Futár (motoros, kerékpáros) Szakmabemutató információs mappa
FELELŐS KIADÓ: PIRISI KÁROLY KÉSZÍTŐ: KANOA CONSULTING
PÁLYAORIENTÁCIÓS LEKTOR: HARKÁNYI ADRIENNE INTERJÚALANY: TÓTH ZOLTÁN SZAKMAI LEKTORÁLÁS: SZŰCS LÁSZLÓ
A SZAKMAISMERTETŐ MAPPA A TÁMOP 2.2.2 – „A PÁLYAORIENTÁCIÓ RENDSZERÉNEK TARTALMI ÉS MÓDSZERTANI FEJLESZTÉSE” PROJEKT KERETÉBEN KERÜLT KIDOLGOZÁSRA. PROGRAMVEZETŐ: BORBÉLY-PECZE TIBOR BORS
A PROJEKT AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁVAL, AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP ÉS A MAGYAR ÁLLAM TÁRSFINANSZÍROZÁSÁVAL VALÓSUL MEG.
FOGLALKOZTATÁSI ÉS SZOCIÁLIS HIVATAL 2010
www.afsz.hu www.epalya.hu www.eletpalya.afsz.hu
Tartalomjegyzék
A. Feladatok és tevékenységek B. Követelmények C. Szakképzés D. Kereseti lehetőségek, elhelyezkedési kilátások E. Egyéb információs források
Feladatok és tevékenységek
A következő kérdésekre kaphat választ: Melyek a jellemző feladatok, tevékenységek ebben a szakmában? Milyen anyagokkal, eszközökkel kell dolgoznia? (anyagok, szerszámok, műszerek, gépek…) Hol végzi a munkáját? (szabadban, műhelyben, irodában, üzletben…) Munkája során kikkel kerül kapcsolatba, kikkel van dolga? (vevő, ügyfél, kolléga)
FELADATOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK
Futár (motoros, kerékpáros)
Már az ókorban is ismerték a futárszolgálatot, illetve annak több változatát. A hírnök például nem csupán idegen uralkodók udvarából hozott híreket, hanem háborúk kimeneteléről is. A hírnökök másik fő fajtája a futár. Ők nem csupán híreket szállítottak, hanem küldeményeket is, pl. királyi ajándékokat, leveleket stb. A futárság kifejezetten bizalmi munkakörnek számított, hiszen a küldő kénytelen volt bízni abban, hogy futára pontosan és diszkréten hajtja végre feladatát.
Ha egy cégnek gyorsan kell eljuttatnia például egy levelet, CD-lemezt, reklámfilmet, vagy bármilyen kisebb csomagot a város egyik pontjáról a másikra, akkor igénybe veheti a futárszolgálatot. A futárszolgálatok kerékpárral és motorral is szállítanak nemcsak a főváros, hanem az ország egész területén.
Mivel a futárszolgálat a postai szolgáltatások körébe tartozik, a Nemzeti Hírközlési Hatóság felügyelete alá tartozik, így az általa ellenőrzött Általános Szerződési Feltételeknek kell megfelelni. Melyek a jellemző feladatok, tevékenységek ebben a szakmában? A kerékpáros vagy motoros futár a küldeményeket közvetlenül a feladótól a címzetthez szállítja. A szállítási megbízásokat a szolgáltató (futárszolgálat) diszpécsere gyűjti össze (jellemzően, telefonos vagy internetes megrendelések alapján), aki szervezi és ellenőrzi a futárok munkáját. A futár megkapja a szolgáltatótól, honnan hová, kitől kinek és milyen küldeményt kell szállítania: • átveszi a csomagot, • dokumentálja az átvétel időpontját,
A-1
FELADATOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK
Futár (motoros, kerékpáros)
• számlát állít ki, • átveszi a megbízás ellenértékét (egyes esetekben nem kell számlát kiállítania, mert a pénzforgalmat egymás között bonyolítja a futárszolgálat és a cég, akitől szállít). Amikor a futár célba ér, rögzíti a csomag átvevőjének adatait, valamint a kiszállítás időpontját. A futár gyors és rugalmas, kisebb méretű tárgyakat, levelezéseket, gyorsan beszerzendő apróságokért „elszaladó” szállító. Elintézheti ügyes-bajos dolgainkat, ha nincs időnk, vagy ha nem kívánunk sorba állni, várakozni. Ilyenek lehetnek a következők: • postai ügyintézés, • gyógyszer, nyomtatvány, tintapatron beszerzése, • földhivatali papírok átvétele, • a távolsági buszról, vonatról érkező szállítmányok átvétele és elszállítása stb. Szállítanak: • iratokat, • szerződéseket, • adathordozót, • reklámanyagot, • jegyeket, • filmet, • tervrajzokat, • kisebb ajándékokat, Magyarán mindent szállítanak, ami belefér egy futárzsákba. A zsák nagyjából akkora, mit egy krumpliszsák, terhelhetősége kb. 5 kg, és az A3-as méretű dokumentumok is beleférnek. A futárok vízálló táskával A-2
FELADATOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK
Futár (motoros, kerékpáros)
dolgoznak, hengeres tartóban szállítják a tervrajzokat, filmeket, így azok a nem sérülnek szállítás közben.
Amit nem szállítanak: • élőállat, • törékeny és hőmérsékletre érzékeny dolgok, • egészségre veszélyes, vegyi vagy mérgező anyagok, • illetve az általános Szerződési Feltételeknek megfelelően, amit a Hírközlési Hatóság felügyel. A kerékpáros futárok télen-nyáron környezetkímélően közlekednek, és mindent megtesznek azért, hogy a küldemények minél előbb, tisztán és sértetlenül célba érjenek. A környezeti viszontagságokat ellensúlyozza az összetartó futárcsapat jó hangulata, melyről kerékpáros futár interjúalanyunk így beszél: „Nagyszerű a munkahelyi légkör, jó a társaság. A munkát pedig nem lehet összehasonlítani egyik melóval sem, nagyobb az ember szabadsága. És én például azt csinálom, amit igazán szeretek. Természetesen itt is vannak kötöttségek, különben az egész nem működne. Munkánk rossz oldala talán a monotonitás lehet, ezért fontos, hogy állandóan motiváld magad valamivel. Még a téli, ónos esős, hideg, szürke napokon is: ilyenkor a legkeményebb.” A motoros futár küldeményeinek méretét a motoron található dobozok határozzák meg, de emellett ők is szállítanak háton hordozható táskában. A küldeményeket szállítják: • egy személy saját kezéhez, • a postázóba, • postaládába,
A-3
FELADATOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK
Futár (motoros, kerékpáros)
• egy cég képviselőjéhez. Előfordulhat a munka során, hogy feszes a határidő, a megrendelők megadják, legkésőbb hány óráig kell célba juttatni a küldeményt. Ilyenkor komoly felelősség hárul a futárra. Mivel a városi forgalmat a gépkocsik uralják, a kerékpáros és motoros futár munkája veszélyes. E. Zoltán biciklis futár így számol be erről: „A közlekedési morál változó, mint az időjárás – szerintem össze is függ vele. Egyes napokon kétszer-háromszor is olyan veszélyes helyzetbe kerülsz, hogy csak egy hajszál választ el egy kiadós orra eséstől. De néha úgy telik az egész hét, hogy minden nyugis, semmi sem történik. Állandóan és sokfelé kell figyelni, mert akármi sül el balul, a biciklis húzza a rövidebbet. Ha változtatnának a biciklis infrastruktúrán, és a nyugati országokban már kiválóan bevált módszer szerint építenék az utakat, valószínűleg nemcsak az átlag bringásoknak, de még nekünk is könnyebb és jobb lenne a mindennapokban.” A motoros futárok részvétele a közlekedésben nagyobb veszélyeket rejt magában, mivel sebessége és járművének tömege is jóval nagyobb, mint a kerékpárosé. Ezek a veszélyek részben kivédhetők biztonságtechnikai felszerelésekkel, pl. bukósisak, gerincvédő, lábszár- és könyökvédő stb. használatával.
Egy kerékpáros futár naponta átlagosan 80-100 kilométert teker a városban, és ugyancsak átlagosan 10 megbízást teljesít. Informátorunkat arról kérdeztük, mennyire megbecsült ez a szakma: „Az autósok részéről sok atrocitás ér minket, de egy normális életszínvonalat tudsz belőle biztosítani magadnak. A fizetés a futásoktól függ. Egy 8 órás műszak alatt átlagosan 10 csomagot tudsz kiszállítani, persze akadnak olyan A-4
FELADATOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK
Futár (motoros, kerékpáros)
napok, amikor 15 is összejön. Ez részben távolságfüggő, illetve a kondíciódon is múlik. A várost a vezetőség különböző régiókra osztotta, így a fuvar ára a megtett távolságtól is függ. Így aki akar, az sokat tekerhet, és minél többet teker, annál többet keres. Aki ezt a szakmát választja, annak azt javaslom, mindenképpen érezzen egy erős belső indítatást, ne csak pillanatnyi fellángolást! Nem árt, ha jó erőben van, mivel naponta egy futár átlagosan 80-100 km-t is leteker. Továbbá fontos, hogy ismerje a várost, figyelmes legyen, valamint ne zavarja a nyári negyven, vagy a téli mínusz tíz fok sem a munkájában.” A kerékpáros és motoros futároknak jó állóképesség és edzettség kell ahhoz, hogy ilyen nagy teljesítményekre legyenek képesek. Talán általánosságban elmondható a futárokról, hogy rugalmasak és fiatalosak. Jellemzően életmódszerűen
motoroznak,
illetve
kerékpároznak,
többen
közülük
versenyeken is részt vesznek. Ahhoz, hogy valaki elhelyezkedhessen egy futárszolgálatnál, elsősorban saját kerékpárra vagy motorra van szüksége. Ez a tevékenység végezhető alkalmazottként és önálló vállalkozóként is. Mivel az ügyfeleket és az esetleg felmerülő reklamációkat, problémákat ügyfélközpontúan kell kezelnie, szükség van: • empatikus készségre • kulturáltságra, • jó kommunikációs és problémamegoldó képességre. A futár elengedhetetlen tulajdonsága a megbízhatóság: felelősséget vállal a küldemények épségéért, betartja a határidőket, elszámol a szállítás költségeivel. Zoltán a szakma jövőjéről az alábbiakat meséli: „szeretnénk, ha a
A-5
FELADATOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK
Futár (motoros, kerékpáros)
megváltozott munkaképességű emberek is bekapcsolódhatnának cégünk életébe. Elképzelhető, hogy akad olyan kerekes székkel tekerő sportoló, aki szívesen dolgozna ebben a munkakörben. Jellemző, hogy egyre kevesebb információt szállítunk, mert azt kiváltotta az internet, a csomagok mérete évről évre nő, régen több borítékot kézbesítettünk.” Magyarország törekvése az Európai Unióban az, hogy szén-dioxid kibocsátása
minél alacsonyabb
legyen.
A
kerékpáros
futárszolgálat
környezetkímélő, szén-dioxid kibocsátása nulla. Milyen anyagokkal, eszközökkel kell dolgoznia? A futár munkaeszköze kerékpárja vagy motorja. Ezeket a közlekedési eszközöket kell állandóan karban tartania, kényelmessé és biztonságossá tennie a hosszú utakra. A szállítandó küldemény jellemzői határozzák meg azt, mennyire körültekintőnek kell a futárnak lennie, hogy a csomag sértetlenül a címzetthez jusson. Ügyelni kell pl. a DVD és egyéb információtárolók sértetlenségére. Zoltán megemlítette, hogy „ha nem megfelelően csomagolják a küldeményt, a futár mérlegelheti, hogy vállalja a szállítást vagy sem. Ha a küldemény veszélyeztetheti a testi épségét, a helyszínen visszautasíthatja a szállítást.” A telefon használata elengedhetetlen ebben a munkakörben, leggyakrabban SMS-en érkezik a megbízás. Dokumentációs kötelezettsége is van a futárnak: a munkaidő végén otthon számítógépen rögzítik a szállítások adatait, amiket interneten juttatnak el munkahelyükre. Néhány cég futárja palmtopot használ a megbízások dokumentálására. Ez a digitális szerkezet képes elektronikus formában tárolni a napi megrendeléseket, és elektronikus aláírás rögzítésére is alkalmas. Hol végzi a munkáját? Munkáját főként a szabadban végzi. A küldemény feladójának és A-6
FELADATOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK
Futár (motoros, kerékpáros)
címzettjének elérhetőségétől függ, milyen útvonalon közlekedik. Zoltán elmondta, mi a gyakorlat a futárszolgálatnál, ahol dolgozik: „Nálunk a futárok hetente egyszer jönnek be az irodába. A napi munkát otthonról, lehetőleg az otthonukhoz közel eső munkával kezdik. Az irodába hétköznapokon csak akkor megy be a futár, ha elintéznivalója akad. Ilyen lehet például a körfuvar, amikor mondjuk 50 küldeményt kell az irodában szortírozni, majd kiszállítani. Akkor jönnek még be a futárok személyesen, ha készpénzzel kell elszámolniuk, vagy a vezetővel kell találkozniuk. Egyébként az iroda és a futárok telefonon tartják a kapcsolatot.”
Munkája során kikkel kerül kapcsolatba, kikkel van dolga? A futárszolgálat munkatársaival és partnereivel áll kapcsolatban a futár. A szállítások szervezőjétől, a diszpécsertől kapja a feladó és a címzett címeit. Kapcsolatban áll a többi futárral, valamint a futárszolgálat vezetőivel: a velük kötött pénzügyi megállapodástól, a megbízások mennyiségétől, valamint az útvonalak hosszától függ a fizetése. Alkalmazottként fizetést kaphat, vagy egyéni vállalkozóként kiszámlázhatja azt. Ez a futárszolgálat pénzügyi gyakorlatától függ. A futárszolgálatok partnerei a gazdasági élet különböző szegmenseiben tevékenykednek. Ilyenek pl. a következők: • gyógyászat • banki szolgáltatás • emberi erőforrás szervezés • műszaki terület • ingatlanforgalmazás • könyvelés és adótanácsadás • ügyvédi és közjegyzői irodák • reklám- és marketingirodák
A-7
FELADATOK ÉS TEVÉKENYSÉGEK
Futár (motoros, kerékpáros)
• nyomdák Jellemzően e szervezetek alkalmazottaival kerül kapcsolatba a futár. Zoltán elmondás szerint „recepciósok és titkárnők intézik a nagyobb cégeknél a futárok küldeményeit.” Természetesen magánemberek is megrendelhetik a futárok szolgáltatását.
A-8
Követelmények
A következő kérdésekre kaphat választ: Milyen fizikai igénybevétellel, megterheléssel jár a munkavégzés? Milyen környezeti ártalmakkal, hátrányokkal járhat a szakma gyakorlása? Milyen egészségügyi követelményeket támaszt ez a szakma? Milyen egyéb tulajdonságok megléte kedvező ebben a szakmában? Milyen tantárgyakban kell jó eredményt elérni ehhez a szakmához? Milyen érdeklődési kör a legelőnyösebb ebben a szakmában?
KÖVETELMÉNYEK
Futár (motoros, kerékpáros)
Milyen fizikai igénybevétellel, megterheléssel jár a munkavégzés? • A futárnak nagyon jó kondícióban, edzésben kell tartania magát. • Mivel ideje legnagyobb részét a szabadban tölti, öltözködésével alkalmazkodnia kell az időjárás feltételeihez. • Nagy figyelmet igényel a részvétel a közlekedésben, a személyi biztonság megteremtése elsődleges. A kerékpáros futárnak bukósisakra, a motoros futárnak ezen kívül gerinc-, könyök- és lábszárvédőre is szüksége van. Mindkét közlekedési eszközön hasznos a kesztyű használata. • A szállítási határidők betartása felelősséggel jár, ami megnövekedett stresszt idézhet elő. • A küldemények cipelése megterhelheti a hátat, derékfájdalmat okozhat. • A munkavégzés során esetlegesen felmerülő problémák hatékony és kulturált megoldása megfelelő konfliktuskezelési készséget igényel.
Milyen környezeti gyakorlása?
ártalmakkal,
hátrányokkal
járhat
a
szakma
A nagyobb városokban előforduló szmog komoly környezeti ártalom a futárnak. Az útburkolat hibái jelentős balesetveszélyt jelentenek a motoros és a kerékpáros futároknak egyaránt. További veszélyforrásokat rejt magában a részvétel az autós közlekedésben. Zoltán sokéves tapasztalata alapján a „kulcscsonttörés a leggyakoribb”. A fizikai megterhelés jelentős. A nyári hőségben védőitallal kell rendelkezniük, a napsugárzástól védeniük kell magukat, a naptej használata javallott. A téli hóesésben, ködben, az útburkolat csúszásveszélyes. A sok tekerés miatt gyakori a kopás és sérülés a térd ízületeiben. A téli tekerésnél melegíteni kell a térdízületet, térdmelegítő használata ajánlott.
B-1
KÖVETELMÉNYEK
Futár (motoros, kerékpáros)
Milyen egészségügyi követelményeket támaszt ez a szakma?
A foglalkozás gyakorlásához szükséges egészségi tényező: • A motoros futárnak a jogosítványhoz szükséges egészségügyi vizsgálat megléte kötelező
Interjúalanyom elmondása szerint „nincs egészségügyi követelmény, ám be kell tölteni a 18. életévet” ehhez a tevékenységhez. A megváltozott munkaképességű emberek is bekapcsolódhatnak a kerékpáros futár cég életébe. Elképzelhető, hogy akad olyan kerekes székkel tekerő sportoló, aki szívesen dolgozik ebben a munkakörben. Milyen egyéb tulajdonságok megléte kedvező ebben a szakmában? A jó fizikai állapot mellett szükség van • jó kapcsolatteremtő és kommunikációs készségre, • problémamegoldásra. Mivel pénzforgalmat is bonyolíthat a futár, megbízhatónak kell lennie. A már több mint 15 éves futár tapasztalattal rendelkező Zoltán így foglalja össze a szükséges tulajdonságokat: „városismeret, jó fizikai állapot, jó kommunikációs készség. A munkaidő 60 százaléka tekerés, a fennmaradó időben irodaházak portásaitól, recepciósoktól és titkárnőktől kell minél gyorsabban információt szerezni”. A motoros futár esetében hasznosak az alapvető ismeretek a motor szerelés területén.
B-2
KÖVETELMÉNYEK
Futár (motoros, kerékpáros)
Milyen tantárgyakban kell jó eredményt elérni ehhez a szakmához? Nincs kifejezetten olyan tantárgy, amiben a futárnak jó eredményt kell elérnie. Jellemében rugalmasnak és megbízhatónak kell lennie. Kedvelnie kell a fizikai megterheléssel járó kihívásokat, a sportot. Természetesen az idegen nyelvek ismerete igen hasznos lehet ezen a munkaterületen a külföldi megrendelőkkel való kommunikáció során. Milyen érdeklődési kör a legelőnyösebb ebben a szakmában? Általában jellemző a kerékpáros futárokra a természet szeretete, a zöld szemlélet, ami azt jelenti, hogy környezetkímélő módon közlekednek, nem bocsájtanak ki káros anyagokat. A munkához szükséges az oldott kapcsolatteremtés az emberekkel. Sokféle emberrel találkoznak, sokszor idegenekkel, és néha olyan embereknek visznek küldeményt, akik nem is számítanak érkezésükre (pl. reklámanyagok, meghívók kézbesítése).
B-3
Szakképzés
A következő kérdésekre kaphat választ: Mit kell tanulni a szakképzés során? Hol történik a szakképzés? Milyen iskolai előképzettségre van szükség? Mennyi ideig tart a szakképzés? Milyen költségekkel jár a képzés, és kapható-e támogatás? Mekkora a képzésbe felvehető létszám?
SZAKKÉPZÉS
Futár (motoros, kerékpáros)
Alapadatok: A
szakképesítés
pontos
megnevezése:
Egyéb
postai,
futárpostai
tevékenység.
Manapság akkor lehet külön futárszolgálatra szükségünk, ha a hagyományos postai szállításnál gyorsabb megoldást szeretnénk akár belföldön, akár országhatáron kívülről vagy kívülre. Futárszolgálat hozhatja fontos iratainkat, személyes tárgyainkat, de ételeinket (pl. pizza) is. A foglalkozás egyes területein nélkülözhetetlen a jogosítvány, ami a futárszolgálatok igénye szerint lehet: • kismotoros, • motoros, • gépkocsi, • teherautó. Különleges esetben akár vízi, illetve légi jártassági is szükséges. Magyarországon
a
vezetői
engedély
kiadása
orvosi
(egészségi
és
szemvizsgálathoz), valamint KRESZ-vizsgához kötött. Ehhez az álláshoz leginkább saját járművel keresnek munkaerőt. Mit kell tanulni a szakképzés során? Nincs szakképzés, az egyedüli feltétel a KRESZ-vizsga és az orvosi alkalmasság.
Hol történik a szakképzés? Nincs szakképzés. Milyen iskolai előképzettségre van szükség? A
jogosítványhoz
szükséges
tanfolyam C-1
sikeres
elvégzése.
Kereseti lehetőségek, elhelyezkedési kilátások
A következő kérdésekre kaphat választ: Hogyan alakult az átlagkereset a szakmában? Hányan szereztek szakképesítést az elmúlt időszakban? Hányan dolgoznak ebben a szakmában? Mekkora a munkaerő iránti kereslet ebben a szakmában? Hogyan alakult a munkanélküliek száma? Milyen más foglalkozási területre válthat át az ember viszonylag könnyen?
KERESETI LEHETŐSÉGEK
Futár (motoros, kerékpáros)
Hogyan alakult az átlagkereset a szakmában?
A futárként dolgozó alkalmazottak havi bruttó átlagbére 111 000 Ft körül alakult 2008-ban. Ezzel a kereseti kilátással a foglalkozás jövedelmi viszonyai az országos átlagfizetéstől elmaradnak. Jellemzően a futárok további jövedelemre tehetnek szert a kiszállításokat követő borravalókkal. Futárok átlagkeresete 140 000 120 000 100 000
Országos átlagkereseti adatok (bruttó Ft/hónap) Személyi alapbér
80 000
Országos átlagkereseti adatok (bruttó Ft/hónap) Teljes kereset
60 000 40 000 20 000 0 2000.
2002.
2004.
2006.
2008.
Forrás: http://www.epalya.hu/munka/foglalkozas.php
A
foglalkozásra
megtalálhatók
az
jellemző Állami
átlagkeresettel Foglalkoztatási
http://foglalkozasok.afsz.hu.
D-1
kapcsolatos Szolgálat
információk honlapján:
KERESETI LEHETŐSÉGEK
Futár (motoros, kerékpáros)
Hányan szereztek szakképesítést az elmúlt időszakban? A futár foglakozás nem igényel külön szakképzést. A munka jogosítvány birtokában saját járművel végezhető.
Hányan dolgoznak ebben a szakmában? A 2008-as adatok alapján az országban 376 ember dolgozott futárként. Az alkalmazottként dolgozó futárok mellett számos munkavállaló alvállalkozói formában végzi ezt a munkát. Mekkora a munkaerő iránti kereslet ebben a szakmában? Rövidtávú előrejelzés a szakma iránt mutatott keresletről: enyhe emelkedés A futár álláshelyek száma 2003 óta megduplázódott. Ennek oka, hogy számos futárvállalkozás jelent meg, elsősorban a fővárosban. A közvetlen és gyors levél- és csomagküldés fejlődése új munkahelyeket teremtett. A kisméretű tárgyak jól nyomon követhető és azonnali szállítása világszinten is fejlődik. A bejelentett álláshelyek számának lassú növekedése várható az elkövetkezendő években. Mivel ebben a szakmában jellemzően csak többnyire átmenetileg dolgoznak az emberek, így sok új munkahely jön létre minden évben, főként a pályát elhagyók miatt.
D-2
KERESETI LEHETŐSÉGEK
Futár (motoros, kerékpáros)
Bejelentett Futár álláshelyek száma országosan (db/év)
2008. 2007. 2006. 2005.
Bejelentett álláshelyek száma országosan (db/év) Bejelentett álláshelyek száma
2004. 2003. 2002. 2001. 2000. 0
100
200
300
400
Forrás: http://www.epalya.hu/munka/foglalkozas.php
Az Európai Unió által működtetett EURES-portálon közzétett álláshirdetések az EURES-tagoktól és partnerektől származnak, ezen belül is elsősorban az európai
állami
fokozatosan
foglalkoztatási
felkerül
szolgálatoktól.
valamennyi
állás,
A
melyet
weblapra az
2005-től
európai
állami
foglalkoztatási szolgálatok hirdetnek meg. Az álláshirdetések számos foglalkozás
művelőinek
szólnak,
valamint
állandó
és
szezonális
munkalehetőségeket is kínálnak. Tájékoztatást nyújtanak továbbá többek között a pillanatnyi kereseti lehetőségekről is az egyes országokban, köztük természetesen Magyarországon is. Elérhetőség: www.europa.eu.int/eures Hogyan alakult a munkanélküliek száma? Munkanélküliek számának változása 2008-ban: emelkedés
D-3
KERESETI LEHETŐSÉGEK
Futár (motoros, kerékpáros)
Mivel a szakma gyakorlásához nem szükséges különösebb elővégzettség, így viszonylag könnyen elérhető az iskolarendszerből kikerülő fiataloknak. A 2008-as adatokat figyelembe véve érdekes, hogy a munkanélküli futárok száma meghaladja a hivatalosan a szakmában dolgozók számát. Munkanélküli Futárok száma 400 350 A foglalkozást kereső munkanélküliek száma országosan (fő/év) Összes munkanélküli és álláskereső
300 250 200
A foglalkozást kereső munkanélküliek száma országosan (fő/év) Pályakezdő munkanélküliek és álláskeresők
150 100 50 0 2000.
2002.
2004.
2006.
2008.
Forrás: http://www.epalya.hu/munka/foglalkozas.php
További elhelyezkedésre, munkaerő-piaci tendenciákra vonatkozó adatok érhetők el a www.afsz.hu weboldal Statisztika menüpontja alatt.
Milyen más foglalkozási területre válthat át az ember viszonylag könnyen? • Hordár, csomagkihordó
• Kifutófiú
• Boy
• Londiner
• Futár
• Üzleti kifutó
D-4
Egyéb információs források
- Kiadványok - Elektronikusan elérhető információforrások
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Futár (motoros, kerékpáros)
A tájékozódást segítő kiadványok: Felsőoktatási felvételi tájékoztató (Oktatási Minisztérium, Országos Felvételi Iroda) Évente megjelenő kiadvány. A felsőfokú tanulmányokra készülő fiataloknak és felnőtteknek összeállított tájékoztató, melynek segítségével választhatnak intézményt, szakot az egyetemek és főiskolák világából. Magyar Közlöny (Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft.) A Magyar Közlönyből a szakképzéssel kapcsolatos hatályos jogszabályokról lehet tájékozódni. Felsőoktatási vizsgakövetelmények (Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht.) Évente megjelenő kiadvány. A kötet az érettségi kormányrendelet által meghatározott kötelező és a választható érettségi tárgyak követelményeit közli közép- és emelt szinten. A választható tárgyak közül a gyakrabban választott és a felsőoktatási intézményekbe
bejutáshoz
leggyakrabban
szükséges
tantárgyak
követelményeit ismerteti. A kötelező tárgyak vonatkozásában közli az Országos Közoktatási Intézet által összeállított érettségi feladatsorokat és azok megoldásait.
További ajánlott kiadványok: • 200 x szép szakma (MFPI, letölthető kiadvány 2010) • Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere – FEOR-08 (KSH, 2011. január 1-jén lép hatályba) • Iskolaválasztás előtt 2010 (MFPI, Bp., évente megjelenő kiadvány) • Országos Képzési Jegyzék (NSZFI, Bp., 2009)
E-1
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Futár (motoros, kerékpáros)
• Százszorszép szakma (MFPI, Bp., letölthető kiadvány 2009)
Ajánlott honlapcímek: www.afsz.hu – az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapja www.budapestedu.hu/palyavalasztas – Fővárosi Oktatási Portál: hírek, rendezvények, dokumentumok http://ec.europa.eu/eures – az európai állás- és tanulmányi lehetőségekkel kapcsolatos információk felkutatását megkönnyítő portál http://ec.europa.eu/ploteus – a PLOTEUS (Portal on Learning Opportunities throughout European Space) az európai tanulási lehetőségekről informál www.epalya.hu – az Állami Foglalkoztatási Szolgálat pályaorientációs és pályakorrekciós információs bázisa www.fisz.hu – a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) portáloldala www.felvi.hu – az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapja www.fovpi.hu – a Mérei Ferenc Pedagógiai Intézet honlapja; számos információt, szolgáltatást kínálnak a pályaválasztással kapcsolatban http://portal.ksh.hu – a Központi Statisztikai Hivatal honlapja, számtalan adat, információ, kimutatás többek között a munka világával kapcsolatban www.nive.hu – a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet honlapja www.nyak.hu – a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ honlapja www.npk.hu – a Nemzeti Pályainformációs Központ honlapja www.ofi.hu az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet honlapja www.oh.gov.hu – az Oktatási Hivatal honlapja www.okm.gov.hu– az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapja www.scholarship.hu – a Magyar Ösztöndíj Bizottság honlapja. Információk külföldi ösztöndíjakról www.sulinet.hu – Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Honlapja;
információk
és
szolgáltatások
E-2
többek
között
diákoknak,
EGYÉB INFORMÁCIÓK
Futár (motoros, kerékpáros)
hallgatóknak www.szmm.gov.hu – a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapja www.tka.hu – a tudásközpontként működő, az EU-s támogatásokról képzéseket
nyújtó,
nemzeti
nemzetközi
oktatási-képzési
pályázati
programokat kezelő Tempus Közalapítvány honlapja A gazdaság által igényelt szakmákról információk a következő oldalon szerepelnek: http://www.oh.gov.hu/szakkepzes/szakiskolai-osztondij.
E-3