Gáz - VII.évfolyam 02.szám - 2000.április.
gáz - mostani diáklap Egy érdekes. Igenis meg voltam hatódva. A várakozásokkal ellentétben sokak munkáját fúzionálta az újság. Sok “értéket” vártunk különböző emberektől, de őszintén szólva nem hittem, hogy bármelyik is közölük realizálódik. És a célegyenesben renegeteg kellemes csalódásban volt részünk. Rengeteg szellem-termék “érkezett”, készült el, került hozzánk. És gyökereiben erősítette meg az egész koncepciót. Itt szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját a helyesírási hibák javításától egészen a fotók készítéséig. Egymás munkái nélkül (külön-külön) egyiknek sem lenne ekkora értéke. Mindenki egyformán járult hozzá ehhez a valami-nagyhoz. Minden egyes produkció az összes többi értékét emelte, és ez egyszerre igaz az egész újságra (Azt már régen elfelejtettük, hogy az ambíciózus, önkifejezési vágytól forró ifjúság majd elhalmoz minket arra érdemes dolgokkal, és nekünk ötezer írásból kell válogatnunk, tehát a többieknek keresetlen szavak). Tehát most a nyáltól, könnyektől, zsírtól csöpögő köszönetnyílvánítás személyre szólóan:
Bencze Tamás-nak az írásaiért, és a többiért, Tollas Tamará-nak az önfeláldozásáért, Mázsa Krisztián-nak a novelláért, és hogy begépelte, Sándor József-nek a hősért, Varga Ákos-nak, hogy nyilatkozott, és a titkos terveinkért, Varga István-nak, mert fak-írt, Csúz Líviának a Tavi Rózsáért, és a nem-korrigálásért, Lecso-nak a kétperceséért, Sörös Iván-nak a fotókért, A Szponzorok-nak a pénzekért, Soós Tibor-nak a karikatúrisztikus dolgaiért, Nagy Viktóriá-nak a húsvétról való nem-megfeledkezéséért, Balogh Árpád-nak barátsággal, Sólymos Gábor-nak, a felelős kiadásért, És nektek, az olvasásért, a nem-írásért, és az X-elésért. Mindezek után megtiszteltetés volt nekem ezt az újságba belegyúrni, formát adni neki, és gyönyörködni benne. Ha bármelyik láncszem hiányzik, ebből nem lesz az, ami most van. Ne ez lett volna ennyire érdekes.
Borbás Gergely (Pea)
Nyomdai előkészítés - Ms art studió, Nyomda - Central Press, Kiadványszerkesztés - NCG Kft.
C íCmí m ü n ün k kv vá ál tl ot o z za at lt al an nK Kö öz zé éppi iss kk oo ll á s oo kk SS zz öö vv ee tt -s és gé eg 7e 4 7 40 00 0K Ka ap po os sv vá ár rS Sz ze enn t t I I m m rr ee uu t c aa 11 44 . . T eTl e lf eo fno8n28/ 23 /2302- 00 -6056T5evl e a fgoy n8 82 2/ 3/ 32 200- -007777FFaaxx8822/ /332200- -006655
április 01 A tartalom, ez. 02 Földagy. Ugyan már nézzük el 03 Bûnrészegség. azt a ronda “ű” betűt. 04 Horo-pages. 05 Húsvét dolog. 06 Pályázat, meg más is. 07 Snobs. 08 Novella A. 09 Novella B. 10 Önvendégségben. 11 József szórakoztat. 12 Filmajánló-Shopstop Rosszman. 13 Zene a The Puzzle-ékkal. 14 Lecso. Kalauz. 15 Fak ír. Feeling. 16 D.P.V. 18 Áss, ne csak nézz. 19 Programalánló. 20 Görög-dolog. Sponsored by.
kezdés helyett
Épril. Elkészült az emelt színvonalú, újgenerációs gáz-szám(la). Hogy mindennek a közepébe vágjak, kezdem rögtön a közepén. Valamelyest újfajta tartalommal volt szerencsénk megtölteni az újságot. Össze-szedtünk tabu, avagy húzósabb témákat, és ezekről állítunk, véleményezünk, kérdezünk, megállapítunk, és tanulunk. Ezt biztosan mindannyian szeretjük, hiszen mindannyian szeretjük ezeket. Nemde? Madaraink az csiripelték (és mi értünk madárul), hogy voltunk olyan szívesek, és hasznossá téve magunkat, köszönjük szépen nem kértünk a gázból (a nagypark környékén történt ez). Szeretnénk megköszönni a támogatást, miszerint döntésünk által 200 példány felszabadult, és a “mások”-nak ezáltal több újsággal tudunk szolgálni. Azért divat -ha lehet- ne váljon belőle, hiszen akkor mi hazamegyünk, és otthon kussolunk, mint amúgy szoktunk, és akkor hová lesz a nekünk oly kedves könnyed szórakozás. Az élet tele van meglepetésekkel. A legtöbbünknek valamilyen szinten szemet szúrhatott a belső lapok minősége romlott egyet. Februárban -mondjuk hát ki- véletlenül lettek belül jobb minőségű lapok (színesek voltak a fekete-fehér oldalak). Anyagi gerincességünk bele is ferdült valamelyest, csorba. A “hibát” kijavítva most még jobb. A többi nyomdai nemoda-figyelésünk is kiköszörűlődött (ronda egy szó ez). Szóval óvatos változások mindig történnek. Lecso! Remélem meg tudsz bocsájtani a rondaságért (14.oldal). Kaptunk egy kellemes kritikát, miből mindannyian tanulhatunk a faipari alapfogal-makról, az élet értelméről, satöbbi (18.oldal) Jaj, már rég a többi dolgot kéne olvasnunk, felteszem ezeket a sorokat már végig-olvassátok, de merő jóindulatból nem csinálok több sort. Tehát kezdeményezés búcsúzik.
Színtelen, szagtalan gáz. AZ ESETLEGES SAJTÓHIBÁK DIREKT VANNAK.
stylus greyscale
wartomi.
01
Szomorú
április 22 - a föld napja
Agy.
02
Szomorú szórakoztatás gondolatok a tavasszal
Talán elkezdődött valami. Agyunk serényen dolgozik a projekten. Kérdés, hogy elménk (agyunk portása), milyen rendezőelvek mentén hajlandó hozzájárulni a világ megmentéséhez. Na, kedves olvasó, error van, mi? Akkor bogózzuk ki a fennti szavakban bújkáló, velőig ható, mélységi-mámorban úszó tartalmat. Szóval, leesett az utolsó hó. Magunk mögött hagytuk a téli báb feketén-fehérítő páncélját, a naív gyermek kíváncsiságával kóstolgatjuk a rügyek felpattogzásával felszabaduló illatfelhőt, két lábbal taposunk a pea hormon termelését elindító „ENTER” gombra (feedback az előző számhoz), akcióhősként keressük, árkon-bokron át, sze-relmünk tárgyát, egyre nagyobb bőrfelületet teszünk szabaddá magunkon, korlátlanul élvezve, a még UV-B-től mentes napsugarakat. Eufória, újjászületés.-Mondaná a fanatikus magyartanár, vagy a bokrok közt reszkető költő. Legyen igazuk. Talán megbolondulunk, talán nem. Újjászületés, újrakezdés? Eltelt egy év, és nem történt semmi. Mindenki agyban nagy. Kigondolunk, tervezgetünk egy szebb jövőt. Álomgyár és elméleti sík. Egzakt axiómarendszer, percről-percre csiszoltabb kristály és ... Csak egy lépés a tettek mezeje. Csak egy lépés lenne. Homo sapiensként megadatott nekünk a gondolkodás lehetősége. Állati ösztönlényként érzéseink is egyedülálló kifinomultsággal hatnak oda és akkor, ahol és amikor kell. Szívünk és agyunk a két döntéshozó, döntéstermelő, a duopól piac sajátosságaival terelgetnek bennünket életünk fonalán. Homo „ökonomikuszként”, homo ludensként, homo szexuálisként, izé, hetero szexuálisként, pati-kamérlegen elemezgetjük küldetésünk, életútunk kereszteződéseit, abból a célból, hogy hogyan tovább. Persze, mindig a józanság, a jóság, a becsület, a tisztesség pajzsának árnyékában. Ezzel a képességünkkel, kis bátorsággal állíthatom, magányosan pörgünk a világegye-temben. Bizonyíték a Támad a Mars, A Füg-getlenség Napja c. filmek, melyekből egyértelműen kiderül, hogy a földönkívüliek hűvösgyilkológépkegyetlenelnyomó szerepkörben tetszelegnek. Madarat fogtam...
bűnrészegség Föld.
Sajnos intergalaktikusfényévmilliókra járok az eredeti témától. Visszakanyarodva a kék bolygóra. Mindig a józanság, a jóság, a becsület... Tiszteletlenség a rengeteg kivételnek, mert van önzés, gyarlóság és vannak rideg, számító, éljünkamának emberek. Teszünk a holnapra. És ennél a pontnál felteszem újra a kérdést: Mi romlik el abban a többezer, többmillió kiművelt emberfőben? Szimplifikálom, egyszerűsítem a választ: Ragadjuk ki egyetlen tagját ennek a milliós sokaságnak. Ő azt mondja: Miért pont ő? Hiszen mindenki más úgy csinálja. Mert úgy kényelmesebb. Miért pont ő ne menne el az alábbi gondok mellett, miért pont ő tenne ellenük? A Földnek ,naponta, többmillió tonna szeméttel, mérgező gázzal kell megbírkoznia, több tucat faj kihalását, megszámlálhatatlanul sok hektár erdő kiírtását kell elsiratnia, olajkatasztrófából vagy mérgezésből kell regenerálódnia (a Tiszán például a ciántól, vagy a hideg víztől influenzát kaptak a halak, és a sok öltönyös tökefosztott. A halászlét egyik sem szereti) A Földnek napról-napra melegebb, fórróbb a talaj és félő, hogy például jövőre benyögi az unalmast és itthagy csapot-papot. Lehet, hogy felesleges volt ez a pár szó, hiszen a problémákkal tisztában vagyunk, szénné hallgattuk a jótanácsokat, a javaslatokat, mit együnk, hova utaljuk adónk 1%-át, kinek, mivel segítsünk, hova dobjuk és mit és akkor jobb lesz az utódokbla-bla-bla-bla Viszontde: „Ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy.” Vagyok. Én is. És sok barom rohangál ebben a világban. Próbáljunk a lehető legkisebb teherrel járni-kelni, élni a Föld kerekén, hogy tavasszal valóban újjászülessen. Hogy élhessen, hiszen rövid az
Lószõrtáska WWF felirattal.
”...gyújt, beszív, lenntart, kipufog...”
Fűtől zöldülő, fűtött, füstölgő aggyal azon gondolkodám, nehogymá’ a Gáz legyen a nyilvános fóruma a drogtémának, mint valami szájhedelikus bűvészpáholy, virágnyelven üzengetve egymásnak, meg fölfelé. Oda nem lehet. Ők más utat járnak. Amerika megcsinálta a szexuális forradalmat, Németalföldön rátettek egy lapáttal. És mivelünk mi lesz? Mi itt lenn, Önök ott fenn, Önök a poroszutat járják és valami érthetetlen táncot, vakon. Túl vagyunk a születésen, a primér nárciz-muson, az orális,anális, fallikus fázison, az Ödipusz komplexuson, a “Nyúvéven”, a rockandroll, a punk halálán, és nagyobb és nagyobb falatokat tépünk ki a bűn almájából. Mert az almánál kezdődött minden. A Teremtő jól elszúrta, rögtön az elején. És többezer éven keresztül kortyolgattuk a levét. Tiltott, eltiltotta azt a fát, Ádámtól és oldalbordájától. És a tiltás tárgya rögtön vonzó lett. Ez van most is. Ragyogó mágnesként vonzanak minket a műanyag zacskók, gondosan hajtogatott papírtasakok, kiskanalak, csíkok. (I’m afraid of cops) Hát ezért. Így lehet pofont adni a szarnak. Adrenalin, biokémia. És ezért: Keresel jó zenét, vagy filmet, lehet régi, lehet high-tech, nem kötelező az első megtekintés, láthattad már korábban. Tekersz, betolod az agyba és még a leggázosabb videotontévéből is előbújik a házimozi kisördöge. Para. Nos, a drog maradjon under ground, mindenki arra indul el amerre akar, addig megy el ameddig akar, akkor fordul vissza, amikor... Nem a drog, nem csak a drog a probléma eredője. Az már egy állomás. Ha jól működne a rendszer (szociálpolitika, gazdaság, politika, gazdaságpolitika, mentálhigiénia, mentálhiéna), akkor talán senki sem indulna el. Vagy mégis. Hollandok, Jamaica, rasták. Nekik nincs túl sok gondjuk. Rastaman vibration is positive. Miért? Megérne még egy gondolatsort. De nem. Hű leszek a bevezető mondathoz. Még valami. Megelőzés. Mondják. Hirdetik, mint a megváltás egyetlen, megoldásthozó formáját. És mi lenne, ha az emberről szólna? Nem bűnről, bűnhődésről, félelemről, fenyegetésről. Telehintettem a lapot gondolatmorzsákkal,
Csak le ne essen s-zegény. Vagy fel?
amiket hely hiányában nem lehetett kerek egésszé “gyúrmázni”. Rátok bízom, hogy továbbgyúr-játok-e őket. Pár percig. Addig is gondolkodni, gondolkodni, tehát lenni (Coitus R-GO sum). Majd kiderül.
03 -Ártatlan vagyok. (Ugye ismerjük a helyszínt?)
Igen, ez az.
Érdekes, hogy nincs kimondva, mégis mindenki tudja mi ez.
KOS (III.21-IV.20.)
Szűz (VIII.24-IX.23.)
Bika (IV.2l-V.20.)
Mérleg (IX.24-X.23.)
Felemás hetek és érdekes hónap vár Rád, kedves Kos... De céljaid és barátaid újra felbukkannak, pozitív jelentőséget kapva. Sikered és hangulatod felfele ível; rossz és jó egyaránt ér majd, érdemeid lassan, de biztosan térülnek meg... Egyszóval szinte csak Tőled függ, hogy a nyilakat hogy éled meg; visszadobod és egy kellemes csatát kerekítesz belőle győzelmekkel és mosolyokkal, vagy pedig összeroskadsz és világvégehangulatban hagyod, hogy elemésszen a Sors... Mielőtt az utóbbit választanád, nézz ki az ablakon: Ez egy laza hónap lesz: ellenségeid pihennek, családi gondjaid megoldódnak, reménytelennek látszó csalódásod szorítása enyhül, a dolgok maguktól mennek majd; a Te feladatod csak az, hogy megéld és átéld őket. Ami fontos, hogy ne Kedvesed bánja a rossz han-gulatodat, nem fog neki örülni, sőőőt... Ő az, aki melletted állhatna, és áll is! Te pedig ebben a tudatban sokkal könnyebben veszed majd az akadályokat, hiszen amit meg kell fogadnod: ebben a hónapban nem a hiszti, hanem az összeszorított fogak lesz a megoldás...
Helyzeted sajnos nem túl kedvező, dolgaid döcögve mennek, régi események üzenete is hátráltat... Pesszimizmusodat megelőzendő legelőször is egy jó tanácsadóra lenne szükséged, aki valahol a közelben ólálkodik, vedd végre észre! A lényeg, hogy bármi is történik, maradj nyugodt, ne hagyd magadat felidegesíteni... Egyébként is, Kedvesed természetesen ezekben a pillanatokban is melletted áll, hát hálád jeléül feledkezz bele teljesen a Vele töltött pillanatokba... Mindketten jobban jártok! Tévedéseid és sebeid melyek most érhetnek, ebben a hónapban még viszonylag könnyen korrigálhatóak! Lehet, hogy lassabban gyógyulnak, de ez még mindig jóval több, mint például a semmi... úgyhogy véletlenül se hagyja el szádat a panasz gonosz sóhaja, az nem segít... Csak a kitartás, ami már a hónap második felében meghozza magában hordozott jutalmát. Utána már csak apróbb bosszúságok zavarhatnak, de ezeken lazán átsegíted magadat, sőt, másoknak is nagy segítségére lehetsz...
Ikrek (V. 21-VI.21.)
Skorpió (X.24-XI.22.)
Rák (VI. 22-VII.22.)
Nyilas (XI.23-XII.21.)
Dolgos és talán kicsit fájdalmas hét lesz, amihez csak kitartás és barátok kellenek, utóbbiból csak az igaziak, előbbiből rengeteg; amit akarsz, eléred, csak épp kicsit nehezebben, de tűrnöd kell, és jó lesz, hidd el. Hát igen, ez az ami most még sokat segíthet... A hitönmagadban! Jó tanácsokban nem lesz hiány, a hónap második fele már határozottan jobb lesz, hangulatod pedig a magasba szökik... Vagyis az elejéhez kitartás, a végéhez pedig csak egy jó társ kell... Hozzáteszem, Te világ lustája...! Ebben a hónapban vagy feladod túl kényelmes életmódodat, vagy előfordulhat, hogy valakinek elege lesz egy ekkora lustaságból... Nem kell kapkodnod, nem kell kezdeményezned, csak figyelgess aktívan, az is több a semminél! Gyűjtsd a tapasz-talatokat, arra ez az időszak tökéletesen megfelel. Remélem a saját horoszkópod végéig még tart erőd, kitartásod, és nem teszed le lustán az asztalra a lényeget; találd fel magadat egyedül is, és felfedezhetsz valami különlegeset!
Oroszlán (VII.23-VIII.23.)
Óvakodsz a stresszhelyzetektől, pár mégsem kerül ki, de egy jó tanáccsal szolgálnak a csillagok ebben a hónapban: próbáld meg kerülni az olyan helyzeteket, melyekben könnyen hibázhatsz... Azt leszámítva, hogy nem tesz jót szegény lelkivilágodnak, olyan helyzetekbe sodorhat, melyekkel nem feltétlenül tudsz mit kezdeni... Nem találod a helyedet, kiegyensúlyozatlan vagy, és ami a legrosszabb; másokat okolsz mindezért! . Ejnye-bejnye, ez nem szerencsejáték... Amit egyébként ugyancsak nem ajánlanánk mostanában...
Te sem vagy valami túl jó formában, de szeretném, ha tudnád, hogy erről nem kell mindenkinek tudnia; a mosoly tovább tart a rosszkedvnél és hatásosabb is! Bizonyos skorpiók ebben a hónapban elégedettek is lehetnek, ők nyugodtan osszák meg másokkal is boldog és önfeledt pillanataikat, nem fog ártani. Ami pedig általánosan jellemző rátok ebben az időszakban, az szörnyen irigylésre méltó... Minden napra jut majd valami jó is. De legjobb, ha ennek csöndben, a háttérből Ha minden igaz, megérint benneteket a Tavasz, kedves nyilasok... (Hiába, a szellőnek, a virágoknak, a mosolyoknak... Meg ismeritek... Szóval ki tud ellenállni? Ebben a hónapban Ti biztosan nem) Minden tökéletesen alakul, a spontaneitásod előtérbe kerül, a váratlan helyzetek csupa jót hoznak... A többit meg inkább le sem írom, mert csak irigykedésre adna okod, de a lényeg, hogy csupa jó vár Rád a most következő, igen kellemes időszakban...
Bak (XII.22-I.20.)
Kitűnő formádból fakadó lelkesedésed másokra is könnyen átragad (formáid talán leginkább az ellenkező nemet hozzák lázba!) Új kalandok vagy régi történetek felelevenítése? Bármelyik is következik be, nagy titokra derülhet fény... De csak óvatosan, közben vigyázz, nehogy elemésszenek a lét földi dolgai... Te csak szárnyalj..! A véletlenek is segítségedre siethetnek, de a vitákat inkább próbáld meg kikerülni... A lényeg a szerelem, ami ebben a hónapban mindenen átsegíthet - ha Te is úgy akarod.
04 Ilyen csillagjegy nincs, mer’ ez egy szamár (és annak fülei).
Lesznek ilyen kis négyzetekben locsolóvers tippek és trükkök.
Én verset nem tudok, Azt mondjanak a kicsik, Én csak azért jöttem, Hogy igyak egy kicsit.
Igaz, hogy én mókás vagyok A vágyaim mégis nagyok; Meglocsollak, s cserébe Tojást tégy e tenyérbe.
Vízöntő (I.21-II.20.)
A lehetetlenre vállalkoztál -csak nem tavaszt varázsolnál a télbe? - de a siker nem lehetetlen... Mint ahogy semmi sem ebben a hónapban, bizonyos alapsza-bályokat betartva. Például ha boldog vagy, nyugodtan mondd ki, nem veszíthetsz vele semmit. Ebben a hónapban fürge leszel és gyors, úgyhogy ha netalántán mégis melegebbre fordulna a helyzet, nyugi, a kiutat könnyen megtalálhatod! Még a legváratlanabb hely-zetekben is feltalálod magadat, ugyanis ebben az időszakban láthatatlan kezek kísérik utadat...
Van nálam egy kis pacsuli Leloccsintom magát Ha egy kicsit mázlija van Szereti a szagát.
Piros tojás, fehér nyuszi, Ez mind csak maszlag! Gyere kislány, meglocsollak, Oszt utána megbeszéljük.
Halak (II.21-III.20.)
Ebben a hónapban talán csak a szerelemre építhetsz - de az megmutatja a kiutat az alagútból, amibe már beszűrődik némi fény, úgyhogy kitartás a legidegesítőbb, leglehetetlenebb helyzetekben is. Szerencséd változó, de a sport és a természet ebben a hónapban is segítségedre lehet . Igazából már csak az első hetet kell átvészelned, de abban higgadtságod nagy előnyt fog jelenteni, utána rendeződnek a dolgaid... Ez a hónap más lesz mint a többi... És tartsd fejben; a szerelmet nem lehet eltitkolni!
Húsvét meg még pár apróság
Ami így nagyon hirtelen eszembe jut a húsvétról, az a napsütés és a tavaszi felhők, ugyanis az ilyenkor kapott pár különösen mozgalmas nap (gy. k. szünet) alkalmas a fent említett jelenségek határtalan élvezetére. S ahogy így kinézek az ablakon, nem adok túl sok esélyt Tavasztündér győzelmének, ám ahogy a közelgő ünnepi pillanatokra gondolok, és felidéződik bennem pár hangulat, egy régi szellő, vagy a tojásfestés a lányokkal és az ezt követő nagy séta, a hétfői locsolás, ami után már vödör használata esetén sem fázik meg az ember. De talán próbáljuk meg elölről - mondjuk a pár évvel ezelőtti ünnepekkel... Az ember csak várta, mit hoz a Nyuszi, aztán mi lányok a fiúkat (egy időben el is bújtunk előlük) Ők meg gondolom vagy várták, hogy jöhessenek, vagy nem... az asztalon az esetek többségében volt valamilyen sütemény is, és voltak évek, amikor az egész hercehurcából pont ez utóbbi hagyta bennem a legmélyebb nyomot. Viszont ma már néha „illik” belegondolni, tulajdonképpen miről is szól ez az egész... Először a három szent napról (Nagycsütörtök, Nagypéntek és Nagyszombat, mely sok helyen lelki gyakorlattal jár) az utolsó vacsora emlékére... aztán Krisztus feltámadása kerül előtérbe; megünnepelhetjük azt, amire készültünk az ezt megelőző időszakban böjttel (innen ered a név, hús-t vét = elvet, megvet), várakozással, húshagyással... És ez különböző formákat öltve látogat el hozzánk (Akit ez pontosan, adatokkal, nevekkel, dátumokkal érdekel, a http://www.mak.hu/elelmezesvezeto/archiv/a990310.htm cím alatt pontos elemzést talál!). Bizonyára családonként is vannak eltérő szokások, de ami talán közös mindegyikben, az a tojásfestés, a nagy sütés-főzés, a locsolás, és az egészet megelőző nagytakarítás. A tojásfestéshez nekem nagyon kellemes élményeim fűződnek... Tavaly biológia tanárnőnk elmondta nekünk a régi, hagyományos tojásfestés módszereit, hárman lányok összeültünk, s egy maratoni nass- és dumaparti keretében gyönyörű tojásokat festettünk; kaptunk régi motívumokat, s pár jó tanácsot. Szóval: szerezzünk viaszt, gicát (ez egy botból és valamilyen vékonyabb csőből eszkábált, a viasz felvitelének tökéletes eloszlatására szolgáló régi szerszám, magatok is elkészíthetitek) hagymából főzzünk levet, ebben fogjuk megfesteni őket. A többi egyszerű; a letisztított tojásra a gicával felvisszük a nekünk tetsző mintát, aztán amikor a viasz rászáradt, berakjuk a forró hagymalébe, ahol is a viasz leolvadása után az alatta lévő felület fehér marad. Személyes tapasztalat alapján nem csak azért ajánlom mindenkinek, mert szebb lesz a végeredmény, természetes alapanyagokat használhatunk és valóban egyedi tojásokat festhetünk, hanem mert jó szórakozást is nyújt. Vannak tradicionálisan ehhez az ünnephez kapcsolódó növényeink, amik ugyancsak a tavaszt jelzik... Ilyen például a barka, amit Pécs környékén a keserűmandula helyettesít, s az aranyeső, aminek én személy szerint nagyon tudok örülni... Szerintem nem vagyok vele egyedül. Ha megnézzük az ilyenkor érvényesülő képeslapokat, róluk is ezek a tipikus jelek üzennek: egy kis barka (ezt Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának megemlékezése tette ily’ fontossá, amikor is virágvasárnap az emberek ezzel vonulnak a templomba), egy apró csibe, vagy húsvéti bárány, pár gyönyörű tojás, esetleg régi népviseletek, hagyományok, elkapott pillanatok... Amikor reggel az emberek elviszik megszentelni a templomba a sonkát, pár tojást, kis tormát, aztán hazamennek, ahol friss és tiszta minden, s amit kellett, már előkészítették... Érdekes, hogy a szokások közül mégis sok van, ami még régi rituálék alapján alakult ki, s később kapott némi többlet értelmet. Erre egyébként a II. századból fennmaradt adatok utalnak, s így lehettek népszokásaink részben vallási, részben pogány eredetűek. Maga a tojás is ilyen, ami a termékenység, a megújulás jelképe, elvégre az ekkor megérkező már-már közhelyesnek számító tavasz is ezt bizonyítja... Ha leszámítjuk a globális eltolódásokat és anomáliákat, akkor ez elvileg egy biztos pont. Mint ahogy az is, hogy ez a mozgó ünnepünk a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnapra esik. (ez a március 22-e és április 25-e közötti időszak) Ami igazán fontos, az a vasárnap és a hétfő. Ennyi fecsegés után még egy apróság; bármily szomorú, sokan leszünk, akik az ünnepek elmúltával újra iskolapadba ülünk... Ezt könnyebbé teendő megtehetjük, hogy a szünet gyorsan tovaszálló napjait a végletekig élvezzük. Vagy legalábbis ameddig lehet, elvégre jobb esetben tavasz lesz, és az emberek nagyobb részének jól áll a napsütés. Minden jót, szép pillanatokat és rengeteg csokit, lányoknak sok locsolót, fiúknak még több tojást.
Egy gondolat bánt engemet... Elfelejtettem a locsolóversemet.
Sivatagban él a teve, Locsolkodni jöttem, he-he.
Zöld a moha, zöld a páfrány, Meglocsollak házisárkány.
ice 05
Ez az a szent zöld mappa, amiben a gáz nyers verzióját cipelem magammal a városban, és ami helyet adott a Mica féle klip forgatókönyvének is.
Pályázatos felhívás A Somogy megyei Ifjúsági alapítvány “ifjúságért” Alapítvány pályázatot ír ki tagszervezetei részére programjaink támogatására. A pályázat keretében 2000-ben felhasználható összeg 1.500.000 Ft.1 Mindazon ifjúsági szervezetek, diákegyesületek, csoportok, amatőr együttesek, falusi ifjúsági szervezetek, hátrányos helyzetű csoportok pá-lyázhatnak, akik tevékenységüket Somogy me-gye területén végzik, tevékenységük kapcso-lódik az Ifjúságért Egyesület céljaihoz, tevékeny-ségéhez, és akik bíróságon bejegyzett társa-dalmi szervezetek. Támogatandó programok: -képzések, tréningek szervezése, -nyári táborok, -nagyrendezvények, -ifjúsági klubok programjai, -sportprogramok, -fesztiválok.
az élet Soója Soós Balázs emberfeletti aktualitásai tanúskodnak az alkotó politikai, és közéleti tájékozott-ságáról, nem is beszélve sajátos humoráról, és illusztratív ábrázoló igényű vizuális tehet-ségéről.
-Mit viszel nyuszika? -Jó hírt a méheknek.
A pályázat beadási határideje: 2000.április 25.
a sznob
fehéren
Szülőanyám nap mint nap használja e kifejezést tulajdon lányára (rám) és annak jónéhány barátjára. Pedig az igazi sznobizmus tárgykörébe nem hiszem, hogy beletartozik az a pár fiatal, akik (ki-ki a maga módján) kitörni kíván a szülők és a társadalom által “felépített” (ez a szó rögtön vonzza is maga után a rombolás eszméit) morálok bűvköréből. Merthát valljuk be mindenkiben benne van a külsőségek iránti fogékonyság és egy új, ismeretlen egyén(iség) létrehozása. ...Dehát milyen is a sznob?... ...Ki is a sznob?... ...Az értelmező szótár szerint: sznob: I.az ún. előkelő társadalom szokásait mindenáron majmolni akaró személy. II. előkelősködő, nagyképű, nyegle.
alatt, felett, mellett). Hangnem: “férfiaknál” érces, “nőknél” furcsán magas. A hangsúly emelkedő tendenciát mutat. Kéztartás: csukló a testtől eltartva, kifordítva. Pohártartás: bal kézben az alátét, jobb kézben a csésze füle, kisujj eltartva. Járás: “férfiaknál” mácsós (haha!) - tehát telitalp a földön, váll felvonva, izom megfeszítve (befeszítve). “nőknél” a cipő ormotlansága miatt esetlen, idétlen, buta. Fejtartás: magasan, minden felett. Cigarettatartás: felemelt fejjel, kitekert nyakkal, a füstöt lassan kiengedve. Gyerektartás: ??? Bár tudnám miért jó máshoz hasonlítani, más gondolatait gondolni, más zenéjét hallgatni,
Az első variáció kissé elavultnak tűnik első olvasásra, merthát hol is van a mai világban előkelő társadalom. És ha létezik is (ugye kell lennie), kik foglaltatnak benne. A második meghatározás újszerűbbnek tűnik, itt a 21.szá-zad küszöbén (vagy épp annak első évében).
A pályázat a következő címre küldhető be: Ifjúságért Alapítvány, 7400 kaposvár, Szent Imre u.14
Intelem a fotótanárokhoz
snobs feketén
Alapvetően TT ’00 nagyonnagy általános-ságban beszél a jelenségről. Karikatúri-kusra, szimbólikusra készült. De! Hallot-tam egy okos ember okos gondolatát eccer: “...Személyiségünk a másolás tö-kéletlenségeiből fakad...” /Klencsár Gábor/ - Tessék azonnal elgondolkozni ezen!
TT ‘00
Mosthát az a kérdés ki is a sznob... itt a 21.században? -Ezek se maradjanak ajándék nélkül...
A definíció: A fotogram fényképezőgép nélkül készült kép, valahol még mindíg a valóság leképezése. De itt van két kép, ami szintén kamera nélkül készült, és nem fotogram, nem fénylenyomat. Hanem scanner-rel készült. Ami nem kamera. Tehát kénytelenek vagyunk évente egy harmadik fotográfiai eljárást is tantervbe venni. Még nincsenek képviselői, nem művészet, de majd harcolunk itt az irodában. Ja, és a fénymásoló!
Pea
06 Csord-B.
Szerintem az előkelő szót felválthatjuk újgazdagra, és máris választ kapunk rá. Vagy legalábbis belevágtunk a téma közepébe. Ezek csak példák:
erre néz.
Csillogó autók, sötétített ablakok, benne kopaszraborotvált melegítős mácsók. Ők valahogy rajonganak a kommerszségért. Zene, ruha, törzshely tekintetében. Ott vannak hétvégén (elmaradhatatlanul) a diszkóban. A lányok sem maradnak el mögöttük. Harcot vívnak, “sorban állnak” a kocsik előtt. “Kié lesz a kigyúrtabb pasi?” - szindróma. De mióta szinoníma az izomra a pénz? -Józsikám, a másik üvegből még nem is locsoltál.
Következzen viselkedési jellemzőjük általánosan (mivel személyiségük ugye nincs), mindössze néhány pontban. Csakhogy az esetleges!! ismerkedésnél tudd kivel ülsz szemben (illetve
07 Parkettamintázat. Ennél jobb most nem jutott eszembe.
A és B
novella
színre lép.
metro
(hamis történet)
Két óra múlt öt perccel. Egy mozgó lépcső, vele együttmozgó férfi, “Bé”. Szövetkabát, farmer-nadrág, műbőr táska, Walkman, acidjazz, a színek nem fontosak. A fejhallgatóból üvöltő zene két tűz közé szorította agyát, komoly erőfeszítései ellenére sem bírt elszakadni a megaXbass lüktetésétől. Pedig, hogy szeretett volna búvárkodni és fókákkal játszani a jeges vízben. De a az a fránya Volume gomb elromlott, és elromlott minden. -Elnézést, egy pillanatra! -szólította meg “A”. Persze “Bé” nem hallott semmit. Az előző mondat megismétlését már egy erőteljes vállonragadás is kísérte. Na erre már megfordult, kirángatta füleiből a műanyag dugókat: -Igen?! -Elnézést, kérdezhetek valamit?-mondta “A” cinkos mosollyal. -Se pénzem, se cigim, se... -Nem, nem ilyen jellegű lenne... -Hanem?-”Bé” zavarának egyértelmű jele az orrcimpájának rángatódzása volt. -Szóval, gondol közben másra? -???-másodpercek. -Őszintén, gondol közben másra? -Nem értem, mire gondol? -Pusztán csak arra, hogy gondol-e közben másra? -De mi közben? -Miközben... Érti ugye?-”Bé” számára érthetetlen jeleket rajzolt piszkos ujjaival a levegőbe “A”. -Nemértem.-A remegés átterjedt az orráról egész testére. Eleinte újabb erőszakos bűn-cselekmény kibontakozását sejtette a dolog mögött, hiszen többször volt áldozata éhes és szomjas útonállóknak, “hívta a bajt”, mint méhet a virágpor, de mivel fegyvert nem tapasztalt, arra a feltételezésre jutott, hogy az állomáson valamelyik kereskedelmi tévé kandikamerája őt szúrta ki.
nemmindenkinek
Aranyos fókák.
-Óóó, rájöttem ám. Maga a tévétől van! Engem nem tud “készen átverni”!-győzelmi mámorban úszott saját, szánalmas szóviccétől, a csatát megnyerte... -Dehogy, nem , nem a tévétől vagyok. Csak arra a kérdésemre szeretnék választ kapni, hogy gondol közben másra?-...de a háborút nem. -És nem közvélemény-kutató vagyok a szondaipszosztól, vagy az országimázs központból. Érdeklődöm, természetes kí-váncsiság. -Tényleg?-az izzadtság gyöngyözött “Bé” szája fölött és homlokán.-Nézze, jóember, nem tudom, és nem érdekel a hülye kérdése.-ezt nem elutasítóan, határozottan mondta, inkább könyö-rögve. A “gyöngyök” kövér cseppekké gyűltek össze és csillogva gördültek végig borostás arcán. És akkor végre történt valami. Odalenn megérkezett egy metrószerelvény. A magaelőtt tolt levegő, ahogy az lenni szokott, hatalmas szél formájában távozott a kijárat felé. És ez a szél megfordította a kommunikáció résztvevőinek szerepét. Kérdezőből válaszoló lett. -Ja, és ha már itt tartunk, Ön gondol-e közben másra? -Nem emlékszem.-hebegte “A”. -Megérkeztünk. Egyébként merre utazik? -Délre. Ön? -Északra. -Hát... Nekem pont itt van a... -Rendben. Viszlát! -Viszált!
Képzeljétek el, nemrég Marhák a karámban. voltam egy szarvasmar(szántó Imre utca 11) ha-telepen és ott mesélték nekem a marhák,hogy volt egy felháborító eset, persze előzménynek annyit, nem tudom hogy tudjátok azt, amit én már tudok és, remélem ti nem tudjátok azt, hogy a tehenek 18 éves koruk óta és után csak parkolnak egyhelyben egy 5 x 4 méteres vasráccsal körbekereített, elszeparált istállóban három társsal, és csak állnak és állnak, meg esznek meg, esznek és minden este rájuk aggatnak kicsi porszívócsővégeket, melyeken keresztül elszívják az eredet szent matériáját, és csak néznek, csak néznek de nem látnak. Nem tudom és nem is akarom tudni,hogy belegondoltatok-e már abba, hogy a végetnemérő és véges napokból mekkora felüdülést, szellemi zuhanyt jelent, ha egy tehén olyan 5 x 4 méteres vas-ráccsal körbekerített, elszeparált istállóba kerül ahol van ablak. Nos a mi kis “szerencsés” tehenünk pont ilyen istállóba került, ahol van. És persze szokatlan volt előszőr neki a “napfény”, de lassan hozzászokott, aztán egy nap ki is nézett az ablakon, ami egy nagy mezőre nyílt és egy csomó olyan dolgot látott ott, amit eddig még soha. Volt ott Mcdonald’s, mozi, ”tej”, de ami teljesen fölkavarta és előhozta eddig rejtett,elfojtott érzéseit, az a sok marha amit látott miképp a sűrű fűben fesztelenül nyújtóztak el a kéj pózaiban. Többet már nem érdekelte a szüntelen evés, és elege lett az egyre kisebbnek tünő istállójából is, míg nem az egyik este a fejésnél nem adta önként a tejét és inkább a kis porszívócsővégeket húgycsővége alá helyezte és telepisilte a 100 literes kannát, persze erre a többi tehén jól elverte, mert az ő “levesükbe” pisált.
Ez nem olyan mint a múltkori. Ez jóleső elgondolkodtató szórakozás.
De túl nagy volt az öröm és szívinfarktust kapott, és még ki sem hült a húsa, máris azon kapta magát, hogy a Mcdonald’s frigójában csücsül.
“A “ és “Bé” élete igazán sokszínű és tanulságos. Még hallani fogunk róluk.
Mi ebből a tanulság? Nem tudom. Jöjjön rá mindenki maga én ezt csak a MARHÁKTÓL hallottam.
Highway.
08
Szegény tehén persze legyengült ezért kivitték a mezőre, hátha jobban lesz. Nohát rögtön jól is lett, miután hájogos szeméből kinézett és észrevette a sok marhát, és kezdetét vette a gyors felépülés. A marhák megtanították neki mire való a bokor, a szénakazal és a vazelin.
Még ha vérfertőzés, akkor is a mamát akarom! /graffiti/
Ez a marha észrevett valamit odakinnt (lévén, hogy az ablak előtt áll).
Krisz
09
careful to all animals (never washing spiders down the plughole)
8
történet]
önvendéglátás
Mi is teccik történni? Alapvető igazságokat várunk, lihegünk, általában nem kérdezünk, esetleg otthon kapunk válaszokat fel-nem-tett kérdésekre. Néha már valóban unjuk. Olykor egyetértünk, máskor épp’hogynem öncsonkítjuk magunkat idegességünkben, mert tudjuk, otthon igazat beszélnek. Sőt, még képesek olykor-olykor önkielégítés közben zavarni minket oda nem illő emberek (valljuk be, azért vannak akiknek örülnénk olyankor). Ha pont nem ilyen félkellemetlen eszközökkel gyilkoljuk magunkat, akkor az oktatás környékén vagyunk kénytelenek elégedetlenkedni. Vagy nagyon sok az éter, és minden oldalról szorít össze, vagy reménytelenül kevés, ráadásul mi tudjuk, hogy egészen másra van szükségünk, ilyenkor talán unatkozáson és elkeseredet-tségen kívül ordítani volna jó. A káros szenvedélyeinket sem űzhetjük szabadon. Hogy veszi bárki is a bátorságot, hogy megmondja hogyan készítsük ki magunkat? Ráadásul pont ő mondja?! Bagoly. Persze néha strucc. Esetleg sólyom! Szóval ha mindezzel végeztünk, kezdjünk valamit magunkkal, tervezzük életünket, párnázzuk (vagy aknázzuk) alá, éljük meg vagy félre. Vagy nézzünk félre, forduljunk meg vagy fel. Nagyritkán szembe. Erről még sok-más jut eszembe.
is az élet értelme?” fajtára. Persze ha eljutunk valahová, könnyen hihetjük az a megoldás. De milyen jogon lenne igazabb, mint az előző meggyőződésünk? Egyfolytában nézhetünk ötvenháromszorosan körül, körbe-körbe, le’s’fel, de néha nagyon megzavarodunk magunktól. Jaj, és itt van még sokmilliárd társ! De na! Menjük moziba, színházba, teniszezni, vegyünk szotyit, ugorjuk távolt, sétáljunk a parkban, igyunk alkoholt vagy attól menteset, dohányozzunk az arra kijelölt helyen, jelöljünk ki arra helyeket, elégítsük ki magunkat, másokat, szerveket, szervezeteket, igényeket, váltsunk be reményeket, használjunk gépeket, vásárol-junk képeket, lássunk szépeket, izzadjunk, hangoskodjunk, és kussoljunk egyformán nagyokat, majd gyártsunk. Válaszokat, kérdéseket, képeket, gépeket, szépeket. Nem kell április-egy, vagyunk elegen anélkül is. És ez az egész csak egy verzió. Azthiszem verziókat kellene gyártani?! (persze ezzel senkinek sem ártani) Ennyit mára (ez hogyan mondod hónappal, főleg kettővel?).
Pea
De inkább tudjuk megoldani! - kiabálunk magunkra, amikor nagyritkán és nemszívesen józanul állunk magunk előtt vagy szembe. Ja, és néha alatt. De nézd, neki sikerül! És most jobb neki? - válaszol Bárki Akárki kérdésére. Biztosan vannak saját kérdéseink, de csak saját válaszokat kapunk. Csak előtte megfelelően nézzünk körül kívül-belül! Óvatossan gondolkozzunk, hiszen ha sokáig erőlködünk, eljutunk a megválaszolhatatlan láthatatlan kellemes egyetlen-egy nagy-egészig. Ugyanannyira nincs válasz a “miért pont töltöttrízs van ebédre?” kérdésünkre, mint az oly’sokat emlegetett “mi
10
vázlat.
fitter, healthier and more productive
hős
ez egy ilyen.
Ezt a minden szempontból feloldozást hozó Képreményt az a srác csinálta a csillogó bőrkabátjával a bal oldalon. Aki nagyon támaszkodik a “h” betűhöz. Biztosan szédül vagy ilyesmi. Lehet, hogy beteg szegény...
A múltkor mentem az utcán, és egy dolgon elkezdtem fél órát röhögni.
/Clerks/
(Film amerikából, magyarul)
Van folytatás: Képtelen képregény; és a harmadik nem jut eszembe. Rendező-Író: Kevin Smith Főszereplők: Brian O’Halloren, Jeff Anderson
Ez a kompos túristakép.
Lefety Lóránd, a jó
Egy forradalmian új szolgáltatásról lehet szó. A fenti szavakat a Somogy-áruház alatti Rossman üzletének kirakatában olvashatjuk. Bámulatos. Milyen kis hasznos. Ha valaki múltra vágyik, szedjen össze egy 1000-forintost, és vásároljon össze egy csinos kis csa-ládi albumot. Ha szép emlékekre van szükségünk, ne habozzunk: Elmentünk a Rossmanba 9 forinttal.
Nem is beszélve a gáz fényképellátásának csökevényességéről. Egy csapásra minden problémánk megoldódik. Nem kell drága fényképezőgép, film, előhívás, csak besétálunk az üzletbe, és önfeledten böngészünk. Hogy-hogy ez eddig senkinek nem jutott eszébe?
12 Az egész film sajnos nem fért ki.
Pea
hosszú kávé, tejjel, cukorral, Varga Ákossal Hiába írta, énekli Thom Yorke, hogy a pop halott (Pop is dead), néhányan úgy gondolják, érdemes még ráhelyezni eme műfaj “mellkasára” a defibrillátort. Az életmentő beavatkozást 1997-ben kezdte el az Intercool. Papp Krisztián, Riegler Attila, Póré Tamás, Ligeti György, Halász Gábor. Aztán nevet változtattak, The Puzzle. Ketten önszán-tukból hagyták el a zenekart, az akkori énekes azonban egy, a Wanted-ben megjelent cikkből tudta meg, hogy rá bizony már nincsen szükség. Napjainkban s jóideje Ligeti György (gitár, ének, szöveg), Riegler Attila (dob), Varga Ákos (b.gitár), egyébként angolul, külön ké-résre magyarul is, Klencsár Gábor fordí-tásában. Játszottak Békéscsabán, Szekszárdon, Pécsen, Keszthelyen, az EFOTT, a Sziget ’99 (tizenhét forinttal), a Kotta Fesztivál, a Bem Rockpart, a Bencúr Klub színpadán, többek között. Talán azért nincsenek a slágerlista élén, mert nem úgy válogatták őket össze, nincs koreográfia, tánc, nem tudnak tátogni, és nincs nyitott sportkocsijuk. Az önkifejezés rengeteg formát ölthet és ők, hárman, az angolszász, gitárcentrikus zenei stílusban találták meg önmagukat. Szem és fültanúja voltam korábbi próbálkozásainak, a rockandrollt már egészen fiatalon kóstolgatták, és nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy az évek során szerzett tapasztalatok, a tudás, a zene iránt érzett tisztelet, a munka, idő, pénz, meghozta gyümölcsét. És talán meghozza... Meghozta, mert egy kiforrott, letisztult, egyedi hangzású, egyedi váltásokkal, refrénekkel tűzdelt zenével találjuk szembe magunkat, ha a szín-pad előtt állunk, nem beszélve a fanyarkás ének-hangról. És ha pár ember eljut idáig, belép a képbe az ismertség, az elismertség. (siker, pénz, nők, csil-logás) Mégse hallani a Puzzléról annyit, tüc-tüc-buftabufta izékről. Erről kérdeztem Varga Ákost: -A Polygram Blond-Rock Tehettségkutatón a középdöntőig jutottunk, három ponttal maradtunk le a döntőről. Érthetetlen, hogy másnap mégis csörgött a telefon és a Polygram vezetője egy ajánlattal állt elő. Hat hónapos előszerződésről volt szó, a demó költségeket fizették volna, de ez idő alatt nem tárgyalhattunk sen-
sz szó.
Ragadjunk ki a kisváros villámgyors kereskedéséből egy fekete-fehér napot. Próbáljuk megtölteni színekkel, mozgassuk a kamerát egyetlen történetszálon. Ezt a szálat gombolyítsuk úgy, hogy az amerikai középszerűségből, szájpróbálkozásokkal kitörni készülő főhősnek csak a semmi sikerüljön. Keverjünk bele szerelmet, féltékenységet, Csendes Bobot, szalszacápát, hullagyalázást, önkielégítési jótanácsokat, Grizli Gézát, análsakált, egy idióta, videotékás tagot, 36+1 orális, szexuális érintkezést, dohányzás-ellenes kampányt, drogokat, dílereket, görkorizást a bolttetőre, Olafmetált („...szeretnéd, ha megb*szna egy berzerke...”), jókis zenéket és gyűlöletkeltést. Megtudhatjuk még, hogy miért jó a puha WC papír, mi történik, ha valaki halottal kefél és kiderül, mi történt a Halál-csillaggal, a birodalmiakkal és a szakszervezettel a StarWars-ban. Az utolsó kérdés: Hogy hoztak össze ennyi hülyeségből egy ilyen jó filmet?
9 ft,-
FÉNYKÉPEK
The Puzzle
Zenéről le
Egyszer megkérdeztem kábé tizenhétezer embert, hogy látták-e a Shopstopot. Lesújtó az eredmény. Csinálok hozzá kedvet:
SZÍNES
Volt szerencsém hallani, és na-gyon jó. A cd-borító gerjeszt.
kivel. Meg kellett volna szakítani a kap-csolatot az EMI Zeneműkiadóval, a BMG-vel, György Péterrel, a Sex Epil volt támogatójával. Nem írtuk alá. Közben, a személyi változások miatt, elavult a demónk. Önerőből, idén, a tech-nikai lehetőségekhez képest elkészült egy korrekt felvétel, Dream your life. Erről két szám felkerült az EMI Zeneműkiadó válogatás lemezére, és ez a CD eljut minden kiadóhoz, az ígéretek szerint még a londoni EMI-hoz is. Egyébként az Angliában élő Vangel Tibor (Sex Epil volt dobosa) is próbál segíteni, koncert stb. Szóval a fehérgallérosoknak tetszik. A nagyérdemű részről koncertek után vállonveregetés, taps és vissza, vissza, a többi zenekarok önzetlenül mondják, hogy így jó, meg úgy király. A beteljesedéshez vezető úton mégis ott egy láthatatlan akadály. Hívhatjuk telített könynyűzenei piacnak, szűk piaci szegmensnek, elromlott vásárlói igényeknek. Vagy aminek akarjuk. Csak az a baj, hogy jónéhány embert ez nem nagyon zavar. És!? Ajánlat a következő: Budapest, Almási tér, május, Heaven Street 7 lemezbemutató előtt The Puzzle; Dream your life hallgatható: www.rulez.hu/thepuzzle (mp3) Figyelni a videoklippet, Znamenák István rendezi, Kovács Zsolt főszerepli. Ja, I’m afraid of cops, you know...
13 Ezen a mezsgyén találkozik föld és ég.
Ronda szó-e a mezsgye?
lecso És most semmi nem maradt ki.
14
ahoj emberek ujra itt van lecso..... oszinte sajnalatomat fejezem ki sracok a multkori cikkbol kimaradt 6-7 sor miatt a tordelo tehet rola (borbas gergely:) (őt csak a jószándék vezérli útján) na de csapjunk a kozepebe: mai temank HUTES 3Dfx-hez azis olvassa el akinek RIVA ja van!!! nahhh kezdjunk neki...alapvetoen egyetlen modjat tudtam elkepzelni a baj orvoslasanak, megpedig azt, hogy hutobordat szerkesztek a kartyara. maganak a bordanak a beszerzese egyszeru,szinte barmelyik elektronikai szakuzletben besze-rezhetoek (pikk-elektro)(ez nem reklam nem fizettek egy petakot se) ezek az idomok melyek egy kis barkacsolas utan tokeletesen megfelelnek celjainkra a kar-tyak kialakitasa miatt nincs mas megoldas ragasztani kell egyetlen jo ragaszto van a ketkomponensu epoxigyanta (ragasztani kell vele nem szivni) miutan raekecseltuk a kartyara a bordat oruljunk:))) de ezzel nem oldodott meg minden problemank az igaz hogy tettunk utan nagyobb feluleten adja le a chip a hot de ezt el is kell vezetnunk valamerre. legegyszerubb megoldas ha bemesz a Rulezbe (ez viszont reklam:) es veszel egy ket db 486 os coolert magadnak (kb400ft) es ezeket aranyos kis csava-rockal rogzited a hutobordara.....persze vehecc mindenfele gyari digitalis hofigyelo rendszert anyamkinjat szutyi cuccokat....nahh en ezt be is fejezem (azaz igazsag hogy kajakra unom) jojjon a szorakozas... ELMENYBESZAMOLO: marcius 17-18-19 Kiskorpad city LANparty (halopartyeztcsak-lamaknakirtam) volt minden haverock buli sor computer game linux szivas quake3 unreal tournament starcraft windows telepites na de kezdjuk az elejen pentek delutan kedves baratommal Knight-al pakoljuk a gepe inket mint allat idegileg teljesen felporogve es tervezgetve hogy miket fogunk muvelni a lamakkal (lama:hozzanemertonagyszajuhomosapienssuxx)tokeletesen felpakolva elrepesztettunk kiskorpadra a muvelodesi hazba ahol legnagyobb sajnalatunkra egy RAKAS lama vart minket kiveve a regi cimbiket (engettessekmeghogyfelsoroljam:chal, kamper, strawinsky, pszih o,sheriff,kornelius,knight,top,kero es persze szerenysegem ja es a corpse es a bakcsi se rossz arc)a totalis lamak nevet nem tudom mert emlitesresem-meltok... mindenki megjott pakolt rendezkedett folyt az unreal na meg a sor..:))) valaki bealudt vki nem...a lenyeg hogy ujra eggyutt volt a banda es meg az ujak sem tuttak megzavarni a buleeet:)))valaki eltepett valaki betepett...jah es a buli
Igen. Ez lecso újra. Voltunk bártak a szöveget minden változtatás néklül berakni, az életszerűséget hűen szolgálva. Ráadásul ez egy közönségszondaként is hat. A szerző szavaival élve: “igy sokkal egyszerubb”. legnagyobb poenjai: kornelius mondja (pont a Bo.exe n alltam):lecso kattints kettot:))) (mentsegemre legyen szolva hogy kajak faradt voltam) poen2: a legnagyobb lamat megkerte kornelius hogy dugja be a ps/2 es billentyuzetet es a lama hova dugta az eger helyere eredmeny egy BIG fagyas:)))))) vegkifejlet mindenki jol kiorditozta magat kielte allati osztoneit.......es hazatepett...ottmaradt a muvhazba kb.20kilo szemet csikk ja meg egy farmerkabat nemtomkie aki raismer jelentkezzen....na legkozelebb nemtom mit irok ...lecso....emil:
[email protected],lecso1@ freemail.hu
[email protected], lecso@ tsx.org jah ha irtok kudjetek mindegyikre mer nemtom melyiket nezem meg....na linux legyen veletek! created by [lecso][hArdWeAr] Koszonjuk a Rulez kft tamagatasat... ehhhhhh de nyalas volt(lecso)
Nyelvtani kalauz A “CZ” Önkényes használata. Általában hangsúlyoz, de néha csak szórakoztatni kíván. PL.: Czipő, Czikk, Medencze,Bencze. A Kötőjel. Azokban az esetekben, amikor a különírt szavakat egy fogalommá szeretnénk gyúrni, de egybeírva kishíján értelmezhetetlen. PL.: Nagy-zöld-ronda-tábla. A kötőjel máshol is előfordul, nemtuda-tosan. Az a tördelő figyelmetlenségéből adódik, bár őt csak a jószándék vezérli. PL.: Al-mafa. A Perjel. Hasonló, mint a kötőjel, de inkább az “és/vagy” szavakat szándékozza kiváltani. PL.: Kellemes/olvasztó. Az ‘posztrof. Beszédszerűségi csel. Bár ilyet már a hivatalos nyelvtanban is láttunk. PL.: körte ‘okor. Néhány mondat igényli, hogy kisbetűvel kezdőd-jön, pontos ok nincs. Talán csak jobban néz ki. PL.: az almák szívesen oktatnak. Néhány új összetett szó is keletkezik néha, melyek ezáltal egy enyhe érzelmi felfokozot-tsággal dúsulnak. PL.: Nemjó, Eléggéjó. Egyes betűk írásbeli nemkimondása, melyek a szöveg élet-beszédszerűségét hivatottak szol-gálni. PL.: Máhogy, Mer, Azé, Merhát.
Igen, a beach-ek réme, a cápa maga.
Fak ír.
Egy egészséges pofozkodás. Valamelyest egy alapfokú irodalmi/műveltségi előképzettséget feltételez, aminek én pédául híján vagyok, éppen ezért első olvasatra (főleg olyan részegen) nem tudtam sokat feldolgozni belőle. Más is járhat így!
néhány idézet
/üzenet a gázba/
Ifjúság, sólyommadár. Így olvashatni, és ez csakugyan kötelez bennünket barátaim. Éljünk is 2000-ben, 1956-ban, 1968-ban, akármikor. Azt is olvashatjátok, ha figyelemmel böngészitek az internetet: dögbugyor a vége e pokoli létnek,és akkor már tényleg: ha élünk, hát legszebben éljünk. Egy másik nagy magyar meg majdnem a szívünkből beszél: haza csak ott van, ahol drog is van. Most jókedvem van, felteszek még egy kérdést: mi végre vagyunk a világban? A kérdés nem köcsög, nem király, a válasz cikis: néma csend. Szó, szó, szó. Arról van szó barátaim, hogy az idő múlik, és az ifjúság ide-oda röpköd miként a sólyommadár, odafönn, a levegő-égben, és dehogynem kapkod legyek után, és egyszer csak vége a lírai fényűzésnek: agyőt intenek az angyalok. Az ifjúságot, csak úgy mondom: tarkón ütik szüntelen. Ezért jó, hogy most saját magatokkal figyelmeztethetlek benneteket. (E-ben gazdag vidék vagyunk!) Gáz van! Ez nem baj és nem jó. Jó az hogy tudjuk: van esély. Például, ha este valamikor 2056-ban, azt mondjátok majd: részemről a 2000-es évek legelején voltam a legboldogabb. Ennek a mondatnak jelentése van: akkor volt pénz, paripa, fegyver, szoftver, nő, pia, szabadidő. Hóban akadt el a szárnyas idő. Volt gáz! Rendjén mentek a dolgok, mondjátok majd, pedig hát ez hülyeség. Itt vagyunk, tehetnénk-e másként? Nem tehetnénk. Tessék hatni, alkotni, gyarapítni. Azt nem ígérem, hogy a haza fényre derül. Azt ígérem, hogy úgy megyünk el innen, mintha itt se lettünk volna, mint a katonák a háborúban, eltűnünk majd sorban.
A nagy Ben, mint másodpercmutató. Itt alább egy tavaszízű irat, ami eredetileg az irodalmi szöveggyűjtemény egy lapjára lett firkálva, és közben a toll is kifogyott egyszer. A cím:
feeling Itt ülök a kétezredik tavaszban egy tó mellett és azon gondolkodom, hogy tudhat egy évszak közelsége ennyire felkavarni és boldoggá tenni. Nem csak engem, szerintem majd’ mindenkit. Február vége van, és tudom, hogy most már mindíg sütni fog a Nap, és mosolyogni a világ. Olyan vagyok, mint a fa. Ilyenkor rügyezem, és virágba borulok, és szárba szökkennék, ha olyan lennék, mint a virág. Egyszerűen zöld a fű, és nincs befagyva a tó, és tele van zajokkal a levegő, és kimondhatatlan nagy szeretetet érzek minden iránt, és azt akarom, hogy megálljon az idő, és megmaradjon ez a zöldellő állapot, a jég olvadása a tavon, a víz zuhogása. Minden évben megélem ezt, mégsem kisebb az élmény soha, mert minden télen elfelejtem, milyen is a tavaszkezdet, amikor a 10 fokos forró-ságban, legszívesebben megmártóznék a jéghártyás vízben. Amikor egyszer csak nem sötétedik be fél ötkor, és már igazán melegen süt a Nap, és szeretkezni szeretnék a szerelmemmel a fűben, ebben a csodálatos illatban, hűvös forróságban a lehető legintenzívebben megélni ezt a napot, ezt az órát amit még itt tölthetek. Gyönyörű sár van. Gyönyörű minden és én ismét feltöltődtem egy évre, a következő télig a tavaszkezdet-feelingből. Mert ez aztán a feeling. Én meg kergetem, mert mi mást tehet az ember 18 évesen egy csodálatos tavaszban... (Hát nekem lenne még egy pár ötletem, de
Fakír
Tavi Rózsa 15 Ez itt az odalenn-a-tópart.
Az jelöltek, arcaik vagy nem, meg a szöveg
a kaposvári Diákpolgármester-válasz-
Szóltunk nekik, hogy hozzanak anyagot (nem olyat), és ők meg hoztak. Igaz én két nappal később mentem érte. A nyúl nem hozott semmit, de volt szrencsénk (vagy épp ellenkezőleg) találkozni, és akkor jó.
Ki lesz a V.I.P.?
meglepetés, 24:00-kor pedig kihirdetésre kerül, ki viseli az I. mezt a kaposvári diákpolgárok közül. Ja! Fődíj egy kétszemélyes, tíznapos görög-országi nyaralás! Induljatok! Szavazzatok! Bulizzatok! Egyéb felvilágosítás, részletek megszerezhetők a Választási Irodában.
ÁPRILIS 14-én, pénteken rajtad áll, hogy vállalod-e a feladatot, vagy van tipped, ki képviseljen a következő (egyéves) ciklusban. Hogyan zajlik mindez (menet):
16
Egyébként a programról (Munkácsy Gimnázium 18:00-02:00-ig): divatshow, V-tech együttes, humorparádé, táncshow és egyéb fantasztikus Ez itt éppen áldd.
Alany: Dani János Szül. hely: Kaposvár Szül. cél: Diákjogok
KÖSZ Iroda, 7400 Kaposvár, Szent Imre u.14.
A SZAVAZATOD DÖNT!
2000. március 31-ig össze kell gyűjteni - hivatalos listán - 300 db ajánlást, mely feltétele annak, hogy indulhass, vagy jelöltet állíthass. Téged/Őt március 31-én megismeri a közvélemény (benne leszel a tévében, rádióban, újságban) és kezdődhet a kéthetes kampány, rögtön egy nyitó bulival, április elsején. A korteshadjárat alatt mindent lehet - ami megengedett -, azaz plakátok, szórólapok, lufik, zenészek, tüzijáték, utcabál, rocky-party, stb. Műsor is kell persze, egy bemutatkozó (április 1.) és egy finálé (április 14.). ahol még befolyásolhatjátok a szavazó tömegeket. Április 14-én, pénteken lesz a döntő nap, mikor is 7:30-tól szavazhattok a saját iskolátokban (szavazókörzet) a jelöltekre, délután 14:00-ig. Terveink szerint 18:00-tól kezdődik a DPV SHOW a választási központban, azaz a Munkácsy Mihály Gimnáziumban. Itt még egyszer átgondolhatjátok a jelöltek műsorát látva, kire adjátok a voksotokat. Ezt 20:00-ig tehetitek meg.
Név: Lá sz Szül. h ló Imre ely: Ka posvár
Ez az ember a Mica az új videóklipjében, anyukájának az iroda-ablakából.
Immáron harmadszor írja ki a Középiskolások Szövetsége, valamint a Települési Diákönkormányzat az esztendő legnagyobb diákrendez-vényét, a kaposvári Diákpolgármester-választást. A legnagyszerűbb diákvetélkedés célja az, hogy haláli bulit szervezzünk, hogy két hétig igazi diákváros legyen a somogyi megyeszékhely, hogy végre csináljunk valamint. Arról nem is beszélve, hogy így megválasztjuk „első emberünket”, aki a polgári világban képviseli ügyeinket. Amiben a kaposvári Diákpolgármester-választás más, mint a többi, hogy itt általánosan és titkosan szavazunk a jelöltünkre. Azaz: minden 12 év és 20 év közötti kaposvári középfokú oktatási intézményben iskolalátogatási papírral rendelkező/ tanuló nappalis diák választó és választható. TE! magad vagy tehát a középpont, akár mint jelölt indulhatsz, akár a jelöltek mellett korteskedhetsz önállóan.
A V.I.P. (Very Important Person) magyarul Nagyon Fontos Személyt jelent.
A miért: Zavart, hogy a múlt évben nem indult senki a sulinkból, úgy gondoltam miért ne próbálhatnám meg. Terveim: Nagy buli az uszodában fényekkel, fehérnemű, vagy bikinis bemutatóval, egy sztár DJ-vel. Vagy: A Rákóczi-Pályán egy nagy szabadtéri buli kajaárussal satöbbi. A neve: No Drog-No Alkohol buli, koktélokkal satöbbi. Persze mindez csak akkor válik valóra, ha a nevem mellé teszel X-et! A komolyabb tervek: Havonta egy olyan fórum, ahol tanácsokat adnánk satöbbi, Iskolákban tartandó jogi fórumok satöbbi.
Iskola: Toldi Gimnázium Elérési lehetőségek: Mindenhol Végakarat: Diák polgármesterség Ígéretek: A WC-ben WC-papír, 160-as mellbőségű WC-s néni, Hot-Dog és cigi árus! Tanárok kötelező becézése! A héten két munkaszüneti nap biztosítása! Ingyen mo-biltelefonhasználat mindenkinek! A lányok-nak heti két csippendél só! Az igazolásokat ezentúl diákoknak kell írni! Nyolc órás kez-dés a sulikban eltörölve! Minden diák in-gyenes házhozszállítása! Óvszerautóma-ták minden suliban! Diploma, érettségi és nyelvvizsgaárusok a büfében! És a többi... d p v
at
t
nincs ada
ad nincs
Sütött a Nap. De lehet, hogy esett az eső. A lényeg, hogy ezen a napon döntötte el Mónika, időközben a terroristák vezérévé vált angyal, hogy elindul a diákpolgár-mesteri címért, hogy megvalósítsa a Mi álmainkat és céljainkat. S a napsütés mosolygó sugarainak vagy az eső szürke cseppjeinek bíztatására harcba száll értünk. S ebben te is segítheted - csak az ő neve mellé kell X-et tenni. Hát tedd meg.
Név: Mr. Nyúl Ami van: Ő nem hozott anyagot magáról. Önhibáján belül, vagy kívül, vagy talán direkt. De volt szerencsém ülni a kapmányautójukban (Ford? Opel? - nemis tudom), ahol sok ember hangosan beszélt. És elvittek az irodába. Szóval ő nem írt sajnos, vagy sem, dee így legalább én írhattam (ehe).
Ami engem illet. Imre. Általában satöbbi, de a koktail az szimpi, bár alkohol nélkül nem olyan. János. Az üzenetet a fényképen nem találtam. Terror Móni. Ez a terrorista igen pici betűkkel ír, ,remélem nem olvastam félre. Nyúl. Róla már szóltam fentebb. Csord-A.
17
Úgy néz, mint aki érti...
Ebben a számban az “ifjúság” többszörösen is csúnyán megkapja. A legérdekesebb, hogy egymástól függetlenül, mégis bámulatosan egybehangzó “gereráció-most-mi-legyen” cikkeink lettek. De lúdas Matyi háromszorosan adja vissza... csak vicceltem. Valamiféle utat kéne találni, de könyörgöm csak ne irodalom vagy nyelvtan. Kevés a hely az újságban ezt tisztességesen felvonultatni.
Láss, Láss ne csak nézz!
18
info
A legutóbbi 00/02 azonosítóval ellátott gáz újság elolvasása után azt gondoltam, nem ártana egy kis lelki fröccs, vagy valami efféle, az elfajzott ifjúságnak. No lám, örexem, átkerültem a generációs frontvonal másik oldalára. Kb. 25 éve még innen voltam, ó, azok a régi szép idők... “Amikor én még kissrác voltam...akkor még bámultam a felnőtteket...”, mígnem felnőtt (?) lettem. Nem hiszem, hogy a mai tizenévesek bámulnának, hacsak nem révületükben, a tök-jó-ez-a-fíling (ne kapkodj szótár után) ürességében lebegve. Mi mások lettünk volna? Külsőségekben igen, de bennünk is meg voltak a felnőtté válás nemszeretem kényszerei. Ugyanakkor tele voltunk tenni akarással. Akkoriban ilyen útmutatót kaptunk a rockzenében: “Láss, ne csak nézz! Lásd, hogy csak bemázolt deszka az imádott bálvány...” Ahhoz,hogy jobban megértsük a világot, előszöris akarni kell megérteni. Aztán sokat kell tanulni, hogy ne tudjanak olyan könnyen átverni. Szabad élet, szabad madár, ahogy a GÁZ-ban látom. Miféle szabad élet ez? Nem szabad, pedig azt gondolják sokan, hogy minél több szabályt szegnek meg, annál szabadabbak. Hamis illúzió ez, mert valójában a kívülállás rabságában vergődnek ők. Lételemük az elutasítás, belehalnának, ha be kellene állniuk a sorba. Szép lassan építik maguk köré a börtöneiket. Kilépni az életből már nem is olyan nehéz. Kitűnő “anyagok” segítenek ebben. Szerintem ez tragédia. Egy hatalmas generációs mértékű agymosás történt az elmúlt néhány év magyar fiataljaival. Mi dühít nagyon, Az, hogy folyton átvernek. Az agymosás bevált eszköze a reklám. “Idd ezt a nyerő cuccokért!”,”Csúcs ez az érzés!”,”Gyűjtsd a kupakot!”, stb. A lényeg hogy ne gondolkozz, csak fogyassz, pazarolj. Mindezt persze alátámasztják “hiteles” emberekkel, akik nem többek egy bemázolt deszkánál (lásd fentebb). Most már elő kellene hozakodni valami pozitívval, mondjuk azzal, hogy mi az élet értelme? Töltsük hasznosan az életet! Egy életünk van, és felelősségel kell ezt eltöltenünk. Az én felfogásom szerint minden haszontalanság vétek. A céltalanság a bűn melegágya. Ma egyre több targikus eset figyelmeztet erre. Könnyebb megfutamodni, kilépni, kábulatban révedezni, mint ismereteket szerezni, építeni, alkotni, a természet rendjéhez igazodni? Nem, éppen ez a nehezebb. Amint könyebb lenne amolyan “rendes”,”szalonképes” újságot csinálni. Ehhez mindössze a következők kellenek: az anyanyelv helyes ismerete, szabályos mondatszerkesztés, fantázia, tehetség, stílusérzék. Ha mindez hiányzik, akkor sem helyettesíthetők ezek pongyolasággal, képzavarokkal, stílustalansággal. Sajnos, a legutóbbi GÁZ teljesen átveszi a ma divatos kereskedelmi9 tévék és rádiók igénytelen, izléstelen, idétlen hangnemét. Ez az agymosás eredmény. Primitív műsort a még Primitívebb közönségnek! Ezt még azzal a csalással is tetézik, hogy szemérmetlenül azt állítják, hogy ez kell a magyarnak, ez kell az ifjúságnak. A GÁZ sem bírt ellenállni, és a könnyebb utat választotta. Bedőlt a hamis prófétáknak. Hamis ideálokat, hamis életérzéseket tüntet fel követendő példának. Juj, de tömény lett!
Pedig vannak valódi értékei a lapnak. A szerkesztése, tördelése, külleme jó, tehetségről árulkodik. Azonban stílusa borzalmas. Lehet valaki stílusosan pongyola, de előbb meg kell tanulni a szakmát, azaz a nyelvet, és a stílust. Örülnék, ha a GÁZ igazi tehetségeket kutatna fel, ha igényes lenne tartalmában is. Persze ez a nehezebb. Nem elég baromi-jópofának lenni. Tehetség és igazi fantázia kell. Baráttsággal: Balogh Árpád, tanár Van, aki elkapkodja, van aki előjegyeztet rá, van, aki piros tollal belejavít, van aki röhögőgörcsöt kap, van, aki a fejéhez kap, van, aki a száját tátja, van, aki a haját tépi, van, aki a szerkesztők haját tépné, van, aki meg szét. Csak egy nincs. Akit ne érdekelne, mi van az új diáklapban. Februári megjelenése óta hihetetlenül népszerű a GÁZ. Nagyon sok az olyan visszajelzés, hogy végre van egy olyan diákújság, ahol nem tabu a tabu, és hogy nem csak színeiben vált színessé a lap, hiszen most már nincs fekete meg fehér, csak a szürkének árnyalatai, és kell valaki, aki kimondja. És akad olyan is, aki azt kérdi, miből a franckarikából telik arra, hogy színesben, ilyen jó minőségű lapra, ennyi értéktelen dolog kerüljön? Erre van pénz? Vagy: miért deviánsok írják a lapot, akiknek semmi nem tetszik, lógnak, dohányoznak és állandóan kritizálnak mindent. Szélsőséges vélemények hadakoznak tehát, amelyek mellett - mint a lap kiadójának - nem lehet „írás” nélkül elmennem. Igen, vallom azt, hogy a problémákra nem az a megoldás, hogy egyszerűen nem foglalkozunk vele és struccként a fejünket a homokba dugjuk. Igenis iszonyatosan leterhelt a mai tizenéves diák korosztály, mely egész nap korlátok közé terelt nyájként tűri magán a társadalom minden hibáját és szennyét, az értékrendi válságot, a példakép nélküliséget, a korrupciót, a beskatulyázást, a pénz mindent elsöprő hatalmát. Medoldásra/GODO-ra vár a korosztály, van aki a serkentőszerek kábulatától reméli a pillanatnyi szabadulást, van, aki az anyaghaltól, van, aki pedig újságot ír, amibe leírja, amit lát, ironikusan mostani diák(lap) ként.
Reflektálnék Árpád írására pár szóban. A fiatalságról “általában” igazat kell hogy adjunk (bár nem szabadna általánosítanunk soha). Az élet értelmét megkérdőjelezni hiábavaló, és tilos. A hasznosság fogalma is túlontúl labilis fogalom. Janet Jackson, vagy Ricky Martin deszkaságával kapcsolatban kétségeim merülnek fel. A 00/02 valóban stílustalan, személyszerint a következetlenség, esetlegesség számlájára írom. A 00/04 már jóval átgondoltabb. Általában Árpádnak igazat kell, hogy adjunk, de Balogh úr, korántsem ennyire sötét és kilátástalan a helyzet! Pea
A Tenni Akarók Csoportja Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodája 2000. március 14. február 1-től működik Kaposváron a Szent Imre u.14. szám alatti irodaházban (Pártok Háza), a második emeleti 3 sz. irodában. Célja, hogy segítve a város fiatalságát - elsősorban a diákokat a közéletben való eligazodásban, helyi-, országos hírekkel, információkkal lássa el, adatokat, rendeleteket gyűjtsön, s azt térítésmentesen a hozzáfordulóknak biztosítsa.
Elnézéseteket kérem a nem túl részletes programért, de sajnos március közepén még nem igazán közér-dekűek, és nem túl könnyen megszerezhetőek az ehhez szükséges adatok... mindenesetre én bízom bennetek, és abban, hogy mindenki megtalálja a magának megfelelő aktualitásokat, bulikat, sportrendezvényeket, amik ebből kimaradtak... viszont előszeretettel felhívnám figyelmeteket a színesnek ígérkező versengés állomásaira: a városi diákpolgármester-választás... A jelöltekkel bárhol, bármikor, bármilyen esemény keretében össze-futhattok! Vagy akár kereshetitek is Őket, ez a hónap szóljon Nekik..! Minden jót, legyetek rosszak és érez-zétek magatokat nagyon jól!
Színház
s z í n h á z 04.10
Ebben a hónapban még láthatjátok: Heilbronni Katica Leenane szépe Platonov Kokainfutár Balta a fülbe Vízkereszt, vagy amit akartok Világjobbítók
Pszichológiai, jogi tanácsadást szervezünk, egyedi, személyre szóló formában. A pályaválasztással kapcsolatban információkat, lehetőségeket gyűjtünk és továbbítunk. Konkrét rendezvényeket, bulikat, fesztiválokat, tanácskozásokat, fórumokat szervezünk.
13.30 - Csipkerózsika
Vegyes
v e g y e s 04.01
Diákpolgármester-választás kezdete, Együd Árpád Művelődési Központ, KÖSZ-buli.
04.08
Gyalogtúra (Szilvásszentmárton-PetörkeSzenna), Meteor Természetbarát Turista Egyesület.
04.10
A Kaposvári Kamarazenekar és a Vikár Béla Vegyeskar hangversenye (19.30), Református Templom.
04.11
A költészet napja.
Tartjuk a kapcsolatot az önkormányzatokkal, azok bizottságaival, ezáltal az ifjúsággal kapcsolatos döntések előkészítésben-, hozatalába bekap-csolódunk.
04.14
Diákpolgármester-választás vége, Munkácsy Mihály Gimnázium, buli.
04.15
Az Úr Ramacandra megjelenési napja, Somogyvámos, Krisna-völgy.
Ifjúsági érdekképviseletet látunk el helyi, országos szervezeteknél.
04.15
Évadnyitó hajóindítás - Fonyód, kikötő. A város kulcsának átadása
Nemzetközi cserekapcsolatokat szervezünk.
04.22
Utazásokat, osztálykirándulásokat szervezünk, közvetítünk.
04.24
Vadvirág út a Zselicben, Zselica Szövetség. A föld napja
Koordináljuk a városi/megyei ifjúsági szervezetek tevékenységét. Ezen felül nyilvánosságra hozzuk programjaikat, hírlevélen keresztül bemutatjuk tevékenységüket, ismertetjük elérhetőségüket, intézzük PR (reklám-marketing) tevékenységüket, pályázatfigyelést végzünk, űrlapokat gyűjtünk, segítünk pályázatok írásában is. Segítjük bejegyzésüket, gazdasági beszámolóik elkészítését.
Naponta 9,30-tól 16,00 óráig állunk térítési díj nélkül, azaz ingyen a rendelkezésükre, illetve rendelkezésetekre. KÖSZ Iroda, 7400 Kaposvár, Szent Imre u.14. Tel: 82/320-077, 320-065, mobil/SMS 20/9689382 A Kösz-Pages is fejlődött design-ban.
04.28 04.28 04.30
Locsoló túra, Meteor Természetbarát Turista Egyesület. Gasztronómiai Nap (15.00), BárdudvarnokKaposszentbenedek. Áprilisi gyermekfoci (09.00), Somogyjád, Sportpálya. „Reneszánsz vásári sokadalom”, Nagyatád, -Szépek a kilátások, nem?
19
az év legjobb ajánlata
A Pieria egy földrajzi név. Elhelyezkedését illetően görög.
PIERIA az istenek földje Utazási útvonal: Kaposvár-Tompa-Belgrád-NisEvzoni-Katerini, 60+2 fős, emeletes luxusbuszszal.
program
Indulás Kaposvárról a Kapos Hotel elől a délutáni órákban. Utazás Tompán keresztül, Szerbián át. Éjszaka a buszon
2
Érkezés a délelőtti órákban a szállásra, Paraliába vagy Olympic Beach-re. Szállás elfoglalása. Szabadprogram, strandolás, este görög infococtail (mindenkit meghívunk egy italra.
3
Fakultatív kirándulás Dion-ba, itt az ókori romok megtekintése délelőtt, majd délután megmásszuk az Olympos-t. Este diszkó.
4
Szabadprogram, strand, vivibanánozás. A délutáni órákban strandröplabda-verseny, este focimérkőzés.
A részvételi díj: kb. 31.900 Ft/fő, amely magában foglalja az utazás, szállás, idegenvezetés díját, továbbá thesszalonikii városnézés költségét, valamint a DionOlymposi túrát. Külön költség a bizto-sítás díja.
5
Reggel Sportprogramok, szabadprogram (esetleg egésznapos fakultatív kirándulás Athénba).
érdeklődni
9
Ellátás: Önellátó.
7
Szabadprogram, strand. 0 5
0 4
0 3
0 2
0 1
VENGABOYS
Shalalalala
AQUA
Cartoon heroes
A.D. STÚDIÓ
Páratlan páros
S CLUB 7
Bring it all back
VENUS
Régi nyár
ez a CD-BOX toplistája
0 6
SANTANA
Már egy belső színes oldal sincs.
0 7
Maria maria
20
0 8
HIM
Érkezés Kaposvárra a késő délutáni órák10 ban.
1 0
Join me
Szállás elhagyása. Délelőtti városnézés Thesszalonikiben, vásárlási lehetőség. Délután utazás Magyarországra.
0 9
BETTY LOVE
Szabadprogram, egésznapos fakultatív semmittevés.
Repülj tovább
8
Fakultatív kirándulás a Meteórákhoz, útközben a Tembi völgy megtekintése. Látogatás az Apollon forráshoz. A Meteórák közül Varlaam és a Nagy Meteóra megtekintése. A hazaúton Platamon várának meghódítása, várjátékok.
EIFFEL 65 Too much if heaven MODERN TALKING
KÖSZ Iroda, 7400 Kaposvár, Szent Imre u.14. Tel: 82/320-077, 320-065, mobil/SMS 20/9689382
6
China in her eyes
Fakultatív kirándulások délelőtti, és délutáni órákban.
Szállás: 7 éjszaka 4 fős és 6 fős, 2x2 ágyas és 2x3 ágyas a-partmanokban (étkező- és/vagy főzőhelyiség, WC/zuhanyzó a szobákban).
1