OECD Health Data 2007. Az esélyegyenlőséget középpontba állító értékrendszeren alapuló modellben az, hogy ki milyen szolgáltatáshoz jut hozzá nem függhet az egyének jövedelmi vagy vagyoni 48

98

adott ország gazdasági fejlettségétől, hogy ezt az elvet milyen ellátási körre, milyen feltételek között tudja biztosítani. A piaci modellben, amelyen az USA egészségügyi rendszere alapul a fogyasztói szuverenitás az alapelv. Ebből következően a magánbiztosítás és a páciensek általi közvetlen fizetés jelenti a finanszírozás fő formáját. A piaci modell előnye, hogy jobban képes igazodni a fizetőképes kereslettel rendelkezők differenciált fogyasztói igényeihez (ami nem feltétlenül azonos az egészségi állapotból adódó szükségletekkel). A hátránya pedig, hogy a biztosítással rendelkezők között is jelentős különbségek vannak az ellátáshoz való hozzájutásban - attól függően, hogy a munkáltatójuk milyen biztosítást vásárol számukra, vagy az egyéni biztosítás esetén, hogy az egészségi kockázatuk és jövedelmi helyzetük alapján milyen biztosítást képesek megfizetni, továbbá éppen azok a rétegek nem rendelkeznek fizetőképes kereslettel, akiknek legnagyobb szükségük van az egészségügyi ellátásra (szegények, idősek). A valóságos egészségügyi rendszerek természetesen nem tisztán csak az egyik vagy a másik modell jellemzőivel bírnak - a különbséget az jelenti, hogy melyik modell értékrendszere, strukturális jellemzői a dominánsak. A nyugateurópai országokban a közfinanszírozás (szolidaritási elv) dominanciája mellett fontos kiegészítő szerepet játszik az önkéntes, kiegészítő biztosítás. Az USA-ban pedig az időskorúak számára a szövetségi költségvetésből finanszírozott Medicare, a munkajövedelem nélküli legszegényebbeknek pedig az államok költségvetéséből finanszírozott Medicaid programok nyújtanak biztosítást. A szigorúan vett gazdasági megfontolások is a közfinanszírozás dominanciáján alapuló európai egészségügyi rendszerek eredményesebb működését jelzik. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy a nyugateurópai egészségügyi rendszerek jobban tudták befolyásolni az egészségügyi kiadások makro-szintű alakulását: az egészségügyi kiadások növekedési üteme kevésbé szakadt el a gazdasági növekedés alakulásától, mint az USA-ban (6. ábra). 1980-ban az USA, Németország, Dánia és Svédország a GDP közel azonos százalékát fordították egészségügyre. Ezzel szemben 2006-ban az egészségügyi kiadások a GDP 15,3%-át tették ki az USA-ban, míg Németország, Dánia és Svédország 9,5-10,6%-át.

helyzetétől. A nyugat-európai egészségügyi rendszerekben érvényesülő szolidaritási elv azt jelenti, hogy az egyének a teherviselő képességük (jövedelmük) arányában járulnak hozzá rendszer finanszírozásához, míg a szolgáltatások igénybevételének az alapelve a szükségletek szerinti hozzáférés.

99

18

16

15,3

14

12

11,3

11,1

10,6

10,4

10,2

10

10,1

10

9,5

9,5

9,3

9,3

9,2

9,1

9,1

8,8

8,7

8,4

8,4

8,2

8,2 7,5

8

6,4 6

4

2

Ja pá Fi n nn or Ír sz Kö ág zt ár sa sá g Ko re a

D án ia H ol la nd ia Ú j-Z él a nd Sv éd or sz ág Iz la G n ör d ög or sz ág Au sz trá lia N Eg or ye vé sü gi lt a Ki rá Sp ly sá an g yo lo rs zá g

áj nc c ia or sz N ág ém et or sz ág Be lg iu m Po rtu gá lia Au sz tri a Ka O na EC da D( 22 )á tla g

Sv

Fr a

U SA

0

6. ábra: Az egészségügyi kiadások a GDP százalékában, 200649 Az USA egy főre jutó egészségügyi kiadása 2,2-szerese az EU(15) országok átlagának (7. ábra), miközben az egészségi állapotra vonatkozó és az egészségügyi rendszer hatását, teljesítményét mutató indikátorok az USA-ban rosszabbak, mint a legtöbb fejlett országban. Ezzel a helyzettel kívánta szembesíteni az amerikai politikai és szakmai közvéleményt az amerikai Commonwealth Alapítvány 2006ban közzétett „Why not the best?” (miért nem a legjobb) c. tanulmánya (Commonwealth Fund, 2006). Többek között rámutatott, hogy miközben több mint kétszerese az egy főre jutó egészségügyi kiadás az USA-ban, az egészségügyi rendszer eredményességét jelző egyik legfontosabb mutató, az „elkerülhető halálokokból” eredő halálozás a vizsgálatban szereplő 20 fejlett ország közül az USA-ban volt a legmagasabb 2002/2003-ban; a relatív helyzete pedig romlott 1997/98-hoz képest (8. ábra)

49

OECD HealthData 2008

100

675 586 Turkey

Mexico

1 137 Slovak Republic

867

Korea

Portugal

Norway

Switzerland

United States

Luxembourg (1)

0

Italy

1 000

Poland

1 337

1 318

Hungary (1)

2 033

Spain

1 479

2 331

2 255

Finland

2 000

Czech Republic

2 358

2 343

Japan (1)

New Zealand

2 724

2 532

United Kingdom

2 918

2 759

2 926 Ireland

Sweden

3 000

OECD

3 094

2 981 Greece

Denmark

Netherlands (1,3)

3 128

3 108

Australia (2)

3 326

3 287

France

Canada

3 389

3 374

Belgium

Germany

3 519

3 443

4 000

Iceland

5 000

Austria

4 364

6 000

4 177

5 352

7 000

Private expenditure on health

6 401

Public expenditure on health

7. ábra. Az egy főre jutó egészségügyi kiadások az OECD országokban, 200550

8.

ábra: Elkerülhető okokból eredő halálozás, 2002/0351

(A kellő időben nyújtott megfelelő terápiával nagymértékben befolyásolható halálokokból eredő 75 éves kor előtti halálozás, 100 ezer lakosra. – 8. ábra fent)

50 51

OECD Health Data 2007. McKee: Measuring the Health of Nations, Health Affairs, 2008.1

101

Az európai egészségügyi reformok főbb jellemzői A globális trendek között már tárgyaltam azokat a problémákat, amelyek enyhítésére a fejlett országok egészségügyi reformjai irányulnak. Alapvető kihívás: az egészségügyi kiadások alakulásának a befolyásolása, annak a trendnek a mérséklése, hogy az egészségügyi kiadások a GDP növekedési ütemét meghaladó mértékben növekednek. Ennek a tendenciának a fő okát a technológiai fejlődés jelentette. Az elmúlt évtizedekben a technológiai fejlődés alapvetően költségnövelő volt: azaz az egy betegre, egy adott betegség kezelésére jutó költségek jelentősen növekedtek. Az új technológiák alkalmazásával kapcsolatban azonban számos probléma is nyilvánvalóvá vált. Az új technológiák, gyógyszerek nem kis része csak csekély egészségjavulást eredményez, azaz nem költség-hatékony, összehasonlítva a hagyományos terápiákkal. Az alkalmazásukban azonban a gyártók és sokszor az orvosok is érdekeltek, a páciensek elvárásaira pedig jelentős befolyást tud gyakorolni a gyártók és orvosok által nyújtott információ. A finanszírozói döntésekben is sokszor nem kellően érvényesülnek a költséghatékonysági szempontok. Napjaink egészségügyének egyik legnagyobb kihívása: milyen eszközökkel enyhíthető a technológiai fejlődés által nyújtott terápiás lehetőségek és az egészségügyi ellátás finanszírozására elérhető források között kiéleződött feszültség. A bővülő, de dráguló terápiás lehetőségek és korlátozott források viszonyai között hogyan biztosítható az esélyegyenlőség az ellátáshoz való hozzájutásban. Nemcsak az az alapvető kérdés, hogy hogyan biztosítható a hozzáférés a dráguló, modern orvosi technológiához, hanem hogyan adható nagyobb prioritás a költségcsökkentő technológiáknak. Ezeket a problémákat az egészségpolitikák az új technológiák hatásosságának és költséghatékonyságának a vizsgálatával és az új technológiák alkalmazásának a fokozottabb szabályozásával igyekeznek enyhíteni. Az egészségügyi ellátás iránti szükségletet számos demográfiai és társadalmi folyamat is növeli, mindenekelőtt a népesség öregedése, ami – a demográfiai előrejelzések szerint – alapvetően fogja megváltoztatni a társadalmak korstruktúráját. Várhatóan jelentősen növekszik az időskorra jellemző krónikus betegségek (pl. Alzheimer-betegség, demencia) aránya. A krónikus betegségek kockázatát növeli a napjainkra már új „népbetegségnek” számító elhízás. Útkeresés: stratégiák a hatékonyság és minőség javítására Az egészségügyi reformok középpontjában a finanszírozhatóság mellett a hatékonyság és minőség javítása, a páciensek/fogyasztók elégedettségének növelése áll. Azaz a reformok a következő alapvető kérdésekre keresik a válaszokat: Hogyan hangolhatók össze az egészségügyi rendszer, a jóléti rendszer és a gazdasági növekedés szempontjai - rövid és hosszabb távon? (Hogyan biztosítható a fenntartható finanszírozás?) Hogyan csökkenthetők a indokolatlan különbségek abban, hogy adott betegséggel ki mikor és milyen ellátáshoz jut

102

hozzá? Hogyan növelhető a betegek biztonsága? Hogyan javítható az egyének/páciensek elégedettsége? Hogyan érhető el minél több „egészségnyereség” a rendelkezésre álló forrásokkal? Hogyan érhető el a modern technológiák költség-hatékony alkalmazása? Hogyan befolyásolhatók az egészségi állapotra ható egészségügyön kívüli tényezők? Az Európai Uniót tekintve a jelenlegi évtized meghatározó jellemzője, hogy egyrészt az EU egészségpolitikájában nagy hangsúlyt kapott a közös értékek és alapelvek megerősítése52; ugyanakkor ezen elvek érvényesítésének eszközeit, a konkrét reformokat tekintve rendkívül változatos a kép. A nyugat-európai országokban a hatékonyság és minőség javítását célzó reformok az „útkeresés” szóval jellemezhetők: nincs egyetlen csodaszer, ugyanaz az eszköz (pl. decentralizáció, privatizáció) különböző hatással járhat két különböző országban a gazdasági és társadalmi feltételek, valamint az egészségügyi rendszer eltérő jellemzői következtében. Az utóbbi egy-két évtized reformjai – a finanszírozási és szolgáltatási rendszerben végrehajtott változtatások - között egyaránt láthatunk példákat a centralizációra és decentralizációra, a verseny ösztönzésére és a koordináció erősítésére, a magánszektor szerepének növelését célzó törekvésekre, míg máshol a korábbi időszak céljainak felülvizsgálatára, inkább a magánszektor térnyerésének a korlátozásra. Ugyanakkor néhány közös vonás is kirajzolódik: a fejlesztéseket tekintve a hosszabb távra szóló stratégiai tervezés, a szolgáltatások területén pedig a koordináció erősítése a szolgáltatók között, különösen a krónikus betegek ellátásában. Például Ausztriában a 2000-es évek közepén kidolgozott reformprogramban nagy hangsúlyt kapott az Egészségügyi Strukturális Terv készítése és a szolgáltatók közötti koordináció (IHS,2007). Dániában átfogó tervet fogadtak el a minőség javítására a közszolgáltatásokban a 2007-2018 közötti időszakra; valamint kiemelt szerepet kap az országos rákellenes cselekvési terv. Franciaországban új módszereket vezettek be a kórházhálózat tervezésében, valamint előtérbe került a munkaerő hosszú távú tervezése (Zeynep Or, 2007). Nagy-Britanniában kiemelt szerepet kapott az egészségügyi technológia értékelése, valamint a szolgáltatók közötti verseny ösztönzése. A német egészségügyi reform egyik fontos eleme: pénzügyi ösztönzők alkalmazása a krónikus betegek ellátásának jobb koordinációjára. Kanadában országos stratégia készült a mentális betegségek megelőzése és kezelése. A spanyol reform középpontjában az ellátásszervezés (integrált egészségügyi) szervezetek létrehozása állt. Ezen kívül célul tűzték az ápolásbiztosítás 2007 és 2015 közötti bevezetését. Az útkeresést mutatja az is, hogy hasonló problémákra eltérő reformkoncepciók figyelhetők meg az egészségügyi rendszernek a közelmúltban nálunk 52

A „Közös értékek és alapelvek az Európai Unió egészségügyi rendszereiben” dokumentum (2006/C146/01) szerint „ a mindenkire kiterjedő társadalmi védelem, a jó minőségű szolgáltatásokhoz való hozzáférés és az esélyegyenlőség és szolidaritás” jelentik az alapvető értékeket; „a minőség, biztonság, bizonyítékokon alapuló etikus ellátás, a betegek aktív részvétele, a személyiség védelme és a személyes információ védelme, titkossága” pedig a közös működési alapelveket az Európai Unió tagállamainak egészségügyi rendszereiben.

103

nagy figyelmet kapott részterületen: az egészségbiztosítási rendszer reformjában is. A 90-es évek közepén – részben a biztosítási rendszer széttagoltságából eredő problémák kezelésére - Hollandiában és Németországban lehetővé tették és ösztönözték - a korábban területi elven vagy foglalkozási áganként szerveződő biztosítók közötti versenyt. A biztosítók közötti verseny tapasztalatai azonban meglehetősen ellentmondásosak (Mossialos,2004; OECD, 2004, Ven, W. Van de, et al.,2003). Az egyes országok egészségügyének helyzetétől, politikai viszonyaitól függően a kormányzatok a biztosítók közötti verseny ellentmondásos tapasztalataiból eltérő következtetésekre jutottak a 2000-es évek közepén. Hollandiában radikális reformot vezettek be az egészségbiztosításban: 2006-tól a korábbi (a társadalom kétharmadára kiterjedő) társadalombiztosítást felváltotta a kötelező magánbiztosítás, amit az üzleti biztosítók nyújtanak (illetve a korábbi nonprofit alapoknak is át kellett alakulniuk.) Ezzel szemben Ausztriában a 2000-es évek közepén mérlegelték és elvetették a biztosítók közötti verseny bevezetését. Az egészség, egészségügy és gazdaság viszonyára vonatkozó nézetek változása Az utóbbi évek szakmai vitái, publikációi és nemzetközi egészségpolitikai dokumentumai alapján talán nem túlzás azt állítani, hogy jelentős változások bontakoznak ki az egészségpolitikai gondolkodásban is, mindenekelőtt az egészség, egészségügy és gazdasági fejlődés kapcsolatára vonatkozó nézetekben. Növekvő hangsúlyt kap, hogy a 40-50 évvel ezelőtti időszakhoz képest az egészségügyi ellátás lényegesen nagyobb szerepet játszik a népesség egészségi állapotának alakulásában. Az 50-es, 60-as években még igaz volt, hogy a népesség várható élettartamát, egészségi állapotát maga az egészségügyi ellátás csak kismértékben volt képes befolyásolni az egészségügyön kívüli (gazdasági, társadalmi, környezeti és életmódbeli) tényezőkhöz képest. Az egészségügyi technológia fejlődése azonban lényeges változást hozott. Ezt tükrözi a 2008 nyarán a Tallini Konferenciára készült tudományos dokumentumként elfogadott Tallini Karta is. Figueras,J. et al szerint: „ Az egészségügyi szolgáltatások hatása is jelentős. Az erre vonatkozó összefüggések komplexek, de konzisztensen azt mutatják, hogy az elmúlt évtizedekben a várható élettartam növekményének körülbelül a fele tudható be az egészségügyi ellátás javulásának”. (Figueras, 2008.) Az egészségügyi ellátás – korábbiakhoz képest - megnövekedett szerepe nem jelenti azonban azt, hogy a társadalmi tényezők – jövedelemi egyenlőtlenségek, iskolázottság, élet és munkakörülmények - hatása ne lenne alapvetően fontos. Azt is társadalmi, politikai tényezők befolyásolják, hogy egy ország mennyit fordít közpénzekből egészségügyre, milyen mértékűek az egyenlőtlenségek az ellátáshoz való hozzájutásban. Növekvő hangsúlyt kap az egészség és egészségügy hatása a hosszú távú gazdasági növekedésre is. : David Byrne, az Európai Unió korábbi egészségügyi biztosa hangsúlyozta: „ Az egészségügyi kiadásokat túl gyakran csak rövid távú

104

költségnek tekintik, nem pedig hosszú távú beruházásnak. Még csak elkezdődött annak a felismerése, hogy az egészségügyi ráfordítások a gazdasági növekedés alapvető hajtóerejét jelentik.” (European Commissioner for Health & Consumer Protection,2004). Ismét előtérbe került a „Health in All Policies” stratégiai cél: azaz annak a fontossága, hogy minden kormányzati politikában érvényesíteni kell venni az egészség szempontjait. Az egészségpolitika, egészségügyi minisztériumok feladata nemcsak az egészségügyi szolgáltatások fejlesztése, hanem a koordináció a kormányzat egész tevékenységében. Erre valójában jogszabályi előírás is van az EU-ban: „Az egészség magas szintű védelmét kell biztosítani az összes közösségi politika és tevékenység kialakításában és megvalósításában” az Amszterdami Szerződés (1997) 152. cikkelye szerint. A szemléletváltozás harmadik nagy területe: az állam és a piac szerepe. Az egyoldalú „fekete-fehér” megközelítésekkel szemben kezd teret nyerni egy – az egészségügy sajátosságait, a piac és az állam korlátait is figyelembe vevő – reálisabb, árnyaltabb szemlélet. Ez tükrözi a korábbi évtizedekben a piaci típusú reformokat ösztönző Nemzetközi Valutaalap nemrég megjelent - „Mit kell tudnia a makro-közgazdászoknak az egészségpolitikáról?” című - tanulmányában olvasható markáns megfogalmazás: „Az egészségpolitikai gondolkodást nemcsak az alapvető tények ismeretének a hiánya, hanem számos széles körben uralkodó mítosz is akadályozza…. …Makro-közgazdászok hibásan feltételezik, hogy a privát szektor által működtetett egészségbiztosítás és egészségügyi szolgáltatás eleve hatékonyabb, mint a public szektor” (IMF, 2007) A tanulmány hangsúlyozza, hogy az egészségügy a gazdaságtól eltérő sajátosságokkal rendelkezik, amit figyelembe kell vennie a makro-közgazdászoknak. A korábban már hivatkozott „Közös értékek és alapelvek az Európai Unió egészségügyi rendszereiben (2006/C 146/01)” dokumentum szerint: „a gyakorlati módszerekben …. jelentős különbségek vannak a tagállamok között. A nemzeti feltételek között kell meghozni különösen az arra vonatkozó döntéseket, hogy … milyen mértékben célszerű a piaci mechanizmusokra, a versenyre támaszkodni ….” Azaz a piaci mechanizmusokat az EU nem sorolja a tagországok egészségügyi rendszereinek a közös, minden országban érvényesítésre javasolt működési alapelvei közé. Alapvető kihívások: Magyarország A magyar népesség egészségi állapotának alakulása és a magyar egészségügy modernizációja szempontjából alapvető kérdések: követjük-e az európai tendenciákat egészségi állapotban, az egészségügy finanszírozásában, az egészségpolitikai gondolkodásban és kormányzati egészség-stratégiában. Az első két kérdésre sajnos egyelőre nemleges, a harmadik esetében pedig nem adható egyértelmű válasz. A hosszú távú gazdasági fejlődésünk szempontjából is az egyik legfontosabb kihívás: hogyan javítható a magyar népesség egészségi állapota,

105

hogyan csökkenthető a magyar népesség életesélyeiben a fejlett európai országoktól való elmaradás. Az utóbbi másfél- két évtizedben tovább nőtt az elmaradásunk a „régi” uniós tagállamokhoz – a bővítés előtti tizenöthöz (EU-15) képest - a magyar népesség egészségi állapotát és az egészségügyi szolgáltatásokra fordított közkiadásokat tekintve is. Ezek a folyamatok jóval a rendszerváltás előtt kezdődtek, azonban a rendszerváltás után is tovább folytatódtak. Vegyük például az egészségi állapot egyik legjellemzőbb mutatóját, a férfiak negyven éves korban várható élettartamát. 1990-ben 6,3 évvel, 2006-ban pedig 7,7 évvel volt rövidebb a magyar férfiak negyven éves korban várható élettartama az EU(15) országok átlagánál53. Ugyanakkor más, hozzánk hasonló fejlettségű rendszerváltó országok – például Csehország – esetében éppen ellenkező tendenciát figyelhetünk meg:. 4,9 évről 3,6 évre csökkent a lemaradásuk az EU(15)-től. A férfiak 40 éves korban várható élettartama: növekvő különbség Magyarország és az EU (15) között Magyarország

Törökország

Csehország

Szlovák Köztársaság

Lengyelország

EU 15 átlaga

OECD 30 átlaga

38

36

34

32

30

28

26 1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

9. ábra: A férfiak 40 éves korban várható élettartama54 Széles körben él az a téves nézet, hogy sokat költünk közpénzekből egészségügyre, ezért az egészségügyi közkiadásoknak a – konvergencia program által előidézett csökkentése valójában nemcsak a gazdasági kényszer szülte intézkedés, hanem önmagában is hasznos. A tények, az adatok nemzetközi összehasonlítása alapján azonban más következtetésekre juthatunk. A közkiadások szintje (a GDP%-ában mérve) – már a konvergencia program keretében történt jelentős (0,6 53

Az EU(15) országokban a férfiak 40 éves korban várható további élettartama 35,1, illetve 38.6 év volt. 54 OECD Data Health

106

százalékpontos csökkentés) előtt - elmaradt az EU(15) és az OECD átlagától: 2006-ban a GDP 5,9%-át tették ki az egészségügyi közkiadások Magyarországon, míg az EU átlaga 7% volt. (OECD, 2008) Az elmúlt két évtizedben a nemzetközi trend az egészségügyi közkiadások GDP-hez viszonyított arányának a növekedése volt. A magyar trend eltért ettől a domináns iránytól: a közkiadások a GDP 6,6 százalékáról 5,9%-ra csökkentek 1992 és 2006 között. Az egészségügyre fordított erőforrásokat a szolgáltatások szempontjából az egy főre jutó egészségügyi kiadások jellemzik legjobban. A különbség tovább növekedett az egy főre jutó közkiadásokban Magyarország és az EU(15) átlaga között: 1992-ben az egy főre jutó egészségügyi közkiadás az EU átlag 52%-a, ez 2006-ra 45%-ra. Ez nem volt jellemző minden rendszerváltó országra. A cseh és a magyar egy főre jutó egészségügyi közkiadás közel azonos volt 1992-ben, 2006ban pedig a magyar kiadások a csehországinak már csak a 80%-át érték el. Az is téves nézet, hogy túlzottan nagy szerepet vállal az állam és a társadalombiztosítás. A valóság, hogy a közkiadások aránya Magyarországon (2006-ban: 71%55) az egyik legalacsonyabb volt az EU tagállamok kötött és alacsonyabb az OECD átlagánál is már a 2007-ben bekövetkezett jelentős csökkenés előtt. Az egy főre jutó egészségügyi közkiadások az EU(15) átlagához viszonyítva (EU (15) átlaga =100) 120

100

80

1992

60

2004 40

20

0 Ireland

Portugal

Hungary

Czech Republic

10. ábra: Az egészségügyi közkiadások néhány országban - az EU(15) százalékában56

A magyar egészségügyi rendszer előtti kihívások egy része hasonló a fejlett nyugat-európai országokban tapasztaltakhoz: a hatékonyság növelése, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés és a szolgáltatások minőségében mutatkozó nagyfokú egyenlőtlenségek csökkentése, a páciensek/fogyasztók igényeinek jobb 55

Forrás: OECD Health Data 2008. A legfrisebb nemzetközi összehasonlító adatok 2006-ra vonatkoznak. 56 Dr. Paulay Gyula, ÁSZ, 2008

107

kielégítése; az időskorúak növekvő egészségügyi és szociális szükségleteinek megfelelő kielégítése, és nem utolsó sorban a méltányos, fenntartható finanszírozás biztosítása. Ugyanakkor sajátos helyzetet jelent, hogy fennmaradt a szocialista egészségügytől örökölt egyik legsúlyosabb probléma: az orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak – a magyarországi viszonyokhoz, más foglalkozási ágaihoz képest - alacsony bére és a hálapénz jelensége. Az egészségügyi rendszer nem kielégítő hatékonysága mögött egymással összefüggő problémák állnak: az egészségpolitika, egészségügyi igazgatás szabályozó és ellenőrző tevékenységének hiányosságai; az intézményhálózat elavult, aránytalan szerkezete (pl. szétaprózott kórházi kapacitások); a szolgáltatók közötti koordináció hiánya; sem a finanszírozó, sem a szolgáltató intézmények nem rendelkeznek elégséges autonómiával és egyidejűleg nem érvényesül velük szemben megfelelő „számonkérhetőség”; a finanszírozási módszerek által nyújtott ösztönzés a költség-hatékonysággal ellentétes magatartásra ösztönözheti a szolgáltatókat; és nem utolsó sorban az ellátás biztonságát, minőségét veszélyeztető nővér és orvoshiány. Az egészségügyi ellátórendszer (mindenekelőtt a kórházi rendszer) struktúrájának az átalakítása a 90-es évek eleje óra folyamatosan napirenden van. Napjainkra kritikus mértékben kiéleződött a konfliktus egyrészt a gazdasági mozgástér és az egészségügyi szükségletek között, másrészt az elavult intézményi struktúra és a rendelkezésre álló források között. Az elmúlt 2-3 évtizedben - orvosi technológia fejlődésének hatására számos betegségnek olyan terápiája alakult ki, ami nem igényli a kórházi ellátást, vagy a szükséges kórházi tartózkodás radikálisan lerövidült. Ugyanakkor a speciális, viszonylag kevesebb beteget érintő, de drága technológiát igénylő szolgáltatások az erőforrások (kórházak) koncentrálását igénylik. A 90-es évek közepétől több kísérlet történt Magyarországon is a kórházi struktúrának a megváltozott technológiai, munkaerő és gazdasági feltételekhez való igazításához. Ezek azonban általában az ágyak számának csökkentésére redukálódtak, ami számos szempontból tovább súlyosbíthatta a helyzetet. (Például a kórházi kapacitások 2007-es átalakítása következtében számos kórházi osztály esetében jelenleg kevesebb az ágy, mint amit a minimálisan szükséges személyzetnek a hatékony foglalkoztatása indokolna.) Az utóbbi években két – egymással ellentétes - reformkoncepciót fogalmaztak meg a kormányzatok. A 2005-ben elfogadott kormányprogram a „kínálati oldal”, a szolgáltatási szféra átalakításának adott prioritást. Ennek keretében átfogó programok készültek a sürgősségi ellátás átalakítására és a fő népegészségügyi problémáknak - a szív és érrendszeri és daganatos megbetegedéseknek - a megelőzését és korszerű ellátását lehetővé tevő intézmény hálózat kialakítására. Ezeket középpontba állítva és az Európai Uniós források által lehetővé váló fejlesztésekkel összehangolva – szakmai szempontból - reális esélye volt az ellátó hálózat megfelelő modernizálásának. Ezzel az irányzattal radikálisan szakított a 2007-ben a biztosítási rendszer „piaci típusú” reformjának prioritást adó koncepció. Ez a hatékonysági és minőségi

108

problémák kezelését a „keresleti oldal” radikális megváltoztatásától, a szolgáltatás vásárló szerepnek az üzleti biztosítókra való átruházásától várta. A két kormánypárt közötti hosszú vita eredményeként elfogadott törvényt – a vizitdíjat és a kórházi napidíjat eltörlő népszavazás után – kisebbségbe került szocialista kormányzat visszavonta. Úgy tűnik, hogy a jelenlegi kormányzat egyrészt visszatért a 2005-ös koncepcióhoz, másrészt a társadalombiztosítás intézményi rendszerét az Országos Egészségbiztosítási Pénztár regionális struktúrájának kialakításával kívánja megvalósítani. Az a tény, hogy 2007-ben többlettel zárt az Egészségbiztosítási Alap, valójában nem jelent stabil egyensúlyt. A többlet több tényező eredője. Kétségtelen eredmény a gyógyszerkiadások növekedésének a korlátozása. A második összetevő: bevezették számos társadalmi csoport után az állam általi járulékfizetést 2007-ben. A harmadik tényező a fekvő és járóbeteg ellátás által nyújtható szolgáltatásmennyiséget az egyes intézményekre lebontva szabályozó, úgynevezett teljesítmény-volumen korlát (TVK) csökkentése volt, azaz az intézmények kevesebb szolgáltatásért fizet az OEP (ha többet nyújtanak, azért nem kapnak egyetlen forintot sem). Ennek következtében a rendszer egészét tekintve a többlet csupán látszólagos: a finanszírozási technika következtében a hiány a kórházi szektorban jelentkezik: a szállítók felé való eladósodás növekedett 2007-ben és 2008-ban. A válságjelenségek fokozódnak: a jelenségek egy része – például orvosok elvándorlása, nővérképzésbe jelentkezők hiánya, a háziorvosi utánpótlás hiánya, a kórházak eladósodása, a várólisták növekedése – számszerűsíthető. A válságjelenségek másik csoportja nem számszerűsíthető, de érzékelhető: az orvos– beteg kapcsolat radikális változása, a kiégés, kilátástalanság növekedése az egészségügyi dolgozók körében, a bizalomhiány a rendszer minden lényeges pontján, a hiteles, reális jövőkép hiánya. Mindezek aláhúzzák egy hosszú távú stratégia szükségességét. A nemzetközi trendek és a sajátos problémáink is azt mutatják, hogy az előzőekben vázolt konfliktusokkal hosszabb távon együtt kell élni: ezek nem küszöbölhetők ki, csak a belőlük eredő feszültségek csökkenthetők. Másrészt a jelenlegi trendek egy része – a közkiadások csökkentése – a gazdasági kényszer hatására született intézkedés, amit az Európai Monetáris Unióhoz való csatlakozás feltételeinek a teljesítése után szükséges lenne átértékelni - az életesélyekben való felzárkózásnak a szempontjából. A gazdasági feltételek rendkívüli bizonytalansága mellett is készíthetők lennének szcenáriók az egészségügy fejlesztési irányaira, ennek részeként a közkiadások kívánatos trendjére, GDP-hez viszonyított arányának kívánatos alakulására.. A lakosság egészségi állapota és az egészségügy helyzete sürgeti a változásokat, ugyanakkor a jelenlegi és közeljövőben várható gazdasági feltételek szűkre szabják az egészségpolitika tényleges mozgásterét. A politikai közállapotok azonban – mint annyi más fontos hosszú távú kérdés esetében – nem kedveznek a kormányzati ciklusokon átívelő, hosszabb távú stratégia kialakításához.

109

Hivatkozások CSDH (2008) Closing the gap in a generation. Commission on Social Determinants of Health Final Report. Geneva: WHO Commonwealth Fund (2006) Why not the best? Results from a National Scorecard on U.S. Health System Performance. Commonwealth Fund European Commission (2004) Enabling Good Health for All. A reflection process for a new EU Health Strategy. European Commissioner for Health & Consumer Protection. 15 July 2004 Figueras,J. et al (2008) Health systems, health and wealth: Assessing the case for investing in health systems. Coppenhagen:WHO Gottret, P. and Schieber, G. (eds.) (2006) Health Financing Revisited. Washington: The World Bank HIS (2007) Austria’s new coalition government’s programme. Institute for Advanced Studies (Vienna). Health Policy Monitor (www.hpm.org) Hsiao, W. and Heller, P. (2007) What Should Macroeconomists Know About Health Policy? IMF Working Paper. WP/07613. International Monetary Fund Maarse, H. (2007) Health reform – one year after implementation. Health Policy Monitor (www.hpm.org) Marmot, M. (2008) Closing the gap in a generation. European Health Forum-on elhangzott előadás, Gastein, 2-3 October, 2008 Mossialos, E., et al. (eds.) (2004), Funding Health Care: Options for Europe, European Observatory on Health Systems and Policies OECD (2008) OECD Health Data 2008 OECD (2004), The OECD Health Project: Towards High-Performing Health Systems, OECD, Paris. United Nations (2001) Road map towards the implementation of the United Nations Millennium Declaration. United Nations United Nations (2008) The Millennium Development Goals Report, New York: United Nations United Nations, Department of Economic and Social Affairs, Population Division, 2006, World Population Prospects: The 2004 Revision. Ven, W. Van de, et al. (2003), “Risk Adjustment and Risk Selection on the Sickness Fund Insurance Market in Five European Countries”, Health Policy 65, pp. 75-85.

110

World Health Organisation (2008) The World Health Report 2008. Primary Care: Now More Than Ever. Geneva: WHO Zeynep Or (2007) Hospital 2007. Health Policy Monitor (www.hpm.org)

111

Melléklet Az egészségügyi rendszer céljai és funkciói

11. ábra: Az egészségügyi rendszer 57

Az

egészségügyi

rendszer

fő

összetevőit

a

következő

funkciók

és

intézményrendszereik alkotják:


Egészségpolitika (szabályozás)




Az erőforrások termelése (oktatás, kutatás-fejlesztés, beruházás)




Finanszírozás (i)

forrásteremtés

(ii)

kockázat megosztásának a módja (a társadalom egészén belül vagy egyes csoportjainak a szintjén)

57

WHO 2006

112

(iii)

a

források

allokációja

(a

szolgáltatások

„vásárlása”,

finanszírozása a társadalombiztosítás, magánbiztosítás és az egyének által)


Szolgáltatások (beleértve mind a közösségi szintű - elsősorban prevenciós - programokat, beavatkozásokat, mind a személyes egészségügyi szolgáltatásokat).

A finanszírozási rendszer két fő összetevője: a forrásteremtés és a források allokációja. A forrásteremtés fő kérdései: mekkora források állnak rendelkezésre, és kik a finanszírozók (költségvetés, kötelező biztosítás, magánbiztosítás, betegek általi közvetlen fizetés). Milyen módon jönnek létre az egészségügyi rendszer működéséhez szükséges források (adók, járulékok - törvény általi - kötelező beszedésével és/vagy önkéntes biztosítás és közvetlen fizetés által). Milyen típusú és mértékű a biztosítás által létrehozott kockázatközösség (pl. a társadalom kisebb csoportjai szerint megosztott, vagy az egész társadalom egyetlen kockázatközösséget alkot). A forrásteremtés módja alapvetően befolyásolja, hogy a társadalom egyes csoportjai milyen mértékben viselik az egészségügyi ellátás működtetésének anyagi terheit, továbbá az ellátáshoz való hozzáférés esélyeit. A források allokációjának (a finanszírozók és szolgáltatók közötti kapcsolatnak) a fő kérdései: milyen mechanizmusokon, módszereken keresztül történik a rendelkezésre álló forrásoknak a felhasználása (mi jellemzi az egyes ellátási formák, pl. háziorvosok, fekvőbeteg-ellátás finanszírozási módszereit). A finanszírozási módszerek alapvetően befolyásolják a szolgáltatók magatartását, döntéseit, és azokon keresztül az egészségügyi szolgáltatások hatékonyságát és minőségét. A szolgáltatási szektor több szempont szerint írható le: (i) a szolgáltatói szervezetek fő funkciói, struktúrája (megelőzés, alapellátás, rehabilitáció stb. intézményeinek mennyiségi és minőségi jellemzői); (ii) a szolgáltatási struktúra, azaz az egészségügyi intézmények által nyújtott szolgáltatások mennyiségi és minőségi jellemzői (pl. az egyes megelőzési programokra vagy az egyes betegségek kezelésére milyen eljárások, technológiák állnak rendelkezésre); valamint (iii) a tulajdonosi struktúra, működtetési formák. További fontos kérdést jelent a szolgáltató intézmények belső szervezeti jellemzői (a menedzsment hatásköre, az orvosok státusza stb.). A szolgáltatói szektor jellemzői alapvetően befolyásolják az egészségügyi szolgáltatások hatékonyságát és minőségét. Milyen kritériumok alapján mondható egy egészségügyi rendszerről, hogy jól vagy rosszul működik, romlott-e vagy javult a helyzete; az adott időszak egészségpolitikája eredményes vagy eredménytelen volt-e? Az egészségpolitikák fő céljai az adott helytől és időtől függően igen különbözőek lehetnek – a különböző országok más-más célokat és alapelveket állíthatnak egy adott

113

időszakban az egészségpolitikájuk középpontjába. Továbbá egy adott országnak az egészségpolitikai céljai is jelentősen különbözhetnek más-más időszakokban A WHO megkülönbözteti az egészségügyi rendszer alapvető céljait és e célok elérését szolgáló instrumentális célokat. Alapvető célok: a népesség egészségi állapotának javítása, az egészségügyi rendszer hozzájárulása az egészségi állapot javulásához (egészség-nyereség), az egészségi állapot egyenlőtlenségeinek a csökkentése, igazságos finanszírozás (mindenki a teherviselő képességének megfelelően járuljon hozzá); a fogyasztói elvárásokhoz, betegek igényeihez megfelelően reagáló rendszer. Ezen célok elérését szolgálja az instrumentális célok: a hatékonyság és minőség javítása, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés egyenlőtlenségeinek a csökkentése, továbbá transzparencia és számonkérhetőség fokozása az egészségügyi rendszer működésében. A reformprogramok elsősorban az instrumentális célokra koncentrálnak: arra keresik az eszközöket hogyan javítható az ellátás hatékonysága, minősége és hozzáférhetősége.

114

MIT TETT ÉS MIT NEM TETT A VILÁG (ÉS MAGYARORSZÁG) A NŐK EGYENJOGÚSÁGA ÉS HELYZETE JAVÍTÁSA ÉRDEKÉBEN? Koncz Katalin58

A nők egyenjogúságának megteremtése érdekében végzett nemzetközi és hazai tevékenység elemzésének aktualitását bizonyítja, hogy a nemek esélyegyenlőségére vonatkozó számtalan célkitűzés, határozat, intézkedés ellenére évtizedek óta ugyanazok a problémák vannak napirenden, a nemek esélyegyenlőségének megvalósításában minimális az elmozdulás. Az egyenlőtlenségek különböző megnyilvánulásai jelen vannak a családban, a gazdaságban, és a társadalomban, sőt a globális gazdasági verseny közepette növekednek/növekedhetnek mutat rá az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (2006). Terjedelmi korlátok miatt az alábbi elemzés nem lehet teljes körű. A nemek esélyegyenlőségének nagy hangsúlyt adó főbb nemzetközi szervezetek fontosabb tevékenységét és határozatait mutatom be, amelyek a női egyenjogúság megteremtése szempontjából döntő jelentőségűek – a teljesség igénye nélkül. Felhívom a figyelmet azokra a problémákra, amelyek a nemek esélyegyenlőségének megteremtését korlátozzák. Ismertetem a hazai esélyegyenlőség-politika főbb jellemzőit, a nők munkaerő-piaci helyzetének sajátosságait, valamint az elmozdulás lehetséges tartományát. 1. Mit tett a világ (és Magyarország) a nők egyenjogúsága és helyzete javítása érdekében? A nemek (nők) egyenjogúságának kérdése évtizedek óta a nemzetközi szervezetek tevékenységének szerves részét képezi. Konferenciák százai, bizottságok sokasága, határozatok tömege foglalkozik a nők esélyegyenlőségének javításával, társadalmi hátrányainak felszámolásával. 1.1. Válogatás a nemzetközi szervezetek nők egyenjogúságának és helyzetének javítása érdekében végzett tevékenységéből

A női egyenjogúság érdekében teendő intézkedések megfogalmazásában meghatározó szerepet töltenek be az ENSZ által szervezett világkonferenciák. Minden fontosabb nemzetközi szervezet (ENSZ, Európai Parlament, Európai Unió, 58

Prof. DR. KONCZ KATALIN egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem

115

Nemzetközi Munkaügyi Szervezet stb.) rendelkezik a nők helyzetével foglalkozó bizottsággal. Az ENSZ számos szervezete közvetlenül, vagy közvetve foglalkozik a nők társadalmi helyzetének javításával. Határozatok tömege fogalmazza meg a teendőket, és javultak a határozatok megvalósításának pénzügyi feltételei. 1.1.1. Peking és a nemek esélyegyenlőségére vonatkozó átfogó politika (gender mainstreaming)

Az első világkonferenciát59 a nők helyzetéről Mexico City rendezte 1975-ben, az ENSZ által meghirdetett nők évtizedének nyitányaként. Az akcióterv tartalmazta a nők elleni diszkrimináció minden formájának eltörlését szorgalmazó konvenció kidolgozását, és a gyakorlati megvalósítást célzó hatékony mechanizmusok kialakítását. A kormányzati konferenciával párhuzamosan került sor a civil szervezetek fórumára.60 A fórum nyomán számos új nőszervezet és világméretű projekt született, s megalakult az International Women's Tribune Centre.61 198oban Koppenhága rendezte meg a nők évtizedének felezésében a világkonferenciát62 és a civil szervezetek fórumát. A Nők Évtizedének zárásaként a harmadik világkonferencia63 színhelye Nairobi volt. Itt fogadták el a nők felemelkedését szorgalmazó stratégiát,64 amely a nők esélyegyenlősége előtt tornyosuló akadályok felszámolását célozta meg. A stratégiai célkitűzések teljesülésének ellenőrzése volt a IV. Világkonferencia65 feladata.66 A konferenciarendezési kedv az idők folyamán megcsappant. Az első három világkonferenciát ötévenként rendezték meg. Peking már 10 évet váratott magára, az V. Világkonferencia pedig 2010-re várható. Időközben (2000-ben és 2005-ben) a pekingi cselekvési program végrehajtásának áttekintésére az ENSZ szervezésében New Yorkban nemzetközi összejöveteleket szerveztek (Peking + 5, Peking + 10). Jelenleg széleskörű vita folyik az V. világkonferencia megrendezéséről, amelynek vannak támogatói és ellenzői.

59

International Women’s Year World Conference (Nemzetközi Nőév Világ Konferencia). International Women's Year Tribune (Nemzetközi Nőév Tribun). 61 Az International Women's Tribune Centre (Nemzetközi Nőtribun Központ) nemzetközi civil szervezet, amely a mexikói konferencia után 1976-ban alakult meg. 62 Mid-Decade World Conference for Women (Évtized-közepi Nemzetközi Nőkonferencia). 63 End of Decade World Conference on Women (Évtized-végi Nemzetközi Nőkonferencia). 64 Forward Looking Strategies for the Advancement of Women (A nők felemelkedését célzó stratégia). 65 Fourth World Conference on Women (IV. Világkonferencia). 66 Az 1994-es kairói cselekvési program az oktatást helyezte a női egyenjogúsítási célkitűzések középpontjába. Megfogalmazta a nemek közötti egyenlőtlenségek megszüntetésének igényét az alsó és középfokú oktatásban (2005-re), és az oktatás minden szintjére (2015-re). Forrás: (http://www.gendereuropankivul.hu/doc/a_nemi_egyenloseg_globalis_biztositasa.doc. 2. l. Letöltés: 2008. 02. 04. A célkitűzés a mai napig nem valósult meg. Független szakértői csoport állapította meg, hogy az 1995-2001 közötti időszakban a nemek közötti egyenlőtlenségek csökkentésére fordított fejlesztési támogatásoknak „nem voltak tartós, fenntartható következményei” (u.ott:3). 60

116

A pekingi konferencia hatása jelenleg is érvényesül. Minden nemzetközi ajánlás Peking szellemét idézi, megszámlálhatatlanul sok dokumentum, nemzetközi, regionális, és helyi konferencia elemezte a Pekingi Cselekvési Programban (Beijing Platform for Action) megfogalmazott elvek67 megvalósulását és alkalmazásának gyakorlatát.68 Ezeken a konferenciákon már nem kérdés a nők pozitív diszkriminálásának szükségessége, amelynek módszerei az évek során folyamatosan gazdagodtak és mára a döntéshozatal teljes folyamatát átfogó rendszerré terebélyesedtek (gender mainstreaming). 2000-ben és 2005-ben a „Peking + 5” és a „Peking + 10” rendezvénysorozat összegezte a tapasztalatokat. Nemzetközi szervezetek tettek hitet Peking szellemisége és a Pekingi Cselekvési Program mellett. Az ENSZ Közgyűlés 58. ülésszaka 2003-ban, a Nők helyzetével foglalkozó ENSZ bizottság 2008-ban69 megerősítette a pekingi irányvonalat és a kormányok, a magánszféra és a civil társadalom kötelességeként jelölte meg a nők esélyegyenlőségének előmozdítását a gazdaság, a politika és a társadalom minden szintjén és minden folyamatában. Pekingben fogalmazták meg először a nemek esélyegyenlőségére vonatkozó átfogó politika követelményét (gender mainstreaming), amely azt az igényt fogalmazza meg, hogy az esélyegyenlőséget – közöttük a nemek esélyegyenlőségét is – a politikai döntéshozatali szervek minden politikai döntésük, akciójuk szerves részéve tegyék. A célkitűzés olyan szemléleti alapállást tükröz, amelyben kifejezésre jut, hogy minden politikai döntésnek van nemi (gender – társadalmi nem) vetülete, ezért egyetlen politikai döntés sem hozható anélkül, hogy annak hatását a nemek esélyegyenlőségére ne vizsgálnák. Az esélyegyenlőség-politika gyakorlati megvalósításának kiterjedt társadalmi feltételei vannak. Megkülönböztetett szerephez jut a törvénykezési szint, amely részben a diszkrimináció tilalmával, részben a pozitív akciók megfogalmazásával segíti a mindenkori gyakorlat megváltoztatását. A törvényekkel körülbástyázott jogosítványok gyakorlati megvalósítása hatékonyan működő intézményrendszert igényel, amely megfelelő hatalommal és hatáskörrel rendelkezik a döntéshozatali folyamatok színterén. A stratégia gyakorlati megvalósítása olyan kulturális környezetet igényel, amelyben a közvélemény elfogadja és támogatja az egyenlő esélyek igényét. Többször idéztem már 67

A Cselekvési program 12 pontja: egyenlőtlen hozzáférés az oktatáshoz-képzéshez, egészségügyi ellátáshoz; a gazdasági javakhoz és a produktív tevékenységekhez; a nők elleni erőszak; a fegyveres összetűzések és egyéb konfliktusok hatása a nőkre, az idegen megszállás alatt élő nők helyzete; a nők és férfiak közötti egyenlőtlenségek a hatalommegosztásban és a politikai döntéshozatali folyamatok minden szintjén; a nők előmenetelének kedvezőtlen feltételei; a nők emberi jogai védelmének nem kielégítő tiszteletben tartása; a női részvétel egyenlőtlensége és a nőkkel szemben érvényesülő sztereotípiák minden kommunikációs rendszerben, különösen a médiában; a természeti erőforrások védelmében és környezetvédelmi menedzsmentben való egyenlőtlen részvétel; a lánygyerekek diszkriminálása és jogaik elleni erőszak. Forrás: (http://www.choike.org/nuevo_eng/informes/1665.html). Letöltés: 2006. 07. 17. 68 Az Európai Unió 2005-ben megfogalmazott keretprogramja (Framework of Actions for Gender Equality) is a pekingi Cselekvési Program követelményeiből indul ki. 69 United Nations Commission on the Status of Women, 2008.

117

munkáimban, hogy Norvégiában az impozáns eredményeket a norvég társadalom „nőbarát” szemléletével (is) magyarázzák. Végül szükséges olyan mérési, ellenőrzési módszertan kialakítása, amely lehetővé teszi az elért eredmények számbavételét és értékelését (European Commission, 1998:36). Tegyük hozzá, hogy a nemek esélyegyelőségét célzó politika megvalósításának egyik fontos feltétele a naprakész statisztikai információs rendszer megléte. A nemek esélyegyenlőségét célzó stratégia végrehajtásának eszköze a nemekre vonatkozó költségvetés (gender budget), amely nem önálló költségvetési tétel, hanem elemzési eszköz. Lehetővé teszi a nemek/nők érdekeit jobban követő költségvetés összeállításának és a tételek újraelosztásának szorgalmazását. Kimutatja, hogy az adóbevételek, a költségvetési kiadások mekkora hányadát fordítják és milyen belső megoszlásban a nemek esélyegyenlőségének céljára. Ellenőrzi a kiadásokat, figyel azokra a területekre, amelyekre az állam az indokoltnál kevesebbet, vagy többet költ. Leleplezi a korrupciót. A nemi esélyegyenlőség szempontú költségvetési elemzések hívták fel a figyelmet a fejlett demokráciákban a szociális ellátásra fordított kiadások növelésének, a gondoskodó szektor (care economy) – mint egészségügy, élelmezés, oktatás, és más családi és közösségi szolgáltatások – kormányzati prioritások közé emelésének szükségességére (Bello, 2003). 1.1.2. ENSZ szervezetek és határozatok a nők esélyegyenlőségének javításáról

A nemek esélyegyenlőségét, mint az emberi jogok részét az ENSZ valamennyi szervezete integrálja tevékenységébe közvetlenül, vagy közvetve. Az ENSZ Közgyűlés fogadja el a nők megkülönböztetése és az ellenük elkövetett erőszak megszüntetésére hozott egyezményeket. 1979-ben lépett életbe a máig legnagyobb hatású egyezmény: a Nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló Egyezmény70, amelyet Magyarország 1982-ben ratifikált. A Nők Hátrányos Megkülönböztetése Kiküszöbölésével Foglalkozó Bizottság71 felügyeli az Egyezmény végrehajtását. Az Emberi Jogi Világkonferencia (Bécs, 1993) felkarolta azt a világméretű kampányt és szlogent, miszerint a „nők jogai emberi jogok”. A pekingi világkonferencián Hillary Clinton nagysikerű előadását e szlogen köré csoportosította. A Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottság72 javaslatokat fogalmaz meg a női egyenjogúság megteremtése érdekében a politika, a gazdaság, a kultúra és a szociális szféra területeire. Vizsgálja a nők helyzetének javítása érdekében történő előrehaladást a fejlett és a fejlődő országokban. Fontos szerepet játszott az ENSZ Titkárság nemek szerint arányos személyi állományának alkalmazását célzó 70

Convention on he Elimination of All Forms of Discrimination against Women, rövidítése – CEDAW. 71 Committee on the Elimination of Discrimination against Women. 72 Commission on the Status of Women.

118

direktíva kidolgozásában és elfogadtatásában. A Bizottság készítette elő a nők helyzetének elemzését célzó négy világkonferenciát. Felügyeli a Pekingben elfogadott Cselekvési Program végrehajtását.73 Még 2008-ban is (52. ülésén), a pekingi irányelvek teljesítésére hívott ismételten fel (United Nations , 2008). A Nők Felemelkedésével Foglalkozó Osztály74 a női egyenjogúság előmozdítását szolgáló javaslatok, programok kidolgozását végzi. Feladata, hogy ösztönözze az ENSZ valamennyi szervezetét (UNICEF, UNFPA, UNDP, UNESCO, WFP, ILO) a nőkérdés integrálására saját programjaikba (vagyis érvényesíti a mainstreaming elvet). Koordinálja a különböző ENSZ szervezetek nők előrehaladásával foglalkozó tevékenységét.75 Az ENSZ Fejlesztési Alapja a Nők számára76 a fejlődő világ segítését célozza a nők politikai, gazdasági és emberi jogainak érvényesítésében. Technikai és pénzügyi segítséget nyújt a nőket szolgáló programok, projektek megvalósításához, tájékoztat a fejlettebb országok legjobb gyakorlatáról.77 A Nemzetközi Kutató és Oktató Intézet a Nők Felemelkedéséért78 kutatási és képzési programokat szervez a nők előrehaladásának, gazdasági és társadalmi felemelkedésének segítésére. Kiépített hálózatán keresztül információkkal látja el a nőkérdéssel foglalkozó szervezeteket.79 A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet80 kezdetekben csupán a nemek béregyenlőségére koncentrált, de tevékenysége folyamatosan bővült. 1998-ban fogadta el a diszkrimináció tilalmát a foglalkoztatásban és a foglalkozásokban,81 1999-ben határozta el a nemek esélyegyenlőségét célzó átfogó politika (gender mainstreaming) alkalmazását, amelynek gyakorlati feladatait és lépéssorát akciótervben rögzítette.82 Küldetésében83 a nemek esélyegyenlőségének igényét fogalmazta meg, amelynek középpontjában a tisztességes és hatékony munka áll, az egyenlőség, a biztonság és az emberi méltóság védelmének jegyében. A nemek esélyegyenlőségének kulcsterületei illeszkednek a Szervezet stratégiai célkitűzéseihez: a munkához való jog biztosítása, a foglalkoztatási és a jövedelmi lehetőségek bővítése, a szociális védelem hatékonyságának javítása és a társadalmi párbeszéd erősítése. Az Akcióterv öt eleme: az intézményi ügyrend korszerűsítése, nyilvántartási és ellenőrzési rendszer bevezetése, a szükséges erőforrások 73

Forrás: http://www.un.org/womenwatch. Letöltés: 2008.10.14. Division for the Advancement of Women. 75 Forrás: http://www. unifem.undp.org. Letöltés: 2008.10.14. 76 United Nations Development Fund for Women – UNIFEM. 77 http://www.un.org/womenwatch. Letöltés: 2008.10.14. 78 Research and Training Institut for the Advancement of Women – INSTRAW. 79 Forrás: http://www.un.org/instraw. Letöltés: 2008.10.14. 80 International Labour Organization – ILO. 74

81

http://www.ilo.org/dyn/declaris/DECLARATIONWEB.ABOUTDECLARATIONHOME?var_lan guage=EN. Letöltés: 2007. 08. 06 82 Action Plan on Gender Mainstreaming for Gender Equality. 83 „Minden nőnek és férfinak tisztességes munkát, a méltányosságot és növekedést biztosító társadalmi és intézményi változás érdekében.”( Forrás: International Labour Organization, 2002.)

119

előteremtése, a személyzet kompetenciáinak fejlesztése, illetve a nemek szerinti arányosság biztosítása a személyzeti munkában minden szinten. Konkrét indikátorokat (három mutatót) vezetett be a fejlődés mérésére. Nemi esélyegyenlőség szempontú szervezet- és ország átvilágításokat végez. A feladatok ellátását az Esélyegyenlőségi Iroda végzi. Az Iroda irányítja a Nemi Hálózatot,84 a szektor koordinátorokat, és a nemi fókuszpontokat. Régiónként átlagosan két nemi esélyegyenlőségi kérdéssel foglalkozó specialista, a központok négy szektorában 4-4 szektor-koordinátor, és 100 fókuszpont gondoskodik a nemek esélyegyenlőségének érvényesítéséről (International Labour Organization, 2002). 1.1.3. Az Európai Unió esélyegyenlőség politikája

Az uniós szinten megfogalmazott esélyegyenlőségi követelményeket a harmonizáció igénye váltotta ki, mivel az esélyegyenlőség politika gyakorlati érvényesítése és intézményrendszere a Közösség országain belül is jelentősen különbözik. Az esélyegyenlőség követelménye az elsődleges85 és a másodlagos jogrendszerben86 egyaránt jelen van. Napjainkban az Unió a nemek esélyegyenlőségének követelményét az integrációs stratégia részeként, főáramként/fősodrásként (mainstreaming) kezeli. Az Európai Unió és korábbi szervezetei kezdettől fogva szem előtt tartották a nemek esélyegyenlőségét. A korábbi szűk körű figyelem (bérkülönbségek) folyamatosan tágul, a nemek társadalmi helyzetének egyre nagyobb területét fedte le. Az intézkedések száma nőtt és kiterjedtsége bővült. Az Európai Unió három alapfogalmat használ a jogalkotásban. • Az irányelvek (direktívák) minden tagállamra kötelezőek, azokat be kell építeni a nemzeti törvényhozásba a tagországok parlamentjei útján.87

84

ILO Gender Network. Az EK szerződés 141. cikkelye. Az elsődleges jogforrásokat a Közösség alapító szerződései, azok módosításai, valamint a rájuk épülő szerződések alkotják. Együtt az EU „alkotmányát” képezik. 86 Másodlagos jogforrásoknak nevezik a közösségi intézmények jogalkotó tevékenysége nyomán születő, az elődleges jogban lefektetett alapelvek, célok, feladatok megvalósulását elősegítő, azokat biztosító jogi eszközöket. Ilyenek a Miniszterek Tanácsa, az Európai Bizottság által kiadott rendeletek, irányelvek, határozatok, ajánlások és állásfoglalások, kiegészítve az Európai Bíróság döntéseivel és jogelveivel. 87 Magyarország két direktívát még nem ültetett át a hazai jogrendszerbe: a nemek közti egyenlő bánásmód a foglalkoztatásban irányelvet (A Tanács 76/207/EGK irányelve a nőkkel és a férfiakkal való egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés és az előmenetel lehetőségei, valamint a munkafeltételek terén történő végrehajtásáról és az azt módosító 2002/73/EK irányelv); és a nemek közti egyenlő bánásmód a javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzájutásban irányelvet (A Tanács 2004/113/EK irányelve a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elvének az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok értékesítése, illetve nyújtása tekintetében történő végrehajtásáról). 85

120

• •

A döntés csak az adott országra kötelező, és be nem tartása pénzügyi következményeket von maga után. Az ajánlások (vélemények) nem kötelezőek, de a bíróságok a döntésnél figyelembe veszik.

Az Európai Unió nők jogaival kapcsolatos tevékenységének négy szakasza különíthető el. •

Az 1957-1975 közötti időszakban a bérkülönbségek álltak a jogalkotók figyelmének a középpontjában. Az első kezdeményezés a Nemzetközi Munkaügyi Szervezettől indult el, amely 1951-ben határozatban fogalmazta meg az egyenlő értékű munkáért egyenlő bér elvét. A Római szerződés 119. cikkelye (1957) szintén előírta az egyenlő munkáért egyenlő bér követelményét. Szakirodalmi források szerint az egyenlő elbánás szorgalmazását a bérezésben nem csupán a nők helyzetének javítása indokolta, sőt gyanítható, hogy nem elsősorban azt célozta, hanem gazdasági érdeket szolgált, az egyenlő versenyfeltételek megteremtésének a szolgálatában állt. Arra irányult, hogy ne legyenek lényeges különbségek a bérekben, ami megmozgatja a tőkét, egyenlőtlen feltételeket teremtve a tagországokban a befektetések tekintetében.88

•

Az 1960-1980 között a hangsúly az egyenlő elbánásra helyeződött a foglalkoztatásban, a munkafeltételekben, a szakképzésben, és az előmenetelben. Direktívák és ajánlások sora fogalmazta meg a nők helyzete javításának igényét a foglalkoztatás és képzés területén.

•

Az 1980 és 1990 között megjelölt prioritás az egyenlő esélyek megteremtése a politikai döntéshozatali folyamatokban, és az ezt elősegítő intézkedések megfogalmazása, a pozitív diszkrimináció különböző formáinak alkalmazása.

•

1995-től napjainkig az Unió esélyegyenlőségi politikája a Pekingi Cselekvési Program és a Millenniumi Nyilatkozaton89 alapul. Jóllehet a diszkrimináció tilalma a politika, a gazdaság, a kultúra minden területére vonatkozik, a hangsúly a Foglalkoztatási Stratégia esélyegyenlőségi szemléletének megvalósítására tevődött át. 1996-ban fogadta el az Európai Bizottság a nemek esélyegyenlőségére vonatkozó átfogó stratégiát,90 amely

88

Forrás: http://www.ofakht.hu/dokument/eselyegy/kozosseg.html. Letöltés: 2005. 08.05. Az ENSZ 2005. szeptember 14-15-én tartott ülésszakán efogadott Millenniumi Nyilatkozat (Millennium Declaration). 90 Commission Communication of 21 February 1996 „Incorporating equal opportunities for women and men into all Community policies and activities” COM(96) 67 final (European Commission, 2000c:15). (Nők és férfiak egyenlő lehetőségeinek bevezetése minden közösségi politikába és tevékenységbe.) 89

121

az esélyegyenlőség követelményét a döntéshozatal minden szintjére kiterjesztette.91 Az 1997-ben megrendezett Amszterdami Csúcs napirendjén már szerepelt az esélyegyenlőség kérdése, és a nők emberi jogainak védelme bekerült a Hágai Nyilatkozatba.92 Ekkor fogalmazódott meg alapvető követelményként a nemek esélyegyenlőségének közelítésére tett rövid és hosszú távú intézkedések összhangjának igénye. A stratégia ugyanis hosszú távon hat a társadalmi gyakorlatra, rövidebb távon a pozitív akciós intézkedések hoznak eredményt, amelyek továbbra is nélkülözhetetlenek. Az Európai Szociálpolitikai Menetrend93 négy főiránya94 közül az egyik a nemek szerinti esélyegyenlőség előmozdítása. A 2005-től 2010-ig terjedő időszakra szóló Szociális Menetrend a munkahely-teremtésre és az esélyegyenlőségre összpontosít. Napjainkban az esélyegyenlőség politika megvalósításának három eszköze: a Foglalkoztatási Stratégia esélyegyenlőség-pillére, a mainstreaming stratégia és az Európai Bizottság tagállamok felé megfogalmazott javaslatai. Hangsúlyt kap a statisztikai adatszolgáltatás fejlesztése és az esélyegyenlőségben történő előrehaladás mérésére alkalmas indikátorok kialakítása. Miközben az Európai Bizottság követelmények sorát fogalmazta meg tagjai felé, saját berkeiben meglehetősen szűk körű volt a nők részvétele, főként a vezetés felsőbb szintjein (European Commission, 1998:100). Az Európai Parlament hívta fel a Bizottság figyelmét arra (1987-ben), ha hiteles kíván maradni a tagállamok előtt, akkor saját belső politikáját szinkronba kell hoznia a számukra megfogalmazott ajánlásokkal. A felismerés és a felhívás eredményeként az Európai

91

Kevéssé ismert, hogy az Európai Bizottság az unión kívüli országokban is támogatja az esélyegyenlőség megvalósítását. A számtalan program közül néhányat idézek. A kilencvenes évek végén 10 afrikai ország tisztviselőit képezték a női esélyegyenlőséget támogató uniós politika és finanszírozás megismerésére. A MEDATEAM program 19982001 között tisztviselők és civil szervezeti tagok részére szervezett képzési programokat arab országokban a mainstreaming követelményeinek megismertetésére. A 2001-2003 közötti „Nőket a parlamentbe” program célja, hogy több női képviselő jusson be a politikai döntéshozatal csúcsszervezetébe az arab világban. A BRIDGE program 2003-2006 között az esélyegyenlőséggel kapcsolatos információs portál kialakítását támogatta. Forrás: http://www.gendereuropankivul.hu/doc/a_nemi_egyenloseg_globalis_biztositasa.doc. Letöltés: 2008. 02. 04. 92 Ministerial Conference under the Presidency of the European Union. The Hague, 24-26 April, 1997. (Idézi: European Commission, 1998:31. l.) 93 A 2000-2004-re szóló Szociálpolitikai Menetrendet a nizzai Európai Csúcson fogadta el az Európai Tanács 2000. december 7-én. 2003. február 1.-jén lépett hatályba. A program a gazdaság, a foglalkoztatás és a szociálpolitika közötti pozitív kölcsönhatásra épít. http://www.europa.eu.int/comm/employment_social/social_agenda/social_agenda11_en.pdf. Letöltés: 2008. 01. 22. 94 A szociális ellátás korszerűsítése, a társadalmi befogadás elősegítés, a nemek közötti esélyegyenlőség előmozdítása, a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem. http://www.europa.eu.int/comm/employment_social/social_agenda/social_agenda11_en.pdf. Letöltés: 2008. 01. 22.

122

Bizottság több akcióprogramot hirdetett és valósított meg. 1999 óta évente jelentést készít a nők és a férfiak esélyegyenlőségéről. Az első pozitív akcióprogramot 1988. március 8-án tette közzé az Európai Bizottság, és fő célként a nők arányának javítását jelölte meg a politikai döntéshozatali folyamatokban. A program kiterjedt a toborzásra és kiválasztásra, a karriergondozásra, a képzésre, a szociális infrastruktúrára, az informáltságra (European Commission, 1998:101). A második és a középtávú harmadik akcióprogram (1991-1995) célkitűzései nem változtak, és a végrehajtásuk nyomán jelentős eredményeket könyvelhettek el. Ezen időszak alatt az igazgatók között a nők aránya 5%-ról 15%-ra nőtt, a vezetés alacsonyabb szintjein elérte az 50%-ot. A negyedik akcióprogram (1996-2000) a nemek esélyegyenlőségét célzó átfogó politika jegyében fogant és megerősítette a nők arányos részvételét minden szinten és minden alegységben.95 Az „Esélyegyenlőség és diszkrimináció-mentesség a kibővített Európai Unióban” című Zöld Könyv (2004)96 szintén az esélyegyenlőség érdekében hozandó közösségi akciók fontosságát hangsúlyozta. Az ötödik közösségi akcióprogram alapja az Esélyegyenlőségi Keretstratégia97 a Pekingi Világkonferencia Akcióprogramjának és az azt megerősítő Peking+5 irányelveire épül.98 Megvalósítására 61,5 millió EURO állt rendelkezésre. A keretstratégia célja, hogy megjelölje azokat a közösségi akciókat, amelyek hozzájárulnak az egyenlőtlenségek felszámolásához, a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség fejlesztéséhez a társadalmi, politikai és civil életben. Kettős megközelítést követ: egyrészt feladatként jelöli meg a gender mainstreaming alkalmazását a közösségi politikák szintjén, másrészt, speciális intézkedéseket szorgalmaz a nők hátrányainak leküzdésére. Az akcióprogram 5 pontban összegezte a tennivalókat: • • • • •

a nemek esélyegyenlőségének javítása a gazdasági életben; az egyenlő részvétel biztosítása a döntéshozatalban; egyenlő lehetőségek a szociális jogok terén; a nemek esélyegyenlőségének javítása a magánszférában; a nemi szerepek és sztereotípiák megváltoztatása (European Commission, 2000a:17-26).

A nemek esélyegyenlőségének javítása a gazdasági életben. A célkitűzés középpontjában a foglalkoztatáspolitika minden elemében érvényesítendő esélyegyenlőségi koncepció áll. A hangsúlyt a szegregáció csökkentésére és a nők 95

Medium-Term Community Action Program on Equal Opportunity of Women and Men (1996-2000). Council Decision of 12. 12. 1995. OJL 335 of 30. 12. 1995. Idézi: European Commission, 1998: 32. 96 Equality and non-discrimination in an enlarged European Union COM(2004)379 final. Forrás: http://europa.eu/scadplus/leg/en/lvb/l14157.htm. Letöltés: 2008. 09. 10. 97 Community Framework Strategy on Gender Equality (2001-2005). 98 Fifth Community Action Programme on Equal Opportunities – 2001-2006, amelyről 2000ben Lisszabonban és Santa Maria da Feira-ban határozott az Európa Tanács (European Commission, 2000a:5).

123

kettős szerepének összehangolását segítő intézményrendszer – elsősorban a gyermekintézményi hálózat – fejlesztésére helyezték. A célkitűzés szerint a foglalkoztatás bővítésének fő forrása a női munkaerő. Az 25 tagországra a 2003ban jellemző női foglalkoztatási ráták 5% pontos növelését jelölték meg 2010-re (60%) – European Commission, 2000b). Az egyenlő részvétel biztosítása a döntéshozatalban. Az akcióprogram ismételten felhívta a figyelmet a nők alulreprezentáltságára a döntéshozatal minden szintjén, ami demokrácia-deficitet teremt. Előzményként már 1999-ben és 2000ben is megfogalmazták a nők részarányának 40%-os célkitűzését a tudományos programokban, az Európai Unió bizottságaiban és szakértő csoportjaiban (European Commission, 2000a:19). Az esélyegyenlőségi miniszterek informális találkozóján Párizsban, 2000-ben és Norrköping-ben, 2001-ben elhatározták, hogy a nemek esélyegyenlőségét szolgáló politika koordinálására, ellenőrzésére, és továbbfejlesztésének megvitatására magas szintű munkacsoportot99 hoznak létre. A Munkacsoport az esélyegyenlőséggel foglalkozó szakemberek fóruma. Feladata a tagállamok legjobb gyakorlatainak a kicserélése, ami javítja a tagállamok esélyegyenlőségi politikájának szinergia hatását. A Munkacsoport évente kétszer találkozik. Nyomon követi a Pekingi Cselekvési Program megvalósítását. 2003 óta a csoport segíti a Bizottság „Nők és férfiak egyenlősége” beszámolójának elkészítését.100 2005. márciusban az Európai szociális párbeszéd keretében a szociális partnerek elfogadták a Nemek esélyegyenlőségének keretprogramját.101 Ebben négy prioritást fogalmaztak meg: a nemi szerepek kezelését, a nők részvételének növelését a politikai döntéshozatali folyamatokban, a munka és a magánélet egyensúlyának támogatását, a nemek közötti bérkülönbségek csökkentését (Commission of the European Communities, 2006a:4). A Nemek Közötti Egyenlőségről szóló Európai Paktumot a 2006. tavaszi Európai Tanács ülésén fogadták el az állam és kormányfők. A Paktum azokat a követelményeket fogalmazza meg, amelyeket az Amszterdami szerződés esélyegyenlőségi céljainak megvalósítását szolgálja. A megoldandó problémák a tíz év előttivel azonosak: a foglalkoztatásban és a szociális védelem terén kialakult nemi alapú különbségek enyhítése. Hangsúlyozott szerepet kap a magánélet és a hivatás összeegyeztethetőségének előmozdítása. A 2006–2010-es időszakra is szóló követelményeket „A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó ütemterv 2006–2010”102 fogalmazza meg, amely szintén az Esélyegyenlőségi Keretstratégia tapasztalataira épül. Az ütemterv hat prioritása: 99

High level Group on gender mainstreaming. Forrás: http://ec.europa.eu/employment_social/gender_equality/gender_mainstreaming/gender/high _level_group_en.html. Letöltés: 2006. 08. 30. 101 Framework of Actions for Gender Equality. 102 A nők és férfiak esélyegyenlőségének ütemtervét (Roadmap for equality between women and men) 2006. március 1-jén fogadták el.

100

124

• • • • • •

a nők és férfiak azonos mértékű gazdasági függetlensége; a magánélet és a kereső munka összeegyeztetésének segítése; a nemek egyenlő mértékű képviselete a döntéshozatalban; a szexuális erőszak valamennyi formájának felszámolása; a nemi sztereotípiák leküzdése; a nemek közötti esélyegyenlőség biztosítása a fejlesztéspolitikában és a külpolitikában (Commission of the European Community, 2006b).

2006. júliusban fogadták el a 2006/54/EC az egyenlő bánásmódról a foglalkoztatásban direktívát, amit a nemzeti törvényhozásban 2008. augusztusig be kell vezetni (European Parliament, 2006). Az elvi iránymutatás mellett konkrét programok szolgálják az esélyegyenlőség ügyét jelentős pénzügyi kerettel. A női foglalkoztatás fejlesztésére több eredményes programot indított az Európai Unió. A NOW program103 1994-1999 között a szakképzés javítására, a foglalkozás bővítésére, az előmenetel támogatására, valamint a családi feladatok és a kereső munka összehangolására helyezte a hangsúlyt. Az EQUAL közösségi kezdeményezés (2000-2006) minden projektre kettős elvárást fogalmazott meg: a nemi dimenzió bevitelét a programokba, és speciális pozitív akciók megvalósítását a nőprojektek útján. A program újszerű megoldások kifejlesztése számára teremt kedvező finanszírozási feltételeket.104 A PROGRESS program105 (2007-2013) az Európai Unió foglalkoztatáspolitikájának megvalósítását célozza. 628,8 millió euró áll rendelkezésre a program szervezésére és népszerűsítésére. Öt fő eleme: • • • • •

a foglalkoztatás; a szociális védelem és társadalmi bevonás (inclusion); a munkakörülmények; a sokszínűség előnyeinek kiaknázása és a diszkrimináció elleni küzdelem; a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség.

A nők és férfiak esélyegyenlőségének elősegítésében aktív szerepet játszó szervezetek pénzügyi támogatásáról külön program rendelkezik. 103

„Új lehetőségek a nők számára” (New Opportunities for Women) a „Közösség foglalkoztatási kezdeményezése” (Community Initiative on EMPLOYMENT) keretében megvalósított program, amit az Európai Szociális Alap finanszírozott. 104 Négy prioritása: hátrányos helyzetű rétegek munkaerő-piaci integrációjának segítése; az egész életen át tartó tanulás kialakítása és a befogadó munkahelyi gyakorlat fejlesztése; a nemek közötti foglalkoztatási különbségek és a foglalkozási szegregáció csökkentése; a menedékkérők társadalmi és munkaerő-piaci integrációjának segítése. A Beszámoló szerint 170 pályázatból 39 nyert támogatás. A nyertes pályázatok tevékenysége 35 600 főre terjed ki, 8,2 md. forint keretösszeggel (Magyar Köztársaság Kormánya, 2007:12). Egy fő integrálása eszerint több mint 230 ezer forintba kerül. 105 Community programme for employment and solidarity – PROGRESS (2007-2013). Forrás: http://europa.eu/scadplus/leg/en/cha/c10921.htm. Letöltés: 2006. 09. 12.

125

Közösségi projektek sokasága foglalkozik a karrier és a család összehangolásának lehetőségeivel és módszereivel. A munkakör-fejlesztés különböző eljárásait ajánlják: • • • •

a szűkre szabott munkaköri feladatok gazdagítását horizontálisan és vertikálisan; a dolgozók önrendelkezési, önszervezési, felelősségi határainak kiszélesítését; felemelkedés (empowerment); a helyhez- és időben kötött munkakörök alternatíváit: rugalmas munkaidőt, munkakör-megosztást, részmunkaidőt, rövidített munkahetet, otthoni munkavégzést, távmunkát.

Az Európai Unió szociális programjainak is része a nemek közötti esélyegyenlőség megteremtésének igénye. A Szociális Napirend (Social Agenda – 2005-2010) az európai szociális modell korszerűsítését szolgálja. Középpontjában a munkalehetőségek és az egyenlő esélyek biztosítása, a munkaerőpiac és a szociális védelem rendszerének korszerűsítése áll.106 A jelenleginél szolidárisabb társadalomképet vetít a jövőbe, ahol mindenkinek esélyegyenlőséget ígér. Továbbra is kiemelten foglalkozik a diszkrimináció tilalmával. A 2007. évet az európai esélyegyenlőség évének szánja, 2010-et a szegénység és a társadalmi kirekesztődés elleni küzdelemnek (Commission européenne, 2005). Az Európai Bizottság 2005. márciusban döntött a Társadalmi Nemek Intézete (Gender Institute)107 létrehozásáról, amelyet 2007-ben nyitottak meg Vilniusban.108 Három ország (Litvánia, Szlovénia és Szlovákia) versengett az Intézet székhelyéért, Litvánia került ki győztesként. Az Esélyév109 programnyitásaként 2007. január 30-31-én rendezték meg az Esélyegyenlőségi Csúcstalálkozót (Equality Summit). Az Európai Unió foglalkoztatás- és esélyegyenlőség politikájának megvalósításában támaszkodik más nemzetközi szervezetekre. Az Európai Bizottság felhívta a társintézményeket, az ENSZ és az Európai Parlament nőkérdéssel foglalkozó bizottságait,110 hogy kapcsolódjanak a nemek esélyegyenlőségére vonatkozó átfogó politikához és alkalmazzák azt saját területükön. Együttműködést ajánlottak a nemek esélyegyenlőségének megvalósításáért küzdő civil szervezeteknek.111 Az Európai Parlament felkarolta a 106

Forrás: http://ec.europa.eu/employment_social/social_policy_agenda/social_pol_ag_en.html. Letöltés: 2006. 09. 11. 107 EU institute for gender equality. 108 Az intézet működéséről nem találtam anyagot. 109 Pontosabban: „Esélyegyenlőség mindenki számára” Európai Év 2007. 110 United Nations Commission on the Status of Women, Women’s Rights Committee of the European Parliament. 111 1997 februárjában Santer elnök találkozott a nőkérdéssel foglalkozó szervezetekkel (pl. Advisory Committee on Equal Opportunities, European Women’s Lobby) és az Európai

126

kezdeményezést: 1997 szeptemberében elfogadta a gender mainstreaming irányelveit112 és felhívta a tagállamok figyelmét arra, hogy alkalmazzák azt a saját területükön. 2. Mit nem tettek a főbb nemzetközi szervezetetek a nők egyenjogúsága és helyzete javítása érdekében? Az Európai Tanács 2003 tavaszi ülése felkérte a Bizottságot, hogy évente számoljon be a nők és férfiak esélyegyenlősége terén elért eredményekről. A 20042007 éves jelentések között alig van különbség, az örökzöld témák évtizedek óta visszaköszönnek.113 A 2006-os jelentés a korábbi direktívák és a Pekingi Cselekvési Program teljesítését szorgalmazza: a foglalkoztatás és a keresetek nemek szerinti különbségének csökkentését, a családi és a munkahelyi feladatok jobb összehangolását, a foglalkoztatási és ágazati szegregáció elleni fellépést, a nők és férfiak arányának kiegyenlítését a döntéshozatali pozíciókban. A 2007. évi jelentés a nők munkaerő-piaci hátrányos helyzetét, a döntéshozatali pozíciókban való alulreprezentáltságát, a szakmai élet és a magánélet összehangolásának problémáit, a munkaerő-piaci szegregáció fennmaradását, a fizetési különbségeket, a szegénységi kockázatot említi (Európai Közösségek Bizottsága, 2007f:5-6). Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának véleménye (2008. március 28.), az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottságának az EU-ban az esélyegyenlőség és a megkülönböztetés-ellenesség terén elért előrehaladásról (a 2000/43/EK és a 2000/78/EK irányelv átültetéséről) szóló jelentése egyaránt sok hiányosságról számolt be (Kaponyi, 2008). Az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának jelentése is alátámasztja, hogy ugyanazok a kérdések merülnek fel évtizedek óta (Európai Parlament …,2007). Az uniós országok lakossága nem eléggé tájékozott az esélyegyenlőség kérdésében. Egy felmérésben a megkérdezettek egyharmada a kilencvenes évek végén nem ismerte a saját országában az esélyegyenlőség érdekében hozott jogszabályokat, és még kevésbé tájékozott az uniós akciókról. A megkérdezett nők több mint fele, a férfiak majdnem fele nem tudta például, hogy az uniós előírások miként hatnak a foglalkoztatási esélyegyenlőségre. A nők 4o%a, a férfiak kevesebb, mint 4o%-a nem tudta megítélni az uniós intézmények hatékonyságát sem. Az emberek tájékozottsága a vizsgálat szerint nemhogy csökkent volna a társulási folyamat előrehaladásával, hanem nőtt 1983 és 1996 között (European Commission,1998:41). Parlament tagjaival. A megbeszélésen egyetértettek abban, hogy a nemekre vonatkozó átfogó politikát mindegyik szervezet megjeleníti prioritásai között. 112 European Parliament Women’s Rights Committee: Report on the Communication from the Commission. Incorporating equal opportunities for women and men into all Community policies and activities. Reporter: Mrs. Angela Kokkola, EP 222.553 of 17. 09. 1997. (Idézi: European Commission,1998:11). 113 Commission of the European Communities (2004, 2006a), Európai Közösségek Bizottsága (2007a).

127

Az Európai Bizottság felkérte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságot, hogy véleményezze a 2006–2010-es időszakra tervezett ütemtervet. A Bizottság lényegre törően fogalmaz: „Az EU számottevő haladást ért el a nemek közötti egyenlőség megteremtésében, amelyben az egyenlő bánásmódról szóló jogszabályok, a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítésének elve, a nők helyzetének erősítését szolgáló különleges intézkedések, a cselekvési programok, a szociális párbeszéd és a civil társadalommal folytatott párbeszéd fontos szerepet játszott. Ugyanakkor az egyenlőtlenségek változatlanul jelen vannak, sőt, tovább mélyülhetnek, mivel a fokozódó globális gazdasági verseny rugalmasabb és mobilabb munkaerőt igényel. Ez a nőket hatványozottan érintheti, hiszen nekik gyakran választani kell a gyermekvállalás vagy a karrier között, a rugalmas munkaszerződés-formák vagy a gondozási szolgáltatások hiánya, a nemekhez kötődő rögzült sztereotípiák, vagy a családi kötelezettségek férfiak és nők közötti egyenlőtlen megoszlása miatt.” (Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, 2006:3). Felhívja a figyelmet, hogy „a nők részvételi arányának növeléséhez közös prioritásokra van szükség a foglalkoztatáspolitikák összehangolása terén.” (u.ott:1)114 Mindezek azt igazolják, hogy a humánus célkitűzések megvalósításának a gyakorlat ellenáll. A célkitűzések gyakorlati megvalósításának hiányosságai arra utalnak, hogy az esélyegyenlőségi célkitűzések megfogalmazása több szempontból sem eléggé körültekintő és szakszerű. Főként a bürokrácia önfenntartó mechanizmusait táplálja, s nem az érintettek érdekeit szolgálja. Nem illeszkedik az országok gazdasági-társadalmi állapotához, igényeihez. A végrehajtás feltételei hiányosak, az ellenőrzés nem kellően hatékony, a teljesítés hiányának szankcionálása nem történik meg. A gyakorlat szereplői nem érdekeltek a célkitűzések végrehajtásában. A munkaerő-piaci mechanizmusok működése gátolja a humánus célkitűzések megvalósítását, aminek korlátozására nem mutatkozik szándék. A szakszerűség korlátaira utal, hogy a nemzetközi szervezetek – közöttük az Európai Unió – a nemek szerinti esélyegyenlőség követelményét főként a nőkre, a társadalmilag munkamegosztás egy-egy szeletére (parciálisan), a piaci/munkaerő-piaci értékítéletet, gazdasági érdekeket kiszolgálva, és rövid távú szemléletet követve értelmezik. Ebben a megközelítésben elvész az egyéni igény és jól-lét, a jövőorientáltság, sérül a két nem kapcsolata és együttműködési készsége. A nőket egységes tömegként kezelik, akiknek az érdekei mindenben megegyeznek. Az esélyegyenlőség egyoldalú értelmezésével elveszítik az érintettek nagy részének (a nők egy részének és a férfiak nagy hányadának) támogatását. Nem tartják szem előtt azt az alapelvet, hogy bármilyen embereket érintő rendszer megváltoztatása csak az érdekeltek megnyerése útján valósítható meg. A 114

Az Európai Bizottság kérésére az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elkészítette és 2006. szeptember 13-án tartott 429. plenáris ülésén 175 szavazattal 11 ellenében, 9 tartózkodás mellett elfogadta „A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó ütemtervről (2006–2010).” anyagról készített véleményt (Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, 2006:1).

128

motiváltság hiányában az egyének nem járulnak hozzá tevékenyen a célok megvalósításához. A nők helyzetének javításaként megjelenő intézkedések (bérek, foglalkoztatottság, részmunkaidős foglalkoztatás, a hazai gyes bevezetésének időzítése) a női érdekek burkában gyakran nem elsősorban a nők, hanem a piacgazdaság érdekeit szolgálja.115 Az csupán szerencsés egybeesés, ha az intézkedés egyúttal a nők számára is kedvező. A nemek szerinti esélyegyenlőség követelménye a gyakorlatban a skandináv államok utóbbi évtizedre jellemző kísérletei kivételével főként a nők esélyegyenlőségének igényeként jelenik meg.116 Ennek sokféle egymással összefonódó oka van/lehet. Szerepet játszik a nőmozgalmak férfimozgalmaknál lényegesen jobb szervezettsége, nemzetközi hálózata, nagyobb hangereje, a nők jobb verbális készsége, ami a problémáikat jobban láthatóvá teszi.117 Felkarolja a politika, mert hasznos a politikai játszmák és résztvevői számára, ha a tömeg tagolt – többet között nemek szerint – mert az eltérő érdekek és értékek elterelik a játszmákról a figyelmet, akadályozzák az egységes fellépést. A férfiak esélyegyenlőségét az átlagosnál jobban szem előtt tartó skandináv államokban is az utóbbi években felerősödtek azok a hangok, amelyek elégtelennek tartják a férfiakra fordított figyelmet. Felismerték az egyoldalú gyakorlat kedvezőtlen hatását a nemek viszonyára és a társadalomra. Norvégia a világon elsőként kíván parlamenti határozatot hozni a férfiak esélyegyenlőségének előmozdítására.118 A norvég nemi esélyegyenlőség miniszter 2007 nyarán 30 főből álló férfi bizottságot hozott létre, hogy fogalmazzanak meg egy nyilatkozatot a férfiak társadalmi szerepeiről.119 A svéd kormány további ösztönzőket kíván működtetni, hogy a férfiak nagyobb arányban maradjanak otthon a gyerekeikkel.120 Az Unióban ugyanis a férfiak 84%-a akkor sem veszi igénybe a fizetett gyermekgondozást, ha arra a törvény lehetőséget teremt (European Commission, 2008:9). Ezeket a tapasztalatokat a nemek esélyegyenlőségére irányuló hazai politikában célszerű lenne figyelembe venni.

115

Napjainkban kap például hangot, hogy a gyermektámogatási rendszer túl drága, az OECD küldöttség is a munkaerő-piaci szempontú felülvizsgálatát javasolja (Bálint-Köllő, 2008:3). A gyes bevezetésének időzítése a munkanélküliségi hullám levezetését szolgálta. 116 Nem a férfiak, hanem a Nőtudományi Központ kiadványa fogalmaz hasonlóan mint én a fentiekben: korábban az esélyegyenlőség kérdése csak nőkérdés volt („it’s been an issue only for women” – Nordic Institute for Women’s Studies and Gender Research, 2007b:6). 117 A 31 tagú Nők és Férfiak Esélyegyenlősége Tanácsban 3 férfi van jelen (2 minisztériumi képviselő – Honvédelmi Minisztérium és Külügyminisztérium –, valamint a nem országos hatáskörű civil szervezet – a Munkanélkülieket Segítő Közhasznú Szervezetek Magyarországi Szövetsége képviseletében). Forrás: http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=16271&articleID=3. Letöltés: 2008. 01. 22. Amikor egy férfi bizottsági tag felvetette a férfiak nagyobb arányú részvételének igényét, amit csak ketten támogattunk. A Bizottság többi tagja a felvetést nem fogadta el. (Szakértőként vagyok a testület tagja.) 118 Nordic Institute for Women’s Studies and Gender Research, 2007a:4. 119 Nordic Institute for Women’s Studies and Gender Research, 2007b:7. 120 Nordic Institute for Women’s Studies and Gender Research, 2007c.

129

A hátrányos helyzet értelmezését nehezíti, hogy az emberi élet különböző dimenzióiban elszenvedett hátrányok összemérése és összegzése nem megoldott/ megoldhatatlan. Mert ki tudná megmondani, hogy a különböző korú, iskolázottságú, az ország más-más településein, eltérő gazdasági-társadalmikulturális viszonyok között élő nőtársadalmát, vagy férfi társadalmát érik-e nagyobb hátrányok? Mi a nagyobb hátrány, ha lényegesen kisebb arányban kerülnek vezető pozíciókba a nők, vagy ha lényegesen kedvezőtlenebbek a férfiak életkilátásai? Példák sora állítható szembe egymással. A nemeket érintő társadalmi problémák egészét annak komplexitása, kölcsönhatása és minőségi dimenziói miatt nem tudjuk átfogni és mérni, csupán egy-egy dimenzióban vagyunk képesek esetleg összevetni, megítélni nők és férfiak társadalmi helyzetét. Vannak területek, ahol a nők, másutt a férfiak élveznek előnyt, vagy szenvednek hátrányt. Ez a szemlélet hiányzik a hazai döntéshozók és kutatók többségének látóteréből. Annak eldöntése, hogy mely hátrány felszámolása az égetőbb társadalmi igény, csak a nemzet fejlődését szolgáló stratégia függvényében ítélhető meg. Az is kérdés, hogy mi tekinthető előnynek és hátránynak és kinek a szempontjából? Az egyén, a szűkebb közösség (család, hatalmi elit) vagy tágabb közösség (nemzet, Unió) érdeke képezi-e a minősítési kritériumot? A jelen vagy a jövő hozadéka legyen-e fontosabb? Ezekre a kérdésekre még senki nem adott választ, miközben a nemzetközi és hazai szervezetek tonnaszámra gyártják a követelményeket, a végrehajtandó határozatokat és a határozatok teljesítését leíró, a teljesítés elmaradását felmentő jelentéseket. Történelmi távlatú és nemzetközi összehasonlító elemzések alapján bizonyítottam, hogy a női esélyegyenlőség kérdése és az arra adott válaszok mindig vélt vagy valós gazdasági szükségszerűségből táplálkoztak, amit a politikai döntéshozók iránymutatásai tükröznek, függetlenül az egyéni igényektől és szándékoktól (Koncz, 1982, 1987). Zavarja a tisztánlátást az is, hogy a helyzetértékelés mindig szubjektív. Függ az értékelőtől, az értékelttől, a közöttük levő viszonytól, a külső gazdaságitársadalmi-kulturális feltételektől, a szereplők érdekviszonyaitól, értékrendjétől, felkészültségétől, tudatosságától, az alkalmazott mércétől/normától, a pillanatnyi állapottól és még sok minden mástól. A fejlett piacgazdaságok többségében a piaci értékek mindenhatósága vetett hit rendületlen, nők és férfiak társadalmi helyzetét e piaci nézőpontból közelítjük, piaci mércével értékelünk minden előrehaladást, lemaradást, és ez meg is felel a piacgazdaság logikájának. Még csak mérlegelés tárgyát sem képezi/képezheti, hogy a nem piaci mércével mért teljesítmény (pl. gyermekszülés, gyermeknevelés, kulturális és humánus értékek megőrzése, átadása) egyéni és társadalmi haszna hosszabb távon mennyivel haladja meg a piaci értékkel mért eredményt. Ezeknek a teljesítményeknek a mérése sem megoldott piacgazdasági körülmények között. A kérdések felvetése ugyanakkor elgondolkodásra késztet és megfontolásra ajánlja, hogy a piac mindenhatóságába vett hittel a nemzetgazdaság hosszú távú érdekeinek érvényesítése céljából szükséges lenne leszámolni.121 121

Berend T. Iván akadémikus a Budapesti Corvinus Egyetem Jubileumi Tudományos Konferenciáján (Budapest, 2008. október 3-4.) tartott előadásában a neoliberális

130

A nemzetközi szervezetek irányelveinek, határozatainak súlyát és komolyságát jelzi, hogy milyen kényszereket és ösztönzőket működtetnek a végrehajtás érdekében, és teljesítését mennyire kérik számon a tagországoktól. Az Európai Unió beszámoltatási/jelentési gyakorlatából úgy tűnik, hogy az esélyegyenlőségi szempont nem áll az Európai Bizottság érdeklődésének középpontjában. Miközben a konvergencia program végrehajtását kemény pénzügyi kényszerek biztosítják,122 az esélyegyenlőségi követelmények teljesítése hiányának semmilyen következménye nincs. Az ENSZ CEDAW Bizottsága értékeléseinek sincs különösebb súlya. Mindezek fényében az esélyegyenlőség politika olyan kirakatpolitikává válik, amely humánus és igazságosnak tűnő elvárásaival elfedi a „csúnya valóságot”, a piaci/költségvetési egyensúly primátusát. Ez is magyarázhatja azt, hogy az egyes tagországok, közöttük Magyarország politikai vezetése nem izgatja különösebben magát az esélyegyenlőségi követelmények teljesítésének hiánya miatt.

3. Az esélyegyenlőség-politika magyarországi jellemzői Az uniós esélyegyenlőségi elvárása akkor valósulhat meg a hazai gyakorlatban, ha a döntéshozatali és cselekvési tér mindhárom szintjén – nemzetgazdasági, szervezeti és családi szinten – megjelenik követelményként; a jogi szabályozás felkarolja, nemzeti és szervezeti szinten kiépülnek az esélyegyenlőséget megvalósítani képes személyi és infrastrukturális feltételek, valamint találkozik a folyamatban résztvevő szereplők érdekeivel. Az esélyegyenlőség közelítését szolgáló teendőket hazai nemzeti szinten a Köztársasági Esélyegyenlőségi Program fogalmazza meg. „Célja, hogy az élet valamennyi területén megelőzze a hátrányos megkülönböztetést, és elősegítse egyes társadalmi csoportok tagjainak esélyegyenlőségét.” (2003. CXXV. törvény 31. §). A Program hangsúlyt fektet a társadalmi szemlélet alakítására, a hátrányos helyzetű társadalmi rétegek munkaerő-piaci helyzetének javítására. Megjelöli a feladatok ellátásához szükséges pénzügyi feltételeket, állami intézkedéseket sürget. Az intézkedések az információs társadalom szolgáltatásaihoz való hozzáférés elősegítését, a köz- és felsőoktatásban való bekapcsolódás elősegítését, a szükséges jogalkotási feladatok meghatározását célozzák.123 Míg egyensúlyi kérdésekben Magyarország mozgástere minimális, az esélyegyenlőség gondozásában nagy szabadsággal rendelkezik. Belülről azonban nincsenek meg azok dinamizáló erők (érdekeltség, felkészültség, nyitottság, önmérséklet), amelyek külső nyomás nélkül váltásra késztetnének (Koncz, 2006a). Valóságos európai uniós nyomás pedig nem nehezedik a döntéshozókra és piacszemlélet és gazdaságpolitika okozta problémákat bizonyította a gyorsan fejlődő országok példáján. 122 Lásd a túlzottdeficit-eljárást. 123 2003. évi törvény... 8. l.

131

végrehajtókra. Ezért (is) az esélyegyenlőség problémájának hazai gondozása terén több a hiátus, mint az eredmény. A nemek esélyegyenlőségét célzó politika sem a fejlesztési elképzelésekben, sem a konkrét intézkedésekben nem jut kellően kifejezésre, a gyakorlatban pedig alig érvényesül. Az európai uniós tapasztalatok alapján megfogalmazható, hogy a küszöbértéken felüli (érezhető) változások feltétele a nemek esélyegyenlőségére vonatkozó stratégiai elképzelések megfogalmazása, a stratégiát végrehajtó infrastruktúra kiépítése, a személyi állomány és pénzügyi feltételek megléte. Magyarországon nincs stratégiai elképzelés a nemek esélyegyenlőségének közelítésére,124 nincs jól működő infrastruktúra a feladatok megoldására, a döntéshozó és a végrehajtó apparátus személyi állományának döntő hányada nem rendelkezik a nemek esélyegyenlőségének értelmezéséhez és kezeléséhez szükséges ismeretekkel, a bonyolult és bürokratikus pályázati rendszerben megszerezhető pénzek kivételével alig van pénzügyi keret a jól-rosszul felismert problémák megoldására. Pedig az uniós iránymutatások nagy szabadságfokkal alkalmazhatók a lényegesen eltérő hazai feltételekre, ami csak hosszú távú társadalmi cél ismeretében, és a hazai viszonyok sajátosságainak szem előtt tartásával szolgálhatja a nemzet érdekeit. Hosszú távú társadalmi célt sem a hazai Nemzeti Fejlesztési Tervek, sem a Foglalkoztatási Akciótervek nem tartalmaznak. Az eszközrendszert fogalmazzák meg: növekedést és foglalkoztatást. A nemek esélyegyenlőségének közelítése terén az előrelépés elsődleges feltétele a nemekre vonatkozó komplex kormányzati politika megfogalmazása, amely keretet ad és irányt mutat. Nemek vonatkozó esélyegyenlőségi stratégia hiánya

Kormányzati szintű nemekre vonatkozó esélyegyenlőség politika és cselekvési program megfogalmazására sem a korábbi kormányok, sem a jelenlegi nem fordít(ott) kellő figyelmet. A Köztársasági Esélyegyenlőségi Program kiemelt öt pillére (Nemzeti Esélyegyenlőségi Hálózat kiépítése, képzési és közvéleményformáló programok, hozzáférhető környezet megteremtése a fogyatékkal élő emberek számára, krízis-intervenciós központok kiépítése az erőszak áldozatai számára, minta-program a kistérségi szinten halmozottan megjelenő etnikai, társadalmi és területi hátrányok társadalompolitikai kezelésére) nem illeszkedik hosszú távú koncepcióba. Az első Nemzeti Fejlesztési Terv az Esélyegyenlőség címszó alatt125 öt kulcskérdést fogalmazott meg problémaként: a nők horizontális és vertikális 124

Folyamatban van a 2009-2020 közötti időszakra vonatkozó „Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét Elősegítő Nemzeti Stratégiai Terv” kidolgozása. A stratégia prioritásai a Pekingi Cselekvési Program célkitűzéseire, valamint a Nők és Férfiak egyenlőségéről 20062010-re szóló útitervre épülnek. Szakértői véleményemben megfogalmaztam fenntartásaimat. A stratégia vázlatát 2008. március 18-án tárgyalta a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanácsa. A Tervet 2008. október 17-i „Roadmap” konferencián mutatta be dr. Frey Mária (Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet). 125 http://www.kozpontiregio.hu/00_aktualis/nft.pdf. Letöltés: 2002. 08. 24. 92-95. l.

132

integrációját a munkaerő-piacon, a nem eléggé családbarát politikákat, a hátrányos foglalkoztatási gyakorlatot és alacsony keresőképességet, a munkaerő-piac által igényelt versenyképes készségek hiányát vagy elégtelenségét, a nemek közötti esélyegyenlőség politikájának eredménytelen érvényesítését.”126 A megoldásra nincs – az Európai Unió gyakorlatától ismert – konkrét akcióprogram. A Kormány esélyegyenlőségi koncepcióját az „Új Magyarország” program „Esélyegyenlőség a nőknek” fejezet mutatja be, amely az SZDSZ választási programjában szereplő gondolatokat veszi át. Leszögezi, hogy a jogszabályi tiltás ellenére a diszkrimináció nyílt és rejlett formái jelen vannak a nők mindennapjaiban, és állást foglal a férfiakéval azonos jogaik és esélyek követelménye mellett. Érvényesíteni kívánja az Európai Unió irányelveit, ennek fő elvét a nemek esélyegyenlőségére szabott átfogó politikát (gender mainstreaming) azonban meg sem említi. Hiányzik a koncepció a női esélyegyenlőség közelítésére, a megoldandó kérdések kiemelése esetleges. Négy fő feladatot említ: az előítéletes gondolkodás átformálását, a diszkrimináció tilalmának érvényesítését a foglalkoztatásban, a női vezetők arányának növelését és a családon belüli erőszak áldozatainak védelmét. Aránytalan a feladatok megjelölése: az öt kiemelt alpont közül kettő a családon belüli erőszakkal foglalkozik, amiben a férfiakat, mint áldozatokat meg sem említi.127 A nemek esélyegyenlőségének kérdését a hazai nemzeti fejlesztési programok, így az Új Magyarország Fejlesztési terv nem kezeli érdemben. A célkitűzések gyakran általánosak, hiányoznak a nőkre és a férfiakra (gender) kiterjesztett, a tényleges esélyegyenlőség előmozdítását szolgáló konkrét intézkedések, és az azok megvalósítását mérni képes indikátorok. A többszörösen hátrányos helyzetű nőkről (roma nőkről, fogyatékkal élő nőkről, leszakadt régiókban élő nőkről) nem esik szó, amire a CEDAW128 Bizottság is felhívja a figyelmet (CEDAW, 2007). Az Operatív Programok egy része az esélyegyenlőség horizontális elvének alkalmazását nélkülözi, más része főként hosszú távon hat, ha egyáltalán hat.129 A „prioritási tengelyként” megfogalmazott elvárások közül 126

http://www.kozpontiregio.hu/00_aktualis/nft.pdf. Letöltés: 2002. 08. 24. 92. l. Tamási Erzsébet (2005) mutatja be kitűnő könyvében a családon belüli erőszak férfi áldozatait. 128 A Nők elleni diszkrimináció minden formájának kiküszöböléséről szóló Egyezmény (Convention on the Elimination of all Forms of Discrimination Against Women – CEDAW). 129 A TÁRKI elemzése rámutat az egyes Operatív Programok prioritási tengelyeként megfogalmazott célkitűzések nemek esélyegyenlőségére gyakorolt hatására. A 39 prioritási tengely közül csupán 17-et nevez meg, amelynél a nemek esélyegyenlőségi hatásával számolni lehet. A GOP és a KEOP sem rövid, sem hosszú távon nem hat a nemek esélyegyenlőségére. Rövid távon csak az EKOP közigazgatás folyamatainak korszerűsítése, és a ROP humán infrastruktúra fejlesztése prioritás hatásával lehet számolni. Rövid és hosszú távon egyaránt hat a nemek esélyegyenlőségére az EKOP a közigazgatás folyamatainak korszerűsítése, a KMOP a települési területek megújítása, és a ROP a humán infrastruktúra fejlesztése nyomán. Csak hosszú távon hat a TÁMOP a foglalkoztathatóságon és az alkalmazkodóképességen, a TIOP a munkaerő-piaci részvételt és a társadalmi befogadást elősegítő infrastruktúra fejlesztésén, az ÁROP a szervezetfejlesztés és a humán erőforrások minőségén, az EKOP a közigazgatás 127

133

kevesebb, mint felénél lehet a nemek esélyegyenlőségi hatásával számolni (TÁRKI, 2007:154). A 2004-2006 közötti időszakra vonatkozó Társadalmi összetartozásról szóló nemzeti cselekvési terv stratégiai célkitűzései a foglalkoztatás elősegítésére, a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítására, a szegénység, a tartós- és mélyszegénység csökkentésére, a gyermekek jól-létének biztosítására, a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem érvényesítésére irányulnak (Magyar Köztársaság Kormánya 2004). A nők (és férfiak) munkaerő-piaci esélyegyenlőségének elősegítésére a női foglalkoztatás bővítését, a családi és munkahelyi kötelezettségek összeegyeztetését,130 a rugalmas foglalkoztatási formák térnyerésének erősítését, a családbarát munkahelyi környezet fejlesztését irányozza elő (Magyar Köztársaság Kormánya, 2004:29-30). A terv intézkedéseinek megvalósulásáról szóló beszámoló a női foglalkoztatás és munkanélküliség, szegénység tényeit idézi, a férfiak esélyegyenlőségének kérdéseit meg sem említi (Magyar Köztársaság Kormánya, 2007). A hazai esélyegyenlőségi programok egyoldalú „nőcentrikusságát” a Nemzeti Cselekvési Terv célkitűzései és a „Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét Elősegítő Nemzeti Stratégiai Terv” tervezete is igazolja. A Nemzeti Cselekvési Terv a nemek esélyegyenlőségét a munka és a magánélet összehangolásának segítésével, a női foglalkoztatás bővítésével, a gondozási hálózat fejlesztésével, a családon belüli erőszak elleni fellépéssel kívánja megoldani. Fontosnak tekinti az előrehaladás mérésére alkalmas indikátorok kidolgozását, „hogy lássuk, melyik intézkedés érinti hátrányosan a nőket.” (Magyar Köztársaság Kormánya, 2007:8) A nemek közötti esélyegyenlőség infrastruktúra hiányosságai

kezelésére

alkalmas

szervezeti

Hosszú távú esélyegyenlőségi stratégia nélkül még egy jól kiépített intézményrendszer és szakapparátus sem képes átütő sikereket elérni. Ennek hiányában pedig még inkább kétséges a befektetések megtérülése. Az esélyegyenlőségi kérdés kormányzati és helyi kezelésére hivatott szervezetek emberi és pénzügyi erőforrásai elégtelenek. A kormányzati szervezet elhelyezkedése a döntési jogosultságok, és a befolyás szempontjából az intézményi hierarchia alsóbb szintjein helyezkedik el és folyamatosan változott. Ez meghatározza, behatárolja a szervezet mozgásterét és érdekérvényesítési képességét. folyamatainak korszerűsítésén és a szolgáltatásaihoz való hozzáférésen, a KMOP a versenyképesség feltételeinek és a humán szolgáltatások intézményrendszerének fejlesztésén, a ROP a regionális közlekedési infrastruktúra fejlesztésén keresztül (TÁRKI, 2007:154). A rövidítéseket lásd az operatív programokról szóló rész lábjegyzeteiben. 130 2007-ig a gyermekek napközbeni ellátását szolgáló férőhelyek számának 10%-os növelését irányozza elő (Magyar Köztársaság Kormánya, 2004:10).

134

A rendszerváltást követően a Népjóléti Minisztérium által 1994-ben létrehozott Humánpolitikai Kabinet karolta fel a nőkérdés gondozását. A Pekingben 1995-ben hozott javaslatok (Cselekvési Program) irányába tett gesztusként a kormány létrehozta a Nőpolitikai Titkárságot, későbbi nevén az Egyenlő Esélyek Titkárságát (1996) a Munkaügyi Minisztériumban főosztályi ranggal, amely később átkerült a Szociális Családügyi Minisztériumhoz Nőképviseleti Titkárság néven, osztály besorolással (1998). Az esélyegyenlőség kérdéseivel megbízott kormányzati szerv létrehozása önmagában előrelépést jelentett a korábbi néma csendhez képest. Az osztály munkatársainak erőfeszítései és jegyezhető eredményei ellenére sem szervezeti elhelyezését (a minisztériumközi kérdéseket is érintő feladatot egy adott minisztériumhoz kötött apparátus végezte) sem a hierarchiában elfoglalt helyét tekintve nem lehetett a kormányzati döntési mechanizmusok meghatározó eleme. A rendelkezésre álló szűk mozgástérben a Nőképviseleti Titkárság erőfeszítéseket tett az esélyegyenlőség kérdésének népszerűsítésére és érvényesítésére. A Titkárság vezetőjének személyéhez131 fűződő megélénkülő sajtókapcsolat és sajtóvisszhang tudatosította az esélyegyenlőség kérdését az érdeklődő közvélemény körében. Nevéhez kötődött a hazai viszonyok között új és eredményes próbaper megszervezése, amely a felvételi diszkriminációt vette célba.132 Történtek lépések a civil szféra bevonására, főként rendezvények szervezése formájában. A Kormány 1999-ben létrehozta a Nőképviseleti Tanácsot,133 amelyben minisztériumok, civil szervezetek, szakszervezetek és a tudomány képviselői vettek részt. A koordináló testület feladata a jogszabályok és kormányzati programok véleményezése, javaslattétel a nők esélyegyenlőségét elősegítő programok kidolgozására, az esélyegyenlőségi előírások és programok végrehajtásának ellenőrzése volt. Érdemi befolyással a Nőképviseleti Tanács nem rendelkezett, 2004-től nem működött. 2006-ban alakult újjá Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács néven. Kormányhatározat döntött a létrehozásáról, miszerint a szervezet a „Kormány döntéseit előkészítő konzultatív, véleményező, javaslattevő testület”.134 Tagjai a minisztériumok és a Miniszterelnöki Hivatal egyegy képviselője, a miniszter által felkért hét női civil szervezeti135 képviselő, hét tudományos képviselő,136 és három civil szervezeti137 képviselő. A Tanács újraválasztása jelenleg van folyamatban. 131

Dr. Lévai Katalin. Részletesebben lásd Peszlen (1999). 133 1059/1999 (V.28.) Korm. Határozat. 134 1086/2006. (IX. 25.) Korm. határozat a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács létrehozásáról. Az alakuló ülés 2006. szeptember 26-án volt. 135 Első Magyar Vidéki Nőegylet, Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, Magyar Védőnők Egyesülete, Magyar Nők Szövetsége, MSZOSZ Női Választmánya, Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen, Roma Nővédelmi Közhasznú Szervezet. 136 Budapesti Corvinus Egyetem Women’s Studies Központ, CEU Department of Gender Studies, Debreceni Egyetem, Foglalkoztatási Hivatal Kutatási Iroda, MTA Jogtudományi Intézete, MTA Szociológiai Kutatóintézet, Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézet. 137 Munkanélkülieket segítő Közhasznú Szervezetek Magyarországi Szövetsége, 132

135

Az esélyegyenlőség koordinálására a kormány tárcaközi bizottságot hozott létre 1998-ban, amely néhányszor ülésezett évenként. Az értekezleteken ritkán volt stabil minisztériumi képviselet, és esélyegyenlőségi szakértelemmel – a más munkakörben dolgozó minisztériumi alkalmazottak – nem rendelkeztek. 2004-ben javaslatot tettem egy minisztériumi szakértő hálózat létrehozására. Felkészítésükre képzési programot nyújtottam be az esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszternek, amire akkor sem, és azóta sincs fogadókészség, jóllehet a képzés fontosságát a CEDAW Bizottság is sürgeti a magyar jelentéssel kapcsolatos megállapításaiban (CEDAW, 2007). A 2002-es kormányváltást követően a női esélyegyenlőség ügye a szervezeti hierarchia magasabb szintjére került. 2002-től esélyegyenlőségi főigazgató,138 majd 2004. májusig a Miniszterelnöki Hivatal és az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal keretében az esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter irányította a szervezetet.139 A miniszter jól működtette média kapcsolatait, az esélyegyenlőség ügye gyakori beszédtémává vált. Több szervezet létrehozása és kiadvány megjelentetése fűződik a nevéhez, ezek között a legjelentősebb az Esélyegyenlőségi Koordinációs Irodák, közismert néven Esélyházak hálózata.140 Az Esélyegyenlőségi Koordinációs Irodák hálózata transzmissziós szerepet tölt be a kormány esélyegyenlőségi programjának és az integrációs szakpolitikák helyi megvalósítása között. Az Esélyházak a területileg illetékes szervezetekkel együttműködve munkálkodnak a nemek esélyegyenlőségének megteremtésén. A civil szervezetek részvételével Esélyegyenlőségi Fórumot működtetnek (Magyar Köztársaság Kormánya, 2006a:18). 12 civil szervezet létrehozta az első magyarországi civil nőközpontot, a Budapesti Nőházat141, amely anyagi ellehetetlenülés és a háttérben munkáló személyes ellentétek miatt egy éven belül megszűnt. Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal nagy figyelmet fordított a képzésekre, pályázati keretekből lehetőséget nyújtott ezek szervezésére, főként az elmaradott térségek és a többszörösen hátrányos helyzetű nők képzésére. 2004-ben a szervezeti struktúra ismét átalakult, létrejött az Ifjúsági, Családügyi-, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium.142 A nők és a férfiak Nagycsaládosok Országos Egyesülete, SEED Kisvállalkozásfejlesztési Alapítvány. 138 A 2002-ben a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium keretében működtetett Esélyegyenlőségi Főigazgatóság élén a későbbi tárca nélküli miniszter dr. Lévai Katalin állt. 139 2004. januárban hozták létre az Esélyegyenlőségi Kormányhivatalt, mint önálló hatáskörű államigazgatási szervezetet. 140 Jelenleg csaknem minden megyeszékhelyen működik Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda, közkeletű néven Esélyek Háza. 141 A résztvevő szervezetek: Budapesti Nyílt Társadalom Intézet Alapítványa, Civil Ombudsnő Programiroda Alapítvány, Esztertáska Alapítvány, Habeas Corpus Munkacsoport, Kismamaház, Közéleti Roma Nők Egyesülete, Magyar Internetező Nők Egyesülete, Magyarországi Női Alapítvány (MONA), Nők a Holnapért Alapítvány, Nők a Médiában Egyesület, Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NaNE) Egyesület, Szociális Innováció Alapítvány (Bozzi-Czene, 1996:160). A Budapesti Nőház elnöke Dalos Rimma, alelnöke Szabó Istvánné volt. 142 dr. Göncz Kinga vezetésével.

136

esélyegyenlőségének kérdése az államtitkár helyettes irányításával kis létszámú főosztályhoz143 került, a minisztérium tevékenységében azonban a téma nem kapott prioritást. Az Esélyházak működése, a képzések és a kiadványok megjelentetése folytatódott.144 2006-ban a nőügyek ismét a kormányzati hierarchia alsó szintjére kerültek, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Osztálya látja el a feladatot.145,146 Az osztály kis létszámáról, a szervezeti struktúrában való elhelyezkedéséről, gyenge érdekérvényesítő képességéről a CEDAW Bizottság jelentése (CEDAW, 2007:4), és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség Árnyékjelentése (2007) is elmarasztalóan nyilatkozott. A nemek közötti esélyegyenlőség átfogó érvényesítése napjainkban sem hatja át a közpolitikai intézkedéseket.147 Tetten érhető a szándékhiány a politikai vezetés legfelsőbb szintjein, másrészt a hozzáértés hiánya a döntéshozó és végrehajtó hatalom minden szintjén, néhány elkötelezett és hozzáértő személy kivételével. A Munkaügyi és Szociális Minisztérium megfogalmazott esélyegyenlőségi küldetése „A nők és férfiak közti társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése és a nők és férfiak közötti egyenlőség elősegítése minden intézkedésben” (Rauh, 2007). Az esélyegyenlőségi szakállamtitkár a szakállamtitkárság feladatainak bemutatása kapcsán a családon belüli erőszak megelőzését és kezelését, valamint az emberkereskedelemmel összefüggő feladatokat ismertette. A munkatervben megjelölt feladatok és programok közül az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtásában a „gender” szempontok érvényesítését, a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetését, a Családbarát Munkahely Díj pályázat gondozását, a kapcsolatépítést a női civil szervezetekkel, az élettársi kapcsolatok jogi, gazdasági és egyéb következményeiről szóló kampány szervezését és kiadvány megjelentetését, KSH Zsebkönyv kiadását, kutatás támogatását, a Nemzeti Cselekvési Tervből adódó feladatok végrehajtását említette. Az Európai Unió 2006-2010-re szóló ütemtervében szereplő prioritásokra (a nők és férfiak egyenlő mértékű gazdasági függetlenségének megteremtése; a szakmai, a magán-és családi élet fokozottabb összehangolása; egyenlő arányú férfi-női részvétel támogatása a döntéshozatalban; a nemi alapú erőszak és az emberkereskedelem felszámolása; a nemekhez kötődő sztereotípiák felszámolása a társadalomban; a nemek közötti egyenlőség támogatása az Európai Unión kívül) a szakállamtitkárság munkacsoportokat hozott létre. Hetedikként működik az „Egyenlő munkáért egyenlő bér” munkacsoport. A 2007. évi

143

Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Főosztály. 2005-ben jelent meg Nagy Ildikó - Pongrácz Tiborné - Tóth István György szerkesztésében a Szerepváltozások. Jelentés a nők és a férfiak helyzetéről 2005. című könyv (TÁRKI, Ifjúsági, Családügyi Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, 255 l. 145 Az esélyegyenlőségért felelős szakállamtitkár Rauch Edit. 146 Visszalépés történt a nemzetközi szakértői képviseletben. Jelenleg a Bizottságban nincs magyar szakértő, a 2008-as jelölés lehetőségét a magyar kormány nem használta ki, nem nevezett meg jelöltet. 147 A gender mainstreaming érvényesítésének hiányát a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (2007) árnyékjelentése is említi.

144

137

költségvetési előirányzat (nők és férfiak társadalmi egyenlőségét elősegítő programokra 70 millió forint volt (Rauh, 2007). A rendelkezésre álló emberi erőforrás korlátai és a szemléletformálás hiánya

Az esélyegyenlőség kérdése nem tartozik a döntéshozói és kormányzati prioritások közé, csakúgy, mint a többi poszt-szocialista országban.148 Súlyosabb társadalmi problémák kezelésének igénye előzi meg a nők és férfiak esélykülönbségeinek csökkentését célzó intézkedéseket. A TÁRKI ex-ante elemzése szerint „csupán a véletlenen fog múlni, hogy csökkennek-e a férfiak és a nők közötti esélykülönbségek.” (TÁRKI, 2007:107). A női foglalkoztatás bővítésére tett intézkedések szerények, az atipikus foglalkoztatási formák elterjesztésére hozott konkrét intézkedések hatása alig érezhető. Sok a formális elvárás, a „kötelező gyakorlat teljesítése”, az elvárt iránymutatás „letudása”, ami a „déjá vu” érzését kelti: az esélyegyenlőség követelménye tekintetében a szocialista tervezés gyakorlatával mutat sok hasonlóságot. Akkor a párthatározatok iránymutatásai voltak követendő normák, most az európai uniós irányelvek, függetlenül attól, hogy tartalommal megtölthetők vagy sem. Programok és jelentések készülnek, a teljesítés elmaradásának nincsenek következményei, a gyakorlat alig változik. A tervezett intézkedések túlzottan általánosak és elnagyoltak. Ennek egyik oka, hogy a magyar tervezési és döntéshozatali folyamatban résztvevők még nem sajátították el az esélyegyenlőségi szemléletet. Egyetértve a TÁRKI elemzésében is szereplő megállapítással, a tervezők nem ismerik és főként nem értik a gender mainstreaming követelményét.149 A célkitűzések, és megvalósításuk gyakorlati értékét csökkenti továbbá, hogy a tervezők nem ismerik fel a kérdés komplex kezelésének szükségességét. A TÁRKI is csak a romák esetében kifogásolja a komplex közelítés hiányát (TÁRKI, 2007:108), holott az minden más kiemelt hátrányos helyzetű csoportra (így a nőkre, a fogyatékossággal élőkre, a leszakadt területen élőkre) is elmondható. Pedig a nemek esélyegyenlőségének komplex kezelésére az Európai Bizottság külön is felhívja a figyelmet, és kellő útmutatásul szolgál (European Commission, 2004:7). A kormányzat esélyegyenlőségi szemléletének formálására nem történtek hatékony intézkedések,150 jóllehet „a nemek közötti egyenlőség csak akkor 148

Hasonló megállapítást tesz Beveridge, (2007), azzal a kiegészítéssel, hogy a csatlakozási folyamatban a nemek esélyegyenlőségének törvényi szabályozásában jelentős előrelépés történt (Beveridge, 2007:10-11). 149 …„nem világos, vagy nem érthető a tervezők számára a gender mainstreaming problematikája (TÁRKI, 2007:107). … … „a programok készítői vagy nem tudnak mit kezdeni a kérdéssel, vagy nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget ennek.” (U.ott:116. Kiemelés – KK). 150 Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az öregecske feleségek lecseréléséről beszélt. A megmosolyogtató megjegyzés ellen civil szervezetek tiltakoztak. Üzenete az elhangzottnál azonban sokkal mélyebb: a nőkérdés nem tartozik a fontosabb társadalmi kérdések sorába.

138

valósítható meg, ha ezzel kapcsolatban a legfelső politikai szinten egyértelmű elkötelezettség alakul ki” (Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, 2006:11). E téren is tanulni lehetne a svéd kollégáktól. 1996-ban a svéd esélyegyenlőségi miniszter151 képzést kezdeményezett felsőszintű vezetők számára az esélyegyenlőség és a nemi különbözőség kezelésére.152 A program átfogta a teljes felsővezetői kört. Az első (3 órás) szemináriumot a miniszterelnök(!), a kabinettagok, az államtitkárok és egyéb felsővezetők számára tartották. A későbbiekben a regionális vezetők, főigazgatók, püspökök és egyetemi rektorok kerültek sorra (Woodward, 2001:38). A képzés fontosságára a CEDAW Bizottság Magyarországnak tett ajánlásai során több összefüggésben is felhívja a figyelmet. Pedig akkreditált felsőfokú másoddiplomás „Esélyegyenlőségi szakértő” képzés a Budapesti Corvinus Egyetemen rendelkezésre áll,153 a lehetőséggel a kormányzat nem él, nem biztosít rá pénzügyi fedezetet. Biztató kezdet, hogy ebben az évben nyertünk a Közgazdasági Továbbképző Intézet keretében HEFOP pályázatot az első egyetemi szintű „Esélyegyenlőségi Menedzserképzés” számára. A 2007. évi „Egyenlő esélyek mindenki számára európai év” célkitűzése a társadalom érzékenyítése a nemi, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, koron és szexuális irányultságon alapuló esélyegyenlőség iránt. Négy kiemelt célkitűzése a jogok, képviselet, elismerés, tiszteletben tartás (Magyar Köztársaság Kormánya, 2006b). Magyarországon 280350 között volt a rendezvények száma154 az ország különböző részeiben. A nyitó és záró rendezvénynek Budapest adott otthont. Ahhoz, hogy az Esélyév eredményét mérni lehessen, szükség lett volna a rendezvénysorozat előtt és után helyzetfelmérést végezni, ami nem történt meg. Esélyév átfogó értékeléséről nem találtam információt.155 A nemek esélyegyenlőségére kiélezett fülem és szemem nem tapasztal változást. Ahogy az „lenni szokott” az eredményt a rendezvények számával és a szervezők elégedettségével mérik. És ezek szerint minden rendben van. Nincs minden rendben a magyar helyzettel/helyzetjelentéssel, amelyet a (CEDAW) Bizottság 2007. július 31-én tárgyalt. A négyévente készülő hatodik kormányzati jelentés az Egyezmény végrehajtására tett intézkedésekről számolt be. A Bizottság sok területen elmarasztalta a magyar kormányt a nemek 151

Aki egyúttal miniszterelnök-helyettes: Mona Sahlin. A programért Agneta Stark a gender studies és közgazdaságtudomány professzora, valamint Birgitta Hedman a Svéd Statisztikai Hivatal nemi kérdésekkel foglalkozó részlegének vezetője volt felelős. 153 A Közgazdasági Továbbképző Intézet keretében működő szak ötletét és tematikáját én dolgoztam ki, és már dr. Lévai Katalin miniszter asszonynál is lobbiztam a képzés finanszírozása érdekében. A szak pénzügyi fedezet hiányában a mai napig nem tudott elindulni. Ez év nyarán HEFOP projekt keretében 192 órás esélyegyenlőségi menedzserképzést sikerült szervezni 60 fő részvételével. 154 Rauh Edit (2007) szakállamtitkár tájékoztatása. 155 Az Esélyév záró-beszámolója jelenleg még nem áll rendelkezésre, a teljes összefoglaló anyag a pályázati beszámolók beérkezte után, előreláthatóan március közepe-vége felé áll össze (Svastics Carmen, az Esélyév Szakértői Munkacsoport titkárának tájékoztatása szerint). 152

139

egyenlőségének és a nők helyzetének javítása tárgyában elmulasztott intézkedések és hiányosságok miatt. Vannak visszatérő intelmek, a mulasztásoknak azonban nincs semmilyen hátrányos következménye. Miután a Bizottság és jelentése megteszi a kötelező tiszteletköröket; elismeréséről, nagyrabecsüléséről biztosítja az időszakos jelentést, az ajánlásokat követő ismételt jelentést, a tárgyaló delegációt, a tárgyalás légkörét, a hozott intézkedéseket, a 3 pontból álló kedvező fejleményeket, keményen megfeddi Magyarországot: 30 pontban aggódik, ajánl, felszólít, bátorít, sürget. Az alábbiakban csak a nők munkaerő-piaci helyzetéhez szorosan kapcsolódó megállapításokat emelem ki röviden. A Bizottság szerint aggodalomra ad okot: a törvények és hozott intézkedések gyakorlati alkalmazása, a nők és férfiak foglalkoztatási esélyegyenlősége, a foglalkozási szegregáció, a nemi sztereotípiák, a nők pályaorientációja, a nők és férfiak közötti bérkülönbség, a kisgyermekes nők munkahelyi diszkriminálása, a nők nem megfelelő képviselete a döntéshozatal felső szintjein, a képzés sokféle összefüggésben, a nemi szerepeket érintő patriarchális szemlélet, a kereső munka és a magánélet összehangolása, a vidéki nők helyzete, a nők és férfiak valódi egyenlőségének megvalósításában elért fejlődés mérése (CEDAW, 2007). A Bizottság által is támogatott 50%-os női-férfi kvóta elfogadását a pártok választási listáin a Parlament tavaly156 elutasította. Az esélyegyenlőségi intézkedések ösztönzését, a legjobb gyakorlat elterjesztését célozzák az esélyegyenlőség követelményét is tartalmazó különféle díjak. A díjak adományozásának gyakorlata a fejlett piacgazdaságokban régi múltra tekint vissza és meglehetősen elterjedt. A poszt-szocialista országokban a rendszerváltást követően vált az elismerési gyakorlat részévé. Ma már nálunk is annyiféle „legjobb” cím van,157 hogy a címek rangja, értéke devalválódik A „Legjobb esélyegyenlőségi terv” díjat158 2007-ben az Esélyév záró rendezvényén osztották ki.159 Nehezíti az esélyegyenlőség ügyének hazai mozdulását a közvélemény támogatásának hiánya. Egy korábbi hazai felmérés tanúságai szerint a magyar lakosság a nemek esélyegyenlősége tekintetében meglehetősen konzervatív mintákat követ, többségük a nők esélyegyenlőségének hiányosságait sem kifogásolja (S. Molnár, 1990). Tapasztalataim szerint a helyzet lényegesen nem változott. A helyzetfelmérést nehezíti, hogy a hazai statisztikai adatok nemek szerinti bontásban nem mindig állnak rendelkezésre. Az Unió ajánlása ellenére sem vált általánossá, hogy minden adatot nemek szerinti bontásban is közöljön a hazai Központi Statisztikai Hivatal. Megfelelő statisztikai adatok hiányában pedig 156

2007. november 26-án. „Családbarát munkahely díj”, „Legjobb munkahely díj”, „Befogadó munkahely díj”, „Legjobb női munkahely díj”). 158 Három kategóriában hirdettek pályázatot: versenyszféra és többségi állami tulajdonú vállalkozások, önkormányzatok és intézményeik, közigazgatás és intézményeik. Az egyetemi Esélyegyenlőségi Terv gerincét én dolgoztam ki. A terv elfogadásától kezdve az Esélyegyenlőségi Bizottság Elnöki tisztét töltöm be. 159 A közigazgatás és intézményei kategóriában az első díjat a Budapesti Corvinus Egyetem nyerte el.

157

140

megoldhatatlan a nemek eltérő társadalmi helyzetének mélyreható elemzése és a hátrányos helyzet okainak feltárása. 4. Tények a nők munkaerő-piaci helyzetéről és munkaerő-piaci pozíciójáról A nők munkaerő-piaci helyzete és pozíciója a férfiakénál rosszabb a világ minden országában. Ez kifejezésre jut a munkaerő-piaci integráció és reintegráció nehézségeiben, a munkaerőpiac nemek szerint szegmentáltságában, a női szegmensek kedvezőtlenebb feltételeiben, az előmenetel korlátaiban, a bér- és keresetkülönbségben. Az Európai Unió foglalkoztatási stratégiájában a foglalkoztatási szint növelését, a munkanélküliség csökkentését jelölte meg. A célkitűzések nem teljesültek az elmúlt években, a munkanélküliség szintje a főbb versenytársakénál (Egyesült Államok és Japán) magasabb. A foglalkoztatottság szintje jelentősen szóródik a tagországok között. A magyar népesség foglalkoztatási szintje a rendszerváltás követően drasztikusan esett (1. ábra), a foglalkoztatási esélyek romlottak az iskolázottság minden szintjén. A hazai foglalkoztatás jellemzői Európai Unió korábbi 15 tagállamához képest kedvezőtlenek, főként a férfiak esetében. Míg azonban a férfiak relatív pozíciója 1996 és 2006 között javult, a nőké romlott. Különösen gyenge a fiatalok, a kisgyermekkel rendelkező nők, az idősebbek, a romák, a fogyatékkal élők, valamint az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők munkaerő-piaci integrálódásának esélye. Jelentős az elmaradás az Európai Unió átlagához képest az alapfokon iskolázott népesség, főként férfi népesség foglalkoztatása körében, amely a rendszerváltás terméke, és az eltelt 19 év alatt nem történt érdemi változás a réteg foglalkoztathatóságának növelésében. Különösen kedvezőtlen volt az 55 éven felüliek foglalkoztatási szintje 1996-ban, és a fiataloké 2006-ban. Az időskorúak foglalkoztatottsági szintjében korábban meglevő különbségek a periódus végére enyhültek. Ez elsősorban a nyugdíjkorhatár emelésének és a nyugdíjazás feltételei szigorításának következménye, és nem feltétlenül találkozik az egyéni aspirációkkal és elégedettséggel. A fiatalok munkaerő-piaci helyzetének lényeges romlása egyéni és társadalmi szempontból egyaránt riasztó jelenség, és sürgős változtatást igényel. A perspektíva hiánya messzemenő egyéni és társadalmi károkat okoz. Rontja az egészségi állapotot, csökkenti a termékenységet, növeli a szegénységet és a bűnözést, az élvezeti szerek használatát; a megszerzett ismeretek elvesztésével, elavulásával, alulfoglalkoztatatással jár; csökkenti a társadalmi kérdések iránti érzékenységet, a társadalommal való azonosulást, elvándorláshoz vezet, ami tovább rontja a népesség demográfiai összetételét és eltartó képességét.

141

1. ábra: Nők és férfiak foglalkoztatottsága* Magyarországon 1980 és 2006 között (%) 90 85 80 75 70 65 60 55 50

Férfiak

19 8 19 0 8 19 2 84 19 8 19 6 8 19 8 90 19 92 19 94 19 9 19 6 9 20 8 00 20 0 20 2 04 20 06

Nők

*Foglalkoztatottak a munkaerőforrás százalékában. Forrás: Központi Statisztikai Hivatal, 2006a: 12-15. l. alapján számítás. A globalizáció terjedésével fokozódik a munkaerőpiac rugalmassága iránti igény. A különböző atipikus/bizonytalan, diszkriminatív foglalkoztatási formák terjedése figyelhető meg a fejlett piacgazdaságokban. Ennek nyomán a munkaerő-piaci szereplők erőviszonyai a korábbiaknál is nagyobb mértékben a munkáltatók felé tolódik el, a munkavállalók munkaerő-piaci pozíciója, foglalkoztatási biztonsága romlik. A hazai részmunkaidős foglalkoztatás a statisztikai nyilvántartás szerint korábban is, és jelenleg is alacsony, nincsenek jelentős tradíciói. A részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya messze az európai uniós átlaga alatt marad (2. ábra). 2. ábra: Részmunkaidős foglalkoztatottak aránya a foglalkoztatottak százalékában Magyarországon és az Európai Unió 15 országában nemek szerint 1995 és 2006 között (%)

EU15F MoF

EU15N MoN

19 95 19 96 19 97 19 98 19 99 20 00 20 01 20 02 20 03 20 04 20 05 20 06

40 35 30 25 20 15 10 5 0

Forrás: European Commission, 2007:284-286., 302. l.

142

A részmunkaidős foglalkoztatás és az egyéb atipikus foglalkoztatási formák a munkaerő-kereslet (a munkáltatói igény) és a munkaerő-kínálat találkozásának pontján jönnek létre, a munkaerő-piaci egyensúly megteremtéséhez járulnak hozzá. A részmunkaidős foglalkoztatottak többsége a világon mindenütt nő. Humánus és egyes női rétegek érdeke szempontjából a részmunkaidős munka lehetőségének biztosítása indokolt és hasznos, mert lehetővé teszi a bekapcsolódást a társadalmilag szervezett tevékenységekbe, miközben a családgondozási feladatok ellátásához a teljes munkaidős foglalkoztatásnál kedvezőbb feltételeket nyújt. Az igény realizálódása a munkaerő-piac mindenkori állapotától és igényétől, a foglalkoztatási-családi tradícióktól, valamint az egyének munkavállalási szándékaitól és hajlandóságától függ. Amennyiben önként vállalják az érdekeltek, akkor összhangban van az esélyegyenlőség igényével, viszonylag konfliktusmentesen szolgálja az egyéni érdekeket. A nem önként vállalt részfoglalkoztatás azonban olyan kényszereket hárít a résztvevőkre, amelyek szabad választásukat korlátozzák, ami ellentmond az esélyegyenlőség követelményének. A részmunkaidős foglalkoztatás (és az egyéb atipikus foglalkoztatás formák) funkciója a munkaerőpiac egyensúlyának megteremtése. A hazai döntéshozók úgy vélik, hogy a részmunkaidős munka kiterjesztésével enyhíthetők a foglalkoztatási problémák, megoldódik a nők kettős szerepének összehangolása. Nem számolnak a részmunkaidős foglalkoztatás diszkriminatív jellegével, amelynek felszámolása a piaci erők korlátozását igényli. Komplex ellenintézkedések hiányában a jelen választási kényszerek szorításában nem javítja, hanem rontja a nők társadalmi helyzetét. A bizonytalan foglalkoztatási formák sem a nők, sem a férfiak érdekeit nem szolgálja, teljes kiszolgáltatottságot teremt számukra. A határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak tekintetében Magyarország jelenleg kedvezőbb helyzetben van, mint az Európai Unió sok más országa, és a nők védettebbek, mint a férfiak. Félő azonban, hogy a munkanélküliséghez hasonlóan a globalizáció terjedésével elveszítjük ezt a relatív előnyt. A távmunka kedvező feltételeket teremthet az otthon végezhető kereső munka számára, jobb lehetőséget biztosít a családi feladatok és a kereső munka együttes ellátására. Az izoláltság azonban a társadalmi kapcsolatok beszűkülésével jár. A munkanélküliség európai és hazai tendenciájának elemzése megerősíti azt a tapasztalatot, hogy a keresletkorlátos munkaerőpiac szükségszerű kísérő jelensége a munkanélküliség változó nagyságrendje. A nők munkanélküliségi szintje az országok többségében meghaladja a férfiakét, a poszt-szocialista országokban a nők relatíve jobb helyzetben vannak a férfiakhoz viszonyítva. A rendszerváltást követően Magyarországon és a térségben a nők és a férfiak tömegesen veszítették el állásukat, ugrásszerűen emelkedett a munkanélküliség (3. ábra). Ennek ellenére a munkanélküliség tekintetében Magyarország az Európai Unió átlagánál kedvezőbb helyzetben van. Kezdetben azon kevés európai ország közé tartoztunk, ahol a nők munkanélküliségi rátája a férfiaké alatt maradt, 2004-től azonban meghaladja azt. A nők között kisebb a

143

tartós munkanélküliek aránya, munkaerő-piaci integrációs esélyük azonban a férfiaknál rosszabb. 3. ábra: A nők és a férfiak regisztrált munkanélküliségének alakulása Magyarországon 1980 és 2006 között (%) 16 14 12 10 8 6 4

Férfiak Nők

2

19 8 19 0 8 19 5 8 19 7 8 19 8 8 19 9 9 19 0 9 19 1 9 19 2 9 19 3 9 19 4 9 19 5 9 19 6 9 19 7 9 19 8 9 20 9 0 20 0 0 20 1 0 20 2 0 20 3 0 20 4 0 20 5 06

0

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal, 2006a: 12-15. l. alapján számítás. A munkaerő-piaci pozíció az egyének érdekérvényesítésének lehetőségeit meghatározó, a jobb, kedvezőbb feltételeket nyújtó munkaposztok megszerzésének esélyeként értelmezhető. A nők munkaerő-piaci pozíciójának legfontosabb jellemzője, hogy mind az indulás, mind a munkaerő-piacon belüli mozgás szempontjából hátrányos helyzetben vannak, és e hátrány az életpálya során állandósul, sőt kumulálódik. A nők munkaerő-piaci hátránya megnyilvánul a felvétel során, az előmenetel korlátaiban, a keresetkülönbségben és a foglalkozások elnőiesedését követő pályapresztízs romlásban. Érvényesül a munkahelyi diszkrimináció (Koncz, 2006b). A nők helyzetének javításában a legnagyobb előrelépés a világon mindenütt az iskolázottság szintjének látványos növekedése. Az iskolázottság szintje alapvető szerepet játszik a nők életminőségének, érdekérvényesítési képességének alakulásában; foglalkoztatási, valamint karrier igényében és esélyeiben. Az alap- és magasabb szintű iskolázottság a női foglalkoztatás bővítésének előfeltétele, amely a nők anyagi függetlenségének alapvető, esélyegyenlőségük megteremtésének egyik döntő feltétele. Az iskolázott nők foglalkoztatottsági szintje a világon mindenütt meghaladja az átlagot. A magasabb szintű képzettség és a folyamatos továbbképzés a szervezeti hierarchiában való előmenetel feltétele. A képzett nők kerülnek vezető pozíciókba a legfelső-, és az alsóbb szinteken, ez utóbbiak a felfelé irányuló mobilitás közvetítő csatornájaként jöhetnek szóba. Az iskolázottság javulása erősíti a nők munkaerő-piaci pozícióját, gyengíti az előmenetelüket korlátozó akadályokat. A magasabb szintű iskolázottság nagyobb védettséget nyújt a munkanélküliség ellen: az iskolázottság növekvő szintjein csökken a munkanélküliek aránya. Bár a nők esetében ez a védelem a

144

piacgazdaságok többségében a férfiakénál gyengébb, a nők felülreprezentáltak az iskolázott munkanélküliek között is. Gyakorlati tapasztalatok szerint a szervezetek a férfiakat részesítik előnyben a felvétel során, ami a munkáltatói érdek szempontjából racionális is lehet. A nők iránti munkáltatói keresletet a terhesség és anyavédelem, a férfiakénál nagyobb hiányzások és fluktuáció, ennek következményeként a nagyobb költség és kisebb termelékenység korlátozza (Anker-Hein, 1985:87, Standing, 1989:4, 21). Erősítik e szemléletet a társadalomban érvényesülő kulturális normák, a sztereotípiák előítéletté válása és a diszkrimináció érvényesülése. A munkáltatók nagy hányada alkalmatlannak tartja a nőket bizonyos foglalkozások betöltésére a kisebb fizikai terhelhetőség, a vezetési-irányítási képességek gyengéi miatt (AnkerHein, 1985:83-84). Hazai tapasztalatok szerint a felvételi interjúk során a nőktől szinte kivétel nélkül megkérdezik jövőbeni családi, gyermekvállalási terveiket, a férfiaktól nem. Ennek megvan az a racionális oka, hogy a munkáltató tudni akarja, milyen mértékben és mennyire folyamatosan számíthat a jelöltre. A nők munkaerő-piacon belüli mozgása – amely természetesen különbözik a nők kora, foglalkozása, társadalmi rétege szerint – kevésbé intenzív, mint a férfiaké, a nők indulási hátrányát a munkaerő-piaci mozgások sajátosságai felerősítik, a nők nem tudják helyzetüket sorozatos elmozdulással lényegesen javítani életpályájuk során. A nők férfiakénál enyhébb mozgáskészsége két tényező következménye. Egyrészt helyzetükből, az ezzel is összefüggő törekvéseikből adódóan kevésbé mozgékonyak. Családi kötöttségeik és egyéni habitusuk miatt a férfiaknál nehezebben és ritkábban mozdulnak el, jobban ragaszkodnak a megszokotthoz. Ezen túl azonban a nők azért is kevésbé mozgékonyak, mint a férfiak, mert a kedvezőtlenebb lehetőségek nem csábítanak elmozdulásra. A munkaerő-piaci viszonyok a férfiak számára teremtenek vonzó feltételeket. Közvetett adatok arra engednek következtetni, hogy a férfiak elmozdulása egyéni helyzetüket inkább javítja, mint a nőkét. A nők a világon mindenütt nagyobb arányban vannak jelen a rosszabbul fizetett, de biztosabb állásokat nyújtó közszférában, ahol könnyebben kerülnek vezető pozícióba, mint a versenyszférában. A nők vezetővé válásának esélyei a férfiakénál rosszabbak, csekély az arányuk a vezetők, főként a felsőszintű gazdasági vezetők között. A politika és a gazdaság szférájában egyaránt érvényesül az „üvegplafon”, a nők nehezebben kerülnek vezető pozícióba, a pozíciók alsóbb szintjeire lépnek be, és megrekednek a középvezetői szinteken. Keményebben kell dolgozniuk a férfiaknál, hogy elismertessék eredményeiket és magukat (International Labour Organization, 2004:2). A pálya kezdetén meglévő hátrányok az idő előrehaladásával fokozódnak. A nővezetők elhelyezkedését a hierarchiában „piramisszerkezetnek” nevezem (Koncz, 1987), amely mára már általánosan elterjedt terminológia a jelenség leírására. Vizuálisan jól szemlélteti a tényt, hogy felfelé haladva a ranglétrán a nők aránya a világon mindenütt csökkenő. A nők a vezetői hierarchia alsóbb szféráiban helyezkednek el és azokon a vezetői posztokon, amelyek presztízse kicsi. A nők jelenlétének ez a piramis szerkezete érvényesül egy adott pálya különböző szintjein és egy adott szinten belüli

145

beosztási hierarchiában egyaránt. Az előbbinek megfelelő képi ábrázolás szerint a piramis tulajdonképpen egymásba tolt piramisok rendszere. A nők hierarchikus elhelyezkedésének piramis szerkezetére a legjobb példát az oktatás kínálja, ahol az óvodák személyzetének 99 százaléka, az általános iskolai tanítók több mint négyötöde, a középiskolai tanárok kétharmada, a felsőfokú oktatási intézmények oktatóinak egyharmada nő (Központi Statisztikai Hivatal, 2007:77). Ez utóbbiban a nők a beosztások alacsonyabb szintjein helyezkednek el. Hasonló arányok jellemzők a fejlett piacgazdaságokban és a többi poszt-szocialista országban is. Kedvező jelenség, hogy a korábbiaktól eltérően, amikor a vezetők többsége az iskolák élén férfi volt minden iskolafokozatban, 2006-ban az általános iskolák vezetőinek majdnem kétharmada (62,6%-a) nő (u.ott). A nővezetők aránya azonban lényegesen csökken az intézményi hierarchia felsőbb színjein, az egyetemek-főiskolák vezetőinek negyede nő (u.ott). Nemzetközi vizsgálatok bizonyítják, hogy a nemek szerinti foglalkozási szegregáció világjelenség, magas a gazdasági fejlettség minden szintjén, minden politikai és vallási rendszerben, társadalmi, kulturális környezetben. A foglalkozási szegregáció alakulásában világosan kirajzolódó tendenciák azonosíthatók, és sok a hasonlóság a világ fejlett és kevésbé fejlett térfelén. A nők és a férfiak a saját nemük által uralt foglalkozásokban dolgoznak szívesen (Kreimer, 2004:230). A munkaerő jelentős hányada tipikusan női (nődomináns) vagy tipikusan férfi (férfi-domináns) foglalkozásban/ágazatban van jelen. A világ aktív népességének körülbelül fele olyan nő-, illetve férfidomináns foglalkozásban dolgozott a vizsgálat idején, ahol a saját nemük aránya meghaladta a 80%-ot (Anker, 1998:407). A nőket és a férfiakat tömegesen foglalkoztató ágazatok, foglalkozások szorosan kötődnek a nemekkel kapcsolatos sztereotípiákhoz (Anker, 1998; Bielby-Baron, 1986; Anker-Hein, 1985), és fordítva: ebből a társadalmi gyakorlatból táplálkoznak a sztereotípiák. A nemzetközi szervezetek a foglalkozási szegregáció mérséklését tűzik ki célul, jóllehet, nem a foglalkozási szegregáció a probléma, hanem az a folyamatot kísérő egymással kölcsönhatásban levő mechanizmus, miszerint • •

a presztízst vesztő pályák nyílnak meg tömegesen a nők előtt; a nők tömeges beáramlásával a pálya presztízse csökken.

A szegmentált munkaerőpiac működésének részeként a nők bére és keresete nem éri el a férfiakét. Miközben a Római Szerződés 119. cikkelye, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 100. sz. egyezménye, az Európai Unió direktívái, az Unió országainak alkotmánya rögzíti a nemek egyenlő bérezésének elvét, a gyakorlatban a nők és férfiak közötti keresetkülönbség nemzetközi jelenség160: a nők a férfiak 160

A keresetek nemzetközi összehasonlítása a statisztikusok és a közgazdászok kemény erőpróbája, a tendenciák megfogalmazása és általánosítása kellő mértéktartásra int. Még túlzó óvatosság mellett is megfogalmazható azonban néhány általánosan érvényes tendencia, ami azért válthat ki különös érdeklődést, mert különböző társadalmi

146

keresetének 60-80 százalékát érik el a fejlett piacgazdaságokban is.161 Általánosan jellemző, hogy a bérrés a kor előrehaladásával nő, a házas alkalmazottak esetében nagyobb, mint az egyedülállóak körében, és a közszférában kisebb, mint a versenyszférában (European Commission, 2006:7). A bérkülönbségek kisebbek a fizikai munkakörökben és nagyobbak a nem fizikai munkák körében (4. ábra). 4. ábra. Nők havi bruttó átlagkeresete a férfiak havi bruttó átlagkeresetének százalékában a foglalkozás jellege szerint 1995 és 2006 között 80 75

Fizikai

70 65

Nem fizikai

60 55 92 93 94 95 96 97 98 99 00 01 02 03 04 05 06 19 19 19 19 19 19 19 19 20 20 20 20 20 20 20

Megjegyzés: 1992-1997 között 20 fő feletti, 1998- 4 fő feletti szervezetek teljes munkaidős foglalkoztatottsága. Forrás: 1992-2005 Központi Statisztikai Hivatal, 2006b:77. l., 2006. évi adatok forrása Fazekas et al, 2007:222. l. A nemek szerinti keresetkülönbségben a két nem eltérő társadalmi és munkaerőpiaci pozíciói jutnak kifejezésre, amit a társadalom értékítélete közvetít és megerősít. Nemzetközi és hazai tapasztalatok szerint a keresetkülönbségek kettős megnyilvánulásaként •

•

a nők a kereseti piramis alján helyezkednek el. Azokban a foglalkozásokban tömörülnek nagy számban, amelyek az átlagnál kisebb keresetet biztosítanak; ugyanazon foglalkozásban keresetük az esetek nagyobb hányadában a férfiak keresete alatt marad.

berendezkedésű, eltérő bérrendszereket alkalmazó országokban fedezhető fel számos hasonlóság a nemek szerinti bérkülönbségek terén. 161 Az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottsága is megállapítja, hogy nem történt előrelépés a keresetkülönbség felszámolására (Európai Parlament …,2007:4).

147

5. A továbblépés feltételei A továbblépés feltételei a diagnózisból már következnek, és a társadalmi szervezetek, szereplők mindegyike felé támaszt követelményeket. Nemzetközi szinten célszerű nagyobb figyelmet fordítani a határozatok és ajánlások szakszerűségére, végrehajtásuk feltételeinek megteremtésére, ellenőrzésére és szankcionálására. Nemzetgazdasági szinten nélkülözhetetlen a nemzeti stratégiából levezetett esélyegyenlőségi stratégia és akcióterv megfogalmazása, a végrehajtás feltételeinek biztosítása, az esélyegyenlőségi szemlélet társadalmi elterjesztése, az esélyegyenlőségi követelmények beépítése a vezető kiválasztás folyamatába, az esélyegyenlőség érvényesítésének jutalmazása, a diszkriminációs panaszt megfogalmazók munkajogi védelme és a civil/nőszervezetek összefogása a határozatok végrehajtásának kikényszerítése céljából. Szervezeti szinten az első számú vezető megnyerésére, a munkatársi állomány képzésére, a munkahelyi diszkrimináció elleni eljárás részletes szabályozására, a mentori rendszer kiépítésére és működtetésére célszerű hangsúlyt fektetni. Egyéni szinten a nők és férfiak tennivalói is számosak. A női érdekérvényesítő képessége javításának feltétele hatalomforrásuk bővítése (kapcsolati tőke fejlesztése, információ-ellátottság javítása, képzés, hálózatfejlesztés). A férfiak megnyerése a nemek esélyegyenlőségének egyoldalú (nőcentrikus) felfogással történő felszámolását, a férfiak érdekeinek figyelembe vételét feltételezi. Mert a nemzet fizikai és szellemi létének újratermelése és fejlődése a nők és férfiak együttműködését igényli.

148

Hivatkozások Anker, Richard (1998): Gender and jobs. Sex segregation of occupations in the world. International Laour Office, Geneva, 444 l. Anker, Richard – Hein, Catherine (1985): Why Third World urban employers usually prefer men. International Labour Review, Vol. 124. No. 1. 73-90. l. Bálint Mónika – Köllő János (2008): A gyermeknevelési támogatások munkaerőpiaci hatásai. Esély, 1. sz. 28-48. l. Bello, Carolina Rodriguez (2003): Women and Political Participation, November. http://www.whrnet.org/docs/issue-women-politics.html. Letöltés: 2006. 07. 20. Beveridge, Fiona (2007): Gender and EU enlargement – Potencial and Progress. Development & Tansition, December, pp. 10-12. Bielby, William T. – Baron, James N. (1986): Sex Segregation Within Occupations: A Critical Evaluation. American Economic Review, Vol. 76. No. 2. 43-47. l. CEDAW (2007): A nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöbölésével foglalkozó Bizottság Magyarországnak szóló megállapításai. Harminckilencedik ülésszak, 2007. július 23. - augusztus 10. (CEDAW/C/HUN/CO/6. Szerkesztetlen változat (Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség) 12 l. Commission européenne (2005): L’Agenda social 2005-2010. Une Europe sociale dans l’économie mondiale. Des emplois et de nouvelles chance pour tous. Direction générale de l’emploi, des affaires sociales et de l’égalité des chances. for Employment, Industrial Relations and Social Affairs, Manuscrit terminé en mars 2005. Office des publications officielles des Communautés européenne, Luxemburg, 29 l. Commission of the European Communities (2004): Report from the Comission to the Council, the European Parliament, the European Economic and Social Committee and the Committee of the Regions. Report on equality between women and men, 2004. Brussels, 19.2.2004. COM (2004) 115 final. 20 l. Commission of the European Communities (2006a): Report from the Comission to the Council, the European Parliament, the European Economic and Social Committee and the Committee of the Regions. Report on equality between women and men, 2006. Brussels, 22.2.2006. COM (2006) 71 final. 23 l. Commission of the European Community (2006b): Communication from the Commission to the Council, the European Parliament, the European Economic and Social Committee and the Committee of the Regions. Roadmap for the equlity

149

between women and men. 2006-2010. (CES (2006)275). Bruxelles, 01.3.2006. COM (2006) 92 final. Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (2006): Vélemény – A Bizottság közleménye a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó ütemterv 2006–2010. COM(2006) 92 final, (2006/C 318/29) 13 l. http://eurlex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=CELEX:52006AE1174:HU:NOT. Letöltés: 2007. 08. 09. Az Európai Közösségek Bizottsága (2007a): Negyedik jelentés a nők és férfiak esélyegyenlőségéről. Az Európai Bizottság az Európai Unió Tanácsának, az Európai Parlament és a Gazdasági és Szociális Bizottság, valamint a Régiók Bizottságának negyedik jelentése a nők és férfiak esélyegyenlőségéről. http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=996&articleID=31404&ctag=articl elist&iid=1. Letöltés: 2008. 01. 20. Az Európai Közösségek Bizottsága (2007b): A Bizottság jelentése a Tanácsnak, az Európai Parlamentnek, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának a nők és férfiak közötti egyenlőségről – 2007. COM(2007) 49 végleges, Brüsszel, 02. 07., 27 l. Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság (2007): JELENTÉSTERVEZET a nők és a férfiak egyenlőségéről az Európai Unióba n – 2007. Ideiglenes (2007/2065 (INI), május 10. 6 l. European Commission (1998): Equal Opportunities for Women and Men in the European Union. Annual Report 1997. Employment & social affairs. Equlity between women and men. Directorate-General for Employment, Industrial Relations and Social Affairs, Office for Official Publications of the European Communities, Luxemburg, 140 l. European Commission (2000a): Presidency conclusions (Lisbon 23 and 24 March 2000): http://ue.eu.int/en/Info/eurocouncil/index.htm. Letöltés: 2005. 09.10. European Commission (2000b): Presidency conclusions (Lisbon 23 and 24 March 2000): http://ue.eu.int/en/Info/eurocouncil/index.htm. Letöltés: 2005. 09.10. European Commission, (2000c): Commission Communication of 21 February 1996 „Incorporating equal opportunities for women and men into all Community policies and activities” COM(96) 67 final. European Commission (2004): Eguality and non-discrimination in an enlarged European Union. GREEN PAPER. Office for Official Publication of the European Communities, Luxemburg, 30 l. European Commission (2005): Employment in Europe 2005. Office for Official Publication of the European Communities, Luxemburg, 301 l.

150

European Commission (2006): The gender pay gap – Origins and policy responses. A comparative review of 30 European countries. (Manuscript completed in july 2006) Directorate-General for Employment, Social Affairs and Equal Opportunities, Office for Official Publications of the European Communities, Luxemburg, 74 l. European Commission (2007): Employment in Europe 2007. (Manuscript completed in October 2007) Directorate-General for Employment, Social Affairs and Equal Opportunities, Unit D1. Office for Official Publications of the European Communities, Luxemburg, 366 l. European Commission (2008): What’s keeping women out of the top jobs? Social Agenda, No. 16. February, 7-9. l. p. European Parliament – Council of the European Union (2006): Directive 2006/54/EC of the European Parliament and of the Council of 5 July 2006 on the implementation of the principle of equal treatment of men and women in matters of employment and occupations (recast). Official Journal of the European Union. 07. 26. I. 204/23-36. l. Fazekas Károly – Cseres-Gergely Zsombor – Scharle Ágota (Szerk.) (2007): Munkaerő-piaci tükör 2007. MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, Budapest, 276 l. http://ec.europa.eu/employment_social/gender_equality/gender_mainstreaming/gen der/high_level_group_en.html. Letöltés: 2006. 08. 30. http://ec.europa.eu/employment_social/social_policy_agenda/social_pol_ag_en.ht ml. Letöltés: 2006. 09. 11. http://europa.eu/scadplus/leg/en/cha/c10921.htm. Letöltés: 2006. 09. http://europa.eu/scadplus/leg/en/lvb/l14157.htm. Letöltés: 2008. 09. 10.

12.

http://www.choike.org/nuevo_eng/informes/1665.html). Letöltés: 2006. 07. 17. http://www.europa.eu.int/comm/employment_social/social_agenda/social_agenda1 1_en.pdf. Letöltés: 2008. 01. 22. http://www.gendereuropankivul.hu/doc/a_nemi_egyenloseg_globalis_biztositasa.d oc. 2. l. Letöltés: 2008. 02. 04. http://www.ilo.org/dyn/declaris/DECLARATIONWEB.ABOUTDECLARATION HOME?var_language=EN. Letöltés: 2007. 08. 06 http://www.kozpontiregio.hu/00_aktualis/nft.pdf. Letöltés: 2002. 08. 24. 92-95. l. http://www.ofakht.hu/dokument/eselyegy/kozosseg.html. Letöltés: 2005. 08. 05. http://www. unifem.undp.org. Letöltés: 2008.10.14. http://www.un.org/instraw. Letöltés: 2008.10.14.

151

http://www.un.org/womenwatch. Letöltés: 2008.10.14. http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=16271&articleID=3. Letöltés: 2008. 01. 22. International Labour Organization (2002): Gender: Equality between men and women. http://www.ilo.org/public/english/bureau/gender/newsite2002/about/action.htm. Letöltés: 2006. 09. 16. International Labour Organization (2004): Breaking through the glass ceiling. Women in Management. Geneva, 71 l. Kaponyi Erzsébe (2008): Az Európai uniós horizontális elvei: az esélyegyenlőségi politika és a környezeti fenntarthatóság Koncz Katalin (1982): Nők a munka világában. Kossuth Könyvkiadó. Budapest, 1982. 164 l. 16 t. Koncz Katalin (1987): Nők a munkaerőpiacon. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest, 1987. 392 l. Koncz Katalin (2006a): Nők a politikai hatalomban. Számvetés rendszerváltástól napjainkig. Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség, 452 l.

a

Koncz, 2006a Koncz Katalin (2006b): Munkahelyi diszkrimináció. Munkaügyi Szemle, 50. évfolyam, 2006. I. rész. 1. sz. 11-14. l., II. rész: 2. sz. 16-19. l. Központi Statisztikai Hivatal (2006a): A nemzetgazdaság munkaerőmérlege 1990-2006. január 1. Budapest, 27 l. Központi Statisztikai Hivatal (2006b): Magyar Statisztikai Évkönyv 2005. Budapest, 416 l. Központi Statisztikai Hivatal (2007): Nők és férfiak Magyarországon 2006. Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Budapest, 159 l. Kreimer, Margareta (2004): Labour Market Segregation ant the Gender-Based Division of Labour. Europepan Journal of Women’s Studies, Vol. 11. No. 2. 223246. l. Magyar Köztársaság Kormánya (2004): Nemzeti Cselekvési Terv a társadalmi összetartozásért 2004-2006. Július, 68 l. Magyar Köztársaság Kormánya (2006a): Magyarország VI. kormányzati jelentése az ENSZ számára a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről. Budapest, 102 l. Magyar Köztársaság Kormánya (2006b): Nemzeti stratégia és prioritások “Egyenlő esélyek mindenki számára európai év” (2007) – az igazságos társadalom irányában. Magyarország VP/2006/006. December, 19 l.

152

Magyar Köztársaság Kormánya (2007): Beszámoló a 2004-2006 közötti időszakra vonatkozó Társadalmi összetartozásról szóló nemzeti cselekvési terv intézkedéseinek megvalósulásáról. 2.2. számú függelék. Budapest, 59 l. Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (2007): Árnyékjelentése. Budapest, 2007. május 25. 4 l. Nagy Ildikó – Pongrácz Tiborné – Tóth István György (szerk.) (2005): Szerepváltozások. Jelentés a nők és a férfiak helyzetéről 2005. TÁRKI, Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, 255 l. Nordic Institute for Women’s Studies and Gender Research (2007a): Norway leads the way – men to join the equality train. NIKK magasin, No. 2, 4-5. l. Nordic Institute for Women’s Studies and Gender Research (2007b): Gender equality – a male issue now. NIKK magasin, No. 2, 4-5. l. Nordic Institute for Women’s Studies and Gender Research (2007c): Increased parental choice can lead to reduced gender equality. NIKK magasin, No. 2, 8-11. l. Peszlen Zoltán (1999): Próbaper a diszkrimináció ellen. In: Lévai Katalin – Kiss Róbert – Gyulavári Tamás (1999) 138-149. l. Rauh Edit (2007): Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége. Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Budapest, Előadásanyag, Budapesti Corvinus Egyetem, november 29. 24 dia. S. Molnár Edit (1990): Kell-e több politikusnő? Jel-Kép, 3. szám 58-67. l. Standing, Guy (1989): Global feminisation through flexible labour. Labour market analysis and employment planning. Working Paper No. 31. International Labour Office, 42 l. Tamási Erzsébet (2005): A családon belüli erőszak férfi szereplői című könyve. BM Kiadó, 216 l. TÁRKI (2007): Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Operatív programjainak exante elemzése. 2/2. kötet: Részletes elemzések. Budapest, március 21. 244 l. United Nations Commission on the Status of Women (2008): Fifty-second session, 25 February – 7 March 2008. DRAFT Agreed Conclusions: Financing for gender equality and the empowerment of women. 8 March, 9 l. Woodward, Alison E. (2001): A nemek közötti egyensúly megteremtése. Útmutató a döntéshozatal kiegyensúlyozásához. Strasbourg, március 12. EG-S-BP (2001) 1 prov. 67 l. 2003. évi CXXV. Törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról.

153

154

1809-1948-1989-2008-2009 AZ EMBERI JOGOK FEJLŐDÉSÉNEK GLOBÁLIS ÉS EURÓPAI FORDULÓPONTJAIN Szabó Máté162 – Haraszti Margit Katalin163

Hatvan éves az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 2008. december 10.én.164 Mérföldkő volt ez az emberi jogokról való gondolkodás és azok kodifikálásának történetében, amikor a második világháború jogtiprásai után az ENSZ tagállamai magasra tartották az emberi jogok zászlaját. Sok lépcsőn kellett fellépni ahhoz, hogy ez a zászló ma ott loboghasson fejünk felett. Mert hiába voltak az akkori kommunista/szocialista országok az aláírók és ratifikálók között, mégis nagyon sok szenvedés, konfliktus és munka – gondoljunk Szolzsenyicin életére és munkásságára - után válhattak, és velük Magyarország is, az ENSZ Charta érvényesülésének részeseivé - ehhez egy rendszerváltásra volt szükség, 1989-re. Mert hiába is vállaltak nemzetközi kötelezettségeket az emberi jogok területén az autoriter rendszerek Kelet-Európában, a demokrácia intézményrendszere nélkül ezek a vállalások mai szemmel nézve írott malaszt maradtak. A mi 48-unk tehát 89 nélkül nem lehetett érvényes. 1948: Egy világégés romjain Az emberi jogok gondolata szorosan kapcsolódik az etikához és az erkölcshöz.165 A közösség értékeit leginkább tükröző normáknak van a leginkább esélyük arra, hogy a mindennapi életben érvényesüljenek. Az emberi jogok fejlődése, valamint az említett jogok védelmére hivatott globális védelmi rendszer felállítás szempontjából a II. világháború, illetve a fasizmus élménye katartikus hatással volt a nemzetközi közösségre. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata annak a széleskörű nemzetközi konszenzusnak az eredménye, amely arra irányult, hogy az 162

Prof. Dr. Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa Dr. Haraszti Margit Katalin, az Országgyűlési Biztos Hivatalának főosztályvezetőhelyettese 164 General Assembly resolution 217 A (III) of 10 December 1948. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata nem szerződés, így olyan rendelkezése sincs, ami a tagállamok számára a formális ratifikációra vonatkozó szabályokat írna elő. Az említett okból, a dokumentum magyarországi kihirdetéséről sem intézkedik jogszabály. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának magyar nyelvű fordítása számos kiadványban olvasható. Lásd például: Az emberi és a gyermeki jogok dokumentumokban. Scriptores Kiadó, Kaposvár, 1999. pp 4-13. 165 Részletesebben lásd Shaw M.N.: Nemzetközi Jog. Osiris Kiadó, Budapest, 2002. pp 182. 163

155

emberiséget a jövőben a legsúlyosabb jogtiprásoktól és az ezekkel járó intézményesült erőszaktól megvédje. Az „egyetemes” jelző francia javaslatra került a címbe, annak jelzéseként, hogy a dokumentumban nem az államtól függő, hanem minden emberi lényt a létezésénél fogva megillető, elidegeníthetetlen jogokról van szó.166 A Nyilatkozat egyetemes abban az értelemben is, hogy annak előkészítésében, illetve kidolgozásában valamennyi tagállam részt vehetett. A tagállamok Nyilatkozatot eredetileg nem kötelező erejű jogi dokumentumnak szánták, azt sokkal inkább „minden nép és nemzet teljesítményének közös mércéjének” tekintették. Az említett célkitűzésnek megfelelően a dokumentum megszövegezésekor a jogok széles skáláját foglalták egyetlen okmányba: a polgári és politikai, a gazdasági, szociális és kulturális jogokat, sőt abban egy un. harmadik generációs jogra, a békéhez való jogra is utalás történik. Napjainkra azonban már széleskörű elismerést nyert, hogy az egyes jogok kölcsönhatásban vannak egymással, és egyik nemzedékbe tartozó emberi jog sem érvényesülhet maradéktalanul a többi nélkül. A Nyilatkozat jelentőség éppen az egyetemességben áll, hiszen egyetlen olyan kérdést nem lehetett többé kizárólag belső ügynek tekinteni, ami egy nemzetközi megállapodás tárgyává vált.167 Annak ellenére, hogy a Nyilatkozat eredetileg nem volt jogilag kötelező dokumentum, azáltal, hogy az államok gyakran kötelező szabályként hivatkoznak rá, időközben a nemzetközi szokásjog részévé vált, ami kizárja a benne foglalt jogok esetleges megsértésének belügyként történő kezelését. A Nyilatkozat széles körű elfogadottsága utat nyitott olyan további, globális szintű nemzetközi egyezmények megalkotásához, amilyen például az 1966-ban elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya,168a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya,169az 1984-ben elfogadott, a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni egyezmény,170vagy az 1989-ben elfogadott gyermekjogi egyezmény.171 Napjainkra az államok jogrendszerében az emberi jogok biztosítását, illetve megsértésüket tilalmazó normáknak két szintje van jelen: egyrészt az ENSZ keretében létrejött dokumentumok, amelyek kiegészülhetnek egyes regionális 172 egyezményekkel, másrészt a nemzeti jogalkotás által megalkotott normák. A gyakorlatban a két szint erőteljesen összemosódik, hiszen mind a Nyilatkozat, mind 166

Kardos Gábor: A nemzetközi jog diszkrét bája. Ötvenéves az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Fundamentum, 1998. No. 5-9. 167 Kardos Gábor: Puha egyezmények a nemzetközi kapcsoatokban. Külpolitika, 1990, No. 1. pp 133-149. 168 Lásd az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről szóló 1976. évi 8. törvényerejű rendeletet. 169 Lásd az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről szóló 1976. évi 9. törvényerejű rendeletet. 170 Magyarországon kihirdette az 1988. évi 3. törvényerejű rendeletet. 171 Lásd a gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvényt. 172 Shaw M.N. im. pp. 262.

156

a további nemzetközi dokumentumok számos későbbi emberi jogi tárgyú szerződésre, továbbá a tagállam jogalkotására - köztük a hatályos magyar alaptörvényt - is jelentős hatást gyakoroltak. 1989: rendszerváltás előtt és után Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát a tagállamok ellenszavazat nélkül fogadták el, Belorusszia, Csehszlovákia, Lengyelország, Ukrajna, a Szovjetunió, Jugoszlávia és Szaúd-Arábia azonban tartózkodtak a szavazásnál.173Az egykori szocialista országoknak174 a Nyilatkozat elfogadásánál tanúsított vonakodása a marxizmus azon alapvető társadalomelméleti megközelítésére vezethető vissza, ami az emberi lényt nem elsősorban individuumként, hanem fajként, azaz csoportként szemlélte. A marxista ideológia a kollektív jogokat hangsúlyozta, és az anyagi szükségletek kielégítését, valamint az ehhez kötődő gazdasági és szociális jogok biztosítását és védelmét helyezte előtérbe. Ez a szemlélet jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ezek a jogok számos nemzetközi egyezménybe is bekerültek. Mindez összhangban volt az erőteljesen központosított, „paternalista” állam mindenhatósága, széleskörű gazdasági, szociális, kulturális és társadalmi szerepvállalása, továbbá a magánszférába történő erőteljes beavatkozásra irányuló igényének. Eszerint a jogok az államtól származnak, és az állam tudja a legjobban, hogy kinek, mire és milyen mértékben van szüksége, a jogok pedig a kötelezettségek teljesítésének függvényében gyakorolhatók. Nyilvánvaló, hogy az államon kívül senki sem szólhat bele az emberi jogok biztosításának körülményeibe, vagyis az emberi jogok belügyként történő felfogása nem egyszerű kibúvóul szolgált a szocialista országok számára, az a rendszer ideológiájának szükségszerű következménye volt.175 Az emberi jogok gyakorlati érvényesülését egy alapvető ellentmondás nehezíti. Az egyezményekben, esetleg a nemzeti alkotmányokban is megfogalmazott jogok érvényesülését alapvetően az állam köteles biztosítani, azonban a jogsértések elkövetői is annak az államnak a képviseletében járnak el, amely azzal szemben védelmet nyújtani köteles. Miután a Nyilatkozatot nem jogilag kötelező dokumentumnak szánták, sem ellenőrzési, sem végrehajtási mechanizmust nem kapcsoltak hozzá. Ebben a helyzetben kizárólag az államoktól függött, hogy a joghatóságuk alá tartozó személyek emberi jogainak védelmét hogyan, milyen eszközökkel biztosítják. 1989 előtt az emberi jogi követelményeket Magyarországon és a többi szocialista országban is a demokratikus ellenzék, a civil társadalom első csoportjai kísérelték meg érvényesíteni, illetve érvényesülésük nehézségeit kritizálni. Ez volt 173

Shaw M.N., im. pp. 190. Magyarország 1955. december 14-étől tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének. Az ENSZ tagállamainak felsorolását és belépésük időpontját lásd: http://www.menszt.hu/informaciok/tagallamok 175 A témáról részletesen lásd Weller Mónika: Emberi jogok és európai integráció. Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány, Budapest, 2000. pp 14-17.

174

157

a szamizdat katakomba-kultúrájának üzenete a világ felé; segítsetek, mutassátok be a jogsértéseket, az elavult mechanizmusokat a nyugati sajtóban, mert a mi hangunk itthon gyenge. A szocialista országok által is elfogadott emberi jogi nemzetközi szerződések is az ellenzék hangjának elismerését, legitimációját segítette, ami valamivel jobb pozíciókat eredményezett munkájukban. A fordulat előszele, és a fordulat maga pedig elősegítette addig gyengén hallható hangjuk felerősödését, megjelenését a hivatalos nyilvánosság terén. (Emlékszem, micsoda kultúrsokk volt, amikor megláttam és hallottam, hogy a korábban üldözött Beszélőt hangosan merték kínálni a metróban, hogy aztán az újságosstand egyik elemévé szelídüljön.) A központilag ellenőrzött sajtó, könyvkiadás és tömegkommunikáció ellenében kialakult informális hálózatok kommunikációs fórumai rengeteg az emberi jogok kultúráját hordozó kulturális esemény, műalkotás és társadalmi-politikai vita melegágyai voltak, amelyek jó része csak a nyugati kiadások és közvetítések révén ért el szélesebb közönséget, vagy esetleg a rendszerváltás után, azaz keletkezétől eltelt évek, vagy évtizedek után találta meg az otthoni közönséget. Az ellenzéki kulturális és politikai viták hálózatai mégis túlnyúltak az országhatárokon. Bizonyos értelemben a rendszerváltás előtti időszak „olvadása” a glasznoszty és a peresztrojka hatásainak időszakára már kialakult „ellenzéki Internacionáléról” beszélhetünk. A kommunista rendszerek keményebb periódusaiban, a szigorú ellenőrzés ellenére is érvényesültek a nemzetközi emberi jogi kapcsolatoknak az egyes ellenzéki csoportok forrásait megsokszorozó hatásai, elsősorban az egyetemes emberi jogok érvényesülésére vonatkozó eszmék, gondolatok hatásainak eredményeként. Azt mondhatjuk, hogy a XIX. század az emberi jogi-politikai eszmék klasszikus korszaka volt, mert már kialakultak a modern politikai irányzatok profiljai és a demokrácia intézményei, de még nem gyűrte maga alá az érvelés, a gondolat erejét a pártverseny, a tömegdemokrácia és a tömegkommunikáció XX. századi komplexuma. Nos, ez a keretfeltétel-rendszer a XX. század második felében a kommunizmus elleni küzdelem szubkultúráiban és ellennyilvánosságaiban újratermelődhetett, hiszen a tömegkommunikáció és a pártállam határán kívüli gondolkodás általuk nem korrumpálódhatott. Így hasonlóan a liberalizmus XVIII-XIX. századi szerepéhez, megindulhatott az ellenzéki mozgalmakban a kommunizmus nyomásával szemben az emberi jogi útkeresés, melynek során a kisszámú gondolkodó és aktivista újra a XIX. század intenzitásával koncentrálhatott egymás véleményének megvitatására és a kiválasztott emberi jogi problémákra. Létrejött az „élő klasszikusok” sora az ellenzék emberi jogi gondolkodásában, Adam Michnik, Václav Havel, Robert Havemann, Bronislaw Geremek, Konrád György, Heller Ágnes, Kis János, Vajda Mihály – és még sorolhatnánk. Kialakult az alternatív emberi jogi gondolkodás ellenzéki „kánonja” a közösen hivatkozott gondolkodók (Orwell, Rawls, J. S. Mill és mások), problémák, események, folyamatok közös tárháza. Így az ellenzék politikai gondolkodása Magyarországon és a keleti blokk egészében egyaránt a megújuló posztkommunista kritikai emberi jogi politikai gondolkodás inspirálójává válhatott.

158

1989-el azután fordult a kocka, a korábbi „alulról felfelé”(bottom up) jogérvényesítés átadta a helyét a „felülről lefelé”(top down) mechanizmusának. Az emberi jogok a hivatalos állami ideológia és értékrend szerves részeivé váltak a jogalkotás és a jogalkalmazás gyakorlata zsinórmércéknek tekinti őket. A posztkommunista Kelet-Európában villámgyorsan terjedt az ombudsman, az állampolgári jogok biztosának intézménye, akik az emberi jogok érvényesítésének hatékony segítői voltak 1989 előtt a nyugat-európai demokráciákban, és ez a hullám fejezte be nyugat-európai elterjedésüket is. 1809: az ombudsmani intézmény szerepe Az ombudsmani intézmény története 1709-ig nyúlik vissza, amikor XII. Gusztáv svéd király a poltavai csatavesztést követően Törökországba menekült. Egyes források szerint a király a szultáni udvarban ismerkedett meg egy, az iszlám jogot alkalmazó igazságügyi méltósággal, akinek a példája nagy hatással volt rá.176A király 1713-ban azzal a céllal hozta létre a kizárólag neki felelős ombudsman tisztségét, hogy a kormányzás terheinek egy részét levegye róla.1771809-ben IV. Gusztávtól kikényszerítik Svédország demokratikus alkotmányát, melynek eredményeként az ország alkotmányos monarchiává vált. Ez az alkotmánymódosítás hozza létre a parlamentnek felelős ombudsman intézményét.178 Ezért az emberi jogok érvényesülése szempontjából 2009 kétszeresen fontos év lesz, a parlamenti ombudsmani intézmény bicentenáriuma, és a demokratikus rendszerváltások 20 éves évfordulója. Napjainkra Európában szinte már mindenütt van ombudsman, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, kivéve a föderális-decentralizált Svájc, Olaszország és NSZK demokráciáit, ahol a nemzeti-szövetségi parlamentnél nincsen, csak „lejjebb” a kantonokban, a tagállamokban, helyhatóságoknál. Európán kívül az ombudsmanok inkább helyi-regionális, illetve szervezeteken (pl. egyetemek) belüli emberi jogi biztosok, és nincsenek pl. az USA-ban sem szövetségi szinten intézményesítve a parlament mellett. Az ombudsmani intézmény sikerének záloga, hogy igyekszik több–kevesebb sikerrel egyesíteni a „felülről” és az „alulról” jövő kezdeményezést az állampolgári jogok érvényesítésére, azáltal, hogy mind állampolgári panaszra, mind pedig hivatalból eljár, nem dönt akárcsak a polgár sem, de megkereséseinek kötelesek eleget tenni az állami szervek, és betekintést nyújtani a problémás esetek adminisztratív hátterébe. Egyrészt az állami szervek kötöttségei, hatékonysága és lehetőségei, más vonatkozásban pedig a civil jogvédelemnek a sokszínűsége, kreativitása, elkötelezettsége, esetenként pedig a 176

Al-Wahab: The Swedish Institution of Ombudsman pp 24-25., idézi Gerald E. Caiden, Nail Macdermot: The Institution of Ombudsman, in: International Handbook of the Ombudsman, 9. o. Greenwood Press, London 1983. 177 Majtényi László: Ombudsmann állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1992. pp 13. 178 Majtényi László im. pp 18.

159

radikalitása között kell az ombudsmanoknak egy mezsgyén menniük, amelyen a járásukat, az etikettjüket részben maguk alakítják, részben pedig a velük szemben fennálló társadalmi elvárások és az adott lehetőségek teszik ezt. Magyarországon az Országgyűlés által választott, és kizárólag a törvényhozásnak felelős ombudsman intézménye a rendszerváltás terméke. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának intézménye 1989. október 23-án, a köztársaság kikiáltásával hatályba lépett alkotmánymódosítás eredményeként került az alaptörvénybe.179Az Alkotmány értelmében az országgyűlési biztos feladata, hogy az alkotmányos jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa, és orvoslásuk érdekében intézkedéseket kezdeményezzen.180Az Alkotmány V. fejezete közel egy év múlva kiegészült a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának intézményével,181azonban az Országgyűlésnek csak 1993-ban sikerült elfogadnia az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvényt, amelynek rendelkezései valamennyi országgyűlési biztos számára irányadóak. Az Országgyűlésnek csak további két év múltán, 1995-ben sikerült az első hazai ombudsmanokat: az állampolgári jogok országgyűlési biztosát és általános helyettesét, nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosát, valamint az adatvédelmi biztost megválasztania. Utóbbi tisztségét az Alkotmány 32. B. § (4) bekezdésére figyelemmel, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény hozta létre.182A hazai ombusmani rendszer eddigi legnagyobb átalakítása 2007-ben történt, amikor az Országgyűlés megszüntette az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének tisztségét, és az egészséges környezethez való jog védelme érdekében létrehozta a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának intézményét.183 Az ENSZ keretében létrejött dokumentumokba foglalt jogok végrehajtásának ellenőrzésére többnyire az un. beszámoltatási rendszert alkalmazzák. Egyéni panasztételi mechanizmus mindössze négy ENSZ egyezményhez kapcsolódik: a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányához az I. Fakultatív Jegyzőkönyv alapján, a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló egyezményhez, a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód elleni egyezményhez, valamint a nőkkel szembeni megkülönböztetés kiküszöböléséről szóló egyezményhez184 (CEDAW) egy fakultatív jegyzőkönyv alapján. Az egyének számára az emberi jogok megsértése miatt a saját, illetve más állammal szemben egy nemzetközi fórumhoz fordulás jogát először az Európa Tanács keretében 1950-ben elfogadott, az emberi jogok és az alapvető 179

Lásd az 1989.évi XXXI. törvény 18. §. Alkotmány 32/B. § (1) bekezdés. 181 Lásd az 1990. évi XL. törvény 24. § (1) bekezdését. 182 Lásd az 1992. évi LXIII. törvény 23. § (1) bekezdését. 183 Lásd a 2007. évi CXLV. törvényt. 184 Lásd a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról 1979. december 18-án, New Yorkban elfogadott egyezmény kihirdetéséről szóló 1982. évi 10. törvényerejű rendeletet. 180

160

szabadságjogok védelméről szóló egyezmény (a továbbiakban Európai Egyezmény) biztosította.185 Nemzetközi szinten az Európai Egyezményben és az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvekben biztosított jogok betartását is alapvetően az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Európai Bíróság) ellenőrzi.186 Az eljárás tárgya a kérelemben megjelölt ügy, amelynek felülvizsgálata során az Európai Bíróság arról dönt, hogy az érintett állam hatóságai az Európai Egyezmény valamely cikkét megsértették-e. Magyarország 1992-ben csatlakozott az Európai Egyezményhez és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyvhöz.187 Az Európai Egyezmény rendelkezéseinek a Magyar Köztársaság hatóságai által történő megsértése miatti kérelmeket 1992. november 5-től lehet a strasbourgi szervekhez benyújtani.188Az ENSZ keretében működő egyéni panasztételi mechanizmusok hatékonysága azonban meg sem közelíti az Európai Bíróság felülvizsgálatát, hiszen az előbbiek jogilag kötelező döntést nem hozhatnak, így a jogsértést megállapításán túl, nem jogosultak arra sem, hogy az államot az áldozatok számára pénzügyi jóvátétel megfizetésére kötelezzék. Határozataik tiszteletben tartása és végrehajtása az érintett tagállam politikai akaratának függvénye. Az emberi jogok megsértése miatt az állammal szemben valamely nemzetközi fórumhoz fordulás lehetősége azonban kivételes eszköznek tekinthető. Miután az emberi jogok biztosításáért és védelméért elsősorban az állam felelős, a jogállammal szemben alapvető elvárás a hatékony jogorvoslati, illetve panasztételi mechanizmusok működtetése, vagyis az esetleges jogsértések nemzeti szinten történő kezelése. Az ombudsman nem jogorvoslati fórum. Ahogy az ENSZ keretében működő panasztételi mechanizmusok döntése sem jelent jogilag kötelező döntést a tagállamok számára, úgy az ombudsman egyedi intézkedést, fegyelmi felelősségre vonást, jogszabály megalkotására, illetve módosítására irányuló kezdeményezésének végrehajtása sem kötelező az érintett szervek számára.189 Ha az országgyűlési biztos által megkeresett szerv a megfelelő intézkedés megtételét elmulasztja, vagy az intézkedéssel az országgyűlési biztos nem ért egyet, az ügyet az éves beszámoló keretében az Országgyűlés elé terjeszti és kérheti, hogy azt az Országgyűlés vizsgálja ki. Kivételes esetben az országgyűlési biztos indítványozhatja, hogy az adott kérdés megtárgyalását az Országgyűlés az éves beszámolót megelőzően tűzze napirendre. A napirendre tűzés kérdésében az

185

Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezményt és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyvet az 1993. évi XXXI. törvény hirdette ki Magyarországon. 186 1998 novemberéig a jogorvoslati rendszer kétszintű volt, az Európai Bíróság mellett működött az Emberi Jogok Európai Bizottsága is. A reformról lásd például Komanovics Adrienne: Az emberi jogok európai védelmi rendszerének reformja. Jura, 1998. N 1. pp 1520. 187 Az Európai Egyezményt és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyvet az 1993. évi XXXI. törvény hirdette ki Magyarországon. 188 Lásd az 1993. évi XXXI. törvény 5. §. 189 Lásd az 1993. évi LIX. törvény 20-25. §.

161

Országgyűlés dönt.190Jogi kötelezettség hiányában végső soron az ombudsmani ajánlások tiszteletben tartása és végrehajtása is a jogállami parlament szereplői politikai akaratának függvénye. Akárcsak a demokratikus ellenzéknek, az ombudsmannak is a legfőbb fegyvere a nyilvánosság a problémák megmutatására, a panaszok megoldáshoz segítésére. Az ombudsmanok elterjedése az emberi jogok újabb generációihoz, és modern-posztmodern értelmezésükhöz kötődik. A szakbiztosok között előfordul Európában a gyermekjog, a diszkrimináció ellenes küzdelem, az adatvédelem, a fogyatékossággal élők és a nők joga is. Miben jelzi ez az intézményesülés az új emberi jogi filozófiát? Míg az emberi jogok eredeti koncepciója a jogalanyokat, mint egyforma „billiárdgolyókat” fogta fel, Michael Ignatieff, a jeles kanadai politológus szerint az emberi jogok alanyait ma, mint egy rongyszőnyeg sokszínű és különféle hosszúságú és vastagságú szálait értelmezzük191. A hagyományos jogegyenlősítő szemlélet hasznos volt az autoriter rendszerek, például a szocialisták nyílt és rejtett jogi egyenlőtlenségeinek bírálatában. Azonban amikor elérjük a jogállami szabadság és egyenlőség állapotát, nálunk 1989 után, akkor viszont a helyzetek sokféleségének és egyenetlenségeinek elismerésére (recognition) van szükség. A korábbi homogenizáló jogegyenlőségi szemlélettel szemben a jogállami forradalom megnyerése után a helyzetek sokféleségének elismerésére és elismertetésére van szükség a jogállam által. Ignatieff kanadai példája az az őslakosok (native) jogainak speciális jellegére szabott intézmények. De a nők, gyermekek, a különféle fogyatékossággal élők és betegek, hajléktalanok, homoszexuálisok, menekültek, bevándorlók, etnikai kisebbségek jogainak sajátosságait és specialitását el– és felismerő sajátos emberi jogi szemléleti differenciálásra van szükség, azaz Ignatieff szavai szerint a billiárdgolyók egységes, sima világáról a rongyszőnyeg sokszínű tarkaságára való átállásra az emberi jogi kultúrában. Mindez érvényesül a hagyományos, a politikai, büntető és civil jogterületeken, és a folytonosan fejlődő–alakuló posztmodern jogi kultúrában a környezeti jogok, az adatvédelem, a szociális jogok összes területein. 2008: speciális jogalanyok - speciális jogok? Az emberi jogok klasszikus koncepciója a szabadság és egyenlőség homogén jogalanyairól gondolkodik, addig a posztmodern a sokféle helyzet elismerését hajtja végre a szabadság és egyenlőség általános keretei között. Az elismeréshez, az önérvényesítéshez, az önálló élethez, a sajátos önazonossághoz való jogok a jogállamot a színtelen üvegprizma szivárványszíneket kivetítő hatásához teszik hasonlóvá a posztmodern korszakban. Ha ehhez a posztmodern pluralizmushoz hozzáadjuk a hagyományos nemzetállami keretek bomlási folyamataiból kialakuló globális és területi rezsimek (pl. Európai Unió, klímavédelmi megállapodások) sajátos jogi kultúráit, és a nemzetállamok alatti régiókét (pl. Skócia, Katalónia) 190 191

Lásd az 1993. évi LIX. törvény 26.§. Ignatieff M.: The Rights Revolution. CBC: Toronto, 2000.

162

akkor ugyancsak színes rongyszőnyegek egymásra vetülő mintáinak szédítő egyvelegét látjuk magunk előtt az emberi jogok napján. Mert a jogfosztás tendenciái párhuzamosak a jogok kiterjedésével és EGYENLŐSÖDÉSÉVEL. Vegyük példaként a hajléktalanság és a demokrácia, az emancipáció viszonyát! Hogyan tekintsünk az állampolgári jogok szempontjából arra az állapotra, amely a hajlékkal nem rendelkező polgártársaink osztályrészéül jut? Ha az emberi jogok kiteljesedésének, emancipációjának T. H. Marshall által felállított modelljét kívánjuk felhasználni, akkor itt de-emancipácóról, vagy „demancipációról” a társadalmi csoportot sújtó ellenkező irányú folyamatról van szó. Marshall sémája az emberi jogok tartalmi és terjedelmi kiszélesedésének folyamatát az egyre terjedő koncentrikus körök hullámmozgásával érzékelteti192. A polgárság állapota először a civiljogi, magánjogi egyenlősödében nyilvánul meg, úr és szolga, férfi és nő stb. között. Ezt több generáció múlva követik a politikai jogok a választás és a választhatóság, a gyülekezés és szólás stb. különféle rétegei. Majd megjelennek az emberi jogok újabb és újabb generációi, a szociális jogok, az egészséges környezethez való jog, az információs szabadság, az önrendelkezés stb. Ez az össztársadalmi és globális dinamika, amely persze messze nem ért el minden országot és csoportot, és önmagán belül sem ellentmondásmentes, azonban visszafordítható folyamattá alakul a hajlék nélkül élők, illetve a már nem igazi állampolgársággal rendelkező globális földönfutók körében. Esetünkben a szociális ellátásra feljogosító hajlék nélküliség állapota az az állampolgári jogok történetileg rétegződött mintázatának megzavarásához vezethet. Ahogyan Ulrich Beck, a globalizáció szociológusa fogalmaz; „… Lakás nélkül nincs munka. Munka nélkül nincs lakás. Munka és lakás nélkül nincs demokrácia.193 A hajlék nélküliek tömegeinek újratermelése része a globális neoliberális kapitalizmus rendszerének. Az Európa Parlament 2008. október 9-én elfogadott jelentése az európai szegénységről majd 2015-re ígéri az utcai hajléktalanság és az utcán élő gyerekek problémájának felszámolását tagországaiban. Vegyük példaként a gyermekek ugyancsak globálisan sérülő jogait! A gyermeki jogok speciális védelmet kívánnak. A gyermekek gyenge érdekérvényesítők, nem tudnak megszerveződni, szétszórtak, nincsenek tisztában jogaikkal, függők, kihasználhatók és kizsákmányolhatók. Többféle speciális veszélyeztetésnek vannak kitéve, szüleik nem kívánják, vagy nem akarják felnevelni őket, ekkor az állam vagy egyház, vagy más civil szervezet gondoskodik róluk, illetve új családba kerülhetnek be. Ez a folyamat az állami gyermekvédelem különös érdeklődésére számíthat. Az erőszak és a kizsákmányolás számtalan formája veszélyezteti fejlődésüket a családban, az iskolában és újabban a virtuális és a médiatérben. A védelmükre és segítségükre hivatott intézmények kafkai világot jelentenek a lilliputiak számára, hiszen Gulliver építette fel azokat a saját léptékei szerint. 192

Marshall T. H.: Bürgerrechte und soziale Klassen. Zur Soziologie des Wohlfahrtstaates. Campus: Franfurt am Main.1992. 193 Beck U.: Mi a globalizáció? Szeged, 2005. pp 164.

163

Nem csoda, hogy a gyermeki jogok az emberi jogok új generációinak összefüggésében egyre több figyelmet vonnak magukra globálisan és európai szinten is. Fontos tézis, hogy ugyan a gyermekek speciális jogalanyok, akár a fogyatékossággal élők, avagy a hajléktalanok, de nem „liliputi”, mini-jogaik vannak, hanem ugyanaz a védelem, sőt több és jobb illeti meg őket, mint Gulliveréket. A gyermekek fontossága az oktatás és a képzés megnövekedett jelentőségével, és mindkét, ellentétes globális demográfiai trenddel különös súlyt kapott: míg az OECD jóléti demokráciáiban a rohamosan csökkenő gyermekszám ritkasági javakká teszi a gyermekeket, az iszlám világában a nagyszámú fiatal generációk teszik őket megkerülhetetlenül speciális címzettekké a jogalkotás és a jogalkalmazás számára. Európa jóléti demokráciái, élükön Svédországgal a XX. század második felétől mind az európai intézményekben, mind a globális szervezetekben főként az ENSZ-ben és szakosított intézményeiben a gyermeki jogokkal kapcsolatosan alapvető „charta”-kat és nemzetközi szerződéseket alkottak meg, amelyekhez Magyarország is rendre csatlakozott és csatlakozik. Melyek a gyermeki jogok sajátosságai? Egyik vonás, hogy hasonlóan sok nemzetközi jogi normához, a gyermeki jogok területének egy részén a szankcionálás és a kikényszeríthetőség akadályokba ütközik, így például a gyermekbántalmazás tilalmát nem érvényesíthetjük a családon belül a testi sértés küszöbe alatt büntető és szabálysértési szankciókkal. Ezért sokszor beszélnek a „gyermeki jogok kultúrájáról”, amely nem úgy érvényesül, mint a jog általában, hanem tudatformáló, morált adó programként, értékrendként. Keverjünk liliputi ízeket Gulliver eledelébe! Olyan, még Gulliver világának tekinthető társadalmakban, mint a miénk, sokan a gyermekek jogainak emlegetésénél az egyensúly felbomlásáról beszélnek a jogok és a kötelességek között. Jogok-, de hol vannak a gyermek kötelességei a család, az iskola és a haza felé? Az állampolgári jogok országgyűlési biztosaként a jogok érvényesítése a sajátosan előírt szempontom, és úgy vélem, hogy a kötelességeket a Történelem során sokkal inkább rárótták a gyermekek gyönge vállára, mintsem jogaikat biztosították volna. Az egyensúly szerintem tehát a gyermeki jogok javára kell, hogy billenjen a XXI. században globálisan és Európában. Ezt szolgálja a nemzetközi hálózatok, szervezetek, civil szervezetek „gyermekjogi rezsime”, amely részben már az államok felett is érvényesül, ám többnyire még rá van utalva azok jogérvényesítő segítségére. A nemzetközi és európai gyermekjogi rezsi angolban a három „P” pilléreire épül fel; védelem (protection), ellátás (provision), részvétel (participation). A gyermekek speciális védelemre tarthatnak igényt a jogállamban, hiszen érdekeik gyengék, veszélyeztetettek, rendszerint mások érvényesítik azokat. A gyermeket védeni kell a családban és a köztéren, és az iskolában az erőszaktól, a szexuális kizsákmányolástól, és fejlődésének, emberi méltóságának bármiféle sérelmétől. Az internet virtuális tere, a mobil kommunikációs technológiák kommunikációs tere, ahol a mai gyermek hovatovább többet van, mint a való világban, ezeket a veszélyeket még meg is sokszorozza a boszorkány

164

mézeskalácsházának virtuális globalizációjával. Ezen a területen a gyermekek védelme igencsak lemaradt veszélyeztetettségük rohamosan növekvő extenzitása és intenzitása mögött; kerékpárral kergeti a szuperszonikus repülő árnyékát. A gyermeket meg kell védeni azonban az államtól, a hatóságtól is. A hatósági eljárások áttekinthetetlenek, gulliveri léptékűek, a bürokrácia hajlamos a gyermeket észre se venni gulliveri kalapja alól. Az erőszakszervezetek, az ellenőrök, biztonságiak és a gyermekotthonok, avagy a javítóintézet személyzetében pedig sokszor a „tanító” helyet a „butító” bácsik vannak többségben. Ne bánts, bácsi! – kiáltja az erőszakkal” megszólított” gyerek. Az erőszak a kommunikáció pótléka. A gyermekek között és a felnőtt társadalommal való viszonyban, no meg a felnőtt társadalomban is a kommunikációt helyettesítő „médium”. Ha a felnőtt társadalomban kiterjed, akkor behatol a gyerekek közé is. (Olvassuk csak végig Dragomán György „A fehér király” című regényét egy totalitárius utópia - nagyon hasonlít ránk - gyermeki erőszak-kultúrájáról. A téma aktualitását mutatja, hogy 28 nyelvre fordították le.) Erőszak az iskolában - ez történetileg a gyerekekkel szembeni erőszak volt, ma viszont fókuszba került a „tanárverés”. Nos, minden intézmény tekintélye csökkent a rendszerváltásnál, hát még az iskoláé, amit annyiszor átszerveztek, és mégsem jó. Ha pedig a tekintélyek elfogadottsága általában csökken, család, állam, rendőrség, azt az iskola is megsínyli. Javulás tehát a nem csak az iskolán belülre korlátozó stratégiáktól remélhető. A gyermekellátás neuralgikus pontja a szociális jogállam követelményeit felvállaló, ám gyenge gazdasági teljesítőképességű országoknak, mint hazánk. Napi feszültség van az előírások és a szűkösség diktálta tényleges teljesítmények között a nevelés, az oktatás, az étkeztetés és eszközbiztosítás minden szintjén. Megdöbbentő, hogy az Európa Parlament 2008. október 9-én megvitatott jelentése szerint még a leggazdagabb országokban, mint Svédország is majd 10% körüli a gyermekszegénység, és ez az újonnan csatlakozó országokban felmehet akár 2025%-ra. Még Európában is jelentős időtáv az EP szerint a gyermekszegénység felszámolásának a perspektívája, 2015-re 10% alá szeretnék vinni mindenütt Európában, azáltal, hogy az iskolai étkezés, az iskolabusz és a gyermekellátás mindenütt alapvető, minden gyermeket megillető szociális alapellátás lenne. A helyzetet árnyalja és súlyosbítja, hogy a migrációs gazdag célországokban a bevándorlás növeli a gyermekszegénység arányát, a szegény országokban pedig az belső utánpótlásból stagnál. Nyilvánvaló, hogy a gyermekellátás kérdése a társadalom jóléti és szervezettségi szintjének függvénye, és nem oldhatók meg önállóan problémái. A részvétel követelménye is fontos a gyermekeknek a társadalomban betöltött szerepe és jogosítványai szempontjából, hiszen az egyre korábban érő gyermekek számára közelebb kellene hozni a gulliveri világot. Szerveződjenek meg, vitassák saját ügyeiket, hozzanak döntéseket - kívánatos, de milyen keretben? Nálunk nehezíti ezek megtalálását a kommunista rendszer kényszergyermekszervezeteinek hagyománya, Nyugaton pedig az individualizáció és privatizálódás nálunk is erőteljes tendenciája, amelyet a virtuális és mobil

165

kommunikációs technológiák csak megerősítenek. Véleményem szerint nem Gulliver világának leképezése van napirenden Liliputban, azaz a gyermekparlament- kormány és önigazgatás kitalálása. Inkább a gyermekek és a fiatalok virtuális terében kellene saját önérvényesítésük, elismerésük, önállóságuk intézményes kereteit kitalálni és megvalósítani kreatív fantáziával. Ennek a folyamatnak az elősegítésére alakítottuk ki gyermekjogi honlapunkat, ahol a gyermekek jogainak kérdéseit igyekszünk a liliputiak nyelvén megfogalmazni, és arról kommunikációt kezdeményezni. Eddig kb. 10 000 látogatója volt - várunk mindenkit! A gyermeki jogok érvényesítését az ENSZ ajánlásainak megfelelően Nyugat-Európában mindenütt gyermekjogi ombudsmanok látják el. A posztkommunista országok némelyikében is létrejött már az intézmény, pl. Lengyelországban és Horvátországban. Magyarországon a gyermekjogi szakombudsman az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.194Több érv szól az önálló gyermekjogi ombudsman mellett, nem csupán az európai és nemzetközi példák; így a tevékenység tárcaközi, több politikaterületet érintő, interdiszciplináris, és a potenciális civil segítséget mobilizáló jellege is. 2009: a globalizáció és az emberi jogi univerzalizmus A 2001. szeptember 11-ei merényleteket követően a „nemzetközi terrorizmus elleni háború”, a „szabadság vagy biztonság” problematikája az emberi jogok védelmének ügyét sajátos megvilágításba helyezték.195 Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata volt az első olyan nemzetközi dokumentum, amely az 5. cikkében a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetés vagy bánásmód alkalmazását megtiltotta.196 A Nyilatkozat 5. cikkét ismételte meg a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 7. cikke,197 amely már azt is deklarálta, hogy „Különösen tilos bárkit szabad hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletnek alávetni”. Az Egyezségokmány a 7. cikkben szabályozott tilalmak alól még rendkívüli helyzetben, a nemzet létét fenyegető veszély esetén sem engedélyez eltérést.198 Az említett nemzetközi jogi dokumentumok hatására a habeas corpus, valamint az államhatalmi ágak megosztásának követelménye mellett, a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy 194

Lásd az 1997. évi XXXI. törvény 11. §. A témában lásd például Ádám Antal: A biztonság mint jogi érték. In Tanulmánykötet Erdősy Emil professzor 80. születésnapjára. (szerk: Balogh, Á.-Hornyák, Sz.) Studia Auctoritate Universitatis Pécs Publicata Pécs, 2005. 196 Weller Mónika: Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és az emberi jogok egyetemessége. Állam-és Jogtudomány, 1998. N 3-4. pp 317-330. 197 Lásd az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetéséről szóló 1976. évi 8. törvényerejű rendelet 7. cikkét. 198 Hajjar L.: Human Rights Law, Executive Powers, and Torture int he Post-9/11. In Human Rights in Crisis. (edit. Bullard A.) Ashgate, Aldershot, Hampshire England 2008. pp 10-21.

195

166

megalázó büntetés vagy bánásmód alkalmazásának abszolút tilalma is a modern jogállam egyik alapvető ismérvévé vált. Az 1970-es években a világ számos országában alkalmazott, szisztematikus kínzásokról tanúskodó ügyek kerültek nyilvánosságra, ami arra ösztönözte a nemzetközi közösséget, hogy olyan jogi normákat alkosson, amelyek célja egy olyan megelőző mechanizmus létrehozása, amely egyben arra is alkalmas, hogy az államok a kínzás alkalmazásával okozott jogsértésekről elszámoltathatók legyenek.199 Az ENSZ Közgyűlés 1975-ben elfogadta a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni védelemről szóló nyilatkozatot. Ez a nyilatkozat volt az első olyan, nemzetközi szinten széles körben elfogadott dokumentum, ami a kínzás fogalmát definiálta, továbbá felsorolta, hogy a kínzás megszüntetése érdekében a tagállamok milyen intézkedéseket tegyenek.200 Egy svéd javaslat alapján az ENSZ Közgyűlése 1977ben határozatot hozott a kínzás tilalmáról szóló, jogilag kötelező erejű nemzetközi jogi egyezmény tervezetének kidolgozásáról.201 Az előkészítéssel járó politikai viták elhúzódása következtében az ENSZ Közgyűlése csak 1984-ben fogadta el a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni egyezményt, ami a huszadik megerősítő, illetve csatlakozási okirat benyújtását követően, 1987. június 26-án lépett hatályba.202 1980 márciusában Costa Rica az ENSZ-nél formálisan előterjesztette a még kidolgozás alatt lévő egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvének tervezetét, amelyben a kínzás felszámolására vonatkozó tagállami kötelezettségek betartását biztosító, az ENSZ keretében addig példa nélkül álló látogatási rendszer felállítását javasolta.203 A javaslat a Nemzetközi Vöröskereszt által a hadifoglyokkal, valamint a politikai foglyokkal való bánásmód figyelemmel kísérése céljából alkalmazott látogatási módszereken alapult.204 Miután a kínzások többnyire fogva tartások helyszínéül szolgáló, a nyilvánosság elől elzárva működő intézményekben fordultak elő, a dokumentum ezeken a helyszíneken tartott, külső szakértők által 199

Az Amnesty International 1972-ben világméretű kampányt indított a kínzás megszüntetésére. Az Amnnesty International történetéről általában: http://www.amnesty.org/en/history. 1973-ban Párizsban megjelent Alexander Szolzsenyicin Gulag szigetcsoport című műve, amelyben a szovjet munkatáborokban átélt tapasztalatairól számolt be. 1973. szeptember 11-én Chilében, Augusto Pinochet a hadsereg főparancsnoka véres puccsal ragadta magához a hatalmat. A junta által koncentrációs táborrá változtatott santiagói stadionban ellenzékiek tízezreit tartották fogva és kínozták meg. A Chilében történtekről szóló tudósítások bejárták a világsajtót. 200 Declaration on he Protection of All Persons from Being Subjekted to Torture or Other Cruel, Inhuman or Degrading Teratment or Punishment. General Assembly Resolution 3452 (XXX) of 9 December 1975. 201 A/RES/32/62. 8 December 1977. 202 http://www.unhchr.ch/html/menu2/6/cat/treaties/conratification.htm 203 UN.Doc. E/CN.4/1409, 8 Mach 1980. 204 Lásd a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben, az 1949. évi augusztus hó 12. napján kelt nemzetközi egyezményeknek a Magyar Népköztársaságban való törvényerejéről szóló 1954. évi 32. törvényerejű rendeletet, továbbá a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben 1949. augusztus 12-én kötött Egyezmények I. és II. kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről szóló 1989. évi 20. törvényerejű rendeletet.

167

végzett, olyan látogatási rendszer bevezetését javasolta, amelynek alkalmazása nem kizárólag a konfliktushelyzetek és a humanitárius jog területére korlátozódna. Az ENSZ Közgyűlése 2002. december 18-án fogadta el a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni ENSZ egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvét (a továbbiakban: (OPCAT),205 ami – a huszadik ratifikációt követően – 2006. június 22-én lépett hatályba. Az OPCAT-hoz azok az államok csatlakozhatnak, amelyek a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni egyezményt már ratifikálták vagy ahhoz csatlakoztak. Senki sem vitatja, hogy a kínzás, illetve a más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok alkalmazása erkölcstelen. Aligha érhet súlyosabb vád egy államot annál, hogy a hatóságai testileg vagy lelkileg bántalmazzák, esetleg megszégyenítik azokat, akik valamilyen okból nem hajlandók az együttműködésre.206A kínzás, az embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmának egyik nagy paradoxonja, hogy míg ellenük a jog mind nemzetközi, mind nemzeti szinten igen magas szintű absztrakt védelmet biztosít, addig a tapasztalatok szerint megdöbbentően széles körben alkalmazzák ezeket. A magas szintű jogvédelem gyakorlati érvényesülését azonban több ellentmondás nehezíti. Az egyik, hogy a szóban forgó esetekben olyan cselekvésről vagy magatartásról van szó, amit az állam nevében eljáró (hivatalos) személy követ el vagy tanúsít, ha nem is tevőlegesen, de legalább hallgatólagosan. Másrészt, a jogsértés elkövetője annak az államnak a képviseletében jár el, aki az említett bánásmódot felszámolni, illetve azzal szemben védelmet nyújtani köteles. További ellentmondás, hogy a kínzással, az embertelen vagy magázó bánásmód vagy büntetéssel kapcsolatos jogsértések kivizsgálásáért az azt elkövető állam képviselői felelősek. Az 1970-es évektől kezdődően a kínzás elleni küzdelem két irányba fejlődött: Az egyik irányt az ENSZ emberi jogi rendszerének alapját képező egyezmények által felállított, független szakértőkből álló testületek jelentik - ilyen például az ENSZ Kínzás Elleni Bizottsága is - amelyek a tagállamokat az adott egyezmények végrehajtásáról időről-időre beszámoltatják. A beszámoltatási rendszer célja, hogy a jogi eljárás részét képező formális meghallgatáson az állam képviselője közvetlenül szembesüljön a civil szervezetek, valamint az ott megjelent áldozatok, illetve képviselőik állításaival. Ennek a filozófiának az alapja, hogy az érintett felek közötti konfrontáció alkalmas eszköz lehet arra, hogy a bántalmazások ördögi körét megtörje. A rendszernek egyik hátránya, hogy a konfrontáció tárgya kizárólag már megtörtént, az egyezménybe ütköző eset lehet, a másik, hogy - a beszámolók alkalmával - nem a kínzások elkövetői, hanem az állam képviseletében eljáró diplomaták azok, akik az esetleges áldozatok, illetve a civil szervezetek képviselőivel konfrontálódni kénytelenek. A fogva tartási 205

A/RES/57/1999. Optional Protocol to the Convention Against Torture and Cruel, Inhuman or Degrading Treatment or Punishment. 206 A témában lásd például Filó Mihály: Az inkvizitor védelmében – a kínzás jogállami apológiája? Fundamentum, 2005. No. 3.

168

helyszínek látogatásának rendszere jelenti a másik irányt. Ez a rendszer leginkább a Nemzetközi Vöröskereszt által működtetett látogatási mechanizmus azon tapasztalatán alapul, hogy a fogva tartási intézmények személyzetével, a fogva tartási helyszíneken fenntartott, folyamatos és személyes kapcsolattartás a rossz bánásmód megelőzésének hatékonyabb eszköze. Ilyen független látogatási mechanizmusokat globális szinten az ENSZ, illetve a Nemzetközi Vöröskereszt működtet, és ilyen regionális látogatási rendszerként működik az Európa Tanács által felállított CPT.207 Az OPCAT rendszere az utóbbi filozófián alapul. Az Alkotmány 54. § (2) bekezdése értelmében, a Magyar Köztársaságban senkit sem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni.208 Miután az Alkotmány az említett tilalmakat alapjogként szabályozza, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának hatásköre az ezzel kapcsolatos visszásságok vizsgálatára, illetve azok orvoslására is kiterjed. Az intézmény eddigi működése alatt, a fogva tartási helyszínek látogatása során az országgyűlési biztosok kínzásra utaló adatokat egyetlen alkalommal sem észleltek, így büntetőjogi felelősségre vonást sem kezdeményeztek. Kérdés, hogy az egyén számára a beszámoltatási vagy a látogatási rendszer nyújt hatékonyabb védelmet. Az OPCAT egyik progresszív sajtossága, hogy a fogva tartási helyszínek olyan kettős látogatási rendszerét hozta létre, ami a nemzetközi és a nemzeti szintű rendszerek tevékenységét összekapcsolja. Az OPCAT semmiféle előírást nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a nemzeti megelőző mechanizmust milyen szervezeti formában kell működtetni. Az előírások mindössze a funkcionális függetlenséget, a személyzet megfelelő szakismeretét, a nemek arányát, továbbá az etnikai kisebbségek megfelelő képviseletét érintik. Az európai államok túlnyomó többsége az OPCAT végrehajtásából eredő nemzeti feladatokat kizárólag, vagy döntő részben a végrehajtó hatalomtól független, nem kizárólag jogi szakértelemmel, azonban megfelelő gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező, egyedül a törvényhozásnak felelős intézményre, az általános hatáskörű-, vagy egy szak ombudsmanra bízza. Az említett megoldást alkalmazta például Franciaország, Albánia, Belgium, Ciprus, a Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, a Finnország, a Hollandia, a Horvátország, Írország, Izland, a Lengyelország, Luxemburg, Moldova, Montenegró, Norvégia, Ausztria, Portugália, Spanyolország, Svédország, Szerbia, Szlovénia, valamint Ukrajna. Egyes, a demokratikus átalakuláson az elmúlt évtizedekben átesett országban – így a például a spanyol és a szlovén modellben – a nemzeti megelőző mechanizmus tevékenységében az ombudsmani intézmény mellett civil szervezetek is részt

207

European Committee for the Prevention of Torture and Inhuman or Degrading Treatment or Punishment (CPT). Lásd a Strasbourgban , 1987. november 26-án kelt , a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló európai egyezmény kihirdetéséről szóló 1995. évi III. törvényt. 208 Az Alkotmány idézett rendelkezése gyakorlatilag megegyezik a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 7. cikkének szövegével.

169

vesznek.209 Az említett szempontokon túl, az államszervezet takarékos működéséhez fűződő érdek is indokolja, hogy a Magyar Köztársaság csatlakozását követően, hatékony nemzeti megelőző mechanizmusként az állampolgári jogok országgyűlési biztosa működjön. De posztmodern rongyszőnyegeink nem feledtethetik azt a tényt, hogy a globalizált világ nem homogén, és nagy területeken élő milliárdok számára klasszikus homogén jogi kultúra, amelyet meghaladni vélünk Európában még csak csábító ígéret, hacsak nem a Sátán nyugati birodalma. A 2008-as nyári olimpia, Kína, a 2001. szeptember 11-ei merényletek az iszlám világ másságát állította előtérbe, ahol ma még a nálunk XVIII-XIX. században megfogalmazott követelések megvalósítása is vaskorlátokba ütközik210. Nők jogai, vallásszabadság, szabad véleménynyilvánítás, megszégyenítő és az emberi méltóságra sérelmes büntetések, és még sorolhatnánk a hagyományos emberi jogi kultúra alapelemeinek hiányosságait itt és másutt. Nem avult és évült el a hatvan év előtti nyilatkozat, és sok, nagy lélekszámú aláíró ország áll még fényévekkel távolabb a Nyilatkozat szellemének és betűjének megvalósításától. Számukra még él a katakomba kultúra és a hivatalos világ kettőssége, mint kihívás, amelyet az európai demokráciák már régebben maguk mögött hagytak. A globális jogvédők és a nyilvánosság, a globális civil társadalom erői segítik az autoriter rezsimekben működő emberi jogi kezdeményezéseket, mint tették azt 1989 előtt nálunk is. A posztkommunista országok így Magyarország is részese ennek a folyamatnak, így a Külügyminisztérium az EU elnökségre való felkészülés keretében ez év augusztusában megrendezte az első budapesti emberi jogi fórumot, amely hangsúlyosan az elnyomás alatt élő jogvédők helyzetével foglalkozott, és tervbe vette a népirtással foglalkozó nemzetkőzi megfigyelőelemző központ magyarországi létrehozását is. Az ombudsmanok európai és globális hálózatai is folyton napirenden tartják ezt a kérdést. Az egyetemes emberi jogi deklaráció az érvényesülés szempontjából új perspektívákat nyerhet ma a nemzetállamon túli lojalitásokat, identitásokat és intézményeket eredményező globalizációs folyamatok kibontakozásának küszöbén. A globalizáció a negatív hatások mellett a perspektívák és az alternatívák új eszköztárát nyitja meg az emberi jogok érvényesülése szempontjából. Az emberi jogok egyetemes ENSZ-deklarációja 1948-ban bevezetett egy olyan hosszabb folyamatot az univerzális normák érvényesülésének igényével, amelyet a hagyományos nemzetállami jogvédelem hatékony kiegészítésének kiindulópontját jelentheti. Amennyiben a globális demokrácia kialakulhat, mindenképpen az a hatvan évvel ezelőtti ENSZ-deklarációt kell, hogy kiindulópontjául tekintse, amely preambulumában az "emberiség minden tagjának, méltóságának és 209

Az ombudsmani intézmények, valamint az OPCAT alapján felállított nemzeti megelőző mechanizmusokról szóló részletes áttekintés a http://www.apt.ch/component/option,com_docman/task,doc_download/gid,291/ oldalon olvasható. 210 Goldman M.: Fro Comrade to Citizen. The Struggle for Political Right sin China. Harvard U. P. Cambridge Mass, London 2006.

170

elidegeníthetetlen jogainak elismeréséről " beszél „a szabadság az igazságosság és a béke alapján”. A nemzetközi szervezetek mellett az univerzális emberjogi normák globális megvalósulását segítik a globális civil társadalom és nyilvánosság kibontakozó új struktúrái is211. A nyilvánosság több szerkezetváltozáson ment át. A XXI. század újra változást, átalakulás iránti kihívást hoz ezen a területen. A mobil elektronikus kommunikációs technikák és a világháló léte az egyének és a kis, önkéntes csoportok olyan kommunikációs lehetőségeit nyitotta meg, amelyek felbomlasztják a hagyományos politikai kommunikáció csatornáit, illetve azokkal párhuzamosan új csatornákat alakítanak ki, amelyek újrarendezik a régiek világát. A bürokratizált, a tömegmédiákra építő politikában margóra kerülő kis, aktív, innovatív csoportok ma már képesek üzeneteiket globálisan eljutatni potenciális támogatóikhoz, ezáltal személyes és anyagi erőforrásokat mobilizálni A nemzetközi, a globális médiák közvetítésével a jogsértések mindenütt jelenvalókká válnak, és nem lehet azokat többé elrejteni az őket kifogásoló, ellenük tiltakozó, szintén globálisan működő emberjogi csoportok szeme elől. „The world is watching you”, a világ ma mindenfelé egyre nyitottabbá és transzparensebbé válik, és a nyilatkozat elvei alapján álló kritika és segítségnyújtás mindenhová elérhet, legalább is fogadhat, és eljuttathat üzenetet. A globális emberjogi és humanitárius problémákkal naponta konfrontálódunk a TV és a PC képernyőjén, és persze sajnos saját társadalmunk valóságában is. Ezzel megjelenik a „globális civil jogvédelem” lehetősége, és egyre javulnak hatékonyságának társadalmi-politikai feltételei - legalább is a globalizáció centrumaiban az NGO-k és az új média révén.

211

Hopgood S.: Keepers of the Flame. Understanding Amnesty International. Cornel U. P. Ithaca – London 2006.

171

172

THERE IS NO EXCUSE FOR IDLENESS THE MILLENNIUM DEVELOPMENT GOALS Greg Dorey212

Introduction •

"There is no excuse for idleness". That’s my title today. By the time I stop talking about the Millennium Development Goals (MDGs), I hope you will agree with me.

•

The British Embassy opened a photographic exhibition last week called "Eight". Do see it if you can, – either at the Embassy or when it transfers to the Budapest International Business School next week. The photographs, aside from being works of art, are records of individuals whose lives would be transformed by fulfilment of the MDGs. The photographer, Nick Danziger, came to Budapest last week to give a talk at the opening of the Exhibition about the stories behind the photographs.

•

Nick has photographed people around the world living in appalling conditions, girls selling their bodies to go to school, children orphaned by HIV/AIDS, children living on the streets. The message his work gives us is that the MDGs are about ordinary people – people like us who just happen to have been born somewhere else – and their lives and hopes.

•

I was particularly struck by one photograph of a boy in Niger called Abbas. Aged 15, he has already been working down a gold mine for 3 years – from 6am to 7pm, 363 days a year – he gets two days off. Although his family lives only 12km away, Abbas has only seen his father only once since he started work. He works in dark, cramped conditions with no safety measures. Abbas was sent to the mine to earn money for his family but has never earned enough to send anything home. He mines for gold, but does not know what it looks like. Last year his boss was killed because he fell down the 22m hole leading to the mineshaft. Abbas has no prospect of change – no future in front of him apart from this monotonous and dangerous existence.

•

The other messages that I hope you will take away with you today are that the MDGs affect Hungary and that every individual can do something to help. We

212

H.E. MR. GREG DOREY, Ambassador of the United Kingdom to Hungary

173

recently sent some journalists from HVG and Népszabadság to Tanzania, in part because it`s too easy for all of us in Europe just to focus on the problems, and we wanted them to see projects that are having a visible and positive effect too. They met a Hungarian woman there working for Tanzanian Educational Network as a Policy Officer through an organization called Voluntary Service Overseas. The articles they wrote as a result are on the British Embassy website, for those of you that are interested. I also recently read an interesting article in Népszabadság, about another Hungarian woman working on development in Uganda. It’s very encouraging to hear about young people like this volunteering to work in the developing world and to hear about Hungarian NGOs` projects there. •

Let me start on the mechanics – what the MDGs are and progress towards reaching them, say a little about UK development policy and the "Call to Action", and end on world trade and the impact of the financial crisis. I am happy to take questions after Professor Simai has spoken.

•

So let me start with the MDGs themselves. What are they? Some of you will know already, but please bear with me.

1. What are the MDGs?

•

The eight MDGs were adopted by 189 nations in September 2000. They represent a shared world vision to reduce world poverty. The overarching goal is to reduce by half the proportion of people living on less than a dollar a day by 2015.

•

Most of the MDG targets were not new. They were first set out in international conferences and summits held in the 1990s and brought together as the International Development Goals. So they have been around for some time. In September 2000 UN member states adopted the Millennium Declaration and the goals were accepted as part of a road map for making this reality and rechristened the MDGs.

•

All leading relevant international organisations – over 20 of them – are committed to implementing the MDGs.

•

The Eight goals are:

i. ii. iii.

Eradicate extreme poverty and hunger Achieve universal primary education Promote gender equality and empower women

174

iv. v. vi. vii. viii. •

Reduce child mortality Improve maternal health Combat HIV and AIDS, malaria and other major diseases Ensure environmental sustainability Develop a global partnership for development Each of the goals – all of which deal with basic human rights to shelter life, health, food, etc. – is underpinned by specific targets and measurable indicators.

2. Tracking the MDGs, progress towards reaching them, what needs to be done.

•

Since 2000, real progress in implementing the MDGs has been seen: for example there are now 41 million more children in school, 3 million more children are surviving childhood each year, and 2 million more people are receiving treatment for AIDS. But detailed analysis of the targets and indicators shows that there is much more to be done.

•

For those of you that are interested in looking at this in further detail, there are several websites that track progress towards the MDGs. I would refer you in particular to relevant work by the World Bank, UNDP, the European Commission and the UK Department for International Development (DFID). Links to all of these can be found via the British Embassy website.

•

UN assessments show the MDG targets as either "on target", "on track" or "lagging". The only target to merit an assessment of "on target" is "to halve between 1990 and 2015 the proportion of people whose income is less than one dollar a day" (and sub–Saharan Africa is not expected to meet even this target). Two others "To reduce the under–5 mortality rate by 2/3 between 1990 and 2015", and "by 2015 to halve the proportion of people without sustainable access to safe drinking water" are both assessed as "on track". All other targets – a lot – are "lagging".

•

Rates of progress are not evenly spread geographically. Sub–Saharan Africa has failed to make sufficient progress towards any of the MDGs. Progress towards the MDGs in Asia has been more mixed, with successes in reducing poverty, but remaining challenges in reducing maternal mortality, combating HIV/AIDS and ensuring environmental sustainability.

•

In Latin America, the Caribbean and Central Asia, progress towards reducing poverty by half has been slow and the picture is mixed on other targets. For

175

example in Latin America, HIV rates have remained stable, but are growing in Ukraine, Russia, Central Asia and parts of the Caribbean. 3. UK development policy •

Let me turn to British development policy. In 1997 the UK government set up a Ministry to deal with development policy – the Department for International Development. (Before 1997 development policy was carried out by an agency under the Foreign Ministry). The Ministry now employs 2,500 people, half of whom work overseas. Douglas Alexander is the Secretary of State – the main Minister – for International Development and a member of the Cabinet. It means development policy is not determined by the foreign policy, though the two are – hopefully – consistent.

•

DFID's overall aim is to reduce poverty. Everything they do is guided by the MDGs. DFID works through country programmes but around two–fifths of its money is spent through international institutions such as the UN.

•

Douglas Alexander has set out DFID's main priorities for achieving the MDGs as being encouraging growth; ensuring peace and security; combatting climate change; and bringing about change in the international system.

•

Between Financial Years 2007/08 and 21010/11 DFID's aid programme will increase by an average of 11% in real terms. This will mean that the UK is on track to spend 0.7% of Gross National Income (GNI) by 2013 (2 years ahead of the EU's target).

•

I want to break off at this point to give you a few concrete examples of DFID's work. I think it’s important in the midst of all these facts and figures to keep things real and remember that we are talking about actual people.

•

Sometimes a relatively small change can make a huge difference. In primary schools in the northern Indian State of Uttar Pradesh, serving a hot cooked midday meal has transformed attendance. As part of a major government initiative, supported by DFID, the meal not only gives students an incentive to stay at school but for many it will be the only meal they get all day. It has made a significant difference in drawing in girls. As one teacher put it, since there is no additional expenditure on food and their daughters are assured of at least one meal per day, parents are willing to send them to school. As one parent put it "their health has improved and so has their motivation. At least now they will not remain illiterate like me."

176

•

HIV–AIDS has robbed many children of their future. In Zimbabwe 13 year old Life Mbedzi, had to drop out of school at 9 when his parents died from AIDS– related illnesses. He has no money for lunch, but at least a DFID programme has enabled him to return to school.

•

In southern India, the DFID–supported "Education for All" programme has ensured that hundreds of poorly paid child workers have been able to return to school. Rajesh was orphaned at the age of 10. His uncle took him in but he had to leave school and find a job to earn his keep. "Education for All" has provided him with food, clothes and a bed to sleep in. Rajesh is now on a par, academically, with children his own age and has the prospect of educating himself out of the poverty trap.

•

Ethiopia has been hit hard this year by a combination of failed rains and rising food prices. In the worst–hit parts of the country people are starving. This summer Nick Danziger, the photographer I mentioned earlier, was commissioned by the British NGO Oxfam to take a series of photographs of them. The results are harrowing, very difficult to look at. But some Ethiopians have been luckier. A DFID–funded programme has provided food and money to some of those at risk in exchange for work in improving public facilities. So communities benefit from better roads and water points, while individuals are able to secure themselves against famine. An example is Aster Kurma, who lives with her husband and 8 children 350km south of the capital Addis Ababa. She works hard on soil conservation and tree planting projects, with the aim of turning parched land into lush green plots. Payment comes in food or money. Aster prefers to be paid in food because its value is more reliable. She says her family now have 2 meals a day. 4. Call to Action

•

Back the MDGs – as I indicated, some progress but overall "lagging". In his first speech to the UN in July 2007, UK Prime Minister Gordon Brown, speaking alongside the UN Secretary–General, Ban Ki–Moon launched an international campaign – the Call to Action – to accelerate progress on the MDGs. He called on world leaders, the private sector and civil society to join this effort. (Hungary signed up to the "Call to Action" in summer 2008.)

•

Ban Ki–Moon has called 2008 a "critical year for progress..… Let 2008” – he said, “be the year of the bottom billion”.

•

On 6 May the Business Call to Action (BCA) was launched with an event in London, bringing together business leaders to showcase initiatives to support growth in poor countries. The aim of the BCA is not philanthropy, simply

177

encouraging businessmen to give money, but to encourage the private sector to implement concrete initiatives that apply their core business skills and expertise to enhance growth and wealth creation to help meet the MDGs. •

The private sector has the technology, skills and expertise for wealth and job creation that, if properly mobilised, will help meet the MDGs. It is in their best business interest to help poor countries develop to create businesses and jobs in the new economies and ensure stability and growth.

•

September 25 saw the UN Secretary General's High Level Event in New York, which brought together a wide coalition of governments, civil society, businessmen, faith leaders, city leaders, NGOs and celebrities to discuss ways of taking forward work in various sectors. The event generated new commitments totalling $16 billion. Again, you can access the details via our website. Bob Geldof said, “it was a moment of great civilisation when the Millennium Goals were set. To fail would be a great failure of our civilisation. The steps made this week may seem unspectacular, but they did inject much needed new urgency into this bold project. Somebody’s life just got better.”

•

The next major international meeting will be the Doha Financing for Development conference, starting on 29 November, where donors and developing countries will discuss next steps. There are also mechanisms in place to take forward work on particular sectors e.g. the Fast Track initiative on Education; health plans; and various food security meetings are planned for later this year.

•

The UK believes strongly that we must not let the momentum generated by these events drop off. We want to see continued improvement of international tracking of and analysis of the MDGs and ensure that the commitments made at the UN High Level Event are delivered. With this in mind the UK also supports the Secretary–General's proposal for a 2010 MDG Review Summit. 5. WTO talks

•

What about the link with trade? In contrast to the momentum of development generated by the High Level Event, the World Trade Organisation’s (WTO) Doha Development Agenda failed to make any significant progress this year.

•

Trade is an integral part of development policy. There are clear linkages between trade, development and poverty reduction. Evidence shows clearly that trade liberalisation and openness has a beneficial impact on economic growth. So no surprise that countries which have seized the opportunity offered

178

by more open world markets to increase exports and attract inward investment have made the greatest strides in reducing poverty. •

The share of the poorest countries in global trade has declined from 0.8% in 1980 to 0.4% today. So to make real progress in reducing extreme poverty, those poorest countries need to be drawn into the global economy and increase their access to modern knowledge and technology.

•

The UK remains strongly committed to the multilateral trade system and to preserving the strength and openness of world trade. A successful conclusion to the Doha Development Agenda remains our main current trade policy priority. 6. The impact of the financial crisis

•

The other recent major issue inevitably affecting development issues has been the financial crisis. This has left almost no country unaffected but the poorest countries will be hardest hit. We estimate that 100m more people were pushed into poverty this year and 850m cannot afford enough to eat as a result of the high oil and food prices. Falls in oil prices will take a long time to filter through to these people. And reductions in global access to credit are likely to have a direct effect on local industries and firms. Evidence suggests that while African Banks are not vulnerable to contagion from Wall Street, they are vulnerable to local economic downturn.

•

Economic downturn in Europe and the USA will reduce demand for imported goods and services, and for foreign direct investment. Tourism is also likely to suffer. And decreased remittance flows from workers in developed countries to families at home (and the return of some migrants if jobs are not available at all) will only make things worse. The Mexican Central Bank for example reported a 12% yearly fall in remittances in August.

•

As a result of all this, the IMF has identified 22 highly vulnerable countries, 8 of which also face debt sustainability issues.

•

In times of crisis it is tempting for countries to become inward looking, focusing on domestic priorities and problems. However the urgency to act to achieve stability and prosperity for all has only increased.

•

Following the recession of the early 1990s many donor governments let aid efforts decline, which impacted very negatively on developing countries in

179

areas such as agricultural production, infrastructure, social welfare and political stability. We must not make this mistake again. •

When the domestic revenues of developing countries are decreasing; there are limited options for increasing taxation; and food and energy prices are biting hard, there is a risk that countries will try to borrow to meet their needs or to sell off national assets. This risk is compounded if we cut the amount of aid we have promised.

•

There is a clear moral case for helping those most badly affected by the financial crisis. But ensuring stability is also in our own interests. We know that poor countries face heightened possibilities of conflict and insecurity in times of economic and social stress. The cost to the international community of failing to respond to conflict or rebuilding failed states is far greater than trying to ensure economic stability by maintaining current aid flows. And we need to involve developing countries in dealing with global problems.

•

As PM Gordon Brown, put it at the UN High–Level Event on the MDGs, in September:

“Some say this time of financial turbulence is the time to put our ambitions on hold, to cut back or postpone the dream of achieving the Millennium Development Goals, but this would be the worst time to turn back. Every global problem we have requires global solutions, involving all the continents of the world. We cannot solve the food shortages that face many continents without involving Africa and developing countries. We cannot solve climate change without involving Africa and developing countries. We cannot solve the pressure on resources and energy without involving Africa and the developing countries. And Africa and other developing countries are not the problem – they are part of the very solution to today's problem”. •

The British Government has made clear that the UK's pre–existing aid commitments will be honoured and we continue to encourage other donor governments to deliver on their commitments and ensuring that the world's richest countries – of which Hungary is one, although it may feel under pressure now – do not renege on their promises to the world's poorest. We remain committed to accelerating progress towards meeting the MDGs and fighting global poverty. •

The Doha meeting in November will bring together donors and developing countries and the meeting needs to send a strong message on development financing in light of the current climate. The UK wants to see countries reaffirm global commitments to development and acknowledge the need to maintain aid levels; increase efforts to improve aid effectiveness; and find

180

appropriate ways to support developing countries in addressing new challenges such as climate financing. •

The UK also believes that the current financial situation increases the case for looking again at the rules for a globally integrated financial sector and for reform of the international system as a whole. This is too big a topic for me to venture onto today. If you are interested, there are materials on the Embassy website setting out my government's position on this. 7. Why do the MDGs matter to the EU and Hungary?

•

Let me end by saying something about why the MDGs should matter to the EU and Hungary. The fact is that the impact of poverty is not confined to geographically–distant countries. It is knocking on our front door already.

•

Poverty in the developing world leads directly to economic migration – legal and illegal – into Europe as people seek better lives and opportunities. It undermines democratic systems leading to failed states, conflict and radicalisation, which in turn fuels terrorism.

•

Unemployment and no prospect of securing a reliable legitimate income leads to increased criminal activity – the flourishing international drugs trade is one symptom of this.

•

Businesses cannot operate in countries where the infrastructure is poor, the potential workforce malnourished, there are few consumers and there is no effective rule of law. So large parts of the world cannot develop their way out of poverty and potential markets are limited. Hungary does not have many markets in the developing world. But Hungary’s trade partners do. So expect an indirect economic impact.

•

Greenhouse gas emissions do not respect national boundaries, nor do international diseases.

•

If we are to solve these and other global problems, and do so in a sustainable way, we need to act to make ordinary people's lives in the developing world prosperous, peaceful and stable.

•

Hungary is an EU partner, member of the UN and member of the OECD; it supports the MDGs and has signed up to the "Call to Action". Hungary is a relatively developed and wealthy country. For all these reasons it has an important role to play and commitments to uphold.

181

•

Hungary is also the front line of the Schengen region and therefore also in the front line for many of the problems I have mentioned above.

•

With its work in its Provincial Reconstruction Team (PRT) in Baghlan Province in Afghanistan which has involved your military contingent there in infrastructure projects, and work on education and primary health care, the Hungarian government has shown that it can make a good and effective contribution to development outside of its neighbourhood.

•

And, as the "Call to Action" states, it's not just about what governments do. Hungary and Hungarians have a fantastic contribution to make. The Hungarian Association of NGO`s for Development and Humanitarian Aid (HAND) is an association of NGOs working on development issues with the support of the Hungarian Ministry of Foreign Affairs. Members include the Hungarian Inter– Church Association, whose work covers community–based reconstruction programmes in Sri Lanka and Thailand; social development programmes aimed at assisting the disabled in Uzbekistan; and the Foundation for Africa, which deals with educational, social and medical issues. Its work includes supporting a school and orphanage in the Congo.

•

Individuals may feel powerless to influence world events. But in reality all of us can make a personal commitment and have an effect. We cannot all work as volunteers in Africa but we make a difference by finding out more and becoming better informed; by supporting the work of NGOs; by buying fairly traded goods; by doing what we can to go "Green" and protect the environment; and by asking relevant questions and putting pressure on our governments to honour their commitments and do more.

•

It’s a small world these days and no country can live in isolation. We need to work together so that for example a child does not die of poverty every 3 seconds somewhere in the world. That`s the situation now. It`s intolerable.

182

A MULTILATERÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS A XXI. SZÁZAD KIHÍVÁSAI

Simai Mihály213 akadémikus

XXI. századot sokan a növekvő BIZONYTALANSÁG évszázada jelzővel látták el az ezredfordulón, 8 évvel ezelőtt. Azóta a világfejlődés kilátásai még kuszáltabbá, ellentmondásosabbá váltak. A hidegháború befejeződése nyomán valóban új és sok tekintetben példátlan lehetőségek és remények bontakoztak ki többmilliárd ember számára. 2008-ra ezek jórészt szertefoszlottak, megoldatlan globális problémák, feszültségek, növekvő egyenlőtlenségek és kaotikus viszonyok árnyékolják be a jövő kilátásait bolygónk jelentős térségeiben. Az új feltételek és kihívások határozzák meg a fejlődés útjait. Az emberiség fejlődése ismét sajátos útelágazáshoz érkezett. Az egyik irány a világgazdaság fejlődéséből a tudományos és technikai vívmányokból, az információs forradalom globális terjedéséből, az életnívó és az egészségügyi viszonyok javulásából, globalizálódás és a kölcsönös függőség kedvező kihatásainak erősödéséből fakadó lehetőségek közős kiaknázása, egy nagyobb szolidaritásra, érdekközösségre és humanista értékrendre épülő nemzetközi rendszerben. A másik irány a megoldatlan demográfiai, politikai és gazdasági problémák szaporodása, régebbi válsággócok fellángolása és újak megjelenése, a nemzetközi terrorizmust kiváltó okok és tényezők erősödése, a tudományos és technikai fejlődés nem kívánatos mellékhatásainak kezelhetetlenné válása. Az alternatív fejlődési irányok lehetőségének ellenére nagy valószínűséggel meghatározhatók bizonyos közös tendenciák, közös rendezőerők. Az új geostratégiai feltételek, a változó unilaterális és multilaterális hatások, a gyors globális technikai fejlődés, a termelés és a világkereskedelem súlypontjainak módosulásai, a megváltozott és tovább bonyolódó érdekviszonyok, egyensúlyi zavarok és jelentős szerkezeti változások radikálisan módosítják Magyarország világgazdasági környezetét is. Magyarország az eddigiekben nem tudott felzárkózni a fejlett országok közé, közepesen fejlett ország maradt, vagyis lényegében a világ államainak ugyanabba a kategóriájába tartozik 2008-ban is, mint 1900-ban, 1950-ben és a rendszerváltás évtizedében. Fejlődésének kilátásait az átalakuló világban belső és külső, politikai, társadalmi és gazdasági tényezők befolyásolják. Ezek elemzése arra utal, hogy képességei összességében romlottak a gyors és hatékony alkalmazkodásra világfejlődésben végbemenő változásokhoz. Az ország ugyanis ismét (történelmében nem először) lényegében nem használta ki azokat a lehetőségeket, amelyek a rendszerváltással összefüggésben adódtak. Sok olyan előnyét, amelyeket 1968 után szerzett a rendszer korábban kezdődött és 213

SIMAI MIHÁLY akadémikus, a Világgazdasági Kutató Intézet kutatóprofesszora, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a Magyar ENSZ Társaság elnöke

183

nagyobb mértékű piacosodása, a mezőgazdaság jobb versenyképessége, társadalmának viszonylagos nyugalma, a nemzetközi gazdaságba történt nagyobb integráltsága és a nyugati világ kedvező magatartása következtében, fokozatosan elvesztette, intézményrendszere nem elég hatékony. A rendszerváltással kapcsolatban szükségessé és indokolttá vált reformok többsége nem valósult meg. Az ország teherbíró képességét meghaladták bizonyos kormány-programok. Tudományos és oktatási bázisa gyengült. A világban ható új rendezőerők és érdekviszonyok, amelyek a nemzetközi fejlődés főbb irányait meghatározzák, a fentiek miatt is keményebb kihívást jelentenek Magyarország, mint a számos más, a vele hasonló fejlettségi szinten álló rendszerváltó államok számára, amelyek alkalmazkodóképessége javult. A multilaterális együttműködés a XXI. században A XXI. században a működőképes világrend fenntartásában, illetve ennek erősítésében nélkülözhetetlen szerepet játszanak a nemzetközi, államközi multilaterális szervezetek. A multilateralizmus olyan intézményesített, szervezett együttműködési forma, amelyik az egyoldalú nyomással vagy kényszerrel (unilaterálisan) vagy kétoldalú (bilaterális) megállapodásokkal szemben három vagy ennél több ország kapcsolatait általánosan elfogadott elvek és szabályok alapján hangolja össze. A multilaterális együttműködési szervezetekben résztvevő államok kapcsolataik meghatározott területét a kölcsönösség alapján, azonos módon kezelik, és ezek menedzselését az egyes államok helyett közösen fenntartott intézményekre bízzák. Az államok számának szaporodása és kölcsönhatásaik erősödése miatt rendkívül fontossá vált számos területen az államok együttélésének biztosíthatósága szempontjából a multilaterális nemzetközi szabályozás. A multilateralizmus bővülése sokoldalúan befolyásolja a nemzetközi jogrendszert és az államoknak, mint intézményeknek feladatait. A nemzetközi szervezetek hatása a globalizációs folyamatokra többirányú. Igyekeznek a globalizáció folyamatait áttekinthetőbbé, szervezettebb tenni, nemzetközi megállapodások, közösen kialakított magatartási szabályok, szabványok és normák segítségével csökkenteni a folyamatok alapvetően kaotikus jellegét. A versengő együttműködés menedzselésének feladata magában foglalja olyan mechanizmusok kialakítását, amelyek segítségével enyhíthetik a növekvő egyenlőtlenségek következményeit, valamelyest erősíthetik bolygónk gazdasági biztonságát, előmozdíthatják a globális problémák (környezet, népesedés, szegénység stb.) közös kezelését, s javíthatják a szegény országok lehetőségeit. A közös gondok közös menedzsmentjének fogalmára az angol nyelv a "global governance" kifejezést használja, amit világ közös menedzseléseként lehetne magyarra fordítani. (A kormányzás erre túl erős kifejezés lenne.) A nemzetközi multilaterális szervezetek egy része globális. Ezek közé tartozik mindenekelőtt az ENSZ „család”, amelyik a Világszervezet központi szerveit és szakosított intézményeit jelenti, beleértve az ENSZ-hez kapcsolódó

184

Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot, valamint az ENSZ keretein kívül működő Világkereskedelmi Szervezetet. A globalizáció erősíti a funkcionális és transznacionális kapcsolatokat és sokoldalú együttműködési hálózatok kialakítását a világgazdaság vállalati és államközi viszonyaiban. Ösztönzi bizonyos normák, szabályok, tevékenységek és intézmények hasonlóvá vagy azonossá válását különböző országokban és térségekben. Hozzájárul ugyanakkor a különbözőségek, a különbségek növekedéséhez is. A különbségek alapjait az érdekviszonyok, a méretek, a folyamatokból élvezett előnyök és a hátrányok egyenlőtlen megoszlása alkotják. Ezek más, az identitáskeresés új törekvéseivel együtt erősítik az érdekek területi dimenzióit, a globalizáció technikai, gazdasági és funkcionális erőivel szemben. Sajátos lokalizációs és dezintegráló erőket szülnek és esetenként erősítenek. Ezek közé tartoznak a regionalizációs törekvések is, amelyek a XX. században már megerősödtek, s intenzitásuk valószínűleg a XXI. század belátható évtizedeiben sem csökken. Regionális szervezeteket a globális nemzetközi szervezetek keretében is alapítottak. Az egyes kontinenseken, az adott földrész államainak együttműködésben különleges szerepet játszanak az ENSZ regionális gazdasági bizottságai. Ezek feladata a földrész országai között gazdasági együttműködés, gazdasági integráció elősegítése, a termelés, a kereskedelem, az infrastruktúra és a pénzügyek területén, valamint a kapcsolatok fejlesztése világ más térségeivel. Öt regionális gazdasági bizottság működik: az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottsága (1958-ban alapították, s 52 tagja van). Az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (1947-ben hozták létre. Tagjainak száma 54. Az USA és Kanada, valamint a Szovjetunió utódállamai is tagjai.) Az ENSZ Latin-Amerikai és Karib térségi Gazdasági Bizottsága (1948-ban alakult. 41 tagja és 6 társult tagja van.) Az ENSZ Ázsiai és Csendes óceáni Gazdasági és Szociális Bizottsága (1948ban alakult, 48 tagja és 10 társult tagja van.) Az ENSZ Nyugat ázsiai Gazdasági és Szociális Bizottsága (1973-ban alakult, s 13 tagja van). Az ENSZ szakosított intézményei közül néhány ugyancsak létrehozott regionális testületeket. Ezek azonban az adott szervezet részeiként segítik az adott területen (pl. egészségügy, mezőgazdaság és élelmezés) a regionális együttműködést. A regionalizmus és az EU A regionalizmus, éppúgy mint a globalizációs folyamat hátterében sajátos eszmerendszerek is kialakultak, gyakorlatilag minden földrészen. A páneurópaizmus, a pán-afrikanizmus pán-amerikanizmus vagy az arab egység fejlődése általában azt hirdetik, hogy az adott térség regionális egyesülése jótékony hatással lesz a földrész népeinek és az egész világnak a jövőjére. Konkrét tartalmuk függ a hátterükben álló politikai érdekektől és céloktól. A világ legjelentősebb regionális integrációs szervezete az Európai Unió. Az EU tagság a Magyarország jövőjét formáló tényezők között radikális változásokat hozott. Az EU nemcsak az európai térség központi jelentőségű

185

szervezete, növekvő fontosságú tényezője és ösztönzője a globálisan integrálódó világgazdaságnak. Az EU-nak mint gazdasági hatalmi tényezőnek, mint a nemzetközi viszonyok egyik tényleges fő szereplőjének globális jövőjét azonban nem lehet egyértelmű, egysíkú folyamatként prognosztizálni. Azok a megközelítések, amelyek az államok egyszerű összeadására és a bővülés folyamataira vagy a statisztikai halmazokra építve jellemzik jövőjét szükségképp hibásak. Különösen lényeges annak megértése, hogy az EU jövője nem vonatkoztatható el tagállamainak, mindenekelőtt vezető hatalmainak érdekviszonyaitól. Mint közismert az európai integráció, a két hagyományosan versengő európai hatalom, Franciaország és Németország megbékélése és együttműködése révén vált lehetővé. Az integráció egybevágott az USA politikai és gazdasági érdekeivel is az adott fejlődési szakaszban. Azóta a belső hatalmi egyensúlyi viszonyok és a külső feltételek is változtak. Az EU a belső hatalmi csoportok és érdekek alapján lényegesen diverzifikáltabb lett. Az EU egyre inkább olyan geopolitikai térség is, amelyben a globális középhatalmak láthatóan igyekeznek sajátos érdekeiket a szomszédságpolitikával vagy a bővítéssel érvényesíteni, s eltérő módon reagálnak világgazdasági és politikai folyamatokra és eseményekre. A térség továbbra is fontos partnere az Egyesült Államoknak, de egyben növekvő mértékben versenytársa is. A hatalom kérdéseivel foglalkozó szakemberek számára egyértelmű, hogy az EU keretében, ha egy állam, különösen egy jelentős tényező, mint pl. Franciaország, Anglia vagy Németország, a saját hatalmi preferenciák követése nem előnyös az integráció szemszögéből. Új fogalom, a „gazdasági patriotizmus” megjelenése, amely azt a törekvést takarja, hogy az Unió jelentős államai nemzeti gazdasági érdekeiket érvényesítsék és erősítsék belső politikai stabilitásukat, arra utal, hogy vannak ilyen törekvések. Az EU jelenleg a nemzetek feletti és a nemzeti alapon történő döntések kombinációja. Azok az államok, amelyek nagyobb mértékben képesek befolyásolni a szupranacionális döntéseket, képesek arra, hogy biztonsági és külpolitikai érdekeiket is jobban érvényesítsék ezen keresztül. A nagyobb államok erős lobbikként működhetnek, különösen költségvetési témákban, az újra elosztási folyamatban, a bővítésben és mélyítésben. Nyitott kérdés az is, hogy az EU keretében vannak-e megfelelő biztosítékok annak megakadályozására, hogy a kisebb államok valamelyik nagyobb EU tagállam kliensállamává váljanak? Előadásom keretében áttekintést adok a XXI. század e szakaszában ható nagyjelentőségű és a világfejődés távlatait meghatározó tényezőkről és a fejlődés kilátásairól, amelyek a multilaterális együttműködés napirendjén szereplő legfőbb témák hátterét alkotják. A világkapitalizmus globális rendszere A XXI. század első évtizedére a legátfogóbb és különösen jelentős következményekkel járó átalakulás a globális társadalmi viszonyokban ment

186

végbe. Lényegében a magyar társadalom sem fogta fel a maga egészében, hogy a XX. század utolsó szakaszában, nyolc évtized után, a kapitalizmus újra globális rendszerré vált, s azt sem értette meg, hogy Magyarország hol helyezkedik el ebben a rendszerben, és a kialakuló magyar kapitalizmus még formálódó érdek és értékviszonyai hogyan hatnak a magyar társadalom jövőjére. A XXI. század elejére kialakult globális kapitalista rendszer nem statikus. Sok tényező hatására formálódik. Néhány jellemzője azonban megfogalmazható. Ez a globális rendszer több területen is különbözik pl. attól a kapitalizmustól, amelynek egységét először az októberi forradalom törte meg, majd a második világháború után végbement társadalmi és hatalmi változások hatásai formáltak. A XXI. század globális piacgazdaságát kutatásaimban “szuperkapitalizmusként” jellemeztem a következő tényezők alapján: A tulajdonviszonyok koncentrációja példátlan méreteket öltött. A XX. század második felében radikálisan megváltoztak a rendszerben a tulajdonviszonyok. Nőtt a gazdagok száma. A világon a XXI. század elején 7,2 millió ember él, akinek vagyona 1 millió dollár felett van. Ezek ellenőrzik a világ tőkéjének egyharmadát, összesen kb. 88 billió (nyolcvannyolcezer milliárd dollárt). A dollár-milliárdosok száma 425, s közülük 274 él az Egyesült Államokban.214 Oroszországban 14 oligarcha tulajdonában van az iparvállalatok 40%-a. A „Világvagyon Jelentés” szerzői szerint 1986-2000 között a milliomosok száma Ázsiában 600%-al, Európában 410%-al, Észak Amerikában 300%-al, a Közel-Keleten 210%-al, Latin Amerikában 220%-al és Afrikában 190%-al nőtt. Megoszlásuk a következő volt a kontinensek között: Észak-Amerika Európa Ázsia Latin-Amerika Közel-Kelet Afrika

32,7% 26,8% 18,2% 12,3% 4,8% 1,9%

Forrás:World Wealth Report:MerrillLynch/ Cap Gemini Ernst and Young.New York. 2001.

A világ milliomosainak és milliárdosainak túlnyomó többsége aktív üzletember maga is. A milliomosok és milliárdosok egyik nagy „gondja” vagyonuk menedzselése. Ez nemcsak a befektetések jellegére és szerkezetére vonatkozik, hanem arra is, hogy miképpen tudják adóikat minimálisra csökkenteni. A nemzetközi piaci viszonyok formálásában 70 000 nemzetközi társaság játszik meghatározó szerepet, amelyek méretei, globális befolyása a kapitalizmus korábbi történetében példa nélkül áll. 800 000 vállalatuk működik 184 országban. Az államok nemzetközi összefonódottsága, kölcsönös függősége és a verseny globalizáltsága minden korábbinál nagyobb mértékű. Jelentős mértékben 214

The Economist, June 16 2001.

187

megnőtt a tőke, az áruk, a szolgáltatások az információk és az emberek mobilitása. A közlekedés, a szállítás és a távközlés technikájának forradalmasodása, költségeinek csökkenése mérsékelte a földrajzi távolság jelentőségét a gazdasági fejlődés szempontjából. Továbbra sem tűntek el azonban a különbségek a tengerektől elzárt szárazföldi államok és a kedvezőbb szállítási feltételekkel rendelkező tengermellékiek között. E tényező különösen jelentős a kevésbé fejlett infrastruktúrájú térségekben. A XXI. század globális szuperkapitalizmusa lényegesen differenciáltabb is, mint a XX. század elején volt. Különböző típusú kapitalizmusok versengenek a világkapitalizmus rendszerében. A főbb formációk, az észak-amerikai típusú szabályozott szabad piacgazdaság, a Nyugat-Európában kialakult szociális piacgazdaság, az Ázsiában létrejött sajátos kooperatív-korporatív piacgazdaság, a fejlődő világban és a volt szocialista országokban formálódó különböző hibridek. A piaci rendszerekre jellemző egyenlőtlenségek azonban az államok között és az államok keretében történelmileg példátlanok. Az államok keretei között ezek nemcsak a jövedelmek, hanem a vagyonok és képességek megoszlásának hatalmas mértékű egyenlőtlenségén alapulnak. A globalizáció új szakasza és a világpolitika kérdőjelei A XXI. század kihívásai között az egyik leggyakrabban emlegetett és rendkívül komplex és ellentmondásos tendencia és folyamat-rendszer a globalizáció. A következő évtizedek során a nemzetköziesedés új szakaszában globalizációs folyamat hajtóerőinek jelentősége tovább nő. Néhány ezek közül pozitív választ képvisel a technikai, gazdasági és társadalmi fejlődés kihívásaira: pl. a nemzetközi együttműködési szervezetek, illetve rezsimek, a transznacionális társaságok, nemzetközi társadalmi szervezetek, míg mások a negatív válasz megtestesítői: szervezett bűnözés, nemzetközi terrorizmus. Egyes esetekben ez utóbbiak államokat is befolyásuk, uralmuk alá vonhatnak. Hangsúlyozni kell ugyanakkor azt is, hogy a nemzetközi rendszerben a globalizációs folyamattal ellentétes irányú érdekek és tendenciák is érvényesülnek. A globalizáció igen fontos feltétele a világpiac további liberalizálásának alakulása. A kommunikációs rendszerek, a közlekedés és szállítás, valamint az áru és tőkepiacok liberalizálásának jövőjétől függ nagymértékben az, hogy a transznacionális társaságok, nemzetközi bankok és különböző típusú vállalatközi hálózatok milyen ütemben lesznek képesek a világgazdaság további integrálódását fenntartani és erősíteni? Képesek lesznek-e ellensúlyozni azokat az erőket, amelyek a szétesést, a decentralizációt és a lokalizálódást ösztönzik? Ezek a tényezők szorosan kapcsolódnak olyan államok és társadalmi csoportok érdekeihez, amelyek a globalizációs folyamat vesztesei. A 2007-ben az Egyesült Államokban kezdődött pénzügyi válság kimenetele, amelyik a szuperkapitalizmus első globális jellegű válságává szélesedett, azért is igen fontos és végeredményben nyitott kérdés, mert részben választ ad majd arra, hogy a rendszer vezető, meghatározó hatalmai miképpen tudják kezelni a problémákat. A

188

kapitalizmus fejlődése a múltban sem volt töretlen és válságoktól mentes. A XX. század 1929-33-as válságának következményei lényegében beárnyékolták a század következő évtizedeit. A kapitalizmus történelmi fejlődésén végigvonult az alkotás és a rombolás, a békés fejlődés és a véres háborúk, a pozitív és a negatív változások, a fejlődés ösztönzőinek és a korlátjainak egyidejű jelenléte. Az egyes hatások méretei, földrajzi elosztása, társadalmi és gazdasági következményei időről időre változtak. A rendszer fő erőinek képességei is eltérő módon alakultak a problémák kezelésére az egyes korszakokban és térségekben. A XXI. század következő évtizedeiben, különösen az emberiség nagy problémáinak tükrében igen lényeges kérdés például az, hogy érdek és értékviszonyai alapján alkalmazható eszközei elegendőek, illetve alkalmasak-e a világ számos nagy problémájának kezelésére és különösen megoldására. A globalizációs folyamatot rendkívül bonyolulttá és ellentmondásossá teszi a világ politikai szerkezete. A fejlődést meghatározó magasan fejlett államainak, gazdasági szempontból életképtelen mini és mikro-államoknak, sokszáz-millió embert tömörítő gazdasági törpéknek, kis területű és lakosságú gazdasági óriásoknak egyidejű létezése és érdekei teszik a globalizáció folyamatát és következményeit továbbra is rendkívül sokrétűvé. Az államok száma bolygónkon valószínűleg tovább nő a XXI. században is. A XX. század elején 50 önálló állam létezett bolygónkon. 137 volt a gyarmati területek száma, s ezek 14 birodalom keretén belül léteztek215. A XXI. század első évtizedében 192 ország alkotja a világ politikai struktúráját. A birodalmak felbomlottak. Soha az emberiség modern történetében nem létezett ennyi s ilyen mértékben különböző politikai és gazdasági lehetőségekkel rendelkező állam. Soha nem volt a globálisan összesített államhatárok hossza ilyen nagy, mint a XXI. század elején. Az államhatárok új érdekstruktúrák kialakulását is jelzik, amelyekhez különböző funkciók is kötődnek. Ezek költségei és előteremtésük forrásai a globalizálódó világban sajátos problémakört képviselnek. Egyik igen lényeges kérdés, hogy a következő évtizedek során mennyiben, és milyen tényezők hatására változnak a globális hatalmi viszonyok? Egységes gazdasági és politikai hatalmi centrummá válik-e az Európai Unió, s milyen hatalmi struktúra működik majd keretei között? Miképpen hatnak a globalizáció politikai és gazdasági tényezőire az Ázsiában kibontakozóban lévő hatalmas gazdasági és politikai változások? Oroszország integrálódása a világpolitika és a világgazdaság rendszerébe milyen változásokat eredményez az eurázsiai térségben? A XX. század anélkül zárult, hogy meg tudta volna szabadítani az emberiséget a fegyveres erőszaktól. A XX. század során, becslések szerint csaknem 170 millió ember halt meg háborúk és tömeges népirtások következtében. A háborús áldozatok száma mintegy 35 millióra tehető. Ezek közül csupán a második világháború óta ötmillió ember halt meg a kis háborúk katonái vagy áldozataiként216. A XXI. század katonai biztonsági 215

J.A.Hobson, Imperialism. A Study. London 1902. George Allen=Unwin Ltd. Holsti, J.K. Peace and War:Armed Conflicts and International Order 1648-1989. Cambridge University Press, Cambridge 1991, Ake, Claude: Why Humanitarian Emergencies Occur. UNU/WIDER, Research for Action 31.1997. We the Peoples. United 216

189

környezetét új, politikai, gazdasági, technikai, társadalmi és kulturális tényezők formálják, amelyek az elmúlt 20-25 évben illetve a hidegháború befejezése után alakult ki. Az államok közötti háborúk veszélyei nem tűntek el a nemzetközi rendszerből. Egyes elemzők a XXI. század harmincas éveire számítanak olyan globális változásokra, amelyek jelentős konfliktushelyzetet alakíthatnak ki az akkori időszak vezető hatalmai között. A beláthatóbb jövőben a hagyományos ellenfelek közti konfliktusok (pl. India és Pakisztán), a törekvések a regionális befolyás fenntartására vagy kiterjesztésére (pl. Oroszország vagy Kína) rosszul kalkulált külpolitikai lépések következményei az államközi kapcsolatokban eredményezhetnek államok közötti konfliktusokat. Ezeknél azonban sokkal nagyobbak és közvetlenebbek az államok keretei közötti konfliktusok veszélyei, amelyek adott esetben nemzetközivé szélesedhetnek. Ezek hátterében etnikai, vallási ellentétek, szeparatista törekvések állhatnak. Az etnikai konfliktusok jellegét, okait és következményeit, mint ezt pl. a Balkán példája is bizonyítja, súlyos hiba lenne egysíkúan kezelni. Az antropológiai, kulturális, társadalmi és gazdasági problémák, valamint a nemzetközi hatások szerepének és kölcsönhatásainak elemzése nélkül a legtöbb esetben lehetetlen a tényleges viszonyok megértése és a problémák kezelése. Önálló tényezőkört képvisel a konfliktusok szembenálló politikai elitjének magatartása, amelyet ritkán vizsgálnak. A nemzetközi szervezetek keretében nem fordítottak az eddigiekben kellő figyelmet az etnikai problémák és a kollektív biztonsági tényezők tényleges összefüggéseire. Az ENSZ Egyetem kutatásai arra utalnak, hogy a világon mintegy 5000 olyan etnikai csoport létezik, amelyik a Világszervezet Alapokmánya alapján jogot formálhat nemzeti önrendelkezésre. Az ENSZ napirendjén szereplő politikai kérdések között továbbra is lényeges marad a világpolitikai fejlődés egyik lényeges problémája, hogy gyenge kormányok, lassan fejlődő vagy stagnáló gazdaságok ösztönzik a szélsőséges politikai mozgalmakat, a vallási vagy politikai fanatizmust, és súlyos belső konfliktusok forrásai lehetnek bizonyos körzetekben. Felszínre hozzák a szunnyadó etnikai, nemzetiségi konfliktusokat, erősítik a nacionalizmust, különösen Közép és Kelet-Európában. Egyes ilyen konfliktusok bizonyos térségekben, pl. abban, amelyben hazánk is elhelyezkedik, könnyen és gyorsan nemzetköziesedhetnek, és regionális feszültségekké válhatnak. A belső konfliktusok különösen élesek lehetnek az ún. kudarcállamokban, amelyek olyan területeket jelentenek, ahol nincs hatékony kormány, kormányellenőrzés, s gazdasági és politikai káosz uralkodik. A XXI. század világában nem kevés az olyan országok száma, amelyek belső feszültségeik, illetve a kedvezőtlen külső feltételek hatására kudarcállamokká válhatnak. Az ilyen államok igen könnyen a nemzetközi terrorizmus szervezeti központjai, menedékhelyei, kábítószer kereskedelmi és szervezett bűnözési bázisok lehetnek. A világpolitika egyik további, s nemcsak elszigetelt problémája a nemzetközi terrorizmus veszélyei által okozott bizonytalanság is. Ezek a tendenciák egyrészt azt valószínűsítik, hogy a nagyhatalmak közötti konfliktusok st

Nations in the 21 Century. United Nations. New York. 2000. (

190

valószínűsége nem nagy a következő negyedszázadban, másrészt azonban a regionális feszültség és konfliktus gócok kezelhetősége lényeges feltétele lesz a normális és békés világfejlődés biztosíthatóságának. Ennek lehetőségeit korlátozhatják az államok érdekviszonyainak növekvő differenciálódása mellett a sokasodó szociális és gazdasági problémák, s az intézményrendszer ezekből is eredő gyengeségei. A világgazdaság és a nemzetközi pénzügyi rendszer válságai A XXI. század elejére a világgazdaság és a világpiac hatalmas, áttekinthetetlen és sok tekintetben kaotikus képződménnyé fejlődött, s példátlan méretekben emelkedett a munka termelékenysége. A bruttó világtermék 1900-2000 közötti évszázad során több mint tizennyolcszorosára nőtt, s egy főre számítva csaknem ötszörösére (4,72) emelkedett. 1900-ban valamivel több mint másfél milliárd ember, 2000-ben már ennek négyszerese élt bolygónkon, s 2050-re további 50%kal több ember osztozik majd a jövedelmeken, a természeti erőforrásokon és keresi boldogulásának útjait. A világnak 2000-ben két munkahétre volt szüksége ahhoz, hogy az 1900-ban termelt bruttó világterméknek megfelelő értéket előállítsa. A növekedés a XXI. században tovább folytatódik. 2015-ben valószínűleg egy munkahét is elég lesz az 1900-as árú- és szolgáltatástömeg előállításához, s a XXI. század közepe táján egy-vagy két munkanapra lesz majd ehhez szükség. A globalizáció jelene és jövője szempontjából különösen lényeges a nemzetközi pénzügyi rendszer, amelynek Magyarország is részévé vált a rendszerváltás nyomán. A rendszer kifejlődése és gyors bővülése hátterében a nemzeti gazdaságokban végbement jelentős átalakulás áll: a reálgazdaság és a papírgazdaság növekvő mértékű szétválása. A pénzügyi rendszer a pénzpiacok, tőzsdék, intézmények és műveletek nemzetközileg összefonódó hálózataként működik. A nemzetközi pénzügyek globalizálódása ösztönözte a részvényekben, kötvényekben és bankbetétekben, valamint külföldi működő tőkében fekvő befektetés állomány történelmileg példátlan mértékű megnövekedését is. Ennek nagysága 2007-re megközelítette a 200 ezer milliárd dollárt. Ez a világkereskedelem többszöröse és több mint négyszer akkora mint a világ évi bruttó termelése. Jogos az a félelem, hogy ilyen hatalmas volumenű pénztőke a lényegében liberalizált globális pénzpiacok világában óriási veszélyek forrása lett. Példátlan méreteket öltött a pénz és értékpapír piacok napi forgalma is: ez napi 3,2 billió (3200 milliárd) dollár, kétszerese az 1998-asnak. A nemzetközi pénzügyi rendszer jellemzői a következőkben foglalhatók össze: 1. Miközben a pénz kibocsátása állami keretek közötti tevékenység, a pénz tulajdonosai és használói, az adósok, a hitelezők és a befektetők, valamint a

191

pénzügyi rendszer intézményei hatalmas, sok tekintetben összefonódott hálózattá fejlődtek, amelynek belső folyamatai áttekinthetetlenné, ellenőrizhetetlenné és szabályozhatatlanná váltak. 2. A pénzügyi műveltekben születő innovációk, amelyeket főként a spekulációs törekvések ösztönöznek, igen gyorsan terjednek, és alkalmazásuk rövid időn belül globális méreteket ölt. A tőzsdei műveletek, árfolyammozgások és zavarok szorosan összekapcsolódnak. Ez nemcsak a pénz “nagykereskedelmében”, hanem kiskereskedelmében is növekvő mértékben jellemző. 3. A kockázattal, a pénzpiaci válságokkal, zavarokkal kapcsolatos globális hatások igen gyorsan átterjednek a különböző “nemzeti” piacokra, és ezek kezelése gyakran már nem lehetséges többé csupán nemzeti eszközökkel. 4. A liberalizáltság és a globalizálódás aláásta a kormányok képességét arra, hogy bevételeik és kiadásaik nagyságáról és szerkezetéről a külső hatások lehetséges következményeinek figyelembevétele nélkül döntsenek. A hagyományosan értelmezett adózási szuverenitás különösen a leginkább globalizálódott kis országokban “elveszett”. Mindez azt is jelenti, hogy a teljes foglalkoztatottság fenntartásához szükséges “nemzeti” monetáris és fiskális politikák vagy teljesen lehetetlenné, vagy rendkívül nehézzé váltak. 5. Az E-pénz, vagyis a nemzetközi hitelkártyák és más az elektronikára épült eszközök globális használatának terjedése növekvő mértékben nehezíti az államok ellenőrzési lehetőségeit a pénzforgalom felett. 6. A globális fúziók és akvizíciók nyomán tovább bővül a hatalmas univerzális pénzügyi konglomerátumok köre, amelyek tevékenysége földrajzi és műveleti szempontból egyaránt globális. Mindezek nyomán csökken a különbség a bankbázisú és pénzpiaci bázisú modellek között. 7. Globalizálódnak a felügyeletekkel, ellenőrzéssel kapcsolatos szabványok. Nő annak igénye, hogy a pénzügyi műveletek átláthatóbbá váljanak. 8. A nemzetközi pénzügyi rendszer multilaterális szervezetei nem képesek a problémák kezelésére és a rendszer megfelelő szabályozására. Új követelmények fogalmazódnak meg a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel kapcsolatban a globális biztonság erősítése érdekében. Nemcsak a 2008. év pénzpiacai eseményei, hanem az elmúlt két évtizedben lezajlott mintegy 20-22 állam pénzügyi válságai nyilvánvalóvá tették, hogy sem a nemzetközi pénzügyi szervezetek, sem pedig az államok központi bankjai nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel és kompetenciával arra, hogy a világgazdaság pénzügyi rendszerében végbemenő hirtelen zavarokra, válságokra - különösen akkor, ha ezek az USA-ban kezdődnek megfelelő választ adjanak, s az elkerülhetetlen helyi vagy regionális pénzügyi válságok globalizálódását kizárják. Ezek következményei nemcsak a kamatláb és az árfolyamok alakulását, hanem az államok gazdasági teljesítményét is meghatározó módon befolyásolják, és sokoldalúan hatnak a lakosság jövedelmeinek alakulására is.

192

A demográfiai tényezők, a foglalkoztatottsági válság és a deruralizáció A XXI. századra vonatkozóan előre jelezhető globális változások között Magyarország számára is igen lényeges a demográfiai tényezők alakulása. Ezek természetesen szorosan kötődnek a nemzeti határokhoz, azonban a múlthoz képest sokkal nagyobb mértékben vannak kitéve a globális tényezők hatásának is. Európa helyzetét, s ennek keretében Magyarországot is sokoldalúan érintik a “népesedési polarizáció” következményei. Erre annak nyomán kerül sor, hogy a világ népessége növekedésének döntő része kb. 95 százaléka a következő évtizedek során a XXI. század szegényebb országaiban megy végbe. A mai fejlett világ mindezek nyomán a világ lakosságának kb.10%-át teszi majd ki 2050 körül. Ezen belül, a következő harminc esztendő során évente várható mintegy 78 millió új földlakó közül kb. 40 millió 5 országban látja meg a napvilágot, Indiában, Kínában, Pakisztánban, Indonéziában és Nigériában. Ez a XXI. század talán leglényegesebb kihívása. Globális méretekben a világ népessége növekedésének lassulása folytatódik. A XXI. század ötvenes éveire valószínűleg befejeződik a világon az átmenet egy új demográfiai korszakba, és lezárul egy többszáz-éves ciklus.217 Az átmenet az új szakaszba a fejlett ipari országokban lényegében a XX. században végbement, sőt egyes fejlődő országokban is megkezdődött218. A következő fél évszázad során az Európai Uniót alkotó térség népessége valószínűleg 40-50 millióval csökken.219 A közép és kelet-európai országokban a csökkenés még 217

E ciklus kezdeti szakaszában, 1797-ben jelent meg Malthus hires tanulmánya az "Essay on Population". Megállapításairól, ezek realitásáról, jóslatainak beteljesüléséről, illetve tévedéseiről lényegében azóta is vitatkoznak a társadalomtudósok. Malthus maga az angliai viszonyokban és a francia forradalomban látta a demográfiai robbanás főbb társadalmi következményeit. Jóslata az éhség, az alultápláltság növekedéséről, a népesség növekedésének és az anyagi javak előállításának egyenlőtlen versenyéről Angliában nem teljesült. Azokban az országokban, pl. Írországban, amelyek nem voltak képesek a termelés és a termelékenység növelésére, ahol az urbanizáció is lassubb és ellentmondásosabb volt, az éhes szájak gyors növekedése tragikus problámákat okozott. A XXI. század elején sok fejlődő ország számára megoldhatatlan problémák forrása a gyors népszaporulat. 218 Az 1960-as években a föld népessége évi átlagban 2%-kal nőtt. A legjelentősebb abszolút növekedésre a 80-as években került sor, évi 86 millió főre. A 60-as években egy fejlődő országbeli nő átlagosan 6 gyereket szült fogamzóképes korában. A század végére ez háromra csökkent. A csökkenés az életmód megváltozásának és a fogamzásgátlók használatának volt betudható. A fejlődő országok jelentős részében a különböző felekezeti tilalmak ellenére nőtt a fogamzásgátlók használata. A fejlett ipari országok 70%-os arányával szemben az afrikai nőknek még mindig csak 20%-a használ fogamzásgátló szereket. 219 Azoknak a 65 éven felülieknek kétharmada, akik a világon eddig éltek, ma él. A világ legöregebb országa Svédország ahol a lakosság 18%-a 65 éven felüli. Az átlagos europai nõ, aki fogamzóképes koru, átlagban 1,7 gyereket szül. A népesség ujtarelmeléséhez 2,1 gyerekre van szükség. Ha a német születési arányok a mai szinten maradnak, 1,3 gyerek, a német lakosság 300 éven belül kihal. Irország és Izland az a két ország Europában, ahol elegendõ gyerek születik a lakosság szintjen tartásához. A legkevesebb gyerek Olaszországban születik. Az europaiak ma a világ lakosságának 10%-át teszik ki 2050-ben 4%-ra zsugorodnak. 2020-ra a 65 éven felüliek aránya felülmulja a 14 éven aluliakét Europában. A férfiak várható élettartama

193

nagyobb lehet. A XXI. század második felében a demográfiai átalakulás globálisan is jellemzővé válik. A változások folyamatában világ országainak többségében jelentős mértékben átalakul a lakosság korösszetétele is. A mai fejlődő világban a munkaképes korúak száma a népesség körében jelentősen megnő, és csökken a mai fejlett államokban. A fejlődő világban a munkaképes korúak számára csak gyors és kedvező szerkezetű gazdasági növekedés és ezzel összefüggő munkahelyteremtés mellett lehet majd megélhetési lehetőségeket biztosítani. Részben a demográfiai változásokkal függ össze a településrendszer átalakulása is. 100 évvel ezelőtt a világ lakóinak négyötöde falusi településeken élt. A 2008-ra arányuk 50% alá süllyedt, és tovább csökken. A folyamat a világ fejlődő térségeiben inkább jellemezhető deruralizációként, mint klasszikus értelemben vett urbanizációs folyamatként, jóllehet egyes szakemberek a "szuperurbanizáció" korszakának tekintik a kialakuló szakaszt. A tudásalapú gazdaság és társadalom kibontakozása A globalizáció jövője tekintetében döntő változás az is, hogy a világ olyan fejlődési szakaszban van, amelyik átmenet a tudásbázisú gazdaság és társadalom korszakába. Az OECD egyik dokumentuma a tudáslapú gazdaságot olyannak tekinti, amelyik” közvetlenül a tudás és az információ termelésén és elosztásán alapul”220. Nyilvánvaló, hogy minden szervezett gazdasági tevékenység az emberiség eddigi történetében valamilyen tudásra és információra épült. A XXI. század elején azonban jelentős minőségi és mennyiségi változások jellemzik a fejlődést. Ezek között különösen a következőkre hívom fel a figyelmet: • •

•

a tudomány közvetlen termelési tényezővé vált, s az emberiség eddigi történetében élt és működő tudósok 95%-a ma él és dolgozik; hatalmas tömegű ismeret és a társadalmi és gazdasági fejlődés szempontjából hasznos tudás halmozódott fel a természetről, a társadalomról és az emberről; az információs forradalom nemcsak lehetővé tette, hanem gyorsabbá és olcsóbbá is az új ismeretek összegyűjtését, tárolását, feldolgozását és terjesztését;

az EU-ban 80 a nõké 82 és fél év. A hatvan éven felüli férfiak kevesebb mint 5%-a munkaképtelen. Minimálisan évi 1,5%-os egy fõre jutó GDP növekedésre van szükség a jelenlegi szociális terhek viteléhez a következõ 50 év során. A 65 éven felüliek egészségügyi kiadásai négyszer nagyobbak, mint a 65 éven aluliaké. Az EU lakosságának 80%-a elfogadja azt, hogy az idõskoruak eltartása társadalmi kötelesség. 220

OECD:The Knowledge Based Economy OECD/GD 96 102.p.7

194

•

•

• •

• • •

az új hasznos ismeretek növekvő hányada a nagyvállalatok „magántulajdona”, s ugyancsak üzleti vállalkozás a modern elektronikus információs hálózatok túlnyomó része is; a hagyományos iskolarendszer képtelen a növekvő volumenű tudástömeg átadására. Új típusú munkamegosztás kialakulása folyik e téren az oktatási rendszer különböző szintjei között. A tömegméretűvé váló felsőoktatás ennek egyik szükséges láncszeme; a régi szakismeretek minden korábbinál gyorsabban elavulnak, új szakmák tömegei jelennek meg, s a régiek is átalakulnak; a tudományos és technikai fejlődés állandóan új iparágakat, új szolgáltatásokat szül, s átalakítja a hagyományos tevékenységeket minden szektorban; az államok és a vállalatok innovációs képessége a nemzetközi verseny igen fontos tényezője lett; a tudásalapú fejlődés átalakítja az állami tevékenységeket is a hadviseléstől az adminisztrációig; hatalmas technikai átalakulás ment végbe az illegális tevékenységekben is, a bűnözéstől a terrorizmusig.

Az említettek ellenére az a vélemény hogy a tudás „félretolja” vagy lekörözi a tőkét vagy a munkaerőt a gazdasági folyamatban, illetve, hogy azokkal, mint önálló tényező szembeállítható, megalapozatlan. A tudást nem lehet alkalmazni a termelésben beruházások és dolgozók nélkül. A beruházásoknak igen gyakran éppen az a funkciója, hogy alkalmazzák az új ismereteket a termelési folyamatban. Egyes nemzetközi szervezetek a 90-es évek óta összehasonlítják a fizikai tőkébe és a tudásba eszközölt befektetéseket. Ez utóbbi kategóriába sorolják az oktatási, valamint a kutatási és fejlesztési ráfordításokat. Az OECD országokban a fizikai tőkére eszközölt befektetések összességében két és félszer nagyobbak voltak, mint a „tudásba” eszközöltek az 1990-es években. Ami a növekedés ütemének összehasonlítását illeti, a tudásba eszközölt befektetések gyorsabban nőttek a fizikai tőkébe eszközölteknél. Az is nyomon követhető, hogy a munkaerő körében gyorsabban nő a kereslet felsőfokú végzettségűek, mint egyéb kategóriák iránt.221 A szociális viszonyok és trendek A globalizációs folyamat hatására, a társadalmak egyre inkább három csoportra tagozódnak. Az egyik a „globalizáltak” csoportja. Ezt a Világbank szakemberei egy új, kialakulóban lévő “globális középosztályként” emlegetik, amelynek “létszámát” 400 millióra becsülik. Ennek kereteit az egy főre számított jövedelemszínt alapján határozták meg. Ebbe tartoznak a csaknem 70 000 221

Investments in Tangibles and Knowledge.The Kowledge based economy: A set of facts and figures OECD. Paris, 1999. P.4.

195

transznacionális társaság több mint 800000 vállalatának tulajdonosai, részvényesei, dolgozói, a velük kapcsolatban álló sokmillió beszállító vállalakozó és a különböző elosztó hálózatok emberei, a politikai, gazdasági, katonai hatalmi elitek, a társadalmak olyan képzettséggel rendelkező tagjai, akik ennek alapján nemzetközi szempontból is mobilak. A másik végletet azok alkotják, akik a globalizációból, annak kedvező hatásaiból gyakorlatilag tartósan vagy végérvényesen kirekednek, a parasztság széles rétegei, a szakképzetlenek, a mezítlábas kapitalisták és a mezítlábas értelmiségiek. Egyértelműen megfogalmazható, hogy a legnagyobb és legnehezebb feladat a szegénység csökkentése. Számottevően nőttek a világgazdaságban az államok közötti fejlettségi szintkülönbségek és az államok keretei között is az egyenlőtlenségek. Soha nem voltak ilyen hatalmas különbségek és szakadékok államok között a méreteket, a jövedelem és vagyonmegoszlás, a gazdaság, a tudomány és a technika fejlettségét illetően. Gazdaságtörténészek számításai szerint a jövedelmek különbsége a leggazdagabb és legszegényebb ország között évszázadok óta nő. Legszegényebb és leggazdagabb ország átlagjövedelme 1820 3:1, 1913 35:1, 1950 44:1, 1973 72:1, 2002 82:1. Az egyenlőtlenségek növekedésének egyik kegyetlen kifejeződése a tömegnyomor. A XXI. század elejére annak ellenére súlyos globális problémaként és lényeges kihívásként maradt a szegénység, hogy egyes országokban nem jelentéktelen eredmények születtek a nyomor legrosszabb formáinak mérséklésében. A világ több térségében, pl. a rendszerváltó országokban nőtt is a szegények száma és aránya. A világ lakóinak több mint fele kevesebb, mint napi két dollárból él. Több mint 1,2 milliárd embernek napi átlagos jövedelme 1 dollárnál kevesebb. Globális méretekben, a fejlett államokban élő egymilliárd embernek jut a földön realizált jövedelmek 60%-a, s 3,5 milliárdnak a jövedelmek 20%-a. A hatalmas méreteket öltő nyomor lehetetlenné teszi minden más probléma megoldását, illetve enyhítését is.222 A nyomorúságban élő országokban a fegyveres konfliktusok valószínűsége is nagyobb. A szegénység csökkentésében az eddigi eredmények csupán két országban, Kínában és Indiában biztatóak. Ezekben az államokban lényegében a gyors gazdasági fejlődés által teremtett munkalehetőségek révén csökkent a szegénység, és bizonyult sikeresnek az éhezők számának csökkentése is A világ szegényeinek 75%-a falusi körzetekben él, s döntő többségüknek alapvető megélhetési forrása továbbra is a mezőgazdaság. Ezek a törpebirtokosok, a földnélküli mezőgazdasági bérmunkások, a nomád pásztorkodással foglalkozók többsége és különböző marginalizált népcsoportok. A mezőgazdaságból élők jövedelmeinek növekedése segítheti a falusi szegénység más rétegeinek, a kézművesek, a „mezítlábas” szolgáltatók és a bérmunkások jövedelmeinek növekedését is. A szegények és a jómódúak között alakult ki egy un. közbenső réteg, amelyik mindkét irányba mozoghat: globalizálódhat, vagy a kint rekedtek közé kerülhet. A globalizáció társadalmi következményei az élet minősége 222

We the Peoples. United Nations in the 21 Secretary General. New York. 2000. P. 19

196

st

Century. United Nations. Report of the

szempontjából is lényegesek. Ezektől függ ugyanis azoknak a modern javaknak és szolgáltatásoknak (beleértve az egészségügyi szolgáltatásokat is) hozzáférhetősége, amelyek a föld lakóinak helyzetét meghatározzák. Vitathatatlan, a fentiek miatt is, hogy ha a döntően a nyugati világ által befolyásolt intézmények és a mögöttük lévő gazdasági és politikai érdekstruktúrák nem lesznek képesek érdemi változások kezdeményezésére és érvényesítésére, a hatalmas és növekvő egyenlőtlenségek csökkentése, a szegénység legrosszabb formáinak felszámolása terén, a világ súlyos társadalmi konfliktusok színterévé válhat. A magyar társadalom a XXI. században sokkal közvetlenebb módon fogja érzékelni EU-tagsága révén is a globális változások hatását. Amikor a társadalmak nem képesek a helyzetek és új feltételek racionális mérlegelésére, és a kiábrándultság dominál a remények és várakozások felett, a globalizáció növeli a társadalmi feszültségeket. A XX. század vége óta a civil társadalomban különösen aktívvá váltak a globalizációval szembenálló mozgalmak. Globalizációellenességük több forrásból táplálkozik. Az egyik a szembenállás a piaci civilizáció érdek és értékviszonyaival. A globalizáció ellenességben kifejezésre jut a félelem attól is, hogy súlyos kárt okoz a helyi kultúráknak. Sokan a nemzeti populizmus alapján állva a globalizációt idegen értékrend kifejeződésének tekintik, amelyeket bizonyos erők felülről kényszerítenek rájuk. Tehetetlennek érzik magukat e hatásokkal szemben. A szembenállás olyan objektív folyamatokat is kifejez, mint a globalizáció hatása a társadalmak szerkezeti tagozódására, amelyik bizonyos tekintetben „felülírja”, de nem szünteti meg, a hagyományos viszonyokat sem. Az ökológiai válság A multilaterális szervezetek napirendjén szereplő és megoldandó kérdések között különlegesen fontos az ökológiai válság kezelésének, mérséklésének és elhárításának feladata, a környezeti problémák sokasodása. A XX. század során a természeti környezet hatalmas átalakulást okozó hatásoknak volt kitéve. A föld népessége megnégyszereződött, a világtermelés nyolcszorosára emelkedett.223 Szükségessé vált ezért annak világos megfogalmazása, hogy mi nem tekinthető fenntartható fejlődésnek. A fenntarthatóság koncepciója előtérbe tolta az eddigi fejlődési modellek sokoldalú kritikáját, amelyért jelentős mértékben a profitérdekek és a piaci feltételek voltak felelősek. A feltételezések szerint az emberiség társadalmi-gazdasági tevékenységének hatása a bioszférára elkerülhetetlenül tovább nő. A világ lakosságának 2050-ig előre jelzett mintegy 50%-os növekedésének következményei, a szuperurbanizáció: a településrendszer átalakulása, a trópusi erdők irtása, a természeti katasztrófák szaporodása, még intenzívebbé teszik a föld éghajlati viszonyainak, arculatának átalakítását és növekvő mértékben járulnak hozzá a környezet szennyezéséhez, a természeti 223

We the People.Report of the UN Secretary General to the Millennium Assembly. United nations. New York, 2000. P. 9

197

erőforrások szűküléshez. A világ agrárszektorának, erdő és halgazdaságának teljesítőképessége meghatározó módon függ az ökológiai rendszer fenntarthatóságától. Jelentős hatással van ennek folyamata a népesség egészségügyi viszonyaira is. Különösen lényeges problémává válhat a világ édesvíz készleteinek növekvő szűkössége. A becslések szerint 2025-re a világ akkori 8 milliárdra becsülhető népességének 35%-át fenyegeti vízhiány. Az ökológiai szempontból fenntartható fejlődés alakulásában két kérdéskör különösen fontossá válik. Az egyik az, hogy a gazdálkodó szervezetek, a vállalatok illetve az egyének mennyire lesznek képesek a jövőben, a múlthoz hasonlóan áthárítani környezetromboló tevékenységük költségeit a társadalomra. Ha ezt nem tudják megtenni, folyó gazdálkodásuk, életvitelük költségei növekednek, mert azokat nem lehet többé externalizálni. A másik fenntartható fejlődés egyik alapkérdése, a generációk közötti felelősség társadalmi-gazdasági értelmezése és realizálhatósága. A fentieken kívül igen lényeges feladat a társadalomtudományok számára a társadalom és a természet kapcsolatrendszerének komplex és a gyakorlati cselekvés, a vállalatok és az állami gazdaságpolitikák szemszögéből is hasznosítható értelmezése. Összefoglalva: A multilaterális rendszer a XXI. század elejére sajátos útelágazáshoz érkezett. Azok a hatalmi koalíciók, politikai konfrontációk és tényezők, amelyek formálásában és működésében a hidegháború időszakát jellemezték, a XX. század végére megszűntek. Véget ért a hidegháború időszakát követő globális optimizmus is, amelyik arra számított, hogy a kialakuló új világrend a jog, a béke és a globális jólét időszakának kezdete lesz. Többé-kevésbé egyértelmű, hogy a világfejlődés eddigi útjának folytatása globális politikai, szociális és környezetei tragédiák egész sorát eredményezheti. A 2000. szeptemberi globális ENSZ csúcs, ennek „follow up” jellegű tanácskozásai 2005-ben, az ENSZ, a Világbank, a Nemzetközi Valutalap hatvanadik évfordulója ajánlásainak meglehetősen vérszegény jellege, a WTO dohai fordulójának problémái és kudarcai azt tükrözték, hogy az érdekek különbözősége és esetenkénti növekvő eltérései miatt, csak igen lassan lesz képes a multilaterális rendszer a globális változásokhoz igazodni. Egyes szakemberek, politikusok, de főleg a világ vezető közvélemény formáló propagandistái azt a következtetést vonták le, hogy a multilateralizmus általában válságba, s a világ a kaotikus viszonyok új állapotába jutott, amelyre egyre inkább az unilateralizmus lesz jellemző. Az államok hivatalos megnyilatkozásai nem voltak ennyire pesszimisták. Sajátos egyetértés alakult ki abban, hogy szükségessé vált az egész nemzetközi együttműködési rendszer felülvizsgálata és reformja. Ennek adott hangot Ban Ki Mun is az ENSZ vezető tisztviselői előtt tartott beszédében. Továbbra is tény, hogy a világ aligha lenne képes minőségileg új multilaterális szervezetek létrehozására. 2008-ra ismét nyilvánvalóvá vált, hogy a multilaterális rendszer reformja nem képzelhető el gyors és radikális intézkedési csomagként. A

198

világ hosszú távú, a szükségleteit, a lehetőségeket s a feladatokat és az operatív intézkedések sorozatát összehangoló átfogó program megvalósítása nem lehetséges a jelenlegi globális hatalmi és érdekviszonyok mellett. Valószínűleg általában a kis lépések és az egyes területek közötti jelentős különbségek jellemzik majd a reformokat. A jövő szempontjából különösen jelentős lehet az EU, s néhány fontos fejlődő ország pozitív szerepe a multilaterális rendszer globális szerepének erősítésében és a komplex módon értelmezett globális biztonság erősítését jobban szolgáló jövőjének formálásában. Azt sem tartom kizártnak, hogy az Egyesült Államok 2009-ben hatalomra lépő új kormányzata elődeinél sokkal pozitívabb szerepet fog játszani a multilaterális rendszer hatékonyságának növelésében. Magyarországnak, mint viszonylag kis országnak a jelenleginél sokkal aktívabb szerepet kellene és lehetne is vállalnia a nemzetközi együttműködés globális multilaterális rendszerében, különösen azokon a területeken, amelyek legközvetlenebbül kapcsolódnak hazánk jövőjének formálódásához.

199

200

A VILÁG ÉLELMISZERVÁLSÁGA, HATÁSA AZ EURÓPAI UNIÓBAN, MAGYARORSZÁGON Baksa Adrienn224, Vida Adrienn225

Az élelmiszerek árának drasztikus emelkedése világpolitikai és társadalmi kérdéssé vált a 2008. év folyamán. A nemzetközi mezőgazdasági piacok és élelmiszerkereskedelem 2006-os és 2007-es helyzetével, valamint az agrártermékek világpiaci kilátásaival számos nemzetközi agrárpolitikai szakértő foglalkozik. Több ismert és elismert nemzetközi intézmény, szervezet készít prognózisokat ugyanerről, mint pl.: • • • •

FAO FAPRI (Élelmiszer- és Agrárpolitikai Kutatóintézet, USA) EU Bizottság OECD

•

USDA (amerikai mezőgazdasági minisztérium)

Az agrárpiacok az utóbbi években nehéz alkalmazkodási perióduson estek át, melyre jelentősen hatott a világpiaci kereslet élénkülése és a nemzetközi kereskedelem bővülése. A korábbi prognózisokat sokszor megcáfolta a valóság, az előre nem látható események, folyamatok komoly befolyást gyakoroltak a piacokra. A mezőgazdasági termékek világpiaci árát általánosságban befolyásoló tényezők: •

a makrogazdasági környezet;

•

a kereslet-kínálat alakulása;

•

a gazdaságpolitika folyamatos változása;

•

a bioüzemanyag-felhasználás gyors növekedése, amely hatással bír

•

a növényi termékek, takarmányok és élelmiszerek árára.

224

Baksa Adrienn nemzetközi agrárpolitikai referens, szakmai tanácsadó, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 225 Vida Adrienn Ph.D hallgató, Szent István Egyetem – Gazdaság- és Szervezéstudományi Doktori Iskola; gyakornok, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium

201

Az elmúlt néhány évtizedben a világ megszokta az élelmiszerek szerényebb árait. A globális élelmiszerkosár inflációval korrigált ára három évtized alatt, egészen 2006-ig, közel a felére csökkent. Ekkortól a legtöbb mezőgazdasági termék ára gyors emelkedésnek indult olyannyira, hogy a FAO élelmiszer-árindexe 2006 januárja és 2008 januárja között több mint 60 százalékkal nőtt. A statisztikai átlag azonban sokkal erőteljesebb változásokat takart néhány terményt kiemelve: •

a búza 150 százalékkal került többe;

•

míg a kukorica ára kétszeresére;

•

a növényolajok közül a szója- és pálmaolaj ára közel háromszorosára drágult;

•

egyes tejtermékek ára megduplázódott.

Ez azt támasztja alá, hogy 2006-tól gyökeres változás kezdődött: míg a mezőgazdasági termékek piacát korábban inkább a kínálat vezérelte, addigra 20072008 folyamán egyre inkább a kereslet vált meghatározóvá, mennyiségi és minőségi értelemben egyaránt. Mi idézte elő e fordulatot? Ennek az összefüggéskörnek a vizsgálata képezi az írásmű első részét. A piaci trendváltáshoz több globális tényező együttes hatása vezethetett. Ebben jelentősége van a rendkívüli időjárásnak és klímaváltozásnak (aszály, árvíz, szökőár), a népességnövekedésnek ezzel párhuzamosan a (lakossági jövedelmek emelkedéssel) a fogyasztói szokások változásának, spekulatív árutőzsdei folyamatoknak, kőolajár ingadozásnak, valamint bioenergia-termelés növekvő mezőgazdasági alapanyagigényének. Az okok elemzése előtt meg kell említeni a világ gabona- és olajosmag-készleteinek megcsappanását is. Ezek szintje 2008-ra lecsökkent, a teljes élelmiszermérleg évtizedek óta nem mutatott ilyen szűkös tartalékokat. A gabonafélék globális felhasználása három esztendő alatt mintegy 80 millió tonnával (csak a kukoricáé hozzávetőleg 67 millió tonnával) nőtt, ebből körülbelül 40 millió tonnát az Egyesült Államok rohamosan bővülő (bio)etanolipara vett fel226. Az alábbiakban néhány gondolat arról, hogy mik voltak a főbb gyakorlati „mozgatórugók” a globális élelmiszerválságot kiváltó okok körül. A világ élelmiszerválságát kiváltó főbb tényezők A világ élelmiszerválságát több, egymással összefüggő, egymásra ható, és egymás hatását súlyosbító hatások határozhatók meg. Annak meghatározása, hogy a világ mely pontján miért és milyen mértékben érvényesülnek ezek a globális hatások, 226

Az AKI elemzése szerint a világ vezető etanolgyártója 410 millió tonnát közelítő 2007. évi gabonatermésének mintegy ötödét használta fel etanol előállítására (döntően kukoricát), kibocsátása meghaladta a 24,5 milliárd litert. (Ehhez képest a 2005. évi energiatörvény „mindössze” 17,8 milliárd liter bioüzemanyag bekeverését írta elő 2007-re.)

202

nagyon nehéz, az elemzések első lépéseként azonban a legfőbb ható tényezőket kell definiálni. Súlyos csapadékhiány (szárazság) egyes földrajzi térségekben A kedvezőtlen időjárási viszonyok számos fontos termelő és exportáló országot sújtottak, és szokatlanul gyenge termést eredményeztek. Mialatt növekedett a világban a gabonafélék felhasználása, addig a szárazság miatt kialakult terméshozam csökkenésre néhány példa: az Európai Unióban 9 százalékkal (kb. 24 millió tonna), Ausztráliában 43 százalékkal (kb. 16 millió tonna), Ukrajnában 22 százalékkal (kb. 8 millió tonna) kevesebb gabona termett 2007-ben. Ausztráliát például három szárazság sújtotta az elmúlt hat évszak során, aminek következtében a termés 2006-ban 50%-kal esett vissza. Észak-Amerikában, Európában és Ausztráliában a gabonaellátásban bekövetkezett, időjárással összefüggő veszteség 2006-ban több mint 60 millió tonnát tett ki, amely négyszer több, mint az ezekben az országokban etanol céljára felhasznált gabona mennyiségének növekedése. A nemzetközi tartalékok minden eddiginél alacsonyabb szintje következtében a mezőgazdasági termékek árának ugrásszerű emelkedését nem lehetett a tartalékok felszabadításával ellensúlyozni. A FAO előrejelzése szerint a világ gabonatartalékai 2007–2008 során várhatóan 25 éves mélypontot jelentő 405 millió tonnára csökkennek, ami a tavalyi csökkent értékhez képest további 21 millió tonnás, azaz 5%-os visszaesést jelent. Élelmezésbiztonsági megfontolásból több gabonaexportőr országban (Ukrajna, Argentína, India, Vietnám) exportkorlátozásokat (vámok, kvóták, tilalom, exportadó) vezettek be 2007-2008-ban, ami tovább gerjesztette a világpiacon eluralkodó hiánypszichózist. A malmok, takarmánykeverők, olajüzletágban érdekeltek, exportőrök-importőrök igyekeztek előszerződni, és készleteiket hosszabb távra bebiztosítani. A fentiekből kitűnik, hogy az élelmezésbiztonság megteremtése erős piacvédelmi intézkedéseket gerjesztett. A válság felerősödésében egyik jelentős háttér faktornak mondható a világ népesség számának növekedése. Az 1999-es statisztika szerint az emberiség 5, 978 milliárd főről 2008-as viszonylat szerint 6, 736 milliárd főre emelkedett közel tíz év alatt. A népességszám szerinti ország rangsorok az első hat hely tekintetében nem változtak.

203

A világ népessége Ország

1999-ben (millió fő)

2008-ban (millió fő)

1. Kína

1 266

1 333

2. India

998

1 154

3. USA

276

304

4. Indonézia

209

238

5. Brazília

168

197

6. Pakisztán

152

174

…

…

5 978

6 736

és a többi ország Világ összesen

Forrás: The World Factbook 2007-2008

Tágabb összefüggésben nézve a világ népességének különösen a fejlődő országokban bekövetkezett növekedése is hozzájárult az élelmiszer iránti kereslet fokozódásához. Az éghajlatváltozásnak a mezőgazdaságban hosszútávon jelentkező, legfontosabb negatív hatásai a FAO [2007] tanulmánya alapján a következő pontokban összegezhetők: •

Az időjárás változékonyabbá, szélsőségesebbé és kiszámíthatatlanabbá válik, ezáltal megnehezíti a tervezést, csökkenti a termelés biztonságát, emellett súlyos károkat okoz.

•

Egyes térségekben a tengerszint emelkedése miatt mezőgazdasági termelésben hasznosítható földterület.

•

A kedvezőtlen lokális változások miatt máshol egyre több, még érintetlen, természetes növénytakaróval fedett földterületet vonnak a termelésbe.

•

Csökken a biológiai sokféleség.

•

Egyes térségekben kevesebb lesz az ivó- és öntözővíz.

•

A tengeri halászat hozama drasztikusan visszaesik, márpedig a tenger jelenleg fontos élelmiszer- és különösen jelentős fehérjeforrás az emberiség számára.

•

Egyes kártevők, növény- és állatbetegségek gyorsabban terjednek és eljutnak olyan területekre is, ahol korábban nem fordultak elő.

204

csökken

a

Fontos megjegyezni, hogy a mezőgazdaság nem csupán elszenvedője a klímaváltozásnak, hanem egyik okozója is: az üvegházhatást kiváltó gázok közül elsősorban a metán (kérődző állatok tartása), a nitrogéndioxid és – feltételezések szerint – a dinitrogénoxid (műtrágyázás) kibocsátásáért tehető felelőssé. Mindezek tükrében a mezőgazdasági termelés és az annak alapjául szolgáló természeti erőforrások elsősorban a termőföld és a víz alapvető átértékelését kell, hogy elindítsák. A kihívást az jelenti, hogy miként lehet átállni egy új agrár- és élelmiszertermelésre. Az átállás hosszú távú folyamatában a tudomány kulcs szerepet játszik. Az élelmiszerfogyasztási gazdaságokban

struktúra

átalakulása

a

feltörekvő

A világ legnépesebb országaiban (Kína, India, Brazília) az élelmiszerfogyasztás is számottevően megnőtt. A jólétből fakadó keresletnövekedés egyúttal a fogyasztási szokásokban is változást idézett elő. Kínában már a népesség 20%-a, mintegy 300 millió fő megengedheti magának a magasabb színvonalon való étkezést. Indiában kialakult egy 150-200 milliós, jómódú középosztály, amelynek élelmiszerfogyasztási struktúrája mind inkább a nyugat-európaihoz hasonlítható. A vásárlóerő növekedésével a lakosság nemcsak kalóriából, hanem állati eredetű termékekből is többet fogyaszt. A hús- és tejtermékek iránti kereslet erősödésével párhuzamosan nő a gabonafélék és olajnövények kereslete, hiszen egy kilogramm élősúly-gyarapodáshoz több kilogramm takarmányra van szükség. Kínában 1985-ben az egy főre eső húsfogyasztás 20 kg volt, ez napjainkra (2008) elérte az 50 kg/főt. A táplálkozási szokások gyors változása a globális urbanizációval (városokba történő vándorlás) is összefügg. Ami a jövőt illeti: a globális gazdasági expanzió és a népesség folytatódó, noha lassuló (éves átlagban 1,1 százalék körüli) növekedése nyomán tovább élénkül az élelmiszerek iránti kereslet. Az előrejelzések szerint tíz év múlva a világ lakosságának 84 százaléka a fejlődő és feltörekvő országokban, egyharmada Kínában és Indiában él majd. E két ország, de az egész távol-keleti térség egyre meghatározóbb szerepet játszik a világgazdaságban. Nem szabad megfeledkezni a hozzánk közelebbi szovjet utódállamokról sem, amelyek gazdasági növekedését éves átlagban 5,5 százalék körül valószínűsítik. Oroszország és a többi, energiahordozókban gazdag utódállam szintén óriási jelentőséggel bír az élelmiszer kereslet szempontjából, nem kevésbé pedig kőolaj üzletágban is. Spekulatív (befektetői) tőke átáramlása az árupiacokra Az elmúlt néhány esztendőben a részvénypiacok gyengélkedése, a romló reálgazdasági kilátások, a magas infláció, továbbá az amerikai jelzálogpiacról

205

begyűrűző krízis, és persze ezzel együtt a dollár gyengülése miatt, megnőtt a pénzügyi befektetők (nyugdíj-, fedezeti és állami alapok, bankok, multinacionális cégcsoportok) szerepe az árupiacokon. A kockázatok csökkentésére a befektetőknek jó megoldásnak tűnt és tűnik kőolajba, aranyba, alumíniumba vagy éppen kukoricába fektetni, már csak azért is, mivel a nyersanyagok többségét dollárban jegyzik. A 2007. év második felében felgyorsult e folyamat: a dollár értékvesztése és az árupiaci tőkebefektetések, a nyersanyagárak meglódulása egymást is erősítő spirálfolyamatot eredményezett. A mezőgazdasági termékek származékos piacain a határidős és opciós kereskedés volumene globális szinten több mint kétszeresére nőtt. A tavalyi év első három negyedévében 30 százalékos volt a növekedés. Szemléltetésképpen: a Chicago Board of Trade határidős kukoricapiacának forgalma 2007-ben meghaladta a 6,9 milliárd tonnát (ez a globális kukoricatermelés több mint kilencszerese), míg határidős szójapiacán 4,3 milliárd tonna terményre (ez a világ szójatermelésének több mint tizennyolcszorosa) kötöttek üzletet. A spekulációs tőke egyre aktívabb szerepvállalását az agrártermékek világpiaci árának felhajtásában a kereslet és kínálat között mutatkozó folytonos eltérés alapozza meg. A chicagói tőzsdei szárnyalás mögött az előbbiekben leírt (népesség növekedés, feltörekvő térségek fizetőképes kereslete) reálfolyamotok is meghúzódnak, melyek hosszabb távon is élénkítik a keresletet. Hasonló felhajtó erő származik a bioüzemanyagok iránti kereslet állandó erősödéséből, főképp a kukorica iránti keresletet élénkítve. A spekulációs tőke fantáziáját ezeken túlmenően a termelésbe bevonható földterület erős korlátozottsága és a harminc évre visszamenően nem tapasztalt készletszint csökkenés is megmozgatja. A spekulatív tőke szerepe korántsem lebecsülendő: piaci szakértők szerint a főbb mezőgazdasági termékek áremelkedése 30-40%-ban e tényezővel magyarázható. A kőolaj világpiaci árának drasztikus emelkedése A kőolaj világpiaci árának megugrása az elmúlt néhány évben az energiahordozó keresletének élénkülését jelzi, ami – a spekuláció mellett – a világgazdaság teljesítményének javulásával, mindenekelőtt Kína és India ipari termelésének gyors bővülésével magyarázható. A magas kőolajár persze nem csak a mezőgazdasági termelés inputköltségeinek és a termékek szállítási költségének emelkedését idézte elő, hanem – a kőolajfüggőség, mint stratégiai kérdés okán – még inkább az alternatív, megújuló energiaforrások kínálta lehetőségekre irányította a politikai döntéshozók figyelmét. Nemzetközi kutató műhelyek azzal számolnak, hogy az ázsiai igények rohamos növekedését középtávon ellensúlyozhatják majd az alábbiak: • •

Új kőolajtartalékok felfedezése; Új kitermelési technológiák elterjedése;

206

• • •

Átállás nem kőolajalapú energiára (szén, földgáz) – főképp az ipari áramtermelésben; Megújuló energia (pl. szél, víz, napenergia, bioüzemanyag) terjedése, az előállítás hatékonyságának javítása; Energiafelhasználás hatékonyságának javulása.

Mindezek hatására a kőolaj ára visszaeshet – de a világ erős energiaéhsége valószínűleg hosszabb távon megmarad – és újra nagyobb mértékben emelkedhet 2013 után. Bioüzemanyaggyártás A bioüzemanyaggyártás körüli sokat vitatott és sokak által vitatott kérdéskör az elmúlt években folyamatosan foglalkoztatja a világ gazdasági szakértőit, elemzőit, de a fogyasztói társadalom egészét is. A bioüzemanyagok használata, bekeverése sok országban, országcsoportban ajánlott, előirányzott vagy kötelező. Világviszonylatban az Amerikai Egyesült Államok és Brazília által felhasznált kukorica, manióka és cukornád (bioetanol), míg a Karibi-térség esetében a szójabab (mint legfontosabb fehérjeforrás; biodízel) hiánya és áremelkedése jelenti a legnagyobb problémát, hiszen ezek az alapanyagok a fejlődő, de a fejlett országok szegényei számára is alapvető élelmiszert jelentenek. A bioüzemanyagok elterjedése – különösen az USA (termelésének 25%-át fordítja bioetanolra) kapacitásainak gyors növekedésére – a világpiacon 2007-ben az élelmiszerkészletek rohamos csökkenését okozta. (1. táblázat) 1. táblázat: A világ bioetanol és biodízel termelése 2007-ben Ország

Bioetanol (mio l)

Biodízel (mio l)

Brazília

19 000

227

Kanada

1 000

97

Kína

1 840

114

India

400

45

Indonézia

0

409

Malajzia

0

330

USA

26 500

1 688

EU27

2 253

6 109

Egyéb

1 017

1 186

52 009

10 204

Összesen

Forrás: FAO, 2008

207

A megtermelt mennyiséggel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a világ mezőgazdasági művelés alatt álló területeinek alig 1%-áról betakarított alapanyag került felhasználásra, és az IFPRI becslése szerint ez az arány 2-3%-ig növekedhet 2015-ig a jelenlegi direktívákat figyelembe véve. A bioüzemanyagok termelésének felfutása az egyik fontos, de nem túlsúlyos tényezője a világ gabonaár emelkedésének (2007-ben a világ kukorica és cukortermésének mintegy 11%-át használták fel bioetanol gyártásra; a világ növényolaj-termelésének 5-6%-át használta fel a biodízel iparág). A hatás számszerűsítése nehéz, de szakértők kalkulációi alapján 30%-ra tehető az agroüzemanyagok szerepe a növekedő élelmiszerárakban. Ugyanakkor az EU bioüzemanyag-előállításra vonatkozó programja még olyan kezdeti stádiumban van, hogy annak érdemi hatása az élelmiszerpiacokon nem mutatható ki. Világviszonylatban egyre inkább a második (cellulóz-alapú) és harmadik (hidrogén vagy alga-alapú) generációs bioüzemanyag kutatás-fejlesztést támogatják a döntéshozók. Ezzel összhangban az Európai Unió, beleértve Magyarországot is próbál felzárkózni e törekvések mögé; ezek a technológiák nem támasztanak keresletet az emberi és állati takarmányok iránt, mert jellemzően a növényi vagy kommunális hulladékokat hasznosítják.

Az élelmiszerválság további hatásai a világban Az élelmiszerek megállíthatatlannak tűnő drágulása egyes térségekben, elsősorban a fejlődő országokban zavargásokhoz, politikai instabilitáshoz vezetett vagy vezethet a jövőben is. A világ mintegy 37 országában volt krízishelyzet (éhséglázadás) 2008. I. félévében a magas élelmiszerárak miatt. Az országok zöme Afrikában található, amelyet különösen érintett a válság. Többek között például Haitin éhezők ostromoltak, Kamerunban halálos áldozatot is követelt a lázadás, Egyiptomban hadsereget is bevetették kenyérsütésre, a Fülöp-szigeteken – a szűkösség idejére - életfogytig tartó börtönbüntetéssel szankcionálják a készletek felhalmozását. Agrárgazdasági szakértők szerint javítana a kialakult helyzeten, ha lehetővé válna, hogy a fejlődő országok is hozzájussanak a vonatkozó technológiákhoz, növényvédő szerekhez, vagy a betegségekkel szemben ellenálló vetőmagokhoz.

208

2. táblázat: Tápláltsági típusok, okai és a világ érintett népessége Érintettek becsült száma

Típus

Okok

Éhező

Kalória és/vagy protein hiány

0,9 milliárd

Alultáplált gyermek

Nem megfelelő mennyiségű vagy minőségű táplálék és részleges éhezés

143 millió

Nyomelem vagy vitaminhiány

Nem megfelelő ételösszetétel, illetve nem megfelelő minőségű és mennyiségű táplálék

több, mint 2 milliárd

Túlsúlyostól a krónikus elhízottig

Egészségtelen 1,6 milliárd túlsúlyos; 400 táplálkozás, millió elhízott mozgásszegény életmód

Forrás: FAO, UNICEF, WHO; 2008 in. Braun Világszerte megugrott az éhező és rosszul táplált emberek száma. A FAO adatai szerint egy év alatt (2007-2008) 75 millióval több, összesen 925 millió embernek nem jut elég élelem a világon (ebből kb. 150 millióra becsülik a gyermekek számát), melyért az élelmiszerárak megugrását teszik legfőképpen felelőssé. Ezen túlmenően további 1 milliárdra tehető azok száma, akiket a strukturális éhezés érint, vagyis élelmezésükből hiányzik valamely alapvető tápanyag. (2. táblázat) A nemzetközi élelmiszersegélyezés csekély eredményű: ahol nincs élelmiszer, ott az elosztó infrastruktúra is hiányzik, másrészt számos esetben (korrupció vagy más körülmények miatt) a rászoruló országoknak segélyként szállított élelmiszer ismét a nemzetközi piacra kerül, ezáltal piaczavaró faktorként jelentkezik. Az áremelkedésből egyértelműen a nettó exportőr országok profitálnak (USA – kukorica, búza, szója, rizs; Argentína – kukorica, búza, szója, rizs; Brazília – kukorica, szója, rizs; Oroszország – búza; Thaiföld – rizs, manióka; Vietnám – rizs; Ausztrália). A drágulás a legszegényebb társadalmi rétegeket érinti, a legnagyobb veszteséget a nettó importőr régiók például Afrika, Indonézia, Fülöpszigetek szenvedik el. E szegény országok esetében a háztartások átlagosan 6080%-át fordítják élelmiszerre, 10%-át energiára. Általánosságban elmondható, hogy a válság tovább rontja a szegény rétegek táplálkozási feltételeit. A magas élelmiszerárak jelentősen csökkentik a háztartások vásárlóerejét, ami miatt kevesebbet tudnak költeni fűtésre, világításra, vízre, egészségvédelemre, oktatásra.

209

Az áremelkedés különösen a feldolgozott termékeket érinti, mivel ez esetben a termelési költségek növekedése halmozódik. Az élelmiszer- és mezőgazdasági válság összetett okainak a kezelése megfelelő választ igényel. A helyzet megoldását globális-regionális-helyi szintű intézkedések biztosíthatják rövid és középtávon. Az elkövetkező években a kedvező időjárási körülmények és a növekvő mezőgazdasági termelés segíthetik a kritikus árválság legyőzését, így a készletek bizonyos fokig újra feltöltődhetnek. A folyamatosan bővülő népesség, a növekvő élelmiszerkereslet, valamint a klímaváltozás a mezőgazdasági termelést újabb és újabb kihívások elé állítja. A legnagyobb kérdést az jelenti, hogy miként lehet átállni olyan mezőgazdasági és élelmiszertermelésre, miként lehet az élelmiszerkínálatot és árakat egyensúlyban tartó termelést ösztönözni, amely a szegénységen is javítani képes. Az átállás hosszú távú folyamatában a tudomány kulcsszerepet játszhat. Hatások az Európai Unióban Az elmúlt két évben (2007/2008) a mezőgazdasági termékek árának hirtelen és jelentős emelkedése az Európai Unióban is éreztette hatását. Az áremelkedés egyidejűleg több terméket is érintett: a gabonafélék, a hús, valamint a tejtermékek ára jelentős emelkedésen ment keresztül egy év alatt. Az Unión belül 2008 márciusában az élelmiszerek árának emelkedése elérte a 7%-ot. Az európai fogyasztók számára a szárnyaló élelmiszerárak hatását súlyosbították az egyidejűleg emelkedő energiaárak is. Az EU Bizottság elemzései azt támasztják alá, hogy a világszintű élelmiszerárakra csak kevés hatást gyakorolt a 2007/2008-as uniós bioüzemanyagtermelés, mivel az Unió gabonatermésének csak kevesebb mint 1%-át használták fel bioüzemanyagként. Az Európai Tanács 2020-ra azt a célkitűzést fogalmazta meg, hogy a szállításra fordított üzemanyagok 10%-ának kell bioüzemanyagoknak lenniük. A termékek áremelkedése hozzájárult az élelmiszerárak növekedéséhez és az EU-n belül teljes inflációhoz. Az EU-ban a teljes infláció a 2007. augusztusi 1,9%-ról 2008 márciusára 3,8%-ra emelkedett. Ugyanakkor azonban a fogyasztói árakban történő megjelenésüket három tényező korlátozta: • •

•

az euro felértékelődése; a mezőgazdasági alapanyagok csökkenő aránya az élelmiszerek előállítási költségeiben az energia- és munkaerőköltségekhez képest (főként a fokozott mértékű feldolgozás következtében), valamint az élelmiszerekre fordított kiadások alacsony hányada az átlagos háztartási kiadásokban.

A 27 tagú Unión belül jelenleg egy átlagos háztartás összes jövedelmének mintegy 14%-át költi élelmiszerre. Az élelmiszerellátó lánc versenyre épülő szerkezete –

210

így például a koncentráció szintje a kis- és nagykereskedelmi ágazatban – szintén hatással lehetett arra, hogy a nyersanyagárak emelkedését az egyes tagállamokban eltérő mértékben és ütemben hárították át a fogyasztókra. Az élelmiszerárak emelkedése eltérő módon hatott az egyes tagállamokban és a tagállamokon belül az egyes társadalmi rétegekre. E különbségek az egyes tagállamok között a piaci szerkezet, a fogyasztási szokások, a jövedelemszintek és az élelmiszerre fordított háztartási kiadások terén tapasztalható különbségekhez köthetők. Míg a 15 tagú Unió tagállamaiban az élelmiszerárak emelkedése 5–7%-ot tett ki, addig az új tagállamokban sokkal magasabb volt (Bulgáriában 21,8%, Észtországban pedig 17%). Ez egybeesik a háztartások élelmiszerre fordított kiadásai arányának emelkedésével. A háztartások élelmiszerre fordított kiadásainak százalékaránya az egyesült királysági 9,06%-tól a romániai 41,87%-ig terjed. Emellett a háztartások legszegényebb 20%-a költségvetésének sokkal nagyobb részét költi élelmiszerre: Romániában például 56,8%-át, Litvániában 43,4%-át, Bulgáriában 42%-át, Litvániában 38,2%-át, Szlovákiában 30,7%-át, Magyarországon pedig 27,2%-át. Ezen kívül a magasabb jövedelmi szinttel rendelkező országok némelyikében a legszegényebb háztartások által élelmiszerre költött hányad jelentősen meghaladja az átlagos háztartásokra jellemző arányt (Olaszországban 27%, Spanyolországban 23,8%, Szlovéniában 19,9%, Görögországban 20,2%, Cipruson 22,6%, Írországban 16,2%, Németországban pedig 14%). Az emelkedő árak bizonyos ágazatokban eltérő mértékben ugyan, de kedveztek a gazdáknak. Míg a gabonatermelőknek hasznot hoznak a magas árak, az állattenyésztőket kedvezőtlenül érinti a takarmányárak emelkedése. A tejtermékeket előállítók és feldolgozók körében sem egyértelmű a világpiaci árak pozitív hatása a jelenlegi kvótarendszer miatt, amely korlátok közé szorítja a termelt mennyiség növelését. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a mezőgazdasági árak ciklikusan ingadoznak. Az elmúlt évszázadban számos olyan időszak volt, amikor ezek az árak csúcsértékeket értek el. A fő kérdés az, hogy ezúttal a piacnak az árak csökkenése irányába mutató legközelebbi alkalmazkodása elegendő mértékű lesz-e ahhoz, hogy kiegyenlítse a múltbeli áremelkedéseket, avagy olyan korszak küszöbén állunk, amelyet a folyamatosan magasabb élelmiszerárak jellemeznek. Az élelmiszerár-emelkedés rövid- és középtávú hatásainak mérséklését célzó EU-s fellépések az alábbiak: Az árak alakulásának figyelemmel kísérése. A 2007/2008-as ártendenciák ingadozására és összetett voltára tekintettel a Bizottság alaposan figyelemmel kíséri az árak unión belüli és világszintű alakulását egyaránt, és 2008. év végére beszámolót készít a helyzet alakulásáról.

211

A közös agrárpolitika (KAP) kiigazítása. A közelmúltban a KAP-on belüli piacszervezés terén számos kiigazításról született határozat az áremelkedések hatásainak mérséklése céljából. Intervenciós készleteket értékesítettek. Ezen kívül három határozott lépésre került sor közvetlenül a gabonapiacokon tapasztalható kivételesen magas árakra adott válaszul: 1. A Tanács 2007 szeptemberében úgy határozott, hogy a 2008-es évre felfüggeszti azt az előírást, hogy a gazdáknak szántóföldjük 10%-át kötelezően pihentetniük kell. 2. A Tanács 2007. december 20-án egyhangúan megállapodott arról is, hogy az adott gazdasági évre vonatkozóan – mindössze néhány kivétel mellett – felfüggeszti a gabonafélékre vonatkozó behozatali vámokat. 3. A Tanács 2008-as hatállyal határozott a tejkvóták 2%-os emeléséről is. A leginkább elesetteket szolgáló lépések. A Bizottság beterjeszti azon program átdolgozott változatát, amely az élelmiszerellátást a leginkább elesettek számára kívánja biztosítani. A leginkább elesettek (1987-ben indult) élelmiszersegélyezési programja évente hozzávetőleg 300 millió EUR értékben nyújtott élelmiszersegélyt, amely 19 tagállam 13 millió kedvezményezettjéhez jutott el. Az EU elkötelezett az iránt, hogy a fejlesztési programokon keresztül beerősítse a legszegényebb országok élelmiszerellátásának biztosítását. Az élelmiszerlánc működésének vizsgálata. A Bizottság munkacsoport felállítását tervezi az élelmiszerlánc működésének – beleértve az EU élelmiszerkiskereskedelmi és elosztó ágazatai koncentrációjának és piaci szegmentációjának – megvizsgálására, és 2008 végére első helyzetjelentésének elkészítését tervezi. Ennek eredményei hozzájárulnak majd többek között a kiskereskedelmi ágazatnak az egységes piac felülvizsgálata keretében történő figyelemmel kíséréséhez is. A spekulatív befektetések elemzése. A Bizottság gondosan figyelemmel kísérni a termékekkel kapcsolatos pénzügyi piacokon a spekulatív befektetők tevékenységét, és az ilyen tevékenységek ármozgásokra gyakorolt hatását. A technológiai fejlesztések, a terméshozamok növelése, a termőterület bővítése segíthet a megnövekedett kereslet kielégítésében és az árnövekedés visszaszorításában. Ugyanakkor azonban még a folyamatosan kedvező éghajlati viszonyok feltételezése mellett is több tényező korlátozza azt, hogy milyen gyorsan tud majd a termelés a kereslethez felzárkózni. Az olyan tényezők, mint a rendelkezésre álló termőföld és víz, a mezőgazdaságban felhasznált anyagok ára, a technológiai fejlődés és a beruházások szabják meg a termelékenység fokozásának határait. Az EU tervezett intézkedései a mezőgazdasági kínálat hosszabb távú növelésére A bio-üzemanyaggal kapcsolatos uniós politika fenntarthatóságának erősítése. További elemzések szükségesek annak megvizsgálására, hogy a megállapított

212

közösségi célérték (2020-ra a szállításra használt üzemanyagok terén 10% legyen a bioüzemanyagok részaránya) hogyan hat a mezőgazdasági piacok áraira és a földhasználatra. Az előzetes számítások szerint a mezőgazdasági alapanyagból történő bioüzemanyag-előállítás (előre kalkulálható) vegyes hatásait mérsékelheti a második generációs bioüzemanyagok növekvő használata, amelyet az uniós szakpolitikák is ösztönöznek. A második generációs bioüzemanyagokat nem élelmiszernövény alapanyagokból, továbbá nemcsak kifejezetten energiatermelési célú növénytermesztéssel állítják elő, hanem újrahasznosított növényi olajokból, állati zsiradékból, az erdőre alapozott iparágak melléktermékeiből, erdészeti maradékanyagokból, szilárd hulladékból és fűfélékből. A bioüzemanyagok fenntartható előállításának nemzetközi szintű elősegítése. A bioüzemanyagokra vonatkozó uniós szakpolitikára mindinkább a bioüzemanyagok termelését elősegítő világszintű trend részeként tekintenek. Különösen az USA folytat proaktív bioüzemanyag-politikát, de ez a jellemző Brazíliára, Indiára, Kínára és más országokra is. Az elemzések annak kockázatát emelték ki, hogy a bioüzemanyagok iránti igényt nem a termelékenységnövelés számos lehetőségét kihasználva, hanem az élelmiszernövények kiszorításával fogják megfeleltetni. Ahhoz, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék annak esélyét, hogy ez az Unióban bekövetkezhessen, a megújuló energia-irányelvről szóló bizottsági javaslat kulcsfontosságú része a bioüzemanyag fenntarthatósági rendszer, amely az üvegházhatást okozó gázokkal, a biodiverzitással és a földhasználattal kapcsolatos hatásokat fedi le. A program részeként rendszeresen figyelemmel fogják kísérni és jelentésekben számolnak be a gazdasági, szociális és környezeti hatások széles köréről is, köztük az élelmiszerellátás biztonságára gyakorolt kedvező vagy kedvezőtlen hatásokról. A javasolt program mind az Unióban előállított, mint pedig a behozott bioüzemanyagokra érvényes lesz, és teljes mértékben megfelel az Unió nemzetközi kereskedelmi kötelezettségvállalásainak. Azáltal, hogy ösztönzi, hogy az Unión kívüli bioüzemanyag-fogyasztók és -termelők is hasonló fenntarthatósági kritériumokat fogadjanak el, és tevékenyen elősegíti a második és harmadik generációs bioüzemanyagok világszintű fejlesztését, az Unió hozzájárulhat a bioüzemanyagok jövőbeli fejlődésének alakításához. A mezőgazdasági kutatás és a hozzá kapcsolódó tudásgenerálás megerősítése ahhoz, hogy mind Európában, mind pedig a fejlődő országokban ösztönözni lehessen a termelékenység fenntartható növekedését, például új, nagyobb és stabilabb terméshozamú, hatékonyabb vízfelhasználású, a betegségekkel és a környezeti ártalmakkal szemben ellenállóbb és kevesebb növényvédő szert igénylő növényfajták és növénytermesztési rendszerek segítségével. A Bizottság továbbra is elősegíti a tagállamok közötti koordinációt, és a 7. kutatási keretprogramon belül lehetőségeket teremt az európai és a fejlődő országok közötti kutatási együttműködésre. Fenntartja továbbá a nemzetközi mezőgazdasági kutatási rendszer (különösen a Nemzetközi Mezőgazdasági Kutatás Tanácsadó Csoportja, a „CGIAR”) számára nyújtott jelentős támogatást, (amely

213

hozzávetőleg 32,5 millió EUR-t tesz ki), és kilátásba helyezi ennek megkétszerezését. A géntechnológiával módosított szervezetek tekintetében gyakorolt nyitott, de éber politika fenntartása. A harmadik országokban tovább terjed a géntechnológiával módosított szervezetek termesztése, és nő a szójabab és a szójaliszt iránti kereslet az EU-ban is, mivel az állattenyésztési ágazat erőteljesen függ a növényi fehérje – jórészt a szójabab és az abból előállított termékek – behozatalától. Az Unióban – gyors világszintű terjedésével szemben – korlátozott a géntechnológiával módosított szervezetek termesztése mind a takarmány-, mind pedig a bioüzemanyag-előállítás terén. A hazai élelmiszerpiac jelenlegi helyzetéről röviden Mielőtt az élelmiszerkrízis hazai hatásainak vizsgálatának bemutatása következne, érdemes pár gondolat erejéig a hazai élelmiszerpiac jelenlegi helyzetét röviden tanulmányozni. Az élelmiszeripar Magyarországon és az Európai Unióban egyaránt a legfontosabb iparág közé sorolódik egyrészt nagysága miatt, másrészt mert alapvető emberi szükségletet elégít ki. A fejlettebb uniós tagállamokban az élelmiszeripar súlya az iparban hasonló mint Magyarországon, átlagban 15% (Hollandiában magasabb 26%). Nemzetközi összehasonlításban az EU-27 tagországai között a magyar élelmiszeripar a közepesek közé sorolható, főképp a termelési érték (Mo. 16. hely) és a foglalkoztatottak számát (9. hely) tekintve. Az élelmiszeripar igen összetett ágazat, sokszínű termelésével, kis és nagyvállalatok széles skálájával. Vannak élelmiszeripari szakágazatok, ahol a kisvállalatok dominálnak (pl. sütő- tészta- és boripar) és vannak olyanok, amelyben csak néhány nagyvállalat (pl. cukor, dohány, növényolaj) tevékenykedik Magyarországon. A magyar élelmiszeripar EU-s összevetésben az EU-25 átlagánál koncentráltabb, de a hasonló népességű fejlett országokkal – Dánia, Hollandia – hasonlítva a koncentráció foka megegyezik. Az élelmiszeripart és a kereskedelmet a világ minden részén, így Európában is és hazánkban is a koncentráció, a multinacionális vállalatok térhódítása jellemzi: valószínűsíthető, hogy a közeljövőben legfeljebb néhány tucat élelmiszeripari vállalatcsoport fog működni globális szinten néhány márkanévvel, és a termékek döntő hányada világszerte négy-öt áruházláncon keresztül jut majd el a vásárlókhoz/fogyasztókhoz. Az élelmiszer-kiskereskedelem globalizálódása: mind a forgalom, mind a vállalatok száma tekintetében jellemzően a világgazdaság vezető országai (az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Hollandia és Belgium) a fő „globalizátorok”. Míg az USA cégeinek működési területe még elsősorban az amerikai kontinens, addig az európai cégek döntően Európában

214

vannak jelen. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a célpiacok között megjelent Kína és India is. A Nyugat- és Közép-Európában működő 30 legnagyobb élelmiszerkiskereskedelemmel (is) foglalkozó cég a térség élelmiszer-kiskereskedelmi forgalmából mintegy 60%-kal részesedik. Magyarországon az élelmiszerkiskereskedelem koncentrációs foka hasonló. A hipermarketek 30%-os, a diszkont üzletek 19%-os, míg a szupermarketek 11%-os részarányt mondhattak magukénak a hazai kiskereskedelmi forgalomból 2008 első félévében. Az elmúlt másfél évtizedben a hipermarketek fejlődtek a leglátványosabban: 2008 közepén már 127 ilyen egység üzemelt Magyarországon. A magyar tulajdonú üzletláncok 28%-kal részesedtek a hazai kiskereskedelmi forgalomból 2008 első félévében, ami Középés Kelet-Európában kiemelkedőnek számít. A hazai élelmiszer-kiskereskedelemben a kisboltok még viszonylag jelentős szerepet játszanak, főleg a kisebb településeken, ahol egyelőre nincs alternatíva. A diszkont üzletek terjeszkedésével azonban a kisboltok száma elkerülhetetlenül csökkenhet. Az élelmiszer-áremelkedés magyarországi hatásai Magyarországon 2005-től – a 70-es évek óta először – az élelmiszerárak drasztikusan megemelkedtek. Az áremelkedés és az élelmiszerellátás miatti nyugtalanság fokozódása olyan reakciókat váltott ki 2008-ban, amelyek a fogyasztói magatartásban (diszkontáruk és olcsóbb üzletek választása), a kereskedői stratégiákban, valamint a szállítók-termelők-kereskedők kapcsolatrendszerében nyilvánult meg. A nagykereskedők némelyikénél már kialakult beszállítói kapcsolatokról és szerződéses fegyelemről lehet beszélni, viszont a kiskereskedők, helyi felvásárlók együttműködése nem volt problémamentes. További következmény lehet, hogy csökken a vendéglátóhelyek látogatottsága, mely a gazdasági körforgásra közvetlen hatást gyakorolhat. A kereskedők és szállítók középtávon visszafogott fogyasztói költésre számíthatnak. Az áruk szabad áramlásának következtében az EU csatlakozást követően nőtt a hazai piacon az import élelmiszerek szerepe, különösen a velünk csatlakozott országok olcsó élelmiszertermékek importja nőtt. A hazai fogyasztók körében növekedett – 2005 -től- az alacsony árral rendelkező élelmiszerek iránti kereslet. A 2007-2008-as ársokk erős hatást gyakorolt a magyarországi fogyasztókra, egyrészt inflációemelkedés volt tapasztalható, másrészt reáljövedelmeink alacsony volta miatt szinte duplán érezhető kihatással járt. A fogyasztói árak 8%-kal emelkedtek, a lakosság kiadásainak közel egynegyedét képviselő élelmiszerek árnövekedése 11, 5%-os volt 2007-ben. Például a burgonya 45%-kal, a kenyér 20%-kal, a tojás 17%-kal, a tej 12%-kal drágult. Csökkent az élelmiszerek iránti kereslet 2008. I. félévében, a kereslet szerkezete várhatóan újra

215

a legalacsonyabb árú termékek irányába tolódik el. Ez a tény növelheti az importot, hiszen a legolcsóbb árkategóriákban jellemző leginkább a behozatal. Hazánk 2006-tól részt vesz a legrászorultabbak megsegítésének EU-s programjában, és a végrehajtás sikerességének köszönhetően egyre nagyobb keretet kap az EU Bizottságtól. Magyarországon az EU-s jogszabályok a gabona, cukor és tejpor alapanyag feldolgozásából készült késztermékeket és azok szétosztását támogatja a program. 2007-ben 843 ezer rászoruló részesült összesen 9 millió kg élelmiszersegélyben az országban. A nemzetközi prognózisok mindegyike azt mutatja, hogy a fejlett országok élelmiszerpiaca telítődött, többnyire belső strukturális átrendeződés zajlik. Számottevő piacbővülés csak a fejlődő régiókban, különösen Kelet-Ázsiában tapasztalható. A magyar élelmiszeripar számára a földrajzilag elérhető és racionális szállítási költségekkel kivitelezhető Európa jelenti továbbra is az exporthatósugarat. Élelmiszerkivitelünkben elért szerény növekedés fenntartható maradhat, amennyiben sikerül a piaci munkát javítani és a marketing tevékenységet nagy mértékben erősíteni. A világot, az Európai Uniót érintő – az előzőekben többször is megemlített - új kihívásokkal szembe kell néznie a hazai mezőgazdaságnak és az élelmiszergazdaságnak, s ebben jelentős szerepe lehet a jövőben a tudományos műhelyeknek és az újabbnál újabb kutatási eredmények felhasználásának. Az IAMA 2009. évi Agrárgazdasági Világfóruma Budapesten A 2007-2008-ban történt világgazdasági folyamatok továbbgondolására és megoldáskeresésre nyújthat lehetőséget az, hogy egy világszintű szövetség rendezvényének lesz házigazdája Magyarország. A Nemzetközi Élelmiszer és Agrárgazdasági Szövetség (International Food and Agribusiness Management Association), azaz IAMA XIX. Agrárgazdasági Világfórumára és Tudományos Szimpóziumára 2009. június 2023. között Budapesten (bővebb információ: www.ifama.org) kerül sor. A konferencia magyar szervezője az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága (EOQ MNB), az FVM támogatásával. Az IAMA az agrár- és élelmiszergazdaság magas szintű vezetőinek, tudósainak és kormányzati döntéshozóinak szakmai együttműködésén alapuló világszervezete, amelynek küldetése a globális élelmiszerláncokban való stratégiai gondolkodás elősegítése. Tagjai többek között: Nestlé, Coca-Cola, Pioneer, Rabobank, Syngenta, Unilever, Harvard Business School, Texas A&M University. A konferencia megrendezése Magyarország számára kiváló lehetőség kapcsolatok építésére, üzleti tárgyalásokra, az ország és a hazai agrárgazdaság megismertetésére, az irántunk való bizalom növelésére. A 2009. évi Világfórum Budapesten való megrendezésével az IAMA célja, hogy tevékenységét a közép-európai országokra is kiterjessze, illetve tovább

216

bővítse hatókörét Kelet- és Délkelet-Európa felé. A XIX. Agrárgazdasági Világfórum és Szimpózium vezértémája a „Globális kihívások – lokális válaszok” címet kapta. A 2009. évi budapesti Agrárgazdasági Világfórum szekcióüléseinek elfogadott (az IAMA nemzetközi szervezőbizottsága által) témái a következők: 1) 2) 3) 4) 5) 6) 7) 8)

Globális kihívások és lokális válaszok: trendek az élelmiszer és agrárgazdaságban; A közép-európai országok válaszai a globális kihívásokra; A kereskedelem hatása az értékláncra; Regionális termékek a globális arénában; A kormányzati politika befolyása az élelmiszer és agrárgazdaságra; Élelmiszer termékek az egészségért és a jó közérzetért: globális és lokális fejlesztések; A 4F (Food, Fibre, Fuel and Feed) feszültsége; Regionális stratégiák a globális kihívásokra (összegzés).

A Fórum szekcióülései az IAMA bevált gyakorlatának megfelelően felkért, magas szintű előadókkal, panelvita formájában kerülnek megrendezésre. A neves fórum hazai szervezői mindent megtesznek annak érdekében, hogy a konferencia olyan gyakorlati és elméleti tudásanyaggal gazdagítsa a szakmai közönséget, hogy valamennyivel közelebb kerüljön a világ fogyasztói társadalma a kihívások kezeléséhez és a nemzetközi összefogások erősítéséhez.

Forrásjegyzék 1. Food and Agricultural Organisation (FAO) Biofuel: Prospect, Risks and Opportunities, 2008 2. Braun, J.(2008) Food prices, Biofuels, and Climate Change. IFPRI 3. Climate change and food security: a framework document, FAO, Róma, 2008. június 4. FAO at work 2007-2008, food energy and climate 5. www.fao.org 6. Paul Roberts: The end of food, 2008 7. FAO álláspontja az emelkedő élelmiszerárakra vonatkozóan globális és európai viszonylatban, 50. Georgikon Napok, Tudományos konferencia, 2008. szeptember 25-26.

217

8. 2007. évi Agrárgazdasági Jelentés, FVM, www.fvm.hu, 9. Fórián Zoltán: Az élelmiszerpiac események háttere, Agrár-Európa Kft, 2008. október 16., FVM 10. AKI, Nemzetközi Agrárpiaci kilátások, 2008 11. A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK: Az emelkedő élelmiszerárak jelentette kihívás kezelése, Irányvonalak az uniós fellépés számára, Brüsszel, 2008. május 20. 12. A. Baksa – I. Kisérdi Pallóné – P. Molnár.: Preparations of the IAMA 19th Annual World forum and symposium Budapest, 2009. (Felkészülés az IAMA 2009. évi budapesti agrárgazdasági világfórumra és tudományos szimpóziumra.) „Lippay János - Ormos Imre - Vas Károly” Tudományos ülésszak, Élelmiszergazdaság-Árukezelés-Logisztika szekció,Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kar, Budapest, 2007. november 7-8. 281-282 pp., ISBN 978963-06-3350-5 13. A. Baksa – L. Vajda.: Major changes in the Hungarian agricultural economy as a result of EU-membership. Gazdálkodás, Scientific Journal on Agricultural Economics English Special Edition, 2008 52. évfolyam 22. számú különkiadás 216 pp., ISSN 0046-5518

218

A XXI. SZÁZAD KÉRDŐJELEI: BÉKÉS VILÁG VAGY TERRORIZMUS, ERŐSZAK ÉS FEGYVERKEZÉS? Erdős André227

A XX. század különleges helyet foglal el az emberiség történetében. Ez alatt a száz év alatt sok minden történt, ami hosszabb távra meghatározta az emberi nem további útját. A technika folyamatos fejlődése, két pusztító világháború, határokon átnyúló totalitárius ideológiák, emberek soha nem látott méretű pusztulása, két világrendszer ideológiai, katonai, politikai konfrontációja, mely kihatott a földgolyó legtávolabbi sarkaira is, földrengésszerű politikai változások, melyek rendkívül rövid idő alatt a lehető legradikálisabban megváltoztatták világunkat, szédületes technológiai előrehaladás és információs forradalom. Ez utóbbiak, egyrészt, korábban elképzelhetetlen módon összeszűkítették, globális faluvá változtatták földünket, ráébresztve bennünket sok olyan alapvető, a szó szoros értelmében életbevágó igazságra, amelyek eddig rejtve maradtak előttünk. Másrészt pedig az utca emberének mindennapjait alapvetően átformálták. Ehhez a múlt század végén kialakult vízválasztóhoz még egy lélektani mozzanat is járult, ami csak fokozta azt az érzületet, hogy egy új világba léptünk, nevezetesen az, hogy e mozgalmas időszakban - ezer év után - most kettest kell majd írni egyes helyett az adott év megjelölésére. Ilyen mozzanat legközelebb egy teljes ezer év múlva köszönt majd az emberiségre – feltéve, ha jól tudunk sáfárkodni adottságainkkal, lehetőségeinkkel és képességeinkkel. Erről szól tulajdonképpen az a nagy kérdőjel, mely az előadás címében foglaltatik, s nagyon szeretném tudni – bár soha nem fogom megtudni - hogy vajon az előttünk álló hosszú évtizedeket követően milyen örökséget adunk majd át a következő évszázadnak? Az előző előadásokból azért kirajzolódott már egy összkép arról, hogy milyen kihívásokkal kell megküzdenünk az előttünk álló időszakban. Én e nyugalmasnak egyáltalán nem mondható tájkép felvázolásához szeretnék egy-két ecsetvonással hozzájárulni. S máris figyelmeztetek mindenkit, kapcsolják be biztonsági öveiket, mert veszélyes, csúszós, ködös, zúzmarás utakon fogunk közlekedni. ++++ Amikor a múlt század vége felé megindultak a hatalmas geopolitikai változások, és megszűnt a kétpólusú világ, a történelem végéről, a liberális demokráciák győzelméről, egy új világrendről szóló kijelentésektől volt hangos a közbeszéd. 227

Erdős André ny. nagykövet, volt állandó ENSZ-képviselő

219

Persze, mi most 2008-ban már okosabbak vagyunk, mint akkor, amikor sok mindent valóban nem lehetett előre látni, megjósolni. Vegyük akár ezeknek az általam említett hatalmas geopolitikai változásoknak ilyen gyors ütemű és ilyen széleskörű eljövetelét: demokratikus választások láncreakció-szerű megtartása Európa keleti felén, majd a Szovjetunió felbomlása – az ember csak kapkodta a fejét, hiszen mindez bizonyos értelemben váratlanul gyorsan és simán zajlott le, még a CIA sem tudta előre prognosztizálni azt. S akkor képzeljék el azt a szédítő eseménysort, amely ezt követte, kezdve amerikai katonai támaszpontok létesítésétől Üzbegisztánban, a svájci Swissair légitársaság csődjén és megszűnésén át egészen két poszt-szovjet köztársaság egymás elleni háborújáig a Kaukázusban. Ha valaki mindezt megjósolta volna, azonnal elmebeteggé nyilvánították volna. A kelet-nyugati szembenállás megszűntével a világ valóban békét, biztonságot és stabilitást, igazságosságot és jólétet várt. S ennek az új világnak az első próbájára nem is kellett sokat várni: 1990 második felében Irak lerohanta a szomszédos Kuvaitot, megszüntetve annak államiságát. A nemzetközi közösség egy emberként lépett fel az ENSZ keretein belül e gátlástalan agresszióval szemben, s egy un. multinacionális koalíció a – most már tudjuk, első – Öbölháborúban visszaverte az iraki csapatokat. Akkoriban azt gondoltuk, hogy ez a kollektív fellépés a nemzetközi törvényesség helyreállításáért ettől kezdve a nemzetek családja tevékenységének prototípusa lesz, egy valóban új világ beköszöntét jelzi, amelyben, úgymond, reszkessenek a diktátorok, az agresszorok, a békét megbontók és a jogot lábbal tiprók. Csakhamar, az Öböl-háború befejezését követő alig egy pár hónap elteltével, eljött ezen új világ tesztjének újabb állomása: az imént említett nagy geopolitikai változások hatására felbomlott Jugoszlávia, s ami ekkor ott kezdődött, minden képzeletet felülmúlt. Jómagam legrémesebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy az emberiség legvéresebb századának utolsó éveiben ilyen eseményekre kerülhet sor, ráadásul nem a világ valamelyik eldugott sarkában, hanem nálunk, Európában, s hozzáteszem, a magyar határok mentén. A sors úgy hozta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában ülve és a helyszínen utazva is közvetlen közelről követhettem az eseményeket. Két oka lehetett annak a frusztrációnak, amit az ember érezhetett a délszláv dráma kapcsán. Az egyik ok egy olyan ultranacionalista, intoleráns, gyűlölettel teli retorika megjelenése volt, amely száz- és százezreket őrjített meg a szó szoros értelmében, s huszadik századvégi Frankensteinekké változtatta őket. Olyan etnikai és vallási fanatizmust, gyűlöletet sugalltak gátlástalan politikusok és szervezetek, amelyek aztán elkerülhetetlenül kegyetlenkedésekbe, atrocitásokba, etnikai tisztogatásokba torkolltak. Annyira, hogy Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkár a délszláv válságról írt marcangolóan önkritikus, s ezért nagyszerű és dicsérendő jelentésében többek között azt a világszervezeti berkekben szokatlanul hangzó megállapítást tette, miszerint „a gonosz létezik”, „evil exists”, tehát, hogy az ember sérülékeny teremtés, s a legrosszabb, a leggonoszabb is kijöhet belőle, ha nem vigyázunk. Azt is lehet mondani, Kofi Annan szavait értelmezve, hogy a civilizáció fejlődésének eredményeként lelkünkben mélyen eltemetve szunnyad valahol egy dinoszaurusz, s

220

az ilyen gonosz erők – és itt nehogy vallási-mitológiai, hanem húsból-vérből való, nagyon is gyakorlatias erőkre gondoljunk – bizonyos konkrét körülmények között termékeny talajra találnak, és életre tudják kelteni bennünk ezeket az alvó őslényeket. Nos, a frusztrációnak ez volt az egyik oka, hogy mai világunkban, s szűkebb hazánkban, Európában lehetséges volt mindez. Szívem szerint csoportos turistautazásokat szerveztetnék az ilyen konfliktusok szaggatta vidékekre, legyen az Bosznia, Csecsenföld, Koszovó vagy Szudán, hogy az emberek közvetlenül lássák, hová fajulhat a gyűlölködés, milyen végtelen szenvedéseket és elképesztő anyagi pusztításokat von mindez maga után. Mert jó tudni, hogy a TV-állomások által közvetített még oly drámai képek is semmik ahhoz képest, ami a szemtanút akkor éri, amikor fizikailag, a helyszínen is szembesül ezekkel a jelenségekkel vagy azok következményeivel. A délszláv drámával kapcsolatos frusztráció másik oka abban rejlett, ahogyan a nemzetközi közösség reagált erre a válságra, amilyen módon a világszervezet ezt a konfliktust kezelte. Itt hozzá kell tennem, hogy az ENSZ nem világkormány, tehát nagymértékben ki van szolgáltatva a szervezetet alkotó államok politikai akaratának. Ez különösen igaz a Biztonsági Tanácsra, amely egy 15 tagból – 5 állandó és 10 két éves időszakokra választott országból - álló szűkebb testület, s amely ráadásul jogilag mindenkire kötelező erejű határozatokat hozhat. Nos, ha azokban a fővárosokban, melyek magatartása nagymértékben befolyásolhatja az ENSZ tevékenységét, nincs meg az a bizonyos politikai akarat, hogy határozottan, megfelelő időben, jól kialakított mandátumokkal, a szükséges erőforrásokkal lépjünk fel a fenyegető veszélyekkel szemben, akkor az történik, ami a volt Jugoszláviában bekövetkezett. Habár Magyarország ezekben a vérzivataros időkben két évig ott ült a BT padsoraiban, - s hozzá kell tegyem, hogy, az ebben az időben szintén BT-tag osztrák kollégáinkkal együtt, jobban ismerte e térség történelmi, földrajzi, kulturális adottságait, s így a konfliktus gyökereit, mint bárki más a testületben - nyilván nem mi lehettünk azok, akik a legfontosabb szerepet játszottak a nemzetközi közösség hivatalos irányvonalának kijelölésében. Amit mi tehettünk, az az, hogy „téptük a szánkat”, de ettől sajnos nem javult meg a válságkezelés, s a 15 tagú testület fokozatosan papírtigrissé változott: egyik határozatot a másik után hozta, de képtelen volt arra, hogy érvényt is szerezzen ezeknek a dokumentumoknak. S csak több éves véres harc után sikerült az öldöklést megállítani, mely maradandó, máig érezhető újabb sebeket okozott a térségben. Mindaz, ami déli határaink mentén másfél évtizeddel ezelőtt történt, ébresztőként is szolgálhat valamennyiünk számára: a mi büszke európai civilizációnk gyökerei nem olyan mélyek, nem olyan szilárdak, mint ahogy azt hisszük vagy szeretnénk hinni. Bizonyos feltételek megléte esetén meglepően gyorsan el tudnak vadulni a szenvedélyek, a szavak tettekké válnak, a fizikai kegyetlenség eluralkodik. De úgy általában, ha az emberi jogok történetét vesszük górcső alá, mit látunk a mi euroatlanti térfelünkön? Például mikor kaptak szavazati jogok a nők Franciaországban? 1946-ban! Vagy egy olyan országban, melyet mi, európaiak hoztunk létre annak idején, az Egyesült Államokban, a faji szegregáció a

221

közlekedésben, az oktatásban és más vonatkozásban – „csak fehéreknek, csak feketéknek” – még a 60-as években is a mindennapok része volt az ország egyes területein. Tehát legyünk egy kissé alázatosabbak a történelem iránt, objektívabbak saját magunk iránt, mert nem mindig voltunk az „igazságosság letéteményesei”, s hosszabb fejlődési folyamaton kellett nekünk is végigmennünk, amíg elértünk a mához, a magától értetődőnek tűnő jelenünkhöz. S e folyamatot gyakran szakították meg olyan időszakok, mint pl. a 30-as évek náci Németországa vagy a titói Jugoszlávia 90-es évekbeli tragédiája, melyek visszavetették, visszavetik a mi európai civilizációnk előrehaladását. Mert azt tudni kell, hogy ezek a „kisiklások” nem múlnak el nyomtalanul, mint ahogy azt a délszláv térség mai állapotán is látjuk. A fizikai és főleg lelki sebek gyógyításáért kemény küzdelmet kell folytatni. És ha körülnézünk szűkebb és szélesebb házunk táján, kissé szégyenkezve és szorongva be kell látnunk, hogy ez a mi fejlődési folyamatunk még nem ért célba, tovább folytatódik. Amikor az általunk, európaiak vagy amerikaiak által megtett fejlődési folyamatról beszélek, elkerülhetetlenül is az ENSZ-re gondolok, arra a ma már 192 országra, melyek képviselői ott dolgoznak, beszélgetnek, étkeznek egymás mellett a Világszervezetben. Akik belecsöppennek ebbe a világba, egy tanulási folyamaton mennek át, igen kitapinthatóan érzékelik, hogy egy planétán él az emberiség, hogy sokfélék vagyunk, civilizációk, kultúrák színes bokrétája nyílik ki előttük az által, hogy távoli tájak szülötteivel dolgoznak együtt, cserélnek eszmét, komolykodnak vagy viccelődnek. Emlékszem, amikor egyszer valakinek említettem, hogy egy – már nem tudom, milyen – ügyben szorosan együtt munkálkodtam pápua új – guineai kollégámmal, az illető rám meredt, s szinte önkéntelenül szakadt ki belőle a kérdés: mi a fenét csináltál te közösen egy pápuával?! Igen, egyrészt, az ENSZ-ben az ember jól megtanulja a világ térképét ( hadd tegyem itt azért hozzá zárójelben, hogy amikor felvették a világszervezetbe pl. Naurut, a magyar külképviselet munkatársai összegyűltek a missziónk titkárságán kifüggesztett nagy világtérkép előtt, s 2-3 perc alatt közös erővel már meg is találták az inkriminált államot valahol a polinéziai szigetvilágban … ), másrészt az ENSZ-ben megtanulja azt is, hogy figyeljen oda mások bajaira, megfelelő tisztelettel, érzékenységgel és empátiával közeledjen a számára netán távoli ügyekhez is, mert az ENSZ-beli munka inkább előbb, mint utóbb rávezeti arra az alapvető felismerésre, hogy a világ összefügg, nincs más bolygónk, s ha valami történik St. Kitts and Nevis-en vagy Vanuatuban, Botswanában vagy Gambiában, az előbb-utóbb éreztetheti hatását a világ más térségeiben is. Mindezért az ENSZ a tolerancia és a kölcsönös megértés egy nagyszerű iskolája a diplomaták számára, s ez abban az időben is így volt, amikor a globalizációs cunami még nem tört ránk ilyen elemi erővel, s amikor a multilateralizmus megismerése és megértése még nem volt olyan egyértelmű a magyar külpolitikában. Hozzá kell tegyem azt is, hogy - függetlenül attól, hogy időközben olyan többoldalú szervezetek tagjaivá váltunk, mint a szűkebb történelmi-kulturális térséget képviselő Európai Unió vagy a NATO, - e multilateralizmus igazi letéteményese továbbra is az ENSZ, ahol gyakorlatilag minden állam jelen van.

222

Tehát az első Öböl-háború megfelelő módon történt nemzetközi kezelését követően a délszláv konfliktus megmutatta, hogy a kuvaiti expedíció nem prototípus, hanem kivétel volt, s hogy szembe kell nézni ilyen bizonytalanságokkal az induló évszázadban. Amint az, még a jugoszláviai háború idején, Ruandában be is következett, ahol hasonló tétovázások, megkésett akciók, oda nem figyelés eredményeként emberirtásra, rettenetes véráldozatokra került sor. Hadd tegyek itt egy zárójeles megjegyzést a XXI. század kezdeti történetéhez. Ha elképzelnek egy olyan egyenletet, melynek egyik oldalán demokratikus jogállamok találhatók, mindazokkal a sajátosságokkal, melyekkel ilyen államok rendelkeznek, vagyis az emberi jogok iránti elkötelezettség és érzékenység, sajtószabadság, szólásszabadság, kormány és ellenzék a parlamentben, a média erős kisugárzása, a hangját hallató civil társadalom, míg az egyenlet másik oldalán diktátorok, totalitárius vezetők, kiskirályok, hadurak, gátlástalan helyi hatalmasságok találhatók, ahol az előbb felsorolt ismérvek teljesen hiányoznak, ahol az emberi élet nem annyira számít, ahol nem kell szembe találniuk magukat nyilvános bírálatokkal, nos, egy ilyen képletben a demokratikus államok könnyen a rövidebbet húzhatják. A félelem az emberveszteségektől, a messzi tájakon elesett katonák holttestei repülőtéri megérkezésének képei, az érintett családok fájdalmai bejárhatják az egész országot, s talán béklyóként is hathatnak egy adott kormány tevékenységére. Az egyenletünk másik oldalán lévők ezt az érzékeny, sebezhető adottságot pedig mesterien ki tudják használni saját sötét céljaik érdekében. ++++ A jugoszláviai, ruandai, afganisztáni, koszovói, iraki és más konfliktusok egyre erőteljesebben vetettek fel egy olyan drámai kérdést, amely a II. világháború végén kialakított nemzetközi jogrenddel kapcsolatos. Mit tegyünk, ha egy adott országon belül durván és tömegesen megsértik az emberi jogokat, ha etnikai tisztogatás, emberirtás folyik? Az ENSZ alapelvei között szerepel a szuverenitás, a be nem avatkozás, s az emberi jogok tiszteletben tartását éppen 60 éve hirdette meg az ENSZ az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában. Szembesülve a különböző nemzetközi válsághelyzetekkel, Kofi Annan ENSZ-főtitkár a 2000. évi Millenniumi Csúcsra készített jelentésében leszögezte, hogy az állami szuverenitás nem lehet ürügy arra, hogy a nemzetközi közösség fellépését ez megakadályozza. Más alkalommal elmondta azt is, hogy a belügyekbe való beavatkozás tilalma nem szolgálhat paravánul egyetlen kormánynak sem arra, hogy országán belül azt tegye saját népével, amit akar. Kofi Annan sok minden olyat kimondott, amitől elődei tartózkodtak, s ezt – különösen, hogy egy afrikai ENSZ-főtitkárról volt szó – nagyra kell értékelni. Pár évvel később a világszervezet meg is egyezett az un. védelmi felelősség elvéről. Ez egy nagyon érdekes fejlemény, amely befolyásolhatja az ENSZ tevékenységét mai világunkban. A védelmi felelősség elve kimondja, hogy az állam visel felelősséget állampolgárai védelméért, de – és itt jön a lényeg, - ha

223

ez az állam nem védi meg polgárait a népirtástól, az etnikai tisztogatástól, háborús és emberiség elleni bűncselekményektől, a nemzetközi közösség léphet helyette. Ez pedig – és ez is fontos részlet, - az ENSZ Biztonsági Tanácsa útján adandó, akár katonai fellépést is jelenthet. Ugyanakkor tudni kell, hogy a BT-nek, ha úgy döntött, eddig is a jogosítványai közé tartozott, hogy a nemzetközi béke és biztonság veszélyeztetése esetén, öt állandó tagjának egyetértésével, kényszerítő, azaz katonai eszközökkel lépjen fel. És a BT ugyanúgy tétlenségre volt kárhoztatva, ha öt állandó tagja közül akár csak egy is ellenezte az ilyen fajta fellépést. Nos, ez az állapot a jövőben sem fog változni, hiszen megítélés, azaz politikai hozzáállás, szándék kérdése, hogy az állandó tagok mindegyike szerint egy adott konfliktusgóc veszélyezteti-e a nemzetközi biztonságot, egy adott állam polgárainak emberi jogai kockán forognak-e, s az adott állam akar-e, képes-e védelmet nyújtani saját állampolgárainak. És ha a BT képtelen döntést hozni, miközben valahol a világban „a helyzet fokozódik”, el kell dönteni, mit lehet tenni. Vagy „bezárjuk a boltot” és hazamegyünk, vagy valakik, a nemzetközi közösség egy része, egyes államok vagy országcsoportok úgy döntenek, a kialakult helyzet nem tűr halasztást, s a BT határozata híján is, ha úgy tetszik, egyoldalúan fellépnek valahol a világban. Ilyen esetekben mindenki lelkiismeretére van bízva, egyetért-e az akcióval, támogatja-e azt. Ebben az értelemben lazul fel a jelenlegi nemzetközi jogrend, az általános szabályokat objektív vagy szubjektív okokból áthágják, a döntések ad hoc alapon, nem pedig egyetemes keretek között közösen kimunkált elvi alapokon történnek. Ahhoz, hogy ez a bizonytalan állapot még jó időben megszűnjön, tovább kellene fejleszteni a nemzetközi jogot, hozzá kellene igazítani a mai világ sokrétű realitásaihoz. Ez azt feltételezi, hogy nemzetközi jogászaink a világ minden tájáról összeülnek, és konszenzussal megállapodnak a jelenlegi rendszer paramétereinek bizonyos módosításairól, megváltoztatásáról. Erre én személy szerint nem látok esélyt. Politikai megfontolások miatt aligha elképzelhető egy konszenzussal történő érdemi előrelépés e téren. Hiszen pl. a Milosevics-i Jugoszlávia idején zajló - és a médiának köszönhetően az egész világ előtt vizuálisan is megismert - tömeges és durva koszovói emberi jogsértések, az etnikai tisztogatás látványos és dokumentált esetei sem voltak elegendőek ahhoz, hogy az ENSZ katonai beavatkozását a BT megszavazza. Megjegyzem, amikor ezt követően a NATO úgy döntött, légi csapásokkal kényszeríti jobb belátásra a belgrádi kormányt, függetlenül attól, hogy ez a kényszerítő művelet BT-felhatalmazás nélkül történt, egy-két kivételtől eltekintve, az egész világ hangosan tapsolt vagy csendesen bólogatott erre az akcióra. Bizarr dolog? Igen, de mutatja, hogy a mai világ, a XXI. század világa bonyolultabb lesz, mint a korábbiak. Ezt az összetettséget tükrözte az akkoriban széles körben vallott álláspont, miszerint a Jugoszlávia elleni akció jogilag nem igazolható, de politikailag elkerülhetetlen volt. A 2003-ban az Egyesült Államok Irak ellen indított támadása is ilyen, a BT által nem felhatalmazott háború volt, melynek viszont az USA által meghirdetett indokai – enyhén szólva - nemigen voltak evidensek, s melynek során a transzatlanti család is széttöredezett. Koszovó kiszakadása Szerbiából, s

224

függetlenségének kikiáltása is egyoldalú alapon történt – tehát nem úgy, mint pl. Kelet-Timor leválása Indonéziától vagy Montenegró kiválása a szerb-montenegrói federációból, és önálló államokká alakulásuk, mely az ENSZ segédletével és részvételével, ill. megegyezéses alapon történt. Hasonló módon, mint a 90-es évekbeli kuvaiti, jugoszláviai, ruandai beavatkozások, majd a 2001-es afganisztáni légicsapások, melyek mind a BT közös elhatározása alapján történtek. Koszovó függetlenségének ügyében is minden ország maga dönti el, hogy e kérdés előtörténetének fényében elismeri-e az új államot vagy sem. A nemrég lezajlott orosz-grúz háborút követően Moszkva váratlanul és látványosan elismerte két szakadár grúziai terület, Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét. Itt is az egyes államok szuverén döntésétől függ, mit kezdenek ezekkel a függetlenségekkel. Az azért megállapítható, hogy amíg Koszovó esetében mintegy félszáz állam már elismerte az új állami alakzatot, addig az utóbbi esetben csak a távoli Nicaragua és egy másik szakadár terület, Transznyisztria tette meg ezt a lépést, valamint, kissé meglepő módon, két fegyveres közel-keleti szervezet, a Hamasz és a Hezbollah, de, figyelemre méltó módon, egyetlen volt szovjet köztársaság sem lépett ebben az irányban. Ha egy pillanatra visszatérünk Afganisztánhoz, vegyük például azt a helyzetet, amikor az afgán-pakisztáni határvidéken, a világ egyik legkiszámíthatatlanabb és legveszélyesebb térségében, a határ túlsó, pakisztáni oldaláról az Afganisztánból korábban kivert és most ott tevékenykedő tálib erők tűz alatt tartják a kabuli kormány hozzájárulásával az afgán oldalon tartózkodó nemzetközi erőket. Ott lövik őket a határtól pár száz méternyire, szemmel is látható, honnan lőnek. Ilyenkor mit csinálhatnak? Előttük egy nemzetközi határ két állam között! Ha visszalőnek, egy másik országban követnek el fegyveres beavatkozás. Tehát nem lőnek vissza, hagyják, hogy tűz alatt tartsák őket, legfeljebb elbújnak valahová…? Az ENSZ Alapokmánya ugyan lehetővé teszi egy tagállam önvédelmi jogát az ellene irányuló fegyveres támadás esetén, de esetünkben nem egy szomszédos állam, Pakisztán, hanem az Alapokmányban nem szereplő terrorista csoportok támadtak, továbbá az önvédelem jogával nem afgán csapatok, hanem ott tartózkodó nemzetközi erők élnének, ill. élnek. Ilyen helyzeteket nem irányzott elő az 1945-ben készült dokumentum. Nos, ez a – nevezzük úgy – jogi bizonytalanság el fog kísérni bennünket a jövőben is, s nem teszi majd könnyebbé a nemzetközi biztonságot fenyegető veszélyekkel szembeni kollektív fellépést. Annál is inkább, mivel a Biztonsági Tanács ma már teljesen természetesen igényelt kibővítése, az 1945-ös állapothoz képest újabbak– mint pl. az erre jelentkező India, Brazília, Japán, Németország, Dél-Afrika, stb. – bevonása a különleges előjogokkal rendelkező állandó tagok közé, egyrészt ugyan demokratikusabbá, átláthatóbbá teheti e fontos testület tevékenységét, másrészt viszont számolni kell azzal is, hogy a BT-n belüli, már eddig sem zökkenőmentes döntéshozatali folyamat még bonyolultabbá válik, még inkább ki lesz téve a különféle, egyre eltérőbb megközelítéseknek, egyes állandó tagok lokális vagy regionális biztonsági és egyéb megfontolásainak.

225

++++ A mi századunk tehát nem légüres térben indult, hanem magával hozta mindazokat a tényezőket, problémákat, amelyeket a múlt század végi viharos események a felszínre vetettek. Ezek között nem szabad elfelejteni azt a történelmi léptékű átmenetet sem, mely a demokratikus kormányzás és a piacgazdaság berobbanásával indult meg Európa keleti felén. Ennek az átmenetnek sokrétű kihívásairól számtalan vita folyik manapság közéletünkben is. Én itt arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a politikai és gazdasági vonatkozásokon túl van ennek az átmenetnek egy emberi, kulturális, mentalitásbeli vetülete, s a már egymagában is rendkívül összetett politikai-gazdasági átalakuláshoz képest jóval nehezebb kihívásnak bizonyult, bizonyul az emberek gondolkodásának, pszichológiájának megváltoztatása. Ez még nyugodtabb körülmények között sem egyszerű, hát még egy olyan zaklatott, mozgalmas időszakban, amelyben élünk. S ez a körülmény, tehát a társadalomnak egy újfajta minőségbe való átmenete, s ennek az átmenetnek emberi, lelki vetülete is mind rányomja a bélyegét arra a világra, amelybe most beléptünk. Ezt a világot mindennek el lehet mondani, csak békésnek nem. A drámai kihívások tömege nem teszi egyszerűbbé az egyes emberek, közösségek életét, de ugyanakkor e folyamat, kifejezetten szakmai szempontokból, rendkívül izgalmas, s a továbbiakban is annak ígérkezik. Olyan változások, amelyek két évtizede zajlottak le a nemzetközi színtéren, mélységüket, méreteiket, hatásaikat tekintve rendkívül ritkán esnek meg az emberiség történetében. S az azóta zajló, ezekkel a változásokkal szorosan összefüggő globális folyamatok sem teszik lehetővé senkinek, hogy hátradőljön a karosszékben és ellazuljon. Nem, mindazoknak, akik valamilyen módon foglalkozni kívánnak a nemzetközi kapcsolatokkal, tudniuk kell, hogy megszűnt az állóvíz, a kétpólusú világ által biztosított viszonylagos nyugalom, nincs többé un. blokk-fegyelem, nincs a korábbi kölcsönös elrettentés miatt az a fajta bizonyosság, hogy nem kell tartani egy kelet-nyugati nukleáris összecsapástól, nem Washington és Moszkva vigyázó szemei irányítják a világ fontosabb dolgait és mondják ki a boldogító igeneket vagy nemeket, a globalizáció következtében összezsugorodott a világ, ennek minden előnyével, de hátrányával is, s ha bolygónk valamelyik eldugott sarkában történik valami, tudhatjuk, hogy annak hatása valamilyen módon előbb-utóbb kihathat ránk is. A hosszú ideje fennálló, eddig megoldást nem nyert konfliktusok és feszültségek, vagy az újkeletűek, - a közel-keleti, a balkáni, a ciprusi, a kaukázusi, a közép-ázsiai, a nyugat-szaharai, a kasmíri, a szudáni, a kongói, a szomáliai, a sri lankai, hogy csak ezeket említsem - még jó darabig elkísérnek bennünket ebben a században. Ezek közül kiemelném a közel-keleti arab-izraeli konfliktust, mely, ha sikerülne azt egy megoldási szakaszba juttatni, nagymértékben – és pozitívan - befolyásolná válaszomat arra a kérdésre, vajon milyen idők köszöntenek ránk. E konfliktus ugyanis (a kasmírival együtt) a legrégibb válsággóc a II. világháború befejezése óta, mely megoldatlanságával a legnagyobb romboló hatással és negatív kisugárzással van az egész nemzetközi helyzetre. Külön említem a „failed State”,

226

azaz összeomlott államnak elnevezett újdonsült biztonságpolitikai kategóriát, melynek legismertebb vagy talán leghírhedtebb képviselői korábban Afganisztán volt, jelenleg Szomália, mely államok, ahol eltűnt a központi hatalom, s a szó szoros értelmében a dzsungel törvénye honol, melegágyai a terrorizmusnak, ahol a kiképzőtáborokban zavartalanul grasszálhatnak a legkülönbözőbb országokból érkezett dzsihádisták. Senkinek nem tudok ígérni nyugalmat, bőséges időt a döntések meghozatalához, s a nagy politikai változásokhoz fűződő illúziók, a nem mindig beteljesedett várakozások, remények fényében rá kell eszmélnünk arra, hogy milyen reális világban élünk. Sem a mi kis Európánkban, ezen belül közelebbi fertályunkon, a Balti-tengertől a Földközi-tengerig terjedő térségben, sem pedig egész planétánkon nem úgy, nem olyan magától értetődően, nem olyan flottul mennek a dolgok, ahogy azt korábban elképzeltük. Ami természetesen egyáltalán nem azt jelenti, hogy karba tett kézzel kellene siránkoznunk. Ez lenne a lehető legrosszabb válasz az előttünk álló kihívásokra. ++++ A XXI. század beköszöntének kétségkívül legdrámaibb sokkja a nemzetközi terrorizmus addig soha nem látott erejű jelentkezése volt az, amit a világban borzongtató tömörséggel 9/11-nek, vagyis szeptember 11-nek neveznek. Ez a dátum túlzás nélkül örökre beírta magát az emberiség nagykönyvébe. A terrorizmus, mint jelenség, azelőtt is ismert volt és szedte áldozatait, s az ENSZ is foglalkozott vele. De tény, hogy 2001 őszén a globalizáció körülményei között a terrorizmus is határokon átívelő nemzetközi jelenséggé vált. S ez azt is jelentette, hogy e globális jelenség ellen globális eszközökkel, nemzetközi szinten kell felvenni a küzdelmet. És nem is akárhogy. Hiszen a nemzetközi kapcsolatokban az eddig is ismert és elismert, egyre nagyobb jelentőségre szert tevő nem-állami szereplők: a nem kormányzati szervezetek, a szakszervezetek, a média, a tudományos élet, a magánszféra, tehát a civil társadalom mellett megjelent egy újabb nem-állami szereplő, a nemzetközi terrorizmus, amely lábbal tiporja mindazokat az értékeket, szabályokat, melyeket az emberiség, a maga sokszínűségében és különbözőségében, közös erőfeszítéssel létrehozott. Ezt az újabb szereplőt nevezte el Kofi Annan „uncivil society”-nak. És ez a „civilizálatlan társadalom” itt van közöttünk, s kihasználva a vallási fanatizmust, a gazdasági és szociális nehézségeket és sérelmeket, az általa kiválasztott helyen és időben lecsap kifejezetten azzal a céllal, hogy minél több áldozatot szedjen. A nemzetközi terrorizmusnak lehetnek fő csapásirányai, de senki és semmi nem érezheti magát teljes biztonságban ezen a földön, beleértve a mi kis országunkat is. Ez egy egyenlőtlen harc, egyenlőtlen eszközökkel a civilizáció és annak tagadói között. Ez egy könyörtelen, hosszan tartó küzdelem, amelyre fel kell készülni évszázadunkban. Arra kell törekednünk, hogy széleskörű nemzetközi erőfeszítésekkel, beleértve az iszlám világ egészséges, racionális erőit, kezeljük azokat a társadalmi problémákat, amelyek termékeny talajt kínálnak a terrorizmus

227

emberanyagának rendszeres feltöltéséhez. Olyan civil projekteket valósítsunk meg, melyek gazdasági, szociális, egészségügyi, oktatási perspektívákat nyújtanak, ill. kézzelfogható javulást ígérnek a polgári lakosságnak, és ennek révén csökkentsük a szélsőségek, az intolerancia iránti vonzalmat. Miközben állandó készenlétben is kell lennünk, hogy megfelelő – katonai, titkosszolgálati, jogi - eszközökkel lépjünk ott, ahol erre szükség van. Hasonló módon, a tömegpusztító fegyverek elterjedése ellen már az elmúlt évtizedekben harcot hirdetett az emberiség, az ENSZ-ben különböző egyezmények is születtek e célból. Ezek a dokumentumok ugyanakkor államokról és nem földalatti, illegális csoportokról szóltak. Ma már ez a veszély nem csak az államközi kapcsolatokban, hanem azon túl is jelentkezik. Senkinek ne legyenek kétségei: amennyiben terrorista szerveződéseknek módjukban áll megkaparintani tömegpusztító vegyi, biológiai vagy nukleáris eszközöket, nem fognak habozni azokat zsarolás vagy alkalmazás céljából felhasználni. Ezért különös fontossága van a nukleáris objektumok gondos őrzésének, az ilyen fegyverek proliferációja, illegális csempészése vagy továbbadása megakadályozásának. Aggodalommal szemlélhetjük az 1960-as években létrejött atomsorompó-szerződés, a nukleáris non-proliferációs rezsim fellazulását, azt, hogy az eredeti, a BT állandó tagjaiból álló atomklub mellett újabb atomhatalmak jelentek meg, egyes esetekben utólagos nemzetközi jóváhagyással, máshol pedig átláthatatlan, homályos, gyanút keltő állami erőfeszítések történnek katonai célú nukleáris tevékenység irányában. Olyan térségekben is megjelentek ezek a fegyverek, melyeket feszültség, instabilitás és terrorista tevékenység jellemez. S ennek potenciális veszélyei beláthatatlanok. Ha mindehhez hozzávesszük a nemzetközi viszonyokban az elmúlt időszakban beállt további fontos változásokat, nevezetesen az Egyesült Államok, a NATO és az Európai Unió Oroszországhoz fűződő kapcsolataiban beállt lehűlést és feszültséget, azokat a lépéseket és nyilatkozatokat, amelyek ezt a változást fémjelzik, megállapíthatjuk, hogy az e kapcsolatok, és általában a nemzetközi kapcsolatok demilitarizálásába vetett remények füstbe mentek. Ismételten szemtanúi vagyunk a katonai erő jelentőségére való közvetlen vagy közvetett utalásoknak, demonstratív akcióknak, katonai jellegű lépéseknek és válaszlépéseknek, sőt nemrégiben egy valóságos kisebb háborúnak is Oroszország és egyik déli szomszédja, a Nyugattal szorosabb kapcsolatokat ápolni kívánó Grúzia között. Tehát a katonai potenciál, a hadiköltségvetés, a látványos fegyveres mutatványok kora nem járt le, ellenkezőleg, úgy tűnik, újabb impulzust kapott. S a változóban lévő, magára találó, önbizalmát visszanyert Oroszország, továbbá az un. feltörekvő harmadik világbeli államoknak a nemzetközi szintéren való erőteljes megjelenése ugyancsak megváltoztatja világunk eddig ismert paraméterrendszerét. A korábbi bipoláris világból kilépve annak idején először egy sajátos, de facto unipoláris rendszerben találtuk magunkat, amelyet, egy korábbi francia külügyminiszter szavaival, egy „hiperhatalom”, az Egyesült Államok uralt. Most pedig belépünk egy igazi multipoláris rendszerbe, ahol, maradva az előző kifejezésnél, az USA – továbbra is megőrizve első helyét a világban – „hiperhatalomból” szuperhatalommá degradálódik vissza. Ebben a világban

228

számos fontos bridzselő foglal majd helyet a kártyaasztal körül, ahol, reményeink szerint, a mi kis kontinensünk nem a kaszinói felszolgáló szerepét fogja játszani. Az euroatlanti világ általános közérzetét nem javította a Bush-kormányzat elmúlt nyolc éve sem. Az Atlanti óceán két partja között az álláspontokat megosztó, egymással szembeállító lépések, nevezetesen a második Öböl-háború kapcsán, nem tettek jót az atlanti szolidaritásnak és együttműködésnek. Holott abban a bizonytalan, veszélyes világban, amelybe belépünk, rendkívüli fontossággal bír, hogy az ugyanazon értékeket, elveket valló államok, függetlenül attól, hogy éppen ki ül a Fehér Házban, egyeztetve, közösen tudjanak fellépni, és hatékonyan kezelhessék az előttük álló számtalan kihívást. Nyomasztó volt látni ezt a megosztottságot, amely, bizonyos vagyok, most már a múlté, de e politika súlyos öröksége Irakban, s ennek következtében Afganisztánban és az egész régióban itt van velünk. Ezt az örökséget –most már függetlenül attól, hogy ki, hogyan és miért kezdte a második Öböl-háborút – közösen kell kezelnünk. Az új amerikai elnök ideje alatt, kinek megválasztása – hasonlóan a francia-német történelmi megbékéléshez – ismételten tanúsítja, hogy igenis, túl lehet lépni a történelmi korlátokon és előítéleteken, joggal számíthatunk arra, hogy nagyobb empátiával, odafigyeléssel, multilaterális alapokon folyik majd az egyeztetés, a koordináció az euroatlanti családban. Mert nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ettől az együttműködéstől, annak minőségétől függ majd, mennyire tudunk közösen részt vállalni a világ dolgainak intézésében a következő évtizedekben. Például, – hogy a számtalan megkerülhetetlen probléma közül csak egyet említsek - annak az egyre gyakrabban jelentkező dilemmának az eldöntésében, hogy a demokratikus elvek iránti elkötelezettségünk hogyan fér össze nem demokratikus, autoriter, de stabil, világi rezsimek tudomásul vételével? Azaz a két rossz közül a kisebbik rossz választásával. A mai világban prioritások alapján kell dönteni, s tudni kell a megfelelő eszközöket azonosítani, legyenek azok fokozatosak, közvetettek, kacskaringósak, amelyek aztán elvezethetnek az elérni kívánt távolabbi célhoz. És itt van még egy dolog, amire felhívnám a figyelmet. Az Egyesült Államokban olyan demográfiai változások zajlanak már egy ideje, mely a latinamerikai és ázsiai származású lakosság egyre fokozódó súlyát mutatja. Az az érzésem, ha netán ötven év múlva felteszik a kérdést egy washingtoni honatyának, hogy mit gondol 1944. június 6-ról (ez a szövetséges haderők normandiai partraszállásának napja), nem biztos, hogy az illető tudni fogja a választ. Hiszen könnyen meglehet, hogy a honatya dominikai, kolumbiai, kínai vagy vietnami felmenőkkel rendelkező büszke amerikai. Mondanivalóm lényege, hogy az Egyesült Államok szellemiségében, külkapcsolataiban természetszerűleg fordulhat majd Latin-Amerika vagy Ázsia felé, s az az intim, a történelemben gyökerező kötelék, amely még most létezik közöttünk, azok az emberi kapcsolatok, amelyek még sokakat összekötnek az Atlanti-óceán két partján, meggyengülhetnek, talán elenyésznek, az idő előrehaladtával eltűnnek, s átadják a helyüket egy új viszonyrendszernek. Megjegyzem, ha ez netán be is következik, őszintén remélem, hogy az USA akkor is megőrzi hagyományait és elkötelezetten demokratikus állam

229

marad. De mindebből valami következik Európa számára is. Mégpedig az, hogy e század első felében mindent meg kell tennie azért, hogy az Európai Uniónak nevezett politikai projekt előrehaladjon. Hogy a döntéshozók jövőbeni asztalánál, olyan szereplők között, amelyekkel kontinensünknek már nem lesz olyan bensőséges, a történelemben, a kultúrában, az értékrendben gyökerező viszonya, mint a jelenlegi európai-amerikai kapcsolatrendszer, földrészünk helyet tudjon foglalni és hallathassa hangját az „Európa” feliratú névtábla mögött. Nos, Európának – egy erős, összetartó, dinamikus Európai Unió keretében -, politikailag, katonailag és gazdaságilag fel kell készülnie erre az eshetőségre is, tehát, kissé sarkosabban fogalmazva, arra, hogy egyedül maradhatunk. A közös cselekvés és az együttműködés Amerika és Európa között, s - ezzel párhuzamosan - Európa gondos felkészülése a holnapjainkra, úgyszintén befolyásolhatja majd a választ arra a kérdésre, hogy békés világ vagy az erőszak világa vár bennünket ebben az évszázadban. ++++ Az erre az évszázadra történő felkészülést nagymértékben befolyásolja egy újabb jelentős geopolitikai elmozdulás a nemzetközi szintéren. Az imént említés történt a döntéshozók jövőbeni asztaláról, ahol, reményeink szerint, Európa is helyet kap. De körülöttünk ott lesznek majd annak a világnak a képviselői, melyet mi, európaiak hosszú ideig elfeledtünk, gyarmatosítottunk, kiaknáztunk, lenéztünk, mely világ az utóbbi időszakban megindult a látványos gazdasági fejlődés útján, hasznosítja szürkeállományát, természeti erőforrásait, termékei elárasztják a világpiacot, és mindennek következtében markánsabb magatartást tanúsít a nemzetközi szintéren. Már túl egyszerűnek és egyre inkább idejétmúltnak tűnik a világot sommásan fejlődő és fejlett részre, Északra és Délre osztani, hiszen az un. feltörekvő országok, mint India, Brazília, Argentína, Dél-Afrika, Kína, Dél-Korea és mások egyre nagyobb beleszólást követelnek a világ dolgainak intézésébe. Az 1999-ben megalakult, ipari államokból és un. harmadik világbeli országokból álló G 20-as csoport, mely a világ GDP-jének majdnem 90%-át állítja elő, s a föld népességének 2/3-át képviseli, most válik a szemünk előtt igazán legitimmé, annak összetétele most válik teljességgel igazolttá és indokolttá. Most, amikor ezek a harmadik világbeli un. feltörekvő országok úgy hallathatják hangjukat ezen a fórumon és általában a világban, így az ENSZ-ben is, hogy arra mindenki odafigyel. S így mindjárt érthetőbbé, logikusabbá válik a Biztonsági Tanács átalakításának szükségszerűsége is. Sok-sok évszázad után változnak az egyensúlyok a világban. Már a Kelet és Nyugat által beindított helsinki folyamat 1975-ben Helsinkiben a legmagasabb politikai szinten aláírt Záróokmánya is hatékonyabb, közös erőfeszítéseket sürgetett a részvevő 35 ország keretében az élelmezési, az energiaproblémák, a valutáris és pénzügyi problémák terén. A Záróokmány gazdaságról szóló fejezetének egyik része szólt a levegő, a víz, a tengeri környezet, a földhasználat, a természetvédelmi területek megóvásáról, a lakott területeken a

230

környezeti feltételek javításáról, a környezeti változások megfigyeléséről és előrejelzéséről. A XXI. század elejére mindezek a kérdések egészen más, drámai vagy igen sürgető dimenziókban – és mindenekelőtt globális méretekben - jelentek meg, amit mutat az is, hogy ma már az utca embere is egyre inkább tisztában van azzal, mi a tét. Az éghajlati változások, melyek egy részét mi magunk okozzuk, egyelőre beláthatatlan következményekkel járhatnak. A trópusi betegségek új térségekben való felbukkanásától és a városok fojtogató levegőjétől a sarkvidéki jégtakarótól megszabaduló természeti erőforrások utáni új versenyfutáson át a Maldives szigetek megjósolt eltűnéséig számtalan megnyilvánulása lehet ennek az egyre feszítőbb problémának. Az élelmezési gondok nem hogy csökkentek, de fokozódtak a harmadik világ számos országában. A mezőgazdasági termékek árai általános tendenciájukban felfelé kúsznak. Az éhínség, a szegénység továbbra is, sőt egyre inkább a gyengén fejlett államok sajátja. És itt Afrikát kell külön kiemelni. India 2030 körül, lakóinak számát tekintve, beéri és lehagyja Kínát. Évszázadunk közepére bolygónk lakossága 9 milliárd főt fog számlálni. De már 2015-re a földön 60 olyan un. óriás város létezik majd, ahol egy tömbben 5 vagy ennél több millió ember fog élni. A kelet-nyugati konfrontáció eltűnésével – függetlenül a feltörekvő országok egyre erőteljesebb megjelenésétől - még kézzel foghatóbb a világ fejlett és szegénységben élő térségei közötti szakadék. Érdemes megnézni, manapság még hogyan alakul egy sajátos viszonyrendszer a fejlett és fejlődő államok között. (Az első adat a fejlett, a második a fejlődő országokra vonatkozik.) A gazdagság és jövedelem terén az arány 85%:15%, a föld erőforrásainak felhasználása terén 88%:12%, a szennyezés és a hulladék felhalmozás terén 75%:25%. Érdemes lesz majd megnézni, miként alakul ez a viszonyrendszer Észak és Dél között a XXI. század folyamán. A föld energiafelhasználása jelentős mértékben nőtt, nem utolsósorban India és Kína rohamosan emelkedő fogyasztása miatt. Ha a világ ilyen ütemben fogyaszt a továbbiakban is energiát és mindazt, amit planétánkon felhasználhat, két földgolyóra is szüksége lesz, hogy meg tudjon felelni a különböző kihívásoknak. Földünk energiakészletei nem végtelenek, az energiaárak megjósolhatatlan módon alakulnak, mindenesetre az alacsony energiaárak korszakának végéhez közeledünk. A világnak az a része, ahol a feltárt olajkészletek több mint 60%-a, a földgázkészletek 40%-a található – a Közel- és Közép-Kelet - konfliktusok, feszültségek, kockázatok instabil térsége. Ennek következtében megnő a más térségekben található lelőhelyek – Közép-Ázsia, Észak-Afrika, Venezuela, Oroszország stb. – jelentősége, de e térségek jó része ugyancsak nem mondható a stabilitás mintaképének. Az energiához való hozzáférés, a szállítási útvonalak biztosítása a gazdasági mellett egyre inkább politikai, biztonsági kérdéssé növi ki magát. S egyre erősebben dörömböl az ajtónkon az új és megújítható energiaforrások – a nap, a szél, a víz és más források – felhasználásának parancsoló szükségessége. Ezek a témák, – a klíma, a demográfia, az energia, továbbá az ezekhez kapcsolódó kérdések, úgymint a migráció, a munkanélküliség, a szociális-kulturális

231

magatartási formák terén beálló változások, és az ennek következtében jelentkező, robbanással is fenyegető társadalmi feszültségek – a jövőben nem enyhítik, hanem megsokszorozzák azokat a veszélyeket, amelyekkel az emberiség szembenéz. És erre emlékeztetni megfelelő alkalom ebben az évben, 2008-ban, amelyet a Föld Bolygó Évének nyilvánítottak. Ebben az összefüggésben érdemes megismerkedni Al Gore volt amerikai alelnök a „Kényelmetlen igazság” (Inconvenient truth) című dokumentumfilmjével is, amely drámaian és mégis józanul mutatja meg, mi van akkor, ha csak a mára gondolunk, és nem észleljük, hogy van egy holnap reggel is! A fenti tényezőkhöz kapcsolódik legfrissebb, legújabb globális problémánk, a nemzetközi pénzügyi válság, melyre összerándult az egész világ, s amelynek kezelésére ritkán látott, rendkívül gyors reagálások történtek és történnek. Meglátjuk, hogy milyen hatékonyak lesznek e nemzetközi és nemzeti intézkedések ötvözetének eredményei. De akkor is, ha – mint ahogy reméljük – a nem túl távoli jövőben magunk mögött hagyhatjuk a gazdasági recessziót, bizton mondhatjuk, hogy ennek a történetnek messze ható következményei, kihatása lesz a XXI. században arra, hogy az egyes kormányok és a nemzetközi pénzügyi intézmények miként menedzselik a nemzeti és globális gazdasági-pénzügyi feladatokat. ++++ Egyszóval, mi az én válaszom arra, milyen lesz ez a század? Az előttük álló évek, évtizedek nem lesznek könnyűek, stabilak, konfliktusoktól mentes békés időszakok. Aki nemzetközi kapcsolatokkal akar majd foglalkozni, annak ez egy felettébb izgalmas szakmai kihívást jelent, ahol mindent lehet csinálni, csak unatkozni nem. Ugyanakkor látnia kell, hogy rengeteg megoldandó probléma fogja nyomasztani, melyek a lehető legszorosabban összefüggnek azzal a globális dilemmával, hogy milyen lesz az emberiség jövője. E dilemma kezelésének intézményes keretei adottak, az Egyesült Nemzetek Szervezete. Hogy mennyire tudunk friss vért fecskendezni ebbe az intézménybe, hogy mennyire tudjuk hasznosítani azt, hogy milyen hatásfokkal tudunk eleget tenni az ENSZ által meghirdetett, talán a XXI. század feladatai nyitányának is tekinthető Millenniumi Fejlesztési Céloknak, az egyes tagállamok politikai szándékától függ. E tevékenységből a globális politikát folytató Európai Uniónak felelősen ki kell vennie saját, nem elhanyagolható részét. És mindig szem előtt kell tartanunk azt az alapvető igazságot, hogy manapság már nem lehet dolgainkról a Cherbourg és Nizza, Boston és Los Angeles, Novgorod és Vlagyivosztok vagy netán a Sopron és Battonya közötti térben gondolkodni. Mert a világ egy global village-é szűkült, és minden összefügg minden mással. Erre a világra nekünk, magyaroknak is jól fel kell készülnünk. Az a közismert mondás, miszerint „Extra Hungariae non est vita”, azaz Magyarországon kívül nincs élet, a fentiek fényében elavult, avítt, provinciális, egy másik korba tartozó, ma kifejezetten káros tézissé változott, ha valaki is egyáltalán komolyan venné azt napjainkban.

232

Az emberiség jövője a mi kezünkben van, mi ronthatjuk el végérvényesen, vagy mi találhatjuk meg azokat az eszközöket, amelyekkel átsegíthetjük magunkat a nehézségeken, válaszokat tudunk találni a szüntelenül meg-megújuló kihívásokra. Ezt persze könnyebb mondani, mint megtenni, de – és ez a lényeg – nincs alternatívánk. Kívánom, hogy Önök, az ifjú nemzedék képviselői is ekképpen gondolkozzanak magukról, magunkról, az egész földkerekségről.

233

234

FÜGGELÉKEK

235

236

MILLENNIUMI FEJLESZTÉSI CÉLOK

228

2000-ben 189 ENSZ-tagállam kötelezte el magát amellett, hogy 2015-ig 1. Véget vetnek a súlyos szegénységnek és éhínségnek
A napi egy dollárnál kevesebből élők arányát felére csökkentik
Az éhínségtől szenvedők arányát felére csökkentik 2. Megvalósítják a mindenkire kiterjedő alapfokú oktatást
Biztosítják, hogy minden fiú és lány befejezze az általános iskolát 3. Előmozdítják a nemek közötti egyenlőséget és segítik a nők felemelkedését
Kiküszöbölik a nemek közötti beiskolázási különbségeket az alapés középfokú oktatásban lehetőleg 2005-ig, valamennyi szinten pedig 2015-ig. 4. Csökkentik a gyermekhalandóságot
Kétharmadával csökkentik az öt év alatti gyermekhalandóság arányát 5. Javítják az anyai egészségügyet
Háromnegyedével csökkentik a gyermekágyi halandóság arányát 6. Küzdenek a HIV/AIDS, a malária és más betegségek ellen
Megállítják és elkezdik visszafordítani a HIV/AIDS terjedését
Megállítják és elkezdik visszafordítani a malária és más súlyos betegségek terjedését 7. Biztosítják a környezeti fenntarthatóságot
A fenntartható fejlődés elveit beépítik a nemzeti politikákba és programokba; visszafordítják a környezeti erőforrások csökkenését
Felére csökkentik azoknak az arányát, akik tartósan nem jutnak egészséges ivóvízhez
2020-ra jelentősen javítják legalább 100 millió nyomornegyedben lakó életkörülményeit 8. A fejlesztés érdekében globális partnerséget építenek ki
Továbbfejlesztik a szabályozott, kiszámítható és megkülönböztetés mentes, nyílt kereskedelmi és pénzügyi rendszert. Ez magában foglalja a jó kormányzáshoz, a fejlődéshez és a szegénység csökkentéséhez való elkötelezettséget mind nemzeti, mind nemzetközi szinten
Foglalkoznak a legkevésbé fejlett országok sajátos szükségleteivel. Idetartozik ezen országok exportjára vonatkozó illeték- és kvótamentesség; a súlyosan eladósodott szegény országok 228

Valamennyi cél az 1990-es bázisévhez viszonyítandó.

237








adóssága mérséklésének a fokozása; a hivatalos kétoldalú adósság elengedése; és bőségesebb hivatalos fejlesztési segítségnyújtás azoknak az országoknak, amelyek elkötelezték magukat a szegénység csökkentése mellett Foglakoznak a tengerparttal nem rendelkező és a kis szigetek fejlődő államainak sajátos szükségleteivel Nemzeti és nemzetközi intézkedéseken keresztül átfogóan foglalkoznak a fejlődő országok adósságproblémáival, hogy az adósságot hosszú távon elviselhetővé tegyék A fejődő országokkal együttműködve tisztességes és termékeny munkát teremtenek a fiatalok számára A gyógyszeripari vállalatokkal együttműködve elérhetővé teszik a megfizethető alapvető gyógyszereket a fejlődő országokban A magánszektorral együttműködve hozzáférhetővé teszik az új technológiák – különösen az információs és kommunikációs technológiák – előnyeit.

A millenniumi fejlesztési célokkal kapcsolatos további információ az ENSZ honlapján található: www.un.org/millenniumgoals

238

THE MILLENNIUM DEVELOPMENT GOALS REPORT 2008: Foreword and Overview Foreword In adopting the Millennium Declaration in the year 2000, the international community pledged to “spare no effort to free our fellow men, women and children from the abject and dehumanizing conditions of extreme poverty.” We are now more than halfway towards the target date – 2015 – by which the Millennium Development Goals are to be achieved. The MDGs encapsulate the development aspirations of the world as a whole. But they are not only development objectives; they encompass universally accepted human values and rights such as freedom from hunger, the right to basic education, the right to health and a responsibility to future generations. We have made important progress towards all eight goals, but we are not on track to fulfil our commitments. This report quantifies the achievements that have been registered and provides a measure of the tasks that remain. These tasks have now become more challenging because the largely benign development environment that has prevailed since the early years of this decade, and that has contributed to the successes to date, is now threatened. We face a global economic slowdown and a food security crisis, both of uncertain magnitude and duration. Global warming has become more apparent. These developments will directly affect our efforts to reduce poverty: the economic slowdown will diminish the incomes of the poor; the food crisis will raise the number of hungry people in the world and push millions more into poverty; climate change will have a disproportionate impact on the poor. The need to address these concerns, pressing as they are, must not be allowed to detract from our long-term efforts to achieve the MDGs. On the contrary, our strategy must be to keep the focus on the MDGs as we confront these new challenges. Some of the recent adverse developments reflect a failure to give these matters sufficient attention in the past. The imminent threat of increased hunger would have been lessened if recent decades had not been marked by a lack of investment in agricultural and rural development in developing countries. Climate change would be a less immediate threat if we had kept pace with commitments to sustainable development enunciated again and again over the years. And the

239

current global financial turmoil reveals systemic weaknesses that we have known about – and left inadequately addressed – for some time now. The current troubled climate poses a risk that some advances in reducing poverty may unravel. There could also be setbacks with regard to other MDGs. Some gains, however, cannot be undone. A child will forever benefit from the primary education he or she might not otherwise have received. Many individuals are alive today thanks to a measles vaccination or antiretroviral therapy for AIDS. Millions of tons of ozone-depleting substances have been prevented from entering the atmosphere. External debts have been written-off, freeing resources for development. These and other examples provide ample evidence of what can and has been achieved with sound strategies backed by political will and financial and technical support. Looking ahead to 2015 and beyond, there is no question that we can achieve the overarching goal: we can put an end to poverty. In almost all instances, experience has demonstrated the validity of earlier agreements on the way forward; in other words, we know what to do. But it requires an unswerving, collective, long-term effort. Time has been lost. We have wasted opportunities and face additional challenges, making the task ahead more difficult. It is now our responsibility to make up lost ground – and to put all countries, together, firmly on track towards a more prosperous, sustainable and equitable world.

Ban Ki-moon Secretary-General, United Nations

240

Overview The eight Millennium Development Goals have been adopted by the international community as a framework for the development activities of over 190 countries in ten regions; they have been articulated into over 20 targets and over 60 indicators. This Report summarizes progress towards the goals in each of the regions. However, any such synthesis inevitably masks the range and variety of development experiences in individual countries since the goals were adopted. Mid-point shows some key successes

The single most important success to date has been the unprecedented breadth and depth of the commitment to the MDGs – a global collective effort that is unsurpassed in 50 years of development experience. It is not only governments of developing countries and the international community that have adopted the MDGs as their framework for international development cooperation, but also the private sector and, critically, civil society in both developed and developing countries. Besides being advocates for the MDGs, private foundations in the developed countries have become an important source of funding for a wide range of activities intended to achieve them. NGOs in developing countries are increasingly engaged in undertaking these activities, as well as in monitoring the outcomes. This global collective effort is yielding results. Adding more recent data to those contained in earlier Reports largely confirms the patterns identified previously. There has been sound progress in some MDG areas, even in some of the more challenging regions, and a number of targets are expected to be reached by their target dates, mostly 2015: • The overarching goal of reducing absolute poverty by half is within reach for the world as a whole; • In all but two regions, primary school enrolment is at least 90 per cent; • The gender parity index in primary education is 95 per cent or higher in six of the 10 regions, including the most populous ones; • Deaths from measles fell from over 750,000 in 2000 to less than 250,000 in 2006, and about 80 per cent of children in developing countries now receive a measles vaccine; • The number of deaths from AIDS fell from 2.2 million in 2005 to 2.0 million in 2007, and the number of people newly infected declined from 3.0 million in 2001 to 2.7 million in 2007; • Malaria prevention is expanding, with widespread increases in insecticide-treated net use among children under five in sub-Saharan Africa: in 16 out of 20 countries, use has at least tripled since around 2000.

241

• The incidence of tuberculosis is expected to be halted and begin to decline before the target date of 2015; • Some 1.6 billion people have gained access to safe drinking water since 1990; • The use of ozone-depleting substances has been almost eliminated and this has contributed to the effort to reduce global warming; • The share of developing countries’ export earnings devoted to servicing external debt fell from 12.5 per cent in 2000 to 6.6 per cent in 2006, allowing them to allocate more resources to reducing poverty; • The private sector has increased the availability of some critical essential drugs and rapidly spread mobile phone technology throughout the developing world. Some of these successes have been achieved by means of targeted interventions or programmes – such as the delivery of bed-nets, drugs and vaccines, and mobile phones. For example, the production of insecticidetreated mosquito nets rose from 30 million in 2004 to 95 million in 2007, the number of people living with HIV in developing countries who received antiretroviral treatment increased by almost 1 million in 2007, and there were over 60 million new mobile telephone subscribers in Africa in 2006. Achieving some other goals or targets, such as reducing maternal mortality, will depend on country-wide systems of qualified and adequately equipped personnel and an effective institutional infrastructure. Building these capacities requires strong political commitment and adequate funding over a longer period before the effects become visible. To address these needs, external assistance to MDGoriented social sector activities has increased, to some extent at the cost of building productive capacity and physical infrastructure, including in agriculture. Increased attention to sectors directly related to the MDGs has often produced results, but should occur without depriving other important sectors of needed resources. Providing all the assistance that is necessary will require delivery of the additional official development assistance (ODA) that has been promised and cannot be achieved by reallocating resources among different sectors. Greater effort is required in other areas

Alongside the successes are an array of goals and targets that are likely to be missed unless additional, strengthened or corrective action is taken urgently: • The proportion of people in sub-Saharan Africa living on less than $1 per day is unlikely to be reduced by the target of one-half;

242

• About one quarter of all children in developing countries are considered to be underweight and are at risk of having a future blighted by the longterm effects of undernourishment; • Of the 113 countries that failed to achieve gender parity in both primary and secondary school enrolment by the target date of 2005, only 18 are likely to achieve the goal by 2015; • Almost two thirds of employed women in the developing world are in vulnerable jobs as own-account or unpaid family workers; • In one third of developing countries, women account for less than 10 per cent of parliamentarians; • More than 500,000 prospective mothers in developing countries die annually in childbirth or of complications from pregnancy; • Some 2.5 billion people, almost half the developing world’s population, live without improved sanitation; • More than one third of the growing urban population in developing countries live in slum conditions; • Carbon dioxide emissions have continued to increase, despite the international timetable for addressing the problem; • Developed countries’ foreign aid expenditures declined for the second consecutive year in 2007 and risk falling short of the commitments made in 2005; • International trade negotiations are years behind schedule and any outcome seems likely to fall far short of the initial high hopes for a development-oriented outcome.

Addressing the multiple dimensions of poverty Taken together, the results achieved to date highlight, once again, the multifaceted nature of poverty, the interactions of its various causes and manifestations and the wide-ranging and mutually reinforcing nature of the actions that have to be taken. The poor are not only those with the lowest incomes but also those who are the most deprived of health, education and other aspects of human well-being. Poor mothers are more likely to die in childbirth; children of poor families are more likely to be malnourished and are correspondingly more susceptible to an early death from childhood diseases; poor children receive less education and some may receive none at all; and gender imbalances are more pronounced among the poor, excluding them from recognized development benefits and opportunities. These characteristics, in turn, perpetuate income poverty. For the poor more than others, incomes are likely to be adversely affected by conflict, natural disasters and

243

economic fluctuations, as well as the recent increases in food prices and the increasingly visible effects of global warming. Overall, most poor people are caught in a vicious circle. Breaking this circle requires an array of simultaneous actions: a single intervention is unlikely to be sufficient. Governments should ensure that poverty reduction is mainstreamed into all policies, ranging from national macroeconomic strategy to local-level administrative actions. Particular attention should be paid to the creation of additional opportunities for decent work. Public investment and public institutions should endeavour to target the poor, particularly in their expenditures on education, health and infrastructure. Ensuring gender equality and empowering women in all respects – desirable objectives in themselves – are required to combat poverty, hunger and disease and to ensure sustainable development. The limited progress in empowering women and achieving gender equality is a pervasive shortcoming that extends beyond the goal itself. Relative neglect of, and de facto bias against, women and girls continues to prevail in most countries. As an indispensable starting point for women’s betterment in later life, all countries that failed to achieve gender parity in primary and secondary enrolment by the target year of 2005 should make a renewed effort to do so as soon as possible. Improved support for women’s selfemployment, and rights to land and other assets, are key to countries’ economic development. Above all, however, achieving gender equality requires that women have an equal role with men in decision-making at all levels, from the home to the pinnacles of economic and political power. People living in rural areas are furthest from achieving several of the MDGs in most regions. The rural population is suffering from the cumulative neglect of agriculture over the years, but it is also disadvantaged because progress towards several of the MDGs depends on government institutions, services and support, such as schools, health facilities, agricultural extension and physical infrastructure, as well as trade and interchange with others. Such facilities are usually less readily available in rural areas, and much of the rural population remains trapped in their own circle of poverty. The emergence of a world food crisis has served to highlight, once again, the need to give greater attention to developing the agricultural sector and addressing the needs of the rural population. The hardship of rural life is encouraging migration to towns and cities, with the result that approximately half the world’s population is now living in urban areas. This has, however, not necessarily resulted in either an escape from poverty or better progress towards the MDGs. In 2005, for example, slightly more than one third of the urban population in developing regions lived in slum conditions, with the associated problems of inadequate water and sanitation facilities, and lack of social infrastructure, including for health and education.

244

Despite the global focus on the MDGs and the impressive results achieved in some areas, the results to date show that, in most countries, there are usually segments of society that do not share in the benefits without targeted actions to reach them. The MDGs are universal: they are intended to embrace not only all countries but also all people within each country. Government and other actors should therefore pay special attention to any and all at risk of being bypassed by the progress towards the MDGs. Looking ahead to 2015

It is only in the past few years that MDG-related data for the period since 2000 have become available. Encouragingly, for many variables, the data show accelerated progress since that date. This suggests that the Millennium Declaration and related undertakings did make a difference to development accomplishments. It equally implies that trends from 1990 to 2000 provide a poor basis from which to extrapolate outcomes in 2015. But the data do not yet show the effects of the present deterioration in global development prospects. A greater effort will be required to achieve the MDGs if the economic situation of the developing countries weakens significantly. In such a case, the recently improved progress towards the MDGs would also no longer be a good indicator of future prospects. Most developing countries’ efforts to achieve the MDGs have benefited from the improved economic growth and relatively low inflation that characterized much of the period since 2000. The immediate prospects are for reduced global growth and higher inflation. Both threaten continued success in reducing income poverty and are likely to affect progress towards other MDGs unless there is a commensurate response from all stakeholders. A first component of this response is to ensure that the present course of action is accelerated and expanded so that recent progress is sustained and broadened. All stakeholders should renew their commitment to the wide range of interrelated activities that are already contributing to progress towards the MDGs around the world. Successful policies, programmes and projects should be expanded wherever and whenever appropriate. At the same time, national governments and the international community need to respond to the lessons of experience and to adjust to changing circumstances. Additional resources have to be mobilized by both the developed and the developing countries to address longstanding and longterm challenges pertaining to agriculture, rural development, infrastructure and environmental sustainability, including climate change. The current food crisis calls for special attention to be given to the potential escalation in hunger and malnutrition.

245

This agenda will require a sustained and wide-ranging effort over a period that extends until 2015 and beyond. The task is broad and complex, but the progress achieved to date demonstrates that success is feasible with sound strategies and the political will. The latter must, however, include a greater financial commitment. Despite the potentially less favourable economic conditions, the developed countries must honour their undertaking to provide substantial increases in ODA and generally foster an international environment more conducive to development. ***** All citizens of the world, especially the poor and the most vulnerable, have a right to expect that their leaders will fulfil the commitments made in 2000. This is possible if governments, together with civil society, the private sector, the United Nations system and other international organizations, commit to building on the momentum and tackling the challenges that are evident from this Report.

SHA ZUKANG Under-Secretary-General for Economic and Social Affairs

The full report can be found at: http://www.un.org/millenniumgoals/pdf/The%20Millennium%20Development%20 Goals%20Report%202008.pdf

246

A MAGYAR ENSZ TÁRSASÁG KIADVÁNYAI 1. Az Egyesült Nemzetek Alapokmánya és a Nemzetközi Bíróság Alapszabálya (1981, 1987, 1993, 2008); 2. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozat (1985, 1988, 2008); 3. Az Emberi Jogok Nemzetközi Törvénye (1994, 2008); 4. Az ENSZ-ről röviden (1990); 5. Az ENSZ tevékenységének fókuszában (1989); 6. Egyezmény a gyermek jogairól;(UNICEF MNB kiadványa); 7. Fegyverkezés és leszerelés (1990); 8. 25 év az ENSZ-ben (1982); 9. Az ENSZ napjainkban (Kossuth kiadóval közösen) (1985); 10. Hazánk és az ENSZ (1985); 11. Az Egyesült Nemzetek egy jobb világért (1987); 12. Az emberi jogok ma Magyarországon (1989); 13. Koalíció az ENSZ támogatására (1989); 14. Dr. Antall József miniszterelnök beszéde az ENSZ Közgyűlés 46. Ülésszakán (1991); 15. Alapvető tények az Egyesült Nemzetekről (1991); 16. Egyezmény a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések (diszkrimináció) minden formájának kiküszöböléséről; (Magyar Nők Szövetségével közösen) (1991); 17. Környezet és fejlesztés (1992); 18. A Magyar ENSZ Társaság alapszabálya (1989); 19. Az ENSZ és a demokrácia (1992); 20. Boutros Boutros-Ghali: Békeprogram (1992); 21. ENSZ-Akadémia – 1993; 22. A riói konferencia és a teendők utána (1993); 23. Az 50 éves ENSZ, A világszervezet jelentős eredményei 50 pontban (1995); 24. Boutros Boutros-Ghali: Fejlesztési program (1995); 25. Tisovszky János: Az ENSZ és a békefenntartás (1997); 26. Kép és valóság, Kérdések és válaszok az ENSZ-ről (1997); 27. Az ENSZ-család és Magyarország (ENSZ-akadémia, 1997); 28. A Magyar ENSZ Társaság alapszabálya (1998); 29. Alapvető tények az ENSZ-ről (2000). 30. Kofi A. Annan, az ENSZ főtitkára: ’Mi a népek’ –az ENSZ szerepe a 21. században (2000) 31. ENSZ Millenniumi Nyilatkozat (2000) 32. Millenniumi Fejlesztési Célok (2000) 33. Az ENSZ és a NATO (2002) 34. Az ENSZ és az EU együttműködése (2003)

247

35. Nemzetközi fejlesztési együttműködés a XXI. században (2005, HUNIDA khtval közösen) 36. The Future of Development Policies and Changing Priorities: Africa (2006, HUNIDA kht-val közösen) 37. A forradalom és a magyar kérdés az ENSZ-ben, 1956-1963 (Szerkesztette: Békés Csaba és Kecskés D. Gusztáv) (2006) 38. A világnépesedés helyzete (2003,2004,2005,2006,2007, 2008) (sajtóösszefoglalók) 39. Racz, Barnabas: Hungary and the United Nations 1956 – 1962: A Legal and Political Analysis (2007) Megjegyzés: a még raktáron lévő kiadványok térítésmentesen beszerezhetők a Magyar ENSZ Társaságtól (1062, Budapest, Andrássy út 124. Telefon: 3312124, Fax: 472-0840, E-mail: [email protected], Honlap: www.menszt.hu)

248

TABLE OF CONTENTS GLOBAL CHALLENGES, MILLENNIUM DEVELOPMENT GOALS AND HUNGARY Edited by Ervin Gömbös LIST OF ACRONYMS PREFACE by dr. Márta Fekszi Horváth, Senior State Secretary, Ministry of Foreign Affairs INTRODUCTION by the Editor DOES THE WORLD NEED THE UN IN THE 21ST CENTURY? by Academician Mihály Simai, President of the UNA of Hungary GLOBAL CHALLENGES AS SEEN IN THE INTERNATIONAL YEAR OF PLANET EARTH by Prof. Dr. László Szarka, Geodetic and Geophysical Research Institute of the Hungarian Academy of Science THE INTERNATIONAL DAY OF NON-VIOLENCE (2 OCTOBER) – REMEMBERING MAHATMA GHANDI by H.E. Mr. Ranjit RAE, Ambassador of India to Hungary IMPLEMENTING THE MDGs - CHALLENGES AND THE ROLE OF THE UNITED NATIONS by Mr. Maher NASSER , Director of the United Nations Information Service at Vienna INTERNATIONAL DEVELOPMENT COOPERATION FOR THE REDUCTION OF POVERTY by Ambassador Dénes Tomaj, Head of Department, Ministry of Foreign Affairs SUSTAINABLE DEVELOPMENT FROM EUROPEAN PERSPECTIVE by Prof. Dr. Sándor Kerekes, Vice-rector for Academic Affairs, Corvinus University of Budapest ACHIEVEMENT IN THE TRANSITION TO THE KNOWLEDGE BASED SOCIETY? by Prof. Dr. György Boytha, r. ambassador GLOBAL AND NATIONAL PUBLIC HEALTH CHALLENGES AND HEALTH POLICY EFFORTS AT THE BEGINNING OF THE 21ST CENTURY by Prof. Dr. Éva Orosz, Eötvös Lorand University, Faculty of Social Sciences

249

WHAT HAS MADE AND WHAT THE WORLD (AND HUNGARY) HAS NOT MADE IN THE INTEREST OF THE WOMEN'S EQUAL CHANCE ? by Prof. Dr. Katalin Koncz, Corvinus University of Budapest 1809-1948-1989-2008-2009: GLOBAL AND EUROPEAN TURNING POINTS IN THE DEVELOPMENT OF HUMAN RIGHTS by Prof. Dr. Máté Szabó, Parliamentary Commissioner for Civil Rights and Dr. Katalin Haraszti, Deputy Head of Department, Parliamentary Commissioner's Office THERE IS NO EXCUSE FOR IDLENESS (THE MDGs) by H.E. Mr. Greg Dorey, Ambassador of the United Kingdom to Hungary GLOBAL CHALLENGES AND THE FUTURE OF MULTILATERAL COOPERATION by Academician Mihály Simai, President of the UNA of Hungary GLOBAL FOOD CRISIS AND ITS IMPACT IN THE EU AND IN HUNGARY by Ms. Adrienn Baksa, international agricultural expert, senior advisor, Ministry of Agriculture and Rural Development and Ms. Adrienn VIDA, intern, PhD student, Ministry of Agriculture and Rural Development QUESTION MARKS FOR THE 21ST CENTURY: A WORLD AT PEACE OR TERRORISM, VIOLENCE AND ARMS BUILD-UP by Ambassador André Erdős, former Permanent Representative of Hungary to the UN

250

THE UN ACADEMY A special programme by the UNA of Hungary

This year the United Nations Association of Hungary has launched again its successful specific programme: the UN ACADEMY. The Academy (held every fourth year, depending on the funding) is dealing with major issues facing the United Nations. It usually consists of an Opening Conference that is followed by a series of 10 lectures and consultations (once in a week) and a closing conference. It is held in the late afternoons during the teaching periods of the universities and colleges. The lecturers are excellent, well known Hungarian and foreign experts and researchers. The aim of the UN-Academy is to provide for national capacity building, to transfer the necessary knowledge for human resource development and to influence public opinion. Participants attending regularly the lectures receive a certificate of attendance. Participants also receive the publications of the United Nations Association of Hungary (some 10 books). There is no tuition fee. In case of English lectures simultaneous interpretation is provided. After the Academy its proceedings are published (in 1500-2000 copies) and distributed freely. Libraries of all Hungarian universities and colleges as well as other major libraries in Hungary receive a free copy.

The present UN ACADEMY The present (fourth) Academy (in the fall of 2008) supported by the Hungarian Ministry of Foreign Affairs is on “Global Challenges, Millennium Development Goals and Hungary”. 540(!) persons registered for the Academy. Half of the registered participants attended the majority of the lectures. (This is in itself a record!)

Previous UN ACADEMIES In 2004/2005 the theme of the UN-Academy was “International Development Cooperation in the 21st Century”. By becoming a donor country, Hungary has started to formulate its development cooperation policy in harmony with that of the above mentioned international organizations. In addition to the development of the adequate institutional framework, it is important to disseminate information about the goals and activities of international development cooperation in order to make it more acceptable in society. Professional training programmes are also necessary for the various players (state and private organizations, NGOs and other participants) in the cooperation. More than 350 persons (mostly students, but also representatives of NGOs, government and private sector) registered for the Academy. Some 100 participants

251

received a certificate of attendance as a result of having attended the majority of lectures. Proceedings of the Academy were published in a 370-page book in 2000 copies. In 1997, on the occasion of the 50th Anniversary of the UN Association of Hungary, the second UN ACADEMY theme was “Hungary and the UN Family”. The purpose of the Academy was to collect and publish information on Hungary’s membership in the various UN agencies (UNESCO, UNICEF, FAO, WHO, ILO, WMO, UNIDO, UNCTAD, UNDP, ITC, WTO, IEAE, UPU, IMF, World Bank etc.). What has Hungary benefited from international cooperation in the framework of the UN system, what obligations these memberships meant to the country and what kind of activities has Hungary displayed in these agencies. More than 200 participants registered the Academy. Proceedings of the Academy were published in a 200-page book in 1500 copies. The first UN ACADEMY organized in 1993 dealt with major issues of those years like peace and security, peacekeeping, human rights, environment protection, health care etc.) Some 100 persons attended the Academy. Proceedings of the Academy were published in a 132-page book in 1500 copies..

Implementation of the programme The organizers of the UN Academy appoint a Programme Coordinator who – in cooperation with the organizers – responsible for the preparation and management of the UN Academy, smooth running of the series of events (conference, lectures), ensuring that the programme approved by the organizers is executed accordingly. The first three Academies were organized jointly by the UNA and other organizations (Society for the Dissemination of Scientific Knowledge (1st and 2nd) and HUN-IDA - an organization responsible for the implementation of Hungary’s International Development Cooperation programmes (3rd)). The present Academy is run by the UNA alone putting unbearable burden on an organization having no paid employee because of the overwhelming administrative requirements of the present system of application for project funds. By outsourcing some of the activities, the Academy became a great success.

252