Filme műfajok A western
Mi is az a western?
Western: az amerikai vadnyugaton játszódó kalandfilm. A polgárháborúban kettészakadt Észak és Dél viszályát, a nyugati partvidék meghódítását, a telepesek és az indiánok küzdelmét eleveníti fel újra és újra, a történelmi múltat gyakran mitizálva és kiszínezve. Tipikus hőse a gyakran a közösségével is szembekerülő, igazságosztó, erős, szabad „jó-rossz” ember, aki a ’60-as évekig mintegy az amerikai erkölcs foglalata. Jellegzetességei a látványos üldözésjelenetek és tűzpárbajok. Fénykora a ’30-as, ’40-es, ’50-es évek. A ’60-as, ’70-es években sokkal kiábrándultabb, kegyetlen, mítoszrombolóbb westernfilmek születnek, jellemző, hogy a legendás westernalakok is megcsúfoltatnak, megjelennek a vadnyugati antihősök.
Kis történet
Őstípusa „A nagy vonatrablás” (1903) E. Porter Megvan benne
Rajtaütés Üldözés Leszámolás
van benne ökölharc, tűzharc, lovas hajsza s egy gyors közlekedési eszköz vizuális szenzációja. Megtalálható benne ugyanakkor a műfaj másik jellegzetessége is: a polarizált erkölcsi világ, a Jók és a Rosszak szembenállása.
Egy kis történet A nagy vonatrablás sikere után rengeteg western Megjelenik a tipikus westernhős ikonja „good-bad guy”, akiben öszpontosul a
a határvidék vadsága, a hódító kegyetlensége, az ember jósága és a hős tragikuma William S. Hart westernszínész
A western nagykorúsága
a 20-as évek elején létrejön és a Hollywood producerek uralta filmipar. Ebben az új környezetben a good-bad guy lekerül a műsorról, az árnyalt, sokrétű történet úgyszintén. Helyüket a „hiteles”, nagy költségvetésű díszletek és a talpig becsületes cowboy-sztárok veszik át, mint az amerikai álom megtestesítői „good-good-guy”.
John Ford Talán a legnagyobb western rendező ikon Acéllovas (1924) epikus (elbeszélő) western (filmek a winyón) Hatosfogat (1939)
Ford és John Wayne – a western talán legismertebb ikonjának – első közös munkája sok szerző szerint az első „érett” western, amelyben a műfaj kliséi kiforrott rendszerben vannak jelen.
Clementina, kedvesem (1946)
Western a II. vh. után
oly módon ábrázolják a westernhőst, mint aki nem a társadalomért küzd meg a gonosszal, hanem inkább saját morális meggyőződése miatt. A társadalom ezekben a filmekben nem anyaöl immár, hanem egy olyan rendszer, amelybe a hős nem tud beilleszkedni. Ebben a korszakban születik meg a magányos hős, aki a film elején a hegyek közül belovagol a közösségbe, hogy aztán a film végén, ha élve megússza, épen vagy gyakran sérülten kilovagoljon belőle.
Az eurorópai western A 60-as évekre a western elfárad A frissítés Európából jön A német és az olasz western megjelenése 60-as évek
Német western
Nyugat-Németországban Karl May regényeinek filmre vitelével kísérleteztek, és a siker nem maradt el. Az első ilyen film Az Ezüst-tó kincse volt (Harald Reinl, 1962). A Winnetou-filmek sorát megnyitó opusz sikerének titka az volt, hogy készítői nem törekedtek az amerikai westernek lemásolására, hanem inkább Karl May mesevilágát próbálták ábrázolni, és az erkölcsi vonatkozások mellett az akcióra helyezték a hangsúlyt. Reinl a film világsikerét követően három részben vitte filmre a hollósörényű apacs törzsfőnök történetét.
Német western
Az akkori Kelet-Németországban készült westernciklusok elsősorban az indiánok függetlenségi harcaival foglalkoztak. Jellemző, hogy a DEFA-westernek (pl. A nagy medve fiai, 1965; Vadölő, 1967; Osceola, 1971) rendezőtől függetlenül az indiánok dicsőítését, illetve az amerikaiak népirtó politikáját tűzték zászlajukra.
Német western
Gojko Mitic
1977 – Severino 1975 – Vértestvérek (Blutsbrüder) 1974 – Ulzana 1973 – Apacsok (Apachen) 1972 – Tecumseh 1971 – Osceola 1970 – Meteorvadászok (Signale - Ein Weltraumabenteuer) 1970 – Halálos tévedés (Tödlicher Irrtum) 1969 – Fehér farkasok (Weiße Wölfe) 1968 – A Sólyom nyomában (Die Spur des Falken) 1967 – Vadölő (Chingachgook, die grosse Schlange) 1966 – Nagymedve fiai (Die Söhne der Großen Bärin) 1963 – Winnetou
Olasz western
Az egyetlen európai western, amely (vissza)hatott az amerikaira, az olasz, amelyet Sergio Leone rendező neve fémjelez és alapjaiban változtatta meg a műfaj kliséit. Egy maréknyi dollárért (1964), Pár dollárral többért (1965), A jó, a rossz és a csúf (1966) – , Volt egyszer egy vadnyugat (1968) Leone westernjeiben nyoma sincs nemzeti identitásmítosznak, lovagló erkölcscsőszöknek. A spagettiwesternek hőse mindvégig abszolút kívülálló, tetteit nem az önzetlenség, hanem a pénzszerzés vagy a bosszú motiválja. A klasszikus amerikai western által piedesztálra helyezett erkölcsi kategóriák romba dőlnek, elszabadul az erőszak démona, a vászonról ömlik a pesszimista világszemlélet.
60-as, 70-esévek amerika
A hatvanas-hetvenes évek társadalmi és politikai lidércnyomása (a két Kennedy, illetve Martin Luther King meggyilkolása, a vietnami háború, a Watergatebotrány stb.) hatására darabokra hullott a klasszikus western hatvan éven át több-kevésbé egységes mítosza. A szilánkokból egy új (ellen)mítosz kelt életre, a keresztapa-westernnek nevezett műfaj. A klasszikus westernnel ellentétben a keresztapawestern erkölcsi szükségszerűségnek, sőt, pozitív értéknek állítja be a könyörtelen agressziót és a hatalomvágyat. A magányos hős archetípusa is eltűnik, a korszak filmjeiben nyüzsögnek a többnyire hideg tekintetű, profi hősök, akik csak pénzért hajlandóak megvédeni a gyenge közösséget, amelyhez viszont még véletlenül sem fűzi őket semmilyen kötelék. A jó-rossz ellentét immár nem a társadalmi-erkölcsi értéken múlik, hanem a rokonszenvességen. A néző azzal azonosul, aki neki szimpatikus, az lesz tehát a jó, a vele szembenállók meg a rosszak. A végső üzenet pedig majd minden esetben az, hogy ez a világ nem tudja levezekelni bűneit.
60-as, 70-esévek amerika
A korszak legendássá vált opuszai,
Aki megölte Liberty Valance-t, (John Ford, 1962), a Vad banda (Sam Peckinpah, 1969), a Butch Cassidy és a Sundance kölyök (George Roy Hill, 1969), A pap, a kurtizán és a magányos hős (Sam Peckinpah, 1970), a Kis nagy ember (Arthur Penn, 1970), A missouri fejvadász, (Arthur Penn, 1976),
mind a klasszikus western demitizálásának mítoszát ábrázolják.
A western halála A 80-as évekre a western gyakorlatilag kihal Nyomokban egyes filmekben fellelhető pl nincs bocsánat, Maverick, Wyatt Earp, Nem vénnek való vidék
A western Konvenciók, ikonok
Konvenciók A western eredeti hazája az 1865-1900 közötti évek, vadnyugata 1865-1890-ig zajlanak az indián háborúk, épül a vasút, jönnek a telepesek, zajlik a polgárháború (1861-65)
Helyszínek préri elszigetelt erőd farm ranch mulató börtön kisváros főutcája határmenti falu/kisváros
Történet konvenció
Törvényesség és jogrend fenntartása a határvidéken Konfliktus a
jó és a rossz őslakosok (indiánok) és bevándorlók ember és természet civilizáció és vadság gazember és hős serif és gengszter …
között
Ikonok
ellenség (sokszor indián) katonaság, puska, párbaj, harc erőszak és mészárlás lovak vonat és vonatrablás bankrablás postakocsi és kirablása bandita, serif marha, bölénycsorda katona üldözés
western ruha hős arany szekér férfias ember kurva cowboy …
Technika Széles sáv remek zene sok totál és premier gyors fahrt …