FEKETESZÁJÚ GÉB (NEOGOBIUS MELANOSTOMUS) AZ IPOLYBAN

Híreink 2010-1 FEKETESZÁJÚ GÉB (NEOGOBIUS MELANOSTOMUS) AZ IPOLYBAN A feketeszájú vagy más néven kerekfejű géb hazai előfordulását 2001-ben, a Duna gödi szakszán sikerült bizonyítani. A faj azóta néhány más folyónkban is meg-jelent, de az Ipolyból eddig csak a tarka géb (Proterorhinus semilunaris) és a folyami géb (Neogobius fluviatilis) került elő.

Feketeszájú vagy kerekfejű géb (Harka Ákos felvétele)

2009. augusztus 8-án – az MTA Magyar Dunakutató Állomás munkatársaiként – elektromos halászgéppel halállomány-felmérést folytattunk a határfolyó Ipolytölgyes alatti szakaszán, ahol összesen 28 halfaj jelenlétét regisztráltuk. A fogott fajok között ott volt a feketeszájú géb is, amelynek 4 példányát azonosítottuk. A gyűjtött halak standard testhossza 41 és 84 mm között változott. Valamennyi példány a gyorsabban áramló, kavicsos és köves aljzatú mederszakaszokról került elő. A faj további terjedése a folyó felső szakasza felé igen valószínű, és tömeges megjelenése hatással lehet egyes bentikus fajok, így például a vizeinkben ritkaságnak számító botos kölönte (Cottus gobio) populációjára is. A feketeszájú géb lelőhelye (Weiperth András felvétele)

Weiperth András, Gaebele Tibor, Guti Gábor

KÜSZDOMOLYKÓK (ALBURNUS ALBURNUS × SQUALIUS CEPHALUS) A ZALÁBAN 2009. október 19-én a Zalán végzett őszi halfaunisztikai felmérésünk alkalmával, Zalalövőnél (EOV koordináták:465556, 170243) két hibrid halpéldányt gyűjtöttünk. A habitusukban első pillantásra küszre emlékeztető halak standard testhossza 91, illetve 87.6 mm volt. A küszhöz képest szembetűnő eltérést mutattak azonban a szájállásukban: egyiküknek felső, míg a másik példánynak félig felső állású szája volt. Továbbá szájhasítékuk hosszában, amely a domolykóhoz hasonlóan mindkét példánynál elérte a szem elülső vonalát; illetve a farok alatti úszójuk hosszában, melynek úszósugárképlete mindkét példánynál III/10 volt, és szegélye igen enyhe homorulatot mutatott. Az alaposabb szemrevételezést követően megállapítható volt, hogy a kérdéses példányok minden bizonnyal küsz (Alburnus alburnus) és domolykó (Squalius cephalus) kereszteződéséből származó küszdomolykók, amelyeket az esetleges későbbi vizsgálathoz konzerváltunk.

A lelőhelyen a Zala átlagos víztükörszélessége 4.8 m, átlagos mélysége 45.5 cm, a vízáramlás átlagos sebessége 11.5 cm/s. Az aljzatot döntően kavics, kisebb részt kövek és nagyméretű (>30cm) sziklák alkotják, de a meder partszegély közeli lassú áramlású részein lágy homokos iszap is előfordul. Vízi növényzet jelenléte nem jellemző, elszórtan csak közvetlenül a part mentén fordul elő vegetáció. A medret kétoldalt fák szegélyezik, gyakori a A Zalából előkerült küszdomolykók gyökerekkel átszőtt (Takács Péter felvétele) alámosott partszakasz. A szakaszon mind a domolykó, mind a küsz stabil állománnyal van jelen. A jelenlegi észleléssel együtt a küszdomolykó hibridek előfordulása ez ideig a Tarnából, a Heves megyei Gyöngyös-patakból, a Kis-Sajóból, a Sajóba vezető Hejő–Szardaövcsatornából, Hernádba torkolló Bélus-patakból és a Zalából ismert. Ezek az egymástól független vízrendszerekben történő előfordulások arra utalnak, hogy a két faj természetes körülmények közötti kereszteződése általános jelenség az olyan vizekben, melyek kedvező szaporodási feltételeket biztosítanak mindkét szülőfajnak. Sály Péter, Takács Péter, Erős Tibor NYÚLDOMOLYKÓ (LEUCISCUS LEUCISCUS), PADUC (CHONDROSTOMA NASUS) ÉS SÜGÉR (PERCA FLUVIATILIS) A MORGÓ-PATAKBAN 2009-ben több ízben is vizsgáltam a Morgó- vagy Török-patak Szokolya feletti szakaszán a halfaunát. Kézi merítőhálóval folytatott gyűjtéseim során három állandó fajt találtam, melyek mindegyikét törvény védi. Leggyakoribbnak a fürge cselle (Phoxinus phoxinus) mutatkozott, amelyből alkalmanként 50-60 példány is kézre került. A kövicsík (Barbatula barbatula) is szép számmal volt jelen, főleg a hidak betonalapzata mellett, átlagosan 10-15 példányt fogtam minden alkalommal. A fokozottan védett Petényi-márna (Barbus peloponnesius petenyi) jóval ritkább, összesen hármat sikerült fognom belőle. Rajtuk kívül egy fejes domolykó (Squalius cephalus) is előkerült, de ennek állandó jelenléte ezen a felső szakaszon nem valószínű. 2009. október 12-én a pataknak a torkolat közelében lévő szakaszát is átvizsgáltam. Ekkor került hálómba egy 13 centiméter hosszúságú nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus), amely két hasonló Paducivadék (Harka Ákos felvétele) méretű paduc (Chondrostoma

nasus) és két kisebb sügér (Perca fluviatilis) társaságában bújt meg a meder egyik gödrében. Harka és Sallai Magyarország halfaunaja c. könyve ezeket a fajokat nem említi a patakból, igaz, valószínűleg nem is állandó lakói annak. Lelőhelyük mindössze másfél kilométerre esik a Dunától, tehát halaink felúszó példányok lehettek. A közbeeső vasúti híd alatt azonban nyár elejétől kezdve alig néhány centiméteres víz volt, ezért valószínű, hogy már tavasszal feljöttek, vagyis alkalmi vendégekként is legalább öt hónapot töltöttek a patakban. Szendőfi Balázs HALÁLOS FALAT – EGY NAGY HARCSA PUSZTULÁSA 2009 júliusának utolsó napjaiban a Tisza Tiszafüred alatti szakaszán vetette föl a víz azt az egyesek által harminc-negyven kilósnak becsült, mások szerint inkább ötven kilóhoz közelítő harcsát, amelynek pusztulását egy körülbelül tízkilós ponty okozta. A harcsa nagyon éhes lehetett, valószínűleg ezért rabolt rá egy olyan nagy méretű halra, amely alig fért be a száján.

A nagy harcsa vesztét okozta a túl nagy falat (Faragó Imre felvétele)

A zsákmány valóban túl nagynak, egyben végzetesnek bizonyult a ragadozó számára. Lenyelnie csak félig sikerült, de már szabadulni se tudott tőle, mert a préda hátrameredő bognártüskéje megakadályozta annak visszaöklendezését. Az elakadt hatalmas falat lehetetlenné tette a harcsa légzését, ugyanis a gyakorlatilag teljesen elzáródott szájnyíláson át nem volt képes friss, oxigéndús vizet venni a szájüregébe, majd azt a kopoltyúin átáramoltatni. A légzővíz cseréjének tartós hiánya végül is a nagy ragadozó fulladásos halálához vezetett. Aesopus bizonyára erkölcsnemesítő fabulát kerekített volna a történtekből, mi, mai halbarátok csupán sajnálkozunk a két gyönyörű példány szerencsétlen pusztulásán. Harka Ákos

Hírek 2009-4 A FOLYAMI GÉB (NEOGOBIUS FLUVIATILIS) TERJEDÉSE A ZAGYVA VÍZRENDSZERÉBEN Nincs pontos adatunk arról, hogy a Tiszában délről észak felé nyomuló folyami géb mikor jelent meg a Zagyvában, az azonban tény, hogy a folyó Jásztelekig terjedő, mintegy 50 kilométeres alsó szakaszán 2004-ben már jelen volt. A következő évben mindössze 6 kilométert haladt fölfelé, így csupán a közeli Jászberényig jutott, ám 2006-ban már a zagyvabeli lelőhelytől 30 kilométerrel följebb, a Tarnába torkolló Bene-patak Ludas fölötti szakaszáról került elő.

Folyami géb a Gyöngyös-patak viszneki szakaszáról (Szepesi Zsolt felvétele)

Lehetséges, hogy ezt a jelentős távolságot is a saját erejéből küzdötte le néhány nekilódult példány, de nem zárható ki az emberi közreműködés sem (pl. véletlen behurcolás a közelben lévő Markazi-tározóba). A humán hatás mellett szól, hogy terjedése a Tarna vízrendszerében ugyanúgy alulról fölfelé haladva folytatódott, mintha a Ludas fölötti állomány ott se lett volna. Így 2007-ben a Tarnának csak a legalsó 5 kilométeres szakaszán észleltük, majd 2008-ban további 7 kilométerrel följebb, Tarnaörsnél mutattuk ki. A Benepatak torkolati (nagyfügedi) részén 2009-ben került elő, e fölött Ludasig hiába kerestük, pedig utóbbi helyen az állomány időközben fölszaporodott. Ugyanakkor a Gyöngyös-pataknak nemcsak a Tarnától 4 kilométerre eső viszneki, hanem a 15 kilométerre lévő vámosgyörki szakaszán is megjelent. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a terjedés folyamata emberi közreműködés nélkül is elképzelhető. Nem kizárt ugyanis, hogy a halaknak egy „vállalkozó szellemű” kis csapata

előresietve, akár több tíz kilométerrel följebb foglal magának alkalmas élőhelyet, míg az állomány zöme hátramarad, és csak később, a populációs nyomás által kényszerítve, évente néhány kilométert megtéve, lasabban halad az előörs” nyomában. Különösnek tűnhet, hogy amíg az utóbbi négy év során a folyami géb jelentős teret hódított a Tarnában és mellékpatakjaiban, a Zagyvában nem tudott följebb jutni. Ennek magyarázata a A Zagyva hosszirányú átjárhatóságát akadályozó keresztgát jászberényi keresztgát lehet, Jászberénynél (Harka Ákos felvétele) amely – mint fényképünk is mutatja – komoly akadály a hosszirányú átjárhatóság útjában. Létezik ugyan a folyónak egy mellékága, a Városi-Zagyva, amelyen át elvileg megkerülhető lenne a gát, de a gyakorlatban ez sem funkcionál, mert benne szennyvízdugó akadályozza a halak felúszását. Hiába jelent meg az alsó szakaszán 2007-ben a folyami géb, följebb jutni nem tudott, napjainkra pedig a fokozottabb szennyezettség miatt már el is tűnt belőle. Az ilyen akadályok ideig-óráig visszatartják az invazív fajokat, s ezzel olyan látszatot kelthetnek, mintha hasznosak lennének, összességében azonban negatív hatást gyakorolnak a folyó élővilágra, mert akadályozzák a vízi élőlények szabad vándorlását, ami pedig számos fajnál előfeltétele a sikeres szaporodásnak. Szepesi Zsolt, Harka Ákos KÜSZDOMOLYKÓK (ALBURNUS ALBURNUS x SQUALIUS CEPHALUS) A HEVES MEGYEI GYÖNGYÖS-PATAKBAN, A ZAGYVÁBAN, A SAJÓ ÉS A HERNÁD MENTÉN A Halászat 2009. évi 2. számában bemutatott, küsz anyától és domolykó apától származó küszdomolykó első hazai bizonyító példányai a Tarnából származtak, ezért nem meglepő, hogy a Tarnába torkolló Gyöngyöspatakban is megtalálható. Az sem meglepő, hogy 2009. május 1jén egyszerre 8 másodnyaras A Heves megyei Gyöngyös-patak Vámosgyörk határában példány került elő a (Harka Ákos felvétele)

patak Vámosgyörk melletti szakaszán, hiszen egyetlen pár összeívása is igen sok utódot eredményezhet. Mindenesetre a fogott példányok újabb adatokkal gazdagították a fajhibridre vonatkozó eddigi ismereteinket. A hátúszó osztott sugarainak a száma, amely az eddig vizsgált 4 példánynál – a szülőfajokéval egyezően – stabilan 8 volt, most egy esetben 9-nek mutatkozott. Ugyanennél a példánynál az anális úszó elágazó sugarainak a száma is szokatlanul nagy volt (17), míg a többieknél 11 és 13 között változott (utóbbiak átlaga: 11,6). Az oldalvonal pikkelyeinek a száma kevéssé variált: 45 és 47 között változott, az átlag 46.

A garatcsont alakja a két szülőfaj közötti átmenetet mutatta, és bár zömöksége inkább a domolykóéhoz tette hasonlatossá, az ívén megfigyelhető két töréspont (az ábrán nyilak jelölik) a küszre jellemző. A fogképlet 5,2–2,5 és 5,2–1,5 volt, a nagyobb fogak rágófelületének a széle – ugyancsak a küszéhez hasonlóan – enyhén csipkézett.

Egyre több vizünkből kerül elő a küszdomolykó (Harka Ákos felvétele)

2009 májusát követően a Zagyvában (Szentlőrinckáta, 2009. augusztus 6., 2 példány) és a Hernádba torkolló Bélus-patakban is megtaláltuk a küszdomolykót (Méra, 2009. június 13., 1 példány), a Tarnából pedig a Tarnaméra és Kápolna közti 15 folyamkilométeres szakasz 11 mintavételi helye közül 5 esetben került elő, összesen 7 példánya. Korábban (2005. június 21.) a Sajóba ömlő Hejő–Szarda-övcsatorna torkolatában is fogtuk, tehát a hibrid lényegesen gyakoribb és elterjedtebb vizeinkben, mint ahogyan korábban gondoltuk. Harka Ákos, Szepesi Zsolt

Híreink 2009-3 A III. MAGYAR HALTANI KONFERENCIA A Magyar Haltani Társaság immár harmadik alkalommal szervezett országos tanácskozást a természetes vizek haltani kutatói és az eredményeik iránt érdeklődő közönség számára. A szeptember 11-12-én tartott konferenciát – az előzőekhez hasonlóan – most is a Debreceni Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karának Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszéke rendezte, amelynek vezetője, dr. Juhász Lajos egyben a társaság alelnöke is.

A konferencia egyik előadása (Jakab Tibor felvétele)

A kétnapos rendezvényen 20 előadás hangzott el, egyebek közt a Fertő, a Kis-Balaton és a Mura, illetve az ország keleti feléről a Tisza, a Bodrog és a Hernád víz-rendszerének a halairól. Mellettük számos kisebb vízfolyás és csatorna vizsgálatáról is beszámoltak a kutatók, köztük a 2000. évi nagybányai cianidszennyezés kapcsán elhíresült Zazár folyó ma is szomorú állapotáról. Ökológiai, populációdinamikai, természetvédelmi és szaporodásbiológiai témák is szerepeltek a rendezvény programjában, de mellettük – egy gyakorló bírótól – az orvhalászat és orvhorgászat büntetőjogi megítéléséről is tájékoztatást kaptak a jelenlévők. Az előadásokat minden esetben megbeszélés követte, így a konferencia hasznos eszmecserékre, a tapasztalatok átadására is lehetőséget adott. A konferencia anyagát – dolgozatok formájában – a társaság időszaki kiadványa, a Pisces Hungarici még ez évben elérhetővé fogja tenni azok számára is, akiknek nem állt módjában részt venni a tanácskozáson. A kötet iránt az [email protected] e-mail címen lehet érdeklődni.

KARIKAKESZEG (BLICCA BJOERKNA) ÉRDEKES HÁTÚSZÓ-ABERRÁCIÓJA Molnár Sándor 2008. február 14-én a Tisza-tó északi részén, a Poroszló közigazgatási határához tartozó Tisza főmedrében, a Kis-Tisza kiágazásánál (429,8 fkm) egy furcsa kinézetű halat fogott. Gál Lajos (HNPI) munkatársamat kértem meg, hogy hozza el, és készítsen róla néhány fényképfelvételt. A délutáni órákban került hozzám a szokatlan kinézetű hal, melyet megvizsgálva karikakeszegnek (Blicca bjoerkna) határoztam. Az adult egyed Rendellenes hátúszójú karikakeszeg (Sallai Zoltán felvétele különleges megjelenését az okozta, hogy hátúszójának a növekedése valamilyen zavar következtében nem állt le idejében, hanem a fotón látható módon tovább folytatódott. Érdekes, hogy látványos mivolta ellenére nem keltette fel a ragadozók érdeklődését és valószínűsíthető, hogy az úszásban sem zavarhatta, ha ilyen testméretet tudott elérni. Sallai Zoltán AMURGÉB (PERCCOTTUS GLENII) A ZAGYVÁBAN Az egyik internetes horgászfórum adta hírül 2008-ban, hogy a Zagyvában egy új gébfaj jelent meg. Mivel a folyóból eddig csak a folyami géb és a tarka géb volt ismert, a hír felkeltette érdeklődésünket, s habár már novemberben jártunk, az enyhe időjárást kihasználva az új hal nyomába eredtünk. Kereséséhez 2008. november 5-én Újszásznál kezdtünk hozzá. Hat milliméteres szembőségű kétközhálónkkal előbb a Tápió torkolati szakaszát szűrtük meg, majd a Zagyvát a a Tápió torkolata közelében. Mintavételünk szerencsésen sikerült, ha nem is a várt eredményt hozta. Mindkét helyről előkerült 1-1 példánya az új halnak, amely azonban nem a hasukon tapadókorongot viselő igazi gébfélék képviselője volt. A Zagyva új hala az alvógébfélék családjába tartozó amurgéb, amely 1997 óta ismert vizeinkben. Az amurgéb első hazai példányai a Tiszából kerültek elő, így kézenfekvő a következtetés, hogy onnan úszott fel a Zagyvába. Ennek azonban ellentmond, hogy a Felső-Tápióban (a Tápió Terjed az amurgéb (Harka Ákos felvétele) Zagyvába ömlésétől fölfelé 32 folyamkilométer távolságra) már akkor stabil állománya élt, amikor a Zagyvában még híre sem volt. Az első példányt Kovács Norbert 2003. április 18-án észlelte Tápióbicskénél. A következő évben magunk is fogtunk itt 1 példányt (2004. május 9.), majd 2005. október 11-én ismét Kovács Norbert gyűjtött 3 példányt, 2006. április11-én pedig Tóth Balázs 1 példányt. Az előzmények tehát azt valószínűsítik, hogy a faj nem a Tiszából került a Zagyvába, hanem a Felső-Tápióból, ahová valamelyik Tiszával kapcsolatban álló tógazdaság halszállítmányával kerülhetett. Erre vallanak azok a Felső-Tisza és Bodrog vidékén szerzett tapasztalatok is, amelyek azt mutatják, hogy az amurgéb a folyókon lefelé gyors ütemben halad, míg fölfelé csak lassan terjed. Ha halunk valóban a Tápióból került a Zagyvába, a következő évek módot adhatnak rá, hogy az eddigieknél pontosabban regisztrálhassuk a fölfelé és lefelé terjedés ütemében mutatkozó különbséget. Szepesi Zsolt, Harka Ákos

MAGYAR BUCÓK (ZINGEL ZINGEL) A KISKÖREI DUZZASZTÓ ALVÍZÉN A 2000. évi cianidszennyezés súlyos veszteségeket okozott a magyar bucó közép-tiszai populációiban. A mérgezés hosszú évekre visszavetette az állományt, csak elvétve került elő egy-egy példány. Napjainkra azonban örömteli gyarapodás következett be, amit jól mutat, hogy 2008. november 19-én a kiskörei duzzasztó alvizén több példány is fennakadt Kiss Sándor gilisztával csalizott horgán. Egy héttel később, november 26-án magam is tanúja voltam jó étvágyuknak, ugyanis apró bodorkával csalizott horgomra előbb egy 25, majd egy 29 centiméteres Egy szép magyar bucó (Lengyel Zoltán felvétele) magyar bucó akadt. A fokozottan védett halaknak természetesen valamennyi példánya visszakerült a Tiszába. Lengyel Zoltán A PETÉNYI-MÁRNA (BARBUS PELOPONNESIUS PETENYI) ÉLŐHELYI IGÉNYEI A fokozottan védett, 100 ezer forint eszmei értékű Petényi-márna élőhelyeként Herman Ottó és Vásárhelyi István még csupán a sebes, hideg, kavicsos fenekű vizeket írta le. Petru Banarescu szerint Romániában annyira jellemző hala a folyók pérzónájának, hogy indokoltnak tartotta átnevezni azt pér és Petényi-márna zónára („zona lipanului si moioagei”). Ugyanakkor a korábbiaknál tágabb határok közt jelölte ki a faj élőhelyét, megállapítva, hogy az – a folyók pisztrángzónájától lefelé haladva – a pér- és paduczónán át, egészen a márnazónáig terjed. Pintér Károly Magyarország halai címmel 1989-ben kiadott könyve megállapítja, hogy a hazai állomány zöme az Északiközéphegység patakjaiban él. Harka Ákos 1997-ben megjelent Halaink című könyve ezzel összhangban megerősíti, hogy kisebb vizeink közül a hegyi patakokban gyakoribb, de élőhelyei között már az alföldre futó hegylábi vízfolyásokat is megemlíti.

A Vasonca patak Kázsmárk alatti, növényekkel benőtt szakaszán stabil állománya él a Petényimárnának (Harka Ákos felvételei)

A Hernád jobb parti mellékvízfolyásain 2008– 2009-ben folytatott faunisztikai vizsgálataink során a Petényi-márnának több új lelőhelyére találtunk. Ezeket a térképvázlaton fekete körök jelzik, megkülönböztetésül a már korábbról ismert, üres karikákkal ábrázolt észlelésektől. Új lelőhelyeink tovább bővítették a faj környezeti igényeire vonatkozó ismereteinket, ugyanis bebizonyosodott, hogy e nagy természeti értékelt képviselő bennszülött halunknak a dombvidéki patakok kisebb esésű, lassabb, növényzettel benőtt, síkvidéki szakaszain is élnek stabil, önfenntartó állományai. Harka Ákos, Szepesi Zsolt

Híreink 2009-2 PISCES HUNGARICI II A Magyar Haltani Társaság időszakos kiadványa a Pisces Hungarici nevet viseli. A cím első szava a halak rendszertani neve, a második a magyar vonatkozást jelzi, így hazai és külföldi szakemberek számára egyaránt érthetően körvonalazza a tárgyalt témakört. A kötetek tartalma túlnyomórészt azokból az előadásokból áll össze, amelyek az első alkalommal 2005ben tartott, majd kétévente megrendezésre kerülő magyar haltani konferenciákon hangzottak, illetve hangzanak el. Periodikánk első kötete még a Debreceni Egyetem ATC folyóiratának, az Agrártudományi Közleményeknek a különszámaként jelent meg, a második azonban már önálló kiadásban látott napvilágot. Ez utóbbi a következő dolgozatokat közli: NAGY Sándor Alex, STÜNDL László: Halfaunánk jelene, jövője és hasznosításának lehetőségei ARDELEAN Gavril, WILHELM Ákos Sándor, WILHELM Sándor: Az Ér (Ier) folyó halállományának ökológiai és természetvédelmi értékelése JUHÁSZ Lajos, KOŠČO Ján: A Bódva mellékpatakjainak halfaunája, és a halközösség természeti értékei SIPOS Sándor, MILJANOVIĆ Branko, GRUJIĆ Draško: A háromtüskés pikó (Gasterosteus aculeatus L., 1758, fam. Gasterosteidae) első előfordulása a Vajdaságban TELCEAN Ilie, CUPŞA Diana: Az élőhelyi környezet hatása a halfauna összetételére a Körösök alsó régiójában GYÖRE Károly: A mosonmagyaróvári duzzasztó hatása a Mosoni-Duna halközösségének elterjedési mintázatára HARKA Ákos, SZEPESI Zsolt, HALASI-KOVÁCS Béla: A vízminőség javulásának hatása a Sajó magyar szakaszának halfaunájára KESERÜ Balázs: A halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény polgári és büntetőjogi attitűdjei MÜLLER Tamás, CSORBAI Balázs, URBÁNYI Béla: A széles kárász – Carassius carassius (L.) szaporítása és nevelése a természetesvízi állományok fenntartása és megerősítése érdekében TÓTH Balázs, SEVCSIK András, ERŐS Tibor: NATURA 2000-es halfajok előfordulása a Duna hazai szakaszán UGRAI Zoltán, GYÖRE Károly: A Ráckevei-Duna-ág halközösségének felmérése SÁLY Péter, ERŐS Tibor, TAKÁCS Péter, BERECZKI Csaba, BÍRÓ Péter: Halegyüttesek szerkezetének változásai a Balaton három északi oldali befolyóvizében SZEPESI Zsolt, HARKA Ákos: Egy mesterséges kisvízfolyás, a mátraaljai Cseh-árok halfaunájának jellegzetességei, és az Alburnoides bipunctatus (Bloch, 1782) helyi populációjának vizsgálata HARKA Ákos, CSIPKÉS Roland: A sujtásos küsz – Alburnoides bipunctatus (Bloch, 1782) – ívási ideje és növekedése a Sajó folyóban DEMÉNY Ferenc, KERESZTESSY Katalin: A nagykörűi Anyita-tó 2006. évi lehalászásának halfaunisztikai és tájgazdálkodási értékelése HARKA Ákos, ANTAL László: A tarka géb – Proterorhinus marmoratus (Pallas, 1814) – ívási idejének változása és az egynyaras korosztály méretviszonyai a Tisza-tóban SIPOS Sándor, KOSTOV Vasil, MILJANOVIĆ Branko: A Barbatula bureschi Drensky, 1928, (fam. Balitoridae) első előfordulása Szerbiában BERECZKI Csaba, TAKÁCS Péter: Bükkaljai kisvízfolyások karakterfajainak morfometriai jellemzése HARKA Ákos, NAGY Lajos: A Cuhai-Bakony-ér halai

A kötet kereskedelmi forgalomban nem kapható, de tájékozódni lehet felőle a Magyar Haltani Társaságnál: [email protected] címen. LEÁNYKONCÉROK (RUTILUS PIGUS VIRGO) A DUNA PAKSI SZAKASZÁN Néhány évtizeddel korábban csak elvétve hallhattunk a bodorkához hasonló, de annál nagyobbra növő leánykoncér hazai fogásáról. Igaz, nem is foglalkozott senki e ritkának tartott halunk lelőhelyeinek feltérképezésével. Amióta azonban a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer, a Natura 2000 és más programok keretében alaposabban vizsgáljuk vizeinket, gyakrabban kerülnek elő a faj egyedei. A Duna Paksnál (Györe Károly felvétele)

Erős és munkatársai 2007-ben pl. a Duna Gönyü és Budapest közötti szakaszán 71 mintavételi hely közül 25-nél észlelték a jelenlétét. A Duna Budapest alatti szakaszán is több helyről előkerült már, és a nagyobb példányok sem ritkák. Legutóbb 2008. 08. 29-én Paksnál (1547-1531 fkm) sikerült fognunk 2 olyan leánykoncért, amely meghaladta a 2 kilogrammot, sőt egyikük a 3 kilóhoz közelített. A mellette előkerült érdekesebb fajok: 1 db dunai ingola, 2 db szilvaorrú keszeg, 1 db garda, 8 db magyar bucó.

Mintavétel (Györéné Cseres Ildikó felvétele)

Györe Károly A SAJÓ ÉS A HERNÁD MENTÉN IS TERJED A FEKETE TÖRPEHARCSA (AMEIURUS MELAS) A fekete törpeharcsa igazi élőhelyét a növényekkel gazdagon benőtt, sekély állóvizek és a lassú, alföldi folyószakaszok adják, de jó alkalmazkodóképessége révén a gyorsabb folyóvizek sem jelentenek akadályt terjedése előtt. A Sajóból 2005. október 13-án sikerült kimutatni, amikor Nagycsécsen egy hullámtéri kiöntés vizsgálatakor 6 példánya került elő. Két évvel később, 2007. szeptember 14-én a 84 Fekete törpeharcsa (Harka Ákos felvétele) folyamkilométerrel följebb eső Sajóvelezd mellett egy hullámtéri kubikgödörben nagy létszámú populációját észleltük (37 példányt fogtunk). Ez utóbbi lelőhelytől a szlovák határ már alig néhány kilométer, ezért joggal feltételezhető, hogy a fekete törpeharcsa napjainkban már a Sajó szlovák szakaszán terjed. A Bódva vizével táplált Kis-Sajóból Arnótnál 2006-ban, Felsőzsolcánál 2007-ben fogtuk. A Hernád mentén 2008. augusztus 14-én észleltük először, amikor Ócsanálosnál, a Vadász-patak torkolati részén 2 példánya került a hálónkba. Harka Ákos, Szepesi Zsolt

HÍREINK 2009-1 HALTANI KONFERENCIA A Magyar Haltani Társaság 2009. szeptember 11-12-én rendezi meg a III. Magyar Haltani Konferenciát, amelyen a Kárpát-medence természetes vizeinek kutatói számolnak be újabb vizsgálati eredményeikről. A rendezvény házigazdája a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumának a Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszéke (Debrecen, Böszörményi út 138.). Előadásokat elsősorban a következő témakörökből várunk: természetes vizeink halfaunisztikai vizsgálata, a környezeti tényezők halközösségekre gyakorolt hatásai, populációdinamikai vizsgálatok, taxonómiai és nevezéktani, valamint természet- és környezetvédelmi problémák. Előadónak 2009. augusztus 1-ig lehet jelentkezni, a tervezett előadás magyar nyelvű, mintegy 20-30 soros kivonatának e-mailben történő egyidejű megküldésével. A konferencia regisztrációs díja 6000 Ft, jelentkezési lap a Magyar Haltani Társaságtól igényelhető. Címünk: [email protected]. NÉMET BUCÓ (ZINGEL STREBER) A KÖZÉP-TISZÁBÓL Az erős áramlású vizeket kedvelő, nálunk fokozottan védett német bucó 60-70 éve még közönséges fajnak számított a Tisza teljes hazai szakaszán. A tiszalöki, majd később a kiskörei és a törökbecsei (Novi Becej) duzzasztómű üzembe helyezése azonban annyira lelassította a folyót, hogy Tokajtól lefelé már szinte rendkívüli ritkasággá vált. Ezért érdemel figyelmet, hogy 2007. július 21-én a Szolnoktól északkeletre mintegy 25 km távolságra fekvő Kőteleknél horgászó Pancza Ákos horgára egy szép kis német bucó akadt. A 100 ezer forint eszmei értékű ritkaságot, amely a Tisza 376-os A kőteleki német bucó (Stündl L. felvétele) folyamkilométere közelében került elő, mobiltelefonnal sikerült megörökíteni. A horog nem okozott rajta jelentős sérülést, ezért bízunk benne, hogy a fotózást követően visszaengedett hal zavartalanul folytatta életét. Stündl László ÚJABB VASKOS CSABAK (LEUCISCUS SOUFFIA AGASSIZI) A FELSŐ-TISZÁBÓL A vaskos csabak igen ritka halunk, amely csak alkalmanként sodródik le a határon túli területekről a hazai Felső-Tiszára. Az a példány, amelyről most hírt adunk, 2008. augusztus 18-án a tiszamogyorósi pontonhíd felett került kézre, a Tisza főmedrében. A helyszín EOV koordinátái: X: 334716; Y: 886946. A folyónak ezen a részén a part és a meder rézsűje kőszórásos volt, a jellemző vízmélység 2 méter körül alakult. Mivel a mintavételre egy július végi áradás után került sor, feltételezhető, hogy a A Tiszamogyorósnál fogott vaskos csabak mindössze 8 centiméteres apró halat az (Halasi-Kovács B. felvétele erősen áramló víz hozta magával. A mintavételt, amelyben Antal László volt segítségemre, a KvVM megbízásából, a NATURA 2000 projekt keretében végeztük. A mintavétel eszköze aggregátorról üzemelő 7 kilowattos elektromos mintavevő eszköz volt. A kifogott egyedről bizonyító fényképfelvétel készült. Halasi-Kovács Béla

JELÖLT SZÉLES KÁRÁSZOK (CARASSIUS CARASSIUS) A BALATONBAN A hajdan országszerte gyakori, vizeinkben őshonos széles kárász az utóbbi évtizedek során rendkívül megfogyatkozott kontinensünkön. Néhány szomszédos országban védetté nyilvánították, ez azonban nem jelentett igazi megoldást, mert visszaszorulását nem a túlzott halászat idézte elő. Intézetünk, a Szent István Egyetem halgazdálkodási tanszéke már több éve foglalkozik e problémával, s a degradált élőhelyek rehabilitációjában, a faj mesterséges szaporításában, illetve az alkalmas élőhelyek betelepítésében látja a negatív tendencia megfordításának esélyét. A tanszék munkaközösségének a Baross Pályázat (OMFB-BAROSS-4-20050037), a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program (NKFP4/006/2004.), a Pázmány Péter program (RET-12/2005) és az MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíj pénzügyi támogatásával sikerült napjainkra kidolgoznia a faj mesterséges szaporításának és az Turcsányi Béla, Müller Tamás és Specziár András ivadék felnevelésének megfelelő haljelölés közben (Demény F. felvétele) hatékonyságú módszereit. Ezek eredményeként néhány kisebb tavunkat már mesterségesen szaporított állománnyal népesítettük be (Bátonyterenye-Maconka, Isaszeg, Rétimajor, Siófok, Kaposvár, Rákospalota). Legutóbbi akciónkkal a Balatont céloztuk meg: 2008. november 5-én Specziár András (MTA BLKI), Turcsányi Béla (Balatoni Halászati Zrt.), Demény Ferenc és Urbányi Béla (SZIE) közreműködésével 500 db jelölt, 20 dkg átlagsúlyú ivarérett egyedet helyeztünk ki az Eger-vízbe és a Lesence patakba, illetve a balatonedericsi strand nádasába. Akciónkat az évek óta folyó balatoni haljelölésekhez kapcsolódóan, a már meglévő adatbegyűjtési rendszerre alapozva hajtottuk végre. Reményeink szerint a befolyóvizekbe telepített anyahalak a számukra kedvező élőhelyen már az idén szaporodni fognak, és leúszó ivadékaik lassan ismét benépesítik a parti nádasokat. Az anyahalak növekedéséről és vándorlási sajátosságairól is szeretnénk képet kapni, ezért arra kérjük a balatoni horgászokat és halászokat, hogy ha jelölt halat fognak, a hátúszó alatti ún. spagettijelnek a számát, a hal testhosszát és testtömegét (lehetőleg a halpéldány fényképével együtt) juttassák el a Spagettijellel ellátott széles kárász (Turcsányi B. felvétele) Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (8237 Tihany, Pf. 35.) vagy a Balatoni Halászati Zrt. (8600 Siófok, Horgony u. 1.) címére. Az észleléseket elektronikus úton is be lehet jelenteni a [email protected] címen. Müller Tamás

SELYMES DURBINCS (GYMNOCEPHALUS SCHRAETSER) ÉS AMURGÉB (PERCCOTTUS GLENII) A HORTOBÁGY-BERETTYÓBÓL A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából 2008. június 6-án a HortobágyBerettyón végeztünk halfaunisztikai célú monitorozást. A Villogó-csatorna torkolatától indultunk, a halászatot csónakból végeztük. A Villogó-csatorna torkolata alatt kb. 2 km-rel, az Ecsegfalva közigazgatási határában lévő bal parti sziget felett 150 méterrel, a vízfenéken egy adult selymes durbincsot (Gymnocephalus schraetser) sikerült fognunk. A halat a fotózást követően szabadon engedtük. A halászat során egész nap szinte végig esett az eső, így ezúton is szeretnék köszönetet mondani ifj. Orcsik Tibornak, aki velem együtt végig kitartott a mostoha időjárás ellenére. Említést érdemel még, hogy két Selymes durbincs a Hortobágy-Berettyóból mintaszakaszon is sikerült amurgébet (Sallai Z. felvétele) (Perccottus glenii) fognunk, amit korábban még nem észleltünk, valamint 3 mintaszakaszon fogtunk 1-1 domolykót (Leuciscus cephalus), ami korábban csak horgászok zsákmányából volt ismert, továbbá a Nagykunsági-főcsatorna torkolatánál több adult folyami géb (Neogobius fluviatilis) is előkerült. Sallai Zoltán Híreink 2008-3 SUJTÁSOS KÜSZ (ALBURNOIDES BIPUNCTATUS) A ZALA FOLYÓBÓL A Natura 2000-es halfajok magyarországi elterjedésének felmérése kapcsán a Zala folyó hazai szakaszán több helyen is gyűjtöttünk adatokat. 2007. május 28-án Zalalövőnél, a 86-os számú főút hídja alatt, a vízvisszatartó műtárgy alvizén egy adult sujtásos küszt (Alburnoides bipunctatus) sikerült fogunk. A halászatot vízben gázolva, egy kisteljesítményű akkumulátoros halászgéppel végeztük. A halat a meghatározást követően a helyszínen elengedtük. Korábban már több kutató is vizsgálta a folyót, de sujtásos küszt egyikük sem jelzett a Zala vízgyűjtőjéről. A kifogott egyed feltehetőleg az utóbbi évek rendszeres pisztrángtelepítéseivel, potyautasként került a Zalába. Sallai Zoltán TOVÁBB TERJED A TISZÁBAN A TARKA GÉB (PROTERORHINUS MARMORATUS) Miután 2007 nyarán a Bodrog teljes hazai szakaszáról előkerült a tarka géb, feltételezhető volt, hogy a Tiszában is följebb haladt, s a Bodrog torkolata fölött is jelen van. Azt is valószínűsíteni lehetett, hogy a terjedése itt kevésbé gyors, mint a lassú folyású Bodrogban, de erre vonatkozó konkrét adatokkal nem rendelkeztünk. Feltevésünk igazolására 2007. augusztus 8-án gyűjtőutat szerveztünk a Tokaj fölötti Tiszaszakaszra. A faj kimutatásával elsőként Tiszakanyárnál (598-599 fkm) próbálkoztunk, majd a lejjebb eső dombrádi üdülőtelepnél (591-592 fkm), Már Tiszabercel fölött jár a tarka géb (Harka Á. felv.) de eredménytelenül. Végül is Tiszabercel

fölött, a Bel-főcsatorna torkolatánál (569-570 fkm) került elő egy adult példány, bizonyítva, hogy a tarka géb terjedése a Tiszában is folytatódik. Új lelőhelyünk mintegy 25 folyamkilométerrel esik feljebb a Bodrog torkolatától. Harka Ákos, Szepesi Zsolt A FOLYAMI GÉB (NEOGOBIUS FLUVIATLIS) MEGJELENÉSE A SAJÓBAN A Natura 2000-es halfajok monitorozása során 2007. november 6-án a Sajó jobb parti zátonyán, 200 méterrel a kesznyéteni híd felett két adult folyami gébet sikerült fognunk elektromos halászgéppel. A folyami gébek a litorális zóna homokos fövenyéből kerültek elő. A faj hazai terjeszkedésével számos publikáció foglalkozik, nagy vonalakban a tiszai terjeszkedése is ismert, a Sajóból azonban eddig még nem került elő. Lelőhelyünk a Tiszától több mint 10 kilométerre esik, tehát a faj felhatolása a Sajóba megkezdődött, és várhatóan a jövőben tovább folytatódik.

A Sajóból fogott folyami gébek egyike (Sallai Z. felvétele)

Egyelőre azonban – bár az rszághatárig végighalásztuk a nem folyót – másutt találkoztunk vele. A faj további terjesz-kedését célszerű lenne figyelemmel kísérni. A folyami gébek mellett 6 tarka gébet Proterorhinus marmoratus) is fogtunk, ez azonban csak megerősítő adat, mert a fajt Harka és Szepesi már 2004-ben kimutatta a Sajónak erről a szakaszáról. A Sajó Kesznyétennél (Harka Á. felvétele)

Sallai Zoltán

HÍREINK 2008-2 TISZAFÜREDI TANÁCSKOZÁS A TISZA HALAIRÓL

A Magyar Haltani Társaság – a tiszafüredi halas napok egyik programpontjaként – a Tisza-tó fővárosában tartotta 2008. évi előadóülését, amelynek fő témája a tiszai halállomány helyzetének értékelése volt. A tanácskozáson a szakma más, jeles képviselői mellett jelen volt dr. Pintér Károly, az FVM osztályvezetője, a halászati ágazat irányítója, valamint dr. Orosz Sándor, aki a Haltermelők Országos Szövetsége ügyvezetőjeként és az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának alelnökeként két oldalról is érintett e témában.

A tanácskozást dr. Aradi Csaba ökológus, a Tisza-tó kormánybiztosa nyitotta meg, kiemelve a Tiszán folyó ökológiai-természetvédelmi kutatások fontosságát. Ugyanezt hangsúlyozta bevezető előadásában dr. Nagy Sándor Alex, a Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszékének vezetője, aki halfaunánk hasznosítása vonatkozásában a természetvédelmi, halászati és horgászati érdekek összehangolását sürgette, aláhúzva, hogy minden hasznosítás feltétele a halak számára közegül szolgáló, megfelelő mennyiségű és minőségű víz biztosítása. A partiumi dr. Wilhelm Sándor előadásából kitűnt, hogy a probléma nagyon is időszerű, mert a Felső-Tisza romániai vízgyűjtőjén jelenleg A tanácskozás bevezető előadása (Jakab Tibor felvétele) is számos veszélyforrás fenyegeti a vízi élővilágot. Ezek közül legjelentősebbek a színesfémek bányászatával és feldolgozásával kapcsolatos tevékenységek, hiszen számos helyi példa jelzi a nehézfémekkel terhelt vizek faunájának degradálódását. Ezt követően Halasi-Kovács Béla előbb azokat a változásokat vette számba előadásában, amelyek a Tisza-tó fölötti hazai Tisza-szakasz halfaunájában történtek az idők során, majd az Európai Unió által megkövetelt monitorozási feladatokról és a hazai vízminősítési rendszer korszerűsítésének szükségességéről szólt. A záró előadásban dr. Harka Ákos közel 4 évtized kutatási tapasztalatai alapján mutatta be a Tisza-tó halállományát, külön elemezve a gazdaságilag legfontosabb halfajok állományváltozásait, amelyek alapján következtetni lehet az eljövendő állapotokra is. A tanácskozás végkövetkeztetései közül kiemelhető, hogy a Tisza napjainkra lényegében kiheverte a 2000. évi cianidkatasztrófa következményeit, de a vizeink tisztaságáért, a fenyegető veszélyek elhárításáért még nagyon sokat kell tennünk, keresve az együttműködés lehetőségeit a szomszédos országokkal. A Tisza-tóra nézve fontos tanulság, hogy ott nem alkalmazható sem a halastavakon, sem az állandó vizű tározókon szokásos halgazdálkodási gyakorlat. A túlnyomórészt időszakos vízborítású terület egyedi „bánásmódot” kíván, amelyez a folyamatosan végzett haltani kutatás, a halállomány mindenkori állapotának naprakész ismerete adhat alapot. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet a szakemberek, hogy a tározó biológiai értelemben öregedik, egyre kevésbé biztosít a halai számára megfelelő táplálkozó-, ívó- és telelőhelyeket. Áldozni kell tehát ezek megújítására, de ha a szükséges beavatkozások megtörténnek, a Tiszató még évtizedeken át sok örömet szerezhet a vizek és halak szerelmeseinek. Tiszafüred önkormányzata örömmel adott helyet és támogatást a tanácskozás megrendezéséhez, hiszen a Tisza-tó vízminősége és halállománya a térség turizmusa szempontjából alapvető fontosságú. A rendezvény a város vezetői részéről is megkülönböztetett figyelmet kapott: Pintér Erika polgármester asszony, Szűcs István alpolgármester és dr. Baranya Pál jegyző végig jelen volt, s figyelemmel kísérte a tanácskozást.

MAGYAR BUCÓ (ZINGEL ZINGEL) A ZAGYVÁBAN A magyar bucó zagyvabeli előfordulásáról elsőként Herman Ottó adott hírt. Közelebbi lelőhelyként A magyar halászat könyve címmel 1887-ben megjelent munkájában a folyó torkolat körüli szakaszát jelölte meg (p. 646.). Vásárhelyi István A Zagyva halfaunája című, kéziratban ránk maradt dolgozatában – amely valószínűsíthetően az 1960-as évek elején keletkezett – a magyar és német bucó folyóbeli előfordulásáról a következők olvashatók: „Mind kettőt Herman, Vutskits és a Fauna Katalógus is felsorolja. Régebben általánosan el voltak terjedve. Ma azonban csak az Ujszász és Szolnok közötti szakaszról ismerem őket.” Az 1980-as évektől napjainkig több tanulmány is napvilágot látott a Zagyva halairól, bucókról azonban egyik sem tesz említést. Tiszabeli jelenlétük Szolnoknál ismert, ezért alkalmi megjelenésük a Zagyvában feltételezhető volt, de csak a torkolati szakaszon. Bizonyító példány azonban onnan sem került elő, ezért Harka és Sallai Magyarország halfaunája c., 2004-ben kiadott könyvében a bucófajok lelőhelyei között nem szerepel a Zagyva. Meglepetésünkre azonban 2007. augusztus 29-én a torkolattól légvonalban is 40 kilométerre lévő Jászberénynél a fokozottan védett, 100.000 Ft eszmei értékű magyar bucónak egy gyönyörűen fejlett, 31 centiméteres példánya került elő. Irreális lett volna azt feltételezni, hogy a folyóban csupán egyetlen magyar bucó él, ám ha több, akkor mások is észlelhették. S valóban, 2007 végén a horgászok beszámolóit Magyar bucó a Zagyva jászberényi szakaszáról tartalmazó fórumon (Harka Á. felvétele) (www.haldorado. hu) két Zagyvára vonatkozó fogási adatot is találtunk. Az egyiket közreadó Oldal Istvánnal sikerült kapcsolatba lépni, így megtudtuk, hogy 2007. október 30-án a jászberényi lelőhelytől alig néhány kilométerrel lejjebb fekvő Jászteleknél akadt horgára egy kb. 28 centiméteres példány. Szerencsére a hal szája szélébe akadt horgot könnyen ki tudta szabadítani, így azt komoly sérülés nélkül engedhette vissza élőhelyére. Vízügyi értékelés szerint (ktvktvf.zoldhatosag.hu/menu/allapotjelentesek/KOTI-KTVF_ Allapotertekeles_2006.pdf) a Zagyva vízminőségében lényeges változás nem történt az utóbbi években. Ám ha az oldott oxigén koncentrációjának 1991-től 2005-ig terjedően rendelkezésünkre álló adataihoz trendvonalat illesztünk, határozott javulás látszik a folyó Jászberény alatti szakaszán. 14

10 8 6 4 2 2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

0 1991

oldott oxigén (mg/l)

12

Az oxigéntartalom növekedésével egyidejűleg tapasztalható volt néhány veszélyes szennyezőanyag mennyiségének a csökkenése is, ezért feltételezhető, hogy a faj visszatérése mégiscsak a vízminőség javulásának köszönhető. A fogások alapján mindenesetre úgy tűnik, hogy a magyar bucó – ha még ritkaságszámba megy is – újra jelen van a Zagyva Jászberény alatti szakaszán, amelynek vízminősége a Tarna hígító hatása következtében lényegesen kedvezőbb, mint a felső részeké. Szepesi Zsolt, Harka Ákos

A TISZAI INGOLA (EUDONTOMYZON DANFORDI) ÚJABB LELŐHELYEI A TISZÁBAN Úgy tűnik, hogy a tiszai ingola jelenbeli előfordulását még mindig nem ismerjük kellőképpen a hazai Tisza-szakaszon. Első, 1990-ből származó adatát egy halásztól kapott információ alapján Harka jelezte Tiszabecsről, 2000-ben Sallai és Györe fogott bizonyító példányokat Tivadarnál, 2006-ban pedig a Kisar alatti folyószakaszról mutatta ki a lárváját Jakab és Harka. Legújabb lelőhelyeire 2007. szeptember 29-én találtunk rá a Tisza nagyvarsányi és gyürei szakaszán, amelyek a folyás irányában lefelé mintegy 25 km távolságra esnek az eddig legalsóként nyilvántartott Kisar alatti lelőhelytől. A 7 kilowattos elektromos mintavevővel végzett faunisztikai vizsgálat során két adult tiszai ingolát fogtunk. A nagyvarsányi példány egy homokpadról Kifejlett tiszai ingola (Harka Á. felvétele) került elő, ahol a víz kb. 60 cm mély volt, és lassan áramlott. A lelőhely pontos EOV-koordinátái: 893767, 319712. A gyürei példányt egy természetes magaspart mellől, homokos-iszapos aljzatú élőhelyről fogtuk. A vízmélység itt 1,5 méter volt, a víz sebessége közepes. A lelőhely EOV-koordinátái: 890220, 321311. Érdemes lenne a jövőben alaposabban megvizsgálni a Vásárosnamény és Záhony közötti teljes Tisza-szakaszt, mert a fajnak további lelőhelyei lehetnek itt. Halasi-Kovács Béla, Antal László AMURGÉB (PERCCOTTUS GLENII) A BALATONNÁL A Magyarországon 1997-ben kimutatott amurgéb napjainkig csak a Tisza vízrendszeréből volt ismert, Erős és munkatársai azonban 2008. április 22-én a Balaton vízgyűjtőjén megtalálták a faj első dunántúli példányát (cikkük a Halászat jelen számában olvasható.) A hal a Marótvölgyi-csatorna középső, közigazgatásilag Nemesvidhez tartozó, Kisvidnél húzódó szakaszán került elő, amely légvonalban kb. 21 km távolságra esik a Balatontól.

Nászruhás hím amurgéb (Harka Á. felvétele)

2008. június 25-én a Marót-völgyi-csatorna főnyedi szakaszán halászva a fajnak egy újabb adult példányára találtunk. Ez a lelőhely mintegy 8 km távolságra van a Balatontól, EOVkoordinátái: X 513427,1411, Y 144704,0447. Kísérő fajai a nagy dominanciájú lápi póc (Umbra krameri), valamint a vágócsík (Cobitis elongatoides), a réticsík (Misgurnus fossilis) és a csuka (Esox lucius). Általános tapasztalat, hogy azokon az élőhelyeken, ahol az amurgéb megjelenik, a lápi póc visszaszorul, vagy akár el is tűnhet. Sajnos nem ismert olyan módszer, amellyel a baj megelőzhető lenne, de a folyamat időbeli lefutását és a bekövetkező változásokat figyelni kell. Harka Ákos, Megyer Csaba, Bereczki Csaba HÍREINK 2008-1 SIKERES KONFERENCIA A Magyar Haltani Társaság 2007. szeptember 14-15-én a Debreceni Egyetemen rendezte meg a II. Magyar Haltani Konferenciát. A rendezvényen elsősorban faunisztikai, ökológiai, populációbiológiai témájú előadások szerepeltek, de hallhattunk a halászat jogi szabályozásának megoldatlan kérdéseiről is. Minden előadást megbeszélés, értékelés, vita követett, így a rendezvény sikeres fórumává vált a természtesvízi haltani kutatásoknak. SZILVAORRÚ KESZEG (VIMBA VIMBA) AZ EGER-PATAKBAN A szilvaorrú keszeg eredetileg a félsós tengeröblök folyóvizekbe fölvándorló hala volt, amelynek az idők folyamán állandóan édesvízben élő populációi is kialakultak. A magyarországi állományok ez utóbbi csoportba tartoznak. Áramláskedvelő faj, amely a közepes méretű és nagyobb folyók paduczónájától a torkolatig bárhol előfordulhat. Nagyobb állományai rendszerint a márnazóna alsó és a dévérzóna felső határán alakulnak ki, de ez folyónként változhat. A kis folyókban és mellékpatakokban rendszerint csak a befogadó folyóban élő állomány felúszó Fiatal szilvaorrú keszeg (Harka Á. felvétele) ivadékai fordulnak elő. A duzzasztás miatt lelassult folyószakaszokat nem kedveli a szilvaorrú keszeg, így érthető, hogy a Tisza-tó területére eső Tisza-szakaszról már évtizedek óta nem került elő. Éppen ezért jelentett meglepetést, hogy a Tisza-tóba torkolló Eger-patak Borsodivánka feletti alsó szakaszáról 2007. július 27-én a fajnak egy másodnyarasra becsült fiatal példánya került elő. Feltehetőleg egy áradással a Tisza-tó területére sodródott ivadék keresett magának élőhelyet a sóderes medrű, megfelelő sodrással rendelkező patakszakaszon. Szepesi Zsolt, Harka Ákos

HÁROM ÉVTIZED MÚLTÁN ISMÉT ELŐKERÜLT A SUJTÁSOS KÜSZ (ALBURNOIDES BIPUNCTATUS) A CUHAI-BAKONY-ÉRBŐL Amíg az Alpokalja és az Északi-középhegység vidékéről számos lelőhelye ismert a sujtásos küsznek, a Dunántúli-középhegységből eredő vizekben ritkaságnak számít. Csekély számú bakonyi lelőhelyeinek egyikeként a Cuhai-Bakony-eret tartottuk számon, amelynek a bakonybánki, síkságra érkező szakaszán 1976-ban mutatták ki jelenlétét a zirci Bakony Múzeum munkatársai. A 3 évtizede történt első és mindeddig egyetlen észlelést követően a faj nem került elő a patakból, 2007 júniusában azonban a korábbi lelőhelyétől néhány kilométerrel lejjebb fekvő Mezőörsnél ismét sikerült megtalálni. Az újabb észlelés arra mutat, hogy a patak Bakonybánk A Bakony vidékén ritkaság a sujtásos küsz (Harka Á. felvétele) és Mezőörs közötti szakaszán a fajnak egy kicsiny létszámú, de stabil populációja él. Nagy Lajos, Harka Ákos TARKA GÉB (PROTERORHINUS MARMORATUS) A BODROG TELJES HAZAI SZAKASZÁN A Tisza magyarországi szakaszán első ízben 1957-ben, Szegednél mutatták ki a tarka gébet (Berinkey L.). Az észak felé kezdetben lassan, majd egyre gyorsuló ütemben terjeszkedő kis halat 1988-ban Tiszafürednél (Harka Á.), 2000-ben Tiszalöknél (Györe K.) észlelték. Ezt követően a Bodrogba is behatolt, ahol A tarka géb a Bodrog teljes hazai szakaszát meghódította 2003-ban Olaszliszkánál (Harka Ákos felvétele) találtak rá az első példányra (Sallai Z.). További terjedése a lassú folyóban előre látható volt, és ez 2007 júliusában be is bizonyosodott. A Bodrog 9 vizsgált helyszíne közül hétről előkerült a tarka géb, amelynek összesen 39 példányával találkoztunk. A már említett Olaszliszka fölött megtaláltuk Sárazsadánynál és Sárospataknál (8, illetve 10 példány), továbbá Felsőbereckinél, a szlovák határ közelében is (2 példány). Elmondható tehát, hogy 2007-re a spontán terjedő tarka géb a Bodrog teljes hazai szakaszán meghonosodott, s bizonyosra vehető, hogy már Szlovákia területére is átlépett. Harka Ákos, Csipkés Roland