9. évf. 10. szám. 2012. dec. 16.
Gaudete – Örvendjetek Az ember boldogságra született. Amikor még nem is tehetett róla, boldogságot okozott puszta létével szüleinek. Késõbb, még félig szintén tudatlanul, egy-egy mosolyával okozott földöntúli boldogságot. Egész életünk során keressük. De az élet nem csak örömök tobzódásából áll. Súlyos veszteségek, fájdalmak érnek, és a végén a legnagyobb fájdalom, ennek az életnek az elvesztése. Elõbb szeretteinké, amely során minden alkalommal átéljük a „memento morieris” (emlékezz a halálodra) borzalmát. Ezért boldogságra teremtett lelkünk állandó csodára vár. Csodára, hogy az elválás nem végleges, és egyszer együtt, mindannyian közös és örök boldogságra juthatunk. Ismét eljött a várakozás ideje. Várjuk annak a megszületését, aki megsegít gyöngeségünkben: Dsida Jenõ: A gyöngék imája Jó Uram, aki egyként letekintesz bogárra, hegyre, völgyre, virágra, fõre, szétmáló göröngyre, Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz csak nagyon-nagyon gyönge. Mert pókháló és köd a szív, selyemszõttes az álom, pehelykönnyû és szinte-szinte semmi
s én erõtlen kezem még azt sem tudja Hozzádig emelni. De azért vágyaim ne dobáld a sárba, ami az Óceánnak legdrágább, legkönnyesebb gyöngye! Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz csak gyönge, nagyon gyönge. Az egyház lilába öltözik, a bûnbánat színébe. Várakozunk, önvizsgálatot tartunk. De nem lehet örökké bánatba temetkezni, ebbe belefásul a lélek. Erre utal advent harmadik vasárnapján az egyház is, szeretné felmutatni a várakozás célját és értelmét. Az örömet, hogy várakozásunk nem hiábavaló, eljön, akit várunk, meglesz a találkozás. Egy napra, a Gaudete vasárnapra rózsaszínbe öltözik a liturgia. Öltöztessük egy rövid idõre ünneplõbe a lelkünket, amint a róka mondta a kis hercegnek: „Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél elõrébb halad az idõ, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.” A várakozás készíti fel a lelket a találkozás örömének befogadására.
1
Van, amikor a gyermeki ártatlanság irányítja figyelmünket a lényegre. Kilenc évvel ezelõtt, a karácsonyi elõkészületek jegyében kérdezte a hittantanár az akkor hét éves kislányomat, hogy szokta-e a Bibliát olvasni. Gyermeki ártatlansággal felelte, hogy igen, de mi már a keresztrefeszítésnél tartunk. Fel sem fogta az õszintén kimondott gondolat mélységét. A hamvasbõrû, pirospozsgás gyerek születése magában hordozza a halál bizonyosságát. Ép elmével felfog-
hatatlan, de az adventi várakozás után a remény beteljesülése, a karácsonyi Születés értelmetlen a borzalmas kereszthalál nélkül. Értelmetlen a pásztorok hódolata, a háromkirályok zarándoklata. A várakozás idejét éljük. Várjuk az Õ eljövetelét. Születés, élet és halál. Milyen ellentétes fogalmak, még sem léteznek egymás nélkül, és nélkülük nincs örökélet sem. Kerkovits Gábor
Katekézis Elõadássorozat a plébánián A Hit évéhez kapcsolódva Béla atya elõadássorozatot indított a plébánián, amely a Katolikus Egyház Katekizmusára támaszkodva végigtekinti hitünk alapigazságait. November 30-án figyelmünk középpontjába a Tízparancsolat és az Egyház öt parancsa került. A téma felvetésére Lányi István vállalkozott, és ennek megfelelõen összefoglalta a parancsokhoz kapcsolódó ismereteket. Rávilágított arra, hogy a Tízparancsolat összefûzi az ó- és újszövetséget, és hogy Jézus szeretetparancsa ezeknek a tökéletes összefoglalása. E rövid elõadásában megismerhettük a Tízparancsolat felépítését, szentírási helyeit, és röviden értelmezte a pontjait is. Az Anyaszentegyház öt parancsáról szólva kifejtette: „Az Egyház nevelni és vezetni akar minket Isten felé, illetve megtartani minket az Isten felé vezetõ Úton.” A tartalmas beszámoló után Béla atya jézusi példabeszédekbõl vezette le a Tíz-
2
parancsolat újszövetségi értelmezését. Jézus az irgalmas szamaritánus és a gazdag ifjú történetében megismertette velünk a mózesi örökség igazi lényegét: a törvényt be lehet tartani lélektelenül, csak a paragrafusokra figyelve, farizeus módon, és be lehet tartani úgy is, ahogy Jézus Krisztus elvárja tõlünk: meglátva, megtalálva Isten és felebarátunk szeretetét, az önfeláldozást a másikért. Plébánosunk elmondta, a parancsolatok egyszerûnek, magától értetõnek látszanak, mégis nélkülük elviselhetetlen lenne az élet. Az öt parancs lényegét hasonlatokkal tárta elénk. Például, az évi gyónás és szentáldozás nélkül olyan a lélek, mint az autó, ami ugyan pöfékel, de annyi erõ, üzemanyag nincs benne, hogy haladjon is. Végül kifejtette: „Ha a parancsok nincsenek meg az életünkben, akkor valami más kerül a helyébe: a bûnök.” Az elõadássorozat december 14-én az erényekkel, január 11-én a keresztség szentségével folytatódik. G.Á.
Aki szépen énekel... Karácsonyi elõ-szó 2009 novemberétõl az újság egyházzenével foglalkozó cikke a szentmise egy-egy énekét vette nagyító alá; elemezte, magyarázta, boncolgatta. Elsõként a bevonulási énekrõl esett szó, mely elõ kell hogy készítse az adott ünnepet, kvázi konkrét tartalmával rá kell hogy hangolja a hívõ ember lelkét a szentmisére. A karácsonyi szentmisék központi gondolata Jézus Krisztus születése. Eredeti introitusainak szövege pedig „Fényesség ragyog ma köztünk...”, illetve „Gyermek született nékünk...”. Ezek alapján beláthatjuk, hogy a „Mennybõl az angyal” nem kezdõének (hanem pásztorének, melyet régen fõként a pásztorok miséjén használtak). Bár sok helyen ezt éneklik a karácsonyi miséken kezdõénekként, mondván a szent hagyomány legalább annyira erõs, mint a liturgiai elõírások. Kétségtelen, hogy a szent hagyomány különös jelentõséggel bír az egyház életében, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a fél évszázaddal ezelõtt elõírt liturgiai szabályokat sem. Mit lehet tenni? Szelektálni az ismert énekek között, és azokat énekelni a mise elején, amelyek valóban oda valóak. Ha a szokásokat nézzük, a „Fel nagy örömre” kezdetû népének (zárójelben jegyezném meg, hogy az Éneklõ Egyházban megtalálható énekrõl van szó) a karácsonyi misék záróakkordja volt általában. Viszont, ha összehasonlítjuk a misekönyvben szereplõ bevonulási énekekkel, sokkal jobban illik a mise elejére, mint a végére. Lásd: „Fel nagy örömre, ma született” illetve „Gyermek született nékünk”.
A Hozsannában található még pár ének, melyeket – dallamot és szöveget egyaránt figyelembe véve – a mise elején még lehet énekelni, ilyen pl. „Az angyal énekel” kezdetû népének, mely egész Európában elterjedt és közismert dallammal rendelkezik, s mely J. S. Bachot is megihlette; illetve az ünnep lényegét megfogalmazó „Vigasságos, hangos, nagy örömünk támadt” kezdetû ének. Az ÉE hozza továbbá az Adeste fideles c. közkedvelt éneket, melynek magyar szövegét Babits Mihálynak köszönhetjük. S ezzel nagyjából véget ért a sor, és elérkeztünk az introitusokig, vagyis az antifonális kezdõénekekig, melyek sajnos még kevésbé ismertek, mint a fent említett verses népénekek. Összegzésképpen azt kell mondanunk, hogy ha a liturgiai elõírásoknak eleget szeretnénk tenni, de nem szeretnénk elhanyagolni a szent hagyományt sem, akkor kompromisszumot kell kötnünk: olyan éneket kell énekelnünk a mise elején, mely illik oda, de amelyet mindannyian ismerünk és szeretünk. Ezért lesz szenteste és karácsony napján a kezdõénekünk a szentmisében a „Fel nagy örömre” kezdetû ének. Szalai Péter
3
Karácsony – gyermekkoromban A karácsonyi ünnep talán egyik legfontosabb része a készülõdés, az úrjövet, az advent. Bizonyára akkor is voltak enyhébb idõk, de a sötétség mellett arra emlékszem, amikor a nagy fagyokban keményre taposott hó hangos ropogással válaszolt lépéseinkre. Elõször nagymamánkkal mentünk, majd amikor már ministráltam, sokszor egyedül, mert elõbb kellett odaérni. A mise után az Andrész péknél sorban álltunk kenyérért, amit még haza is vittünk, majd azután indultunk az iskolába. A Mikulással nem megszemélyesítve találkoztunk, csak az este kitisztított cipõbe éjszaka elrejtett és reggel megtalált ajándékok által. Néha persze szenet és (igazi) virgácsot is találtunk a cipõnkben, ha elõzõleg valami rosszat tettünk. Az advent második felében a nagyobbak néhányan még betlehemeztek, a mi korosztályunk ebbõl már kimaradt. Többnyire nagymamák és kisgyermekek, velük együtt néhányan „háztartásbeli” (gyermekeikkel otthon lévõ, nem Budapestre eljáró) asszonyok vettek részt a Szent Család-járásban. A mi csoportunk Széchenyi, Hunyadi és Bocskai utcai családokból állt össze. A karácsony elõtti kilenc napban mindig más és más házaknál jöttünk össze, imádkozni és énekelni. Karácsony vigiliáján, elõestéjén – szenteste napján – még böjtölni kellett, ezért maradt fenn azon a napon, estén a halászlé, rántott hal vagy más halételek fogyasztásának szokása. A halat Budapesten vagy a Halastó halászaitól vásárolták – ez utóbbi megoldás „nem volt teljesen legális”. (A Halastó környékén lakók egy része még öntevékenyebben szerezte be a halat.) Élõk, de legalábbis
4
nem konyhakészek voltak, a halpucoláskor nekünk, a konyhában lábatlankodó gyerekeknek kedvenc szórakozásunk volt a halhólyagok kipukkasztása. A szobá(k)ban csak estefelé fûtöttünk be, szinte mindig mindenki a konyhában volt, így nem nagyon okozhatott nehézséget a felnõtteknek a karácsonyfa, illetve az ajándékok elõkészítésekor a gyermekek elõtti rejtõzködés. Annál inkább gondot jelentett a karácsonyfa állítása, az ajándékozás. A mai szokásokhoz képest kicsiny karácsonyfáink voltak, asztalra vagy sublótra helyezve, sok családnak csak egy-egy fenyõág volt feldíszítve. Alma, dió és persze szaloncukor voltak a díszek. A szaloncukor még ténylegesen – különbözõ módon ízesített, fõzött, formázott – cukorból készült. (A ma divatos „szaloncukrok” már töltött csokoládék.) A három, majd két kiscsaládból álló nagycsalád elõbb együtt, majd fokozatosan önállósodva külön-külön a saját szobájában állított karácsonyfát. A nagycsalád valamelyik „angyala” kis csikócsengõvel jelezte a Jézuska megérkeztét. Egy vagy két gyertya égett a fán, amikor betódultunk a szobába. A „Mennybõl az angyallal” kezdve karácsonyi énekeket énekeltünk, többet is, mielõtt ránézhettünk volna a fa alatti holmikra. Kevés, többnyire ún. hasznos ajándékot kaptunk (cipõt, hócipõt, meleg ruhát), amit amúgy is meg kellett volna vásárolni, hármunknak egy közös társasjátékot, egy-egy könyvet. Nagyon nagy dolog volt, amikor korcsolyát kaptunk. Hat éves múltam 1956 õszén, valamikor karácsonytájt segélycsomagot kaphattunk, ismeretlen márkájú csokoládé, kakaó volt benne. Ruhafélére, cipõre em-
lékszem még, amik nem voltak jók közülünk senkire és ezért valaki másnak adták szüleim, nagymamám. Az éjféli misérõl az elsõ emlékem az, hogy „nem emlékszem semmire”. Nagyon el akartam menni, mert a nagyobbak is mentek. Elvittek és én a kóruson, az orgona elõtti padon aludtam végig a misét. Mikor iskolás lettem, ministráltam – az éjféli miséken is. A templomban szenteste napján állították fel az oltár két oldalán a fenyõfákat, csodálatosnak láttam rajta a színes égõket, amik akkor még családunknál elképzelhetetlen luxusnak számítottak volna, ha gondoltunk volna rá. Elsõáldozás után különleges dolognak számított nekem, hogy karácsony napján kétszer áldozhatunk, ha az éjféli misén áldoztunk. Karácsony napján három különbözõ mise volt (és van): Éjféli mise, Pásztorok miséje és az Ünnepi mise. Egyszer-kétszer elõfordult, hogy mindegyiken ministráltam. Mindegyik misén sokan voltunk a templomban, sok éneket énekeltünk. Ezek a karácsonyi énekek a legkedvesebbek voltak számomra, hiszen otthon is, templomban is sokszor énekeltük õket. Karácsony másnapján, Szent Istvánkor elkísértem édesapámat a nagymise után sógorához, majd unokatestvéréhez Istvánt köszönteni. Szokásban volt még a nagyobb gyermekek között az újév-köszöntés, ez egy kicsit nagyobb szomszédsági, rokoni körben zajlott, térben is kiterjedtebben. Kis pénzecskét is kaptunk, mi gyerekek, a felköszöntöttektõl. A felnõttek erre már nem számíthattak, csak viszont-jókívánságra. Ezt remélem én is, amikor minden biai katolikus hívõnek és minden biatorbágyi lakosnak Isten áldotta, békés karácsonyt és boldog újesztendõt kívánok. la-os
Bibliai rejtvény Hiányoznak az adatok! Rejtvényünkben hiányosan jelent meg egy szentírási szakasz. Vegyünk részt az „összeírásban”, és pótoljuk a hiányzó adatokat! „Történt pedig azokban a napokban: Rendelet ment ki (kitõl?), hogy írassék össze az egész (mi?). 2Ez az elsõ összeírás akkor történt, amikor (mit?) (ki?) kormányozta. 3El is ment mindenki, hogy összeírják, mindenki a maga városába. 4 Fölment tehát (ki?) is (honnan?), (minek a városából?), (kinek a városába?), amelyet (minek?) hívnak, mert (kinek?) házából és nemzetségébõl való volt, 5hogy összeírják (kivel?), eljegyzett feleségével, aki áldott állapotban volt. 6 Amikor ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön, 7és megszülte elsõszülött fiát.” A megfejtést névvel ellátva a sekrestyében adják le január 7-ig! A helyes megfejtõk között értékes könyvet sorsolunk ki a Szent Anna Alapítvány támogatásával. Az elõzõ szám helyes megfejtése: Eljõ az Urunk nagy hatalommal és dicsõséggel!
A biai egyházközség képviselõ-testülete Isten áldásában bõvelkedõ áldott karácsonyt és boldog új évet kíván Biatorbágy valamennyi lakosának!
5
NAPTÁR –-A szentmise minden vasárnap 8-kor és fél 10-kor kezdõdik. – Kedden és pénteken este negyed 6-kor rózsafüzér-imádság van a templomban. – Fogadóórák idõpontjai: hétfõ:15–18.30; kedd: 16–17.30; péntek: 16–17.30 – December 16-án este 5 órakor a Pászti Miklós Vegyeskar karácsonyi koncertet ad a templomban. – Január 11. 20 órakor Katekézis (elõadássorozat) – A roráték idõpontjai: kedd: 6.00, péntek: 7.00 (Torbágyon kedd, csüt.: 6.00) A karácsonyi ünnepi miserend a következõ lesz: – december 24.: du.5 órakor pásztorjáték, utána a Népdalkör ünnepi mûsora. Éjfélkor szentmise. – december 25.: 8-kor és 9.30-kor Ünnepi szentmise – december 26.: 8-kor nincs, 9.30-kor szentmise – december 31.: 19.00-kor Hálaadó szentmise – január 1.: 8-kor nincs, 9.30-kor ünnepi szentmise
Készüljünk a szentmisére! – A szentmisék olvasmányai Olvasmány
Szentlecke
Evangélium
Dec. 16.
Szof 3,14-18a
Fil 4,4-7
Lk 3,10-18
Dec. 23.
Mik 5,1-4
Zsid 10,5-10
Lk 1,39-45
Dec 24.
Iz 9,1-6
Tit 2, 11-14
Lk 2,1-14
Dec. 25.
Iz 52,7-10
Zsid 1,1-6
Jn 1,1-18
Dec. 26.
ApCsel 6,8-10, 7,54-59
Dec. 30.
1Sám 1,20-22.24-28
1Jn 3,1-2.21-24
Lk 2,41-52
Jan. 1.
Szám 6, 22-27
Gal 4, 4-7
Lk 2.16-21
Jan. 6.
Iz 60, 1-6
Ef 3, 2-3a. 5-6
Mt 2, 1-12
Jan.12.
Iz 42, 1-4. 6-7
Apcsel 10, 34-38.
Lk 3, 15-16. 21-22
Mt 10,17-22
Felelõs kiadó: a Biai Egyházközség Képviselõ-testülete Szerkesztõbizottság: Géczy Árpád, dr. Kerkovits Gábor, Nánási Tamás, Szalai Péter www.biaikatolikus.hu • E-mail:
[email protected] Tördelés: Horváth Árpád • Sokszorosítás: Krónikás Bt. Következõ lapzárta: január 10.
6
