Fejér megye ideiglenes megszállása A móri ütközetvesztésről az első híreket a menekülők hozták a városba, majd a délutáni órákban Perczel is megérkezett. Sietve utasította a tisztviselőket, hogy 280 előfogatot bocsássanak rendelkezésre, részint a hadtest szervezett visszavonulásának biztosítására, részint a Szekulits-dandár felszerelésének elmenekítésére. A 280 kocsi kiállítása megoldhatatlan feladatot jelentett, ezért a megyebizottmány segítségét kérték; december 31-ére a környék falvaiból előfogatokat rendeljenek a városba. Átiratukra csupán reményt keltő választ kaptak.292 A megyebizottmány december 30-án rendkívüli ülés egybehívását határozta el, amelyen a megyeszékhely elhagyása és nem a bizottmány feloszlatása mellett döntöttek. A határozat kiemelte: székhelyüket a körülményekhez képest állandóan változtatják, a tartózkodási helyükön levő bizottmányi tagokkal megyei állandó bizottmányként funkcionálnak. A rendkívüli ülést követően – a levéltárnok, a főadószedő és a várkapitány kivételével – „kik hivataluknál fogva helyhez kötöttek” – a tisztikar és a bizottmány tagjai elhagyták Székesfehérvárt.293 Döntésük okát elsősorban a Perczel-hadtest veresége következtében kialakult feszült helyzetben kell keresnünk. Mór megszállása után a város elfoglalásának veszélye és lehetősége is fennállott, sőt a visszavonulóktól nyert értesülések is azt erősítették meg, hogy a Jelačić-hadtest hamarosan benyomul Székesfehérvárra. Az ütközetvesztés napjának délutánján Perczel Seregélyesre vonult, s a hadtestet követte a tisztikar és a bizottmány is. A megye vezetői azonban mindaddig szándékoztak az említett helységben maradni, míg a császáriak Székesfehérvárt el nem foglalják. Zlinszky alispán Budára küldte a beszedett adókat, majd ő is Csíkváron, Tácon, Soponyán és Abán át Seregélyesre ment. Ellenállásra szólította fel a helységek lakosságát, de útjáról kénytelen volt megállapítani, hogy a felkelés iránti „jó szellem” ellenére különösebb eredményt nem tudott elérni, mert a móri vereség „le220
hangolta” a népet.294 A megyei bizottmány rendkívüli ülésével egy időben tanácskozott a város ideiglenes bizottmánya is. Székesfehérvár forradalmi vezetői ugyancsak elmenekültek, így a rendkívüli helyzet megkövetelte intézkedések megtétele, a közbiztonság fenntartása a december 29-én megalakult bizottmány tagjaira hárul. Azonnal keresték a kapcsolatfelvétel lehetőségét az Országos Honvédelmi Bizottmánnyal, s Kossuthot tájékoztatták a városban lezajlott eseményekről. Délután a visszaérkező futár már hiába hozta az Országos Honvédelmi Bizottmánynak a népfelkelők kiindulását elrendelő parancsát, ugyanis gyakorlati megvalósulását az adott helyzetben kialakult viszonyok lehetetlenné tették, és a meghirdetett népgyűlés megtartására sem kerülhetett sor. Drámaian feszült órákat élt át a polgárság; a fegyvert foghatók – elsősorban az ifjúság – elmenekültek a városból, a környező szőlőhegyekben kerestek menedéket. Az esti órákban már családostul menekültek a polgárok, marháikat elterelték, értéktárgyaikat kocsikra rakták, vagy elrejtették. Így érthető, hogy a város ideiglenes bizottmánya csak rendkívüli erőfeszítések árán teljesíthette a katonai felszerelési eszközök, a ruházat nagy részének Seregélyesre történő szállítását. A visszavonuló Perczel utasításait, szállítási kötelezettségeiket azért sem tudták maradéktalanul teljesíteni, mert „előfogat semmi árért és módon nem szerezhető”, s a megyéből berendelt fogatoknak is csak töredéke jelent meg.295 A városban maradók ellátása is növelte a gondokat. A mészárszékek bezártak, akadozott a húsellátás, az utcák kivilágításához sem volt elegendő mennyiségű olaj. Megnehezítette a városi bizottmány, de a megyebizottmány helyzetét is Batthyány István magatartása, aki nem élt a kormánybiztosok rendkívüli hatalmával. Meg sem kísérelte a félelem elmúltával a parasztság és a polgárság körében elszigetelten jelentkező ellenállók összefogását, hanem az elsők között Pestre menekült. Így Csány utasítására a városba érkező Ámon Ferenc a törvényhatóság vezetőinek hathatós támogatása nélkül látott hozzá a gerillacsapatok, az ellenállás megszervezéséhez. 221
Pátka környékén kezdte meg társaival – Sasku Károllyal és Fekete Jánossal – a szabadcsapatok toborzását. A környék vadászai lelkesen csatlakoztak az ellenállókhoz. Kezdeti sikerekről számolhatott be Sasku Csányhoz írt jelentésében: „Reménység van, hogy jó guerillácska álland össze.” Azonban a Velencei-tó északi partján levő helységek népének lelkesedése önmagában – képzett, forradalmi vezetők hiányában – nem jelentette és nem is jelenthette a népfelkelés eredményességét. Különösen abban a helyzetben nem, amikor – Sasku értesülése szerint – a népfelkelés kormánybiztosa addig kérte a felkelés meghirdetésének elhalasztását, amíg vissza nem érkezik Pestről. A Jelačić-hadtest előnyomulása pedig meghiúsított mindenféle elképzelést. A Móron állomásozó császári csapatok előőrsei 1849. január 1-jén a fehérvári és a lovasberényi úton is feltűntek. Sárkeresztes helység lakosságát zab, kenyér beadására kötelezték. Ellenállás esetén felgyújtással fenyegették meg a községet. Csákberénybe is bevonult egy lovascsapat, s alkonyatkor gyalogság vonult Zámolyra. Az ellenség elől a zámolyiak szekerekre rakták gabonájukat és elmenekültek, erre a pátkaiak nagy része is elhagyta faluját.296 Január 2-án három verebi lakos azzal a hírrel érkezett a városba, hogy a környékbeliek készek Székesfehérvár polgárainak segítségére sietni. Vereben azt hallották, hogy az ellenség rabol a városban. Székesfehérvár vezetői a forradalom és a szabadság ügyéért véráldozatra is kész verebiek előtt kijelentették: a népfelkelés a jelenlegi körülmények között céltalan, s „békével” hazautasították őket.297 Pedig a kapcsolatok felvétele a vidék parasztságával, az ellenállás megszervezése lett volna a város vezetőinek egyik legfontosabb feladata, különösen abban a helyzetben, amikor napok, esetleg órák kérdése volt, hogy a megszálló erők birtokukba veszik a várost. Az ideiglenes bizottmány e feladat betöltésére alkalmatlannak bizonyult. Ámon igen találóan jellemezte magatartásukat; január 3-án délelőtt Fehérváron is elkövetett minden tőle telhetőt a felkelés sikere, a városhoz közeledő osztrák megszálló alakulat betörésének megakadályozása érdekében. A magisztrátus 222
nem osztotta Ámon véleményét, „végképp elsüllyedt a köznapiság lápjában, minden szónak az a vége, hogy az ellentállás által a város biztonsága veszélyeztetik, ma, vagy holnap a világ azon botrányt is látni fogja, hogy Nugent és Petricsevics 4000 rongyos Kraini nemzetőrrel Székesfehérváron bántatlanul tanyázand, hacsak a megyei nép valamire nem leend határozható.”298 Csány személyes megbízottja – 1848 decemberéig Székesfehérvár tanácsának aljegyzője, a megyebizottmány tagja – magatartásával, a népfelkelők szervezésével akart eredményeket elérni. A „köznapiság”, a konfliktusok sem riasztották el; a megyebizottmány Abán tanácskozó tagjait aktívabb tevékenységre szólította fel. Társát, Sasku Károlyt pedig Csákvárra rendelte, hogy a vidéki „raubsüczöket” gerillacsapatba egyesítse. Január 3-án értesítették a bizottmányt, hogy az ellenség Csór felől Székesfehérvárhoz közeledik. A város vezetői közül délután 3 órakor 25-en gyűltek össze, hogy a szükséges intézkedésekről tanácskozzanak. Azonban a délutáni órákra a város egy részét közel 1500 főnyi császári katonaság szállta meg. Báró Petrichevich Horváth János császári ezredes, a megszálló erők parancsnoka, magához rendelte a város bíráját és a szállásmestert. Az ideiglenes bizottmány tanácskozáson megjelent tagjainak határozata értelmében Orsetti József, Fanta Károly és Lintzer Vilmos tárgyaltak az ezredessel, aki tudatta velük, hogy a Vásártér környékén levő házakban – házanként legalább 15 fő! – szállásolja el katonáit, a lovasságot pedig a szénaraktár közelében vonja össze. Petrichevich a „Három Szerecsenhez” fogadóban rendeztette be szállását.299 A megszálló erők elhelyezéséből kiderült, az ezredes nem vélte elegendőnek egysége katonai erejét a város egészének, de még a kulcsfontosságú belvárosnak, a stratégiailag fontos útvonalaknak a megszállásához sem. Az ideiglenes bizottmányt nem oszlatta fel, így az fegyverben tarthatta nemzetőreit, sőt az őrjáratok megerősítésére is sor került. Egyelőre futárszolgálat, illetve küldöttek útján tartották fenn a kapcsolatot a katonasággal. 223
Petrichevich tájékozódott a polgárság hangulatáról, s az erőszakos fellépések mellőzésével akarta a kedvező időpontot kivárni, amikor a polgárság – főleg az iparosok és a földművesek – ellenállásának megfékezésével befejezheti a szabad királyi város megszállását. Egysége harcerejének fokozása érdekében 300-400 pár csizma elkészítésére kötelezte a mesterembereket, a puskaműveseknél levő fegyvereket beszedette, de a felfegyverzett polgárokat már nem szólította fel fegyvereik leadására. Csupán katonáinak adta ki a parancsot, hogy az utcákon fegyverrel közlekedőket fegyverezzék le. A város küldöttsége még ezzel az intézkedéssel is szembeszállt, és a puskaművesektől elvett fegyverek visszaadását követelte. Sőt, a bizottság ülésén a nyílt ellenállás gondolata is felvetődött, nevezetesen: az ezredestől érkezett német nyelvű rendeleteket felbontatlanul akarták visszaküldeni. Ez esetben vállalják a konfrontációt, vagy az ellenállás lehetséges módozatait keresve kompromisszumot kötnek. Az utóbbi lehetőség mellett döntöttek, de döntésük igazát keresve leszögezték, hogy „a város törvényeinek értelmében csak a magyar kormánytól fogadhat el rendeletet [az ideiglenes bizottmány] mégis, mivel a katonai erőnek engedni kénytelen e város, hogy a nagyobb veszély elő ne idéztessék, a kívánt 300 pár csizma kiállítása… elrendeltetett”.300 Vállalta a bizottság a kompromisszumot még akkor is, ha a lakosság és a császáriak között az ellentétek elmélyültek, mert „őfelsége katonái” a kocsmákban a magyar minisztériumot, a város vezetőit és polgárait becsmérlő dalokat énekeltek. S abban a feszült helyzetben is, amikor olyan hírek keltek szárnyra, hogy január 4-én éjszaka népfelkelő csapatok támadják meg a városban levő katonaságot, a Rácvárosban lakók pedig támogatásukról biztosították a népfelkelőket. A város katonai parancsnoka fel is készült a támadásra, csapatait ki akarta vonni a városból, hogy „kinn a síkon vegye fel a harcot a kóborló csapatokkal”.301 Természetesen a császári ezredes katonai okok miatt készült elhagyni a várost, mert a polgárság és az irreguláris csapatok esetleges összehangolt támadása szétzúzással fenyegette a viszonylag csekély erőt képviselő 224
egységet. A népfelkelők várt támadása elmaradt, de – miután a Jelačić-hadtest elhagyta a megye északi területeit, s csupán a gyenge helyőrségi alakulatok maradtak a megyében – a parasztság fegyveres ellenállása egyre fenyegetőbb méreteket öltött. Petrichevich különítményének helyzetét a veszprémi népfelkelők is veszélyeztették. Veszprémbe egy 30-40 huszárból és közel 100 felkelőből álló szabadcsapat tört be. A városban azonnal megkezdték a toborzást, a polgárokat pedig fellázították. Aka és Súr térségében a kaszával gyülekező parasztok már Windisch-Grätzet is nyugtalanították. A Bakony erdeiben megerősödött a népfelkelők tevékenysége; az osztrák csapatmozdulatok megfigyelésére kisebb csoportokat, hírnököket rendeltek a falvakba, s a hírszerzéssel egy időben a helységeket csatlakozásra bírták. Fejér megyében Csákvár környékét tartották felügyeletük alatt a népfelkelők. Sasku erőfeszítése tehát eredményesnek bizonyult. Fenyegető közelségükkel veszélyeztették a Bicskén állomásozó császári önkéntes zászlóalj helyzetét. Obermüller őrnagy zászlóalja hiányosan felfegyverzett, részben kiképzetlen századokból állt. Védelemre rendezkedtek be; a Csákvárra és Lovasberénybe vezető utak kijáratát egy század biztosította. Az osztrák főerők hátában kibontakozó ellenállás felszámolására Győrből egy lovasszázadot rendeltek Fejér és Veszprém megyébe. A lovasszázad a gerillák felmorzsolásán kívül biztosította az utánpótlás szempontjából oly fontos Mészáros utat. Székesfehérvár katonai parancsnokára az a feladat hárult, hogy Móron és Kisbéren át teremtse meg az összeköttetést a Győrből kivezényelt századdal. Mór körzetének biztosítása a móri ütközet nagyszámú császári sebesültjének biztonsága szempontjából is fontos volt.302 A székesfehérvári helyőrség január első napjaiban még nem volt abban a helyzetben, hogy erősítést küldjön Mórra. Elsősorban a város lakóinak magatartása késztette arra az ezredest, hogy ne ossza meg erőit. Ugyanakkor a környező helységek – Pákozd, Keresztes – lakóinak „megfékezésére” katonaságot kellett bevetni. Aba környékén pedig a megyebizottmány meghirdette a népfelkelést, csak Csány utasítására 225
vártak, hogy a „népfelkelésre helységenként felkészült nép kinek a parancsnoksága alatt” induljon harcba.303 A város polgárainak növekvő ellenállását bizonyította a Windisch-Grätzhez siető Fiáth Ferenc báró foglyul ejtése. Az aulikus földbirtokost Petrichevich közvetítésével a főhadiszállásra rendelték. A Vörösberényben tartózkodó Fiáth egyébként azon ellenforradalmi politikusokhoz tartozott, akik 1848 márciusát megelőzően a konzervatívok szószólói voltak, és a forradalom után csak a kedvező pillanatot várták az uralkodó iránti hűségük ismételt bebizonyítására. A forradalmi nemzettel való szembenállását nagymértékben fokozta nagybátyjának, gróf Lamberg Ferenc altábornagynak a meggyilkolása. Január 5-én a császárhű birtokos kasznárja társaságában lóra ült, hogy I. Ferenc József magyarországi teljhatalmú megbízottjának utasítására Székesfehérvárra siessen. A városban kialakult helyzetet nem ismerő Fiáthot, a Pappenberger szűcsmester által vezetett felfegyverzett nemzetőrök elfogták, és a városházán tartózkodó bizottmány tagjainak átadták. Az éjszaka leple alatt érkezőkről, Fiáthnak az osztrákokkal kialakult kapcsolatáról az őrjáratra kirendelt nemzetőrök időben értesültek. Fiáth császári biztossá történt kinevezésének híre városszerte elterjedt. A bizottmány január 6-án hajnalban tárgyalta az ügyet. Kihallgatták az ellenforradalmi politikust, s úgy döntöttek, hogy két képviselő az Abán tartózkodó megyebizottmánynak adja át Fiáth Ferencet. Eltávolítását a városból az erőegyensúly eltolódása tette szükségessé. A reggeli órákban a császáriak hozzákezdtek a belváros megszállásához is. Január 4-én éjszaka a népfelkelők várt támadása elmaradt, s Petrichevich nyomban cselekedett; a negyedmestereket a fegyverek beszedésére utasította, katonáinak házkutatásra adott parancsot. Az így kialakult helyzetben, amikor a megszállók korlátlan hatalma alá került a város, Fiáth nem maradhatott az ideiglenes bizottmány foglya. A megyei bizottmány Abán tartózkodó tagjaiból alakult törvényszék ítélete alapján a hazaárulót a Debrecenbe menekült Or226
szágos Honvédelmi Bizottmánynak akarták átadni, de a nemzetőrök csak Kálozig vihették, amikor a Székesfehérvárról megérkező lovasszázad Kliment kapitány vezetésével kiszabadította Fiáthot. Petrichevich a város ideiglenes bizottmányát feloszlatta, tagjait letartóztatta, majd a tanács megalakítására adott utasítást. Megszervezte a katonai őrjáratokat, az elmenekült tisztviselőket visszatérésre kötelezte, a hivatalaikat el nem foglalókat árulónak nyilvánította, és vagyonuk lefoglalására adott parancsot. A megtorlástól rettegő polgárok ismét a szőlőhegyekbe menekültek. Január 7-én Székesfehérvár megszállása befejeződött, és a császári ezredes átvette a közigazgatás felügyeletét. Az ideiglenes bizottmányban felülkerekedtek az opportunista erők. A feloszlatásukat elrendelő parancs átvétele után hűségnyilatkozatukat is megfogalmazták. „A bizottmány… őfelségének, a magyar királynak mindenkor hű jobbágya lévén, a zendülési kamarillának eszközéül magát nem használtatta.”304 Székesfehérvár bizottmányának felszámolását követően a közgyűlések beszüntetésére is sor került. A katonai felügyelet alá helyezett tanács vette át a közigazgatási teendők ellátását. A városparancsnok szigorúan meghagyta „az oda nem tartozók” – az ideiglenes bizottmány tagjai és a képviselők – kizárását. Január 7én a délutáni órákban 15 tisztviselő már meg is kezdte munkáját. Ismételten felszólították a polgármestert, a bírót, a főjegyzőt, a tanácsnokokat és az alügyészt, hogy haladéktalanul térjenek vissza a városba. Hadhalmy visszatéréséig a rangidős tanácsnokot, Baur Györgyöt bízták meg a polgármesteri feladatok ellátásával. A tanács feladatainak meghatározásában kiemelt helyen szerepelt az élelmezés és beszállásolás problémáinak megszüntetése, az adók behajtásának gyors végrehajtása. Az elmenekült tisztviselők jelentős részének visszatértekor a tanács megfogalmazta hűségnyilatkozatát. Figyelmet érdemel, hogy Petrichevich a magisztrátus vezetőinek jelenlétében újabb hűségnyilatkozatot követelt; a bizottmányét jogilag nem tartotta elfogadhatónak, mert azt a város ideiglenes, s nem állandó testü227
letének tagjai írták alá. A hűségnyilatkozat tartalmazta ugyan a „feltétlen” kifejezést, de annak értelmezését is meghatározták: „…a feltétlen szót őfelsége… akkép méltóztassék értelmezni, hogy a hazát az ország törvényei szerint fogja… kormányozni.”305 Tehát a 48-as törvények elismerése, a forradalom, a polgári átalakulás vívmányainak védelme cseng ki a szuronyok segítségével kikényszerített nyilatkozatból. A hűségnyilatkozat megfogalmazását követően sem beszélhetünk az ellentétek megszűnéséről, mert a szőlőkbe menekültek présházaik feltörésének és kifosztásának megakadályozása érdekében a polgári őrjáratok megerősítését kérték. Gilly János főhegybíró tárgyalt a város katonai parancsnokával, aki csak abban az esetben járult hozzá az őrjáratok megerősítéséhez, ha a „patrolozás ürügye alatt csoportosulásokra” nem kerül sor, „a katonaság megtámadása nem fog bekövetkezni”.306 Az egyre fokozódó katonai terhek látszólagos csökkentése, a mindennapossá lett összetűzések elkerülése, a fegyelem megszilárdítása vezérelte a katonai parancsnokságot, amikor a laktanyában akart két vadászszázadot elhelyezni. Mór, Lepsény és Palota felé vezető utak felügyeletére katonai őrházakat vett igénybe. A vadászszázadok összevonására nem kerülhetett sor, mert a laktanyát már korábban katonai kórházzá alakították át. A városi tanácshoz érkező újabb parancs a „középtanoda” épületének katonai célokra történő berendezését sürgette. A tanács pedig a napról napra növekvő kiadások fedezésére kölcsön felvételére kényszerült.307 A forradalmat, a nemzet szabadságküzdelmét vérbe fojtani akaró császáriak részben az erőszak, a korlátlan katonai hatalom, részben a tudatos megtévesztés eszközével éltek a megszállt területeken. Ezt a kettősséget fejezte ki Petrichevich „Figyelmeztetés!" című felhívása is. „Hagyjon fel minden… honpolgár a fegyverforgatással, hagyjon fel a politikával! Vegyék a honpolgárok szívesen ezen tiszta szívből eredő figyelmeztetésemet…, mert a 228
katonaság… a béke, a nyugalom, a közjólét szellemében és érdekében jár el.”308 Természetesen a polgárok jelentős része már megismerte a „tiszta szívből eredő figyelmeztetés” lényegét; a kihallgatásokat, a bebörtönzéseket s a császáriak eljárásait leginkább kifejező statáriális bíróságokat. Petrichevich felhívásával azonos időben jelent meg a fehérvári utcákon gróf Wrbna altábornagynak, a budai katonai kerület parancsnokának proklamációja, amelyben az ostromállapot bevezetését tudatta. Feloszlatta a nemzetőrségeket, gyülekezési tilalmat rendelt el, s a császáriak hatáskörébe utalta az útlevelek kiállítását, érvényesítését és láttamozását is.309 A császári altábornagy személyes utasítására január 2-án tartóztatták le a bicskei római katolikus lelkészt, Neumann (Barsi) Józsefet, aki 1846-tól látta el a mezővárosban a hívek lelki gondozását. A helység földesura s egyben a kegyúri jogokat is gyakorló Batthyány Kázmér felkarolta a művelt és a politika iránt is fogékony lelkészt. Neumann József 1848 tavaszától a helyi közélet egyik meghatározó személyiségévé vált, I. Ferenc József trónrakerülését, a császáriak decemberi támadását követően radiklális politikai nézeteit hírlapokban is publikálta. A szabadságharc leverését követően 20 évi várfogságra ítélték, 1856 nyarán amnesztiával szabadult.310 A város megszállását, a tanács tagjainak kinevezését követően fogott hozzá Petrichevich a megyebizottmány hűségnyilatkozatának kierőszakolásához. Már január 7-én felvette a kapcsolatot az alispánokkal, elsősorban a „jó szellemű”-nek bizonyult Zlinszky Istvánnal. Szavatolta az elmenekültek személyi biztonságát, a tisztikar tagjait is visszatérésre kötelezte, hogy I. Ferenc József nevében átvegyék a megye közigazgatását. A bizottmány Sárbogárdon tartózkodó képviselői (január 5-én Abáról Sárbogárdra menekültek) január 7-én megtartott ülésükön feloszlatták a testületet; „tagjai összesen és egyenként utasíttatnak, hogy hivatalos működéseiket jelen rendelet vételével azonnal megszüntessék.”311 229
A bizottmány feloszlatásának okai között feltétlenül meg kell említenünk az ország általános helyzetét; azt, hogy Pest-Budát, az ország székvárosát harc nélkül feladták, az Országos Honvédelmi Bizottmány és az országgyűlés Debrecenbe menekült, s a Dunántúl jelentős részét megszállva tartották a császáriak. A megye északi területe, a móri és a Mészáros út térsége az osztrák csapatok felügyelete alá került. Elfoglalták Székesfehérvárt, s a törvényhatóság más vidékein is súlyosbodott a helyzet. A bizottmány „szabadon és függetlenül” már nem láthatta el feladatait, de a határozatot a megszállók azon tudatosan megtévesztő gyakorlata is befolyásolta, amely e testülettől követelte a hűségnyilatkozatot. A bizottmány döntéséről értesülő Petrichevich sietett is kijelenteni, hogy az „a pártütő főnökök zsarnok hatalmaskodásuk benyomása alatt eredett, érvénytelen lévén, annak semmi törvényes következtetést tulajdonítani teljességgel nem lehet”. Tehát az ezredes számára primér fontosságú volt a bizottmánynak, mint törvényes hatóságnak a funkcionálása, hogy azt az ellenforradalom törekvéseinek és céljainak alávethesse. Január 13-ára a megyeháza nagytermébe rendelte a bizottmány, a tisztikar és a községi elöljáróságok tagjait. A délelőtt 10 órakor kezdődő ülésen megjelentekkel tudatta célját is, azt, hogy feltétlen hűségnyilatkozatot követel. Az igen feszült politikai légkörben zajló ülésen – többen az ellenállás lehetőségét is fölvetették – megfogalmazott nyilatkozat, a város hűségnyilatkozatához hasonlóan, nem a feltétlen behódolást tükrözte: „Ő császári, királyi felségének dicsően országlott elődei iránt, a hazai törvények értelmében e megye mindenkor tántoríthatatlan hűséggel viseltetett. Úgy mi is őcsászári, királyi felsége Ferenc József, mint a pragmatica sanctio értelmében urunk és királyunk iránt tántoríthatatlan hűségünket és hódolatunkat fennálló törvényeink értelmében ezennel ünnepélyesen kijelentjük, azon teljes és benső meggyőződéssel, hogy őcsászári, királyi felsége hazánkat törvényeink szerint fogja kormányozni.” A megyeháza előtti téren felsorakozott gyalogság és tüzérség 230
fenyegetésétől megrettent bizottmány nyilatkozatával Petrichevich nem volt megelégedve, mert annak általa kifogásolt része – Ferenc József „elődei iránt a hazai törvények értelmében e megye mindenkor tántoríthatatlan hűséggel viseltetett” – az uralkodót ellenségnek tekintette. A fentieket már csak azért sem fogalmazhatta meg a bizottmány – vélekedett az ezredes –, mert az elmúlt hónapokban szembeszállva a király akaratával a „forradalmi párt” utasításait és rendeleteit teljesítette. A hűségnyilatkozat aláírása után a császári ezredes feloszlatta a bizottmányt. Katonai felügyelet alá helyezte a megyei adminisztrációt is, és rendkívüli állapotot léptetett életbe. A katonaság ellátása, az adók behajtása, az uralkodói manifesztumok kihirdetése a tevékenységét megkezdő tisztikar feladata volt. Rögtönítélő törvényszék elé állíttatta Petrichevich mindazokat, akik a népet felkelésre ösztönzték, megtámadták a császáriakat és I. Ferenc József ellen izgató, lázító beszédeket tartottak. Utasítást adott a megyei klubok, kaszinók, egyletek bezárására. Az Országos Honvédelmi Bizottmány által lefoglalt javakat felmentette a zár alól. Ugyanakkor szigorúan ellenőriztette a törvényhatóság pénztárainak kezelését és felhasználását. Az említett eszközök segítségével kísérelte meg szétzúzni a szabadságharc politikai és gazdasági erőtartalékait.312 Windisch-Grätz tábornagy, az osztrák hadsereg főparancsnoka január 17-én nevezte ki Fejér megye és Székesfehérvár szabad királyi város ideiglenes császári és királyi biztosává a Tolna megyei, konzervatív politikai nézeteiről ismert középbirtokost, Gyulai Gaál Edét. A teljhatalommal felruházott császári biztos elsődleges feladata a közigazgatás és az igazságszolgáltatás átszervezése volt. A hivatalok forradalmi szellemű tagjait fölcserélte az aulikus, az ellenforradalom célkitűzéseit kiszolgáló tisztviselőkkel. Közjogi és politikai természetű kérdésekben közvetlenül Windisch-Grätztől kapta az utasításokat. Fejér megyében a Habsburghatalom kiépítése érdekében kérhette – és kérte is – a katonai hatóságok támogatását. A megyeszékhelyre érkező Gyulai Gaál haladéktalanul mun231
kához látott. A katonai parancsnokságtól átvette a közigazgatás irányítását, az adminisztráció átszervezését. Megerősítette Petrichevich korábbi utasításait, ismételten elrendelte a bizottmányok tevékenységének azonnali beszüntetését. Felszólította a községek elöljáróit, hogy I. Ferenc József iránti „hódolatukat és tántoríthatatlan” hűségüket fogalmazzák meg. A csendháborításokért is a helységek vezetőit tette felelőssé. A közigazgatás és az igazságszolgáltatás átszervezésében a megye alispánjai támogatták. Zlinszkyt a belügyek irányításával, rendelkezéseinek végrehajtásával, a pénztárak és az adók beszedésének felügyeletével bízta meg. A kiadások felülvizsgálata az alispán elnöklete alatt működő gazdasági választmány feladata volt, de a jelentősebb, a rendkívüli kiadások feletti döntés jogát a császári biztos magának tartotta fenn. Cserna másodalispán a törvényszék munkájának vezetésére kapott megbízást. Az igazságszolgáltatás legfőbb megyei fórumának hatáskörébe tartoztak a büntető-, a polgári- és a csődperek mellett a betáblázások, a nemességigazolások, a bírói zár iránti kérdések és az ügyvédi megbízások, meghatalmazások. A megyei törvényszék hetente több alkalommal ülésezett. Gaál Ede a bizottmány által megválasztott ülnököket felmentette, helyükre táblabírákat nevezett ki, akik az igazságszolgáltatás munkájában vettek részt. Segítették a feladatok ellátását a számvevő, az ügyészi hivatal tagjai, a fő- és alszolgabírák. A befejezett, a még tárgyalást igénylő büntető- és polgári perekről szóló jelentés elkészítése az ügyészi hivatal feladata volt. Az árvaügyek kezelésével megbízott választmány elnökévé a megyei konzervatívok egyik prominens képviselőjét, Bajzáth György királyi tanácsost nevezte ki. A közbiztonság fokozott felügyeletével a „közbátorsági” biztosokat bízta meg. Személycserékre került sor a város közigazgatásában is. A tisztikar tagjainak névsorából töröltette mindazokat, akik még a magyar seregben harcoltak a megszálló erők ellen.313 Hatályon kívül helyezte az utolsó rendi országgyűlésen a megyék és a városok közigazgatásáról szóló törvénycikkeket. Székesfehérvár ese232
tében csak részben állította vissza az 1848 előtti testületeket, hiszen a választott polgárok intézményét száműzte a közigazgatásból. Csupán 12 képviselő vett részt a vegyes tanácsi üléseken. A megye irányításából kizárta a közgyűléseket, és az alispáni hivatal is csak végrehajtó szerepet töltött be. A császári biztos rendeleti úton kormányozta a megyei és a városi törvényhatóságot. Jelentős mértékben támogatták a földbirtokosok, az egyházmegye vezetői, valamint azok a nemesi származású értelmiségiek, akik a forradalmi átalakulást követően nem kaptak helyet a bizottmányban és a tisztikarban. Heringh Ignác személye az utóbb elmondottakat igazolja. 1848 márciusát megelőzően a lovasberényi uradalom ügyvédjeként rendszeresen jelen volt a megyegyűléseken, sőt a pesti forradalmi események után egybehívott kisgyűlések tanácskozásain is részt vett, azonban a megyebizottmány és a testület mellett működő bizottságok, választmányok nem választották tagjaik sorába a konzervatív Czirákyak „ügyviselőjét”. Gyulai Gaál Ede mellett a forradalmárok lefoglalt javainak felügyelőjeként kezdte meg tevékenységét. Személyesen irányította Batthyány Lajos, Batthyány Kázmér, Madarász László, Salamon Lajos, Fiáth István birtokainak zár alá vételét.314 Heringh mögött nem maradtak el a megyebizottmány egyes tagjai sem, gróf Esterházy László sárosdi és gróf Győry László perkátai földesúr a törvényszéken ítélkezett. Az egyházmegye vezetői közül főként Farkas Ferenc nagyprépost és Farkas Imre kanonok bizonyította hűségét. A közigazgatás átszervezése után a lakossághoz intézett proklamációjában a császári és királyi biztos nyíltan fölfedte célját, a forradalmi erők és törekvések szétzúzását. „A fejedelem iránti hűségemben és hazám iránti szeretetemben... a netalán felmerülő ellentörekvéseknek a fenyítő igazság súlya alá helyezésére mindig elegendő indokot fogok találni. Teljesítsék hű alattvalói kötelességüket, seregeljenek mindnyájan egy szívvel-lélekkel a trón körül! Oltalom a híveknek, bocsánat a megtérőknek, végveszély a pártütőknek!”315 – így fejezte be a néphez intézett felhívását. Az 233
osztrákellenes hangulat felszámolása érdekében a honvédsereg szétverésének hírét terjesztették a császárpártiak. A „dynasticus zsarnokok” hatalmába került megye népének szabadságát és szabadságszeretetét álhírekkel nem lehetett megtörni. Különösen akkor nem, amikor egyre többen keltek át a Dunán, és csatlakoztak a honvédalakulatokhoz. Sallay Pál sárbogárdi református tanító február elején Kossuth kérésére vállalkozott arra, hogy rendszeresen beszámol a nép hangulatáról, és a megye déli területein megkezdi az ellenállók összefogását, felveszi a küzdelmet a „schwarzgelb” érzelmű tisztviselőkkel.316 Gaál Ede első intézkedései között szerepelt az Országos Honvédelmi Bizottmány rendeleteinek összegyűjtése és megsemmisítése. A feladat teljesítésére a járási tisztikar kapott parancsot. A községek szigorú figyelmeztetésben részesültek; csak azon proklamációnak engedelmeskedjenek, amelyeket az uralkodó vagy az általa megbízott hivatalnokok adtak ki. A középületekre pedig felkerült a császári kétfejű sas „szívében Magyarország címerével”.317 A statárium, a katonai megszállás ellenére a nép ellenállását még időlegesen sem lehetett megtörni. Nem teljesítették a császári biztos utasításait Füle, Csősz és Tác helységek elöljárói. Többszöri felszólításra sem adták át az Országos Honvédelmi Bizottmány rendeleteit. A fegyverek beadásának megtagadása, elrejtésük mindennapos volt a megyében. Esetenként katonaságot kellett kivezényelni a lakosság ellenállásának megtörésére. Január 25-én Iszkaszentgyörgyre és Csórra indult egy alakulat, hogy beszedjék az elrejtett fegyvereket.318 Érd mezőváros elöljárói a parasztok ellenállása láttán az alispáni hivataltól kértek segítséget. Eredménytelennek bizonyult a székesfehérvári katonai parancsnokság és a császári biztos szigorú utasítása is. A lakosok jelentős része nyíltan megtagadta a hűségnyilatkozatot. A mezőváros bíráját, aki nem zárkózott el a hűségeskü aláírásától életveszélyesen megfenyegették. Az elöljárók tehát nem tudták biztosítani a „törvényes” rendet és nyugalmat. A Podhorszky szolgabíró kerületében fekvő 234
helységek is szembeszálltak. Az adonyiak és a dunapenteleiek sem nyilatkoztak. A dunapenteleiek azzal érveltek, „minek az írásbeli hódolat, ha már úgy is meghódították a megyét fegyverrel”. Hercegfalva és Rácalmás helységek pedig feltételekhez kötötték hűségüket. Csak abban az esetben ismerik el Ferenc József „királyi herceget” uralkodónak, ha megkoronáztatja magát. A rácalmásiak azt is követelték, hogy I. Ferenc József előbb esküdjön fel a magyar alkotmányra és az 1848. évi törvényekre. A négy helység vezetői a szolgabíró előtt kijelentették, ők hajlandók feltételek nélkül hűséget fogadni, de félnek a nép bosszújától.319 Elsősorban a falvakban és a mezővárosokban éltek elevenen az ellenállás csírái. A Habsburg-ellenes politikai hangulat összekapcsolódott az antifeudális követelésekkel, úgyhogy a közbiztonság helyreállítása, az elégedetlenség megfékezése szükségessé tette a székesfehérvári helyőrség megerősítését is. A megye megszállásának első hónapjaiban nemcsak a hűségnyilatkozat késztette ellenállásra a települések lakosságát, hanem az állandóan fokozódó katonai terhek is, amelyek nemegyszer visszaélések sorozatával párosultak. A megszállóknak és az őket kiszolgáló tisztviselőknek állandóan számolniuk kellett a nép most még elszigetelten jelentkező ellenállásával. A közbiztonság helyreállítására Érdre és Ercsibe kirendelt szolgabíró betiltotta ugyan a nád- és erdőpusztításokat, de az érdiek Pálinkás István és Tolnai Vince vezetésével szembefordultak a kerület elöljárójával. Pálinkás és Tolnai kijelentették, hogy Jelačić az erdőt nekik ígérte, a favágást is engedélyezte, sőt az erről szóló iratok a bírónál megtalálhatók. A szolgabíró utasítására az érdiek vezetőit nem sikerült letartóztatni. A Tolnai házában együttlevő csoport ki is jelentette: őket többé a megye el nem fogja, mert mindig együtt lesznek és magukat védelmezni fogják. Győry szolgabíró azonnal karhatalom kirendelését kérte, s az érdiek mozgalmának méreteit látva meg sem kísérelte a császári manifesztumok és proklamációk kihirdetését.320 A katonai terhek növekedése is az ellenállás irányába hatott. 235
Székesfehérvárott a katonatartás ellen panaszkodtak a Zámolyi és a Királykút utcai lakosok. A tanács érdemben nem foglalkozott panaszukkal, de nem is foglalkozhatott, mert a város katonai parancsnokának hatáskörébe tartoztak az élelmezéssel, elszállásolással kapcsolatos vitás kérdések. A magisztrátus is súlyos anyagi gondokkal küzdött. Viselte a katonai kórház költségeit, holott az 1848 szeptemberében létesült intézet fenntartását a kormány vállalta. Korábban a városban levő beteg, sebesült katonákat a budai katonai főkórházban kezelték, s helyben csupán egy, a gyengélkedők részére fenntartott szoba volt. A kórházi költségek elengedését az indokolta, hogy a közigazgatással összefüggő kiadásokat csak kölcsönökkel tudták biztosítani. Végül a császári biztos közölte a tanáccsal, hogy a katonai kórház kiadásait mindaddig, amíg az ügyben felsőbb helyről utasítás nem érkezik, a házipénztárból kötelesek biztosítani. Gyulai Gaál „megnyugtatásul” közölte, a kiadásokat beszámítja a hadiadóba. Ugyancsak tiltakozásra kényszerült a tanács, amikor 500 mázsa széna szállítására kapott utasítást. Sérelmesnek tartották azt a gyakorlatot is, hogy az előfogatokat nemcsak a megyében vették igénybe, de többször voltak kénytelenek más törvényhatóságok – Buda, Pest, Győr és Veszprém – területére is szállításokat teljesíteni. A császáriak részére készült 472 pár lábbeli elkészítésének költségeit ismételten a város biztosította. A csizmadiák, a német és magyar vargák a budai parancsnokság rendeletére naponta 150 pár bakancsot készítettek. A mesterembereket minden más jellegű munka alól mentesítették, biztosították a folyamatos termeléshez az alapanyagot, s munkadíjukat is pontosan meghatározták.321 A fontosabb útvonalak mentén fekvő helységek lakóit az átvonuló csapattestek rettegésben tartották, követeléseikkel szemben tehetetlennek bizonyult a parasztság. A Kisbéren állomásozó császári egység Kronenberg őrnagy parancsára kenyeret, zabot és szénát rekvirált a móriaktól. A mezőváros terhei igen súlyosak voltak. A rekvirálást követően a főszolgabíró Petrichevich ezredeshez fordult. Kérte, hogy a móriakat mentse föl a más megyé236
ben levő katonaság ellátásának terhe alól. Székesfehérvár katonai parancsnoka azonban nem a rekvirálások, a visszaélések megakadályozásáról intézkedett, hanem a lakosok „megnyugtatására” közölte; a katonaság csak a megye tudtával hajthatja végre a foglalásokat. A móri ütközet sebesültjeinek ellátása is a mezőváros feladata volt. A katonai kórház parancsnoka az osztrák sebesülteket elszállíttatta, csupán 25 honvéd maradt a kórházba. A Petrichevichhez forduló elöljárókat ismételten visszautasították. A megye elismerte, hogy a honvédek ellátása „emberi és polgári kötelesség”, de élelmezésüket a móriaktól „eddigi terheik miatt” követelni nem lehet. A megye főorvosa utazott a helyszínre, s megnyugtatóan oldotta meg a problémát, az ápolás és ellátás további költségeit a törvényhatóság biztosította. Móron és a környező helységekben elégedetlenség, nyugtalanság uralkodott az osztrák megszállás első hónapjaiban. Az elégedetlenség ismét a parasztok antifeudális mozgalmában öltött testet. Szabad bormérést követeltek, csoportosan pusztították az uradalom erdejét, a vadászati tilalmat is megszegték. Az uradalom részére történő favágást megtagadták, s Miller Lőrinc az összegyűlt nép előtt kijelentette, „addig békesség nem lészen, míg a fekete frakkos embereteket le nem ölik”. A mezőváros parasztságának szervezett mozgalma tehát összekapcsolódott a megszállók elleni küzdelemmel is. A vajaliakat, akik valamennyien megtagadták a cenzuális földek után járó favágást, csak úgy tudta lecsendesíteni a főszolgabíró, hogy a móri helyőrség bevetését sürgette. A megtorlástól visszariadt vajaliak megígérték, hogy kötelességüket teljesítik. Azonban a nánai erdőben vadászó móriakat, akik a jágert is megtámadták, csak katonai segítséggel tudta elfogni. Ondódon pedig a lutheránusok és a katolikusok között felekezeti villongásokra került sor. Viczenty főszolgabíró az ellenségeskedők vezetőit letartóztatta, s egyben megtiltotta a házaknál történő csoportos összejöveteleket is.322 Bicske lakossága a helyőrség és az átvonuló katonai egységek ellátását nem tudta biztosítani. A császári biztoshoz forduló oszt237
rák élelmezési tiszt kérte, hogy a „közszolgáltatásból” más helységek is vegyék ki részüket. Csákváron az átvonuló katonaság a fuvarért és a húsért sem pénzt, sem nyugtát nem adott. A megszállók nem vették figyelembe a pákozdiak sanyarú helyzetét sem – a falu a szeptember 29-i csata során súlyos károkat szenvedett –, arra kötelezték őket, hogy 15 mázsa szénát és 6 mázsa szalmát szállítsanak Óbudára. A bicskeiek helyzete március elején tovább súlyosbodott; a fősereg megerősítésére, a szabadságharc leverésére bevetett alakulatok naponta, szakadatlanul vonultak át a mezővároson, s az elöljáróság jelentése szerint az igen nagy számban követelt előfogatokat nem tudták kiállítani. A megye a környező helységekből „hetellőket” rendelt Bicskére. Az érdiek arra való hivatkozással, hogy a Pest megyei Tétény lakói helyett voltak kénytelenek előfogatokat adni, megtagadták az adófizetést. Az alispáni hivatal vezetője azonnal tudtul adta; Fejér megye lakosai „más megyebeliek terheit viselni nem tartoznak”.323 A katonai terhek elleni tiltakozás is fokozta az osztrákellenes hangulatot. A megszállóknak, de különösen az ellenforradalom törekvéseit kifejező császári biztosnak az antifeudális megmozdulásokkal szemben is fel kellett vennie a küzdelmet. 1849 telén a megyében megnőtt az erdőpusztítások száma, s Gyulai Gaál Ede már január 22-én igen szigorú rendszabályok bevezetésére kényszerült. A fát eladókat arra kötelezte, hogy az elöljáróság bizonyítványával igazolják, az eladandó fa „igazi tulajdonuk”. Rögtönítélő bíróság elé állították az erdőpusztítókat és az „erőszakos” legeltetőket. A statáriumnak nem volt elrettentő hatása, hiszen a móriak mozgalmán kívül számos helység parasztsága vette ideiglenesen birtokába az erdőt. A lovasberényi tiszttartó és a fővadász arról számoltak be, hogy a kihirdetett tilalom ellenére a lakosok az urasági erdőben fát vágnak. A veszprémi káptalan is a megyei tisztikar segítségét kérte a fülei erdőpusztítások megakadályozása érdekében. Horváth Lajos, a zámolyi uradalom ügyvédje újabb erdei kihágásokról tett jelentést. Követelte a károk megtérítését, a lakosság megbüntetését. Sem a megye, sem az uradalmak nem 238
voltak képesek megakadályozni az erdőpusztításokat, hiszen azok nem egyszerű kihágási esetek voltak, hanem az indítékok mögött – az 1848 tavaszán, nyarán fellángoló mozgalmakhoz hasonlóan – a jobbágyfelszabadítással szembeni elégedetlenség kifejezéseként jogos törekvés, a feudális maradványok teljes felszámolása húzódott meg. A kisebb királyi haszonvételek elleni támadásnak megyeszerte egyik leginkább elterjedt formája a bormérés jogának követelése volt. Ezzel a szőlőművelők azon törekvésüknek adtak hangot, hogy boraikat szabadon, minden feudális jellegű korlátozás nélkül árulhassák. Ez különösen a téli hónapokban a kisparaszti gazdaságok egyik igen fontos jövedelemkiegészítő forrásának bizonyult. Idős Batthyány István gróf panasszal élt Polgárdi község ellen, ugyanis a község Szent Mihály napjától csak karácsonyig gyakorolhatta a bormérést, most azonban a földesurat illető haszonvételt – a törvény ellenére – „bitorolja”. Alispáni utasításra a szolgabíró vizsgálta felül a polgárdiak ügyét; a helységet a törvények betartására szólította fel, s a bormérést megtiltotta. Szentmiklóson is hasonló eset fordult elő, ahol több lakos folytatott „tilos” bormérést. Tabajdon a volt jobbágyok mozdultak meg, s a megye az „elkövetett kicsapongások” kivizsgálására küldöttséget menesztett a községbe. A magyaralmási zsellérektől a rőzseszedés jogát tagadta meg az uraság. Bogláron is „lázítások következtében” a közcsendet és a nyugalmat zavarták meg.324 A parasztmozgalmak, még ha nem is érték el az áprilisi törvények után kirobbanó felkelések méreteit, veszélyeztették a Habsburg-hatalmi rendszer kiépülését. A parasztság körében tapasztalt elégedetlenség arra késztette Gaál Edét, hogy javaslatot tegyen Windisch-Grätznek egy olcsó néplap megindítására. A császári biztos még a „megbukott rebellis kormány működésének eredményeiből” meggyőződött arról, hogy „egy... jól szerkesztett néplap a jelen viszonyok között nagyon üdvös lenne az alsóbb nép felvilágosítása és tanítása érdekében”. Windisch-Grätz elismerte ugyan, „egy néplap a városi la239
kosság alsóbb osztályát és a falusi népet visszaterelné az uralkodó tévelygésektől és felvilágosítaná valóságos érdekeiről”, mégsem adott határozott választ. Csupán azt közölte Gaállal; keressen egy megbízható szerkesztőt és jelentse a lap programját, ellenőrzésének módját.325 Gaál elképzelése – az olcsó néplapot illetően – nem valósult meg, továbbra is a tisztikarra kellett támaszkodnia, arra a tisztikarra, melynek tagjai a forradalomellenes törekvések kiszolgálóiként igyekeztek végrehajtani a császári biztos utasításait. A rendeletek végrehajtása során a nép egyre fokozódó ellenállásával szemben tehetetlennek bizonyuló tisztikart a katonai főparancsnokság erélyesebb, hatékonyabb munkára serkentette. Hanyagságuk miatt – állapította meg Gaál – a fegyverek beadása csak részben történt meg, sőt a proklamációkat is hiányosan hirdették ki. A tisztikarra háruló feladatok megnövekedése a megszállás utolsó heteiben volt megfigyelhető. A Budán felállított kármentesítési számfejtő bizottság utasításait is a megye vezetői hajtották végre. Április elejéig a császári hadsereg által okozott károk, a lefoglalt élelem és a fuvarok helységenkénti összeírását kellett befejezni. A károk összeírásával elsődlegesen a Habsburgellenes hangulatot igyekeztek csökkenteni. A magyar bankjegyeknek a pénzforgalomból történő kivonását elrendelő határozat végrehajtása során a „Kossuth-bankók” elrejtése általánossá vált a megyében. A városi tanács küldöttei, élükön a polgármesterrel felkeresték a császári biztost, és a március 8-án kiadott rendelet visszavonását követelték. Gaál hajthatatlannak bizonyult. A tanács a tárgy fontosságára való tekintettel a vegyes tanács egybehívását határozta el. Ülésükön egyhangú határozatot hoztak, s megállapodtak abban, hogy „az egész közönséget mélyen érdeklő legfontosabb tárgyban” tiltakozó feliratot intéznek WindischGrätzhez.326 Természetesen a városi tanács tiltakozásának nem lett eredménye, sőt az 5 és 100 forintos bankjegyek forgalomból történő kivonását hamarosan az 1 és 2 forintosok is követték. A katonai parancsnokság megtiltotta a honvédegyenruhák viselését, s a megye területén tartózkodó honvédeket, önkénteseket 240
arra kötelezték, hogy Székesfehérváron a katonai parancsnokságon jelentkezzenek. A hazatért honvédekre és önkéntesekre újabb megpróbáltatás várt; „őfelsége” katonái lettek. A „meghódolt” megyék fiait azonnal besorozták, a még meg nem hódított törvényhatóságok honvédeit a bécsi katonai parancsnokságra kísérték. A rendelet igen feszült helyzetet teremtett a megyében. Gaál sietett is kijelenteni; a sorozás csak azokra vonatkozik, „kik a lázadóknál besorozva voltak”.327 Windisch-Grätz március 19-én rendkívüli biztosi feladatok ellátásával bízta meg a megye császári biztosát. Az ellenállás szétzúzása, a „rebellisek” letartóztatása és az osztrákoknak nem engedelmeskedő helységek megbüntetése volt a feladata. Eljárásában támogatta Petrichevich ezredes egysége is. A „törvényes rend” helyreállítása érdekében több Pest, Fejér és Bács megyei helységben büntető intézkedéseket foganatosítottak. Kiskőrösön 30 foglyot ejtettek. Kalocsára 3544 forint hadisarcot vetettek ki, és a város tanácsát is átszervezték. Március 27-én érkeztek Dunapentelére; a hűségnyilatkozat visszautasítása miatt hadisarcot (1505 forint) követeltek. Ugyancsak megbüntették Rácalmás lakóit is. A községet a forradalom hívei – Kreskay Pál, Kreskay Vilmos, Patzona Sándor, Patzona Vilmos, Schwanfelder Kristóf katolikus lelkész és Szadlics Ignác jegyző – elhagyták. Vagyonukat a császári biztos lefoglaltatta.328 Az expedíció annak ellenére, hogy több helység hódolatát kierőszakolta, csak ideiglenesen biztosította a rendet. Erőszakos fellépésük, a terményfoglalások, a hadisarc olaj volt a tűzre. A honvédegységek győzelmes tavaszi hadjárata, az osztrákok visszavonulása nemcsak a Habsburg-ellenes hangulatot növelte, hanem a megszállt területek parasztságának nyílt szembenállását is kiváltotta. Fejér megyében a terménybeszolgáltatások, az előfogatok megtagadása az ellenállás új formáját jelentették. A Komárom várának ostromára készülő császáriak arra kötelezték a megyét, hogy 1000 mázsa szénát szállítsanak Ácsra. A beszolgáltatás ellen első ízben tiltakozott az alispán. Hivatkozásában arra is kitért, 241
hogy a parasztgazdaságok kimerültek, a megye az újabb terhet már csak azért sem teljesítheti, mert a budai élelmiszer-raktárba az ácsi szállítási kötelezettséggel egy időben 3000 mázsa szénát és 1500 mázsa szalmát kellett leadnia. Az élelmiszer-raktár főbiztosa 480 előfogatot kért a megyétől. Az alispáni hivatal rendelkezése szerint a Bicskei járás községeiből kellett kiállítani a fuvarozókat. A Budán megjelenő kocsikat azonban a császáriak lefoglalták. A visszavonuló osztrák egységek „túlkapásainak” az lett a következménye, hogy az előfogatosok nem engedelmeskedtek a tisztikar utasításának. Az Ácsra rendelt 250 kétfogatú kocsiból mindössze 53 jelent meg. Április 14-e és 18-a között egyetlen előfogat sem érkezett állomáshelyére. A Komárom megyéhez közel fekvő helységek parasztságának ellenszegülése veszélyeztette a Komárom várának ostromára készülő osztrák erők terveit. A Gaál Ede helyett – a császári biztos visszatéréséig – Fejér megye biztosának feladatait ellátó Fiáth Ferenc elismerte, hogy a megyei lakosság „engedetlenségének” oka annak is tulajdonítható, hogy a „fuvarosok marhái, sőt személyük veszélyeztettek”. A Pest alatt összevont hadsereg részére 3000 mázsa szénát rendeltek a császáriak. A végrehajtásra Nagy Zsigmond központi biztos kapott utasítást, aki betegségére hivatkozva visszaküldte Fiáthnak a rendeletet.329 Kelet-Dunántúlon – 1849 áprilisában – a megszállók helyzete rendkívül kritikussá vált. Dőry Gábor, Tolna megye császári biztosa értesítette Gaált, a „rebellisek” április 9-én délután Földvárnál átkeltek a Dunán, s 10-én hajnalban Bölcskén a főszolgabíró házát feldúlták, majd megtámadták Gaál Ede szentandrási birtokát is. Tolna megye nyugalma és biztonsága veszélyben van, állapította meg Dőry. Fejér megye császári biztosa sürgős katonai segítséget kért a hadsereg-főparancsnokságtól. Értesülései szerint a népfelkelők Székesfehérvár felé vonulnak, s a császáriak szempontjából a városban igen rossz a „közszellem”. A helyőrség megerősítését az is indokolta, hogy a város biztosítása közvetve Buda védelmét is jelentette. 242
Napról napra tarthatatlanabbá vált a császári biztos helyzete. Népfelkelők 15 főnyi csoportja április 12-én éjszaka megtámadta Cecét. Sixty Ferenc főszolgabírót elfogták s magukkal vitték Földvárra. Keresték Szluha esküdtet és Vancsay közbiztonsági biztost is. A megyei tisztviselők elhagyták a Duna vidékét, s a nép bosszúja elől Székesfehérvárra menekültek. A népfelkelők – a hírek szerint – már 10-én négy-ötszázan voltak Földváron, és számuk állandóan emelkedett. A szekszárdi állomásparancsnok közlése szerint Gaál fejére 200 dukát pénzjutalmat tűztek ki. A császári biztos ismét a hadsereg-főparancsnoksághoz fordult, újból katonai segítséget kért. Ellenkező esetben Székesfehérvár és vidékének megtartása bizonytalanná válik.330 Április közepén már Székesfehérvár előterébe is eljutottak. Közvetlen veszélyt azonban nem jelentettek. A gerillacsapat elsősorban a Duna mentén fekvő településeket mozgósította a megszállók ellen. Az Adonyban állomásozó császáriak megerősítésüket kérték a hadsereg-főparancsnokságtól. A Duna bal partjáról átkelő népfelkelők megjelentek Dunapentelén is, elfogták, majd a szegedi vésztörvényszék ítélete alapján kivégezték Durcsák János dunapentelei földbirtokost.331 A város polgárai is egyre gyakrabban adtak hangot elégedetlenségüknek. Hadhalmy és a császári biztos közti ellentétek hatására Gaál április 19-én Füster János tanácsnokot nevezte ki polgármesterré és főbíróvá. A tanács szembehelyezkedett a császári biztossal, nem ismerte el Füster tanácsnok kinevezését. Továbbra is Hadhalmy választott – s nem a császári biztos által kinevezett – polgármestert tekintették a törvényhatóság elnökének.332 Gaál tervét, hogy a város közigazgatásának élére osztrákhű vezetőt nevezzen ki, a tanács egységesen megvétózta. Nem lépett fel a testület tagjai ellen, hiszen a fegyverek erejére épülő hatalma kártyavárként omlott össze. Visszavonuló lovas-, gyalogos- és tüzéregységek özönlötték el a várost. A visszavonuló császáriakkal a politikai foglyok is megérkeztek Székesfehérvárra. Erős katonai kíséret mellett április 23-án érkezett meg a városba a Pesten, 1849. janu243
ár 8-án letartóztatott miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos is.333 A rend biztosítása érdekében a tanács tagjai állandóan a városházán tartózkodtak. Gyulai Gaál Ede utolsó intézkedése a gyors menekülést biztosító szekerek berendelése volt. A megyéből 100, a városból 42 előfogatot rendelt április 24-én a megyeháza előtti térre. Székesfehérvár lakói közül egyetlen fogattulajdonos sem segítette a császáriak menekülését.334 1849 tavasza ismét visszaadta Fejér megye lakosságának a szabadság reményét. Irányi Dániel kormánybiztos azonnal felhívással fordult a megye népéhez, arra kérte a lakosságot, hogy az ellenség megsemmisítéséig támogassák a magyar hadsereg felszabadító harcát. „Fel lelkes magyar nép! Föl a haza szabadsága és függetlensége nevében!”335
244
