FERENCVÁROSI KÖZLÖNY
KIVONAT készült a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 10-én 16.00 órakor tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből 149/2011. (V.10.) sz. Határozat Napirend: 1./ Közoktatási megállapodás megkötése Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatával 105/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester (15 igen, egyhangú) (A szavazásban 15 képviselő vett részt.) NAPIRENDI PONT TÁRGYALÁSA: 1./ Közoktatási megállapodás megkötése Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatával 105/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester 150/2011. (V.10.) sz. Határozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzata (1051 Budapest, Erzsébet tér 4.) és Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata (1092 Budapest, Bakáts tér 14.) között kötendő Közoktatási Megállapodást, valamint felkéri a Polgármester urat, a Közoktatási megállapodás aláírására. Határidő: értelemszerű Felelős: dr. Bácskai János polgármester dr. Oszvári István jegyző (11 igen, 1 nem, 4 tartózkodás) (A szavazásban 16 képviselő vett részt.)
1
k.m.f. dr. Bácskai János s.k. polgármester
dr. Oszvári István s.k. jegyző
FERENCVÁROSI KÖZLÖNY
KIVONAT készült a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 18-án 15.00 órakor tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből A 151-152/2011. (V.18.) sz. határozatok az ülés menetével kapcsolatosak. 153/2011. (V.18.) sz. Határozat Napirend: 1./ A Nemzeti Színház Nonprofit Zrt. kedvezményes adó megállapítás iránti kérelme 80/2/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester 2./ Jegyző választása 119/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester 3./ Gazdasági Program 121/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester 4./ a) Beszámoló a Ferencvárosi Önkormányzat 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról (II. forduló) 116/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester b) Beszámoló a 2010. évi Ellenőrzési terv végrehajtásáról 79/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Oszvári István jegyző 5./ A Ferencvárosi Önkormányzat 2011. évi költségvetésének módosítása (II. forduló) 117/2011., 117/2-4/2011. sz. előterjesztések Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester
2
6./ Önkormányzati gazdasági társaságok 2010. évi beszámolója, 2011. évi üzleti terve, döntés a vezetői érdekeltségről 115/2011., 115/2-6/2011. sz. előterjesztések Előterjesztő: Varga József alpolgármester 7./ FESZOFE Kft. 2010. évi beszámolója, 2011. évi üzleti terve és alapító okiratának módosítása 114/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: Varga József alpolgármester 8./ Az avarégetésről szóló 20/2001. (IX.28.) rendelet hatályon kívül helyezése 106/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Oszvári István jegyző 9./ Alapító okiratok módosítása 111/2011., 111/2/2011. sz. előterjesztések Előterjesztő: Formanek Gyula alpolgármester 10./ Nyílt eljárás keretében meghirdetett kulturális pályázat – alapítványok elbírálása 102/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: Formanek Gyula alpolgármester 11./ Dominó Általános Iskola 2011/2012. tanévben indítható osztályainak száma 120/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: Formanek Gyula alpolgármester 12./ Névhasználati kérelem 83/2011., 83/2/2011. sz. előterjesztések Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester 13./ Javaslat a 476/2009. (XII.02.) számú határozat visszavonására 103/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester 14./ Interpelláció 104/2011., 104/2/2011. sz. előterjesztések Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester Hidasi Gábor képviselő
FERENCVÁROSI KÖZLÖNY 15./ Javaslat a Képviselő-testület 12/2011. (IV.06.) számú határozata alapján a SEM IX Zrt-vel kötött megállapodással összefüggő döntésekre 113/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester 16./ Ellátási szerződés megkötése 112/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: Formanek Gyula alpolgármester 17./ Kártalanítási megállapodás 122/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester 18./ Felügyelő Tanács - tagcsere 110/2011., 110/2/2011. sz. előterjesztések Előterjesztő: Pál Tibor, Martos Dániel frakcióvezetők 19./ Beszámoló a szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok 2010. évi ellátásról 107/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: Formanek Gyula alpolgármester 20./ Egyedi lakás- és helyiségügyek 118/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: Varga József alpolgármester (17 igen, egyhangú) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.) NAPIRENDI PONTOK TÁRGYALÁSA: 1./ A Nemzeti Színház Nonprofit Zrt. kedvezményes adó megállapítás iránti kérelme 80/2/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester A 154/2011. (V.18.) sz. határozat nyilvánosságra hozatala személyiségi jogokat sértene. 2./ Jegyző választása 119/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester A 155/2011. (V.18.) sz. határozat ügyrendi javaslat.
3
A 156/2011. (V.18.) sz. határozat nyilvánosságra hozatala személyiségi jogokat sértene. 157/2011. (V.18.) sz. Határozat 1. Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete dr. Nagy Hajnalkát 2011. július 1. napjától határozatlan időre kinevezi az önkormányzat jegyzőjének. 2. A jegyző illetményét bruttó 542.900,- Ft, azaz ötszáznegyvenkettőezer-kilencszáz forintban állapítja meg. Határidő: 2011. július 1. Felelős: dr. Bácskai János polgármester (14 igen, egyhangú) (A szavazásban 14 képviselő vett részt.) (A jelenlévő képviselők száma 17 fő, a szavazásban 14 fő vett részt.) 3./ Gazdasági Program 121/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester 158/2011. (V.18.) sz. Határozat A Képviselő-testület elfogadja a Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi Önkormányzat 2014-ig szóló gazdasági programját az elhangzott módosítással együtt. Határidő: értelemszerű Felelős: dr. Bácskai János polgármester (11 igen, 3 nem, 3 tartózkodás) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.) 4./ a) Beszámoló a Ferencvárosi Önkormányzat 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról (II. forduló) 116/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete 14 igen, 0 nem, 3 tartózkodás mellett megalkotja a 14/2011. (V.23.) rendeletét a Ferencvárosi Önkormányzat 2010. évi költségvetésének módosításáról. (A rendeletet a közlöny 1. sz. melléklete tartalmazza.)
FERENCVÁROSI KÖZLÖNY b) Beszámoló a 2010. évi Ellenőrzési terv végrehajtásáról 79/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Oszvári István jegyző 159/2011. (V.18.) sz. Határozat A Képviselő-testület a Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának intézményeinél (iskolák, óvodák, szociális és egyéb szervezetek) és Polgármester Hivatalának szervezeti egységeinél, valamint Gazdasági Társaságainál 2010. évben végrehajtott ellenőrzésekről készített éves ellenőrzési jelentését és beszámolóját - 79/2011. számú előterjesztés alapján – az 1. és 2. sz. számú melléklete alapján elfogadja, és a javaslatokkal, ajánlásokkal egyetért. Határidő: értelemszerű Felelős: dr. Bácskai János polgármester (17 igen, egyhangú) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.) 5./ A Ferencvárosi Önkormányzat 2011. évi költségvetésének módosítása (II. forduló) 117/2011., 117/2-4/2011. sz. előterjesztések Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete 11 igen, 3 nem, 3 tartózkodás mellett megalkotja az 15/2011. (V.23.) rendeletét a Ferencvárosi Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről. (A rendeletet a közlöny 2. sz. melléklete tartalmazza.) 6./ Önkormányzati gazdasági társaságok 2010. évi beszámolója, 2011. évi üzleti terve, döntés a vezetői érdekeltségről 115/2011., 115/2-6/2011. sz. előterjesztések Előterjesztő: Varga József alpolgármester 160/2011. (V.18.) sz. Határozat Budapest, Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1. a.) A Ferencvárosi Bérleményüzemeltető Kft. 2010. évi éves beszámolóját elfogadja, és
4
tudomásul veszi, hogy a mérleg szerinti eredmény -4.548 eFt-os veszteséget mutat. Felhatalmazza az ügyvezető igazgatót a 2010. évi éves beszámoló aláírására és annak a Cégbíróságon történő benyújtására és közzétételére. b.) A Ferencvárosi Bérleményüzemeltető Kft. 2011. évi üzleti tervét jóváhagyja. c.) Megválasztja Oláh Gábor könyvvizsgálót (Eng. szám: MKVK-000081) a Ferencvárosi Bérleményüzemeltető Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására 2011. június 01-től 2012. május 31-ig 50 eFt + ÁFA /hó díjazással és felhatalmazza a Polgármester urat, hogy ennek megfelelően gondoskodjon az Alapító Okirat módosításáról, cégnyilvántartásban történő átvezetéséről. Határidő: 2011. május 31. Felelős: dr. Bácskai János polgármester Lászay János ügyvezető igazgató 2. a.) A Ferencvárosi Vagyonkezelő Kft. 2010. évi éves beszámolóját elfogadja, és tudomásul veszi, hogy a mérleg szerinti eredmény 1.093 eFt-os nyereséget mutat. Felhatalmazza az ügyvezető igazgatót a 2010. évi éves beszámoló aláírására és annak a Cégbíróságon történő benyújtására és közzétételére. b.) A Ferencvárosi Vagyonkezelő Kft. 2011. évi üzleti tervét jóváhagyja. c.) Megválasztja Oláh Gábor könyvvizsgálót (Eng. szám: MKVK-000081) a Ferencvárosi Vagyonkezelő Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására 2011. június 01-től 2012. május 31-ig 50 eFt + ÁFA /hó díjazással és felhatalmazza a Polgármester urat, hogy ennek megfelelően gondoskodjon az Alapító Okirat módosításáról, cégnyilvántartásban történő átvezetéséről. Határidő: 2011. május 31. Felelős: dr. Bácskai János polgármester Hollósi Miklós ügyvezető igazgató 3. a.) A Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. 2010. évi éves beszámolóját elfogadja, és tudomásul veszi, hogy a mérleg szerinti eredmény 8.346 eFt-os nyereséget mutat. Felhatalmazza az ügyvezető igazgatót a 2010. évi éves beszámoló aláírására és annak a Cégbíróságon történő benyújtására és közzétételére. b.) A Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. 2011. évi üzleti tervét jóváhagyja. c.) Megválasztja Boza István könyvvizsgálót (Eng. szám: MKVK-003036) a Ferencvárosi
FERENCVÁROSI KÖZLÖNY Egészségügyi Szolgáltató Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására 2011. június 01-től 2012. május 31-ig 170 eFt + ÁFA /hó díjazással, és felhatalmazza a Polgármester urat, hogy ennek megfelelően gondoskodjon az Alapító Okirat módosításáról, cégnyilvántartásban történő átvezetéséről. Határidő: 2011. május 31. Felelős: dr. Bácskai János polgármester dr. Kovács József ügyvezető igazgató 4. a.) A Ferencvárosi Parkolási Kft. 2010. évi éves beszámolóját elfogadja, és tudomásul veszi, hogy a mérleg szerinti eredmény -3.678 eFt-os veszteséget mutat. Felhatalmazza az ügyvezető igazgatót a 2010. évi éves beszámoló aláírására és annak a Cégbíróságon történő benyújtására és közzétételére. b.) A Ferencvárosi Parkolási Kft. 2011. évi üzleti tervét jóváhagyja. c.) Megválasztja Boza István könyvvizsgálót (Eng. szám: MKVK-003036) a Ferencvárosi Parkolási Kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátására 2011. április 01-től 2012. május 31-ig 50 eFt + ÁFA /hó díjazással és felhatalmazza a Polgármester urat, hogy ennek megfelelően gondoskodjon az Alapító Okirat módosításáról, cégnyilvántartásban történő átvezetéséről. Határidő: 2011. május 31. Felelős: dr. Bácskai János polgármester Hardi Róbert ügyvezető igazgató 5. a.) A SEM IX. Városfejlesztő Zrt. 2010. évi éves beszámolóját elfogadja, és tudomásul veszi, hogy a mérleg szerinti eredmény 5.701 eFt-os nyereséget mutat, a társaság ezt az összeget helyezze eredménytartalékba. A kamatozó részvények utáni kamat kifizetéséról lemond. Felhatalmazza a vezérigazgatót a 2010. évi éves beszámoló aláírására és annak a Cégbíróságon történő benyújtására és közzétételére. b.) A SEM IX. Városfejlesztő Zrt. 2011. évi üzleti tervét jóváhagyja. c.) Megválasztja Oláh Gábor könyvvizsgálót (Eng. szám: MKVK-000081) a SEM IX. Városfejlesztő Zrt. könyvvizsgálói feladatainak ellátására 2011. június 01-től 2012. május 31-ig 150 eFt + ÁFA /hó díjazással és felhatalmazza a Polgármester urat, hogy ennek megfelelően gondoskodjon az Alapító Okirat módosításáról, cégnyilvántartásban történő átvezetéséről. Határidő: 2011. május 31. Felelős: dr. Bácskai János polgármester Vörös Attila vezérigazgató (14 igen, 1 nem, 2 tartózkodás) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.)
5
7./ FESZOFE Kft. 2010. évi beszámolója, 2011. évi üzleti terve és alapító okiratának módosítása 114/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: Varga József alpolgármester 161/2011. (V.18.) sz. Határozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. a Ferencvárosi Szociális Foglalkoztató és Ellátó Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. (FESZOFE Kft.) 2010. évi éves beszámolóját elfogadja és tudomásul veszi, hogy a mérleg szerinti eredmény -37674 ezer Ft veszteséget mutat. Felhatalmazza az ügyvezető igazgatót a 2010. évi éves beszámoló aláírására és annak Cégbíróságon történő benyújtására és közzétételére. 2. a FESZOFE Kft. 2011. évi üzleti tervét jóváhagyja. 3. megválasztja 2011. június 01-től 2013. május 31ig Horányiné Vatamány Katalin könyvvizsgálót az Audit Univerzum Könyvvizsgáló, Adó és Gazdasági Tanácsadó Kft. ügyvezetőjét (2083 Solymár, Terstyánszky u. 10.) a könyvvizsgálói feladatok ellátására 170 eFt + ÁFA/hó díjazással. 4. elfogadja az Alapító Okirat módosítását a melléklet szerint és felhatalmazza a Polgármester urat, hogy gondoskodjon annak cégbíróságon történő benyújtásáról és átvezetéséről. Határidő: 30 nap az adatváltozás Fővárosi Cégbíróságnál történő bejelentésére Felelős: dr. Bácskai János polgármester Sebők Endre ügyvezető (14 igen, 2 nem, 1 tartózkodás) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.)
8./ Az avarégetésről szóló 20/2001. (IX.28.) rendelet hatályon kívül helyezése 106/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Oszvári István jegyző 162/2011. (V.18.) sz. Határozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az avarégetésről szóló 20/2001. (IX. 28.) számú önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló rendelet-tervezetet egy fordulóban tárgyalja meg és fogadja el. Határidő: értelemszerű Felelős: dr. Bácskai János polgármester (17 igen, egyhangú) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.)
FERENCVÁROSI KÖZLÖNY
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testület megalkotja 16 igen, 0 nem, 1 tartózkodás mellett a 16/2011. (V.23.) rendeletét az avarégetésről szóló 20/2001. (IX. 28.) számú önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről. (A rendeletet a közlöny 3. sz. melléklete tartalmazza.) 9./ Alapító okiratok módosítása 111/2011., 111/2/2011. sz. előterjesztések Előterjesztő: Formanek Gyula alpolgármester 163/2011. (V.18.) sz. Határozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Ferencvárosi Gondozó Szolgálat Alapító Okiratának módosítását az alábbiak szerint: a Ferencvárosi Gondozó Szolgálat Alapító Okiratának módosítása 1. Az Alapító Okirat 4. pontjában a „Működési terület” megjelölés helyébe „Működési kör” megjelölés lép. 2. Az Alapító Okirat 5. pontjában a telephelyek, azok címének és a helyrajzi számok felsorolása között a „1095 Budapest, Dandár u. 28. Hrsz. 37864/A/5.” helyébe a „1095 Budapest, Mester u. 33-35. Hrsz. 37864/0/A/5.”cím megjelölése kerül. 3. Az Alapító Okirat 7. pont A) Ellátandó alaptevékenységek felsorolása között a „889922 házi segítségnyújtás kisgyermekes családoknál” szövegrész hatályát veszti, a „889926 közösségi ellátások” szövegrész kiegészül „- kivéve szenvedély betegek alacsonyküszöbű ellátása -” szövegrésszel, a „889925 támogató szolgáltatások” szövegrész helyébe „889921 támogató szolgáltatás” szövegrész, a „889921 étkeztetés” szövegrész helyébe „889921 szociális étkeztetés” szövegrész, a „873012 átmeneti elhelyezés biztosító ellátás” szövegrész helyébe „873012 időskorúak átmeneti ellátása” szövegrész lép. 4. Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlan tartalommal érvényesek. 5. Az Alapító Okirat jelen módosítása a törzskönyvi bejegyzéssel lép hatályba. Budapest, 2011. május 18.
6
dr. Oszvári István dr. Bácskai János jegyző polgármester Határidő: 8 nap az adatváltozás Magyar Államkincstárnak történő bejelentésére Felelős: dr. Bácskai János polgármester (15 igen, 0 nem, 2 tartózkodás) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.) 164/2011. (V.18.) sz. Határozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Ferencvárosi Egyesített Bölcsődei Intézmények Alapító Okiratának módosítását az alábbiak szerint: a Ferencvárosi Egyesített Bölcsődei Intézmények Alapító Okiratának módosítása 1. Az Alapító Okirat 5. pontja kiegészül „Oktatási intézmények OM azonosítója: 200570” szövegrésszel. 2. Az Alapító Okirat 6. pontjában a „Működési terület” megjelölés helyébe „Működési kör” megjelölés lép. 3. Az Alapító Okirat 8. pontjában a „Fenti tevékenységek egymással mellérendelten, a komplexitásnak megfelelően működnek. A kisegítő-tevékenység arányainak felső határa a szerv kiadásaiban: 15 %” szövegrész hatályát veszti. 4. Az alapító okirat jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlan tartalommal érvényesek. 5. Az Alapító Okirat jelen módosítása a törzskönyvi bejegyzéssel lép hatályba. Budapest, 2011. május 18. dr. Oszvári István dr. Bácskai János jegyző polgármester Határidő: 8 nap az adatváltozás Magyar Államkincstárnak történő bejelentésére Felelős: dr. Bácskai János polgármester (15 igen, 0 nem, 2 tartózkodás) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.) 165/2011. (V.18.) sz. Határozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Telepy Károly Testnevelés Szakosított Általános Iskola és Gimnázium (1096 Budapest, Telepy u. 17.) Alapító Okiratának módosítását az alábbiak szerint: 1) Az alapító Okirat preambuluma helyébe az alábbi rendelkezés lép: „Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete, - az Általános Iskola és Gimnázium elnevezéssel
FERENCVÁROSI KÖZLÖNY létesített (alapított), jelenlegi nevén Telepy Károly Testnevelés Szakosított Általános Iskola és Gimnázium (1096 Budapest, Telepy u. 17.) számára – az 1993. évi LXXIX. törvény 37. § (5) bekezdésben, valamint a 1992. évi XXXVIII. Törvény 90. § (1) bekezdésben megjelölt tartalmi követelményekre figyelemmel, a 187/1994. (IV. 26.) számú határozattal megalkotott és a 272/14/1997. (IX. 06.) számú, a 74/1999. (II. 23.) számú, a 138/2001. (III. 27.) számú, a 44/14/2003. (II. 06.) számú, a 405/2/2003. (XI. 06.) számú, a 135/2004. (IV. 01.) számú, a 13/2005. (I. 25.) számú, a 125/2008. (IV. 09.) számú, a 274/2008. (VIII. 27.) számú, a 313/2009. (IX. 02.) számú, a ……/2011. (V. ….) számú határozatokkal módosított alapító okirata alapján 2011. július 1-jei hatállyal az alábbi egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot adja ki.” 2) Az Alapító Okirat 10. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „10. Ellátandó tevékenységei: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény alapján közfeladata a közoktatás, mely magába foglalja az általános iskolai-, a középiskolai nevelést és oktatást. 2010. január 1-től érvényes szakfeladatrend alapján: TEAOR szám: 8520 Alapfokú oktatás Szakágazati besorolás: 852010 Alapfokú oktatás A.) Ellátandó alaptevékenysége: 852000 Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatás (1-4. évfolyam) (szakosított tantervű testnevelés oktatás) 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) (szakosított tantervű testnevelés oktatás) 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) (szakosított tantervű testnevelés oktatás) 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) (szakosított tantervű testnevelés oktatás) 853000 Középfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) (szakosított tantervű testnevelés oktatás)
7
853112 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyam) (szakosított tantervű testnevelés oktatás) - iskolai könyvtár működtetése - halmozottan hátrányos helyzetű tanulók képességkibontakoztató felkészítés A sajátos nevelési igényű tanulóknál: integrálható értelmi fogyatékos autista megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd valamint megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 855917 Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés 855918 Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása B.) Vállalkozási tevékenysége: 856099 Egyéb oktatást segítő kiegészítő tevékenység 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás A vállalkozási tevékenység céljára a mindenkori éves költségvetésének kiadásából nem fordíthat összeget. 3) Az alapító okirat e módosítással nem érintett részei változatlan tartalommal érvényesek. Határidő: értelemszerű Felelős: dr. Bácskai János polgármester dr. Oszvári István jegyző (17 igen, egyhangú) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.)
FERENCVÁROSI KÖZLÖNY 10./ Nyílt eljárás keretében meghirdetett kulturális pályázat – alapítványok elbírálása 102/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: Formanek Gyula alpolgármester A 166/2011. (V.18.) sz. határozat a 4. sz. mellékletben található. 11./ Dominó Általános Iskola 2011/2012. tanévben indítható osztályainak száma 120/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: Formanek Gyula alpolgármester 167/2011. (V.18.) sz. Határozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1) 2011. szeptember 1-jétől engedélyezett alkalmazotti létszámot 39 főben, azaz 25 fő pedagógus és 14 fő technikai álláshelyben állapítja meg, s egyben felkéri a Polgármester urat, hogy a döntést a költségvetés soron következő módosításakor vegye figyelembe. 2) felkéri a Dominó Általános Iskola Igazgatóját, hogy a szükséges munkáltatói intézkedéseket tegye meg. Határidő: értelemszerű Felelős: dr. Bácskai János polgármester (11 igen, 5 nem, 1 tartózkodás) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.) 12./ Névhasználati kérelem 83/2011., 83/2/2011. sz. előterjesztések Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester A 168/2011. (V.18.) sz. határozat az ülés menetével kapcsolatos. 169/2011. (V.18.) sz. Határozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete a Ferencváros név használatát a Ferencvárosi Úrhölgyek Polgári Egyesületének működése időtartamára engedélyezi. Határidő: értelemszerű Felelős: dr. Bácskai János polgármester (14 igen, 2 nem, 1 tartózkodás) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.)
8
170/2011. (V.18.) sz. Határozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete a Ferencvárosi Közösségi Alapítványnak a „ferencvárosi” név használatát tevékenységének időtartamára engedélyezi. Határidő: értelemszerű Felelős: dr. Bácskai János polgármester (13 igen, 1 nem, 2 tartózkodás) (A szavazásban 16 képviselő vett részt.) 13./ Javaslat a 476/2009. (XII.02.) számú határozat visszavonására 103/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester 171/2011. (V.18.) sz. Határozat Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 476/2009. (XII.02.) számú határozatát visszavonja. Határidő: értelemszerű Felelős: dr. Bácskai János, polgármester (12 igen, 0 nem, 5 tartózkodás) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.) 14./ Interpelláció 104/2011., 104/2/2011. sz. előterjesztések Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester Hidasi Gábor képviselő 172/2011. (V.18.) sz. Határozat A Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 104/2011. számú, a VEZO Kft. közterülethasználati hozzájárulásával kapcsolatos interpellációra adott választ elfogadja. Határidő: értelemszerű Felelős: dr. Bácskai János polgármester (17 igen, egyhangú) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.)
FERENCVÁROSI KÖZLÖNY 15./ Javaslat a Képviselő-testület 12/2011. (IV.06.) számú határozata alapján a SEM IX Zrtvel kötött megállapodással összefüggő döntésekre 113/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester 173/2011. (V.18.) sz. Határozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testülete 1. a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodája Közbeszerzési Csoportját 2011. május 31-től megszünteti, ezzel egyidejűleg a Pénzügyi Iroda létszámát 38 főről 36 főre csökkenti, a Szervezési Iroda létszámát 37 főről 36 főre csökkenti, az Oktatási Kulturális és Sport Iroda létszámát 19 főről 20 főre növeli. 2. a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát (a továbbiakban: SZMSZ) 2011. június 1-i hatállyal az alábbiak szerint módosítja: a.) Az SZMSZ III.1. pontjának e határozat 1. pontjával érintett részei az alábbiak szerint módosulnak: „Oktatási Kulturális és Sport Iroda 20 fő” „Pénzügyi Iroda 36 fő Gondnokság Költségvetési Csoport Pénzügyi Csoport Számviteli Csoport” „Szervezési Iroda 36 fő” b.) Az SZMSZ 6.10.7. pontja hatályát veszti c.) az SZMSZ 1. számú mellékletét képező szervezeti ábra jelen határozat mellékletét képező szervezeti ábrára módosul. 3. felkéri a Jegyző urat, hogy a Közbeszerzési Csoport megszüntetésével kapcsolatos munkáltatói intézkedéseket 2011. május 31-ig tegye meg. 4. úgy dönt, hogy az Önkormányzat költségvetésének 1897. számú, „SEM IX Zrt. támogatása” című sorát 10.600.000.-Ft-al növeli a 3111. számú „Polgármesteri Hivatal igazgatási kiadásai” című sora terhére. 5. felkéri a Polgármester urat, hogy a döntéseket a költségvetés soron következő módosításánál vegye figyelembe. 6. felkéri a Polgármester urat, hogy a helyben központosított közbeszerzésekről szóló 31/2009. (XII. 18.) számú önkormányzati rendelet és az Önkormányzat Közbeszerzési
9
Szabályzatának módosítását a soron következő ülésre terjessze elő. Határidő: az 1. és 3. ponthoz: 2011. május 31. a 2. ponthoz: 2011. június 1. az 4-5. ponthoz: a költségvetés soron következő módosítása a 6. ponthoz: a következő testületi ülés Felelős: dr. Bácskai János polgármester (15 igen, 1 nem, 1 tartózkodás) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.) 16./ Ellátási szerződés megkötése 112/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: Formanek Gyula alpolgármester 174/2011. (V.18.) sz. Határozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja Budapest VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott ellátási szerződést 1 fő sajátos nevelési igényű gyermek Ferencvárosi Egyesített Bölcsődei Intézmények sérült csoportjában való ellátására, egyben felkéri Polgármester urat az ellátási szerződés aláírására. Határidő: 30 nap a szerződés aláírására Felelős: dr. Bácskai János polgármester (17 igen, egyhangú) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.) 17./ Kártalanítási megállapodás 122/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: dr. Bácskai János polgármester 175/2011. (V.18.) sz. Határozat A Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a IX., Lechner Ödön fasor 38017/20, 38017/47 és a 38017/48. hrsz. alatti ingatlanokon alapítandó vezetékjoggal kapcsolatos kártalanítási összeg tekintetében az ELMŰ-ÉMÁSZ Hálózati Szolgáltató Kft. felé 3.500.00,- Ft-os ellenajánlattal él. Egyúttal felkéri a Polgármester urat, hogy az ELMŰÉMÁSZ Szolgáltató Kft-vel a tárgyalásokat kezdje meg. Határidő: értelemszerű Felelős: dr. Bácskai János polgármester (17 igen, egyhangú) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.)
FERENCVÁROSI KÖZLÖNY 18./ Felügyelő Tanács - tagcsere 110/2011., 110/2/2011. sz. előterjesztések Előterjesztő: Pál Tibor, Martos Dániel frakcióvezetők 176/2011. (V.18.) sz. Határozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Felügyelőtanácsából Bézsenyi Ákost visszahívja és helyére Budai Bernadettet megválasztja. Határidő: értelemszerű Felelős: dr. Bácskai János polgármester (14 igen, 0 nem, 2 tartózkodás) (A szavazásban 16 képviselő vett részt.) 177/2011. (V.18.) sz. Határozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Rendelőintézet Felügyelő Tanácsába dr. Takács István lemondása alapján 2011. június 1. napjától Kirst Enikőt megválasztja. Határidő: értelemszerű Felelős: dr. Bácskai János polgármester (14 igen, 0 nem, 2 tartózkodás) (A szavazásban 16 képviselő vett részt.) 19./ Beszámoló a szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok 2010. évi ellátásról 107/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: Formanek Gyula alpolgármester 178/2011. (V.18.) sz. Határozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok ellátásáról szóló 2010. évi beszámolóját valamint a benne meghatározott feladatokat, egyben felkéri a Polgármester urat, hogy a beszámolót 2011. május 31-ig küldje meg Budapest Főváros Kormányhivatalához. Határidő: 2011. május 31. Felelős: dr. Bácskai János polgármester (16 igen, 0 nem, 1 tartózkodás) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.)
10
20./ Egyedi lakás- és helyiségügyek 118/2011. sz. előterjesztés Előterjesztő: Varga József alpolgármester 179/2011. (V.18.) sz. Határozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 1.) a Szent Rafael Caritas Alapítvány tevékenységét közérdekűnek nyilvánítja, 2.) a Gazdasági Bizottság hatáskörét eseti jelleggel elvonja és a Szent Rafael Caritas Alapítvány részére a Bp. IX., Balázs Béla u. 13. földszint I. sz. alatti, 43 m2 alapterület helyiséget a. megszerzési díj fizetése nélkül, határozott időre 2016. május 31-ig szólóan biztosítja, b. a bérlet díj mértékét havi 2.500,Ft/hó+ÁFA összegben állapítja meg, továbbá úgy dönt, hogy amennyiben a Képviselő-testület az FV Kft. kezelési díjának emeléséről határoz, úgy az emelést a bérleti díjban érvényesíteni kell, c. továbbá a 4415 számú önkormányzati költségvetési sor terhére biztosítja helyiség helyreállításához szükséges bruttó 2.700.000 Ft összeget. 3.) az Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért nevű szervezet részére a Bp. IX. Haller u. 26. földszint IV. sz. alatti helyiségcsoportot a. megszerzési díj fizetése nélkül, határozott időre 2016. május 31-ig szólóan biztosítja, b. a bérlet díj mértékét havi 21.000,Ft/hó+ÁFA összegben állapítja meg, továbbá úgy dönt, hogy amennyiben a társasház közgyűlése a közös költség emeléséről, valamint a Képviselő-testület az FV Kft. kezelési díjának emeléséről határoz, úgy az emelést a bérleti díjban érvényesíteni kell. Határidő: értelemszerű Felelős: dr. Bácskai János polgármester (15 igen, 1 nem, 1 tartózkodás) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.) k.m.f. dr. Bácskai János s.k. polgármester
dr. Oszvári István s.k. jegyző
FERENCVÁROSI KÖZLÖNY
11
FERENCVÁROSI KÖZLÖNY
12
1. sz. melléklet Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (V.23.) rendelete a 2010. évi költségvetés végrehajtásáról A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. Törvény 82.§-a alapján a 2010. évi zárszámadásról az alábbi rendeletet alkotja.
A rendelet hatálya és felépítése 1.§ (1) A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2010. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót az 1/b. és az 1/c. számú táblázatban foglaltaknak megfelelően 17.463.368 eFt bevétellel 16.671.507 eFt kiadással 791.861 eFt pénzmaradvánnyal jóváhagyja. (2) A Képviselő-testület a költségvetés összefoglaló adatait, a működési és felhalmozási mérlegét az 1/A számú táblázat szerint fogadja el. 2.§ A Képviselő-testület (1) az önállóan gazdálkodó intézményeinek pénzforgalmi kiadásait 5.788.225 eFt-ban, -ezen belül a kiemelt kiadási előirányzatainak teljesítését - a 2. számú táblázatban foglaltaknak megfelelően (2) a Helyi Kisebbségi Önkormányzatok pénzforgalmi kiadásait 32.266 eFt-ban, a kiemelt kiadási előirányzatának teljesítését a 3/a. számú táblázatban foglaltaknak megfelelően (3) az FB Kft lakásgazdálkodási kiadásait 1.046.228 eFt-ban, a kiemelt kiadási előirányzatának teljesítését a 3/b. számú táblázatban foglaltaknak megfelelően (4) a SEM IX. Rt. rehabilitációs kiadásait 300.814 eFt-ban, a kiemelt kiadási előirányzatának teljesítését a 3/b. számú táblázatban foglaltaknak megfelelően (5) a Polgármesteri Hivatal kiadásait 2.314.562 eFt-ban, - ezen belül a kiemelt kiadásokat - a 3/c. számú táblázatnak megfelelően (6) a Polgármesteri Hivatal szakfeladatainak kiadásait 2.099.246 eFt-ban, - ezen belül a kiemelt kiadásokat - a 3/d. számú táblázatban foglaltaknak megfelelően (7) a támogatások összegét 656.176 eFt-ban a 3/e. számú táblázatnak megfelelően fogadja el.
FERENCVÁROSI KÖZLÖNY
13
3.§ A Képviselő-testület (1) felújítási kiadásainak teljesítését 2.890.098 eFt főösszegben, valamint annak feladatonkénti részletezését a 4. számú táblázatban foglaltak szerint (2) a fejlesztési kiadásainak teljesítését 616.039 eFt főösszegben, valamint annak feladatonkénti részletezését a 5. számú táblázatban foglaltak szerint elfogadja. 4.§ A Ferencvárosi Önkormányzat Hivatala és Intézményei létszámadatait a 7. számú táblázat tartalmazza. 5.§ A Ferencvárosi Önkormányzat 2010. évi közvetett támogatásainak (adóelengedések, adókedvezmények ) kimutatását a 8. számú melléklettel hagyja jóvá. 6.§ Az állami támogatások elszámolását a 9. számú táblázat tartalmazza. 7.§ A Ferencvárosi Önkormányzat és Intézményei 2010. évi helyesbített pénzmaradványa 791.861 eFt, amit a befizetési kötelezettség, a kiegészítések 1.029.061 eFt-ra költségvetési (felhasználható) pénzmaradványra módosítanak a 10. számú táblázat szerint. 8.§ A Ferencvárosi Önkormányzat pénzmaradványának felhasználását a 11. számú táblázat mutatja be részletesen. 9.§ A Képviselő-testület (1) 2010. december 31-i állapot szerinti vagyonát a 12. számú táblázatban a mérlegadatok alapján 228.384.592 eFt-ban (2) a Kisebbségi Önkormányzatok 2010. december 31-i állapot szerint a vagyonát a 13. számú táblázatban a mérlegadatok alapján 11.198 eFt-ban állapítja meg. (3) A Ferencvárosi Önkormányzat vagyonleltára a 14. számú táblázatban található. 10.§ A 2010. év egyszerűsített mérleg adatait a 15., az egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentést a 16., az egyszerűsített pénzmaradvány kimutatást a 17. számú táblázatok állapítják meg. Az Európai Uniós forrásokkal támogatott fejlesztések adatait a 18. számú táblázat tartalmazza.
FERENCVÁROSI KÖZLÖNY
14
11.§ (1) A Képviselő-testület felkéri az önkormányzat Jegyzőjét, hogy a beszámoló elfogadásáról, a pénzmaradvány jóváhagyott összegéről, a fizetési kötelezettségekről az intézményeket a rendelet elfogadását követően haladéktalanul értesítse. (2) A Képviselő-testület felkéri az önkormányzat Jegyzőjét, hogy a pénzmaradványt érintő fizetési kötelezettség teljesítését biztosítsa, illetve kísérje figyelemmel. Záró rendelkezések 12.§ E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. Budapest, 2011. május 18.
dr. Bácskai János s.k. polgármester
dr. Oszvári István s.k. jegyző
Záradék: A fenti rendelet 2011. május 23-án kifüggesztve.
dr. Oszvári István s.k. jegyző
FERENCVÁROSI KÖZLÖNY
15
1/A sz. melléklet A költségvetés összefoglaló adatai (Önkormányzati társaságok nélkül) MFt
Sorszá m
Megnevezés
1. A l
2. Államháztartástól működési bevétel ebből Főváros által kivetett helyi adók
B
Működési bevétel
C
Helyi adóbevétel (Ferencváros által kivetett)
D
Lakásértékesítés nettó bevétele
E
Fővárosi Lakásalap nettó támogatás
F
Helyiség értékesítés bevétele
G
Vagyonértékesítés nettó bevétele
H
Módosítás 2010. évi Módosított i előirányza előirányza előirányza t t t 1/2010. 23/2010. 4/2011. 3. 4. 5. 6 886 7 113 7 600 4 285 4 246 4 246
Teljesíté s I.-XII.hó 14/2011. 6. 7 100 3 918
780
766
988
1 033
2 800
2 800
2 973
2 990
298
298
392
393
1 158
1 228
1 269
1 321
175
175
294
292
75
310
311
-29
Megtérülés, felhalmozásra átvett eszközök
329
333
378
155
I
Hitelfelvétel
900
900
900
905
J
Pénzmaradvány igénybevétele
35
1 171
1 175
604
13 436
15 094
16 280
14 764
Összesen: a
Intézmények kiadásai
7 571
7 984
8 409
7 882
b
Szakfeladatok, támogatások
1 682
2 045
2 227
2 119
c
Intézmények felújítása
353
480
521
455
d
Lakásfelújítás
340
491
497
430
e
Rehabilitációs kiadások
2 655
3 093
3 313
2 742
f
Fejlesztési kiadások
417
583
898
621
g
Hiteltörlesztés
420
420
420
420
h
Felhalmozás összesen (c+d+e+f+g)
4 185
5 067
5 649
4 668
Működési egyenleg (A+B+C-a-b)
1 213
650
925
1 122
31%
34%
35%
32%
1 205
1 238
1 229
1 153
Felhalmozási hányad
i
Kiadásokból Munkaadókat terhelő járulékok
FERENCVÁROSI KÖZLÖNY j
Munkavállalókat terhelő járulékok
k
ÁFA tartalom Államháztartási elszámolások (A-l-i-j-k)
16 1 256
1 290
1 320
1 269
303
366
366
366
-163
-27
439
394
1/B. sz. melléklet Az önkormányzat 2010. évi bevételei (eFtban) Módosított
Módosított
Teljesítés
Inde x
Index
előirányzat előirányzat 1/2010. 23/2010. 3. 4.
előirányzat 4/2011. 5.
I.-XII.hó 14/2011. 6.
6./3. 7.
6./5. 8.
2010. évi Sorszá m
Bevételek
1.
2.
I. Polgármesteri Hivatal működési bevételei 1 000 1 007 1 008 1 009 1 016 1 035 1 043 1 050 1 065 1 070 1 080 1 081 1 085 1 086 1 087 1 088 1 089 1 090 1 091 1 092 1 093 1 095 1 096 1 100 1 105 1 109
1. Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek - Igazgatás szolgáltatási díjbevétel - Felügyeleti jellegű tevékenység díjbevétele - Bírságból származó bevétel 2. Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek 3. Intézmények egyéb sajátos bevételei - Bérleti díjak - Parkolási Társulás - Helyiség megszerzési díj - Táboroztatási bevétel - Közterület foglalási díj - FB Kft. illetve FV Kft. - SEM IX. Zrt. Szolgáltatási díjbevétel - Egyéb bevételek 4. Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei - FB Kft illetve FV Kft továbbszámlázott tételek - Hivatal továbbszámlázott tételek 5. ÁFA bevételek, visszatérülések - Hivatal - Fordított ÁFA - FB Kft illetve FV Kft - Sem IX. Zrt. - SEM IX. Zrt. fordított ÁFA 6. Kamatbevételek - Hivatal - Környezetvédelmi Alap
61 000 17 000 4 000 40 000 28 000 283 500 17 000 130 000 15 000
61 000 17 000 4 000 40 000 28 000 294 115 17 000 130 000 15 000
115 000 2 500
115 000 2 500 10 615 4 000 209 500 199 500 10 000 905 644 101 870 466 000 265 000 72 774
4 000 209 500 199 500 10 000 1 197 650 537 650 395 000 265 000
27 000 25 000
27 000 25 000
59 249 17 000 2 249 40 000 36 215 408 657 18 754 212 655 15 000 7 409 125 561 2 500 10 615 16 163 209 500 199 500 10 000 928 948 125 174 466 000 265 000 72 774 38 353 34 795 849
37 798 18 008 203 19 587 35 004 415 388 23 720 213 890 2 906 7 496 142 454 6 482 1 765 16 675 181 674 172 563 9 111 820 831 107 052 423 828 245 252 40 761 3 938 49 366 45 853 849
62% 106% 5% 49% 125% 147% 140% 165% 19% 124% 259% 417% 87% 86% 91% 69% 20% 107% 93%
183% 183%
64% 106% 9% 49% 97% 102% 126% 101% 19% 101% 113% 259% 17% 103% 87% 86% 91% 88% 86% 91% 93% 56% 129% 132% 100%
1 110 - FB Kft illetve FV Kft 1 111 - SEM IX. Zrt. 1 112 - Parkoló Alap 1 113 7. Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről 1 116 Intézményi működési bevételek 1 120 1 125 1 126 1 127 1 128 1 130 1 135 1 150 1 151 1 155 1 160 1 161 1 165 1 166 1 167 1 168 1 175 1 180 1 185 1 190 1 195 1 196 1 197 1 210 1 215 1227 1230 1231 1 234
1. Helyi adók Építményadó, telek adó Gépjármű adó Helyi adó, pótlék, bírság Széplak idegenforgalmi adó 2. Átengedett központi adók Személyi jövedelemadó Iparűzési adó Iparűzési adó pótlék, bírság 3. Egyéb sajátos folyó bevételek Lakbér bevétel Lakásbérleti jog biztosíték Helyiség bérleti díj 4. Különféle bírságok Szabálysértési bírság Környezetvédelmi bírság Önkormányzat sajátos működési bevételei 1. Tárgyi eszközök értékesítése Ingatlanok, földterület, telek értékesítése - Sem IX. Zrt. - Hivatal Helyiség értékesítés Gépek, berend., felszerelések járművek értékesítése 2. Sajátos felhalmozási és tőkebevétel Önkormányzati lakások értékesítése 4. Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Panelprogram Ingatlan ingyenes átvételének ÁFÁ-ja Felhalmozási és tőkejellegű bevételek
1 235 1. Támogatás
2 000
2 000
2 000 709
1 806 650
1 525 259
1 680 922
2 800 000 2 350 000 450 000
2 800 000 2 350 000 450 000
4 455 000 265 000 4 190 000
4 443 867 253 867 4 190 000
2 972 508 2 500 000 450 000 22 000 508 4 443 867 253 867 4 190 000
860 000 380 000
860 000 380 000
480 000 84 000 4 000 80 000 8 199 000 275 000 100 000
480 000 70 915 4 000 66 915 8 174 782 796 360 620 480 280 480 340 000 175 000 880 320 000 320 000 3 607 3 607
595 000
1 119 967
865 330 380 000 5 330 480 000 70 915 4 000 66 915 8 352 620 917 384 620 480 280 480 340 000 294 141 2 763 405 069 405 069 24 075 3 607 20 468 1 346 528
1 840 000
2 070 912
2 439 428
100 000 175 000 320 000 320 000
1 568 387 709 50 000 1 590 061
78%
78%
88%
95%
2 990 378 2 534 544 426 996 28 330 508 4 112 691 253 867 3 823 864 34 960 817 117 346 741 5 330 465 046 70 945 4 030 66 915 7 991 131 470 999 176 280 176 280
107% 108% 95%
101% 101% 95% 129% 100% 93% 100% 91%
291 956 2 763 405 069 405 069 24 256 3 608 20 648 900 324
167%
151%
99% 100% 100% 100% 101% 100% 101% 67%
2 480 224
135%
102%
100%
92% 96% 91% 95% 91% 97% 84% 101% 84% 97% 171% 176%
127% 127%
94% 91% 100% 97% 100% 101% 100% 96% 51% 28% 63%
1 240 1 245 1 250 1 251 1 253 1 256 1 258 1 259 1 260 1 261 1 262 1 270 1 273 1 274 1 275 1 310 1 315 1 320 1 321 1 323 1 325 1 326
Normatív állami támogatás Önkormányzat egyéb költségvetési támogatása 2. Támogatásértékű működési bevételek Idegenforgalmi adó Működési célú támogatásértékű bevétel Polgármesteri Hivatal fejlesztésére ÁROP-3A 1/B pályázat Helyi és helyi kisebbségi önkormányzati választás Országgyűlési képviselő választás 3. Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Hivatal Kisebbség 4. Támogatásértékű felhalmozási bevételek Bölcsöde építés KMOP-2009-4.5.2. Szoc. alapszolg. Infrastr. Markusovszky park felújításához fővárosi támogatás Fővárosi lakás-felújítási pályázat Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések Kölcsönök visszatérülése Helyi támogatás, házmesterek visszafizetése Munkáltatói kölcsön Társasházak befizetései Hitel felvétel Likvid hitelfelvétel
1 330 Pénzforgalmi bevételek összesen:
1 735 000 105 000 106 018 95 000 11 018
1 816 632 254 280 173 181 55 690 62 941 42 995
1 677 000 250 000 127 000 1 300 000 3 623 018 60 000
11 555 55 379 55 348 31 1 747 000 250 000 127 000 1 370 000 4 046 472 60 000
20 000 40 000 900 000
20 000 40 000 900 000
1 816 632 622 796 213 296 55 690 92 168 42 995 10 888 11 555 55 379 55 348 31 1 747 000 250 000 127 000 1 370 000 4 455 103 60 314 314 20 000 40 000 900 000
15 183 668
15 826 480
16 795 487
15 649 558 103%
908 444 16 781
908 444 16 781
908 444 16 781
21 131 13 346
21 131 13 346
21 131 13 346
22 768 749 734 84 684
22 768 749 734 84 684
22 768 749 734 84 684
15 183 668
16 734 924
17 703 931
16 558 002 109%
94%
66 390 262 797
66 390 262 797
96 369 295 253
87 723 292 853
91% 99%
1 340 Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele 1 341 - FB Kft 1 342 - Sem IX. Rt. 1 343 - Kisebbségi Önkormányzatok 1 344 - Parkoló Alap 1 345 - Hivatal és szakfeladatok 1 346 -Környezetvédelmi Alap
1 360 I. Polgármesteri Hivatal bevételei összesen II. Intézmények bevételei 1 370 1. Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek 1 371 2. Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek 1 372 3. Intézmények egyéb sajátos bevételei
1 816 632 663 592 135 066 58 779 54 564 10 168 11 555 55 379 55 348 31 1 535 452 7 387 106 561 1 421 504 4 206 121 57 137 187 20 564 36 386 900 000 4 784
105% 632% 127% 62%
92% 3% 84% 109% 116% 95% 103% 91% 100%
132% 111%
100% 107% 63% 106% 59% 93% 100% 100% 100% 100% 88% 3% 84% 104% 94% 95% 60% 103% 91% 100%
93% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100%
1 373 1 385 1 390 1 395 1 400 1 405 1 406 1 410
4. Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei 5. ÁFA bevételek, visszatérülések 6. Kamatbevételek 7. Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Intézményi működési bevételek 1. Tárgyi eszköz értékesítése Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek
1 415 1 416 1 417 1 418 1 420 1 426 1 430 1 445 1 450
1. Támogatás Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás 2. Támogatásértékű működési bevételek Támogatásértékű bevételek államháztartáson belülről 3. Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések 4. Támogatásértékű felhalmozási bevételek Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések
1 455 Pénzforgalmi bevételek összesen:
3 180 45 988 3 599
3 180 45 988 3 599
381 954
381 954
5 152 056 4 930 324 164 232 57 500
6 830
1 480 1 481 1 485 1 486 1 490 1 495 1 496 1 500 1 505 1 510 1 515 1 516 1 520
1. Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek 2. Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek 3. Intézmények egyéb sajátos bevételei 4. Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei 5. ÁFA bevételek, visszatérülések 6. Kamatbevételek 7. Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Intézményi működési bevételek 1. Helyi adók 2. Átengedett központi adók 3. Egyéb sajátos folyó bevételek 4. Különféle bírságok Önkormányzat sajátos működési bevételei
22 987 87 249 6 474 22 468 519 754
14 434 14 434
14 434 14 434
5 286 063 5 038 856 164 232 82 975 45 161 45 161 6 830
5 344 435 5 034 845 226 615 82 975 41 114 41 114 6 830
104% 102% 138% 144%
101% 100% 138% 100% 91% 91% 100%
5 392 379
105%
101% 101%
5 152 056
5 194 696
5 338 054
5 534 010
5 576 650
5 873 188
323 234
323 234
5 534 010
5 899 884
6 196 422
61 000 94 390 546 297 212 680 1 243 638 30 599
61 000 94 390 556 912 212 680 951 632 30 599
2 188 604 2 800 000 4 455 000 860 000 84 000 8 199 000
1 907 213 2 800 000 4 443 867 860 000 70 915 8 174 782
59 249 132 584 703 910 230 858 1 010 711 44 565 19 745 2 201 622 2 972 508 4 443 867 865 330 70 915 8 352 620
1 460 Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele
1 475 II. Intézmények bevételei összesen III. Kerületi bevételek
5 187 866 4 966 134 164 232 57 500
21 358 81 763 6 212 19 745 520 700
723% 190% 180% 136%
100% 100%
5 926 567 107% 323 234
6 249 801 113%
37 798 122 727 708 241 204 661 908 080 55 840 72 468 2 109 815 2 990 378 4 112 691 817 117 70 945 7 991 131
108% 107% 104% 114% 100%
62% 130% 130% 96% 73% 182% 96% 107% 92% 95% 84% 97%
100% 101%
64% 93% 101% 89% 90% 125% 367% 96% 101% 93% 94% 100% 96%
1 525 1 530 1 535 1 536 1 540 1 545 1 550 1 555 1 565 1 570 1 575 1 580 1 581
1. Tárgyi eszközök értékesítése 2. Sajátos felhalmozási és tőkebevétel 3. Pénzügyi befektetések bevételei 4. Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 1. Támogatás (Intézmények támogatása nélkül) 2. Támogatásértékű működési bevételek 3. Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések 4. Támogatásértékű felhalmozási bevételek Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések (Intézm.tám.nélkül) Kölcsönök visszatérülése Hitel felvétel Likvid hitelfelvétel
1 585 Pénzforgalmi bevételek összesen (Intézmények támogatása nélkül)
275 000 320 000
796 360 320 000
917 384 405 069
470 999 405 069
1 677 000 3 623 018 60 000 900 000
3 607 1 119 967 2 070 912 173 181 62 209 1 747 000 4 053 302 60 000 900 000
38 509 1 360 962 2 439 428 258 457 62 209 1 747 000 4 507 094 60 314 900 000
38 690 914 758 2 480 224 176 180 62 209 1 535 452 4 254 065 57 137 900 000 4 784
15 565 622
16 215 264
17 382 612
1 231 678
1 231 678
1 231 678
17 446 942
18 614 290
17 463 368
595 000 1 840 000 106 018
1 590 Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele
1 600 III. Kerületi bevételek összesen (Intézmények támogatása nélkül)
15 565 622
171% 127%
154% 135% 166% 92% 117% 95% 100%
16 231 690 104%
112%
51% 100% 100% 67% 102% 68% 100% 88% 94% 95% 100%
93% 100% 94%
1/C. sz. melléklet Az önkormányzat 2010. évi kiadásai (eFtban) Sorszám
Megnevezés
1.
2.
1 660 1 665 1 670 1 675 1 676 1 680 1 681 1 685
I. Polgármesteri Hivatal kiadásai Kisebbségi Önkormányzatok (3/A. sz. melléklet szerint) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi töblettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
1 690 1 695 1 679 1 680
FB Kft illetve FV Kft lakásgazdálkodási kiadásai (3/B. sz. melléklet szerint) Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
1 700 1 705 1 706 1 710 1 715
SEM IX Zrt kiadásai (3/B. sz. melléklet szerint) Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások - ebből fordított ÁFA Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
1 750 1 755 1 760 1 765 1 770 1 771 1 775
Hivatal kiadása (3/C. sz. melléklet szerint) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2010. évi Módosított Módosított előirányzat előirányzat előirányzat 1/2010. 23/2010. 4/2011. 3. 4. 5. 25 707 8 395 1 238 12 553
Teljesítés I.-XII.hó 14/2011. 6.
Index
Index
6./3. 7.
6./5. 8.
42 428 7 757 1 164 26 759 15 5 348 1 400
32 266 6 797 1 018 17 919 15 5 140 1 392
126% 81% 82% 143%
2 121 1 400
41 224 8 395 1 238 27 530 15 2 661 1 400
242% 99%
76% 88% 87% 67% 100% 96% 99%
1 185 000 1 185 000
1 185 000 1 185 000
1 185 000 1 185 000
1 046 228 1 046 228
88% 88%
88% 88%
385 000 224 000
385 000 224 000
300 814 211 511 3 938
78% 94%
50 000 111 000
50 000 111 000
89 303
80%
2 196 710 1 285 775 346 705 532 776
2 231 755 1 291 578 348 184 555 600
2 359 916 1 350 489 335 397 637 351
2 314 562 1 355 512 336 438 588 703
105% 105% 97% 110%
98% 100% 100% 92%
9 454
14 393
171 14 508
228 10 372
110%
133% 71%
1 780
Kölcsön nyújtás
1 800 1 805 1 810 1 820 1 830 1 831 1 840
PH költségv.szereplő szakfeladatok kiadásai (3/D. sz. melléklet szerint) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
1 850 1 851 1 852 1 853 1 855 1 856 1 857
Támogatások (3/E. sz. melléklet szerint) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Kölcsön nyújtás
1 890 1 895 1 896 1 897
Kamat kiadás Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások
22 000
22 000
22 000
23 309
106%
106%
1 494 453 25 725 11 228 654 864 790 636 12 000
1 881 434 60 815 20 875 854 566 933 178 12 000
2 254 145 113 286 28 950 886 406 1 205 261 11 997 8 245
2 099 246 103 874 31 504 776 422 1 167 962 11 239 8 245
140% 404% 281% 119% 148% 94%
93% 92% 109% 88% 97% 94% 100%
593 796
689 678
711 803
656 176 70
111%
92%
593 796
689 678
711 803
654 006 2 100
110%
92%
130 000
130 000
134 036
88 159
68%
66%
130 000
130 000
134 036
88 159
68%
66%
SEM IX. Zrt részére pénzeszköz átadás
50 000
Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás
50 000
1 900 1 901
ÁFA befizetés Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások
494 250 494 250
148 250 148 250
168 718 168 718
242 553 242 553
49% 49%
144% 144%
1 902 1 903
Fővárosi Lakásalapba befizetés Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás
100 000 100 000
100 000 100 000
90 415 90 415
90 415 90 415
90% 90%
100% 100%
594 250
15 152 15 152 263 402
18 616 18 616 277 749
18 631 18 631 351 599
59%
100% 100% 127%
4 930 324 164 232 57 500
4 966 134 164 232 57 500
5 038 856 164 232 82 975
5 034 845 226 615 82 975
102% 138% 144%
100% 138% 100%
1 904 1 905 1 906 1 907 1 908 1 909
Előző évi állami támogatás visszafizetése Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb befizetések, visszafizetések Intézmények támogatása Intézmények étkezés támogatása Intézmények egyéb támogatása
1 910
Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás
5 152 056
5 187 866
5 286 063
5 344 435
6 861 6 861 5 292 924 3 557 716
1 911 1 912 1 913
Előző évi kiutalatlan intézm. és kisebbs. támogatás kiutalása Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Intézmények támogatása
5 152 056
6 861 6 861 5 194 727
1 914
Felújítási kiadások (4. sz. melléklet szerint)
2 799 500
3 468 665
1 915
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások
104%
101%
6 861 6 861 5 351 296
104%
100% 100% 101%
2 890 098
103%
81%
65 602
- ebből fordított ÁFA 1 916
Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás
1 917
Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
1 918 1 919
- ebből fordított ÁFA Kölcsön nyújtás
1 920 1 921 1 922 1 923 1 924 1 925 1 929 1 930 1 931 1 937 1 938
Fejlesztési kiadások (5. sz. melléklet szerint) Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések - ebből fordított ÁFA Hitel kiadások Lakóházfelújítási hitel Hőgyes E. u. 8. Berzenczey u. 30. Bokréta u. 33. Viola u. 52.
1 940 Kiadások összesen: 1 941 Személyi juttatások 1 942 Munkaadókat terhelő járulékok 1 943 Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből fordított ÁFA 1 944 Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás 1 945 Ellátottak pénzbeli juttatásai 1 947 Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések ebből fordított ÁFA 1 948 Kölcsön nyújtás 1 949 Hitel kiadások
158 692 2 799 500
3 468 665
3 557 716
2 648 822
95%
74%
395 000
466 000
466 000
386 648 16 982
98%
83%
441 500
618 585
892 746
616 039 24 996
140%
69%
441 500
618 585
892 746
134%
66%
461 587 420 266 18 674 3 520 9 196 9 931
461 587 420 266 18 674 3 520 9 196 9 931
431 235 420 266
591 043 37 180 431 234 420 266
93% 100%
100% 100%
3 520
3 520
100%
100%
7 449
7 448
75%
100%
15 074 559 16 551 057 17 524 698 16 227 717 1 319 895 1 360 788 1 471 532 1 466 253 359 171 370 297 365 511 368 960 3 009 443 3 146 959 3 287 747 3 087 585
108% 111% 103% 103%
93% 100% 101% 94%
113% 112% 103% 108% 183% 93%
102% 110% 73% 92% 183% 100%
6 638 609 13 400 3 250 454 395 000 22 000 461 587
6 963 383 13 400 4 212 643 466 000 22 000 461 587
7 348 890 13 568 4 584 215 466 000 22 000 431 235
7 470 650 14 959 3 347 785 427 766 40 291 431 234
1 950
Rövid lejáratú értékpapír (kárpótlási jegy)
1 951 Pénzforgalmi kiadások 1 952 Tartalék (6.sz. melléklet szerint) 1 953 Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány 1 954 Önkormányzatnak fizetendő ÁFA (FB Kft illetve FV Kft) I. Polgármesteri Hivatal kiadásai mindösszesen 1 960
15 074 559
16 551 057
17 524 698
20 109
94 867
90 233
89 000 15 183 668
89 000 16 734 924
89 000 17 703 931
3 164 824 845 668 1 519 918
3 247 246 867 296 1 775 593 2 972
1 600 2 000 5 534 010
1 600 8 149 5 899 884
3 246 385 863 302 1 928 585 2 972 20 22 996 135 134 6 196 422
5 534 010
5 899 884
6 196 422
16 227 717
108%
93%
235 654 94 631 16 558 002
106% 109%
106% 94%
3 065 623 97% 784 002 93% 1 782 327 117% 2 790 350 23 030 1439% 132 893 6645% 5 788 225 105% 461 576 6 249 801 113%
94% 91% 92% 94% 1750% 100% 98% 93%
II. Intézmények kiadásai (2.sz.melléklet szerint) 1 961 Személyi juttatások 1 962 Munkaadókat terhelő járulékok 1 963 Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások 1 965 előző évi töblettámogatás visszafizetése 1 966 Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás 1 967 Ellátottak pénzbeli juttatásai 1 968 Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések 1 969 Pénzforgalmi kiadások 1 970 Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány 1 971 II. Intézmények kiadásai mindösszesen
101%
III. Kerületi kiadások 1 972 Személyi juttatások 1 973 Munkaadókat terhelő járulékok 1 974 Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások 1 975 ebből:előző évi töblettámogatás visszafizetése 1 976 vásárolt termékek és szolgáltatások ÁFA-ja 1 977 Pénzeszköz átadás,speciális célú támogatás (Intézmények támogatása nélkül) 1 978 Ellátottak pénzbeli juttatásai 1 979 Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések 1 980 ebből: felhalmozási kiadások ÁFA-ja 1 981 Kiadásokból visszaigényelhető ÁFA 1 982 Kölcsön nyújtása 1 983 Hitel kiadások 1 985 Pénzforgalmi kiadások (Intézmények támogatása nélkül) 1 986 Tartalék 1 987 Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány 1 988 Önkormányzatnak fizetendő ÁFA (FB Kft illetve FV Kft)
4 484 719 1 204 839 4 529 361 290 000 1 486 553 15 000 3 252 454 546 191 533 500 22 000 461 587 15 456 513 20 109 89 000
4 608 034 4 717 917 4 531 876 1 237 593 1 228 813 1 152 962 4 922 552 5 216 332 4 869 912 2 987 2 987 2 805 290 000 290 000 1 775 517 2 062 847 2 126 565 15 000 36 564 37 989 4 220 792 4 719 349 3 480 678 793 303 793 303 793 303 717 703 717 703 717 703 22 000 22 000 40 291 461 587 431 235 431 234 17 263 075 18 435 057 16 671 507 94 867 90 233 697 230 89 000 89 000 94 631
101% 96% 108%
96% 94% 93% 94%
143% 253% 107% 145% 135% 183% 93% 108%
103% 104% 74% 100% 100% 183% 100% 90%
106%
106%
1 990 Kiadások összesen (I+II-Intézmények támogatása)
15 565 622
17 446 942
18 614 290
17 463 368
112%
94%
2. sz. melléklet Önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények 2010. évi költségvetése (eFtban) Sors z.
1. 2 305
Megnevezés
2. Csicsergő Óvoda /Thaly K. u. 38./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele
89 709
93 441
94 782
94 779
8 733
8 733
8 733
8 758
2 000 6 200
2 000 6 200
2 430 6 200
2 431 6 145
1 550
1 550
1 550
1 565
100
100
100
115
321
321
16
16 114 130
16 108 292
112 040
114 132
6 419
6 419
108 292
118 459
120 551
6 419 120 549
Személyi juttatások
55 229
58 378
59 434
57 024
Munkaadókat terhelő járulékok
14 897
15 746
16 031
15 239
38 166
44 335
44 613
38 025
473
Összesen
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: -előző évi többlettámogatás visszafizetése Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 309
2010. Módosít Módosít Teljesít Inde x Index évi ott ott és előirány előirány előirány I.zat zat zat XII.hó 14/201 1/2010. 23/2010. 4/2011. 1. 5./3. 5./4. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 106 % 100 % 122 % 99% 101 % 115 %
100% 100%
100% 99% 101% 115% 100% 100%
105 %
100% 100%
111 % 103 % 102 % 100 %
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
108 292
118 459
120 551
Összesen
108 292
118 459
120 551
473 110 761 9 788 120 549
108 725
108 725
109 731
110 335
10 649
10 649
10 649
13 797
101 % 130 %
600 5 684
600 5 684
600 5 684
869 6 399
145 % 113
100% 96% 95% 85%
100% 102 %
92%
111 %
100%
Csudafa Óvoda /Óbester u. 9./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei
101% 130%
145% 113%
ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 310
1 421
1 421
2 393
2 831
100
100
121
166
100
100
127 179
129 278
134 497
7 200
7 200
127 179
127 179 69 700 18 798
134 379 70 500 19 014
136 478 71 292 19 228
7 200 141 697 69 064 16 792
38 681
44 865
43 442
43 408
341
341
341
2 516
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
127 179
134 379
136 478
Összesen
127 179
134 379
136 478
2 516 131 780 9 917 141 697
58 694 5 588
58 694 5 588
58 694 5 588
58 694 5 334
284
284
284
412
3 249
3 249
4 726
6 343
122
149
% 199 % 166 %
118% 137%
100% 106 %
104% 100%
111 % 99% 89% 112 %
104% 97% 87% 100% 100%
100% 104 %
97%
111 %
104%
100 % 95%
100% 95%
Epres Óvoda /Epreserdő u. 10./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás
145 % 195 %
145% 134% 122%
70
67 815
67 815
69 414
71 002
6 439
6 439
6 439
67 815
74 254
75 853
77 441
39 539 10 666
39 859 10 752
39 859 10 752
39 757 10 024
17 610
23 643
24 373
21 849
465
465
465
105 %
102% 100%
114 % 101 % 94% 124 %
102% 100% 93% 90% 100%
Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 315
1 101
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
67 815
74 254
75 853
72 731 4 710
Összesen
67 815
74 254
75 853
77 441
180 667
181 953
186 214
186 390
11 182
11 182
11 182
19 053
1 000 11 182
1 000 11 182
1 000 11 182
1 108 9 956
2 622
2 622
4 582
5 267
100
100
177
243
200
200
208 039
214 537
222 217
12 870
12 870
127% 107 %
96%
114 %
102%
Kerekerdő Óvoda /Vágóhíd u. 35./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 325
869
206 753
206 753
220 909
227 407
103 540 27 928
105 240 28 387
107 784 29 074
12 870 235 087 102 639 25 879
75 285
87 282
88 350
76 746
2 199
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi évi helyesbített pénzmaradvány
206 753
220 909
227 407
Összesen
206 753
220 909
227 407
2 474 207 738 27 349 235 087
83 680
87 194
87 319
87 319
4 477
4 477
4 477
6 987
400
400
619
619
Intézmények egyéb sajátos bevételei
6 000
6 000
6 000
6 102
ÁFA bevételek, visszatérülések
1 500
1 500
1 500
1 525
50
50
89
89
103 % 170 % 111 % 89% 201 % 243 %
100% 170%
111% 89% 115% 137%
100% 107 %
104% 100%
114 % 99% 93% 102 %
103% 95% 89% 87%
113% 100 %
91%
114 %
103%
Kicsi Bocs Óvoda /Erkel u. 10./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek
Kamatbevételek
104 % 156 % 155 % 102 % 102 % 178 %
100% 156%
100% 102% 102% 100%
Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele
96 107
203
1
1 102 845
99 622
100 207
6 406
6 406
96 107
106 028
106 613
6 406 109 251
Személyi juttatások
54 732
56 686
56 811
56 255
Munkaadókat terhelő járulékok
14 762
15 290
15 290
15 087
26 613
34 052
33 082
26 500
1 430
1 430
Összesen
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 330
1
202
100% 100% 107 %
103% 100%
114 % 103 % 102 % 100 %
102% 99% 99% 80%
100% 103 %
93%
114 %
102%
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
96 107
106 028
106 613
Összesen
96 107
106 028
106 613
99 272 9 979 109 251
89 084
89 084
89 423
89 423
5 278
5 278
5 278
6 502
500
500
851
852
Intézmények egyéb sajátos bevételei
7 400
7 400
7 400
7 516
ÁFA bevételek, visszatérülések
1 850
1 850
1 850
1 886
40
40
40
47
170 % 102 % 102 % 118 %
2
2
2 106 228
102 %
Liliom Óvoda /Liliom u. 15./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek
Kamatbevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
104 152
104 154
104 844
3 453
3 453
104 152 50 334
107 607 50 334
108 297 50 334
3 453 109 681 49 676
13 575
13 575
13 575
13 614
40 243
43 698
44 388
41 386
108 297
630 105 306 4 375
104 152
107 607
100 % 123 %
100% 123%
100% 102% 102% 118%
100% 101% 100% 105 % 99% 100 % 103 %
101 %
101% 99% 100% 93%
97%
104 152
107 607
108 297
109 681
50 304
50 304
50 304
50 304
Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek
3 307
3 307
3 307
4 335
310
310
310
393
Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések
6 242
6 242
6 242
6 304
112
149
133%
190
190
100%
Összesen 2 335
101%
Méhecske Óvoda /Ifjúmunkás u. 30./ Önkormányzati támogatás
Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 345
105 % 100 % 131 % 127 % 101 %
100% 131%
127% 101%
45 161 60 163
161
161
60 324
60 626
61 881
5 364
5 364
5 364
60 163
65 688
65 990
67 245
33 496 9 044
33 816 9 130
33 816 9 130
33 612 8 585
17 623
22 742
22 000
19 026
1 044
1 519
100% 103 %
102% 100%
112 % 100 % 95% 108 %
102% 99% 94% 86%
145% 104 %
95%
112 %
102%
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
60 163
65 688
65 990
62 742 4 503
Összesen
60 163
65 688
65 990
67 245
47 960
47 960
48 493
48 493
3 368
3 368
3 368
4 349
101 % 129 %
252 5 713
252 5 713
252 5 713
339 5 107
135 % 89%
80
98
123%
110
110
100%
Napfény Óvoda /Napfény u. 4./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek
100% 129%
135% 89%
250 325 57 293
57 618
325 58 341
325 59 071
100% 103 %
101%
Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele
2 360
4 381
4 381
4 381
Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok
57 293 32 255 8 699
61 999 32 575 8 785
62 722 32 995 8 898
63 452 32 021 7 810
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
16 339
20 639
19 852
18 260
977
1 252
100% 111 % 99% 90% 112 %
101% 97% 88% 92%
128% 104 %
95%
111 %
101%
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
57 293
61 999
62 722
59 343 4 109
Összesen
57 293
61 999
62 722
63 452
49 441
49 441
49 441
49 441
3 622
3 622
3 622
4 977
100 % 137 %
283 5 632
283 5 632
283 5 632
382 5 178
135 % 92%
59
80
136%
120
120
100%
Ugrifüles Óvoda /Hurok u. 9./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele
341 58 978
341
341
59 319
59 498
60 589
3 024
3 024
3 024
58 978 32 894 8 871
62 343 33 214 8 957
62 522 33 214 8 957
63 613 32 675 8 352
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
17 213
20 172
19 361
17 660
990
1 100
Összesen 2499 Óvodák összesen Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás
137%
135% 92%
70
Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
100%
58 978
62 343
62 522
59 787 3 826
58 978
62 343
62 522
63 613
758 264
766 796
774 401
775 178
56 204
56 204
56 204
74 092
100% 103 %
102% 100%
108 % 99% 94% 103 %
102% 98% 93% 91%
111% 101 %
96%
108 %
102%
102 % 132 %
100% 132%
Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele
6 629
7 405
57 302
57 302
58 779
59 050
8 943
8 943
11 875
13 074
390
390
900
1 136
0
0
420
420
100%
0
0
823
1 259
153%
0
846
846
846 932 460
886 732
896 110
910 877
0
55 556
55 556
886 732
951 666
966 433
Személyi juttatások
471 719
480 602
485 539
Munkaadókat terhelő járulékok
127 240
129 636
130 935
287 773
341 428
339 461
806
806
806
0
10 498
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 510
5 629
55 556 988 016 472 723 121 382 302 860
Összesen
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
886 732 0
951 666 0
966 433 0
Összesen Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola /Bakáts tér 12./
886 732
951 666
966 433
12 495 909 460 78 556 988 016
207 241
207 241
210 146
210 146
13 018
13 018
13 018 2 675
17 479 2 675
204
127
Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek
132 % 103 % 146 % 291 %
5 629
0
112% 100% 110% 126%
100% 105 %
102% 100%
111 % 100 % 95% 105 %
102% 97% 93% 89% 100%
119% 103 %
94%
111 %
102%
101 % 134 %
100% 134% 100% 62%
112 %
13 700
13 700
15 400 3 353
15 400 2 856
2 400
2 400
3 613
3 490
50
50
98
87
2 800
1 400
50%
2 370
1 185
50%
6
6 254 851
6 236 409
236 415
253 683
145 % 174 %
100% 85% 97% 89%
100% 108 %
100%
Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 512
6 658
6 658
236 409
243 073
260 341
134 150 36 221
134 951 36 437
130 268 35 523
6 658 261 509 128 340 31 776
66 038
71 685
93 079
88 699
352
352
352 50
1 471
1 185 250 050 11 459 261 509
100% 111 % 96% 88% 134 %
100% 99% 89% 95% 100%
81% 106 %
96%
111 %
100%
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi évi helyesbített pénzmaradvány
236 409
243 073
260 341
Összesen
236 409
243 073
260 341
204 817 55 550
204 817 55 550
206 247 55 550
Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek
6 320
6 320
6 320 882
6 567 882
1 000
1 000
1 500
707
Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei
850
850
850 1 860
1 417 1 906
ÁFA bevételek, visszatérülések
215
215
705
706
300
300
330
333
160
160
100%
110
366
333%
213 502
218 964
218 963
31 963
31 963
Dominó Általános Iskola (Lenhossék u. 28.) Önkormányzati támogatás ebből: Presley Ridge
Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások
213 502
205 919
213 502
245 465
250 927
131 128 35 403
141 202 38 123
141 460 38 193
31 963 250 926 131 827 33 082
46 971
66 140
69 574
65 134
387
387
387
101 % 0% 104 %
71% 167 % 328 % 111 %
103 %
100% 0% 104% 100% 47% 167% 102% 100% 101%
100% 100%
118 % 101 % 93% 139 %
100% 93% 87% 94% 100%
256 1 700 213 502
245 465
250 927
1 739 232 038
102% 109 %
92%
Tárgyévi évi helyesbített pénzmaradvány Összesen 2 515
245 465
250 927
185 371
185 371
189 497
189 497
12 559
12 559
12 559 1 725
13 764 1 725
250 2 500
250 2 500
250 2 500
31 1 378
12% 55%
12% 55%
130
130
130
60
46%
46%
1 164
1 164
31
31 207 650
118 %
100%
József A. Ált.Iskola /Mester u. 67./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 520
213 502
18 888 250 926
31 200 810
200 841
207 856
6 087
6 087
102 % 110 %
100% 110% 100%
100% 100% 103 %
100%
200 810
206 928
213 943
120 248
121 545
122 693
6 087 213 737 123 219
100%
32 467 48 095
32 817 52 566
32 881 55 202
33 119 47 759
193
193
193
100%
70
70
100%
3 097
106 % 102 % 102 % 99%
100% 100% 101% 87%
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
200 810
206 928
213 943
Összesen Komplex Általános Iskola és Óvoda /Gát u. 6./
200 810
206 928
213 943
2 062 206 229 7 508 213 737
240 376
240 376
241 072
241 072
7 737
7 737
7 737 884
10 287 884
2 300 2 800
2 300 2 800
2 755 2 800 704
707 2 631 2 752
600 470
600 470
600 470
658 343
200
200
100%
475
475
100%
21
21
100%
Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések
21
67% 103 %
96%
106 %
100%
100 % 133 %
31% 94% 110 % 73%
100% 133% 100% 26% 94% 391% 110% 73%
Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 530
254 283
254 304
257 718
13 440
13 440
260 030
254 283
267 744
271 158
176 821 46 122
178 203 46 495
178 461 46 565
13 440 273 470 169 396 44 596
31 340
43 046
45 802
38 577
84
84
330
102 %
101% 100%
108 % 96% 97% 123 %
101% 95% 96% 84% 0%
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
254 283
267 744
271 158
Összesen
254 283
267 744
271 158
330 252 899 20 571 273 470
196 801
196 801
199 640
199 639
Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek
10 658
10 658
10 658 2 558
16 781 2 558
2 000
2 000
1 340
1 340
Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételi
9 562
9 562
12 846 1 624
13 153 1 624
ÁFA bevételek, visszatérülések
2 390
2 390
5 026
5 027
600
600
738
738
1 515
1 515
222 011
235 945
242 375
25 849
25 849
100% 99%
93%
108 %
101%
Kosztolányi D. Ált. Iskola /Ifjúmunkás u. 1./ Önkormányzati támogatás
Kamatbevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
222 011
101 % 157 %
67% 138 % 210 % 123 %
100% 157% 100% 100% 102% 100% 100% 100% 100%
109 %
103%
222 011
247 860
261 794
128 854 34 521
130 894 35 072
131 211 35 158
25 849 268 224 123 463 31 858
58 636
81 894
90 155
68 560
478
478
478
100%
815
815
100%
4 455
4 455 229 151 39 073
222 011
247 860
261 794
100% 121 % 96% 92% 117 %
102% 94% 91% 76%
100% 103 %
88%
222 011
247 860
261 794
268 224
121 %
206 662
206 662
209 697
211 698
10 207
10 207
10 207 2 445
17 673 2 445
102 % 173 %
120
120
262
667
Intézmények egyéb sajátos bevételei
9 800
9 800
17 710
17 714
ÁFA bevételek, visszatérülések
2 150
2 150
3 793
3 793
150
150
555
555
25
25
100%
1 514
1 513
100%
229 089
246 208
256 083
28 944
28 944
Összesen 2 540
Kőrösi Cs. S. Ált.Iskola /Ifjúmunkás u. 13./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek
Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 560
102%
229 089
556 % 181 % 176 % 370 %
112 %
101% 173% 100% 255% 100% 100% 100%
104%
229 089
258 033
275 152
136 441 36 515
150 610 40 384
138 302 40 460
28 944 285 027 115 383 31 525
56 133
63 433
78 892
83 244
340
340
340
100%
794
794
100%
16 704
3 606
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
229 089
258 033
275 152
Összesen
229 089
258 033
275 152
15 245 246 191 38 836 285 027
190 902
190 902
193 807
193 807
9 849
9 849
9 849 2 000
15 199 2 000
575
582
100% 124 % 85% 86% 148 %
104% 83% 78% 106%
91% 107 %
89%
124 %
104%
Molnár F. Ált. Iskola /Mester u. 19./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételi
8 750
8 750
10 508 254
10 748 254
ÁFA bevételek, visszatérülések
800
800
1 100
1 100
Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel
100
100
170 352
174 352
102 % 154 %
100% 154% 100% 101%
123 % 138 % 174 %
102% 100% 100% 102% 100%
államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 599
8 210 401
1 258
1 258
8
8 225 482
210 409
219 881
11 070
11 070
210 401
221 479
230 951
114 765 30 987
117 265 31 662
118 043 31 737
11 070 236 552 113 843 29 966
64 649
72 552
78 657
84 768
234
234
234 280 590
627 1 887
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
210 401
221 479
230 951
Összesen
210 401
221 479
230 951
1 887 231 334 5 218 236 552
1 432 170
1 432 170
1 450 106
1 451 778
Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek
70 348 0
70 348 0
70 348 13 169
97 750 13 169
5 670
5 670
6 886
4 161
Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei
47 962 0
47 962 0
62 614 7 795
62 441 9 392
8 555
8 555
14 837
14 774
1 800
1 800
2 491
2 290
0 0 0
0 0 0
3 537 0 8 406
2 137 0 7 476
0 1 566 505
66 1 566 571
66 1 640 255
0 1 566 505
124 011 1 690 582
124 011 1 764 266
Személyi juttatások
942 407
974 670
960 438
Munkaadókat terhelő járulékok
252 236
260 990
260 517
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás
371 862 0
451 316 2 068
511 361 2 068
66 1 665 434 124 011 1 789 445 905 471 235 922 476 741 1 984
100% 100% 107 %
103% 100%
112 % 99% 97% 131 %
102% 96% 94% 108% 100% 94% 100%
110 %
100%
112 %
102%
Általános Iskolák összesen Önkormányzati támogatás
ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen
101 % 139 %
73% 130 % 173 % 127 %
100% 139% 100% 60% 100% 120% 100% 92% 60% 89% 100%
106 %
102% 100%
114 %
101%
96%
94%
94% 128 %
91% 93% 96%
visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen 2 620
0
2 306
0 1 566 505
3 606 1 690 582
29 644 1 764 266
0 1 566 505
0 1 690 582
0 1 764 266
26 903 1 647 892 141 553 1 789 445
163 836
163 836
166 997
17 405
17 405
1 600
109% 91% 105 %
93%
114 %
101%
166 997
102 %
100%
570 10 268 8 978
570 10 268 8 978
59%
1 600
2 367
2 367
200
200
374
374
148 % 187 %
183 041
183 041
189 554
189 554
104 %
13 359
13 359
13 359 202 913 123 580 31 562 26 149
111 % 101 % 96% 94%
Ádám Jenő Zeneiskola / Köztelek u. 8./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele
2 630
330 2 525
0
Összesen
183 041
196 400
202 913
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
122 351 32 994 27 696
125 141 33 747 34 969
127 144 32 525 31 898
2 543
11 346
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
183 041
196 400
202 913
Összesen Szentgyörgyi A. 12.évf.Iskola /Lónyay u. 4c8./
183 041
196 400
202 913
10 082 191 373 11 540 202 913
346 236
346 236
353 412
352 773
7 541
7 541
7 541 3 612
15 697 3 612
2 240 14 597 16
2 370 15 466 16
Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei
100% 100% 100% 100% 100%
100% 100% 100% 97% 97% 82%
89% 105 %
94%
111 %
100%
102 % 208 %
100% 208% 100% 106% 106% 100%
ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 640
2 427 500
2 427 500
228 356 704
4 570 250
3 055 251
1 599
1 599
228
228 395 067
356 932
388 065
12 616
12 616
356 704
369 548
400 681
216 489 58 452
216 899 58 563
218 497 58 860
81 763
94 086
120 243
12 616 407 683 208 827 56 048 121 548
20
20
3 061
126 % 50%
67% 100%
100% 100% 111 %
102% 100%
114 % 96% 96% 149 %
102% 96% 95% 101%
100%
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
356 704
369 548
400 681
Összesen Telepy Károly Ált.és Testnevelés Szak. Iskola/ Telepy u 17./
356 704
369 548
400 681
2 724 389 167 18 516 407 683
309 449
309 449
314 619
314 214
Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás
12 504
12 504
12 504 3 586
16 135 3 586
Intézmények egyéb sajátos bevételei
10 857
10 857
16 437
14 183
1 522
1 522
1 782
1 614
105
105
523
496
3 850
3 850
100%
2 013
2 013
100%
334 437
355 314
356 091
37 833
37 833
Önkormányzati támogatás
ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele
334 437
Összesen
334 437
372 270
393 147
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése
203 292 52 582 78 563
211 368 54 762 106 140
197 203 54 987 91 687
32
32
37 833 393 924 180 743 49 489 67 447
89% 109 %
97%
114 %
102%
102 % 129 % 131 % 106 % 472 %
106 %
100% 129% 100% 86% 91% 95%
100% 100%
118 %
100%
89% 94% 86%
92% 90% 74% 0%
Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 650
7 250
42 020
100%
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
334 437
372 270
393 147
Összesen Weöres Sándor Ált. Isk. és Gimnázium / Lobogó u. 1./
334 437
372 270
393 147
42 020 346 949 46 975 393 924
434 802
434 802
441 652
441 050
850
850
850
850
Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek
11 997
11 997
11 997 3 608
15 831 3 608
12 000
12 000
6 025
2 740
Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei
26 500
26 500
32 475
44 824
4 000
4 000
4 000
4 901
200
200
410
551
4 213
4 213
100%
6 269
2 480
40%
1 213
1 213 521 411
Önkormányzati támogatás ebből: úszásoktatás
ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele
1 213 489 499
490 712
511 862
25 423
25 423
100% 104 %
88%
118 %
100%
101 % 100 % 132 %
23% 169 % 123 % 276 %
100% 100% 132% 100% 45% 138%
123% 134%
100% 107 %
102%
489 499
516 135
537 285
267 384 72 194
278 745 75 261
283 006 76 227
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
149 921
162 129
173 459
25 423 546 834 228 759 57 523 159 021
768
1 192
155%
3 825
190%
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
489 499
516 135
537 285
Összesen
489 499
516 135
537 285
7 275 453 770 93 064 546 834
1 254 323
1 254 323
1 276 680
1 275 034
32 042 0
32 042 0
32 042 10 806
47 663 10 806
Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok
2 699
7 250
100% 112 % 86% 80% 106 %
102% 81% 75% 92%
93%
84%
112 %
102%
Általános és középiskolák összesen: Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás
102 % 149 %
100% 149% 100%
Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek
12 000
12 000
8 835
5 680
Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatás bevételei
54 762 0
54 762 0
73 777 8 994
84 741 8 994
9 549
9 549
12 719
11 937
1 005
1 005
1 557
1 672
0
0
8 063
8 063
100%
0
0
9 881
6 092
62%
0 1 363 681
1 441 1 365 122
1 441 1 444 795
1 441 1 462 123
0 1 363 681
89 231 1 454 353
89 231 1 534 026
Személyi juttatások
809 516
832 153
825 850
Munkaadókat terhelő járulékok
216 222
222 333
222 599
337 943
397 324
417 287
89 231 1 551 354 741 909 194 622 374 165
0
32
0
0
32 20 8 018
0 20 8 442
0 1 363 681
2 543 1 454 353
60 252 1 534 026
0 1 363 681
0 1 454 353
0 1 534 026
62 101 1 381 259 170 095 1 551 354
401 313
407 587
413 515
412 245
3 539
3 539
3 539 1 500
5 203 1 500
5 600
5 600
7 195
3 195
Intézmények egyéb sajátos bevételei
5 327
5 327
10 390
14 403
ÁFA bevételek, visszatérülések
1 073
1 073
2 839
2 838
100
100
437
437
7 725 14 434 9 706
7 725 14 434 9 692
2 299
2 299 473 971
ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen 2 705
47% 155 % 125 % 166 %
64% 115% 100% 94% 107%
100% 107 %
101% 100%
114 %
101%
92%
90%
90% 111 %
87% 90% 0% 100% 105% 103%
101 %
90%
114 %
101%
Leövey K. Gimnázium / Vendel u. 1./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek
Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek
2 299 416 952
425 525
473 579
103 % 147 %
57% 270 % 264 % 437 %
100% 147% 100% 44% 139% 100% 100% 100% 100% 100% 100%
114 %
100%
Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 780
6 426
6 426
416 952
431 951
480 005
268 501 70 983
272 425 72 042
281 630 66 273
77 468
87 484
106 657
6 426 480 397 281 630 66 108 104 718
9 286
8 815
16 159
100% 115 % 105 % 93% 135 %
100% 100% 100% 98%
95%
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
416 952
431 951
480 005
Összesen
416 952
431 951
480 005
11 348 472 619 7 778 480 397
70%
401 313
407 587
413 515
412 245
3 539 0
3 539 0
3 539 1 500
5 203 1 500
5 600
5 600
7 195
3 195
Intézmények egyéb sajátos bevételei
5 327
5 327
10 390
14 403
ÁFA bevételek, visszatérülések
1 073
1 073
2 839
2 838
100
100
437
437
0 0 0
0 0 0
7 725 14 434 9 706
7 725 14 434 9 692
0
2 299
2 299
2 299 473 971
114 %
115 % 105 % 93% 135 %
113 %
98%
115 %
100%
Középiskolák összesen Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek
Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen
416 952
425 525
473 579
0
6 426
6 426
416 952
431 951
480 005
268 501 70 983
272 425 72 042
281 630 66 273
77 468
87 484
106 657
6 426 480 397 281 630 66 108 104 718
0
0
0
0
0
0
9 286
8 815
0
0
16 159
11 348 472 619 7 778 480
416 952 0 416 952
431 951 0 431 951
480 005 0 480 005
103 % 147 %
57% 270 % 264 % 437 %
100% 147% 100% 44% 139% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 98%
95% 70% 113 %
98%
115
100%
2 790
%
134 323
134 323
103 %
2 460
3 441
Nevelési Tanácsadó /Vágóhíd u 35./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 795
397
130 433
130 433
100%
140%
80
80
157
201
251 %
128%
130 513
130 513
136 940
137 965
106 %
101%
9 259
9 259
130 513
139 772
146 199
9 259 147 224
95 147 25 657
96 147 25 927
97 397 25 927
96 244 22 754
9 709
17 698
19 717
18 922
3 158
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
130 513
139 772
146 199
Összesen
130 513
139 772
146 199
3 117 141 037 6 187 147 224
130 433
130 433
134 323
134 323
0
0
2 460
3 441
80
80
157
201
0
0
0
0
0
0
0
130 513
130 513
136 940
0 137 965
0
9 259
9 259
9 259
100% 113 % 101 % 89% 195 %
101% 99% 88% 96%
99% 108 %
96%
113 %
101%
103 %
100%
Egyéb oktatás, nevelés összesen: Önkormányzati támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele
140%
251 %
128%
106 %
101% 100%
Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 799
130 513
139 772
146 199
147 224
95 147 25 657
96 147 25 927
97 397 25 927
96 244 22 754
9 709
17 698
19 717
18 922
0
0
3 158
3 117 141 037 6 187 147 224
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
130 513 0
139 772 0
146 199 0
Összesen
130 513
139 772
146 199
3 976 503
3 991 309
4 049 025
Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek
162 133 0
162 133 0
162 133 25 475
28 899
28 899
32 005
Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei
165 353 0
165 353 0
28 120
113 % 101 % 89% 195 %
101% 99% 88% 96%
99% 108 %
96%
113 %
101%
Oktatási ágazat összesen: Önkormányzati támogatás
ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
4 048 558 224 708 25 475
102 % 139 %
205 560 16 789
23 882 220 635 18 386
83% 133 %
28 120
42 270
42 623
3 375
3 375
5 542
5 736
0 0 0 0
0 0 0 0
19 745 14 434 0 28 816
18 345 14 434 0 24 519
0 4 364 383
4 652 4 383 841
4 652 4 606 446
0 4 364 383 2 587 290
284 483 4 668 324 2 655 997
284 483 4 890 929 2 650 854
692 338 1 084 755
710 928 1 295 250
706 251 1 394 483
4 652 4 671 953 284 483 4 956 436 2 497 977 640 788 1 277 406
0 0 0
2 906 0 0
2 906 20 19 610
0 4 364 383 0
6 149 4 668 324 0
119 711 4 890 929 0
2 790 350 19 782 115 964 4 552 267 404
152 % 170 %
100% 139% 100% 75% 107% 110% 101% 104% 93% 100% 85% 100%
107 %
101% 100%
114 %
101%
97%
94%
93% 118 %
91% 92% 96% 1750% 101% 97%
104 %
93%
4 364 383
4 668 324
4 890 929
169 4 956 436
114 %
101%
Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek
244 664 2 099
244 664 2 099
248 425 2 099
248 370 1 907
102 % 91%
100% 91%
3 342
3 342
3 342
3 544
Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatás bevétele
13 315 2 640
13 315 2 640
16 397 2 930
16 892 2 562
3 988 115
3 988 115
4 990 115
4 863 98
106 % 127 % 97% 122 % 85%
10
10
10 278 246
103 %
Összesen 2 850
Ferencvárosi Egyesített Bölcsöde
ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele
270 173
278 308
9 211
9 211
270 163
279 384
287 519
157 317 42 619
158 990 43 071
159 451 43 071
9 211 287 457 155 604 41 306
69 227
76 323
83 795
79 877
18
18
1 000
1 000
1 202
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
270 163
279 384
287 519
Összesen
270 163
279 384
287 519
1 202 277 989 9 468 287 457
230 646
242 792
248 153
1 149
1 149
109
109
Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 875
270 163
106% 103% 87% 97% 85%
100% 100% 100% 106 % 99% 97% 115 %
100% 98% 96% 95% 0%
120 % 103 %
100% 97%
106 %
100%
246 484
107 %
99%
834
68
109
424 53
556 83
6% 510 %
109
318
390
FECSKE Önkormányzati támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatás bevétele ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költvetési
358 %
8% 131% 157%
123%
4 123
968
968
250 968
100%
kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele
245 127
250 750
23 401
23 401
252 922
232 013
268 528
274 151
152 500 41 175
158 574 42 801
159 758 42 801
23 401 276 323 153 310 38 284
35 738
64 553
67 028
49 805
1 600
1 600
3 386
3 248
1 000
1 000
1 178
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
232 013
268 528
274 151
Összesen
232 013
268 528
274 151
2 525 247 172 29 151 276 323
212 300
221 158
227 042
225 222
54 020
54 020
40 54 020
40 43 108
8 908
8 908
8 908
9 805
540
540
1 586 26
1 956 39
1 200
1 200
1 200 281 370
Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 880
232 013
109 %
101% 100%
119 % 101 % 93% 139 %
203 % 253 % 107 %
101% 96% 89% 74%
96% 214% 90%
119 %
101%
106 %
99%
Ferencvárosi Gondozó Szolgálat Önkormányzati támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Továbbszámlázott szolgáltatás Kamatbevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
275 768
285 826
292 822
4 272
4 272
275 768
290 098
297 094
135 475 33 831
141 443 34 791
144 080 35 474
106 462
113 864
116 963
48
48
577 275 768
290 098
297 094
4 272 285 642 134 193 32 958 110 233
80% 110 % 362 %
100% 80% 110% 123% 150%
100% 102 %
96% 100%
104 % 99% 97% 104 %
96% 93% 93% 94% 0%
736 278 120 7 522
128% 101 %
94%
275 768
290 098
297 094
285 642
104 %
96%
Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei
687 610 2 099
708 614 2 099
723 620 2 099
720 076 1 907
105 % 91%
100% 91%
4 491 67 444
4 491 67 444
4 216 70 841
3 652 60 556
Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei
3 180
3 180
4 569
4 601
12 896
12 896
13 898
14 668
224
224
459
527
81% 90% 145 % 114 % 235 %
Összesen 2 898
Szociális ágazat összesen
ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele
0
0
250
0
2 178
2 178
2 178 812 538
777 944
801 126
821 880
0
36 884
36 884
838 010
858 764
Személyi juttatások
445 292
459 007
463 289
Munkaadókat terhelő járulékok
117 625
120 663
121 346
211 427
254 740
267 786
0
66 0
66 0
0 0
1 600
1 600
3 386
3 248
2 000
2 000
2 957
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
777 944 0
838 010 0
858 764 0
Összesen
777 944
838 010
858 764
4 463 803 281 46 141 849 422
266 211 72 000 50 000 30 000
266 211 72 000 50 000 30 000
266 211 72 000 50 000 30 000
57 500
57 500
57 500
57 500
33 000 30 000
33 000 30 000
60 148 18 852
60 189 11 662
4 972
4 972
25 595 211
29 958 211
Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 985
0
777 944
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás
101% 106% 115%
4 123
36 884 849 422 443 107 112 548 239 915
Összesen
87% 85%
100% 104 %
99% 100%
109 % 100 % 96% 113 %
99% 96% 93% 90% 0%
203 % 223 % 103 % 109 %
96% 151% 94%
99%
Ferencvárosi Művelődési Központ Önkormányzati támogatás ebből: pinceszínház szabadtéri rendezvények szerkesztőség Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek
266 211
100 % 0% 0% 0% 100 % 182 % 39% 603 %
100% 0% 0% 0% 100% 100% 62% 117% 100%
Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2 991
16 345 391 683
391 683
444 862
1 867
1 867
391 683
393 550
446 729
132 242 35 705
132 242 35 705
132 242 35 705
223 736
225 603
266 316
12 466
16 345 442 076 1 867 443 943 124 539 30 666 265 006
12 466 432 677 11 266 443 943
100% 113 %
99% 100%
113 % 94% 86% 118 %
99% 94% 86% 100%
100% 110 %
97%
113 %
99%
Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
391 683
393 550
446 729
Összesen
391 683
393 550
446 729
4 930 324
4 966 134
5 038 856
164 232
164 232
164 232
5 034 845 226 615
57 500
57 500
82 975
82 975
66 390
66 390
96 369
262 797
262 797
295 253
87 723 292 853
3 180
3 180
21 358
22 987
45 988
45 988
81 763
87 249
3 599
3 599
6 212
6 474
0 0 0
0 0 0
19 745 0 45 161
22 468 0 41 114
114%
0
0
14 434
14 434
100%
0 5 534 010
6 830 5 576 650
6 830 5 873 188
0 5 534 010 3 164 824 845 668
323 234 5 899 884 3 247 246 867 296
323 234 6 196 422 3 246 385 863 302
6 830 5 926 567 323 234 6 249 801 3 065 623 784
Intézmények összesen Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Hatósági jogkörhöz köthető működési bevétel Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Tárgyi eszköz értékesítés Felhalmozási célú pénzeszközátvétel Előző évi egyéb költvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok
102 % 138 % 144 % 132 % 111 % 723 % 190 % 180 %
100% 138% 100%
91% 99% 108% 107% 104%
91%
100% 107 %
101% 100%
113 %
101%
97% 93%
94% 91%
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen
1 519 918
1 775 593
1 928 585
002 1 782 327
0 0
2 972 0
2 972 20
2 790 350
1 600
1 600
22 996
2 000 5 534 010
8 149 5 899 884
135 134 6 196 422
0 5 534 010
0 5 899 884
0 6 196 422
117 %
1439 23 030 % 132 6645 893 % 5 788 105 225 % 461 576 6 249 113 801 %
92% 94% 1750% 100% 98% 93%
101%
3/A. sz. Melléklet a Kisebbségi Önkormányzatok 2010. évi költségvetése (eFt-ban) Sorsz.
1. 3010
3012
Kiadás megnevezése
2. Bolgár Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Cigány Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás
Index
Index
14/2011.
6./3.
6./5.
6.
7.
8.
2010. évi
Módosított
Módosított
Teljesítés
előirányzat
előirányzat
előirányzat
I.-XII.
1/2010.
23/2010.
4/2011.
3.
4.
5.
600 571
600 924
600 933 12
600 933 12
1 171 300
5 1 529 385 1 914 300
5 1 550 385 1 935 300
5 1 550 385 1 935 104
571
1 314
1 035
300
300
1 171
100% 163%
100% 100% 100%
165% 35%
100% 100% 100% 100% 35%
901
158%
87%
600
550
183%
92%
1 914
1 935
1 555
133%
80%
1 171
1 914
1 935
380 1 935
165%
100%
6 400 570
6 400 712
6 400 713
6 400 714
100% 125%
100% 100%
1 171
132%
3015
Kamatbevételek Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Görög Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai
6 970 2 190 610 2 770
3 7 115 574 7 689 2 190 610 3 489
9 61 164 3 7 350 574 7 924 1 850 470 4 204
9 61 164 3 7 351 574 7 925 1 842 468 4 167
1 400
1 400
1 400
6 970
7 689
6 970
114% 84% 77% 150%
100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 99%
1 392
99%
99%
7 924
7 869
113%
99%
114%
100%
100% 146%
100% 100% 100%
6 970
7 689
7 924
56 7 925
3 600 570
3 600 826
3 600 831 25
3 585 832 25
4 4 430 1 143 5 573 1 046 24 4 403 15 100
4 4 460 1 143 5 603 1 025 40 4 438 15 100
4 4 446 1 143 5 589 937 45 4 086 15 40
4 170 4 170 1 046 24 3 000 100
105%
107% 134% 90% 188% 136% 40%
100% 100% 100% 100% 91% 113% 92% 100% 40%
3020
3025
Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Horvát Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Működés célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi évi helyesbített pénzmaradvány Összesen Német Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Támogatásértékű működési bevételek
4 170
5 573
5 603
5 108
122%
91%
134%
100%
71% 106%
100% 100% 100% 100%
4 170
5 573
5 603
481 5 589
600 571
600 753
425 606 41 208
425 606 41 208
1 171 520
5 1 358 2 440 3 798 520
5 1 285 2 440 3 725 413
5 1 285 2 440 3 725 413
551
3 178
1 009
1 009
100
100
1 171
318% 79%
100% 100% 100% 100% 100%
183%
100%
2 303
2 303 2303%
100%
3 798
3 725
3 725
318%
100%
1 171
3 798
3 725
3 725
318%
100%
3 600 570
3 600 684
3 600 684 55 321 50
3 600 684 55 321 50
100% 120%
100% 100% 100% 100% 100%
1 171
110%
3030
Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Örmény Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen:
4 170 520
1 4 285 1 295 5 580 520
1 4 711 1 295 6 006 520
1 4 711 1 295 6 006 517
3 450
4 860
5 286
200
200
4 170
5 580
4 170
144% 99%
100% 100% 100% 100% 99%
3 116
90%
59%
200
100
50%
50%
6 006
3 733
90%
62%
144%
100%
100% 136%
100% 100% 100%
4 170
5 580
6 006
2 273 6 006
1 700 571
1 700 776
1 700 779 30
1 700 779 30
2 271 100
1 2 477 539 3 016 100
1 2 510 539 3 049 100
1 2 510 539 3 049
750
955
964
1 421
1 961
2 271
3 016
2 271
113%
134%
100% 100% 100% 100%
171
23%
18%
1 985
1 889
133%
95%
3 049
2 060
91%
68%
111%
3035
3041
Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Román Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Ruszin Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások
2 271
600 571
1 171 1 171 704
3 016
600 770
4 1 374 138 1 512 704
3 049
989 3 049
150 94 1
150 94 1
100% 100% 100%
245
245
100%
245
245
100%
245
1
0%
245
1
0%
245
244 245
100%
600 773 6 90 4 1 473 138 1 611 704
600 773 6 183 4 1 566 138 1 704 530
134%
100% 135%
134% 146% 75%
100%
100% 100% 100% 203% 100% 106% 100% 106% 75%
3044
Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Szerb Kisebbségi Önkormányzat
467
808
907
865
185%
95%
1 171
1 512
1 611
1 395
119%
87%
146%
106%
1 171
1 512
1 611
309 1 704
Önkormányzati támogatás
600
600
600
600
100%
100%
Egyéb központi támogatás
571
787
791
791
139%
100%
13
13
Kamatbevételek
100%
Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele
1 171
1 387 1 093
1 404 1 093
1 404 1 093
120%
100% 100%
Összesen
1 171
2 480
2 497
2 497
213%
100%
Személyi juttatások
935
935
935
755
81%
81%
Munkaadókat terhelő járulékok
125
125
125
101
81%
81%
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások
111
1 420
1 437
1 143 1030%
80%
1 171
2 480
2 497
1 999
171%
80%
1 171
2 480
2 497
498 2 497
213%
100%
600 571
600 731
600 732
600 731
100% 128%
100% 100%
ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai
3047
Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Szlovák Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás
3051
Kamatbevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Ukrán Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
1 171 1 171 780 89 302
3 1 334 640 1 974 780 89 1 105
13
13
3 1 348 640 1 988 610 139 1 079
3 1 347 640 1 987 609 135 1 021
160
158
100%
115% 170% 78% 152% 338%
100% 100% 100% 100% 100% 97% 95% 99%
1 171
1 974
1 988
1 923
164%
97%
1 171
1 974
1 988
64 1 987
170%
100%
1 700 571
1 700 884
1 700 891 150
1 700 891 150
100% 156%
100% 100% 100%
5 2 589 5 099 7 688 1 300 390 5 998
5 2 746 5 099 7 845 1 300 390 6 155
5 2 746 5 099 7 845 1 090 269 1 439
2 271 2 271 1 300 390 581
100
121% 345% 84% 69% 248%
100% 100% 100% 100% 84% 69% 23%
3079
Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Kisebbségi Önkormányzatok összesen Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Kamatbevételek Működéscélú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen
2 271
7 688
7 845
2 898
128%
37%
2 271
7 688
7 845
4 947 7 845
345%
100%
20 000 5 707
20 000 7 847
19 975 7 827 590 355
19 960 7 828 590 355
100% 137%
100% 100% 100% 100%
2 121 1 400
31 27 878 13 346 41 224 8 395 1 238 27 530 15 2 661 1 400
304 31 29 082 13 346 42 428 7 757 1 164 26 759 15 5 348 1 400
397 31 29 161 13 346 42 507 6 797 1 018 17 919 15 5 140 1 392
25 707
41 224
42 428
42 428
25 707 25 707 8 395 1 238 12 553
25 707
41 224
242% 99%
131% 100% 100% 100% 100% 88% 87% 67% 100% 96% 99%
32 266
126%
76%
10 241 42 507
165%
100%
113% 165% 81% 82% 143%
3/B.sz. Melléklet Elszámolás az FB KFT illetve FV KFt-vel és a SEM IX. Rt-vel
(eFtban) Sors z.
Megnevezés
1.
2.
2010. Módosít Módosít Teljesí évi ott ott tés előirány előirány előirány I.zat zat zat XII.hó 14/201 1/2010. 23/2010. 4/2011. 1.
3.
4.
5.
6.
2 500
2 500
2 500
6 482
2 500
2 500
2 500
199 500
199 500
199 500
190 000 7 000 2 500
190 000 7 000 2 500
190 000 7 000 2 500
ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek
265 000 2 000
265 000 2 000
265 000 2 000
Önkormányzat sajátos működési bevételei
860 000
860 000
860 000
- Lakbér bevétel
380 000
380 000
380 000
- Helyiség bérleti díj
480 000 1 329 000
480 000 1 329 000
480 000 1 329 000
6 482 172 563 165 620 6 153 790 245 252 1 568 811 787 346 741 465 046 1 237 652
1 329 000
16 781 1 345 781
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások
1 185 000
- Villamosenergia-szolgáltatás díja
Ind ex
Index
6./3.
6./5.
7.
8.
308 Ferencvárosi Vagyonkezelő KFT illetve 0 FB Kft Intézmények egyéb sajátos bevételei - Kártérítés Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei
259 % 259 %
259% 259%
86%
86%
87% 88% 32%
87% 88% 32%
93% 78%
93% 78%
94%
94%
91%
91%
97%
97%
93%
93%
16 781 1 345 781
16 781 1 254 433 94%
100%
1 185 000
1 185 000
17 000
17 000
17 000
- Víz- és csatornadíjak
265 000
265 000
265 000
- Karbantartás - Takarítás - Szemétszállítás - Konténeres szemétszállítás - Kéményseprés
105 000 51 000 100 000 7 500 7 500
105 000 51 000 100 000 7 500 7 500
105 000 51 000 100 000 7 500 7 500
- Szerződéses kiadások
150 000
150 000
150 000
- Közös költség
276 000
276 000
276 000
2 000
2 000
2 000
1 046 228 88% 100 16 993 % 179 597 68% 107 102 518 % 46 609 91% 87 576 88% 6 221 83% 6 846 91% 145 934 97% 265 259 96% 191 3 813 %
- Víz- és csatornadíjak bevétele - Szemétdíj bevétele - Egyéb
Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen
- Bank kezelési költség, kamat költség
93%
88% 100% 68% 102% 91% 88% 83% 91% 97% 96% 191%
- Egyéb dologi kiadás - Vásárolt termékek és szolgáltatások ÁFA-
100 27 954 % 151 908 86%
28 000
28 000
28 000
176 000
176 000
176 000
1 185 000
1 185 000
1 185 000
Átutalandó tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
55 000
71 781
71 781
Önkormányzatnak fizetendő ÁFA
89 000 1 329 000
89 000 1 345 781
89 000 1 345 781
10 615
10 615
10 615 72 774
10 615 72 774
280 480
280 480
- Ingatlan értékesítés Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről
280 480
280 480
1 765 125 1 640 40 761 3 938 387 176 280 176 280
Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele
363 869
363 869
50 000 273 131
21 131
21 131
Összesen
385 000
385 000
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások - Társaság díjazása - átalánydíj - Társaság díjazása - jutalék - Terület előkészítés - Egyéb dologi kiadások - Vásárolt termékek,szolgáltatások ÁFA-ja -ebből fordított áfa Pénzeszközátadás, speciális célú támogatás Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések - Infrastruktúra építés - Ingatlan vásárlás - Képzőművészeti alkotás - Felújítási kiadások
224 000 60 000 19 200 39 200 60 800 44 800
224 000 60 000 19 200 39 200 60 800 44 800
50 000
50 000
111 000 111 000
111 000 111 000
Pénzforgalmi kiadások Átutalandó tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Önkormányzatnak fizetendő ÁFA
385 000
385 000
Összesen
385 000
ja
100% 86%
Pénzeszközátadás, speciális célú támogatás Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások
Összesen
1 046 228 88% 131 72 000 % 41 574 106 94 631 % 1 254 433 94%
88% 100%
106% 93%
308 5 Sem IX. Rt. Intézmények egyéb sajátos bevételei - Bérleti díj - Szolgáltatási díjbevétel ÁFA bevételek, visszatérülések Fordított ÁFA Kamatbevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek
21 131 294 262 211 511 54 956 11 476 62 100 39 632 43 347 3 938
89 303 82 432 5 975 896 300 814
17% 15% 56%
63% 63%
75% 100% 76%
94% 92% 60% 158% 65% 97%
80% 74%
78%
-6 552
385 000
294 262
76%
3/C. sz. melléklet A Polgármesteri Hivatal 2010. évi kiadásai (eFt-ban) Ág.
Sorsz.
Kiadás megnevezése
1. 55
2. 3100 3101
3.
3102
75
3110 3111
Üdültetés Balatonszéplaki Üdülő Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Kölcsön nyújtás Pénzforgalmi kiadások Táboroztatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Kölcsön nyújtás Pénzforgalmi kiadások Közigazgatás,védelem Polgármesteri hivatal igazgatási kiadásai Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások -ebből: számítástechnikai licenszdíjak és karbant.köt. Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2010. évi előirányzat 1/2010. 4. 130 865
Módosított előirányzat 23/2010. 5. 134 704
Módosított előirányzat 4/2011. 6. 143 265
Teljesítés I.-XII.hó 14/2011. 7. 114 250
5 329 1 439 5 000
5 329 1 439 5 000
5 651 1 439 5 508
2 001
4 628
13 769 32 642 8 813 75 641
Index
Index
7./4. 8. 87%
7./6. 9. 80%
5 651 1 438 4 022
106% 100% 80%
100% 100% 73%
4 628
1 520
76%
33%
16 396
17 226
12 631
92%
73%
32 642 8 813 75 641
36 621 4 834 83 372
36 621 4 834 59 180
112% 55% 78%
100% 100% 71%
1 212
1 212
984
117 096 2 065 845
118 308 2 097 051
126 039 2 216 651
101 619 2 200 312
87% 107%
81% 99%
1 111 640 300 143 423 851 26 500
1 112 238 300 244 440 415 26 500
1 157 715 292 177 504 457 26 500
1 157 716 292 177 494 199
104% 97% 117%
100% 100% 98%
7 453
8 553
171 8 553
228 7 618
102%
133% 89%
81%
3112
3115
3120
3122
3125
Kölcsön nyújtás (munkáltatói kölcsön) Pénzforgalmi kiadások Képviselők juttatásai Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Toronyház u. 3/b. Közösségi ház Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Választás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Polgári Védelem Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Közterület felügyelet Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok
22 000 1 865 087
22 000 1 883 450
22 000 1 985 073
23 309 1 975 247
106% 106%
106% 100%
68 000 18 360
68 000 18 360
69 716 17 117
69 716 17 117
103% 93%
100% 100%
86 360
86 360
86 833
86 833
101%
100%
10 000
10 403
10 403
8 089
81%
78%
10 000
10 403
10 403
8 089
81%
78%
24 000 6 000 10 000
29 205 7 378 14 972
33 030 8 397 21 016
38 282 9 615 14 619
160% 160% 146%
116% 115% 70%
40 000
51 555
62 443
62 516
156%
100%
1 939 550 2 584
1 939 550 3 469
1 939 550 3 354
1 710 374 1 498
88% 68% 58%
88% 68% 45%
5 073
5 958
115 5 958
115 3 697
73%
100% 62%
42 225 11 400
42 225 11 400
45 817 10 883
45 816 10 883
109% 95%
100% 100%
3135
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Polgármesteri Hivatal összesen: Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Kölcsön nyújtás Pénzforgalmi kiadások
5 700
5 700
9 241
7 096
124%
77%
59 325
59 325
65 941
135 63 930
108%
97%
1 285 775 346 705 532 776
1 291 578 348 184 555 600
1 350 489 335 397 637 351
1 355 512 336 438 588 703
105% 97% 110%
100% 100% 92%
9 454 22 000 2 196 710
14 393 22 000 2 231 755
171 14 508 22 000 2 359 916
228 10 372 23 309 2 314 562
110% 106% 105%
133% 71% 106% 98%
3/D. sz. melléklet A Polgármesteri Hivatal költségvetésében szereplő szakfeladatok 2010. évi kiadásai (eFt-ban)
Ág .
Sors z.
1.
2.
01
3140 3141
3142
22
3160 3162
Kiadás megnevezése
3. Mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás Parkfenntartás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Parkfenntartás RÖNK Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Kiadói, nyomdai tevékenység, egyéb sokszorosítás Lapkiadás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások
2010. évi előirányz at 1/2010. 4.
Módosíto Módosíto Teljesíté Inde x tt tt s
Inde x
előirányz at 23/2010. 5.
előirányz at 4/2011. 6.
I.-XII. 14/2011. 7.
7./4. 8.
7./6. 9.
110 000
157 981
157 981
116 640
106%
74%
50 000
74 175
69 987
54 077
108%
77%
50 000
74 175
4 188 74 175
4 188 58 265
117%
100% 79%
60 000
83 806
83 806
58 375
97%
70%
60 000 22 000
83 806 22 000
83 806 22 000
58 375 21 209
97% 96%
70% 96%
22 000
22 000
22 000
21 209
96%
96%
22 000
22 000
22 000
21 209
96%
96%
Felhasználást koordináló bizottság 10. Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság
63
3170 3171
Szállítást kiegészítő tevékenység Közutak üzemeltetése Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Közutak üzemeltetése RÖNK
60 000
67 053
67 053
54 085
90%
81%
45 000
50 000
50 000
40 516
90%
81%
45 000
50 000
50 000
40 516
90%
81% Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság
3172
64
70
3180 3181
3200 3210
3220
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Távközlés 9-es TV működtetése Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Ingatlanügyletek KF - rehabilitáció járulékos költségek Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Lakáslemondás térítés, lakásbiztosíték visszafizetés
15 000
17 053
17 053
13 569
90%
80%
15 000 27 714
17 053 29 951
17 053 31 469
13 569 31 028
90% 112%
80% 99%
27 714
29 951
31 469
31 028
112%
99%
27 714 707 000
29 951 797 998
31 469 1 024 099
31 028 967 971
112% 137%
99% 95%
20 000
20 000
19 943
10 030
50%
50%
20 000
20 000
57 20 000
57 10 087
50%
100% 50% Gazdasági Bizottság
3225
3230
3250
3255
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Kényszer kiköltöztetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Bérlakás és egyéb ingatlan elidegenítés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Ingatlanokkal kapcsolatos egyéb feladatok Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Ingatlanokkal kapcsolatos ügyvédi díjak Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai
500 000
530 287
502 739 325
502 707 590
142%
100% 96%
500 000
530 287
739 827
708 092
142%
96%
15 000
15 000
19 255
15 621
104%
81%
15 000
15 000
19 255
15 621
104%
81%
1 600 512 19 888
1 600 512 19 888
13 004
11 807
59%
91%
22 000
22 000
13 004
11 807
54%
91%
3 000 1 000 36 000
3 000 1 000 80 649
3 000 1 000 81 885
1 623 442 78 496
54% 44% 218%
54% 44% 96%
40 000
84 649
1 879 87 764
1 879 82 440
206%
100% 94%
31 062
92 27 31 936
92 27 31 392
100% 100% 126% 98%
25 000
3260
3275
75
3300 3312
Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Helyiség megszerzési díj Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Ingatlanok őrzése Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Közigazgatás, védelem Roma koncepció Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Közbiztonsági feladatok
25 000
31 062
32 055
31 511
126%
98% Gazdasági Bizottság
15 000
25 000
33 194
33 194
221% 100%
15 000
25 000
33 194
33 194
221% 100%
70 000
70 000
79 000
75 219
107%
95%
70 000 173 093
70 000 230 020
79 000 235 068
75 219 203 255
107% 117%
95% 86%
4% 4% 140%
71%
30%
80%
Humán Ügyek Bizottsága 8 268 2 232 2 500
5 250
4 928
347 85 3 506
13 000
5 250
4 928
3 938
3340
3342
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Polgármesteri Hivatal fejlesztése ÁROP-3A 1/B
12 000
19 104
12 000
19 104
1 180 323 15 063 2 320
967 261 15 063 2 320
82% 81% 126% 100% 100%
2 121 21 007
2 121 20 732
173%
100% 99%
Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság
3345
3350
pályázat Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Dzsumbuj őrzése Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Térfigyelőrendszer működtetése Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Környezetvédelem
542
542
542
10 476
40 384
40 384
37 219
355%
92%
11 018
40 926
40 926
37 219
338%
91%
25 000
25 000
28 682
28 678
115% 100%
25 000
25 000
28 682
28 678
115% 100%
69 075
69 075
68 378
62 074
90%
91%
69 075
69 075
68 378
62 074
90%
91% Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság
3355 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Védett értékek fenntartása
7 000 12 000
31 665 12 000
34 590 12 000
27 047 2 010
386% 17%
78% 17%
19 000
43 665
46 590
29 057
153%
62% Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság
3360 Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások
1 000
4 000
3 000
3371
80
3400 3435
3436
3480
Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Ferenc busz működtetése Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Oktatás Tankönyv támogatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások SNI-s tanulók együttnevelése Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Pedagógiai feladatok Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások
1 000
1 000
100%
1 000
4 000
4 000
1 000
23 000
23 000
20 557
20 557
89% 100%
23 000 83 000
23 000 88 243
20 557 40 089
20 557 37 982
89% 100% 46% 95%
45 000
45 000
4 1 726
4 1 740
100% 4% 101%
45 000
45 000
1 730
1 744
4% 101%
1 624
1 624
100%
1 624
1 624
100%
595 143 18 858
100% 100% 94% 95%
19 596
98%
20 000
24 763
595 143 19 938
20 000
24 763
20 676
100%
25%
95%
3485
3495
85
3500 3510
3512
3530
Egyéb oktatási feladatok Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Iskolai nyelvvizsga, jogosítvány megszerzés támogatása Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Egészségügy, szociális ellátás Egészségügyi prevenció Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Kábítószer Egyeztető Fórum Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Közcélú foglalkoztatása Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok
Humán Ügyek Bizottsága 145
145
100%
10 000
10 480
6 638 2 900
5 905 2 900
59%
89% 100%
10 000
10 480
9 683
8 950
90%
92%
3
3
100%
8 000
8 000
7 997
7 689
96%
96%
8 000 246 646
8 000 417 125
8 000 568 979
7 692 569 909
2 000
2 780
2 780
2 614
131%
94%
2 000
2 780
2 780
2 614
131%
94%
400 128 1 372
400 128 1 952
400 128 1 211
1 739
127% 144%
1 900
2 480
1 739
1 739
92% 100%
43 358 11 879
96 620 15 606
90 266 13 514
93% 87%
96% 96% 231% 100%
3540
3543
3546
3549
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tartásdíj megelőlegezés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Csökkent munkaképességűek rendszeres szociális segélye Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Aktív korúak rendszeres szociális segélye Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Időskorúak járadéka Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
55 237
112 226
103 780
92%
801
20 1 591
27 2 608
135% 164%
801
1 611
2 635
164%
200 1 800
200 8 804
200 14 527
188 13 511
94% 751%
94% 93%
2 000
9 004
14 727
13 699
685%
93%
3 000
13 270
1 26 322
1 26 982
100% 899% 103%
3 000
13 270
26 323
26 983
899% 103%
500
2 006
38 3 227
38 2 962
592%
100% 92%
3555
3558
3561
3564
3565
Pénzforgalmi kiadások Ápolási díj Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Rendelkezésre állási támogatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Lakásfenntartási támogatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Lakbértámogatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Létfenntartási díj Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok
500
2 006
3 265
3 000
600%
92%
4 000
4 000
9 079 553
14 671 1 067
4 000
36 484
55 406
61 131
367% 162% 193% 1528 % 110%
8 000
40 484
65 038
76 869
961% 118%
12 000
45 535
19 73 339
19 77 987
100% 650% 106%
12 000
45 535
73 358
78 006
650% 106%
1 000 29 000
1 000 39 919
1 000 48 516
955 50 332
96% 96% 174% 104%
30 000
40 919
49 516
51 287
171% 104%
40 000
40 000
40 000
39 996
100% 100%
40 000
40 000
40 000
39 996
100% 100%
3570
3573
3576
3579
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Átmeneti segélyek Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Mozgáskorlátozottak támogatása Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Közgyógyellátás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások
4 804
8 833
8 406
95%
4 804
8 833
8 406
95%
500 26 500
500 26 500
666 26 334
666 26 191
133% 100% 99% 99%
27 000
27 000
27 000
26 857
500 23 500
500 23 795
612 34 914
612 31 316
122% 100% 133% 90%
24 000
24 295
35 526
31 928
133%
908
32 1 074
32 1 107
100% 103%
908
1 106
1 139
103%
38 000
38 000
36 815
33 448
88%
91%
38 000
38 000
36 815
33 448
88%
91%
99%
99%
90%
3582
3585
3586
3587
3590
Adósságkezelési támogatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Otthonteremtési támogatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Hajléktalanok nappali melegedője (Új Út Szociális Egyesület) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Fogyatékos személyek nappali ellátása (Küldetés Egyesület) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Karácsonyi segély Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások
2 000
10 357
17 318
15 960
798%
92%
2 000
10 357
17 318
15 960
798%
92%
1 372
1 784
4 792
269%
1 372
1 784
4 792
269%
300
300
345
300
100%
87%
300
300
345
300
100%
87%
300
300
150
50%
300
300
150
50%
198
198
100%
3591
3592
3593
3594
3595
Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Ferencvárosi kártya Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Iskolatej támogatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Gyermekétkeztetés támogatása Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Utcai szociális munka (Menhely Alapítvány) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Támogató Szolgálat (Motiváció Alapítvány)
7 000
7 000
6 802
6 268
90%
92%
7 000
7 000
7 000
6 466
92%
92%
2 000
2 000
2 000
1 435
72%
72%
2 000
2 000
2 000
1 435
72%
72%
25 000
25 000
200 16 896
200 15 248
61%
100% 90%
25 000
25 000
17 096
15 448
62%
90%
200
200
200
115
58%
58%
200
200
200
115
58%
58%
513
1 540
1 540
1 540
300% 100%
513
1 540
1 540
1 540
300% 100%
3596
3597
3598
90
3600 3610
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Hivatásos gondnokok Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Férőhely fenntartási díj Magyar Vöröskereszt Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Fogyatékos személyek nappali ellátása Gond-viselés Kht. Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Szennyvíz, hulladékkezelés, településtisztasági szolgáltatás Köztisztasági feladatok Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások
300
600
600
600
200% 100%
300
600
600
600
200% 100%
9 213 2 598 4 189
9 213 2 598 4 189
7 787 1 886 6 327
7 731 1 885 6 327
84% 99% 73% 100% 151% 100%
16 000
16 000
16 000
15 943
100% 100%
2 933
2 933
2 933
2 774
95%
95%
2 933
2 933
2 933
2 774
95%
95%
2 000
2 000
2 000
2 000
100% 100%
2 000
2 000
2 000
2 000
100% 100%
5 000
8 113
10 129
8 249
165%
81%
5 000
8 113
10 129
8 249
165%
81%
Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság
92
3620 3625
3630
3670
3671
Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Szórakoztatás, kultúra, sport Sport és szabadidős rendezvények Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Diáksport Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Testvérvárosi kapcsolatok Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Testvérvárosi diákok továbbtanulásának támogatása Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások
5 000 48 000
8 113 50 950
10 129 80 483
8 249 73 113
165% 152%
81% 91%
600 192 3 208
600 192 3 208
823 192 2 985
823 156 2 161
4 000
4 000
4 000
3 140
79%
79%
802 156 8 858 2 184
802 156 9 808 2 184
802 156 7 292 4 700
470 103 6 013 4 650
59% 66% 68% 213%
59% 66% 82% 99%
12 000
12 950
12 950
11 236
94%
87%
800 250 8 000 8 950
800 250 8 000 8 950
800 250 11 977 13 973
715 193 10 594 13 973
89% 89% 77% 77% 132% 88% 156% 100%
18 000
18 000
27 000
25 475
142%
94%
4 000
4 000
4 000
3 550
89%
89%
4 000
4 000
4 000
3 550
89%
89%
Humán Ügyek Bizottsága 137% 100% 81% 81% 67% 72%
Humán Ügyek Bizottsága
3675
93
3690 3695
3699
Egyéb rendezvények Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Egyéb szolgáltatás Köztemetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Szakfeladatok összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások -ebből fordított ÁFA Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések -ebből fordított ÁFA Pénzforgalmi kiadások
500 160 4 840 4 500
500 160 6 840 4 500
500 160 27 219 4 654
100 24 24 934 4 654
20% 20% 15% 15% 515% 92% 103% 100%
10 000 12 000
12 000 12 000
32 533 15 171
29 712 14 181
297% 118%
6 498 5 502
6 498 5 502
6 406 8 765
5 416 8 765
12 000
12 000
15 171
14 181
25 725 11 228 654 864
60 815 20 875 854 566
113 286 28 950 886 406
103 874 31 504 776 422
790 636 12 000
933 178 12 000
1 205 261 11 997 8 245
1 167 962 11 239 8 245
1 494 453
1 881 434
2 254 145
2 099 246
91% 93%
83% 85% 159% 100%
118%
93%
404% 92% 281% 109% 119% 88%
148% 94%
97% 94% 100%
140%
93%
3/E. sz. melléklet 2010. évi támogatások (eFt-ban)
Ág Sors . z.
Feladat megnevezése
2. 1. 3. 70 3705 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítás 3707 Társasházak támogatása Összesen 75 3710 Közigazgatás, védelem
Módosít Módosít Teljesít Inde Inde x x 2010. évi ott ott és előirányz előirányz előirányz at at at I.-XII.hó 14/2011 1/2010. 23/2010. 4/2011. . 7./4. 7./6. 8. 9. 4. 5. 6. 7.
12 046 12 046
12 046 12 046
12 046 12 046
500
500
500
6 000
6 000
6 000
6 000
3716 Társadalmi szervezetek támogatása
5 000
5 000
5 000
5 000
100 % 100 %
50 000
51 000
54 000
4 000
8%
3725 Ferencvárosi Parkolási KFT támogatása 3726 Iszapkárosultak támogatása Összesen 80 3730 Oktatás 3733 Ferencvárosi Tanoda 3734 Bursa Hungarica 3735 Deák ösztöndíj Összesen 85 3740 Egészszégügy, szociális ellátás
16 000 61 000
62 500
2 000 83 500
2 500
5 000 2 500
5 000 2 500
11 000
11 000
11 000
13 500
18 500
18 500
bizottság
10.
9 136 76% 76% 9 136 76% 76%
3711 Kutyatartók Egyesülete Egyházak támogatása - karitatív 3714 tevékenység
3724 Közbiztonsági Közalapítvány
Felhasználást koordináló
100 % 100 % 100 %
7% 100 16 000 % 100 2 000 % 33 500 55% 40% 100 5 000 % 2 100 84% 84% 100 100 11 000 % % 134 18 100 % 98%
Humán Ügyek Bizottsága Humán Ügyek Bizottsága Városfejl., Városgazd. és Környezetvédelmi Bizottság
FESZOFE kiemelkedően közhasznú Non3743 profit KFT FESZ kiemelkedően közhasznú Non-profit 3744 KFT
223 000
224 642
224 642
233 000
233 000
233 000
224 642 233 000
3745 AEOB támogatás
600
600
600
600
3747 Horizont Szociális Alapítvány támogatása
700
700
700
700
3748 Szent István kórház támogatása Tűzoltó u. Gyermekklinika Betegeiért 3750 Alapítvány tám.
2 800
2 800
2 800
50
50
3755 Heim Pál kórház támogatása
1 296
1 296
463 038
463 088
1 296 463 088
500
700
700
Összesen: 92 3760 Szórakoztatás, kúltúra, sport
457 300
3762 Aranycsapat Alapítvány 3766 Vendel torna csarnok
7 000
7 000
7 000
7 000
3770 Sportegyesületek támogatása
3 000
3 617
3 617
3 000
20 000
20 000
20 000
20 000
300
300
300
300
2 500
2 500
2 500
3771 Sport Alap József A. Lakótelep Öregfiúk Sport,Kulturális 3772 Klubja 3774 Karaván Művészeti Alapítvány támogatása 3775 Művészetek, tudományok támogatása
4 500
4 500
4 500
4 500
3776 Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület
2 000
2 500
2 500
2 500
3777 Garabonciás Történelmi Gyermek Együttes
1 500
1 500
1 500
1 500
3778 Ifjú Molnár Ferenc Diákszínjátszó Egyesület
150
300
300
300
3779 Hertz férfikar
300
300
300
300
101 % 100 % 100 % 100 %
101 %
100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 100 %
100 % 100 % 83% 100 100 % % 100 100 % % 100 % 100 100 % % 125 100 % % 100 100 % % 200 100 % % 100 100 % %
Humán Ügyek Bizottsága
Humán Ügyek Bizottsága
3781 Grafikai Alapítvány "Art 9" Ferencvárosi Képzőművészek 3783 Egyesület 2B Kulturális és Művészeti Alapítvány 3784 támogatása
3 500
3 500
3 500
3 500
700
700
700
700
1 000
1 000
1 675
1 675
3785 Studió "K" Színház "Sanyi és Aranka" Színház - Trió Kulturális 3786 Bt.
2 000
2 000
2 000
2 000
2 000
2 000
2 000
2 000
1 000
1 000 200
1 000
3787 Nemzetközi Kerámia stúdió támogatása 3788 Csángó Kulturális Egyesület támogatása 3789 Kosztolányi Sziget Kulturális Egyesület
1 000
1 000
1 000
1 000
3790 Szabó Ervin Könyvtár támogatása Színházak és zenekarok központi 3795 támogatásai
1 000
1 000
1 000
1 000
78 377
78 377
49 950
133 594
134 669
593 796
689 678
711 803
593 796
689 678
711 803
76 877 132 352 656 176 70 654 006 2 100
Összesen 3799 Támogatások összesen: Személyi juttatás Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzpeli juttatásai
100 % 100 % 168 % 100 % 100 %
100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 100 %
100 % 100 %
100 % 100 % 98%
265 % 98% 111 % 92% 110 % 92%
4. sz. melléklet 2010. évi felújítási kiadások (eFt-ban)
Á g.
Módosít Módosít Teljesít Inde Inde x x ott ott és
2010. évi előirány zat
előirány zat
előirány zat
1/2010. 4.
23/2010. 5.
4/2011. 6.
182 500
242 209 3 000
237 290 3 000
182 500
245 209
240 290
227 590 2 700 230 290
122 1 500
122 1 500
271
3 500 5 122
2 220 3 842
2 211 2 482
830 917
830 917
4317 Gát u. 7. épületdiagnosztika, vázlatterv,engedélyezési terv
200
200
200
4318 Gát u. 13. épületdiagnosztika, vázlatterv,engedélyezési terv 4319 Gát u. 16. kiviteli terv
338 959
338 959
338
4320 Gát u. 14. kiviteli terv
930
969
969
4324 Gát u. 20. engedélyezési terv
444
444
444
4325 Gát u. 22. engedélyezési terv 4326 Berzenczey u. 30. felújítás 4342 Bokréta u. 33. felújítás
375 6 345 162 200
375 6 345 162 200
375
Sors z.
Feladat megnevezése
3. 1. 2. Mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás 01 4000 4001 Park felújítás 4002 Fasorok karbantartása Összesen:
I.XII.hó 14/201 1. 7.
Felhasználást koordináló 7./4. 8. 125 % 126 %
7./6. 9.
96% 90% 96%
55 4020 Szálláshely- szolgáltatás, vendéglátás 4021 Balatonlelle lakóépületek - barakok felújítása tetőszigetelése 4022 Balatonlelle WC és fürdő épület tetőhéjalás felújítása 4030 Kincsesbánya tetőhéjalás felújítása Összesen: 70 4300 Ingatlanügyletek 4308 Gát u. 8. kiviteli terv 4309 Gát u. 10. kiviteli terv
130 000
158
18% 100 % 65%
100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 122
97%
bizottság 10.
001 4345 Lakóház felúj. - tervezések
10 000
17 269
17 269
370 000
408 003 959
421 549 959
185 250 115 277
193 250 115 277
98 534
4364 Balázs Béla u. 23. épületdiagnosztika, vázlatterv, építési engedély
233
233
233
4365 4366 4367 4368
478 479 641 641
1 734 479 641 641
1 734
882
1 181
1 181
10 000 10 000
168 10 000 30 000
175 10 000 30 000
280 000 60 000
331 167 112 104
331 167 112 104
175 921 1 087 301 075 58 210
350 365 340
365 380 340
4355 Balázs Béla u. 7/b felújítás 4356 Balázs Béla u. 23. kiviteli terv 4361 Balázs Béla u. 27/b engedélyezési terv 4362 Balázs Béla u. 25. engedélyezési terv 4363 Balázs Béla u. 5. felújítás
115 000
Balázs Béla 32./B kiviteli terv terv Balázs Béla u. 11. kiviteli terv Balázs Béla u. 13. kiviteli terv Balázs Béla u. 14. kiviteli terv
4369 Balázs Béla 32./A kiviteli terv 4372 Márton u. 8/b. engedélyezési terv 4375 Márton u. 3/a felújítás 4376 Thaly K. u. 8. felújítás 4385 Tűzoltó u. 35. felújítás 4386 Tűzoltó u. 48. felújítás 4387 Tűzoltó u.33/a. építési endedélyezési terv 4388 Tűzoltó u.33/b. építési endedélyezési terv 4390 Tűzoltó u.33/c. építési endedélyezési terv
16 663 339 282
298 949
298 949
4397 Viola u. 21. felújítás
260 000
268 713
268 713
262 168 197 704
20 000
21 563
21 563
20 193
369
803
100 269 368
109 782 793
803 109 743 793
4410 Lakás felújítás szanálási célra 4420 Viola u. 37/b. építési engedély terv
100 000
92%
80% 100 %
86%
9% 11% 108 % 97%
365 371
250 000
4406 Viola u. 37/a. építési engedély terv
96%
193
4396 Viola u. 17. felújítás
4405 Viola u. 52. lakóépületfelújítás
% 167 %
105 % 76% 101 % 110 %
85% 100 % 100 %
100 % 100 % 9% 4% 91% 52% 100 % 98%
88% 74% 94% 100 % 100 % 100
4421 Viola u. 37/c. építési engedély terv 4422 Vendel u. 13. felújítás 4425 Üllői út 87. tetőfelújítás
319 12 241
706 15 980 13 300
2 095 000
538 345 37 500 2 481 965
538 345 37 500 2 524 948
418 884 751 1 996 154
4432 Hőgyes Endre u. 8. felújítás 4455 Veszélyelhárítás 4456 Nem önkormányzati tulajdonú lakóépületek veszélyelhárítása
10 000 40 000 20 000
77 519 41 087 37 991
77 519 46 064 37 991
77 267 35 974 16 982
4457 Veszélyes tűzfalak, kémények vizsgálata, bontása 4459 Gyáli u. 21-23.
80 000
103 397 1 676
103 397 1 676
92 610
150 000
150 000
150 000
137 722
20 000
20 000
26 748
24 659
3 608
3 608
3 608
10 000 10 000 2 435 000
44 541 11 007 2 972 791
44 541 5 150 3 021 642
41 105 150 2 426 231
4605 Polgármesteri Hivatal felújítása
5 000
5 000
15 034
15 249
4650 Templom felújítás támogatása
10 000
17 029
17 370
17 362
15 000
22 029
32 404
32 611
350 402 300 891 800
350 402 300 1 210 800
237 1 162 498
4427 Tűzoltó u. 66. felújítás 4428 Üllői út 83. felújítás 4429 R e h a b i l i t á c i ó ö s s z e s e n :
4465 Társasház felújítási pályázat 4470 Üres lakás helyreállítás
480 000
4479 Panelprogram 4491 Ingatlanokkal kapcsolatos bontási feladatok 4513 Helyiség felújítás Összesen: 75 4600 Közigazgatás, védelem
80 4700 4706 4710 4713 4714 4715
Összesen: Oktatás Csicsergő Óvoda külső nyílászárók felülvizsgálata javítása Csicsergő Óvoda felújítás (Thaly K. u. 38.) Kicsi Bocs Óvoda kazánházi szivattyú cseréje Kicsi Bocs Óvoda tálalókonyhába mosogatógép telepítése Kicsi Bocs Óvoda gyermekmosdók cseréje
% 100 % 25%
706 4 058
87%
78% 2%
95% 773 % 90% 85% 116 %
79% 100 % 78% 45%
92% 123 %
92%
411 % 2% 100 % 305 % 174 % 217 %
90%
Városfejl.,Városgazd. és Környezetv.Bizott.
92% 100 %
Gazdasági Bizottság
92% 3%
Gazdasági Bizottság
80% 101 % 100 % 101 %
79% 96% 62%
Városfejl.,Városgazd. és Környezetv.Bizott.
4716 4717 4718 4719
Kicsi Bocs Óvoda gyermeköltözők padlóburkolat cseréje Kicsi Bocs Óvoda mosogatók elválasztása, kézmosó kialakítása Liliom Óvoda festés, mázolás I. ütem Liliom Óvoda konyha, uszoda tisztasági festés Liliom Óvoda világító tető alatti, meglazult védőrács 4720 felülvizsgálata, cseréje
500 300 4 000 300
799 300 4 000 300
799 214 3 815 297
156
166
166
4721 Kicsi Bocs Óvoda függőeresz csatorna, ejtővezeték javítása 4722 Kicsi Bocs Óvoda fedélszék felülvizsgálata, felújítása 4728 Méhecske Óvoda gyermekmosdók csúszásmentes kialakítása
16 3 125 1 800
16 3 131 1 800
16 3 011 1 221
46
46
46
159
168
168
174 413 1 600
186 413 1 600
186 334 1 516
4740 Epres Óvoda veszélyes drótkerítés cseréje
37
37
37
4745 Csudafa Óvoda copilit üvegfal kiváltása üvegtéglára és falazatra Csudafa Óvoda külső nyílászárók felmérése, szükség szerinti 4746 javítása
42
45
45
104
110
110
4747 Csudafa Óvoda kazánház felújítása
35
37
37
4748 Csudafa Óvoda gyermekmosdók felújítása
81
86
86
4751 Napfény Óvoda bejárati ajtó felülvizsgálata, cseréje
300
300
300
4752 Napfény Óvoda radiátor védőburkolat csere
800
800
797
4753 Napfény Óvoda épület bejárat csúszásmentes burkolat építése
800
832
832
4754 Csudafa Óvoda műkő lépcsők felújítása
800
800
800
4755 Ugrifüles Óvoda radiátor csere 4756 Csudafa Óvoda mosókonyha teljes felújítása
66 1 030
70 1 030
70 989
4757 Csudafa Óvoda bejárati előtető tartószerkezet felújítása
1 400
1 450
1 450
4730 Méhecske Óvoda tetőszigetelés javítás 4732 Méhecske Óvoda nyílászárók felülvizsgálata, javítása 4733 Napfény Óvoda gyermekmosdók felújítása I. ütem 4738 Epres Óvoda radiátorok védőrács cseréje 4739 Epres Óvoda bejárati lépcső és járda felújítás
100 % 71% 95% 99% 100 % 100 % 96% 68% 100 % 100 % 100 % 81% 95% 100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 96% 100 %
4759 Csudafa Óvoda konyhában kézmosó felszerelése Ferencvárosi Nevelési Tanácsadó hőfokszabályozós radiátor 4760 szelepek 4761 Nevelési Tanácsadó attikafal kétvízsoros fallefedés készítése 4762 Ferencvárosi Nevelési Tanácsadó tetőszigetelés felújítása 4763 Nevelési Tanácsadó betonjárda felújítás javítás Ugrifüles Óvoda bejárati ajtó csere, előtető csere, akadálymentes 4764 feljáró 4766 Kerekerdő Óvoda attika falak kétvízsoros bádogozása
300
300
14 1 200 513 1 000
14 1 200 513 1 000
14 1 139 264 863
2 200 6 000
2 200 6 000
1 868 5 618
250
265
265
76
80
80
4806 Bakáts tér 12. Iskola nagytornaterem padlóburkolat csere
137
145
145
4808 József Attila Általános Iskola vízhálózat felújítása 4809 József Attila Általános Iskola 4. emeleti beázás megszüntetése
647 300
687 300
687
4812 Komplex Óvoda (Vágóhíd u. 35.) tetőszigetelés felújítása Komplex Óvoda és Általános Iskola melléképület tetőszerkezet 4814 felújítása Bakáts téri Általános Iskola tetőfelújítás, fedélszék héjalás 4817 felújítása 4818 Kosztolányi Dezső Ált. Iskola bejárati burkolat, lépcső csere Kosztolányi Dezső Ált. Iskola lapostető szigetelés és bádogos 4819 munka 4821 Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tornaterem burkolat csere Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola rendelő feletti tető 4822 szigetelés 4823 József Attila Általános Iskola tisztasági festés I. ütem 4824 József Attila Általános Iskola kémény javítás
266
266
266
83
88
88
5 500 650
5 500 650
5 280 636
2 700 1 500
2 700 1 500
2 699 1 492
2 000 5 000 550
2 000 5 000 550
1 967 4 735 537
113 400 141 1 000
119 400 141 1 000
119
83
89
89
83
88
88
4767 Kerekerdő Óvoda külső nyílászárók felújítása 4802 Bakáts tér 12. Iskola tornacsarnok csapadék csatorna felújítása
4831 4833 4835 4839
Leövey Klára Gimnázium nyílászárói,tűzvédelem, csatorna Leövey Klára Gimnázium 2 db pincelejáró összefolyó csere Leövey Klára Gimnázium tantermek, lépcsőház, folyósók festése Molnár Ferenc Általános Iskola tornaudvar javítás Szentgyörgyi A. Általános Iskola és Gimnázium tetőszerkezet 4842 felújítása Szentgyörgyi A. Általános Iskola és Gimnázium homlokzati 4844 nyílász.cseréje
94 958
100 % 95% 51% 86% 85% 94% 100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 96% 98% 100 % 99% 98% 95% 98% 100 % 67% 96% 100 % 100 %
Szentgyörgyi A. Általános Iskola és Gimnázium légó pince 4845 szennyv.h.felúj. Telepy Ált. Isk. és Gimnázium homlokzati vakolat 4847 veszélytelenítése, jav. 4848 4850 4851 4852 4854
52
52
33
33
34
279 31 424 650 27
296 31 424 650 27
296
110 23 927
110 23 927
110 23 749
600
600
220
220
220
900
900
897
50
53
53
125
133
133
76 2 000
81 2 000
81
100 % 100 % 100 % 100 % 100 %
8 000 2 500 1 213 980
9 981 2 500 1 213 980
9 582 1 971 1 145 919
96% 79% 94% 94%
8 000 4 000
1 500 8 647 4 000
1 500 8 308 4 000
1 428 3 635 1 917
45% 48%
123 000
5 000 10 488
5 000 10 488
5 000 4 972
4%
95% 44% 48% 100 % 47%
32 000
32 000
33 205
6%
6%
167 000
157 366
161 091
1 830 107 279
64%
67%
Telepy Ált. Isk. és Gimnázium tornatermi vizesblokk felújítás Ádám J. Zeneiskola tanári mosdók felújítása Telepy Ált. Isk. és Gimnázium világítás korszerűsítés Telepy Ált. Isk. és Gimnázium fedélszék gombamentesítése Telepy Ált. Isk. és Gimnázium tisztasági festése
4855 Molnár Ferenc Általános Iskola lapostetők szigetelése 4859 Molnár Ferenc Általános Iskola felújítás Weörös Sándor Ált. Iskola tanuszoda határoló fal vizesedés 4862 megsz.terv Weörös S. Általános Iskola és Gimnázium tetőszigetelés felújítás 4864 Lobogó u. 1. Telepy Károly Ált.Iskola és Gimn. belső homlokzati vakolat 4865 javítása Ádám J. Zeneiskola függőfolyosók alsó vakolat felújítása, vízorr 4872 pótlás Ádám J. Zeneiskola II. em. fiú és leány WC, alagsori fürdő, mosdó 4873 felúj. Leövey Klára Gimnázium kazánház kilevegőztető gomba és 4874 gázérz.csere 4875 Molnár Ferenc Általános Iskola tornaterem felújítása Molnár Ferenc Általános Iskola közlekedők, folyosók, 4876 lépcsőházak festése 4877 Leövey Klára Gimnázium PVC burkolatok cseréje, felújítása 4878 Leövey Klára Gimnázium fekvő bojler csere 4879 Leövey Klára Gimnázium vízcsőrendszer csere Leövey Klára Gimnázium udvari homlokzatvakolat, bádogozás 4880 felújítása 4890 Óvodai karbantartási keret 4891 Lejárt érintésvédelmi jegyzőkönyvek elkészítése 4893 Iskolai udvar és játszóeszközök felújítása 4895 Intézményi felújítások, tervezések Intézm.nyílászár.cseréje 4897 (Kerekerdő,KicsiBocs,Napfény,Kosztolányi,Telepy,Leövey) Összesen:
100 % 103 % 100 %
53
25
93% 100 % 99%
85 4900 Egészségügy, szociális ellátás 4901 Ráday u. 46. Bölcsöde udvar
920
920
884
4902 Ráday u. 46. Bölcsöde tisztasági festés 4903 Ráday u. 46. Bölcsöde vízvezeték hálózat felújítása Mester u. 45. vízrendszer alapvezetékek elzáró szerelvények 4905 cseréje 4906 Vaskapu gyermekrendelő falburkolat csere 4907 Ifjumunkás u. 25. rendelő tetőhéjalás javítása
78 5 856
83 5 872
83 5 644
600 6 000 1 000
600 6 809 10 478
320 6 537 10 058
4908 4910 4911 4912 4913
94 2 800 2 600 4 164 1 800
100 2 800 2 600 4 164 1 800
100 2 665 2 407 3 994 1 727
244
257
257
110 82
117 82
117
83
88
88
4922 FECSKE Fehérholló u. 2.-4. vizes blokk és konyha felújítása
106
113
113
4923 Ferenc tér. 1. rendelő nővérszobák kialakítása, gépészet, burkolat
250
265
264
34
36
36
714
753
753
440 15 154
460 18 459
460 18 202
18 462
18 462
Dési Huber u. 9. Bölcsödék tisztasági festés Bölcsöde (Dési H. u. 9.) fürdőszoba felújítás Bölcsöde (Fehérholló u. 2.-4.) lapos tető szigetelés Bölcsöde (Fehérholló u. 2.-4.) hideg-meleg víz alapvezeték csere Gondozó Szolgálat hideg-melegvíz alapvezeték csere
4914 Drégely u. 19. nővérszoba kialakítása, gépészet, burkolatok Börzsöny u. 19. rendelő nővérszobák kialakítása, gépészet, 4917 burkolat 4920 FECSKE tetőszerkezet és függőeresz csatorna felújítás 4921 FECSKE Fehérholló u. 2.-4. nyílászárók javítása
4924 Ferenc tér 1. rendelő akadálymentesítés Dési H. u. 20. rendelő nővérszobák kialakítása, gépészet, 4925 burkolat 4926 Dési H. u. 20. rendelő akadálymentesítés 4928 FECSKE irodák kialakítása 4929 Gondozó Szolgálat kialakítása 4930 Pöttyös u. 8. külső nyílászárók javítása, cseréje
80
86
86
4933 Vaskapu u. 23.-29. rendelő akadálymenesítés
33
36
36
62 100
66 100
66 100
4936 Fehérholló 2.-4.Bölcsöde tisztasági festés 4937 Ráday utca 46. Bölcsöde lapostető felújítás
96% 100 % 96% 53% 96% 96% 100 % 95% 93% 96% 96% 100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 100 % 99% 100 % 100 % 100 % 100 % 100
4942 Dési Huber 9. Bölcsöde lapostető felújítás
92
92
92
4948 Fehérholló 2.-4.Bölcsöde második fürdő felújítása
77
82
82
31 43 604
33 75 813
33 73 666
% 100 % 100 % 100 % 97%
6 000 10 031 2 500 4 013 22 544 3 468 665
7 239 10 321 1 061 4 013 22 634 3 557 716
6 660 9 903 976
92% 96% 92%
4949 Fehérholló 2.-4.Bölcsöde tetőszigetelés felújítása Összesen: 92 4950 Szórakoztatás, kúltúra, sport 4951 FMK tornaterem tetőszigetelés felújítása 4952 FMK földszinti mosdó, öltöző felújítása 4955 FMK (Toronyház 3/b) lapostető szigetelés felújítása 4961 Vendel utcai sportcsarnok parketta csere Összesen: 4999 Felújítási kiadások összesen:
2 799 500
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások
17 539 2 890 098 65 602
103 %
77% 81%
158 692 2 648 822 386 648 16 982
95%
74%
98%
83%
-ebből fordított ÁFA Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések -ebből fordított ÁFA Kölcsönök nyújtása (háztartásoknak)
2 799 500
3 468 665
3 557 716
395 000
466 000
466 000
5. sz. melléklet 2010. évi fejlesztési kiadások
(eFt-ban) Ág.
1. 45
70
75
80
85
Sorszám 2.
Feladat megnevezése 3. Beruházások
5400 Építőipar 5402 Kerületi földutak szilárd burkolattal való ellátása 5403 Közterület fejlesztés Összesen: 5500 Ingatlanügyletek 5510 Lakások és helyiség vásárlása 5515 Ingatlanvásárlás 5517 FV Kft. Törzstőke 5518 Parkolási KFT tőrzstőke 5519 SEM IX. Zrt. részvények vásárlása Összesen: 5600 Közigazgatás, védelem 5610 Számítástechnikai fejlesztés 5612 Gépkocsivásárlás 5620 Parkoló helyek létesítése 5625 Parkolóórák átvétele 5660 Várostervezés Összesen: 5700 Oktatás 5710 Oktatási számítástechnikai fejlesztés számítógép beszerzés 5720 Iskolai-óvodai eszközbeszerzés 5722 Óvodai játszószerek lecserélése Összesen: 5800 Egészségügy, szociális ellátás 5801 Bölcsöde építés
2010. évi előirányzat 1/2010. 4.
Teljesítés Index Index I.-XII.hó 14/2011. 7./4. 7./6. 7. 8. 9.
Módosított előirányzat 23/2010. 5.
Módosított előirányzat 4/2011. 6.
15 963
15 963 13 201 29 164
15 326 13 202 28 528
27 610 170 000 15 000 10 000 60 000 282 610
27 610 170 000 15 000 10 000 60 000 282 610
45 567 65 782
19 252 5 068 1 998 215 819 45 567 287 704
12 639 5 068 1 998 215 819 11 548 247 072
4 800 6 919 1 515 13 234
4 500 6 695 1 515 12 710
45% 67%
20 000
7 000 1 434 8 434
64%
94% 97% 100% 96%
331 000
280 217
261 755
27 202
8%
10%
15 963 40 000
60 808 170 000
40 000
230 808
18 500
19 252 963
15 000 33 500 10 000 10 000
96% 100% 98% 69%
707% 68%
77% 738%
100% 100% 100% 100% 100% 100% 66% 100% 100% 100% 25% 86%
Felhasználást koordináló bizottság 10.
5810 Gép, műszer beszerzés 5836 Fogyatékkal élők részére eszköz beszerzés Összesen: 5999 Fejlesztési kiadások összesen: Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszközátadás, speciális célú támogatás Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések -ebből fordított ÁFA
15 000 2 000 348 000 441 500
15 000 2 381 297 598 618 585
15 000 3 279 280 034 892 746
15 000 2 917 45 119 616 039 24 996
100% 146% 13% 140%
100% 89% 16% 69%
441 500
618 585
892 746
591 043 37 180
134%
66%
6.sz. melléklet 2010. évi tartalékok
Sorsz.
Megnevezés
2010. évi előirányzat 1/2010.
Módosított előirányzat 23/2010.
1.
2.
3.
4.
6 005 Általános tartalék 6 010 Céltartalék 6 028 Szociális továbbképzés és szakvizsga 6 030 Pályázatok önrésze 6 033 Településőrök foglalkoztatása
5.
161
39 046
35 154
11 448 1 448 10 000
11 476 1 476 10 000
10 211 211 10 000
8 500
7 540
7 540
15 000
15 000
6 034 Leövey Klára Gimnázium liftépítés 6 040 Környezetvédelmi Alap
849
6 045 Parkoló Alap 6 050 Mindösszesen
(eFt-ban) Módosított előirányzat 4/2011.
20 109
21 805
21 479
94 867
90 233
7. sz. melléklet 2010. évi költségvetéssel összefüggő feladat mutatószámok és létszámadatok
Intézmény
Csicsergő Óvoda Csudafa Óvoda Epres Óvoda Kerekerdő Óvoda Kicsi Bocs Óvoda Méhecske Óvoda Napfény Óvoda Liliom Óvoda Ugrifüles Óvoda Bakáts téri Ének-Zenei Ált.Isk. József A. Általános Isk. Komplex Óvoda és Általános Iskola Kosztolányi Dezső Általános Iskola Dominó Általános Iskola Kőrösi Cs.S. Általános Iskola Molnár Ferenc Általános Iskola Ádám Jenő Zeneiskola Szentgyörgyi A. Általános Iskola és Gimn. Telepy K.Testnev.Szak.Ált.Isk.és Gimn. Leövey K. Gimnázium és Szakközépiskola Weöres Sándor Általános Isk és Gimn. Nevelési Tanácsadó Oktatási ágazat összesen: Ferencvárosi Művelődési Központ és Int. Ferencvárosi Egyesített Bölcsödék Ferencvárosi Gondozó Szolgálat
Feladat
Thaly K. u. 38. Óbester u. 9. Epreserdő u. 10. Vágóhíd u. 35. Erkel u. 10. Ifjúmunkás u. 30. Napfény u. 4. Liliom u. 15. Hurok u. 9. Bakáts tér 12. Mester u. 67. Gát u. 6. Ifjúmunkás u. 1. Lenhossék u. 28. Ifjúmunkás u. 13. Mester u. 19. Köztelek u. 8. Lónyai u. 4c-8. Telepy u. 17. Vendel u. 1. Lobogó u. 1. Vágóhíd u. 35.
ellátottak száma ellátottak száma ellátottak száma ellátottak száma ellátottak száma ellátottak száma ellátottak száma ellátottak száma ellátottak száma tanulók száma tanulók száma tanulók száma tanulók száma tanulók száma tanulók száma tanulók száma tanulók száma tanulók száma tanulók száma tanulók száma tanulók száma
Feladat Me. mutatószám 2009. 2010. 139 184 88 259 113 90 80 139 88 343 193 84+39 363 109 336 229 669 639 575 656 727
169 186 97 129 297 93 83 146 88 340 170 142 350 82 364 230 703 656 552 618 735
fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő fő
6019 6230 Haller u. 27. Ráday u. 46. Toronyház u. 11.
ellátottak száma ellátottak száma
160 184
160 184
fő fő
Dolgozói létszám (fő) szakmai egyéb összesen 2010. 2010. 2010. 2010. 2010. 2010. eredeti tény eredeti tény eredeti tény 13 28 13,5 2 26,5 30,0 19 19 14,5 5 33,5 24,0 9 13 9 5 18 18 15 29 11,5 25,5 27 54 26 28 24 2 50,0 30,0 9 14 6 15 14 9 13 6 2 15 15 14 22 10 2 24 24 9 13 6 2 15 15 37 37 13 12 50 49 36 40 14 14 50 54 56 56 26 26 82 82 35 35 13 13 48 48 30 28 15 15 45 43 36 38 13 14 49 52 36 36 15 15 51 51 37,5 38,0 15 15 52,5 53,0 66 71 22 13 88 84 59 59 22 22 81 81 62 62 23 23 85 85 74 102 28 102 102 30 30 4 4 34 34 717,5 810,5 323,5 231,5 1041 1042 18 15 21 25 39 40 57 57 35 35 92 92 68 58 4 8 72 66
FECSKE
Intézmények összesen: Polgármesteri Hivatal: Oktatási Kultúrális és Sport Iroda Beruházási és Városüzemeltetési Iroda Közigazgatási Iroda Pénzügyi Iroda Adóiroda Polgármesteri és Jegyzői Iroda Főépítészi Iroda Családvédelmi és Ügyfélszolgálati Iroda Vagyonkezelési Iroda Jegyzői irány.alá tart.egység Balatonszéplaki Üdülő Közterület Felügyelet Polgári védelem
Polgármesteri Hivatal összesen:
Lenhossék u.18.
gondozottak sz.
55
6363 6574
58
915,5 998,5
12 20 49 24 16 40 4 42 23 15
12 20 49 24 16 40 4 42 23 15
11 1
11 1
257
257
17
12
400,5 311,5
7
7
18 1 2 5
18 1 2 5
4
4
3
3
40
40
72 1316
70 1310
19 20 67 25 18 45 4 46 23 15 3 11 1 297
19 20 67 25 18 45 4 46 23 15 3 11 1 297
8. sz. melléklet Ferencvárosi Önkormányzat 2010. évi közvetett támogatásai
(eFt-ban)
Adókedvezmény
Egyéb kedvezmény
A támogatás jellege
Sorsz.
jogcím
összeg
jogcím
összeg
1.
Építményadó
sportcélú támogatás
9 000 részletfizetés
254 200
2.
Építményadó
hatósági szerződés
20 300 méltányosság
2 300
3.
Telekadó
sportcélú támogatás
14 000 részletfizetés
33 100
4.
Telekadó
hatósági szerződés
14 400 méltányosság
400
5.
Gépjárműadó
méltányosság
1 800
6.
Gépjárműadó
részletfizetés
8 200
7.
Ellátottak térítési díja gyermekétkeztetés
méltányosság
900
8.
Ellátottak térítési díja személyes gondoskodás
méltányosság
2 800
9.
Helyiség bérleti díj
közérdekű bérbead.
90 000
9.1. sz. melléklet Az állami támogatás jogcímei
2010. évben igényelt támogatás
Feldolg. Kód Mut.sz ám 1.
2.
3.
5010301 Kieg. tám. - 8 hó - Pedagógiai szakszolgálat
31
5010302 Kieg. tám. - 4 hó - Pedagógiai szakszolgálat
31
5020201 Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása Kiegészítő tám.egyes közoktatási feladatokhoz össz:
Ápolási díj Bérpolitikai intézkedés támogatása Időskorúak járadéka Aktív korúak rendszeres szociális támogatása Adósságcsökkentő támogatás Informatikai fejlesztési feladatok Érettségi és szakmai vizsgák lebonyolítására tám./alapfokú műv.okt. Lakásfenntartás támogatása Nyári gyerek étkeztetés
157 219
Összeg 4. 18 600 000 9 300 000 1 475 800 29 375 800 57 039 556 186 822 651 2 764 591 36 051 443 17 677 895 18 640 000 2 997 015 17 157 330 1 307
Fel nem Eltérés haszn ált lekötö Igényelh Felhaszn tt (7.+8.)ető ált összeg 4. Állami támogatás 6. 7. 8. 9. 26 400 26 400 7 800 000 000 000 13 200 13 200 3 900 000 000 000 1 287 1 287 -188 800 800 000 40 887 40 887 11 512 800 800 000 57 039 57 039 556 556 186 822 186 822 651 651 2 764 2 764 591 591 36 051 36 051 443 443 17 677 17 677 895 895 18 640 18 640 000 000 2 997 2 997 015 015 17 157 17 157 330 330 1 307 1 307 Tény
Mut.sz ám 5. 44 44 137 225
Rendelkezésre állási támogatás Közcélú munkavégzés Osztályfőnöki feladatok Alapfokú művészetoktatás Óvodáztatási támogatás Kőszínház működési támogatása Színház pályázati támogatás Távközlési Zenei Alapítvány Központosított előir.,kieg.tám.egyes szoc.felad.,színházi, össz:
Egyéb központi támogatások összesen: Állami támogatás igényelt összeg összesen
580 61 357 982 112 226 951 6 174 000 3 717 000 380 000 57 500 000 8 000 000 40 777 420 630 591 414 659 967 214
580 61 357 982 112 226 951 6 174 000 3 717 000 380 000 57 500 000 8 000 000 40 777 420
580 61 357 982 112 226 951 6 174 000 3 717 000 380 000 57 500 000 8 000 000 40 777 420
630 591 414
630 591 414 671 479 214
671 479 214
0 0
0 11 512 000
67 147 024
9. sz. melléklet Az állami támogatás elszámolása 2010. évben (Ft-ban)
Az állami támogatás jogcímei
2010. évben igényelt támogatás
Feldol g. Kód
1. 101000 1 102000 1 102000 2 102000 4 102000 5 102000 6 110000 1 111010 3 111010 4 111020 1 111020 3
2.
Mut.szá m
Összeg
Mut.szá m
3.
4.
5.
Települési önk. felad. - telep, üzem, ig. - lakos.szám sz. Körzeti igazgatás - okm. irod. műk. és gyámügyi ig. alaphozzájárulás
56 091 65 639 172
Körz. igazgatás -okmányiroda működési kiadásai
1
3 000 000
Fel Tény nem haszná lt lekötöt Igényelhet Felhaszná t ő lt összeg Állami támogatás 6. 7. 8.
56 091 65 639 172 1
Eltérés
6.-4.
9. 0
3 000 000
0
48 412 13 361 712
48412 13 361 712
0
Körz. igazg.-gyámügyi igazgatási feladatok Körz. igazg. -építésügyi igazgatósági feladatok -normatív hozzájár. Körz. igazg. -építésügyi igazgatósági feladatok -kiegészítő hozzájár.
56 091 12 844 839
56 091 12 844 839
0
56 091
3 141 096
56 091
3 141 096
0
674
674
56 091
5 209 346 287 298 102
0
Pénzbeli szociális juttatások
5 209 346 287 298 102
56 091
0
Szoc. alapszolg. - családsegítés < 70001 fő, műk. eng.
112 182 22 155 945
112 182 22 155 945
0
Szoc. alapszolg. - Gyermekjóléti <70001 fő, műk. eng.
112 182 22 155 945
112 182 22 155 945
0
Szoc. alapszolg. - gyermekjóléti központ
12
2 099 400
12
2 099 400
0
Szoc. alapszolg. - utcai szociális munka
12
4 543 750
12
4 543 750
0
111030 1 111030 2 111030 3 111030 4 111030 5 111031 7 112020 5 114010 1 114010 6 115110 2 115120 2 115210 1 115210 2 115210 3 115210 5 115210 6 115210 7 115220
Szoc. alapszolg.-otthonközeli ell.-szociális étk és házi segítségnyújtás Szoc. alapszolg.-otthonközeli ell.-szociális étk és nappali intézzményi ell. Szoc. alapszolg.-otthonközeli ell.-szociális étkezés
25
5 536 250
18
20
2 878 850
75 10 795 688
230 12 733 375
3 986 100
-1 550 150
162
8 968 725
7 916 838 -3 764 650
Szoc. alapszolg.-otthonközeli ell.-házi segítségnyújtás
20
3 321 750
43
7 141 763
3 820 013
Szoc. alapszolg.-otthonközeli ell.-időskorúak nappali int.ellátása
20
1 771 600
68
6 023 440
Szoc. alapszolg. - szenvedélybetegek nappali ellátása
25
5 152 500
17
3 503 700
4 251 840 -1 648 800
Szoc. bentlakás átlagos szoc.int. Átmeneti, hajléktalanok ell.
20 12 713 000
24 15 255 600
2 542 600
155 76 585 500
161 79 550 100
2 964 600
Gyermekek napközben - bölcsődei ellátás Gyermekek napközben - ingyenes intézményi étkeztetés
9
585 000 154 630 000
8 1 245
520 000 157 920 000
-65 000 3 290 000
Óvodai nevelés 8 hó > 8 óra
1 219
Óvodai nevelés 4 hó > 8 óra
1 201 76 218 333
1 345 85 305 000
9 086 667
Ált. iskola - 8 hó - 1-2. évfolyam
690 61 726 667
687 61 570 000
-156 667
Ált. iskola - 8 hó - 3. évfolyam
325 29 610 000
325 29 610 000
0
Ált. iskola - 8 hó - 4. évfolyam és minden fejlesztő iskola
336 45 746 667
335 45 590 000
-156 667
Ált. iskola - 8 hó - 5-6. évfolyam
705 74 416 667
701 73 946 667
-470 000
Ált. iskola - 8 hó - 7. évfolyam
350 41 986 667
348 41 673 333
-313 334
Ált. iskola - 8 hó - 8. évfolyam Ált. iskola - 4 hó - 1-2. évfolyam
370 51 073 333 696 31 176 667
370 51 073 333 663 29 688 333
0 -1 488
1 115220 2 115220 3 115220 5 115220 6 115220 7 115310 1 115310 7 115311 0 115320 4 115320 7 115321 0 115321 3 115410 1 115420 1 115510 3 115510 6 115520 3
334 Ált. iskola - 4 hó - 3. évfolyam
338 15 353 333
339 15 431 667
78 334
Ált. iskola - 4 hó - 4. évfolyam és minden fejlesztő isk.
327 16 920 000
322 16 685 000
Ált. iskola - 4 hó - 5-6. évfolyam
720 37 991 667
696 36 738 333
Ált. iskola - 4 hó - 7. évfolyam
360 21 541 667
323 19 348 333
-235 000 -1 253 334 -2 193 334
Ált. iskola - 4 hó - 8. évfolyam
330 19 818 333
328 19 661 667
-156 666
Középfokú iskola - 8 hó - 9-10. évfolyam gimnázium
737 96 036 667
740 96 506 667
470 000
Középfokú iskola - 8 hó - 11. évfolyam gimnázium
331 51 073 333
331 51 073 333
Középfokú iskola - 8 hó - 12.-13. évfolyam gimnázium
452 75 200 000
443 73 633 333
0 -1 566 667
Középfokú iskola - 9-10. évfolyam 4 hó
725 47 235 000
796 51 856 667
4 621 667
Középfokú iskola - 11. évfolyam 4 hó
353 27 260 000
358 27 651 667
Középfokú iskola - 12. évfolyam 4 hó
339 26 163 333
294 22 716 667
391 667 -3 446 666
Középfokú iskola - 13. évfolyam 4 hó Szakképzés elm. 8 hó felzárk. 9.évf.szakközépisk. 1-2. szakkép évf. Szakképzés elm. 4 hó felzárk. 9.évf.szakközépisk. 1-2. szakkép évf. Alapfokú művészetokt.- 8 hó - zeneműv. egyéni - minősített intézmény
126 10 496 667
120
9 948 333
-548 334
44
5 013 333
44
5 013 333
0
44
2 506 667
82
4 621 667
2 115 000
551 18 330 000
551 18 330 000
Alapfokú művészetoktatás képző 8 hó
346
4 386 667
200
2 506 667
0 -1 880 000
Alapfokú művészetokt.-4 hó- zeneműv. ág. - minősített. int.
540
9 008 333
550
9 165 000
156 667
115520 6 115710 1 115710 2 115710 3 115710 4 115720 1 115720 2 115720 3 115720 4 116110 7 116110 8 116111 0 116210 3 116210 6 116230 5 116231 0 116240 4 116240
Alapfokú művészetokt.-4 hó- képző,egyéb műv.,zeneműv.csop,min. int.
343
Napközis foglalkoztatás 8 hó - 1.-4. évfolyam
860 13 003 333
710 10 653 333
Napközis foglalkoztatás 8 hó - 5.-8. évfolyam - tanulószobai fogl.
319
3 133 333
305
3 133 333
Napközis foglalkoztatás 8 hó - 1.-3. évfolyam -iskolaotthonos okt.
222
4 543 333
162
3 290 000
0 -1 253 333
58
1 566 667
35
940 000
-626 667
Napközis foglalkoztatás 4 hó - 1-4. évfolyam -napközis fogl.
827
6 188 333
742
5 561 667
-626 666
Napközis foglalkoztatás 4 hó - 5-8. évfolyam -tanulószobai fogl.
291
1 488 333
349
1 723 333
235 000
Napközis foglalkoztatás 4 hó - 1-3. évf. iskolaotthonos okt.
225
2 271 667
277
2 820 000
548 333
58
548 333
70
705 000
156 667
Gyakorlati oktatás- 8 hó- szakmai gyak - 1-2. évf.
44
4 024 533
4 024 533
Gyakorlati oktatás- 4 hó- szakmai gyak. - 1. évf. - képz. idő>1 Gyakorlati oktatás- 4 hó- szakmai gyak. Utolsó évfolyamos képzés
42
1 920 800
1 920 800
40
784 000
784 000
Napközis foglalkoztatás 8 hó - 4. évfolyam -iskolaotthonos okt.
Napközis foglalkoztatás 4 hó - 4. évf. iskolaotthonos okt.
2 115 000
212
1 331 667
-783 333 -2 350 000
Sajátos nev. ig. - 8 hó - magántan.
2
298 667
0
0
-298 667
Sajátos nev. ig. - 4 hó - magántan. Sajátos nev. ig. - 8 hó - testi, érzékszervi óvoda, iskola, gimnázium Sajátos nev. ig. - 4 hó - testi, érzékszervi óvoda, ált.iskola, gimnázium Sajátos nev. ig. - 8 hó - beszéd, enyhe, organikus, óvoda,iskola,gimn. Sajátos nev. ig. - 4 hó - beszéd, enyhe, organikus óvoda,iskola,
1
74 667
0
0
-74 667
47 11 229 867
44 10 513 067
-716 800
46
54
955 733 -1 075 200 -179 200
5 495 467
138 16 486 400 133 7 944 533
6 451 200
129 15 411 200 130 7 765 333
8 116250 4 116250 8 116260 1 116411 0 116412 6 116420 3 116420 6 116540 1 116540 2 116540 3 116540 4 116610 4 116610 8 117012 2 117012 3 117012 4 117020 1
gimn. Sajátos nev. ig. - 8 hó - viselkedésfejl, nem organikus óvoda, iskola,gimn. Sajátos nev. ig. - 4 hó - viselkedésfejl, nem organikus óvoda,iskola,gimn
33
2 956 800
29
2 598 400
-358 400
30
1 344 000
31
1 388 800
Sajátos nev. ig. - korai fejlesztő gondozás
30
7 200 000
18
4 320 000
44 800 -2 880 000
Nemzetiségi, két tanítási nyelvű okt. - 8 hó - ált. isk.
142
6 058 667
142
6 058 667
0
Nemzetiségi, két tanítási nyelvű okt. - 4 hó - ált. isk.
168
3 584 000
168
3 584 000
0
Nyelvi előkészítő évfolyam 8 hó
152
6 485 333
152
6 485 333
0
Nyelvi előkészítő évfolyam 4 hó
172
3 669 333
176
3 754 667
85 334
Egyes pedagógiai - 8 hó - ped. módszerek - műv.okt. zeneműv. ág Egyes pedagógiai - 8 hó - ped. módszerek - műv.okt. egyéb műv.ág.
551 16 493 267
551 16 493 267
346
4 059 733
200
2 346 667
0 -1 713 066
Egyes pedagógiai - 4 hó - ped. módszerek - műv.okt. zeneműv. ág Egyes pedagógiai - 4 hó - ped. módszerek - műv.okt. egyéb műv.ág.
540
8 082 000
550
8 231 667
149 667
343
2 012 267
212
1 243 733
-768 534
Hozzájár. egyes - 8 hó - bejáró
351
3 580 200
356
3 631 200
51 000
Hozzájár. egyes - 4 hó - bejáró
350
1 785 000
344
1 754 400
Szoc. jutt. - 12 hó - kedv. étkeztetés - óvoda, iskola, gimn.
616 40 040 000
-30 600 37 310 000
1 190 77 350 000
Szoc. jutt. - 12 hó - kedv. étkeztetés RGYtám kieg 5-6.évf.
50
1 000 000
133
2 660 000
1 660 000
Szoc. jutt. - 12 hó - kedv. étkeztetés RGYtám kieg 7.évf.
25
500 000
37
740 000
240 000
1 393 13 930 000
460 000
Szoc. jutt. - 12 hó - tankönyv - ingyenes tankönyvell.
1 347 13 470 000
117020 2 Szoc. jutt. - 12 hó - tankönyv - általános hozzájárulás Normatív állami tám. összesen (kötetlen felh.)
4 276 524 010
4 276 000 1 816 631 666
4 208 524 186
4 208 000 1 872 266 690
-68 000 55 635 024
10. sz. melléklet Az önkormányzat önállóan gazdálkodó intézményeinek pénzmaradványairól 2010.XII.31.
(eFtban) Kiegy., függő,átfutó
Megnevezés 2010.XII.31. Záró pénzk.
1. Óvodák Csicsergő Óvoda Epres Óvoda Kerekerdő Óvoda Kicsi Bocs Óvóda Liliom u. 15. Méhecske Óvoda Napfény Óvoda Csudafa Óvoda Ugrifüles Óvoda
Iskolák Bakáts téri Ének-Zenei Ált Isk. József A. Általános Isk. Komplex Ált. Iskola és Óvóda Kosztolányi D. Ált.Iskola Kőrösi Cs. S. Ált. Molnár F.Általános Iskola
2. 74 571 9 304 4 415 26 630 9 482 3 604 4 212 3 827 9 549 3 548
Visszafizetend Felhasz ő 2011. évi módosítás Túlfi Személ Munka Pénzes Dolog Felhal Köteleze Pm n. Közp. nálható tt-séggel maradvá yi ad. zk. i m. ny támo pénzm terhelt juttatá terh.jár kiadá pm elvonás g. ar. s . átadás s kiad. Hivatalint.között 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 17 0 780 0 77 779 26 836 50 943 6 781 1 762 0 891 1 182 9 791 1 636 8 155 1 254 382 4 710 916 3 794 295 57 564 176 27 173 12 420 14 753 2 832 726 9 038 9 979 489 9 490 385 104 4 375 564 3 811 455 109 4 503 219 4 284 172 47 4 109 736 3 373 282 57 397 604 9 313 9 313 829 223 7 683 1182 3 826 543 3 283 277 57 209
Igényelhető Alulfi Közpo Aktív Passzív Helyes n. nti b. Pm. elszámolások támog. Hivatalzáróállománya int.között 3. 4. 5. 6. 7. 28 122 3 488 2 203 6 215 3 392 3 359 1 871 1 820 3 755 2 019
24 137 78 556 3 004 9 788 1 908 4 710 5 496 27 349 2 895 9 979 2 588 4 375 1 580 4 503 1 538 4 109 3 387 9 917 1 741 3 826
274 245 145 306 100 125
319 426
9 716 7 023
7 125 6 562
5 382 11 459 6 077 7 508
19 359 38 172 33 816 4 863
10 414 6 260 10 408 5 149
9 202 20 571 5 359 39 073 5 388 38 836 4 794 5 218
3 3
3 245
0
2 001
1 2 001
0 320 670
212 484
108 186
66 957
15 183
11 459 7 508
10 086 7 508
1 373
3 957 1 940
711 524
20 571 39 074 36 835 5 218
20 571 28 167 36 260 5 218
6 556 8 257 11 794 795
1 770 530 3 184 215
10 907 575
0
79 554 5 418 5 044 12 245 8 967 9 007 4 208
52 791
10 413 14 276
Weöres Sándor Ált. Isk és Gimn. Dominó Általános Iskola Ádám Jenő Zeneiskola Szentgyörgyi A.12. évf. Telepy K.Ált.és Testnev.Sz. Isk. Leövey Klára Gimnázium
76 110 14 404 7 765 18 155
27 326 10 334 11 092 9 708
10 372 5 850 7 317 9 347
93 064 18 888 11 540 18 516
602 328
39 424 5 438
15 297 25 631
7 746 46 975 23 291 7 778
5 738 5 738
4 921 4 921
4 472 4 472
Ferencv. Műv. Közp.
10 617
5 850
5 201 11 266
Szociális intézmények Egyesített Bölcsödék Ferencvárosi Gondozó Szolg.
37 255 7 860
30 142 9 467
21 256 46 141 7 859 9 468
3 721
10 265
6 464
7 522
FECSKE
25 674
10 410
Egyéb oktatási intézmények Nevelési Tanácsadó
Intézmények mindössz. Kisebbségi Önkormányzatok Bolgár Kisebbségi Önkormányzat Cigány Kisebbségi Önkormányzat Görög Kisebbségi Önkormányzat Horvát Kisebbségi Önkormányzat Német Kisebbségi Önkormányzat
15 274 16 446 11 540 6 238
78 392 2 770
639
93 666 19 216 11 540 19 155
405 1 270
47 380 9 048
46 128 9 048
6 187 6 187
4 463 4 463
11 266
11 266
49 685 9 523
40 485 9 523
1 820
9 342
9 342
6 933 29 151
1 669
30 820
21 620
9 200
6 458
1 744
461 576
6 792
0
2 781
0 465 587
295 534
170 053
87 422
19 482
0 10 241
15
0
0
0
0
402 426 214 341 155 191
10 164
77
6 187 6 187
0
3544 55
0
0
0
0
0
0
0
10 256
10 256
12 218 7 496 1 453 611
2 697 2 017 163 165
359 6 933 9 924 5 462
1 252
10 270 1 610
2 772 435
4 984 7 003
28 102
1 724 1 724
1 640 1 640
255 255
2 568 2 568
0
475
128
11 569 1 608
2 154 410
12 917
9 200
0
10 663
0
3 503
24 994 7 505 5 839 11 650
1768
0
135 670
55 741
989
9 267
0
380
380
380
380
380
56
56
56
56
56
496
496
496
2 273
2 273
467
2 273
14
481
15
0
0
2 273
2 273
1 768
Örmény Kisebbségi Önkormányzat Román Kisebbségi Önkormányzat Ruszin Kisebbségi Önkormányzat Szerb Kisebbségi Önkormányzat Szlovák Kisebbségi Önkormányzat Ukrán Kisebbségi Önkormányzat
FV KFT SEM IX RT Parkoló Alap Környezetvédelmi Alap Polgármesteri Hivatal
Mindösszesen:
989
989
989
989
244
244
244
244
244
309
309
309
309
309
498
498
498
498
498
64
64
64
64
64
63
4 947
4 947
4 947
4 947
41 574 -6 552 20 605 22 228
41 574 -6 552 20 605 22 228
8 850 295 535
32 722 41 574 13 124 -6 552 20 605 22 228 242 62 196 189
172 673
67 147
6 646
475 363
483 812
791 861
179 480
67 147
9 427
1 029 061
867 457
4 884
74 296 6 572 20 605 22 228
545 141 509 953 263 233
0
989
170 053
87 422
19 482
989
144 937
55 741
11. sz. melléklet A Polgármesteri Hivatal 2010. évi költségvetési pénzmaradványának felhasználása Megnevezés
(eFt-ban) Összeg
Környezetvédelmi Alap Parkoló Alap Hivatal és Szakfeladatok -felhasználható- pénzmaradvány(170053+305310) Pénzmaradvány igénybevétele összesen
22 228 20 605 475 363 518 196
Sorszám 1346 1344 1345 1340
3/c. sz. melléklet 3101 Balatonszéplaki Üdülő 3102 Táboroztatás 3/c. sz. melléklet összesen
3141 3171 3162 3210 3220 3250 3255 3312 3350 3355 3360 3480 3485 3510 3586 3587 3597 3610 3630 3671 3675
3/d. sz. melléklet Parkfentartás Közutak üzemeltetése Lapkiadás KF-rehabilitáció járulékos költségek Lakáslemondás térítés, lakásbiztosíték visszafizetése Ingatlanokkal kapcsolatos egyéb feladatok Ingatlanokkal kapcsolatos ügyvédi díjak Roma koncepció Térfigyelőrendszer működtetése Környezetvédelem Védett értékek fentartása Pedagógiai feladatok Egyéb oktatási feladatok Egészségügyi prevenció Hajléktalanok nappali melegedője Fogyatékos személyek nappali ellátása Férőhely fentartási díj Magyar Vöröskereszt Köztisztasági feladatok Diáksport Testvérvárosi diákok továbbtanulásának tám. Egyéb rendezvények 3/d. sz. melléklet összesen
3/e. sz. melléklet 3743 Bursa Hungarica 3788 Csángó Kulturális Egyesület támogatása 3/e. sz. melléklet összesen 4. sz. melléklet 4001 Park felújítás 4002 Fasorok karbantartása 4021 Balatonlelle lakóépületek - barakok felújítása tetőszigetelése 4308 Gát u. 8. kiviteli terv 4309 Gát u. 10. kiviteli terv 4319 Gát u. 16. kiviteli terv 4342 Bokréta u. 33. felújítás 4355 Balázs Béla u.7/b felújítás
70 521 591
33 437 2 700 791 88 31 735 425 544 100 6 304 21 755 3 000 818 260 150 45 150 159 1 878 1 714 450 1 211 107 714
400 200 600
3 000 300 122 865 917 998 281 78 291
4356 4362 4366 4367 4368 4376 4385 4390 4422 4427 4455 4456 4457 4491 4710 4713 4714 4717 4718 4722 4728 4734 4735 4737 4739 4741 4742 4743 4749 4756 4758 4761 4762 4763 4764 4766 4768 4795 4796 4797 4798 4799 4817 4823 4839 4842 4843 4851 4852 4862 4866 4867 4868 4876
Balázs Béla u. 23. kiviteli terv Balázs Béla u. 25. engedélyezési terv Balázs Béla u. 11. kiviteli terv Balázs Béla u. 13. kiviteli terv Balázs Béla u. 14. kiviteli terv Thaly K. u. 8. felújítás
Tűzoltó u. 35. felújítás Tűzoltó u.33/c. építési endedélyezési terv
Vendel u. 13. felújítás Tűzoltó u. 66. felújítás Veszélyelhárítás Nem önkormányzati tulajdonú lakóépületek veszélyelhárítása Veszélyes tűzfalak, kémények vizsgálata, bontása Ingatlanokkal kapcsolatos bontási feladatok Csicsergő Óvoda felújítás (Thaly K. u. 38.) Kicsi Bocs Óvoda kazánházi szivattyú cseréje Kicsi Bocs Óvoda tálalókonyhába mosogatógép telepítése Kicsi Bocs Óvoda mosogatók elválasztása, kézmosó kialakítása Liliom Óvoda festés, mázolás I. ütem Kicsi Bocs Óvoda fedélszék felülvizsgálata, felújítása Méhecske Óvoda gyermekmosdók csúszásmentes kialakítása Kerekerdő Óvoda gyep rendbetétele Kicsi Bocs Óvoda pince szigetelés Epres Óvoda tornaszoba kialakítás Epres Óvoda bejárati lépcső és járda felújítás Napfény Óvoda tornaterem kialakítása Napfény Óvoda udvar felújítása, füvesítése, kavicspótlás Napfény Óvoda 1 terem kondícionálása Méhecske Óvoda udvar teljes körű felújítása Csudafa Óvoda mosókonyha teljes felújítása Ugrifüles Óvoda felújítása, kövek felszedése, füvesítés Nevelési Tanácsadó attikafal kétvízsoros fallefedés készítése Ferencvárosi Nevelési Tanácsadó tetőszigetelés felújítása Nevelési Tanácsadó betonjárda felújítás javítás Ugrifüles Óvoda bejárati ajtó csere, előtető csere, akadálymentes feljáró Kerekerdő Óvoda attika falak kétvízsoros bádogozása Csudafa Óvoda világításkorszerűsítése Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola kerítés Szent Györgyi Albert Ált.Iskola és Gimnázium földszinti folyosó felújítása Szent Györgyi Albert Ált.Iskola és Gimnázium étterem burkolat cseréje Komplex Óvoda és Általános Iskola udvarfejleszése József Attila Általános Iskola tetőfelújítás Bakáts téri Általános Iskola tetőfelújítás, fedélszék héjalás felújítása József Attila Általános Iskola tisztasági festés I. ütem Molnár Ferenc Általános Iskola tornaudvar javítás Szent Györgyi Albert Ált.Iskola és Gimnázium tető felújítása Szent Györgyi Albert Ált.Iskola és Gimnázium radiátorok cseréje Telepy Ált. Isk. és Gimnázium világítás korszerűsítés Telepy Ált. Isk. és Gimnázium fedélszék gombamentesítése Weörös Sándor Ált. Iskola tanuszoda határoló fal vizesedés megsz.terv Weörös Sándor Ált.Iskola és gimnázium színházterem építése Bakáts téri Általános Iskola osztályterem felújítása Kosztolányi Dezső Általános Iskola udvarfelújítás Molnár Ferenc Általános Iskola közlekedők, folyosók, lépcsőházak festése
998 260 479 641 641 2 500 24 864 340 11 922 374 6 309 8 033 9 324 150 402 10 48 9 159 120 51 7 900 8 000 3 700 63 1 900 900 300 3 405 41 2 500 47 249 36 78 234 2 000 6 000 5 300 2 500 1 100 1 398 220 197 40 8 000 3 500 464 650 600 80 000 1 000 10 000 399
4877 4878 4879 4880 4890 4891 4894 4895 4897 4898 4899 4901 4903 4905 4906 4907 4910 4911 4912 4913 4920 4928 4959 4981 4982 4985 4991
5610 5612 5660 5710 5722 5801 5805 5836
Liliom Óvoda árnyékolás, klíma felszerelés Csicsergő Óvoda riasztó rendszer kiépítése Ráday u. 46. Bölcsöde udvar Ráday u. 46. Bölcsöde vízvezeték hálózat felújítása Mester u. 45. vízrendszer alapvezetékek elzáró szerelvények cseréje Vaskapu gyermekrendelő falburkolat csere Ifjumunkás u. 25. rendelő tetőhéjalás javítása Bölcsöde (Dési H. u. 9.) fürdőszoba felújítás Bölcsöde (Fehérholló u. 2.-4.) lapos tető szigetelés Bölcsöde (Fehérholló u. 2.-4.) hideg-meleg víz alapvezeték csere Gondozó Szolgálat hideg-melegvíz alapvezeték csere FECSKE tetőszerkezet és függőeresz csatorna felújítás FECSKE irodák kialakítása FECSKE élelmiszerraktár kialakítása FMK tornaterem tetőszigetelés felújítása FMK földszinti mosdó, öltöző felújítása FMK (Toronyház 3/b) lapostető szigetelés felújítása Vendel utcai sportcsarnok parketta csere
82 69 60 60 3 658 803 1 800 3 225 31 375 3 000 400 37 228 13 272 419 111 100 170 73 82 257 5 000 579 419 85 4 013
4.sz.melléklet összesen
361 519
5.sz.melléklet Számítástechnikai fejlesztés Gépkocsi beszerzés (kerületi hajléktalan ellátáshoz) Várostervezés Óvodai informatika fejlesztés Óvodai játszószerek beszerzése Bölcsöde építés FECSKE Gyermekotthon játszótér kialakítása Fogyatékkal élők eszközbeszerzése 5.sz.tábla összesen
1 591 3 200 6 314 2 000 4 250 7 981 1 000 361 26 697
Leövey Klára Gimnázium PVC burkolatok cseréje, felújítása Leövey Klára Gimnázium fekvő bojler csere Leövey Klára Gimnázium vízcsőrendszer csere Leövey Klára Gimnázium udvari homlokzatvakolat, bádogozás felújítása Óvodai karbantartási keret Lejárt érintésvédelmi jegyzőkönyvek elkészítése Csicsergő Óvoda árnyékoló homokozótartó Intézményi felújítások, tervezések
Intézmények nyílászáró cseréje
6.sz.melléklet 6040 Környezetvédelmi Alap 6045 Parkoló Alap 6.sz.tábla összesen Pénzmaradvány felhasználás összesen: Egyenleg:
470 20 605 21 075 518 196 0
12. sz. melléklet az Önkormányzat 2010. december 31-i állapot szerinti vagyona
ESZKÖZÖK 1. VAGYONI ÉRTÉKŰ JOGOK 2. SZELLEMI TERMÉKEK 3. EGYÉB IMMATERIÁLIS JAVAK I. IMMATERIÁLIS JAVAK ÖSSZESEN 1. INGATLANOK 2. GÉPEK, BEREND, FELSZERELÉS 3. JÁRMŰVEK 4. BERUHÁZÁSOK 5. BERUH-RA ADOTT ELŐLEGEK II. TÁRGYI ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 1. RÉSZESEDÉSEK 2. ÉRTÉKPAPíROK 3. ADOTT KÖLCSÖNÖK III. BEFEKTETETT PÜ-I ESZKÖZ ÖSSZ. IV. ÜZEMELTETÉSRE, KEZ. ÁTADOTT ESZK.
A.) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ÖSSZ. 1. ANYAGOK I. KÉSZLETEK ÖSSZESEN 1. KÖVETELÉSEK 2. ADÓSOK 3. RÖVID LEJÁRATÚ KÖLCSÖNÖK 4. EGYÉB KÖVETELÉSEK II. KÖVETELÉSEK ÖSSZESEN
(eFt-ban) 2010. évi
2009. évi
61 623 14 292
54 107 14 464
75 915
68 571
222 551 709 294 837 13 825 420 743
221 267 312 466 836 19 418 1 959 736
223 281 114
223 713 302
86 360
171 360
1 872 025 1 958 385
1 899 389 2 070 749
74 805
58 807
225 390 219
225 911 429
860 860
882 882
505 291 396 601 213 857 17 508 1 133 257
510 303 608 693 255 966 25 907 1 400 869
5 299 1 120 671 5 884 1 131 854
4 098 541 043 16 318 561 459
478 795 176 478 971
509 553 400 509 953
2 744 942
2 473 163
III. ÉRTÉKPAPÍROK ÖSSZESEN 1. PÉNZTÁRAK ÉS BETÉTKÖNYVEK 2. KÖLTSÉGVETÉSI BANKSZÁMLÁK 3. IDEGEN PÉNZESZKÖZÖK SZÁMLÁI IV. PÉNZESZKÖZÖK ÖSSZESEN 1. AKTíV FÜGGŐ,ÁTFUTÓ ELSZÁMOLÁSOK 2. AKTíV KIEGYENLíTŐ ELSZÁMOLÁSOK V. EGYÉB AKTíV PÜ-I ELSZ. ÖSSZESEN
B.) FORGÓESZKÖZÖK ÖSSZESEN
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
FORRÁSOK
1. INDULÓ TŐKE 2. TŐKEVÁLTOZÁSOK
D.) SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN 1. KTGV-I TARTALÉK ELSZÁM. - TÁRGYÉVI KTGV-I TARTALÉK - ELŐZŐ ÉVI KTGV-I TARTALÉK 2. KTGV-I PÉNZMARADVÁNY I. KTGV-I TARTALÉK ÖSSZESEN VÁLLALKOZÁSI TARTALÉK ELSZÁMOLÁSA
E.) TARTALÉKOK ÖSSZESEN 1. HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖLCSÖN, TÁMOGATÁS 2. FEJLESZTÉSI CÉLU HITELEK 3. EGYÉB HOSSZULEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK I. HOSSZULEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK
1. KÖTELEZETTSÉGEK-SZÁLLíTÓK 2. MŰKÖDÉSI CÉLU HITELEK 3. EGYÉB RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK II. RÖVIDLEJÁRATU KÖTELEZETTSÉGEK
1. PASSZíV FÜGGŐ,ÁTFUTÓ ELSZÁMOLÁS 2. PASSZíV KIEGYENLíTŐ KÖTELEZETTS. 3. KÖLTSÉGVET. KÍVÜLI PASSZ. FÜGGŐ, ÁTFUTÓ.,KIEGY.ELSZ. - PASSZíV LETÉTI ELSZÁMOLÁSOK III. EGYÉB PASSZíV PÜ-I ELSZÁM-OK
F.) KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN FORRÁSOK ÖSSZESEN
228 135 161
2009.évi
228 384 592
2010.évi
1 236 759 220 995 288
2 039 449 220 340 209
222 232 047
222 379 658
1 231 678 1 231 678
791 861 791 861
1 231 678
791 861
1 231 678
791 861
231 588 3 167 379
179 169 3 488 713
3 398 967
3 667 882
251 575 641 747 893 322
356 567 4 784 904 289 1 265 640
373 263
263 233
5 884 5 480 379 147
16 318 15 564 279 551
4 671 436
5 213 073
228 135 161
228 384 592
13. sz. melléklet Kisebbségi Önkormányzatok 2010. december 31-i állapot szerinti vagyona (eFtban) Bol Gö Hor Né Örm Cig Ro Rus Sze Szlo Uk Össze gár rög vát met ény ány mán zin rb vák rán s ESZKÖZÖK 1. VAGYONI ÉRTÉKŰ JOGOK 2. SZELLEMI TERMÉKEK 3. EGYÉB IMMATERIÁLIS JAVAK I. IMMATERIÁLIS JAVAK ÖSSZ. 1. INGATLANOK 2. GÉPEK, BEREND, FELSZER. 3. KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÁSOK 4. JÁRMŰVEK 5. BERUHÁZÁSOK 6. BERUH-RA ADOTT ELŐLEGEK II. TÁRGYI ESZKÖZÖK ÖSSZ.
0
0
0
0
346 11
0
11
346
12 150
220
0 150
0 578
100 118
370
0
0
100 118
1. RÉSZESEDÉSEK 2. ÉRTÉKPAPíROK 3. ADOTT KÖLCSÖNÖK III.BEFEKTET. PÜ-I ESZK.ÖSSZ. IV. ÜZEM., KEZ. ÁTAD. ESZK. A.) BEFEKTETETT ESZK.ÖSSZ. 1. ANYAGOK I. KÉSZLETEK ÖSSZESEN 1. ADÓSOK 2. KÖVETELÉSEK 3. RÖVID LEJÁRATÚ KÖLCSÖNÖK 4. EGYÉB
241
957
0
0
11
0 150
0 578
0
0
100 118
957
KÖVETELÉSEK II. KÖVETELÉSEK ÖSSZESEN 1. PÉNZTÁRAK ÉS BETÉTK. 2. KÖLTSÉGVETÉSI BANKSZ. 3. IDEGEN PÉNZESZK. SZÁMLÁI III. PÉNZESZKÖZÖK ÖSSZ. 1. AKTíV FÜGGŐ,ÁTFUTÓ ELSZ. 2. AKTíV KIEGYENLíTŐ ELSZÁM. IV.EGYÉB AKT.PÜ-I ELSZ.ÖSSZ.
0
380 467
227 3
989
380 467
2 0 273
989
56 244 309
49 8
488 64 4
0 10 164
56
49 8
4 64 884
10 164
63
77
63
77
309
14
0
14
0
0
0
0
0
0
0
B.) FORGÓESZKÖZÖK ÖSSZ.
380 481
2 0 273
989
56
309
49 8
4 64 947
10 241
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
380 492
2 0 423
989 634
309
49 8
5 164 065
11 198
11
150
578
100 118
957
11
0 150
0 578
0
100 118
957
49 8 49 8
4 64 947 494 64 7
10 241 10 241
FORRÁSOK
1. INDULÓ TŐKE 2. TŐKEVÁLTOZÁSOK D.) SAJÁT TŐKE ÖSSZESEN
1. KTGV-I TARTALÉK ELSZÁM. - TÁRGYÉVI KTGV-I TARTALÉK - ELŐZŐ ÉVI KTGV-I TARTALÉK
0
380 481 380 481
2 0 273 227 3
0
989
56 244 309
989
56 244 309
0
2. KTGV-I PÉNZMARADVÁNY
0
I. KTGV-I TARTALÉK ÖSSZ.
380
48 1
E.) TARTALÉKOK ÖSSZESEN
380 481
2 27 3
989
56
309
2 0 273
989
56
309
0
49 8
64
4 94 7
10 241
49 8
4 64 947
10 241
1. FEJLESZTÉSI CÉLU HITELEK 2. EGYÉB HOSSZULEJ.KÖT. I. HOSSZÚLEJÁRATÚ KÖT.
0
1. KÖTELEZETTSÉGEKSZÁLLíTÓK 2. MŰKÖDÉSI CÉLU HITELEK 3. EGYÉB RÖVID LEJ. KÖT. II. RÖVID LEJ.KÖTELEZ.
0
1. PASSZíV FÜGGŐ,ÁTFUTÓ ELSZ. 2. PASSZíV KIEGYENLíTŐ KÖT. 3. PASSZíV LETÉTI ELSZÁM. III. EGYÉB PASSZíV PÜ-I ELSZ.
0
0
F.) KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZ.
0
0
FORRÁSOK ÖSSZESEN
0
380 492
2 0 423
989 634
309
49 8
5 164 065
11 198
14. sz. melléklet A Ferencvárosi Önkormányzat vagyonkimutatás 2010. december 31. eFt Bruttó Értékcsök Megnevezés érték k. Nettó érték
A) Befektetetett eszközök I. Immateriális javak
236 436 304
10 524 875
225 911 429
480 612
412 041
68 571
1.1. Forgalomképtelen törzsvagyon Hivatal Kisebbség Önálló intézmények
0
0
0 0 0 0
1.2. Forgalomképtelen törzsvagyon Hivatal Kisebbség Önálló intézmények
480 612 456 956 26 23 630
412 041 393 663 26 18 352
68 571 63 293 0 5 278
233 346 294 9 632 992
223 713 302
II. Tárgyi eszközök 1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyonértékű jogok 1.1. Forgalomképtelen törzsvagyon Hivatal Telkek, földterület Építmények Hivatal épületei Lakóházak Ingatlanhoz kapcs.vagyoni értékű jogok 1.2.Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon Hivatal Építmények Telkek Hivatal épületei Lakóházak Ingatlanhoz kapcs.vagyoni értékű jogok Kisebbségi önkorm. épületei Önálló intézmények épületei, építményei 1.3. Forgalomképes vagyon Hivatal Telkek Építmények Hivatal épületei Lakóházak, üzlethelyiség Ingatlanhoz kapcs.vagyoni értékű jogok
2. Gépek, berendezések és felszerelések 2.1. Forgalomképtelen törzsvagyon Képzőművészeti alkotások (Hivatal)
230 153 764 193 161 527 193 161 527 164 464 348 22 238 070 6 444 419 14 690 21 669 374 7 781 941 34 215 5 455 637 2 291 052
954 182 1 283 1 262 986 443 342 5 235
637 400 13 887 433 15 322 863 15 322 863 8 064 344 9 741 22 637 7 223 568 2 573
73 54 819 644 1 693 235 1 693 235
1 689 125 572
221 267 312 187 231 296 187 231 296 164 464 348 17 263 304 0 5 490 237 13 407 20 406 388 7 338 599 28 980 5 455 637 1 853 072 0 564 346 13 067 789 13 629 628 13 629 628 8 064 344 6 203 22 637 5 534 443 2 001
1 166 630
699 794
466 836
8 478 2 465
0
8 478 2 465
8 886 452 5 930 231 5 930 231 4 974 766
437 980
3 538
Értékét nem csökk. Képzőművészeti alkotás
6 013
6 013
2.3. Forgalomképes vagyon Hivatal Ügyviteli és számítástechnikai Egyéb gép, berendezés és felszerelés Képzőművészeti alkotások Kisebbségek képzőművészeti alkotások Kisebbség ügyviteli eszk., számítógép Kisebbség egyéb gép, berendezés,felszerelés Önálló intézmények gép, berendezés és felszerelés
1 158 152 554 277 241 019 272 262 37 288 370 2 280 1 058
699 794 290 890 197 106 90 682
2 044 1 058
458 358 263 387 43 913 181 580 37 288 370 236 0
603 875
408 904
194 971
66 164 27 592 38 572
46 746 16 509 30 237
19 418 11 083 8 335
1 959 736
0
1 959 736
1 906 909 1 832 642 74 267
0
1 906 909 1 832 642 74 267 0
3. Járművek 3.3. Forgalomképes vagyon Hivatal Önálló intézmények
5. Beruházások, felújítások 5.1. Forgalomképtelen törzsvagyon Épület Építmény Idegen ingatlanon végzett beruházás, felújítás Képzőművészeti alkotás folyamatban lévő 5.2. Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon Épület Építmény Intézményi beruházások felujítások 5.3. Forgalomképes vagyon Épület Építmény Lakóház Idegen tulajdonú épület Telek Egyéb gépek, berendezések
6. Beruházásra adott előlegek
41 342 41 342
11 485 1 975
0 0
0
1. Egyéb tartós részesedés 1.2. Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon FESZOFE kiemelkedően közhasznú Non-profit KFT Ferencvárosi Bérleményüzemeltető Kft Ferencvárosi Vagyonkezelő Kft FESZ kiemelkedően közhasznú Non-profit KFT 1.3. Forgalomképes vagyon Budapesti Önkormányzati Parkolási KHT Sem IX Városfejlesztési Rt. Centrum Térségi Integrált Szakképzési
11 485 1 975 0
0 0 0 9 510
9 510 0
0
Hivatal Önálló intézmények
III. Befektetett pénzügyi eszközök
41 342 41 342 0
2 070 749
0 0 0
2 070 749
171 360
0
171 360
58 000
0
58 000
3 000 30 000 15 000 10 000 113 360 1 000 102 260 100
0
3 000 30 000 15 000 10 000 113 360 1 000 102 260 100
KP.NKK.Kft. Ferencvárosi Parkolási Vagyonkezelő Kft
3. Tartósan adott kölcsön
IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök
10 000
10 000
1 899 389
1 899 389
538 649
479 842
58 807
30 541
26 663
3 878
0
0
0 0
1.2. Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon Vagyoni értékű jogok
30 541 30 541
26 663 26 663
3 878 3 878
2. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok
0
0
0
1. Immateriális javak 1.1. Forgalomképtelen törzsvagyon Vagyoni értékű jogok
2.2. Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon
3. Gépek, berendezések és felszerelések 3.3. Forgalomképes vagyon Hivatal Önálló intézmények
4. Járművek 4.3. Forgalomképes vagyon
B) Forgóeszközök (forgalomképes vagyon) I. Készletek Önálló intézmények (anyagok)
II. Követelések Hivatal Vevők Adósok Egyéb követelések Önálló intézmények
0
500 294
445 365
54 929
500 294 500 294
445 365 445 365
54 929 54 929 0
7 814
7 814
0
7 814
7 814
0
2 473 163 882
0 2 473 163 0
882
882
1 400 869
0
1 400 869
1 383 752 509 312 608 693 265 747 17 117
0
1 383 752 509 312 608 693 265 747 17 117
III. Értékpapírok
IV. Pénzeszközök Hivatal Pénztár, költségvetési bankszámla Idegen pénzeszközök Önálló intézmények Pénztár, költségvetési bankszámla
V. Egyéb aktív pénzügyi elszámolások
882
0
561 459
0
561 459
159 033 142 715 16 318 402 426 402 426
0
159 033 142 715 16 318 402 426 402 426
509 953
0
509 953
Hivatal Önálló intézmények
Eszközök összesen: (A+B) Teljesen 0-ig leírt eszközök bruttó értéke 1. Immateriális javak 2. Ingatlanok és vagyon értékű jogok 3. Gépek, berendezések, felszerelések 4. Járművek 5. Átadott eszközök
295 612 214 341
238 909 467
295 612 214 341
10 524 875
228 384 592
3 667 882 179 169 3 488 713
0
3 667 882 179 169 3 488 713
1 265 640 4 784 356 567
0
1 265 640 4 784 356 567
138 767 111 827 26 940 217 800 194 130 23 670 904 289
0
1 218 494 325 506 25 831 456 493 33 818 376 846
F. Kötelezettségek (forgalomképes) I.Hosszú lejáratú kötelezettségek 1. Hosszú lejáratú kölcsönök - Hivatal 4. Beruházási és fejlesztési hitelek - Hivatal
II.Rövidlejáratú kötelezettségek 2. Rövid lejáratú hitel 3. Kötelezettségek árúszállításból és szolgáltatásból 3.1. Tárgyévi költségvetést terhelő szállítói kötelezettségek Hivatal Önálló intézmények 3.2. T.évet követ évet terhelő szállító kötelezettség Hivatal Önálló intézmények 4. Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 4.1.Hosszú lejáratú köt. Köv. évet terh. törl. részletei Hivatal 4.2.Tárgyévi költségvetést terh. rövid lejáratú köt. Hivatal beruh. Hitel 4.4.Különféle egyéb rövid lejáratú kötelezettségek Hivatal 4.5.Különféle egyéb rövid lejáratú kötelezettségek-Önálló int.
III.Egyéb passzív pénzügyi elszámolások Hivatal Önálló intézmények
F) Kötelezettségek összesen :
0
0
138 767 111 827 26 940 217 800 194 130 23 670 904 289
28 415
28 415
578 666
578 666
278 583
278 583
18 625
18 625
279 551
0
279 551
124 360 155 191
124 360 155 191
5 213 073
0 5 213 073
15. sz. melléklet 2010. évi egyszerűsített mérleg (eFt-ban) ESZKÖZÖK A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök IV. Üzemelt.,kezelésre átadott eszk. B) FORGÓESZKÖZÖK I. Készletek II. Követelések III. Értékpapírok IV. Pénzeszközök V. Egyéb aktív pénzügyi elszám. ESZKÖZÖK ÖSSZESEN: FORRÁSOK D) SAJÁT TŐKE 1. Induló tőke 2. Tőkeváltozások E) TARTALÉKOK I. Költségvetési tartalékok II. Vállalkozási tartalékok F) KÖTELEZETTSÉGEK I. Hosszú lejáratú kötelezettségek II. Rövid lejáratú kötelezettségek III. Egyéb passzív pénzügyi elszám. ebből: Letéti bevételek passzív elsz.
Előző évi kv.beszám.záró adatai
Auditálási eltérések (+-)
Előző évi aud. egysz.beszám. záró adatai
Tárgyévi kv.beszám záró adatai
Auditálási eltérések (+-)
Tárgyév aud.egysz.beszám. záró adatai
225 390 219 75 915 223 281 114 1 958 385 74 805 2 744 942 860 1 133 257
225 390 219 75 915 223 281 114 1 958 385 74 805 2 744 942 860 1 133 257
225 911 429 68 571 223 713 302 2 070 749 58 807 2 473 163 882 1 400 869
225 911 429 68 571 223 713 302 2 070 749 58 807 2 473 163 882 1 400 869
1 131 854 478 971
1 131 854 478 971
561 459 509 953
561 459 509 953
228 135 161
228 135 161
228 384 592
228 384 592
Előző évi kv.beszám.záró adatai
Auditálási eltérések (+-)
Előző évi aud. egysz.beszám. záró adatai
Tárgyévi kv.beszám záró adatai
Auditálási eltérések (+-)
Tárgyév aud.egysz.beszám. záró adatai
222 232 047 1 236 759 220 995 288 1 231 678 1 231 678
222 232 047 1 236 759 220 995 288 1 231 678 1 231 678
222 379 658 2 039 449 220 340 209 791 861 791 861
222 379 658 2 039 449 220 340 209 791 861 791 861
4 671 436 3 398 967 893 322 379 147 5 480
4 671 436 3 398 967 893 322 379 147 5 480
5 213 073 3 667 882 1 265 640 279 551 15 564
5 213 073 3 667 882 1 265 640 279 551 15 564
FORRÁSOK ÖSSZESEN:
228 135 161
228 135 161
228 384 592
228 384 592
16. sz. melléklet 2010. december 31. egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentés (eFt-ban)
Sor szám
1 2 3 4 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45.
Megnevezés
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi és egyéb folyó kiadások Működési célú támogatásért. Kiadások, egyéb tám. Államháztartáson kívülre végleges műk.pénzeszk.átad. Ellátottak pénzbeli juttatásai Felújítás Felhalmozási kiadások Felhalmozási célú támog.értékű kiad., egyéb tám. Államháztartáson kívülre végleges felh.pénzeszk.átad. Hosszú lejáratú kölcsön nyújtása Rövid lejáratú kölcsön nyújtása Költségvetési pénzforgalmi kiadások összesen Hosszú lejáratú hitelek Rövid lejáratú hitelek Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kiadásai Befektetési célú részesedések vásárlása Finanszírozási kiadások összesen Pénzforgalmi kiadások Pénzforgalom nélküli kiadások Továbbadási célú kiadások Kiegyenlítő, függő, átfutó kiadások Kiadások összesen Intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Működési célú támogatásért.bev.,egyéb támogatások Államháztartáson kívülről végl. működési peszkátvátel Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 28-ból: Önkormányzatok sajátos felhalm.és tőkebev. Felhalmozási célú támog.értékű bev., egyéb tám. Államháztartáson kívülről végl.felhalm. Peszkátvátel Támogatások, kiegészítések 32-ből: Önkormányzatok költségvetési támogatása Hosszú lejáratú kölcsönök visszatérülése Rövid lejáratú kölcsönök visszatérülése Költségvetési pénzforgalmi bevételek összesen Hosszú lejáratú hitelek felvétele Rövid lejáratú hitelek felvétele Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bev. Forgatási célú hitelviszonyt megtest.értékpapírok bev. Finanszírozási bevételek összesen Pénzforgalmi bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Továbbadási célú bevételek Kiegyenlítő, függő, átfutó bevételek
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
4 484 719 1 204 839 4 506 361 5 164 056 862 507 15 000 2 603 501 580 953 100 000 672 046 42 000
4 717 917 1 229 835 5 228 983 5 306 036 1 136 674 36 564 3 341 678 1 158 631 90 415 985 483 70 960
Teljesítés
4 531 876 1 152 962 4 788 751 5 357 657 1 134 301 37 989 2 689 676 787 163 90 415 888 627 51 259
20 235 982 23 303 176 21 510 676 461 587 420 266 420 266 140 484 85 000 85 000 461 587 505 266 645 750 20 697 569 23 808 442 22 156 426 20 109 90 233 30 982 20 717 678 23 898 675 22 187 408 2 188 604 2 181 877 2 037 347 8 169 145 8 352 616 7 991 132 66 708 217 665 176 179 19 745 72 468 595 000 1 322 453 876 068 320 000 405 069 405 069 1 677 000 1 750 607 1 539 061 34 902 35 082 7 061 221 7 768 592 7 886 867 1 909 165 2 480 224 2 480 224 60 000 60 314 57 137 19 817 678 21 708 771 20 671 341 900 000 900 000 900 000 145 268 900 000 900 000 1 045 268 20 717 678 22 608 771 21 716 609 1 291 582 1 291 582 -110 030
46. 47. 48. 49. 50.
Bevételek összesen Költségvetési hiány/többlet Finanszírozási műveletek eredménye Továbbadási célú bevételek és kiadások különbsége Aktív és passzív pénzügyi műveletek egyenlege
20 717 678 23 900 353 22 898 161 -438 413 -393 056 452 247 438 413 394 734 399 518 0 0 0 0 0 -141 012
17. sz. melléklet Az egyszerűsített pénzmaradvány-kimutatás 2010. december 31.
Sorszám
Megnevezés
1 Záró pénzkészlet 2 Egyéb aktív,passzív péüi elszám.összev. Záróegy. (±)
(eFT-ban) Előző évi Tárgyévi Előző évi aud.egysz. Tárgyév aud. kv.beszám Auditálási kv.beszám.záró beszám. egysz.beszám záró eltérések adatai Auditálási záró záró adatai adatai eltérések adatai 1 125 970
1 125 970
545 141
545 141
105 708
105 708
246 720
246 720
3 Előző év(ek)ben képzett tartalékok maradványa
0
0
4 Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi eredménye
0
0
5 Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány (1±2-3-4) 6 Finanszírozásból származó korrekciók
1 231 678
1 231 678
791 861
791 861
37 209
37 209
67 147
67 147
7 Pénzmaradványt terhelő elvonások
0
8 A vállalkozási tevékenység eredményéből alaptev.
0
9 Költségvetési pmt külön jogszabály alapján mód tétel
0
10 Módosított pénzmaradvány (5±6±7+8±9)
1 268 887
1 268 887
859 008
859 008
11 10. sorból kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány
1 095 167
1 095 167
672 995
672 995
173 720
173 720
186 013
186 013
12 10. sorból szabad pénzmaradvány
18. sz. melléklet
Az Európai uniós forrásokkal támogatott fejlesztések adatairól (eFt)
Sorsz.
Megnevezés
Tervezett költségvetési adatok Bevétel
1.
Polgármesteri Hivatal fejlesztése ÁROP-3A 1/B pályázat
Kiadások
Bevétel 2.
KMOP-2009-4.5.2. Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrális fejlesztése
Összesen
Kiadások
Bevétel Kiadások
Működési célú pénzeszköz átvétel Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Pénzeszközátadás, speciális célú tám. Ellátottak juttatásai Felhalmozási kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Pénzeszközátadás, speciális célú tám. Ellátottak juttatásai Felhalmozási kiadások Működési célú pénzeszköz átvétel Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Pénzeszközátadás, speciális célú tám. Ellátottak juttatásai
Módosított 2010. I.-XII. előirányzat 4/2011. hó teljesítés 42 995 542 40 384
37 219
250 000
7 387
261 755 42 995 250 000 542
27 202
40 384
37 219
7 387 0
Felhalmozási kiadások
27 202
19. sz. melléklet Egyszerűsített vállalkozási maradvány-kimutatás
Ssz.
1. 2. 3. A. 4. 5. 6. B. C. 7.
Megnevezés
Vállalkozási tevékenység működési célú bevételei Vállalkozási tevékenység felhalmozási célú bevételei Vállalkozási maradványban figyelembe vehető finanszírozási bevételek Vállalkozási tevékenység szakfeladaton elszámolt bevételei Vállalkozási tevékenység működési célú kiadásai Vállalkozási tevékenység felhalmozási célú kiadásai Vállalkozási maradványban figyelembe vehető finanszírozási kiadások Vállalkozási tevékenység szakfeladaton elszámolt kiadásai Vállalkozási tevékenység pénzforgalmi maradványa Vállalkozási tevékenységet terhelő értékcsökkenési leírás
Előző évi költségvetési beszámoló záró adatai
Auditálási eltérések
Előző évi auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
Tárgyévi költségvetési beszámoló
Auditálási eltérések
Tárgyévi auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
8.
9. D. E. F.
Alaptevékenység ellátására felhasznált és felhasználni tervezett vállalkozási maradvány Pénzforgalmi maradványt jogszabály alapján módosító egyéb tétel Vállalkozási tevékenység módosított pénzforgalmi vállalkozási maradványa Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség Vállalkozási tartalékba helyezhető összeg
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
2. sz. melléklet Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2011. (V.23.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 5/2011. (I. 28.) rendeletének módosításáról 1. § A R. 11.§ -a az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal és az intézmények együttes 2011. évi költségvetését 18.469.366,- eFt bevétellel 19.565.058,- eFt kiadással 1.095.692,- eFt hiánnyal állapítja meg. A hiányt kedvezményes kamatozású felújítási hitellel kívánja finanszírozni. 2. § A R. 13.§ -a az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület a kiemelt kiadási előirányzatokat 4.517.569,- eFt személyi jellegű juttatással ebből: 5.169,- eFt helyi kisebbségi önkormányzat 1.190.193,- eFt munkaadókat terhelő járulékkal ebből: 440,- eFt helyi kisebbségi önkormányzat 6.056.521, - eFt dologi kiadással ebből: 17.553,- eFt helyi kisebbségi önkormányzat 1.982.445,- eFt egyéb működés célú kiadások ebből: 2.409,- eFt helyi kisebbségi önkormányzat 5.880,- eFt ellátottak pénzbeli juttatásai ebből: 780,- eFt helyi kisebbségi önkormányzat 4.397.442,- eFt felhalmozási kiadással ebből: 2.613.538,- eFt felújítási kiadással 1.548.927 ,- eFt beruházási kiadással 234.977,- eFt egyéb felhalmozási célú kiadással 22.000,- eFt kölcsön nyújtással 607.081,- eFt hitel kiadásokkal 655.927,- eFt tartalékkal 130.000,- eFt FV Kft által önkormányzatnak fizetendő ÁFA-val állapítja meg , melyeket az 1/C. sz. melléklet tartalmaz. 3. § A R. 37.§ (3) bekezdése az alábbiak szerint módosul: - a Ferencvárosi Táborokban fizetendő (étkezési) térítési díj - Balatonlelle Gyermeküdülő és Ifjúsági Tábor (IX.ker.tanuló) - Balatonlelle Gyermeküdülő és Ifjúsági Tábor (IX.ker.pedag.és hozzát.) - Balatonlelle Gyermeküdülő és Ifj. Tábor (nem ker.isk,egyéb vendég) - Kincsesbánya Gyermeküdülő és Ifjúsági Tábor (IX.ker.tanuló) - Kincsesbánya Gyermeküdülő és Ifj. Tábor (IX.ker.pedag.éshozzátart.) - Kincsesbánya Gyermeküdülő és Ifj. Tábor (nem ker.isk,egyéb vendég) - Molnár Ferenc Ált. Isk. napközis tábor iskolásoknak* - Weörös S. Ált. Isk. és Gimn. napközis tábor iskolásoknak*
1.705 Ft/nap 2.000 Ft/nap 2.100 Ft/nap 1.500 Ft/nap 1.800 Ft/nap 2.000 Ft/nap 745.-Ft/nap 707 Ft/nap
*A napközis táborokban a szülők által fizetendő tanulói (étkezési) térítési díj megegyezik a nyári napközis táboroztatásra kijelölt intézmény szorgalmi időszakában fizetendő térítési díjjal. - Kincsesbánya, Balatonlellei táborba befizetett RGYK-ban részesülő gyermekek étkezéstérítési díját az RGYK-t megállapító határozatban foglaltak szerinti %-os kedvezmény mértékével egyezően az önkormányzat kérelemre visszatéríti. - Az RGYK-ban részesülő gyermekek részére a nyári szünidő idejében a Molnár Ferenc Általános Iskolában és a Weörös Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban az önkormányzat ingyenes étkezést biztosít. - A nyári napközis táborokban az RGYK-ban részesülő gyermekek befizetése a határozat szerinti %-os kedvezmény figyelembe vételével történik.” 4. § A 9. számú mellékletben a Polgármesteri Hivatal dolgozói létszáma 2011. június 1-i hatállyal az alábbiak szerint módosul: Oktatási Kulturális és Sport Iroda 20 fő Pénzügyi Iroda
36 fő
Szervezési Iroda
36 fő
Budapest, 2011. május 18.
dr. Bácskai János s.k. polgármester
dr. Oszvári István s.k. jegyző
Záradék: A fenti rendelet 2011. május 23-án kifüggesztve.
dr. Oszvári István s.k. jegyző
1/A sz. melléklet
Működési - felhalmozási bevételek és kiadások mérlegszerű adatai (eFt-ban) 2011. évi Módosított előirányzat előirányzat 5/2011. 15/2011.
Megnevezés
Működési célú bevételek 1. Intézményi működési bevétel 2. Önk.sajátos működési bevétel ebből: helyi adók Szja gépjármű adó 3. 4. 5. 6. 7.
Önk .működési kv-i támogatása Intézményi költségvetési támogatás Működés célú pénzeszköz átvétel Működési célú hitel Működési célú előző évi pm.igénybev
8. Működési célú bev. össz.(1-7 össz.) 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18.
Működési célú kiadások Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi kiadások Egyéb folyó kiadások Felügyelet alá tart.ktgv-i szervek támog. Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Tartalékok Működési célú hitel visszafizetése Működési célú hitel kamata
19. Működési célú kiadások össz(9-18.)
3 213 630 7 839 956 6 623 251 282 100 450 000 1 921 632 4 979 813 204 735
3 213 630 7 895 646 6 961 041 282 100 450 000 2 156 198 5 003 606 251 646
18 159 766
19 038 622
4 414 312 1 170 180 5 586 467
4 515 395 1 189 774 5 992 981
4 979 813 1 075 922 5 880 376 514
5 003 606 1 240 113 5 880 561 366
17 609 088
18 509 115
2 070 679 2 070 679
2 070 679 2 070 679
1 769 425 18 300 1 095 692
1 769 425 18 300 1 095 692 513 946
517 896
Felhalmozási célú bevétel 20. Felhalm.és tőkejell,és sajátos bevétel ebből: vagyonértékesítésből értékpapírértékesítésből 21. Felhalm célú kv-i támogatások 22. Felhalm célú pénzeszköz átvétel 23. Felhalm.célú hitel 24. Pm.felhalm célú igénybevétel
25. Felhalm.célú bevételek össz(20-24) 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32.
Felújítások (áfá-val együtt) Beruházások Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Pü,befektetések,értékpapír vásárlás Felhalm.hitel visszafizetése Felhalm.hitel kamata Felhalmozási célú tartalék
33. Felhalm kiadások összesen:(26-32) 34. Rövidlejáratú értékpapír bevétel
4 954 096 5 468 042 2 069 160 1 664 595 872 046
2 380 894 1 773 904 907 735
578 666 100 000 220 892
578 666 100 000 239 902
5 505 359 5 981 101
35. 36. 37. 38. 39. 40.
Rövidlejáratú értékpapír kiadás Rövidlejáratú hitelek bevétele Rövidlejáratú hitelek kiadása Fizetett hitel kamat Kölcsönok visszatérülése(bevétel) Kölcsönök visszatérülése
41. Felhalmozási bevételek összege: 42. Felhalmozási kiadások összege:
Megnevezés
nyújtása,törlesztése
62 000 70 415
62 000 78 448
5 016 096 5 530 042 5 575 774 6 059 549
2011. évi Módosítási előirányzat javaslat 5/2011.
19. Működési célú kiadások össz(9-18) 8. Működési célú bev. össz.(1-7 össz.) Felhasználási %.
17 609 088 18 159 766 96,97%
18 509 115 19 038 622 97,22%
33. Felhalm kiadások összesen:(26-32) 25. Felhalm.célú bevételek össz(20-24) Felhasználási %.
5 575 774 5 016 096 111,16%
6 059 549 5 530 042 109,58%
18 159 766 5 016 096
19 038 622 5 530 042
23 175 862
24 568 664
78,36% 21,64%
77,49% 22,51%
17 609 088 5 575 774
18 509 115 6 059 549
23 184 862
24 568 664
75,95%
75,34%
24,05%
24,66%
8. Működési célú bevételek 25. Felhalmozási célú bevételek
Összes Költségvetési bevétel : Működési célú bevételek /össz.bev %-ban Felhalmozási célú bev/ össz bev %-ban 19. Működési célú kiadások 42. Felhalmozási célú kiadások
Összes Költségvetési kiadások: Működési célú kiadások /össz.kiadás %-ban Felhalmozási célú kiadások / össz.kiadás %ban
1/B. sz. melléklet Az önkormányzat 2011. évi bevételei
Sorszám
Bevételek
1.
2.
2011. évi előirányzat 5/2011. 3.
Módosított előirányzat 15/2011. 4.
(eFt-ban) Index 4./3. 5.
I. Polgármesteri Hivatal működési bevételei 1 000 1 006 1 007 1 008 1 009 1 016 1 035 1 043 1 050 1 051 1 065 1 080 1 081 1 084 1 085 1 086 1 087 1 088 1 089 1 090 1 091 1 092 1 093 1 095 1 096 1 097 1 100
1. Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek - Parkolási KFT bírság, pótdíj, kerékbilincs - Igazgatás szolgáltatási díjbevétel - Felügyeleti jellegű tevékenység díjbevétele - Bírságból származó bevétel 2. Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek 3. Intézmények egyéb sajátos bevételei - Bérleti díjak - Parkolási díjbevételek Parkolási KFT - BÖP - Helyiség megszerzési díj - Közterület foglalási díj - FV Kft. - Táboroztatás bevétele - SEM IX. Zrt. Szolgáltatási díjbevétel - Egyéb bevételek 4. Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei - FV Kft továbbszámlázott tételek - Hivatal továbbszámlázott tételek 5. ÁFA bevételek, visszatérülések - Hivatal - Fordított ÁFA - FV Kft - Sem IX. Zrt. - SEM IX. Zrt. fordított ÁFA - Parkolási KFT ÁFA 6. Kamatbevételek
722 512 652 512 7 000 13 000 50 000 18 000 557 273 4 000 374 019 32 154 15 000 115 000 3 500 8 000 1 600 4 000 206 500 199 500 7 000 1 263 365 300 500 515 160 273 000 52 540
722 512 652 512 7 000 13 000 50 000 18 000 557 273 4 000 374 019 32 154 15 000 115 000 3 500 8 000 1 600 4 000 206 500 199 500 7 000 1 263 365 300 500 515 160 273 000 52 540
100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100%
122 165 22 000
122 165 22 000
100% 100%
1 105 - Hivatal 1 110 - FV Kft 1 111 - SEM IX. Zrt. 1 113 7. Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről 1 116 Intézményi működési bevételek 1 120 1 125 1 126 1 127 1 128 1 130 1 135 1 150 1 151 1 155 1 160 1 165 1 166 1 167 1 168 1 175 1 180 1 185 1 190 1 195 1 196 1 197 1 210 1 215 1227 1228 1 234
1. Helyi adók Építményadó, telek adó Gépjármű adó Helyi adó, pótlék, bírság Idegenforgalmi adó 2. Átengedett központi adók Személyi jövedelemadó Iparűzési adó Iparűzési adó pótlék, bírság 3. Egyéb sajátos folyó bevételek Lakbér bevétel Helyiség bérleti díj 4. Különféle bírságok Szabálysértési bírság Környezetvédelmi bírság Önkormányzat sajátos működési bevételei 1. Tárgyi eszközök értékesítése Ingatlanok, földterület, telek értékesítése - Sem IX. Zrt. - Hivatal Helyiség értékesítés Gépek, berend., felszerelések járművek értékesítése 2. Sajátos felhalmozási és tőkebevétel Önkormányzati lakások értékesítése 4. Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről SEM IX.Zrt Csarnok térrel kapcsolatos pénzeszköz Felhalmozási és tőkejellegű bevételek
1 235 1. Támogatás 1 240 Normatív állami támogatás 1 245 Önkormányzat egyéb költségvetési támogatása
20 000 2 000
20 000 2 000
100% 100%
2 789 650
2 789 650
100%
2 800 000 2 350 000 450 000
2 855 690 2 350 000 450 000
102% 100% 100%
4 105 351 282 100 3 823 251
55 690 4 105 351 282 100 3 823 251
100% 100% 100%
890 000 410 000 480 000 44 605 4 000 40 605 7 839 956 1 670 679 1 300 679 208 560 1 092 119 370 000
890 000 410 000 480 000 44 605 4 000 40 605 7 895 646 1 670 679 1 300 679 208 560 1 092 119 370 000
100% 100% 100% 100% 100% 100% 101% 100% 100% 100% 100% 100%
400 000 400 000 18 300 18 300 2 088 979
400 000 400 000 18 300 18 300 2 088 979
100% 100% 100% 100% 100%
1 921 632 1 816 632 105 000
2 156 198 1 925 125 231 073
112% 106% 220%
1 250 1 251 1 252 1 253 1 255 1 256 1 257 1 260 1 261 1 262 1 270 1 271 1 273 1 272 1 274 1 275 1 310 1 315 1 320 1 321 1 323 1 325
2. Támogatásértékű működési bevételek Idegenforgalmi adó Üdülőhelyi feladatok Működési célú támogatásértékű bevétel Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2.-09/1-2010-0002 Polgármesteri Hivatal fejlesztésére ÁROP-3A 1/B pályázat SEM IX. működési célú pénzeszközátvétel 3. Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Hivatal Kisebbség 4. Támogatásértékű felhalmozási bevételek Ferencváros a korszerű természettudományos oktatásért (TÁMOP-3.1.3-10/1) Bölcsöde építés KMOP-2009-4.5.2. Szoc. alapszolg. Infrastr. Fővárostól átvett pénzeszköz Schöf-Mérey kórházzal kapcsolatban Markusovszky park felújításához fővárosi támogatás Fővárosi lakás-felújítási pályázat Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések Kölcsönök visszatérülése Helyi támogatás, házmesterek visszafizetése Munkáltatói kölcsön Társasházak befizetései Hitel felvétel
1 330 Pénzforgalmi bevételek összesen:
204 735 55 690
251 646
123%
27 068 31 977 90 000
83 535 7 086 27 068 33 357 100 600
100% 104% 112%
1 769 425 114 985 198 328 365 540 53 130 1 037 442 3 895 792 62 000
1 769 425 114 985 198 328 365 540 53 130 1 037 442 4 177 269 62 000
100% 100% 100% 100% 100% 100% 107% 100%
22 000 40 000 1 095 692
22 000 40 000 1 095 692
17 772 069
18 109 236
100% 100% 100% 102%
1 340 Előző évi helyesbített pénzmaradvány 1 341 - FB Kft 1 342 - Sem IX. Rt. 1 343 - Kisebbségi Önkormányzatok 1 344 - Parkoló Alap 1 345 - Hivatal és szakfeladatok 1 346 -Környezetvédelmi Alap
1 360 I. Polgármesteri Hivatal bevételei összesen II. Intézmények bevételei 1 370 1 371 1 372 1 373 1 385
1. Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek 2. Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek 3. Intézmények egyéb sajátos bevételei 4. Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei 5. ÁFA bevételek, visszatérülések
563 474 41 574
-6 552 10 256 20 605 475 363 22 228
17 772 069
18 672 710
105%
101 017 266 535 3 444 49 114
101 017 266 535 3 444 49 114
100% 100% 100% 100%
1 390 1 395 1 400 1 405 1 410
6. Kamatbevételek 7. Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Intézményi működési bevételek 1. Tárgyi eszköz értékesítése Felhalmozási és tőkejellegű bevételek
1 415 1 416 1 417 1 418 1 420 1 426 1 430 1 445 1 450
1. Támogatás Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás 2. Támogatásértékű működési bevételek Támogatásértékű bevételek államháztartáson belülről 3. Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések 4. Támogatásértékű felhalmozási bevételek Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések
1 455 Pénzforgalmi bevételek összesen: 1 460
3 870
100%
423 980
423 980
100%
4 979 813 4 759 981 164 232 55 600
5 003 606 4 783 774 164 232 55 600
100% 100% 100% 100%
100% 100%
4 979 813
5 003 606
5 403 793
5 427 586
5 403 793
5 895 954
109%
722 512 119 017 823 808 209 944 1 312 479 25 870
722 512 119 017 823 808 209 944 1 312 479 25 870
100% 100% 100% 100% 100% 100%
3 213 630 2 800 000 4 105 351 890 000 44 605 7 839 956 1 670 679 400 000
3 213 630 2 855 690 4 105 351 890 000 44 605 7 895 646 1 670 679 400 000
100% 102% 100% 100% 100% 101% 100% 100%
Módosított pénzmaradvány
1 475 II. Intézmények bevételei összesen III. Kerületi bevételek 1 480 1 481 1 485 1 486 1 490 1 495 1 496 1 500 1 505 1 510 1 515 1 516 1 520 1 525 1 530 1 535
3 870
1. Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek 2. Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek 3. Intézmények egyéb sajátos bevételei 4. Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei 5. ÁFA bevételek, visszatérülések 6. Kamatbevételek 7. Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Intézményi működési bevételek 1. Helyi adók 2. Átengedett központi adók 3. Egyéb sajátos folyó bevételek 4. Különféle bírságok Önkormányzat sajátos működési bevételei 1. Tárgyi eszközök értékesítése 2. Sajátos felhalmozási és tőkebevétel 3. Pénzügyi befektetések bevételei
468 368
1 536 1 540 1 545 1 550 1 555 1 565 1 570 1 575 1 580
4. Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 1. Támogatás (Intézmények támogatása nélkül) 2. Támogatásértékű működési bevételek 3. Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések 4. Támogatásértékű felhalmozási bevételek Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések (Intézm.tám.nélkül) Kölcsönök visszatérülése Hitel felvétel
1 585 Pénzforgalmi bevételek összesen (Intézmények támogatása nélkül)
18 300 2 088 979 1 921 632 204 735
18 300 2 088 979 2 156 198 251 646
100% 100% 112% 123%
1 769 425 3 895 792 62 000 1 095 692
1 769 425 4 177 269 62 000 1 095 692
18 196 049
18 533 216
100% 107% 100% 100% 102%
18 196 049
19 565 058
1 590 Előző évi helyesbített pénzmaradvány
1 600 III. Kerületi bevételek összesen (Intézmények támogatása nélkül)
1 031 842 108%
1/C. sz. melléklet Az önkormányzat 2011. évi kiadásai
Sorszám
Megnevezés
1.
2. 1 660 1 665 1 670 1 675 1 676 1 680 1 681 1 685
I. Polgármesteri Hivatal kiadásai Kisebbségi Önkormányzatok (3/A. sz. melléklet szerint) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi töblettámogatás visszafizetése Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
2011. évi előirányzat 5/2011. 3.
Módosított előirányzat 15/2011. 4.
(eFt-ban) Index 4./3. 5.
16 095 5 169 440 8 286
26 351 5 169 440 17 553
164% 100% 100% 212%
1 420 780
2 409 780
170% 100%
1 014 000 1 014 000
1 014 000 1 014 000
100% 100%
1 690 1 695 1 679 1 680
FV Kft lakásgazdálkodási kiadásai (3/B. sz. melléklet szerint) Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
1 700 1 705 1 706 1 710 1 715
SEM IX Zrt kiadásai (3/B. sz. melléklet szerint) Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások - ebből fordított ÁFA Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
371 000 238 000
375 048 242 048
101% 102%
133 000
133 000
100%
1 730 1 735
Parkolási KFT (3/B sz. melléklet szerint) Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások
966 432 966 432
966 432 966 432
100% 100%
1 750 1 755 1 760 1 765 1 770
Hivatal kiadása (3/C. sz. melléklet szerint) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások
2 144 894 1 229 925 332 385 553 584
2 081 674 1 222 223 330 304 500 147
97% 99% 99% 90%
1 771 1 775 1 780
Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Kölcsön nyújtás
1 800 1 805 1 810 1 820 1 830 1 831 1 840
PH költségv.szereplő szakfeladatok kiadásai (3/D. sz. melléklet szerint) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
1 850 1 851 1 852 1 853 1 855 1 856 1 857
Támogatások (3/E. sz. melléklet szerint) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Kölcsön nyújtás
1 890 1 895
Kamat kiadás Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások
7 000 22 000
7 000 22 000
100% 100%
1 664 673 33 137 13 281 653 208 958 902 3 500 2 645
2 126 559 48 344 15 090 883 001 1 138 388 3 500 38 236
128% 146% 114% 135% 119% 100% 1446%
637 646
641 048
101%
637 646
641 048
101%
100 000
100 000
100%
100 000
100 000
100%
1 896
Új Vagyonkezelői modell apport illetéke
24 000
24 000
100%
1 897
SEM IX. Zrt. Támogatása
90 000
100 600
112%
1 900 1 901
ÁFA befizetés Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások
557 919 557 919
557 919 557 919
100% 100%
1 902 1 903
Fővárosi Lakásalapba befizetés Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás
100 000 100 000
100 000 100 000
100% 100%
771 919
782 519
101%
1 904 1 905 1 906
Előző évi állami támogatás visszafizetése Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb befizetések, visszafizetések
1 907 1 908 1 909 1 910
Intézmények támogatása Intézmények étkezés támogatása Intézmények egyéb támogatása Egyéb működési célú kiadások
4 759 981 164 232 55 600 4 979 813
4 783 774 164 232 55 600 5 003 606
100% 100% 100% 100%
1 911 1 912 1 913
Előző évi kiutalatlan intézm. és kisebbs. támogatás kiutalása Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Intézmények támogatása
4 979 813
5 003 606
100%
1 914
Felújítási kiadások (4. sz. melléklet szerint)
2 259 160
2 613 538
116%
2 259 160
2 613 538
116%
1 520 950
1 548 927
102%
1 520 950
1 548 927
102%
607 081 578 666
607 081 578 666
100% 100%
3 520 8 160 6 804
3 520 8 160 6 804
100% 100% 100%
9 931
9 931
100%
17 053 663 1 268 231 346 106 4 115 429
17 886 783 1 275 736 345 834 4 305 100
105% 101% 100% 105%
1 915
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások - ebből fordított ÁFA
1 916
Egyéb felhalmozási célú pénzeszközátadás
1 917
Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
1 918 1 919
- ebből fordított ÁFA Kölcsön nyújtás
1 920 1 921 1 922 1 923 1 924 1 925 1 929 1 930 1 931 1 932 1 933 1 937 1 938 1 939
Fejlesztési kiadások (5. sz. melléklet szerint) Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb felhalmozási célú pénzeszközátadás Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések - ebből fordított ÁFA Hitel kiadások Lakóházfelújítási hitel Hőgyes E. u. 8. Berzenczey u. 30. Márton 3/a Balázs Béla u. 5. felújítás Bokréta u. 33. Viola u. 52. Rövid lejáratú értékpapír (kárpótlási jegy)
1 940 Kiadások összesen: 1 941 Személyi juttatások 1 942 Munkaadókat terhelő járulékok 1 943 Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből fordított ÁFA
1 944 1 945 1 947 1 948 1 949 1 950
Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések ebből fordított ÁFA Kölcsön nyújtás Hitel kiadások Rövid lejáratú értékpapír (kárpótlási jegy)
1 951 Pénzforgalmi kiadások 1 952 Tartalék (6.sz. melléklet szerint) 1 953 Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány 1 954 Önkormányzatnak fizetendő ÁFA (FV Kft) 1 960 I. Polgármesteri Hivatal kiadásai mindösszesen
6 767 781 4 280 3 922 755
6 986 051 4 280 4 340 701
103% 100% 111%
22 000 607 081
22 000 607 081
100% 100%
17 053 663
17 886 783
588 406
655 927
105% 111%
130 000 17 772 069
130 000 18 672 710
100% 105%
3 146 081 824 074 1 431 038
3 241 833 844 359 1 751 421 2 781 170 053
103% 102% 122%
1 600 1 000 5 403 793
1 600 56 741 6 066 007
100% 5674% 112%
5 403 793
6 066 007
112%
4 414 312 1 170 180 5 546 467
4 517 569 1 190 193 6 056 521 2 781
102% 102% 109%
1 787 968 5 880 3 923 755
1 982 445 5 880 4 397 442
111% 100% 112%
II. Intézmények kiadásai (2.sz.melléklet szerint) 1 961 1 962 1 963 1 964 1 965 1 966 1 967 1 968 1 969 1 970 1 971
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások előző évi töblettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Tartalék -Szabadon felhasználható pénzmaradvány II. Intézmények kiadásai mindösszesen
III. Kerületi kiadások 1 972 1 973 1 974 1 975 1 976 1 977 1 978 1 979 1 980
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi töblettámogatás visszafizetése vásárolt termékek és szolgáltatások ÁFA-ja Egyéb működési célú kiadások (Intézmények támogatása nélkül) Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések ebből: felhalmozási kiadások ÁFA-ja
1 981 Kiadásokból visszaigényelhető ÁFA 1 982 Kölcsön nyújtása 1 983 Hitel kiadások 1 985 Pénzforgalmi kiadások (Intézmények támogatása nélkül) 1 986 Tartalék 1 987 Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány 1 988 Tartalék -Intézményi szabadon felhasználható pénzmaradvány 1 989 Önkormányzatnak fizetendő ÁFA (FV Kft) 1 990 Kiadások összesen (I+II-Intézmények támogatása)
22 000 607 081 17 477 643 588 406
22 000 607 081 18 779 131 655 927
100% 100% 107% 111%
130 000 18 196 049
130 000 19 565 058
100% 108%
2. sz. melléklet Önállóan és részben önállóan gazdálkodó intézmények 2011. évi költségvetése
Sorsz.
1. 2 305
2 309
Megnevezés
2. Csicsergő Óvoda /Thaly K. u. 38./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: -előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Csudafa Óvoda /Óbester u. 9./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások
2011. évi Módosított előirányzat előirányzat 5/2011. 15/2011. 3. 4.
(eFtban) Index 4./3. 5.
101 386 8 733
101 386 8 733
100% 100%
2 500 7 600 1 900 100
2 500 7 600 1 900 100
100% 100% 100% 100%
122 219
122 219 9 791 132 010 67 366 17 193 47 451
100%
122 219 66 112 16 811 39 296
108% 102% 102% 121%
8 155
122 219
132 010
108%
122 219
132 010
108%
112 771 10 649
112 771 10 649
100% 100%
800 6 150 1 540 150
800 6 150 1 540 150
100% 100% 100% 100%
132 060
132 060 9 917 141 977 76 582 20 266 43 947 604
100%
132 060 75 753 20 043 36 264
132 060
1 182 141 977
108% 101% 101% 121%
108%
2 310
2 315
2 325
Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Epres Óvoda /Epreserdő u. 10./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Kerekerdő Óvoda /Vágóhíd u. 35./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Kicsi Bocs Óvoda /Erkel u. 10./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás
132 060
141 977
108%
60 191 5 588
60 191 5 588
100% 100%
284 5 999
284 5 999
100% 100%
72 062
72 062 4 710 76 772 40 908 10 807 25 057
100%
72 062 40 613 10 750 20 699
107% 101% 101% 121%
3 794
72 062
76 772
107%
72 062
76 772
107%
195 673 11 182
195 673 11 182
100% 100%
1 000 10 490 2 622 200
1 000 10 490 2 622 200
100% 100% 100% 100%
221 167
100%
221 167 120 034 31 414 69 719
221 167 27 349 248 516 122 866 32 140 93 510 176 14 753
221 167
248 516
112%
221 167
248 516
112%
93 854 4 477
93 854 4 477
100% 100%
112% 102% 102% 134%
2 330
2 335
Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Liliom Óvoda /Liliom u. 15./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Méhecske Óvoda /Ifjúmunkás u. 30./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek
600 7 800 1 950 80
600 7 800 1 950 80
100% 100% 100% 100%
108 761
108 761 9 979 118 740 64 054 16 531 38 155
100%
108 761 63 669 16 427 28 665
109% 101% 101% 133%
9 490
108 761
118 740
109%
108 761
118 740
109%
90 043 5 278
90 043 5 278
100% 100%
600 7 900 1 975 40
600 7 900 1 975 40
100% 100% 100% 100%
105 836
105 836 4 375 110 211 51 616 13 231 45 364
100%
105 836 51 161 13 122 41 553
104% 101% 101% 109%
3 811
105 836
110 211
104%
105 836
110 211
104%
50 569 3 307
50 569 3 307
100% 100%
310 8 189
310 8 189
100% 100%
62 375
62 375
100%
2 345
2 360
Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Napfény Óvoda /Napfény u. 4./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Ugrifüles Óvoda /Hurok u. 9./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés
62 375 33 504 8 867 20 004
4 503 66 878 33 676 8 914 24 288
107% 101% 101% 121%
4 284
62 375
66 878
107%
62 375
66 878
107%
50 395 3 368
50 395 3 368
100% 100%
252 6 916
252 6 916
100% 100%
60 931
60 931 4 109 65 040 34 330 9 071 21 639
100%
60 931 34 048 9 014 17 869
107% 101% 101% 121%
3 373
60 931
65 040
107%
60 931
65 040
107%
50 969 3 622
50 969 3 622
100% 100%
283 7 211
283 7 211
100% 100%
62 085
62 085 3 826 65 911 34 237 9 047 22 627
100%
62 085 33 960 8 990 19 135
3 283
106% 101% 101% 118%
Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen 2499 Óvodák összesen Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen 2 510 Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola /Bakáts tér 12./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány
62 085
65 911
106%
62 085
65 911
106%
805 851 56 204
805 851 56 204
100% 100%
6 629 68 255 9 987 570 0
6 629 68 255 9 987 570 0
100% 100% 100% 100%
0 0 947 496 0 947 496 518 854 135 438 293 204
0 0 947 496 78 559 1 026 055 525 635 137 200 362 038 780 50 943
0 947 496 0 947 496
1 182 1 026 055 0 1 026 055
184 528 13 018
184 528 13 018
100% 100%
14 700
14 700
100%
3 000 80
3 000 80
100% 100%
215 326
215 326 11 459 226 785 125 351 32 925 68 509
100%
215 326 121 394 32 214 61 718
100% 108% 101% 101% 123%
108% 108%
105% 103% 102% 111%
1 373
215 326
226 785
105%
2 512
2 515
2 520
Összesen Dominó Általános Iskola (Lenhossék u. 28.) Önkormányzati támogatás ebből: Presley Ridge Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen József A. Ált.Iskola /Mester u. 67./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Komplex Általános Iskola és Óvoda /Gát u. 6./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás
215 326
226 785
105%
147 221 23 351 6 320
147 221 23 351 6 320
100% 100% 100%
2 700 850
2 700 850
100% 100%
215 150
215 150
100% 100%
157 456
157 456 19 216 176 672 106 581 26 848 43 243
100%
157 456 97 322 25 650 34 484
112% 110% 105% 125%
2 770
157 456
176 672
112%
157 456
176 672
112%
156 436 12 559
156 436 12 559
100% 100%
400 500
400 500
100% 100%
100
100
100%
169 995
100%
169 995 104 831 27 776 37 388
169 995 7 508 177 503 106 771 28 300 42 432
169 995
177 503
104%
169 995
177 503
104%
238 799 7 737
238 799 7 737
100% 100%
104% 102% 102% 113%
2 530
2 540
Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Kosztolányi D. Ált. Iskola /Ifjúmunkás u. 1./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételi ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Kőrösi Cs. S. Ált.Iskola /Ifjúmunkás u. 13./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések
3 458 2 800
3 458 2 800
100% 100%
657 350
657 350
100% 100%
253 801
100%
253 801 176 214 46 623 30 964
253 801 20 571 274 372 182 770 48 393 43 209
253 801
274 372
108%
253 801
274 372
108%
177 543 10 658
177 543 10 658
100% 100%
2 000 10 287
2 000 10 287
100% 100%
2 500 600
2 500 600
100% 100%
203 588
203 588 39 074 242 662 132 347 33 494 66 408
100%
203 588 124 090 32 964 46 534
108% 104% 104% 140%
119% 107% 102% 143%
10 907
203 588
10 413 242 662
119%
203 588
242 662
119%
196 562 10 207
196 562 10 207
100% 100%
120 11 700 2 500
120 11 700 2 500
100% 100% 100%
2 560
2 599
Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Molnár F. Ált. Iskola /Mester u. 19./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételi ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Általános Iskolák összesen Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek
200
200
100%
221 289
221 289 38 836 260 125 148 293 39 006 58 550 2 001 575
100%
221 289 136 499 35 822 48 968
118% 109% 109% 120%
221 289
14 276 260 125
118%
221 289
260 125
118%
183 343 9 849
183 343 9 849
100% 100%
7 500
7 500
100%
900 100
900 100
100% 100%
201 692
100%
201 692 109 415 28 968 63 309
201 692 5 218 206 910 110 210 29 183 67 517
201 692
206 910
103%
201 692
206 910
103%
1 284 432 70 348 0 8 678 48 337 0 9 772 1 580 0 0
1 284 432 70 348 0 8 678 48 337 0 9 772 1 580 0 0
100% 100%
103% 101% 101% 107%
100% 100% 100% 100%
2 620
2 630
Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Ádám Jenő Zeneiskola / Köztelek u. 8./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Szentgyörgyi A. 12.évf.Iskola /Lónyay u. 4c-8./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen
0 0 1 423 147 0 1 423 147 869 765 230 017 323 365 0
0 0 1 423 147 141 882 1 565 029 912 323 238 149 389 868 2 001 15 625
0 0 1 423 147 0 1 423 147
0 24 689 1 565 029 0 1 565 029
110%
164 331
164 331
100%
9 721 9 390
9 721 9 390
100% 100%
2 430 200
2 430 200
100% 100%
186 072
100%
186 072 126 819 33 614 25 639
186 072 11 540 197 612 128 272 33 777 35 563
186 072
197 612
106%
186 072
197 612
106%
331 835 7 541
331 835 7 541
100% 100%
4 000 13 000 2 500 250
4 000 13 000 2 500 250
100% 100% 100% 100%
359 126
359 126 19 155 378 281
100%
359 126
100% 110% 105% 104% 121%
110%
106% 101% 100% 139%
105%
2 640
2 650
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Telepy Károly Ált.és Testnevelés Szak. Iskola/ Telepy u 17./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Weöres Sándor Ált. Isk. és Gimnázium / Lobogó u. 1./ Önkormányzati támogatás ebből: úszásoktatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások
226 619 60 197 72 310
227 230 60 362 90 689
100% 100% 125%
12 917
359 126
378 281
105%
359 126
378 281
105%
281 314 12 504
281 314 12 504
100% 100%
7 741 6 444 1 614 496
7 741 6 444 1 614 496
100% 100% 100% 100%
310 113
310 113 47 380 357 493 199 220 51 240 78 931
100%
310 113 188 950 48 468 72 695
115% 105% 106% 109%
1 252
310 113
28 102 357 493
115%
310 113
357 493
115%
397 960 850 11 997
397 960 850 11 997
100% 100% 100%
12 000 26 000
12 000 26 000
100% 100%
3 000 350
3 000 350
100% 100%
451 307
451 307 93 666 544 973 275 172 72 547 197 254
100%
451 307 262 954 69 850 118 503
121% 105% 104% 166%
2 699
2 705
ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Általános és középiskolák összesen: Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatás bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Leövey K. Gimnázium / Vendel u. 1./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai
78 392
451 307
544 973
121%
451 307
544 973
121%
1 175 440 32 042 0 33 462 54 834 0 9 544 1 296 0
1 175 440 32 042 0 33 462 54 834 0 9 544 1 296 0
100% 100%
0 0 1 306 618 0 1 306 618 805 342 212 129 289 147 0
0 0 1 306 618 171 741 1 478 359 829 894 217 926 402 437 0 92 561
0 0 1 306 618 0 1 306 618
0 28 102 1 478 359 0 1 478 359
113%
407 934 3 539
407 934 3 539
100% 100%
12 308 5 327 1 331 100
12 308 5 327 1 331 100
100% 100% 100% 100%
430 539
430 539 9 048 439 587 289 703 73 941 75 943
100%
430 539 288 093 73 506 68 940
100% 100% 100% 100%
100% 113% 103% 103% 139%
113%
102% 101% 101% 110%
2 780
2 790
2 795
Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Középiskolák összesen Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Nevelési Tanácsadó /Vágóhíd u 35./ Önkormányzati támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Egyéb oktatás, nevelés összesen: Önkormányzati támogatás
430 539
439 587
102%
430 539
439 587
102%
407 934 3 539 0 12 308 5 327 1 331 100 0 0 0 0 430 539 0 430 539 288 093 73 506 68 940 0
407 934 3 539 0 12 308 5 327 1 331 100 0 0 0 0 430 539 9 048 439 587 289 703 73 941 75 943 0
100% 100%
0 0 430 539 0 430 539
0 0 439 587 0 439 587
102%
125 824
125 824
100%
100
100
100%
125 924
125 924 6 187 132 111 94 892 25 027 12 192
100%
125 924 93 252 24 772 7 900
100% 100% 100% 100%
100% 102% 101% 101% 110%
102%
105% 102% 101% 154%
1 724
125 924
132 111
105%
125 924
132 111
105%
125 824
125 824
100%
Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások
2 799
2 850
Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Oktatási ágazat összesen: Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések, visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Ferencvárosi Egyesített Bölcsöde Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei
0
0
100
100
0 0 125 924 0 125 924 93 252 24 772 7 900
0 0 125 924 6 187 132 111 94 892 25 027 12 192
100%
100% 105% 102% 101% 154%
1 724
0 125 924
0 132 111
105%
0 125 924
0 132 111
105%
3 799 481 162 133 0 61 077 176 753 0 30 634 3 646 0 0 0 0 0 4 233 724 0 4 233 724 2 575 306 675 862 982 556 0
100% 100%
0 0 0 4 233 724 0 4 233 724
3 799 481 162 133 0 61 077 176 753 0 30 634 3 646 0 0 0 0 0 4 233 724 407 417 4 641 141 2 652 447 692 243 1 242 478 2 781 160 853 0 0 53 973 4 641 141 0 4 641 141
232 431 2 099
248 672 2 099
107% 100%
4 062 15 382
4 062 15 382
100% 100%
100% 100% 100% 100%
100% 110% 103% 102% 126%
110% 110%
2 875
2 880
Továbbszámlázott szolgáltatás bevétele ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen FECSKE Önkormányzati támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatás bevétele ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Ferencvárosi Gondozó Szolgálat Önkormányzati támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Továbbszámlázott szolgáltatás Kamatbevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költvetési kiegészítések,visszatérülések
2 904 4 572 115
2 904 4 572 115
100% 100% 100%
261 565
106%
261 565 160 217 43 354 57 994
277 806 9 523 287 329 174 873 45 151 67 305
261 565
287 329
110%
261 565
287 329
110%
219 114
220 078
100%
878 380
878 380
100% 100%
109
109
100%
220 481
221 445 30 820 252 265 152 307 39 124 56 466
100%
220 481 150 500 37 175 30 206
110% 109% 104% 116%
114% 101% 105% 187%
9 200 1 600 1 000 220 481
1 600 2 768 252 265
100% 277% 114%
220 481
252 265
114%
201 685
208 273
103%
54 020 8 908 540
54 020 8 908 540
100% 100% 100%
2 898
2 985
Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Szociális ágazat összesen Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Ferencvárosi Művelődési Központ Önkormányzati támogatás ebből: pinceszínház szabadtéri rendezvények szerkesztőség tv lapkiadás Önkormányzati egyéb támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Pénzforgalmi bevételek
265 153
102%
265 153 135 475 33 831 95 847
271 741 9 342 281 083 137 148 33 861 110 074
265 153
281 083
106%
265 153
281 083
106%
653 230 2 099
677 023 2 099
104% 100%
4 940 69 782 3 444 13 480 224
4 940 69 782 3 444 13 480 224
100% 100% 100% 100% 100%
0 0 747 199 0 747 199 446 192 114 360 184 047
0 0 770 992 49 685 820 677 464 328 118 136 233 845
0 1 600 1 000 747 199 0 747 199
9 200 0 1 600 2 768 829 877 0 829 877
100% 277% 111%
307 270 72 000 67 705 28 474 19 310 19 881 55 600 35 000 20 000 5 000
307 270 72 000 67 705 28 474 19 310 19 881 55 600 35 000 20 000 5 000
100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100%
422 870
422 870
100%
106% 101% 100% 115%
103% 110% 104% 103% 127%
111%
2 991
Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Intézmények összesen Önkormányzati támogatás Önkormányzati étkezés támogatás Önkormányzati egyéb támogatás Hatósági jogkörhöz köthető működési bevétel Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Intézmények egyéb sajátos bevételei Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Támogatásértékű működési bevételek Tárgyi eszköz értékesítés Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek Előző évi egyéb költvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:-előző évi többlettámogatás visszafizetése -pénzmaradvány visszafizetés Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen
422 870 124 583 33 852 264 435
11 266 434 136 125 058 33 980 275 098
103% 100% 100% 104%
422 870
434 136
103%
422 870
434 136
103%
4 759 981 164 232 55 600
4 783 774 164 232 55 600
100% 100% 100%
101 017 266 535 3 444 49 114 3 870 0 0 0
101 017 266 535 3 444 49 114 3 870 0 0 0
100% 100% 100% 100% 100%
0 0 5 403 793 0 5 403 793 3 146 081 824 074 1 431 038 0
0 0 5 427 586 468 368 5 895 954 3 241 833 844 359 1 751 421 2 781 170 053 0 1 600 56 741 5 895 954 0 5 895 954
0 1 600 1 000 5 403 793 0 5 403 793
100% 109% 103% 102% 122%
100% 5674% 109% 109%
3/A. sz. Melléklet a Kisebbségi Önkormányzatok 2011. évi költségvetése
Sorsz.
1. 3010
3012
Kiadás megnevezése
2. Bolgár Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Cigány Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek
2011. évi
Módosított
előirányzat
előirányzat
5/2011. 3.
15/2011. 4.
(eFt-ban) Index 4./3. 5.
1 100 210
1 100 210
100% 100%
1 310
100%
1 310 310
1 310 380 1 690 310
700
1 080
154%
300
300
100%
1 310
1 690
129%
1 310
1 690
129%
4 260 210
4 260 210
100% 100%
129% 100%
3015
Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Görög Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen
4 470
100%
4 470 1 160 135 2 395
4 470 56 4 526 1 160 135 2 451
780
780
100%
4 470
4 526
101%
4 470
4 526
101%
1 320 210
1 320 210
100% 100%
1 530
100%
1 530 720
1 530 496 2 026 720
710
1 206
170%
100
100
100%
1 530
2 026
132%
1 530
2 026
132%
101% 100% 100% 102%
132% 100%
3025
3030
Német Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Támogatásértékű működési bevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Örmény Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből: előző évi többlettámogatás visszafizetése Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai
1 190 210
1 190 210
100% 100%
1 400
100%
1 400 430
1 400 2 273 3 673 430
970
3 243
334%
1 400
3 673
262%
1 400
3 673
262%
1 000 210
1 000 210
100% 100%
1 210
100%
1 210 50
1 210 989 2 199 50
260
260
100%
900
1 889
210%
262% 100%
182% 100%
3035
3041
Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Román Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Ruszin Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok
1 210
2 199
182%
1 210
2 199
182%
1 040 209
1 040 209
100% 100%
1 249
100%
1 249 400
1 249 244 1 493 400
849
1 093
129%
1 249
1 493
120%
1 249
1 493
120%
1 040 209
1 040 209
100% 100%
1 249
1 249 309 1 558 739
100%
1 249 739
120% 100%
125% 100%
3044
3047
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Szerb Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Szlovák Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen:
510
819
161%
1 249
1 558
125%
1 249
1 558
125%
990 209
990 209
100% 100%
1 199
100%
1 199 590 130 479
1 199 498 1 697 590 130 977
1 199
1 697
142%
1 199
1 697
142%
980 209
980 209
100% 100%
1 189
1 189
100%
142% 100% 100% 204%
3051
3079
Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Ukrán Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzati támogatás Egyéb központi támogatás Kamatbevételek Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen Kisebbségi Önkormányzatok összesen Önkormányzati működési támogatás Önkormányzati pályázati támogatás
1 189 120
64 1 253 120
105% 100%
949
1 013
107%
120
120
100%
1 189
1 253
105%
1 189
1 253
105%
1 080 209
1 080 209
100% 100%
1 289
100%
1 289 650 175 464
1 289 4 947 6 236 650 175 5 411
484% 100% 100% 1166%
1 289
6 236
484%
1 289
6 236
484%
14 000
14 000
100%
Egyéb központi támogatás Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek Kamatbevételek Működéscélú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Támogatásértékű működési bevételek Előző évi egyéb költségvetési kiegészítések,visszatérülések Pénzforgalmi bevételek összesen: Módosított pénzmaradvány Összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások ebből:előző évi többlettámogatás visszafizetése Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások összesen: Tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Összesen
2 095
2 095
100%
16 095
100%
16 095 5 169 440 8 286
16 095 10 256 26 351 5 169 440 17 553
1 420 780
2 409 780
170% 100%
16 095
26 351
164%
16 095
26 351
164%
164% 100% 100% 212%
3/B.sz. Melléklet Elszámolás a FV KFt-vel, SEM IX. Zrt-vel és a Parkolási KFT-vel
Sorsz.
Megnevezés
1.
2.
2011. évi Módosított előirányzat előirányzat 5/2011. 15/2011.
3.
4.
(eFtban) Index 4./3.
5.
3080 Ferencvárosi Vagyonkezelő Kft. Intézmények egyéb sajátos bevételei - Kártérítés Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei - Víz- és csatornadíjak bevétele - Szemétdíj bevétele - Egyéb ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Önkormányzat sajátos működési bevételei - Lakbér bevétel - Helyiség bérleti díj Pénzforgalmi bevételek Felhasználható pénzmaradvány Összesen
3 500 3 500 199 500 190 000 7 000 2 500 273 000 2 000 890 000 410 000 480 000 1 368 000
100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100%
1 368 000
3 500 3 500 199 500 190 000 7 000 2 500 273 000 2 000 890 000 410 000 480 000 1 368 000 41 574 1 409 574
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások - Villamosenergia-szolgáltatás díja - Víz- és csatornadíjak - Karbantartás - Takarítás - Szemétszállítás - Konténeres szemétszállítás - Kéményseprés - Szerződéses kiadások - Közös költség - Bank kezelési költség, kamat költség - Egyéb dologi kiadás - Vásárolt termékek és szolgáltatások ÁFA-ja Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Átutalandó tartalék Tartalék vízóra cserére Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Önkormányzatnak fizetendő ÁFA Összesen
1 014 000 17 000 200 000 100 000 17 000 90 000 2 500 7 500 139 000 276 000 2 000 20 000 143 000
1 014 000 17 000 200 000 100 000 17 000 90 000 2 500 7 500 139 000 276 000 2 000 20 000 143 000
100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100%
1 014 000 224 000
1 014 000 224 000 41 574
100% 100%
130 000 1 368 000
130 000 1 409 574
100% 103%
1 600
1 600
100%
1 600 52 540
1 600 52 540
100% 100%
208 560
208 560
100%
103%
3085 Sem IX. Rt. Intézmények egyéb sajátos bevételei - Bérleti díj - Szolgáltatási díjbevétel ÁFA bevételek, visszatérülések Fordított ÁFA Kamatbevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek
- Ingatlan értékesítés Támogatásértékű működési bevétel Önkormányzattól Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Pénzforgalmi bevételek Felhasználható pénzmaradvány Összesen
208 560 90 000 18 300 371 000
100% 112% 100% 103%
371 000
208 560 100 600 18 300 381 600 -6 552 375 048
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások - Társaság díjazása - átalánydíj - Társaság díjazása - jutalék - Terület előkészítés - Egyéb dologi kiadások - Vásárolt termékek,szolgáltatások ÁFA-ja -ebből fordított áfa Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések - Infrastruktúra építés - Ingatlan vásárlás - Képzőművészeti alkotás - Felújítási kiadások Pénzforgalmi kiadások Átutalandó tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Önkormányzatnak fizetendő ÁFA Összesen
238 000 115 200 16 000 48 000 11 200 47 600
242 048 119 248 16 000 48 000 11 200 47 600
102% 104% 100% 100% 100% 100%
133 000 133 000
133 000 133 000
100% 100%
371 000
375 048
101%
371 000
375 048
101%
652 512
652 512
100%
652 512
652 512
100%
374 019
374 019
100%
374 019
374 019
100%
122 165
122 165
100%
1 148 696
1 148 696
100%
1 148 696
1 148 696
100%
585 223 6 000 184 672 35 385 155 152
585 223 6 000 184 672 35 385 155 152
100% 100% 100% 100% 100%
966 432 182 264
966 432 182 264
100% 100%
1 148 696
1 148 696
100%
101%
3090 Parkolási Kft. Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek - Bírság, pótdíj, kerékbilincs Intézmények egyéb sajátos bevételei - parkolási díj bevétele ÁFA bevételek, visszatérülések Kamatbevételek Pénzforgalmi bevételek Előző évi helyesbített pénzmaradvány igénybevétele Összesen Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások - Szerződéses kiadások - Bank kezelési költség, kamat költség - Illeték költség - Jutalék - Vásárolt termékek és szolgáltatások ÁFA-ja Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Átutalandó tartalék Tárgyévi helyesbített pénzmaradvány Önkormányzatnak fizetendő ÁFA Összesen
3/C. sz. melléklet A Polgármesteri Hivatal 2011. évi kiadásai
Ág.
Sorsz.
Kiadás megnevezése
1. 55
2. 3100 3101
3.
3102
75
3110 3111
Üdültetés Balatonszéplaki Üdülő Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Kölcsön nyújtás Pénzforgalmi kiadások Táboroztatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Kölcsön nyújtás Pénzforgalmi kiadások Közigazgatás,védelem Polgármesteri hivatal igazgatási kiadásai Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások -ebből: számtech.licenszdíj.,karbant.,szolg. Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
(eFt-ban) Index
2011. évi előirányzat 5/2011. 4. 110 224
Módosított előirányzat 15/2011. 5. 110 815
5 330 1 439 5 000
5 330 1 439 5 070
100% 100% 101%
2 000
2 000
100%
13 769
13 839
101%
32 642 8 813 55 000
32 642 8 813 55 521
100% 100% 101%
96 455 2 034 670
96 976 1 970 859
101% 97%
1 028 353 278 466 420 000 45 000
1 020 651 276 385 365 972
99% 99% 87%
5 000
5 000
100%
5./4. 6. 101%
3112
3113
3115
3122
3125
Kölcsön nyújtás (munkáltatói kölcsön) Pénzforgalmi kiadások Képviselők juttatásai Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Üllői 45. Bérleti díj Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Toronyház u. 3/b. Közösségi ház Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Polgári Védelem Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Közterület felügyelet Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok
22 000 1 753 819
22 000 1 690 008
100% 96%
46 798 12 105
46 798 12 105
100% 100%
58 903
58 903
100%
61 000
61 000
100%
61 000
61 000
100%
10 000
10 000
100%
10 000
10 000
100%
1 939 550 2 584
1 939 550 2 584
100% 100% 100%
5 073
5 073
100%
114 863 31 012
114 863 31 012
100% 100%
3135
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Polgármesteri Hivatal összesen: Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Kölcsön nyújtás Pénzforgalmi kiadások
0
0
145 875
145 875
100%
1 229 925 332 385 553 584
1 222 223 330 304 500 147
99% 99% 90%
7 000 22 000 2 144 894
7 000 22 000 2 081 674
100% 100% 97%
3/D. sz. melléklet A Polgármesteri Hivatal költségvetésében szereplő szakfeladatok 2011. évi kiadásai (eFt-ban) Ág.
Sorsz.
1. 01
2. 3140 3141
22
3160 3162
3163
63
3170 3171
Kiadás megnevezése 3. Mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás Parkfenntartás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Média Lapkiadás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Szerkesztőség Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Szállítást kiegészítő tevékenység Közutak üzemeltetése Személyi juttatások
Index
2011. évi előirányzat 5/2011. 4. 120 000
Módosított előirányzat 15/2011. 5. 153 437
120 000
153 437
128%
120 000 5 119
153 437 8 064
128% 158%
5 119
8 064
158%
5 119
8 064
158%
1 526
3 052
200%
1 526 60 000
3 052 65 700
200% 110%
5./4. 6. 128%
Felhasználást koordináló bizottság 7. Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság
64
70
3180 3181
3200 3210
3220
3225
Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Távközlés 9-es TV működtetése Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Ingatlanügyletek KF - rehabilitáció járulékos költségek Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Lakáslemondás térítés, lakásbiztosíték visszafizetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Kényszer kiköltöztetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások
60 000
65 700
110%
60 000 14 790
65 700 14 790
110% 100%
14 790
14 790
100%
14 790 805 000
14 790 856 667
100% 106%
20 000
20 088
100%
20 000
20 088
100% Gazdasági Bizottság
600 000
631 735
105%
600 000
631 735
105%
10 000
10 000
100%
3230
3250
3255
3260
3275
Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Bérlakás és egyéb ingatlan elidegenítés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Ingatlanokkal kapcsolatos egyéb feladatok Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Ingatlanokkal kapcsolatos ügyvédi díjak Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Helyiség megszerzési díj Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Ingatlanok őrzése Személyi juttatások
10 000
10 000
100%
15 000
15 000
100%
15 000
15 000
100%
3 000 1 000 36 000
3 000 1 000 36 425
100% 100% 101%
40 000
40 425
101%
25 000
44 419
178%
25 000
44 419
178% Gazdasági Bizottság
25 000
25 000
100%
25 000
25 000
100%
75
3300 3310
3312
3340
3345
Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Közigazgatás, védelem Informatikai működés és fejlesztés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Roma koncepció Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Városfejlesztés, üzemeltetés és közbiztonság Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Dzsumbuj őrzése Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai
70 000
70 000
100%
70 000 167 564
70 000 385 288
100% 230%
137 399
35 591 172 990 Humán Ügyek Bizottsága 8 268 2 232 2 500
8 268 2 232 3 800
100% 100% 152%
13 000
14 300
110% Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság
14 850
14 850
100%
14 850
14 850
100%
15 000
25 451
170%
3350
3355
3360
3371
80
3400 3435
Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Térfigyelőrendszer működtetése Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Környezetvédelem Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Védett értékek fenntartása Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Ferenc busz működtetése Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Oktatás Tankönyv támogatás Személyi juttatások
15 000
25 451
170%
61 109
67 413
110%
61 109
67 413
110% Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság
28 605 12 000
28 605 33 755
100% 281%
40 605
62 360
154% Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság
3 000
6 000
200%
3 000
6 000
200%
20 000
21 924
110%
20 000 98 568
21 924 99 646
110% 101%
3436
3480
3485
3495
Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások SNI-s tanulók együttnevelés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Pedagógiai feladatok Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Egyéb oktatási feladatok Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Iskolai nyelvvizsga, jogosítvány megszerzés támogatása Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
47 000
47 000
100%
47 000
47 000
100%
6 623 1 788 16 012
6 623 1 788 16 012
100% 100% 100%
2 645 27 068
2 645 27 068
100% 100%
14 000
14 818
106%
14 000
14 818
106% Humán Ügyek Bizottsága
7 000
7 260
104%
7 000
7 260
104%
3 500
3 500
100%
85
3500 3510
3512
3530
3540
3543
Pénzforgalmi kiadások Egészségügy, szociális ellátás Egészségügyi prevenció Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Kábítószer Egyeztető Fórum Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Közcélú foglalkoztatása Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Tartásdíj megelőlegezés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Csökkent munkaképességűek rendszeres szociális segélye Személyi juttatások
3 500 280 611
3 500 395 167
100% 141%
6 000
7 600
127%
6 000
7 600
127%
Humán Ügyek Bizottsága
1 150
1 150 5 233 1 413 3 510
20 440 3 222
391% 228%
10 156
23 662
233%
1 280
1 280
3546
3549
3555
3558
Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Aktív korúak rendszeres szociális segélye Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Időskorúak járadéka Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Ápolási díj Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Rendelkezésre állási támogatás, bérpótló juttatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
200 1 800
200 5 334
100% 296%
2 000
5 534
277%
3 000
13 284
443%
3 000
13 284
443%
500
1 521
304%
500
1 521
304%
4 000
4 000
100%
4 000
28 587
715%
8 000
32 587
407%
12 000
45 180
377%
3561
3564
3565
3570
3573
Pénzforgalmi kiadások Lakásfenntartási támogatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Lakbértámogatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Létfenntartási díj Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Átmeneti segélyek Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások
12 000
45 180
377%
1 000 30 250
1 000 38 320
100% 127%
31 250
39 320
126%
42 000
42 000
100%
42 000
42 000
100%
3 620
3 620
500 29 000
500 29 000
100% 100%
29 500
29 500
100%
500
500
100%
3576
3579
3582
3585
3586
Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Mozgáskorlátozottak támogatása Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Közgyógyellátás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
23 500
23 584
100%
24 000
24 084
100%
38 000
38 000
100%
Pénzforgalmi kiadások Adósságkezelési támogatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Otthonteremtési támogatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Hajléktalanok nappali melegedője (Új Út Szociális Egyesület)
38 000
38 000
100%
2 000
10 184
509%
2 000
10 184
509%
327
327
1 775
1 775
3587
3588
3590
3591
Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Fogyatékos személyek nappali ellátása (Küldetés Egyesület) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Pénzeszköz átadás, speciális célú támogatás Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Kedvezményes gyógyszervásárlás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Karácsonyi segély Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Ferencvárosi kártya Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai
345
390
113%
345
390
113%
150
150
Humán Ügyek Bizottsága 10 000
10 000
100%
10 000
10 000
100%
7 000
7 000
100%
7 000
7 000
100%
12 000
12 000
100%
3592
3593
3594
3595
3596
Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Iskolatej támogatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Gyermekétkeztetés támogatása Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Utcai szociális munka (Menhely Alapítvány) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Támogató Szolgálat (Motiváció Alapítvány) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Hivatásos gondnokok Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok
12 000
12 000
100%
20 000
20 000
100%
20 000
20 000
100%
200
200
100%
200
200
100%
1 027
1 027
100%
1 027
1 027
100%
300
300
100%
300
300
100%
9 213 2 598
9 213 2 598
100% 100%
3597
3598
3599
90
3600 3610
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Férőhely fenntartási díj Magyar Vöröskereszt Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Fogyatékos személyek nappali ellátása Gond-viselés Kht. Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások KÉK Pont Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Szennyvíz, hulladékkezelés, településtisztasági szolgáltatás Köztisztasági feladatok Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
4 189
4 189
100%
16 000
16 000
100%
2 933
4 692
160%
2 933
4 692
160%
2 000
2 000
100%
2 000
2 000
100%
400
800
200%
400 8 000
800 9 878
200% 123%
8 000
9 878
123%
Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság
92
3620 3622
3625
3630
3635
3640
Pénzforgalmi kiadások Szórakoztatás, sport Sport feladatok Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Sport és szabadidős rendezvények Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Diáksport Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Vendel tornacsarnok Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Sportegyesületek támogatása Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok
8 000 67 200
9 878 97 364
123% 145%
5 000
33 000
660%
5 000
33 000
660%
4 000
4 000
100%
4 000
4 000
100%
12 000
13 714
114%
12 000
13 714
114%
7 000
7 000
100%
7 000
7 000
100%
Humán Ügyek Bizottsága
3645
3670
3671
92
3672 3673
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Sport Alap Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Testvérvárosi kapcsolatok Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Testvérvárosi diákok továbbtanulásának támogatása Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Kultúra Pályázati támogatás Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések
3 000
3 000
100%
3 000
3 000
100%
20 000
20 000
100%
20 000
20 000
100%
800 250 8 000 7 150
800 250 8 000 7 150
100% 100% 100% 100%
16 200
16 200
100%
450
22 295
450 23 506
105% Humán Ügyek Bizottsága
21 000
21 000
100%
3675
93
3690 3695
3699
Pénzforgalmi kiadások Egyéb rendezvények Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Egyéb szolgáltatás Köztemetés Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések Pénzforgalmi kiadások Szakfeladatok összesen Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások -ebből fordított ÁFA Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések -ebből fordított ÁFA Pénzforgalmi kiadások
21 000
21 000
100%
1 295
2 506
194%
1 295 14 000
2 506 14 000
194% 100%
6 498 7 502
6 498 7 502
100% 100%
14 000
14 000
100%
33 137 13 281 653 208
48 344 15 090 883 001
146% 114% 135%
958 902 3 500 2 645
1 138 388 3 500 38 236
119% 100% 1446%
1 664 673
2 126 559
128%
3/E. sz. melléklet 2011. évi támogatások
(eFt-ban)
Ág. Sorsz. 1. 70
75
80
85
92
Feladat megnevezése
2. 3. 3705 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítás 3707 Társasházak támogatása Összesen 3710 Közigazgatás, védelem 3714 Egyházak támogatása - karitatív tevékenység 3716 Társadalmi szervezetek támogatása 3723 MSZOSZ támogatás 3724 Közbiztonsági Közalapítvány Összesen 3730 Oktatás 3734 Bursa Hungarica 3735 Deák ösztöndíj Összesen 3740 Egészszégügy, szociális ellátás 3743 FESZOFE kiemelkedően közhasznú Non-profit KFT 3744 FESZ kiemelkedően közhasznú Non-profit KFT Összesen: 3760 Szórakoztatás, kúltúra, sport 3763 Magyar Cserkész Szövetség támogatása 3764 FTC gyermeknapi rendezvény támogatása 3774 Karaván Művészeti Alapítvány támogatása 3776 Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 3778 Ifjú Molnár Ferenc Diákszínjátszó Egyesület 3780 Concerto Szimfónikus zenekar 3782 MÁV szimfónikus zenekar
2011. évi Módosított Index előirányzat előirányzat 5/2011. 15/2011. 5./4. 4. 5. 6. 12 046 12 046
12 046 100% 12 046 100%
6 000 5 000 100 86 000 97 100
6 000 5 000 100 87 000 98 100
3 000 11 000 14 000
3 400 113% 11 000 100% 14 400 103%
288 500 213 000 501 500
283 501 98% 213 000 100% 496 501 99%
2 500 500 5 000 5 000
80 181 2 500 540 500 5 000 5 000
100% 100% 100% 101% 101%
100% 100% 100% 100%
Felhasználást koordináló bizottság
7.
Humán Ügyek Bizottsága Humán Ügyek Bizottsága Városfejl., Városgazd. és Környezetvédelmi Bizottság
3792 SZEMIRAMISZ Szính.Kult.ésSport rendv-szerv.Alap. 3788 Csángó Kulturális Egyesület támogatása 3791 Erdődy Kamara Zenekar Alapítvány Összesen 3799 Támogatások összesen: Személyi juttatás Egyéb működési célú kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai
13 000 637 646
3 000 200 3 000 20 001 154% 641 048 101%
637 646
641 048 101%
4. sz. melléklet 2011. évi felújítási kiadások (eFt-ban)
Ág .
Sors z.
1. 01
2. 4000 4001 4002
55
70
4020 4021 4031 4032 4033 4034 4035 4036 4037 4038 4039 4040 4041 4042 4043 4044 4045 4046 4047 4300
Feladat megnevezése
3. Mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás Park felújítás Fasorok karbantartása Összesen: Szálláshely- szolgáltatás, vendéglátás Balatonlelle lakóépületek - barakok felújítása tetőszigetelése Balatonlelle nyílászáró csere Balatonlelle vízelvezetés megoldása a fürdő épület mellett Balatonlelle rácsos vízelvezető felújítása, szilárd burkolat kialakítása Balatonlelle utcai kerítés felújítása Balatonlelle étterem, konyha falburkolás Balatonlelle tűzoltó készülékek ellenőrzése, javítása Balatonlelle orvosi fürdő szellőzésének kialakítása Balatonlelle vízcsapszerelvények felújítása Balatonlelle faház tetőcserép pótlás, tetőszigetelés Balatonlelle barakkok szennyvízelvezetés javítás Kincsesbánya kültéri világítás korszerűsítés Kincsesbánya megsüllyedt udvari lépcső, járda felújítás Kincsesbánya főépületi fürdő szennyvízelvezetés javítás Kincsesbánya edzőterem mennyezeti beázás javítás Kincsesbánya faházban padozat csere Kincsesbánya faházban ablakszigetelés, fal hőszigetelése Kincsesbánya faházban vizesblokk felújítás Összesen: Ingatlanügyletek
2011. évi előirányz at 5/2011. 4. 100 000 5 000 105 000
1 400 400 900 300 500 150 300 100 300 750 1 000 1 500 400 350 650 550 550 10 100
Módosíto Inde x tt előirányz at 15/2011. 5.
5./4. 6.
103 000 103% 5 300 106% 108 300 103% 122 1 400 400 900 300 500 150 300 100 300 750 1 000 1 500 400 350 650 550 550 10 222
100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 101%
Felhasználást koordináló bizottság 7.
75
4308 4309 4319 4342 4345 4355 4356 4362 4363 4366 4367 4368 4370 4375 4376 4385 4386 4390 4396 4397 4405 4415 4422 4427 4429 4432 4455 4456 4457
Gát u. 8. kiviteli terv Gát u. 10. kiviteli terv Gát u. 16. kiviteli terv Bokréta u. 33. felújítás Lakóház felúj. - tervezések Balázs Béla u. 7/b felújítás Balázs Béla u. 23. kiviteli terv Balázs Béla u. 25. engedélyezési terv Balázs Béla u. 5. felújítás Balázs Béla u. 11. kiviteli terv Balázs Béla u. 13. kiviteli terv Balázs Béla u. 14. kiviteli terv Balázs Béla u. 14. felújítás Márton u. 3/a felújítás Thaly K. u. 8. felújítás Tűzoltó u. 35. felújítás Tűzoltó u. 48. felújítás Tűzoltó u.33/c. építési endedélyezési terv Viola u. 17. felújítás Viola u. 17. felújítás Viola u. 52. lakóépületfelújítás Lakás és helyiség felújítás Vendel u. 13. felújítás Tűzoltó u. 66. felújítás Rehabilitáció összesen: Hőgyes Endre u. 8. felújítás Veszélyelhárítás Nem önkormányzati tulajdonú lakóépületek veszélyelhárítása Veszélyes tűzfalak, kémények vizsgálata, bontása
4465 4479 4491
Társasház felújítási pályázat Panelprogram Ingatlanokkal kapcsolatos bontási feladatok Összesen: Közigazgatás, védelem Polgármesteri Hivatal felújítása Templom felújítás támogatása
4600 4605 4650
66 371 10 000
575 000 265 000 182 500 166 000 37 501 73 424 120 000
865 917 998 66 652 100% 10 000 100% 78 331 998 260 479 641 641 575 000 265 000 185 955 24 864 166 000 340 37 522 73 464
100% 100% 102% 100% 100% 100%
120 000 11 922 116 846 1 737 695 10 000 46 309 28 033 138 624
100%
150 000 150 000 16 000 16 000 10 000 10 150 1 987 360 2 136 811
100% 100% 102% 108%
116 264 1 612 060 10 000 40 000 20 000 129 300
20 000 10 000
101% 108% 100% 116% 140% 107%
10 000 50% 10 000 100%
Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság Gazdasági Bizottság
Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi
Bizottság 80
4700 4701 4702 4703 4704 4707 4708 4709 4710 4711 4712 4713 4714 4717 4718 4719 4722 4728 4729 4734 4735 4737 4739 4741 4742 4743 4744 4749 4756 4758 4761 4762 4763 4764 4765
Összesen: Oktatás Liliom Óvoda radiátorszelepek javítása Liliom Óvoda uszoda automatikus vegyszergazdálkodásának megoldása Liliom Óvoda mosdó csúszásgátló csere Liliom Óvoda kazán, lift felülvizsgálat Csicsergő Óvoda tűzfal vakolás, hőszigetelés, színezés Csicsergő Óvoda tetőtéri ablak javítása, zárszerkezetek cseréje Csicsergő Óvoda udvari kijárónál vízelvezetés megoldása Csicsergő Óvoda felújítás (Thaly K. u. 38.) Kicsi Bocs Óvoda keverőszelep csere Kicsi Bocs Óvoda műkő teraszlábazat felújítás Kicsi Bocs Óvoda kazánházi szivattyú cseréje Kicsi Bocs Óvoda tálalókonyhába mosogatógép telepítése Kicsi Bocs Óvoda mosogatók elválasztása, kézmosó kialakítása Liliom Óvoda festés, mázolás I. ütem Liliom Óvoda konyha, uszoda tisztasági festés Kicsi Bocs Óvoda fedélszék felülvizsgálata, felújítása Méhecske Óvoda gyermekmosdók csúszásmentes kialakítása Méhecske Óvoda felnőtt mosdók szellőzés kialakítása Kerekerdő Óvoda gyep rendbetétele Kicsi Bocs Óvoda pince szigetelése Epres Óvoda tornaszoba kialakítása Epres Óvoda bejárati lépcső és járda felújítás Napfény Óvoda tornaterem kialakítása Napfény Óvoda udvar felújítása, füvesítése, kavicspótlás Napfény Óvoda 1 terem kondícionálása Kicsi Bocs Óvoda mosogató lefolyó csere Méhecske Óvoda udvar teljes körű felújítása Csudafa Óvoda mosókonyha teljes felújítása Ugrifüles Óvoda udvar felújítása, kövek felszedése, füvesítése Nevelési Tanácsadó attikafal kétvízsoros fallefedés készítése Ferencvárosi Nevelési Tanácsadó tetőszigetelés felújítása Nevelési Tanácsadó betonjárda felújítás javítás Ugrifüles Óvoda bejárati ajtó csere, előtető csere, akadálymentes feljáró Kicsi Bocs Óvoda radiátor csere
30 000
20 000
67%
400 700 300 150 2 800 750 300
400 700 300 150 2 800 750 300 402 300 300 10 48 9 159 350 120 51 500 7 900 8 000 3 700 63 1 900 900 300 200 5 000 41 2 500 47 249 36 78 400
100% 100% 100% 100% 100% 100% 100%
300 300
350
500
200
400
100% 100%
100%
100%
100%
100%
4766 4768 4770 4771 4772 4773 4774 4775 4776 4777 4778 4779 4780 4781 4782 4783 4784 4785 4786 4787 4788 4789 4790 4791 4792 4793 4794 4795 4796 4797 4798 4799 4817 4823 4839 4842
Kerekerdő Óvoda attika falak kétvízsoros bádogozása Csudafa Óvoda világításkorszerűsítése Kerekerdő Óvoda padlóburkolat javítása Napfény Óvoda csoportszoba padlóburkolat javítása Epres Óvoda előterek burkolat csere Epres Óvoda gazdasági feljáró felújítása Csudafa Óvoda kerti zuhany felújítása Ugrifüles Óvoda folyosó hidegburkolat csere Bakáts tér 12. Iskola sportudvar térburkolat csere József Attila Általános Iskola főbejárati kapu felújítása József Attila Általános Iskola ereszcsatornák felújítása, csere József Attila Általános Iskola tantermi padlóburkolat részleges csere József Attila Általános Iskola tűzoltótömlők nyomáspróbája Dominó Általános Iskola ereszcstorna javítása Dominó Általános Iskola életveszélyes ereszdeszkázat csere Szentgyörgyi A. Általános Iskola udvar megsüllyedt térkőburkolat helyreállítása Kosztolányi Dezső Ált. Iskola udvari fák gallyazása Kosztolányi Dezső Ált. Iskola folyosó burkolatok csere I. ütem Molnár Ferenc Általános Iskola uszodai javítási munka Ádám J. Zeneiskola kazánházi fűtésszabályozó, 2 db blokkégő csere Leövey Klára Gimnázium alagsori fűtési szakaszelzáró csere Leövey Klára Gimnázium udvari platánfák és utcai nyárfák kezelése Leövey Klára Gimnázium utcai, udvari homlokzati esőcsatornák felújítása Leövey Klára Gimnázium belső udvari homlokzat, bádogozás felújítása Méhecske Óvoda konyhai zsírfogó csere Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola gáztömörségi jegyzőkönyv elkészítése Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola faláttörések gázbiztossá tétele Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola kerítés Szent-Györgyi Albert Ált.Iskola és Gimnázium földszinti folyosó felújítása Szent-Györgyi Albert Ált.Iskola és Gimnázium étterem burkolat cseréje Komplex Óvoda és Általános Iskola udvar fejlesztése József Attila Általános Iskola tetőfelújítás Bakáts téri Általános Iskola tetőfelújítás, fedélszék héjalás felújítása József Attila Általános Iskola tisztasági festés I. ütem Molnár Ferenc Általános Iskola tornaudvar javítás Szent-Györgyi Albert Ált.Iskola és Gimnázium tető felújítás
300 500 450 300 950 1 600 9 500 300 2 700 650 50 2 600 4 800
234 2 000 300 500 450 300 950 1 600 9 500 300 2 700 650 50 2 600 4 800
100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100%
650 700 5 000 3 500 3 000 4 100 800 2 400 2 500 400
650 700 5 000 3 500 3 000 4 100 800 2 400 2 500 400
100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100%
150 600
150 100% 600 100% 6 000 5 300 2 500 1 100 1 398 220 197 40 8 000
4843 4845 4849 4851 4852 4862 4866 4867 4868 4876 4877 4878 4879 4880 4881 4882 4883 4884 4885 4886 4887 4888 4889 4890 4891 4894 4895 4897 4898 4899 85
4900 4901 4903
Szent-Györgyi Albert Ált.Iskola és Gimnázium radiátorok cseréje Szent-Györgyi A. Általános Iskola és Gimnázium légó pince szennyv.h.felúj. Telepy Ált. Isk. és Gimnázium megsüllyedt sportpálya helyreállítása Telepy Ált. Isk. és Gimnázium világítás korszerűsítés Telepy Ált. Isk. és Gimnázium fedélszék gombamentesítése Weörös Sándor Ált. Iskola tanuszoda határoló fal vizesedés megsz.terv Weörös Sándor Ált. Iskola és Gimnázium színházterem építése Bakáts téri Általános Iskola osztályterem felújítása Kosztolányi Dezső Általános Iskola udvarfelújítás Molnár Ferenc Általános Iskola közlekedők, folyosók, lépcsőházak festése Leövey Klára Gimnázium PVC burkolatok cseréje, felújítása Leövey Klára Gimnázium fekvő bojler csere Leövey Klára Gimnázium vízcsőrendszer csere Leövey Klára Gimnázium udvari homlokzatvakolat, bádogozás felújítása Leövey Klára Gimnázium liftépítés Komplex Óvoda és Általános Iskola ebédlő tisztasági festése Komplex Óvoda és Általános Iskola udvari lapostető szigetelés Komplex Óvoda és Általános Iskola beázott tantermek festése Weörös Sándor Általános Iskola (Toronyház u. 21.) radiátorszelep csere Weörös Sándor Általános Iskola (Lobogó u. 1.) radiátorszelep csere Weörös Sándor Általános Iskola (Napfény u. 3.) fakivágás, homokozó felújítás Weörös Sándor Általános Iskola (Napfény u. 3.) radiátorszelep csere Ferencvárosi Nevelési Tanácsadó átjáró ajtó elhelyezése, ablak megszüntetése Óvodai karbantartási keret Lejárt érintésvédelmi jegyzőkönyvek elkészítése Csicsergő Óvoda árnyékoló homokozótartó Intézményi felújítások, tervezések Intézm.nyílászár.cseréje (Kerekerdő,KicsiBocs,Napfény,Kosztolányi,Telepy,Leövey) Liliom Óvoda árnyékolás, klíma felszerelés Riasztórendszer intézményekben Összesen: Egészségügy, szociális ellátás Ráday u. 46. Bölcsöde udvar Ráday u. 46. Bölcsöde vízvezeték hálózat felújítása
3 500 950 4 700
15 000 300 600 1 000 2 900 3 900
950 4 700 464 650 600 80 000 1 000 10 000 399 82 69 60 60 15 000 300 600 1 000 2 900 3 900
100% 100%
100% 100% 100% 100% 100% 100%
900 1 500
900 100% 1 500 100%
550 8 000 6 000
550 100% 11 658 146% 6 803 113% 1 800 3 225
6 000
37 375 623% 3 000 2 900 116% 310 397 280%
2 500 110 750
37 228
4905 4906 4907 4910 4911 4912 4913 4920 4928 4931 4939 4940 4941 4951 4952 4953 4954 4955 4950 4959 92
4980 4981 4982 4983 4991 4999
Mester u. 45. vízrendszer alapvezetékek elzáró szerelvények cseréje Vaskapu gyermekrendelő falburkolat csere Ifjumunkás u. 25. rendelő tetőhéjalás javítása Bölcsöde (Dési H. u. 9.) fürdőszoba felújítás Bölcsöde (Fehérholló u. 2.-4.) lapos tető szigetelés Bölcsöde (Fehérholló u. 2.-4.) hideg-meleg víz alapvezeték csere Gondozó Szolgálat hideg-melegvíz alapvezeték csere FECSKE tetőszerkezet és függőeresz csatorna felújítás FECSKE irodák kialakítása FECSKE elektromos hálózat felújítás Bölcsőde Ráday u. 46. homlokzat vakolat veszélytelenítés, felújítás Bölcsőde Ráday u. 46. teraszburkolat javítás I. emelet Bölcsőde Pöttyös u. 8. helyiségek festése Bölcsőde Dési Huber 9. mellékhelyiségek, folyosó tisztasági festése Bölcsőde Dési Huber 9. játszóudvar térburkolatának felújítása Bölcsőde Fehérholló u. 2.-4. csoportszobák festése, lábazat kialakítása Bölcsőde Fehérholló u. 2.-4. mosókonyha leválasztása, vasaló helyiség felúj. Bölcsőde Fehérholló u. 2.-4. udvari fák koronázása, gyökerek balesetmentesítése Bölcsőde Pöttyös u. 8. játszó udvar veszélytelenítése FECSKE élelmiszerraktás kialakítása Összesen: Szórakoztatás, kúltúra, sport FMK tornaterem tetőszigetelés felújítása FMK földszinti mosdó, öltöző felújítása FMK (Toronyház 3/b) lapostető szigetelés felújítása Vendel utcai sportcsarnok parketta csere Összesen: Felújítási kiadások összesen:
2 500 1 800 850 800 1 400 1 800 2 600
13 272 419 111 100 170 73 82 257 2 500 1 800 850 800 1 400 1 800 2 600
1 800
1 800 100%
1 200 1 200
1 200 100% 1 200 100% 5 000 22 712 142%
15 950
100% 100% 100% 100% 100% 100% 100%
579 419 85 4 013 5 096 2 259 160 2 613 538 116%
Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások -ebből fordított ÁFA Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések -ebből fordított ÁFA Kölcsönök nyújtása (háztartásoknak)
2 259 160 2 613 538 116% 395 000 395 000 100%
5. sz. melléklet 2011. évi fejlesztési kiadások
Ág.
Sorszám
1.
2.
45
5400 5402
70
75
80
85
5500 5510 5515 5600 5610 5612 5660 5700 5710 5715 5722 5800 5801 5805 5830 5836 5999
Feladat megnevezése 3. Beruházások Építőipar Kerületi földutak szilárd burkolattal való ellátása Összesen: Ingatlanügyletek Lakások és helyiség vásárlása Ingatlanvásárlás Összesen: Közigazgatás, védelem Számítástechnikai fejlesztés Gépkocsi vásárlás Várostervezés Összesen: Oktatás Oktatási számítástechnikai fejlesztés számítógép beszerzés Ferencváros a korszerű természettudományos oktatásért Óvodai játszószerek beszerzése Összesen: Egészségügy, szociális ellátás Bölcsöde építés FECSKE Gyermekotthon játszótér kialakítás Oltóanyag beszerzés Fogyatékkal élők részére eszköz beszerzés Összesen: Fejlesztési kiadások összesen: Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások
2011. évi előirányzat 5/2011. 4.
Módosított előirányzat 15/2011. 5.
Index 5./4. 6.
7 011 7 011
1 149 965 1 149 965
6 380 1 149 965 1 156 345
100% 101%
10 000 30 994 40 994
310% 93%
34 000 10 000 44 000
114 985 114 985 200 000 10 000 2 000 212 000 1 520 950
2 000 114 985 4 250 121 235 207 981 1 000 10 000 4 361 223 342 1 548 927
100% 105% 104% 100% 218% 105% 102%
(eFt-ban) Felhasználást koordináló bizottság 7.
Egyéb működési célú kiadások Felhalmozási kiadások és pénzügyi befektetések -ebből fordított ÁFA
1 520 950
1 548 927
102%
6.sz. melléklet 2011. évi tartalékok
(eFt-ban) Sorsz.
Megnevezés
2011. évi előirányzat 5/2011.
Módosított előirányzat 15/2011.
1.
2.
3.
4.
6 005 Általános tartalék
8 839
39 099
6 010 Céltartalék 6 011 Intézményi tartalék 6 012 Intézményvezetők jutalmazása (szem.+munkaadói) 6 013 Kisebbségi Önkormányzatok pályázati kifizetései 6 014 Hivatal jutalmazására tartalék (szem.+járulék) 6 015 Intézményi felújítások 6 020 FV KFT vízórecserék 6 030 Pályázatok önrésze
383 875 203 815 42 896 6 000 104 964 25 200 1 000
400 061 180 022 42 896 6 000 104 964 23 605 41 574 1 000
6 032 JAT pályázat önrész
195 692
195 692
6 040 Környezetvédelmi Alap
470
6 045 Parkoló Alap 6 050 Mindösszesen
20 605 588 406
655 927
3. sz. melléklet Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (V.23.) rendelete az avar égetéséről szóló 20/2001. (IX. 28.) rendelet hatályon kívül helyezéséről 1.§ Budapest Főváros IX kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének az avar égetéséről szóló 20/2001. (IX. 28.) számú önkormányzati rendelete hatályát veszti. 2.§ (1) E rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) E rendelet kihirdetését követő második napon hatályát veszti.
Budapest, 2011. május 18.
dr. Bácskai János s.k. polgármester
dr. Oszvári István s.k. jegyző
Záradék A fenti rendelet 2011. május 23-án kihirdetve. dr. Oszvári István s.k. jegyző
4. sz. melléklet A Képviselő-testület 166/2011. (V.18.) sz. határozata 166/2011. (V.18.) sz. Határozat Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1./ a 2011. évi nyílt eljárás keretében meghirdetett kulturális pályázat alapítványi pályázóit az alábbi táblázatban írtak szerint támogatja: Alapítvány neve
Program címe
Támogatás 2011 (bruttó Ft)
1
Ars Nova Sacra Énekegyüttes Alapítvány
Liszt Ferenc és Hat Évszázad Kórusművei Ferencvárosi Örökimádás Templomban 2011. 06. 06. és 2011. 06. 24.
280.000
2
Amadé Zenei Alapítvány
3
Bakelit Multi Art Center Alapítvány
4
Orkesztika Alapítvány
Orgonaépítés és orgonaavató az Örökimádás Templomban c DVD kísérő füzettel IV. Diploma nélkül képzőművészeti kiállítás és fesztivál Tánctanfolyamok és Meglepetés Esték (fiatal koreográfusok bemutatkozása) Ferencvárosban ÖSSZESEN:
240.000 200.000 720.000
2./ a támogatások kifizetése az 5/2011. (II.28.) 2011. évi költségvetési rendelet 3673. sz. „pályázati támogatások” költségvetési sor, ezen célra biztosított 21.000.000.- Ft-os keretösszegének terhére történik. Határidő: értelemszerű Felelős: dr. Bácskai János polgármester (15 igen, 0 nem, 2 tartózkodás) (A szavazásban 17 képviselő vett részt.)
5. sz. melléklet Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala által kötött szállítói szerződések Készült: 2011.05.31 Költségvetési év: 2011 Szerződéskötés záró dátuma: 2011.05.31 Partner neve
Szerződés típus
Szerződés tárgya
Szerződéskötés dátuma
Érvényesség kezdete
ABAÚJTEJ Közös Vállalat AMBÍCIÓ Kft. ATIGRIS Informatika Rt. AXIÁL ÉPÍTŐIPARI KFT AXIÁL ÉPÍTŐIPARI KFT
Szolgáltatási szerződés Beruházási szerződés Beruházási szerződés Beruházási szerződés Beruházási szerződés
Iskolatej szállítása Út- és járdaburkolat javítása, kátyúzása MICROSOFT szoftverlicencek Molnár F. Ált. Isk. folyosó festés, mázolás Vaskapu u. 22. Gyermekorvosi rendelő oldalfal burkolása
20101205 20090451 20081186 20101135 20101121
8 453 086 47 803 330 6 483 057 319 402 217 893
2010.08.26 2009.03.10 2008.07.09 2010.08.03 2010.07.28
2010.08.26 2009.03.10 2008.07.09 2010.08.03 2010.07.28
Angyal u. 12. Angyal u. 7/a. Angyal u. 9. Aszódi út 4. BLUEFIELD Kft.
Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Szolgáltatási szerződés
Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Informatikai alkalmazás-architektúra megszervezése, bevezetése
20080624 20110477 20080623 20100832 20110304
400 000 1 000 000 400 000 1 000 000 7 980 000
2008.05.13 2011.05.24 2008.05.13 2010.05.07 2011.04.08
2008.05.13 2011.05.24 2008.05.13 2010.05.07 2011.04.08
Bakáts tér 2. Bakáts tér 6. Bakáts tér 7. Bakáts u. 1-3. Bakáts u. 2/c. Bakáts u. 5. Bakáts u. 6. Bakáts u. 8. Balázs Béla u. 30. Bayer Center Asztalosipari Kft. Bayer Center Asztalosipari Kft. Berzenczey u. 16-18. Berzenczey u. 19-21. Berzenczey u. 23-27, Bokréta u. 24-26.
Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Beruházási szerződés
Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Intézmények nyílászáróinak cseréje
20090670 20110478 20100642 20110479 20110480 20100641 20110481 20110482 20110483 20101447
2 000 000 400 000 200 000 800 000 800 000 33 400 270 000 1 000 000 1 250 000 9 500 000
2009.05.12 2011.05.24 2010.05.18 2011.05.24 2011.05.24 2010.05.18 2011.05.24 2011.05.24 2011.05.24 2010.11.04
2009.05.12 2011.05.24 2010.05.18 2011.05.24 2011.05.24 2010.05.18 2011.05.24 2011.05.24 2011.05.24 2010.11.04
Beruházási szerződés
Intézmények nyílászáróinak cseréje
20101448
15 600 000
2010.11.04
2010.11.04
Fejlesztési célú támogatás Társasházi támogatás Fejlesztési célú támogatás Társasházi támogatás Fejlesztési célú támogatás Társasházi támogatás
20100644 20090676 20090677
300 000 350 000 1 800 000
2010.05.18 2009.05.12 2009.05.12
2010.05.18 2009.05.12 2009.05.12
Bohus Biztonsági Szolgálat Kft
Szolgáltatási szerződés
20110091
26 643 200
2011.01.28
2011.01.28
Biztonsági feladatok
Szerződés száma
Nettó összeg
Bohus Biztonsági Szolgálat Kft Bohus Biztonsági Szolgálat Kft Bokréta u. 28. Bokréta u. 29. Bokréta u. 31. Boróka 98.Kft Boróka 98.Kft Bp. Elektromos Művek Nyrt. Budapest Főv.Városép.Tervező Kft
Szolgáltatási szerződés
Biztonsági feladatok
20110092
58 720 000
2011.01.28
2011.01.28
Szolgáltatási szerződés
Költöztetés
20100610
4 000 000
2010.03.31
2010.03.31
Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Szolgáltatási szerződés Szolgáltatási szerződés Szolgáltatási szerződés Beruházási szerződés
Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Zöld udvar pályázat 2010 Parkfenntartás Villamosenergia Tervezés
20100645 20100646 20080630 20101583 20080443 20110038 20071622
600 000 1 000 000 650 000 7 749 727 3 116 222 15 214 877 10 875 000
2010.05.18 2010.05.18 2008.05.13 2010.12.17 2008.03.31 2011.01.20 2007.12.17
2010.05.18 2010.05.18 2008.05.13 2010.12.17 2008.03.31 2011.01.20 2007.12.17
Budapesti Közlekedési Zrt Bányató Vendéglő Kft. CAMINUS Zrt. Contact Media Hungary Tanácsadó Kft.
Szolgáltatási szerződés Szolgáltatási szerződés Szolgáltatási szerződés Szolgáltatási szerződés
Ferenc-busz működtetése Kincsesbányai tábor étkeztetés Világítótestek bérleti díja 5 intézményben Kommunikációs tevékenység
20110075 20110342 20100749 20110219
17 541 929 5 625 088 5 486 918 5 000 000
2011.01.25 2011.03.21 2010.03.03 2011.02.22
2011.01.25 2011.03.21 2010.03.03 2011.02.22
Csarnok tér 5. Csarnok tér 5. Czuczor u. 5. Dandár u. 17. Dandár u. 26. Dandár u. 26. Dr Buglos Katalin ügyvéd ELMIB Zrt. Ecseri út 23. Erkel u. 13/a. Erkel u. 20. Erkel u. 6. Ernő u. 24. Ernő u. 5. Everling Kft. Everling Kft. F és F Mérnöki Iroda Bt. FESZOFE KFT FESZOFE KFT FESZOFE KFT FESZOFE KFT Ferenc krt. 12. Ferenc krt. 13. Ferenc krt. 15.
Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Szolgáltatási szerződés Felújítási szerződés Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Beruházási szerződés Felújítási szerződés Felújítási szerződés Beruházási szerződés Szolgáltatási szerződés Szolgáltatási szerződés Szolgáltatási szerződés Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás
Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Ügyvédi díjak Világításkorszerűsítés Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Parkfelújítás Parkfelújítás Tervezés FECSKE kialakítása Parkfenntartás Parkfenntartás Parkfenntartás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás
20090679 20110484 20100647 20110485 20100648 20110486 20110096 20081263 20100833 20100649 20110488 20110487 20080634 20110489 20081372 20081647 20080456 20101161 20080567 20080900 20080901 20100651 20110491 20100652
300 000 300 000 500 000 800 000 750 000 500 000 6 085 000 393 748 1 000 000 450 000 600 000 700 000 450 000 300 000 19 712 820 037 798 750 205 551 2 716 849 148 903 2 095 454 50 000 1 000 000 700 000
2009.05.12 2011.05.24 2010.05.18 2011.05.24 2010.05.18 2011.05.24 2011.01.28 2008.07.14 2010.05.07 2010.05.18 2011.05.24 2011.05.24 2008.05.13 2011.05.24 2008.08.28 2008.11.20 2008.04.07 2010.08.13 2008.04.01 2008.05.30 2008.05.30 2010.05.18 2011.05.24 2010.05.18
2009.05.12 2011.05.24 2010.05.18 2011.05.24 2010.05.18 2011.05.24 2011.01.28 2008.07.14 2010.05.07 2010.05.18 2011.05.24 2011.05.24 2008.05.13 2011.05.24 2008.08.28 2008.11.20 2008.04.07 2010.08.13 2008.04.01 2008.05.30 2008.05.30 2010.05.18 2011.05.24 2010.05.18
Ferenc krt. 16. Ferenc krt. 17. Ferenc krt. 2-4. Ferenc krt. 23. Ferenc krt. 25. Ferenc krt. 28. Ferenc krt. 3. Ferenc krt. 30. Ferenc krt. 32. Ferenc krt. 33. Ferenc krt. 34. Ferenc krt. 36. Ferenc krt. 37. Ferenc krt. 39. Ferenc krt. 39. Ferenc krt. 43. Ferenc krt. 44. Ferenc krt. 6. - Ráday u. 60. Ferenc krt.10. Ferenc tér 1. Ferenc tér 12. Főkert Parkfenntartó Kft Főv-2 Épitőipari és Beruházó Zrt.
Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Szolgáltatási szerződés Beruházási szerződés
Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Parkfenntartás Bokréta u. 33. lakóép. részleges bontása, teljes felújítása
20090686 20090687 20110490 20100653 20110492 20080638 20090682 20110494 20110495 20110496 20100654 20100657 20110497 20100658 20110498 20090713 20100659 20100650 20110493 20100660 20090714 20080441 20100270
500 000 329 630 600 000 500 000 400 000 350 000 1 000 000 600 000 500 000 600 000 500 000 280 000 250 000 460 000 450 000 1 300 000 1 000 000 1 100 000 300 000 1 000 000 1 200 000 2 038 275 53 096 876
2009.05.12 2009.05.12 2011.05.24 2010.05.18 2011.05.24 2008.05.13 2009.05.12 2011.05.24 2011.05.24 2011.05.24 2010.05.18 2010.05.18 2011.05.24 2010.05.18 2011.05.24 2009.05.12 2010.05.18 2010.05.18 2011.05.24 2010.05.18 2009.05.12 2008.03.31 2010.02.12
2009.05.12 2009.05.12 2011.05.24 2010.05.18 2011.05.24 2008.05.13 2009.05.12 2011.05.24 2011.05.24 2011.05.24 2010.05.18 2010.05.18 2011.05.24 2010.05.18 2011.05.24 2009.05.12 2010.05.18 2010.05.18 2011.05.24 2010.05.18 2009.05.12 2008.03.31 2010.02.12
Főv-2 Épitőipari és Beruházó Zrt.
Beruházási szerződés
Hőgyes E.u.8.lakóház-felújítás kiegészítő munkák
20101201
201 632
2010.09.09
2010.09.09
Főv-2 Épitőipari és Beruházó Zrt. Főv. Gázművek Rt. Füleki u. 9. Gabona u. 4. Garden Kertészeti és Erdészeti Szolg. Kft.
Beruházási szerződés
Thaly K. u. 52. lakóép. felújítása
20110008
129 000 000
2011.01.17
2011.01.17
Szolgáltatási szerződés Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Szolgáltatási szerződés
Gázszolgáltatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Parkfenntartás
20110039 20100834 20100662 20080341
13 277 000 1 400 000 500 000 1 032 913
2011.01.20 2010.05.07 2010.05.18 2008.02.29
2011.01.20 2010.05.07 2010.05.18 2008.02.29
Gyáli út 21-23 VII.ép. Gát u. 31. Gönczy Pál u. 2. Gönczy Pál u. 4. Gönczy Pál u. 4. HINTERLAND Zrt.
Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Beruházási szerződés
Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Balázs Béla u. 11. lakóép. felújításának tervezése
20100836 20100663 20090717 20080670 20090718 20071548
1 000 000 500 000 500 000 631 920 400 000 399 500
2010.05.07 2010.05.18 2009.05.12 2008.05.13 2009.05.12 2007.11.26
2010.05.07 2010.05.18 2009.05.12 2008.05.13 2009.05.12 2007.11.26
HINTERLAND Zrt.
Beruházási szerződés
Balázs Béla u. 13. lakóép. felújításának tervezése
20071547
534 500
2007.11.26
2007.11.26
HINTERLAND Zrt.
Beruházási szerződés
Balázs Béla u. 14. lakóép. felújításának tervezése
20071546
534 500
2007.11.26
2007.11.26
Haller u. 20. Haller u. 26. Haller u. 44. Haller u. 46. Haller u. 60-64. Haller u. 76-78. Haller u. 8-10. He pi Kft Humusz Recycling Kft. HÁZ-SZOLG Kft. HÉROSZ Zrt. Hírős Bróker Biztosítási Alkuszés Tanácsadó Kft.
Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Szolgáltatási szerződés Szolgáltatási szerződés Szolgáltatási szerződés Beruházási szerződés Szolgáltatási szerződés
Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Karbantartás Társasházi szelektív hulladékgyűjtés Karbantartás Tűzoltó u. 66. ép. felújítás Biztosítás
20100667 20100668 20110499 20110500 20100670 20100672 20100666 20110167 20101605 20110352 20091145 20110076
1 000 000 1 500 000 700 000 300 000 3 200 000 400 000 2 500 000 10 400 000 5 264 000 5 600 000 93 010 743 11 898 496
2010.05.18 2010.05.18 2011.05.24 2011.05.24 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2011.02.10 2011.01.06 2011.04.01 2009.06.19 2011.01.28
2010.05.18 2010.05.18 2011.05.24 2011.05.24 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2011.02.10 2011.01.06 2011.04.01 2009.06.19 2011.01.28
Hőgyes E. u. 2. Hőgyes E. u. 3. Hőgyes Endre u. 1. Hőgyes Endre u. 15-15/a. Hőgyes Endre u. 6. I-COM Kft. I-COM Kft. IFUA Horváth és Partners Kft.
Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Adás-vételi szerződés Adás-vételi szerződés Szolgáltatási szerződés
Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Irodaszer beszerzés Számtech. eszk. beszerzés Fer. Önkorm. gazdálkodásának és müködésének átvilágítása
20100673 20110502 20110501 20100675 20090720 20100301 20100303 20101502
300 000 600 000 300 000 2 000 000 500 000 22 875 314 6 814 953 5 285 000
2010.05.18 2011.05.24 2011.05.24 2010.05.18 2009.05.12 2010.02.24 2010.02.24 2010.12.11
2010.05.18 2011.05.24 2011.05.24 2010.05.18 2009.05.12 2010.02.24 2010.02.24 2010.12.11
INVITEL Távközlési Zrt. IPEX Kft.
Szolgáltatási szerződés Beruházási szerződés
ADSL díj Balázs Béla u. 5. lakóép. felújítás + tetőtér beépítése
20110015 20081473
11 358 800 15 059 322
2011.01.18 2008.09.05
2011.01.18 2008.09.05
IPEX Kft.
Beruházási szerződés
Berzenczey u. 30. lakóép. részleges bontás, teljes felújítás, tetőtér beépítés
20081209
6 345 195
2008.07.07
2008.07.07
IPEX Kft. IPEX Kft. IPEX Kft. IPEX Kft.
Beruházási Beruházási Beruházási Beruházási
Molnár Ferenc Ált. Isk. felújítása Márton u. 18. lakóép. felújítás Thaly K. u. 38. óvoda bővítése Thaly K. u. 52. lakóép. teljes felújítása + tetőtér beépítése
20091182 20071641 20090573 20090409
3 504 000 9 934 822 334 809 40 531 600
2009.07.31 2007.12.14 2009.04.29 2009.03.16
2009.07.31 2007.12.14 2009.04.29 2009.03.16
IX. ker. Rendőrkapitányság Johnchris Bt. Kinizsi u. 13. Kinizsi u. 37.
Szolgáltatási szerződés Szolgáltatási szerződés Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás
Térfigyelő rendszer működtetése TV műsor készítése Társasházi támogatás Társasházi támogatás
20100074 20100099 20090724 20080681
9 251 439 11 831 947 182 000 400 000
2010.02.03 2010.01.01 2009.05.12 2008.05.13
2010.02.03 2010.01.01 2009.05.12 2008.05.13
szerződés szerződés szerződés szerződés
Knézich u. 15. Kéményszerviz 1989 Kft Kéményszerviz 1989 Kft Kéményszerviz 1989 Kft Kéményszerviz 1989 Kft Kéményszerviz 1989 Kft Kéményszerviz 1989 Kft Kéményszerviz 1989 Kft Kéményszerviz 1989 Kft Kéményszerviz 1989 Kft Kéményszerviz 1989 Kft Kéményszerviz 1989 Kft Kéményszerviz 1989 Kft
Fejlesztési célú támogatás Beruházási szerződés Beruházási szerződés Beruházási szerződés Beruházási szerződés Beruházási szerződés Beruházási szerződés Beruházási szerződés Beruházási szerződés Beruházási szerződés Beruházási szerződés Beruházási szerződés Beruházási szerződés
Kéményszerviz 1989 Kft
Beruházási szerződés
Közlekedés Kft.
Beruházási szerződés
Közraktár u. 12/a. Közraktár u. 2/a. Közraktár u. 28. Lenhossék u. 41. Liliom u. 22. Liliom u. 30. Liliom u. 31. Liliom u. 50. Lp Aranyvirág stny. 3. Lp Aranyvirág stny. 9. Lp Börzsöny u. 10. Lp Börzsöny u. 3. Lp Börzsöny u. 8. Lp Dési Huber u. 15. Lp Dési Huber u. 4. Lp Epreserdő u. 12. Lp Epreserdő u. 14. Lp Epreserdő u. 16. Lp Epreserdő u. 24. Lp Friss u. 3. Lp Hurok u. 13. Lp Ifjúmunkás u. 10. Lp Lobogó u. 16.
Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás
Társasházi támogatás Kéményjavítás Kéményjavítás Kéményjavítás Kéményjavítás Kéményjavítás Kéményjavítás Kéményjavítás Kéményjavítás Kéményjavítás Kéményjavítás Márton u. 37. kéményfelújítás Veszélyes állapotú kémyének helyreállítása Veszélyes állapotú kémyének helyreállítása Belső-Ferencváros egyesített eng.-kiv. rendszerterv
20100677 20091479 20100488 20101111 20101112 20110176 20110440 20110448 20110449 20110450 20110451 20091300 20100253
350 000 442 036 930 562 327 722 255 386 5 361 564 19 085 110 5 151 618 21 216 569 11 869 341 25 568 825 365 321 677 862
2010.05.18 2009.09.22 2010.02.11 2010.07.15 2010.07.15 2011.02.02 2011.05.04 2011.05.04 2011.05.04 2011.05.04 2011.05.04 2009.09.22 2010.02.11
2010.05.18 2009.09.22 2010.02.11 2010.07.15 2010.07.15 2011.02.02 2011.05.04 2011.05.04 2011.05.04 2011.05.04 2011.05.04 2009.09.22 2010.02.11
20100254
433 934
2010.02.11
2010.02.11
20091608
3 320 000
2009.12.16
2009.12.16
Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi
20090728 20100678 20090730 20080691 20080692 20100679 20100680 20090732 20100776 20100779 20100782 20100780 20100781 20090630 20100787 20100792 20100793 20100794 20100795 20100798 20100799 20100800 20100805
1 000 000 1 200 000 1 500 000 650 000 250 000 200 000 1 100 000 600 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 600 000 400 000 1 000 000 1 000 000 800 000 800 000 600 000 1 000 000 1 000 000 800 000
2009.05.12 2010.05.18 2009.05.12 2008.05.13 2008.05.13 2010.05.18 2010.05.18 2009.05.12 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2009.05.12 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07
2009.05.12 2010.05.18 2009.05.12 2008.05.13 2008.05.13 2010.05.18 2010.05.18 2009.05.12 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2009.05.12 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07
támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás
Lp Napfény u. 13. Lp Pöttyös u. 11. Lp Pöttyös u. 9. Lp Toronyház u. 1. Lp Toronyház u. 13. Lp Toronyház u. 15. Lp Toronyház u. 18. Lp Távíró u. 11. Lp Távíró u. 15. Lp Távíró u. 23. Lp Távíró u. 25. Lp Üllői út 159. Lp Üllői út 163. Lp Üllői út 167. Lp Üllői út 181-185. Lónyay u. 13/a. Lónyay u. 14. Lónyay u. 18/b. Lónyay u. 19. Lónyay u. 34. Lónyay u. 37/a-b. Lónyay u. 39/a. Lónyay u. 39/b. Lónyay u. 41.-Közraktár u. 26. Lónyay u. 42/a. Lónyay u. 42/b. Lónyay u. 45. Lónyay u. 49. Lónyay u. 9. MNM Komplex Bt Magyar Posta ZRt. Makk Attila Mester u. 12. Mester u. 13. Mester u. 22. Mester u. 27. Mester u. 27. Mester u. 34. Mester u. 38.
Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás
Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi
támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás
20090656 20100813 20100812 20100820 20100821 20100826 20100827 20100815 20100816 20100817 20100818 20090662 20100828 20100829 20100831 20100684 20100685 20100686 20080704 20100687 20100688 20100689 20100690 20090734
1 100 000 280 000 500 000 1 000 000 800 000 1 000 000 800 000 800 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 1 100 000 1 000 000 1 000 000 1 000 000 450 000 300 000 600 000 1 400 000 1 200 000 2 500 000 1 084 311 200 000 2 000 000
2009.05.12 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2009.05.12 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2008.05.13 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2009.05.12
2009.05.12 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2009.05.12 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.07 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2008.05.13 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2009.05.12
Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Beruházási szerződés Szolgáltatási szerződés Szolgáltatási szerződés Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás
Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás FMK tetőszigetelés Postai díjak Honlap készítés Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás
20090735 20090736 20100691 20100692 20100683 20101155 20110060 20110136 20100696 20100697 20090747 20090749 20100698 20100699 20080722
1 000 000 1 500 000 230 000 2 500 000 300 000 456 921 30 050 000 5 500 000 400 000 1 600 000 1 000 000 1 000 000 1 500 000 1 200 000 450 000
2009.05.12 2009.05.12 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.08.17 2011.01.24 2011.01.26 2010.05.18 2010.05.18 2009.05.12 2009.05.12 2010.05.18 2010.05.18 2008.05.13
2009.05.12 2009.05.12 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.08.17 2011.01.24 2011.01.26 2010.05.18 2010.05.18 2009.05.12 2009.05.12 2010.05.18 2010.05.18 2008.05.13
Mester u. 51. Mester u. 65. Mester u. 70. Mihálkovics u. 16. Márton u. 11. Márton u. 35/a. Mátyás u. 11. Mátyás u. 15. NEXUS-Terv Kft. Pajor Kft. Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft.
Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Beruházási szerződés Szolgáltatási szerződés Szolgáltatási szerződés
Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Tervezés Gyermeküdültetés étkeztetése Ferencvárosi újság
20090752 20090755 20100703 20100704 20100693 20100694 20090740 20100695 20080529 20100196 20100220
700 000 1 200 000 750 000 180 000 300 000 1 600 000 1 000 000 1 800 000 798 750 1 153 712 5 756 400
2009.05.12 2009.05.12 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2009.05.12 2010.05.18 2008.04.10 2010.04.09 2010.01.26
2009.05.12 2009.05.12 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2009.05.12 2010.05.18 2008.04.10 2010.04.09 2010.01.26
Pannon-Park Forest Kft Plantfer Kft. Promt-Copy Kft. Páva u. 34. Páva u. 4-4/a. Ráday u. 11-13. Ráday u. 15. Ráday u. 22. Ráday u. 23. Ráday u. 26. Ráday u. 26. Ráday u. 32. Ráday u. 33/b. Ráday u. 38. Ráday u. 40. Ráday u. 41. Ráday u. 43. Ráday u. 8. Ráday u. 9. Sobieski u. 18. Sobieski u. 35. Sobieski u. 25/a. Sobieski u. 25/b. Sobieski u. 28. Sobieski u. 29. Sobieski u. 37. Sobieski u. 40. Soroksári út 46.
Szolgáltatási szerződés Adás-vételi szerződés Szolgáltatási szerződés Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás
Parkfenntartás Takarítás Karbantartás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás
20080607 20080103 20110070 20100707 20100706 20100709 20100710 20100711 20100712 20080734 20100713 20090764 20090765 20100714 20100715 20080736 20100716 20090759 20100708 20100717 20090770 20100718 20100719 20100722 20100723 20100724 20100725 20090772
6 800 570 18 928 800 5 935 535 500 000 650 000 500 000 2 000 000 2 000 000 1 350 000 989 337 400 000 250 000 300 000 800 000 2 400 000 1 525 205 470 000 400 000 2 000 000 250 000 300 000 300 000 1 000 000 800 000 600 000 720 000 650 000 750 000
2008.04.30 2007.12.20 2011.01.24 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2008.05.13 2010.05.18 2009.05.12 2009.05.12 2010.05.18 2010.05.18 2008.05.13 2010.05.18 2009.05.12 2010.05.18 2010.05.18 2009.05.12 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2009.05.12
2008.04.30 2007.12.20 2011.01.24 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2008.05.13 2010.05.18 2009.05.12 2009.05.12 2010.05.18 2010.05.18 2008.05.13 2010.05.18 2009.05.12 2010.05.18 2010.05.18 2009.05.12 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2009.05.12
Soroksári út 8-10. Standard Kft.
Fejlesztési célú támogatás Társasházi támogatás Beruházási szerződés Ifjúmunkás u. 25. orvosi rendelőép. tetőfelújítás
20100726 20101311
1 800 000 336 266
2010.05.18 2010.09.13
2010.05.18 2010.09.13
Ste-Ba Kft Szántó és Mikó Kft. Szántó és Mikó Kft. TRILIT Kft. Tagló u. 4. Telepy u. 11/a-15/b., Tűzoltó u. 81-93.
Adás-vételi szerződés Beruházási szerződés Beruházási szerződés Beruházási szerződés Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás
Gépkocsi vásárlása Gát u. 10. felújítás Gát u. 8. felújítás Thaly K. u. 17. bölcsőde kiv. tervdok. Társasházi támogatás Társasházi támogatás
20110255 20080866 20080864 20100897 20100728 20080747
5 524 000 733 600 691 666 976 000 1 000 000 1 350 000
2011.03.18 2008.05.26 2008.05.26 2010.06.03 2010.05.18 2008.05.13
2011.03.18 2008.05.26 2008.05.26 2010.06.03 2010.05.18 2008.05.13
Telepy u. 23. Telepy u. 6-8. Tinódi u. 6. Tinódi u. 8. Tinódi u. 9-11. Tompa u. 14. Tompa u. 22. Tompa u. 8. Turcsány Annamária Tűzoltó u. 21. Tűzoltó u. 3. Tűzoltó u. 4. Tűzoltó u. 5. Tűzoltó u. 94-96. Vaskapu u. 4/b. Vaskapu u. 4/c. Vaskapu u. 7. Vendel u. 34. Vodafone V.R.A.M. Távközlési Rt.
Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Adás-vételi szerződés Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Szolgáltatási szerződés
Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Lakásvásárlás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Mobiltelefon szolgáltatás
20100730 20100729 20100731 20100732 20100733 20100735 20090791 20100734 20110353 20090795 20090792 20100736 20100737 20100738 20100761 20100762 20080780 20090814 20101553
1 000 000 1 200 000 700 000 1 750 000 750 000 1 000 000 200 000 740 000 6 380 000 1 000 000 700 000 500 000 800 000 2 000 000 1 000 000 600 000 1 000 000 950 000 4 896 000
2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2009.05.12 2010.05.18 2011.04.18 2009.05.12 2009.05.12 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2008.05.13 2009.05.12 2010.12.21
2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2009.05.12 2010.05.18 2011.04.18 2009.05.12 2009.05.12 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2008.05.13 2009.05.12 2010.12.21
Vágóhíd u. 30-32. Vágóhíd u. 38. Vágóhíd u. 40. Vágóhíd u. 42. Vágóhíd u. 44. Vágóhíd u. 46. Vámház krt. 15. ZÖFE Kft. art.hitektura Kft. Ács Kornél Kft.
Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Beruházási szerződés Beruházási szerződés Beruházási szerződés
Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Társasházi támogatás Markusovszkí park felújítása Tervezés Sportcsarnokok padlóburkolatának
20100755 20100756 20100757 20100758 20100759 20100760 20080776 20101106 20081268 20091111
1 500 000 750 000 750 000 750 000 750 000 750 000 500 000 1 900 000 283 333 3 210 000
2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2008.05.13 2010.07.27 2008.07.10 2009.06.30
2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2008.05.13 2010.07.27 2008.07.10 2009.06.30
ÉPKAR Rt.
Beruházási szerződés
ÉPKAR Rt.
Beruházási szerződés
ÉPKAR Rt. ÉPKAR Rt.
felújítása Balázs B. u. 7/b. lakóép. részleges bontása és teljes felújítása
20091356
62 257 543
2009.10.05
2009.10.05
Thaly K. u. 50. lakóép. teljes felújítása+tetőtér beép.
20091151
18 570 874
2009.07.13
2009.07.13
Beruházási szerződés Beruházási szerződés
Thaly K. u. 8. lakóép. teljes felújítása Viola u. 17. lakóép. részleges bontása + teljes felújítása
20101258 20091550
146 000 000 30 001 375
2010.09.06 2009.11.23
2010.09.06 2009.11.23
ÉPKOMPLEX Kft.
Beruházási szerződés
Viola u. 21. lakóép. részleges bontás + teljes felújítás
20091581
58 739 029
2009.12.07
2009.12.07
Óbester u. 11. Üllői út 109/b. Üllői út 115/a. Üllői út 5. Üllői út 61. Üllői út 63. Üllői út 71.
Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás Fejlesztési célú támogatás
Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi Társasházi
20100705 20100752 20100753 20100739 20080764 20100747 20100748
550 000 750 000 800 000 800 000 400 000 1 200 000 2 000 000
2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2008.05.13 2010.05.18 2010.05.18
2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2010.05.18 2008.05.13 2010.05.18 2010.05.18
támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás támogatás