C-pavilon Az osztályon csak cigarettát, élelmet, esetleg pénzt lopnak. Pénzt ritkábban. Mikor felveszik a beteget, le kell adni mindet a nővéreknek, aztán kér az ember, ha kell valamire, meg kell mondani, mit akarsz venni, és akkor adnak. Annyit. De van, aki jobban szereti, ha van nála, pedig nem jó, mert gyógyszerosztás után lekábulsz, és még a zoknidból is kiveszi, aki érti a módját. Míg te alszol. Néha arra ébred az ember, hogy valaki a szekrényében motoz, vagy a pizsamája zsebében, máskor valaki rád fekszik, eltéveszti a kórtermet vagy az ágyat. Amúgy szelíd mindenki, a dühöngök a rácsos ágyban vannak egy nagy lakattal bezárva. De ezek se olyanok, hogy félni kell tőlük, csak ütnek, vágnak, vergődnek, olyat látnak, amit más nem, pókot, egeret, patkányt, denevért, ordítanak, mint akit ölnek. Mást nem bántanak, és őket se bántja senki, nem tehetnek róla. Nekik a legrosszabb. Na, de menjünk vissza az elejére. Szóval le kell adni a pénzt, ruházatot, akkor borotvát, ollót, kést, akinek van, szóval mindent, amivel az ember kárt tehet magában vagy a másikban. A látogatók üvegben semmit nem hozhatnak, csak műanyagban, mert az üveg is veszélyes, vannak öngyilkosok is, meg olyanok, akik becsavarodtak valamiért, és még most is olyanok. * Szirtes már a portán nyugtalanná válik, addig nem nagyon érdekelte az egész, de ott valahogy ideges lesz, aztán csak bemegy azzal a növel, nem is tudja pontosan, kivel, bent, a kezelőben magához tér egy kicsit, hisz nincs neki semmi baja, csak éjszaka nem alszik, étvágya sincs, de ha kialussza magát, elfelejti az egészet. A nő a felesége, de mostanában nem élnek együtt, ott derül ki, nem ül le, minden porcikája reszket, mint aki fel akar robbanni. Nagy nehezen lenyomják a székre, kap valamit a karjába, egy sárga tablettát a nyelve alá, dehogyis, nem akar ő itt lábatlankodni, minek vetkőzzön? Később már nyugodtabb, a magánéletéről nem beszél az istennek sem, csak annyit mond, hogy válni fognak, ö legalábbis úgy tudja, máskülönben nem érdekli az egész. Se munkám, se családom most már, mondja többször is, akármit kérdeznek, és legyint. *
Koncz fűnek fának meséli, hogy elvált tőle a felesége, nem tudja miért, elvitte a gyerekeket is, nem érti az egészet, sir, aztán megy tovább. A legjobb hallgatója a fiatal Csányi, aki mereven nézi, alulról felfelé, aztán elővesz egy cigarettát, és nagyot nevetve tovább megy, a cigarettát később valaki szelíden kiveszi a kezéből, és tovább szívja. Koncz ötödször van az osztályon, sokkolják, azt mondja, előtte van egy vénás injekció, és nem érez semmit, és utána olyan jó. Egy darabig. De csak nem érti, hogy miért hagyta ott a felesége, mikor ö szereti. A gyárból meg elküldték, mert sokszor volt beteg, pedig nagy beosztása volt. Az is lehet,hogy előtte küldték el, a betegsége előtt, nem tudja már, mindig csak a család volt neki fontos. És akkor megint sir. Azt mondja a doktornőnek, hogy engedjék haza, mert lehet, hogy vissza akar menni hozzá a felesége, ő meg éppen nincs otthon, eddig is otthon volt mindig és várt, mert nincs kulcsa a feleségének, és nem tudnak bemenni a gyerekkel. És akkor megint sir. Amikor meghal az egyesben az öreg Mohácsi, ideges lesz, hogy ő ezt nem bírja, és hazakéri magát. Elengedik. * Csányit is sokkolják néha, de nem nagyon használ, a folyosón jön-megy, és egyre jobban mosolyog, aztán meg elneveti magát. Nem lehet tudni róla semmit, csak azt, hogy nem beszél, pedig fiatalember. De ért mindent, ha mondanak neki valamit, akkor azt megcsinálja. Segít felrakni a székeket reggel az asztalokra, hogy fel lehessen mosni a követ. Vagy kihordja a tányérokat. Mosni már nem tud, mert azt kétszer kell, azt csak a haladók tudják, ö csak összeken mindent a ronggyal. Az anyja jár be hozzá, hoz neki cigarettát, de leadja a kezelőbe a nővéreknek, onnan kap, úgy, hogy megáll az ajtóban és vár. Aztán valamelyik nővér észre veszi, és ad. Kettőt, mert az egyiket odaadja majd valakinek, mindegy, hogy kinek. Vigyorinak is szólítják, azt is érti. Ha tüzet kér, akkor se szól semmit, hanem lassan ráhajol a cigarettájával a másikéra, és nézi a szemét. Megvárja, míg az illető hozzányomja a parazsat az övéhez. Néha sokáig tart, ha valamelyik szórakozni akar, addig Csányi ott áll lehajolva. * Sólyom is fiatalember, egyetemet végzett, de nem talált munkát. Ettől aztán nem tud enni. Vagy nem mer. Ö sem beszél, az orvosnak se válaszol, a szobatársakhoz se szól. Magas, nagyon
sovány fiú, és egész nap a kórteremben járkál le-fel, csak idegesíti a többieket. Aztán valahogy megetetik, de egyből kimegy minden a beleiből, lepedő, takaró, pizsama csupa bélsár, még a papucsa is. Ezért nem mert enni, mert tudta. A látogatókkal se beszél, csak ülnek az asztalnál, mint aki néma. Aztán megint nem eszik, de kap valamit, amitől abbahagyja. És attól kezdve eszik. Nem törődik vele, hogy mi lesz majd utána. Naponta kétszer is pizsamát kap, az ágyneműjét meg lépten-nyomon át kell húzni. Beszélni mégse akar. * A fürdőben egy kád van, és négy zuhany, a kádba senki nem mer belemászni egyedül, mindenkinek bizonytalan a járása, inkább zuhanyoznak, pedig az se könnyű, fogózkodni kell, a magasban lévő csöveken nincs rózsa, egyiken sem, és nehéz beállítani a hőfokot. Legnehezebb levetkőzni és felöltözni, mindig el akar esni az ember. Főleg a pizsama nadrágot rossz le- és felhúzni, ilyenkor valameddig egy lábon kellene állni, de nem mindig sikerül, a végén csak le kell tenni a másikat is, a nadrággal együtt, bele a vízbe, sárba, vagy neki esel a falnak, esetleg le, a betonra. Általában segít valaki felállni, ha nem, akkor lassan, a fal mellett fel lehet egyenesedni. Egy-két pizsama alsót vagy felsőt, törölközőt mindig ott felejtenek, ott lehet napokig, nem vész el. (Aki hanyatt esik, annak először hasra kell fordulni, és onnan felállni, de ez ritka). * Jani, az Jani. Mindenki úgy hívja, a másik nevét nem lehet megtudni, és egyebet sem róla, nem beszél ő sem, egész nap fekszik, mindig az oldalán, és a fejére húzott takaró alól mereven figyel, az ágyszomszédja átkérezkedik egy másik kórterembe, mert fél Janitól. Néha felkel, mezítláb végigbaktat a folyosón előrehajolva, azt lehet hinni, mindjárt orra esik, de nem. Ha valakinél cigarettát lát, nyúl érte, ha szerencséje van, nekiadják, ha nincs, az álló hamuzóból csikkeket vadász. Ö az, aki napközben is bele-belenéz mások fiókjába, párnák alatt kotorász. Amikor Veress meghalt, mindenki kiment a kórteremből, amíg kihűlt, ő nem, kibontotta a lepedőbe csavart testet, de nem volt szerencséje, a halott már meztelen volt. Női hálót visel, mert a pizsama mindig lecsúszott róla, úgy járt csupasz altesttel, bokájánál az összeszart nadrág. Néha elkapja a két beteghordozó fiú, és nagy röhögés közben belevágják a kádba, hideg vizzel lecsutakolják, egy zokszava sincs, ilyenkor órákig vacog, és folyik az orra.
* Dani bácsi bottal jár, egy agyvérzés miatt került be ide, piros arccal sétál a folyosón, vidám, beszélni nem tud, csak annyit, hogy jó-jó-jó-jó, ha elégedett, máskor meg az úgy-úgy-úgy-úgy visszhangzik a folyosón, aztán huncutul: heeeejjj! Nagyjából ellátja magát. A szomszédja a kórteremben Palóc bácsi, neki annyira reszket keze-lába, hogy etetni kell, mosdatni, öltöztetni, nem beszél, néha valamit mintha mondana, de olyan halkan, hogy nem érti senki. Éjszakánként maga alá piszkol, majd felkel és a kórterem közepére vizel, ha nem kísérik az ágyához, álldogál vagy ülne napokig is, nem talál vissza a helyére. Napok múlva liberót kap, a köntöst a hátuljával veszi előre, fürdetni kell, mint a gyereket, borotválni. Pépes ételeket kap, a gyógyszert percekig nem tudja lenyelni. * A vécében három fülke van, igen rossz állapotban, a reggeli takarítás után egy-két órával ellep mindent a mocsok, néha valaki elfelejt visszamenni, csak ül a deszkán, míg valaki fel nem állítja. Reggelre sokszor üres üveget találnak a szemetesben, van olyan elvonós, aki italt szerez, és ott issza meg, van, amelyik ott is marad összemocskolva a kövön. A másik meg dühöngeni kezd a gyógyszertől meg a szesztől, így aztán bekerül a rácsosba, ott aztán ordítozhat reggelig vagy amíg jön a vizit. Akkor aztán eldől, hogy ott marad vagy visszamehet az ágyába. A vécéajtókon nincs zár, és ha bent van valaki, a másik meg jönne, már kiabálni kell, hogy foglalt, mert van, aki már az ajtónál elengedi, nem lát, nem hall. * Kocsis egy nagy sebbel a homlokán került be, már ismerik, nem először van bent, elvált, másról nem beszél. Valaki rendre ellátja itallal, azt beszélik, a testvére. Ettől aztán különössé válik a többiekhez képest, ő csak részeg, a gyógyszereket valahogy kiköpi, nem lehet tudni, hogy csinálja. A lábadozók ugratják: Leesett, mondják neki, ott van a széked alatt! Nem kérdezi, hogy mi esett le, néz körül magán, ott van, kiabálnak neki, feláll a székről, lehajol, benéz a székek alá, de nem talál semmit, ezt sokáig csinálja, azután is, mikor már senki sem ugratja, nem is
figyelnek rá. Nappal józanabb, mindent megígér, sir, délután meg jön hozzá az a nő, és este megint részeg. * Este nagyobb adag nyugtatót kap mindenki, hogy aludni tudjon, az éjszakák mégsem nyugodtak. Éjfél után elindulnak a bolyongók, kábán szédelegve, a fal mellett tapogatózva, ki a vécébe, ki a kezelőbe altatóért, aztán az ágyba körülményes megint visszakerülni, hol a kórtermet, hol az ágyat tévesztik el. Lehet hallani, ha felborítanak egy szekrényt, vagy kiabálni kezd valaki, ha ráülnek. Visszafeküdni se sikerül mindig rendesen, baj van a takaróval, a párna sincs mindig a helyén. Palóc bácsi sokszor áll valahol reszketve, az előtérben vagy a vécé előtt, a folyosón összerondítva. Jani is máshol kél néha, befekszik valami üres ágyba, máskor valaki mellé vagy rá. Csányi is el-elkóborol, aztán összetéveszti a szobákat, csak áll a terem közepén, ha kell, reggelig, vagy amíg valaki el nem igazítja. Ha csend van, akkor valaki elkezd beszélni álmában, aztán többen is. A rácsosból meg mindig üvöltenek. Ha elmúlt éjfél, akkor már csak a hajnalt kell megvárni, akkor megy az első villamos, és ki lehet látni az ablakon. Éjféltől hajnalig félni lehet. Ilyenkor szoktak meghalni is, de az nem jár nagy zajjal. * Akinek élelmet hoznak, az a közös hűtőben tartja a folyosón, a rokon vagy látogató ráírja a beteg nevét a csomagra, és elteszi valahova hátra, a beteg általában elfelejti az egészet, ha néha eszébe is jut valami homályosan, akkor benéz és eszik valamit, ami a keze ügyébe kerül. Csányi szeret pakolni, a hűtőgép elé guggol, és kirak mindent a kövezetre, aprólékosan, néha nagyokat nevet a maga módján, prüszkölve, veres arccal. Aztán visszarakja az egészet. De csak éjjel, nappal nem engedik neki. Éjszaka egyik-másik bolyongó nagydarab húsokat eszik a folyosón, majd egyet gondolva leteszi valahová, a nyitvahagyott hűtő meg világit. * A folyosóból nyílnak a kórtermek, mindegyik ajtót nyitva kell tartani. Az első ajtó a kezelőbe nyílik, ez is mindig nyitva, kivéve, ha sokkolás van, vagy megbeszélés. A folyosón végig asztalok
állnak a szemközti falhoz tolva, mellettük székek. A betegek a maradék, méternyi széles csíkban közlekednek, ki lassan, ki gyorsabban, vécébe, vagy onnan, a tévéhez, esetleg ki, az udvarra, mások a büfébe, vagy csak úgy, unalomból. Csányi például határozottan megy, a szemét valahová egy pontra mereszti, és már mosolyog, lehet látni, hogy mindjárt elneveti magát. Szirtes pár nap múlva otthonosan, ráérősen. Piros minden kórterem előtt megáll, benéz, ha olyan a helyzet, ő is körülnéz, de szekrényeket nem nyitogat. Koncz aggódó arccal a kezelő környékén sétál barna köntösében, hazamenne, úgysem tudnak segíteni rajta. Karsai nagyon sápadt, beesett arccal tapogatja végig a falat, egyébként mindenki ráér, a folyosót megjárják naponta ötször, hússzor, ötvenszer, egymáshoz alig szólnak, semmi nem fontos. * A kezelés általában nagy gyógyszeradaggal indul, úgy mondják, kemo-sokk, amitől a beteg napokig nem tud felkelni, a kacsa az ágyán, abba vizel, vagy a pizsamába, ágyra, ahogy sikerül. A nővérek kiabálnak, amikor forgatják a lepedőn, mint egy csecsemőt, nem kell figyelni, nem haragusznak, ők is tudják. Aztán megy majd a kacsába is, nemcsak mellé, de le kellene tenni a köre, ami nem mindig sikerül, a magas ágyról kezdetben koppanva esik le a műanyag edény, eldől, a beteg fordulna utána, és leesik, persze, néha a nélkül is, ha gondol egyet ködös álmában, és elindul. Amikor csökken a gyógyszeradag már világos pillanatok is vannak, képek, érzések, a szemközti ablakon át a fák, a betegtársak. Később már felül, aztán leteszi a lábát is a köre, és elindul, nekiesik a szomszéd ágynak, szekrénynek, falnak, vagy csak le, a köre. Segítenek felállni, visszafeküdni, eltart egy darabig, míg megtanulja: lassan, óvatosan, az ágyak, a falak mellett tapogatózva, vigyázva. A többiek kitérnek előle, és feltámogatják, ha a vécé felé félúton hirtelen félni kezd, és csak áll a falhoz feszített tenyérrel, majd székeket halomra sodorva összeesik. Nem fáj. * Kovai is előre hajolva közlekedik, merev testtel, ö se nagyon beszél senkivel. Éjszaka gyakran felkel, le-fel járkál a folyosón, közben falatozik valamit a hűtőből, bárkiét, mindegy, mindenkinek mindegy, reggel senkinek nem fog hiányozni. Nem mondja el, miért van itt, úgy tudják, elvált, valami rokona hozatta be, a dossziéján ott áll: delirium tremens. A nővérek azt
beszélik egymás között, hogy nagyon ivott. Ha az elfogyott az ital, akkor megveszett, megitta az arcszeszt, a mell-lemosót, kinyomta a szesztartalmú krémeket, aztán kocsiba ült, de nem tudott elindulni. Többször volt már kezelésen, de mindig visszakerül. Mostanában már önként jön, a hazaküldést húzza, halasztja. Azt mondja, jobb itt neki, mert odakint mindenki csak bántja, nem akar hazamenni, fél. De nem is tudja, hogy mitől, csak fél. Van olyan, hogy visszajön a villamostól, hogy hadd maradjon, csak még egy hétig. És pénzt kér mindenkitől, pedig neki is van. A pizsama kabátja felső zsebében százasok vannak, az aprópénz meg a fiókjában, egy könyv alatt. És minden nap borotváltatja magát Bajszival, Bajszi meg egy húszasért borotvál akárkit, csak Janit nem. Öt a kórházi fodrász teszi rendbe hetenként, nem lehet tudni, hogy ki fizeti. * Csikkes is állandó cigaretta-problémával küzd, a hamutálakból a filtert is elszívja, csattogó papucsával sietve csoszog a folyosó kövén, egyszer-egyszer egész szál cigarettát látni a szájában, valahol, valamelyik szekrényben talál, ha szerencséje van. Tudja mindenki, de nem bántják, tüzet azonban cigarettáról nem adnak neki, mert valaki rájött, hogy átszív a másikéból is, amennyit csak bír. Vékony, ápolatlan ember, őszülő haja csapzott, apró, gombszemekkel közönyösen néz, nem beszél. Gyorsan jár, a kórtermekben váratlanul tűnik fel, és a kábult, mozgásképtelen beteg szeme láttára kivesz egy cigarettát a dobozból, beleiszik a kólába, és már kint is van. Ha haladó beteg van a kórteremben, az kiabálással elűzi, vagy kilökdösi a szobából. * Haladó beteg például az öreg Mohácsi. A haladó az már jár, segít takarítani, teríteni, tisztát cserélni, a haladót már át lehet küldeni a B-pavilonba valami irattal, vagy a laborba a levett vérmintákkal, vizelettel, haladók etetik, fürdetik Palóc bácsit, és másokat, akiknek reszket a keze, vagy görcsöl, vagy nem képes felülni sem az ágyban. A haladó borotvál is, ha kell, és segít lefogni a dühöngőt, bezárni a rácsos ágyba, afféle házimunkás, némelyik kimehet az utcára, akár haza is, ha akar, ha mer. *
Mohácsi semmit nem csinál, úgy tudják, valami nagy fejes volt, és amikor nyugdíjba ment, fokozatosan becsavarodott. Napi órarendet csinált, amelyben egész napra, óráról órára beosztotta a felesége teendőit, és szigorúan megkövetelte. Nem lett volna ebből baj, ha nem kezd el eközben inni. Aztán kapott két infarktust, és ivott tovább. Az utcán esett össze, mentővel érkezett, pizsamában, fogsor nélkül. Aludni, enni nem tud, éjszakánként a nővéreket zaklatja, altatót kér, aztán megint, hajnaltájban alszik egy keveset, néha nappal próbál, de akkor sem megy. Egész nap a folyosón ül egy asztal mellett, fejét az öklére hajtva, és nem áll szóba senkivel. Békétlen, indulatos ember, nem szól, hogy nem tud rágni a fogsora nélkül, akkor kaphatna pépest ő is. Nem szól, hogy adjanak egy kórházi köntöst rá, ha fázik, pizsamát sem kér, a sajátját viseli három hétig, és két napig. Akkor meglátogatja a felesége, de se pizsamát se fogsort nem hoz. Nagyon összevesznek még utoljára, mert aznap éjszaka az öreg meghal. Hajnalban. Mikor Sólyom megkönnyebbülve mindent a pizsamába ereszt, majd a falnak fordul, és elalvás előtt még pontosan három mély hörgést hall az öreg ágya felöl. * Minden héten egyszer körömvágás van, egy haladó kap egy ollót, és levágja a betegek körmeit kézről, lábról, a folyosón áll a sor, Csikkes mindig előre megy, furcsa, hogy Jani is. Aki nem tud még járni, annak az ágyához mennek. Aztán vérnyomást, testsúlyt mér a nővér, előbb a testsúlyt. A mérlegnél egy haladó olvassa le a mutató állását, és hangosan mondja, hogy hallja a nővér is, mert némelyik beteg elfelejti, mire sorra kerül. A gyakorlott súlymérő már nem is tologatja a súlyt, beállít valamit körülbelül, és a beteg még rá se áll a mérlegre, már mondja is az eredményt. Palóc bácsi 37 kiló! Ez akkor hasznos, ha a beteg nem tud állni, kétoldalt tartják egy másodpercig a mérlegen és kész. Palóc bácsit mindig felizgatja a dolog, még jobban reszket, kapaszkodik, az ujjait úgy kell leválasztani a radiátorról, nem akarja elengedni, ahogy reszket, rázza, mintha ki akarná tépni a falból, az arcán állati félelem. Mondana valamit, nyitja a száját, de nem tud. Dani bácsit úgy mérik, hogy a bottal támaszkodik a mérleg mellett a köre. Ezt hozzáadják, összesen 58 kiló. *
Karsai nemrég érkezett, éjszaka, furcsa hangok jöttek a kezelőből, a nővérek siettek, telefonáltak is, lehetett hallani. Reggel már aludt, belecsavarva a lepedőbe, mintha halott lenne, Jani nézegette egy darabig, de lélegzett. Most kezd járni, alig eszik, az arca teljesen fehér, a szeme meg mint két fekete gödör. Még nem tudni, hogy milyen hangja van, nem beszél ő sem. A legtöbb nem beszél, mikor behozzák, helyette a hozzátartozó mond el mindent, később a betegnek is van egy története, aztán egy másik, mikor haladó lesz, de az igazat soha nem mondja el. Karsai azt képzeli, hogy mérgezi az étellel az anyja. Biztos benne, látta, mikor beleszórt valamit a levesbe. De nem mondja el. Az anyjától lehet megtudni. Másnap vizsgálják az ambulancián, világítanak a szemébe, nyomják. Aztán keresse meg a jobb keze ujjával az orrát. Aztán a ballal. Ütik a térdét, de nem nagyon. Kikérdezik mindenről, de hallgat. A vizsgálóasztalon rángatózik az áramtól, később csak nyög, még fogják egy darabig az ágyon, nehogy elinduljon. Az arca nagyon fáradt, nehezen teszik a tolószékbe, aztán sokáig alszik. Amikor felébred, leszáll az ágyról és összeesik. * Pirosnak még a nevét se lehet tudni, pedig mondják a nővérek, amikor vérvételre vagy injekcióra kell menni. Ö sem figyel oda, mintha nem is neki szólnának. Aztán a nővér megfogja a karját és bekíséri, ötször szúrják meg, míg megtalálják a vénát, az ötödiknél elájul. Két haladó visszakíséri az ágyához. Később, mikor magához tér, kint a folyosón vesznek tőle vért, a kezelőbe nem hajlandó bemenni. Cigarettája soha nincs, meséje igen. Azt mondja, a vérnyomása miatt van itt, mert magas, és nem akar lemenni. Ez olyan jó, hogy attól kezdve többen ezt mondják, ha valaki kérdezi. Pirosnak az a problémája, hogy a pénze a B-pavilonban van, és nem tud venni magának cigarettát. Senki nem hiszi el, mert Bajszi átment a Bpavilonba, és ott nem is tudtak róla. De nem mondják neki. Nem látogatják. * Délután ki lehet menni az udvarra, meg máskor is, ha nincs vizit vagy vizsgálat. Más is kijön, a másik épületből, vannak, akik ismerik egymást, azok beszélgetnek. Van olyan elvonós, aki együtt volt a másikkal Újfaluban, Hencidán, aztán ide kerültek. A többi csak ül a lócán, de van olyan, aki sétál, körbe megy az épületen, felmegy egy darabig a lépcsőn. A büfé közel van, oda
is lehet menni, vagy csak ácsorogni, nézelődni. Jönnek a mentők új betegekkel, vagy viszik a szomszéd épületbe a részegeket, ott van a detoxikáló. Oda rendőrök is hoznak embereket, bilincsben. Egy alacsony, fekete ember jár az udvaron sokszor, szemetes zsákkal a kezében, őróla azt mondják, hogy megölte az anyját. A főorvos hozta ki a börtönből, most itt van, állandóan takarít, és hordja a szemetet. A nők is lejönnek, ők vidámabbak, beszélnek, ha kell, ha nem. Szabó azt mondta az egyiknek, hogy eredj innen, mert felrúglak. Mindnek lapos melle van vagy egyáltalán nincs. Júliának van, de az meg mindig kimászik a rácsosból, lehet, hogy odafent nem zárják be. Virágok is vannak, meg fa, bokor, olyan, mint egy festmény, jobbra meg a porta. Ezeket az ablakból is lehet látni, ha kiül az ember a folyosóra, mint Mohácsi. Csak ő soha nem nézett ki az ablakon. Ő meghalt. * Kovácsot este hozzák. Ö egy zömök gyerek, azonnal lefekszik, ahogy a kórterembe ér. Itt nem szokás köszönni, se amikor jön, se amikor megy az ember. Aztán elalszik, a nővér meg közben benéz a haja közé. A fiú mond valamit, mire azt mondja a nővér, hogy mindenkinek megnézzük, pedig nem igaz, csak annak nézik, aki gyanús. Később látogatók jönnek hozzá, egy fiatalember, meg egy fekete nő. Mindketten italosok, de főleg a fiú kiabál, hangosan heccelik Kovácsot, hogy menjen velük haza. Az menne is, a nővérnek meg mindegy. Azt mondja, pizsamában oda megy, ahova akar, ő nem ad sem ruhát, sem engedélyt, mert rendőr hozta be. És az fogja magát egy fél órán belül visszahozni, teszi még hozzá a kezelő ajtajában, nehogy azt higgye, hogy én leállok itt magával birkózni, tessék, azt csinál, amit akar. Én hoztam be magát? Nahát akkor. A fiú tanácstalan és izgatott, a látogatók meg tovább heccelik, egy tablettát se vegyél be, hülyét csinálnak belőled! Jani jelenik meg a lármára, női hálóingben, mezítláb. Nézd meg! Így fogsz kinézni, kiabálnak a látogatók, Janit nem zavarja, a cigarettát nézi a nő kezében, aztán szelíden elveszi, még csak haragudni sem lehet rá. * Krisztián kedves arcú, erdélyi fiú, illedelmes, és nagyon csendes. Azt mondja, a vérnyomása nem szabályos. Ezt mindenki el is hiszi, mert el akarja hinni, és mert gyakran mérik a vérnyomását. Ilyenkor egy-két haladó mindig ott sündörög, pár nap múlva már mindenki
sajnálja, aki eszénél van. Az éjszakákat éberen tölti, de soha nem panaszkodik, majd alszik nappal. Minden nap jön hozzá az édesanyja, az ágya mellé ül, és megvárja, míg a fia felébred. Furcsa, hogy nem dohányzik, de az még különösebb, hogy egy kis fekete bibliát lapozgat, étkezések előtt imádkozik. Meg lefekvéskor is, de biztos reggel is, ha akkor is kell. Janival egy kórterembe kerül, aki sokáig figyeli, aztán lassan leszáll az ágyról, és a fiú ágyához csoszog. Ott megáll, mint aki valamin gondolkozik, majd ráérősen kinyitja a fiú szekrényét. Belenéz a fiókba is, de semmit nem talál, csak kólát, azt pedig nem tudja kinyitni. A fiú nem szól, nézi a mennyezetet. Jani meg ácsorog még egy darabig mellette, aztán jön Piros, és visszalökdösi az ágyához. El fogom vágni a nyakad, mondja neki. Pirostól tartani kell, mert azt mondja, hogy kése van, és akárkinek elvágja a nyakát, ha egyet gondol. A kést még senki se látta, a nővérek szerint nincs is. Biztos, a B-pavilonban van az is, mondja Erzsi nővér, a pénze mellett. Piros erre aztán már nem mond semmit, de úgy néz, mint akinek van kése. Pedig nincs, megnézték. * Papok jönnek, hogy valamilyen istentisztelet lesz az alagsorban a főorvos úr engedélyével, szobáról szobára járnak, nem csodálkozik senki, vannak itt furcsább dolgok is. Aztán kiderül, hogy tényleg papok, néhány beteggel szóba elegyednek, de csak Krisztián megy velük. Menne más is, mindegy, hogy hol van az ember, de a gyógyszerosztást meg kell várni, utána meg járni sem tudnak, a néhány haladót kivéve, elalszanak az ágyban, széken, a tévé előtt, a vécé ülőkén, ahol éppen vannak. Csányi lemegy egyszer-kétszer, jókat nevet, aztán elalszik, ölben kell felhozni. Egyszer Jani is elindul, csak azt nem érti, miért kell lefelé menni, a fordulónál áll egy darabig, lassan felfogja, hogy nem jó helyen jár, így aztán ott marad, nem tudja, hogy merre induljon. Éneket hall, beszédet minden irányból, aztán az istentisztelet végén Krisztián visszakíséri. A beteg tudja, ha már egy kicsit tisztul, hogy nem szabad megfordulni, félig se, mert összezavarodik az ember, ha meg összezavarodik, akkor ott kell maradni. Ha nehéz, akkor le kell ülni. Csempére, betonra, földre, ha van szék, arra. Ágyra. Könnyű eltévedni. * Szabó is mentővel jön, pizsamában, csomag nélkül, nincs vele senki, leül a kezelő elé, ahová ültetik. Délelőtt. Délután kiderül, hogy most érkezett, akkorra már nyugtalan, a hűtőbe
kapaszkodik, tiszta görcs, a székről nem akar felállni, a két haladó viaskodás közben lehúzza róla a pizsama felső részét, egész teste tele van sebekkel, zúzódással. Aztán felrántják, akkor meg lépni nem mer, úgy áll ott, mintha szakadék szélén állna, valamit motyog rémülten, halálra vált arccal. Bent, a kezelőben egy értelmes szót sem tud kinyögni, aztán kap ő is valamit, amitől kicsit megnyugszik, és sírni kezd, majd fokozatosan rájön a reszketés, majdnem úgy csinálja, mint Palóc bácsi, de neki öt nap után elmúlik. Akkor már le is mer szállni az ágyról, a vécéig még nem tud elmenni, a kacsát a mosdókagylóba üríti. A feleségéhez nem szól egy szót se, az ágyszomszédjának mondja, az meg tovább, az ősz hajú, sírós asszonynak. Csirkehúst hagynak ott neki, meg süteményt, pénzt is, ezeket mindet Krisztiánnak adja, pedig a fiúnak nem szabad fűszerest enni. A pénzt nem is fogadja el, azt odaadják a nővérnek. Cigarettát, persze nem hozott, dünnyögi aztán az ágy szélén ülve, olyan okos ez, mint a csizmám feje. Hát milyen szemmel néz maga a feleségére, kérdezi a főorvos később, az egyik beszélgetés vége felé. Szabó erre azt mondja neki: amilyennel a kutyára. * Minden nap vizit van, tíz-tizenegy óra körül, ezt onnan lehet tudni, hogy valamelyik nővér kijön a kezelőből, és hangosan azt mondja, hogy vizit. Többször is. Tessenek bemenni a kórterembe. Ezt már tudja mindenki, aki meg nem, az úgyis ott van, az ágyon fekszik. A haladók állnak az ágyuk előtt, aki még kezdő, az örül, ha fekhet, némelyik alszik, azokat felrázzák. Az orvosnő kérdéseket tesz fel, de olyan halkan, hogy alig lehet érteni, meg úgy kicsavarja, hogy nem mindig lehet rá válaszolni. Aztán olyasmit is tud a betegről, amit az nem mondott el neki. Lehet, hogy az asszony, azzal sutyorogtak odabent, sokáig. Vigyázni kell nagyon. Mások is hallják, és különben is. A legjobb, ha az ember semmit se mond egy darabig, vagy csak éppen hogy. Panaszkodni nem szabad, azt például, hogy szédül, hogy nyom az agya, mert akkor még tovább kell itt maradni, mert akkor elküldik vizsgálatokra, jön a két beteghordozó fiú, bevágják a tolókocsiba, aztán gyerünk, sebesen, csak úgy pattog az ember a gödrös udvaron. Liftbe be, lépcsőn le-fel, az alagsorban a fal mellé tolják, és elmennek, azt mondják, maradjon itt, tata, ne ugráljon, majd jövünk, mire sorra kerül. A plafonon vastag csövek mennek, gyenge a világítás is, és sok a beteg. Van, aki saját lábán, a többi tolószékben, ki így, ki úgy. Ki meztelenül, csak egy takarót löktek rá, sápadtan, elkábulva, csendben. Nem néznek sehova. Az idő meg telik, és valahogy elromlik minden, rossz a szék a hátnak, nyilall a derék, levegő is alig van, és szinte
szemmel láthatóan fogy, szólni kellene valakinek, hogy itt mindenki meg fog fulladni, és a többieknek, hogy hamar vegyenek nagy lélegzetet, mert azután már nem lehet. Meg akarnak ölni? * Piros onnan kapta a nevét, hogy piros az arca a vérnyomásától, meg a rengeteg cigarettától, ami soha nincs neki. Mert akinek nincs, az megijed, és fűhöz, fához szaladgál, hogy adjanak neki, és ha teheti, akkor dugdossa, hogy legyen, és így többet szív.(Ez így nem jó). Szóval azért szív többet, mert mindig kér, mindenkitől, nemcsak akkor, ha kívánja, és elszívja mindet. Meg tartalékol, de az sem tart sokáig, azt is elszívja. Aki tud menni, az bejárja az udvart, a pihenő padoknál összeszedi a csikkeket, feltúrja a szeméttartót, a hamutálakat, de főleg kér. Mindenkitől, akivel találkozik, látogatótól, ápolótól, férfitől, nőktől, gyerektől nem, gyerekeket ide nem hoznak. A lényeg a félelem. Hogy nem lesz majd, mikor kívánja. És nem is, mert addigra elszív mindent. Így aztán kétféle ember van, akinek van cigarettája, meg akinek nincs. És aki nem dohányzik, és itt bent se szokik rá, de ez ritka. Akinek van, az lenézi a másikat, az meg bezáródik, amikor kiderül, hogy neki nincs. Mert ez azt jelenti, hogy pénze sincs, és látogatója se. Ezek állandóan alusznak, mint Csikkes meg Jani, és Piros is, meg a többi, csak néha kelnek fel, és elindulnak cigarettára vadászni. Lökik el őket, dugják előlük a többiek, de nem nevetik ki, nem tudhatja senki, mikor lesz belőle is Csikkes. Szabó három cigarettát kér Karsaitól másnapig. Másnap jön az asszony, de nem hoz cigarettát, ezen összevesznek, az asszony megsértődik és hazamegy. Pénzt se hagy. Szabó újabb három cigarettát kér, de nem kap. Kér altatót, és alszik. Amikor felébred, megint kér. Este már tíz forintot ígér egy cigarettáért, ami még gyanúsabbá teszi. Éjszaka valahonnan kerül száz forintja, egy doboz cigarettát kap érte. * Az emeleten nők vannak, de ez itt nem nagyon érdekel senkit. Valahogy összemegy az ember ott lent teljesen, a gyógyszerektől. Mint egy csecsemőnek. És a bőr se marad hátul, hanem visszamegy rá, és vizeléskor megy mindenhová, nemcsak előre, hanem a kézre, pizsamára, összevissza, vigyázni kell. Máskor észbe sincs, hogy egyáltalán van, csak a vécében. Fent nincs
tévé, csak itt, a földszinten, itt is jó magasan, hogy ne lehessen elérni. Néhányan az emeletről rendszeresen lejárnak tévét nézni, beszélgetni. Júlia csak annyit mond, hogy Júlia, úgy megy, mint egy alvajáró, a szeme szinte teljesen behunyva, az arca szép, és mindig mosolyog, Krisztiánt ölelgeti, aztán táncol kitárt karokkal. Alig van lent, már jönnek érte, viszik a rácsosba. A tévé reggeltől estig állandóan megy, csak a vizit alatt kapcsolják ki a nővérek. A kép hol színes, hol nem, de nem lehet tudni, hogy tényleg, vagy csak a betegek látják úgy. Senki sem meri megkérdezni. A haladók általában itt ülnek reggeltől estig, ha nem mennek ki. Amikor a Dallas megy, akkor a nővérek is és a takarítónő is beül a betegek közé. Este tízkor ki kell kapcsolni. Van, amikor valaki hamarabb kikapcsolja, Karsai például nem tud tőle aludni, és szól Csányinak, hogy kapcsolja már ki. Csányi tudja, hol a kapcsoló, és kikapcsolja, aztán megáll, mosolyog, később elindul vissza. A többiek nézik egy darabig a kikapcsolt készüléket, aztán valaki megkéri a nővért, hogy legyen szíves, kapcsolja be. Meccs alatt Bajszi szól Kocsisnak, vigyázz, eltalál a labda. Kocsis nem nagyon érti, előrehajol, a labdát keresi, aztán feláll, és elmegy. A kezdők is kitámolyognak néha, és leülnek, ha van hely, van, aki háttal, a másik meg elalszik, aki nem, az meg csak néz maga elé, a tévét nem találja meg a szemével, mert rossz helyen van. * Gerőt a kaputól a két beteghordozó fiú tolja be, addig taxin hozták. Az egyik beteghordozó nagytestű, mint egy birkózó, a másik sovány, nemcsak a betegeket, a halottakat is ők viszik el a kórtermekből, de akkor kesztyűt húznak, kocsin tolják a nagy, fedeles pléhtepsit az épület bejáratáig, onnan pedig kézben. Akkor ki kell menni mindenkinek, vagy kiviszik. Kicsomagolják a testet a lepedőből, és egy mozdulattal, a vállát, lábát fogva beleteszik a tepsibe. Van, amikor még hajlik, nem hűlt ki teljesen, akkor alá kell nyúlni, átölelni, és úgy. Aztán rá a fedelet. Nehéz vele kifordulni az ajtón, mindenki ott toporog, nézik, hogy sikerül-e. Mohácsi bácsinak nyitva volt a szája is, meg a szeme. A szája be volt szívódva, de a szeme most is úgy nézett, mint amikor mérges volt. A két fiú mindig siet, Gerőt is betolják a kezelő elé, és ott hagyják. Az meg feláll, illegeti magát, jobb kézzel vezényelni kezd, lassan, mintha a zene után menne, Csányi egy lépés távolságról figyeli, most nem vigyorog, soha nem érdekli, hogy ki, mit csinál, a szemét keresi a másiknak, abba bámul. Gerő egy mozdulattól visszaesik a tolószékbe, mi van, kérdezi tőle a nővér, melege van?
* Szűcsnek is magas a vérnyomása, ami abból áll, hogy még akkor is részeg, amikor behozza a fia. Kap két üveg infúziót, előbb leveszik a karjáról az órát, mert abba a karjába szúrják a tűt, az órát majd visszakapja a kezelőből, ha már lenyugszik. A kezét hozzákötözik az ágyhoz, hogy ne rángassa, míg bele megy az üvegből a folyadék. A másikat azért, hogy azzal meg ki ne rángassa magának a tűt. Közben elalszik. Mire felébred, reszket mindene, a foga is, szinte rángat a test az ágyon, pedig olyan hőség van, hogy meg lehet sülni. Kap még egy marék gyógyszert, apránként rakja a szájába a nővér, vizet itat rá. Nemsokára megint elalszik. Aztán arra ébred, hogy máshol van, ahol semmi sincs a helyén, nem tudja merre van fel, merre le, rá akar esni a szekrény, egyik kezével nem éri el a másikat, pedig le kell ütni azt a valamit, mozog, amott is, észre sem veszi, már kiabál, védi magát, szinte belefullad a párnába, csorog róla és belőle a víz, szalad ki alóla a láb, azt sem tudja, hogy hárman birkóznak vele, míg benyomják a rácsos ágyba, ő csak szabadulna ebből az egészből, amiről azt sem tudja, hogy mi. Ott bent még csúszkál egy ideig, vergődik a gumin, aztán már csak ordít, mert elfáradt, és mert tépik, szaggatják, bújna előlük, az egyik sarokban találják reggel, nyöszörögve, összekuporodva, alatta tócsában áll a vizelet. Kéthárom napig még nem tud magáról, nem is akar, rengeteg folyadékot kell neki inni, négy-öt nap, múlva átbillen: aki járni kezd, lassan tisztul, az megmarad. Aki nem, az meg fog halni. * Bajszinak bajusza van és fodrász. És a vérnyomása is magas. Ő már otthon van, csak a vizsgálatokra jön be. De van, amikor itt kell neki maradni egypár éjszakára is. Akkor ő eteti, itatja Palóc bácsit, éjszaka tisztába teszi, fürdeti. Ha itt van, akkor a nők az emeletről lejönnek, hogy menjen hozzájuk, csinálja meg a hajukat. Aztán már mindenki mindenért őhozzá megy. Borotváltatni, akkor hajat is vág, levelet ír, lefogja a dühöngőt, mert nagydarab, erős ember. Karsainak megmondja kerek-perec, hogy levespor volt az, amit anyád a levesbe szórt. Karsai nem vitatkozik, ő tisztán látta, hogy mi történt, és nem borotváltatja magát többé Bajszival. Aki tovább sürög-forog, mosolyog, sőt, nevet. Ezt aztán nem érti senki. Viccet is mond, bolondokról. Hogy egy zárt osztályról meg akarnak szökni. Megtervezik, hogy hogyan másznak át a falon, ki lesz alul, ki mászik rá, és hogy lesz majd minden. Mikor eljön az idő, kiküldenek
egy embert, hogy nézze meg az őrt, hogy ott van-e. Az meg visszajön, hogy nem lehet szökni, lebontották a falat. Ez valamikor zárt osztály volt, de most már nincs ilyen. Úgyse megy el senki. És látogatók is jöhetnek akármikor. Jobb itt lenni, ha beteg az ember, kint csak a baj érhetné. Akit elengednek, az sem mehet egyedül, csak kísérővel. Csak Kovainak nincs mindig kísérője, vissza is jön olyankor a villamosmegállótól. Nem rossz itt. A koszt is jó, rendesek az orvosok, meg a nővérek is. A beteg meg mindenütt beteg. Bajszi mondott egy másik viccet is, de az is bolondokról szól, hogy megint meg akarnak szökni a zárt osztályról, de most egy szobából. És a kulcslyukon keresztül próbálnak, de nem akar sikerülni. Aztán valamelyikük rájön, hogy azért nem, mert benne van a kulcs, kívülről. * Van, aki részeg, van, aki bolond. Meg az öngyilkosok. De azok is bolondok. Tulajdonképpen a részegek se úgy részegek, hanem alkoholisták, mert halálra akarják inni magukat. Palóc bácsi nem részeg, hanem reszket, azért bolond, Dani bácsi meg a bénulás miatt, hogy nem tud beszélni. Amúgy nem bolond egyik se. Krisztián se bolond, mert még fiatal, és illemtudó, igaz, nem nagyon beszél senkivel, de azért látszik. Neki felment a vérnyomása és fent maradt. Pirosnak is felment, de neki attól, hogy rengeteget iszik. Gerő is. Azt mondja, rumot, fél litert naponta, a többire nem emlékszik. Arra se, hogy mikor hagyta ott a felesége. Kolozsváron is volt, arra sem emlékszik, Krisztiánról jut eszébe, de hogy miért ment oda, azt nem tudja. A legtöbb beteg középkorú, negyvenen felül, majdnem mind elvált. Meg jönnek a munkanélküliek, teljesen szétmenve, elhagyatva. És mind olyan szegényebb fajta, rossz ruhákban jönnek, vagy hozzák őket. Feküsznek napokig, nem kelnek fel, mert minek? És akkor is szomorúak, ha mennek haza valakivel. Van olyan, hogy a szomszéddal, mert rokon nem jön érte. A főorvos meg csak kérdez és kérdez türelmesen. Hogy mi bántja. Mi baja. Vagy miért iszik. Mi van otthon. A beteg meg válaszol, ha tud. Hogy otthon sincs semmi. Hogy ö inkább kimenne ebből a világból. Mert ott nyomják, tapossák. A család is. Mindenki. Neki elege van. És hagyják öt békén, menjen mindenki a francba. De nem mond inkább semmit, mert vigyázni kell. Mert ott áll még vagy négy hallgató, meg az osztályos orvos, a nővér, és van egy nő, aki mindent leír, és semmi közük hozzá. Így van ez valahogy. Öngyilkos egy van, az is részegen csinálta, nyiszálta az ereket a karján egy késsel, aztán elfáradt és elaludt. A mentős kinyitotta neki a nyolcadik emeleti lakásban az ablakot, és azt mondta, tessék, itt lépjen ki, akkor biztos,
hogy meghal, ne minket ugráltasson. Egy szót nem szól senkihez. Az ilyen ember is inkább alkoholista, szóval nem könnyű ez az egész. Mert mért akarta elvágni az ereket a karján, ha nem bolond? Mert a többi részeg nem csinálta, azok csak ittak. Az igazi bolond nem iszik, nem lesz öngyilkos, csak becsavarodik. Elkezd másként viselkedni. Hogy például nem szól senkihez. Mint Sólyom. Vagy Jani. Meg Csányi is. Koncz már megint más, mert ő bolond is, meg iszik is. Amúgy meg egy pár nap múlva mindenki egyforma, és nem mond semmit. Akkor most hogy legyen? Az épület bejáratánál van egy tábla: PSYCHIATRIA, alatta: C-PAVILON. A hordágyon, tolószéken, ételhordón meg az, hogy ELME C. És úgy is mondják, hogy elmeosztály. Akkor meg bolond itt mindenki.
