Várkonyi Zoltán Budapesten született 1912. május 13-án. A sokoldalú, jól író, kitűnően rajzoló fiú édesapjának, az író, újságíró Várkonyi Titusznak biztatására a színművészeti akadémiára iratkozott be. Kiss Ferenc és Ódry Árpád tanítványaként 1934-ben szerzett oklevelet. A Nemzeti Színház szerződtette; itt elsősorban epizód- és karakterszerepeket bíztak rá. A filmrendezők is felfigyeltek az intellektuális színészre: az 1930-as években és az 1940-es évek elején összesen tizenhat filmben tűnt fel kisebb-nagyobb szerepekben.
Major Tamás (Guildenstern),Várkonyi Zoltán (Rosencrantz), Uray Tivadar (Hamlet). William Shakespeare: Hamlet. Nemzeti Színház, 1940. Rendezte: Németh Antal
A Nemzeti Színház igazgatója 1941-ben a zsidótörvény miatt – felsőbb nyomásra – felbontotta szerződését. Ekkor a gróf Károlyi István és Pünkösti Andor vezette Madách Színház társulatába került. A kis színházban végre tehetségéhez méltó feladatokhoz jutott. Eljátszotta Pirandello IV. Henrik (1941. szeptember 19.) című drámájának és Shakespeare Hamlet című művének (1943. szeptember 17.) címszerepét. Várkonyi nem csak szerepformálásával, szerepértelmezésével tüntetett az embertelen korszak ostoba politikája ellen – Gobbi Hildával és Major Tamással baloldali szavalóesteken lépett fel. Horváth Árpád munkatársaként 1944 végén tervet készített a magyar színházi élet háború utáni átalakítására.
Sulyok Mária (Gertrud) és Várkonyi Zoltán (Hamlet). William Shakespeare: Hamlet. Madách Színház, 1943. Rendezte: Pünkösti Andor. Wellesz Ella felvétele
A német megszállás után bujkálnia kellett; Budapest ostromát a Vígszínházban vészelte át, szűk búvóhelyen, befalazva, némán. A felszabadulás után részt vett a főváros színházi életének újjászervezésében, s Művész Színház néven új társulatot alapított.
Tolnay Klári (Euridike), Darvas Iván (Orfeusz) és Várkonyi Zoltán (Esőköpenyes). Jean Anouilh: Euridike. Művész Színház, 1946. Rendezte: Apáthi Imre. Kálmán Béla felvétele
A háború utáni Budapest lábadozásának egyik örömteli eseményeként Várkonyi Zoltán igazgatásával 1945. április elsején John Steinbeck Lement a hold című művének bemutatójával a Paulay Ede utcában megnyílt a Művész Színház. Várkonyi
Zoltán
következetes
műsorpolitikájával
már
1945.
első
felében
nyilvánvalóvá tette, hogy azokat az angol és francia darabokat viszi színre, melyeket a második világháború miatt nem lehetett bemutatni. A magyar közönség itt látta először Jean Anouilh Poggyász nélkül (1946. január 11.) és Euridike (1946. szeptember 20.), Jean
Giraudoux Trójában nem lesz háború (1946. november 6.) és Jean-Paul Sartre Temetetlen holtak (1947. május 16.) című művét. A színház súlyos anyagi helyzetét kortárs magyar szerzők szórakoztató műveinek előadásával enyhítette az igazgató, de Shakespeare Makrancos hölgy című vígjátéka is sikert aratott. A Művész Színház nem csak átgondolt műsorával büszkélkedhetett – Várkonyi Zoltán csupa kiváló művészt szerződtetett. A három törzstag – Apor Noémi, Szemere Vera és Sennyei Vera – mellett a magyar színjátszás legnagyobb egyéniségei játszottak társulatában: Sulyok Mária, Bilicsi Tivadar, Jávor Pál, Turay Ida, Kiss Manyi, Tolnay Klári, Lázár Mária, Ajtay Andor, Dajka Margit, Básti Lajos, Mészáros Ági, Szörényi Éva, Gobbi Hilda. Színházában Várkonyi fiatal, pályakezdő művészeknek – Darvas Iván, Pécsi Sándor, Rozsos István, Gábor Miklós, Ferrari Violetta – is lehetőséget adott. A nagyszerű vállalkozást 1949-ben a színházak államosításakor feloszlatták, Várkonyi Zoltánt pedig a Nemzeti Színházba helyezték.
Mészáros Ági (Lizi) és Várkonyi Zoltán (Higgins) George Bernard Shaw Pygmalion című színművét próbálja a Katona József Színházban, 1957-ben. Rendezte: Gellért Endre Várkonyi Zoltán 1949-ben az államosításkor a Nemzeti Színházba került főrendezőnek; egyúttal ő lett a Nemzeti Színház kamaraszínházának, a Magyar Színháznak az igazgatója. A szakmai hátrasorolást követően politikai helyzete is megrendült. A kommunista párt tagjából tagjelöltté minősítették vissza, s a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség konferenciáin többször is önkritikára kényszerítették. Major Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója, hogy Várkonyi ideológiai fejlődését biztosítsa, szovjet és népi demokratikus színművek rendezésével bízta meg. 1951-ben pedig kinevezték a Honvéd Színház, majd A Magyar Néphadsereg Színháza főrendezőjének. Ő rendezte a színház nyitóelőadását, Szigligeti Ede II. Rákóczi Ferenc fogsága című művét (1951. december 21.). Mielőtt visszatért a Nemzetibe, 1953 januárjában ő is megkapta Rostand Cyrano de Bergerac című művének címszerepét.
A Nemzeti Színházban eltöltött korszakból mindössze néhány rendezése, így Nagy Ignác Tisztújítása (1957. május 24.), Ray Lawler A tizenhetedik baba nyara (1958. október 31.) és Németh László A két Bolyai (1961. április 20.) című drámája érdemel figyelmet. Ebben a korszakban inkább színészként volt sikeres: eljátszotta Hlesztakovot (Gogol: A revizor, 1951. május 18.), Moscát (Ben Jonson: Volpone, 1953. november 28.), Tamást (Molière: A képzelt beteg, 1954. december 10.), Higginst (Shaw: Pygmalion, 1957. február 23.), Glembay Leonét (Krleža: A Glembay Ltd., 1958. január 29.).
Várkonyi Zoltán 1962-ben lett a Vígszínház főrendezője, majd 1971-ben átvette a Vígszínház vezetését. Főrendezői és igazgatói működése egybeesett a huszadik század utolsó termékeny drámaírói korszakával. Arthur Miller, Tennessee Williams, Friedrich Dürrenmatt, Edward Albee, Jean-Paul Sartre alkotásainak bemutatásával Várkonyi a századforduló Vígszínházának legjobb hagyományait folytatta.
Darvas Iván (A színész), Ruttkai Éva (A színésznő), Várkonyi Zoltán, Sulyok Mária (A mama), Gyimesi Pálma (A szobalány), Páger Antal (A kritikus). Molnár Ferenc: A testőr. Vígszínház, 1971. Keleti Éva felvétele Kitűnő művészekből szervezett társulata természetes, minden romantikus túlzástól mentes játékstílusával együttessé vált. Érdekesen, értékesen, sikeresen – ez volt színházeszménye, melyet ebben a korszakban maradéktalanul meg is valósított. Várkonyi Vígszínházában – az állampárt politikai stratégiaváltásának következtében – szabadabban, s főként hatásosabban lehetett morális és társadalmi kérdésekről szólni. A sort Szakonyi Károly Adáshibája nyitotta meg 1970-ben a Pesti Színházban. Örkény István drámái mellett Páskándi Géza, Gyurkovics Tibor, Eörsi István, Csurka István, Hernádi Gyula és Fejes Endre színjátékait is siker fogadta; ismét egymásra talált a közönség és a színház.
Latinovits Zoltán (Romeo) és Ruttkai Éva (Júlia). William Shakespeare: Romeo és Júlia. Vígszínház, 1963. Rendezte: Várkonyi Zoltán. Keleti Éva felvétele
A Várkonyi-korszak nem ért véget az igazgató halálával. Utolsó rendezésére, Örkény István Pisti a vérzivatarban című művének bemutatójára tíz évet kellett várnia, s a próbák során is állandóan ellenőrizték a szöveget. A mű diadalútját Várkonyi már nem érte meg. A bemutatót követően, 1979. április 10-én elhunyt.
Várkonyi Zoltán Latinovits Zoltánt instruálja Pirandello IV. Henrik című színművének egyik első rendelkezőpróbáján 1969 decemberében. Keleti Éva felvétele A kiállítást 2012. szeptember 21-én a Bajor Gizi Színészmúzeumban is bemutattuk. A megnyitón Marton László emlékezett Várkonyi Zoltánra. Fesztbaum Béla, a Vígszínház művésze Várkonyi Zoltán írásaiból adott elő.
A kiállításhoz Várkonyi Zoltán családjától, a Nemzeti Színházból és a Vígszínházból kölcsönöztünk dokumentumokat és relikviákat.
Életművem nincs, csak életem van. Száz éve született Várkonyi Zoltán 2012. március 29. és szeptember 30. között, Bajor Gizi Színészmúzeum
