PEST-BUDAPEST KONZORCiUM
Budapest IX. kerOlet
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regi6 Ogynokseg - Varoskutates
Ferencvaros ITS - Megala ooze) vizsgalat
FoglalkwitatiispolitikN, fOvedelmi helyzet Foglalkortatasi szempontbol Ferencvaros helyzete kedvezo es kedvezotlen elemeket egyarant tartalmaz. Viszonylag j6 helyzetben van az orszagban és a favaroson belul egyarant abb61 a szempontb61, hogy a terUleten tobb a munkahely es ez altal a foglalkortatott, mint az aktiv koril alland6 lakos, Igy helyben 210 dolgozoi nagyobb resze tud akar a lakOkorzetehez kozel fekvo munkahelyen munkat vallalni. Ugyanakkor a munkavallalasi cellal torteno keriiletbe koltOzes is szamotteva, amely az allandanal 4 ezer fovel magasabb jelenleva lakossagszamot (2013-ban 59.019 fa), ennek kOvetkezteben aranyaiban tobb helyben marado (pl. helyi szolgaltatasok, kiskereskedelem, vencleglatas) és Onkormanyzati bevetelt jelent (pl. lakber, helyi adak). (A keriilet jelentdsebb foglalkortatOinak valamint a foglalkortatas fabb mutatainak reszleteit lasd az 1. sz. Melleklet 14-1 7.pontjaiban) A regisztralt munkanelkiiliek szamanak és aranyanak valtozasa az elmLilt 25 evben ugyanakkor kedvezotlenebbul alakult Ferencvarosban, mint atlagosan az orszagban. Minden kerulet, az agglomeracios telepLilesek, a nagyvarosok és a kisebb gazdasagi kozpontok és tersegeik is jobb helyzetben vannak foglalkortatasi és munkaero-piaci szempontb61. Raadasul a magas munkanelkilliseg tart6san fennall, a valsag Oath kedvezobb foglalkortatasi szintek és az etc/16ft evek javulo tendenciai mellett is (a 180 napnal hosszabb ideje regisztralt munkanelkuliek aranya az allaskeresokOn be101 az evezred eleji 30%-ossal szemben 50% feletti az elmCilt evekben). Even belul pedig nyaranta a helyzet mindig kedvezatlenebb a nyari idenymunkara és a turizmusra jellemzavel ellentetes szezonalitas, a hoval kapcsolatos tell eltakaritasi munkak miatt. 2015 januarjaban 2567 fa volt nyilvantartva allaskeresokent amely 2000 es 2008 kozott 570-970 fa kOzott valtozott — a mintegy 39.400 munkavallalasi kora keriileti lak6 '
59. abra: A munkanelkulisegi rata valtozasa, 2013-2015. Forras: AFSZ Fenti foglalkortatasi, gazdasagi adatok tarsadalmi szempontbol a szerenyebb jovedelm0 lakossagi csoportok magasabb keriileti jelenletere, a munkaeropiac torzultsagara, a jelentosebb szamti alkalmi munkaerc3 és a szocialis problemak szeles kOrere, ezek tartOssagara és esetleges tertileti koncentraltsagara, valamint a kozfoglalkortatas novekva jelentosegere és jovedelemp6t16 szerepenek fontossagara utalnak a kerOletben (26. tablazat). Utabbi, és a szocialis ellatOrendszer kapacitasai és szinvonala szempontjabol az ankormanyzat nyLljtotta lehetosegek meghatarozok, ugyanakkor ezek korlatozottak is, és jelentos terheket r6nak ra a makocitetes szempontjabol, amely a gazdasagb61 és vagyongazdalkodasbol szarmazo tobbletbevetelek nagyobb reszet felemeszti. tv
2011
Kozfoglalkortatasban resztvevak
Korfoglalkortatasban resztvevok aranya a telepiiles aktiv
szima
korti lakossigahoz kepest (%)
105
0,3
109
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerblet
HBHE — BFVT— HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
Kozfoglalkortatasban resatvev8k szama
Kozfoglalkortatesban resztvevak aranya a telepijles aktiv
2012
356
0,9
2013
864
2,2
2014
1415
3,6
Ey
korOlakossagahoz kepest (%)
26. tablazat: A kozfoglalkortatasban resztvevok szama és aktiv korOakra vetitett aranya, 2011-2014. Forros: Helyi Eselyegyenl6segi Program
A foglalkortatashoz kapcsolcido munkajOvedelmek mellett az atlagos jovedelmi és vagyoni helyzetet jol jellemzi az adofizetok szama, az atlagos belfOldi jovedelem es tart& fogyasztasi cikkek, pl. a szemelygepkocsik atlagos szamanak alakulasa. Az adofizetok tekinteteben kedvezotlen a helyzet Ferencvarosban a tobbi kerUlettel szemben, mivel 2012-ben minden 100 lakosbol 41,5 szamitott adofizetonek. Tehat magas az adot nem fizetok aranya, amely csak reszben magyarazhatO a nemileg elter6 korszerkezettel, sokkal inkabb a bevallott jOvedelemmel nem rendelkezok atlagon fe101i aranyanak koszonhet6, amelynek szamos osszetevoje van (pl. bejelentett munkahely hianya, segelyekbol és egyeb jarandosagokbol elok, passziv foglalkortatottak, szUrke- és feketegazdasag, adoelkerules stb.).
X Snow 4551 40.11-42.2 45-455 • !.L 455 41147.1
Adatimiles Asl dive,75NI 141 52150K Num* NIL le e:■ a 1415-tel
60. abra: A 100 lakosra juto achifizetok szamanak alakulasa Budapest keruleteiben, 2000-2012. Forrds: KSH TEIR
Egy IX. keruleti lakosra atlagosan mintegy 890.000 Ft netto belfoldi jovedelem jutott 2012-ben, amely megharomszorozodott 2000 ota. Ezaltal a keriiletben lake* ma mar a favarosi atlagjovedelem kOrnyeken, de tobb mint 30%-kal az orszagos atlagjovedelem felett keresnek. Ez azzal a folyamattal all szoros osszefOggesben, hogy egyre tobb fels6fokti vegzettsega és jobban keres6 lakos koltbzik a keriilet megUjult reszeibe, mert itt talal megfeleI6 allast és mill& maganak, mivel a tOkeeros és stabil hatter0 vallalkozasok aranyaiban egyre tobb magasabb kvalifikaciOt igeny16 és fizetessel Aro poziciot kinalnak alapvetoen a szolgaltatasi szektorban. Tovabba az Stalakulo lakOkOrnyezetek is egyre jobban kielegitik a magasabb eletminoseghez kapcsolodo elvarasokat.
110
PEST-BUDAPEST KONZORCIUIVI
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogyntikseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
(c) 2015 In chn,, Planprort ltt.t az OCr 7e IAra 1000 030
084_140004m 0 75V 749
800003
55/3 043.3
6CD 000
4 400 OW
i g is . . i • . •
0
114401,1
3,9
0
a
0
0 -0
0
n 711rt n
®
I
14
•tsts14 .8 . 9410177.1 t.
sawn
nests. To art.WA
It. 77/116t.1
4n!
!. '
17.
III 1044
0...0 NUN)
77. 2100 2001 MM MB MN MM 25 gya ran. 14
es.
111114.11'
"If 47" ■ i
203 020
0
647 6
4. • 1141414
,2
2007
MM MW
$110
It 11100171$ 71. 1411771,0 713718
11. 1717174
mn mu
070.1- RI 70.5
NMI
Dud: p.st Mat well= z 1444,-,4415.
ludo past 06.
*los Wart: 49
(0 MINIXWpm% O. Ste a Ott Wt-i:A.'""
\a"
12/ 73:4'- 111014'..7 016 016.1- 041171.3 747 771.0-I ON 444.0 1 ON 441.0- I 142 313.7
61. abra: Az 1 lakosra jute) netto belfotdi jovedelem valtozasa Budapest keruleteiben, 2000-2012. Forros: KSH TEIR
A jelzett folyamat inkabb az elmult 3-4 ev tendenciaja alapjan tapinthatO ki (Caleti ce16 epiilet-rehabilitAcio elobbre lepese), amely tartossgga eseten a helyi lakossag egyelore szak, de egyre inkabb b6v0I6 korenek a vagyonosodashoz is hozzajarul. fgy ez ma meg nem merheto igaz6n a tartOs fogyasztasi cikkek, mint pl. a gepjarmiivek tulajdonlasan, mert ebb6I a szempontb61 meg a legkedvezatlenebbek kozott van a kerilleti atlag 100 lakosonkent 29,4 szemelygepkocsival. A tart& fogyasztasi cikkek és gazdasagi javak gyarapodasat tovabba egyeb tenyezak is befolyasoljAk (pl. kozbiztonsag, lakoter nagysaga, eletminoseg egyeb elemei, Uzleti kornyezet stb.).
kb...oda at ;.111$ /1st mtteat1t14N14/0.2 IC/ 0011101(11140N0
Ntalts 1611-17
23.1-294 511.4-72.8 32.6-36.4 18.4- 36.7
62. abra: Az 100 lakosra jute) szemelygepkocsik szama Budapest kerOleteiben, 2013. Forrds: KSH TEIR
7.5. Intezmenyfenntartas, teleptilesiizemeltetes, energiagazdalkodas Az elmUlt 2-3 ev sok valtozast hozott a helyi illetve teruleti hatokorii kozfeladatokat eIlato helyben lev6 intezmenyek tulajdonlasaval, fenntartasaval és Ozemeltetesevel kapcsolatos jogok szetvalasztasa teren. A folyamat soran megmarado kotelez6 kozfeladatok ellatask és az ehhez kapcsolodO intezmenyrendszer fenntartasal és Ozemelteteset az onkormanyzat vegzi mintegy 2000 f6s egyUttes intezmenyi letszammal. A varosiizemeltetesi és varosfejlesztesi feladatok ugyanakkor tovabbi jelentas er6forrasokat és szervezest kivannak meg. E fenntartasi, mCikodtetesi és fejlesztesi jelleg6 feladatok zornet az onkormanyzat
111
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE — BFVT — HtTFA PESTTERV— Pro Regio Ugynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS -. Megalapozo vizsgalat
kOzvetlen01 vagy — a FEV IX. Zrt.-n keresztul — kozvetve a sajat tulajdonaban levo gazdasagi tarsasagokba kiszervezve old meg. KozOliik a Ferencvarosi Szocialis Foglalkortato és Ellato Kiemelten Kozhasznu Nkft. (FESZOFE Kft.) 2008 ota parkgondozasi feladatokat lat el, tovabba csomagolastechnikai, nyomdaipari és varrodai munkakat vallal koz- és szocialis foglalkortatasi keretek k6z6tt (pl. hajlektalanok, fogyatekkal elok, mintaprojektek: pl. brikettalas). A Ferencvarosi Intezmeny Ozemeltetesi Kozpont 2013. januar 1-jetOI gondoskodik az AlapitO makodtetesi kotelezettsegi korebe tartozo oktatasi, nevelesi funkciot ORO kOznevelesi intezmenyek makodtetesi feladatainak ellatasarol, valamint az elsosorban ezekben az intezmenyekben tanulO gyermekek taborozasat, iidulteteset szolgalO taborok Ozemelteteserol. Elobbiek koreben ellatja a makodtetesre/Uzemeltetesre rendelkezesere bocsatott ingo és ingatlan vagyon rendeltetesszera hasznalatanak biztositasaval kapcsolatos feladatokat. Az ingatlanokat rendeltetesenek megfele1O, hatalyos koznevelesi, tazvedelmi, munkavedelmi és egeszsegagyi eloirasok szerint iizemelteti, karbantartja, gondoskodik az ingatlanok vagyonvedelmerol és allaganak megovasarol. Ellat minden olyan feladatot, amely ahhoz szukseges, hogy az ingatlanban oktatasi, nevelesi funkciOt ellatO kOznevelesi intezmenyek feladataikat megfelelo szinvonalon és biztonsagosan vegezhessek el. Biztositja az intezmenyi etkeztetest az oktatasi funkciot ellato koznevelesi Karbantartja a tabor Ozemeltetesehez szakseges maszaki berendezeseket, egyeb eszkOzOket, felszereleseket. Biztositja az intezmenyi etkezest a taborozo gyermekek szarnara. A FEV IX. Ferencvarosi Vagyonkezel6 és VarosfejlesztO Zrt. tortenete és tevekenysege is egyedi: alapvetoen ingatlangazdalkodassal (4200 lakas és 810 helyseg berlemenyazemeltetese), varosrehabilitacios projektek iranyitasaval es kOzbeszerzesekkel foglalkozik. Jogeladje 1992-ben Magyarorszagon elsokent alakult meg egy olyan vegyes gazdasagi tarsasagi formaban (SEM), francia minta alapjan, melynek a tulajdonosai kezdetben a kerOleti onkormanyzat (51%), az OTP (24,5%) és a francia CDC (24,5%) voltak (a tulajdonosok és a tulajdoni aranyok tObbszor valtortak). Legfobb feladata pedig varosrehabilitacios akciok inditasa es iranyitasa lett. Ezeket az onkormanyzat megbizasabol és koltsegere kezdte el a dontesevel kije101t akcioteruleten belLil (Ferenc krt. — 01161 ut — Haller utca — Mester utca altal hatarolt teralet): kOzteraletek feljavitasa, forgalomcsillapitott ovezetek kialakitasa, parkolasi lehetosegek biztositasa, zoldteraletek kiepitese. Az itteni Ores, ill. bontassal iiresse teheto telkeket ertekesitette a SEM IX. Zrt. jogelod, az ebbal befolyo beveteleket a varosrendezesi munkak kOltsegeire forditotta. 2010-ben az onkormanyzat kivasarlassal megszerezte a reszvenyek teljes koret, majd feltokesitette a tarsasagot, kOzpontositott feladatellatast (kOzbeszerzesek atadasa, vagyonkezelo és berlemenyazemelteto cegek beolvasztasa feladatatadassal), egyilttal erosebb tulajdonosi kontrollt alakitott ki, és 2012-ben nevet is valtortatott, mivel a feladatboviiles reven a kerOlet lakossagahoz kozelebb keralt a szervezet. A Ferencvarosi EgeszsegOgyi SzolgaltatO Kiemelten Kozhasznu Nonprofit kft. (FESZ Kft.) a betegellatas intezmenyeit és szolgaltatasait Ozemelteti a keriiletben (gyermek és felnott haziorvosi, fogaszati rendeles, dgyeleti ellatas, veclonai szolgalat, egynapos sebeszet és 25 szakrendeles). A Ferencvarosi Parkolasi Kft. a fizeto parkolOkat, a Ferencvarosi BerlemenyOzemelteto Kft. — a FEV IX. Zrt. 100%-os tulajdonaban — a berlemenyeket, és tarsashazi kozos kepviseloi feladatokat lat el, mig a Raday-Lonyay Ingatlanhasznosito Kft. egy ingatlanfejlesztesre letrejott projekttarsasag (kisebbsegi kOzvetett onkormanyzati tulajdon a FEV IX. Zrt.-n kereszt01). A Ferencvaros Kartya Kft. (felereszben a FEV IX. Zrt. kOzvetett tulajdonaban) az onkormanyzat altal 2009-ben bevezetett és minden keruleti lakosnak ingyenesen elerheteive tett, alapvetoen a helyi, de akar a mashol torteno vasarlasokbOl is — hasegpontokbOl kuponokra valtva — kedvezmenyekre jogosito Ferencvaros Kartyat és szolgaltatasi rendszert makodteti. A kerulet kozmCihalozata teljes kora (dram, viz, csatorna, gaz), azt a fovaros tartja fenn, ugyanakkor felujitasuk a mintegy szazeves korra valo tekintettel idoszera és folyamatos, amelyet a rehabilitaciOs beavatkozasok is tamogatnak. Az infrastrukturakhoz valo hozzaferest biztositok szerepe fontos telepulesiizemeltetesi dimenzio: a fenntartast és a makodtetest favarosi hatOkOra Ozemeltet6 cegek vegzik (ELMO, FOvarosi Vizmavek, FCSM, FOGAZ), melyek esetenkent helyi telepekkel (pl. az FCSM feliijitott nyornOtelepe a Lagymanyosi hidnal), illetve helyi kirendeltsegekkel, Ogyfelszolgalatokkal is rendelkeznek. A telefon, az internet és a televizio szolgaltatas teren egyenkent tobb szolgaltato parhuzamos és alternativ
712
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerOlet
HBHE BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regid OgynOkseg - Varoskutatas
Ferencvaros ITS - Mega la pozo vizsgalat
szolgaltatasai is elerhetak minden szegmensben. A kOzlekedes fahalOzatat es a tomegkozlekedest szinten a feivaros cegei illetve a MAV tartja fenn es szervezi. A kOzteriiletek feliigyeletet 2002 Ota a Ferencvarosi Korterulet-feliigylet az onkormanyzat keltsegvetesi szervekent (gyakorlatilag a polgarmesteri hivatal belso szervezeti egysegekent), de onAllo intezmenykent latja el eleinte 10, de a feladatok 2011-ben elkezdado bovitese Ota folyamatosan novekvo, ma mar mintegy 65 favel. ElsOdleges feladata a korterbletek rendjenek fenntartasa, tisztasaganak vedelme az onkormanyzat tuiajdonaban és kezeleseben 16/6 kOzteriileteken, ami kibOvult a terfigyelo kamerarendszerek — amelyek 2015 elejen 71 ponton vannak kint — Cizemelteteseben vale) reszvetellel (a IX. kerfileti rendOrkapitanysaggal kozosen), kerekbilincselessel és gepjarmO elszallitassal, valamint az onkormanyzati parkok és vagyon Orzesevel. A feliigyelak munkarendje elter a hivataletol, mivel mindinkabb eloterbe kerul a 12-24 Oras szolgalatellatas. A letszamemelesb61 fakadoan nagyobb korterbleti jelenletet tud biztositani, (gy a lakossag szubjektiv biztonsagerzete is sokat javult az elmult 3-4 evben. Ehhez tarsul, hogy a felugyelet Won egyseggel és gepjarmOvel reszt vest a hajlektalanokat segitO szervezetek munkajaban és a 24 Oras jarorszolgalatban. Energiagazdalkodas teren az onkormanyzat elsodleges celja az energiafelhasznalas csokkentesevel az energiahatekonysag novelese, amelyet tobb eszkozzel is tamogat. Egyreszt az onkormanyzat rehabilitaciOs celij beavatkozasai soran a lakasok energiahatekonysaganak javitasa erdekeben mindig sor keri11 az epuletek hoszigetelesre, futeskorszerCisitesre, gepeszeti rekonstrukciojara és szellozesi rendszer kialakftasara. Masreszt zomeben mar lezajlott, de tovabb torekszik a tulajdonaban levo intezmenyek energiatakarekos feliijitasara, a nyllaszarok cserejere, a ki lso hoszigetelesre és az elavult gitesi rendszerek kivaltasara. Az elmolt evekben szamos energiahatekonysagot javito beruhazast vegzett el reszben kOltsegvetesi forrasbol fitemezett modon, reszben palyazati tamogatasok igenybevetelevel megoldva (2013-ban pl. 7 lakohaz, a FEBI epiilet és a mann-lak bOlcsocle, 3 &oda, 6 iskola és a FESZGYI epulet, valamint a pinceszinhaz jelent6sebb ertekben tOrteno felujitasa, amelyek kort talalhatok energiahatekonysagot javito intezkedesek is. TAMOP-3.1.3-10/1 Ferencvaros a korszer0 termeszettudomanyos oktatasert KMOP-2009-4.5.2. Szocialis alapszolgaltatasok infrastrukturalis fejlesztese Belso-Ferencvaros Kulturalis negyed KMOP-5.2.2 KMOP-4.5.2.11. Mane)-Lak BOIcsode fekijitasa, kapacitasnOvelese KEOP-2012-5.5.0/C t pijletenergetikai fejlesztesek KM0P-5.1.1/B-12-K-201-0003 Szocialis varosrehabilitacid Ferencvarosban JAT I. utem 7/2011. (III. 9.) BM rendelet Iskolai utanpatlas és utanpatlas sport infrastruktitra-fejlesztese, feldjitasa: „IX. kerijlet Vendel utcai Tornacsarnok feltijitasa" 27/2013. (IV.18.) My. Kgy. Rendelet altal meghirdetett Fovarosi Varosrehabilitacios Keret 2013. evi palyazata. Nyertes palyazatok: 1.) Nehru-projekt, 2.) Boldogasszony Iskolanoverek Kolostori Kavehaz kialaldtasa 27. tablazat:
Az elmillt evek Iegfontosabb tamogatasbol megvalOsult energetikai, illetve energetikai elemet is tartalmazO onkormanyzati projektjei, 2015. Forras: onkormanyzati adatszolgaltatos
A tervezett energetikai projektek kozott ki kell emelni a Jozsef Attila Tery kereteben a lakotelepi rehabilitacio és a panel-program folytatasat (JAT II. Otem, 10 milliard Ft-al tervezve), a tombrehabilitaci6 kiterjeszteset a kijelalt akcioteriileten belul (Balazs B. u., Viola u., Marton u. és Ferenc ter egyes epOletei), valamint az energetikai fejlesztesekbal eddig kimarad onkormanyzati intezmenyek feltjjitasat. (Ferencvaros
onkormonyzatemak gazdalkodasanak, telepiilesfejlesztesi és intezmenyrendszerenek reszleteit lasd az 1. sz. Melleklet 18-21. pontjat)
VV U EROSSEGEK
GYENGESEGEK
113
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS - Megalapozo vizsgalat
HBHE - BFVT - HrTFA - PESTTERV - Pro Regio OgynOkseg - Varoskutatas
Ipari beruhazasok aiacsony a ranya
Nemzetkazi cegek regionalis kozpontjainak helyszine (infokommunikacid, elektronika, vegyipar, kiskereskedelem, tanacsadas)
Dualis gazdasagi szerkezet
Vallaikozoi take koncentralt jelenlete
Kisvallalkozoi szektor alacsony jovedelemtermelo kepessege
KimagasI6 K+F+I potential
Hianyza fejlesztesi forrasok a KKV szektorban
KimagaslO foglalkortatasi potential
Ozleti inkubatorok, vallalkozo ovezetek hianya
Kvalifikalt munkaer6 aranya novekszik Egyedi nemzetkozi és orszagos turisztikai vonzerok
Fejletlen turisztikai vendeglatas és szallashelyszolgaltatas
Fejlett kulturalis gazdasag
Kihasznalatlan turisztikai potential
Nagy volumenii onkormanyzati sajat bevetelek
PontszerQ kulturalis szolgaltatasok
Nemzetkozileg is etismert varosrehabilitacios eredmenyek
Barnamezos rehabilitaciOs model! hianya Milkodo take más kerijleteket reszesit elonyben
Gazdasagilag is kamatortathatO egyedi imam
Kepzett munkaer6 magas aranyanak merseklodese
Dinamikus ingatlanpiac
Karmenetesites elhozodasa
Kiterjedt szocialis gazdasag
Duna-parti fejlesztesi potential az erdekutkozesek miatt kiaknazatlan marad
Tokevonzo kepesseg fokozasa meglev6 kapacitasainak jobb kihasznalasa Valialkozasi ovezetek, inkubatorhazak kialakitasa rrtekalaptl, egyseges es fenntarthato vagyongazdalkodasi szernlelet meger6sedese Duna-parti fejlesztesi potential jobb kihasznalasa (rekreacio) Ferencvaros brand hasznalatanak kiterjesztese a gazdasagra
- -
LEHET6StGEK
VESZELYEK
Vendeglatas és szallashely-szolgaltatasok fejlesztese
Beruhazasi rata visszaesese
Jelentos szamil és nagymeretu alulhasznositott ipari és kereskedelmi ingatlanok
Gazdasagi és ingattanpiaci valsag elhuzodasa, hitelvalsag miatt az ingatlanfejlesztesek stagnalasa
uj penzugyi konstrukcio kialakftasa a barnamez6s teruletek hasznositasa erdekeben EU tamogatasok nagyobb aranyi, igenybevetele a gazdasag elenkfteseben Ozleti ingatlanfejlesztes, tutajdoni szerkezet atalakftasa Gazdasagi transzfer szerep elenkiilese
Fejlesztesi kihlvasok • Eltero feivSrosi és keruleti fejlesztesi elkepzelesek Osszhangjanak megtalalasa • Esszer0 terulet-felhasznalast akadalyoz6 tenyezok lebontasa, varosszerkezet hatekonysaganak javitasa • Eltera terulet-felhasznelasi erdekek kiegyenstilyozasa • Ertekelvii ingatlanfejlesztes (termeszeti és epitett OrOkseg erdekei kontra yarosfejlesztes) c Szennyezett teriiletek karmentesitese, rehabilitacioja, funkciavaltasa
114
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX keriilet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro RegiO Ugynekseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
• Magantoke bevonas elsObbsegere 0016 barnamezds rehabilitacios modell bevezetese és sikerre vitele • Kulso-Ferencvaros gazdasagjnak moderniza16sa, versenykepessegenek novelese és zoldftese • Duna-part kozeli teruletek funkcioatasa • Turizmus szuprastrukttirajanak Duna-parti fejlesztesevel, valamint a Raday negyed és a vizpart osszenyitasaval szinvonalas szorakortatO negyed („vizparti vizparty") kialakft6sa • Zeldfeluleti rendszer fejlesztese a torteneti varosreszekben • Korszerii és rugalmas ingatlanstruktUra kialakitasa • Varosrehabilitacio gyorsitasa a szocialis varosrehabilitacio és a revitalizacio kiterjesztesevel • Hosszu tavtj onfenntarto keriiletgazdalkodas
115
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerblet
HBHE BFVT qTFA PESTTERV — Pro Regio OgynOkseg Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
ieszeti ado tsagok, tAlhasznalat A keriilet nagyobb resze tajtipusat tekintve telepiilesi (urbanus) taj, ennelfogva az emberi beavatkozas és az Often elemek vannak
Erdok és egyeb kondicionaki zOlcifeliiletek 4%
rkezet
Vfeeliiletek 7%
KozhasznAlatu zoldeliiletek 2%
A zoldteruletek aranya kozeliti a budapesti atlagot (3%), a keriilet elhelyezkedesebol és beepitesi jellegebal adocloan az erdateruletek nagysaga alacsony. Kiemelkedo a vizfellilet aranya, amely taji-termeszeti, de rekreacios szempontbOl is kedvezo adottsag és ertek.
BeepItett, muszakilag igenybevett terulet 87%
63. abra: Tajhasznalat teruleti megoszlasa a keriiletben
Az I. katonai felmeres (1763-1787) idejen keszult terkepeken mar szerepel, hogy a kerulet a Ferenc kOritt vonalaig volt lazan beepitett. A telepiilesresz az 1799-es arviz soran elpusztult. A kortittol kifele legelok es szantofoldek terultek el. A Jozsef Attila-lakOtelep teriilete melyfekvesii volt, a talajviz taplalta tavat abrazoltak. A II. katonai felmeres (1806-1869) terkepein a kbrilton kivuli reszen is megindult epitkezesek mar abrazoltak. Kialakult a mai utcaszerkezet, a szazad masodik feleben nagyaranyii iparositas kezdadott: ide telepult a Iegnagyobb vagaid, of malom letesiilt, és a parton felepilltek a Kozraktarak, Kozponti Vasarcsarnok, Deli osszekoto Vamitvonal. Azon kWh reszen loversenypalya és sertestelepek helyezkedtek el. Majd az 1900-as evektal kezdadoen fokozatosan megjelentek a Ktilso-Ferencvaros iparterfiletei (a jelenlegi barnamezok elodjekent), a korhazak, majd a Maria Valeria-telep, amelynek hely& letesult a Jozsef Attila-lakotelep.
8.2 Vedett, vedendo taji, termeszeti ertekek, tertiletek Belvarosi kenlilet 'even a Duna kepvisel termeszeti erteket. Az Orszagos okologiai halozat ovezete (okolOgiai zoldfolyoso) lefedi a foag és a Rackevei-Soroksari Duna-ag teruletet. Az utobbi Natura 2000 terulet is egyben (HUD120042), ahol ertekes vizes elohelyek talalhatok. A Duna-ág rossz vIzminosege miatt ezek veszelyeztetettek.
116
PEST-BUDAPEST KCNZORCtUM
Budapest IX. kerulet
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio Ogynokseg - V6roskutatas
H3
Ferencv6ros ITS Megalapozo vizsgalat
Zhidleltilen remiszt-1 izsgalata
A zoldfeluieti rendszer a telepOles sajatos felepitestl, biologiai folyamatokkai és okologial torvenyszerilsegekkel jellemezheto alrendszere. A novenyzettel boritott zoldfeliileteken tul biologiailag aktivnak szamltanak a vizfeliiletek is. A telepulesszerkezetet atszovei, tagolo varosi szabadterek rendszere foglalja magaba a teruleti és linearis zOldfelbleti elemeket. Ez a halozat kijlonbozo jellegil és funkci6j6, valtozatos zOldfeluleti elemekbeil 601 fel. A zoldfeluleti elemek tipologizalhatok kiterjeclesOk, eltera okologiai jellemzoik, és rekreacios hasznalatuk alapjan. A kerulet teruletenek 7,2%-a tartozik zoldtereilet vagy ercloterUlet ovezetbe. Ebbal 3,5% zoldteriilet, 3,7% ercloteriilet ovezet, amely utobbi a kerUlet elhelyezkedesebol és beepftesi jellegebal ad6d6an Osszvarosi szinthez viszonyitva alacsony ertek.
Szerkezeti, konclicional6 cZeilipotitt)(51 lenyege.s, mlotaitit a zoidJelrileti kat aktet t meghatarozo elemek RekreaciOs szempontbol a kozparkok, kOzkertek a meghataroz6ak, ezek alkotjak a mozaikos eirendezesa zOldhalozatot, amelynek elemei korlatlan kozhasznalattal birnak. A kozhasznalat elol elzart, vagy korlatozott kozhasznalatO teruletek zOldfelillete szinten fontos strukturalis alkotoresz. A zoldfelUleti rendszer legjelentosebb elemei: • Torteneti varosreszek (Belso- és Kozepso-Ferencvaros) kisebb kozkertjeinek halOzata • Duna-parti zOldfelidetek (Nehru-part, Millenniumi negyed) • Lakotelepi zoldfeluletek • Korhazkertek, sportpalyak Megemlitendo ezen kivul a Haller utcai park, valamint a Hatar tat menti &doter-Wet.
I
JelmagyarAzat ZuhitLi
rk
nti,s 111.1 jvIte,,,, lok6k iilt ! , ,,It lIvIt ticItcl
I clup■ zert, b.: ,
:it I,
gyc,
bo; "II 1,, tilt
le t,,61c
sp, ■■■-,
t tilt
64. 6bra: A keriilet zoldfeluleti rendszere A zOldfelLileti rendszer felepfteset tekintve mozaikos elrendezesii, ahol az egyes elemek (a barnamezos teriileteket leszamitva) viszonylag teruletaranyosan helyezkednek el, varosreszenkent eltera jelleggel bir. A Belso- és Kozepso-Ferencvarosban a legalacsonyabb a zOldfekiletek aranya, de a kozelmultban tObb zoldfe101etet letesitettek vagy tijitottak fel (Csarnok ter, Markusovszky ter, Salkahazi Sara park, Ferenc ter, 117
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX, keriilet
HBHE - BFVT- HETFA - PESTTERV- Pro Regio Ogynokseg- Varoskutatas
Ferencvaros !TS- Megalapozo vizsgalat
Thaly Kalman utca — Semmelweis Egyetem &Oft ter). Ugyanakkor felUjitasra var a Nehru-park, a BakAts teri templom kornyezete. A RehabilitaciOs teruleten a kOzteruleti zoldfeluleteket egyes tombokon belui kozhasznalatra atadott zoldfeluletek egeszitik ki, osszefOggo halOzatot alkotva. A Kulso-Ferencvarosban leginkabb lakOtelepi zoldfeluletek és korlatozott kOzhasznalatu zOldfelUletek jellemz6k, mint a Szent Istvan, Szent LaszIO és Merenyi Gusztav KOrhazak kertje, illetve az egyesUleti sportpalyak, amelyek fakent Okologiai, telepulesklimatologiai szempontb61 jelentosek. KOzhasznalatu zOldfeliiletek ezen a reszen a Millenniumi negyed Jo allapotu zoldfelUletei, Haller utcai lakotelep zoldfeluletei, valamint a Haller utcai park es a Soroksari ut melletti zoldfeliilet, amelyek felujitSsra szorulnak. A kerulet mOltjabol fakadoan sok a barnamez6s ter-Wet, amelyek felszamolasa megkezdOclOtt, vagy a kozeljovOben tervezett. Ezeken a teriileteken a zOldfeliiletek hianya jellemzo. KUlonleges helyzetben vannak a Duna és a Rackevei-Soroksari Duna-ág menti teriiletek, ahol szinvonalas, magas rekreacios &take! biro vizparti zoldfeliiletek alakithatOk ki. Clan egyseget kepez a Jozsef Attila-lakotelep, amely varosszerkezetileg és minc5segi szempontb61 is elkOlOniil kornyezetet61, a lakotelepek kozott egyedinek sthnit. Osszefiigg6, zoldfelbletekben gazdag szabadterek szovik at varosreszt, ahol beallt nOvenyzetG, gondozott, felujitott parkok talalhatok.
7,o/006101 eilatottscig ertekelese A zoldfekileti ellatottsagot meghatarozza egyreszt a kOzkertek, kozparkok és erdoterUletek nagysaga es terbeli elhelyezkedese, masreszt a telepOlesen talalhato zoldfeliiletek intenzitas erteke.
i
es etylOteruletek
A telepules zoldterUleti ellatottsaga a kOzOsseg Sltal igenybe vehet6 zoldfelbletek nagysagatol (funkcionalis kinalatatOI), illetve ezek terbeli elhelyezkedeset61 fOgg. A kOzossegi zoldfeliiletek tipusonkent eltero funkcionalis és rekreacios szereppel, valamint elter6 vonzaskorzettel birnak. A mozaikosan elhelyezked6 kisebb kOzkertek a napkOzbeni rekreaciat biztositjak, a komplexebb funkcioval rendelkez6 parkok az egesz napos rekreacioban jatszanak szerepet. A vonzaskorzet merete, kiterjedese a zOldfelulet funkciojat61, a kornyez6 lakoterOletek elhelyezkedeset61, valamint a korlatozO tenyezok letetol és elhelyezkedeset61 fugg. A telepOlesszerkezetb61 fakadoan az egyes varosreszek zaldfeltileti ellatottsagat más-más tipusu zoldfekiletek biztositjak. A zOldteriiletek tavolsaga alapjan a lakoteriiletek jol ellatottak a keriiletben, a kOzkertek, parkok megkozelitesi tavolsaga kedvez6, atlagosan 0 és 100 meter kozotti, de rosszabb esetekben is 300 meternel kevesebb. A barnamezos tertiletekbe ekel6d6 lakoterUletek zoldfeluleti ellatottsaga rendkivul kedvezOtlen, hiszen ezeken a reszeken nem talalhato megfelela rekreacios lehetOsegeket biztosito zoldteriilet. A zoldterUleti ellatottsagot a kiszolgalando lakossag szarna is nagymertekben alakitja. Az 1 fore jutO zoldteruletek nagysaga zoldterOletek (kozkertek, kozparkok) osszesitett terillete osszevetve a keriilet lakosszamaval. Az egy fore jut6 zoldteriilet nagysaga 3 m2, amely igen alacsony. Ezt az erteket termeszetesen javitjak a keriiletben talalhato egyes lakotelepek (Haller utca melletti, Jozsef Attilalakotelep) kOzhasznalatil zoldfelUletei. A TEIR adatai szerint az egy lakosra juto zoldteriiletek nagysaga 11,77 m2. A kozkertek, kozparkok allapota, nehany kivetelt61 eltekintve jo, tobb uj zoldfeluletet letesitettek az elmillt evekben és feltijitasok is tortentek.
118
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio Ogynokseg - Varoskutatas
Ferencvaros ITS - Megalapozo vizsgalat
Jelmagyarazat: KOzparkok, kbzkertek és erdaterUletek Erdd- és zOldterUletek tavolsaga (m) 0- 100 100- 300 300- 500 500-1000
65. abra: Kozparkok, kOzkertek és erdateriiletek lakoteruletektal vale) tavolsaga
A kerOletben talalhato erdoteriiletek nehezkes megkozelithetosegOk, periferialis elhelyezkedesuk miatt és 61Iapotukbol fakadoan korlatozott mertekben jatszanak szerepet a zoldfelUleti ellatottsag alakftasaban. Rekreacios funkciot betolt6 erdoteriilet egyed01 a .16zsef Attila-lakotelep mellett talalhato.
Zeildfeluleti intenzitas A zoldfelLileti intenzitas masik meghatarozo indikatora zoldfelUleti ellatottsjgnak, és ezaltal a telepulesek elhetosegenek. A zOldfeliiletek kOzvetetten, illetve kozvetlen01 hatassal vannak a v6rosklimara, kozvetett modon pedig az elovilagra és az emberre is. A Zoldfe101et Intenzitas ertek (ZFI) a zoldfelulet intenzitasat jellemz6 %-ertek, mely az adott teruletre esti zOldfe101etek aranyat és boritottsag min6seget fejezi ki. Az ertek nagysaga nem egyezik a zOldfeliiletek tenyleges nagysagaval. (Pl. egy zart lomkorona szint alatt lev6 szilard burkolat nem erzekelheto a felveteleken.)
Zoldfe1016 intenzitasi ertek (%) 0- 10
IMF
10 - 30 30- 50 50 - 70
111111Y
70- 90
90- 100 66. Mora: Zoldfeluleti intenzitas ertek, 2010.
Forras: BCE, Tajtervezesi és Teriiletfejlesztesi Tanszek, Landsat TM5 traoldfelvetel felhasznalosaval
119
Budapest IX. kerblet
PEST-BUDAPEST KONZORCUM HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio UgynOkseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalaport5 vizsgalat
Az abran kirajzolodnak az alacsony zoldfeluleti aranytj torteneti varosreszek, barnamezos teruletek, ilietve és a magas aktivitas ertekii, Okologiai szempontbol is ertekes teruletek, mint a Hatar6t melletti erd6 vagy a nagy zOldfe101eti aranyil intezmenyteruletek (Szent istvan, Szent Laszlo, Merenyi Gusztav korhazak), lakotelepek (Jozsef Attila-lakotelep, Haller utcal lakcitelep).
SVVOI EROSSEGEK
GYENGESEGEK
Teruletaranyosan elhelyezkedo kozkertek, kozparkok.
Alacsony zoldfelbleti at-61'10 barnamezos teruletek.
Szamos fekijitott, jó allapotu zoldfelfilet.
Vizparti teruletek rekreacios szempontbol meg reszben kihasznalatlanok (Vituki tersege, Nagyvasartelep, Gubacsic1016).
KOzvetlen Duna-parton elhelyezked6 zoidfelUletek. Kozepso-Ferencvaros rehabilitacios teruleten osszefuggo zoldhalOzat. Duna és Rackevei-Soroksari Duna-6g termeszeti ertekei és ertekes vizes eleihelyek.
Duna-parti teruletek beepitese keves kozhasznalatu zbldfelulettel.
Barnamezos teruletek rehabilitacioja soran uj zoldfelUletek kialakitasa maganszektor bevonasaval. Szinvonalas, magas rekreacios ertekkel biro vizparti zoldfeluletek kialakfthatasa.
LEHETOSEGEK
VESZELYEK
Rackevei-Soroksari Duna-6g revitalizaciaja.
Forrashiany miatt fovarosi kezelesii zoldfelbletek ertekeinek pusztulasa.
Duna-part rekreacios hasznositasa a termeszetvedelmi szempontok figyelembe vetelevel.
iEJLESZTESI KIHNASOK • Vizparti teruletek magas szinvonalu rekreacios kialakitasa, kOzhasznalat6 zOldfelijletek letesitese; • A zoldfeliileti, kornyezetrendezesi szempontok hatekonyabb ervenyesitese a gazdasagi visszaeses ellenere. • Termeszetvedelem szempontjainak és gazdasagi rekreacios hasznosttas szempontjainak osszeegyeztetese a Duna-part és a Rackevei-Soroksari Duna-ág rekreacios hasznosItasa, illetve revitalizaciOja soran
120
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE — BFVT HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ugynaseg - Varoskutatas
6)ft:et
Ferencv6ros ITS - Megalapozo vizsgalat
;.et vizsg
Az 6001 ,O - lyezet Fei.epulesEzerkezet tdrteneti kiolukulaso Az 1700-as evek kozepet61 indult meg a mai BelsO-Ferencvaros kiepillese a Soroksari at (a mai Raday utca) és a Szena piac (a mai Kalvin ter) fokozatos betelepOlesevel. 1749-ben megnyilt a Ket Nyul vencleglo a mai Lonyay és Erkel utca talalkozasanal, ezt ujabb fogadok kiivettek, a Ket Oroszlan, a Negy Sarokhoz és a KM Medvehez cimzett. A XVIII. szazad vegan bontani kezdtek a Pest kOrOli varosfalakat, és a mai Hotel Koronanal alio Kecskerneti kapu lebontasa is hozzajarult a varos tovabbi fejl6clesehez. Az 1806-os nepszamlalas soran a Ferencvarosban 1831 lakost és 220 epuletet szamoltak Ossze, ekkorra mar a mai Bels6-Ferencvaros nagyjabol be4pult, az utcak vonala kialakult. 1838. marciusi arviz szinte teljes egeszeben lerombolta a terjeszked6 Ferencvarost: 529 epuletebol 438 osszed61t, 72 pedig stllyosan megrongalodott. EgyediSil a !Calvin ter kOrnyeki epOletek alltak ki a megprobaltatast. Az ar levonulasa utan nagyszabasii, ugyanakkor evtizedekig elhuzodo felojitasi munkalatok indultak. Az elpusztult hazak helyen Ojakat epitettek és szamos utca szintjet megemeltek, vonalukat megvaltortattak és a Duna-part menten a mai Haller utcaig kiepitett gatak magassagat is megnoveltek. Ezeknek a munkaknak kosziinhet6en nyerte el a mai napig is jellemzo utcaszerkezetet Ferencvaros torteneti varosresze. 1874-ben adtak at a Favamhazat, majd kat evtized mUlva a Kozponti Vasarcsarnokot. Budapest hLisellatasanak biztositasat volt hivatva ellatni az 1872-ben atadott Kozvagohid (ezen beli.il 1927-ben killon borjOvagohidat alakitottak ki), majd az 1902-ben makodeset megkezd6 sertesvagohid a Gubacsi ut mellett. 1877-ben kesztilt el a Buda és Pest kozOtti vast:Ai kapcsolodast biztosito deli osszekoto vastlti hid, 1896. oktOber 25-en nyitottak meg a Lechner oclon és Partos Gyula tervei alapjan felepitett Iparmiiveszeti MCizeumot, a magyar szecesszios epiteszet kiemelked6 alkotasat. 1896-ban fejez6dtek be a Ferenc korut epitesenek munkalatai és kerult sor a Ferenc .16zsef hid (a mai Szabadsag hid) felavatasara. 1937-ben pedig felavattak a Budat Pesttel a Boraros ternel osszekotO Horthy MiklOs hidat (a mai Petoli hid). 1957-ben a barakkok bontasaval megindult a lakotelep felepitese a hirhedt Maria Valeria helyen. 1966-ig 7101 lakas keszOlt el, 1980-ban pedig Ujabb 899 lakast adtak at a icizsef Attila-lakatelepen. Az 1980-es evek masodik feleben Kozepso-Ferencvaros harom tombjeben megkezdOclOtt az allami, f6varosi rehabilitacio, amely el6kepe lett a kesObbi varosmegiijitasnak.
Iiirteneti telepfitesmag A XIX. szazad masodik feleben Pest varosfejleszteset a Kozmunkatanacs iranyitotta, a varosrendezesi szabalyozas alapjan letrejott a ma is meghatarozo varosszerkezet. Az akkori fejlOdes Otemere jellemz6 volt, hogy a NagykiirCit a kiszabalyozasat kovet6 kat evtized alatt kiepult, sokemeletes varosi berhazak nottek a foldszintes epuletek helyen és megepultek a torteneti varosreszek arculatat ma is meghatarozo jelentOs kozepiiletek.
121
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE - BFVT- HETFA - PESTTERV - Pro Regio Ugynakseg - Varoskutatas
Ferencvaros ITS - Megalapozo vizsgalat
A belsa varosi reszeken, a varosiassa valas jelekent, 1882-tol a IOvasutat felvaltotta a villamos. A XIX. szazad vegen és a XX. szazad elso evtizedeiben a gyarak és a vasutvonalak kiszorultak a Belso-Ferencvarosbal, majd a XX. szazad vegeig a NagykOrut és a Haller at kozotti reszekbal is. E terulet kepezi Ferencvaros torteneti varosreszet a kiemelkedo 616141 eklektikus Budapest reszekent. A korabbi lass6 valtozas a lAgymanyosi hid és KOnyves Kalman kOrilt megepftesevel, tovabba a Millenniumi A Varoskezpont kialakitasaval felgyorsult. tbrtenelmi varosreszekben megvalosult egyetemi fejlesztesekkel az iskola-varosi jelleg is erosodott. A nagykor6t kiepiteset kovetaen a berhazas Stalakulas a kor6ton tali teraleteken folytatodott, Ferencvarosban ez a folyamat 1854-ben meg csak a footvonalakat erte el.
67. 5bra: Ferencvaros, 1896. Homolka Jozsef Altai keszitett terkep Forrass IX. kerOlet Ferencvaros, IVS, 2009
A szazadfordulora a Haller utcaig tartO terUleten a jelenlegi beepites &into resze kialakult. Jol tiikrozi a novekedest az 1896. evben rajzoit terkep.
A helyi, egyedi arculatot biztositO epiteszeti jellemzok Belso-Ferencvaros: A torteneti varosreszekben van a legtobb vedett epiteszeti alkotas. A vedett hazak tebbs4ge eklektikus stilusban epult, de fennmaradt nehany klasszicista és szecesszios epulet is. Kozepso-Ferencvaros: Az 1805. evi pesti szabalyozasi tery mar jelolte a kialakult szerkezetet, a keskeny utcakat, tomboket. A XIX. szazad elso feleben meg szorvanyos volt a beepites, foldszintes, kertes hazakkal. Pest nagyvarossa fejlodese csak a szazad vegan erintette a teruletet, elsosorban a foutvonalak mellett epultek a korra jellemzo gangos berhazak. A belso reszeken lazabb elrendezesben, alacsonyabb epuletek letesultek, tagasabb udvarokkal. Habar kis szamban, de a 20-as 30-as evek is kepviselteti magat nehany epiilettel. Nehany csaladi haz, és kozintezmeny kepviseli ezt az epitesi korszakot. Az Ojkori epitesi stiiusok, mint a modernizmus (szocreal) a nagylepteka telepUlesszerkezet atalakitasanak kovetkezmenye. Ezek a lakOtombok mara mar epiteszeti és telepOlesrendezesi erteket kepviselnek.
122
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest ix. kerblet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynbkseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
Regeszeti terulet, vedett regeszeti terulet, regeszeti erdelal terulet A regeszeti orokseg leirasa a kulturalis orokseg vedelmeral szolo 2001. evi LXIV. torveny 71. § (1) bekezdese szerinti, a Forster Gyula Nemzeti briiksegvedelmi és Vagyongazdalkodasi Kozpont altal vezetett kozhiteles hatosagi nyilvantartasban talalhato adatokon alapul.
Regeszeti vedettsegek: teriileti és egyedi A 16 nyilvantartott regeszeti lelohelyet a fenti terkep és a melleklet tartalmazza. (A vedett epiiletek és miltargyak listajat lasd az 1. sz. Melleklet 22-27. pontjaban)
Nyllvantartott rig•S:etIter0 let
V6iett reggzet tertiltt
68. Sbra: Regeszeti teruletek Ferencvarosban Forrcis: TSZT 2015. broksegvedelmi hotastanulmanyo
Vilagdriiksegi és vilagoriiksegi vdromanyos terulet A keriiletben nincs vilagoroksegi helyszin.
Vildgeireksegi helyszin vedoovezete A vilagoriiksegi helyszin vedoovezete a vilagoroksegi helyszint kortilveva terulet, melynek fejlesztesere és hasznalatara korlatozasokat vezettek be, hogy a vilagOrtiksegi teruletek vedelmet egy tijabb szinttel noveljek. A pufferzonanak a jelolt terulet kozvetlen kornyezetet kell tartalmaznia, olyan teruleteket, jellegzetessegeket, panoramakat, melyek nagy jelentaseggel birnak a helyszin vedelme szempontjabol. A IX. kerOleti Duna -part Szabadsag hIcItO1 PetOfi hiclig terjed6 szakasza a vilagoroksegi helyszin vedoovezetenek reszet kepezi.
123
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HtTFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
iiein lett, in nenilekegytitt es MGemleki &lel< minden oiyan epitmeny, kert, temeto vagy temetkezesi hely, teriilet (ezek maradvanya), valamint azok rendeltetesszerCien asszetartoz6 egyuttese, rendszere, amely hazank multja és a kozOssegi hovatartozas-tudat szempontjabOl kiemelkedo jelentosegG torteneti, maveszeti, tudomanyos és mOszaki emlek, alkotoreszeivel, tartozekaival es berendezesi targyaiva I egyutt. A milemleki vedettseg alatt alio elem zorneben a \taros kozpontjaban, valamint az egykori torteneti peremvarosok kozponti reszein talalhato. A IX. kerulet 37 maemleket az 1.9. fejezet mellekletet kepez6 tablazat sorolja fel. KOztuk tobbek kOzott megtalalhatO a 'Calvin teri reformatus templom, a Bakats teri r.k. templom, a Vasarcsarnok, a volt Favamhaz és az IparmOveszeti Muzeum. '
VilAgOrtiksigthelyszin vedateruletEnek hatira Miiemlek
Nerrveti emit•khelv
Fovaros hely, vedett epblet
M.17
F6v6rosl vedett 6pilletegyOttes
MtiernIeW k&nyezet
Ker[Ileb helyi v&lett epLlet
69. 6bra: MCiemleki és fovarosi vedenseg Forms: TSZT 2015. oraksegvedelmi hatOstonulmanya
Maemiekvedelem safatas torgyai: a torteneti kert, temete és ternetkezesi emlekhely A IX. keriiletben nincsenek a milemlekvedelem sajatos targyai.
Maeinleki
torteneti taj, nrtferrtieki jelentoseg6 terutet, mdernieki keirnyezet
A kulturalis OrOksegvedelemralszolo 2001. evi LXIV. torveny meghatarozasaban a maemleki teruletek: torteneti taj mCiemleki jelentasegu teriilet muemleki kOrnyezet.
Mtierrileki jelentosega teriilet Az MJT tbrvenyi meghatarozasa: „MCiemleki jelentosega teriiletkent kell vedeni a telepules azon reszet, amelynek jellegzetes szerkezete, beepitesenek m6dja, osszkepe, a tajjal valo kapcsolata, terei és utcakepei, epitmenyeinek egyiittese Osszefiiggo rendszert alkotva tortenelmi jelentosegil es ezert mCiemleki vedelemre erdemes." Budapesten kormanyrendelettei (7/2005. (III. 1.) NKOM rendelet) nyikthnitottak muemleki jelentOsegu terUlette a Budapest fovaros terUleten vilagoroksegi vedelem alatt alio ingatlanokat.
124
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HET FA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
A bovitesenek celja a budai Var, a budapesti Duna-partok panoramaja, az Andrássy tit, a Millenniumi Hildalatti VasCit és ezek torteneti kornyezetenek Vilagoroksegi Listara felvett, varostortenetilegvaroskepileg szervesen osszetartozo egyuttese szamara a teruleti mtlemleki vedelem egyseges biztosit6sa. A IX. keruletben talalhato milernleki jelentoseg0 terOlet egybeesik a vilagorbksegi helyszin vecloovezetevel, amely a Duna-part Szabadsag hicItO1 Petofi hiclig terjedo szakasz tovabba ide tartozik meg a Boraros ter terulete is.
ft1(iendelo kornyezei A kulturalis Oroksegvedelemroi szoW) 2001. evi LXIV. torveny 39.§. (2) bekezdese szerint „a vedette nyilvanitott mOemlek kormanyrendeletben meghatarozott kornyezete muemleki kOrnyezetnek minos01." A IX. kerillet mGemleki kornyezetnek minos016 7 terOletet a fejezet mellekletet kepezo tablazat sorolja fel.
Nemzeti es tarteneimi einiekhelyek A kerijletben sem Kiemelt Nemzeti Emlekhely, sem Nemzeti Emlekhely nem talalhato
Tartenelmi ertilekhely A tortenelmi emlekhelyek olyan kiemelkedo jelentoseg0 epitett vagy termeszeti helyszinek, amelyek nemzetUnk, vagy valamely hazankban 616 nemzetiseg tOrtenelmeben meghatarozo jelentoseggel birnak, ahol az orszag politikai vagy kulturalis eletet befolyasolo és ezert megemlekezesre alkalmas intezkedesek tortentek. A tortenelmi emlekhelyet kormanyrendeletben hatarozzak meg. Jelenleg 36 magyarorszagi emlekhely van kijelolve. A IX. keriiletben tortenelmi emlekhely a !Calvin teri reformatus templom, kripta és a !Way gy0jterneny.
Hebil vedelern 1•6vritosi helyi vedelew Budapest fovaros varoskepe és tOrtenelme szempontjabOl meghatarozo epiteszeti orokseg kiemelkedo ertek0 - muemleki vedettseg alatt nem allo - elemeinek vedelme erdekeben Budapest Fovaros Onkormanyzat KozgyOlese a 37/2013. (V.10.) Fov. Kgy. rendeleteben hatarozza meg a helyi vedettseggel kapcsolatos szabalyokat. A rendelet uj mellekletet a 69/2013. (IX.18) onkormanyzati rendelettel fogadtak el. A IX. kerOletben 38 epiilet és 3 epiiletegyiittes all fovarosi helyi vedettseg alatt, helyuket a terkep mutatja, reszletes tablazat pedig Mellekleteben talalhato.
Ket rileti 'Idyl vedelern A helyi (keruleti) ertekvedelemr61 szolo, a Ferencvarosi onkormanyzat Kepviseltitestiiletenek 8/1996. (111.4.) sz. rendelete9 nagyszamt5, 395 epuletre terjed ki, amelyek az 1.9. fejezet mellekleteben talalhatok. A kerillet vedett epuleteinek listajat az 1. sz. Melleklet 22-27. pontjai tartalmazzak.
9
a 2012. XII. 11-ig elfogadott modositasokkal
125
PEST-BUDAPEST KONZORCiUM
Budapest IX. keruiet
HBHE - BFVT - HETFA PESTTERV - Pro Regio Ogynokseg - Varoskutatas
9,2,
Ferencvaros ITS - Megalapozo vizsgalat
1 erfiletfelhasznAlAs vizsgaiata
9.2.1. A teleptiles szeritezete, a helyi saiatossagok vizsgAlata A kerulet a Duna bat part* fekszik, terulete 1253 ha. Termeszettaji szempontbol a Pesti-siksag resze, delnyugaton a Rackevei-Soroksari-Duna-ag valasztja el a Csepel-szigett6l, nyugati hatara a Duna fomedre. Kozigazgatasilag a Belvaros deli szomszedja (Vamhaz kort.iton és a Kalvin ternel), eszaknyugatrol az 0116i ut menten a Konyves Kalman koraig a VIII. kerulettel, azon tut pedig a X. kerillettel szomszedos a Hatar Ferencvarostol delkeletre a XIX. és a XX. kerulet helyezkedik el. A fovarosi zonarendszerben a IX. keriilet harom zona (Duna menti, belso és az atmeneti zona) metszeteben helyezkedik el. (Lasd. 1.2.6. fejezet - Budapest fdvdros telepalesszerkezeti terve (TSZT 2015) pontjanal a terkepi lehataroldst.) A Duna menti zona a fovaros egyre ertekesebb teruletsavjava valik, ugyanakkor a IX. keriileten beli.il ez a potencial a folyam fornedrenel Rákóczi hidtol delre és a Rackevei-Soroksari-Duna-ág eseteben nem kelloen kiaknazott, ellentetben a Kiinyves Kalman konittol eszakra 16/6 intezmenyi és rekreacios partvonal menti teruleteivel. A bels6 és az atmeneti zona eszaknyugat — delkelet iranyban osztja ket reszre a keriiletet. A kerulet sajatos helyzeteb61 fakad a belso zona eszaki historikus varosszerkezete és a Nagykoruttol kivul elhelyezked6 intezmenyi és lakoteruletei, amelyek az atmeneti zona gazdasagi, intezmenyi, nagy kiterjecles6 kozlekedesi, valamint telepszera lakOterCileteivel allnak kontrasztban. Ferencvaros meghatarozo jelentoseg0 kozlekedesi avonalai krize tartozik a harom korut, amelyek a Szabadsag, Petofi és Rakoczi hidak folytatasaikent kotik ossze a IX. keriiletet a budai oldallal. A Kvassay hid pedig a Csepel-sziget tOmegkozlekedesi (7-es HEV vonal) és gepjarmaves megkozelithet6seget biztositja. A IX. keriiletben jelentos mertekben vannak jelen a kotOtt pal* 6tvonalak (a gy0r0 irany6 utak villamosai, a 6-os HEV vegallomasa a Vagohidon, az egykoron Kozel) Eur6pa legnagyobb teherpalyaudvara és tobb rendezo palyaudvar is). Eszak-deli tengely6 kOzuti f6Citvonalak koziil kett6 a kerCileten kereszt01 halad egy pedig a hatarvonalat kepzi. Ugyancsak a kerulet hataran halad az M3-mas (Soroksari it és a Gyali metrovonal, amelynek a keruletet &into szakaszan 6 megallOja van a Kalvin ter és a Hatar tit kozott. Budapest legnagyobb és Iegforgalmasabb autobusz-palyaudvara is a keri.iletben helyezkedik el a Konyves Kalman krt. és az 0116i ót metszesenel lev6 Nepliget autobusz-palyaudvar. A IX. keriiletben dominans mertekben talalhato intezmenyi, gazdasagi és kOzlekedesi teriilet. A lakofunkciOju teruletek viszont tobb meglehet6segen elter6 szerkezetben jelennek meg: A belvarosi zona sCir6 beepites0 ter-Wet& Ferencvaros torteneti varosresze, az atmeneti zonaban levo mara zarvanykent megjelen6 telepek és a kerCilet keleti reszen elteruld .16zsef Attila-lakotelep all kontrasztban.
9,2,2. A
kerfilet jelenlegi, tenyleges teriiietfelhasznalasa
A IX. kerijlet jelenlegi, tenyleges teriiletfelhasznalasara a differencialt Osszetettseg a jellemzo. Fontos megemliteni, hogy a tervezett teri.iletfelhasznalasi strukturaban a jelenleg hasznalaton kivuli teruletek nem jelennek meg. Ebbol fakadoan a tenyleges tertilethasznalat szamerteke, nem azonos Ferencvaros teriiletevel. Ez az elteres hozzavet6leg 13% a beepitesre szant teruleteken. A tenylegesen beepitesre szant (valamivel tobb, mint 640 hektarnyi) teruleteken beliil a gazdasOgi teruletek aranya a legnagyobb, ami a teljes felhasznalasi teruletek tobb mint otodet teszi ki (a beepitesre szant teruletek 36,31%-a). A lakateruletek és vegyes teruletek nagyjabol azonos nagysagrenddel fordulnak el6: a kerulet 16,06%-a lakoterulet, 13,18% pedig vegyes teriilet. A tervezett és tenyleges teruletfelhasznalas kozott a vegyes intezmenyi teruleteken tapasztalhato a legnagyobb elteres. A kiikinleges teriiletfelhasznalas aranya a keriilet egeszet figyelembe veve mindOssze 8,43%. A lakoteraletek 88%-at a nagyvarosias lakoterilletek adjak, abbot is a legnagyobb hanyadot a telepszerciek, ami az osszes lakOterulet fele. A Wain varosreszkent is megkulonbOztetett Jozsef Attila-lakOtelep, tobb 126
PEST-BUDAPEST KONZZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HtTFA — PESTTERV — Pro RegiO Ugynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
mint 80 hektarnyi homogen terblete adja a kerulet 6,6%-at. A jellemzeien zartsorC4 magas intenzitas6 zartudvaros nagyvarosias lakoterulet Kozepso-Ferencvaros magjat alkotO 62,1 hektarnyi terulete. Kis és kertvarosias lakoterijlet csak az egykori Aszodi utcai MAV telepen elszortan helyezkednek el, a beepitett teruletfeihasznalashoz viszonyitott egyiittes aranyuk nem haladja meg 6,5%-ot. Ferencvaros otodere jelenleg a vegyes teruletfelhasznalas a jellemze. A varoskozponti (lako- és intezmenydominans) teruletek a belvarosi z6na egesze és a Rákóczi hicItol eszakra a Duna menti zonaban talalhatoak 88,4 hektarnyi Millennaris negyedre jellemzo. A gazdasagi teruletfelhasznalas a keriilet beepites hatodat teszi ki, WinyomO tobbsegben raktarozast és termelest szolgalo teruletek Kulso-Ferencvarosban koncentralodnak. A beepitesre szant teruletek hetedet kitevo Weir-lieges teruletek fele egeszsegugyi terulet. A Szent LaszlO KOrhaz teruletenek nyugati szomszedjakent jelenik meg a keriilet masodik legnagyobb kiilOnleges teriiletfelhasznalasa 11 hektarnyi nagykiterjedes0 rekreacios és szabadiclOs terillete. A kozlekedeshez kapcsolodo epiiletek kiilonleges teriiletei nagysagrendileg hasonlO kiterjedessel (10,1 ha) talalhatoak elszorva a keriiletben: Nepliget autobusz palyaudvar, Ferencvarosi MAV palyaudvar és a helyi tiimegkozlekedeshez kapcsolOclo teruletek (Szavai kocsiszin es a Gubacsi Crti villamos vegallomas). Teriiletileg megegyezo nagysagu a honvedelmi (volt Fegyvergyar) és a szennyvizkezelesi Wonleges teruletfelhasznalas 5,5 hektarnyi kiterjedese. A nagykiterjedesCi sportolasi terulet és az oktatasi kulonleges teruletek is nagyjabol ugyanakkora terulettel van jelen a keriiletben: Groupama Arena (4,6 ha) és a Szily Kalman Kettannyelvii MCiszaki Szakkozepiskola és Kollegium (4,7 ha). Kereskedelmi kiilonleges terulet a kerbletben a Lurdy haz. A beepitesre nem szant teruletek 63%-at a kerulet szerkezetet nagymertekben meghatarozo kazlekedesi teruletek adjak, ekvivalens mertekben kOtottpalyas és kozuti felhasznalaskent. A vizgazdalkodasi teruletek a kerulet egeszenek 7%-at teszik ki, ami 5 hektarral kevesebb teruletfelhasznalasi egyseg, mint a zoldteruletek (kozkertek, kozparkok) es nagyreszt vedelmi erd61361 alto erclOterilletek Osszmennyisege. A Pest Megyei Kormanyhivatal Foldhivatalanak ingatlan-nyilvantartasi adatai alapjan 1-3. minosegi osztalyba tartozo termofold nem talalhato a kerilletben. (Ugyanakkor a Nemzeti Elelmiszerlanc-biztonsagi Hivatal adatszolgaltatasa szerint az erclOteruletek dOnt6 hanyada kivalo termohelyi adottsagu.) Mtivelesi ág:
kivett
erdo
Tertilet (ha):
1220
31
97,4%
2,5%
legelo
ret
28. tablazat: A mavelesi a'gak megoszlasa Ferencvarosban Forras: TAKARNET
A keruletben az alabbi beepitesre szant és beepitesre nem szant teruletek talalhatoak tenyleges hasznalatban, az OTEK altal meghatarozott tertiletfelhasznalasi egyseg kategoriak kozal: ha
Beepitesre szant teruletek
zartudvaros beepftesa lakoterOlet
Ln-1
62,12
Kazin' koziekedesi terulet
KOu
132,60
Kok
146,43
Nagyvarosias telepszero lakaterfilet
Ln-T
91,34
Kotottpalyas kozlekedesi terulet
Kisvarosias, jellemz6en szabadonall6 jellegti lakotertilet
Lk-2
5,22
Kozlekedesi terilletek osszesen:
Kisvarosias, telepszerti laktherulet
Lk-T
2,57
VIzgazdalkodasi teriiletek
Kertvarosias, intenziv beepitest1 lak6terulet
ha
Kozlekerlesi teruletek
Lakd teruletfelhasznalas Nagyvarosias, magas intenzitasti, jellemz6en zartsoru,
Beepftesre nem szdnt teruletek
Lke-1
13,10 174,35
Lak6 teruletfelhasznalas osszesen:
Foly6vizek medre és partja
282,04
Vf
Vizgazdalkodasi terOletek osszesen:
79,61 79,61
Zoldteriilet
Vegyes teruletfelhasznalas Varoskozpont int6zmenydominans terUlete
Vt-VI
54,11
Varosk6zpont lakodominans terulete
Vt-VL
34,26
Zoldteruletek osszesen:
Intezmenyi, jellemzoen zartsoris beepftes6 terulet
Vi-1
51,42
Ercloteriilet
127
K6zkert, k6zpark
Zkp
36,42 36,42
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerillet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynakseg — Varoskutates ha
Beepftisre szant terOletek Intezmenyi, jellemz6en szabadonall6 jelleg0 terOlet
Vi-2
Vegyes terOletfethasznalasi egysdg osszesen:
Gazdasagi, jellemz6en raktarozast, termelest szolg616 terOlet
Vedelmi erd6
Ev
40,52
Kozj6leti erd6
Ek
7,87
Gksz-1
47,61
Gksz-2
185,54 233,15
KOIOnleges terOletek teraletfelhasznilis Bevisarl6kozpont terOlete
K-Ker
3,06
Oktatasi kazpontok terOlete
K-Okt
5,3
EgeszsegOgyi terOlet (k6rhaz, szanat6rium, gyogyszalld, gyogy0d016)
K-EU
39,65
Nagykiterjedes0 sportolasi ce16 terulet
K-Sp
4,60
K-Rek
11,03
Honvidelmi, katonai és nemzetbiztonsagi aka szolgaid K-Hon terulet
5,54
Szennyvizkezelds terOlete Kozlekeddshez kapcsol6d6 dpOletek elhelyezesere szolgald terOlet KOlonleges terOletek terOletfelhasznalas osszesen: TEnyleges beepftesre szant terOletek osszesen:
K-Sz K-Koz1
ha
3,31
ErdaterUletek osszesen:
Gazdasagi teriiletek terOletfelhasznalas osszesen:
Nagykiterjedds0 rekreacias és szabadidOs terOlet
Beepftesre nem szant teraletek
143,10
Gazdasigi terOletek terOletfelhasznalisl egyseg Gazdasagi, jellemz6en kereskedelmi, szolgaltat6 terOlet
Ferencvaros ITS — Megalapoth vizsgalat
5,52 . 17,44 91,54 642,14
128
Tenyleges beepftesre nem szant tertiletek osszesen:
48,39 443,45
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. keriilet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas Tenyleges beepitesre szant teruletek megoszlasa Kiikinieges teruletek terbletfelhasznalasi egyseg osszesen 14%
Gazdasagi teruletek teriiletfelhasznalasi
Ferencv6ros ITS — Megalapozo vizsgalat
Tenyleges beepitesre nem szant teruletek megoszl6sa Erdoterbletek__ 11%
lake) ter Oletfelh asznalasi egyseg osszesen
7iildteruletek 8%
27%
Vizgazdalkodesi teruletek 18%
Vegyes
egyseg osszesen
tertiletfelhasznalgsi egyseg osszesen
37%
22%
Kbzlekedesi teruletek 63%
Tenyleges vegyes terilletfelhasznalas megoszlisa Tenyleges [aka teriiletfelhasznalas megoszlasa Kenya rosias, intenzfv beepftesil la kotertilet 8% Kisvarosias,_/ telepszer3 la kOterulet 1% Kisva rosias„ jellemzoen szabadonal jellegti lakaterulet 3%
I ntezmenyi, jellemzden szabadonalkS_ jellegO teriilet 2%
Nagyvarosias, magas intenzitasO, jellemzoen zartsoru, zartudvaros beepftesu la kOterulet 36%
Nagyvarosias telepszer0 lakoterblet 52%
Intezmenyi, jellemz6en zartsor0 beepftOs0 terii let 36%
Varoskozpont intezmenydominans terulete 38%
Varoskozpont lakedominansterulete 24%
Tenyieges kblonleges beepitesre szhnt terbletfelhasznalas megoszlAsa
Tenyleges gazdasagi teruletfelhasznalas megoszlasa
Szennyvizkezeles 6%
Gazdasagl, jellemzoen kereskedelm, szolgoltato teriilet 20%
Honvedelmi, katonai es nemzetbiztonsagi celra szolgald terOlet 6% Nagykiterjedesti rekreaciOs és szabadidos teriilet 12%
Gazdesigi, jellemzben raktirozast, termelest szolg616 Sc teru let 80%
Nagykiterjedes6 sportolasi celti terulet 5%
Kozlekedeshez kapcsolod6 epfiletek 19% _Bevisarbikozpont terulete 3% Oktatasi kOzpontok terulete 6% Egeszsegiigyi terillet _(kOrhaz, szanatorium, gyOgyszallO, gyogyiithilo) 43%
A IX. kerilletet teriileti adottsagaibol és a koznyelvi gyakorlatbOl fakaddan negy varosreszre kiilonithetjuk el. Az elhelyezkedesiik alapjan: Belso-, Kozepsd- és Kililsti-Ferencvaros, valamint a Jozsef Attila-lakotelep. Ezt a varosreszekre vale) tagolast koveti a KSH adatbazisa is. Mindemellett javasolt egy, a fentiekben emlitett varosreszek tovabbi tagolasa.
1 29
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerUlet
HBHE — BFVT — HtTFA — PESTTERV — Pro Regia Ogynokseg — Varoskutatas
') -' •"51•IX ;,f., 0 •-
-4F/4
,.;
r
!
5;
Ir2i-741-
. ., -
4 ,
Ferencvaros ITS —Megalapozo vizsgalat
..... 4„,' , et,-, ,_, 1, 4..it - p_
- Bels6-Ferencvard$' -'-'-Lv...t:, i • . IV
,......
Rehabilitacios ,.‘\ lei \Olet
.:40, -.6 ailtlets. i
ii
\ ...............— 1• tertilete ----- 4
•c.--16zepsti-Ferencv6ros Vag011icl utca T urnr \ torlrga t pant s
•:
ct 1g
•. .
", '7 . • t "1.;' I,<4,
, 4.1.1141
Ferencvarosi\ rendc76 Pt). N., •
A testA,
\
,
, j
Jazsef Attila-ltp s)
\
1:11,-1!! it
\; Kilso-Feretcvaros \ \
,,,,
■ .
•.
J.
Irj
;
.
\ Gubacs16t
v ilk:
1111."7
M
■■ /
t I i , .9 r,
.
t % t
ga.g. , ...4.1. Ajt-
...!!‘.
1,, •s. . "" t ------- -.
;
\
1
,
,...,c,-
\ Pl • 'AC
,•_,
,
tersege
;Ma,.
‘114!
-
\ CrellOrj105V
,.. //. .., •
•-i
,
I
I:,..•
70. abra: A kerOlet varosreszei
Belth-Ferencwiros A terulet lehatarolasa: Vamhaz kortit - 0116i tit - Ferenc korilt - Boraros ter - Duna folyam - Rh/am ter. A KiskorOt menten a Belvaroshoz kozvetlentil kapcsolodo, azzal egyseges szOvetet alkoto Duna-parti varosresz. Az eklektikus Budapest jellemzo, sCirCin beepitett resze, tobb orszagos és fovarosi jelentosegii intezmennyel (Vasarcsarnok, IparmOveszeti M6zeum, Corvinus Egyetem, Ulna Budapest centrum, Reformatus Kollegium, konyvtar). Kulturalis, igazgatasi, oktatasi és egyhazi k6zponti szerepe mellett a turizmus intezmenyek is itt talalhatoak. A Bakats terhez, a kerillet kozpontjahoz kapcsoloclik a varosresz belso tengelyet kepezo Raday utca, a hajdani kecskemeti varoskapuhoz vezeto Soroksari tit. A varosresz beepitett teriilete vegyes lake) és intezmenydominans varoskozpont, ami tOrtenelmi kialakul6sa és homogen karaktere szamos jelentos mCiemleki epuletet tartalmaz. Ket nagy kiterjedesii zOldterulettel rendelkezik, a varosszOvetben a Markusovszky ter és a Duna menten a Nehru part.
Kozeps6-Ferencwiros A Boraros ter - Ferenc korOt - 0116i Lit - Kelet-nyugat vasuti fovonal - és a Duna folyam kozott elteriii6 varosresz.
130
PEST-BUDAPEST KONZORCIUIV1
Budapest IX, kerblet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro RegiO OgynOkseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
Az 1805. evi pesti szabalyozasi tery mar jelblte a kialakult szerkezetet, a keskeny utcakat, tOmboket. A XIX. szazad elso feleben meg szarvanyos volt a beepites, foldszintes, kertes hazakkal. Pest nagyverossa fejl6dese csak a szazad vegan erintette a teruletet, elsOsorban a fOiltvonalak mellett epUltek a korra jellemzogangos berhazak. A belso reszeken lazabb elrendezesben, alacsonyabb epUletek letesultek, tagasabb udvarokkal. Az eszaki resze a belvarosi tortenelmi varosi szOvethez tartozik a Haller utcaig. A varosresz magjat az osszefiligg6 magas intenzitas6 nagyvarosias lakOterulet adja, amit a Ferenc korut és a Soroksar ut menten lev6 varoskozponti vegyes teruletek vesznek kOrbe. TelepszerCi nagyvarosias beepites a Haller utca menten talalhat6. Harom nagyobb kozpark is itt talalhato: A Vaskapu —TinOdi utca sarkan, a Ferenc ter és a Kerekerdo park. A Duna partvonala menten kulon egysegkent jelenik meg a vegyes varoskozponti beepitesa Millennium negyed. Kozeps6-Ferencvaros deli resze a Haller utca és KOnyves Kalman kOrut kozotti fokent elszort vegyes intezmenyi teruletekb61 all. A legnagyobb Osszefijgg6 egyseget a keleti oldalon 16/6 kOlOnleges teruletek adjak: az egeszsegOgyi, rekreacios, valamint sportolasi teruletek.
K 'its6 Fevenevaros A vasuti ftivonal — 0116i List — Ecseri ut Epreserd6 utca- M5-6s bevezeto szakasza — Hatar ut — RackeveiSoroksari-Duna-ag — Duna folyam kozOtt 16/6 KulsO-Ferencvaros a legnagyobb terOletil varosresze a IX. kerUletnek. A varosresz adottsagai raven klasszikus barna mezOnek tekintheto. A hajdani telepiilesek kozotti teruletet eredetileg vegyes funkciokkal hasznositottak. A XIX. szazadban a vasOthalozat kiepiilesehez kapcsolod6an letesultek itt gyarak, Ozemek. A XX. szazad kozepen, a szocialista nagyipari fejlesztesek idoszakaban folytatodott a nagy volumenCi, kOrnyezetterhel6 gyarak, Ozemek betelepftese. A szabad teruletek el6nyeit kihasznalva, koncepci6k nelkul a legkillOnbozObb intezmenyeket helyeztek el szOrvanyosan, és tobb utca nyitasaval nehany berhaz csoport is epUlt. Soroksari (It kat oldalan az intezmenyi vegyes teruletek helyezkednek el, mig a varosresz legnagyobb hanyadat a mara er6sen Ieromlott vasCiti és gazdasagi (kereskedelmi-szolgaltat6) teruletek adjak. A szazhektaros rendez6-palyaudvar kat reszre tagoija Killso-Ferencvarost, az egyetlen osszekbtest az Illatos tat adja. A teljes keruletben csak itt talalhatO a vasUti teruletek altal szegregalt kis és kertvarosias lakOteriilet.
jozsef Attila - lakotelep A fovaros elso lakotelepe, amely 1957-t6I kezdOdoen tobb lepesben epi.ilt meg az 0116i tit — Hatarilt- M5-6s bevezet6 szakasza Epreserdo tit és az Ecseri tit kozOtt. A varosresz teriiletenek 70%-at a 91,34 hektarnyi lak6 terUletfelhasznalasat a nagyvarosias telepszer0 beepites teriilete adja. A lakotelep egy 4,3 hektaros zoldtertiletet fog kozre, amely keleti iranyba egy kozjoleti era ter-Wet fele nyit. A kozjOleti erd6t egy vizfolyas valasztja el a Hat& tit menten lev6 vederdosavtol, ami a varosresz delnyugati hataran is vegighalad és elvalasztja Kuls6-Ferencvarosi gazdasagi teriiletekt61. A kerulet keleti sarkan a lak6telepet alig kat hektar terCiletnyi vegyes intezmeny és ketszer ennyi kijlOnleges kozlekedesi terillet zarja le.
9,2_3, A. kertilet tertiletiethasznalasanak konfliktusai Az alabbiakban bemutatasra kerlilnek azon teruletek a IX. kerulet varosreszeib61, amelyeknek a TSZT szerinti tervezett terUletfelhasznalasa és a val6sagban meglevo, tenyleges teruletfelhasznalas kOzott elteres, konfiiktus mutatkozik, vagyis melyek azok a teruletek, ahol varosszerkezetileg más tipusu terbletfelhasznalas megjelenese indokolt (megjegyzend6, hogy csak leptekeben nagyobb, mertekad6 konfliktusok kerUlnek bemutatasra, pontszer0 problemak nem). Belso-Ferencvarosban és a .16zsef Attila-lakotelep varosreszekben terUletfelhasznalasbol fakadO nagyobb leptekCi konfliktus nem talalhato.
131
PEST-BUDAPEST KONZORC1UM
Budapest IX. kerulet
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio Ogynokseg - Varoskutatas
Ferencvaros ITS - Megalapozo vizsgalat
KOzepsd-Ferencvavos Kozepso-Ferencvaros tenyleges és tervezett terilletfelhasznalasa korti f6 konfliktusforras a tervezett vegyes teruletfelhaszna1as6 (intezmenyi) terijleteken talalhatoak. A Soroksari 6t — Haller utca — Mester utca — Konyves Kalman ORA kozOtt lev6 teruleten ket jelentos teruleten: A Soroksari ut keleti oldalan lev6 TSZT szerinti vegyes intezmenyi terijletfelhasznalasban az egykori Ferencvarosi Malom terLilete, amely jelenleg hasznalaton kivijli nagy kiterjecles0 beepItetlen terulet és a Kozvagohid, ahol jelenleg tenylegesen tobb kisebb gazdasagi terilletfelhasznalas folyik. A KOnyves Kalman kOrut menten talalhato tervezett vegyes intezmenyi teruletek és az erosen leromlott allapotu kOzlekedesi teriiletekkel allnak konfliktusban. A Lenkey Janos utcatol keletre 16./6 BKV raktar és kocsiszin, valamint az egykori kabel- fa és felsOvezetek-telepek er6sen ieromlott Often kernyezettel rendelkeznek. Az ideiglenes terijletfelhasznalaskent engedelyezett kulonleges terijlet a jelenlegi tenyleges teruletfelhasznalas. Az egykori Bolyai Janos Katonai Muszaki Foiskola teruletenek (a Gyali uti fe101jaro és az 0116i ut kOzott) jelentos resze hasznalaton kivilli, mig a buszpalyaudvarhoz kozeli terOletek tenylegesen buszparkolokent vannak hasznalva.
Ktifso- Fe►•encvar°os A legnagyobb ferencvarosi varosreszben talalhato a kerijlet legnagyobb kiterjecles0 teruletfelhasznalasi konfliktusai. Fontos megemliteni, hogs/ Kiilso-Ferencvaros jelenlegi teruletfelhasznalasanak kialakulasa a vasLiti kozlekedesi teruletek kornyezetetben alapvet6en gazdasagi tipusi.i. A tervezett terOletfelhasznalas leptekeben és modjaban ettOI elter6en intezmenyi vegyes és reszben nagyvarosias lakOterOletek. A tenyleges és a tervezett terOletfelhasznalas kOzotti konfliktusok a mar valtozasnak indult terCileteken talalhato: Mester utca — Gubacsi tjt —Tim& utca — Soroksari it — kerijlet hatar — Rackevei- Soroksari-Dunaág - Keiet-nyugat vastiti fOvonal — Gubacsi Ljt — Koppany utca kozotti teruleten.
9.3,
Telekstruktura
Egy telepOlesen beli.11 a teiekszerkezet, a telkek morfologiaja alapvetoen meghatarozza annak szerkezetet és egyben a telepOleskepet. A tortenetileg kialakult utcahalozat, a telekosztasok akar evszazadokra visszamenoleg is lekovethetok, a molt lenyomatakent szolgalnak. A telekstruktUra, a teruleti és szelessegimelysegi jellemzok meghatarozzak a beepites jelleget, vizsgalata ezert kulcsfontossagt.i.
9.3.1, TelekniorfolOgia és telekmeret Ferencvaros telekstrukturaja a kerilletnek a varos strukturalis zOnarendszereben elfoglalt helyenek egyenes kovetkezmenye. A keriiletben megtalalhatO szinte az osszes telektipus, a mely a pesti oldalon elafordul a Belvarosbcil kiindulva az atmeneti zona szeleig.
132
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT— HETFA — PESTTERV — Pro RegiO OgynOkseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
1 OW 012-nel kisebb 1 003 - 3 000 DV kozOtt 3 000 - 6 000 m' kozott • 6 000 - 10000 M2 k8z6tt
51,2%
10 000 - 25 MO ne ki10511 25 000 - 50000 rre kozOtt
26.2%
50 000 - 75 000 In' k8z6tt ■ 75 000
nagyobb
72. abra: Jellemzo telekrneret-eloszlas a telkek szarna alapjan (korteruletek nelkiiI) Forras: A 1015-ben elfogadott TSZT
10 000 - 25 COD no, all 25 000 .50 000 nrn
1 000 not nell,..ebt. 1 000 • 3 000 nr,
3 000 - 6 000 nn,
11111 SO 000 - 75 000 nm
6 000 - 10 000 nrn
111111 75 000 nm.nel nagyobb
Az else tipus a Belso-Ferencvaros tortenelmi struktUrajat jellemzi, a szomszedos Belsojozsefverosi szbvettel homogen modon. A nagyobb, 6-10 ezer m2-es telkek jellemzoen a jelentos intezmenyterOletnek adnak helyet. A Ferenc korOt és Haller utca kOzotti savra atlagosan a kisebb telekmeret jellemzo, a szelesseg is lecsokken 15-18 m-re. A nagyobb meret0 intezmenyi telkek beekel6dese is ritkabban fordul e16.
71. abra: A telkek terijleti eloszlasa a telkek merete szerint (kiizteriiletek nelkiiI) Faiths: A 2015-ben elfogadott TSZT
Az tiles valtas a beepites karaktereben a Haller utcatol kifele kOvetkezik be, amennyiben a lake funkcio mellett megjelennek a nagy terUletigenyii intezmenyek, amelyek a tortenelmi varostest kialakulasaval egy idoben jelentek meg, am eppen meretOknel fogva kiszorultak az akkori periferiara. (Szent Istvan és Szent Laszlo Korhez, a Kozvagohid) Mellettuk kaptak helyet a szinten teruletigenyes sportletesitmenyek valamint kesobbiekben megjelent bevasarlOkozpontok. A Konyves Kalman korottol kifele a Hatar utig a jellemzoen nagymereta rozsda ovezeti telkek a jellemzok, kortik is kiemelve a csaknem 100 hektaros Ferencvarosi rendez6 palyaudvar teruletet. A keriilet keleti csucskeben talalhato a Jozsef Attila-lakOtelep, amely — a tobbi budapesti lakotelephez hasonloan ingatlanviszonyait tekintve egyedi kategoriat kepvisel. A lakotelep teijes terOlete tobb mint 91Ha.
9.3.2. onkormanyzati tulajdon kataszter Ferencvaros ingatlanvagyonanak valtozasa 2009 és 2013 kozott nemileg valtozott: 485-tel (20,6%) Witt a reszben vagy egeszeben keruleti tulajdonban lev6 ingatlanok szama, ezzel szemben az ingatlanok asszterUlete nemileg, 3,4 hektarral (1,1%) csokkent. Az ingatlanok konyv szerinti brutto erteke csaknem 882 millio forinttal (0,4%) nott. KOnyv szerinti Orono
Mennyiseg Sor szam
Megnevezes
db
ertek
Ha
m2
Ezer Ft
-3
-393
879 053
a 1
Rendezett asszes ingatlan
2
Rendezetlen, tulajdonba kertilt ingatlanok
485
133
Budapest IX. kerillet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regi6 Ogynokseg — Varoskutatas 3
Rendezetlen, tulajdonbolkikera ingatlanok
4
Helyrajzi szammal nem rendelkez6 ingatlanok
5
Allomany Osszes (1 + 2 + 4) sorok
6
16. szamlacsoportban nyilvantartott ingatlanok
7
5. sorbolkaoldi ingatlanok
8
5. sorb61
9
485
belterulet
-3
kiilteriilet
0
10
forgalomkeptelen
-13
11
5. sorb61 korldtozottan forgalomkepes
0
forgalomkdpes
12 13
15 16 17
-12
más onkormanyzattal kozos tulajdon
0
egyeb kik& tulajdon
0 -40
Beepftett teriilet 6sszesen
18
100% sajat tulajdon
-4
19
más onkormanyzattal ktizos tulajdon
0
20
17. sorb61
21
egyeb kozos tulajdon
0
más tulajdonos ahal beepitett
0
22
Egyeb &MI6 ingatlan osszesen
23
100% sajat tulajdon
24
más onkormanyzattal kozos tulajdon
sorbol
537
egyeb kOzos tulajdon
0
26
onkormanyzat telepOldsen kfvul fekv6
0
28
879 053
1
-590
1 002 339
-4
197
-4 387 160
0
0
4 263 874
0
25
27
-393
1
100% sajat tulajdon 13. sorbol
-3
10
Beepftetlen terOlet 6sszesen
14
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
5. sorbol vedett termeszeti ten:Het maernlek vedettsego 29. tablazat: Ferencvaros ingatlanvagyonanak valtozasa 2009-2013
Forr6s: Onkormanyzot
9.4. Az epitmenyek vizsgalata Az epitmenyek vizsgalata folyarnan az egyes funkciek, kapacitasok, a meghatarozo beepitesi jellemzok, jellemzo magassagi viszonyok kerillnek feltarasra. Ezek segitsegevel és a tovabbi helyi sajatossagaik alapjan lehet meghatarozni a kerUletben jellegzetesen elvalo karakterU teriileteket.
9.4.1. Funkcia, kapacitasok Az epilletek altalanos funkcionalis jellemzoi:
Az epiiletallomciny és a teriilethasznellat tisszefuggesei A terUletfelhasznalas vizsgalata bemutatja azokat a terUleteket, ahol funkcionalisan hasonlo rendeltetesti epUletek — pl. lakberkiletek, intezmenyek (egeszsegtigyi, oktatasi) talalhatak, vagy az adott helyszin epUletei gazdasagi celt szolgalnak (kereskedelem, ipar, raktar). A homogenkent jelolt lako- vagy varoskozponti / telepiileskOzponti terOleteken mozaikszeraen vagy beekeladve egyeb rendeltetesek is megjelennek - pl. a lakossag ellatasat szolgal6 funkciok befolyasolva a varosresz / telepUles / 134
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. keriilet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ugynokseg — Varoskutatas
FerencvSros ITS — Megalapozo vizsgalat
telepulesresz mOkodeset. A nagysagrend, a fO rendeltetes, a varosresz/telepulesresz eleteben betOltott szerep alapjan indokolt az ellatast biztosito, vagy a kozcelokat szolgalo letesftmenyek megkOlonbortetese, kiilOnosen az intezmenyek koreben, annak ellenere, hogy reszletes epiiletenkenti funkciovizsgalat nem tortenik. Az intezmenyek terbeli elhelyezkedese jeizi az egyes terbletek ellatottsagat, sOrilsoclesuk kijeloll a kozpontibb helyeket, de mutatja azt is, hogyan erositik a kulonbozo ellatorendszerek egymast. Az onalio intezmenyeket az ellatas szolgalataba allftott epiiletfoldszinti funkciOk egeszitik ki.
Az
eltet i fOidszttitt
A varosszerkezettel osszefuggesben a kerfiletben meghatarozoak azok a fontosabb erovonalak, amelyek menten az epuletek folszinti kialakftasa lehetOve teszi a kOzvetlen korteruleti kapcsolatot, igy alkalmassa valnak az epLiletek a kulonbozo ellatO funkciok, kereskedelem, vendeglatas, szolgaltatas, vagy egyeb kOzfunkciok befogadasara. Ezek eltalaban a forgalmasabb avonalak, vagy kiemeltebb terek, kozossegi talalkozasok kOrnyeken talalhatoak. KUIOnOsen jellemzoek a f6 szerkezetet alkoto avonalak mellett: NagykOra, Vamhaz kor&t, 0116i ót, Soroksari Cit, a rehabilitalt terCileteken, elsosorban azok kortereihez illetve a jelentosebb intezmenyekhez (pl. Semmelweis Egyetem tombje) kapcsolocloan. A fOldszinti szolgaltatasok és kereskedelmi funkciok hagyornanya melyen gyokerezik Ferencvaros belso teruletein, Belso-Ferencvarosban és a Nagykbrilt menten. Ezek erosodese és ternyerese az elrmilt 15 evben jelent6sen hozzajarult nem csak a helyi, de a kornyez6 kerilletek lakossaganak ellatasahoz. A Raday utcaban elinditott rehabilitacio, amely a kOzteruletek és a tarsashazak felujitasi programja reven egy kulinaris és kulturalis utcat valositott meg, friss és gyokeresen uj elem volt az akkori Budapest urbanisztikai tOrekveseiben, amely altal a fOldszinti vendeglatas kapott hatalmas lokest. Emellett jelentosen megnott a lakot61 elter6 (kereskedelem, vendeglatas, szolgaltatas) foldszinti funkci6k aranya a rehabilitacioval erintett teriileteken jelentosen javftva ezaltal a nagyobb szamii awl& és ideiglenes lakossag ellatasat. A funkci6k kulonleges tfpusa probalt lenni a felszfn alatti kereskedelmi, vendeglato egysegek csoportosulasa a nagyobb csom6pontok gyalogos aluljaroihoz kapcsolocloan, am ezek koziil csak azok bizonyultak eletkepesnek, amelyek valoban jelentekeny gyalogosforgalom mellé (pl. metro megallok kijaratai) telepilltek. Azonban az ennel lenyegesen kisebb forgalmil Boraros teri, mar regota zarva tart& uzlethelysegek gazdasagilag nem bizonyultak eletkepesnek.
A2
intezmenyek jellenizoi
A kerulet teruleten 16/6 intezmenyek reszben a helyi alapellatasat biztositasa mellett jelentos szamban fovarosi, sot orszagos ellatast is szolgalnak. TObb kulturalis és oktatasi intezmeny kilepett a nemzetkozi szinterre is, jelentosen novelve ezzel a keruletbe hosszabb-rovidebb idore latogato kulfoldiek szamat. A terkepek jol mutatjak az egyes ellat6 intezmenyek elhelyezkedeset, ami szorosan osszefiigg azok elerhetosegevel, az erintett teriiletek ellatottsagaval. Az intezmenyek reszletes felsorolasat az 1.9.3. sz. melleklet tartalmazza.
KOzigazgatos A kerulet legfontosabb kozintezmenyei az onkormanyzat és polgarmesteri hivatala, a kerfileti renclarkapitanysag és a tazoltosag. A kerilleti bfrOsag, Ogyeszeg mas keruletben mOkoclik. Orszagos hataskor0 Onallo kozigazgatasi letesftmeny nines.
h.`t ,
∎,t'Ie si c.-;s
nktttta st t it f ez ilic>ii reit
Az ovodai ellatottsag a kerulet egeszere nezve alacsony, egyedill a Jozsef Attila-lakoteleprol mondhatO el, hogy a lakossag letszarnahoz merten kielegito a ferohelyek szama, és gyaloglo tavolsagon belul (4-500 m) a
135
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE - BFVT - HrTFA - PESTTERV - Pro Regio Ugyntikseg - Varoskutatas
Ferencvaros ITS - Megalapozo vizsgalat
lakotelep minden pontjarol elerheto egy intezmeny. Ezzel szemben vannak kifejezetten ellatatlan terUletek, mint pl. az Aszodi utca MAV telep. Az altalanos és kozepiskolak mind szamban, mint az iskola tipusainak szeles valasztekat tekinteteben messze felulmOljak az avoclakat. A 2014. oktOber 1-jei adatok alapjan a 9 ovodaval szemben 27 altalanos és kozepiskola Ozemel, amelybol 11 a kerulet, 9 a fovaros Altai Ozemeltetett intezmeny, 1 allami felsooktatasi intezmeny gyakorlO iskolaja, 3 alapftvanyi, 2 egyhazi es egy magantarsasag 61tal mOkOdtetett iskola.
136
Budapest IX. kerillet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
HBHE — BFVT— HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
•
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
A kenilet 5hal Ozerneltetett oktathsi-neyelesi intezmeny
• Nem a keratet &tat ilzemettetett olctatasi-neyeles1 intezmany
• Egyhazi Meta
• Allaml relsooktatasi intezmeny
• KorLitott felelassegii tam* Iskolaja
73. abra: Az alap- és felsooktatas intezmenyei a kerffietben
137
• Egyeb intezmany
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerUlet
FIBHE — BFVT— HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ugynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
Egeszsegugyi intezmenyek Az egeszsegiigyi intezmenyek tekinteteben egyenletesebb a Iefedettseg, és figyelembe veve a keruletben talalhato regionalis jelentosegil korhazakat valamint a TuzoIto utcai gyerekklinikat — kulonosen a gyerekgyogyaszat tekinteteben — az ellatas szinvonala lenyegesen magasabb az atlagnal.
•
Allami felsoolctatasi Intezmeny
74. abra: EgeszsegOgyi intezmenyek a keruletben
EgyhOzi intezmenyek A keruletben jelentos szarmi egyhazi letesitmeny, templom talalhato, elhelyezkedesuk elsosorban a lakoteruleteken beluli, tab esetben zartsor6 beepiteshez illeszked6 modon jottek letre.
Szocialis intezmenyek A 3. fejezetben mar bemutatott tarsadalmi osszetetel indokolja a szocialis ellato funkciok eroteljesebb megjeleneset a fovaros tobbi terUletehez kepest, melyekre a keriilet krizisteriiletei miatt is szilkseg van. A szocialisan Iegjobban raszorulo és a szegregacioval legjobban sititott terUletek ellatatlannak tekinthetok. A gyermekellatas teren a bOlcs6clek szama és kapacitasa alacsony, és vannak ellatatlan tersegek.
•
138
Egyesitett toksodei intezmenyek
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynakseg — Varoskutatas
•
Ferencvaros ITS — Megala ooze) vizsgalat
• Csalacitemogato és gyermekjoleti kozpont
Szoctalls szolgattat6 kozpont
75. abra: A szoci6lis intezmenyek elhelyezkedese a keriiletben
KuIturalis intezmenyek A keriilet jelentos szamt.1 kozep és felsooktatasi intezmenyei valamint a belvaros kozelsege a motorja elsosorban kulturalis eletnek. Emellett — egy nem* lezajlott nem reprezentativ — kutatas szerint a keruleten kiviili egyetemek hallgatoi is szivesen valasztjak lakOhelyi.il a keriiletben talalhato lakasokat. Ezek egyuttesen eredmenyezik a jelentos szamu és valtozatos kulturalis intezmenyek, kozpontok és alternativ helyek jelenletet. Ezek mellett kiemelkeda vonzerot jelentenek az orszagos, sat nemzetkozi hiru intezmenyek, mint a Nemzeti Szinhaz és a MCiveszetek Palotaja. Rekrecicie, sport A sport és rekreacio tekinteteben egyertelmilen a Ferencvarosi Torna Club a Iegnagyobb nevvel és mtlIttal rendelkezo egyesulet, amely szinte a Ferencvaros nevet, mint brandet is birtokolja. A nemreg atadott Groupama Arena és a csatlakozo intezmenyek melte) helyszinei a klub sportesemenyeinek. Vizi sportok tekinteteben is kihasznalatlan a Soroksari Duna-6g, minclOssze egy evezos szakosztaly makoclik a keruletben. Uszoda és fiirdo harom is talalhatO a keriiletben, kortiik a Dandar. 1928-ban a Varosi Tanks hatarozata alapjan minden budapesti kerijletben un. nepfurclot kellett letesiteni, hogy olcson biztosithassak a higieniahoz elengedhetetleniil szukseges furclesi lehetaseget. Az else) ilyen nepfurdo vagy tisztasagi furcla a Dandar volt. Mindezek mellett szamos helyi jelentasegt1 sport és fitness klub makodik. Turizmus intezmenyei A turizmus intezmenyeit tekintve a kerillet — hasonloan a Jozsefvaroshoz — nem tartozik az elsorena celpontok koze, am az orszagos jelentasegu kulturalis letesitmenyek mellett itt talalhato a Kozponti Vasarcsarnok, amit minden iitikonyv az elseiszarnti desztinaciok kozott emlit. Ezen hilmenoen figyelemremelto a Raday utca, mint a gasztro-turizmus egyik legfontosabb favarosi celpontja, ami szinten nemzetkbzi
139
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio OgynOkseg — Varoskutatas
Ferencv6ros ITS — Megalapozo vizsgalat
Kereskedelem - szolgaltatas A keriilet kiskereskedelmere, annak ellenere, hogy a kozlekedesi folyosok és a nagy kiterjedesii alulfejlesztett teruletek erre jó alkalmat adnanak, nem jellemz6 a plazak elterjedese. Egyedul a Lurdy Haz es talalhato meg, azonban jelent6segukben elmarad a hasonlo nagysagu tarsaitOl. Ferencvarosban els6sorban a kis és kozepes nagysagu szupermarketek, valamint a kisebb uzletek a tipikusak. Ezek elsosorban a varosias lakoteruletek foldszintjen talalhatoak. Epiteszetileg is figyelemre melto a Tiizolto utcai ALDI aruhaz, amely a volt Maria Terezia Laktanya lovardajat alakitotta at elelmiszer aruhazza megorizve ezaltal a llizolto utca karakteret és terstruktOrajat.
9.4.2. A beepites jellemzoi Jellemzo beepitesi mertek A beepitesi mertek a beepites sCirOsegenek egyik fontos sajatossaga. Az epulettel beepitett terulet és telek teruletenek hanyadosabol adodo ertek jol jellemzi az egyes teruleteket. A kerulet egeszet tekintve a telekstruktiffara alapvetOen ranyomja belyeget a hatalmas barnamez6s teruletek telekallomanya. Ezert mind teriileti, mind a telkek szama alapjan az alacsony, 20% alatti beepitettseg6 telkek dominalnak. A Robert Karoly kOruton kivul elvetve fordul elo 40% feletti beepitettsegu ingatlan. A terkep j4:51 mutatja, hogy a beepites sCirCisege befele haladva fokozatosan emelkedik; a Bels6Ferencvaros torteneti varosreszenek teruleten mar a 60% feletti telkek a meghatarozoak. A Kozeps6-Ferencvarosban egyertelmCien kivehetOek a hagyomanyosan nagy telkes intezmenyek (pl. korhazak), ahol a beepites merteke jelent6sen alacsonyabb a lakoteruletekenel, illetve a rehabilitacios teruleteken a varosmeg6jitas eredmenyezte lazabb varosi szovet.
20 % alatt 1120% - 40 % kozott ■ 40 % 60% kozatt • 60 %folOtt
76. abra: Jellemzo beepitettseg megoszlasa kortertiletek
20 % alatt ■ 20% - 40 % kozOtt • 40 % - 60% kozott • 60 %foltitt
77. Mora: A telkek beepitettsegenek teriileti eloszlasa kortertiletek nelktil.
140
78. abra: Jellemzo beepitettseg megoszlasa kOzterilletek és beepitesre nem szant teruletek nelkul.
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerOlet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ugynokseg — Varoskutatas
A
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
beepites magassagi jellemzoi (szintszam, beepitesi magassag)
A beepites magassaga meghatarozo eleme a varoskepek, emellett a sCirCiseg masik meghatarozo tenyezoje. A vizsgalat folyaman a szintszamok alapjan hasonlo, homogen egybefugg6 teruleti egysegek jellemzo szintszamai kerulnek bemutatasra.
ketszintesnel kisebb 2 - 3 szintes 4 - 5 szintes 6 - 7 szintes ■ 8 szint felett
79.
6bra: Az epiiletek szintszam szerinti teruleti eloszlasa
80. abra: Jellemza szintszam megoszlasa a telekszarn alapjan
A keriilet arculata szempontj6bol meghatarozo a bels6 varosreszek terulete. Itt jellemthen 4-6 szintes epuletek talalhatok, de ennel alacsonyabb, régi 2-3 szintes epuletek is jelen vannak. A belso teruleteken ugyanakkor a szintszam alapjan letrejott beepites magassagat jelentosen befolyasolja az epitesi kor, vagyis a korszakonkent elterd szintmagassag. A belso teriileteken ugyanakkor tobb epulet talalhato, ameiy magasabb az 6tlagos 4-6 szintnel, ezek zomeben az ajabb beepitesek, ameiyek elerik a 8 szintet is. Hasonlo magassagi viszonyok jellemzoek a Jozsef Attila-lakotelepre is, ahol a tombbelsoben talalhato intezmenyek alacsonyabbak az atlagos 4-5 szintnel, illetve elvetve talalhatOk magasabb, 6-8 szintes lakOhazak. Az iparteruietek beepitett telkein a 2-3 szintes szintmagassag a tipikus.
Jellemzei beepitesi stiniseg A beepitesi sCirCiseg az epuletek szintteriiletenek és a lehatarolas kOzteriiletekkel egyiitt vett alapteruletenek hanyadosa. A tombrneret, kOzteruleti struktUra, annak a teruleti lehatarolashoz mert aranya alapvetoen befolyasolja a beepitesi sCirCiseg szamitasat. A beepitesi stlriiseg erzekeltetesehez alkalmazott lehatarolasok a kOzterulet fa strukturaja (jellemzden fä és gyOjtouthalozat), valamint az azokon beliil funkcionalisan, vagy karaktereben jelentosen elvalo egysegek figyelembevetelevel kerulnek meghatarozasra. A szintterulet megallapitasa sor6n az epitmenyszintek osszegzese a pinceszintet is tartaimazza.
141
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerUlet
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio Ogyniikseg - Varoskutatas
Ferencvaros ITS - Megalapozo vizsgalat
Elhanyagolhat6 beepitesi stiriiseg 0,1 - 0,5
0,5-1 • 1- 1,5 • 1,5- 3 • 3-6 • 6 szintteriileti mutatd felett
1-*
81. abra: Jellemzo beepitesi suruseg teriileti eloszlasa ( m 2/ m 2)
82. abra: Jellemzo beepitesi sCiriisegek aranya (%)
A kerulet beepitesi sCirCisegere jellemzo, hogy a legmagasabb (2,5 — 3) sarCisegii terUletek ugyaralgy 29%-kal kepviseltettek, mint a legalacsonyabb, gyakorlatilag beepftetlennek szamito terUletek. A nagy szintteruleti sCir(iseg egyertelmCien kirajzolja a tOrteneti v6rosreszek zammel lake) funkcioju teruleteit: a BelsoFerencv6rost valamint a Kozepso-Ferencv6ros Haller utcan beiiiii v6rosreszeit. Ehhez kapcsolodnak az utobbi evtized nagyobb intenzitasu Duna-parti fejlesztesei. A keruletre vonatkozO tervezett teraletfelhaszn616si egysegeket és a tenylegesen meglevo terUletfelhasznalast, annak lepteket (beepitesi intenziths, funkciok köre) vizsgalva, tobb esetben is meg jelentos tartalekkal rendelkeznek egyes teraletek (jelentosen alulhasznositott, extenziv beepitesa vagy beepftetlen beepitesre szant terijletek). A teruletfelhasznalasi egysegek intenzitasat, vagyis a teruletek szamszeriisitett, tervezett beepitesi sOrCiseg ertekeit (hatarertekeket) az FRSZ 2. szamil melleklete hatarozza meg. A hatarertekeket és a keriilet teruletfelhaszn6lasi egysegeinek tenyleges beepitesi sCir(iseg ertekeit osszevetve, az egesz keruletre tartalek mutathato ki. Az FRSZ-ben rogzitett hatarertekek keruleti szintre vale) lekepzese (a hatarertekek kihasznSlasa, megkozelftese, vagy „visszafogasa") a kerilleti terveszkoznek a kiemelt feladata. Ezek alapjan a keruleti rendez6si tervnek (KESZ) szukseges meghataroznia, differencialnia reszletesen az egyes teriiletek hosszabb tavu fejlesztesi, intenzitasbeli alakulasat (pl.: szintteriileti mutate) ertekek).
142
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio Ogynokseg - Varoskutatas
Ferencvaros ITS - Megalapozo vizsgalat
Jelmagyarazat. 3.0 2.0 - 3.0 1.5 -2.0 1.0 - 1.5 0.75 - 1.5 0.5 - 0.75 0 4 - 0.5 0 3 - 0.4 0.2 - 0.3 0.1 - 0.2 0.05 - 0.1 0.0 - 0.05
83. abra: A beepitesi silrOseg tenyleges bsa ertekei Forras: TSZT alatomaszt6 munkaresz, 3.1.1.4. fejezet - reszlet
Jelmagyarazat. 4.5 2.0 - 4.5 1.5 - 2.0 1.0 - 1.5 0.5 - 1.0 0.25 - 0.5 0.1 - 0.25 00 -0.1
84. alora: A terilletfelhasznalasi egysegek fejlesztesi potencialja a IX. keriiletben (bsa ertek lehetseges novekmenye) Forras: TSZT alatomaszto munkaresz, 3.1.1.4. fejezet - reszlet
A teruleti tartalekok az egyes keruletreszekben:
Belso-Ferencwiros •
A varosresz varoskozponti teriiletfelhaszn6lasa sure beepitettseggel rendelkezik (3,0 feletti). Ezert az erteket csak alacsony (0,1-0,25) mertekben lehetseges novelni.
•
Belso-Ferencvaros beepitesi fejlesztesi potenciallal a Duna és a Kozraktar kozOtt leva vegyes teruleten rendelkezik. Kozepes (1,0-1,5) mertekii a lehetseges nOvekmennyel a 136Ina tornbjeben.
143
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. keriilet
HBHE — BFVT— HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
Kozepth-Ferencvaros •
A jelenlegi tenylegesen legnagyobb beepitesi sOriiseggel a varosreszben a Soroksari Lit menti varoskozponti, a Haller utcatol eszakra lava varoskOzponti és nagyvarosias lakoterilletek, valamint a Konyves Kalman kora és Mester utca sarkan lev6 kereskedelmi teruletek rendelkeznek. Kozepes beepitettseggel rendelkeznek az intezmenyi és egeszsegiigyi terilletek, a varosresz legkisebb ertekei az 0116i Lit menten talalhatOak.
•
Kozeps6-Ferencvaros magas potenciallal rendelkez6 teruletei a Millenaris negyed, Mester utcai és 0116i Cal intezmenyi vegyesteruietei. Kisebb mertekben lehetseges a beepitesi sCirCiseget novelni az egeszsegiigyi és azok kiirnyeken lev6 intezmenyi teriileteke. Hasonlo fel — masfel &tail novelesi lehet6seg van a Haller utca — Mester utca — Ferenc kortit — Boraros ter — Soroksari lit altal kozre zart epitett kornyezetben. Minimalis potential a varosresz telepszer0 nagyvarosi és a Mester utca —0116i Lit korti teriileteken van.
Kul's& Ferencvaros •
Kiils6-Ferencvaros alapvet6en kozepes beepitesi siiriiseggel rendelkezik. Az RSD-ág menti teruleteken a beepites szorvanyos, kis sCirCisegO.
•
Nagy kiterjedesu terseg kOzepes és magas potenciallal rendelkez6 tartalekteruletekkel rendelkezik, kivetelt kepez a szegregalt egykori MAV-telep lakoteriiletei és a Rákóczi hid mellett lev6 szennyvizkezelesi
Jozsef Attila- lakotelep •
A nagyvarosias telepszerii beepftettsegre hasonloan a Kozepso-Ferencvarosi teriiletekhez elmondhatO a magas sCialsegi ertek, minimalis fejlesztesi potenciallal. A varosreszhez tartozo intezmenyi és kiilOnleges kozlekedesi beepitettseg azonban nagy fejlesztesi lehetaseggel rendelkezik.
9.4.3. Telepiileskarakter, helyi sajatossagok: utcakep, terarany, jellegzetes epfilettipusok Jellemz6 beepitesi modok •
Ferencvaros beepitesi tipusai jol kovetik a beepiiles korszakait. A XIX. szazad masodik feleben az akkori nagyvarosias fejlesztes soran zartsoni beepites jott letre, jellemz6en zart bels6 udvarokkal. A Nagykortittol delre ugyanezzel talalkozunk, de a zartudvarok kozott talalhatunk a korabbi alacsonyabb statuszt jelz6 teriilet beepitesi formaival, hosszLi keskeny udvarokkal, vagy alacsonyabb L és U alakt epiiletekkel. A zartudvaros beepites egyedi peldait talaljuk a NagykitirLit kat oldalat kepez6 teleksoron, amit az atlagosnal kisebb udvarok és feszitettebb intenzitas jellemez.
•
A Ferenc korilttol claire es6 terLileten a korabbi szlomos teikeken a nyolcvanas evek elejen elinditott varosrehabilitacios program igyekezett megtartani a korabbi telekstrukttirat, de a tombbels6k kibontasaval fellazitotta a beepites intenzitasat, ami jol felismerheto arculatot adott a varosi szeivetnek és terszerkezetnek.
•
A nagyobb kozintezmenyek kozul meghatarozoak a nagy zoldfeliilettel Melt, szabadonallOan elhelyezked6 epiiletek, amelyek megtorik a keriilet jellemz6 zartsorLi jelleget Ezen intezmenyek (mint a Szent Istvan és Szent Laszlo korhaz) mellett az akkori %taros a kiilso reszein, els6sorban a Soroksari Lit menten az ipari letesitmenyek (elsosorban a malmok) toretleniil fejlodtek. A kat
144
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerUlet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ugynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
vilaghaborci kozott a NagykOrtithoz kozeli varosreszek ipari terOletein Cijabb lakOtombok letesultek mar az akkori modern felfogas szerinti beepitessel. Ez a beepites az eredeti funkciObol fakadoan elut mind a kornyezo lake), mind a korabeli intezmenyek ti5mbjeitol. •
A hagyomanyos lakoteruletek mellett a Duna-parton talalhato a jelentosegukben és merettikben is kiemelked6 intezmenyek lancolata: a BelsO-Ferencvarosban a Corvinus Egyetem és a Vasarcsarnok tombje és ezekhez csatlakortak a XXI szazad kulturalis fejlesztesei, a MUPA, a Nemzeti Szinhaz és a Ulna tombje.
•
A keriilet egyik sajatos beepitese a volt Loversenyter dC116 teruletenek egy reszen epitett MAV telep a Gyali ut, Peceli Ca, Szerelveny kiiz és Zombori utca altal hatarolt teruleten. Ennek terCileten harom jol elkiilonitheto és lehatarolhato karakterCi beepites jelenik meg: a MAV munkastelep és a „Nyolchaz" terCilete, az Aszodi 6ti MAV telep valamint a ketta kozott a Merenyi Gusztav Korhaz tombjei.
•
A mai barnamezok jelentOs reszet a nagy ipari tombok beepitese uralja, ahol a beepites rendkivill heterogen, az utca fele sok esetben zart, varosias jelleget 'covet, de a telektombon beliil hol telekhataron, hol szabadonalloan epiiltek a fel a nagy csarnokepuletek, kozottuk pedig a szamtalan kisebb-nagyobb kiszolgalo és infrastrukturalis epuletek és epftmenyek.
•
Megtalalhato a kerCiletben a hetvenes evek uszotelkes beepitese (Haller park) ugyanCigy, mint a hatvanas evekben a korabbi Maria Valeria telep helyen epiilt1Ozsef Attila-lakotelep.
Karaktervizsgalat modszertana A vizsgalat celja, hogy feltarja a telepiiles beepitett teruleteinek azon legjellemzobb vonasait, amelyek meghatarozzak az adott epitett kornyezet arculatat, jelleget, hangulatat. Teruleti bontasban meghatarozhatoak azok a kOzOs jellemzok (karakterjegyek), amelyek egy-egy terCileten hasonloak (és esetleg van mashol is beI610k), ezert ezek tipuskent leirhatoak, terkepen korCilhatarolhatoak. A vizsgalat soran az adott telepillesreszre jellemzo, sajatsagos telepuleskarakterrel lair& legalabb 300x300 m-es terCileteket hatarortunk meg, amelyek a feltart karakterjegyeket, jellemzoket magukba sCiritik, és amelyekre a terCiletek megkulOnbortetese (vagy meghatarozasa) szempontjabol altalanosithato megallapitasok tehetok.
Telepiileskarakter Olyan sajatsagos telepCileskarakterrel biro terCiletek, amelyek kOzOs jellemz6i masutt is megtalalhatok, es az alabb felsoroltak szerinti hasonla altalanos jellemzokkel rendelkeznek,: Beepites tipusa, intenzitasa, magassaga, kora, kornyezethez vale) viszonya, terfal helyzetek, epiteszeti megjelenes, epulettipusok, domborzat, zOldbe agyazottsag.
Helyi sajatsagok Az altalanos telepuleskarakterbeli jellemzoket a vizsgalt helyszin tovabbi sajatossagai kiegeszitik vagy befolyasoljak, ezert a teruletre jellemz6 tovabbi minosegek (varosszovetbe vale) illeszkedes, kedvez6 vagy kedvez6tlen megkOzelites, más, jellemz6 karakterCi terCileten beliili szigetszerCiseg, zoldfekiletek, latvanyelemek, termeszeti kornyezethez vale) viszony, hasznalati jellemzok, alulhasznositottsag, stb.) is bemutatasa keriilnek.
145
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerOlet
HBHE — BFVT — HtTFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
1.
Ferencvaros ITS — Megalapoth vizsgalat
Hagyomanyos belvarosi keretes beepites TelepOleskarakter 7 4: • -71 , •
o• , H c' \P1_1—
-
zartsoru belsoudvaros beepites
-
magas beepitesi intenzitas
-
jellemzoen fsz+4, fsz+5 szintmagassag
-
az eredetileg egyseges epiteszeti karaktert a foghljjak bontjak meg
Helyi sajats6gok -
a Raday utca foldszintjein kialakitott ettermek, kavezok sora
-
eszakrol a Belvaros, keletrol a JOzsefvarosi szovethez szerves folytatasa
Jellegzetes epijlettipusok Jellemzeien lakofunkciok, egyes hazakban oktatasi intezmenyek, a foldszinti kereskedelmi / szolgaltato funkcio csak nehany utcaban
2.
A Nagykorutat hatarolo tombok keretes beepitese Telepuleskarakter zartsoril belsoudvaros beepites -
az elozonel is magasabb beepitesi intenzitas es atlagosan kisebb belsO udvarok
-
jellemzoen fsz+4, fsz+6 szintmagassag
-
egyseges epiteszeti karakter a Nagykortit fele
Helyi sajatsagok —
a Jozsef kon.it folytatasa az arra jellemzo kapcsolodo terek (Rákóczi ter) és intezmenyek (Corvin koz) nelkiil
A foldszinti Lizletek kivetelevel tillnyornaan lakofunkcio
3.
Kozepsa-Ferencvaros varosrehabilitacioval erintett tombjei
146
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
FIBHE — BFVT — I-ItTFA — PESTTERV — Pro Regio Ugynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — MegalapozO vizsgalat
TelepUleskarakter -
zartsoru beepites, a belso udvari szarnyak kibontasaval kialakitott kOzossegi terekkel a tombbelsokben
-
Fsz, magas foldszint + 2, 3 elozonel is magasabb beepitesi intenzitas és 6tlagosan kisebb belso udvarok
-
jellemzoen Fsz, magas Fsz + 2, 3 szintmagass6g
-
a foghijjak beepitesevel és a gyenge minoseg0 epOletek lecserelesevel epfteszetileg valtozatos utcakepek
Helyi sajksagok -
a fellazitott tombbelsok kitanti kozOssegi terei kiemelkeda kOrnyezeti és szerkezeti adottsagok
A foldszinti Uzletek kivetelevel tt.ilnyomOan lakofunkcio, ebbe beekelodo tobb lakOtelek mei-eta oktatasi, maveladesi intezmenyekkel.
4.
Duna-parti intezmenyek tombjei Telepuleskarakter -
szabadonallo, korteruletekkel (legtobbszor gyalogos feluletekkel) korbevett beepites
-
magas, 100%-os beepitesi intenzitas
-
jellemz6en fsz+3, fsz+4 szintmagassag
-
az Ybl Miklos tervezte Favamhaz és a Pecz Samu tervezete K6zponti Vasarcsarnok epiilete Budapest Duna-parti varoskepet kiemelkedoen meghatarozo epuletei
-
az 6jabb Duna-parti tombok (a Mina, a Nemzeti Szinhaz, a MUPA) szinten meghatarozOak, de sokkal eklektikusabbak
Helyi sajatsagok -
kozossegi funkci6juk alapjan meghatarozo elemei a Dunaparti setanynak
A kerulet legjelent6sebb, nemzetkozileg is kiemelked6 intezmenyeinek adnak helyet.
5.
A Duna-parti 6j lakotombok
147
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE — BFVT— HETFA— PESTTERV — Pro ROO Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
TelepUleskarakter
ti
-
uszotelkes beepites
-
magas (-=.100%) beepitettseg
-
jellemzden fsz+6, fsz+8 szintmagassag
-
epuletenkent más stflusu kortars epiteszet
Helyi sajatsagok -
Duna-parti fejlesztesek kozvetlen kapcsolattal a parti setanyra
-
kivallO kozlekedesi adottsagokkal
Kiilonosen a Dunara nezo loft lakasokat a fovaros legertekesebb ingatlanjai kozott tartj6k szamon
6.
A XIX szazad vegi tovabb 616 intezmenyek tombjei Telepuleskarakter -
szabadonallo beepites nagy zOldteruletekkel, a korhazhoz tartozo kertekkel
-
a kornyezo beepftesnel lenyegesen alacsonyabb intenzitas
-
jellemzden fsz+2, fsz+3 szintmagassag
-
az eredeti epuletallomany nagyreszt megorzadott, ami egyseges epiteszeti karaktert ad a terUletnek
Helyi sajatsagok —
a nagy teruleten egyseges epCiletallomany a XIX sz. vegebal
Elsosorban a ket korhaz, a Szent Istvan és a Szent Laszlo korhaz tombjere jellemzo beepites.
7.
MAV munkas telep
148
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerUlet
HBHE — BFVT— HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
TelepOleskarakter
/5r
-
ikerhazas beepites nagy kertekkel és rendkivOl keskeny korteruletekkel, illetve hezagosan keretes beepites
-
alacsony beepitesi intenzitas
-
jellemz6en fsz, fsz+TT, illetve a Gyali ut menten Fsz + 3 szintmagassag
-
az eredeti epOletallornany nagyreszt megmaradt, am a hozzaepitesek és a felujitasok raven elvesztette egyseges arculatat
Helyi sajatsagok -
a keskeny korteruletek vegyeshasznalatu utcakkent mCikodnek
-
a telep kozepen levo viztorony a kernyek fontos varoskepi eleme
A MAV lakotelep epitese tabb mint 100 eve a foldszintes hazakkal kezdadott, majd a 20-as evekt61 a Gyali tit menten 5 nagy, kesobb tObb kisebb emeletes hazzal egeszOlt ki. A Gyali (Ai epOletek fovarosi vedettsegtilek.
8.
Az Aszodi uti MAV telep TelepOleskarakter -
sorhazas beepites nagyon keskeny korteruleti savokkal
-
a ter-Wet beepitesenek intenzitasa kiizepesen alacsony, am az epOletek kozotti ter hianya miatt nagyon silrOnek hat
-
jellemzoen foldszintes epOletek az eredeti epOletallomany maradt meg, azon lenyeges valtortatasok, feliijitasok elvetve tOrtentek.
Helyi sajatsagok Az egykori MAV telep kolonia szereCi epOletei az egyik er6sen leromlott foltja volt a varosnak, a lakasok privatizalasa raven jelentosen natt az epOlet és a kornyezet allapota és a terulet presztizse.
9.
Jozsef Attila-lakotelep
149
Budapest IX. kerUlet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas I
L
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
TelepOleskarakter -
Uszotelkeken alto telepszerii beepites
-
ateruletbeepitesienek intenzitas kozepes, az 0116i tit menti sav joval intenzivebb beepites0
-
jellemzoen Fsz + 4, az 01161 ut menten 10 szintes epijletek, az intezmenyek altalaban foldszintesek
-
az eredeti epiiletallornany maradt meg, a kozintezmenyi epuletek valtortak az atepitesek vagy a tulajdonvaltasok saran
A favaros elso lakotelepe - a Jozsef Attila-lakotelep -, a hirhedt MariaValeria nyomortelep helyen epult meg. A lakotelep epiteset 1957-ben kezdtek meg. 142 tanacsi, 12 szovetkezeti és 1 OTP oroklakasos haz epult meg 1980-ig osszesen tobb, mint nyolcezer lakassal. A lakotelep korteruleti és kozlekedesi rendszere nem keszult fel napjaink motorizaciojara, Igy a forgalom és a parkolas idoszakonkent problemat jelent. Az elmult evtizedek alatt bait korterOleti novenyallomany jelentos erteke a teruletnek.
10.
Kiilso-Ferencvaros gazdasagi zOnaja a Gubacsi Cit menten Telepuleskarakter -
a nagymerettl ipari telkeken szabadonalloan 6116 ipari csarnokok és kisebb kiegeszito epuletek
-
valtozo magassagt1 és tomegii csarnokok, irodai es egyeb kiszolgal6 epuletek
-
az intenziv, zsufolt ipari telepeken a sokszor megtobbszOrozodott tulajdonosi és funkcionalis szerkezet
A teruleten — a Gyali tit menti barnamez6s ingatlanokkal ellentetben — nem folytatodott le egy korszerOsites és a terulet megtijitasa, gazdasagi funkciovaltasa nem tortent meg. Ennek megfelel6en sokszor kaotikus, kornyezeti szempontbol is nehezen ellenorizhet6 tevekenysegek és az azt kiszolgalo epuletallomany jellemzi a teruletet.
11.
Kuls6-Ferencvaros gazdasagi zOnaja a Gyali tit menten
150
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kertilet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogyntikseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
TelepOleskarakter -
nagymerett1 telkek szabadonallo csarnokokkal a teruletbeepitesienek intenzitas nagy, de rendezett és a beepites jol koveti a technologiai kovetelmenyeket
-
jellemzoen foldszintes nagy belmagassagu csarnokok és Fsz + 1, Fsz + 2 irodaszarnyak
-
logisztikai csarnokok epiteszete legtobbszOr kOveti a nemzetkozi franchise epiteszeti karakteret
-
a logisztikai letesitmenyek termeszetenek megfeleloen hatalmas burkolt feliiletek jellemzik a telkeket
A terulet sulyvonalaban halad az M5-Os autopalya bevezet6 szakasza, tovabb tagolva a varosreszt, mely Igy tobb, egymastal nagyon eltera, egymassal korlatozott kapcsolatban 16/6 reszre szakadt. A varosresz kozeps6 reszen osszefuggo gazdasagi terulet van, kozpontjaban a Metro aruhazzal, mely hug) beruhazaskent hatott kornyezetere. Az utobbi evtizedben a jó kozuti kapcsolatok reven korszera gazdasag, Iogisztika, raktarbazisok jattek letre.
9.5. Epitett kornyezet konfliktusai, problemai 9.5.1. Szlomosodott, leszakado, leromlo és degradaloclott teriiletek A lakohely rossz fizikai korulmenyei olyanok, melyeken gyakran csak a varosrehabilitacios beavatkozasok segithetnek. Az itt elokre altalaban jellemzo az alacsony iskolazottsag és alacsony foglalkortatasi rata, a lakhatasi koltsegek megfizetesenek mindennapos nehersege, a rossz egeszsegi allapot, és az altalanos elszegenyedes. Mindezek a tenyezok gyakran halmozottan lepnek fel, amely tovabb csokkenti a kitbres eselyeit. Ilyen teruletek lehetnek tobbek kozott •
a szegregatumok és a szegregacioval veszelyeztetett krizisteruletek;
•
az et-Eisen leromlott lakokornyezetek;
•
a nehezen megkozelitheto zarvanyteriiletek, kOlOnOsen alulhasznositott teruletekkel ovezve — itt rehabilitacio helyett a megsziintetest is meg kell fontolni;
•
a kornyezetukhoz kepest eroteljesen leertekelada lakoteruletek, ahol az alacsony statuszu !aka nagyaranyu bekoltozesevel, a leertekelodes tovagyarCizo hatasaval szamolni lehet;
•
a rozsdativezetekbe ekelado es/vagy azok mellett elhelyezkedo lakoteriiletek.
A IX kerulet a rendszervaltasra az egyik Iegrosszabb allapottl kerOlette valt a szlomosodes és a szegregacio tekinteteben. A jelentosen leromlott terOletek nagysaga és szama azonban szamottevtien visszaszorult az elmult evtizedekben lezajlott varosrehabilitacios és szocialis programoknak koszonhetoen. Ez nem csak a lakasallomany ugrasszer0 feljavitasat sok esetben lecsereleset jelentette, de az intezmenyi ellatOrendszerek iijjaszervezeset is, kiemelten az oktatasi, egeszsegiigyi és szocialis teruleten. A rehabilitacio jelentos lokest adott a belso, torteneti varosreszeken a kereskedelem, szolgaltatas és vencleglatas megerosodesenek is,
151
Budapest IX. keriilet
PEST-BUDAPEST KONZORCI UM
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
amely tovabb emelte az egyes teruletek ellatasat, varosi sokszinCiseget és az ingatlanok erteket. Erre és az idokozben szerzett tapasztalatokra epOlnek a kerCilet idevag6 rendeletei és egyre kiterjedtebb specialis, a szocialis rehabilitaci6t megalapoz6 programjai. Szegregatum és szegregacioval veszelyeztetett teruletek: Ferencvaros tarsadalmi, teruleti, fizikai jellemz6i1361 adoclOan szamos alacsony statuszu, lerom16 vagy mar leszakadt lak6tomb talalhato. A krizisteruletek demografiai jellemz6it reszletesebben a 3. fejezet targyalja. Az „1" jel6 terulet a Mester u. - Bokreta u. - Balazs Bela u. és a Viola u. kozotti terulet, 2001-ben val6ban rossz helyzetben volt, de a rehabilitacio e terOletet is erintette. Jelenleg a JAT teruletek és a Temesvari tomb 6 db lak6haza tekinthet6 szegregatumnak. A „2" jelCi terulet a Vaskapu u.-Toth Kalman u.- Nadasdy u. és a Vagohid u. altal hatarolt terulet. Egyreszt gyari ter- Wet (Csokolaclegyar), masreszt a Vaskapu 32-34. sz. lakohazak leromlott allapota indokolja a fokozott figyelmet. Tapasztalataink szerint a Vaskapu u. 47 - 49. lakohazak tombjenek mai allapota lenyegesen kedvezOtlenebb, ezert ezt kelt szegregatumnak tekinteni. A „3" jel6 terulet a Kelebiai vasavonal és a Soroksari fit kozOtti, jelenleg is elhanyagolt, rosszul hasznositott volt gyari terulet. Itt ma mar nincs lakohaz, nem tekintheto valos szegregatumnak. A „4" jela terulet az ismert, hirhedt „Dzsumbuj" és a Ken u. 3. szarn alatti „Kis Dzsumbuj", melynek felszamolasa kOlon program alapjan zajlik, és mara mar jelent6s elorelepesek tortentek ezen teruletek felszamolasaban. A Ferencvarosi onkormanyzat 2005 decembereben fogadta el a Kuls6-Ferencvarosi Szocialis \tarosrehabilitacios Programjat, amely 2006. és 2008. evek kozotti id6szakra a kerCiletben zajlo szocialis rehabilitacionak szakmai koncepcioja lett. A favarosban a rossz helyzet6 nepesseget koncentraI6, leromlott epCiletallomanyu teruletei viszonylag szetszortan helyezkednek el, am egy-egy keruletben tobb kisebb terulet is van, ahol a leromlott, rossz allapottl, alacsony komfortfokozattl, rossz mintisegO (substandard, zsilfolt) lakasok aranya magas. Kozepso-Ferencvaros
Belso-Ferencvaros Alimony
A komfort nElk011, fElko,nfortos
A komfort
es nOksiglakoso k aranya a lakott lakisokon bel01, 2,175
felkomfortos es szliksiglakis ok rin ye a lakott lakisokon bel04 1,554
korriertos filica4.13.322
Jozsef Attila-lakotelep
Kuls6-Ferencvaros
A komfort
Alacsony
komfort folcotatti
filkoinfortos es earseigbik a so k arteiV4a takott I414541cOn belol, 136
136
Komfortes Weis, 1,141
kis as ott takisokon belUl, 243
KOITiOttOS 1111(65,
8,251
85. abra: A lakasok komfort fokozata varosreszenkent Forren: KSH, 2011 Newszamhilas
152
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerOlet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTE RV — Pro ROO Ugynakseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megala ooze vizsgalat
9.5.2. Alulhasznositott és barnamezos teruletek Az epitett kornyezet konfliktusai kozott ez egyik legjelent6sebb problematikat a rozsda- és barnamez6s teruletek jelentik. A barnamezo-fogalom egyseges europai meghatkozasa a CABERNET (Concernet Action on Brownfileds and Economic Regeneration Network) szervezet nevehez Barnamez6snek tekintjuk azon teriileteket, amelyekrol elmondhato, hogy Hatassal volt rajuk sajat, valamint a kozvetlen kornyezetiik korabbi hasznalata Felhagyottak, vagy alulhasznositottak Velt vagy valos kornyezeti szennyezettseggel terheltek Elsosorban fejlett yams' tersegben talalhatoak Oka hasznossa teteliik beavatkozast igenyel Forras: Ferber et al. 2006, 23.
Fentiek ertelmeben Budapesten, de Ferencvarosban kulonosen a hasznalaton kivuli, illetve alulhasznositott teruletek jelentos hanyada „klasszikus" barnamezos teriileteknek tekintheto (azaz az egykor ipari, kozlekedesi, vagy katonai funkciOval birci teruletek). Jelmagyarazat: Stabil, illetve megujult ipari, kezlekedesi, kezmil funkcieval jellemezheto tertilet Funkciot valtolt teriilet Funkcievaltas folyamatban a teriileten Atmeneti hasznositastalulhasznosilas, jelentosebbfejlesztes nelkuliteriilet Leallt fejlesztessel jellernezheto terillet NMI Funkcie nelktili/klasszikus hasznalaton kiviili rozsdadvezeti terUlet Vegyes kategeria (stabil ipari funkcie + atmeneti hasznositas, alulhasznositas)
86. 5bra: Barnamezeis teruletek 6talakul6sa a IX. keraletben (2012) Forras: MTA KRTK Regionals Kutatasok Intezete
Az alulhasznositottsag a belso teruleti tartalek nem megfeleI6 kihasznalasat, vagy a vkosszerkezetileg nem megfeleI6 funkciot jelenti. Ezeken a terilleteken altalaban nem ertekes az epUletallomany. El6fordul, hogy az elmOlt evekben a teruleten jelentos bontasok tortentek, de a teriilet (minosegi) atalakulSsa — jellemzoen a gazdas6gi valsag kovetkezteben — nem tortent meg, és a visszamaradt, neha ertekes epiiletek sem hasznositottak megfeleloen. Meretiik és a problemak osszetettsege reven az erintett teruletekre egysegesen elmondhato, hogy spontan rehabilitkios folyamat a kozeljavoben nem kepzelheto el. A barnamez6s teruletek jellemzoit tekintve nem egysegesek, ez6ltal a szukseges és a lehetseges beavatkoz6s tekinteteben jelentos elteresek mutatkoznak. •
A Robert Kkoly koruton beliil, els6sorban a Soroksari Lit menten talalhato nagymeretii alulhasznositott teruletek hagyomanyosan a XIX-XX. szazad fordulOjan alakultak ki, az akkor a varos peremen elhelyezked6 telkeken a \faros ellatask szolgalo, mka szuksegtelenne valt intezmenyek (malmok, vagohid) kaptak helyet. Ezek epuletallomanya legtobbszor nem csak ertekes, de vedettseget is elvez, megujitasa tOmbonkenti varosrehabilitacios programok reven valosithato meg. A varosmegCijitas soran jelentos hangst.ilyt kap az eredetihez kepest megujulo
153
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
hasznalat, a lake) és a kozossegi / kulturalis funkciok ternyerese. A folyamatot elosegitheti, hogy a terulet jelentos hanyadban Onkormanyzati tulajdonban van. •
A Gubacsi Ut menti klasszikus rozsdarivezetek jellemzeien mas problemakkal kijzd. Ket kiemelendo tenyez6 akadalyozza a teruleteken vegbemen6 pozitiv valtozasokat; egyreszt a kiterjedt és sok esetben sijIyos kOrnyezeti terhek (talajszennyezes), illetve az elaprozodott és rendezetlen tulajdonosi szerkezet. Ezen a teruleten a gazdasagi tevekenysegek megmaradasa a jellemzo. Tobb terulet hasznositasat akadalyozza a megfeleI6 kozlekedesi kapcsolatok hianya is.
•
A Rákóczi hidtol delre es6 Duna-part potencialisan az egyik legertekesebb alulhasznositott terulete a keruletnek. Elhelyezkedese, mikrokOrnyezete, a Dunahoz vale) kapcsolata magas szinvonalu lakoteruletek kialakftasat tenne lehetove, a terulet eszaki reszen a volt nagyvasartelep mCiemleki vedettsegii epijletenek kOrnyeken kialakitott kOzossegi funkciokkal. Az RSD és a hozzakapcsolodo teruletek osszehangolt fejlesztesi koncepciOja jelentosen lenditene a terulet hasznositasanak sikeren.
•
Az epitett kornyezet konfliktusai kozott Ulan kategoriat kepviselnek a mar hasznalaton kivuli MAV teruletek, amelyek osszterulete a kerijletben meghaladja a 100 hektart. Ezek jovoje megfeleI6 tulajdonosi akarat és fejlesztesi elkepzeles hianyaban bizonytalan. Terbeli elhelyezkedesijk reven, (a Ferencvarosi palyaudvar terijlete beekelodik Kulso-Ferencvaros varostestebe) jelentosen hozzajarulnak a szomszedos teruletek feltaratlansagahoz, és a kOrnyez6 ingatlanokat degradalasahoz.
Az alulhasznositott teruletek mellett a varosban szamos olyan hasznalaton kivuli terulet van, amelyen a korabbi hasznalat megszCint, az ertektelen epijletek vagy elbontasra kerultek, vagy Oresen allnak, de szamos ertekes epOlet pusztul megfeleI6 hasznalat hianyaban. A hasznalaton kivuli teruleteken a varos szamara jelentos fejlesztesi lehet6seg kinalkozik beepitesre és szabadterUletek fejlesztesere egyarant. Jelenlegi allapotuk szerint ezen teruleteken belul megkillonbortetesre keriiltek az epuletallomannyal rendelkezo, illetve Ores, epijletallomannyal nem rendelkez6 teruletek.
154
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS - Megalapozo vizsgalat
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio Ogynokseg - Varoskutatas
Ferencvaros alulhasznositott teruletei valamint a reszben hasznosithato MAV teruletek nagysaga a keriilet teljes teriiletehez viszonyftva megkOzeliti a 30%-ot.
Jelmagyarazat: IrodaterOletek Alulhasznositott barnamez6s teruletek Va.suti funkciOt6lelter6 fejlesztesre is alkalmas MAV palyaudvari teruletek 1111111111
• it ais
87. abra:
Vasuti funkci6t6lelter6 fejlesztesre korlatozottan alkalmas MAV palyaudvari teruletek
F—I LakaterOletek
Irodaterliletek, barnamezos teruletek és MAV palyaudvari teruletek osszevetese Forras: Budapest Vorosfejlesztesi Koncepcia 2012.
155
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT— HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ugynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapoz6 vizsgalat
10. Kozlekedes 10.1. Halozatok és halozati kapcsolatok Budapest orszagos szintil kozuti kapcsolatrendszerenek harom sugariranyu eleme kOzvetien01 is &int' Ferencvarost, ezen elemek a Duna-Tisza kOze és a Tiszantid elereset biztosItjak. Orszagos szinta kapcsolatrendszer kozuti elemei 01loi ut — Ferihegyi rep616terre vezeto Clt — 4. sz. fc56t (M4 autopalya) altal alkotott Utvonal, M5 autopalya bevezeto szakasza, Soroksari tit — 5. sz. f6Cit. A vastithalozat elemei kozOli a Keleti palyaudvarra befuto vonalak biztositanak kOzvetlenCil orszagos halozati jelentosega kapcsolatot a kerUlet szamara. orszagos szinta kapcsolatrendszer vasati elemei Budapest — Hegyeshalom (1. sz.), Budapest — Kelebia (150. sz.). A csak fovarosi szintCi halozati kapcsolatot nyOjto kozuti, illetve kozossegi kOzlekedesi elemek szinten erintik Ferencvarost. Rivarosi szinta kapcsolatrendszer kortiti elemei Kiskbrit (a Szechenyi lanchfddal és a Szabadsag hiddal), Nagykork (a Margit hiddal és a Pet6fi hiddal), Hungaria-gyGra (az Arpad hiddal es a Rákóczi hiddal). Fovarosi szintil kapcsolatrendszer ktizossegi kiklekedesi elemei M3 metrovonal, M4 metrovonal, H6 Rackevei H7 Csepeli NEV.
10.2.Kozati kozlekedes A kerulet kozUthalozata mara szinte teijes mertekben kialakuitnak tekintheto, azok uj elemmel torteno bovitese, vagy megleva elemei szelessegenek novelese a Belso-Ferencvaros és a Kozepsa-Ferencvaros eseteben az ertekes nagyvarosias beepitesre vale) tekintettel nem real's. A Kulso-Ferencvarosban az osszvarosi kapcsolatok biztositasa szempontja bet fontos gy0r0 iranyu kapcsolatok fejlesztese, kiepitese soran C.tj kOzterUletek letrehozesa meg szukseges. Ferencvaros és a szomszedos fOvarosi ker0letek kozott — a 1.10.1. fejezetben szereplo halozati jelentaseg0 elemeken tulmenoen — tovabbi, a II. rend0 fthithalozatba és a gyOjtailthalozatba tartozo kozuti elemek biztositjak az osszekottetest. A kozuthalOzati elemek forgalomterheleset (E/nap) és keresztmetszeti 156
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerillet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio OgynOkseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
kialakitasat az 1. abra mutatja be. A kOzilthSlozat adottsagai folytan Ferencv6rost jelentos OD:Ai atmeno forgalom terheli. Az atmeno forgalom meghatarozo okai az orszagos kozuti fahalcizat bevezeto szakaszainak terhelese, a teherforgalmi tersegek megkozelito forgalma, a belvarosi teruletek magas lakstlrtlsegebal fakadO celforgalom.
51,
Jelmagyarzat
maim I. rendQ fakvonal
••
Atlagos napi forgalom
Ptcrekparos InfrastruktUra
0111■1L= Vasutvonal
II. rendO fOutvonal
Duna - hid
GyOjtotit
Had, aluliSro
2x2
Forgalmi savok szama
88. abra: Ferencvaros kozuthalozata Ferencvaros terUleten — elsasorban a balesetveszely szempontjabol meghatarozO — szintbeni kozuti-yasuti atjaro a Beothy utcanal talalhato a 150-es vasatyonalon, a Soroksari tit vasiltallornastol eszakra. A keruleti tulajdonban leva kozutak hossza 46,4 km, melynek 95,6%-a burkolt. A kerOleti Othalozat jelentos resze felajitasra, atepitesre szorul.
157
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE — BFVT— HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ugynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
Forgalomtol vedett ovezet — amelyet a 30/2010 (VI.4.) Foy. Kgy. rendelet szabalyoz — nincsen Ferencvarosban. A keruletnek a Nagykoriit vonalan beluli kozOtjain 3,5 t, azon kivOl a Konyves Kalman koratig 7,5 t, a Natal- Otig pedig 12,0 t 6sszt6meg korlatozas (itt a gazdasagi terilletek forgalmanak biztositasara a nehez jarm(ivek szarnara celforgalomban megkozelitheto utakkal) van ervenyben, amelyet a Budapest egeszet egyseges elvrendszer szerint differencialtan szabalyozo 92/2011 (XII.30) Foy. Kgy. rendelet hataroz meg. A korlatozas biztositja az atmenO teherforgalom tavoltartasat a Iakott teruletektal. A kerOletben tab forgalmilag meghatarozO kereskedelmi letesitmeny is talalhato: a Lurdy haz bevasarlokozpont, a Soroksari Oti TESCO, OBI, Baumax, Praktiker, Metro aruhazak, tovabba a Nagyvasarcsarnok és a Duna-haz. A letesitmenyek jelentette kozel 110.000 m2 bruttO szintterulethez mintegy 3.100 parkolohely tartozik. Nagy forgalmO letesitmeny tovabba az FTC sportegyesulet stadionja, a Groupama Arena.
10.3. Kozossegi kozlekedes Ferencvaros teruletenek ellatasat — a lefedettseg figyelembe vetelevel — a budapesti kozossegi kozlekedes szinte teljes mertekben biztositja, kivetelt a rendezo palyaudvar terulete és a Szent Laszlo korhaz teriilete jelent. A ket ter- Wet esteben a lefedettseg hianya nem ellatasi hianyt jelent, az csak a hasznalati funkcioval parosulo nagy kiterjeclesebol kovetkezik. A ki5zOssegi kozlekedesi halozatok forgalomterheleset (Utas/nap), és azok megalloi 300 m-es kornyezetenek (metroallornas esteben 500 m) lefedettseget a 2. abra mutatja be. Jelentos, a kozforgalmu kozlekedeshez kapcsolOdO atszallo forgalommal rendelkezik tobb, a keriiletben vagy annak hataran elhelyezkedo csomopont is.
Jelento's atszall6 forgalommal rendelkezo" csomapontok !Calvin ter (metro, villamos, aut6busz, trolibusz), Fovam ter (metro, villamos, autobusz, trolibusz), Ferenc kora-0116i Lit csomopontja, Boraros ter (1-1EV, metro, villamos, autobusz), Nagyvarad ter (metro, villamos, autobusz), Hatar it-0116iCit csomopontja.
158
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kertilet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
!!:CcerEmigl 3c'•:=:E(!+_I
Jelmagyarazat
-ks couleay of '9,-, Jes,
trolibuszvonal
Atlagos napi forgalom
gyorsvasati vonal (metro, HtV)
Vasavonal
300m(500m) lefedettseg
vlllamosvonal
Duna - hid
autibuszvonal
Hid, aluljaro
89. abra: Kozossegi kozlekedesi halozat
Ktizati kOziissegi kezlekedes A Ferencvaros kozossegi kozlekedessel torten6 ellatasaban reszt vallalo egyetlen trolibuszvonal a Fovam teret koti ossze a szomszedos keriiletben levo Orczy terrel. Az autobusz-halozat a kerulet kozossegi kozlekedesi ellatasan tulmentien kerUletkozi kapcsolatokat is biztosit. A keruletben az autobusz-kozlekedessel erintett Utvonalak hossza 31,1 km, amely a fovarosi ertek 3,7%-a. A trolibusz-kozlekedes eseteben ugyanezen ertekek 1,6 km illetve 2,6%. A Kozepso-Ferencvarosban nincs
159
Budapest IX. keriilet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Belgic!) Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
harantirany0 autobusz kozlekedes, a Klinikak metroallomas egyedOli a Hungaria kOrgyaran belul, amely semmilyen felszini kozossegi kozlekedesi kapcsolattal nem rendelkezik. A keruletben hat autobusz-vegallomas Ozemel a jelenleg viszonylatok szamara. Autobusz- és a trolibuszhalozatok Ozernet biztosito garazs a Ferencvaros teruleten nem talalhato.
Kiittittpalyas kOzossegi kozlekedes A varoson beluli halozati kapcsolatot jelento 3 metrovonal koz012, az Ozemelo 41 metroallomasbol 9 erinti a keruletet. Az M3 metrOvonal allapota megkivanja a vonal és az allomasok rekonstrukciojat. A folyamatban lev6 tervezesi munka soran 2015 vegere epitesi engedelyt kap a vonal teljes kora felujitasa. Legalabb ekkora jelent6sege van a villamoshalOzatnak és a HEV vonalaknak, mivel elemei jellemzoen a kerulet sulyvonalaiban tovabba a Duna mellett talalhatoak. A keriilet megkozeliteset negy villamos gy0r6 szolgalja: Kiskora, Nagykortit, Haller utca, 1-es villamos, valamint a 3-as villamos vonala. A kiskorai villamos a pesti Belvaros és Del-Buda keruletei fele ad tisszekottetest. A nagykoruti villamos vonal biztositja a pesti belvaros szelen lev6 jelentos terek és atszallo csomopontok (Nyugati ter, Oktogon, Blaha Lujza ter, Rákóczi ter) megkozelitesen tulmenoen Buda meghatarozO kozlekedesi csomopontjainak (Szell Kalman ter, Moricz Zsigmond korter) kozvetlen elereset is. Az Eur6pa legforgalmasabb villamosanak szamito vonal 21 megallojabol 3 helyezkedik el a keruletben, vagy legalabb erinti azt. Az 1-es villamos mintegy 13,5 km-es nyomvonalaval osszefogja és elosztja az erintett keriiletek utazasait. A 3-as villamos Zuglo, K6banya, Pesterzsebet és Kuls6-Ferencvaros tersegeit koti ossze. A 13,3 km-es hosszaval ket metrovonalhoz csatlakozik. KOtottpalyas halozatok iizemet biztosito villamos remizek a Szava és a Ferencvaros kocsiszinek az 01I6i Oton, illetve a KOnyves Kalman koruton.
Vasati kozlekedes Szarnottevo a keriiletet &into vasirti kozlekedes. A Budapest.-.Ferencvaros palyaudvar vasutforgalom és elfoglalt teruletnagysag alapjan egyarant Magyarorszag legnagyobb letesitmenye. Kozepponti szerepe a Deli Osszekoto vasuti hid megepitese soran alakult ki, ugyanis ezen a hidon keresztiil halad at Magyarorszag keleti és nyugati orszagresze kOzOtti vasutforgalom mintegy 90%-a. A Budapesten a vasOtvonalak az alabbi csoportokra oszthatOk a kapcsolati lehetosegek szempontjabol: a) b)
Nyugati palyaudvarrol: Esztergom, Szob, Vacratot, Cegled, Lajosmizse vonalak, Keleti palyaudvarrol: Budapest-Hegyeshalom, Kunszentmiklos-Tass vonalak, Hatvan, Ojszasz,
c)
Deli palyaudvarrol: Tatabanya (Hegyeshalom), Székesfehérvár, Pusztaszabolcs vonalak.
A keruletet a Budapest — Hegyeshalom (1. sz.), és a Budapest — Kunszentmiklos-Tass (150. sz.) vonalak
Budapest-Hegyeshalom vasatvonal Szemelyforgalom: Budapest Ferencvaros palyaudvaron csupan a Bp.—Kunszentmiklos-Tass—Kelebia, vasutvonal szemelyvonatai, a Székesfehérvár és KObanya-Kispest kozott kozleked6 gyorsitott szemelyvonatok, valamint nyari idoszakban szorvanyosan, a Balaton fele kozleked6 tavolsagi vonat all meg.
Teherforgalom: a rendez6-palyaudvari szerepe miatt a teherforgalom napi 24 oraban, az ev minden szakaban jelentasnek mondhato. Naponta atlagosan (adat) tehervonat kozlekedik le, viszont a gazdasagi vilagvalsag kovetkezteben volt olyan nap, amikor a palyaudvar kuls6 resze teljesen Ores volt.
160
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. keriilet
HBHE — BFVT— HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
A keruletet erinto meg6116: Budapest — Ferencv6ros allomas Budapest- Kunszentmiklas —Tass vastitvonal Szemelyforgalom: A t6volsagi vonatok a 2010-es menetrendvaltas ut6n ismet a Keleti palyaudvarrol indulnak. A tavolsagi forgalmat 6 szemely-, és a Be'grad fele tarto vonatok bonyolitjak le. Aruforgalom: a vonal teherforgalma jelent6s, eros a balkani nemzetkozi- és konteneres teherforgalom. A BILK atad6sa ota szarnottev6en megnott a belso teherforgalom Ferencvaros és Soroksar allomas kozOtt. A keruletet erinto megalloi: Budapest — Ferencvaros allomas Soroksari ut allomas Az utasforgalmi infrastrukt6ra az elovarosi kovetelmenyeknek megfeleI6, fejlesztesi igeny nincs. Budapest - Ferenctniros vastiti csomOpont halozati szerepe, funkciaja, reszei Budapest-Ferencvaros az orszagos és a fOvarosi vas6thalozat legfontosabb vas6ti csomopontja. Budapest - Ferencvaros mindenkor a MAV kozponti rendez6 palyaudvara volt, ahonnan a centralis kiepites0 vasOth6lozat vas6tvonali elerhetak. A csomopont tobb palyaudvarbol all, meiyek kialakftasa, technolOgiaja az evtizedek soran, az allomas h616zaton betOltott szerepevel parhuzamosan folyamatosan valtozott. A csom6ponton bekilfunkcio és elhelyezkedes szempontjabol egyarant jol elkulOnithet6k BudapestFerencvaros szemelypalyaudvar és a rendez6 palyaudvarok letesItmenyei: Budapest-Nyugati rendez6 palyaudvar (hasznSlaton kfv61) Budapest-Nyugati gurfto (hasznalaton kivi.)I) Budapest-Keleti rendez6 palyaudvar (Lizemel).
Vizi kozlekedes A vizi kOzlekedesben a Duna az egyetlen magyarorszagi nemzetkozi vizi6t, ami egyben Helsinki folyosOnak is min6s61. A dunai vizi kozlekedeseb61 az IX. keriiletet a varosi szemelyhajO, a kabinos szallodahajok és a kiszolgalo haj6k forgalma &intl. A BKK menetrendszer0 kozforgalm6 hajojaratai 2012-6ta, marciustol oktoberig, a Haller utca (kis vizallasok kivetelevel) és liljpest, illetve Obuda kozott kozlekednek BKK hajojaratok
Dll Haller utca — Ojpest, Arpad ót kozott, munkanap, orankent, D12 Kopaszi gat* (Rákóczi hid) — RomaifOrdo, csiicsidaben orankent, D13 Kopaszi gat* (Rákóczi hid) — RomaifOrdo hetvegen, orankent. *2014-ben a Kopaszi gat kikbtat felhagytak
A Duna IX. keruleti szakaszan a Boraros teri és a Millenniumi varoskOzpontnal lev6 6j kikot6 biztositja a menetrendszer0 hivatasforgalmi hajozast. A Nehru parton és Ulna kornyezeteben, a lakoepuletek tavolsaga és a buszos megkbzelftes lehettisege lehetove teszi a partszakaszon a kabinos (szalloda) hajo kikoteset. Millenniumi varoskozpontnal lev6 kikoto elerhetoseget a lezart gyalogos aluljaro lerontja. A Csarnok ter és a Rákóczi hid kozotti az also rakpart hianyzik, ezert a fels6 rakpart szintjerol mintegy 2,5 m szintkulonbseggel lehet csak a kikotOk bejarohidjait inditani, ami — kulonosen kis vizallasnal —nem ad akadalymentes elerhetoseget.
161
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogyniikseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapoz6 vizsgalat
10.4. Kereliparos és gyalogos kozlekedes Kerekpciros kozlekedes A Ferencvarosban az onkormanyzati kerekpark, kozos gyalog- és kerekparut hossza 7 km, keriileti fajlagos erteke 0,56 km/km2, amely kozel hasonlo a fovarosi 0,43 km/km2 &tail atlagertekekhez. Oita116 kerekparos infrastrukthraval rendelkezo utvonalak
Gizella setany, Kbnyves Kalman korLit — Rákóczi Ecseri u —li Lit — Epreserclo Soroksari Raizlay utca —Lonyai utca, Tiizolto utca —Tompa utca — Balazs Bela utca.
A kerulet lakouthalozata a gepjarmCiforgalom biztonsagosan elerhet6 sebessegenek figyelembevetelevel alkalmas a kerekparozasra. A fovaros belso teruletein Ozemeld MOL Bubi kozbringa-rendszernek (76 dokkolo allomason 1.100 kerekparbol alio jarmiipark) 2 atadopontja talalhato a kerUletben, ami a rendszer 3%-at teszi ki.
Gyalogos kozlekedes Ferencvaros gyalogos kozlekedese sokret(i. Meghatarozoak a gyalogos kozlekedes utvonalai, amelyek nagy jelentoseggel birnak a kozlekedes más modjai szempontjabol is. KOlitinosen igaz ez az utvonalak reszet kepezo, az 1.10.3. fejezetben nevesitett kozforgalmil kozlekedesi eszkozokhoz kapcsokidO jelentos atszallo forgalommal rendelkezo terekre vonatkozoan. A gyalogos kozlekedes meghatdrozo titvonalai Vamhaz ktirLit (mint a KiskorLit resze), Ferenc knit (mint a NagyktirLit resze), 0116i it (Kalvin ter-Nagyvarad ter kozotti szakasza). Ezeken az Cutvonalakon a kiemelten kezelenda gyalogos koziekedest tobb esetben ma mar akadalyozza a nem kozlekedesi celu igenybevetel (vendeglato teraszok iizemeltetese, reklamhordozok elhelyezese). Tobb korterulet kizarolagosan a gyalogos forgalmat szolgalja, amelyek Osszefuggo halozatot azonban nem kepeznek. Onall6 gyalogos utak Raclay utca, Gizella setany.
Az Often kornyezettel, illetve a megjeleno funkckikkal osszhangban nehany korteriilet-szakasz gyalogos preferenciaval rendelkezik az elmult evtizedek tervszer(i atepitese kovetkezteben. Gyalogos preferenciajd korteriiletek Csarnok ter— Corvinus Egyetem elotti setany, Baross utca, Kalvin teri torkolata, Nehru part.
162
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerOlet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
Az Onallo mCitargyak is segitik a jelent6s elvalaszto hatast eredmenyez6 vas6ti és HEV palyatestek gyalogos keresztezeset a Nemzeti Szinhaznal, a Haller utcanal (forgalom elol lezarva), és a GOli Cal vasOti aluljaro. Az M3 metrOvonal gyalogos aluljarOi leromlott allapotuak.
10.5. Parkolas Ferencvaros kozigazgatasi teruleten, a Jozsef Attila-lakOtelep mellett, a P6tty6s utcanal kije101t P+R rendszer6 parkolO makOdik 160 ferohellyel. Ezen fe101 legkozelebb az Ecseri uti és a Nepliget metro megalloknal, a X. keruletben talalhatok felszini parkolok. Ferencvaros 59 019 fas lakonepessege 39 484 lakasban el, és 17.357 szemelygepjarmavel rendelkezik. A kerilletben 1000 lakosra 294 szemelygepjarmtl jut, amely kisebb, mint Budapest 326-os, és Magyarorszag 301-es atlagerteke. A Muzeum korut vonalatol a Haller utca vonalaig tartO teruleten Ferencvaros jellemzoen zartsorOan beepitett, az epOletallornanyhoz itt csak minimalis telken be101i parkolasi lehet6seg tartozik. A fentiek kovetkezteben a keruleti tulajdonban levo (es a keruleti lakossag Altai kedvezmenyesen igenybe veheta) korlatozott varakozasi ovezetbe tartozO 5.250 varakozohelynek — amely a Budapest teruleten lev6 hasonlo parkolO kapacitasnak mintegy 8%-a — igen fontos szerep jut. A parkolasi igenyek és a rendelkezesre alio varakozohelyek kozotti jelentos elteres miatt a kOzigazgatasi terulet bels6 reszei a Haller tit — Mester utca — Toth Kalman utca — Soroksari Lit —Konyves Kalman korot vonalig On. varakozasi ovezetbe tartozik. A varakozas rendjenek egyseges kialakftasat a 30/2010 (VI.4.) Fay. Kgy. rendelet szabalyozza. A zartsoru beepftessel rendelkez6 teruieteken a kOzteruletek a nappali id6szakban telitettek (a varakozohelyek tobb mint 90%-a foglalt). Ferencvaros kozigazgatasi teruleten parkolas szempontjabol a lakotelepek is problemat jelentenek, mivel itt talalhato a lakasallornanynak tobb mint 23%-a. A lakotelepek eseteben az epitett parkolok szama jelentasen elmaradt az 1 lakas/1 parkolo ellatottsagi szinttol. Lakcitelepek és megepitett lakasok szama lozsef Attila-lakotelep
8440
Haller utca
537
\MOW utca 281
Belso- és Kozepso-Ferencvarosban jelentas koncentralt parkolasi lehetoseget a Liliom parkolohaz (Liliom utca 43-45.), a Czuczor 2 parkolOhaz (Czuczor utca 2.), Kinizsi parkolOhaz (Kinizsi utca 14), és a Pava parkolohaz (Mester utca 30-32.) jelent. Az onallo parkolasi letesitmenyek mellett szamos irodaepOlet garazsat is igenybe veheti a kOzcelii forgalom (pl. Millennium Office Towers 270 fer6helyes melygarazsa, Citygate irodahaz 407 fer6helyes melygarazsa, a Haller Garden (Soroksari Lit 30-34.) 600 ferohelyes melygarazsa, a Balna 250 és a MCiveszetek palotaja 400 ferohelyes melygarazsa).
163
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
SWOT EROSSEGEK
GYENGESEGEK
Kivalo kdziekedesi kapcsolatok favarosi és regionalis szinten egyarant
Lakossag telken beluli parkolasi igenyeinek megoldatlansaga
Kiemelkedo kozOssegi kozlekedes a belso teruleteken és az alulhasznositott teruleteken is. Fejlesztheto és regionalis kapcsolatokkal biro kerekparos kOzlekedesi halozat
Korteruletek parkolokent tbrtend hasznalata A HIV-, és vasuti vaganyok elvalaszto hatasa Intezmenyi-, és egyeb fejleszteseknel a kisebb korrekcia elmaradasa
A kotottpalyas tomegkozlekedesi eszkozok jelentos aránya Regionalis szinta kOtiittpalyas kozlekedesi halozat LEHETOSEGEK
VESZELYEK
A kerilletek kozOtti kozlekedesi kapcsolatok erasitese
Szemelygepjarmii ellatottsag tovabbi novekedese
Varos ki.ilsobb keraleteiben tervezett kozahalozat fejlesztesek mentesita hatasa
Haldzat fejlesztesek és felujitasok (M3 metro) elmaradasa Jelentos kozCiti atmend forgalom
Teriiletileg differencialt favarosi szernelyforgalmi behajtasi dijrendszer bevezetese
FEJLESZTESI KIHIVASOK •
A kozlekedesi — a gyalogos kozlekedes kivetelevel — a kerillethatarokat atszeld halozatok (kozuthalOzat, tomegkozlekedesi halozat, kerekparforgalmi letesitmenyek és kerekparos-barat utcahalozat) jellemzik, ezert a keruleti kozlekedes fejlesztese sok esetben csak tobb kerulet kozlekedesenek, vagy a favarosi kozlekedesi rendszer egeszenek figyelembe vetelevel lehetseges.
•
A lakossagi parkolas vegleges rendezeset — a belvarosi keruletek eseteben egyseges koncepci6nak megfelelden — a parkolas gazdalkodas és parkolas szabalyozas, valamint szOkseg eseten tobblet ferdhelyek biztositasaval differencialtan kelt kezelni.
•
A lakoterOletek Lithalozatanak forgalomcsillapitott kialakitasa (tempo 30-as zona, lako-pihend Ovezet).
•
Ferencvaros teruleten a helyi kozlekedesi igenyeknek megfeleld kerekparos-barat kozlekedes felteteleinek megteremtese.
164
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ugynakseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
11. Kiizmiivesites 11.1. Vizi kozrnfivek Vizgazdalkodas és vizellatas A kerulet yizellatasa teljesen kiepitett. A yizszolgaltatast tabb, 300 mm-nel nagyobb atmeroju eternit, ontottyas, gombgrafitos ontottyas (gay) és acel anyagu yezetek biztositja, melyekral kisebb (80-300 mm), a fogyasztok ellat6sat szolg616 yezetekek csatlakoznak le. Ferencyaros yizellatasa a Pesti alap, és a Jozsef Attila nyornaszonahoz tartozik. A Hat& Uton talalhato Jozsef Attila gephaz ellennyomo medenceje a XVIII. keruleti Lakatos utcai yiztorony. Ez a gephaz biztositja tobbek kozott a Jozsef Attila-lakotelep magas epuleteinek a megfelelo nyomasu yizszolgaltatast. A keruletben a Nemzeti Szinhaz mellett egy termalyizkUt talalhato. jeltnagyarazat: Ivoviz kinyomdcsii
j
G i3liaz
!pail gepNz
Ipariviz fonyormics6
TermAlviz ktit
90. abra: ly6y1z és ipari viz f6nyom6 yezetekek NyomOvezett'k
IelmagyarAzat: Egyesitel I rendszeru higyaijtoLsatorna
- Szennyvi716gyilittirsatorna
Csapadekvi'z itigyiljUicsatoma
91. abra: Csatorna rogyOjto halozat
Az oltoyiz biztositasa is az iyoylzhalazatral tortenik.
165
•
SnnnyvizAtcmcle,
SzennnyvIzAtemelo trim
Milli SzennyviztisztitO Lelep
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
HBHE — BFVT— HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Kulso-Ferencvaros teruleten kiterjedt ipari vizh616zat talalhato tobb szakaszon nagy, 800 mm-es csoatmerokkel.
Szennyvizelvezetes A csatornahalozat kiepitettsege teljesnek tekintheto. A kerCilet szennyvize a Kozep-pesti vizgyOjtOhoz tartozik, aminek a vegatemeloje a keruletben levo Ferencvarosi szivattyutelep (11.2. Stara). A szivattyutelep a Budapesti Kozponti Szennyviztisztito Telepre (BKSZTT) dolgozik, aminek vegs6 befogadOja a Duna. A szennyviztisztito telep 2010-es Uzemszer6 makbdesenek megkezdese elatt az OsszegyajtOtt szenny- és csapadekviz tisztitatlanui jutott a Dunaba. A Ferencvarosi szivatty6telep kapacitasbOvitese az El6 Duna projekt kereteben 2009-ben tortent meg annak erdekeben, hogy a telepre erkez6 szennyvizet, és annak haromszoros higitasil mennyiseget is at tudja emelni a BKSZTT-re. Ferencvarosban egyesitett rendszerCi halOzat Uzemel (11.2. abra). Abbel adodoan, hogy a keruletben talalhato a Ferencvarosi szivattyutelep, hat nagy atm&6j6 fogyOjtO halad kereszt01, amik, a K6banyai kozep fogyajtat kiveve, kOzel 100 evvel ezelott epultek. Az Stemel6 telepen kivOltovabbi 6 db automata Sterne16 talalhato a keruletben.
Csapadekviz elvezetes, felszini vizrendezes A kerilletben egyesitett rendszer0 csatornahalozat Cizemel, igy a csapadekviz elvezetese megoldott. Az Illatos-arok, a XVIII. szazadban a talajvizek és szennyvizek elvezetesere kialakitott csatorna, nyilt és zart szakaszokkal is rendelkezik. Az arok kapacitashianyos, annak teljes 2,5 km-es szakasza rendezesre szorul. A keriilet nyugati oldalon a Dunaval hataros, Sr-viz szempontjabol enyhen veszelyeztetett.
11..2. Energiaellatas, energiagazdalkodas Villamosenergia-ellatas és kozvilagitas 10 kV-os villamosenergia-ellatasara A kerulet kozepfeszUltseg0 foldkabelhalozat letesult, amelynek tappontjai a Csarnokter alallornas, a Pesterzsebet alallornas, valamint a Laczkovich utcai alallomas. A keriiletben a legvezetekkent letesult nagyfeszultseg6 halozat beepftest korlatozo tenyezakent van jelen. Az alallomasok taplaljak meg a kozcelu KoF/0,4 kV-os transzformatorokat, amelyek a fogyasztOi igenyeket elegitik ki. A kerulet energiaellatasat biztosito alallomasok 2012. evi atlagos kiterheltsege, valamint a kiepult halozatok villamosenergia-halozata kerulet a alapjan tartalekkapacitasokkal bfr, a terOleti lefedettseg a jelenlegi igenyeknek megfele16. A kisfeszultseg6 halezat a kerUletben jellemz6en fOldkabeles kialakitasu, de megtalalhatoak a legvezetekes kialakftasu halozatok is.
'1.,11 ■■■ 11
103V
.161.1.4.1,1
92. abra: Villamosenergia-ellatas
166
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT— HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
A KSH adatai alapjan 2013. evben a keruleti villamosenergia-fogyasztasi helyek szama 45 079 db, a szolgaltatott eves villamosenergia-mennyiseg 365,8 GWh nagysagrenda volt. A szolgaltatott mennyiseg 22,7%-at haztartasi fogyasztok veteleztek. A kisfesztiltsegCi elosztohalozat hossza a keriiletben 239,5 km. A haztartasok reszere szolgaltatott villamos energia egy lakosra juto mennyisege a fovaros tobbi keruletehez kepest magasabb, 2012. evben 26,6%-kal haladta meg a fovarosi atlagot. Kozvilagitas teren a keriiletben varhatoan a 2020-ig amortizalt lampatestek cserejere keriilhet legfeljebb sor, egyeb beruhazast a BDK Kft. nem tervez. A ftivarosi tomegkozlekedesi utvonalakon egyebkent rendelkezesre 6116 forrasok eseten, a kozvilagitas fejlesztese fovarosi feladat, nem tOmegkozlekedesi Cavonalakon a kozvilagitas fejlesztese keriileti hataskorbe tartozik.
Gazellatas A keriilet fogyasztoinak gazellatasat a FOGAZ nagykozepnyomasu gazvezetekhalozata biztositja. A keriilet eszaki és keleti reszen a fogyasztok gazellatasara kisnyomasu gazhalozat letesult. A KSH 2013. evre vonatkozo adatai alapjan a gazfogyasztasi helyek szama 33 239 db volt. Az Osszes szolgaltatott vezetekes gaz mennyisege 2013. evben 61 451 200 m3 volt. A keriiletben a FOGAZ gazcsohalozatanak hossza 156 km. A 100 lakasra juto haztartasi gazfogyasztok szama a favaros tObbi kerilletehez kepest atlagosnak mondhato, eves valtozasa a fovarosi tendenciat kOveti.
•
Nagyk0Apnyom3sti 01.vezeti*
Nayykeeepoyornissal ellAtott lerWeL
Kiatpnyon1as0 07venteic
Novell kt.cnymn3cval eltatott teltIct
Negykfigpnyon4Ssil Onyolo.kgs,111.51)76
Kisnyomassal clIdtott ton,ht
93. abra: Gazellatas
167
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ugynokseg — Varoskutatas
TOvhaellatas A keruletben a FOTAV Zrt. tavh6halozata Ozemel, amelynek ket, egymastol hidraulikailag fuggetlen hokorzete is jelen van. Mfg a Konyves Kalman kOrOttol eszakra elhelyezked6 tavfatott teruletek hobazisa a Kelenfoldi er6m0, addig a Jozsef Attilalakotelepet és kornyeket a Kispesti Er6m6 taplalja meg h6energiava I. A keruletben tavfatesbe bekapcsolt lakasok szarna 2013. evben 8 215 db volt, amely az elm:1ft eveket tekintve allandosultnak latszik. A lakossagi tavhoellatasra felhasznalt hamennyiseg 245 825 GJ volt. A KSH adatai alapjan a keruleti lakossag szarnara szolgaltatott melegviz mennyisege a korabbi evekhez kepest csokken6 tendenciat mutat, 2013. evben 251 ezer m3 volt. /et magyarazat TSvnb serinc,zoil■
Terve ell koopvnicliss
Tavho clouttwmtek
Tavhovel ellMon trnllel
94. abra:
Tavh6ellatas
A Fovarosi onkormanyzat és a FOTAV Zrt. tavlati tervei kozott szerepel a fOggetlen tavh6korzetek osszekapcsolasara hivatott kooperacios gerinchalozat kiepitese, amely a keruletet egyreszt nyomvonalban, masreszt abbol a szempontbol erinti, hogy megvalosulasaval a tavhohalOzaton lev6 megujulo energiaforrasreszarSny tovabb novekedhet. Az energiahatekonysagi és klimavedelmi torekvesek a tavhahalozat lefedettsegenek tovabbi bOviteset teszik indokoltta. A gazhalozatok kiterjedtsege a tavh6szolgaltatasra vale) igenyt csokkentik, ugyanakkor a parhuzamos infrastrukttlrak iizemeltetese koltseges. A kOrnyezetbarat es megiljulo energiaforrasok energiaellatasba tOrtena integralasnak alapjat ado tavh6 szolgaltatas versenykepessegenek javitasa a hatalyos jogi kornyezetben piacb6vitessel, valamint a fuggetlen tavhakorzetek osszekapcsolasaval mozdithato el6. MegOjulo energiaforrasok alkalmazasa, a kOrnyezettudatos energiagazdalkodas lehetasegei A teijes favarosi tavh6halozatot tekintve az ertekesitett hamennyiseg 5%-a megujulo energiaforrasbol termelt h6nek szamit. Jelenleg az egymastol elszigetelt hakorzetekbe nem jut el a „zOld" energia. Az egyes korzetek osszekapcsolasa regota tervezett, az egyes szakaszok kulonbOzo prioritassal valosulhatnak meg. Megepulesevel megujulo energiaforrasokat hasznosito, uj hobazisok kerijlhetnek a rendszerbe. A kerijletben napelemek, napkollektorok elhelyezese kinal tovabbi lehetoseget a megOjulo reszarany novelesere. Az Onkormanyzati intezmenyek energiahatekonysagi ertekelese Az onkormanyzati intezmenyek energiagazdalkodasaban szamottev6 megujulo energiaforrast hasznositO rendszer jelenleg nem talalhato. Az epuletek energiafelhasznalasa dOntoen a hafelhasznalashoz (futes, hasznalati melegviz) kapcsolodik, Igy az intezmeny energetikai korszerCisftesek fontos elemei az energiahatekonysagi torekvesek megvalosulasanak.
168
Budapest IX. kerOlet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — MegalapozO vizsgalat
11.3. Elektronikus hirketzles Vezetekes elektronikus hfrkiizles A terseg a Magyar Telekom Nyrt. (volt MATAV Rt.) ellatasi teruletehez tartozik. A kerilleti felhasznalokat ket kozpont szolgalja ki. Az eszaki resz ellatasat az Istvan EWSD Host, mig a deli reszt a Ferenc EWSD Host biztositja un. Uteri nagyelosztos rendszer0, rezkabellel kiepitett halozaton keresztiil. A kiepUlt halozat jellemzoen foldalatti kivite10, alepftmenyben, helyenkent kozvetlenul foldbefektetett kabeles rendszera és valamennyi ingatlan onallo csatlakozassal rendelkezik.
Vezetek nelkuli elektronikus hirkozles A keriiletben mindharom mobil szolgaltato halozata a jelenlegi igenyeknek megfeleloen kiepult. Mind vezetekes, mind vezetek nelkiili elektronikus hirkozlesi szolgaltatasok tekinteteben a szolgaltatok halozataik fejleszteset uj igenyek megfejelesevel és Cij szolgaltatasok nyLijtasanak celjabol sajat beruhazasban vegzik.
SWOT EROSSEGEK
GYENGESEGEK
Az ivoviz- és szennyvizh616zat kiepitese 100%-os.
Az ipari teruleteken a megleva nagy kapacitasii kOzmaalozat hatraltathatja a fejleszteseket
A rehabilitacids teruleteken rekonstrukciojat is elvegzik.
a
kOzmGvek
Elavult anyagij vizvezetekek meghibasodasa.
EnergiakozmOvek kellokeppen kiepultek. Elektronikus hirkezlesi szolgaltatast nyujtanak.
haldzatok
szeleskor0
Koros beton anyagil csatornak nem megfeleld vizzarosaga miatt a szennyviz egy reszenek a talajba tortend beszivargasa.
LEH ETOSEGEK
VESZELYEK
Alternativ energiak ternyerese.
Jogszabalyi kornyezet ellehetetleniti a megiljuld energiaforrasok terjedeset.
Lakossagi erdeklades az energia- és vizfelhasznalas csokkentesere. Elerheto és megfizetheto korszera energia hatekony technologiak megjelenese, elterjedese.
Megfeleld tamogatasi rendszer nella az energiahatekonysagi és klimavedelmi torekvesek altal generalt projektek beruhazas gazdasagossag miatt nem indulnak el.
FEJL ESZTESI KIHIVASOK •
Az ipari terCileten a nagy kapacitasu kozmiivek rendezese annak erdekeben, hogy a ter-Wet fejlesztese, rehabilitalasa elvegezheto legyen.
•
Energiahatekonysagi korszer(isitesek és megujulo energiaforrasok alkalmazasa onkormanyzati intezmenyek energiafelhasznalasanak fedezesere.
•
Lakossagi energiahatekonysagi és megidulos beruhazasok osztonzese, tamogatasa és tanacsadas.
•
Kozvilagftasi halozatok korszer(isitese, LED fenyforrasok alkalmazasa, valamint intelligens vezerlesek alkalmazasa.
169
Budapest IX. keriilet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regia UgynOkseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
12. Kornyezetvedelem 7'a laj A terseg talajainak altalanos helyzete és kondicioja mara tipikus varosi jellegeket mutat. A tersegben eredetinek mondhato, bolygatatlan talajfelszin alig talalhato. Az egykori gazdasagi tevekenysegek teruletein potencialis szennyezettseggel kell szamolni, illetve jellemzo a talajfelszin roncsolasa, pusztulasa. Legtobb ilyen ter-Wet a Soroksari it és Kiilso Mester utca kozotti volt gazdasagi zonaban talalhato. A keruletben talalhato jelentas kiterjecles0 barnamezOs teruletek kapcsan tobb tenyfeltaras és mOszaki beavatkozas volt szukseges az elmult evtizedekben, a FAVI-KARINFO 2013-as adatbazisa szerint. Eredmenyes karmentesitest hajtottak vegre 5 helyen a keruletben. A barnamez6s teruletek koz0I a Ferencvarosi rendezo-palyaudvar tersege a tenyfeltaro vizsgalatok alapjan alifas szenhidrogennel (TPH), toluollal, xilolokkal, etil-benzollal, benzollal szennyezett, a karmentesites nem teljes mertekben volt eredmenyes. Az Illatos 6ti volt VegyimOvek terulete szinten talajviz-szennyezettseggel (benzol, toluol) erintett. Az adatbazis alapjan a karmentesites csak reszben volt eredmenyes, a szennyez6 anyag csova osszehuzodo fazis6, és egy reszletes tenyfeltaras folyamatban van.
Felszini és a felszin alatti vizek A kerulet nyugati hataran a Duna folyam és mellekaga a Rackevei-(Soroksari)-Duna (a tovabbiakban: RSD) folyik. Az RSD-t a Duna vize taplalja, vizszintje allandositott, a vizfolyas kis sebessege (0,05 — 0,1 km/h) miatt gyakorlatilag alloviznek tekintheta. VizminOsegi helyzete tObb problemaval terhelt. A bevezetett tisztitott szennyviz (Del-Pesti Szennyviztisztito) okorta tapanyagterheles hatasat rontja a meder feliszapoloclottsaga miatti terheles, valamint a kis vizmelyseg, az elegtelen aramlasok és pane, vizterek kialakulasa. A KozepDuna-VOlgyi Vizugyi Igazgatosag allasfoglalasa szerint a Duna-6g fels6 20 km-es szakaszanak rekreacios hasznalatat a vizmin6seg kedvezatlen01 befolyasolja. Az RSD j6 allapotanak megvalOsulasahoz Miami feladatkorben szeleskorO revitalizacios beruhazas tervezett, amely reszben megvalosult: a Kvassay és Tassi zsilipek rekonstrukcioja befejez6clott, a parti savban talalhato iidulateruletek csatornazasa a monitoring rendszer fejlesztese és a Tassi vizleereszt6 mOtargy epitese folyamatban van. A projekt ugyanakkor mar nem tartalmazza a forneder és mellekagai mederkotrasat. A projekt varhato befejezese 2015. majus. A kerulet felszinkOzeli foldtani reteggidese homogennek tekinthet6, igy gyakorlatilag egesz teruleten a talajviz viszonylag kis melysegben (2,5-5 m) fekszik. A Ferencvarosi rendezo-palyaudvar és a Jozsef Attilalakotelep teruleten a talajviz jellemz6 melysege csak 1-2,5 m kozott valtozik, a BeIs& és Kozeps6Ferencvaros teruleten ennel melyebben, 5-10 m kozott helyezkedik el a talajviz jellemz6 szintje. A felszin alatti viz allapota szempontjabOl erzekeny teruleteken lev6 telepulesek besorolasarol szolo 27/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet alapjan Ferencvaros erzekeny besorolas6. Erinti tovabba a Rackevei (Soroksari)—Duna-ág (A10014) és a Duna Szob—Baja kozott (AEP444) felszini viztesteket, ezert az itt tervezett beavatkozasoknak osszhangban kell lenniiik a Magyarorszag vizgyOjt6gazdalkodasi terver61 szolo 1042/2012. (11.23.) kormanyhatarozat mellekleteben szerepI6, ezekre a viztestekre vonatkozo intezkedesi programokkal, amelyek az EurOpai Unió Viz Keretiranyelveben (2000/60/EK) megfogalmazott celkitazesek elereset teszik lehetove.
170
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
FIBHE — BFVT ElfTFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynakseg — Varoskutatas
A keruletet az Orszagos Teruletrendezesi Tervral szolo 20003. evi XXVI. torveny 3/7. melleklete alapjan az Orszagos vizmin6seg-vedelmi teriilet ovezete lefedi. Felszinalatti vizbazis és hidrogeologiai vecloteriilet nem &intl.
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
61-
`"•••,-F
o
,
1.‘ ' '---.Ir'
.,--/
I
•
-''
<' '.1
t
Audapes,t ../ t
OTrT Orszagos vizminosegvecielmi teriitete ovezete
Levegatisztasag és vedelme A IX. kerulet a 4/2002. (X. 7.) KVVM rendelet alapjan a "Budapest és kOrnyeke" legszennyezettsegi agglomeracioba sorolodik. A vizsgalt terUlet levegorninosegenek jellemzese csak tagabb keretek kozott lehetseges, ugyanis a levegorninoseg alakulasat osszvarosi és regionalis — esetenkent hatarokon atnyUlo — tenyezok hatarozzak meg. A levego tisztasaga a kOliinbOzO emissziok (szennyezaanyag kibocsatasok) mellett nagyban fugg a mindenkori meteorologiai viszonyoktol is. A keruletben nem talalhato automata meroallomas. Altalanossagban elmondhato, hogy a keruletben (ahogyan az egesz fovarosban) a meresi eredmenyek alapjan az esetenkent megnovekva nitrogen-dioxid (NO2) és a sato por (PM10) koncentracio jelent levegominosegi problemat. A fovarosi sale) por (PM10) szint az Oszi-teli idoszakban mintegy egy harmada szarmazhat a haztartasi eredettl szilard, leginkabb fatbzelesbal, mig a kozlekedes hozzajarulasa mintegy 40 %-ot eredmenyez. Az elmult evtizedekben — az orszagos és az europai trenddel Osszhangban — nagymertekben csokkent a korabban jelentos mennyisegben Budapesten kibocsatott ipari eredettl legszennyezo anyagok (ken-dioxid, szen-monoxid, nitrogen-oxidok és szilardanyag reszecskek) mennyisege. A Levegotisztasag-vedelmi Informacios Rendszer (LAIR) adatai alapjan elmondhatO, hogy a kerUletben budapesti viszonylatban jelentos helyhez ketott legszennyez6 forras nem talalhato. Mozgo forrasokat tekintve a gepjarmuvek szenmonoxid, nitrogen-oxid és saki por emissziojat kell megemliteni. A kerulet legforgalmasabb utjai az 0116i Lit, Ferenc kora, Soroksari tit, Gyali tit (M5 bevezetoszakasz), Konyves Kalman korut és a Hatar
Hulladekkezeles Budapesten a hulladekgazdalkodasi kozszolgaltatas megszervezese, milkiidtetese alapvetoen fovarosi onkormanyzati és nem keruleti feladat, igy a IX. kerUletben is a Favarosi onkormanyzat a Fovarosi KOzterulet-fenntarto Nonprofit Zrt-vel (a tovabbiakban FKF) kotott kOzszolgaltatasi szerzodes irtjan 171
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
biztositja a hulladekgazdalkodasi kOzszolgaltatast, vagyis a telepulesi hulladek rendszeres gyajteset, elszallitasat és kezeleset. A hulladekok minel nagyobb aranya ajrahasznositasara a szelektiv hulladekgyajtes kiilOnbozo modozatai teremtenek lehet6seget a keruletben: •
a hazhoz men6 elkalonitett hulladekgyOjto rendszer (pal*, milanyag és fernhulladekok rendszeres gyajtese) gyakorlatilag az egesz fovaros ter-Wet& kiepult;
•
a szelektiv hullaclekgyOjto szigeteken a pal*, maanyag, fern és Liveg frakciok elkalonitett gyajtesere van lehet6seg, jelenleg 31 db sziget talalhato a keruletben (FKF, 2015. januar);
•
hullaclekgyajt6 udvar az Ecseri titon talalhat6;
•
a kOzszolgaltatas korebe tartozik évente egy alkalommal az ingyenes lomtalanftas is;
•
a lakossagnal keletkezo veszelyes hulladekok leadasa a kozszolgaltata reszere a hulladekudvarokon, valamint a lomtalanitas kereteben biztositott.
Zajterheles A fovaros egeszenek zajterhelesere vonatkozo legfrissebb adatokat a 2007 oszen elkeszalt Budapest és vonzaskorzete strategiai zajterkep szolgaltatja. Az adatok objektiv ertekelesehez azonban fontos szem elan tartani, hogy a zajterkep kizarolag a strategiai tervezes szempontjait meghatarozo zajforrasokat vette figyelembe, nem a tenyleges zajhelyzet atfogo bemutatasat tazte ki celjaul. A zajterhelesi hatarertekeket a kornyezeti zaj- és rezgesterhelesi hatarertekek megallapitasarol szola 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EOM rendelet, a strategiai kiiszobertekeket a 280/2004 (X.20.) Kormany rendelet tartalmazza. Ferencvaros teriileten zajvedelmi szempontbol a legnagyobb problemat a kOzlekedesi eredet6 zajterheles jelenti. A zajterkep alapjan a keruletet &into, jelent6snek mondhato — egyertelmaen kuszobertek feletti savba es6 — egesz napi kozati zajterhelessel erintett a Vamhaz karat, az 0116i at, Ferenc kbrat, Kozraktar utca, Soroksari at, Haller utca, Vagohld utca, Konyves Kalman karat, az M5 autopalya bevezet6 szakasza, a Hear at. A Csepeli HtV zajszintje szinten hatarertek feletti. Vasati zajterheles tekinteteben a deli osszekot6 vasatvonal (1-es szama), és a Budapest-Kelebia vasatvonal (150-es szama) zajszintje lap' WI a megengedett hatarerteket. Megemlitendo ugyanakkor, hogy a vasati zajterhelesbol ered6 konfliktus sokkal kisebb teraletet és lakost erint a keruletben. A strategiai zajterkep ket jelent6sebb Ozemi zajforrast jelol a Ken utcai CF Pharma Gyogyszergyarto Kft.-t és az Illatos ati Budapesti Vegyimavek Zrt.-t.
172
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerUlet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regi6 Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megala poz6 vizsgalat
r
,DFP
\010%.
#
JP\ \
%
49, \
\
y A '
St,;:' 5101 ,
• 0 OrmnStraelLlep 1,6zremid,Odak Tbs courtesy ()Nap° melte
ds
Jelmagyarazat Zajterhelesi konfliktus (a strategiai kuszobertekekhez viszonyftva, Lden - teljes napi zajterhelesre vonatkoz6an) Potencialisan talajszennyezett terulet \s„,\
0 - 5 dB kozett
yeszelyes anyagokal foglalkoz6 iizem Vels6/a1s6 kilszoberteldi/kilsztthertek alatti)
Ell5 - 10 dB kOzott
10 dB felett 95. abra:
Kornyezeti allapot
173
Budapest IX. keriilet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynaseg — Varoskutatas
13. Katasztrofavedelem, terilleffelhasznalast korlatozo, befolyasolo tenyezok Epitesfeildtani korlatok A keriiletet alab6ny6szott, illetve jelentOsebb al6pincezett teriiletek nem &intik, kedvezotlen morfologiai adottsagO, csuszasveszelyes ter-Wet nem talalhato. A Magyar Allami Foldtani Intezet Epites-alkalmassagi terkepe alapjan a keriilet nagy resze beepitesre 4-5 szintig, egyes reszei 4-5 szint felett is alkalmasak beepitesre. Beepitesre 4-S szint felett is alkalmas Beepitesre 4-5 szintig alkalmas T6bbszintes beepitesre gazdasagtalan ■
Arterulet Eloviz hatasterulete, kis teherbfras6 kepzodmenyekbol felepult terulet magas helyzetii /0-1,5m/ talajvizzel
96. abra: Epftes-alkalmassagi terkep (Forras: MAFI)
Tevekenysegbal adodo korlatozasok Az Orszagos Katasztrofa-vedelmi FOigazgatOs6g adatai alapjan a keruletben negy veszelyes anyagokkal foglalkozo Cizem milkodik. Az Illatos ut menten ket veszelyes Lizem talalhato: a felso kiiszoberteka Vinyl Kft. és az also kuszObertekii LINDE GAZ Zrt. gkipari telephelyek, ezenkiviil a Ken utcai a felso kiiszObertekii VARIACHEM Vegyipari Kereskedelmi és Szolg6Itato Kft. és az alsO kliszobertekii CF Pharma Gyogyszergyarto Kft.
174
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. keriilet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynakseg — Varoskutatas
Vizr•ajzi
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
veszelyeztetettseg
Ferencvaros a Duna menti elhelyezkedesebol adOcloan arviz szempontjabol enyhen veszelyeztetett terulet. TObb helyen •
magassaghianyos a toltes (Kozraktar utca, a CET-t61 delre a Petofi hiclig; Pet6fi hicItol a Deli osszekotO VasUti hiclig; VITUKI takes; VIZIG toltes a Kvassay-zsilipnel), valamint
•
eletkora miatt felujitasra szorul a Kozraktaraktol delre htizodo fugg6leges partfal, és a Ferencvarosi kikoto termesk6 alsOrakparti rersilburkolat.
MelyfekvesCi és belvizveszelyes terUlet a kerUletben nem talalhato. lel magyariizat: Firved von,' (I old na magospart) ReFpftell t,ruk4
Ftivedvmul (Partran
valos,EnUsegd oblaz,
0-- 0- Nem minSsILett vEdvonal Vi•clvonal vagy mngmlcs le'Cilvt fellollitit.(tenvacIt)
1,f; es elmrthsi valoszinueigu
97. abra: Arvizvedelem
175
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. keriilet
HBHE — BFVT — HtTFA — PESTTERV — Pro Regio Ogyniikseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
14. Varosi klima A IX. keriilet Vamhaz koruttol Haller utcaig terjedo resze a fovaros mezoklimatikus kOrzetrendszereben a mesterseges alapu, tom& beepitesii varosmag, erosen szennyezett klimatipusba, a kiilso reszei mesterseges alapu, vegyes beepitesu etmeneti varosi, kozepesen szennyezett klimatipusba tartozik. A Duna menti teriiletek (vizparttO1 szamitott 100-200 meter szelessegben) vizfelszinkozeli — Duna menti, lokalisan enyhen szennyezett klimatipusba soroltak. Eghajlati viszonyainak alakulasaban egyertelmuen megjelenik a globalis klimavaltozas. 1901 és 2013 kOzOtt, mintegy 112 ev alatt, 1 °C-os emelkedes mutathato ki az evi kozephomersekletenek alakulasaban (budapesti adatok). Az akalanos felmelegedes mellett legalabb annyira fontos a szelsOseges idojarasi esemenyek gyakorisaganak alakulasa (pl. hoseghullamok stlirCibb eltifordulasa). A mezoklimatikus jelensegek kozul kiemelendo a jelentos mertekil hosziget-hatas, ami a kerulet belvarosi elhelyezkedese folytan meg hangsulyosabb, mivel a sCirun beepitett teruletek homerseklete tobb fokkal melegebb a jelentosebb zoldfeluletekkel rendelkezo kulso terOleteken merheto erteknel. A varosi hosziget magja (a varoskornyeki atlaghomersekletet tavasszal 3-4 °C-kal, mig nyaron 4-6 °C-kal meghalado terulet) a fovaros pesti oldalan Ives alakban helyezkedik el lefedve a teljes IX. keruletet. A Duna menti teruleteken és a Kulso-Ferencvaros zoldfeluletekkel ellatott reszein a mikroklimatikus viszonyok kis mertekben kedvezobbek. A Duna menti atszelleizesi folyosO jotekony hatassal van kapcsolodo teruletekre. A felszinhomerseklet és a varoskornyeki atlaghomerseklet kalonbsege ('(;)
MOMMEMINNOMINEW -6 -4 -2 0 +2
-+4 +6
98. abra Budapest felszinhamersekleti anomaliajanak atlagos jUniusi szerkezete delutani id6szakban 2013-ban
(rnaholdfelvetelek alapjan)
Forr6s: Bartholy-Pongracz-Baranko (Okomet Kft.)
176
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogyniikseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
SWOT ER6SSEGEK
GYENGESEGEK
A legszennyez6 anyagok kibocsatasa és a mart immissziOk zomeben csokken6 tendenciat mutatnak. A jelent6s ipari szennyezok szama csOkkent az elmOlt evtizedekben.
A kerulet forgalmasabb iitvonalai menten jelent6s a gepjarmilforgalombol ered6 zajterheles
A keruletben a szelektiv hulladekgyajtes megoldott, a szelektiven gyiijtott hulladekok ar6nya novekv6 tendenciajo. Veszelyes anyagokkal foglalkozo uzemekhez kijelolt veszelyessegi zona lakOteriiletet nem &int.
A Rackevei (Soroksari) Duna-ág vizminoseget kedvezotlen01 befolyasolo tenyez6k (magas szervesanyag tartalm6 iszap, szennyvizbevezetes). Barnamezos teruletek (mint potencialis szennyezoforrasok) az egykori ipari zonaban. A beepitesek intenzitasa miatt fokoz6dik a varosi hosziget-hatas.
A Duna és Kulso-Ferencvaros zoldfekiletei kondicional6 hatassal vannak kornyezetiikre (javitva a mezo- és mikroklimatikus viszonyokat).
LEHEToStGEK
VESZELYEK
Az EU kovetkez6 tamogatasi ciklusaban elonyben reszesiti a varosi kornyezet min6segenek javit6s6t celz6 beruhaz6sokat.
Forrashiany miatt barnamezos teruletek karmentesftese idoben keslekedik (szennyez6 anyagok terjedese).
A hulladek 6jrahasznositasi aranyanak nOveleset az EU kiemelten tamogatja.
A globalis felmelegedes er6seidesevel a szels6seges id6jarasi esemenyek novekv6 gyakorisaga.
Arvizi veszelyeztetettseg.
A kornyezettudatossag erosOdese. A barnamezos teruletek zOldfeliiletkent vale) atmeneti hasznositasa kondicionalo hatassal lehet a kerulet klimatikus viszonyaira. A keri.iletet alabanyaszott, illetve felszinmozgasveszelyes teruletek nem erintik. Duna menti atszell6zesi folyos6 jotekony hatasa.
FEJLESZTS1 KIHIVASOK • A zaj- es legszennyezes csOkkentese komplex, asszvarosi szintii strategiak kereteben. • A kornyezeti konfliktusok merseklese a tenilethasznalat optimalizalasaval. • Az RSD vizminosegenek javitasa az erintett keniletek és telepulesek osszefogasaval lehetseges. • A barnamezos teruletek hasznositask, rendezeset és az estleges szennyezettsegek felszamolasat osztonzo intezkedesek. •
Az arvizveszelyes teruletek vedelmenek biztositasa az arvizi vedmilvek és miitargyak korszerasitese, megerOsitese raven.
177
Budapest IX. kerUlet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
H. A HELYZETELEMZES EREDMENYEINEK ERTEKELESE, SZINTEZIS
1. A folyamatok ertekelese A tenyleges allapot ertekelese, tovabb6 a szelsoseges, a telepalesi kornyezettel szemben tomasztott altalanos kovetelmenyeknek ellentmondo, problematikus temakorok kiemelese. A telepOles adottsagainak, leheteisegeinek és a fejlesztes korlotainak osszefoglalosa, a telepules-veszelyezteta hatasok alapjon keszitett kockozatertekeles figyelembevetelevel.
Fejlesztesi es rendezesi kornyezet, illeszkedes Az orszagos és a fovarosi fejlesztesi dokumentumok a kOzelmOltban keszultek, megfeleI6 keretet adva az uj kerUleti fejlesztesi dokumentumok keszitesehez, a kerillet altal megfogalmazando, elerendo celoknak, azaz Ferencvaros fejlesztesi elkepzeleseinek. Ferencvaros atfogo fejlesztesi terve az IVS tobb mint of eve keszult, amelyet a 210/2009 (XII. 16.) sz. hatarozattal hagyott jova Ferencvaros kepviselOtestulete. Az ebben foglalt fejlesztesi celok és projektek hatarortak meg a kerulet fejlodeset az azota eltelt evekben, mint pl. a varosrehabilitacio folytatasa, a szegregacioval legjobban si.ljtott teruletek visszaszoritasa, a kultora és tudas szerepenek novelese a keriiletben, stb. A 314/2012. (XI.12.) Korm. rendeletnek megfele16 tartalommal keszitett varosfejlesztesi koncepci6ja azonban nincs a keruletnek. 2012. evet kOvetOen tobb agazati fejlesztesi program es koncepcio is keszult, de a kormanyrendeletnek megfelelO atfogO, teljes kerCiletre kiterjed6 fejlesztesi dokumentum nem szuletett. A fovaros telepulesrendezesi eszkOzei, a TSZT 2015 és az FRSZ 2015. marcius 18-an lepett hatalyba, megfeleI6 fejlesztesi lehetoseget adva a kerOleti onkormanyzat kezebe. Ferencvaros teruleten a keruleti telepulesrendezesi tervek a korabbi jogszabalyi hatter alapjan keszultek ugyan, Igy csak 2018 decembereig alkalmazhatoak, de reszben megfeleI6 hatteret biztosithatnak a jOv6beni fejleszteseknek. Ferencvaros rendkiv01 fontos helyet foglal el a fOvaros idegenforgalmi, kulturalis, gazdasagi es sporteleteben.
Tarsadalom A kerulet tarsadalma a ket legutobbi Nepszamlalas kozott (2001 és 2011) jelentos valtozason ment kereszt01, melynek eredmenyekent a kerulet pozicioja a favaroson belUI tobb szempontb61 is javult. A demografiai folyamatokat tekintve a f6 pozitivum, hogy a lakonepesseg csokkenese megallt, a kerUlet nepessegszama stabilizalOdni latszik. Ez elsosorban a vandorlasi egyenleg hosszabb tavon ervenyes016 pozitivumanak koszonheto, mely ellensOlyozza a termeszetes szaporodas negativ egyenleget. A csokkeno gyerekszam a kerUlet egyik jelentos problemajakent jelenhet meg a jovoben, a helyi tarsadalom fokozatosan oregszik, a gyerekek aranya fovarosi Osszehasonlitasban is alacsony. Ebbol adocloan a haztartas szerkezetben is kedvezeitlen folyamatok mentek vegbe, az egyszemelyes haztartasok aranya megnovekedett a ket Nepszamlalas kOzOtt, 2011—ben mar a haztartasok fele egy szemelybol all. A kepzettsegi és foglalkortatottsagi Osszetetel teren jelentos javulas kOvetkezett be, mely fovarosi osszehasonlitasban is a jobb helyzetO kerOletek kOze emelte Ferencvarost a magasan kepzettek és a
178
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. keriilet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ugyniikseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — MegalapozO vizsgalat
foglalkortatottak tekinteteben. Ugyanakkor az alacsony kepzettsegGek aranya a fovarosi atlag aranya csokkent, mig a munkanelkulisegi rata a fovarosi szinttel megegyezo. A lakasallomany asszeteteleben is lenyeges javulas kiivetkezett be, az osszkomfortos lakasok aranya nagymertekben novekedett, mig az alacsonykomfortUake majd harmadara csokkent, azonban ez utObbi meg Igy is magasabb a fovarosi atlagnal. A lakasallomany hasznalat szerinti osszetetele tobb szempontbOl is elterest mutat a fovaros egeszet61: lenyegesen magasabb a nem lakott lakasok és a berleti (mind az onkormanyzati, mind a maganberleti) lakasok aranya. A lakasallomany min6segi javulasa egyertelmaen a kerulet rehabilitacios fejleszteseinek az eredmenye, melynek kereteben nagyvolumen0 lakasepftes tortent a 2000-es evekben. A tarsadalmi asszetetel javulasa is jelent6s reszben a fejlesztesek kovetkezmenyenek tulajdonfthato, melynek hatasara jelentos szamban koltortek magasabb statuszuak a keruletbe. Ennek ellenere a teruleti dimenzioban is megjelen6 tarsadalmi egyenlatlenseg ma is problema a kerUletben, a hatranyos helyzetCiek a Kozeps6-Ferencvaros és a Kulso-Ferencvaros egyes helyein koncentraltan, rossz minOseg0 lakasokban elnek.
Human infrastruktura A kerulet human infrastrukturalis ellatasa, szolgaltatasi rendszere kialakult és magas szinten m0kod6 kepes. Termeszetesen fejl6desre, fejlesztesre mindig van igeny és lehet6seg, ez azonban gyakran politikai fovarosi, keruleti) &rites és finanszfrozas kerdese is. Az igazgatasi, egeszsegOgyi és egyeb intezmenyi ellatottsag jellemzoen centralizaltan a BeIs& és Kozeps6-Ferencvaros teruletere korlatozodik. Az oktatas, sport-rekreacios, pihenes (parkok, zoldterOletek) ellatottsaga a .16zsef Attila-lakotelep teruleten is jonak mondhato. A szocialis ellatasok teruleten az onkormanyzati intezmenyek a civil és egyhazi szervezetekkel egyOttmakodve segitik a raszorultak eletmin6segenek javitasat. Az orszagos egeszsegOgyi valamint a felsooktatasi intezmenyek ezzel szemben a nepesseg aranyaban a fovarosi keruleteknel sokkal nagyobb mertekben vannak reprezentalva. A kerulet rangjat noveli, hogy itt mtlkodik tobb orszagos jelent6segii kulturalis intezmeny, illetve, hogy szamos kisebb, de Osszessegeben jelentos kulturalis ertekeket kepvisel6 szinhaznak, kulturalis szervezetnek ad otthont.
Gazdasag Budapest IX. kerulete jelentos orokolt gazdasagtorteneti hagyomanyokkal (elelmiszer-, vas-, gep-, 606- és vegyipar) és egyes teruleteken maig hate) és kiterjed6 gazdasagi szerepkorokkel rendelkezik (IKT szektor, elektronika, kiskereskedelem, elelmiszer- és vegyipar, gazdasagi-penzUgyi szolgaltatasok). Gazdasagi szempontbol ma is az egyik leginkabb meghatarozo kerulete a fovarosnak (kUlfoldi take, nemzetkOzi cegek, tc5keer6sebb, stabilabb és nagyobb vallalkozasok jelenlete, magas szinta K+F+1, kiirultekint6 vagyongazdalkodas, kiterjedt ipari és kereskedelmi besorolasu ovezetek, potencialis fejlesztesi teruletek, ergs kulturalis gazdasag, egyedi kulturalis és turisztikai vonzerok). KU1s6-Ferencvaros legnagyobb resze egy szegmentaltan megiljulo egybefugg6 barnamez6s terulet sikeres atalakulassal a Gyali Cit menten, jelent6sebb nehersegekkel a Gubacsi it kornyezeteben. Az atalakulast hatraltato problemak ugyanakkor fokozottan jelen vannak a tersegben: elaprOzott tulajdonviszonyok, karmentesites szOksegessege, alul-hasznalat. Lasso a funkciOvaltas az intenziv vegyes hasznalat iranyaba, a magantoke bevonas lehet6segei korlatozottak, celszer0 kimunkalni az onkormanyzat reszvetelevel torten6 atalakitas modelljet. Neheziti a folyamatot, hogy a terCiletfeltarast, a gazdasagon beluli funkciovaltast akadalyozo varosszerkezeti kotiittsegek is nagy szamban megtalalhatok, igy kevesse hatekony a keruletszerkezet (teherpalyaudvar, vasUti rendezok, iparvaganyok, zart HIV palya, infrastruktura hianya, potencialisan szennyezett terUletek, hianyzo kapcsolatok). A gazdasag terOletfelhasznalasi problemai mellett jelentos a vallalkozasok forrasabszorpcios kepessege, amely a palyazati rendszerek csokken6 tamogatasi intenzitasai mellett is varhatoan megmarad. Ez szamos elhalasztott, elmaradt beruhazast, ugrasra kesz varakozO projekteket, hianyzo fejlesztesi forrasokat jelent a KKV szektorban, amely alulfejlett Ozleti kornyezettel tarsul. A gazdasag dais szerkezete mellett a
179
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogyntikseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
munkaer6piacot is egy kettasseg jellemzi: egyre tobb a munkahely a magasan kvalifikalt lakossag szamara, dinamikusan emelkedik az atlagos vegzettsegi szint, amely parosulva a javulO lakokbrnyezettel egy pozitiv iranyti lakossagcseret tart fent az egyik oldalrol. A masik oldalon azonban permanensen magas munkanellaiseg jellemz6, tartosan és koncentraltan jelennek meg a szocialis problemak es kitapinthato egy jelentos inaktiv reteg is. Az onkormanyzat bevetelei a gazdasag mfikodesevel és a vagyongazdalkodassal osszefuggesben szamottevoek (HIPA, berleti dij, epftmeny- és telekado, parkolasi cl(j), amely az onkent vallalt feladatok szeles kOrenek a megoldasat teszi lehetove, valamint a tarsadalmi szolgaltatasok, joleti ellatasok kiterjeszteset, az eletminoseg javitasat. Peldaertekilek az onkormanyzati szerepvallalassal zajlO és a maganeros varosrehabilitacios eredmenyek, amelyek csokken6 intenzitasii folytatasa vat-hat& ugyanakkor a szocialis varosrehabilitaciO szempontjainak az eloterbe kerulesere kell a hangsillyt helyezni. SokszinCi es dinamikus az ingatlanpiac, valtozatosak a lakokornyezetek, kedvez6 az Sr-ertek arany, sok a felertekel6d6 teriilet a varosrehabilitacio eredmenyeivel és a Duna-partra tOrteno nyitassal osszefOggesben, melyek osszeeresevel egy teruleti kiterjedes, hosszabb tavon egy onallo kulturalis turisztikai arculattal rendelkez6 negyedde torten6 formalodas varhato a NagykorOton be101i Duna-parti szakaszon.
Epitett kornyezet A jelenlegi teruletfelhasznalas (terulethasznalat) szerint a bels6 varosreszeken a lakOfunkcio dominal az intezmenyi teruletfelhasznalas mellett, ezen be101 is a tradicionalis, keretes beepites0 4-5 szintes lakotombok. A belvarosi (reszben atmeneti) zonaban talalhato rehabilitaciOs terOlet, amely az eredeti varosi szovet megtartasa mellett, annak kisebb mertek0 fellazitasaval alakulhatott ki egy korszera és a piac altal is ertekeit lakotomboket és korterOleti rendszert magaba foglalo terOlet. A keriilet keleti reszen izolalt és onallo varosreszt alkot az '50-es evek veget61 kezdodoen felepult Jozsef Attila-lakotelep, amely a favaros elso lakotelepe is egyben. A zomeben negyszintes epOletekb61 alio telep az akkori urbanisztikai tervezesi elvek alapjan tobb lepesben valosult meg, azonban mara elerte a lakotelepek altalanos leertekeladese és a korszerOsites igenye. A lakoteruletek zome kialakult és beepult. Alulhasznositott terOletek vonatkozasaban elsosorban az egykor viragzO gazdasagi terOletek, jelenleg gyakran kihasznalatlan, Ieromlott, Ores terOleteit, valamint a Dunaparti terOleteket kell kiemelni. A terulethasznalat Ferencvarosban a Budapesti keruletek koz01 kOzel idealisnak tekinthet6. Kozigazgatasi funkciok a legnagyobb lakoteruleteken elerhet6ek, a kerulet kozponti teruletet61 viszonylag tavol elhelyezked6 .16zsef Attila-lakotelepen is jOI mOkOdO, kialakult intezmenyrendszer van. Az alapellatast biztosito intezmenyek szinte a teljes lakossag szamara elerhet6, csak nehany esetben tapasztalhato hiany. A nagyobb avonalak menten tobb bevasarlo kozpont is talalhato, amelyek tomegkozlekedessel is kannyen megkozelithetoek. A fabb kozlekedesi vonalak és a bevasarlo kozpontok idealis kapcsolatban vannak, mivel sok ember napi munkaba jarasi utvonala egybeesik a jo kOzlekedesi ellatottsaggal rendelkez6 bevasarlo kozpontokkal, igy nem general felesleges plusz forgalmat. A varoskbzponti tobb emeletes fakent lakofunkcioju epOletek foldszintjen t6bbnyire kereskedelmi és szolgaltato funkciO talalhato, ami fenntarthatosagi szempontokbOl is kedvez6 ellatast biztosit. Ferencvarosban nagymeret0 barnamezos teriiletek allnak rendelkezesre, melyek el6segithetik, hogy ne zoldmezOs beruhazasok valosuljanak meg. A nagy kiterjedes0 terOletek megiijitasa a fenntarthatosagi szempontokat figyelembe %/eve is jelent6s pozitiv potencialt hordoz magaban.
Kozlekedes Ferencvaros XIX. szazadi kiepOlesekor a XXI. szazadi kozlekedesi igenyek nem voltak prognosztizalhatoak, ennek ellenere az akkor letrehozott korterOleti rendszer nagyobbreszt be tudja fogadni a mai feladatok ellatasahoz szukseges infrastrukturat.
180
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynakseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
Kuls6-Ferencvarosban tapasztalhato atjarhatosagi problemak fokent a Ferencvarosi rendez6 palyaudvar és a Soroksari ut melletti vast:Ai teruletekre jellemzo. A keriilet kozossegi kOzlekedesi ellatottsaga jó, mind a halOzat stlriisege, mind a szolgaltatas szinvonala tekinteteben. A Kozeps6-Ferencvaros feltarasa a varosrehabilitaciOval bsszefuggesben javithato. Kiemelkedo jelentosegilek a kOtOtt palyas elemek: a metro és FIN vonalak, valamint a korutakon kOzleked6 villamos vonalak. Az M3 metrovonal és az allomasok rekonstrukci6ja soran a gyalogos aluljarok leromlott, avult allapota atfogo felOjitasi program vegrehajtasat indokolja. A magasabb szolgaltatasi szinvonal elerese az aluljarok és kornyezetuk komplex rendezeset teszi sziiksegesse. A kozOthalozat tulterhelt, a f6Othalozaton jelentkez6 forgalmi torlodasok okat a fovarosi kozOthalozati hianyossagok, a mellekuthalozaton jelentkez6 helyhianyt pedig a keriileti szintii telken belul megoldatlan parkolas okozza. A forgalmi telftettseg, a k6rnyezeti karositasok - zaj- és rezgesterheles - merteke erdemi beavatkozasokat surget. Egyes jelenleg forgalmi funkci6j6 tereket és csomopontokat (Boraros ter), a kapcsol6d6 halOzatfejlesztesek és a kor igenyei szerint sziikseges atalakftani. A gyalogos és kerekparos kozlekedes a \taros rehabilitaciOval osszefuggesben lassan, de folyamatosan fejl6dik. A legosszetettebb problemat kozlekedesi oldalrol a parkolas jelenti, amely a rendelkezesre alio korteruletek korlatozottsaga folytan befolyasolja a tobbi kozlekedesi mOdot, illetve azok fejleszthetoseget is.
Kozmuvesites VizikOznidvek A kerulet vizellatasa teljesen kiepitett. Az ivovizhalOzat tobb vezeteke elOregedett, elavult anyagu, Igy a lerakodasok és meghibasodasok eselye nagyobb. A csatornahalozat kiepitettsege is teljesnek tekinthet6. Ferencvaros szennyvize elobb a kerultben lev6 szivattyutelepre, majd onnan a BKSZTT-re jut. Tobb, nagy atmer6jii egyesitett csatornahalozat szeli at a keriiletet. A csatornahalozat beton és tegla anyagu, valamint elOregedett, aminek kovetkezteben a vizzarosaga nem megfeleI6, Igy a szennyviz egy reszenek talajba szivargasa komoly veszelyeket hordozz maga ban. Mivel a keruletben egyesitett rendszerii csatornahalozat 6zemel, Igy a csapadekviz elvezetese megoldott. Az Illatos-arok, ami nyilt és zart szakaszokkal is rendelkezik, teljes hosszat tekintve kapacitashianyos és rendezesre szorul.
Energiaellatos A kertiletben az energiahalozatok a jelenlegi energiaigenyeket teljes mertekben kielegitik és rendelkeznek tovabbi szabad kapacitasokkal is. Az energiahalozatok rekonstrukcioja iitemezetten tOrtenik. Tavh6 eseteben a megiljulo energiaforrasok hasznalataval tovabbi lehetosegek allnak rendelkezesre a fejlesztesre és a hatekonysag nOvelesere. A fovarosi tavhohalOzat osszekapcsolasa a fuggetlen tavhokorzetekkel az ellatasba vont teruletek novelesevel a tavh6 hosszabb tavon vett versenykepessege javithato.
Hektranikus hirkOzles A keriiletben mindharom mobil szolgaltato halozata a jelenlegi igenyeknek megfelel6en kiepiilt. Mind vezetekes, mind vezetek nelkiili elektronikus hirkOzlesi szolgaltatasok tekinteteben a megjelen6 uj igenyek kielegitesere a szolgaltatok halozataik fejleszteset sajat forrasbol finanszfrozzak.
181
Budapest IX, kerillet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE — BFVT— HETFA — PESTTERV — Pro Regio OgynOkseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
ZOldfeliiletek, kiirnyezetvedelem
7'6ji - terme.s.zeti adottsrigok A kertilet nagyobb resze tajtipusat tekintve teleptilesi (urbanus) taj, ennel fogva az emberi beavatkozas es az epitett elemek vannak tulsulyban. A zoldterilletek aranya kozelfti a budapesti atlagot (3%), a kerulet elhelyezkedeseb61 és beepitesi jellegeb61 adodoan az erclotertiletek nagysaga alacsony. Kiemelked6 a vizfelillet aranya, amely taji-termeszeti, telepiilesklima, de rekreacios szempontbol is kedvez6 adottsag és ertek. Belvarosi kerulet leven a Duna kepvisel termeszeti erteket. Az Orszagos okologiai halozat ovezete (Okologiai zoldfolyos6) lefedi a foag és a Rackevei-Soroksari Duna-ág teruletet. Az utObbi Natura 2000 ter-Wet is egyben (HUD120042), ahol ertekes vizes elohelyek talalhatok. A Duna-ág rossz vizmin6sege miatt ezek veszelyeztetettek.
ZOIcifelijleti rendszer A telepules zoldteriileti ellatottsaga a kozOsseg akal igenybe vehet6 zoldfeliiletek nagysagatal (funkcionalis kinalatat61), illetve ezek terbeli elhelyezkedeset61 fiigg. A kozossegi zoldfelilletek tfpusonkent elter6 funkcionalis és rekreacios szereppel, valamint elter6 vonzaskOrzettel birnak. A mozaikosan elhelyezked6 kisebb kozkertek a napkozbeni rekreaciot biztositjak, a komplexebb funkcioval rendelkez6 parkok az egesz napos rekreacioban jatszanak szerepet. A vonzaskorzet merete, kiterjedese a zoldfeltilet funkciojatol, a kornyezo lakotertiletek elhelyezkedeset61, valamint a korlatozo tenyezok letetol és elhelyezkedeset61 fugg. A teleptilesszerkezetb61 fakadoan az egyes varosreszek zOldfeltileti ellatottsagat más-más tipus6 zoldfeltiletek biztositjak. A zoldfeluleti rendszer legjelentosebb eiemei: a Duna-parti zoldfeluletek (Nehru-part, Millenniumi negyed kozparkjai), a torteneti varosreszek kisebb kozkertjeinek halozata (Csarnok ter, Markusovszky ter, Salkahazi Sara park, Ferenc ter, Lenhossek park), lakOtelepi zoldfeltiletek (Jozsef Attila-lakotelep, Haller utcai lakotelep), korhazkertek (Szent Istvan és Szent Laszlo Korhazak), Hatar ut menti ercloterulet. A zoldtertiletek tavolsaga alapjan a lakoteruletek jol ellatottak a keruletben, a kozkertek, parkok megkozelftesi tavolsaga kedvez6, atlagosan 0 és 100 meter kozotti, de rosszabb esetekben is 300 meternel kevesebb. A barnamez6s tertiletekbe ekel6d6 lakoteruletek zoldfeluleti ellatottsaga rendkiVOI kedvezatlen, hiszen ezeken a reszeken nem talalhato megfeleI6 rekreacios lehet6segeket biztosIto zoldtertilet.
KOrnyezetvedelern Legszennyezettsegi szempontbol a budapesti kertiletek kozul a masodik csoportba sorolhato. Ezek azok a
kerilletek, ahol a szennyezettseg szintje a hatarerteket csak nehany napon haladja meg. Altalanossagban elmondhato, hogy a keruletben (ahogyan az egesz fovarosban) a meresi eredmenyek alapjan az esetenkent megnovekv6 nitrogen-dioxid (NO2) és a sale) por (PM10) koncentraciO jelent levegtimin6segi problemat. A nitrogen-oxidok (NOx) kibocsatasanak gyakorlatilag egyik felet a kozlekedes, mig masik felet a helyhez kotott forrasok eredmenyezik: az ipari kibocsatas reszaranya mintegy 25 %, ugyanakkor a lakossagi foldgazfelhasznalas is gyakorlatilag ezzel azonos mertek6 nitrogen-oxidokat termel. Ferencvaros tertileten zajterheles szempontbOl a legnagyobb problemat a kozlekedesi eredet6 zajterheles jelenti. A zajterkep alapjan a kertiletet &into, jelentOsnek mondhato — egyertelmuen kuszobertek feletti savba es6 — egesz napi kOztiti zajterhelessel erintett a Varnhaz kor6t, az 0116i 6t, Ferenc kor6t, Kozraktar utca, Soroksari 6t, Haller utca, Vagohld utca, KOnyves Kalman kor6t, az M5 autopalya bevezet6 szakasza, a Hatar 6t. A Csepeli HEV zajszintje szinten hatarertek feletti. Vasa' zajterheles tekinteteben a deli Osszekot6 vasavonal (1-es szam6), és a Budapest-Kelebia vastitvonal (150-es szam6) zajszintje lepi t61 a megengedett
182
Budapest IX. kerUlet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — MegalapozO vizsgalat
hatarerteket. Megemlitendo ugyanakkor, hogy a vas6ti zajterhelesbol eredo konfliktus sokkal kisebb teruletet és lakost erint a keruletben. A strategiai zajterkep ket jelentosebb (izemi zajforrast jelol a Ken utcai CF Pharma Gyogyszergyarto Kft.-t és az Illatos 6ti Budapesti Vegyimilvek Zrt.-t. Az ipar kornyezetterhelese is lecsokkent, miutan a rendszervaltas soran tobb Lizem megszCint, majd a tOrteneti varosreszekral és a Vagohid utca kornyeken51 is kitelepOltek az ipari Lizemek. Korabban az egyik legszennyezobb tevekenyseget folytato Strabag Zrt 6j, korszerii, kOrnyezetbarat technologiara valtott. A felszin alatti viz allapota szempontjabOl Ferencvaros erzekeny besorolas6. A keruletet felszinalatti vizbazis és hidrogeologiai vedaterulet nem &intl. A kerulet nyugati hataran a Duna folyam és mellekaga a Rackevei-(Soroksari)-Duna folyik. Vizminosegi helyzete tobb problernaval terhelt. A bevezetett tisztitott szennyviz (Del-Pesti Szennyviztisztito) okorta tapanyagterheles hat6sat rontja a meder feliszapolodottsaga miatti terheles, valamint a kis vizmelyseg, az elegtelen aramlasok és pane) vizterek kialakulasa. Az RSD jo allapotanak megvalosulasahoz Miami feladatkorben szeleskorii revitalizacios beruhazas tervezett, amely reszben megvalosult. Budapesten a hullaclekgazdalkodasi kozszolgaltatas megszervezese, makodtetese alapvetaen fovarosi onkormanyzati és nem keruleti feladat, Igy a IX. keriiletben is a FOvarosi onkormanyzat a Fovarosi Korterulet-fenntarto Nonprofit Zrt-vel kotott kozszolgaltatasi szerzodes 6tjan biztositja a hulladekgazdalkodasi kozszolgaltatast, vagyis a telepalesi hulladek rendszeres gyiljteset, elszallftasat és kezeleset.
Helyzetertekeles az Europai Unió tematikus celjaihoz kapcsolodoan Az EU 2014-2020 kOzotti koheziOs politikajat osszegzo dokumentum az EU 2020 strategia, melynek celkitiizeseit az unix 11 tematikus cel menten kivan elerni. A tematikus celokhoz ugynevezett beruhazasi prioritasok kapcsolOdnak, melyek alkalmazasa az egyes operativ programok kidolgozasa soran meghatarozo. Mindez azt jelenti, hogy a tematikus celokhoz illeszkedve lesznek az uni6s forrasok elerhetoek, ezert a strategiai celok kialakftasahoz a 11 ternaterUlet keruletre vonatkozo fo megallapitasait, folyamatait, fejlesztesi igenyeit osszegezzuk az alabbiakban: EU tematikus cel sorszama
• 1.A kutatas, a technologiai fejlesztes és az innovacio megerositese.
Ferencvarosra vonatkoze osszegzes • nemzetk6zi szint6 kutat6helyek és egyetemek fejlesztese elsorend6 prioritast elvez a kerCiletben • a kutatohelyek, felsooktatasi intezmenyek és a gazdasagi szereplak szorosabb egyuttmakodese kivanatos • a technologiai fejlesztes és az innovacio er6sitese elengedhetetlen Ferencvaros barnamez6s teruleteinek megiijitasahoz
• 2. Az IKT-hoz vale) hozzaferes elosegitese és e technologiak hasznalatanak és minosegenek fokozasa. • 3.A KKV-k yersenykepessegenek fokozasa. • 4.Az alacsony szen-dioxidkibocsatasil gazdasagra vale) atteres tamogatasa minden agazatban.
• onkormanyzati terinformatikai és adatallomany kezelesi alkalmazasok fejlesztese • a fiatalok és a magasabb kepzettsegilek tarsadalmi aranya valamint az era's vallalkozoi reteg, azon bekil is a kiemelked6en magas kOlfoldi reszarany miatt a korszer0 technologiak hasznalata velhetaen magasabb az atlagnal, a meg szelesebb korben vale) hozzaferes azonban javitando
• magyarorszagi osszehasonlitasban a jogi forma és meret szerint is erns vallalkozoi kör, ebbol adod6an feltetelezheto a magas innovaciOs potencial • megiijulo és energiahatekonysagi beruhaz6sok alacsony szintje lakasallornanyban és intezmenyi allomanyban is • kerekparforgalmi letesitmenyek és kerekparos-barat kozlekedes kiepitettsege kivanatos, a ferencvarosi kerekparutak csatlakozasa a favarosi / regionalis halozathoz • gyalogos zonak novekedese, a rehabilitaciOs teruleteken a forgalomcsillapitas, lakdovezetek kijelolese • kozossegi kozlekedes keruletben hasznalt jarmaallomanya karos anyag kibocsatas
183
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megala ooze) vizsgalat
szempontjabol tovabb javitando
• 5.Az eghajlatvaltozashoz valo alkalmazkodas, valamint a kockazatok megeldzesenek és kezelesenek el6segitese. • 6.Kornyezetvedelem és az
eroforrasok hatekonysaganak eldsegitese.
• a dunai fomederhez csatlakozo partszakaszok arvizvedelmenek fejlesztese (RSD arvizvedelem szempontjabol nem erintett terulet) • lakossagi szint0 vizgazdalkodas (csapadekviz ontozesi celt.i hasznalata) alacsony szint0 (ez elstisorban a jovabeni varosrehabilitacioval erintett teruleteken kivan osszehangolt csapadekvIz-gazdalkodast és kezelest) • a keruletet torteneti bels6 varosreszein a hosziget-hatas fokozodasa varhato • RSD, mint 616hely — Duna-part termeszetvedelmi szempontokat is integralo fejlesztese, benne a gyogyvizre, mint adottsagra spite) fejlesztesi elemmel • illegalis hulladeklerakas visszaszoritasa — hulladekkezeles, gyOjtes rendszerenek tovabbi fejlesztese, szemleletformalas szaseges • kozlekedesbaladodo zaj- és legszennyezes tovabbi csokkentese
• 7.A fenntarthato kozlekedes elOsegitese és a kulcsfontossagO halozati infrastrukturak elatti akadalyok elharitasa. • 8.A foglalkortatas és a munkavallaloi mobilitas OsztOnzese.
• kozossegi kOzlekedes jarmallomanya tovabbi fejlesztese elengedhetetlen • multimodalitas és intelligens megoldasok alacsony fejlesztese • kapacitashianyos csom6pontok, torlodas, nagy atmen6forgalomhal6zati kapcsolatok fejlesztese a bels6 teruletek tehermentesitese erdekeben • nagy forgalomkoncentracio a Duna hidak miatt • favarosi atlagtOljobb foglalkortatasi mutatOkat és tendenciakat talalunk a keruletben, az inaktiv nepesseg aranya latvanyosan csaken, a munkanelkUliek aranya a keriiletben 10%-kal alacsonyabb, mint a fovarosi atlag • kozfoglalkortatas, mint lehet6seg elhanyagolhat6 tenyez6 a foglalkortatas szempontjabol a keruletben • kepzesi lehet6segek novelese és tarsadalmi vallalkozasok /tranzitfoglalkortatas ternyeresenek tamogatasa szukseges
• 9.A tarsadalmi befogadas elamozditasa és a szegenyseg elleni kOzdelem.
• A kerUlet jovedelmi viszonyai tehat — legalabbis az alkalmazasban allok koreben valamivel a favarosi atlag felett van • szegregaciOs folyamatok visszaszorulasa
• 10.Beruhazas az oktatasba, keszsegekbe és az egesz eleten at tarto tanulasba.
• lakossag kepzettsegi mutate) kedvez6ek, a fels6foku vegzettsegGek aranya 14 szazalekkal magasabb a favarosi atlagnal • tehetseggondozas targyi felteteleinek bovItesere van szukseg a helyi intezmenyekben is • intezmenyi szegregaci6 megjelenese elszigetelten, de jelen van
• 11. Az intezmenyi kapacitasok és a kozigazgatas hatekonysaganak fokozasa.
• informatikai hatter fejlesztesere van szukseg
Ferencvaros asszefoglala SWOT analizise A SWOT elemzeseknek szamos modszertana letezik, jelen esetben az Europai Unió altal alkalmazott modszertant vettak figyelembe, amely a SWOT elemeit belso és kiilso tenyezokre osztja fel az alabbiak szerint: A helyzetelemzes osszefoglalasnak modszertana Erossegek - Be1s6 tenyezdk
Pozitiv tenyez6k egy helyzetr61, vagy tevekenysegrol, ami jot mukodik, és lehet ra • befolyasa Ferencvarosnak
Gyengesegek - Belso tenyezok
Olyan tenyez6k, amik nem jol mOkodnek, de lehet ra befolyasunk, hogy Ferencvaros • megvaltortassa
184
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. keriilet
HBHE — BFVT — HtTFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
Lehetosegek — KOls6 tenyez6k
Olyan adottsagok, amelyeket a keriilet nem tud egyertelmilen befolyasolni, de rajuk epitve kihasznalhatja az erassegeit.
Veszelyek — KO'so tenyezok
Olyan korlatok, amelyeket nem Ferencvaros befolyasol és kockazatot jelentenek.
A helyzetelemzes egyes fejezetek vegan talalhato SWOT analizis az adott (szakagi) ternakort erinto erOssegeket, gyengesegeket, lehetosegeket és veszelyeket foglaija ossze a megfelelo szakagi reszletesseggel. Az osszefoglal6 SWOT t6blazat a leptekeben relevans, a kerulet szempontjabol igen meghatarozo adottsagokat foglaija Ossze. A tablazaton belul K, G, és T betake, je101tuk azokat a megallapftasokat, amelyek leginkabb a Kornyezeti, a Gazdasagi illetve a TarsadaImi teriileteket erintik. Kornyezeti alatt ertve az epitett és nem Often kOrnyezet osszetevoit, a fejlesztesi es rendezesi k6rnyezetet és a telep0lesszerkezeti osszefuggesek és kapcsolodasok temakoret. EROSSEGEK
GYENGESEGEK
Ferencvaros fovaroson be101i elhelyezkedese, kOtodese a szomszedos varosreszekkel.
K
K, G
A telepOlesszerkezet, epOletallomany és altalaban az epitett kornyezet ertekei.
Az ipari teruleteken a meglev6 nagy kapacitas6 kozmOhalozat nem mindig felel meg az Lij kovetelmenyeknek, jelenlete inkabb hatraltathatja a fejleszteseket
K, T, G
Proaktiv, eloremutatO onkormanyzati kezdemenyezesek
K, G .
K
A Duna markans varoskepi és funkcionalis jelenlete.
K
Lakossag parkolasi igenyeinek megoldatlansaga a belso teruleteken.
G, T
Jelentos gazdasagi pozicio — gazdasagi hOzoer6.
K
A Duna adottsagainak nem megfeleI6 kihasznalasa — Duna és varos kapcsolata hianyos, a vfzpart megkozelftese nehezkes
G
161 kiepult helyi kiizossegi intezmenyrendszer.
Fejletlen turisztikai vendeglatas és szallashelyszolgaltat6s, kihasznalatlan turisztikai potencial
Hagyomanyos kiskereskedelmi halozat.
PontszerG kulturalis szolgaltatasok
Eras helyi kOt6cles, lokalpatriotizmus. Jelentos ipari hagyomanyok és kapacitasok. GT
G
Fovarosi és orszagos szinten is kiemelkeda oktatasi es kulturalis intezmenyek.
G
A vallalkozoi toke, ezen be101 is a nemzetk6zi cegek regionalis kozpontjainak koncentralt jelenlete
Ipari beruhazasok alacsony aranya valamint a kisvallalkozoi szektor alacsony jovedelemtermel6 kepessege Hianyzo fejlesztesi forrasok a KKV szektorban, uzleti inkubatorok, vallalkozo ovezetek hianya
Kutatas-fejlesztesi tevekenyseg jelenlete.
K, G
A HEV-, és vastiti vaganyok elvalasztO hatasa
K
Jelentos a barnamezos terilletekben és az epOletallomanyban rejlo fejlesztesi potencial.
Barnamez6s teruletek (mint potencialis szennyeza forrasok) az egykori ipari zonaban.
Nagy sportmillt, sokret0 sportolasi lehet6segek a lakossagnak és versenyzoknek egyarant.
Jelentos kaztiti atmen6 forgalom és annak kOrnyezeti hatasa.
K, T, G
Kivalo kOzlekedesi kapcsolatok f6varosi és regionalis szinten egyarant, a bels6 teruleteken es az alulhasznositott teruleteken is.
A kozc610 zbldfeli.iletek reszben megi.ijitasra szorulnak, teruleti eloszlasuk egyenetlen.
K
A legszennyez6 anyagok kibocsatasa és a mart immissziok zomeben csokken6 tendenciat mutatnak. A jelent6s ipari szennyezok szama cs6kkent az elmiilt evtizedekben.
K
A Rackevei (Soroksari) Duna-6g vizminoseget kedvezotlenalbefolyasol6 tenyez6k (magas szervesanyag tartalmii iszap, szennyvizbevezetes).
K
A kerulet kozmOellatottsaga megfeleI6, egyes kOzmOvek eseteben 100%-os.
K
A bels6 teruletek kozmilhalozata sok esetben elavult.
G
185
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV Pro RegiO Ugynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
KG
A rehabilitacios teruleteken a kozmilvek rekonstrukciOjat is elvegzik.
A beepitesek intenzitasa miatt fokozoclik a varosi hosziget-hatas.
K
Veszelyes anyagokkal foglalkozo Lizemekhez kijelolt veszelyessegi zona lakoteruletet nem erint.
Haztartasszerkezet kedvezatlen iranyba valtozik: egyszemelyes haztart6sok nOvekvei és magas aranya (50%)
K
A keruletben a szelektiv hulladekgyOjtes megoldott, a szelektiven gyiljtott hulladekok aranya novekv6 tendenciaju.
Csokken6 gyerekszam, az Lij lakasepftesek nem osztonzik kell6keppen a fiatal csaladosok bekOltozeset
K.
A Duna és Kals6-Ferencvaros zoldfeluletei kondicionalo hatassal vannak kornyezetare.
TK
Lakhatasi szegregacio csOkkeno mertekben,
de jelen van a kerDietben
Duna menti atszell6zesi folyoso jotekony hatasa. K
Fejleszthet6 és regionalis kapcsolatokkal biro kerekparos kOzlekedesi halozat
IK
Magas a nem Iakott lakasok aranya a nepszamlalasi adatok szerint
A varosi és regionalis kotottpalyas tomegkozlekedesi eszkozok jelent6s aranya T, G
A lakonepesseg-csokkenes megallt, hosszabb tavon pozitiv vandorlasi egyenleg, mely ellenstilyozza csokkeno szOletesszamot, és javitja a tSrsadalmi Osszetetelt
T, G
Varosreszenkent elter6 jellemzOk, egyes teruleteken id6seid6 lakossag és az alacsonyan kepzett, rossz munkaer6piaci poziciojti lakossag aranya kedvezotlenebb
T, G
Magasan kepzettek aranya no, favarosinal kedvezobb aranya, emellett aktlykoruak aranya magas.
T
Hatranyos helyzet0 csaladok helyzete erdemben nem tudott javulni
T, G
Foglalkortatottak aranya jelentOsen nOvekedett, a lakhatasi szegregacio csokkent (telepek felszamolasa) Iltivekv6 lakasallomany, javulo min6seg6 osszetetel: tij epiteseknek és varosrehabilitacionak koszonhet6en
T
Szocialis, egeszsegOgyi, oktatasi szolg6itatasok folyamatos fejlesztese Hatranyos helyzetuek integraciojat szolgalo szolgaltatasok
T, G
Humanszolgaltatasok teren jelent6s egyatm6kOcles a civilszektorral
T, G
Kozepfoko es fels6fok6 oktatas, illetve a kulturalis szolgaltatasok teren jelent6s kapacitasok vannak, melyek novelik a kerulet presztizset
LEHETOSEGEK
VESZELYEK
K, G
EU-s, favarosi palyazati lehet6segek a Duna-part kiepitesere, varosrehabilitacio folytatasara és a barnamez6s teriiletek megujulasara.
G
Budapest es a *id palyazati tamogatasi rendszere beszak01, a videk tamogatasa versenyhatranyt okoz.
K
Megujulo tervezesi kornyezet (orszagos, tersegi és helyi szinten egyarant).
G
A tamogatasok tudatos osztonz6 rendszerenek, a maganberuhazok bevonasanak elmaradasa eseten a fejlesztesek nem lehetnek hosszCitavon fenntarthatoak.
TSZT 2015 szerint tervezett terUletfelhasznalas tartalekai.
186
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kertilet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ugynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
Ferencvaros szorosabb egyOttmOkodese a szomszedos keruletekkel és az RSD reven a deli agglomeraci6 telepOleseivel, Budapesten és kerOleten be101i és varostersegi erdekek hatekonyabb egyeztetese, elmely016 partnerseg.
KC
MegfeleI6 tamogatasi rendszer nelkul az energiahatekonysagi és klimavedelmi torekvesek altal generalt projektek gazdasagossag miatt nem indulnak el, a jogszabalyi kornyezet ellehetetleniti a megujul6 energiaforrasok terjedeset.
Ozleti szolgaltato szektor er6sOdese keresletet tamaszt irodai fejlesztesek irant, és a lakasepftesi konjunktura elasegiti a belvarosi lakoterulet megtijulast.
GK
A rehabilitacios keretek csokkenese és finanszirozasi hatterenek megvaltozasa uj barnamezos rehabilitacios modellt kivan, ennek hianya lelassithatja a varosmegujit6st.
TOkevonzo kepesseg fokozasa, a K+F+I meglev6 kapacitasainak jobb kihasznalasa
K
Forrashiany miatt barnamezas teruletek karmentesitese id6ben keslekedik (szennyez6 anyagok terjeclese).
G
Gazdasagi és ingatlanpiaci valsag elhOzodasa, hitelvalsag miatt az ingatlanfejlesztesek stagnalasa
Uzieti ingatlanfejlesztes, tulajdoni szerkezet Stalakitasa, gazdasagi transzfer szerep elenkulese
G, K
Duna-parti fejlesztesi potenci61 az erdekOtkozesek miatt kiaknazatlan marad.
Szabadteri rekreacios, sportteruletek iranti tarsadalmi igeny novekedese.
G, K
A tulajdonosi szandek és elkepzeles hianya lassithatja a rozsdaovezetek megujitasat
K, T, GA keruletek kozOtti kbzlekedesi kapcsolatok erasitese
K, G
A
K
K
A globalis felmelegedes er6sodesevel a szelsoseges id6jarasi esemenyek nOvekv6 gyakorisaga
K G Teruletileg differencialt favarosi szemelyforgalmi behajtasi dijrendszer bevezetese
K, T
Szemelygepjarmii ellatottsag tovabbi nOvekedese.
K
Lakossagi erdekl6cles az energia- és vizfelhasznalas csokkentesere.
T
A szocialis ellatorendszer kapacitasanak igazodnia kell az eloreged6 tarsadalomhoz.
K,
Elerhet6 és megfizethet6 korszera energia hatekony technologiak megjelenese, elterjedese, alternativ energiak ternyerese, a kornyezettudatossag er6sodese.
T
EgeszsegOgyi rendszer atszervezese miatt a helyi korhazi infrastruktOra thlterheltte yank, a fejlesztesek elmaradhatnak.
K, G
A barnamez6s teruletek zoldfeliiletkent val6 atmeneti hasznositasa kondicionalo hatassal lehet a kerulet klimatikus viszonyaira.
T
K
G,
•
Vallalkozasi ovezetek, inkubatorhazak kialakftasa G
T
G
T,
K
K EU tamogatasok nagyobb aranyu igenybevetele a tarsadalmi, gazdasagi és kornyezeti strategiai celok eleresere
Varos kOlsobb keruleteiben tervezett kozuthalozat-fejlesztesek mentesito hatasa
1, G Gyermekes csaladok tudatos vonzasa a keruletbe A fiatal aktivkorOak magas aranya hozzajarul a kerOlet fiatalos arculatahoz, fizetakepes keresletet biztosit helyi szolgaltato szektor fejloclesehez T, K
Rehabilitacio folytatasaval a lakhatasi szegregaci6 tovabbi felszamolasa
G
kozlekedesi halozat fejlesztesenek elmaradasa a feltaratlan terUleteken
Varosmarketing hianyaban a kerOlet nem tudja kellokeppen kihasznalni a meglev6 kozossegi és kulturalis szolgaltatasokbol fakad6 elanybket, lehetosegeket Szocialis berlakasallomany tulzott csokkenese veszelyeztetheti alacsonyabb statuszOak lakhatasi Iehetosegeit
Gyerekszam tovabbi csokkenese
187
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT— HETFA — PESTTERV— Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
2. Problematerkep Ertekterkep Epitett kornyezet
TerUletfelhasznales koutliktusai •
Ferencvaros legftibb teriiletfelhasznalasi problemaja a kerulet mereteihez kepest hatalmas barna mezos és MAV teruletek aranya. Ezek az ingatlanok rendkivOli mertekben alulhasznosItottak, sz6mos esetben jelentOs okologiai problemat is hordoznak. A kornyezeti problemak kezelese valamint az infrastrukttira allapota jelentos és Osszehangolt beruhazast igenyel, amely lassitja a ter-Wet és a rajta levy epiiletallomany hasznositasat.
•
Ez az Osszefuggo barnamezos zOna parosulva a kozilti és vasuti kozlekedesi folyosokkal athatolhatatlan tombkent ekeloclik a kerulet szavetebe, elvagva az egyes telepillesreszeket egymastOl, mint pl. a Rizsef Attila-lakotelepet vagy a Duna-parti teruleteket, és teljes mertekben izolalja az Aszodi uti lakoteruletet. Ennek megfeleloen a teruletek tarsadalmi, gazdasagi és fizikai tulajdons6gaikat tekintve is magukon viselik a zarvanyok tipikus jegyeit.
•
TObbek kozott a kialakult telepulesszerkezet eredmenyezte szeparaltsagnak és izolaltsagnak is koszonhetoen a kozpont illetve intezmenyellatottsag is jelentos eltereseket mutat: amig Bets& es Kozepso-Ferencvaros teriileten jo, sot egyes helyeken kimagaslonak mondhatO valtozatos kozpontrendszer alakult ki; Kulso-Ferencvaros lakokozossegei sokkal rosszabb helyzetben vannak.
•
Kiilonets kerdes a keruletben a Duna-part kihasznaltsaga. Az utobbi evekben szamos jelentos fejlesztes valosult meg a kozvetlen vizparti teruletek bevonasara illetve hasznositasara, emellett a VITUKI terulete és a Soroksari Duna ág menti teruletek tovabbi fejlesztese sziikseges.
KOzlekedes
Halozati kapcsolatok hionya A Kulso-Ferencvarosban az osszvarosi kapcsolatok biztositasa szempontjabol problema a hianyzo gy0r0 ir6ny6 kapcsolatok (Ecseri tit - Ken utca — Csepel — Galvani utca, Kiirvasutsor — Hatar Lit — Csepel — Albertfa Iva ).
Vasut, HEY elvolaszto hatosa A H7 HEV (Csepeli HEV) vonal, valamint a 150-es vastitvonal (Budapest - Kelebia) keresztiranyu 6tjarhatosaga jelentos elvalaszto hatast gyakorol a Duna melletti teruletekre. A parti teruletek a Csepeli HEV keresztezesevel a Rakoczi hidnal szintbeni és gyalogos feliiljarOn, valamint a Hajoallomas utcanal aluljaron keresztul erhetok el. A 150-es vasiltvonal atjarhatosagat a Kvassay Jena tAtol delre egy szintbeni kozuti-vas6ti atjardi biztosItja a BeOthy utcanal, és egy gyalogos feluljaro a Ken utcanal.
188
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogyniikseg — Varoskutatas l.u kossegi
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
pot kolok hionvo
A Muzeum korilt vonalatol a Haller utca vonalaig tarto teriileten Ferencvaros jellemzoen zartsoruan beepitett, az epuletallomanyhoz itt csak minimalis telken beliili parkolasi lehetoseg tartozik. A korteruletek a nappali id6szakban telitettek. Problemat jelentenek a lakotelepek is, mivel itt talalhato a lakasallomanynak tobb mint 23%-a és az epitett parkolok szama jelentosen elmaradt az lakasonkenti egy parkolo ellatottsagi szintjet61.
HajociLimnos mestkazelitese A Haller utcai BKK hajoallomas elerese a Soroksari ut feI61, a lezart gyalogos aluljaro miatt csak jelentos keriilovel lehetseges. A Boraros ter fetal 450 m, a RakOczi hid fetal 650 m a gyalogos és kerekparos elerhet6seg.
Kozmuvesites Az ivovtzzel ellatott csatornozatlarr ter ttletek Azokon a teruletreszeken, amelyeket az ivovizhalozat erinti, sokkal nagyobb mennyisegben keletkeznek szennyvizek is, mint azokon, ahol esetleg csak flirt kutrOI biztositjak a vizigenyeket, mivel utobbiak vizminosege fogyasztasra kevesbe alkalmas. A csatornahalozat hianyaban a keletkez6 vizek megtisztitasa nem ellenorzott, igy a gy6jtes és elszallitas mennyisege jellemthen kevesebb, mint a tenylegesen keletkez6 szennyvizmennyiseg. A kiiIiinbseg legtobbszor a rosszul kialakitott tarolo rendszerek kiivetkezteben a talajba szivarog el, ahol jelentos terhelest okoz. Beepftett hullamter A beepitett hullamterek olyan arvizveszelynek kOzvetleniil kitett partszakaszok, meiyek az I. renclii vedvonal elan helyezkednek el. A vedekezesi eloirasok alapjan ezeken teruletek az arviz elleni yedekezeser61 a terulet tulajdonosanak kell gondoskodnia, melyet legtobbszor iiner6b6I keptelen megvalositani. Jogilay tendezetlen citvizvedelmi vedvortalszakasz
Az elmolt evtizedben a Duna menti say teruleten tortent beepitesek, illetve arra szant teriiletek vedelmere megepultek a vedmiivek, amelyek magassagilag is megfelelnek az I. renclii vedvonal eloirasainak. Azonban a vedvonal nyomvonalanak modositasa jogilag nem tortent meg, igy az arvizi vedekezes tovabbra is a jogilag nyilvantartott I. rend0 vedvonal nyomvonalan zajlik. Hesitelen latimcit(ist't putakszakasz A burkolt fekiletek folyamatos novekedesevel az elvezetesre kerulo csapadekvizek mennyisege folyamatosan no, mikozben a vizek termeszetes befogadoinak elvezeto kepessege nem valtozik, rosszabb esetben a mederburkolat elhanyagoltsaga és a megtelepiiI6 niivenyzet miatt meg csokkenhet is. Ferencyarosban az Illatos-arok teljes szakasza kapacitashianyos, rendezesre szorul.
189
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerUlet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
ZOldfeliiletek, kOrnyezetvedelem Kornyezeti problemak, konfliktusok • ZAJKONFLIKTUSSAL ERINTETT TERULETEK: Feltuntetesre keriiltek a strategiai zajterkep alapjan jelentosnek mondhato, kiiszobertek feletti zajszinttel erintett iltszakaszok (jellemzoen kozossegi kozlekedessel erintettek): a Vamhaz kiirtit, az 01loi Lit, Ferenc kora, Kozraktar utca, Soroksari tit, Haller utca, Vagohid utca, Konyves Kalman kertit, az M5 autopalya bevezeto szakasza, a Hat& tit, a Csepeli NEV. A vastitvonalak kozLil a deli osszekiit6 vasLitvonal, és a Budapest-Kelebia vasutvonal zajhatasa jelentos. • POTENCIALISAN TALAISZENNYEZETT TERULET: A korabbi gazdasagi tevekenysegek teruletein potencialis szennyezettseggel lehet szamolni. Ezek a teriiletek a kerfilet kiilso reszein, a Soroksari tit és Kiilso Mester utca kelzOtti volt gazdasagi zOnaban talalhato. A barnameths teriiletek koziil tabb teruleten szennyezettseget tartak fel (Ferencvarosi rendezo-palyaudvar, Illatos uti volt VegyimOvek teriilete).
190
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HtTFA — PESTTERV — Pro Regio Ugynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — MegalapozO vizsgalat
Jelmagvarazat I vOvizzel ellatott csatornazatlan teriilet
1—LL
_
Halozati kapcsolatok hianya
La kossagi parkokihianyos teriilet
Vasnt, H EV elvalaszto hatasa
Jogilag rendezetlen arvizvedelmi vedvonal
Neheze 1 megkozelitheth hajoallomas
Elegtelen kapacitasn partszakasz (Hiatus arok) Potencialisan talajszennyezett teriilet Zajkontliktussa I erintett
TnIterhelt tlikozponti teriilet Szegregatun
es vasikvonal
Alulhasznositott és hasznalaton kivnlj teriiletek Alacsony szintii zoldfeliileti intenzitasu teriilet
99. abra: Ferencvaros problematerkepe
Epitett kornyezet ertekei Ferencvaros belso v6rosreszei szervesen integralodtak Budapest hasonlo szerkezeti helyzetben lev6 teriileteihez, ezek egyiittesen alkotj6k a fovaros torteneti lakoteriileteit. A teriilet varosi szovete, epuletallorn6nya egyedileg és egyiitteskent is kiemelked6 erteket kepvisel. A bels6 varosreszek komplex lako és intezmenyi teruletei adnak helyet a rendkiviil gazdag oktatasi és kulturalis intezmenyeknek, valamint a hagyomanyos kiskereskedelmi, kisipari szolgaltatasoknak. A belso teruletek korteriilet-megojitasi és varosrehabilitacios programjai 6ttor6 jelentasegGek a hazai urbanisztikaban, ennek tapasztalatai és eredmenyei beepiiltek a keriilet arculataba és a fovaros mentAlis terkepebe. A tovabbi, a rehabilitkios programba bevonand6 teruletek gyakran ertekes epiiletallomannyal rendelkeznek (miiemlekek, ipari milemlekek) amelyek tovabbelese és hasznositasa tovabb erositheti a ter-Wet presztizset. A Duna-parti teruletek — a fejlesztesbe val6 bevonast lassito tenyezok ellenere — rendkiviil magas potenciallal rendelkeznek, ezek hasznositasa reven raj lak6 és rekreacios teruletek alakulhatnak ki.
Kozlekedes Halazati reclionalis es varoson befall kapcsolatok A keruletet erinto tobb nagy kapacitas6 kOzlekedesi avonal jelentosen hozzajarul a ferencvarosi teruletek
feltarasahoz, az itt levo ingatlanok piaci helyzetenek er6sodesehez. A kazoti és kotOttpalyas kozlekedesi kapcsolatok a keruletet nem csak Budapest, de az agglomeracios terkepen is jol pozicionaljak a keruletet.
Vastit, HEV hatasa A vast ti és a FIN vonalak kozvetlen Osszekottetest teremtenek az agglomeraciOval és a fovaros kulso
keruleteivel.
Tonteakozleketiesi A keriilet tomegkozlekedesi halozata, azon beliil is a kOtottpalyas tomegkOzlekedes helyzete kiemelked6 favarosi mertekkel is. A kozeIrmilt fejleszteseinek koszOnhetoen a 4-6 és az 1-es villamos reven a kerilleten
191
Budapest IX. kerUlet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogyniikseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
halad keresztul Budapest (es Europa) Iegnagyobb kapacitasu és Ieghosszabb villamos vonala is. A 3-as és a 4-es metro vonal tovabb javitotta a kerulet elerhetoseget és gazdagitotta az atszallasi lehetosegeket, felertekelve az erintett korteruleteket és gyalogos atszallo helyek kornyezetet is. Egyeb alternativ kozlekedesi lehet6segek A keriilet belso reszein megvalositott és tervezett korterillet-megajitasi akciok jelentosen novelik a gyalogoskozlekedes lehetosegeit és biztonsagat, ami potencialisan magaval hozhatja az erintett ingatlanok erteknovekedeset és megtijitasat is. A rehabilitalt teriileteken a forgalomcsillapitasi és akadalymentesitesi eszkozok is a gyalogos kazlekedes biztonsagat és komfort szintjet nOvelik, javitjak a ter-Wet intezmenyeinek elerhetoseget az idosek vagy mozgasukban korlatozott lakosok szarnara is. A korteruletek gepjarmCi kozlekedesenek csillapitasa nem csak a gyalogos, de a kerekparos-barat kOzlekedes felteteleinek javitasat is eredmenyezte. Emellett Ferencvarost tobb, varosi szint0 kerekpara is erinti, amelyek osszekapcsolasa és fejlesztese a regionalis verkeringesbe is bekapcsolhatjak a keruletet. A belso teruleteken szamos berelheto kerekpar-terminal (BuBi) talalhato.
Kozmavesites A kerulet kozmCiellatottsaga gyakorlatilag 100%-nak tekintheto. A varosrehabilitacios programok és projektek minden esetben magukban foglaljak a csatlakoz6 kozmilhalozat felujitasat is, ami az ellatas biztonsagat, a koltsegek csokkenteset és a hatekonysag noveleset eredmenyezik.
Ziildfeliiletek, kornyezetvedelem Zeldieliileti ertekek •
Telepuleskepi jelentasegii fasor: Keruletben a fasori allomany csak egyes varosreszekben
intenzivebb, ezert a szerkezeti jelentosegil, telepilleskepi szempontbOl megtartasra és fejlesztesre erdemes egy- vagy ketoldali fasorok keriiltek abrazolasra, amelyek a telepiilesi zoldhalozat szerves reszekent ertekelhetok.
lelentos zoldfelulettel biro lakoteriilet: A kerilletben a varosszerkezet es a beepitesi struktura kovetkezteben alacsony zoldfeliileti intenzitasu teruletek dominanciaja jellemzei. Mindemellett magas zoldfeliileti aranyti lakoteruleteket is talalunk, mint a JOzsef Attila-lakOtelep. Ezek a teruletek nagyban iikologiai, varosklimatologiai szempontbal kiemelkedo ertektiek.
•
lelentos zoldfeliilettel biro egyeb teriilet (era, kozpark, kozkert, jelent5s zoldfelaleta • intezmenyterulet): Mivel a kerulet jellemzoen alacsony zoldfeluleti arannyal rendelkezik, nagy jelentoseggel bir valamennyi meglevo kozkert, kozpark, jelentos zbldfe101etG intezmenykert. Legfontosabb ilyen zoldteruletek és intezmenykert a Nehru-park, Milleniumi negyed kozparkja, Markusovszky ter, Ferenc ter, Lenhossek park, Jozsef Attila-lakotelep kozponti parkja, a Szent Istvan és Szent Laszlo Korhazak kertje.
192
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. keriilet
HBHE — BFVT— HETFA — PESTTERV — Pro Regi6 Ogynokseg — Varoskutatas
100. abra: Ferencvaros ertekterkepe
193
Ferencvaros ITS — Megalapoth vizsgalat
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ugynokseg — Varoskutatas
101. abra: Ferencvaros ertekterkepe - reszletek Jelmagyarazat Tobbiranyii elerhetosig (kozossigi és kozi/ti kozlekedes)
Miiemlik
Gyorsyastiti / REV feitaras
_
J Fovarosi yedett epiilet
Kotattpalyas kozlekedes
Feivarosi vedett epuletegyiittes
Fortis
Tortenelmi emlekhely
Telepiileskipi jelentosegii fasor
Mijemlik jelentosigu teriilet
Jelentos zOldfelblettel biro lakateriilet
Muemleki kornyezet
Jelentas zoldfeltilettel biro egyeb teriilet (erdii, kozpark, kbzkert, intezmenyteralet)
Viligoroksigi helysz in yedooyezete
194
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerUlet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutat6s
Ferencvaros ITS — Megalapoz6 vizsgalat
3. Eltero jellemzokkel rendelkezii teleptilesreszek 3.1. Ferencvaros varosreszei Telepulesreszek kijelolese, pontos lehatarolasa, a lehatarolas indoklosa, terkepi Obrozoldsa, a lehatarolt telepiilesreszek rdvid bemutatasa Ferencvaros onkorm6nyzata — a tradicionalis adottsagokat alapul %/eve — 4 varosreszre osztotta a telepiilest. Az elmult idoszakban nem tortentek olyan mervCi szerkezeti vagy funkcion6lis valtozasok a keruletben, amelyek indokoltak volna ennek modositask, a KSH és a nepszamISlasi adatok statisztikai osszehasonlithatosSga szinten a valtortatas ellen szolt. 1.
Belso-Ferencykos
2.
Kozepso-Ferencvaros
3.
Kulso-Ferencvaros
4.
JOzsef Attila-lakotelep
102. abra: Ferencykos varosreszei
195
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynakseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Mega lapozo vizsgalat
Az ewes verosreszek jellemz61 Lukcisalloniciny, lukcitic;pessep A kerulet lakasallomanya szamottevoen nem valtozott 1990. ota. Ez alOI a 90-es evek vegetal beindult rehabilitacionak valamint a Duna-parti fejleszteseknek koszOnhetoen Kozep-Ferencvaros a kivetel, ezzel szemben a Belso-Ferencvaros és a Jozsef Attila-lakotelep kialakult epUletallomanya valtozatlannak tekintheta. Kulso-ferencvarosi kismereta elszigetelt lakoteriiletek lassan felszamoladnak, ugyanakkor a Duna-parti lakateriilet-fejlesztesi projektek nem indultak be, ennek kaszonhetaen a varosresz lakasallornanya enyhe csokkenest mutat. 125 000 20 000 r Belso-Ferencvaros 15 000 or Kozeps6-Ferencvaros 10 000
Kuls6-Ferencvaros JOzsef Attila Itp.
5 000
1990
2001
2009
2011
103. abra: A kerulet lakasAllornanya varosreszenkent Forras: KSH és Onkormanyzat
A lakonepesseg alakulasa ugyanakkor nem minden esetben tiikrozi a lakasallomanyban tortent valtozasokat. Ennek magyarazata lehet egyreszt az adatszolgaltatas elterese (a 2009-es adatok onkormanyzati nyilvantartason alapulnak, mig a 2001-es és 2011-es adatok a KSH nepszamlalas eredmenyet mutatjak), valamint az, hogy — elsosorban Belso és Kozepsa-Ferencvaros lakasai rendkiviil kazkedvelt berlemenyek a kornyezo egyetemi diakok szarnara. Amennyiben nem tOrtenik bejelentes, a helyszinen regisztralt adatok jelentosen elterfthetik a statisztikai eredmenyeket. A .16zsef Attila-lakotelep lakonepessegenek csokkenese (15 362-red 12 748-ra) valtozatlan lakasszam mellett feltetelezhetoen egy generaciovaltas eredmenye.
35 000 30 000 25 000 Bels6-Ferencvaros 20 000 e Kozeps6-Ferencvaros 15 000
Kuls6-Ferencvaros
10 000
16zsef Attila Itp.
5 000 0 2001
2011
2009
104, abra: A kerulet lakonepessege varosreszenkent Forras: KSH és Onkormanyzat
196
Budapest IX. kerUlet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogyniikseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
Egyeh fejlesztesi tenclenciok Jelentosegeben és volumeneben is a legnagyobb valtozasok BeIs& és KOzepso-Ferencyaros terijleten zajiottak le az elmult idoszakban. Ezek egyreszt az orszagos és nemzetkozi jelentaseg0 intezmenyek (Corvinus egyetem, Mina, Nemzeti Szinhaz, MCiPa) parosulva a magas min6seget és piaci erteket kepviselo lakas-fejlesztesekkel ujrapozicionaltak a ferencyarosi Duna part szerepet. Ez a tendencia folytatodik varhatoan, amennyiben napirenden van a Nehru part valamint a Boraros ter megujitasa, ami altal a ket varosreszben egy osszefilgg6 Duna parti say alakuihat ki eros varosi kozossegi funkciokkal. A Duna-part jovoje Kalso-Ferencvaros teriileten toyabbra is kerdeses. A 2024-es olimpiai jatekok kozpontjakent és az Olimpiai Falu helyszinekent elinduihat a terulet fejlesztese, ami — elsosorban a csatlakozo infrastrukturalis és kozlekedesi fejlesztesek nagysagrendje miatt — eziclaig nem tOrtent meg. Bar a terulet beepftese nemileg ellentmond a kompakt varos elveinek, a varos és a kerulet mindig is potencialis fejlesztesi lehetosegkent kezelte, mintsem varosi kozparkkent vagy más beepftetlen terijletkent. Kozeps6- és Kulso-Ferencvaros terijlete rendkiviil heterogen Osszetetelii, s bar statisztikai szempontbol osszevontan jelennek meg, ezeket erdemes teruletileg toyabb tagolni. Kij156 Ferencyaros toyabbi terilleteinek (els6sorban barnamezas ingatlanjainak) fejlesztese szinten varat magara, ami alai csak az M5 autopalya bevezetOszakaszahoz csatlakozo teruletek, a GOli id és kornyeke kepeznek kivetelt, ahol a kivalo kozlekedesi kapcsolatoknak koszonhettien korszera és kedvez6 valtas zajlott le a gazdasagi teruletek hasznositasaban.
Fielso-Ferenevoros A varosresz terilletew: 58,3 ha LakOsCirCisege:205,0 f6/ha AlJana) nepesseg: 11 953 fo, a kerijlet osszlakossaganak 19,4%-a (2011.) A Kiskortlt (Vamhaz krt) és a Nagykorut (Ferenc kora) korti resz a legregibb varosias terulet. Jellemz6 beepitese zart sort, harom-, negy-, otemeletes szazadfordulo kornyeken epult berhazakkal, jelentos szamii intezmennyel (Varnhaz, a mai Corvinus Egyetem, Kozponti Vasarcsarnok, Iparmaveszeti Mtizeum).
KOzepso-Ferencvdtos A varosresz teriilete: 330,0 ha Lakostiirasege:100,7 f6/ha Allan& nepesseg: 33 226 fa, a kerulet Osszlakossaganak 54,0%-a (2011.) Mivel a varosresz nagyon heterogen kepet mutat varoskepi, varosszerkezeti, gazdasagi és demografiai szempontbol egyarant, indokolt Kozepso-Ferencvarost tovabbi negy teriiletre tagolni: Rehabilitacios terulet, a Malmok teriilete, Millenniumi varoskozpont és a Vagethid utca tersege. Ezen teruletek legfabb jellemz6je, hogy az eredeti epuletallornany zorneben a XIX. szazadi varosegyesites soran alakult ki, azonban — mivel a varosntivekedes soran megvaltozott az egyes teruletek varosszerkezetben és a varos makodeseben betOltiitt szerepe — mara atalakult, kiiiresedett. A Haller IA, amely sokaig a varos hatara, egyben arvizvedelmi vonala (Ferencvarosi vedgat) is volt, ma is a varosias, zart sort:, beepftes hatarvonala. A Rehabilitacios terijleten elindult a favaros legjelent6sebb lakoteriileti megojitasi programja, a Malmok terijleten is tOrtentek jelent6s valtasok, bar az eredeti malom epiiletek és kornyezetuk meg nem igazan talaltak meg uj funkciojukat.
10
A teruletek a Duna nelkUl &tend&
197
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerillet
HBHE — BFVT — HtTFA — PESTTERV — Pro Regio UgynOkseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megalapozo vizsgalat
A Vagohid utca tersegeben a Robert Karoly korut menten a nagyobb leptekCi fejlesztesek jelentek meg (Grupama Arena, Lurdy hazy, és varat magara a Soroksari ut menti teruletek ipari milemlekeinek revitalizacioja. A belso teruletek lakoteruleteinek lasso, telkenkenti atalakulas figyelhet6 meg els6sorban maganbefektetok reszvetelevel. A Soroksari tit és a Vagohid utca menti terulet a malmok és egyeb mez6gazdasaggal kapcsolatos ipari tevekenysegek terulete volt, lakohazakkal keverten. A maguk koraban korszer0, a Ferencvaros molt szazadi fellenduleset lehetove tevo gyarak, Ozemek mara elavultak. Privatizacio kapcsan torten6 tulajdonvaltasuk utan is nehez kerdes marad az epitett kornyezet tijrahasznositasa. Konyves Kalman korut és a Rákóczi-hid kiepitesevel jelent6s valtozason megy keresztiil a terulet, nehany even be101 a varosresz deli hatara az CijLipotvaros és RObert Karoly korut deli tukorkepekent alakul ki.
Ref,abllitacros terulet 00t
rt-,
Ar $ 1 ,1 ,p` ennfu\ A
Vagohid utca tersege
kozpoot.
• \
105. abra: Kozepsa-Ferencv6 ros jellemzo varosszerkezeti tersegei
Kiilso-Ferencvaros A varosresz terulete: 657,1 ha LakosurCiseg: 5,4 fa/ha Lakonepesseg: 3 542 RS, a kerulet osszlakossaganak 5,8%-a (2011.) A kerulet fokent ipari jelleg6 varosresze harom reszre tagoloclik. A Soroksari tit - Gubacsi Lit - K0156 Mester utca menti terulet mezOgazdasagi feldolgozo-ipari, nehez- és hadipari letesitmenyei a privatizacio kapcsan ezekben az evekben keresik uj szerepOket. A Ferencvarosi rendez6 palyaudvar a RakOczi hidhoz és a Konyves K61man koriithoz vala csatlakoths lehetoseggel egyed016116 utat nyit a FOvaros vastiton torten6 aruellatasa.
198
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro RegiO Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — MegalapozO vizsgalat
106. abra: Kuls6-Ferencvaros jellemzo varosszerkezeti tersegei
Jozsef Attila-lakotelep Lakotelep terulete: 137,5 ha Lakosurilsege: 92,7 fo/ha Lakonepesseg: 12 748 fo, a kerulet osszlakossaganak 20,7%-a (2011.) A fovaros elso lakOtelepe, amely a Hatar Lit és 0116i ut csatlakozasanal levo haromszogben epiilt a hajdani Maria Valeria telep helyen. Magan hordozza az 50 evek vegenek, hatvanas evek elejenek tervezesi jegyeit a telep epiteszeteben és beepiteseben egyarant. Intezmenyellatottsaga jonak mondhato, korteruletei és zoldfeluletei megLijitasa folyamatosan napirenden van, a lakotelep forgalomcsillapitasa megtortent, ami altal gyalogos-baratabba, biztonsagosabba valtak.
3.2. Szegregalt vagy szegregacioval veszelyeztetett teruletek Szegregalt vagy szegregocioval veszelyeztetett teruletek lehatorolasa, terkepi abrozoldsa es helyzetelemzese (potencialis akciateraletek) A IX keriilet a rendszervaltasra az egyik legrosszabb allapotti keriilette valt a szlomosodes és a szegregacio tekinteteben. A jelentOsen Ieromlott teruletek nagysaga és szama azonban szamottevaen visszaszorult az elm6lt evtizedekben lezajlott varosrehabilitacios programoknak koszonhetoen. Ez nem csak a lakasallomany ugrasszerCi feljavitasat sok esetben lecsereleset jelentette, de az intezmeny ellatasi
199
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerOlet
HBHE — BFVT — H ETFA — PESTTERV — Pro Regio Ogynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Megala poz6 vizsgalat
rendszerek Ujjaszervezeset is, kiemelten az oktatasi, egeszsegOgyi és szocialis teruleten. Erre és az idokozben szerzett tapasztalatokra epulnek a kerulet idevago rendeletei és egyre kiterjedtebb specialis programjai. Szegregatum és szegregacioval veszelyeztetett teruletek: Ferencvaros tarsadalmi, teruleti, fizikai jellemzoibol adocloan szamos alacsony statuszil, leromlo vagy mar leszakadt lakotomb talalhato. A krizisteruletek lehatarolasa a kovetkezei ismeretek alapjan tOrtent: A KSH 2011-es nepszamlalasi adatai alapjan minden olyan telepulesresz emlitesre kerul, aminek lakossaga meghaladja az 50 fot és az alacsony statuszU lakosokli aranya minimum 35%.
3.3. Egyeb szempontbol beavatkozast igenylo teruletek Egyeb szempontbal beavatkozast igenylo teruletek lehatarolasa, terkepi abrozoldsa és helyzetelemzese (potencialis akciateruletek)
Ferencvarosban a legegetabb kerdes és a legsurgetobb beavatkozast igenylo terulet a volt ipari valamint a MAV teruletek jovoje. Ezek asszesen megkozelitik a kerUlet teriiletenek 30%-at. Ha ehhez hozza vesszuk a belso terijleteken meglevo volt ipari teruleteket is, az alulhasznositott teruletek aranyat tekintve Ferencvaros a Fovaros legnehezebb helyzetben leva kerUletei koze tartozik. Az alulhasznositottsag a belso teruleti tartalek nem megfelelo kihasznalasat, vagy varosszerkezetileg nem megfelelo funkciot jelenti. Ezeken a terCileteken sok esetben nem ertekes az epOletallornany. Elofordul, hogy az elmUlt evekben a teruleten jelentos bontasok tortentek, de a terulet (minosegi) atalakulasa — jellemzoen a gazdasagi valsag kovetkezteben — és a visszamaradt, neha ertekes epuletek sem hasznositottak megfeleloen. Bar ezek a teruletek az eltera szerkezeti és kornyezeti adottsagaik alapjan kulonbOzo jellegCi beavatkozast igenyelnek az onkormanyzat reszeral, abban hasonloak, hogy nagylepteku és Otto& fejlesztesi koncepcio nelkOlegyik terulet fejlesztese sem varhato.
Jelmagyarazat:
MI Stabil, illetve megujult ipari, kozlekedesi, kOzmii funkcioval jellernezheto terulet Funkci6t valtott terulet FunkciOvallas folyamatban a teruleten
Atmenetihasznositas/alulhasznosilas, jelentosebb fejlesztes nelktili terulet LeaIll fejlesztessel jellemezheto terulet Funkci6 nelkilli/klasszikus hasznalaton kiviili rozsdaovezeti terulet Vegyes kategoria (stabil ipari funkcio + atmeneti hasznositas, alulhasznositas)
107. abra: Barnamegis teruletek atalakulasa a IX. keruletben (2012) Forras: MTA KRTK Regionalis Kutatasok Intezete
A helyzetfeltaras soran azonositott, sokszor teruletileg is szignifikans, telepiilesszerkezetben meghatarozo es /vagy sajatos problemaval rendelkezo teruletek a beavatkozasok. Az alabbi terUlettipusokra a fenti 11 Aktiv koru, 8 altalanos iskolai osztalynal nem magasabb iskolai vegzettsegil es rendszeres munkajovedelemmel nem rendelkezd lakos
200
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. keri.ilet
HBHE — BFVT — HtTFA — PESTTERV — Pro Regio Ugynokseg — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — MegalapozO vizsgalat
teruleti kiterjedes, varosszerkezeti szerep mellett jellemzo a kuliinbozo problemak osszetettsege, egymast erosito negativ hatasa, mely a beavatkozasok komplex, integralt szemlelettel torteno tervezeset is megkivanja. A teruleti kiterjedessel rendelkezo, alabb reszletezett problemak beavatkozasi teruleteinek egymasra vetitesebOl kirajzolodnak az integralt problemakkal rendelkezo teruletek: •
alulhasznositott és hasznalaton kivOli teruletek;
•
a kerulet testetol tavol eso vagy szigetszerii keruletreszek;
•
jelentos epiteszeti ertekkel biro, de nem vagy alulhasznositott teruletek;
•
lakossagi parkolohely-hinny terulete;
•
halozati kapcsolati hianyok terulete;
•
kOzOssegi kOzlekedessel kevesse ellatott teruletek;
•
alacsony zoldfeliileti intenzitasu terulet;
•
zajklonfliktussal erintett Citivasaszakaszok;
•
kiemelt jelentosegii, rendezetlen Otszakaszok;
•
rendezetlen tulajdonviszonyokkal rendelkezo teruletek.
A teruleti kiterjedessel rendelkezo problemak mellett Ferencvaros rendelkezik olyan kihasznalatlan teruleti ertekekkel, amelyek a problemak megoldasaval parhuzamosan fejleszthetak, a beavatkozAs integraltsaganak szintjet emelik és a megvalOsithatosaghoz nagyban hozzajarulhatnak. Ezek a kovetkezok: •
jelentos és ertekes zoldfekileti teruletek;
•
Duna menti teruletek;
•
belso fejlesztesi potenciallal rendelkezo lakoteriiletek, rehabilitacios tombek;
•
jol mCikodo, 616 keruletkozpont;
•
kotottpalyas tOmegkOzlekedesi eszkozOk jelentos aranya;
•
vedett epijletek és telepiileskepi szempontbol kiemelt tombok;
•
kiemelkedo kulturalis és oktatasi intezmenyrendszer;
•
jelentos sport és rekracios funkcioju letesitmenyek.
A beavatkozasi teruletek csak egy resze rendelkezik teruleti kiterjedessel. A teruletileg nehezen lekepezhetiti, intezkedes jellegU beavatkozasi teruletek a kovetkezak: Tarsadalmi, gazdasagi tematikus beavatkozasi teruletek
■ Befektetes Osztonzes, aktiv gazdasagfejlesztes, ■ LakSsepftesi osztonzese a városrehabilitacio folytatasaval, ■ Oktatas, szakkepzes fejlesztese, ■ Keruleti kulturalis letesitmenyek komplex fejlesztese, ■ Helyi egeszsegipar fejlesztese, ■ Sportinfrastrukt6ra fejlesztese, ■ Megujulo energia hasznalatanak elterjesztese, ■ Helyi kbzossegek és tarsadalmi csoportok erasitese, ■ Szegregacios és szegregacio altal veszelyeztetett teruletek beavatkozasi programja, ■ Szocialis és iclosellatas hatekonysaganak fejlesztese.
201
FERENCVAROS ITS — 1. SZ. MELLEKLET
FERENCVAROS TELEPULESFEJLESZTESI KONCEPCIO INTEGRALT TELEPULESFEJLESZTESI STRATEGIA Megalapozo vizsgalat
1. sz. Melleklet
Tartalom A TELEPULESFEJLESZTESI DOKUMENTUMOKKAL VALO OSSZEFUGGESEK VIZSGALATA
3
1.
A fejlesztesi és rendezesi dokumentumok egymasra epulese
2.
Barnamezos teruletek Tematikus Fejlesztesi Program (Barnamezos TFP) Ferencvarost erinta
favarosi projekt 3.
3 4
Duna menti teruletek osszehangolt fejlesztese Tematikus Fejlesztesi Program (Duna TFP)
Ferencvarost &into projektjei
5
4.
6
Szocialis varosrehab. Tematikus Fejlesztesi Program (Szocialis TFP) lehetseges projektjei
A KERULETRE VONATKOZO TELEPULESRENDEZESI TERVI ELOZMENYEK VIZSGALATA 5.
Keruleti Szabalyozasi tervek — 2014. junius
FERENCVAROS HUMAN INFRASTRUKTURAJA
6 6 8
6.
Ovodai ferohely adatok a 2014/2015. nevelesi evre felvettek szerint
8
7.
A keruletben mOkodtetett iskolak
8
9.
Kedvezmenyes berleti dij6 szervezetek a szocialis ellatorendszerben
12
10.
Peldak Ferencvaros 2014. evi rendezvenyeibal
13
FERENCVAROS GAZDASAGA
15
11.
A keriilet Iegnagyobb foglalkortatoi
15
12.
A kerulet jelentosebb (100 fas vagy afeletti) foglalkortatoi
16
13.
A favarosi keruletek munkaero-forgalma, 2011 (Forras: KSH)
16
14.
A foglalkortatas fobb mutat6i, 2001, 2011 (6j modszertan) (Forras:KSH)
17
15.
Jelentosebb onkormanyzat altal elnyert t6mogatasok az elmult evekben (Fort-as:
Onkormanyzat) 16.
18
Az onkormanyzat korteruleten vegzett beruhazasai, epiilet-fel6jitasai, tarsashaz-fel6jitasi
tamogatasai, 2007-2014. (Forras: Onkormanyzat)
20
Budapest IX. keriilet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS —1. sz. Melleklet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
17.
A legnagyobb osszegii és a tematikusan szelektalt jelentosebb Europai unios dmogat6s1.1
ferencvarosi projektek fobb adatai, 2004-2014. (Forras: Miniszterelnokseg, sajat adatgyOjtes) AZ ONKORMANYZAT GAZDALKODASA, A TELEPULESFEJLESZTES ESZKOZ- ES INTEZMENYRENDSZERE 18.
25
A onkormanyzat onkent vallalt feladatellat6sainak forrasai és kiadasai, 2013 (eFt) (Forras:
onkormanyzati adatszolgAltatas. 2013. evi z6rsz6mad6s) 19.
21
25
A helyi onkormanyzat kotelezo feladatainak finanszirozasa a sajat miikodesi bevetel és a
kozponti kOltsegvetes, valamint az onkormanyzati hozzajarulas aranyaban, 2013 (eFt). (Fort-as: onkormanyzati adatszolgaltatas. 2013. evi zarszamadas) 20.
A 2007 ota elkeszult ferencvarosi epulet-rehabilitaciok fobb adatai, 2015. (Forras: 27
onkorm6nyzati adatszolgaltatas) 21.
AZ
26
Folyamatban leva ferencvarosi epulet-rehabilitaciok fobb adatai, 2015. (Forras:
onkormanyzati adatszolgaltat6s)
29
EPITETT KORNYEZET VIZSGALATA
30
22.
AzonosItott nyilvantartott regeszeti lelohelyek
30
23.
MGemlekek, mCiemlekegyatesek
30
25.
Fovarosi vedett epuletek
32
26.
F6v6rosi vedett epuletegyuttesek
33
Helyi (keruleti) vedelem alatt 6116 epuletek
33
27.
2
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
Ferencvaros ITS —1. sz. Melialet
A telepiilesfejlesztesi dokumentumokkal vale) osszefuggesek vizsgalata 1. A fejlesztesi es rendezesi dokumentumok egymasra epiilese TIPUS HIERARCHIA
FEJLESZTESI TIPUSU DOKUMENTUMOK hONCEPCI6
RENDEZESI T PUSU DOKUMENTUMOK
11111111=3111111
Nernzeti Fejlesrtes 2030 °recipe Fejlesztesi es TerallettepesztesIKoncepc16 (OFTK) 1/2014 I 3 ) OGY hat melleklets
TERSEGI
>
Budapest terillettepesztesi koncepcksja (BTFK) 1213/2014 (V1.30 )F6v Kgy Hat valammt Orme Pest Megyel Teriletfejlesztesi KoncepctO (PMTFK) 76/2013. (XI 29.) POM hat
Orszagos Ter6letrendezesi Tery (OTrT) 2003 ey, XXVI n/
Budapest) Agglornericlo Tertiletrenderes1 Terve (BATrT)
Favirosi tenilettejlesdesi program (F6TEP)
2005 eviU0V Iv . a2011 avi VOCX1/111 kr - vermodesitva
4. ---••■•■•-FOVAROSI TELEPULESSZERKEZETI TERV
Budapest 2030 hosszti tavit virosfejlesetest koncepci6 767/2013 (IV.24.)Ftiv. Kgy hat
BUDAPEST 2020• Integrait teleptilesfejlsztesi strategia 923!20 14 (V130 ) , OV Kgy hat
Bamantezdo teruletek tellesztese Duna meat teruletek esszehangolt tetleszlese Szociaks vitrostehabileac05
Budapest Winn teleptitesuerkezeti terve (TUT 2015) 50/2015 0 28 ) Foy. Kgy hat
A
FOVAROSI Budapest ftsviros rendezest szabilyrata (FRSZ) 512015 (0 16) F6v Kgy rend
TELEPULESISZINT
Dunoparti epltici szabilyzat lkeszilese tolyarnathal;
PLERULE It VAROSF EJL ESZ T I S KONCEPCIO
.15 . e..s'ESA.A. KERULETI EPITESISZABAL Y2AT• S'FR'C.13,
-+ Integrilt Virosfejlesztesi ',2009 12 Strategist
KEROLETI
XERt),ETI AGA.ZAT, rEJLESZTEs■ hoNC€PcOn
Ifju'sipi Koncepcio 2012.2015 Hely' EselyegyenlEsegi Program 2013 Idbsugyi koncepcio 2012 Sportlejlesztesi koncepcI6 2014 2018 Janet Attila Lakotetep EU. Terve 2014
3
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS — 1. sz. Melleklet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro RegiO — Varoskutatas
2. Barnamegis teriiletek Tematikus Fejlesztesi Program (Barnamezos TFP) Ferencvarost &iota fovarosi projekt
Projektgazda
Sorsz
Fovarosi Onkormanyzat
FOV-01.
Projektgazda
Sorsz
IX. keriileti ankormanyzat
IX-01.
Projekt time
IndikatIv osszkoitseg 2020-ig (M Ft)
KT.3.3.
Barnamezos teruletek fejlesztesenek menedzselese — 1000 befektetes-asztonza feladatok ellatasahoz intezmenyi feltetelek biztositasa
Projekt time
Kvassay meth
Kapcsolocid kozeptava cel
Indikativ osszkoltseg 2020-ig (M Ft)
Kapcsol6d6 kozeptavu cel
4097
KT.2.
Projekt benytijto szervezet (projektgazda): Budapest Favaros IX. kerulet — Ferencv6ros onkormanyzata Projekt helyszine: 1095 Budapest IX. keriilet — Ferencvaros Hajoallomas utca 1. és Kvassay Jeno tit 1. Kapcsolodo kOzeptavu cel(ok): KT.2 Projekt indikativ osszkoltsege 2020-ig: 4 097 millio Ft
A Projekt elsodleges celja a volt Vituki terulet rehabilitaciajanak elkeszftese és a fenntarthato gazdasagi novekedes beinditasa. Reszfeladatok, a meglevo MNV kezelesii, allami tulajdonu VITUKI irodahazhoz szukseges infrastruktura, valamint intezmenyi, lake) és sport/rekreacios fejlesztesek beinditasahoz szukseges infrastruktura biztositasa, mindez kizarOlag korteriileten, valamint a terulet kornyezetszennyezestaltorten6 megtisztftasa. A terulet jelenleg Miami és magan tulajdonban van. A KSZTben meghatarozott feltaro utak, valamint a Duna-parti Z-KK Ovezet a kiszabalyozasa utan a Barnamezos tamogatast elvezo teruletek iinkormanyzati tulajdonba keriilnek. A Fovarosi tulajdonba ker016 3,6 ha teruleten a Duna TFP Kvassay Setany projekt kapcsan gyalogos setany, kerekparid, hajokikotak és jelentos zoldfelulet keriilhet kialakftasra, tovabba a jelenlegi arvizvedelmi rendszer feltIjitasa, korszerasitese is megtortenhet. A TFP projekt altal generalt fejlesztesek soran 135 000 m2 iroda (10 db Irodahaz), 18 000 m2 kereskedelmi terulet és 87 000 m2 lakas (1400 lakas) epiilhet meg. A ter(iletet date) kozmOvezetekek a z onkormanyzati tulajdonba kerulo kOzteriiletek alatt keriilnek kiepitesre. A nagy tomegeket vonzo setany tomegkozlekedesi kapacitas-igenyet a terulet kiizepvonalaban kialakitando tij 1-IEV megallo — K-NY-i setany és BKK hajOkikoto fejlesztesevel lehet biztositani.
4
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regi6 — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — 1. sz. Melleklet
3. Duna menti terilletek osszehangolt fejlesztese Tematikus Fejlesztesi Program (Duna TFP) Ferencvarost &into projektjei Projektgazda FOV.
Sorsz.
Projekt clme
Indikativ osszkoltseg 2020-ig (MFt)
01
Favarosi Vizgazdalkodasi Strategia kidolgozasa
100
FOV.
02
Budapest arvizvedelmi matargyainak allapotfelmerese és beavatkozasi tery kidolgozasa
150
FOV.
03
Budapest arvizvedelmi mOtargyainak fejlesztese
FOV.
04
Duna menti Integralt Varosfejlesztesi Strategia kidolgozasa
FOV.
11
RSD integralt fejlesztesi program kidolgozasa
FOV.
14
A Duna integr6lasa Budapest kozlekedesi rendszerebe (hajozas fejlesztese)
FOV.
17
Budapesti es regionalis kerekparos 6tvonalak es szolgaltatasok fejlesztese
FOV.
18
2-es villamos rekonstrukciOja (es eszaki meghosszabbitasa)
FOV.
19
M5 metro deli szakaszanak kiepftese — elokeszites
FOV.
23
Duna-hidak rekonstrukcioja — Lanchid es Varalagut felOjitasa, Pet6fi hid felujitasanak elokeszitese
Projektgazda
Sorsz
Projekt dm
IX.
01
60 000 120 50 19 300 5 100 23 500 5 000 14 500
Indikativ osszkoltseg 2020-ig (MFt)
Milleniumi futopalya — Nehru part, Gizella setany
650
Projektet benyOjtO szervezet (projektgazda): Budapest Fovaros IX. keriilet — Ferencvaros onkormanyzata Projekt helyszine: Nehru part-Gizella setany Kapcsolodo kozeptavii cel(ok): Partszakaszok gyalogos eleresenek biztositSsa, Rekreacios, turisztikai potencial kiaknazasa, Kozlekedesi kapcsolatok javitasa Projekt indikativ osszkoltsege 2020-ig: 650 milliO Ft
A projekten be10l a rekreacios-turisztikai cel megvalositasat szolgalja a rekortan feluletti futopalya letesitese. A teruleten kiszolgalo funkciok (padok, hulladekgAtok, kerekpartSrolok, tajekortato tabl5k) is epulnek, valamint felOjitasra ker01 a novenyzet és fasor foghijai potlasra keriilnek. A partszakaszok megkozeliteset mozditja elo a Duna-part erintett szakaszanak fizikai egyesitese, az atjarhatatlan HEV elszigetela hatasanak kikapcsolasa a Duna-korzo eleteb61. Ehhez sziikseges a HEV palyan legalabb ket helyen biztonsagos szintbeli akadalymentes gyalogos Stjaro letesitese a Millenniumi Varoskozpontban a Hailer kapu és a Bajor Gizi park vonalaban. A kozlekedesi kapcsolatokat javitja, hogy a Millenniumi Varoskozpontban a HEV palyan letesitendo biztonsagos szintbeli akadalymentes gyalogos atjaro a meglevo és tervezett BKV hajokikotoket k6nnyen elerhet6ve teszi és no a Duna menti kozossegi kozlekedest hasznalo utasok szama és az eszkozvaltast vegrehajto utasok szarna. A projekt a kerulet lakossaga szamara megnbveli a pesti oldalon szakos, termeszet-kozeli kikapcsolOclasi teret, a szinten korlatozottan rendelkezesre SIIO sportolasi lehetoseget. A futopalya, a kOrnyez6 kat& a kinalat szakossege okan favarosi szinten fontos fejlesztes, termeszet-kOzeli jellege, kozossegi kozlekedessel és kozuton valo
5
Budapest IX. keriilet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS — 1. sz. Melialet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
megkozelithetosege varhatoan megnOvekedett erdekloclest eredmenyez. Tovabba, a fejlesztes deli iranyban meghosszabbitja a Duna pesti partjan jelenlev6 turistaforgalom fo tengelyet is. Projektgazda
02
lndikativ osszkoltseg 2020-ig (MFt)
Projekt chyle
Sorsz
1 532
Kvassay setany
Projektet beny6jto szervezet (projektgazda): Budapest F6varos IX. kerulet — Ferencvaros onkormanyzata Projekt helyszlne: Hajoallomas (Kvassay Jen6 ut és Duna altal haterolt terulet) Kapcsolodo kozeptav6 cel(ok): Partszakaszok gyalogos eleresenek biztositasa, Rekreacios, turisztikai potencial kiaknazasa, Kozlekedesi kapcsolatok javItasa, Hajozas fejlesztese, Barnamezos terOletek fejlesztese Projekt indikativ osszkoltsege 2020-ig: 1 532 milk. Ft A projekt a Duna-part rekreacios zoldterOletkent tOrten6 deli meghosszabbitasat celozza. Az arvizvedelmi alprojekt az arvizvedelmi takes korrigalasra, kijavitasra Osszpontosit. A partszakasz gyalogos- és kerekparos setannya torten6 atalakftasa, a Duna-korz6 eletebe torten6 bekapcsolasa erdekeben ker0l sor a zOldteruletek megujitasara, kerekpar6t kialakftasara kiszolgalo funkciokkal. A rekreacios kfnalatot boviti a kajak-kenu és evezos vizisport kikoto kialakftasa, a megkOzelitest biztosito utak, parkolok, buszparkolok kiepitese. Turista hajokat foga& kikoto és buszparkolo letesul a HajOallomas utcai reszen, BKK jarathajo kikot6 601 a partszakasz kozeps6 reszen, a zOldterulet s6lypontjaban. A fejlesztesi teruleten jelenleg talalhato betonOzem, epft6ipari felszini tarok:, terulet és kapcsol6d6 letesitmenyeik elbontasra, kornyezeti karmentesitesre ker01, megtortenik a regeszeti feltaras, arvizvedelemre és parkositasra torten6 elokeszites. A kerulet lakossaga szarnara When is meghosszabbitja, funkciOjaban pedig boviti a rekreacios celb61 rendelkezesre 6116 partszakaszt. Favarosi szinten, a projekt a barnamezos projekttel egyOttesen megteremti a terseg hasznalhatOsagat, a varosi strukt6raban vale, rendezeset. 4.
Szocialis varosrehab. Tematikus Fejlesztesi Program (Szocialis TFP) lehetseges projektjei
A keruletek es a Myth-0s szakert6i altal kidolgozott, donteshozoi altal kozosen elfogadott, palyazati kriteriumrendszer keszOlt a megpalyazhatO forrasok elosztasara, melyekre palyazni a szinten kozosen meghatarozott kriteriumoknak megfeleI6, kerOleti krizis- és veszelyeztetett teruletekre keszOlt projektekkel lehet.
A keruletre vonatkozo telepulesrendezesi tervi elazmerwek vizsgalata
5. Ey 2002
Keriileti Szabalyozasi tervek — 2014. junius Rendeletszam 11/2002.(VI.12.) 15/2002.(VI.26.) 19/2002.(X.10.) 20/2002.(X.10.)
Terillet Szt. Laszlo Korhaz és kornyeke Kulso Mester utcai iizleti park CF-Pharma Gydgyszergyar és kornyeke Kozeps6-Ferencvaros rehabilitacios terulet (modositva: 12/2014 (iv.29.) )
6
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerUlet
HBHE - BFVT- HrTFA - PESTTERV - Pro Regio - Varoskutatas
Ev
Rendeletszdm 21/2002.(X.10.)
2003
2004
2005 2006 2007 2010 2012
34/2003.(X.10.) 35/2003.(X.10.) 37/2003.(XI.7.) 41/2003.(XII.30.) 18/2004.(V.21.) 24/2004.(VI.28.) 31/2004.(X.18.) 38/2004.(X1.17.) 17/2005.(V. 25) 8/2006.(111 10) 9/2006.(111. 10.) 5/2007. (II. 9) 12/2010 (V.7.) 20/2010. (V14.) 20/2012. (V.22.) 42/2012 (X1128.)
Ferencvaros ITS - 1. sz. Melleklet
Tertilet 16zsef Attila Lakatelep es kornyeke (m6dos1tva: 16/2003 (111.07.) ) Merenyi Gusztav Karhaz Kozeps6-Ferencvaros Malmok (Mester-Soroksari) M5 feliiljara melletti teralet MAV- es Aszadi Uti Iakotelepek (modositva: 11/2010 (V.7.)) Vag6h1d utca és kornyeke (madositva: 20/2008 (VI.25.)) (madosftva: 28/2009 (XII.4.)) (madositva: 21/2011 (VIII.31.)) Linde telep es kornyeke F6vam ter !Calvin ter tersege Als6-Bikaret kszt Timat utca és kornyeke Belso-Ferencvaros Milleniumi Varoskozpont Skanska-Volanbusz pu. (m6dositasa folyamatban) Kvassay tit es kornyeke Nagyvasartelep es kornyeke BVM-Metr6 Arai& és kornyeke FTC Stadion es kornyeke
mados(tasa folyamatban:
Skanska-volanbusz pu.
el6keszOletben:
Gubacsi-c1B16 Ferencvarosi palyaudvar es rendez6-palyaudvar
hatalyos szabalyozosi tervek hatalyos szabalyozasi tervek, modositasuk folyamatban
4.1 keszUlo szabalyozesi tervek
7
Budapest IX. kerillet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS - 1. sz. Melleklet
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio - Varoskutatas
Ferencvaros human infrastruktUraja
6. Ovodai fer6hely adatok a 2014/2015. nevelesi sure felvettek szerint Az 2014. oktober 1-i allapot Ferdhely
Cim
Ovoda neve Epreserd6 Ovoda Kicsi Bocs Ovoda Ugrifules Ovoda Mehecske Ovoda Liliom Ovoda Napfeny Ovoda Csudafa Ovoda szekhely Csudafa Ovoda telephely Csicserg6 Ovoda szekhely Csicserg6 Ovoda telephely Kerekerd6 A-B ep.
1098 Budapest, Epreserd6 u. 10 1092 Budapest, Erkel u. 10. 1091 Budapest, Hurok u. 9. 1091 Budapest, Ifjumunkas u. 30. 1094 Budapest, Liliom u. 15. 1098 Budapest, Napfeny u. 4. 1097 Budapest, Obester u. 9. 1095 Budapest, Soroksari Lit 136. 1096 Budapest,Thaly Kalman u. 38. 1096 Budapest, Thaly K. u. 17. 1097 Budapest, N./Sp:Mid u. 35-37.
Osszesen
Beirt letszam
100 142 88 100 150 83 189 50 150 50 150 1507
90 142 86 87 144 83 173 35 150 50 336 1376
7. A kerOletben mukodtetett iskolak KLIK Budapest IX. TankerUlet altal fenntartott (a IX. ker. Onkormanyzat altal mOkodtetett) iskolak Bakats Teri Enek-zenei Altalanos Iskola (1092 Budapest, Bakats ter 12.) Ferencvarosi Komplex Ovoda, Altalanos Iskola és EGYMI (1095Budapest, Gat u. 6.) Budapest IX. Keruleti Kosztolanyi Ders6 Altalanos Iskola (1091 Budapest, Ifj6munkas u. 1.) Budapest IX. Keriileti Kdrosi Csoma Sandor Kettannyelva Altalanos Iskola (1091 Budapest, Ifj6munkas u. 13.) Budapest IX. Keruleti Leovey Klara Gimnazium és SzakkOzepiskola (esti felnOtt és ifj6sagi gimnazium 1096 Budapest, Vendel u. 1.) Budapest IX. Keruleti Szent-Gyorgyi Albert Altalanos Iskola és Gimnazium (1093 Budapest, L6nyay u. 4/c-8.) Budapest IX. KerUleti Molnar Ferenc Alt. Iskola (1095 Budapest, Mester u. 19.) Budapest IX. kerilleti Jozsef Attila Altalanos Iskola és Ala pfok6 Mtiveszetoktatasi Intezmeny (1095 Budapest, Mester u. 67.) Budapest IX. Kerfileti Telepy Karoly Testnevelesi Altalanos Iskola és Gimnazium (1096 Budapest, Telepy u. 17.) Budapest IX. Kerilleti WeOres Sandor Altalanos Iskola és Gimnazium Altalanos iskola (1098 Budapest, Lobogo u. 1.) Gimnazium (1098 Budapest, Toronyhaz u. 21.) Tagiskola (1098 Budapest, Toronyhaz u. 11.) Ferencvarosi Adam Jena Alapfok6 Milveszetoktatasi Iskola (1092 Budapest, Kortelek u. 8.)
KLIK Budapest IX. TankerOlet altal fenntartott (nem a ker. onkorm. Altai mOkodtetett) iskolak Di6 Altalanos Iskola, Eldkeszit6 Szakiskola és Egyseges Gyogypedagogiai M6dszertani Intezmeny, Kollegium és Gyermekotthon (1098 Budapest, Friss u. 8.) Ferencvarosi Pedagogiai Szakszolgalat és Pedagogiai Intezet (1095 Budapest, Mester utca 67.)
KLIK Altai fenntartott (a Favarosi onkormanyzat Altai mOkodtetett) iskolak Harsanyi Janos Szakkozepiskola és Szakiskola (1091 Budapest, Ifjumunkas u. 31.) Gundel Karoly Vendeglatoipari es Idegenforgalmi Szakkepz6 Iskola (1097 Budapest, Ecseri tit 5-7.) Puskas Tivadar Tavkozlesi Technikum és Infokommunikacios Szakkozepiskola (1097 Budapest, Gyali Lit 22.) Szily Kalman Maszaki Szakkozepiskola, Szakiskola és Kollegium (1097 Budapest, Tim& u. 3.) Teleki Blanka Kozgazdasagi Szakkozepiskola (1095 Budapest, Mester u. 23.) Szent Istvan Kozgazdasagi Szakkozepiskola és Kollegium (1095 Budapest, Mester u. 56-58.) Fay Andras Kozlekedesgepeszeti, MOszaki SzakkOzepiskola (1095 Budapest, Mester u. 60-62.) Kepz6- és Iparmaveszeti Szakkozepiskola es Kollegium (1093. Budapest, Torok Pal u. 1.) Jaschik Almos MOveszeti Szakkozepiskola (1097 Budapest, Illatos Lit 2-4.)
8
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio - Varoskutatas
Ferencvaros ITS - 1. sz. Melleklet
Nem a KLIK Altai fenntartott koznevelesi intezmenyek: Egyhazi iskolak Patrona Hungariae Katolikus Iskolakozpont (1092 Budapest, Knezich u. 5.) Budapesti Lonyay Utcai Reformatus Gimnazium (1092 Budapest, Kinizsi u. 1-7.)
Nem a KLIK Altai fenntartott koznevelesi intezmenyek: Alapitvanyi iskoldk KOzgazdasagi Politechnikum Gimnazium és Szakkozepiskola (1096 Budapest, Vendel u. 3.) ZOld Kakas Liceum Mentalhigienes Szakiskola, SzakkOzepiskola és Gimnazium (1098 Budapest, Hurok u. 11.) Turcsak Tibor Hangszerepit6 Kezmilveszeti Akademia, Szakktizepiskola (1092 Budapest, Raday u. 38.) Biztositasi Oktatasi Intezet Fejlesztesi Ala pitvanyi SzakkOzepiskola (1094 Budapest, Balks Bela u. 18)
Nem a KLIK altal fenntartott koznevelesi intezmenyek: Maganiskolak NOVUS Gimnazium, Szakkozepiskola és Alapfoko Miiveszeti Intezmeny (1097 Budapest, Vagohid u. 31-33.)
8. A kertiletben talalhato aktiv szervezetek listaja
(kizarolag a Humariszolgaltatasi Iroda latokoreben levo szervezetek) Ci m
Nev Kulturalis Andor Ilona Barati Tarsasag Kodály Korusa 1 Egyestilet 2 Ars Nova Sacra Enekegyiittes Alapitvany 3 Ars Sacra Alapitvany 4 Bakelit Multi Art Center Alapitvany 5 Budapesti Honismereti Tarsasag 6 7 8
16
Budapesti Kamaraopera Nonprofit Kft. Cigany Tudomanyos es MGveszeti Tarsasag Formiusz Szinhazi Egyesulet Garaboncias Alapitvany Ifjo Zenebaratok Magyarorszagi Egyesulete Karavan Meiveszeti Alapitvany Lakotelepen Elak Kornyezeteert es Jogaiert Egyestilet Magyar Festeszet Napja Alapitvany Magyar MozdulatmOveszeti Tarsulat Nonprofit Kft. Medaliak Maveszeti, Kulturalis és Oktatasi EgyesOlet Erlin Galeria Nonprofit Kft.
17
Gyogyfoglalkortatasert Alapitvany
18
Kretakor Alapitvany
19 20 21
Kovacs Ilona Iron Sz6 Alapitvany NOVUS Gimnazium
22
Palantir Film Vizualis Antropologiai Alapitvany
23
Medence Csoport KFT.
24
frok Alapitvanya
25
Kosztolanyi Sziget Kulturalis Egyestilet Harmonia Balett Iskola Zubaly Angela Egyeni
9 10 11 12 13 14 15
26
1111 Budapest, Lagymanyosi u. 28. 1072 Budapest, Rákóczi ot 4. 3/5 1026 Budapest, Torocko u. 28/11/1 1095 Budapest, Soroksari tit 164. 1047 Budapest, Berda .16zsef u. 48. 1062 Budapest, Aradi u. 28. 2730 Albertirsa, Sark') u. 4. 1077 Budapest, R6zsa u. 47/A. 1./6. 1055 Budapest, Falk Miksa u. 10. 1055 Budapest, Szent Istvan krt. 23.1/4. 1092 Budapest, Raday u. 34. fszt. II. 1091 Budapest, 01161 ot 181. IV. 18. / 1098 Budapest, Desi Huber u. 13. 1113 Budapest, Dioszegi u. 43. 1097 Budapest, Tag16 u. 11-13. 1098 Budapest, Napfeny u. 27. 1092 Budapest, Raday u. 49. 1135 Budapest, Szent Laszlo u. 31. 1097 Budapest, Gyali ot 17-19. 1092 Budapest, Hogyes Endre u. 2. fsz.IV/TB 2. 1076 Budapest, Wesselenyi u. 6. 1093 Budapest, G6nczy Pal utca 2. II. em. V. 1091 Budapest, Raday utca 14. f. I. 1092 Budapest, Ferenc korot 14. I. e. I. 1097 Budapest, Vagohid utca 31-33. 1163 Budapest, Katoka u. 46. 1092 Budapest, Raday utca 18. 1093 Budapest, Pipa utca 4. f. IV. 1068 Budapest, Varosligeti fasor 38., Iroda: 1097 Budapest, Lanyay u. 43. fsz. 1. 1093 Budapest, Lonyayu. 22. p. I. 1098 Budapest, BorzsOny u. 5/C 8. em. 49.
9
1098 Budapest, Toronyhaz u. 11. 1123 Budapest, Rath Gyorgy u. 8. 1092 Budapest, Raday utca 47. f. I. Utcai bejaratti foldszinti 1029 Budapest, Tarnok u. 6. 1092 Budapest, Raday utca 9. f.II. 1092 Budapest, Bakats ter 1/b 1011 Budapest, Corvin ter 8. 1094 Budapest, Bokreta utca 15. f. I. 1092 Budapest, Raday u. 32.
Vallalkoz6 27
2.B. Kulturdlis és MOveszeti Alapftvany
28
SUPERO MOveszeti SzolgaltatO Kft.
29
BAKATS TERI Kulturdlis KOzpont Bt.
30
Nyitott Kepzdsek EgyesUlete
31
ST0D16-K Alapftvany Bacs-Kiskun Megyei Nemzetkozi Keramia %Alb Nonprofit Kft.
32
1091 Budapest, 0116i tit 3. f. II.
33
Liszt Ferenc ZenemOveszeti Egyetem
34 35
Art 9 Ferencvarosi Kepz6mOveszek Egyestilete TRIO Kulturdlis Bt.
36
Napfeny-Vardzs Produkci6s iroda BT.
37 38 39 40 41 42
Orkesztika Alapftvany (Way SOHO Kulturdlis EgyesUlet 0j Nemzeti Szalon Kulttirdlis Egyesiilet Vincze ART Studio MOveszeti és Szolgaltat6 Bt. Zenekepzelet Kereskedelmi és Solgaltat6 Bt. Ferencvarosi Orholgyek Polgari Egyesiilete
1061 Budapest, Liszt Ferenc ter 8. 1092 Budapest, Kortelek u. 8. 1093 Budapest, Lonyay utca 34. II.em.15. 1093 Budapest, Alkyds utca 9. 1098 2723 Nyaregyhdza .16kai u. 15. Budapest, Napfeny u. 22 1124 Budapest, Levendula u. 12. 1092 Budapest, Raday u. 29. 1145 Budapest, Gyarmat u. 15/B fszt/1 1204 Budapest, Ady Endre u. 108. 1094 Budapest, Vio16 u. 48. III. 57. 1093 Budapest, Alkyds utca 9.
Egeszsegtigyi teralet: Orszagos Szovetseg a Daganatos és Leukemias 43 Gyermekekert 44
Domokos Alapftvany
45
EgyOtt a Daganatos Gyerekekert Alapftvany
46 47 48 49 50 51
1094 Budapest, TOzolt6 u. 7-9. 1096 Budapest, Haller utca 26. f. IV. 1081 Budapest, Nepsenhaz u. 59. fszt. 3. 1093 budapest, Vamhaz krt. 11. 6200 Kiskoras, Mez6 u. 16. 1094 Budapest, Angyal utca 41. p. I.
A Rak Ellen- Az Emberert, A Holnapert Tarsadalmi Alapftvany Kicsi Szly Alapftvany Ferencvarosi Kutyatart6k Erdekvddelmi Civil Szervezete Tridsz Alkoholmentes Klub MozgasserUltek Budapesti Egyestiletenek Ferecnydrosi Szervezete Lelekkel az Egeszsdgert Alapitvany
1093 Budapest, Mat* u. 18. fszt. 1. 1094 Budapest, TOzolt6 u. 96. 1092 Budapest, Knezits u. 4. 1097 Budapest, Gyali tit 17-19. 1136 Budapest, HegedOs Gyula u. 43. 1097 Budapest, T6th Kalman u. 33/D/6/1
Sport terillet: 52
Ferencvarosi Labdartig6 Club
1091 Budapest, 01161 tit 129.
53 54
1091 Budapest, 01161 tit 129. 1092 Budapest, Ferenc kit 28. f. IV.
56 57 58 59 60 61 62
FTC N6i Torna Szakosztaly IX. kerfileti Ejt6emy6s Klub S. E. Magyar Szervattiltetettek Orszagos Sport, Kulturdlis es trdekvddelmi Szovetsege Ferencvarosi Technikai Tomegsport EgyesUlet CORBIS SC Masters Sportegyestilet Ferencvarosi Termeszetbarat Egyesiilet Kozgaz Sport Club es Diak Sportkor EgyesUlet Siketek Sport Klubja Budapesti Rendeszeti Sportegyesiilet
63
Ferencvarosi Lak6helyi SC.
55
1146 Budapest, Istvanmezei tit 1-3. 1093 Budapest, Pipa u. 6. 1097 Budapest, Vagohid u. 31-33. 1098 Budapest, Csengetty0 u. 17.111./14. 1098 Budapest, Epreserd6 u. 18. IV. 4/19. 1093 Budapest, F6varn ter 8. 1097 Budapest, Konyves Kalman krt 28. 1097 Budapest, VAgaird u. 11-13. 1093 Budapest, Bakats ter 8. 1093 Budapest, Ldnyai u. 4/b 1214 Budapest, Volgy u. 29.
10
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. keriilet
HBHE - BFVT -1-1tTFA - PESTTERV - Pro Regio - Varoskutatas
Ferencvaros ITS - 1. sz. Melleklet
Nev 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73
Cim
Ferencvarosi Szabadidas SE 16zsef Attila Lak6telepi bregfitik Sport és KuIturalis Klubja Nemzeti Torna Egylet Ferencvarosi Vasutas 5K. Regnum Marianum Sportegyesulet Goldball '94 Football Club Egyesulet HA5KHC Puskas Tivadar Radi6klub Oxigen Osz6- és Sportsuli Kozhaszn0 Nonprofit Kft. SOsii Baratai Ifjusagi Csoport (NOE) Roma Kulturalis és Sport IX. KozhasznLi Egyesiilet
1096 Vendel u. 10-16 1098 Budapest, Toronyhaz u. 17./b. 109 Budapest, Kinizsi u. 14. 1097 Budapest, Peceli u. 2. 1092 Budapest, Kinizsi u. 27.11. em. 12/B. 1204 Budapest, Dobos u. 25. 1097 Budapest, Gyali 22. 2085 Pilisvorosvar, Iskola u. 19. 1091 Budapest, Haller u. 88. 1094 Budapest, Marton u. 28. fszt. 1.
Szocialis 74 Moravcsik Alapftvany 75 Delutan Alapftvany Kok Pont Drogkonzultacios Kozpont és 76 Drogambulancia Alapftvany 77 0j Lit Szocialis Egyesulet 78 Szocialis Szakmai Szovetseg 79 Esely Kozossegi Egyesillet 80
Wizen Egyesiilet
81
AktIv Tarsadalom Alapftvany
82
Magyar Voroskereszt IX. ker. Szervezete
83
Szent Rafael Caritas Alapftvany
84
brokimadas Templom Lelkeszi Hivatala
85
Kezenfogva Osszefogas a Fogyatekosokert Alapftvany
86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96
1083 Budapest, Balassa u. 6. 1093 Budapest, Kozraktar u. 22. 1095 Budapest, Gat utca 25. 1. e. 8. 1097 Budapest, Gubacsi tit 21. f. II. 1094 Budapest, Liliom utca 8. f. I 1094 Budapest, Tazolt6 utca 33/A. 109 Budapest, 1.6nyay u. 18/b 1094 Budapest, TOzolt6 utca 33/A. 1094 Budapest, Liliom utca 8. f. I. 1051 Budapest, Arany Janos u. 31. 1094 Budapest, Mester utca 38. f. I. 1091 Budapest, 0116i tit 145. 1094 Budapest, Balks Bela u. 13. f. I. 1094 Budapest, Bokreta u. 35. 1091 Budapest, 0116i Lit 75-77. B.ep. f. I. 1093 Budapest, Lonyay utca 19. f. I.
1068 Budapest, varosligeti fasor 46-48. 1095 Budapest, Mester utca 59. f. III. Nagycsaladosok Orszagos EgyesOlete Ludoteka 1056 Budapest, Marcius 15. ter 8. Ferencvarosi Csoportja 1091 Budapest, 01161 Lit 121. p. IX. Fecske Kompania Alapftvany 1133 Budapest, Karpat u. 38. Horizont Szocialis Alapftvany 1092 Budapest, Raday u. 52. Fsz/7. 1082 Budapest, Vajdahunyad u. 3. Menhely Alapftvany MOTIVACIO Alapftvany 1055 Budapest, Honved u. 22. Sorsunk és lov6nk Kiemelten Kozhaszn0 2045 Torokbalint, Kortarsasag ter 7. Alapftvany 1072 Budapest, Klauzil ter 5. KOldetes Egyesiilet Gond-Viseles Nonprofit Kiemelked6en 1096 Budapest, Thaly Kalman u. 40. fsz.1. Kozhasznu Korlatolt Felelosseei Ursa* F6varosi Szabo Ervin Konytar 1088 Budapest, Szab6 Ervin ter 1. MSZOSZ IX. kerilleti Szervezet
Kornyezetvedelmi 97
ZOld Valasz Egyesulet
Kozbiztonsagi, Lakossegvedelml Ferencvarosi Polgartr EgyesOlet 98 Ferencvarosi Kozbiztonsagi Kozalapitvany 99 100 Osszefogas a Ferencvarosert Kinmegel6zesi EgyesOlet
1184 Budapest, Mikszath Kalman u. 6. IV. em. 15. 1096 Budapest, Haller utca 48. fsz. III.
1094 Budapest, Tazolt6 utca 8. 1092 Budapest, Bakats ter 14. 1091 Budapest, 0116i Lit 107. fszt. III.
11
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS — 1. sz. Melleklet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
Cim
Nev 101
1092 Budapest, Haller u. 20.
Ferencvarosi Ifj6sagi és Polgari Egyesillet
Egyeb teriilet: 102 Budapesti Macskatartak Orszagos Egyesulete 103 Pasareti Ferences Alapitvany 104 POFOSZ Ferencvarosi EurOpai Integracios és 105 Vallalkozasfejlesztesi Egyesulet 106 BOXTER Bt. E6tvos Lorand Fizikai Tarsulat 107
1113 Budapest, Zsombolyai u. 6. 1025 Budapest, Szilfa u. 4. 1051 Budapest, Nador u. 36. 1094 Budapest, Viola utca 7. I. 6. 1098 Budpest, BorzsOny u. 2/b VII.42 1027 Budapest, F6 u. 68.
9. Kedvezmenyes berleti diijli szervezetek a szocialis ellatorendszerben Elerhetaseg
Tevekenyseg, Cel
Kozert EgyesOlet
1094 Budapest, Tazolto u. 33/a.
A IX. Keruletben letrehoz egy civil kozossegi centrumot, mely rendszeres szocialis és ifjOsagvedelmi programjaival, kulturalis rendezvenyeivel hozzajarul a helyi civil szfera meger6sodesehez, valamint a Ferencvarosban 616 hatranyos helyzet6 lakosok eletmin6segenek javitasahoz.
Esely Kozossegi Egyesiilet*
1094 Budapest, Tilzolto u. 33/a.
Tevekenysegevel javitja a Magyarorszagon 616 halmozottan hatranyos helyzet0 els6sorban roma csaladok eletminoseget. Ezen cel erdekeben oktatasi, kozossegeplt6 programokat m6kodtet.
Kek Pont Drogkonzultacios Kozpont és Drogambulancia Alapitvany*
1095 Budapest, Gat u. 25.
Az artalomcsokkentes filozofiaja jegyeben a droghasznalat artalmait cs6kkentik (kulonos tekintettel az illegalis drogokra) a droghasznalo egyen, a csalad és az egesz tarsadalom vonatkozasaban, tovabba el6segitik klienseik eletmin6segenek altalanos javulasat. Az Alapitvany hivatasanak tekinti az addiktologiai konzultacio gyakorlatanak magyarorszagi meghonositasat és alkalmazasat. A celkitazesek megval6sitasat az artalomcsokkent6 filoz6fiat elfogado és koveta szakemberek és onkentes segit6k kozremakodesevel kivanja elerni az Alapitvany.
Kezenfogva Osszefogas a Fogyatekosokert Alapitvany
1093 Budapest, L6nyay u. 19.
Tamogatja az ertelmi és halmozottan fogyatekos gyermekek, felnettek és gondozoik kortilmenyeinek javitasat.
1094 Budapest, Mester utca 38. foldszint I.
A Szervezet f6 celja az elet, az egeszseg vedelme, az emberi szemelyiseg tiszteletben tartasa, az emberi szenvedes, szocialis gondok enyhitese, a betegs6gek megelozese, a fegyveres konfliktusok, katasztrOfak aldozatainak megsegitese, a Genfi Egyezmenyekbol ad6d6 feladatokban val6 kozremOkodes, a nemzetkozi humanitarius jog, a Voroskereszt alapelveinek terjesztese, a tarsadalmi szolidaritasra neveles, ezt a Magyar Voroskeresztr6lsz616 1993. evi XL. tOrveny is meger6siti.
1095 Budapest, Mester utca 59. foldszint III.
Aktivan reszt vesz Ferencvaros iclOsiigyi, egeszsegugyi eleteben, programjaival hozzajarul a keruletben 616 idasek tamogatasahoz.
1091 Budapest, 0116i tit 121. p. IX.
Celja a raszorulak tamogatasa Ferencvarosban, amelynek megvalosulasa erdekeben elelmiszer-, valamint ruhaosztast bonyolit.
Nev
Magyar VOroskereszt Budapest Fiffivarosi Szervezet Magyar (Voroskereszt IX. keruleti Szervezete)
Magyar Szakszervezetek Orszagos Szovetsege (IX. Keriileti Nyugdijas Ala psze rvezete) Nagycsalaclosok Orszagos Egyesulete (Ludoteka-Ferencvaros Csoport)
12
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS — 1. sz. Melleklet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
Novus Gimnazium, Szakkozepiskola és Alapfok6 Maveszetoktatasi Intezmeny
Szent Rafael Caritas Alapitvany
Gyogyfoglalkortatasert Alapitvany
1097 Budapest, Vagaid u. 31-33.
A Gimnazium celja egy olyan iskolai model! kidolgozasa es megvalositasa, amely a hagyomanyos iskolai keretek koz01 kicsoppena, tanulasi vagy magatartasi problemaval ((Cada fiatalok szamara ad lehetaseget a kozepiskolai tanulmanyok sikeres elvegzesere. A Gimnaziumba elter6 regionalis és szocialis kozegb61 erkez6 gyerekek jarnak, akik kiilonbaz6 problemakkal kiizdenek.
1094 Budapest, Balks Bela u. 13. fszt. I.
Az Alapitvany celja a hajlektalanok, szenvedelybetegek, mas szenvedak és csaladtagjaik szemelyiseg-gyogyito gondozasa, a bortonbOlszabadult hajlektalanok tarsadalmi visszailleszkedesenek segitese, a hajlektalanok utcai gondozasa, szocialis helyzetenek javitasa, munkahoz es szallashoz juttatasa, valamint a betegek emberhez melt6 eletkorulmenyeinek elasegitese.
1092 Budapest, Hagyes Endre utca 2. faldszint IV/TB 2.
Az Alapitvany celja pszichiatriai betegek gyogyfoglalkortato (rehabilitacios) tevekenysegek tamogatasa: kreativ es maveszeti terapiak, a kulturalis és szabadidas foglalkozasok, a munkaterapia, sportterapia, a szocialis tevekenyseg, csaladsegites, idaskoruak gondozasa, munkaerapiacon hatranyos helyzeta retegek kepzese, foglalkortatasanak elosegitese és a kapcsolodo szolgaltatasok, rehabilitacios foglalkortatas.
1097 Budapest, Gubacsi 6t 21. foldszint II.
Az Egyesulet feltetel nelkul segiti azokat, akik hajlektalansag, szenvedelybetegseg, vagy barmely ok miatt hatranyos helyzetben vannak, vagy abba keriilhetnek, valamint erdekeiket kepviseli.
(Tart Kapu Galeria)
Uj Ut Szocialis Egyesillet*
*A jelolt szervezetekkel egyeb szerzodeses Cdon is jogviszonyban all az onkormanyzat
10. Peldak Ferencvaros 2014. evi rendezvenyeibol Helyszin
Rendezyeny
Szeryezo
Romak Vilagnapja
016h Anna
aprilis 10.
Dunamelleki Reformatus Egyhaz Raday u. FMK
016h Anna
aprilis 15.
Vendel Irodahaz
aprilis 16.
FMK
Kepek, ciganyok, ciganykepek foto kiallitas KEF ales: Kamaszkori viselkedesi addikci6k - Dr. Demetrovics Zsolt elaadas Ferencvarosi Ovoclas Sporttalalkozo és Tanchaz
aprilis 22.
Mozgasszervi és Rehabilitacios Centrum (Ifjumunkas u. 25.) Budapesti Csalad es Eselyteremtesi Haz Gundel Karoly Vendeglatoipari Szakkozepiskola Ny6Idomb Jozsef Attila-lakotelep FESZGYI frisz Klub
Idapont marcius 26.
aprilis 24. aprilis 25. aprilis 25. majus 13.
majus 14. majus 15. majus 17. majus 16-17-1819.
Egeszsegnap Szakmai nap a hatranyos helyzeta gyermekekr61 Dzsembuli ejszakai roplabda Narciszfutas KEF
onsegita mozgalmak Ferencvarosban, Nagy Zsolt elaaciasa Oktatasi és Ifjusagi Kerekasztal KEF Szakmai Nap Csaladi Sport-es Egeszsegnap XX. Ferencvarosi Diakolimpiai Rajatszas
Szent Istvan Kozgazdasagi Szakkozepiskola FESZ Oktato Kozpont FMK Balatonszemes
13
Rapi Istvan
Vajasne K. Agnes FMK Dr. Patakine Urmossy M6nika 016h Anna Rapi Istvan Dr. Patakine Ormossy Monika Rapi Istvan
Rapi Istvan Rapi Istvan FMK A szallas, etkezes, utazas, eszkOzok biztositasa a Humanszolgaltatasi Iroda feladata.
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS — 1. sz. Melleklet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
Helyszin
Rendezveny
Szervez6
Romak Vilagnapja
Olah Anna
aprilis 10.
Dunamelleki Reformatus Egyhaz Raday u. FMK
Olah Anna
aprilis 15.
Vendel Irodahaz
aprilis 16.
FMK
Kepek, ciganyok, ciganykepek foto kiallitas KEF Oles: Kamaszkori viselkedesi addikciok - Dr. Demetrovics Zsolt elOadas Ferencvarosi Ovoclas Sporttalalkozo és Tanchaz
Id6pont marcius 26.
majus 31.
junius eleje (2. v. 4.)
Haller park
Ferencvarosi utcai kosarlabda torna es csaladi sportnap
Kerekerdo 6voda
Ovoclas Zold Nap Kornyezetvedelmi vetelked6 ovoclasoknak FERI FESZT drogprevencios nap Csaladi tanevzaro sportnap Roma Kulturalis Fesztival Roma, Nem Roma NM< Akademiaja Latas ajandekba salt' program
junius 11.
FMK szinhazterem, park
junius 14.
Jozsef Attila Lakotelep NyCildomb FMK
junius 13-14. junius junius utolso hete augusztus augusztus utolso hete szeptember 2. szeptember 12.13.
szeptember vége. szeptember vagy oktober eleje szeptember 26. szeptember 30. szeptember 30. szeptember vege — oktober eleje oktober els6masodik hete oktober 21. oktober 22. oktober 28. oktober
Hazassagkot6 terem A szaresek elvegzese a tornateremben megoldhato, es nem lesz sator allitas Balatonlelle
Hagyomanyorzo roma gyermektabor Latas ajandekba (2)
Ken utca Csatka .16zsef A. Ltp.
Maria napi zarandoklat Lakatelepi mulatsag (ennek reszekent sportnap)
helyszin szervezes alatt ORFK Sporttelep-Vagohid u.
Latas ajandekba (3) III. Ferencvarosi Diaksport Fesztival IFI Feszt (Iffisagi Fesztival) Egeszsegnap
FMK Jozsef Attila-lakotelepi Kozossegi Haz Desi Huber Istvan Mavelodesi Kozpont Ferencvaros tobb helyszinen
Roma, Nem Roma NU akademiaja IdOsek és a zene vilagnapja Koncertek Keruleti dvoclas sportrendezveny Palyavalasztasi Borze Dzsembuli ejszakai kosarlabda KEF ales Szenior Sportnap
.16zsef Attila Lakatelep Nyuldomb Szent Istvan Szakkozepiskola Gundel Karoly Vencleglatdipari Szakkozepiskola Docuart Vendel Tornacsarnok
14
Rapi Istvan
Vajasne K. Agnes FMK A diakolimpiai versenyek sportszervezesi feladatait vegzi a Ferencvarosi Diaksport Bizottsag. ajanlatteteli felhivas nyertese
Hajdu Erika Kerekerd8 ovoda FMK ajanlatteteli felhivas nyertese FMK Olah Anna Maltai Szeretetszolgalat
RNO Maltai Szeretetszolgalat RNO Humanszolgaltatasi Iroda penteken ovodas sport delutan szervezese - szombatom az ajanlatteteli felhivas gyOztese Malta' Szeretetszolgalat DSB FMK Dr. Patakine Urmossy Monika Olah Anna Dr. Patakine Urmossy Monika Napfeny 6/oda és FMK Rapi Istvan Rapi Istvan Rapi Istvan Volgyesi Attila
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerLilet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
Idopont
Ferencvaros ITS — 1. sz. Melialet
Helyszin
Rendezveny
Szervezo
Romak Vilagnapja
Olah Anna
aprilis 10.
Dunamelleki Reformatus Egyhaz Raday u. FMK
Olah Anna
aprilis 15.
Vendel Irodahaz
aprilis 16.
FMK
oktober vege
FMK
Kepek, ciganyok, ciganykepek foto kiallitas KEF ales: Kamaszkori viselkedesi addikci6k - Dr. Demetrovics Zsolt el8adas Ferencvarosi Ovodas Sporttalalkozo és -ranch& Idosbarat Onkormanyzatok Versenye Csaladi sportnap trezdiolMagad Klub KEF ales II. FEGYIOK alakul6 (innepseg Szocialpolitikai Kerekasztal Liles-szakmai nap Egeszsegnap
marcius 26.
november 8.
Vendel Tornacsarnok
november 18. november 21.
Docuart Hazassagkoto terem
november 25.
Docuart
november 25.
Mozgasszervi és Rehabilitacidis Centrum (IfjUmunkas u. 25.) Ferencvaros kLilOnbozo helyszinei Hazassagkoti5 terem
november vege — adventig december december 1.
FMK
december 4.
.16zsef Attila Lak6telep NyUldomb, Kezossegi Haz (bItozo, teahaz, ajandek tarolas) FMK
december 18. december december
Advent a Ferencvarosban Koncert és szinhazi ea. Idosugyi Tanks AIDS Ellenes KOzdelem Vilagnapi rendezveny .16tekonysagi Mikulasfutas
FEGYIOK karacsonyi Onnepseg Roma gyermek karacsony RNO altal szervezett roma gyermek karacsony — masor
Fovarosi Nagycirkusz FMK
Rapi Istvan
Vajasne K. Agnes FMK Dr. Patakine Ormossy Monika ajanlatteteli felhivas nyertese Rapi Istvan Rapi Istvan Rapi Istvan
Dr. Patakine Urmossy M6nika Dr. Patakine Ormossy Monika Dr. Patakine Ormossy M6nika FMK Rapi Istvan
Rapi Istvan Olah Anna FMK
Ferencvaros gazdasaga 11. A kerulet legnagyobb foglalkortatoi -
081 Hungary Retail Kft., Nestle Hungaria Kft., Ericsson Magyarorszag Kft. (egyenkent kb. 1700 f6) Johnson Controls Kft. (kb. 1550 f6)
-
Vodafone Magyarorszag Zrt. (kb. 1400 f6) Praktiker Kft. (kb. 1200 fo) Morgan Stanley Mo. Elemz6 Kft. (kb. 1100 f6) UPC Magyarorszag Kft., Elamen Zrt., ATEV Zrt. (egyenkent kb. 1000 fo) Lapker Zrt. (700 f6) Strabag Zrt., FESZOFE Nkft. (egyenkent kb. 500 fo) Lexmark IT Hungaria Kft., Surjany Hus Kft. (egyenkent kb. 350 f6)
15
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS — 1. sz. Melleklet
HBHE — BFVT — HtTFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
Zwack Unicum Nyrt., TNT Express Kft., Oracle Hungary Kft. (egyenkent kb. 250 f6) JTI Hungary Zrt., MIRELITE Mirsa Zrt., KLM Mo.-i Fioktelepe, helyi Onkormanyzat, One Euro cegek (egyiitt) Szolg. Nkft. és DHL Express Kft. (egyenkent kb. 200 f6).
Ferencvarosi
12. A keriilet jelent6sebb (100 f6s vagy afeletti) foglalkortat6i EgeszsegUgyi (Egyes(tett Szt. Istvan és Szt. Laszlo Korhaz, Merenyi Korhaz, Orsz. KardiolOgiai Int., ANTSZ OTH és intezetei, SOTE gyerekklinika) MCivelodesi (pl. Iparmilveszeti Muzeum, Nemzeti Sz(nhaz, Ludwig Milzeum, Holokauszt Emlekkozpont) -
Egyeb intezmenyek, kutatahelyek (pl. MVH, KEKKH, NAIK, TKKI, renclorseg)
-
Egyetemek (Corvinus, ELTE, SOTE, !Oroli, Liszt) Volanbusz Zrt., MAV Zrt. leanyvallalatai (cargo, felep(tmeny-vizsgalo, gepeszeti) Magyar Posta Zrt. Fovarosi intezmenyek és cegek (pl. BaIna, miivelodesi intezmenyek, BGYH Zrt., BKV Zrt., Piac és Csarnok lg., BGYH Zrt., FKF Zrt., BKV Zrt., ELMU Nyrt., FCSM Zrt., Fovarosi Vizmilvek Zrt., Dijbeszed6 Holding Zrt.) Egyhazi intezmenyek Egyes bankok (OTP, ERSTE, CIB, K&H, Raiffeisen, MKB, Unicredit) Egyes kiskereskedelmi lancok (Lidl, Aldi, Spar, COOP, CBA), Linde Zrt., Metro Holding Kft., Polifoam Kft., lex Zrt., Tesco Global Aruhazak Zrt., Wing Zrt., LG Electronics Kft., Gordiusz 95 Zrt., POYRY Er6tery Zrt., Train Hungary Maganvasut Kft.
13. A feivarosi keruletek munkaer6-forgalma, 2011 (Forras: KSH)
Nev
Budapest 01. ker. Budapest
1. Helyben lake és azonos kerUletben dolgoz6
2. Helyben lake és mas kerOletben dolgozo
3. Helyben lake és más telepiilesen dolgozo Kane ingazo)
4. Bejaro mas keriiletbal
5. Bejaro mas telepulesrel (bejare ingazo)
6. Helyben, a keruletben dolgozo (1+4+5)
7. Atmenetileg kulfoldan tartazkode
8. Helyben lake osszes foglalkoztatott (1+2+3+7)
3 896
5 989
1 011
10 252
4 590
18 738
191
11 087
15 549
18 299
3 580
20 928
11 007
47 484
547
37 975
23 917
26 593
5 665
19 996
14 234
58 147
503
56 678
16 662
25 260
4 813
11 062
8 779
36 503
303
47 038
5 307
4 918
1 000
35 040
16 178
56 525
165
11 390
6 992
9 955
1 793
19 419
9 420
35 831
261
19 001
9 380
14 581
2 463
15 791
8 008
33 179
405
26 829
02. ker. Budapest 03. ker. Budapest 04. ker. Budapest 05. ker. Budapest 06. ker. Budapest 07. ker.
16
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
1. Helyben lak6 és azonos keruletben dolgoz6
Nev
2. Helyben lak6 es mas keruletben dolgoz6
3. Helyben lak6 és más telepalesen dolgozo (eljar6 ingaz6)
Ferencvaros ITS — 1. sz. Melleklet
4. Bejar6 mas keruletbal
5. Bejar6 más telepUlesral (bejar6 ingaz6)
6. Helyben, a keruletben dolgoz6 (1+4+5)
7. , Atmenetileg kulfoldOn , tartozkodo
8. Helyben lako .. osszes foglalkoztatott (1+2+3+7)
Budapest 08. ker.
13 597
17 430
3 402
27 893
14 234
55 724
412
34 841
Budapest 09. ker.
10 713
16 154
2 824
30 420
15 803
56 936
299
29 990
Budapest 10. ker.
14 340
18 365
3 283
24 904
15 544
54 788
230
36 218
Budapest 11. ker.
27 545
26 634
7 066
38 041
22 780
88 366
635
61 880
Budapest 12. ker.
9 469
12 326
2 137
14 581
8 457
32 507
345
24 277
Budapest 13. ker.
24 558
28 135
5 049
44 120
23 654
92 332
588
58 330
Budapest 14. ker.
21 838
30 135
4 844
25 724
12 695
60 257
512
57 329
Budapest 15. ker.
12 541
18 737
3 553
8 486
5 253
26 280
282
35 113
Budapest 16. ker.
10 872
16 450
3 242
5 508
4 050
20 430
240
30 804
Budapest 17. ker.
12 864
19 787
4 397
3 083
3 570
19 517
251
37 299
Budapest 18. ker.
16 511
21 150
4 777
8 749
7 385
32 645
310
42 748
Budapest 19. ker.
8 295
15 297
2 575
6 019
3 110
17 424
193
26 360
Budapest 20. ker.
9 066
15 423
3 014
5 660
3 384
18 110
189
27 692
Budapest 21. ker.
12 497
16 130
3 939
5 293
5 223
23 013
243
32 809
Budapest 22. ker.
8 504
10 959
3 129
3 958
4 400
16 862
170
22 762
Budapest 23. ker.
3 263
4 625
1 125
4 660
3 760
11 683
81
9 094
Budapest
298 176
393 332
78 681
393 332
225 518
917 026
7 355
777 544
14. A foglalkortatas fobb mutatoi, 2001, 2011 (tij modszertan) (Forros:KSH)
Nev
Budapest 01. ker.
Helyben dolgozok szama osszesen
Keriiletbal eljar6k szama
KerOletbe beingazok szama
Foglalkortatasi kapacitas, %
2001
2011
2001
2011
2001
2011
2001
2011
3039
9885
7299
1011
15656
4590
16,3
68,3
17
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — 1. sz. Melleklet
Helyben dolgozcik szama osszesen
Keruletbal eljarok szama
2001
2011
2001
2011
2001
2011
2001
2011
Budapest 02. ker.
15123
33848
24279
3580
28764
11007
34,5
75,5
Budapest 03. ker.
23133
50510
35409
5665
25291
14234
47,8
78,0
Budapest 04. ker.
17641
41922
30205
4813
17549
8779
50,1
82,7
Budapest 05. ker.
4488
10225
6285
1000
61700
16178
6,8
38,7
Budapest 06. ker.
6528
16947
11673
1793
29411
9420
18,2
64,3
Budapest 07. ker.
7786
23961
17511
2463
27877
8008
21,8
75,0
Budapest 08. ker.
11968
31027
20102
3402
41426
14234
22,4
68,6
Budapest 09. ker.
8413
26867
16567
2824
39527
15803
17,5
63,0
Budapest 10. ker.
13861
32705
21351
3283
40388
15544
25,6
67,8
Budapest 11. ker.
23822
54179
34364
7066
49271
22780
32,6
70,4
Budapest 12. ker.
9916
21795
16170
2137
23254
8457
29,9
72,0
Budapest 13. ker.
18798
52693
29528
5049
58614
23654
24,3
69,0
Budapest 14. ker.
17547
51973
31879
4844
38663
12695
31,2
80,4
Budapest 15. ker.
11760
31278
23702
3553
12599
5253
48,3
85,6
Budapest 16. ker.
10968
27322
19341
3242
9161
4050
54,5
87,1
Budapest 17. ker.
12148
32651
22091
4397
5737
3570
67,9
90,1
Budapest 18. ker.
15726
37661
24726
4777
14873
7385
51,4
83,6
Budapest 19. ker.
8151
23592
20519
2575
9161
3110
47,1
88,4
Budapest 20. ker.
8906
24489
17917
3014
9683
3384
47,9
87,9
Budapest 21. ker.
13807
28627
20853
3939
10252
5223
57,4
84,6
Budapest 22. ker.
8434
19463
13615
3129
7339
4400
53,5
81,6
Budapest 23. ker.
3124
7888
5321
1125
4910
3760
38,9
67,7
Budapest
681042
917026
64 976
78681
175151
225518
79,5
80,3
Nev
Keriiletbe beingazok szama
Foglalkortatasi kapacitas, %
15. Jelenteisebb onkormanyzat altal elnyert tamogatasok az elmult evekben (Forras: onkormanyzat) Palyazati kik&
Projekt cime
Tamogatas (Ft)
KMOP 4.5.2-09
. „A Varazskert megepitese; 40 ferOhelyes uj bOlcsodel tagintezmeny letrehozasa Bp. IX. keriileteben"
KMOP 5,2.2/609/2f
„Belso-Ferencvaros kulturalis negyed fejlesztese"
TAMOP.3.1.310/1
„Ferencvaros a korszerti termeszettudomanyos oktatasert"
KMOP-5.1.1/B-
Szocialis varosrehabilitaciO Ferencvarosban, Jozsef Attila tery I. iitem
KMOP-4.5.2-11
„Mang-lak Bolcsade feltijitasa, kapacitasbovitese"
Ta mogatas: 248.091.496 Ft + Onero Alap tam.: 101.607.516 Ft Tamogatas: 373768 . 497 . Ft (76,40%) Tamogatas: 299.917.803 Ft (100%) Tamogatas: 2.810.068.607 (100%) Programalap („ („miniprojektek”) Osszege: 50.000.000 Ft Tamogatas: 145.479.218 Ft (90%) + oner6 Alap tamogatas: 5.011.490 Ft
18
Status Megvalosult
Megvalosult Megvalosult
Megvalositas folyamatban
Megvalosult
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerblet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — 1. sz. Melleklet
Palyazati kifras
Projekt cfme
Timogatis (Ft)
Status
TAMOP 3.4.209/1
„EgyOtt egy-masert" „Sajatos nevelesi igenya tanulok egyOttnevelese"
Tamogatas osszege: 27.068.423 Ft (100%)
Megvalosult
„Europe For Citizens" program
„Europe For Citizens Programme 2007-2013. Action 1.1. „Town twining Citizens' Meetings"
Tamogatas: 7.038,40 EUR (100%)
Lezarult
Tamogatas osszege: 49.999.945 Ft (90%)
Lezarult
Tamogatas osszege: 500.000 Ft (90%)
Lezarult
Tamogatas osszege: 500.000 Ft (90%)
Lezarult
KabitoszerOgyi Egyezteto F6rumok (KEF-ek) milkodesi felteteleinek biztositasara, valamint a drogproblema kezeleset celz6 helyi strategiak megvalOsulasanak elomozditasa
Tamogatas osszege: 400.000 Ft (90%)
Lezarult
„Informatika és kazigazgatas 2011."
Kedvezmenyes beszerzes. Onera osszege: 934.000 Ft
Lezarult
AROP-3.A.1/B
KAB-KEF-11-A
KAB-KEF-11-B
KAB-KEF-11-C
„Informatika as kozigazgatas 2011." HungaroControll Zrt. HungaroControll Zrt. HungaroControll Zrt. HungaroControll Zrt.
A Ferencvarosi Onkormanyzat Intezmenyeinek— kiemelten a Polgarmesteri Hivatalanak — szervezett atalakitasa, tovabbfejlesztese KabitoszerOgyi Egyezteto Forumok (KEF-ek) makodesi felteteleinek biztositasara, valamint a drogproblema kezeleset celz6 helyi strategiak megvalosulasanak elomozditasa KabitoszerOgyi Egyezteto Forumok (KEF-ek) makodesi felteteleinek biztositasara, valamint a drogproblema kezeleset celz6 helyi strategiak megvalosulasanak elomozditasa
„Veszelyes hulladekgA tesi akciok" „AutOmentes Nap 2012" „Automentes Nap 2013." „Automentes Nap 2014."
Tamogatas osszege: 1.250.000 Ft Timogatas osszege: 1.000.000 Ft Tamogatas osszege: 1.500.000 Ft Tamogatas osszege: 1.500.000 Ft
Lezarult Lezarult Lezarult Megval6sult
4/2012. (III. 1.) BM rendelet
„Kozbiztonsag noveleset szolgalo fejlesztesek megvalositasa" a 4/2012. (III. 1.) BM rendelet alapjan „Borzsony u. 13. sz. alatti Renclorors felujitasa"
Tamogatas: 10.000.000 Ft
Lezarult
28/2014. (IV. 1.) BM rendelet
„Kozbiztonsag neiveleset szolgal6 fejlesztesek megvalOsitasa" a 28/2014. (IV. 1.) BM rendelet alapjan terfigyelo kamerak telepftese
Tamogatas osszege: 78.148.573 Ft
megvalositas folyamatban
Tamogatas: .16000 Ft 675. Palyazati finer& 9.325.000 Ft
Lezarult
7/2011. (111. 9.) BM rendelet
5/2013. (II. 20.) NGM rendelet 4/2014. (II. 6.) NGM rendelet EMMI 27/2013. (IV.18.) Foy. Kgy. Rendelet
lskolai utanpotlas és utanpotlas sport infrastrukturafejlesztese, felOjitasa: „IX. kerulet Vendel utcai Tornacsarnok feljitasa" ti IFA NGM tamogatas 2012 (turizmusfejlesztesi feladatok) IFA NGM tamogatas 2013 (turizmusfejlesztesi feladatok) IFA NGM tamogatas 2014 (turizmusfejlesztesi feladatok) Idosbarat onkormanyzati dij 27/2013. (IV.18.) Fay. Kgy. Rendelet altal meghirdetett Favarosi Varosrehabilitacios Keret 2013. evi palyazata. Nyertes palyazatok: 1.) Nehru-projekt, 2.) Boldogasszony Iskolanoverek Kolostori Kavehaz kialakitasa
191/2008. (VII. 30.) Kormanyrendelet
Utcai szocialis munka tamogatasa
CEDE
Budapest Ferencvaros ovodainak eszkozbeszerzese
CEDE
Utburkolat felujItasa
19
Tamogatas osszege: 1.269.000,- Ft Igenyelt tamogatas osszege: 2.449.000,- Ft Igenyelt tamogatas osszege: 1.618.000,- Ft Dij: 1.000.000 Ft
Lezarult Lezarult megval6sult Lezarult
Tamogatas osszege: 1.) 599.528.000 Ft 2.) 12.000.000 Ft
megvalositas folyamatban
Tamogatas: 6.625.000 Ft (2012); 6.625.000 Ft (2014)
megvalositas folyamatban
Tamogatas osszege: 20.000.000 Ft Tamogatas osszege: 6.114.888 Ft
megvalosult megvalosult
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS - 1. sz. Melleklet
HBHE - BFVT - HtTFA - PESTTERV - Pro Regi6 - Varoskutatas
Tamogatas (Ft)
Palyazati kliras
Projekt time
CEDE
Okmanyiroda felujitasa
NKA
Vilagit6 uvegtextil terinstallacio elkeszftese és felallitasa
NKA
3974/00313 Louis Bleriot Szobor elkeszitese és felallitasa
Status
Tamogatas osszege: 10.191.480 Ft Tamogatas osszege: 2.000.000 Ft Tamogatas: 4.620.000 Ft (70%)
megvalosult megvalosult Megvalositas folyamatban
16. Az onkormanyzat korteruleten vegzett beruhizasai, epulet-felujitasai, tarsashaz-fekijitasi tamogatasai, 2007-2014. (Forros: bnkormanyzat) I. EpUlet-feltijitasok tv
2007. evi befejezes
2008. evi befejezes
2009. evi befejezes
2010. evi befejezes
2011. evi befejezes
2012.
2013. evi befejezes
2014. evi befejezes
epulet came
feltigtas/ beruhazas amid Masa
br. bekerulesi ktg. (eFt)
Viola u. 7.
lakoepulet teljes rehabilitacids feliijitasa
219 868
Viola u. 8.
lakoepulet teijes rehabilitacios fekijitasa
237 667
Mester u. 46.
lakoepulet teljes rehabilitacids felujitasa
219 342
Bokreta u. 15.
lakoepillet teljes rehabilitacids fekijitasa
298 757
Marton u. 21./Vendel u. 30.
lakoepulet teljes rehabilitacids felujitasa
324 570
Lenhossek u. 21./Vendel u. 5.
lakoepulet teljes rehabilitacids fekijitasa
199 041
Viola u. 52.
lakdepiilet teljes rehabilitacios fekijitasa
257 400
Balks B. u. 5.
lakoepulet teijes rehabilitacids fekijitasa
361 423
Marton u. 18./Vendel u. 13.
lakoepiilet teljes rehabilitacids felt.ijitasa
286 122
Moho u. 74.
lakoepiilet teljes rehabilitacids fekijitasa
212 200
Berzenczey u. 30.
lakdepiilet teljes rehabilitacids fekijitasa
152 285
Moho u. 66./Lenhossek u. 36.
lakoepulet teljes rehabilitacids fekijitasa
512 707
Viola u. 21.
lakoepiilet teijes rehabilitacids fekijitasa
270 253
Hogyes E. u. 8.
lakoepiilet teljes rehabilitacids fekijitasa
249 014
Balks B. u. 7/b.
lakoepillet teljes rehabilitacids fekijitasa
415 842
Bokreta u. 33.
lakoepiilet teijes rehabilitacids felujitasa
223 460 182 395
Thaly K. u. 8.
lakoepulet teljes rehabilitacids felujitasa
TilzoIto u. 35./Thaly K. u. 50.
lakoepulet teljes rehabiliticios felujitasa
356 250
Tilzolt6 u. 48./Thaly K. u. 52.
lakdepiilet teljes rehabilitacids fekijitasa
291 467
Viola u. 17.
lakoepOlet teljes rehabilitacids fekij(tasa
294 500
Vendel u. 1.
Gimnaziumi termeszettudomanyi labor kialakitasa
48 615
Marton u. 3/a.
lak6epOlet teljes rehabilitacids felLijItasa
305 948
Ferenc ter 9.
lak6epulet teljes rehabilitacids fekijitasa
435 520
Marton u. 5/a.
lakelepiilet teljes rehabilitacids fekijftasa
183 770
Balks B. u. 14.
lakodpillet teljes rehabilitacias fekijitasa
743 251
Thaly K. u. 17.
i'Jj bolcsacleepOlet epitese
429 260
Desi H. u. 9.
bolcsodebovftes epijlet-feltijftassal
128 738
Viola u. 37/c.
lakoepulet teljes rehabilitacias feliijitasa
506 327
Vagohid u. 35.
&oda reszleges nyllaszard csereje, fatesi halozat korsz.
77 671
20
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regi6 — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — 1. sz. Melleklet
II. Korterilleti fejlesztisek cim
elvegzett beruhazas 'livid leirasa
Br. bekeriilesi ktg.
Salkahazi Sara park
pihen6 park kiepitese, korteriileti jarda atepitesevel
28 300 000
Szentagotai Janos park (Thaly park)
pihend park kiepitese, korterilleti jarda atepitesevel
18 600 000
Liliom utca (Tompa u. 0116i tit kozott)
it, jarda atepitese diszburkolatra, forgalomcsillapitassal
77 000 000
SOTE park
gyalogos setany kiepitese diszburkolatra
53 000 000
gyalogos setany kiepitese diszburkolatra
10 166 000
gyalogos setany kiepitese diszburkolatra
28 700 000
Ey
2007
Gat setany II. (item 2008
(Viola u. 15. - Thaly K. 18. kozott) SOTE epiilete mogotti atjaro (Vendel u. - TOzolto u. kozott)
2009
2010
2011
2012
2013
Viola u. 9-11. magi:oft
pihen6 park kiepitese
14 049 000
Pava utca (Tompa u. - 0116i ut kozott)
ut, jarda atepitese diszburkolatra, forgalomcsillapitassal
96 768 385
Markusovszky ter
I. iitem meglev6 kOzmiikivaltasok rendezese
44 043 751
Markusovszky ter
II. (item jatszoterek, sportpalya kialakitasa, setanyok, zold fekilet kiepitese
108 186 888
Malom park
pihen6 park kiepitese, zold feliilet kialakitasaval, kOzteriileti jarda atepitesevel egyOtt
26 000 000
Markusovszky ter
III. (item tovabbi zold felfilet kialakitasa, vizjatek kiepitese, felszinrendezes, korteriileti jarda atepitesevel egyiltt
86 050 629
Csarnok ter I. (item
Ut, jarda atepitese diszburkolatra, forgalomcsillapitassal
218 000 000
Csarnok ter II. (item
Lit, jarda atepitese diszburkolatra, forgalomcsillapitassal
67 831 340
Pava utca (Mester u. - Tompa u. kozott)
tit, jarda atepitese diszburkolatra, forgalomcsillapitassal
90 260 208
Csarnok ter III. (item
Lit, jarda atepitese diszburkolatra, forgalomcsillapitassal, pihen6park és jatszoter kiep.
45 041 652
Balks B. u. 3. sz. mogott
pihen6 park kialakitasa
14 000 000
Balks B. u. 7. sz. mbeitt
pihen6 park kialakitasa
12 700 000
III. Tarsashaz felzijitashoz kapcsolod6 onkormanyzati tamogatasok 2007 2008 2009
Resztvev6 epOletek szarna (db) 104 113
Elnyert tamogatas (Ft) 66 006 000 61 470 000
103 128 222 159 248
125 450 000 99 050 000 150 000 000 150 000 000 150 000 000
2010 2011 2012 2013
17. A Iegnagyobb osszeg0 és a tematikusan szelektalt jelentosebb Europai unicis tamogatasti ferencyarosi projektek feibb adatai, 2004-2014. (Forras: Miniszterelnokseg, sajat adatgyajtes)
0 n,
Tamogatott neve
Projekt cime
Tamogatas megftelesen ek datuma
Projekt megvalosulas anak clatuma
Kifizetett tamogatas osszege
"Kezenfogva"
FEFI - Fogyatekos Emberek
2012.03.22
2014.05.30
192 616 009 Ft
21
Budapest IX. keriilet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS — 1. sz. Melleklet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
Tamogatott neve
Projekt dine
osszefogas a Fogyatekosokert Alapitvany Bp.-i Politechnikum Alapitvany
Foglalkortatasat Fejleszto Inkubatorhaz es vallalkozasi k6zpont Kozosen a munkaalap6 tarsadalomert! A leghatranyosabb helyzet8 csoportok munkaer8-piaci eselyeinek nOvelese erdekeben motival6 kepzesek es tamogato szolgaltatasok Els8dleges beavatkoz6- és felderlt8 eszkozcsalad fejlesztese Mesterseges Intelligencia alap6 orvosi dOntestamogat6 oktatasi rendszer Roy: DIAGNET Angol és magyar nyelv0, digitalis tananyagok fejlesztese a BCE Kerteszettudomanyi Kar kerteszmernok és multiple degree hallgatoi szamara
Tiirr Istvan Kepz5 es Kutato Intezet
RESPIRATOR Vegyivedelmi és Ttizvedelmi Zrt. Semmelweis Egyetem
Tudomany - I nnovacio
Budapesti Corvinus Egyetem
VINYL Kft.
Femtonics Kutato és Fejleszto Kft.
eNET Internetkutato és Tanacsado Kft.
Va llalkozasfej leszt es
Zoldgazdasag fej lesztes
Beflex Solutions Zrt. Kozgazdasagi Politechnikum Alternativ Gimnazium es Szakkozepiskola Fovarosi Korter(iletfenntarto Nonprofit Zrt.
A Tan Kapuja Buddhista Egyhaz
WPR SECUNDUS Kft.
Fem-jodid oldatok alapanyagkent tOrten8 hasznositasa iizemi meretekben a perjodsav gyarto technologiaban a Vinyl Kft-nel. Fotokerniai laboratorium meglev8 eszkOzparkjanak fejlesztese gyogyszeriparban és agykutatasban hasznalhato specialis uncaging anyagok hatekonyabb kutatasa erdekeben Mobil elafizetes optimalizacios alkalmazas fejlesztese lakossagi ugyfelek szamara LED-es Lampatest fejlesztes a Beflex Signage Kft-nel. Kozgazdasagi Politechnikum Gimnazium és Szakkozepiskola epiiletenergetikai fejlesztese megujul6 energiaforrassal kombinalva Epuletengetikai korszerOsites a Favarosi Korterulet-fenntarto Zrt. gyali Lit 36. sz. alatti telephelyen Napelemes rendszer telepftese a Tan Kapuja Buddhista Egyhaz Csengetty0 és BOrzsony utcai eptiletere A Budapest IX. keriileti "DelPesti Ozleti Park"-ban termel8 es szolgaltato tevekenysegeket kiszolgal6 uzemcsarnok epitese es alapinfrastrukt6ra-fejlesztes, valamint szolgaltatasfejlesztes vonz6 befektetesi kornyezet
22
Tantogatas megftelesen ek Mums
Projekt megvakisulas inak datum
Kifizetett tamogatis osszege
2012.05.15
2014.02.28
74 832 960 Ft
2012.05.15
2015.05.31 (tervezett)
3 859 987 219 Ft (megitelt: 7 250 085 237 Ft)
2011.10.24
2013.01.31
111 600 000 Ft
2012.01.13
2014.04.30
84 920 553 Ft
2011.10.10
2014.01.31
51 249 480 Ft
2012.01.17
2012.11.12
24 999 985 Ft
2011.12.02
2013.09.26
24 720 691 Ft
2012.10.29
2013.05.31
23 461 345 Ft
2011.09.28
2012.08.31
21 905 442 Ft
2013.10.22
2015.01.31
120 910 755 Ft (megitelt: 280 676 688 Ft)
2013.07.11
2014.09.12
44 194 346 Ft
2014.02.18
2014.09.30
25 741 875 Ft
2012.05.15
2013.09.05
93 093 463 Ft
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. keriilet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
Tamogatott neve
Ferencvaros ITS — 1. sz. Melleklet
Timogatas meetelesOn ek datuma
Projekt megval6sulas anak datuma
Kifizetett tamogatas &siege
2011.08.19
2013.02.28
29 817 741 Ft
2012.09.14
2013.12.31
25 913 500 Ft
2012.06.13
2013.10.31
16 140 000 Ft
2013.10.25
2014.06.30
15 172 500 Ft
2013.09.19
2013.12.17
15 078 000 Ft
2011.07.13
2012.12.31
14 960 659 Ft
2012.02.10
2012.10.03
13 692 580 Ft
2013.10.25
2014.01.26
13 411 540 Ft
2013.09.24
2015.05.31 (tervezett)
3 245 702 017 Ft (megitelt: 6 000 000 000 Ft)
Szocialis varosrehabilitaci6 Ferencvarosban, Jozsef Attila Tery I. Litem
2012.12.19
2015.06.30 (tervezett)
1 971 373 438 Ft (megitelt: 2 810 068 607 Ft)
Teljeskar0 Ligyfelazonositas
2012.11.07
2014.09.30
1 632 330 201 Ft
Mezogazdasagi és kornyezeti informacios rendszer
2013.04.04
2014.06.30
1 111 561 853 Ft 831 935 586 Ft (megitelt: 1 845 930 594 Ft)
Projekt time kialakitasa erdekeben
NDN Elektric Kft.
Dynamic-JT Kft. BES Vegyesiparcikk Gyarto és Keresked5 Kft. HAPPY GOLD Kft. EXTERNET Telekommunikacios és Internet Szolgaltato Nyrt. SPRINTER Futarszolgalat Kft. FAKULTAS FM Ingatlangazdalkoda si Kft. HEALTHWARE Tanacsado Kft.
KOzvetett kapcsolat
Mezogazdasagi és Videkfejlesztesi Hivatal
Budapest Fovaros IX. Kerulet Ferencvaros onkormanyzata Kozigazgatasi és Elektronikus Kozszolg.-ok KOzponti Hivatala Mez6gazdasagi és Videkfejlesztesi Hivatal
A Gazdasagos Energetikai és Gepeszeti Megoldasok Klaszter szolgaltatasainak kialakftasa és fejlesztese Szerviz és iroda letesitese eszkozbeszerzessel a Dynaic-JT Kft. Gubacsi ilti telephelyen Eszkozfejlesztes a versenykepesseg novelese erdekeben Happy Gold Kft. technologiai fejlesztese 2013. F2M fix-to-mobile vezetekes és mobil halozatot integral) rendszer kiepitese mobilszolgaltatok szarnara Komplex informatikai és logisztikai fejlesztes a Sprinter Futarszolgalat Kft.-nel Takaritagepek beszerzese kapacitasnOveles erdekeben a Fakultas FM Kft-nel Technologia fejlesztes a HEALTHWARE Tanacsad6 Kftnel. Az MVH Integralt Iranyitasi és Ellenorzesi Rendszerenek kiterjesztese (IIER2) és felkeszftese a 2014-20-as KAP ciklus kbvetelmenyeinek kiszolgalasara
Orszagos Egeszsegfejlesztesi Intezet
"Nepegeszsegugyi kommunikacio fejlesztese"
2013.06.13
2015.06.14 (tervezett)
Kozigazgatasi és Elektronikus Kozszolg.-ok Kozponti Hivatala
Telefonos Ogyfelszolgalat megiijitasa
2012.05.03
2014.09.30
735 125 378 Ft
2013.10.24
2015.06.30 (tervezett)
644 539 184 Ft (megitelt: 999 989 263 Ft)
2013.01.29
2014.03.30
283 166 913 Ft
Orszagos Tisztifoorvosi Hivatal Orszagos Tisztifoorvosi
Pilot jellega szGroprogramok (veclonai mehnyaksztlresi illetve vastagbelszOresi programok) kiterjesztesenek tamogatasa Gyorsreagalasi kepesseget nth/eV)" komplex informatikai
23
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS — 1. sz. Melleklet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
Tamogatott neve
Projekt dme
Hivatal
rendszer orszagos kiterjesztese as tovabbfejlesztese A human vizhasznalatok kornyezetegeszsegOgyi felugyeletet megalapozo nemzeti informacios infrastrukttira kiepitese. A Mezogazdasagi és Videkfejlesztesi Hivatal korszera tigyfelszolgalati rendszerenek kialakftasa "Atvalt6" Reintegracios program fogvatartottaknak/szabadultak nak Szakmai tanarkepzes orszagos madszertani- és kepzesfejlesztese Ojra-tervezes - ertekteremto innovativ programok a Kepzo és Iparmilveszeti SzakkOzepiskolaban Egeszsegugyi kapzesi programok tamogatasa a Gottsegen Gy6rgy Orszagos Kardiologiai Intezetben Mezogazdasagi és Videkfejlesztesi Hivatalnal bevezetendo elektronikus iratkezelo rendszer Rank szamithatsz a munka vilagabanI Akkreditalt foglalkortatoknal dolgozo, allaskeres6 megvaltozott munkakepessega szemelyek és munkaltatok szamara komplex munkaero-piaci szolgaltatas nyiljtasa A Mezagazdasagi as Videkfejlesztesi Hivatal korszera Internet portaljanak kialakitasa
Orszagos Tisztifoorvosi Hivatal
Mez6gazdasagi as Videkfejlesztesi Hivatal
Valto-sav Alapitvany
Budapesti Corvinus Egyetem Kepz6- és Iparmaveszeti Szakkozepiskola és Kollegium Gottsegen Gyargy Orszagos Kardiologiai Intezet
MVH Nonprofit Kft.
Kezenfogva Osszefogas a Fogyatekosokert Alapitvany
MVH Nonprofit Kft.
Tamogatas megftelesen ek datuma
Projekt megvaldsulas anal( dituma
Kifizetett timogads orange
2013.01.29
2014.09.30
200 126 525 Ft
2013.01.29
2014.09.30
169 257 427 Ft (megitelt: 400 000 000 Ft)
2011.07.13
2014.07.31
122 815 627 Ft
2014.03.13
2015.06.30 (tervezett)
66 353 630 Ft (megitelt: 216 000 000 Ft)
2013.02.07
2015.06.24 (tervezett)
47 358 362 Ft (megftelt: 91 819 338 Ft)
2012.09.20
2014.12.31
44 476 919 Ft
2013.01.29
2014.06.30
38 427 885 Ft (megitelt: 300 000 000 Ft)
2013.05.31
2015.06.30 (tervezett)
34 988 792 Ft (megitelt: 50 856 818 Ft)
2013.08.30
2014.09.30
33 000 000 Ft (megItelt: 400 000 000 Ft)
Pressley Ridge Magyarorszag Alapitvany
A MI TANODANK
2013.03.21
2015.04.30 (tervezett)
Esely KozOssegi Egyesulet
Min6segi oktatas és hozzaferes biztositasa mindenkinek
2013.03.21
2015.04.30 (tervezett)
24
27 869 966 Ft (megitelt: 29 996 240 Ft) 19 376 801 Ft (megitelt: 29 909 200 Ft)
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
Ferencvaros ITS —1. sz. Melleklet
Az onkormanyzat gazdalkodasa, a telepulesfejlesztes eszkoz- és intezmenyrendszere 18. A onkormanyzat onkent vallalt feladatellatasainak forrasai és kiadasai, 2013 (eFt) (Forras: onkormonyzati adatszolgaltatos. 2013. evi zorszomados)
Onkent vallalt feladatok
2013. evi koltsegvetesi teljesites
Sajat intezmenyi mukodesi bevetel
Allami es egyeb kozponti bevetel
Onkormanyzati hozzajarulas
Kamatkiadas Munkaltated kolcson
3304
FMK pinceszinhaz
95521
95521
Balatonszeplaki Odulo
8268
8268
Tankonyvtamogatas
18586
18586
Humanszolgaltatasi feladatok
4970
4970
Szocialis és koznevelesi feladatok
7034
7034
Iskolai nyelvvizsga, jogositvany beszerzes
1305
1305
Onkormanyzati szakmai feladatok
51517
17366
Ferencbusz mukodtetese
24270
24270
Ogyvedi dijak
15201
15201
Polgarmesteri tisztseggel osszeftiggeo egyeb feladatok
4472
4472
Ferencvarosi Kulturalis, Turisztikai és Sport Nkft.
22750
22750
Ferencvaros a korszera termeszettudomanyos okt.
174667
Helyi gazar es tavho tamogatas
2034
2034
Karacsonyi segely
5837
5837
Iskolatej tamogatas
7737
Idasiigyi koncepcid
4606
4606
Kozfoglalkortatottak palyazat tamogatasanak onresze
14253
14253
Biztos Kezdet Gyerekhaz tamogatasa
5838
5838
Egyeb rendezvenyek
24749
Testvervirosi kapcsotatok
9299
9299
Varosmarketing
3384
3384
Ferencvarosi naptar keszitese
0
Ferencvarosi lijsag
38192
Kommunikacids szolgaltatasok
10661
10661
Egyhazak tamogatasa
5750
5750
Tarsadalmi szervezetek tamogatasa
5000
5000
RendOrkapitanysag tamogatasa
8000
8000
3304
Korteriilet-feliigyelet Parkorseg
25
8938
10379
34151
62976
111691
1013
6724
15811
27813
Budapest IX. kerOlet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencv6ros ITS - 1. sz. Melleklet
HBHE - BFVT - HtTFA - PESTTERV - Pro Regio - Varoskutatas
onkent vallalt feladatok
2013. evi kOltsegvetesi teljesites
Sajat Mtezmenyi mukodesi bevetel
Allami és egyeb kozponti bevetel
Onkormanyzati hozzajarulas
FEV IX. Zrt. tamogatasa
294300
294300
Katasztrafavedelem tamogatasa
2000
2000
Ferencvarosi kartya tamogatasa
3238
FESZOFE kiemelked6en kozhaszmi Nkft. tam.
185892
107100
78792
IX. Kertileti Szakrendelo Kft. tam.
137000
68500
68500
FESZOFE kiemelked6en kozhaszna Nkft. tam.
60000
12509
47491
Ferencvarosi Kulturalis, Turisztikai és Sport Nkft. tam.
5462
5462
Templom felujitas tamogatasa
6203
6203
Nem onkormanyzati tulajdonti lak6eptiletek veszelyelh.
25087
25087
Tarsashaz feltijitisi palyazat
189587
65726
40000
83861
Bolcsifde spites
381682
1904
173352
206426
Korteriiletek komplex megtijitasa palyazat "Nehru"
0
Varazskert bolcs6de makodesi kiadasai
0
Palyazat elokeszftes, lebonyolftas
1730
Mindosszesen
1869386
3238
1730 798970
280645
789771
19. A helyi onkormanyzat kotelezd feladatainak finanszfrozasa a sajat mukodesi bevetel és a kozponti koltsegvetes, valamint az onkormanyzati hozzajarulas aranyaban, 2013 (eFt).
(Forros: onkormanyzati adatszolgaltatas. 2013. evi zorszomados)
Kotelezo feladatok (Mdtv. 13. § (1) bekezdes alapjan)
Helyi kozutak, korterek és parkok kez., fejt. és iizemeltetese Korteruletek hasznalatara vonatkozO szabalyok és dijak megall. Parkolas Uzemeltetese Altalanos kiizterulet-felugyeleti hataskor Helyi telepulesrendezes, telepulesfejlesztes Helyi telepulesrendezesi szabalyok megalkotasa Turizmussal kapcsolatos szabalyok !pad és keresk. tev. kapcs. szabalyozasi jogkorok EB.-i alapell., az egeszseges eletmod segito szolg. Ovodai ellatas Szocialis és gyermekjOleti szolgaltatasok és ellatasok Hajlektalanok ell. és rehab., valamint megakadalyozas Helyi kozmavelodei tevekenyseg tamogatasa, kult. orokseg ved.
Koltsegvetesi bevetel
Intezmenyi miikodesb61 es kozponti koltsegvetesbo I szarmazo bevetel
Helyi onkormanyzati hozzajarulas
Sajat makodesi és kozponti . . fmanszirozasi arany
342724
135092
207632
39,4
12466
12466
0
100,0
841016 291267 1814886 0
167037 141883 653184 0 0 0 2475
80,1 5,3 51,3
0 0 117123 1036023
673979 15392 931261 0 0 0 89497 182377
0,0 0,0 0,0 76,4
242008
17,6
349151
128700
0
36,9
1027
0
1027
0,0
150005
92467
35501
61,6
26
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerillet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
Kotelezo feladatok (MOW . 13. 4 (1) bekezdes alapjan)
Sajat tulajdomi lakas és helyiseg gazdalkodas Helyi adOval kapcsolatos feladatok Kistermelak, ostermelak szamara ertekesitesi lehetosegek bizt. Keraleti sport és szabadido sport tamogatasa, ifjusagi ugyek Kozremakodes a helyi kOzbiztonsag biztositasaban Nemzetisegi ilgyek Kepviselok juttatasai onkormanyzati szakmai feladatokkal kapcsolatos kiadasok PH igazgatasi kiadasai es informatikai milk. és fejl. Hivatali eszkozbeszerzes Kamatkiadas AFA befizetes Elozo evi allami tamogatas, palyazati penzek visszautalasa Elozo evi kiutalatlan tamogatas Hosszu lejaratu hitelfelvetel tOrlesztese Kolcson take Osszegenek torlesztese Ferencvarosi intezmenyilzemeltetesi Kozpont Ferencvarosi Egyesitett Bolcsodek FESZGYI FMK Ferencvarosi bnkorm6nyzat és Intezmenyei osszesen
Ferencvaros ITS — 1. sz. Melleklet
Koltsegvetesi bevetel
Intezmenyi mukodesb51 és kozponti koltsegvetesbo I szarmaz6 bevetel
Helyi onkormanyzati hozzajarulas
Sajat mOkodesi es kozponti finanszfrozasi arany
2306817 0
450000 0
1120808 0
19,5 0,0
0
0
0
0,0
38673
0
38673
0,0
42091
2707
39384
6,4
28773 50030
1000 0
27773 50030
3,5 0,0
25000
0
25000
0,0
1382424
0
1372424
0,0
19970 127501
19970
0,0
158951
0 15000 0
112501 158951
11,8 0,0
43355
18900
24455
43,6
19302 758725 44244 1373758 330549 520275
0 25283 0 223952
0,0 3,3 0,0 16,3
304387
87327
19302 733442 44244 1059026 215175 341733 217060
10,4 13,7 28,7
12530513
3191211
7070698
25,5
34396 71415
20. A 2007 ota elkesziilt ferencvarosi epiilet-rehabilitacia fobb adatai, 2015.
(Forros: onkormanyzati adatszolgoltaten) tomb szama
dm
beruhazo
parkol6 szam
br.szin tterule t
19 50 64
990 2250 2200
35 81 0 193
epitesi eng. datuma
hasznalatba vete! datuma
2007.03.08. 2007.03.21. 2007.05.08. 2007.06.01. 2007.07.25. 2007.09.12. 2007.10.01.
2005.11.06. 2004.06.24. 2007.04.17.
2007.10.12. 2007.02.04.
13 30 88
30 37 10
2300 9406 904 15 995 3056 3200 573
2005.05.17. 2006.03.30. 2004.05.05. 2004.05.05. 2005.01.24. 2006.10.17. 2005.01.20.
26 86
2800 2700
2006.12.04. 2005.04.27.
30 170
23 190
1810 7500
2007.11.14. 2005.11.30.
lakasszam Lakohazak
2. 32. 19. 19. 20. 9. 30. 37. 39. 30. 20. 8. 41. 24.
Angyal u. 36. Vendel u. 32. Viola u. 35. Thaly K. u. 40. Mester u. 48-52. Berzenczey u. 32. Lenhossek u. 3. Sobieski J. u. 19-21. Erna u. 26. Gat u.21. Mester u. 54. Mester u. 26-28. Mihalkovics u. 18. Balazs B. u. 15-21.
Fonix Ingatlan 2002 Kft.
19 48 46 37 136 20 223
Juhasz Zoltan és tsai Multicoop-Haz Kft. Multicoop-Haz Kft. Mester 48-52 Kft. Qudrat Kft. Guarantee Kft. Edix-Trade Kft. Erna 26 Kft. Quadrat Hazak Kft.
43 47
Makay Kft. Platan-Haz Kft Quadrat Hazak Kft. Mandarino Kft.
27
2008.06.11. 2008.06.17. 2008.09.29. 2008.12.15. 2008.12.19.
Budapest IX. kerulet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS - 1. sz. Melleklet
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio - Varoskutatas
tomb szama
dm
lakisszam
beruhith
16 38 47
parkol6 szam 12 27 54 30 51 55 25
35. 20. 20. 14. 37. 17. 29. 75.
Marton u. 1/b. Viola u. 13. Viola u. 15. Bokreta u. 8. Sobieski J. u. 15-17. Balazs B. u.3. Marton u. 10. Lechner O. fasor 3.
Marton 1/b. Kft. Viola 13-15. Kft. Viola 13-15. Kft. Dataly City Project Kft. Edix-Trade Kft. ITH Hungary Kft TRX Consulting Kft Katlanka B. Kft.
31 70 51 36 55
134
59.
Vaskapu u. 10-14.
Vaskapu Udvarhaz Kft.
238
361
62.
Dandar u. 9-11.
234
251
60. 61.
Ipar u. 7-9. Dregely u. 6-8.
G.B. Europa Ingatlan Kft. Ipar Het Kft. Habitat Dregely Kft.
127 154
129 157
59. 59.
Lik6r u. Dandar u. 22. Dregely u. 3.
55 187 24 17 221
27 195 24 19 224
br.szin tterUle t 1200 1400 2300 2500 3800 2959 1984 5929+ 4489 13 670 14 623 7160 10 370 2540 9012 1822 1244 11 670 17 925 6094 25 773
epftesi eng. datums
hasznilatbn vete! dituma
2007.08.29. 2007.04.20. 2007.04.20. 2007.10.10. 2007.06.01. 2011.02.21. 2011.07.15 2004.12.14.
2008.12.30. 2009.04.14. 2009.04.14. 2009.05.28. 2009.06.11. 2013.04.10. 2013.01.28. 2007.10.24.
2005.08.16.
2008. 06. 25.
2005.07.20.
2007.11.09.
2005.05.18. 2006.09.28.
2008. 10. 18. 2008. 06. 13.
2006.10.20. 2007. 02.9. 2005.02.28. 2005. 12.6. 2005.05.17.
2008. 06. 12. 2010.08. 30. 2007.08.31. 2008. 02. 29. 2007.01.24.
2006.02.13.
2009. 11. 23.
2008.04.11. 2010.01.15.
2010. 09. 29. 2014. 01. 08. Folyamatban Folyik a kivitelezes Folyik a kivitelezes Folyik a kivitelezes
63. 59. 69.
Ipar u. 23. T6th K. u. 33.
Berlakas.Hu Kft. Dandar Apartments Kft. Dregely Ingatlan Kft. Real Hungary Zrt. Nadasdy Udvar Kft.
58.
Tinocli u. 1-3.
Gizella Malom Kft
133
105
61. 72.
Dandar u. 25. Mester u. 83.
Dandar 23-25. Kft. Nanette City Home Kft.
91 401
101 422
39. 20.
Telepy u. 23. Viola u. 5.
Rub6czki .16zsef Viola 5 Project Kft
10 21
0 215
4073
2011.02.04. 2011.03.07.
29.
Marton u.12.
TRX Consulting Kft
40
30
2141
2011.12.19.
72.
Vag6hiclu. 5/A.
Mester Corner Kft.
562
582
40 644
2010.01. 21.
38.
Telepy u. 2/d-e.
Ballag6-Ivanivs Kft
23
4500
2013.09.17.
Folyik a kivitelezes
4. 28. 22.
Liliom u. 43-45.
Liliom Parking Kft. Erix Irodahaz Rt. CAMPUS Kft.
153
Vendel u.11. Tazolt6 u. 37.
22. 17.
Moho u. 57. Viola u. 10-14.
Dobos Kft. CROMA Kft
25.
Thaly K. u. 1-7.
1. 73.
TOzolto u. 10-16. Mester u. 87. Ipar u. 5. Konyves K. krt. 11.
F6polgarmesteri Hivatal Beruhazasi Ogyosztaly Hofer Magyarorszag Kft MI-BE 2000 Kft. Prodeltin Kft. Nepliget Center Kft.
60. 48.
Nem lakdhazak 53 lak6egysege s, 72 szobas apartman szallo parkolohaz irodahaz SOTE Oktatasi és Kutatasi Kp.
68 283
7799 3415 25 742
2003.03.24. 2004.09.22. 2006.03.01.
2007.09.27. 2008.01.10. 2008.09.15.
irodahaz szalloda (54 szobas) gimnaziumi tornaterem ALDI Aruhaz irodaepiilet irodaepiilet irodaepOlet
19 50
2397 3196
2007.09.08. 2001.04.13.
2008.11.05. 2009.04.20.
13
2456
2008.02.22.
2011.06.10.
33 79 90 300 448
2383 4324 5936 11 378 32
2009.12.21. 2003. 10.22. 2006. 10.31. 2006. 04.27. 2008. 06.10.
2010.07.16. 2008. 03.31. 2010.09.29 2008.02.08 2010.04. 27.
28
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kertilet
HBHE - BFVT - HrTFA - PESTTERV - Pro Regio - Varoskutatas
tomb szama
cim
Ferencvaros ITS - 1. sz. Melleklet
beruhazd
lakasszam
parkola scam
75.
Lechner O. fasor 8.
Duna Business Hotel Kft.
irodaepulet
283
75.
Lechner O. fasor. 7.
irodaepiilet
286
73. 67.
Mariassy u. 5-7. Soroksari Lit 32-34.
Duna Setany Szekhaz Kft. Mariassy Haz Kft. Haller Kert Kft.
irodaepUlet irodaepijlet
149 603
75.
Lechner b. fasor 9.
Duna Kongresszus Ingatlanfejl. Kft.
510
75. 46.
Lechner O. fasor 1011. 01161 tit 129.
Duna Kongresszus Ingatlanfejl. Kft. Esplanade Real Estate
129.
Kozraktar utca 30-32.
RiverPark Kft.
irodahaz, bankszekha z irodahaz, szalloda Lij stadion epiilet irodaepulet
117.
Kozraktar u. 6-8.
WINGPROJEKT 6 Kft.
130.
Feivam ter 11-12.
Budapest Ftivaros onkormanyzata
110.
Matyas u. 8.
BMC Kft.
68.
Soroksari (It 44.
MTA
oktatasi epUlet és irodahaz ker.-i és kult. epulet (BaIna) zenei kozpont irodahaz
693 1980+3 20 143 421
br.szin tterule t 695 11 910 15 981 6220 38 536 39 350 59.94 3 3380 11 515 35 384
epftesi eng. clatuma
hasznalatba vete! clatuma
2007.01.22.
2008. 05.19.
2006. 11.27,
2008. 09.21.
2005.02.10. 2005. 10.13.
2007.02.27. 2008. 07.16.
2009.08.28.
2011. 11.03.
2009. 09.28.
2011. 09.09.
2011. 12.21.
2014. 08. 10.
2007. 06.21.
2009. 07. 21.
2006. 01.27.
2008. 06. 11.
250
23 526
2008. 12.09.
2013.05.29.
megvalt as 234
3858
2007.06.11.
2013.04.22.
19 960
2009.01.08.
Folyik a kivitelezes
21. Folyamatban lev6 ferencvarosi eplilet-rehabilitacia fobb adatai, 2015.
(Forros: onkormonyzati adatszolgaltatos) Egyeb folyamatban ley6 rehabilitaci6k Debreczeni Kovacs Istvan Linde Gaz Magyarorszag ZRT.
2015
Illatos (it 38. Dregely u. 14 Viola u. 27-29, Balks B. u. 10/a Dregely u. 2-4 Ferenc krt. 7 Thaly K. u. 37- 41. Marton u. 32-34.Lenhossek u.3537. Soroksari tit 44. /Vaskapu u. 41./
WPR Secundus KFT. Annique Kft Viola Park Kft Animua Kft lnviair Kft GESTOR Kft MIRACLE EUROPE Kft
3360 2500 6130 1116 13770 9900
2008. 2009. 2009. 2014. 2008.07.10. 2008.11.03.
Europa Ingatlanbefektetesi Alap
19960
2009. 01. 08.
Meghosszabbitv a
GOli Lit 12. Lonyay utca 38. Konyves K. krt. 24. Mester u. 83. 0116i tit 27. Hogyes Endre utca 4.
Biggeorge's-NV4 Bef. Alap LATIS-CO KFT. Biggeorge's-NV4 Bef. Alap Nanette City Home Kft. RT 44 KFT. 2nd Step ZRT.
9669 8082 21520 25773 14176 3622
2009. 07.30. 2009. 08. 25. 2009. 11.05. 2010. 01. 15. 2010. 07. 23. 2011.09.19.
Fuleki utca 7. fszt. 424. Illatos Lit 17.
2015
Megkezdve Megkezdve
Lonyay u. 30-32. - Kinizsi utca u. 12. Haller u. 11-13.
Catalonia Hungaria Kft.
26014
2011.11.19.
Hosszabbitas Megkezdve Engedely lejart Folyamatban Uj eljaras Hosszabbitas foly. Kezdes el8tt
Alfa Haller Kft.
Kezdes elott
Bokreta Gamma Kft
3360 9800
2011.12.20.
Sobieski J. u. 30-32.
29
2012.04.04.
Budapest IX. kerijlet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS - 1. sz. Melleklet
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio - Varoskutatas
Web folyamatban lev6 rehabilitaci6k 6166 Omega Invest Klaszter Menedzsment Kft. Dinamic Kft. 8757 Bedori Invest Kft
Illatos at 9. Gubacsi at 47. Csarnok ter 2. Gubacsi at 47. Illatos at 8.
Dynamic-JT KFT. STRABAG Epit6 ZRT.
Tablas utca 32.
1154,7 alapt.
Magyar Lapterjeszto ZRT, Elamen ZRT. Magyar Lapterjeszto ZRT. Ballago-lvanivs Kft EL-CO Zrt Bio Inkubatorhaz Kft Tazolt6 56 Ingatlanfejleszto Kft
Soroksari at 98. Tablas utca 32. Telepy u. 2/d-e. Marton u. 3/b. Tazolto u. 49-53. Tazolto u. 50-56.
2012.05.04.
Nincs joger6s ep.
2012.05.14. 2012.11.08. 2013. 05. 24 2013. 05. 27
Nincs joger6s ep. Kezdes elott
2013. 07. 22. 2013. 08. 16. 4500 1311 7529 167956
2013. 08. 30 2013.09.17. 2014.02.03. 2014.08.25. 2014.09.03.
Az epitett kornyezet vizsgalata 22. Azonositott nyilvantartott regeszeti lelohelyek Korszak, jelleg
Regeszeti lel6hely
LLTK azonosito szam 15247
Boraros ter
66290 66288
Deli vasati osszekota- Ferencvarosi pu.-01161 atHatar at Duna folyam-Kinizsi u.-0116i at-Vamhaz krt.
15252
Ferencvaros
Nem regeszeti jelenseg, ajkor, r6mai kori ortorony avar kori telep, avar kori temet6 kozepkori telepnyom (felszini), tarok kori telepnyom (felszini), tarok kori temeto avar kori temet6
15250
Fifivam ter 8.
ajkori pince
15101
Illatos arok - 0116i at keresztez6dese
6skori telep, kes6 avar kori temet6
15255
!Calvin ter 9.
tarok kori temet6
15258
Matyas utca 4.
tarok kori sir
15756
Soroksari at 152. kornyeken
bronzkori szorvanylelet
15260
Soroksari at 158-164. (Lampagyar)
avar kori temeto
15261
Soroksari at 31.
bronzkori temet6
15266
TClzolt6 utca 8.
6skori szorvanylelet
15267
0116i at
romai kori eremlelet
15268
01161 at 133-135.
tijkori sthrvanylelet
15262
Vamhaz karat
ajkori eremlelet
15263
Vamhaz karat, Vasarcsarnok mogOtt
ajkori sir
23. Miiemlekek, muemlekegyuttesek Ssz
Torzsszam
Azonosit6
HRSZ
Utcanev hazszam
Leiras
Bakats ter Kalvin Janos ter 7. !Calvin Janos ter 8., Torok PM utca 4.
Ferencvarosi r.k. templom Reformatus templom
1. 2. 3. 4.
15664 15665 15666 15667
1026 1041 1042 1043
36910 37015 37014 37013
5.
15668 15669 15670 15671
1037 1039 1040 1057
37058 37730 37033 37008/2
6. 7. 8.
'Calvin Janos ter 9., Raday utca 1-3., TOrok PM utca 6. Fifivam ter 7-9., Sohaz utca 1-9. Gat utca 3. Gbnczy Pal utca 1-3., L6nyai utca 7. Raday utca 11-13., Erkel Ferenc utca 14.
30
haz Ket Oroszlan fogad6 volt Fovamhaz Jozsef Attila szii16haza sarokhaz sarokhaz
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerLilet
FIBRE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio - Varoskutatas
Ferencvaros ITS - 1. sz. Melleklet
Ssz
Torzsszam
Azonosito
HRSZ
Utcanev hazszam
Leiras
9. 10. 11. 12.
15672 15673 15674 15675
1058 1060 1051 1072
15676 15677 15678 15679
1066 1067 1069 1070
Raday utca 18., Erkel Ferenc utca 15. Raday utca 36., Knezich Jena utca 5-7. Lonyai utca 60., Raday utca 61. Vamhaz kortit 1-3., Csarnok ter 1., Pipa utca 1., SOhaz utca 2. 01161 6t 7. 01I6i Lit 17-19., Erkel Ferenc utca 19.
sarokhaz haz haz
13. 14. 15. 16.
36825 36914 36934 37056, 37056 36812 36835 36837 36862
17. 18. 19. 20.
15680 15917 16034 16077
1024 16173
37104 37104 37082/2 38000/1
21.
16077
16165
38000/1
22.
16077
16167
38000/1
23.
16077
16170
38000/1
24.
16077
16169
38000/1
25.
16077
11191
26.
16077
16172
38000/3, 38000/1 38000/3
27.
16077
16166
38000/1
28.
16077
16168
38000/1
29.
16077
16171
38000/1
30. 31. 32. 33.
16089 16089 16089 16089
16177 16175 16174 11207
34.
16089
16176
38086/50 38086/50 38086/50 38086/50, 38086/49 38086/50
35.
16205 16271
11745 12352
16272
12353
16273
12354
36. 37. 38. 39.
1071
01161 Lit 23. 0116i it 33-37., Hogyes Endre utca 10-12., Kinizsi Pal utca 31. 0116i Lit 45 -51. pesti lejaratlaczkovich u. vegen Lonyai utca 29. Soroksari Lit 48., 50-52., 54. szam, Toth Kalman u. 9-13., Vagohid u. 8. Soroksari Lit 48., 50-52., 54. szam, Toth Kalman u. 9-13., Vagohid u. 8. Soroksari tit 48., 50-52., 54. szam, T0th Kalman u. 9-13., Vagohid u. 8. Soroksari Lit 48., 50-52., 54. szam, TOth Kalman u. 9-13., Vagohid u. 8. Soroksari Lit 48., 50-52., 54. szam, Toth Kalman u. 9-13., Vagohid u. 8. Soroksari Lit 50-54 Soroksari it 48., 50-52., 54. szam, Toth Kalman u. 9-13., Vagohid u. 8. Soroksari Lit 48., 50-52., 54. szam, Toth Kalman u. 9-13., Vagohid u. 8. Soroksari Lit 48., 50-52., 54. szam, Toth Kalman u. 9-13., Vagohid u. 8. Soroksari Lit 48., 50-52., 54. szam, TOth Kalman u. 9-13., Vagohid u. 8. Hidepito u. - Helyi kikoto Lit Hidepit6 u. - Helyi kikot6 Lit Hidepft6 u. - Helyi kikot6 tit Hie1606 u. - Helyi kikot6 Lit Hidepit6 u. - Helyi kikot6
36973
Lonyai utca 26. Boraros ter 3. Mester utca 29.
36932 37861 37020 37060, 37061/6, /7, /8, 38017/4, /7, /10
ut
Varnhaz ORA 15. Favam ter, Duna-part a Szabadsag hicItel a Rakoczi(Lagymanyosi)-hidig (/4 egyesitve a /7-tel)
Vasarcsarnok haz sarokhaz haz Iparmaveszeti MLizeum laktanya Duna alatti kabelalagut eplilet Rizsraktar lakehaz silo gephaz lepcsotornyok Hungaria malom epLiletegytittese v. raktar raktarak Malomuzem kazanhaz kikoto bejarati pillerei zaszlOtart6 epitmenyek irodaepulet Nagyvasartelep csarnokepulet és hozza tartoz6 rampa lakahaz lakehaz Brauch hentesuzlet és h6sOzem Dlauchy-haz A budapesti rakpartok XIX. sz. folyaman kiepillt szakaszainak epfteszeti ertekenek es kiemelked6 varoskepi ertekenek megorzese
Muemlekke nyilvanftasi eljaras megkezdve: Pava utca 39. 37132 hrsz zsinagoga (2005. oktober)
Nagyvasartelep csarnok es irodahaz 38086/49, /50 maemldki vedelem aid helyezesdnek datumai:
31
Budapest IX. kertilet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS — 1. sz. Melleklet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
megkezdve: 2003-ban (ertesites: 2003. aprilis 28.) a 38086/50 egy evre ideiglenes vedelem ala helyezve: 2001. Pius 28-an, fellebbezes elutasItva: 2001. nov. 21. ideiglenes vedelem tljabb egy evre meghosszabbitva: 2002. oktober 16-an ideiglenes vedelem meghosszabbitasa masodfokon megszOntetve: 2003. aprilis 14. ideiglenes vedelem ujbol elrendelve: 2003. aug. 27-en, masodfok helybenhagyta: 2004. jan. 21. mCiemlekke nyilvanftva: 2004. szeptember 3-an (hatalyos szeptember 11-t61)
24. Muemleki kornyezet Ssz.
Torzsszam
Azonosito
HRSZ
utcanev hazszam
lefras
1.
16034
13408
Lanyai utca 29.
EpOlet maemleki kornyezete
2.
16205
13411
Lonyai utca 26.
Lakohaz mtlemleki kornyezete
3.
16272
13415
Mester utca 29.
Brauch hentesOzlet és hOsiizem mdemleki kornyezete
4.
16273
13417
Vamhaz kortit 15.
Dlauchy-haz mtlemleki kornyezete
5.
16089
13410 13409
Hidepit6 utca - Helyi kikot6 Lit Soroksari tit 50-54
Nagyvasartelep maemleki kornyezete
16077 16271
13413
37090, 37081, 36961, 36971, 37082/1, 37082/2 36974, 36972, 36976, 36975, 36977, 36981, 37064/1, 36982, 37064/2, 37018 37862/1, 37862/2, 37864, 37863, 37865 37017, 37016, 37019, 37018, 37021 38086/49, 38086/50 38000/2, 38000/3, 38000/1 36931, 36899, 37018, 36933, 37100/4
Boraros ter 3.
Hungaria malom epOletegyiittesenek mtlemleki kornyezete Lakohaz mtlemleki kornyezete
25. Fovarosi vedett epuletek Ssz.
HRSZ
utcanev hazszam
lefras
1. 2. 3. 4.
37636 37457 37450 38241/36 38241/37 38241/38 38191/2 37871 36809 37101/1
Berzenczey utca 11. Bokreta utca 28. (T0zoltO utca 25/B) Ferenc ter Gyali tit 15/A, B-C, D-E (Zombori utca, Szemafor koz, Szerkocsi utca)
Lechner-haz, (Lechner Odon, 1895) lakoepOlet Baetz-fele nyilvanos illemhely
Illatos tit 2-4. (Soroksari it 136.) Ipar utca 15-21. Kalvin ter 10. (Raday utca 2., 0116i Lit 1.)
iskola (Fleischl Robert, 1909-1910.) egykori Lik6ripari Vallalat epillete irodahaz irodahaz (Gyorgyi Danes, 1921.) egykori KOzponti Zaloghaz (Revesz Samuel as Kollar Jozsef, 1901-1903.) egykori Borjuvasarcsarnok, 1928. kozepiskola Mellinger-haz (Danes Ders6 és Mellinger Arttir, 1911.) kollegium és lakoepOlet (Szats Imre és
5. 6. 7. 8. 9.
36971
Kozraktar utca 30-32. Lonyay utca 30-32. (Kinizsi utca 12.)
10. 11. 12.
38025/2 37736/1 36822
Mariassy utca 5-7. Mester utca 56-58. (Lenhossek utca 2., Thaly Kalman utca 1.)
13.
36950
Raday utca 43-45.
Raday utca 14.
32
MAV lakotelep
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerblet
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio - Varoskutatas
Ferencvaros ITS - 1. sz. Melleklet
Ssz.
HRSZ
utcanev hazszarn
14. 15. 16. 17. 18.
38086/30 37923 38021/12 38211/7 38215/4
Soroksari ót Soroksari Lit 22-24. (Dandar utca 2-14., Vaskapu utca 11-15.) Soroksari Lit 58. (Mariassy utca 2-6., (Vagiihid utca 1-5.) Soroksari Lit 158. Soroksari Lit 164. (Szabadkai Lit)
19. 20.
37912/2 37005
Tinodi utca 1. (Vaskapu utca 3.) Torok Pal utca 1. (Lonyai utca 2.)
21.
37126
01161 ut 59.
22. 23.
37261
U1161 Ut 115/B (Erna utca 36.)
37264
0116i ut 119. (Mihalkovics utca 20.)
24.
37278
01161 tit 121. (Haller utca 88., Mihalkovics utca 23.)
lairds Siegel Albin, 1910.) MAV vastitallornas egykori Concordia malom egykori Kozvag6hid (Julius Hennicke, 1872.) egykori Fegyvergyar ijzemi csarnokepulete egykori gyari igazgatosagi villa (Quittner Ervin, 1923.) egykori Gizella malom egykori Iparrajz Iskola (Kauser Jozsef, 1893.) lakoepulet (Revesz Samuel és Kollar Rizsef, 1909 koriii) Brull-haz (Kiss Geza, 1908-1909.) Szekesfovarosi kislakasos berhaz (Hubner Jen& 1911.) Szekesfavarosi tisztvisel6 berhaz (Pecz Samu, 1911.)
26. Fovarosi vedett eptiletegyiittesek Ssz.
HRSZ
utcanev hazszam
1.
36947, 36940, 36904, 36905, 36906, 36907, 36908, 36909, 36888, 36873, 36912, 36911/2, 36928
Bakats ter
2.
37907, 37906, 37905, 37904/2, 37903, 37556, 37555, 37554, 37553,37552,37550,37538,37537,37536,37535,37534,37533, 37532,37106,37105,36898,36897,36896,36895,36894,36893, 36892,36891,36890,36887,36886,36885,36884,36883,36882, 36881,36880,36879,36878,36877,36864/2
Ferenc kora paratlan oldala a Boraros tertal az 01161 Litig, Oros oldala a Ferenc korCit 6-t61 az 01I6i Litig
3.
37025,37024,37023,37022
Vamhaz kora paratlan oldala a Vamhaz kOrtit 5-t6I a Vamhaz kora 11-ig
leiras
27. Helyi (kerfileti) vedelem alatt 6116 epilletek Ssz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
HRSZ
utcanev hazszarn
leiras
Angyal utca 17
37571/1 37563 37568 37521 37543 37542
Angyal utca 18 Angyal utca 23 Angyal utca 29 Angyal utca 30 Angyal utca 32
8.
37539 36947
Angyal utca 38 Bakats ter 1
9.
36873
Bakats ter 10
10. 11. 12.
36912 36911/2 36928
Bakats ter 12 (Knezich u. 17.) Bakats ter 13 Bakats ter 14 (Raday u. 48)
13.
36904
14. 15. 16.
36905 36906 36908
Bakats ter 3 (Raday utca 50.) Bakats ter 4 Bakats ter 5 Bakats ter 7
eklektikus lak6haz, atalakitott eklektikus lak6haz, atalakitott koraeklektikus, romantizalo lakohaz, atalakitott kes6eklektikus lakohaz kesOeklektikus lak6haz szecesszi6s jellegG lakohaz historizalo lakOhaz lakohaz, kes6eklektikus teglaarchitekttiras sarokepiilet szecesszios, volt Erdey Szanatorium, kesabb Schopf-Merei Agost Korhaz koraeklektikus iskolaepUlet r.k. f6plebartia eklektikus epiilete polgarmesteri hivatal eklektikus, neoreneszansz szecesszios lakOhaz eklektikus lakohaz szecesszi6s lakOhaz eklektikus lakOhaz
33
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio - Varoskutatas
Ssz. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31.
HRSZ 36909 36888 37097 36945 36953 36940 37707 37401 37712 37762 37382 37381 37764 37380 37379 37372 37371 37370 37778 37673 37637 37475 37133 37133 37633 37135 37128/2 37634 37627 37642 37641 37655 37655 37439 37437
Ferencvaros ITS - 1. sz. Melleklet
utcanev hazszam
lads
Bakats ter 8 Bakats ter 9 Bakats utca 1-3 (Kozraktar u. 24-26, Lonyay u. 39-41) Bakats utca 5 (Lonyay utca 48) Bakats utca 6 Bakats utca 7 (Bakats ter 2) Balks Bela utca 13 Balks Bela utca 14 (Thaly K. utca 21) Balks Bela utca 23 (Lenhossek utca 22) Balks Bela utca 25 (Lenhossek utca 17)
32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55.
37149 37100/4 37075 37044
56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68.
37037 37037 37926/1 36994 36815 37043 37268 37267 37266 37254 37256 37274 37443
Balks Bela utca 26/a Balks Bela utca 26/b Balks Bela utca 27/b Balks Bela utca 28/a Balks Bela utca 28/b (Marton utca 16) Balks Bela utca 30 (Marton utca 17) Balks Bela utca 32/a Balazs Bela utca 32/b (Sobieski J. utca 14) Balks Bela u. 33-37 (Marton u. 15) (Sobieski u. 8-12) Balks Bela utca 5 (Viola utca 28) Berzenczey utca 13 Berzenczey utca 22 Berzenczey utca 26 (TOzolt6 utca 28) Berzenczey utca 26 (T6zolt6 utca 28) Berzenczey utca 3 Berzenczey utca 30 Berzenczey utca 32 Berzenczey utca 5-7 Berzenczey utca 8 Bokreta utca 10 Bokreta utca 12 Bokreta utca 15 Bokreta utca 15 Bokreta utca 23 Bokreta utca 27 (TOzolto utca 27/a) Bokreta utca 30 (TOzolto utca 32/b) Boraros ter 2 (Lonyay utca 51) Czuczor utca 5 Csarnok ter 3-4 (Erkel utca 1) Csarnok ter 5 (Gonczy Pal utca 1) Csarnok ter 5 (Gonczy Pal utca 1, Erkel utca 2) Dandar utca 3-7 Erkel utca 13/A Erkel utca 20 (0116i tit 15) Erkel utca 3 Erna utca 15 Erna utca 17 Ern6 utca 19 Erna utca 24 Erna utca 28 Erna utca 7 Ferenc ter 11
69. 70. 71.
37638 37445 37059
Ferenc ter 4 (Berzenczey utca 15) Ferenc ter 9 Fovam ter 13-15
72.
37910/12
Gabona utca 10
34
eklektikus lakohaz szecesszi6s lak6haz szecesszi6s (epUletkozos) lak6haz szecesszi6s lakohaz szecessziOs lak6haz szecesszi6s lakohaz eklektikus lak6haz eklektikus lak6haz eklektikus lak6haz eklektikus lak6haz koraeklektikus lakohaz koraeklektikus lakohaz eklektikus lak6haz eklektikus lak6haz eklektikus lak6haz szecesszi6s lakehaz kes6eklektikus lakohaz eklektikus 'aka& volt sodronygyar, ma irodahaz eklektikus lak6haz, atalakitott eklektikus lak6haz, atalakitott eklektikus lakohaz, atalakitott kes6klasszicista lakohaz kes6klasszicista, koraeklektikus lak6haz kes6i szecesszi6s lak6haz, atalakitott koraeklektikus lakehaz, atalakitott koraeklektikus lakohaz kesaekleIctikus lak6haz, atalakitott eklektikus lakohaz, atalakitott szecesszios lak6haz koraeklektikus lakohaz, atalakitott eklektikus lak6haz eklektikus lakohaz, atalakitott kes6eklektikus lakohaz, atalakitott kes6eklektikus lakohaz, atalakitott eklektikus lak6haz, atalakitott lak6haz, eklektikus egyseges terfal szecesszios lakohaz eklektikus lak6haz eklektikus lak6haz; eklektikus egyseges terfal eklektikus lakohaz Dandar gyogyfUrd6, modern, art deco eklektikus lak6haz klasszicista lak6haz, atalakitott eklektikus lak6haz szecesszi6s lakohaz eklektikus lak6haz kesaeklektikus lakohaz kes6eklektikus lak6haz eklektikus lak6haz koraeklektikus lak6haz eklektikus lakohaz szecesszios elemekkel, atalakitott szecesszias lak6haz eklektikus lak6haz volt Sohaz, ma egyetemi eptilet, neoreneszansz, teglaburkolatti modern lakohaz, utcakep
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerOlet
HBHE - BFVT - HETFA PESTTERV Pro Re& - Varoskutatas
Ssz. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85.
HRSZ 37910/8 37910/19 37910/9 37910/18 37910/10 37910/17 37910/11 37910/16 37753 37785
Ferencvaros ITS - 1. sz. Melleklet
utcanev hazszam
leiras
Gabona utca 2 (Liliom utca 1/c) Gabona utca 3 Gabona utca 4
modern lakohaz, utcakep modern lakohaz, utcakep modern lakohaz, utcakep modern lakohaz, utcakep modern lakohaz, utcakep modern lakohaz, utcakep
Gabona utca 5 Gabona utca 6 Gabona utca 7
37718 37720 37747 37752 37745 37754 37744
Gabona utca 8 Gabona utca 9 Gat u. 22 Gat u. 36 (Sobieski J. utca 1) Gat utca 10 Gat utca 14 Gat utca 19 Gat utca 20 Gat utca 23 Gat utca 24-26 Gat utca 25 (Marton utca 6)
37716/2
Gat utca 2-6
86. 87.
37797 37729
Gat utca 31 Gat utca 5
88. 89. 90. 91. 92. 93.
37728 37717 37029 37030 37031 38113/15
Gat utca 7 Gat utca 8 Gonczy Pal utca 2 G6nczy Pal utca 4 Gonczy Pal utca 6 (Lonyay utca 5) Gubacsi ut 6/A-B
94.
38113/15
Gubacsi 6t 6/A-B
95. 96.
38130/7 38283/5
Gubacsi ut terilleten, a 35-6s sz. el6tt Gyali Lit 5-7
102. 103. 104.
38262/11 37821 37820
Haller utca 22 Haller utca 24
105. 106. 107. 108. 109.
37819 37818 37817 37806 37805
110. 111. 112. 113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121. 122.
37796 37786 36868 36867 36866 36865 36870 36869 36860 36861 37045 37051 36963
Imre utca 5 (Matyas utca 6) Kinizsi utca 13
123. 124. 125.
36966 36844 36840/7
Kinizsi utca 17 (Raday utca 35) Kinizsi utca 22 Kinizsi utca 30-36
modern lakohaz, utcakep a 70-es evekbeli modern lakOhaz eklektikus lakohaz historizalo lakohaz, atalakftott eklektikus lakohaz eklektikus lakohaz eklektikus lakOhaz eklektikus lakOhaz koraeklektikus lakohaz reneszansz formaelemekkel eklektikus lakOhaz eklektikus lakOhaz volt Lazarista templom és rendhaz; teglahomlokzat6 neoromen szecesszios lakohaz eklektikus lakohaz, a szomszedos Jozsef Attila szijlohaz kornyezetekenek szerves resze eklektikus lakohaz eklektikus lak6haz lakohaz, eklektikus egyseges terfal lakohaz, eklektikus egyseges terfal lakohaz, eklektikus egyseges terfal volt Sertesvag6hid viztorony; eklektikus, teglaburkolat6 volt Sertesvagohld; modern vasbeton csarnok Kakereszt Szent Laszlo Korhaz, vakolat- és teglahomlokzat6, pavilonos rendszer6 Szent Vince templom, neoroman kesoeklektikus lakohaz, utcakep kesaeklektikus lakohaz, utcakep eklektikus lakohaz, utcakep
Haller park
Haller utca 26 Haller utca 28 Haller utca 30 Haller utca 48 Haller utca 50 Haller utca 52 (Gat utca 33) Haller utca 54 (Telepy utca 2/a) Hogyes E. utca 5-9 H6gyes Endre utca 11 H6gyes Endre utca 13 H6gyes Endre utca 15 H6gyes Endre utca 3 H6gyes Endre utca 5 Hogyes Endre utca 6 H6gyes Endre utca 8 Imre u 2
kes6eklektikus lakohaz, utcakep kes6eklektikus lakohaz, utcakep szecesszios lakOhaz szecesszios lakOhaz szecesszios lakohaz eklektikus lakohaz Semmelweis Egyetem GyOgyszereszeti Intezet eklektikus lakohaz eklektikus lakohaz eklektikus lakOhaz eklektikus lakohaz, atalakitott eklektikus egyetemi epulet eklektikus lak6haz eklektikus lakOhaz kesoklasszicista volt halaszhaz eklektikus lakohaz szecesszios lakohaz szecesszios lakohaz eklektikus lakohaz volt dohanyraktar, ma irodahaz, eklektikus, Stalakitott
35
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerillet
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio - Varoskutatas
Ssz.
HRSZ
utcanev hazszam
126. 127. 128. 129. 130. 131.
36852 36853 36854 36855 36851 36873
Kinizsi utca 31 Kinizsi utca 33 Kinizsi utca 35 Kinizsi utca 37 Knezich 2 (Kinizsi utca 29) Knezich utca 14
132. 133. 134. 135.
36913 36914 36857 38031/2 37078 37079 37053 37095/23 37095/22 37095/13 37095/3 37101/3 36831/3 36831/2 36838
Knezich utca 15 Knezich utca 3-13 (Raday utca 36) Knezich utca 6
136. 137. 138. 139. 140. 141. 142. 143. 144. 145. 146. 147. 148. 149. 150. 151. 152. 153. 154. 155. 156. 157. 158. 159. 160. 161. 162. 163. 164. 165. 166. 167. 168. 169. 170. 171. 172. 173. 174. 175. 176. 177. 178. 179. 180.
37725 37722 37378
lefras eklektikus lakOhaz, On. „Kinizsi-haz" eklektikus lakohaz eklektikus lakohaz eklektikus lakohaz eklektikus lakohaz Id6sek Otthona, neobarokk epuletegylittes, volt Elisabetinum eklektikus lakohaz eklektikus iskolaepiilet eklektikus lakohaz romantikus lakohaz
Koppany u. 6 Kozraktar utca 12/a KOzraktar utca 12/b Kozraktar utca 2/a (Matyas utca 2) Kozraktar utca 20/a (Zsil utca 1) Kozraktar utca 22 Kozraktar utca 22/a (Galya utca 2) Kozraktar utca 22/b (Galya utca 1) Kozraktar utca 34 (Boraros ter 2) Kortelek utca 4/a Kortelek utca 4/b Kortelek utca 8
37395 37366 37205 37196/2
Lenhossek utca 10 (Gat utca 13) Lenhossek utca 12 (Gat utca 16) Lenhossek utca 21 (Vendel utca 5) Lenhossek utca 24-28 Lenhossek utca 30 (Vendel utca 20/b) Lenhossek utca 31 (Tazolt6 utca 68) Lenhossek utca 42-44
37749 37750 37751
Lenhossek utca 5 (Gat utca 15) Lenhossek utca 7 (Gat utca 18) Lenhossek utca 9
37910/20 37578 37581 37582 37583 37584/2 37587 37114 37511 37509 37035 37039 37040 37000 37041 36997 37042 36998 37070/1 36986 36984 37074 37080 37081
Ferencvaros ITS - 1. sz. Melleklet
szecesszios lakdhaz szecesszios lakohaz eklektikus !aka& modern lakohaz modern lakohaz modern lakohaz modern lakohaz eklektikus lakdhaz modern lakohaz modern lakohaz volt OMGE szekhaz, „Kortelek" eklektikus (zeneiskolai resz)
Liliom utca 1/b (Gabona utca 1) Liliom utca 22 (Mester utca 20) Liliom utca 28 Liliom utca 30 Liliom utca 32 Liliom utca 34-36 Liliom utca 38 (Tompa utca 15/b) Liliom utca 41 (Tazolt6 utca 20) Liliom utca 50 Liliom utca 54
eklektikus lakohaz eklektikus lakohaz eklektikus lakohaz altalanos iskola, szecesszios eklektikus lakohaz eklektikus lakohaz, atalakitott Semmelweis Egyetem intezetei, eklektikus, teglaburkolatos eklektikus lakohaz eklektikus lakOhaz eklektikus lakohaz modern lakohaz, utcakep eklektikus lakOhaz historizalo lakcihaz, atalakitott historizalo lakOhaz, atalakitott kes6eklektikus lakohaz, atalakitott eklektikus lakohaz, atalakitott koraeklektikus lakOhaz, atalakitott kes6eklektikus trafohaz; ma intezmenyepulet eklektikus, reszben szecesszios lakohaz eklektikus lakohaz
Lonyay utca 11 (Erkel 6) Lonyay utca 13/a (Erkel utca 5) Lonyay utca 13/b Lonyay utca 14 ((Erkel utca 8) Lonyay utca 15 Lonyay utca 16 (Erkel utca 7) Lonyay utca 17 (Matyas 10) Lonyay utca 18 Lonyay utca 19 (Matyas utca 5b) Lonyay utca 20 (Matyas utca 12) Lonyay utca 22 (Matyas utca 7) Lonyay utca 23 (Czuczor utca 7-9) LOnyay utca 25 Lonyay utca 27
eklektikus lakohaz eklektikus lakcihaz eklektikus lakohaz eklektikus lakdhaz szecesszios lakohaz eklektikus lakohaz eklektikus lakohaz szecesszios lakOhaz szecesszios lakOhaz eklektikus lakOhaz eklektikus lakOhaz eklektikus lakohaz szecesszios lakohaz szecesszios lakohaz
36
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio - Varoskutatas
Ferencvaros ITS - 1. sz. Melleklet
Ssz.
HRSZ
181. 182. 183. 184. 185. 186.
36972 36957 36956 37099 37100/1 36954
Lonyay utca 28 Ldnyay utca 42/a Lonyay utca 42/b Lonyay utca 43 Lonyay utca 45 Lonyay utca 46 (Bakats utca 4)
eklektikus lakohaz eklektikus lakohaz eklektikus lakohaz eklektikus lak6haz lakohaz, eklektikus egyseges terfal historizalo teglaarchitekturas, sarokhangs6Iyos lakohaz
187. 188.
37004 37100/2 37100/3 36944 36943 36942 36935 36933 37003 37034 37770
Lonyay utca 4-6 Lonyay utca 47
historizalo teglaarchitektOras iskolaepOlet lakdhaz, eklektikus egyseges terfal lakohaz, eklektikus egyseges terfal eklektikus lakohaz eklektikus lakohaz szecesszi6s lakohaz szecessziOs lakohaz szecesszi6s lakohaz historizalo teglaarchitektOras iskolaepalet eklektikus lakohaz
189. 190. 191. 192. 193. 194. 195. 196. 197. 198. 199. 200. 201. 202. 203. 204. 205. 206. 207.
37803 37222 37219 37801 37755 37756
208. 209. 210. 211.
36982 36981 36987 36980
212. 213. 214. 215. 216. 217. 218. 219. 220. 221. 222. 223. 224.
36988 36989 37052 36983 37557 37903 37574 37880 37576 37577
225. 226. 227. 228. 229.
37769 37374 37320 37209
37875 37598 37863
utcanev hazszam
lefras
Lonyay utca 49 Lonyay utca 50 Lonyay utca 52 Ldnyay utca 54 Lonyay utca 58 (Raday utca 59) Lonyay utca 62 (Raday utca 63) Lonyay utca 8 Lonyay utca 9 Marton utca 11 Marton utca 13 Marton utca 18 (Vendel utca 13) Marton utca 21 (Vendel utca 30) Marton utca 28 (Teizolto utca 76) Marton utca 3/a Marton utca 35/a Marton utca 37
kes6eklektikus lakohaz eklektikuslak6haz koraeklektikus lakohaz, atalakftott eklektikus lak6haz, atalakftott eklektikus lakohaz eklektikus lakohaz szecesszi6s lak6haz eklektikus Iakdhaz eklektikus lak6haz eklektikus lak6haz eklektikus lakohaz eklektikus lak6haz eklektikus lakohaz szecesszi6s irodahaz eklektikus lakohaz
Marton utca 5/a Marton utca 8/a (Gat utca 28) Marton utca 8/b Matyas utca 11 Matyas utca 13 Matyas utca 14-16 Matyas utca 15 Matyas utca 18 Matyas utca 20
kesoeklektikus epOletegyOttes tagja, lak6haz kes6eklektikus epilletegyUttes tagja, lakohaz eklektikus lak6haz szecesszi6s lak6haz szecesszi6s lakohaz kes6eklektikus lak6haz szecesszi6s lak6haz szecesszi6s lakohaz eklektikus lakohaz, italakitott premodern lakohaz
Matyas utca 4 Matyas utca 9 Mester 4-6 Mester utca 1 (Ferenc korOt 9-11) Mester utca 12 Mester utca 13 (Tim:di utca 16) Mester utca 14-16 Mester utca 18 Mester utca 19 (Ipar utca 6-8) Mester utca 22 (Liliom utca 5) Mester utca 23-25
eklektikus, altalanos iskola premodern lakohaz Teleky Blanka Kozepiskola, kes6klasszicista, atalakftott Mester utca 24 modern lakohaz Mester utca 34 (Berzenczey utca 2) szecesszi6s lakdhaz Mester utca 46 (Viola utca 2) eklektikus lakohaz, atalakftott Mester utca 60-62 (Lenhossek utca 1, Marton utca 2) Fay Andras Kozepiskola, historizal6 Mihalkovics utca 12 szecesszioslakohaz Mihalkovics utca 14 szecesszi6s lak6haz
230. 231. 232. 233.
37599 37630 37661 37742 37271 37270 37269 37265/2 38288
Mihalkovics utca 16 Mihalkovics utca 18 Nagyvarad ter 1 (Haller utca 29-31)
234. 235.
37120 37121
Pava 32/a (Tazolt6 utca 24) Pava utca 32/b
szecesszi6s lakohaz eklektikus lak6haz, atalaldtott Szent Istvan KOrhaz, eklektikus, teglaburkolatos, pavilonos rendszera eklektikus lakohaz eklektikus lak6haz
37
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerulet
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio - Varoskutatas
Ssz. 236. 237. 238. 239. 240. 241. 242. 243. 244. 245. 246. 247. 248. 249. 250. 251. 252. 253. 254. 255. 256. 257. 258. 259. 260. 261. 262. 263. 264. 265. 266. 267. 268. 269. 270. 271. 272. 273. 274. 275. 276. 277. 278. 279. 280. 281. 282. 283. 284. 285. 286. 287. 288. 289. 290. 291. 292. 293.
HRSZ 37487 37132 37026 37027 37028 36993 36823 36992 36991 36827 36990 36828 36979 36978 36830 36977 36840/1 36976 36841 36975 36842 36923 36965 36924 36952 36951 36949 36903 36902 36901 36898 37010 36819 37009 37784 37241/22 37241/23 37241/26 37228 37241/13 37241/14 37241/15 37231 37241/16 37232 37241/17 37233 37241/18 37234 37241/19 37235 37783 37782 37781 37921 37925 38211/6 38211/6
Ferencvaros ITS - 1. sz. Melleklet
utcanev hazszam
Tetras
Pava utca 37 (Tuzolt6 utca 17) Pava utca 39 (Tim°Ito utca 26) Pipa utca 2/B
eklektikus lakohaz, Atalakitott Zsinag6ga, historizal6 eklektikus lak6haz eklektikus lak6haz neoreneszansz lakohaz eklektikus lakohaz eklektikus, neoreneszansz lakohaz eklektikus lakOhaz eklektikus lak6haz eklektikus lakohaz kesoeklektikus epOletegyOttes tagja, lakohaz
Pipa utca 4 Pipa utca 6 (Csarnok ter 6) Raday utca 15 (Erkel utca 13/b) Raday utca 16 (Erkel utca 16) Raday utca 17 Raday utca 19 Raday utca 20 Raday utca 21 (Matyas utca 22) Raday utca 22 Raday utca 23 (Matyas utca 17) Way utca 25 Raday utca 26 (KOztelek utca 2) Raday utca 27 Raday utca 28 (KOztelek utca 1-3) Raday utca 29 Raday utca 30 (Biblia koz - ) Raday utca 31 Raday utca 32 (Kinizsi utca 22) Raday utca 34 (Kinizsi utca 19) Raday utca 37 Raday utca 38-40 Raday utca 39 Raday utca 41 Raday utca 47 Raday utca 52 Raday utca 54 Raday utca 56 Raday utca 60 (Ferenc krt. 6) Raday utca 7 Raday utca 8 Raday utca 9 Sobieski J. u 3 Sobieski J. utca 25/a (Rizolt6 utca 86) Sobieski J. utca 25/b Sobieski J. utca 27/b Sobieski J. utca 28 (Tazolt6 utca 84) Sobieski J. utca 29 Sobieski J. utca 31 Sobieski J. utca 33 Sobieski J. utca 34 Sobieski J. utca 35 Sobieski J. utca 36 Sobieski J. utca 37 Sobieski J. utca 38 Sobieski J. utca 39 Sobieski J. utca 40 Sobieski J. utca 41 Sobieski J. utca 42 Sobieski J. utca 5 Sobieski J. utca 7 Sobieski J. utca 9 Soroksari Lit 18 (Ipar utca 1) Soroksari it 26 (Dandar utca 1) Soroksari CA 158 Soroksari Lit 158
szecesszi6s lakOhaz eklektikus lakohaz szecesszi6s lakohaz szecesszi6s lak6haz eklektikus lakohaz Reformatus Kollegium, eklektikus, atalakftott eklektikus lak6haz szecesszi6s lakohaz szecesszi6s lakohaz szecesszi6s lak6haz szecesszi6s lakohaz szecesszi6s lak6haz szecesszi6s lakohaz eklektikus lak6h6z eklektikus lak6haz eklektikus lakohaz eklektikus lak6haz eklektikus lak6haz eklektikus lak6haz szecesszi6s lak6haz eklektikus lak6haz eklektikus lak6haz szecesszi6s lak6haz eklektikus lakOhaz modern lak6haz, utcakep modern lak6haz, utcakep modern lak6haz, utcakep szecesszi6s lak6haz modern lak6haz, utcakep modern lakohaz, utcakep modern lak6haz, utcakep volt szecesszi6s lak6haz modern lak6haz, utcakep eklektikus lak6haz modern lakohaz, utcakep kesoeklektikus lakohaz modern lakohaz, utcakep szecesszi6s lak6haz modern lak6haz, utcakep szecesszi6s lak6haz eklektikus lak6haz eklektikus lakohaz eklektikus lakohaz eklektikus lak6haz Zwack likorgyar, eklektikus Kes5 eklektikus hokozpont és torony Konstruktivista vasbeton ipari epiilet
38
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kerUlet
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio - Varoskutatas
Ssz.
HRSZ
Ferencvaros ITS - 1. sz. Melleklet
utcanev hazszam
lefras
294.
37788
Telepy utca 2/c
eklektikus lak6haz
295. 296. 297. 298. 299. 300. 301. 302. 303. 304. 305. 306.
37249 37248 37241/6 37247 37241/5
Telepy utca 23 Telepy utca 25 Telepy utca 26 (20/b)
szecesszios lak6haz kes6eklektikus lak6haz
37241/4 37241/3 37241/20 37731 37706 37187 37178
307. 308.
37695 37407
309. 310. 311. 312. 313. 314. 315. 316. 317. 318. 319. 320. 321. 322. 323. 324. 325.
37413 37693 37910/15 37910/14 37567 37567 37547 37520 37589 37608 37549 37565 37005 37110 37489 37477 37476
326. 327. 328. 329. 330. 331. 332.
338.
37459 37436 37531 37148 37416 37415 37414 37347 37530 37346 37108 37193 37508
339. 340. 341. 342.
37252 36809 37215 37216
01161 6t 1 (Kalvin ter 10) (Raday utca 2) 01161 6t 101 0116i tit 103 (Marton utca 42)
343. 344. 345. 346. 347.
37218 37236 37238 37239 37241/21
01I61 Lit 105 (Marton utca 39) 01I6i Lit 107 0116i Lit 109/b 0116i tit 109/c (Sobieski J. utca 44) 0116i tit 111 (Sobieski J. utca 43)
koraeklektikus lakohaz, atalakitott eklektikus lak6haz, utcakep eklektikus lakohaz, utcakep eklektikus lak6haz, utcakep eklektikus lakohaz modern lakohaz kes6eklektikus lak6haz historizalo lakohaz kes6eklektikus lakohaz Semmelweis Egyetem Gyermekklinika eklektikus, atalakitott altalanos iskola, eklektikus szecesszi6s irodahaz szecesszios lakohaz eklektikus lakohaz eklektikus lakohaz eklektikus lakohaz kes6eklektikus lakohaz kes6eklektikus lakohaz eklektikus lak6haz
348. 349. 350.
36814 37243 38236/13
011616t 11-13 0116i Lit 113 (Telepy utca 31) 01I6i ut 145
eklektikus, atalakitott lakohaz eklektikus lakohaz Szent Kereszt templom, neoroman
333. 334. 335. 336. 337.
eklektikus és modern lakohaz kes6eklektikus lak6haz modern historizal6 lakohaz modern (romantikus) lakohaz modern lakohaz szecesszios lak6haz eklektikus lakohaz eklektikus lakohaz szecesszios lakohaz, atalakitott eklektikus, szecesszios lak6haz, atalakitott
Telepy utca 27 Telepy utca 28 (22/a) Telepy utca 30 (22/b) Telepy utca 32 (22/c) Telepy utca 34 (24) Thaly K. utca 11 (Gat utca 1) Thaly K. utca 19 (Balks Bela utca 11) Thaly K. utca 39 Thaly K. utca 52 (Tazolto utca 48) Thaly Kalman utca 12 Thaly Kalman utca 38
posztszecesszi6s lak6haz, atalakitott ovoda, volt iskola, kes6eklektikus szecesszios lakohaz, atalakitott kesoeklektikus lakohaz historizalo, modern lakohaz, utcakep historizalo, modern lakohaz, utcakep kes6klasszicista lakohaz, atalakitott kes6 klasszicista lakohaz, atalakitott szecesszios lak6haz eklektikus, reszben szecesszios lakohaz eklektikus lakohaz
Thaly Kalman utca 50 (TLizolt6 utca 35) Thaly Kalman utca 8 Tin6di 6 (Gabona utca 11) Tinody utca 8 (Gabona utca 12) Tompa utca 11 (Angyal utca 25) Tompa utca 11 (Angyal utca 25) Tompa utca 12 (Angyal utca 22) Tompa utca 14 (Angyal utca 27) Tompa utca 17/a (Liliom utca 23) Tompa utca 19 (Pava utca 16)
historizal6 szecesszios lakohaz modern, historizal6 lak6haz szecesszios lak6haz Kepz6mu"v. Szakkozepiskola, eklektikus volt lovarda, eklektikus epulet szecesszios lak6haz, atalakitott eklektikus lak6haz, atalakitott eklektikus lak6haz, atalakitott posztszecesszi6s lak6haz, atalakitott eklektikus lakohaz, atalakitott szecesszios lakohaz
Tompa utca 8 (Angyal utca 8) Tompa utca 9 (Angyal utca 20) TorOk Pal utca 1 (Raday utca 2) Tazolto utca 10-16 Tazolto utca 15 (Pava utca 30/b) Tazolto utca 19 TLIzolto utca 21 (Berzenczey utca 24) TLizolto utca 23 (Berzenczey utca 31) Wiz°Ito utca 27/b TLIzolto utca 3 Tazolto utca 32/a Tazolto utca 33/a (Viola utca 39/a) Tazolto utca 33/b T6zolto utca 33/c Tazolto utca 49 TLIzolto utca 5 (Angyal utca 40) utca 51 Tazolto utca 6 TilzoIto utca 66 (Lenhossek utca 36) Viz°Ito utca 7-9 (Angyal utca 43) (Liliom utca 56) Ttizolto u. 88-90 (Telepy u. 17-21) (Erna u. 18-22)
39
Budapest IX. kertilet
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Ferencvaros ITS - 1. sz. Melleklet
HBHE - BFVT - HETFA - PESTTERV - Pro Regio - Varoskutatas
lefras
utcanev hazszam
Ssz.
HRSZ
351. 352. 353. 354. 355. 356. 357. 358. 359. 360.
36836 36810 36811 37117 37118 37125 37127 37128/1 37143 37158
361. 362. 363. 364. 365. 366. 367. 368. 369.
37169 37170 37172 37180 37182 36813 37183 37184 37192
370. 371. 372. 373. 374. 375. 376. 377. 378.
37197 37237 38268/2 37022 37021 37020 37025 37024 37023
379.
37847
01161 tit 95 (Lenhossek utca 46) 01161 tit 109/a Vagehid utca 15 Vamhaz krt. 11 Vamhaz krt. 13 Vamhaz krt. 15 (Lonyay utca 1) Vamhaz krt. 5 (Pipa utca 2/a) Vamhaz krt. 7 Vamhaz krt. 9 Vaskapu utca 20 (Dander utca 15)
380.
37394
Vendef utca 1 (Thaly Kalman utca 23)
381. 382.
37365 37396
Vendel utca 20 Vendel utca 3 (Balks Bela utca 20)
383. 384. 385. 386. 387. 388. 389. 390. 391. 392. 393.
37312/2 37679 37677
Vendel utca 34 Viola utca 17 Viola utca 21 Viola utca 37/a Viola utca 37/b Viola utca 37/c Viola utca 42 Viola utca 44 Viola utca 50 Viola utca 52 Viola utca 7 Viola utca 8 Viztorony koz 8 (Valt6 k6z 7) (MAV telep 15/111
394. 395.
37119 37418 37417 37432 37433 37160 37159/2 37684 37664 38241/18
koraszecesszios lakohaz eklektikus lakehaz eklektikus lak6haz kes6eklektikus lakehaz eklektikus lakehaz eklektikus Iakohaz
0116i LA 21 0116i LA 3 0116i LA 5 01161 tit 53/a (Liliom utca 47) 0116i LA 53/b 0116i LA 57 (Peva utca 41) 01161 tit 61 01161 63 (Berzenczey utca 34) 0116i 69 0116i LA 75-77
kes6eklektikus lakohaz eklektikus lak6haz, atalakitott
a a
011616t 83 0116i Lit 85 0116i LA 87 (Thaly K. utca 60-62) 011611A 89/a (Thaly Kalman utca 45) 011661 tit 89/c 01I61 tit 9 01161 LA 91/a 01161 tit 91/b 93 (Tazolt6 58-64) 0116i
a
40
eklektikus lakohaz Orokimadas templom és rendhaz, kes6eklektikus, neog6tikus eklektikus Iakohaz koraeklektikus lakohaz koraeklektikus lakohaz eklektikus, szecesszies lak6haz kes6eklektikus lakehaz eklektikus lakehaz eklektikus lak6haz eklektikus lakohaz Semmelweis Egyetem intezetei, eklektikus, teglaburkolatos eklektikus lakohaz kes6eklektikus 'aka& bolgar ortodox templom; historizal6 korai modern eklektikus lak6haz historizal6 volt lakehaz, ma irodahaz koraeklektikus sarokhaz, lak6haz eklektikus lakehaz eklektikus 'aka& eklektikus lakehaz volt Meinl Gyula kaveporkoldeje, ma nyomda, teglaburkolatos ipari Leovey Klara Kozepiskola, volt Ranolder Intezet, eklektikus eklektikus lakohaz Kozgazdasagi Politechnikum, volt gyermekmenhely, eklektikus modern lakehaz eklektikus lak6haz eklektikus lakehaz eklektikus lak6haz, utcakep eklektikus lakohaz, utcakep eklektikus lakehaz, utcakep eklektikus lak6haz, atalakitott eklektikus lak6haz, atalakitott kesaklasszicista lakehaz, atalakitott kes6klasszicista lakOhaz, atalakitott kes6eklektikus lakohaz, atalakitott eklektikus lakehaz, atalakitott vIztorony, *la- es faburkolatil
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM
Budapest IX. kertilet
HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
Ferencvaros ITS — Forrasok
Ferencvaros Onkormanyzata altal adatszolgaltataskent rendelkezesre bocsatott dokumentumok Koncepciok
Ferencvarosi Ifjusagi koncepcio
2012-2015.
HEP (Helyi Eselyegyenlosegi Program)
2013.
Idosiigyi koncepcio
2012.
JAT e0. Tery
2010-2014.
Sportfejlesztesi koncepcio
2014-2018.
Szolgaltatastervezesi Koncepcio
2013-2014.
Koltsegvetes, zarszamadas 2-2013(11.19.) koltsv. rendelet (2013.evi) 7-2012(11.21.) koltsv. rendelet (2012.evi) 10-2013(V.21.) zarszamadas (2012.evi) 13-2014 (V.20.) zarszamadas (2013.evi) 14-2010(VI.04.) zarszamadas (2009.evi) 14-2011(V.23.) zarszamadas (2010.evi) 14-2012(V.08.) zarszamadas (2011.evi) 6-2014(11.18.) koltsv. rendelet(2014.evi) Kozponti ktv bevetelek 1-2010(1.22.) koltsv. rendelet (2010.evi) 4-2009(11.06.) kiiltsv. rendelet (2009.evi) 5-2011(11.28.) koltsv. rendelet (2011.evi)
Vagyongazdalkodasi adatok 7/2006.(III.10.) onkormanyzati rendelet a lakasok és helyisegek berletere, elidegenitesere és megszerzesere vonatkozo szabalyokrol 16/2012.(V.22.) onkormanyzati rendelet a kOzterOletek hasznalatanak rendjer61 21/2012. (VI.12.) onkormanyzati rendelet a vagyonar61, a vagyontargyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlasar61, és a vagyongazdalkodasrol 21/2012. (VI.12.) onkormanyzati rendelet melleklete: vagyonkimutatas a konyvviteli merlegben ertekkel szerepla eszkozakrol Budapest Favaros IX. Kerillet Ferencvaros onkormanyzata (elaterjesztes, Ikt.sz.: 110/2013) 2007-2013 Wein korter(ileten vegzett beruhazasok és fejlesztesek Berbeadas
és hosszu tava vagyongazdalkodasi terve
PEST-BUDAPEST KONZORCIUM HBHE — BFVT — HETFA — PESTTERV — Pro Regio — Varoskutatas
Budapest IX. kertilet Ferencvaros ITS — Forrasok
Ertekesites Fovarosi kimutatas - Epulet felojitceok, beruhazasok Otthon, \taros, Ferencvaros — Ferencvaros Onkormanyzat Gazdasagi programja 2011-2014 158/2011.(V.18.) sz. hatarozat a IX. kerulet 2014-ig szolo gazdasagi programjarol Ingatlanvagyon-osszesito 2009-2013
Adobevetel tartozasallornany Bevetelek - 2006-2014
Epiiletadatok, zajkibocsatas trailet adatok 2007-tol Zajkibocsatas Osszesita
Teruletfejlesztesi dokumentumok ITS — Budapest IX. Kerulet Integralt Varosfejlesztesi Strategiaja, 2009. december
Budapest 2030 — Hosszo Tavil Varosfejlesztesi Koncepcio, 2013. aprilis
Teruletrendezesi dokumentumok Orszagos Teruletrendezesi Tery (OTrT) — Orszagos Teriiletrendezesi Tervr6I szolo 2003. evi XXVI. torveny Budapesti AgglomeraciO Teruletrendezesi Tery (BATrT) — A Budapesti Agglomeracio Teriiletrendezesi Terveral sz616 2005. evi LXIV. torveny valamint annak 2011. evi modositasa
ITS ertekeles osszefoglalo tablazata Budapest, IX. keridet — Ferencvaros
FELTETLENUL JAVITAST IGENYLO ELEMEK
Eszrevetel helye
Valtortatast igenyel
Eszrevetel
Igen
Tervezoi valasz
Modositas helye
Nem
Megalapozo vizsgalat (MV)
A vizsgalat 2.3. fejezete ismerteti a 2009-es IVS f6 celkitiizeseit, és az anyagban és a mellekletben egeszen reszletes kepet mutat az elmolt evekben megvalositott fejlesztesekrol. Azonban nem derul ki egyertelmuen, hogy az IVS-ben eltervezett fejlesztesek mennyiben kerultek megvalOsitasra, illetve hianyzik egy par mondatos osszefoglalo ertekeles, ami hozzajarulna az ITS jobb megalapozasahoz. Az anyag kiegeszitese szOkseges ennek megfeleloen.
x
A dokumentum kiegeszitesre kerult az „Az IVS-ben megfogalmazott celkitazesek eddig megvalosult eredmenyei" cfm0 fejezettel.
Integralt Telepulesfejlesztesi Strategia (ITS)
Az ITS akcioterifieti fejlesztesek 16:aul csak nehany projekthez (els6sorban a Duna-parti projektek) keszult kOltsegbecsles. Tovabba nem latszik az sem, hogy melyik forrasbOlmekkora osszegre szarnitanak a fejleszteseknel. Az ITS-nek tartalmazni a kell — projektek becsOlt ktiltsege mellett — a tervezesi idoszakban (2015 — 2023) rendelkezesre alio forrasok barmilyen modon torten6 nagysagrendi pontossag6 becsleset.
x
A vonatkozo fejezet kiegeszitesre kerult.
MV 2.3. fejezet (27-29.o.)
ITS 2.3. fejezet (36. o.)
A DOKUMENTUM MINOSEGENEK JAVITASARA IRANYULO JAVASLATOK Valtortatast igenyel
Eszrevetel helye
Eszrevetel
MV
A nagyon reszletes intezmenyi felsorolas mellett is kimaradt a Ferencvarosi Pedagogiai Szakszolgalat (Nevelesi Tanacsado) emlitese, holott ez fovarosi osszehasonlitasban is egy igen kitano intezmeny. Javasolt az anyag kiegeszitese.
x
A Ferencvarosi Pedagogiai Szakszolgalat és Pedagogia Intezet (és feladatkore) beepitesre kerult a dokumentumokba.
MV
Az 58-65. oldalnal erz6dik, hogy a szoveg mashonnan kerult atvetelre, ennek atolvasasa és leroviditese indokolt.
x
A szOvegresz atdolgozasra, esetenkent roviditesre kertilt. A tartalom az onkormanyzat Humanszolgaltatasi Irodaja altal keitott.
MV
A varosreszek lehatarolasa és a f6bb jellemzoik bemutatasa adatokra tamaszkodva megtortent, azonban nem tortent meg a korabbi adatokkal vale> osszehasonlitas, tendenciakat nem elemez az anyag a varosreszekre vonatkozelan. A varosreszekre
x
A varosreszek elemzese kiegeszitesre kerult az eszrevetel alapjan.
Igen
Tervezoi valasz
MOdositas helye
Nem MV 4.1. fejezet (60.o.), 1. Melleklet 7. pont (8.o.) MV 4.1. fejezet (60-67.o.) MV 3.1. fejezet (196-199.o.)
A DOKUMENTUM MINOSEGENEK JAVITASARA IRANYULO JAVASLATOK
Eszrevetel helye
Eszrevetel
Valtortatast igenyel Igen
Tervezoi valasz
Modositas helye
Nem
vonatkozo helyzetertekelest a KSH varosreszi adatainak felhasznalasaval kell elvegezni (a tobb eves nepszamlalasi adatokra tamaszkodva a folyamatok/tendenciak rovid ismertetese). Amennyiben az adatszolgaltatas rendelkezesre all, a hianyossagok potlasa javasolt. ITS
ITS
ITS
ITS
ITS
ITS
Javasolt a fovarosi koncepciera mindenhol egysegesen hivatkozni (nem vilagos, hogy mikor melyiket hasznalja (FTK vagy Bp. 2030)). A 15. oldalon talalhato varosreszekre vonatkozo tablazat logikailag nem oda vale. Javasolt athelyezni az 1.2. fejezet elejere (a varosreszi celok bemutatasahoz). A strategia nem tartalmaz utemezest, de ennek indoklasa szerepel az anyagban, amely maximalisan elfogadhato. Ugyanakkor javasolt legalabb az egyes projektek prioritasat tlikrozend6 kitolteni az 5. tablazat savos titemtervet (a szovegben jelezve, hogy jelen fazisaban egy sorrendiseget kivan szemleltetni a tablazat).
Javasolt, hogy a dokumentum — a 4. Ktilso esszefijggesek cirna fejezetben — mutassa be a Budapest 2020 ITS-el vale kapcsolatot is. (Ugyanebben a fejezetben a betiitipusok egysegesitese javasolt.)
Az ITS megvalesitasahoz szukseges operativ menedzsment szervezet elemei bemutatasra kerultek, de javasolt a szukseges humaneroforras elemzeset is elvegezni (felhivni a figyelmet a megvalositas soran jelentkeza leterheltsegbal adocio kapacitasigenyre, es/vagy a korabbi evek tapasztalatai alapjan javaslatot tenni). Az anyag nem Ir arrol, hogy a monitoring tevekenyseg eredmenyei hogyan lesznek hozzaferhetoek a partnerek szarnara, illetve a partnerek velemenyet mikent veszik figyelembe a vegrehajtas soran. Javasolt a partnerek monitoring és ertekelesi jellegii tevekenysegekbe tor-tem:5 bevonasanak modjara vonatkozoan par mondatot beilleszteni a szavegbe.
x
A fovarosi koncepciora vale hivatkozasok egyertelmilsitesre kerultek
ITS— Elozmenyek, 1., 4. fejezet (6-7., 9., 69., 71.o.)
x
A varosreszekre vonatkozo tablazat athelyezesre kerult.
ITS 1.2. fejezet (12. o.)
x
x
A tervezes jelen fazisaban az Onkormanyzatnak a savos titemtery kitoltesehez nem all rendelkezesere elegendo informacio (a sorrendiseg a kesobbi palyazati kifrasoktol is fugg). Az egyes akciotertileteken megvalosula fejlesztesek prioritasat az akcioteruletek sorszama jelzi. Az eszrevetel alapjan az „A strategia és a terletfejlesztesi és tertiletrendezesi tervek esszhangja" ti fejezet egy alfejezettel boviilt, amely a Budapest 2020 ITS-el vale kapcsolatot bemutatja. Tovabba a „4.1. A strategia kulso osszefuggesei" fejezet „Az Integralt Teleptilesfejlesztesi Strategia helye a tervrendszerben" abrajanak medositasa megtortent.
ITS 4.1. fejezet (69., 73-75.o.)
x
Az eszrevetel alapjan az „Az integralt telepiilesfejlesztesi strategia megvalositasanak szervezeti kereteinek meghatarozasa" fejezet kiegeszitesre kerillt.
ITS 6.2. fejezet (98.o.)
x
Az eszrevetel alapjan az „A monitoring rendszer miikedtetesi mechanizmusainak meghatarozasa" fejezet kiegeszitesre kerijlt.
ITS 6.4.2. fejezet (99.o.)
A DOKUMENTUM MINOSEGENEK JAVITASARA IRANYULO JAVASLATOK
Eszrevetel helye
ITS
Eszrevetel
Valtortatast igenyel Igen
Az ITS dokumentum betatipusait — nem csak a fent hivatkozott fejezetben, hanem az egesz anyagra vonatkozoan — javasolt egysegesiteni.
x
Tervezdi valasz
Modositas helye
Nem
A betatipusok egysegesitesre kerUltek.
ITS-2.4., 4.1., 6.2. fejezet (36-39., 70., 72., 97-98.o.),