GAK Web GN 2009-2014 Bevezető képernyők Tesztelés 1. ütem Gödöllő, 2009. november Copyright: GAK TSzK
1
Belépés A belépés a regisztrációs szám, illetve a jelszó beírásával, valamint az évszám kiválasztásával lehetséges. Teszteléshez jelszót tanácsadóján keresztül e-mailben kérhet a GAK TSzK-tól. A 2008-as és a 2010-es adatok felvitelére egyelőre a Földhasználati Terv készítés miatt lesz szükség. Sikeres belépés esetén az ügyfél regisztrációs száma és az évszám láthatóvá válik a felső menü jobb oldalán.
Belépést követően egy adatösszesítő jelenik meg, mely jelzi, hogy a naplókészítéshez szükséges adatok milyen mértékben, ill. mennyiségben kerültek megadásra. Az adatösszesítő két táblázatot tartalmaz: - Az alapadatok táblázat mutatja a felvitt területi egységek (blokk, tábla, parcella), és az ügyfél saját listaelemeinek (növényfajok, állatcsoportok, gazdálkodási műveletek, berendezések, stb.) számát.
2
-
A célprogramok táblázat célprogramonként jeleníti meg a kapcsolt táblák hasznosítását, valamint a vonatkozó vetésváltási és vetésszerkezeti előírásokat.
Menü A fő menüpontok a következők: - Alapadat menün keresztül az ügyféladatok és a blokkadatok mellett a saját listaelemeket (növény, művelet, növényvédő szer, termésnövelő anyag, kút, trágyatároló) lehet elérni, szerkeszteni. - Gazdálkodás menü a tábla, a parcella, az állatállomány és a szerves trágya nyilvántartására vonatkozó almenüket tartalmazza. - Jelentés menü a naplórészek (GN00-tól GN19-ig) megjelenítésére szolgál. - Fájl menün keresztül lehet fájlokat feltölteni és adatokat exportálni. - Terv menün keresztül a tápanyag-gazdálkodási és a földhasználati terv készítő modul érhető el.
3
Alapadatok Blokk adatok A naplózás megkezdéséhez a fizikai blokk adatok felvitele szükséges. Ez lehetséges manuális úton, webes bevitellel, vagy fájl betöltéssel (XML vagy CSV, ld. később). A blokk adatok szerkesztése lehetséges, törölni csak táblával nem rendelkező blokkokat lehet.
Az alapadat részét képezik a különféle gazdaságra szabott lista-szerű információk. A rendszer alapfilozófiája, hogy a felhasználó néhány kattintással, pár perc alatt létrehozhatja a saját gazdaságára jellemző növények, műveletek, növényvédő szerek, termésnövelő anyagok, stb. listáját. A felvitelt hivatalos forrásból legyűjtött, aktuális adatlisták segítik.
4
Növények Felvitele a GN-ben a faj és fajta meghatározása miatt is szükséges. Figyelem: egy hasznosítási kódhoz több növény is tartozhat. A növény megadásáig a rendszer átmenetileg a felvitt/betöltött e-Kérelem (kifizetési kérelem) hasznosítási kódokat használja. A hasznosítási kódlista az adott évi hivatalos lista alapján kerül megadásra.
Műveletek / Növényvédő szerek / Termésnövelő anyagok (NPK) A gyors kitöltést legördülő listák segítik. A listaelem választással nem csak a listaelem neve, hanem az ahhoz kapcsolódó adatok is automatikusan beíródnak az űrlap mezőkbe. Ezek a mezők a felhasználó igénye szerint szerkeszthetők, felülírhatók, mivel a listaelemek kizárólagos alkalmazása jogszabály által nincs megkövetelve. A termésnövelő anyagok és a növényvédő szerek listái az MgSZH aktuális, adott évi kiadványa alapján szerepelnek.
5
6
Gazdálkodás Tábla Az e-Kérelem felületnél megszokotthoz hasonlóan sorokba rendezve tekinthetők meg a táblák főbb adatai. Az oszlopfejlécekre kattintva lehetséges a táblák sorba rendezése. A blokkazonosítóra vagy a felvitt blokkok legördülő listájára kattintva kiválaszthatók az adott blokkhoz tartozó táblák. Az eszközök oszlopban lévő gombokkal lehetséges: a táblaadatokat részletesen szerkeszteni, módosítani; másodnövényt felvinni; VM vis maior bejegyzést készíteni; TV talajvizsgálatokat felvezetni; táblát törölni (amennyiben a tábla nem része parcellának). A másodnövény (zöldes háttérszín) azonos táblasorszám alatt kap egy második alszámot. Sötét színnel a növénylista alapján megadott, a GNben alkalmazandó hasznosítási kódot, míg szürkével egy korábbi, a betöltés alapján képzett hasznosítási kódot jelöljük (ez utóbbit csak segítségképpen szerepel).
7
Új tábla felvitelére a blokk választását követően, a lap alján van lehetőség. A rendszer adja a GN táblasorszámot, mely gazdaság szinten a következő legkisebb érték. Figyelem, a GN sorszám az e-Kérelem sorszámtól független. A GN táblasorszám célszerűen 5 év alatt állandó, míg az e-Kérelem sorszámot az MVH rendszere akár évente újra rendezheti, átsorszámozhatja, így a biztonságra való tekintettel az e-Kérelem sorszám nem használható a GN táblák sorszámozására.
8
A listából választható elemek megadása mellett legalább a terület (ha) kitöltése kötelező. A hasznosítási kódlista a növények megadása esetén töltődik fel. Módosítással lehet megadni és szerkeszteni az egyéb táblaadatokat.
9
Parcella Felvitt blokk megléte esetén lehet új parcellát felvinni. A blokk kiválasztása és az adatok megadása a táblához hasonló módon történik. A parcella jogcím listában nemcsak AKG célprogramot lehet megadni, hanem egyéb kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területet (KÖTET) is, így pl. KAT, Natura2000 vagy egyéb parcellát, ezáltal a program nemcsak AKG-s KÖTET-ek kezelésére alkalmas. Törölni csak tábla nélküli parcellát és naplóbejegyzés nélküli parcellához csatolt táblát lehet. Törlés szándéka esetén tehát a csatolt adatokat kell először megszüntetni.
10
Az eszközök mezőben a gombbal lehetséges a felvitt parcellához táblát csatolni. Csak azonos blokkazonosítóval és jogcím/célprogram kóddal rendelkező parcella és tábla fűzhető össze. Amennyiben egy blokkban több olyan tábla is van, amely jogcíme alapján a parcellához rendelhető, akkor a „Betesz” pipával lehet a csatolandó táblákat kiválasztani.
11
Állatállomány Az állatcsoport létrehozása, ill. hozzáadása után az állományváltozást a változás típusának, mennyiségének és idejének (hónap) megadásával végezhetjük, a rendszer kiszámolja a további szükséges adatokat (aktuális számolt darabszám, állategység).
12
Naplózás Jelentés menü Ebből az összefoglaló menüből az összes napló oldal elérhető.
13
A jogszabály mellékletében szereplő szerkezetek alapján a naplóoldalakat hozzávetőlegesen az alábbiak szerint csoportosíthatjuk: • Gazdasági szintű főösszesítő (GN00,01) • Gazdasági szintű tábla/állatállomány összesítők (GN02-03-04-05-06, 15) • Műveletei összesítők, amelyek lehetnek gazdasági (GN08-09-10-11) vagy táblaszintűek (GN07,12) • Valamint állatcsoport változásvezetés és egyéb naplók Az előzőekből következik, hogy egyes naplóoldalak parcella/tábla vagy állatállomány kiválasztása nélkül is feltölthetők adattal, míg egyéb esetben a vonatkozó objektum(ok) kiválasztása szükséges. Programunkban a parcella/tábla vagy állatállomány függő naplók logikusan az adott műveleti helyről érhetők el, míg a gazdasági szintű lekérdezések adatai közvetlenül a Jelentések menüből kérhetők le. A Jelentések menü egyes almenüi ezért mindig a megfelelő helyre mutatnak. Pl. a GN02 esetében a Parcella oldalra (onnan a Html ikonra kattintva tudjuk a naplónyomtatást generálni), GN07 esetében a parcella és táblaválasztást előíró naplózó felületre, míg a GN08-GN11 esetében közvetlenül a naplónyomtatási HTML előnézet oldalra.
14
történő kattintással, de a Az adott parcellára és táblára vonatkozó naplóvezetést a Parcella oldalról is indíthatjuk a napló ikonra naplóvezetési oldalon is kiválaszthatjuk a legördülő menü segítségével (először a parcellát, majd az alá betöltődő táblát kell kiválasztani). Az egyes naplótevékenységek közt is legördülő menüvel választhatunk. Új naplóbejegyzés hozzáadása és szerkesztése funkciót az első sorban váltogathatjuk (Új bejegyzés hozzáadása vagy Megtekintés, szerkesztés ). A naplóvezetési űrlapokat úgy terveztük meg, hogy az minél egységesebb felületen, minél kevesebb adat beírásával teljesítse a szükséges adatszolgáltatási igényt. 15
Naplóoldalt Pdf-be közvetlenül
, vagy Html előnézeten keresztül
nyomtathatunk.
16
17
TERVEK
18
Tervezések Tápanyag-gazdálkodási Terv A táblaadatoknál lehetséges egy adott táblához egy vagy több talajvizsgálati adatot fűzni, és onnan meghívható a Tápanyag-gazdálkodási Terv program, ahova beolvasásra kerülnek az addig megadott adatok, a korrekciós tényezőket kell csak beállítani, majd a számítás után az ajánlott NPK adag értéke a tábla adatai mellé elmenthető.
TGT tervkészítő programunk alapverziója (környezetkímélő számítás nélkül) egyelőre itt szabadon kipróbálható: http:// web2design.hu/tgt/
Földhasználati Terv A Földhasználat menü segítségével a táblaszintű adatokat (hasznosítást, célprogramon belüli területi részarányt, kapcsolódó vetésszerkezeti, vetésváltási szabályokat) lehet megjeleníteni táblázatos szerkezetben. A célprogram-szintű vetésszerkezeti összesítőket a Parcella oldalról, az adott parcella Földhasználati terv
ikonjára kattintva érhető el. 19
20
Egyéb funkciók Fájlfeltöltés A blokk-, a parcella-, valamint a táblaadatokat tartalmazó CSV (pl. MS Excelben szerkeszthető) betöltésére is lehetőséget ad a rendszer. A tábladatok esetén a 2007/2008 évi e-Kérelem TERA állomány betölthető, a 2009 évi e-Kérelem PDF átalakítását vállaljuk CSV-be (sajnos 2009 évi e-Kérelem táblaadatok lementésére nem volt lehetőség az MVH rendszerében-eddig). A táblaadatokat tartalmazó CSV állományban csak a TERA rekordokat kell felsorolni, a felületen megadott szerkezeti leírás alapján. A CSV-ben szereplő rekordok sorrendje szerint kerülnek a GN táblasorszámok 1-től növekvő irányban generálásra és hozzáadásra. Olyan sorrendben érdemes tehát a CSV-t előkészíteni, ahogyan a GN sorszámainkat képezni szeretnénk. A parcellaadatokat tartalmazó CSV szerkezetét szintén a felületen megadott szerkezeti leírás tartalmazza. Az AKG támogatási kérelem PDF átalakítását az -Kérelem PDF –hez hasonlóan vállaljuk. A feltöltött CSV állományok megnyitását, törlését lehetővé teszi a felület.
21
22
Beépített ellenőrzések Ssz. 1 2 3 4 5
Modul Tábla Tábla Tábla Tábla Tábla
Mező Blokkazonosító Terület (ha) Terület (ha) Terület (ha) Terület (ha)
6 7 8
Tábla Tábla Tábla
Terület (ha) Terület (ha) AKG terület (ha)
9 10 11 12 13 14 15 16 17 18
Tábla Tábla Tábla Tábla Tábla Tábla Parcella Parcella Parcella Parcella
AKG terület (ha) Hasznosítás Hasznosítás Hasznosítás Hasznosítás Hasznosítás Terület (ha) Blokkazonosító Terület (ha) Terület (ha)
19
Terület (ha)
21 22 23 24 25
Parcella Parcellat-tábla kapcsolat Parcellat-tábla kapcsolat Blokk Blokk Blokk Blokk
26
Blokk
20
Betesz Betesz Blokkazonosító Támogatható terület Támogatható terület Összes terület Lejtős támogatható terület
Hibajelzés Blokkazonosító nincs megadva, válasszon blokkot A tábla terület mérete szám formátum Minimális táblaméret 0.25 hektár A tábla megadott területe (…ha) nem lehet kisebb a táblában megadott AKG területnél (…ha) A tábla megadott területe (…ha) nem lehet nagyobb, mint a fizikai blokk támogatható területe (…ha) A tábla megadott területe (…ha) nem lehet nagyobb, mint a blokkban eddig táblával nem hasznosított fennmaradó terület (-…ha) CPnév (Cpkód) célprogramban a megengedett területméret eltér a megadott … hektártól Az AKG terület mérete szám formátum Az AKG területének megadása esetén AKG célprogram választása szükséges, vagy törölje az AKG területet Hasznosítás nincs megadva, válasszon hasznosítást Hasznnév (hasznkód) hasznosítás CPnév (Cpkód) célprogramban nem választható Hasznnév (hasznkód) hasznosítás SAPS jogcímben nem választható Hasznnév (hasznkód) hasznosítás KAT jogcímben nem választható Hasznnév (hasznkód) hasznosítás NATURA 2000 jogcímben nem választható A parcella terület mérete szám formátum Blokkazonosító nincs megadva, válasszon blokkot Minimális parcellaméret 0.3 hektár A parcella megadott területe (…ha) nem lehet nagyobb, mint a fizikai blokk (…ha) támogatható területe A parcella megadott területe (…ha) nem lehet nagyobb, mint a blokkban eddig parcellával nem lefedet (…ha) fennmaradó terület Kiválasztott tábla terület túllépi a parcella még szabad területét Legalább egy táblát válasszon A blokkazonosító nincs megadva A blokk támogatható területe szám formátum A blokk támogatható területe nem lehet nagyobb, mint a blokk összes területe A blokk összes területe szám formátum A lejtős támogatható terület szám formátum
23
27 28 29 30 31 32 33
Blokk Napló Napló Napló Napló Napló Napló
34
Napló
35
Napló
36 37 38 39 40 41 42
Napló Napló Napló Napló Napló Napló Napló
43
Napló
44
Napló
45 46 47 48 49
Napló Napló mód. Napló mód. Napló mód. Napló mód. Állatállomány hozzáadás Állatállomány hozzáadás Állatállomány hozzáadás Állatállomány
50 51 52 53
Lejtős támogatható terület Érintett terület Érintett terület Érintett terület Kezdet-Vége Fajl. mennyiség /ha Fajl. mennyiség /ha Legeltetett állatok száma Legeltetett állatok száma Legeltetett állatok száma Mennyiség Mennyiség Mennyiség Vízkivitel óra Vízkivitel óra Vízkivitel óra Vízkivitel mennyisége Vízkivitel mennyisége Vízkivitel mennyisége Érintett terület Érintett terület Érintett terület Kezdet-Vége Fajta TIR kód Nyitó (db) Nyitó (db)
A lejtős támogatható terület nem lehet nagyobb, mint a blokk támogatható területe A naplóbejegyzésben érintett terület mérete szám formátum A naplóbejegyzésben érintett terület 0-nál nagyobb kell legyen A naplóbejegyzésben érintett területet meg kell adni A bejegyzés kezdete nem lehet későbbi, mint a a vége A fajlagos mennyiség szám formátum lehet A fajlagos mennyiség nem lehet negatív szám A legeltetett állatok száma csak szám formátum lehet A legeltetett állatok száma 0-nál nagyobb kell legyen A legeltetett állatok számát meg kell adni A mennyiség csak szám formátum lehet A mennyiség 0-nál nagyobb kell legyen A mennyiséget meg kell adni Az üzemóra csak szám formátum lehet Az üzemóra 0-nál nagyobb kell legyen Az üzemórát meg kell adni A vízkivétel mennyisége csak szám formátum lehet A vízkivétel mennyisége 0-nál nagyobb kell legyen A vízkivétel mennyiségét meg kell adni A naplóbejegyzésben érintett terület mérete szám formátum ... sorban a naplóbejegyzésben érintett terület 0-nál nagyobb kell legyen ... sorban a naplóbejegyzésben érintett területet meg kell adni ... sorban a bejegyzés kezdete nem lehet későbbi, mint a a vége A fajtát meg kell adni A tenyészet kódját (TIR kód) meg kell adni A nyitó állatlétszámot (db) meg kell adni A nyitó állatlétszám (db) szám formátum
24
54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64
hozzáadás Állatállomány mód Állatállomány mód Állatállomány mód Állatállomány mód Állatállomány naplózás Állatállomány naplózás Állatállomány naplózás Állatállomány naplózás Állatállomány naplózás Állatállomány naplózás Állatállomány naplózás
Fajta TIR kód Nyitó (db) Nyitó (db) Fajta TIR kód
… sorban a fajtát meg kell adni ...sorban a tenyészet kódját (TIR kód) meg kell adni ...sorban a nyitó állatlétszámot (db) meg kell adni ...sorban a nyitó állatlétszám (db) szám formátum A fajtát meg kell adni A tenyészet kódját (TIR kód) meg kell adni
Nyitó (db)
A nyitó állatlétszámot (db) meg kell adni
Nyitó (db)
A nyitó állatlétszám (db) szám formátum
Változás db
Nem mehet nulla alá a darabszám
Változás db
A darabszámot meg kell adni
Változás db
A darabszám mennyisége szám formátum
25
Funkciók fejlesztés alatt Ellenőrzések (2009. 11. 14-i állapot) • Adatbázis alapú – bővítés alatt • Szerver oldali (php) validálás • Kliens oldali (js/ajax) formai – bővítés alatt • Kliens oldali (js/ajax) tartalmi –bővítés alatt
Hiányzó naplólekérdezések GN17
Tanácsadó ügyfélkövető modul Tanácsadói ügyfelei tevékenységét naplózó felület Stb Hibajelzés lista
26