Fenntartó - egyesületi vezetőség Tagjai: A közgyűlés által három évre választott elnökből és a közgyűlés által a négy legtöbb szavazatot kapott vezetőségi tagjából áll. Az egyesület képviseletére az elnök vagy az általa megbízott személy jogosult. Célszerű, hogy a vezetőség tagjai olyan személyekből álljanak, akik ismerik és egyetértenek szervezetünk alapelveivel és küldetésével, valamint az alábbi kompetenciákkal rendelkeznek: ∙ szakmai kompetenciák: gazdasági-gazdálkodási és/vagy pedagógiai, és/vagy szervezet és intézményműködtetési, ill. vezetői tapasztalatok, ∙ szociális kompetenciák: pl. együttműködési készség, kommunikációs készség, reflexiós készség, problémamegoldó- és konfliktuskezelő készség, ∙ szervezetünkre vonatkozó tapasztalatok: az egyesületi munkában és az általa fenntartott intézményekben szerzett gyakorlati tapasztalatok (pl. munkacsoportokban egyéb szervezeti egységekben, mandátumokban). Főbb feladatai: A vezetőség az egyesület stratégiai javaslatokat előkészítő valamint operatív döntéshozó és ügyvezető szerve. Gondoskodik a közgyűlés döntéseinek előkészítéséről, határozatainak végrehajtásáról, az alapszabályban meghatározott feladatok megvalósításáról, és ellátja az általa fenntartott intézmények működtetéséből származó fenntartói feladatokat. Feladatainak ellátáshoz a fenntartó státuszokat létesít és munkaköröket, illetve mandátumokat alakít ki. Jelenleg az alábbi státuszokkal rendelkezik: ∙ egyesületi elnök, ∙ gazdaságvezető, ∙ általa fenntartott intézmények vezetői - akik az intézmények foglalkoztatásában vannak, de a fenntartó egyesület elnöke gyakorolja felettük a munkáltatói jogkört, (jelenleg óvoda és iskola) ∙ pályázati és egyéb projektek (pl. játszócsoport) lebonyolítása esetén projektek munkatársai. A fenntartó egyesület tiszteletben tartja az általa fenntartott intézmények önigazgatással kapcsolatos törekvéseit, valamint azt, hogy az intézmények az egyes feladatokat mandátumdelegálással, kompetens felelősökkel és munkacsoportok útján látják el. A vezetőség munkáját éves munkaterve alapján végzi. Konkrét feladatai: - A fenntartó az intézmények működtetésére épületeket bérel, melyet átad használatra az intézményeknek. Az iskola az épületet az általa létrehozott épületcsoporton keresztül működteti. Az iskola épületét jelenleg az NGSZ-től bérleti szerződéssel vesszük bérbe, az épület beruházási költségeit az NGSZ felé elszámolhatjuk, és a két fél által aláírt jegyzőkönyv alapján technikai számlát kell kiállítani az NGSZ felé. Az óvoda épületét a Kreatív Formák Alapítványtól béreljük, itt a bérleti díj mellett a rezsi költségeket (kivéve a gázdíjat) is az Alapítvány számlázza az egyesület felé. - Köteles az állami normatívát a részére folyósított naptól számított 15 napon belül tovább utalni az általa fenntartott intézmények részére. - Adományok cél szerinti hasznosítása, újabb források bevonása (pl. támogatások, pályázatok). - Munkáltatói és fenntartói jogok gyakorlása munkatársai, ill. az általa fenntartott intézmények vezetői vonatkozásában. - Vezeti és aktualizálja a belső szabályzókat, dokumentációkat (pl. minőséggondozó kézikönyv fenntartóra vonatkozó részei, egyesületi munkaköri leírások, tagnyilvántartás, vezetőségi és
közgyűlési jegyzőkönyvek, határozatok, egyesületi szerződések és megállapodások, pénzügyi szabályzatok). - Évente nyilvánosságra hozza az általa fenntartott intézmények munkájával összefüggő értékelését, mely az intézményvezetők fenntartó előtti éves beszámolóján alapul. - A fenntartó és az iskola közösen kidolgozta az ún. panaszút folyamatát, és ezen keresztül biztosítják az iskolával kapcsolatos problémák megoldását. - Az alapszabályában meghatározott tevékenységéhez kapcsolódó konkrét feladatokat és projekteket koordinál. - Delegáltjain keresztül részt vesz az Igazgatási Konferencia és az óvodai Kerekasztal ülésein, valamint amennyiben szükséges a munkacsoport üléseken és egyéb egyeztető megbeszéléseken (pl. iskolavezetés, gazdasági csoport, stratégiai ülések). - Képviselet a Magyar Waldorf Szövetség fenntartói kollégiumában. - Évente legalább egyszer közgyűlés összehívása, ahol ismerteti éves munkatervét és költségvetési szabályzat alapján elkészített költségvetését, valamint beszámol a munkájáról a tagoknak. - Pénzügyi adatszolgáltatási kötelezettség - KIR-gazdasági statisztika adatszolgáltatás (jelszó és felhasználó név a gazdasági vezetőnél, határidő: május 31.). - KSH adatszolgáltatás a Civil és nonprofit szervezetek tevékenységéről (gazdaságvezető, május 31.). - Normatíva igénylés (tárgyév január 31.), pótigénylés/lemondás (tárgyév 06.30 és 10.31.), elszámolás (tárgyévet követő év 03.31.). - Iskola tankönyvrendelésének fenntartói jóváhagyása (április 30, június 30., pótrendelésnél szeptember eleje). Ellenőrzések, értékelések: Kétévente törvényességi felülvizsgálat keretében ellenőrzi az általa fenntartott intézmények gazdálkodását és jogszabályoknak megfelelő működését (ellenőrzi az szmsz-t, házirendet, pedagógiai programot, ill. ellátja a balesetmegelőzési-, gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellenőrzését, rögzíti az óvoda éves nyitvatartási rendjét, és meghatározza az óvodai maximált csoportszámot, csoportlétszámot). Valamint rátekint arra, hogy az iskola a létrehozásakor meghatározott szellemi alapoknak megfelelően működik-e, értékeli a nevelési-oktatási intézmény pedagógiai programjában meghatározott feladatok végrehajtását, a pedagógiai-szakmai munka eredményességét. Az Utak a minőséghez minőséggondozó eljárás alapján értékeli a munka minőségét az iskolavezetéssel és az iskola minőséggondozó csoportjának bevonásával. MÁK normatíva felhasználásával kapcsolatos ellenőrzésein részt vesz, ez évente van, a MÁK előzetesen megküldi az ellenőrzéssel érintett területeket (óvodai és iskolai gyermek létszám, étkezés, tankönyv, ped.munkát közvetlenül segítők, mesterpedagógus normatíva, művészeti normatíva) - az analtikus nyilvántartások és az alátámasztó dokumentációk vezetése az intézmények vezetőinek a feladatai. Döntés előkészítés közgyűlés számára az alábbi témákban: - alapszabály módosítások, - éves költségvetés és szakmai terv, - közhasznúsági jelentés és éves beszámoló. Önálló döntési jogkör: - Meghatározza az általa fenntartott intézmények éves költségvetés keretét és azzal együtt az engedélyezett létszámkeretet (a gazdasági munkacsoporttal együttműködve). Az intézmények ezen a költségvetési- és létszámkereten belül önállóan gazdálkodó jogi személyek. (Minden tanév előtt.) - Az iskola megfelelő szerveivel egyeztetve meghatározza a térítési díj és tandíj szabályait, a szociálisan adható kedvezményeket (gazdasági és szociális csoporttal valamint iskola-, és óvodavezetéssel egyeztetve - minden tanév előtt).
- Intézmény létesítés, valamint döntés az intézmény neve, gazdálkodása, átszervezése, összevonása, megszüntetése, tevékenységi körök módosítása, jogának átadása tekintetében. - Óvodai és iskolai felvételi fellebbezések, az intézmények nyitvatartási idejének meghatározása (minden tanév előtt). - Csoportok és osztályok számának meghatározása, létszámtól való eltérés engedélyezése (minden tanév előtt). A fenntartó jóváhagyása szükséges: - Az iskolaképviselő személyét a fenntartó hagyja jóvá, akit a mindenkori jogszabályi feltételeknek megfelelően a tanári kollégium választ ki. - Az óvodavezető személyét a fenntartó hagyja jóvá, akit a mindenkori jogszabályi feltételeknek megfelelően az óvónői kollégium választ ki. - A nevelési-oktatási intézmény SZMSZ-e, házirendje, valamint a nevelési-oktatási intézmény pedagógiai programja a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. - A tanév indítása előtt jóváhagyja az iskolavezetés által kidolgozott és a Tanári Kollégium által elfogadott tantárgyfelosztást és éves munkatervet. - A tanév indítása előtt jóváhagyja az óvónői kollégium által kidolgozott és elfogadott éves munkatervet. - Jóváhagyja az intézmények továbbképzési programját. Kikéri az intézmény alkalmazotti közössége, az óvodai kerekasztal, IK , a szülői szervezet, az iskolai diákönkormányzat véleményét az alábbiakban: ∙ köznevelési intézmény megszüntetésével, ∙ átszervezésével, ∙ feladatának megváltoztatásával ∙ vezetőjének megbízásával, és visszavonásával kapcsolatban Egyetértési jogkör: Ha többletköltség merül fel, akkor a fenntartó egyetértése szükséges a pedagógiai programmal, valamint az szmsz-el és házirenddel kapcsolatban. Erre 30 napos határidő áll rendelkezésére. A fenti felelősségi körök, jogkörök betartásáért és betartatásáért, valamint a feladatok elvégzéséért a fenntartó hivatalos képviselőjeként az egyesület elnöke felel. Egyesületi elnök feladatai Hivatalos képviselőként: - a fenntartóra vonatkozó jogszabályi előírások betartatása ( részletesebben lásd fentebb), és azt ezt vizsgáló különböző külső ellenőrzéseken képviselet (rendszeresen: Kormányhivatal, Államkincstár, pályázatkezelők, NGSZ; alkalmanként: NAV, Ügyészség, ÁSZ, egyéb szakhatóságok), valamint törvényességi ellenőrzések lefolytatása a fenntartott intézmények vonatkozásában - munkáltatói jogok gyakorlása az intézményvezetők (óvodavezető és iskolaképviselő) és az egyesületi dolgozók (gazdaságvezető, játszócsoport, pályázati és projekt munkatársak – ha vannak) vonatkozásában - meghatározza az általa fenntartott intézmények költségvetési keretét és az engedélyezett létszámkeretet - a megfelelő szervekkel együttműködve meghatározza a térítési díjakról szóló szabályokat - egyesület aláírói és utalványozási jogok gyakorlása - képviselet – vagy annak megszervezése - a különböző szervezeti üléseken (óvodai kerekasztal, IK, Wakond, Waldorf Szövetség Fenntartói Kollégiuma és közgyűlései)
- gondoskodik az éves szakmai terv és az éves költségvetés elkészítéséről - gondoskodik az éves mérleg és beszámoló, ill. a közhasznúsági jelentés elkészítéséről (ún. szociális mérleg) - panaszos ügyek esetén fellebbviteli fórum a fenntartott intézmények vonatkozásában Ügyvezető elnökként: - szakmai tervezés (éves szakmai terv) és költségvetés elkészítés (éves költségvetés) összehangolása, azok teljesülésének nyomon követése - napi kapcsolattartás a gazdaságvezetővel, a likviditás nyomon követése - vezetőségi ülések előkészítése, szervezése, dokumentálása - közgyűlések előkészítése, szervezése, dokumentálása - vezetőségi és közgyűlési határozatok munkatervekké alakítása, végrehajtása, a döntéshozó fórumokra döntés-előkészítési anyagok elkészítése - belső szabályzók fenntartóra vonatkozó részeinek aktualizálása (pl. alapszabály, szmsz vonatkozó részei, érintett munkaköri leírások) - tagnyilvántartás vezetése - kapcsolattartás és együttműködés a tanári- és óvónői kollégiummal, szülői szervezettel, munkacsoportokkal, mandátumgazdákkal különböző feladatok mentén, ill. a jogásszal - futó projektek összehangolása Munkavégzéshez szükséges feltételek és kompetenciák: - vonatkozó külső és belső szabályozók (alapdokumentumaink, folyamatszabályzóink, feladatleírásaink ismerete – minőségügyi kézikönyvünk összefoglalja ezeket) és szervezeti működésünk ismerete (Waldorf kisokosban összefoglalva) - civil szervezetekben, oktatásban szerzett tapasztalat és vezetési tevékenységben szerzett jártasság - waldorfos tapasztalat - kommunikációs és együttműködési készség - fizikai, lelki, szellemi teherbírás és terhelhetőség Juttatás: A fentiekre jelenleg napi 6 órás státusz van végzettségnek megfelelő közalkalmazotti besorolással (nálam ez havi br. 220.000 Ft) + 20%-os vezetői pótlékkal (nálam ez havi br. 37.850 Ft) Az alábbi érvényben levő közgyűlési határozatot az én esetemben nem érvényesítettük. Miután decemberben lemondtam, ezért erre nem is tartok igényt, de az utánam jövő elnökkel ez alapján kell megkötni a szerződést. Vagy ha a közgyűlés most nem így gondolja, akkor új határozatot kell hozni.
"Az egyesületi elnök fizetése a kjt. besorolás alapján kerül meghatározásra és 20%-os vezetői pótlékot állapítanak meg a részére szeptembertől napi 6 óra munkavégzés mellett. 2016. 01. 01-től a munkaideje szintén kjt-s besorolás alapján napi 8 órásra növekszik. A vezetői pótlék januártól akkor növekszik az addigi 20%-ról 40%-ra, amennyiben azt az új költségvetés lehetővé teszi. Határozat: közgyűlés 4/2015.09.14."
Program- és projektszervezéssel, ill. kommunikációval-marketinggel valamint forrásszerzéssel kapcsolatos feladatok
(a feladatok most is adottak, jelenleg státusz vagy mandátum nincs hozzá, ezek többségét az utóbbi években az egyesület munkatársai és/vagy önkéntesei látták el; ezek némelyike hozzárendelhető a wakond tagok feladataihoz is akár)
- waldorf kisokos és szülői kézikönyv aktualizálása - honlapon való aktuális megjelenések aktualizálása (technikailag a rendszergazda megcsinálja, ha valaki szól neki, de magától nem követi ezeket nyomon), ill. akár részvétel a Kalendárium szerkesztésében is (a beiratkozási időszakban kiemelt figyelem minderre) - szórólapjaink, kiadványaink aktualizálása - média megjelenések írott és netes felületeken is (rendezvények és beiratkozások kapcsán különösen) - segítség a szabadévesnek a Waldorf Hetek szervezésében és hírelésében - segítség a Szülők Iskolája szervezésében (ha lesz újra ilyen, vagy pl. Szellemi Műhely, Iskolafórumok, egyéb belső szervezeti rendezvények) - külső helyszíneken való rendezvények szervezése (pl. Hídi Vásár, Vadaspark, Füvészkert) - óvodák, iskolák, potenciális célcsoport célzott megkeresése (gyereklétszám növelése miatt) - reklám- és ajándéktárgyak készíttetése (pólók, bögrék, naptárak, stb.) - nyári táborok szervezése (ha lesznek újra ilyenek) - részvétel a pályázatok figyelésében, megírásában - részvétel a projektek generálásában és ezekhez esetleges támogatók szerzése (utóbbi kettőhöz kiemelten fontos tudni, hogy szakmailag mit szeretne a TK)
Fontos határidők a munkában (2016) dátum
feladat
végrehajtó
Január 5-ig
Munkaszerződés módosítások előkészítése (minimálbér, átsorolások)
munkaügyes
Január 15-ig
NGSZ elszámolás (legkésőbbi időpont, tavalyi évre, tavalyi számlákkal!
gazdasági vezető + épületcsoport vezetője
Január 18-ig
Közgyűlési meghívó kiküldése + web lapra feltetetni
egyesületi elnök
Január 26.
Szülői fórum az iskolában
meghívottként egyesületi elnök és gazdvez. és wakond
Január 31.
FEB-el egyeztetni a közgyűlési anyagokat + kiküldeni
egyesületi elnök
Január 31.
Adományozóknak igazolások kiállítása
gazdasági vezető + könyvelő
Január 31.
Normatíva igénylés beadása (jogvesztő!)
gazdasági vezető
Február 3.
Közgyűlés: tavalyi éves beszámoló + közhasznúsági melléklet, egyesületi elnök visszatekintése, jelölő bizottság választása + választással kapcsolatos közgyűlés időpontja
Február 15-ig
A közgyűlési anyagok bíróságra való eljuttatása
egyesületi elnök
Február 15-ig
Waldorf óvónő keresése a játszócsoportba - vagy további játszócsoportként való működés
Játszóházas óvónők (+ Marcsi, Edit)
Február 15-ig
Közgyűlési meghívó kiküldése + web lapra feltetetni (14 nappal előtte)
egyesületi elnök
Február 25-ig
Iskolaképviselői pályázat kiírása (előtte egyeztetés TK-val, közgyűléssel)
egyesületi elnök
Február 25.
Amennyiben a játszócsoport ovivá alakul (waldorf óvónő hiányzik jelenleg hozzá), jelezni a Waldorf Szövetség felé (névhasználati eljárást kezdeményezni)
egyesületi elnök
Az összesítő kimutatást és a nyilatkozatokat a fenntartónak kell leadnia, az intézmények adják le a saját adatlapjaikat a fenntartónak. A fenntartónak minden dokumentumot alá kell írnia, csak így fogadja el a MÁK.
Március 2.
Tisztújító közgyűlés
egyesületi elnök
Márciusban
Feladatok és dokumentumok átadás-átvétele
egyesületi elnök
Dátum
feladat
végrehajtó
Március ?
Alakuló vezetőségi ülés, éves munkaterv feladatok átnézése, elosztása
(új) egyesületi elnök
Március 15-ig
A közgyűlési anyagok bíróságra való eljuttatása
egyesületi elnök (jogász segít)
Március 31-ig
Szükséges költségvetési egyeztetések, a hiány kezelésére javaslatok
egyesületi elnök
Március 31-ig
Iskolaképviselő pályázatok egyeztetése a TK-val
egyesületi elnök
Március 31.
Éves normatíva elszámolás benyújtása
gazdasági vezető
Március 31-ig
Ránézni a szülői kintlevőségekre, tartozásokra
Gazdasági vezető és szocbiz csoport segít
Március-április
Ha a játszócsoport óvodává alakul, sok teendő külön feladatterv szerint (pl. szakhatóságokkal egyeztetés, esetleg többcélú intézménnyé alakulás, költözés, stb.)
egyesületi elnök
Április 15-ig
Vezetőségi ülés: új iskolaképviselő jóváhagyása, (majd: értesítése, engedélyeztetése az EMMI-nél), költségvetés, szakmai terv és egyéb közgyűlési anyagok tárgyalása (ezeknek eddig készen kell lenni)
egyesületi elnök
Április 15-ig
Megnézni a tagnyilvántartást, aki nem fizetett tagdíjat 1. felszólítás
egyesületi elnök
Április 15-30. között
Szmsz felülvizsgálatát kezdeményezni ovinál, iskolánál
egyesületi elnök
Április 30. körülig
Remélhetőleg addig megérkezik a jogerős bírósági végzés, utána bankban átjelentés (token, kártya), előtte közjegyzőnél aláírási címpéldány, NAV-nál bejelenteni + ahol még kell
egyesületi elnök
(több idő van rá, de szeretném mihamarabb a bejegyzést)
(kormányhivatal?, kincstár?, Waldorf Szövetség) Dátum
feladat
végrehajtó
Április 30
Iskolai tankönyvrendelés jóváhagyása
egyesületi elnök/gazdasági vezető
Május 5-ig (közgyűlés előtt min. 15 nappal)
Közgyűlési meghívó kiküldése + web lapra feltetetni
egyesületi elnök
Május 20-ig
1%-os gyűjtés (web lap, táskaposta, szórólap könyvelőknek)
gazdaságvezető és könyvelő segít
Május 31-ig
Ha a játszócsoport óvodává alakul, legkésőbb eddig kell a kész (!) papírokat beadni a kormányhivatalnak
egyesületi elnök
Május 31-ig
Közgyűlés: éves szakmai terv és költségvetés elfogadása (létszámengedélyek is), ha a leendő óvoda miatt többcélú intézmény leszünk, akkor alapító okirat módosítások is
egyesületi elnök
Május 31-ig
Éves beszámoló és közhasznúsági melléklet bírósághoz való elküldése
egyesületi elnök (könyvelő segít)
Május 31-ig
Vezetőségi ülés: mekkora létszámok lesznek óvodában, iskolában – rátekinteni az intézmények helyzetére + kell-e szülői hozzájárulást emelni
egyesületi elnök
Május 31
Gazdasági KIR statisztika benyújtása
gazdasági vezető
Május 31
Ksh-Statisztikai jelentés a civil és nonprofit szervezetek tevékenységéről
gazdasági vezető
Június 15-ig
A közgyűlési anyagok bíróságra való eljuttatása
egyesületi elnök
Június 15-ig
Leülni az új iskolavezetési körrel
vezetőség
Június 15-ig
Ránézni hogyan állunk az NGSZ elszámolással (3,5 millió Ft kell ebben az évben felújításra) – akár vezetőségi ülésen
épület csoport vezetőjével + gazdasági vezetővel
Június 15-ig
Megnézni a tagnyilvántartást, aki nem fizetett tagdíjat 2. felszólítás
egyesületi elnök
Dátum
feladat
végrehajtó
Június 30.
Tankönyveknél módosított normatíva igénylés benyújtása. Tankönyv rendelés módosítás jóváhagyása a KELLO felületén
gazdasági vezető
Július-augusztus
Várható MÁK ellenőrzés (előtte kb. 10 nappal előtte jelzik)
gazdasági vezető (+isk.képvis. +egyesületi elnök+óvodavezető)
Július
Leendő elsős szülőknek bemutatkozás (+ aktualizált waldorf kisokos átadása)
osztálytanítóval egyeztetni + 9-edikes osztálykísérővel (oda is jönnek újak) + oviban is majd első szülőire menni (aug.)
Július
Gazdaságvezető és játszócsoportosok munkaszerződése lejár, megbeszélni hogyan tovább
vezetőség
Augusztus
Vezetőségi ülés: létszámengedélyek következő tanévre, intézményi értékelések (web lapra is!), térítési díj szabályzat elfogadása, beiskolázási terv, intézményi éves tervek, tantárgyfelosztások, házirendek jóváhagyása, intézmények éves beszámolóinak értékelése, elfogadása, intézmények gyermek- és ifjúságvédelmi beszámolói, balesetvédelmi épületbejárások jegyzőkönyvei
vezetőség (egyeztetni a nyitó TK vezetőjével és az óvónői kollégiummal)
Augusztus 31.
Szerződésmódosítások előkészítése (átsorolások)
munkaügyes, óvodavezető
Szeptember 1.
Játszócsoportos bérleti szerződés lejár, ha nem mondjuk fel, határozatlan idejűvé válik!
egyesületi elnök
Október 15.
Megnézni a tagnyilvántartást, aki nem fizetett, törölni a nyilvántartásból (előtte vezetőségi ülés)
egyesületi elnök
Október 31.
Október 1-jei KIR stat adatok alapján normatíva igény benyújtása
gazdasági vezető
November eleje
Utam iskolai audit (előtte felkészülés)
minőséggondozó csoport vezetője
November
jövő évi költségvetés tervezés elindítása
gazdaságvezető
November
Fenntartói ellenőrzések lefolytatása az intézmények vonatkozásában (2014. őszén volt utoljára) – előtte és utána vezetőségi ülés (utána nézni új szabályzóknak, pl. tanfelügyelet, intézményi önértékelés)
egyesületi elnök
December
NGSZ elszámolást elkészíteni (ha nincs meg az évi 4 millió általuk elfogadott felújítás, fizetnünk kell)
gazdaságvezető, épület csoport vezetője
Ebben nincsen benne: Ik ülései, óvodai kerekasztal ülései, szülőkkel kapcsolattartás részletei, MWSZ Fk ülések időpontjai, időközben indítandó projektek és pályázatok, rendezvények (pl. Waldorf Hetek), egyéb külső ellenőrzések, játszócsoportból ovivá válás részletei, munkatársak esetleges cseréje (visszatekintések, kiválasztás pl.), esetleges panaszok kapcsán teendők, egyéb szabályzatok (pl. költségvetés, panaszkezelési) átvizsgálása, iskola- és óvodavezetéssel egyeztetések, és egyéb váratlan helyzetekkel kapcsolatos feladatok.