FRANCIA NYELV
A francia nyelvi tanterv három nagy részből tevődik össze: Elsőként tárgyaljuk a francia mint első idegen nyelv tanítását. Ez felöleli azt az elsajátítandó tan- és tudásanyagot, amelyet azon diákok számára dolgoztuk ki, akik az általános iskolában is tanulták a francia nyelvet és tanulmányaikat a 7. évfolyamtól ill. a 9. évfolyamtól a gimnáziumunkban folytatják. A második rész a francia mint második idegen nyelv tanterve. Ezt azon diákok számára dolgoztuk ki, akik az általános iskolában más idegen nyelvet tanultak, és a francia nyelvet csak a gimnázium 9. évfolyamában kezdik tanulni. (Ezt fontos megjegyezni, mert a 6 évfolyamos tagozat diákjai is csak a 9. évfolyamban veszik fel a második idegen nyelvet.) A tanterv záró része az érettségi követelményeket tartalmazza. A francia nyelv oktatását évfolyam- és csoportszinten tervezzük, heti három-négy órában, amely egy tanévben 111-148 nyelvi órát jelent.
7-8. évfolyam Célok és feladatok A hetedik évfolyam megkezdésekor már minden diák (legalább) három éve tanulja az idegen nyelvet. Megértik a tanár kéréseit, óravezetését, ismerősek a feladattípusok, órai tevékenységek, motiváltak, bíznak magukban, és néhány alapvető stratégiát már használnak. A két tanév céljai között első helyen áll a motiváció fenntartása, a gyerekek sikerélményhez juttatása munkával. Továbbra is a receptív készségek (hallott és olvasott szöveg értése) fejlesztése áll a középpontban, mivel a produktív készségeket (beszéd és írás) a receptív készségek közvetve fejlesztik. Az évek előrehaladtával egyre nagyobb hangsúlyt kap a beszédkészség. Lényeges nevelési cél a diákok olvasási igényének kialakítása és fejlesztése érdekes, könnyített vagy eredeti, illusztrált hosszabb szövegek olvastatásával. A témakörök felölelik a tanterv egyéb tantárgyi tartalmait, hiszen a nyelvet nem önmagáért használjuk, hanem információszerzésre, illetve információ-feldolgozásra. A kerettantervi törekvések hozzájárulnak az idegen nyelvi tananyag érthetővé tételéhez, de a tartalmakat olykor más szempontból, másképp csoportosítva dolgozzuk fel. A 13 –14 éves korosztály nyelvelsajátítása során jobban támaszkodik memóriájára, mint a célnyelv szabályrendszerére, de egyre inkább képes szabályszerűségeket észrevenni a nyelvben. A szabályok ismerete ugyanakkor csak kismértékben segíti nyelvi fejlődésüket. A nyelvhasználatban a folyamatosság erősségük a nyelvhelyességgel szemben, de emellett szükség van a legfontosabb struktúrák automatizálására is. Cél, hogy esetleges nyelvi hibáikat maguk vegyék észre és javítsák, így segíthetjük őket autonóm nyelvtanulóvá válni. A nyolcadik osztály végére nyelvtudásuk eléri azt a mérhető szintet, mellyel képesek ismert témakörökben idegen nyelvű információt megérteni és adni, interakciókban sikerrel részt venni.
45
Fejlesztési követelmények A tanuló képes idegen nyelvű információt megérteni és adni, interakcióban sikerrel részt venni. Képes a tanárral és társaival a célnyelven együttműködni a nyelvórai feladatok megoldásában. Tisztában van a nyelvtanulás részterületeivel (beszédkészség, olvasásértés, szókincs stb.), kialakult, továbbfejleszthető nyelvtanulási stratégiái vannak. Kialakul az igény benne, hogy az osztálytermen kívüli idegen nyelvi hatásokat (tévéműsorok, újságok stb.) is megpróbálja hasznosítani önálló haladása érdekében. Témalista Én és a családom: személyi adatok; foglalkozások; otthoni teendők, kötelességek; családi ünnepek. Emberi kapcsolatok: barátság; emberek külső és belső jellemzése. Tágabb környezetünk: falu, kisváros, nagyváros, ország; a lakóhely bemutatása; háziállataink, lakóhelyünk megóvása. Az iskola világa: az iskola bemutatása; az ideális órarend; az ideális iskola. Egészség és betegség: a leggyakoribb betegségek; a leggyakoribb sérülések. Étkezés: étkezési szokások nálunk és más országokban; különleges ételek és ételreceptek; viselkedés az étkezésnél. Vásárlás: mindennapi bevásárlás; ajándékok ünnepekre. Utazás: utazási előkészületek; a kedvenc közlekedési eszközöd. Szabadidő és szórakozás: sport az iskolában és az iskolán kívül; tévé, videó, számítógép és olvasás.
Értékelés Célcsoport: - osztály - nyelvi csoport - tanulópár - egyén Formái - szóbeli felelet, - tanórai munka - házi feladat - feladatlap kitöltése - röpdolgozat - min. 4 nagydolgozat - projektek - szorgalmi feladatok
46
Szempontjai Szóban: kiejtés, hangsúly és intonáció helyessége, beszédszándék megvalósítása, helyes reagálás, kommunikatív cél teljesítése beszédprodukció önállósága, beszéd folyamatossága, tanult szókincs használata, nyelvhelyesség Írásban: kommunikatív cél teljesítése, formai jegyek teljesítése, műfaji sajátosságok betartása, tanult szókincs használata, szövegkohéziós elemek használata, nyelvhelyesség
Tankönyvek és taneszközök France-Euro-Express 1. Nouveau Francia tankönyv NTK Budapest France-Euro-Express 1. Nouveau Francia munkafüzet NTK Budapest France-Euro-Express 1. Nouveau hanganyag France-Euro-Express 2. Nouveau Francia tankönyv NTK Budapest France-Euro-Express 2. Nouveau Francia munkafüzet NTK Budapest France-Euro-Express 2. Nouveau hanganyag
Kiegészítő anyag Vida Enikő: Allons-y 1. Méthode de français + CD Lexika Kiadó: Székesfehérvár Evelyne Siréjols - Dominique Renaud: Grammaire. 450 nouveaux exercices. Niveau débutant et intermédiaire, CLE International Claire Miquel: Communication progressive du Français avec 365 activités. Niveau intermédiaire, CLE International Emmanuel Goddard – Philippe Liria – Marion Mistichelli – Jean-Paul Sigé: Les clés du nouveau DELF A1, A2, + CD, Diffusion FLE, PUG
7. évfolyam Évi óraszám: 148
Tartalom A kommunikációs szándékokra és a fogalomkörökre vonatkozó nyelvenként kidolgozott kimeneti követelményeket a kerettanterv hat nyelvre, kétéves bontásban tartalmazza. Kommunikációs szándékok (lásd a 8. évfolyam kerettantervénél) Fogalomkörök (lásd a 8. évfolyam kerettantervénél)
47
A továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése A tanuló megérti az utasításokat, azokra cselekvéssel válaszol; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kéréseket, kérdéseket, közléseket, eseményeket megért; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűri; jórészt ismert nyelvi eszközökkel, egyszerű mondatokban megfogalmazott szöveg lényegét megért; ismeretlen nyelvi elemek jelentését jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből kikövetkezteti. Beszédkészség A tanuló jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű struktúrákba rendezett mondatokban válaszol; egyszerű mondatokban közléseket megfogalmaz, kérdéseket tesz fel, eseményeket mesél el; megértési probléma esetén segítséget kér; részt vesz egyszerű párbeszédben, beszélgetést kezdeményez, befejez. Olvasott szöveg értése A tanuló jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveget elolvas; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegben fontos információt megtalál; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveg lényegét megérti; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, egyszerű mondatokból álló szöveg lényegét megérti; egyszerű, képekkel illusztrált szöveget megért; ismeretlen nyelvi elemek jelentését jórészt ismert nyelvi elemek segítségével megfogalmazott szövegben kikövetkezteti. Íráskészség A tanuló jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveget helyesen leír; egyszerű közléseket és kérdéseket írásban megfogalmaz; egyszerű, strukturált szöveget (baráti üzenet, üdvözlet) létrehoz; ismert struktúrák felhasználásával tényszerű információt közvetítő szöveget ír.
48
8. évfolyam Évi óraszám: 148 Kommunikációs szándékok, (a 7-8. évfolyamon belépő új követelmények aláhúzva) Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok: megszólítás, köszönés, elköszönés, bemutatás, bemutatkozás, érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás, engedélykérés és arra reagálás, köszönet és arra reagálás, bocsánatkérés és arra reagálás, gratuláció, jókívánságok és arra reagálás, személyes levélben megszólítás, és elbúcsúzás, engedélykérés Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: sajnálkozás, öröm, elégedettség, elégedetlenség, csodálkozás, remény, bánat, bosszúság. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: véleménykérés és arra reagálás, valaki igazának az elismerése és el nem ismerése, egyetértés, egyet nem értés, tetszés, nem tetszés, akarat, kívánság, képesség, kötelezettség, szükségesség, lehetőség, ígéret, szándék, terv, dicséret, kritika. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok: dolgok, személyek megnevezése, leírása, események leírása, információkérés, információadás, igenlő vagy nemleges válasz, tudás, nem tudás, bizonyosság, bizonytalanság. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok: kérés, tiltás, felszólítás, javaslat és arra reagálás, meghívás és arra reagálás, 49
kínálás és arra reagálás. Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok: visszakérdezés, ismétléskérés, nem értés, betűzés kérése, betűzés, felkérés lassabb, hangosabb beszédre. Fogalomkörök cselekvés, létezés, történés kifejezése. birtoklás kifejezése, térbeli viszonyok, időbeli viszonyok, függő beszéd, mennyiségi viszonyok, minőségi viszonyok, modalitás, esetviszonyok, logikai viszonyok, szövegösszetartó eszközök.
A továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése A tanuló utasításokat megért, azokra cselekvéssel válaszol; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kéréseket, kérdéseket, közléseket, eseményeket megért; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kb. 100 szavas szövegből fontos információt kiszűr; jórészt ismert nyelvi eszközökkel, megfogalmazott kb. 100 szavas szöveg lényegét megérti; ismeretlen nyelvi elem jelentését jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kb. 100 szavas szövegből kikövetkezteti; jórészt ismert nyelvi elemek segítségével megfogalmazott kb. 100 szavas szövegben képes a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni. Beszédkészség A tanuló jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű struktúrákba rendezett mondatokban válaszol; egyszerű mondatokban közléseket megfogalmaz, kérdéseket feltesz, eseményeket elmesél; megértési probléma esetén segítséget kér; egyszerű párbeszédben részt vesz; fenntartja a beszélgetést, pl. új témát kezdeményez. 50
Olvasott szöveg értése A tanuló jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveg lényegét megérti; ismeretlen nyelvi elemek jelentését jórészt ismert nyelvi elemek segítségével megfogalmazott szövegben kikövetkezteti; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, kb. 100 szavas szöveget elolvas; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, kb. 100 szavas szövegben fontos információt megtalál; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, kb. 100 szavas szöveg lényegét megérti; egyszerű történetet megérteni; jórészt ismert nyelvi elemek segítségével megfogalmazott kb. 100 szavas szövegben ismeretlen nyelvi elemek jelentését kikövetkezteti; jórészt ismert nyelvi elemek segítségével megfogalmazott, kb.100 szavas szövegben a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníti. Íráskészség A tanuló jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveget helyesen leír; egyszerű közléseket és kérdéseket írásban megfogalmaz; egyszerű, strukturált szöveget (üzenet, üdvözlet, baráti levelet) létrehoz; ismert struktúrák felhasználásával tényszerű információt közvetítő kb. 50 szavas szöveget ír; kb. 50-70 szavas jellemzést, beszámolót ír.
Tartalom a) Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok megszólítás köszönés, elköszönés köszönet és arra reagálás bemutatás, bemutatkozás érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás engedélykérés és arra reagálás bocsánatkérés és arra reagálás gratuláció, jókívánságok és arra reagálás személyes levélben megszólítás és elbúcsúzás
Excuse-moi…, Excusez-moi …S’il vous plaît… Bonjour! Bonsoir! Au revoir! Salut! Merci beaucoup. De rien. C’est Paul. Je m’appelle Claire. Comment vas-tu? Comment allez-vous? Très bien, merci. / Qu’est-ce qui te fais mal? J’ai mal à… Est-ce que je peux ouvrir la fenêtre? Mais bien sûr. Excuse-moi! Excusez-moi! De rien. Bon anniversaire! Joyeux Noël! / Guéris-toi rapidement! Cher…, Chère… Ton…, Ta… Gros bisous.
Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok Sajnálkozás Öröm elégedettség, elégedetlenség Csodálkozás
Comme je regrette! J’en suis très content(e)! C’est super! Je suis content(e) de…, Je suis triste de… Oh, comme c’est …. 51
Remény Bánat Bosszúság
J’espère que tu vas venir. Comme je suis triste. Quel ennui!
Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok véleménykérés és arra reagálás,
Est-ce que tu aimes? Oui, … /Non,…
véleménynyilvánítás
Qu’est-ce que tu en penses? A mon avis…
valaki igazának az elismerése és el nem ismerése egyetértés, egyet nem értés tetszés, nem tetszés akarat, kívánság, képesség, kötelezettség, szükségesség, lehetőség Igéret szándék, terv dicséret, kritika
Tu as raison. Tu as tort. Je suis d’accord avec toi. Tu peux avoir raison mais… Je trouve ça bien. / Ça me plaît. Ça ne me plaît pas. Je veux, je voudrais, je peux, il faut, il est nécessaire de… il est possible de… Je te promets de… J’ai l’intention de… Super! C’est pas bien!
Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok dolgok, személyek megnevezése, leírása események leírása információkérés, információadás igenlő vagy nemleges válasz tudás, nem tudás bizonyosság, bizonytalanság
C’est… Ma mère est… D’abord… après… ensuite… finalement… à la fin... C’est comment? Très bien. Quel âge as-tu? Est-ce que tu sais…? Pourriez-vous me dire? Ne … pas, Oui,… Non, …. Si, … Oui, je sais. Non, je ne sais pas. J’en suis sûr. Je n’en suis pas sûr. La question est de savoir si…
A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok Kérés tiltás, felszólítás javaslat és arra reagálás meghívás és arra reagálás kínálás és arra reagálás
Donne-moi … / Est-ce que tu pourrais me donner… N’écris pas. Ouvre la porte. Tu veux….? Oui, ,merci /Et si on allait…? Tu viens? Non, merci. Je regrette. Encore un peu de chocolat? Oui, merci. Non merci.
Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok visszakérdezés, ismétléskérés nem értés betűzés kérése, betűzés
Excusez-moi mais je ne comprends pas. Est-ce que tu pourrais répéter encore une fois? C’était comment? Je ne comprends pas. / Excuse-moi/Excusez-moi mais je n’ai pas compris. Épelez-vous s’il vous plaît. 52
felkérés lassabb, hangosabb beszédre
Est-ce que tu pourrais parler plus lentement? Est-ce que vous pourriez parler d’une voix plus haute?
b, Fogalomkörök: Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Jelenidejűség
Múltidejűség,
être, il y a Présent, Verbes réguliers Verbes irréguliers Imparfait
Je suis à la maison. Il y a un magasin dans la rue. Je danse. Nous trouvons. Je prends. Nous faisons. Il faisait beau.
Passé composé Hier j’ai fait mon devoir. Jövőidejűség
személytelenség
Futur proche Futur simple
Je vais rester à la maison. Je resterai à la maison.
Verbes réfléchis il
Je me coiffe. Il fait beau. Il faut …
avoir être appartenir à de Adjectifs possessifs Mon,ton, son, notre votre leur Ma, ta, sa, notre, votre, leur Mes, tes, ses, nos, vos, leurs
J’ai une voiture. Cette valise est à Pierre. Cette valise appartient à Pierre. Le livre de Pierre Mon père est ingénieur. Nos élèves apprennent beaucoup. Votre professeur est super.
Birtoklás kifejezése
Térbeli viszonyok Ici, là-bas, à gauche, à droite, làdessous, là-dessus
irányok, helymeghatározás
53
Prépositions -à, formes contractées: au, aux -de, formes contractées: du, des -sur -sous -dans -entre/parmi -jusqu’à...
Je vais au cinéma. Je parle de Pierre. Je mets la glace sur la table. Le chat dort sous la table. C’est dans la boîte. Parmi ces gens... Nous travaillons jusqu’au 1. janvier.
Időbeli viszonyok Gyakoriság Időtartam
Toujours, jamais, souvent, rarement Combien de temps?
Időpont
Quand?
Je travaille toujours seul. Une semaine, de mardi à dimanche, toute la journée À 6 heures. Le matin. Le 6. février. La semaine dernière. La semaine prochaine.
Mennyiségi viszonyok
határozott mennyiség határozatlan mennyiség
Numéraux ordinaux, cardinaux
Un, deux Le, la première, deuxième Une tasse de café
Article partitif Adjectifs quantitatifs: Beaucoup de, peu de
Je mange du chocolat. Je mange beaucoup de chocolat. Je reçois peu d’argent.
Comment?
Je suis content(e). Je trouve ça super. C’est une jeune femme. Blanc, blancs, blanche, blanches Beau, bel, belle, beaux, belles
Minőségi viszonyok
Adjectifs qualificatifs Formes du féminin et du pluriel irrégulières Comparatif, superlatif Comparaison Vouloir, pouvoir, devoir, savoir (Au présent)
Modalitás
Felszólítás
54
Bien-mieux-le,la meilleur(e) Je suis aussi belle comme toi. Tu travailles plus que toi. Je ne veux pas travailler. Je voudrais un gâteau. Je peux nager. Je dois apprendre le français. Je sais. Viens avec moi. Lève-toi! Tais-toi!
Esetviszonyok
Logikai viszonyok
Névmások a mondatban
L’explication cause et conséquence L’explication téléologique Opposition et concession Mots de discours
Pronoms personnels „sujets du verbe” de forme tonique
Je, tu, il, elle, nous, vous, ils, elles Moi, toi, lui, elle, nous, vous, eux,elles
COD, COI
Je le fais. Je te le donne.
Pronoms en, y Cause Conséquence
J’en mange. J’y vais. Car; parce que C’est pourquoi, alors,
But
Pour de…
Opposition
Mais, au contraire Quand-même
Szövegösszetartó conjonctions eszközök
Et, mais, puis, ou Quand, pendant que Si (présent et futur)
pronoms Celui-ci, celui-là, Il,elle… Cela,ça Tout cela
Magasabb évfolyamra lépés feltételei Hallott szöveg értése A tanuló - megérti az utasításokat, azokra cselekvéssel válaszol - jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kéréseket, kérdéseket, közléseket eseményeket esetenként félreért; - jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből a fontos információ egy részét kiszűri Beszédkészség A tanuló - jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű struktúrákba rendezett mondatokban válaszol - egyszerű mondatokban közléseket megfogalmaz, az esetleges hibák a kommunikatív értéket nem rontják - részt vesz egyszerű párbeszédben, Olvasott szöveg értése 55
A tanuló - jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveget elolvas - jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegben fontos információt az esetek többségében megtalál - egyszerű képekkel illusztrált szöveget megért Íráskészség A tanuló - jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveget kevés hibával leír - egyszerű közléseket és kérdéseket írásban kevés hibával megfogalmaz
9–12. évfolyam Célok és feladatok A 9. évfolyamos diákok egy része a 7-8. évfolyamból tevődik össze. Másik része az általános iskola befejezése után kerül az iskolánkba. Mindkét csoport már tanulta a célnyelvet. Ez idő alatt megismerkedtek az idegen nyelvi foglalkozások feladat- és szövegtípusaival, szókincsük bővült, megértik a tanár célnyelvi óravezetését, önbizalmuk lehetővé teszi számukra, hogy az órai munkában egyénileg, párban vagy csoportban eredményesen vegyenek részt, órán kívüli feladataikat önállóan megoldják. Önértékelésük fejlett és reális: ismerik erős és gyenge pontjaikat. Továbbra is fontos motivációjuk fenntartása és további fejlesztése. Az idegen nyelvi kommunikáció az anyanyelvi kommunikáció elemeivel jellemezhető: fogalmak, gondolatok, érzések, tények és vélemények megértése és értelmezése szóban és írásban az elsődleges célja az oktatásnak. Ez a készségek szintjén a hallott és olvasott szöveg értését és a szövegalkotást, szövegprodukciót jelenti. Az idegennyelvi kommunikáció olyan képességeket is igényel, mint például a közvetítés, más kultúrák megértése. A négy dimenzió, másnéven készség ( hallott szöveg értése, beszédkészség, olvasott szöveg értése és íráskészség ) fejlesztése az egyén társadalmi-kulturális hátterével együtt érdeklődésének megfelelően fejlesztendő. Az idegen nyelvi kommunikáció feltételezi a szókincsnek és a funkcionális nyelvtannak, valamint a szóbeli interakciók főbb tipusainak és a nyelvi stílusoknak az ismeretét. Fontos a társadalmi hagyományoknak és a nyelvek kulturális vonatkozásainak és változatosságának az ismerete. Az idegen nyelvi kompetenciákhoz szükséges képességek felölelik a szóbeli üzenetek megértését, beszélgetések kezdeményezését, folytatását és lezárását, valamint a szövegolvasást, szövegértést és szövegalkotást. Továbbá a tanulónak képesnek kell lennie a segédeszközök megfelelő használatára és az egész életen át tartó tanulás részeként a nyelv nem formális keretekben történő elsajátítására. A pozitiv attitűd magában foglalja a kulturális sokféleség tiszteletben tartását és a nyelvek, kultúrák közötti kommunikáció iránti érdeklődést és kiváncsiságot. Cél, hogy a 10. évfolyam végére a diákok eljussanak az A2–B1 közötti szintre, melyen számukra ismert témakörökben, életszerű helyzetekben képesek információt kérni és kapni. Megértik a hosszabb terjedelmű, autentikus hallott vagy olvasott szöveg lényegét, abból ki tudják szűrni a lényeges információt. Képesek több mondatból álló szöveget szóban és 56
írásban létrehozni. Szókincsük elég fejlett ahhoz, hogy az ismert témakörökhöz kapcsolódó témákról szóban és írásban információt tudjanak cserélni. A 12. évfolyam végére a diákoknak B1–B2 közötti szintű nyelvtudást kell szerezniük, az előző szintnél fejlettebb szókinccsel, szélesebb skálán mozgó, de ismert témákról kell szóban és írásban információt cserélniük, hosszabb szövegeket megérteniük és létrehozniuk. Továbbra is lényeges, hogy az idegen nyelvű tananyag felölelje a más tantárgyaknál tanult tartalmakat, de ezeken az évfolyamokon a diákok nyelvi szintje már új tananyag feldolgozását is lehetővé teszi. Fontos, hogy az előző évekhez hasonlóan segítsék a nyelvtanulást az önálló olvasás és az osztálytermen kívüli nyelvi hatások. Ebben az életkorban a diákokat segítheti a szabályszerűségek felismerése és azok alkalmazása, de a hangsúly továbbra is a jelentésen, a kontextuson és a kommunikáción van. Ezeken az évfolyamokon kell egyensúlyt teremteni a folyamatos beszéd és a nyelvhelyesség között. A 12. év végére a diákoknak el kell sajátítaniuk az önálló nyelvfejlesztéshez elengedhetetlen nyelvtanulási stratégiákat.
Fejlesztési követelmények A tanuló ismert témakörben szóban és írásban tud információt cserélni, szöveget megérteni és létrehozni. Nyelvtudását önállóan szinten tartja, illetve szakmai érdeklődésének megfelelően továbbfejleszti. Nyelvtudása segítségével képes képet alkotni más országok népeiről és kultúrájáról. Témalista (ajánlás) Ember és társadalom: hátrányos helyzetű és elesett emberek segítése; diszkrimináció. Tágabb környezetünk: idegenvezetés a lakóhelyen; a nagyvárosi élet jellemzői. Természeti környezetünk: környezetszennyezés és környezetvédelem. Az iskola világa: egy célnyelvi iskola összehasonlítása az itthonival. Egészség és betegség: hagyományos gyógykezelés és természetgyógyászat; egészséges életmód. Étkezés: a helyes és helytelen táplálkozás; éttermek és gyorséttermek. Utazás: nyaralás itthon és külföldön; egy körutazás megtervezése. Szabadidő, szórakozás: veszélyes sportok; kulturális események; a színház és a mozi világa; a modern és a klasszikus zene; az internet világa. A munka világa: munkavállalás nyáron; munkakörülmények hazánkban és külföldön; pályaválasztás. Országismeret: találkozások a célország(ok) kultúrájával; tájékozódás a célország(ok) politikai, gazdasági és társadalmi életéről. Tudományos és technikai műveltség: a tudomány és technikai eszközök szerepe mindennapjainkban; a célország(ok) közismert technikai és tudományos csúcsteljesítményei. Aktuális témák.
Értékelés Célcsoport - osztály - nyelvi csoport 57
-
tanulópár egyén
Formái - szóbeli felelet, - tanórai munka - házi feladat - feladatlap kitörtése - röpdolgozat - min. 3-4 nagydolgozat (heti óraszám függvényében) - projektek - szorgalmi feladatok Szempontjai Szóban: kiejtés, hangsúly és intonáció helyessége, beszédszándék megvalósítása, helyes reagálás, kommunikatív cél teljesítése, beszédprodukció önállósága, beszéd folyamatossága, tanult szókincs használata, nyelvhelyesség Írásban: kommunikatív cél teljesítése, formai jegyek teljesítése, műfaji sajátosságok betartása, tanult szókincs használata, szövegkohéziós elemek használata, nyelvhelyesség
Tevékenységi formák - néma és hangos olvasás - dialóguskészítés, beszélgetés a tanult témakörökben - vázlatkészítés hallott és olvasott szöveg alapján (magnóról, rádióból is) - szövegek lényeges információinak összefoglalása magyar nyelven - szövegek tartalmának elmondása kérdések, vázlat alapján - szövegalkotás vázlat alapján - mondat/szövegkiegészítés, mondat/szövegtranszformáció - fordítás idegen nyelvre a kontrasztív jelenségek tudatosítása érdekében - irányított fogalmazás - képek képsorok rendezése, leírása - programozott gyakorlatok a tanult nyelvi struktúrák automatizálására - rövid szóbeli illetve írásbeli beszámoló készítése a tanult témakörökben - magánlevél írása - üdvözlő lap írása családi eseményekkel és ünnepekkel kapcsolatban - fordítás magyarra kétnyelvű szótár segítségével - feladatlapok, tesztlapok kitöltése - egyszerű nyomtatványok, űrlapok kitöltése - francia nyelvű ifjúsági folyóiratok olvasása - házi olvasmány feldolgozása tanári irányítással 58
-
jelenetek összeállítása, eljátszása a kétnyelvű szótárak és francia nyelvű ifjúsági lexikonok használata
Tankönyvek, taneszközök France-Euro-Express 2. Nouveau Francia tankönyv France-Euro-Express 2. Nouveau Francia munkafüzet France-Euro-Express 2. hanganyag France-Euro-Express 3. Nouveau Francia tankönyv France-Euro-Express 3. Nouveau Francia munkafüzet France-Euro-Express 3. hanganyag France-Euro-Express 4. Nouveau Francia tankönyv France-Euro-Express 4. Nouveau Francia munkafüzet France-Euro-Express 4. hanganyag
Kiegészítő anyag
Vida Enikő: Allons-y 2. Méthode de français + CD Lexika Kiadó: Székesfehérvár Evelyne Siréjols - Dominique Renaud: Grammaire. 450 nouveaux exercices. Niveau intermédiaire et avancé, CLE International Kurián Ágnes – Nemes Ilona – Salgó János: Francia leíró nyelvtan gyakorlatokkal, NTK Claire Miquel: Communication progressive du Français avec 365 activités. Niveau intermédiaire, CLE International Emmanuel Goddard – Philippe Liria – Marion Mistichelli – Jean-Paul Sigé: Les clés du nouveau DELF A2, B1, B2 + CD, Diffusion FLE, PUG et éditions maison des langues Körmendy Mariann: Des Mots sans mal. Tematikus francia szókincsgyűjtemény érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak, NTK Budapest
9. évfolyam Évi óraszám: AB csoport – 111, CD csoport – 148
Tartalom A kommunikációs szándékokra és a fogalomkörökre vonatkozó, nyelvenként kidolgozott kimeneti követelményeket kétéves bontásban a kerettanterv tartalmazza. Kommunikációs szándékok (lásd a 10. évfolyam kerettantervében) Fogalomkörök (lásd a 10. évfolyam kerettantervében)
59
A továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes kb. 100 szavas köznyelvi szövegben a lényeges információt a lényegtelentől elkülönítse kb. 100 szavas köznyelvi szövegben ismeretlen nyelvi elem jelentését a szövegösszefüggésből kikövetkeztetni; kb. 100 szavas köznyelvi szövegben fontos információt megérteni; kb. 100 szavas köznyelvi szövegben specifikus információt azonosítani; köznyelvi beszélgetés vagy monologikus szöveg lényegét megérteni.
Beszédkészség A tanuló legyen képes köznyelven megfogalmazott kérdésekre egyszerű struktúrákban rendezett válaszokat adni; egyszerű mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni; megértési, illetve kifejezési problémák esetén segítséget kérni; beszélgetésben részt venni; társalgást követni.
Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes kb. 150 szavas, köznyelven megírt szöveget elolvasni; kb. 150 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől megkülönböztetni; ismert nyelvi elemek segítségével kb. 150 szavas köznyelvi szövegben ismeretlen nyelvi elemek jelentését kikövetkeztetni; kb. 150 szavas köznyelven megírt szövegben fontos információt megtalálni; kb. 150 szavas köznyelvi szövegben specifikus információt azonosítani; kb. 150 szavas köznyelven megírt szöveg lényegét megérteni; egyszerű vagy egyszerűsített publicisztikai illetve irodalmi szöveget követni. Íráskészség A tanuló legyen képes kb. 100 szavas, tényszerű információt közvetítő, néhány bekezdésből álló szöveget írni; gondolatait változatos kifejezésekkel és mondatszerkezetekkel, a megfelelő nyelvi eszközök használatával, logikai összefüggések alapján szöveggé rendezni, egyszerű közléseket írásban megfogalmazni; különböző szövegfajtákat létrehozni; változatos közlésformákat (leírás, elbeszélés, jellemzés) használni.
60
Magasabb évfolyamra lépés feltételei Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes kb. 100 szavas köznyelvi szövegben a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; az esetek többségében kb. 100 szavas köznyelvi szövegben fontos információt megérteni; köznyelvi beszélgetés vagy monologikus szöveg lényegét megérteni. Beszédkészség A tanuló legyen képes köznyelven megfogalmazott kérdésekre egyszerű struktúrákban rendezett válaszokat adni; kevés hibával egyszerű mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni; megértési, illetve kifejezési problémák esetén segítséget kérni; beszélgetésben részt venni; Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes kb. 150 szavas, köznyelven megírt szöveget elolvasni; kb. 150 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől megkülönböztetni; az esetek többségében kb. 150 szavas köznyelven megírt szövegben fontos információt megtalálni; kb. 150 szavas köznyelven megírt szöveg lényegét megérteni; Íráskészség A tanuló legyen képes kb. 100 szavas, tényszerű információt közvetítő, néhány bekezdésből álló szöveget írni; kevés hibával
10. évfolyam Évi óraszám: AB csoport – 111, CD csoport – 148 Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok: megszólítás, köszönés, elköszönés, bemutatás, bemutatkozás, telefonálásnál bemutatkozás és elköszönés; személyes levélben megszólítás és elbúcsúzás, érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás, engedélykérés és arra reagálás, köszönet és arra reagálás, bocsánatkérés és arra reagálás, gratuláció, jókívánságok és arra reagálás.
61
Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: sajnálkozás; öröm; elégedettség, elégedetlenség; csodálkozás; remény; bánat; bosszúság. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: véleménynyilvánítás, véleménykérés és arra reagálás, valaki igazának az elismerése és el nem ismerése, egyetértés, egyet nem értés, érdeklődés, érdektelenség, tetszés, nem tetszés, dicséret, kritika, ellenvetés, akarat, kívánság, képesség, kötelezettség, szükségesség, lehetőség, ígéret; szándék, terv, érdeklődés értékítélet, kívánság, preferencia iránt.
Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok: dolgok, személyek megnevezése, leírása; események leírása; információkérés, információadás; igenlő vagy nemleges válasz; tudás, nem tudás; bizonyosság, bizonytalanság; ismerés, nem ismerés. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok: kérés; tiltás, felszólítás; segítségkérés és arra reagálás; javaslat és arra reagálás; kínálás és arra reagálás; meghívás és arra reagálás. Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok: visszakérdezés, ismétléskérés; nem értés; betűzés kérése, betűzés; felkérés lassabb, hangosabb beszédre; beszélési szándék jelzése, téma bevezetése; megerősítés témaváltás, beszélgetés lezárása. 62
Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése, Birtoklás kifejezése, Térbeli és időbeli viszonyok, Függő beszéd, Mennyiségi és minőségi viszonyok, Modalitás, Esetviszonyok, Logikai viszonyok, Szövegösszetartó eszközök.
A továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes kb. 150 szavas köznyelvi szövegben a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; kb. 150 szavas köznyelvi szövegben ismeretlen nyelvi elem jelentését a szövegösszefüggésből kikövetkeztetni; kb. 150 szavas köznyelvi szövegben fontos információt megérteni; kb. 150 szavas köznyelvi szövegben specifikus információt azonosítani; köznyelvi beszélgetés vagy monologikus szöveg lényeges pontjait megérteni. Beszédkészség A tanuló legyen képes árnyaltabban megfogalmazott kérdésekre összetettebb struktúrákban rendezett válaszokat adni; választékos mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni; megértési, illetve kifejezési problémák esetén segítséget kérni; beszélgetésben részt venni; társalgásba bekapcsolódni, álláspontot, véleményt kifejteni. Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes kb. 200 szavas, köznyelven megírt szöveget elolvasni; kb. 200 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől megkülönböztetni; ismert nyelvi elemek segítségével kb. 200 szavas köznyelvi szövegben ismeretlen nyelvi elemek jelentését kikövetkeztetni; kb. 200 szavas köznyelvi szövegben fontos információt megtalálni; kb. 200 szavas köznyelvi szövegben specifikus információt azonosítani; kb. 200 szavas köznyelven megírt szöveg felépítését megérteni; egyszerű vagy egyszerűsített publicisztikai vagy irodalmi szöveg lényeges pontjait megérteni.
63
Íráskészség A tanuló legyen képes kb. 150 szavas, tényszerű információt közvetítő néhány bekezdésből álló, szöveget írni; gondolatait változatos kifejezésekkel és mondatszerkezetekkel, a megfelelő nyelvi eszközök használatával, logikai összefüggések alapján bekezdésbe rendezett szövegben megfogalmazni; különböző szövegfajtákat létrehozni; változatos közlésformákat használni.
11 évfolyam Évi óraszám: 111
Tartalom A kommunikációs szándékokra és a fogalomkörökre vonatkozó, nyelvenként kidolgozott kimeneti követelményeket kétéves bontásban a kerettanterv tartalmazza. Kommunikációs szándékok (lásd a 12. évfolyam kerettantervében) Fogalomkörök (lásd a 12. évfolyam kerettantervében)
A továbbhaladás feltételei 11. évfolyam Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes kb. 200 szavas köznyelvi szövegben a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; kb. 200 szavas köznyelvi szövegben fontos információt megérteni; kb. 200 szavas köznyelvi szövegben specifikus információt azonosítani köznyelvi beszélgetés vagy monologikus szöveget különösebb nehézség nélkül megérteni Beszédkészség A tanuló legyen képes kérdésekre összetettebb struktúrákban rendezett válaszokat adni, a kommunikatív értéket nem sértő hibákkal, közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni, megértési, illetve kifejezési problémák esetén segítséget kérni; beszélgetésben részt venni; Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes kb. 250 szavas, köznyelven megírt szöveget elolvasni; kb. 250 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől megkülönböztetni; kb. 250 szavas köznyelvi szövegben fontos információt megtalálni; 64
kb. 250 szavas köznyelven megírt szöveg felépítését megérteni; Íráskészség A tanuló legyen képes kb. 200 szavas, tényszerű információt közvetítő néhány bekezdésből álló, szöveget írni; gondolatait változatos kifejezésekkel és mondatszerkezetekkel, a megfelelő nyelvi eszközök használatával, logikai összefüggések alapján bekezdésbe rendezett szövegben megfogalmazni; kevés hibával
12. évfolyam Évi óraszám: 128
Tartalom A kommunikációs szándékokra és a fogalomkörökre vonatkozó, nyelvenként kidolgozott kimeneti követelményeket kétéves bontásban a kerettanterv tartalmazza. Kommunikációs szándékok (lásd a 12. évfolyam kerettantervében) Fogalomkörök (lásd a 12. évfolyam kerettantervében)
A továbbhaladás feltételei 12. évfolyam Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes kb. 200 szavas köznyelvi szövegben a lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; kb. 200 szavas köznyelvi szövegben fontos információt megérteni; kb. 200 szavas köznyelvi szövegben specifikus információt azonosítani köznyelvi beszélgetés vagy monologikus szöveget különösebb nehézség nélkül megérteni Beszédkészség A tanuló legyen képes kérdésekre összetettebb struktúrákban rendezett válaszokat adni, esetleges hibái a kommunikatív értéket ne sértsék, közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni, megértési, illetve kifejezési problémák esetén segítséget kérni; beszélgetésben részt venni; társalgásban részt venni Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes kb. 250 szavas, köznyelven megírt szöveget elolvasni; kb. 250 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől megkülönböztetni; 65
kb. 250 szavas köznyelvi szövegben fontos információt megtalálni; kb. 250 szavas szövegben specifikus információt azonosítani, kb. 250 szavas köznyelven megírt szöveget anyanyelvén összefoglalni, egyszerű vagy egyszerűsített publicisztikai vagy irodalmi szöveget anyanyelvén összefoglalni
Íráskészség A tanuló legyen képes kb. 200 szavas, tényszerű információt közvetítő néhány bekezdésből álló, szöveget írni; gondolatait változatos kifejezésekkel és mondatszerkezetekkel, a megfelelő nyelvi eszközök használatával, logikai összefüggések alapján bekezdésbe rendezett szövegben megfogalmazni; kevés hibával
9-10. évfolyam Tartalom Az újonnan belépő kommunikációs szándékokat, fogalomköröket és az új példákat dőlt betűvel jelezzük a) Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok megszólítás köszönés, elköszönés köszönet és arra reagálás bemutatás, bemutatkozás érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás
Excuse-moi…, Excusez-moi …S’il vous plaît… Bonjour! Bonsoir! Au revoir! Salut! Merci beaucoup. De rien. C’est Paul. Je m’appelle Claire. Comment vas-tu? Comment allez-vous? Très bien, merci. / Qu’est-ce qui tu fais mal? J’ai mal à… engedélykérés és arra reagálás Est-ce que je peux ouvrir la fenêtre? Mais bien sûr. bocsánatkérés és arra reagálás Excuse-moi! Excusez-moi! De rien. gratuláció, jókívánságok és arra reagálás Bon anniversaire! Joyeux Noël! / Guéris-toi rapidement! személyes levélben megszólítás és Cher…, Chère… elbúcsúzás Ton…, Ta… Gros bisous. Telefonbeszélgetések: bemutatkozás, más C’est Dominique à l’appareil. Est-ce que je peux parler személy kérése, reagálás à… ? Je te le passe. Est-ce que je dois prendre un message?Non, merci. 66
Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok sajnálkozás öröm elégedettség, elégedetlenség csodálkozás remény bánat bosszúság együttérzés
Comme je regrette! J’en suis très content(e)! C’est super! Je suis content(e) de…, Je suis triste de… Oh,comme c’est …. J’espère que tu vas venir. Comme je suis triste. Quel ennui! Je suis de tout cœur avec toi.
Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok véleménykérés és arra reagálás, véleménynyilvánítás
Est-ce que tu aimes? Oui, … /Non,… Qu’est-ce que tu en penses? A mon avis…
valaki igazának az elismerése és el nem ismerése egyetértés, egyet nem értés tetszés, nem tetszés akarat, kívánság, képesség, kötelezettség, szükségesség, lehetőség ígéret szándék, terv dicséret, elismerés kritika, szemrehányás érdeklődési kör kifejezése, ill. érdeklődés személyes preferenciák iránt
Tu as raison. Tu as tort. Je suis d’accord avec toi. Tu peux avoir raison mais… Je trouve ça bien. / Ça me plaît. Ça ne me plaît pas. Je veux, je voudrais, je peux, il faut, il est nécessaire de… il est possible de… Je te promets de… J’ai l’intention de… Super! C’est génial. Je te félicite. Ça me plaît bien. Ce n’est pas trop réussi. Mais c’est scandaleux ! Qu’est-ce qui t’intéresse dans la vie ? Cela me paraît ..., Lequel veux-tu ?
Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok dolgok, személyek megnevezése, leírása események leírása információkérés, információadás igenlő vagy nemleges válasz tudás, nem tudás bizonyosság, bizonytalanság emlékezés feltételezés indoklás (ok, cél)
C’est… Ma mère est… D’abord… après… ensuite… finalement… à la fin... C’est comment? Très bien? Quel âge as-tu? 12 / Est-ce que tu sais…? Pourriez-vous me dire? Ne … pas, Oui,… Non, …. Si, … Oui, je sais. Non, je ne sais pas. J’en suis sûr. Je n’en suis pas sûr. La question est de savoir si… Je me rappelle..., Cela fait me penser à... Je suppose que... Parce que…., Pour que….., On peut en déduire que…
A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok kérés
Donne-moi … / Est-ce que tu pourrais me donner… 67
tiltás, felszólítás javaslat és arra reagálás meghívás és arra reagálás kínálás és arra reagálás segítségkérés segítség felajánlása, arra reagálás engedély kérése, megadása, megtagadása
N’écris pas. Ouvre la porte. Tu veux….? Oui, ,merci /Et si on allait…? Tu viens? Non, merci. Je regrette. Encore un peu de chocolat? Oui, merci. Non merci. Je vous en prie. Je t’en prie. Je te propose…. Je vous propose…. Non, merci. Merci beaucoup. Tu me permets ? Vous me permettez? Non, vous ne pouvez pas. Si tu veux…
Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok visszakérdezés, ismétléskérés nem értés betűzés kérése, betűzés felkérés lassabb, hangosabb beszédre téma bevezetése témaváltás, félbeszakítás megerősítés körülírás beszélgetés lezárása
Excusez-moi mais je ne comprends pas. Est-ce que tu pourrais répéter encore une fois? C’était comment? Je ne comprends pas. / Excuse-moi/Excusez-moi mais je n’ai pas compris. Épelez-vous s’il vous plaît. Est-ce que tu pourrais parler plus lentement? Est-ce que vous pourriez parler d’une voix plus haute? A ce propos j'ajouterai..., A mon avis... Si on parlait d’autre chose maintenant… C’est bien ça? Est-ce que j’ai bien compris? C’est tout? Je ne sais pas exactement mais…. C’est comme… D’accord. C’est entendu.
b) Fogalomkörök: Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Cselekvés, történés, létezés kifejezése être, il y a Les présentateurs c’est ….. qui/que voici…. voilà…. jelenidejűség Présent, Verbes réguliers Verbes irréguliers múltidejűség, Imparfait
jövőidejűség
Je suis à la maison. Il y a un magasin dans la rue. C’est Paul qui a gagné. Voici Paul en courant. Je danse. Nous trouvons. Je prends. Nous faisons. Il faisait beau.
Passé composé
Hier j’ai fait mon devoir.
Plus-que-parfait
J’avais fini mes études en 1999.
Passé récent Futur proche Futur simple
Je viens de finir mon devoir. Je vais rester à la maison. Je resterai à la maison.
68
szenvedő szerkezet La construction passive Le passant a été renversé par une voiture. feltételes mód Conditionnel présent Si j’aurais de l’argent ! Conditionnel passé Si j’aurais plus appris ! Verbes réfléchis Je me coiffe. concordance des Antériorité Dès qu’on avait fini le devoir on temps Plus-que-parfait partait Futur dans le passé Je ne savait pas qu’il serait content. Postériorité Dès qu’on aura fini le devoir on Futur antérieur partira.
személytelenség
Simultanéité avec si Futur – Présent Conditionnel – Imparfait Conditionnel passé – Plus-que-parfait il
Pierre partira s’il fait beau. Pierre partirait s’il faisait beau. Pierre serait parti s’il avait fait beau. Il fait beau. Il faut …
Birtoklás kifejezése avoir être appartenir à de Adjectifs possessifs Mon,ton, son, notre votre leur Ma, ta, sa, notre, votre, leur Mes, tes, ses, nos, vos, leurs Pronoms possessifs
J’ai une voiture. Cette valise est à Pierre. Cette valise appartient à Pierre. Le livre de Pierre Mon père est ingénieur. Nos élèves apprennent beaucoup. Votre professeur est super.
Ma valise est lourde. Comment est la tienne? Notre mère travaille beaucoup. Et la vôtre? Pierre aime ta musique et j’aime la sienne. Nos élèves apprennent beaucoup. Et les vôtres? Je connais ton mari. Tu connais le mien.
Térbeli viszonyok irányok, helymeghatározás
Ici, là-bas, à gauche, à droite, làdessous, là-dessus
69
Prépositions -à, formes contractées: au, aux -de, formes contractées: du, des -sur -chez -pour - jusqu’à - entre /parmi - chez
Je vais au cinéma. Je parle de Pierre. Je mets la glace sur la table. Je suis chez moi. Je travaille pour Danone. On court jusqu’à Budapest. Il faut choisir entre Paul et Pierre. C’est près de chez nous.
Időbeli viszonyok gyakoriság
időtartam
időpont
Toujours, jamais, souvent, rarement Tout à coup, une fois Combien de temps?
Je travaille toujours seul.
-en; pendant Quand? -à -il y a
Une fois le travail terminé… Une semaine, de mardi à dimanche, toute la journée En une semaine À 6 heures. Le matin. Le 6. février. La semaine dernière. La semaine prochaine. Il y a un an.
-à partir de -depuis -avant/après
A partir du 14 septembre. Depuis un mois. Après longtemps.
Numéraux ordinaux, cardinaux
Un, deux Le, la première, deuxième Une tasse de café
Article partitif Adjectifs quantitatifs: Beaucoup de, peu de
Je mange du chocolat. Je mange beaucoup de chocolat. Je reçois peu d’argent.
Comment?
Je suis content(e). Je trouve ça super. C’est une jeune femme. Blanc, blancs, blanche, blanches Beau, bel, belle, beaux, belles
Mennyiségi viszonyok
határozott mennyiség határozatlan mennyiség
Minőségi viszonyok
Adjectifs qualificatifs Formes du féminin et du pluriel irrégulières Comparatif, superlatif Comparaison Autant… si…. 70
Bien-mieux-le,la meilleur(e) Je suis aussi belle comme toi. Tu travaille plus que toi. J’ai autant d’argent que toi.
Modalitás
műveltetés
Vouloir, pouvoir, devoir, savoir
Je ne veux pas travailler. Je voudrais un gâteau. Je peux nager. Je sais.
Le factitif
Pierre a fait laver sa voiture.
Le gérondif
En examinant ce problème... Viens avec moi. Lève-toi! Tais-toi!
felszólítás Esetviszonyok
Névmások a mondatban
Pronoms personnels „sujets du verbe” de forme tonique
COD, COI Pronoms en, y Logikai viszonyok
L’explication cause et conséquence
Cause
L’explication téléologique Opposition et concession
But
Conséquence
Opposition
Mots de discours
71
Je, tu, il, elle, nous, vous, ils, elles Moi, toi, lui, elle, nous, vous, eux,elles
Je le fais. Je te le donne. J’en mange. J’y vais. Car; parce que puisque…, donc ..., or..., c’est pour cela que, ... Pour de… Pour que…, Mais, au contraire Bien que…, quoique…., tandis que… Quand-même D’abord-ensuite-enfin D’une part – d’autre part Par ailleurs… Pourtant…
Szövegösszetartó conjonctions eszközök
Et, mais, puis, ou Si (imparfait /conditionnel présent, plus-queparfait/conditionnel passé) Tantôt... tantôt Plus... plus... / moins... moins...
pronoms
pronoms relatifs et interrogatifs
Celui-ci, celui-là, Il,elle… Cela,ça Tout cela Lequel, auquel… Qui, que, dont, où
Lequel veux-tu acheter? C’est ce dont on a parlé.
11-12. évfolyam Tartalom Az újonnan belépő kommunikációs szándékokat, fogalomköröket és az új példákat dőlt betűvel jelezzük. a) Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok
megszólítás köszönés, elköszönés köszönet és arra reagálás bemutatás, bemutatkozás
érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás engedélykérés és arra reagálás bocsánatkérés és arra reagálás gratuláció, jókívánságok és arra reagálás
Excuse-moi…, Excusez-moi …S’il vous plaît… Bonjour! Bonsoir! Au revoir! Salut! Merci beaucoup. De rien. C’est Paul. Je m’appelle Claire. Permettez-moi de vous présenter Paul Gautier. Je voudrais me présenter... Comment vas-tu? Comment allez-vous? Très bien, merci. / Qu’est-ce qui tu fais mal? J’ai mal à… Est-ce que je peux ouvrir la fenêtre? Mais bien sûr. Excuse-moi! Excusez-moi! De rien. Bon anniversaire! Joyeux Noël! / Guéris-toi rapidement! 72
személyes levélben megszólítás és elbúcsúzás hivatalos levélben megszólítás és bemutatkozás telefonbeszélgetések: bemutatkozás, más személy kérése, reagálás
megszólítás köszönés, elköszönés köszönet és arra reagálás bemutatás, bemutatkozás szóbeli üdvözletküldés
Cher…, Chère… Ton…, Ta… Gros bisous. Madame...., Monsieur.... , Salutations sportives. Veuillez agréer l’expression de mes sentiments distingués. C’est Dominique à l’appareil. Est-ce que je peux parler à… ? Je te le passe. Est-ce que je dois prendre un message?Non, merci. Il est en ligne. Ne coupez-pas, s’il vous plaît. Voulezvous que je prenne un message? Excuse-moi…, Excusez-moi …S’il vous plaît… Bonjour! Bonsoir! Au revoir! Salut! Merci beaucoup. De rien. C’est Paul. Je m’appelle Claire. Mes meilleurs pensées à Paul.
Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok sajnálkozás öröm elégedettség, elégedetlenség csodálkozás remény bánat bosszúság együttérzés hála félelem
Comme je regrette! J’en suis très content(e)! C’est super! Je suis content(e) de…, Je suis triste de… Oh,comme c’est …. J’espère que tu vas venir. Comme je suis triste. Quel ennui! Je suis de tout cœur avec toi. Je vous suis reconnaissant(e). J’ai peur de….. Je crains que…..
Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok véleménykérés és arra reagálás, véleménynyilvánítás
Est-ce que tu aimes? Oui, … /Non,… Qu’est-ce que tu en penses? A mon avis…
valaki igazának az elismerése és el nem ismerése egyetértés, egyet nem értés tetszés, nem tetszés akarat, kívánság, képesség, kötelezettség, szükségesség, lehetőség ígéret szándék, terv dicséret, elismerés kritika, szemrehányás érdeklődési kör kifejezése, ill. érdeklődés személyes preferenciák iránt közömbösség, érdektelenség
Tu as raison. Tu as tort. Je suis d’accord avec toi. Tu peux avoir raison mais… Je trouve ça bien. / Ça me plaît. Ça ne me plaît pas. Je veux, je voudrais, je peux, il faut, il est nécessaire de… il est possible de… Je te promets de… J’ai l’intention de… Super! C’est génial. Je te félicite. Ça me plaît bien. Ce n’est pas trop réussi. Mais c’est scandaleux ! Qu’est-ce qui t’intéresse dans la vie ? Cela me paraît ..., Lequel veux-tu ? Cela ne me regarde pas. Cela n’a aucune importance 73
ellenvetés, érvelés
pour moi. Par contre…. D’ailleurs….. Pourtant….. Au contraire…
Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok dolgok, személyek megnevezése, leírása események leírása információkérés, információadás igenlő vagy nemleges válasz tudás, nem tudás bizonyosság, bizonytalanság
emlékezés feltételezés indoklás (ok, cél)
C’est… Ma mère est… D’abord… après… ensuite… finalement… à la fin... C’est comment? Très bien? Quel âge as-tu? 12 / Est-ce que tu sais…? Pourriez-vous me dire? Ne … pas, Oui,… Non, …. Si, … Oui, je sais. Non, je ne sais pas. J’en suis sûr. Je n’en suis pas sûr. La question est de savoir si… Certainement. Sans aucune doute. Je doute que… Je me rappelle..., Cela fait me penser à... Je suppose que... Parce que…., Pour que….., On peut en déduire que… Il en ressort que…
A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok kérés tiltás, felszólítás javaslat és arra reagálás meghívás és arra reagálás kínálás és arra reagálás segítségkérés segítség felajánlása, arra reagálás engedély kérése, megadása, megtagadása reklamálás tanácsadás, tanácskérés
Donne-moi … / Est-ce que tu pourrais me donner… N’écris pas. Ouvre la porte. Tu veux….? Oui, ,merci /Et si on allait…? Tu viens? Non, merci. Je regrette. Encore un peu de chocolat? Oui, merci. Non merci. Je vous en prie. Je t’en prie. Je te propose…. Je vous propose…. Non, merci. Merci beaucoup. Tu me permets ? Vous me permettez? Non, vous ne pouvez pas. Si tu veux… C’est inadmissible. C’est scandaleux. A ta place…. A votre place…. Est-ce que vous pourriez me donner quelques conseils concernant…
Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok Visszakérdezés, ismétléskérés nem értés Betűzés kérése, betűzés Felkérés lassabb, hangosabb beszédre
Excusez-moi mais je ne comprends pas. Est-ce que tu pourrais répéter encore une fois? C’était comment? Je ne comprends pas. / Excuse-moi/Excusez-moi mais je n’ai pas compris. Épelez-vous s’il vous plaît. Est-ce que tu pourrais parler plus lentement? Est-ce que vous pourriez parler d’une voix plus haute? 74
Téma bevezetése Témaváltás, félbeszakítás Megerősítés Körülírás Beszélgetés lezárása
A ce propos j'ajouterai..., A mon avis... Pour aborder ce sujet ... Si on parlait d’autre chose maintenant… Excusez-moi de vous/t’interrompre… C’est bien ça? Est-ce que j’ai bien compris? C’est tout? Je ne sais pas exactement mais…. C’est comme… En explication je te/vous donne un exemple… D’accord. C’est entendu.
b) Fogalomkörök: Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Cselekvés, történés, létezés kifejezése
Les présentateurs jelenidejűség
múltidejűség,
être, il y a c’est ….. qui/que voici…. voilà…. Présent, Verbes réguliers Verbes irréguliers Imparfait
Je suis à la maison. Il y a un magasin dans la rue. C’est Paul qui a gagné. Voici Paul en courant.
Passé composé
Hier j’ai fait mon devoir.
Plus-que-parfait
J’avais fini mes études en 1999.
Passé récent
Je viens de finir mon devoir.
Le passé simple
Dès qu’il termina son devoir il quitta la salle rapidement. Je vais rester à la maison. Je resterai à la maison.
Je danse. Nous trouvons. Je prends. Nous faisons. Il faisait beau.
jövőidejűség
Futur proche Futur simple
szenvedő szerkezet feltételes mód
La construction passive Le passant a été renversé par une voiture. Conditionnel présent Si j’aurais de l’argent ! Conditionnel passé Si j’aurais plus appris ! Verbes réfléchis Je me coiffe.
75
concordance des temps
Antériorité Plus-que-parfait Futur dans le passé Postériorité Futur antérieur
személytelenség
Simultanéité avec si Futur – Présent Conditionnel – Imparfait Conditionnel passé – Plus-que-parfait il
Dès qu’on avait fini le devoir on partait Je ne savait pas qu’il serait content. Dès qu’on aura fini le devoir on partira.
Pierre partira s’il fait beau. Pierre partirait s’il faisait beau. Pierre serait parti s’il avait fait beau. Il fait beau. Il faut …
Birtoklás kifejezése avoir être appartenir à de Adjectifs possessifs Mon,ton, son, notre votre leur Ma, ta, sa, notre, votre, leur Mes, tes, ses, nos, vos, leurs Pronoms possessifs
J’ai une voiture. Cette valise est à Pierre. Cette valise appartient à Pierre. Le livre de Pierre Mon père est ingénieur. Nos élèves apprennent beaucoup. Votre professeur est super.
Ma valise est lourde. Comment est la tienne? Notre mère travaille beaucoup. Et la vôtre? Pierre aime ta musique et j’aime la sienne. Nos élèves apprennent beaucoup. Et les vôtres? Je connais ton mari. Tu connais le mien.
Térbeli viszonyok irányok, helymeghatározás
Ici, là-bas, à gauche, à droite, làdessous, là-dessus
76
Prépositions -à, formes contractées: au, aux -de, formes contractées: du, des -sur -chez -pour - jusqu’à - entre /parmi - chez - à l’initiative de - faute de - sous prétexte de
Je vais au cinéma. Je parle de Pierre. Je mets la glace sur la table. Je suis chez moi. Je travaille pour Danone. On court jusqu’à Budapest. Il faut choisir entre Paul et Pierre. C’est près de chez nous. Faute de temps, je n’ai pas fini mon travail
Időbeli viszonyok gyakoriság
időtartam
időpont
Toujours, jamais, souvent, rarement Tout à coup, une fois Combien de temps?
Je travaille toujours seul.
-en; pendant Quand? -à -il y a
Une fois le travail terminé… Une semaine, de mardi à dimanche, toute la journée En une semaine À 6 heures. Le matin. Le 6. février. La semaine dernière. La semaine prochaine. Il y a un an.
-à partir de -depuis -avant/après -dès
A partir du 14 septembre. Depuis un mois. Après longtemps. Dès sa naissance il est…
Numéraux ordinaux, cardinaux
Un, deux Le, la première, deuxième Une tasse de café
Article partitif Adjectifs quantitatifs: Beaucoup de, peu de
Je mange du chocolat. Je mange beaucoup de chocolat. Je reçois peu d’argent.
Comment?
Je suis content(e). Je trouve ça super.
Mennyiségi viszonyok
határozott mennyiség határozatlan mennyiség
Minőségi viszonyok
77
Adjectifs qualificatifs Formes du féminin et du pluriel irrégulières
C’est une jeune femme. Blanc, blancs, blanche, blanches Beau, bel, belle, beaux, belles
Comparatif, superlatif Comparaison
Bien-mieux-le,la meilleur(e) Je suis aussi belle comme toi. Tu travaille plus que toi. J’ai autant d’argent que toi. Je ne veux pas travailler. Je voudrais un gâteau. Je peux nager. Je sais.
Autant… si…. Vouloir, pouvoir, devoir, savoir
Modalitás
műveltetés
Le factitif
Pierre a fait laver sa voiture.
Gérondif Participe présent
En examinant ce problème Je connais des personnes travaillant dans ce bureau. Viens avec moi. Lève-toi! Tais-toi!
felszólítás Esetviszonyok
Névmások a mondatban
Pronoms personnels „sujets du verbe” de forme tonique
COD, COI Pronoms en, y La double pronominalisation
78
Je, tu, il, elle, nous, vous, ils, elles Moi, toi, lui, elle, nous, vous, eux,elles
Je le fais. Je te le donne. J’en mange. J’y vais. Donnez-moi-en, svp.
Logikai viszonyok
L’explication cause et conséquence
Cause
Car; parce que puisque…, donc ..., or..., du fait que, vu que, sous prétexte que...
Conséquence
c’est pourquoi, alors, c’est pour cela que, ainsi/aussi (inversion !) si bien que, de telle façon que...
L’explication téléologique
But
Pour de… Pour que… (subjonctif) Afin que... (subjonctif) De façon à ce que (subjonctif) De crainte que... (subjonctif)
Opposition et concession
Opposition
Mais, au contraire Bien que…, quoique…., tandis que… Quand-même Avoir beau + infinitif Néanmoins Malgré de/en dépit de
Mots de discours
D’abord-ensuite-enfin D’une part – d’autre part Par ailleurs… Pourtant… Et, mais, puis, ou Si (imparfait /conditionnel présent, plus-queparfait/conditionnel passé) Tantôt... tantôt Plus... plus... / moins... moins... Concernant, en ce qui concerne Pourvu que, pour autant que
Szövegösszetartó conjonctions eszközök
pronoms
pronoms relatifs et interrogatifs
Celui-ci, celui-là, Il,elle… Cela,ça Tout cela Lequel, auquel… Qui, que, dont, où
79
Lequel veux-tu acheter? C’est ce dont on a parlé.
A MÁSODIK IDEGEN NYELV FRANCIA NYELV 9–12. évfolyam Célok és feladatok Az általános bevezetőben megfogalmazottakon túl a második idegen nyelv tanulásának célja, hogy a diákokat a négy tanév során alapszintű nyelvtudáshoz juttassa. A második nyelv tanulását megkönnyítheti az első nyelv elsajátítása során nyert tapasztalat, hiszen a célnyelvű óravezetés, a feladat- és szövegtípusok, munkaformák és követelmények már ismertek. A diákok nyelvtanulási stratégiái és önbizalma szintén támogathatják az újabb nyelv tanulását. Ez a korosztály látványosabb tempóban halad az előző évfolyamokon jellemzőnél, ezért reálisan elvárható, hogy a második idegen nyelvből a 10. tanév végére az A1–A2 közötti szintet, a 12. évfolyam befejezésére pedig az A2–B1 közötti szintet elérjék a diákok. A célok és feladatok egybeesnek az első idegen nyelvnél kifejtettekkel.
Fejlesztési követelmények A tanuló ismert témakörben, szóban és írásban tud néhány mondatos információt cserélni, rövidebb szöveget megérteni és létrehozni. Nyelvtudását önállóan szinten tartja, illetve szakmai érdeklődésének megfelelően továbbfejleszti. Nyelvtudása segítségével képes képet alkotni más országok népeiről és kultúrájáról. Témalista (ajánlás) Én és a családom: személyi adatok; foglalkozások; otthoni teendők, kötelességek; családi ünnepek. Az otthon. A szűkebb környezet: a lakás bemutatása; a lakószoba bemutatása. Emberi kapcsolatok: barátság; emberek külső és belső jellemzése. Tágabb környezetünk: falu, kisváros, világváros; a lakóhely bemutatása; idegenvezetés a lakóhelyen; növények és állatok. Az iskola világa: az iskola bemutatása; az ideális órarend; az ideális iskola; egy célnyelvi iskola összehasonlítása az itthonival. Egészség és betegség: a leggyakoribb betegségek; a leggyakoribb sérülések. Étkezés: étkezési szokások nálunk és más országokban; ételek és ételreceptek; éttermek és gyorséttermek. Utazás: utazási előkészületek; nyaralás itthon és külföldön. Szabadidő és szórakozás: kedvenc sport; gyűjtemények; sport az iskolában és az iskolán kívül; videó, számítógép és olvasás; kulturális események; a színház és a mozi világa; a modern és a klasszikus zene; az internet világa. A munka világa: munkavállalás nyáron, pályaválasztás. Országismeret: találkozások a célország(ok) kultúrájával, tájékozódás a célország(ok) politikai, gazdasági és társadalmi életéről.
80
Tudományos és technikai műveltség: a tudomány és technikai eszközök szerepe mindennapjainkban; a célország(ok) közismert technikai és tudományos csúcsteljesítményei. Aktuális témák.
Értékelés Célcsoport: - osztály - nyelvi csoport - tanulópár - egyén Formái - szóbeli felelet, -
tanórai munka házi feladat feladatlap kitöltése röpdolgozat min. 3 nagydolgozat projektek szorgalmi feladatok
Szempontjai Szóban: kiejtés, hangsúly és intonáció helyessége, beszédszándék megvalósítása, helyes reagálás, kommunikatív cél teljesítése beszédprodukció önállósága, beszéd folyamatossága, tanult szókincs használata nyelvhelyesség Írásban: kommunikatív cél teljesítése, formai jegyek teljesítése, műfaji sajátosságok betartása, tanult szókincs használata, szövegkohéziós elemek használata, nyelvhelyesség
Tankönyvek, taneszközök France-Euro-Express 1. Nouveau Francia tankönyv NTK Budapest France-Euro-Express 1. Nouveau Francia munkafüzet NTK Budapest France-Euro-Express 1. Nouveau hanganyag France-Euro-Express 2. Nouveau Francia tankönyv NTK Budapest France-Euro-Express 2. Nouveau Francia munkafüzet NTK Budapest France-Euro-Express 2. Nouveau hanganyag France-Euro-Express 3. Nouveau Francia tankönyv NTK Budapest France-Euro-Express 3. Nouveau Francia munkafüzet NTK Budapest France-Euro-Express 3. Nouveau hanganyag NTK Budapest 81
Kiegészítő anyagok: Vida Enikő: Allons-y 1. – 2. Méthode de français + CD Lexika Kiadó: Székesfehérvár Evelyne Siréjols - Dominique Renaud: Grammaire. 450 nouveaux exercices. Niveau débutant et intermédiaire, CLE International Kurián Ágnes – Nemes Ilona – Salgó János: Francia leíró nyelvtan gyakorlatokkal, NTK Claire Miquel: Communication progressive du Français avec 365 activités. Niveau intermédiaire, CLE International Körmendy Mariann: Des Mots sans mal. Tematikus francia szókincsgyűjtemény érettségizőknek és nyelvvizsgázóknak. NTK Budapest
9. évfolyam Évi óraszám: 111
Tartalom Kommunikációs szándékok (lásd a 10. évfolyam kerettantervében)
Fogalomkörök (lásd a 10. évfolyam kerettantervében)
A továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes kéréseket és utasításokat követni; ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdéseket és közléseket megérteni; ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűrni; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveg lényegét megérteni. Beszédkészség A tanuló legyen képes ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű struktúrákba rendezett válaszokat adni; egyszerű mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni; megértési problémák esetén segítséget kérni; egyszerű párbeszédben részt venni. Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegben fontos információt megtalálni; 82
jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveg lényegét megérteni, azt felolvasni; egyszerű, képpel illusztrált történetet követni.
Íráskészség A tanuló legyen képes ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, néhány szavas mondatokat helyesen leírni; egyszerű közléseket tanult minta alapján írásban megfogalmazni; egyszerű, strukturált szöveget (pl. baráti üzenet, üdvözlet) létrehozni.
10. évfolyam Évi óraszám: 111
Tartalom A kommunikációs szándékokra és a fogalomkörökre vonatkozó, nyelvenként kidolgozott kimeneti követelményeket hét nyelvre, kétéves bontásban a kerettanterv tartalmazza.
Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok: megszólítás, köszönés, elköszönés, bemutatás, bemutatkozás, érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás, engedélykérés és arra reagálás, köszönet és arra reagálás, bocsánatkérés és arra reagálás, gratuláció, jókívánságok és arra reagálás, személyes levélben megszólítás, és elbúcsúzás. Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: sajnálkozás, öröm, elégedettség, elégedetlenség, csodálkozás, remény, bánat, bosszúság. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: véleménykérés és arra reagálás, valaki igazának az elismerése és el nem ismerése, 83
egyetértés, egyet nem értés, tetszés, nem tetszés, akarat, kívánság, képesség, kötelezettség, szükségesség, lehetőség, ígéret, szándék, terv, dicséret, kritika.
Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok: dolgok, személyek megnevezése, leírása, események leírása, információkérés, információadás, igenlő vagy nemleges válasz, tudás, nem tudás, bizonyosság, bizonytalanság. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok: kérés, tiltás, felszólítás, javaslat és arra reagálás, meghívás és arra reagálás, kínálás és arra reagálás. Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok: visszakérdezés, ismétléskérés, nem értés, betűzés kérése, betűzés, felkérés lassabb, hangosabb beszédre.
Fogalomkörök cselekvés, történés, létezés kifejezése, birtoklás kifejezése, térbeli és időbeli viszonyok, mennyiségi és minőségi viszonyok, esetviszonyok, szövegösszetartó eszközök.
A továbbhaladás feltételei Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kéréseket, kérdéseket, közléseket, eseményeket megérteni; jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűrni; ismeretlen nyelvi elem jelentését jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott; szövegből kikövetkeztetni; 84
kb. 100 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni; kb. 100 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni. Beszédkészség A tanuló legyen képes jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű struktúrákba rendezett válaszokat adni; egyszerű mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni; megértési problémák esetén segítséget kérni; egyszerű párbeszédben részt venni; beszélgetést kezdeményezni, befejezni. Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegben fontos információt megtalálni; ismeretlen nyelvi elem jelentését jó részt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből kikövetkeztetni; kb. 100 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni, azt felolvasni; kb. 100 szavas köznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelentől elkülöníteni; egyszerű, képpel illusztrált történetet megérteni. Íráskészség A tanuló legyen képes ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveget helyesen leírni; ismert struktúrák felhasználásával kb. 10 mondatos tényszerű információt közvetítő szöveget írni; különböző szövegfajtákat (üzenet, üdvözlet, baráti levél) létrehozni.
A továbbhaladás feltételei II. 9. évfolyam Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes kéréseket és utasításokat követni; ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdéseket és közléseket megérteni; ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűrni; Beszédkészség A tanuló legyen képes ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű struktúrákba rendezett válaszokat adni; egyszerű mondatokban közléseket megfogalmazni, kevés hibával
85
Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegben fontos információt megtalálni; egyszerű, képpel illusztrált történetet követni. Íráskészség A tanuló legyen képes ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, néhány szavas mondatokat helyesen leírni; egyszerű közléseket tanult minta alapján írásban megfogalmazni; egyszerű, strukturált szöveget (pl. baráti üzenet, üdvözlet) létrehozni.
A továbbhaladás feltételei II. 10. évfolyam Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kéréseket, kérdéseket, közléseket, eseményeket megérteni; ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűrni; kb. 100 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni; Beszédkészség A tanuló legyen képes ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű struktúrákba rendezett válaszokat adni; egyszerű mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni; félreértést nem eredményező hibákkal, megértési problémák esetén segítséget kérni; egyszerű párbeszédben részt venni; Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegben fontos információt megtalálni; kb. 100 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni, azt felolvasni; egyszerű, képpel illusztrált történetet megérteni. Íráskészség A tanuló legyen képes ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveget kevés hibával leíni, ismert struktúrák felhasználásával kb. 10 mondatos tényszerű információt közvetítő szöveget írni; - különböző szövegfajtákat (üzenet, üdvözlet, baráti levél) létrehozni.
86
A továbbhaladás feltételei II. 11. évfolyam Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes kb. 100 szavas köznyelvi szövegből fontos információt kiszűrni, kb. 150 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni, ismert nyelvi eszközöket használó beszélgetés vagy monologikus szöveg lényegét megérteni Beszédkészség A tanuló legyen képes köznyelven megfogalmazott kérdésekre válaszokat adni, egyszerű mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni; érzelmeket kifejezni a kommunikatív értéket nem sértő hibákkal, megértési problémák esetén segítséget kérni; beszélgetést kezdeményezni, befejezni. Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes kb. 100 szavas köznyelvi szövegben fontos információt megtalálni, kb. 150 szavas köznyelvi szöveg lényegét többnyire megérteni, azt felolvasni, egyszerű történetet megérteni. Íráskészség A tanuló legyen képes gondolatait egyszerű kifejezésekkel és mondatrszerkezetekkel, a megfelelő nyelvi eszközök használatával logikus összefüggések alapján kb. 100 szavas szöveggé rendezni, kevés hibával, különbözó szövegfajtákat (üzenet, üdvözlet, baráti levél) létrehozni.
Középiskolai tanulmányok befejezésének feltételei II. 12. évfolyam Hallott szöveg értése A tanuló legyen képes kb. 150 szavas köznyelvi szövegből fontos információt kiszűrni, kb. 200 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni, kb. 200 szavas öznyelvi szövegben lényeges információt a lényegtelenektől az esetek többségében elkülöníteni, köznyelvi eszközöket hazsnáló monologikus szöveg lényegét megérteni Beszédkészség A tanuló legyen képes kérdésekre összetettebb struktúrákba rendezett válaszokat adni, kevés hibával közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni, eseményeket elmesélni, érzelmeket kifejezni, 87
megértési illetve problémák esetén segítséget kérni; beszélgetésben részt venni. Olvasott szöveg értése A tanuló legyen képes kb. 150 szavas köznyelvi szövegben fontos információt megtalálni, kb. 150 szavas köznyelvi szövegből ismeretlen nyelvi elem jelentését a szövegösszefüggésből kikövetkeztetni, kb. 200 szavas köznyelvi szöveg lényegét megérteni, az felolvasni,
Íráskészség A tanuló legyen képes gondolatait egyszerű kifejezésekkel és mondatrszerkezetekkel, a megfelelő nyelvi eszközök használatával logikus összefüggések alapján kb. 100 szavas szöveggé rendezni, kevés hibával, különbözó szövegfajtákat (üzenet, üdvözlet, baráti levél) létrehozni.
9-10. évfolyam Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok megszólítás köszönés, elköszönés köszönet és arra reagálás bemutatás, bemutatkozás érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás engedélykérés és arra reagálás bocsánatkérés és arra reagálás gratuláció, jókívánságok és arra reagálás személyes levélben megszólítás és elbúcsúzás
Excuse-moi…, Excusez-moi …S’il vous plaît… Bonjour! Bonsoir! Au revoir! Salut! Merci beaucoup. De rien. C’est Paul. Je m’appelle Claire. Comment vas-tu? Comment allez-vous? Très bien, merci. / Qu’est-ce qui tu fais mal? J’ai mal à… Est-ce que je peux ouvrir la fenêtre? Mais bien sûr. Excuse-moi! Excusez-moi! De rien. Bon anniversaire! Joyeux Noël! / Guéris-toi rapidement! Cher…, Chère… Ton…, Ta… Gros bisous.
88
Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok sajnálkozás öröm elégedettség, elégedetlenség csodálkozás remény bánat bosszúság
Comme je regrette! J’en suis très content(e)! C’est super! Je suis content(e) de…, Je suis triste de… Oh,comme c’est …. J’espère que tu vas venir. Comme je suis triste. Quel ennui!
Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok véleménykérés és arra reagálás,
Est-ce que tu aimes? Oui, … /Non,…
véleménynyilvánítás
Qu’est-ce que tu en penses? A mon avis…
valaki igazának az elismerése és el nem ismerése egyetértés, egyet nem értés tetszés, nem tetszés akarat, kívánság, képesség, kötelezettség, szükségesség, lehetőség ígéret szándék, terv dicséret, kritika
Tu as raison. Tu as tort. Je suis d’accord avec toi. Tu peux avoir raison mais… Je trouve ça bien. / Ça me plaît. Ça ne me plaît pas. Je veux, je voudrais, je peux, il faut, il est nécessaire de… il est possible de… Je te promets de… J’ai l’intention de… Super! C’est pas bien!
Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok dolgok, személyek megnevezése, leírása események leírása információkérés, információadás igenlő vagy nemleges válasz tudás, nem tudás bizonyosság, bizonytalanság
C’est… Ma mère est… D’abord… après… ensuite… finalement… à la fin... C’est comment? Très bien. Quel âge as-tu? Est-ce que tu sais…? Pourriez-vous me dire? Ne … pas, Oui,… Non, …. Si, … Oui, je sais. Non, je ne sais pas. J’en suis sûr. Je n’en suis pas sûr. La question est de savoir si…
A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok kérés tiltás, felszólítás javaslat és arra reagálás meghívás és arra reagálás kínálás és arra reagálás
Donne-moi … / Est-ce que tu pourrais me donner… N’écris pas. Ouvre la porte. Tu veux….? Oui, ,merci /Et si on allait…? Tu viens? Non, merci. Je regrette. Encore un peu de chocolat? Oui, merci. Non merci.
Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok 89
visszakérdezés, ismétléskérés nem értés betűzés kérése, betűzés felkérés lassabb, hangosabb beszédre
Excusez-moi mais je ne comprends pas. Est-ce que tu pourrais répéter encore une fois? C’était comment? Je ne comprends pas. / Excuse-moi/Excusez-moi mais je n’ai pas compris. Épelez-vous s’il vous plaît. Est-ce que tu pourrais parler plus lentement? Est-ce que vous pourriez parler d’une voix plus haute?
90
Fogalomkörök: Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Cselekvés, történés, létezés kifejezése
jelenidejűség
múltidejűség,
être, il y a Présent, Verbes réguliers Verbes irréguliers Imparfait
Je suis à la maison. Il y a un magasin dans la rue. Je danse. Nous trouvons. Je prends. Nous faisons. Il faisait beau.
Passé composé Hier j’ai fait mon devoir. jövőidejűség
személytelenség
Futur proche Futur simple
Je vais rester à la maison. Je resterai à la maison.
Verbes réfléchis il
Je me coiffe. Il fait beau. Il faut …
avoir être appartenir à de Adjectifs possessifs Mon,ton, son, notre votre leur Ma, ta, sa, notre, votre, leur Mes, tes, ses, nos, vos, leurs
J’ai une voiture. Cette valise est à Pierre. Cette valise appartient à Pierre. Le livre de Pierre Mon père est ingénieur. Nos élèves apprennent beaucoup. Votre professeur est super.
Birtoklás kifejezése
Térbeli viszonyok irányok, helymeghatározás
Ici, là-bas, à gauche, à droite, làdessous, là-dessus
91
Prépositions -à, formes contractées: au, aux -de, formes contractées: du, des -sur -sous -dans -chez -pour
Je vais au cinéma. Je parle de Pierre. Je mets la glace sur la table. Le chat dort sous la table. C’est dans la boîte. Je suis chez moi. Je travaille pour Danone.
Időbeli viszonyok gyakoriság időtartam
Toujours, jamais, souvent, rarement Combien de temps?
időpont
Quand?
Je travaille toujours seul. Une semaine, de mardi à dimanche, toute la journée À 6 heures. Le matin. Le 6. février. La semaine dernière. La semaine prochaine.
Mennyiségi viszonyok
határozott mennyiség határozatlan mennyiség
Numéraux ordinaux, cardinaux
Un, deux Le, la première, deuxième Une tasse de café
Article partitif Adjectifs quantitatifs: Beaucoup de, peu de
Je mange du chocolat. Je mange beaucoup de chocolat. Je reçois peu d’argent.
Comment?
Je suis content(e). Je trouve ça super. C’est une jeune femme. Blanc, blancs, blanche, blanches Beau, bel, belle, beaux, belles
Minőségi viszonyok
Adjectifs qualificatifs Formes du féminin et du pluriel irrégulières Comparatif, superlatif Comparaison Vouloir, pouvoir, devoir, savoir (Au présent)
Modalitás
felszólítás
92
Bien-mieux-le,la meilleur(e) Je suis aussi belle comme toi. Tu travaille plus que toi. Je ne veux pas travailler. Je voudrais un gâteau. Je peux nager. Je dois apprendre le français. Je sais. Viens avec moi. Lève-toi! Tais-toi!
Esetviszonyok
Logikai viszonyok
Névmások a mondatban
L’explication cause et conséquence L’explication téléologique Opposition et concession Mots de discours
Pronoms personnels „sujets du verbe” de forme tonique
Je, tu, il, elle, nous, vous, ils, elles Moi, toi, lui, elle, nous, vous, eux,elles
COD, COI
Je le fais. Je te le donne.
Pronoms en, y Cause Conséquence
J’en mange. J’y vais. Car; parce que C’est pourquoi, alors,
But
Pour de…
Opposition
Mais, au contraire Quand-même
Szövegösszetartó conjonctions eszközök
Et, mais, puis, ou
pronoms
Celui-ci, celui-là, Il,elle… Cela,ça Tout cela
11-12. évfolyam Tartalom a) Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok megszólítás köszönés, elköszönés köszönet és arra reagálás bemutatás, bemutatkozás érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás engedélykérés és arra reagálás bocsánatkérés és arra reagálás gratuláció, jókívánságok és arra reagálás
Excuse-moi…, Excusez-moi …S’il vous plaît… Bonjour! Bonsoir! Au revoir! Salut! Merci beaucoup. De rien. C’est Paul. Je m’appelle Claire. Comment vas-tu? Comment allez-vous? Très bien, merci. / Qu’est-ce qui tu fais mal? J’ai mal à… Est-ce que je peux ouvrir la fenêtre? Mais bien sûr. Excuse-moi! Excusez-moi! De rien. Bon anniversaire! Joyeux Noël! / Guéris-toi 93
rapidement! személyes levélben megszólítás és Cher…, Chère… elbúcsúzás Ton…, Ta… Gros bisous. Telefonbeszélgetések: bemutatkozás, más C’est Dominique à l’appareil. Est-ce que je peux parler személy kérése, reagálás à… ? Je te le passe. Est-ce que je dois prendre un message?Non, merci. Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok sajnálkozás öröm elégedettség, elégedetlenség csodálkozás remény bánat bosszúság együttérzés
Comme je regrette! J’en suis très content(e)! C’est super! Je suis content(e) de…, Je suis triste de… Oh,comme c’est …. J’espère que tu vas venir. Comme je suis triste. Quel ennui! Je suis de tout cœur avec toi.
Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok véleménykérés és arra reagálás, véleménynyilvánítás
Est-ce que tu aimes? Oui, … /Non,… Qu’est-ce que tu en penses? A mon avis…
valaki igazának az elismerése és el nem ismerése egyetértés, egyet nem értés tetszés, nem tetszés akarat, kívánság, képesség, kötelezettség, szükségesség, lehetőség ígéret szándék, terv dicséret, elismerés kritika, szemrehányás érdeklődési kör kifejezése, ill. érdeklődés személyes preferenciák iránt
Tu as raison. Tu as tort. Je suis d’accord avec toi. Tu peux avoir raison mais… Je trouve ça bien. / Ça me plaît. Ça ne me plaît pas. Je veux, je voudrais, je peux, il faut, il est nécessaire de… il est possible de… Je te promets de… J’ai l’intention de… Super! C’est génial. Je te félicite. Ça me plaît bien. Ce n’est pas trop réussi. Mais c’est scandaleux ! Qu’est-ce qui t’intéresse dans la vie ? Cela me paraît ..., Lequel veux-tu ?
Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok dolgok, személyek megnevezése, leírása események leírása információkérés, információadás igenlő vagy nemleges válasz tudás, nem tudás bizonyosság, bizonytalanság
C’est… Ma mère est… D’abord… après… ensuite… finalement… à la fin... C’est comment? Très bien? Quel âge as-tu? 12 / Est-ce que tu sais…? Pourriez-vous me dire? Ne … pas, Oui,… Non, …. Si, … Oui, je sais. Non, je ne sais pas. J’en suis sûr. Je n’en suis pas sûr. La question est de savoir si…
94
Je me rappelle..., Cela fait me penser à... Je suppose que... Parce que…., Pour que….., On peut en déduire que…
emlékezés feltételezés indoklás (ok, cél)
A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok kérés tiltás, felszólítás javaslat és arra reagálás meghívás és arra reagálás kínálás és arra reagálás segítségkérés segítség felajánlása, arra reagálás engedély kérése, megadása, megtagadása
Donne-moi … / Est-ce que tu pourrais me donner… N’écris pas. Ouvre la porte. Tu veux….? Oui, ,merci /Et si on allait…? Tu viens? Non, merci. Je regrette. Encore un peu de chocolat? Oui, merci. Non merci. Je vous en prie. Je t’en prie. Je te propose…. Je vous propose…. Non, merci. Merci beaucoup. Tu me permets ? Vous me permettez? Non, vous ne pouvez pas. Si tu veux…
Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok visszakérdezés, ismétléskérés nem értés betűzés kérése, betűzés felkérés lassabb, hangosabb beszédre téma bevezetése témaváltás, félbeszakítás megerősítés körülírás beszélgetés lezárása
Excusez-moi mais je ne comprends pas. Est-ce que tu pourrais répéter encore une fois? C’était comment? Je ne comprends pas. / Excuse-moi/Excusez-moi mais je n’ai pas compris. Épelez-vous s’il vous plaît. Est-ce que tu pourrais parler plus lentement? Est-ce que vous pourriez parler d’une voix plus haute? A ce propos j'ajouterai..., A mon avis... Si on parlait d’autre chose maintenant… C’est bien ça? Est-ce que j’ai bien compris? C’est tout? Je ne sais pas exactement mais…. C’est comme… D’accord. C’est entendu.
b) Fogalomkörök: Fogalomkörök
Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Cselekvés, történés, létezés kifejezése être, il y a Les présentateurs c’est ….. qui/que voici…. voilà…. jelenidejűség Présent, Verbes réguliers Verbes irréguliers
95
Je suis à la maison. Il y a un magasin dans la rue. C’est Paul qui a gagné. Voici Paul en courant. Je danse. Nous trouvons. Je prends. Nous faisons.
múltidejűség,
jövőidejűség
Imparfait
Il faisait beau.
Passé composé
Hier j’ai fait mon devoir.
Plus-que-parfait
J’avais fini mes études en 1999.
Passé récent
Je viens de finir mon devoir.
Passé simple (felismerés szintjén)
Dès qu’il termina son devoir il quitta la salle. Je vais rester à la maison. Je resterai à la maison.
Futur proche Futur simple
szenvedő szerkezet La construction passive Le passant a été renversé par une voiture. feltételes mód Conditionnel présent Si j’aurais de l’argent ! Conditionnel passé Si j’aurais plus appris ! kötőmód Subjonctif (au présent) J’ai peur qu’il ne vienne pas. Verbes réfléchis Je me coiffe. concordance des Antériorité Dès qu’on avait fini le devoir on temps Plus-que-parfait partait Futur dans le passé Je ne savait pas qu’il serait content. Postériorité Dès qu’on aura fini le devoir on Futur antérieur partira.
személytelenség
Simultanéité avec si Futur – Présent Conditionnel – Imparfait Conditionnel passé – Plus-que-parfait il
Pierre partira s’il fait beau. Pierre partirait s’il faisait beau. Pierre serait parti s’il avait fait beau. Il fait beau. Il faut …
Birtoklás kifejezése avoir être appartenir à de
96
J’ai une voiture. Cette valise est à Pierre. Cette valise appartient à Pierre. Le livre de Pierre
Adjectifs possessifs Mon,ton, son, notre votre leur Ma, ta, sa, notre, votre, leur Mes, tes, ses, nos, vos, leurs Pronoms possessifs
Mon père est ingénieur. Nos élèves apprennent beaucoup. Votre professeur est super.
Ma valise est lourde. Comment est la tienne? Notre mère travaille beaucoup. Et la vôtre? Pierre aime ta musique et j’aime la sienne. Nos élèves apprennent beaucoup. Et les vôtres? Je connais ton mari. Tu connais le mien.
Térbeli viszonyok irányok, helymeghatározás
Ici, là-bas, à gauche, à droite, làdessous, là-dessus Prépositions -à, formes contractées: au, aux -de, formes contractées: du, des -sur -chez -pour - jusqu’à - entre /parmi
Je vais au cinéma. Je parle de Pierre. Je mets la glace sur la table. Je suis chez moi. Je travaille pour Danone. On court jusqu’à Budapest. Il faut choisir entre Paul et Pierre.
Időbeli viszonyok gyakoriság
időtartam
időpont
Toujours, jamais, souvent, rarement Tout à coup, une fois Combien de temps?
Je travaille toujours seul.
-en; pendant Quand? -à -il y a
Une fois le travail terminé… Une semaine, de mardi à dimanche, toute la journée En une semaine À 6 heures. Le matin. Le 6. février. La semaine dernière. La semaine prochaine. Il y a un an.
-à partir de -depuis -avant/après
A partir du 14 septembre. Depuis un mois. Après longtemps.
Mennyiségi viszonyok 97
határozott mennyiség határozatlan mennyiség
Numéraux ordinaux, cardinaux
Un, deux Le, la première, deuxième Une tasse de café
Article partitif Adjectifs quantitatifs: Beaucoup de, peu de
Je mange du chocolat. Je mange beaucoup de chocolat. Je reçois peu d’argent.
Comment?
Je suis content(e). Je trouve ça super. C’est une jeune femme. Blanc, blancs, blanche, blanches Beau, bel, belle, beaux, belles
Minőségi viszonyok
Adjectifs qualificatifs Formes du féminin et du pluriel irrégulières Comparatif, superlatif Comparaison Autant… si…. Vouloir, pouvoir, devoir, savoir
Modalitás
műveltetés
Le factitif
felszólítás Esetviszonyok
Névmások a mondatban
Bien-mieux-le,la meilleur(e) Je suis aussi belle comme toi. Tu travaille plus que toi. J’ai autant d’argent que toi. Je ne veux pas travailler. Je voudrais un gâteau. Je peux nager. Je sais.
Pierre a fait laver sa voiture.
Viens avec moi. Lève-toi! Tais-toi! Pronoms personnels „sujets du verbe” de forme tonique
COD, COI Pronoms en, y La double pronominalisation
98
Je, tu, il, elle, nous, vous, ils, elles Moi, toi, lui, elle, nous, vous, eux,elles
Je le fais. Je te le donne. J’en mange. J’y vais. Donnez-moi-en, svp.
Logikai viszonyok
L’explication cause et conséquence L’explication téléologique Opposition et concession
Cause Conséquence But Opposition
Mots de discours
Szövegösszetartó conjonctions eszközök pronoms
pronoms relatifs et interrogatifs
Lequel, auquel… Qui, que, dont, où
99
Car; parce que Grâce à…., puisque…., par conséquent…. Pour de… Pour que…, de sorte que… Mais, au contraire Bien que…, quoique…., tandis que… Quand-même D’abord-ensuite-enfin D’une part – d’autre part Par ailleurs… Pourtant… Et, mais, puis, ou
Celui-ci, celui-là, Il,elle… Cela,ça Tout cela Lequel veux-tu acheter? C’est ce dont on a parlé.
Tájékoztatásul megadjuk az Európa Tanács nyelvi szintleírásait:
Nyelvi szintleírások magyarázata az Európa Tanács idegen nyelv oktatásra vonatkozó ajánlásai alapján*
C2
C1
B2
B1
A2
A1
*
Minden hallott vagy olvasott szöveget könnyedén megért. A különböző beszélt vagy írott forrásokból származó információkat össze tudja foglalni, összefüggően tudja felidézni az érveket és a beszámolókat. Spontán módon ki tudja fejezni magát, teljesen összefüggően és pontosan, a jelentések kisebb árnyalatai között is különbséget tud tenni, még a bonyolultabb helyzetekben is. Meg tud érteni különböző fajtájú igényesebb és hosszabb szövegeket, és a rejtett jelentéstartalmakat is érzékeli. Folyamatosan és spontán módon tudja kifejezni magát, anélkül hogy túl sokszor kényszerülne arra, hogy keresse a kifejezéseket. A nyelvet rugalmasan és hatékonyan tudja használni társadalmi, továbbá a tanuláshoz és a munkához kapcsolódó célokra. Világos, jól szerkesztett, részletes szöveget tud alkotni összetettebb témában is, eközben megbízhatóan használja a szövegszerkesztési mintákat, szövegösszekötő elemeket. Meg tudja érteni az összetettebb konkrét vagy elvont témájú szövegek fő gondolatmenetét, beleértve ebbe a szakterületének megfelelő szakmai beszélgetéseket is. Olyan szintű normális interakcióra képes anyanyelvű beszélővel, folyamatosan és spontán módon, hogy az egyik félnek sem megterhelő. Világos, részletes szöveget tud alkotni különböző témákról, és képes kifejteni a véleményét valamilyen témáról úgy, hogy részletezni tudja a különböző lehetőségekből adódó előnyöket és hátrányokat. Megérti a fontosabb információkat a világos, standard szövegekben, amelyek ismert témáról szólnak, és gyakori helyzetekhez kapcsolódnak a munka, az iskola és a szabadidő stb. terén. Elboldogul a legtöbb olyan helyzetben, amely a nyelvterületre történő utazás során adódik. Egyszerű, folyamatos szöveget tud alkotni olyan témában, amelyeket ismer, vagy amelyek az érdeklődési körébe tartoznak. Le tudja írni a tapasztalatait és különböző eseményeket, álmokat, reményeket és ambíciókat, továbbá vázlatosan meg tudja indokolni a különböző álláspontokat és terveket. Megért olyan mondatokat és gyakrabban használt kifejezéseket, amelyek az őt közvetlenül érintő területekhez kapcsolódnak (pl. nagyon alapvető személyes és családdal kapcsolatos információk, vásárlás, helyismeret, állás). Az egyszerű és rutinszerű nyelvi helyzetekben tud kommunikálni úgy, hogy egyszerű és direkt módon információkat cserél családi vagy mindennapi dolgokról. Le tudja írni nagyon egyszerű formában a viszonyulását valamihez, a közvetlen környezetében és olyan területeken, amelyek a legalapvetőbb szükségleteket érintik. Megérti és használja a gyakoribb mindennapi kifejezéseket és a nagyon alapvető fordulatokat, amelyeknek célja a mindennapi szükségletek konkrét kielégítése. Be tud mutatkozni és be tud mutatni másokat, meg tud válaszolni és fel tud tenni olyan kérdéseket, amelyek személyes jellegűek (pl. hogy hol lakik), amelyek olyan emberekre vonatkoznak, akiket ismer, vagy olyan dolgokra, amelyekkel rendelkezik. Képes nagyon egyszerű interakcióra, amennyiben a másik személy lassan és világosan beszél és segítőkész.
Modern Languages: Learning, Teaching, Assessment. A Common European Framework of Reference (1996). Strasbourg, Council of Europe, 131. p.
100
101