„Ha nem ismerünk fel derűs és zúzmarás napja ink minden egyes percében valamely szenvedélyes •megnyilvánulást embertársaink viselkedésében, akár el is alhatunk, mielőtt beköszönt az este." Walter Pater „Létezik valami, ami valamennyi információ út jába sorompót állít, ami bizonyítékul szolgál va lamennyi érvvel szemben és ami csalhatatlanul a tudatlanság homályos fátylát borítja az emberek re: a vizsgálódás előtti ítélkezés." Herbert Spencer
George Strelisker (1894-1962), az orvostudományok és a filozófia doktora nemes emlékének, aki megtanított a grafológia, a jellemtan és a mélylélektan területén szerzett tudásom jelentős hányadára; és Edward Glover (1888-1972), az orvostudományok és a jogtudományok doktora emlékének, akitől mindazt megtanultam, amit az elméleti és gyakorlati pszichoanalízisről tudok; valamint Szondi Lipót (1893-1986), a Szondi Intézet nevű zürichi Mélylélektani Kutató Központ igazgatója emlékének, aki oly kitüntető figyelemmel kísérte a Schicksalanalysis területén végzett grafológiai kutatásaimat.
Tartalom Bevezetés 1 A grafológia, a kézírás elemzésének tudománya 2 Jellem, személyiség és tesztek 3 A grafológia filozófiai alapjai 4 A grafológia történeti háttere 5 A formanívó 6 A kézírás iránya és az írászónák 7 Az írás nagysága 8 A hajlásszög 9 Keskeny és széles írás 10 A vonalvezetés (ductus) 11 Kötött és szaggatott írás 12 Térelosztás a szavak és a sorok között 13 A sorok iránya 14 Az írás szabályossága 15 A nyomáserő 16 Az írás sebessége 17 Díszítő és egyszerűsítő tendenciák 18 Mázolt és éles írás
19 Telt és sovány betűk 20 21 22 23 24 25 26
Jobb- és balsodrású írászónák A margók Az aláírás A címzés Az intelligencia Megbízhatatlanság és tisztességtelenség Egyéb szempontok: az „I" és a „T" betű; kezdő- és végvonalak; hurkok az alsó zónában 27 Grafológia és mélylélektan 28 Jellemvonások 29 A jellemvonások pozitív és negatív megnyilvánulási formái 30 Bibliográfia Ajánlott irodalom
Bevezetés Az olvasó egy a grafológiáról írt elméleti és gya korlati könyvet tart a kezében. Ami a téma gyakor lati oldalát illeti, remélem, hogy könyvem haszná ra válik majd mindazoknak, akiknek a munkájuk során jellemeket és személyiségeket kell megítél niük - gondolok itt a banki és biztosítási munka körben dolgozókra, az ügyvezetési tanácsadókra, az üzletkötőkre, a feltételesen szabadlábra helye zettek felügyeletével megbízott nyomozótisztekre, a szociális munkásokra, a papokra, a pedagógu sokra, a jogi szakemberekre, az orvosokra, stb. Elméleti szempontból igyekeztem megvizsgálni a grafológia tudományos alapjait, az egyes jelle mek és személyiségek természetét, a kézírás elem zésének a jellem- és személyiség-tesztekhez való viszonyát, a grafológia filozófiai alapjait, a grafoló gia történeti hátterét és fejlődését, Ludwig Klages oly sokat vitatott formanívó-fogalmát, Freud, Jung és Szondi mélylélektani alapfogalmait, valamint a grafológiai és a mélylélektani kutatások összefüg géseit. Ezenkívül felsoroltam százötven grafológi ai témájú munkát azoknak az olvasóknak a számá ra, akik a későbbiekben szeretnének jobban elmé lyülni e témakörben. A. E. H.
- A GRAFOLÓGIA, A KÉZÍRÁS ELEMZÉSÉNEK TUDOMÁNYA
1. A grafológia, a kézírás elemzésének tudománya A tudomány két fajtájáról beszélhetünk: egyik a Naturwissenschaft vagy természettudo mány, a másik pedig a Geisteswissenschaft vagy szellemtudomány (morális, elméleti tudo mány). Ez a felosztás régóta általános a német nyelvterületen, a német kulturális szférán kívül azonban ismeretlen vagy nem elfogadott. A természettudomány a természet ismétlődő jelenségeit kutatja. A tudomány ezen fajtája vé ges számú variánsok mennyiségekben kifejez hető vizsgálatára törekszik. A fizikában például abszolút pontossággal kiszámíthatjuk a víz re akcióit normál hőmérsékletről négy Celsiusfokra, illetve négy Celsius-fokról nulla fokra va ló lehűtése esetén, állandó nyomás alatt. A pszichológiában és a jellemtanban lehetetlen ekkora pontosságra törekedni. Egy jó grafo lógus rendszerint 87,88%-tói 95% -ig terje dő pontossággal ítél. Egy igen jól képzett
l4
M I T REJT A KÉZÍRÁSUNK
grafológus ettől olykor még nagyobb pon tossággal dolgozik. A szellem azonban nem része a természet nek, így nem lehet természettudományos mód szerekkel vizsgálni. A német Geist szót nemigen lehet pontosan lefordítani - „szellem"-et, „elmé"-t, „kultúrá"-t, „civilizáció"-t, stb. egyaránt jelent, jobban mondva mindezeket együtt. A történelem a legjobb példa a szellemi/morális/ elméleti tudományokra. A természet ismétlődő jelenségeit vizsgáló fizikával (a részek tudomá nyával) ellentétben a történelem (az egész tudo mánya) a Geist egyszer s mindenkori jelenségét kutatja. A Magna Charta szignálása például a Geist egyszer s mindenkori jelensége volt. Ugyanígy említhetném az ujjlenyomatomat is, vagy megismételhetetlen aláírásomat a tegnapi napról, amikor is délután két óra harminc perc kor aláírtam egy csekket, stb. Kijelenthetjük, hogy a grafológia is a Geisteswissenschaft egyik ága, s mint ilyen, nem alkal mazhatóak rá a természettudomány fogalmai. A természettudomány a részeket vizsgálja, a Geist vizsgálata azonban az egész tanulmányo zását jelenti. Ki kell hangsúlyoznunk, hogy az Egészet nem úgy kell felfognunk, mint valami aggregátumot, a részek összefüggéstelen hal mazát. A Geist maga a teljesség, amely sokkal több az egyes részek összegénél. Ebből követ-
A GRAFOLÓGIA, A KÉZÍRÁS
ELEMZÉSÉNEK...
15
kezően a Geist kísérleti vagy statisztikai jellegű vizsgálata eredendő szellemi bűn, amely a téma alapvető félreértéséről árulkodik. A pszicholó giának az a válfaja pedig, amely kizárólag ter mészettudományos módszereket alkalmaz, a neurofiziológia és az anatómia periférikus je lenségei közé sorolható. Az „elme", a „szellem", a „lélek" tanulmányo zásáért cserébe megszerezhetjük a mélyrelátás képességét, megismerhetjük az egyes jelensé gek szerkezetét és konfigurációját, megtanul hatjuk képletesen szemlélni a dolgokat. Mi előtt azonban elmerülnénk a részletek ben, látnunk kell az egészet. Ahogy Klages mondta, az egészből lehet a részekre következ tetni, a részekből azonban nem rakhatjuk öszsze az egészet, hacsak nem következtettük ki az egészből azt a vezérelvet, amely az „össze rakás" folyamatában irányadó a számunkra. Szeretnék rávilágítani még egy lényeges pontra. Nem akarom alábecsülni azoknak a ki váló pszichológus és grafológus szakértőknek az erőfeszítéseit, akik többezer órát szentelnek olyan anyagi részletek vizsgálatának, mint az iz mok erőkifejtése, a tinta állaga, a papírminőség, stb. Az efféle vizsgálatok értékes adalékok a kézírás pszichológiájának természettudomá nyos megközelítéséhez, de alapvető tévedés azt hinni, hogy az ilyen módszerek megoldást kínál-
16
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
hatnak a grafológia problémáira - e módszerek természete maga a kizáró ok. Az írás a Geist - az egész - szimbolikus kifejezése. Akár érvényesek az efféle kifeje zéssel rokonítható szabályok, akár nem. Amenynyiben érvénytelenek, úgy a grafológia elmélete és gyakorlata zsákutca. Ha pedig érvényesek, akkor bármennyi részletkutatást is végezzünk el, nem leszünk képesek hozzájárulni velük a kézírás, mint az egész szimbolikus kifejeződésé nek tanulmányozásához (vagy elvenni belőle). Amikor például az íróeszköz a felső zóna felé halad, a feszítőizmok dolgoznak, amikor pedig az alsó zóna felé halad, a hajlítóizmok lépnek működésbe. Viszont a felső zóna hangsúlyos szerepe az idealista viselkedés, az alsó zónáé pedig az ösztönös viselkedés iránti hajlamra utal. Az természetesen egyértelmű, hogy sem felső, sem alsó zóna-hangsúlyos írás nem jöhet ne létre a feszítő- illetve a hajlítóizmok harmo nikus együttműködése nélkül. Az izmok mozgá sát pedig a neuroendokrin tevékenységek sza bályozzák. Az efféle neurofiziológiai és izomte vékenységek azonban nem mások, mint a pszi ché, vagyis a Geist, szomatikus és természetes kifejeződési formái. Ennek tagadása olyan lenne, mint a Hamlet, dán királyfi nélkül. S ez a pszichofizikai paralelizmus teóriájával sem magyarázható, hiszen eb-
A GRAFOLÓGIA, A KÉZÍRÁS ELEMZÉSÉNEK...
I7
ben az esetben nem önálló jelenségek paralelizmusáról van szó. Ha egy kritikus azt állítja, hogy x-nek azért olyan furcsa az írása, mert az iskolás stílust kö veti, határozottan ellentmondok neki. Az író sa ját egyéni vagy személyes céljaira megőrizhette azt a bizonyos stílust, magába vetíthette a szere tett tanár képét. Ha a kritikus azt állítja, hogy az illető folyton változtatja az írásmódját, én ezzel szemben azt az érvet hozom fel, hogy ez nem ér vényteleníti a grafológiai elméletet és gyakorla tot, csupán arra utal, hogy a kritikusnak szkizoid és/vagy hiszteroid a háttere. Ha egy kritikus megkérdi tőlem, mit tudok kiolvasni egy gyerek irkafirkáiból, aki még nem iskoláskorú, azt fele lem, hogy ezek a krikszkrakszok mondanak a legtöbbet, hiszen a gyerek még nem alkalmazko dott az ábécé egyezményes jeleihez. Egy elme sajátos tevékenysége minden esetben két ellentétes pólus közötti inga dozásban tükröződik. A percnyi oszcilláció ban a jobb és bal sodrás, a felfelé és a lefelé hú zott vonalak, a feszültség és a lazítás és számos egyéb pólus között, amelyek mind megfigyelés re és értelmezésre szorulnak. Életünk valamenynyi ellentmondása megmutatkozik és kifejező dik a kézírásunkban. Jók vagyunk és rosszak, önzőek és önzetlenek, egoisták és segítőkészek, optimisták és pesszimisták, határozottak és ha-
18
MlT REJT A KÉZÍRÁSUNK
tározatlanok, eltökéltek és félénkek, magabiz tosak és visszahúzódóak; bármely helyen, idő ben és körülmények között. Ráadásul soha nem vagyunk ugyanolyanok; napról napra, óráról órára, sőt, olykor percről percre változunk, amint, hogy úgy mondjam, „végigimbolygunk" az életen, örökké hullámzó érzésekkel és gon dolatokkal, a konvenciók fogságában, szabad ságért epedve, remélünk és elveszítjük a re ményt, miközben kézírásunk folyamatos válto záson megy át. Ám tegyünk szert bármennyi élettapasz talatra is, azok soha nem változtathatják meg alapvető jellemünket és vérmérsékletünket, igaz, új utakra vezethetnek bennünket és örö költ lehetőségeinken belül ösztönözhetik vala mely irányú fejlődésünket. Kézírásunk megha tározó jellegét azonban nem befolyásolják a pillanatnyi változások. Különböző változások állhatnak be életünkben, s ennél fogva kézírá sunk is változó. A grafológus szakértő ugyan ké pes nyomon követni gyermek- és serdülőkori lelki állapotváltozásainkat, kimutatni a pszicho terápiás kezelés alatt álló egyén fejlődését vagy megfigyelni egy új munkahely vagy egy rossz házasság hatásait, kézírásunkon azonban nem mindig mutatkoznak azonnal az életszemléle tünkben bekövetkezett változások. Ennek való színűleg az az oka, hogy bizonyos változások
A GRAFOLÓGIA, A KÉZÍRÁS ELEMZÉSÉNEK...
19
lassú lefolyásúak, hogy egy ideig ragaszkodunk megszokott viselkedés-normáinkhoz és meg próbáljuk palástolni (akár tudatosan, akár nem) a bekövetkezett változást. Számos faktor játszik szerepet egy kézírás milyenségében, s ezek nem mindegyike mérlegelhető egyetlen írásminta alapján. A szokásos érvelések azonban nem helyénvalóak. Nem számít például, hogy valaki színleli-e kézírását, (akár tudatosan, akár nem) vagy sem. A tapasztalatok azt mutatják, hogy bi zonyos vonások könnyen, mások nehezebben alakíthatóak. A kézírás önkényes módosításai megtéveszthetik a laikust, a szakértőt azonban nem, hiszen ő jól ismeri a kézírás kendőzésének valamennyi tudatosan vagy önkéntelenül alkal mazott apró trükkjét. Valamennyien különbözőképpen fejezzük ki érzéseinket és gondolatainkat. Lelki alkatunk, vérmérsékletünk, egész endokrin rendszerünk, valamint neveltetésünk egyaránt meghatározó szerepet töltenek be megnyilvánulásainkban. Ebből következően egyes emberek kézírása sokkal kifejezőbb másokénál. Az írásbeli extra vagancia vagy a kifejezésbeli szegénység azon ban különös módon nem mindig állnak össz hangban az egyén pillanatnyi viselkedési formá jával, mindennapos reakcióival. Arckifejezéseinket és gesztusainkat könnyen
20
MlT REJT A KÉZÍRÁSUNK
kordában tarthatjuk, kézírásunk azonban el árulja szellemi tevékenységünk valamennyi összetevőjét és ellentmondását. Ugyanakkor az egyes írásjelek túl szigorú értékelése tévedések forrása lehet. Ezért veszélyes és könnyelmű do log olyan grafológiai tesztekre hagyatkozni, amelyek szabott jelek szerint értékelnek. Nem következtethetünk egy-egy izolált vonásból egy egész személyiségre. Lehetetlen egyetlen kiindulópont alapján megítélni az emberi szer vezet belső ellentmondásait és a test-szellem komplex egységének sokszínűségét. Kizárólag a kézírás valamennyi jellegzetességének egysé ge és azok belső összefüggései világíthatnak rá egy személyiségre. S minthogy számos faktor befolyásolja személyiségünket, nyilvánvaló, hogy ezek az egymást ellensúlyozó erők és ten denciák nem nyerhetnek kifejezést egy-két elszi getelt vonásban. Ilyen erők a gének és kromo szómák természete és jellege, a Mendel-féle tör vények, a nem, az endokrin rendszer, a szimpa tikus és a paraszimpatikus idegek működése, valamint olyan egyéb tényezők, mint a szellemi légkör, a kulturális gyökerek, a hagyományok, a társadalmi kapcsolatrendszer és a neveltetés. Mindezekből következően a kézírás-elemzés olyan tudományág, amely a megérzésen alap szik, vagyis azon, hogy a grafológus hogyan képes a kézírásba, ynint egészbe bepillantani.
A GRAFOLÓGIA, A KÉZÍRÁS ELEMZÉSÉNEK...
2I
Sokan kifogásolják az intuíció döntő sze repét, pedig általa juthatunk az élet felszíni ré tegei alá, vagyis a magjába. Racionális indítta tásból óvjuk az egészségünket, végezzük min dennapi tevékenységünket és matematikai fo galmak szerint vélekedünk az időről - a múltról, a jelenről és a jövőről. Pedig nem csak múlt, je len és jövő létezik - az idő és a tér egységében mozgunk. Ennek tagadása olyan, mintha úgy próbálnánk megérteni egy mozgófilmet, hogy megállítjuk a kamerát és kockáról kockára ta nulmányozni kezdjük a képeket. A film értelme a mozgásban rejlik. Ezért szükséges, hogy a Geist-ba mint egészbe pillantsunk be, intuitív módon. A fentieket összegezve megállapíthat juk, hogy a grafológia a kézírás elemzésének és értelmezésének tudománya. Neurológiai szem pontból a kézírás az agyműködés lenyomata, s érdemes megjegyezni, hogy valamennyi test rész közül a kéz (a fogásra alkalmas végtag, a kézírás eszköze) foglalja el a legnagyobb kiter jedést az agykéregben. Karakterológiai szem pontból ez a pszichés működés megnyilvánulá sa. A grafológia olyan tudomány, amely adott tudás-területeken megalapozott eredményekre épülő, rendszerezett tudás-anyagból táplálko zik. Olyan tudomány, amelynek megalapozott eredményei a kézírás-elemzés alapkövei. A va-
22
M l T REJT A KÉZÍRÁSUNK
lamennyi értelmezésben benne rejlő szubjektív elem miatt a grafológia nem egzakt tudomány, mint amilyen mondjuk a fizika, de ne felejtsük el, hogy a tudomány nem korlátozódik a pusz tán objektív módszerekkel és pontos mérési adatokkal értelmezhető tudásterületekre. Az analitikus eredményeket élő egésszé kell szinte tizálni, s ez a kreatív feladat szükségszerűen művészet. Bár az analízis és a szintézis elvá laszthatatlan szellemi folyamatok, mind a mű ködést, mind az időbeli sorrendet tekintve, mégis az értelmezés két pólusáról van szó. Eb ből következően a szakavatott grafológusnak általános pszichológiai, valamint átfogó mélylé lektani és jellemtani ismeretekkel egyaránt ren delkeznie kell. Ezenkívül természettudomá nyos, humán- és társadalomtudományi ismere teket is tartalmazó széles kulturális háttértu dásra kell szert tennie. A grafológia alapját a vertikális és horizon tális síkon kifejeződő vonások és görbületek képezik* Valamennyi vonás és görbület, a megnyilvánulási síknak megfelelően az „énte" kifejeződései. Ez a „makrokozmosz-mikrokozmosz" paracelsusi doktrínája, s egy kézírás értelmezésénél meghatározó szempont. A szak értő grafológus azonnal rálát az egészre, amint * Ezenkívül természetesen figyelembe kell venni a nyomásbeli különbségeket is.
A GRAFOLÓGIA, A KÉZÍRÁS ELEMZÉSÉNEK...
23
rápillant egy kézírás-mintára. Már túljutott azon a fejlődési szakaszon, amikor valaki tudatosan olvas egy kézírást; azonnal értelmez, s intuitív módon adja a fizikai polaritások végeláthatat lan sorának analitikus és szintetikus elemzését. De miután mindenki rendelkezik bizonyos in tuitív képességgel, s a grafológia elméleti tanulmányozása mellett a különféle írásminták összevetésével egyre nagyobb gyakorlatra tehe tünk szert, intuitív erőnket is szépen fejleszt hetjük.
- JELLEM, SZEMÉLYISÉG ÉS TESZTEK - A GRAFOLÓGIA FILOZÓFIAI ALAPJAI
2. Jellem, személyiség és tesztek Ha „személyiségről" beszélünk, különbséget kell tennünk hiteles és színlelt személyiség kö zött, melyek között legalább akkora a különb ség, mint az igazság és a hazugság között. De mi a személyiség? És mi a jellem? A személyiség - definíció szerint - egy embernek a többiek előtti megmutatkozása. Eszerint a meghatáro zás szerint egy személyiség nem azonos az egyéniséggel. Még csak nem is az egyéniség ré sze, s ezért különbözik a jellemtől, amely az egyéniség szerves része. De akkor mi a személyiség? A pszichoanalitikusok felállították az „én" (ego), a „felettes én" (superego) és az „ösztönén" (id) kategóriá ját, és számos pszichológiai megközelítés léte zik a személyiség és a vérmérséklet meghatáro zására. Ezek a módszerek azonban a pszicholó gia számos többé-kevésbé ortodox módszeré hez hasonlóan meglehetősen felületesek. Az el vont elméletek és a gyakorlati tévedések bo nyolult szövedékeiről van szó.
26
M I T REJT A KÉZÍRÁSUNK
Számos t e s z t e t dolgoztak ki annak a kide rítésére, milyen típusú feladatok várhatók el kü lönböző életkorú gyerekektől az iskolában, s mi lyen jellegű neveltetés szükséges a számukra, ha már nagyobbak. Holott a pszichológusok valójá ban a korábban divatos tudománytalan vizsgála tokat, valamint a szülők és tanárok ösztönös íté leteit helyettesítették úgynevezett tudományos tesztekkel a gyerekek szellemi képességeinek felmérésére. Számos nehézség merült fel az úgy nevezett intelligencia-tesztek pontos értelmezé sekor. Ráadásul közben kiderült, hogy a tesztek nek az az óriási hiányossága, hogy nem is képe sek rávilágítani az egyes jellemekre; olyan tulaj donságokra, mint a kezdeményezőképesség, a kitartás, az eltökéltség, a becsületesség, stb., amelyek pedig szemmel láthatóan sokkal fontosabbak az életben és az üzletben, mint a puszta ész. Sőt, a nem kevésbé meghatározó ötletgaz dagságot sem tudták kimutatni. A pszichológusok különféle módszerek kel kísérleteztek a személyiség és a jellem mérésére. Számos kérdőívet dolgoztak (és dol goznak) ki, mely kérdőívek azt próbálják kifür készni, hogyan cselekszik valaki, miképpen érez és vélekedik egyes kérdésekkel kapcsola tosan, de semmiféle kulcsot nem adnak a jel lem, a személyiség és a vérmérséklet megfejté séhez. Ennek és egyéb hátrányok ellenére - kü-
JELLEM, SZEMÉLYISÉG ÉS TESZTEK
27
lönösen az USA-ban - széles körben alkalmaz zák a teszteket, mert - ahogy azt Blackburn ki fejtette: „az ember munkája általában nem térül meg rövid idő alatt". Ha egyetértünk azzal a megállapítással, hogy az ember személyiségét másokkal szembeni viselkedése határozza meg (vagy ahogy szeretne viselkedni), bizonyára könnyen megállapítjuk majd egy ilyen tesztből, milyen viselkedésre törekszik az illető. Van egy indián szó: Maya. Azt jelenti: szín lelés: szerintük ilyen a világ természete. Minél erősebb a színlelés, annál mélyebb, annál össze tettebb, annál inkább valóságosnak látszó a vi lág. Valóban, minél képtelenebb és abszurdabb a képmutatás, annál természetesebbnek tűnik a viselkedés, s annál inkább vissza lehet vele élni. Ez a személyiségek lényegi problémája. Egy személyiség nem deríthető fel azáltal, hogy figyeljük és tanulmányozzuk egy személy viselkedését, és úgy sem, hogy a jellem veleszü letett vonásait vesszük elsődlegesen figyelem be. A szociológusok az utóbbi időkben a kultú rának az egyén viselkedésére gyakorolt hatását tartják a legfontosabbnak. Ez is jól hangzó szempont, mégsem határozza meg egyértelmű en a személyiséget; csupán azt hangsúlyozza, hogy a kulturális hatások sokkal döntőbbek az ember veleszületett jellemvonásainál. De vajon egy személyiség meghatározásánál
28
MiT REJT A KÉZÍRÁSUNK
elegendő-e az egyén viselkedés-normáinak a fi gyelembevétele? Kétségtelen, hogy az emberi szellem tanulmányozásakor önkéntelenül is szembesülnünk kell a formák és a normák prob lémájával. Amikor Goethe bevezette a morfoló gia terminusát, a virágok és a koponyák formá jára gondolt. S a szó még ma is hordoz termé szettani másodjelentést. A morfológia fogalma azonban bizonyos mértékig a viselkedés jelensé gére is alkalmazható. Úgy is definiálhatnánk a „morfológia" szót, mint a formák tudománya. A szótár szerint a forma valaminek az alakja, s mint ilyen, a tartalom ellentéte. A viselkedésnek is lehetnek formái. A viselkedésformákat is tu dományosan vizsgálták (és vizsgálják). A morfológiai megközelítés tehát a sajátos formák vizsgálata és jellemzése, a formák, vala mint azok ontogenetikai progressziói és reg ressziói, valamint topográfiai relációinak és korrelációinak rendszeres tanulmányozása, az emberek és egyéb élőlények vonásainak össze hasonlítása. John Hunter szerint „a struktúra nem más, mint a működés belső kifejeződése". Monisztikus (de nem misztikus) értelemben az elme élő, növekvő struktúra, mégha nem is kézzel fogható. Egyes morfológusok szerint összetett, szervező tevékenység-rendszer, amely jellegze tes viselkedés-formákban nyilvánul meg - test-
JELLEM, SZEMÉLYISÉG ÉS TESZTEK
29
helyzet-, mozgás-, közvetlen képzet-, manipulá ciós, érzékelési, kommunikációs és társadalmi felelősségérzeti modellekben. De ez így egy kis sé zavaros. Egy dologban azonban biztosak le hetünk: az emberi elme egyáltalán nem olyan egyszerű, mint azt sokan (pszichológusokat is beleértve) gondolják. Az oly divatos intelligen cia-tesztek hívei mégis úgy vélik, hogy ilyen vagy olyan módon, előbb vagy utóbb a rendkí vül szubtilis mentális folyamatok és a megfog hatatlan szellemi megnyilvánulások is mérhe tőek lesznek. Thorndike ezt igen tömören meg is fogalmazta: „Minden valamilyen mennyiség ben létezik, és ha így van, minden mérhető". De vajon lehet-e a szellemet mennyiség ben mérni? C. G. Ogden azt írja ABC of Psy chology c. művében, hogy „az elme (a szó meg tévesztő volta ellenére) nem egy dolog, hanem egy tevékenység. A képzetek, a gondolatok, stb. nem termékek, hanem folyamatok". Valóban mérhetőek lennének a képzetek és a gondola tok? Lemérhetjük a rudakat és a köveket, kiszá míthatjuk a legtávolabbi csillag távolságát, de nem hatolhatunk az érzelmek mélyére. Van nak, akik mégis megpróbálják, újra és újra, ám mindhiába. Valójában senki nem tudja pontosan, mi is az a szellem. Régebben érzésekről, érzetek ről, képzetekről, ítéletekről, szándékokról és
30
MiT
REJT
A KÉZÍRÁSUNK
akaratokról, vagyis az értelem legalapvetőbb jelzéseiről, valamint az érzékelőszervek fizikai felépítéséről beszéltek. Meg lehet állapítani, hogyan vonunk le követ keztetéseket, hogyan emlékezünk, hogyan alko tunk fogalmakat, ám ami a személyiség, a vér mérséklet, a vallásos lelkiismeret, a lelki válsá gok vagy az élet gyakorlati fényeinek rejtelmeit illeti, kénytelenek vagyunk egyetérteni Klagesszel, aki szerint nem jutunk sokkal több tudás birtokába, mint a virágok szerelmese egy bota nikai szakkönyvből, ahol tömören le van fektet ve, hogy a növények háromdimenziós, mozdu latlan, növekedő alakzatok, amelyeknek táp anyagra és fényre van szükségük.
3. A grafológia filozófiai alapjai Amióta a pszichológia „tudományossá" vált, egyre féktelenebb. Átsöpört rajta a mé rések és a pontosság iránti őrület szele. Amióta tekintélyes tudományként tartják számon, egy re követi az egzakt tudományok mérési mód szereit, s a psziché vizsgálata egyre több neurofiziológiai adatot és statisztikát eredményez. A szellem tanulmányozásakor azonban nem szabad semmibe vennünk a filozófiai vonatko zásokat. Az a véleményem, hogy a polaritás alapelvét valamennyi pszichológiai folyamat tanulmányozásakor figyelembe kell venni. Ek kor, és csak ekkor érthetjük meg, miért is va gyunk az ellentmondások rabságában és miért is vagyunk kénytelenek mindig, mindenhol és mindenféle körülmények között a középutat vá lasztani. Életünk nem csupán abból a tudatos és ösztönös törekvésből áll, hogy a spirituális és a démoni erők, Káin és Ábel, a jó és a rossz, a va lóság és a képzelet, a maszkulin és a feminin tendenciák között egyensúlyozzunk.
32
MlT
REJT
A KÉZÍRÁSUNK
A világ-folyamat és az élet-folyamat el lentétpárok végtelen sorából áll, bár ezek az ellentétek mindig egyazon dolog különböző as pektusai. Ezek a párok szétválaszthatatlanok egymástól, de adott helyen, időben és körülmé nyek között az egyik aspektus mindig erősebb, a másik pedig gyengébb. Nincs létért folytatott küzdelem a léthez való kötődés nélkül, nincs élősködés együttélés nélkül. Bizonyos értelem ben minden ilyen pár egyik tagja egyben a másik is, a másik folytatása, mégha ellentétes is azzal és különbözik is attól. Ilyen ellentétpárok az öröm és a bánat, a remény és a reménytelenség, a, jobb és a bal, az erény és a bűn, a nappal és az éjjel, a nő és a férfi. Pontosabban egyazon dolog összességének különböző aspektusairól van szó, mégha ellentétes irányokat is képviselnek. Egyik magával vonja a másikat, hiszen nem gon dolhatunk az éjjelre nappal nélkül, a férfire no nélkül, a bűnre erény nélkül, a reménytelenség re remény nélkül, stb. Ennek ellenére az egyes pólusok nem semlegesítik egymást. Csupán a két ellentétes pont közötti feszültség aránya vál tozó. Növekedhet vagy csökkenhet, gyengülhet vagy erősödhet, de soha nem szűnhet meg vagy aludhat ki, hacsak maga az egység meg nem szű nik. Az ellentétes pontok egymástól való füg gőségét polaritásnak nevezzük. Ilyen megközelítésből nem mondhatjuk, hogy
A GRAFOLÓGIA FILOZÓFIAI ALAPIAI
33
egy ember személyiségét az a mód határozza meg, ahogyan másokkal szemben viselkedik. A személyiséget úgy definiálhatjuk, hogy az az emberi természetben rejlő ellentétpárok összes sége. Ez maga a „perszóna" (az a tudatosan és tudat alatt kifejlesztett maszk, amelyet a többi ek felé mutatunk), a karakter és a temperamen tum, valamint a kömyezeti hatásokkal szemben tanúsított reakciók. A karakter olyan mérték ben határozza meg a perszónál, ahogyan a ka rakter sem létezhet perszóna nélkül. S a perszó na természetesen soha nem semlegesíti a karak tert. Az egész személyiség eme két pólusa között csupán a feszültség ingadozhat. A perszóna és a karakter közötti vi szonyt a világegyetem hatalmas erői között fennálló viszonyhoz hasonlíthatjuk, nevezete sen a központhoz közelítő (centripetális) és a központtól távolító (centrifugális) erő kapcso latához. A kettő közötti egyensúlyt a negatív és pozitív polaritás teremti meg. Egy elektromos cella centrifugális áramlása pozitív, centripetá lis áramlása pedig negatív. Mindkettő szüksé ges az áramkörhöz. Nem szorul bizonygatásra, hogy a polaritás alapelve meghatározó a termé szetben. A világ és az élet egy örök áramkör. Ér zékeinket együtt járja át az életöröm és a halál félelem, a szerelem balzsama és a gyűlölet mér ge. Mondunk valamit, ám az ellenkezőjét tesz-
34
MlT REJT A KÉZÍRÁSUNK
szűk; egyszer egyvalami, máskor az ellenpólusa győzedelmeskedik. Azonban minden alkalom mal mindkét pólus jelen van. Egyszerre vagyunk jók és rosszak, de hogy milyen mértékben, azt lehetetlen lemérni. Mérni csupán a két pólus közötti feszültséget le het. Egyazon entitás ellentétes pólusai közötti feszültséget „teljes személyiséginek nevezzük. Az egocentrikusság a központhoz közelítő erő, míg a szociábilitás a középponttól távolodó erő. Szeretném felvázolni, hogyan érvényesül a polaritás elve az emberi szellem egyik össze tett megnyilvánulási módjában, nevezetesen a kézírásban. Ez az alapelv azonban egyéb terüle teken is meghatározó - ami az izommozgást (fe szítő- és hajlítóizmok), a viselkedést (morális immorális viselkedés) vagy a fizikai világ jelen ségeit (hatás-ellenhatás), stb. illeti. Mivel az élet és a világ ellentétekből áll, és valamennyi folyamat ambivalens, egy-egy kézírás összes vonása is ellentétes. Egy évszá zada a kézírást egymás mellé helyezett, össze függéstelen jelek halmazának tekintették. Ez az oka, hogy a kézírás mint a jellem és a személyi ség lenyomatának értelmezése zsákutcába fu tott. Alapvető hiba azt feltételezni, hogy egyegy vonás egy-egy sajátosságot tükröz, m,ert minden egyes írásjel más és más. Ezenkívül különbséget kell tenni a hiteles és a színlelt
A GRAFOLÓGIA FILOZÓFIAI
ALAPJAI
35
írásjelek, a hiteles és a színlelt személyiség kö zött. De vajon képesek vagyunk-e pontosan ítél ni? Valóban ismerjük-e legközelebbi barátain kat vagy csupán azt hisszük? Képes-e bárki is belelátni embertársai szívébe? Valamennyiünk nek két arca van - az egyik kifelé néz, a másik befelé, az egyik maszk, a másikat pedig nem akarjuk felfedni, az egyiket a társadalomnak mutatjuk, a másikat a barátainknak; az egyikkel álmodunk, a másikkal élünk és szenvedünk. Azonban mindkettő egyazon entitás összeol vadt része. Hogyan fedezhetjük fel az emberek örökké változó cselekedetei mögött a valódi jellemvo násokat? Hogyan bukkanhatunk rá a valódi mozgatórugókra az udvariasság és az úgyneve zett jólneveltség álarca mögött? Hogyan hasít hatjuk ketté és dobhatjuk el a Maya-fátylat? Meg kell szabadulnunk bizonyos illúzi óktól. Tévesen azt gondoljuk, hogy valamenynyien az igazságra áhítozunk, pedig csupán újabb és újabb illúziókra vadászunk. A remény és a reményvesztettség, a szeretet és a gyűlölet, az öröm és a bánat, a boldogság és a szenvedés, a külső befolyások és a belső élmények között lebegünk; a polaritások labirintusában bolyon gunk. És oly sok filozófus igyekezett már meg találni az élet és a világ útvesztőjéből kivezető utat.
56
M I T REJT A KÉZÍRÁSUNK
Fogalmunk sincs, milyenek vagyunk, hiszen az ember képtelen objektív módon szemlélni önmagát. Ha komolyan megpróbálunk szemé lyiségünk mélyére hatolni, legalábbis elhinni, hogy azt tesszük, csupán önnön árnyképünket pillanthatjuk meg, mintha valami üvegbe néz nénk; csak azt láthatjuk meg, amilyenek egy má sodperccel azelőtt voltunk, azt soha nem tud hatjuk meg, milyenek is vagyunk abban a pilla natban. Énünk ugyanis mindig azon a ponton helyezkedik el, ahonnan kifelé néz és soha nem ott, ahová, a pillantása irányul. S bár legtöbben képtelenek vagyunk erre a következtetésre jutni (ez először Rudolph Allers érdeme volt), mégis jobb, ha megpróbáljuk emlékezetünkbe vésni azt az alapvető tényt,, hogy lehetetlen megismer nünk önmagunkat. Épp ezért legbelső énünket, teljes szemé lyiségünket mindörökre homály fedi. Termé szetesen némi önismeretre tehetünk szert, ha felismerünk bizonyos tényeket, s számba ve szünk belső énünkre utaló hivatkozási ponto kat. Önmegfigyeléssel természetesen sokat megtudhatunk magunkról. De ha komolyan át adjuk magunkat az önelemzésnek, teljesen öszszezavarodunk, meglepődünk, sőt, olykor el is képedünk. Rádöbbenünk, milyen keveset is tu dunk önmagunkról. Ilyenkor döbbenünk rá,
A GRAFOLÓGIA FILOZÓFIAI ALAPIAI
37
hogy a pszichológia elsősorban nem tényekkel, hanem illúziókkal foglalkozik. Nyilvánvaló, hogy oly sok pszichológus és karakterológus, akik azt hiszik, tesztekkel és mé résekkel megoldást kínálhatnak a szellem, a jel lem és a személyiség problémáira, tévúton jár. Kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ezek az em berek lealacsonyítják önmagukat és a munkáju kat azáltal, hogy kereken megtagadják tudomá nyuk filozófiai aspektusait. Ezt annak ellenére kell megállapítanom, hogy a filozófia önmagá ban nem vezethet gyakorlati eredményekre.
- A GRAFOLÓGIA TÖRTÉNETI HÁTTERE
4. A grafológia történeti háttere A grafológia tudománya mindössze egy év százados múltra tekinthet vissza. A kézírás és a jellem/személyiség közötti összefüggések gon dolata azonban már az ókorban felmerült. C. Suetonius Tranquillus már i. e. 120-ban ezt írja De Vita Caesorum c. művében Augustus csá szár kézírásáról: „Nem választja el a szavakat és nem folytatja a következő sorban, inkább össze préseli a betűket és lekanyarítja a sorok végét". Az i. e. negyedik századra a kínaiak kifejlesztet tek egy „fűírás" nevű írásformát. Grafológiatör téneti szempontból nagy jelentőségű Kuo Jo-su (i. e. 1060-1110) megállapítása: „Egy kézírás el árulja, vajon szerzője nemes lelkű avagy kö zönséges személy". Okakura még tovább megy: „Minden egyes vonás egy egész életet tükröz". Európában a kora középkorban a kézírás a szerzetesek feladata volt. A 12-13. században az iszlám kultúra hatására azonban a világiak körében is elterjedt az írástudás, a reneszánsz idején pedig egyre gyakoribb jelenséggé vált. A
40
Mit REJT A KÉZÍRÁSUNK
humanisták kutatásai alapján kiderült, hogy már Arisztotelész is érdeklődött a kézírás és a személyiség közötti összefüggések iránt, több mint háromszáz évvel Krisztus születése előtt. Az első grafológiai tárgyú könyv a 17. szá zad elején jelent meg Bolognában; a címe Ideo graphic. Ezt követte Camilla Baldi 1622-es érte kezése a kézírás és a személyiség kapcsolatáról. Baldi a bolognai egyetem professzora és doktora volt, s művének igen hosszú és tudálékos címet adott: Trattato come da una ettera massiva si cognosca la natura e qualita dello scrittore (Ér tekezés arról, hogyan ismerszik fel egy betűből írója természete és jelleme). Értekezésében a következőt írja: „Nyilvánvaló, hogy minden sze mély egyéni módon és jellegzetes vonásokkal ír, amelyeket senki más nem képes utánozni". Kö vetkeztetése pedig így hangzik: „Alapos tanulmá nyozással bármely kézírás alapján rávilágítha tunk bizonyos jellemvonásokra. Figyelmesen meg kell vizsgálni, vajon ismétlődnek-e a voná sok, vajon nem színlelt jelekről van-e szó, s hogy nem befolyásolják-e az írást különböző okok, például a felhasznált anyagok minősége". Jacoby úgy minősítette Baldi munkáját, hogy „az első európai lépés Európában a grafológia tudomá nyában; rendkívül kimagasló és különleges telje sítmény". Azóta természetesen jó néhány grafo lógiai tárgyú mű jelent meg számos nyelven.
A GRAFOLÓGIA
TÖRTÉNELMI
HÁTTERE.
4I
Leibnitz, német filozófus és matematikus megjegyezte: „Az írásmód, amennyiben nem kö veti az iskolás formákat, bizonyos mértékig a természetes vérmérséklet lenyomatának tekint hető". J. Ch. Grohmann, a wittenbergi egyetem teo lógia és filozófia tanára 1792-ben értekezést adott ki „Kísérletek a jellem vizsgálatára a kézírás alapján" címmel. E kis könyvben a következő megállapításokat teszi: „Éppoly nehéz a kézírás színlelése, akár az arcvonásoké. Miképp arcvoná saink is többnyire állandóak, s ugyanazokat az iz mokat mozgatjuk belső érzéseink kifejezésére, a kézírás jellege is alapvetően változatlan, még ha tudatosan, megtévesztő szándékkal is próbáljuk alakítani. Arra a következtetésre jutottam, hogy a kézírás színlelése a jellem és a viselkedés álcázá sához hasonlatos". Azt hiszem, önmagáért beszél az a tény, hogy a kézírás jelentőségét Gainsborough, Scott, Goethe, Lavather, Knigge és Stefan Zweig is méltatta. Ezenkívül Browning, Poe, Sand, Humbolt, Baudelaire, Dumas, Daudet, Zola, Gogol, Csehov, Heyse, Lombroso, Björnson, Kielland, Thomas Mann, Ludwig, Feuchtwanger, Hirschfeld, Kretschmer, Bleuler, Jung, Einstein, stb. is érdekes megfigyeléseket tettek műveikben a kézírással kapcsolatosan. Egy francia abbé, Michon vezette be a „gra-
42
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
fológia" terminust 1871-ben. Önálló betűket vizsgált empirikus módszerekkel; eredményeit pszichológiai értelmezéssel azonban nem tá masztotta alá. Egy tanítványa és követője, Crépieux- Jamin viszont tovább elemezte meg figyeléseit, s ezzel sikerült elrugaszkodnia az el szigetelt jelek vizsgálatától, s megalapozta a kézírás átfogó jellegű tanulmányozását. Preyer (gyermekpszichológus), Meyer (pszi chiáter) és Klages (filozófus) voltak azonban azok, akik vizsgálataikkal és pszichológiai mód szereikkel új lendületet adtak a grafológiának. Elmondhatjuk, hogy ők fektették le a grafológia tudományos alapjait. Preyer a jénai egyetem élettan professzora volt és bebizonyította, hogy egy-egy ember jobb illetve bal kezes, sőt, akár jobb illetve bal lábas vagy szájba fogott íróeszközzel történő írása is azonos vonásokat mutat. Meyer pszichiáter volt és az írás-folyamat három fontos tényezőjére hívta fel a figyelmet. Ezek a kiterjedés, a sebes ség és a nyomás. A karakterológiát is új alapok ra helyezte, hiszen megállapította, hogy a kifeje zésben módok a jellem aspektusai. Klages fektette le a grafológia, az önkifeje zés és a karakterológia törvényeit és alapköve it. Megállapította, hogy a kifejezés alapelve az, hogy valamennyi kifejező fizikai mozdulat a személyiségben rejlő feszültségeket és indula-
A GRAFOLÓGIA TÖRTÉNETI HÁTTERE
43
tokai tükrözi. Kiemelte, hogy rendkívül fontos az írás ritmusának intuitív módon történő meghatározása, mert csakis így tudjuk meg ítélni a formanívót. Számos kísérlet történt arra, hogy levá lasszák a grafológiát a karakterológia különféle sajátos filozófiai ágairól, s a mélylélektan - a freudi pszichoanalízis, a jungi analitikus pszi chológia, az adleri individuál-pszichológia, Szondi Schicksal-pszichológiája, stb. - különbö ző iskoláinak eredményeire és tanításaira ala pozzák e tudományt. Schlag és Pulver (svájci grafológusok) ne véhez fűződnek efféle törekvések, Jung elmélet rendszerén belül. Először Pulver foglalta össze a grafológia addigi elméleteit és eredményeit: „A kézírás olyan ösvény, amely „tőlem",feléd" halad; olyan híd, amely az „énből" a, „külvilág ba" vezet". Egy freudi beállítottságú grafológus is hasonló megállapításra jutott: >rAz írás az a jelképrendszer, amely az én és a valóság lap pangó viszonyát fejezi ki". Freud elmélet-rend szerében minden és mindenki (az úgynevezett „környezet") a „valóság" része, amelyet az „én" „libidóval" (pszichoszexuális energiával) „tölt fel" (ruház fel). Ezenkívül meg kell említenünk, hogy Pulver az írás kiterjedésének szimboliz musával is foglalkozott. Fanta, Menzel és Schönfeld, cseh grafoló-
44
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
gusok, 1939-ben grafológiai folyóiratot jelente lettek meg. Azelőtt is léteztek már grafológiai szaklapok - Klages alapította és adta ki például a Zentralblatt für Grapkologie c. újságot (amely a Zeitschrift für Menschenkunde mel léklete volt) -, azonban mind közül ez a rövid életű cseh kiadvány volt a legjelentősebb. Magyarországon grafológiai intézetet is alapítottak 1920-ban. A magyar grafológusok közül ki kell emelnünk Románné, Balázs és Hajnal nevét, A grafológiát hivatalosan is elis merték Magyarországon, mivel az egyetemi és a klinikai pszichológia professzorok egyaránt ki egészítették eredményeiket, kutatásaikat és módszereiket grafológiai eredményekkel, kuta tásokkal és módszerekkel. Az alkalmazott grafo lógia a magyar oktatás-fejlesztésben is előkelő szerephez jutott. Románné a grafológiai jelensé gek mérésére kifejlesztette az úgynevezett „graphodyn"-t, míg Balázs és Hajnal pszichoana litikus módszerekkel közelítették meg a kérdést. Az Egyesült Államokban June Downey az iowai egyetemen, Allport és Vernon pedig a Harvard Pszichológiai Klinikán folytattak grafo lógiai tárgyú kutatásokat. Downey a kapcsolásos módszert alkalmazta; a kézírásból levont következtetéseket összevetette a gesztusokkal, a testtartással, a járással, stb. Allport és Vernon ezzel szemben inkább a statisztikákra és a ta-
A GRAFOLÓGIA TÖRTÉNETI HÁTTERE
45
pasztalati megközelítési módszerekre támasz kodtak. Meg kell még említenünk még Saudek, cseh grafológus nevét, aki a kísérleti pszicholó gia által bevezetett fogalomrendszeren belül kö zelítette meg a grafológiai kérdéseket; Allporttal és Vernonnal működött együtt. A kísérleti pszichológusok és a munkájukat segítő grafoló gusok fontos következtetése volt annak a kísér leti módszerekkel történő bizonyítása, hogy egy izolált jellegzetességnek önmagában nincs je lentése. Zubin és Lewinson klinikai jellegű ku tatásaikat egy skálás rendszerre alapozták, s az ő módszereiket követte Rose Wolfson is. Wolff neve a modern kísérleti grafológiához, Sonnemanné pedig a modern klinikai grafológiához kötődik. Svájcban dolgozott Pulver, akinek nevéről és tevékenységéről már megemlékeztünk. Emlí tésre méltó Heider neve, aki 1941-ben publikál ta Exakte Graphologie című munkáját. Heider kutatási eredményei oly nagy horderejűek, hogy röviden szeretném összefoglalni őket. A kéznek és a kisujjnak az írófelületre gya korolt nyomása tekintetében Saudek megállapí totta, hogy ez a sajátos nyomás az írás folyama ta alatt önkéntelenül is a papír elmozdulását eredményezi. Az a következtetés azonban Hei der nevéhez fűződik, hogy a kéz eme nyomását, ha nem is tudatos szándékkal, a bipoláris pszi-
46
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
chikai energiák okozzák, s „a kézírás súlyával" van összefüggésben. Abból a felfedezésből in dult ki, hogy minden személy, akár férfi, akár nő, egyaránt termel férfi és női hormonokat, a férfi vagy a női hormonok javára. Feltételezte, hogy a férfi és a női hormonok alakítják az em ber pszichéjét és hogy mindenki egyidejűleg rendelkezik férfi és női energiákkal, de vagy a férfi, vagy a női energiák vannak túlsúlyban. Ezen energiákat a kézírás nagyságával és kiter jedésével, valamint a kézfej nyomásával hozta összefüggésbe, amely önkéntelenül is apapír el csúszását eredményezi. Ami az írott betűk és szavak méretének és kiterjedésének a papír el mozdulási mértékétől való függőségét illeti, Heider feltevése szerint a kéz és a kisujj nyomá sát a pszichikai energiák okozzák. A férfi ener giák nagy és széles írást, a női energiák pedig kicsi, keskeny írást eredményeznek. Nem az a fontos, hogy ki milyen nemű. Hei der arra alapozta elméletét, hogy a kézírás pará nyi tinta- (ha tollal írunk) és grafit- (ha ceruzá val írunk) részecskék sokaságából tevődik öszsze. Ennek tükrében számos egyszerű megfi gyelés más színben tűnik fel. Ha például valaki bizonyos ideig töltőtollal ír, megfigyelhető, hogy a tollhegy egyik oldala jobban megkopik, mint a másik. Más szóval a hegy jobb vagy bal oldalára nehezedik a kézfejünk által kifejtett
A GRAFOLÓGI
TÖRTÉNETI
HÁTTERE
47
nyomás. Ez olyannyira így van, hogy a tollgyártók jobbra illetve balra hajló heggyel készítik a tollakat. A tollhegy bal oldalára nehezedő nyo más esetén balról jobbra, azaz az óramutató já rásának megfelelő irányban kerülnek a papírra a tinta-részecskék, a hegy jobb oldalára neheze dő nyomás esetén pedig jobbról balra, vagyis az óramutató járásával ellentétes irányban. Ezeket a mozgásokat Heider „belső írás-áramlat"-nak nevezte, melynek iránya az európai írásokban a balról jobbra haladó mozgásokkal van össz hangban, ha a nyomás a toll vagy a ceruza he gyének bal oldalára nehezedik. Az óramutató járásával megegyező irányú belső áramlat vala mennyi leírt egység baloldali kezdőpontjától jobbra haladó tendenciát mutat. Az óramutató járásával ellentétes irányú áramlat abba az irányba fordul, ahonnan írás-mozgás kiindul. Ez egy mechanikus jelenség, ugyanakkor nagy je lentőségű a megfigyelése a kézírás pszichológi ai értelmezése szempontjából, s a freudista gra fológusok számára új perspektívákat nyitott az én-objektum viszony kutatásában. Heider pszichológiai konklúzióit elfogadha tatlannak tartom. Villamosmérnökként és fizi kusként rendkívül szigorú, logikus és mechani kus pszichológiai rendszerben gondolkodott, márpedig az emberi viselkedés alapvetően az ösztönből és az érzelmekből táplálkozik és nem
48
MIT KEJT A KÉZÍRÁSUNK
a logika mozgatja, amely a grafológia eseté ben másodlagos jelenség (ld. A formanívó c. fe jezet). Angliában a grafológia nem keltett túl nagy érdeklődést, s még kevésbé járultak hoz zá fejlődéséhez a múltban. Ez elsősorban a konzervatív beállítottságú angol gondolkodás módból következett; ne felejtsük el, hogy a fre udi pszichoanalízisnek több mint kilencven év alatt sikerült pozitív fogadtatásra lelnie és be férkőznie a köztudatba. Napjainkban azonban már kedvező és biztató jelek utalnak arra, hogy itt is - akárcsak a pszichoanalízis számára megfelelő viszonyok alakultak ki a grafológia széles körű elterjedésére és további fejlődésé re. Saudek egy ideig Angliában élt és számot tevő (Allport és Vernon kedvező fogadtatását is kiérdemlő) eredményekkel járult hozzá a kézírás kutatásához, következtetéseit pedig Brooks népszerűsítette az angol anyanyelvű olvasók számára. Jacoby is Angliában élt egy bizonyos ideig, s itt írta alapértékű, átütő erejű tanulmányát, Analysis of Handwriting címmel. Nagyszerű grafológus volt, akinek korai halála igen nagy veszteséget jelentett. Singer is Angliába települt; itt írta műveit és itt folytatta kutatásait. Strelisker 1939-ben köl tözött Angliába és itt tanított, végezte kutatása-
A GRAFOLÓGIA
TÖRTÉNETI
HÁTTERE
49
it és vizsgálatait 1962-ben bekövetkezett halá láig. A grafológia Németországban sokkal ked vezőbb és szívélyesebb fogadtatásra lelt. Vala mennyi pszichológiai kurzus szerves részét ké pezi, s néhány egyetemen diplomát is lehet sze rezni e tudományból. Említést érdemel Heiss, aki pszichológiát és karakterológiát oktatott (valamint a Pszichológiai és Karakterológiai In tézet igazgatója volt) a dél-németországi Freiburg-im-Breisgau egyetemén. Szólnunk kell Pophalról, akit a hamburgi egyetem neurológia professzorává neveztek ki; Brügerről, aki az or vostudományok professzora volt a lipcsei egye temen, s aki tisztelettel szólt a grafológiáról Die Hand des Kranken c. művében. S többek kö zött említést kell még tennünk Wittlich, Müller és Enskatt nevéről - e két utóbbi a nyugat-berlini egyetem előadója volt. Természetesen még számos olyan tudós nevét említhetnénk, akik hozzájárultak (és hozzájá rulnak) a grafológia tudományának fejlődésé hez. További információért ajánlom az olvasó figyelmébe a könyvem végén olvasható bibliog ráfiát; ezt a százötven címet tömörítő listát ma gam állítottam össze egy több mint hatszáz cí met tartalmazó bibliográfia alapján. Ezenkívül hadd adózzam tisztelettel azok iránt is, akik ok-
SO
MIT
REJT
A KÉZÍRÁSUNK
látják a grafológiát, bár írásban még nem járul tak hozzá e tudomány haladásához. Mint oly sok bűnöző, aki még soha nem került nyilván tartásba, számos olyan grafológus létezik, aki még nem jelent meg nyomtatásban.
- A FORMANÍVÓ - A KÉZÍRÁS IRÁNYA ÉS AZ ÍRÁSZÓNÁK
52
MIT REIT A KÉZÍRÁSUNK
& ábra.
Magas formanívójú szöveg
5.
A formanívó
A formanívó fogalma Ludwig Klages nevéhez fűződik. Könyvünk egy másik fejezetében arról is szólunk, miként vállalt meghatározó szerepet a grafológia mint tudományág alapköveinek le rakásában és további fejlődésében. Meyer, Preyer és Erlenmeyer eredményeit. Klages illesztette össze és fejlesztette tovább „a kifejezés tudománya" elnevezésű kutatási terü letén. Arra a következtetésre jutott, hogy egyes impulzusformák - arckifejezés, beszéd és kéz írás - összhangban vannak egymással. Közös formanívóról beszélhetünk, amely az egyén im pulzusának ritmusához igazodik. A „ritmus" Klages szerint meghatározhatatlan dolog, amely csupán intuitív módon érthető meg. Egy írás formanívója alapvető kritérium egyes jellegzetességeinek, mint egésznek a megérté séhez. Mielőtt hozzáfognánk egy írás el különített jeleinek vizsgálatához, az egé szet kell megítélnünk, hogy meghatároz hassuk formanívóját. Ha egy formanívót „átlagon felüli"-nek íté-
54
M I T REJT A KÉZÍRÁSUNK
lünk, először az egyén jellemvonásainak pozitív oldalát kell nagyító alá vennünk. Amennyiben a formanívó „átlagon aluli", az egyén jellemvoná sainak negatív aspektusait kell megvizsgál nunk. Ha pedig egy formanívó „átlagos", akkor az egyes jellegzetességek mindkét oldalát szemügyre kell venni, hogy megállapíthassuk a polarizáció fokának mértékében -, melyik pó lus a domináns. Kettősség is előfordul - ilyen kor mindkét pólus meghatározó. Klages formanívó-elmélete széles körű pozi tív fogadtatásra lelt a német grafológiai iskolán belül, a német kultúrkörön kívül azonban me reven elutasították. Ha azonban elfogadjuk, hogy a grafológia Geisteswissenschaft - ahogy én is gondolom -, akkor az effajta elutasítás és kritika tökéletes félreértésről, valamint hiá nyos grafológiai tudásról árulkodik. Igaz, Klages stílusa kissé nehézkes és nyakatekert (de nem jobban, mint a legtöbb német nyelvű tudós általánosan elfogadott írásmódja), ám a legtöbb ilyen jellegű kritika tájékozatlanságra vall, személyeskedő és előítéletektől terhes. Azt szokták mondogatni, hogy csak igen keve sen értik meg Klages írásait - úgy látszik, vala mennyi kritikus a kiválasztottak közé sorolja magát! Románné osztja Kroeber-Keneth véle ményét, aki a ritmus megfoghatatlan jelenségét „a tegnap értékelési módszere" szavakkal bé-
A FORMANÍVÓ
55
lyegzi meg. Angyal kritikáját is elfogadja, ami kor az azt írja, hogy Klages teóriája „eltúlozza az úgynevezett "Geist" (tudatos agyműködés, szellem) és a "Seele" (érzelmi élet, lélek) közöt ti ellentétet, s két összebékíthetetlen erőről be szél. A "Geist" Klages szerint úgy hasít az éle tünkbe, mint valami ék, s maradandó nyomot hagy benne. (Klages) úgy tekint az elmére, mint valami élet-zavaró tényezőre, mint valami "Lebensstörung"-ra." Nem akarok elveszni a metafizika útvesz tőjében, sem a szavak játékában, mégis kényte len vagyok a következő megjegyzéseket tenni. Románnénak az intuíció szerepére vonatko zó kritikája Bergson, a kiváló francia filozófus tanainak hiányos ismeretéről tanúskodik, aki alapvető különbséget tett az „idő" (az intellek tus atomisztikus gondolkodásmódjának mate matikai fogalma) és a „tartam" (az intuíció ho lisztikus megérzéseinek megfelelő metafizikai fogalom) között. A matematikai, racionális gondolkodásmódot követve végezzük minden napi tevékenységeinket, óvjuk szellemi épsé günket a lét-folyam fékezésével, s azzal, hogy az élet-sodrás valamennyi aspektusának stati kus reprodukálására törekszünk. Ám épp ez a sodrás adja meg az élet értelmét és valódi tar talmát, egy szóval a Gestalt. Ezt pedig kizárólag intuitív módon lehet felfogni.
56
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
Klages ellentétes értelemben használja a „Geist" és a „Seele" szót; legfontosabb művének címe: Der Geist als Widersacher der Seele. (A Geist mint a Seele ellenpontja/ellentmondása). A „Geist" jelentése a fent említett kontextusban „tudatos gondolkodás", a „Seele" pedig „ösztö nös élet" jelentéssel bír (ld. Grafológia és mély lélektan c. fejezet). Ha a freudi pszichoanalízis fogalmi ke retein belül vizsgáljuk a „Geist" (szellem) és a „ S e e l e " ( l é t e z é s ) kettősségét, a „Geist" gyűjtőnév alatt a következő kategóriá kat sorolhatjuk fel: (a) „másodlagos folyamatok", amelyek a for mai logika törvényeinek engedelmeskednek, kötött ösztönös energiákból merítkeznek és „a valóság-elv" kormányozza őket; (b) „valóság-elv", amely az ösztönös feszült ségekkel járó kellemetlen érzéseket az alkal mazkodó viselkedéssel tompítja; (c) „én (ego), amely az "ösztönén" (id) része, amelyet a külvilág közvetlen hatásai alakítanak; (d) „másodlagos elfojtás", amely az „elsődle ges elfojtás" feladatkörét egészíti ki; segít az el fogadhatatlan ösztönös impulzusok derivátumainak és színlelt megnyilvánulási formáinak tudat alá szorításában; (e) „szublimáció" - az a fejlődési folyamat, amelynek során az alacsonyabb rendű ösztönök
A FORMANÍVÓ
57
szellemi természetű, „kulturált," tevékenységgé alakulnak át. A „Seele" fogalma alá a következő kate góriák tartoznak: (a) „elsődleges folyamatok", amelyek a tudat talan agytevékenység jellemzői, ellentmonda nak a formális logika törvényeinek, kötetlen ösztönös energiákból táplálkoznak és az "öröm elv" irányítja őket; (b) „örömelv" - rögtönzött megnyilvánulá sokkal szorítja vissza az ösztönös feszültségek kel járó kellemetlen érzéseket és nem veszi fi gyelembe a valóságot; (c) „ösztönén" (id), amely „minden olyasmit magába foglal, ami már születésünkkor is jelen van, ami adott az emberben - mindenekelőtt az ösztönöket, amelyek a szomatikus szerveződés ből erednek és számunkra ismeretlen formák ban elsősorban itt (az ösztönénen belül) nyilvá nulnak meg pszichikailag" - Freud (1940); (d) „elsődleges elfojtás", amely meggátolja a megengedhetetlen impulzusok felszínre bukkanását; (e) „ösztönös kisülések", valamint „ösztönös kielégülés", amelyek akkor következnek be, amikor az ösztönös feszültségként megélt ér zések csökkennek a valóság figyelembevétele nélkül.
58
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
Ha megvizsgáljuk a „Geist" gyűjtőnév alatt felsorolt freudi fogalmakat, egyértelműen kitű nik, hogy a „szellem" fejlődése eredendő ellen tétben áll a „lét" felszabadult megnyilvánulásá val. Ilyen megvilágításban a „szellem" (Geist) valóban a „létezés" (Seele) útjában áll, vagyis Lebensstörrung („a létezést zavaró és gátló té nyező"). Kijelenthetjük, hogy Klagesnek ilyen értelemben, igaza van. Ami Klages további metafizikus elmélkedése it illeti, jelen keretek között nem térünk ki rá juk. Felhívta a figyelmet a „polaritás", az intuí ció és a holizmus jelentőségére. Kiemelte a klasszikus pszichoanalitikus szempont fontos ságát, mely szerint „a szellem" a feszültségből ered és fejlődése is annak köszönhető. Az a megállapítás, hogy egy minimális vagy optimá lis „feszültség" elengedhetetlen az élethez, nem mond ellent Klages elméletének, amely szerint a „Geist" kezdete egyben a „feszültség", a „Lebensstörung" kezdetét is jelenti. Gyakorlati okokból azonban a következő szempontok alapján ítéljük meg a forma nívót: (a) az írás eredetisége (ld. Díszítő és egy szerűsítő tendenciák c. fejezet); (b) az írás természetessége vagy mes terkéltsége (ld. u. o. valamint a Megbízhatat lanság és tisztességtelenség c. fejezet);
A FORMANÍVÓ
59
(c) a térmegosztás (ld. Térelosztás a szavak és a sorok között c. fejezet). E szempontok figyelembevételével a formanívó lehet: (a) átlagon felüli (b) átlagos (c) átlagon aluli.
60
M I T REJT A KÉZÍRÁSUNK
3. ábra.
Önkontroll Gátlás Egocentrizmus Introverzió Konzervativizmus
Az írászónák
Távolságtartás Függetlenség Kiegyensúlyozottság Elégedettség
4. ábra.
igazaság Spontaneitás Szociabilitás Extroverzió Radikalizmus
A kézírás iránya
6.
A kézírás iránya és az írászónák
A kézírás függőleges és vízszintes irányban mo zog. A vízszintes irányon belül háromfelé halad hat: balra vagy hátrafelé, felfelé vagy függőlege sen és jobbra vagy előrefelé. A függőleges irá nyon belül három zóna van: a felső, a középső és az alsó. A felső zónába nyúló felső szárral rendel kező betűk a következők: b, d, h, k, l és t, és valamennyi nagybetű. A középső zónában el helyezkedő betűk az a, c, e, m, n, o, r, s, u, v, w és az x. Az alsó zónába nyúló alsó szárú betűk pedig a g, j, p, q, y és a z. Egyetlen be tű érinti mindhárom zónát: az/; és valamennyi betű érinti a középső zónát. A felső zónába nyú ló betűk egy része a középső zónában helyezke dik el, akárcsak az alsó zónába nyúló betűké. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a kéz írás „tőlem",feléd" halad, ahogy azt Pulver megfogalmazta. A freudista pszichológusok sze-
62
MIT RJTT A KÉZÍRÁSUNK
rint az írás az „én " és a „valóság" (környezet) vi szonyát tükrözi. Így ha valakinek jobbra vagy előrefelé dőlnek a betűi, az arról tanúskodik, hogy szeretne „kinyúlni" a világba és az életbe. Minél inkább jobbra dől egy írás, annál extro vertáltabb az illető, akitől származik. Minél füg gőlegesebb az írás, annál kisebb mértékben akar szerzője részt venni a külső életben. Végül minél inkább hátrafelé dől egy írás, annál int rovertáltabb az a személy, akitől ered, vagyis an nál kevésbé akar részese lenni a külvilágnak. Akinek jobbra dől a kézírása, többnyire extro vertált alkat és valamilyen benyomást szeretne tenni az emberekre és a dolgokra. Akinek balra dőlnek a betűi, introvertált típus és kényelme sebben érzi magát a saját belső világában; gon dolatai, érzései és ábrándképei között. A függő leges, álló írás pedig kiegyensúlyozott emberre vall, aki nagyjából egyforma mértékben fordul a külvilág és önmaga felé. A két irány között in gadozó betűk olyan embert takarnak, aki ambi valens érzésekkel viseltetik a külvilággal és az élettel szemben, s ha az egyes szavakon belül is megfigyelhető az ingadozás, annál hangsúlyo sabb az ambivalencia. Természetesen egyetlen írásban sem dőlnek ugyanolyan szögben a betűk. Mindig az általánosan jellemző dőlés irányt kell figyelembe venni. Ha a felső zónában írunk, feszítőizmaink
A KÉZÍRÁS IRÁNYA ÉS AZ ÍRÁSZÓNÁK
63
dolgoznak. Ez az író testétől távolodó mozgás és a reflexió, a meditáció, az absztrakció és az elmélkedés pszichológiai folyamatának meg nyilvánulása, amely mentes az anyagi vonatko zásoktól. Ha azonban lefelé mozog az íróesz köz, hajlítóizmaink lépnek működésbe. Ilyen kor a testünkhöz közelít a toll vagy a ceruza, s az ösztönök, az irracionalitás és ilyenkor az anyagi világ vonzáskörében működő pszicholó giai folyamatról van szó. Az is megfigyelhető, hogy míg a feszítőizmok működése kellemetlen érzésekkel jár, a hajlítóizmok munkája közben kellemes érzések jelentkeznek. A felső és az al só között helyezkedik el a középső zóna, amely a személyiség kiegyenlített helyét szim bolizálja a kulturált és az ösztönös világ között; az életerős kiegyensúlyozottságot, az élő szer vezetek szükséges gyakorlati alkalmazkodóké pességét jelenti. A geometria könyvekben az áll, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes, ha azonban írásunk egyetlen egyenes vonalból állna, az azt jelentené, hogy semmiféle kapcsolatunk nincs a külvilággal, s hogy elménk kiüresedett, személyiségünk eltűnt és a pszichózis állapotá bajutottunk. Egy kis elhajlás tehát a felső vagy az alsó zóna irányába (ami szigorú és teoretikus érte lemben a kelletlenségtől a kommunikációs ké-
64
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
pesség és az extroverzió felé haladást, jelenti) elengedhetetlen ahhoz, hogy kommunikációs szándékunk értelmes legyen. Abból a sarkított axiómából, hogy két pont között a legrövidebb út az egyenes, arra lehetne következtetni, hogy a szélsőséges extrovertáltság a követendő út. A szélsőséges extrovertáltság azonban, vagyis a túlságosan jobbra dőlő kézírás egyet jelentene az egyenessel, amely értelmetlen volna a „tő lem" ,feléd" irányuló kommunikáció szem pontjából. Az ilyen szélsőséges extrovertáltság pedig (a középső zóna szélsőséges használata, amikor az írás már nem több, mint egy vonal) a szélsőségesen extrovertált elme ürességét is je lentené egyben. Ugyanez fordítva is elmondha tó, amikor túlságosan balra dőlnek a betűk, va gyis szélsőséges introvertáltságról tanúskodik az írás. Az írott nyelv lehetővé teszi, hogy az ábécé különféle betűinek használatával az em ber világosan kifejezhesse magát az alsó és a felső zónában egyaránt. Érdemes megjegyezni, hogy a túlságosan megdöntött betűk rossz idegzetre, rossz ellenál lóképességre, határozatlanságra és hisztérikus hajlamra utalnak. Hitler aláírásában a betűk igyekeznek „átugrani" egymást jobb felé; az írás szinte megközelíti a jelentésnélküliséget jelképező elméleti egyenest.
- AZ ÍRÁS NAGYSÁGA - A HAJLÁSSZÖG - A KESKENY ÉS SZÉLES ÍRÁS - A VONALVEZETÉS
66
MIT
REJT
A KÉZÍRÁSUNK
5. ábra. Az írás nagysága: nagy formátumú írás
6. ábra. Az írás nagysága: kis formátumú írás
7. Az írás nagysága Az írás nagysága elsősorban arról árul kodik, mennyire becsüljük önmagunkat. Ami a kisbetűket illeti, a három milliméteres nagyság tekinthető átlagosnak. A nagy formátumú írás pozitív jelentése lehet kiválóság, komolyság, büszkeség, nagyvonalú ság. Negatív jelentése lehet arrogancia, önteltség, nagyképűség, pökhendiség. A kis formátumú írás olyan pozitív tulajdon ságokra utalhat, mint az áldozatkészség, a tisz telet, az alázatosság, a szerénység és a toleran cia. Negatív jelentése lehet kisebbrendűségi ér zés, nyúlszívűség, önbizalomhiány, félelem.
68
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
7. ábra. Jobbra dőlt írás
8.
8. ábra.
A hajlásszög
Függőleges vagy álló írás
9. ábra.
Balra dőlt írás
A hajlásszög szempontjából három csoportba oszthatjuk az írásokat: (a) Jobbra dőlt írások; (b) álló írások; (c) balra dőlt írások.
A
HAJLÁSSZÖG
69
A jobbra dőlt írások extrovertáltságra, haladó szellemre, a külvilág és az élet felé való nyitottságra utalnak. Az álló írás távolságtartást, az élettel és a világgal szembeni elégedettséget takar. A balra dőlt írás introvertáltságra, befe lé fordulásra, a világtól és az élettől való elhúzó dásra vall. A jobbra dőlt (95-145 fokos hajlásszögű) írás pozitív jelentése lehet aktivitás, megértő termé szet, szociabilitás és expresszivitás. Negatív je lentése lehet nyughatatlanság, türelmetlenség, fegyelmezetlenség és hisztérikusság. Az álló (85-95 fokos hajlásszögű) írás pozitív jelentése lehet függetlenség, racionalitás, ön kontroll vagy visszafogottság. Negatív jelentése lehet önteltség, könyörtelenség, hidegség és keményszívűség. A balra dőlt (85 foknál alacsonyabb hajlás szögű) írás pozitív jelentése lehet önmegtartóz tatás, önkontroll, visszafogottság és konzerva tív gondolkodásmód. Negatív jelentése leltet színlelés, önzés, passzivitás és a jövőtől való fé lelem. A 145 foknál nagyobb hajlásszögű, jobbra dőlt írás negatívan értelmezendő, akárcsak a 60 foknál kisebb hajlásszögű, balra dőlt írás.
70
MlT REJT A KÉZÍRÁSUNK
10. ábra.
13. ábra.
Keskeny írás
Széles írás
9.
Keskeny és széles írás
A széles írások esetében a törzsvonalak (ame lyekből a betű még felismerhető - az „m" vagy az „u" szárai) közötti távolság nagyobb, mint maga a törzsvonal. Egy átlagos írás esetében a törzsvonalak kö zötti távolság megegyezik a törzsvonal magas ságával. A keskeny írások esetében a törzsvonalak közötti távolság kisebb, mint a törzsvonalak magassága. A széles írás extrovertáltságot, a társa dalom, a külvilág és az élet iránti centrifugális (a központtól távolító) mozgást tükröz. Az ilyen ember lendületes, nyitott, tetterős személyiség. Nincsenek gátlásai a személyes kapcsolatte remtésben. A keskeny írás introvertáltságot, az „én" iránti centripetális (a központhoz közelítő) erőt mutat. Az ilyen ember szerény vagy félénk és ál landóan kontrollálja önmagát. Gátlásos a sze mélyes kapcsolatteremtésben.
72
MIT
REJT
A KÉZÍRÁSUNK
16. ábra.
Füzéres vonalvezetés
17. ábra.
Árkádos vonalvezetés
18. ábra.
Fonalas vonalvezetés
10. A vonalvezetés (ductus) A vonalvezetés meghatározó szempont. Vonalvezetés alatt azt a módot értjük, ahogyan a középső zóna felfelé és lefelé irányuló vonása it (törzsvonalait) hajlékony ívekkel vagy szöges törésekkel (kötésekkel) összekapcsoljuk. A kö zépső zónára a „tőlem" „feléd" irányuló mozgás középpontja jellemző. A vonalvezetés módjából következtethetünk egy személyiség alkalmaz kodóképességére a munka, a kapcsolatterem tés és az élet során. Az írás valamennyi össze tevője közül ezt a legnehezebb színlelni, ezért vizsgálata óriási jelentőséggel bír a hamisítások leleplezésében. A vonalvezetés négyféle módját különböztet jük meg, ezek: (a) szöges; (b) füzéres; (c) árkádos; (d) fonalas. A szöges vonalvezetés ellenállást tükröz. Pozitív jelentése lehet stabilitás, ellenállás, energikusság és őszinteség.
74
MlT REJT A KÉZÍRÁSUNK
Negatív jelentése lehet merevség, makacs ság, önfejűség, torzsalkodó hajlam. A füzéres vonalvezetés természetesség ről árulkodik. Pozitív jelentése lehet őszinteség, szociabilitás, vendégszerető természet és megközelíthe tőség. Negatív jelentése lehet megbízhatatlanság, önállótlanság, határozatlanság és lustaság. Az árkádos vonalvezetés visszafogott ságról tanúskodik. Pozitív jelentése lehet diplomatikusság, tá volságtartás, szkepticizmus és szűkszavúság. Negatív jelentése lehet mesterkéltség, kétszínűség, zárkózottság és intrikus hajlam. A fonalas vonalvezetés érzelmi beállí tottságot mutat. Pozitív jelentése lehet pszichológiai tehetség, fogékonyság, rugalmasság és hajlékonyság. Negatív jelentése lehet hisztérikus hajlam, ra vaszság, alakoskodás és kiismerhetetlenség.
- KÖTÖTT ÉS SZAGGATOTT ÍRÁS - TÉRELOSZTÁS A SZAVAK ÉS A SOROK KÖZÖTT - A SOROK IRÁNYA - AZ ÍRÁS SZABÁLYOSSÁGA - A NYOMÁSERŐ - AZ ÍRÁS SEBESSÉGE
és
11. Kötött szaggatott írás
Az írás folytonossága arról árulkodik, milyen mértékben sikerül egy személynek környezeté hez alkalmazkodnia. Azt jelzi, mennyire képes az illető a társadalmi beilleszkedésre. Azt is megmutatja, hogyan tudja valaki elsajátítani a következetes gondolkodásmódot. Kötött írásnak számít, ha öt vagy annál több betű kapcsolódik egymáshoz. Az i-re kitett pont vagy a t áthúzása (az ékezetek) által oko zott törések nem számítanak. Szaggatott írás az, amikor csupán négy vagy annál kevesebb betű kapcsolódik folyama tosan egymáshoz. A nyomtatott betűt utánzó írás nem számít szaggatott írásnak. A kötött írás pozitív jelentése lehet követke zetes gondolkodásmód, együttműködésre való hajlam, kitartás és reproduktív intelligencia. Negatív jelentése lehet túlzott alkalmazkodás, csordaszellem, ötletszegénység és felszínesség. A szaggatott írás pozitív jelentése lehet intui tív gondolkodásmód, önállóság, egyéniség és
78
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
teremtő szellem. Negatív jelentése lehet ego centrizmus, szellemi kiegyensúlyozatlanság, áll hatatlanság és elszigeteltség.
12.
Térelosztás a szavak és a sorok között
A szavak és a sorok közötti térelosztás a szervezőképességet mutatja. Az arányos térelosztású írás pozitív je lentése lehet rendszeretet, rendszerezett gon dolkodás, nagyvonalúság és kreativitás. Negatív jelentése lehet a spontaneitás hiánya, tékozló hajlam, elszigeteltség és meggondolat lanság. A szűk térelosztású írás pozitív jelentése lehet spontaneitás, takarékosság, kötetlenség és eredeti gondolkodásmód. Negatív jelentése lehet meggondolatlanság, zsugoriság, bizalmaskodó természet vagy zava ros gondolkodás.
80
M l T REJT A KÉZÍRÁSUNK
23. ábra. Emelkedő sorok
24. ábra.
Egyenes sorok
25. ábra.
Süllyedő sorok
13.
A sorok iránya
A sorok iránya lehet emelkedő, egyenes vagy süllyedő. A sorok iránya lehet jellegzetessé vált, de akár a pillanatnyi hangulatot is tükrözheti. Ezért ha mindössze egy írásmintával rendelke zünk, jobb, ha nem vonunk le semmiféle követ keztetést a sorok irányából, hacsak nem tudjuk alátámasztani állításainkat az írásminta egészé ből következő bizonyítékokkal. Az emelkedő sorok pozitív jelentése lehet ambíció, optimizmus, lendületesség és céltuda tosság. Negatív jelentése lehet indulatos természet, a realitás-érzék hiánya, frivolitás és nyughatatlan ság. A süllyedő sorok pozitív jelentése lehet de presszió, fáradság, pesszimizmus és hiperérzékenység. Negatív jelentése lehet enerváltság, akarat gyengeség, betegség és öngyilkosságra való haj lam. Az egyenes sorok pozitív jelentése lehet
82
M I T REJT A KÉZÍRÁSUNK
módszeresség, állhatatosság, kitartás és érzelmi kontroll. Negatív jelentése lehet pedantéria, póker-arc, közöny és érzéketlenség.
26. ábra.
27. ábra.
Szabályos írás
Szabálytalan írás
14. Az írás szabályossága A
szabályos írás önkontrollt tükröz. Meghatározói: (a) a lefelé irányuló vonások (a törzsvonalak) magasságának rendszeressége a középső zóná ban; (b) a lefelé irányuló vonások (a törzsvona lak) magasságának és távolságának rendszeres sége a középső zónában; (c) a hajlásszög rendszeressége.
A szabályos írás pozitív jelentése lehet ön megtartóztatás, kitartás, harmónia és mérték tartás. Negatív jelentése lehet érzéketlenség, lagymatagság, unalmas természet és közöny. A szabálytalan írás érzelmi gazdagsá got tükröz. Pozitív jelentése lehet lendületesség, melegszívűség, kreativitás és érzelmi fogékonyság. Negatív jelentése lehet változékony termé szet, ingerlékenység, szeszélyesség, indulatos ság.
84
M I T REJT A KÉZÍRÁSUNK
29. ábra.
Nyomatékszegény írás
15. A nyomáserő A szabályos írással párosuló nagy nyomás erő akaraterőről tanúskodik. Pozitív jelentése lehet kitartás, megbízhatóság, energikusság, önkontroll. Negatív jelentése lehet hiúság, esetlenség, nehézkesség, önfejűség. A szabálytalan írással párosuló nagy nyomáserő érzelemgazdagságról árulkodik. Pozitív jelentése lehet rugalmasság, fogé konyság, vitalitás, lendületesség. Negatív jelen tése lehet agresszivitás, brutalitás, ingerlékeny ség, heves természet. A szabályos írással társuló gyenge nyo máserő a jó alkalmazkodóképesség jele. Pozitív jelentése lehet szerénység, talpra esettség, mozgékonyság, feminin természet. Negatív jelentése lehet a kezdeményezőkészség hiánya, erőtlenség, puhaság, gyengeség. A szabálytalan írással párosuló gyenge nyomáserő fogékonyságra vall. Pozitív jelentése lehet idealizmus, álmodozó hajlam, érzelmi fogékonyság, érzékenység. Ne gatív jelentése lehet félénkség, gyengeség, önál lótlanság, felszínesség.
86
MlT REJT A KÉZÍRÁSUNK
30. ábra.
Gyors írás
31. ábra.
Lassú írás
16. Az írás sebessége A gyors írás pozitív jelentése lehet spontanei tás, nagyvonalúság, extroverzió, önbizalom. Ne gatív jelentése lehet céltalanság, felületesség, gátlástalanság, kapkodás. A lassú írás pozitív jelentése lehet megfon toltság, elővigyázatosság, állhatatosság, introverzió. Negatív jelentése lehet lustaság, hezitáló hajlam, sunyiság, gyengeség. A sebesség meghatározó jelei: (a) a szavak utolsó betűinek befejezetlensége (b) füzéres vagy fonalas vonalvezetés (c) a pontok és a „t" áthúzásának (az ékeze tek) elhagyása vagy jobbra tolódása (d) eredetiség (e) természetesség (f) arányos térelosztás (g) egyszerűsítés (h) kötött írás (i) széles írás (j) emelkedő sorok (k) jobbra dőltség és jobbsodrás (1) nagy hajlásszög
88
M I T REJT A KÉZÍRÁSUNK
(m) nagy betűk (n) egyenletes nyomaték A lassú írás ismertetőjegyei: (a) a szavak utolsó betűinek befejezettsége (b) szöges vonalvezetés (c) a pontok és a „t" áthúzásának (az ékeze tek) pontos elhelyezése vagy balra tolódása (d) eredetiség hiánya (e) mesterkéltség (f) rossz térelosztás (g) díszítés, kidolgozottság, cikornya (h) szaggatott írás (i) szűk írás 0) süllyedő sorok (k) balra dőltség és balsodrás (1) kis hajlásszög (m) apró betűk (n) egyenetlen nyomaték
- DÍSZÍTŐ ÉS EGYSZERŰSÍTŐ TENDENCIÁK - MÁZOLT ÉS ÉLES ÍRÁS - TELT ÉS SOVÁNY BETŰK - JOBB- ÉS BALSODRÁSÚ ÍRÁSZÓNÁK
90
MlT REJT A KÉZÍRÁSUNK
33. ábra.
Díszes írás
17. Díszítő és egyszerűsítő tendenciák A díszes írás olyan cikornyás betűket használ, amelyek eltérnek a szabványostól. Az egyszerű írás - amely nem azonos az ap ró betűs írással - olyan alapformájú betűket használ, amelyek azért még olvashatóak. A díszítés pozitív jelentése lehet eredetiség, formaérzék, kreativitás, büszkeség. Negatív jelentése lehet szenvelgés, közönségesség, hiúság, őszintétlenség. Az egyszerűsítés pozitív jelentése lehet érettség, egyszerűség, lényeglátás, rendszeres ség. Negatív jelentése lehet a formaérzék hiánya, megbízhatatlanság, tapintatlanság, őszintétlen ség.
92
MIT
REJT
34. ábra.
A KÉZÍRÁSUNK
Mázolt írás
35. ábra. Éles írás
18. Mázolt és éles írás A mázolt írás anyagias szemléletmódot tükröz. Az ilyen betűk formálásakor az író sze mély 90 foknál jelentősen kisebb hajlásszögben tartja a kezében az íróeszközt. Ilyenkor az író eszköz lapos részével írunk, nem pedig a hegyé vel. A mázolt vonalak sosem keskenyebbek 1/2 mm-nél, s a felfelé és a lefelé irányuló vonások azonos vastagságúak. A mázolt írás pozitív jelentése lehet melegség, természetesség, jó színérzék, kifinomult érzé kenység. Negatív jelentése lehet bujaság, bárdo latlanság, mohó anyagiasság, faragatlanság. Az éles írás elvonatkoztató képességről árulkodik. Ilyenkor az író személy kb. 90 fokos szögben tartja kezében az íróeszközt. Az írás te hát az íróeszköz hegyével történik. Az éles voná sok sosem vastagabbak 1/2 mm-nél, s a felfelé és a lefelé irányuló vonások eltérő vastagságúak. Az éles írás pozitív jelentése lehet elemző gondolkodásmód, szellemi beállítottság, kitar tás, vitalitás. Negatív jelentése lehet torzsalkodó hajlam, sértődékenység, kritizáló természet, ér zéketlenség.
94
M l T REJT A KÉZÍRÁSUNK
36. ábra.
37. ábra.
Telt felső szárak
Telt betűk a középső zónában
38. ábra.
39. ábra.
Telt alsó szárak
Sovány felső szárak
40. ábra.
Sovány betűk a középső zónában
41. ábra.
Sovány alsó szárak
19. Telt és sovány betűk A telt betűk - különösen a hurkolt szárúak - na gyobbak a szabványosnál. A sovány betűk - elsősorban a hurkolt szárú ak - kisebbek a szabványosnál. A telt felső hurkok pozitív jelentése lehet fantázia, képzelőerő, színes beszéd-stílus, jó felfogóképesség.
96
MlT REJT A KÉZÍRÁSUNK
Negatív jelentése lehet álmodozás, felleng zősség, az önkritika hiánya, utópizmus. A középső zónában elhelyezkedő kerek betűk és betű-egységek pozitív jelentése lehet szociabilitás, érzelemgazdagság, melegszívűség, megértő természet. Negatív jelentése lehet emelkedés a társadal mi ranglétrán, konvencionális természet, erőlte tett szívélyesség, nyájasság. A telt alsó hurkok pozitív jelentése lehet erotikus fantázia és viselkedésmód, érzékiség, az anyagi világ iránti vonzalom, a vidéki élet szeretete. Negatív jelentése lehet perverz fantázia és vi selkedésmód, bujaság, földhözragadtság, mohó anyagiasság. A sovány felső szárak pozitív jelentése le het etikus magatartás, racionális gondolkodás mód, analitikus elme, világos gondolkodás. Negatív jelentése lehet ingerlékenység, kriti záló hajlam, ötletszegénység, fantáziátlanság. A középső zónában elhelyezkedő sovány betűk és betű-egységek pozitív jelentése lehet gyakorlatiasság, érzelmi kontroll, különbségtétel a társadalmi osztályok között, hűvösség. Negatív jelentése lehet fagyosság, sznobéria, kiapadt belső források, hidegség. A sovány alsó szárak pozitív jelentése le het vallásos, morális és etikus gondolkodás-
TELT ÉS SOVÁNY BETŰK
97
mód, a szexualitás szublimálása, üzleti szellem, realitás-érzék. Negatív jelentése lehet pesszimizmus, a sze xualitás elfojtása, rossz idegzet, pénzimádat.
98
42. ábra.
M I T REJT A KÉZÍRÁSUNK
Bal- és jobbsodrás a felső zónában
43. ábra. Bal- és jobbsodrás a középső zónában
44. ábra.
Bal- és jobbsodrás az alsó zónában
20. Jobb- és balsodrású írászónák Balsodrású az az írás, ahol a szabályok szerin ti jobbsodrású elemeket is balra irányuló moz dulatokkal oldja meg egy személy. A jobbsodrá sú elemeket vagy elhagyja az illető, vagy balra irányuló mozgással oldja meg őket; a szabályok szerinti balsodrású elemeket pedig eltúlozza. Jobbsodrású az az írás, ahol a szabályok szerinti balsodrású elemeket is jobbra irányuló mozdulatokkal oldja meg egy személy. A bal sodrású elemeket vagy elhagyja az illető, vagy jobbra irányuló mozgással oldja meg őket; a szabályok szerinti jobbsodrású elemeket pedig eltúlozza. A balsodrás énközpontúságra A jobbsodrás szociabilitást és
önkontrollra, önuralomra, és introverzióra utal. lazaságot, extroverziót
spontaneitást, tükröz.
A jobb- illetve balsodrás egy, két vagy mind három írászónában megmutatkozhat. Ilyenkor
100
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
azonban egyetlen mozgásiránynak kell domi nálnia. A felső zóna-beli balsodrás pozitív jelenté se lehet elmélkedő hajlam, szellemi és erkölcsi szabadság, önuralom, introspektív gondolatok. Negatív jelentése lehet egoizmus, túlzott töp rengésre való hajlam, sértődékenység, ál-intellektualizmus. A középső zóna-beli balsodrás pozitív je lentése lehet önbizalom, magabiztosság, önálló ság, függetlenség. Negatív jelentése lehet csalárdság, fondorla tosság, egoizmus, az őszinteség hiánya. Az alsó zóna-beli balsodrás pozitív jelen tése lehet misztifikáló hajlam, anyai ösztönök, a múltnak a jelenre való kivetítése, passzív jóhi szeműség. Negatív jelentése lehet nemi eltévelyedés, nárcizmus, kábítószer-függőség, paranoid haj lam. A felső zóna-beli jobbsodrás pozitív jelen tése lehet jó empátiás érzék, fogékonyság, gyors észjárás, racionalitás. Negatív jelentése lehet meggondolatlanság, befolyásolhatóság, felületes gondolkodás, szó rakozottság. A középső zóna-beli jobbsodrás pozitív jelentése lehet emberszeretet, jóhiszeműség, segítőkészség, vállalkozó szellem.
JOBB-
ÉS
BALSODRÁSÚ
ÍRÁS
101
Negatív jelentése lehet utópista hajlam, fék telen érzelmek, túlzott szociabilitas, nyughatat lanság. Az alsó zóna-beli jobbsodrás pozitív je lentése lehet kézügyesség, ösztönös beleérző képesség, jó koncentráló-képesség, haladó szel lem. Negatív jelentése lehet ügyeskedés, a túl ben sőséges kapcsolatok kerülése, anyagi kizsák mányolásra való hajlam.
A MARGÓK AZ ALÁÍRÁS A CÍMZÉS
21. A margók A margók szélessége országonként válto zik. Németországban például széles bal margót hagynak, míg az amerikaiak szeretik elhagyni a bal margót. Az angol nyelvű írásokra általáno san a következő szempontok érvényesek: (a) a bal margó a múltat és az „én"-t szimbo lizálja, (b) a jobb margó a jövőt és a társadalmat jel képezi, (c) a széles margók visszafogottságra vagy elővigyázatosságra utalnak, (d) a keskeny margók kötetlenséget és laza ságot tükröznek, (e) az egyforma margók jó ízlésre vagy modo rosságra vallanak, (f) a hiányzó margók laza gondolkodásmódot vagy közönségességet jeleznek.
104
M l T REJT A KÉZÍRÁSUNK
45. ábra.
46. ábra.
Kidolgozott aláírás
Egyszerű aláírás
22. Az aláírás Az aláírás minden más szempontnál job ban tükrözi az illető „én"-jét. Igaz, egy aláírás önmagában még nem elegen dő a megbízható elemzésre. Összehasonlítása az írásmintával azonban nagy jelentőségű. Ha az írásminta és az aláírás összhangban van egymással, az illető hasonlóképpen visel kedik a magán- és a társadalmi életben. Az alá írás és az írásminta közötti eltérések a ma gán- és a társadalmi élet-beli viselkedés közöt ti különbségekre utalnak. Am a nehezen olvas ható betűkből következő eltérésekre nagyon oda kell figyelni. A legtöbb aláírás kisebb-na gyobb mértékben olvashatatlan; különösen azoké, akik foglalkozásukból következően nap jában többször is aláírják nevüket. Ha azonban az aláírás és az írásminta egyaránt olvashatat lan, abból alattomos jellemre következtethe tünk. A legtöbbet az aláírás és az írásminta nagysága közötti különbségek árulják el. Az aláírás betűi lehetnek szokatlanul aprók, az írásminta betűi pedig nagyok, és fordítva. Mind-
106
MlT REJT A KÉZÍRÁSUNK
két jelenség arra utal, hogy az illetőnek a társa dalmi életben megnyilvánuló viselkedése nem hiteles tükre jellemének és személyiségének. Ha az aláírás betűi kisebbek, mint az egyéb ként használt betűméret, az azt jelzi, hogy az il lető alábecsüli magát a társadalmon belül. Ha viszont az aláírás betűinek mérete megha ladja az egyébként használt betűkét, ez arra utal, hogy az illető túlbecsüli saját társadalmi szerepét. Ugyanilyen fontosak a díszítés-egyszerűsítés-, a nagy nyomaték-nyomatékszegénység-, a mázolt-éles betűk-, a vastag-vékony stb. írásbeli különbségek is. A hiteles személyiség - az ál-személyi séggel szemben - arról ismerhető fel, hogy az aláírása némiképp nagyobb, mint a rendes írása. Az aláírás és a szöveg összeha sonlításakor kapott abszolút pozitív eredmé nyek esetén hiteles személyiségre és egyéniség re következtethetünk. A család- és az utónév (illetve azok kezdőbe tűi) közötti méret-, szélesség-, hajlásszög-, nyo maték-, stb.-beli eltérések az illető és családja közötti viszonyra vetnek fényt. Az aláírás cirkalmazását az egyes zónákon belüli jobb- illetve balsodrás szempontjai sze rint kell vizsgálni. Az aláhúzások, stb. az illető „én"-jének fontosságát jelzik.
23. A címzés Ha egy borítékot függőlegesen és vízszintesen kétfelé osztunk, négy negyedet kapunk, (a) a bal felső, (b) a jobb felső, (c) a bal alsó és (d) a jobb alsó sarkot. így vizsgáljuk grafológiai szempontból a ne vet és a címet. A bal felső sarokba helyezett név és cím azt jelzi, hogy a levélíró elsősorban a felső zó nában és balsodrással óhajtja kifejezni magát. Ennek pozitív jelentése lehet visszafogottság a társadalmi érintkezésben, megfontoltság a jö vőt illetően, a múlt iránti tisztelet. Negatív jelentése lehet félelem a jövőtől, túl zott ragaszkodás a hagyományokhoz, problé mák a társadalmi kapcsolatteremtésben. A jobb felső sarokba helyezett név és cím azt jelzi, hogy a levélíró elsősorban a felső zó nában és jobbsodrással óhajtja kifejezni ma gát. Ennek pozitív jelentése lehet jó empátiás ér zék, fogékonyság, gyors észjárás.
108
MlT REJT A KÉZÍRÁSUNK
Negatív jelentése lehet meggondolatlanság, befolyásolhatóság, felületes gondolkodás. A bal alsó sarokba helyezett név és cím azt jelzi, hogy a levélíró elsősorban az alsó zónában és balsodrással óhajtja kifejezni magát. Ennek pozitív jelentése lehet misztifikáló haj lam, anyai ösztönök, passzív jóhiszeműség. Negatív jelentése lehet erotikus hajlam, túl zott szubjektivitás, paranoid jellegű félelmek. A jobb alsó sarokba helyezett név és cím azt jelzi, hogy a levélíró elsősorban az alsó zó nában és jobbsodrással óhajtja kifejezni magát. Ennek pozitív jelentése lehet jó koncentráló képesség, ösztönös beleérző-képesség, haladó szellem. Negatív jelentése lehet ügyeskedés, a túl ben sőséges kapcsolatok kerülése, anyagi kizsák mányolásra való hajlam. A középre helyezett név és cím pozitív jelen tése szellemi kiegyensúlyozottság, negatív je lentése rettegés valamiféle küszöbön álló ka tasztrófától.
- AZ INTELLIGENCIA
110
MIT
REJT
48. ábra.
A KÉZÍRÁSUNK
Magas intelligencia-szint
24. Az intelligencia Az intelligencia éleslátást, jó megérzése ket jelent. Az intelligens viselkedés átfogó gondolkodást igényel; szemben a szűklátókö rűséggel, amikor csupán bizonyos szempontok szerint ítélünk. Az intelligencia azonban szá mos alkotórészből áll. Ezek a memória (a rend szerezett elme alapja), az ész, az akarat, az in tuíció, a képzelőerő, a találékonyság, a kreativi tás, a beilleszkedési képesség, a rendszerezőképesség, stb. Újból szeretném kihangsúlyozni, hogy egyetlen grafológiai jelből nem követ keztethetünk egy-egy jellemvonásra. Az in telligencia felmérésénél ez különösen fontos. Számos szempontot figyelembe kell vennünk ahhoz, hogy megítélhessük egy ember intelli gencia-szintjét. A következő kritériumokat mindenképpen számításba kell venni: (a) eredetiség (b) természetesség (nem feltétlenül fontos) ( c ) j ó térelosztás (d) sebesség (elhanyagolható) (e) egyensúly és megfelelő arány az írászó nák között
112
MIT
REJT
A KÉZÍRÁSUNK
(f) az ékezetek és a „t" keresztvonalának ügyes kapcsolása a következő betűkhöz (g) egyszerűség (nem feltétlenül fontos) (h) könnyedség (nem feltétlenül fontos) (i) íves kapcsolás (nem feltétlenül fontos) (j) apróbb betűk (nem feltétlenül fontos)
- A MEGBÍZHATATLANSÁG ÉS TISZTESSÉGTELENSÉG - EGYÉB SZEMPONTOK
114
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
49. ábra. Tisztességtelen ember írása
25. A megbízhatatlanság és tisztességtelenség A megbízhatatlanság és tisztességtelen ség összetett jellemvonás, csakúgy, mint az intelligencia. A megbízhatatlan vagy tisztesség telen magatartás számos alkotórészből áll. Ezek az önzés (ez a legmeghatározóbb elem), az anya giasság, a csalárdság, a lustaság, a határozatlan ság, az elvtelenség, stb. Természetesen a meg bízhatatlanságra és a tisztességtelenségre sem következtethetünk egyetlen grafológiai jellegze tesség alapján. Számos szempontot kell fi gyelembe venni, hogy a megbízhatatlanság és a tisztességtelenség fokát megítélhessük, ezek közül az alábbiak a legfontosabbak: (a) mesterkélt és túlzottan „stílusos" írás (b) a legkülönfélébb túlzások (különösen a nyomaték, a hurkok, a nagybetűk és az aláírás terén) (c) kacskaringók (különösen a kezdő- és vég vonalaknál) (d) jelentős különbség az írás és az aláírás között
116
MlT REJT A KÉZÍRÁSUNK
(e) vegyes írásformák a mesterkéltségen belül (f) egy-egy betű különbözőképpen való leírása (g) látványos vonások (h) olvashatatlanság és balra dőltség (i) téves betűk és szavak leírása (különösen gyakorlott író részéről) (j) szakadozott, hiányos betűk (k) az írás szükségtelen javítgatása az olvas hatóbbság vélt érdekében (1) bonyolult, nehézkes kezdések (m) hiányzó betűk (n) lassú írás (o) a lendület hiánya (p) árkádos (olykor fonalas) vonalvezetés (q) balsodrás, különösen a kezdő és a befeje ző vonásoknál (r) a középső zóna-beli kötések hiánya (s) dupla hurkok (t) az eredetiség hiánya (u) aránytalan térelosztás (v) az „a", a „d", a „g" és hasonló betűk két részletben való leírása (w) az „I" túlzott díszítése (x) erőtlen áthúzások a „t"-n (y) túlzott aktivitás vagy passzivitás (z) csomókban végződő hurkok az alsó zóná ban stb.
26. Egyéb szempontok: Az „I" és a „T" betű; kezdő- és végvonalak; hurkok az alsó zónában Az „egyéb szempontok" kategóriában felsorolt grafológiai tárgyú megjegyzések nem kevésbé fontosak az előzőeknél. Ellenkezőleg, a grafo lógián belül valamennyi szempont egyfor ma jelentőséggel bír. Pusztán az áttekinthe tőség miatt csoportosítjuk őket. Az „I" (és az „i") énünkhöz való viszo nyunkat szimbolizálja. Kizárólag ezen betű vizsgálata alapján azonban nem tehetünk kate gorikus kijelentéseket senki énjéről. Figyelme sen kell elemezni aláírását, kezdőbetűit, vala mint a középső zóna-beli kezdőbetűket is. A sok-sok szempont közül az alábbiakban megkí séreljük felsorolni a legfontosabbakat. (a) Az egyetlen vonalból álló „I" pozitív jelen tése lehet lényeglátás, negatív jelentése pedig tohonyaság (50. ábra).
118
M I T REJT A KÉZÍRÁSUNK
(b) A nyomtatott formájú „I" pozitív jelentése lehet kulturális érdeklődés, negatív jelentése pedig pózolás (52. ábra). (c) A felső és/vagy alsó zónában hurkolt „I" pozitív jelentése lehet agyafúrtság, negatív jelen tése pedig megalkuvásra való hajlam (51. ábra). (d) A pont nélküli „i" kizárólag negatívan ér telmezhető. Jelentése gondatlanság, felelőtlen ség, megbízhatatlanság (53. ábra). (e) Az „i"-re kitett pont jelentése elhelyezke désétől függ (magasan, középen vagy alacso nyan; baloldalt, középen vagy jobboldalt van), milyen a nyomatéka és a formája (kerek vagy vessző-szerű), stb. (54-57. ábra).
EGYÉB SZEMPONTOK
52. ábra. Nyomtatott, formájú „I"
53. ábra. Pont nélküli „i"
54. ábra.
„i" magasra helyezett ponttal
55. ábra.
„i" alacsonyan kitett ponttal
56. ábra.
„i" balra helyezett ponttal
57. ábra. „i" jobbra helyezett ponttal
120
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
A „ T" áthúzását - különösen a kis t-jét - szin tén az elhelyezkedése (magasan, középen, alacso nyan van vagy hiányzik; baloldalt, középen vagy jobboldalt van), a nyomatéka, az iránya (emelke dő, vízszintes, süllyedő), a formája (homorú vagy domború), stb. határozza meg (58-63. ábra).
58. ábra.
59. ábra.
„t" áthúzás nélkül
„t" magasra helyezett áthúzással
60. ábra.
„t" alacsony áthúzással
61. ábra.
„t" balra tolt áthúzással
62. ábra. „t" jobbra tolt áthúzással
EGYÉB SZEMPONTOK
63. ábra.
64. ábra.
65. ábra.
121
„t" erőteljes áthúzással
„a" hosszú kezdővonallal
„A" kacskaringós kezdővonallal
A hirtelen befejeződő végvonalak nyers modort és szívtelenségét sejtetnek. A nyújtott
122
M l T REJT A KÉZÍRÁSUNK
végvonalak a középső zónában barátságos ter mészetet és szociabilitást, a felső zónában elvo natkoztatásra és az irrealitásra való hajlamot, az alsó zónában pedig ösztönös természetű közös ségi örömök iránti vonzalmat jeleznek. A végvo nalakra vonatkozó fenti megállapítások csupán abban az esetben helytállóak, ha a vonal lágy és íves. Ha a végvonal egyenes vagy szöges, éles vagy tompa, az értelmezéskor az érzéketlenség, a keménység, az agresszivitás vagy brutalitás szempontjait kell figyelembe vennünk. Az alsó zóna-beli hurkokat (az „f", a „g", a ,j", az „y", a „z" esetében) az írás egészének ér tékelésén belül kell vizsgálni (66-72. ábra). Az alsó zóna-beli írást a hajlítóizmok teszik lehetővé. A hajlító mozgások olyan örömökkel vannak összefüggésben, mint a szexuális élet, az evés, az ivás, az erotikus örömök (a bőr és a test örömei, az izommozgás erotikus élvezete). Ebből következően minél lejjebb nyúlik a hurok és minél jobban balra húzódik, miután már elér te legalsó pontját, a libido annál inkább a mate riális szférára irányul. Ugyanakkor minél rövi debb az alsó hurok és minél kevésbé nyúlik bal ra, miután elérte legmélyebb pontját, annál ke vésbé irányul a libido a materiális szférára. Oly kor a hurok mély, széles és telt (vagyis teljes).
EGYÉB
SZEMPONTOK
12 3
Ez többek között a színes szexuális fantázia je le is lehet. Néha nincs is hurok, csupán egy lefe lé irányuló vonás. Ez egyebek között szublimá ló hajlamot, lényeglátást, fatalizmust jelenthet. A szűk, hegyes hurok kritizáló hajlamot takar hat. A megszakított alsó huroknak számos je lentése lehet - többek között hanyagság, fáradt ság, sunyiság, stb. Az alsó zóna-beli hurok ér telmezése igen sokféle szemponttól függ, mint a nyomaték, a telt vagy sovány illetve a mázolt vagy éles vonalak, stb.
66. ábra.
67. ábra.
Befejezetlen alsó zónájú „g" és „y"
„g" és „y" normális hurokkal
124
68. ábra.
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
„g" és „y" bal sodrású alsó zónával
69. ábra. „g" és „y" jobb sodrású alsó zónával
70. ábra. „g" és „y" jobb sodrású alsó zónával
71. ábra. Csökevényes alsó zónájú „g" és „y"
EGYÉB SZEMPONTOK
72. ábra,
125
Domináns alsó zónájú „g" és ,,y'
GRAFOLÓGIA ÉS MÉLYLÉLEKTAN
27. Grafológia és mélylélektan A grafológia módszeres tanulmányozásakor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a mélylélektani kuta tások fogalomrendszerét, kidolgozott módszere it és elért eredményeit. Napjainkban már számos mélylélektani iskola létezik, mi azonban most Freud (a mélylélektan atyja), Jung és Szondi el méleteire összpontosítjuk a figyelmünket. Freud szerint a „lelki" tevékenységet egy olyan szerkezet működteti, amelynek térbeli ki terjedése van és számos részből épül fel. A pszi ché fizikai szervei az agy és az idegrendszer. A személyiség képzeletbeli territóriumának legősibb alkotórésze az ösztönén (id), amely egy ösztön-örökséget hordoz; az ösztönök pe dig a test követeléseinek szellemi megnyilvánu lásai. Két alapösztön létezik: az Erős (életösz tön) és a Thanatos (halálösztön). Az Erosenergiát Freud libidónak nevezte. A Thanatosenergiának Schilder a mortido nevet adta, de olykor destrudóként emlegetik.
I 28
M l T REJT A KÉZÍRÁSUNK
Az ösztönén (id) működését az öröm-elv ha tározza meg, amely az ösztönös feszültségek azonnali feloldását követeli. Az Én (Ego) a személyiség azon része, amely az ösztönén (Id) agykéreg-beli rétegéből fejlő dött ki. A valóság-elvnek megfelelően működik, mivel szerepe a külvilágból érkező impulzusok (be)fogadása illetve kirekesztése. A valósághoz való kötődése tehát alapvető. A felettes én (superego) négy fő személyiség rendező elvből vezethető le: (a) az énideál (fantázia-szülte kép a valósá gos én hiányosságainak kompenzálására); (b) az introjekció (a külső hatás olyan mérvű befogadása, amely a másikkal való azonosulá son alapszik); (c) a nemezismus (a bosszúállás hajlama, a szubjektum elleni agresszió); (d) a szadomazochizmus (kellemes és gyötrő ingereket egyaránt magában foglaló, kifelé illet ve önmagunkra irányított agresszió). A felettes én a lélek etikai-morális felügyelő szerve. Az ösztönén, az Én és a felettes én alkot ják a freudi személyiség három fő alkotó részét. Az ösztönelmélet alkotja a lelki dinami kát. A (lelki energia elosztására irányuló) lelki mechanizmusok fogalmai alkotják a lélek „gaz daságtanát".
GRAFOLÓGIA ÉS MÉLYLÉLEKTAN
129
A freudi pszichoanalízis alapfogalmai: (a) a gyermekkori szexualitás; (b) az elfojtás; (c) a konfliktusok; (d) a tudattalan; (e) az érzelemátvitel. A szexuális élet két szakaszból áll: az első és a másodvirágzásból, s a kettőt a lappangási szakasz választja el egymástól. Az első virágzás a fiúk számára az Ödipusz-komplexusban, a lá nyok számára pedig az Elektra-komplexusban teljesedik ki. A szexuális fejlődés a következő - egy mást részben átfedő - stádiumokból áll: (a) orális (a száj áll az érdeklődés középpont jában - szopás, evés, ivás, stb.); (b) anális (a végbélnyílás áll az érdeklődés középpontjában - ürítés, szellentés, stb.); (c) urethrális (a húgycső és a pénisz áll az ér deklődés középpontjában - vizelés, ágybavizelés, stb.); (d) fallikus (a pénisz áll az érdeklődés közép pontjában; ez a jelenség az Ödipusz-komplexus ban csúcsosodik ki és a lappangási szakaszra is jellemző, s a megfelelő pénisz-ingerlések kísérik); (e) genitalis (a lappangási szakasz végétől to vábbra is a pénisz áll az érdeklődés középpontjá ban, a megfelelő nemi tevékenységek kíséreté ben).
130
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
Az elfojtás a felettes én felügyelő tevé kenységének eredménye. A konfliktusok a fent említett elfojtás követ kezményei. Az elfojtás és a konfliktusok elválaszthatatla nok a tudat alatti tevékenységtől. Az érzelemátvitel során a szubjektum vala mely helyettesítő objektumra (pl. szülő-figura helyettesítése) helyezi át gyermekkori érzéseit, gondolatait, stb. Az álmok az alvás-folyamat közben jelentke ző átmeneti pszichózisok. Következésképp mind a belső, mind a külső világra alkalmazott tapasztalatokra vonatkozó valóság-érzék gátol va van. Érzékelési hibák lépnek fel, ezeket hallucinációnak nevezzük. Az álom-tevékenység két meghatározó lelki mechanizmusa a sűrí tés (az a folyamat, amikor két vagy több képet egyetlen összetett képpé olvasztunk, amely mindkét képből származó jelentéssel és energi ával van felruházva) és az eltolás (az a folya mat, amikor a lelki energiát egyik képről a má sikra visszük át). Az álmodó által átélt álmot ne vezzük az álom manifeszt tartalmának (látens tartalom tudatos kifejezése), de a valóságos álom-folyamatot az álom látens tartalma jeleníti meg. Az álom eredhet a közvetlen múlt valamely tapasztalatából, a tudatelőttesből (olyan gondo latok, érzések, amelyek valójában tudatalattiak,
GRAFOLÓGIA ÉS MÉLYLÉLEKTAN
131
de nem elfojtottak) vagy az ösztönén követelé séből. Ezek az álom ontogenetikus (egyedfejlő dési) aspektusai. A régmúltból fakadó álmok az ösztönén filogenetikus (törzsfejlődési) aspektu sait fejezik ki. Az álommunka lényegi szerepe azonban a kompromisszumos teljesítés. A freudi pszichoanalitikus módszer a tu dattalan megértésére és megismerésére irányu ló kutatási folyamat. A lélek elsődleges folya matait, vagyis azokat a lelki folyamatokat vizs gálja, amelyek már a szervezett Én és a nyelvi kifejezőkészség kifejlődése előtt is léteztek. Bár elmélete természetesen nem zárja ki teljesen a lélek filogenetikus aspektusait, elsődlegesen annak ontogenetikus aspektusaival foglalkozik (ld. A formanívó c. fejezet). Analitikus pszichológia című művében Jung a pszichét „a tudatos és a tudattalan pszicholó giai folyamatok összességé"-nek nevezi. A tuda tos és a tudattalan egymás ellenpontjai, ugyan akkor ki is egészítik egymást. A tudattalan ősibb a tudatosnál, s az előbbi működésére épül rá az utóbbié. Kétféle tudattalan létezik - az in dividuális és a kollektív. Az individuálisban az egyéni elfojtások, a kollektívben pedig a primi tív ösztönök és az elemi erővel bíró ősi tartalom fejeződik ki. Jung a psziché négyféle funkciójáról be szél: a gondolkodó, az érző, az intuitív és az ér-
132
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
zckelő funkcióról. Ezeknek vagy kiegészítő vagy kompenzáló szerepük van. Az extraverzió és az introverzió az a kétféle általános pszichológiai magatartásforma, amely meghatározza, miképpen viselkedik egy sze mély egy-egy szituációban. Jung azt írja a kollektív tudattalanról, hogy az nem más, mint „...az a hatalmas szellemi örökség, amely minden egyes személyben újjá születik". A tudattalan első megnyilvánulási for mái a tünetek és a komplexusok. A tünet az energia-áramlás akadályozása, amely fizikailag és pszichikailag is megnyilvánulhat. A komple xusok „a személyiségről leváló pszichológiai részek". Az álmok, a fantáziaképek és a látomások mind a tudattalan megnyilvánulási formái. Nem függenek a helytől, az időtől vagy az alkalomtól, s a tudattalan tevékenységét szabályozzák igyekeznek megelőzni az egyoldalúságot. A teljes pszichés működés folytonos dinami kus mozgás. A libidó a lelki energia elméleti kiinduló pontja. A lelki energia szüntelen áramlás, ame lyet a potencia-különbség indukál, amely a lé lek számára ellentétpárokban fejeződik ki. A komplemetaritás törvénye szerint az energia ugyanis valamely tudattalan, nem differenciált magatartásforma vagy funkció irányából áram-
GRAFOLÓGIA ÉS MÉLYLÉLEKTAN
133
lik valamely tudatos, differenciált magatartás forma vagy funkció felé. A jungi psziché műkö dése olyan önszabályozó rendszer, ahol Jung szavaival „szembenállás nélkül nincs egyensúly és önszabályozás". A libidót a tudat előrefelé, a tudattalan pedig visszafelé irányítja. Az akarat a libidót valamely ellentétpárból egy másikká alakíthatja. A képzet az energia sajátos megnyilvánulási formája a pszichében. Érték-intenzitása van, amelyet konstellációja alapján mérünk, s nin csenek kötött szimbólumai és az álomfejtésben is alkalmazzák. Ha a pszichével foglalkozunk, a megfogha tatlant vizsgáljuk, amely nyilvánvaló ellentmon dást világít meg, és amelyet a „vagy- és/vagy" szemléletmódja irányít. Ez a tézis, az antitézis és a tertium quid dialektikus folyamata. A kollektív tudattalan archetípusokban - az ösztönök megfelelőiben - nyilvánul meg. Az élet egy-egy szakaszában különböző archetípu sok dominálnak. Ezek a következők: (a) árnyék (természetünk „sötét oldala") (b) anima (a férfi szexuális ellenpontja) (c) animus (a nő szexuális ellenpontja) (d) persona (a társadalom felé mutatott ar cunk) (e) idős, bölcs ember (a férfi szellemi princí piuma)
134
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
(1) Magna mater (a nagy Földanya) (g) önmagunk (a polaritás szintézissel való feloldása) A jungi analitikus vagy komplex pszichológia a lélek törzsfejlődését a kollektív archetípusok ból kiindulva, nem ok-okozati módon, hanem a célszerűségben értelmezi. A lélek egyedfejlődé se itt másodlagos jelentőségű. Ez a másodlagos folyamatok pszichológiája. A másodlagos fo lyamatok a gondolkodás folyamatai, amelyek a grammatika és a formális logika törvényeinek engedelmeskednek, kötött energiát használnak és a freudi valóság-elv kormányozza őket. Jung ugyanis nem fogadta el a freudi pszichoanalízis alapelveit - a gyermekkori szexualitás, az elfojtás, a konfliktusok, az indi viduális tudattalan és az érzelemátvitel fogal mát. Jungnál a szimbólumok értelmezése a konkréttól az elvont felé halad, Freudnál pedig fordítva, vagyis az elvonttól a konkrét felé jungi értelmezésben a „pénisz" például „szexualitás"-t jelent, míg a freudi értelmezésben a „szexualitás" jelenti a „pénisz"-t. A Schicksal-pszichológiában (sorspszicholó gia) Szondi a freudi individuális tudattalan és a jungi kollektív tudattalan mellé a családi tudat talan fogalmát is beiktatta. Ez őseink általunk örökölt pszichológiai tendenciáit jelenti. Az
GRAFOLÓGIA ÉS MÉLYLÉLEKTAN
135
öröklődés egyik generációról a másikra törté nik, a látens recesszív géneken keresztül. Szondi szerint az emberi viselkedést ( é s sorsot) nyolcféle ösztön mozgatja, melyek a következők: (a) a passzivitás ösztöne (,,h"-faktor); (b) az aktivitás ösztöne (,,s"-faktor); a „h"- és az „s"-faktor alkotják a szexuális vektort; (c) az erős érzések ösztöne (,,e"-faktor); (d) a finom érzések ösztöne (,,hy"-faktor); az „e"- és a, „hy"-faktor alkotják a paroxizmális vektort; (e) a környezettől való eltávolodás ösztöne (,,k"-íaktor); (f) a környezetbe való beolvadás ösztöne (,,p"-faktor); a „k"- és a „p"-faktorok alkotják az Én-vek tort; (g) a dolgok keresésének ösztöne („d"-faktor); (h) a dolgokhoz való ragaszkodás ösztöne (,,m"-faktor); a „d"- és az „m"-faktorok alkotják a kapcso lat-vektort. Eme nyolc ösztön mindegyikének szélsősé ges megnyilvánulási formája megfeleltethető a nyolc pszichopatológiai viselkedés-típus vala-
136
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
melyikének. Az emberi viselkedés tekintetében azonban nem beszélhetünk abszolút normális vagy abszolút abnormális viselkedésről - a nor mális fokozatosan süllyed az abnormálisba. Az egyes ösztönöket el lehet fogadni, vagy el lehet utasítani. Minden egyes vektor poláris; egészséges állapotban a nyolc ösztön aránya kiegyensúlyozott, lelki vagy jellembeli zavarok esetén azonban felborul az egyensúly. A „k"faktor például (akár öröklött ösztönről van szó, akár nem) logikát és módszerességet igénylő munka mellett tompítható és az egyén szociábilisabbá válhat, a kielégítetlen „k"-faktor azonban katatóniás szkizofréniához vezet het. Szondi elfogadja a freudi öröm-elvet és valóság-elvet. A kettőt kiegészíti a humanitá rius elvvel. Ez azt jelenti, hogy minden egyes ösztön pszichopatológiai és normális irányt is vehet. A pszichopatológiai irány a kényszer-sors hoz, a normális irány pedig az akaratunk által be folyásolt sorshoz vezet. A fejlődés szempontjá ból a legmeghatározóbb szempont a szellem sza badsága. Azért tartottam fontosnak Freud, Jung és Szondi mélylélektani elméleteinek tömör is mertetését, mert hiszem, hogy ha a grafológia nem veszi figyelembe a mélylélektani kutatá sok eredményeit, akkor az emberi cselekvések
GRAFOLÓGIA ÉS MÉLYLÉLEKTAN
137
motivációinak és az emberi viselkedés megis merésének kiapadhatatlan forrásától fosztja meg magát. És sajnos még napjainkban is számos olyan grafológus tevékenykedik, aki szakértelem nélkül kontárkodik a mélylélek tan területén. Az orális típusnak és a Szondi-féle „m"faktornak megfelelő grafológiai sajátos ságok: (a) felül nyitott ovális-forma betűk („a", „o") (b) teltség az alsó zónában (c) nagy befejező betűk (d) rossz térelosztás (e) az eredetiség hiánya (f) füzéres vagy árkádos vonalvezetés (g) jobbra dőltség (h) egyenetlen nyomáserő Az anális típusnak és a Szondi-féle „d"faktornak megfelelő grafológiai sajátos ságok: (a) mázolt írás (b) teltség az alsó zónában (c) nagy befejező betűk (d) megtört végvonalak (e) töltött alsó hurkok (f) szűk írás (g) álló vagy balra dőlt írás
138
M l T REJT A KÉZÍRÁSUNK
(h) szöges vonalvezetés (i) nagy nyomáserő (j) mesterkéltség (k) az eredetiség hiánya (1) csúcsos vagy lekerekített pontok és áthú zások (m) rossz térelösztás Látható, hogy számos közös vonás akad az orális és az anális típus írásmódjában. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az oralitás és az analitás egyaránt a pregenitális, azaz éretlen szexualitás típusai. A passzivitás, az érzékenység és a Szon di-féle „h"~faktor grafológiai sajátosságai: (a) gyenge nyomáserő (b) szokatlan formájú alsó hurkok (c) zöld vagy világoskék tinta használata (d) balra dőlt írás (e) alacsonyra helyezett vagy hiányzó ékeze tek és áthúzások (f) teltség az alsó zónában (g) füzéres vagy fonalas vonalvezetés (h) lassú írás (i) mázolt írás (j) díszítések alkalmazása (k) gyenge nyomáserő; széles írás (1) szabálytalan írás
GRAFOLÓGIA ÉS MÉLYLÉLEKTAN
119
Az aktív, hatást keltő típus és a Szondi féle „s"-faktor grafológiai sajátosságai: (a) szöges vonalvezetés (b) nagy nyomáserő (c) nagy méretű betűk (d) jobbra dőltség (e) gyors írás (f) stabil törzsvonalak (g) csúcsos, lefelé kerekített, magasra helye zett, hosszú, vaskos áthúzások a „t"-n (h) nagy kezdőbetűk (i) nyitott ovális-forma betűk (j) vaskos végvonalak Az erős érzelmeknek és a Szondi-féle „e"-faktornak megfelelő grafológiai sajá tosságok: (a) vaskos végvonalak és áthúzások a „t"-n (b) szöges vonalvezetés (c) egyenetlen nyomáserő (d) töredezett betűk (e) tintapacák (f) változó betűmagasság (különösen a kö zépső zónában) (g) szabálytalan alapvonal (h) szabálytalan sorközök (i) szokatlan alsó zóna-beli formák A finom
érzéseknek
és
a
Szondi-féle
140
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
„hy "-faktornak megfelelő grafológia sajá tosságok: (a) fonalas és/vagy füzéres vonalvezetés (b) szabálytalan írás (c) különféle túlzások (d) telt és díszített írás (e) töredezett és/vagy elhagyott betűk (f) átkötött betűk vagy szaggatott írás (g) hangsúlyos bal- vagy jobbsodrás (h) egyenetlen alapvonal (i) aláhúzások és az írásjelek hangsúlyos használata Az én-zsugorodás, a visszahúzódás és a Szondi-féle „k"-faktor grafológiai sajá tosságai: (a) vízszintes, egyenes sorok (b) gondosan kitett ékezetek és áthúzások (c) arányos térelosztás (d) egyszerűsítés (e) szabályos írás (f) apró betűk (g) álló írás (h) nyomtatott formájú „I" (i) kötött írás (j) éles írás (k) lassú írás (1) olvashatóság (m) egyenetlen nyomáserő
GRAFOLÓGIA ÉS MÉLYLÉLEKTAN
141
(n) sovány formák a felső zónában (o) természetesség (p) eredetiség (q) nagy nyomáserő; szűk írás A „kiterjesztett" Én, a mindenben részt vevő Én és a Szondi-féle „p"-faktor grafo lógiai sajátosságai: (a) egyenes vagy emelkedő sorok (b) magasra helyezett ékezetek és áthúzások (c) díszes írás (d) nagy méretű betűk (e) nagy méretű, kidolgozott „I" (f) nagy betűs, kidolgozott aláírás (g) nagy nyomáserő; (h) árkádos vonalvezetés (i) nagy kezdőbetűk (j) nagy kiterjedés az alsó és a felső zónában (k) eltúlzott, jobbra sodró áthúzások a „t"-n (1) áleredetiség (m) mesterkéltség (n) kettősség (o) kevert írásformák (p) kacskaringók (q) fonalas vonalvezetés (r) sok aláhúzás (különösen az aláírásoknál) (s) széles üres felső sáv a papíron (t) alul nyitott „d" és „o"
142
M I T REJT A KÉZÍRÁSUNK
Nem állítom, hogy a fenti nyolc típusnak megfelelő grafológiai sajátosságok skálája tel jes - elvégre a létek (Geist), nem pedig a ter mészet jelenségeivel foglalkozunk. Még egy szer szeretném hangsúlyozni, hogy az egyes grafológiai sajátosságok a nyolc típus közül többre is érvényesek, hiszen a „h" és az „s" egy más poláris ellentétei, csakúgy, mint az „e" és a „hy", a „k" és a „p", valamint a „d" és az „m". Ezenkívül a „h", a „hy", a „p" és az „m" össze függenek egymással, akárcsak „k" és a „d". A mélylélektani iskoláknak a jellem és a sze mélyiség tanulmányozása terén elért jelentős eredményei ellenére azonban komoly nehézsé gekbe ütközünk, amikor a grafológia fogalom körén belül törekszünk az egyes mélylélektani típusok vizsgálatára. Ennek az az oka, hogy a mélylélektani módszerek (különösen Szondi módszerei) közvetlenül a pszichikai jelenségek tudattalan szféráját célozzák meg. Ezzel ellen tétben, egy kézírás elemzésekor először az ille tő viselkedésének fenomenológiai vizsgálatát végezzük el (a kézírás jellegzetességei alap ján), majd kizárólag ezzel a módszerrel igyek szünk feltárni a tudattalan mozgatórugóit. Metodikailag tehát két módszer létezik: (a) Szondi (a maga természettudományos módszerével) közvetlenül a tudattalan Ént és
GRAFOLÓGIA ÉS MÉLYLÉLEKTAN
143
annak mozgatórugóit vizsgálja; az érzéseket és az érzelmeket; a magatartásformát (amely lehet erotikus, munkaközpontú vagy szociális); (b) a grafológia (a Geisteswissenschaft módszerével) fenomenológiai alapon vizsgálja az érzéseket, az érzelmeket, az intelligenciát, az akaratot, a viselkedést; a tudatos és a tudat alatti Ént illetve annak mozgatórugóit.
- JELLEMVONÁSOK - A JELLEMVONÁSOK POZITÍV ÉS NEGATÍV MEGNYILVÁNULÁSI FORMÁI - BIBLIOGRÁFIA - AJÁNLOTT IRODALOM
28.
Jellemvonások
Agresszivitás: szöges írás; nagy nyomáserő.
vonalvezetés;
gyors
Akaraterő: szabályos, nagy betűs írás; nagy nyomatékú, szabályos írás; határozott vonások; súlyos ékezetek; vaskos és széles áthúzások a „t"-n; emelkedő sorok; a hurkok pozitív aspek tusai. Aktivitás: szöges vonalvezetés; nagy nyo máserő; nagy betűk; jobbra dőltség; határozott törzsvonalak; gyors írás. Alázatosság: apró (különösen az ,,I"-é).
betűk;
egyszerűsítés
Alkalmazkodóképesség: szabályos írással párosuló gyenge nyomáserő; fonalas vonalveze tés; szabálytalan írás. Alkotó szellem: homorú formák; tott betűk; eredetiség.
nyomta
146
MIT
Állhatatosság: írás.
REJT
A KÉZÍRÁSUNK
nagy nyomáserő,
szabályos
Álmodozó hajlam: gyenge nyomáserő; teltség a felső zónában; díszítés; magasra helyezett ékezetek és áthúzások. Analitikus elme: éles írás; arányos térelosz tás; egyszerűsítés. Anyagiasság: domináns alsó zóna (gyakor ta töltött alsó hurkok); mázolt írás, annak nega tív velejáróival; sovány vonalak az alsó zóná ban, annak negatív velejáróival. Bágyadtság: gyenge nyomáserő; süllyedő sorok. Barátságos természet: természetesség; füzéres vonalvezetés; jobbra dőltség; jobb irányba való terjeszkedés. Bátorság: nagy nyomáserő (különösen a végvonalaknál); arányos térelosztás. Bátortalanság: gyenge nyomáserő; írás; nyitott felfelé irányuló vonások. Becsületesség: ld. 25. fejezet.
sűrű
JELLEMVONÁSOK
147
Becsvágy: egyenetlen nyomáserő; gyors írás; nagy kezdőbetűk; emelkedő áthúzások a „t"-n; emelkedő sorok; nagy kiterjedés az alsó és a felső zónában. Befolyásolhatóság: gyenge nyomáserő; széles írás; nyomatékszegény szabálytalan írás. Birtoklási vágy: balra sodró kacskaringók; kacskaringós nagybetűk; kacskaringós kezdő betűk. Bizalom: füzéres vonalvezetés; jobbra dőltség; emelkedő sorok; emelkedő áthúzások a „t"-n. Bizonytalanság: változó sebesség; vízszin tes ékezetek és áthúzások; nagy nyomáserő; szabálytalan írás. Bőbeszédűség: sűrű írás; egyenetlen írás, sorok közötti beszúrások; felül nyitott „a"-k és „o"-k. Bőkezűség: nagy betűk; domináns felső zó na, annak negatív velejáróival. Brutalitás: kiszélesedő végvonalak; nyomaték; szabálytalan írás.
nagy
148
M I T REJT A KÉZÍRÁSUNK
Buzgóság: emelkedő sorok; túlméretezett középső zóna és alulméretezett alsó és felső zó na; szabálytalan, nagy betűs írás. Büszkeség: nagy betűk; túlméretezett alá írás; sok aláhúzás; széles bal margó; álló írás; szabályos margók; díszítés. Büszkeség a származásra: hangsúlyos a családnév kezdőbetűje; a családnév betűi na gyobbak az utónév betűinél; a családnév betűi nagyobbak az átlagos betűnagyságnál. Csalárdság: alul nyitott „d"-k és „o"-k; kettőség; szabálytalan alapvonal. Depresszió: az utolsó betűk végvonalai fi noman belenyúlnak az alsó zónába; süllyedő so rok. Diadalittasság: emelkedő sorok és áthúzá sok; magasra helyezett és jobbra sodró ékeze tek. Diplomatikusság: apró utolsó betűk; mes terkéltség; álló írás; zárt ovális-forma betűk. Durvaság: kellemetlen formák; tinta-pacák; nagy nyomáserő.
JELLEMVONÁSOK
149
Egoizmus: igen telt „I"-k; balra irányuló kacskaringók; díszítések, aláhúzások (különö sen az aláírásnál). Egyenes jellem: nagy nyomáserő; írás; füzéres vonalvezetés.
széles
Életöröm: mázolt írás; egyenes vagy emelke dő sorok. Életösztön: éles írás; nagy nyomáserő; szé les írás; szabálytalan írás; mázolt írás; emelkedő sorok; magasra helyezett és/vagy emelkedő ékezetek és áthúzások; díszítés. Elevenség: gyors írás; nagy nyomáserő; szé les írás; szabálytalan írás; mázolt írás; emelkedő sorok; magasra helyezett és/vagy emelkedő ékezetek és áthúzások; díszítés. Ellenállás: nagy nyomáserő, szabályos írás; szöges vonalvezetés; hurkok; határozott, süllye dő áthúzások a „t"-n. Elmélkedő hajlam: alulméretezett alsó és fel ső zónák, normális középső zóna; szabályos írás. Elnéző természet: füzéres vonalvezetés; ál ló írás; hiányzó margók.
150
M I T REJT A KÉZÍRÁSUNK
Előrelátás: szabályos, nagy betűs írás; túl méretezett alsó és felső zóna, normális méretű középső zóna. Elővigyázatosság: elkeskenyedő bal gó; széles jobb margó; balra dőltség.
mar
Elszántság: határozott, vaskos (hurkokkal hangsúlyozott) ékezetek és áthúzások; gyors írás. Energikusság: nagy nyomáserő; határozott törzsvonalak; szöges vonalvezetés. Érdeklődés: magasra helyezett ékezetek és áthúzások; felül csúcsos középső zóna-beli betűk. Eredetiség: ízléses díszítés; egyszerűsítés; olvasható eltérések a szabványtól. Érettség: egyszerűsítés; eredetiség; termé szetesség; arányos térelosztás. Erotikus hajlam: teltség az alsó zónában, annak negatív jelentéseivel; nagy nyomáserő; balsodrású írás az alsó zónában; töltött hurkok. Erőtlenség: gyenge nyomáserő; süllyedő so rok.
JELLEMVONÁSOK
Érvelésre
I5I
való hajlam: kötött írás.
Érzékenység: túlzott jobbra dőltség; lámzó sorok; szabálytalan nyomáserő.
hul
Érzéketlenség: sovány betűk (különösen a középső zónában); nagy nyomáserő, szűk írás. Érzékiség: mázolt írás; töltött hurkok; teltség az alsó zónában. Eszesség: zárt, ovális-forma betűk; rövid végvonalak; túlírások (különösen a nagy- és a kezdőbetűknél). Esztétikai érzék: nyomtatott betűk (különö sen a nagybetűk esetében); arányos térelosztás. Etikus magatartás: sovány felső zóna-beli formák; apró betűk; éles írás. Extravagancia: széles, illetve egyre széle sedő margók (különösen Nagy-Britanniában); laza sorok; nagy betűk. Fantázia: teltség a felső zónában; magasra helyezett ékezetek és áthúzások; egyszerűsítés; arányos térelosztás.
152
MIT
REJT
A KÉZÍRÁSUNK
Fáradtság: süllyedő sorok; írás; gyenge nyomáserő.
szabálytalan
Fecsegő hajlam: emelkedő sorok; felül nyi tott „o"-k. Féktelen kommunikatív hajlam: a közép ső zóna-beli jobbsodrás negatív aspektusai; el túlzott végvonalak; túlságosan kötött írás; szé les írás; emelkedő sorok; füzéres vagy fonalas vonalvezetés. Félénkség: széles jobb margó; fonalas vo nalvezetés, olykor cikornyázással (különösen az aláírásnál); a díszítés hiánya; túlméretezett alsó és felső z ó n á k " Fellengzősség: nagy kezdőbetűk; sek; áleredetiség; mesterkéltség.
díszíté
Fennköltség: nagy kiterjedésű, telt vonalak a felső zónában; magasra helyezett ékezetek és áthúzások; az alapvonal feletti írás. Férfiasság: nagy nyomáserő; szabályos írás. Fogékonyság: lan írás.
nagy nyomáserő;
szabályta
JELLEMVONÁSOK
153
Formalitás: széles felső sáv a papíron; dí szítés; laza sorok. Fölény: mesterkéltség; díszítés; nagy betűk; nagy nyomaték; nagy kezdőbetűk; az aláírás be tűi nagyobbak a normális betűméretnél; sok cikornya és aláhúzás (különösen az aláírásnál); túlméretezett „I"; az „M" második vonása és a „W" második és harmadik vonása nagyobb, mint az első. Fukarság: hiányzó margók; rövid vagy hur kolt végvonalak; sűrű írás. Furcsaság: eltérések a szabványtól; díszí tés; sok aláhúzás; különféle túlzások (elsősor ban a nagybetűk, az aláírás és a központozás te kintetében). Függetlenség: nagy kezdőbetűk; szöges vo nalvezetés; az „M", az „N" és a „W" első vonásai magasabbak a többinél. Gondosság: az ékezetek és az áthúzások szabályos elhelyezése; olvashatóság; arányos térelosztás; egyenetlen nyomáserő; lassú írás. Gyakorlatiasság: csavaros vonalak a felső zónában; rövid végvonalak; túlzott kiterjedés az
54
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
alsó zónában; kurtított vonalak a felső zónában; keskeny margók; kis szóközök. Gyengeség: a középső zóna-beli jobbsodrás negatív aspektusai; gyenge nyomáserő; szabály talan írás. Gyorsaság: szabályos írással gyenge nyomáserő; gyors írás.
párosuló
Hagyománytisztelet: balsodrás; díszítés; má zolt írás; széles margók; lassú írás; szabályos írás. Hajlékonyság: írás.
fonalas
vonalvezetés;
álló
Haladó szellem: jobbsodrás; a balsodrás tel jes hiánya; jobbra dőltség; magasra helyezett éke zetek és áthúzások; gyors írás; emelkedő sorok. Halogatásra való hajlam: az adott betűtől balra elhelyezkedő ékezetek és áthúzások; lassú írás. Hanyagság: túlzott jobbra vagy balra dőltség; az ékezetek és áthúzások hanyag elhelyezése; kü lönbözőképpen leírt azonos betűk; mázolt írás; hangsúlyos középső vagy alsó zóna; szabálytalan írás; a megbízhatatlanság általános jellemzői.
JELLEMVONÁSOK
155
Haragvó természet: súlyos végvonalak és áthúzások a „t"-n; csúcsos, magasra helyezett áthúzások. Hezitáló hajlam: lassú írás, annak negatív velejáróival. Határozottság: szöges vonalvezetés; bályos írás; erős áthúzások.
sza
Hatalmaskodó természet: nagy betűk; cikornyázás (különösen az aláírásnál); díszítés. Határozatlanság: álló írás; fonalas vonal vezetés; egyenetlen nyomáserő; kettős betűfor málás; változó hajlásszög; változó hangsúly az egyes zónákon. Határozottság: szöges vonalvezetés; nagy nyomáserő; töredezett végvonalak és áthúzá sok a „t"-n. Higgadtság: álló írás; füzéres vonalvezetés; árkádos vonalvezetés; szabályos írás. Humorérzék: hullámzó, vízszintes vonalak. Hűség: álló vagy balra dőlt írás; mázolt írás.
156
MlT REJT A KÉZÍRÁSUNK
Idealizmus: gyenge nyomáserő; szabályta lan írás; szabálytalan, nagy betűs írás; domináns felső zóna. Ideges természet: hirtelen változások a nyomáserő, a sebesség és a méret tekintetében. Individualizmus: szaggatott írás; álló írás; eredetiség; természetesség; arányos térelosz tás; gyors írás. Ingadozás: változó nyomáserő és hajlás szög; az ékezetek és áthúzások változó helye; lassú írás. Ingerlékenység: változó magasságú betűk; szöges vonalvezetés; magasra helyezett ékeze tek és áthúzások. Intelligencia: ld. 24. fejezet. Intuíció: szaggatott írás. Izgulékonyság: magasra helyezett, egyenes áthúzások; szabálytalan írás; füzéres vonalveze tés; emelkedő sorok. Jó beosztó képesség: keskeny bal margó; sűrű írás; hurkos vagy rövid végvonalak.
JELLEMVONÁSOK
157
Jó felfogóképesség: felső zóna-beli törede zettség; változó törzsvonal-magasság a középső zónában. Jóhiszeműség: jobbra dőltség; jobbsodrás; füzéres vonalvezetés; emelkedő sorok; magas ra helyezett ékezetek és áthúzások; széles írás; egyenletes, nagy nyomáserő; elnyúló végvona lak. Jóindulat: füzéres vonalvezetés. Jó ízlés: harmonikus és kiegyensúlyozott dí szítések és eltérések a szabványtól; pontos mar gók; eredetiség; természetesség; arányos térel osztás. Józanság: sovány, magasra húzó betűk a felső zónában; szöges vonalvezetéssel párosuló álló írás. Kalandvágy: túlméretezett felső és alsó, normális méretű középső zónák; eredetiség; természetesség; arányos térelosztás. Kedvesség: hiányzó margók; füzéres vonal vezetés; jobbra dőltség. Kegyetlenség: Súlyos, csúcsos ékezetek és
158
M I T REJT A KÉZÍRÁSUNK
áthúzások; az utolsó betűk hegyesek és lefelé hajlanak; mázolt írás, nagy nyomáserő. Keménység: a szöges vonalvezetés negatív jellegzetességei; éles írás. Képmutatás: árkádos vonalvezetés; sza bálytalan alapvonal; alul nyitott „d" és „o". Képzelőerő: magasra helyezett ékezetek és áthúzások; hangsúlyos felső zóna. Kezdeményező szellem: jobbra dőltség; kötött vagy szaggatott írás; gyenge nyomáserő; szabályos írás; gyors írás; eredetiség. Kiegyensúlyozottság: természetesség; eredetiség; arányos térelosztás. Kitartás: vízszintes, egyenes sorok; szöges vonalvezetés; hurkok. Komolyság: a vízszintes hullámos vonalak hiánya; szöges vonalvezetés; nagy betűk; szabá lyos írás; határozott áthúzások a „t"-n. Körültekintő természet: álló írás; az ékeze tek és áthúzások precíz elhelyezése; éles írás; hangsúlyos felső zóna; szabályos írás.
JELLEMVONÁSOK
159
Kötetlenség: keskeny bal margó; egyszerű sítés. Közönségesség: mesterkéltség; nagy nyo máserő; díszítés; nagyon rossz térelosztás; túl méretezett nagybetűk; túlméretezett aláírás és kezdőbetűk; sok aláhúzás. Közöny: gyenge nyomáserő; szabálytalan írás; süllyedő ékezetek és áthúzások; lassú írás; süllyedő sorok. Közvetlenség: nagy nyomáserő; széles írás; jobbra dőltség; füzéres vonalvezetés; kötött írás; jobbsodrás a középső zónában. Kritizáló hajlam: éles vonalvezetés, annak negatív sajátosságaival; sovány formák a felső zónában; nagy nyomáserő; keskeny írás. Kulturáltság: arányos térelosztás; termé szetesség; eredetiség; nyomtatott betűk. Különcség: szokatlan ékezetek; igen egyéni írásmód.
díszítések;
Lelkesedés: magasra helyezett, hosszú, emelkedő áthúzások a „t"-n; emelkedő sorok; gyors írás; nagy nyomáserő.
160
MIT
REJT
A KÉZÍRÁSUNK
Lelki beállítottság: éles írás; gyenge nyo máserő; túlzott kiterjedés a felső zónában. Lelkiismeretesség: alacsonyra helyezett ékezetek és áthúzások; olvashatóság; éles írás. Letargiára való hajlam: lassú írás; füzéres vonalvezetés, annak negatív velejáróival. Lovagiasság: nagy betűk; telt írás; díszíté sek. Megfigyelő hajlam: az „r" első vonása ma gasabban van, mint a többi; homorú „e"; apró betűk; alulméretezett alsó és felső zóna, normá lis méretű középső zóna; szaggatott írás. Megfontoltság: alacsony, gondosan kitett ékezetek és áthúzások; lassú írás; álló vagy bal ra dőlt írás; elkeskenyedő bal margó; széles jobb margó. Meggondolatlanság: szabálytalanul kitett vagy elhagyott ékezetek és áthúzások; olvasha tatlanság; szabálytalan térelosztás; egyenetlen nyomáserő; gyors írás. Melegszívűség: teltség a középső zónában; mázolt írás; szabálytalan írás.
JELLEMVONÁSOK
I6I
Modorosság: díszítés; cikornyázás (különö sen az aláírásnál); árkádos írás, annak negatív velejáróival. Módszeresség: vízszintes, egyenes voná sok; gondosan elhelyezett ékezetek és áthúzá sok; arányos térelosztás. Nagylelkűség: jobbra dőltség; egyszerűsí tés; apró betűk; szabályos írás; füzéres vonalve zetés; mázolt vagy éles írás; határozott, nagy nyomáserő; arányos térelosztás; az „I" szerény formája; szerény kezdőbetűk. Nagyvonalúság: laza írás; a jobb irányba való terjeszkedése. Nőiesség: írás.
gyenge nyomáserő;
végvonalak szabályos
Nyájasság: lendületes írás; alacsonyra he lyezett áthúzások a „t"-n; jobbra dőltség; füzé res vonalvezetés. Nyíltság: a kezdővonalak elhagyása; egysze rűsítés. Nyitottság: füzéres vonalvezetés; szabályta lan írás; álló írás.
162
M I T REJT A KÉZÍRÁSUNK
Optimizmus: emelkedő sorok és áthúzások; magasra helyezett pontok; határozott törzsvo nalak; széles, jobbra dőlt írás. Ostobaság: ld. 24. fejezet. Óvatosság: finom és/vagy precíz ékezetek és áthúzások; szó eleji korrekciók; zárt ovális formájú betűk. Önfegyelem: éles írás, apró betűk; szabá lyos írás; egyszerűsítés; álló írás; határozott, egyenletes nyomáserő; arányos térelosztás. Önfejűség: hangsúlyos, hurkolt végvonalak; nagy nyomáserő; vaskos, hurkolt áthúzások a
„f-n.
Önfeláldozó természet: süllyedő sorok; erősen jobbra sodró áthúzások a „f-n; jobbra dőltség; apró betűk. Önmegtartóztatás:
éles
írás;
egyszerűsítés.
Önteltség: mesterkéltség; nagy kezdőbetűk; díszítések (különösen az aláírásnál). Öntudatosság: nagy kezdőbetűk; nyitott ovális-forma betűk; magasra helyezett, lefelé hajló vagy csúcsos áthúzások a „t"-n.
JELLEMVONÁSOK
163
Önuralom: nagy nyomáserő; keskeny írás; túlméretezett alsó és felső zóna, normális mére tű középső zóna; szabályos írás. Önzés: igen telt „I"-k; balra irányuló csava rok; nagy kezdőbetűk; díszítések és aláhúzások (elsősorban az aláírásnál); mázolt írás; nagy be tűk; cikornyázás; balra dőltség (olykor álló írás); egyenetlen nyomáserő; rossz térelosztás; alacsony formanívó. Önzetlenség: jobbsodrás a középső zónában. Őszinteség: ld. 25. fejezet. Összpontosított figyelem: alacsonyra he lyezett ékezetek és áthúzások; apró betűk; álló írás. Panaszkodásra való hajlam: éles írás, annak negatív velejáróival; nagy nyomáserő; szöges vonalvezetés; hurkok. Pártatlanság: írás; álló betűk.
szabálytalan,
Passzivitás: gömbölyded nyomáserő; lassú írás.
apró betűk;
betűs gyenge
164
M I T REJT A KÉZÍRÁSUNK
Pesszimizmus: süllyedő sorok; gyenge nyo máserő; vékony ékezetek és áthúzások. Precizitás: az ékezetek és az áthúzások sza bályos kitétele; arányos térelosztás. Puhaság: a gyenge nyomáserős, szabályos írás negatív aspektusai; a balra dőltség pozitív aspektusai; keskeny írás; szabályos írás; egy szerűsítés; apró betűk; az „I" az „i"-re hasonlít; az „M" és a „W" első vonása kisebb, mint a töb bi; alacsony áthúzások a „t"-n. Racionalitás: álló írás; sovány vonalak a felső zónában; egyszerűsítés; egyenes vonások; határozott áthúzások; alacsony ékezetek. Radikalizmus: a jobbra dőltség negatív as pektusai; emelkedő sorok; nagyon magasra he lyezett ékezetek és áthúzások; a balra irányuló mozdulatok teljes hiánya. Ravaszság: kettősség; mesterkélten kevert írásformák; álló vagy balra dőlt írás; mesterkélt ség; lassú írás. Realitás-érzék: sovány vonalak az alsó zó nában; domináns alsó zóna; szabályos, apró be tűs írás.
JELLEMVONÁSOK
Rendíthetetlenség: alacsony, ékezetek és áthúzások.
165
határozott
Rendszeresség: egyenletes margók; lyos írás; arányos térelosztás.
szabá
Reproduktív intelligencia: kötött írás; az eredetiség hiánya (elsősorban az egyszerűsítés és a díszítés tekintetében). Ridegség: éles írás; balra dőltség. Rokonszenvesség: jobbsodrás a középső zónában; füzéres vonalvezetés; jobbra dőltség; gyenge nyomáserő; széles írás. Rugalmasság: füzéres vonalvezetés; íves formák; közepes sebesség; egyenetlen nyo máserő. Semlegesség:
álló írás.
Sokoldalúság: eredetiség; szaggatott fonalas vonalvezetés; kevert írásformák.
írás;
Szelídség: gömbölyded fonnák (elsősorban füzéres vonalvezetés); közepes, illetve gyenge nyomáserő.
166
M I T REJT A KÉZÍRÁSUNK
Széles látókörűség: apró betűk; íuzéres vo nalvezetés; álló írás. Szellemesség: a szöges vonások hiánya; gömbölyded formák; hullámos vonalak. Szenvedélyesség: határozott vonások; má zolt írás; szöges vonalvezetés; nagy betűk; jobb ra dőltség. Szeszélyesség: szabálytalan írás, annak ne gatív velejáróival; emelkedő, majd süllyedő so rok; változó nyomás. Szerénység: apró betűk; apró nagybetűk; természetesség; egyszerűsítés. Szilárd jellem: szabályos írás; szöges vonal vezetés. Színes egyéniség: díszítések; telt írás; nagy kezdőbetűk; nagy nyomáserő; eredetiség. Szívélyesség: mázolt írás.
teltség
a
középső
zónában;
Szívósság: hurkok; szöges vonalvezetés; éles írás; nagy nyomáserő; szabályos írás.
JELLEMVONÁSOK
167
Szociabilitás: jobbsodrás a középső zóná ban; kötött írás; füzéres vonalvezetés; jobbra dőltség; nagy nyomáserő; széles írás. Szókimondás: éles írás, annak negatív vele járóival. Szolgalelkűség: az „I"-nek az „i"-hez hason latos a formája; alacsony áthúzások a „t"-n; egy szerűsítés; apró betűk; az „M" és a „W" első voná sa kisebb, mint a többi; balra dőltség, annak po zitív aspektusaival; szabályos írás; keskeny írás. Takarékosság: nagy nyomáserő; írás; sűrű írás; lassú írás.
keskeny
Találékonyság: szaggatott írás" egyszerűsí tés; eredetiség; arányos térelosztás; természe tesség. Tapintatlanság: nyitott, ovális-forma be tűk; az utolsó betűk kisebbek, mint a többi; nagy nyomáserő; széles írás; jobbsodrás. Tapintatosság: zárt ovális-forma betűk; az utolsó betűk nagyobbak, mint a többi; keskeny írás; álló vagy balra dőlt írás. Tartás: alacsonyra helyezett ékezetek és át-
168
MlT REJT A KÉZÍRÁSUNK
húzások; gömbölyded formák; lassú írás; egye netlen nyomaték. Tartózkodás: szöges vonalvezetés, annak negatív aspektusaival; balra dőltség, annak po zitív velejáróival; apró betűk; szabályos írás. Tekintélyelvűség: áthúzások a „t"-n.
túlzottan
jobbra
sodró
Természetesség: mázolt írás; gyors írás; füzéres vonalvezetés. Tisztaság: egyszerű írás; sovány vonalak a felső zónában; arányos térelosztás; természe tesség; eredetiség. Tisztánlátás: rűsítés.
arányos
térelosztás;
egysze
Tisztelettudás: alacsony áthúzások a „t"-n; egyszerűsítés; apró betűk; az „M" és a „W" első vonása kisebb, mint a többi. Tisztességtelenség: ld. 25. fejezet. Titokzatosság: balra sodró árkádos végvo nal; árkádos vonalvezetés; balra sodró csavarok a felső zónában.
JELLEMVONÁSOK
I 69
Tolerancia: füzéres vonalvezetés; apró be tűk; álló írás; rövid áthúzások a „t"-n. Törekvés: egyenetlen nyomáserő; gyors írás; nagy kezdőbetűk; emelkedő sorok; emel kedő áthúzások; nagyobb kiterjedés az alsó és a felső zónában. Tréfálkozó vonalak.
hajlam:
hullámzó,
vízszintes
Túlérzékenység: gyenge nyomáserő; széles írás; szabálytalan írás; balsodrás az „I"-nél. Túlzásra való hajlam: nagy betűk; nagy kezdőbetűk; díszítés; magasra helyezett ékeze tek és áthúzások; túlzott alsó és felső zóna-beli kiterjedés. Türelem: pontosan elhelyezett ékezetek és áthúzások; lassú írás; gömbölyded formák. Türelmetlenség: jobbra tolódott ékezetek és áthúzások; szöges vonalvezetés; jobbra dőltség; gyenge nyomáserő; széles írás, annak nega' tív velejáróival; gyors írás. Uralkodó hajlam: szabályos írás; nagy kez dőbetűk; elnyújtott, vaskos áthúzások a „t"-n.
170
MIT
REJT
A KÉZÍRÁSUNK
Utánzó hajlam: fonalas vonalvezetés, nak negatív velejáróival.
an
Utópizmus: a felső zóna-beli teltség negatív aspektusai; a szaggatott írás negatív aspektu sai. Ügyesség: jobbsodrás az alsó zónában; fo nalas vonalvezetés; jobbra dőltség. Vállalkozó szellem: jobbsodrás a középső zónában; túlméretezett alsó és felső zóna, nor mális méretű középső zóna; nagy betűk. Vendégszerető természet: hiányzó mar gók; füzéres vonalvezetés; jobbra húzó végvo nalak. Vidámság: nagy betűk; nagy nyomáserő.
emelkedő sorok,
Visszafogottság: árkádos vonalvezetés; balra dőltség és balsodrás; széles jobb margó; széles üres sáv a papír alján; álló írás; nagy nyo máserő; keskeny írás. Vitakészség: éles írás, annak pozitív jelleg zetességeivel.
29. A jellemvonások pozitív és negatív megnyilvánulási formái Pozitív agresszivitás aktivitás alázatosság alkalmazkodóképesség állhatatosság álmodozó hajlam analitikus elme anyagiasság barátságos természet befolyásolhatóság birtoklási vágy bizalom bőbeszédűség bőkezűség büszkeség ~ a származásra buzgóság diadalittasság diplomatikusság
Negatív leigázó erőszakosság nyughatatlanság önmegtagadás állhatatlanság szigorúság szórakozottság kritizáló hajlam földhözragadtság bizalmaskodás irányíthatóság kapzsiság pimaszság szószátyárság tékozlás hiúság kasztszellem fanatizmus mániákusság kétszínűség
172
MIT REJT A KÉZÍRÁSUNK
Pozitív egyenes jellem egyszerűség ékeskedés életöröm életösztön életvidámság elevenség ellenállás elnéző természet előrelátás elővigyázatosság elszántság emelkedő hajlam energikusság érdeklődés eredetiség erélytelenség érettség erotikus hajlam erőtlenség érzékenység érzéketlenség érzékiség érzelmi kontroll esztétikai érzék etikus gondolkodás etikus magatartás fantázia
Negatív indiszkréció igénytelenség hivalkodás hedonizmus állatiasság felelőtlenség izgága természet makacsság túlzott lazaság türelmetlenség gyávaság dacosság egocentrizmus békétlenség kíváncsiság különcködés puhányság cinizmus perverzió apátia erélytelenség ridegség függőség póker-arc érzékiség skrupulozitás álfilantrópia álmodozó hajlam
A
JELLEMVONÁSOK
Pozitív fáradozás fecsegő hajlam félénkség fennköltség férfiasság fogékonyság fölény formalitás függetlenség furcsaság gondosság gyorsaság hagyománytisztelet hajlékonyság haladó szellem haragvó természet hatalmaskodó természet határozatlanság határozottság határozottság hezitálás higgadtság humorérzék hűség idealizmus
MEGNYILVÁNULÁSI
FORMÁI 173
Negatív puhányság szószátyárság túlérzékenység gyakorlatiatlanság szadizmus befolyásolhatóság arrogancia ragaszkodás a külsőségekhez aszocialitás bizarrság aggodalmaskodás kiegyensúlyozat lanság szigorúság határozatlanság modernkedés rosszindulat zsarnoki természet elvtelenség irgalmatlanság keménység határozatlanság kazualizmus felelőtlenség fanatizmus fellegekben járás
174
MIT
REJT
A KÉZÍRÁSUNK
Pozitív individualizmus intuitív gondolkodás izgulékony természet jó beosztó képesség jó ízlés jóhiszeműség jóindulat jovialitás józanság kalandvágy kedvesség keménység képzelőerő kezdeményező szellem kiegyensúlyozottság kitartás komolyság körültekintő természet kötetlenség következetesség közvetlenség kritizáló hajlam lelkesedés lelki beállítottság lelkiismeretesség
Negatív anarchista hajlam következetlenség hisztérikusság zsugoriság finomkodás közömbösség álfilantrópia álfilantrópia doktrinér gondolkodás otthontalanság szentimentális modor könyörtelenség irreális gondolkodás vakmerőség unalmas természet csökönyösség vaskalaposság teoretikus beállítottság meggondolatlanság tehetetlenség bizalmaskodás destruktivitás megszállottság ájtatosság skrupulozitás
A JELLEMVONÁSOK MEGNYILVÁNULÁSI FORMÁI
Pozitív lovagiasság megfontoltság melegszívűség melegszívűség modorosság módszeresség nagylelkűség nagyvonalúság nőiesség nyájasság nyitottság önfegyelem önfeláldozó természet önigazolás önmegtartóztatás öntudatosság tekintélyelvűség önuralom önzetlenség optimizmus őszinteség óvatosság panaszkodásra való hajlam pártatlanság passzivitás pesszimizmus
175
Negatív szertartásosság ravaszság kedélyeskedés nyájasság finomkodás pedantéria önmegtagadás pazarlás mazochizmus kétszínűség közömbösség mazochizmus fanatizmus megtévesztés mazochizmus hatalmaskodó hajlam zsarnoki hajlam színtelenség utópizmus irreális gondolkodás tapintatlanság gyanakvás zsörtölődés hezitálás tehetetlenség depresszió
176
MIT
REJT
A KÉZÍRÁSUNK
Pozitív precizitás puhaság racionalitás radikalizmus realitás-érzék rendszeresség rendszeretet reproduktív intelligencia rokonszenvesség rugalmasság rutinosság semlegesség sokoldalúság szabadságvágy széles látókörűség szelídség szellemesség szenvedélyesség szerénység szeszélyesség szilárd kitartás színes egyéniség szívósság szociabilitás szókimondás szolgalelkűség takarékosság
Negatív szigorúság önbizalomhiány ridegség anarchista hajlam mások lebecsülése megszállottság unalmas természet fantáziátlanság érzelgősség felszínesség gépiesség közöny felszínesség szabadosság közönségesség finomkodás trágárság érzelmi extravagancia félénkség kiszámíthatatlanság szolgaiság bombasztikus stílus csökönyösség pajtáskodás csípős természet önmegtagadás zsugoriság
A lELLEMVONÁSOK MEGNYILVÁNULÁSI
Pozitív találékonyság tapintatosság tartás tartózkodás természetesség tisztánlátás tisztaság tisztelettudás tolerancia törekvés tréfálkozó hajlam türelem ügyesség utánzó hajlam vállalkozó szellem vendégszerető természet vidámság visszafogottság vitakészség
FORMÁI
177
Negatív ügyeskedés kétszínűség mesterkéltség gátlásosság bárdolatlanság prózaiság üresség szűk látókörűség közöny megalománia bugyutaság mazochizmus ravaszság majmolás opportunizmus pajtáskodás eksztatikus hajlam hidegség kötekedő hajlam