A szervezet neve: ÁNTSZ FI VIII. kerületi Intézete Szervezet elérhetőségei: 1084 Budapest, Nagyfuvaros u. 18. Tel/fax: 31-39-894 Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: Az ÁNTSZ hatósági feladatot lát el a közegészségügy-járványügy területén, valamint részt vállal a kerület lakosságának egészségnevelésében.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Fogadnak klienseket? Igen, bárkit, aki az ÁNTSZ által szervezett egészségnapokon megjelenik.
Fogadnak önkénteseket? Tart szervezete képzéseket? célközönsége?
Ha
igen,
milyeneket?
Ki
a
tréningek
Az ÁNTSZ olyan résztvevőket vár, akik a saját területükről részt vesznek a lakosság szűrésében, felvilágosításában, a szolgálat szakmai felügyelete alatt.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? -
A szervezet neve: Ariadne Szakképzési és Karriertervezési Iskola Szervezet elérhetőségei: 1089 Budapest, Golgota u. 6. Tel : 210-2289, 06-20/9364022 Fax: 210-1241 Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: Az Ariadne felnőttképzéssel foglalkozó intézmény, ahová elsősorban a szakmával nem rendelkező, 10. osztályt elvégzett fiatalok, felnőttek, munkanélküliek, illetve pályamódosítók jelentkezését várják Az iskola alapítása óta több ezer fiatal-, felnőtt munkanélküli, pályamódosító és aktív dolgozó számára tette lehetővé a munkahely megszerzését, illetve annak megtartását, az elsajátított korszerű ismeretek segítségével Képzéseik gyakorlatcentrikusak, ami azt jelenti, hogy növelt óraszámban oktatják a szakmai gyakorlatot. Hallgatóik sok elméleti ismeretet sajátítanak el a gyakorlati foglalkozásokon, így könnyebben haladnak a szakma magas szintű gyakorlása felé. Oktatóik, tanáraik, munkatársaik alapos szakmai és magas szintű pedagógiai ismeretekkel rendelkeznek. Szakképesítést adó képzéseik az Országos Képzési Jegyzékben szerepelnek, ezért hallgatóik a tanfolyam sikeres befejezése után OKJ-s bizonyítványt kapnak.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Fogadnak klienseket? Képzéseinkről telefonon lehet érdeklődni
Fogadnak önkénteseket? Tart szervezete képzéseket? célközönsége?
Ha
igen,
milyeneket?
Ki
a
tréningek
OKJ-s bizonyítványt adó szakképzéseket és egyéb betanító képzéseket tartunk, tanfolyami formában, felnőttképzés keretében.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása?
A szervezet neve: Autizmus Alapítvány Szervezet elérhetőségei: 1089 Budapest, Delej u 24-26 Tel: 314-2859; 210-4364 Honlap: www.autizmus.hu Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: Autizmus Alapítvány 1989-ben alakult. Fenntartóként működtet: -gyermek és ifjúságpszichiátriai Ambulanciát mely az OEP-pel való szerződéses viszony alapján működő járóbeteg ellátó, gondozó intézmény. Feladatköre 2003-tól kibővült gondozási és terápiás feladatokkal (TERC)- egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény, melynek feladatai 8 évfolyamos pedagógiai iskola, szakszolgálat, szakmai szolgáltatások. - Nappali ellátást nyújtó intézmény, fiatal felnőttek sajátos igényeire fókuszáló foglalkoztatás, terápia.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Diagnosztizálás (Ambulancia), tanácsadás családok illetve szakemberek részére, egyéni fejlesztő foglalkozások (TERC) oktatás, integráció, felnőttek ellátása, oktatás szakemberek, szülők, érdeklődők részére
Fogadnak klienseket? Igen, 25 főt naponta. Minden nap előre egyeztetett időben. (Jelenleg az iskola és a nappali felnőtt ellátó helyek teljes kapacitása betöltve).
Fogadnak önkénteseket? Igen, 2 főt. Adománygyűjtéshez, adminisztrációs munkákhoz, alkalmi fizikai segítőnek, kortárs segítőnek.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
Ki
a
tréningek
Igen, Pervazív fejlődési zavarok/autizmus témakörben. Autizmussal élő gyermekek célzott pedagógiai ellátásának elméleti és gyakorlati alapjai. Szociális/kommunikációs tanfolyam autizmussal élő gyermekek fejlesztésére. Autizmus területén működő oktatásban és szociális ellátásban dolgozó emberek részére szervezzük képzéseinket.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
A szervezet neve: Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. ker. Rendőrkapitánysága Szervezet elérhetőségei: Budapest, VIII. ker. Víg u. 36. Tel: 477-37-00; 107; 112.;477-37-24; 477-37-00/48-200; Honlap:www.police.hu; www.rendorseg.hu; Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: „A Magyar Köztársaság Alkotmányáról” szóló 1949. évi XX. Törvény 40/A.§ (2) bekezdés alapján a közbiztonság és a belső rend védelme, valamint a „Rendőrségről” szóló 1994. évi XXXIV. Törvény 1.§ és 2.§ában foglalt feladatok végrehajtása.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Bűncselekmények bekövetkezése esetén, kárenyhítésben, családon belüli erőszak esetén, bűnmegelőzésben, bűnüldözésben, közlekedésrendészeti problémákban, élet és vagyonvédelemben. Igen, fogadnak klienseket. Nincs megszabva, naponta. A kapitányság panaszirodája és ügyelete 24 órában fogadja a bejelentőket.
Fogadnak klienseket? A bűnügyi szervek (bűnüldözés, vizsgálat, gazdaságvédelem) 08-16 óra között fogadják az ügyfeleket. Hétfő: 08.30 – 12.00 és 13.00 – 15.30, Kedd: nincs, Szerda: 13.00 – 15.30, Csütörtök: 08.30 – 12.00, Péntek: 08.30 – 12.00
Fogadnak önkénteseket? Tart szervezete képzéseket? célközönsége? Igen. fiatalok, gyermekkorúak idősek (baleset – és bűnmegelőzés) számára.
Ha
igen,
(DADA,
milyeneket? baleset-
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nincs.
és
Ki
a
tréningek
bűnmegelőzés)
és
A szervezet neve: Deák Diák Általános Iskola Szervezet elérhetőségei: 1089 Budapest, Orczy út 3-5. Tel:333-5390; Fax: 333-9171 ; Honlap: www.deakdiak.hu ; Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: Általános iskola
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Fogadnak klienseket? Fogadnak önkénteseket? Tart szervezete képzéseket? Ha igen, milyeneket? célközönsége? Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? -
Ki
a
tréningek
A szervezet neve: Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány Szervezet elérhetőségei: 1052 Budapest, Apáczay-Csere Tel: 318 Fax:318 Honlap: Mail:
[email protected],
[email protected]
János
u.
1.
IV/40.) 5001 5555 www.demnet.org.hu
A szervezet rövid bemutatása: A Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet), 1996-os alapítása óta missziója szerint magyar nonprofit szervezetként a demokratikus civil társadalom kiépítéséért dolgozik Magyarországon, Közép-Kelet Európában, illetve más fejlődő vagy elmaradott régiókban. Célja olyan innovatív programok végrehajtása, amelyek elősegítik a non-profit szektor fenntarthatóságát és hosszútávon hozzájárulnak a demokratikus átalakulási folyamatok megszilárdulásához, a demokratikus intézmény- és értékrendszer kialakulásához, megerősödéséhez. Az Alapítvány elsősorban adományokkal, támogatásokkal - illetve ezek közvetítésével -, és a fenti célokat szolgáló tudás- és ismeretanyag átadásával kívánja céljait megvalósítani. Az alapítvány tevékenységében alapvető értéknek tekinti az együttműködést (különös tekintettel a szektorok közötti kooperációra), a professzionalizmust, az átláthatóságot, a lokalitást és a fenntarthatóságot.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Az Alapítvány 3 stratégiai területre illetve azok kihívásaira helyezi a hangsúlyt. Elsősorban a magyarországi és közép-kelet európai-, másodsorban a világ más tájain működő civil szervezetek igényeire reagál. 1. EU csatlakozás, amelynek során Magyarország és a frissen csatlakozott államok civil szektora számára kihívást jelentenek a bürokratikus elvárások, az átláthatóság biztosítása és az EU szintű érdekérvényesítés. Az Alapítvány célja a civil szervetek készségeit és tudáskészletét fejleszteni ezeken a területeken. - Technikai segítségnyújtást biztosít Phare ACCESS 2001, 2002 és 2003 támogatási programokban Strukturális és Közösségi Alapok nyerteseket monitoroz Magyarországon 2. Nemzetközi fejlesztés és globalizáció jelentette kihívás a multikulturalizmus kiterjesztése, a befogadó / többségi társadalom és a különböző etnikai és vallási csoportok közötti kommunikáció megteremtése, az északdél közötti különbség csökkentése, amelyekre reagálni értékközvetítéssel és a helyi érdekek képviseletével kíván az alapítvány. Idekapcsolódó tevékenységek:- Magyar-Amerikai Partnerség Program (HAPI) Teleház fejlesztési program Jugoszláviában Montenegró Érdekképviseleti Program (MAP) - Civil érdekképviselet fejlesztése, civilszervezetek kapacitásfejlesztése, EUs pályázatírói tudás fejlesztése, továbbá önkormányzati és civil együttműködések fejlesztése Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában - Kapcsolatfejlesztés és együttműködési projektek generálása magyar, boszniai és szerb civilszervezetek és önkormányzatok között - Civil társadalom szükségletfelmérés Bosznia-Hercegovinában, Szerbia és Montenegróban és Macedóniában - Interreg IIIB CADSES – Tapasztalatok az Újonnan érkezők Integrációjában – migráció és nemzetközi fejlesztés illetve migráció és területfejlesztés összekapcsolása olasz, lengyel és balkán partnerekkel 3. A civil szektor megnövekedett jelentősége, ahol a legnagyobb kihívást az érdekvédelem és a hatékony pályázáshoz és kapacitás bővítéshez szükséges készség és tudás hiányában szenvedő kisebb, vidéki civil szervezetek fejlesztése jelenti. Az Alapítvány a kapacitásnövelést és szervezetfejlesztést segíti ezen a területen különböző programokon keresztül: Hálózat a Demokráciáért Program – Magyarország, 1995-1998 A USAID magyarországi non-profit szektort fejlesztő programja (TANGO) Roma Érdekvédelmi Program Világbank Small Grants Program Teleház fejlesztési program Magyarországon ENSZ Menekültügyi Program - kiadványok szerkesztése, megjelentetése (civil/non-profit jogi környezet, teleházprogram, stb) www.demnet.org.hu weboldal fenntartása.
Fogadnak klienseket? Nem.
Fogadnak önkénteseket? Jelenleg két fő önkéntes dolgozik, általában egyszerre maximum ennyi fő. Szakképzettségüktől, koruktól, képességeiktől, stb. függ: Eddig tolmácsolás, szervezés, kutatás, adatbázis-építés területein működtek közre. Nyelveket beszélő, számítógépes tudással rendelkező személyeket várunk, ugyanis a legtöbb projekt, amelyekbe be tudjuk őket vonni, nemzetközi.
Tart szervezete képzéseket?Ha igen, milyeneket? Ki a tréningek célközönsége? Civil szervezetek.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Migránsoknak és szervezeteik részére munkaerő-piaci integrációt elősegítő tréning (budapesti és országos szinten),a Menedék Egyesülettel egy hálózatot megszervezve munkahely-adatbázis, munkaerő-piaci kutatás migránsokkal kapcsolatosan (budapesti szinten), migránsok részére vezetői tréning egy INTERREG IIIB CADSES projekt keretében a VIII. kerületben
A szervezet neve: Dobó Katalin Családorvosi Bt. Szervezet elérhetőségei: 1088 Budapest, Trefort u.3 Tel:3180-544/259, 06-209470415 Fax: 2250573 Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: Dr. Dobó Katalin orvos és Lengyelné Gyökös Ildikó által végzett Családorvosi rendelés a Trefort utcai rendelőben. Dobó Katalin 19 éve dolgozik a nyolcadik kerületben, 15 éve van a Trefort utcában rendelője. Pszichoterápiát tanul, családterapeuta. Részt vesz a rezidens képzésben, orvostanhallgatókat is oktat.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Dr. Dobó Katalin családterápiás és pszichoterápiás képzésben is részt vett, családterapeuta, pszichoterápiás szakvizsgája folyamatban. Eddigi szakvizsgái: belgyógyászat, háziorvostan. Pszichoszomatikus szemléletű gyógyítás, együttműködésre nyitott a pszichiátriai-szociális ellátórendszerrel. A munka a háziorvosi rendelés keretei között folyik. A praxisban beteg felvételére még van kapacitás. Eseti, ambuláns ellátásra is van mód.
Fogadnak klienseket? Hétfő, szerda, páros péntek: 15-19 óra, Kedd, csütörtök, páratlan péntek:8-12 óra, rendelési időben kérhető telefonon előjegyzés: a 3180544 vagy 4112490-s számon, 259-s mellék.
Fogadnak önkénteseket? Tájékoztatásban, adminisztrációban, idős, egyedülálló, önmagát ellátni nem tudó beteg segítéséhez várunk önkénteseket. Szociálisan, pszichológiailag érzékeny, esetleg korábbi egészségügyi, ápolási, beteg melletti tapasztalattal rendelkezőket.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
Nem.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
Ki
a
tréningek
A szervezet neve: Ébredések Alapítvány Szervezet elérhetőségei: 1089 Budapest, Kálvária tér 5. Tel: 334-1550 Fax: 219-0674 Mail:
[email protected] Honlap: www.ebredesek.hu
A szervezet rövid bemutatása: Célja a krónikus pszichiátriai betegségben szenvedők rehabilitációja. Tevékenysége szorosan összefonódik a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának munkájával. Székhelye a SOTE Kálvária téri Nappali Kórháza. Az Ébredések Alapítvány innovatív tevékenységet végző, igen magas szinten képzett, kreatív munkatársakból áll, akik a pszichiátria és azon belül a pszichiátriai rehabilitáció megújulását célzó kezdeményezéseket indítanak el. Az alapítvány olyan bölcső-szervezet, amely számos területen indított útjára a megújulást szolgáló kezdeményezéseket, és ezek önálló talpra állását segítette elő. Ilyen területek pl. a közösségi pszichiátria, az önsegítés és érdekvédelem, a területen dolgozó civil szervezetek bővülése, a stigmacsökkentés, a szociális ellátás fejlődése.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Közösségi pszichiátria, az önsegítés és érdekvédelem, a területen dolgozó civil szervezetek bővülése, a stigmacsökkentés, a szociális ellátás fejlődése.
Fogadnak klienseket? Minden nap 8-16 óra között fogadunk klienseket.
Fogadnak önkénteseket? Elsősorban szociális munkásokat.
Tart szervezete képzéseket? Igen. Ha igen, milyeneket? Ki a tréningek célközönsége? Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Igen. Az alapítvány rendszeresen tart képzéseket, klienseik részére munkaközvetítés.
A szervezet neve: Gamma Gt. Önsegítő csoport Szervezet elérhetőségei: 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 10. Tel: 06303368253 Honlap: www.gammagt.hu, Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: Alkoholistákat segítő szenvedélybetegekből álló csoport.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Kórházi és egészségügyi kapcsolataik, lelkigondozó szolgálatuk van. Az országban több csoportjuk is működik.
Fogadnak klienseket? Igen, 10-20 fő hetente. Csütörtökön 18-20-ig.
Fogadnak önkénteseket? Tart szervezete képzéseket? célközönsége?
Ha
igen,
milyeneket?
Ki
a
tréningek
Igen, szenvedélybeteg segítő tanfolyam.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem
A szervezet neve: Horváth Sándor hivatásos gondnok- gyám szociális szolgáltató és tanácsadó Szervezet elérhetőségei: 1086, Budapest, Dobozi utca 23 Tel/fax: 303-2011, 0630-9820-322
A szervezet rövid bemutatása: Hivatásos gondnok irodánk 1998 óta működik. Olyan elesett , illetve pszichés problémákkal küzdő ügyfelekkel foglalkozunk, akiket a bíróság cselekvőképességüket érintően gondnokság alá helyezte. Irodánk továbbá a Fővárosi Pszichiátriai Betegek Otthonának (Szentgotthárd) az előgondozást végzi.
Milyen területeken nyújtanak segítséget? Irodánk elsősorban gyámügyi és szociális területen továbbá intézményi elhelyezésekben nyújt segítséget.
Fogadnak klienseket? Igen. Hétfő: 11.00-16.30; Kedd- csütörtök:10.00-14.00; Péntek: 10.00-12.00
Fogadnak önkénteseket? Igen, 1-2 főt.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
Igen. de a tréningeken a munkatársak vesznek részt.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
Ki
a
tréningek
A szervezet neve: Józsefvárosi Családsegítő Szolgálat Szervezet elérhetőségei: 1081 Budapest, Népszínház utca 22. Tel:333-0582, 334-1787 Fax:210-9321 Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: Családgondozással, családterápiával, díjhátralék és adósságkezeléssel foglalkoznak. Tartós munkanélkülieknek nyújtanak segítséget, ingyenes jogi és pszichiátriai tanácsadást tartanak. Népkonyhát működtetnek.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Munkanélküli területen ( bárkinek ,aki rászorul ), a hajléktalanok kivételével. adományozással.
Nem foglalkoznak
Fogadnak klienseket? Igen
Fogadnak önkénteseket? Igen, tartós munkanélküliekkel való foglalkozáshoz, a népkonyhán való segítéshez, díjhátralék kezeléséhez. Elsősorban szociális asszisztensi végzettséggel rendelkezőket várunk.
Tart szervezete képzéseket?Ha igen, milyeneket? Ki a tréningek célközönsége? Nem. Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Álláskereső klubok.
A szervezet neve: Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat VIII. ker."Támasz" Addiktológiai Gondozó Szervezet elérhetőségei: 1089 Budapest, Korányi Sándor u 3/a Tel:333-7947
A szervezet rövid bemutatása: A Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat keretén belül a VIII. kerületi addiktológiai betegek, kliensek ellátása, pszichoterápiás és gyógyszeres kezelése.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Alkohol, drog, gyógyszerfüggőség, codependencia, egyes pszichiátriai betegségek, pánikbetegségek, nem klinikai függőségek( játékszenvedély) ,párkapcsolati problémák.
Fogadnak klienseket? Igen, 35 fő naponta. Hétfő:9-18; Kedd: 8-19; Szerda:9-11, 13-18; Csütörtök: 8-19; Péntek: 8-14
Fogadnak önkénteseket? Igen, 1 fő naponta. Hajléktalan kutatás, felmérés. Szociális munkásokat várunk, fontos az empátia.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
Nem.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
Ki
a
tréningek
A szervezet neve: Józsefvárosi Gyermekjóléti Szolgálat Gyermekek Átmeneti Otthona Szervezet elérhetőségei: 1089 Budapest, Kőris u. 35. Tel:303-9199 Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: A gyermek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. év XXXI. Tv. 40. §-a értelmében a gyermekjólét szolgálat – összehangolva a gyermekeket ellátó egészségügyi és nevelési-oktatási intézményekkel, illetve szolgálatokkal – szervezési, szolgáltatási és gondozási feladatokat végez. Tevékenysége körében a GYVT. 39. §ban foglaltakon túl folyamatosan figyelemmel kíséri a településen élő gyermekek szociális helyzetét, veszélyeztetettségét,meghallgatja a gyermek panaszát, és annak orvoslása érdekében megteszi a szükséges intézkedést, elkészíti a védelembe vett gyermek gondozási-nevelési tervét, szervezi a – legalább három helyettes szülőt foglalkoztató – helyettes szülői hálózatot, illetve működtetheti azt, vagy önálló helyettes szülőket foglalkoztathat, segíti a nevelési-oktatási intézmény gyermekvédelmi feladatának ellátását, felkérésre környezettanulmányt készít,kezdeményezi a települési önkormányzatnál új ellátások bevezetését,a területi gyermekvédelmi szakszolgálat felkérésének megfelelően vizsgálja és feltárja az örökbe fogadni szándékozók körülményeit,biztosítja a gyermekjogi képviselő munkavégzéséhez szükséges helyiségeket,részt vesz a külön jogszabályban meghatározott Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkájában,nyilvántartást vezet a helyettes szülői férőhelyekről. A Gyermekjóléti Szolgálat gyermekek átmeneti otthont is működtet. A GYVT 50. §-a értelmében:) A gyermekek átmeneti otthonában az a családban élő gyermek helyezhető el, aki átmenetileg ellátás és felügyelet nélkül marad, vagy elhelyezés hiányában ezek nélkül maradna, valamint akinek ellátása a család életvezetési nehézségei miatt veszélyeztetett. A gyermekek átmeneti otthona segítséget nyújt – a gyermekjóléti szolgálattal együttműködve – a gyermek családjába történő visszatéréshez.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: A gyermek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. év XXXI. Tv. 39. §-a értelmében:A gyermekjólét szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a kialakult veszélyeztetettség megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését. A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a gyermek testi, lelki egészségének, családban történő nevelésének elősegítése érdekében a gyermeki jogokról és a gyermek fejlődését biztosító támogatásokról való tájékoztatás, a támogatásokhoz való hozzájutás segítése, a családtervezési, a pszichológiai, a nevelési, az egészségügyi, a mentálhigiénés és a káros szenvedélyek megelőzését célzó tanácsadás vagy az ezekhez való hozzájutás megszervezése. a szociális válsághelyzetben lévő várandós anya támogatása, segítése, tanácsokkal való ellátása, valamint számára a családok átmeneti otthonában igénybe vehető ellátáshoz való hozzájutás szervezése,a szabadidős programok szervezése,) a hivatalos ügyek intézésének segítése,A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése érdekében a veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszer működtetése, a nem állami szervek, valamint magánszemélyek részvételének elősegítése a megelőző rendszerben,a veszélyeztetettséget előidéző okok feltárása és ezek megoldására javaslat készítése,az a) pontban, a GYVT. 17. § (1) bekezdésében meghatározott személyekkel és intézményekkel való együtt működés megszervezése, tevékenységük összehangolása,tájékoztatás az egészségügyi intézményeknél működő inkubátorokból, illetve abba a gyermek örökbefogadásához való hozzájárulás szándékával történő elhelyezésének lehetőségéről.) A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a kialakult veszélyeztetettség megszüntetése érdekében:a gyermekkel és családjával végzett szociális munkával (családgondozás) a gyermek problémáinak rendezése, a családban jelentkező működési zavarok ellensúlyozása,a családi konfliktusok megoldásának elősegítése, különösen a válás, a gyermekelhelyezés és a kapcsolattartás esetében,az egészségügyi és a szociális ellátás – különösen a családsegítő szolgáltatás –, valamint a hatósági beavatkozás kezdeményezése,) javaslat készítése a gyermek családjából történő kiemelésre, a leendő gondozási helyére vagy annak megváltoztatására. A gyermekjóléti szolgáltatás feladata a családjából kiemelt gyermek visszahelyezése érdekében:a családgondozás biztosítása – az otthont nyújtó ellátást, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatatást végző intézménnyel együttműködve – a család gyermeknevelési körülményeinek megteremtéséhez, javításához, a szülő és a gyermek közötti kapcsolat helyreállításához,utógondozó szociális munka biztosítása – a otthont nyújtó ellátást, illetve a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást végző intézménnyel együttműködve – a gyermek családjába történő visszailleszkedéséhez.
Fogadnak klienseket? Igen .A Szolgálat korlátozás nélkül, folyamatosan fogad ügyfeleket. Ügyfélfogadás a Kőris utcai székhelyen: Hétfő: 8.30-17.00, kedd: 8.30-16.30, szerda: 11.00-18.00,
csütörtök: 8.30-16.30, péntek: 8.30-15.30 A családgondozók az ügyfeleket a hét minden munkanapján beosztásuk szerint a lakásukon is felkeresik. A Gyermekek Átmeneti Otthona a hét minden napján 24 órában működik.
Fogadnak önkénteseket? Igen 2 főt. Gyermekek Átmeneti otthonába gyermekfelügyelői feladatokra, a Szolgálathoz szabadidő szervezéshez. Szociális végzettségű szakembert, vagy jelenleg szociális képzésben résztvevő hallgatót várunk.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
Ki
a
tréningek
Igen, Szolgálattal kapcsolatban lévő, a GYVT-ben meghatározott feladatokban résztvevő szakemberek részére szakmai továbbképzéseket.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
A szervezet neve: Józsefvárosi Nevelési Tanácsadó Szervezet elérhetőségei: 1081 Budapest, Köztársaság tér 4. Tel/fax: 303-9598 Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: Közoktatási háttérintézmény. A kerületben élő, tartózkodó ill. a kerület nevelési -oktatási intézményeibe járó 318 éves korú, beilleszkedési magatartási és tanulási nehézséget mutató gyerekeket, tanulókat látja el.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Pszichológiai gondozás, pedagógiai fejlesztés.
Fogadnak klienseket? Igen, előjegyzés szerint: hétfő-csütörtök 8-18-ig, péntek 8-16-ig.
Fogadnak önkénteseket? Nem.
Tart szervezete képzéseket?Ha igen, milyeneket? Ki a tréningek célközönsége? Nem. Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
A szervezet neve: Józsefvárosi Önkormányzat Általános Iskola és Gimnázium Szervezet elérhetőségei: 1086 Budapest, Erdélyi utca 6-8. Tel/Fax: 313-9486
A szervezet rövid bemutatása: Józsefváros Magdolna-negyedének patinás iskolája ez. A Mátyás tér és a Teleki tér között található. Spontán szegregáció eredményeként az általános iskolai tagozaton 95% fölött van a cigánygyerekek aránya. Az ide járó gyerekek családjai súlyosan hátrányos helyzetben élnek. Pedagógiai programunk, nevelési oktatási gyakorlatunk igyekszik reagálni ezekre, a problémákra is.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Közoktatási feladatokat lát el intézményünk.
Fogadnak klienseket? Fogadnak önkénteseket? Tart szervezete képzéseket? Ha igen, milyeneket? célközönsége? Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? -
Ki
a
tréningek
A szervezet neve: Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Gyermekvédelmi Iroda Szervezet elérhetőségei: 1082 Budapest, Baross u. 65-67 Tel:459-2100, Fax: Mail:
[email protected]
459-2176,459-2562 459-2176
A szervezet rövid bemutatása: Gyermekvédelmi iroda- hatósági munka
Milyen területeken nyújtanak segítséget: A Polgármesteri Hivatal Gyermekvédelmi irodáján a kerületi lakosok rendszeres és eseti ügytípusokban egyedi önkormányzati és államigazgatási hatósági ügyeiket intézhetik, melyek a szociális törvény által szabályozottak a gyermekvédelmi törvény figyelembevételével.
Fogadnak klienseket? Ügyfeleket a következő időpontokban fogadunk: H 13.30-18.00; Sz 8.15-16.30? P 8.15-11.30.
Fogadnak önkénteseket? Tart szervezete képzéseket? Ha igen, milyeneket? célközönsége? Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? -
Ki
a
tréningek
A szervezet neve: Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Népjóléti Osztály Szervezet elérhetőségei: 1082 Budapest, Baross utca 66-68 Tel: 333-57-43 ;314-14-16; Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: A Polgármesteri Hivatal Népjóléti Osztályán a kerületi lakosok rendszeres és eseti ügytípusokban egyedi önkormányzati és államigazgatási hatósági ügyeiket intézhetik, melyek a szociális törvény által szabályozottak.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Pénzbeni ellátások; természetbeni nyújtott szociális ellátások; személyes gondoskodás körébe tartozó szociális alapszolgáltatások; átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények.
Fogadnak klienseket? Igen 3-5 kliens naponta: H 13.30-18.00; Sz 8.15-16.30? P 8.15-11.30.
Fogadnak önkénteseket? Nem
Tart szervezete képzéseket? Nem
Ha igen, milyeneket? Ki a tréningek célközönsége? -
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? -
A szervezet neve: Kék Pont Alapítvány Kontakt programok (tűcsere) Szervezet elérhetőségei: 1089 Budapest, Kálvária tér 5 Honlap:www.kekpont.hu
A szervezet rövid bemutatása: A Kék Pont célja, a droghasználat ártalmainak csökkentése (különös tekintettel az illegális drogokra) a droghasználó egyén, a család és az egész társadalom vonatkozásában. Célunk az is, hogy elősegítsük klienseink életminőségének általános javulását
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Alacsonyküszöbű ártalomcsökkentő program, célja a drogfogyasztók és közvetetten a társadalom ártalmainak (fertőzések, halálesetek, egészségügyi többletköltségek, stb.) megelőzése, csökkentése. Fontos cél a droghasználók egészségmagatartásának megváltoztatása (biztonságos szerhasználat, biztonságos szex, stb.), és a teljes perifériára sodródásuk megakadályozása.
Fogadnak klienseket? Igen. 30 fő naponta .H-V 16-20
Fogadnak önkénteseket? Igen. 10-12 fő. Kapcsolattartás kliensekkel. Olyanokat fogadunk önkéntesnek, akik elfogadják az ártalomcsökkentő szemléletet.
Tart szervezete képzéseket?Ha igen, milyeneket? Ki a tréningek célközönsége? Nem.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Igen.
A szervezet neve: Közép-Magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Szervezet elérhetőségei: 1082 Budapest, Kisfaludy u. 11. Tel: 303-0722 Fax: 303-0717 Honlap:www.afsz.hu Mail: főigazgató:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: Az Állami Foglalkoztatási Szolgálatról szóló 291/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet határozza meg feladataikat, ellátja az álláskeresők nyilvántartásba vételével kapcsolatos feladatokat, valamint az álláskeresési járadék, álláskeresési segély, a vállalkozói járadék megállapításával kapcsolatos feladatokat. Ellátja az alkalmi munkavállalói könyv kiállításával, az azzal kapcsolatos igazolások kiadásával összefüggő feladatokat. Szolgáltatásokat szervez és bonyolít, működteti a szolgáltatások kiépített intézményrendszerét, munkaközvetítést végez, fogadja a munkaerőigényekre vonatkozó bejelentéseket§ információt nyújt, tanácsadást végez, rehabilitációs munkacsoportot működtet. Részt vesz a megváltozott munkaképesség, fogyatékosság, szociális rászorultság külön jogszabályban meghatározott szakértői bizottságában. Munkaerő-piaci programokat kezdeményez, szervezi azok végrehajtását, ellátja a központi programokkal a, pályázatok kezelésével, az azokkal kapcsolatos tájékoztatással, véleményezéssel, döntés-előkészítéssel kapcsolatos feladatokat. Kapcsolatot tart a megye, a kistérség gazdasági életében részt vevő munkaadókkal, a megye, a kistérség helyi önkormányzataival, a megyében, a kistérségben működő más szervezetekkel, közreműködik a gazdasági szerkezet átalakítását, a foglalkoztatási helyzet javítását célzó programokban.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény alapján végzik munkájukat. Álláskeresés, munkajogi tanácsadás, pálya-, munka-, álláskeresési-, pszichológiai tanácsadás.
Fogadnak klienseket? Igen. Közigazgatási amennyien felkeresnek Csütörtök: Péntek: 8.30-1300
intézmény lévén annyi ügyfelet kell bennünket. Hétfő, kedd, szerda: az ügyfélfogadás
ellátnunk, 8.30-15.00 szünetel
Fogadnak önkénteseket? Nem.
Tart szervezete képzéseket?Ha igen, milyeneket? Ki a tréningek célközönsége? Igen. Pályaorientáció, pályakorrekció: pályaválasztók Álláskeresési tréning: álláskeresők részére specializáció nélkül
és
pályamódosítók
számára
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Igen.
A szervezet neve: Küldetés Egyesület és Erzsébetvárosi Támogató Szolgálata Szervezet elérhetőségei: 1072 Budapest, Klauzál tér 5 Tel: 268-0741 Fax: 268-0741 Honlap:www.küldetes.hu Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: Az egyesület 1991 óta foglalkozik középsúlyos értelmi fogyatékos felnőtt fiatalok foglalkoztatásával. 2004 óta működik az Egyesület Erzsébetvárosi Támogató Szolgálata, mely egész Budapestet lefedi. A VIII. kerülettel együttműködési szerződésük van, melyben az egyesület vállalja a kerületben fogyatékkal élők személyi segítését és szállítását.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Információnyújtás, tanácsadás, személyi ügyek intézése, orvossal, betegellátókkal való kapcsolattartás. A fogyatékkal élő kliens mindennapjaiban ügyeinek elintézésében való segítés, vagy meghatalmazás alapján helyette való eljárás.
Fogadnak klienseket? Igen, 3-5 kliens naponta; Hétfő: 9-13, kedd: 12-17, Szerda:9-13, csütörtök: 12-17, Péntek: telefonügyelet
Fogadnak önkénteseket? Nem.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
Nem.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
Ki
a
tréningek
A szervezet neve: Magatartástudományi Intézet EAAD Magyarország Szervezet elérhetőségei: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4 Tel: 210-2953 Fax:210-2955 Honlap:www.behsci.hu, Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: Oktatás, kutatás. Főként prevenciós programok.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Mentálhigiéniás ellátás
Fogadnak klienseket? Igen, 4 főt havonta; szerda 9-11-ig
Fogadnak önkénteseket? Nem.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
Igen, segítőknek.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
Ki
a
tréningek
A szervezet neve: Magyarországi Roma Parlament Szervezet elérhetőségei: 1084 Budapest, Tavaszmező
[email protected]
u.
6.
Tel/fax:210-
4798
Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: A Magyarországi Roma Parlament 1991 óta működő civil szervezet, ami pályázati forrásokból tartja fenn magát. A szervezet munkáját segíti és hatékonyságát növeli a Fővárosi Önkormányzata Cigány Házzal (Romano Kher) és az Amaro Drom Roma Alapítvánnyal történő, évek óta tartó, szoros együttműködés Az MRP Szociális és Jogi Irodája hétfőn, szerdán és pénteken egész napos nyitva tartással várja roma ügyfeleit jogi- és érdekképviseletei ügyeikkel. Ügyfeleink mindennemű problémáját (szociális ügyek, lakásproblémák, polgári peres ügyek, családjogi ügyek, tanulmányi pályázatok, munkakeresés, stb.) szociális referensünk, jogászunk és ügyvédünk segítségével próbáljuk megoldani. A konkrét segítségnyújtáson túl igyekszünk szellemi, lelki és egyéb, tárgyi (pl.: ruhaadomány, tanszerek) támogatást nyújtani a számunkra. Irodánk évente 1000-1500 ügyintézést folytat, havonta átlagosan 100-at. Ügyfeleink az ország egész területéről érkezhetnek, de irodánk elhelyezkedése miatt, leginkább Budapestről, azon belül a VII., VIII. és IX. kerületből valók.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Az irodában szociális referens és jogász áll az ügyfelek rendelkezésére az alábbi ügyekben:• lakásügyek (pl. lakás-kiürítési, lakásvesztéssel kapcsolatos perek) • szociális ügyek (pl: díjhátralék kezeléssel, segélyekhez való hozzájutással, munkaügyi ellátásokkal és jogvitákkal kapcsolatos tanácsadás és ügyintézés) • családjogi ügyek (pl. gyermek-elhelyezési, gyermektartásdíjjal kapcsolatos ügyek) • tulajdonjogi ügyek. • egyéb: tájékoztatás pályázatokról, alkalmanként ruhaosztás, munkakeresés, stb.
Fogadnak klienseket? Igen 10 főt naponta, hétfőn, szerdán, pénteken 9.00 és 16.00h között.
Fogadnak önkénteseket? Igen, 1-2 főt. Önkénteseket fogadnánk adminisztratív, irodai és ügyintézői munkakörbe ill. alkalmanként ruhaosztás lebonyolítására, táboroztatásra, stb. Elsősorban romákat várunk – koruk, nemük, végzettségük irreleváns.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
Igen, lovári nyelvtanfolyam bárkinek.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
Ki
a
tréningek
A szervezet neve: Magyarországi Szociálterápiás Szerepjáték Egyesület (Betánia) Szervezet elérhetőségei: 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 10. Levélcím.: 1053 Budapest, Ferenciek tere 7-8. Tel./fax: 266-1043 Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: A Magyarországi Szociálterápiás Szerepjáték Egyesület (MSzTSzJE) 1996-ban alakult, a társadalom pszichoszociális bajainak felderítésére és kezelésére szolgáló - német szociális munkások által kifejlesztett sokoldalú módszer hazai meghonosítását, terjesztését, szupervízió melletti alkalmazását, továbbfejlesztését tűzte ki céljául. Az egyesület szociálterápiás szerepjáték alkalmazó-, csoportvezető-, ill. csoportterapeuta képesítést adó képzéseket folytat ( I.,II.,III.) 150 órás képzési szakaszokban. Az alapképzésre épülő részképzések a módszer fiatalok és időskorúak körében, valamint a lelkigondozás területén történő alkalmazására képesítenek. Kínálunk személyiségfejlesztő és szupervíziós programokat is.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: A képzési program a pszichoszociális területen dolgozók számára segítséget nyújt saját attitűdjük tisztázásához, önismeretük, empátiás készségük és szakmai kompetenciájuk növeléséhez. Hozzájárul a résztvevők személyes érlelődéséhez. A szociálterápiás szerepjáték hatékony eszköz lehet a szociálpedagógia / szociális munka, a pszichoszociális kezelés területein és a képzési szektorban, a lelkipásztori, orvosi - egészségügyi, mentálhigiénés munkában, a bűnmegelőzés és a prevenció területén, valamint a személyiségfejlesztés vonatkozásában és a szupervízió keretei között is. A program célkitűzése az egyes játékok egyre intenzívebb átélése, a csoportos gyakorlatok és a játékkészség fejlődése az egyes játéktípusok, illetve gyakorlatok szabályainak és egyéb feltételeinek megismerése.
Fogadnak klienseket? Nem.
Fogadnak önkénteseket? Nem
Tart szervezete képzéseket?Ha igen, milyeneket? Ki a tréningek célközönsége? 150 órás szociálterápiás szerepjáték alkalmazó-, csoportvezető, és csoportterapeuta képzések, 35 órás szakmai személyisgéfejlesztő képzések, szupervíziós alkalmak.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
A szervezet neve: Megálló Csoport Alapítvány Szenvedélybetegekért Szervezet elérhetőségei: 1083 Budapest, Szigony u. 37. Tel: 303 6574 Fax: 323 1297 Mail:
[email protected] [email protected] [email protected] Kapcsolattartó: Matócsi Tibor, Oláh Péter
A szervezet rövid bemutatása: A Megálló Csoport Alapítvány komplex, egész napos gondozást, fejlesztést nyújt az önsegítés elvei alapján szenvedélybeteg fiataloknak. A program specialitása, hogy működtetésében is meghatározó szerepet kapnak a célcsoport tagjai, elsősorban gyógyult szenvedélybetegek. A program jelmondata: Ebben a körben van helyed! azt kívánja jelezni, hogy a naponta 9-21 óráig nyitva tartó ház tevékenységet, munkát, emberi kapcsolatokat, tanulási lehetőséget kínál az erre igényt tartó kallódó, szenvedélybeteg, magányos, deviáns fiataloknak.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: A Megálló Csoport a következő szakmai programokat működteti: Nyitott ház, Nappali rehabilitációs program, Sport élet, Oktatási program, Prevenciós program, Félutas program, Gyógyult szenvedélybetegek foglalkoztatása segítőként, Közösségi Szenvedélybeteg Ellátás. A szenvedélybeteg magatartás egyfajta szocializáció eredménye, s ezért megváltoztatása is egy teljes szocializációs folyamatot igényel. Programunkban ezt a szocializációs folyamatot, komplexitást és a személyt teljes körűen befolyásoló hatásrendszert igyekszünk megvalósítani. Életteret kívánunk biztosítani azoknak, akik marginalizálódott helyzetükön, kallódó életformájukon változtatni szeretnének. Egy támogató, segítő légkörben a Megálló Ház működtetésének felelősségteljes feladatát és ez által saját és társaik sorsának formálását a saját kezükbe adjuk, olyan feladatot kínálva ezzel, mely eddig életükből hiányzott, mellyel megmutathatják értékeiket, képességeiket, visszaszerezhetik elvesztett, és/vagy lerombolt önbizalmukat, életbe vetett hitüket. Úgy érezzük, sikerült megvalósítanunk, s megmutatnunk, hogy a szenvedélybetegek képesek visszailleszkedni a társadalomba, s mi több – megfelelő körülmények között –, jelentős szerepet tudnak vállalni sorstársaik segítésében. Alapvető célunkat elértük: a Megálló az anyagosoké, általuk és értük létezik és működik.
Fogadnak klienseket? Kábítószer- vagy alkoholfogyasztók-, és függők; bentlakásos rehabilitációt félbehagyott szenvedélybetegek, kórházi- vagy más elvonáson átesettek, többszörösen visszaeső szerhasználók; józanságukat megtartani kívánó gyógyult szenvedélybetegek, középiskolából kimaradt, képzetlen, deviáns életvezetésű fiatalok; életvezetési- és beilleszkedési zavarokkal küszködők, marginalizálódottak, társas kapcsolatokat és elfoglaltságot keresők; az érintett hozzátartozók, valamint a segítő szándékú szakemberek és érdeklődők.
Fogadnak önkénteseket? Igen.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
Nem.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
Ki
a
tréningek
A szervezet neve: NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület Szervezet elérhetőségei: 1447 Budapest. Pf. 502 Tel:06 80 505 101 (szerda kivételével minden nap 18:00 -- 22:00) 337 28 65 Honlap:www.nane.hu Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: A NANE Egyesület 1994 óta segélyvonalat működtet bántalmazott nők és gyerekek számára képzéseket, előadásokat és konferenciákat tart a bántalmazottakkal való munkáról segítő foglalkozású szakemberek számára. Szakmai publikációkat (szóróanyagokat, kézikönyveket, szakkönyveket) ad ki. Kampányok, utcai megmozdulások és reklámok segítségével köztudatformáló tevékenységet és társadalmi érzékenyítést végez a bántalmazottak helyzetéről. Törvényelemző és lobbi tevékenységet folytat a hatékonyabb törvényekért.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Családon belüli erőszak áldozataival, illetve az áldozatok ügyében érdeklődőkkel segélyvonalas beszélgetést, jogi tanácsadás és ingyenes szóróanyagok biztosítása.
Fogadnak klienseket? Segélyvonalukon várják a segítséget kérők jelentkezését, mely szerda kivételével minden nap hívható. A segélyvonal száma: 06 80 505 101
Fogadnak önkénteseket? Igen, évente kb. 25 személyt (főként nőket) Segélyvonalas tevékenység ügyeletesként, megmozdulásokon az Egyesület képviselete, illetve ezeken személyes beszélgetés az érdeklődőkkel, képzéseken, továbbképzéseken való részvétel, az Egyesület mindenkori futó projektjeinek megvalósítása.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
Nem.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
Ki
a
tréningek
A szervezet neve: Nap Klub Alapítvány Szervezet elérhetőségei: 1082 Budapest, Leonardo da Vinci u. 4-6. Tel/fax: 06-1-333-0316 Mail:
[email protected] Honlap:www.napklub.hu elnök: Nagy Józsefné titkár: Szabó Márta
A szervezet rövid bemutatása: A Nap Klub Alapítvány tizenötödik éve munkálkodik Józsefváros Nap utcai lakótelepén a szolidaritást, a kölcsönös segítést nyújtó helyi közösségek megteremtésén, fejlesztésén. Az alapítvány céljait tekintve kiemelkedően közhasznú szervezet. Az 1992-ben indított hosszú távú közösségfejlesztő programunk keretében korszerű közösségi komplex humánszolgáltatást építettünk ki, amely a szociális munka, a gyermek-és ifjúságvédelem, a családsegítés, valamint a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, munkaerő-piaci esélyek növelése, foglakoztatási támogatás, s a nevelés – képességfejlesztés, a közművelődés legjobb módszereit ötvözi.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Pszichés támogatást nyújtó mentálhigiénés szolgáltatások: egyéni szupervízió, csoportos esetmegbeszélés szociális területen dolgozó szakemberek számára, Pályázati tanácsadás civil szervezetek munkatársainak, Közösségi tanácsadás, Játszóház 7-14 éves korú gyermekek számára, Grund Tehetséggondozó Műhely, Jóga, Nyugdíjas Klub, Középkorú Nők Klubja, Nap Napok Nyári Játszótéri Játékok.
Fogadnak klienseket? Az Alapítvány fő tevékenysége a helyi közösség (szomszédság) fejlesztése, minden hétköznap 10-16 óráig várjuk, fogadjuk az érdeklődőket. A programokban résztvevők számára -"Nőkkel a Nőkért…" (HEFOP 1.3.1), Játszóház, Grund Tehetséggondozó Műhely- igény felmerülése esetén szociális tanácsadást, és ügyintézést folytatunk, ezek időpontjai egyéni egyeztetésektől függnek..
Fogadnak önkénteseket? Önkéntes segítőket várunk kézműves foglalkozásokhoz, gyermekprogramokhoz, lakótelepi rendezvények lebonyolításához. Önkéntes segítőket várunk kézműves foglalkozásokhoz, gyermekprogramokhoz, lakótelepi rendezvények lebonyolításához. A lakótelepi rendezvényekhez, közösségfejlesztő munkához elsősorban olyan embereket várunk, akik szeretnének tenni valamit lakókörnyezetükért, szeretnének egy jó közösséghez tartozni. Gyermekprogramjainkhoz pedagógusok, főiskolai hallgató, kézműves technikákat ismerő, gyermekszerető önkéntesekre számítunk.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
Ki
a
tréningek
Tréningek, képzések: Munkaerő-piaci, kommunikációs tréning, konfliktuskezelő tréning, közösségfejlesztő tréning, "A gyermekek napközbeni ellátásának korszerű, innovatív alternatív szervezeti formái, "a napközi otthon" gyermekközpontú pedagógiai programja és hatékony metodikája" c. továbbképzési program Célcsoport: civil szervezetek munkatársai, szociális szakemberek, önkéntesek, pedagógusok
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? HEFOP 1.3.1. „Nőkkel a Nőkért” - foglakoztatás a VIII. kerületben c. projektünk keretén belül Budapest VIII. kerületében hozzá kívánunk járulni – a középtávú kerületfejlesztési stratégiával összhangban - kerületünk gazdasági, társadalmi helyzetének erősödéséhez, az itt élő hátrányos helyzetű munkanélküli nők munkaerőpiacra történő reintegrációjával, életminőségük javításával, képzésekkel, közösség formálással és új foglakoztatási formák biztosításával.
A szervezet neve: Nap Kör Mentálhigiénés Alapítvány Szervezet elérhetőségei: Tel: 06-20- 8250184 Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: A SE. Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Pszichoterápiás bázisán épült fel, 12 éve működik, mentálhigiénés megelőző és rehabilitációs szolgáltató és képzési tevékenységgel foglalkozik. Egyéni-, család-, csoportkonzultációs és önismeret-fejlesztő programokat, önsegítő csoportokat szervez, különböző módszerekben jártas pszichoterápiásan képzett szakembereket és helyben kiképzett önkéntes segítőket foglalkoztat. munkatársai szupervízió mellett, teamben dolgoznak. Önkéntes segítőkön kívül különböző segítő foglalkozású szakemberek (pedagógusok, szociális munkások, stb) számára szervez és bonyolít mentálhigiénés képzési, szupervíziós és önismeret-fejlesztő programokat.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Egyéni- családi-, kapcsolati lelki problémák, depressziós, szorongásos, kényszeres és egyéb pszichés zavarok, stresszhelyzet, gyász, konfliktusok kezelése, szociális készségek fejlesztése, önismeret-fejlesztés, segítő munkakörben adódó problémák, konfliktusok, stresszhelyzetek kezelése, segítő tevékenységet kísérő szupervízió, mentálhigiénés képzés iránti igény.
Fogadnak klienseket? Igen, 50 fő/havonta, Előzetes megbeszélés szerinti időpontban reggeltől estig minden hétköznapon, jelenleg azonban helyiséggond miatt szolgáltatásaink szünetelnek.
Fogadnak önkénteseket? Igen, 10-15 főt. Mentálhigiénés önkéntes segítőtevékenység, honlap készítés, pályázatfigyelés, szponzorkeresés, adminisztráció, ügyvitel, takarítás, asszisztensi tevékenység. Önkéntes kora nem számít, tapasztalat jó, ha van, képzettség a feladatnak megfelelő, önkéntes segítőket kiképezzük.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
Ki
a
tréningek
Igen. Önismereti-, szociális készségfejlesztő-stresszkezelő-, asszertív-, autogén tréningek, segítő kapcsolat vezetéséhez szükséges készségfejlesztő tréningek (rogersi-, kognitív- technikákat, tudatosság- és érzékenységfejlesztő módszereket oktató-gyakorló tréningek), szupervíziós tréningek. Célcsoportok: egyéni lelki, vagy társaskapcsolati problémákkal küzdő szorongó, gátlásos, vagy indulatszabályozási problémákkal küzdő személyek, fokozott önismereti igénnyel rendelkező személyek, segítő foglalkozású szakemberek, önkéntes segítők.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
A szervezet neve: Napsugár Napköziotthonos Óvoda Szervezet elérhetőségei: 1086 Bp. Dankó u. 31 Tel:3142286 Fax:3142286
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: Intézményünk belső Józsefváros régi bérházas részén található. A hozzánk érkező gyerekek jelentős része zsúfolt, nedves, kis lakásokból érkezik, sok közöttük a krónikus légúti betegségben szenvedő; általános fejlődési jellemző az önállótlanság és a mozgásos tapasztalatok hiánya. Ennek kompenzálása érdekében, ill. a potenciális tanulási zavarok megelőzése érdekében pedagógiai programunkban kiemelt feladat a mozgásos, az észleléses képességek és részképességek célzott, differenciált, egyéni fejlődési ütemhez igazított fejlesztése.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Gyermekcsoportok fejlesztése /komplex/ ; egyéni fejlesztés; képesség ill. részképesség hiányosságok korrekciója, prevenció; sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztése
Fogadnak klienseket? Igen, 7 fő összesen; munkanapokon 6-17.30- ig.
Fogadnak önkénteseket? Igen, 2 fő. Területek: életvitel (szülők, gyerekek); egyéni fejlődési problémák, nehézségek, magatartászavarok. Szociális munkásokat, pszichoszociális fejlesztőket várunk.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
Igen. Szülőknek, alkalmazotti testületnek (óvodapedagógusok, dajkák).
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
Ki
a
tréningek
A szervezet neve: Németh László Angol Testnevelés Tagozatos Általános Iskola Szervezet elérhetőségei: 1084 Budapest, Német u. 14. Tel: 33-43-779 Honlap: www.nlai.hu
A szervezet rövid bemutatása: A Németh László Általános Iskola a Józsefváros szép, patinás, nagy hagyományokkal rendelkező iskolája. Az elmúlt években újították fel termeiket, bővítetták szolgáltatásainkat. 1.) Az iskola életében több évtizede jelen van az emelt szintű testnevelés-oktatás. Az itt tanulók a legeredményesebbek a kerületi sportversenyeken. 2.) Angol és német nyelvet már az első évfolyamtól tanítanak. Az oktatás jól felszerelt, számítógéppel vezérelt nyelvi laboratóriumban történik. 3.) Az iskola két informatika szaktanteremmel rendelkezik, ahol korlátlan internetezési lehetőséget biztosítanak tanulóik részére. 4.) Tanulóiknak integrációs, és képesség-kibontakoztató felkészítést biztosítanak. Ezt a munkát pedagógusaik 2 gyógypedagógus, 1 fejlesztő pedagógus és 4 logopédus segítségével végzik. A sajátos nevelési igényű tanulókat gyógypedagógusok, logopédusok, fejlesztő pedagógusok segítik. Az iskola tanulólétszámának kb. 60% hátrányos helyzetű. Gazdag eszközkészlettel, képzett szakemberekkel alapozó terápiát is biztosítanak a rászoruló gyermekek részére.5.) Fő törekvésük a tehetséges tanulók kiemelése. Ezért a tanórán kívüli szabadidős tevékenységekre is nagy hangsúlyt fektetnek. Szakköreik: könyvtár, tenisz, kosárlabda, torna, labdarúgás asztalitenisz, játékos idegen nyelv tanulás, irodalom, színházlátogatás, néptánc, társas tánc, ügyes kezek, kézműveskör. A Cilinder Művészeti Iskola tanárai magas szintű művészeti képzést biztosítanak az iskola tanulói számára. Szabadidős elfoglaltságok: téli és nyári táborozások az ország több területén.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Közoktatási feladatokat látunk el.
Fogadnak klienseket? A gyermekvédelmi felelősök fogadóórákat tartanak, a segítséget, tanácsot igénylő szülőknek.
Fogadnak önkénteseket? Nem.
Tart szervezete képzéseket?Ha igen, milyeneket? Ki a tréningek célközönsége? Nem.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
A szervezet neve: Oltalom Karitatív Egyesület Szervezet elérhetőségei: Cím: 1086 Budapest, Dankó u. 9. Levelezési cím: 1410 Budapest, Pf. 200. Tel./Fax: 314-0668, Mail:
[email protected]; Honlap:www.oltalom.hu
A szervezet rövid bemutatása: Az Oltalom Karitatív Egyesület olyan személyek közösségeként jött létre 1989-ben, akik lelkiismereti ügyüknek tekintik a lelkileg és szociálisan elhagyott, kiszolgáltatott vagy veszélyeztetett élethelyzetben levő különféle társadalmi rétegek, csoportok, és egyének (szegények, hajléktalanok, hátrányos helyzetű gyermekek és családok, katasztrófa által sújtottak, betegek, idősek és menekültek) együttérző, segítőkész támogatását. Célja a rászoruló, társadalom perifériájára jutott embereknek anyagi, természetbeni és lelki támogatása, valamint érdekükben a közvélemény figyelmének és szolidaritásának felkeltése. Az Egyesület 2006 óta kiadója a Csillagszálló kulturális utcalapnak.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Az Egyesület tevékenységei: Hajléktalanok egészségügyi ellátása, szociális gondozása, gyermek- és ifjúságvédelem és érdekképviselet, menekültek, elemi csapások kárvallottjai és határon túl élők támogatása, családgondozás, időskorúak gondozása. A segítségnyújtásban alkalmazott módszerei: Szociális és utcai szociális munka, családsegítés, élelmezés, természetbeni és anyagi segélyezés, egészségügyi ellátás, egészségmegőrzést elősegítő, betegségmegelőző, gyógyító és egészségügyi rehabilitációs tevékenységek, lelki gondozás, jogi segítségnyújtás, a perifériájára sodródott, hátrányos helyzetű emberek, rétegek képességeinek fejlesztése, foglalkoztatásuk elősegítése, munka-
terápiája, álláskeresés, felvilágosítás, ismeretterjesztés, rehabilitációs foglalkoztatás, szociális szolgáltatás, karitatív, nevelés és oktatás, személyiségfejlesztés, közösségformálás, képességfejlesztés, a magyarországi etnikai kisebbségek és a határon túli magyarság segítségével kapcsolatos tevékenységek, mindezekhez kapcsolódóan tudományos tevékenységek, kutatások, felmérések készítése.
Fogadnak klienseket? Igen, minden nap 0-24 óráig.
Fogadnak önkénteseket? Igen. Elsősorban ételosztásra, ruhaosztásra, beteglátogatásra várunk érdeklődőket. Szociális szakirányú végzettség nem feltétel, csak segítő szándék szükséges.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
Ki
a
Belső tréningek, továbbképzések munkatársaink számára.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Álláskeresés a hajléktalanok számára a Munkaügyi Központ által kiadott álláslista segítségével.
tréningek
A szervezet neve: Őszirózsa Gondozó Szolgálat Szervezet elérhetőségei: 1084 Budapest, Mátyás tér 4. Tel: 477-03-53, 477-03-52 Fax: 78-78-030 Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: Az Őszirózsa Gondozó Szolgálat szociális alapellátást és szakellátást biztosít. Az intézményhez tartozik a házi segítségnyújtás, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, a szociális étkeztetés, 5 idősek klubja, szenvedélybetegek klubja, Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona és az Ezüstfenyő Gondozóház. Kerületi ellátási kötelezettsége van, az ellátást szociális rászorultság és egészségi állapot figyelembe vételével biztosítjuk.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Szociális gondozás: saját lakásán biztosít segítséget az igénybe vevőnek a mindennapi teendőkben, környezete tisztántartásában, társas kapcsolataiban. Szociális étkeztetésben részesülhet az a kerületi állandó bejelentett lakással rendelkező igénylő, aki ezt önmaga részére, egészségi állapota, vagy szociális helyzete miatt biztosítani nem tudja. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás: gyakorlatilag a nap 24 órájában segítséget kérhet az ellátott, a gondozó Szolgálat dolgozóitól, csak egy gombot kell megnyomnia ( mit a karján, vagy a nyakában viselhet ) A gondozónő kapcsolatba tud lépni a gondozottal, meg tudja kérdezni mi a probléma és a szükséges segítséget oda tudja küldeni. Idősek Klubja: nappali ellátást biztosít, nyitva tartása 10-18 óráig, társas kapcsolatok, közös együttlétek, segítséget nyújt az ügyintézésben, személyi higiéniabiztosításában, programokat, kirándulásokat, kézműves foglalkozásokat szervez. Szenvedélybetegek klubja: alkohol betegek ellátását végzi, segítséget nyújt a visszailleszkedésben, társas kapcsolataiban, közös együttléteket, egészségügyi felvilágosító előadásokat szervez. Gondozóház: átmeneti elhelyezést biztosít a kórház utáni gyengélkedés után, a család nyaralása idején, illetve a bármely okból krízishelyzetbe került kerületi lakosokon.
Fogadnak klienseket? Igen 995 fő összesen: Szociális Házi segítségnyújtásban Jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban Idősek klubjában Szenvedélybetegek klubjában ÉNO 20 fő ellátására Az Ezüstfenyő Gondozóházban 21 fő átmeneti Mely napokon, időpontokban Hétfőtől – péntekig, 08- 16 óráig.
étkezésben : 386 fő 186 fő : 53 fő 300 fő 50 fő van lehetőség elhelyezésére van lehetőség fogadják klienseiket?
Fogadnak önkénteseket? Igen, 10 főt. Házi segítségnyújtásban, klubokban.
Tart szervezete képzéseket?Ha igen, milyeneket? Ki a tréningek célközönsége? Nem.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
A szervezet neve: Rév 8 Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt. Szervezet elérhetőségei: 1083 Budapest , Práter u. 22. Tel:210-9850; 210-9869, Honlap:www.rev8.hu Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: Rév8 Zrt. Budapest VIII. kerületének városfejlesztési tevékenységében vesz részt. Kiemelt feladatuknak tekintik Józsefváros rehabilitációs eszközökkel folyó komplex megújítását, a rehabilitációs programok kidolgozását, tervezését, a kerületfejlesztéssel kapcsolatos döntések előkészítését.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: A Rév8 a Corvin-Sétány Programhoz és a Magdolna negyed Programhoz kapcsolódóan nyújt segítséget az említett programok által érintett lakóknak és közösségeknek.
Fogadnak klienseket? Nem.
Fogadnak önkénteseket? Nem.
Tart szervezete képzéseket?Ha igen, milyeneket? Ki a tréningek célközönsége? Nem.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
A szervezet neve: SOTE Magatartástudományi Intézet Szervezet elérhetőségei: Bp. 1089 Nagyvárad tér 4. Tel: 210-2953 Fax: 210-2955 Honlap:www.behsci.hu Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: Prevenciós programok és járóbeteg rendelés, és működtető oktató.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Pszichoterápia, szorongásos zavarok, kommunikációs és agresszivitás tréning.
Fogadnak klienseket? Igen, 8 főt havonta, szerda 9-11-ig.
Fogadnak önkénteseket? Nem.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
Igen, kommunikációs; célcsoport: segítők.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
Ki
a
tréningek
A szervezet neve: Szomjazom Alapítvány Szervezet elérhetőségei: Székhely: 1048 Budapest, Megyeri út 232. II/4. Működésének központjai:I.: 1089 Bp. Bláthy O. u. 10; II. 1035 Bp. Kórház u. 37. Tel: 06-20-771-9332 Tel/Fax: 242-2330 Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: Az Alapítványt 1991-ben jegyezte be a Fővárosi Bíróság.1991-től folyamatosan a VIII. kerületben is végzi tevékenységét. Képviselője 1991-től 2006-ig, (haláláig). Bogláryné Majláth Edina volt, aki "Józsefvárosi Becsületkereszt" kitüntetést kapott, a kerületben végzett munkájáért. A Szomjazom Alapítvány szenvedélybetegek, főképpen alkoholbetegek és hozzátartozóik lelkigondozására alakult. Közösségi programokat, ünnepeket, lelkigyakorlatokat, lelki hétvégéket szervezünk.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Az Alapítvány célkitűzése: Szenvedélybetegek, főképpen az alkoholproblémában érintettek és hozzátartozóik lelkigondozása. Személyes (lelki) beszélgetések, ill. krízis intervenció: hetente 10-20 beszélgetés, lelkigondozás. A kórház- és családlátogatás folyamatos, a személyes kérés, ill. időpont egyeztetés alapján .A házaspárokkal való foglalkozás az utógondozás fontos része munkánknak, ugyanígy a családok látogatása, hiszen az alkoholizmus nem csak a beteg ember problémája, az egész családot érinti. Ahogy valaki elkezd új életet élni, fontos, hogy a család is változzon. Ehhez próbálunk lehetőséget adni, hogy a családtagok is túl tudjanak jutni az elmúlt évek nehézségein, fájdalmain. Az Alapítvány tevékenységének egyik vonala az évente 6 alkalommal megszervezésre kerülő lelkigyakorlatok, amelyeken évente 300-350 fő vesz részt. A 3 napos együttlét nagyon bensőséges és egyben nagy intenzitású terápiás lehetőséget rejt magában. A lelkigyakorlatok fontos kiegészítője, a Betániában alakult Gamma GT önsegítő csoportok munkája, amely önsegítő csoportok tagjai heti rendszerességgel találkoznak a Betánia Szeretetszolgálatban. A csoportok résztvevőinek létszáma alkalmanként 12-17 fő, egy évben 680-750 fő. Szervezünk közös ünnepeket, sport programokat, kirándulásokat. Szoros együttműködésben dolgozunk a Betánia Szeretetszolgálatban tevékenységet végző Alapítványokkal, és a Magyarországi Szociálterápiás Szerepjáték Egyesülettel. Önkéntes munkatársaink közül többen részt vettek az Egyesület által szervezett képzéseken. Együttműködésben dolgozunk a Szeretetmisszionáriusai Nővérekkel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, valamint a Szent Erzsébet Karitász Központtal.
Fogadnak klienseket? Személyes beszélgetésre, valamint önsegítő csoportban való részvételre, közösségi programjainkra várjuk a hozzánk fordulókat. Önsegítő csoport működik a Betánia Szeretetszolgálatban,(VIII. kerület, Bláthy O. u. 10.) hetente csütörtökön 18-20 óráig, a résztvevők létszáma 10-15 fő, valamint hozzátartozói csoport kéthetente hétfőn 18-20 óráig. Személyes beszélgetésre időpont egyeztetéssel van lehetőség. Közösségi programjainkról elérhetőségeinken lehet érdeklődni.
Fogadnak önkénteseket? Nem, mivel a hosszabb ideje józan életet élő szenvedélybetegek közül kerülnek ki önkénteseink, akik szakirányú képzéseken vesznek részt.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
Ki
a
tréningek
Önkéntes munkatársainknak, meghívott szakemberek segítségével tartunk szakmai konzultációt, konzultáció sorozatot, képzést.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
A szervezet neve: Tudor Alapítvány Szervezet elérhetőségei: 1125 Budapest, Kiss Áron u. 16. Tel: 275 1409, 30/3912714; 275 1409 Honlap:www.tudor-alapitvany.hu Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: A Tudor Alapítvány 2000-ben jött létre Endreffy Zoltán filozófus és Somlai Péter szociológus (alapító) kezdeményezésére. Alapítványunk célja, hogy elősegítse általános iskoláskorú, hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekek otthoni hátrányainak csökkentését és növelje továbbtanulási esélyüket. A cél megvalósítása érdekében eddig négy Tudor Műhelyt hoztunk létre: Szombathelyen, Polgáron, Budapesten a Józsefvárosban és Csepelen.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: A Józsefvárosi Tudor Műhely jelenleg az Orczy kertben (faház) működik. Vezetője Jesztl József szociálpedagógus. Kedden és pénteken délután 4-től 7-ig tartanak foglalkozásokat (angol nyelv, informatika, táblajátékok). Hétvégeken és az iskolai szünidőben kulturális és sportprogramokat, kirándulásokat, tábort szervezünk. A gyerekekkel való foglalkozást hosszú távra tervezzük: 8-10 éves koruktól az általános iskola befejezéséig.
Fogadnak klienseket? Fogadnak önkénteseket? Igen. 1-2 főt. Pedagógiai munkára, a gyerekek iskolai tanulmányainak segítésére várunk elsősorban nyugdíjasokat, pedagógusokat.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
-
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
Ki
a
tréningek
A szervezet neve: Üdvhadsereg Józsefvárosi Gyülekezete Szervezet elérhetőségei: Józsefvárosi Gyülekezete 1086 Budapest, Dobozi u. 31. Tel: 323-0591 Fax:323-0592 Honlap: www.udvhadsereg.org Mail:
[email protected]
A szervezet rövid bemutatása: Az Üdvhadsereg egy nemzetközi egyház, melynek hitvallása a Bibliára épül. A világ több mint száz országában működő Üdvhadsereg mindenütt azonos irányelvek szerint munkálkodik, munkamódszereit azonban az adott ország körülményeihez igazítja. Magyarországon az Üdvhadsereg 1990-ben kezdte újra munkáját. Több mint száz éve ugyanaz a jelszavunk: „Levest, szappant, üdvösséget.” Más szóval, ha az ember éhes, vagy nincs lehetősége tisztálkodni, nem elég Isten szeretetéről beszélni neki. Az Üdvhadsereg tehát szociális jellegű egyház, nem pedig zárt közösség. Az istentiszteleteken és a különböző gyülekezeti alkalmakon minden embert szívesen látunk – személy szerint Önt is. Közösségünk tagjai egymást támogatva járják a maguk életútját. Hivatásunkat, a nehéz helyzetbe került emberek megsegítését, komolyan vesszük. Szolgálatunkkal – akár meleg ételt osztunk, akár szállást biztosítunk a rászorulóknak – Isten szeretetét akarjuk továbbítani.
Milyen területeken nyújtanak segítséget: Az Üdvhadsereg által működtetetett „Új Reménység Háza” Férfi Hajléktalan Szállóban 100 férfi hajléktalannak van hely 6-10 ágyas szobákban, de van néhány kétágyas is. A szobák korszerű bútorokkal felszereltek, amire lakóink különös gonddal vigyáznak. Klubszoba, televízió, könyvtár áll rendelkezésre, mindez parkszerű környezetben. Komoly felkészültségű szakembergárda segít az emberek mindennapos problémáinak megoldásában, sokszor az utcáról bejövő hajléktalanoknak is. Mindezen felül az Üdvhadsereg munkatársai ebédet osztanak a rászorulóknak, naponta 200 adag ételt az utcai hajléktalanoknak. A korszerű konyha és ebédlő nemrég készült el. Ruhaosztás hetente több nap rendezett módon zajlik. A használt, de tiszta, és jó állapotban lévő ruhák Svájcból érkeznek az Üdvhadsereg jól szervezett munkája nyomán. Az utcáról is érkeznek gyermekes anyukák, családok különféle problémákkal, vagy lelki terhekkel, az Üdvhadseregtől remélve segítséget. Senkit nem küldenek el, igyekeznek több lenni, mint intézmény, Krisztusi módon igyekeznek minden problémát kezelni.
Fogadnak klienseket? Igen.
Fogadnak önkénteseket? Nem.
Tart szervezete célközönsége?
képzéseket?
Ha
igen,
milyeneket?
Nem.
Van szervezetének munkaerő-piaci szolgáltatása? Nem.
Ki
a
tréningek