FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK Győr-Moson-Sopron megye
Szakképzési rendszerünk A „Szakképzés a gazdaság szolgálatában” című kormányhatározat értelmében szakképzési rendszerünk a 2016/17. tanévtől gyökeresen átalakult. A cél a munkaerőpiaci igényekre gyorsan, és rugalmasan reagáló, minőségi szaktudást, és számos karrier-utat biztosító szakképzési rendszer kialakítása. A következőkben szeretnénk felhívni a figyelmet az intézménytípusok új elnevezésére, és azokra a szerteágazó lehetőségekre, amelyeket a szakképző iskolák kínálnak az oda jelentkező diákoknak. Az eddigi szakközépiskolát az idei tanévtől már szakgimnáziumnak hívják, mivel itt már a 9. osztálytól a közismerettel párhuzamosan folyik a szakmai elmélet és gyakorlat oktatása is. A 12. évfolyam érettségivel és az ágazatnak megfelelő szakképesítést/szakképesítéseket igazoló OKJ bizonyítvány megszerzésével zárul. A tanulók érettségi után egy év alatt érettségire épülő szakképesítést (pl. technikusi végzettséget) szerezhetnek, de akár egyetemen, főiskolán is folytathatják tanulmányaikat. Jó hír az is, hogy aki a szakirányú felsőoktatásban tanul tovább annak a szakgimnáziumi tanulmányok beszámításával a képzési idő lerövidülhet.
SZAKGIMNÁZIUM 4 ÉV érettségi vizsga és OKJ szerinti szakképesítés
+ 1 ÉV az ágazathoz tartozó OKJ szerinti technikusi szintű szakképesítés
FELSŐOKTATÁS
+2 ÉV NEM az ágazathoz tartozó OKJ szerinti technikusi szintű szakképesítés
MUNKAERŐPIAC
A korábbi szakiskola immár szakközépiskolaként kínál egységesen három éves szakmai, majd ezt követően két éves érettségire felkészítő képzést. Itt az első 3 évben nagyobb a szakmai tantárgyak és a gyakorlat aránya, mint a szakgimnáziumban. A 10. osztálytól - a duális szakképzés elvének megfelelően - a gyakorlati képzés tanulószerződéssel külső képzőhelyeken, valós munkakörnyezetben folyik. Az OKJ szerinti szakképesítést igazoló bizonyítvány megszerzése után a diákok két év alatt érettségit szerezhetnek, de persze választhatják a munkába állást is. Amennyiben az érettségi megszerzését választják, már csak a négy kötelező érettségi tárgyból kell vizsgát tenni, hiszen az ötödik tantárgyat a szakmai végzettség kiváltja. Az érettségi bizonyítvány megszerzése számos új tanulási-, és karrier-utat nyit meg a fiatalok előtt. SZAKKÖZÉPISKOLA 3 ÉV OKJ szerinti szakképesítés
SZAKKÖZÉPISKOLA + 2 ÉV érettségi vizsga
MUNKAERŐPIAC
EMELT SZINTŰ SZAKKÉPZÉS /FELSŐOKTATÁS
A szakképzési rendszer tartalmi változását megelőzte a szakképző iskolák átszervezése. 2015. július elsejével Győr-Moson-Sopron megyében három szakképzési centrum kezdte meg a működését, a Győri Műszaki Szakképzési Centrum, a Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum és a Soproni Szakképzési Centrum.
Tisztelt Olvasók! Kedves Tanulók!
Sok szeretettel köszöntünk mindenkit a Győri Műszaki Szakképzési Centrum nevében. Centrumunk fő feladata a szakképzett munkaerő biztosítása a térség fejlődése szempontjából kulcsfontosságú műszaki, valamint a sport és a rendészeti ágazatokhoz tartozó területeken. A centrum tagjai a következő győri és mosonmagyaróvári szakképző iskolák: Győri Műszaki SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája ,Győri Műszaki SZC Gábor László Építőipari Szakközépiskolája, Győri Műszaki SZC Hild József Építőipari Szakgimnáziuma, Győri Műszaki SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája , Győri Műszaki SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Győri Műszaki SZC Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Győri Műszaki SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája , Győri Műszaki SZC Szabóky Adolf Szakiskolája.
Iskoláink szoros kapcsolatban állnak a győri és Győr környéki járműipari, gépipari, informatikai és építőipari kis és nagyvállalatokkal, így diákjaink a duális szakképzés keretében olyan gyakorlati képzőhelyeken tanulhatnak, amelyek a későbbiekben munkavállalóként is megélhetést biztosítanak, vonzó munkakörnyezetet kínálnak. Célunk, hogy a pályaválasztás előtt álló diákokat és az Őket segítő szülőket támogassuk abban, hogy a tanulók sikeresen ki tudják választani a számukra legmegfelelőbb szakmát. Segítséget nyújtunk abban, hogy: Mely szakmában lehetnek sikeresek? Milyen szempontok alapján válasszanak iskolát? Ne feledjék, a jól megválasztott szakmával megalapozható egy sikeres életpálya, hosszú távra biztosítható a munkaerőpiacon való érvényesülés lehetősége. A korábbi szabályozástól eltérően az állam az esti felnőttoktatás keretében a második szakképesítés megszerzését is támogatja. Így azok a fiatalok és felnőttek is bátran forduljanak hozzánk, akik további szakképesítést kívánnak megszerezni! Elérhetőségeink: Győri Műszaki Szakképzési Centrum 9024 Győr, Nádor tér 4. telefon: 96/430-045 e-mail:
[email protected] honlap: www.gymszc.hu Keressen minket a Facebookon is!
Cím: 9024 Győr, Nádor tér 4 Telefon/Fax: 96/519-516 (132 mellék) E-mail:
[email protected] Honlap: www.gymszc.hu Főigazgató: Gede Eszter Szakmai főigazgató-helyettes: Hartyándiné Frey Aranka OM azonosító: 203037
Tagintézmények:
Győri Műszaki SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Győri Műszaki SZC Gábor László Építőipari Szakközépiskolája Győri Műszaki SZC Szabóky Adolf Szakiskolája Győri Műszaki SZC Hild József Építőipari Szakgimnáziuma Győri Műszaki SZC Hunyadi Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Győri Műszaki SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Győri Műszaki SZC Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Győri Műszaki SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Centrumunk fő feladata a szakképzett munkaerő biztosítása a térség fejlődése szempontjából kulcsfontosságú műszaki, valamint a sport és a rendészeti ágazatokhoz tartozó területeken. Iskoláink szoros kapcsolatban állnak a győri és Győr környéki járműipari, gépipari, informatikai és építőipari kis és nagyvállalatokkal, így diákjaink a duális szakképzés keretében olyan gyakorlati képzőhelyeken tanulhatnak, amelyek a későbbiekben munkavállalóként is megélhetést biztosítanak, vonzó munkakörnyezetet kínálnak. Célunk, hogy a pályaválasztás előtt álló diákokat és az Őket segítő szülőket támogassuk abban, hogy a tanulók sikeresen ki tudják választani a számukra legmegfelelőbb szakmát. Segítséget nyújtunk abban, hogy: Mely szakmában lehetnek sikeresek? Milyen szempontok alapján válasszanak iskolát? A jól megválasztott szakmával megteremthető az élethosszig tartó elhelyezkedés, munkavállalás lehetősége.
GYŐRI MŰSZAKI SZC BERCSÉNYI MIKLÓS KÖZLEKEDÉSI ÉS SPORTISKOLAI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9025 Győr, Cinka Panna út 2. Telefon: 96/529-520, Fax: 96/529-529 E-mail:
[email protected] Honlap: www.bercsenyi.eu Intézményvezető: Németh Zsolt; Fogadóóra: szerda 14:00–15:30 Pályaválasztási felelős: Győriné Németh Márta ált. igazgató-helyettes; Fogadóóra: hétfő 14:00–15:30 (Telefonos egyeztetés alapján más időpontban is.) OM azonosító: 203037 TAGOZATKÓDOK: 0101 Szakgimnázium; Közszolgálati ügyintéző, rendészeti osztály (OKJ 54 345 01) 0102 Szakgimnázium; Sportosztály, (kézilabda sportág) sportedző (OKJ 54 813 02) 0103 Szakgimnázium; Sportosztály (labdajátékok, ügyességi, vízi és küzdősportok) sportedző (OKJ 54 813 02) 0104 Szakgimnázium; Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző (OKJ 54 841 11) 0105 Szakgimnázium; Vasútforgalmi szolgálattevő (OKJ 54 841 05) 0106 Szakgimnázium; Közúti közlekedésüzemvitel – ellátó (OKJ 54 841 02) és Légi üzemvitel –ellátó (OKJ 84 841 03) 0107 Szakgimnázium; Közlekedésautomatikai műszerész (OKJ 54 523 03) 0108 Szakközépiskola; Motorkerékpár – szerelő (OKJ 34 525 07) 0109 Szakközépiskola; Rendészeti őr (OKJ 34 861 01)
Felvehető létszám: Szakgimnázium; Közszolgálati ügyintéző, rendészeti osztály
2 osztály
68 fő
Szakgimnázium; Sportosztály, (kézilabda sportág) sportedző Szakgimnázium; Sportosztály (labdajátékok, ügyességi, vízi és küzdősportok) sportedző Szakgimnázium; ; Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
1 osztály
34 fő
1 osztály
34 fő
1 osztály
34 fő
Szakgimnázium; Vasútforgalmi szolgálattevő
1 osztály
34 fő
Szakgimnázium; Közúti közlekedésüzemvitel – ellátó és Légi üzemvitel –ellátó
1 osztály
34 fő
Szakgimnázium; Közlekedésautomatikai műszerész
1 osztály
34 fő
Szakközépiskola; Motorkerékpár-szerelő
1 osztály
28 fő
Szakközépiskola; Rendészeti őr
1 osztály
28 fő
Képzési idő: Közszolgálati ügyintéző, rendészeti osztály
szakgimnázium
4 év
Sportosztály, (kézilabda sportág) sportedző
szakgimnázium
4+1 év
Sportosztály (labdajátékok, ügyességi, vízi és küzdősportok) sportedző
szakgimnázium
4+1 év
Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
szakgimnázium
4+1 év
Vasútforgalmi szolgálattevő
szakgimnázium
4+1 év
Közúti közlekedésüzemvitel – ellátó és Légi üzemvitel –ellátó Közlekedésautomatikai műszerész
szakgimnázium szakgimnázium
4+1 év 4+1 év
Motorkerékpár-szerelő
szakközépiskola
3+2 év
Rendészeti őr
szakközépiskola
3+2 év
A felvétel feltétele: Szakgimnáziumi képzések tekintetében 1. Egységes írásbeli felvételi vizsga minden szakgimnáziumi tagozaton (magyar–szövegértés és matematikai logikai). Az értékelőlap másolatát kérjük csatolni a jelentkezési laphoz. (beszámítása: 51 %-ban). SNI - s és BTMN - es szakértői vélemény csatolása szükséges, ha érvényesíteni kívánja a tanuló a kedvezményeket, melyet az intézményvezetőtől határozatban kap meg. (A 0101-es kódú képzésre beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarokkal küzdők, sajátos nevelési igényű tanulók nem kerülnek felvételre.) 2. A 7. év végi és a 8. félévi tantárgyi eredmények (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, testnevelés) a 0101, 0102, 0103 tagozatokon, ill. magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, fizika, technika vagy informatika a 0104, 0105, 0106, 0107 tagozatokon. (beszámítása: 49 %-ban) 3. Fizikai sportképességek felmérése a 0102, 0103 tagozatkódon (ingafutás, kötélmászás, karhajlítás, felülés, törzsemelés), kézilabda sportági irányultság esetén további feladatok felmérése (labdavezetés akadályok között időre, kézilabda távolbadobás, labdavezetésből beugrásos kapuralövés, játékkészség). (Felvételre – rangsorolás után – a „legjobban megfelelt” képességszintű tanulók kerülhetnek. A 0102-es kódú képzésünkre jelentkező lányokat és fiúkat külön rangsoroljuk, 70 – 30 %-os arányban kerülhetnek felvételre.) 4. Sportegészségügyi és egészségügyi alkalmassági vizsgálat minden tagozaton. 5. A felvételi rangsor készítésénél egyenlő pontszám esetén a jogszabályban jelzetteknek megfelelően előbbre rangsorolandó: a halmozottan hátrányos helyzetű tanuló, akinek lakóhelye az iskola székhelyének településén található, akinek sajátos helyzete indokolja, így a velünk együttműködésben lévő oktatóbázis illetve egyesület által javasolt tanuló. 6. Sajátos nevelési igényű tanulóknál szülői kérelem és szakértői vélemény alapján, az abban megfogalmazott javaslatok figyelembevételével, a jogszabályban biztosított eltérő bánásmód alkalmazandó. Az SNI tanuló szakértői és rehabilitációs bizottság vagy a nevelési tanácsadó szakértői véleményében leírtak alapján kérheti az írásbeli vizsga alóli felmentését. Ha a tanuló az intézmény vezetőjétől határozatban rögzített felmentést kap, szóbeli vizsgával válthatja ki az írásbelit. 7. A végleges felvételi rangsor elkészítésénél egyenlő pontszám esetén az egységes írásbeli felvételi vizsga eredménye dönt, és a továbbiakban, akinek sajátos helyzete indokolja, így a velünk együttműködésben lévő oktatóbázis illetve egyesület által javasolt tanulók. Szakközépiskolai képzés tekintetében 1. A 7. év végi és a 8. félévi tantárgyi eredmények a 0108, 0109 tagozatkódokon. 2. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat. 3. A felvételi rangsor készítésénél egyenlő pontszám esetén a jogszabályban jelzetteknek megfelelően előbbre rangsorolandó: a halmozottan hátrányos helyzetű tanuló, akinek lakóhelye az iskola székhelyének településén található, akinek sajátos helyzete indokolja, így a velünk együttműködésben lévő oktatóbázis illetve egyesület által javasolt tanuló. 4. Sajátos nevelési igényű tanulóknál szülői kérelem és szakértői vélemény alapján, az abban megfogalmazott javaslatok figyelembevételével, a jogszabályban biztosított eltérő bánásmód alkalmazandó.
Felvételi vizsga ideje: Egységes írásbeli felvételi vizsga: 2017. január 21. 10:00 óra (külön értesítés nélkül). Pótnap: 2017. január 26. 14:00 óra. Fizikai sportképességek felmérése (sportosztályokban,) sportegészségügyi és egészségügyi alkalmassági vizsgálat: 2017. február 27., 28.; március 1. (külön értesítést küldünk). A képzések jellemzői: SZAKGIMNÁZIUMI NEVELÉS-OKTATÁS A 9–12. ÉVFOLYAMON 0101 Közszolgálati ügyintéző, rendészeti osztály Oktatás specialitásai: (9- 12. évf.) ▪ 4+1 éves; ▪ Minden évfolyamon (9-12.) közszolgálati közigazgatási ismeretek, rendészeti szakmai elméleti és gyakorlati oktatás: (heti 13-15 óra) ▪ Tanév végén: kötelező szakmai gyakorlat (35-65 óra) ▪ 12. év végén: - közismereti érettségi vizsga és érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: közszolgálati ügykezelő (OKJ 52 345 04) ▪ Érettségire építve 13. évben: - csak szakmai elméleti és gyakorlati órák - komplex szakmai közszolgálati ügyintéző vizsgával (OKJ 54 345 01) szakképesítés megszerzésével zárul ▪ OKJ-s rendészeti szakképzési továbbtanulás esetén (tiszthelyettesi OKJ 54 861 01), iskolánk képzésének beszámításával, a tanulmányi idő 1 évvel lerövidül Ajánljuk: ▪
közszolgálati ( kormányablak hivatali ) feladat ellátására,
▪ ▪ ▪
rendőri, tűzoltó – katasztrófavédelmi, büntetés-végrehajtási felügyelő.
SZAKGIMNÁZIUMI NEVELÉS-OKTATÁS A 9–13. ÉVFOLYAMON 0102 Sportosztály (kézilabda sportág - külön lány - fiú rangsorolásban) Oktatás specialitásai: ▪ A Magyar Olimpiai Bizottság, Magyar Kézilabda Szövetség és az AUDI ETO KC által együttműködési megállapodással támogatott sportosztály.(speciális sportági kézilabda sportképesség fejlesztés, gyakorlati órák, akadémiai jellegű rendszerben, órarendi 10 órában/hét) ▪ Oktatás: 4+1 éves képzés ▪ Minden évfolyamon (9-12.) sportszakmai elméleti s gyakorlati oktatás: (heti 13 – 15 óra) ▪ Versenyzés és edzéslátogatás támogatása ▪ Tanév végén: kötelező sportedzői szakmai gyakorlat (70-140 óra) ▪ 12. év végén: közismereti érettségi vizsga és érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: regeneráló balneoterápiás masszőr (OKJ 51 726 01) ▪ Érettségire építve 13. évben: - csak szakmai elméleti és gyakorlati órák
-
komplex szakmai kézilabda sportedzői vizsgával, OKJ-s szakképesítés megszerzésével zárul (OKJ 54 813 02)
Ajánljuk: Azoknak, akik utánpótlás-nevelésben kívánnak részt venni, és egyesületi keretek között rendszeresen sportolni ▪ Kézilabda sportágban élsportolói eredményeket szeretnének elérni ▪ Későbbiek során kézilabdaedzőként, sportolóként, testnevelőként, sportmenedzserként rekreációs szakemberként szeretnének tevékenykedni. ▪
0103 Sportosztály (labdajátékok, ügyességi, vízi- és küzdősportok) Oktatás specialitásai: ▪ A Magyar Olimpiai Bizottság által támogatott sportosztály. ▪ Oktatás: 4+1 éves képzés ▪ Minden évfolyamon (9-12.) szakmai elméleti és gyakorlati oktatás: (heti 13 – 15 óra) ▪ Versenyzés és edzéslátogatás támogatása ▪ Tanév végén: kötelező sportedzői szakmai gyakorlat (70 – 140 óra) ▪ 12. év végén: közismereti érettségi vizsga és érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: regeneráló balneoterápiás masszőr (OKJ 51 726 01) ▪ Érettségire építve 13. évben: - csak szakmai elméleti és gyakorlati órák - komplex szakmai sportedzői vizsgával a sportágának megfelelően (OKJ 54 813 02) szakképesítés megszerzésével zárul Ajánljuk: ▪ Azoknak, akik utánpótlás-nevelésben kívánnak részt venni, és egyesületi keretek között rendszeresen sportolni ▪ Sportágukban élsportolói eredményeket szeretnének elérni ▪ Későbbiek során sportolóként, edzőként, testnevelőként, sportmenedzserként rekreációs szakemberként szeretnének tevékenykedni ▪ Kiemelten várjuk: atlétika, torna, kajak-kenu, evezés, úszás, cselgáncs, karate küzdősportok, triatlon, kosárlabda, röplabda, futsal, labdarúgás sportágakra a tanulókat 0104 Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző ▪ Oktatás: 4+1 éves képzés ▪ Minden évfolyamon (9-12.) szakmai elméleti s gyakorlati oktatás: (heti 13 – 15 óra) ▪ Tanév végén: kötelező szakmai gyakorlat (70-140 óra) ▪ 12. év végén: közismereti érettségi vizsga és érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: vállalkozási ügyintéző (OKJ 51 344 11) ▪ Érettségire építve 13. évben: - csak szakmai elméleti és gyakorlati órák - szállítmányozási, logisztikai ismeretek, külkereskedelem, szállítmányozási informatika, szakmai idegen nyelv - komplex szakmai vizsgával logisztikai és szállítmányozási ügyintéző OKJ- s szakképesítés megszerzésével zárul (OKJ 54 841 11) Ajánljuk: ▪
Logisztikai feladatok, szállítmányozás után érdeklődőknek.
0105 Vasútforgalmi szolgálattevő osztály Oktatás specialitásai: ▪ Oktatás: 4+1 éves képzés ▪ Minden évfolyamon (9-12.) szakmai elméleti és gyakorlati oktatás: (heti 13 – 15 óra) ▪ Tanév végén: kötelező szakmai gyakorlat (70 – 140 óra) ▪ 12. év végén: közismereti érettségi vizsga és érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: váltókezelő (OKJ 52 841 02) ▪ Érettségire építve 13. évben: csak szakmai elméleti és gyakorlati órák - vasúti forgalmi ismeretek, műszaki ismeretek, díjszabás, szakmai idegen nyelv: GYSEV Zrt. - német, MÁV Zrt. - angol - komplex szakmai vasútforgalmi szolgálattevő vizsgával, OKJ-s szakképesítés megszerzésével zárul (OKJ 54 841 05 ) Ajánljuk: ▪ azoknak akik forgalmi szolgálattevő, menetjegypénztáros feladatok elvégzésében szeretnének munkát vállalni. 0106 Közúti közlekedésüzemvitel - ellátó és Légi üzemvitel ellátó osztály ( ½- ½ osztály) Oktatás specialitásai: ▪ Oktatás: 4+1 éves képzés ▪ Minden évfolyamon (9-12.) szakmai elméleti s gyakorlati oktatás: (heti 13 – 15 óra) ▪ Tanév végén: kötelező szakmai gyakorlat (70-140 óra) ▪ 12. év végén: közismereti érettségi vizsga és érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: ügyfélszolgálati ügyintéző (OKJ 52 841 02) ▪ Érettségire építve 13. évben: - csak szakmai elméleti és gyakorlati órák - közúti területen: árutovábbítás, személyszállítás, külkereskedelem-vámismeret, gépjármű-szerkezettan, közúti informatika, közlekedési idegen nyelv - légi üzemvitel területen: repülőtéri kiszolgálás, utas kiszolgálás, repülőjegy eladás, fuvarlevél elszámolás, informatika, szakmai idegen nyelv - komplex szakmai vizsgával, közúti közlekedésüzemvitel - ellátó vagy légi üzemvitel - ellátó OKJ-s szakképesítés megszerzésével zárul (OKJ 54 841 02 vagy 54 841 03) Ajánljuk: Közúti üzemvitel-ellátó szakképesítés esetén: ▪ személyszállítási ▪ árutovábbítási ▪ diszpécserszolgálati feladatok után érdeklődőknek Légi üzemvitel-ellátó szakképesítés esetén: ▪ reptéri üzemviteli feladatok, utaskiszolgálás, menetjegyeladási feladatok elvégzésében szeretnének munkát vállalni.
0107 Közlekedésautomatikai műszerész Oktatás specialitásai: ▪ Oktatás: 4+1 éves képzés ▪ Minden évfolyamon (9-12.) közlekedéstechnikai szakmai elméleti s gyakorlati oktatás: (heti 13 – 15 óra) ▪ Tanév végén: kötelező szakmai gyakorlat (70 – 140 óra) ▪ 12. év végén: közismereti érettségi vizsga és érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: PLC programozó (OKJ 53 523 01) ▪ Érettségire épített 13. évben: - csak szakmai elméleti és gyakorlati órák: - mérési gyakorlatok, biztosítóberendezési alapismeretek, biztosítóberendezési informatika, elektrotechnikai gyakorlat - komplex szakmai vizsgával, közlekedésautomatikai műszerész OKJ-s szakképesítés megszerzésével zárul (OKJ 54 523 03) Ajánljuk: ▪ Azoknak, akik a közlekedés közúti és a vasúti biztosító berendezések, műszerek ellenőrzését, irányítását szeretnék megismerni, továbbá az analóg és digitális technikát alkalmazni. SZAKKÖZÉPISKOLAI NEVELÉS-OKTATÁS A 9–11. ÉVFOLYAMON 0108 Motorkerékpár-szerelő Oktatás specialitásai: ▪ ▪ ▪ ▪ ▪ ▪ ▪
Oktatás: 3+2 éves képzés, érettségire felkészítéssel 9-11. évfolyamon minimalizált közismereti, hangsúlyos szakmai elméleti és szakmai gyakorlati oktatásra kerül sor. Gyakorlat a tanműhelyünkben és tanulószerződési lehetőség szervizekben, szalonokban. Tanév végén: kötelező szakmai gyakorlat (140 óra/évf.). 11. év végén: szakképzési komplex motorkerékpár - szerelő (OKJ 34 525 07) szakmai vizsgával, zárul. Érettségire felkészítés továbbtanulás választásánál a szakmai vizsga kiváltja az érettségi szakmai vizsgát. Betölthető munkakörök: Motorkerékpár-szerelő, mezőgazdasági kisgépek szervizelője.
0109 Rendészeti őr Oktatási specialitásai: ▪ Oktatás: képzési idő 3+2 év, érettségire felkészítéssel ▪ 9-11. évfolyamon minimalizált közismereti, hangsúlyos szakmai elméleti és szakmai gyakorlati oktatásra kerül sor. ▪ Szakmai gyakorlat a személy és vagyonőri feladatok ellátásával foglalkozó intézményeknél és cégeknél. ▪ Tanév végén: kötelező szakmai gyakorlat (140 óra/évf.). ▪ 11. év végén: szakképzési komplex rendészeti őr (OKJ 34 861 01) szakmai vizsgával, zárul. ▪ Érettségire felkészítés továbbtanulás választásánál a szakmai vizsga kiváltja az érettségi szakmai vizsgát.
Betölthető munkakörök: ▪ Személyi és vagyonvédelmi őrzési feladatok ellátása. ▪
Elhelyezkedési lehetőség Rendőrségnél, Büntetés - végrehajtásnál, Katasztrófavédelemnél, magánbiztonság területén.
HASZNOS INFORMÁCIÓK: - iskolánk ECDL vizsgaközpont, ahol tanulóink tanórai felkészítést követően Európai Számítógép-használói Jogosítványt szereznek; - a kötelező nyelvoktatás német–angol nyelven folyik, de olasz és orosz idegen nyelvet is választhatnak a tanulók fakultációban; - a tanórán kívül tartalmas, színvonalas programokat is kínálunk (sítábor Ausztriában, vízi tábor a Mosoni-Dunán, gólyatábor a Balatonon); - részvételi lehetőség az iskolarádió, elektronikus iskolaújság szerkesztésében, Bercsényi Band együttesben. - Kollégiumi elhelyezés: közös, a fenntartó által működtetett lány és fiú kollégiumokban. Nyitott kapuk napja: 2016. november 15. kedd 15:00 óra 2016. november 17. csütörtök 15:00 óra
GYŐRI MŰSZAKI SZC GÁBOR LÁSZLÓ ÉPÍTŐIPARI SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím: 9024 Győr, Nádor tér 4. Telefon: 96/430-045, Fax: 96/519-456 E-mail:
[email protected] Honlap: www.muhelyiskola.hu Intézményvezető: Árvai Zsolt; Fogadóóra: csütörtök 10:00 – 12:00 óra, tel.: 96/430-055 Pályaválasztási felelős: Badics Tünde; Fogadóóra: szerda 10:00 – 12:00 óra, tel.: 96/430-055 OM azonosító: 203037 TAGOZATKÓDOK: 0211 Szakközépiskola; Ács (OKJ 34 582 01) 0212 Szakközépiskola; Burkoló (OKJ 34 582 13) 0213 Szakközépiskola; Festő, mázoló, tapétázó (OKJ 34 582 04) 0214 Szakközépiskola; Kőfaragó, műköves és épületszobrász (OKJ 34 582 07) 0215 Szakközépiskola; Kőműves (OKJ 34 582 14) 0216 Szakközépiskola; Szárazépítő (OKJ 34 582 10) 0217 Szakközépiskola; Tetőfedő (OKJ 34 582 15) 0221 Szakközépiskola; Asztalos (OKJ 34 543 02) 0222 Szakközépiskola; Kárpitos (OKJ 34 542 05)
Felvehető létszám: 0211 Szakközépiskola; Ács (OKJ 34 582 01)
1 osztály
28 fő
0212 Szakközépiskola; Burkoló (OKJ 34 582 13)
1 osztály
28 fő
0213 Szakközépiskola; Festő, mázoló, tapétázó (OKJ 34 582 04)
1 osztály
28 fő
0214 Szakközépiskola; Kőfaragó, műköves és épületszobrász (OKJ 34 582 07)
1 osztály
14 fő
0215 Szakközépiskola; Kőműves (OKJ 34 582 08)
2 osztály
42 fő
0216 Szakközépiskola; Szárazépítő (OKJ 34 582 10)
1 osztály
14 fő
0217 Szakközépiskola; Tetőfedő (OKJ 34 582 15)
1 osztály
14 fő
0221 Szakközépiskola; Asztalos (OKJ 34 543 02)
1 osztály
28 fő
0222 Szakközépiskola; Kárpitos (OKJ 34 542 05)
1 osztály
14 fő
Képzési idő: Ács (OKJ 34 582 01)
szakközépiskola
3+2 év
Burkoló (OKJ 34 582 13)
szakközépiskola
3+2 év
Festő, mázoló, tapétázó (OKJ 34 582 04)
3+2 év
Kőfaragó, műköves és épületszobrász (OKJ 34 582 07)
szakközépiskola szakközépiskola
Kőműves (OKJ 34 582 08)
szakközépiskola
3+2 év
Szárazépítő (OKJ 34 582 10) Tetőfedő (OKJ 34 582 15)
szakközépiskola szakközépiskola
3+2 év 3+2 év
Asztalos (OKJ 34 543 02)
szakközépiskola
3+2 év
Kárpitos (OKJ 34 542 05)
Szakközépiskola
3+2 év
3+2 év
A felvétel feltétele: A szakközépiskolai képzés tekintetében ▪ A 8. osztály eredményes elvégzése után 14 éves kortól jelentkezhetnek ezekre a képzésekre a tanulók. ▪ Az intézményünkbe jelentkező tanulóknak nem kell részt venni központi írásbeli vizsgán. A tanulók az általános iskola 5., 6., 7. év végi és 8. félévi - valamennyi tantárgyból képzett - átlaguk alapján kerülnek rangsorolásra.
▪ ▪ ▪ ▪
Tantárgyi felmentés esetén csak az osztályozott tantárgyak átlagát számítjuk. Felvételi eljárás során az azonos átlagot (két tizedes jegyre kerekítve) elért tanulók közül a felvételi rangsornál azok a tanulók élveznek előnyt, akiknek a 8. félévi eredménye jobb. Intézményünkbe egyéb pszichés fejlődési – súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási – zavarral küzdő, valamint beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő tanulók is jelentkezhetnek. Egészségügyi, illetve pályaalkalmassági vizsgálaton való megfelelés is feltétele a beiskolázásnak az alábbiak szerint: Egészségügyi alkalmassági vizsgálaton való megfelelés: Ács; Burkoló; Kőfaragó, műköves és épületszobrász; Kőműves; Szárazépítő; Tetőfedő; Asztalos; Kárpitos Egészségügyi és pályaalkalmassági vizsgálaton való megfelelés: Festő, mázoló, tapétázó.
A képzés jellemzői: SZAKKÖZÉPISKOLAI NEVELÉS-OKTATÁS A 9–11. ÉVFOLYAMON 0211 Ács Oktatás specialitásai: ▪ 9-11. évfolyamon minimalizált közismereti, hangsúlyos szakmai elméleti és szakmai gyakorlati oktatásra kerül sor. ▪ Gyakorlat a tanműhelyünkben és tanulószerződési lehetőség ▪ Tanév végén: kötelező szakmai gyakorlat (9-10. évfolyam után 140-140 óra) ▪ Komplex szakmai vizsgával, OKJ-s végzettséggel zárul (34 582 01) ▪ A képzés befejezése után 2 év érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (a szakmai érettségi tantárgyat a már megszerezett szakmai végzettség váltja ki.) Betölthető munkakörök: ▪ Állványozó, Állványszerelő, Csőállványozó, Dúcolat készítő, Építményzsaluzatszerelő, Faállványozó, Fatetőszerkezet-gyártó, Fedélszerkezet-készítő, Födémzsaluzó, Magasépítési ács-állványozó, Zsaluzó, Zsaluzóács 0212 Burkoló Oktatás specialitásai: ▪ 9-11. évfolyamon minimalizált közismereti, hangsúlyos szakmai elméleti és szakmai gyakorlati oktatásra kerül sor. ▪ Gyakorlat a tanműhelyünkben és tanulószerződési lehetőség ▪ Tanév végén: kötelező szakmai gyakorlat (9-10. évfolyam után 140-140 óra) ▪ Komplex szakmai vizsgával, OKJ-s végzettséggel zárul (34 582 13) ▪ A képzés befejezése után 2 év érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (a szakmai érettségi tantárgyat a már megszerezett szakmai végzettség váltja ki.) ▪ A 297/2015. (X. 13.) Kormányrendelet alapján a 2017/2018. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítése Betölthető munkakörök: ▪ Hidegburkoló, Térburkoló, Homlokzatburkoló, Hidegfal- és padlóburkoló, Díszítőmozaik-burkoló 0213 Festő, mázoló, tapétázó Oktatás specialitásai: ▪ 9-11. évfolyamon minimalizált közismereti, hangsúlyos szakmai elméleti és szakmai gyakorlati oktatásra kerül sor.
▪ ▪ ▪ ▪
Gyakorlat a tanműhelyünkben és tanulószerződési lehetőség Tanév végén: kötelező szakmai gyakorlat (9-10. évfolyam után 140-140 óra) Komplex szakmai vizsgával, OKJ-s végzettséggel zárul (34 582 04) A képzés befejezése után 2 év érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (a szakmai érettségi tantárgyat a már megszerezett szakmai végzettség váltja ki.) ▪ A 297/2015. (X. 13.) Kormányrendelet alapján a 2017/2018. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítése Betölthető munkakörök: ▪ Csőradiátor mázoló, Építőipari festő, Épületfestő, mázoló, Faszerkezet mázoló, Szobafestő, Tapétázó (falkárpitozó) 0214 Kőfaragó, műköves és épületszobrász Oktatás specialitásai: ▪ 9-11. évfolyamon minimalizált közismereti, hangsúlyos szakmai elméleti és szakmai gyakorlati oktatásra kerül sor. ▪ Gyakorlat a tanműhelyünkben és tanulószerződési lehetőség ▪ Tanév végén: kötelező szakmai gyakorlat (9-10. évfolyam után 140-140 óra) ▪ Komplex szakmai vizsgával, OKJ-s végzettséggel zárul (34 582 07) ▪ A képzés befejezése után 2 év érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (a szakmai érettségi tantárgyat a már megszerezett szakmai végzettség váltja ki.) Betölthető munkakörök: ▪ Kézi kőfaragó, Épületszobrász, Műkőkészítő, Sírkőkészítő 0215 Kőműves Oktatás specialitásai: ▪ 9-11. évfolyamon minimalizált közismereti, hangsúlyos szakmai elméleti és szakmai gyakorlati oktatásra kerül sor. ▪ Gyakorlat a tanműhelyünkben és tanulószerződési lehetőség ▪ Tanév végén: kötelező szakmai gyakorlat (9-10. évfolyam után 140-140 óra) ▪ Komplex szakmai vizsgával, OKJ-s végzettséggel zárul (34 582 14) ▪ A képzés befejezése után 2 év érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (a szakmai érettségi tantárgyat a már megszerezett szakmai végzettség váltja ki.) ▪ A 297/2015. (X. 13.) Kormányrendelet alapján a 2017/2018. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítése Betölthető munkakörök: ▪ Kőműves: - Betonozó, Díszítő kőműves, Falazó kőműves, Karbantartó kőműves, Vakoló kőműves, Födémgerenda-, tálca- és béléstest elhelyező, Klinkertégla lerakó ▪ Burkoló: - Térkőburkoló 0216 Szárazépítő Oktatás specialitásai: ▪ 9-11. évfolyamon minimalizált közismereti, hangsúlyos szakmai elméleti és szakmai gyakorlati oktatásra kerül sor. ▪ Gyakorlat a tanműhelyünkben és tanulószerződési lehetőség ▪ Tanév végén: kötelező szakmai gyakorlat (9-10. évfolyam után 140-140 óra) ▪ Komplex szakmai vizsgával, OKJ-s végzettséggel zárul (34 582 10) ▪ A képzés befejezése után 2 év érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (a szakmai érettségi tantárgyat a már megszerezett szakmai végzettség váltja ki.) Betölthető munkakörök: ▪ Egyéb építési, szakipari foglalkozások
0217 Tetőfedő Oktatás specialitásai: ▪ 9-11. évfolyamon minimalizált közismereti, hangsúlyos szakmai elméleti és szakmai gyakorlati oktatásra kerül sor. ▪ Gyakorlat a tanműhelyünkben és tanulószerződési lehetőség ▪ Tanév végén: kötelező szakmai gyakorlat (9-10. évfolyam után 140-140 óra) ▪ Komplex szakmai vizsgával, OKJ-s végzettséggel zárul (34 582 15) ▪ A képzés befejezése után 2 év érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (a szakmai érettségi tantárgyat a már megszerezett szakmai végzettség váltja ki.) Betölthető munkakörök: ▪ Cseréptetőfedő, Hullámlemeztető-fedő, Palatetőfedő, Műanyaglemeztető-fedő, Zsúp-, nád-, zsindelytetőfedő 0221 Asztalos Oktatás specialitásai: ▪ 9-11. évfolyamon minimalizált közismereti, hangsúlyos szakmai elméleti és szakmai gyakorlati oktatásra kerül sor. ▪ Gyakorlat a tanműhelyünkben és tanulószerződési lehetőség ▪ Tanév végén: kötelező szakmai gyakorlat (9-10. évfolyam után 140-140 óra) ▪ Komplex szakmai vizsgával, OKJ-s végzettséggel zárul (34 543 02) ▪ A képzés befejezése után 2 év érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (a szakmai érettségi tantárgyat a már megszerezett szakmai végzettség váltja ki.) Betölthető munkakörök: ▪ Bútorasztalos: - Általános asztalos, Beépített bútor helyszíni szerelője, Beépítettbútor-készítő, Bútorgyártó, Bútorjavító, Díszlet-asztalos, Egyedibútorkészítő ▪ Épületasztalos: Ablakgyártó, Ablakkeret-készítő, Ablakszerelő, Ajtótokkészítő, Épületasztalos, Épület-karbantartó asztalos, Faburkolat-felrakó, Nyílászáró beépítő, Nyílászáró gyártó asztalos, Parkettakészítő 0222 Kárpitos Oktatás specialitásai: ▪ 9-11. évfolyamon minimalizált közismereti, hangsúlyos szakmai elméleti és szakmai gyakorlati oktatásra kerül sor. ▪ Gyakorlat a tanműhelyünkben és tanulószerződési lehetőség ▪ Tanév végén: kötelező szakmai gyakorlat (9-10. évfolyam után 140-140 óra) ▪ Komplex szakmai vizsgával, OKJ-s végzettséggel zárul (34 542 05) ▪ A képzés befejezése után 2 év érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (a szakmai érettségi tantárgyat a már megszerezett szakmai végzettség váltja ki.) Betölthető munkakörök: ▪ Ajtóbevonó kárpitos, Bútorkárpitos, Díszítőkárpitos, Hajókárpitos, Járműkárpitos, Kárpitos párnatömő, Kárpitos stilszabász, Ülő- és fekvőbútor-kárpitos, Vagonkárpitos HASZNOS INFORMÁCIÓK: - Iskolánkban étkezési lehetőséget a Kovács Margit Általános Iskolában tudunk biztosítani; - A Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjjal támogatott hiányszakmát tanulók elért tanulmányi eredményüktől függően 10.000 – 35.000 Ft támogatásban részesülhetnek havonta a képzés teljes időszakában.
-
Kollégiumi elhelyezés: közös, a fenntartó által működtetett lány és fiú kollégiumokban. A felvételi lapon meg kell jelölni, ha a tanuló kollégiumi elhelyezést kíván igénybe venni.
Nyitott kapuk napja: 2016. november 15. kedd 15:00 óra 2016. november 17. csütörtök 15:00 óra Részletes tájékoztatóval és az iskola bemutatásával várunk minden érdeklődőt, akik megtekinthetik a kiválóan felszerelt tanműhelyeinket és az ott folyó gyakorlati munkát is.
GYŐRI MŰSZAKI SZC SZABÓKY ADOLF SZAKISKOLÁJA - ÖKOISKOLA Cím: 9023 Győr, Szabolcska Mihály utca 26. Telefon/Fax: 96/418-930, 96/518-455 E-mail:
[email protected] Honlap: www.szaboky.sulinet.hu Intézményvezető: Finszterné Magyari Erzsébet; Fogadóóra: szerda 14:00–15:00, tel.: 96/418-930 Pályaválasztási felelős: Pozsgai Péter Pálné; Fogadóóra: szerda 13:00–14:00, tel.: 96/418-930 OM azonosító: 203037 TAGOZATKÓDOK: Szakiskola; A 9/E előkészítő évfolyamba történik a beiskolázás 0301 Szakiskola; Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő, Lakástextil-készítő, Asztalosipari szerelő, Élelmiszer-, vegyiáru eladó, Konyhai kisegítő, 0302 Szakiskola; Festő, mázoló, tapétázó, Kőműves
Felvehető létszám: 0301 és 0302 Szakiskola; A 9/E előkészítő évfolyam.
5 osztály
70 fő
Képzési idő: 0301 Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő, Lakástextil-készítő, Asztalosipari szerelő, Élelmiszer-, vegyiáru eladó, Konyhai kisegítő 0302 Festő, mázoló, tapétázó, Kőműves.
szakiskola
1+2 év
szakiskola
1+4 év
A képzés jellemzői: Iskolánk szakképző intézményként a kiemelt figyelmet igénylő, a sajátos nevelési igényű, a mozgásszervi, az érzékszervi, az értelmi és beszédfogyatékos, az autizmus spektrum- és egyéb pszichés fejlődési zavarral (tanulási és figyelemzavarral) küzdők nevelését-oktatását végzi. Feladata 9/E osztályban az eltérő tantervű 8 osztály tananyagára építve fejleszteni a tanulók értelmi erőit, személyiségét, közismereti tudását, korrigálni a fogyatékosságból, illetve az esetleges részképesség-zavarokból eredő hátrányokat. Ugyanakkor az iskola felkészíti a tanulókat a képességeiknek megfelelő szakképesítés megszerzésére. Ezt szolgálja a csökkentett osztálylétszám, a csoportmunka és az egyénre szabott rehabilitációs, habilitációs foglalkozások sora, ahol a végső cél fiataljaink piacképes szakmához, szakmákhoz juttatása, illetve a társadalomba való – lehetőség szerinti minél teljesebb – integrációja. Mindezek speciális nevelési-oktatási, módszertani eljárásokat igényelnek, mely ismeretekkel tanáraink, szakoktatóink rendelkeznek. A közismereti tárgyak anyagának feldolgozása mellett pályaorientációs és szakmai alapozó foglalkozások segítik a szakmaválasztást. Helyi tanterveinkben a közismereti tárgyak anyagát úgy állítottuk össze, hogy azok minél inkább segítsék egyrészt diákjaink szakmatanulását, másrészt beilleszkedésüket, szocializációjukat, illetve alapvető ismereteik bővítését, megszilárdítását. A 9/E előkészítő évfolyamot a szakképző évfolyamok (9-12. évfolyam) követik, ahol rész, illetve teljes szakképesítés megszerzésére készítünk fel. Szakképzési szerkezetünket úgy alakítjuk, hogy minél több diákunk eredményes, államilag elismert (OKJs) szakmai vizsgát, illetőleg speciális szakiskolai végzettséget szerezhessen, és tanult szakmájában munkát vállalhasson. Kevésbé elmélet-, ugyanakkor gyakorlatigényesebb, manuális készségeket kívánó szakmák oktatását vállaljuk fel. Prioritásnak tekintjük, hogy a
tanulóink által elsajátított szakmák megfeleljenek a munkaerőpiac elvárásainak. Így tehát képzési szerkezetünk összeállításánál fókuszálunk – a pedagógiai, szociológiai, mentális, szomatikus szempontokon túl – a nemzetgazdaság elvárásaira is. Jól felszerelt iskolai tanműhelyeinkben a képzés lakástextil-készítő, virágkötő, asztalosipari szerelő, kárpitos, szőnyegszövő valamint tisztítás-technológiai szakmunkás szakképesítésekben folyik. Előkészítő tanműhellyel, illetve kabinettel rendelkezünk az Építészet és a Gépészet szakmacsoportok, továbbá az Élelmiszer-, vegyiáru eladó valamint a Konyhai kisegítő szakképesítések vonatkozásában. A szakképzési évfolyam első évében belső tanműhelyben/eladókabinetben, majd a második szakképzési évfolyamtól külső gyakorlaton vesznek részt a tanulók az alábbi szakképesítésekben: Élelmiszer-, vegyiáru eladó, Konyhai kisegítő, Festő, mázoló, tapétázó, Kőműves, valamint Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő. Oktatott szakképesítéseink: - Iskolai tanműhelyes gyakorlattal: - Asztalosipari szerelő - Kárpitos - Lakástextil- készítő - Népi kézműves/Szőnyegszövő - Tisztítás-technológiai szakmunkás - Virágkötő
(21 543 01) (34 542 05) (21 542 01) (34 215 01) (32 853 03) (31 215 02)
- Első szakképzési évfolyamon belső tanműhellyel, második szakképzési évfolyamtól külső képzőhellyel: - Festő, mázoló, tapétázó (34 582 04) - Kőműves (34 582 14) - Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő (31 521 03) - Élelmiszer-, vegyiáru eladó (31 341 05) - Konyhai kisegítő (21 811 01) Az iskolánkban folyó nevelő-oktató munka elengedhetetlen része a tanórákon kívüli tevékenységek sora. A kulturális - és sportterületen számtalan lehetőséget biztosítunk fiataljainknak, hogy a többségi iskolákhoz hasonlóan élhessék mindennapjaikat. Ennek érdekében több sportágban délutáni edzéseket, informatikai, valamint kézműves szakkört működtetünk. Iskolánk Ökoiskola és Tehetségpont is, így folyamatosan hagyományőrző foglalkozásokat is szervezünk. A tradicionálisnak számító „Egészséghét”, a leendő 9/E osztályosoknak „Zöldfülű tábor”, a diákönkormányzat szervezte több napos kirándulás, nyári tábor, továbbá a tanévet felölelő, szerteágazó karitatív tevékenységünk színesítik mindennapjainkat. Múzeumokba, kiállításokra visszük tanulóinkat, valamint a városunk által szervezett rendezvények megbízható résztvevőinek számítunk. Számos diákunk – tanáraik kíséretében – színházbérletesként látogatja a Győri Nemzeti Színház előadásait. A városi, megyei, regionális, országos megmérettetéseken részt veszünk, azokon helytállunk. Mi magunk is rendezünk, szervezünk ilyen versenyeket, példának okáért említenénk a Speciális Szakiskolák Országos Kulturális Seregszemléjét, továbbá a Speciális Szakiskolák Országos Sporttalálkozóját. Mindezek mellett a szakmai versenyeket sem hanyagoljuk úgy lebonyolításban, mint részvételben. Diákjaink szép helyezéseket érnek el a Szakma Kiváló Tanulója versenyeken, ahol jó eredmény elérését követően mentességhez juthatnak, azaz szakmunkás-bizonyítvánnyal zárhatják e rangos megmérettetéseket.
Kiemelt képzőhelyként a gyógypedagógia szakos hallgatók a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karáról tanórákon, tanórán kívüli foglalkozásokon hospitálnak, illetve kötelező tanítási gyakorlatukat és záró tanításaikat teljesítik nálunk. HASZNOS INFORMÁCIÓK: - Iskolánkban étkezési lehetőséget is tudunk biztosítani, az ebédet igénylők 50%-os kedvezményben részesülnek! - Intézményünk minden tanulónak ingyenes tankönyvet biztosít. - Az ösztöndíjjal támogatott hiányszakképesítést vagy ezek részszakképesítését tanulók elért tanulmányi eredményüktől függően 10 000 – 30 000 Ft támogatásban részesülhetnek havonta a képzés teljes időszakában. - Kollégiumi elhelyezés: közös, a fenntartó által működtetett lány és fiú kollégiumokban. A felvételi lapon meg kell jelölni, ha a tanuló kollégiumi elhelyezést kíván igénybe venni. Nyitott kapuk napja: 2016. november 14., hétfő 9.00-15.00. 2016. november 15., kedd 9.00-17.00. Az iskola nyitott, szívesen fogadja a munkája iránt érdeklődőket.
GYŐRI MŰSZAKI SZC HILD JÓZSEF ÉPÍTŐIPARI SZAKGIMNÁZIUMA Cím: 9021 Győr, Szent István u. 1. Telefon: 96/528-780, Fax: 96/528-789 E-mail:
[email protected] Honlap: http://hildszki.hu Intézményvezető: Józsa Tamás; Tel.: 96/528-781 Pályaválasztási felelős: Németh Arnold; Tel.: 96/528-784 OM azonosító: 203037 TAGOZATKÓDOK: 0401 Angol nyelvi előkészítő, majd szakgimnázium; XVI. Építőipar 0402 Német nyelvi előkészítő, majd szakgimnázium; XVI. Építőipar 0411 Szakgimnázium; XVI. Építőipar
Felvehető létszám: Angol nyelvi előkészítő
1 osztály
32 fő
Német nyelvi előkészítő
1 osztály
32 fő
Szakgimnázium XVI. Építőipar
1 osztály
32 fő
Képzési idő: Angol nyelvi előkészítő
szakgimnázium
1+4+1é v
Német nyelvi előkészítő
szakgimnázium
1+4+1é v
XVI. Építőipar
szakgimnázium
4+1 év
A felvétel feltétele: Szakgimnáziumi képzések tekintetében 1. Központi írásbeli felvételi vizsga, valamint az általános iskolai tanulmányi eredmények minden szakgimnáziumi tagozaton. Az értékelőlap másolatát kérjük csatolni a jelentkezési laphoz. 2. A felvételhez egészségügyi alkalmassági vizsgálaton való megfelelés szükséges minden tagozaton. 3. A jelentkezőket a központi írásbeli felvételi vizsga felvételi pontszámuk és az általános iskolai eredményük alapján rangsoroljuk. 4. Esélyes a felvételre az a tanuló, akinek az általános iskolai eredménye az érettségi tantárgyakból jó. A nyelvi előkészítő osztályba olyan tanuló nyer felvételt, aki a választott nyelvet legalább 4 évig tanulta, és érdemjegye legalább jó rendű. 5. Felvételi pontszámítási rendszerünk két részből áll. Szerzett pontok: A központi írásbelin szerzett pontszám 100%-a:
Maximum 100 pont
Hozott pontok:
Magyar nyelv és irodalom átlagának: Történelem: 1-szerese Idegen nyelv: 1-szerese Rajz: 1-szerese Matematika: Fizika: Hozott pont összesen:
7. év végi osztályzat
8. félévi osztályzat
1-szerese
1-szerese 1-szerese 1-szerese 1-szerese 1,5-szerese 1,5-szerese
1-szerese 1-szerese 1-szerese 1,5-szerese 1,5-szerese
10 pont 10 pont 10 pont 10 pont 15 pont 15 pont 70 pont
Felvételin elérhető összes pont:
170 pont
Azonos pontszám esetén, a törvényi szabályozáson túl, elsősorban a matematika írásbeli, másodsorban a magyar írásbeli pontszám, majd az általános iskolai matematika, ezután az általános iskolai magyar jegy dönt. A felvételi pontszámítás érvényes a sajátos nevelési igényű tanulókra is, a szakértői és rehabilitációs bizottság határozata, és írásbeli szülői kérelem figyelembevételével, igazgatói határozatba foglalt egyedi elbírálás szerint.
A képzések jellemzői: SZAKGIMNÁZIUMI NEVELÉS-OKTATÁS A NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ, ÉS A 9–13. ÉVFOLYAMON 0401 Nyelvi előkészítő angol nyelvből, majd szakgimnáziumi oktatás a XVI. Építőipar ágazatban
Oktatás specialitásai: • • •
az első évfolyamon nyelvi előkészítés folyik angol nyelvből; az első idegen nyelv az angol nyelv, az oktatás szakgimnáziumi kerettantervek szerint folyik építészet szakmacsoportban, építőipari ágazatban,
•
érettségi vizsgával megszerezhető végzettségek: Digitális műszaki rajzoló valamint Építő- és anyagmozgató gép kezelője,
• a tervezett kimenet: Magasépítő technikus vagy Mélyépítő technikus, Műemlékfenntartó technikus vagy Vízépítő szaktechnikus végzettség megszerzése. 0402 Nyelvi előkészítő német nyelvből, majd szakgimnáziumi oktatás a XVI. Építőipar ágazatban
Oktatás specialitásai: • • •
az első évfolyamon nyelvi előkészítés folyik német nyelvből; az első idegen nyelv a német nyelv; az oktatás szakgimnáziumi kerettantervek szerint folyik építészet szakmacsoportban, építőipari ágazatban;
•
érettségi vizsgával megszerezhető végzettségek: Digitális műszaki rajzoló valamint Építő- és anyagmozgató gép kezelője;
• a tervezett kimenet: Magasépítő technikus vagy Mélyépítő technikus, Műemlékfenntartó technikus vagy Vízépítő szaktechnikus végzettség megszerzése.
SZAKGIMNÁZIUMI NEVELÉS-OKTATÁS A 9–13. ÉVFOLYAMON 0411 Szakgimnáziumi oktatás a XVI. Építőipar ágazatban
Oktatás specialitásai: • az oktatás szakgimnáziumi kerettantervek szerint folyik építészet szakmacsoportban, építőipari ágazatban; • az első idegen nyelv az angol nyelv vagy a német nyelv; • a tanulmányi területre pszichés fejlődési - tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral küzdő tanulók is jelentkezhetnek; • érettségi vizsgával megszerezhető végzettségek: Digitális műszaki rajzoló valamint Építő- és anyagmozgató gép kezelője; • a tervezett kimenet: Magasépítő technikus vagy Mélyépítő technikus, Műemlékfenntartó technikus vagy Vízépítő technikus végzettség megszerzése. HASZNOS INFORMÁCIÓK: Az iskola érettségit megelőző évfolyamain - a közismereti oktatással párhuzamosan - az építőipari ágazathoz tartozó szakképesítések szakmai elméleti és gyakorlati oktatása folyik (magasépítő és mélyépítő technikus). Elsődleges célunk a szakmai alapképzés mellett a kétszintű érettségire való felkészítés. A 12. évfolyam végén tanulóink érettségi vizsgát tesznek a közismereti és a kötelező szakmai tárgyakból. Az érettségi vizsgával megszerezhető végzettségek: digitális műszaki rajzoló valamint építő- és anyagmozgató gép kezelője. Akik sikeres ágazati érettségivel rendelkeznek, iskolánkon belüli technikus képzésre jelentkezhetnek. Az első szakképzési évfolyamon az ágazathoz tartozó szakképesítések (magasépítő vagy mélyépítő technikus) komplex szakmai vizsgájára történő felkészítés folyik. A tanév végén, sikeres vizsga esetén magasépítő vagy mélyépítő technikus végzettség szerezhető. A második szakképzési évfolyamon lehetőség nyílik ingyenes ráépülő képzésben, további technikus végzettség megszerzésére. Így a magasépítő technikus végzettségű tanulóink műemlékfenntartó technikus, a mélyépítő technikus végzettségű tanulók pedig vízépítő technikus végzettséget is szerezhetnek. A Hildben végzett tanulók többsége továbbtanul, elsősorban építészeti szakirányban, de jó eséllyel jelentkeznek más szakterület főiskoláira, egyetemeire is. Azon tanulóink, akik technikus végzettséggel szeretnének elhelyezkedni, a munkaerőpiacon számos biztos egzisztenciát jelentő - lehetőség közül válogathatnak. Saját vizsgaközpontunkban lehetőséget biztosítunk a 4, 7, 9 modulos ECDL vizsga letételére. A tanítási órákon kívül szakkörökön, sportköri foglalkozásokon, építészeti felmérő táborban, külföldi cserediák programokban, szakmai tanulmányutakon, sítáborban, tanulmányi versenyeken vehetnek részt tanulóink. Pályázatokon, regionális és országos szakmai és tanulmányi versenyeken diákjaink rendszeresen kimagasló eredménnyel szerepelnek. Iskolánk Győr belvárosában található, könnyen megközelíthető. A távolabb lakók számára a városi kollégiumokban tudunk elhelyezést biztosítani.
Nyitott kapuk napja: 2016. november 15. 15:00 2016. november 17. 15:00 2016. november 24. 15:00
GYŐRI MŰSZAKI SZC HUNYADI MÁTYÁS SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím: 9200 Mosonmagyaróvár, Dr. Gyárfás u. 3. Telefon/Fax: 96/211-699 E-mail:
[email protected] Honlap: www.hunyadimovar.hu Intézményvezető: Borsics József Pályaválasztási felelős: Rosta Béla; Fogadóóra: kedd 10:40-11:25 óra OM azonosító: 203037 TAGOZATKÓDOK: 0501 Szakgimnázium: XXII. Közlekedésgépész, majd 13. évfolyam kimenete: Autószerelő (OKJ 54 525 02) 0502 Szakgimnázium: XIII. Informatika, majd 13. évfolyam kimenete: CAD-CAM informatikus (OKJ 54 481 01) 0503 Szakgimnázium: XXVI. Kereskedelem, majd 13. évfolyam kimenete Kereskedő (OKJ 54 341 01) 0504 Szakgimnázium: XL. Közlekedés, szállítmányozás és logisztika, majd 13. évfolyam kimenete Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző (OKJ 54 841 11) 0505 Szakgimnázium: XXX. Szépészet, majd 13. évfolyam kimenete Fodrász (OKJ 54 815 01) 0506 Szakgimnázium: XXX. Szépészet, majd 13. évfolyam kimenete Kozmetikus (OKJ 54 815 02) 0511 Szakközépiskola: Ipari gépész (OKJ 34 521 04) 0512 Szakközépiskola: Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő (OKJ 34 582 09) 0513 Szakközépiskola: Gépi forgácsoló (OKJ 34 521 03) 0517 Szakközépiskola: Asztalos (OKJ 34 543 02) 0516 Szakközépiskola: Eladó (OKJ 34 341 01) 0515 Szakközépiskola: Kőműves (OKJ 34 582 14) 0514 Szakközépiskola: Festő, mázoló, tapétázó (OKJ 34 582 04) 0518 Szakközépiskola: Műanyagfeldolgozó (OKJ 34 521 09)
Felvehető létszám: Szakgimnázium: XXII. Közlekedésgépész, majd 13. évfolyam kimenete: Autószerelő (OKJ 54 525 02) Szakgimnázium: XIII. Informatika, majd 13. évfolyam kimenete: CAD-CAM informatikus (OKJ 54 481 01) Szakgimnázium: XXVI. Kereskedelem, majd 13. évfolyam kimenete Kereskedő (OKJ 54 341 01) Szakgimnázium: XL. Közlekedés, szállítmányozás és logisztika, majd 13. évfolyam kimenete Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző (OKJ 54 841 11) Szakgimnázium: XXX. Szépészet, majd 13. évfolyam kimenete Fodrász (OKJ 54 815 01) Szakgimnázium: XXX. Szépészet, majd 13. évfolyam kimenete Kozmetikus (OKJ 54 815 02) Szakközépiskola: Ipari gépész (OKJ 34 521 04)
1/2 osztály
16 fő
1/2 osztály
16 fő
1/2 osztály
16 fő
1/2 osztály
16 fő
1/2 osztály
16 fő
1/2 osztály
16 fő
1 osztály
Szakközépiskola: Gépi forgácsoló (OKJ 34 521 03)
1 osztály
24 fő 24 fő
Szakközépiskola: Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő (OKJ 34 582 09)
1 osztály
24 fő
Szakközépiskola: Asztalos (OKJ 34 543 02)
1 osztály
24 fő
Szakközépiskola: Eladó (OKJ 34 341 01)
1 osztály
24 fő
Szakközépiskola: Kőműves (OKJ 34 582 14)
1 osztály
24 fő
Szakközépiskola: Festő, mázoló, tapétázó (OKJ 34 582 04)
1 osztály
24 fő
Szakközépiskola: Műanyagfeldolgozó (OKJ 34 521 09)
1 osztály
24 fő
Képzési idő: Szakgimnázium: XXII. Közlekedésgépész, majd 13. évfolyam kimenete: Autószerelő (OKJ 54 525 02) Szakgimnázium: XIII. Informatika, majd 13. évfolyam kimenete: CAD-CAM informatikus (OKJ 54 481 01) Szakgimnázium: XXVI. Kereskedelem, majd 13. évfolyam kimenete Kereskedő (OKJ 54 341 01) Szakgimnázium: XL. Közlekedés, szállítmányozás és logisztika, majd 13. évfolyam kimenete Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző (OKJ 54 841 11) Szakgimnázium: XXX. Szépészet, majd 13. évfolyam kimenete Fodrász (OKJ 54 815 01) Szakgimnázium: XXX. Szépészet, majd 13. évfolyam kimenete Kozmetikus (OKJ 54 815 02) Szakközépiskola: Ipari gépész (OKJ 34 521 04)
szakgimnázium
4+1 év
szakgimnázium
4+1 év
szakgimnázium
4+1 év
szakgimnázium
4+1 év
szakgimnázium
4+1 év
szakgimnázium
4+1 év
szakközépiskola
3+2 év
Szakközépiskola: Gépi forgácsoló (OKJ 34 521 03)
szakközépiskola
3+2 év
Szakközépiskola: Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő (OKJ 34 582 09)
szakközépiskola
3+2 év
Szakközépiskola: Asztalos (OKJ 34 543 02)
szakközépiskola
3+2 év
Szakközépiskola: Eladó (OKJ 34 341 01)
szakközépiskola
3+2 év
Szakközépiskola: Kőműves (OKJ 34 582 14)
szakközépiskola
3+2 év
Szakközépiskola: Festő, mázoló, tapétázó (OKJ 34 582 04)
szakközépiskola
3+2 év
Szakközépiskola: Műanyagfeldolgozó (OKJ 34 521 09)
szakközépiskola
3+2 év
A felvétel feltétele: A felvételi eljárás során kizárólag a tanulmányi eredményeket vesszük figyelembe: a 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi osztályzatait átlagoljuk, ha valamely tantárgyból a tanuló felmentéssel rendelkezik, az kimarad az átlag számításából. A felmentett tanulónak a jelentkezési lapjához csatolni kell az érvényes szakértői vélemény hiteles másolatát és az általános iskola igazgatója által kibocsátott, a felmentésre vonatkozó határozatát. A felvételi eljárás során az azonos teljesítményt elérő tanulók közül a rangsor elkészítésénél a 8. osztály félévi átlagát vesszük figyelembe, előnyben részesítjük a halmozottan hátrányos helyzetű tanulót, ezt követően azt a jelentkezőt, akinek a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye az iskola székhelyének, telephelyének településén található, illetve akinek sajátos helyzete azt indokolja. Nem számítjuk az átlagba az ének-zene, testnevelés tantárgyak osztályzatait. A szakgimnáziumi végleges felvételi rangsorból kizárja magát a tanuló, ha a nyolcadik év első félévének osztályzatai között bármelyik tantárgyi jegye elégtelen. A tanuló felvételre csak akkor kerülhet, ha elégtelen osztályzatát a nyolcadik tanév végére eredményesen kijavítja, és ha az iskola rendelkezik még a tanuló által a felvételi eljárásban korábban megjelölt szakirányban üres férőhellyel. Az esetlegesen megüresedett férőhely betöltésére a felvételi eljárás szabályai az érvényesek. Egészségügyi, illetve pályaalkalmassági vizsgálaton való megfelelés is feltétele a beiskolázásnak. A képzés jellemzői: -
Közlekedésgépész szakgimnáziumi érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: 31 525 01 Kerékpárszerelő és 32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője [Emelőgépkezelő (kivéve targonca) szakmairány]
-
Informatika szakgimnáziumi érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: 52 481 02 Irodai informatikus Kereskedelem szakgimnáziumi érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: 34 341 01 Eladó Közlekedés, szállítmányozás és logisztika szakgimnáziumi érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: 51 344 11 Vállalkozási ügyintéző Szépészet (fodrász) szakgimnáziumi érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: 52 815 03 Férfi fodrász-borbély Szépészet (kozmetikus) szakgimnáziumi érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: 52 815 04 Szépségtanácsadó
Nyílt nap: 2016. október 19. szerda 1700 óra, november 23. szerda 1700 óra Nyílt nap a gyakorlati helyeken: 2016. december 7. szerda 800 - 1200 óra
GYŐRI MŰSZAKI SZC JEDLIK ÁNYOS GÉPIPARI ÉS INFORMATIKAI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA Cím: 9021 Győr, Szent István u.7 Telefon: 96/529-480, Fax:96/529-448 E-mail:
[email protected] Honlap: http://www.jedlik.eu Intézményvezető: Domonkos László Pályaválasztási felelős: Élő Tamás igazgatóhelyettes; Fogadóóra: hétfő: 13.00-15.00 óra, telefonos egyeztetéssel más időpontban is. OM azonosító: 203037 TAGOZATKÓDOK: 0611 Szakgimnázium XIII. Informatika (angol nyelv), ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13. évfolyam kimenete: Szoftverfejlesztő (OKJ 54 213 05) 0612 Szakgimnázium XIII. Informatika (angol nyelv), nyelvi előkészítővel indul, ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13. évfolyam kimenete: Informatikai rendszerüzemeltető (OKJ 54 481 06) 0613 Szakgimnázium XIII. Informatika (német nyelv), nyelvi előkészítővel indul, ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13. évfolyam kimenete: Gazdasági informatikus (OKJ 54 481 02) 0614 Szakgimnázium XIII. Informatika (angol nyelv), nyelvi előkészítővel indul, két tanítási nyelvű képzés, ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13 szakképző évfolyam kimenete: CAD-CAM informatikus (OKJ 54 481 01) 0615 Szakgimnázium XIII. Informatika (német nyelv), nyelvi előkészítővel indul, két tanítási nyelvű képzés, ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13. évfolyam kimenete: CAD-CAM informatikus (OKJ 54 481 01) 0616 Szakgimnázium XIII. Informatika (angol nyelv), ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13 szakképző évfolyam kimenete: CAD-CAM informatikus (OKJ 54 481 01) 0617 Szakgimnázium XIII. Informatika (német nyelv), érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13. évfolyam kimenete: CAD-CAM informatikus (OKJ 54 481 01) 0618 Szakgimnázium IX. Gépészet (angol nyelv), ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Gyártósori gépész (OKJ 31 521 10), majd 5/13. évfolyam kimenete: Gépgyártástechnológiai technikus (OKJ 54 521 03) 0619 Szakgimnázium IX. Gépészet (német nyelv), ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Gyártósori gépész (OKJ 31 521 10), majd 5/13. évfolyam kimenete: Gépgyártástechnológiai technikus (OKJ 54 521 03)
Felvehető létszám: Szakgimnázium XIII. Informatika (angol nyelv), ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/013. évfolyam kimenete: Szoftverfejlesztő (OKJ 54 213 05) Szakgimnázium XIII. Informatika (angol nyelv), nyelvi előkészítővel indul, ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13. évfolyam kimenete: Informatikai rendszerüzemeltető (OKJ 54 481 06) Szakgimnázium XIII. Informatika (német nyelv), nyelvi előkészítővel indul, ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13. évfolyam kimenete: Gazdasági informatikus (OKJ 54 481 02) Szakgimnázium XIII. Informatika (angol nyelv), nyelvi előkészítővel indul, két tanítási nyelvű képzés, ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13 szakképző évfolyam kimenete: CAD-CAM informatikus (OKJ 54 481 01)
1 osztály
32 fő
0,5 osztály
16 fő
0,5 osztály
16 fő
0,5 osztály
16 fő
Szakgimnázium XIII. Informatika (német nyelv), nyelvi előkészítővel indul, két tanítási nyelvű képzés, ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13. évfolyam kimenete: CAD-CAM informatikus (OKJ 54 481 01) Szakgimnázium XIII. Informatika (angol nyelv), ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13 szakképző évfolyam kimenete: CAD-CAM informatikus (OKJ 54 481 01) Szakgimnázium XIII. Informatika (német nyelv), ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13. évfolyam kimenete: CAD-CAM informatikus (OKJ 54 481 01) Szakgimnázium IX. Gépészet (angol nyelv), ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Gyártósori gépész (OKJ 31 521 10), majd 5/13. évfolyam kimenete: Gépgyártás-technológiai technikus (OKJ 54 521 03) Szakgimnázium IX. Gépészet (német nyelv), ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Gyártósori gépész (OKJ 31 521 10), majd 5/13. évfolyam kimenete: Gépgyártás-technológiai technikus (OKJ 54 521 03)
0,5 osztály
16 fő
0,5 osztály
16 fő
0,5 osztály
16 fő
0,5 osztály
16 fő
0,5 osztály
16 fő
Képzési idő: Szakgimnázium XIII. Informatika (angol nyelv), ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/013. évfolyam kimenete: Szoftverfejlesztő (OKJ 54 213 05) Szakgimnázium XIII. Informatika (angol nyelv), nyelvi előkészítővel indul, ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13. évfolyam kimenete: Informatikai rendszerüzemeltető (OKJ 54 481 06) Szakgimnázium XIII. Informatika (német nyelv), nyelvi előkészítővel indul, ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13. évfolyam kimenete: Gazdasági informatikus (OKJ 54 481 02) Szakgimnázium XIII. Informatika (angol nyelv), nyelvi előkészítővel indul, két tanítási nyelvű képzés, ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13 szakképző évfolyam kimenete: CAD-CAM informatikus (OKJ 54 481 01) Szakgimnázium XIII. Informatika (német nyelv), nyelvi előkészítővel indul, két tanítási nyelvű képzés, ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13. évfolyam kimenete: CAD-CAM informatikus (OKJ 54 481 01) Szakgimnázium XIII. Informatika (angol nyelv), ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13 szakképző évfolyam kimenete: CAD-CAM informatikus (OKJ 54 481 01) Szakgimnázium XIII. Informatika (német nyelv), ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02), majd 5/13. évfolyam kimenete: CAD-CAM informatikus (OKJ 54 481 01) Szakgimnázium IX. Gépészet (angol nyelv), ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Gyártósori gépész (OKJ 31 521 10), majd 5/13. évfolyam kimenete: Gépgyártás-technológiai technikus (OKJ 54 521 03) Szakgimnázium IX. Gépészet (német nyelv), ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Gyártósori gépész (OKJ 31 521 10), majd 5/13. évfolyam kimenete: Gépgyártás-technológiai technikus (OKJ 54 521 03)
szakgimnázium
4+1 év
szakgimnázium
1+4+1 év
szakgimnázium
1+4+1 év
szakgimnázium
1+4+1 év
szakgimnázium
1+4+1 év
szakgimnázium
4+1 év
szakgimnázium
4+1 év
szakgimnázium
4+1 év
szakgimnázium
4+1 év
A felvétel feltétele: Pontszámítás: Hozott pontok tantárgyai: 7. osztály év végi és 8. osztály félévi: magyar nyelv és irodalom tantárgyak átlaga, továbbá történelem, matematika, fizika, idegen nyelv osztályzatai. (Összesen maximum 50 pont)
A felvételi beszélgetés témakörei: nyelvtanulás, sport, testmozgás, informatikai orientáció, motiváció, közösségi munka, karitatív tevékenység, hobbi (maximum 5 pont) Központi írásbeli vizsga eredménye magyar nyelv és matematika tantárgyakból. Az írásbeli vizsga pontszámait 0,55-el megszorozzuk. (Maximális elérhető pontszám: 55 pont) A felvételi vizsgán elérhető maximális pontszám: 50 + 5 + 55 = 110 pont Felvételi eljárás: A sajátos nevelési igényű tanulót, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló részére a felvételi vizsgán, a hosszabb felkészülési időt, az írásbeli beszámolón lehetővé tesszük az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszköz (írógép, számítógép stb.) alkalmazását, szükség esetén az írásbeli beszámoló szóbeli beszámolóval vagy a szóbeli beszámoló írásbeli beszámolóval történő felváltását. A jelentkezők rangsorolása az egyénileg elért pontszámuk összesítése alapján történik. A felvételi eljárás során az azonos teljesítményt elérő tanulók közül a rangsor elkészítésénél előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű tanulót, ezt követően azt a jelentkezőt, akinek a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye az iskola székhelyének, telephelyének településén található, illetve akinek sajátos helyzete azt indokolja Központi írásbeli vizsgára való jelentkezés: A tanulóknak 2016. december 9-ig, a „TANULÓI JELENTKEZÉSI LAP a 9. évfolyamra történő beiskolázás KÖZPONTI ÍRÁSBELI VIZSGÁJÁRA” lap benyújtásával kell jelentkezniük a központi írásbeli vizsgára. A jelentkezési lapot minden tanuló a saját általános iskolájában kapja meg, és a kitöltött jelentkezési lapokat ott fogják összegyűjteni. A jelentkezési lapon azt a vizsgát meghirdető középfokú iskolát kell megjelölni, ahol a központi írásbeli vizsgát meg kívánja írni. A tanuló maga dönti el, hogy melyik vizsgaszervező intézménybe jelentkezik a központi írásbeli vizsgára, függetlenül attól, hogy a későbbiekben a felvételi eljárás keretében melyik középfokú intézménybe kíván majd jelentkezni, és milyen jelentkezési sorrendet jelöl meg. A központi írásbeli időpontja: 2017. január 21. (szombat) 10:00 óra A felvételi beszélgetés időpontja: 2017. február 20. és 2017. március 09. között értesítés alapján. A képzés jellemzői 0611 Szakgimnázium XIII. Informatika szakmacsoport + (angol nyelv), A képzés szakági érettségiig 4 év Ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02) Az 5/13. évfolyam kimenete: Szoftverfejlesztő (OKJ 54 213 05) Az egész osztály angol nyelvet tanul. Felvehető létszám: 32 fő 0612 Szakgimnázium XIII. Informatika szakmacsoport + (angol nyelv), Nyelvi előkészítő évvel indul. 1 év A képzés szakági érettségiig 4 év Ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02) Az 5/13. évfolyam kimenete: Informatikai rendszerüzemeltető. (OKJ 54 481 06) A csoport angol nyelvet tanul.
Felvehető létszám: 16 fő 0613 Szakgimnázium XIII. Informatika szakmacsoport + (német nyelv) Nyelvi előkészítő évvel indul. 1 év A képzés szakági érettségiig 4 év Ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02) Az 5/13. évfolyam kimenete: Informatikai rendszerüzemeltető. (OKJ 54 481 06) A csoport német nyelvet tanul. Felvehető létszám: 16 fő 0614 Szakgimnázium XIII. Informatika szakmacsoport + (angol nyelv) 0615 Szakgimnázium XIII. Informatika szakmacsoport + (német nyelv) Nyelvi előkészítővel indul. 1 év Két tanítási nyelvű képzés A képzés szakági érettségiig 4 év Ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02) Az 5/13. szakképző évfolyam kimenete: CAD-CAM informatikus (OKJ 54 481 01) A csoport angol, vagy német nyelven tanul. Felvehető létszám: 16 + 16 fő 0616 Szakgimnázium XIII. Informatika szakmacsoport + (angol nyelv) 0617 Szakgimnázium XIII. Informatika szakmacsoport + (német nyelv) A képzés szakági érettségiig 4 év Ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus (OKJ 52 481 02) Az 5/13. szakképző évfolyam kimenete: CAD-CAM informatikus (OKJ 54 481 01) A csoport angol, vagy német nyelvet tanul. Felvehető létszám: 16 + 16 fő 0618 Szakgimnázium IX. Gépészet szakmacsoport + (angol nyelv), 0619 Szakgimnázium IX. Gépészet szakmacsoport + (német nyelv), A képzés szakági érettségiig 4 év Ágazati érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: Gyártósori gépész (OKJ 31 521 10) Az 5/13. évfolyam kimenete: Gépgyártás-technológiai technikus (OKJ 54 521 03) A csoport angol, vagy német nyelvet tanul. Felvehető létszám: 16 + 16 fő
Nyitott kapuk napja: 2016. november 15. (kedd) és 2016. november 17. (csütörtök) 15:00 óra. Gazdag programmal, az iskola bemutatásával várunk minden érdeklődőt!
GYŐRI MŰSZAKI SZC LUKÁCS SÁNDOR MECHATRONIKAI ÉS GÉPÉSZETI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA Cím: 9027 Győr, Mártírok útja 13–15. Telefon: 96/528-760, 20/447-0674, 30/335-3798, Fax: 96/528-761 E-mail:
[email protected] Honlap: www.lukacssuli.hu Intézményvezető: Szentpéteri Marianna Pályaválasztási felelős: Dezamics Zoltán; Fogadóóra: péntek 8.00–14.00, tel.: 96/528-763 OM azonosító: 203037 TAGOZATKÓDOK: 0710 Szakgimnázium IX. Gépészet (angol nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Gépgyártástechnológiai technikus (OKJ 54 521 03) 0711 Szakgimnázium IX. Gépészet (német nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Gépgyártástechnológiai technikus (OKJ 54 521 03) 0712 Szakgimnázium IX. Gépészet (angol/német nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Mechatronikai technikus (OKJ 54 523 04) 0713 Szakgimnázium XXII. Közlekedésgépész (angol/német nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Autószerelő (OKJ 54 525 02) 0714 Szakgimnázium XXII. Közlekedésgépész (angol/német nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Autóelektronikai műszerész (OKJ 54 525 01) 0715 Szakgimnázium VIII. Épületgépészet (angol/német nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Épületgépész technikus (OKJ 54 582 01) 0721 Szakközépiskola: (német nyelv) Autógyártó (OKJ 34 521 01) 0722 Szakközépiskola: (angol/német nyelv) Járműipari fémalkatrész-gyártó (OKJ 34 521 07) 0723 Szakközépiskola: (angol/német nyelv) Gépi forgácsoló (OKJ 34 521 03) 0724 Szakközépiskola: (angol/német) Járműfényező (OKJ 34 525 03) 0725 Szakközépiskola: (angol/német) Karosszérialakatos (OKJ 34 525 06) 0726 Szakközépiskola: (német nyelv) Szerszámkészítő (OKJ 34 521 10) 0727 Szakközépiskola: (angol/német nyelv) Hegesztő (OKJ 34 521 06) 0728 Szakközépiskola: (angol/német nyelv) Épület- és szerkezetlakatos (OKJ 34 582 03) 0729 Szakközépiskola: (angol/német nyelv) Ipari gépész (OKJ 34 521 04) 0730 Szakközépiskola: (angol/német nyelv) Víz-, csatorna- és közmű-redszerszerelő (OKJ 34 582 12) 0731 Szakközépiskola: (angol/német nyelv Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő (OKJ 34 582 09) 0732 Szakközépiskola: (angol/német nyelv) Műanyagfeldolgozó (OKJ 34 521 09)
Felvehető létszám: Szakgimnázium IX. Gépészet (angol nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Gépgyártástechnológiai technikus (OKJ 54 521 03) Szakgimnázium IX. Gépészet (német nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Gépgyártástechnológiai technikus (OKJ 54 521 03) Szakgimnázium IX. Gépészet (angol/német nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Mechatronikai technikus (OKJ 54 523 04) Szakgimnázium XXII. Közlekedésgépész (angol/német nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Autószerelő (OKJ 54 525 02) Szakgimnázium XXII. Közlekedésgépész (angol/német nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Autóelektronikai műszerész (OKJ 54 525 01) Szakgimnázium VIII. Épületgépészet (angol/német nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Épületgépész technikus (OKJ 54 582 01) Szakközépiskola (német nyelv) Autógyártó (OKJ 34 521 01)
1 osztály
30 fő
1 osztály
30 fő
1 osztály
28 fő
1 osztály
28 fő
2 osztály
60 fő
1 osztály
28 fő
1 osztály
26 fő
Szakközépiskola (angol/német nyelv) Járműipari fémalkatrész-gyártó (OKJ 34 521 07)
1 osztály
26 fő
Szakközépiskola (angol/német nyelv) Gépi forgácsoló (OKJ 34 521 03)
2 osztály
52 fő
Szakközépiskola (angol/német) Járműfényező (OKJ 34 525 03)
1 osztály
26 fő
Szakközépiskola (angol/német) Karosszérialakatos (OKJ 34 525 06)
1 osztály
26 fő
Szakközépiskola (német nyelv) Szerszámkészítő (OKJ 34 521 10)
1 osztály
20 fő
Szakközépiskola (angol/német nyelv) Hegesztő (OKJ 34 521 06)
1 osztály
26 fő
Szakközépiskola (angol/német nyelv) Épület- és szerkezetlakatos (OKJ 34 582 03)
0,5 osztály
13 fő
Szakközépiskola (angol/német nyelv) Ipari gépész (OKJ 34 521 04) Szakközépiskola (angol/német nyelv)) Víz-, csatorna- és közmű-redszerszerelő (OKJ 34 582 12) Szakközépiskola (angol/német nyelv)) Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő (OKJ 34 582 09) Szakközépiskola (angol/német nyelv) Műanyagfeldolgozó (OKJ 34 521 09)
0,5 osztály
13 fő
0,5 osztály
13fő
0,5 osztály
13 fő
1 osztály
20fő
Képzési idő: IX. Gépészet (angol nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Gépgyártástechnológiai technikus (OKJ 54 521 03) IX. Gépészet (német nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Gépgyártástechnológiai technikus (OKJ 54 521 03) IX. Gépészet (angol/német nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Mechatronikai technikus (OKJ 54 523 04) XXII. Közlekedésgépész (angol/német nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Autószerelő (OKJ 54 525 02) XXII. Közlekedésgépész (angol/német nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Autóelektronikai műszerész (OKJ 54 525 01) VIII. Épületgépészet (angol/német nyelv), majd 13. évfolyam kimenete: Épületgépész technikus (OKJ 54 582 01) Autógyártó (OKJ 34 521 01)
szakgimnázium
4+1 év
szakgimnázium
4+1 év
szakgimnázium
4+1 év
szakgimnázium
4+1 év
szakgimnázium
4+1 év
szakgimnázium
4+1 év
szakközépiskola
3+2 év
Járműipari fémalkatrész-gyártó (OKJ 34 521 07)
szakközépiskola
3+2 év
Gépi forgácsoló (OKJ 34 521 03)
szakközépiskola
3+2 év
Járműfényező (OKJ 34 525 03)
szakközépiskola
3+2 év
Karosszérialakatos (OKJ 34 525 06)
szakközépiskola
3+2 év
Szerszámkészítő (OKJ 34 521 10)
szakközépiskola
3+2 év
Hegesztő (OKJ 34 521 06)
szakközépiskola
3+2 év
Épület- és szerkezetlakatos (OKJ 34 582 03)
szakközépiskola
3+2 év
Ipari gépész (OKJ 34 521 04)
szakközépiskola
3+2 év
Víz-, csatorna- és közmű-redszerszerelő (OKJ 34 582 12)
szakközépiskola
3+2 év
Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő (OKJ 34 582 09)
szakközépiskola
3+2 év
Műanyagfeldolgozó (OKJ 34 521 09)
szakközépiskola
3+2 év
A felvétel feltétele: Az általános felvételi eljárás rendje: 2017. március 10-ig nyilvánosságra hozzuk az általános iskolákból felvett tanulók ideiglenes jegyzékét, amely megtekinthető az intézményünk honlapján, valamint iskolánkban. 2017. április 7-ig megküldjük az ideiglenes felvételi jegyzéket a Felvételi Központnak. 2017. április 26-ig értesítjük a tanulókat a középiskolai felvételről vagy elutasításról.
SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉSEK TEKINTETÉBEN A felvételi kérelmek elbírálásának szempontjai: A felveendő tanulóink sorrendjét pontszám alakítja ki, amely két részből áll: Az általános iskola (7. osztály év végi és 8. osztály félévi) magyar nyelv és irodalom átlaga, történelem, matematika, fizika, idegen nyelv osztályzataiból képzett pontszám, max. 50 pont. A központi írásbelin (magyar nyelv és irodalom valamint matematika tantárgyakból) elért eredményből számított pontszám, max. 50 pont. A sajátos nevelési igényű tanulók, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók részére biztosítjuk a felvételi vizsgán a hosszabb felkészülési időt, az írásbeli beszámolón lehetővé tesszük az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszköz (írógép, számítógép stb.) alkalmazását. A 2017/2018. tanévre szakgimnáziumi osztályba csak olyan tanuló vehető fel, aki a központi írásbeli felvételit tesz magyar–szövegértés és matematika tantárgyakból. A központi írásbeli felvételi vizsga: A központi írásbeli felvételi vizsgán biztosítjuk a pedagógiai szakszolgálat által kiállított érvényes szakvélemény alapján járó kedvezményeket. Az érvényes szakvéleményt a központi írásbeli vizsgára benyújtott jelentkezési laphoz mellékelni kell! A központi írásbeli időpontja: 2017. 01. 21. 10 00 óra (pótló írásbeli: 2017. 01. 26. 14 00 óra) Helye: Győri Műszaki SZC Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Eredményekről a tanulók értesítése: 2017. 02. 09-ig SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉSEK TEKINTETÉBEN A felvételi kérelmek elbírálása: Nem kell részt venni központi írásbeli vizsgán. A tanulók az általános iskola 7. osztály év végi és 8. osztály félévi magyar nyelv és irodalom átlaga, történelem, matematika, fizika, idegen nyelv osztályzataiból képzett pontszám alapján kerülnek rangsorolásra. A felvételi eljárás során az azonos teljesítményt elért tanulók közül a felvételi rangsornál előnyt élveznek a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók és azok a diákok, akiknek a lakhelye az iskolával azonos településen található. A jelentkezési laphoz a sajátos nevelési igényű tanulók esetében az érvényes szakértői véleményt csatolni kell. A tanulmányok során a SNI-s tanulók méltányos elbírálásban részesülnek. A jelentkezett tanulók egészségügyi alkalmassági vizsgálaton vesznek részt. Felvételt csak az alkalmassági vizsgálaton megfeleltek nyerhetnek. A képzések jellemzői: Szakgimnáziumunk 9–12. évfolyamain szakgimnáziumi kerettantervek alapján folyik az oktatás. A gépészeti és a közlekedésgépész ágazatokban szakmai érettségi vizsgát tesznek. A 12. évfolyamon a sikeres szakmai érettségi vizsga letételével az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott, ágazatához tartozó szakképesítést kapnak.
Az ágazati szakmai érettségi vizsga után, a 13. szakképzési évfolyam elvégzését követően a Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakmai végzettségek megszerzésére van lehetőség. Az iskolarendszerű szakképzésben a gyakorlati képzés a szorgalmi időszakban teljesítendő gyakorlati képzésből és a szorgalmi időszakon kívüli összefüggő szakmai gyakorlati képzésből áll. Az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: a 9. évfolyamot követően 70 óra
a 10. évfolyamot követően 105 óra
a 11. évfolyamot követően 140 óra.
A szakmai gyakorlat teljesítése a magasabb évfolyamba lépés, illetve az érettségi vizsga megkezdésének feltétele. Ráépülő technikus képzések: A gépgyártástechnológiai technikus és a mechatronikai technikus végzettség megszerzését követően lehetőség van iskolánkban a járműipari karbantartó technikusi végzettség megszerzésére. Alternatív gépjárműhajtási technikus vagy autótechnikus szakmai képzésben az autószerelő vagy autóelektronikai műszerész szakmai végzettségű tanulók tanulhatnak tovább. Képzési idő: 1 év. A gépgyártástechnológiai technikus végzettségű tanulók egy év alatt CNC-gépkezelői szakképesítést szerezhetnek. A szakgimnáziumi ágazaton emelt óraszámban tanulják az idegen nyelvet. Német nyelvből anyanyelvi tanárok közreműködésével DSD PRO nyelvvizsgát tesznek 11. évfolyamban. Angol nyelvből állami nyelvvizsgára való felkészítés történik. A szakgimnáziumi ágazaton emelt óraszámban tanítják a német és az angol nyelvet anyanyelvi tanárok azzal a céllal, hogy tanulóink már az érettségi előtt nyelvvizsgát tegyenek.
Szakközépiskolai szakmai képzés A tanulók már a kilencedik évfolyamtól szakmai képzésben és közismereti képzésben egyaránt részt vesznek, amely a 11. évfolyam végén komplex szakmai vizsgával zárul. A képzések gyakorlati hátterét a kilencedik évfolyamon az iskola biztosítja, sikeres szintvizsgát követően a tízedik és tizenegyedik évfolyamon külső gyakorlati helyszínen történik a szakmai képzés. A szorgalmi időszakon kívüli összefüggő szakmai gyakorlat teljesítése a magasabb évfolyamba lépés feltétele. Képzési idő: 3 év A szakképzési évfolyamok után tervezett kimenet a képzés megkezdésekor hatályos Országos Képzési Jegyzékben meghatározott körűek: gépi fogácsoló, járműfényező, karosszérialakatos, hegesztő, autógyártó, épület-és szerkezetlakatos, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő, víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő, ipari gépész, műanyagfeldolgozó, járműipari fémalkatrész-gyártó. A sikeres szakmai vizsgát követően lehetőség van iskolánkban az érettségi vizsga megszerzésére. A képzésben résztvevők mentesülnek a kötelezően választandó vizsgatárgy letétele alól. Képzési idő: 2 év A gépi forgácsoló végzettség megszerzését követően lehetőség van iskolánkban a CNCgépkezelő, ráépüléses iskolarendszerű szakmai végzettség megszerzésére. Képzési idő: 1 év A jelentkezett tanulók egészségügyi alkalmassági vizsgálaton vesznek részt. Felvételt csak az alkalmassági vizsgálaton megfeleltek nyerhetnek. HASZNOS INFORMÁCIÓK: A szakközépiskolai képzésben a járműipari fémalkatrész-gyártó, az ipari gépész, központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő, a gépi forgácsoló és a hegesztő szakmát tanuló diákjaink Szabóky Adolf szakképzési ösztöndíjban is részesülnek. A vidéki tanulóink számára kollégiumi férőhelyet tudunk biztosítani az intézményünk területén lévő kollégiumban. A szabadidő hasznos eltöltésére húszezer kötetes könyvtár, sportpályák, kondicionálóterem, tornaterem áll rendelkezésére. Nyitott kapuk napjai: 2016. november 22-23. 15.00- 17.00 óra között Iskolabemutatással várunk minden érdeklődőt! A tanulók megnézhetik a kiválóan felszerelt műhelyeinket, oktatási kabinetjeinket.
Biztos szakma, biztos jövő!
GYŐRI MŰSZAKI SZC PATTANTYÚS-ÁBRAHÁM GÉZA IPARI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím: 9024 Győr, Ikva utca 70. Telefon: 96/429-033, FAX: 96/517-510 E-mail:
[email protected] Honlap: www.pagisz.hu Intézményvezető: Hatos Hajnalka, Fogadóóra: kedd 10.00–11.00, tel.: 96/529-745 Pályaválasztási felelős: Zsugonits Tamás szakmai igazgatóhelyettes; Fogadóóra: csütörtök 15.00–16.00, tel.: 96/429-242 OM azonosító: 203037 TAGOZATKÓDOK: 0810 Szakgimnázium XI. Villamosipar és elektronika majd 13. évfolyam kimenete: Erősáramú elektrotechnikus (OKJ 54 522 01) 0811 Szakgimnázium XI. Villamosipar és elektronika majd 13. évfolyam kimenete: Automatikai technikus (OKJ 54 523 01) 0812 Szakgimnázium XI. Villamosipar és elektronika majd 13. évfolyam kimenete: Elektronikai technikus (OKJ 54 523 02) 0813 Szakközépiskola Villanyszerelő (OKJ 34 522 04)
Felvehető létszám: Szakgimnázium XI. Villamosipar és elektronika, az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: PLC programozó, majd 13. évfolyam kimenete: Erősáramú elektrotechnikus (OKJ 54 522 01) Szakgimnázium XI. Villamosipar és elektronika, az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: villamos berendezés szerelő és üzemeltető, majd 13. évfolyam kimenete: Automatikai technikus (OKJ 54 523 01) Szakgimnázium XI. Villamosipar és elektronika, az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés: PLC programozó, majd 13. évfolyam kimenete: Elektronikai technikus (OKJ 54 523 02) Szakközépiskola Villanyszerelő (OKJ 34 522 04)
1 osztály
32 fő
2 osztály
64 fő
1 osztály
32 fő
1 osztály
28 fő
Képzési idő: XI. Villamosipar és elektronika, majd 13. évfolyam kimenete: Erősáramú elektrotechnikus (OKJ 54 522 01) XI. Villamosipar és elektronika, majd 13. évfolyam kimenete: Automatikai technikus (OKJ 54 523 01) XI. Villamosipar és elektronika, majd 13. évfolyam kimenete: Elektronikai technikus (OKJ 54 523 02) Villanyszerelő (OKJ 34 522 04)
szakgimnázium
4+1 év
szakgimnázium
4+1 év
szakgimnázium
4+1 év
szakközépiskola
3+2 év
A felvétel feltétele: SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉSEK TEKINTETÉBEN A felveendő tanulók sorrendjét kialakító pontszám meghatározása: 1.) Az alábbi tantárgyak általános iskolai érdemjegyeit hozott pontként kezeljük (5., 6., 7. évvége, 8. félévi érdemjegyek). magyar nyelv és irodalom (átlagolva) 4x5= 20 pont történelem 4x5= 20 pont fizika (7. és 8. osztály) 2x5= 10 pont matematika (1,5x) 1,5x(4x5)= 30 pont
idegen nyelv (angol vagy német) Elérhető maximális pontszám:
4x5= 20 pont 100 pont
2.) A központi írásbelin (magyar és matematika 50 pont + 50 pont, maximálisan tehát 100 pont) elért eredményt is figyelembe vesszük a felvételinél. A központi írásbeli felvételi vizsga jelentkezési határidő: 2016.12.09., helye a PÁGISZ írásbeli időpontja 2017.01.21. 10.00 óra, helye a PÁGISZ pótló írásbeli időpont 2017.01.26. 14.00 óra, helye a PÁGISZ Az írásbeli vizsgák eredményéről 2017.02.09-ig kell a tanulókat értesíteni. A középiskolai jelentkezési lapokat 2017.02.15-ig továbbítják az általános iskolák. A jelentkezett tanulók egészségügyi alkalmassági vizsgálaton vesznek részt. SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉSEK TEKINTETÉBEN A felveendő tanulók sorrendjét kialakító pontszám meghatározása: Nem szükséges a központi írásbeli eredménye, a jelentkezők az 1.) bekezdésben leírt hozott pontok alapján kerülnek rangsorolásra. A jelentkezett tanulók egészségügyi alkalmassági vizsgálaton vesznek részt. A képzés jellemzői: A leendő technikusi végzettséget adó szakgimnáziumi osztályoknál az első négy év fő célja a sikeres érettségire való felkészítés, illetve a szakma alapjainak elsajátítása. Fontos, hogy a tanulóknak a magyar nyelv és irodalom, a történelem, matematika, idegen nyelv tantárgyak mellett szakmai érettségi vizsgát is kell tenniük. A tanulók szakképesítést is kapnak az érettségi bizonyítvány mellé. A technikusi bizonyítvány megszerzéséhez az érettségit követő technikusi évfolyam elvégzése, illetve a képesítő vizsga sikeres teljesítése szükséges. Az oktatott szakmák rövid bemutatása: Az erősáramú elektrotechnikusok (és nagyrészt ez jellemző a villanyszerelőre is) mérési és gyakorlati feladataikban egyre nagyobb szerepet játszik a teljesítmény-elektronika, az ipari számítástechnika. Ismerik a különböző technológiai folyamatokat kiszolgáló erősáramú villamos berendezések, gépek tulajdonságait és működését. Részt vesznek az ezeket felügyelő és irányító villamos automatikák és védelmek szerelésében, javításában. Az automatikai technikusok az elektronikai szakiránynak megfelelően alaposan foglalkoznak az analóg és digitális technikával. A gazdasági élet különböző területein mérnöki felkészültséget nem igénylő, önműködő, automatizált vagy ipari számítógéppel vezérelt berendezések irányítási, karbantartási, üzemeltetési, ellenőrzési feladatainak ellátására lesznek alkalmasak. A képzésen történő részvétel feltétele itt is az érettségi. Az elektronikai technikusok részletesen foglalkoznak az elektronikai technológiával, az ipari elektronika területével. Részt vesznek analóg és digitális elektronikai, teljesítményelektronikai, műszertechnikai, irányítástechnikai áramkörök, készülékek tervezésében. Elvégzik az áramkörök, készülékek, berendezések szerelését és üzembe helyezését. HASZNOS INFORMÁCIÓK: Iskolánkban az a szemlélet uralkodik, hogy a végzett diákok ma már csak akkor tudják megállni helyüket az iparban, ha nem csupán saját szakterületüket ismerik, hanem széles körű,
átfogó ismeretekkel és idegen nyelvi tudással is rendelkeznek. Ebből kiindulva mindhárom szakunkon kiemelt fontosságú az informatika és számítástechnika oktatása, melyhez minden tárgyi feltétellel (internet, korszerű számítógéptermek, laborok) rendelkezünk. Szorosan ide tartozik az ipari folyamatokat irányító számítástechnikai eszközök, a PLC-k, a mikrovezérlők programozása, valamint a CAD rendszerű számítógépes tervező programok (AutoCad, OrCad, Eplan, Protel, Tina) oktatása is. Célunk, hogy a fejlett technológiával rendelkező cégeknek megfelelő ismeretekkel rendelkező szakembereket képezzünk. Kulturális lehetőségeink széles körűek: számos szakkör, érdeklődési kör tükrözi, hogy bár szakképző intézmény vagyunk, a művelődési területek megismerése fontos és hasznos célunk (hangverseny, színház). Saját sportpályánkon illetve tornatermünkben igényes módon történik a testnevelés. Nagy súlyt fektetünk az idegen nyelvek oktatására, hogy tanulóink nyelvvizsgát tehessenek. Nyitott kapuk napja: 2016. november 21-én és 23-án 15:00 órakor.
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM
Tagintézményeink: Győri Szolgáltatási SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Ügyviteli Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Deák Ferenc Közgazdasági Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskolája, Informatikai és Közgazdasági Szakgimnáziuma Győri Szolgáltatási SZC Haller János Általános Iskolája, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Győri Szolgáltatási SZC Hunyadi János Középiskolája Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája és Kollégiuma Győri Szolgáltatási SZC Csornai Kossuth Lajos Szakközépiskolája Győri Szolgáltatási SZC Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája Győri Szolgáltatási SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Székhely: 9024 Győr, Nádor tér 4. Postázási cím: 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. Telefon: + 36 96 319 244/119 mellék Mobil: +36 20 425 1310 OM azonosító: 203038 1
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC BAROSS GÁBOR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI ÉS ÜGYVITELI SZAKGIMNÁZIUMA 9024 Győr, Bem tér 20-22. Telefon: 96/519-373, Fax: 96/526-893 E-mail:
[email protected] Honlap: www.barossgyor.hu Tagintézmény vezető: Bertháné Hári Gabriella Telefon: 96/519-373 Fogadóóra: kedd 14.30 – 15.30 Pályaválasztási felelős: Fergusonné Andorka Andrea Telefon: 96/519-373 Fogadóóra: csütörtök 13.30 – 14.30 E-mail:
[email protected] OM azonosító: 203038 Iskolánk nagy múltú, a közgazdasági és ügyviteli szakképzésben meghatározó jelentőségű intézmény. Szakképzésünk sikerét országos szakmai tanulmányi versenyeredmények jelzik. Tantermeink interaktív táblával, projektorral közvetlen internet elérési lehetőséggel felszereltek, számítógép termeink lehetővé teszik, hogy minden tanuló önállóan dolgozhat a gyakorlati órákon. Könyvtártermünk és olvasótermünk szép, igényes környezetet biztosít az olvasni, illetve tanulni vágyóknak. Rendelkezünk nagyméretű tornateremmel, kis kondi szobával, sportpályával, de a mellettünk lévő park modern futópályával is jó helyszíne a testnevelés óráknak. Közösségi rendezvényeink lebonyolítására alkalmas a több száz férőhelyes Baross-termünk. Nagy hangsúlyt fektetünk az idegen nyelvek oktatására. Lehetőséget biztosítunk a választott idegen nyelv magasabb óraszámban való tanulására és második nyelv elsajátítására. Szakmai végzettséget adó érettségire készítjük fel diákjainkat: közgazdaság ágazaton Pályázati-támogatási asszisztens, ügyvitel ágazaton Ügyfélszolgálati ügyintéző. Menzánkon lehetőség van óraközi szünetekben meleg étkezésre, kollégiumi elhelyezés biztosított. A 2017/2018-as tanévben várható képzéseink: Közgazdaság ágazat
1.
2.
3.
4.
Magyar-angol két tanítási nyelvű közgazdaság ágazati képzés (második idegen nyelv: német) – érettségi után megszerezhető szakképesítés: pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás) Magyar-német két tanítási nyelvű közgazdaság ágazati képzés (második idegen nyelv: angol) – érettségi után megszerezhető szakképesítés: pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás) Közgazdaság ágazati képzés egy idegen nyelvvel emelt óraszámban (választható idegen nyelv angol vagy német) – érettségi után megszerezhető szakképesítés: pénzügyi-számviteli ügyintéző Közgazdaság ágazati képzés egy idegen nyelvvel emelt óraszámban (választható idegen nyelv angol vagy német) – érettségi után megszerezhető szakképesítés: vállalkozási és bérügyintéző Ügyvitel ágazat Ügyvitel ágazati képzés egy idegen nyelvvel emelt óraszámban (választható idegen nyelv angol vagy német) – érettségi után megszerezhető szakképesítés: irodai titkár
2
15 fő
kód: 2011
15 fő
kód: 2012
4 év
30 fő
kód: 2013
4 év
30 fő
kód: 2014
4 év
30 fő
kód: 2015
5 év
közgazdaság ágazati képzés – egy idegen nyelvvel emelt óraszámban A 4 év alatt a közismereti képzés mellett a közgazdaság ágazatnak megfelelő (vállalkozási, pénzügyi, számviteli, statisztikai) szakmai oktatás folyik. A magasabb idegen nyelvi óraszám az emelt szintű érettségire való felkészítést célozza. két tanítási nyelvű közgazdaság ágazati képzés A két tanítási nyelvű képzés 1 éves előkészítő évfolyamra épül, a célnyelv angol/német. A tanulók mindegyik évfolyamon legalább 3 tantárgyat célnyelven tanulnak. Tanítványaink alkalmassá válnak arra, hogy tanulmányaikat magyarul vagy angol/német nyelven folytassák. A kétnyelvű érettségi bizonyítvány (meghatározott feltételek teljesítése mellett) felsőfokú „C1” komplex típusú államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak minősül. ügyvitel ágazati képzés A 4 év alatt a közismereti képzés mellett az ügyvitel ágazatnak megfelelő (gépírás, levelezés, protokoll, kommunikáció, gazdasági ismeretek, üzleti idegen nyelv) szakmai oktatás folyik.
Az érettségi vizsga után választható emelt szintű szakképzések: közgazdaság ágazatban: pénzügyi-számviteli ügyintéző, vállalkozási termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás) ügyvitel ágazatban: irodai titkár
és
bérügyintéző,
pénzügyi
A tanulók kiválasztásának elve és módja: Minden képzéstípusban magyar nyelvből és matematikából központi írásbeli felvételi vizsgát kell tenni, szóbeli felvételi vizsgát nem tartunk. A központi írásbeli felvételi vizsga időpontja: Pótnap: 2017. január 26. (csütörtök), 14 óra. Helye: a tanuló által választott vizsgáztató középiskola.
2017.
január
21.
(szombat),
10
óra.
A sajátos nevelési igényű tanulóknál szülői kérelem és szakértői vélemény alapján, az abban megfogalmazott javaslatok figyelembevételével, a jogszabályban biztosított eltérő bánásmód alkalmazásáról az iskola igazgatója dönt. A felvételin elért pontokhoz (50 + 50 pont) adjuk hozzá az általános iskola 5., 6. és 7. osztály év végi, illetve a 8. osztály félévi eredményeit a következő tantárgyakból: magyar nyelv, irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv. Az általános iskolából maximálisan 100 pont hozható. A központi írásbelin szerzett és a hozott pontok összegzése alapján rangsoroljuk a tanulókat. Nyitott Kapuk Napja az iskolában: 2016. november 16. (szerda) 15 óra 2016. december 7. (szerda) 15 óra Felvételi előkészítő: Magyar nyelv – 2016. december 13. 15 óra Matematika – 2017. január 10. 15 óra A felvételi előkészítőre jelentkezni 2016. december 1-ig a
[email protected] e-mail címen lehet. Bertháné Hári Gabriella tagintézmény-vezető
3
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC DEÁK FERENC KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA 9022 Győr, Bisinger sétány 32. Tel./fax: 96/312-135 E-mail:
[email protected], honlap: www.deakgyor.hu OM azonosító: 203038 Igazgató: Kovácsné Zimborás Ágnes Fogadóóra: hétfő 9.00–10.00 Pályaválasztási felelős: Balogh Árpád Fogadóóra: kedd 12.45–13.30 A 2017/2018. tanévben indítható osztályok: Tanulmányi terület megnevezése (tanult idegen nyelv) Közgazdasági ágazati képzés (tanult idegen nyelv: német), üzleti szimulációs fakultáció. Az érettségi után megszerezhető szakképesítés: Vállalkozási és bérügyintéző Közgazdasági ágazati képzés (tanult idegen nyelv: angol), üzleti szimulációs fakultáció. Az érettségi után megszerezhető szakképesítés: Vállalkozási és bérügyintéző Közgazdasági ágazati képzés (tanult idegen nyelv: angol) magasabb óraszámban informatikaoktatás Az érettségi után megszerezhető szakképesítés: Pénzügyiszámviteli ügyintéző Idegen nyelvi előkészítő + közgazdasági ágazati képzés (tanult idegen nyelv: angol, szakköri formában német nyelvet is oktatunk) Az érettségi után megszerezhető szakképesítés: Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás) Idegen nyelvi előkészítő + közgazdasági ágazati képzés (tanult idegen nyelv: angol, szakköri formában német nyelvet is oktatunk), magasabb óraszámban informatikaoktatás Az érettségi után megszerezhető szakképesítés: Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás)
Képzési idő
Felvehető létszám
4 év
17 fő
Osztályszám
Tagozatkód 3010
1 4 év
17 fő
4 év
34 fő
5 év
17 fő
3011
1
3012
3013 1
5 év
17 fő
3014
Az iskola bemutatása: 1. A munkaerő-piacon rendkívül keresett szakmákat kínálunk diákjainknak. 2. Kompetencia és érettségi eredményeink messze az országos átlag felettiek. 3. Vonzó karrierlehetőség kínálkozik a nálunk végzettek számára. 4. A felsőfokú intézményekbe felvettek kiválóan szerepelnek az adott felsőfokú intézményben. 5. Akkreditált kiváló tehetségpont címmel rendelkezünk. 6. Több jelentős pályázat nyertesei vagyunk. 7. Több külföldi diákcsere-programunk van. 8. TOP12 iskola címmel rendelkezünk. 9. Bázisiskola vagyunk (rekreációs szak, Vöröskereszt). 10. Nemzetközi tanirodai versenyt rendezünk évről évre. Iskolánk fő feladata: 1. a gazdaság mindenkori igényeinek megfelelő, gyakorlatorientált szakképzéshez juttatni érettségi után diákjainkat, 2. az országban egyedülálló felszereltségű taniroda és számítógép-park szolgálja a korszerű munkát, 3. élő kapcsolatot ápolunk jelentős cégekkel és pénzintézetekkel, 4. tanulóinkat minden osztályunkban felkészítjük az ECDL vizsga moduljainak tananyagából, ehhez vizsgaközpontként biztosítjuk a vizsgalehetőséget is, 5. TOEIC nyelvvizsgaközpont vagyunk, 6. alapképzésben elsajátított ismeretekkel képessé válnak tanulóink újabb képzettségek megszerzésére, 7. magas szintű nyelvtudás (angol és német), szakmai idegen nyelv tanítása, 8. EBCL vizsga szervezése, 9. felkészíteni a tanulóinkat felsőfokú továbbtanulásra. 4
A 2017/2018. tanévben az iskola az alábbi ágazatban indít osztályokat: közgazdaság ágazat, 3 osztály. Tagozatkódok: 3010-es kód: közgazdasági ágazati képzés (tanult idegen nyelv: német), 4 év Felvehető létszám: 17 fő 3011-es kódú: közgazdasági ágazati képzés (tanult idegen nyelv: angol), 4 év Felvehető létszám: 17 fő A fenti osztályban a 9-12. évfolyamon közgazdaság ágazati oktatást, a 11-12. évfolyamon üzleti szimulációs és kommunikációs fakultációs képzést valósítunk meg. Érettségi után megszerezhető szakképesítés emelt szintű egyéves képzés keretében vállalkozási és bérügyintéző. 3012-es kódú:
közgazdasági ágazati képzés (tanult idegen nyelv: angol), magasabb óraszámban informatikaoktatás, 4 év Felvehető létszám: 34 fő A fenti osztályban a 9-12. évfolyamon közgazdaság ágazati oktatást valósítunk meg. A közgazdasági jellegű tantárgyak mellett magasabb óraszámban tanítjuk az informatikát. Érettségi után választható kimenet emelt szintű egyéves képzés keretében pénzügyi-számviteli ügyintéző. 3013-as kódú:
angol nyelvi előkészítő + 4 évfolyamon érettségire felkészítő közgazdasági ágazati képzés, (tanult idegen nyelv: angol), 5 év Felvehető létszám: 17 fő Az idegen nyelvi előkészítő csoportban az első (9.) évfolyamon magas óraszámban – heti 18 órában – oktatjuk az idegen nyelvet, 4 órában az informatikát. Az első évet követő négy évben a tanulók közgazdasági ágazati oktatásban vesznek részt. A német nyelv tanulását szakköri formában valósítjuk meg. Érettségi után választható kimenet emelt szintű egyéves képzés keretében pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás). 3014-es kódú:
angol nyelvi előkészítő + 4 évfolyamon érettségire felkészítő közgazdasági ágazati képzés, (tanult idegen nyelv: angol), magasabb óraszámban informatikaoktatás, 5 év Felvehető létszám: 17 fő Az idegen nyelvi előkészítő csoportban az első (9.) évfolyamon magas óraszámban – heti 18 órában – oktatjuk az idegen nyelvet és 4 órában az informatikát. Az első évet követő négy évben a tanulók közgazdasági ágazati oktatásban vesznek részt. A közgazdasági jellegű tantárgyak mellett továbbra is magasabb óraszámban tanulják az informatikát. A német nyelv tanulását szakköri formában valósítjuk meg. Érettségi után választható kimenet emelt szintű egyéves képzés keretében pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás). Felvételi vizsga: Az iskolánkba jelentkező 8. osztályos tanulóktól igényeljük az egységes írásbeli felvételi vizsga megírását. Ennek alapján iskolánk is részt vesz az írásbeli felvételi vizsga lebonyolításában. A felvételi pontok számítása: az 5-7. osztályos év végi, a 8. osztályos félévi általános iskolai magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, egy idegen nyelv osztályzatainak fele (100 pont/2) a matematikából, illetve az anyanyelvből tett központi felvételi eredményének az összege (50 + 50 pont) Kollégiumi elhelyezés: fiú és lány tanulóink számára is biztosítjuk. Nyitott Kapuk Napja: 2016. november 21. 15 óra, november 30. 15 óra Kovácsné Zimborás Ágnes igazgató
5
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC MOSONMAGYARÓVÁRI BOLYAI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, INFORMATIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA 9200 Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 6. Telefon: 96/578-150, fax: 96/578-156 E-mail:
[email protected] Honlap: http//www.bolyai-oktatas.hu Intézményvezető: Kocsis Zoltán Pályaválasztási felelős: Oláh Ferenc, Bernáth Rita (96/578-152) OM azonosító: 203038 TAGOZATKÓDOK: 9001 informatika ágazat 9002 közgazdaság ágazat 9003 közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat
BOLYAI: „HAGYOMÁNY ÉS MEGÚJULÁS” A mosonmagyaróvári Bolyai-iskola több mint 120 éves múltjával a város egyik legrégibb oktatási intézménye. A múlt értékeinek tisztelete és a megújulásra való nyitottság adja az intézmény filozófiáját. Ezt bizonyítja, hogy az iskola az 1990-es években felvállalta a közgazdasági képzést, majd alkalmazkodva a változó kor igényeihez ezt kiegészítette az informatikával is. Az elmúlt 26 évben a régió elismert középiskolájává nőtte ki magát, mely jól képzett szakemberekkel látja el a térség cégeit. Szakmai palettánk évről évre változik és bővül, figyelemmel követve a munkaerőpiac igényeit, segítve ezzel a nálunk végzettek elhelyezkedését. Miért érdemes a Bolyaiban középiskolásnak lenni? A Bolyai az a hely, ahol a középiskolások közismereti tárgyakból alapos felkészítést kapnak a közép- és emelt szintű érettségire, ezzel lehetőséget kapnak arra, hogy felsőfokú intézményekben folytassák tanulmányaikat. Tanirodánkban és jól felszerelt szaktantermeinkben elsajátíthatják az általuk választott szakmai elméleti és gyakorlati ismereteit, a középiskola elvégzése után naprakész szakemberként kereshetnek állást a munkaerőpiacon. Lehetőséget nyújtunk két idegen nyelv tanulására is, mert napjainkban egy jó szakember számára az idegen nyelvek tudása elengedhetetlen. Tanítványaink nyelvtudásukat a 11-12. évfolyamon szakmai idegen nyelv tanulásával mélyíthetik el. Magas szintű oktatás nem valósulhat meg az egyéni bánásmódra épülő nevelés nélkül. Számunkra az is fontos, hogy diákjaink jól érezzék magukat az iskolában, szívesen emlékezzenek majd középiskolás éveikre. A számos program, rendezvény, bál, kirándulás ezt segítik elő. 9. évfolyamba lépés feltételei: Iskolánk a 2017/2018-as tanévben központi írásbeli felvételit szervez magyar-szövegértés és matematika tantárgyakból. Felvételi összpontszám megállapításának módjai: Elérhető összpontszám: 200 pont. A 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi osztályzatainak összege: magyar irodalom, magyar nyelv, történelem, matematika, egy idegen nyelv, fizika, kémia, biológia, földrajz és informatika tárgyakból. Ha a magyar tantárgy nem bontott, duplán számít az osztályzat. - hozott pont: max. 100 pont Megjegyzés: A jelentkezés feltétele, hogy nem lehet elégtelen osztályzat egyik tantárgyból sem! A tanulmányi területekre beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók is jelentkezhetnek. Ha valamely különleges bánásmódot igénylő tanuló nem rendelkezik matematika tantárgy érdemjegyével, akkor a magyar tantárgy jegyét számítjuk be duplán, ha nem rendelkezik magyar tantárgy jegyével, akkor a matematika tantárgy érdemjegyét duplázzuk meg. 6
Ha valamely tanuló nem rendelkezik az adott évfolyamon egy tantárgy érdemjegyével (mert iskolája pedagógiai programja alapján nem akkor tanulta, vagy rövidebb ideig tanulta), akkor a tantárgy meglevő érdemjegyét duplázzuk. Az összes pontszám alapján alakul ki a felvételi sorrend. A sorrend kialakításánál azonos pontszám esetén saját iskolánk tanulói és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók előnyt élveznek.
A 9. évfolyamra jelentkező tanulóink az alábbi ágazatok közül választhatnak: 9001 informatika ágazat 9002 közgazdaság ágazat 9003 közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat Tanulmányi terület megnevezése Informatika Közgazdaság Közlekedés, szállítmányozás és logisztika
Képzési idő 4+1 4+1 4+1
Felvehető létszám 34 fő 34 fő 34 fő
Osztályszám
Tagozatkód
1 1 1
901 902 903
Informatika ágazat A középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: irodai informatikus. Az érettségire épülő évfolyam elvégzésével informatika ágazatban az informatikai rendszerüzemeltető vagy a gazdasági informatikus szakma szerezhető meg. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása: Az informatikai rendszerüzemeltető a kis- és közepes vállalat, intézmény, szervezet informatikáért felelős vezetőjének közvetlen munkatársa, vagy kihelyezett informatikai szolgáltatásokat végző cégben első szintű támogatói feladatokat lát el. Megfelelő mélységű (elméleti és gyakorlati) informatikai, hálózati ismeretei birtokában részt vesz a munkahely infokommunikációs hálózatának kialakításában és működtetésében. Koncepcionális kérdésekben feladata elsősorban a döntések előkészítése, míg megvalósításban a koordináló feladatok ellátása. Együttműködik a rendszerszervezőkkel, szoftverfejlesztőkkel. Felelősségi körébe tartozik a vállalatnál működő informatikai hálózati eszközök, szerverek és munkaállomások, továbbá az informatikai alkalmazások összehangolt működésének és folyamatos frissítésének biztosítása, melynek révén hozzájárul a szervezet teljesítményének folyamatos növeléséhez, a szervezet céljainak eléréséhez. Az Informatikai rendszergazda készségei megfelelnek az ágazati belépő és középszintű iparági vizsgák minősítési követelményeinek. Betölthető munkakörök: számítógép telepítő, számítógép-szerelő, számítógép kezelő/operátor, informatikai ügyfélszolgálati munkatárs, alkalmazás adminisztrátor, szoftvertelepítő, informatikai rendszergazda, hálózatüzemeltető, webmester, adatbázis adminisztrátor A szakképesítés munkaterületének rövid leírása: A gazdasági informatikus szakképesítéssel rendelkező szakember a gazdasági munkában jelentkező informatikai és gazdasági feladatok szervezésére, megvalósítására alkalmas elméleti ismeretekkel és gyakorlati készségekkel rendelkezik. Általános feladata a gazdasági, statisztikai, tervezési és számviteli információk gyűjtése, a vezetői és a felhasználói igények kielégítésére alkalmas adatbázisban történő tárolása és menedzselése, valamint a gazdasági feladatokat ellátó integrált vállalatirányítási információs rendszerek kezelése. Feladata továbbá, hogy minden tevékenységéhez használja az informatikai eszközöket, azok közül is a lehető leghatékonyabbat választja ki. Felelőssége, hogy figyelemmel kísérje az információ-technológiai újdonságokat, a felhasználói igények és a meglévő gazdasági információs rendszer összhangjának meglétét és szükség szerint tegyen javaslatot a korszerűsítésre, valamint vegyen részt a változást követő fejlesztésekben. 7
Kis- és középvállalatoknál a gazdasági informatikus elvégzi az általános szoftvertelepítési-, üzemeltetési feladatokat is, illetve közreműködik minden gazdasági feladat megoldásának informatikai eszközökkel történő megszervezésében és megoldásában. Betölthető munkakörök: adatbázis asszisztens, számítógép programozó asszisztens, általános gazdasági és statisztikai ügyintéző Közgazdaság ágazat A középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: pénzügyi ügyintéző. Az érettségire épülő évfolyam elvégzésével a közgazdaság ágazatban a pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés szerezhető meg. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása: A pénzügyi-számviteli ügyintéző alkalmas a vállalkozások működésével összefüggő számviteli és pénzügyi feladatok elvégzésében való közreműködésre, részfeladatok önálló elvégzésére. A vállalkozás valamennyi pénzmozgással, illetve a pénzállomány-változással összefüggő nyilvántartásait vezeti, közreműködik az egyes pénzügyi műveletek előkészítésében, lebonyolításában, elszámolásában, kezeli az ehhez kapcsolódó iratanyagokat. Működő gazdálkodó szervezeten belül előkészíti és rögzíti az adott munkahely gazdasági eseményeit a helyi számviteli szabályok szerint, a gazdasági eseményeket kontírozza, a főkönyvi és az analitikus nyilvántartásokat vezeti, könyvviteli feladásokat készít. A szakképesítéssel rendelkező képes: - közreműködni a vállalkozások alapításával, működtetésével kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásában - elvégezni a bankszámlákkal kapcsolatos teendőket - ellátni a házipénztárral kapcsolatos feladatokat - ellátni az adókötelezettséghez kapcsolódó feladatokat - adókötelezettségnek elektronikusan eleget tenni - közreműködni a vállalkozásfinanszírozási feladatokban - részt venni a befektetési döntések előkészítésében - pénz- és hitelműveletekkel kapcsolatos ügyintézést végezni - könyvelési feladatokat ellátni - értékesítéssel kapcsolatos feladatokat ellátni - vezetni az analitikus nyilvántartásokat - elszámolni a termelési költségeket - közreműködni a különféle szabályzatok elkészítésében - közreműködni a mérleg és az eredménykimutatás összeállításában - számítógépes programcsomagokat használni - irodai szoftvereket használni, - közreműködni a projektek pénzügyi tervezésében, végrehajtásában és ellenőrzésében a programlezárásáig - összegyűjteni az adatokat további feldolgozás céljából - feladatai elvégzéséhez telefont, számítógépet, íróeszközöket, irodaszereket, naptárt, bélyegzőket, fénymásolót, scannert használni - munkaköréhez kapcsolódó hagyományos és digitális dokumentumokat készíteni és rendszerezni, iratkezelést végezni Betölthető munkakörök: Pénzügyi asszisztens Pénzügyi koordinátor Pénzügyi referens Pénztáros Számlaellenőr Pénzügyi projektmenedzser Bérszámfejtő Bérügyi adminisztrátor Főkönyvi könyvelő Főkönyvi munkatárs Számviteli előadó Analitikus könyvelő Analitikus nyilvántartó Anyagkönyvelő
Banki könyvelő Díjkönyvelő Folyószámla könyvelő Forgalmi könyvelő Gépkönyvelő Készletkönyvelő Kontírozó könyvelő Könyvelői adminisztrátor Leíró könyvelő Vállalati pénztáros Pénzügyi nyilvántartó Számlázási ügyintéző Számviteli adminisztrátor Irodai adminisztrátor 8
Iratkezelő Készlet- és anyagnyilvántartó Pályázatíró asszisztens Uniós projektek ügyintézője Projektmenedzser asszisztens
Közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat A középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével a következő szakképesítés szerezhető meg: vállalkozási ügyintéző vagy vámügyintéző és pénzügyi ügyintéző. Az érettségire épülő évfolyam elvégzésével a közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazatban a logisztikai és szállítmányozási ügyintéző szakképesítés szerezhető meg. A szakképesítés munkaterületének rövid leírása: A logisztikai és szállítmányozási ügyintéző feladata a logisztikai tevékenységek tervezése, lebonyolítása, a logisztikai rendszerrel kapcsolatos vezetői munka támogatása, valamint a szállítmányozási tevékenységgel kapcsolatban kiválasztani az áru továbbításához legalkalmasabb fuvarozási módot, szükség szerint megtervezni az útvonalat. Kapcsolatot tart a különböző közlekedési hatóságokkal, szervezetekkel. Elkészíti a szállítmányozási szerződés tervezetét. Kockázatot csökkent a kereskedelmi ügyletnek megfelelő szállítmánybiztosítási ajánlattal. Gondoskodik a különböző fuvarozók információkkal való ellátásáról. Részt vesz a különböző fuvareszköz-, illetve árukárok kivizsgálásában, intézi a kárügyeket. Ellenőrzi és kiadja a különböző fuvarokmányokat. A szakképesítéssel rendelkező képes: - rendelések, beszerzések, értékesítés (termék, szolgáltatás) lebonyolításában feladatokat ellátni - tervezési feladatokat végezni az ellátási, készletezési, termelési folyamatokban - kezelni a reklamációs eseteket - elvégezni a raktár vezetésével kapcsolatos teendőket - az árutovábbítással kapcsolatos feladatokat végezni - nemzetközi szállítással, szállítmányozással kapcsolatos ügyintézői tevékenységet végezni - kapcsolatot tartani a partnerekkel, ügyfelekkel - döntés-előkészítéssel, információgyűjtéssel, elemzéssel segíteni a menedzsmentet - munkájához tartozó informatikai és irodai eszközöket kezelni - különféle dokumentumokat elkészíteni és kitölteni számítógép használatával - használni az informatikai hálózatokat, rendszereket - idegen nyelven kommunikálni szóban és írásban azonos ágazat - megérteni és használni az idegen nyelvű szakmai kifejezéseket - ellátni a szállítmányozással kapcsolatos egyéb feladatokat Betölthető munkakörök: Logisztikai ügyintéző, Anyag logisztikus, Anyaggazdálkodó, anyagbeszerző, Beszerzési ügyintéző, Anyag és készletgazdálkodási ügyintéző, Anyagbeszerzési előadó, Szállítmányozási ügyintéző, Árufuvarozói ügyintéző
NYÍLT NAP: NOVEMBER 23. szerda 8:45 Kocsis Zoltán tagintézmény-vezető
9
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HALLER JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. Telefon: 96/ 213 - 222 E-mail:
[email protected] Honlap:/ http//www.halleriskola.hu Intézményvezető: Némethné Fucsik Edit Pályaválasztási felelős: Bakos Bulcsú, Harangozóné Kovács Edina OM azonosító: 203038 TAGOZAKÓDOK: 7450– Turisztikai szervező, értékesítő 7400 – Vendéglátó szervező – vendéglős 7300– Cukrász 7200 – Pincér 7100 – Szakács
Szakgimnázium A 9–12. évfolyamon közismereti (érettségire felkészítő) és szakmai alapozó képzés folyik a vendéglátás-turisztika ágazatban. A képzés ezen szakaszát érettségi vizsga zárja. A tanulók kötelezően érettségiznek szakmai előkészítő tantárgyból is, így az érettségi bizonyítvány munkakör betöltésére alkalmas képesítést ad. Ezt követően kerül sor a konkrét szakmára felkészítő szakmai képzésre a szakképző évfolyamon, amelyen 1 év alatt vendéglátásszervező vagy turisztikai szervező és értékesítő szakképesítést lehet szerezni. Szakgimnázium Tanulmányi terület: Turisztika szakgimnáziumi ágazati oktatás 7450 – kód Szakgimnázium 4 évfolyamos + 1 év nyelvi előkészítő német nyelvből, magyar – német két tanítási nyelvű, szakgimnáziumi kerettantervre épül, első idegen nyelv német vagy angol. A középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével szállodai recepciós szakképesítést szereznek. Ezután kerül sor a konkrét szakmára felkészítő szakmai képzésre a szakképző évfolyamon. A szakképzési évfolyam után megszerezhető szakképesítés: turisztikai szervező és értékesítő. Kollégium biztosítható. Felvételi létszám: 26 fő
Szakgimnázium Tanulmányi terület: Vendéglátóipar szakgimnázium ágazati oktatás 7400 – kód Szakgimnázium 4 évfolyamos, szakgimnáziumi kerettantervre épül, első idegen nyelv német vagy angol, második idegen nyelv angol vagy német. A 12. év végén ágazati szakmai érettségi vizsgát tesznek. A középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével pincér szakképesítést szereznek. A szakképzés a 13. évfolyamon folytatódik, majd komplex szakmai vizsgával zárul. A szakképzési évfolyam után megszerezhető képesítés: vendéglátásszervező. Kollégium biztosítható. Felvételi létszám: 26 fő
10
FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK SZAKGIMNÁZIUMBAN A felvételi eljárás során, egy pontrendszer alapján rangsoroljuk az egyes tanulmányi területre jelentkező tanulókat. Felvételi feltételek: Turisztika szakgimnáziumi ágazati oktatás
Általános iskola 5., 6. és 7. osztály év végi, valamint 8. osztály első félévi érdemjegyek alapján hozott pontok matematikából, magyar nyelv és irodalomból, történelemből, idegen nyelvből és földrajzból .
Központi felvételi írásbeli vizsga matematikából és magyar nyelvből.
A felvétel további feltétele a szakmára való orvosi alkalmasság is.
A felvételi pontok számítása: az 5-7. osztályos év végi, a 8. osztályos félévi általános iskolai magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, egy idegen nyelv és földrajz osztályzataiból 120 pont szerezhető. a matematikából, illetve az anyanyelvből tett központi felvételi eredményének az összege (50 + 50 pont) Felvételi feltételek : Vendéglátóipar szakgimnázium ágazati oktatás
Általános iskola 5., 6. és 7. osztály év végi, valamint 8. osztály első félévi érdemjegyek alapján hozott pontok matematikából, magyar nyelv és irodalomból, történelemből, idegen nyelvből és biológiából .
Központi felvételi írásbeli vizsga matematikából és magyar nyelvből.
A felvétel további feltétele a szakmára való orvosi alkalmasság is.
A felvételi pontok számítása: az 5-7. osztályos év végi, a 8. osztályos félévi általános iskolai magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, egy idegen nyelv és biológia osztályzataiból 120 pont szerezhető. a matematikából, illetve az anyanyelvből tett központi felvételi eredményének az összege (50 + 50 pont)
11
Szakközépiskola Tanulóink már a 9. évfolyamon ismerkednek választott szakmájukkal. A szakmai képzés szakács, pincér és cukrász szakmákban folyik az Országos Képzési Jegyzékben előírtak szerint. A képzési idő 3 tanév. Az első évfolyamon a gyakorlati képzésre az iskolánk tanműhelyeiben kerül sor. A második évfolyamtól kezdve tanulóinknak - az illetékes szakmai kamara jóváhagyásával - képzési szerződést kell kötni azokkal a vállalkozásokkal, amelyeknél a szakmai gyakorlati képzésük folytatódik. Tanulóink a három tanulmányi év egyharmadában – a szakmai elméleti és gyakorlati oktatás mellett –a központilag meghatározott komplex műveltségterületek szerinti képzésben vesznek részt.
A szakmák megszerzését követően lehetőség van két év alatt érettségi vizsga megszerzésére nappali rendszerű képzésben.
Szakközépiskola
Szakközépiskola Tanulmányi terület: Vendéglátás turisztika szakmacsoport 7300 – kód Szakközépiskola 3 évfolyamos szakiskolai képzés, szakiskolai kerettantervre épül, első idegen nyelv német vagy angol. Vendéglátás turisztika szakmacsoport. A szakképzési évfolyamok és a szakmai vizsgakövetelmények teljesítés után tervezett kimenet: Cukrász – 34 811 01. Kollégium biztosítható. Felvehető létszám: 24 fő Szakközépiskola Tanulmányi terület: Vendéglátás turisztika szakmacsoport 7200 – kód Szakközépiskola 3 évfolyamos szakiskolai képzés, szakiskolai kerettantervre épül, első idegen nyelv német vagy angol. Vendéglátás turisztika szakmacsoport. A szakképzési évfolyamok és a szakmai vizsgakövetelmények teljesítés után tervezett kimenet: Pincér – 34 811 03. Kollégium biztosítható. Felvehető létszám: 24 fő Szakközépiskola Tanulmányi terület: Vendéglátás turisztika szakmacsoport 7100 – kód Szakközépiskola 3 évfolyamos szakiskolai képzés, szakiskolai kerettantervre épül, első idegen nyelv német vagy angol. Vendéglátás turisztika szakmacsoport. A tanulók ösztöndíjban részesülnek. A szakképzési évfolyamok és a szakmai vizsgakövetelmények teljesítés után tervezett kimenet: Szakács – 34 811 04. Kollégium biztosítható. Felvehető létszám: 24 fő
FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK A SZAKKÖZÉPISKOLÁBAN A felvételi eljárás során, egy pontrendszer alapján rangsoroljuk az egyes tanulmányi területre jelentkező tanulókat. A felvételi eljárásban megszerezhető maximális pontszám: 120 pont, amely az általános iskolai eredmények alapján érhető el.
12
Az általános iskolai tanulmányi eredmények közül az 5., 6., 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi osztályzatokat vesszük figyelembe a következő tantárgyakból:
magyar nyelv,
irodalom,
matematika,
idegen nyelv,
történelem
biológia.
A sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók esetleges, egyéni kedvezményeiről a jogszabályban meghatározott intézmények szakvéleménye alapján az iskola igazgatója dönt. A tanulónak szakmai egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell részt vennie.
Nyílt nap: 2016. november 23. (szerda) 900-1200
2016. december 08. (csütörtök) 900-1200
Némethné Fucsik Edit tagintézmény-vezető
13
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC HUNYADI JÁNOS KÖZÉPISKOLÁJA 9300 Csorna, Soproni út 97.. Tel.: 96/261-313, fax: 96/264-450 E-mail:
[email protected], honlap: www.hunyadi-csna.sulinet.hu OM azonosító: 203038 Igazgató: Kovács Istvánné Fogadóóra: hétfő 14.00 – 16.00 Pályaválasztási felelős: Szeőcsné Élő Katalin szakmai tagintézmény-vezető helyettes Fogadóóra: kedd 10.00–12.00 (telefonos egyeztetés után más időpontban is) A 2017/2018. tanévben indítható osztályok: Tanulmányi terület megnevezése Rendészeti és közszolgálati szakgimnázium Pedagógiai szakgimnázium Ügyvitel szakgimnázium
Képzési idő 4 4 4
Felvehető létszám 34 fő 34 fő 34 fő
Osztályszám
Tagozatkód
1 1 1
6001 6002 6006
A tanulmányok jellege az egyes osztályokban: 6001 rendészeti és közszolgálati szakgimnázium Képzési idő: 4 év. A gimnáziumi alapképzést szakmai és elmélet és gyakorlat egészíti ki: önvédelem és intézkedéstaktika, rendvédelmi szervek és alapfeladatok, közszolgálati, közigazgatási ismeretek, összefüggő szakmai gyakorlat a 10-11. évfolyamon 140-140 óra. Az érettségivel megszerezhető OKJ-s végzettség: közszolgálati ügykezelő + 1 év képzés után közszolgálati ügyintéző végzettséget szerezhetnek. 6002 pedagógiai szakgimnázium Képzési idő: 4 év. A gimnáziumi alapképzést szakmai és elmélet és gyakorlat egészíti ki: óvodai-dajkai ismeretek, neveléselmélet, pedagógiai szociológia, kommunikáció és kapcsolattartás. A képzés során a tanulók megismerkednek a különböző korosztályú gyermekekkel, gyermekvédelmi intézményekkel. Összefüggő szakmai gyakorlat a 10-11. évfolyamon 140140 óra. Az érettségivel megszerezhető OKJ-s végzettség: óvodai dajka és családsegítő asszisztens, + 1 év után gyógypedagógiai segítő munkatárs végzettséget szerezhet. 6006 Ügyviteli szakgimnázium Képzési idő: 4 év A gimnáziumi alapképzést szakmai és elmélet és gyakorlat egészíti ki: gépírás, gyorsírás, levelezési ismeretek, gazdasági és jogi ismeretek, üzleti kommunikáció. Összefüggő szakmai gyakorlat a 10-11. évfolyamon 140-140 óra. Az érettségivel megszerezhető OKJ-s végzettség: ügyfélszolgálati ügyintéző, + 1 év után irodai titkár végzettséget szerezhet. Egyéb információk: - mindegyik képzési formában a nappali tagozatos diákok részére kedvezményes étkezést, illetve kollégiumi elhelyezést biztosítunk, a Csornán működő kollégiumban. Az igényt a jelentkezési lapon kérjük jelölni. Nyílt nap: 2016. november 15. (kedd) 1500 Pótnap: 2016. november 22. (kedd) 15 00 A felvételi sajátosságai az egyes osztályokban: Iskolánk központi írásbeli felvételit szervez magyar-szövegértés és matematika tantárgyakból. A 6001 tagozat kódú – rendészeti és közszolgálati szakgimnáziumi képzés – tagozaton fizikális, erőnléti felmérést tartunk (választott labdajáték, kötélmászás, kéz állás, fej állás, ingafutás, fekvőtámaszban karhajlítás-nyújtás, felülés) A 6002 tagozat kódú pedagógiai szakgimnáziumba és a 6006 tagozat kódú ügyviteli szakgimnáziumba jelentkező diákok pályaalkalmassági elbeszélgetésen vesznek részt. Ezek időpontjai: - 2017. február 21. (kedd) 1400 - 2017. február 28. (kedd) 1400 (akadályoztatás esetén)
14
Felvételi összpontszám megállapításának módjai: 6001 rendészeti és közszolgálati szakgimnáziumi képzés Elérhető összpontszám: 200 pont Ebből: - hozott pontok: max. 80 pont (a 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi osztályzatainak összege: magyar irodalom, magyar nyelv, történelem, matematika, egy idegen nyelv, fizika, földrajz és testnevelés tárgyakból). Ha a magyar tantárgy nem bontott, duplán számít az osztályzat. - szerzett pont: max. 20 pont (fizikális felmérés) - a központi felvételin szerzett pont: max. 100 pont 6002 pedagógiai szakgimnáziumi képzés: Elérhető összpontszám: 200 pont. A 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi osztályzatainak összege: magyar irodalom, magyar nyelv, történelem, matematika, egy idegen nyelv, fizika, biológia, földrajz ének és rajz tárgyakból. Ha a magyar tantárgy nem bontott, duplán számít az osztályzat. - hozott pont: max. 100 pont - a központi felvételin szerzett pont: max. 100 pont 6006 ügyviteli szakgimnáziumi képzés: Elérhető összpontszám: 200 pont. A 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi osztályzatainak összege: magyar irodalom, magyar nyelv, történelem, matematika, egy idegen nyelv, fizika, kémia, biológia, földrajz és informatika tárgyakból. Ha a magyar tantárgy nem bontott, duplán számít az osztályzat. - hozott pont: max. 100 pont - a központi felvételin szerzett pont: max. 100 pont Megjegyzés: A jelentkezés feltétele, hogy félévkor nem lehet elégtelen osztályzat egyik tantárgyból sem! Rangsorolás: A felvételizők rangsorolása kizárólag az elért pontszám alapján történik. Pontegyenlőség esetén a központi felvételin elért magasabb pontszám számít. Iskolánk a rendvédelmi és pedagógiai képzésben meghatározó jelentőségű intézmény. Szakképzésünk sikerét országos szakmai tanulmányi versenyeredmények jelzik. Számítástechnikai felszereltségünk jó, rendelkezünk tornateremmel, sportpályával, közösségi rendezvények megtartására alkalmas aulával. A tanórai foglalkozásokon kívül szakkör keretében lehetőséget biztosítunk a választott idegen nyelv magasabb óraszámban való tanulására és további nyelv (francia) elsajátítására. Szakmai végzettséget adó érettségire készítjük fel diákjainkat. Intézményünkben büfé működik, menza és kollégiumi elhelyezés biztosított a Szent István téren található kollégiumi épületben. A sajátos nevelési igényű tanulóknál szülői kérelem és szakértői vélemény alapján, az abban megfogalmazott javaslatok figyelembevételével, a jogszabályban biztosított eltérő bánásmód alkalmazásáról az iskola igazgatója dönt. A felvételin elért pontokhoz (50 + 50 pont) adjuk hozzá az általános iskola 7. osztály év végi, illetve a 8. osztály félévi eredményeit a következő tantárgyakból: magyar nyelv, irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv. Az általános iskolából maximálisan 100 pont hozható. A központi írásbelin szerzett és a hozott pontok összegzése alapján rangsoroljuk a tanulókat. Azonos pontszám esetén előnyben részesül az a tanuló, aki halmozottan hátrányos helyzetű és ezt dokumentummal igazolja; lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye az iskola székhelyének településén található; sajátos helyzete ezt indokolja az iskola pedagógiai programja szerint.
Kovács Istvánné tagintézmény-vezető
15
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KOSSUTH LAJOS KÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA 9025 Győr, Kossuth Lajos utca 7. Tel.. (96) 319-244, Fax: (96) 320-024 e-mail:
[email protected] honlap: www.kliszi.hu OM azonosító: 203038
Intézményvezető: Kaukerné Kovács Edit Fogadóóra: szerda, 9,00-10,00 Telefon: 96/319-244
Pályaválasztási felelős: Szabó Krisztina Fogadóóra: kedd 9,00 -10,00 Telefon: 96/319-244-121
A 2017/2018. tanévben induló osztályok:
Megnevezés Szépészet ágazati szakgimnázium egyéb szolgáltatások szakmacsoportKozmetikus Szépészet ágazati szakgimnázium egyéb szolgáltatások szakmacsoportFodrász Pedagógia ágazati szakgimnázium oktatás szakmacsoport Pedagógiai-és családsegítő munkatárs Pedagógia ágazati szakgimnázium oktatás szakmacsoport Gyógypedagógiai segítő munkatárs Szakközépiskola Elektrotechnika-elektronika szakmacsoportVillanyszerelő Szakközépiskola Elektrotechnika-elektronika szakmacsoportElektronikai műszerész Szakközépiskola Könnyűipar szakmacsoport Női szabó
Képzési idő
Felvehető létszám (fő)
Osztályszám
Tagozatkód
4+1
34
1
0010
4+1
34
1
0011
4+1
17
0,5
0012
4+1
17
0,5
0013
3(+2)
28
1
0020
3(+2)
28
1
0021
3(+2)
28
1
0022
Iskolánk fő feladata Az iskola életében a szakmai képzés játssza a legfontosabb szerepet, de a szakmai tárgyak mellett más, nem kevésbé hasznos ismeretek birtokába juthatnak az idejáró diákok az érettségi és a szakmai vizsgákra való felkészülés ideje alatt. Nagy hangsúlyt fektetünk az idegen nyelvek (angol, német) és a számítástechnika oktatására. A felvételi eljárás során az azonos teljesítményt elérő tanulók közül a rangsor elkészítésénél előnyben részesítjük a halmozottan hátrányos helyzetű tanulót, ezt követően azt a jelentkezőt, akinek a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye az iskola székhelyének, telephelyének településén található, illetve akinek sajátos helyzete azt indokolja. (A sajátos helyzet szempontjait az iskola honlapján közzétett Házirend tartalmazza.) A rangsorolás további szempontjai: a hozott pontok alapján előnyben részesítjük a matematika, továbbiakban a magyar nyelv és irodalom érdemjegyek alapján jobb eredményt elérő tanulót. A sajátos helyzet szempontjait igazoló dokumentumokat a jelentkezési lappal egyidejűleg az iskolának meg kell küldeni.
SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉS A szakgimnáziumban szakmai érettségi vizsga és szakképesítés szerezhető. Ennek megfelelően a 9-12. évfolyamon a közismereti képzés mellett szakmai elméleti és gyakorlati oktatás folyik, majd az ezt követő évfolyamon pedig az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) meghatározottak szerint érettségi végzettséghez kötött, a szakmai érettségi ágazatához tartozó képesítés szakmai vizsgájára készítenek majd fel. A képzési idő 4+1 év.
16
SZÉPÉSZET ÁGAZAT – egyéb szolgáltatások szakmacsoport54 815 02 OKJ számú Kozmetikus (34 fő)
Kód: 0010
A szakmai érettségivel megszerezhető képesítés: 52 815 04 Szépségtanácsadó A kozmetikus az egészséges arc és test ápolásával, állapotának javításával, illetve fenntartásával manuálisan és elektrokozmetikai készülékek alkalmazásával, tartós sminkkészítéssel/vagy speciális arc –és/vagy testkezeléssel, valamint az ehhez szükséges feltételek megteremtésével és kozmetikumok forgalmazásával foglalkozik. A kozmetikus minden tevékenységét egészségügyi szemlélettel és felelősséggel végzi. Maximálisan betartja az egészségügyi és higiéniai szabályokat, ezzel biztosítja a páciens és saját egészségét, testi épségét. 54 815 01 OKJ számú Fodrász (34 fő)
Kód: 0011
A szakmai érettségivel megszerezhető képesítés: 52 815 04 Férfi fodrász - borbély A vendégek haját mossa, női-, férfi-, és gyermek hajvágást végez, a hajat színezi, festi, melírozza, szárítja, egyenesíti vagy hullámosítja, fésüli, feltűzi, hajbetétet alkalmaz. Férfi arcot borotvál. Hajmunkát végez. PEDAGÓGIA ÁGAZAT - oktatás szakmacsoport 54 140 02 OKJ számú Pedagógiai-és családsegítő munkatárs (17 fő)
Kód: 0012
A szakmai érettségivel megszerezhető képesítés: 32 140 01 Óvodai dajka és 52 761 01 Családsegítő asszisztens A pedagógiai- és családsegítő munkatárs részt vesz a közvetett pedagógiai munkában, illetve annak előkészítésében. Közreműködik a tanórai, a tanórán és intézményen kívüli, és az óvodai foglalkozások előkészítésében és lebonyolításában. A pedagógus tanórai, foglalkozási felkészülését segíti. 54 140 01 OKJ számú Gyógypedagógiai segítő munkatárs (17 fő)
Kód: 0013
A szakmai érettségivel megszerezhető képesítés: 32 140 01 Óvodai dajka és 52 140 01 Fogyatékkal élők gondozója A gyógypedagógiai segítő munkatárs közreműködik az általános jellegű közvetlen (gyógy) pedagógiai munka előkészítésében, részt vesz a tanórai, a tanórán kívüli és intézményen kívüli foglalkozások lebonyolításában. Felvételi feltételek: általános iskola 6. és 7. osztály év végi, valamint 8. osztály első félévi érdemjegyek alapján hozott pontok matematikából, magyarból, történelemből és idegen nyelvből. Központi felvételi írásbeli vizsga matematikából és magyar nyelvből. A felvétel további feltétele mindkét ágazaton a szakmára való orvosi alkalmasság. A hozzánk jelentkező tanulók azt az idegen nyelvet (angol vagy német) folytathatják, amelyet az általános iskolában is tanultak. A jelentkezési lapon valamennyi tanult tantárgy érdemjegyeit kérjük feltüntetni!
SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉS A szakközépiskolai képzés időtartama egységesen összesen 5 év lehet. A szakképzés, a 9-11. évfolyamon zajlik, majd a szakmai vizsgát követően lehetőség nyílik 2 év alatt érettségi vizsgára felkészülni nappali tagozaton.
ELEKTROTECHNIKA-ELEKTRONIKA SZAKMACSOPORT 34 522 04 OKJ számú villanyszerelő (28 fő)
Kód: 0020
Az épület villamos berendezés kialakítás keretében fogyasztásmérő helyet alakít ki, elosztó berendezést, erősáramú- és épületinformatikai vezetékhálózatot, világítási berendezést és készüléket, villámhárító berendezést szerel, épület villamos berendezést, készüléket javít, karbantart, kezelését betanítja. Az ipari villamos berendezés szerelése során kapcsoló berendezést, elosztó berendezést köt be, szerel, ipari energia elosztó vezeték- és kiskábel hálózatot épít, szerel, vezérlő- és szabályozókészüléket, berendezést szerel, ipari villamos berendezést, készüléket javít, karbantart, kezelését betanítja. A villamos gép és berendezés szerelése során egyen- és váltakozó áramú forgógépet, transzformátort telepít, működtet, villamos gépet üzemeltet, karbantart, készüléket javít, karbantart, kezelését betanítja.
17
A villamos csatlakozó berendezés szerelése során szabadvezetéki oszlopot, tartószerkezetet és csatlakozó szabadvezetéket létesít, szerel, kisfeszültségű kábelt fektet, munkája során villamos ellenőrző méréseket, vizsgálatokat és beállításokat végez a megfelelő eszközök alkalmazásával.
ELEKTROTECHNIKA-ELEKTRONIKA SZAKMACSOPORT 34 522 03 OKJ számú elektronikai műszerész (28 fő)
Kód: 0021
Alapvető feladata az elektromos, elektronikus, távközlési és ügyvitel-technikai készülékek, berendezések és műszerek bemérése, javítása és karbantartása. Az előírtaktól eltérő mérési eredmények esetén képes a hibákat (hidegforrasztások, fóliaszakadások és zárlatok, hibás alkatrészek stb.) megkeresni és megszüntetni. Összeszereli és beállítja az elektronikai berendezéseket. Vezeték- és vezérlőrendszereket telepít és tesztel. NYÁKlemezbe elektronikai alkatrészeket beültet, beforraszt, beszereli a mechanikai alkatrészeket, készre szereli az áramkört. KÖNNYŰIPAR SZAKMACSOPORT 34 542 06 OKJ számú Női szabó (28 fő)
Kód: 0022
A női szabó feladata egyedi és sorozat női ruhák készítése, egyéb termékek ágynemű, függöny, lakástextíliák előállítása, ruhák átalakítása, javítása. Alapszabásmintát készít, modellez, szabást és szabászati előkészítő műveleteket végez, a kiszabott alkatrészeket a technológiai utasításnak megfelelően összeállítja, vasaló berendezéseket üzemeltet, a megrendelők egyéni igényei szerint női ruhákat készít, átalakít, javít, tanácsokat ad. Felvételi feltételek szakközépiskolai osztályainkba: Felvételi vizsga nincs. A 9. évfolyamokra a 6. és 7. osztály év végi, valamint a 8. osztály első félévi matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, valamint idegen nyelv érdemjegyek alapján történik a felvétel. A felvétel feltétele szakmára való orvosi alkalmasság. A hozzánk jelentkező tanulók azt az idegen nyelvet (angol vagy német) folytathatják, amelyet az általános iskolában is tanultak. A jelentkezési lapon valamennyi tanult tantárgy érdemjegyeit kérjük feltüntetni. Az iskola fiú és lánykollégiummal rendelkezik. Nyitott kapuk napjai: 2016. november 10. (csütörtök) 15,00 óra (tájékoztató) 2016. november 11. (péntek) 11,00 óra (teljes körű iskolabemutatás).
Kaukerné Kovács Edit intézményvezető
18
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC Csornai Kossuth Lajos Szakközépiskolája 9300 Csorna, Kossuth u. 30 Telefon: 96-261-460 E-mail:
[email protected] Honlap: www.kossuth-csorna.hu OM azonosító: 203038
Igazgató: Göncz Tibor, telefon: 96-593-236 Pályaválasztási felelős: Kiss Zoltán, telefon: 96-261-460 A 2017/2018-es tanévben induló szakmák: 8001 CUKRÁSZ 8002 SZAKÁCS 8003 GÉPI FORGÁCSOLÓ 8004 IPARI GÉPÉSZ 8005 ELADÓ
3 ÉV 3 ÉV hiányszakma 3 ÉV hiányszakma 3 ÉV hiányszakma 3 ÉV hiányszakma
34 811 01 34 811 04 34 521 03 34 521 04 34 341 01
A szakközépiskola (korábban szakiskola) célja az általános iskolai végzettséggel rendelkező tanulók szakképzése. Az iskola szakmai programjában közismereti és szakmai tartalmak kaptak helyet, évfolyamonként meghatározott arányban. A szakközépiskolai képzés időtartama egységesen összesen 5 év lehet. A szakképzés, a 9-11. évfolyamon zajlik, majd a szakmai vizsgát követően lehetőség nyílik 2 év alatt érettségi vizsgára felkészülni nappali tagozaton. A szakképzés a kilencedik évfolyamon kezdődik, amikor a tanulók a választott szakma elméletét és gyakorlatát sajátítják el. A gyakorlati oktatás 9. évfolyamon az iskolában 10. és 11. évfolyamon vállalatoknál, vállalkozásoknál történik. A tanulószerződéssel foglalkoztatott, valamint a hiány szakmát tanulók ösztöndíjban részesülnek. A tanulmányok szakmai vizsgával zárulnak, a tanulók szakmai bizonyítványt kapnak. Felvételi vizsga, elbeszélgetés nincs, a felvétel a felvételi adatlapon szereplő tantárgyak átlagának sorrendjében történik. A számításnál a 6., a 7. osztály tanév végi és a nyolcadik osztály félévi eredményeket vesszük figyelembe. A felvétel feltétele az egészségügyi alkalmasság is! Miért Csorna, miért a Kossuth? A Rábaköz szívében könnyen megközelíthető iskola és gyakorlati helyek. Hiányszakmák esetén akár 35.000 Ft ösztöndíj már a 9. évfolyamtól. A megyében másodikként, a forgácsolók és az ipari gépészek vállalati tanműhelyben dolgozhatnak tanulószerződéssel, így jogosultak munkaruhára, 5.000 Ft étkezési utalványra illetve a minimál bér 20%-ra . A távolabbról érkező tanulóknak kollégiumi ellátást tudunk biztosítani. Nyílt napok időpontja: 2016. november 25. (PÉNTEK) 14:30-kor 2016. november 28. (HÉTFŐ) 14:30-kor
Göncz Tibor igazgató
19
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC SZENT-GYÖRGYI ALBERT EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 9024 Győr, Cuha u. 2. Tel.: 96/332-855, fax: 96/332-573 E-mail:
[email protected], honlap: www.szentgyorgyi.hu OM azonosító: 203038 Igazgató: Pákozdi Magdolna Fogadóóra: csütörtök 14.30–15.00, tel.: 96/332-855 Pályaválasztási felelős: Sándor Gabriella Fogadóóra: szerda 14.30–15.00, tel.: 96/332-855 Az iskola bemutatása: Iskolánk fontos szerepet tölt be a nyugat-dunántúli régió közoktatásában, hiszen minőségileg megfelelő felkészültségű alap- és középfokú végzettségű szociális és egészségügyi szakembert képezünk, valamint az arra képes és motivált tanulókat felkészítjük arra, hogy eredményesen vegyenek részt a szakirányú felsőoktatásban. Célunk, hogy egy, a szakmai teljesítményt értékelni tudó, a munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelő követelményeket támasztó iskolában professzionális tudáshoz, végzettséghez segítsük azokat: akik elhivatottságot éreznek arra, hogy az egészségügyi és szociális pályát válasszák hivatásul, akik kellő kreativitást és tudásvágyat éreznek magukban ahhoz, hogy intézményünkben képezzék tovább magukat. A nálunk végzett tanulók elhelyezkedési lehetőségei kedvezőek, az általunk kiadott szakképesítések a munkaerőpiacon keresettek. Kollégiumi férőhelyet, elhelyezést tudunk biztosítani. Szeretettel várjuk a más megyékből érkező jelentkezőket is. A 2017/2018. tanévben indítható osztályok:
Tanulmányi terület megnevezése Egészségügyi szakgimnázium – általános ápolási és egészségügyi asszisztens (OKJ-szám: 52 720 01) Szociális szakközépiskola – szociális gondozó és ápoló Egészségügyi technika szakgimnázium – egészségügyi technikai asszisztens (52 720 02)
Képzési idő 4 év (+ 1 év ráépülés) 3 év + 2 év 4 év (+1 év ráépülés)
20
Felvehető létszám
Osztályszám
Tagozatkód
86fő
3
1011
28 fő
1
1012
26 fő
1
1013
SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉS Tagozatkód: 1011 Egészségügyi szakgimnázium – 4 évfolyamos szakgimnáziumi közismereti és szakképzési kerettanterv, egészségügyi ágazati oktatás (+ 1 évfolyam szakképzés) Indítható osztályok száma: 3 osztály (86 fő). Felvételi feltételek: Központi írásbeli 50% Hozott pontszámok 50% (Az 5., 6. és 7. osztály év végi, valamint a 8. osztály félévi eredményei magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv, matematika, történelem és természetismeret/biológia tantárgyakból.) Pontazonosság esetén a sorrendet a központi írásbeli vizsgán elért eredmény dönti el. A központi írásbelin az egyik tárgyból értékelés alól felmentett tanuló esetében a másik tárgy pontszámát számítjuk kétszeresen. A hozott pontok számításánál értékelés alóli felmentés esetén a természetismeret/biológia tantárgy eredményét számítjuk kétszeresen. A felvételi eljárás során maximum 100 pont szerezhető. A 9. évfolyamra jelentkezés feltétele a jogszabályban meghatározott előírásoknak, egészségügyi követelményeknek való megfelelés. Az egészségügyi szakgimnázium képzési szerkezete: A 9–12. évfolyamon szakképzési kerettanterv alapján folyik a képzés, a 12. évfolyam egészségügyi szakgimnáziumi érettségivel zárul: Általános ápolási és egészségügyi asszisztens OKJ-szám: 52 720 01 A 13. évfolyamon megszerezhető szakképesítés: gyakorló ápoló, gyakorló csecsemő- és gyermekápoló, gyakorló mentőápoló. Ráépülés a 14. évfolyamon: ápoló, csecsemő- és gyermekápoló, mentőápoló. A központi írásbeli vizsga időpontja: 2017. január 21. 10.00 (a pótfelvételi időpontja: 2017. január 26. 14.00). A központi írásbeli vizsgára a tanulónak külön jelentkeznie kell 2016. december 9-éig. Nyitott kapuk napjai: 2016. november 15. 15 óra és november 16. 15 óra. Helyszíne: Győri Szolgáltatási SZC Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája aulája.
SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉS Tagozatkód: 1012 Szociális gondozó és ápoló szakközépiskola – 3 évfolyamos szakközépiskolai képzés + 2 évfolyamos érettségire felkészítő, közismereti képzés Indítható osztályok száma: 1 osztály (28 fő). A szociális gondozó és ápoló szakközépiskola képzési szerkezete: A 9–11. szakképzési évfolyamon párhuzamosan zajlik a szakmai képzés és a közismereti tananyag feldolgozása. Kiemelt figyelmet fordítunk az idegen nyelvi képzésre. A gyakorlati oktatás a 9. évfolyamon az iskola demonstrációs termeiben zajlik, majd a 10. évfolyamtól egészségügyi és szociális intézményekben. A képzés szakmai vizsgával zárul, a megszerezhető OKJ-s szakképesítés: szociális gondozó és ápoló. A 12-13. évfolyamon közismereti képzés folyik, amely érettségi vizsgával zárul.
21
Felvételi feltételek: Az 5., 6. és 7. osztály év végi, valamint a 8. osztály félévi eredményei magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv, matematika, történelem és természetismeret/biológia tantárgyakból. Pontazonosság esetén a sorrendet a 8. osztály félévi eredménye dönti el. A hozott pontok számításánál az egyik tantárgyból értékelés alóli felmentett tanuló esetén a természetismeret/biológia tantárgy eredményét számítjuk kétszeresen. A felvételi eljárás során maximum 100 pont szerezhető. A 9. évfolyamra jelentkezés feltétele a jogszabályban meghatározott előírásoknak, egészségügyi követelményeknek való megfelelés. Nyitott kapuk napjai: 2016. november 15. 15 óra és november 16. 15 óra. Helyszíne: Győri Szolgáltatási SZC Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája aulája. SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉS Tagozatkód: 1013 Egészségügyi technika szakgimnázium – 4 évfolyamos szakgimnáziumi közismereti és szakképzési kerettanterv, egészségügyi technika ágazati oktatás (+ 1 évfolyam szakképzés) Indítható osztályok száma: 1 osztály (26 fő). Felvételi feltételek: Központi írásbeli 50% Hozott pontszámok 50% (Az 5., 6. és 7. osztály év végi, valamint a 8. osztály félévi eredményei magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv, matematika, történelem és természetismeret/biológia tantárgyakból.) Pontazonosság esetén a sorrendet a központi írásbeli vizsgán elért eredmény dönti el. A központi írásbelin az egyik tárgyból értékelés alól felmentett tanuló esetében a másik tárgy pontszámát számítjuk kétszeresen. A hozott pontok számításánál értékelés alóli felmentés esetén a természetismeret/biológia tantárgy eredményét számítjuk kétszeresen. A felvételi eljárás során maximum 100 pont szerezhető. A 9. évfolyamra jelentkezés feltétele a jogszabályban meghatározott előírásoknak, egészségügyi követelményeknek való megfelelés. Az egészségügyi technika szakgimnázium képzési szerkezete: A 9–12. évfolyamon szakképzési kerettanterv alapján folyik a képzés, a 12. évfolyam egészségügyi szakgimnáziumi érettségivel zárul: Egészségügyi technikai asszisztens OKJ-szám: 52 720 02 A 13. évfolyamon megszerezhető szakképesítés: fogtechnikus gyakornok. Ráépülés a 14. évfolyamon: fogtechnikus. A központi írásbeli vizsga időpontja: 2017. január 21. 10.00 (a pótfelvételi időpontja: 2017. január 26. 14.00). A központi írásbeli vizsgára a tanulónak külön jelentkeznie kell 2016. december 9-éig. Nyitott kapuk napjai: 2016. november 15. 15 óra és november 16. 15 óra. Helyszíne: Győri Szolgáltatási SZC Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája aulája.
Pákozdi Magdolna igazgató
22
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8–10. Tel.: 96/510-670 E-mail:
[email protected] OM azonosító: 203038 Igazgató: Bejcziné Mosolits Erika Fogadóóra: előzetes egyeztetés alapján Telefon: 96/510-671 A 2017-2018. tanévben induló osztályok: Tanulmányi terület megnevezése (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol–német) Humán gimnázium (angol–olasz) Reál gimnázium (angol–német) Magyar–angol két tanítási nyelvű gimnázium Magyar–német két tanítási nyelvű turisztikai szakgimnázium Vendéglátóipari szakgimnázium (német) Vendéglátóipari szakgimnázium (angol) Turisztikai szakgimnázium (angol-német) Turisztikai szakgimnázium (német-angol) Vendéglátóipari szakközépiskola – szakács (angol) Vendéglátóipari szakközépiskola – szakács (német)
Képzési idő 4 év
Felvehető létszám 32 fő
Osztályszám 1
4 év
32 fő
1
5 év
32 fő
1
5004
5 év
32 fő
1
5011
4 év 4 év
1 1
3 év 3 év
32 fő 32 fő 16 fő 16 fő 24 fő 24 fő
1 1
5012 5013 5014 5015 5021 5022
Vendéglátóipari szakközépiskola – pincér (német)
3 év
24 fő
1
5023
4 év
Vendéglátóipari szakközépiskola – pincér (angol) Vendéglátóipari szakközépiskola – cukrász (német) Vendéglátóipari szakiskola HÍD – vendéglátó eladó
3 év 2 év
23
12 fő 16 fő 10 fő
1
1 1
Tagozatkó d 5001 5002 5003
5024 5025 5026
GIMNÁZIUM Pályaválasztási felelős: Icsei Mónika Fogadóóra: szerda 14.00–15.00 Telefon: 96/510-673 Iskolánkban a kezdetektől folyik gimnáziumi képzés. Minden gimnáziumi osztályunkban elsődleges célunk a felsőfokú továbbtanulásra való felkészítés és a magas színvonalú nyelvi képzés biztosítása. Büszkén mondhatjuk, hogy mind a felsőoktatásba felvettek, mind a nyelvvizsgát szerzett tanulók arányát tekintve évek óta az országos élmezőnyben vagyunk a vegyes középiskolák között. Képzési típusaink az alábbiak: 1.
Humán gimnázium (angol–német) 32 fő Kód: 5001
A képzés alapvetően humánorientált, az első idegen nyelv az angol, a második idegen nyelv a német. Az angol, a magyar nyelv és irodalom és a történelem tantárgyak oktatása emelt óraszámban folyik. A képzési idő: 4 év. 2.
Reál – humán gimnázium
Humán (angol–olasz) 16 fő Kód: 5002 A képzés alapvetően humánorientált. Az első idegen nyelv az angol, a második az olasz Az angol, a magyar nyelv és irodalom és a történelem tantárgyak oktatása emelt óraszámban folyik. Reál (angol–német) 16 fő Kód:5003 A képzés alapvetően reálorientált. Az első idegen nyelv az angol, a második a német. Emelt óraszámban és csoportbontásban tanítjuk a matematikát és az informatikát. A képzési idő: 4 év. Felvételi feltételek: - általános iskolai jeles és jó tanulmányi eredmény, - a központi írásbeli felvételi vizsga eredménye matematikából és magyar nyelvből. Az SNI-s tanulók felvételi vizsgához kapcsolódó pontszámításában, ha a tanuló érvényes szakértői vélemény alapján mentesül a felvételi tárgy értékelése alól és ezért nem rendelkezik osztályzattal, akkor méltányos elbírálásban részesíthető más tárgy eredményének beszámításával. A felvételi pontok számítása: Hozott pontok: minden gimnáziumi osztályba egységesen 80 pont, a 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi magyar nyelv és irodalom (a két tárgy osztályzatának átlaga), történelem, matematika és egy idegen nyelv osztályzatainak összege szorozva kettővel. Szerzett pontok: Központi írásbeli felvételi vizsga: minden gimnáziumi osztályban egységesen 100 pont. A humánorientált osztályban a magyar nyelv írásbelire 60 pont, a matematikára 40 pont szerezhető. A reálorientált osztályban a matematika felvételire 60 pont, a magyar nyelv felvételire 40 pont szerezhető. 3.
Magyar–angol két tanítási nyelvű gimnázium (angol–német) 32 fő
Kód:5004 A képzés az első évfolyamon intenzív nyelvoktatással kezdődik heti 19 órában. A tanulók mindegyik évfolyamon legalább három tantárgyat angol nyelven tanulnak. Célunk EU-konform ismeretek átadása célnyelven (angolul), továbbá olyan tárgyak tanítása két nyelven is (magyar–angol), amelyek humán és reál irányú továbbtanulás esetén is hasznosíthatóak. A második évfolyamtól emelt óraszámban folyik a második idegen nyelv, a német tanítása is. A két tanítási nyelvű oktatás nem azonos a nyelvi előkészítő képzéssel. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek, matematika és célnyelvi civilizáció tantárgyakból a tanítás egyidejűleg két nyelven, magyarul és angolul folyik. Célunk, hogy az anyanyelvi és az idegen nyelvű tudást együtt fejlesszük. Tanítványaink alkalmassá váljanak arra, hogy tanulmányaikat akár magyarul, akár angol nyelven folytassák. 24
Ennek érdekében felkészítjük tanítványainkat: - angol nyelvből az emelt szintű érettségi vizsgára; - két kötelező tantárgyból angol nyelven, legalább középszintű érettségi vizsgára; - egy választható tantárgyból angol nyelven, legalább középszintű érettségi vizsgára; - német nyelvből közép- illetve emelt szintű érettségi vizsgára. A kétnyelvű érettségi bizonyítvány ezzel felsőfokú „C” típusú (C1) államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak minősül. A képzési idő: 5 év. Felvételi feltételek: - általános iskolai jó és jeles tanulmányi eredmény, - a központi írásbeli felvételi vizsga eredménye matematikából és magyar nyelvből, - felvételi elbeszélgetés. Az SNI-s tanulók felvételi vizsgához kapcsolódó pontszámításában, ha a tanuló érvényes szakértői vélemény alapján mentesül a felvételi tárgy értékelése alól, és ezért nem rendelkezik osztályzattal, akkor méltányos elbírálásban részesíthető más tárgy eredményének beszámításával. A felvételi pontok számítása: Hozott pontok: minden gimnáziumi osztályba egységesen 80 pont, a 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi magyar nyelv és irodalom (a két tárgy osztályzatának átlaga), történelem, matematika és egy idegen nyelv osztályzatainak összege szorozva kettővel. Szerzett pontok: Az egységes központi írásbeli felvételi vizsgán egységesen 100 pont. A magyar–angol két tanítási nyelvű gimnáziumi osztályban a magyar nyelv felvételire 60 pont, a matematikára 40 pont szerezhető. A 120 legjobb eredményt (hozott és írásbeli pontok összege) elérő jelentkezőt felvételi elbeszélgetésre hívjuk be. A felvételi elbeszélgetésen a jelentkezők rátermettségéről, alkalmasságáról győződünk meg. A szerezhető pontszám: 20 pont. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a jó és jeles eredményű, az angol nyelv tanulása iránt elkötelezett, szorgalmas tanulók jelentkezését várjuk. Az egységes írásbeli vizsga időpontja: 2017. január 21. 10 óra Pótló írásbeli felvételi nap: 2017. január 26. 14 óra A szóbeli elbeszélgetés időpontja: 2017. március 6-8. (a felvételi pontos időpontjáról postai úton tájékoztatjuk a jelentkezőket) Kollégiumi elhelyezést igény esetén tudunk biztosítani. Nyitott kapuk napja: 2016. november 22. 15 óra Helyszíne: Győr Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző iskolája, aula
25
SZAKGIMNÁZIUM Pályaválasztási felelős: Virágné Töreki Stefánia Fogadóóra: kedd: 14.00–15.00 Telefon: 96/510-673 1.
Magyar–német két tanítási nyelvű turisztikai szakgimnázium (32 fő)
Kód: 5011 Ebben az oktatási formában a tanítás két nyelven, magyarul és németül folyik. Célunk, hogy az anyanyelvi és az idegen nyelvű tudást együtt fejlesszük. Tanítványaink alkalmassá váljanak arra, hogy tanulmányaikat akár magyarul, akár német nyelven folytassák, illetve szakmájukat mind a két nyelven gyakorolják. A végzettek felvételi aránya magas, az eddig érettségizettek kb. 90-100 %- a nyert főiskolai, egyetemi felvételt. Ennek érdekében felkészítjük tanítványainkat: - német nyelvből az emelt szintű érettségi vizsgára, - egy kötelező és egy szabadon választott kötelező tantárgyból német nyelven, legalább középszintű érettségi vizsgára; - angol nyelvből közép- illetve emelt szintű érettségi vizsgára. A kétnyelvű érettségi bizonyítvány ezzel felsőfokú „C” típusú (C1) államilag elismert nyelvvizsgabizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak minősül. A képzési idő az érettségi vizsga letételéig 5 év. Az ötéves képzés keretein belül az első évfolyamon intenzív német nyelvoktatás folyik heti 19 órában. A tanulók mindegyik évfolyamon legalább három tantárgyat német nyelven tanulnak. Tanulóink a közismereti tantárgyi képzés mellett turisztika ágazati szakmai oktatásban részesülnek. A középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével szállodai recepciós szakképesítést szereznek. A szakképzés a 13. évfolyamon folytatódik, majd komplex szakmai vizsgával zárul. A szakképzési évfolyam után megszerezhető képesítés: turisztikai szervező és értékesítő (OKJ 54 812 03). Felvételi feltételek: - általános iskolai jeles és jó tanulmányi eredmények, - a központi írásbeli felvételi vizsga eredménye matematikából és magyar nyelvből, - felvételi elbeszélgetés. Az SNI-s tanulók felvételi vizsgához kapcsolódó pontszámításában, ha a tanuló érvényes szakértői vélemény alapján mentesül a felvételi tárgy értékelése alól, és ezért nem rendelkezik osztályzattal, akkor méltányos elbírálásban részesíthető más tárgy eredményének beszámításával. A felvételi pontok számítása: Hozott pontok: 80 pont, a 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi magyar nyelv és irodalom (a két tárgy osztályzatának átlaga), történelem, matematika és egy idegen nyelv osztályzatainak összege szorozva kettővel. Szerzett pontok: Az egységes központi írásbeli felvételi vizsgán 100 pont. A magyar nyelv felvételire 50 pont, a matematikára 50 pont szerezhető. A 120 legjobb eredményt (hozott és írásbeli pontok összege) elérő jelentkezőt felvételi elbeszélgetésre hívjuk be. A felvételi elbeszélgetésen a jelentkezők rátermettségéről, alkalmasságáról győződünk meg. A szerezhető pontszám: 20 pont. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a jó és jeles eredményű, a német nyelv tanulása iránt elkötelezett, szorgalmas tanulók jelentkezését várjuk. Az egységes írásbeli vizsga időpontja: 2017. január 21. 10 óra Pótló írásbeli felvételi nap: 2017. január 26. 14 óra A szóbeli elbeszélgetés időpontja: 2017. március 6-8. (a felvételi pontos időpontjáról postai úton tájékoztatjuk a jelentkezőket) Kollégiumi elhelyezést igény esetén tudunk biztosítani. Nyitott kapuk napja: 2016. november 22. 15 óra Helyszíne: Győr Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző iskolája, aula 26
2.
Vendéglátóipari szakgimnázium
A tanult nyelv: német (32 fő)
A tanult nyelv: angol (32 fő)
Kód: 5012
Kód: 5013
Pályaválasztási felelős: Bella Ildikó Fogadóóra: kedd 14.30 – 15.30 Telefon: 96/510-679 Tanulóink a 9–12. évfolyamon a közismereti tantárgyak mellett egy idegen nyelvet (németet vagy angolt) tanulnak, valamint elméleti és gyakorlati oktatásban részesülnek a vendéglátóipar ágazatban. A 12. év végén ágazati szakmai érettségi vizsgát tesznek. A középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével pincér szakképesítést szereznek. A szakképzés a 13. évfolyamon folytatódik, majd komplex szakmai vizsgával zárul. A szakképzési (OKJ 54 811 01).
évfolyam
után
megszerezhető
képesítés:
vendéglátásszervező
A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakörök, foglakozások: vendéglátó tevékenységet folytató egység vezetője, vendéglős, pincér, pultos, szakács, gyorséttermi eladó. Ez a szakképesítés elsősorban a vendéglátó tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetek termelő, értékesítő és szolgáltatási feladatainak megszervezésére, teljesítésére, az eredményes gazdálkodás elérésére, nagyobb egységekben vezetői, vezető-helyettesi feladatok ellátására készít fel. Célunk a korszerű, magas szintű, szakmai vállalkozási ismeretekkel és továbbfejleszthető tudással rendelkező szakemberek képzése. Felvételi feltételek: - jó általános iskolai tanulmányi eredmény, - a központi írásbeli felvételi vizsga eredménye matematikából és magyar nyelvből, - egészségügyi- és pályaalkalmassági követelményeknek való megfelelés szükséges. Az SNI-s tanulók felvételi vizsgához kapcsolódó pontszámításában, ha a tanuló érvényes szakértői vélemény alapján mentesül a felvételi tárgy értékelése alól, és ezért nem rendelkezik osztályzattal, akkor méltányos elbírálásban részesíthető más tárgy eredményének beszámításával. A felvételi pontok számítása: Hozott pontok: 80 pont, a 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi magyar nyelv és irodalom (a két tárgy osztályzatának átlaga), történelem, matematika és egy idegen nyelv osztályzatainak összege szorozva kettővel. Szerzett pontok: Az egységes központi írásbeli felvételi vizsgán 100 pont. A magyar nyelv felvételire 50 pont, a matematikára 50 pont szerezhető. Az egységes írásbeli vizsga időpontja: 2017. január 21. 10 óra Pótló írásbeli felvételi nap: 2017. január 26. 14 óra Kollégiumi elhelyezést igény esetén tudunk biztosítani. Nyitott kapuk napja: 2016. november 23. 15 óra Helyszíne: Győr Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző iskolája, aula
27
3.
Turisztikai szakgimnázium
A tanult nyelv: angol-német (16 fő)
A tanult nyelv: német-angol (16 fő)
Kód: 5014
Kód: 5015
Tanulóink a 9–12. évfolyamon a közismereti tantárgyak mellett két idegen nyelvet (németet és angolt) tanulnak, valamint elméleti és gyakorlati oktatásban részesülnek a turisztika ágazatban. A középiskolai évfolyamok elvégzésével, valamint az érettségi végzettség megszerzésével szállodai recepciós szakképesítést szereznek. A szakképzés a 13. évfolyamon folytatódik, majd komplex szakmai vizsgával zárul. A képzési idő az érettségi vizsga letételéig 4 év. A szakképzési évfolyam után megszerezhető szakképesítés: turisztikai szervező és értékesítő (OKJ 54 812 03), illetve idegenvezető (OKJ 54 812 01). Felvételi feltételek: - általános iskolai jó és jeles tanulmányi eredmények, - a központi írásbeli felvételi vizsga eredménye matematikából és magyar nyelvből. Az SNI-s tanulók felvételi vizsgához kapcsolódó pontszámításában, ha a tanuló érvényes szakértői vélemény alapján mentesül a felvételi tárgy értékelése alól, és ezért nem rendelkezik osztályzattal, akkor méltányos elbírálásban részesíthető más tárgy eredményének beszámításával. A felvételi pontok számítása: Hozott pontok: 80 pont, a 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi magyar nyelv és irodalom (a két tárgy osztályzatának átlaga), történelem, matematika és egy idegen nyelv osztályzatainak összege szorozva kettővel. Szerzett pontok: Az egységes központi írásbeli felvételi vizsgán 100 pont. A magyar nyelv felvételire 50 pont, a matematikára 50 pont szerezhető. Az egységes írásbeli vizsga időpontja: 2017. január 21. 10 óra Pótló írásbeli felvételi nap: 2017. január 26. 14 óra Kollégiumi elhelyezést igény esetén tudunk biztosítani. Nyitott kapuk napja: 2016. november 23. 15 óra Helyszíne: Győr Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző iskolája, aula
28
VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA Pályaválasztási felelős: Bella Ildikó, Szabóné Horváth Mária Fogadóóra: kedd 14.30–15.30 Telefon: 96/510-679 A 2017/2018. tanévben négy kilencedik osztályt indítunk az alábbi szakmákban: 1.
Szakács (48 fő) A megszerezhető képesítés: szakács (OKJ 34 811 04)
Tanult idegen nyelv: angol (24 fő)
Tanult idegen nyelv: német (24 fő)
Kód: 5021
Kód: 5022
2.
Pincér (36 fő) A megszerezhető képesítés: pincér (OKJ 34 811 03)
Tanult idegen nyelv: német (24 fő)
Tanult idegen nyelv: angol (12 fő)
Kód: 5023
Kód: 5024
3.
Cukrász (16 fő) A megszerezhető képesítés: cukrász (OKJ 34 811 01)
Tanult idegen nyelv: német (16 fő) Kód: 5025 Tanulóink már a 9. évfolyamon ismerkednek választott szakmájukkal. A szakmai képzés szakács, cukrász és pincér szakmákban folyik az Országos Képzési Jegyzékben előírtak szerint. A képzési idő 3 tanév. Az első évfolyamon a gyakorlati képzésre az iskolánk tanműhelyeiben kerül sor. A második évfolyamtól kezdve tanulóinknak - az illetékes szakmai kamara jóváhagyásával - tanulószerződést kell kötni azokkal a vállalkozásokkal, amelyeknél a szakmai gyakorlati képzésük folytatódik. Az elméleti és gyakorlati képzési idő aránya: 30-70%. Iskolai rendszerű képzésben összefüggő szakmai gyakorlatot kell teljesíteni: a 9. és a 10. évfolyamot követően 140 -140 órát. A szakács szakma tanulói szakképzési ösztöndíjban részesülhetnek. Felvételi feltételek: - Az adott szakképesítésre csak olyan tanuló vehető fel, aki az adott szakmai és vizsgakövetelményekben előírt egészségügyi- és pályaalkalmassági követelményeknek megfelel. A felvételi pontok számítása: A tanulmányi eredmények alapján megszerezhető maximum pont 50, ami a 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi magyar nyelv, irodalom, történelem, matematika és egy idegen nyelv osztályzatainak összege. A sikeres felvételihez szükséges minimális hozott pontszám: 25 pont. Az SNI-s tanulók felvételi pontszámítása: ha a tanuló érvényes szakértői vélemény alapján mentesül a felvételi tárgy értékelése alól, és ezért nem rendelkezik osztályzattal, akkor méltányos elbírálásban részesíthető más tárgy eredményének beszámításával. Kollégiumi elhelyezést igény esetén tudunk biztosítani. Nyitott kapuk napja: 2016. november 23. 15 óra Helyszíne: Győr Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző iskolája, aula
Bejcziné Mosolits Erika tagintézmény-vezető
29
GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC PÁLFFY MIKLÓS KERESKEDELMI ÉS LOGISZTIKAI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 9023 Győr, Földes Gábor utca 34–36. Tel.:96/516-716, fax: 96/516-713 E-mail:
[email protected] OM azonosító: 203038 Feladatellátási hely azonosító: 004 Tagintézmény-vezető: Leszkovich György Fogadóóra: hétfő 10.00–11.00 Pályaválasztási felelős: Horváthné Csonka Gabriella tagintézmény-vezető helyettes Fogadóóra: szerda 13-15,30 óra és csütörtök 10-12 óra (telefonon történő előzetes egyeztetés alapján más időpont is lehetséges 96/516-722) SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉS A 2017/2018-as tanévben 3 szakgimnáziumi osztály indítását tervezzük: Tanulmányi terület megnevezése (tanult idegen nyelv) Idegen nyelvi előkészítő évfolyamra épülő képzés Közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat (I. idegen nyelv: angol) Idegen nyelvi előkészítő évfolyamra épülő képzés Közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat (I. idegen nyelv: német) Általános tantervű képzés Közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat (idegen nyelv: angol vagy német) Általános tantervű képzés Kereskedelem ágazat (idegen nyelv: angol vagy német) Általános tantervű képzés Nyomdaipar ágazat (idegen nyelv: angol vagy német) Általános tantervű képzés Sport ágazat (idegen nyelv: angol vagy német)
Képzési idő
Felvehető létszám
Osztályszám
Tagozat-kód
5 +1év
16 fő
0,5
4001
5 + 1 év
16 fő
0,5
4002
4+1 év
32 fő
1
4011
4+ 1 év
32 fő
1
4012
4+1 év
34 fő
1
4013
4+1 év
34 fő
1
4014
30
Nyelvi előkészítő évfolyam (5+1 év) I. idegen nyelv: német I. idegen nyelv: angol
Tagozatkód: 4001 Tagozatkód:4002
Ebben az osztálytípusban a tanulók az előkészítő évfolyamon magas óraszámban tanulják az I. idegen nyelvet, és megkezdik a II. idegen nyelv tanulását is.. Az idegen nyelvek mellett kiemelt szerepet kap az informatika oktatása is. A nyelvi előkészítő évfolyamot követő tanévtől a tanulók a Közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazatban készülnek az érettségi vizsgára, ahol a közismeretei tárgyak mellett szakmai elméleti és gyakorlati tantárgyakat is tanulnak, így a 12. évfolyam végén az érettségi bizonyítvánnyal együtt Vámügyintéző és Pénzügyi ügyintéző szakképesítést kapnak. Ebben az osztálytípusban a tanulók a teljes képzési idő alatt 2 idegen nyelvet tanulnak. Az érettségi vizsgát követően, a szakképző évfolyamon a tanulók 1 év alatt Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző szakképesítést szerezhetnek. Általános tantervű képzés (4+1 év) Tagozatkód: 4011 A 9-12. évfolyamon közismereti és szakmai előkészítő képzés folyik a Közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazatban. A 4 év során a tanulók kiemelt óraszámban sajátítják el a választott idegen nyelvet (angolt vagy németet). Az érettségi bizonyítvánnyal együtt Vámügyintéző és Pénzügyi ügyintéző szakképesítést szerezhető. Az érettségi vizsgát követően, a szakképző évfolyamon a tanulók 1 év alatt Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző szakképesítést kaphatnak. Általános tantervű képzés (4+1 év) Tagozatkód: 4012 A 9-12. évfolyamon közismereti és szakmai előkészítő képzés folyik a Kereskedelem ágazatban. A 4 év során a tanulók kiemelt óraszámban sajátítják el a választott idegen nyelvet (angolt vagy németet). Az érettségi bizonyítvánnyal együtt Eladó szakképesítés szerezhető. Az érettségi vizsgát követően, a szakképző évfolyamon a tanulók 1 év alatt választásuk alapján Kereskedő vagy Kereskedelmi képviselő szakképesítést kaphatnak. Konkrét szakképesítést csak a 12. évfolyamon kell választani. Tagozatkód: 4013 A 9-12. évfolyamon közismereti és szakmai előkészítő képzés folyik a Nyomdaipar ágazatban. Ezen ágazatban a szakgimnáziumi érettségivel megszerezhető szakképesítések: Digitális kép és- szövegszerkesztő OKJ 5121306, vagy Digitális nyomóforma készítő OKJ 51 213 07, illetve a tanulók az érettségit követően, a 13. évfolyamon szerezhetnek Nyomdaipari technikus 54 213 07, vagy Kiadványszerkesztő technikus OKJ 54 213 06 szakmai végzettséget. Tagozatkód: 4014 A 9-12. évfolyamon közismereti és szakmai előkészítő képzés folyik a Sport ágazatban, ahol az szakgimnáziumi érettségivel megszerezhető szakképesítés: Regeneráló balneoterápiás masszőr OKJ 51 726 01, illetve a tanulók az érettségit követően a 13. évfolyamon szerezhetnek Fitness-wellness instruktor OKJ 54 813 01, vagy Sportedző - a sportág megjelölésével OKJ 54 813 02 szakmai végzettséget. Tanulóink minden szakgimnáziumi tagozaton kötelező jelleggel tesznek érettségit szakmai előkészítő tantárgyból, ez a megszerezhető szakképesítés feltétele. Az érettségi bizonyítvánnyal egyidőben megszerezhető szakképesítések: Pénzügyi ügyintéző (részszakképesítés) 51344 04 A munkaterület rövid leírása: közreműködik a vállalati pénzügyi folyamatok végrehajtásában a vállalkozás valamennyi pénzmozgással, illetve a pénzállomány-változással kapcsolatos nyilvántartásait vezeti közreműködik az egyes pénzügyi műveletek előkészítésében, lebonyolításában, elszámolásában kezeli a pénzügyekkel kapcsolatos iratanyagokat 31
Vámügyintéző 51 344 03 A munkaterület rövid leírása: az Európai Közösségen belüli és kívüli országokkal folytatott áruforgalommal kapcsolatos intézkedéseket hajt végre kezeli az előbbihez kapcsolódó elektronikus nyilvántartásokat, rendszereket és iratanyagokat kapcsolatot tart a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámhatósági feladatokat ellátó szerveivel közreműködik az eljárások, valamint a hatóság által lefolytatott és végrehajtott vizsgálatok, ellenőrzések lebonyolításában
Eladó 34 341 01 A munkaterület rövid leírása: kiszolgálja, tájékoztatja a vevőket átveszi az árut, gondoskodik annak raktározásáról előkészíti értékesítésre az árut értékesítéssel kapcsolatos feladatokat lát el betartja a kereskedelmi egység működtetésével kapcsolatos szabályokat A szakképzési évfolyamon választható szakmák: A választható szakmák módosulhatnak, hiszen az egyes képzési formák indításakor a jogszabályi változásokat és a mindenkori munkaerő-piaci igényeket is figyelembe vesszük. Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző 54 841 11 A munkaterület rövid leírása: tervezi és lebonyolítja a logisztikai folyamatokat kiválasztja a legalkalmasabb fuvarozási módot útvonalat tervez kapcsolatot tart különböző hatóságokkal, szervekkel fuvarozási kárügyeket intéz tervezi és lebonyolítja a készletezési folyamatokat Kereskedő 54 341 01 A munkaterület rövid leírása: irányítja, szervezi és ellenőrzi a kereskedelmi egység szabályszerű működését nyilvántartásokat vezet, adatokat szolgáltat központnak, tulajdonosoknak, hatóságoknak, szerveknek vállalkozást hoz létre, működtet Marketing tevékenységet, piackutatást végez E-kereskedelmi tevékenységet folytat Kereskedelmi képviselő 54341 02 A munkaterület rövid leírása: kereskedelmi tevékenységekkel kapcsolatos ügyeket intéz különböző árukat és szolgáltatásokat ad el cégképviseletet lát el a kereskedelmi ügyletekben piackutatási tevékenységet végez folyamatos üzleti kapcsolatot tart fenn a vevőkkel
FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK A felvételi eljárás során, egy pontrendszer alapján rangsoroljuk az egyes tanulmányi területre jelentkező tanulókat. A felvételi eljárásban megszerezhető maximális pontszám: 200 pont, amelyből max. 100 pont az általános iskolai eredmények alapján érhető el, további max. 100 pont a felvételi vizsga során szerezhető.
32
Az általános iskolai tanulmányi eredmények közül az 5., 6., 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi osztályzatokat vesszük figyelembe a következő tantárgyakból: magyar nyelv, irodalom, matematika, idegen nyelv, történelem. A felvételi vizsga: központi írásbeli vizsga. A központi vizsgán a tanulóknak központilag kiadott, egységes követelményeket tartalmazó feladatlapot kell kitölteniük. A vizsga időpontja: 2017. január 21. 10 óra. (Pótfelvételi időpontja: 2017. január 26. 14 óra.) A központi írásbeli vizsgára a tanulónak külön kell jelentkeznie 2016. december 9-ig! A sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók esetleges, egyéni kedvezményeiről a jogszabályban meghatározott intézmények szakvéleménye alapján az iskola igazgatója dönt. A tanulónak szakmai egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell részt vennie. (A szakmai egészségügyi alkalmassági vizsgálatnál kizáró okok: a súlyos orthopédiai, kardiológiai, pulmonológiai, neurológiai, audiológiai betegségek; továbbá a kifejezett, beszédhiba; a rossz, nem korrigált/ korrigálható látásélesség, egyensúlyban nem tartható, súlyos bőrbetegségek. Egyéni elbírálás szerint, a későbbi szakmai orientáció meghatározása mellett lehetőség van az epilepsziás megbetegedésben szenvedők, a színtévesztők alkalmasítására is. A felmerülő kérdésekre az 516-729–s telefonon kedden, csütörtökön és pénteken 8,00-16,00 között ad tájékoztatást az iskola-egészségügyi szolgálat.) Kollégiumi elhelyezés: a felvételt nyert, kollégiumot igénylő lány tanulóinknak a Kossuth Zsuzsanna Kollégiumban biztosítunk elhelyezést (Győr, Szigethy Attila út 65–67.) Étkezési lehetőség: az iskolánktól nem messze található Kossuth Zsuzsanna Kollégiumban biztosítjuk nem kollégista tanulóinknak az ellátást. Iskolánkról folyamatosan időszerű információkhoz jut a www.palffy.hu honlapunkon. Nyitott kapuk napjai:2016. november 15. (kedd) és november 16. (szerda) 15 óra.
33
SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉS A 2017/2018. tanévben indítható osztályok száma: 2 osztály (56 fő). Szakma megnevezése eladó (idegen nyelv: angol vagy német)
Képzési idő
Felvehető létszám
3 év + 2 év
56 fő
Osztályszám
Tagozatkód
2
4021
Az iskolában megszerezhető szakképesítés a Kereskedelem ágazatban: eladó, mely végzettség valamennyi kereskedelmi szakmában (élelmiszer- és vegyiáru-eladó, ruházati eladó, műszakicikk eladó, bútor- és lakástextil eladó stb.) elfogadott szakképesítést ad. Az eladó szakképesítés hiányszakmának minősül, ezért tanulóink Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjban részesülnek. A szakmai bizonyítvány megszerzését követő 2. év végén a tanulók érettségi bizonyítványt szerezhetnek. FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK A felvételi eljárás során az általános iskolai eredmények alapján rangsoroljuk a szakközépiskolába jelentkezőket, így azoknak a tanulóknak, akik csak a szakközépiskolába jelentkeznek, nem kell részt venniük a felvételi vizsgán. Az általános iskolai eredmények közül az 5., 6., 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi osztályzatokat vesszük figyelembe a következő tantárgyakból: magyar nyelv, irodalom, matematika, idegen nyelv, történelem. A tanulónak szakmai egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell részt vennie. (A szakmai egészségügyi alkalmassági vizsgálatnál kizáró okok: a súlyos orthopédiai, kardiológiai, pulmonológiai, neurológiai, audiológiai betegségek; továbbá a kifejezett, beszédhiba; a rossz, nem korrigált/ korrigálható látásélesség, egyensúlyban nem tartható, súlyos bőrbetegségek. Egyéni elbírálás szerint, a későbbi szakmai orientáció meghatározása mellett lehetőség van az epilepsziás megbetegedésben szenvedők, a színtévesztők alkalmasítására is. A felmerülő kérdésekre az 516-729–s telefonon kedden, csütörtökön és pénteken 8,00-16,00 között ad tájékoztatást az iskola-egészségügyi szolgálat.) Kollégiumi elhelyezés: a felvételt nyert, kollégiumot igénylő lány tanulóinknak a Kossuth Zsuzsanna Kollégiumban biztosítunk elhelyezést (9023 Győr, Szigethy Attila út 65–67.) Étkezési lehetőség: az iskolánktól nem messze található Kossuth Zsuzsanna Kollégiumban biztosítjuk nem kollégista tanulóinknak az ellátást. Iskolánkról folyamatosan időszerű információkhoz jut a www.palffy.hu honlapunkon. Nyitott kapuk napjai: 2016. november 15. (kedd) és november 16. (szerda) 15 óra.
Leszkovich György tagintézmény-vezető
34
SOPRONI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018. tanév
A Soproni Szakképzési Centrum és a Soproni MJV Kereskedelmi és Iparkamara közös kiadványa
2016.
A Soproni Szakképzési Centrum tagintézményei Soproni SZC Berg Gusztáv Szakközépiskolája Cím: 9330 Kapuvár, Berg Gusztáv u. 2. Telefonszám: 96/241-333 E-mail cím:
[email protected] Honlap: www.ipari-kapuvar.sulinet.hu
Soproni SZC Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakgimnáziuma Cím: 9400 Sopron, Teleki Pál út 26. Telefonszám: 99/510-092 E-mail cím:
[email protected] Honlap: http://fay.sopron.hu
Soproni SZC Handler Nándor Szakképző Iskolája Cím: 9400 Sopron, Halász u. 9-15. Telefonszám: 99/506-490 E-mail cím:
[email protected] Honlap: www.handler.hu
Soproni SZC Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskolája és Kollégiuma Cím: 9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3. Telefonszám: 99/312-779 E-mail cím:
[email protected] Honlap: www.svk.hu
Soproni SZC Porpáczy Aladár Szakgimnáziuma, Kollégiuma és Általános Művelődési Központja Cím: 9431 Fertőd, Joseph Haydn u. 2. Telefonszám: 99/370-918 E-mail cím:
[email protected] Honlap: www.porpaczy.hu
Soproni SZC Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolája és Gimnáziuma Cím: 9400 Sopron, Ferenczy János u. 7. Telefonszám: 30/600-2726 E-mail cím:
[email protected] Honlap: www.vasvill.hu
SZAKKÉPZÉSI RENDSZER 2017/2018 tanév
Szakgimnázium Az elmúlt évek szakközépiskolája, amelyben a nevelés-oktatás továbbra is az érettségit megelőző 9-12 évfolyamokon, valamint az érettségit követő szakképzési évfolyam(ok)on folyik. Az érettségire felkészítő szakaszban megnövekedett a szakmai képzés. Az érettségivel egyidőben szakképesítés szerezhető és utána 1 év alatt érettségire épülő szakképesítés szerezhető, vagy felsőoktatásban is folytathatók a tanulmányok.
Szakközépiskola Az elmúlt évek szakiskolája, amelyben a 3 éves szakmai képzést és komplex szakmai vizsgát követően automatikus továbbtanulási lehetőséget biztosít az érettségi megszerzéséhez, kétéves érettségire felkészítő oktatási formában. Az érettségi vizsgán csak 4 tantárgyból kell vizsgázni, mert az ötödik tantárgyat a szakmai végzettség kiváltja. A kétéves érettségire felkészítő oktatási formában a részvételről a tanuló önállóan dönthet. Minkét szakképző iskolatípus egyaránt biztosítja a szakképesítés és az érettségi megszerzését.
Felvételi tájékoztató A Soproni Szakképzési Centrum tagintézményeibe a középfokú felvételi eljárás során a tanulók nappali tagozatos 9. évfolyamra szakgimnáziumba és szakközépiskolába jelentkezhetnek. A középfokú felvételi eljárás folyamata és szakaszai Az általános iskola 8. évfolyamán tanuló jelentkező esetén a felvételi lapok kitöltését az általános iskola szervezi meg. A felvételi lapok: Jelentkezési lap(ok), Tanulói adatlap Központi írásbeli vizsgák A 9. évfolyamra történő beiskolázás írásbeli vizsgáit a központilag kiadott, egységes követelményeket tartalmazó magyar nyelvi és matematikai feladatlapok alapján, országos eljárásrend szerint kerül megszervezésre. A magyar nyelvi és a matematikai írásbeli vizsgákon 45 perc alatt tíz feladatból álló feladatsort kell megoldani, ezzel tárgyanként 50-50 pont szerezhető. A tanulók a központi írásbeli vizsgára személyazonosításra alkalmas igazolványt- diákigazolványt vagy személyi igazolványt vigyenek magukkal. Általános felvételi eljárás Határidő 2016. december 09.
Feladat A tanulók jelentkezése a központi írásbeli felvételi vizsgára a vizsgát szervező intézménybe.
2016. január 21. 10.00 óra
Központi írásbeli felvételi vizsgák
2016. február 15.
Az általános iskola továbbítja a jelentkezési lapot a középfokú iskolának
2017. február 20.–március 09.
A szóbeli meghallgatások az általános felvételi eljárás keretében
2017. március 16-17.
A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában
2017. március 23.
A Felvételi Központ elektronikus formában megküldi a középfokú iskoláknak a hozzájuk jelentkezettek listáját ABC sorrendben A középfokú iskola megkapja a Felvételi Központtól a felvételi jegyzéket
2017. április 19. 2017. április 26. 2017. június 22-24.
A középfokú iskola megküldi a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőnek és az általános iskoláknak Beiratkozás a középfokú iskolába az iskola igazgatója által meghatározott időpontban
Iskola rendszerű szakképzésbe csak olyan tanulót vehet fel a középiskola, aki az adott szakképesítésre a szakmai és vizsgakövetelményekben előírt egészségügyi alkalmassági, továbbá a pályaalkalmassági követelményeknek megfelel.
Egészségügyi alkalmasság Az egészségügyi alkalmasság vizsgálatát a középiskola szervezi. Az orvosi szakvéleményre alapozott megállapítás, hogy a képzésbe bekapcsolódni szándékozó tanuló testi adottságai, egészségi és pszichikai állapota alapján képes önmaga és mások veszélyeztetése nélkül a választott szakma szerinti tevékenység, foglalkozás gyakorlására és a szakmai vizsgára való felkészülésre és a vizsga sikeres teljesítésére. A legfontosabb egészségügyi alkalmassági feltételek: átlagos testi és pszichikai fejlettség, fizikum, a végtagok épsége, normális funkcionálása, ép mozgáskoordináció, tünetmentes szervi működés, allergiamentesség, ép érzékszervek. Az egészségügyi alkalmasság elbírálásához kérjük az – esetleges betegséghez kapcsolódó –orvosi leletek bemutatását. Pályaalkalmassági követelmény A szakképzésbe történő bekapcsolódás – szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott – azon feltétele, amely alapján megállapítható, hogy a szakképzésben részt venni szándékozó személy képességei, készségei alapján sikeresen fel tud készülni a választott szakképesítés komplex szakmai vizsgájára és a választott tevékenység, foglalkozás ellátására. Az egészségügyi- és pályaalkalmassági vizsgálatok a középiskolában az iskola által megadott időpontban kerülnek lebonyolításra. Tanulmányi eredmények figyelembe vétele: Kizárólag a felvételiző tanuló általános iskolai tanulmányait igazoló bizonyítványban és félévi értesítőben szereplő osztályzat, minősítés vehető figyelembe. A középfokú iskola a felvételi tájékoztatóban teszi közzé, hogy mely tantárgyak osztályzatait veszi figyelembe, és azokból hogyan képez pontszámot saját felvételi eljárásában. A tanulmányi eredményekbe a magatartás és a szorgalom értékelése nem számítható be.
2017/2018. tanév induló képzései Érettségire épülő szakképesítés
SSZC Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolája és Gimnáziuma
SSZC Porpáczy Aladár Szakgimnáziuma, Kollégiuma és ÁMK-ja
SSZC Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskolája és Kollégiuma
SSZC Handler Nándor Szakképző Iskolája
SSZC Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakgimnáziuma
SSZC Berg Gusztáv Szakközépiskolája
Soproni Szakképzési Centrum
Szakgimnázium Faipar ágazat Építő- és anyagmozgató gép kezelője és Bútoripari gyártáselőkészítő, szervező
Faipari technikus
×
Gépészet ágazat Villamos berendezés szerelő és üzemeltető
×
Gazdasági informatikus
× Informatikai ágazat Irodai informatikus
Mechatronikai technikus
×
Informatikai rendszerüzelemtető
Képző és iparművészet ágazat
×
Festő
Képző és iparművészet ágazat Képző- és Iparművészeti program- és projektszervező
×
Grafikus
Nyelvi előkészítő – német Kereskedelem ágazat Eladó Közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat Vállalkozási ügyintéző Közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazat Ügyfélszolgálati ügyintéző Két tanítási nyelvű magyar - angol Közgazdaság ágazat Pályázati-támogatási asszisztens
×
Kereskedelmi képviselő vagy Kereskedő
×
Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
×
postai üzleti ügyintéző
×
Pénzügyiszámviteli ügyintéző
Érettségire épülő szakképesítés
SSZC Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolája és Gimnáziuma
SSZC Porpáczy Aladár Szakgimnáziuma, Kollégiuma és ÁMK-ja
SSZC Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskolája és Kollégiuma
SSZC Handler Nándor Szakképző Iskolája
SSZC Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakgimnáziuma
SSZC Berg Gusztáv Szakközépiskolája
Szakgimnázium Két tanítási nyelvű magyar - német Közgazdaság ágazat Pályázati-támogatási asszisztens Közgazdaság ágazat Pályázati-támogatási asszisztens Közgazdaság ágazat Pályázati-támogatási asszisztens Közlekedésgépész ágazat Kerékpárszerelő és Építő-és anyagmozgató gép kezelője Közlekedésgépész ágazat Autoelektronikai technikus Sport ágazat Regeneráló balneoterápiás masszőr Sport ágazat Regeneráló balneoterápiás masszőr Sport ágazat Regeneráló balneoterápiás masszőr szépészet ágazat Férfi fodrász-borbély szépészet ágazat Szépségtanácsadó turisztika ágazat Turisztikai szervező, értékesítő Turisztika ágazat Lovastúra-vezető, idegenvezető Vendéglátóipar ágazat Pincér Villamosipar és elektronika ágazat Automatikai technikus Villamosipar és elektronika ágazat Elektronikai technikus
×
Pénzügyiszámviteli ügyintéző
×
Pénzügyiszámviteli ügyintéző Magyar-Osztrák pénzügyi számviteli ügyintéző
× ×
Autószerelő
×
Elektronikai műszerész
×
Fitness-wellness istruktor
×
Sportedző kosárlabda
×
Sportedző labdarúgás
×
Fodrász
×
Kozmetikus
× Szállodai recepciós
× × × ×
Vendéglátásszervező Villamos berendezés szerelő és üzemeltető PLC programozó
SSZC Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolája és Gimnáziuma
SSZC Porpáczy Aladár Szakgimnáziuma, Kollégiuma és ÁMK-ja
SSZC Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskolája és Kollégiuma
SSZC Handler Nándor Szakképző Iskolája
SSZC Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakgimnáziuma
SSZC Berg Gusztáv Szakközépiskolája
Soproni Szakképzési Centrum
Szakközépiskola Ács Asztalos Burkoló Cukrász Eladó Festő, mázoló, tapétázó Gépi forgácsoló Ipari gépész Kárpitos Kőműves Központi fűtés- és gázhálózat szerelő Női szabó Pék Pincér Szakács Szárazépítő Tetőfedő Villanyszerelő
×
× ×
× × x × × × ×
× × × × × × × ×
× ×
x ×
Az első szakképesítésre felkészítő, nappali rendszerű oktatásban hiány-szakképesítést tanulók tanulmányi eredménytől függően havonta 10.000-35.000 Ft tanulmányi ösztöndíjban részesülnek. A 2017/2018. tanévben induló képzésekben tanulmányi ösztöndíjra jogosító tervezett hiányszakképesítések Ács Kőműves Asztalos Festő, mázoló, tapétázó Gépi forgácsoló Ipari gépész
Mechatronikai technikus Női szabó Szakács Villanyszerelő
SOPRONI SZC BERG GUSZTÁV SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Cím: Tel:
9330 Kapuvár, Berg G. u. 2. 96/241-333
OM azonosító: E-mail:
203051
[email protected]
Honlap:
www.ipari-kapuvar.sulinet.hu
Facebook:
facebook.com/berggusztavszakiskola. anno
Igazgató:
Nagyné Szabó Nikoletta
Pályaválasztási felelős:
Balogh Ottó
Az iskola rövid bemutatása: Intézményünk hagyományainkra, illetve kiemelkedő színvonalú tárgyi és személyi feltételeinkre alapozott általános műveltséget is megalapozó, munkaerő-piaci igényekhez igazodó szakmai képzést folytat. Az elméleti oktatást jól felszerelt tantermeinkben tartjuk. Tanműhelyeinkben fémipari, faipari és építőipari szakmák szakmai képzése történik. Iskolánk rendelkezik egy modern tankonyhával, ahol a vendéglátás-turisztika, valamint az élelmiszeripar szakterület diákjai készülnek a választott szakmájukra. Eladó szakmát választó tanulók tanboltunkban ismerkedhetnek szakmájuk alapjaival. Iskolánkban idegen nyelvként német nyelvet tanítunk, az informatikai képzést modern számítógépekkel biztosítjuk. Tanulmányi és sportversenyek szervezésével segítjük elő tanulóink szakmai és testi fejlődését. A 2017/2018. TANÉVBEN INDÍTANDÓ OSZTÁLYOK:
Képzési idő
Felvehető létszám
Alkalmassági követelmény*
Tagozat kódja
Szakközépiskola
0101
34 811 04 Szakács
3+2
36
E
0102
34 521 04 Ipari gépész
3+2
12
E
OKJ szám, szakképesítés megnevezés
Képzési idő
Felvehető létszám
Alkalmassági követelmény*
Tagozat kódja
0103
34 582 04 Festő, mázoló, tapétázó
3+2
12
E
0104
34 541 04 Pék
3+2
12
E
0105
34 341 01 Eladó
3+2
24
E
0106
34 543 02 Asztalos
3+2
12
E
OKJ szám, szakképesítés megnevezés
Képzések rövid bemutatása: A képzés időtartama alatt ~70%-ban szakmai gyakorlaton vesznek részt a tanulók iskolai tanműhelyekben és/vagy külső képzőhelyen (vállalatoknál) tanulószerződéssel. A 252/2016. (VIII. 24.) Korm. rendelet értelmében állami ösztöndíjat kapnak a gazdaság által igényelt szakképesítést (hiányszakmákat) tanulók. Iskolánkban jelenleg a szakács, az ipari gépész, a festő, mázoló, tapétázó, a pék és az eladó szakma is érintett. A támogatás 10 000–35 000 Ft között alakul a tanulmányi eredménytől függően. Felvételi követelmények: Az intézményünkbe jelentkező tanulóknak nem kell részt venni központi írásbeli vizsgán. A tanulók az általános iskola 5., 6., 7. osztály év végi és 8. osztály félévi – valamennyi tantárgyból képzett – átlaguk alapján kerülnek rangsorolásra. Tantárgyi felmentés esetén csak az osztályozott tantárgyak átlagát számítjuk. Kollégiumi elhelyezés: Igény esetén kollégiumi elhelyezést csornai középiskolai kollégiumban tudunk biztosítani.
NYITOTT KAPUK NAPJA: Időpont:
2016. november 16. (szerda) 9:00-11:00
Helyszín:
9330 Kapuvár, Berg Gusztáv u. 2.
*E: Egészségügyi alkalmassági követelmény
SOPRONI SZC FÁY ANDRÁS KÖZGAZDASÁGI, ÜZLETI ÉS POSTAI SZAKGIMNÁZIUMA Cím: Tel: Honlap:
9400 Sopron, Teleki Pál út 26. 06-99/510-092 http://fay.sopron.hu
Igazgató:
Herczeg Lászlóné
OM azonosító: E-mail: Facebook: Pályaválasztási felelős:
203051
[email protected] facebook.com/fay.szakkozepiskola Siposné Rétfalvi Edina
Az iskola rövid bemutatása: Iskolánk nagy múltú, sok tapasztalattal rendelkező oktatási intézmény a közgazdasági, kereskedelmi, logisztikai és postai szakképzés területén. A 2017/2018. TANÉVBEN INDÍTANDÓ OSZTÁLYOK:
0202
0211
0212
0213
Két tanítási nyelvű magyar – angol képzés XXIV. Közgazdaság 52 345 06 Pályázati-támogatási asszisztens Két tanítási nyelvű magyar – német képzés XXIV. Közgazdaság 52 345 06 Pályázati-támogatási asszisztens XXIV. Közgazdaság 52 345 06 Pályázati-támogatási asszisztens XL. Közlekedés, szállítmányozás és logisztika 51 344 11 Vállalkozási ügyintéző Nyelvi előkészítő - német XXVI. Kereskedelem 34 341 01 Eladó
Alkalmassági
követelmény*
Felvehető létszám
0201
Ágazat kód megnevezés / OKJ szám szakképesítés megnevezés
Képzési idő
Tagozat kódja
Szakgimnázium
1+4+1
17
N
54 344 01 Pénzügyiszámviteli ügyintéző
1+4+1
17
N
54 344 01 Pénzügyiszámviteli ügyintéző
4+1
34
N
54 344 01 Pénzügyiszámviteli ügyintéző
4+1
34
E
54 841 11 Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
4+1
34
E
54 341 02 Kereskedelmi képviselő vagy 54 341 01Kereskedő
Érettségire épülő szakképesítés
Képzések rövid bemutatása: A két tanítási nyelvű közgazdasági képzés célnyelvi előkészítő évfolyamra épül, ahol 18 nyelvórában biztosítjuk a célnyelv elsajátítását. A további 4 évfolyamon a célnyelvet magas óraszámban tanulják tovább a diákok és a matematika, a történelem és a célnyelvi civilizáció oktatása folyik angol vagy német nyelven. Tanulmányaik végén diákjaink emelt szintű érettségit tesznek idegen nyelvből, és középszintű érettségit német vagy angol nyelven matematika és történelem tantárgyakból. A sikeres érettségi vizsga a felsőfokú nyelvvizsgával egyenértékű, és továbbtanulás esetén 40 többletpontot jelent. Kötelező érettségi tantárgy a komplex közgazdasági szakmai vizsga, így a tanulóink pályázati-támogatási asszisztens OKJ-s szakképesítést is kapnak. Az általános tantervű, 4 év alatt szakmai érettségire felkészítő szakgimnáziumi osztályokban a választott ágazatnak megfelelő szakképzés a közismereti oktatással párhuzamosan zajlik. A 12. évfolyam zárásaként minden tanulónk komplex szakmai tantárgyból is tesz érettségi vizsgát, így OKJ-s szakképesítést is kapnak. A szakmai érettségi után a Fáyban a 9-12. évfolyamon elsajátított szakmai ismeretek beszámításával, egy év alatt emelt szintű OKJ-s szakképesítést szerezhetnek. A közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazaton, valamint a kereskedelem ágazaton a 10. és 11. évfolyamot követően összefüggő szakmai nyári gyakorlaton vesznek részt a tanulóink, amelynek megszervezését iskolánk végzi. A versenyszerűen sportolóknak külön ajánlatunk van mindhárom szakmánkban: ők a kötelező heti öt iskolai testnevelés órából kettőt az egyesületeknél töltött edzéssel válthatnak ki. Az órarendbe illesztett három testnevelés órán, a tanuló edzőjével történő egyeztetés alapján, személyre szóló edzésterv szerinti gyakorlatok elvégzésére van lehetőség. Felvételi követelmények: A két tanítási nyelvű képzéseinkre jelentkezőket a központi felvételi írásbeli vizsgán elért eredményeik és a tanulmányi eredményeik alapján rangsoroljuk. A központi írásbelin maximum 50 pont, a tanulmányi eredmények beszámításánál maximum 50 pont, azaz összesen 100 pont érhető el. Az általános tantervű osztályokba jelentkezők felvételi kérelmét az általános iskolai tantárgyi érdemjegyek alapján rangsoroljuk. Az általános iskolai eredmények közül a 7. év végi és a 8. félévi eredményeket összegezzük a matematika, a magyar nyelv és irodalom, a történelem, és az idegen nyelv tantárgyak figyelembevételével. Max. 100 pont érhető el. Kollégiumi elhelyezés: Kollégiumi elhelyezés és étkezési lehetőség: az iskolánktól nem messze található Középiskolai Kollégiumban (9400 Sopron, Ferenczy János u. 60.). NYITOTT KAPUK NAPJAI: Időpont: Helyszín:
2016. október 17. (hétfő) 17:00 és 2016. november 21. (hétfő) 17:00 9400 Sopron, Teleki Pál út 26.
* N: Nincs alkalmassági követelmény; E:Egészségügyi alkalmassági követelmény
SOPRONI SZC HANDLER NÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA Cím: Tel: Honlap: Igazgató:
9400 Sopron, Halász utca 9-15. 99/506-490 www.handler.hu Kósa Éva
OM azonosító: E-mail: Facebook: Pályaválasztási felelős:
203051
[email protected] facebook.com/www.handler.hu/ Bogdán Zoltán
A 2017/2018. TANÉVBEN INDÍTANDÓ OSZTÁLYOK:
0312
0313 0314 0315
Alkalmassági követelmény*
0311
XIII. Informatika 52 481 02 Irodai informatikus XVIII. Faipar 32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője és 52 543 01 Bútoripari gyártás-előkészítő, szervező V. Képző- és iparművészet 51 345 02 Képző- és Iparművészeti program- és projektszervező V. Képző- és iparművészet 51 345 02 Képző- és Iparművészeti program- és projektszervező XXX Szépészet 52 815 03 Férfi fodrász-borbély XXX Szépészet 52 815 04 Szépségtanácsadó
Felvehető létszám
0310
Ágazat kód megnevezés / OKJ szám szakképesítés megnevezés
4+1
34
P
54 481 02 Gazdasági informatikus
4+1
34
E
54 543 01 Faipari technikus
4+1
29
P
54 211 04 Grafikus
4+1
29
E,P
4+1
34
E
54 815 01 Fodrász
4+1
68
E
54 815 02 Kozmetikus
Képzési idő
Tagozat kódja
Szakgimnázium Érettségire épülő szakképesítés
54 211 03 Festő
34 582 01 Ács 34 582 14 Kőműves 34 582 13 Burkoló 34 582 04 Festő, mázoló és tapétázó 34 582 10 Szárazépítő 34 582 15 Tetőfedő 34 543 02 Asztalos 34 542 05 Kárpitos 34 542 06 Női szabó
Felvehető létszám
0326 0327 0324 0323 0325 0329 0321 0322 0328
OKJ szám szakképesítés megnevezés
Képzési idő
Tagozat kódja
Szakközépiskola
3+2 3+2 3+2 3+2 3+2 3+2 3+2 3+2 3+2
28 28 28 28 28 28 28 28 28
Alkalmassági követelmény*
E E E E, P E E E E E
Képzések rövid bemutatása: Szakgimnáziumi képzések Képzési idő: 4 + 1 év 4 év érettségi vizsgára felkészítő - 1 év szakképzési évfolyam Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség Faipari szakgimnázium Összefüggő szakmai gyakorlat: 10. és 11. évfolyam után 140 óra Elméleti és gyakorlati képzési idő aránya: 60% - 40% Egyenes út az egyetem faipari mérnöki képzésére! Informatikai szakgimnázium Elméleti és gyakorlati képzési idő aránya: 40% - 60% Egyenes út az egyetem gazdasági informatikus képzésére! Képző- és iparművészeti szakgimnázium Összefüggő szakmai gyakorlat: 10. és 11. évfolyam után: 60 óra Elméleti és gyakorlati képzési idő aránya: 30% - 70% Egyenes út az egyetem művészeti képzésére. Szépészeti szakgimnázium Összefüggő szakmai gyakorlat: 10. és 11. évfolyam után 140 óra Fodrász: elméleti és gyakorlati képzés aránya: 30% - 70% Kozmetikus: elméleti és gyakorlati képzés aránya: 30% - 70% Szakközépiskolai képzések Képzési idő: 3 + 2 év 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható) Elméleti és gyakorlati képzési idő aránya: 30% - 70% Összefüggő szakmai gyakorlat: 9. és 10. évfolyam után 140 óra Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség Felvételi követelmények: A felvételi sorrendet a 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi osztályzatainak összege alapján határozzuk meg. NYITOTT KAPUK NAPJA Időpont: Helyszín:
2016. november 14-én 15.00 óra és 17.00 óra Sopron, Halász u. 9-15.
Egyéb tájékoztatók időpontjai: Szakmai nap 2016. november 16. 9-13 óráig Tanműhely – Sopron, Hőközpont u. 2. Alkotó Diákok Tárlata 2016. november 11-25. Iskola – Sopron, Halász utca 9-15. Pályaválasztási kiállítás 2016. november 15. Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ *E: Egészségügyi alkalmassági követelmény P: Pályaalkalmassági követelmény
SOPRONI SZC IDEGENFORGALMI, KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA Cím: Tel: Honlap:
9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3. 33/312-779 www.svk.hu
Igazgató:
Sterbenz László
OM azonosító: E-mail: Facebook: Pályaválasztási felelős:
203051
[email protected] https://www.fb.com/svk.sopron Voleszák Zoltán szakmai igazgatóhelyettes
Az iskola rövid bemutatása: Intézményünknek otthon adó épületben több mint száz év folyik oktatás. 1967-ig csak kereskedelmi képzés volt iskolánkban (innen ered a régi „Kékkeri” elnevezése is). Az 1967/68-as tanév azonban profilváltást hozott az iskola életébe: ekkor indult két vendéglátó szakközépiskolai osztály. Napjainkra a vendéglátás mellett az idegenforgalmi és kereskedelmi képzés egyik fontos intézményévé vált iskolánk. Szakmai képzésünk színvonalát a jó elhelyezkedési lehetőségek mellett a hazai és nemzetközi szakmai versenyeken elért sikereink is mutatják.
A 2017/2018. TANÉVBEN INDÍTANDÓ OSZTÁLYOK:
0401
XXVII. Vendéglátóipari ágazat/ 34 811 03 Pincér
4+1
68
követelmény*
Alkalmassági
Felvehető létszám
Ágazat kód megnevezés/ OKJ szám szakképesítés megnevezés
Képzési idő
Tagozat kódja
Szakgimnázium
E,P
Érettségire épülő szakképesítés
54 811 01 Vendéglátásszervező
0403 0404 0405
34 811 01 Cukrász 34 811 03 Pincér 34 811 04 Szakács
18. Vendéglátás-turisztika szakmacsoport 3+2 28 3+2 28 3+2 56
követelmény*
Alkalmassági
Felvehető létszám
OKJ szám szakképesítés megnevezés
Képzési idő
Tagozat kódja
Szakközépiskola
E,P E,P E,P
0407
17. Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport 34 341 01 Eladó 3+2 28
E
Képzések rövid bemutatása: Szakgimnázium A vendéglátó szakgimnázium 9-12. évfolyamán a közismereti képzés mellett szakmai elméleti és gyakorlati oktatás folyik az ágazati szakgimnáziumi kerettanterv szerint. A 4 éves szakgimnázium felkészít a kötelező közismereti érettségi vizsgatárgyakból és a szakmai érettségi vizsgatárgyból tehető érettségi vizsgára. A szakmai érettségi vizsgával a tanuló 34 811 03 Pincér szakképesítést szerez a tanuló. A kötelező szakmai érettségi vizsgát követően a tanuló dönthet úgy, hogy továbbtanul a szakgimnázium 54 811 01 Vendéglátásszervező-vendéglős komplex szakmai vizsgára felkészítő 13. szakképzési évfolyamán. A 13. évfolyam elvégzése ennek megfelelően nem kötelező. Szakközépiskola A 3+2 éves szakközépiskola szakképzési évfolyamain a szakközépiskolai kerettanterv szerint – a közismereti oktatással párhuzamosan – szakmai elméleti és gyakorlati oktatás folyik. A gyakorlati képzés a 9. évfolyamon az iskola tanműhelyében, majd a 10-11. évfolyamon tanulószerződéssel külső gyakorlati képzőhelyeken folyik. A sikeres szakmai vizsgát követően a tanuló szabadon dönthet úgy, hogy továbbtanul a szakközépiskola 2 éves érettségi vizsgára felkészítő évfolyamain. Választható szakmák: Felvételi követelmények: ► A felvételi kérelmek elbírálásakor kizárólag az általános iskolai tanulmányi eredményeket vesszük figyelembe. A felvételi eljárásunkban az 5., 6., 7. osztályos év végi és a 8. osztályos félévi jegyek közül a magyar nyelv, a magyar irodalom, a történelem, a matematika és az idegen nyelv tárgyak kerülnek beszámításra. Az összes megszerezhető pontszám 100 pont, mely az iskolai felvételi rangsor összeállításának alapja. Az elégtelen osztályzatot 0 pontként vesszük figyelembe. Annak a tanulónak, aki nem rendelkezik minden tárgyból érdemjeggyel, a megszerzett pontszám százalékos arányát vesszük figyelembe a megszerezhető pontszámhoz képest. ► Iskolánkban sajátos nevelési igényű tanulók felvétele, oktatása-nevelése is folyik. ► Valamennyi vendéglátó képzés megkezdésének egészségügyi és pályaalkalmassági követelményei vannak. Az eladó szakmákra vonatkozóan csak egészségügyi alkalmassági követelmények vannak. Kollégiumi elhelyezés: Kollégiumi elhelyezést tudunk biztosítani.
NYITOTT KAPUK NAPJA: Időpont:
2016. november 28-án 15:00 órától 2016. november 29-én 15:00 órától
Helyszín:
9400 Sopron, Ferenczy János u. 1-3.
*E: Egészségügyi alkalmassági követelmény P: Pályaalkalmassági követelmény
SOPRONI SZC PORPÁCZY ALADÁR SZAKGIMNÁZIUMA, KOLLÉGIUMA ÉS ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTJA Cím: Tel: Honlap:
9431 Fertőd, J. Haydn u. 2. OM azonosító: 99/370-918; 99/370-966 E-mail: www.porpaczy.hu Igazgató: Lévay-Gál Katalin Pályaválasztási felelős:
203051
[email protected] Wellner Andrea
Az iskola rövid bemutatása: A korszerű technikával felszerelt új építésű iskolánk, hamarosan átadásra kerül és minősített kosárlabdapálya méretű tornateremmel várja azokat, akik sikeres szakmát és érettségit szeretnének. Kihasználva a határközelségét a Magyar-Osztrák képzésben a szakmai tanárok Ausztriából járnak át tanítani és a diákjaink az osztrák diákokkal együtt vesznek részt a szakmai oktatásban Frauenkirchenben. A turisztikai képzés során a szakmai tárgyak tanítása a térség szakembereinek, egyetemi oktatóknak, valamint az Esterházy kastély bevonásával történik, kihasználva a Fertőszéplaki Tájházak adta lehetőségeket. A Tájházak működtetésével jelentős szerepet vállalunk a közművelődésben, a térségi, a világörökségi értékek megőrzésében és megismertetésében. A 2017/2018. TANÉVBEN INDÍTANDÓ OSZTÁLYOK:
0502
XXIV Közgazdaság 52 345 06 Pályázati-támogatási asszisztens XXVIII Turisztika 52 812 01 Szállodai recepciós
Alkalmassági
követelmény*
Felvehető létszám
0501
Ágazat kód megnevezés / OKJ szám szakképesítés megnevezés
Képzési idő
Tagozat kódja
Szakgimnázium
1+4+1
68
N
4+1
34
N
Érettségire épülő szakképesítés
54 34401 Magyar-Osztrák pénzügyi-számviteli ügyintéző 54 81203 Turisztikai szervező, értékesítő
Képzések rövid bemutatása: 9. Nyelvi (előkészítő) évfolyam: Magyar-Osztrák pénzügyi-számviteli ügyintéző Képzés kódja: 0501 Kooperációs tanterv alapján, a közismereti tantárgyakat magyar tanárok magyarul, a szakmai tantárgyakat, az angol és német nyelvet pedig osztrák tanárok tanítják Fertődön és Frauenkirchenben. A 12. évfolyam végén magyar érettségit, a 13. évfolyam végén pedig osztrák érettségi-képesítő vizsgát tesznek diákjaink.
Tanulóink osztrák diákigazolványra és a hozzá kapcsolódó kedvezményekre is jogosultak. Az osztrák érettségi bizonyítvány ausztriai továbbtanulásra is jogosít, illetve ausztriai ösztöndíjra jogosíthat és egyben felsőfokú német nyelvvizsgát ad. Diákjaink a 11. vagy 12. évfolyamon 2 hetes angliai tanulmányúton vesznek részt. Nyelvi előkészítő: Intenzív angol és német nyelv valamint informatikai ismeretek elsajátítására ad lehetőséget, mellette világörökségi tantárgy, önismeret és szaknyelv felzárkóztatására is lehetőség nyílik. Turisztika évfolyam Képzés kódja: 502 Intézményünk a térség munkaerő piaci igényeire reagálva - az Esterházy Kastély, az Eszterháza Központ és a Fertőszéplaki Tájházak egyedi és különleges adottságait kihasználva -, korszerű, széles gazdasági és marketing ismeretekkel, magas szintű német, angol és orosz tudással rendelkező szakemberek képzését vállalja. A turisztikai szervező, értékesítő képzés korszerű szakmai és gazdálkodási ismeretek megszerzésére nyújt lehetőséget, ezzel lehetővé teszi önálló turisztikai, turisztikára épülő vállalkozás teljes körű tevékenységének elvégzését, irányítását is, valamint utazási irodákban, idegenforgalmi hivatalokban, fizető-vendéglátás területén, szabadidőközpontokban szervezési és ellenőrzési feladatok ellátására akár vezetői szinten is. Felvételi követelmények: Magyar-Osztrák pénzügyi-számviteli ügyintéző: Tanulmányi eredmények átlaga (a hetedikes év végi és a nyolcadikos félévi jegyek: matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, idegen nyelv és egy szabadon választott tantárgy) 50 % arányban, Matematika és magyar nyelvi központi írásbeli 25 % arányban, Szövegértési szóbeli vizsga 25 % arányban. Turisztika: A tanulmányi eredmények átlaga (a hetedikes év végi és a nyolcadikos félévi jegyek: matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, idegen nyelv és egy szabadon választott tantárgy) Kollégiumi elhelyezés: 3 ágyas szobákban. Kollégiumunk jó feltételeket biztosít a tanuláshoz, művelődéshez, sporthoz és kikapcsolódáshoz. NYITOTT KAPUK NAPJA Időpont:
2016. november 25-én, 8.00 – 12.00 óráig
Helyszín:
9435 Sarród, Kossuth L. u. 58.
Egyéb tájékoztatók időpontjai: A Magyar-Osztrák képzésben a szóbeli felvételi vizsga időpontjai: 2017. február 22-én, és március 01-én 8.00 óra. *N: Nincs alkalmassági követelmény
SOPRONI SZC VAS- ÉS VILLAMOSIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS GIMNÁZIUMA Cím: Tel: Honlap: Igazgató:
OM azonosító: E-mail: Facebook: Pályaválasztási felelős:
9400 Sopron, Ferenczy J. u. 7. +36 30 600 2726 www.vasvill.hu Bokor Ákos
203051
[email protected]
facebook.com/Vasvilla-dök Káldi Sándor
A 2017/2018. TANÉVBEN INDÍTANDÓ OSZTÁLYOK:
Alkalmassági
Felvehető létszám
0611
XIII. Informatika 52 481 02 Irodai informatikus
4+1
34
N
54 481 06 Informatikai rendszerüzemeltető
0613
IX. Gépészet 52 522 04 Villamos berendezés szerelő és üzemeltető
4+1
34
E
54 523 04 Mechatronikai technikus
0614
XXII. Közlekedésgépész 31 525 01 Kerékpárszerelő és 32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője [Emelőgépkezelő (kivéve targonca) szakmairány]
4+1
34
E
54 525 02 Autószerelő
4+1
14
E
54 813 01 Fitness-wellness instruktor
4+1
10
E
54 813 02 Sportedző (kosárlabda)
4+1
10
E
54 813 02 Sportedző (labdarúgás)
Tagozat kódja
Képzési idő
követelmény*
Szakgimnázium
0615
0616
0617
Ágazat kód megnevezés / OKJ szám szakképesítés megnevezés
XXXVII. Sport 51 726 01 Regeneráló balneoterápiás masszőr XXXVII. Sport 51 726 01 Regeneráló balneoterápiás masszőr XXXVII. Sport 51 726 01 Regeneráló balneoterápiás masszőr
Érettségire épülő szakképesítés
Felvehető létszám
0621
34 522 04 Villanyszerelő
3+2
12
E
0622
34 521 03 Gépi forgácsoló
3+2
12
E
0623
34 582 09 Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő
3+2
12
E
Tagozat kódja
Képzési idő
Szakközépiskola OKJ szám szakképesítés megnevezés
Alkalmassági követelmény*
Felvételi követelmények: A felvételi kérelmek elbírálása kizárólag az általános iskola által közölt 7. osztály tanév végi és 8. osztály félévi érdemjegyek alapján történik; az iskola felvételi vizsgát nem tart. A felvételi kérelmek elbírálásának szempontjai: Az általános iskola 7. osztály tanév végi, illetve a 8. osztály első félévi érdemjegyei a magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem és idegennyelv, továbbá a választott ágazatban fontos tantárgyból (informatika ágazat: informatika villamosipar és elektronika, gépészet, közlekedésgépész, épületgépészet ágazatok: fizika sport ágazat: testnevelés). A szakmai képzés megkezdéséhez egészségügyi alkalmasság, a sport ágazat osztályába való felvételhez testnevelési képességek, készségek megléte szükséges. Az alkalmassági vizsgálatra, illetve vizsgára február 20. és március 9. között kerül sor. Kollégiumi elhelyezés: Kollégiumi elhelyezést tudunk biztosítani
*E: Egészségügyi alkalmassági követelmény P: Pályaalkalmassági követelmény N: Nincs alkalmassági követelmény
Elérhetőségek
Soproni Szakképzési Centrum Cím: 9400 Sopron, Virágoskert u. 7. Telefon: 99/311-916 E-mail:
[email protected] Honlap: www.soproniszc.hu
Sopron Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara Cím: 9400 Sopron, Deák tér 14. Telefon: 99/523-570 E-mail:
[email protected] Honlap: www.sopronikamara.hu
MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUMOK ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁK A MEGYÉBEN
Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola,
Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola 9024 Győr, Répce u. 2. Telefon: 96/428-033, Fax: 411-056 E-mail:
[email protected] honlap: www.kmamk.mfgyor.hu OM azonosító: 202971 Intézményvezető: Horváth Éva Andrea Fogadóóra: kedd 14-15 Pályaválasztási felelős: Gyarmathi Zsuzsa Éva Fogadóóra: szerda 8.00-8.55 A 2017/2018. tanévben indítható osztályok
Tanulmányi terület megnevezése
Képzési idő
Felvehető Osztályszám Tagozatkód létszám
SZAKGIMNÁZIUM Divat- és stílustervező
4 + 1 év
Ötvös, fémműves
4 + 1 év
Üvegműves
4 + 1 év
29
1
1001 1002 1003
SZAKKÖZÉPISKOLA Népi kézműves (Faműves, fajátékkészítő) Népi kézműves (Fazekas) Népi kézműves (Népi bőrműves)
3 + 2 év
28
1
2001
3 + 2 év
2002
3 + 2 év
2003
IPARMŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Képzés feladata: A művészeti területeken tájékozott, középfokú végzettségű, szakmailag felkészült szakemberek képzése. A tanulók felkészítése a divat- és stílustervező, az ötvös, fémműves és az üvegműves szakmákban az önálló munkavégzésre. A képzés olyan esztétikai igényű alkotó tevékenységre készít fel, mely lehetővé teszi a mai kor tárgy- és környezet kultúrájának igényes és értékes alakítását. Képzés célja: Az iskola olyan személyiségeket kíván kibocsátani, akik klasszikus művészeti
alapokkal, korszerű vizuális, rajzi, plasztikai és szakmai ismeretekkel rendelkeznek. Ismerik a kor követelményeinek megfelelő technológiákat, képesek funkcionális és dísztárgyak tervezésére, kivitelezésére, felület-megmunkálásokat elvégzésére. A képzés célja továbbá kiemelkedő tehetségű tanulók felkészítésre a művészeti felsőoktatásba való sikeres felvételre. Képzési idő: Az oktatás párhuzamos művészeti oktatásban zajlik. Időtartama 4+1 év. A 4. tanév végén a tanulók érettségi vizsgát tesznek, melynek része az ágazati érettségi. Az ágazati érettségivel megszerezhető szakképzettség: Képző- és iparművészeti projekt- és programszervező Az 5. tanév végén a szakmai tanulmányok OKJ vizsgával zárulnak, melyről a sikeresen vizsgázók államilag elismert bizonyítványt kapnak. Választható idegen nyelv: angol, német A tagozat művészeti alapozó tantárgyai: művészeti rajz, festés, mintázás, művészettörténet, népművészet A szakmai oktatás iskolai tanműhelyekben zajlik. A párhuzamos művészeti képzés során az 5. év végén megszerezhető OKJ szakképesítések:
Divat- és stílustervező (OKJ 54 211 02 Tagozatkód: 011): A tanulók megismerik az egyes korszakok stílus- és divattörténetét, valamint korunk nagy tervezőinek munkásságát, melyek diktálják a divattrendeket. Elsajátítják a tervezés alapjait, mellyel képessé válnak egyedi kollekciók létrehozására nemcsak az öltözetek, hanem a kiegészítők és az ízléses használati tárgyak területén is.
Ötvös, fémműves (OKJ 54 211 06 Tagozatkód 1002): Tanulmányaik során a diákok elsajátítják a fémműves dísztárgykészítéshez szükséges technológiai ismereteket, tervezési és tárgyalkotási, díszítési folyamatokat. Fejlett tárgyi formakultúrára, rajzi és plasztikai ismeretekre, fémtechnikai tudásra tesznek szert.
Üvegműves (OKJ 54 211 09 Tagozatkód: 1003): A tanulók megismerik az üveg feldolgozásának, formaalakításának régi és új műfajait, alkalmazási területeit, többek között az üvegfestés és az ólomüveg-készítés alapjait, az üveg anyagát, kézi feldolgozásának különböző módjait, lehetőségeit.
Szakgimnáziumi felvételi információk: A jelentkezőnek meg kell írnia a magyar és matematika központi írásbeli felvételi feladatsort, eredményei beszámítanak a felvételi rangsor kialakításába. A felvételi eljárás során az 5-7. évfolyam év végi, 8. évfolyam félévi jegyei alapján a magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv tantárgyak tanulmányi eredményei egyszeres, a rajz kétszeres szorzószámmal kerül beszámításra. A tanulmányi területre való felvételi kérelmek elbírálásakor a tanulmányi eredmények mellett művészeti képességek, készségek, ezen belül a rajzkészség meglétét vesszük figyelembe. A felmérés az általános felvételi eljárás időszakában történik. Azonos pontszám esetén előnyben részesül az a tanuló, aki: – a rajzkészség felmérésében jobb eredményt ért el – halmozottan hátrányos és ezt dokumentummal igazolja
– – – –
ha a tanuló győri testvére az adott intézmény tanulója, vagy szülője, testvére tartósan beteg vagy fogyatékkal élő az általános iskolai tanulmányait a Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskolában fejezte be.
KÉZMŰVES SZAKKÖZÉPISKOLA Képzés feladata: A szakképesítés munkaterületéhez tartozó munkakörök, foglalkozások betöltéséhez szükséges kompetenciák kialakítása. Önálló munkavégzésre alkalmas középfokú végzettségű szakemberek képzése, akik a tárgy- és környezetkultúra tradíciókon alapuló alakítását tűzik ki céljuknak. Képzés célja: Tanítványaink számára a népi kézműves szakmák területén olyan széleskörű elméleti és gyakorlati tudás nyújtása, melynek segítségével tárgyalkotó munkájuk során képessé válnak harmóniát kialakítani a múltban gyökerező, hagyományokon alapuló értékek és a mai kor igényei között. A képzés célja továbbá a kreativitás, az önkifejezés, az önművelés képességének, kialakítása és fejlesztése.
A szakközépiskolában választható szakmairányok: Népi kézműves - Faműves, fajátékkészítő szakmairány (OKJ 34 215 01 Tagozatkód: 2001): A tanulók megtanulják a fa díszítésének számos kézműves technikáját. Bútorok és kisebb használati tárgyak készítése során megismerik az asztalos szakma alapjait, a faipari gépek használatát.
Népi kézműves - Fazekas szakmairány (OKJ 34 215 01 Tagozatkód: 2002): A képzés során a tanulók megismerik a magyar fazekasság formakincsét, díszítő motívumait, tájegységi jellegzetességeit, mely ismereteiket alkalmazzák a különféle használati edények készítése során.
Népi kézműves - Népi bőrműves szakmairány (OKJ 34 215 01 Tagozatkód: 2003): A diákok elsajátítják a hagyományos bőrműves technikákat, forma- és motívumkincset, melyeket alkalmazva öltözetdarabokat, táskákat, öveket, ékszereket készítenek.
A népi kézműves szakmák az OKJ alapján a Kulturális és nemzeti örökségvédelmi szakképesítések közé tartoznak. Képzési idő: A nyolcadik osztály elvégzése után, 3 + 2 év. A tanulók a 3. tanév végén szakmai vizsgát tesznek, a sikeresen vizsgázók államilag elismert OKJ-s bizonyítványt kapnak. A következő két évben érettségit szerezhetnek.
Választható idegen nyelv: angol, német A tagozat alapozó tantárgyai: rajz, népművészet, művészettörténet A szakmai oktatás iskolai tanműhelyekben zajlik. Szakközépiskolai felvételi információk: A felvételi eljárás során az 5-7. évfolyam év végi, 8. évfolyam félévi jegyei alapján a magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv tantárgyak eredményei egyszeres, a rajz kétszeres szorzószámmal kerül beszámításra. A tanulmányi területre való felvételi kérelmek elbírálásakor a tanulmányi eredmények mellett a rajzkészség meglétét vesszük figyelembe, melynek felmérése az általános felvételi eljárás időszakában történik. Azonos pontszám esetén előnyben részesül az a tanuló, aki: – a rajzkészség felmérésében jobb eredményt ért el – halmozottan hátrányos és ezt dokumentummal igazolja – ha a tanuló győri – testvére az adott intézmény tanulója, vagy – szülője, testvére tartósan beteg vagy fogyatékkal élő. Azok a tanulók, akik az általános iskolai tanulmányaikat a Győri Kovács Margit Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Iparművészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola intézményében fejezik be, és megfelelnek a rajzkészség felmérésen, automatikus felvételt nyernek az intézmény szakiskolai tagozatára.
Iskolánk országos beiskolázású intézmény. A szakmák gyakorlati képzése jól felszerelt iskolai tanműhelyekben folyik. A képzés széleskörűen biztosítja a szakmák elsajátításának feltételeit. A szakmai, művészeti képzés kiegészül kiállítás- és múzeumlátogatásokkal, szakmai tanulmányutakkal. Az iskola diákjai rendszeresen szerepelnek versenyeken, pályázatokon, alkotásaikat rangos kiállítások mutatják be. Kollégiumi elhelyezés: Győr város lány- és fiúkollégiumaiban. Étkezés: Az iskola épületében van lehetőség a menzai étkezésre. Szabadidő eltöltése: Szakkörök, közművelődési programok keretében lehetőség nyílik a tanulás mellett szabadidős tevékenységekre, a képző- és iparművészet, a színház, zene és a sport területén egyaránt. Könyvtárunkban a kötelező irodalom mellett szép- és szakirodalom egyaránt megtalálható, internet hozzáférési lehetőség biztosított.
Nyitott kapuk napja az iparművészeti szakgimnáziumban és a kézműves szakközépiskolában egyaránt: 2016. november 14. és 16. 15 - 17 óráig. (Egyeztetés alapján műhelylátogatás és iskolabemutatás ettől eltérő időpontban is kérhető.)
GYŐRI TÁNC- ÉS KÉPZŐMŰVÉSZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 9023 Győr, Szabolcska u. 5-6. Tel/Fax: 96/513-590 E-mail:
[email protected] OM azonosító: 030725 Intézményvezető: Derczó Tibor, tel.: 96/513-601 Pályaválasztási felelős: Birgés Melinda, tel.: 96/513-603 A 2017/2018. tanévben indítható osztályok: Tanulmányi terület megnevezése TÁNCMŰVÉSZETI SZAKMACSOPORT Táncos II. (Klasszikus balett-táncos) Táncos II. (Kortárs-modern táncos) KÉPZŐMŰVÉSZETI SZAKMACSOPORT Festő Grafikus Szobrász
Képzési idő
Felvehető létszám
Osztályszám
8/4 év 5 év
0011 0012 34 fő
5 év 5 év 5 év
Tagozatkód
1 0021 0022 0023
Iskolánk, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola egy 12/13 évfolyamos iskola, amely alapvetően kétprofilú, egyrészt a táncművészetre, másrészt a képzőművészetre specializálódott. Táncművészeti képzés Az iskola táncművészeti tanszakán professzionális klasszikus balett-táncos, valamint kortárs, modern táncos képzés folyik (1-4. évfolyam előkészítő, 5-12. évfolyam klasszikus balett szakképzés, 9-13. évfolyam kortárs, modern szakképzés). Magas óraszámban klasszikus balettot tanulnak a diákok, amely modern balett tanításával egészül ki. Fejlődésüknek megfelelően vesznek részt klasszikus balett, spicc, pas de deux, repertoire, néptánc, történelmi társastánc, társastánc, modern tánc (Graham, Horton, tradicionális Limón, kortárs Limón, jazz (Matox), art jazz), képességfejlesztés, kreatív technikák, improvizáció, kontakt improvizáció, partnering, lifting, zeneelmélet, tánctörténet, táncműelemzés, anatómia tanulásában. A sikeres érettségi és képesítővizsga, valamint a vizsgakoncert után Klasszikus balett-táncos, valamint Kortárs, modern táncos szakképesítést kapnak a diákok. Táncos II. - klasszikus balett-táncos (OKJ: 54 212 09; Iskolai kódszáma: 0011) A klasszikus balett-táncos egyetemes műveltséggel, az akadémikus balett magas fokú tánctechnikai tudásával rendelkezik, valamint előadó-művészeti képessége birtokában színpadi szóló vagy kartáncosi feladatok ellátására képes hivatásos művész. Táncos II. – kortárs-modern táncos (OKJ 54 212 09; Iskolai kódszáma: 0012) A kortárs-modern táncos olyan egyetemes műveltséggel, magas fokú mozgáskultúrával, technikai tudással és előadói képességgel rendelkező művész, aki alkalmas színpadi szóló vagy kartáncosi feladatok előadására, ismeri a XX. században megjelenő és önálló műfajként kiteljesedő tánc formanyelveit. Képzőművészeti képzés A képzőművészeti tanszakon az 5 éves képzés a mesterségbeli tudás megtanítására, a klasszikus képzőés iparművészeti alapozására, képzőművészeti továbbtanulásra, illetve grafika, szobrász, festő szakági felkészítésre vállalkozik. A diákok főbb szakmai alaptárgyai a művészeti rajz, festés, mintázás, számítógépes grafika, stílustan, technológia, művészettörténet, népművészet. Festő (OKJ: 54 211 03; Iskolai kódszáma: 0021) A festő olyan vizuális, művészeti alapképzettséggel, rajzi-festészeti ismeretekkel rendelkező szakember, aki a festészet különböző területein (táblakép, murális feladatok) esztétikai, szakmai feladatokat lát el. Az előzetesen felmért, megbeszélt követelmények és elgondolások rögzítése után elkészíti a szakmai feladatok tervvázlatait, majd ezeket széleskörű esztétikai és technikai ismeretek birtokában kivitelezi, a múlt hagyományainak, a kor vizuális nyelvezetének figyelembe vételével alkalmazza a szükséges elméleti és szakmai ismereteket. Grafikus (OKJ: 54 211 04; Iskolai kódszáma: 0022) Az alkalmazott grafikus olyan vizuális és rajzi kultúrával rendelkező szakember, aki a grafika különböző szakterületein esztétikai és szakmai feladatok igényes megoldására alkalmas. Képes az előzetesen megbeszélt követelmények, elképzelések rögzítése után önállóan elkészíteni a szakmai feladatok tervvázlatait, azok variációit, majd kivitelezni a kész munkát, birtokolva és alkalmazva a szükséges elméleti, informatikai és szakmai ismereteket.
Szobrász (OKJ: 54 211 07; Iskolai kódszáma: 0023) A szobrász olyan vizuális képzettséggel, rajzi, plasztikai gyakorlattal és ismeretekkel rendelkező szakember, aki képes a szobrászat területén önállóan, kreativitással megoldani szakmai és esztétikai feladatokat. A szobrászatban használatos anyagokból (anyag, kő, fa, fém, gipsz, műanyagok) megmintáz (kifarag, vés, domborít) ornamentális (díszítő jellegű) formákat és figurális plasztikai ábrázolásokat. A plasztikai feladatok megmintázása előtt elkészíti rajzban a terveket, vázlatokat, a feladattól függően pozitív-negatív, illetve sokszorosító formákat, eljárásokat használ. A plasztikákat, formákat kézi műveletekkel készíti el, de alkalmaz különféle gépi eljárásokat is. A Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola diákjai a művészeti tantárgyak tanulása mellett érettségi vizsgát tesznek a kötelező és az általuk választott vizsgatantárgyakból. Felvételi követelmények Táncművészeti képzés A 20/2012 (VIII.31.) A nevelési és oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló EMMI rendelet 27. §-nak (2)-(5) bekezdése alapján iskolánk művészeti tanulmányi területen hirdet felvételt a 9. évfolyamra. Az (5) bekezdés alapján a központi írásbeli felvételi eredménye mellett, további képességek, készségek meglétét is vizsgálja. A képességek, készségek vizsgálata az általános felvételi eljárás időszakában történik. Felvételi követelmények; az elbírálás, a rangsorolás módja: Központi írásbeli vizsga magyar nyelvből és matematikából. A figyelembevétel aránya: 67% (max. 100 pont). Alkati-fizikai alkalmassági vizsgálat, amely a ritmus- és stílusérzék, mozgásmemória, muzikalitás, koordinációs készség vizsgálatából áll, valamint felméri az előképzettséget. A klasszikus balett-táncos szak a 8 évfolyamos általános iskola 5. évfolyamától a szakközépiskola 12. évfolyamáig tart. Becsatlakozási lehetőség előképzettség megléte mellett a 9. évfolyamra történhet. A modern táncos szakképzés 5 évfolyamos. Becsatlakozási lehetőség a 9. évfolyamra történhet. Előképzettség szükséges. A 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi tanulmányi eredménye magyar nyelv és irodalomból, történelemből, matematikából, idegen nyelvből és egy választott természettudományos tantárgyból (kémia, fizika, földrajz, biológia). A figyelembevétel aránya: 33% (max. 2x5x5, azaz 50 pont). Az SNI tanuló a Szakértői és Rehabilitációs Bizottság vagy a Nevelési Tanácsadó Szakértői véleményében leírtak alapján kérheti mentességének figyelembe vételét. Pontazonosság esetén a központi felvételi dolgozat eredménye dönt. Pályaalkalmassági vizsgálat időpontja:
2017. február 21. (kedd) 13.00 óra, pótnap: 2017. február 28. (kedd) 13.00 óra
Képzőművészeti képzés A 20/2012 (VIII.31.) A nevelési és oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló EMMI rendelet 27. §-nak (2)-(5) bekezdése alapján iskolánk művészeti tanulmányi területen hirdet felvételt a 9. évfolyamra. Az (5) bekezdés alapján a központi írásbeli felvételi eredménye mellett, további képességek, készségek meglétét is vizsgálja. A képességek, készségek vizsgálata az általános felvételi eljárás időszakában történik. Felvételi követelmények; az elbírálás, a rangsorolás módja: Központi írásbeli vizsga magyar nyelvből és matematikából. A figyelembevétel aránya: 67% (max. 100 pont). Képességvizsgálat (manuális készség, kreativitás, látásmód): helyszíni rajzként egy portrét kell készíteni modellről, A3-as méretben, szabadon választott technikával, továbbá az otthon készült rajzok (egy mappában, névvel ellátva: tanulmányrajzok, csendéletek, önarckép, referenciaanyagok, a szaknak megfelelő tárgyak) kerülnek elbírálásra. A 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi tanulmányi eredménye magyar nyelv és irodalomból, történelemből, matematikából, idegen nyelvből és egy választott természettudományos tantárgyból (kémia, fizika, földrajz, biológia). A figyelembevétel aránya: 33% (max. 2x5x5, azaz 50 pont) Az SNI tanuló a Szakértői és Rehabilitációs Bizottság vagy a Nevelési Tanácsadó Szakértői véleményében leírtak alapján kérheti mentességének figyelembe vételét. Pontazonosság esetén a központi felvételi dolgozat eredménye dönt. Pályaalkalmassági vizsgálat időpontja:
2017. február 23. (csütörtök) 9.00-12.00 vagy 13.00-16.00, pótnap: 2017. március 2. (csütörtök) 9.00-12.00
ABCDEFGHIJK 1
Intézményvezető: Baross Gábor Intézményvezető-helyettes: Jakusné Hegedüs Ilona Intézményegység-vezető: Nagyné Balázs Éva Tagintézmény-vezető: Szalainé Szabó Gabriella
Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 9022 Győr, Rákóczi Ferenc u. 57. Tel./fax: 96/329-742
[email protected] www.gyorikonzi.hu
Kedves Növendékek, Tisztelt Kollégák, Szülők! Győr a kultúra városa. Ebben a sokszínű, izgalmas, lendületes városban 1946-os alapítása óta működik iskolánk, a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. A „Győri Konzi” egy olyan nagy múltú intézmény, ahonnan sok ismert művész indult útjára, akik Magyarországon és a világ minden táján öregbítik iskolánk hírnevét. Az évtizedek alatt többször átalakuló, megújuló intézmény 1992-ben vette fel névadója, Richter János nevét, aki 1843-ban Győrben született, és az európai zenei élet meghatározó és ismert karmestere, zenész egyénisége volt 1916-ban bekövetkezett haláláig. A földrajzi fekvését, kiváló természeti és gazdasági adottságait jól felhasználó város ideális továbbtanulási helyszín a fiatal diákoknak. A Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézete, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Győri Nemzeti Színház jelenléte fontos szempont a zenei pályát választó növendékek számára. Hangversenyeken, hazai és nemzetközi fesztiválokon és lemezfelvételek alkalmával tanulóink lehetőséget kapnak, hogy kiváló tanárok irányításával megtanulják a zenészmesterség fortélyait. Különböző iskolai zenekarokban, együttesekben elsajátíthatják az együtt muzsikálás nehézségeit, örömeit. Ilyen csoportok a Richter János Vegyeskar, az egyetemmel közös fenntartású koncertfúvószenekar, a Symphonic Band, és a Richter János Szimfonikus Zenekar. Növendékeink az országos zenei versenyeken és az Országos Kompetenciaméréseken is egyaránt tartósan kiemelkedő eredményeket érnek el, amely pedagógusaink oktató-nevelő munkájának színvonalát is fémjelzi. Intézményünk nevéből is kitűnik, hogy a tehetséggondozási munka alap- és középfokon is biztosított. Tagiskolánk, a Bartók Béla Ének-Zenei Általános Iskola szintén több évtizedes hagyományokat ápol, aminek köszönhetően tanulói közül évről évre többen választják a zenei pályát. A diákok zeneértő, zeneszerető emberekké válnak, de nem lesz mindegyikükből muzsikus. Gimnáziumokban, szakgimnáziumokban tanulnak tovább, ahová tovább viszik az általános iskolában kapott tudást és értékeket. Iskolánk behatárolható, emberi léptéke, családias légköre nagyban segíti nevelési céljaink megvalósítását, és egyben záloga a jól működő szülő-pedagógus kapcsolatnak. Kérem tiszteljék meg intézményünket érdeklődésükkel, remélem a jövőben lesz alkalmunk Önöket személyesen is iskolánkban üdvözölni. Tisztelettel: Baross Gábor intézményvezető
ABCDEFGHIJK 3
Oktatásunk sajátosságai Intézményünkben a képzés több formában történik. A legtöbb tanuló a párhuzamos képzést választja, ahol négy év közismereti tanulmány után érettségi bizonyítvány, valamint öt év zenei képzés után OKJ szerinti zenészképesítés szerezhető meg. A középszintű érettségi mellett - igény szerint - tanáraink emelt szintű vizsgára is felkészítik a tanulókat. Az érettségi bizonyítvánnyal rendelkező diákok szakképzés keretében két év zenei képzés után tehetnek vizsgát OKJ szerinti szakképesítéssel.
Közismereti oktatás Az iskolánkban folyó oktató-nevelő munka kiemelt területe a közismereti oktatás. Célunk, hogy széles látókörű és művelt zenészeket neveljünk, valamint nyitottá tegyük a későbbi pályaválasztás lehetőségét is. A közismereti oktatás rendszerében nagy hangsúlyt helyezünk az érettségi tárgyakra és az idegen nyelvekre. Angol, német nyelv oktatása folyik pedagógiai programunk szerint, de tanulható még zenei olasz nyelv is. Választható tárgyként meg kell említenünk az informatikát, amely hasznos tudás-anyaggal látja el a diákokat robbanásszerűen fejlődő világunkban.
Zenei oktatás A Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 1946-os alapítása óta számos kiemelkedő művésszel gazdagította a zenei világot. Az egyéni zenei képzés mellett nagy hangsúlyt fektetünk a hangszercsoportokban való együttmuzsikálásra. Kiemelt szempont, hogy együtteseink vezetői szakmai tapasztalattal rendelkező és gyakorló művészek legyenek. Rendszeres fellépési lehetőséget biztosítunk - egyénileg és kamaracsoportokban - növendékeinknek iskolánk falain belül, valamint Győr város pódiumain és kulturális eseményein. Az egyéni megmérettetésre lehetősége van minden diákunknak házi- és országos versenyeken. Növendékeink ismereteinek bővítése és tudásuk fejlesztése érdekében intézményünkben rendszeresen vannak meghallgatások és kurzusok nemzetközi és hazai művészek részvételével.
4
KJIHGFEDCB
Tanulmányi terület (kódja): 0011 9. évfolyamra jelentkezőknek: szakgimnáziumi oktatás, párhuzamos képzésben művészet szakmacsoport előadóművészet ágazat (klasszikus zenész II., OKJ 54 212 05) 0012 Érettségi utáni 2 éves képzésben művészet szakmacsoport előadóművészet ágazat (klasszikus zenész II., OKJ 54 212 05) Felvételi eljárás rendje:
OM: 030724 Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium A jelentkezés feltételei: 1. Iskolai előképzettség •
9. évfolyamra jelentkezők esetében általános iskola 8 osztályának sikeres befejezése
•
Szakképző évfolyamra jelentkezők esetében érettségi bizonyítvány
2. Szakmai előképzettség: zeneiskola utolsó évfolyamának megfelelő szintű hangszeres és elméleti felkészültség (zenei alkalmassági vizsga) 3. Egészségügyi feltételek •
Egészségügyi alkalmassági vizsgálat
•
Gégeszakorvosi vélemény (ének-és szolfézs szakon)
4. Saját (tagintézmény) általános iskolából, illetve saját alapfokú művészei iskolánkból a szakgimnáziumba való bekerülés feltétele •
Befejezett általános iskolai 8. osztály
•
Egészségügyi alkalmassági vizsgálat
•
Gégeszakorvosi vélemény (ének-és szolfézs szakon)
•
Zenei alkalmassági szintjének megfelelő, a felvételi tanévében a szakgimnázium adott tanszakának tanáraiból álló bizottság előtt letett félévi hangszeres vizsga
•
Szolfézsból a zenei alkalmassági vizsga szintjének megfelelő, a felvételi tanévében megírt félévi írásbeli dolgozat, amelynek eredménye eléri a 40 % teljesítmény szintet
ABCDEFGHIJK 5
Az Oktatási Minisztérium által meghatározott időszakon belül 2017. február 23-án (csütörtök) tartjuk az intézmény felvételi vizsgáit a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium épületében (9022 Győr, Rákóczi u. 57.) délelőtt 10.30 órától. Nyílt nap és első konzultáció: 2016. november 17. (csütörtök) 9.30 óra (A nyílt nap programja a honlapon található.) Konzultációs időpontok: 2016. november 17. (csütörtök) 2017. január 26. (csütörtök) A konzultációk programja: 9.30
gyülekező (40. terem)
10.00
adminisztráció és tájékoztatás
10.30
szolfézs írásbeli
11.30
hangszeres meghallgatás,
foglalkozás tanszakok szerint
Felvételi zenei alkalmassági vizsga: 2017. február 23. (csütörtök) A felvételi zenei alkalmassági vizsgára jelentkezés módja:
6
•
A konzultáción személyesen tájékoztatunk minden megjelenőt a felvételi eljárás módjáról.
•
Általános iskolásoknak a központi jelentkezési lap kitöltésével és határidőre történő megküldésével.
•
Érettségi utáni szakképzésre jelentkezők számára az iskola belső jelentkezési lapjának kitöltésével, az osztály és a szak pontos megjelölésével lehet.
KJIHGFEDCB
A felvételi zenei alkalmassági vizsga követelményei: Hangszeres alkalmasság: meghallgatás az előre kijelölt zenei anyagból szakmai bizottság előtt. A szakmai felvételi zenei alkalmassági vizsga anyaga tanszakonként megtalálható Szakmai felvételi vizsga anyaga címszó alatt. Minimum teljesítendő szint 75 %. Írásbeli alkalmassági vizsga szolfézsból: anyaga szintén megtalálható a fenti címszó alatt. Az írásbeli összpontszáma: 50 pont / 100%, a következő megosztásban: - kétszólamú dallam: 12 pont (felső: 8 p, alsó 4 p) - hangközmenet: 14 pont - hangközfelismerés, írás: 12 pont - hármashangzat felismerés, írás: 12 pont A minimum teljesítendő szint: 40%, ami az elégséges (2) osztályzatnak felel meg. További százalék-határok: 41-50% 2 51-70% 3 71-90% 4 91% felett 5 Amennyiben a jelentkező nem tudta teljesíteni a megfelelő eredményt az írásbeli dolgozatban, de a hangszeres bizottság egyöntetűen javasolja a jelentkező felvételét, úgy szóbeli meghallgatás dönt a felvételről. A szóbeli meghallgatáson jelen kell lennie minimum 2 fő szolfézstanárnak. Teljesítmények értékelési módja: A zenei alkalmasság elbírálásánál a felvételiző tudásszintjét a felvételi bizottság a felvételi időpontjában nyújtott teljesítménye alapján bírálja el. A szolfézs írásbeli, valamint a hangszeres zenei alkalmassági vizsga alapján a tanszakvezető és a főtárgytanárok javaslatára az igazgató dönt a rangsorról. A zenei alkalmassági vizsgán megfelelt jelentkezők között a rangsorolást a tanulmányi eredmények alapján végezzük. A felvételizőnek az érettségi tantárgyakból szerzett 8. osztály félévi osztályzatainak átlaga érje el a közepest, azaz minimum 5-ször 3= 15 pontot. / matematika, magyar nyelv-és irodalom, történelem, idegen nyelv / Ha itt sem alakul ki különbség a tanulók között, akkor a továbbiakban a hátrányos helyzetű-, végül pedig a győri lakhelyű tanulót részesítjük előnyben. A szakmai felvételi zenei alkalmassági vizsga anyaga: Az anyagot - ha külön nem jelezzük - kotta nélkül kell előadni! Zongora: 1 etűd 2 Bach-mű (2 kétszólamú invenció vagy 1 kis preludium és 1 kétszólamú invenció) 1 teljes klasszikus szonáta 2 különböző stílusú előadási darab, amelyből az egyik XX. századi mű legyen Csembaló: 1 két- vagy háromszólamú invenció (Bach) 1 könnyű Haydn-szonáta gyors és lassú tétele 2 szvittétel barokk francia zeneszerzők valamelyikétől Amennyiben a felvételiző még nem tanult csembalón játszani, csak zongorából kell vizsgát tennie a zongora főtárgy felvételire előírt anyagból.
ABCDEFGHIJK 7
Orgona:
Orgonán: 1 Bach-korálelőjáték 1 Bach-preludium és fúga (a Nyolc kis preludium és fúga sorozatból) 1 könnyebb, más stílusú mű Zongorán: 1 Bach-mű (nehezebb kis preludium, két- vagy háromszólamú invenció) 1 klasszikus szonáta-tétel 1 romantikus mű 1 XX. századi magyar mű 2 etűd (az egyik lehetőleg a bal kézben mozgó szólammal) Amennyiben a felvételiző még nem tanult orgonán játszani, csak zongorából kell vizsgát tennie!
Ütő:
Alapritmusképletek az egész kottától a harminckettedig, Előkék kiütve és pattintva mindkét kézről Tempótartás és laza ütésmód A tanult aktuális anyag előadása Dallamhangszeren egyszerűbb dallamok játszása
Hegedű:
Háromoktávos skála, akkordfelbontásokkal 2 szabadon választott etűd 1 versenymű saroktétele 1 barokk szonáta lassú és gyors tétele, vagy 1 előadási darab
Brácsa:
8
2 gyakorlat 1 versenymű saroktétele 1 lassú és 1 gyors tétel egy barokk szonátából vagy 1 lassú és 1 élénk tempójú előadási darab Hegedűvel ajánlott etűdök: Dancla: Etűdök Op. 68 Mazas: Etűdök Op. 36 Dont: 24 előkészítő gyakorlat Op. 37 Brácsával ajánlott etűdök: Országh: Brácsaiskola (a 45-nél magasabb sorszámúak közül) Mazas: Etűdök Op. 36 Dont: 24 előkészítő gyakorlat Op. 37 A választott etűdök különböző jellegűek legyenek
Gordonka:
1 Dúr skála három oktávon keresztül, 3#, 3b előjegyzésig legalább négyhangonként kötve 2 etűd szabadon választható: - Ezek az etűdök tartalmazzanak különböző technikai problémákat (mozgékonyság, kettősfogás, kantiléna) - Az etűdök Dotzauer: Etűdök II. füzetéből, Lee: 40 melodikus etűd II. füzetéből vagy más, hasonló technikai szintű gyakorlatokból választhatók Egy preklasszikus szonáta lassú és gyors tétele Egy előadási darab
Gordon:
Skála két oktávon, felbontással (Montag L. Gordoniskolája alapján) 2 szabadon választott etűd (Montag: Gordoniskola I., II. füzetből vagy F. Simandl: 30 etűdből, vagy Verrimst - etűdből) Egyszerűbb zongorakíséretes előadási darabok (Magyar szerzők művei gordonra)
KJIHGFEDCB
Esetleg egyszerűbb preklasszikus szonáták - lehetőleg eltérő karakterűek Fuvola:
Skála - Dúr és moll skálák 4#, 4b előjegyzésig, tercekkel, hármashangzatokkal, szimpla- és duplanyelvvel is Etűd - 3 gyakorlat Köhler: Etűdök fuvolára Op. 33 I. füzetből (különböző jellegű lassú, gyors, legato és staccato) Előadási darabok: - Egy barokk szonáta lassú és gyors tétele, - Járdányi: Szonatina vagy Szervánszky: Szonatina vagy - egy szabadon választott előadási darab A felsoroltak közül egy darab kotta nélkül játszandó!
Oboa:
Egy barokk mű lassú és gyors tétele – zongorakísérettel Két teljes etűd a Schmitt- és Wiedemann-kötetekből, értelemszerűen kétféle karakterű legyen Megfelelő gyorsaságú hosszú (tenuto) és rövid (staccato) hangok játszása, egy hangon és a skálák keretein belül, a kis b és a háromvonalas e között
Klarinét:
Skála: 4#, 4b-ig egy szabadon választott Dúr vagy moll skála: A hangsor, hármashangzat/felbontás is/, domináns vagy szűkített szeptim /felbontás is/ és tercek, kotta nélkül. Etűdök: két egymástól eltérő karakterű etűd egy etűd P. Jeanjean: Etűdök - I. kötetből egy szabadon választott, az előbbitől eltérő stílusú etűd Előadási darabok: két egymástól eltérő karakterű darab/egy gyors és egy lassú/ Szabadon választható darabok: Bartók Béla: Este a székelyeknél C. Debussy : A kis néger W.A. Mozart: Sonatina – két tétele C. Stamitz: B-dúr Nr. 3 klarinétverseny – egy gyors és egy lassú tétele vagy a fentiekkel megegyező nehézségű, szabadon választott művek Az egyik darab vagy versenyműtétel kotta nélkül játszandó.
Szaxofon
Skálák 3#, 3b-ig, hangsor, tercmenet, hármashangzat 2 különböző karakterű etűd (javasolt füzetek: Lacour: 50 Etudes Faciles et Progressives, Mule: 24 Easy Studies, Perényi: 222 Etüd) 2 eltérő stílusú darab
Fagott:
Skálák (4#, 4b előjegyzésig), legato, staccato, tenuto játékmóddal, tercek, hármashangzatok Két különböző karakterű etűd, lehetőleg Weissenborn, Neukircher vagy Hara fagottiskolájából. Két könnyű, rövid, eltérő karakterű (pl. lassú-gyors) előadási darab zongorakísérettel Átiratok is elfogadhatóak Az etűdök és előadási darabok kottából is játszhatók
Trombita:
Egy dúr és egy moll skála 5 képlete a másféloktávos rendszerben Clodomir: Trombitaiskola I. füzetéből a 26., 28. és 29. gyakorlat Az alábbi 3 darab közül egy kotta nélkül: Telemann: F-dúr szonáta I-II. tétele vagy Händel: B-dúr szonáta I-II. tétele vagy Diabelli: Sonata I., III. t. Egy más stílusú darab
Kürt:
Egy skála a tanuló meglévő hangterjedelmében (alap és I. fokú hármashangzat, nyelvvel és kötve, negyed, nyolcad és tizenhatod értékekben)
ABCDEFGHIJK 9
Egy kantiléna Két etűd (Szilágyi-Kökényessy: Kürtiskola II. kötetéből Két-két előadási darab - különböző karakterrel, Ajánlott: Beethoven: Románc Concone: Téma és variációk A kantilénát, az etűdöt és az előadási darabot kotta nélkül kell előadni. Harsona:
Egy szabadon választott skála és hármashangzatfelbontás negyed- és nyolcadmozgásban, Két, lehetőleg különböző jellegű (technikai és melodikus) gyakorlat Az etűdök az alábbi kötetekből választhatók: - Steiner-Völgyi-Zilcz: Harsonaiskola I. füzet - Ujfalusi-Pehl-Perlaki: Harsonaiskola II. füzet - Müller: Technikai tanulmányok III. füzet (könnyebb gyakorlatok) - Kopprasch: 60 válogatott gyakorlat I. füzet - Lafosse: Complète Méthode I. kötet A minimális technikai szint - a skálán kívül - : Ujfalusi-Pehl-Perlaki: Harsonaiskola II. füzetéből a 300., 352. gyakorlat, Pergolesi: Ária (“Nina”) vagy ennek megfelelő szintű mű
Tuba:
Egy szabadon választott skála, Két, lehetőleg különböző jellegű (technikai és melodikus) gyakorlat B. Marcello: F-dúr szonáta 1. és 2. tétele vagy ezzel azonos nehézségű vagy nehezebb barokk lassú és gyorstétel
Gitár:
Skála: G-dúr, C-dúr skála 2 oktávon, transzponálva, repeticiós pengetéssel is, kromatikus skálák, arpeggio-gyakorlatok Etűd: 2 könnyű etűd - ajánlott: Carcassi: Etűdök Op. 60 Sor: Etűdök Op. 35 vagy Op. 31 Puskás: Klasszikus etűdök gitárra Előadási darabok: 1 vagy 2 könnyű reneszánsz vagy barokk mű - Ajánlott: tételek Robert de Visée szvitjeiből, tételek Brescainello szvitjeiből J. S. Bach könnyebb művei
Hárfa:
Skála: Diatonikus skála játék külön kézzel, két kézzel, két oktávon keresztül. Hármashangzat- és dominánsszeptim játék két oktávon belül, akkordokban és felbontásokban, különböző ujjrendekkel. Etűd: Zabel: Schule für Harfe I. kötet Schuecker: Thema mit variationen Nadermann: 15 etűd Előadási darabok: Purcell: Menüett Händel: Prelude Hasselmans: A rokka (Vagy ezek nehézségi fokának megfelelő darabok, tetszés szerint)
Magánének: a párhuzamos (5 éves) oktatási formára való jelentkezés esetén: 2 népdal (kísérettel vagy anélkül) 3 különböző stílusú dal zongorakísérettel esetenként skálázás igazolás gégeorvosi vizsgálatról az érettségivel rendelkezők (3 éves) oktatási formájára való jelentkezők esetén: 1 népdal vagy népdalfeldolgozás 1 preklasszikus vagy barokk dal 1 klasszikus dal
10
KJIHGFEDCB
1 romantikus dal esetenként skálázás igazolás gégeorvosi vizsgálatról Zeneszerzés: Saját kompozíció bemutatása Szolfézs-Zeneelmélet főtárgy:
Az írásbeli vizsga anyaga: Dallamírás: > Kétszólamú barokk vagy bécsi klasszikus moduláló idézet lejegyzése 6 elhangzás alapján. Hangköz- és hangzatlejegyzés: > Ritmus nélküli, esetleg moduláló kétszólamú hangközmenet (“hangközlánc”) leírása tonális keretben, a hangközök megnevezésével - 15 hangköz 3 elhangzás alapján, amelyekben alterált hang és moduláció is előfordulhatnak. > Hangzatfelismerés és -lejegyzés (adott alsó hangra,). 12 hármashangzat, hármashangzat-fordítás és domináns szeptim egyszeri elhangzás alapján. > Hangközfelismerés és -lejegyzés (adott alsó hangra) 12 hangköz egyszeri elhangzás alapján.
A szóbeli vizsga anyaga:
> Egy moduláló, barokk vagy bécsi klasszikus dallam lapról olvasása, amely különféle alterált hangokat is tartalmazhat. (A lapról olvasás történhet szolmizálva, hangnévvel vagy lalázva stb., ám a hangnemváltást ez utóbbi esetekben is fel kell ismerni.) > Két különböző stílusú népdal éneklése fejből szöveggel és szolmizálva. > Két könnyebb műdal éneklése fejből szolmizálva és (Az egyik műdalt lehetőleg saját kísérettel adja elő a jelentkező.)
hangnévvel.
> Két-három különböző stílusú, a jelentkező zongoratudásának megfelelő szintű mű zongorázása.
A szolfézs kötelezőtárgy írásbeli alkalmassági vizsga anyaga Dallamírás: > Kétszólamú bécsi klasszikus idézet leírása funkciós basszussal 6 elhangzás alapján. Hangköz- és hangzatlejegyzés: > Ritmus nélküli kétszólamú hangközmenet (“hangközlánc”) leírása tonális keretben, a hangközök megnevezésével. 15 hangköz 3 elhangzás alapján. > Hangzatfelismerés és -lejegyzés (adott alsó hangra,). 6 alaphelyzetű hármashangzat és 6 hármashangzat-fordítás egyszeri elhangzás alapján. > Hangközfelismerés és -lejegyzés (adott alsó hangra). 12 hangköz egyszeri elhangzás alapján. Zeneszerzés szakra jelentkezőknek: Azonos a Szolfézs-zeneelmélet főtárgy vizsga írásbeli anyagával.
ABCDEFGHIJK 11
Intézményünk tanárai Hegedű Bakosné Tripolszki Teréz Baranyai István (munkaközösség-vezető)
Fűke Klára Dr. Molnárné Dr. Svikruha Márta Brácsa Cziglényi Gábor Gordonka Regős Eszter Gordon Dr. Cziglényi Ákos Heitler Renátó Fuvola Czillahó Katalin Kovács Katalin Marosné Kovács Tünde Oboa Kovács Kitti Fagott Szilliné Orlovits Magdolna (munkaközösség-vezető)
Klarinét, szaxofon Szabó-Rajczi Katalin Szaxofon Szitás Tamás Kürt Dr. Molnár Gyula Trombita Horváth László (munkaközösség-vezető)
12
KJIHGFEDCB
Harsona, tuba Pőcz Balázs Ütő Kecskés Tamás Gerencsér Tamás Papp Balázs Ének Baross Loretta Bognár Krisztina Hipp Judit Illés Gabriella Hangegészségtan, dalirodalom Illés Gabriella Beszéd- és szinpadtechnika Jáger András Zeneszerzés Reményi Attila Orgona Vadász Attila Csembaló Takács Szilvia Gitár Erdő-Schaffer Rita Vízvári Beáta Hárfa Bélyei Adél
Zongora Dr. Fodorné Kerékgyártó Csilla Fellegi Melinda (munkaközösség-vezető)
Hennel Georgina Jáger Zsanett Jakab Zsuzsanna Kecskés-Biky Gabriella Kiss-Szabó Viktória Kovácsné Pogány Kinga Márton Orsolya Németh Gergely Vadász Attila Szolfézs, zeneelmélet, zeneirodalom, népzene Gödölle Péterné (munkaközösség-vezető)
Lászlóné Mayer Andrea Nagyné Balázs Éva Dr. Nikodém Géza Kekkné Horváth Adél Regős Eszter Reményi Attila Nagyné Prém Zsuzsanna Korrepetítor, kötelező zongora Csaby Csaba Dr. Fodorné Kerékgyártó Csilla Hennel Georgina Kiss-Szabó Viktória Molnár Gabriella (munkaközösség-vezető)
Nagyné Balázs Éva Nyári Tamás Fellegi Melinda Németh Gergely Oláh Margit Yagi Maki
Zenekar Baranyai István Győr Symphonic Band Szabó Ferenc Vegyeskar, karvezetés Molnár Gabriella Gyerekkar, kiskórus Haui Lóránt Farnadi Tamara Magyar nyelv és irodalom Dr. Barsiné Gibicsár Erika Szalainé Szabó Gabriella Tóth Csaba Történelem, társadalomismeret Dr. Barsiné Gibicsár Erika Jakusné Hegedüs Ilona Mesterházi Ildikó Matematika Pongrácz Edit Szalay Ildikó Kalmár Zsolt Angol nyelv Lendvainé Szaló Andrea Mohai-Honvári Réka Német nyelv Dombi Sándorné Markóné Rábai Gizella (munkaközösség-vezető)
Siposné Varga Eszter Zenei olasz nyelv Klausz Orsolya
Mozgóképkultúra és médiaismeret Dr. Feketéné Bartos Zsuzsanna Mesterházi Ildikó
ABCDEFGHIJK 13
Rajz Mesterházi Ildikó
Kuktúrtörténet és esztétika Csöregi Artúr
Technika Krucsay Gyuláné Völgyi Zsolt
Rendszergazda Klein Szabolcs
Ének-zene Haui Lóránt Farnadi Tamara Informatika, számítástechnika Nógrádi László Fizika Lanczné Gyarmati Mária Eleonóra Pongrácz Edit Földrajz Marczaliné Gábriel Judit Természetismeret Marczaliné Gábriel Judit Erkölcstan Marczaliné Gábriel Judit Biológia Marczaliné Gábriel Judit Markóné Rábai Gizella Kémia Horváth Zsuzsanna Szalay Ildikó Testnevelés Dombi Sándorné (munkaközösség-vezető)
Gömöryné Mészey Zsuzsanna Markóné Rábai Gizella Mohai-Honvári Réka
14
KJIHGFEDCB
Ifjúságvédelmi felelős Pongrácz Edit Kollégiumi nevelők Kucsmár Ilona Máté Mária Németh Olga Visi Istvánné Könyvtár Ferenczy Katalin Mesterházi Ildikó Tanító Kocsy Adrienn Krucsay Gyuláné Kocsisné Hanekám Éva (munkaközösség-vezető)
Siposné Varga Eszter Kissné Éder Rita Nagyné Jutasi Beáta Sándor Attiláné
(munkaközösség-vezető)
Pongrácz Istvánné
Fejlesztőpedagógus Tatainé Csapó Dorottya Sportszakkör Halasi István
Táltos Nyomda - Győr 9023 Győr, Szigethy A. u. 12. Tel.: 20 / 261 - 6465
[email protected] www.taltosnyomda.hu
ABCDEFGHIJK 15