Az ideiglenes választmány megalakulása A miniszterelnök március 22-én kiadott utasítása értelmében a megyei kisgyűlés foglalkozott az ideiglenes választmány megalakításával. Batthyány Lajos meghatározta a választmány feladatát; „a rend, a béke és a bizalom” fenntartását. Figyelemmel kellett kísérnie a választmánynak a megye belpolitikai helyzetét, s fontos szerep hárult a testületre a parasztmozgalmak megelőzésében is. 1848. március 29-én alakult meg a 10 tagból álló megyei ideiglenes választmány, amelynek elnöke az alispán lett. Még meg sem kezdhette munkáját a testület, amikor a forradalmi átalakulás híveinek, a „jogtudó értelmiség”, a liberális nemesi politika helyi vezetőinek követelésére március 30-án a választmány átszervezésére került sor. Zlinszky alispán továbbra is megtartotta elnöki funkcióját, de a testület tagjainak számát kibővítették (18 fő), s az egy nappal korábban kinevezettek közül mindössze ketten maradtak a választmány tagjai. Ifj. Batthyány István e választmány tagjaként kezdte meg aktív politikai szereplését. A városi csendválasztmány képviselői mellett az irányító szerepet a liberális középbirtokosok és a nemesi származású ügyvédek töltötték be. Az alsópapság képviselőjeként Molnár János székesfehérvári belvárosi káplán lett a választmány tagja. Március 31-én együttes ülést tartott Fejér Vármegye Ideiglenes Választmánya és Székesfehérvár Csendválasztmánya. Március utolsó napjaiban aggasztó hírek érkeztek a megyébe, ugyanis a független magyar kormány megalakításáról és a jobbágyfelszabadításról kidolgozott törvénycikkek szentesítését a bécsi udvar halogatta, alapvető módosításukra törekedett. Az ország jelentősebb városaiban zajló megmozdulásokhoz csatlakozott Székesfehérvár polgársága, a megye liberális nemessége is; a haza függetlensége nem lehetett alku tárgya. A megyei és a városi választmány együttes tanácskozásán elszabadultak a kedélyek; közbeszólások, felkiáltások zavarták a tanácskozás rendjét. A városi választmány megjelent küldöttei kije59
lentették: „a fehérvári közönség között – ámbár Őfelségéhez a nép jelenben is ragaszkodik – azon határozottság, azon szellem él, mely idegen és hívatlan befolyások általi elnyomást már többé tűrni nem fogja”. A megyei és városi nemzetőrség gyors megszervezését a kivívott nemzeti függetlenség megvédése céljából tartották fontosnak („Hogyha netalán bekövetkeznének a nagy napok, mérkőzni férfiasan lehessen!”). A forradalmi és nyíltan Habsburg-ellenes légkörben zajló ülésen a nemzetőrségről alkotott törvényjavaslatot is megvitatták. A vita során megfogalmazódott, hogy az alkotmányos rend fenntartásában érdekelt valamennyi „becsületes” polgár legyen méltó a nemzetőri szolgálatra. A helységek nemzetőrei pedig válasszák meg elöljáróikat, tisztjeiket, mert rendkívüli esetben máris hasznos szolgálatot tehetnek. A nemzetőrsereg szerepéről, feladatáról kezdeményezett vita – a vagyoni cenzus korlátozó volta ugyan nem vetődött fel, csak általánosságban szóltak érdekeltségről, becsületes, tiszta jellemről – azt bizonyítja, hogy a városi csendválasztmány vezetői nézeteiket illetően a liberális nemesi politikától balra álltak, mindinkább a radikálisokhoz közeledtek. A városban állomásozó zászlóalj magatartása is az érdeklődés középpontjába került. A polgárokat nyugtalansággal töltötte el a katonák nagy mennyiségű lőporral történt ellátása. A választmány szükségesnek tartotta feltárni az intézkedés lényegét s a zászlóaljparancsnoknak a forradalmi eseményekkel kapcsolatos személyes álláspontját. A megyei és a városi választmány tagjaiból alakult küldöttség – Batthyány István, Niczky János és Hamvasy Imre – előtt a katonai egység parancsnoka általános megelégedésre közölte; a forradalmi eseményeket illetően a parancsnoksága alatt álló zászlóalj tiszti és személyi állományával semleges álláspontra helyezkedik, azonban a polgári hatóságok felszólítása esetén „kész leend a polgárságot utolsó emberéig önvezérlete alatt védeni”. Az együttes ülésen elfogadott határozat a megyei és a városi választmány fúzióját mondta ki, s a fuzionált választmány vezető60
inek kötelességévé tették, hogy haladéktalanul vegyék fel a kapcsolatot a pesti és a Pest megyei választmányokkal. A tömegbázis megteremtése érdekében a megye parasztságához szóló proklamáció megfogalmazása is felvetődött. A felhívás tartalmában szabadságharcra szólította föl a népet – „a függőben lévő remények... hiúsultával... minden lelkes polgár szabadságát fegyverrel is védeni elszánt kézséggel légyen” –, de a nemesség jelenlevő tagjai meghiúsították a felhívás kiadását, mert a nép fegyverbe szólítása még határozottabban forradalmasította volna a jobbágyfelszabadítás ellentmondásai miatt amúgy is elégedetlen vidékieket.51 Éles hangú nyilatkozatban ítélte el a városi népgyűlés (április 1-jén) az ellenforradalom újabb kísérletét. Pénzügyi és hadügyi függetlenséget követelt, mert a Bécsben kezelt magyar pénzügy „a nemzet élet erét”, a hadügy „a nemzet lételét veszélezi”. 52 Ismételten az ország függetlenségének megvédését hangsúlyozták. Jóllehet a pesti nép megmozdulásához hasonló tömegdemonstrációra Székesfehérvárott nem került sor, mégis az elfogadott határozatok, a tanácskozásokon elhangzott javaslatok bizonyítják, a reakció aknamunkája sem a megyében, sem a városban támogató visszhangra nem talált. Ebben a feszült légkörben április 3-ára hívták egybe a megye közgyűlését, amelyre a mezővárosok, a községek képviselői nemzeti színű zászlókkal fellobogózott szekereken érkeztek Székesfehérvárra. A megyei nemesség is lényegesen nagyobb számban jelent meg. (A jegyzőkönyv tanúsága szerint a név szerint felsoroltak száma 49. Ez több a korábbi négy kisgyűlésen megjelentek és név szerint is feltüntetettek számánál. Március 19-én 22-en, március 23-án 23-an, március 25-én 18-an és 29-én 22-en jelentek meg a tanácskozáson. A megjelentek zömében a megyei és járási tisztikar tagjai, táblabírák, magán- és uradalmi ügyvédek voltak.) Az április 3-i kongregáción a felsoroltakon kívül „számos megyebeli nemes urak”, a fehérvári népgyűlés határozata értelmében a város 20 főből álló küldöttsége, a falvak és a mezővárosok képviselői vettek részt. 61
A megye negyedéves közgyűlése, amelyen „a parasztság közül oly számosan jelentek meg”, hogy a tanácskozást a megyeháza udvarán kellett megtartani, ha jogilag nem is, de gyakorlatilag az első népképviseleti gyűlés volt a megyei közigazgatás történetében. Zlinszky István elnökölt a közgyűlésen. Felolvasta az országgyűlési követek – Cserna Károly és Horváth László – tudósítását, vázolta a március 28-i királyi leirat kirobbantotta ellentéteket, majd a március 31-én kelt leiratot, amely kisebb módosítással jóváhagyta a független magyar minisztérium felállításáról alkotott törvénycikket. Ismét publikálták a parasztságot leginkább érdeklő törvényjavaslatokat. Ezt követően „az alkotmányos élet... kifejlődését engedményező királyi leirat s egyes, a nemzet kívánatából keletkezett törvényjavaslatok szerint bekövetkezendő jobb lét és hon felvirágzásának... örömén épült nyilatkozat folytán a... függetlenség és szabadság... érzetében több jeles s eszmedús előadások tétettek”. A közgyűlés szónokainak személyét nem ismerjük, de javaslataik tartalmából arra következtethetünk, hogy nagyrészt a „vezérmegye” (Pest) határozatainak támogatása mellett szálltak síkra. Bizalmat kértek Batthyány Lajosnak és minisztertársainak. Követelték, hogy Fejér megye a forradalmi célkitűzések kivívásában támogassa a minisztérium erőfeszítéseit. Ugyanakkor feliratban üdvözölték István nádort is. Az „érdemeit” kifejtő szónok a nép jogainak kivívójává kiáltotta ki, aki családi érdekének háttérbe szorításával szembeszállt a király „rossz” tanácsadóival, s „megadta azon szabadságot s engedélyt, mit a nemzet egyhangúlag kért”. A progresszió álláspontját feltáró javaslat szavazati és tanácskozási jogot követelt a megyegyűlésen minden értelmi képességében nem korlátozott lakosnak. A Magyarországon állomásozó idegen sorezredek kivonását követelték, továbbá a magyar ezredek hazarendelését és azt is, hogy más nemzetek szabadságküzdelmének elfojtására ne vessék be a magyar katonákat. A nemzet 62
címere és trikolorja ügyében is figyelemre méltó javaslat hangzott el. Külpolitikai téren jelentős követelés volt a francia nemzeti kormány elismerése. A javaslatok elhangzása után a közgyűlés határozatok sorát fogadta el. A megye közönsége az ország politikai és gazdasági elmaradottságának alapvető okát a független minisztérium, a népképviselet hiányában jelölte meg. Köszönetet mondott a nádornak az „erélyes közbevetési által kivívott nagyszerű eredményekért”, s a miniszterelnöknek is abban a reményben, hogy a megyék jogaikat sértetlenül megtarthatják. Határozatban erősítették meg a közgyűlésen szavazati joggal rendelkezők státuszát, s ezzel jogilag is népképviseleti alapra helyezték a közgyűlést. A nemzet címere és zászlaja ügyében tett javaslat és a határozat tartalma lényeges különbségeket tár fel. A határozat a nemzeti önállóság követelésének újabb bizonyítéka, ugyanis az „ausztriai színeket” és a „császári jeleket az ország függetlenségének... lealacsonyító gúnyául” használták.53 A határozatok ismételten a liberális nemesi politika kifejezői voltak. A nádor tevékenységének megítélése elhibázottnak bizonyult, igaz szerepének helyes értelmezése távol esett a megyei vezetők horizontjától. A nyomtatásban is megjelent határozatokból a helységek képviselőinek álláspontját egyértelműen nem ítélhetjük meg. A parasztság helyzetét alapvetően meghatározó törvénycikkeket illetően egyetlen javaslat sem hangzott el. Április 4-én, a közgyűlés másnapján a parasztok évtizedes sérelmeik orvoslása érdekében léptek fel. Követeléseik a község, a mezőváros határain belül maradtak, egységes fellépésüket a közös célok és törekvések megvalósításának fel nem ismerése hiúsította meg. A móriak úrbéri irataik visszaadását követelték. Az abaiak panaszukban előadták; legelőik használhatatlanok, hol a víz, hol a szárazság miatt állataikat eltartani nem tudják. A sáregresi telkesek az elkülönítés során támadt sérelmeik kivizsgálását sürgették, a szőlősgazdák pedig elvett szőlőskertjeik visszaadását követel63
ték. A vajtaiak az úrbéres földek új becsűjének elkészítése érdekében emeltek szót, mert a földek osztályozásával nem értettek egyet. Pákozd elöljárói is a visszaélések megszüntetéséért „könyörögtek”; szántó- és rétpótló földjeik kiadását sérelmesnek találták. A sárkeresztesi házas zsellérek közlegelői járandóságuk ügyében emeltek szót.54 A panaszokat, sérelmeket a közgyűlés nem orvosolta, csupán a szolgabírókat, az esküdteket utasította, hogy a helységekben kezdjék meg a vizsgálatokat. Ez az állásfoglalás nem elégítette ki a parasztokat, sőt falvaikba visszatérve „talán ferde fölfogásból vagy rossz, ingerlő szándékból otthon hazug és ámító híreket, beszédeket tartottak társaik közt, amilyenekről az országgyűlési követek levelében szó sem volt”55 – írta a közgyűlés után tapasztaltakról a Sármelléki járás főszolgabírája. A közgyűlés tehát sarkalatos célját és feladatát, a vidék lakosságának lecsendesítését nem töltötte be. A törvényjavaslatok ismételt felolvasása és értelmezése a parasztmozgalmak sorát lobbantotta fel a megyében.
64
