FLÓRIÁN MÁRIA
„A NÉP KÖVETTE A SZABÁST”
NÉPRAJZI TANULMÁNYOK
SZERKESZTI
SZEMERKÉNYI ÁGNES
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NÉPRAJZI KUTATÓINTÉZETE
FLÓRIÁN MÁRIA
„A NÉP KÖVETTE A SZABÁST” FOLYAMATOK A MAGYAR PARASZTI ÖLTÖZKÖDÉS ALAKULÁSÁBAN 17–19. századi viselettörténeti adatok tükrében
AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST
Megjelent a Magyar Tudományos Akadémia Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottsága támogatásával
A címlapon: Endrődy Sándor akvarellsorozatából: Hungarian Reverend (1839) (Ltsz.: Savaria Múzeum 57. 25. 2.)
ISBN 978 963 05 8749 5
Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19. www.akademiaikiado.hu
Első magyar nyelvű kiadás: 2009
© Flórián Mária, 2009
Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary
TARTALOMJEGYZÉK
BEVEZETÉS ............................................................................................. Népviselet/paraszti öltözködés .......................................................... Szemléletváltozások a népviselet kutatásában .................................. Továbblépés, a történeti folyamatok feltárása ................................... A forrásokból levonható következtetések .........................................
7 7 9 12 17
17–18. SZÁZADI FOLYAMATOK A KÖZRENDŰEK „MOZDULATLANNAK” LÁTSZÓ ÖLTÖZKÖDÉSÉBEN ................... A vászon és mesterei, a takácsok .......................................................... Lábravalótól a bő gatyáig – pendelytől a rokolyáig ......................... Kittelnadrágtól a farmerig ................................................................. A fehéröltözet jelentésváltozásai ....................................................... Posztóruhák és mestereik, a szabók ...................................................... Közrendűek szűrposztóban ................................................................ „Kékbeli” közrendűek ....................................................................... A mente/dolmány együttest felváltó dolmány/mellény .................... „Pamukkal töltött” és „tűzött” téli ruhák .......................................... Szőrmés bőrruhák és készítőik, a szűcsök ............................................ Szőrmepalásttól a „mezítelen” subáig ............................................... Cifrázás, szűcsvirágozás .................................................................... A „magyar bunda” .............................................................................
19 27 32 41 50 51 55 68 79 96 105 108 114 121
BEFEJEZÉSKÉPPEN ................................................................................ IRODALOM .............................................................................................. LEVÉLTÁRAK NEVÉNEK RÖVIDÍTÉSE ............................................. HELYSÉGNÉVMUTATÓ ......................................................................... ILLUSZTRÁCIÓK JEGYZÉKE ...............................................................
137 143 171 173 177
5
BEVEZETÉS
Népviselet/paraszti öltözködés A kötet címében – Folyamatok a magyar paraszti öltözködés alakulásában1 – nem népviselet, hanem paraszti öltözködés szerepel mint aminek több évszázados alakulásáról az alábbiakban szó lesz. Ugyanis a népviselet fogalomba manapság minden belefér: a 20. század eleji polgári divatból „parasztosodott” csipkés-gyöngyös ruhafélék, a Szent István-napi körmeneten megjelenő falusiak egykori népviseletét felidéző, ma alkalmi öltözete, de a „magyaros” ruhák is. A népviselet azonban történelmi fogalom. Kialakulása a 18–19. század fordulójára tehető, amikorra Európa-szerte és Magyarországon is élesen elhatárolódtak egymástól a városi, úri divattól eltérő, kisebb-nagyobb falucsoportokra jellemző öltözködési szokások.2 A legkorábbi, a magyarországi öltözködést is megörökítő külföldi3 viseletsorozatok a különféle népekkel, így a magyarokkal kapcsolatosan is azt emelték ki, ami megjelenésüket más népekétől jellemzően megkülönböztette, ritkábban hangsúlyozták az egyes társadalmakon belüli, rendi különbségeket. 1577-ben, Amman kötetében azonban – a magyar nemesaszszony kontrasztjaként – megjelent a közrendű asszony, 1600-ban pedig Dilich4 metszetein – a magyar stílusban öltözködő nemesek mellett – a magyar polgár, paraszt és huszár képe is. A 17. századi ábrázolások között – különösen a századvég erdélyi magyar, szász, román öltözeteit is bemutató színes akvarelleken5 – már a közrendűek ruházatának is több változata látható. A 18. századi rajzolókat is még többnyire a nemzetiségi eltérések és a színes katonai egyenruhák
1 A kötet a Folyamatok a magyar paraszti öltözködés alakulásában 17–20. századi viselettörténeti adatok tükrében című, 2007-ben megvédett doktori disszertáció „17–18. századi folyamatok a közrendűek ’mozdulatlannak’ látszó öltözködésében” című, első fejezetét tartalmazza. 2 OAKES, Alma–HILL, Hamilton Margret 1970; SNOWDEN, James 1979. 3 AMMAN, Jost–HANS Weigel 1577. 4 DILICH, Wilhelm 1600. 5 GALAVICS Géza 1990.
7
foglalkoztatták. Csak elvétve figyelt fel a magyarországi viszonyokra rácsodálkozó külföldi szemlélő a rendi társadalomnak az öltözködésben is kimutatható eltéréseire, amint például a 18. század végén Magyarországon átutazó Townson6 tette. A 18–19. század fordulójától szaporodó, már hazai viseletsorozatok – amelyek elsődleges célja a magyar királyság lakosainak illusztrált felmérése volt – egymástól eltérően öltözködő parasztokat is ábrázoltak.7 A Tudományos Gyűjtemény népéletpályázatai pedig egy-egy kistáj sajátosságai között a helyi öltözetekre is figyelmet fordítottak. Ekkortájt alakult ki a népviselet fogalom, abban az értelemben, ahogy a „Magyar birodalom… sajátosabb népviseletit” Fényes Elek 1846-ban, a Magyar föld és népei képekben című statisztikai és történeti folyóirat bevezető számában, talán először leírta, immár „a nemzeti és paraszti öltözetek megkülönböztetésére”. Vagyis a népviselet nem azonos a nemzeti viselettel, viszont a fogalomban benne rejtőzik, hogy a parasztöltözetek „megkülönböztetésükre” alkalmas sajátosságokkal bírnak. Ilyen sajátosságokat, jellegzetességeket csak az öltözködésüket belső szabályok szerint alakító paraszti közösségek mondhattak magukénak, amilyenek például a kalotaszegi, a sárközi vagy a matyó népviselet hordozói voltak. A „paraszti öltözködés” szóhasználat szélesebb, nagyobb szabadságot biztosít, mint a „népviselet” (melyet azonban szinonimaként gyakorta használni kényszerülünk). Segítségével elkerülhető magának a nép fogalom jelentésváltozásainak követése. A paraszt fogalom definiálásán is többen fáradoztak.8 A „paraszt” jelző vagy főnév lehetővé teszi, hogy segítségével az anyagi kultúra és életmód változásának évszázados folyamataiban az agrárnépesség (a köznép, a falusi népesség) által használt egy-egy tárgyféleség formálódását nyomon kövessük, figyelmen kívül hagyva, hogy időközben, a társadalmi átalakulás következtében, a szó tartalma korszakonként mást jelenthetett.
6 TOWNSON, Robert 1797. Kötetének címlapján egymás mellé állította a vászon- és bőrruhákba öltözött magyar parasztot és a paszományos, zsinórdíszes posztóruhában feszítő magyar nemest. 7 BIKKESSY-HEINBUCHER, Joseph Edler von 1816; JASCHKE, Franz 1817–1819; 1821; CSAPLOVICS, Johann von 1820; 1829. 8 Lásd legutóbb SÁRKÁNY Mihály 2000. 13–28. – a legfontosabb vonatkozó irodalommal.
8
Szemléletváltozások a népviselet kutatásában A 19. század eleje óta a művészek és az etnográfus szemléletű megfigyelők is érdeklődéssel fordultak a paraszti öltözködés felé. Sőt 1861-ben a Nefelejts folyóirat szerzője azt is megfogalmazta, hogy „illő volna, ha a népviseletek mintái is az ország minden vidékéről ugyancsak a nemzeti múzeumban képviselve lennének”.9 A század második felére pedig a népviselet – a paraszti öltözetek időtlennek vélt sajátosságai alapján – már a történelmi múlt, akár a honfoglalás korának vagy a még korábbi, az „ázsiai” múlt öltözeteinek rekonstruálására is alkalmasnak tűnt. A millenniumra készülődve – a népművészet több jelenségével együtt – a népviselet, illetve egyes részletei, például a szűrhímzések is nemzeti szimbólummá váltak. A 19–20. század fordulójára jött el az ideje, hogy a már intézményesülő néprajztudomány módszeresen is kutassa a paraszti öltözködést, és a népviselet fogalmát, kutatásának szempontjait időről időre meg is fogalmazza. Ekkortájt elsősorban az olyan öltözettípusok számítottak „igazi” népviseletnek, amelyek egykor a leghatározottabban elválasztották egymástól az urat és a parasztot, amelyeket „a nép maga csinált”, vagyis a házilag szőtt, hímzett vászonruhák, a szűr- és bőrruhák.10 A néprajztudomány egyes témaköreiben elért eredményeket az 1930-as években összefoglaló A magyarság néprajza helyet adott a kézművesek kifejezetten a köznép számára készített ruhaféléinek is.11 Ebben az első összefoglalásban már megmutatkozott a hazai népviselet-kutatásban jelentkező, az egyes viseletdarabok történeti előzményei iránti érdeklődés (amivel ellentétben a viseletben járó falvak öltözködésének későbbi kutatói többnyire csak a kutatás idejének állapotát rögzítették, és alig fordítottak figyelmet a helyi öltözködés alakulásának történetére). A hagyományos anyagok és öltözetformák helyébe lépő, újabb alapanyagokból és újabb divat szerint szabott ruhafélék még csekély számban szerepeltek A magyarság néprajzában, ugyanakkor már meg-
9 KRESZ Mária 1956. 198. Az „Egy indítvány népviseletek kiállítása ügyében” című cikk még csak egy fényképkiállítás megrendezésére látott lehetőséget, de egyben rámutatott a népviseletek különbségeire és változó voltára is. 10 BÁTKY Zsigmond 1906. 222–226. 11 GYÖRFFY István é. n. I. 381–435.
9
történt a népviseletek nagytáji csoportosítása.12 A kötet felhívta a figyelmet a népviseletek „tartalmára” is: arra, hogy az öltözetek a társadalmi, gazdasági eltéréseket is tükrözik, és ezeken túl viselőjük családi állapotára, az öltözködés alkalmaira is utalnak. A kutatás hangsúlya hamarosan át is helyeződött a népviselet jelfunkcióira, közösségen belüli szerepére.13 A magyar népviselet-kutatás ilyen irányú, újabb eredményei mellett Palotay Gertrúd 1948-ban14 számba vette a rokon tudományoknak a népviselet-kutatásban hasznosítható eredményeit is, és újabb szempontokkal tágította a kutatás lehetséges, kívánatos feladatait. Talán indítványai nyomán is, az 1950–1970-es években számos új látószöggel megírt tanulmány jelent meg,15 olyan nagy jelentőségű munkák, mint Kresz Máriának a magyar parasztviseletek 1820 és 1867 közötti állapotát vagy Gáborján Alice-nak16 a szűr vagy a magyar módra való bőrkikészítés, a lábbelik történetét feltáró munkái. Ezek után jelent meg a Magyar Néprajzi Lexikon IV. kötete, mely a népviselet szócikk szerzőit a fogalom újabb körülírására, megfogalmazására késztette.17 Ez a definíció a parasztokon és pásztorokon kívül a mezővárosi gazdaembereket, cíviseket és a kézműveseket is bevonta a népviseletben járók körébe. A szerzők stíluskorszakokba, a tradicionális, régi stílusú és a színes, új stílusú parasztöltözetek körébe foglalták az egyes öltözetdarabok formai változatait. Györffy nagytáji viseletcsoportosítását továbbfejlesztve, bevonták a vizsgálatba a 19–20. század fordulójára vagy azt követően kivirágzó legújabb stílusú, kisebb viseletcsoportokat is. A népviseletek végső korszakaként megemlékeztek a kivetkőzésről is. Az újabb összefoglalás a Magyar Néprajz IV. (Életmód) kötetében, „Öltözködés”18 címmel, 1997-ben jelent meg. Kitüntető, hogy a magyar nép-
12 Hasonló szemlélettel írta meg GÁBORJÁN Alice a magyar népviseletek összefoglalását (Gáborján Alice 1976). 13 FÉL Edit 1937; 1942a; 1962. 14 PALOTAY Gertrúd 1948. 15 Vö. BARABÁS Jenő 1976–1978; TÁLASI István 1979–1980. 45, 139–140, 174. 16 KRESZ Mária 1956; GÁBORJÁN Alice 1970; 1972; 1975. 17 FÉL Edit–HOFER Tamás 1981. 16–18. 18 FLÓRIÁN Mária 1997a 585–767.
10
viselet-kutatás több mint 100 éves, itt csupán a jelentősebb mérföldkövekkel jelölt történetében ez az összefoglalás az én munkám lehetett.19 Az összefoglalás megírásának természetesen előfeltétele volt a népviseletkutatás addigi eredményeinek, a téma szinte felmérhetetlen mennyiségű hazai szakirodalmának újbóli áttekintése, az egy-egy településre vonatkozó alapos feldolgozások,20 közöttük a legfontosabbak – talán Györffy István mezőkövesdi, Fél Edit turai, martosi, sárközi vagy például Horváth Terézia kapuvári, később Fülemile Ágnes és Stefány Judit kazári, még később Kapros Márta pataki feldolgozásainak – újbóli áttanulmányozása. Az ilyen mélyfúrások egymás mellé illesztésével mint mozaikszemekkel, lassanként kiszínesedtek a magyar népviselettérkép fehér foltjai.21 Elengedhetetlennek tűnt, hogy – túllépve a néprajzi szakirodalomban gyakran a „népviseletek” helyi, belső fejlődését hangsúlyozó, illetve az országos összképtől mintegy független „működését” sugalló szemléleten – a köznépi öltözködés egyes elemeinek változásait széles, országos keresztmetszetben, áttekintésben foglaljuk rendszerbe. Elengedhetetlennek tűnt, hogy a paraszti öltözködés időbeli alakulását a hazai társadalom más rétegeinek öltözködésével való összefonódásában, történeti hosszmetszetben vizsgáljuk,
19 A megbízás előzményei egyetemi szakdolgozatomig (Flórián Mária 1966a) nyúlnak vissza, amelynek tárgya, a kender termesztése és feldolgozása még csak meglehetősen távolról érintette a népviselet témát. A balassagyarmati Palóc Múzeumban kaptam a feladatot, hogy a Nógrád megyei Rimóc akkor még életkort, családi állapotot tükröző, téli-nyári, köznapi és ünnepi változatokat őrző, hagyományos női öltözködését „állóképekben” megörökítsem. Munkám szigorú kritikusa és Rimóc népviseletéről készült, utóbb nagy elismerést kapott kiállításom forgatókönyvének lektora Fél Edit volt. Egyetemi doktori címemet is a Rimóc népviseletéről írott kötetre (Flórián Mária 1966b) kaptam. Ez a kutatás segítségemre volt a Magyar Néprajzba írt összefoglalás megírásában is: egy falu öltözködésének mélyreható áttekintése, feldolgozása szinte elengedhetetlen annak, aki át akarja látni általában a „népviselet” belső szabályait, működését. A paraszti öltözködéssel kapcsolatosan rendszeres terepmunkát a későbbiekben is elsősorban az észak-magyarországi megyékben végeztem, egyes résztémák terepen való tanulmányozására azonban az ország szinte valamennyi tájára eljuthattam. 1969-től a Néprajzi Múzeumban, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum osztályon dolgoztam. A Néprajzi Lexikon egyes címszavainak megírásában „magánszorgalomból” vettem részt, megtiszteltetésnek érezve Fél Edit felkérését. Ekkor már szívesen választottam volna a népviseletet kutatási témának, de erre csak 1987-től, az MTA Néprajzi Kutatóintézetében (akkor Kutató Csoportjában) adódott lehetőségem, ahová Paládi-Kovács Attila kifejezetten a Magyar Néprajz népviselet fejezetének megírására hívott át a Szabadtéri Néprajzi Múzeumból. 20 Közülük csak néhányat emelhetek ki: U. KERÉKGYÁRTÓ Adrienne 1936; GYÖRFFY István 1956; FÉL Edit 1937; 1942a; 1991; KERECSÉNYI Edit 1957; PETÁNOVICS Katalin 1971; HORVÁTH Terézia 1972; G. VÁMOS Mária 1977; 1979; FÜLEMILE Ágnes–STEFÁNY Judit 1989; KAPROS Márta 1991; 1992; 1994; 1995. 21 Korábban megjelent tanulmányaim hivatkozásai jobbára tehermentesítik, felmentik jelen kötetet az alól, hogy az általam nagyra értékelt és fel is használt publikációkról itt bővebben szóljak.
11
sőt a határokat átlépve, európai összképben is láttassuk,22 ahhoz hasonlóan, ahogy K. Csilléry Klára a lakáskultúra, Kisbán Eszter a táplálkozás vagy például Martin György a néptánckutatás területén közelítette meg témáját. Ilyen szemléletű áttekintésre adott lehetőséget számomra a Magyar Néprajz Életmód kötetébe feladatként kapott „Öltözködés” fejezet.23 Valamilyen rendszerezést igényeltek az öltözködési szokások is, amelyek ugyancsak nem voltak függetlenek más társadalmi rétegek szokásaitól, de az egyes falusi közösségek megfogalmazásában a parasztos viseleteket sajátos, helyi kifejező lehetőségekkel gazdagították.24
Továbblépés, a történeti folyamatok feltárása Az összefoglaló, rendszerező „Öltözködés” fejezet előtanulmányai során a külföldi szakirodalomból, a német és főként angol nyelvű, nyugat- és dél-európai viselettörténeti monográfiákból25 és a ruházati iparokkal foglalkozó irodalomból leszűrhető volt, hogy a magyarok, a magyar közrendűek öltözködésének változatai hogyan illeszkednek a kontinens nagy területein követhető történeti folyamatokba. Az is, hogy – ahogy elődeink már hangsúlyozták – a magyar öltözetek számos elemének, közöttük a hazai irodalomban archaikusnak minősített elemeknek is, milyen általánosan elterjedt párhuzamai vannak. Ez a kontinentális összevetés új megvilágításba helyezte az addig megismert hazai adatokat, illetve kimutatta egyes, eddig figyelmen kívül hagyott vonások történeti jelentőségét. A szomszédos népek közötti, a viselet kis részleteiben megmutatkozó interetnikus kölcsönhatások kimutatása valóban fontos, de ennek nyomozásánál sokkal fontosabbnak mutatkozott a magyarországi köznép öltözködésének rendszerszerű feldolgozása és egészében való beillesztése az európai össz22
K. CSILLÉRY Klára 1991; KISBÁN Eszter 1997; MARTIN György 1984. FLÓRIÁN Mária 1997a. A fejezet egyes eredményei A magyar köznép öltözetének elemei (Történeti vázlat) címmel az 1994-ban megvédett kandidátusi értekezésem témáját is alkották. 24 Az ilyen témák megközelítésére is tettem kísérletet a Magyar parasztviseletek című kötetem (Flórián Mária 2001a) idevonatkozó fejezeteiben. 25 A külföldi szakirodalom megismerésében a hazai elérhetőségeken, lehetőségeken túl az az amerikai tartózkodás segített, amelyet – férjem, Hofer Tamás ösztöndíjának hozadékaként – a Rudgers és Princeton University könyvtárában eltölthettem. 23
12
képbe, az európai köznép viselettörténetébe.26 A téma ilyen megközelítése a kutatásban a történeti irányba történő fordulást igényelte. A történeti áttekintésben egy minőségében és mennyiségében is jelentős adatokat szolgáltató történeti forráscsoport volt segítségemre, az árszabások. Ezért szükségesnek tűnik ennek a forráscsoportnak, kutatásának és felhasználásának részletesebb bemutatása. A hazai népviseletek számos kutatója – Györffy István ilyen irányú munkásságával és felhívásával27 kezdődően – felhasználta a levéltári forrásokat, Gáborján Alice például különösképpen élt a nyelvtörténeti adatokkal. Európa több pontján folytak, folynak olyan vizsgálatok, amelyek a korábban csak egy-egy adatával idézett történeti forrásoknak ma már hosszú sorozatát elemzik, és ezek segítségével folyamatokat, társadalmi rétegek szerinti differenciálódást, hatásokat mutatnak ki. Ilyenek a hagyatéki leltárak tömegét analizáló svéd, német kutatások vagy itthon például Szende Katalinnak28 egyes középkori városaink kulturális életét a végrendeletek tükrében megjelenítő feltárásai. Számomra a kézművesekkel foglalkozó kutatások szolgáltatták a legtöbb felhasználható adatot. A kézművesek szervezeti, társadalmi és a vándorutak révén kialakuló kulturális szerepe vagy a kézművesközpontok kisugárzása, piackörzete, a kézműveseknek egy-egy város életében betöltött szerepe fontos adatokat nyújt azokról is, akiket kiszolgálnak. Az egyébként önellátásra törekvő vagy kényszerült köznép bizonyos termékeket ugyanazoktól a kézművesektől szerzett be, mint a fölötte álló társadalmi rétegek. Az európai tanulmányutakra kötelezett legények révén a hazai kézművesség folyamatos kapcsolatban volt az európai kézműiparral. Mivel a legények vándorútjai túlnyomórészt a német nyelvterületre vezettek, a német nyelvterületen kereshetjük a legtöbb, számunkra is tanulságos párhuzamot. A kézművesség témáján belül az árszabások hazai kutatásának – művelődéstörténeti és néprajzi jelentősége miatt – nagy múltja van. Közel 1848-hoz – amikor Magyarországon utolsó ízben szabták meg központilag az árakat – 1835-ben Gyurikovits György már közreadott egy 1669-ben érvényesített árszabást, mely
26 Csak nemrégen, újraolvasva Bátky Útmutatóját, döbbentem rá, hogy az idén éppen 100 éve megjelent kötetben már milyen világosan megfogalmazva olvasható az általam is „felfedezettnek” érzett tény, hogy a „kultúra… nincs népekhez kötve, hanem egyes kisugárzó pontokból más népekhez is átterjed s a népek az emberi művelődés egyes fázisainak csak időleges hordozói”. BÁTKY Zsigmond 1906. 5. 27 GYÖRFFY István 1937; pl. GÁBORJÁN Alice 1975; 1985. 28 SZENDE Katalin 2004.
13
„megesmértet bennünket az Elökori mesterségeknek és mívességeknek állapottyával”.29 Nem sorolom a 19. században megjelent árszabásközléseket. 1913-ban Szádeczky Lajos már mint ipartörténeti forrásokat használta az árszabásokat, és Györffy István is nagymértékben támaszkodott a limitációkra az 1930-ban megjelent, a cifraszűrről készült monográfiájában. Ezt követően a kutatók évtizedekig csak szemelgettek a témájukat illusztráló, már publikált árszabásokból. Domonkos Ottó élesztette fel az árszabások közlésének sorozatát: az 1950-es években egy körmendi árszabást, az 1960-as években Sopron 17. századi árszabásait30 közölte, és árszabások segítségével nyomozta egy sor kézművesmesterség technológiáját, és írta le termékeiket. Miközben a VEAB A magyarországi céhes kézműipar forrásanyagának kataszterén dolgozott,31 Domonkos Ottó már Sopron város és Sopron megye ár- és bérlimitációival32 mint a történeti források egy típusával foglalkozott. Ezzel új lendületet vett az árszabások közlése és felhasználása.33 Az 1970-es évektől a VEAB Kézművesipar-történeti Munkabizottságában az árszabások feldolgozása volt az érdeklődés középpontjában. Az 1980-as szimpózium előadásai34 már az árszabások feldolgozásának módszereivel, eredményeivel is foglalkoztak. 1987-ben jelent meg az árszabáskataszter,35 amelyet a kézművességre vonatkozó nagy összefoglalások követtek, például a Magyar Néprajz III. Kézműves kötete, benne Domonkos Ottó fejezetei a céhes iparosokról és az árszabásokról,36 valamint A magyar kézművesipar története37 című kötet, amely szintén érintette az árszabások kérdését. Ezzel egy időben jelent meg Tuza Csilla38 tanulmánya a kora újkori magyarországi céhtörténet kutatásának problémáiról és módszertani lehetőségeiről. A VEAB „Kézművesipar-történet:
29
GYURIKOVITS György 1835. 81–101. DOMONKOS Ottó 1956; 1961. 159–163. 31 A magyarországi céhes kézműipar forrásanyagának katasztere. Budapest, 1975–1976. 32 DOMONKOS Ottó 1980. 33 BÁRTH János 1987. 155–205; NÉMETH Gábor 1990. 87–121. 34 Balog István, Nyakas Miklós, Kiss Mária, Somkuti Éva, Mihály Ferenc, Dóka Klára, Nemes Lajos, Kálniczky Lajos előadásai. 35 A magyarországi árszabások forrásanyagának katasztere 1463–1848. Budapest, 1986. 36 DOMONKOS Ottó 1991a 369–373; 1991c 95–154; 1991d 705–726. 37 SZULOVSZKY János 2005. 38 Tuza Csilla 2005a. 30
14
eredmények, feladatok és lehetőségek” című konferenciáján39 „Az árszabások feldolgozásának tanulságai” címmel tartott előadásomban magam is összefoglaltam az árszabások használhatóságával kapcsolatos tapasztalataimat. A VEAB Kézművesipar-történeti Munkabizottságában folyó munka folytatásának tekinthető az árszabáskataszterből kiválasztott publikálatlan, vagyis új forrásként jelentkező limitációknak a különböző levéltárakból való összegyűjtése és közlése, amit 1987-ben, az MTA Néprajzi Kutatóintézetében feladatként kaptam. Már a rimóci népviselet múltjának megidézésében is segítségemre voltak a cseléd-béres szerződtetéseken kívül az árszabások, a gyöngyösi szűcsök és szűrszabók40 tevékenységét vagy a vasi népviselet alakulását41 is az árszabások segítségével sikerült nyomon követnem, így az árszabások forrásértéke nem volt újdonság számomra. Az MTA Néprajzi Kutatóintézetében – már az árszabáskataszter megjelenése előtt – Takács Lajos kezdeményezte a limitációk összegyűjtését.42 Tulajdonképpen az ő munkáját folytatva kezdtem meg 1987-ben a publikálatlan árszabások különböző hazai levéltárakban történő másoltatását. A gyűjtőmunka 1995-ben fejeződött be, aminek eredményeként 3800 fóliónyi, 212 publikálatlan árszabásmásolat került az MTA Néprajzi Kutatóintézetének Adattárába. Ekkor kezdődhetett meg az árszabások publikálása, amihez három alkalommal is OTKA-támogatást kaptam.43 Az egymáshoz közel álló mesterségek termék39 VEAB-ülés: Mezőgazdasági Múzeum, 2005. november 23. Mint a Néprajzi Társaság Anyagi kultúra szakosztályának elnöke készítettem elő egy ülést a történeti források, elsősorban az árszabások használatának módszertani tanulságairól. A terv végül a 2006. február 23–24-én, a „Gazdaság-, társadalom- és egyháztörténeti források néprajzi értelmezésének lehetőségei”-ről megtartott nemzetközi konferenciává szélesedett, melyet az MTA Néprajzi Kutatóintézetével, illetve Fülemile Ágnessel közösen szerveztünk. 40 FLÓRIÁN Mária 1984. 41 FLÓRIÁN Mária 1992. 42 Takács Lajos tervét betegsége miatt már nem tudta megvalósítani. Az általa összegyűjtött kb. ötven oldalnyi, az akkori technikai lehetőségekkel készült levéltári másolat megfeketedett. 43 Az alábbi pályázatok keretében folyt a publikálatlan árszabások összegyűjtése, illetve kiadása: – OTKA T 017866, Kisbán Eszter témavezető: Kulturális változások érintkező társadalmi rétegek életvitelében Magyarországon (16–20. század). 1995–1999. Az alábbiaknak témavezetője voltam: – OKTK VIII/A. 41.: A magyar és magyarországi tárgyi néprajz történeti forrásai. 1996–1998. – OTKA T 026517: Mesteremberek szervezetei, életformája, készítményei. Új levéltári források feltárása, elemzése, közlése (16–19. század). 1998–2001. – OTKA T 037198: Mesteremberek szervezetei, készítményei. Publikálatlan levéltári források feltárása, elemzése, közlése (16–19. század). 2002–2005.
15
listáit tíz tematikus kötetbe rendeztük, hogy könnyebben nyomon követhessük az egyes iparágak belső fejlődését, anyagválasztékának, technológiájának változását.44 Az Mester Emberek míveinek árazása… címmel megjelent sorozatunkban a ruházati iparok árszabásait magam dolgoztam fel, és adtam közre rövid ipartörténeti bevezetővel, öt kötetben, az alábbi témacsoportosításokban: – Csapók, gubások és szűrszabók, süvegesek és kalaposok árszabásai (1597–1821). Bp., 1995. 187 o. – Szűcsök és kesztyűsök árszabásai (1597–1821). Bp., 1997. 196 o. – Váltó- és vásármíves magyarszabók, németszabók és zubbonyosok árszabásai (1626–1820). Bp., 1998. 256 o. – Tímárok, kordovánosok és irhások, bocskorosok, magyar- és németvargák, csizmadiák és kapcakötők árszabásai (1597–1821). Bp., 1999. 390 o. – Takácsok és festők, gombkötők és gombcsinálók árszabásai (1626– 1820). Bp., 2002. 194. o. A tematikus kötetek segítségével a néprajz (és más szakterületek) számára az eddig jobbára csak a reformkorig visszavezethető adatok sorozatos, rendszeres, több évszázadra visszamenőleg módszeresen értékelhető forrástömeggel bővültek. Egy-egy termék, anyagféleség, technológia megjelenése, változása a 16. század végétől 1821-ig szinte országrészről országrészre, olykor évtizedről évtizedre nyomon követhető, és összevethető a környező országok kézművességének fejlődésével. 1821 az az időhatár, amely után az árszabások már csak az alapélelmiszerekkel foglalkoztak, a mesteremberek készítményeivel nem. Az 1820 és 1867 közötti magyar paraszti öltözködésnek a Kresz Mária45 által összefoglalt állapota éppen záróakkordja a jobbágyfelszabadítás előtti évszázadokban lejátszódó folyamatoknak, amelyeket ebben a kötetben ábrázolni kívántam, és egyben kezdete egy további nagy átalakulásnak. Egyes mesterségek esetében az árszabások egymás mellé állították a különböző társadalmi és vagyoni állású megrendelőknek, vásárlóknak szánt terméke-
44 Az OTKA-pályázatok keretében, a ruházati iparokat leszámítva, a többi mesterség limitációit H. Csukás Györgyi tette közzé öt kötetben. Vissi Zsuzsa és Tuza Csilla pedig Az Mester Emberek jó rendtartása címmel három kötetet adott ki a Magyar Kancelláriai Levéltárban, a Királyi Könyvekben 1525 és 1738 között beiktatott céhlevelekből. 45 KRESZ Mária 1956.
16
ket, amelyek további meggondolásokhoz vezethetnek. A szabályzatok időbeli változásából kiolvasható, a tárgyi kultúra számos területére vonatkozó új adatok kiegészítik, esetenként módosítják is a korábbi századok tárgyi környezetéről, művelődéséről és kollektív magatartásformáiról alkotott elképzeléseinket. A hazai és a környező országok kutatási eredményeinek összecsengése, az európai kézműiparosok társadalmi, gazdasági körülményeinek alakulásában tapasztalható hasonlóságok, kapcsolatok, egybeesések igazolják a hazai kézműipar európai kapcsolódásait, amelyek kihatottak az egész magyar tárgyi kultúrára, művelődésre.46
A forrásokból levonható következtetések A paraszti öltözködéskultúra – mint a társadalom bármely rétegében a kultúra bármely területe – állandó változásban és a teljes magyar társadalom öltözködésének alakulásával folyamatos kapcsolatban volt. Munkáimban azonban nem a társadalmi, gazdasági változásokat vizsgáltam, hanem kiemelten az öltözködésben megmutatkozó hatásukat kerestem, amelyek esetenként szinkronban voltak a kultúra más területei, például a szövés, hímzés alakulásával. A teljes adatsorok összeállításába és értelmezésébe fektetett elemző munka végeredményben az öltözködésen keresztül a magyar társadalom keleti és nyugati kapcsolódásaiba, a nyugat-európai, illetve a nyugatról közvetlenül szomszédos, ausztriai fejlődéshez képest lemaradására, illetve más esetekben egyidejűségére világított rá. A ruházkodással kapcsolatos iparágak köteteiben időrendben felsorakozó adatsorok kimutatták a különböző úri, polgári és paraszti rétegek öltözködésének státushoz, ranghoz, foglalkozáshoz kötött különbségeit a társadalmi rétegek közötti határvonal megerősödésének és elmosódásának dinamikájával együtt, de kimutatták az egyes divatok, kulturális hatások jelentkezését, virágzását, elhalását is.
46 Az, hogy már megjelenésük előtt többen éltek az MTA Néprajzi Kutatóintézetének Adattárában beleltározott árszabások tömeges adataiban való válogatás lehetőségével, és hogy számos, a kötetek megjelenését követő publikáció (sokszor a kötetre való utalás nélkül, de a kötetben egymás mellett szereplő levéltárak jelzeteire hivatkozva) hasznosította az így összegyűjtött adatokat, már önmagában sikernek számított. Legelőször Endrei Walter fedezte fel az összegyűjtött árszabások adatbőségét (ENDREI Walter 1990).
17
Mivel a közrend öltözködésére vonatkozóan hozzávetőleg a kora újkortól akadnak konkrét adataink, elemzéseimet ezzel az időszakkal kezdtem. A 17–18. század rendi kötöttségei és a török hódoltság korszaka után, a 18. században indulnak azok a folyamatok, amelyek a magyarországi parasztság öltözködésének a 19. század második felében meginduló városiasodásához, „polgárosodásához” vezettek.47 Eddig az időszakig terjednek témánkra vonatkozó forrásaink. Az egyes résztémák feldolgozása közben nem törekedtem arra, hogy mondanivalómat a társadalomtörténeti korszakok keretei között tartsam, még ha az elemzésekben óhatatlanul megjelennek is korszakok, illetve hozzávetőleges korszakhatárok. A jelzett évszázadokon belül zajló folyamatok bemutatását tartom feladatomnak, az árszabásokból kiinduló nyomozásokat, eredményeket, illetve a belőlük levont következtetések sorát foglalom gondolati egységbe. Meggyőződésem, hogy több évszázadon átvezető forrásaim segítségével – a népviselet sok „állóképes” ábrázolásához képest – „mozgóképpé” alakulhat az a folyamat, amelyet a magyar művelődéstörténet számára az etnográfia a „népviselettel”, a parasztság öltözködésével kapcsolatosan felkínálhat.
47 Ebben a kötetben a disszertációm első fele került közlésre. Második fele „A normáknak való megfelelés a 19–20. századi parasztöltözetek alakulásában” címmel a parasztöltözetek jelrendszerében a színek, a kelengye szerepével és a parasztosodás-polgárosodás, kivetkőzés folyamatával foglalkozik. Az ez utóbbi fejezetben felvetett szempontok kidolgozása folytatódik a „Köznépi textilkultúra a közgazdasági és művelődési változások tükrében 1850–1950” című, jelenleg is folyó OTKA-program keretében.
18
HELYSÉGNÉVMUTATÓ
A Helységnévmutató a szövegben és a lábjegyzetekben előforduló helységneveket tartalmazza, a vármegyék, így a levéltári jelzetekben előforduló vármegyék és a földrajzi régiók lokalizálására nem tér ki. A helymegállapítás az 1913-as Helységnévtár és Sebők László: Magyar neve? Határokon túli helységnévszótár (Budapest, 1990) segítségével történt. Rövidítések: A = Ausztria, Cs = Csehország, F = Franciaország, H = Horvátország, L = Lengyelország, N = Németország, O = Olaszország, R = Románia, Sz = Szlovákia, Sze = Szerbia, Szlo = Szlovénia, T = Törökország, U = Ukrajna, USA = Egyesült Államok Abony, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 60, 89 Alsó-Lindva l. Lendva 61 Aszód, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 60 Balassagyarmat, Nógrád vm. 93, 124 Bártfa, Sáros vm. (Bardejov, Sz) 6, 27, 35, 41 Bazin, Pozsony vm. (Pezinok, Sz) 64 Bécs (Wien, A) 19–20, 22, 27, 31, 57, 104, 137–139 Bénye, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. (Bíňa, Sz) 48 Beregszász, Bereg vm. (Beregovo, U) 125, 130 Beszterce, Besztercebánya, Zólyom vm. (Banská Bystrica, Sz) 109 Brassó, Brassó vm. (Brașov, R) 31, 66, 74 Buda, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 22, 28, 31, 57, 71, 74, 116 Budapest, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 138 Cegléd, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 66, 89, 117
Chartreuse (F) 32 Chemnitz (N) 52 Csépe, Ugocsa vm. (Csepe, U) 46 Csíkszenttamás, Csík vm. (Tomești, R) 65 Csongrád, Csongrád vm. 60, 65, 92, 126–127 Debrecen, Hajdú vm. 28, 33, 37, 55–56, 59, 69, 72, 95, 111–112, 117, 123, 127, 130, 134 Dés, Szolnok-Doboka vm. (Dej, R) 129 Dömsöd, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 31, 89 Drégelypalánk, Hont vm. 110 Eger, Heves vm. 96, 129 Eperjes, Sáros vm. (Prešov, Sz) 27, 35 Esztergom, Esztergom vm. 22, 87, 91, 110, 121 Fehérvár, Fejérvár, Fejér vm. 60, 72, 86, 89, 111, 120 Felnémet, Heves vm. 39 Fiume, Fiume város és kerülete (Rijeka, H) 42
173
Firenze (O) 25 Fülek, Nógrád vm. (Fiľakovo, Sz) 118 Gyöngyös, Heves vm. 15, 52, 59–60, 74, 117 Gyöngyöspata, Heves vm. 117 Győr, Győr vm. 41, 59, 64, 75–76, 86, 88, 102, 109 Gyula, Békés vm. 86, 128, 132–133 Gyulafehérvár, Alsó-Fehér vm. (Alba Julia, R) 59, 111 Harta, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 47 Hétfalu, Brassó vm. (Săcele, R) 43 Hódmezővásárhely, Csongrád vm. 35, 58, 69 Hodolin (Hodonín, CS) 65 Hont, Hont vm. 58–60, 64–65 Jászberény, Jász-Nagykun-Szolnok vm. 87, 117, 124, 131–132 Jolsva, Gömör és Kis-Hont vm. (Jelšava, Sz) 59 Kalocsa, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 66, 115 Kapos, Ung vm. (Kapuš, Sz) 59 Kapuvár, Sopron vm. 11 Karlóca (Sremski Karlovci, Sze) 22 Kassa, Abaúj-Torna vm. (Košice, Sz) 21, 84, 110–111, 116 Kazár, Nógrád vm. 11 Kecskemét, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 22, 26, 31, 56, 60, 62–63, 66, 69, 78, 89, 95, 101–102, 117–119, 124, 126, 132, 134 Keszthely, Zala vm. 103 Kézdipolyán, Szeben vm. (Poiana, R) 121–122, 126 Kézdivásárhely, Háromszék vm. (Tîrgu Secuiesc, R) 120 Kisújszállás, Jász-Nagykun-Szolnok vm. 60
174
Kisszeben, Sáros vm. (Sabinov, Sz) 52 Klenóc, Gömör és Kis-Hont vm. (Klenovec, Sz) 59 Kolozsvár, Kolozs vm. (Cluj-Napoca, R) 62, 109, 111 Komárom, Komárom vm. (Komarno, Sz) 22, 42, 61, 64–65, 132 Konstantinápoly (Konsztantinije, T) 20, 22 Köln (N) 110 Körmend, Vas vm. 14 Körmöc, Bars vm. (Kremnica, Sz) 59 Kőszeg, Vas vm. 72, 76 Krakkó (Krakow, L) 27 Kunhegyes, Jász-Nagykun-Szolnok vm. 60 Lendva, Alsólendva, Alsólindva, Zala vm. (Lendava, Szlo) 36 Linz (Linz, A) 35, 84 Lipcse (Leipzig, N) 22 Losonc, Nógrád vm. (Lučenec, Sz) 59–60, 99, 120 Lőcse, Szepes vm. (Levoča, Sz) 27, 31, 52, 59, 64, 117 Martos, Komárom vm. (Martovce, Sz) 11 Matolcs, Szatmár vm. 59 Mezőkövesd, Borsod vm. 11, 38, 40 Mindszent, Csongrád vm. 60 Miskolc, Borsod vm. 22, 60, 89, 100, 121 Modor, Pozsony vm. (Modra, Sz) 64, 72 Mohács, Baranya vm. 22 Nagybánya, Szatmár vm. (Baia Mare, R) 59 Nagybaracska, Bács-Bodrog vm. 48 Nagydisznód, Szeben vm. (Cisnădie, R) 66 Nagyhalász, Szabolcs vm. 48 Nagykőrös, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 42, 45, 66, 89, 111
Nagykunság, Jász-Nagykun-Szolnok vm. 34–35, 60 Nagyszeben, Szeben vm. (Sibiu, R) 26, 66 Nagyszombat, Pozsony vm. (Trnava, Sz) 52, 64, 117 Nándorfehérvár (Belgrád, Szerbia) 21 Nápoly (Napoli, Olaszország) 50 Németi, Szatmárnémeti, Szatmár vm. (Satu Mare, R) 59 Németpróna, Nyitra vm. (Nitrianske Pravno, Sz) 59–60 Opitz, Bars vm. (Obitse, Sz) 76 Oroszlány, Komárom vm. 59 Pápa, Veszprém vm. 76 Párizs (Paris, F) 138 Pataj, Dunapataj, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 89 Patak, Nógrád vm. 11 Pécs, Baranya vm. 36, 70 Perchtoldsdorf (A) 83 Pest, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 52, 60, 86, 136–137 Pest-Buda 28, 31 Piliny, Nógrád vm. 48–49 Privigye, Nyitra vm. (Prievidza, Sz) 59–60 Pozsony, Pozsony vm. (Bratislava, Sz) 20, 28, 30, 64, 75, 84, 86, 92 Próna, Tót-Próna, Túrócz vm. (Slovenske Pravno, Sz) 59–60 Pusztafalu, Abaúj-Torna vm. 43 Ráckeve, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 31 Rátka, Zemplén vm. (Ratka, Sz) 59 Rimaszombat, Gömör vm. (Rimavská Sobota, Sz) 59–60, 117 Rimóc, Nógrád vm. 11, 15 Rinya, Somogy vm. 36
Rozsnyó, Gömör és Kis-Hont vm. (Rožňava, Sz) 59, 130 Rudna, Torontál vm. (Rudná, Sz) 59 San Francisco (USA) 49 Sárospatak, Zemplén vm. 24 Sátoraljaújhely, Zemplén vm. 46 Sellye, Nyitra vm. (Šaľa, Sz) 59 Siklós, Baranya vm. 22 Solt, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 45 Sopron, Sopron vm. 14, 43, 47, 64, 75–76, 84, 91–92 Szakmár, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 90 Szarvas, Békés vm. 60 Szászváros, Hunyad vm. (Orăștie, R) 26 Szatmár, Szatmárnémeti, Szatmár vm. (Satu Mare, R) 42, 59, 72, 78, 134 Szeben, Nagyszeben, Szeben vm. (Sibiu, R) 26, 52, 60, 62, 66, 74, 84, 127 Szeged, Csongrád vm. 22, 69, 86, 128–129, 134 Szék, Szolnok-Doboka vm. (Sic, R) 69 Szent-György, Hunyad vm. (Sângeorge, R) 64 Szentendre, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 102 Szentistván, Borsod vm. 49 Szigetvár, Somogy vm. 22 Szolnok, Jász-Nagykun-Szolnok vm. 60 Szombathely, Vas vm. 41, 64, 75, 85, 131 Tápé, Csongrád vm. 48 Tard, Borsod vm. 40 Tata, Komárom vm. 22, 59, 60, 76 Temesvár, Temes vm. (Timișoara, R) 21 Teplic, Gömör vm. (Teplice, Sz) 42 Tiszolcz, Gömör és Kis-Hont vm. (Tisovec, Sz) 59 Tokaj, Zemplén vm. 22, 26
175
Torda, Torda-Aranyos vm. (Turda, R) 36 Torockó (Toroczka) Torda-Aranyos vm. (Rimetea, R) 36, 112 Trencsén, Trencsén vm. (Trenčín, Sz) 58–59 Tura, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 11 Túrkeve, Jász-Nagykun-Szolnok vm. 60, 124 Újvidék, Bács-Bodrog vm. (Novi Sad, Sze) 22, 30
176
Ungvár, Ung vm. (Uzshorod, U) 60, 111 Vácz, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. 60 Várad, Nagyvárad, Várad-Olaszi, Bihar vm. (Oradea, R) 56, 72 Várpalota, Veszprém vm. 60 Verőcze, Nógrádverőce, Nógrád vm. 47 Veszprém, Veszprém vm. 41, 60–61, 64, 70, 76, 86, 88–89, 93, 131, 133 Zalaegerszeg, Zala vm. 41, 86 Zólyom, Zólyom vm. (Zvolen, Sz) 59
