FELSZÍNI, FELSZÍN ALATTI VÍZ Hidrológia, hidrogeológia A Balaton vízgyűjtő területe 5774 km2, vízfelülete kereken 594 km2. A hosszúsága légvonalban 77 km, a legnagyobb szélessége 12 km (Balatonalmádi és Balatonvilágos között). Legkeskenyebb Tihany és Szántód között, ahol mindössze 1,5 km széles. A tómedence nagyságához képest a víz mélysége nagyon sekély, átlag 3-4 m, legmélyebb az ún. tihanyi kútban : 11 m. A Balaton vizét 20 állandó és 31 időszakos vízfolyás és néhány víz alatti forrás táplálja. Az északi vízgyűjtő 820 km2 területű, többnyire sebes folyású patakok (sédek), kisebb forrásokból eredő karsztvizek táplálják, amelyek erősen karbonátosak, meszesek. A déli parton sekély árkok gyűjtik össze a környező területek vizét. A berkek vizét szabályozott csatornák vezetik a tóba. A tó hozzáfolyását biztosító felszíni vízfolyások közül a legjelentősebb a keszthelyi medencébe torkolló Zala folyó, amely az összes hozzáfolyás 5060 %-át szállítja. Vízhozama árvízkor eléri a 145 m3/s -ot, míg a középvízhozama 7 m3/s. Az 1800-as években szabályozták a medrét, majd a Kis-Balaton is rendezésre került. Ezután a Zala akadálytalanul jutott nagy tömegű hordalékával a Keszthelyi-öbölbe. Ma a Zala vize a visszaállított Kis-Balatonon keresztül éri el a Balatont. A Zala kelta eredetű szó, Salla formában írták és Szalának ejtették. Az eredeti kiejtést Szalafő község neve és a gyakori Szalai családnév őrzi. A Balatonba folyó állandó és időszakos vízfolyásokon több helyen szűrő-nádastavakat alakítottak ki, amelyek a külső terhelés csökkentését célozzák. A tó természetes lefolyását a Sió biztosítja. A Sió a Balatonon kívül a Közép-dunántúl vízfolyásainak, továbbá a Kis-Balatonnak és a Velencei-tónak a vizeit szállítja a Dunába. A Sió vízforgalma, ill. lefolyási viszonyai a Siófoki Leeresztő Zsilip és Hajózsilip, a Balatonkiliti Duzzasztó, valamint a Sió Torkolati Mű által befolyásolhatók. A tó vízháztartását az alábbi sokéves (75 év) átlagos adatok jellemzik: csapadék 621 mm, hozzáfolyás 908 mm, párolgás 800 mm, leeresztés (a Sió csatornán) 610 mm. A vízkivétel (ivóvíz, ipari, mezőgazdasági) nem jelentős, néhány 10 mm-nek felel meg. A tó éven belüli vízállás-változásai általában 30 cm-ig terjednek, de korábban a 104 cm-t is elérték. A Sión maximálisan 80 m3/s (gyakorlatilag 50 m3/s) vízhozam vezethető le, ha azt a tó vízszint emelkedése indokolja. A tó sekélysége miatt a szél gyakran kelt erős hullámzást. A hullámok hosszúsága 7-10 m, magassága az 1 m-t is meghaladhatja. A légáramlások erős áramlásokat is kelthetnek a tó két vége között. Hatásukra az ún. állóhullámok szintkülönbsége elérheti az 50 cm-t. A tó sekélysége az oka a víz nagy hőmérsékleti ingadozásának is. Nyáron a víz a felszínen 27 °C-ig melegedhet. Télen viszont gyakran tartósan befagy. A jég vastagsága a 20-30 cm-t is eléri, ami kedvez a téli sportoknak. A Balaton természetes sótartalma 450 mg/l körül van. Keménysége 15-16 nk° körül ingadozik. Így kémiai tulajdonsága is kellemes fürdővízzé avatja. A Balaton környékén helyesebben a Balaton-felvidéken számos forrás fakad, amelyek vízföldtani eredetük szerint csoportosíthatók. A legöregebb földtani képződményből, a permi homokkőből fakadó források Alsóörs és Kékkút között találhatók. Hozamuk nem jelentős, de kitűnő ivóvizet szolgáltatnak. Ezek közé tartoznak a „savanyúvizek” is, amelyek a homokkő mélyreható repedésein felszálló széndioxidnak köszönhetik üdítő szénsavtartalmukat.
Jóval bővebb hozamúak az alsó- és középső triász képződményeiből fakadó források, amelyek nagyobb vízgyűjtő területre támaszkodhatnak. A kőzet lemezes, márgás szerkezete miatt azonban nem alakulhattak ki a hegyek belsejében nagyobb forrásjáratok, ezért e források nem tekinthetők olyan jellegzetes karsztforrásoknak, mint a felső triász kori fődolomitból fakadók, amelyek állandó és nagy vízbőségükkel tűnnek ki. Ilyen valódi karsztforrások többek között a felsőörsi Malom-völgy forrása, Csopakon a Nosztori-völgy forrásai, Balatonfüreden a Kéki- és a Siske források. A nagy Balaton-felvidéki karsztforrások vize úgynevezett „séd”-ekben egyesülve táplálja a Balatont. Fakadnak még igen bővízű források a fiatalabb, harmadkori rétegekből is, mint pl. a nagyhozamú tapolcai Malomtóforrás és a gyógyhatásáról híres Hévízi - Tóforrás. Felszíni vizek A tó hozzáfolyását biztosító felszíni vízfolyások közül a legjelentősebb a keszthelyi medencébe torkolló Zala folyó. A tó északi és déli partján ezen kívül több kisebb-nagyobb hozamú és változó vízminőségű vízfolyás (több mint 60 vízfolyás, azonban az elmúlt aszályos években jelentős hányada időszakosan kiszáradt) található, amelyek egy része a régión kívül ered. A régió vízfolyásainak többsége a Balatonba vezeti vizét. Kivételt ez alól csak a Keszthelyihegység Tátika-csoportjának É-felé lefutó vizei jelentenek, amelyek a Marcalba torkollanak, mely maga is a Tátika-csoport É-i oldalában ered. A D-felé futó vizek már a Balatonba kerülnek. A Tapolcai-medence patakjai, a Nemesvitai övárok, a Lesence-patak, a Tapolcapatak, az Eger-víz egymással párhuzamosan futnak a Balatonba. A Káli-medence vizeit a Burnót-patak vízgyűjtője öleli fel és a Burnót-patak vezeti a Balatonba. A további vízfolyások K-felé haladva a Horogi-séd, Csorsza-patak, Cserkuti-patak, Udvari-séd, Örvényesi-séd, Aszófői-séd, Tavi séd, Szőlősi-séd, Kéki-séd, Baricskadűlői-árok, Arácsi séd, Csopaki-séd, Paloznaki-vízfolyás, Lovasi-séd, Alsóörsi-séd, Remete-árok, Vörösberényi-séd, Fűzfői-séd, Bugyogó patak, Kenesei vízfolyás. Bakóúti árok. A Balaton déli oldalának főbb vízfolyásai: a Cinege patak, az Endrédi-patak, a Kőröshegyiséd, a Nagymetszés-patak, a Kismetszés patak, a Tetves-patak, a Jamai-patak, az Ordacsehi árok, a Keleti Bozót vagy Pogányvölgyi vízfolyás, a Zichy csatorna, az Imre majori árok és a Nyugati övcsatorna keletről nyugati irányba haladva. Külön kell megemlíteni a Kis-Balatonba torkolló apró vízfolyásokat, mint a Bárándi-patak, a Zalaszabari-patak, a Radai-malomárok, a Garabonci-határárok, a Garabonci-malomárok, a Zala-Somogyi-határárok, a Cölömpös-árok, a Marót-völgyi-csatorna, valamint a Kis-Balaton II-es ütemébe É-ról betorkolló árkok,s csatornák , belvíz öblözetek vizét. A Régió állóvizei közül a fent megemlítetteken kívül (Kis-Balaton) jelentős még a tihanyi Belső- és Külső-tó, a Káli-medence Kornyi-tava, az európai jelentőségű Hévízi-gyógytó, valamint a halastavak és a déli parti berekterületek. Szükséges megemlíteni, hogy a vízfolyások, felszíni vízelvezetők medre felújításra szorul, nagy intenzitású csapadék esetén előfordul elsősorban a déli parti települések mélyebb területein a talajvízszint emelkedés és belvízveszély. Ezért az üdülőterület víztelenítése csak a tóba történő szivattyús átemeléssel biztosítható. Felszíni vizek minőségi viszonyai A Balaton vize jellemzően (Ca,Mg)HCO3-os kemény víz, pH-ja enyhén lúgos. Kalciummagnézium hidrokarbonátos jellege miatt, az alga növekedésével járó széndioxid elvonás következtében a biogén mészkiválás folyamatos, miáltal a víz állandóan zavarosnak tűnik, átlátszósága ritkán haladja meg az egy métert.
A Balaton természetes sótartalma 450 mg/l körül van. Keménysége 15-16 nk° körül ingadozik. Így kémiai tulajdonsága is kellemes fürdővízzé teszi. A Balaton vízminőségét befolyásoló tényezők közül különös szerepet játszanak a mikrobiológiai jellemzők, a klorofill-a tartalom alakulása és az azt befolyásoló nitrogén és foszforháztartás jellemzői. A klorofill-a tartalom jelentősen függ az időjárástól és annak hatására bekövetkező biológiai, kémiai és egyéb folyamatok változásától. Ezek határozzák meg lényegében a víz minőségét, ez az alapja az MSZ 12749:1993 szabvány szerinti minősítésnek. Szükséges megemlíteni, hogy ez a minősítés szennyezéscentrikus, ezért messzemenő ökológiai következtetések levonására nem alkalmas. A Balaton trofitása medencénként 1974
2000
1982
2001
1994
2002
1995
2003
1998
2004
1999
2005. június
Medencék OECD szerinti minősítés
Keszthelyi ↔ Szigligeti ↔Szemesi ↔ Siófoki
<8 μg/l
8-25 μg/l
Keszthelyi ↔ Szigligeti ↔Szemesi ↔ Siófoki
25-75 μg/l
>75 μg/l
A tó tápanyagterhelése a befolyó vizekből, a közvetlen vízgyűjtőről, a városias területről, a bevezetett szennyvizekből és a levegőből bejutó P és N terhelésből származik. Az alga szaporodást a tápanyagok és a problémát okozó kék algák tekintetében a foszfor és ezen belül is az oldott ortofoszfát-foszfor (PO4-P) - mint hozzáférhető tápanyagforrás szaporodásuk mértékét befolyásolhatja. A tápanyagmérleg mutatói az utóbbi években javultak részben az emberi szabályozási beavatkozások, részben az időjárási körülmények változása miatt. A javulás mellett szóló tény, hogy a tó vízgyűjtőjén már 15 éve drasztikusan lecsökkent a műtrágya használat. A Balatont érő tápanyagterhelés legnagyobb része a kisvízfolyásokon keresztül nagy intenzitású csapadékjelenségek alkalmával, és a közvetlen lefolyásból éri a tavat. A foszfor – a tó belső terheléséből (iszap) adódó - szennyező hatását mederkotrással igyekeztek csökkenteni. A Balatonba folyó állandó és időszakos vízfolyásokon több helyen szűrő-nádastavakat alakítottak ki, amelyek a külső terhelést mérsékelik. Az eutrofizálódás szempontjából legfontosabb tápanyag (a PO4-P) koncentrációja a legutóbbi években a környezetvédelmi felügyelőség mérései szerint a tó minden mérőállomásán
jelentősen, 2-3-szorosára, emelkedett. A látszólagos javulásban elsősorban a hosszantartó magas nyári vízhőmérsékletek elmaradása játszott szerepet, mert a tó trofitási állapotát jelenleg a fény és a hőmérséklet határozza meg (miután a tápanyagok jelenléte nem limitálja az algaszaporodást). Hozzájárulhatott még a kedvezőbb állapotok kialakulásához a Kis-Balaton Védőrendszer (korábbi) tápanyag visszatartása is. A tó hidrológiai szempontból négy különböző vízkicserélődési idejű medencére különül el, aminek az eddigi tapasztalatok szerint igen jelentős vízminőségi vonzata van. Az egyes medencék trofitása a külső és belső tápanyagterhelés függvénye (legnagyobb a fajlagos terhelés a Keszthelyi medencében – Zala és vízfolyásai által szállított tápanyagterhelés miatt). A Balatont érő összes terhelés 1996-2004. t/év Évek Összes nitrogén Összes foszfor 3794 235 1996. 2769 168 1997. 3186 211 1998. 3518 239 1999. 2485 155 2000. 2086 122 2001. 2020 83 2002. 2028 86 2003. 2766 139 2004.
Összes ortofoszfát-P 117 82 97 123 69 38 22 24 48
BAP 140 99 119 146 86 54 35 36 66
Forrás: A Balaton teljes vízgyűjtő területének állapot értékelése Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, 2005
A Balatont érő összes terhelés, fenti négy paraméter vonatkozásában 1996-tól áll folyamatosan rendelkezésre. (A Balaton tápanyagterhelésének mérlege, mérése és modellezése, 2004. VITUKI KHT.) Az egész Balatonra összesített terhelésekből látható, hogy 1997-ben erős csökkenés, majd ezt követően 1998-ban és 1999-ben ismét határozott növekedés jelentkezett minden paraméter tekintetében. 2000-ben újabb csökkenés kezdődött, mely a száraz évek alatt folytatódott. 2004-ben minden vizsgált tápanyagforma terhelése jelentősen megnövekedett az emelkedő lefolyás értékek eredményeként. A Balaton trofitásának alakulását az a-klorofill maximumok alapján szokták kategorizálni. 1992. és 1994-es, hipertróf tartományban levő csúcsok után a tó 2003-ig folyamatosan eutróf, 2004-ben pedig három medence is újra mezotróffá vált, csak a Keszthelyi medencében mért maximum mutatott eutróf értéket. Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer (KBVR) A KBVR alapgondolata, hogy a kialakuló vizes élőhely (mocsaras-nádas terület) a Zalán érkező tápanyagokat feldolgozza, az eutrofizációs folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszon kialakítandó vízvédelmi rendszer területére helyezze át. Mivel a tápanyag nagy része a mezőgazdasági, városias területről való bemosódás, tehát diffúz módon került a Zalába, a tápanyag kivonására csak tározós megoldás jöhetett szóba. A beruházás elhúzódása alapvetően két okra vezethető vissza. Az egyik ok a számottevő forrásigény a másik ok a természetvédelmi és vízminőség-védelmi érdekek összehangolásának a nehézségei (nádasok és a berek madárvilágának fokozott védelme). A 2035/2001.(II.23.) Kormányhatározat szerint 2010-ben a Keszthelyi medence biológiailag hozzáférhető foszfor terhelése nem haladhatja meg a 21 t/év értéket. Ez az érték úgy érhető el,
ha a vízgyűjtőterület szennyvíztisztítóinál az (összes foszfor) öP = 0,5 mg/l értékű lesz, a diffúz eredetű biológiailag hozzáférhető foszfor terhelése 50 %-kal csökken és a Kis-Balaton Védőrendszer üzemel, mégpedig az I. ütem 50 %, a II. ütem pedig 30 % hatásfokkal. Az épülő II. ütem ennek az elvárásnak jelen állapotában nem tud eleget tenni, ezért a tározó építésének befejezésére megoldást kellett keresni. A vízminőségvédelmi és természetvédelmi célok összehangolt megvalósítására, annak ütemezésére több kormányhatározat is született. A 2317/2004.(XII. 11.) Korm. határozat elrendeli a munkák ütemezett folytatását, és a kivitelezés 2010. december 31-ig történő befejezését. A KBVR elkészült létesítményei működésének jelentős szerepe van abban, hogy a Balaton vízminőség romlása megállt, sőt bizonyos években javulás is tapasztalható volt, ezt igazolja, hogy a Kis-Balaton 15 éves működése során (1985-2000) a Zalán érkező tápanyagok jelentős részét – összfoszforból több, mint 485 tonnát, össznitrogénből közel 3.025 tonnát, lebegőanyagból mintegy 130 ezer tonnát – visszatartotta a Balaton előtt. A Balaton szempontjából azonban a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer árvízcsökkentő előtározóként – természetvédelmi szempontok miatt – nem vehető figyelembe. Felszín alatti vizek A 80-as évekre az intenzív karsztvíz kitermeléssel járó bányászat (víztelenítés) eredményeként jelentős mértékű karsztvízszint süllyedés következett be a térség északnyugati részén, mely már veszélyeztette a Közép-Dunántúli régió karsztvíz-háztartását és ezáltal a Hévízi-tó vízpótlását is. Az 1990. év végéig megszűnt a Nyírád-térségben a bányászati célú vízkiemelés. Azóta javul a térség felszín alatti vízháztartásának helyzete, emelkedik a nyugalmi vízszint. A régióban a felszín alatti vizek a vízellátás szempontjából közepes jelentőséggel bírnak. A vízellátás jórészét a régión kívülről karsztvízből (nyirádi vízkivétel) és a tisztított Balaton vízből (pl. balatonaligai és balatonszéplaki) biztosítják. Helyi jelentőségű felszín alatti vízbázisok, karsztforrások és kutak elsősorban az É-i területen találhatók. Egyéb rétegvíz kivételek is előfordulnak a területen. A karsztos területek veszélyeztetettsége különböző. A legérzékenyebb a fedetlen vagy nyílt karszt, amely semmiféle természetes borítással nem rendelkezik. A karsztvizek és a talajvizek minőségére jellemző a magas, növekvő nitrát tartalom, melyre a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani. Felszín alatti vizek minőségi viszonyai A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén számos, közüzemi vízellátást biztosító, sérülékeny vízbázis található, azaz olyan, amely a felszíni eredetű szennyeződésekkel szemben nem rendelkezik kellő földtani védelemmel. A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság működési területén a balatoni felszíni és a nyirádi kasztos vízkivételen kívül a regionális rendszert is táplálja számos helyi, kisebb volumenű karsztvíz kivétel Balatonalmádi-Vörösberény, Felsőörs, Csopak, Balatonfüred, Aszófő, Balatonudvari területén, illetve a regionális rendszernek van néhány, szintén sérülékeny tartalék vízbázisa is. Ezeken túl a Balaton-felvidéki önálló, vagy kistérségi vízművek vízbázisai szinte kivétel nélkül sérülékeny földtani környezetben vannak (pl. Litér, Hidegkút, Tótvázsony, Szentbékkálla-Mindszentkálla). A vízbázisvédelem fontosságát hangsúlyozza az is, hogy több településen fokozatosan romlik a szolgáltatott víz minősége, egyes vízbázisok vize már csak kevert vízként használható. A vízbázisvédelmi tevékenység hatékonyabbá tétele érdekében a kormány 2249/1995. (VIII.31.) számon határozatot hozott, amelyben célul tűzte ki az üzemelő sérülékeny környezetben levő és távlati vízbázisok biztonságba helyezését.
1996-ban elkezdődött az ivóvízbázis védelmi program a sérülékeny vízbázisok biztonságbahelyezése céljából. Az elmúlt években elkészült számos sérülékeny vízbázis állapotfelmérése a vonatkozó biztonságba helyezési tervvel, azonban ezek végrehajtása a beszűkült állami források következtében teljesen leállt. (A 201/2001. (X.25.) Korm. rendelet (mód. 47/2005. (III.11.) Korm. rendelet) 2009-ig az ivóvízminőség-javítás során végrehajtandó legfontosabb feladatokat rögzíti.)
