FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ a Közlekedés Operatív Program keretében kiemelt projektek javaslatok támogatására
1
A TÁMOGATÁS CÉLJA A Közlekedés Operatív Program 1., 2., 3., valamint 5. prioritásába tartozó projektek elıkészítésének és megvalósításának támogatása, valamint a 4. prioritásba tartozó közcélú és közforgalmú infrastruktúra fejlesztések támogatása.
TÁMOGATÁSRA JOGOSULTAK KÖRE B.1. Jogi forma • • •
• •
•
1. prioritás esetében: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztı Zrt.; Állami Autópályakezelı Zrt. 2. prioritás esetében: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztı Zrt., MÁV Zrt., GYSEV Zrt.,; közlekedéssel kapcsolatos tevékenységet ellátó egyesületek és szövetségek, központi költségvetési szervek, valamint a felsoroltak konzorciumai. 3. prioritás esetében: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztı Zrt., Magyar Közút NZrt.; többségi önkormányzati befolyás alatt álló közösségi vízi-közlekedési szolgáltatást nyújtó társaságok; önkormányzatok kizárólag Megvalósíthatósági Tanulmány készítésére* 4. prioritás esetében:, Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztı Zrt., 100%-os állami tulajdonú társaságok, állami költségvetési szervek; helyi önkormányzatok, helyi önkormányzatok társulásai, valamint a felsoroltak konzorciumai. 5. Prioritás esetében: önkormányzatok, önkormányzatok társulásai, többségi önkormányzati vagy többségi állami befolyás alatt álló közlekedési vállalatok, önkormányzat és közlekedési vállalatának konzorciuma, NIF Zrt., MÁV Zrt, központi költségvetési szervek, valamint a felsoroltak konzorciumai. Elıkészítésre valamennyi fent megjelölt szervezet.
* Az Országos Területrendezési Tervrıl szóló 2003. évi XXVI. törvény 9. § (1) és (5) bekezdése, valamint a 10. § (1) és (2) bekezdése figyelembe vételével, az 1/1. számú melléklet 2.b) pontjában lévı fıutak tervezett településelkerülı szakaszai által érintett települések, illetve minden olyan önkormányzat, ahol az 1-2-3 jegyő fıutak településelkerülı fejlesztése - forgalom miatti - helyi igényként felmerül, Megvalósíthatósági Tanulmányt (MT) készíttethetnek. Az önkormányzatnak a MT készítésére benyújtott pályázatához csatolnia kell a felelıs szaktárca (NFM) támogató levelét, ezzel biztosítva a felmerülı fejlesztési igény országos hálózatba illeszkedésének és szakmai megalapozottságának vizsgálatát. Az elıkészítési folyamat további elemeinek (engedélyezési-, kiviteli tervek, terület elıkészítés, stb.) támogatására a MT alapján, a NIF Zrt. jogosult további forrásokat igényelni.
Kiemelt projektjavaslat benyújtásának további feltétele abban az esetben, ha a projekt még nem került nevesítésre korábban Akciótervben:
2
•
Amennyiben a projektgazda közvetlenül nyújtja be a projektjavaslatot a KSZ-hez, az adatlaphoz mellékelni szükséges a projekt szakmai területéért felelıs miniszter, vagy az érintett regionális fejlesztési tanács, vagy az NFÜ támogató levelét 1 eredeti példányban.
•
Amennyiben a projektgazda az érintett miniszteren vagy regionális fejlesztési tanácson keresztül nyújtja be a projektjavaslatot, ebben az esetben a miniszter, illetve a regionális fejlesztési tanács kizárólag az általa támogatott projektjavaslatot juttatja el a KSZ-hez 1 eredeti cégszerően aláírt levéllel.
•
A 4. prioritásban - megvalósíthatósági tanulmány támogatását kivéve - a Támogatásokat Vizsgáló Iroda elızetes állásfoglalása, hogy a projekt támogatása EU versenyjogi szempontból állami támogatásnak minısül-e vagy sem, a támogatást szükséges-e bejelenteni a Bizottságnak. A TVI-vel való egyeztetést a projektgazda a KözOP IH-n keresztül kezdeményezheti. Amennyiben a projekt
támogatását be kell jelenteni, a támogatási döntés a Bizottság határozatáig nem hozható meg. A bejelentési folyamat 6-12 hónapot is igénybe vehet. A kiemelt eljárásban az alábbi projekttípusokkal lehet támogatást igényelni: A támogatás igénylés tárgya Megvalósítás és kiemelt projektként való nevesítés Megvalósíthatósági tanulmány készítése Projekt elıkészítés
Projekt adatlap csatolandó
Megvalósíthatósági tanulmány* csatolandó
PAD és mellékletei csatolandó
Támogató levél csatolandó
csatolandó
nem szükséges
csatolandó
csatolandó
csatolandó
csatolandó
csatolandó
csatolandó
* A 16/2006. (XII.28.) MeHVM-PM együttes rendelet 11.§ (2) a) pontjában meghatározott esetekben. A Megvalósíthatósági tanulmánynak meg kell felelnie a 2008. december. 01-tıl hatályos ÚT 2-1.201 „Közutak tervezése (KTSZ)” c. Útügyi mőszaki elıírás 1.14.3.1. „Döntéselıkészítı tanulmány” bekezdésben foglalt elıírásainak és tartalmazza a KTSZ – ÚT 2-1.201:2008, Közutak tervezése – 1.14.5 Tanulmányterv, Kötelezı munkarészek (A), és esetileg szükséges további önálló munkarészek (B) figyelembevételével készült tanulmánytervet, továbbá megfelel a segédletként közzétett ”Útmutató megvalósíthatósági tanulmány készítéséhez a 2007-2013 idıszakban a Közlekedési Operatív Program pályázataihoz” c. útmutatóban foglalt elvárásoknak. B.2. A támogatást igénylı szervezettel szembeni egyéb elvárások •
A támogatást igénylı szervezetnek közvetlen felelısséget kell vállalnia a projekt elıkészítéséért és megvalósításáért, azaz nem lehet pusztán közvetítı szervezet.
•
A támogatást igénylı szervezet feladata projektmenedzsment biztosítása, különösképpen a partnerek és alvállalkozók szerzıdtetése, tevékenységük nyomon követése, a projekt megvalósításának koordinálása, a partneri együttmőködés szervezése és fenntartása, a pénzügyi és szakmai menedzsment, valamint az adminisztráció. A partnerekkel közösen kialakított és konzorciumi, vagy együttmőködési megállapodásban rögzített munkamegosztás alapján vesznek részt a konzorciumi, vagy együttmőködési partnerek a programelemek és feladatok megvalósításában.
•
A támogatást igénylı szervezet a beruházás megvalósításának mőszaki ellenırzését független mérnökkel kell, hogy biztosítsa. A független mérnökkel szemben támasztott követelményeket az általános KÖZOP Elszámolható költségek útmutató tartalmazza.
Az utolsó két feltételnek a pályázónak partnereknek együttesen kell megfelelniük.
és
a
konzorciumi,
vagy
együttmőködési
B3. Kizáró okok Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, a. aki, vagy amely lejárt esedékességő köztartozással rendelkezik kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett – a köztartozás megfizetéséig – valamint amely felszámolási eljárás, csıd-, végelszámolási, illetve adósságrendezési eljárás alatt áll, vagy egyéb, a megszüntetésre irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás alatt áll; üzletmenetét bíróság által kirendelt biztos irányítja, a mőködését felfüggesztették, vagy a fentiekben felsorolt esetek alanya, valamint a hazai törvényekben és jogszabályokban meghatározott más, hasonló eljárás miatt ilyen vagy hasonló helyzetben van;
3
b.
aki, vagy amely az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 88. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll;
c.
aki, vagy amely nem felel meg az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15. §-ban elıírt, rendezett munkaügyi kapcsolatok törvényben meghatározott követelményeinek;
d.
aki, vagy amely tevékenysége a hatályos környezetvédelmi elıírásoknak nem felel meg;
e.
aki, vagy amely mőködéséhez a szükséges hatósági engedélyekkel nem rendelkezik;
f.
akirıl, vagy amelyrıl hitelt érdemlıen bebizonyosodik, hogy a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor;
g.
aki, vagy amely a 217/1998 (XII. 30) Korm. rendelet értelmében a pályázat befogadásának feltételeként nem tesz írásbeli nyilatkozatot annak tudomásul vételérıl, hogy lejárt esedékességő, meg nem fizetett köztartozás esetén a pályázót a köztartozás megfizetéséig a támogatás nem illeti meg, az esedékes támogatások folyósítása a 217/1998 (XII. 30) Korm. rendelet 92. § (5) bekezdése szerint felfüggesztésre kerül, illetve az Áht. 13/A. §-ának (6) bekezdése alapján az esedékes támogatás a köztartozások megfizetése érdekében - a támogatás ellenében vállalt kötelezettségeket nem érintı módon - visszatartásra kerül
h.
Akivel szemben a közpénzekrıl nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6.§ (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség fennáll.
i.
az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 217/1998 (XII. 30) Kormány rendelet értelmében a támogatás-igénylés befogadásának feltételeként nem tesz írásbeli nyilatkozatot a 83. § (2) bekezdésében foglaltakról;
j.
akivel, vagy amellyel szemben szabálytalanság megállapítása esetén a szabálytalansági eljárás során eljáró szervezet jogkövetkezményként a támogatási rendszerbıl történı kizárást rendelte el, amíg a kizárás határozott ideje nem telt le.
A KONSTRUKCIÓK TARTALMA KÖZOP-1.5.0-09-11 „Az ország és a régióközpontok nemzetközi közúti elérhetıségének javítása” prioritás kiemelt projekt konstrukció célja: a biztonságos elérhetıség javítása a globális és a regionális versenyképesség növelése, illetve a társadalmi-gazdasági és a területi kohézió erısítése. Az ország nemzetközi elérhetıségének javításában elsıdleges szempont az Európai Unió országai közötti kapcsolatot szorosabbá főzı TEN-T folyosók közúti elemeinek fejlesztése, a gyorsforgalmi utak hálózatának kiépítése. KÖZOP-2.5.0-09-11 "Az ország és a régióközpontok nemzetközi vasúti és vízi úti elérhetıségének javítása" prioritás kiemelt projekt konstrukció célja: a biztonságos elérhetıség javítása a globális es a regionális versenyképesség növelése, illetve a társadalmi-gazdasági es a területi kohézió erısítése céljából. A vasúti törzshálózaton belüli fejlesztések elsısorban a TEN-T hálózathoz tartozó szakaszokra koncentrálnak, melyeket komplex módon, a kapcsolódó informatikai, telematikai, biztonsági fejlesztések egészítenek ki. A Dunán az év nagy részében hajózható szállítási útvonal létrehozásának elıkészítése a cél. KÖZOP-3.5.0-09-11 "Térségi elérhetıség javítása” prioritás kiemelt projekt konstrukció célja: a gyorsforgalmi hálózathoz való kapcsolódás és a régiók térségeit összekötı fıutak fejlesztése, a régiók fıútjainak kapacitásnövelése, mőszaki állapotának és közlekedésbiztonsági helyzetének magasabb szolgáltatási szintre emelése, a balatoni fıutak tehermentesítése közösségi vízi közlekedés fejlesztésével.
4
KÖZOP-4.5.0-09-11 "Közlekedési módok összekapcsolása, gazdasági központok intermodalitásának és közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése" prioritás kiemelt projekt konstrukció célja az intermodális es regionális logisztikai központok és térségek, ipari parkok (ipari területek), kikötık és repülıterek külsı közcélú közlekedési infrastruktúrájának intermodalitást biztosító fejlesztéseinek támogatása, beleértve a kikötı megközelítésére szolgáló hajóút fejlesztést és medencekotrást; folyótorkolat-elzárást és a közlekedési infrastruktúra fejlesztés védelmét biztosító árvízvédelmi töltéssel, illetve partvédelmi mővekkel kapcsolatos beavatkozásokat, valamint a Országos Közforgalmú Kikötık belsı közcélú infrastruktúrájának fejlesztését”. KÖZOP-5.5.0-09-11 "Városi és elıvárosi közösségi közlekedés fejlesztése" prioritás kiemelt projekt konstrukció célja: a közösségi közlekedés fejlesztése, hatékonyságának, szolgáltatási színvonalának emelése, elınyben részesítése az egyéni közlekedéssel szemben. Az elıkészítési támogatás célja: A fenti prioritásokhoz tartozó projektek elıkészítése oly módon, hogy azok a olyan elıkészítettségi állapotban es formában kerüljenek befogadásra, értékelésre, hogy választ lehessen adni mindazokra a kérdésekre, amelyek támogatás odaítélése eldönthetı, valamint a projekt megvalósítása során kockázatok mértéke minimalizálható. A projektjavaslatoknak hozzá kell járulniuk az adott prioritáshoz indikátorokhoz, amelyeket a prioritások Akciótervei tartalmaznak.
projektek valamint alapján a felmerülı
meghatározott
Rendelkezésre álló forrás A 2011-2013 közötti idıszakra, a támogatására rendelkezésre álló Akciótervben rögzített keretösszegek*, mely kötelezettségvállalásra fedezetet a Közlekedés Operatív Program alapján elfogadott, az adott idıszakban hatályban lévı költségvetési törvényben biztosított kötelezettségvállalási keretösszegek nyújtanak: KÖZOP-1.5.0-09-11 konstrukció estében: 83,86 Mrd Ft KÖZOP-2.5.0-09-11 konstrukció estében: 105,96 Mrd Ft KÖZOP-3.5.0-09-11 konstrukció estében: 186,68 Mrd Ft KÖZOP-4.5.0-09-11 konstrukció estében: 10,60 Mrd Ft KÖZOP-5.5.0-09-11 konstrukció estében: 120,55 Mrd Ft * 280 HUF/EUR árfolyammal számolt keretek.
A konstrukció folyamatos jellegére tekintettel a tényleges szabad keret vonatkozásában NFÜ negyedévente tájékoztatást helyez el honlapján. 2011 decemberében a ténylegesen szabad keret: KÖZOP-1.5.0-09-11 konstrukció estében: 36,3 Mrd Ft KÖZOP-2.5.0-09-11 konstrukció estében: 105,9 Mrd Ft KÖZOP-3.5.0-09-11 konstrukció estében: 148,7 Mrd Ft KÖZOP-4.5.0-09-11 konstrukció estében: 10,6 Mrd Ft KÖZOP-5.5.0-09-11 konstrukció estében: 79,1 Mrd Ft * 280 HUF/EUR árfolyammal számolt keretek.
5
Támogatás mértéke A támogatás mértéke nem jövedelemtermelı projektek esetében maximum az összes elszámolható költség 100 %-a. A támogatás mértéke jövedelemtermelı projektek esetében a CBA–ban (költséghaszonelemzés) szereplı támogatási intenzitás alapján meghatározott összeg. Állami támogatás esetén a támogatás mértékét az EU Bizottság határozata állapítja meg.
Támogatható tevékenységek és elszámolható költségek köre A költségek elszámolhatóságának általános és specifikus szabályait a segédletekben található elszámolhatósági útmutató tartalmazza. Az elszámolhatóság legkorábbi kezdı idıpontja 2006. december 20. Saját teljesítés az elszámolhatósági útmutatókban meghatározott feltételek szerint és kedvezményezetti körben elszámolható.
Elılegigénylésre vonatkozó szabályok Az elılegigénylés szabályai tekintetében - az alábbi kiegészítésekkel - alapvetıen A 20072013. programozási idıszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási és ellenırzési rendszerek kialakításáról szóló 281/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 19. §-a, illetve Az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 91. §-a az irányadó. Támogatási elıleg a támogatott tevékenység elindításához és likviditásának biztosításához szükséges legkisebb összegben nyújtható. Az elıleg mértéke és összege nem haladhatja meg a kedvezményezetti finanszírozású tevékenységek 25%-át de legfeljebb háromszázmillió forintot. Ha a projekt megvalósítási költségeinek felmerülése azt indokolttá teszi úgy elılegigénylésre és folyósítására több részletben is sor kerülhet, Ez esetben az elıleg - elsı részletének folyósítását követıen - fennmaradó részét a projekt elindítását követıen is lehet igényelni. Az elıleggel legkésıbb a záró kifizetési kérelemben el kell számolni.
Finanszírozás módja A támogatások folyósítására a 281/2006. Korm. rendelet (4)-(4a) pontokban szabályozott módokon kerülhet sor.
Projekt területi korlátozása 1., 2., 4., 5. prioritások esetében Magyarország 3. prioritások esetében a Közép-Magyarországi Régió kivételével Magyarország Amennyiben a támogatást igénylı szervezet nyilatkozattételi kötelezettségének nem tesz eleget, az a projektjavaslat elbírálásból való kizárását eredményezi.
Kommunikációs kötelezettségek A kedvezményezett a projekt megvalósítása során köteles a hatályos jogszabályokban meghatározott tájékoztatási és nyilvánossági kötelezettségeknek eleget tenni, a projektrıl
6
és a támogatásról az ott meghatározott módon és tartalommal információt nyújtani. A tájékoztatásra és nyilvánosságra vonatkozó követelményeket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (www.ujszechenyiterv.gov.hu) honlapjáról letölthetı „Kedvezményezettek tájékoztatási kötelezettségei” címő dokumentum, valamint az „Arculati Kézikönyv” tartalmazza.
A kommunikációs tevékenységek megkezdése elıtt javasoljuk, egyeztetés céljából vegye fel a kapcsolatot a közremőködı szervezet ügyfélszolgálatával.
Az elıírt kommunikációs tevékenységek elhagyása vagy részleges teljesítése, illetve az elıírtaktól eltérı formában történı megvalósítása a megítélt támogatás kommunikációra elszámolható részének csökkentését vonja maga után. A megvalósíthatósági tanulmányok kommunikációs költségeire általánosságban nem nyújtható támogatás, tekintettel arra, hogy ez az a dokumentum amely megalapozza a késıbbi projekt tartalmat.
Fenntartási kötelezettség Megvalósítási projekt esetén a pályázónak vállalnia kell, hogy a támogatott projektet a 1083/2006 EK rendelet 57. cikkely (1)-(4) bekezdése szerint fenntartja és üzemelteti. A pályázó vállalja, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat az eredeti célnak megfelelıen a szerzıdésben rögzített befejezési határidıtıl kezdıdıen a jogszabályban meghatározott vagyonkezelınek, üzemeltetınek átadja, azok nyilvántartásba vételérıl, mőködtetésérıl és fenntartásáról a továbbiakban az illetékes vagyonkezelı gondoskodik a hatályos jogszabályoknak megfelelıen. A megvalósult infrastruktúra fenntartását és folyamatos mőködtetését minimum öt évig biztosítani kell. A 2007-2013 közötti programkezelési idıszakban megvalósított projektek lezárására és fenntartásra vonatkozó elıírások összefoglalását a Segédletek között található a 2011. szeptember 15-i naptól hatályos „A Közlekedés Operatív Program keretében megvalósított projektek zárásának és fenntartásának kezeléséhez” c. útmutató tartalmazza.
A projektjavaslatok benyújtásának módja Kiemelt projektjavaslat magyar nyelven, kizárólag a Projekt adatlapon nyújtható be. A Kiemelt projekt adatlap sem tartalmában, sem alakjában nem változtatható. Kézzel írott pályázatok feldolgozására nincs lehetıség. Az adatlap kitöltéséhez a segédletekben elérhetı kitöltési útmutató nyújt segítséget. A Projekt adatlapot hiánytalanul, minden kérdésére választ adva kell benyújtani. A Projekt adatlapon kívül az alábbi dokumentumokat kell csatolni: - 30 napnál nem régebben kelt PAD és mellékletei - mőszaki leírás - költségtábla - stratégiai illeszkedés bemutatása - Megvalósíthatósági tanulmány (A 16/2006. (XII.28.) MeHVM-PM együttes rendelet 11.§ (2) a) pontjában meghatározott esetekben.) A Megvalósíthatósági tanulmánynak meg kell felelnie a 2008. december. 01-tıl hatályos ÚT 2-1.201 „Közutak tervezése (KTSZ)” c. Útügyi mőszaki elıírás 1.14.3.1. „Döntéselıkészítı tanulmány” bekezdésben foglalt elıírásainak és tartalmazza a KTSZ – ÚT 2-1.201:2008, Közutak tervezése – 1.14.5
7
Tanulmányterv, Kötelezı munkarészek (A), és esetileg szükséges további önálló munkarészek (B) figyelembevételével készült tanulmánytervet, továbbá megfelel a segédletként közzétett ”Útmutató megvalósíthatósági tanulmány készítéséhez a 20072013 idıszakban a Közlekedési Operatív Program pályázataihoz” c. útmutatóban foglalt elvárásoknak - Javaslattevı szervezet, támogató levele - Aláírási címpéldány A fentieken kívül a projekt elıkészítettségétıl függıen rendelkezésre álló dokumentumoknak a Kedvezményezettnél elérhetı állapotban meg kell lennie, hogy az elszámolhatósági ellenırzés során azokat a helyszínen az értékelık megtekinthessék. A kiemelt projektjavaslatot és mellékleteit 2 nyomtatott példányban (1 eredeti és 1 másolat), valamint további 1 elektronikus példányban (kizárólag CD-R lemezen), zárt csomagolásban, kézbesítı útján, vagy személyesen a következı címre kell beküldeni: KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt. 1012 Budapest, Vérmezı út 4. A támogatás-igénylések benyújtására 2011. január 17-tıl a támogatási keretösszeg kimerüléséig folyamatosan lehetıség van.
A kiválasztás folyamata: 1. Befogadási kritériumok szerinti ellenırzés
Vizsgálati szempont
Következmény
A támogatás-génylési dokumentáció 2 nyomtatott példányban, ha nem: hiánypótlás összefőzve, az írott oldalakon sorszámmal és cégszerő aláírással ellátva került benyújtásra A támogatás-igénylési dokumentáció a megadott Kiemelt ha nem: hiánypótlás projekt adatlap formájában lett kitöltve, az adatlap formai változtatása nélkül került benyújtásra A támogatás-igénylési dokumentáció 1 db elektronikus ha nem: hiánypótlás példányban, CD vagy DVD lemezen is benyújtásra került A támogatás-igénylési adatlap hiánytalanul kitöltve, cégszerően ha nem: hiánypótlás aláírva került benyújtásra A támogatás-igénylési kérelem olyan projektre irányul, amely:
ha nem: elutasítás
Rendelkezik valamely javaslattevı szervezet támogató levelével A támogatás-igénylési dokumentáció alábbi dokumentumokat: Projekt adatlap
8
tartalmazza
az ha nem: hiánypótlás
Megvalósíthatósági tanulmány A Megvalósíthatósági tanulmánynak meg kell felelnie a 2008. december. 01-tıl hatályos ÚT 2-1.201 „Közutak tervezése (KTSZ)” c. Útügyi mőszaki elıírás 1.14.3.1. „Döntéselıkészítı tanulmány” bekezdésben foglalt elıírásainak és tartalmazza a KTSZ – ÚT 2-1.201:2008, Közutak tervezése – 1.14.5 Tanulmányterv, Kötelezı munkarészek (A), és esetileg szükséges további önálló munkarészek (B) figyelembevételével készült tanulmánytervet, továbbá megfelel az NFÜ honlapján segédletként közzétett ”Útmutató megvalósíthatósági tanulmány készítéséhez a 2007-2013 idıszakban a Közlekedési Operatív Program pályázataihoz” c. útmutatóban foglalt elvárásoknak (kivéve ha a Megvalósíthatósági Tanulmány elkészítésére igényel támogatást, illetve a 16/2006. (XII.28.) MeHVM-PM együttes 11§. (2) a.) pontjában meghatározott eseteket PAD és mellékletei - 30 napnál nem régebben kelt PAD és mellékletei - mőszaki leírás - költségtábla - stratégiai illeszkedés bemutatása
Aláírási címpéldány
Amennyiben a KSZ munkatársa hiányosságot állapít meg az ellenırzés során, akkor a projektgazdát hiánypótlásra hívja fel. A hiánypótlás kézhezvételét követıen a projektgazda a számára nem világos kérésekrıl írásban (faxon vagy e-mail-ben) felvilágosítást kérhet a KSZ munkatársától. A beérkezett hiánypótlási dokumentumokat a hiánypótlás kézhezvételét követıen a KSZ munkatársa megvizsgálja. A projektjavaslat befogadható, amennyiben teljesíti (az esetleges hiánypótlást követıen) a felhívásban meghatározott befogadási kritériumokat. A formai ellenırzés eredményeképpen a KSZ befogadja, és tartalmi értékelésre bocsátja, vagy elutasítja a beérkezett támogatás-igénylést. Elutasítás esetén a levélben jelezni kell az elutasítás részletes okait. A projektgazda kifogással élhet. A levélben jelezni kell, amennyiben a projektjavaslat új eljárási folyamat megindításával újra beadható.
2. Tartalmi értékelés A projektjavaslatok tartalmi értékelése az alábbi értékelési szempontrendszer mentén történik:
1 2 3 4 5 6
9
Értékelési szempont Projekt elıkészítettségének, ütemtervének értékelése A projekt céljának, a KözOP-ban megfogalmazott céloknak, stratégiáknak való megfelelés Gazdasági megtérülés értékelése A megvalósítás során fellépı kockázatok és azok kezelési módjának értékelése Projekt mőszaki fenntarthatóságának értékelése Projekt környezeti fenntarthatóságának értékelése
Az egyes értékelési szempontok vizsgálata szöveges „módon történik. A szükséges források rendelkezésre állása esetén az értékelési szempontoknak való megfelelés esetén KSz a pályázatot elfogadásra javasolja. Forráshiány estén a fenti kritériumok alkalmazása mellett az egyes projektek támogatása során elınyben részesülnek a kockázati szempontból kedvezıbb, és a költség-haszon elemzési vizsgálat alapján magasabb megtérülési jellemzıkkel rendelkezı projektek, illetve az N+2 ,N+3 szabály betartását jobban segítı projektek. Amennyiben a támogatást igénylı szervezet nyilatkozattételi kötelezettségeinek nem tesz eleget, az a projektjavaslat elbírálásból való kizárását eredményezi.
10