03VL.qxd
6/8/2004
4:46 PM
Page 23
3 Telepítés Még valahol a bevezetõben megemlítettem, hogy az asztal (desktop) használatakor sokszor fogok a KDE 3-as (mind a 3.0-s, mind a 3.1-es) változatára támaszkodni. A Linux telepítését ez annyiban érinti, hogy egy korszerû Linux-rendszercsomagot fogunk telepíteni, nem pedig három éve polcon heverõ lemezeket ásunk elõ. Nélkülözhetetlen tehát, hogy rendelkezzünk kedvenc rendszercsomagunk – legyen az akár a Red Hat, akár a SuSE, a Mandrake vagy valami egyéb – egy friss példányával. Egy korszerû Linux-rendszercsomag telepítése nem okoz gondot. Még azt is merem állítani, hogy a telepítése a Windowsénál is egyszerûbb. A legtöbb esetben csak elindítjuk a rendszert a CD-meghajtónkról, néhányszor megnyomjuk a Next (következõ) gombot és már fut is a Linux. Rendben, ennyire azért nem egyszerû, de majdnem. A Linux általában önmûködõen felismeri gépünk szinte összes eszközét, és a lehetõ legjobban állítja be õket.
03VL.qxd
6/8/2004
4:46 PM
Page 24
24
Válts Linuxra!
Felkészülés a telepítésre Ha a gépünkön már van egy korábban telepített Windows, és olyan szöveges dokumentumokat, táblázatokat, képeket vagy zenei fájlokat tárolunk rajta, amelyeket meg szeretnénk õrizni, akkor most jó alkalom adódik egy biztonsági másolat elkészítésére, akár lemezre, akár CD-re. A merevlemezen végrehajtott ilyen mélyreható mûveletek esetén még akkor is okos dolog egy jó biztonsági mentés, ha azt tervezzük, hogy kettõs (dual-boot) rendszerindítás alkalmazásával a Windowst is meghagyjuk a gépen. A Windows elõre telepítésébe fektetett tekintélyes mennyiségû munkát olyan módon is kiaknázhatjuk, hogy feljegyzéseket készítünk a gépben lévõ alkatrészekrõl – a hálózati és videokártya típusáról, vagy bármirõl, ami eszünkbe jut. Ezt a Start gombra kattintással, majd a Settings (beállítások), Control Panel (vezérlõpult) menüpont kiválasztásával és a System (rendszer) ikonra való kettõs kattintással érhetjük el. Nézzük végig a hardverprofilokat és jegyezzük fel a fontos dolgokat! Nagy valószínûséggel nem lesz szükség mindenre, de inkább legyen több adatunk, mint túl kevés. Egy átlagos Linux-telepítési folyamat idõigénye 30–60 perc, de már láttam ötperces telepítést is egy igazán gyors rendszeren. Ez egy hálózatra felkészített, beállított, minden részében munkára kész gépet jelent, amit nem kell pár percenként újraindítani valamilyen meghajtóprogram betöltése miatt. Ennél szinte már nem is lehetne könnyebb. Hacsak nem vágyunk különösen a kalandokra, melegen ajánlom, hogy olvassuk át egyszer ezt a fejezetet, mielõtt igazából nekilátnánk.
A géppel kapcsolatos megfontolások Mielõtt továbbmennénk, beszéljünk egy kicsit a géprõl. Nem titok, hogy nem minden eszköz fog Linux alatt mûködni, mégsem kell ezen megütköznünk vagy a Linux hiányosságaként felrónunk. Végtére is nem a Linux az egyetlen rendszer, amellyel ez a helyzet. A Linux valójában inkább abban tûnik ki, hogy hány eszközt és felületet támogat. A Linux Intel alapú rendszereken ugyanúgy futtatható, mint Alpha, RISC és Macintosh processzorokon. Az IBM teljes termékvonala a kis asztali gépektõl a zSeries (korábban S/390-es) nagygépes rendszeréig képes a Linux futtatására. Ezenkívül ott van még a MIPS, a SPARC és a StrongARM. A Linuxot megtalálhatjuk beágyazott mikrolapkákban, hordozható MP3lejátszókban, elektronikus határidõnaplókban, mobiltelefonokban, sõt a digitális órákban is. Szerintem ez szédületes eszköztámogatás. Számítógépünk szempontjából tekintve a dolgot nagyon valószínûtlen, hogy a Linux hibásan települjön és fusson. Ha valami mégse menne, annak csak valamilyen Windows alatt használható modemnek, nyomtatónak vagy lapolvasónak kell lennie. Ha tudni szeretnénk, hogy számítógépeink és a hozzá kapcsolódó eszközök a Linux telepítése után mûködni fognak-e, az elsõ hely, amit érdemes felkeresnünk, az a Linux-változatunk honlapja. Egy másik remek adatforrás a Hardware HOWTO. Ennek legfrissebb változata mindig megtalálható az LDP Linux Hardware Compatibility HOWTO (Linux hardver-megfelelési HOGYAN) oldalán (http://www.tldp.org/HOWTO/Hardware-HOWTO/).
03VL.qxd
6/8/2004
4:46 PM
Page 25
3. fejezet • Telepítés
Ahogyan a Linux egyre népszerûbb lesz, tapasztalni fogjuk, hogy az alkatrészgyártók mind érdekeltebbek lesznek abban, hogy erre a rohamosan növekvõ piacra is betegyék a lábukat. Egyik személyes tapasztalatomat mesélem most el: amikor az egyik ügyfelem gépébe a cég telephelyén egy új eszközt szereltem be (errõl rögtön az ethernetkártyák jutnak eszembe), azt vettem észre, hogy a rendszeren nincs megfelelõ meghajtóprogram. Gyorsan felkerestem az ethernetkártya gyártójának honlapját, és azonnal találtam is olyan elõre fordított meghajtóprogramokat, amelyek csak rám vártak. A Linux hihetetlen ütemû terjedése eredményeképpen már nem sok idõ kell hozzá, hogy ilyen kérdésekkel ne is kelljen foglalkoznunk.
Még egyszer a kettõs rendszerindításról Az elõzõ fejezetben már megemlítettem a kettõs rendszerindítást (dual booting), amellyel ugyanazon a gépen futtatható a Linux és a Windows. Az indításkor menübõl választható ki az egyik vagy a másik operációs rendszer indítása. Tegyük fel, hogy továbbra is rendszeresen használni szeretnénk a Windowst. Vélhetõleg abban a megnyugtató tudatban szeretnénk élni, hogy bármikor visszatérhetünk a régi operációs rendszerünkhöz, hogy végrehajtsunk bizonyos dolgokat. Itt lép be a képbe a választható indítású rendszer. Létezik erre néhány jó módszer, mindjárt látni is fogjuk, hogy melyek azok. Jegyezzük meg, hogy ez azonban egy kicsit több elõzetes munkát igényel. A választható rendszerindítás egyik forgatókönyve egy olyan különálló lemezt igényel, amit teljes egészében a Linux telepítésére tudunk használni. Bár ez lenne az eszményi helyzet, legtöbbünk csak egy lemezzel rendelkezik, amelyre a Windows már be lett töltve. Ha a lemezünk nagyméretû, jó az esélyünk arra, hogy két lemezrész helyezkedik el rajta. Az egyik a C: a másik pedig a D: meghajtó. Ebben az esetben az a megoldás, hogy töröljük a D: meghajtót, és ezt használjuk fel a Linux telepítésére. Ha ezt a módszert követjük, ne feledjünk el biztonsági másolatot készíteni a D: meghajtón lévõ összes dokumentumunkról, vagy átmásolni a C: meghajtón lévõ valamelyik könyvtárba. Legalább ilyen valószínû, hogy a Windows sajnos a teljes lemezfelosztási táblát (partition table) elfoglalja. Ebben az esetben követhetjük azt a fogást, hogy csökkentjük a Windows lemezrészének méretét és az így létrehozott helyre telepítjük a Linuxot. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, elõször töredezettségmentesítést (defragment) kell végezni a lemezen, mielõtt a lemezrészek méretét megváltoztatnánk. A töredezettségmentesítést a Start menü Programs/Accessories/System Tools/Disk Defragmenter (Programok/Kellékek/Rendszereszközök/Lemeztöredezettség-mentesítõ) menüpontjával indíthatjuk el. A következõ lépés a lemezrész méretének megváltoztatása. Erre ismét két lehetõségünk nyílik: néhány korszerû rendszercsomag, mint a Mandrake vagy a SuSE, önmûködõen felismeri, ha egy a Windows által teljesen betöltött lemezünk van és felajánlja a lemezrész méretének csökkentését. A másik lehetõség, hogy a Linux rendszerlemezén található FIPS nevû DOS alatti programocskával tesszük meg ugyanezt. Debianban a tools nevû alkönyvtárban lesznek, míg Red Hat és SuSE alatt a dosutils könyvtárban érdemes keresgélni.
25
03VL.qxd
6/8/2004
4:46 PM
Page 26
26
Válts Linuxra!
A legtöbb esetben valószínûleg találunk egy FIPS vagy FIPS20 nevû könyvtárat számos fájllal, amelyek között maga a FIPS.EXE is ott lesz.
Példa a FIPS használatára Figyelem! Amikor ilyen mélyreható változtatásokat hajtunk végre a lemezünkön, soha ne mulasszuk el egy biztonsági másolat készítését. Lényegében mindegy, hogy mit csinálunk a rendszerünkkel, szabályos idõközönként hajtsunk végre adatmentést.
Tegyük fel, hogy már futtattuk a töredezettségmentesítõt, és rengeteg hellyel rendelkezünk a merevlemezünkön. Elõször is egy DOS/Windows indítólemezt szükséges létrehoznunk. Ezt rendszerint a következõ parancsnak a DOS/Windows parancsablakába való gépelésével tehetjük meg (miután egy üres lemezt helyeztünk a lemezmeghajtóba): FORMAT A: /S
A „/S” utasítja a DOS/Windowst, hogy rendszerlemezt hozzon létre. Egy második lemezre is szükségünk lesz ahhoz, hogy másodszor is megtegyük ugyanezt. Erre az indítórészünk (boot sector) biztonsági másolatának létrehozásához van szükség, mindjárt azt is elmagyarázom, miért. Most másoljuk át a FIPS.EXE segédprogramot és a kapcsolódó fájlokat a CDmeghajtóról az elsõ lemezre: COPY D:\DOSUTILS\FIPS20\*.* A:
Ne feledjük, hogy a FIPS20 könyvtár elérési útvonala rendszercsomagonként különbözõ lehet. Most állítsuk le a Windowst és indítsuk újra a rendszert a FIPS lemezérõl. Amikor a rendszerindítás befejezõdött, egy DOS-promptban kell lennünk. Ekkor kerül sor a felosztásra. Adjuk ki a FIPS parancsot: FIPS
A FIPS megjeleníti a lemezfelosztási táblát, amelyben látszik, hogy a lemezterület hogyan került lefoglalásra. A FIPS megkérdezi, hogy melyik lemezrészt szeretnénk felosztani. Mivel ezeket a lépéseket hajtjuk végre, csak egy lemezrészünk van: a választás egyszerû. Írjuk be a lemezrész számát, majd nyomjuk le az ENTER billentyût. A FIPS elõvigyázatosságból megkérdezi, hogy akarunk-e másolatot létrehozni arra az esetre, ha katasztrófa ütne be. Érdemes lehet Y (igen) választ adni a kérdésre. Ez egy újabb elõre formázott lemezt igényel. Tegyük be a második lemezünket és válaszoljunk Y-nal a következõ kérdésre: „Do you have a bootable floppy disk in drive A: as described in the documentation (y/n)?” (Betett egy rendszerindító lemezt az A: meghajtóba a leírásnak megfelelõen (y/n)?). Mivel épen most helyeztük be a lemezt a meghajtóba, nyomjunk ENTER-t.
03VL.qxd
6/8/2004
4:46 PM
Page 27
3. fejezet • Telepítés
Kezdõdhet a móka. A FIPS megjeleníti a lemezfelosztási táblát. A bal és jobb kurzorbillentyûkkel (nyilakkal) változtassuk meg a lemezrész méretét (látni fogjuk, hogy minden lenyomásnál változnak az értékek). Amikor elégedettek vagyunk, nyomjunk ENTER-t. A FIPS a változások megerõsítését fogja kérni – ekkor még mindig meggondolhatjuk magunkat. Ha minden rendben lévõnek látszik, a folytatáshoz nyomjuk meg a C billentyût, és a következõ kérdésre üssünk y-t: „Ready to write the new partition scheme to disk?” (Készen áll az új lemezrészséma lemezre írására?). Ha a FIPS befejezte a munkát, a rendszert újraindítjuk. Esetleg elindíthatjuk elsõként a Windowst, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy minden a szándékaink szerint változott-e meg, majd helyezzük be a Linux CD-t, állítsuk le a Windowst és indítsuk újra a rendszert.
A Windows XP-vel kapcsolatos megfontolások Mielõtt részletekbe bocsátkoznánk, jegyezzük meg a következõket. Megjegyzés Habár a rendszercsomagok CD-in lévõ telepítõeszközök nagyon jók a Windows 95, 98 és ME lemezrészek felismerésében és csökkentésében, a legtöbb nem képes a Windows XP NTFS-lemezrészének a méretét megváltoztatni. Az írás idején csak egy kivétel létezik e szabály alól: a Mandrake 9.1-es tartalmaz egy eszközt, amely képes az NTFS-lemezrészek méretének megváltoztatására, de ez az egyetlen.
Ez sajnos azt jelenti, hogy a FIPS és a Linux telepítõlemezének egyéb varázslatos eszközei ebben az esetben nem mûködnek. Megint két út áll elõttünk. Az egyik, hogy megszerezzük a Partition Magic nevû programot (http://www.partitionmagic.com/), amely a FIPS használatának egyik alternatívája. Ez egy ügyes, barátságos kereskedelmi program, amely röptében képes a lemezrészek módosítására, beleértve az NTFS-lemezrészeket is, amelyeket a Windows XP rendszerek használnak. A második lehetõség, hogy adatainkról biztonsági másolatot készítünk, újraformázzuk a merevlemezünket, majd teljesen elölrõl újratelepítjük a Windows XP-t, olyan módon, hogy ezúttal csak a lemez felét (harmadát vagy negyedét) foglalja le a Windows. Mielõtt folytatnánk, kérem, hogy mindenképpen gondoljuk végig, elfogadható-e számunkra a teljes XP újratelepítése. Természetesen van egy harmadik megoldás is: telepítsük a Linuxot, és felejtsük el az XP-t.
27
03VL.qxd
6/8/2004
4:46 PM
Page 28
28
Válts Linuxra!
A telepítések összehasonlítása A korszerû telepítõk tetszetõs, grafikus felületet kínálnak, és manapság a legtöbb esetben a Linux telepítése is csak egy kis egérkezelési gyakorlatot jelent, amelynek során minden lépést megfelelõ segítség kísér. Természetesen a grafikus telepítés számos olyan elõfeltevéssel él, amit nem feltétlenül szeretnénk elfogadni. Ha pedig minden más módszerrel kudarcot vallunk, próbálkozzunk a szöveges módú telepítéssel. A legtöbb rendszercsomag még mindig biztosítja ennek lehetõségét, és nem hiszem, hogy ez a közeljövõben megváltozna.
Egy nagyon általános telepítési folyamat A telepítõfolyamatok sok tekintetben hasonlítanak egymásra, habár a lépések sorrendje kis mértékben eltérhet. A rendszerindítás után egy szép üdvözlõképernyõ jelenik meg, amit rendszerint a telepítõ anyanyelvére vonatkozó kérdés követ. Ezt rögtön az alapvetõ külsõ egységek, a billentyûzet és az egér kiválasztása követi. Ezután ki kell választanunk a lakhelyünknek megfelelõ idõzónát is. Minden telepítõ (valahol itt) fel fogja tenni a lemezrészekre osztásra és formázásra vonatkozó kérdéseket. A legtöbb felhasználó számára az alapértelmezett beállítások megfelelõek, és (amennyiben a választható rendszerindítás mellett döntöttünk) Windows-lemezrészünk is megkapja a megfelelõ beállításokat. Ez az a pont, ahol a rendszerbetöltõ programot is ki kell választanunk, és meg kell erõsítenünk a rendszerindításkor választható operációs rendszerek listáját. Ez különösen fontos, ha választható rendszerindítású rendszert kívánunk létrehozni. Miután az elõkészítõ lépésekkel végeztünk, elérkezett a programok betöltésének ideje. A rendszer felkínál néhány elõre beállított csomagot (kiszolgáló, munkaállomás és a többi), ami után a rendszer megkezdi a betöltést. Attól függõen, hogy milyen programokat kértünk, egy vagy több CD beolvasására kerül sor. Ezt a hálózat és a grafikus felület (például az X Window System) beállítása követi. Amikor mindezt befejeztük, elõttünk áll elsõ találkánk a Linux biztonsági rendszerével. A telepítõ kérni fogja a rendszergazda (root) jelszavát, majd megadja a lehetõséget, hogy a mindennapi használatra is létrehozzunk egy vagy több felhasználót. A rendszergazdai jogosultságot normál esetben nem szabad másra használni, mint a programok telepítésére vagy bizonyos rendszerfrissítési vagy felügyeleti tevékenység ellátására. A rendszergazda és a normál felhasználók elkülönítése az egyik módszer, amellyel a Linux megvédi a rendszert a véletlen vagy szándékos károkozástól. Rendszerint nagyjából ennyi az egész. A rendszer újraindul és máris futtathatjuk a Linuxot. Megjegyzés A telepítõk egyre intelligensebb döntéseket hoznak, de nem árt ellenõriznünk, hogy a kiválasztott beállítás tényleg helyes-e.
03VL.qxd
6/8/2004
4:46 PM
Page 29
3. fejezet • Telepítés
Ne feledjük, hogy egészen addig, amíg a formázás ténylegesen meg nem történik, lehetõségünk nyílik a korábban hozott döntéseink megváltoztatására. Egyszerûen kattintsunk a Back (vissza) gombra (a TAB billentyûvel állhatunk rá), és újra beírhatjuk a kívánt adatot. Természetesen ez az általános telepítés tényleg általános. A célja az, hogy képet kapjunk arról, hogy mire számíthatunk a valódi folyamat során. Az ismertebb Linux-rendszercsomagok közül néhánnyal három különbözõ telepítést is végigcsináltam, ezeket most részletezni is fogom. Megjegyzés Az írás pillanatában bocsátották ki éppen a Mandrake 9.1-est (a legfrissebb Mandrake 10.0 Community), a Red Hat 9 és a SuSE 8.2 megjelenése rövidesen várható (azóta már a 9.0-s is megjelent – a ford.). Ezeket azért említem, mert a képernyõk, amiket látunk, esetleg nem egyeznek meg teljesen az itt bemutatottakkal – ezzel nem kell sokat foglalkoznunk, de adódhatnak különbségek. Ezért azt szeretném, ha a telepítési példákra valóban mint példákra tekintenénk, amelyek arra hivatottak felkészíteni bennünket, hogy mire számíthatunk egy telepítés során.
A számítógép, amelyeken a telepítéseket végrehajtom, már rendelkezik egy futó Windows XP-vel. A 60 GB-os merevlemez felét felszabadítottam. Valójában a Windows D: meghajtójaként szerepelt eddig, de nem tároltam rajta semmit, ezért egyszerûen csak töröltem a meghajtót. A Linux-telepítõk vizsgálatát a Linux asztali változatok felhasználói körében legnagyobb népszerûségnek örvendõ rendszercsomaggal, a Mandrake Linuxszal kezdjük. Figyelem! Csaknem minden korszerû gép képes a rendszert CD-rõl indítani, ez egyben a legegyszerûbb módszer is. Ha rendszerünk erre nem alkalmas, készíthetünk indítólemezt. Amennyiben ez gondot okoz, a rendszercsomag elsõ CD-jét tegyük a meghajtóba, és az Intézõ segítségével keressük meg a /boot nevû könyvtárat a CD-n. Ebben egy indítólemez-lemezlenyomatfájlt (boot disk image) és leírást fogunk találni arra vonatkozóan (a fájlnevek eltérõek lehetnek), hogyan kell az indítólemezt elkészíteni.
29
