FOLIA
ENTOMOLOGICA
H UNGARICA
ROVARTANI KÖZLEMÉNYEK Volume 72
2011
pp. 109−123
TÁRSASÁGI ÉLET – SOCIETY NEWS Rovatvezetõ – Compiler PUSKÁS GELLÉRT A KÖZGYÛLÉS A Magyar Rovartani Társaság 2011. február 18-án tartotta évi rendes közgyûlését. Mivel a február 11-ére meghirdetett közgyûlés határozatképtelennek bizonyult, ez már a résztvevõk számától függetlenül határozatképes volt. Az ülés napirendjét a 2010. évi tisztikari beszámolók, a közhasznúsági jelentés elfogadása, a lejárt mandátumú tisztségek megújítása, a pályázat eredményeinek ismertetése, majd a tagfelvételi kérelmek elbírálása alkották. A közgyûlést POROS András, a XXXIII. Magyar Rovarászati Napokat befogadó ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola igazgatójának köszöntõje után VIG Károly elnök nyitotta meg, aki ismertette az ülés programját. A napirendi pontok elfogadását követõen PUSKÁS Gellért megtartotta titkári beszámolóját. TITKÁRI BESZÁMOLÓ Tisztelt Közgyûlés, Kedves Vendégeink! Társaságunk a mai közgyûléssel mûködésének 101. esztendejét zárja. Az idén is hosszú azoknak a tagtársainknak a sora, akiknek a társaságban eltöltött kora idén kerek évfordulós. Õszinte tisztelettel és megbecsüléssel köszöntjük JENSER Gábort és KOSZTARAB Mihályt, akik 60 éve tagjai a társaságnak, BALÁZS Klárát, PATAKI Ervint és SIMONYI Sándort, , SZEÕKE Kálmánt, SZITÓ akik 50 éve, FABULYA Pált, Andrást és VOIGT Erzsébetet, akik 45 éve, , MOLNÁR Folia ent. hung. 72, 2011
110
Társasági élet − Society news
Józsefnét, PÉNZES Bélát és SZABÓKY Csabát, akik 40 éve, SZIRÁKI Györgyöt és TANÁCS Lajost, akik 35 éve, CZETÕ Zsoltot, MARKÓ Viktort, OSZONICS Istvánt, RONKAY Gábort, SZABÓ Pálnét és SZÉCSÉNYI Lajost, akik 30 éve, valamint ÁBRAHÁM Leventét, KONDOROSY Elõdöt, KUTASSY Györgyöt, KUTASSY Viktort, MUSKOVICS Andrást, MUSKOVICS Józsefet, PÁRDUCZ Erzsébetet, ROZNER Istvánnét, SZABÓ Tibort, TURCSÁNYI Istvánt és VÉGH Lászlót, akik 25 éve léptek be a Magyar Rovartani Társaságba. Az elmúlt évben társaságunk a közgyûlés döntése alapján 9 új taggal gyarapodott. Örömmel üdvözöljük körünkben HAJDÚ Zsuzsannát, HÁRI Katalint, LACZKÓ Gábort, LENGYEL Gábor Dánielt, MOLNÁR Marcellt, SIPOS Kittit, SZABÓ Imrét, SZÕCS Leventét és VARGA Ákost. Sajnos 2010-ben halottai is voltak a társaságnak: NÁDASY Miklós, PODLUSSÁNY Lajos, SZABÓ István Barna, SZABOLCS János és SZALAY László tagtársaink hunytak el. Idén is számos tagtársunk munkáját ismerték el különféle kitüntetésekkel. Õszinte tisztelettel gratulálunk HALTRICH Attilának, aki a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Nagyváthy János díját érdemelte ki, RÉDEI Dávidnak, aki a Magyar Rovartani Társaságtól a Frivaldszky Emlékplakett bronz fokozatát, a Magyar Növényvédelmi Társaságtól pedig a Szelényi Gusztáv Emlékérem Ifjúsági fokozatát vehette át, RIPKA Gézának, aki a Magyar Növényvédelmi Társaság Balás Géza Emlékérmét, SZABÓKY Csabának, aki a Frivaldszky Emlékérem ezüst fokozatát, SZALÓKI Dezsõnek, aki az Eötvös Loránd Tudományegyetem Trefort Ágoston Emléklapját valamint SZARUKÁN Istvánnak, aki a Magyar Növényvédelmi Társaság Szelényi Gusztáv Emlékérmét kapta meg. Az új törvényi szabályozás szerint a személyi jövedelemadó 1 százalékából befolyt összeg felhasználását az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatalnak kell jelentenünk. A Magyar Rovartani Társaság 2009-ben az elõzõ évi személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásaiból összesen 369.626 forint visszatérítést kapott. Ezt az összeget a vászolyi kiállításra, a kutatási eredményeinket közlõ Folia Entomologica Hungarica nyomdai költségeire és a rovarászkirándulásra fordítottuk. Minden kedves felajánlónak ezúton is köszönetet mondunk. Társaságunk az elmúlt évben ünnepelte fennállásának centenáriumát, melyrõl 2010. november 19-én a Magyar Tudomány Ünnepe keretében emlékeztünk meg a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztályával közösen rendezett elõadóülésen. Folia ent. hung. 72, 2011
Társasági élet − Society news
111
Társaságunk életében az elmúlt év másik nagy horderejû eseménye a 2010. augusztus 22–27. között Budapesten megrendezett IX. Európai Rovartani Konferencia volt, melynek szakmai elõkészítését a Magyar Rovartani Társaság, a Magyar Természettudományi Múzeum, valamint az MTA Növényvédelmi Kutatóintézete közösen végezte. A konferenciának 532 regisztrált résztvevõje volt, 340 elõadás hangzott el több mint 60 szimpózium keretében, valamint közel 400 poszter került bemutatásra. A kongresszus szerves részét képezte a Magyar Rovartani Társaság alapítása 100. évfordulója alkalmából a Magyar Természettudományi Múzeumban rendezett ünnepség 400 fõs hallgatósággal. Elõadóüléseinken összesen 54 elõadás hangzott el. Az elõadási anyagban 1 rendszertani, 6 faunisztikai, 8 rovarfiziológiai és növényvédelmi, 6 ökológiai, 7 színes útibeszámoló, 7 köszöntés és megemlékezés valamint – a centenárium okán – 19 tudománytörténeti és a társaság múltját bemutató témájú elõadást hallgathattunk. Elõadóüléseink látogatottsága jó, a vendégkönyv bejegyzései alapján átlagosan 56 fõ volt ülésenként – nem számítva a Magyar Tudomány Ünnepe és a IX. Európai Rovartani Konferencia keretében nagyobb közönség elõtt tartott üléseket. A XXXII. Magyar Rovarászati Napokat 2010. február 19–20. között rendeztük meg a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Sikeres rovarkiállítást rendeztek tagtársaink 2010. július 12. – augusztus 31. között a 4.500 látogatót vonzó Balatoni Nyár programsorozat keretében Vászolyon. Éves rovarász-kirándulásunkat 2010. június 25–27. között a Tihanyifélszigetre rendeztük, ahol 34 fõ vett részt. Köszönjük SZABÓKY Csabának a szervezést és lebonyolítást. Részt vettünk a 2010. június 4–5. között a vasvári Nagymákfán megrendezett 5. Magyar Biodiverzitás Nap szervezésében, lebonyolításában és a begyûjtött anyag azonosításában. Megjelentettük a Folia entomologica hungarica 71. kötetét a Magyar Természettudományi Múzeummal közösen, illetve a Rovarász Híradó 57–60. számait. Elõbbi szerkesztõje MERKL Ottó, utóbbié HALTRICH Attila. 2010. decemberében jelent meg a Növényvédelem címû folyóirat 46. évfolyamának 12. száma, amely 148 oldalon mutatja be a Magyar Rovartani Társaság és a hazai entomológia 100 éves történetét. Köszönjük BALÁZS Klárának a lehetõséget és a szerkesztés fáradalmait.
Folia ent. hung. 72, 2011
112
Társasági élet − Society news
Köszönettel tartozunk a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának és a Magyar Természettudományi Múzeumnak, hogy rendezvényeink számára helyet biztosít, PÉNZES Béla tanszékvezetõnek és HALTRICH Attilának, hogy közremûködtek a helyszín biztosításában. Külön köszönjük GÁTMEZEI Antalné és SCHMIDTKA Zsuzsa lelkes közremûködését a zsíroskenyérpartik lebonyolításában. Hálával tartozunk NAGY Lászlónak és GÁTMEZEI Antalnak, akik fényképek készítésével és mozgóképi anyag rögzítésével örökítették meg a centenáriumi ünnepi ülések résztvevõit, elõadóit és a gyûjtõkirándulást. Köszönjük TÓTH Gáborné lelkes munkáját a centenáriumi emlékplakett tervezésében és elkészítésében. Köszönöm a tagtársak munkámhoz nyújtott segítségét. Kérem a Tisztelt Közgyûlést, hogy titkári beszámolómat fogadja el. A Közgyûlés a titkári beszámolót egyhangúlag elfogadta. Ez után az elnök néhány fénykép vetítésével felevenítette az elmúlt év eseményeit, majd a Számvizsgáló Bizottság jelentését – annak elnöke, SIMONYI Sándor kényszerû távolléte miatt – maga olvasta fel. A SZÁMVIZSGÁLÓ BIZOTTSÁG JELENTÉSE A Magyar Rovartani Társaság 2011. év februári közgyûlése részére Tisztelt Közgyûlés! A Magyar Rovartani Társaság Naplófõkönyvének és OTP számlája nyilvántartásának ellenõrzését elvégezve mindezt rendben lévõnek találtam. A 2010. évi zárszámadás és vagyonkimutatás alapján a Társaság gazdálkodásáról a következõket látom célszerûnek elmondani. A Társaság bevételei (összesen 1.978.572 Ft) meghaladták azok tervezett összegét (1.914.080 Ft). Tagdíjbevételbõl (beleértve tagdíjhátralékot, az esedékes tagdíjakat és az elõre fizetett tagdíjakat is) jelentékeny többlet (a remélt 300.000 Ft-hoz képest 353.700 Ft) származott. A személyi jövedelemadó 1%-ából befolyt összeg 301.920 Ft, ami kissé meghaladta a tervezett 300.000 Ft-ot. Felhasználom az alkalmat, arra hogy megköszönjem a Társaság tagjainak az így Folia ent. hung. 72, 2011
Társasági élet − Society news
113
tanúsított lojalitását. A 2010. évi NCA támogatás (200.000 Ft) azonban messze elmaradt a tervezettõl. A kedvezõ eredmény így a konferencia-szervezés bevételnek (303.920 Ft) tulajdonítható. Adomány is növelte a Társaság 2010. évi bevételét, amelyért köszönet illeti meg az adományozót. Az ügyviteli kiadások tételeinek többsége a tervezett elõirányzatok körül, vagy azoknak megfelelõen alakult. A legnagyobb tétel a postaköltség, amely az elõzõ évi nagyságához (124.000 Ft) képest jelentõsen több (150.875 forint) volt, de az elõirányzatot alig múlta felül. A tervezett rendezvényi kiadások közül a Rovarászati Napokra lényegesen kevesebb ráfordítás történt (70.000 Ft helyett 25.000 Ft), és további jelentõs kiadások maradtak el (rovarásztábor támogatása, centenáriumi kiadvány, eszközök karbantartása). Így a Folia entomologica hungarica kiadásának a tervezetthez képest kétszeres összegû (600.000 Ft) támogatása ellenére is a kiadások összege (1.300.332 Ft) a tervezettnél (1.576.000 Ft) jóval kevesebb lett. A Társaság 2011. évi költségvetését tervezve a következõ bevételi forrásokat volt célszerû figyelembe venni: – a 2010. évi pénzmaradványt (678.240 Ft); – a remélt tagdíjbevételeket (300.000 Ft); – a 2011-ben pályázandó NCA támogatást (350.000 Ft) (pályázni csak mûködési költségek fedezése céljából és csak június 1. és szeptember 30. közötti felhasználásra lehet, ezért nem pályázhatunk maximális támogatásra); – személyi jövedelemadó 1%-ából remélt összeget (300.000 Ft). A tervezett kiadások között (a kedvezõ tapasztalat alapján) a postaköltségek növekedésére nem számítunk, ami így 150.000 forint. A további ügyviteli kiadások között növekednek a papír, írószer és nyomtatványok tételének (50.000 forint) továbbá a honlap költségei (45.000 forint). A rendezvények között a rovarászkirándulás elõirányzata 200.000 Ft. A Rovarászati Napok megrendezésének fedezete 150.000 Ft. A vászolyi kiállításra szánt összeg 70.000 Ft. A 2011. évi költségvetésben kell szerepeltetni a Növényvédelem centenáriumi cikkeket tartalmazó, 2010. évi decemberi száma megjelenésének a támogatását is. (Ez év januárjában jelent meg és ekkor történt meg a kifizetés is.)
Folia ent. hung. 72, 2011
114
Társasági élet − Society news
A Folia entomologica hungarica kiadásának tervezett támogatása 200.000 Ft. A tervezett kiadások összege (itt néhány további, kisebb tételt nem részletezve) 1.300.500 Ft. A tervezett pénzmaradvány mintegy 327.740 Ft. Kérem a Tisztelt Közgyûlést, hogy fogadja el a Számvizsgáló Bizottság jelentését.
Egyszeres könyvvitelt vezetõ társadalmi szervezetek közhasznú beszámolójának eredmény-levezetése. Magyar Rovartani Társaság, 2010. év Sorszám
A tétel megnevezése
adatok eFt-ban 2009 2010
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21.
1. Közhasznú célú mûködésre kapott támogatás a. alapítótól b. központi költségvetésbõl c. egyéb, ebbõl 1%: 302e 2. Pályazati úton elnyert támogatás 3. Közhasznú tevékenységbõl származó bevétel 4. Tagdíjból származó bevétel 5. Egyéb bevétel
1. Pénzügyileg rendezett bevételek 2. Pénzbevételt nem jelentõ bevételek
1. Ráfordításonként érvényesíthetõ kiadások 2. Ráfordítást jelentõ eszközváltozások 3. Ráfordítást jelentõ elszámolások 4. Ráfordításként nem érvényesíthetõ kiadások
Folia ent. hung. 72, 2011
370 0 0 256 1 0
302 594 304 354
0 0
0 0
647 58 0 0
1300 58 0 0
0
115
Társasági élet − Society news Sorszám 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32.
A tétel megnevezése 1. Ráfordításként érvényesíthetõ kiadások 2. Ráfordítást jelentõ eszközváltozások 3. Ráfordítást jelentõ elszámolások 4. Ráfordításként nem érvényesíthetõ kiadások
adatok eFt-ban 2009 2010 0 0 0 0
0 0 0 0
1. Tárgyévi pénzügyi eredmény (A/I-E/1-E/4) 2. Nem pénzben realizált eredmény (A/II-E/2-E/3)
-20 -58
254 -58
1. Tárgyévi adóalapot jelentõ pénzügyi eredmény 2. Nem pénzben realizált-adóalapot jelentõ-tárgyévi eredmény
0 0
0 0
33. 34. 35. 36.
Ft 1. 2. 3. 4. 5.
Készpénzmaradvány 2010-bõl Tagdíjhátralékból Esedékes tagdíjakból Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) támogatása, 2011 Személyi jövedelemadó 1%-a
678.240 100.000 200.000 350.000 300.000
1.
Ügyviteli kiadások − OTP kezelési költség − postaköltség − papír, írószer, nyomtatvány − könyvelõ − honlap költségei − fénymásoló üzemeltetés
40.000 150.000 50.000 33.000 45.000 30.000
Folia ent. hung. 72, 2011
116
2.
4. 5. 6. 7. 8. 9.
Társasági élet − Society news (folytatás) Rendezvények − terembérleti díj − rovarász kirándulás − Rovarászati Napok − Vászolyi kiállítás Centenáriumi kiadvány A Folia entomologica hungarica kiadásának támogatása Útiköltség-térítés Reprezentáció Egyéb váratlan kiadások Eszközök karbantartása
Ft 75.000 200.000 150.000 70.000 157.500 200.000 30.000 30.000 20.000 20.000
A Közgyûlés az ellenõri jelentést egyhangúlag elfogadta. Ezután az elnök felkérte MERKL Ottót, a Folia entomologica hungarica fõszerkesztõjét a szerkesztõi jelentés ismertetésére. SZERKESZTÕI JELENTÉS Kedves Tagtársak! A Folia entomologica hungarica 2010. évi, 71. kötete 2010. december 15-i dátummal megjelent. A Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott pályázatunkon nem nyertünk pénzügyi támogatást, ezért a kiadást nagyrészt a Magyar Természettudományi Múzeum fedezte a saját költségvetésébõl. A megjelentetéshez támogatást nyújtott a Magyar Rovartani Társaság is. A kötet terjedelme 230 nyomtatott oldal (köztük 10 színes oldal); 15 angol nyelvû tudományos közleménybõl, illetve a „Társasági élet”-bõl áll. A közlemények közül 5 taxonómiai, 9 fõleg faunisztikai, 1 pedig ökológiai jellegû. A szerzõk szerinti megoszlás a következõ: 12 közlemény szerzõi magyarok, 2 közleményé magyar és külföldi társszerzõk, 1 szerzõi pedig külföldiek. Az új tudományos eredmények közül két kategória (a Magyarország faunájára új, valamint a tudományra új fajok és alfajok) megoszlása az alábbi táblázatban látható.
Folia ent. hung. 72, 2011
117
Társasági élet − Society news
Kaszáspókok (Opiliones) Poloskák (Heteroptera) Tripszek (Thysanoptera) Kétszárnyúak (Diptera) Bogarak (Coleoptera) Hártyásszárnyúak (Hymenoptera) Tegzesek (Trichoptera) Lepkék (Lepidoptera)
1 1 − − 18 5 − 8
− − 1 2 − 1 46 10
A Közgyûlés a jelentést egyhangúlag elfogadta. Az elnök ezután ismertette a közhasznúsági jelentést, amelyet a Közgyûlés egyhangúlag elfogadott. Ezután a Közgyûlés megszavazta az új éves tagdíjat, amely 2012-tõl 3000 Ft, diákoknak, munkanélkülieknek és nyugdíjasoknak 1500 Ft. TISZTÚJÍTÁS Az elnök ezután ismertette a lejárt mandátumú tisztségviselõk névsorát, bemutatta az új jelölteket, majd felkérte a Szavazatszedõ és Számláló Bizottságot (HALTRICH Attila elnök, MARKÓ Viktor és KOTÁN Attila) a szavazólapok kiosztására. A Választmány elfogadta az összes új vezetõségi tag jelölését. A tisztségekre jelölt személyek: elnökjelölt: VIG Károly, alelnök-jelöltek: MERKL Ottó és SZÕCS Gábor, titkárjelölt: PUSKÁS Gellért, szerkesztõjelölt: MERKL Ottó, pénztárosjelölt: SZALÓKI Dezsõ, jegyzõjelölt: GYÖRGY Zoltán; Számvizsgáló Bizottság jelöltjei: elnök: SIMONYI Sándor, tagok: BALÁZS Klára és CSÓKA György; Választmányi tagság jelöltjei (zárójelben a kapott érvényes szavazatok száma): ILNICZKY Sándor (32), KOCZOR Sándor (25), KUTASI Csaba (38), PEREGOVITS László (21), PODLUSSÁNY Attila (33), RAHMÉ Nikola (28), SZABÓKY Csaba (44), SZÉKELY Kálmán (29).
Folia ent. hung. 72, 2011
118
Társasági élet − Society news
Elnök: VIG Károly I. Alelnök: MERKL Ottó II. Alelnök: SZÕCS Gábor Titkár: PUSKÁS Gellért Szerkesztõ: MERKL Ottó Pénztáros: SZALÓKI Dezsõ Jegyzõ: RAHMÉ Nikola
Elnök: SIMONYI Sándor Tagok: BALÁZS Klára, CSÓKA György Választmányi tagok 2012-ig: HALTRICH Attila, OROSZ András, RETEZÁR Imre, SZÉL Gyõzõ, VÁSÁRHELYI Tamás. 2013-ig: HEGYESSY Gábor, MARKÓ Viktor, PETRÁNYI Gergely, RONKAY László, ROZNER István. 2014-ig: ILNICZKY Sándor, KUTASI Csaba, PODLUSSÁNY Attila, SZABÓKY Csaba, SZÉKELY Kálmán. Örökös tagok: BOGNÁR Sándor, JENSER Gábor, MÉSZÁROS Zoltán, JERMY Tibor, MÓCZÁR László, NAGY Barnabás, PAPP Jenõ, PAPP László. PÁLYÁZAT VIG Károly ismertette a XXXIII. Magyar Rovarászati Napok pályázatának eredményeit: II. díj: NÉMETH Bálint; III. díj: ROZNER István. III. díj: VARGA Katalin; III. díj: NÉMETH Bálint; oklevél: MEDVEGY Mihály és RETEZÁR Imre. II. díj: DUSNOKI Anna; oklevél: MERKL Ottó: Szemelvény a Magyar Természettudományi Múzeum bogárgyûjteményébõl és KATONA Gergely: Szemelvény az MTM lepkegyûjteményébõl.
Folia ent. hung. 72, 2011
119
Társasági élet − Society news
TAGFELVÉTEL Az elõzõ közgyûlés óta hét tagfelvételi kérelem érkezett a Társasághoz, melyeket ismertetett az elnök. A kérelmeket a Közgyûlés egyhangúlag elfogadta. 2011-tõl a Társaság új tagjai: BÁSKAY Imre, CSIK Gábor, GÁTMEZEI Antal, MAJLÁTH Zoltán, PÁLOS Ildikó, SZANYI Szabolcs és VARGA Kálmán. A MAGYAR ROVARTANI TÁRSASÁG 2010. ÉVI ELÕADÓÜLÉSEINEK TÁRGYSOROZATA 780. ülés, január 22. 1. VIG Károly: Úttörõ kutatások a rovarok nyugalmi állapotának megismerésében: Sajó Károly felfedezései 2. SZÕCS Gábor és munkatársai: Városi ökoszisztéma – rovartani kutatások az MTA NKI Állattani Osztályán a lakott területek növényvédelmének fejlesztéséért 3. HALTRICH Attila: Rovarásztábor az Áló-völgyben (Bihar-hegység) XXXII. Magyar Rovarászati Napok A Magyar Rovartani Társaság éves közgyûlése és 781. ülése, február 19. 1. Titkári beszámoló – NÁDAI László 2. Ellenõri beszámoló – SIMONYI Sándor 3. Szerkesztõi beszámoló – MERKL Ottó 4. A közhasznúsági jelentés elfogadása 5. Az alapszabály módosítása 6. Lejárt mandátumú tisztségek megújítása 7. A választás eredményeinek ismertetése 8. A pályázat eredményeinek ismertetése 9. Tagfelvétel 10. Indítványok 11. MERKL Ottó: Bogarászat Máramarosban
Folia ent. hung. 72, 2011
120
Társasági élet − Society news
február 20. 1. VARGA Ákos: A mandula-magdarázs (Eurytoma amygdali) párosodási viselkedésének vizsgálata 2. KOCZOR Sándor, SZENTKIRÁLYI Ferenc, Michael BIRKETT, John PICKETT, VOIGT Erzsébet és TÓTH Miklós: Megtévesztett rovarok a növények szolgálatában: szintetikus zöldfátyolkacsalétkek (Neuroptera: Chrysopidae) 3. KONDOROSY Elõd: Magyarország poloskafaunája. Múlt jelen és jövõ 4. LÕKKÖS Andor: A Hydraenidae (Coleoptera) család kutatása hazánkban 5. KOLICS Balázs: Egykor volt, hol is volt? Tüskéslábú pozsgóc, a magyar fauna szöcskeóriása 6. SZEÕKE Kálmán: Új adventív kártevõ rovarok Magyarországon 7. KOTÁN Attila, MÁRKUS András és NÉMETH Tamás: Balkáni gyûjtõút – 2009 782. ülés, március 19. 1. LENGYEL Gábor Dániel: Diverzitás felsõfokon – érdekességek a púposlegyek világából (Diptera: Phoridae) 2. PAPP Jenõ: Megemlékezés Steinmann Henrikrõl (1932–2009) 3. SAMU Ferenc, SZINETÁR Csaba és KÉZDY Pál: Egy várostól körülzárt természetvédelmi terület fajmegõrzési képessége – ökológiai kutatások a budai Sas-hegyen 4. SZABÓKY Csaba: Lepkék között a Sas-hegyen 783. ülés, április 16. 1. FÖLDVÁRI Gábor és RIGÓ Krisztina: Járványtani rejtvényfejtés: kullancsok, gazdák és kórokozók 2. VAS Zoltán: Az okosabb madarak tetvesebbek – a madarak innovációs képességének és tolltetû génuszgazdagságának összehasonlító filogenetikai vizsgálata 3. RÓZSA Lajos: Rovarok, mint ragályosan terjedõ kórokozók
Folia ent. hung. 72, 2011
Társasági élet − Society news
121
784. ülés, május 21. 1. VIG Károly: A Magyar Rovartani Társaság köszönti Varga Zoltánt 2. PAPP László: Varga Zoltán professzor köszöntése 3. PEREGOVITS László, KOZMA Péter, RONKAY Gábor és RONKAY László: Mint kenyérhez a kovász – terepen együtt 4. GYULAI Péter, RONKAY Gábor és RONKAY László: A magyar bagolylepkészet fél évszázada 5. PECSENYE Katalin, BERECZKI Judit, TÓTH János, BÁTORI Edit és MIKLÓS Éva: Maculineák a populációgenetika szemszögébõl 6. KÕRÖSI Ádám, PEREGOVITS László, ÖRVÖSSY Noémi, BATÁRY Péter, KIS János, KÖVÉR Szilvia és SZENTIRMAI István: Nappali lepkék az ökológia és a természetvédelem tükrében 7. SZÕCS Gábor: Lepkészek és feromonosok koevolúciója Celebration of the 100. Anniversary of the Hungarian Entomological Society IXth European Congress of Entomology (2010. augusztus 25) 1. RÓZSA Lajos: Why lice are nice 2. VIG Károly: 100 years of the Hungarian Entomological Society 3. Matty P. BERG köszöntése a Holland Rovartani Társaság nevében 785. ülés, szeptember 17. 1. VIG Károly: Megemlékezés halottainkról 2. VÁSÁRHELYI Tamás és VIG Károly: Beszámoló a IX. Európai Rovartani Konferenciáról 3. VÉTEK Gábor, CSÓKA György, MIKULÁS József és Stephan M. BLANK: A kanyargós szillevéldarázs (Aproceros leucopoda) (Hymenoptera: Argidae) megjelenése Európában 4. SZÉL Gyõzõ és NÉMETH Tamás: Öreg fák bûvöletében – avagy a mérés tudománya 786. ülés, október 15. 1. SZÕCS Gábor: Hazánkban egyedülálló rovartani mûszerek az MTA NKI Állattani Osztályán Folia ent. hung. 72, 2011
122
Társasági élet − Society news
2. THOLT Gergely és KISS Balázs: Szipókás rovarok táplálkozási viselkedésének vizsgálata elektronikus penetrográffal (EPG) 3. MOLNÁR Béla Péter, Ylva HILLBUR, David R. HALL és SZÕCS Gábor: Így használhatjuk a bioszenzoros gázkromatográfot a gubacsszúnyogok szexferomonos kutatásában 4. HALTRICH Attila, VARGA Ákos, HÖHN Mária, NAGY Barnabás, SIMONYI Sándor és KUTASI Csaba: Rovarásztábor a Néra-völgyében (Al-Duna) A Magyar Rovartani Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztálya ünnepi tudományos rendezvénye (2010. november 19) 100 éves a Magyar Rovartani Társaság − Tudományos elõadóülés a Magyar Tudomány Ünnepe keretében 1. VIG Károly: Évszázadnyi rovarászat – 100 éves a Magyar Rovartani Társaság 2. VARGA Zoltán és RONKAY László: Az expedícióktól a monográfiákig, úton a biogeográfiai-taxonómiai szintézis felé 3. MERKL Ottó: A magyar koleopterológia 100 éve 4. JENSER Gábor és BALÁZS Klára: Hazai agroökoszisztéma-kutatások eredményei 5. SZÕCS Gábor és TÓTH Miklós: A nagyítólencsétõl a bioszenzoros gázkromatográfig: a magyar feromonkutatás három évtizede 6. CSÓKA György: A magyar erdészeti rovartan a kezdetektõl napjainkig – 100 év eredményei 7. VÁSÁRHELYI Tamás és MAHUNKA Sándor: A múzeumok szerepe a hazai rovartan fejlõdésében A Magyar Rovartani Társaság 787. ülése 1. VIG Károly: 100 éves a Magyar Rovartani Társaság. Köszöntõ 2. VIG Károly: „Magyarul megszólaló tudomány”. A magyar rovartani szaknyelv kialakulása, tündöklése… 3. SZÉL Gyõzõ és VIG Károly: A magyar rovartani sajtó története 4. VARJAS László és FÓNAGY Adrien: Rovarélettani kutatások Magyarországon Folia ent. hung. 72, 2011
Társasági élet − Society news
123
5. NAGY Barnabás: Emlékképek a Magyar Rovartani Társaság 50 éves jubileumáról 6. VIG Károly: Merre tovább Magyar Rovartani Társaság? 7. VÁSÁRHELYI Tamás és VIG Károly: Rovarászok görbe tükörben 788. ülés, december 17. 1. PAPP Jenõ: Móczár László: Fotóarchívum címû összeállítás ismertetése 2. HÁRI Katalin: Gyümölcsmolyok rajzásfenológiája távcsapda adatok alapján kajszibarack ültetvényben 3. ROZNER György, LÕKKÖS Andor, FERINCZ Árpád és CSORDÁS Lilla: A kétcsíkos hegyiszitakötõ (Cordulegaster heros Theischinger, 1979) elterjedésének vizsgálata Nyugat- és Dél-Dunántúlon 4. VIG Károly és VÁSÁRHELYI Tamás: Rovarok és rovarászok ferde szemmel
Folia ent. hung. 72, 2011