FÉRC A Modell Divatiskola Diákújságja 1. évfolyam, 5. szám
2009. április-május
A tartalomból: ÖKO Diáknap Cégtörténet: New Yorker
fo
Könyvajánló: Umberto Eco - A szépség története
A rm z ú á js r e b a n ág nd j c s s z e l e ak er ni di e s k m gi sé e t á g g g li s el , ha . vi
Donna Karan
Kedves Olvasók! Kicsit megkésve ugyan, de megjelent a Férc következő száma. Az áprilisi és májusi számot szükségszerűen ismét össze kellett vonnunk, ugyanis a szerkesztőség néhány tagja felvételizett, ezért kevesebb energiájuk maradt az újság szerkesztésére. Ebben a számban Donna Karan-t vettük nagyító alá, aki mára meghódította a női és férfi ruhatárakat. Olvashattok többek között a Nemdohányzás Világnapjáról és a Madarak és fák napjáról. A tanár-diák kapcsolatról is szót ejtettünk, egy új rovat keretein belül, itt megtudhatjátok vajon, hogyan viszonyulnak egymáshoz az iskola „szemben álló” felei. Részletes beszámolót kaphattok a Diáknap eseményeiből és a szerkesztőség által készített fotók közt is böngészgethettek. A kultúra rovatban olvashatjátok Vági Tamás verseit, a Supernem dalainak szövegét. Reméljük sikerül kedvet csinálnunk nektek a filmajánlónkkal, amelyben a Láthatatlan c. filmet boncolgattuk. Kipróbálhatjátok, hogyan tudtok vanília fagyit készíteni, finom csoki öntettel. Természetesen most sem maradt ki a dekorációs rovat, amelyben a decoupage technikájával ismerkedhettek meg. Kellemes böngészést és olvasást kívánunk a következő szám megjelenéséig! A Szerkesztőség E-mail címünk:
[email protected] A 2009. április-májusi szám elkészítésében közreműködtek: Rákosi Eszter, Sándor Kata, Sánta Kurszán, Simon Zsanett, Gyenes Natália, Tót Emese, Csanádi Kriszti A diákok munkáját segítette: Sinkó Márti, Jakab Kata, Dóczi Kriszti A 2009. április-májusi számot lektorálta: Varga Csilla A borítón egy, a Diáknapon készült fotó látható.
tavaszi jeles napok Madarak és fák napja A madarak és fák napja nem ENSZ világnap, igazi aranykorát közvetlenül az első világháború előtt és a két világháború között élte Magyarországon - május 10. A századfordulón a modernizáció és a népesség számának növekedése miatt a természeti környezet átalakulása felgyorsult. Az európai államok 1902ben határozták el, hogy közös összefogással megalapítják a madarak és fák napját a mezőgazdasági madarak védelmében. Az ünnep magyarországi terjedését segítette, hogy négy évvel később felvették a kötelező iskolai ünnepségek közé. Az iskolákban rendszerint tanítási szünet volt, pontosabban az oktatás más formájával találkoztak a diákok: ismerkedtek a természettel, fákat ültettek, tanulmányozták a különböző madárfajokkal, fészkeket építettek. Az ünnep virágkora a második világháború után véget ért. Minden bizonnyal szerepet játszik ebben, hogy a Szovjetunióban ismeretlen volt az ünnep, így fennmaradásának esélyei csekélyek voltak. A rendszerváltás után új lendületet vett a világnap, azonban korábbi népszerűségét nem éri el.
Elterjedését gátolja, hogy időközben számtalan „zöld” világnap nyert létjogosultságot, amelyek ráadásul összetorlódnak a tavaszi időszakban: április 22-én a Föld napja, május 15-én az állat- és növényszeretet napja, június 5-én pedig a környezetvédelmi világnap.
tavaszi jeles napok Nemdohányzó világnap Május 31. „A dohányzásról pofonegyszerű leszokni. Én magam is legalább százszor megtettem” - írta hajdanán Mark Twain, fanyar humorral érzékeltetve, mennyire nehéz is búcsút mondani a szenvedélynek. Pedig egyes kutatások szerint évi átlag 146 000 forintot költenek a dohányosok arra, hogy életüket legkevesebb 8-10 évvel megrövidítsék. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) május 31-ét Nemdohányzó Világnappá nyilvánította, hogy felhívja az emberek, a társadalom figyelmét a „füstölgés” egészségkárosító következményeire. A világnap jelmondatául a szervezet idén a „Dohányfüst-mentességet a divat és a film világában!” - szlogent választotta, nem kisebb célkitűzést választván, mint hogy száműzze a dohánytermékeket az emberek befolyásolására alkalmas valamennyi fórumról. A burgonyafélék családjába tartozó dohányt (Nicotiana tabacum) az amerikai kontinens felfedezését követően - ahol az indiánok fogyasztották - a spanyolok és portugálok hozták át Európába. Az indiánok számára a dohánylevelek elszívása különleges szertartás volt, csak indokolt esetben végezték, növényüket nagy becsben tartották, s gyógyító varázserőt tulajdonítottak neki. A XVI. század végéig Európában is döntően a gyógyítók, csodadoktorok használták; felhasználásában és elterjedésében azonban áttörést jelentett, amikor
egy francia nemes - Jean Nicot - beleszippantott az illatos dohánylevelekbe. A kellemes hatásnak köszönhetően a szokás igen hamar elterjedt a jómódúak körében, sőt a tubákolás egyfajta új szórakozássá, dohányport tartalmazó szelencék gyártása pedig külön művészeti ággá vált. A dohány széles néptömegeket elérő formája később a papírba sodort változat: a cigaretta lett, tömeggyártása új fogyasztó réteget teremtett, majd a XX. század egyenjogúsági mozgalmainak következtében a férfiak privilégiumából a gyengébbik nem szenvedélyévé is vált. A XX. század közepétől kezdve egyre több - főként daganatos - betegségről derítették ki, hogy kialakulásának oka a dohányzásban keresendő. A 18 éven aluliak dohánytermékekkel való kiszolgálásának tilalma - sajnos nem sok eredménnyel járt. A dohányosok száma nem hogy csökkent volna, de inkább emelkedő tendenciát mutat, s a fiatalok is egyre korábban gyújtanak rá az első cigarettájukra. (felmérések igazolják, hogy a 15 éves fiúk 20, a lányok 15 százaléka már dohányzik, a férfiaknak 70, a nőknek pedig 57 százaléka 20 éves kora előtt lett a szenvedély rabja). Az országban egyébként 130 helyen működik a dohányzásról leszokni kívánókat segítő rendelés, ahol a tanácsadáson kívül nikotinpótló készítményekkel is ellátják az érdeklődőket. A dohányzás elhagyását követően a páciens végül azt veszi észre, hogy tisztul a tüdeje, könnyebbé válik a légzése, növekszik a teherbírása, javul a szaglása és az ízlelése: egy-egy virág bódító illatában, egy-egy csábító ínyencség zamatában az egészséges, füstmentes élet olyan örömeit fedezheti fel, amelyekről korábban nem is álmodhatott.
életmód ÖKO Diáknap - április 8. A diáknap több helyszínen zajlott, a Margitszigeten került megrendezésre többek között a városismereti tájékozódási játék és a görkorcsolyás vetélkedő.
A diákokat finom dolgokkal inspirálták a szervezők a részvételre.
Jófej jutalomosztó emberkék! A görkorcsolyás vetélkedő során, végül 15 kört kellett megtenniük a kijelölt pályán a versenyzőknek.
A városismereti vetélkedő kicsit bonyolultabb volt (a leggyakrabban használt szópárok a verseny ideje alatt: „Fogalmam sincs…” „nem tudom…” és az „azt mondták…”). A résztvevők kaptak egy térképet, egy halom kérdést, és a végén egy müzliszeletet.
Kisvakondos pecséteket kellett gyűjteni, ami jó volt.
életmód
Bogi és Bogyó, Niti és Lucky, Dóri és Zoé, Zsófi és Deni (13n) Milyen programon vesztek részt? A tájékozódási vetélkedőn. Miért hoztátok a kutyákat? Géza bácsi mondta, hogy lehet. Néhányan megosztották velünk, mit fognak csinálni. Ez a csoport ökonapot tartott.
Zsani, Alexa és Reni
Judit és Emese (10t)
Milyen programon vesztek részt? A görkorcsolya versenyen.
Milyen programon vesztek részt? A térképes versenyen.
életmód
Kriszti és Nati (13dj) Milyen programon vesztek részt? Mi csak ugrálunk.
faliújság Tanár és diák kapcsolata Mit gondolsz a tanár-diák kapcsolatról? Mindenki másként vélekedik a tanár és diák kapcsolatról – ami bár nagyon fontos, mégis néhányan kerülik a témát, vagy azt mondják, hogy nincs véleményük. Mindenkinek van véleménye. A szünetekben a folyosókat járva megkérdeztünk néhány diákot/tanárt, hogyan vélekednek erről a „kapcsolatról”.
Wendler Réka 10t-osztályos tanuló: „Véleményem szerint a tanár és a diák kapcsolata lehetne jobb is, hiszen a diákok többsége nem kedveli a tanárokat, mert nagyon szigorúak a diákokhoz és a tanmenethez. Sok az elvárás, ami persze nem annyira rossz, csak sok időt vesz igénybe (pl. azoknak akik messzebb laknak az iskolától). Szeretném, ha bizalmas kapcsolat lenne a két fél között.” Javaslata: ha éppen napi 8 órájuk van, ne terheljék a tanárok őket dolgozatírással az utolsó órákban. Fogadják el, hogy nem csak egy tantárgyra kell felkészülni és próbálják az órarendet úgy elrendezni, hogy a reál-tantárgyak ne egymást követő napokon legyenek. Szerintünk: A nyolcadik óra kérdése órarendfüggő, mivel ha mindig a nyolcadik órában van csak egy bizonyos tantárgy, akkor hogyan méri fel egy tanár a teljesítményedet?
Papp Gergely 9b-osztályos tanuló: „Véleményem szerint jó a kapcsolat, csak nem mindenkivel. A szakiskolások nem tisztelik a tanárokat, de persze nem csak ők. Nem csak a tanárnak kell alkalmazkodni, hanem nekünk diákoknak is. Kompromisszumra kell rávenni a két felet, mert így sohasem lesz tisztelet és béke.”
Két, ezzel ellentétes vélemény „Zi-CSi”10t tanulói: „Úgy gondoljuk, nem veszik emberszámba a tanárok a diákokat. Ez a helyzet fölöttébb komplikált.
Bizonyos távolságból ez humoros illetve mókás, de mindez elkerülhető lenne, hogyha a tanárok másként viszonyulnának hozzánk!” Mindenki tudja, hogy miért kellett biztonsági őr a mi iskolánkba, vele vajon milyen a kapcsolat? Tőle is megkérdeztük…
Faragó Zoltán biztonsági őr: „…szerintem tökéletesen megfelelő. Az elején gyakran előfordultak súrlódások és nehezen fogadták el a 18 év alattiak, hogy nem mehetnek ki. Ha keserves is volt, már lassan megszokják.”
Sinkó Márta könyvtárostanár, informatikus könyvtáros: „Diák kontra tanár? Helyesebb tinédzser-felnőtt kapcsolatról beszélnünk, a problémák zöme is ilyen „korosztályos” eredetű. A tanulmányokkal és a viselkedéssel összefüggő problémák minden iskolában hasonlók, legfeljebb mértékük más. Sajnos, az elmaradt szülői feddések, a túlzott „engedékenység” ilyenkor duplán megbosszulják magukat, mivel egy tanár nem feltétlenül fogja tolerálni tanítványának hisztijét vagy neveletlenségét, ő is ember s sokszor fáradt – ám mindent meg lehetne beszélni normálisan is. Évezredekkel ezelőtt mondta Konfuciusz, hogy „amit nem akarsz, hogy veled megtegyenek, azt te se tedd meg mással”. Sohasem lenne szabad engedni, hogy „adok-kapok” szintre süllyedjen a viszony. A tanár sem úgy indul az iskolába, hogy na! ma úgy kiosztom a jónépet… „ Készítette Surman Melitta és Márkus Robi.
dekoráció Decoupage Antikolt doboz rózsákkal Tárgyakat antikolni több módon lehet, de talán nem mindenki tudja, hogy ehhez gyertyát is használhatunk. Ennek az egyszerű rózsás doboznak az elkészítése során ezzel a technikával ismerkedhetünk meg. Szükséges anyagok, eszközök: • - fadoboz • - rózsás szalvéta • - akrilfesték, vanilia és világoszöld • - decoupage ragasztó • - porpasztel kréta, barack, zöld és lila • - decoupage ecset • - olló • - gyertya • - csiszolóvászon • - csavarhúzó • - ecset • - decoupage lakk A szükséges anyagok és eszközök megvásárolhatóak a Kreatív Hobby áruházakban. (www.kreativhobby.hu)
Ezután a vanília színnel fessük le a doboz külsejét. Ha megszárad a festék, akkor a csiszolóvászonnal óvatosan dörzsöljük át a dobozt. Így a viaszolt részek alól elő fog tűnni a zöld festék olyan hatást keltve, mintha ódon tárgyunk lenne, amiről a sok réteg festék alól kitűnik a régi, eredeti szín.
A szalvétából kivágott rózsákat tetszés szerint helyezzük el a dobozon. Ha elégedettek vagyunk az elrendezéssel, akkor decoupage ragasztóval rögzítsük. Egy papírzsebkendő sarkát krétázzuk be a porpasztell krétával és ezzel satírozzuk át a minta környezetét, a doboz éleit. Végezetül a lakkozzuk le dobozunkat. Kellemes időtöltést!
Elkészítése: Első lépésként a dobozról szereljük le a zsanérokat és a csatot. Ha szükségesnek látjuk, akkor csiszolóvászonnal húzzuk le a dobozról az esetlegesen kiálló szálkákat. A doboz minden oldalát és a belsejét is fessük le a világoszöld festékkel. A festék száradása után a gyertyával húzogassunk csíkokat a doboz tetején, oldalán. Nem kell a teljes felületet egyenletesen begyertyázni!
kultúra Könyvajánló Umberto Eco
s miként jelenítette meg alkotásaiban, tetteiben. Hű maradva a mű szelleméhez: arról szól ez az írás, hogy itt és most mi hogy látjuk, értékeljük a régieknek ezen dolgait…
A szépség története Bármire nézünk, bárkit hallgatunk, bármit teszünk, akár álmodhatunk is – bármely cselekedetünk közben ott búvik elménkben az ítélet a dolgokról, még ha ennek legtöbbször nem is vagyunk tudatában. A tetteket, tárgyakat helyesnek, rossznak, csúnyának vagy szépnek tartjuk, valójában semmi sem lehet közömbös számunkra. Úgy hisszük, hogy mindez neveltetésünk, ízlésünk okán van így, néha arra is ráébredünk, hogy véleményalkotásunk nagyban függ életkorunktól, nemünktől, pillanatnyi helyzetünktől és – mások véleményétől… Bizony, mások –a sokaság- ítélete erősebben befolyásolja saját képzeteinket a dolgokról, mint gondolnánk, higgyük magunkat bármennyire független szellemnek. Így volt ez minden korban, a szép és jó fogalma, akárcsak a rosszé és rúté, nem volt -mert nem is lehetett- abszolút sohasem. Jelentésük mindig éppen azon múlt, hogy milyen közösség vallotta magáénak őket s éppen emiatt folyamatosan változott tartalmuk is. Vajon ecset után nyúlna-e Rubens egy mai anorexiás divatmodell láttán? Mégis, min múlik az, hogy az egyes dolgokat milyennek tartjuk? Hasznosság? Kellem? Arányosság? Esetleg érzékeinkre gyakorolt hatásuk vagy erkölcsösségük? Sejthetjük a választ: valamennyi jellemző együtthatása alakítja ki annak hitt, de korántsem szilárd véleményünket. Ez a könyv azt igyekszik megválaszolni, hogy az egyes korok embere milyen módon, milyen arányban vette figyelembe a felsorolt jellemzőket
Angelo Bronzino - Eleonora di Toledo portréja (1544-45) A szerző a tőle „megszokott” színvonalon, enciklopédikus tudásának teljes tárházát felhasználva rótta papírra ezt az egyáltalán nem könnyű, igényes olvasmányt. Miközben a „szép és jó történetét” írja le, végighalad a társadalmak és művészetük formálódásán, amelyből maguk a fogalmak fakadnak, s hogy dolgunk könnyebb legyen, témáinak legtöbbjéhez illusztrációkat is mellékel. Nem biztos, hogy mindig egyet fogunk vele érteni, de ez így van jól – valószínűleg ő is így tartaná helyesnek… Sinkó Márta könyvtárostanár
informatikus könyvtáros
kultúra Találtál egy könyvet… Mi a látszat? Valaki túl szórakozott volt, vagy rendetlen, figyelmetlen… Persze valószínűbb, hogy tévedsz. Nem ez lenne az első eset. Utóvégre hányszor találtál eddig elhagyott könyvet? Nos? Ha már így esett, feltétlenül lapozz bele, mert lehet, hogy egy rendszertanilag eddig osztályozatlan állatfajtába botlottál: a vándorló könyvbe. Különleges bánásmódot igényel: elolvasni kötelező, de megtartani tilos – ezért gondosan ki kell választanod egy helyet és időpontot, amikor majd te válsz túl szórakozottá (rendetlenné, figyelmetlenné, a nem kívánt rész törlendő), s hagyod, hogy folytathassa girbegurba útját, elvigye másnak is értékeit a megtalált és újra elveszített könyv. Azért nem árt, ha hányattatásaiban kicsit segíted; ehhez be kell lépned a netre s feljelentkezned a http://veszitsel.konyvtar.hu/ -n ahol a játékleírás tájékoztat további teendőidről. Ott, miután regisztráltál és megadtad a szükséges adatokat, egy „elveszítési nyilatkozat”-ot nyomtathatsz ki - ezt a papírt már ismered, mert megtalálásakor a könyvben volt egy ugyanilyen… A lapot feltétlenül ragaszd a könyvbe, s már jöhet is a feledékenység… Ha úgy gondolod, hogy túlkomplikálták az ügyet, a könyvtárban bizton számíthatsz segítségre. Jó keresgélést, jó olvasást, sikeres elveszejtést!
Sinkó Márta Informatikus könyvtáros Könyvtárostanár
kultúra Vers- és prózamondó verseny Iskolánk idén is megrendezte az immár hagyományosnak mondható vers- és prózamondó versenyét 2009. április 21-én. A rendezvény oldott hangulatban telt, melyet Molnár Zsuzsanna 11. t osztályos tanuló gitárjátéka vezetett be, és a diákok nagy élvezettel hallgatták Vági Tamás 11. bk osztályos tanuló -versenyen kívülelőadott saját költeményeit. Nagy örömmel töltött el mindannyiunkat, hogy évről évre sok diák készül erre a versenyre, mintegy megerősítve, hogy mindennapi életünkben szükség van a költészet varázslatos világára, s a szerzők gondolatai a mai ifjúság számára is maradandó értékeket képviselnek. A tanulók lelkiismeretesen készültek a megmérettetésre, melyet bizonyított a sok szép szavalat. Széles volt a paletta, mindenki egyéniségének megfelelő verset igyekezett választani: a nagy klasszikusoktól (Tóth Árpád, Juhász Gyula, Balassi Bálint, Reviczky Gyula, Romhányi József) a kortárs költő (Varró Dániel) művéig, a komolyabb hangvételű versektől a tréfás, vidám versekig bezárólag. A tanulók szavalatait biztos szövegtudás jellemezte, törekedtek a helyes artikulációra, hangsúlyozásra. Átélték, s megélték az elhangzott gondolatokat.
A következő eredmények születtek: I. helyezett II. helyezett III. helyezett IV. helyezett V. helyezett
Veizer Zsanett 9. t és Vági Tamás 11. bk Balogh Attila 11. r László Mercédesz 10. dj Kiss Pálma 11. r Borsos Melinda 10. bk
Köszönet a felkészítő tanároknak a munkájukért, a tanulóknak pedig a szép szavalatokért! Reméljük a következő tanévben is hasonló élményekkel gazdagodunk! Varga Csilla
magyartanár Magyar munkaközösség
kultúra Vági Tamás Tizenhárom éves kora óta ír verseket és rapszövegeket magyarul és angolul is. „Próbáljátok megszeretni ezeket, remélem mindenkihez el fognak jutni ezek a versek, tőlem nektek.”
Nyári szünet szabotázsa Fiatal korom legszebb nyarán, éreztem legbelül,mikor kánikulában,hátamról leég a hám és ahogy a testem felhevül, én csak álltam két kezem tárva nyitva tehetetlenül, hol rontottam el? Mi a bűnöm kérdeztem magamtól, hátam paradicsom színét idézve,duzzadt a káros sugaraktól,Akkor fogadtam meg napozni többé nem fogok,inkább otthon dekkolok, mentőkért kiáltani túl nagy szégyen,vagy csak bagatell dolog? Nemtudom, hogy mi lesz velem, vagy a tenger visz el,vagy a dagály, amely konok,vagy egyszerűen csak betemet a homok? A nyári szünetem nem egy minta példa, annak aki a fél szünetet, nem a kórházba tölteni szültetett!
Rabul ejt valami…. Hétköznapom eltelik szép csendben, monoton madárcsicsergés reggel a kertben , rettenthetetlen ez elme bennem, ami késztett rá , hogy ezt megszeressem. Mesterien egy csapdába dob a lelkem, túszul ejt az érzés amit elkövettem, bűnöm nem törvénytelen csupán a lelkem, mikor volt az az idő amikor én ezt még szerettem?!!.... Keresem a megoldást hogy átlássam jobban minden tettem, követelmény a lecke s amit kell csinálnom este , amit nem értek, hogy már én vagyok az aki ezt beleste….?
kultúra FÓNIA Koncert az iskolában Március 27-én péntek délután iskolánkban fellépett a FÓNIA zenekar - Bella Márton – ének, Szőr Olivér – dobos, Petris Ariel – szólógitáros és Domján Ádám az együttes basszusgitárosa, aki egyben iskolánk tanulója. A négyfős brigád lendületes és jó hangulatú előadással szórakoztatta a közönséget – (akik ugyan nem voltak túl sokan, de láthatóan élvezték a műsort) – saját szerzeményekkel és befutott előadók számaival. A zenekar szívesen vállalna még fellépést iskolánkban, reméljük legközelebb még többen jöttök el meghallgatni őket!!! Az együttesről többet ezen a linken tudhattok meg: www.fonia.gportal.hu
kultúra Filmajánló Láthatatlan The Invisible A hatodik érzék alkotóinak legújabb lélegzetelállító filmje ismét a természetfölötti világába viszi el a nézőket. Nick (Justin Chatwin) végzős gimnazista. Népszerű a suliban, de élete csak első látásra látszik tökéletesnek. Tizenhárom éves volt, mikor meghalt az apja, azóta egyedül él anyjával (Marcia Gay Harden). Írói álmai vannak, és Londonba szeretne menni tanulni, de anyja nem engedi és még csak beszélni sem akar a témáról. A fiú élete akkor változik meg gyökeresen, mikor a zűrös életű Annie (Margarita Levieva) és bandája tévesen azt hiszi, hogy Nick dobta fel a lányt a zsaruknál egy ékszerrablási ügyben. Félholtra verik a srácot és az erdő közepén hagyják. Nick másnap a suliban furcsa dolgot vesz észre. Osztálytársai nem látják és nem is hallják... Nem halt meg, de nem is él: szellemként bolyong, és versenyeznie kell az idővel: ha a nyomozók időben megtalálnák a halál szélén lévő testét az erdő-
ben, még visszatérhet az élők világába. A hatóságok azonban szinte teljes impotenciáról tesznek tanúbizonyságot, így Nicknek már csak egy esélye maradt: Annie-t kell valahogy ráébresztenie arra, hogy tegye jóvá szörnyű tettüket... David S. Goyer rendező ez idáig főleg forgatókönyvíróként hallatott magáról. Olyan filmek történetét köszönhetjük neki, mint A holló, a Dark City, a Penge-trilógia (melynek utolsó részét ő rendezte) és a Mindörökké Batman. Nem férhet tehát kétség hozzá, hogy Goyer igencsak otthonosan mozog a sötét tónusú misztikus történetek világában. Csanádi Kriszti
Programajánló
Szkíta aranykincsek A szkíta kultúra legfontosabb állomásai Magyar Nemzeti Múzeum 1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16. www.hnm.hu 2009. április 25 – 2009. június 1.
A szkíták, a Kr. előtti 8. században új lovas nomád népként vonták uralmuk alá az eurázsiai sztyeppét. A korszak kiemelkedő színvonalú nemesfémművessége mintegy ezer alkotását csodálhatják meg a a kiállításon: német, orosz, román, ukrán műtárgyak mellett a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének remekeit is.. Eperjesi Ágnes Színügyek avagy Mindig lesz friss szennyes Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház 1065 Budapest, Nagymező utca 20. Telefon: +36 1 473-2666 Fax: +36 1 473-2662 2009. április 30. - június 21. hétköznap - 14-19 óráig, hétvégén - 11-19 óráig.
kultúra Ez a tárlat Eperjesi Ágnes korábbi műveinek folytatása; ironikus, a házimunkából kiinduló és onnan elrugaszkodó művek mellett videómunkát és interaktív installációt is láthatunk. Eperjesi arra bátorít bennünket, hogy ne csak a fotográfus szemszögéből nézzük a színeket, hanem a háziasszony szemével is, a mosógép forgódobján keresztül. Bizonyára nem minden mosás alkalmával terelődnek gondolataink a színek problémája felé, itt azonban tanúi lehetünk átlényegülésüknek is.. ANTON CORBIJN - Munka Művészetek Palotája - Ludwig Múzeum 1095 Budapest, IX. kerület, Komor Marcell utca 1. Telefon: 1/555-3444 www.ludwigmuseum.hu 2009. április 29 - június 5. Anton Corbijn retrospektív kiállítása a holland fotográfus több mint harminc éves munkásságába enged betekintést, a korai videoklipektől a legújabb portrékig. Corbijn a modern vizuális kultúra több területén kísérletezett, így a kiállításon rövidfilmek, videoklipek, koncertek díszlettervei, könyv- és lemezborító-tervek láthatók. Alapvető kifejezési médiuma azonban a fotográfia volt és maradt. Az impresszionizmus sodrában Kogart Ház 1062 Budapest, VI. kerület, Andrássy út 112. Telefon: 1/354-3836, 1/354-3820 www.kogart.hu 2009. április 3 - augusztus 2. A művészettörténetben új fejezet a francia impresszionisták festészete, amely utat nyitott az évszázadokon átívelő akadémizmussal szemben a modern művészetnek. A szabadban való festés, a festmények atmoszférikus, fénnyel telített képi világa együtt járt a kötetlenebb témaválasztással. A kiállításon a magyar plein air olyan festőóriásai sorakoznak fel mint Szinyei Merse Pál, Paál László, Munkácsy Mihály és Mednyánszky László. A nagybányai művésztelep új festőiségű törekvései, a szolnoki iskola művészeinek munkái mellett, Rippl-Rónai József, Vaszary János, Csók István és a magyar festészet számos más kiemelkedő művészének alkotásai új megközelítésben kerülnek egymás mellé e falakra. ZöldPont - Élhető város a Millenárison Millenáris, B csarnok 1024 Budapest, Fény utca 20-22. e-mail:
[email protected] www.jovohaza.hu 2009. május 15 - december 30. A ZöldPont - Élhető város a Millenárison című interaktív, tudományos kiállítás a 4 fő elem: a föld, a levegő, a víz és a tűz témáján keresztül a környezettudatos gondolkodásra hívja fel a figyelmet. A Millenáris a kiállítás ideje alatt olyan „zöld pont”-ként működik, ahol a látogatók művészeti projekteken, oktatási eszközökön és a mindennapi életben alkalmazható megoldásokon keresztül tanulmányozhatják az energiagazdálkodás, a hulladékgyűjtés, valamint az ehhez kapcsolódó modern technológiák és új kutatások eredményeit. A kiállítás mellett a Jövő Iskolája iskolán kívüli tanórákat tart a 6-18 éves korosztálynak. Az iskolás csoportok a tanórákhoz illeszthető foglalkozások által is megismerhetik a ZöldPont - Élhető város a Millenárison kiállítás tartalmát. A kooperatív és drámamódszerekkel tartott foglalkozások az interaktivitásra, az önálló, kritikai gondolkodásra fókuszálnak.
dalszöveg refr.: (na)Gyere át, várok rád Fenn a fámon Itt egy jó barát lóg Minden ágon (na) Gyere át, hagyjuk már A szép új világot Innen mindent jobban látok!
Supernem
Majomdal Ülök a fámon, állapot Mától az állat én vagyok Itt helyre állt a rend Õsközösség újfent Minek a civilivizáció Amikor nincs meg a ráció Jobb lesz, ha itt ülsz fent Kezdjünk újra mindent
Itt mindenki vakarhat De senki sem takargat Nyíltan megbeszélhetnénk Majd, hogy kik miket akarnak Olyan meghitt a pillanat Ahogy ülünk az ég alatt Forradalmi mámor Nem szednek le senkit A fámról! Két kezed tedd az égre fel Mert tudod, az a mai örömhír Hogy létezel! Szépen lassan kifakul A földön a tudat, majd A csillagaid mutatják az utat refr. Rázzunk a fámon! Lógjunk az ágon! Ez minden álmom!
Két kezed tedd az égre fel Mert tudod, az a mai örömhír Hogy eszel és létezel! Itt a fámon rázhatok Vagy akár feljebb is mászhatok És ha feljutok majd Majomképet vágok Ahogy mászom a lombokon Nem dilemmázok a gondokon Nem dolgozom, de elvégzem a dolgom Két kezed tedd az égre fel Mert tudod, az a mai örömhír Hogy létezel! Szépen lassan kifakul A földön a tudat, majd A csillagaid mutatják az utat
Válogatta Csanádi Kriszti
divat Donna Karan
Számtalanszor jutalmazták, többek között: 1977-ben megnyerte a Coty American Fashion Critics díját, amit 1982-ben ismét neki ítéltek. Két évvel később szintén a Coty szerepeltette az év legjobbjai listáján; bevezették a Coty Hall of Fame-be. 1990-ben a Divattervezők tanácsa az év nőiruha-, majd rá két évre az év férfiruha tervezőjének nevezte. 1996-ban újfent a női kollekciójáért jutalmazták, és életműdíjat kapott 2004-ben. Donna Karant a divatvilágban az elasztikus ruhái, valamint az Essentials vonala tette híressé. Utóbbi hét darabból álló, egymással könnyedén kombinálható, egységes öltözeteket jelentett. Ahogy egyre több amerikai nő vetette meg a lábát az üzleti életben, keresetté váltak az elegáns, visszafogottan kifinomult darabok, főként feketében, fehérben
A kezdetek 1948. október 2-án született New Yorkban. Szabó édesapja 3 éves korában meghalt, így szintén a divatiparban tevékenykedő mostohaapja és modell édesanyja nevelte Long Island Hewlett városában. Az ottani gimnáziumban érettségizett 1966-ban, majd a Parson’s School of Design-ban tanult tovább. Karrier Az iskolában töltött két év után nyári munkára vették fel, majd a diploma megszerzése után főállásban csatlakozott Anne Klein csapatához, akinek a halála után a tervező részleg vezetőjévé vált. 1982-ben megalkotta az Anne Klein II kollekciót, a divatház kifejezésmódjának megfelelő ruhákkal, de már saját stílusjegyeit is láttatni engedte. 1984-ig maradt a pozíciójában, mert saját kollekciója megvalósítása mellett döntött, amit egy évvel később a nappalijában mutatott be és nem várt sikert aratott vele.
és szürkében. Olyan ruhákat tervez, amelyeket ő maga is hordana. A pletykák szerint nem enged ki egyetlen darabot sem műhelyeiből, amíg fel nem próbálta őket és nézte meg, hogy neki jól állnak-e. Ruháit nem modellekre, hanem igazi, mindennapi nőkre tervezi, akik kényelmes, ugyanakkor stílusos darabokat szeretnének. 1973-ban ment feleségül Mark Karan butiktulajdonoshoz, akitől egy lánya, Gabrielle született. Donna Karan New York nevű kollekcióját lánya tinédzserré válásakor ötlötte ki; úgy döntött, a fiatalabb generációnak is tervezni akar. A DKNY kollekció darabjai olcsóbbak és fiatalosabbak, ugyanakkor stílusosak és exkluzívak. Válása után Stephan Weiss szobrásszal házasodott össze, két gyerekük született. Weiss annak idején a cégalapításban, valamint az üzleti teendőkben is sokat segített. A férfi 1995-ben vonult vissza, hogy életét és energiáit teljesen a szobrászatnak szentelhesse.
1987-ben egykori iskolája díszdoktorrá avatta és az igazgatótanács tagjává választotta. Kötelességének érzi, hogy ismertségét jótékony célokra fordítsa, így pl. alapítványt hozott létre az AIDS elleni figyelemfelkeltés oktatására, többek között pedig egy rákellenes alapítványt is támogat. A hűség aromája
Donna Karan New York „Minden, amit csinálok az életben, szív, test és lélek kérdése. A tervezés számomra személyes kifejezése mindannak, ami vagyok: feleség, anya, művész és üzletember – sok-sok szerep, melyet a nők általában megpróbálnak egyensúlyban tartani. De mindenekelőtt és elsősorban nő vagyok; a nők minden bonyolultságával, érzelemvilágával és hangulatával” Ezt nyilatkozta Donna Karan, a nevét viselő nemzetközi vállalat elnöke és vezető tervezője, aki 1985-ben még saját nappalijában tárta a nagyközönség elé kollekcióit s akinek munkái azóta földgolyónk minden sarkába eljutottak, hogy egy valódi tehetség megnyilatkozásainak „tanúiként mosolyogjanak” a kedves vásárlókra, kedvet és hangulatot teremtve mind hölgyeknek, mind férfiaknak arra, hogy a hamisítatlan Donna Karanstílust magukra öltsék, sőt dominánssá is tegyék ruhatárukban!
divat Azzal a kéréssel kerestetek meg minket, hogy írjunk a számotokra is elérhető boltokról és azok történetéről. Íme a New Yorker cég bemutatása...
A New Yorkerben a világ divatiparának egyik élharcosát tisztelhetjük. Elég csak azt megnéznünk, hogy hol kezdték: 71-ben egyetlen kis flensburgi farmer áruházzal; mostanra pedig behálózták egész Európát üzletláncaikkal! 34 év alatt megszerezték a hőn áhított nemzetközi hírnevet, azt az alapot, ami hosszú távú vállalkozásokhoz elengedhetetlen. Legyen az sport, munka vagy utcai ruházat, a New Yorker mindenhol bizalmat érdemel, persze főként fiatalokat vesznek célba, de azért az idősebbeknek is bátran ajánljuk.
Fiúk és lányok találhatnak maguknak ruhát és kiegészítőket laza és elegáns stílusban egyaránt. A termékek között megtalálhatóak többek között a Fishone, Amisu, Smog, Censored. Az eladók fiatalok, és vásárlás közben a jó zene is hozza a hangulatot:) Csanádi Kriszti
A New Yorker-ben mindig vannak leárazások :)
receptek Főzés nélküli vaníliafagyi Hozzávalók: 3,5 dl tejszín 4 dl tej 1 tubus sűrített tej 1 vaníliarúd kikapart belseje 2 banán A tejet, a tejszínt és a sűrített tejet összekevertem hűteni nem is kellett, mert a hűtőből vettem elő mindent. Hozzátettem a vaníliát és már mehetett is a fagyigépbe. Mielőtt elérte volna a tökéletes állagot a két összeturmixolt banánt is beleöntöttem.
Gyors csokoládéöntet Hozzávalók: 2,5 dl víz 50 g jó minőségű, cukrozatlan kakaópor 125 ml kukorica-maláta szirup (bio boltokban kapható ennek hiányában helyettesíthető Golden Syruppal, glükóz sziruppal, vagy mézzel) 60 g étcsokoládé 1 evőkanál nádcukor A hozzávalókat vízgőz felett összeolvasztottam, és rövid pihenő után a hideg fagyira locsoltam. Isteni párosítás!
pályázatok, szakkörök PÁLYÁZAT KÉPREGÉNYEK RAJZOLÁSÁRA Az AVANA Egyesület pályázatot hirdet képregények létrehozására. • • • • •
A pályázaton minden olyan alkotó részt vehet, aki e művészeti területen pályakezdőnek számít. Az alkotóknak szabadon választott technikával min. 2, max. 8 oldal terjedelemben képregényt kell készíteniük. A művek készülhetnek egyéni ötletből vagy más szerző írása alapján – ebben az esetben kérjük mellékelni az eredeti mű írójának írásos hozzájárulását, amelyben lemond a szerzői jogdíjról és engedélyezi művének képregénybe való átültetését. Egy pályázó egy művel pályázhat. A díjazásra összértékben 50 ezer Ft áll az Avana Egyesület rendelkezésére, mely összeg az elért helyezés arányában oszlik meg az 1-3. díjazott pályázó között.
A pályázatok postára adásának határideje: 2009. július 5. A pályamunkákat kérjük eljuttatni:
Bódi Ildikó 3100 Salgótarján, Fáy András krt. 86. • • •
Kérjük a pályázókat, hogy a képregény minden lapjának hátoldalán pontosan tüntesse fel az oldalszámozást, az alkotó nevét és a mű címét, valamint az eredeti műnél alkalmazott grafikai technikát. A műveket egy nyomtatott (másolt) példányban kérjük benyújtani. A pályázati anyagot CD-n, flopin vagy e-mailban is meg kell küldeni. A legsikerültebb alkotásokat az Avana Egyesület háromtagú zsűri véleménye alapján díjazza.
Eredményhirdetés és díjkiosztás: HUNGAROCON Országos Sci-fi Találkozó, 2009 További részletek az Avana Egyesület honlapján www.avana.hu találhatók. A képregények megtekinthetők 2009. július 10. és 31. között a HUNGAROCON helyszínén (JAMKK, Salgótarján Fő tér 5.) szervezett kiállításon, illetve folymatosan az Egyesület honapján. A pályázó a pályázat beadásával hozzájárul ahhoz, hogy műve megjelenhet az Avana Egyesület kiadványaiban: az Új Galaxisban, és az Avana Arcképcsarnokban. Vállalja továbbá, hogy a beküldött alkotásokat az eredményhirdetésig más pályázatra illetve publikálásra nem nyújtja be, ill. interneten sem jelenteti meg. Amennyiben az Egyesület a pályázó művét publikálja, a szerző, a másodközlés, ill. az interneten való megjelenés esetében, az Egyesületet értesíti, és a publikációban feltünteti az első megjelenés helyét és idejét.