2. Gajz András menet közben pottyant ki az anyja hasából, a kórterem és az ebédlő közt a folyosón, visszafelé úton, pár perccel ebéd után. Az anya, mikor érezte, hogy nem képes visszatartani, csúszik ki belőle, hanyatt feküdt a kövezeten. Az éppen arra járó főnővér meg volt győződve róla, hogy egyszerű ájulásról lehet szó, az öl tájékán a vásznat átitató és gyorsan növekvő vörös foltot megpillantva viszont ordítva követelte, hogy azonnal jöjjön oda egy orvos. Fölhajtotta a hálóing alját, még mindig jóhiszeműen arra számítva, hogy a mászkálástól és a tele gyomortól a veszélyeztetett terhes anya szülése beindult, és amit vértócsaként észlel, az vérrel vegyült magzatvíz, de a következő pillanatban döbbent sikollyal adta a környezete tudtára, hogy egy újszülött fekszik a földön. A gyerek nem sírt. Egyáltalán nem zavarta a hirtelen megváltozott helyzete, a kemény és hideg kő, sőt a nyaka körül (bár nem szorosan) tekergő köldökzsinór sem. Nyitott szeme csillogott, és a száját széthúzta, mintha mosolyogna. Akkorka volt, mint egy nagyobbacska macskakölyök. András élete ilyen előzmények után úgy zajlott, hogy naponta többször ellenőrizték, hízott-e és mennyit. Az első időkben minden gramm számított, később csak a dekák, majd a kilók. Az anyja szünet nélkül alkalmakat szervezett, vendégség vendégséget követett, folyamatosan azon törte a fejét, hogy kiket látogathatnának meg még, vagy melyik rokonnál, ismerősnél tehetnék ismételten tiszteletüket. A lényeg az volt, hogy legyenek hasonló korú gyerekek. A kabátlevételt, cipőcserét, ajándék91
csaplar_Edd meg 29 apr 2013.indd91 91
2013.04.29. 14:38:46
átadást és pár percnyi bevezető társalgást követően Gajzné rátért a kapcsolatfölvétel igazi céljára, fölszólította a fiát, hogy álljon a másik gyerek vagy gyerekek mellé, háttal, szorosan, húzza ki magát, érjen össze a sarkuk és a válluk. Ki a magasabb, ez volt a kérdés, amelyet el kellett dönteni. Ez után előkerült a mérleg. A műveletet, még ha másoknál tartózkodtak is, Gajzné végezte. Azzal kezdte, hogy terheletlen pozícióban hajszálpontosan nullára állította a szerkezetet, majd lisztet, cukrot, sót kért. A háziasszonyok, biztos, ami biztos, a háború befejeztekor se hagyták abba az alapélelmiszerek fölhalmozását, némely háztartásban akkora volt a készlet, hogy Gajzné akármilyen ügyesen rakta egymásra a teli papírzacskókat, kötésben, mint a kőművesek a téglát, nem fért rá mind, de nem is volt szükség többre a hitelesítéshez tíz kilónál. A próbaterhet lepakolták, a zacskók visszakerültek a spájzokba, s megtörténtek a mérések. Gajzné följegyezte az adatokat, ugyanis nemcsak egymással kellett összevetni az eredményt, hanem a pontos születési dátumokkal, súlyokkal, a grammokig visszamenőleg. A magasságnál szintúgy a születési hossztól indult az összehasonlítás. Egy idő után Gajzné nem találta elég megbízhatónak a háttal állást. Bár le is térdelt, hogy közelről ellenőrizze, összeérnek-e a sarkak, valamint a vállakat egymáshoz nyomta, és a tenyerével megemelve beállította az állcsúcsokat, mégis változtatott a módszeren. A sokasodó adatokat könnyebb volt időről-időre úgy földolgozni, ha a gyerekeket egyenként egy ajtófélfához parancsolták, s a félfákra a fejbúb magasságában vonalak kerültek, mellettük a mérés dátumával, amelyet tilos volt letörölni a következő alkalomig. A küszöbön álló, meztelen talpak fölött összezártak a bokák, a sarkak fölszólításra a félfának nyomódtak, ezt persze szintén ellenőrizni kellett. A hátat, a nyakat nagyjából egyenesben tartotta maga az ajtókeret, de azért itt is elkelt egy-egy erélyes figyelmeztetés. A lehető legnagyobb pontosságra törekvő Gajzné számára a művelet legkényesebb része a ceruza fejbúbra helyezése volt, főleg a kócos hajak miatt, 92
csaplar_Edd meg 29 apr 2013.indd92 92
2013.04.29. 14:38:46
de nem csak. A gyerek óhatatlanul megmozdult, megrezdült, legalábbis fönnállt ennek a lehetősége, márpedig minden azon múlott, hogy a ceruza egyik vége utat talál-e a hajtövek közt a fejbőrig, a ceruzatest vízszintben marad-e, a hegye a megfelelő adatot vezeti-e át a festett fára, halvány (ugyancsak vízszintes) vonal formájában, amelyet aztán nagy gonddal, vonalzó segítségével, többszöri áthúzással jól láthatóvá kellett tenni. Gajzné természetesen soha nem kérdezte meg a fiát, hogy na, mit szeretnél enni ma vagy holnap. Maga szerkesztette heti menüt állított össze számára, amelyben megfelelő arányban fordult elő a hús, a zöldség, a gyümölcs, a tésztaféle, a cukor, a zsír. Az eredmény nem maradt el. András a rokoni és ismerősi kör gyerekeihez képest nemcsak viszonylagosan, a kezdethez képest, hanem abszolút értékeket véve is élre került. A magas, erős fiú láttán a körfolyosós házbeli szomszédok mégsem azon csodálkoztak, hogy milyen magas és erős lett, hanem a folytonos mosolygását furcsállták, ugyanis András olyan mosolygós maradt, amilyennek (a kövön) megszületett. Évekig tartott egy szörnyű háború, utána a kommunisták rendezték be a hatalmukat, ez a kölyök meg mosolyog, Angyalföldön, épp Angyalföldön, a munkásnegyedben, gondolták. Furcsállták, egyúttal foglalkoztatta őket. Miért mosolyog? Miért ne mosolyogna? Ha vidám, az csak jó. Bárcsak ők is vidámak lehetnének! De nem. Miért nem? Mindenki lehetne vidámabb, mint amilyen. Gajzné a háború végén egyszer csak fölbukkant a semmiből, szó szerint a semmiből, bombakárosult volt, az előző lakhelye mindenestül elpusztult. Beköltözött az egyik megüresedett lakásba, terhesen, egy szál magában. Az állapotára maga hívta föl a figyelmet, sóhajtozással, a még egyáltalán nem gömbölyödő hasa gyakori simogatásával, viszont az apát illetően szűkszavú volt. Várjuk haza, mondta (a többes szám alkalomként szolgált a has simogatására). Bár Gajz Szabolcs honvéd századosnak bőven lett volna alkalma meghalni, még Budapest ostromakor is 93
csaplar_Edd meg 29 apr 2013.indd93 93
2013.04.29. 14:38:46
haza-hazajárt; a tragikus bombázás előtti este otthon vacsorázott, igaz, már nem fönn a lakásban, hanem a légoltalmi pincében. Következésképp nem jöhetett számításba más magyarázat, mint hogy keresi, de nem találja a feleségét. Gajzné a megsemmisült házuk romjai közé táblát helyezett ki, hogy melyik rokona fogadta be, a harcok végén falragaszokat gyártott, telerakta velük a várost. Amikor lakást talált, újságokban is hirdetett, viszont nem kívánta mindezt a szomszédjai orrára kötni. A férje a Ludovika hadiakadémián tanult, hivatásos katonaként küzdött a szovjet túlerő ellen, Gajzné azt feltételezte, hogy ezt az új időkben nem mindenki hallaná szívesen. És gondolnia kellett a jövőre is, még nem döntötte el, mit mond a gyereknek, ha netán az apa később se lel a nyomukra. Délutánonként, amikor Andris aludt, a szomszédok csöndesebben beszéltek és tevékenykedtek, mint máskor, nehogy fölriadjon, és sírjon. Kellemetlen volt elképzelni, hogy egyszer csak legörbíti, kitátja a száját, és bömbölni kezd. Egyáltalán, hogy szomorú lesz az az arc. Miközben ők mérgeskedtek, veszekedtek, kétségbeestek, megnyugtató volt arra gondolni, hogy ismernek egy Gajz András nevű kisfiút, aki mindezt nem teszi. András az óvodában mindent megevett, nem pisilte le a vécédeszkát, az ügyességi játékokban is kitűnt, így hamar a figyelem középpontjába került. Mivel nyár végén született, évvesztes lett, hétéves korában kezdhette az általános iskolát, ami egyáltalán nem számított veszteségnek, sőt előnynek bizonyult. Alsó tagozatosként ő tanulta meg a leggyorsabban megkötni a kék kisdobos nyakkendőt, az ünnepségeken valamelyik ünnepi verset mindig ő szavalta. Az osztályfényképen a második évben az ülő első sorból az álló, második sorba került, negyedikben még hátrább, a legmagasabbak közé állították. A tanárok példaképként emlegették, meg lehetett kérni, hogy figyelmeztesse a rendetlenkedőket. Ekkoriban, talán a forrada94
csaplar_Edd meg 29 apr 2013.indd94 94
2013.04.29. 14:38:46
lom alatt átélt izgalmak és zűrzavar hatására, a gyerekek országos viszonylatban fegyelmezetlenebbül viselkedtek, mint korábban, például évzárókon, évnyitókon és egyéb ünnepségek alkalmával többen szántszándékkal hamisan énekeltek, amikor énekelni kellett, sőt grimaszokat vágtak, ha azt hitték, hogy a tanárok nem látják. Sorba állításuk vasidegeket igényelt, márpedig az egyenes sort Kádár elvtárs ugyanúgy megkövetelte az úttörőktől, ha nem is volt jelen, mint korábban a Rákosi pajtás.
Iskolába menet rájött a hasmenés. Apa! Azt lehetett hinni, hogy csak fing. Apa! De nem csak fing lett. Apa! Hanem meleg. Apa! Nedves. Apa! Ami azonnal kihűlt. Apa! Hideg nedves lett, keményedett. Apa! Pedig ő óvatos volt (apa, apa!), gyanította, hogy mégse csak fing, visszatartotta, ameddig bírta. Apa! És amikor már nem bírta, nagyon lassan engedte ki. Apa! Félúton járt az iskola és a lakás közt. Apa! Forduljon vissza? Apa! Órát mulasszon? Apa! Üljön be szaros gatyában a padba? Apa! Inkább jusson el az iskolavécéig? Apa! Hova menjen? Apa! Szinte nem is képes járni. Apa! Mindenki látja rajta. Apa! És szaga is van. Apa! Szaros nadrágban nem lehet hazaszaladni. Apa. Odaragad a fenék hozzá. Apa! Egyszer egy szánkó olyan veszélyesen közel száguldott el mellette, hogy fölborult. Apa! Mélyedésben heverészett, szagolgatta a havat. Apa! A hidegét, más szaga nem volt. Apa! Amikor megunta, fölnézett. Apa! Fönn a domb tetején a szánkójuk mellett álltak, vagy a szánkójukon menetre készen ültek a gyerekek. Apa! Mindenki, kivéve azokat, akik már lecsúsztak, és még nem értek vissza. Apa! Vagy akik éppen csúsztak. Apa! Sötétnek látta a havas dombot, ami nem stimmelt. Apa! Elbambult a borult ég alatt. Apa! Hogyan lehet egy havas domb sötét? Apa! Úgy lehet, hogy a város síkságon épült, sehol domb, csak ez az egy. Apa! A város összes gyereke kirohant ehhez az egyetlen domb95
csaplar_Edd meg 29 apr 2013.indd95 95
2013.04.29. 14:38:46
hoz, apa, ha bármekkora hó esett. Apa! Véresre szánkózták ezt a dombot, fekete sár volt a vére. Apa! Nem akarták észrevenni, hogy már nem síkos. Apa! A lábukkal lökték a szánkót. Apa! Ideje volt elmenni a templomba. Apa! Valamilyen színe volt a templomnak, majdnem sárga. Apa! Lyukacsos falú. Apa! Pici gödröcskék nyüzsögtek rajta, ha az ember egészen közelhajolt a falához. Apa! Addig nézte, míg elkezdtek mozgolódni a szeme előtt. Apa! Akkor aztán továbbindult, szorosan a fal mentén, a vállát nekinyomva (apa, apa!) a falnak, hogy dörzsölje. Apa! Mikor kanyarodott a fal, ő is kanyarodott. Apa! Amikor a hajlás egy sarokban véget ért, bepréselte magát a sarokba. Apa! Fájt a válla. Apa! Ez volt az Isten háza, és az Isten is szenvedett, mármint a fia, a Krisztus. Apa! Isten mindig benn van a házában. Apa! Amikor misét tartanak. Apa! Máskor is benn van, ezt az örökmécsesből látjuk, ami örökké benn van. Apa! Ami örökkön-örökké ég. Apa! A lépcsőn fölfelé csak a bokáját tudta az isten lépcsőjének nyomni. Nyomva húzta a lábát fölfelé, ez is fájt. Apa! A másik lábával biztosította a haladást, azt képzelte, hogy rollerezik. Apa! A ministránsnak az oltárra belépéskor meg kellett rántania a fali csöngő rojtját. Apa! Ettől a mellékoltárnál egy még náluk is korábban kelő, miséző pap vonaglani kezdett. Apa! Aztán összeesett, és elterült a kövön. Apa! Ő odament hozzá, fölé hajolt, figyelte, ahogy a pap rugdal, mintha dühöngene. És habzik a szája. Apa! De ő azért rántotta meg a csöngőt, mert a ministránsnak ez a dolga. Apa! A földön fekvőnek fölcsúszott a papi ruhája, olyan volt, mint egy fehér szoknya, amit nem a derékon, hanem a nyakon kötnek meg. Apa! Kilátszott alóla a nadrágja, a pulóvere, a föltekeredett pulóver alól a nadrágszíja. Apa! Mintha ez a része nem is lett volna pap. Apa! A nyakon megkötött zsinórok nagyon tudnak feszülni olyankor, ha valakinek tolul kifelé a szájából a hab. Apa! Mindig jött egy újabb adag. Apa! Egy olyan szájból, ami addig sose látszott másmilyennek, csak egy pap szájának. Apa! 96
csaplar_Edd meg 29 apr 2013.indd96 96
2013.04.29. 14:38:46
Hajnalban kevés hívő ült a padsorokban. Apa! Az egyik fölkiáltott, hogy jaj, istenem! Apa! Senki nem volt képes abbahagyatni a pappal a habzást. Apa! És a rángatózást. Apa! Isten szeret terpeszben állni. Apa! Az összes terpeszállási módot ismeri, ami égen-földön elképzelhető. Apa! Barna szövetnadrágot hord. Apa! Szűket, rásimul a csípőjére. Apa! Hibátlan élt vasaltak a nadrágjába. Apa! Fényes a fekete félcipője. Apa! Az Isten kedveli a fehér inget, ez köztudott. Apa! Tud fekete haja is lenni. Apa. Lépcsőn lépdelt, a nadrágjába vasalt él megtört a térdén. Apa! Meglepetésszerűen rózsaszínű lett a lépcső, el is keskenyedett, és mint Isten valamennyi lépcsője, a levegőbe vezetett. Apa! Sehova nem vezetett. Apa! De ami az ember számára sehova, az az Isten számára valahova. Apa! Korlát és alátámasztás se kell a lépcsőihez. Apa! Még kanyar esetén se. Apa! A kanyar után láthatatlanná válik. Apa! Ha gondol egyet, és kanyarodik. Apa! Akkor arra lesz lépcső, amit a halandó a szemével nem lát. Egy gyerek nem mindent vehet észre. Apa! Tudni tudhatja. Sejtheti. Apa! A felhők már várták az Istent. Apa. Világos felhők. Apa! Középen vakító fehérek. Apa! Káprázik tőlük a szem, ha odanéz. Apa! De azért odanéz. Apa! Arra a helyre is, ahol már nincs is ott az Isten. Apa! Suhogásokat hallani. Apa! A templomoknál gyakran fütyül a szél. Apa! Isten nevet is. Apa! Nem egy valakire. Apa! Elnevet a fejek fölött. Sohase nevethet egy meghatározott emberre, mert akkor a többiek megsértődnek. Apa! ...
csaplar_Edd meg 29 apr 2013.indd97 97
2013.04.29. 14:38:46
